Etnikai szavazók: az erdélyi magyar választói magatartás mozgatórugói
Az Etnikai szavazók. Az RMDSZ mobilizációs képessége 1990–2012 között című tanulmányukat ismertették csütörtökön egy szakmai kerekasztal-beszélgetés keretében Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben.
A szerzők az erdélyi magyar választói magatartásban empirikusan kikövetkeztethető trendeket mutatják be, a választói viselkedést vizsgálják a rendszerváltást követő időszakban – ismertette Horváth István, az NKI igazgatója. Salat Levente politológus, a beszélgetés moderátora szerint a tanulmány az elmúlt 22 év erdélyi magyar kollektív akaratképzés alapos, célratörő elemzését nyújtja, amely szervesen beleilleszkedik az erdélyi magyar társadalom- és politikatörténetbe. Mint mondta, a kérdés az, hogy megfogalmazott következtetései milyen mértékben kerülnek majd át a közgondolkodásba és késztetik önreflexióra a politikai szereplőket.
A kutatás alapvető adatforrásait a Központi Választási Iroda (BEC) által közzétett, az egyes megyékre vonatkozó választási makroadatok és az erdélyi magyar mintán végzett, politikai jellegű közvélemény-kutatások képezték. Terjedelmi, technikai okokból az elemzés mindenekelőtt a parlamenti választásokra irányul. A választói névjegyzék 1992-től kezdődően eltér a népszámlálások eredményei alapján kimutatható valós állandó lakosságszámtól. A szerzők ezért az 1992-es, 2002-es és 2011-es referendum adatai alapján megbecsülték a magyar választóknak a megyék szerinti számát. Azt vizsgálták, hogy a különböző régiókban a szavazók mekkora hányadát mozgósította az RMDSZ.
Politikai opciók az etnikai törésvonal mentén
Az RMDSZ etnikai párt, és a magyarok többségének politikai opcióit mindmáig az etnikai törésvonal határozza meg – hangsúlyozta Kiss Tamás. Az etnikai alapú választói preferenciák intézményesedésének előzményei a két világháború közötti időszakra nyúlnak vissza: a társadalmi asszimetriától, az asszimilációtól való félelemre adott válasz az élet minden területére kiterjedő, párhuzamos – kisebbségi – társadalomépítés elképzelése volt – részletezte. Ehhez a programhoz folyamodott 1990 után az erdélyi magyar elit.
Kulcsfontosságú a többségi ajánlat hiánya
Bár ez a párhuzamos társadalom nem valósult meg, az elmúlt két évtizedben – Bíró A. Zoltán fogalomhasználatával élve – „etnikai burkot” vont a kisebbségi társadalom köré az intézményépítési program – magyarázta Kiss Tamás. A szerzők szerint az RMDSZ választói többnyire ma is erre a programra mondanak igent. A szerzők megállapítják, hogy az RMDSZ politikai elitje eltávolodott az intézményépítésben érdekelt értelmiségtől, a kormányzati szerepvállalást helyezve előtérbe. Utóbbi vált a magyar intézményes szerkezet által igényelt erőforrások biztosításának legfontosabb mozgatórugójává. Ilyen értelemben a választók szemében nem illegitim az RMDSZ kormányzati tevékenysége – magyarázta a szociológus.
Meghatározó továbbá, hogy a többségi pártok nem fogalmaztak meg politikai kínálatot az erdélyi magyarság felé – tette hozzá. A létező átszavazások ellenére az RMDSZ mozgósító képessége és az etnikai szavazás intézménye szempontjából kulcsfontosságú, hogy többségi részről nem érkezik a magyarok irányába ellenajánlat.
Esetlegesség és stratégikus politikusok
A parlamenti választásokon az országos szintű és a magyar szavazói részvétel csaknem teljesen együtt mozog: 1990-től 2008-ig nyolcvan százalékról a felére csökkent a választásokon mozgósított magyarok aránya – fejtette ki Barna Gergő. 1990-ben az RMDSZ régiók szerinti szavazóinak aránya a Székelyföld, Közép-Erdély, a Partium és az – Észak-Erdélyt, Bánságot magába foglaló – szórvány irányában csökkent; 1996-től kezdődően gyengült a székelyföldi választói aktivitás, 2004-ben és 2008-ban pedig megváltozott az addig jellemző struktúra: a szórvány javított pozícióin, a Székelyföld a szórvány szintjére süllyedt a szavazók mozgósítása tekintetében, a Partium pedig Közép-Erdélyt megelőzve a rangsor élét foglalta el – részletezte a szociológus. Az RMDSZ mobilizációs ereje tehát az úgynevezett etnikai ütköző zónában a legnagyobb. A politikusok hipotézise egyébként arról szól, hogy a választói mobilizációt pontosan meghatározhatja a politikai elit – mondta Barna Gergő.
A közvélemény-kutatások elemzése olyan összefüggéseket is kimutatott, amelyeknek megfelelően például az RMDSZ támogatottsága 2007 előtt magasabb volt az értelmiségiek körében; a 2010-es megszorító intézkedéseket követően az addigi legerőteljesebb támogató, a nyugdíjas korosztály már a fiatalokkal egyező arányban mozgósítható, az aktív középosztály pedig a leginkább mobilizált – emelte ki Kiss Tamás.
Egyéni racionalitás vs. szervezeti érdek
A szociológus elmondta, a tanulmány utolsó fejezetében az RMDSZ mozgósító képességében bekövetkezett változásokat értelmezték. Megállapításuk szerint a 2008-as, az egyéni választókerületeket bevezető választási törvény folytán az érdekvédelmi szövetség úgynevezett „kollektív cselekvési paradoxonnal szembesül”: bár a szervezet érdeke azt kívánná, hogy egész Erdélyre kiterjedő, intenzív kampányt folytasson, a jelöltek egyéni racionalitása ennek ellenében érvényesül. A regionális szétfejlődés hipotézisének keretében kifejtik: a párhuzamos társadalomépítés etnikai keretprogramja inkább a Kolozsvár és Marosvásárhely által uralt régió kérdéseire nyújt megoldásokat, a Székelyföld számára kevésbé.
Határ-megerősítéssel elkerülni a Most-Híd jelenséget
Az etnikai felüllicitálás elméletét igazolva az RMDSZ az erőteljes nemzeti programmal jelentkező kisebb magyar pártok kihívására úgyszintén radikalizálódó, autonómia-központú kampánykommunikációval válaszolt – magyarázta Kiss Tamás. Ugyanakkor, az érdekvédelmi szövetség úgynevezett etnikai-tribunus pártként megnyilvánulva, retorikailag hajthatatlan az identitással kapcsolatos kérdésekben, de pragmatikus az erőforrás-leosztás tekintetében. A kutatók szerint a választók is tudatában vannak, hogy az RMDSZ-nek pragmatikus módon kell fellépnie, és adott esetben másfajta diskurzust folytatnia Bukarestben. Úgy vélik, a Szlovákiában bekövetkezett Most-Híd jelenséget, az etnikai alullicitálást az erdélyi magyar közösségen belül működő határmegerősítési és kizárási mechanizmusok akadályozzák meg. A megfelelő nyelvi készségek híján ugyanis a magyar közösséghez való tartozás könnyen megszűnhet.
A tanulmány ismertetését a felkért szakemberek, Lőrincz D. József, Székely István Gergő, Toró Tibor, Horváth István hozzászólásai követték, Bakk Miklós politológus levélben fogalmazta meg az elemzéssel kapcsolatos megállapításait.
Szabadság (Kolozsvár)

Két éve jöttek létre a Demokrácia Központok
November 24-én lesz két éve, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Budapesten aláírta a Magyar Külügyminisztériummal, a Nemzetpolitikai Államtitkársággal és Wetzel Tamás honosításért felelős minisztériumi biztossal azt a dokumentumot, amely kimondja a Demokrácia Központok létrejöttét, és ily módon elkezdődhetett az erdélyi honosítási folyamat.
Sándor Krisztina elmondta: két év alatt 230 ezer erdélyi fordult meg a 28 honosítással foglalkozó irodák egyikében. A Demokrácia Központot honosítási kérelmeikkel megkeresők iratcsomói közül 74 717 lezártnak tekinthető, és ennek köszönhetően 121 637 erdélyi kapta már meg könnyített honosítási eljárással a magyar állampolgárságot. Szász Péter közölte: a kincses városban 25 655-en érdeklődtek, 7784 iratcsomó lezártnak tekinthető, és 13050 személy szerezte meg a magyar állampolgárságot. Gergely Balázs elmondta: jelen volt Budapesten, amikor Toró T. Tibor aláírta a fentebbi dokumentumot.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az EMNT huszonnyolc erdélyi városban létesített irodát, amelyek hálózatot alkottak. – Az első hat hónapban természetesen nagyon sokan keresték fel a Demokrácia Központokat. A magyar állampolgárságot és a központok segítségét igénybe vevő személyek 53,84 százaléka székelyföldi volt. Közép-erdélyi a kérelmezők 13,67 százaléka, a Partiumbeliek aránya pedig 32,44 százalék. A huszonnyolc iroda közül legtöbben a csíkszeredait, a marosvásárhelyit, a kolozsvárit, a szatmárnémetit és a székelyudvarhelyit keresték fel. A csíkszeredai Demokrácia Központ segítségét 14 568-an, míg a székelyudvarhelyiét 10 582-en igényelték. A huszonnyolc iroda mellett kisebb településekre is ellátogattunk, és segítettünk az iratok lefordításában, a dossziék összeállításában – magyarázta Sándor Krisztina. Megemlítette továbbá, hogy a www.demokraciakozpont.org honlapon bárki tájékozódhat a hozzá legközelebb található központ ügyfélfogadási órarendjéről, vagy a 0264-308-208-as vezetékes számon érdeklődhet a magyar állampolgárság igényléséről.
Szász Péter, az EMNT-iroda kolozsvári vezetője a Demokrácia Központok és a konzulátusok közötti jó együttműködést emelte ki. Szásztól megtudtuk: Kalotaszegen sokkal többen igényelték a magyar állampolgárságot, mint a Mezőségen. Kolozs megyében kiszálltak Székre, Bonchidára, Ördöngösfüzesre, Detrehemtelepre, Jegenyére, Körösfőre, Tordára, Magyarszovátra, Nádasdarócra és Magyarkapusra.
Zárszóként Gergely Balázs, az EMNP alelnöke köszönetet mondott a huszonnyolc központ közel száz munkatársának a tevékenységéért. Szász Péter a történelmi magyar egyházak támogatását említette, amikor a központ kihelyezett tevékenységeit az egyház által a rendelkezésükre bocsátott gyülekezeti termekben fejthette ki. Gergelytől azt is megtudtuk, hogy a magyar állampolgárság elnyerése közösségkovácsoló tény is, hiszen Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben már megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Két év alatt 120 ezer új magyar állampolgár Erdélyben
Több mint 120 ezer erdélyi és partiumi kapta meg a magyar állampolgárságot az elmúlt két évben. Az EMNT-irodákban összesen 74 717 iratcsomót véglegesítettek, az érdeklődők száma elérte a 230 ezret – számolt be a kedvezményes honosítás elmúlt két évéről Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke csütörtökön a szervezet kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Elmondta, a 28 EMNT-iroda révén a Székelyföldön 65 553, Közép-Erdélyben 16 622, míg a Partiumban 39 461 magyar rendelkezik már magyar állampolgársággal. A friss magyar állampolgárok több mint fele öt városból kerül ki, ezek sorrendben Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Székelyudvarhely. Hozzátette: az idősebbek kedvéért alkalmanként vidékre is kiszálltak az EMNT munkatársai. Szász Péter, a kolozsvári EMNT-iroda vezetője ugyanakkor elmondta: nem csak egyszerű végrehajtóként működtek közre a kedvezményes honosítás munkájában, hanem az ezt lehetővé tevő jogszabály kidolgozásában is tevékenyen részt vettek. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, az EMNT-irodahálózat volt igazgatója ismertette, a számadás apropóját az szolgáltatta, hogy két éve, 2010. november 24-én írták alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Külügyminisztérium és a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviselői azt a háromoldalú megállapodást, amely alapján az EMNT-irodahálózat elindította a honosítási tevékenységét. Hozzáfűzte, a folyamat sikerében nem felejthetőek el mindazok, akik két éve a folyamat gördülékeny előmozdításáért nap mint nap tesznek.
„Köszönettel tartozunk az EMNT munkatársainak, a konzulátus munkatársainak és mindazon partnereknek, akik áldozatos munkája nélkül nem tarthatnánk itt” – mondta. Megemlítette, hogy az újdonsült magyar állampolgárok Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben önkéntes alapon állampolgári klubokat hoztak létre, ami alátámasztja a honosítási folyamat közösségteremtő erejét.
Székelyhon.ro

Kabarészínházat alapítottak Aradon
Erdélyi Broadway névvel kabarészínházat alapított az Aradi Kamaraszínház, amely első, Magyarország, szerellek című produkcióját több erdélyi településen is bemutatja.
Tapasztó Ernő, az aradi színház igazgatója kedden elmondta, hogy a november 28. és december 2. közötti tájolás Székelyföldön zajlik, többnyire olyan településeken, ahol már nagyon régóta nem volt magyar nyelvű színházi előadás, vagy ahová csak ritkán jutnak el magyar társulatok. Az erdélyi kabarészínház tagjai Maroshévizen, Korondon, Kovásznán, Gyergyószentmiklóson és Kézdivásárhelyen lépnek fel, majd december 3-án Aradon tartják a kabarészínház hivatalos ünnepi megnyitóját.
Tapasztó Ernő közlése szerint többnyire olyan ismert magyar humoristákat és kabarészerzőket foglalkoztatnak, akik korábban a Mikroszkóp Színpadon és a Rádiókabaréban is sokat játszottak.
Az alapítás ötlete azt követően merült fel, hogy a nyáron Aradi Tibor és az idei Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József kabarét játszottak Aradon, majd Aradi Tibor a Kamaraszínház VodkaPolka avagy hogyan ettem kutyát című produkciójában is fellépett. „Hosszú időt töltöttünk együtt, és ebben az időszakban merült fel egy erdélyi kabarészínház alapításának az ötlete" - idézte fel Tapasztó, aki emlékeztetett arra, hogy Erdélyben vannak már kabarétársulatok, de a piac csak kismértékben van lefedve.
Az első előadáshoz, a Magyarország, szerellekhez a jeleneteket Aradi Tibor és Varga Ferenc József írták, majd bevonták Nádas Györgyöt és Heller Tamást. A tervek szerint később Lung László Zsolt és Maksa Zoltán is csatlakozik a kabarészínházhoz, amely minél több előadást szeretne bemutatni, és magánszínházként kíván működni.
Az Erdélyi Broadwaynek nincsenek „határai", így minél több helyre szeretnének eljutni. „Bárhol fogunk játszani, ahova hívnak minket, ahol van néző, és ahol meg tudjuk szervezni az előadásokat" - jegyezte meg az igazgató.
Az első előadás új jelenetekből épül fel, amelyeket Magyarországon sem láthatott még a közönség. Inkább közéleti aktualitásokra reflektál a kabaré, de a politikát sem kerülheti meg. „Emellett szó van euróról, rendőrökről, politikusokról, hiszen ez klasszikus, zenés kabaré est" - mondta Tapasztó.
Az MTI kérdésére válaszolva kitért arra is, hogy Székelyföld nem kapcsolódik olyan szorosan a magyarországi médiatérhez, mint Partium, ezért nem tudják, hogyan csapódik le majd a pesti humor Székelyföldön, de a színészek tudnak alkalmazkodni a helyi körülményekhez. A kabaréműfaj egyik sajátossága az állandó változás, a színészek együtt lélegeznek a közönséggel, a jeleneteket pedig át lehet írni egyik napról a másikra a helyi sajátosságoknak megfelelően - húzta alá az igazgató.
Maszol.ro

Választások Romániában – 2012
Magyar részvétel, átszavazás, pluralizmus
Az RMDSZ-nek gyakran szemére vetik, hogy egykor egymilliós szavazóbázisát húsz év alatt felére apasztotta. A magyar szavazók száma a népszámlálási korstruktúra alapján jelenleg valamivel egymillió felettire tehető, 1990-ben ez egymillió-kétszázötvenezer körüli volt. A választási eredményekből az derül ki, hogy bár a magyar részvételi trend nagy vonalakban követi az országost, a magyar szavazókat általában valamivel kevésbé sikerül mozgósítani, mint a románokat. Az eltérést pontosan nem lehet kiszámítani, mivel a román pártokra történő átszavazás bonyolítja a helyzetet, de nagyjából 2–7 százalék között mozog. Az is megfigyelhető, hogy a parlamenti választásokon a magyar mobilizáció kevésbé marad el az országostól, mint a helyhatósági választásokon, az EP-választáson pedig mindkét ízben lényegesen meghaladta azt.
A probléma másik vetülete az átszavazás. A Kárpát-medence más magyarlakta régióihoz képest Erdélyben a többségi pártokra leadott magyar voksok aránya végig viszonylag alacsonynak mondható, csak kivételes alkalmakkor nő tíz százalék fölé. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy amikor a verseny a román pártoknál szorosnak ígérkezik (mint például 1996-ban vagy 2004-ben), a magyarok valamivel hajlamosabbak átszavazni.
Annak magyarázatára, hogy miért veszítette el az RMDSZ szavazóinak csaknem felét, több hipotézis is létezik. Kiss Tamás és Barna Gergő megfogalmazta az úgynevezett privatizációs hipotézist, ami alatt a magánszférába való visszavonulást, a közügyektől való elfordulást értik. Ez azonban nem csak ránk, hanem a románokra, sőt, egész Közép-Kelet-Európára is jellemző. Ebben nyilván benne van a két évtizednyi átmenet miatti frusztráció, valamint az a gondolat, hogy „teljesen mindegy, ki alakít kormányt”.
Az említett szerzőpáros egy második magyarázata ahhoz kapcsolódik, hogy román oldalon fokozottabban jelentkezik a nem demokratikus mozgósítás, magyarán a választási csalás. Teleorman megyében például az idei népszavazáson több olyan település is akadt, ahol száz százaléknál többen szavaztak. Készítettem egy „toplistát” a legnagyobb részvételekkel, és az első húsz között – az üdülőtelepeket leszámítva – szinte kivétel nélkül Teleorman, Olt, vagy Mehedinţi megyei településeket találunk.
Egy harmadik lehetséges oka az alacsonyabb magyar részvételnek az elöregedettebb korstruktúrához köthető. Bár a választási hajlandóság fokozódik a korral (közismert, hogy a fiatalokat nehezebb megszólítani), ez csak hetven-hetvenöt éves korig igaz, azon túl biológiai okokból a részvétel ismét csökken. Bár pontos adatot itt nem tudok mondani, a magyar lakosság korstruktúrájában ez az idős korcsoport vélhetően számottevőbb, mint a románok esetében – ezt felmérések alapján lehet majd megválaszolni.
Az MPP és főleg az EMNP egyik gyakran hangoztatott érve, hogy a verseny megfordíthatja a választási hajlam csökkenését, tehát sokan elmennek majd szavazni, akik korábban az RMDSZ-re nem akartak voksolni. Ezt próbáltuk statisztikailag ellenőrizni, összehasonlítva a részvételt azokon a településeken, ahol volt verseny a helyhatóságin és ott, ahol nem, természetesen a kellő kontrollváltozókat is figyelembe véve. Sem a verseny mobilizáló hatását, sem annak ellenkezőjét nem sikerült egyértelműen igazolni, bár a mérleg egy picit talán a mozgósító hatás felé mozdul, de elenyésző mértékben.
Van viszont egy másik jelenség, ami eléggé egyértelmű: míg 2006 és 2009 között egyre többen gondolták úgy, hogy a magyar pluralizmus, a több magyar párt jelenléte pozitívum, 2010 óta ez az arány csökken, egyre többen vélik úgy, hogy túl sok magyar párt van, egy szervezetbe kellene ismét tömörülni. Amióta három magyar párt van, a megkérdezettek mintegy háromnegyede szerint csupán egy pártra lenne szükség.
A 2012-es helyhatósági választások
A 2012-es helyhatóságin a román szavazók nagyobb arányban vettek részt, mint a magyarok, mert büntetni akarták a komoly megszorításokat bevezető Boc-kormányt. Ez az RMDSZ-t hátrányos helyzetbe hozta. Az USL sikert aratott, néhány erdélyi megye kivételével szinte mindenhol átvette a hatalmat, a PDL pedig visszaszorult, továbbá megjelent egy új párt, a Dan Diaconescu-féle Néppárt. Utóbbi jellemzésére a „populizmus” igencsak enyhe kifejezés volna. Szavazóbázisa elsősorban alacsonyan iskolázottakból áll, illetve olyanokból, akik az elmúlt húsz év átmenetének mindenféle szempontból vesztesei. A párt működését találóan jellemzi az, hogy újságírói kérdésre az alapító tévés személyiség elmondta, pontosan mennyit kell fizetni ahhoz, hogy valaki a párt jelöltje lehessen. Románia-szerte meglehetősen egyenletes, tíz százalék fölötti támogatottsága van, ezzel a harmadik helyre várható a parlamentben, szórványmegyékben pedig az RMDSZ fő vetélytársa lesz a kompenzációs mandátumokért.
Magyar szempontból talán az a legfontosabb, hogy az RMDSZ elveszítette a Szatmár, illetve Maros megyei tanácselnöki tisztséget, valamint Szatmárnémeti polgármesteri hivatalát. Mindhárom pozíció elvesztésének fő oka a román szavazók nagyobb arányú részvétele volt. Az MPP és az EMNP viszonylatában a különböző tisztségek esetében szerzett szavazatok számát érdemes összevetni. Kitűnik, hogy míg az MPP eredményei viszonylag hasonlók valamennyi tisztségnél, és kiemelkedőek a polgármesterjelöltek esetében, addig az EMNP polgármesterjelöltjei lényegesen gyengébben teljesítettek, mint a párt helyi, de főleg megyei listáinak jelöltjei, rávilágítva a párt egyik fő gondjára: a jelöltállítási problémákra. Nehéz nekik helyi pártszervezeteket építeni, mert bár az embereknek azt többé-kevésbé el lehetett magyarázni, hogy miért kellett az RMDSZ mellé alternatívának az MPP, azt viszont már nehezebben értik meg, hogy mit is akar még ezek után harmadikként az EMNP. A helyi elitek is már nagyrészt beálltak vagy az RMDSZ vagy az MPP mögé. Azt is meg lehet állapítani, hogy az RMDSZ ellenzékének nem sikerült igazából területileg terjeszkednie, az MPP továbbra is a Székelyföldre van beszorulva, a Néppárt is csak kevéssel áll jobban, mivel a Partium bizonyos részeiben is meg tudta vetni a lábát. A nagyvárosokban azonban továbbra is várat magára az áttörésük.
Parlamenti választások: a választási rendszer és a várható magyar eredmény
Romániában az egyéni választókerületek bevezetése ellenére továbbra is alapvetően arányos választási rendszer van érvényben. Első körben a megyék szintjén a küszöböt teljesítő pártok vagy koalíciók szavazatait elosztják a mandátumok számával. Aki ezt a hányadost egész számmal teljesíti, az mandátumokat kap, az osztás maradékából származó „töredékszavazatok” pedig egy országos „kosárba” kerülnek, második körben a még ki nem osztott mandátumokat ezek alapján osztják szét, országos szinten. Ez így működött 2008-ig is, mielőtt megjelentek volna az egyéni választókerületek. Az a lényeg, hogy a közhiedelemmel ellentétben az egyéni kerületek nem az elosztás elején, hanem a végén kerülnek be a képbe, amikor már tudható az, hogy melyik párt melyik megyében hány mandátumot szerzett. 2004-ig az, hogy ki hogyan kap mandátumot a párt jelöltjei közül, a listán elfoglalt helytől függött, most pedig attól függ, hogy az egyéni választókerületben mi történt, de nem csak a jelöltek saját teljesítménye számít, hanem az is, hogy a többi egyéniben mi történt. Kivétel: ha valaki egyéni választókerületben abszolút többséggel nyer, akkor biztosan mandátumot szerez, de ha például csak 49 százalékot ér el, akkor már nem biztos. A számos bizonytalansági tényező ellenére a pártok tudják, kiszámították, hogy hol hogyan fognak szerepelni, és ebből indulnak ki jelöltállításkor. Meg kell még említeni az úgynevezett többletmandátum intézményét, amit akkor osztanak ki, ha valamelyik párt több egyéni választókerületben szerez abszolút többséget, mint ahány a megyei és országos mandátumleosztás szerint őt megilletné az illető megyében. Ilyenkor ezek a jelöltek mind bejutnak, a többi pártnak pedig nem a százalékszám, hanem az abszolút szavazatszám szerint osztják szét a maradék mandátumokat. 2008-ban egyetlen ilyen eset volt, idén azonban akár 50-nél több is lehet, mivel az USL az óromániai megyékben tarolni fog, rengeteg helyen abszolút többséget szerezve.
A választási kerületek határait 2008-ban a PSD és a PNL az RMDSZ hathatós közreműködésével úgy húzta meg, hogy az a PDL-nek a lehető legrosszabb legyen. Magyar szempontból azonban a beosztás kedvező. Kolozs megyében csak a kalotaszegi körzetben jelentős a magyar jelenlét, nincs abszolút többség benne, de az RMDSZ 2008-ban relatív többséget szerzett ott.
Az alternatív „6–3” küszöb azt jelenti, hogy egyidejűleg kell első helyen végezni hat képviselőházi és három szenátusi körzetben, viszont nem szükséges abszolút többség. Ezt a kitételt 2008-as elfogadása óta „lex UDMR”-ként szokás emlegetni, mivel a román pártoknak erre vagy nincs szükségük, vagy nem tudják teljesíteni. Az RMDSZ így viszont akkor is bejut a parlamentbe, ha egy másik magyar párt miatt visszaesik öt százalék alá.
A másik kérdés az, hogy az RMDSZ mellett bejuthat-e az EMNP is a 6+3 révén. Sok álhír és tévinformáció terjengett ezzel kapcsolatosan. Jogilag az EMNP bejutásának nem volna akadálya, a helyhatósági eredmények alapján azonban elenyésző az esélye 6+3 egyéni körzet megnyerésére. Számításaink szerint, ha az RMDSZ öt százalék alá csúszna vissza, nagyjából 7–8 szenátorra és 18–20 képviselőre számíthat. Azt szinte lehetetlen biztosra megmondani, hogy a bonyolult országos újraosztás következtében mely megyékben fognak elveszni RMDSZ mandátumok, de úgy néz ki, hogy nagyon inog a Kolozs megyei második és a Bihar megyei harmadik képviselői mandátum, a Brassó-Arad-Máramaros hármasból legalább egy megye vélhetően magyar képviselő nélkül marad, továbbá Frunda György (Maros) és Olosz Gergely (Kovászna) szenátori mandátuma is bizonytalan.
(Az előadás elhangzott az ErGo egyesület által szervezett V. Erdélyi Vándoregyetemen)
Székely István-Gergő 
A szerző politológus
Szabadság (Kolozsvár)

A pálos rend története
Nagy érdeklődés övezte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános könyvbemutatóval egybekötött csütörtök délutáni csíkszeredai előadását a pálos rend történetével és erdélyi vonatkozásaival kapcsolatosan.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat meghívottja ezúttal Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa volt. Rendszeresen jelennek meg publikációi, több tanulmánykötet és könyv társszerzője. 2011-ben jelent meg A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyve, idén decemberben látott napvilágot A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyve.
A kötetet méltató Nagy Benedek a városháza dísztermében rámutatott arra, hogy a pálosok életét az imádság, a szemlélődő életmód és a fizikai munka töltötte ki. Isten segítségével és kétkezi munkájukkal építkeztek. A pálosoktól a ma embere is tanulhat: megtanítanak Istent és nemzetet szeretni, szolgálni – összegzett Nagy Benedek.
Darvas-Kozma József elöljáróban arról beszélt, mi keltette fel érdeklődését a pálos rend iránt, ismertetve az elmúlt négy év kutatómunkájának eredményeit. Esztergomi Boldog Özséb maga állította példaképnek Remete Szent Pált a rend élére. Alázatosságában el akarta kerülni, hogy a pálos rend őt mint alapítóját védőszentjéül tisztelje, amint ez a többi szerzetesrendnél történt. Ebben is megmutatkozott Özséb alázatossága és életszentsége. A pálosok annyira szerények voltak, hogy Özséb rendfőnök óta soha sem kezdeményezték szentéletű társaik vagy vértanúik boldoggá vagy szentté avatását – hangzott el az előadás során. „Egy pálos boldoggá vagy szentté avatását a szerzetesrend elvből nem kezdeményezi, mondván, hogy minden pálosnak szentnek kell lennie” – emelte ki az előadó.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (9.)
Az erdélyi kérdés
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román–magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: 1955-ben Alexandru Fîntînaru aradi ügyvéddel, a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt egyik prominens aradi vezetőjével „az erdélyi kérdés megoldását” célzó beszélgetések nyomán fogalmazta meg.
Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott: „Az Erdélyi kérdés: nincs ember, aki a kérdést nemzeti alapon megoldhatná. Ezért volt mindkét fél tudatában annak, hogy a másikat ki kell irtania, ha nemzeti Erdélyt akar. Hogy mire mentek ezzel a bölcsességgel, jól tudjuk. Egy alkalom volt, hogy a nagyhatalmak alázatos szolgákat neveljenek maguknak e két népből.
(…) Ha a magyarok és a románok tényleg meg akarják tartani függetlenségüket, ha komoly szándékuk kiépíteni gazdaságukat s nemzeti kultúrájukat, ezt csak úgy tehetik meg tartósan, ha egy új államközösségben összefognak. Ez az új dunai állam, főképp, ha még Ausztria is csatlakozna hozzá, egy komoly közép-európai hatalmat képezne. A tervezett állam csak akkor maradandó, ha a nemzetek tudatosan építenék. Ha mindhárom fél annak tudatában van, hogy az »ő« életét biztosítja az új állam, az »ő« függetlenségéért alakult. Hogy ezen új államközösség érdekeit nem árulhatja el, mert akkor elárulja önmagát.
(…)  Ha confederatiós alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok, s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.” (Géppel írt magyar nyelvű dokumentum) Szoboszlai Aladár tanulmányában kora Erdélyének etnikai összetételéről téves adatokat közölt. Amikor említett két tanulmányát elkészítette, Erdélyben – beleértve a történelmi Erdélyt, a Partiumot, a történelmi Máramarost – 1956-ban az összlakosság száma 6 232 312. Az anyanyelvi megoszlás szerint: román 4 081 080, magyar 1 616 199, német 372 806, egyéb 162 227. Erdély népességének nemzetiségi megoszlása: román 4 051 603, magyar 1 558 631, német 368 255, egyéb 253 823.  Észak-Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása 1956-ban – az 1941. évi közigazgatási határok között –: román 1 460 280, magyar 1 193 940, német 18 040, egyéb 60 360. (Forrás: Varga E. Árpád: Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. Jegyzetek Erdély és a kapcsolt részek XX. századi nemzetiségi statisztikájának történetéhez. Régió, az MTA Történelemtudományi Intézetének kiadása, Bp. 1992)
Az Észak-Erdélyre vonatkozó 1956. évi demográfiai adatokat elsősorban azért közöljük, hogy bebizonyítsuk: az „erdélyi kérdés” megoldására 1955 és 1957 között kidolgozott négy tervezet nem rugaszkodott el a korabeli realitásoktól, hiszen Észak-Erdélyben a románság részaránya 53,1 százalék, a magyarságé 43,7 százalék, a német anyanyelvűeké 0,7, a más nemzetiségűeké pedig 2,2 százalék volt. Az 1956-tól eltelt 55 évben a magyarság részaránya olyan drasztikusan csökkent – az iparosítás ürügyén az Ókirályságból történt nagyarányú román betelepítés következtében –, hogy az „erdélyi kérdés” 1955–1957 közötti tervezeteihez hasonló elméleti felvetés is teljesen értelmetlen, felesleges lenne.
Szoboszlai Aladár a román–magyar konföderáció, a Keresztény Dolgozók Pártja programjának megvalósítását – akárcsak dr. Dobai István és Fodor Pál – egy nemzetközi szervezet, az ENSZ égisze alatt, irányításával képzelte el. Úgy értékelte: „Ma talán az USA népe áll legközelebb alkotmányos életével, mérsékelt kapitalizmusával (prémiumos), rendszerével a KDP politikai és gazdasági elgondolásaihoz. (...) A KDP törekvése, hogy a Parlament fölé egy pártokon fölül álló, »Legfelsőbb jogi bizottság« működését honosítsa meg, amely megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket. A felsőház tagjait a képviselők válasszák maguk közül.” Szoboszlai Aladár tehát korát messze megelőzve javasolta az alkotmánybíróság bevezetését, amely nemcsak megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket, hanem őrködik azok betartása felett. 1957. október 4-én Parascan Ioan százados, a belügyminisztérium Temesvár tartományi igazgatósága bűnügyi osztálya parancsnokhelyettesének vezetésével házkutatást tartottak Wirth Gabriella lakásában, ahol megtalálták Szoboszlai Aladár dolgozatainak nagy részét: Nagyhatalom, Feldúlt otthonok, Stratégia, A vezérkar, Stratégia a romok felett, A fix pontig, XXX., Áldozatok és áldozottak, Kevesek uralma, Confederatio és A KDP (Laborista Párt). Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű.
Szoboszlai Aladár a kommunista diktatúra béklyóiból a kitörési lehetőségeket kereste. Nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román–magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román–magyar konföderáció tervezetét. Szoboszlai Aladár emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Kivégzése előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!” Minden emberi alkotás, érték végül a maga helyére kerül, az utókor pedig fejet hajt azok előtt, akik élhetőbbé akarták tenni az emberek közötti kapcsolatot, „naivnak, irreálisnak” tartott terveikkel a magyar és a román népet, nemzetet évszázadok óta foglalkoztató „erdélyi kérdés”-t próbálták megoldani. Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebb”-nek tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig többévi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól ez az emlékezés.
Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pro Ecclesia- és Pro Partium-díj Arad megyeieknek
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület december 7-i közgyűlésén egy Arad megyei egyházközséget és egy magánszemélyt tüntetett ki odaadó és áldozatos munkájukért.
A Pro Ecclesia-díjat az erdőhegy-kisjenői gyülekezet kapta, mindenekelőtt a közösségi ház, gyülekezeti terem felépítésért. Ennek azonban régi előzményei vannak – 1939-ben önerőből építették fel új templomukat, ami komoly áldozatvállalást igényelt az akkor 1700 lelket számláló gyülekezettől. Bár az utóbbi évtizedek során a gyülekezet lélekszáma a felénél kevesebbre apadt, „az ősök elszántsága, Istenhez és a magyar nyelvhez való hűsége megmaradt az utódok szívében”, olvassuk a laudációban, amelyet Módi József Arad egyházmegyei esperes és Venter Miklós egyházmegyei főgondnok írt alá.
2007-ben született meg az elhatározás – Kovács Gyula akkori lelkipásztor szolgálata idején –, hogy építsen a gyülekezet egy közösségi házat, mely helyet biztosíthat a helybelieknek és a Körösköz magyarságának is a közösségi élet megélésére, egyházi és kulturális események rendezésére. A Feier Lajos és Molnár Csaba aradi mérnökök által megtervezett, 190 négyzetméter alapterületű gyülekezeti házat a hívek önerőből, közmunkával építették fel. Az alapok beöntésétől kezdve a falak emelkedésén át miden munkafázisban látható volt az egységes, jókedvű és önzetlen hozzáállás a presbiterek és gyülekezeti tagok részéről egyaránt. Az elkezdett munkálatok 2010-től Papp József lelkipásztor vezetése alatt folytatódtak, s Isten kegyelméből 2012. május 12-én ft. Csűry István püspök úr jelenlétében, ünnepélyes keretek között sor került a gyülekezeti ház megáldására.
***
 A Pro Partium-díszoklevelet dr. Vajda Sándor borosjenői orvosnak ítélte az egyházkerület vezetőség. A ft. Csűry István püspök és dr. Varga Attila főgondnok által aláírt díszoklevél szerint a megbecsülés „a közélet, a kultúra, az oktatás a gazdaság azon kiválóságainak (jár), akik életművűkkel vagy sok évtizedes munkásságukkal hozzájárultak a Részek reformátusságának és magyarságának hitbeli, erkölcsi, szellemi és anyagi megmaradásához, felemelkedéséhez és egységesüléséhez. Eme díszoklevél áldozathozatalának tiszteletteljes megbecsülése mellett ösztönző szándékjutalom a Partiumért való további hűséges munkálkodásra. „Amit cselekesztek tettel, az Úr Jézusnak nevében cselekedjétek” (Pál apostol Levél a kollossébeliekhez). Az elismerés mellé egy szép bronzplakett járul.
Dr. Vajda Sándor borosjenői presbiter, aki közel két évtizedig volt az egyházkerület igazgatótanácsosa, volt zsinati, közgyűlési és fegyelmi bizottsági tag nagy meglepetéssel, de, bevallása szerint nagy örömmel szerzett tudomást kitüntetéséről. Ami a díszoklevélben nem szerepel: Vajda doktornak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy felépült a maroknyi borosjenői reformátusság új temploma, amelynek tízéves évfordulóját az egyházkerület püspökének részvételével nemrég ünnepelte nemcsak a helybeli református közösség, hanem a Fehér-Körös menti város egész magyarsága.
Tudomásunk szerint eddig Arad megyéből a szép elismerést dr. Kovách Géza és post mortem Seres Géza esperes kapta meg.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A pálosok Erdélyben
Szerda este Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb-plébániatemplomban a Kerekes László plébános és Pakó Benedek ny. kanonok által celebrált szentmisét követően Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa nemrég megjelent, A pálosok Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban és Kárpátalján című könyvét vetített képes előadáson mutatta be.
A csíkszeredai esperesnek rendszeresen jelennek meg publikációi, több tanulmánykötet és könyv társszerzője, 2011-ben adták ki A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyvét. Darvas-Kozma József beszélt a pálos rend szerepéről életében, ismertette kutatómunkájának eredményeit és új könyvének tartalmát. „A világ hit-erkölcsi és gazdasági válságában a magyarság megtalálhatja a kiutat. Ezt nekünk a pálos rend mutatja, melynek életelve naponta megélhető, s az nem más, mint az önvizsgálat, az imádság és a kétkezi munka Isten segedelmével”– emelte ki az előadó.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Konferencia a főnemesség küldetéséről
Az erdélyi főnemesség küldetéséről és felelősségéről tartott konferenciát Besztercén az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre. Az EPMSZ-t jó negyven évvel ezelőtt alakították meg Nyugat- Európába menekült magyar értelmiségiek. Főleg az 1956-os forradalom utáni megtorlás elől menekülve, Svájcban és Németországban élő magyarok szervezték meg az első találkozókat, és indították el 1971-ben az Akadémiai Napok elnevezésű sorozatot, amelyeket azóta is minden évben megszerveznek. E közel fél évszázadnyi idő alatt számtalan marosvásárhelyi meghívottja volt az EPMSZ-nek (Sütő András, Illyés Kinga, Lohinszky Loránd). Először Nyugat-Európában tartották találkozóikat, majd a kelet-európai változások után egyre gyakrabban a Kárpát-medence országaiban. Kezdeti tapogatózások után tradícióvá vált az Akadémiai Napok egyhetes időtartama, és legtöbbször a mennybemenetel ünnepének hetére szervezik. Így volt ez 2012-ben is, amikor Félixfürdőn tartották májusban az Akadémiai Napokat; harmadszor Romániában, Szováta (1993) és Illyefalva (2001) után.
1999-ben szándéknyilatkozatban fogalmazódott meg az EPMSZ Erdélyi Körének megalakítása. Néhány évre rá hivatalosan is megalakult az Erdélyi Kör, amely évente kétszer – tavasszal és ősszel – Erdély és a Partium különböző városaiban tartja háromnapos konferenciáját. Így került sor 2012 októberében a besztercei találkozóra, melynek témája az erdélyi főnemesség nemzete iránti felelőssége volt.
A Besztercén tartott konferencia első napján – pénteken délután – Haller Béla tanár, a Castellum elnöke tartott átfogó, színvonalas előadást az erdélyi magyar arisztokrácia fél évszázados megpróbáltatásáról és helytállásáról. Hallgatóként azzal az élménnyel követtem az előadást, mint mikor Bánffy Miklós erdélyi trilógiáját olvastam: a körön belül élők tiszta kitárulkozása volt egy érdeklődő világ felé. Kálmán Attila történelemtanár vetítéses előadásában azoknak az erdélyi főnemesi mecénásoknak nevei és alakjai jelentek meg, akik a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot hosszú időn keresztül önzetlenül támogatták adományaikkal.
A konferencia második napjára, szombatra hagyományosan beiktatott kirándulás Erdély egyik alig-alig ismert, gyönyörű templomokat és egykori fényűző palotákat őrző régióját – Észak-Mezőség és a Szamos mente – mutatta meg a résztvevőknek. A Londonból, Zürichből és Budapestről érkezett vendégekkel együtt a mintegy huszonöt fős csoport kirándulása a harinai román kori templomtól indulva a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumnál ért véget.
Bodolai Gyöngyi

Népújság (Marosvásárhely)

EMNP: nehéz, de eredményes évet zártunk
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nehéz, de eredményes évet zár: alig egy év alatt sikerült megvetnie a lábát az erdélyi magyar politikai életben – tájékoztat a párt sajtóirodája közleményében.
Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula néppárti alelnökök, valamint Csomortányi István partiumi szervezési igazgató a Nagyváradon megtartott évértékelő sajtótájékoztatón eredményesnek nevezte a 2012-es évet. Emlékeztettek arra, hogy még egy év sem telt el a néppárt első Országos Küldöttgyűlése óta, ehhez képest már két választáson is bizonyítottak. Komoly eredményként könyvelhető el, hogy a helyhatósági és a parlamenti választások közötti hónapok alatt, dacára az alacsony részvételnek a néppárt közel megkétszerezte támogatottságát, továbbá az is, hogy néhány nagyobb városban – Marosvásárhely, Nagyvárad, és Nagykároly – megközelítették az öt százalékos küszöbértéket. Van tehát mire építkezniük – vonták le a következtetést. Szóba került az is, hogy két, rendkívül mocskos kampányt járt le ebben az évben. A néppártiak ezzel szemben a konstruktív együttműködés fontosságát hangsúlyozták.
2013 az építkezés éve lesz, ugyanis országszerte számos községből érkeztek megkeresések néppárti szervezetek alakítására. Célkitűzésük tehát új területi szervezeteket alapítani, és megerősíteni a már meglévőket.
Szomorú tény, hogy 600 ezerre tehető azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik nem mentek el szavazni, vagy román pártokra szavaztak. A néppárt továbbra is feladatának tekinti a távolmaradók megszólítását, ugyanakkor fontosnak tartja az erdélyi magyar politikum hitelének visszaszerzését. Arra fognak törekedni az elkövetkezőkben is, hogy alakuljon ki párbeszéd az erdélyi magyar pártok között, és valósuljon meg a teljes körű nemzeti együttműködés az erős érdekképviseletért.
Hozzák nyilvánosságra az RMDSZ-USL paktumot!
Új egységre van szükség – akár az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében –, amelyben minden párt és szervezet saját értékrendjének megőrzése mellett politizálhatna – hangsúlyozták a néppárti politikusok. Szerintük ahhoz, hogy az összefogás megvalósulhasson, és elkezdődhessen a közös munka, elengedhetetlen az, hogy az RMDSZ hozza nyilvánosságra, milyen szándéknyilatkozatot kötött az újra hatalomra kerülő Szociálliberális Unióval (USL). Fontos, hogy az erdélyi magyar társadalom tisztán lássa a paktumot az összes titkos záradékával együtt. Mindemellett Zatykóék az MPP választási szerepét is bírálták: a néppártiakkal azonos értékrendet valló polgári tömörülés régi-új vezetősége miatt félő, hogy előbb-utóbb az anyaországi Magyar Demokrata Fórum sorsára fog jutni a ma már szatelit-pártnak nevezhető MPP.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy név a sepsiszentgyörgyi ötvenhatos emléktábláról: Szekeresi Nagy József
Az emlékezés és főhajtás akkor kap – úgymond – történelmi és egyetemes „hátszelet”, ha mindannyiunkban tudatosítjuk: az 1955. évi genfi konferencia, különösen pedig az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc (az utóbbi minősítés a Romániában hat év börtönbüntetésre ítélt és azt – néhány napot leszámítva – teljes egészében letöltő Kossuth-díjas írótól, Páskándi Gézától származik) hatására az oly sok véráldozatot követelő erdélyi kérdés megoldására négy, papírra rögzített, legépelt terv született.
Szoboszlai Aladár római katolikus plébános kidolgozta a román–magyar konföderáción alapuló (ehhez csatlakozna később Ausztria) tervét. Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész a kantonális megoldást tartotta célravezetőnek. A romániai magyar kantonhoz tartoznának az ókirályságbeli magyarok is, a szórvány fogalmát pedig kerülni kell, mert az dehonesztáló és elbizonytalanító az ott élők számára. Hasonlóan képzelte el az erdélyi szászok, partiumi svábok kantonját is, vagyis Svájctól eltérően a kantonok határai nem esnének egybe a nyelvi határokkal.
Dr. Dobai István az 1957. február 8-án véglegesített „ENSZ-memorandumában” báró Wesselényi Miklósnak az 1848. június 18-án Klauzál Gábor akkori földművelési, ipari és kereskedelmi miniszterhez írott levele alapján azt javasolta: az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt Erdélyt Románia és Magyarország között osszák két részre, majd hajtsák végre a kölcsönös lakosságcserét. Fodor Pál csíkszeredai vasút-, híd-, útépítő mérnök Dobai Istvántól teljesen függetlenül – ugyancsak az 1956-os magyar forradalom hatására – kidolgozta Erdély két egyenlő részre osztásának tervét. Az ő változatában nem vízszintesen, hanem vertikálisan, északról, a történelmi Máramarostól dél felé haladva osztották volna fel Erdélyt Magyarország és Románia között, majd az ENSZ égisze alatt végrehajtják a román–magyar lakosságcserét. Mérnöki alapossággal azt is kiszámolta, hogy vasúti szerelvények igénybevételével is nyolc évre lenne szükség a lakosságcsere lebonyolításához. A négy szerző teljes mértékben tudatában volt annak, hogy az életükkel játszanak, ennek ellenére vállalták a legdrágább érték, az emberi élet feláldozását is. A négy perben összesen 102 személyt ítéltek el, közülük tizenkettőt bírósági ítélet alapján 1958. szeptember 1-jén, illetve 1958. december 2-án kivégeztek.
Összehasonlításképpen meg kell említenünk: ma, amikor az autonómiatervek kidolgozóit sem súlyos börtönbüntetés, sem kivégzés, sem egész életre szóló ellehetetlenítés nem fenyegeti, az erdélyi kérdés egyfajta megoldására a romániai magyar politikai és szellemi elit összesen két használható autonómiatervet tett le az asztalra!
A méreteiben is példátlan retorzió – a magyar vonatkozású perek az 1950-es évek második felének legnagyobb romániai koncepciós jogi eljárásai! – akkor válik igazán döbbenetessé, ha azzal az információval is kiegészítjük: a Szoboszlai-per elítéltjei közül négyen, a Dobai-perben pedig ketten a börtönben elszenvedett kínzások, brutalitások nyomán hunytak el. Közéjük tartozik Kertész Gábor ügyvédjelölt, a per negyedrendű vádlottja s megemlékezésünk mártír hőse, Szekeresi Nagy József. Mindketten olyan borzalmas körülmények között, testi, lelki erejüket felőrlő körülmények között távoztak az élők sorából, hogy az egyik rabtársuk, a bukaresti román Spiru Genat – aki együtt ült Szekeresi Nagy Józseffel a haldoklók számára kijelölt cellában – kijelentette: ha kiszabadul, amikor az emberiség ellen súlyos és elévülhetetlen bűnöket elkövetőket felelősségre vonják, kész tanúskodni, hogy Nagy Józsefet tervszerűen meggyilkolták, idegméreggel siettették a halálát. Becsületes román emberként – mondotta rabtársainak Spiru Genat – egy politikai fogoly meggyilkolása miatt nemzete hírnevét nem hagyhatja bemocskolni, éppen ezért név szerint felsorolja azokat a smasszereket, akik szadista módon a halálba juttatták az ákosi magyart. A magyar–román kapcsolattörténet keserű fintora: sem a magyar, sem a román kollektív emlékezet semmit nem tud arról – a történetírás is adós mindezzel –, hogy az 1941., 1942., 1943. évi román lakosságcseretervek szerzőinek – Sabin Manuilănak, a román Központi Statisztikai Hivatal vezetőjének, Vasile Stoica külügyminiszter-helyettesnek, illetve az 1943. évi román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervezet kidolgozóinak – a hajuk szála sem görbült, pedig a homogén román nemzeti állam megteremtése bűvkörében és lázában minden kisebbséget, elsősorban a magyarokat – Sabin Manuilă 3,8 milliót, Vasile Stoica 5 milliót – kitelepítettek volna az országból úgy, hogy Románia lehetőleg ne veszítsen területeket.
Szekeresi Nagy József 27 évesen, a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.), a magyar honvédek 1940. szeptember eleji bevonulása után a Szatmár megyei Ákos község bírója, első embere lett, négy éven át nemcsak meghatározta, hanem alakította is a település életét, mindennapjait. Mártíromságát immár nemcsak a szülőföld, a Szilágyság, a Partium, hanem a magyarság kollektív emlékezete is számon tartja, megőrzi.
E sorok írója éveken át tanulmányozta, román nyelvről magyar nyelvre fordította a bükkfanyelvezetű perirat minden sorát.
Az ítélet szövege szerint 1957. március 31-én tartóztatták le. Valójában 1957. március 30-án, ezt bizonyítja a 14 óra 10 perctől 15 óráig tartó kihallgatás jegyzőkönyve. Nagy József beismerte, hogy 1956 novemberében Szamosújvárra jött a sógornője, dr. Dobai István felesége, aki elolvasásra átadott három forradalmi verset, illetve prózai szöveget: Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, illetve Örkény István Fohász Budapestért című újságcikkét. 1957 januárjában Dobai István – Nagy József sógora – beszélt Ravasz László püspök körleveléről, majd 1957 márciusában Dobaiék kolozsvári lakásán elolvasta az „ENSZ-memorandum”-ot. Az „ENSZ-memorandum”-mal kapcsolatosan az 1957. április 9-i kihallgatáson a következőket vallotta: „Miután elolvastam a revizionista kiáltványt (ezt a vallató tiszt, Ioan Oprea főhadnagy fogalmazta meg – T. Z.), társadalmi származásomnál és helyzetemnél, valamint a rám jellemző politikai érzelmeknél fogva egyetértettem ezzel az akcióval és a revizionista kiáltvány tartalmával.” A vallatás során az is kiderült, hogy testvére, Nagy Ferenc katonatiszt volt Horthy Miklós kormányzó hadseregében: „A mi családunknak 152 (százötvenkét) hold földterülete volt Ákos községben. Ebből a földterületből 21 hold a testvéremé, Nagy Ferencé volt, aki tiszt volt a horthysta hadseregben. 1944 után Magyarországra menekült, 1947-ben letartóztatták, 82 hold a nagybátyámé, Nagy István gyógyszerészé volt, aki elhunyt, 16 hold pedig a feleségemé, Nagy Kataliné. (…) A testvérem, mivel 1944 után elmenekült Magyarországra, az ő vagyonrészét az állam javára elkobozták. A vagyon többi részét 1949-ig én igazgattam, én műveltem meg, akkor kisajátították, és számomra kényszerlakhelyként Szamosújvárt jelölték ki” – olvasható az 1957. április 27-i, 18 órától 21 óráig tartó kihallgatás jegyzőkönyvében.
A vallatások, kínzások során többször is visszatértek az 1940 és az 1944. március 31. közötti történésekre. A smasszer kezében ott volt a zilahi bíróság 1946-os, egyértelműen a kommunista párt nyomására született elmarasztaló ítélete, amely szerint megvert egy román fiatalt, így a románellenesség vádját is megfogalmazták, sőt, Nagy Józsefet kényszerítették, hogy ezt bevallja: „Gyilkosságot vagy más súlyos tettet nem követtem el azon kívül, hogy 1941-ben megvertem egy román fiatalt, Nistor Vasilét a községből azzal az ürüggyel, hogy káromolta a magyarokat. 1946-ban, Erdély felszabadulása után Nistor Vasile elégtételt követelt, a zilahi törvényszék arra ítélt, hogy kártérítésként bizonyos összeget fizessek neki. Nem emlékszem, hogy mekkora összeg fizetésére ítéltek.”
Szekeresi Nagy József 1957-es perének legsúlyosabb vádpontja a hazaárulás volt. A vádiratot a mindössze másfél oldalas, 1950/199. számú törvényrendelet alapján fogalmazták meg, amely szerint a gondolatban elkövetett „bűntényt” éppen olyan súlyosan büntetik, mint a ténylegesen elkövetett bűncselekményt. A hírhedt Visinszkij-módszer értelmében, ha a vádlottból veréssel, kínzással, bármi áron beismerő vallomást sikerült kicsikarni, az a vádpontok beismerését jelentette, és halállal is büntethető.
Szekeresi Nagy József a törvényszéki kihallgatáson a vádlottak közül egyedül fogalmazta meg az éppen regnáló román szocialista rendszer kisebbségellenes politikájának lényegét: amit nem töröltek el a gárdisták, azaz a legionáriusok, azokat a kisebbségi jogokat megszüntették a kommunisták! Börtönbeli szenvedéseiről csak közvetett információink vannak. Dobai István visszaemlékezései szerint minősíthetetlen és aljas szekustrükk áldozata lett: a letartóztatásakor azzal hitegették, ha mindent elmond, azonnal szabadlábra helyezik, visszamehet Ákosra, ahol hatalmas tekintélyével, mezőgazdasági ismereteivel kiránthatja a kátyúból a szocialista mezőgazdaság szekerét. Szekeresi Nagy József – aki 1949. március 2-ától valójában páriaként, számkivetettként élt Szamosújváron – hitt a szirénhangoknak, és amikor szembesült vallomása következményeivel, rabtársai egy része kiröhögte, ő pedig összeomlott. Az élete olyan, mint a görög sorstragédiák hőseié. Semmit nem tudott arról, hogy az ákosiak a magyar forradalom napjaiban valóban haza akarták őt hívni, hogy újra vezetőjük legyen, de arról sem, hogy a helyi pártalapszervezet a hír hallatán tudatosan készítette elő a fizikai megsemmisítését. Az ő, a Dobai István és Kertész Gábor dossziéjára a halál keresztjét írták, vagyis „borítékban fognak szabadulni”, azaz a hozzátartozókat majd levélben értesítik az elítélt haláláról. Sajnos, szó szerint beteljesült a smasszerek fenyegetése: Szekeresi Nagy József, Kertész Gábor és sok száz rabtársuk „borítékban” szabadult a börtönből. A 48 évre szabott rövid életút mélységeinek és magasságainak igazolására állítottam össze Szekeresi Nagy József curriculum vitae-jét.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kinek a Fidesz, kinek a semlegesség
Megoszlanak a vélemények az MSZP-vel való viszonyról az RMDSZ-en belül. A Krónika arra volt kíváncsi, hogyan látják a területi vezetők a múlt héten történteket, mi a véleményük arról, hogy az országos vezetés szorosabbra fűzte a kapcsolatot az erdélyi magyarság köreiben nem túl nagy népszerűségnek örvendő szocialistákkal. Miközben Antal Árpád arról beszélt, hogy a székelyföldi RMDSZ számára a Fidesz a szimpatikusabb, Borboly Csaba szerint ebben a kérdésben nem kell pártfegyelem. Szabó Ödön sem kampányolna az MSZP-nek, inkább elindítaná az RMDSZ-t.
Antal Árpád: inkább a Fidesz
„Sepsiszentgyörgyről semmiképpen nem tudom a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nemzetpolitikáját pozitívan értékelni” – szögezte le a Krónika megkeresésére Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a szövetség politikusainak véleményét ismerve úgy véli, a székelyföldi szervezetek, de az RMDSZ globálisan sem fog szerepet vállalni abban, hogy az MSZP tisztára mossa magát Erdélyben, szerinte a szövetség nem vesz részt a magyarországi pártok kampányában.
„Az RMDSZ sokszínű, a szövetségen belül vannak olyan politikusok, akiknek az MSZP szimpatikus, és vagyunk, akik a Fidesszel ápolunk szorosabb kapcsolatot” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint amióta Kelemen Hunor a szövetség elnöke, szemmel látható a közeledés a magyar kormánypárt felé. Ugyanakkor – tette hozzá – az RMDSZ-en belül elfogadott, hogy a magyarországi demokratikus szervezetekkel folyamatosan egyeztetni kell, az MSZP pedig demokratikus szervezet, a Magyar Országgyűlés tagja.
„El tudom fogadni, hogy az RMDSZ kommunikál az MSZP-vel még akkor is, ha hozzám a Fidesz áll közelebb” – fogalmazott Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi politikus leszögezte, egyértelműen ellene van, hogy az RMDSZ bármelyik magyarországi pártnak az „utánfutója” legyen, „bár erre eddig nem is volt példa”. „Az RMDSZ-en belül sokfélék vagyunk: a Bihar megyeieknek lehet, hogy az MSZP szimpatikus, a székelyföldieknek a Fidesz, de biztos olyanok is vannak a szövetségben, akikhez az SZDSZ vagy a Jobbik áll közelebb” – öszszegzett Antal Árpád.
Borboly Csaba: nem kell pártfegyelem
Nem állt ki eközben egyik alakulat mellett vagy ellen Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke. Mint kérdésünkre fogalmazott, a választásokig még hátravan több mint egy év, és addig még sok víz lefolyik majd az Olton meg a Maroson. „A magyarországi parlamenti választásokkal ráérünk még foglalkozni, ha egyáltalán kell azzal foglalkoznunk. Én azt gondolom, hogy e vonatkozásban a „virágozzék ezer virág” elvét kell követni, tehát itt nincs helye pártfegyelemről beszélni. Én azt ajánlom mindenkinek, döntsön szíve szerint, ahogy jónak látja” – fejtette ki a székelyföldi politikus. Mint mondta, ő személy szerint azt fogja ajánlani, hogy ne fogják vissza magukat.
„Ha úgy gondolják, hogy egy párthoz tartozó magyarországi polgármester korrekt, segítőkész partner volt, akkor nem maradhatunk adósok. Tehát ha azzal jönnek a magyarországi kollégák hozzánk, hogy segítsünk, szóljunk egy jó szót, akkor azt tegyük meg” – szögezte le Borboly, aki ugyanakkor abban bízik, hogy a határon túli kampányolás ügyében a magyarországi pártok képesek lesznek egy etikai kódexben, egy mindenkire kötelező magatartásszabályban megállapodni, ugyanis „nem nézne az jól ki, ha a románság nagy derültségére ütnék-vágnák egymást nálunk”. „Mert mocskolódni, azt tudnak, volt alkalmunk ezt megtapasztalni” – tette hozzá. Borboly ugyanakkor arra is kitért, azt tervezi, hogy október–novemberben valamennyi releváns magyarországi part vezetőjét meghívja Csíkszeredába, hogy ismertethessék elképzeléseiket, programjukat. „Hogy mi lesz utána, majd meglátjuk” – fogalmazott. Az MSZP múlt heti bocsánatkérése kapcsán volt általános iskolai tanárának mondását – miszerint a jó kifogás soha sem rossz – parafrazálva megjegyezte: „egy őszinte bocsánatkérés sosem árt, sosem rossz”. Annak kapcsán pedig, hogy a szövetségen belül ki kihez közeledik, nem kívánt állást foglalni.
Szabó elindítaná az RMDSZ-t
Semelyik magyar pártnak nem fog kampányolni az RMDSZ a közelgő magyarországi választásokon – vallja az MSZP-pártiként számon tartott Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke, Szabó Ödön, aki személy szerint azt tartaná jónak, ha a szövetség képviseltetné magát valamilyen formában az anyaországi voksoláson. A politikus ugyanakkor teljesen természetesnek tarja, hogy az RMDSZ vezetősége találkozott az MSZP elnökségével, hiszen – mint fogalmazott – a szövetség mindenkit fogad, aki Erdélybe látogat.
„Én azt vártam volna, hogy megdicsérik az RMDSZ-t amiatt, hogy egy olyan magyarországi pártnak, amelynek eddig nem volt nemzetstratégiája, most van” – jelentette ki a politikus. Kérdésünkre, hogy mennyire lehet hiteles a szocialista párt pálfordulása, azt a példát említette, hogy 1990-ben a Fidesz szerinte „csuhásoknak” nevezte a klérus tagjait, a Szent Koronát pedig „micisapkának”, az ő pálfordulásuk hitelességét pedig senki nem kérdőjelezte meg néhány évvel később. Szabó Ödön egyébként bibliai párhuzamokkal illusztrálta az RMDSZ–MSZP-kapcsolatok létjogosultságát: szerinte aki ezt bírálja, annak tudnia kellene, hogy a megbocsátásról nem beszélni kell, hanem cselekedni, másfelől a jó pásztor is megkeresi elkóborolt nyáját. A bihari politikus ugyanakkor arra a kérdésünkre, hogy milyen szerepet vállal majd a szövetség a közelgő magyarországi választási kampányban, amelyen minden bizonnyal már számos kettős állampolgár is szavaz Erdélyből, így felelt: „ ha semmilyen formában nem tudjuk elkerülni, hogy a magyarországi kampány Erdélyre is átterjedjen, az RMDSZ-nek saját arculatot kell kialakítania és azt képviselnie. Az RMDSZ nem fogja felvállalni, hogy a bukaresti függőséget egy esetleges budapestire cserélje”. Kérdésünkre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a szövetség valamilyen formában elindulna a magyarországi választáson, igennel felelt, Nyírő József erdélyi pártját említve példaként.
Sose volt Eckstein szíve csücske az MSZP
„Alapvetően helyesnek tartom, hogy az RMDSZ kapcsolatot tart fenn a magyarországi demokratikus politikai pártokkal, azzal együtt, hogy nekem az MSZP sosem volt a szívem csücske” – jelentette ki eközben kérdésünkre Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ Szabadelvű Kör elnevezésű platformjának alapítója. Mint fogalmazott, a kolozsvári RMDSZ–MSZP-találkozót, megszervezésének körülményeit nem kívánja kommentálni, mivel őt nem vonták be a szervezésbe, nem rendelkezik információkkal. Kérdésünkre, miszerint előfordulhat-e, hogy az RMDSZ beszáll az MSZP „tisztára mosását” célzó kommunikációba, Eckstein-Kovács Péter leszögezte: nem gondolja, hogy a szövetség segítene kampányolni az MSZP-nek a 2014-es választásokon.
Újabb néppárti bírálat
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként tegnap újfent bírálta a kolozsvári RMDSZ–MSZP-találkozót, mondván: az RMDSZ végre felvállalta hovatartozását. „Olyanokkal bratyiznak, akik nemzetellenesek” – szögezte le Zatykó Gyula. A partiumi régióelnöknek nincs tudomása arról, hogy az RMDSZ felső vezetésének mandátuma lett volna az MSZP-vel való találkozásra, és „bár jogukban áll bárkivel együttműködni, az MSZP miatt a saját tagságuk és szavazóik előtt kell majd felelniük”. Zatykó emlékeztetett: a Táncsics-alapítványnak, amellyel az RMDSZ Kós Károly Alapítványa együttműködési megállapodást kötött, nemrég még Gyurcsány Ferenc volt az elnöke, Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja pedig még 2010-ben is nemmel szavazott a Magyar Országgyűlésben a kettős állampolgárság elfogadásakor.
(Semjén az RMDSZ-szel való kapcsolatról
Ha az MSZP lelkiismereti alapon tette volna meg a bocsánatkérést, már bőven lett volna ideje – jelentette ki a Duna Tv Heti Hírmondó műsorában Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP nem is tehet mást, mint megpróbál jó pontokat gyűjteni a határon túli magyaroknál. Hozzátette: az MSZP-nek sokat kell dolgoznia, hogy ott szavazatot találjon. Arra a kérdésre, hogy a kormány elkezd-e szövetségeseket keresni vagy együttműködést ajánlani az RMDSZ felé, azt mondta: a kormánynak egyformán fontos minden magyar, függetlenül pártszimpátiájától. „A Fidesz–KDNP szövetség azonban az Európai Néppárt tagja, következésképpen azok a pártok a testvérpárjaik, akik a jobbközéphez tartozva az Európai Néppárt tagjai” – mutatott rá, kiemelve, hogy az MSZP eközben a szocialista internacionáléban van. Az MSZP ugyanakkor – tette hozzá – mindig tagadta, amit a Magyar Állandó Értekezlet fundamentumként fogalmazott meg, miszerint azok a szövetségeseik, akik etnikai értelemben vett magyar pártként határozzák meg magukat. „Így az RMDSZ-nek sokkal közelebb kell állnia a Fidesz–KDNP-hez, mint a szocialistákhoz” – húzta alá. Mint kiemelte, Kelemen Hunorral a szövetségnek kiegyensúlyozott kapcsolata van, Markó Béla ugyanakkor egy irányzatot képvisel az RMDSZ-en belül. „A székelyföldi RMDSZ egészen más, mint például a bihari, utóbbi például mindig is szocialista beállítottságú volt. Az RMDSZ szavazóinak a nagy része a keresztény-konzervatív nemzeti kultúrkörhöz tartozik” – hangsúlyozta.)
Krónika (Kolozsvár),

Antal Árpád: nem értékelhető pozitívan az MSZP nemzetpolitikája
Sepsiszentgyörgyről nem értékelhető pozitívan az MSZP nemzetpolitikája - mondta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szövetség székelyföldi szervezetei, de maga az RMDSZ sem vállal szerepet abban, hogy az MSZP tisztára mossa magát Erdélyben.
A politikus a Sláger Rádiónak elmondta, az RMDSZ sokszínű, és a szövetségen belül vannak olyan politikusok, akiknek az MSZP szimpatikus, és vannak olyanok, többek között ő is, akik a Fidesszel ápolnak szorosabb kapcsolatot. Antal szerint ugyanakkor amióta Kelemen Hunor a szövetség elnöke, az RMDSZ szemmel láthatóan közeledett a magyar kormánypárt felé. Hozzátette: el tudja fogadni, hogy az RMDSZ kommunikál az MSZP-vel, annak ellenére, hogy hozzá a Fidesz áll közelebb, de egyértelműen ellene van annak, hogy a szövetség bármelyik magyarországi párt "utánfutója" legyen.
A kérdésben Borboly Csaba is megszólalt, aki azt tervezi, hogy idén őszre valamennyi releváns magyarországi párt vezetőjét meghívja Csíkszeredába, hogy ismertessék elképzeléseiket.
Transindex.ro

Partiumi deportáltak
A második világháború után, a kollektív bűnösség elve alapján 75 ezer romániai német ajkú lakóst deportáltak a Szovjetunióba kényszermunkára. Nekik mindössze az volt a bűnük, hogy német származásúak voltak.
Az Arad megyei Simonyi falváról közel hatvanan járták meg az Urált, és Szibériát, közülük több mint tucatnyian vissza sem tértek. A 2008-ban állított emlékművön 33 férfi és 26 nő neve olvasható. A legfiatalabb deportált mindössze 17 éves volt, és az elhurcoltak között volt apa és fia is, akik közül egyikük sem tért vissza. A 68 évvel ezelőtt történteknek ma már egyetlen túlélője sem él a faluban.
Az egykori telepes faluban valamikor jelentős német közösség élt, sokan találtak itt otthont a Bánságból, vagy a mai Magyarország területéről, Gyula környékéről is, de mára számarányuk már nagyon megcsappant.
A kényszermunka megpróbáltatásainak szörnyű emlékét a hozzátartozók, és a leszármazottaik mind a mai napig magukban őrzik, megrázó eseményeket elevenítenek fel a mikrofon előtt.
Ám a deportáltak megpróbáltatásai nem értek véget a kényszermunka leteltével, mert miután hazatérhettek, sokukat közülük kulákoknak nyilvánítottak, és a Bărăganba vitték őket munkatáborba. Aki túlélte a román diktatúra öt éves munkatáborainak megpróbáltatásait, az az első adandó alkalommal az anyaországba költözött.
A deportáltak emlékére szervezett ünnepségen Haász Tibor, Tőrmiske polgármestere az emlékmű üzenetére hívta fel a figyelmet: a jelen és a következő generáció figyeljen oda, hogy ilyen atrocitás soha többé ne forduljon elő.
Mind a mai napig a deportáltaktól, de a leszármazottaiktól sem kért senki bocsánatot és még csak remény sincs kárpótlásukra.
Duna Tv
Erdély.ma,

Jövőben gondolkodó pálosok
Egyházi és világi elöljárók köszöntötték az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét csütörtök este a hargitafürdői Szent László Központban. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”.
egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”.
Bátor Botondot, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökét, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnokot elsőként Tamás József segédpüspök üdvözölte, hangsúlyozva, hogy jelenlétük igazi áldás a csíki katolikusok számára, és még ha nem is véglegesen lehetnek itt, minden bizonnyal maradandó nyomot hagy tevékenységük a helyi és környékbeli hívekben.
„Reménykedünk benne, hogy hamarosan múlhatatlanul is magunk között tudhatjuk őket. Azt kívánom a Jóistentől, segítsen abban, hogy idővel igazi otthonuk legyen Hargitafürdő” – mondta a segédpüspök, egyúttal méltatva Darvas Kozma József címzetes esperes A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyvét, mellyel rendkívül sokat tett egyrészt a rend széles körben való megismertetéséért, másrészt azért, hogy itt jelen lehessenek a szerzetesek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja visszatérő „vendégekként” köszöntötte a Budapestről és Szentkútról érkezett atyákat, felidézve a pálosok egykori jelenlétének településneveken és régi, romos épületeken őrzött emlékét.
„A 20. század erkölcsi megrendülése után, az új évezred gazdasági válságtól sújtott világában nagy szükség van a pálosok világszemléletére. Ebben a krízisben csak alázatossággal és szorgalmas munkával lehet győzedelmeskedni – ezt képviselik a szerzetesek” – fogalmazott a főkonzul. Szerinte ittlétük egyik jelentős hozadéka, hogy megerősítik a magyarok összetartozását.
A pálosok visszaköltözésének lehetőségeit is felmérő látogatás csak jót tehet a közösségnek – vélte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az elöljáró személyes – közvetett – élményeiről beszélt a jelenlévőknek, hiszen, mint fogalmazott, „valahányszor felkereste problémáival Darvas Kozma Józsefet, az esperes egy idő után mindig a pálosokról kezdett mesélni – beleéléssel, átszellemülten”.
Kállay Emil piarista szerzetes dicséretesnek tartotta, hogy a kommunizmus alatt elnyomott rend újjáéledhetett, lehetőséget kapva a kibontakozásra. „A ferencesek és piaristák mellett most a pálosok is itt lehetnek velünk, és ez nagy dolog. Imádkozunk azért, hogy véglegesen megtalálják nálunk a helyüket” – öntötte szavakba gondolatait.
„A piaristák is tapogatózva jöttek, aztán gyökeret eresztettek – legyen így a pálosokkal is, hiszen mindannyian a magyar népet és az egyházat szolgáljuk” – közölte Darvas Kozma József címzetes esperes, plébános. Rövid történelmi áttekintője és visszaemlékezése után az egyházi méltóság könyvével ajándékozta meg a két pálos atyát.
Bátor Botond, a rend tartományfőnöke elmondta, régóta álmodott arról, hogy itt éljen – Hargitafürdőn pedig a valóság sokkal szebb az álomnál. „Ez a két hónap azt szolgálja, hogy kézzelfoghatót tudjunk alkotni, megalapozva a visszatérésünket” – tudatta. Az atya hozzátette, nem akar elhamarkodott kijelentéseket tenni, egyelőre a közös imádkozás a legfontosabb, de „bízik benne, hogy ennek meglesz a gyümölcse”.
A pálos rend célja, hogy több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak szerzetesei.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,

Az autonómia éve
Az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a 2013-as esztendőt. Tőkés László EMNT-elnök javaslatát kézfelemeléssel szavazta meg szombaton a Válaszd az életet, válaszd az autonómiát című, Szatmárnémetiben tartott konferencia közel négyszáz fős hallgatósága.
A volt püspök arra kérte az autonómia híveit, töltsék meg tartalommal az autonómia évét, szervezzenek rendezvényeket az autonómia szolgálatában. A konferencia résztvevői elfogadták a Szatmári nyilatkozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a cselekvés útját választják az autonómia elérése érdekében. Leszögezték, hogy a közösség sikeréhez nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében ki kell alakítaniuk az autonómia-központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között. Leszögezték, újra benyújtják a román parlamentbe az autonómia törvénytervezeteit, és ha szükséges, több százezer aláírással nyomatékosítják azokat. A konferencia résztvevői a Partiumi Autonómia Tanács megalapításának szándéknyilatkozatát is elfogadták. Az erdélyi önrendelkezési mozgalom tizedik évfordulóján tartott konferencián felemlítették, 2003. február elején Szatmárnémetiben az erdélyi magyar politika válaszút elé került. Az RMDSZ kongresszusán nemcsak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállás eszmei örökségével számolt le jelképes értelemben – megszüntetve a Tőkés László által eladdig betöltött tiszteletbeli elnöki tisztséget –, hanem a nemzeti önkormányzat 1993-ban megfogalmazott célrendszerével is. Az alapszabályzatot a pártszellem jegyében alakították át, az általános és közvetlen belső választást pedig a helyi elitek önátmentését lehetővé tevő részleges tisztújítással váltották ki. Nem messze a kongresszus helyszínétől, a Láncos-templomban, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén ugyanebben az időben indult útjára az erdélyi autonómiamozgalom. A konferencián elfogadott Szatmári nyilatkozatban többek között kimondják: A közösségi sikerhez ki kell alakítanunk az autonómia-központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között. Nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. A rendszerváltozás óta eltelt közel negyed évszázad azt is bebizonyította, hogy a parlamenti politizálás, ha szükséges és fontos is, de nem lehet egyedüli eszköze a politikai érdekérvényesítésnek, a nemzetelvű közösségi önépítkezésre, a politika társadalmasítására, a parlamenten kívüli jogszerű politikai nyomásgyakorlás eszközeire is szükség van. Új egységre van szükségünk, amelyben egyházaink, civil társadalmunk, tudományos műhelyeink, intézményhálózatunk a politikummal egyenrangú partneri viszonyban, vállvetve dolgozik közös jövőnk tervezésén és alakításán. Területi autonómiát akarunk a tömbmagyar vidékeknek – Székelyföldön és a Partiumban –, kulturális autonómiát egész erdélyi magyarságunk számára, sajátos jogállású önkormányzatiságot a jelentős magyar lakossággal és történelmi múlttal rendelkező településeink, illetve nagyvárosaink számára. Csak ezekkel a célkitűzésekkel összhangban kerülhet sor a küszöbön álló területi-közigazgatási átszervezésre. Továbbra is elengedhetetlennek tartjuk az ország alkotmányának a valósággal való összehangolását: a különböző autonómiaformák közjogi keretének alkotmányos garanciáit, a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvként való elismerését, a regionális sajátosságokat, nem utolsósorban pedig a nemzeti közösségek államalkotó minőségét semmibe vevő egységes és homogén nemzetállami önmeghatározás kiigazítását. Az élet minden területén dönteni akarunk saját dolgainkban: önálló oktatást akarunk az óvodától az egyetemig. A jelenleg is hatályos romániai alkotmány szellemében maradéktalanul biztosítsák egyházaink autonómiáját. A restitutio in integrum elve értelmében rendezzék végre elrabolt tulajdonaink ügyét! Adólejeinkkel, természeti kincseinkkel mi akarunk gazdálkodni. Elegünk van Erdély megsarcolásából és kirablásából. Ezért alkottuk meg a Mikó Imre Tervet. Figyeljünk oda a fiatalságra: bennük nő a jövőnk. Ne hagyjuk elkallódni a tehetségeket, és ne engedjük szétzülleni, atomizálódni a gyermeki közösségeket. Dolgozzunk ki ifjúsági és sportstratégiát. Független magyar nyelvű médiát akarunk. Olyan nyilvánosságot, amelyet nem rángat pórázon a politikum. Már nem csupán „magunkban, magunkért” kell dolgoznunk. Az egyesülő Európában esélyt kaptunk a magyar unióra. Ezért ne engedjük el a többi magyar nemzetrész kezét, egyként emeljük fel a szavunkat, ha valahol valakit magyarságáért bántanak. Kós Károly Kiáltó szavában megjelölte a célt: magyar nemzeti önrendelkezést akarunk. Válasszuk az autonómiát! Mert az autonómia az élet útjának része. Az autonómia a megoldás!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Magyar éledés a görög katolikusoknál
Újjászervezés alatt áll a magyar nyelvű görög katolikus egyházi élet Nagyváradon és környékén is. Magyar nyelvű misék már vannak egy ideje, s a szervezeti újjáépítés is tart.
Üldözték sokáig a görög katolikusokat is a kommunista Romániában: az állammal összefonódó ortodoxia és maga a világi hatalom is elnyomni igyekezett őket – ráadásul ezen belül még nemzetiségi kérdés is tovább súlyosbította a helyzetet, hiszen a magyarság elsorvasztására irányuló sokrétű tevékenység itt is megmutatkozott. Mostanság azonban az újjáépítés időszaka tart már. Vadas Krisztián parókus, nyilatkozott lapunknak, aki a nagykárolyi magyar görög-katolikus parókián szolgál. Mint mondja, „a magyar hívek kompaktabb közösségben már csak itt, a Partiumban maradtak meg lényegében”.
Váradon is
Károlyból indul ki tulajdonképpen a mostani „építkezés”, s Vadas Krisztián az, aki ezt koordinálja. Mint elmondta, a püspöke kérte fel arra, hogy szervezze újjá a a magyar nyelvű görög-katolikus egyházi életet Váradon és vonzáskörzetében is. „Hosszú munka lesz ez, egyes strukturális elemeit tekintve még évekig tarthat” – mondta. Ám a hívek máris tapasztalhatnak változást, hiszen egy jó ideje ismét van magyar nyelvű szertartás Váradon is. Vadas Krisztián szolgál minden hónap második és utolsó vasárnapján a nagyváradi görög katolikus teológiai szeminárium kápolnájában, általában 17 órától. Emellett – amikor erre lehetőségük van – hazai és külhoni szakértők bevonásával előadásokat is tartanak magyarul, a keleti egyház kincseiről, a hitélet, a művészet és a történelem témaköreiben.
Egyébként épp szervezés alatt van a Partiumi Magyar Görög Katolikusok Találkozója. Ezen a magyar kormány egyházügyekért felelős osztálya is képviselteti majd magát, illetve romániai magyar és magyarországi küldöttek, hívek is érkeznek. Ott lesz továbbá Magyarország kolozsvári főkonzulja is. A találkozó Nagykárolyban lesz, most pénteken. A rendezvény 15 órakor a templomban veszi kezdetét, majd 16 órakor a kastélyban folytatódik, történelmi konferenciával.
Arról is megkérdeztük a szervezőt, miért lett lényeges mostanában az egyház vezetésének az, hogy a magyar egyházi életet is újjáteremtse. Vadas Krisztián , aki a a Nagyváradi Magyar Görög katolikus Egyházközség szervező lelkésze is, elmondta: „A hitben nincs nyelvi megosztottság, ez a legfontosabb. De az is tény, hogy mostanság kedvező időket élünk. Nem volt ez mindig így, de most így van. Egyébként az egyházunk amúgy is egyre kiterjedtebb és jó kapcsolatokat ápol mindenfelé, határokon innen és túl,s ebbe is illeszkedik ez a munka”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro,

Gyermekeinket magyar iskolába
Az RMDSZ idén is meghirdette a „Minden magyar gyermek számít” országos beiskolázási kampányát, amely arra biztatja a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, írassák magyar tannyelvű osztályokba gyermekeiket. Kiss Tamás szociológust arról kérdeztük, felméréseiknek megfelelően a vegyes házasságból származó gyermekeknek hány százalékát íratják magyar iskolába, milyen érvek alapján döntenek a szüleik arról, hogy melyik iskolában, a magyarban vagy a románban kezdje el tanulmányait csemetéjük. Kiss Tamás lapunknak elmondta: országos szinten a vegyes házasságból származó gyermekeknek alig egyharmada sajátítja el a magyar nyelvet és vallja magát valamilyen szinten magyar nemzetiségűnek. Ebből az egyharmadból csak nagyon kevesen tanulnak magyar nyelvű oktatási intézményekben. Szórványvidékeken elenyésző az aránya azoknak a vegyes házasságokból származó gyermekeknek, akiket magyar iskolába íratnak, sok esetben annak tulajdoníthatóan, hogy a magyar oktatási hálózat nincs annyira kiépülve, hogy felvehesse a versenyt a román tanintézményekkel – véli a szakember.
Kiss szerint alacsony, az említett egyharmad alatt van a magyarul tanuló gyermekek aránya Kolozsváron, és más nagyvárosokban is. Az aránytalanság csökken a Székelyföldön és a Partium bizonyos részein, ahol a vegyes házasságból származó, magyarul beszélő gyerekeknek körülbelül a felét oktatják magyar intézményekben, amelyek versenyképesebbek, és nyilván hálózatuk is sűrűbb, mint a szórványtelepülések esetében – magyarázta. Az aránytalanságot tehát egyrészt az etnikai szocializáció, másrészt a magyar oktatási hálózat versenyképessége határozza meg – tette hozzá.
A vegyes házasságból származó gyermekek beiskoláztatásakor a legnagyobb mértékű lemorzsolódás óvoda után, az első elemi iskolai osztályba való beiratkozás előtt következik be: a magyar tannyelvű óvodába járatott gyermekek aránya a legnagyobb, még szórványvidéken is jellemző, hogy az ilyen korúakat magyar nyelven taníttassák – részletezte Kiss Tamás. Mint megállapította, a nyelvváltás egyébként egyirányú, ugyanis elenyésző azok száma, akik román tanintézményről magyarra váltanának.
A beiskoláztatással kapcsolatos döntéseket alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt a családon belül érvényesülő hatalmi asszimetria, másrészt, hogy az oktatási hálózat mennyire, és milyen minőségben áll rendelkezésre – fejtette ki a szociológus. A társadalomban fennálló kisebbségi/többségi viszony ugyanis a családon belül is újratermelődik. A magyar fél eleve hátránnyal indul, mivel kisebbségi státust visz be házasságába. A családon belüli hatalmi viszony alakulása ugyan nem egytényezős, előfordul, hogy a magyar partner magasabb szakmai státusa, különböző kvalitásai kiegyenlítik helyzetét, de a gyerekek beiskoláztatására irányuló döntések összességén jellemző módon meglátszik a többségi-kisebbségi viszony.
Az RMDSZ által indított tudatosító kampány kapcsán Kiss Tamás megállapította: jó kezdeményezésnek tartja a népszámlálás után, 2012-ben indított programot, amelyhez hasonló Szlovákiában is régóta működik. Úgy vélte, az eredményesség érdekében a programot minél szakszerűbben, célzottabban kell lebonyolítani. Nincs sok értelme például annak, hogy a Székelyföldön törekedjenek a szülők megszólítására a magyar nyelvű média közvetítésével; azokat a településeket kell megcélozni, ahol a magyar oktatási rendszer veszélyben van, illetve azokat a családokat, ahol az elemi iskolai beíratás előtt álló gyermekek vannak – magyarázta. Hozzátette: a kampánynak jól célzott közpolitikákkal, a megfelelően irányított támogatási rendszerrel is ki kellene egészülnie, hiszen szórványtelepüléseken, ahol a magyar iskola, magyar tannyelvű osztály versenyképessége nem kielégítő, az adott oktatási egységnek presztízsnövelő intézkedésekre van szüksége.
Kiss Tamás szerint a felfogás, miszerint hosszú távon hátrányos, ha a fiatalok a teljes beiskoláztatási periódusban magyar nyelven tanulnak, nem indokuk, hanem utólagos racionalizációjuk azoknak a vegyes házasságban élő szülőknek, akik román tannyelvű iskolába adják gyermekeiket.
Magyari Tivadar, az RMDSZ Oktatási Főosztályának főtitkár-helyettese elmondta: az RMDSZ által 2012-ben kezdeményezett mozgalomnak pozitív hatása volt.
– Több megyéből jelezték nekünk, hogy néhány településen, ahol veszélyben volt a magyar oktatás, sikerült meggyőzni a szülőket arról, hogy gyereküket magyar osztályba írassák, és ennek eredményeképpen megmaradtak az osztályok. Ugyanakkor a Mezőségről és a Zsíl völgyéből is olyan adatok kerültek hozzánk, hogy nőtt azon vegyes házasságban született gyerekek száma, akiket magyar osztályba írattak: 10-ről 25 százalékos növekedésről van szó – összegzett Magyari.
(N. H. D.)
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Sebestyén Mihály: Az autonóm cselédszoba
"Megütközést váltott ki Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ülésén, amikor felvetette a kisebb magyar közösségek „önkéntes területfeladásának" lehetőségét", olvasni felcímként a Maszolban.
Végeredményben minden közbevetett álmentegetőzés dacára Szásznak semmi sem drága. Elvégre ő már át is települt, önkéntesen és önkényesen visszavonult kenyéradó gazdái védszárnya alá.
Az efféle javaslatok, ha valósággá válnak, aligha lesznek folytonos örömforrássá. Csakis sorstragédiákat okozhatnak, emberit, közösségit, európait. A demokrácia halálát.
Gondoljunk csak a legutóbbi magyar-szlovák lakosságcserére, amelynek során a felvidéki magyarokat áttelepítették Magyarországra, bár sokkal indokoltabb, ha azt állítjuk, átzsuppolták őket, és helyettük elkeseredett magyarországi szlovákokat vittek reszlovákosításra az anyaországba, hogy minél több bratyi legyen szláv. Fontos volt a megszerzendő földvagyon, a visszamaradó ingatlan és el nem vihető ingóságok elzabrálása.
De hivatkozhatnánk a görögországi törökökre és a törökországi ortodox görögökre, akiknek elhagyott templomát néhány éve úgy mutogatták nekünk, mint elárvult, furcsa, nem tudni kik által épített kultikus helyet. A kiköltözéssel együtt törökföldön megtörtént a sikeres (?) emlékezettörlés, hogy ne legyen kényelmetlen, szégyellni való a rablás tudata, hogy a másféle eredet tüskéje ne szúrjon a szívébe és elméjébe az új gazdának.
Az ismert sztálini gyakorlat, a diktatúrák módszertani foglya Szász Jenő, a nemzetstratéga, vagy inkább a nyálmosoly-demokrata Semlyén Zsolté, akinek zsoldjában Udvarhely Jenő hercege népünk jövőjéről gondolkodik?
Annak idején volt még a román kormányokban, politikusokban, Groza Péterben annyi józan önmérséklet, hogy nem haraptak rá a nemzetiségi kérdés rendezésének sztálini módszerére, a lakosságcserére, a nemzetiség-koncentrációra. A területszűkítésre, a kikényszerített önfeladásra. Bíztak abban, hogy hatvan-hetven év alatt magától is felszívódik, beolvad, elfolyik, kicsorran a magyar népesség Erdély és Bánát országából, a Partiumból, és természetesen jelentősen, ha nem teljesen elvékonyodik a Siculusok székeiben a nem román. Lassú kihalással. Elöregedéssel. Politikai, gazdasági módszerekkel, kultúraelvonással, nemzetpolitikai manőverekkel, felmagasított fájdalomküszöbbel.
Nem teljesen így történt. Megmaradtak a közösségek, újratermelődött és többesült a kultúrafenntartó és művelő értelmiség, ha nőtt is a szórványosodás mértéke, csökkent a magyarok erdélyi-bánsági-partiumi létszáma összességében. Átrendeződött részben az etnikai térkép.
Amit most kezdeményez, vélelmez Szász Jenő: az önfeladás legklasszikusabb példája. A beköltözés Székelyföldre, a skanzenbe, az indián rezervátumok szolgai lekottázása lesz. Gettó. Vagy már az sem, ha szétszabdalják régiók és regimentek között.
És aki nem megy azzal mi történik? Leírják, huszonötöt vernek a még magyar talpára? Mit szól mindehhez a december 5-i magyar? A szívélyesen leoláhozók tömege?
Tessék mondani, abban reménykedhetünk, ha áttelepítenek, mert a két kormányzat politikai színezéktől függetlenül belemegy a tragikus játékba, lesz majd egy autonóm cselédszobánk Magyarországon (heti egyszeri fürdőszobahasználattal), s ha ott nem férünk el valamennyien, akkor húznak még kedvünkért egy emeletet Magyarország fölé – IMF hitelből
Krónika (Kolozsvár),

Másodhegedűs sors várományosai? (I.) – Regionalizálás politikus szemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Ne a magyarság mellőzésével döntsenek!
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: jelenleg létezik egy olyan, örökölt régiós struktúra, amelyiknek a létrehozásakor nem kérték ki a polgárok véleményét, összekapcsolták Arad, Temes, Hunyad és Karssó-Szörény megyéket egy fejlesztési régióba. Ennek a működése egyelőre a pénzek leosztására szorítkozik, nem dolgoztak ki egy régiófejlesztési stratégiát, ami a hasonlóságokon alapult volna. A létrehozandó régiónak a megyék sajátosságain kellene alapulniuk, mert Arad megye országhatár övezetben, a Bánság és a Partium találkozási területén található, de Erdély és Magyarország határán is fekszik. Arad megye hovatartozását a történelemben inkább a Partium jelentette, ezért nyugati modell szerint, referendumon kellene megkérdezni a lakosság véleményét a bánsági vagy a partiumi régióhoz való tartozást illetően. Annál is inkább, mert a kommunizmus alatt Arad megyét felosztották a két szomszédos tartomány között. Ha eldől, hova tartozik, meg kell választani a regiós döntéshozó testületet, létrehozni a döntések végrehajtó szerveit, de tisztázni kell a helyi vagy a megyei adminisztrációk kompetenciáit is. Szerinte a megyei tanácsoknak részben, de a prefektúráknak teljesen meg kell szűnniük.
A fejlesztési régiók működésére használható nyugati modellek léteznek, amelyeket azonban a helyi valósághoz kellene alkalmazni. Maga mindenképp fontosnak tartja a jelenlegi megyei tanácsok és a prefektúrák működése közötti párhuzamosságoknak a kiiktatását. Mert egyértelmű, hogy a lakosságot leginkább érintő ügyintézéseknek hozzájuk a legközelebb kell lenniük, míg a régiós fejlesztési feladatokat az e célra létrehozandó, működőképes intézményeknek kell felvállalniuk. E régiók létrehozásakor a történelmi előzményeket is figyelembe kell venni, mert nekünk, Arad megyeieknek nem mindegy, hogy olyan régióhoz tartozunk-e, amelyikben még inkább kisebbséggé válunk, vagy olyanhoz, ahol nagyobb számú magyarság él. Az RMDSZ által kidolgozott felosztás a földrajzi, történelmi, gazdasági és mentalitási alapokon nyugvó, összetartozó régiók működőképességét szolgálja. Az érdekvédelmi szövetség azt szeretné elérni, hogy e fontos kérdésekben ne döntsenek a magyarság képviselőinek a mellőzésével. Amennyiben nem így történik, határozottan hallatni kívánják a hangjukat.
Arad megye csak másodhegedűs lehet
Király András oktatási államtitkár szerint az a nagy kérdés, hogy a régiókat működőképesekké akarják-e tenni vagy csak a változtatás kedvéért hozzák-e létre őket. Mert létezik egy olyan EU-elképzelés, ami a régiók Európáját akarja létrehozni, ezért a tagországokat is a regionális szerveződésre ösztönzik. A romániai magyarság nagy gondja viszont, hogy mi történik a mi tradicionális területeinkkel? Parlamenti képviselő korában nagyon sok vita alakult ki a szűkebb hazánk, Arad megye régiós hovatartozása kapcsán. Mert hiába alakult ki egy olyan vélemény, hogy Arad inkább a Bihar, Szatmár, Szilágy megyéket tömörítő régióban tudna jobban fejlődni, akkor sem volt meg, most sem létezik az a politikai akarat, amelyik megvédené egy olyan régióba való kényszerítéstől, amelyikkel semmilyen gazdasági viszonyban nem volt. Ennek egyedüli oka az a tudat, hogy valamikor volt egy Bánság tartomány, amelyiknek akaratlanul is része volt. Ugyanígy az erdélyi, illetve a romániai magyarság szempontjából is tradicionális forma lenne a legmegfelelőbb formája a régióknak, ha azokon belül a kis területek is megtalálhatják önmagukat és a fejlődési lehetőségeket.
Király András reméli, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokon sikerül egy megfelelőbb felosztási tervet elfogadtatni, aminek a 8 régiós változatban nincs esélye. A 8 régió országos szinten kevés, egyelőre nem lehet tudni, hogy régión belül, hol áll meg az adminisztrációs felosztása az országnak. Király András szerint, egy 12-16 régiós megoldás sokkal működőképesebb lenne, figyelembe lehetne venni gazdasági, történelmi és tradicionális kapcsolatokat is. Ha létrehozzák a régiókat, biztosítékokat kellene szerezni a megyei kompetenciák megmaradására. Ellenkező estben visszajuthatunk az 1968. előtti időszakba, amikor a rajonok elhanyagolható intézményei voltak a tartományoknak. Mindenképp el kell kerülni, hogy Arad megyét esetleg újra kettéosszák.
Király András egyelőre nem ismer olyan régió-felosztási tervet, ami Arad megyének jó lenne, noha a leváltott kormánynak voltak olyan elképzelései, amelyek szerint a régió minden megyéje egy-két fontos kompetenciát kapott volna. Nem minden Temesvárra összpontosult volna, hanem a minisztériumok területi intézményeit elosztották volna a megyéknek. Manapság, ilyesmiről senki nem beszél, hanem olyan régiós parlamentet terveznek, amelyiknek a tagjait a megyék megválasztott polgármesterei adnák. Ez a változat sem jó, mert a döntéshozatalt a végrehajtástól külön kell választani. Amíg a hatalom nem dönt határozottan a decentralizáció végrehajtása mellett, illetve a döntéshozatalhoz, valamint a végrehajtáshoz szükséges pénzalapokat nem biztosítja, a régiós elképzelés nem más, mint fából vaskarika. Lényeg, hogy Arad megye számára nincs jó megoldás, bármelyik régióba is csatolják, mindenhol másodhegedűs szerep jut neki, mert Arad megyét a tradicionális kapcsolatai Csongrád, illetve Békés megyékhez kötötték.
Mindent meg kell tenni a megfelelő megoldásokért
Faragó Péter volt parlamenti képviselő, választmányi elnök elmondta: mindnyájan tudjuk, hogy szükség van egy új régiós felosztásra, amely során azonban a helyi érdekeket feltétlenül figyelembe kell venni. Szerinte, Arad megyének nem válik hasznára, ha Termes megyével kerül egy régióba, aminek a központja Temesvár lesz. Ebben az esetben a régióközpont minden forrást elvonhat, Arad megye hátrányára. Ugyanakkor a megye magyarságának sem lehet érdeke egy olyan régióba tartozni, ahol a magyarok aránya 5% alatt van, ezért soha nem lesz esélyünk egyetlen régióvezetési struktúrába se bekerülni. Éppen ezért, az Arad megyei magyarságnak egy tradicionális régióban kellene gondolkoznia, olyanért kellene harcolnia, amelyik a Körösök-völgye által, Nagyvárad központtal a legmegfelelőbb megoldás lenne számunkra. Sajnos, egyelőre papírformában is megjelent lehetőségek nincsenek az efelé történő törekvések számára, de az RMDSZ-nek azért kell lobbiznia, hogy az erdélyi magyarság számára a legmegfelelőbb régiók alakulhassanak meg. Abban a tudatban kell tenni, hogy a kétharmados többséggel rendelkező jelenlegi hatalom, a parlamentben bármit keresztül tud vinni. Ezzel együtt, el kell mondanunk a sérelmeinket, ismertetnünk kell a lehetőségeinket. Magunk között is újra át kell beszélni, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy ilyen fontos kérdésben, mint a fejlesztési régiók kialakítása, térségenként is megfelelő megoldások szülessenek az erélyi magyarság számára.
A megtermelt pénz 70-80%-ának itt kell maradnia
Sipos György megyei tanácsos szerint, a fejlesztési régiók kialakítása nem arról szólhat, hogy egyik megye hozzátartozik a másikhoz, hanem a közös fejlődést szolgáló pályázatok sikeréért történő közös fellépésről, az EU-támogatásoknak a lehívásában kell gyümölcsöznie. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy nagyjából azonos fejlettségű megyéket kapcsoljanak össze, egyébként a fejlett megyék továbbfejlődését visszahúzzák a kevésbé fejlettek. Valószínűleg minden társult megye azt szeretné, ha a régióközpontnak maga adhatna otthont. Mivel az állam amúgy is túl nagy közalkalmazott gárdával rendelkezik, nagyon fontos a jelenlegi megyei, illetve a kialakítandó régiós kompetenciáknak, jogosultságoknak az elosztása. Ha ugyanis felszámolják a megyei adminisztrációkat, nem biztos, hogy megfelelő válságkezelő lépésnek fog bizonyulni, de annak sem látja értelmét, hogy a megyei tanácsi adminisztrációk fölé még egy régióst is létrehozzanak. Legfontosabb, hogy a régiók nagy önállósággal rendelkezzenek, bizonyos tekintetben átvegyék a törvényhozás jogköreit is, ott döntsenek a helyben megtermelt pénznek az elosztásáról. Szerinte a régiókban megtermelt pénzek 70-80%-ának helyben kellene maradniuk. Ha továbbra is a jelenlegi gyakorlat folytatódik, miszerint Bukarestből a pénzt nem annak osztják vissza, aki megtermeli, hanem annak, aki közelebb áll a kormányhoz, nem nagy értelme lesz a régiós felosztásnak.
Régiós ügyben kikérik a magyarság véleményét
Cziszter Kálmán aradi tanácsos, az RMDSZ megyei szervezetének politikai alelnöke szerint, az érdekvédelmi szövetség országos szervezete által létrehozott szakértői bizottság a régiós koncepció több változatán is dolgozik, amit elő kívánnak terjeszteni. Olyan változat is van, amelyik 12-13, de olyan is, amelyik 16 fejlesztési régióval számol. Lényeg, hogy a régiók történelmileg kialakult, gazdasági, társadalmi kapcsolatok fenntartásán, a meglévő összeköttetések továbbfejlesztésén alapuljanak. Ebben elsősorban a gazdasági, de a magyarság etnikai érdekei is érvényesülnének. A régiókban nagyjából egyforma gazdasági fejlettséggel rendelkező megyéket kellene csoportosítani. Példának okáért, Hargita és Kovászna megyét semmiképpen nem lenne szabad Barassó vagy Szeben megyékhez csatolni, mert utóbbiak jóval magasabb fejlettségi színvonallal rendelkeznek. Inkább Maros, valamint Beszterece-Naszód megyékkel kellene összekapcsolni. Másik példa szerint, Bihar megyét nem lenne szabad Fehér megyével összekapcsolni, mivel Biharnak van egy történelmi, illetve gazdasági szempontból is alátámasztott egysége, amibe Szatmár, Szilágy, sőt Máramaros is bekapcsolható. Ami Arad megyét illeti, Temes megyével sok gazdasági kapcsolata van, amit csak elősegít az autópálya, de Krassó-Szörény megye is beleillene a régióba, miközben Hunyad, inkább Fehér megyével illik össze. A régiók működtetésekor azonban fontos lenne, hogy a meglévő adminisztrációt felhasználva történjen, ne növeljék a közalkalmazottak számát. Az egész régiós elképzelés azonban zátonyra futhat, ha a működéshez Bukarestből nem osztják le a szükséges jogosítványokat. E kérdéseknek a megvitatására, az RMDSZ megyei szervezete lakossági fórumon is meg kívánja hallgatni a magyarság véleményét.
Egyetlen működőképes tervezet, az RMDSZ-é
Bölöni György megyei tanácsos elmondta: az RMDSZ rendelkezik a fejlesztési régiók létrehozására, működtetésére kidolgozott törvénytervezettel, amelyik maximálisan figyelembe veszi a romániai magyarság érdekeit, beleágyazva az országos szempontokba. A tervezet két és fél éve a parlament asztalán, esetleg valamelyik fiókjában hever, az egyik ház már jóvá is hagyta, miközben a második még nem is tárgyalta. Bölöni véleménye szerint, e tervezetet el kell fogadni, mert működési szempontokat is taglal. Végeredményben nem az a fontos, hány régió jön létre, hanem azoknak a működőképessége. Maga nem érzi szükségét, de talán akarat sincs a megyék megszüntetésére. Ha a fejlesztési régiók létrehozására egységes politikai akarat van, a gyors, hatékony megvalósításra más esélyt nem lát, mint elfogadni az RMDSZ törvénytervezetét, aminél jobb amúgy sem létezik.
Visszaköszönő tartományi emlékek
Almási Vince kisiratosi polgármester az RMDSZ által benyújtott régiós felosztási módot támogatná. Szíve szerint azonban, a kis települések nevében attól tart, hogy a régiós felosztás központosításként nyilvánul meg. Ez viszont azzal járhat, hogy a kis települések elveszítik az önállóságukat, nagyobb körzeti központokhoz csatolják őket. A kisiratosiak viszont 36 évi, felettük történt bábáskodás után ezt nem támogathatják, mert szerintük minél nagyobb régiókat hoznak létre, a bennük lévő kis települések annál nagyobb mértékben veszítik el az önállóságukat. A régiók működéséről egyelőre semmi kézzelfoghatót nem lehet tudni, ezért attól tart, ha a központosítás miatt a települések ügyeit a régiós központokban kell majd intézni, a „sok bába közt elveszhet a gyermek”. Maga attól tart, hogy a folytonosan szajkózott bürokrácia-csökkentés helyett, a létrehozandó régiós adminisztrációval azt inkább növelni fogják. Mindent egybevetve, maga kissé tartózkodással viszonyul a régiós elképzelésekhez, mivel az idősebb generáció emlékiben még élénken élnek azok az idők, amikor Bánság tartományhoz tartoztak. Akkor mindent csak Temesváron lehetett elintézni, minden mozijegy mellé csatoltak egy lej értékű szelvényt, aminek az árával a tartomány minden tagja hozzájárult a temesvári Május 1 Stadionnak az építkezési költségeihez. Előnyökkel is járhat
Erdős Bálint szintyei polgármester szerint, az RMDSZ által benyújtott, a fejlesztési régiók kialakítására vonatkozó törvénytervezet képviseli a magyarság érdekeit, ráadásul az működőképes elképzeléseket is tartalmaz a különféle intézmények közötti kompetenciákra, jogosultságokra vonatkozóan. Szerinte, ha a jelzett régiók a mostani megyékhez viszonyítva nagyobb szerepet kapnának a döntéshozatalban, amelyeknek a többsége nem Bukarestben, hanem itt történne meg, előnyösebb lenne a mostani helyzetnél.
Jó lenne a belga modell
Haász Tibor tőzmiskei polgármester Belgiumban tapasztalhatta meg a fejlesztési régióknak a működését, ahol viszont egy szövetségi állam kereteire szabták. Azzal együtt, hogy kis államról van szó, három föderatív régióra oszlik: a francia származású vallonok, a holland származású flamandok, illetve a Luxemburg térségében élő németek közössége. Mindnyájan rendelkeznek egy-egy tartományi parlamenttel, amelyek maguk döntenek a náluk megtermelt pénzeknek az elosztásáról. Brüsszelnek csupán az állami adminisztráció működtetéséhez szükséges pénzeket utalják át. Szerinte, a belga modell nekünk is jó lenne. Ha a román kormány elképzelései szerint alakulnak meg a fejlesztési régiók, Arad megye Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel kerül egy csoportba. Maga azonban kételkedik abban, hogy az Arad a nála jóval népesebb Temes és Hunyad megyékkel szemben érvényesíteni tudja az érdekeit.
Legjobb megoldás, a szövetségi rendszer
Dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke elmondta: a Néppárt a szeptemberi választási kampányban is kifejtette nézetét a fejlesztési régiókkal kapcsolatban. A különböző történelmi hagyományokkal, különböző gazdasági fejlettséggel, különböző etnikai összetétellel rendelkező államok csak akkor tudnak igazán fejlődni, ha szövetségi formában működnek. Éppen ezért javasolták a szövetségi formát, noha tudták, hogy ez egy hosszú folyamat, léteznek a régióalakítási törekvések. Ezekkel kapcsolatban a történelmi határ betartását javasolták, mivel ennek megvannak a hagyományai. A bemutatott fejlesztési régiótervezetek egyenetlenek, furcsák, a határaiknak a meghúzásakor a történelmi hagyományokat tiszteletben kellene tartani. Ugyanakkor az is tudott, hogy egy régiós határ nem tart az örökkévalóságig. Tehát, ha azokat valaki helytelenül húzta meg, azt később más ki fogja javítani, hiszen Romániát az utóbbi 100 évben többször is átalakították, több adminisztratív átszervezés történt. A mostani átalakítás alkalmával a Néppárt nagyon szeretné, ha meghallgatnák az ott lakó román állampolgároknak is a véleményét, a kívánságát. Tehát egy referendumon kellene eldönteni, ki, hova szeretne tartozni. A 8 fejlesztési régiós elképzelés a Ponta-kormányt kiszolgáló pártkatonák érdekeit szolgálja, az ország szempontjából viszont nem más egy fölösleges bürokrácianövelésnél. El kell dönteniük: régiók vagy megyék lesznek-e. Mert a kettősség egy gazdag állam esetében sem fenntartható állapot. Noha a fejlesztési régióknak a lényege az lenne, hogy az itt megtermelt értékek többsége helyben maradjon, ebbe Bukarest valószínűleg nem fog belemenni, noha éppen ez lenne a fejlesztési régiók működésének a lényege. Ezen túlmenően az is fontos lenne, hogy ne Temesváron vagy Nagyváradon döntsék el, mi történjen egy Arad megyei faluban. Dr. Burián szerint a fejlesztési régiókat a kormány elképzelései szerint fogják létrehozni, a régiókat adminisztratív jogokkal is felruházzák, ami fölösleges költekezés. Ha az erdélyi magyarság szempontjából hátrányosan vonják meg a régiós határokat, a Néppárt törekvése nem változik, mert a nagy régiókon belül autonómia státust szeretnének szerezni az olyan magyarlakta vidékeknek, mint a Székelyföld vagy az Érmellék. Európában is az a példa, hogy a kisebbségeknek autonómiát biztosítanak a nagyobb adminisztratív egység keretében.
Referendumon megtudni a polgárok véleményét
Antal Péter pécskai polgármester szerint Pécska példaként szolgálhat az egész ország számára a különböző nemzetiségek és vallások közötti békés együttélésben. Azzal is, hogy a román többségű városban a polgármester magyar, az alpolgármester pedig szerb. Minden az emberek felfogásától és hozzáállásától függ. Személyes véleménye szerint, a következő régiókat lehetne kialakítani a legegyszerűbben: Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyét együtt, Arad központtal. További régió „fővárosa” lehetne Kolozsvár, ahova tartozna Kolozs, Fehér, Szeben, Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megye; ugyancsak régióközpont lehetne Bukarest, Konstanca vagy Galac, illetve Jászvásár. Ha a legkézenfekvőbb és történelmi alapokra helyezhető megoldást szeretnénk, akkor még könnyebb az elosztás. Három nagy régió: Erdély központja Kolozsvár, Havasalföld központja Bukarest, illetve Moldva központja lehetne Jászvásár.
Természetesen a mostani megyéknek meg kell maradniuk intézményeikkel együtt, a régiók viszont maguk rendelkezzenek a területükön begyűjtött pénzekkel. Ezáltal mindegyiknek érdeke lesz egyre jobban fejlődni és senki sem vár majd alamizsnát a közös kasszából, Bukarestből.
Akármilyen variáns is születik, feltétlenül ki kell kérni a polgárok véleményét referendum szervezése által.
Nem a legjobb megoldás
Simándi Sándor nagyzerindi polgármester kételkedik a jelenlegi hatalom azon kijelentésében, miszerint fejlesztési régiók nélkül nem lehet lehívni az EU-s pénzalapokat. Ha ez valóban így van, hogyan nyílik mód a nálunk 4-5 évvel előbb járó Magyarország számára, nálunk jóval több pénzt lehívni, miközben nincsenek fejlesztési régiói. Szerinte, az ország területi újrafelosztása csak egy hatalmas káoszt fog előidézni, ráadásul a régiós tanács vagy kisparlamentek létrehozásával csak növelik az eddig is túltengő bürokráciát. Arra sem lát komoly esélyt, hogy a régiókban megtermelt anyagi javak nagyobbik részének a felhasználásáról helyben döntsenek. Tulajdonképpen az EU-stratégia sem arról szól, hogy az egyes országokban megtermelt, az általuk befizetett pénzek ugyanoda kerüljenek vissza, hanem arról, hogy a legtöbbet az elmaradott térségeknek a felzárkóztatására költsék. Simándi Sándor nem hiszi, hogy az EU-s pénzek lehívásának a hatékonyabbá tételére a fejlesztési régiók kialakítása a legjobb megoldás.
Fogódzó? Amint az elhangzott véleményekből is látszik, a megkérdezettek borúlátón tekintenek a fejlesztési régiók kialakításának erdélyi, illetve Arad megyei kilátásai elé. Nem is számítottunk részükről hurráoptimizmusra, a szándékunk elsősorban az volt, hogy az elhangzott vélemények alapján az átlagolvasó is kialakíthasson magának egy elképzelést a rá váró adminisztratív felosztásról.
„Temesvárral nagy gazdasági pólust alkothatnánk”
Gheorghe Falcă aradi polgármester a régiósításról:
– Polgármester úr, mi a véleménye a régiósításról általában? – Pillanatnyilag nincs egy érvényes program a regionalizálásra. Mint tudja, én a brüsszeli Régiók Bizottságának tagja vagyok, 2003-ban Pisában az európai közigazgatási és törvénykezési rendszerekben specializálódtam. Szükség van Romániában régiósításra, mert nagyon nagy a Bukarest központú centralizáció, a regionalizálás pedig bizonyos kormányzati feladatok decentralizációját jelenti, a központi hatalom, a kormányzat feladatainak a tartományok felé, a megyei feladatok régiók felé történő átadását jelenti. A régiók tevékenységének nyolcvan százaléka a kormányzattól, húsz százaléka a helyi szintről származik.
– És milyen kellene legyen ez a regionalizálás? – Vannak modellek Olaszországban, Németországban, Franciaországban. Én azt hiszem, a régiók léte dinamizálni fogja a gazdasági tevékenységet, a megyei tanácsok, a megyék a közigazgatás feladatait látják el, a fejlesztéssel pedig a gazdasági pólusok foglalkoznak, amilyen Arad is, valamint a régiók.
– Egy régiós rendszerben, akármilyen is legyen is az, hogyan látná a ma megyeközpont Arad helyzetét, amely nem kis-, de nem is igazán nagyváros? – Gazdasági pólus vagyunk, és Temesvárral együtt egy igazi nagy gazdasági pólust alkothatnánk a Nyugat régióban, amely Bukarest után a második legerősebb lenne Romániában. Remélem, ennek vonzó neve lesz, egy brandet hozhatnánk létre. Sorin Frunzăverde úr egy olyan tervet tett közzé, ami nagyon jól hangzik, de egy személyes, vagy mondjuk így: a Nyugati Régió kezdeményezése.
Balta János
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Az Erdélyi fejedelemség megszületéséről
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben modulja keretében Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, az ELTE docense tartott előadást az Ady Endre Középiskola dísztermében.
A megjelenteket Nagy Mihály Zoltán az Országos Levéltár Bihar megyei kirendeltségének főlevéltárosa köszöntötte. Oborni Teréz történész hangsúlyozta: előadásának fő gondolatmenetét arra az időszakra alapozza, amikor az Erdélyben, illetve a Partiumban kialakult állam különösen fontos szerepet játszott a magyar nemzet történelmében, és arra is kitér, milyen események következményeként rendelkezett önálló államisággal. Arra hívta fel a figyelmet: a 16. századi kényszerváltozások hozták létre az Erdélyi fejedelemséget, mely aztán a 17. században is betöltötte a hivatását, és menedékül szolgált azok számára, akik a királyi Magyarországról politikai, vallási vagy egyéb üldöztetésük miatt menekülni kényszerültek.
Mohács után két királyt választott a magyar nemesség: Szapolyai I. Jánost (1526-1540) és Habsburg I. Ferdinándot (1526-1564). Szapolyai megválasztásában döntő volt, hogy 1510-1526 között Erdély vajdája volt, a Mohácsnál játszott szerepe, illetve nem szereplése pedig közismert. (Szegfű Gyula „a magyarság eredendő bűnének” nevezte a két királyválasztást, mely az ország kettészakadásához vezetett- emlékeztette hallgatóságát Oborni Teréz). Az 1530-as évek a két király közötti harcokról szóltak, a csatamezőkön és a tárgyalóasztaloknál egyaránt. A váltakozó intenzitással szünetelő és újra fellendülő béketárgyalásokban közvetítő szerepet játszott Jagelló Zsigmond lengyel király és bekapcsolódott a manőverekbe Fráter György is. Az 1538-ban megszületett Váradi béke aztán kimondta az ország kettészakadását (Szapolyai megkapta Erdélyt és a keleti országrészt, Ferdinánd pedig Horvát-Szlavóniát és a nyugati országrészt), de ugyanakkor kilátásba helyezte az egyesülést is azáltal, hogy ha Szapolyai meghal, Ferdinánd jogara alá kerül az ő országrésze is. 1539-ben egy dinasztikus kapcsolat lévén Szapolyai feleségül kérte Jagelló Zsigmond leányát, Izabellát, 1540-ben pedig megszületett János Zsigmond. Ebben az évben Szapolyai meghalt, ezt megelőzően azonban megeskedte hű embereit, hogy mindig a gyermeke érdekeit veszik majd figyelembe.
Keleti Magyar királyság
1541. augusztus 29-én Buda elesett, Szulejmán oszmán császár pedig szandzsákként Izabella királynénak ajándékozta Erdélyt. 1542-ben Gyulafehérvár lett a főváros, 1544-ben pedig a tiszántúli vármegyék is csatlakoztak Erdélyhez. Az 1540-es években tehát még nem beszélhetünk Erdélyi fejedelemségről, hiszen Izabella magyar királyné volt, János Zsigmond pedig a választott király cím birtokosa- magyarázta Oborni Teréz, aki e tekintetben Makkai László történésznek adott igazat, aki 1944-ben keleti Magyar királyságnak (a keleti kisbetűvel, mint jelző) nevezte a tárgyalt korszakbeli Erdélyt. 1551-1556 között egy rövid ideig Habsburg fennhatóság alá került Erdély (közben 1551. december 17-én meggyilkolták Fráter Györgyöt), majd 1556-1559 között Izabella közigazgatási, alkotmányügyi és külpolitikai szempontból is megszervezte az erdélyi államot. 1559-1571 közé tehető János Zsigmond, mint választott magyar király (electus rex) uralkodása, mely periódus egybeesett a keleti Magyar királyság létének utolsó, háborúzással teli időszakával.
János Zsigmondnak ezen országrész területeinek megtartásáért harcolnia kellett Ferdinánddal, majd ennek utódjával, I. Miksával. A Nyugat-Európa által is elismert, 1570-ben megkötött Speyer-i békeszerződésben jelent meg először Erdély mint önálló államalakulat. Egy ekkor készült térképen is mint fejedelemség volt ábrázolva, János Zsigmond új címe pedig Erdély és Magyarország hozzá kapcsolt Részeinek fejedelme volt. 1570-ben tehát lezárult a keleti Magyar királyság korszaka, Erdély pedig ettől kezdve önálló államalakulatként, de kettős- osztrák és oszmán- függésben-, tehát korlátozott szuverenitással működött.
A Báthoryak kora
János Zsigmond halála közjogi és politikai válsághelyzetet eredményezett. Az őt követő Báthory István vajdának nevezte magát, és hűségesküt tett a magyar királynak, de ugyanakkor az oszmán uralkodó akaratának is alávetette magát. 1576-tól lengyel király és erdélyi fejedelem volt, de 1576-tól haláláig Krakkó élt. A többször lemondó és visszatérő Báthory Zsigmond (1588-1602) fejedelem idején Erdély belépett a 15 éves háborúba. 1595-ben a Habsburgok és Erdély szövetségi szerződést kötöttek, az 1597-es Prágai szerződésben pedig Báthory Zsigmond lemondott Erdélyről. 1602-1604 között Giorgio Basta szörnyű katonai uralma alatt a két országrész egyesült. A zűrzavarnak 1604-ben Bocskai mozgalma vett véget, 1605-1606 között pedig Bocskai István fejedelemségéről beszélhetünk, aki politikai végrendeletében azt az útmutatást és követendő elvet tanácsolja utódainak, hogy „mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani”.
A bécsi béke
Az 1606-ban, Habsburg I. Rudolf idején megkötött Bécsi béke kimondta, hogy Bocskai Erdély és a Részek birtokában marad, tehát Erdély fejedelme és a magyarországi Részek ura, birodalmi fejedelem, a halála után pedig Erdély és a többi területek visszakerülnek a királyhoz. Ugyanakkor Rudolf külön okiratban elismerte Erdély és a Részek különállását.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Sok hazájú nép
„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar” – figyelmeztet a Szózat első sora. De melyik hazának, mert pillanatnyilag, a trianoni békediktátumnak „köszönhetően” nyolc hazája is van a magyarnak, ezek mindenikében valamivel nyomorgatják őt. Az egyikben a nyelvtörvénnyel és a Beneš-dekrétumokkal, a másikban a tanügyi törvénnyel, a harmadikban az elkobzott magán-, közösségi és egyházi javak vissza nem adásával, a negyedikben...
és így folytathatnám tovább bezárólag a maradék Magyarországgal. Mit jelentett a haza egy magyar számára a piski, szebeni, nyergestetői és a segesvári csata idején,1849-ben, az I. és a II. világháború ojtozi és gyimesi harcai korában, 1956-ban Magyarországon?! Mit jelent ma, 2013-ban Erdélyben (Románia), Felvidéken (Szlovákia), Kárpátalján (Ukrajna), Őrvidéken (Ausztria), Délvidéken (Szerbia, Horvátország, Szlovénia) és a maradék Magyarországon?! Annak idején magától értetődőnek tartották meghalni a hazáért, és ez adott erőt elviselni akár a halált is. Ha most megkérdeznék száz székely embert, hogy ha támadás érné Magyarországot valamilyen oldalról, mondjuk Románia irányából, kész lenne-e azonnal a román haza védelmére sietni, nem tudom, akadna-e akár egy is, aki igennel válaszolna. Különben ismerve a románok alkalmazkodó készségét, ők sem vizsgáznának jobban a magyaroknál, ha Moldávia ellen kellene harcolniuk. A haza fogalma
Mindenekelőtt tisztázásra szorul a haza fogalma, ami napjainkra nagyon is bonyolulttá vált. A Magyar Értelmező Szótár szerint haza az az ország, az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Terület, hely, ahol valamely embercsoport életlehetőségekre talál. Egy másik felfogás szerint a haza fogalma életteret jelent, ahol az ember születik, nevelkedik és meghal. Mások szerint a haza a lakóhely, család, ország, történelem, az azonos nyelvű és kultúrájú közösség összetartozása, szülők, rokonság, nép, anyanyelv és anyaföld, melynek szelleme van. Megállapítható, hogy a haza igen tág fogalom, és változó nagyságú hely, amely lehet egy családi ház, de lehet Oroszországnyi terület is, amely minden orosz ember hazája. Ezt a hazát szeretni és tisztelni kell. Ha a szükség úgy hozza, emberi kötelességünk megvédeni. Napjainkban hozzám hasonlóan igen sok azoknak a száma, akik nem ott születtek, ahol laknak, és nem ott laknak, ahová valók. És mégis van egy olyan hely, amelyet szülőföldjüknek neveznek. Az én esetemben szüleim és felmenőim révén, akik Felső- és Alsó-Háromszéken születtek és haltak meg, a hazám Háromszék még akkor is, ha életem háromnegyedét nem ott, hanem máshol éltem le. Háromszék szervesen kapcsolódik Székelyföld többi részéhez is, amelynek a délkeleti részén fekszik. Mivel életem folyamán Erdővidéken, Udvarhelyszéken és Csíkszéken is laktam és lakom ma is, úgy ezek tovább növelik térben az én hazámat. Marosszék pedig az azonos nyelvű és sorsú közössége révén kiteljesíti szülőföldem határait. Az én hazám ilyenformán a Székelyföld. Ez viszont része a Történeti Erdélynek, amelyhez Trianon után hozzászámítják a Partiumot és a Bánság vidékét is. Ilyenformán, több mint ezeréves közös történelmi múltja okán az én hazám Erdélyország. Igen ám, de Erdély a Székelyfölddel együtt Románia résztartománya, ennél fogva a román állam kötelezettségei közé tartozik a részek, többek között Erdély védelme is az idegen támadókkal szemben. De kik akarhatják Erdélyt elszakítani Romániától? Erre a kérdésre tíz román közül kilenc a magyarokra esküszik. Nekünk viszont a magyarok nem ellenségeink. Itt az első probléma a haza fogalmával. Tekinthetjük-e mi hazánknak Romániát, ha az ellenségként kezeli a magyarokat, és meg akar védeni tőlük?! Ha állami elöljárói mindent elkövetnek, hogy ne érezzük jól magunkat a Székelyföldön és máshol se Erdély-szerte!? Pedig nagyon szeretnénk hazánknak érezni Romániát és büszkék lenni rá. Ehhez csupán egypár dolog szükségeltetnék: a teljes nyelvi jogegyenlőség, a pozitív diszkrimináció és a különböző autonómiaformák meghonosítása. Ha ez megvalósulna, úgy nálunknál hűségesebb szövetségesre nem találna a románság. A második probléma a földhöz kapcsolódik. A múlt század közepéig (1950) a magyar ember lényegét a föld szeretete jellemezte, amiért annyit küzdött, ami élete része volt, és amitől őt a kollektivizáláskor megfosztották. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, amelyet már csak a nagyszülők emléke őriz. Napjaink globalizálódó világában a földhöz való ragaszkodás teljesen eltűnt, és az emberek többsége halála után a sírban kerül közvetlen kapcsolatba az anyafölddel. A haza fogalmának fontos elemeként szükséges újrafogalmazni a magyarság földhöz való viszonyát.
Gólyafészek Amint már említettem, a haza az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Mi, székelyek és erdélyi magyarok a magyar nemzethez tartozunk még akkor is, ha határok választanak el egymástól. A trianoni békediktátum után közel száz évnek kellett eltelnie, míg ezt a magyar állam a honosítással hivatalosan is igazolta. Ilyenformán immár két hazával is dicsekedhetünk. De úgy vagyunk vele, mint a gólyák. Sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Pedig a gólyák keményen rádolgoznak arra, hogy megmaradjanak. Vonulásuk Európából a 10 000 km-re fekvő Dél-Afrikáig három irányba történik. Észak-Európából délnyugati irányban, Nyugat-Európán és a Pireneusi-félszigeten keresztül, a másik szinte egyenes vonalban vezet északról délre Olaszországon és Szicílián át, a harmadik, délkeleti út a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül. Ez utóbbi a mi gólyáinknak az útvonala. Ezt az emberi mértékkel is hatalmas távot természetesen nem egyhuzamban teszik meg. Naponta csak néhány órát repülnek, kedvezőtlen időjárás esetén akár napokig, sőt, hetekig a pihenőhelyen maradnak. Érdekes viszont, hogy a visszaút sokkal rövidebb idő alatt zajlik le. A fészekrakó ösztön, a költés iránti vágy hajtja a madarakat. Nálunk fél évet tartózkodnak, a másik fél év vándorlással telik el.
Talán közelebb állunk az igazsághoz, ha kijelentjük: a gólyáknak csak egy hazájuk van, a hely, ahol fészket raknak és felnevelik a tojásból kikelő kis gólyákat. Nekünk is csak egy van, és ez a Kárpát-medence. Az a hely, ahol a történelmi Magyarország kialakult. Ez a terület ezeréves történelmünk színhelye, ahol nincs olyan fertály, amely ne emlékeztetne múltunkra. A történelmi Magyarország középkori építményeinek 80 százaléka az elszakított területeken található, nagyjaink szülőföldje, győztes és vesztes csatáink színhelyeinek több mint fele ugyancsak ide került.
Bárhol is legyen, magunkénak érezzük a burgenlandi Kismarton történelmi városmagját, Magyarország egykori fővárosát, Pozsonyt, a kassai gyönyörű Árpád-házi Szent Erzsébet-templomot az ott nyugvó II. Rákóczi Ferenccel és Zrínyi Ilonával, Késmárkot Thököly Imrével, Krasznahorka várát, a Vereckei-hágót és Munkács várát, Nándorfehérvárt és a szabadkai városházát, Csáktornyát és Fiumét, Erdély városait és megannyi faluját. Köztük azokat is, ahol egy magyar sem él. A marosszentimrei, a vaskapui és a kenyérmezei csatateret, a piski, szebeni, segesvári, nyerges-tetői, kökösi csaták és az erdélyi hegyszorosok harctereit, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bolyai János, Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Kálmán Imre, Wass Albert, Nyirő József és még sok jeles magyar szülő- és nyughelyét. Mindezek erőt és hitet adnak a magyarságnak, mert az ősök hagyatékához kapcsolódnak. Megérintjük az épületeket, és halljuk üzenetüket. Azt üzenik, ne csak nézzük a falakat, az emlékhelyeket, a hajdani csata- és harctereket, hanem lássuk bennük a múltunkat is. Érintsük meg az épületeket, a romba dőlt várfalakat, kastélyokat, emlékoszlopokat, az elárvult temetők sírköveit, és hallgassuk meg az ősök gondolatait és üzeneteit. Azt üzenik, hogy a hazát szét lehet darabolni, de tárgyi és szellemi hagyatékait nem lehet egymástól elválasztani, mert összetartoznak, és benne él az utódok tudatában. Bizonyság rá Krasznahorka vára. Amikor tetőzete a lángok martalékává vált, úgy fájt minden magyarnak, mintha a saját háza égett volna le. És így fáj minden, múltunkhoz kapcsolódó létesítmény, hajdani emlékhely megrongálása vagy tönkretétele Kárpát-medence szerte. Halott ingatlan nem jó példa. Élettel kell megtöltenünk, hanem a többségi népek saját múltjukat álmodják belé. Megmaradásunk elengedhetetlen feltétele a nemzedékek közötti nyelvi és történelmi tudat átörökítése. Tanuljunk hát a magyar nép lekedveltebb madarától, a gólyától. Itt építs házat, és itt nevelj családot, és bárhova is sodor a sors, mielőbb visszatérj ide, és ródd le a hazával szembeni adósságodat. Ne feledd, vannak csak egy kisebb nyelvi közösséget érintő hazák, mint amilyen Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék, Aranyosszék és végül ezek összessége, a Székelyföld. Ezenkívül van még Felső-Maros mente, Küküllő mente, Szászföld (Királyföldje), Barcaság, Fogarasföldje, Keresztesmező, Erdélyi-hegyalja, Kenyérmező, Hátszeg vidéke, Bányaság, Mezőség, Szamoshát, Kis-Szamos mente, Máramaros, Kalotaszeg, Nádas mente, Torockó vidéke, Szilágyság, Tövishát, Erdőhát, Borsa völgye, Bükkalja, Sajó mente, Lápos mente, Kővárvidék, Avasság, Mócföld, Partium, Berettyó mente, Krasznavidék, Érmellék, Bihar, Rézalja, Báródság, Sebes Körös völgye, Fekete Körös völgye, Fehér Körös völgye, Aradi hegyalja, Szörénység, Bánság, Magyarországon Szigetköz, Rábaköz, Kemenesalja, Hajdúság, Hanság, Somogy, Jászság, Nagykunság, Kiskunság, Hortobágy, Nyírség, Palócföld, Várvidéken Fertővidék, Felső-Őrség, Kárpátalján Ung vidéke, Tóhát, Felvidéken Bodrogköz, Szepesség, Gömör, Ipoly mente, Erdőhát, Garam mente, Csallóköz, Zoborvidék, Mátyusföld, Délvidéken Vendvidék, Muraköz, Drávaköz, Bácska, Vajdaság, Deliblát, Temesköz és a Szerémség. A felsorolás nem teljes, sok kicsi haza hiányzik belőle, beleértve a székelyföldieket is. Vannak közöttük gólyányi életterekhez mérhető kicsi és megyényi nagyságú, sőt, ennél nagyobb területek is. És e kisebb-nagyobb hazák mindenikében élnek magyar emberek. Néhol alig egypáran, másutt meg a lakosság felét, háromnegyedét vagy teljes egészét teszik ki. Ők azok, akik életet visznek a haza e kis darabkáiba, és akár a mágnes, egymáshoz csatolják őket. A sok kicsi hazából összeállt régi haza így támad fel és öleli magához minden lakóját. Ezek után már bátran kijelenthetem, hogy az én hazám és minden magyar és székely ember hazája a Kárpát-medence.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

„Nem egy fortyogó katlanon ülök”
„Nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz” – mondja lapunknak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a közelgő régióvitáról, a Partium–Székelyföld-ellentétekről, a román politikusokkal való párbeszéd lehetőségéről kérdezte Cseke Péter Tamás.
Liviu Dragnea bejelentette, hogy elkezdődött Románia közigazgatási újrafelosztásának közvitája. A kormányfőhelyettes utalt arra, korántsem biztos, hogy nyolc régióra osztják majd az országot, mint ahogy korábban több kormánypárti politikus szorgalmazta. Ezek szerint van esély arra, hogy a szociál–liberálisok mégsem fagyasztják be a jelenlegi fejlesztési régiókat, hanem – mint ahogy az RMDSZ is szeretné – kisebb régiók lesznek?
Valóban, a kormányzó pártszövetség folyamatosan azt kommunikálta eddig, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási jogkörökkel való felruházása a szándékuk. Én úgy látom, a háttérben az USL-n belül is vannak olyan kezdeményezések, akár régiónként is eltérő hangok, amelyek szerint a mostani nyolcrégiós felosztás közigazgatásilag nincs rendben. Gyakorlatilag mindenki beismeri, hogy a jelenlegi régiófelosztás egy csőd. Ha közigazgatási jogkörökkel ruházzák fel a mostani fejlesztési régiókat, az hosszú távon megerősíti, sőt súlyosbítja ezt a csődöt. Nem véletlenül mondtam és mondom, hogy egy több mint tízesztendős kudarcot nem szabad szőnyeg alá söpörni, nem szabad megerősíteni, nem szabad elrejteni, nem lehet azt játszani, hogy van egy csődtömegem, abba teszek egy acélvázat, öntök bele egy kis cementet, hogy megkössön. Attól még csőd lesz, nem fog jobban működni. Annak idején a parasztpárti politikusoknak is az volt elsősorban a problémájuk, hogy a Székelyföld nehogy egyetlen régióba kerüljön. A román politikusok ezt a kérdést mindig az etnikai szempontokat előtérbe helyezve közelítették meg. A baj az, hogy az etnikai spirálból nem bírnak kilépni, és számomra ez sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb mentalitásbeli problémát vet fel. Ám ha a miniszterelnök-helyettes már képes azt kijelenteni, hogy a nyolc régió nem szentírás, azt mutatja, hogy a kormánypártok kezdenek más felosztáson is gondolkodni. Mi azt mondjuk: sok-sok érv van amellett, hogy egy régió legfeljebb három-négy megyéből álljon.
Az előbbi kérdést azért is tettem fel, mert Csutak István RMDSZ-es szakértő meggyőződéssel állítja: az USL már csak azért is keresztül fogja vinni a nyolcrégiós elképzelését, mert így árthat a legjobban a magyarságnak. Az RMDSZ elnöke nem ennyire borúlátó?
Csutak István álláspontját és az érvelését ismerem, nekem nem Csutak Istvánnal kell vitatkoznom, nem is vitatkozom vele. Azt gondolom, ha egy lehetőségünk van, akkor azon kell lennünk, hogy Románia közigazgatási felosztása ne legyen nyolcrégiós. Akkor még mindig jobb, ha megmaradnak a jelenlegi fejlesztési régiók, ám közigazgatási hatáskörök nélkül. Nekünk egyszer már sikerült megakadályoznunk, hogy a nyolc fejlesztési régió közigazgatási hatásköröket kapjon, amikor Traian Băsescu állt elő ezzel az elképzeléssel, igaz, akkor más helyzetben voltunk.
(„Elképzelhetetlennek tartom a szórvány feladását”
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár a Székelyföld irányában, akár más irányban történne a szórvány feladása” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel. A szövetségi elnök szerint ez a paradigmaváltás veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, a szórványt erősíteni kell” – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért”.)
Mikor véglegesíti elképzeléseit az RMDSZ arról, hogyan kellene kinéznie Románia régióinak?
Négy lépcsőben képzeltük el álláspontunk kialakítását. Már volt Bukarestben egy tanácskozásunk regionális önkormányzati vezetőkkel, szakértőkkel, alapos, statisztikai adatokra alapuló anyagokról. Második lépésként március elsején önkormányzati konferenciát tartunk Kolozsváron, amelyen megvitatjuk ezt a kérdést. Ezután szakértői egyeztetések következnek román és külföldi szakemberek bevonásával, és utolsó lépésként hozunk döntést az RMDSZ politikai testületeiben. Ez a döntés arról fog szólni, mit fogunk fenntartani a parlamentben a közigazgatási átszervezésről szóló vita során, illetve milyen alternatív variánsok lehetségesek.
Az RMDSZ területi szervezetei, a Partiumban, a Székelyföldön már kidolgozták elképzeléseiket a régiós felosztásról. Várhatók-e nagyobb viták a kolozsvári önkormányzati tanácskozáson?
Semmiféle vita nem várható, ugyanis a partiumiak nem akarnak a Székelyföld számára régiót megrajzolni, és a székelyföldiek sem a partiumiak számára régiót megrajzolni. Nincs semmiféle konfliktus közöttük ezen a téren. Van az RMDSZ-en belül egyfajta vita arról, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból melyek a mérvadóak. Vannak viták közöttünk arról is, hogy egy-egy számot hogyan értelmezzünk, de e viták egy adott régión belül vannak, nem régiók között. A kolozsvári tanácskozáson azt fogjuk kérni, hogy mindegyik régió készítsen több, adatokkal alátámasztott munkaváltozatot. Én ismerem a partiumiak elképzeléseit, ismerem a székelyföldiekét, és ezekben a tervezetekben is van játéktér, lehet mozogni. Ez fontos, mert 70 százalékos parlamenti többséggel állunk szemben, és nem jó, ha egyetlen álláspont mellé lecövekelünk. Képesnek kell lennünk előterjeszteni A, B és C változatot is a régiók megrajzolására. Ám legalább ennyire fontosak az elképzeléseink a régióknak szánt jogkörökről, a régiós testületek megválasztásáról. Ezekről nekünk több változatot kell elkészítenünk.
Lehet, hogy a régiókról nincs Partium–Székelyföld-vita, ám érezni a feszültséget a két régió RMDSZ-es politikusai között. Elhangzik néha egy-egy epés megjegyzés a másik irányában mindkét fél részéről, legutóbb például Mesterházy Attiláék kolozsvári látogatása kapcsán.
Minden szervezeten belül vannak csipkelődések, ellentétek, nem csak az RMDSZ-ben. Régiós vitákban feszültség nem fog megmutatkozni, én arra törekszem, hogy ne is alakulhasson ki. Amikor Traian Băsescu annak idején előállt azzal a kompromisszumnak szánt javaslatával, hogy a két székelyföldi megye alkosson egyetlen kisebb régiót, nem fogadtuk el, mert csak a két megyére vonatkozott, hosszú távon amúgy sem lett volna életképes, és szétszakította volna az erdélyi magyarságot, a Partiumot és a Székelyföldet. Az RMDSZ ernyőszervezet. Az év elején az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatását sokan sokféleképpen próbáltak kihasználni, teljesen indokolatlanul. Én azt mondom: az RMDSZ valamennyi magyarországi párttal leül tárgyalni, mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, akinek szándékában van ezt elmondani. Minden évben találkozunk a KDNP-vel, a Fidesszel, az MPSZ-vel, és a továbbiakban is így lesz, ideológiailag az RMDSZ nem köteleződik el sehova.
(„Johannis nem befolyásolja a viszonyt a liberálisokkal”
Kelemen Hunor szerint nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannist, a Német Demokrata Fórum elnökét a Nemzeti Liberális Párt második emberévé választották a PNL kongresszusán. A szövetségi elnök „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek” nevezte a nagyszebeni polgármester belépését a nagypolitikába, azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi. Úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban” – jelentette ki. Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot” – jelentette ki a politikus, aki egy székely zászlóval lepte meg liberális meghívóit.)
Tehát nem érzi azt, hogy szövetségi elnökként egy fortyogó katlanon ül?
Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy katlanon ülnék, és robbanás előtt állna a katlan. Azt sem érzem, amit mondanak időnként jó szándékú, többnyire tévé elől politizáló elemzők, hogy a szövetségi elnök fejére nőttek az RMDSZ-es kiskirályok. Nincs ilyen, nem nőtt senki a fejemre. Nyilván, én nem vagyok autoriter alkat, ezt azért látni kell.
Mondták önről azt is, hogy „lágy” vezető.
Persze, lehet, hogy sokan így látják, de a kollégák jól tudják, hogy az én habitusom inkább olyan, hogy mindenkit meghallgatok, minden nézetnek megpróbálok helyet teremteni. Van viszont egy határ, amelyen túl nincsen mozgástere senkinek, de ez a határ tág, hisz nem vagyunk párt. Ha párt lennénk, nyilván szűkebb lenne ez a határ.
Visszatérve a régiókra: mennyire nehezíti az RMDSZ helyzetét az ország közigazgatási felosztásáról szóló vitában a székelyzászló-botrány?
Az ilyen feszültségkeltés leszűkíti az amúgy sem túlságosan nagy tárgyalási mozgásterünket, és ez nem szerencsés. A zászlóbotránnyal kapcsolatosan néhány dolgot folyamatosan el kell mondani, mert melléfog a sajtóban még a legjobb szándékú értelmezési kísérlet is. Ez az ügy nem most kezdődött. Tavaly kezdődött, miután az RMDSZ kikerült a kormányból és Codrin Munteanu prefektus elkezdte üldözni a Kovászna megyei polgármestereket a székely zászló használata miatt. Mi ez ellen tavaly már többször felemeltük a hangunkat. Tüntetést is szerveztünk tavaly ősszel a székely zászló, a közösségi szimbólumok használata mellett. A miniszterelnökkel is közöltem, hogy a román–magyar együttélést, a román–magyar viszonyt veszélyezteti, amit Codrin Munteanu művel. A volt prefektus januárban román zászlóval takarta le a Székelyföld feliratú táblát Sepsiszentgyörgyön. Akár provokációnak is tekinthető, hogy a román zászlót a kisegyesülés napjának éjszakáján, hajnalán ismeretlenek összevágták. A vita kirobbanásához az vezetett, hogy az új háromszéki prefektus beiktatásakor kivitték a székely zászlót a megyei önkormányzat díszterméből. Ezt követte Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár reakciója Budapesten. Tehát nem Németh Zsolt reakciója volt az első lépés, csak ez kapott visszhangot, ezt sokan elfelejtik. Mi abban reménykedtünk, hogy ha Codrin Munteanu elkerül a Székelyföldről – ami meg is történt –, akkor visszalépünk a normalitás talajára, erre azonban Németh Zsolt nyilatkozata nem segített rá.
Ezt a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának budapesti ülésén is szóvá tette?
Budapesten azt mondtam: fontos a magyarországiak szolidaritása, fontos az, hogy egymásnak segítsünk. Ám az is fontos, hogy mielőtt a segítség érkezik, szóljanak nekünk időben Budapestről, hogy kapaszkodhassunk meg, mert ügyeinket nekünk kell itt rendezni, rajtunk csattan az ostor. Ha pedig Budapestről segíteni akarnak, jól fel kell mérni, hogyan tegyék: nyilatkozat formájában vagy diplomáciai csatornákon keresztül. Az a jó, hogy fölkorbácsoljuk a kedélyeket és így visszük a közvélemény elé a kérdést, vagy az a jó, ha a budapesti kétharmados parlamenti többség leült tárgyalni a bukaresti kétharmadossal. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetben konzultáljanak velünk is.
Több olyan RMDSZ-es képviselővel beszéltem, aki szerint soha nem volt még ilyen „kibeszélős”, éles hangulata a KMKF üléseinek, mint legutóbb Budapesten. Meg tudja ezt erősíteni?
Valóban, az előzőekhez képest ez az ülés feszesebb, élénkebb volt. Jó beszélgetés, még akkor is, hogy ha nem az udvariaskodás jellemezte. Kövér László házelnök részéről megfogalmazódott az a javaslat is, hogy szűkebb körben folyatni kéne, mert sok a kibeszélnivaló.
Még zajlott a KMKF ülése, amikor Kövér László kitűzette a székely zászlót az Országházra. Bukarestben erre előbb hevesen reagáltak, több román politikus javasolta, hogy a parlament foglaljon állást a budapesti lépéssel szemben. Végül nem született állásfoglalás, sőt elhangzott az a javaslat, hogy valamennyi megye zászlaját, így a székely lobogót is helyezzék a bukaresti parlament elé. Megvalósul ön szerint ez a javaslat?
Nem akarom most fölsorolni, mennyi munkánkba, mindennapos erőfeszítésünkbe telt, hogy ezt a székelyzászló-ügyet normális mederbe tereljük. Úgy gondolom, ez sikerült is elérnünk. Sok munkánk van abban, hogy nem született állásfoglalás a parlamentben. Vasárnap délben (február 17-én – szerk. megj.), délután még úgy tűnt, hogy nagy összefogás lesz román oldalon ebben a kérdésben, hétfő reggelre ez már másképpen nézett ki. Ezért is vagyunk ott a parlamentben, hogy a normalitást próbáljuk eredményesen képviselni. Nem tudom, mikor kerülnek ki a megyezászlók a parlament elé, de a javaslatot meg kell próbálni majd gyakorlatba ültetni.
Egy román lapnak adott korábbi interjúban méltatta Victor Ponta miniszterelnöknek a kisebbségi kérdésekhez, a román–magyar viszony alakulásához való hozzáállását. Fenntartja ezt az álláspontját a székelyzászló-ügy után is?
Nem dicsértem Victor Pontát, csak értékeltem a magatartását. Nem vagyok az az ember, aki mindenkiről azt feltételezi, hogy csak rosszat akar. Ha valakivel bizonyos helyzetekben, kérdésekben szót lehet érteni, nyitottságot és jó szándékot vélek benne felfedezni, akkor ezt elismerem, akkor is, ha a döntései nem éppen olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Pontának az elmúlt esztendőkben számos olyan kijelentése volt, ami sértette a magyarokat, sértette az RMDSZ-t, ennek jelentős része azonban a választási kampány része volt. Ám mondjon nekem valaki egy olyan politikust, akinek az elmúlt 23 esztendőben nem volt olyan kijelentése, mely a magyarokat ne sértette volna, beleértve Traian Băsescut is. Amióta Ponta miniszterelnök lett, szembesült azzal, hogy a román–magyar viszonnyal valamit kezdeni kell. Felelősségteljesebben próbálja ezt a kérdést megközelíteni. Ezt nem akarom tagadni csak azért, mert Pontának közben vannak olyan kijelentései, melyekkel én magam sem értek egyet. Azzal, ahogy a magyarországi pártokhoz vagy a magyar kormányhoz viszonyult, nem értek egyet. A tanügyi kérdésekben az elmúlt hónapokban korrekt próbált lenni, nyitott volt, én ezt nem akarom letagadni. Ez nem jelenti azt, hogy Ponta megold mindent, mert a kormányfőnek is vannak határai. Ám az erdélyi magyarság képviselőiként mi nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz. Ha valaki párbeszédképes, ha valakinek van egy kis empátiája, nyitottsága felénk, akkor arra oda kell figyelni, keresni kell a párbeszéd lehetőségét.
(„Nem baj, hogy van belső ellenzék Vásárhelyen”
„Az nem baj, ha az RMDSZ-ben van belső ellenzék. Egy demokratikusan működtetett pártban teljesen normális, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Soha nem félek a vitáktól, hanem az egyhangúságtól félek, mert az a rossz előjel” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ helyzetéről kérdeztük. A szövetségi elnök leszögezte, Marosvásárhelyen egyetlen RMDSZ-szervezet van, amely az alapszabály szerint és az SZKT határozatának megfelelően járt el. „Bízom abban, hogy ha a szervezet legitim elnöke, Peti András közösségépítő elképzelései megvalósulnak, a városi szervezet hitele, az új elnök megítélése, a városi szervezet munkájának a megítélése radikálisan meg fog változni a városban” – jelentette ki a politikus. Szerinte Peti Andrásék ellenzéke előbb-utóbb meg fog győződni arról, hogy a jelenlegi városi szervezet már egy más, közösségépítő csapat. „Egy olyan városi szervezettől, amely éveken keresztül rosszul működött, nem is lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra minden feszültség nélkül a normális mederbe terelődjenek a dolgok. Én azt tudom mondani azoknak, akik Peti András megválasztásával esetleg elégedetlenek, hogy bízzanak abban az emberben, aki ezt a munkát vállalta. Én bízom abban, hogy a szervezetet életre kelti, lesznek eredményei” – mondta Kelemen.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kelemen Hunor a régióátszervezésről: szakmai érvekkel bontsuk le az etnikai megközelítést
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ma Kolozsvárott, részt vett az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülésén, amelynek fő témája a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezése volt.
„Egy olyan részletes szakmai anyaggal készült az RMDSZ a mai tanácskozásra, amilyent ebben a témában még nem mutatott be senki” – jelentette ki az RMDSZ elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. „Néhány olyan tévhitet kell lerombolnunk elsősorban, amely a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló vitákat eddig meghatározták. Elsősorban azt, hogy a fejlesztési régióknak közigazgatási hatásköröket kell adni, máskülönben nem fogadja el őket az Európai Unió, illetve azt, hogy a régiók közötti fejlesztési leszakadásoknak az az oka, hogy nem rendelkeztek ilyen hatáskörrel. Ez nem igaz. A mi szakértőink elemzéseinek tükrében világosan látszik, hogy sem az uniós csatlakozás előtt, sem utána nem az okozta a problémákat, hogy nem voltak közigazgatási hatáskörök, hanem az, hogy ezeket a fejlesztési régiókat rosszul alakították ki. Mert 1998-ban is az etnikai veszély emlegetése volt az, ami meghatározta a régiók leosztását. Így alakultak rosszul az erdélyi régiók, és vitték maguk után az ország többi részét is. Bebizonyítottuk azt, hogy mind az előcsatlakozási, mind pedig az utócsatlakozási alapok tekintetében a szétfejlődés jellemző minden egyes régión belül a megyékre, illetve ez a régiók között is megfigyelhető.
Éppen ezért mi megpróbáljuk ezt a kérdést kivenni abból az áldatlan vitából, ami főleg a tévés vitaműsorokban zajlik, miszerint itt mindennek az oka a Székelyföld, mindennek az okai a magyarok, és ha nem lennének, akkor Románia már rég megoldotta volna minden problémáját. Ezzel párhuzamosan pedig azért hullatnak krokodilkönnyeket, és azért panaszkodnak ugyanazok a személyek, hogy mekkora veszteség érte Romániát azzal, hogy elmentek a szászok, a németek, a zsidók az országból. Ez egyébként igaz, csak éppen a koherens gondolkodás hiányzik ezekből az érvelésekből. Az RMDSZ-nek az a célja, hogy kiemelje ezt a vitát az etnikai dimenzióból. Ugyan ennek van etnikai dimenziója, de ha csak ezt állítjuk a reflektorfénybe, akkor kiderül, hogy nem kell ebben az országban semmit csinálni, mert abból csak a magyarok nyernek. Ez a tévút. Ezért olyan elemzésekkel fordulunk a román társadalom, a véleményformálók és a pártok fele, amelyekkel bebizonyítjuk, hogy a mostani fejlesztési régiók miért nem működnek, hogyan kell ezeket átalakítani úgy, hogy hatékonyak legyenek, és hogy miért nem kell ezeknek közigazgatási hatásköröket adni. Tudjuk, hogy a 70 százalékos többséggel szemben a mi szavazataink nem meghatározóak, de abban bízunk, hogy az észérvek, ha meghallgatásra lelnek és partnerre találnak, akkor annyira felerősödnek, hogy egy rossz döntést meg tudunk akadályozni, de jobban szeretnénk, ha egy helyes döntéshez járulhatnánk hozzá” – foglalta össze Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ célkitűzéseit.
Hozzátette, ma azokkal az önkormányzati képviselőkkel zajlott a tanácskozás, akik a Szövetség több mint 200 polgármesterét és közel 2000 tanácsosát képviselik. A következő időszakban további egyeztetésekre kerül sor hazai és külföldi szakemberek részvételével, az RMDSZ elképzeléseit bemutatják a civil társadalom, az akadémiai szféra és a politikum előtt is. Ugyanakkor az RMDSZ elnöke minden erdélyi megyében az önkormányzati vezetőkkel és a megyei szervezetek elnökeivel konzultációsorozatot tart a fejlesztési régiók átszervezéséről.
Kelemen Hunor kihangsúlyozta, ebben a vitában a legfontosabb szempontnak a magyar közösségen belül a szolidaritásnak kell lennie.
„A Székelyföldnek szolidárisnak kell lennie a Partiummal, a Partiumnak pedig a Székelyfölddel. De nekünk mindannyiunknak elsősorban az interetnikus közegben, a szórványban élőkkel szemben kell szolidárisnak lennünk. Alkossuk meg közösen a magyarság jövőképét, amelynek a szülőföldön való boldogulás áll a középpontjában" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Borbély László: a szakmaiság az egyik erősségünk
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ma, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának ülésén elmondta, a jelenlegi nyolc fejlesztési régió közigazgatási régióvá való átalakítása nem egy működőképes alternatíva: „2008-ban elindítottuk a Regionális Operatív Programot, amely egy jól működő regionális rendszerben azt kellett volna eredményezze, hogy a kevésbé fejlett megyék felzárkózzanak az országos trendhez. Ennek ellenére a statisztikai adatok azt mutatják, nemhogy közeledtek volna, hanem még jobban eltávolodtak a fejlett megyéktől. Mindez azt bizonyítja, hogy a 8 közigazgatási régió nem működőképes, ugyanakkor az Európai Uniós szabványoknak sem felel meg, mivel két jelenlegi fejlesztési régió jóval nagyobb a megengedettnél. Kisebb régiókra van szükség, egy olyan felosztásra, amely képes csökkenteni a megyék közötti különbségeket”- mondta a politikai alelnök.
„Az RMDSZ megnyerte a választásokat, a magyar emberek kinyilvánították akaratukat, hogy továbbra is a szövetséget tekintik legitim képviselőjüknek. A legitimitás és a szakmaiság a legnagyobb erősségünk. Hiszen mindannak ellenére, hogy a kormányzó párt 67%-os többséggel rendelkezik, nem hagyhatja figyelmen kívül egy ekkora közösség akaratát. Szakmaiságot mutattunk fel eddig is, és ezt fogjuk tenni ezután is. Mi vagyunk az egyetlen politikai alakulat, amely alternatívát tud felmutatni a 8 közigazgatási régióra való felosztás ellenében. A 16 régiós javaslatunkat már 3 éve eljuttattuk a parlamentbe. Mi vagyunk az egyetlen politikai alakulat, amely összeállította és a tavaly októberben leadta a Európai Uniós ügyekért felelős miniszternek az Erdély 2020 gazdasági stratégiát, nem beszélve a 2008-ban leadott 2030-ig terjedő területrendezési stratégiánkról. Hosszú távon tervezünk, hiszen ez az egyetlen mód a gazdaság fejlesztésére, az életszínvonal növelésére”- mondta Borbély László. Hozzátette, ebben a folyamatban nagy szerep hárul az önkormányzatokra, amelyeknek fel kell készülniük az Európai Uniós források lehívására, amely az egyik leghatékonyabb módja a régiók fejlesztésének.
„Az RMDSZ-nek hosszú távú elképzelései vannak a jövőre nézve. Jól megalapozott javaslatokat képes felmutatni. Készen áll a következő időszakra. Ezért felhívjuk a kormánypártokat és a romániai politikai pártokat egy érdembeli tárgyalásra az Európai Uniós forrásokat illetően”- jelentette ki a politikai alelnök.
Románia gazdasági fejlődését fékezik a jelenlegi fejlesztési régiók
Csutak István, az RMDSZ regionális szakértője Románia gazdasági-fejlesztési régióinak átszervezéséről szóló előadásában rámutatott arra, hogy az RMDSZ-nek igaza van, amikor azt támogatja, hogy a jelenlegi 8 fejlesztési régiót meg kell szüntetni, és helyette kisebb, hatékonyabb régiókat kell kialakítani, hiszen a jelenlegi két legkisebb régió: Nyugat és Bukarest fejlődik a legnagyobb ütemben. „A statisztikai adatok, a gazdasági mutatók, valamint a régiók támogatási összegeinek összehasonlítása azt mutatja, hogy az elmúlt 7 évben nem csak, hogy nem valósult meg az a terv, amely csökkenteni kívánta a különbségeket Románia régiói között, de még a régiók fejlettségi szintjei közötti különbségek is nőttek: a gazdagabb régiók még gazdagabbak lettek, és a szegényebbek még szegényebbé váltak” – hangsúlyozta a fejlesztéspolitikai szakértő. Csutak István kiemelte, hogy kiegyensúlyozott felzárkoztató fejlesztéspolitikának és a regionális különbségek csökkenésére irányuló folyamatnak eddig nyoma sem volt, de a fejlesztési régiókon belüli megyék között is egyre nagyobbá vált a szakadék, ezért pedig a fejlesztési régiók- és a rájuk épített intézményi keret rosszul tervezettsége a hibás.
A kevésbé fejlett régiónak a kevésbé fejlett régióval, a gazdagabb régiónak a gazdagabb régióval kell versenyeznie
Borboly Csaba, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke röviden beszélt arról a régióátszervezés és területi-közigazgatási reform témában, a Hargita Megyei Tanács által kidolgozott szakmai javaslatcsomagról, amely tanulsága szerint a kevésbé fejlett régiónak a kevésbé fejlett régióval, a gazdagabb régiónak a gazdagabb régiókkal kell versenyeznie, másképp a gazdag kifosztja, lehetetlen helyzetbe hozza a szegényebb régiót. Borboly Csaba leszögezte, hogy etnikai alapon nem lehet régióátszervezésről beszélni, csak úgy ha, az RMDSZ partnerséget alakít ki a román politikum és – értelmiséggel, valamint a nemzetközi szféra szakértőivel. „Valós vitákra van szükség, hiszen csak akkor tudjuk folytatni a megkezdett munkát, ha megszólítjuk a román civil szférát, és több nyilvános eseményt, fórumot tartunk ebben a témában, valamint ha rávilágítunk arra a problémára, milyen következménnyel járhat az, ha nem megfelelően alakítják ki ezeket a régiókat” – hangsúlyozta az OÖT elnöke, majd hozzátette: „A régiónak csak az lehet a célja, hogy gazdasági-, szociális- és területi kohéziót erősít, éppen ezért mondjuk azt, hogy a régiósítás nem etnikai kérdés. Amíg ezt így kezeljük, addig a románság csak ezt az oldalt fogja látni, és nem lesz hajlandó a tudathasadásos állapotból elfogadni, hogy az ő életük is tönkremehet.”
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei képviselője elmondta, elsőként a decentralizáció megszületését tartja a legfontosabbnak: „a közigazgatási átszervezésekkel kapcsolatban az elmúlt két hónapban a figyelem eltolódott a regionalizációra. Ennek az átszervezésnek a legelső szakasza mindenképp a decentralizáció kell legyen. Ahhoz, hogy decentralizáljunk bizonyos területeket, nem kell megvárni az alkotmánymódosítást, hanem politikai akarat útján keretet kell erre teremteni. Először át kell adni a hatásköröket a megyei önkormányzatoknak, és az alkotmánymódosítás után megszülethetnek az adminisztratív régiók. Nem tartom jónak, ha ez a kettő fedi egymást, hiszen akkor vita alakulhat ki a régió és a megyék között, hogy hova decentralizáljunk”- részletezte a képviselő, majd emlékeztetett, hogy Bihar megyében megszületett egy olyan egyezmény, az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt és az RMDSZ között, miszerint egy olyan régió kialakítását szeretnék, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Bihar központja Nagyvárad legyen. A régiók adminisztratív hatáskörrel való felruházásánál fennáll annak a valós veszélye, hogy nem Bukarest hatásköréből adnak le, hanem a megyei tanácsoktól vesnzek el. Gyakorlatilag ez recentralizációt és nem decentralizációt fog jelenteni – mutatott rá Cseke Attila.
Székelyföld és a regionalizáció
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere gratulált Cseke Attila képviselőnek, hiszen, mint elmondta, az, amit Nagyváradon, Bihar megyében megvalósítottak a szabad társulás jegyében, az jelenti az igazi, működőképes régiófejlesztést. Az RMDSZ-es polgármester elmondta, hogy 2006-ban Románia Parlamentje elfogadta a decentralizációs keretet, tehát jogi alap létezik arra, hogy a román kormány megyéknek és a településeknek hatásköröket adjon át, csak az erre irányuló politikai akarat hiányzik. „A régióátszervezés egy olyan településen, megyében, ahol nem a magyarok alkotják az önkormányzatot, nem befolyásolja olyan nagymértékben az ott élők életét, mint amilyen mértékben befolyásolja a mi életünket Székelyföldön. Ha megszüntetik a megyéket és a hatásköröket, és elviszik egy olyan szintre, ahol nekünk nincs érdekérvényesítési lehetőségünk, akkor nekünk végünk van. Erről szól ez a történet, ezért kérjük, hogy azok a magyarok, akik kisebbségben élnek, legyenek szolidárisak velünk, akik többségben élünk Székelyföldön”- hangsúlyozta Antal Árpád a regionális átszervezés székelyföldi aspektusaival kapcsolatban.
A régiós hatáskörök újravizsgálása
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere kiemelte, hogy a régiók hatáskörének kérdése fontos téma, amelyet a régióátszervezés első lépéseként újra kell vizsgálni. Az RMDSZ-es politikus szerint ezeket a hatásköröket nem a Bukaresti alárendeltségű dekoncentrált intézményektől kell régiós szintekre felvinni, hanem a minisztériumi hatásköröket kell lehozni a majdani régiók szintjére. „A dekoncentrált intézmények száma az elmúlt 15 évben megduplázódott. Amíg 2004-ben 1 millió 400 ezer közalkalmazott volt Romániában, ennek fele a központi közigazgatásban dolgozott, addig 2011-re ezt a számot drasztikusan, kétszázezerrel kellett csökkenteni, a fő gondot viszont az jelenti, hogy a csökkentéssel elsősorban a helyi és megyei közigazgatásban dolgozókat sújtották, és kevésbé a központi adminisztrációt”- tette hozzá a decentralizációval kapcsolatban.
Az ülésen megszavazták a Főtitkárság Önkormányzati Főosztályának és az Országos Önkormányzati Tanács elnökségének közös, 2013-as munkatervét
Az együttes ülés utolsó napirendi pontjában Ilyés Gyula önkormányzati főtitkárhelyettes bemutatta a Főtitkárság Önkormányzati Főosztályának és az Országos Önkormányzati Tanács elnökségének közös, 2013-as munkatervét, amely kitér az önkormányzati tevékenységek EU-s finanszírozások, gazdaságfejlesztés és pénzügyi területeken való szakmai csoportok létrehozására, valamint az önkormányzatok szakmai támogatására szervezett tematikus találkozók, képzések szervezésének kérdéskörére is.
Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése ezt követően megvitatta és elfogadta tevékenységi tervet, és nyilatkozatot írt alá a romániai magyarság anyanyelvhasználatának és nemzeti szimbólumainak szabad joggyakorlásáról.
rmdsz.ro
Erdély.ma,

Tudományos konferencia a művészetért
Jubileumi tudományos konferenciát szervezett március 1-jén a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának tíz éves Képzőművészeti Tanszéke, valamint az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Időszerűség és tudományos rang című konferenciára március 1-jén délután került sor a PKE dísztermében, amelyen tizenegy hazai és magyarországi előadó tartott vetített képes előadást. A jelenlevőket Ütő Gusztáv adjunktus, a Képzőművészeti tanszék tudományos titkára köszöntötte. Beszédében az Erdélyi Művészeti Központot (EmüK) ismertette: „az erdélyi impériumváltás idejéből felmerült a gondolata egy, az erdélyi művészeti élet kimagasló egyéniségeit és rendkívüli értékű műtárgyait összegyűjtő, illetve megőrző intézmény létrehozásának. Végül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenkori igazgatója, Vargha Mihály tette meg az első lépéseket ezen intézmény létrehozására: 2012 tavaszára egy kezdeményező testületet hozott létre Erdély fontosabb művészeti központjaiból meghívott művészek, művészettörténészek és kurátorok véleményének ütköztetésére és tavaly ősszel került sor az első kuratóriumi ülésre”. A továbbiakban a konferencia céljaira tért ki: a további értékvédő gondolatok közzététele, kultúrpolitikai nézetek kifejtése, a témakörök művészetelméleti megközelítése. A konferenciával a múlt év végén elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, az EmüK egyik kurátorának emléke előtt is tisztelegni kívántak a szervezők.
Tervek
Tőkés László a PKE elnöke, EP-képviselő köszöntő beszédében kifejtette, hogy a konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a részét képezi, amelyet a Képzőművészeti Tanszék tíz éves évfordulója alkalmából rendeztek, és amelynek már több eseménye is lezajlott az egyetemen. A továbbiakban az EmüK-ről és a Jakobovits Miklóssal közösen kigondolt terveiről beszélt: „Miközben keserű lélekkel gondolunk vissza az eszmei szerzőre Jakobovits Miklósra, ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy terve megvalósulóban van, és még megérte azt, hogy körvonalazódjanak az elképzelések.” Kiemelte, hogy a PKE-re járó hallgatók körülbelül fele-fele arányban partiumi és székelyföldi származásúak, ezen, egyes vélemények szerint periféria és központ közötti kapcsolatot szeretnék tovább erősíteni. „Meg kellene erősíteni Partiumot és Székelyföldnek mint belső anyaországnak el kellene foglalnia az őt megillető helyét, nem csak a képzőművészetben, a kulturális élet területén, hanem a szónak minden értelmében”. Beszédében kitért az önálló magyar művészeti képzésre, a tanszék megalakítására, valamint az elért sikerekre és a kudarcokra is. Végezetül „köszönetet szeretnék mondani az anyaországnak, Magyarország kormányának, akik nélkül nem lehetne szó a Partiumi Keresztény Egyetemről. Reméljük, hogy a tíz éves évforduló után kezdődő időszak előre fogja vinni és fel fogja emelni a tanszéket és egyetemünket”.
Művészeti központ
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor hangsúlyozta, hogy a konferencia egy jó alkalom arra is, hogy visszatekintsenek az elmúlt tíz évre és, hogy a következő tíz-húsz évre olyan terveket szőjenek, amelyek megvalósulását szintén ilyen évfordulós keretekben ünnepelhetik meg. Elmondta, hogy „ a képzőművészeti tanszék nagyon nagy sikereket tudott elérni, és nagyon látványos módon fejlődött. Remélem, hogy az Erdélyi Művészeti Központ kezdeményezése is sikeres lesz”. A továbbiakban kitért arra, hogy Nagyvárad centrum jelleget kell felöltsön, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a kulturális intézmények, amelyek eddig lazább együttműködési hálózatban tevékenykedtek, közeledjenek egymáshoz. A Lorántffy gimnázium egykori épületében egy-két éven belül egy olyan kortárs művészeti központot alakítanának ki, ahol nem csak a művészeti szakok működnének, hanem egy galéria is.
Előadások
A konferencia során előadást tartott: dr. Keserű Katalin művészettörténész, az ELTE tanára és az esemény védnöke, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Kántor Lajos irodalomtörténész, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, dr. Ujvárossy László grafikus, a PKE professzora, dr. Antik Sándor képzőművész, a PKE docense, drs. Balázs Zoltán képzőművész, a PKE adjunktusa és a Képzőművészeti Tanszék vezetője, drs. Vass Sándor képzőművész, a PKE adjunktusa, drs. Székely Sebestyén György művészettörténész, műkritikus, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője és drs. Ütő Gusztáv.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Változtak a magyar honosítási szabályok
Több ponton is változott a könnyített honosítási ügyintézés rendje, a számos határon túli által várt módosításra, az egyszerűbb és konzuli illetéktől mentes, utólagos anyakönyveztetésre viszont, úgy tűnik, még várni kell.
A március elsejétől hatályba lépő változások értelmében Magyarország külképviseletein kívül csak a magyarországi járási hivatalokban és azok kirendeltségein lehet könnyített eljárással magyar állampolgárságért folyamodni – tájékoztatott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi demokrácia-központja. Nagy József Barna irodavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt héten többen jelezték, hogy az önkormányzatoknál, például Debrecenben már nem akarták elfogadni az igényléshez szükséges irataikat. Nagyváradon és a Partium más területein, a határhoz közel jellemző, hogy az állampolgárságot igénylők nem a főkonzulátusokon, hanem a földrajzilag jóval közelebb fekvő magyarországi önkormányzatoknál nyújtották be okmányaikat – mostantól ez csak a járásoknál, illetve a kormányablakoknál lehetséges. Nagyváradhoz legközelebb Berettyóújfaluban műkődik járási hivatal, illetve az EMNT egy korábbi kérése alapján a határhoz sokkal közelebb található Biharkeresztesen létrehoztak egy kirendeltséget is, ahol szintén lehet állampolgársági ügyeket intézni.
Új formanyomtatványok
A hónap első napjától ugyanakkor a szükséges formanyomtatványok is változtak, egyszerűsödtek – tudtuk meg Nagy József Barnától. Mint kiderült, törvény szerint a két nyomtatványnak két hónapos átfutási ideje volna, ám sok járási hivatalban már most nem fogadják el a régi űrlapot, célszerű tehát a legfrissebbet elkérni, és azt kitölteni. A demokrácia-központokban bárkinek segítenek az okiratok összeállításában, hogy aztán a mappát már csak benyújtani kelljen a külképviseleten, kormányablaknál vagy járásnál. Az állampolgárság felvétele után a magyarországi anyakönyvi kivonatok a kolozsvári főkonzulátusra érkeznek, egy tavaly hatályba lépett módosítás nyomán viszont meghatalmazással a demokrácia-központok alkalmazottai elvihetik azokat az igénylő településére. Ugyanakkor az ország több településén a demokrácia-központokban mintegy havi rendszerességgel szerveznek konzuli napot, ilyenkor le is lehet adni az okiratokat.
Egyelőre maradt a drága anyakönyvezés
Egy, korábban a magyarországi hatóságok által is fontolóra vett módosításra viszont máig nem került sor. Mint arról a Krónika szeptemberben cikkezett, sok friss magyar állampolgárnak okoz gondot az, hogy miközben a honosítási folyamat egyszerű és viszonylag kevés pénzbe kerül, addig az eskü letételét követő anyakönyvi események – születés, házasságkötés, válás, elhalálozás – regisztráltatása nemcsak hogy drága, de nagyobb utánajárást is igényel. Elsősorban az okoz gondot, hogy magyarországi lakcím híján csak a külképviseleteken lehet intézkedni, ahol a lényegesen olcsóbb romániai hivatalos fordítók által fordított és hitelesített dokumentumot nem fogadják el, így a kifizetendő összeg a konzuli illetékkel együtt elérheti az 55 eurót.
A demokrácia-központok illetékesei már tavaly jelezték a magyar kormány felé, hogy akárcsak a honosítás esetében, itt is eltekinthetnének az illetéktől. Szeptemberben Wetzel Tamás, Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa a Krónikának ígéretet tett, hogy egyszerűbbé és olcsóbbá tennék az új magyar állampolgárok anyakönyvi eseményeinek magyarországi regisztráltatását. Mint rámutatott, már korábban javaslatot tettek az illetékesek felé a magyarországi anyakönyveztetéshez szükséges illetékek módosítására, s akkor még abban bízott, hogy az új díjszabások már idén januártól életbe lépnek. Erre azonban máig nem került sor. Csütörtökön az ügyben ismét megkerestük Wetzel Tamást, az illetékes azonban csak péntekre ígért választ.
Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ igazgatója egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a módosítást. A Krónika megkeresésére csütörtökön elmondta, javaslatukat napirenden tartják. Mint részletezte, a csíkszeredai konzulátus képviselőinek figyelmét a napokban is felhívta arra, hogy az illeték miatt fennáll annak a veszélye, hogy a születendő gyerekeket nem anyakönyvezik. A magyar állam a honosítási ügyintézésre vonatkozó illetéket is eltörölte – emlékeztetett Nemes Előd –, aki abban bízik, az is megoldódik, hogy a könnyített eljárással honosítottak vagy visszahonosítottak ne fizessenek az anyakönyvezésért. A demokrácia-központ vezetője szerint ugyanis sokan érzelmi okokból kérték a magyar állampolgárságot, ezért nem kellene pluszköltségekkel terhelni őket. Elmondása szerint viszont egyelőre nem kérték sokan a demokrácia-központok segítségét az utólagos anyakönyvezéshez.
Krónika (Kolozsvár),

A piros pirula
A rendszerváltás óta kevés fogalommal éltek vissza annyian és annyiszor, mint a „nemzet” előtaggal rendelkező szókapcsolatok által fedett kategóriákkal. Lásd: nemzetpolitika, nemzetstratégia, nemzetépítés. A visszaélés inkább a Trianon óta idegen uralom alatt álló területekre vonatkozik, az anyaországi polgárok szocializációja és az alapvető mindennapi létélménye is más. „Belső-Magyarországon”, ahogy Maurer Oszkár szokott fogalmazni, a fél évszázados kommunista-szocialista, majd balliberális színekben azóta is folyó öntudatmosás lehetővé tette, hogy a nemzeti politizálás ellenfelei különösebben ne csomagolják mondanivalójukat. Előfordul ugyan itt is a nemzetre, nemzeti érdekekre való farizeus hivatkozás a szocialisták és szatellitpártjaik részéről – főleg az utóbbi időben, mióta szavazatveszteséggel fenyeget a nemzetpolitikai deficit –, a jellemző évtizedeken keresztül mégis az volt, hogy a kozmopolita, a térséget gyarmatosító globális erők helyi lerakataként működő pártok aránylag nyíltan népszerűsítették a maguk kozmopolita-globalista politikai vonalvezetésüket. Erdélyben más a helyzet. A riasztó asszimiláció dacára, akik még magyarnak vallják magukat, léthelyzetükből kifolyólag elsődleges értékként kezelik a nemzeti identitást és a nemzeti politikát. Ezért azok a politikusok is bizonyos mértékben idomulnak a közeghez, akik egyébként nemzet-semleges vagy a magyar nemzeti érdekekkel kifejezetten ellentétes politikát folytatnak. Nálunk egyelőre nem lehet nyíltan hirdetni, amit a Felvidéken igen, ahol Bugár Béla pártja szépen táblázatba foglalja az MKP és a Híd Most közötti különbségként, kiugratva: az előbbi nemzetstratégiai célnak tartja a területi autonómiát, míg az utóbbi nem. Ismétlem, ez nem a Magyar Koalíció Pártjának „leleplező” szórólapja, hanem a Híd-Most propagandaanyaga volt. Itthon a Kolozsvári Nyilatkozat óta az autonómia célja ellen egyetlen politikus sem mert felszólalni. Az RMDSZ hivatalos retorikája minden szinten az, hogy autonómiát akarunk, de másként. Az autonómia érthető módon vált a meghirdetett magyar nemzetstratégia első számú céljává, hiszen többet – például határrevíziót, vagy független, szuverén Székelyföldet és magyarlakta Partium-részt – a jelen geopolitikai helyzetben nem lehet követelni. Kevesebbet viszont nem érdemes, hiszen minden más „megoldás” középtávú felmorzsoltatásunkat jelenti. Az „autonómiát, de másként” politikába sok minden belefért. Például az, hogy kiaknázatlanul hagyták azt a soha vissza nem térő politikai csillagállást, amikor Románia Európa-tanácsi, majd uniós felvétel előtt állt, és bizonyítási kényszer alatt volt. Sőt, nemhogy kiaknázatlanul hagyták, hanem segítséget nyújtottak a sovén, kriptokommunista Iliescu-féle rezsimnek, hogy demokratikus színekben tündököljön – ez volt húsz (!) esztendővel ezelőtt a hírhedt Neptun-ügy. Belefért az is, hogy Radu Vasile miniszterelnök amerikai útja előtt az RMDSZ a kormányból való kilépés helyett 1998. október 3-án visszavonta az önálló magyar egyetemre vonatkozó ultimátumát. Belefért, hogy kiaknázatlanul hagyják Koszovó függetlenedésének kontextusát, az RMDSZ akkori vezetése – ahelyett, hogy minden erejével azon lett volna, hogy a következő nemzetközi segédlettel megoldandó kérdés Erdély ügye legyen – nyugtatta a nemzetközi diplomáciát azzal, hogy mi mindent megoldunk országon belül. Belefért ebbe az autonómia célkitűzésének elsikkasztása is: vezető szenátoraink szájából ellenőrizhető módon nem hangzott el a szenátusban az autonómia szó. A többszöri vállalás ellenére belefért a Székely Önkormányzati Tanács összehívása után az ünnepélyes autonómia-nyilatkozat érintettekkel való aláíratásának elmulasztása. S belefér most a március 10-i autonómiatüntetés bojkottálása azon a címen, hogy „az RMDSZ nem lesz más szervezetek utánfutója”.
Ezt mondhatta volna a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is a Mikó-ügyben meghirdetett sepsiszentgyörgyi tüntetés kapcsán, de e két pártban mindig több volt a nemzeti felelősség. Közösségi tragédiánk nem az, hogy az RMDSZ immár sokadszor lepleződik le autonómia-ügyben, hanem az, hogy nem sikerült olyan közhangulatot kialakítani, amelyben ez a magatartás egyenértékű legyen a politikai öngyilkossággal. Hogy miközben a Székely Nemzeti Tanács által kőkemény munkával, politikai ellenszélben megszervezett mozgóurnás népszavazáson bebizonyosodott, hogy a székelység elsöprő többsége támogatja Székelyföld területi autonómiáját, a szavazók elsöprő többsége mégis arra a pártra adta voksát a választásokon, amely eddig az autonómiához közelebb vivő történelmi lehetőségek sorozatos elmulasztásában jeleskedett. De akkor sincs más út, mint folytatni a politikai ébresztő mozgalmat, eljutni embertől emberig, ha kell, közvetlen szóval meggyőzni közösségünk tagjait. A feladat látszólag egyszerű: csak az igazságot kell elhitetnünk. Hogy a népszerű Mátrix című film metaforájával éljek: a piros pirula választására kell rávenni a szavazókat. Arra, hogy a valóságot lássák, s ne azt, amit eléjük vetítenek. Könnyebb, kényelmesebb, megnyugtatóbb abban a tudatban élni, hogy „ott fent” mindent elintéznek helyettünk, hogy méltó emberekre bízzuk voksunkat, több mint két évtizede, hogy vezetőink megfelelően sáfárkodnak bizalmunkkal. S nem könnyű belátni, hogy hosszú ideje megvezetnek bennünket, hogy eljátsszák létesélyeinket. Hogy legnagyobb érdekvédelmi szervezetünk magyar nemzeti önkormányzatból politikai pozíciókkal kifizethető román versenypárt lett, amely a politikai paletta bármely pártjával hajlandó klikkérdekű szövetséget kötni, határon innen és túl, akár még a nyíltan nemzetellenes MSZP-vel is. De ha a megmaradást választjuk, először a realitásokkal kell számot vetni. Tényleges nemzetstratégiát csak a piros pirula választása után elénk táruló valóságból kiindulva alkothatunk.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Pálosok székelyföldi „terepszemlén”
Megtelepednének Hargitafürdőn, ha akadna helybéli követőjük
Megtelepedésük lehetőségeit próbálják feltérképezni Hargitafürdőn az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok képviselői. Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke és Balla Barnabás tartományi gondnok egyelőre húsvétig tartózkodik a Hargitán, ahol elmondásuk szerint el tudnák képzelni a szerzetesi életet.
Január derekától tartózkodnak Hargitafürdőn. Tiszteletükre a hegy is ünnepi arcát mutatja: hófehérben tündököl, a vastag hóréteg jótékonyan takarja el az egykori bánya környezet- és illúzióromboló maradványait, mintha szebbik énje kidomborításával maga a hely is maradásra szeretné bírni a terepszemléző pálos szerzeteseket. Úgy tűnik, a „próbálkozás” nem hatástalan: Bátor Botond atya (képünkön) lelkesen mesél arról, hogy bár többször járt már erre, télen még sosem volt Hargitafürdőn. Most viszont gyönyörködik a tájban, és bár a korcsolyapályát egyelőre nem próbálta, a síelésen már túl van.
A Magyarországról érkezett két pálos szerzetes itt-tartózkodásának első két hete a befészkelődés, a hellyel való ismerkedés ideje volt. „Az itt élők humora igen megkapó. Mikor megjöttünk, megkérdeztem az atyákat, hogy lehet itt megélni. Azt válaszolták: nagyon jól, mert nyáron az erdőben sok szedhető bogyó van, szamóca, áfonya, sőt, eső után gomba is” – mondja mosolyogva, majd komolyra fordítva a szót, hozzáteszi: élhető hely ez, mert az emberekben hihetetlenül nagy a vágy Isten után. „A Hargitafürdőn élő alig több mint 200 ember nagy szeretettel fogadott. Csíkszereda és Szentegyházasfalu közelsége is sokat számít, mert ha lelki gyakorlatot, vagy más programokat szervezünk, a két említett település között fekvő Hargitafürdő a lelki felüdülés helye is lehet. Bár ha tényleg úgy adódna, hogy ittlétünknek lenne bizonyos gyümölcse, azaz valaki, aki eleve pap vagy szerzetes szeretne lenni, általunk szerez tudomást a pálos rendről, és eljönne hozzánk, igazolná, hogy itt kellene letelepednünk” – mondja a tartományfőnök.
A megszületett gondolat
A pálos szerzetesek székelyföldi megtelepedésének gondolata nem újkeletű. Maga a rend jelenléte sem, ha számításba vesszük, hogy már az 1200-as évek végén jelen voltak Erdélyben a fehér csuhás szerzetesek. Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján című, tavaly megjelent kötetében az áll, hogy „1352-ben Csíksomlyó területén megtelepedett pálosok hozták létre a Natalitia Sanctissimi Salvatoris kápolna melletti remeteséget, amelyről a Salvator-hegy a nevét kapta.” Ugyanez a forrás szól a pálosok egykori jelenlétéről is a Hargita hegyén, azt állítva, hogy „a Hargitán ma is láthatók az egykori kolostorerőd három épületének romjai, közvetlenül a rádióantennák mellett.” Bátor Botond azt mondja, ezekről a dolgokról ő maga is most, Darvas-Kozma József könyvében olvasott először. Az újra megtelepedés gondolata a Székelyföldön már 2007-ben megszületett: akkor járt itt Botond atya az akkori tartományfőnökkel. Több helyen is szétnéztek: Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, a csíkdelnei Szent János templom már akkor nagyon a szívükhöz nőtt. Akkor még úgy gondolták, Botond atya költözik Székelyföldre egyedül vagy egy szerzetes társával, ám időközben kinevezték tartományfőnöknek. A szikra azonban kipattant, erre rakott most fát Darvas-Kozma József, ő szemelte ki Hargitafürdőt is a pálosok számára.
Imádkoznak, lelkipásztorkodnak
Az 1250-ben alapított pálos rend alapjában véve kicsi közösség, világszerte mindössze 550 szerzetest számlál. Ázsia és Dél-Amerika kivételével a Föld minden részén megtalálhatók, többségében lengyelek, de vannak köztük horvátok, szlovákok, ukránok, ausztrálok, afrikaiak is. A monasztikus közösségek közé tartoznak, kolostori életet élnek, a szabályzatuk szerint pedig „szemlélődő és lelkipásztorkodó közösség”. A szemlélődés a remeteségből fakad, mert a rend is a remeteségből indult el, abból szerveződött közösséggé. A viseletükön kívül egyéb sajátos vonások is megkülönböztetik a többi szerzetesrendtől. Botond atya szerint a különbségeket mindig a rend alapítójának szellemisége határozza meg. „A szerzetes közösségeket az emberek általában a külső tevékenységek alapján kategorizálják. Az egyik beteget ápol, másik tanít, harmadik szociális munkát végez, lelkipásztori szolgálatot tart, mint az egyházmegyés papok, csak más ruhában, a negyedik meg »gubbaszt« a kolostorban és egész nap csak imádkozik. Többnyire így látják az emberek. Az ilyen kategorizálás szerint mi a »gubbasztók« és az »egyházmegyés papok« kategóriájába tartozunk” – magyarázza.
A belső értékeket nézve a pálos rendet a lelkisége különbözteti meg a többi szerzetesi rendtől: Remete Szent Pálnak és Boldog Özsébnek a lelkiségét hordozzák, akik gyakorlatilag remeték voltak – Remete Szent Pál kifejezetten, ő nem is szervezett közösséget, Boldog Özséb pedig remete akart lenni, de közösséget kellett formálnia, mert egy égi látomásból ezt az utasítást kapta. „A szerzetesek alapvető feladata az Isten dicsőítése, és ez a mi dolgunk is” – fogalmazza meg Botond atya a lényeget. A nemzet mellé rendelt rend
Ha egy szerzetesközösség elmegy, és megtelepszik egy másik országban, annak természetesen missziós célja is van: azon a helyen, ahol én élek, minél többen megismerjék Istent, közelebb kerüljenek Hozzá. Esetükben Hargitafürdőn a misszió mellé társulna a lelkipásztori szolgálat is. De nem csak ennyi. „Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek van bizonyos fajta nemzetmegtartó ereje is. Egy ilyen visszatelepedés talán a múlt újbóli felidézése, a múltból fakadó erő újraélése, a gyökerekhez való visszanyúlás” – véli a tartományfőnök. Amikor egy kolostort alapítanak, a folyamat során nagyon sok olyan dolog van, amit a hétköznapi ember véletlennek nevez. De a véletlen az isteni gondviselés fedőneve. „Sok ilyen véletlen van ebben a történetben is: az, hogy összeakadtunk Darvas-Kozma József atyával, hogy ő elkezdett foglalkozni a pálos rend történetével, hogy én annak idején rengeteget jártam Erdélyben, nekem nagyon sokat jelent Szentegyházasfalu és Kápolnásfalu, és »véletlenül« e két település közelében fekszik Hargitafürdő – ezek mind-mind nem véletlenek. A történelem folyamán végigkövethető, hogy a pálos rend mindig a nemzet mellé rendelt rend volt. De nem csak a magyar nemzet mellé rendelt rend, ugyanúgy említhetjük a lengyel vagy a horvát nemzeti öntudatot is, amelynek a pálosok szintén szerves részei.
Emberként emberek között
„Mindig oda kell figyelni az idők jeleire. A gyökerek megvannak a remeteségben, ezt próbáljuk gyakorolni, de mindig azt követjük, hogy épp mire van szükség, mi az, ami a mi feladatunk” – fogalmaz a tartományfőnök. Hogy most mit tekint a rend feladatának? „Két nagyon fontos dolgot. Az egyik a szerzetesi élet programszerű megélése, az imádság, az istendicsőítés. Ezen kívül a pálosoknak mindig küldetésük volt, hogy segítsék az emberek gondolkodásmódját. Mi most semmi különlegességet nem akarunk felvállalni, egyszerűen normális emberekként akarunk élni az emberek között, és segíteni őket abban, hogy helyesen gondolkodjanak. Ma a fejekben iszonyú nagy a zűrzavar, pedig minden szép dolog ott kezdődik, és nem kívülről jön. Meg kell tudni bocsátani, különbséget kell tudni tenni a gondolataink és az érzéseink között. Az emberek úgy nőnek fel 3-4 diplomával a kezükben, hogy képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni, mert nem tudják kezelni az érzéseiket. Ezért mennek tönkre a házasságok, emberi kapcsolatok. Képtelenek rendezni a gondolataikat, összegabalyodnak.”
A budapesti Sziklatemplomban nagyon sokan járnak hozzájuk beszélgetni – meséli Botond atya. Ezért több pálos szerzetes lelkigondozó vagy mentálhigiénés képzést is végzett, hogy minél avatottabb módon állhassanak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Épp úgy, ahogy annak idején elmentek az emberek a remetékhez, és kérték: „atyám, adj egy szót!” És az atya mondott néhány gondolatot, amivel helyrerakta az őt kérdező gondolatait is. Hargitafürdőn egyelőre üres a határidőnapló, az efféle bizalmi kapcsolat kialakulásához hosszú idő kell. Az előjelek mindenesetre biztatók: ottjártunk napján is favágás volt az plébánia udvarán, helybéli férfiak segédkeztek, együtt ettek, ittak, jól érezték magukat.
Jövőfürkésző Bátor Botond nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni székelyföldi megtelepedésük kapcsán. Hogy min múlik a döntés? „Először is azon, hogy akad-e két-három fiatal, aki érdeklődik a rend iránt. Ha igen, elképzelhető, hogy a pálosok le tudnak itt táborozni. Ma Magyarországon 22-en élnek a rend tagjaként – 22 év alatt 12-ből fejlődtünk így fel, miközben az idősebb atyák közül többen elhunytak. A 22 szerzetes képes ellátni a meglévő négy kolostorunkat, sőt, három személyt ki is lehetne szakítani onnan, és esetleg Hargitafürdőre költöztetni, de 3-4 évnél nem hosszabb időre. A kolostorokban ugyanis többen vannak idős, 70 év fölötti szerzetesek. Ha ők elmennek, hiányuk nem lesz pótolható. Csak akkor tudunk idejönni, ha látjuk, hogy van 3-4 székely fiú, aki már tanul Magyarországon, a képzés után pedig átadható lesz nekik az itteni szolgálat” – magyarázza a tartományfőnök. A másik kérdés, hogy miként is tudnának itt megélni. Mert bár – amint viccesen említi az atya – van bogyó és gomba az erdőkben, a mindennapi élethez azonban több kell. De úgy látja, van itt munka, és ez reményt ad, hogy talán kolostort is lehetne majd ide építeni. Rövid távon sokkal beláthatóbb a jövő: a két pálos atya húsvéthétfőn hazamegy. Nagyhéten, ittlétük utolsó napjain Hargitafürdőn elcsendesedéses lelkigyakorlatot tartanak, hogy a három szent nap mélységét minél jobban átadhassák a hozzájuk látogatóknak. A lelkigyakorlat lezárása után hazamennek, de többször visszajönnek még – ígéri Botond atya. „Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, két hónapnyi itt-tartózkodás után naponta csengetnek majd fiatalemberek, hogy szeretnének pálos szerzetesek lenni. De ha időközönként megjelenünk, itt imádkozunk, annak meglesz a hozadéka.”
Forró-Erős Gyöngyi
Erdélyi Napló (Kolozsvár)