Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. január 17.
"Jan. 16-án két, a 83/1999-es sürgősségi kormányrendeletben szereplő egyházi ingatlan ügyében döntött úgy az Alkotmánybíróság, hogy visszaszolgáltatásuk megfelel a hatályos román törvényeknek. A gyulafehérvári Batthyaneum visszaadása ellen a PDSR Fehér megyei szervezete, míg a temesvári Piarista Gimnázium esetében a helyi műszaki egyetem emelt alkotmányossági kifogást. Románia alkotmánybírósága mindkét épületről megállapította: a kormány jogszerűen szolgáltatta vissza tulajdonosaiknak. Batthyány Ignác egykori erdélyi római katolikus püspök 1798-ban adományozta könyvtárát ″egyházának és Erdélynek″. Kozsokár Gábor alkotmánybíró a Krónikának elmondta, a pereskedések ezután a területi bíróságon folytatódnak. ″Itt azonban nyilvánvalóan nagyobb esélye lesz az egyháznak arra, hogy a bíróság helyi szinten is visszautasítsa a felperesek kérését″. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek örömmel fogadta a taláros testület döntését: ″Sajnálatos, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan félremagyarázták Batthyány püspök végrendeletét, azt sugallva, hogy a történelmi és művészi értékű könyvtár román tulajdon lenne. Mi csak a jussunkat akarjuk, és bízunk benne, hogy isteni gondviseléssel visszakapjuk vagyonunkat″. -Azért is sürgető a temesvári Piarista Gimnázium birtokbavétele, mert az épület állapota egyre romlik. A tényleges birtokbavételt a Politechnika Műszaki Egyetem akadályozta meg, mely évtizedekkel ezelőtt költözött be. Az oktatási intézmény hasznot is húzott az épületegyüttesből, hiszen annak egyes részeit bérbe adta. - Ugyancsak alkotmánybírósági döntésre vár a 83-as sürgősségi kormányrendeletben szereplő zilahi Kálvineum Művelődési Ház visszaszolgáltatása is, amelynek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tulajdonába való visszahelyezését a zilahi polgármesteri hivatal tagadta meg. A zilahi bíróság tavaly decemberben annak ellenére utasította vissza az egyház keresetét, hogy a reformátusok a taláros testület 132/2000-es számú, az ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkező kormányrendelet alkotmányosságát kimondó döntésére hivatkoztak. /Gazda Árpád/Rostás Szabolcs: Batthyaneum: közelebb a restitúcióhoz. Az Alkotmánybíróság jogszerűnek ítélte két erdélyi egyházi ingatlan visszaadását. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 18.
"A zilahi és szilágysomlyói egyházmegyék visszahívták a Református Wesselényi Kollégium /Zilah/ két vallástanárát, Vicsay Ferenc és Tolnay Miklós lelkipásztorokat, akik így nem taníthatnak tovább az intézményben. A két lelkész ügyében még december 29-én döntött így a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa, mivel a vallástanárok "nem azt képviselték az oktatási intézményben, amit az egyház elvárt tőlük″. A tanárok ugyanis tagságot vállaltak az egyház által törvénytelennek tartott kollégiumi vezetőtanácsban. /Vallástanárok nélkül maradt a Wesselényi Kollégium. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./"
2001. január 20.
"Seres Magdolna, a zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója visszaemlékezett arra, hogyan kezdődött az egyházi és a világi iskolavezetés közötti, immár több mint egyéves múltra visszatekintő háború. 1999 őszén pénzügyi ellenőrzés volt a kollégiumban, és kiderült, hogy az akkori titkárnő hamisított, sikkasztott. Értesítette az egyházi illetékeseket a dologról, amellett új titkárnőt kellett felvenniük. Az egyház részéről egy olyan személyhez ragaszkodtak, akit Seres Magdolna megbízhatatlannak tartott és nem volt hajlandó felvenni. Végül az igazgatónő jelöltje nyerte el a versenyvizsgát, az egyháziak jelöltje nem indult a vizsgán. Eljött Tőkés László püspök is a kollégiumba, és azt mondta, hogy el kell fogadni mindazt, amit az igazgatónő eddig az iskola érdekében tett. Ezzel nem lett vége, két tanár megfellebbezte az iskolaszék döntését. Kérték, hogy az igazgatónő ismételtesse meg a versenyvizsgát, de ő erre nem volt hajlandó. Az egyház részérők felmentették Seres Magdolnát. Cikkek, közlemények, állásfoglalások, helyesbítések, vádak, ellenvádak, tiltakozások tucatjával jelennek magyar és román lapokban. Az igazgatónő a helyén maradt. /Szabó Csaba: Félreértett üzenet Ady egykori iskolájába. Interjú Seres Magdolnával, a zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatójával. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./ A kialakult helyzetről a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Csűry István, az egyházkerület generális direktora elmondta, hogy információjuk nem teljes. Szerinte az igazgatónő szabálytalanul alkalmazott egy titkárnőt, pályázat kiírása nélkül, pontosabban: az utolsó napon a pályázati ívet kifüggesztette az iskola hirdetőtáblájára. Megállapították, hogy szabálytalanság történt. - Negatívan hatott, hogy az iskolaszék hosszú ideig nem ült össze. Amikor szabálytalanságokat követett el, és az egyház ellenlépésre kényszerült, a kezdeti normális viszony annyira elhidegült, hogy az igazgatóasszony egyházellenessé vált. Az iskolai számítógéppark a Református Teológia leltárában vannak, ennek ellenére az igazgatónő a gépeket tanügyi, állami nyilvántartásba vette. Nem az egyház fordult a törvényszékhez, hanem az igazgatónő perelte be a zilahi egyházmegyét László Kálmán gondnok miatt, akit az egyház fizet, és akit Seres Magdolna nem akar elfogadni az iskolában. Tulajdonképpen a munkaadóját pereli be az igazgatónő. /Makkay József: Az igazgatónő lemondása az egyetlen megoldás. Interjú Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktorával. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./"
2001. január 26.
"Marosvásárhelyt, az SZKT első idei ülésen Tőkés László tiszteletbeli elnök kérte, hogy vitassák meg a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban kialakult helyzetet. Külön vita tárgyát nem képezte ugyan, de szó volt a zilahi iskolaügyről. - A zilahi és a szilágysomlyói református egyházmegyék állásfoglalásukban tiltakoztak a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, Seres Dénes és a Szilágy megyei RMDSZ-szervezet, nevezetesen Seres Dénes elnök tevékenység ellen, akik asszisztálnak a tanügyi hatóságok jogfosztó, kisebbség- és demokrácia-ellenes politikájához. Az SZKT-ülésen Tőkés László tiszteletbeli elnök kérte: állítsák le a református kollégium visszaállamosítását. Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke kijelentette: a szervezet nem avatkozott be az iskola belügyeibe. A megyei szervezet nyilatkozatot közölt a Szilágyság c. hetilapban, mely szerint ″nem áll szándékunkban az iskolák vagy egyéb intézmények államosítása.″ A zilahi Wesselényi Kollégium ″egyháztalanítását″ ″az egyházkerületi igazgatótanács hajtotta végre a lelkésztanárok visszahívásával″. Seres Dénes szintén visszautasította a vádat, mondván, a háttérben Tőkés László áll. Ezek után azt kérdezte: mitől tiszteletbeli a tiszteletbeli? - Markó Béla elnök közölte, hogy a MÁÉRT találkozón a püspök magyarországiaknak, vajdaságiaknak osztogatta a Seresnére vonatkozó szórólapját. /FEJÉR LÁSZLÓ: A zilahi iskolaügy Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./"
2001. február 1.
"A Királyhágómelléki Református Egyházközségben tovább dúl a nyilatkozatháború. Ifj. Szatmári Elemér ippi református lelkipásztor Requiem két tanárért címen kirohant az ellen, hogy az egyházi vezetőség elbocsátotta a zilahi Wesselényi Református Kollégium két tanárát: Vicsay Ferencet és Tolnai Miklóst, mindketten református lelkipásztorok. Nem írta ki Tőkés László püspök nevét, de végig a püspök ellen emelt szót: ott történt ez, ahol püspök a bálvány. Azért távolították el a két lelkészt, mert a bálvány előtt gerincüket nem hajtották meg. Megszoktuk, "hogy virul a gaz, s az igaznak veszni kell", továbbá "fura urak apostol helyett Heródesek, s emberélettel játszanak", írta indulatosan. /ifj. Szatmári Elemér ippi ref. lelkipásztor: Requiem két tanárért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1.- Postafiók rovat/"
2001. február 2.
"Már évekkel ezelőtt kifüggesztették a Szilágy megyei magyarlakta településeken a kétnyelvű helységnévtáblákat, így a megyei RMDSZ különösebb izgalmak nélkül várja a közigazgatási törvény további sorsát. A kétnyelvű helységnévtáblákra jogosult Szilágy megyei települések 95 százalékában már 1996-97-ben sikerült kitenni a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek szinte kivétel nélkül helyükön is maradtak - nyilatkozta a Szabadságnak Seres Dénes Szilágy megyei szenátor. - Magyar nyelvű tábla áll Szilágycseh, Kraszna, Cigányi, Szilágyfőkeresztúr, Kémer, Ipp, Zovány, Lompért, Selymesilosva, Szilágyballa, Nagyfalu, Bagos, Perecsen, Varsolc, Kárásztelek, Sarmaság, Sztána, Sámson, Ketesd, Zsobok, Kispetri, Krasznahorvát, Bősháza, Völcsök, Désháza, Szilágymenyő, Szilágyszeg, Vérvölgy, Nagymon, Mocsolya, Diósad, Usaly, Erked, Görcsöny, Kisdoba, Nagydoba és Szentkirály határában. Az elfogadás előtt álló közigazgatási törvény segítségével újabb négy Szilágy megyei település határába kerül kétnyelvű tábla: Szilágysomlyóra, Magyarkecelre, Egrespatakra és Zilahra. Ez utóbbi kemény diónak tűnik, ugyanis kétféle népszámlálási adattal kell számolni: az egyik szerint Zilahnak mint közigazgatási központnak csak 19,6 százaléka magyar, a másik szerint - magának a városnak - 20,1 - mondta a szenátor. Szilágy megyében 12 RMDSZ-es polgármester már megvalósította a polgármesteri hivatalok kétnyelvű feliratát. - A legújabb: több falu határából már eltűnt a kétnyelvű tábla. /Szabó Csaba: Márciustól Zalau városát Zilahként is jegyzik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"
2001. február 6.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerületi Ügyvezető Bizottság közleményt adott ki a Zilahi Wesselényi Református Kollégium vallástanárainak ideiglenes visszahívása tárgyában. Tekintettel a kialakult rendkívüli helyzetre, a bizottság ideiglenes jelleggel visszahívja a kollégiumban vallási tárgyakat oktató lelkipásztorokat. Ezzel kívántak tiltakozni azon sérelem ellen, amely az egyház autonómiáját érte. A sajtóban félretájékoztatás történt, mely szerint az egyházkerület "kitiltotta"(!) a két vallástanárt a Zilahi Wesselényi Református Kollégiumból. Valójában nincs szó kitiltásról, hanem ideiglenes intézkedésről. /Közlemény. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./"
2001. február 13.
"Seres Dénes szenátor, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke kezdeményezésére a Szilágy megyei szervezet vezetősége panaszlevéllel fordult az RMDSZ etikai bizottságához, amelyben azt rótta fel Tőkés László püspöknek, hogy a választások idején a szövetség ellen kampányolt, nyíltan arra buzdítva a Szilágy megyei magyarokat, hogy a zilahi Református Kollégium körül kialakult áldatlan helyzet miatt ne szavazzanak Seres Dénes szenátorjelöltre. Seres szerint egy olyan ember, aki saját szervezete ellen dolgozik, nem töltheti be annak tiszteletbeli elnöki szerepét. - Emlékeztetőül: a Szövetségi Képviselők Tanácsa január végi ülésén úgy döntött: nem fogad el olyan állásfoglalást, amely elítélte volna Tőkés László tiszteletbeli elnök kampányban tanúsított magatartását. /Sz. Cs.: Megvonják a tiszteletbeli elnöki címet Tőkéstől? Seres az etikai bizottsághoz fordult. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./ "
2001. február 20.
"Febr. 17-én Kolozsváron a Mátyás-ház nagytermében kilencedik alkalommal kezdődött meg a Mátyás király emlékére szervezett rendezvénysorozat. "Azért nézünk értékeinkre vissza, hogy jobban tudjunk előre haladni" - mondta László Bakk Anikó, a mozgalom fő irányítója és szervezője a megnyitón. Fellépett a Gáspár Enikő vezette zilahi Wesselényi kamarakórus. A kiállításon bemutatkozott a képzőművészeti főiskola három tehetséges hallgatója: Debreczeni Botond, Olahuti Ioana és Kiss Ármánd Zoltán. /Megkezdődött a IX. Mátyás-napok rendezvénysorozat. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Sajnálatos, hogy a képtár megnyitásával pontosan egy időben zajlott a második Castellum-est (híres erdélyi magyar családok ma élő tagjainak társasága), ahol Kemény Jánost olyan jeles személyiségek idézték, mint Sütő András, Lohinszky Lóránd színművész, más jeles színészek, Csép Sándor tévés személyiség, közéleti kiválóságok, mint Kötő József és dr. Imreh Ernő jogász. /Máthé Éva: Nagy Imre bűvöletében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./"
2001. február 24.
"A Királyhágómelléki Egyházkerület Zilahi Egyházmegyéje és a Szilágy megyei RMDSZ vezetősége között immár több mint egy éve tartó, a zilahi Református Wesselényi Kollégium kapcsán kirobbant ellentét váratlan fordulatot vett a napokban: febr. 21-én bírósági végrehajtók szálltak ki rendőr kíséretében, és László Kálmán gondnokot - a zilahi bíróság febr. 12-ei határozata értelmében - a kollégium raktárának és általános leltárának átadására kötelezték. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése a fejlemény kapcsán közleményt bocsátott ki, amelyben tiltakozik a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumot, valamint az egyházat ért újabb jogtalanságok és sérelmek ellen. Követeli a zilahi kollégium református egyházi jogállásának haladéktalan visszaállítását, László Kálmán kollégiumi gondok jogaiba való azonnali visszahelyezését. /Gyűrűzik a Wesselényi-kollégium körüli botrány. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./"
2001. február 27.
"Két egyházmegye - a zilahi és a szilágysomlyói - presbiterei tanácskoztak febr. 24-én Zilahon. A tanácskozást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és főgondnoka hívta össze. Tőkés László püspök megnyitójában jelezte, az egyházi fegyelem megszilárdítása érdekében szükséges a találkozó. A jelenlévők tiltakoztak amiatt, hogy az iskola vezetése a visszahívott lelkészek helyett, esperesi jóváhagyás nélkül, a Sulyok István főiskolán végzett vallástanárokkal oldotta meg a hitoktatást. Az iskolában a múlt hét közepén törvényszéki végrehajtók kötelezték László Kálmánt, az egyház által kinevezett gondnokot a kollégium raktárának és leltárának átadására. /Megvitatták a kollégium-botrányt. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./ A zilahi Református Wesselényi Kollégium ügyében az iskolafenntartó Zilahi és Szilágysomlyói Református Egyházmegyék Presbitériumának febr. 24-ei zilahi nagygyűlése nyilatkozatot fogadott el, amely több követelést tartalmaz: Seres Magda igazgató önkéntes visszavonulása vagy állásából való leváltása, a kialakult helyzetért felelős Szilágy megyei tanügyi főfunkcionáriusok és RMDSZ-tisztségviselők felelősségre vonása, az egyházellenes perbe bekapcsolódott és egyházellenes magatartást tanúsító kollégiumi tanárok önkéntes lemondása vagy leváltása. A nagygyűlés számos egyházi, civil és politikai szervezethez, többek között a testvéregyházakhoz, az erdélyi magyarsághoz, "román testvéreinkhez", Ion Iliescu elnökhöz és Adrian Nastase miniszterelnökhöz, az RMDSZ elnöki hivatalához, az RMDSZ platformjaihoz fordult támogatásért. Amennyiben e felhívás eredménytelen marad, a nagygyűlés kész a strasbourgi bíróságokhoz, a Kereszténydemokrata Unióhoz fordulni. A nagygyűlés küldöttséget menesztése Bukarestbe, az illetékes minisztériumokhoz, az állam-, illetve kormányfőhöz, "peres és fegyelmi eljárás beindításának megfontolása egyházunk vezetőinek megrágalmazása és egyházi, iskolai, valamint közéleti visszaélések és vétségek tárgyában", továbbá kilátásba helyezték a polgári engedetlenség eszközeinek igénybevételét is. A nyilatkozatot Tőkés László püspök, Molnár Kálmán és Lukács József esperesek, Kovács Zoltán, Baksay Károly, Márkus László főgondnokok írták alá. /Presbitériumi nagygyűlés a zilahi református kollégium ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./"
2001. március 21.
"Márc. 16-18 között a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a szórványban élő magyar középiskolásokkal, diáktanács-képviselőkkel tanácskozott. Képviseltette magát Nagyvárad, Gyergyó, Sepsiszentgyörgy, Zilah, Déva, Dés, Szamosújvár, Kolozsvár, Medgyes, Nagyenyed, Beszterce. A találkozó célja megismerni a szórvány ifjúságának problémáit, orvosolni ezeket, megkeresni a civil szervezeteket és ezekkel kapcsolatot teremteni. /Besztercei szórványtalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./ A meghívottak között volt Nagy Zsolt, Kovács Péter és Naphegyi Andrea az RMDSZ ügyvezető elnöksége részéről, dr. Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke, Szilágyi János megyei és Szente Mária városi RMDSZ-elnök is. Megnyitó beszédében dr. Szántó Árpád üdvözölte a résztvevőket, majd bemutatta a megyét, kitérve a magyarság politikai, gazdasági, művelődési, tanügyi és anyanyelvű oktatási problémáira. Megtudtuk, hogy az új közigazgatási törvényt Beszterce-Naszód megyében 7 községben lehet alkalmazni, ahol a magyarság aránya eléri a 20%-ot. Ezek Apanagyfalu, Árpástó, Kékes, Mezőkecsed, Felőr, Szentmáté és Retteg. Kovács Richárd, a MAKOSZ ügyvezető elnöke méltatta a szervezet tevékenységét és ismertette céljait. A MAKOSZ az egyedüli szervezet, amely valóban képviseli a középiskolás diákokat, szögezte le. Nagyváradon, Zilahon, Besztercén, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön kielégítően működnek a diáktanácsok, de kevés az aktív ember. Külön gond a vegyes iskolák problémája, főleg a szórványban, ahol ez a státus is gátolja a magyar diáktanácsok működését. Nagy gondot okoz az infrastruktúra és a székhely hiánya, valamint a kapcsolat a civil szervezetekkel. Déván, Désen, Szamosújváron, Kolozsváron, Szászmedgyesen és Nagyenyeden nem működnek a diáktanácsok. A tanácskozáson résztvevőket a tanárok vagy besztercei barátaik értesítették a rendezvényről. /Kresz Béla: RMKSZ-találkozó Besztercén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./"
2001. április 2.
"Március 31-én ülésezett Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fő fóruma, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Arról döntöttek, hogy az RMDSZ 2003-ban sorra kerülő, következő kongresszusáig az SZKT a jelenlegi összetételben folytatja munkáját. Markó Béla politikai helyzetelemzésében a választások után kialakult helyzetre és az ennek nyomán a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával (RTDP) kötött parlamenti támogatási megállapodás eredményeire, illetve a szövetség előtt álló feladatokra összpontosított. Az RMDSZ elnöke elemezte az RTDP-vel kötött megállapodás pozitív és negatív eredményeit. Előbbiek közé sorolta a helyi közigazgatási törvény elfogadását, Nastase miniszterelnök márc. 15-i üzenetét a romániai magyarsághoz. Eredménynek számít, hogy különböző minisztériumokban és központi intézményekben a vezető tisztségeket betöltő magyarokat sikerült posztjaikon megtartani. Negatívumok: össze nem hangolt törvényjavaslatok, a magyar szakemberek megyei és helyi szinten történő eltávolítása különböző állami hivatalok éléről, illetve a kormánypárt erősödő nacionalista retorika, amely az utóbbi napokban a szenátus művelődési és oktatási szakbizottságainak döntésében is megmutatkozott. Várhatóan két-három héten belül megoldást keresnek a Babes-Bolyai Tudományegyetem szerkezeti átalakításának, az önálló magyar tanszékek és karok létrehozásának tekintetében, s lépéseket tesznek a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, továbbá a kolozsvári agronómián és a zeneakadémián a magyar oktatási formák bevezetésére, illetve megerősítésére. - A szövetségi elnök üdvözölte a magyarországi státustörvény tervezetének megszületését, azt a romániai magyarság számára fontos, javára szóló jogszabálynak nevezte. Katona Ádám székelyudvarhelyi képviselő az elnöki helyzetelemzésről vitát javasolt, ezt azonban elvetették. - Az SZKT rátért az SZKT megújításáról szóló vitára. Toró T. Tibor "az RMDSZ kapuinak kitárását" javasolta. Verestóy Attila rámutatott: vagy megújítják az SZKT-t, s akkor minden egyes helyet választással töltenek be, vagy pedig a platformoknak, az ifjúságnak, a nőknek stb. korporatív alapon biztosítanak helyeket. Kónya-Hamar Sándor az 1996 márciusában elfogadott határozatot idézte, amelynek értelmében az SZKT-t a romániai magyarság kataszteri nyilvántartásának alapján kell általános választással megújítani. Markó Béla szerint nem szabad olyan célokat magunk elé tűzzünk, amelyekről eleve tudjuk, hogy megvalósíthatatlanok.- Két elképzelés alakult ki. Az egyik az ügyvezető elnökség által elkészített közvetlen választásról szóló szabályzat szerint az SZKT teljes megújítását vetítette elő, a másik pedig azt, hogy a 2003-ban sorra kerülő, következő RMDSZ-kongresszusig maradjon meg a jelenlegi képviselet, s ennek következtében az SZKT is maradjon változatlan. A szavazáson a második javaslat győzött, s ezután a tanácskozást azonnal berekesztették. - Délelőtt az SZKT és Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülést tartott, amelyen tudomásul vette Dézsi Zoltán SZKT-elnök lemondását, meghallgatta Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzését, megerősítette önkormányzati ügyvezető elnöki tisztségében Kerekes Gábort, és zárt ülésen megvitatta és elfogadta a szövetség költségvetését. Dézsi Zoltán azért mondott le, mert a kormány Hargita megyei alprefektusnak nevezte ki őt. Markó Béla leszögezte: mindazok a politikai, gazdasági és társadalmi okok, amelyek az RMDSZ-t az RTDP-vel kötött megállapodásra kényszerítették, ma is léteznek. Markó kijelentette: a kormányfő részvételével tartott múlt heti RMDSZ-RTDP-egyeztetésen ígéretet kaptak arra, hogy az egyetemi akkreditációs törvénnyel kapcsolatos hátrányos javaslatokat nem fogják továbbvinni. Elmondta: közölték Adrian Nastaséval, hogy azzal a nacionalista irányzattal, amelyet az Adrian Paunescu-George Pruteanu páros képvisel, az RMDSZ nem tud közösséget vállalni, s annak további erősödése a két párt közötti együttműködést kockáztatja. Markó bírálta a Reform Tömörülést, amelynek egyik legutóbbi tanácskozásán elhangzott, hogy "a jelenlegi vezetők a romániai magyarság áruló bandáját alkotják", hogy "politikai gyilkosságról" és "politikai prostitúcióról" kell az RMDSZ kapcsán beszélni. Az SZKT délutáni ülésén Tőkés László tiszteletbeli elnök javasolta, hogy az SZKT vitassa meg a zilahi Wesselényi-kollégiumban kialakult helyzetet. A javaslatot Deák László Szilágy megyei ügyvezető elnök nem támogatta. Tőkés püspök javaslatát az SZKT 23 igen és 30 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett elutasította. Az SZKT elfogadta Vekov Károlynak a Nemzetépítő Platform magalakulásáról szóló tervezetét. Az SZKT-ülést követően Tőkés László püspök sajtóértekezleten ismertette a zilahi Wesselényi-kollégium ügyét, és leszögezte: az iskolaigazgatónak vissza kell vonulnia. Tőkés László elmondta: az SZKT elutasító magatartása nem lepte meg, hiszen ez a testület rég nem döntéshozó, hanem "közjegyzői feladatokat ellátó szerv". Ez a gárda a "nemzeti érdekeink elárulója lett". /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: 2003-ig jelenlegi formájában működik az RMDSZ. Az SZKT nem élt a választások útján történő megújulás lehetőségével. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./"
2001. április 13.
"Ápr. 12-én Tőkés László püspök igehirdetésének keretében helyezték el Nagyváradon az Arany János Kollégium új szárnyának alapkövét. A Partiumi Keresztény Egyetem további fejlesztését célzó vállalkozás megkezdése előtt a kollégium régi szárnyának felújítása már megkezdődött, s május közepére, a Varadinum-ünnepség idejére be is fejeződik. Az új szárnyban a tervek szerint 300 diákot és 12 tanárt lehet majd elszállásolni. /Wagner István: PKE, Arany János Kollégium. Az új szárny alapkőletétele. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 13./ Az Arany János Kollégium új szárnyának alapkőletételét követően Tőkés László püspök sajtóértekezletet tartott. A magyar kormány támogatásával zajló egyetemépítés folyamata meglátása szerint jól halad. Tőkés László ugyanakkor elmondta: ők az Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem egységében gondolkoznak. Egyesek lépten-nyomon ellentéteket akarnak gerjeszteni a PKE és az RMDSZ, a Pro Universitatae és a Sapientia alapítványok, illetve a különböző egyházak között, de a tisztázás mindeddig sikerült - hangzott el. Miért vannak ott honatyáink a parlamentben? - tette fel a kérdést, emlékeztetve arra, hogy Markó Béla szövetségi elnök ilyen vonatkozásban úgy vélekedett: akadozik az RMDSZ és a kormánypárt közötti együttműködési megállapodás. A püspök a továbbiakban felsorolta azokat az ügyeket, amelyekben erősen kifogásolta az RMDSZ hozzáállását. Ide tartozik a Zilahi Református Wesselényi Kollégium kérdése, illetve az, hogy Csurka István szalontai látogatása miatt Mikló Ferenc helybéli református lelkész ellen etikai vizsgálat indult a szövetségben. /W. I.: Sajtótájékoztató a Református Egyházkerületnél. Magyar felsőoktatási és szövetségi ügyekről. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 13./"
2001. április 20.
"Dalbimbó címmel gyermeklap indult Zilahon. A szerkesztők azt szeretnék, ha a lap eljutna a Kárpát-medence minden tájegységére, ezért minden régióból toboroznak munkatársakat, akik hírt adjanak a magyar "keresztyén kulturális közösségek gyermekeinek életéről, hétköznapjaikról, szokásaikról". Gyűjtésre, tanulásra, gyakorlásra, a keresztyén kulturális értékek felkutatására, népszerűsítésére serkentik társaikat. A lap egyelőre negyedévenként jelenik meg a zilahi Color Print nyomdában, de jövő évtől szeretnének havonta megjelenni. /Dalbimbó. = Szilágyság (Zilah), ápr. 20./"
2001. április 24.
"Díjkiosztással ért véget a kilencedik Országos Diákszínjátszó Fesztivál. Jó hírű diákszínjátszó csoportok hiányoztak a fesztiválról, nem képviseltették magukat például Arad, Kolozsvár, Nagybánya, Nagyenyed, Nagyvárad, Temesvár, Zilah iskolái. Nem a diákok miatt szerepeltek a hiánylistán a hagyományos magyar iskolák színjátszó csoportjai, sokkal inkább a vezetőtanárok között kialakult konfliktusok okán. A hiányzó iskolák tanárai időben értesültek a fesztivál rendezéséről, mégis távolmaradásukkal tüntettek. /Hiánylistás diákszínjátszás. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./"
2001. április 27.
"Ápr. 19-21-e között Zilah és Szilágysomlyó volt az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya XI. tudományos vándorülésszakának a színhelye. Dr. Széman Péter, a szervezőbizottság elnöke szerint azért került sor Szilágysomlyón a záróülésre, mert a város ebben az évben ünnepli dokumentumban említett létezése 750. évfordulóját. Prof dr. Feszt György egyetemi tanár, a szakosztály és egyben az ülésszak elnöke mondta el, hogy az elmúlt évtized tudományos vándorülésein mintegy 1100 dolgozat hangzott el. A XI. ülésszaknak háromszáznál több résztvevője volt, és az előterjesztett 177-ből 85 szakdolgozatot vitattak meg. A zilahi ülésszakon a családorvoslás előtérbe került, bár aktuális témákként a szív- és érszűkületi megbetegedések, sőt orvos- és gyógyszertörténeti kérdések szintén jelen voltak. A hazai orvosok és gyógyszerészek mellett Magyarországról, Németországból és az USA-ból is érkeztek meghívottak. A székelyudvarhelyi dr. Balla Árpád alapította Pápai Páriz Ferenc Alapítvány díját, oklevelet és emlékérmet tavaly első ízben ítélték oda. A díjat dr. Horváth Endre, marosvásárhelyi belgyógyászprofesszor kapta. Díjazták dr. Obál Ferenc szegedi nyugalmazott orvosprofesszort, aki 1945-1953 között a marosvásárhelyi főiskolán a kórélettani és a gyógyszertani tanszék megszervezője és vezetője volt. - Az ülésszak idején dr. Feszt György, Benkő Samu akadémikus, az EME elnöke és Kiss András alelnök sajtótájékoztatót is tartottak. A helyi román média megismerhette a hazai magyar nyelvű tudományosságot ápoló tevékenységet, az EME 1859 óta, a múlt rendszerben megszakított és 1990-től újrakezdett szaktudományos tevékenységét. /Fejér László: Orvostudományi és gyógyszerészeti ülésszak. A családorvoslás az új század kihívása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./ A sajtótájékoztatón Kis András történészkutató, az egyesület alelnöke röviden vázolta az előzményeket. Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum Egyesületnek nem ez az első Szilágyságban tartott vándorgyűlése. 1907-ben Zilahon tartották az évi vándorgyűlést, de akkor még nem mutattak be orvostudományi dolgozatot, és 1996-ban Szilágysomlyón tartották az EME vándorgyűlést - ez utóbbin már öt orvostudományi szakmunkát olvastak fel. 1990-től vált rendszeressé az orvostudományi és gyógyszerészeti szakosztály külön ülésszaka. Az EME mintegy 3.000 tagja jelenleg öt szakosztályban fejti ki tevékenységét: filozófiai, nyelvészeti és történelmi; orvostudományi és gyógyszerészeti; természettudományi és matematikai; jogi, közgazdasági és társadalomtudományi, illetve a technikai tudományok szakosztályában. Dr. Feszt György, nyugalmazott orvosprofesszor, a szakosztály elnöke, elmondta, hogy az évi vándorgyűlések fő célja az orvostudomány jelenlegi állásának megfelelő dolgozatok bemutatása. /XI. Orvostudományi és Gyógyszerészeti Vándorgyűlés. = Szilágyság (Zilah), ápr. 27./"
2001. április 27.
"Ápr. 26-án nyílt Balajti Károly kisgrafikai tárlata Nagyváradon, a Gheorghe Sincai Megyei Könyvtárban. A több mint száz munkát számláló anyag a nagyváradi közkönyvtár, a Romániai Ex Libris Társaság Nagyváradi Szervezete és a Zilahi Múzeum közös munkája nyomán került előbb a zilahi, most pedig a nagyváradi közönség elé. Húszéves múltra tekint vissza Balajti Károly kisgrafika iránti vonzódása. /Ex librisek zilahi alkotója. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 27./"
2001. május 11.
"Zilahon korábban Elméleti Líceum nevet viselő oktatási intézmény /most Silvana Nemzeti Kollégium/ főbejártnál Ady Endre és Octavian Goga szobra áll. Az iskola tanulmányi színvonala kiváló. Az iskolában minden évben két magyar osztály indul. A 2001/2002-es tanévre egy matematika-informatika, 25-ös létszámú, illetve egy természettudományi profilú (azonos létszámú) magyar tannyelvű osztályt terveznek. /Bemutatjuk a zilahi "Silvania" nemzeti kollégiumot. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), máj. 11./"
2001. május 12.
"Iskolanapokat tartanak Zilahon május 8 és 14. között az oktatási tárca, a megyei tanfelügyelőség és a Pedagógusok Háza közös szervezésében. Egy héten át tartó rendezvénysorozatra első alkalommal került sor Zilahon. Zilah és Szilágy megye 16 középiskolája, illetve az iskolacsoportok mutatkoztak be fényképanyaggal, grafikonokkal, az intézményeket ismertető prospektusokkal. A rendezvénysorozat keretében A szilágysági oktatás a III. millennium elején címmel tartott szimpóziumon tanfelügyelők, igazgatók, osztályfőnökök, szaktanárok az időszerű reform kérdéseiről, az oktatás minőségének javításáról, a vallásos oktatásról értekeztek. Szilágy megyében a 2001-2002-es tanév beiskolázási terve szerint magyar nyelvű tagozaton összesen 15 osztályt 375 tanulóval indítanak: Zilahon a jelenlegi Elméleti Líceumban két reál osztályt, úgyszintén két humán osztályt a jelenlegi tanítóképzőben, három osztályt a Református Líceumban; Szilágysomlyón az elméleti középiskolában egy-egy reál és technológiai osztályt, a Iuliu Maniuról elnevezett iskolában egy technológiai osztályt; Szilágycsehben egy, Krasznán egy, Sarmaságon két magyar nyelvű kilencedik osztályt; Szilágysomlyón ezúttal - mint több alkalommal - mezőgazdasági osztályt. Ez több mint kétszerese az 1989-90-es tanévben létező anyanyelvű osztályoknak. /Fejér László: Oktatás az ezredfordulón. Országos Iskolanapok Zilahon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./"
2001. május 16.
"Az RMDSZ etikai és fegyelmi bizottsága vizsgálatot kezdett annak megállapítására, hogy Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elkövetett-e etikai vétséget a tavalyi választási kampányban. A tiszteletbeli elnök ellen Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke élt panasszal, azt kifogásolva, hogy a Királyhágó-melléki református püspök a tavalyi törvényhozási választás kampányában tartózkodásra szólította fel a Szilágy megyei magyar nemzetiségű választókat az RMDSZ ottani szenátorjelölt-listájával kapcsolatban. Az etikai testület arra kérte Tőkés Lászlót, hogy 15 napon belül írásban fejtse ki érveit, mellékelje bizonyítékait, és nevezze meg azokat, akik mellette tanúskodnak. Tőkés kijelentette, álláspontja szerint nem folytatott ellenkampányt, csak számon kérte Seres Dénes szenátortól azt az érdekképviseleti elvet, amit az RMDSZ vállal. Szilágy megyében - ahol a magyarok többsége református vallású - a zilahi Wesselényi Református Kollégium ügye miatt került szembe a Tőkés László vezette Királyhágó-melléki Református Egyházkerület és az RMDSZ Seres Dénes szenátor vezette megyei szervezete. /Etikai vizsgálat Tőkés László ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./"
2001. május 24.
"A máj. 23-án életbe lépett 215-ös számú közigazgatási törvényt nagy érdeklődéssel fogadta a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ, mert eddig - a kétnyelvűségre jogosult 26 településből - csak háromban (Tacs, Cegőtelke, Magyardécse) merte az önkormányzat vállalni a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztését. Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke elmondta: személyesen ellenőrizni fogja, hogy élnek-e a magyarlakta települések az új közigazgatási törvény által biztosított jogaikkal. Fehér megyében eddig csak Torockó és Torockószentgyörgy határában fogadta kétnyelvű tábla az utast, de az új közigazgatási törvény életbe lépésével Marosnagylak, Szépmező, Magyarlapád, Lőrincréve, és Miriszló községek területén is megjelennek a magyar helységnevek. Szilágy megyében a jogosult települések zöme csupán pénzügyi gondok miatt halasztotta el a tábla kifüggesztését. Zilah városban egyes számítások szerint 21, más kalkulációk szerint 19 százalékos a zilahi magyarság lélekszáma. /Szabó Csaba: Megnő a kétnyelvű helységnévtáblák száma. Zilah határeset - Nagyenyed reménytelen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./"
2001. május 24.
"Máj. 12-én zajlott Désen a II. Országos Rovásverseny, két korcsoportban, 50 versenyző részvételével. A versenyt szervezte a 17-es sz. dési Assisi Szent Ferenc cserkészcsapat és a dési EMKE. A versenyt anyagilag támogatta többek között a Magyarországi Rovásírók és Rovók Országos Szövetsége, és a rovásírás "atyja", Forrai Sándor professzor. A vetélkedőn a zilahi csapat lett a nyertes, a segesvári, borszéki, szamosújvári és dési csapatok egyforma eredményt értek el. /Balogh Zoltán: II. Országos Rovásverseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./"
2001. május 26-27.
"Jókai Anna Kossuth-díjas író május 22-23-án Zilahon Ady iskolájában, illetve a református kollégiumban olvasókkal, irodalombarátokkal találkozott Simonfy Irén, a megyei EMKE elnöke meghívására. Előadását követően a 12. kiadást megért Ne féljetek című könyveit dedikálta sorbanálló vásárlóknak. Első könyve "4447" címmel 1968-ban jelent meg, szabadúszóként azóta húsz kötete látott napvilágot. 1990 után három évig volt a Magyar Írószövetség elnöke. Elmondta, hogy nagy csalódás érte: hitte, hogy a Kádár-rendszer után a jónak kell jönnie, hazugságok nélküli világnak. A gonoszság viszont nem kíméli az új rendszert. Az új évezred veszélyes, e veszély alól a magyarság sem kivétel, ezt illetően a globalizációra gondolt. Erre utalt budapesti példákkal, az eluralkodott idegen nyelvű feliratokkal, a magyar nyelv szégyenlésével a globalizáció ürügyén a sajátosság elnyomásával, a magyar tapasztalatok lenézésével. Az írónő zilahi üzenete: "A fiatal lehet szétszórt és a maga szintjén mégis eredményes, az öregnek azonban szüntelenül összpontosítania kell. Az öregség nem nyugalom, hanem megfeszített akarat. Két mankónk: az önirónia és a bátorság. Energiánk pedig az eszközként használt szenvedés. A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka. A hogyan a mi szabadságunk". /Jókai Anna zilahi üzenete "A hogyan a mi szabadságunk" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26-27./"
2001. június 6.
"A költészet tavasza elnevezéssel első alkalommal tartottak versmondó vetélkedőt Zilahon a Népi Alkotások Háza szervezésében. Zilahi, szilágysomlyói, sarmasági középiskolák tanulói vetélkedtek. Különdíjakat ajánlott fel a városi RMDSZ, valamint a Pro Zilah Egyesület. /A költészet tavasza. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./"
2001. június 8.
"Több hónapos szünetet követően újra beindult a közművelődési tevékenység a Zilahi EMKE székházában. A kormány kisebbségi tárcájától pályázati úton nyert anyagi támogatással felújított EMKE-házban öt fiatal képzőművész munkáiból álló tárlatot nyitottak. A Wass Albert esten Szilágyi Katalin ismertette az író életét, munkásságát, majd A látó ember c. portréfilmet vetítették. /Felújított székház. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./"
2001. június 9.
"Jún. 8-án tartotta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület évi közgyűlését Nagyváradon. Az egyházkerületben dúló viharok nyomán leköszönt főgondnok, egyházkerületi aljegyző és a fegyelmi bizottság tagjai helyére újakat választottak. Délután a 32 napirendi pont közül csak a negyedikig, a püspöki beszámoló meghallgatásáig jutottak el a résztvevők. Tőkés László püspök a jó hírek közlése - a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium épületének visszakapása, a magyarországi Református Egyházi Zsinat határozata, miszerint a határon túli református egyházakat 40 millió forinttal segíti, amelyből a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 8 millió jut, az Erdélyi Református Egyházkerülettel kialakuló együttműködés - mellett, az RMDSZ-szel való ellentétekről szólt a püspök. Tőkés László javaslatára a közgyűlés állásfoglalást fogadott el, amelyben elítélik, hogy az RMDSZ Szilágy megyei szervezete fegyelmi eljárást folytatott Molnár Kálmán esperes ellen. Tiltakozásukat fejezték ki az ellen is, hogy Csóka Dezső lelkipásztort az RMDSZ képviselője saját kerületében elzavarta egy kopjafaállításról; hogy Mikló Ferenc lelkészt a nagyszalontai RMDSZ zaklatta, amiért március 15-re meghívta a hajdúvárosba Csurka Istvánt; a püspök ellen is fegyelmi eljárást kezdeményezett a Szilágy megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és az országos ügyvezető elnök; a zilahi Wesselényi Református Kollégiumban tovább folynak az erkölcsi, politikai és anyagi kárt egyformán okozó megnyilvánulások. A püspök kitért az 1998 óta tartó belső feszültségre, az egyházi fegyelem hiányára, az egyházbomlasztó kísérletekre, a napvilágra került visszaélésekre. - Az Erdélyi Egyházkerületben nagyon elmérgesedett a helyzet, erősödik a belső szektásodás. Fennáll az egyházszakadás veszélye, amelyet csak összefogással lehet elhárítani. Ez létkérdés - mondta többek között. /T. Szabó Edit: Létkérdés az összefogás. Közgyűlést tartott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./"
2001. augusztus 11.
"Ezernél is több turista és természetbarát részvételével zajlott aug. 1-5. között az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári osztálya által szervezett X. jubileumi Országos Vándortábor, Székelyjó falu szélén, az 1836 méter magas Vigyázó csúcs tövében. A 110 éves Egyesület az elmúlt évtized minden esztendejében megszervezte országos vándortáborát, tavaly a szatmári osztály, tavalyelőtt pedig a nagybányai osztály adott otthont a rendezvénynek. Az egyesület erdélyi osztályain kívül (kolozsvári, nagyváradi, brassói, marosvásárhelyi, besztercei, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, zilahi, székelykeresztúri, szatmári, tordai, révi, nagybányai, felsőbányai, gyergyószentmiklósi) több társszervezet (a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, a Gentiana, a Nagyváradi Czárán Gyula Alapítvány) és számos magyarországi egyesület is részt vett a vándortáborban. Több mint 500 természetbarát érkezett Magyarországról és néhány európai országból. Minden osztály és egyesület magával hozta saját készítésű zászlaját is, mely egy közös tartórúdra került. Míg az osztályok és egyesületek vezetői a küldöttgyűlésen vettek részt, a természetjárók túrázni indultak. /Ilonczai Tamás: Jubileumi vándortábor Kalotaszegen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./"
2001. szeptember 17.
"A Romániai Magyar Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete ülésezett szept. 13-án Kolozsváron, törvénytervezetet fogadott el a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról. A testület közleménye szerint az egyházvezetők állást foglaltak ugyanakkor a státustörvény, illetve a zilahi Református Wesselényi Kollégium tartós válságának ügyében is. A magyar egyházfők rövid határidőn belül meghallgatást kérnek Ion Iliescu államelnöktől és Adrian Nastase kormányfőtől az egyházi ingatlanok, valamint a felekezeti oktatás méltányos és jogszerű rendezésének ügyében. Az egyházfők találkozni kívánnak a NATO, az Európai Unió és az Európa Tanács kelet-európai, illetve romániai, valamint egyházi, emberjogi és kisebbségi kérdésekben illetékes képviselőivel, hogy az égető kérdéseket feltárják előttük. Az egyházak azzal a felhívással fordulnak az RMDSZ-hez, hogy a kormányzattal való együttműködés fenntartását az egyházi ingatlanok ügyének törvény általi rendezése alapfeltételéhez kössék. A státustörvénnyel kapcsolatban a magyar egyházfők ismételten kinyilvánították, hogy az RMDSZ-szel és a magyar civil szervezetekkel együttműködve a státustörvény végrehajtásában szerepet vállalnak. A magyar egyházfők aggodalmukat fejezték ki a zilahi kollégium ügyében. Az egyházfők szolidaritásukat nyilvánították ki a kollégiumot újraalakító és fenntartó Királyhágómelléki Református Egyházkerület iránt, az iskola felekezeti iskola gyanánt való megőrzéséért folytatott küzdelmében. /Egyházi állásfoglalás ingatlan-, státus- és iskolaügyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./"
2001. szeptember 18.
"Kettős tanévnyitója volt az idén a Zilahon a Református Wesselényi Kollégiumnak. Szept. 15-én került sor az állami jellegű ünnepélyre, szept. 16-án pedig az egyházira. Igét hirdetett Tőkés László püspök. Tolnai István, az egyházkerület tanácsosa felsorolta mindazokat a lépéseket, amelyeket a kerület foganatosított a kollégiumi intézményt ért különböző sérelmek orvoslására, és rámutatott azokra az esetleges rendelkezésekre, amelyek véget vethetnének az áldatlan helyzetnek. Az istentisztelet után az egybegyűltek tiltakozó menetben indultak az egykori Wesselényi Kollégium épületéhez. /Sz.Cs.: Kettős tanévnyitó a Wesselényi Kollégiumban. Tiltakozó menet az iskola egyházi épülete előtt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./ Tanévnyitó istentiszteletet tartottak szept. 16-án Tőkés László püspök részvételével Zilahon. Megjelent Vida Gyula parlamenti képviselő, Fekete Károly alpolgármester, a két szilágysági ref. egyházmegye esperese, gondnokok, több ref. gyülekezet képviselői. Molnár Kálmán, a Zilahi Református Egyházmegye esperese ismertette a középiskola "áldatlan állapotát". Tőkés László püspök hangoztatta, hogy "aki eltéríti az egyházi iskolát, az terrorista" a "hatalommal szövetségben eltérítőket" felszólította "adják vissza az iskola kormányrúdját". Ismertette a történelmi egyházak vezetőinek Kolozsvárt aláírt állásfoglalását ingatlan-, státustörvény- és iskolaügyben, a négypontos dokumentumot Csüry István generális direktor olvasta fel, eszerint azt várják el, hogy az RMDSZ tegyen sürgős lépéseket az iskolaügy megoldásáért. Tőkés László szerint a Szilágy megyei RMDSZ a román hatóság oldalán sorakozott fel, a konfliktust dűlőre viszik, de reméli, Seres Magdolna igazgatónő magától távozik. Ismertette, hogy az etikai bizottságnál eljárást indított ellene Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke, valamint Takács Csaba országos ügyvezető elnök, ám ezzel még az SZKT-nek kell foglalkoznia. - Idén három kilencedik osztály indult a ref. középiskolában, egy filológiai és két informatikai osztály. Az 50 végzett tanulóból eddig 31-et vettek fel egyetemre, főiskolára. /(Fejér László): Kettős tanévnyitó. Tőkés szerint, aki eltéríti az egyházi iskolát, az terrorista. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./"