Nem vagyunk sem bánságiak, sem bihariak”
A régiókialakítási hisztériával kapcsolatban nyilatkozott lapunknak Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke.
 – Ez az egész felröppent dolog, amit akár diverziónak is lehetne nevezni, messze távol áll a szakszerűségtől. Egy régiószervezés kidolgozása komoly munkát igényel, ám amiről itt ma szó van, hogy például négy megyéből gyúrjanak egyet, párját ritkítja Európában, de szerintem a világ más részeiben is. Egyszerűen fából vaskarikának tartom az egészet, egy bizarr, elfogadhatatlan dolognak, ezt így abszurdum megtárgyalni.
– Diverziót említett, esetleg az egész nem több figyelemelterelő államfői diverziónál?
– Erre most nehéz válaszolni, de az tény, hogy ilyen vita sem nekünk, sem az országnak nem hiányzott.
– Esetleg az is cél, hogy a PD-L egy évvel a helyhatósági választások előtt szándékosan szétverje a koalíciót, tudván, hogy az RMDSZ hallani sem akar a nyolc régióról?
– Megmagyarázhatatlan, miért ilyen hirtelen kapták elő, el kell teljen egy kis idő, hogy a színfalak mögé lássunk. Pedig évek óta folynak műhelymunkák ezzel a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban, az RMDSZ is kidolgozta saját elképzelését. Egyébként a most meglévő nyolc fejlesztési régió csupán szervezési szintet jelent.
– PD-L-oldalról hallatszik, hogy fölösleges félni a megyék átcsatolásáról a régióközpontnak kinevezett városhoz, mert a megyék maradnak, a régió pedig csak átfogja ezeket. Erről mi a véleménye?
– Szerintem az aradiakat is meg kellene kérdezni, hova akarnak tartozni. A megyéket nem kell megszüntetni, sőt, nem is lehet, mert az Alkotmány 122-es cikkelye meghatározza az ország közigazgatási felosztásában a megyéket, ezt most képtelenség összemosni valamilyen régióval, vagyis először is módosítani kell az alaptörvényt, amit érthető okokból, a PD-L el akar kerülni.
– Hatalmi kérdéseket is felvet, például, hogy Arad és Krassó-Szörény közigazgatási központja Temesváron legyen.
– Ha kialakítjuk a régiókat, hisz Európa is a régiók Európája, a megyéket nem kell megszüntetni, legfeljebb módosítani a kompetenciákat. Ne feledjük, hogy most sok megyének, köztük Aradnak is létezik identitása, ezért én el tudok képzelni Arad-központú régiót. Mi nem vagyunk sem bánságiak, sem bihariak, mi a Bánság és a Partium határán élő, sajátságos identitású megye vagyunk. Arad közlekedési csomópont, itt találkozik az Alföld a hegyvidékkel, meghatározott gazdasági szereppel.
– Ön szerint a megyei tanácselnökök némán tűrik majd, hogy kihúzzák alóluk a lovat?
– Aki racionálisan gondolkodik, és elhivatottságot érez megyéjével szemben, az nem fog beleegyezni, de az is igaz, hogy a megyei elnökök státusa, mai hatalma szubjektív véleményeket is előhoz.
– Népszavazást emlegetnek, ön szerint erre felkészült a nép? Tudják egyáltalán, miről kellene dönteni?
– Mivel Európa irányába törekszünk, lassan meg kellene tanulni a demokráciát, a döntések felvállalásának felelősségét. Sajnos, nagyon sok politikus a nép véleményét be sem kalkulálja, az ország nem a kormányoké, hanem a népé. A megye sem a megyei elnöké, a város sem a polgármesteré, hanem a lakósoké. Ezt kellene tudatosítani, mert Európa már rég így gondolkodik. Hogy mi lemaradtunk, az másik kérdés.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Hisztérikus nemzetféltés
Nevetséges az a hisztéria, amit a román újságírók, hírelemzők és politikusok rendeztek szerdán, a régiós átalakítás egyeztetése alatt és után. Korábban napokig Traian Băsescun és Emil Bocon köszörülték nyelvüket a köztudatba váratlanul bedobott nyolcmegyés terv miatt, ám amikor kiderült, hogy az RMDSZ e kérdésben megvetette a lábát, elkezdte siratóénekét a gyászos kórus, és késő éjszakáig a magyarokon és az RMDSZ-en köszörülték nyelvüket.
Már-már temették az egységesnek, oszthatatlannak hitt nemzetállamukat, s vízióikban ott lebegett Nagy-Magyarország réme. Fájt nekik – bármennyire utálják Bocot, a demokrata-liberálisokat, magát Băsescut –, hogy az RMDSZ-nek sikerült legalább annyit elérnie, ne a kormány felelősségvállalásával kerüljön a parlament elé a törvénytervezet. Már-már kiloccsant a tévéstúdiókból a kétségbeesett nemzetféltés, a magyarellenesség. Megzsarolta az RMDSZ a kormányt – sziszegték. S mert a román sajtó kisebb-nagyobb diverziókra mindig kész, az igen jól informáltnak tekintett internetes újság, a Gândul tálcán kínálta az újabb és újabb döbbeneteket: Brassó polgármestere, Gheorghe Scripcaru azt találta javasolni – zárt ajtók mögött –: miért ne lehetne Székelyföldet Székelyföldnek nevezni? Emil Boc “túl sokat engedtünk már eddig is nekik” megjegyzéssel azonnal elutasította, mégis jó ideig még rágták a gumicsontot. Hamarosan jobb csemegét kínált a Gândul, egy ropogósan friss Tamás Sándor-nyilatkozatot. A megyei tanácselnök arról beszélt a lap brassói tudósítójának, hogy e térség lakossága kiáll az egységes Székelyföldért, ha kell, tüntetni fog, ha szükség lesz rá, a polgári engedetlenséghez folyamodik. S mert vagy az elnök úr fogalmazott lazábban, vagy az újságíró színezte ki nyilatkozatát, majdnem sírva fakadtak ama állítólagos kijelentése miatt, miszerint “előbb fegyver nélkül vonul utcára a nép, aztán meglátjuk...” (Nyomban hibaigazítást kért.) Fegyvereik vannak, szörnyű! – mi lesz ebből, kitépik a haza szent testéből a középső három megyét, odacsapják Magyarországhoz, s a Partiumot sem hagyják békén, ott is követelőznek, borzasztó ez a magyar kisebbség, huszonegy éve vezeti orránál fogva Romániát, minden kormányt kiszolgált, a jelenlegit is, mégsem ül nyugton. Pedig az Európai Unióban is megmondták, ez az ország mindent megadott kisebbségeinek. Beszélhetett Borbély László, Antal István, Frunda György, a rémület és pánik nem ült el. Éjfélig osztották a semmit, siratták a hazát, s féltették a hétszázalékos parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-től. A szövetség valójában csak időt nyert. Boc még aznap este a közszolgálati televízióban elmondta: nem mondanak le a nyolcmegyés területi átszervezésről, mert ez az ország korszerűsítésének egyetlen lehetséges módja. A hírek szerint júliusban rendkívüli parlamenti ülésszakot akarnak összehívni, s arra számítva, hogy az ellenzék nyári szabadságát nem szakítja meg, áterőltethetik a törvényt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László a regionális újraszervezésről
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szerint nyilvánvaló, hogy Basescu elnök vezényeli azt a politikai játszmát, amelyben összekapcsolják a területi újjászervezés kérdését a kisebbségi törvény elfogadásának a kérdésével, és egy „előkampányt” szerveznek a jövő évi országos választási kampányok előtt.
A másik eleme a vitának az, hogy az ország regionális újraszervezése kapcsán megpróbálják felosztani Székelyföldet, és beolvasztani, akárcsak a partiumi vagy a többi magyar részeket – véli a néppárti euroképviselő. „Ceausescu ahhoz képest nagyvonalú volt, mert mégiscsak meghagyta Hargita és Kovászna megyét két magyar többségű székely megyeként, és csak Marosszéket olvasztotta be Maros megyébe. Most a demokrácia örve alatt még kérlelhetetlenebbek és európai színekben akarják tovább folytatni azt az alattomos románosítási politikát, amit semmiképpen nem fogadhatunk el” – jelentette ki Tőkés László.
A helyi önkormányzatok európai chartája vagy a regionális és kisebbségi nyelvek chartája mind azt írja elő, hogy egyfelől meg kell kérdezni az embereket az adott régiókban, hogy mi a véleményük, másfelől, hogy mesterségesen nem szabad megváltoztatni egyetlen területnek sem az etnikai összetételét. Tehát a székelyekkel, a partiumiakkal együtt szilárdan ki kell állnunk, és az RMDSZ-nek semmilyen engedményt nem szabad tennie ebben a kérdésben, mert akkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hiába áll ki, hogyha ők beadják a derekukat – figyelmeztetett.
„A székelyföldi régió képviseletének a brüsszeli megalakulása alkalmával tüzet okádtak a román politikusok reánk, de hadd nyugtassuk meg őket, hogy mi nagyon szívesen támogatjuk azt, hogy a Móc-vidék vagy Dobrudzsa is alakítson képviseleti irodát Brüsszelben, sőt most már azon gondolkodunk, hogy ne csak a Székelyföld, hanem a Partium határon inneni területei is egy önálló képviseleti irodát alakítsanak Európa fővárosában, a partiumi képviselet- és lobby irodát” – mondta Tőkés László.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Kormányon, de nem bármi áron (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
Az RMDSZ nemet mond Traian Băsescu megyésítési javaslatára, sem a nyolc nagy megyét, sem a nyolc plusz kettőt nem fogadja el, de kormányon marad, “amíg lehet”, s megpróbál eredményeket kicsikarni partnereiből – ez a döntés született a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén. Sokan heves vitára, éles párbeszédre számítottak, ám meglehetősen egyszólamúan zengtek a hozzászólók, hisz pénteken estére a megoldás már megszületett a szűkebb döntéshozó testületekben.
Szombaton tíz óra előtt úgy sorakoztak a román televíziós közvetítőkocsik a marosvásárhelyi kultúrpalota előtt, mintha a teremben Románia sorsáról születne döntés, az előtérben berendezték kis stúdióikat, és folyamatosan vadászták a “fontos embereket”. Új SZKT gyülekezett, de kevés új arccal, a legtöbb területi szervezet jól ismert vezető személyiségeit delegálta. 169 mandátumot igazoltak, és a jelenlevők egyhangú igennel választották újra a testület elnökének Bíró Rozáliát. Megszavazták a főtitkárhelyetteseket, akiket már néhány hete nevesített a szövetségi elnök, és megalakult a tíz frakció.
Erősödő magyarellenesség
Az ülés izgalmasabb része Kelemen Hunor szövetségi elnök beszámolójával kezdődött, aki az elmúlt fél év mérlegét vonta meg. Amikor kormányra léptek, tudták, mire vállalkoznak, és kivel, 2010-ben, 2011 elején ígéreteik egy részét teljesítették, kiemelkedő (s egyetlen) eredményként említette az új tanügyi törvényt. Kelemen Hunor felhívta a figyelmet arra, hogy március eleje-közepe óta jelentős nacionalista, magyarellenes retorika uralta el a közbeszédet, és ennek előidézői a jelenlegi ellenzéki pártok. Nehéz visszazárni a palackba a kieresztett szellemet – a társadalom normális fejlődését veszélyezteti a magyarellenesség, elronthatja az itthoni magyar közösség és a románság közti viszonyt, de veszélyezteti a román–magyar államközi kapcsolatokat is – hangsúlyozta. A régiók átalakításáról, a közigazgatási átszervezésről elmondta, ezek szükségességét az RMDSZ is elismeri, ám a DLP-vel korábbi egyezségük másról szólt, az ország új felosztását 2011 második felében, 2012 elején kellett volna megvitatniuk. Teljesen váratlanul érte a szövetséget, amikor néhány hete koalíciós partnereik jelezték, fel akarják gyorsítani a közigazgatási reformot, még a mostani parlamenti ülésszak végéig módosítanák az 1968-as megyésítési törvényt, nyolc nagy megyét létesítve, majd decemberig megváltoztatják azt a 170–180 törvényt, amely az új megyék, intézményeik működését tenné lehetővé, és 2012-ben már az új felosztás szerint tartanák a választásokat – ismertette Kelemen Hunor a demokrata-liberális javaslatot. Erről próbálták meggyőzni az RMDSZ-t, írott formában eddig semmit sem mutattak be, és erről alakult ki az az egyöntetű vélemény: ezt a szövetség nem tudja elfogadni, nemcsak a magyarság számára hátrányos volta miatt, de azért sem, mert Románia nemzetközi egyezményeket szegne meg, és mert tudatában vannak, egy előkészítetlen közigazgatási reform több bajt okozhat, mint amennyi nyereséget.
Csapdaajánlat Ezt követően érkezett kedden a cotroceni-i találkozón Traian Băsescu új javaslata a nyolc nagy megyéről, melyek mellett megmaradna jelenlegi formájában külön Hargita és Kovászna megye. Ez az első látásra érdekes ajánlat azonban csapda, nem oldja meg sem a Székelyföld, sem a Partium, sem az erdélyi magyarság többi részének problémáit, ha elfogadják, megosztják a magyar közösséget, olyan helyzetet teremtenek, amelyet utóbb nem lehet kezelni – fejtette ki Kelemen Hunor. Éppen ezért az RMDSZ azt javasolja, tárgyaljanak a felosztásról az RMDSZ tizenhat régiós javaslata alapján, vagy vegyék le napirendről a kérdést, és folytassák a decentralizációt. Ha a DLP nem hajlandó erre, és erőlteti a nyolc nagy megyét, az szakadáshoz vezet, márpedig Romániát pár hetes politikai válság is igen nehéz helyzetbe sodorná, a nemzetközi pénzintézetek előtt elveszítené hitelképességét. Felszólalásai során Kelemen Hunor többször megismételte, az RMDSZ nem akar kormányválságot előidézni, marad a kabinetben, de nem bármi áron.
Esélytelen a kisebbségi törvény
A szövetségi elnök a kisebbségi törvényről és a június 30-ig adott határidőről, no meg ultimátumáról szólva elmondta: a jelenlegi politikai helyzetben nem látja esélyét annak, hogy a hónap végéig egy, a magyarság számára megfelelő kisebbségi törvényt sikerüljön elfogadtatni, más jogszabály megszavazásába belemenni nem érdemes, nem szabad – hangsúlyozta. Június 30-ig mindennap ezen dolgoznak, de ha nem sikerül megfelelő jelentést elfogadtatniuk, akkor halasztani kényszerülnek, mint az elmúlt húsz év során sok más kérdést. Az RMDSZ-nek türelmesnek kell lennie, kivárásra játszania, és volt ugyan egy ultimátum, de a politikai kontextus azt felülírta, mérlegelniük kell, hogy egy esetleges kormányból való távozással zöld út nyílna magyarellenes jogszabályok elfogadása előtt, már megszerzett jogokat is elveszíthetünk. Kelemen Hunor Szlovákia példáját említette, ahol az ellenzékbe került magyar párt nem tudta megakadályozni, hogy a kormány úgy ossza fel az országot, hogy a magyarság mindenütt kisebbségbe kerüljön. Lehet, most az a látszat, hogy nem történt egyéb, csak behozták a kecskét a házba, és az RMDSZ kivitte – fejtette ki Kelemen Hunor, de megítélése szerint gyakorlatilag huszonegy éve ugyanez történik, mindegyre kiviszik az úja és újra betelepített kecskéket. “Ebben a helyzetben nekünk nagyon határozottan arra kell koncentrálnunk, amit eddig elértünk, ne veszítsük el, és hogy ahhoz valamit hozzá tudjunk tenni” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A 22-es csapdája
A hozzászólók többsége egyetértett a szövetségi elnök álláspontjával, néhányan azonban árnyalták, új információkkal egészítették ki a helyzetismertetőt, s mások, például a Bihar megyeiek egyértelműen az ellenzékkel való tárgyalások megkezdésében látják a kiutat, Lakatos Péter a 22-es csapdáját emlegette, no meg azt, Traian Băsescu és a DLP nem sértődhet meg, ha leülnek egyeztetni az ellenzékkel, a megállapodást nem az RMDSZ szegte meg először. Márton Árpád háromszéki képviselő szerint határozott döntést kell hoznia az SZKT-nak arról, melyek a kisebbségi törvény, a közigazgatási átszervezés és az alkotmánymódosítás “elfogadhatatlansági feltételei”, “ha pedig több kettőnél, akkor ki kell lépni”. Szomorú helyzetet vázolt Varga Attila képviselő, a képviselőház emberi jogi bizottságának tagja a kisebbségi törvény jelenlegi helyzetéről: úgy látja, bármelyik pillanatban kialakítható a kétharmados többség – de a jogszabály ellen. Ha kilépnének a kormányból, akkor sem találnának olyan pártot, amely támogatná elfogadását, márpedig értelme csak akkor lenne ennek a döntésnek. Varga Attila szerint rosszul áll a kisebbségi törvény vitája, és az a groteszk helyzet alakulhat ki, erőiket, energiájukat arra kell fordítaniuk, hogy kivédjék egy, a magyarság számára rossz törvény elfogadását. Markó Béla szerint tévednek azok, akik a Székelyföld nyereségeként próbálják beállítani az elmúlt napok történéseit. Lehet, hogy végre beszélnek rólunk, de vegyük figyelembe azt is, hogyan és milyen szándékkal – hívta fel a figyelmet. Van egy hatalmas nettó veszteségünk: a kisebbségi törvény – mondotta, s elismerte, pár hete még neki is meggyőződése volt, el lehet fogadtatni. Kiemelte, jelen pillanatban a kormányzásnak egyetlen alternatívája van: az ellenzékbe vonulás, a következő választások előtt elképzelhetetlen, hogy a másik oldallal kössenek szövetséget, és nem szabad elfeledni azt sem, a magyarellenes hangulatot éppen azok fokozták ily mértékig “akikkel egyesek szövetséget kötnének”. Markó szerint hozadéka is van az elmúlt időszaknak: bebizonyosodott, “rajtunk, és csakis rajtunk múlik, ami az elkövetkezőkben itt lesz”, nem járható út, amit az erdélyi magyar ellenzék hangoztat, azazhogy nem kell kormányon lenni, és nem oldja meg gondjainkat a magyar kormány vagy Brüsszel sem. A vita végén Kelemen Hunor elmondta: nehéz a helyzet, de nem reménytelen, majd összegezte az RMDSZ állaspontját: maradnak a kormányon, de nem bármi áron. “A mai ülésen azt láttam, hogy a szövetség egységes, a bizalom egymás iránt megerősödött. Nekünk továbbra is úgy kell politizálnunk, hogy mindig hozzáépítsünk valamit ahhoz az építményhez, amelyen az elmúlt huszonegy évben dolgoztunk. Következetesen, céljainkat szem előtt tartva nem szabad feladnunk semmit az eredményeinkből” – összegezte a szövetségi elnök.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatták az Erdélyi Magyar Néppárt programtervezetét Tusnádfürdőn
Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezői mindenképpen megfellebbezik a párt bejegyzését elutasító bírósági döntést, ha annak indoklását írásban is megkapják – mondta csütörtökön Tusnádfürdőn Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnökségének elnöke.
A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében külön beszélgetést szenteltek a témának, tekintettel arra, hogy a bukaresti törvényszék a napokban elutasította a létrehozandó romániai magyar párt bejegyzési kérelmét. Jelezte: mindenképpen megfellebbezik a párt bejegyzését elutasító bírósági döntést, ha az indoklást írásban is megkapják. „Reméljük, hogy a romániai jogállam eléggé konszolidálódott már ahhoz, hogy harmincezer ember akaratát ne lehessen csak úgy lesöpörni az asztalról” – jelentette ki Toró T. Tibor, emlékeztetve arra, hogy körülbelül ennyien adták támogató aláírásukat a bejegyzéshez.
Elmondta: a bejegyzés alatt álló párt a temesvári protestáló szellemet tekinti programja eszmei kiindulópontjának. Ezzel utalt arra, hogy az új szervezet Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének a szellemiségét szeretné képviselni. Toró T. Tibor szerint az EMNP az erdélyi magyar politikai szervezetek közötti verseny és az összefogás helyes arányát szeretné meghonosítani, vissza szeretné hozni a konszenzusra törekvő döntéshozatalt az erdélyi politikába. Az erdélyi magyar közösségnek szánt források elosztásában az EMNP az együttes döntési eljárások intézményesítését szeretné elérni.
Az EMNP Románia közigazgatási átalakítását az aszimmetrikus regionalizmus alapján képzeli el. Mint elhangzott, ez csakis akkor lehetséges, ha Románia küszöbön álló alkotmányos reformja lehetőséget nyit erre. Toró felvázolta a párt készülő programjának öt alapértékét. Ezek: a szabadság, a család, a hagyomány, a magyar nemzethez tartozás, valamint a kereszténység morális értékeit magába foglaló demokrácia. Úgy vélte, a megfogyatkozott erdélyi magyar közösség rendelkezik elegendő potenciállal ahhoz, hogy meghatározza a jövőjét. Az alakuló párt ideiglenes regionális elnökei az egyes régiókat érintő célokat is megemlítették.
A Partiumot képviselő Zatykó Gyula kijelentette: az a cél, hogy a magyar gazdasági tér a határ romániai oldalára is kiterjedjen. Ennek fontos eszköze lenne – mondta –, hogy beinduljon a közszállítás a határ két oldalán fekvő települések között. A Székelyföldet képviselő Papp Előd a régió területi autonómiájának az elérését tekintette a legfontosabb célnak. Kijelentette: fontos lenne, hogy a régió ásványkincsei fölött is a régió lakói rendelkezzenek. Kérdésre válaszolva Toró T. Tibor elmondta, hogy szívesen vállalnák „az erdélyi Fidesz” címkét, erre azonban még nem szolgáltak rá. A magyarországi kormánypártokkal stratégiai partnerség kialakítására törekednek – tette hozzá. Toró azt is megjegyezte: van mit tanulni a Fidesztől, hiszen Európa legsikeresebb néppártja. MTI. Erdély.ma

Kelemen Hunor szövetségi elnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen
Kitartás, türelem és makacsság szükséges az autonómia eléréséhez
Kelemen Hunor szövetségi elnök július 22-én, pénteken 10 órától részt vett a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „Az autonómia változó feltételei” című nemzetpolitikai kerekasztalán. 
Előadásában az RMDSZ elnöke elsősorban az erdélyi magyar közösség azon igényéről beszélt, hogy itthon, magyarként, szabadon és biztonságban akarnak élni. Ehhez az elmúlt húsz év megteremtette az alapvető feltételeket, az autonómia eléréséhez pedig meg kell vizsgálni, melyik a járható út. „Lépésről-lépésre, párbeszéddel, partnereket keresve kell nekünk az autonómia kereteit megteremteni úgy, hogy figyelembe vesszük, milyen igényei és elvárásai vannak Székelyföldnek, a Partiumnak, az interetnikus közegben élő magyaroknak. Ezekre az igényekre és elvárásokra nekünk különböző megoldásokat kell találnunk, tehát az autonómia formái Románián, Erdélyen belül is változóak. Az elmúlt húsz évben következetesen megteremtettük a nyelvi és közösségi jogok keretét a romániai magyar közösség számára, a következő lépés az autonómia lesz” – fejtette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, csatlakozik az előtte felszólaló Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökének azon véleményéhez, hogy az autonómiát napi munkával, következetességgel lehet elérni. „A döntések meghozatalkor viszont figyelembe kell vennünk a transzilván értékeinkre való építkezést: a nyitottságot és a párbeszédet. Nekünk Romániában kell partnereket keresnünk céljaink eléréséhez, az RMDSZ 6,5-7%-a mellé kell megtalálnunk a szükséges 43%-ot. Azonban szükségünk van Budapest támogatására is, szükségünk van arra, hogy Magyarországnak szava legyen a régióban és az Európai Unióban akkor, amikor a magyar közösség jövőjéről van szó. Azt azonban látnunk kell, hogy sem Felvidéken, sem Vajdaságban, sem Erdélyben Budapest nem tudja megoldani a magyar közösségek sorsát nélkülünk. És nem kerülhetjük meg Brüsszelt sem, az önrendelkezés elérése végett fontos, hogy az Unió tagországainak érdeke legyen egy olyan jogi keret megteremtése, amely a nemzeti közösségek megerősödését veszi figyelembe. Ez a hármas tengely szükséges az erdélyi magyar közösség autonómiaigényeinek a megteremtéséhez” – magyarázta Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök emlékeztetett a néhány héttel ezelőtti regionális felosztási kísérletre, amelyet az RMDSZ akadályozott meg. „A nyolc fejlesztési régió átalakítása nyolc óriásmegyévé menthetetlenül beolvasztotta volna az erdélyi magyar közösséget, ezért mondtunk mi erre nemet. Ez a kezdeményezés nem az erdélyi magyarok érdekeit szolgálta volna. A mi javaslatunk szerint előbb a gazdasági-fejlesztési régiók átalakítására kell előbb sor kerüljön, majd ezekhez közigazgatási hatáskört lehet rendelni” - mondta el Kelemen Hunor. A folytatásban beszélt a kisebbségi törvényről, melynek legfontosabb rendelkezése a Kulturális Autonómiatanácsok megalakulása lesz. „Ehhez a parlamenti többséget egyelőre nem tudtuk biztosítani, de folytatjuk ebben az évben, az őszi ülésszakban a tárgyalásokat, egészen addig, amíg egy olyan törvényt tudunk elfogadni, amelynek valós tartalma van. Az autonómia számunkra egy eszköz, amelyről nem mondunk le. Makacsak vagyunk, kitartóak és türelmesek, ezt a tanácsot kaptuk Dél-Tiroli barátainktól is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kijelentette továbbá, hogy az idén sorra kerülő népszámlálás egy olyan esemény, amelyben nem lehet vita az erdélyi politikai alakulatok között, amelyben az összefogásra van szükség. „A politikai szereplők, a civil szféra, az egyházak és a média összehangolt és egyirányú tevékenységére van szükség annak érdekében, hogy amikor a végleges számok megjelennek, a romániai magyar közösség megerősödve kerüljön ki a népszámlálásból. Bátorítanunk kell mindenkit, hogy büszkén vállalja fel identitását, magyarságát, hiszen ettől is függ további sorsunk. 2012 legnagyobb kihívása pedig számunkra az, hogy ott legyünk, ahol a politikai párbeszéd folytatni kell, a Parlamentben, nem kockáztathatjuk meg azt, hogy képviselet nélkül maradjunk” – szögezte le a szövetségi elnök, majd megismételte korábbi kijelentését, miszerint az RMDSZ mindig, amikor párbeszédre van szükség, nyitottan és készen áll erre. 
A nemzetpolitikai kerekasztal beszélgetésein részt vett még Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, Pásztor István a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László alelnök. A beszélgetést Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője moderálta. Nyugati Jelen (Arad)

Tusványos – Németh Zsolt: autonómia lesz, előbb vagy utóbb
Erdély az egész kárpát-medencei magyar autonómiastratégia szempontjából kulcskérdés: az erdélyi magyarság nagy szolgálatot tesz az egész magyar közösségnek, ha itt sikerül az autonómia terén áttörést elérni – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tusványosként közismert Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki napján.
Autonómia változó feltételei című nemzetpolitikai kerekasztalbeszélgetésen több kárpát-medencei magyar kisebbségi párt vezetője mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett. Németh Zsolt leszögezte: arról nincs vita a magyarságon belül, hogy autonómia kell, és optimizmusának adott hangot atekintetben, hogy sikerüljön az autonómiatörekvések terén szót érteni a román politikum képviselőivel. „Racionális politikai osztállyal van dolgunk. A román politikum tudatában van annak, hogy a romániai magyar közösség milyen mértékben tudja befolyásolni az ország stabilitását. Székelyföld Autonóm Tartomány erősíti Románia szuverenitását” – szögezte le a politikus, aki arról is beszélt: a határon túli magyar szervezeteknek „két ligában”, hazájukban és az összmagyar politikai porondon is politizálniuk kell érdekeik érvényesítéséért. Rámutatott: fontos, hogy a differenciált helyzetben lévő magyar nemzeti közösségek mindenhol előrelépést tudjanak elérni az önrendelkezés kivívása terén. „Szlovákiában abnormális módon hiszterizált az autonómia fogalma, ezért segíteni kell a felvidéki magyarokat abban, hogy a szlovák-magyar viszonyt olyan mederbe tereljék, amelyben nem tekintik ördögtől valónak az autonómiát” – fejtette ki.
Kelemen: az autonómia nem cél, hanem eszköz
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az önrendelkezés kapcsán kifejtette: az autonómiát nem célként, hanem eszközként kell tekinteni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok megmaradhassanak biztonságban, szabadon, magyarként. Kelemen szerint az autonómiacélok kitűzésekor azt kell figyelembe venni, hogy mit akarnak az erdélyi magyarok: Erdélyben, magyarként megmaradni. A politikus emlékeztetett: az elmúlt húsz évben két megoldási lehetőséget vázoltak fel az autonómia elérésére. Az egyik szerint „kijelentjük és megteremtjük”, a másik szerint viszont arra van szükség, hogy lépésről lépésre építsük, keressük a megegyezés lehetőségét a többséggel.
Rámutatott: Erdélyen belül, a Székelyföldön, a Partiumban illetve Közép-Erdélyben különböző autonómiaformákat kell megteremteni, mert más körülmények között élnek az emberek. Sikerként könyvelte el a nyelvi jogok és a nemzeti szimbólumok használatának kivívását, és kijelentette, ezeket a mozaikkockákat összerakva, napi aprómunkával, építkezéssel érhető el az autonómia. Emlékeztetett: a külső körülmények is folyamatosan változnak, így ezek figyelembe vételével kell az eszközöket megteremtenünk a területi, a kulturális vagy a személyi elvű autonómia létrehozásához. „A transzszilván értékekre, a nyitottságra és a párbeszédre kell építeni, és partnereket kell keresni Romániában, a parlamentben. Nekünk ugyanis ahhoz, hogy elérjük céljainkat, a magunk hét százaléka mellé még meg kell szereznünk további 43 százaléknyi támogatást” – ecsetelte Kelemen.
Leszögezte: a célok eléréséhez szükséges Budapest támogatása, az, hogy Budapestnek tekintélye, szava legyen a régióban és az Európai Unióban, ugyanakkor Budapest nélkülünk nem tudja ezt a kérdést megoldani. Szerinte Brüsszel sem kerülhető meg az autonómiaküzdelmek tekintetében, és emlékeztetett, hogy az Unión belüli magyar jelenlét kezdetétől számítva jelent meg a napirenden a kérdés. „Az EU-nak és tagállamainak is kötelességük lesz olyan kereteket megteremteni, amelyek segítik a nemzeti közösségek megmaradását, megerősödését” – vélte. „Napról napra történő építkezés szükséges a Budapest-Bukarest-Brüsszel tengely mentén” – szögezte le.
A romániai közigazgatási átszervezés kapcsán kijelentette: a mai gazdasági régiókat kell koherens gazdasági fejlesztési régiókká átalakítani, és ezekhez a régiókhoz kell majd közigazgatási hatásköröket rendelni. Az eredeti tervekkel ellentétben a nyári parlamenti ülésszakban el nem fogadott kisebbségi törvény kapcsán megjegyezte: az abban foglalt kulturális autonómia intézményes feltételei megteremtésének csak akkor van értelme, ha a kulturális autonómiatanácsok megkapják a szükséges hatásköröket.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, az autonómia kereteinek, eszközeinek megteremtéséről nincs vita a romániai magyarságon belül, és arra buzdított, hogy a jövő szempontjából kulcsfontosságú idei népszámlálás előtt a teljes politikai és civil szféra fogjon össze annak érdekében, hogy minél többen vallják magyarnak magukat. A jövő szempontjából szintén rendkívüli jelentőségűnek nevezte azt, hogy a jövő évi parlamenti választásokat követően is erős parlamenti képviselettel rendelkezzen a romániai magyarság.
Toró: konszenzus és stabilitási paktum kell
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke – némiképp vitába szállva Kelemennel – leszögezte: előbb a Nagyvárad- Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda tengely mentén kell az együttműködést kialakítani, azaz meg kell teremteni a konszenzust a romániai magyar politikai alakulatok között. „Nagyon fontos a nemzeti konszenzus kialakítása: ezt egy erdélyi stabilitási egyezmény keretében kívánjuk rögzíteni” – hangoztatta. Szükségesnek nevezte, hogy az autonómia ügyét megtisztítsák a pártpolitikai sallangoktól, és emlékeztetett: ott, ahol sikerült konszenzust elérni, történt előrelépés, ahol nem, ott ezt a többség kihasználta ellenünk. Leszögezte: konszenzus nélkül nincs siker. „A politikai konszenzusteremtés alapja Neptun feloldása lehetne” – utalt az RMDSZ akkori vezetői és a román kormánypártok közötti, a 90-es évek elején a Fekete-tenger partján lévő üdülővárosban megkötött paktumra.
Toró szerint az RMDSZ-en belül nem születtek olyan döntések, olyan önrendelkezésről szóló javaslatok, amelyek az összes, belső és külső csoport konszenzusát bírták volna, és a két út közül – az egyik a közösségi autonómiát állítja a politika homlokterébe, a másik nem határoz meg koherens keretet, ehelyett beépül a bukaresti politikai elitbe, és ott alkud ki bizonyos engedményeket – az utóbbit választotta. Úgy vélte, ennek nyomán az erdélyi magyar eliten belül is vannak ellenérdekeltek az autonómiában, mivel őket kapcsolatrendszerük Bukaresthez fűzi. „Ezt az ellentmondást föl kell oldani” – állapította meg. „Meg kell próbálni közösen fellépni a régióátszervezés ügyében, a kamarillapolitika révén ugyanis nem lehet stratégiai eredményeket elérni. A nemzeti minimumot tartalmazó erdélyi stabilitási egyezmény kidolgozásába és megvalósításába a civil szférát, és a felsőoktatás képviselőit is be kell vonni” – mondta. „Budapest csak akkor tud támogatni, ha sikerült kialakítani a konszenzust” - vonta le a következtetést Toró. Hozzátette: a kisebbségi törvény RMDSZ által kidolgozott tervezete 2012-ben látványosan elbukik majd a parlamentben, mivel választási év van. A bukás egyik okát ugyanakkor abban látja, hogy kidolgozásakor nem volt meg a nemzeti konszenzus.
Autonómiától a nacionalista hisztériáig
A Kárpát-medence különböző régióiból érkezett magyar pártelnökök is felvázolták a beszélgetés során, milyen problémákkal küszködnek. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arról beszélt, hogyan próbál a délvidéki magyarság a Belgrád által biztosított, korlátozott autonómialehetőségekkel élni. Elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács munkáját, presztízsét javítja az új magyar kormány hiteles politikája, az, hogy nemzetpolitikai szempontból beváltotta korábbi ígéreteit, és az is, hogy támogatja Szerbia EU-csatlakozását. Leszögezte ugyanakkor: azt, hogy mit akarnak elérni, a határon túli magyar közösségeknek kell megfogalmazniuk. „Fontos, hogy Budapest támogasson az autonómia kivívásában, de ezt a feladatot helyettünk nem tudja ellátni” – szögezte le. Mint elmondta, a nemzeti tanács kétéves stratégiai tervet dolgoz ki az oktatás, a tájékoztatás és a művelődés terén, megkeresik a kisgyerekes családokat, hogy meggyőzzék őket: írassák gyermeküket magyar iskolába, az egyetemre bejutott hallgatók közül pedig mindenki ösztöndíjat kap, hogy ezáltal újratermeljék a magyar értelmiséget. Emellett megkezdődött az oktatási és művelődési intézmények alapítói jogainak átvétele is.
Berényi József, a pozsonyi parlamentből a tavalyi választásokon kiesett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt mandátumszerzése ellenére hosszú távon a vegyespártok sikere nem biztosított, mert a magyar kérdésekben már a párton belül kompromisszumkényszer van, így, miután még a szlovák pártokkal is meg kell állapodni, csak „a kompromisszum kompromisszumának a kompromisszuma” alakul ki, ami végül nem elégséges megoldásokhoz vezet. Ilyennek nevezte az új nyelvtörvényt is, ami néhány kedvező cikkelye ellenére számos téren visszalépést is jelent. Leszögezte: az autonómia ügyéről csak úgy lehet érdemben tárgyalni, ha valamilyen módon sikerül rábírni a szlovák politikusokat, hogy árukapcsolás formájában, valamilyen ellenszolgáltatásért cserében támogassák a magyar törekvéseket.
A kárpátaljaiak helyzetéről Kovács Miklós, a Kárpátaljai magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Brenzovics László alelnök beszélt. Mint elmondták, náluk mostanra megfordult a kedvező trend: míg a 90-es évek elején sikerült kedvezményeket kivívni, mára megerősödött az ukrán nacionalizmus és a magyarellenesség, ami néha hisztérikus sajtótámadásokban és a kettős állampolgárok hatósági zaklatásában nyilvánul meg. Ennek ellenére a jövő évi választásokon ismét esély mutatkozik a parlamentbe való bejutásra, és ott is igyekeznek rábírni a magyar szülőket, hogy gyerekeiket küldjék magyar iskolába.
A beszélgetés záró következtetését Németh Zsolt vonta le, kijelentve: az autonómia nem követelés, hanem prognózis. „Autonómia lesz, előbb vagy utóbb” – szögezte le.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

„Ha már területeket veszítettünk, akkor jogokat kérünk!”
Közös záróelőadást tartott Tusványoson Orbán Viktor és Tőkés László
Összenő, ami összetartozik – magyar nemzetegyesítés a XXI. század Európájában cím alatt zajlott a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati záróelőadása, amelyen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vett részt meghívottként. Míg Tőkés László többek között az erdélyi és magyar önazonosságtudatról, Trianon gyógyítási útjáról, a posztkommunizmus nyomasztó időszakáról, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési kálváriájáról beszélt, addig Orbán Viktor a nemzet fogalmának reneszánszáról, a nyugati kapitalista rendszer szabályainak megdőléséről, illetve az államnak a gazdaságban betöltendő növekvő szerepéről értekezett. Traian Băsescu államfő ezúttal nem jött el a rendezvényre, de Németh Zsolt moderátor szerint „nem volt olyan hónap az elmúlt évben, hogy Orbán Viktor és a román államelnök ne találkozzon.”
Az egyszerűsített honosítási, illetve visszahonosítási eljárással megszerezhető magyar állampolgárság biztosítása által új időszámítás kezdődött a magyarság életében – jelentette ki Tusnádon a beszélgetést moderáló Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az állampolgárságot igénylő magyar polgárok olyan politikai közösséghez kívánnak csatlakozni, amely egy adott jövőképet kíván megvalósítani Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágon – fejtette ki.
Véleménye szerint az a tény, hogy Traian Băsescu államfő nem vehetett részt a rendezvényen, nem jelzésértékű a magyar–román párbeszéd alakulását illetően: – Nem volt olyan hónap az elmúlt évben, hogy Orbán Viktor és a román államelnök ne találkozzanak, és nem is lesz olyan a továbbiakban sem. Mint mondta, elkezdődött Traian Băsescu idei őszi magyarországi látogatásának előkészítése is.
Egyensúlyban a magyar külpolitika hagyományos prioritásai
Erdélyi és magyar önazonosságtudatunk teljességében találkozunk a mai napon – emelte ki Tőkés László, aki a nemzetegyesítő erdélyi fejedelmek emlékére, tetteik történelmi példázatára hivatkozva, a mindenkori talpraállás üzenete jegyében köszöntötte a nyári egyetem résztvevőit, vendégeit. 2010-ben Magyarországon a nemzet felszabadításával új, rendszerváltozással egyenértékű parlamenti választásoknak lehettünk tanúi: a magyar állampolgárság határokon túlra való kiterjesztését szabályozó, illetve a nemzeti összetartozást megfogalmazó törvény Trianon gyógyításának útját indította el, és mindezek lényege, foglalata az új magyar alkotmány. Orbán Viktor miniszterelnök történelmi hagyományaink folytonosságában szorgalmazza a nemzetegyesítés politikáját – fogalmazott Tőkés László.
Kifejtette: a magyar külpolitika három hagyományos prioritása van immár egyensúlyban az új magyar kormány alatt: a nagy léptekkel előrehaladó, határok feletti nemzetegyesítés folyamata mellett a szomszédságpolitika tekintetében is elmondható, hogy soha nem volt ilyen jó Magyarország kapcsolata Romániával, Horvátországgal vagy a többi környező állammal. A magyar uniónak ugyanakkor tovább kell épülnie az Európai Unióban, amelynek keretében Magyarország egy sikeres elnökségi időszakot is maga mögött tudhat – összegezte Tőkés László.
„A posztkommunizmus nyomasztó időszakát éljük”
Romániai magyar viszonylatban az elmúlt két évtizedben stratégiai fontosságú, tartós eredményt nem értünk el, posztkommunista, posztszekurista korszakban leledzünk, még mindig a kommunizmus örökségével viaskodunk – tette hozzá. – Rendszerváltozás helyett hatalomátmentés, európaiság helyett eurokonformizmus, posztkommunista korrupció, illetve harmadik világbeli mélynyomor köszöntött ránk, az átöröklött gazdasági, erkölcsi válság pedig mindannyiunkat nyomaszt – részletezte az EP-alelnök. Felhívta a figyelmet a történelmi igazságtétel folyamatának elsikkadására, a felemás tulajdon- és vagyonrendezésre, az autonómia, valamint az államilag támogatott magyar egyetem hiányára.
Az ország tervezett területi-közigazgatási átszervezése kapcsán Tőkés László úgy értékelte: az európai típusú regionalizáció ürügye alatt, a magyarság etnikai arányainak megváltoztatását eredményező átszervezési terv része annak a megnyilvánulásnak, amelynek keretében a román nacionalizmus, nacionál-kommunizmus időnként „ráront” az állam magyar nemzetiségű polgáraira, amint az a szlovákiai területi-közigazgatási átrendezés esetében is történt. – A román államfő üresen maradt helye azt hirdeti számomra, hogy ebben az ügyben nem alkuszunk – hangsúlyozta Tőkés.
Problémák, amelyekről tárgyalni szükséges
Az időszerű problémák kategóriájában a politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Kolozsváron a debreceni Nagytemplomra emlékeztető, klasszicista stílusban épült, alsóvárosi református – közismert nevén a Kétágú-templom mellett, a műemlék jellegét csorbító állami objektumot, a tanfelügyelőség épületét építik a kulturális és örökségvédelmi miniszter beleegyezésével. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a Kirnyik-hegység egy részére vonatkozó, Kelemen Hunor által aláírt régészeti mentesítési bizonylat komoly akadályt hárított el a verespataki aranykitermelés útjából. Véleménye szerint félő, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter kénytelen lesz maga is aláírni a projekt útjában álló engedélyt, amely lehetővé teszi a ciánalapú aranykitermelést, bár az EP elsöprő többséggel kimondta: azt a teljes Európai Unióban be kell tiltani. A kitermelés elindítása esetén a Kárpát-medencei térség országai egyaránt szembesülnek a környezetszennyezés veszélyével – figyelmeztetett. Kimondandó problémának minősítette továbbá a Házsongárdi-temetőben zajló sírrongálások ügyét, a romániai magyar politikai elit opportunista politizálását, a „pán-ortodox”, „pán-román” nemzetállam megvalósítására, „az erdélyi ortodox kolonizációra” irányuló törekvéseket.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapfokon elutasított bírósági bejegyzése kapcsán Tőkés László a Jurnalul Naţional napilapban megjelent tudósításra hivatkozva elmondta: a bukaresti törvényszék a 2011/19. számú, július 14-i határozatában azzal indokolta döntését, hogy „a párt nem a nemzeti, hanem egy közösség érdekeinek képviseletét tűzi ki céljául”. A magyarok politikai akarata, a magyar nemzeti értékek és érdekek következésképpen nem részei a román nemzeti akaratnak, értékeknek és érdekeknek – értelmezte Tőkés László, hangsúlyozva az érvelés súlyosan megkülönböztető, kizárólagos és antidemokratikus jellegét. – Az a hibánk, vétkünk, hiányosságunk, hogy magyarok vagyunk? Adjuk fel magyarságunkat, hogy itthon lehessünk a hazában? – vetette fel a kérdést Tőkés László. – Ha Románia stratégiai partnere tudott lenni Magyarországnak, ugyanabban az európai néppártban található mindkét ország kormánypártja, s Traian Băsescu államfő az, aki a legmesszebb elment a magyar–román párbeszéd terén, akkor azt kérjük a román féltől: üljünk tárgyalóasztalhoz, mint nemzet a nemzettel, ne úgy, mint többség a kisebbséggel – fogalmazta meg felhívását a politikus.
Amint a Tismăneanu-jelentés megköveti a kommunizmus bűneiért a rezsim áldozatait, joggal kérhetik, hogy a mindenkori román államhatalom kövesse meg a magyarságot a poszttrianoni és posztkommunista időszakban elszenvedett sérelmekért: – Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk ezen a területen, beleértve az autonómia minden formáját, a Partiumban, Székelyföldön és Erdély többi térségeiben – hangsúlyozta Tőkés László.
Internacionalista kormány távozott, nemzeti érkezett
Olyan szilárd pontnak nevezte Orbán Viktor, magyar miniszterelnök a tusnádfürdői rendezvényt, amely már az év elején bekerül a naptárba, s ahol megbízható találkozásokra nyílik alkalom, illetve megbízható találkozóhelyek alakulnak ki. Orbán kijelentette: tavaly internacionalista kormány távozott Budapestről, s nemzeti érkezett. Mondanivalójának kiindulópontját az elmúlt 100 év rövid vázolásával kezdte, a múlt század során a magyar nemzetet ért hatásokat és történéseket értékelve.
– Az első világháború után természetellenes állapot jött létre, semmi sem alakult úgy, ahogy szerettük volna. A második világégés után megszállás, illetve politikai és gazdasági diktatúra következett, szétverték a nemzetgazdaságot. 1990 után a globális piacok kora következett. Kérdés, hogy az új világban megváltozik-e a nemzet szerepe, eljön-e a nemzet ideje – fogalmazta meg a kérdést Orbán Viktor.
A politikus kifejtette: nem túlzás azt állítani, hogy egy teljesen új világ következik, amelyben alapvetően megváltoztak a szabályok, s amelynek kihívásaira más válaszokat kell adni. Megismételte a tavalyi rendezvényen már előadott gondolatát, amely szerint a kapitalista gazdasági berendezkedés válságával összefüggő korszakváltás következik be a nyugati világban.
– Tavaly már a világgazdasági válság végéről kezdtek beszélni, erre bedől Görögország, bajban van Olaszország és Spanyolország, s következhet akár Belgium is. A kontinens pereme más fejlődési pályára állt. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokban az államadósság felső határát felemelő törvényről folyik a vita, Afrikában forradalmak zajlottak, Japánban atomkatasztrófa következett be. Magyarország is a zátonyhoz közeledett, most ettől egyre távolabb vagyunk – jegyezte meg a miniszterelnök.
„Véget ért a nyugati fogyasztói társadalom”
Feltette a kérdést: mi az, ami véget ér, hogyan nézett ki a letűnt világ. Helyzetértelmezése szerint a korszakváltás az „előző világ összeomlásával indul”. Szerinte utóbbit elsősorban az eladósodás okozta, ugyanis fedezet nélküli kölcsönöket adtak és vettek fel, illetve úgy vélekedtek, hogy megkérdőjelezhetetlen a folyamatos fejlődés, a fogyasztás pedig bármeddig fokozható.
– Véget ért a nyugati fogyasztói és jóléti társadalom, kiégett azoknak a fáklyája, akiket eddig követtünk. Az új szemlélet szerint kétszer mérünk, s egyszer vágunk. A mértéktartáson van a hangsúly, a biztos kéz politikáját kell érvényesíteni. Az új korszakban jelentősen megnő az állam szerepe a gazdaságban. De ez csak úgy lehetséges, ha a közösség, pontosabban egy erős, öntudatos nemzet áll az állam háta mögött, amelyet egyébként az állam a munkájával szolgál. Magyarország megadta a helyes választ erre, ugyanis 2010-ben soha nem látott többség jött létre, a kétharmados forradalomnak köszönhetően új alkotmány született, új gazdasági építkezés indult el, s ezek alapvetően hozzájárultak a nemzeti erősödéshez – fogalmazott Orbán.
Úgy vélekedett, korábban nem volt ennyire elszánt és cselekvőképes: „a magyarok harcolni akarnak a munkanélküliséggel, kilátástalansággal”. Orbán Viktor szerint eddig a közép-európai országok a nyugati országokat követték, most viszont megfordult a helyzet. Kilátásba helyezte, hogy a készülő új angol médiaszabályozás „kísértetiesen hasonlít majd a magyarra”.
– Utánunk más országokban is bank- és válságadót vezettek be, gyökeresen átalakították a nyugdíjrendszert. Úttörő szerepe jut Közép-Európának. A nagy testű országok összedőlésének szele veszélybe sodorhatja Magyarországot – mondta, majd Széchenyit parafrazálva hozzátette: a cél az, hogy az ország a saját tengelye körül forogjon.
Elmondta: felemelkedés tapasztalható Közép-Európában, s ezáltal a súlypont erre a térségre tevődik át. A Balti-tengertől az Adriáig soha nem látott növekedési sáv alakult ki. Politikai szempontból pedig „létrejött a nemzeti alapon nyugvó demokraták összefogása” az egész térségben. – Tőkés elnök úr említést tett néhány problémás kérdésről, de ha az internacionalisták gyakorolnák a hatalmat Romániában, akkor teljesen más nagyságrendű gondokkal küszködnénk – fogalmazott.
Egy más témára térve Orbán elmondta: egyeseknek furcsának tűnt, hogy az EU soros magyar elnöksége folyamán harcoltak azért, hogy Románia és Bulgária mihamarabb csatlakozzon a Schengen-övezethez. Jelezte, hogy ezt kettős megfontolásból tették: egyrészt szolidaritás, másrészt pedig önérdek, ugyanis a csatlakozást követően nagyon sok új átkelő pont nyílik meg Magyarország és Románia között, amely hozzájárul a még szabadabb utazáshoz, kapcsolattartáshoz, s ezáltal erősíteni fogja az erdélyi magyar közösséget. Úgy ítélte meg, szükségszerűség a nemzet megerősödése, s az elkövetkező időszakban a nemzet reneszánszának leszünk tanúi.
„A Sapientia a saját gyerekünk, ha kér, adunk”
A hallgatóság egyik tagjának a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) finanszírozásával kapcsolatos kérdésére válaszolva a magyar miniszterelnök elmondta: amennyiben a romániai magyar felsőfokú oktatási intézmény illetékesei megmondják a magyar kormánynak, mit várnak el, mit tegyen a budapesti kormány, „mi azt megtesszük”. A Sapientia a saját gyerekünk, ha sír, halljuk, ha kér, adunk – összegezte mondanivalóját Orbán Viktor. Utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre a felsőoktatás témakörében, megemlítette, hogy szerinte a magyar nyelvű orvosképzés szempontjából kulcsfontosságú. Bejelentette: ősszel fogadják el azt a jogszabályt, amelynek során a határon túli magyar közösségeknek lesz politikai képviselete a budapesti Országgyűlésben.
Az erdélyi magyar összefogással kapcsolatos hallgatósági kérdésre azt válaszolta: az összes határon túli területen a közösségek képesek egységesek lenni, de vannak olyan helyek, ahol egyesek „nem érzik magukat jól az egységben, ugyanis nem tudnak élni a súlyukkal arányos befolyással”. – Nem szervezeti formákat támogatunk, hanem azokat, akik a végén a közös, egységes fellépések irányába viszik el a dolgokat – mondta Orbán.
Szintén az erdélyi magyar politizálást taglaló kérdésekre válaszolva Tőkés László élesen támadta az RMDSZ-t és Markó Béla volt szövetségi elnököt, a szervezet jelenlegi vezetőjét pedig két ízben is átkeresztelte Markó Hunorra. Előbb viszont elmondta, hogy szerinte „nagy baj van, ha az egység összeütközik a demokráciával”.
– Totalitárius egységet akarnak ránk kényszeríteni. Jobban szót értenek a román pártok vezetőivel és képviselőivel, mint saját atyafijaikkal. Markó Béla meg azt mondta, hogy az állampolgárság és a szavazati jog biztosításával a magyar kormány célja Erdély kiürítése. Hallják, hogy mivel vádolják magukat – fordult Orbán Viktorhoz és Németh Zsolthoz. – S még azt is mondta, hogy ne avatkozzanak bele ügyeinkbe. Olyan ez, mint amikor a kommunizmus alatt ugyanezt mondták. Mi is hozzászólhatunk ahhoz, ami Magyarországon történik, leváltjuk Orbán Viktort, ha nem végzi jól a dolgát – humorizált Tőkés, majd hozzátette: Budapest nem beleszól az ügyekbe, hanem együttműködik az erdélyi magyarokkal. – Plurális egységre törekszünk. Létrehoztuk az egység megteremtésére hivatott struktúrákat, ilyen volt az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum is. Az RMDSZ kihátrált ebből. Nem lehet úgy egységre törekedni, hogy kifogásoljuk az új politikai párt bejegyzési kérelmét alátámasztó aláírások hitelességét, miközben a román hatóságok ezt nem teszik meg – fakadt ki Tőkés László.
ZAY ÉVA, KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!
A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony
Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak.
A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya.
A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan.
A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek.
A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató.
Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet.
A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe.
A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel.
A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.)
De ez még mind semmi.
A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se.
De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek.
Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete.
Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet.
Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs.
Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.)
Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja.
Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk.
A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt.
Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben.
Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát.
A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)...
A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét.
Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása.
Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne!
Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas.
Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében.
Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban.
Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság

Miként valósulhat meg a Mikó-terv? 
Várhatóan jövő márciusig elkészül az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom gazdasági szakbizottsága által január elején kezdeményezett Mikó Imre Terv, amely az erdélyi gazdaság fejlesztését célozza. 
A kezdetben csak a Székelyföldre fókuszáló civil kezdeményezés Erdély-szintűre növekedik, igyekszik figyelembe venni a három régió (Székelyföld, Közép-Erdély és Partium) adottságait, specifikumait. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Mikó-tervének célja pezsgő gazdaság, az erdélyi jólét és az önrendelkezés feltételeinek gazdasági megteremtése.
Elvi javaslatai már elkészültek, de miként valósulhat meg a magyar kormány támogatását is igénylő terv?
Kossuth Rádió/ Erdély.ma

Magyar őstörténeti ismertető
Szatmárnémetiben mutatta be hétvégén új könyvét Radics Géza Amerikában élő magyarságkutató, eleget téve a Szatmári Híd Egyesület meghívásának. Az Eredetünk és őshazánk című köteten kívül a szerző három, korábban megjelent könyvéből is hozott magával jó néhányat, és 100-100 darabot ajándékozott belőlük a város középiskoláinak. Partiumi előadás-sorozata alkalmával a szerző megfordult Máramarosszigeten, Nagybányán, Nagykárolyban és Zilahon is, ahol szintén megajándékozta a gimnáziumokat.
Mint elmondta, eddig összesen 250 ezer kötetet adományozott magyarországi és határon túli iskoláknak, melynek költségeit amerikai magyar szervezetek illetve, magánszemélyek állták.
„Az őstörténet a birtoklás tudatának a megalapozása” – vallja a kutató, aki szerint a magyarság zöme nem Ázsiából érkezett a Kárpát-medencébe Árpád vezérletével, hanem tulajdonképpen Mezopotámia északi részéről származik. A térségben körülbelül 10 ezer éve kezdődött népesedési robbanás következtében az emberek kirajzottak a szélrózsa minden irányába, állítja a kutató, aki úgy véli, ez az elmélet magyarázatot ad a sumér–magyar nyelvrokonságra is, valamint a magyarok feltételezett vándorlásaira.
Radics szerint nem ugyanaz a népcsoport vonult végig Ázsián, hanem a leletek rokonnépektől származnak, akikkel együtt éltünk valamikor a Közel-Keleten. A kutató állítja: a magyar nép ősei az Észak-Mezopotámiából útnak indult úgynevezett ősparasztok, akik körülbelül 8 ezer éve élnek a Kárpát-medencében. Elmondta: genetikai vizsgálatokkal igazolták, hogy a magyarságnak csak igen kis hányada származik Árpád népétől, mely – a hunokkal együtt – őstörök nyelven beszélt. Árpád és a veleérkezettek lényegében megszervezték a Kárpát-medence népeit, és megalapozták a magyar nagyhatalmat, maga a magyar nép azonban már itt élt a bejövetelükkor.
A kutató arról is beszélt, hogy az írásbeliség tulajdonképpen a Kárpát-medencében alakult ki, melyre bizonyíték a tatárlaki lelet, valamint a boszniai piramisok környékén talált írásos emlékek, melyeken a magyar rovásírás egyes jelei felismerhetők. „Történelmet úgy kell írni, hogy az ne csak az agynak mondjon valamit, hanem a szívnek is. Meg kell, hogy ragadja az embert már iskolásgyermek korában, hogy érdemes volt magyarnak születni.” – vallja Radics Géza.
Póti Eduárd, a szatmárnémeti református gimnázium történelemtanára szerint a diákok és az oktatók egyaránt érdeklődnek a magyar őstörténet iránt, az internetes források, illetve az ismeretterjesztő kiadványok azonban nem mindig közvetítenek hiteles információkat. Ezért fontosnak tartja, hogy minden iskolában legyenek olyan könyvek, melyeket a múltunkra kíváncsi tanulók forgathatnak.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
A második világégés előzményei
A politikusok egy része – már a húszas évek elején – rádöbbent arra, hogy a nagyhatalmak az igazságtalan békeszerződésekkel megteremtették a második világháború kitörésének lehetőségét. A békediktátumok lehetetlenné tették az újonnan létrehozott, területileg kibővített országok és a területrablással megcsonkítottak közötti együttműködést, ezért a harmincas években mind a győztesek, mind a legyőzöttek kiszolgáltatottá váltak a náci Németországgal szemben.
A nagy délszláv, a Jugoszláv állam létrehozói még álmukban sem gondoltak arra, hogy ezzel elvetették nemcsak az 1940-es és 1945-ös vérengzések magvait, de a 75 évvel későbbi négy véres háborúét is. A katýnihoz hasonló rémálomra, Európa legújabb történetében a legnagyobb vérengzésre, egy albán kisváros, Szrebrenica teljes férfilakosságának legyilkolására sem került volna sor, ha az első világháború után tiszteletben tartják a népek önrendelkezési jogát. Ha Közép-Európa népei együttműködhettek volna, akkor a második világégés idején jóval kisebb áldozattal, pusztulással jár. A jelenlegi alacsony életszínvonal bizonyára az ausztriaihoz lenne mérhető, és e térség megúszta volna a kommunizmus szörnyűségeit. Hogy nem így történt, az utódállamok mohó területszerzési vágyának, a nagyhatalmaknak, elsősorban a francia diplomáciának köszönhető. A húszas évek elején Lord Rothermere ezt írta a Magyarország helye című írásában: "Kelet-Európa nem más, mint sok kis Elzász-Lotharingia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította e két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné tette az újabb háborút. Nagyobb mértékben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa fél tucat országában, melynek bármelyike gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek." Már rég nem emlegetné senki Trianont, ha a területrablás helyett az etnikai elv alapján kantonizálták volna az osztrák–magyar birodalmat. De a Közép-Európában élő népeket egyenjogú szövetségi államba lehetett volna tagolni, létrejöhetett volna a mai Európai Unió elődje, a Duna Menti Egyesült Államok szövetsége, közös piaca. Ennek hiányában azonban a második világégés újabb milliók pusztulását hozta. A békediktátumok által megteremtett Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott. A területét megduplázó Románia is elvesztette Dél-Dobrudzsát, Észak-Bukovinát és Moldova Prut és Dnyeszter közti területét. Az akkor nyert területekből uralma alatt tartja még Erdélyt, Partiumot és a Bánságot. Ezek megtartásának legbiztosabb módja az lehetne, ha a román államhatalom közösségi jogokat ad a különböző etnikumoknak. A belső önrendelkezés, a területi, a helyi és a kulturális autonómiák révén nem kellene rettegnie a területi integritás csorbításától. Ha egy országban biztosított a széles körű kollektív jog, a különböző autonómiák, és ténylegesen megoldott a "nemzetiségi" kérdés, ott nyugalom, feszültségmenetesség és jó együttműködés honol. Romániában azonban még 2011 nyarán is tapasztalható a magyarellenesség. Ahányszor Székelyföld területi autonómiájának kérdése a média figyelmébe kerül, annyiszor árad a gyűlölet és az arcátlan hecckampány a tévé "szennycsatornáiból". A székely megyék feldarabolásának réme, Székelyföld és Erdély neve hivatalos okmányokban való használatának tilalma mind-mind arra mutat, hogy Románia nem akar változtatni politikáján, továbbra is fontos cél a homogenizálás, az őshonos magyarság felszámolása. Mindez akkor, amikor a székelység és az erdélyi magyarság legfőbb vágya békében és nyugalomban élni. Ezt csak a kollektív jogok biztosításával lehet megvalósítani.
A második bécsi döntés
A románosítás folyamatát Észak-Erdélyben az 1940-es, második bécsi döntés szakította meg. A Trianonban elcsatolt területek kétötöde (43 492 km2) visszakerült az anyaországhoz. Dél-Erdély 60 000 négyzetméter területe román többségével, az ásványkincsekben, a gázmezőkben gazdag vidékeivel továbbra is román uralom alatt maradt. E mesterségesen meghúzott határnak soha nem volt történelmi és földrajzi előzménye. Bár Erdély felosztása közlekedési, gazdasági szempontból nem volt ideális, de a népességarány szempontjából elfogadhatónak tekinthető. Az 1941-es "igen nagy gonddal és tárgyilagossággal végrehajtott" népszámlálás szerint a magyarok száma 1 344 000 (52,13%), míg a románoké 1 068 700 (41,45%).
Tény, hogy a bécsi döntés után kibontakozó kölcsönös (spontán) népességcsere, népességmozgás a magyarok lélekszámát növelte. Dél-Erdélyből mintegy 200 000 magyar telepedett át, míg Órománia területéről, a Kárpátokon túlról még 60 000 magyar érkezett. Ezzel párhuzamosan az Észak-Erdélybe betelepített, kb. 200 000 fős román nemzetiségű – azok, akik az adminisztrációban, a vasutaknál, a csendőrségnél és más munkakörökben a magyarok helyébe kerültek – hazament ősei földjére. Időközben az anyaországból is nagyszámú magyar érkezett, többségük azok közül került ki, akik 1918 és 1922 között menekültek el Erdélyből. Számuk elérte a 197 000-et. E népességmozgás révén az észak-erdélyi részen több magyar, a dél-erdélyi részen több román élt. A számok egyértelműen mutatják azt, hogy hamis az a román propaganda, amely szerint Észak-Erdély román többségű volt. A jeles geográfus, Rónai András Térképezett történelem című könyvében közölt népességi adatok alapján – 1944 februárjára vonatkoztatva – egyértelműen állítható, hogy Észak-Erdély valóban döntő többségében magyarok által lakott területté vált, 3 011 000 lakosából 1 867 000 magyar (62,%), míg 1 036 000 román (34,4%), azaz alig több, mint a népesség egyharmada. Elmondhatjuk, hogy a bécsi döntés a magyarsággal szemben elkövetett gyalázatos trianoni diktátum igazságtalanságait részben enyhítette. A bécsi döntésben a magyar nép érthető módon igazságtételt látott, és kitörő örömmel fogadta, míg a románok – elsősorban azok, akik Erdély megszerzése után (1918) telepedtek ide – nehezen tudták elfogadni Észak-Erdély elvesztését.
Észak-Erdély Azok a magyar fiatalok, akik a román uralom idején magyar iskolák, illetve nyelvismeret hiányában nem tanulhattak, a "kis magyar idő" alatt lehetőséget nyertek a tovább tanulásra. Kulturális és társadalmi szervezetek százai alakultak. Az erdélyi gazdatársadalom a magyar állam gazdaságpolitikájának és a háborús konjunktúrának köszönhetően anyagilag talpra állt. A legtöbb gazda – köztük a székelyek is – ekkor szerezte be korszerű mezőgazdasági felszereléseit. Sajnos, a háború itt is éreztette hatását, mert megszabták a termelést és a fogyasztást is. Mivel a román uralom idején felszámolták a tapasztalatokkal és közigazgatási ismeretekkel rendelkező erdélyi magyar tisztviselőréteget, ezért a szakemberhiányt a szakmailag felkészült anyaországiakkal pótolták. A magyarországi tisztviselők némely része azonban nem ismerte a helyi szokásokat, ezért kisebb konfliktusok és feszültségek is kialakultak. Állampolitikai szinten a románsággal való együttműködésre törekedtek, ezért a magyar államvezetés igyekezett visszafogni a románellenességet. Börtönbüntetést róhattak ki azokra, akik a kisebbségre lealacsonyító szavakat használtak. A magyar iskolákban a magyar gyermek nemcsak tanulta a román kisebbség nyelvét, de román nyelvből is érettségiznie kellett. E sorok írója több olyan személyt ismer, aki Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégiumban román nyelvből is érettségizett. Ismert olyant is, aki magyar rendőrként román településen teljesített szolgálatot, de a poszt elnyeréséért román nyelvből is kellett vizsgáznia. Mindezek mellett – a román települések egy részén – a magyar nyelv oktatása formális volt. Helyi szinten itt-ott került olyan magyar tisztviselő is, aki nacionalista beállítottságú volt, de viselkedését nem felsőbb utasítás határozta meg. A nacionalizmusról beszélve ne feledjük el, hogy 2011-ben, 66 évvel a háború után, ha valaki azt mondaná egy színmagyar településre kihelyezett román rendőrnek, hogy illenék ismernie a helyi lakosság nyelvét, bizonyára nem szerezne jó pontot. Azt meg egyenesen felháborítónak éreznék, ha Székelyföldön vagy Erdély magyarlakta régióiban a román diáktól megkövetelnék a helyi lakosság nyelvének ismeretét. Még elgondolni is szörnyű, hogy a román diák magyar nyelvből is érettségizzék. Ismerve a román nacionalizmust, bizony a médiában ömlene a magyar elnyomás rémképe. Azt, hogy a román pénznemre a hat legnépesebb romániai nemzetiség nyelvén is felírják az értéket, még elképzelni is nehéz, mert a román nacionalizmus még a Székelyföld nevet sem engedi hivatalos okmányban leírni.
Dél-Erdély A Dél-Erdélybe szakadt magyarság helyzete a háború alatt tovább romlott. A legembertelenebb, legmegalázóbb helyzetbe a katonai és a munkaszolgálatra rendelt magyarok kerültek. A különböző bírságok, túladóztatás nyomasztóan hatott a gazdasági életre. A kölcsönös nemzetiségpolitika egyáltalán nem működött. A dél-erdélyi magyarság vezetői a fokozódó nemzeti elnyomás miatt igyekeztek megszervezni a magyarság érdekvédelmét. Ion Antonescu kormányfő jóváhagyásával 1940. november 4-én megalakult a Romániai Magyar Népközösség. E szervezet – a cenzúra, a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások ellenére – elsősorban a jogvédelem révén próbálta orvosolni a magyar sérelmeket.
A magyarság egy másik jelentős szervezete, a Dél-Erdélyben maradt Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület egy része a Népközösség keretében, Nagyenyed központtal folytatta tovább tevékenységét. A dél-erdélyi magyarságnak olcsón közvetítettek mezőgazdasági gépeket, műtrágyát, tenyészállatokat. A gazdasági élet megszervezése mellett a magyarság vezetői fontos feladatnak tekintették a magyar kultúra ápolását is. Ebben a helyzetben megnőtt az egyházak szerepe. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye 86 plébániát tartott fenn, míg az Erdélyi Református Egyházkerület 205 egyházközséget. Az unitáriusok, az evangélikusok szintén igyekeztek egyházközségeiket és felekezeti oktatásukat fenntartani. Erre igencsak szükség volt, mivel a román állam bezáratta a magyar iskolák többségét. Magyar nyelvű oktatást csak a hitvallásos iskoláknak nevezett tanintézetekben engedélyeztek, de a magyar gyermekek alig fele járt oda.
A magyarságnak nem volt képviselete a központi hatalomban, de még a helyi igazgatásban is csekély. A katonai diktatúra 1942-ben betiltotta a magyar lapokat, végül 1943-tól engedélyezték az Erdélyi Gazda és a havi Szemle megjelenését. A könyvkiadás a mélypontra jutott.
A szovjet csapatok előnyomulása
Amikor egyértelművé vált, hogy a szovjet csapatok előretörése megállíthatatlan, az erdélyi magyar politikai elit, a különböző politikai és civil szervezetek képviselői – 1944. augusztus 24-én – Kolozsváron tanácskozást tartottak. Több kérdést vitattak meg. Célként tűzték ki a gyárak, üzemek leszerelésének és elszállításának megakadályozását. Elhatározták azt is, hogy a magyar közigazgatás kivonása után megszervezik a közrend fenntartását. Eredménye: valóban sikerült megakadályozni a fosztogatásokat. A gyűlésen részt vevők felkérték Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, haladéktalanul kezdje meg a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval, hogy elkerülhető legyen Erdély hadszíntérré válása. Ekkor alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medencei nyári egyetem
Tizedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon az erdélyi, partiumi, magyarországi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, szlavóniai magyar egyetemista fiatalok, hogy a Kárpát-medencei Nyári Egyetem egy hete alatt bővítsék tudásukat, s kapcsolatokat építve összefűzzék nemzetünk jövendő értelmiségi rétegét. A vasárnap délutáni hivatalos megnyitón mind az egyházi személyek példabeszédei, mind a világi köszöntők kitérte a határokon átívelő összefogás, az együttgondolkodás, a közös fejlődés útkeresésének jelentőségére.
A földiek helyett mennybéli kincsek gyűjtésére buzdított Máté evangéliuma alapján a nyitó áhítaton mondott beszédében a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem lelkésze, Ráksi Lajos református esperes. Ilyen mennybéli kincsnek nevezte a kárpát-medencei fiatalok találkozását is. Szabó Ervin római katolikus lelkipásztor azt szorgalmazta, hogy a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett hallgatók formáljanak egyetértésben közösséget, egymás javát szolgálják. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész is az együttlét maradandó értékét hangsúlyozta. Üdvözlő szavaiban Csűry István királyhágómelléki református püspök afölötti örömének adott hangot, hogy a nyári egyetemen is ötvözik, „karoltatják, ölelkeztetik” a diszciplinákat. Meggyőződését fejezte ki, hogy ha a tudást a mások tudásának kiegészítésére használják, a gyakran sötétnek látott és lefestett éjszakában is meglátják a fényességet. A rendezvény egyik fővédnökének, Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek az üzenetét – amelyet a rendezvény programfüzetében is kinyomtattak – Csorvási Endre, a kolozsvári Mikó Imre Szakkollégium képviselője olvasta fel.
A jubileumi rendezvényen ugyancsak fővédnökként feltüntetett Almássy Kornél, az első rendezvény alapító-szervezője köszöntőjében visszatekintett a tíz évvel ezelőtti kezdetekre, s megállapította, most könnyebb a dolguk, egyszerűbben járhatók át a határok, a cél viszont változatlan: az identitás megőrzésének, a együvé tartozás érzésének megerősítése. Elkerülhetetlennek mondta a nemzedékváltást, és reményét fejezte ki, hogy tíz, húsz év múlva a nyári egyetem hallgatói majd gyermekeikkel érkeznek a rendezvényre, és azok is tovább viszik a hagyományt. Almássy érdeklődésünkre elmondta, 2002-ben a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökeként kezdeményezte a magyarlakta vidékek felsőoktatási intézményeiben működő magyar diákszervezetek összefogását. Az elmúlt években már csak tanácsadóként, az előadók beszervezésében segített, illetve most előadóként is meghívták, a zöld energiák felhasználásáról tart előadást.
A helyi szervezők részéről Márkos István, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elnöke elmondta, hogy Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Szerbiából egy-egy, Ukrajnából két felsőoktatási intézményből, Magyarország minden nagy egyetemi városából, ezenkívül belföldről is érkeztek hallgatók a nyári egyetemre, közel kétszázan, bár a megnyitón csak alig a felük vett részt. Délelőtt és délután is lesznek előadások a közgazdaságtantól a műszaki tudományokon és a pedagógián át a reklámpszichológiáig, holnap egy verespataki kirándulást is beiktattak a programba, továbbá esténként bulik szolgálják a kikapcsolódást.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Véget ért a nyári egyetem
Nagyvárad- Csütörtök délután a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartották a 10. alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Nyári Egyetem záróünnepségét. Részvételi okleveleket is átadtak.
A 10. Kárpát-medencei Nyári Egyetem fő szervezői a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), a Rákóczi Szövetség és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) voltak.
A záróbeszédek sorát Tőkés László EP-alelnöknek, az esemény fővédnökének a felszólalása nyitotta. Elnézést kért a jelenlevőktől, amiért a nyitóünnepségen nem tudott jelen lenni, de a Kolozsvári Magyar Napokon vett részt, mely „eseménynek káprázatos felfutása van” a funari-korszak után, mely tönkretette a magyarok kedélyállapotát. Kolozsvár szülötteként, de partiumi öntudattal az önrendelkezés fontosságát emelte ki, arra figyelmeztetve, hogy Romániában két nagy tömbben, a Partiumban és a Székelyföldön él a legtöbb magyar, akiket képzeletbeli hídként köt össze többek közt Kalotaszeg és a Mezőség.
A volt püspök ugyanakkor az elmúlt tíz évre is visszatekintett. Örömmel nyugtázta, hogy a Partiumi Egyetem is túlélte a nyolc évnyi magyarországi balliberális kormányzás megpróbáltatásait, tavaly pedig „helyére került a nemzeti kormány”, melynek köszönhetjük „nemzeti létünk három komoly alappillérjét”, vagyis a trianoni emléktörvényt, a kettős állampolgárságot és az új alkotmányt. Tőkés László szerint egységes nemzetben kell gondolkodni, ezért a nyári egyetemre sem szabad önmagában tekinteni, hanem a Kárpát-medencei magyar ifjúsági rendszerek összefüggésében kell kezelni. Úgy fogalmazott: napjainkban, amikor az Európai Unióban a mobilitás mellett kardoskodnak, mi meg kell valljuk nemzeti önazonosságunkat, hitbeli identitásunkat és keresztény mivoltunkat, mert így alakul ki gazdag értékrendünk és európai önazonosságunk is ezek révén szintetizálódik. Az EP-alelnök az épített és természeti környezet megóvásának fontosságára is kitért. Kiemelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) a Verespatakért folytatott küzdelmét, de meglátásában „félő, hogy a kulisszák mögött bizonyos erők megkötötték a boltjaikat, beleértve a magyarok által vezetett minisztériumokat is.”
Egységes stratégia
Dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatása jövőjéről, a kidolgozandó stratégiáról tartott vetítettképes előadást. Annak a meggyőződésének adott hangot: a közoktatásban egységesen, az óvodától az egyetemig kell gondolkodni, egy egységes stratégiának a kidolgozásakor pedig abból az alapkérdésből érdemes kiindulni, hogy honnan jönnek azok a magyar hallgatók, akikre építeni lehet. Megitélésében az első létszámbeli szakadék az általános és középiskola között van, és azon is el kéne gondolkodni, hogy miként vonják be a magyar felsőoktatásba azokat a diákokat, akik addig románul tanultak. Megoldás lehet még a Bolyai Egyetem kiválása a Babeș-Bolyai Tudományegyetemből, egy teljesen új, állami finanszírozású egyetem létrehozása vagy egy hálózatos erdélyi magyar tudományegyetem kialakítása az akkreditált Partiumi Keresztény Egyetem– Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem körül, amelyhez csatlakozhatnak a többi, magyar nyelven is oktató intézmények, a helyszínek pedig Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely lennének.
Állófogadás és búcsúbuli
Márkos István főszervező, a PKED elnöke az elmúlt napok történéseit összegezte, személyes tapasztalai alapján. Ezután kiosztották a részvételi okleveleket, majd Ráksi Lajos egyetemi lelkész tartott rövid záróáhítatot. Thurzó Zoltán zongoraművész délután 5 órára meghirdetett hangversenye fél órás csúszással kezdődött, amit a hallgatóság köréből egyesek sérelmeztek, megjegyezve, hogy a PKE-n nem először fordul ilyesmi elő. A nap állófogadással, borkóstolással és búcsúbulival zárult.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Váradra „költözött” a debreceni karnevál
Hetedik esztendeje, hogy a magyar államalapító, Szent István király ünnepének másnapján, augusztus 21-én a debreceni virágkarnevál néhány látványossága Nagyváradra is eljön. A Nyitott ablak Európára címet viselő rendezvényen idén öt virágkocsi vonult végig a bihari megyeszékhely egyik főútvonalán, látványos karneváli menetben.
A sort az Ezüstsólyom íjászegyesület hagyományőrzői nyitották, majd az idén először három megye, Bihar, Hajdú-Bihar és Hargita által közösen finanszírozott virágkocsi következett – bár Bihar megye nevét románul, Bihorként jelezték rajta, ami nem kis felháborodást váltott ki a nézőkben. A kocsin a három megyét allegorikus figurák jelképezték: Hargitát a székelyek legendás vezére, Csaba királyfi arany szerszámú lován, amely csak mellső lábaival támaszkodott a kocsira, a hátsók még az aranyszín csillagokkal jelzett csillagösvényen álltak. Hajdú-Bihar megyét a lovas-kardos hajdúvitéz, Bihart pedig a Nagyváradon debütált Ady Endre kabátos alakja jelképezte. A kocsi huszadikán Debrecenben is bemutatkozott, Borboly Csaba hargitai és Radu Ţîrle bihari megyei tanácselnök jelenlétében. Borboly Csaba az eseményen így fogalmazott: „Partium és Székelyföld összefogásának eredménye ez a közös virágkocsi, amely az egész világ számára üzeni, hogy Erdély létezik, és jövője van.”
A Nagyvárad és a Crişana, illetve a Köröskörül néptáncegyüttesek után a nagyváradi menetben Debrecen és Nagyvárad közös virágkocsija vonult, amelyen Debrecen várossá nyilvánításának 650. évfordulója alkalmából Nagy Lajos király alakja jelent meg ezernyi virággal díszített palástban. A Galagonya és a Görböc néptánccsoportok vonultak a közös kocsi után, majd az elmaradhatatlan Szent Koronát ábrázoló virágkocsi következett. A magyar államiság jelképét viselő kocsi után menettáncosok színes csoportjai vonultak, majd a Fórum bevásárlóközpont kocsija jött egy tiszteletet parancsoló szirénalakot, illetve ajándékzacskókkal egyensúlyozó valódi hölgyeket hozva. A Cleavers és a Unique táncegyüttesek fiataljait lelkesen tapsolta az utak mentén egyre gyűlő közönség. A sort a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Kft. csupa hófehér virággal díszített kocsija zárta: a Liszt Ferenc és múzsája alakját megjelenítő kompozíció az idei, 42. Debreceni Virágkarnevál első díját nyerte el. A virágkocsikat este hétig a Kossuth (Independenţei) utcai parkolóban közelről is megtekinthették a váradiak.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Sokismeretlenes egyenleg – Állítólag lefordították a földrajz . és történelemkönyveket
Minden bizonnyal lesznek új, magyar nyelvű tankönyvek tanévkezdésre a „Románia földrajza” és „A románok történelme” tantárgyakhoz. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesei úgy tudják, hogy ezeket már lefordították. Ami épp elég aggodalomra ad okot.
A kisebbik román kormánypárt, az RMDSZ által nagy vívmányként propagált, ám igencsak felemásra sikeredett új tanügyi törvény szerint a következő tanévtől magyar nyelven lehet tanítani Románia földrajzát és az eleve kirekesztő nevű „A románok történelme” tantárgyat a nyolcadikos, illetve tizenkettedikes diákoknak. Mivel az ördög a részletekben rejtezik, a bírálók már idejekorán kimutatták: a kerettörvény részben alkalmazhatatlan egyelőre, mert nincsenek hozzá megfelelő alkalmazási utasítások és minisztériumi rendeletek, részben pedig továbbra sem biztosítja a nemzeti kisebbségek számára az esélyegyenlőség megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges pozitív megkülönböztetéseket.
Ami a fent említett tantárgyakat illeti, a szaktárca még csak most, alig két héttel az új tanév kezdése előtt kért a megyei tanfelügyelőségektől kimutatást arról, hogy mennyi pénzre lenne szükség az új földrajz- és történelemkönyvek beszerzésére. Ráadásul eleve aggályos, hogy csak „fordításban” adják ki Románia földrajzát és „a románok történelmét”, mivel a románból fordított magyar nyelvű tankönyvekkel kapcsolatban borzasztó tapasztalatokat szerezhettek az elmúlt évek során a diákok, tanárok és szülők. A dilettantizmustól a manipuláláson át a nyelvrontásig („fertőzöttségig”) terjedő skálán. A törvény szerint a hivatalos megnevezéseket román nyelven is meg kell tanulják továbbra is a diákok mind a földrajz-, mind a történelemórán, arról azonban, hogy a román megnevezések milyen formában jelennek majd meg a tankönyvekben, csak pletykák keringenek, miként arról is, hogy a történelmi, pontos és helyes magyar elnevezések, toponímiák helyet kapnak-e bennük. (Eklatáns példa Ady Endre szülőfalujának, Érmindszentnek a hivatalos dokumentumokban való szerepeltetése a kommunisták által preferált módon: Adyfalva, sőt Ady Endre. De akár Mátyás királyt is említhetnénk, akit a román tankönyvekben Matei Corvinulként emlegetnek, holott a Matei a magyar Máté megfelelője.)
Kisebbségeknek szóló új román nyelv- és irodalomkönyv valószínűleg nem lesz tanévkezdésre, az új, a sajátos szempontokat figyelembe vevő tanterven még csak most dolgozik a minisztériumban egy munkacsoport. Elképzelhető, hogy ennek alapján már lehet más módon tanítani a román nyelvet és irodalmat a következő tanévben, mint eddig, de ennek van egy sajátos buktatója: a román nyelv- és irodalomtanárok igen nagy része (ha nem a többsége) ma már színromán nemzetiségű Erdélyben, magyarul nem beszélnek, fordítani és magyarázni a kisebbségek nyelvén képtelenek. De a földrajzot és a történelmet is tanították eddig olyan csak románul tudó oktatók, akiknek most magyarul kellene majd előadniuk Románia földrajzát és történelmét...
Törvény ide vagy oda, nagy kérdés, hogy az anyanyelvi oktatásban állítólag kiszélesedő lehetőségek vonzóbbá teszik-e a magyar nyelven való tanulást, ugyanis a rendszerváltás után húsz évvel is az a drámai helyzet, hogy a magyar nemzetiségű diákok minimum egyharmada nem az anyanyelvén járja és végzi el iskoláit. Még ott sem, ahol erre pedig lehetősége lenne, ráadásul ennek a lehetőségnek komoly korlátai vannak Dél-Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, a szórványokban és Moldvában. A teljes körű anyanyelvű állami közoktatás – az óvodától az érettségiig – magyarok számára ma csupán Románia egyes kisrégióiban (főleg a Székelyföldön) és nagyvárosaiban biztosított. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kilencvenöt esztendeje indultak Erdély elfoglalására a román csapatok
forrás: Magyar Nemzet
A hadüzenet hivatalos átadása előtt, 1916 augusztusának végén keltek át a Kárpátok hágóin a magyar határra felvonult 1., 2. és 4. román hadsereg csapatai. A mintegy 440 ezer fős román haderő a tíz nappal korábban aláírt bukaresti szerződés értelmében – mely Romániának ígérte Bukovinát, Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot – a Máramarossziget–Vásárosnamény–Debrecen–Szeged–Belgrád vonal elfoglalására indult. Míg az Al-Dunánál álló 3. román hadsereg a bolgár határon védekezett.
Románia az első világháború kitörésekor a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedett. Bukarest hadba lépésének árát kívánta így felsrófolni, és abban bízott, hogy antantgyőzelem esetén megkaparinthatja Kelet-Magyarország Tiszáig terjedő részét, míg a központi hatalmak sikerei esetén az akkor orosz kézben lévő Besszarábiával gyarapodhat.
A formálisan a központi hatalmakkal szövetséges Románia alig leplezett területi törekvései arra intették Tisza István magyar miniszterelnököt, hogy az 1914. júliusi válság idején fenntartásokkal fogadja a Szerbia elleni katonai akció tervét. Álláspontját a magyar kormány feje csak akkor módosította, amikor Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök ígéretet tett Erdély védelmére.
Tisza István az első pillanattól számolt a román területi követelésekkel, ezért ellenezte 1914 végén, hogy az olasz semlegességet területi engedményekkel vásárolja meg a Monarchia, mert úgy vélte, ilyen lépés veszélyes precedenst teremtene Bukarest számára. Az óvatosságot Románia és Olaszország szeptember 23-án aláírt megállapodása indokolta, melynek értelmében a két ország megegyezett háborús politikájuk összehangolásában. Ráadásul Bukarest október 1-jén egyezményben biztosította „jóindulatú semlegességéről” Oroszországot. Ebben Szentpétervár elismerte Románia jogát, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó azon területeket annektálja, „amelyen románok is laknak”.
Ezzel párhuzamosan a magyar kormány 1914 őszén tovább szélesítette a román nyelvhasználat lehetőségét a közoktatásban és a közigazgatásban. Tette ezt annak ellenére, hogy Tisza tudta: „Románia nem azért fordul el tőlünk, mert az erdélyi románoknak rossz a sorsuk, hanem mert Erdély birtokára áhítozik.” Ami annyit jelentett, hogy az erdélyi magyar határ csak addig van biztonságban, amíg a Monarchia elég erősnek tűnik ahhoz, hogy elrettentsen egy román támadást.
A Schlieffen-terven alapuló eredeti német hadműveleti elgondolás, mely a Franciaország feletti győzelmet követően a nyugatról átdobott csapatokkal kívánta stabilizálni a keleti frontot, és megsegíteni az Osztrák–Magyar Monarchiát, már 1914. szeptember elején megbukott a marne-i csatában. 1914 őszén a keleti fronton harcoló Paul von Hindenburg vezette német egységek képesek voltak ugyan megállítani a sokszoros túlerőben lévő cári csapatokat, Oroszország végleges meggyengítésére azonban kevésnek bizonyultak. Amíg a német szárazföldi erők új vezérkari főnöke, Erich von Falkenhayn tábornok továbbra is nyugaton igyekezett kivívni a döntést, addig Hindenburg és vezérkari főnöke, Erich Ludendorff már 1914 őszétől javasolta a hadműveletek súlypontjának keletre helyezését.
Véleményük szerint a gyenge hadiiparú, antantszövetségeseitől elszigetelt Oroszország legyőzése egyszerűbb. Ellentétben a nyugati fronttal, keleten végig megmaradt a mozgó háború, így a németek érvényesíteni tudták katonáik jobb kiképzettségét. Ráadásul az első háborús év végére világossá vált: a Monarchia rászorul Németország katonai segítségére. Végül Falkenhayn álláspontja győzött, így a központi hatalmak 1915-ben csak visszaszorították az orosz egységeket, Szentpétervárt nem sikerült különbékére kényszeríteniük.
Az 1916 júniusában a keleti fronton megindított Bruszilov-offenzíva sikerei láttán Bukarest úgy vélte, elérkezett a kedvező időpont a hadba lépésre. A románok döntését megkönnyítette, hogy feltételezhették: a verduni és a somme-i harcok nyugaton lekötik a német egységeket, így azok képtelenek lesznek megerősíteni a keleten állomásozó csapataikat. A Monarchia erőit megosztotta az olasz fronton a 6. isonzói csata, ahol az osztrák–magyar egységek 1916. augusztus 8-án kénytelenek voltak feladni Görzöt.
Ilyen előzményeket követően kötötte meg az antant és Románia augusztus 17-én a bukaresti titkos szerződést, melyben a román kormány vállalta, hogy legkésőbb augusztus 28-ig hadat üzen a központi hatalmaknak, és támadást indít Magyarország ellen. A bukaresti vezetés vállalta azt is, hogy a koalíciós háború időtartama alatt nem köt különbékét. A hadüzenetért cserébe Romániának felajánlották egész Kelet-Magyarországot. (Az már későbbi konfliktusok magvát rejtette magában, hogy Romániának ígérték az egy esztendővel korábban Szerbiának is felkínált Bánságot.)
A Monarchia jól működő hírszerzésének figyelmét nem kerülte el, hogy Románia június végétől titokban mozgósított. A budapesti kormány a Bruszilov-offenzíva első sikereit követően számolt a román támadással, amit Tisza István 1916. július 7-i, Ferenc Józsefnek címzett memoranduma is jelzett. Ebben a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, az adott helyzetben az Erdély elleni román támadást „a legbiztosabbnak kell tartani”. S Erdély – akár ideiglenes – elvesztése a Monarchia nagyhatalmi státusának végét jelentené.
Tisza felhívta az uralkodó figyelmét arra, hogy azonnal fel kell készülni Kelet-Magyarország védelmére. Felszólította a közös hadvezetést, hogy az ellenlépésekről rögvest kezdjen tárgyalásokat a szövetségesekkel. Tisza István a román haderő lekötésében számolt Németország mellett Bulgáriával, a dunai, illetve a dobrudzsai ellentámadásokon túl elképzelhetőnek tartotta bolgár csapatok felvonultatását a Kárpátokban. A magyar miniszterelnök alig két héttel később, július 22-én újabb emlékiratban fejtegette Erdély esetleges elvesztésének várható politikai következményeit. Úgy vélte, ez igen kedvezőtlenül hatna az ottani román értelmiség magatartására, gazdasági szempontból pedig főként a petrozsényi szénbányák és a határ menti területek állatállományának elvesztése okozna súlyos károkat.
Tovább bonyolította a magyarországi belpolitikai helyzetet, hogy 1916. augusztus 23-án az Andrássy Gyula és Apponyi Albert vezette mérsékelt ellenzék kijelentette, nem kívánják a Tisza-kormánnyal vállalni a külpolitikai felelősséget, követelték a delegációk összehívását, hogy személyesen vitázhassanak a közös külügyminiszterrel. Egyúttal bejelentették a háború kezdetekor meghirdetett pártközi béke végét, valamint hogy a kormány szigorú ellenőrzésére törekednek. A radikális függetlenségiek – alig 20 képviselővel – még július közepén Károlyi Mihály vezetésével új pártot alapítottak. Ezen alakulat külpolitikai analfabetizmusról tanúskodó programját többek között a Németországgal kötött szövetség felmondása, az antanthatalmakkal kötendő annexiómentes különbéke képezte.
A Monarchia saját erő híján csak minimális, elsősorban a többi frontszakaszról pihentetés céljából kivont erőket, mintegy 34 000 katonát és alig 76 löveget tudott a román támadás előtt Erdélyben összpontosítani. Ezeket az egységeket az augusztus 17-én megalakított, a nagyszebeni születésű Arthur Arz tábornok vezette 1. osztrák–magyar hadseregben egyesítették. A román betörés után két nappal II. Vilmos császár leváltotta vezérkari főnökét, Erich von Falkenhayn tábornokot, és helyére a keleten már bizonyított Paul von Hindenburgot nevezte ki, aki helyetteseként magával vitte főszállásmesteri címmel Erich Ludendorffot. Az új német vezérkari főnök a számos más szorongatott frontszakasz ellenére legsürgősebb feladatának Erdély visszafoglalását és a román hadsereg szétverését tekintette. Ezért a felmentett Falkenhaynt kinevezte az Erdélyben felállított 9. német hadsereg élére, és a birodalom mozgósítható tartalékait azonnal Magyarországra irányította.
A mintegy 600 kilométeres frontszakaszon megkezdett augusztus 27-i román támadás viszonylag lassan haladt. Annak ellenére is, hogy a hágókon beszivárgó román csapatok nem ütköztek ellenállásba, hiszen csak néhány határőr és vasutas állta útjukat. A román előnyomulást az óvatosságon túl a világos hadászati elgondolás és a súlypontképzés hiánya jellemezte, s már az első napokban súlyos fegyelmi problémákat jelentett a haderő minden szintjén megjelenő fosztogatás.
A román egységek az elfoglalt települések legtöbbjében túszokat szedtek, hogy így kényszerítsék ki anyagi követeléseik teljesítését. A megszállók viselkedése elidegenítette az erdélyi románság többségét, csak a kisajátítandó vagyonra áhítozó nacionalista értelmiség kemény magja, főként a pópák és a tanítók láttak „felszabadítókat” a bevonuló csapatokban. Ők többnyire a menekülő román csapatokkal közösen október közepéig elhagyták az országot. Nem véletlen ugyanakkor, hogy az ország belseje felé hömpölygő menekültáradatban – mely jelentősen akadályozta az osztrák–magyar és német erősítések beérkezését – a német mellett éppen román szót lehetett leggyakrabban hallani.
Szeptember közepéig az Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak a román egységek. Az 1. osztrák–magyar hadsereg eredményes halogató harcai eddigre szinte megállították a román előnyomulást, és megteremtették az ellentámadás feltételeit. Az első ellencsapás szeptember elején a dobrudzsai fronton érte Bukarestet, ahol a Mackensen tábornok vezette német–bolgár–török erők Tutrakannál szétverték az ott állomásozó 3. román hadsereget. Ezzel megakadályozták, hogy a Bukarest közelében állomásozó két hadosztálynyi román tartalékot Erdélybe küldjék.
A központi hatalmak ellentámadását az Erdély déli részén felvonuló 9. német hadsereg kezdte meg, mely a szeptember 26–29-e közötti nagyszebeni csatában gyakorlatilag szétverte a Vöröstorony-szoroson benyomuló 1. román hadsereg egységeit. Az addig lassan mozgó román csapatok gyors menekülésre fogták a dolgot. A Barcaság felé visszavonuló 2. román hadsereg egységeit a Persányi-hágó közelében sikerült utolérniük az őket üldöző német csapatoknak, majd október 5-én és 6-án szétszórniuk.
A másnap megkezdett brassói ütközetben alig két nap alatt kiszorították a románokat Dél-Erdélyből. Az október elején ellentámadásba lendülő 1. osztrák–magyar hadsereg alig egy hét alatt megtisztította a Székelyföldet, ezzel október közepére véget értek a magyarországi a harcok.
Megállapítható, hogy az Erdély felszabadításáért harcoló osztrák–magyar és német csapatok teljesítménye minden tekintetben felülmúlta ellenfeléét. Külön említést érdemelnek tiszteletet parancsoló teljesítményükért és bátorságukért a magyarországi feltöltésű alakulatok, közülük is kiemelendő a 82-es székelyudvarhelyi hősiessége.
Keresztes Lajos
Magyar Nemzet, 2006. szeptember 2. tortenelemportal.hu

EMNT–EMNP-tanácskozás Borzonton
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya, illetve a múlt héten bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöksége tanácskozott szombaton Borzonton. Papp Előd, a székelyföldi, Zatykó Gyula, a partiumi, Gergely Balázs a Közép-Erdély régió megbízottja, és Toró T. Tibor ideiglenes elnök sajtótájékoztatón számolt be az EMNP bejegyzéséről.
– A szombati tanácskozás központi témáját az EMNT és az EMNP viszonya jelentette – mondta Toró T. Tibor, mert "meggyőződésünk, hogy bármilyen politikai párt csak akkor lehet erős, főleg ha kisebbségi közösséget képvisel, ha mögötte erős, elkötelezett civil-politikai mozgalom van". Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az utóbbi időben sikerült egy ilyen mozgalommá alakítani, amelyet azonban pártpolitikai eszközökkel kellett kiegészíteni. Az RMDSZ valamikor mozgalomként indult, de párttá alakult és a mozgalom kikopott alóla, az MPP-nek nem is sikerült egy mozgalmat maga köré szervezni, s az eredmény meg is látszik, jelentette ki egyebek között az elnök.
A szervezet prioritásai között elsősorban a népszámlálást, a Mikó Imre-tervet és a verespataki beruházás ügyét említette, amely "most fordul célegyenesbe".
Zatykó Gyula a népszámlálás sikeréért kidolgozott akciótervet ismertette, amely által megpróbálnak minél több háztartásba eljutni, és felhívni a figyelmet egyrészt a kérdőívek csapdáira, másrészt arra, hogy mennyire fontos, hogy a magyar emberek megvallják magyarságukat. Mivel ez nemzeti ügy, felajánlották az RMDSZ-nek, hogy a munkát végezzék közösen, de az RMDSZ külön úton indult. Ezért civil szervezetek támogatásával végzik majd ezt a munkát, a kampányzáróra pedig Zilahon kerül sor, így próbálva erősíteni az ottani emberekben a magyarságtudatot.
Papp Előd ismertette a Mikó Imre-tervet, amely "felhívás a gazdasági összefogásra, annak felismerésére, hogy vannak megvalósítható közös érdekek, amelyek a jelenlegi keretek jobb kihasználásával megerősítik társadalmunkat, célokat adnak minden rétegnek és fenntartható jövőképet az erdélyi magyarság számára".
Gergely Balázs a verespataki aranybányatervről kijelentette, hogy a beruházást ellenzők az EMNP bejegyzésével erős szövetségest nyertek, mert ezt eddig egyetlen parlamenti párt sem tette meg. Ebben a harcban a civil szféra mellett szövetséges az Európai Parlament, amelynek plénuma elutasította a ciántechnológiát, de partner a Magyar, illetve a Román Tudományos Akadémia. "Úgy tűnik, szerencsétlen fordulatot vett az évek óta húzódó ügy, a politikai erők és az óriási pénzalapokkal rendelkező befektető minden eszközt felhasznál, hogy célegyenesbe fordítsa a ciánalapú kitermelést. Amennyiben nem tudunk hatékonyan és nagyon határozottan fellépni ezzel szemben, jó esély van arra, hogy a bányaberuházás megvalósuljon, amely potenciális veszély mind a Kárpát-medence ökoszisztémájára nézve, mind az ott elő közösségek számára". A román kormány felelősségét emelte ki ebben az ügyben, és javasolta, hogy a pillanatnyilag regnáló kormány ne hozzon döntést ebben a kérdésben, szervezzen minél szélesebb társadalmi vitát, a döntést pedig bízzák a jövőre megalakuló új kormányra.
Felhívta a figyelmet, hogy bár a kísértés nagy, a "júdáspénz ne befolyásolja a projekt elfogadását", óva intette az RMDSZ-t, hogy bármilyen megfontolásból, "akár azért, hogy a jövő évi kampányt ebből a pénzből finanszírozzák, akár személyes nyereségvágyból a tervnek zöldutat adjon". Ugyanakkor felkérte Kelemen Hunort, döntse el, elsősorban magyar és magyar közösségi vezető-e és ez a prioritás számára, vagy az, hogy Románia egyik minisztere, és mint ilyent, köthetik bizonyos, számunkra ismeretlen koalíciós megállapodások. "Kelemen Hunor és az RMDSZ akkor tudja józanon és hitelesen képviselni a magyar közösség érdekét, ha a bányaberuházást elutasítja. Ne bújjunk aláírások mögé, a régészeti bizottság véleménye mögé, vagy nem egészen világos biztonsági ígéretek délibábjai mögé, mert veszíteni fognak, ha ennek a beruházásnak zöldutat adnak" – jelentette ki Gergely Balázs.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A 2012-es választások, az ország újrafelosztása, a verespataki bányaprojekt és az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése volt a fő téma a szombaton Marosvásárhelyen megtartott SZKT- ülésen. Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta, minden magyar számít, az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak a választási rendszer szempontjából.
Még az ülés megkezdése előtt leszavazták Eckstein Kovács Péter Verespatakra vonatkozó határozattervezetének napirendre tűzését, aminek értelmében az SZKT határozatot hozott volna arról, hogy az RMDSZ elutasítja Románia területén a ciántechnológián alapuló bányászatot. A szavazást követően hangzott el Kelemen Hunor szövetségi elnök négy fő kérdést érintő beszámolója. Időszerű problémákról beszélt, amelyek hosszú távon befolyásolhatják az erdélyi magyarság jövőjét, politikai érdekérvényesítő képességét: a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások összevonásáról, a régiósításról, a választási rendszerről és Verespatakról, ugyanakkor nem hagyta szó nélkül az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését sem. A szövetségi elnök szerint egyrészt gazdasági (költségmegtakarítási), másrészt politikai érvek szólnak a 2012-es választások összevonása mellett. "A választások összevonásával nagyobb részvételre számítunk, jobban tudjuk mozgósítani szavazóinkat. Az elvi érvek, úgymint az, hogy az alkotmányos szabadságjogok, a demokrácia sérülnének, nem fenntarthatók, hiszen a választás szabadságának joga megvan" – jelentette ki, hozzátéve, hogy a választások összevonása más megközelítést, más stratégiát feltételez.
Hangsúlyozta, a választási rendszert illetően az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak, azt, hogy minden szavazat mandátumban tükröződjön. A megyei listás rendszer a kiszámíthatóság szempontjából lenne jó, az RMDSZ azonban a "német vegyes rendszert" is jónak tartaná, azaz az egyéni választókerületes rendszer mellett az országos listát. Kelemen Hunor szerint a választások összevonását, illetve a választási rendszert az RMDSZ csak együtt, csomagban tudja kezelni, a választási rendszer ügyében pedig várhatóan az év végéig döntés születik, ugyanakkor a szövetség nem támogatja a levelezéses szavazást. Az ország régióinak átszervezése kapcsán kijelentette, 2012 előtt nem időszerű ezt megtenni, hiszen gazdasági válság idején ez társadalmi bizonytalanságot eredményezne, a választások után viszont szükség van a közigazgatási reformokra.
A verespataki beruházás ügyében a döntést Kelemen Hunor szerint sem a környezetvédelmi, sem a kulturális szaktárca, de még az RMDSZ sem hozhatja meg önmagában, ebben a kérdésben a kormánykoalíciónak kell állást foglalnia: támogatja-e vagy sem a ciántechnológiás bányaprojektet. Ami az EMNP bejegyzését illeti, a szövetségi elnök elmondta, kezdettől fogva hibának, tévedésnek, rossz döntésnek tartotta, mivel az új versenypárt gyengíti az erdélyi magyar közösséget. "A verseny az utolsó választások alkalmával nem erősítette az érdekképviseletet. Buta versenypárt buta stratégiával próbált nyerni, és sokat vesztettünk. A közvélemény-kutatások szerint az MPP-nek és az EMNP-nek együttvéve ugyanaz a támogatottsága, mint az MPP-nek volt 2008-ban, míg az RMDSZ-nek a támogatottsága – bár a kormányzati részvétel miatt kissé csökkent – még mindig 70 százalék körül van, és 2012 után is meg tudja őrizni az érdekképviseletet. Nem fogjuk hagyni, hogy ezt szétverjék, sem itthonról, sem Magyarországról. Képesek vagyunk hiteles jelöltekkel, programokkal kiállni. Minden magyar számít, hús- vér emberekben gondolkodunk" – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, a válság hatására az erdélyi magyarok prioritásai átalakultak, elsősorban a gazdasági, szociális kérdések kerültek előtérbe, de ez nem jelenti azt, hogy a nemzetiséggel kapcsolatos problémák kevésbé fontosak.
Minden magyar, minden szavazat számít!
A szövetségi elnök beszámolója után a frakciók (Székelyföld, Partium, Novum Forum, Nemzeti Szabadelvű, MIÉRT, Tulipán, Szórvány, Kereszténydemokrata, Belső-Erdély, Progresszív) képviselői és egyéni felszólalók következtek, 3 illetve 5 percben. Szinte mindenik hozzászóló kitért az EMNP bejegyzésére, a 2012-es választásokra illetve a verespataki bányaprojektre.
Lakatos Péter a Partiumi frakció nevében az RMDSZ kormányzati szerepvállalását bírálta, hiszen, mint mondta, koalícióban vannak, de gyakorlatilag az történik, amit a PD-L akar. Jobb lett volna kilépni a koalícióból – jelentette ki, Kövér- Szász-Tőkéseknek pedig azt javasolta, érjék el, hogy az erdélyi felmenőkkel rendelkező magyar állampolgárok gyorsított eljárással vegyék fel a román állampolgárságot , szavazzanak a jövő évi választásokon, így az RMDSZ első helyen végez majd.
A Novum Forum frakció nevében dr. Kelemen Atilla rendkívül fontosnak nevezte a vidék "kézbentartását", hiszen az elmúlt választásokon is a vidék hozta minden párt esetében a szavazatok 60-70 százalékát, a vidékkel tudták megnyerni a Maros megyei tanácselnökséget. "Az EMNP bejegyzését veszélyesnek látom, bekövetkezhet, hogy minden magyar számítgatja majd, hol lenne érdemesebb indulni, esélyeket latolgat. A választások kitolása fél évvel lehetőséget ad az EMNP-nek, hogy megszervezze magát" – mondta.
A Keresztényemokrata frakció képviseletében Frunda György ara kérte Kelemen Hunort, hogy tegyék közzé a közvélemény-kutatások eredményeit, és közölte, nem aggódik az EMNP bejegyzése miatt, hiszen "ismerjük vezetőiket, tudjuk, mire képesek, ismerjük tevékenységüket az SZKT-ban, a parlamentben". Mindazonáltal elismerte, a választások kitolásával az EMNP időt, teret, lehetőséget nyer, ezért a RMDSZ-nek az előre hozott választásokat kellene szorgalmaznia. A választások összevonását rossz ötletnek tartotta, mivel "csorbítja a demokráciát", a választóknak pedig nemcsak a szabad választáshoz van joguk, hanem az információkhoz is. Alternatívája: először szervezzék meg a parlamenti, ezt követően az önkormányzati választásokat.
Bognár Zoltán a Progresszív frakció részéről fő problémának azt tartotta, hogy "hányan vagyunk, össze tudunk-e fogni és milyen esélyekkel indulunk a választásokon". Borbély László, a szövetség politikai elnöke Verespatak ügyére kitérve hangsúlyozta, 13 éve egyetlen környezetvédelmi miniszter sem vállalta, hogy ilyen vagy olyan döntést hozzon, de ezt meg kell tenni, a technikai bizottságot össze kellett ez ügyben hívni. Mindazonáltal Borbély szerint a választási törvény érdekli leginkább az RMDSZ-t, hiszen minden magyar, minden szavazat számít. Az RMDSZ nem fogad el egy olyan választási törvényt, ami nem felel meg a szövetségnek, az erdélyi magyarság érdekeinek – jelentette ki. Ami az EMNP-t illeti, "90 óta mindig mindig voltak pártocskák, amelyek ellenünk indultak, de itt vagyunk, és a jövőben is megnyerjük a választásokat" – jelentette ki, hozzátéve, "az EMNP az erdélyi magyarság akarata ellenére jegyezte be magát". Osváth Csaba ákosfalvi polgármester a választások előtti népszámlálás, a kérdőívek előkészítésének fontosságára hívta fe a figyelmet, Balogh József pedig arra, hogy a magyar vállalkozókat kell helyzetbe hozni, akiknek egyharmada az elmúlt négy évben csődöt mondott.
EMNP – politikai cián?
Végül Markó Béla miniszterelnök-helyettes szólalt fel, aki szerint az SZKT-n túl kevés hangzott el arról, ami számunkra a legfontosabb, például a tanügyi törvényről. – A MOGYE-n levő feszültség reális probléma, és ennek megoldása érdekében mindent megteszünk – hangsúlyozta. Az EMNP bejegyzését sokkal rosszabb, veszélyesebb beruházásnak nevezte, mint bármi más gazdasági beruházást, hiszen "politikai egységünket kérdőjelezi meg". "Politikai cián, nem tudom, milyen vegyítésben, töménységben. Magyarországi beruházás, politikai környezetszennyezés, de van erőnk, tapasztalatunk, hogy ezt megakadályozzuk" – jelentette ki Markó Béla.
A felszólalásokat követően a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság, a szövetségi ellenőrző bizottság és a szövetségi etikai és fegyelmi bizottság tagjait választották meg, Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettest megerősítették tisztségében, megválasztották az SZKT állandó bizottságát.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Együttműködő református középiskolák
Hálaadó istentisztelettel kezdődött a huszonegyedik tanév az elmúlt hétvégén, Szatmárnémetiben, a hat erdélyi, illetve három partiumi református oktatási intézmény számára.
A Láncos-templomban tartott ünnepségen a jelenlévők megemlékeztek a felekezeti iskolákújraalapításának húszéves évfordulójáról, ugyanakkor hálát adtak azért, hogy a több mint 450 éves múltra visszatekintő, vendéglátó iskola, a Szatmárnémeti Református Gimnázium, a 2011/2012-es tanévet régi-új épületében kezdhette meg. A kétnapos esemény első napján, 2011. szeptember 17-én, Tőkés László, az iskolát újraalapító Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament alelnöke hirdetett igét. Örömét fejezte ki, hogy végre rendeződött a Szatmárnémeti Református Gimnázium 2004 óta húzódó székhely-gondja. Mint ismert, a református egyház évekkel ezelőtt visszakapta az 1704-ben épített, később több ízben bővített Kálvin János téri ingatlant, de mivel ebben egy magyar tannyelvű középiskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium működött, hosszas egyeztetésre volt szükség annak érdekében, hogy mindkét fél elégedett legyen. Sok megoldásra váró probléma van még a református oktatás terén Erdélyben és a Partiumban, emlékeztetett Tőkés László, majd példaként megemlítette a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumot, mely évek óta küzd egykori épületének tulajdonjogi tisztázásáért. „Ideje saját kezünkbe vennünk a sorsunk alakulását” – hangsúlyozta a volt királyhágómelléki püspök, utalva a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) célkitűzéseire, melyek közül megemlítette a verespataki aranykitermelés elleni fellépést, a Mikó Imréről elnevezett gazdasági program megvalósítását, valamint a jogtalanul elkobzott egyházi tulajdonok visszaszerzését.
Szilágyi Éva a házigazda Református Gimnázium nevében mondott köszönetet az igehirdetőnek nemcsak az igei szolgálatért, hanem azért is, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor kevesen hittek a felekezeti oktatás jövőjében, ő kitartóan küzdött az iskolák újraalapításáért, majd fejlesztéséért.
Trianon után, illetve az 1948-as kommunista államosítás során mintegy 1300 egyházi iskolát szüntettek meg. A Temesvárról indult rendszerváltás után a történelmi egyházak, akárcsak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetői, fontos lépéseket tettek az Erdélyben évszázados hagyományú felekezeti oktatás helyreállítása érdekében, emlékezett vissza Tolnay István, aki Tőkés Elekkel, az Erdélyi Egyházkerület néhai előadótanácsosával közösen maga is fontos szerepet vállalt az intézményépítésben. A tanügyi tanácsos az új oktatási törvénnyel szemben támasztott aggályait is megfogalmazta, miszerint nyugtalanító, hogy az új jogszabály egybemossa a felekezeti és a magánoktatást, holott az ország alaptörvénye határozottan különbséget tesz a kettő között. Hozzátette, hogy nemcsak a meglévő felekezeti iskolai rendszer megerősítéséért, hanem annak bővítéséért is küzdeni kell. „Örömre ad okot, hogy a jövőben több egyházközség, például a szórványvidékhez tartozó resicabányai református közösség is óvodát akar indítani. Ne feledjük: a református iskola, magyar iskolát jelent!” – zárta mondanivalóját Tolnay István.
A délután folyamán fellépett a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa, valamint a Református Gimnázium Gyermekkórusa; később az érdeklődők megismerhették a gimnázium épületének múltját és jelenét is. Az országos tanévnyitó alkalmat teremtett arra is, hogy az igazgatók, iskolalelkészek és vallástanárok, illetve a Romániai Református Pedagógiai Intézet jelenlévő képviselői megvitassák közös terveiket.
Vasárnap zászlós felvonulással folytatódott a rendezvénysorozat, majd igét hirdetett Csűry István királyhágómelléki püspök. Az ünnepi köszöntők után a gimnázium ünnepi műsora zárta a kétnapos eseményt. Jövő év szeptemberében egyébként Sepsiszentgyörgyön tartják majd meg a református kollégiumok országos tanévnyitóját, mely egybeesik a kárpát-medencei református tanintézetek találkozójával is. erdon.ro

Sapientia: a remény tanéve
A parlament által is megerősített akkreditáció reményében kezdte meg – a többi felsőoktatási intézményt hetekkel megelőzve – tegnap a tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A reményt táplálta Kelemen Hunor művelődési miniszternek a kolozsvári ünnepélyes tanévnyitón mondott beszéde is.
Az RMDSZ elnöke kijelentette, a parlament őszi ülésszakán elkezdődhet az akkreditálásra vonatkozó törvénytervezet vitája, és a jogszabályt akár az ülésszak végére megszavazhatják a honatyák.
Beszédében Kelemen emlékeztetett: egy évtizede, a Sapientia EMTE megálmodói és létrehozói abban bíztak, hogy ez az intézmény a magyar közösség javát fogja szolgálni, ez a meggyőződés működteti ma is a legismertebb erdélyi magánegyetemet.
„Sem a kis, sem a nagyközösségek, továbbá az ezekhez tartozó intézmények, egyetemek sem életképesek egy ma már banálisnak látszó érték, a bizalom nélkül” – mondta a politikus a tanévnyitón. Szerinte ha nincs meg a bizalom gyerek és szülő között, ha az emberek nem bíznak az intézményeikben, akkor a társadalom szétesik. „A bizalom az a társadalmi tőke, amely fontosabb az anyagi javaknál, a pénznél, amit az emberek bankokban vagy a tőzsdén halmoznak fel” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Közel száz gólya
Kelemen Hunor az egyetem székházában, a Bocskai-házban találkozott Dávid László rektorral és Tonk Márton dékánnal, valamint Mezey Barnával, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorával. A tanévnyitó résztvevői együtt vonultak a Farkas utcai református templomba, ahol meghitt hangulatban zajlott a tanévnyitó. A rendezvényen részt vett Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke, valamint Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy az Erdélyben és a Partiumban a Sapientia EMNT az erdélyi magyar társadalom jövőjének, tudományosságának, sikerességének egyik fontos záloga. Az egyetem vezetősége ígéretet tett arra, hogy a most felvételizett és a már itt tanuló diákság nemsokára az intézmény mester- illetve doktorképző iskolájában tanulhatnak tovább. „A spanyolországi Barcelona futballklubnak van egy jelmondata: »több, mint sportklub«.
Picit profán a hasonlat a Sapientia EMTE-vel kapcsolatban, de el kell mondani: ez több, mint egy egyetem” – fogalmazott Toró T. Tibor. Az idei tanévnyitó felszólalói közel száz gólyát köszöntöttek a régi református templom falai között. „Olyan kevesen vagyunk mi, diákok, ezért is meglepő és megható ez a nagy figyelem. Remélem, meg tudunk felelni az elvárásoknak” – nyilatkozta lapunknak egy elsőéves diáklány, aki úgy vélte, jó a korai kezdés, mert nem lenne türelme októberig várni az „izgalmas” tanévre.
Dávid: alaposan felkészültünk
A tanévnyitó után Dávid László rektor lapunknak elmondta: az oktatók és a hallgatók is alaposan rákészülnek a tanévre. Az intézményvezető szerint bebizonyosodott, hogy szakmai téren a Sapientia bizonyított, annak ellenére, hogy – mivel az akkreditációs folyamat nem zárult le – nem került be az egyetemi rangsor egyik súlycsoportjába sem. Tájékoztatása szerint a tudományos publikációk alapján a Sapientia bizonyult a legjobb magánegyetemnek.
„Bízom benne, hogy az eddigi eredményeinknek meg lesz a gyümölcse, és hamarosan állást foglal az akkreditációt illetően a parlament is. Hiszen erre ígéretet kaptunk az RMDSZ részéről is” – emlékeztetett Dávid László
Sipos M. László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Múltvallató emberek
Kovács Rozália érmihályfalvi helytörténész neve már a határon túl is ismerősen cseng, hisz másfél évtizede „bóklászik” a múltban, kutatja a régi idők történéseit, számontartva a nemzet szolgálatában álló nagy családok hagyatékait, örökös leltárt készítve az Érmellék épített örökségéről.
Mint mondja, az Érmellék és ezen belül Érmihályfalva még mindig nagy történelmi múlttal rendelkező, kiaknázatlan terület. Mint a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) tagja, nyugdíjas éveiben „hidakat épít” múlt és jelen között, átmentve a veszendő dolgokat az örökkévalóságba.
Kovács Rozália tagja a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak is, ahová 1997-ben vették fel. Rá egy évre megkapta a Kriza János-díjat is. 1999-től munkája elismeréseként a budapesti Magyar Néprajzi Társaság is tagjává fogadta. Már birtokában van két Dicsérő Oklevél is, amelyeket 2000-ben, illetve 2002-ben kapott. 2000 óta dolgozik együtt Dukrét Gézával – a PBMET elnökével és csapatával. 2006-ban jelent meg a Partiumi Füzetek sorozatban az Érmihályfalvi temetők című első önálló könyve, ezt a Nagy családok, fényes idők Érmihályfalván című dokumentum-kötet követte. Kovács Rozália a legnagyobb elismerésnek a 2007-ben kapott Fényes Elek-díjat tartja. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan helytörténeti konferencián, szakmai találkozón vett részt. Idén tavasszal a nagyváradi honismereti találkozón a mihályfalvi református templom 520 éves harangjának történetéről és az azt övező legendáról tartott előadást. Augusztus végén Mezőhegyesen (Magyarország) szervezték meg a XVII. Partiumi és Bánsági Honismereti Konferenciát, amelynek témája az Ipartörténet és nagybirtokok a történelmi Partiumban és Bánságban volt. Eme szakmai találkozón olyan neves résztvevők is megfordultak, mint Ráday Mihály, az Unokáink sem fogják látni című népszerű televíziós műsor szerkesztője.
Éppen ebben az időszakban történt, hogy egy régi egylyukú téglahíddal lett szegényebb az Érmellék, illetve ezen belül Érsemjén és Érmihályfalva határa. 
Ez az átjáró alkalmatosság a bujdosó Ér egyik szakaszán tette járhatóvá az egyesek szerint Csíkfolyásnak, mások szerint Füzéknek nevezett patakocska medrét. Az 1800-as évekbeli téglahíd utat biztosított az Ér szeszélyes folyásának úgy, hogy a magyar határ felé tartó országutat is majd’ két évszázadon keresztül tartotta görnyedt hátán. Ez a téglaépítmény nagyon patinás régiség volt – hangzott el a mezőhegyesi konferencia hallgatósága előtt. Ugyanarra a mintára készült, mint a hortobágyi kilenc- vagy a szalacsi négylyukú társa, csak ez jóval kisebb területet kötött össze masszív kőlábaival. Ez az egylyukú öreg építmény igazi látványossága volt a fent említett két település határrészének. A híd hirtelen lerombolását sokan nehezményezték, ám a hatóságok azzal érveltek, már nem szavatolta a biztonságos forgalmat, így nem álltak jót érte. Bár sokak szerint egy kis jóindulattal meg lehetett volna menteni, ha egyáltalán érdekében állt volna a román félnek egy régi magyar világból való relikvia megőrzése. 
Így jutott el a híd története Mezőhegyesre is, ahol soron kívül került a köztudatba a kiszolgált átjáró szomorú sorsa. Bár ekkor már nem sokat tehettek érte, legalább sikerült mintegy húsz darab fotográfiás összeállítással belopni a híd történetét a határon túliak emlékezetébe is. 
A múltvallatók egy kicsit mindig visszafelé élnek – zárja beszámolóját Kovács Rozália. Sokan megkérdezik, mi végre jó ez neki vagy a hasonszőrűeknek. Ilyenkor a helytörténészek azt felelik: a múltvallató emberek kitolják a lét határait. Ha a jövő irányában lehetetlen, legalább a múltban élhessenek egy kicsit többet…
Sütő Éva
Reggeli Újság. Erdély.ma

Egész Erdélyre kiterjesztenék az Igen, tessék! kampányt
Egész Erdélyre kiterjesztenék a Kolozsváron egy hónapja elindított Igen, tessék! magyar nyelvhasználatot népszerűsítő kampányt; elsőként Bihar megye csatlakozott a projekthez. A határon átnyúló projektben, amelyek során a közintézmények több nyelvet beszélő dolgozói nyelvtudásukat hirdető névtáblát viselnek majd, a Bihar Megyei Tanács is részt vesz.
Kiss Sándor tanácsi alelnök a testület tegnapi ülésén elmesélte: az ötlet egy magyarországi kórházban kezelt romántól származik. A kórház orvosai nem beszéltek románul, így a páciens nehezen értette meg velük, mi a panasza. Végül valamelyikükről kiderült, valójában bírja a román nyelvet. A beteg fejében ekkor született meg az ötlet, hogy a románul és magyarul, illetve egyéb nyelveken tudó, közfeladatot ellátó személyek viseljenek „Da, poftiţi! Igen, tessék!” táblácskát az ingükön mind Magyarországon, mind Romániában. A két ország között ugyanis egyre nagyobb az átjárás. Kiss Sándor azt mondja, a kétnyelvűségi projekt elsősorban nem az erdélyi magyaroknak válik majd hasznára, hanem a magyarországi magyaroknak, illetve a romániai románoknak, a kisebbségben élők ugyanis jórészt mindkét nyelvet ismerik. Bihar megye partnerei a projektben a két szomszédos, határ menti magyarországi megye, Hajdú-Bihar, illetve Békés. A projektben való részvételről tegnap döntött a tanács, a határozat szerint év végéig az általuk koordinált összes intézményben kihelyezik a logókat, amelyek jelzik, hogy az intézményben magyarul is lehet ügyeket intézni, a két nyelven beszélő dolgozókat pedig ellátják a „Da, poftiţi! Igen, tessék!” feliratú névtáblákkal. A projekthez bármilyen más intézmény is csatlakozhat.
Kolozsváron bíztatóak a visszajelzések az Igen, tessék! mozgalommal kapcsolatosan, az elindulás óta már 14 új cég csatlakozott a programhoz – tudtuk meg Vincze Róbert projektfelelőstől. Mint mondta, a szervezők további terjeszkedésre készülnek: miután a Szatmár és Bihar megyei illetékesekkel már felvették a kapcsolatot, a közeljövőben Közép-Erdély és a Partium szórványvidékein is népszerűvé kívánják tenni a mozgalmat, de meglepetésükre már bukaresti cégek is jelezték részvételi szándékukat.
A kezdeményezők ugyanakkor újabb kiadványt fognak megjelentetni, amelyben Kolozsvár térképén fogják feltüntetni a részt vevő cégeket. „A korábbi megegyezés alapján a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint a megyei tanács alárendelt intézményei is használják az Igen, tessék! projekt logóit, a partnerségnek köszönhetően pedig a városi tanács turisztikai információs irodáiban – a Szabók bástyájánál és a Deák Ferenc téren – az érdeklődők ingyenesen hozzájuthatnak a térképekhez” – fejtette ki a projektfelelős. Hozzátette, az indulás óta olyan cégek is jelentkeztek, amelyek érdeklődésére egyáltalán nem számítottak. „Jogi tanácsadó, illetve közjegyzői irodák és bababoltok is használják már a kitűzőket és matricákat, emellett pedig a városnegyedekben található cégek közül is többen beszálltak a mozgalomba, így lehetőségünk adódott továbblépni a városközpontból” – mutatott rá Vincze Róbert.
Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva. 
Magyar korstruktúra 
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az Aradi Ereklyemúzeum története
Arad nemcsak az aradi, hanem a világon bárhol élő magyarok számára az 1848–49-es vértanúk városa. 
A vár mellett golyó által vagy akasztással 1849. október 6-án kivégzett, a forradalomban és szabadságharcban részt vett, a hazáért a legnagyobb áldozatot is vállaló főtisztek kultuszának kialakulása már nem sokkal haláluk után megkezdődött. Az 1867-es kiegyezést megelőző kemény elnyomás éveiben a vértanúkra emlékezés különleges formákat is ölthetett, mint például a hölgyek kilenc betűvel (P.V.D.T.N.A.K.L.S.) díszített karperece. A felirat németül így hangzott:
Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Kläger Leben Sie!, magyarul:
Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!
A karpereceket viselők a 13 vértanú – Pöltenberg, Vécsey, Damjanich és Dessewffy, Török, Nagysándor, Aulich, Kiss és Knezich; Lahner, Lázár és Leiningen, Schweidel – nevének kezdőbetűit viselték.
Aztán elérkezett az ideje annak is, hogy az aradi vesztőhelyen előbb csak egy követ helyezzenek el, majd obeliszket emeljenek a vértanúk emlékére (1881), 1890-ben a Szabadság-szobrot is felállították.
Addigra már érlelődött a forradalomnak és a vértanúknak szentelt ereklyemúzeum gondolata is. Ennek történetéről kedden délután tartott előadást az aradi múzeum raktárában lévő ereklyék felleltározását, tudományos feldolgozását, digitalizálását végző magyar–román történészcsapat tagjaként résztvevő dr. habil. Zakar Péter egyetemi tanár. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Alábbi cikkünk az (időben 1920-ig terjedő) előadás alapján készült.
Az aradi ereklyemúzeum létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott a helyi Kölcsey Egyesület, amely 1881 áprilisában alakult, fő céljául a nemzeti közműveltség és a magyar nyelv terjesztését tűzve ki. A Tabajdi Károly főispán vezette ülésen 167 rendes és harminc-egynéhány pártoló tag vett részt. 1882 januárjában az első előadáson elhangzott beszámoló Aradon olyan kulturális tevékenységekről számolt be, mint köztéri szobrok felállítása, zenei szakosztály működtetése, néprajzi és régészeti gyűjtemény létrehozása, városi könyvtár megalapítása, ásatás, történelmi emlékhelyek gondozásba vétele.
Kutatások arra engednek következtetni, hogy az ereklyemúzeum létrehozásának gondolatát Márki Sándor, a neves történész 1886. dec. 30-án elhangzott előadásában vetette fel. A következő évben már számba is vettek néhány tárgyat: egy zászlót, két szuronyt, Kiss Ernő fehér mellényét, Kossuth bankókat. 1890. november 20-án Dömötör László, a Kölcsey Egyesület titkára már konkrét javaslatot tett az ereklyemúzeum alapítására. A kor híres festőművésze, Zichy Mihály két, az aradi vértanúkkal kapcsolatos festményéről lenyomatok készültek (ezek sokfelé ma is láthatók), amelyek pénzforrást jelentettek az egyesület számára. Megalakult a Szabadságharci múzeum bizottsága, elnöke Varjassy Árpád lett, tagjai közt voltak Bohus László, Barabás Béla, Boros Vida, Dömötör László, Lukácsy Miklós és más, köztiszteletben álló személyiségek.
A gyűjtőmunka jól haladt, és 1892. október hatodikán ideiglenesen, majd a következő évben, március 15-én hivatalosan is megnyitották a színházi bérház második emeletén, négy szobában elhelyezett ereklyék kiállítását. A tárgyak közt Vécsey, Kiss Ernő tábornokok és Lázár Vilmos ezredes néhány személyes tárgya, fegyverek, a rabságuk idején a honvédtisztek által készített emléktárgyak, külön szobában proklamációk és kéziratok stb. A gyűjtés folytatódott; mint Zakar Péter elmondta, megszólalt a külföldön élő Kossuth Lajos is, aki kiállt amellett, hogy egy ilyen emlékmúzeum csak Budapesten lehet, ám akkorra már a verseny eldőlt Arad javára. A múzeum számára mindenhonnan, Budapestről, Kassáról és Kolozsvárról, a Partiumból, Bánságból, Bácskából stb. érkeztek a forradalommal, a vértanúkkal kapcsolatos emlékek.
A millenniumi ünnepségek évében húszezer (!) látogatója volt az addigra már szűkössé vált emlékmúzeumnak. A város 1898-ban határozatot hozott az ereklyemúzeumnak is helyet adó palota felépítésére a líceum szomszédságában, a korcsolyatérül használt helyen. Az ügy azonban 1909-ig elhúzódott, s akkor is csak Barabás Béla közbenjárására született meg a felső jóváhagyás. Holott már 1901-ben a kiírt tervpályázatra 27 pályamunka futott be. Minthogy egyik se nyerte el maradéktalanul a bírálók tetszését, az aradi Szántay Lajost bízték meg, hogy az öt legjobb pályamunka legérdekesebb és legcélszerűbb elemeinek felhasználásával készítsen új tervet.
A Kultúrpalota ünnepélyes felavatására 1913. október 25–26-án került sor, az első napon nagyszabású hangversennyel. Másnap beszédet mondott Varjassy Lajos polgármester, Jankovich Béla kultuszminiszter, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc.
Problémaként merült fel az összegyűlt anyag tulajdonjogának kérdése. A Kölcsey Egyesület végül átadta a városnak a gyűjteményt, de az megmaradt továbbra is az egyesület gondozásában. A történelmi és a város múltját is bemutató kiállítást, képtárat és iskolai múzeumot is befogadó új intézmény első igazgatója Varjassy Árpád tanfelügyelő lett.
Az ereklyemúzeumot hétfői, szerdai, pénteki napokon látogathatta a nagyközönség 40 krajcárért, vasárnap ingyenesen is.
1915-ben felmérték, hogy addig rendezett 3804 tárgy értéke 461 950 korona, a 237, szépművészeti részlegen található tárgyaké pedig 265 ezer korona volt. Az akkor létező ereklyék a Militaria kategóriában fegyverek, egyenruhák, zászlók, katonai felszerelés, továbbá fotó-, irat- és nyomtatványanyagok (11 ezer lapnyi nyomtatvány, mintegy 1500 fotó, több, 1848–49-ben készült daguerrotípia). A valamikori, ma már idős látogatók még emlékeznek arra, hogy láthatták a tábornokok több személyes tárgyát, Damjanich mankóját (törött lábbal, szekérrel vitték kivégzésre is), Kiss Ernő Újszövetségét, Vécsey katonai és polgári kitüntetését, Kossuth két levelét, az Arad megmentőjének nevezett Asztalos Sándor őrnagy portréját stb.
Zakar Péter beszámolt arról, hogy az ereklyemúzeummal foglalkozó közös román–magyar történész bizottság a közelebbi jövőben három, kétnyelvű kötetet jelentet meg munkájának eredményeiről. Az első egy múzeumtörténeti kiadvány az ereklyegyűjtemény létrejöttéről, a második, jóval vaskosabb kötet katalógus a gyűjteményről, végül a harmadik válogatás az iratokból. A munkákat jövő esztendő őszére le kell zárni.
Megtudhattuk az előadásból azt is, hogy a tárgyak egy része feltétlenül sürgős restaurálást igényel.
Az ereklyemúzeum újabb kori történetéről nem beszélt az előadó. A mai fiatalok aligha tudhatják, hogy 1974-ben gyakorlatilag felszámolták az múzeumnak a magyar szabadságharccal kapcsolatos, már addig is fokozatosan „karcsúsított” kiállítását, amelynek bizonyos fokú visszaállítására az 1990-es évek elején került sor. A nemsokára megjelenő könyvek fognak némi betekintést nyújtani a múzeum által őrzött gazdag állományba.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Koszorúzás a Szabadság-szobornál
Az örök példa
A magukat rém toleránsnak képzelő románok ma a Szabadság-szobornál bemutatták multikulturális hajlamaikat, mert szélsőségesek természetesen nem állták meg, hogy ne zavarják meg mások gyászát, emlékezését.
Körülbelül két tucatnyi, eléggé ütött-kopott, teniszcipős, melegítős, láthatólag nem önszántából és önkéntesen megjelent, „műveltségtől duzzadó” alak egy körülbelül harminc méter hosszú román trikolórt húzott ki a téren álló diadalívük elé, az Új Jobb (Noua Dreaptă) zászlaját lengették, de legalább csendben maradtak. Más kérdés, hogy a román himnusznak csak az első sorait tudták, utána csak forgatták a szájukat, majd a magyar és az európai himnusznál hátat fordítottak az egybegyűlteknek és az emelvénynek, hogy mindenki meggyőződhessen értelmi képességeikről. Ami viszont vérig sértő volt, és a hatóságoknak közbe kellett volna lépniük, az a kihúzott pannó, amelyen az állt, hogy Bem tábornok 40 ezer román haláláért felelős.
Szerencsére azonban a Megbékélés Parkban EGYETLEN MAGYAR sem ugrott az egyértelmű, durva, igazából saját nemzetüket becsmérlő nacionalista provokációra, mindenki átnézett rajtuk, amiért mindenkinek csak dicséret és elismerés jár. Megmutatták, ki él és gondolkodik demokratikusan, toleránsan, európaiasan, a multikulturális értékek mentén. És az is szerencse, hogy Bognár Levente alpolgármester, ha rendkívül finoman is, de beszólt nekik, ám vélhetően nem értették az utalást.
Visszatérve a megemlékezésre, elsőként a hasonló eseményeken mindig jelen lévő Gheorghe Falcă polgármester lépett mikrofonhoz, barátjának nevezte Kelemen Hunort és Füzes Oszkár nagykövetet, sőt, azt is megjegyezte, amennyiben ez utóbbinak lejár a mandátuma, Aradon mindig otthonra lel. „A világon semmi sem érhető el erőfeszítések, forradalmak nélkül. A világon nagyon sok helyen a szabadságot ilyen áron érik el. Arad példáját sokszorosítani kell” – mondta beszédében a polgármester. „Nem haladhatunk reformok és forradalmak nélkül, én pedig örülök, hogy ebben a két irányban mutathatunk példát. Amikor a kivégző osztag elé áltak, egyesek büszkék voltak, és kijelentették, miért harcoltak. Sosem szabad elfelejteni azokat a bátor embereket, akik a kivégzőosztag elé álltak, mert a szabadságért harcoltak. Ezért az aradiak számára október 6. a tisztelet és megemlékezés napja, a példa napja sok fiatalnak, hogy a megszerzett szabadságot meg kell védeni, és ha nem sikerült megszerezni, harcolni kell érte. Gratulálok önöknek ezért a szép napért, és minden tiszteletem az önöké” – zárta szavait Gheorghe Falcă.
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke kijelentette: „Sem a szabadságszeretetet sem a népek önrendelkezésének vágyát elfojtani nem lehet, sem szóval, sem fegyverekkel. A magyar szabadságharc a XIX. században a nemzetté válásnak egyik mérföldköve volt. Annak ellenére is a mérföldköve, vagy talán pont azért a mérföldköve, mert gyászosan végezte. A kezdeti győzelmekből egy látszólagos vereség lett, de ez megerősítette a magyar embereket, megerősítette a magyar emberek hitét abban, hogy a szabadságért harcolni kell”.
Aktuálpolitikai kérdésekhez kötve a beszédét, Kelemen Hunor kifejtette: „Ma már sokféleképpen értelmezhetjük az akkor történteket. Igaza volt Kossuth Lajosnak is, és bizonyára igaza volt Görgeynek is. És bizonyára mindkét igazság, a maga érveivel, a maga kontextusában még működőképes is volt, de mivel két úton próbálták követni ugyanazt a szent eszményt, a forradalom elbukott. És ebből nekünk azt a tanulságot kell leszűrnünk, hogy ha van egy közös cél, ha van egy szent eszmény, akkor külön-külön lehet igazunk, de külön utakon nem indulhatunk el. Mert ha külön utakon indulunk el, akkor nem fogunk célba érni. És az igazságunkra felesküdhetünk, de a célt nem érjük el. És nekünk az elmúlt esztendők, az elmúlt két évtized is azt tanította meg, hogy a közös célért, a mi saját bejáratú igazságainkat zárójelbe kell tennünk. Amikor a közös célt követjük, a nagy eszményekért küzdünk, a mi különbejáratú igazságunk nem fontos, akkor a közös igazság a fontos, akkor minden egyes magyar embernek az igazsága a fontos. És én ezt a tanulságot próbálom leszűrni 162 évvel az aradi kivégzések után. (…) Ez nem az egység demagógiája, ez az összefogás kényszerűsége itt Aradon, Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, de azt gondolom, ez igaz az egész kárpát-medencei magyarságra is” – hozzátéve, hogy ellenkező esetben „szétesünk, elveszünk.”
A magyar kormány nevében Soltész Miklós Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár Nagysándor József tábornok utolsó gondolatát is beleszőtte beszédébe, aki szerint „de rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett. A vértanúk 162 évvel ezelőtti tragédiája és a véres kezű tábornok akkor bátornak gondolt tette átértékelődött az évtizedek során, mert a vértanúk hősökké váltak, erejük, hazaszeretetük a magyarság példaképévé tette őket”.
Végezetül Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke lépett az emelvényre. „Azon a napon városunkat a kegyelet, a kegyetlen zsarnokság nemzetünk Golgotájává avatta. Ennek a tudatában emlékeztek meg elődeink generációkon keresztül e szent napon az aradi tizenháromról. Mily nemes örökség számunkra kegyeletünk felmutatása minden évben. Az elmúlt 162 év alatt az aradi megemlékezéseknek többször határt szabott a hatalmi és társadalmi intolerancia. Volt, hogy a diktátorok megakadályozták a nyilvános megemlékezést, ők, akik a szabadságot is kivégezték volna.”
Bognár szerencsére nem állhatta meg, hogy a megemlékezést szándékosan megzavaró románoknak, ha enyhén is, de ne szóljon oda: „Bennünket nem gyengít, ha egyesek, akik más értékrend szerint élnek, megfeledkeznek az aradi gyászról. De szóvá kell tennünk, és abban bízunk, hogy a más rendezvények megszervezése gyásznapunkon a véletlenszerű oda nem figyelés és nem a szándékos érzéketlenség miatt történt. Értékeink tiszteletben tartását várjuk más nemzetiségű polgártársainktól, mint ahogy ez többen meg is teszik. Magyar közösségünk kivívott jogának tekinti az október 6-i méltó tiszteletadást vértanúinknak és ennek megszervezését.”
Ezt követően itt is elhelyezte a megemlékezés koszorúit, többek között a bukaresti magyar nagykövetség, a magyar kormány, a magyar elnöki hivatal, az RMDSZ országos és helyi szervezetei, a prefektúra, a megyei önkormányzat, a polgármesteri hivatal, pártok, civil szervezetek, iskolák. Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély etnikai színeváltozása

Magyar vagyok, magyarnak születtem!
A cím Nagy Feró, illetve a Beatrice zenekar közismert és közkedvelt XX. század című dalának első sora. A Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) Bihar megyei szervezete Magyar vagyok, magyarnak születtem! mottóval indít kampányt a népszámlálás népszerűsítése érdekében.
A legutóbbi, 2002-es népszámlálást követően most új kihívás előtt áll az erdélyi, romániai magyarság. Meg kell mutatnunk, hogy jelen vagyunk, hogy sokan és erősek vagyunk, hogy nem tekinthetnek minket itt maradt nemzettöredéknek, ország nélküli kisebbségnek, hontalanoknak, hogy mi szerves részét képezzük Erdélyországnak, a Partiumnak, és nem vagyunk azok közül valók, akik harminc ezüstért feladják elveiket. Kulturális önállóságunkért, kisebbségi jogaink használatának lehetőségéért együtt kell felvegyük a harcot úgy, hogy vállaljuk: magyarok vagyunk, mert magyaroknak születtünk.
Október 21-én újabb népszámlálás kezdődik Romániában, aminek a tétje talán most sokkal komolyabb, mint a kilenc évvel ezelőttinek. A migrációt, a természetes népmozgalmi adatokat figyelembe véve sokan temetnek minket, erdélyi magyarokat, mondván, féktelenül fogyatkozásnak indult romániai magyar nemzetünk számára már nincs kiút. A magyarságot hátsó szándékkal vezérelve és lekezelő módon az enyészet útjára való visszafordíthatatlan haladás útján emlegetők megnyilatkozásait határozottan vissza kell utasítanunk. Ugyan a demográfiai adatokat ismerve, a legutóbbi népszámlálás óta nyilvánvalóan csökkent a romániai magyarok száma, mint ahogyan az általános európai tendenciát követve az ország összlakossága is (nem is beszélve a külföldön tartósan tartózkodó mintegy két és félmillió román állampolgár itthoni hiányáról), a helyzet koránt sem olyan aggasztó, mint ahogy egyesek igyekeznek beállítani. A Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) arra buzdítja minden tagját, szimpatizánsát, hogy az október második felében kezdődő idei népszámláláson mindenki bátran vállalja nemzetiségét, anyanyelvét és felekezeti hovatartozását. Kérünk minden Bihar megyei magyar fiatalt, kellő felelősségtudattal viselkedjen a népszámlálás iránt, ugyanis annak eredménye a következő tíz esztendőre meghatározza egyházi és kulturális intézményeink, civil szervezeteink sorsát, és főleg a magyar nyelvhasználatot biztosító törvény alkalmazásának lehetőségeit.
Magyar vagyok, magyarnak születtem! Mi bátran vállaljuk, hogy magyarok vagyunk! Hátrányunk semmiképpen nem származhat abból, ha bevalljuk, román állampolgárként mely nemzethez tartozunk, mi az anyanyelvünk. A Bihar megyei MIDESZ valamennyi tagszervezetével közösen arra biztatja a fiatalokat és fiatalosokat, egykori mideszeseket, az idősödő és idős magyarokat, a népszámlálás folytán nemzetiségükhöz és anyanyelvükhöz a „maghiară” szót írassák be, igazolva ezzel nemzeti és nyelvi hovatartozásukat. Bízva minden bihari magyar egyetértésében, kérjük, vállalják magyarságukat!
erdon.ro

Rossz lóra tett Orbán: rengeteg szavazatot veszíthet
A határon túli magyarok körében sok helyen már nem Orbán Viktor, hanem Vona Gábor lehet a befutó - vélik szakértők, akik ugyanakkor azt is megjegyzik: az MSZP és az LMP az esélytelenek nyugalmával várhatják a külföldi magyarok által leadott voksok összesítését. A szavazás viszont akár apátiába is fulladhat, pedig a tét nem kicsi: a 200 fős parlamentben akár 8-10 mandátum sorsáról is dönthetnek a határon túl élő magyarok.
Valószínűleg a Fidesz egyik legnépszerűtlenebb döntése lehet az, hogy a határon túliakra is kiterjeszti a szavazati jogot. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézete és doktori iskolája kutatócsoportjának reprezentatív kutatása szerint ugyanis a válaszadók négyötöde nem ért egyet az intézkedéssel, 17 százalék igen, és mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akinek nincs véleménye minderről.
A politikai kockázatot viszont csak abban az esetben jelentene, ha az egyik választás alkalmával a határon túliak billentenék el a mérleg nyelvét a Fidesz javára - mondta el lapunknak László Róbert a Political Capital választási szakértője. Példaként a 2006-os olasz felsőházi választásokat hozta fel: ott annyira kiélezett volt a verseny, hogy Romano Prodiék csak a határon túli olasz voksoknak köszönhették győzelmüket, a belföldi szavazatok alapján még Berlusconiéknak áll a zászló. Hasonló helyzet alakult ki Romániában is, ahol Basescu 2009-ben a külföldi szavazatok miatt maradt elnök.
László Róbert szerint egy ehhez hasonló esetben kiéleződhet a magyar közösségek közötti viszony. Sokan gondolják úgy, hogy a többség vagy rokon- vagy ellenszenvvel tekint a határon túli magyarokra. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyarok jellemzően közömbösek, s félő, hogy ezen csak az változtatna, ha a külföldi magyarok fordítanának meg egy választást.
A politikai kockázatnál nagyobb problémát jelenthet viszont a manipuláció lehetősége. Az eddigi információk szerint ugyanis a határon túliak levélben szavazhatnának, azaz százszázalékosan meg kell majd bíznunk például a szlovák és a román postában - mutatott rá László Róbert, aki szerint az elektronikus szavazás sem volnának ennél jelentősebbek a kockázatai. A kockázat valódi mértékét viszont az dönti majd el, hogy milyen lesz a végleges szabályozás - tette hozzá.
Nyolc-tíz mandátumról dönthetnek a határon túliak
Ha a választójognak valóban nem lesz feltétele a magyarországi bejelentett lakcím, csak a magyar állampolgárság, akkor több millió potenciális szavazó kerül bele a kalapba. Nem kizárólag azokról a határon túli magyarokról van ugyanis szó, akik a könnyített eljárás következtében szerzik meg az állampolgárságot, hanem azokról a milliókról is, akik az elmúlt mintegy száz évben elhagyták Magyarországot, és az ő leszármazottaikról.
Pontos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hányan lehetnek Buenos Airestől Sydneyig, akik potenciális szavazókká válhatnak, de az biztos, hogy több milliós nagyságrendről beszélünk. Minden bizonnyal kis hányaduk kíván csak élni szavazójogával, de az eljárásjogi problémák épp abból adódhatnak, hogy a magyar államnak nincs nyilvántartása erről a választói tömegről - áll a Political Capital elemzésében.
László Róbert elmondta, hogy az Európában az a jellemző gyakorlat, hogy csak nagyon keveset számít a határon túliak szavazata, s csak kiélezett helyzetben dönt. Szlovákiában és Csehországban például csak listára szavaznak a választók, az urnákba pedig belekeverik az elenyésző számú külföldi voksokat.
A nagy létszámú határon túli magyarság miatt a hazai voksolás másképp is alakulhat, de feltehetően csak 8-10 mandátum sorsát befolyásolják majd a külföldi voksok a 200 fős parlamentben. Hatvan százalékos részvétel mellett ugyanis 4,5-5 millióan mehetnek el belföldön szavazni. Ezek a választók az egyéni jelöltekre és az országos listára szavazhatnak. A töredékszavazatok az országos listán gyűlnek, így nagyjából a 4,5-5 millió szavazaton kívül még további 2-3 millió voks gyűlik össze az országos listán. Ehhez a mintegy 7 millióhoz jönne hozzá a határon túliak - aktivitástól függő - pár százezres szavazatmennyisége. Országos listán 94 mandátum sorsa dől el, azaz valószínűleg 10 alatt lesz azoknak a mandátumoknak a sorsa, amelyekről a külföldi magyarok döntenek.
Tóth Zoltán választási szakértő korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy elfogadhatatlan, miért nem szavazhatnak országos listára és az egyéni jelöltekre is a határon túliak. A Magyarországon élőknek tehát két szavazatuk, a határon túliaknak viszont csak egy szavazatuk lesz - de mégis miért? - vetette fel a szakértő, aki szerint ez sérti a választások egyenlőségére vonatkozó jogi követelményt. (Semjén Zsolt is számtalanszor azt hangoztatta, hogy nincs két állampolgárság, nincs elsőrangú és másodrangú állampolgár. "Egy magyar nemzet van, egy állampolgársággal").
Ki lehet a befutó külföldön?
Sem Romániában, sem Szlovákiában nem készült eddig olyan felmérés, amely a határon túliak pártpreferenciáit vagy az aktivitását vizsgálná. "Valószínűleg Erdélyben és Szlovákiában régiónként eltérő lesz az érdeklődés" - mondta Törzsök Erika szociológus. Szerinte például Székelyföldön nem Orbán Viktor lehet a befutó, hanem Vona Gábor, Közép-Erdélyben és a Partiumban pedig inkább a közöny lesz a meghatározó.
Törzsök Erika arra is rámutatott, hogy a Ceaușescu-rendszerben szocializálódott korosztálynak nem lesz vonzó a levélben bonyolított szavazás. Ha biztosított lenne a névtelenség, többen mennének el a voksolásra, így viszont sokan tarthatnak attól, hogy kiderül, kire szavaztak.
Szlovákiával kapcsolatban Törzsök Erika megjegyezte: a Fidesz tavaly nem várt a kettős állampolgárság ötletével, emiatt viszont kiesett az MKP a parlamentből és bejutott a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt.
"Összességében valószínűleg a Fidesz és a Jobbik osztozkodhat majd a határon túli szavazatokon, a baloldali pártok (MSZP, LMP) az esélytelenek nyugalmával várhatják a szavazást" - fogalmazott a szociológus.
Népszava

Az OGY Nemzeti összetartozás bizottságának ülése Nagyszalontán
A romániai magyar pártok összefogását sürgette a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke szerdán a testület nagyszalontai (Salonta) kihelyezett ülésén.
Potápi Árpád János (Fidesz) a bizottság üzenetét megfogalmazva kijelentette: a 24. órában vannak az erdélyi magyar pártok, hogy összefogjanak a jövő évi romániai választásokon való eredményes szereplésük érdekében. A bizottság elnöke a labdarúgó nemzeti tizenegy példáját említette, mondván: tagjai különböző csapatokban év közben egymás ellen játszanak, de a fontos, nemzetközi mérkőzéseken csak együtt lehetnek sikeresek.
A bizottság az első erdélyi kihelyezett ülésén a romániai magyar politikai pártok partiumi vonatkozású beszámolóit, a történelmi egyházak, helyi önkormányzatok és helyi civil szervezetek tájékoztatóit hallgatta meg.
Török László, Nagyszalonta polgármestere elmondta, hogy városukban egy hónapja adtak át önálló intézményként magyar állami iskolát, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul pedig a zökkenőmentes honosítási folyamatról tájékoztatta a képviselőket.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke előzőleg kijelentette: aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a románokat támogatja. A politikus adatokat ismertetett, melyek szerint a legutóbbi önkormányzati választásokon azért veszített fontos képviselői helyeket az erdélyi magyarság, mert pártjai egymás ellen indítottak jelölteket.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi szervezetének megbízott elnöke szerint ők csak a nemzetben gondolkodókkal tudnak együttműködni, "besúgókkal, nemzetárulókkal (...) nem". A politikus szerint ki kell vívni az autonómiát.
Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei elnöke felszólította a magyar pártokat, tegyék félre "vélt és valós sérelmeiket", nyújtsanak békejobbot egymásnak, s küzdjenek a magyarság jogaiért, megmaradásáért. "Erdélyben eddig nem az összefogásra volt példa" - jegyezte meg.
Az egyházak jelen levő képviselői "az emberi gyarlóság határain való túllépésre" szólítottak fel, megállapítva: "egy út van: vagy közösen megmaradunk, vagy egyenként pusztulunk el".
"Nem mindig az a nemzetben gondolkodó, aki harsogja a nemzetben gondolkodás elvét" - fogalmazott Csűry István Királyhágómelléki református püspök, aki integrációra szólította fel a helyi politikai erőket.
A jelen levő önkormányzati vezetők településeik magyarságának helyzetéről, az oktatási fejlesztésekről tájékoztatták a képviselőket.
Kalmár Ferenc András (Fidesz) felszólalásában hiányolta az erdélyi magyar pártok alázatát egymás és a nemzet iránt. Javasolta, hogy a nemzet érdekében egymás között mihamarabb oldják fel az ellentéteket.
Hoppál Péter (Fidesz) kijelentette: az anyaországnak ide kell jönnie tanulni, ugyanakkor nem jó metodika, hogy idejöjjön és ítéletet mondjon a belső problémák fölött. "Meg kell találniuk a konszenzus módját és az együttműködés kereteit" - tette hozzá.
Révész Máriusz (Fidesz) elhibázott hozzáállásnak nevezte a bizottság előtt elhangzottakat, megítélése szerint a Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtt "ami összeköt bennünket, azt kellett volna hangsúlyozni".
Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke viszont a bizalom jeleként értékelte, hogy erdélyi magyar pártok képviselői őszintén beszéltek. "A nemzet egy nagy család, ahol megosztjuk a problémáinkat" - mondta, hozzátéve: bizottságuknak is az a feladata, hogy az összetartozást segítse elő.
Kovács Ferenc (Fidesz), a bizottság alelnöke munkaértekezletnek nevezte a találkozót, ahol feltérképezik "hogyan állunk, s mit tudunk tenni".
Szávay István (Jobbik) a közös felelősségre hívta fel a figyelmet, s a szerbiai kárpótlással kapcsolatos hétfői parlamenti szavazásra utalva megjegyezte: "a nemzeti kormány és a nemzeti ellenzék a nemzeti célok többségében egyetért".
Kőszegi Zoltán (Fidesz) fontosnak nevezte az erdélyi pártok felvetéseit, mert szerinte nekik is tudniuk kell az ottani konfliktusokról. A képviselő - mint mondta - erős Magyarországot szeretne látni Európa térképén.
A magyar képviselők után ismét szót kért Szabó Ödön, az RMDSZ bihari ügyvezető elnöke, s kijelentette: elvárják, hogy az anyaország "gyerekeiként" kezelje a határon túli magyarokat. Ezzel összefüggésben megjegyezte: "ha a határon túl nem a szeretetet erősítik, hanem az egyiknek zsebpénzt adnak, hogy az a másikkal harcoljon, az nem segítség". A politikus szerint nem minden jó Romániában, ami Magyarországon jó. Magyarázatként hozzátette: ha a román kormány olyan intézkedéseket hozna, mint a magyar, s erősítené a prefektúrákat, vagy államosítaná az iskolákat, "mi ki kellene vonuljunk az utcára". "A magyar receptek nem mindig érvényesek a határon túl" - tette hozzá Szabó Ödön.
Potápi Árpád János erre megjegyezte, hogy "a magyar receptet nem kívánják exportálni".
A NÖB fideszes elnöke szerint az erdélyi magyar pártok már úgy széthúznak, hogy azt ők exportálják Magyarországra és nem fordítva.
A 2012-es romániai választásokra utalva megismételte: az utolsó pillanatban vannak a magyar pártok, hogy összefogjanak.
Ha ez nem valósul meg, a magyar pártoknak esélyük sincs a választásokon - tette hozzá a politikus.
A kihelyezett bizottsági ülés résztvevői a tanácskozást követően megkoszorúzták Arany János és Kossuth Lajos nagyszalontai szobrát, majd Nagyváradon találkoztak Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspökkel.
MTI