Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zilah (ROU)
767 tétel
2003. április 26.
"Négytagú zilahi küldöttség, Oláh Mihály, Bogdán Zsolt, Püsök Csaba lelkészek és László Kálmán főgondnok vett részt ápr. 24-i nagyváradi sajtótájékoztatón, melyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezett. A rágalmazási perről volt szó, melyet Seres Magdolna, a zilahi Wesselényi Kollégium igazgatója indított három lelkész és három gondnok ellen a kolozsvári Szabadságban megjelent Szempontok - Tiltakozó irat a Szabadságban 2003. január 21-én megjelent, Egyház és RMDSZ című cikkre című írás egyik bekezdése miatt. Az ominózus írás az "egyházi csatornákon befolyó javak hűtlen kezelésével - állami tulajdonba való átvitellel - , soha el nem számolt egyházi pénzek elköltésével és az iskola református szellemiségének megrontásával és az egyházi joghatóság semmibevételével" vádolja meg az iskolaigazgatót, aki világi bírósághoz fordult, s a pert máj. 5-re tűzték ki. A közlemény szerint tényeket és nem rágalmakat tartalmaz az ominózus bekezdés, Seres Dénes szenátor, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke, Seres Magdolna férje "a román Büntető Törvénykönyvvel a kezében és annak paragrafusait idézve, megleckéztető bírósági perek lehetőségeit is kilátásba helyezve próbálta jobb belátásra bírni a zilahi református lelkipásztorokat" - áll a fogalmazványban. Az egyházkerület jogtanácsosának ismertetője szerint László Kálmán főgondnok ellen már folytatott és nyert pert Seres Magdolna, kérve a főgondnok eltávolítását az iskolából. Máté Edit közölte, ismét kérni fogják az ügy áthelyezését másik bíróságra. /(Balla Tünde): Váradi odamondások zilahi ügyek miatt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./"
2003. május 16.
"Nagybányán az Erdélyi Féniks Szabadegyetemen bemutatták Kaszta István Amíg élünk, emlékezünk /Helvetica Lap- és Könyvkiadó, Nagybánya/ című könyvét. A kötet alcíme: "rövid történelmi visszapillantás a 357 éves zilahi Wesselényi Kollégiumra és az abban ideiglenesen működő Ady Endre Líceum 1956-ban érettségizett A és B osztályának tanulóira, élni akarásukra". A szerző valójában sokkal többet ölelt fel a magyarság, a város és a tanintézet múltjából, történelméből. Csoma György, az Erdélyi Féniks Szabadegyetem vezetője, a kötetet megjelentető Helvetica Lap- és Könyvkiadó tulajdonosa is jelen volt a rendezvényen. /Dávid Lajos: Könyvbemutató. Amíg élünk, emlékezünk. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 16./"
2003. május 28.
"A zilahi tanítóképzőben az iskolanapokon a kisiskolások voltak a díszvendégek. A zilahi református kollégiumban inkább a tantárgyakhoz kötődő, illetve az általános műveltségi versenyek voltak túlsúlyban. Közel tíz napja Kolozsváron találkoztak a minisztérium és a környező megyék tanfelügyelőségeinek képviselői - ekkor véglegesítették volna a "beiskolázási keretterveket", de még mindig bizonytalan volt a felekezeti oktatás helyzete. A végleges tervet csak máj. 26-án hozta nyilvánosságra a tanfelügyelőség. Faluvégi Zoltán Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy a legtöbb helyen létszámhiánnyal küszködnek az iskolák, de ez általános, nem csak a magyar oktatásra jellemző jelenség. Ennek ellenére az általános iskolai oktatás kerete nem változik, nagyjából a tavalyihoz hasonló lehetőségeket nyújt a végzős negyedikesek számára. A líceumi oktatásban viszont némi csökkentést alkalmaztak. A tavalyi 88 elméleti líceumi osztály helyett idén csak 81 indul. A magyar nyelven folyó oktatás számára ez azt jelenti, hogy az eddigi 12 helyett most csak 10 indul, és megmarad a teológiai osztály a református kollégiumban. Emellett két szakmai líceumi osztály indul - mindkettő Szilágysomlyón. A szakiskolai oktatás hat magyar osztályra bővül, a mesterségekben a textilipari, a géplakatos és autószerelői szakmák vezetnek. Az eddigi tapasztalat szerint a szakiskolák iránt nagyon alacsony az érdeklődés. /Józsa László: Bővülő szakoktatás Szilágy megyében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./"
2003. június 11
"Szilágy megyében a tanfelügyelőség alig két hete hirdette ki a nyolcadik osztály utáni továbbtanulási kerettervet, de máris igazítani kellett rajta. A minisztériumi utasítás nyomán a megyében 18 elméleti líceumi osztályt kellett volna megszüntetni vagy átalakítani műszaki, szakmai vagy tehetséggondozó osztályokká. A csökkentés a zilahi Református Kollégiumot sem kímélte. A líceum népszerűségét jelzik a két évvel ezelőtti felvételi vizsga mutatói: a két osztályban meghirdetett 50 helyre 92 diák jelentkezett. Akkor a megyei RMDSZ-elnök, Seres Dénes szenátor közbenjárására sikerült még egy osztályt jóváhagyatni a szakminisztériummal, és 2001 szeptemberétől három osztályban 77 diákkal indulhatott a tanítás. A tanfelügyelőség beiskolázási keretterve szerint a Református Kollégium ismét csak két osztállyal szerepelt. Az RMDSZ közbejárt, végül a szakminisztérium határozata biztosította a felekezeti oktatás érinthetetlenségét. Tehát a hivatalos beiskolázási keretet kiigazítva, a zilahi református gimnáziumban ősszel újra három osztály indul: egy teológiai és két matematika-informatikai osztály. /Józsa László: Mégis három líceumi osztály indul a refiben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11/"
2003. június 18.
"Illegitimnek és erkölcstelennek tartja Tőkés László az RMDSZ Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottságának (SZEFB) tevékenységét. A püspök közleményében kifogásolta, hogy Ungvári-Zrínyi Imre, a testület elnöke május 28-án levélben értesítette: "A bizottság álláspontja szerint Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei elnökének Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével szembeni 2002. október 16./508-as számmal iktatott panaszába foglaltak a tiszteletbeli elnöki tisztség időközben való megszüntetése ellenére sem váltak érvénytelenné". A SZFEB elnöke felszólította Tőkést, hogy a felhozott vádakkal szemben nyújtsa be írásbeli védekezését. Tőkés László kifogásolja, hogy erre a felszólításra "közel nyolc hónappal a panasz megtétele után" került sor. A püspök közleményében megismételte korábbi állításait, miszerint az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnökével "szoros családi cinkosságban álló" Seres Dénesné iskolaigazgató "gyakorlatilag visszaállamosította a zilahi Református Wesselényi Kollégiumot, s ehhez - "az RMDSZ és az SZDP cinkos kollaborációjának áldásaképpen" - a szövetség vezetősége tevőlegesen hozzájárult. A püspöke leszögezte: "Mindaddig, amíg a kongresszus panasz tárgyává tett súlyos szabálysértésének és etikai vétségének elkövetőit - élükön a szövetségi elnökkel - nem vonják felelősségre, másfelől pedig múltbeli és jelenlegi erkölcsi vétségekben elmarasztalható elnökük a bizottság éléről nem távozik, semminemű etikai felelősségre-vonásnak nem vagyok hajlandó magamat alávetni". /Tőkés László: Vonják előbb felelősségre Markó Bélát. A püspök ellen tavaly indított etikai eljárás újabb állomása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./"
2003. június 25.
"Zilahon a volt Ady Endre Középiskola 1956-ban végzett véndiákjai találkoztak az EMKE-házban egy, a felkérésükre írt könyv bemutatóján. A napokban jelent meg Kaszta István Amíg élünk, emlékezünk /Helvetica Lap- és Könyvkiadó, Nagybánya/, melynek megírására a szerzőt a véndiákok kérték fel egy korábbi találkozón. A könyvbemutatón jelen volt Csoma György újságíró, aki a román és magyar nyelvű könyveket megjelentető, 1995-ben alakult kiadót, valamint az Erdélyi Féniks c. időszaki kiadványt ismertette. Az 1956-ban végzettek emlékkönyve visszatekint Zilah és az ősi iskola múltjára, az alma matert támogató Wesselényi családra, beszámol a két ötvenhatos osztály véndiákjainak életútjáról. A két osztály tanulói 2001-ben kopjafát emeltettek a református temetőben elhunyt tanáraik és a volt osztálytársak emlékére, július 12-én, a 47. évfordulón réztáblát avatnak a kopjafánál. /56-osok találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./ "
2003. július 17.
"A politikai üldözöttek, kényszermunkára, vagyis az úgynevezett "koncsentrára" behívott középkorú férfiak rémálma volt annak idején a hírhedt Duna-csatorna. A hadadnádasdi Sipos András sok borzalomnak szemtanúja volt. Dési katonai alakulatától 1985-ben, három hónapos alapkiképzést követően 109 társával együtt vezényelték ki Poarta Albára, amely Konstancától körülbelül 35 kilométerre található. Amikor megérkeztek, csak a nagy pusztaságot találtak. A kaszárnya vékony falú barakkokból állt, ezekben aludtak, fűtés, minden nélkül. Szerencséjére ő a gépkocsivezető lett, nem kellett csákányolnia. A rakodókocsik éjjel-nappal dolgoztak, egyetlen perc megállás nem volt. A kemény munka velejárója lett egy idő után a szinte mindennapos balesetek bekövetkezése. Ezen a helyen köztudottan sokan vesztették életüket. Később Sipos András sok elhunytat vitt haza a katonaság gépkocsijával a szeretteihez. A csatornai munkatelepen előre előkészített koporsók is voltak, amelyeket az ott dolgozók is láthattak. Senki sem érezhette biztonságban magát. Az embereket felküldték hetven-nyolcvan méter magasra, a sziklára, sokan a mélybe zuhantak. Rengetegen fúltak bele a vájás alatt lévő csatorna gödrébe. Nem engedték a hozzátartozóknak, hogy felnyissák a koporsót. Sipos András a nyolcvanas évek elején Zilah főterén - akkor még itt élt - piros-fehér-zöld szalagot magára tűzve sétált az utcán, egykettőre behívatták a szekuritátéra. Úgy elverték, hogy két hétig szinte járni se tudott. /Fodor István: Duna-csatornai rémségek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./"
2003. augusztus 15.
"Szent István napjára, aug. 20-án várható, hogy piacra kerül az első szilágysági magyar népdalalbum. Pontosabban az a kazetta, melyen három zenekari darab mellett 19 népdalt a zilahi Bándi Johanna énekel. A zilahi Sonex stúdióban készül el az ünnepre az "Akkor szép a magyar lány" című album. /Fejér László: "Akkor szép a magyar lány". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2003. augusztus 19.
"A színmagyar Somosdon a gyermekek számára zenetábort szerveznek, immár harmadik éve, a szervezők Botos Csaba lelkész és felesége, Erzsébet. Közel száz gyerek tanítását, irányítását vállalta fel Gáspár Attila zilahi zenetanár. Marosvásárhelyről gépkocsival jártak ki a gyerekek. Voltak "bentlakók" is, akiknek egy holland gyülekezet támogatásával felépített, 2000-ben felavatott gyülekezeti ház vendégszobáiban biztosítottak szállást. A résztvevőket három csoportba osztva tanították gitáron, furulyán és szájharmonikán muzsikálni. Délutánonként a gyerekek a Minden a feje tetejére áll témakörben Erdély-szerte megszervezett gyermek-evangelizációban vettek részt. Közben Gáspár Katalin nyugalmazott óvónő irányításával a kisebbek rajzoltak. Egy délután Fekete Pál marosvásárhelyi képzőművész az agyagozás technikáját ismertette meg a gyerekekkel. A zene- és képzőművészeti tábor aug. 17-én, vasárnap ünnepi gyerek-istentisztelettel zárult. A falubeliek élelmiszerrel, az asszonyok főzéssel járultak hozzá a tábor sikeréhez. /Mezey Sarolta: Zene- és képzőművészeti tábor Somosdon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2003. augusztus 20.
"Szent István királyra emlékeztek Zilahon aug. 17-én, vasárnap. Schek László atya prédikációjában István király életéről szólva nem a középkori államszerkezetet kiépítő uralkodót, hanem annak keresztény magatartását hangsúlyozva buzdított arra: ne csak beszéddel, hanem cselekedetekkel kövessük a nagy király példáját. A misét követően megkoszorúzták azt az emléktáblát, melyet 2000-ben lepleztek le az államalapítás ezredik érvfordulóján a városi és a megyei RMDSZ, valamint az EMKE és a Pro Zilah Egyesület képviselői. Az RMDSZ zilahi szervezete felhívással fordult tagjaihoz, hogy emlékezzenek együtt aug. 20-án a Kraszna utcai EMKE-házban tartandó műsoros rendezvényen. A Szilágyság című hetilapban László László történelemtanár, tankönyvszerző dolgozata ismerteti István király életét, uralkodását és törvényalkotói munkásságát. /Szent István-napi megemlékezések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./"
2003. augusztus 25.
"Somosd Marosvásárhely tőszomszédságában levő tiszta magyar település, hol immár harmadik éve egyhetes zenei tábort szerveznek kisiskolás gyerekek számára. A tábor lelkes szervezője a helybéli református lelkészházaspár; idén közel száz gyerek vett részt a napokban zárult táborban, melynek irányítását ezúttal is Gáspár Attila zilahi zenetanár vállalta fel. A távolabbról érkezetteket a holland gyülekezet támogatásával felépített, 2000-ben felavatott gyülekezeti ház vendégszobáiban szállásolták el. A résztvevők gitáron, furulyán és szájharmonikán tanultak muzsikálni. /Hol gyerekek énekelnek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./ "
2003. szeptember 3.
"Kereskényi Sándor szenátor hangsúlyozta: kiderült, hogy azok az egységek, melyekkel az 1946-os békekötés utáni Románia területét alkották, nem voltak funkcionálisak. A nagyobb egységet le kell bontani kisebb egységekre. Ilyen értelemben Románia mai térképe mindenképp változtatásokra szorul. Moldva és a déli részek felosztásával nincs gond, ez elképzelhető tetszés szerint, mert nincsenek hagyományai regionalizmusnak. Erdélyben lesznek gondok, hisz itt már vannak hagyományai a területrendezésnek. A konfliktus oka az, hogy ha a történeti, földrajzi szempontokat vennénk figyelembe, akkor eltűnnének a román szupremácia jelei, tudnillik a románok úgy kerültek be Erdélybe, hogy átmentek bizonyos szűrőkön, és akkor fokozatosan szétterjedtek. A hegyvonulatok mentén jelentek meg, de csak akkor mentek le a síkságra, amikor már nagyon muszáj volt. Ezért például a Bánságban, vagy a Partiumban csak az utóbbi években jelentek meg, ellenben már elég korán ott voltak a Nyugati-Kárpátokban és beékelődtek a Szászföldre is. A román vezetők olyan területi felosztást akarnak, ahol a román szupremácia dokumentálható és megőrizhető. Ezért például ki akarnak alakítani egy olyan régiót, mely magába foglalja a jelenlegi Szatmár, Máramaros, Szilágy és Bihar megyéket. Azokat a részeket emelik ki a Nagyvárad-Nagybánya tengely mentén, ahol erős román etnikum él. Céljuk, hogy Nagybányát ipari, Nagyváradot pedig kulturális központtá tegyék. Nagybányát már nem kell elrománosítani, de Nagyváradot még lehet. Ebből a játékból kihagynák Szatmárnémetit és Zilahot, remélve, hogy minél inkább visszavidékiesednek. Ez az elképzelés beleütközik egyrészt az európai uniós elképzelésekbe, másrészt az itteni magyarság elképzeléseibe. Az RMDSZ-nek ezt nem kell megengednie. Szatmárnémetiben szükséges a gazdasági struktúra fellendítése. Tudni kell, hogy mi volt régen, ebben óriási szerepet játszhat egy olyan helytörténeti tanácskozás, melyre a Partiumi Magyar Napok keretében került sor. - Az erdélyi magyarság számára az autonómia lenne a legjobb megoldás. Románia keretén belül, de megőrizve azokat a kultúrtörténeti sajátosságokat, amelyek nélkül Erdély eljellegtelenedik. Erdélynek, a mainál korszerűbb román alkotmányos keretek között, ismét önmagának kellene döntenie saját sorsáról./Túrós Lóránd: Erdélynek ismét önállóan kell döntenie sorsáról - Beszélgetés Kereskényi Sándor szenátorral. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./"
2003. szeptember 17.
"Szept. 14-én a megfogyatkozott lakosságú Kárásztelekről elszármazottak hazatértek a falunapokra. A kultúrházban Adorján Ilona megnyitotta az IppArt művészcsoport retrospektív tárlatát. A művelődési otthonban a helyi iskolások és a zilahi Terbete együttes szilágysági és szatmári néptáncainak tapsoltak, valamint a kárásztelki énekes triónak. Megjelent a helyi tanács és a Teleház Egyesület kiadásában a színes faluismertető füzet, amely magyar, román és angol nyelven nyújt információkat a településről. /Kárásztelkéről szólt a muzsika. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
2003. szeptember 18.
"Az egyházi iskolák helyzetére is kitért szept. 16-i sajtótájékoztatóján Tőkés László. A királyhágómelléki református püspök mérsékelt elégedettséggel nyilatkozott a szatmárnémeti és nagyváradi református gimnáziumok állapotáról, ugyanakkor kárhoztatta a Zilahon kialakult helyzetet. A Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatójának, Seres Magdolnának lejárt a mandátuma, ám egyelőre nem sikerült megtalálni az utódját. Tőkés László elmondása szerint a Szilágy megyei tanfelügyelőség illetékesei értésére adták, csak olyan személy lehet az iskola igazgatója, aki bírja az RMDSZ megyei szervezetének támogatását. "Elképesztő és felháborító, hogy Seres Dénes fogja diktálni nekünk, kit nevezhetünk ki igazgatónak" - mondja a püspök, aki az iskola visszaállamosításaként értékeli a helyzetet. Seres Dénes Szilágy megyei RMDSZ-es szenátor tagadja, hogy az RMDSZ jóváhagyására lenne szükség a zilahi kollégium igazgatói székének elfoglalásához. "Semmiféle ilyen kitétel nem létezik a protokollumban, amelyet egyébként még nem is írtunk alá" - nyilatkozta a Krónikának Seres Dénes. A szenátor szerint nem az RMDSZ az oka annak, hogy az egyház jelöltje nem töltheti be az igazgatói tisztséget. "Olyan lelkipásztort akartak a gimnázium élére állítani, aki tavaly végezte el a teológiát. Ahhoz, hogy egy pedagógus iskolaigazgatóként dolgozzék, legalább kettes fokozattal és meghatározott tanügyi régiséggel kell rendelkeznie. Nem én szabtam meg ezeket a feltételeket, hanem a minisztérium" - fejtette ki Seres Dénes. /Pengő Zoltán: "Visszaállamosítják" a kollégiumot? = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./"
2003. szeptember 30.
"Zilahon is megalakult a Reform Mozgalomnak egy sejtje: a Zilahi Együtt Megmaradásunkért Mozgalom (ZEMM). A ZEMM 66 fős csapata támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség Önkormányzatának létrehozását. A ZEMM szerint az RMDSZ minden alkalmat megragad arra, hogy a belső ellenzéket és ezek támogatóit lejárassa. Rövid időn belül meg fog kezdődni a Reform Mozgalom vezetőink kirekesztése-kizárása az RMDSZ-ből, az anyagi támogatások megvonása. A ZEMM szerint minden magyarlakta megyében önálló listával kell indulnia a Reform Mozgalomnak. /A ZEMM a Szilágysomlyói Fórumon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 30./"
2003. október 7.
"A hetedik évfolyam 10. számát adta ki Zilahon a Ionita Scipione Badescu Megyei Könyvtár két kötetes, nagy formátumú évkönyvének, amely a megye bibliográfiáját jelenti. Balogh Gabriela koordinálásával Lucia Balas és Bódis Ottília dolgozták fel azokat az országos és helyi lapokat, folyóiratokat, alkalmi kiadványokat, melyek írásai Szilágy megyére, illetve településeire vonatkoznak. Ezek között szerepel a Romániai Magyar Szó, a kolozsvári Művelődés is. A bibliográfia nem teljes, mert például a Szilágysági Vidéki Naplót mellőzte, vagy a kolozsvári Szabadságot, amely rendszeresen közöl zilahi, szilágysági tudósításokat. /Szilágysági bibliográfia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./ "
2003. október 14.
"Egyházmegyei napot szerveztek okt. 11-én Zilahon a Zilahi Esperesi Hivatal és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részvételével. A rendezvény keretében emlékeztek meg a zilahi református Wesselényi Kollégium száz évvel ezelőtti kapunyitásáról, a kollégium első igazgatójáról, Kincs Gyuláról, valamint a Rákóczi szabadságharc háromszáz éves évfordulójáról. A nyolcezer református lelket számláló zilahi gyülekezetekből részt vevő viszonylag kis létszámú ünneplő közösség előtt Tőkés László püspök hirdetett igét. A püspök többek között a közösségi rendezvényeink iránti érdektelenségre is kitért, jelezve, hogy tizenhárom évvel a rendszerváltás után szomorú megtapasztalni az emberek elfásultságát, érdektelenségét, amely egyenes összefüggésbe hozható az RMDSZ rossz politizálásával. Az istentiszteletet követően Tőkés László szólt a készülő népszavazásról is, amely, mint mondotta, rafinált módon egy számunkra látszólag előnyös köntösben próbálja bemutatni a román alkotmányt. Az ünneplő gyülekezet átvonult a továbbra is román líceumként működő egykori Wesselényi Kollégium épületéhez, amit sok más ingatlanhoz hasonlóan nem kapott vissza az egyházkerület, megkoszorúzták az iskola udvarán Ady márvány mellszobrát. Az ünnepség a Kálvineumban folytatódott. Szilágyi Zoltán, a mai Zilahi Református Wesselényi Kollégium lelkésze az iskolán belüli áldatlan állapotokról szólt. Az egyház által el nem ismert igazgatóasszonyt továbbra sem lehet elmozdítani beosztásából. Az egyház és az iskola vezetősége közötti súlyos ellentétekre vall az is, hogy noha a kollégiumban számos meghívót osztottak ki, a diákokat nem engedték el a rendezvényre. /Makkay József: Az egykori Wesselényi kollégiumra emlékeztek. Nem közeledett az iskola és az egyház álláspontja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./"
2003. október 21.
"Győr és Zilah képzőművészei és irodalmárai első alkalommal tartottak közös kulturális rendezvényt nagyszámú érdeklődő jelenlétével: Zilahon tárlatot nyitottak meg, szilágysági és győri szerzők bemutatták könyveiket, s Győr városát bemutató fényképkiállítás, a település rövid várostörténeti ismertetője várta az érdeklődőket. Borbély Károly festőművész, a győri Tanítóképző Főiskola Vizuális nevelés tanszékének vezetője állította ki festményeit, aki 1980 óta rendszeresen szerepel egyéni és csoportos tárlatokon. Az Ipp Art művészcsoport tagjai közös kiállítással jelentkeztek, Sepsi József kis szobrokkal. Bemutatták Hajdu Attila szilágysomlyói orvos A kereszt című elbeszélés- és grafika kötetét, valamint a győri Devecseri Zoltán és Hatházi Áron versfüzeteit. Hatházi Áron Álmodó idő című verseskötete Zilahon jelent meg. Devecseri Zoltán Hármas ének című verskötete a Hepehupa /Zilah/ folyóirat kiadásában látott napvilágot./Fejér László: Győr-Zilah kulturális nap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./"
2003. október 28.
"Szeptemberben újabb kiadvány látott napvilágot, a Sarmasági Hírmondó (a község közéleti, közművelődési lapja, kiadja a Pro Sarmaság Alapítvány). Sarmaság Zilah után a legnagyobb lélekszámú magyarsággal rendelkező nagyközség. /Szonda Szabolcs: Miről írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./"
2003. október 28.
"Ötödik alkalommal rendezte meg Szilágycsehben Bogya György aligazgató a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. A versenyen Szatmár, Máramaros és Szilágy megyei csapatok vettek részt. Idén egyetlen zilahi csapat sem jelentkezett. A zsűriben tagjai között jelen volt vett Nagy Gyula, Szatmárnémetiben tanító pedagógus, akinek köszönhető a diákszínjátszó fesztiválok elindítása. A zsűri értékelése szerint első díjat kapott a nagybányai Németh László Gimnázium Filemile nevet viselő csoportja. Második helyen a marosvásárhelyi Csepűrágók, a harmadikon pedig a krasznai Tinikomédiások végeztek. Versenyen kívül lépett fel a székelyudvarhelyi Vitéz lelkek csoport. /J. L.: Szilágycseh. "Vitézeket" is nevel a diákszínjátszás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ "
2003. november 8.
"Megjelent a 2004-es Szabadság Évkönyv. A napilapnak ötödik alkalommal jelenik meg évkönyve. Szó van benne többek között a kolozsvári Főtér reneszánsz emlékeiről, az egykori zilahi és dési turulmadaras emlékoszlopokról, befejeződik erdélyi megyék helységnévszótár-sorozata. Közölnek egy világhálós honlapjegyzéket is. /Megjelent a 2004-es Szabadság Évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"
2003. november 10.
"Az Erdélyi Gyülekezetnek az lenne a legfontosabb célkitűzése, hogy megszűnjön, ne legyen többé szükség rá, tagjai pedig visszatérjenek szülőföldjükre, jelentette ki Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora a Zilahon tartott bemutatkozón. A gyülekezethez tartozó otthon, a Reménység Szigete fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott filmvetítésen és kiállításon Németh Zsolt, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke is részt vett. A zilahi Kalvineumban Fekete Károly alpolgármester ismertette a budapesti Erdélyi Gyülekezet munkáját és bemutatta a vendégeket: Zalatnay István lelkipásztort, Lovas Józsefné főgondnokot, Németh Zsolt tiszteletbeli főgondnokot, valamint Veress Lajos ügyvédet, az Új Kézfogás Alapítvány jogi tanácsadóját. Ezután levetítették Beke Mihály András és Farkas György A reménység szigete című filmjét, amely az Erdélyi Gyülekezet munkáját mutatja be. Az Erdélyi Gyülekezetet Németh Géza református lelkipásztor alapította, aki, miután az 1956-os forradalomban való részvétele miatt letartóztatták, majd 1971-ben elbocsátották a hivatalos egyházi életből, összegyűjtötte a kivándorolt erdélyieket, és gyülekezetet alapított számukra. 1995-ben bekövetkezett halála után fia, Németh Zsolt vette át a gyülekezet gondozását. Az Erdélyi Gyülekezet 1992-ben hozta létre a Reménység Szigete nevet viselő karitatív és kulturális központot, amely az évek során 276, erdélyi településről érkezett, magyarországi kezelésen részt vevő betegnek nyújtott otthont. A gyülekezet 1995-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részévé vált, azóta ennek keretében fejti ki tevékenységét. Célja, hogy elérje a Budapesten tartózkodó, Erdélyből és más határon túli régióból kitelepedett embereket, és lelki vigaszt nyújtson számukra. Zalatnay István lelkipásztor elmondta: a bemutatkozóra hat erdélyi városban kerül sor: ismertetik a gyülekezet munkáját, és kérik az egybegyűlteket, tudassák velük, ha vannak Magyarországon tartózkodó rokonaik. Németh Zsolt így nyilatkozott: "Az Erdélyi Gyülekezet az, amelyben én felnőttem, hiszen hétéves voltam, amikor édesapám létrehozta a házi gyülekezetet, és azóta vagyok a tagja, bár önálló egyházként csak 1990-ben jegyezték be hivatalosan. Ennek a gyülekezetnek a magja gyermekkoromtól végigkísért, azt jelenti nekem, amit egy hívő keresztény embernek, aki a vallásban nevelkedett föl, a templom jelentett". /Pap Melinda: Menedékhely kivándorolt erdélyiek számára. Zilahon mutatkozott be a hét végén a budapesti Erdélyi Gyülekezet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./"
2003. november 12.
"Ady Endre születésének évfordulója előtt nov. 8-án idén is megemlékeztek a költőről Szilágylompérton a református egyházközség és az általános iskola rendezésében. A költő édesapja a belső- szilágysági faluból származott. Szilágylompért tavaly óta Ady zarándokhelyévé lett Érmindszent, Zilah, Csucsa mellett, miután felavatták a költő mellszobrát, s róla nevezték el az általános iskolát. A hálaadó istentiszteleten Szőnyi Levente lelkipásztor a költő istenes verseinek üzenetét értelmezte. Egyúttal a Sarmasági Művész Kör tagjainak munkáiból képzőművészeti kiállítást nyitottak meg. Népművészeti kiállításra is sor került. A versmondók vetélkedőjén több mint tucatnyi középiskolás lány vett részt. /Fejér László: Szilágylompérti Ady-nap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./"
2003. november 15.
"A zilahi Népi Alkotások Központja szervezésében mintegy negyven fős csoport - román és magyar költők, írók, képzőművészek, néptáncosok, népdalénekesek, újságírók - érkeztek november 12-én Budapestre, a Román Kulturális Intézet vendégeiként. A kétnapos rendezvényt Mircea Oprita, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója nyitotta meg. A Szilágyságot fényképekben bemutató vetített előadást mellett az Origini és Hepehupa kulturális folyóiratokat főszerkesztőik - Liviu Bordas, illetve Fejér László, a Romániai Magyar Szó Szilágy megyei tudósítója - mutatták be. Nov. 13-án Ilut Ioan és Szabó Vilmos festőművészek munkáiból nyílt tárlat. /(Guther M. Ilona): Szilágysági művelődési napok a budapesti Román Kulturális Intézetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./ "
2003. november 19.
"Budapesten a Román Művelődési Központban két egymást követő nap estéjén román és magyar költők, írók, képzőművészek, valamint néptáncosok és -zenészek léptek fel műsoros esten a Szilágy Megyei Népi Alkotások Központja rendezésében. Győrből is felutaztak a budapesti eseményre, közöttük Devecseri Zoltán, akinek románra fordított versei is elhangzottak a művelődési esten. Megnyitották Gheorghe Ilea és Szabó Vilmos képkiállítását. Nos, a győri Borbély Károly festő, tanszékvezető tanár méltatta a zilahi kollégák alkotásait. /Fejér László: Budapesti kézfogások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./"
2003. november 22.
"Nov. 21-én tartották Szatmárnémetiben, az Északi Színház bábtársulatának első előadását. A bábszínészek - Fóriss Emese, Cserey Csaba, Nagy Anikó és Bandura Tibor - a színház Pódium-termében adták elő a José Geal Plül Plüm kalandjai című meséje alapján készített bábjátékot, Szilágyi Regina rendezésében. Felhasználták az egykori Brighella Bábszínház által bemutatott, hasonló című darab kellékeit, de ezek felújításra szorultak. A jövőben felkeresik a város óvodáit és általános iskoláit, és megyei turnékra is indulnak majd. A távolabbi tervekben szerepel zilahi és nagybányai fellépés is. /(cl): Tegnap tartotta első előadását az Északi Színház bábtársulata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22./"
2003. november 26.
"Ady Endre születésnapján a költő egykori iskolájában, a jelenkori Zilahi Silvania Főgimnáziumban tartották meg a szilágysági középiskolások versmondó vetélkedőjét. Mindhárom zilahi magyar tagozatú iskola mellett részt vettek Szilágysomlyó, Szilágycseh, Kraszna és Sarmaság versenyzői. Immár évtizedes hagyománynak megfelelően ezúttal is érkeztek versmondók Balassagyarmatról, a Mikszáth Kálmán Vendéglátóipari Szakközépiskolából viszonozni a testvériskola, a zilahi főgimnázium tanulóinak ottani versenyen való részvételét. /Adyra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./"
2003. november 29.
"Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban ülésezett nov. 28-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testülete (KT), amelyen a már lezajlott, illetve a napokban Kolozs megyében sorra kerülő választógyűlésekről tanácskoztak, valamint előkészítették az EMNT megalakulására összehívott december 13-i küldöttgyűlést. Szilágyi Zsolt, a Kezdeményező Testület (KT) soros elnöke elmondta: a KT jelenlévő tagjai összeállították a meghívottak listáját, a napirendet, és megbeszélték a gyűlés menetrendjét. Szilágyi Zsolt beszámolt az eddig lezajlott jelölő fórumokról, nevezetesen az érmihályfalvi, zilahi, szilágysomlyói és nagybányai ülésekről, amelyeken már kijelölték a küldötteket a megalakulás előtt álló nemzeti tanácsba. /Ülésezett az EMNT Kezdeményező Testülete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"
2003. december 2.
"Nov. 29-én tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron, tisztújítást is tartottak. Dr. Kötő József leköszönő EMKE-elnök kifejtette: az EMKÉT-t a kultúra intézményesítésének szándéka vezérelte. Az EMKE saját székházba került, saját munkatársi gárdával. Ugyanakkor megalakult a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Könyvescéh, a Dalosszövetség, a Népfőiskola stb. Az intézményesítés területén a másik fő szempont a Magyar Ház láncolatának kiépítése. Példaként említette a zilahi, és a visói Magyar Házat, saját székházzal. Javasolta az alapszabályzat korszerűsítését. A vezetőség együttműködési megállapodást írt alá az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével és a Temesvári Nőszövetséggel. A tisztújításra eredménye: elnök - Kötő József, ügyvezető elnök - Dáné Tibor Kálmán, elnökségi tagok - Guttman Mihály, Zahoránszky Ibolya, Tófalvi Zoltán, Beder Tibor. Alelnökök, régiók szerint: Bánság - Matekovits Mária; Partium - Muzsnay Árpád; Belső Erdély - Ábrám Zoltán; Székelyföld - Ördög-Gyárfás Lajos. Társadalmi és civil kapcsolatok tartása: Szép Gyula. Gazdasági funkcióba visszaválasztották Katona Rékát, az ellenőrző bizottság két tagja pedig Takács Gyula és László Edit közgazdászok. A díjkiosztás során tizennégyen vehették át a közművelődési egyesület kitüntetéseit. /Köllő Katalin: Régi-új elnöke van az EMKÉ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"
2003. december 2.
"Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"