Átrendeződtek az erdélyi magyarlakta megyék önkormányzatai –
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi romániai önkormányzati választások nyomán.
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, négy éve valamennyien a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok elnökeit mindkét alkalommal, 2008-ban, s most is egyszerű többséggel választották. A megyei tanácsok közül – mindkét választáson – csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben „ellenzéki" magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, a román pártszövetség 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba (közgyűléseibe) a magyar „ellenzéki" pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
- A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
- A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
- A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
- A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
- A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya – Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad.
A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar „ellenzéki" pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba). Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot.
MTI. Erdély.ma

Fölényesen nyert a Székelyföldön, veszített a Partiumban az RMDSZ tarolt, a Partiumban viszont sokat veszített az RMDSZ. Míg Kovászna és Hargita megyében megyei tanácselnöki tisztséget és fölényes többséget szerzett a képviselőtestületekben, a Maros megyében megméretkező Lokodi Edit Emőke elveszítette a megyei tanácselnöki tisztségért folytatott versenyt. Szatmár megyében és Szatmárnémetiben nemcsak a megyei tanácselnöki és polgármesteri tisztségeket veszítette el a szövetség, a tanácsban is kisebbségbe került. Akárcsak a Bihar megyei és nagyváradi önkormányzatban, ahol húsz év után ellenzékbe kerülhet az RMDSZ. Kolozs megyében ellenben a mérleg nyelveként megyei alelnöki és kolozsvári alpolgármesteri tisztséget kér a szövetség.
Egyedi eset. Mezei János polgármester és MPP-s csapata újrázni tudott Gyergyószentmiklóson
A RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkének nem sikerült megőriznie a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét, annak ellenére, hogy lényegesen több szavazatot kapott, mint a szövetség listája. Míg megyeszerte 96 324-en (a voksok 37,87 százaléka) szavaztak a szövetség jelöltjére, a magyarellenességgel tarkított, agresszív kampányt folytató balliberális kihívója, Ciprian Dobre 112 265 voksot (40,64) gyűjtött be. A vártnál lényegesen gyengébben szerepelt a Szövetség Marosért névre keresztelt PDL-s alakulat képviselője, Marius Paşcan prefektus, akinek a lakosság mindössze 20,43 százalékát sikerült meggyőznie. Az MPP színeiben induló Bíró Zsolt a szavazatok 4,05 százalékát szerezte meg, ami szám szerint 11 198 voksot jelentett.
„Az eredmények tükrében nem látom értelmét a nyilatkozatháborúnak, inkább a jövőbe tekintek és igyekszem folytatni a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkámat. A megyei tanácsnak folytatnia kell az útjavítást és -építést, a hulladéktároló kialakítását, a repülőtér fejlesztését, a motorversenypálya megépítését. Ugyanakkor folytatnunk kell az uniós pályázatok lehívását” – fogalmazta meg az elkövetkezendő négy évre szóló célokat Lokodi Edit Emőke.
Mondandójából érezhető volt, hogy a továbbiakban vállalja az alelnöki tisztséget, amit újságírói kérdésre meg is erősített. Mint hangsúlyozta, ezzel hozzájárulna az önkormányzati munka folytonosságához. A vereséget illetően Lokodi úgy vélekedett, ez elsősorban a románság lényegesen nagyobb szavazókedvének tudható be. Ennek okát pedig elsősorban Dobre nacionalista kampányában (Itt az esély, hogy 12 év után Maros megyét ne a magyarok vezessék! volt a liberális politikus leggyakrabban használt jelmondata) és a Fidesz-vezetők erdélyi jelenlétében látta.
„Bíró Zsolt semmire sem ment a 11 ezer szavazatával, de a fideszes vezetőkkel karöltve elérte, hogy megtévessze a választókat és urnák elé csalogassa a románokat. Ezen a magyar diplomáciának el kellene gondolkodnia” – üzente a hazai magyar ellenzéknek és a budapesti kormányerőknek az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy az MPP-vel ellentétben mennyire érezte az EMNP „hallgatólagos támogatását”, mint ahogy azt Portik Vilmos, az alakulat megyei elnöke megfogalmazta, Lokodi Edit Emőke kifejtette, hogy ő még nem hallott erről a fogalomról.
„Lehet, hogy nem támadtak, de én nem éreztem semmiféle támogatást a részükről. Sőt úgy tudom, inkább Bíró Zsolt megszavazására bíztatták az embereket” – nyilatkozta a Krónikának a leköszönő elnöknő. Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete gyengén dolgozott, Lokodi elmondta: ő teljesen másként látja a helyzetet, hisz megítélésében az elmúlt időszakban mindenki nagy erőbedobással dolgozott.
Az RMDSZ hivatalosságai közül – a Fideszen, az erdélyi versenypártokon, a magyarellenes kampányt folytató vetélytársakon és a vásárhelyi szervezeten kívül – egyesek a választópolgárokat is hibáztatják, mert nem járultak megfelelő arányban az urnák elé.
Benedek Imre: többé nem műtök
Hasonló álláspontot képvisel az MPP polgármesterjelöltje, Benedek Imre is, aki a tegnap délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: mivel a választópolgárok megbüntették (a szavazatok alig 1,68 százalékát szerezte meg), többet nem hajlandó műteni. „Egyetemi előadótanár és klinikavezetőként fogok dolgozni tovább. Ha kell, műtök Moldvában, Arábiában vagy Magyarországon, de itthon, többé nem” – jelentette ki ingerülten az ismert szívspecialista.
A Maros megyei tanács legnagyobb, 13 tagú frakcióját az elkövetkezendő négy évben is az RMDSZ fogja alkotni. A szövetség egy tanácsost veszített 2008-hoz képest. A Szociálliberális Unió (USL) szintén 13 képviselővel kezdi az új szakaszt, a Szövetség Marosért hattal, míg a populista PPDD kettővel. A marosvásárhelyi önkormányzatban a visszaosztás után az RMDSZ megőrizte 10 tanácsosi mandátumát, a Szövetség Marosért 7-et az USL 6-ot kapott.
Hargita megye: fölényben az RMDSZ
Hargita megyében fölényes győzelmet aratott az RMDSZ: nem hivatalos adatok szerint a szövetség 51 településen állított polgármestert, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő jelölt 5 településen nyert.
A voksok alapján a következő négy évben is Borboly Csaba vezetheti a megyei önkormányzat képviselőtestületét – az elöljáró a szavazatok 69 százalékát gyűjtötte be –, melyben az RMDSZ a tanácsosi mandátumok kétharmadát kapta meg. A végleges eredmények szerint a szövetség 21, az MPP 4, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) és a Szociálliberális Unió (USL) pedig 3-3 képviselőt küld a megyei tanács döntéshozó testületébe. A 2008-as eredményekhez képest az RMDSZ kettővel többet, az MPP pedig hattal kevesebb mandátumot szerzett.
Csíkszeredában 13 RMDSZ-es, 2 MPP-s, 2 EMNP-s és 2 USL-s tanácsosból áll a helyi önkormányzat képviselőtestülete, melyet továbbra is Ráduly Róbert Kálmán (RMDSZ) polgármester vezet. Az elöljárót a szavazatok 64 százalékával választották újra a megyeszékhelyen.
A voksolás eredményét kommentálva Ráduly a Hargita Népe napilapnak úgy nyilatkozott, ebből nem szabad messzemenő konklúziókat levonni, mert a helyhatósági választások elsősorban helyi emberekről, helyi csapatokról szólnak. „Itt a választás nem pártszimpátiák, hanem személyek, csapatok mentén zajlott” – fogalmazott. Mint mondta, elsősorban nem a győzelem ízét, hanem a felelősség súlyát érzi, hiszen munkájuk elismerése mellett az elvárások is nőttek.
Székelyudvarhelyen a polgármesteri tisztség mellett az RMDSZ 11 tanácsosi mandátumot szerzett, míg az MPP-t 5, az néppártot pedig 3 tanácsos képviseli majd a Bunta Levente (RMDSZ) polgármester vezette testületben. Az MPP polgármesterjelöltje, Szász Jenő pártelnök (aki a szavazatok kevesebb, mint 30 százalékával elveszítette a megmérettetést) a néppárt sikeres megosztási kísérletének tulajdonítja a vereséget. A Hargita Népének adott interjújában úgy fogalmazott: a kampányban tudathasadásos állapot uralkodott.
„Az egyik színpadon kampányolt Szász Jenő Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, a másikon Tankó László, az EMNP helyi polgármesterjelöltje Németh Zsolttal, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkárával. Arról nem is beszélve, hogy Udvarhelyen a régi hálózatokat is mozgásba lendítették: bizonyíték erre, hogy a románok is az RMDSZ-re szavaztak, nem saját jelöltjeikre. A másik magyarázat, hogy Udvarhely lakossága alig 33 ezer főre csökkent, s főként a jobboldali szavazók vándoroltak külföldre” – magyarázta a napilapnak Szász Jenő.
Gyergyószentmiklóson viszont ismét jól szerepelt a Magyar Polgári Párt: újra polgármestert állított Mezei János személyében, s mivel 11 tanácsosa jutott mandátumhoz, kétharmados többséget tudhat magáénak az önkormányzati képviselőtestületben. A tanács munkájában 7 RMDSZ-es tanácsos is részt vesz.
„Egy dolgot biztosan megígérhetek: a politika nem fog felülkerekedni a város érdekein. Ahogy eddig is tettük, a képviselőtestülettel közösen a városért dolgozunk és nem politizálunk” – mondta el Mezei János.
„Tulipános” Háromszék is
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ Kovászna megyében is, ahol 2008-hoz képest az MPP támogatottsága a felére csökkent. Az összesítések szerint az RMDSZ összesen 307 mandátumot szerzett a helyi tanácsokban és 18-at megyei önkormányzatban. A szövetség 35 településen állíthat polgármestert, míg a megyei önkormányzat élén Tamás Sándor újrázhatott.
Tischler Ferenc, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, több mandátumot és több települést bíztak rájuk a választók, mint négy esztendővel ezelőtt: „Elveszítettük Maksát és Nagyborosnyót, ahol az EMNP jelöltje nyerte el a polgármesteri tisztséget, Gelencét és Nagybacont, ahol MPP-s elöljáró lesz, de visszaszereztük Kézdivásárhelyt, Barótot, Kőröspatakot és Előpatakot is.” Nem végleges adatok szerint az MPP-nek 62, az EMNP-nek 53 helyi tanácsosa lesz. Nemes Előd, a néppárt háromszéki elnöke a Krónikának elmondta, egy fiatal, mindössze féléves múlttal rendelkező párt a második politikai erő lett Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken.
MPP: visszaestünk, fiatalítani kell
Bálint József, a polgári párt megyei elnöke jelentős visszaesésként értékelte az MPP szereplését: míg négy évvel ezelőtt 123 tanácsosuk volt, Kézdivásárhelyen polgármestert állíthattak, majd a választások után az addig független Nagy István baróti polgármester is belépett a pártba. „Építkezni kell a pártban, a fiatalítást már a választások előtt megkezdtük és tovább folytatjuk” – mondta Bálint József.
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád 79,01 százalékos támogatottsággal kezdheti második mandátumát, az önkormányzatba az RMDSZ 14 tanácstagot küld, az EMNP, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt két-két tanácsosi helyet kap, míg az MPP elveszítette többségét: kilenc helyett mindössze egy képviselőt juttatott be. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 46,24 százalékával nyerte a választásokat, a tanácsban az RMDSZ kilenc, az MPP és az EMNP négy-négy tanácsi mandátumhoz jutott. Kovásznán Lőrincz Zsigmond több mint 80 százalékot hozott az RMDSZ-nek, és elnyerte a második mandátumát.
A tanácsban az RMDSZ-nek 11 képviselője van, rajtuk kívül öt USL-s képviselő és egy független jutott mandátumhoz. Az MPP és az EMNP nem jutott be a fürdővárosi testületbe, holott az elmúlt négy évben három MPP-s képviselő volt. Baróton Lázár Kiss Barna, az RMDSZ jelöltje győzött és a tanácsban is megvan az RMDSZ-es többség. Tamás Sándor 56,7 százalékkal nyerte el a háromszéki önkormányzat elnöki tisztségét. A 30 tagú megyei tanácstestületben 18 képviselője lesz az RMDSZ-nek, 4 tanácsosa az EMNP-nek, 3 az MPP-nek, ugyancsak 3 a PSD-nek és 2 a PNL-nek. Tamás Sándor úgy nyilatkozott, a következő időszakban elszámoltatják a leköszönő kézdivásárhelyi és baróti MPP-s polgármestereket.
A Szociálliberális Unió (USL) sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget és megyei alelnökséget követel. Horia Grama, a pártszövetség Kovászna megyei társelnöke hangsúlyozta, választópolgárok 15 százaléka szavazott a szövetségre, ez az eredmény feljogosítja arra, hogy megkapják ezeket a tisztségeket, hiszen így a román közösség is méltóképpen képviselve lenne ezekben a testületekben.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Átrendeződtek az erdélyi magyarlakta megyék önkormányzatai
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi romániai önkormányzati választások nyomán.
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok (közgyűlések) elnökeit mindkét alkalommal, 2008-ban, s most is egyszerű többséggel választották.
A megyei tanácsok közül - mindkét választáson - csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben "ellenzéki" magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, a román pártszövetség 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba (közgyűléseibe) a magyar "ellenzéki" pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya - Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad.
A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar "ellenzéki" pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba).
Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot. MTI

Tájkép csata után – Az önkormányzati választások tanulságai
Lejártak a választások, megszületett az eredmény, és minden párt (leszámítva talán a demokrata-liberálisokat) rendkívül elégedett. Nincs ez másképp a magyar politikai erők körében sem, győzött mindenki: leginkább az RMDSZ, de büszke eredményeire az Erdélyi Nagyar Néppárt, s próbál jó arcot vágni a szavazók akaratához a Magyar Polgári Párt is.
Pedig tulajdonképpen örömre, diadalra nincs sok okuk, szórványban, úgynevezett interetnikus környezetben jelentős teret veszített az erdélyi magyarság, elkezdődött Szatmár „marosvásárhelyizálódása”, s félő, a város- és megyevezetés beindult elrománosodását ott sem lehet már visszafordítani. De lássuk, ki miben hibázott? Melyik párt, mennyire felelős?
Polgári ballépések
Az MPP négy évvel ezelőtt – igaz, többszöri próbálkozás után, de közvetlenül a választások előtt – jött létre, s alig három hónapos pártként sikerült elég jelentős eredményt felmutatnia. Akkor azonban „rendszerváltó” hangulat uralkodott az erdélyi magyarság körében, főleg Székelyföldön. Mögöttünk volt a 2007-es népszavazás, amikor az RMDSZ-szel szembementek a székelyföldi megyék, és jelentős többségben Traian Băsescu felfüggesztése ellen szavaztak. Ugyanaz év őszén Tőkés László is az itteni voksok segítségével nyert függetlenként európai parlamenti képviselői mandátumot. Volt precedens, és volt sikerélmény, meg lehetett lovagolni az RMDSZ kevés eredményt hozó, örökös kompromisszumokra kész politikáját.
Látványosan sikerült a polgáriaknak meghódítaniuk több székelyföldi várost, községet, jó néhány polgármestert állítottak, és volt, ahol a helyi tanácsban is többséget szereztek (lásd Sepsiszentgyörgy vagy Kézdivásárhely példáját). Az elnyert hatalommal azonban nem tudtak élni. Kudarcukról gondoskodott a pénzeket osztó RMDSZ-es megyevezetés is, akadt olyan elöljárójuk, aki a korrupció gyanújába keveredett, de talán még ezeknél is többet rombolt megítélésükön, hogy kiéleződött az alakulaton belüli harc. Szász Jenő pártelnök nem volt hajlandó osztozni a hatalmon, és két év alatt mindenkit kiszorított, aki szembe mert vele szállni, így sorra eltűntek azok a közismert véleményformálók, akik korábban már a Reform Tömörülés színeiben elkezdték az ellenzéki politizálást. Maradtak a másodvonalbeliek, akik mindenben szót fogadtak a „nagyfőnöknek”, ám akik helyi szinten hétről hétre, hónapról hónapra játszották el a párt hitelét, így koptak a százalékok. Voltak demagóg megnyilvánulásaik, voltak jó szándékú, de végig nem vitt, hamvukba halt kezdeményezések, és bizony gyakorta követtek el hibákat. Ilyen volt például Tőkés László megtagadása második kongresszusukon (ilyen nyílt elítélő állásfoglalást még az RMDSZ-szel szemben sem fogadtak el), ezt a vétséget utóbb semmilyen bocsánatkérés nem tudta érvényteleníteni. Tulajdonképpen az új pártot, az EMNP-t az MPP-ből kiszorítottak, a Szász Jenővel nyíltan konfrontálódók hozták létre, s ez a sérelem elegendő volt, hogy most, a választások előtt már ne tudják összefoldozni mindazt, amit korábban személyes okok miatt szétszaggattak.
Mire eljött a jelöltállítás, az MPP azzal szembesült: elfogytak emberei, s akik maradtak, nem voltak sem elég hitelesek, sem elég meggyőzőek. Pénz és ötletek hiányában csak halovány kampányra futotta (kilógott a sorból a Nyirő-temetés, de szavazatokban mérhető hatása kétséges), néhány plakát, pár sajtónyilatkozat, egy-két fórum, ahol még saját jelöltjeik sem jelentek meg mind. Meglett az eredmény, olyan mértékben veszítettek teret (Sepsiszentgyörgyön a korábbi kilenc önkormányzati képviselő helyett egyetlenegy lesz, a megyei tanácsban szintén kilenc polgári tag helyett csak három marad), hogy ma már csupán távoli, édes emlék a 2008-as siker.
Néppárti melléfogások
Várakozáson alul alakított az Erdélyi Magyar Néppárt is. Lehet utólag szépíteni, hogy alig hat hónapja jegyezték be (négy évvel ezelőtt az MPP három hónaposan sokkal jobb eredményt mutatott fel), s azzal is dicsekedhetnek, hogy a második legerősebb romániai magyar politikai erővé váltak – az itt-ott bejutott egy-két önkormányzati képviselőjük labdába sem rúghat majd, jelentős eredményeket nem remélhetnek tőlük. Az EMNP létrehozatalának létjogosultságát sokan megkérdőjelezték, s bizony, ezt az eredmények is tükrözik.
Ám még nagyobb gondot jelentett, hogy nem voltak embereik. Többnyire ismeretlen, jó szándékú fiatalok álltak össze, és melléjük csapódott néhány idősebb, tapasztaltabb személyiség (esetükben is kérdés, több voksot hoztak-e, vagy vittek). Sok helyen máshonnan kiszorult, sértett polgárok kerültek a listára. Ehhez társult egy elhibázott kampány, amely központilag kitalált, sokszor félresikerült ötletekre épült (lásd EMNP-s óvszer, RMDSZ-t lejárató szórólapok), amely során éppen a jelöltekről tudhattunk meg a legkevesebbet.
A voksolás küszöbén bizony sokan álltak tanácstalanul: miként szavazzanak, amikor azt sem tudják, kik szerepelnek a listán? Háromszéken nem annyira, de másutt erőteljes negatív kampány folyt, s ennek lecsapódása itt sem volt pozitív, no meg kételyeket ébresztett az a tudathasadásos állapot is, hogy a jobboldal képviselőiként éppen a „másik” jobboldalon, az MPP-n verik a port (ez fordított irányban is ugyanígy működött). Nem tudták lemosni magukról a megosztó párt jelzőjét, több hónapos próbálkozás után sem sikerült kompromisszumot kötniük döntő fontosságú helyeken, noha ez nem feltétlenül az ő hibájuk, így már szinte nevetséges volt, amikor a sepsiszentgyörgyi összefogásról beszéltek, azaz megkötötték ott a megállapodást, ahol ennek tulajdonképpen nem is volt jelentősége.
Az EMNP és az MPP kölcsönösen gyengítette egymást a kampány során, s ez tükröződik az eredményekben is. Ha létrehozták volna az oly sokat emlegetett jobboldali alternatívát, nem egyszerűen összeadódtak volna megszerzett voksaik, százalékokkal lenne jobb eredmény. Nem sikerült valóra váltaniuk az induláskor tett nagy ígéretüket, miszerint a politikától távol maradókat, a húsz év során lemorzsolódott 400–600 ezer magyart hívják urnákhoz. Az EMNP-re 40 ezren voksoltak, ha ezek mind olyanok, akik egyébként nem mentek volna el szavazni, a szám akkor is legfeljebb tizede az ígértnek.
RMDSZ-es siker és kudarc
S lássuk a nagy győztest, az RMDSZ-t. „Megnyertük a választásokat” – jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, s sorolta: 19-cel több polgármesterük van, és sikerült növelniük az önkormányzati képviselőik számát is, mindezt annak dacára érték el, hogy két versenypárttal kellett megmérkőzniük. S valóban, az RMDSZ-nek sikerült legyőznie magyar vetélytársait, „visszafoglalták” Barótot, Kézdivásárhelyt, de nem tudtak eredményesen megküzdeni a román ellenfelekkel, s nemcsak Marosvásárhelyt nem tudták visszaszerezni, de immár román polgármestere lesz Szatmárnémetinek, román elnöke Szatmár megyének. Hiába sorjázza Kelemen Hunor, hogy mennyivel kaptak több szavazatot, ha ez nem volt elegendő. Próbálják a felelősséget a konkurens magyar alakulatokra hárítani, állítják, az általuk lefölözött voksokkal eredményesek lehettek volna az RMDSZ-es jelöltek. Csakhogy a jelöltállítást megelőző tárgyalások során az RMDSZ-es arrogancia nem hagyott helyet a megállapodásnak ott sem, ahol erre égető szükség lett volna. Jól emlékszünk a marosvásárhelyi huzavonára, ahol mindent megtettek, hogy megakadályozzák a közös jelöltállítást.
A szövetség az elmúlt négy évben Székelyföldre összpontosított, vissza kívánta hódítani az itt elveszett voksokat, és kormányzati pozíciójuknak is köszönhetően jelentős összegeket irányítottak tájainkra. Majd minden településen elkészült bár egy ravatalozó, iskolavécé, s dupla áron ki tudja, meddig használható útszakasz. Nagyot kellett hibáznia annak a polgármesternek, aki nem nyerte el most újból a nép bizalmát. Ugyanakkor megújították, fiatalították az itteni szervezeteket (Háromszéken teljesen kicserélődött a megyei és a városi szervezetek vezetősége), imázsváltással igyekeztek eltakarni a korábbi hiteltelen politizálást. A székelyföldi régió, az autonómia ügyében fikarcnyi előrelépés ugyan nem történt, de a jelképek használata, a székely öntudatépítés fejlődött, voltak jól festő buborékok is (lásd pereskedés a népszavazás miatt) – ezek elfödték a valóságot. Minden bizonnyal a Partiumba, Közép-Erdélybe is irányítottak pénzeket, ott is voltak változások, ám az elmúlt hónapokban feléledt magyarellenesség éppen a szórványban élő magyarságot tette sérülékenyebbé – s erre nem készült fel a szövetség, nem volt forgatókönyvük a hatalomból kikerülés esetére, de a nacionalista indulatok megfékezésére sem.
Nehéz tehát megérteni az RMDSZ vezetőinek győzelmi mámorát, amikor egyre nyilvánvalóbbá válik: az erdélyi magyarság lassan visszaszorul Székelyföldre, más régiókban egyre inkább teret veszít, erőtlenné válik. És ezért bizony a huszonkét éve önmagát egyetlen hiteles magyar képviseletnek nevező RMDSZ nagymértékben okolható.
A többpártrendszer göröngyös útja
Viták zajlanak arról, hogy ártott vagy használt a versenyhelyzet, mozgósította vagy elriasztotta az erdélyi magyarokat, épített vagy rombolt a pluralizmus? Egyértelmű következtetést nem lehet levonni. Székelyföldön például verseny volt, mégis többen elmentek szavazni, mint négy éve, Temes megyében volt a legalacsonyabb részvétel, de ott csak az RMDSZ indult. Bizonyára csappant a szavazási kedv ott, ahol éles, mocskolódó kampány zajlott, ugyanakkor voltak olyanok is, akiket éppen a román támadások vettek rá a véleménynyilvánításra. A kép tehát rendkívül összetett. Huszonkét éves demokráciánk során második alkalommal került alternatíva az önkormányzati választásokon, a romániai magyarság éppen csak kóstolgatja a többpártrendszert, s egyelőre bizony sovány, nem éppen legjobb ízű falatok jutnak. Van egy egyeduralomhoz szokott, annak visszaállítását vágyó nagy párt, amely sok hibát halmozott fel az évek során, s amely tett kísérleteket a megújulásra, de érdemben nem járt sikerrel, nyíltan vagy a háttérből ugyanazok irányítják, akik belesodorták a rossz kompromisszumokkal terhes, sokszor egyéni és nem közösségi érdekeket követő, a valós célok felé alig araszolgató politizálásba. Van két, magát jobboldaliként meghatározó párt, ezek egyelőre önmaguk létjogosultságának bizonyítására törekednek, és sokkal elfoglaltabbak a másik legyúrásával, mint valós vetélytársukkal, az RMDSZ-szel. Majdnem egyforma eredményt értek el, így egyik sem remélheti a másik feloszlását, egyetlen esélyük a megmaradásra, ha kompromisszumot kötnek, lecserélik diktatórikus hajlamú vezetőiket, egyesülnek, és kialakítják az oly sokszor emlegetett jobboldali alternatívát. A mostani kétes siker talán elegendő a személyes sérelmeken való felülkerekedésre, ha nem ezt teszik, ha továbbra is elsősorban egymással csatáznak, lassan eltűnnek majd a süllyesztőben. Nagy kár lenne, mert ma már nyilvánvaló: egészséges társadalomnak demokráciára, szabad választásokra van szüksége. A magyar közösségnek ki kell alakítania a politikai berendezkedés azon módját, amely lehetővé teszi a belső alternatívát és a kifelé mutatott egységet. Választani enged, és megmaradásunkat szavatolja.
Legnagyobb traumája azonban az idei választásoknak mégiscsak az, hogy kisebb-nagyobb koncok osztogatása közben tovaillant – még szlogenek szintjén is –, sőt, a közakaratból is kimosódni látszik a legtávosabb közös követelés: a minél teljesebb körű önrendelkezés, az autonómia igénye. S ez bizony az RMDSZ vétke, igen nagy vétke.
Farkas Réka
3szek.ro. Erdély.ma

Önkormányzati leltár
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi önkormányzati választások nyomán.
Két RMDSZ-es megyei tanácselnökkel kevesebb
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien az RMDSZ színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok közül – mindkét választáson – csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben „ellenzéki” magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön a megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, az USL 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba a magyar „ellenzéki” pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
Visszaesett a magyar tanácsosok aránya
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya – Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad. A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar „ellenzéki” pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba).
Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Növekedett az RMDSZ-es polgármesterek száma
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot. Szabadság (Kolozsvár)

Toró szerint magyar egység kell az erdélyi politikában
Nem tartja becsületesnek az egymásra mutogatást a romániai önkormányzati választások eredményei miatt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, pártja készen áll a magyarok közti új egységre.
– Ki a győztese a romániai magyar pártok közül a vasárnap lezajlott önkormányzati választásoknak? – Mi a kampányban végig versenytársakról beszéltünk, és nem ellenfelekről. Azt is jeleztük, hogy amint befejeződik a választás, azok, akik a magyar pártok színeiben az önkormányzatokba bekerültek, szövetségesek kell legyenek, és közösen kell megoldást találniuk az erdélyi magyarság problémáira. Ettől kezdve, remélem, a győztes az erdélyi magyarság, mert leszámítva Marosvásárhelyt, Nagyváradot vagy Szatmárnémetit, ahol bizony „sikerült” szerencsésen elbukni a választást, az önkormányzataink nem gyengültek. Az említett településeken sem a néppárt hozzáállásán vagy jelöltjein múlott mindez, hanem azon, hogy például Marosvásárhely esetében bármennyire is törekedtünk közös jelölt indítására, ez elbukott a másik két párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt felelőtlen és bűnös hozzáállásán, amikor saját, megosztó jelöltjeikhez ragaszkodtak. Így nemcsak hogy nem nyertük el a polgármesteri széket, hanem erős kisebbségbe is kerültünk a városi önkormányzatban, amiért egyáltalán nem felelős az EMNP. Mindenkinek elsődlegesen a saját felelősségét kell megtalálnia. Az említett településeken a felelősség nagy része azoké, akik a jelölteket állították, és nem tartom becsületes dolognak, ha másokra mutogatunk.
– Milyennek ítéli az EMNP választási szereplését?
– Ami a magyar-magyar versenyt illeti, nagy eredménynek tartom, hogy az EMNP kevesebb mint nyolc hónapos működés után a második politikai erővé nőtte ki magát. Az ugyanis nem volt kétséges, hogy hármunk között a választásokat az RMDSZ fogja megnyerni, hiszen az ő beágyazottsága a legerősebb Erdélyben. A tét számunkra igazából az volt, hogy sikerül-e megvetnünk a lábunkat nemcsak a Székelyföldön, hanem Közép-Erdélyben vagy a Partiumban is. Örömmel mondhatom, hogy csaknem kétszázötven képviselőt sikerült bejuttatnunk az önkormányzatokba Erdély-szerte, és erre nyugodtan lehet építeni a továbbiakban. Mert mi nemcsak a választásra készültünk, hanem hosszú távú építkezésbe fogtunk. Olyan fiatalokat sikerült az önkormányzatokba bejuttatni, akik jó eséllyel tudják majd az új egység magját elvetni a testületekben. Hiszen végig azt mondtuk, az új egység nem azt jelenti, hogy egy párt kereteibe kell belekényszeríteni az erdélyi magyarokat, hanem azt, hogy képviselőik képesek-e együttműködni a gondok megoldásában. Az önkormányzatok pedig jó laboratóriumai az új egység kimunkálásának.
– Milyen következtetésekkel fut neki a mostani eredmények alapján az EMNP a parlamenti választásoknak? – Mi arra szeretnénk a többi párt vezetőit rábírni, hogy próbáljunk stratégiai döntésekben legalább egy-két évtizeddel előre gondolkodni, és közös nevezőre jutni. Mivel az új, de hátrányos választási törvényből már eltörölték a bejutási küszöböt, ez látszólag nem kényszeríti együttműködésre a magyar politikai szervezeteket, én mégis azt mondom, elsődlegesen azt kell megfontolni, hogy tudunk-e együttműködni akár a parlamenti választásokon is. Ehhez az kellene, hogy az új egység folyamata az önkormányzatok szintjén előre haladjon, s ez olyan nyomást gyakorolhat a két másik magyar párt vezetőire, hogy ne csak a következő választásokig gondolkodjanak, hanem próbálják azt is tekintetbe venni, hosszú távon mi lenne a jó az erdélyi magyarságnak. Mi készen állunk erre a párbeszédre. – Az MPP azt állítja, hogy az EMNP megosztotta az erdélyi magyar jobboldalt, az RMDSZ szerint pedig a néppárt megjelenésével meggyengült az erdélyi magyarok képviselete. Erre mi a válaszuk? – Az, hogy „jobboldal” nem értelmezhető fogalom az erdélyi magyarság körében. Vannak viszont olyan erők, amelyek szeretnék az RMDSZ monopolhelyzetét megingatni. Ebből a szempontból valóban kerülhetnénk közös platformra az MPP-vel, de ez elakadt Szász Jenő MPP-elnök kizárólagos hozzáállásán, aki mindenképpen Székelyudvarhelyt és a maga személyét szerette volna ráerőltetni az EMNP-re. Ezt mi elfogadhatatlannak tartjuk, és sajnos ennek az oltárán áldozott be az MPP elnöke gyümölcsözőnek ígérkező együttműködéseket a különböző önkormányzatokban. Ami az RMDSZ vádját illeti, mi úgy számoljuk, hogy elérheti a százezret is azok száma, akiket mi mozgattunk meg. Olyanokat hoztunk vissza a közéletbe, akik már rég lemondtak arról, hogy részt vesznek a választásokon. Ráadásul számos erdélyi településen, ahol még nem volt magyar képviselet, most az EMNP mozgósításának köszönhetően választottak meg magyarokat. Vannak konkrét példáink is arra, hogy általunk egyértelműen erősödött a magyar képviselet azzal, hogy csak magyar pártok képviselői jutottak be az önkormányzatba, vagy úgy, hogy növekedett a választási részvétel, vagy pedig ismét magyar polgármester vezeti az adott települést. Kristály Lehel
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Győzött az RMDSZ, önkormányzati tényező a Néppárt
A Szociálliberális Unió (USL) országosan elsöprő győzelmét hozták a június 10-én megtartott önkormányzati választások. Magyarlakta vidékeken – főleg Székelyföldön – az RMDSZ aratott látványos győzelmet, interetnikus környezetben azonban helyenként jelentős veszteségeket könyvelhet el a magyarság. A Magyar Polgári Párt több polgármesteri széket és számos önkormányzati képviselői helyet veszített el, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig első választási megmérettetésén felkerült Erdély önkormányzati térképére.
A helyhatósági választások részlegesen feldolgozott, kedd délutáni eredményei szerint a Szociálliberális Unió (USL) Románia több mint harminc megyéjében és Bukarestben aratott elsöprő győzelmet. A balliberális szövetség szerezte meg a megyék többségének az elnöki székét, és közel 42 százaléknyi szavazatot söpört be a polgármesteri tisztségekért folyó küzdelemben. Jóval mögötte – 20 százalék alatti eredménnyel – szerepel a Demokrata Liberális Párt (PDL), 8 százalék körüli eredményt ért el a Dan Diaconescu-féle populista Néppárt, és ezt követi 5,5 százalék körüli eredményével az RMDSZ. A helyhatósági választások legnagyobb vesztese a volt kormánypárt, a PDL, amely szavazóbázisának több mint felét vesztette el. Románia legfontosabb 10 városából mindössze hármat tudott megtartani, azt is Erdélyben: Kolozsváron, Brassóban és Aradon maradt demokrata-liberális polgármester és jelentősebb önkormányzati képviselet. A kolozsvári polgármesteri székért folyó küzdelem országos eseménnyé vált: a választások napján készült, az USL győzelmét jósló exit-pollos eredmények ellenére Emil Boc kevesebb mint 1500 szavazat előnnyel nyert. Politológusok véleménye szerint a négy évvel ezelőtti szavazási részvételt meghaladó érdeklődés annak tulajdonítható, hogy a választók többsége büntetni akarta az elmúlt évek megszorító intézkedéseiért felelős Demokrata Liberális Pártot. Erre vezethető vissza az USL mindent elsöprő győzelme, ami előrevetíti az ősszel sorra kerülő parlamenti választások kimenetelét is.
A magát „túlnyerő” RMDSZ
A kisebbik kormánypártot, az RMDSZ-t elkerülte a magyar protesztszavazás, és valamivel jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt. 95 százalékos feldolgozottság mellett a 410 ezer szavazatnak országosan 5,50 százalék az értéke: ez 2219 önkormányzati képviselőt, 57 megyei tanácsost és 199 polgármestert, valamint két megyei tanácselnököt jelent. A két székely megyében az RMDSZ többséget szerzett olyan településeken is, ahol négy évvel ezelőtt még az MPP-nek termett babér. A Hargita és Kovászna megyében elkönyvelt elsöprő sikere ellenére a Szövetséget jelentős veszteségek érték vegyes lakosságú településeken: immár nem csak Marosvásárhely polgármesteri széke veszett el harmadszorra, hanem a megyei tanácselnöki tisztség is elúszott. De elveszett Szatmárnémeti polgármesteri és a megye tanácselnöki széke is. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt eredményeihez viszonyítva az RMDSZ sikert aratott. Kelemen Hunor pártelnök szerint Székelyföldön az RMDSZ mindenhol javította önkormányzati pozícióit, ugyanakkor a vegyes lakosságú településeken – a magyar–magyar verseny miatt – helyeket is veszített. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, az EMNP nem mozgósította a választókat, és sok helyen kárt okozott a magyar közösségnek. Kelemen azt tanácsolta a két párt vezetőjének, hogy politizálás helyett keressenek maguknak más munkát.
EMNP és MPP
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor kolozsvári sajtóértekezletén úgy vélte, elért eredményeik – a várható 250 helyi és megyei önkormányzati képviselői hely, valamint a néhány általuk támogatott polgármesteri tisztség – nem értékelhetőek kedvezőtlennek. Toró elismerte, hogy az RMDSZ a helyhatósági választások magyar győztese. Ez az eredmény a PDL büntetése mellett is bejött, az RMDSZ vezetőinek ugyanis sikerült a kormányzás felelősségét áthárítaniuk a koalíciós partnerre, fogalmazott a pártelnök. Toró számottevő megvalósításnak tartja, hogy az MPP-vel szemben a Néppártnak sikerült kitörnie Székelyföldről, és interetnikus környezetben is eredményeket elérnie. Néhány vegyes lakosságú községben – az EMNP kampányának köszönhetően – az eddiginél több magyar önkormányzati képviselő jutott be a helyi képviselő-testületbe. Toró a hiányosságok közt említette, hogy a vegyes lakosságú megyék és nagyvárosok önkormányzatába – Kolozsvár, Nagyvárad, Zilah, Szatmárnémeti és Marosvásárhely – nem sikerült képviselőt bejuttatni, amit az RMDSZ riogató kampánya is jelentősen befolyásolt. Az Erdélyi Napló kérdésére, hogy a Néppárt és az MPP szélesebb körű összefogása nem lett volna-e eredményesebb, Toró azt válaszolta: ez nem a Néppárton múlott. Az EMNP több helyen szorgalmazta az összefogást, ezt azonban Szász Jenő országos protokollumtól tette függővé. E mögött az állt, hogy a Néppárt Szászt támogassa a székelyudvarhelyi polgármesteri megmérettetésben, amit viszont az EMNP nem tudott vállalni. A kedd délutánig összesített adatok szerint az EMNP helyi tanácsosi listájára Erdélyben 36232-en voksoltak, ez 207 helyi önkormányzati képviselőt, négy megyei önkormányzati képviselőt és két polgármestert igazol vissza.
Szász Jenő szerint a Néppárt és az MPP együttvéve nem érik el az MPP 2008-as eredményeit. A pártelnök ezt a jobboldali összefogás elmaradásával magyarázza, amiért a Néppártot tette felelőssé. Szász továbbra is az MPP-t tartja az erdélyi magyar jobboldal vezető pártjának. Újságírói kérdésre úgy fogalmazott: „az EMNP részéről történt megosztás gyakorlatilag meggyilkolta a jobboldalt, megnehezítette a jobboldali szavazók helyzetét”.
A választási eredmények 95 százalékos feldogozottsága mellett az MPP helyi önkormányzati képviselői listájára 31 996 személy szavazott: ez 259 helyi önkormányzati képviselőt, 3 megyei képviselőt valamint 7 polgármesteri széket jelent.
Az MPP lényegesen gyengébb teljesítményt könyvelhet el, mint négy évvel korábban. Több polgármesteri széket veszített, és jelentős vereséget szenvedett számos székelyföldi város és a két tömbmagyar megye önkormányzati testületeiben is.
Az önkormányzati választások második helyét mindkét párt magáénak tulajdonítja, a Néppárt azért, mert Erdély viszonylatában több listát állított, mint az MPP. Tény, hogy a négy évvel ezelőtti, hozzávetőleg 80 ezres MPP-szavazótábor köszönt vissza 2012-ben, immár két pártra leadott voksok formájában.
Székelyföldi körkép
Háromszéken, Csíkban, Udvarhelyszéken, Gyergyóban és a marosszéki falvakban egyértelműen az RMDSZ tarolt. Nagy többséggel nyerte meg Hargita és Kovászna megye elnöki székét – Borboly Csaba és Tamás Sándor megyei tanácselnökök maradtak –, ugyanakkor mindkét megyei önkormányzatban többséget szerzett a Szövetség. A két megyében az MPP és az EMNP is szerzett mandátumokat a megyei közgyűlésben, illetve a székelyföldi városok többségében. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád az EMNP támogatásának is köszönheti elsöprő győzelmét, a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, baróti és kézdivásárhelyi hármas küzdelemben azonban magabiztosan nyert az RMDSZ jelöltje. Székelyudvarhelyen Bunta Levente a szavazatok 54 százalékát söpörte be, míg Szász Jenő pártelnök 27,6 százalékot. A Néppárt jelöltje, Tankó László ennek valamivel több mint felét érte el. Az MPP mind Udvarhelyen, mind Sepsiszentgyörgyön elveszítette önkormányzati mandátumainak többségét. A polgáriaknak három székelyföldi városa maradt: Gyergyószentmiklós, Tusnádfürdő és Szováta. Mezei János gyergyószentmiklósi polgármestert az EMNP is támogatta, noha az EMNP itt nem jutott be a városi önkormányzati testületbe.
A székelyföldi magyarságot legérzékenyebben Marosvásárhely polgármesteri székének és a megyei önkormányzat elnöki tisztségének az elvesztése érinti. Amint az várható volt, Dorin Florea PDL-s polgármester nyert 50 százalék fölötti eredménnyel, Frunda György – ettől messze elmaradva – 37,26 százalékot szerzett, míg az MPP jelöltjére, Benedek Imrére a szavazatok mindössze 1,68 százaléka jutott. Az EMNP által is támogatott Smaranda Enache 2,63 százaléknyi szavazatot kapott. A Maros megyei magyarság számarányánál kevesebb képviselői mandátumot ért el: 13 helyet a 31 tagú önkormányzatban. Hasonlóan rossz az arány a megyeszékhely városi közgyűlésében is. Az adatok ismeretében egyértelmű: Maros megyében 5 százalék fölötti hozama lett volna egy közös EMNP–MPP-listának. Kedd délelőtt derült ki az is, hogy Lokodi Emőke szintén elveszítette megyei testületi elnöki mandátumát, helyét a liberális Ciprian Dobre veszi át.
Jó kampány, apró veszteségek Közép-Erdélyben
Kolozs, Fehér és Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ megőrizte polgármesteri székeit, a kemény néppárti kampánynak köszönhetően azonban több községben nőtt a magyar önkormányzati képviselők száma. A Néppárt több községben is önkormányzati mandátumhoz jutott. A Beszterce-Naszód megyei Árpástón hosszú idő óta most van először magyar polgármester, ami egyértelműen a két párt közötti verseny mozgósító hatásának köszönhető. Vegyes lakosságú környezetben Kolozsváron zajlott az egyik legjobban felépített RMDSZ- és EMNP-kampány, Eckstein-Kovács Péter és Gergely Balázs polgármesterjelöltek azonban számottevően nem tudták befolyásolni saját pártjaik önkormányzati listáit sem. Kolozsváron és a megyében a szokásosnál egy-két mandátummal kevesebb lesz, ami megkérdőjelezi a kolozsvári magyar alpolgármester, illetve a megyei magyar tanácselnök-helyettes kilátását is.
Etnikai szavazás a Partiumban
Marosvásárhely mellett Szatmárnémeti és Szatmár megye a magyarság legnagyobb „vérvesztesége”. Itt az RMDSZ elveszítette a megye mindkét vezető tisztségét: megbukott Illyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, illetve a megyei önkormányzat eddigi magyar elnöke, Csehi Árpád is. Az MPP szatmárnémeti polgármesterjelöltje, Zazula Béla mindössze 467 voksot kapott, ami lényegesen nem befolyásolta az RMDSZ-es polgármester eredményét. A Néppárt szerint a szatmári vereség egyértelműen az RMDSZ-polgármester megosztó személyiségnek tudható be. Amint az várható volt, Nagyváradon fölényesen nyert Ilie Bolojan USL-s polgármester. A magyarság valós részaránya azonban itt sem mutatkozik meg az elnyert 6 önkormányzati mandátumban. A következő négy évben aligha lesz magyar alpolgármestere Nagyváradnak. Az RMDSZ szerint a szokatlanul magas részvétel okolható a gyengébb eredményekért, ugyanis jelöltjeik valamivel több szavazatot kaptak, mint négy évvel ezelőtt. A szilágysági magyarság 14 településen nyerte meg a polgármesteri széket. A három legjelentősebb partiumi megyében – az RMDSZ-dominancia mellett – a községekben főleg a Néppárt, szerzett mandátumokat, a városi, illetve megyei közgyűlések listáin azonban nem tudta átlépni az 5 százalékos küszöböt.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az unió kimondására készülnek az unitáriusok
Kolozsváron a Bel-Magyar utcai unitárius templom június 28-án ad otthont az egyházegyesítő zsinatnak. Az ünnepi eseményen hosszú évtizedek álma válik valóra, s az unió kimondásával az Erdélyi Unitárius Egyház újraegyesül a Magyarországi Unitárius Egyházzal. A 16. században alakult egyház négy és fél évszázados viszontagságos története új szakaszához érkezett. Az unitárius egyház, miként a többi protestáns felekezet, a reformáció eredménye, és az egyetlen olyan antitrinitárius irányzat, amely Közép-Kelet-Európában, pontosabban Erdélyben és Lengyelországban intézménnyé tudott szerveződni. A lengyel közösségek a 17. században a katolikus reformáció következményeként megsemmisültek, míg a Kárpát-medencében a magyar unitárius közösségek napjainkig fennmaradtak. (Az erdélyi és lengyelországi fejleményektől függetlenül a 18. század végén Nagy-Britanniában, a 19. század első évtizedeiben pedig Észak-Amerikában alakultak unitárius egyházközségek. A magyarok tengeren túli hittestvéreikkel 1821 után vették fel a kapcsolatot.)
A hagyomány a kolozsvári születésű Dávid Ferencet tartja az unitárius egyház alapítójának. Dávid Ferenc és munkatársai az 1568. évi tordai országgyűlést követően fejedelmi támogatással szervezték első unitárius közösségeiket. A János Zsigmond és az ország rendjei által is pártfogolt mozgalom nem csak Erdély magyarok lakta falvaiban és városaiban talált követőkre, hanem a Partiumban és Baranya megyében is (pl. Nagyvárad, Belényes, Simánd, Temesvár, Pécs stb.). Ezek az előretolt unitárius helyőrségek a 17. század végéig fennmaradtak. Dávid Ferenc püspöksége alatt 12 egyházkör (egyházmegye) működött, élükön egy-egy esperessel. János Zsigmond fejedelem halálát (1571) követően Dávid Ferencet az országgyűlés vallásújítás vádjával elítélte és Déva várába záratta, ahol 1579. november 7-én meghalt. Az unitárius szuperintendens mártíriuma után a felekezet meghasonlott. A Dávid Ferenc hitét követők kisebbségben maradt radikálisabb csoportja a Simándon működő Karádi Pált választotta püspöknek, a mérsékeltebbek pedig a Kolozsvárt székelő és a fejedelem támogatását is élvező Hunyadi Demetert. A hitelvi kérdésekben egyet nem értő közösség vezetői ádáz dogmatikai harcokat vívtak egymással. A szellemi csatározások során Blandrata György és Hunyadi Demeter eltávolították állásaikból a velük egyet nem értő papokat és elkezdték az unitárius egyház szervezeti és dogmatikai egységének megteremtését. Karádi Pál és Hunyadi Demeter halála után az ún. alföldi püspökséghez tartozó közösségek visszatértek a kolozsvári szuperintendens fennhatósága alá. Enyedi György püspök bölcsességének és türelmének köszönhetően nem szakadt frakciókra az unitárius közösség. Báthori Zsigmond uralkodása alatt az ellenzékinek számító unitárius elitet likvidálták (a kivégzéseknek nem vallási, hanem politikai okai voltak), és ezzel olyan csapást mértek az unitárius egyházra, amelyet a következő évszázadokban sem tudott kiheverni.
A református fejedelmek természetesen saját felekezetüknek kedveztek. A vegyes lakosságú városokban egyre befolyásosabbak lettek a reformátusok, így a Rákócziak alatt, az addig unitárius többségű Kolozsvár felekezeti összetétele is megváltozott. Az önálló erdélyi fejedelemség megszűnése a katolikus restaurációnak kedvezett. A 18. században az Erdélyen kívüli unitárius központokat teljesen felszámolták, ekkor szűntek meg pl. a Baranya megyei unitárius közösségek. A türelmi rendeletet követően (1781) szabadabb idők következtek. A felekezet összegyűjthette megmaradt erőit, hatalmas külső és belső építkezésbe kezdett. Új templomok és iskolák épültek, újra kiadhatták kátéikat és énekeskönyveiket, lassan felkészültek a reformkorra. Az 1848−49-es forradalom és szabadságharc, majd az ezt követő politikai elnyomás során az unitáriusok is túlélésre rendezkedtek be. A kiegyezés már Kriza Jánost találta a püspöki székben, és a tapasztalt egyházvezető mindent megtett azért, hogy az általa vezetett felekezet kikerüljön az elszigeteltségből. Nemcsak az angol és az amerikai unitárius közösségekkel vette fel a kapcsolatot, hanem arra is volt gondja, hogy az egyre sűrűbben Pestre rajzó unitáriusok egyházi életét megszervezze. A különféle minisztériumokban elhelyezkedő unitárius értelmiségiek Magyarország fővárosában kis szórványt alkottak, pap és templom nélkül. Az első nyilvános unitárius istentiszteletet Pesten 1869. június 13-án Ferencz József, a későbbi püspök tartotta. Két héttel később a Kolozsváron tartott főtanácsi ülésen határozatba foglalták: mivel Erdély egyesült Magyarországgal, az addig használt hivatalos Erdélyi Unitárius Egyház vagy Vallásközönség helyett a Magyar Unitárius Vallásközönség nevet használják. A magyar unitárius vallásközönség az angol és az amerikai hittestvérek segítségével 1881-ben Budapesten egyházközséget szervezett. 1889-ben a kolozsvári rendkívüli főtanácsi ülésen kimondták, hogy az unitárius egyház neve Magyarországi Unitárius Egyház.
1890-re Budapesten a Koháry utcában (ma Nagy Ignác) felépült az új templom, 1902-ben pedig megszervezték a Duna−Tisza menti egyházkört, amely a Királyhágón túli egyházközségeket tömörítette. A Magyarországi Unitárius Egyházat az első világháború végéig kilenc egyházkör alkotta, 1914-ben a Monarchia 81 401 alattvalója vallotta magát unitáriusnak. A trianoni békeszerződés Erdélyt Romániához csatolta, és ezzel új fejezet kezdődött az egyház történetében, hiszen az addig egységes Magyarországi Unitárius Egyház területileg két részre szakadt. A Románia új határai között maradt nagyobbik egyházrész az 1889 előtti állapotokhoz igazodva újból Magyar Unitárius Egyházként határozta meg önmagát. A püspöki székhely továbbra is Kolozsvár maradt, itt működött az egyik gimnázium és a Teológiai Akadémia. A Duna−Tisza menti egyházkör Józan Miklós budapesti esperes-lelkész vezetésével ideiglenesen létrehozta a Magyarországi Igazgató Tanácsot, és az esperest vikáriusi joggal ruházta fel. A világháborút követő impériumváltás következtében megnőtt a Magyarországra repatriált unitáriusok száma. Az 1920-ban tartott népszámlálás csak Budapesten 2828 unitáriust regisztrált. A megváltozott életkörülmények új feladatok elé állították az egyházvezetést. Az országhatárokon belül széleskörű belmissziói munka kezdődött. Újjászervezték az egyháztársadalmi egyleteket, gondoskodtak a hitoktatásról és a karitatív tevékenységeket is folytatták, ahogy lehetett… A budapesti lelkészi állást is átszervezték és Józan Miklós esperes mellett hamarosan fiatal erők gondoskodtak a misszióról. 1923-ban az amerikai és az angol unitáriusok anyagi támogatásával Budapest déli részében egy bérházat vásároltak. Ez lett az ún. Unitárius Missziói Ház, amelyben bentlakás és gyülekezeti terem működött. A Duna−Tisza menti egyházkörben a világháború előtt szervezett eklézsiák mellett (Hódmezővásárhely, Füzesgyarmat, Polgárdi stb.) újabb egyházközségek és szórványgyülekezetek alakultak (Debrecen, Kocsord, Pestszentlőrinc, Orosháza, Dévaványa, Mezőtúr, Szombathely, Miskloc stb.).
A háború alatt megszakadt külföldi kapcsolatok megújításáért és az erdélyi magyarság sérelmeinek orvoslásáért több angol−amerikai delegáció látogatott Romániába. Bukarestben az illetékes minisztériumokkal folytatott tárgyalás nem sok eredményt hozott, de 1924-től minden erdélyi unitárius egyházközséget egy-egy amerikai egyházközség fogadott testvéréül.
1940-ben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz és ezzel ismét új helyzet állt elő. Hatvanöt egyházközség, harminchárom elemi-, két közép- és egy gazdasági iskola, illetve a Teológiai Akadémia visszakerült Magyarországhoz, de Dél-Erdélyben maradt 53 eklézsia és tíz elemi iskola. A Magyarországi Unitárius Egyház ezúttal Dél-Erdélyben foganatosított rendkívüli intézkedéseket. Tordán az esperes és a főgondnok vezetésével ideiglenesen megszervezték a rendkívüli Egyházi Képviselő Tanácsot. A világháborút lezáró békeszerződések Észak-Erdélyt Romániának ítélték és így visszaálltak az 1940 előtti állapotok. 1949-ben a „Román Népköztársaság-i Unitárius Egyház” új alaptörvényében, érthető politikai okokból, már meg sem említhették a Duna−Tisza menti egyházkört. A magyarországi unitáriusok területileg elszakíttattak az erdélyiektől, de szervezeti szempontból mégiscsak Kolozsvárhoz tartoztak. Az egyházkört esperesi, illetve püspöki helynöki minőségben Budapestről irányították, az elszakadást egyik fél sem mondta ki. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatallal folytatott tárgyalások következtében 1968-ban megkezdődött a Duna−Tisza menti egyházkör felszámolása és önálló egyházzá szervezése, 1971-ben pedig Magyarországi Unitárius Egyház néven teljesen különálló egyházszervezetet hoztak létre és püspököt választottak. Az új Szervezeti Törvény nem csak azt mondta ki, hogy a magyarországi egyházrész önálló, hanem azt is, hogy a lelkészutánpótlást a Budapesti Unitárius Teológiai Intézet biztosítja. (A magyarországi unitárius lelkészek két kivétellel a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karának végzettjei.) 1971-ben tehát megalakult a Magyarországi Unitárius Egyház, így az a paradox helyzet állt elő, hogy a Kárpát-medencében két, szervezetileg is különálló magyar unitárius egyház működött: a romániai mintegy 70 ezer egyháztagot és a magyarországi kb. 10 ezer lelket számlálva. A két egyház egyesítésének gondolata 1989 után sokakban felmerült, de csak az utóbbi évek fejleményei vezettek el az egyházegyesítés megvalósulásához. 2010. november 4-én született meg azon egyezmény, amely előkészítette az egyházrészek újraegyesülését. A zsinat feladata tehát azon túlmenően, hogy kimondja az egyházegyesítést az, hogy elfogadja a közös alaptörvényt, majd ezt követően a Főtanács ún. Szervezeti és Működési Szabályzatot alkot.
A Magyar Unitárius Egyház feladata az elkövetkező években is − a minden határon átívelő − Isten- és emberszolgálat, az evangélium hirdetése, a vallásoktatás, közösségeink szolgálata és keresztény unitárius hitben való megerősítése. A teljes körű egyházszervezeti egység helyreállításával reményeink szerint nem csak lélekszám-növekedést könyvelhetünk el, hanem lelkesedésünk és közös tenni akarásunk is megkétszereződik. Az új alaptörvény, a szervezeti és működési szabályzat keretül szolgál, azt tartalommal csak gyülekezeteink tudják megtölteni, éppen ezért szükségünk van Jézus tanításának szellemében a gyökeres belső megújulásra. Meg kell változnunk, és hinnünk kell az evangéliumban. Nagyon fontos, hogy a valláserkölcsi nevelést az eddigieknél jobban és hatékonyabban végezzük, sokkal erőteljesebb belmissziói munkát kell folytatnunk. Fontos teendőnk a szórványok gondozása és új egyházközségek alapítása. Támogatnunk kell a kis létszámú egyházközségeket. Jobban kell hogy gondozzuk műemlékeinket, könyvtárainkat, levéltárainkat. Létesítenünk kell végre egy egyházi múzeumot kallódó értékeink, műemlékeink megőrzéséért.
Törekvéseinkben „legyen velünk Istenünk az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatit, rendelkezéseit és végzésit, amelyeket őseinknek parancsolt.” 1Kir 8,57−58.
Kovács Sándor teológiai tanár. Szabadság (Kolozsvár)

Kezdődik a IX. Partiumi Írótábor
Kilencedik alkalommal szervezik meg Nagyváradon a Partiumi Írótábort, július 5–7. között. Barabás Zoltán szervező, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke elmondta: idén elsősorban a régió kortárs magyar alkotóira koncentrál a rendezvény, de teret kapnak a kiadók és a kritikusok is.
„Egyrészt szeretnénk felleltározni a rendszerváltás után alkotó partiumi magyar szerzőket, másrészt a 90-es évektől szinte lebénult műkritikának is helyet adunk a táborban” – mondta el Barabás Zoltán. Az elnök fontosnak tartja azt is, hogy az alkotók a kiadókkal tárgyalhassanak, mindkét fél felsorolhassa a problémáit, hiszen tudvalevő, hogy nemcsak a pénztelen írók számára nehéz könyvüket kiadatni, a kiadók többsége is anyagi nehézségekkel küzd.
Az írótábor megnyitóját csütörtökön délután ötkor tartják a nagyváradi Góbé csárdában. Barabás Zoltán köszöntője után zenei témájú ex librisekből nyílik kiállítás, majd a tábor rendszeres meghívottja, Pomogáts Béla irodalomtörténész veszi számba a partiumi magyar irodalomtörténetet. Este több könyvbemutatóra és előadásra is sor kerül, közben Tőzsér József, a Pallas–Akadémia Kiadó vezetője, illetve Kozma Mária főszerkesztő előadását is meghallgathatják a résztvevők.
Másnap reggel Horváth Béla irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem dékánja tart előadást, majd a nap folyamán bemutatják Benő Attila, Oláh József két-két kötetét, illetve Oláh János Száműzött történetek című könyvét. Költők, szerkesztők, műhelytitkok címmel tart előadást Dénes László költő, kiadóvezető. Szombat reggel Tőkés László európai parlamenti képviselő tart előadást Kultúrpolitikánk az Európai Unióban címmel, majd Oláh József költő előadása és Vasy Géza Versvilág című kötetének bemutatója után F. Márton Erzsébet színművész tart műsort Régi váradi dalok címmel.
Az írótábor a hagyományoknak megfelelően díjátadással zárul. Barabás Zoltán elmondta, arra törekszik, hogy a rendezvénysorozatnak összmagyar jellege legyen, tehát ne csak a Partiumból és Magyarországról, hanem más vidékekről is érkezzenek meghívottak.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A Partiumról a IX. Partiumi Írótáborban
Július 5-7. között a nagyváradi Góbé csárdában zajlott le a IX. Partiumi Írótábor, melyen számos érdekes előadás hangzott el és több könyv bemutatására került sor.
Az eseménysorozat csütörtökön délután kezdődött a hivatalos megnyitóval, majd Kisteleki Ibolya zenei vonatkozású ex libris gyűjteményének tárlatnyitójára került sor. Ezt követően dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartott előadást Nagyvárad irodalmi életéről. Az irodalomtörténész a város történetét felidézve beszélt Nagyvárad irodalmi nagyságairól, a jelentősebb irodalmi teljesítményekről. Elhangzott, hogy a város jelentős kulturális központja volt Magyarországnak, először Vitéz János idejében érte el ragyogásának csúcspontját, amikor is reneszánsz művelődési központ volt. Ugyancsak virágkorát élte a város a magyar reformkor idején, de talán a város kiemelkedőbb korszaka XIX. és XX. század fordulóján volt, amikor az Ady Endre nevével fémjelzett irodalmi élet a magyar irodalom egyik legjelentősebb momentumát képezi, mint ahogy korszakos jelentőségű volt a Holnap Antológia megjelenése is. Az impériumváltás után elkezdődött Várad hanyatlása, hiszen központi helyzetűből határvárossá vált, és elkezdődött a magyar lakosság visszaszorulása a román ajkú lakossághoz viszonyítva. Ez a folyamat 1920-ban kezdődött, Nagyvárad az 1970-es években vált román többségű várossá. A 80-as években a bukaresti zsarnokság ellenhatásaképpen jelent meg Nagyváradon az Ellenpontok folyóirat, de általános jellemzője ennek a korszaknak bárminemű magyar irodalmi kezdeményezés elsorvasztása, ami nem a pártcélokat szolgálta. 1990-től ismét gazdag helyi magyar sajtóélet kezdődött el, és a helyi irodalmi életet gazdagítja a kilenc évvel ezelőtt útjára indított partiumi írótábor is, mondta Pomogáts Béla. Az első napon előadást tartott még dr. Major Enikő, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára, majd bemutatkozott a Pallas Akadémia könyvkiadó, bemutatták továbbá Pataki István (Éreosz egén heten meg én) valamint Tóth János és Péter I. Zoltán kötetét (Egy kis séta), és a jelenlevők szemelvényeket hallhattak kortárs partiumi magyar költők román nyelvre fordított műveiből.
A második nap
Másnap, pénteken is több előadás és könyvbemutató színesítette a műsort. Ennek a napnak az egyik legkiemelkedőbb programja a kerekasztal-megbeszélés volt a 21. századi partiumi magyar irodalom ismertségéről. Már a kerekasztal megbeszélés előtt polémia alakult ki annak kapcsán, hogy Papp Für Lajos költő előadásában elárulta, hogy a Poet.hu irodalmi portálon évente huszonhárom ezer vers jelenik meg. Több jelenlevőt megdöbbentett ez a szám, Szakolczay Lajos műkritikus kifejtette, hogy ekkora mennyiségű vers nyilvánvalóan nem képezhet minőséget, ez a versdömping oda vezet, hogy a költészethez nem értő közönség a gagyit olvassa a jó versek helyett. „Az olvasót a jó irodalom felé kell terelni”, szögezte le. Papp Für Lajos válaszában kiemelte, hogy a honlap segített abban, hogy igényesebb irodalmi portálok látogatottsága is megnőjön, ugyanakkor ez a honlap segített abban is, hogy valóban tehetséges költőket fedezzenek fel. A kerekasztal beszélgetésen Pomogáts Béla kifejtette, hogy a magyar irodalom általában, ezen belül a költészet különösképpen nem tudja ellátni azt a feladatot, amit hosszú éveken át betöltött. A magyar költészet mint intézmény belterjessé vált, nagyon sok költő magának ír. A korábban említett 23 ezer megjelenő vers is a költészet lényegtelenné válását bizonyítja. A költészet korábbi közvéleményformáló szerepe az utóbbi húsz évben teljesen erodálódott, de a magyar szellemi élet nem vet számot ezzel a jelenséggel, pedig rá kellene döbbenni a költészet szerepvesztésére, és ezt a nem kedvező irodalmi helyzetet valahogy meg kellene változtatni – figyelmeztetett Pomogáts Béla.
Magyar és európai kultúrpolitika
Július 7-én szombaton délelőtt Tőkés László EP-képviselő tartott előadást Kulturális politikánk az Európai Unióban címmel. Azzal a gondolattal kezdte beszédét, hogy a globalizmus, a »maradék« internacionalizmus és az erősödő kozmopolitizmus korszakában tudatában kell lennünk regionális értékeinknek, vagyis a sajátosság méltóságát kell megélnünk és megőriznünk. Beszédében hangsúlyozta az európai esélyegyenlőség gondolatát. Az Ukrajnában elfogadott nyelvtörvény, mely lehetővé teszi azt, hogy Kárpátalján a magyar hivatalos nyelvvé váljon, megmutatja azt az irányt amerre haladnunk kell – fejtette ki. Tőkés László a továbbiakban elmondta: „Elismeréssel szólhatok az európai soknyelvűség stratégiájáról, amelynek kidolgozásában Leonard Orban román biztosnak is jelentős része volt. Sajnálatos, hogy ő maga nem tudja a saját maga által meghirdetett nyelvi alapelveket például a Babes Bolyai Tudományegyetem esetében alkalmazni.” Tőkés László a kulturális sokszínűséget támogató európai intézményekről beszélt a továbbiakban, kiemelve többek között az Európai Fordítói és Tolmács Szolgálatot, és az Európai Kultúra Fővárosa intézményt. Majd rátért saját tevékenységének ismertetésére az Európai Parlament intézményén belül. Mint elmondta: „Az EP alelnökeként a vallási, egyházi párbeszéd intézményesítésével foglalkoztam. Ezzel kapcsolatban fogadtunk el az Európai Parlament elnökségében egy fontos határozatot, amely beillesztette az egyházakat az európai politika struktúráiba, és alanyi jogot biztosít az egyházaknak, a vallási közösségeknek, sőt, a nem vallási világnézeti közösségeknek is az európai politika alakításában.” Kiemelte, hogy a magyar európai elnökség kiváló alkalom volt arra, hogy a magyar kulturális művelődési politika és az európai művelődési politika terén kihangsúlyozódjon.
Magyarok Európában
Beszéde utolsó harmadában a különböző nemzeti türelmetlenségek veszélyeire hívta fel a figyelmet az előadó, kiemelve többek között azt, hogy a 250 ezres lélekszámú moldvai csángó magyar közösség ellen, kivált az első világháborút lezáró trianoni békediktátum óta vértelen genocídium folyik, melynek következtében a magyarság egyik legősibb kultúráját hordozó közösségének nyelve és identitása tűnik el. „Mindezeket meghaladva beszélhetünk egy olyan kontinentális békeprojektről, amelynek megvalósulásán fáradozik az Európai Unió, szembeállíthatjuk ezt a békeprojektet a békeszereződéseknek a lesújtó hatásával.” Tőkés László kiemelte, hogy az Európai Unióban meg lehet valósítani a magyar uniót, vagyis most a magyar érdek és az európai érdek egybeesik. „Ebben a közegben, az Európai Unióban keressük felemelkedésünk módját” – zárta előadását Tőkés László.
Díjazott
Tőkés László előadást követően Oláh József költő beszélt az érmelléki, vagy onnan származó költőkről. Majd maga Szakolczay Lajos kritikus mutatta be Vasy Géza Versvilág című, verselemzéseket tartalmazó kötetét. F. Márton Erzsébet színművésznő Régi váradi dalok gyűjtőcím alatt szavalt Váradról szóló, Váradhoz köthető verseket. A IX. partiumi Írótábor zárásaképpen és immár nemes hagyományt követve kiosztották a Partiumi Írótábor díját, melyet ez alkalommal Oláh János költő, a Magyar Napló főszerkesztője kapott meg. A laudációt dr. Kösöböcz Gábor fogalmazta meg és olvasta fel. Többek között elmondta: „Oláh János mindhárom műnemben maradandót alkotó, változatos élmény- és érzékenységformákat tárgyiasító, sokoldalú szerző.” A méltató kiemelte Oláh Jánosnak nem csak írói, hanem szerkesztői munkáját is: Oláh János az utóbbi két évtizedben szerkesztőként, kiadóként és irodalomszervezőként több ember munkáját végezte el. „A Magyar Napló című folyóiratot 1994 óta főszerkesztőként irányító Oláh János a kortárs irodalom egyik legrangosabb, széles körben ismert és megbecsült orgánumává, úgymond a magyar irodalom zászlóshajójává tette.” A kitüntetett Tőkés Lászlótól vette át az oklevelet és az emlékplakettet.
Pap István
Erdon.ro

Regionális tanácsokat alakít az EMNP
Július folyamán megalakítja regionális önkormányzati tanácsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be tegnap Nagyváradon Zatykó Gyula, a párt partiumi régióelnöke. Mint elmagyarázta, a testületekre azért van szükség, hogy az önkormányzati munka minél összehangoltabban működjék.
A tanácsok először megyei szinten alakulnak majd meg azokból a képviselőkből, akik az önkormányzati választáson mandátumhoz jutottak a helyi közgyűlésekben, később pedig létrejön a Partiumban a regionális önkormányzati tanács is. A tanácsban részt vevő, zömmel fiatal és politikai pályán tapasztalatlan EMNP-s képviselők a Bálványosi Intézetnek köszönhetően képzéseken vehetnek majd részt, hogy minél felelősségteljesebben végezhessék munkájukat az önkormányzatokban – fejtette ki Zatykó Gyula. Az EMNP partiumi régióját Bihar, Szatmár, Arad és Szilágy megye alkotja, így a partiumi tanács ezen megyék képviselőiből áll majd.
A régióelnök a közelgő romániai parlamenti választások kapcsán azt is megemlítette, hogy az erdélyi magyarság szempontjából a legfontosabb az erős magyar képviselet, amely nem pártot, hanem közösséget képvisel. Ennek érdekében hasznosnak tartaná az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) újbóli összehívását – az erdélyi magyar politikai alakulatokat tömörítő testület nem ült össze, mióta az Erdélyi Magyar Néppártot bejegyezték. A választások előtt egyébként felmérést is készít majd a néppárt, amelyből kiderül, mennyire sikerült az erdélyi magyarok számára érthetővé tenni az új politikai alakulat üzeneteit.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Ahol a dicsértessék egyenlő a jónapottal
Mindig a magyarság és a katolikus öntudat őrzője volt a szilágysági Kárásztelek. Egyfajta „székely” falu a Partiumban, amely a kommunista időkben is megmaradt tisztán magyarnak. A község polgármesterével, a nagy többséggel újraválasztott FALUVÉGI FERENCcel D. Mészáros Elek beszélgetett.
A kárásztelkiekről köztudott, hogy messze földre eljártak dolgozni, lakóhelyet változtattak, de öregségükre többnyire visszaköltöztek szülőfalujúkba, aminek hagyományait mindvégig megőrizték. - Ön is beállt ebbe a sorba?
- Mindez inkább régente volt jellemző, hisz mostanság már idehaza is vannak munkahelyek. De hogy a kérdésnél maradjak, én mérnöki végzettségem okán kényszerültem időlegesen lakóhelyváltásra, a forradalmi változások Nagykárolyban értek. Egyre rosszabbul ment a vállalat, sorozatos leépítések követték egymást, így 1993-ban a családommal elhatároztuk, hogy hazaköltözünk szülőfalumba. Akkor még nem gondoltam arra, hogy polgármester leszek, saját vállalkozásba kezdtem. Három év után, 1996-ban ellenjelölt nélkül lettem elöljáró. Ezt a bizalmat mindmáig megszavazta nekem a lakosság. Egyébként úgy érzem, hogy az első négy év volt a legrizikósabb, már ami az újraválasztást illeti, hisz egy ciklus alatt az elöljárói tisztség „ábécéjét” lehet csak megtanulni. Komolyabb eredményeket is nehéz felmutatni egy választási ciklus alatt, hisz csak egy pályázat kifutási ideje is gyakran hosszabb ennél.
- Mikor belecsapott a politizálásba, illetve a polgármesterségbe, melyek voltak azok a legégetőbb teendői, amelyeket meg kellett oldania?
- 1996-ban még egészen más világot éltünk errefelé, bár a modern élet alapjai már kialakulóban voltak. Hogy az utcák akkori állapotát ecseteljem, még egy követ is nehéz lett volna találni, amivel egy kutyát meg lehetett volna hajítani. Itt nincs sem folyó, sem patakmeder, ahonnan sódert, kavicsot lehet hozni. Az őszi esőzések beálltával lehetetlenné vált a falu utcáin való közlekedés, és ez a település utjainak kilencven százalékára igaz volt. Miután hazaköltöztünk a faluba vásároltam egy platós Arót, amivel elmentem a sarmasági szénbányához beszerezni a téli tüzelőt. Az utcánkba már nem tudtam behajtani. Képzelheti, milyen volt az út állapota, ha nem találtam egy lovas gazdát, aki bevontatott volna. Mindenki azt mondta, ez kész merénylet lenne az állat ellen. Jelenleg minden utca kövezett, amire egy vékony bitumenes réteget öntöttünk, így védekezünk a por ellen. Az ivóvíz volt a másik gond, akkoriban csak ásott kutak voltak, nagy keménységű, nem túl jó tartalommal. Szennyezettség tekintetében jók a vizeink. Adódott egy világbankos pályázat, ami öt megyében zajlott, megyénként húsz-húsz településsel. A szomszédos Kémer községgel egy közös projekt keretében nekivágtunk a vízvezeték építésének. Kémer akkor már egy háromszáz méter mély, kitűnő vizű ártézi kúttal rendelkezett. Nálunk 11,5 km csövet fektettünk, amit 2007-ben fejeztünk be. Talán ez volt a lakosság részéről a leginkább értékelt beruházás.
A település utcáinak rendbetétele mellett, Kémer irányába is elkészült az új út, amit sokan Szabó Ödön útjaként is emlegetnek, hisz a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is közbenjárt az út megépítéséért, aki szintén kárásztelki születésű.
Ez az út nagyon fontos számunkra, hisz megnyílt, illetve lerövidült az út Nagyvárad irányába. Sajnos, ennek jelentőségére a kamionosok is ráéreztek, egy időben csak úgy dübörögtek át a falun, aminek meg is lett az eredménye, a könnyűszerkezetű műút jócskán megrongálódott. Azóta megszélesítettük a közlekedési felületet, most már egy új aszfaltozásra lesz szükség, még annak árán is, hogy a forgalom meg fog növekedni. Tudni kell, hogy eleddig úgy Kárásztelek, mint Kémer zsáktelepülések voltak.
- Közintézmények terén hogyan állnak, itt sikerült-e kihasználni az adódó lehetőségeket?
- Mi nagyban tiszteljük az elődök munkáját, tudjuk, hogy izzadsággal valósítottak meg mindent. Éppen ezért az öröklött épületeinkre mindig is különösképpen vigyáztunk, de emellett a modernizálás sem maradt el. Ma már elmondható, hogy a falu nyolcosztályos iskolája, és egyéb létesítmények is a legmodernebb eszközökkel felszereltek.
- A kárásztelki emberekről az a hír járja, hogy elvándorolnak messze a nagyvilágba, majd végleg hazatérnek szülőfalujukba. Ma is érvényes ez a sajátosság?
- A kárásztelki ember mindig is kitekintő volt, akár a világvégére is elment családja boldogulásáért. Talán ma már ez nem mondható el ilyen határozottsággal, hisz idehaza is adottak a munkalehetőségek. Egyre több fiatal fogott gyümölcsös telepítésbe, az állattartás felfutóban van. Emellett nagyberuházók is megjelentek a faluban, pezsgőgyár épül nálunk, amihez egy huszonhét hektáros újtelepítésű szőlős is társul. Műanyagot újrahasznosító kisüzem működik a faluban, ez szintén több család megélhetését biztosítja. Egy helyi testvérpár malmot és pékséget nyitott a közeli Sarmaságon, ott naponta hatvan embernek akad munka. A vállalkozó szellemű kárásztelkiek sora itt még nem merült ki, van egy vízszintes fúrást végző társaság, egy ipari csarnokok építésére szakosodott építkezési vállalkozó, aki naponta szülőfalujából szállítja a munkásai egy részét. Mindent összevetve, Kárásztelken csak az nem talál munkát, aki nem akar, és a fizetések is jóval méltányosabbak, mint ami az olasz érdekeltségű könnyűipari cégeknél tapasztalt.
- Beszéljünk egy kicsit a község lakossági összetételéről, hány ember ügyes-bajos gondja hárul a polgármesterre?
- Kárásztelek a községközpont mintegy ezer, magyar ajkú, szinte teljesen katolikus közösség lakja, ide tartozik még az ötvenhét lelket számláló, románok lakta Domoszló.
Kárásztelek egy kissé archaikus falunak tűnik, ez az ősiség a kemény diktatúra idején a közeli román települések sűrűjében is megőrizte az itt élőket kompakt magyar közösségként.
- Milyen valójában a kárásztelki ember?
- A kárásztelki ember mindazon túl, hogy szerencséjét megkeresni könnyen elindul a világba, nagyon konzervatív. A római katolikus vallás az itteniek számára az egyedül elfogadott, kizárólagos. Mivel a románok között kevés a római katolikus, ezért a keveredés a két nemzetiség között szinte kizárt, vagy legalábbis ritka, emellett a faluban ragadottak könnyen belegabalyodnak a román beszédbe. A férfiak többsége annyival maradt, amit a katonaságnál megtanult. Míg a szomszéd faluban, a már említett Kémeren hét felekezet híveket talált, addig nálunk mindig féltve őrizték az ősök vallási felfogását. Van is erről egy mendemonda. A református vallás térhódítása idején, amikor meghallották, hogy feléjük is jönnek a hittérítők, küldöttséget menesztettek elébük a falu határáig. Fogadták őket illendően, majd megkérdezték tőlük van-e náluk rózsafüzér és tisztelik-e Szűz Máriát, mert ha nem, akkor jobb, ha sarkon fordulnak. A karakánság még mindig érték, a becsületszó is kötelez, s az utcán végig menve az emberek zöme még mindig „dicsértessék”-kel köszöntik egymást.
erdelyiriport.ro

"Össze kellene kapnunk magunkat"
Marosvásárhelyre vándorolt a KITÁSZ
Első alkalommal adott otthont Marosvásárhely a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) éves vándorgyűlésének. A 21. találkozót a szentendrei székhelyű szervezet a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel közösen hozta létre. A kétnapos, előadásokban gazdag rendezvénysorozatról, az idei KITÁSZ-közgyűlésről, illetve a Kárpát-medencei irodalmi társaságok helyzetéről dr. Medvigy Endre irodalomtörténésszel, a szövetség leköszönt elnökével, jelenlegi tiszteletbeli elnökével és Molnár Péterné ügyvezető elnökkel beszélgettünk szombat este, Kilyén Ilka színművésznő műsora, a Bod Péter Diakóniai Központban zajló vándorgyűlés zárómozzanata előtt.
– Nyújtsunk át olvasóinknak egy KITÁSZ- névjegykártyát.
– A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége a rendszerváltás után, 1992-ben alakult meg Irodalmi Társaságok Szövetsége néven. Varga Domokos író alapította a Kárpát-medencei összefogás, az egységes magyar nemzet, magyar kultúra jegyében, ő volt a KITÁSZ első elnöke. A szövetség elsőszámú tevékenysége az éves irodalmi vándorgyűlés megszervezése. Ezekre a tapasztalatcserékre mindig más-más helyszínen kerül sor, minden alkalommal a választott település múltjára, jelenére, irodalmi, történelmi értékeire összpontosítunk.
– Járt már Erdélyben a szövetség?
– Gyergyószentmiklóson tartottunk korábban vándorgyűlést, de találkoztunk már a Partiumban is, Aradon, Nagyváradon, Nagyszalontán.
– Milyennek értékeli a marosvásárhelyi együttlétet?
– Színvonalas előadások hangzottak el az idei vándorgyűlésen is. Érdekes színfoltnak számított Gazda József A harmadik ág című könyvének bemutatója. A mű rávilágít arra, hogy a világban szétszóródott magyarok mindenhol megállják a helyüket, kivívják a világ megbecsülését. Ez az üzenet derűlátásra ad okot, azt sugallja, hogy idehaza, a Kárpát-medencében is meg tudunk maradni.
– Hogyan alakult az elmúlt időszakban a KITÁSZ létszáma?
– Sajnálatos módon jelenleg kevesebb tagszervezetünk van, mint korábban. Volt idő, amikor 60-70 szervezet is tartozott hozzánk, most mindössze 25-30-an alkotják a KITÁSZ-t. Egyes tagszervezetek elöregedtek, megszűntek, vagy bizonyos okokból elmaradtak tőlünk. De szándékunkban áll építkezni, fiatalítani a szövetséget.
– Vannak-e közös vonások a térségben működő irodalmi társaságok helyzetét illetően?
– Sajnos, a Kárpát-medencei magyar társadalmat az elöregedés jellemzi. A magyar kultúra sorsa azon áll vagy bukik, hogy megvan-e az a közösség, amelyre épülhet. A kulturális értékek terjesztéséhez dinamikus közösség szükséges. Össze kellene kapnunk magunkat. Meg kellene változtatni a népesedési szokásokat, az egykézés helyett 3-4 gyermek vállalására lenne szükség. Ez elhatározás és nemzeti öntudat kérdése. Időben kellene ezt meggondolni, amíg még van visszaút. A tudatosításban nagy felelősség hárul az értelmiségiekre, a politikusokra, a magyar nagy családok anyagi hátterét biztosítani hivatott gazdaságpolitikára.
– Az idei KITÁSZ-közgyűlésen tiszteletbeli elnöknek választották.
– 15 évig a szövetség elnöke voltam, tavaly mondtam le erről a tisztségről, helyemet Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész vette át. Ami a tiszteletbeli elnökséget illeti, úgy gondolom, hogy van rálátásom a szövetség több mint két évtizedére, szellemiségére. Áttanulmányoztam a Kárpát-medencei magyarság irodalmának ága-bogát, elfelejtett szerzők felkutatásával foglalkoztam. Mindezen tapasztalatok birtokában új minőségemben is segíteni tudom a KITÁSZ munkáját.
– Születtek-e más jellegű döntések is a közgyűlésen?
– Elhangzottak javaslatok arra vonatkozóan, hogy a nagy távolságok miatt ezután a trianoni határokon belül kellene megtartani a vándorgyűlést. Ennek a rendezvénysorozatnak viszont éppen az a jellegzetessége, hogy a Duna-tájon ide-oda kirándulunk, tapasztalatot cserélünk. Szerencsére az említett javaslatot nem fogadta el a közgyűlés.
– Hogyan ítéli meg, hogy a jelenlegi elnök nem vett részt a vándorgyűlésen?
– Nem ismerjük távolmaradásának okát, mindenesetre nem biztató, hogy nem jött el. Én a továbbiakban is megadnám neki a lehetőséget, hogy bizonyítson.
– Lehet-e már tudni, hogy hol találkoznak jövőben a KITÁSZ tagszervezetei?
– Várhatóan Sárospatak tájékán lesz a soron következő vándorgyűlés.
– Molnár Péterné egy éve látja el az ügyvezető elnöki teendőket a szövetségben. A közgyűlés résztvevőinek a KITÁSZ fiatalítására vonatkozó javaslatairól, illetve személyes vásárhelyi benyomásairól kérdeztük.
– Az ifjúság bevonása kapcsán felmerült a táborszervezés gondolata, és az is, hogy pályázatot lehetne kiírni a fiatalok számára, a nyerteseket pedig magunkkal vihetnénk a következő vándorgyűlésre. Ami az idei helyszínt illeti, úgy gondolom, Marosvásárhely nagyon jó választás volt. Kiváló előadásokat hallhattunk, esti sétánk során mindannyiunkat lenyűgözött a város. A Bod Péter Diakóniai Központban pedig kifogástalan vendéglátásban volt részünk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

NAGY KIHÍVÁS
Országvédelem Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között
A semmiből szervezte meg a Honvéd Vezérkar a partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területek védelmét.
Nagy kihívás elé állította a Magyar Honvéd Vezérkart a második bécsi döntés eredményeként visszakapott partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területeknek az ország védelmébe történő betagolása. A katonaföldrajzi szempontból igen változatos országrész katonai megszervezése a korlátozott lehetőségekkel rendelkező Honvédség szervei számára igen
megterhelő szervezőmunkát és anyagi áldozatot jelentett.
A továbbra is feszült viszony miatt a Román Királysággal szembeni határ biztosítása mellett ugyanis fő szempont egy új – sorban a IX. – hadtest felállítása volt. Az új seregtest a katonai közigazgatás megszűnése után, az Erdélyben véglegesen elhelyezett csapattestek működését fogta össze. A katonai szervezés irányítását a Honvéd Vezérkar főnöke megbízásából a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg-parancsnokság végezte. Az első lépésben meghatározott területbiztosító feladatokkal a VI., a VII. és a gyorshadtestet, illetve a hadsereg-parancsnokságnak közvetlenül alárendelt 1. és 2. gépkocsizó dandárt bízták meg.
Feladatuk az Erdélybe települő és ott végleg berendezkedő katonai alakulatok és szervek felvonulásának, az erdélyi területeken tevékenykedő Erődleszerelő Parancsnokság és a különböző építő és karbantartó műszaki alakulatok működésének biztosítása volt. A határvédelem megszervezését Nagy Vilmos gyalogsági tábornoknak 1940. október 26-án és 29-én kiadott rendeletei szabályozták.
A passzív határvédelem biztosítása érdekében
a VI. hadtestet (Kolozsvár) a pécsi 4. határvadász-dandárral, a VII. hadtestet (Marosvásárhely) pedig a beregszászi 7., a komáromi 2. és a sátoraljaújhelyi 3. határvadász-dandárral erősítették meg.
Szükség esetén a seregtestek saját – stratégiailag fontos helyeken elhelyezett – alegységeiket is igénybe vehették. A fent említett seregtesteken kívül a közel 1000 km-es határvonal közvetlen védelmében és őrzésében 19, az erdélyi bevonulásban részt vett határvadász-zászlóalj is közreműködött. Új hadtest születik
Az új „erdélyi” csapattestek megalakulásával az 1. hadsereg-parancsnokság és a neki alárendelt seregtestek tevékenysége november végén lezárult, úgyhogy azok visszatérhettek békehelyőrségeikbe. Feladatkörüket a IX. hadtestparancsnokság vette át, mely a Budai Várban alakult meg az I. hadtestparancsnokság támogatásával.
A Stirlig László altábornagy irányítása alatt álló új seregtest november 20-án kezdte meg működését Kolozsvárott. Az új hadrend szerint a hadtest három gyalogdandár-parancsnoksággal (25. – Nagyvárad, 26. – Dés és a 27. – Marosvásárhely), illetve a nekik alárendelt alosztályokkal rendelkezett volna.
A három seregtestből, ember és anyagi korlátok miatt, csupán kettőt sikerült hadrendbe állítani. A dandárok állományát 18 megszüntetett határvadász-zászlóalj átszervezett állománya adta. A dandárok egy-egy gyalogezrede és tüzérosztálya mozgósítás esetén ikreződött.
Az ezredek tényleges állományukat megosztva és tartalékosokkal feltöltve létrehozták a harminccal magasabb hadrendi számú ikerezredüket. A tüzérosztályok hadrendi számukat megtartva két osztályos tüzérezreddé alakultak át.
A dandárok alárendeltségében lévő gyalogezredek egy-egy zászlóalját (nagyváradi 25/I., a kolozsvári 26/I. és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóaljat) különleges határvédelmi feladatokkal bízták meg, s ezért magasabb állományon tartották őket. Ezt a lépést elsősorban a Román Királysággal szemben húzódó, sokkal sebezhetőbb dél-nyugati határvonal tette szükségessé.
Annak ellenére, hogy a Román Királysággal való katonai konfliktus veszélye egy időre elhárult, az ország határainak védelme a Honvéd Vezérkar számára továbbra is elsődleges célt jelentett. A védelmi feladatok ellátása elsősorban a véglegesen Erdélybe helyezett határvadász-csapatokra hárult.
1940 végétől tehát a IX. hadtest kiegészítési területén, Váradlestől a Borsai-hágóig hét határvadász-zászlóalj (a 2., 21., 22., 23., 24., 32. és a 33.) és három határvadász portyázó osztály (59., 61., és a 60.) tevékenykedett.
A magas fekvésű, nehéz terepviszonyok között védő zászlóaljakat (21., 32. és 33. hv. zlj.) hegyi felszereléssel látták el és a könnyebb irányíthatóság miatt a 24. határvadász-zászlóaljjal együtt, a Gyergyószentmiklósra települt sátoraljaújhelyi 9. határvadász-dandár parancsnokság (pk. Lánghy Emil gyalogsági tábornok) alárendeltségébe helyezték. A nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljakat pedig a Marosvásárhelyen megalakult 69. határvadászezred-parancsnokság alá vonták.
A fent említett alakulatokon kívül ugyanakkor számos hadtest közvetlen tüzér-, műszaki-, híradós-, illetve gyors- és vonatalosztálya, illetve néhány önálló műszaki alosztálya is Erdély területén nyert elhelyezést. A továbbiakban a két Fővezérség-közvetelen csapattesten kívül (101. híradóezred II. zászlóalja és a 105. légvédelmi tüzérosztály) a munkácsi 1. hegyidandár parancsnokság Máramarosra, a magyar Királyi Honvéd Légierő három repülőszázada pedig Szamosfalvára települt. Hadiállapotban A Honvédség alakulatainak erdélyi berendezkedését követő békeidőszak rövid életű volt. A német csapatok Jugoszlávia ellen megindított hadműveletébe 1941. április 12-től a magyar Honvédség is bekapcsolódott. A Délvidéki magyarlakta területek birtokbavételében, az a néhány erdélyi helyőrségű csapattest is részt vállalt, amelyek az 1. lovasdandár alárendeltségében tevékenykedtek. Az erdélyi csapatok feladata főleg folyammegfigyelésben és a csetnik gócpontok felszámolásában merült ki.
A magyar katonai vezetés számára sokkal nagyobb problémát jelentett azonban a német-szovjet viszony várható alakulása, amely további álláspontját is jelentős mértékben befolyásolta. A Románia elleni konfliktus lehetőségét 1941 tavaszán egy, a Szovjetunió elleni támadás eshetősége váltotta fel.
A Szovjetunió elleni katonai részvétel mellett – az eddig elért revíziós eredmények megtartása, illetve újak elérése érdekében – kardoskodó Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke elképzeléseit a magyar politikai vezetés nem osztotta és ebben a kérdésben óvatosságra intett.
A magyar politika ezen álláspontját a június 26-i kassai és rahói támadás azonban keresztbe húzta. Az események hatására a Kormányzó élt az 1920. évi XVII. tc. 2. paragrafusának 2. bekezdésében biztosított jogával. Ennek megfelelően a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulását kikérve elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot kimondását.
A Szovjetunióval szemben 1941 júniusában beállt hadiállapot következtében a m. kir. Honvédség keleti hadszíntéren bevetett seregtesteinek kötelékében a hadműveltek két éve alatt számos erdélyi helyőrségű csapattest teljesített szolgálatot.
Így pl. a Gyorshadtest kötelékében a 13. és 14. kerékpáros-zászlóalj, a tragikus sorsú 2. hadsereg kötelékében a 25/2. és a 27/2. könnyű ágyús üteg, a 9. élelmező oszlop, a Megszálló Erők kötelékében pedig a zilahi 55/II. gyalogzászlóalj vett részt a harcokban.
Ez az időszak azonban hátországban maradt csapatok számára sem volt eseménymentes, hiszen a magyar-román határon 1943. november 20-ig a források 74, sok esetben tragikus kimenetelű határincidenst jegyeztek, amelyek a két fél közötti feszült viszonyt bizonyították.
A keleti hadszíntér eseményeiben bekövetkezett fordulat a magyar katonai felsőbb vezetés figyelmét a keleti határrész, illetve az Erdély területén állomásozó erők megerősítésére fordította. A keleti határrész egyik alapvető – nem összefüggő rendszert képező – elemének, az Árpád-vonal erdélyi szakaszának építése már 1940-ben kezdetét vette.
Az Országos Erődítési Parancsnokság kirendeltségének felügyelete alatt hatalmas anyagi és emberáldozatokkal készült vasbeton védelmi rendszert, amely a Keleti Kárpátok hágóit és szorosait volt hivatott lezárni, az 1941 októberétől fokozatosan hadrendbe állított erődszázadok szállták meg.
A 13 erődszázadot, amely a felállító határvadász-zászlóalj hadrendi számát viselte, 1942. október 1-jétől a 9. határvadász-dandárnak rendelték alá és annak a védelmi rendszerébe vonták. A gyengén – általában zsákmányanyaggal felszerelt – erődszázadok mellet Erdély délkelti határszakaszának védelmét, a 27 határőr-zászlóaljból álló Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága egészítette ki.
A régi székely határvédelmi hagyományokat felelevenítő milícia rendszerű szervezet alapjait Kozma István vezérőrnagy felügyelete alatt 1942. március 1-jén fektették le. Parancsnoksága 1943. május 1-jén kezdte meg működését. Az eredeti elképzelés szerint 28 zászlóaljat terveztek felállítani, amelyek személyi állományát idősebb korosztályok képviselték volna.
Békeidőben csak a keretekkel létező alakulatok alosztályait a székely városok, falvak állították volna fel. A honvédek harcképességét meghatározott idejű fegyvergyakorlattal kívánták tökéletesíteni. A zászlóaljak szervezésében és kiképzésében szinte a teljes székelyföldi katonai-, kiegészítő- és leventeparancsnokság részt vállalt.
A zászlóaljak állománya később annyiban módosult, hogy az öreg honvédek mellé a legfiatalabb korosztályokat is beosztották, tehát apa fiával együtt vett részt szülőföldje védelmében. A határőr-zászlóaljakon kívül a Határvédelmi Erők parancsnokságának a 9. határvadász-dandár és a 69. határvadász-ezred is alárendeltségébe lépett.
Hadrendi változások
Az Erdélyben állomásozó seregtestek szervezetében az 1943. október 1-jén életbelépő ún. Szabolcs-hadrend is jelentős változásokat eredményezett. Jelentősebb lépésként a 25. könnyű hadosztályt gyaloghadosztállyá szervezték, míg a jobb vezetés érdekében Székely Határvédelmi Erők keretén belül határvadászcsoport-parancsnokságokat hoztak létre: a 65.-et Gyergyószentmiklóson, a 70.-et Csíkszeredán, a 67.-et Sepsiszentgyörgyön, a 68.-at Székelyudvarhelyen, a 69.-et pedig Marosvásárhelyen. A határvadász-zászlóaljak ütegeit pedig két hegyitüzérosztály-parancsnokság alá vonták. Az 1. tüzérosztály parancsnoksága Csíkszeredán, a 2. osztályé pedig Marosvásárhelyen székelt.
Továbbá a 68. határvadászcsoport-parancsnokságának alárendeltségébe helyezték a Nagybereznáról Sepsiszentgyörgyre irányított 26. határvadász-zászlóaljat és ugyancsak itt felállították a X. hadrendi számmal ellátott utász- és híradó-zászlóaljat. A X. székely vonatosztályt Csíkszeredában szervezték meg. A X. szám a Határvédelmi Erők parancsnoksága átszervezésével tervbe vett új hadtest számát jelentette, ami a hadiesemények miatt nem valósult meg. A folyamatos átszervezések és fejlesztések ellenére az erdélyi határvédelem igen törékenynek bizonyult.
A román határvédelem szempontjából főleg a Székelyföld védelme hagyott kívánnivalót maga után. A „Kosnai nyak” okozta előnytelen védekezési lehetőségek miatt körkörösen védhető zászlóaljtámpontokat alakítottak ki Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, illetve Parajd térségében. A magyar katonai vezetés terve szerint az R (román) határvédelem keretén belül öt határvadász-csoport védett volna, amelyekhez észak-nyugaton a Borgói-hágótól Máramarosig az 1. hegyidandár egységei csatlakoztak. A hadvezetés a Székelyföld védelmében a 27. székely könnyű hadosztály egységeivel is számolt. A nyugati határszak megszállását pedig az ország belterületéről átirányított csapattestekkel oldották volna meg. Ezek a tervek az 1944 tavaszán bekövetkezett katona-politikai események miatt nem valósultak meg.
Két tűz között
Magyarország 1944. március 19-i megszállása, illetve a szovjet csapatoknak, az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette. Az román határvédelem mellett fel kellett készülni az O (orosz) határvédelemre is.
A magyar politikai és katonai vezetés nem számolt azzal, hogy az orosz csapatok szükségesnek tartják majd a Kárpátok erődített vonalának áttörését, ennek ellenére azonban az északkelti határ védelmét megfelelő körültekintéssel kezelték. A megszállást követően életbe lépő mozgósítás a IX. hadtest csapatait is érintette.
Közülük 1944. április elején a 25. gyalog- és a 27. könnyű hadosztály a galíciai hadszíntérre vonult. A délkeleti határvonal védelme így tehát a Székely Határvédelmi Erők 1944. március 22-én mozgósított csapataira hárult. A Keleti Kárpátokba felvonult parancsnokságok és csapattestek 1944 tavaszán-nyarán erődítési munkálatokat, illetve kiképzési gyakorlatokat végeztek, harci tevékenységre azonban nem került sor. Románia 1944. augusztus 23-i átállásával a magyar határok védelme lényegesen átértékelődött.
A két ország között beállt hadiállapot miatt a magyar katonai és politikai vezetés figyelme, a Déli Kárpátok hágóinak lezárása érdekében, Dél-Erdély felé irányult. A dél-erdélyi hadműveletekkel egy időben, a magyar hadvezetés a teljes román-magyar határ lezárását is elhatározta. Ennek megvalósítását a rendelkezésre álló határvadász-csoportokra bízta.
A rendelkezés értelmében az Ojtozi-szorostól a Borgói-hágóig terjedő határszakaszt négy (67., 70., 65., és 69.) határvadász-csoport szállta meg, amelyeket a Határvédelmi Erők parancsnoksága fogott össze, míg a tőlük északra, Felsővisóig védekező határszakaszon két (71. és 72.) határvadász-csoport védett. Utóbbiak fölött a 9. székely határvadász-dandár rendelkezett.
A határvédelemben szerepet vállalt csapatoknak tilos volt a határt átlépniük, azonban román részről sokszor érte őket támadás. Ez azonban elenyészőnek bizonyult azokhoz a harci eseményekhez képest, amelyek a Székelyföld és Erdély hadműveleti területté válása váltott ki.
Berekméri Árpád-Róbert
1974-ben született Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas elméleti líceumban végezte, majd Kolozsvárott, a BBTE-en történelemtanári diplomát szerzett. 2003-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Főbb érdeklődési területe a Horthy-kor katonatörténete, illetve a helytörténet.
Fontosabb munkái:
Fegyver alatt (A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara, 1940-1945). (Under the weaponry. The officer corps of the royal Hungarian 27th secler light division of Marosvásárhely, 1940–1945) Marosvásárhely, Mentor kiadó, 2008. 289 p. és 32 old. képmelléklet. (ISBN: 978-973-599-301-6)
A marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály története megalakulásától 1944 szeptemberéig. (The history of the 27th székely light division from its formation to September 1944) = Hadtörténelmi Közlemények. 118 (2005). 1–2. sz. 152–184; Székelyföld. 9 (2005). 11. sz. 77–96, 12. sz. 60–86.
Berekméri Róbert
Transindex.ro

Tusványos – Papp Előd szerint két fajta politikus létezik: autonomista és román
Tusványos negyedik napján az autonómiával kapcsolatos különböző nézeteit osztotta meg Borbély Zsolt Attila (alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács), Papp Előd (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt), Szilágyi Ferenc (Erdélyi Magyar Néppárt), Bakk Miklós (politológus, Kolozsvár), Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét Ferencz Csaba helyettesítette.
Borbély Zsolt Attila elmondása szerint az elmúlt 22 év alatt az autonómia ügyében érdemi előrelépés nem történt. Az autonómia szempontjából azonban több korszakot is elkülönít. Az első korszak 1990 (1989. december 21. vagy 25.)-1992. október 21. közé határolható be. Ebben a korszakban alakult meg az RMDSZ, ami 1993-ban lépett kormányra. 1993-1996 között egy Ianus-arcú korszak következett az RMDSZ életében. Véleménye szerint lassú lépések történtek a jó irányba. Elmondása szerint ez csak a román kormányra való nyomásgyakorlással lehet sikeres, másik oldalról pedig külpolitikai nyomással. Elmondta, hogy 1996-ban az RMDSZ azt közvetítette a világ fele, hogy nincsen szükség az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére.
Bakk Miklós autonómiatervező az autonómiáról való beszélgetés nehézségeiről vallott. Véleménye szerint az autonómia címszó alatt egy diszkurzív keretet értünk, ami arra szolgált, hogy megteremtsen egy politikai közösséget. Elgondolása szerint az autonómia nem cél, hanem eszköz a közösségi élet megszervezéséhez. Az autonómiának nem kell egységesnek lennie, különböző módon nyilvánulhat meg más-más térségekben. A regionális reformokról úgy vélekedett, hogy két alapvető jellegzetességgel rendelkeznek: az egyik az, hogy ezek a reformok történelmi és kulturális alapokra épülnek, a másik pedig, hogy biztosítják a Székelyföld területi autonómiáját.
Ferencz Csaba arról beszélt, hogy miként munkálkodik a Székely Nemzeti Tanács az autonómiával kapcsolatos kérdéskörben. Elmondta, hogy ez a tanács egyelőre amatőr szinten működik, viszont reméli, hogy többet tudnak letenni amatőrként, mint a profi szervezetek. Kihangsúlyozta, hogy fontos az együttműködés az amatőr és profi szervezetek között.
Szilágyi Ferenc a partiumi autonómia kérdéskörével foglalkozik. Elmondása szerint az autonómiával jóval később kezdtek foglalkozni a Partiumban. A Partium hátránya ilyen téren az, hogy ebben a régióban nincsen hagyománya az autonómiának, identitáshiány lépett fel és nincsenek markáns magyar központok. A Partium lakossága az erdélyi magyarság mintegy egyharmadát teszi ki. Partium egyik jelentős előnyének tartja, hogy egy egységes nyelvterületet képez 12 millió magyarral, hiszen csupán mesterséges határ választja el őket egymástól. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Partium kelet fel inkább zárt, míg nyugat fele nyitott. Partiumban 2010-ben kezdtek el foglalkozni komolyabban az autonómiával. Nyolc területi változatot dolgoztak ki ennek kapcsán, melyekben a két alapvető szempontot kombinálták, miszerint az autonómiához szükséges lehatárolni egy adott területet, melyen a lehető legnagyobb a magyarok aránya, illetve a magyarság lehető legnagyobb részét foglalja magába. Ez Partium esetében kissé ellentmondásos, ennek következtében született meg a nyolc területi változat.
Papp Előd azt nyilatkozta, hogy ugyan sikerült elindulni az autonómia felé vezető úton, azonban még tényleges eredmények nem születtek. A továbbhaladásra, fejlődésre, tevékenykedésre buzdít. Elmondása szerint az EMNP is az autonómiáért jött létre.
A beszélgetés meghívottjai egyetértenek abban, hogy a megmaradás akkor garantált, ha létrejön az autonómia. Bodó Réka
Erdély.ma

Gyorsul a magyarság „porladása"
Minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyar nemzetiségűek aránya Romániában, annál nagyobb volt a számbeli csökkenés – állapította meg Kiss Tamás és Barna Gergő, akik a 2011-es népszámlálás magyar vonatkozásait összegezték. Arra is fölhívták a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságon belül egyre dominánsabb szerepet játszanak a Székelyföldön élők.
2011-ben tartottak népszámlálást Romániában, amelynek előzetes eredménye szerint az ország népessége 12,2 százalékkal csökkent, így 19 042 936 fő élt keleti szomszédunkban. A Regátban a népességcsökkenés mértéke 13,1 százalékos volt, szemben az erdélyi 10,3 százalékos értékkel. A veszteség az ország keleti/délkeleti megyéiben volt a legnagyobb, míg viszonylag kismértékű volt a népesség csökkenése Temes és Kolozs megyékben, illetve a magyar többségű Hargitában és Kovásznában. A jelentős magyar lakossággal bíró Maros, illetve Bihar megyékben szintén jóval az átlag alatti volt a népességcsökkenés – olvasható Kiss Tamás és Barna Gergő tanulmányában.
Székelyföldön a magyar népesség csökkenése 7 százalékos volt, ami jóval az országos érték alatti, és megfelel a 2002–2011 közötti változásnak. A Partiumban a magyar népesség az országos átlagnak megfelelően alakult, és szintén megfelel az 1992–2002 közötti folyamatoknak. Közép-Erdélyben már az országos átlagnál kedvezőtlenebb folyamatokat találtak. Az igazi probléma azonban a szórványrégiókban észlelhető, ahol – amellett hogy az országos folyamatoknál jóval kedvezőtlenebb a magyar népesség számának alakulása – a demográfiai szétporladás az egy évtizeddel korábbiakhoz képest is felgyorsult – szerepel a tanulmányban.
Visszaszorulás a városokban
A szerzőpáros azt is megállapította, hogy minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyarok aránya 2002-ben, annál jelentősebb volt a számbeli csökkenés. A magyar többségű és magyar dominanciájú településeken a népességcsökkenés az országos átlag alatti, viszont a szórvány- és a szórványosodó közösségek esetében meghaladja a 30, illetve a 20 százalékot – teszik hozzá.
Az eredmények azt mutatják, hogy jelentős mértékben megváltozott az erdélyi magyar népesség belső szerkezete. A százezer fölötti nagyvárosokban élők aránya 1992 és 2011 között 26-ról 21 százalékra esett, miközben a (nem metropolisz-övezethez tartozó) falvakban lakóké 38-ról 44 százalékra nőtt – olvasható a tanulmányban.
Tömbösödés A magyarok társadalmi pozícióira negatívan hat, hogy a közösség egyre nagyobb hányada koncentrálódik rurális jellegű településeken. E mellett az erdélyi magyarok „tömbösödése” is figyelemre méltó jelenség. 2002-höz képest 48-ról 53 százalékra nőtt azok aránya, akik magyar többségű közigazgatási egységben élnek, a székelyföldiek pedig – az 1992-es 33 százalékkal és a 2002-es 35 százalékkal szemben – immár a teljes erdélyi magyar közösség 38 százalékát teszik ki – olvasható az elemzésben.
Az elvándorlást illetően 2000-et követően Lengyelország mellett Románia vált a legfontosabb kelet-európai kibocsátó országgá. A népszámlálási eredmények is megerősíteni látszanak azokat a feltételezéseket, miszerint 2-2,5 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen külföldön. A legnagyobb mértékben a moldvai régió, illetve Dél-Erdély érintettek az elvándorlásban, míg a legkevésbé épp a magyarok által nagyobb arányban lakott területek, a Székelyföld, a Partium, Közép-Erdély, illetve a magyarok által kisebb arányban lakott Bánság – állítja a szerzőpáros. Kovács András
mno.hu
Erdély.ma

A Harangszó augusztusi második számából
Augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét számtalanszor megtépázta és eltorzította a történelem alakulása. Ezt a folyamatot kíséri végig Csohány János egyháztörténész István király ünnepéről című írásában. Újkenyér ünnepe kapcsán a hálaadás érzéséből születő adakozásra emlékeztet vezércikkében ifj. Tolnay István. Írásának címe: Hála-adás. Szintén e témát tárja elénk igei gondolatfüzérében A Lélek csendje rovat szerzője, Balázsné Kiss Csilla. Ismét jelentkezik a lap Református egység című rovata, melyben ezúttal a királyhágómelléki és a tiszántúli nőszövetségek debreceni találkozójáról olvasható egész oldalas tudósítás Tóth Zsigmond és Szécsi Andrásné tollából. A 21. érmelléki kórustalálkozóról számol be Hermán Csaba az Éneklő egyház rovatban. Ugyanott a Zilahi Egyházmegye kórustalálkozójának részleteit ismerteti Orosz Otília Valéria. Vetés, Bere, Csomaköz, Magyarcsaholy, Piskolt és Hadadnádasd temploma szerepel ezúttal Emődi Tamás sorozatának legújabb részében, melyben a Partium református műemlék templomait mutatja be, a lap Hit és kultúra rovatában. A Hadadon tartandó egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programja mellett a Karcagon tartott Kárpát-medencei presbiteri konferenciáról számol be a Presbiter oldal.
A Mozaik oldalon Makay Botond anekdotája és Kupán Árpád könyvismertetője olvasható. A nagyváradi Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.
Nyugati Jelen (Arad)

Fantázia az összevont osztályban
Az első kiadás, úgy tudom, sikerkönyv volt. Mikor is jelent meg?
2001-ben jelent meg, ugyanezeknek a szerzőknek a tollából. Schneider Németh Antal nyugalmazott tanár úr, a Nagyváradi Pedagógiai Líceum pszichológia szakos tanára volt évtizedeken keresztül; Erdei Ferenc és Szász Dezső tanító urak pedig hosszú ideig összevont osztályokban tanítottak. Tehát a szerzők olyan pedagógusok, akik jól ismerik ezt az oktatási formát, és tudják, hogy az összevont osztályokban folyó munka mekkora fejtörést okoz nemcsak a tapasztalt tanítónak, tanárnak, hanem annak is, aki frissen végezte a tanítóképzőt, illetve az egyetemet, a nagyvárosok óvodáiba, iskoláiba járt pedagógiai gyakorlatra, és aztán kikerült egy kicsi vidéki iskolába, ahol olyan osztályt kapott, amelyikben szimultán oktatást kell folytatnia.
Kérem, mondja el, milyen is ez az összevont osztály.
Olyan osztály, ahol a nagyon alacsony gyermeklétszám miatt adott esetben együtt tanul az első és a harmadik, illetve a második és a negyedik osztály. Előfordul az is, hogy az adott helységben csak öt elemi iskolás korú gyerek van, akkor összevont oktatási formában zajlik az első—második—harmadik—negyedik osztály oktatása. Románia, mint köztudott, a kicsi falvak országa, ahol a lakosságnak a 60 százaléka még mindig vidéken él. Nagyon sok az olyan kis település, ahol megmaradtak az elemi iskolák, ahol egy—négy osztályban folyik az oktatás, de a kis gyermeklétszám miatt ez összevont osztályokban történik.
Ebből kb. arra lehet következtetni, hogy szép hazánkban, ha akarjuk, ha nem, falvakon az összevont osztályoké a jövő.
Hát a vidéki oktatásban, mondhatnám, ez így is lesz. Nagyon sok vitafórumon vettem részt ezzel kapcsolatban. Pedagógiai berkekben immár örökzöld téma az összevont oktatási forma. Voltak például tanügyminiszterek, akik egyszerűen meg akarták szüntetni ezt. Azt mondták, például, hogy nagyvárosokban nincs mit keressen az ilyen oktatás. Nem biztos, hogy így van. Még Nagyváradon is a külvárosban van egy olyan iskola, ahol a magyar gyerekek összevont oktatási formában, úgynevezett szimultán oktatásban tanulnak. Nagyváradon, ahol ennek a könyvnek az ötlete, gondolata tizenkét évvel ezelőtt megszületett... El kell mondanom azt is, hogy tíz évvel ezelőtt a könyvnek első kiadásának nagyon nagy sikere volt. A pedagógusok örömmel fogadták és nagyon hamar megvásárolták. Nemcsak azok a tanítók vették meg ezt a kézikönyvet, akik ilyen összevont oktatási formában tanítanak, hanem azok is, akik homogén osztályokban dolgoznak, de úgy gondolták, hogy ezzel gazdagítják a módszertani könyvtárukat.
Lehet azt gondolták: előbb-utóbb rájuk is az a sors vár, hogy összevont osztályban kell majd tanítaniuk. Vagy pedig észrevettek valami érdekest, izgalmast, ami csak ebben a tanítási formában születhet meg, ami más, mint a megszokott tanítói gyakorlat. Mert bevett szokássá vált sajnálkozni: milyen rossz, hogy összevont osztályt kell létesíteni; milyen nehéz abban tanítani stb. Viszont a könyv kéziratát olvasva, én legalábbis arra jöttem rá, hogy lehetőségek is rejlenek az összevont osztályban. Néha úgy tűnik, mintha az összevont osztály többet nyújt a tanulónak mint a hagyományos osztály. Ön hogyan látja ezt?
Hosszú ideig a tanügyi igazgatóságon dolgoztam, Bihar megyében. Tizenöt évig az elemi és az óvodai oktatás volt a munkaterületem. Nagyon sok óralátogatást végeztem ezekben az osztályokban, és azt láttam, hogy azok a gyerekek, akik ilyen oktatási formában tanulnak, sokkal többet tudnak.
Valóban? És ki lehet ezt így jelenteni?
Igen, jól hallotta. Mert gondoljon csak arra, hogy a másodikos gyerek végignézi és végighallgatja azt is, ami a negyedik osztályban folyik, amit a tanítónéni a negyedik osztályos gyereknek mond, illetve az elsős hallja azt, amit a harmadikosnak tanítanak, akivel együtt van az összevont osztályban.
És rá is ragad valami belőle. Mert köztudott, hogy a kicsit mindig az érdekli, amit a nagyobbak csinálnak. Szeret tanulni tőlük, talán jobban is mint a tanítónénitől. Szereti utánozni a nagyobbakat, és gondolom: ezt jól ki lehet használni az összevont osztályban.
Valóban a kisebb diákra nagyon sok ragad rá menet közben, és megvan ennek az oktatási formának a specifikus módszertana, amely figyelembe veszi ezt. A most újra megjelenés előtt álló kézikönyv, mondhatnám, olyan mint egy receptkönyv. Csak fel kell lapozni, és a tanító megtalál benne mindent, lecketervektől elkezdve a tanmenetig, módszertani ajánlásokig. Sőt még azt is, hogyan rendezze be az osztályt, hogyan helyezze el az osztály bútorzatát, hogyan ültesse a gyerekeket. És miként ön is érzékelte, aki elolvassa ezt a könyvet, láthatja, hogy nem kell annyira idegenkedni ettől az oktatási formától. Újdonságként megemlíteném: a könyv új kiadásában van egy olyan fejezet, amely leírja, hogy a külföldi oktatásban is, például Kanadában, milyen jól tudják kamatoztatni ezeket az ismereteket; ott is van összevont oktatási forma. Schneider Német Antal tanár úr felvette a kapcsolatot a volt tanítványaival, azokkal akik a nagyváradi tanítóképzőben végeztek, és elkerültek külföldre: Kanadába vagy az északi országokba, Norvégiába, Finnországba stb., és véleményt kért tőlük a szimultán oktatással kapcsolatosan. Vallomásaikból kiderül, hogy mennyire hatékony az összevont oktatási forma ezekben az országokban, és hogyan dolgoznak az ilyen jellegű osztályokban.
De szemléleti különbség is van közöttük és közöttünk. Mert azokban az országokban, amelyeket említett, a kompetenciák elsajátítása a cél. Míg nálunk a magolás, a tananyag elsajátítása áll előtérben, és ezzel, hogy is mondjam, még mindig valahol a XIX. században tanyázunk. Erről vallanak, például, a gyönyörű érettségi-eredmények!
Azért engedtessék meg nekem, hogy differenciáljak egy kicsit. Egy-négy osztályban másképpen történik az oktatás, mint egy—négy osztálytól felfelé. A tanítók igenis arra törekednek, hogy kompetenciákat fejlesszenek. Akár homogén osztályról, akár szimultán vagyis összevont osztályról van szó, a főfeladat, ugye, az írás, olvasás, számolás megtanítása, s az ezzel kapcsolatos az alapfogalmak kialakítása, ami bizonyos kompetenciák kialakítását feltételezi. Itt a nagy gond az, hogy egy összevont osztályban végzett gyerek, aki hozzá van szoktatva ahhoz, hogy mindent percre pontosan csinál, mert a szimultán oktatás elképzelhetetlen, egyszerűen lehetetlen a nagyon-nagyon pontos időbeosztás nélkül, mibe csöppen majd bele ötödik osztályban... Tehát az összevont osztályokban nagyon fontos az időbeosztás. Az, hogy mennyi időt szán a tanító az első osztályos munkájára, hogy mennyi időt szán a harmadik osztályos gyerek munkájára, mennyi időt tart szükségesnek az önálló munkához, mennyit a frontális tevékenységhez? Stb. Megvannak azok az elvárások, amelyeket ezekben az osztályokban szigorúan be kell tartani.
Nagyon rideg és kegyetlen dolognak tűnik ez: sok elvárás és azok szigorú betartása. Nekem másért tetszik az, amit az önök könyvében olvastam. Azért, mert fantáziát látok benne: a fantázia működését! Az összevont osztályban a tanító a színházi rendezőhöz hasonlít.
Pontosan így van!
Helyzetbe kell hozznia minden gyermeket, az előadás – esetünkben a szimultán oktatás - valamennyi szereplőjét, minden kisdiákot, legyen az elsős vagy harmadikos, másodikos vagy negyedikes, hogy elérjen velük valamit. Roppant izgalmas munka lehet!
Nagyon-nagyon érdekes és izgalmas. Még el szeretném mondani azt, hogy annak a tanítónak, aki ilyen osztályban tanít, napról napra készülnie kell. Úgy kell bemennie az osztályba, hogy előzőleg már elkészítette a feladatlapokat mindenféle tantárgyból, kisakkozta már, hogy melyik percben ki mivel foglalkozik – tehát nem ott improvizál, a tanulók előtt.
Illetve hogyha improvizál is, nagyon fel kell hogy legyen készülve arra.
Tehát nagyon nagyok az elvárások ezekkel a tanítókkal szemben, és a statisztikákat szerint Erdélyben 800 magyar tanító van, aki ilyen oktatási formában dolgozik. Vagyis körülbelül egyharmada a tanítóknak. Ugyanez az arányuk Bihar megyében is, ahol a tanítóknak megközelítőleg egyharmada dolgozik szimultán oktatási formában.
Önök tehát rendkívül komolyan veszik-e ezt a dolgot. De országos viszonylatban más a helyzet. A könyvben utalás történik arra, hogy a tanügyi törvényhez mellékelt módszertan meglehetősen „faramuci" módon kezeli ezt az oktatási formát, vagyis országos szinten nem veszik komolyan. Pedig ha nálunk, romániai magyaroknál 800 tanító dolgozik összevont osztályokban, akkor román viszonylatban ezt a számot meg kellene szorozni minimum héttal vagy nyolccal, nemde?
Pontosan, így van.
Egyáltalán van román szakirodalma ennek az oktatási formának? Létezik e olyan román szakkönyv, amely az önökéhez hasonlóan részletezi ezt a kérdést?
Tudomásom szerint nincs. És nem hallottam, hogy történt volna ilyen próbálkozás. A Nagyváradi Egyetem magyar tanító-, óvónő- és tanárképző szakán tanítok, kapcsolatban vagyok a román kollégákkal is, akik a román szakon tanítanak, és rendkívüli elcsodálkoztak, hogy nekünk van ilyen kézikönyvünk. Azt mondták: jó lenne lefordítani románra és adaptálni ezt a kézikönyvet. Én egyébként a parlamentben interpelláció formájában kérdést intéztem a tanügyminiszterhez, eléje tártam a hozzám forduló tanítók problémáját, nevezetesen azt, hogy most ősszel faluhelyen, ahol öszevont osztályok vannak, mi történik az előkészító osztályokkal? Azt a választ kaptam, hogyha megvan a megfelelő létszám, és az önkormányzat, ugye, a gyermekszorzóval és a bérkiegészítéssel biztosítani tudja, hogy különálló osztály legyen az előkészító osztály, ott semmi gond. Különben... Tehát a minisztérium az önkormányzat térfelére utalja át a kérdést. Ha az önkormányzat gazdag, akkor biztosítani tudja a külön tanítói fizetést, vagyis azt, hogy az előkészítő osztálynak külön tanítója legyen. De ha nem áll módjában, akkor elképzelhető, hogy az előkészítő osztályosokat az elsősökhöz fogják besorozni, és kínlódhat majd az a tanító, aki együtt tanítja az előkészítő osztályt, az első osztályt és a harmadik osztályt. Ebben a kézikönyvben utalások vannak az előkészítő osztályra, és a szerzők a fenti helyzetre is próbálnak megoldásokat kínálni.
Vagyis az előkészítő osztályt már mint létezőt vették be a könyvbe.
És a tanügyi törvény vele kapcsolatos előírásait is. Ez volt az én szerepem és ez volt az én feladatom, gondoskodnom kellett arról, hogy a szerző kollégák állandóan napirenden legyenek a tanügyi törvény alakulásával, a vele kapcsolatos törvényhozási változásokkal, és hogy az új dolgok bekerüljenek a könyvbe. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a Tanítói kézikönyv nagyon hasznos kiadvány és nagy sikere lesz a pedagógusok körében.
Tehát valóban érdemes lenne lefordítani románra és kiadni románul is. Ezáltal országos viszonylatban is használhatnák.
Ismerek a Váradi Egyetemen olyan szakembert is, aki elvállalná a fordítást. A román tanszék tanszékvezető-helyetteséről van szó, akinek tanítói alapképesítése van, onnan jutott egyetemi tanári szintre és nagyon jól ismeri ezt a kérdést. Ugyanakkor nagyon jól tud magyarul, ismeri a magyar nyelvben használt pedagógiai szakkifejezéseket, tehát nem lesz nehéz átültetnie azokat. Beszélgettem vele erről, s mint mondta, szívesen elvállalná a fordítást, mert véleménye szerint hiányt pótolna ez a munka, román nyelven nincs ilyen kézikönyv.
Mint említette, hogy 800 olyan tanítónk van, aki összevont osztályban tanít. Megvan-e számukra a tapasztalatcsere lehetősége?
Megyei szinten megvan. A tanfelügyelőségek közreműködésével rendszeresen megszervezik a módszertani és a pedagógiai köröket, és ezek keretében mindig külön időt szentelnek az összevont osztályokkal kapcsolatos problémáknak. Főleg a kezdőkkel foglalkoznak, segítenek nekik abban, hogy meg tudjanak bírkózni ennek az oktatási formának a követelményeivel. Ezért szeretnénk bemutatni ezt a kézikönyvet ősszel, a tanévkezdés után, mert nagy az érdeklődés iránta.
Körülbelül mekkora példányszámra lenne szükség?
Gondolom 2 000-2 500 példányra, amit szerintem megvásárolnának a tanítók és az egyetemisták is. Erdélyben és a Partiumban elkelne ennyi belőle.
Maszol.ro

Kolozsvári Magyar Napok: terítéken a helyi román–magyar kapcsolat
A kolozsvári magyarok és románok közti viszonnyal, az együttélés számos problémájával foglalkozott két előadás is a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Hálás téma. A Reflektórium blog szerkesztői a helyi magyarok és a románság viszonyáról értekeztek
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kolozsvár Társaság szervezésében megrendezett, a Magyar politika a ‘89 utáni Kolozsváron című fórumon Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es politikus, Gergely Balázs a kincses városi rendezvénysorozat főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke, Kónya-Hamar Sándor egykori RMDSZ-es képviselő és Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke beszélgetett a témáról. A fórumot Horváth Andor moderálta, aki hangsúlyozta, a Kolozsváron élő magyarság a románokkal közösen, együttműködés révén kell céljait elérje.
Kántor Lajos szerint ez nehezen kivitelezhető, mivel folyamatosan akadnak konfliktushelyzetek: példaként a kolozsvári CFR labdarúgóklubot említette, amelyet gyakran támadják amiatt, hogy magyar a tulajdonosa. Kónya-Hamar Sándor egyik személyes élményét elevenítette fel, még EP-képviselői mandátuma idejéről, amikor egy fórum alkalmával az akkori román belügyminiszter kerek perec kijelentette: „értsétek meg, hogy az asszimilációról soha nem mondunk le”.
Megszólítanák az otthonmaradottakat
Kónya-Hamar szerint a magyar–román párbeszédnek azzal kéne kezdődnie, hogy mindenki vállalja saját múltját. „Ami a politikai álláspontunkat illeti, tudnunk kell mikor kell turbékolni és mikor kell vijjogni”, fogalmazott. Gergely Balázs ugyanakkor leszögezte: csak akkor lehet érdemi magyar–román párbeszédről beszélni, ha azt előbb magyar–magyar párbeszéd előzi meg, ellenkező esetben ugyanis félő, hogy épp a lényeg sikkad el. Gergely Balázs arról beszélt, hogy cselekvő módon alakítandó a város sorsa, a helységnévtáblák kihelyezése minimális elvárásnak számít. Elmondta szkeptikus a népszámlálási adatokat illetően. Mint részletezte, a helyi magyar közösség csak egy kis része, mintegy 5-10 ezer fős „kemény mag” jár el a magyar rendezvényekre, a többi 30-40 ezer magyar alig tartja a kapcsolatot közösségével. Hozzáfűzte: ennek a 30-40 ezer fős csoportnak a megszólítása lesz a feladat a jövőben.
A fórum végén a beszélgetésbe bekapcsolódó Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: az etnikumok közti „modus vivendit”, együttélési formát nem sikerült még megtalálni Kolozsváron. Elmondta, az elmúlt négy évhez képest nagyobb a súlya az RMDSZ-nek a városi tanácsban, így most nagyobb az esély a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, de ettől az együttélés gondjai még nem oldódnak meg.
Bloggerek a tartós békéről
A kolozsvári román–magyar viszonnyal foglalkozott többek közt a Kolozsváros, magyar város? című fórum is, melynek keretében a Reflektórium blog szerkesztői mutatkoztak be. Bakk Miklós politológus, blogger a vitaindító keretében úgy fogalmazott: Kolozsvár az erdélyi magyar kozmopolitizmus fellegvára.
Papp Attila Zsolt költő, blogszerkesztő arra mutatott rá, meg lehet számolni, hányan vannak „tősgyökeres” kolozsváriak, ez pedig arra világít rá, hogy a kolozsvári magyar elit szerkezete folyamatos átalakulásban van. „Ha nem jönne utánpótlás a Bánságból, Partiumból és a Székelyföldről, a kolozsvári magyarság nagyon hamar elkezdene szórványosodni” – mutatott rá.
Fall Sándor, lapunk munkatársa egy két évvel ezelőtti írását elevenítette fel, amely a Kolozsvári Magyar Napok után jelent meg a Reflektórium blogon. Fall elmondta, az első Kolozsvári Magyar Napok után megjelent egy publicisztika, amelyben a szerző a rendezvény negatívumának tartotta, hogy kevés román vett részt. Fall szerint nem az a fontos, hogy a románság mennyire „látványosan” vesz részt a magyar eseményeken, mivel két külön társadalomról beszélünk, hanem az a stratégiai fontosságú kérdés, hogy a két jól elkülöníthető társadalom között hosszú távon hogyan biztosítható a béke.
Krónika (Kolozsvár)

Sikeresen debütáltak a székelyek Balatonfenyvesen
Sepsiszentgyörgy – a vártemplomi IKE által – idén először képviseltette magát a Kárpát-medencei Magyar Református Fiatalok V. Találkozóján, melynek 2012. augusztus 6–12. között a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő adott otthont.
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa igent mondott a bejelentkezésünkre. Sejtettük, ha sikerül elmennünk, számos felejthetetlen élménnyel térhetünk majd haza. Egyedül az útiköltség miatt aggódtunk. Ottlétünk (étkezés és szállás) jóval fél áron alul kínáltatott, de az útiköltséget nekünk kellett megoldanunk – és sikerült végül támogatókat találnunk. Egyházközségünk mellett a Bertis, Compact, Cosys, Hajnó, Erdélyi csárda, AMK cégeknek, Gecse Olga, Kiss István, Szabó Zoltán, Száraz Béla, Balogh János, Gerendi Attila magánszemélyeknek köszönjük, hogy ott lehettünk. E találkozóra még Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a Partiumból (Szilágyságból), Somogyból érkeztek többségben középiskolás korú magyar fiatalok, felnőtt kísérőikkel együtt mintegy kétszázan. Az idei egyhetes együttlét mottóját Krisztus búcsúbeszédének pár szava képezte: Nem ti…, hanem Én! (Jn 15,16). Az igetanulmányok sorát Steinbach József dunántúli püspök nyitotta meg, a hét többi napján pedig a csoportokkal együtt érkező lelkipásztorok szolgáltak, az előadások mindegyikének építő jellege volt. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakóinak történeteit megdöbbenve hallgatták végig a fiatalok: azt, hogy milyen rövid és kilátástalan élet vár rájuk akkor, ha nem tudnak határozott nemet mondani a drogfogyasztás lehetőségének, mely veszélynek leginkább ők vannak kitéve. Esténként a résztvevők egy-egy csoportja saját szülőföldjének múltját és jelenét mutathatta be. Csütörtök este huszonegy fős csoportunk Székelyföldet, Sepsiszentgyörgyöt, vártemplomi egyházközségünket ismertette. Bemutatkozásunkat pantomimjátékkal színeztük, ami nagy sikernek örvendett. Az est csúcspontja volt, amikor közösen – a meghatódottságtól sokan könnyes és reszkető hangon – elénekelhettük a székely himnuszt. Természetesen kivettük a részünket a napi sporttevékenységekből, balatoni fürdőzésekből, élményszínház és táncház megszervezéséből, kirándulásokból is. Az együttlét úrvacsorai istentisztelettel zárult, és a szervezők reménysége szerint ki-ki azzal az örömmel indulhatott haza, hogy jövőre ismét találkoznunk kell.
BUCSI ZSOLT TAMÁS
vártemplomi beosztott lelkipásztor

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Országos EKE-központ épül Várfalván
Hétvégén közmunkán vett részt harminc természetkedvelő
Kiemelt fontosságú esemény zajlott péntektől vasárnapig Várfalván. A Kolozs megyei településen a Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztivál mellett az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntesei munkája zajlott: az úgynevezett EKE-Várat építették Aranyosrákoson, amely tulajdonképpen összenőtt Várfalvával. Az épület az EKE első saját ingatlana az erdélyi magyar civil szervezet újraalakulása óta. Dezső László, az egyesület országos elnöke elmondta: közel négy évig keresték a megfelelő ingatlant, a várfalvi házat egy hónapja sikerült megvásárolniuk, a hétvégén önkéntesek segítségével elkezdték a ház felújítását.
Az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Dezső László elmondta, hogy az egyesület a múlt század elején nagyon sok menedékházzal rendelkezett, amelyeket a rendszerváltás után nem sikerült visszaszerezniük. Rájöttek, hogy hiába keseregnek a múlton, és az elvesztett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület múltjának megőrzéséért és a jövőjének biztosításáért befektetéseket eszközöljenek, és új menedékházakat hozzanak létre annak érdekében, hogy a fiatalokkal, az ifjúsággal is megismertessék a természetjárás szépségeit, ugyanakkor kellemes és hasznos időtöltést, túralehetőségeket kínáljanak az egyesület tagjainak.
Közel vannak a természeti szépségek
Székelyföldön jóval drágábbak a hasonló ingatlanok, fejtette ki az egyesület elnöke, ezért döntöttek úgy, hogy Kolozs megyében alakítják ki a központot. Valamikor a Tordai-hasadékban található menedékház volt az egyesület legfontosabb pillére, ennek közelében Várfalván vásároltak meg egy 150 éves, jó állapotban lévő székely parasztházat több mint húsz ár telekkel. Az új EKE központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa, a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, Székelykő pedig két órás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni – áll az EKE elnöke által a tagoknak küldött körlevélben.
A ház felújítási munkálatai már pénteken elkezdődtek, amikor két teherautónyi alapanyag érkezett a Székelyföldről Várfalvára. A szentegyházi Vándortáborból két darab ezerliteres tartályt, a zuhanyzók faanyagát, műanyag csöveket és idomokat, valamint négy köbméter faanyagot szállítottak Várfalvára, és megérkezett a ház berendezéséhez szükséges hét emeletes ágy és azok matracai is.
A felújítási munkálatokat az EKE Tordai Osztálya koordinálja Pálfi Miklós vezetésével, az önkéntesek pedig egész Erdély területéről érkeztek: Tordáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Brassóból, Nagyváradról. Egy igazi összefogás valósult meg.
1862-ben épült parasztházat építenek újjá
A megvásárolt ingatlant székely ácsmesterek építették 1862-ben. Dezső László elmondta, hogy az EKE megalakulásakor ez a ház már harmincéves volt, ezért tisztelettel fordulnak minden egyes gerendához és ajtófélfához. A megvásárlás pillanatában az ingatlan teljesen lakható állapotban volt, ezért csak elemi átalakításokat végeznek korunk elvárásainak megfelelően. A döngölt agyagpadlót hajópadlóra cserélik, központi fűtést szerelnek, és új zuhanyzókat hoznak létre.
Szombat délelőtt az 1863-ban épült festett székely kapu mögött lázas munka folyt. A mintegy harminc önkéntes lelkesen segített a ház otthonossá tételében. Az udvaron a nők és asszonyok a bográcsgulyás és a lucskos káposzta hozzávalóit készítették elő, a kétszobás házban pedig az önkéntesek óriási porfelhőben alakították ki a központi fűtés csöveinek elhelyezéséhez szükséges árkokat, talicskával hordva ki a lomokat, törmeléket.
A kánikulában a 22 áras kert gyümölcsfái nyújtottak némi hűsölési lehetőséget, itt gondos kezek gyűjtötték össze a gyümölcsöket, és a kerítés környékét is megtisztították a bozóttól. Megtudtuk, hogy a hétvége folyamán még megtisztítják a famennyezetet, és újralakkozzák az impozáns gerendákat, lemeszelik az oldalfalakat, a szobákat hajópadlózzák, majd összeszerelik az ágyakat, hogy a következő közmunka alkalmával már a házban tudják elszállásolni a segíteni érkezőket.
Az EKE országos elnöke bízik abban, hogyha nem is heti rendszerességgel, de gyakran lesz majd hasonló közmunka a központ szépítése, építése érdekében, hiszen tervek vannak: le szeretnék bontani a telken található gazdasági épületet két kis faházat építve a helyére.
Jelenleg az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek 15 erős bástyája van Erdély különböző részein, a Székelyföldtől Partiumig, a Bánságtól a Barcaságig. Közel kétezer taggal az ország legnagyobb turistaszervezete. Ezeket a bástyákat fogja összefogni, és összetartani a most felújított „vár”
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)

Ingatag ingatlanügyek – A visszaállamosítás törvénye ismét életbe léphet?
Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik, veszélyes, a jogot és az európai normákat semmibe vevő visszarendeződési folyamat kezdődött el Romániában a történelmi magyar egyházaktól egykor elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében.
A restitúciós törvény alkalmazása ugyanis mindeddig elenyészően kevés esetben szolgáltatott igazságot a kommunisták által megrabolt egyházaknak s az elmúlt hetek politikai zűrzavarából egyre inkább az bontakozik ki, a jelenlegi, Szociálliberális Szövetség vezette kormány azon mesterkedik, hogy egyfajta visszaállamosítási rendszert bevezetve meggátolja azt, hogy a történelmi magyar egyházak visszakapják jogos tulajdonukat. Erről kérdezték a Reggeli Újság munkatársai Fejes Rudolf Anzelmet, a váradhegyfoki premontrei prépostság főapátját, aki hosszú ideje vív szélmalomharcot a rend ingatlanjainak visszaszerzésért.
Az elmúlt hetek politikai zűrzavarában Romániában egyre többször lehetett hallani, olvasni azokról a restitúciós törvényekről, melyek pár évvel ezelőtt kimondták, hogy a kommunista éra alatt elkobzott egyházi vagyonokat vissza kell szolgáltatni. Erdélyben és a Partiumban érthető módon a restitúció elsősorban a magyar történelmi egyházakat érintette. Az elmúlt években több száz visszaigénylési kérelmet nyújtott be mind a római katolikus, mind a református egyház, ezeknek azonban csak töredéke lett elismerve és még kevesebb a száma azoknak a döntéseknek, melyek elismerve a tulajdonviszonyok bizonyítását, illetve a kommunista rekvirálások jogtalanságát vissza is adták az egyházaknak elkobzott vagyonukat.
Pár hete a közvélemény figyelmébe került az a restitúciós botrány, amelyet mind a médiában, mind a közbeszédben egyszerűen „a Mikó-ügy” néven ismerhettünk meg, s mely dióhéjban a sepsiszentgyörgyi református kollégium visszaigénylési procedúráját, illetve az ehhez kapcsolódó jogi és politikai szövődményeket jelzi. A Székely Mikó Kollégiumot ugyanis a restitúciós törvényeknek megfelelően visszaadták a református egyháznak, azonban a román kormány (elég zűrzavarosan és mestermódon ködösítve) kijelentette, a kollégium visszaadása a reformátusoknak törvénytelen volt, s az ügyben zajló procedúra során az esettel foglalkozó restitúciós bizottság több visszaélést követett el, amiért börtönbüntetésre ítélték a tagjait.
A Mikó-ügy azonban nem csupán egyetlen esetre hívja fel a figyelmet, hanem egy igen veszélyes jelenségre, szándékosságra, éspedig arra, hogy a román kormány éppen arra keresi a lehetőséget, hogy megszüntesse a már életbe lépett visszaszolgáltatási folyamatokat, ami magyarán azt jelenti, 2012-ben, huszonkét évvel a kommunizmus bukása után ismét elkezdődhet az egyházi ingatlanok visszaállamosítása, mondta el lapunk kérdésére Fejes Rudolf Anzelm, a premontrei kanonokrend Szent István vértanúról nevezett váradhegyfoki prépostságának főapátja, akinek több folyamatban levő visszaigénylési kérelme vár megoldásra.
A premontrei szerzetesrendnek több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdő, Püspökfürdő, Váradszentmárton), amelynek tulajdonjogát a rend tudja ugyan bizonyítani, ám mindeddig érthetetlen módon ezeket a jogilag megtámadhatatlan bizonyítékokat a román döntéshozók nem vették figyelembe. Az egyik ilyen halogatott visszaigénylési ügy az Úri utcában levő egykori premontrei iskola (mai nevén Mihai Eminescu Főgimnázium) épülete körül kialakult jogi huzavona.
A vasgárdista Ghibu irománya a visszaállamosítás törvénykönyve lehet
Ezzel kapcsolatban hosszú ideje folyik a halogatás, ködösítés annak az ítéletnek a meghozatalában, amely el kellene döntse, hogy elfogadják vagy sem a szerzetesrend által a bíróság elé terjesztett bizonyítékokat, amelyek azt igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel, egyetlen tollvonással került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni.
A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyház tulajdonából állami tulajdonba – kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül – nélkülöz minden jogi alapot. Mint ezt Anzelm atyától megtudtuk, tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu 1937-beli mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás, azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot az impériumváltás után, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait. A premontrei rend érvényes, a törvényeknek megfelelő dokumentációval tudja bizonyítani, hogy a gimnázium épülete a romániai restitúciós törvények alapján visszajár nekik, a jelenlegi tulajdonos, a váradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül (a fasiszta Vasgárdában elkövetett tettei miatt börtönbüntetésre is ítélt) Ghibu egykori levelezéseire hivatkoznak. Úgy tűnik azonban, hogy a volt vasgárdista professzor levelezése még ma is többet nyom a latban a romániai igazságszolgáltatás háza táján, mint a hiteles dokumentáció.
Zűrzavar, ködösítés és kreált mártíromság
Elég visszás az is, hogy a restitúciós bizottság egyik tagja, az RMDSZ-es Markó Attila is több esetben hivatkozott a román vasgárdista által koholt „törvényre”, s ennek okán nem segített a magyar szerzetesrendnek. Markót, mint a restitúciós bizottság egyik visszaéléssel gyanúsított tagját három év börtönre ítélték nemrég, s bizonyára ennek tudható be, hogy a magyar ügyekért eddig eléggé szolidan fellépő tulipános politikus hirtelen igényt tart a magyar egyházakat védelmező áldozat szerepére, vélte a főapát. Márpedig egyelőre nem tudni mi történt valójában sem a Mikó-kollégium visszaigénylésénél, sem sok más hasonló esetben.
Látszatmegoldások, melyeket afféle szemkiszúrásként hoznak a bíróságok, persze születnek. A premontrei szerzetesrend például pár napja értesült arról, hogy egyik félixfürdői ingatlanját, melyet jelenleg (több más környékbeli épülettel, így a szentmártoni kolostorral együtt) a Sanifarm gyógyszerforgalmazó cég bitorol, mégis visszaítélték a rendnek. Mivel a szóban forgó telekre azóta a cég építkezett, ezért természetbeli visszaszolgáltatás nem történhet, a bíróság kárpótlásra szólította fel a vállalatot. Ez meg is történt, azonban igencsak nevetséges módon az elkobzott ingatlan helyett a szerzetesrendnek egy Vaskóban levő lepukkant épületet akartak adni kárpótlásul. A főapát persze nem fogadta el, a több mint bizarr kárpótlást, így ez az egyetlen, az egyház igazát elismerő ügy sem zárult le.
A Mikó-ügy mindenféleképpen jelzésértékű lesz a romániai restitúciós folyamatokra nézve. Azonban a jelenlegi helyzetet figyelve félő, hogy sem az Európai Unió, sem a jog nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy az új, posztkommunista elvek alapján működő baloldali USL ne támassza fel ismét a visszaállamosítás fantomját Romániában.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

Rákóczi Szövetség: beiratkozási ösztöndíj felvidéki és partiumi iskolakezdőknek
- Több mint 3500 felvidéki és 700 partiumi magyar iskolakezdő részesül a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjában - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A szövetség tájékoztatása szerint januárban és februárban 3582 diákot írattak be Szlovákiában magyar iskolába, ez több, mint a 2011-ben, illetve 2010-ben magyar iskolába beíratottak száma.
Az ösztöndíjak átadása szerdán Kassán, a Márai Sándor Alapiskolában veszi kezdetét a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának keretében. Az ösztöndíjakat szeptember és december között csaknem száz felvidéki magyar településen tervezik átadni - írták.
A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja keretében minden felvidéki magyar iskolakezdőt részesíteni kíván az ösztöndíjban. A felvidéki tapasztalatokra alapozva, a Rákóczi Szövetség programját az idén kiterjesztette Nagyvárad, Margitta és Belényes magyar iskolakezdőire is, tekintettel az ottani asszimilációs folyamatokra.
A három partiumi városban szeptember folyamán mintegy hétszáz diák részesül a beiratkozási ösztöndíjban.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint; támogatási szerződés keretében vehetik át az iskolakezdők szülei.
A szervezet tájékoztatása szerint a program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A program minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülőknek írt levéllel, amelyben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét.
Budapest,MTI

OGY - nemzeti összetartozás bizottság autonómia albizottság: a területi autonómia az etnikai konfliktusok megoldásának eszköze
A területi autonómia az etnikai konfliktusok megoldásának és feloldásának leghatékonyabb eszköze - emelte ki Kocsis Károly akadémikus, az MTA Földrajztudományi Intézet igazgatója az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának keddi ülésén.
A professzor a területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében címmel tartott előadásában rámutatott: a legutóbbi népszámlálási adatokat is figyelembe véve területi autonómiát Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban, Székelyföldön, valamint a Tisza mentén, Szabadka környékén lehetne létrehozni.
A területi autonómia létrehozásának feltételei közé sorolta az összefüggő településterület mellett, hogy az adott kisebbség azon a területen demográfiai többséggel bírjon.
Kiemelte: a konfliktusok mögött sok esetben az adott kisebbségek autonómia törekvésének elutasítása áll.
Kocsis Károly kitért arra, hogy a Kárpát-medence országaiban a politika - függetlenül attól, hogy jobb-, vagy baloldali - szívesen nyúlt a nacionalizmus fegyveréhez, és adott államok kormányai és a nacionalista erők gyakran provokálják az egy tömbben élő, főleg magyar kisebbségeket.
A kormányok napjainkban inkább törekednek a központosításra, és az autonómiának még a gondolatától is irtóznak - jegyezte meg.
Hozzátette: az etnikai konfliktusok legbékésebb, leghatékonyabb megoldásának eszköze a területi autonómia megvalósítása, ezt nagyon sok példa mutatja.
Körmendy Zsuzsanna
MTI

Elfelejtett műemlékeink – az interneten
Beszélgetés Cristina Andrea Chira építésszel, a MoNUmenteUITATE projekt egyik vezetőjével
Erdélyben barangolva úton-útfélen a múlt egykor impozáns, ma romjaiba roskadt emlékeivel találkozhatunk, amelyek nagy részét sajnos „unokáink sem fogják látni”. Reményt keltő azonban, hogy egyre több kezdeményezés indul az épített örökség megmentésére. Ilyen ez a fiatalok által, meglepő módon Bukarestből indított mozgalom is. A MoNUmenteUITATE – elfelejtett emlékek nevet viselő civil kezdeményezés és projekt ma már internetes honlappal (www.monumenteuitate.ro,), facebook-oldallal, bloggal (http://monumenteuitate.blogspot.ro/) és kiállításokkal igyekszik népszerűsíteni a történelmi Erdély, Bánság és Partium nemesi családjainak kastélyait. A mintegy 300 emlékművet bemutató projekt folyamatosan bővül, így bátran elmondhatjuk, hogy Romániában ez az egyik leggazdagabb digitális formában létrehozott műemlékvédelmi projekt. Facebook-oldalukon több mint 3400 ember követi tevékenységüket, amely elsősorban a fiatalok körében válik egyre népszerűbbé. A projektről, céljairól, tevékenységükről és a jövőbeli kihívásokról az egyik szervezővel, Cristina Andrea Chirával beszélgettem.
– Kitől származik a projekt ötlete és miért hozták létre?
–A projekt eredetileg nem a mára kialakult méretekben lett elképzelve. A kezdeményezés 2008-ban dr. Anca Brătuleanu építészmérnök, egyetemi tanár javaslatára indult, aki elküldött bennünket, a bukaresti Ion Mincu Műegyetem akkor harmadéves hallgatóit, hogy Erdély nemesi kúriáit kutassuk föl. A terepgyakorlat elsődleges célja az volt, hogy megismertesse a majdani fiatal építészeket az erdélyi épített örökséggel, azok elhelyezkedésével, környezetével, értékeivel, varázsával és sajátos problémáival. A történelmi emlékek nem csak önálló esztétikai alkotások, megértésükhöz szükséges a történelmi, gazdasági és politikai korszellem ismerete és kutatása is. A tanárnő későbbi beszámolója szerint a projekt azt is vizsgálta, milyen reakciót vált ki a fiatal generációból azokkal a történelmi emlékekkel való találkozás, amelyek ugyan szerepelnek a Történelmi Emlékművek Listáján (LMI), de kevés adat és silány érdeklődés övezte őket, mondhatni „elfelejtett emlékeinknek” számítanak. Ezeket a kirándulásokat leginkább expedíciókhoz hasonlíthatnánk, minden alkalommal felfedeztünk valami újat. Azért esett a választás az erdélyi kastélyokra és kúriákra, mert míg a havasalföldi és moldovai emlékművek iránt az elmúlt években megnőtt az érdeklődés, addig az erdélyiekről továbbra is kevés információ jutott el a közönséghez. Az élmény, amelyet például egy aprócska falu melletti erdőben megbújó barokk palota felfedezése és vizsgálata nyújtott, elvarázsolta a hallgatók többségét. A varázs „hatására” néhányan szerettük volna folytatni a kutatást a terepmunka után is. Köztük voltam én is, illetve kolléganőm, Anca Majaru, akivel a projekt irányítását elkezdtük. A hallgatók önkéntes alapon folytatták a terepmunkát, létrehozva a ma ismert fényképes adatbázis magját. A projekt további erőre lelt Irina Leca (a Bukaresti Egyetem Történelem szakának 2012-ben művészettörténetet végzett hallgatója), Alexandra Stoica (a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának 2011 óta mesteris hallgatója), Radu Florea (a bukaresti Ion Mincu Műegyetem 2010-ben végzett építészhallgatója) és Alina Chiciudean (tudományos segédmunkatárs a Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémián) csatlakozásával. 2012 januárjában létrehoztuk az Arché Egyesületet, majd áprilisban sikerült a Nemzeti Kulturális Alap (AFCN) egyik pályázatát megnyerni.
– Van-e a projektnek és a vele járó internetes oldalaknak az ismeretterjesztésen és az emlékművek védelmére való szorgalmazásán túli célja is? Szerveznek-e konferenciákat, workshopokat vagy más civil kezdeményezést?
– A projekt elsődleges célja az erdélyi, bánsági és partiumi kastélyok és kúriák bemutatása, amely révén reméljük, hogy elősegítjük ezek megmentését és restaurálását is. Ahogy azonban minden történelmi épületet, úgy a kastélyokat is elsősorban az emberek és a helyi közösségek kell hogy életre keltsék. Szükség van arra, hogy a helybéliek is felismerjék otthonaik körül „ólálkodó” értékeiket, majd ezt követné a kulturális turizmus embereinek bevonása a folyamatba. Mivel Romániában az épített örökség oktatása és bemutatása még gyermekcipőben jár, fontos lenne, ha a projektünk is hozzájárulna a román nagyközönség oktatásához például workshopok révén, ezek kivitelezéséről azonban még nem gondolkodtunk. Tudományos fórumokon azonban már képviseltük a projektet. Részt vettünk többek között a tizenkettedik Építészet-Régészet-Restaurálás Konferencián és a brassói Transilvania Egyetem rendezte ACUM 2011 konferencián.
– Munkájuk során milyen akadályokkal kellett szembesülniük?
– Az akadályok, amelyekkel találkoztunk, nem voltak leküzdhetetlenek, ám nemegyszer nehezítették munkánkat. A terepjárások során például a közönyösség volt a legfőbb akadály, amely az emberek régi épületek iránti érdeklődésének hiányából fakad. Többször előfordult, hogy kereséseink során még a polgármesteri hivatalok alkalmazottai is furcsa szemmel néztek ránk, és nem hitték el, hogy településükön létezik nemesi kúria. Mindezek ellenére sikerült rendkívüli emberekkel is megismerkednünk, akik nagymértékben segítettek helyi csetlés-botlásainkban. A másik fő akadály a fényképanyag összeállítása során jelentkezett. Azon épületek esetén, amelyeket visszaszolgáltattak vagy ma közhivatalok tulajdonát képezik, nehéz volt fényképeket készíteni. Mivel a sajtóval állítólag többször meggyűlt a bajuk, igen szkeptikusok voltak. A terepen persze számos aprócska akadály jelentkezhet, így fenyegetett már minket kutyafalka, denevérraj vagy omlásveszélyes épület is.
Az irodai munkában és a feldolgozásban jelentkező akadályok közül kiemelném az épületekről fellelhető hiányos, pontatlan szakirodalmat.
– Milyen véleménnyel reagált kezdeményezésükre a szakma és a nagyközönség?
– Mindkét részről pozitív visszajelzéseket kaptunk. Igyekszünk, hogy interneten – és máshol is – közölt cikkeink szakmailag kifogástalanok legyenek, ugyanakkor a nagyközönség számára bármikor hozzáférhetőek. Szerencsére eddig nem kaptunk negatív visszajelzést vagy szakmai elmarasztalást. A nagyközönség lelkesedése minket is bátorít, és további munkára ösztönöz. Sokszor kapunk olvasóinktól ajánlatokat, ötleteket, nemegyszer képekkel és információkkal is szolgálnak.
– Milyen jövőbeli célokkal folytatják munkájukat?
– Jelenleg is dolgozunk azon, hogy internetes honlapunkat szebb és közönségcsalogatóbb formába öntsük. Túl a műemlékek hű és szakmailag hiánytalan bemutatásán, fontosnak tartjuk, hogy életet leheljünk valamilyen módon ezekbe az épületekbe, elsősorban a környezetükben vagy a kastélyokban rendezett kulturális események népszerűsítésével és restaurálásuk, megőrzésük fontosságának tudatosításával. Közel száz, idén nyáron felkeresett és adatolt emlékművel kívánjuk hamarosan bővíteni internetes adatbázisunkat, amelyet angol nyelven is bemutatunk. Reméljük, hogy a romániai műemlékvédelemben bekövetkezett változásokban a mi munkánknak és az Elfelejtett műemlékeink (MoNUmenteUITATE) projektnek is van valamilyen szerepe.
T. SZABÓ CSABA
Szabadság (Kolozsvár)

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.
– Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?
– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.
– A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?
– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.
EKE
– Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?
– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.
– Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…
– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.
Könyvkiadás
– Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…
– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.
A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.
– A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!
– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro.

Ötéves az Aradi Kamaraszínház – ünnepi évadkezdés Erdély egyik legfiatalabb teátrumában
Interjú Tapasztó Ernő színházigazgatóval
Tapasztó Ernő és Gujdár Gabriella házaspár merészet gondolt, és Bukarestből hazaköltöztek Aradra, hogy teljes erővel igazgathassák az általuk alapított Aradi Kamaraszínházat. Ekkor 2007-et írtunk, s most öt évvel később górcső alá vettük, mit sikerült megvalósítaniuk. Kiderült, hogy a mintegy 15 ezer fős magyar közösséggel rendelkező Aradon más erdélyi színházak által is megirigyelhető nézőszámmal rendelkezik az új társulat, amely földrajzi és kulturális adottságok miatt főleg magyarországi társulatokkal és művészekkel fonta szorosra az együttműködést. Ennek az izgalmas közös munkának az eredményessége nem csak közönségsikerekben, hanem szakmai elismerésben is mérhető. A következőkben a Tapasztó Ernő igazgatóval készített interjút olvashatják.
– Honnan ez a vágy, hogy színházat alapíts?
– Már tizenegy éves koromban, amikor elkezdtem verseket mondani, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha Aradon ismét létezne magyar színház. Legutóbb 1948-ban volt hivatásos magyar színjátszás. Nem volt könnyű megalapítani az új intézményt, de többen segítettek. Meg kell említenem feleségem mellett Nótáros Lajost, aki jelenleg is a színház művészeti tanácsadója, valamint Fekete Rékát, aki a mai napig is velünk dolgozik. Külön elismerésem Demeter Andrásé, aki akkoriban a román kulturális minisztérium államtitkáraként dolgozott, és sokat segített nekünk az induláskor. De hasonló elismeréssel kell szólnom Bognár Leventéről, Arad alpolgármesteréről, aki szintén felkarolt bennünket. Óriási segítséget nyújtott Radu Dinulescu rendező is, aki akkoriban az aradi bábszínház igazgatója volt. Ő befogadott minket az általa vezetett intézménybe, ahol jelenleg is működünk. Ott van két kis irodánk, valamint a próbáinkat is ott tartjuk. Időközben már kinőttük az ottani Kamaraszínház termét, és időnként a nagy színházban kell megtartanunk előadásainkat, akkora az érdeklődés. A színházunk kedden indította az ötéves évforduló jegyében az új évadot, és eddig nem látott érdeklődéssel fogadta a közönség az idei első bemutatónkat, a Tótékat, amelyre mintegy ötszáz ember volt kíváncsi. Ebből is látszik, hogy a nézők szeretik a színházat. Az idei évadra sikerült valamennyi bérletünket értékesíteni, úgyhogy rendkívül pozitív előjelekkel kezdődik az új évad.
– Milyen nehézségekkel küszködik a színházatok?
– Jelenleg arról tárgyalunk a városi önkormányzattal, hogy saját épületet kapjunk, hiszen nehéz társbérletben működni. Az utóbbi időben voltak is súrlódásaink, mivel a helyi önkormányzat összevont több helyi kulturális intézményt, így több nehézség merül fel az adminisztráció és a pénzügyek terén, de reméljük, hogy sikerül mielőbb új épületet kapnunk, amiről folyamatosan egyeztetünk az alpolgármester úrral. Egy új székhely nemcsak a színházunknak jelentene nagy előrelépést, hanem az egész aradi magyarságnak, hiszen így a városnak lehetne egy igazi magyar kulturális központja. Aradon két magyar intézmény működik, az egyik a Csiky Gergely Főgimnázium, amely rendelkezik saját épülettel, a másik a mi színházunk. Tény, hogy a színház nem jöhetett volna létre, ha nem támogat a helyi önkormányzat, a román kulturális minisztérium, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a román és a magyar nemzeti kulturális alap, a Bethlen Gábor Alap. Emellett nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2010-ben nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánították Budapesten az Aradi Kamaraszínházat, így ennek köszönhetően évente normatív támogatásban részesülünk.
– Milyen lett az Aradi Kamaraszínház öt év alatt? A jelen találkozik-e az eredeti elképzelésekkel, vagy időközben eltértetek a tervektől?
– Kis színházat képzeltünk el, amely öt év alatt kinőtte magát. Kezdetben úgy terveztük, hogy befogadó színház leszünk, amely évente létrehoz egy-két produkciót, és ezek tükrözik az általunk vallott művészi koncepciót, a színházról vallott nézetünket. Csakhogy közben sokkal több előadást mutattunk be. A megalakulás után fél évvel megszületett az első produkciónk, a Rudolf Hess tízparancsolata, amelyet azóta negyvenkilencszer játszottunk, és hamarosan következik az ötvenedik előadás. Ez az előadás számos szakmai sikert hozott színházunknak, és utólag nézve, rendkívül szerencsés választás volt, hiszen ez olyan erős indulást eredményezett, ami megkönnyítette a folytatást.
– Számokban kifejezve, mit tud felmutatni az Aradi Kamaraszínház?
– Öt év alatt tizenkilenc saját előadásunk volt, negyvenkét színházi fesztiválon léptünk fel, Aradon kívül százhetvenkilencszer játszottuk produkcióinkat. Aradon évente átlagban 40 előadásunk van, ami azt jelenti, hogy szinte minden héten játszunk. Évente előadásainkat 12–14 ezren tekintik meg.
– Hogyan határoznád meg a színház művészi profilját?
– Úgy alakítjuk ki a repertoárunkat, hogy az egyik vonalat a saját előadásaink képezik. Ezekre a minimális díszlet, a kevés szereplő, az erőteljes színészi játék jellemző. A másik vonalat a befogadó színházi jellegünk képezi, ami azt jelenti, hogy vendégelőadásokat hívunk meg Aradra. Ebben a vonulatban már helyet kap a kabaré, a vígjáték, az operett és a musical, hiszen a közönség ilyen jellegű előadásokat is látni szeretne. Megpróbáljuk egyensúlyban tartani művészi terveinket azzal az elvárással, hogy a közönség is kapja meg azt, ami jár neki. Azt látjuk, hogy a nézőink bérletet váltanak, hogy megnézzék Bajor Imrét, de szeretik a mi előadásainkat is. Idéntől megpróbáljuk hangsúlyosabban megújítani a színház profilját, enyhíteni akarunk az általunk eddig képviselt kegyetlen minimálszínházon, amely a kortársszínház legdurvább szálát ragadta meg kemény emberi tragédiák és sorsok bemutatása révén. Erdélyi kabarészínházat akarunk alapítani, hiszen ennek a műfajnak olyan kiválóságai fogadták el az Aradi Kamaraszínház felkérését, mint Maksa Zoltán, Nádas György, Aradi Tibor, Lung László Zsolt, akik a Magyarország, szerellek! című kabarét mutatják be az idén. A jelenetek egy részét a friss Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József írja Thaiföldről. Reméljük, hogy sok helyre eljutnak majd kabaré-előadásaink.
– De ez nem azt jelenti, hogy lemondtok a művészi elképzeléseitekről, csak megpróbáltok egyensúlyt teremteni a művészszínház és a közönség számára befogadhatóbbnak tartott műfajok között?
– Igen, hiszen úgy gondolom, hogy minden műfajban a jó előadás a fontos.
– A változatosság hiányzik?
– Unalmasnak tartom, hogy mindig kemény és kegyetlen monodrámákat vagy két-három szereplős produkciókat mutassunk be, amelyekbe mindig beleszakad az ember. Szakmailag persze ezek hozzák a sikereket, hiszen öt év alatt huszonhárom díjat nyertünk, van saját arculatunk, és ebből nem akarunk engedni.
– Egy évadban általában milyen arányt képeznek a saját produkciók és a vendégjátékok?
– Hatvan százalék a vendégjátékok aránya, és 40 százalékot tesznek ki a saját előadásaink. Az idén úgy alakult, hogy fele-fele arányú lesz ez a megoszlás.
– Arad földrajzilag és kulturálisan is határhelyzetben van. Ott van az etnikailag sokszínű Bánság, valamint Partium és Magyarország határán. Az együttműködések terén melyik irányba kerestetek inkább partnereket?
– Egyértelműen Magyarország felé mentünk, hiszen közelebb van hozzánk. Véletlenszerűen alakult ez így. Elsőként Harsányi Attilát kértem fel együttműködésre, akinek akkor már volt Szegeden egy színháza, amely a Hetek Csoportja nevet viseli. Ő elfogadta, hogy eljátssza Rudolf Hesst, ami nagy sikereket hozott színházunknak és személyesen neki is. További keresések után csapódott hozzánk Pécsről Bacskó Tünde, de van aradi is köztünk, például Éder Enikő. Ez a magyarországi orientáció meglátszik a befogadó színházi programunkon is, hiszen főleg magyarországi társulatokat, színházakat hívunk. Ennek két oka van, az egyik a kulturális, hiszen az aradi magyarok a Magyar Televízión nőttek fel, így sok vígjátékból és kabaréból ismerik a magyarországi színészeket, például Kern Andrást, Bajor Imrét, Esztergályos Cecíliát, vagy Eszenyi Enikőt. A másik ok a földrajzi, hiszen sokkal könnyebben eljut hozzánk Budapestről a Karinthy Színház, mint Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház. Mondjuk az sem mellékes, hogy Magyarországon a vígjátékot, a kabarét, a musicalt, az operettet, a stand-up műfajt profi módon játsszák, sokkal jobban, mint Romániában.
– Konkrétan kik a partnereitek?
– Előadásaink koprodukcióban készülnek el más társulatokkal, ami hatalmas könnyebbség számunkra, e nélkül nem is tudnánk létezni. A legfontosabb partnerünk a Szegedi Maszk Egyesület, de együtt dolgozunk a Pécsi Horvát Színházzal és a Pécsi Harmadik Színházzal, valamint a Gyulai Várszínházzal. Jó viszonyt ápolunk a Zsámbéki Színházi Bázissal, mostanában a budapesti Thália Színházzal vagyunk állandó kapcsolatban, akárcsak a Bakelit Multi Art Centerrel. Erdélyből a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal is állandó kapcsolatunk van.
– Fiatal színház vagytok még, szakmai irigységet nem tapasztaltatok a partner- vagy más színházak részéről?
– Egyetlen romániai és magyarországi színházzal sincs rossz kapcsolatunk. Folyamatos egyeztetésben vagyunk például a Miskolci Nemzeti Színházzal Harsányi Attila miatt, akinek az aradi sikereire a miskolciak is büszkék, hiszen az általa nyert díjakról ők is rendszerint beszámoltak honlapjukon.
– Mit tekintesz a legnagyobb eredménynek az elmúlt öt évben?
– Sikerült Aradon olyan társulatot összekovácsolni, amelynek tagjai kemény alkotói folyamatban vesznek részt, és nem taposómalomban vannak. Kialakult a társulaton belül egy kemény mag, akik sokat dolgoznak együtt, jól ismerik a színészek egymást, ezért nehéz bekerülni ebbe a magba. Megújuló műhelymunka zajlik, amelyben mindenki része az alkotófolyamatnak. Valami miatt – első perctől kezdve – még a vendégművészek is teljes odaadással dolgoztak, talán azért is, mert ennek a színháznak van egy jó légköre, jó hangulata, ami vélhetően amiatt van, hogy többet akar annál, mint egyszerűen létezni. Az Aradi Kamaraszínháznak és Aradnak is van egy különleges légköre, ezért fogadta és fogadja el meghívásainkat például Mácsai Pál, Esterházy Péter, Kepes András, Vágó András vagy a Kaláka Együttes.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Külhoni magyar szervezetek: fontos az autonómia és az erős anyaország - Az autonómia és az erős anyaország fontosságát hangsúlyozták egyebek között a külhoni magyar szervezetek képviselői a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülését értékelve kedden este a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a Máért elérte célját, és a zárónyilatkozatot kiegyensúlyozottnak nevezte.
Ugyanakkor szerinte jó lenne, ha gyakrabban lennék szakpolitikai tanácskozások két Máért-ülés között. A közelgő választásokra kitérve hangsúlyozta: bíznak benne, hogy erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak.
A Református Székely Mikó Kollégium ügye precedenst jelenthet, ha nem sikerül megállítani - tért át egy másik témára, hozzátéve: az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás létkérdésnek tekinthető a magyar közösség jövője szempontjából.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke üdvözölte a zárónyilatkozat azon pontját, hogy az egyetlen elfogadható megoldás az autonómia kivívása. Kitért az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről szóló megállapodásra, és megjegyezte: elvárják a román kormánytól, hogy a vonatkozó megállapodás alapján biztosítsa az állami támogatást a Sapientia és a Partiumi egyetem számára.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a közelgő választásoknak nem három magyar szervezet versenyének kell lennie, hanem összefogásra van szükség, egyfajta nemzeti válogatottra. Kitért arra, hogy összefüggő gazdasági-oktatási-egészségügyi rendszerben kell gondolkodni, és ezen a területen még nagyon sok a tennivaló.
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke az ottani magyarság számának csökkenésével kapcsolatban úgy fogalmazott: minden nap 16 magyarral kevesebb van a Felvidéken. Kijelentette: minden lépésüket ennek a tendenciának a megfordítására kell alárendelni.
Kitért arra is, hogy a magyar kormányzat visszaigazolta, hogy az uniós költségvetési tárgyalások után terítékre kerülnek a közösségeket érintő ügyek a kétoldalú megbeszéléseken. Példaként említette a Selye János Egyetem leminősítését, ami szerinte azt mutatja, a nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik.
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében az erős anyaország fontosságáról beszélt, majd szóvá tette, hogy az MSZP nem írta alá a záródokumentumot, és azt mondta: a szocialisták által említett kifogásokat az elmúlt nyolc évben ömlesztve zúdították a határon túliak nyakába.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának képviselője örömének adott hangot, hogy nem csak eszmei, hanem anyagi támogatást is kapnak az anyaországtól.
(MTI)

Közigazgatási reform: ahány párt, annyi szokás
Maradjanak meg a megyék és a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régió kapjon közigazgatási hatáskört – javasolta Victor Ponta kormányfő, akinek elképzelései megosztják az RMDSZ politikusait. Az elmúlt öt évben a pártok összesen három régióátalakítási tervezetet bocsátottak közvitára. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
Ismét felmelegítette Románia területi-közigazgatási átszervezésének témáját a miniszterelnök. Victor Ponta a Tulcea megyei Murighiolban, a Megyei Tanácsok Szövetségének éves közgyűlésén vázolta a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elképzeléseit az ország „újrafelosztásáról”. E szerint a jelenlegi megyék megmaradnának, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani. A régiók – akárcsak a megyék – választott régiótanáccsal és régióelnökkel rendelkeznének, a jelenlegi regionális fejlesztési ügynökségek pedig a régiótanácsok műszaki apparátusául szolgálnának. Ponta szerint ez nem járna a bürokrácia növelésével. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország területi-közigazgatási újrafelosztása a jövőre tervezett alkotmányjogi reform részét képezné. Hangsúlyozta: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni.
Borboly Csaba: számunkra nem hátrányos
Victor Ponta a bejelentését megelőzően felvázolta régiósítási elképzeléseit a Megyei Tanácsok Szövetsége vezetőségének, amelynek alelnökként tagja Borboly Csaba is. Hargita Megye Tanácsának elnöke nem tartja butaságnak a kormányfő javaslatait. „A miniszterelnök szándékát én úgy fogalmaznám meg: Victor Ponta lebontaná a kormányt régiók szintjére” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak. Elmondta: ha a kormányfő elképzelései megvalósulnak, akkor a megyei önkormányzatok megőriznék a jelenlegi hatáskörüket, sőt plusz hatásköreik lennének. Borbély tájékoztatása szerint a Ponta-féle közigazgatási reform a jelenlegi fejlesztési minisztérium megszűntetését eredményezné, mert a fejlesztési pénzeket térségi alapon jobban lehet kezelni. „Számos szakterületen, például az oktatás és az egészségügy területén a döntéseket le lehetne hozni a régiók szintjére” – magyarázta. A tanácselnök szerint ez a változás az erdélyi magyar közösség hasznára válhatna. „Ez számunkra nem hátrányos. Főleg akkor, ha nem arról a nyolc régióról beszélgetnénk, amelyről most szó van” – jelentette ki. Hangsúlyozta azonban, hogy az RMDSZ továbbra is azt szeretné, ha nem nyolc, hanem tizenhárom régióra osztanák fel az országot és a székelyföldi megyék azonos régiókba kerülnének. Mint mondta, az RMDSZ politikusaira hárul majd az a feladat, hogy elképzeléseikről meggyőzzék a kormányt.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint az USL elképzelése közelebb áll ugyan a Szövetség által már évekkel ezelőtt benyújtott régióátszervezési tervezethez, ám a jelenlegi fejlesztési régiókat nem lenne szabad megtartani. A Krónika napilapnak elmondta, egyetért Pontának azzal a javaslatával, hogy a jelenlegi megyéket nem szabad bolygatni, mert az szerinte káoszhoz vezetne. Úgy vélekedett: a megyék átcsoportosítását közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókban úgy kell megrajzolni, hogy az jó legyen a magyarságnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a régiók megrajzolása még nyitott kérdés, megvitatása a parlamenti választások után várható.
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyelőre csak politikai nyilatkozatnak tartja a kormányfő javaslatait. Szerinte erről akkor lehet érdemben tárgyalni, ha az USL felvázolja a konkrét elképzeléseit az új régiókról. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben mindvégig egyértelmű volt: a közigazgatási reformról akkor lehet szó, ha a megyék hatásköre nem csorbul, a három székelyföldi megye és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye egy régióba kerül, tehát régiók létrehozásával nem módosul az etnikai arány. „Minél több hatáskört Bukarestből át kell ruházni a települési, megyei és régiós szintre” – hangsúlyozta a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Csutak István: a hatalom bebetonozását szolgálja
A regionális politikák RMDSZ-es szakértője, Csutak István szerint akárcsak a Demokrata Liberális Párt (PDL) által tavaly meglebegtetett elképzelés, az USL területi-közigazgatási átszervezési javaslata is „a kormányon lévők hatalmának bebetonozását” szolgálják. Szerinte Pontáék terve már ott hibádzik, hogy 2014-re a jelenlegi fejlesztési régiók némelyike túlnépesedik a többiekhez képest. „Elég lesz majd rápillantani a térképre, s látni lehet, hogy egyes régiók túlduzzadtak, és akkor majd megyéket kell átragasztani az egyik régióból a másikba” – mondta az Erdélyi Riportnak. A szakember emlékeztetett arra, hogy ha közigazgatási hatáskört kapnak a régiók, akkor az Európai Bizottságnak nincs beleszólása a regionális átszervezésbe, ugyanis a közigazgatási hatáskör megállapítása a tagállamokra tartozik. Az uniós rendelet szerint fejlesztési régiók létrehozása egy tagállamban akkor kötelező, ha az adott tagállamban nincs régió nagyságú közigazgatási egység, ugyanakkor az EU nem kéri azt, hogy az így létrehozott régiók közigazgatási hatáskört kapjanak. „Ám ha közigazgatási hatáskört kapnak ezek a régiók, akkor nehéz lesz megakadályozni Pontáékat abban, hogy ha megnyerik a választásokat, végrehajtsák elképzeléseiket” – magyarázta. Arra a felvetésünkre, hogy egyes RMDSZ-es politikusoknak – például Borboly Csabának – elnyerte a tetszését ez az elképzelés, Csutak úgy reagált: Hargita Megye Tanácsa elnökének „látóköre Gyergyóalfalutól Tusnádfaluig terjed”. Értésünkre adta: Borbolyt a kormányfőnek úgy sikerült „levennie a lábáról”, hogy nagyobb hatásköröket ígért a tanácselnököknek. Egy neve elhallgatását kérő partiumi RMDSZ-es politikus sem hisz Ponta verziójában, szerinte porhintés az az ígéret, hogy nem a megyéktől vonnak el kompetenciákat, hanem a központi hatáskörök egy részét vinnék le megyei szintekre. Forrásunk szerint esetleges decemberi győzelme után az USL tetszése szerint alakítja majd az ország adminisztratív felosztását, különösen akkor, ha ehhez kétharmados többséget is szerez a törvényhozásban.
Bãsescu nyolc megyét akar
Az ország területi-közigazgatási átszervezésre hangsúlyosan tavaly júniusban merült fel először, amikor Traian Bãsescu államfő arra kérte az akkor még Emil Boc vezetette kormányt, hogy rövid időn belül dolgozzon ki olyan jogszabálytervezetet, amely az ország eddigi 41 megyéjét nyolcra csökkentené. Bãsescu ezzel a javaslatával idén is előhozakodott. Szerinte az 1968-ban létrehozott megyerendszer reformját a több szempont is indokolja. Elmondta, az új „szupermegyék” létrehozása csökkentheti a bürokráciát, kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna. Emellett – érvelt az államfő – a nagyobb megyék sokkal hatékonyabb és koherensebb területfejlesztést tennének lehetővé. Így orvosolható lenne az ország Európai Uniós források lehívásával kapcsolatos fogyatékossága.
A Boc-kormány teljesítette Bãsescu utasítását, és be is mutatta tervezetét. Eszerint Romániát nyolc megyére osztanák, ebből hét hatalmas lenne, négy-hat jelenlegi egységet tömörítene magába, a nyolcadikat pedig a főváros, Bukarest és annak környéke (a jelenlegi Ilfov megye) alkotná. A projekt – akárcsak az USL elképzelése – a jelenlegi EU-s fejlesztési régiókat veszi alapul, azokat változtatná át közigazgatási egységekké.
Ioan Oltean, a PDL főtitkára röviddel ezután azt is jelentette, hogy a kormány gyorsított eljárással, azaz a parlamenti vitát megkerülő felelősségvállalással fogadná el a törvényt.
Majdnem belebukott a kormány
A gond csupán az volt, hogy a PDL szinte egyáltalán nem konzultált akkori koalíciós partnerével, a RMDSZ-szel, amely legfontosabb vezetőin keresztül kategorikusan elutasította a javaslatot. A szövetség vezető politikusai kijelentették, elfogadhatatlan a PDL koncepciója, legfőképpen azért, mert a három székelyföldi megyét (Hargita, Kovászna és Maros) egy olyan régióba olvasztaná, amelyben a magyarság részaránya nem érné el a 30 százalékot sem. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. „Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Az RMDSZ ellenállását látva a PDL lemondott az ország területi-közigazgatási újrafelosztásának erőltetésétől.
Az RMDSZ a fejlesztési régiókhoz nyúlna
Az RMDSZ a közigazgatási határokat nem bolygatná, de a jelenlegi fejlesztési régiók határait módosítaná. Igaz, vezető politikusai nem tartották kizártnak, hogy a szövetség által javasolt régiókat utóbb közigazgatási hatáskörökkel is felruházzák.
A fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát 2007. október 13-án, Marosvásárhelyen mutatta be az RMDSZ. A tervezetben Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. Az új felépítést indokló hatástanulmányában a szövetség a jelenlegi hét plusz egy, jóval nagyobb fejlesztési régió helyett 16 fejlesztési régiót ajánl.
A javasolt felosztás a központi Székelyföldi régiótól kiindulva a következő sémát követi: Maros-Hargita-Kovászna, Szeben-Brassó, Kolozs-Beszterce-Naszód-Máramaros, Szatmár-Szilágy-Bihar-Arad, Fehér-Hunyad, Temes-Krassó-Szörény, Gorj-Vâlcea, Mehedinti-Olt-Dolj, Argeş-Dâmbovita-Prahova, Teleorman-Giurgiu, Ilfov-Bukarest, Ialomita-Cãlãraşi, Tulcea-Konstanca, Buzãu-Brãila-Vrancea-Galac, Bákó-Vaslui-Iaşi-Neamt, Suceava-Botoşani megyetársítást.
Az RMDSZ tervében a régióhatárokat a megyék közös kulturális, történelmi hagyományaik, valamint közös gazdasági érdekeik mentén jelölte ki, ez egyrészt jelentősen szűkítené az eddigi öt-hat megyés felosztást. A fejlesztési régiók átrajzolását tartalmazó háttértanulmány rámutat: az érvényben lévő regionális felosztás a szegényebb megyék gazdasági visszaesését és gazdagabb megyék gazdasági növekedését szolgálta.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók felosztása éppen ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek – mondta a szakértő. Rámutatott: a fejlesztési régiók méretei a franciaországi struktúrákéhoz hasonlóak – eltekintve attól, hogy a két ország területnagyságban különbözik.
A régióhatárok átrajzolásának apropóján Markó Béla akkori RMDSZ-elnök a tervezet bemutatásakor hangsúlyozta: téves szemlélet, hogy a gazdasági társulásokat nem befolyásolják a közös kulturális és etnikai érdekek – ez egy természetes folyamat, amely a történelem során is érvényesült, akár államalakítások során is – érvelt a politikus.
A szenátus hallgatólagosan elfogadta
Régióátalakítási elképzeléseit az RMDSZ törvénytervezet formájában a parlamentbe is benyújtotta. Kisebb politikai botrány keletkezett akkor, amikor a jogszabályt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Ez úgy történhetett meg, hogy a házszabály előírása szerint egy törvénytervezetről a benyújtásától számított 60 napon belül kell döntenie a felsőháznak, és a honatyák kifutottak a határidőből. A román politikusok hevesen ellenezték az RMDSZ tervezetét, s gondoskodtak arról, hogy a jogszabály a képviselőházban már ne is kerüljön megvitatásra. „Európában nem léteznek etnikai szempontok szerint körülhatárolt régiók, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nem támogatja az RMDSZ régióátrajzolási tervezetét” – jelentette ki a tervezet hallgatólagos elfogadása után – akkor még ellenzékből – Victor Ponta PSD-elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Az autonómiakérdést vinnék a parlamentbe
Az idei parlamenti választásokon – a rendszerváltás óta először – Erdély magyarlakta régióiban két párt indít képviselő-, illetve szenátorjelölteket. Az Erdélyi Magyar Néppárt úgy döntött, önállóan indul a törvényhozási választásokon, és célul tűzte ki a 6:3-as alternatív küszöb elérését. Toró T. Tibor, a néppárt elnöke szerint valamennyi magyar nyer, ha két magyar párt jut be Románia parlamentjébe. – Önálló jelölteket állít a parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt. Így tervezték, vagy ez kényszerpálya a párt számára?
– Az soha nem volt kérdés, hogy állít-e jelölteket a néppárt, csak a legalkalmasabb formát kerestük. A tagjaink, támogatóink, szavazóink iránti tisztelet is erre kötelez. Alapvető céljaink – a közösségi autonómiaformák közjogi kereteinek megteremtése – követelik meg, hogy ezeket következetesen a parlamentben is megjelenítsük. Több lehetőség állt előttünk: önálló jelöltekkel indulunk, vagy választási, esetleg politikai szövetségben a másik két magyar párttal. Az RMDSZ hallani sem akart választási együttműködésről, a Magyar Polgári Párt pedig sorainak rendezésével volt elfoglalva, így nem maradt más lehetőségünk, mint az önálló indulás. Szükségből erényt kovácsolva, választási ajánlatunkban legalább kompromisszummentesen tudjuk megjeleníteni az EMNP elképzeléseit az ország átalakításáról. Az európai föderalizmus hazai meghonosításában látjuk a központosított és homogenizáló nemzetállam meghaladását és modernizációját: ebben a keretben már természetesebben értelmezhető autonómiaprogramunk is.
– Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint mindenki számára lenne hely a szövetségben. Hol akadtak el az RMDSZ-szel történő egyeztetések? Miért nem lehetett megismételni a legutóbbi EP-választások forgatókönyvét, amikor Tőkés László sikerrel indult az RMDSZ-listán? – Igazából el sem kezdődtek az egyeztetések. Az RMDSZ vezetői a tavaszi önkormányzati választások eredményeinek birtokában már az elején kijelentették: nem gondolkodnak választási együttműködésben a másik két magyar párttal, csakis az RMDSZ programjával és politikai vonalvezetésével való teljes azonosulás esetén tartanak elképzelhetőnek bármilyen viszonyt. Az RMDSZ előző ciklusokból átörökölt programjában még lehetne találni közös pontokat, hiszen abban a mi szellemi munkánk is benne van, a programjával legtöbbször ellentétes politikai gyakorlatával viszont már nem. Felmerült a sport világából kölcsönzött nemzeti válogatott tetszetős gondolata, amelyet mi alapjában véve jónak tartunk, és törekszünk is rá, de nem tudunk szerepet vállalni olyan csapatban, amelyben a sztárjátékosok rendszeresen bundáznak. Így inkább a saját csapatunkkal nevezünk be. Lehet, hogy nincsenek benne sztárjátékosok, de tisztán játszanak és becsülettel küzdenek.
– Az erdélyi polgári oldal számára egyértelmű csalódás, hogy nem jött létre közös EMNP–MPP-lista, miután utóbbi – híresztelések szerint – nem volt hajlandó feladni az identitását. Csak ilyen áron tudott volna megegyezni a két jobboldali párt?
– Tiszteletben tartjuk az MPP politikai identitását, és értékként kezeljük mindazt a politikai és emberi tőkét, amit az elmúlt öt évben sikerült összegyűjteniük. Formális megállapodást a két párt országos vezetőségei szintjén valóban nem sikerült összehozni, tárgyalásaink sikertelenségét némileg megmagyarázza az MPP utólagos döntése, hogy nem is kívántak önálló jelölteket indítani. Azt viszont tapasztalom, hogy megyei és helyi szinten általában jó az együttműködés a két párt vezetői között, ami azt is előrevetíti, hogy talán a választók között sem lesz ellentét. Ha lelkiismeretükre hallgatnak – ahogyan erre az MPP új elnöke biztatja őket –, akkor baj nem lehet. Amennyire én az MPP törzsszavazóit ismerem, lelkiismeretük nem engedi, hogy olyan párt jelöltjeire adják szavazatukat, amelynek képviselői „bátran” hallgatnak vagy angolosan távoznak, ha a parlamentben Székelyföld területi autonómiájának felette szükséges voltáról kell érvelni. Remélem, képesek leszünk meggyőzni őket – és nemcsak őket –, hogy a néppárt jelöltjeire leadott szavazat az autonómiára leadott szavazat.
– Az RMDSZ vezetői szerint viszont kizárt, hogy a néppárt elérje a 6:3-as alternatív küszöbhöz szükséges szavazatszámot. Az EMNP-nek valóban sokkal jobban kell teljesítenie ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt. Lát erre reális esélyt?
– Nem vagyok olyan bátor, hogy előre megmondjam, miként szavaznak majd a választók. Azt viszont tudom, és hozzáértő elemzők számokkal is bizonyították, hogy az alternatív választási küszöböt mindkét párt teljesítheti, hiszen legalább 15 képviselői és hét szenátori választókerület van a Székelyföldön – Hargita és Maros megyében, illetve Háromszéken – és a Partiumban, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében, ahol a magyarság többségben van, és jó eséllyel lesz első a magyar jelölt. Aki ezt az egyszerű számtani gyakorlatot és a törvény egyértelmű rendelkezéseit félremagyarázza, nem jár egyenes úton. Mi azt mondjuk: minden magyar nyer, ha nem egy, hanem két magyar párt jut be a parlamentbe. Ugyanakkor közös feladat a magyar választók minél nagyobb arányban való mozgósítása. Anéppárt indulása tavasszal százezer magyar választót hozott vissza az aktív szavazók körébe. Ha az RMDSZ csupán annyi energiát fordít a mozgósításra, mint amennyit a néppárt ellehetetlenítésére, akkor biztosan számarányunk felett leszünk.
– Miért kellene önökre és nem az RMDSZ-re szavaznia a romániai magyar választónak? – Egyetlen érvet mondok: szükség van az autonómia hiteles és következetes képviseletére a bukaresti parlamentben. Aki a néppárt jelöltjeire szavaz, a magyar autonómiára szavaz.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)