Hagyományőrzés a Partiumban: farsang a hajdúvárosban
A Partiumi Háló Egyesület sikeresen nyújtott be 2008-ban egy pályázatot a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 kiírására. E pályázat a magyarság hagyományainak megismertetését, továbbadását tűzték ki célul a partiumi régió legfőbb településein.
Február 13-án, szombaton Nagyszalontán kerül megrendezésre a farsanghoz kötött hagyományokat bemutató program, melyre nagy szeretettel várják az érdeklődőket. Helyszín a Magyar Ház, a részvétel díjtalan. Mindenkit megkérnek, hogy hozzon magával jelmezt a mulatságra, amit majd felvesz és bemutat. A legjobb jelmezek és szövegek értékelve lesznek. A tervezett program: 9 órától érkezés, regisztráció, 10 órakor köszöntő, 10.20-kor Benedek Árpád előadás a farsangi hagyományokról, énekekkel, 11-től kézműves sarok Darvasi Erikával, szalmafonás, szalmadíszek készítése Fekete Máriával, 11.10-kor Farsangtemetés, a Csillagocska Táncegyüttes előadása, 12-től farsangi szokások Nagybányáról, 12.10-kor Szalontai Vígság, 12.30-kor nagykárolyi szokás, 12.40-kor élesdi dalok és műsor, 12.50-kor farsangi vidám percek, 13-tól ebéd és szünet. 15 órakor kezdődik a jelmezbemutató, 17-kor a tombolasorsolás, 17.10-től este nyolcig pedig a farsangi mulatságnak lesz a helye és ideje a szalontai Magyar Házban.
A Partiumi Háló Egyesület nagyváradi irodájában lehet érdeklődni a részletek és a szervezet programjai, működése iránt. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Műemlékvédelem Erdélyben
IV. szovátai konferencia
Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult.
– A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc.
Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tájékoztató körút
Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke, Máthé Szabolcs szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben hívja fel az érintettek figyelmét arra, hogy OMDSZ az idén is megszervezi a felvételi tájékoztató körútját, amelynek során az Egyetemi Kalauz 2010 című kiadvány bemutatása mellett a felvételivel kapcsolatos információkkal is szolgálnak az érdeklődőknek.
A kiadványban szerepelnek a magyar alapítványi felsőoktatási intézmények, a magyar egyházi felsőoktatási intézmények, a magyar tannyelvet is használó állami egyetemek, a nagyobb egyetemi központokban lévő román állami egyetemek valamint a magyarországi felsőoktatási intézmények romániai konzultációs központjai. A szerkesztők azt is feltüntették, hogy az egyes karokon milyen szakokat lehet választani, s ahol lehetőségük volt rá, ott a 2009–2010-es tanév felvételi adatait és/vagy a 2010–2011-es tanév tervezett beiskolázási adatait is megadták. Az egyetemek segítőkészségétől függően gyakorlati információkat is közölnek az idei felvételivel kapcsolatban (beiratkozási időszak, tandíj, beiratkozási díj, felvételi időpontja, a beiratkozáshoz szükséges iratok).
A körút során a könyvben szereplő konkrét adatok mellett részletes tájékoztatást igyekeznek nyújtani a képzésekről, az ösztöndíj-lehetőségekről, az egyetemekről, a bentlakásokról, az egyetemi központok kulturális és szórakozási lehetőségeiről és nem legutolsó sorban az egyes felsőoktatási intézményekben működő diákszervezetekről.
Céljuk egyértelmű: minél több középiskolást meggyőzni arról, hogy felelősségteljesen válasszanak, és tudatosan készüljenek a nekik legmegfelelőbb szakra.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a idén párhuzamosan két tájékoztató körutat szerveznek, egyiket Partium, másikat Székelyföld irányába. A pontos helyszínek és időpontok megtekinthetők a www.omdsz.ro honlapon. Nagyváradon holnap, április 14-én 10–14 óra között a Sas-palota passzázsában állnak a végzős középiskolások és minden továbbtanulást fontolgató váradi, bihari rendelkezésére.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Meglátni a múlt jövőjét
Beszélgetés Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével
A haladó hagyományok felkarolásának szándékával jött létre 1993-ban Nagyenyeden az erdélyi történelmi családok tagjait tömörítő Castellum Alapítvány. A szervezet a nemesi származású családok tagjainak nyilvántartásba vétele és a sorstársak felkutatása mellett a rászorulók segítését, a kulturális örökség ápolását, a jogi, gazdasági és erkölcsi érdekvédelem megszervezését is állandó feladatának tekinti. A jelenleg mintegy kétszáz tagot számláló egyesület a visszaszerzett ingatlanok ésszerű kihasználását szorgalmazza, és segítséget nyújt a mindeddig vissza nem szolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos jogi kérdésekben. Szívügyének tekinti a műemlékvédelmet, a fiatalok nevelését, megismertetését múlt értékeivel. Április 18-a, Műemléki Világnap alkalmából Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárával beszélgettünk.
– Az utóbbi tíz-húsz évben számos olyan kötet látott napvilágot, amely az erdélyi műemlékek bemutatására vállalkozott. Ezekből az érdeklődők megismerhették a műemlékek múltját, és sok esetben hányatott jelenükről is képet kaphattak. Hogyan látja, hol tartunk ma a műemlékvédelem terén Romániában, mennyire figyel oda az állam az épített örökségre?
– Vegyes helyzet tapasztalható mostanság a műemlékvédelem terén: kiemelt, az állam figyelmét jelentős mértékben felkeltő, ugyanakkor igen elhanyagolt műemlékek is léteznek az országban. Az állam többnyire a legjelentősebb műemlékekre áldoz (pl. Bonchida), illetve azokra, amelyek a hivatalosan elfogadott és tanított történelemmel, vagy a turisztikai trendekkel vannak összefüggésben (Vajdahunyad, Törcsvár). Bonyolítja a helyzetet, hogy a műemlék-kastélyok jó része visszakerült régi tulajdonosaihoz, akiknek pénzügyi lehetőségeit a helyreállítás várható költségei messze meghaladják. Örömmel tölthet el viszont az, hogy az erdélyi szász örökség jó kezekben van: a németországi támogatásoknak köszönhetően sokat közülük tökéletesen rendbe hoztak. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 2007-ben Nagyszebent Európa kulturális fővárosának számított. Szomorú azonban, hogy mindeközben az európai építészeti értékeket és stílusokat magukon viselő más erdélyi kastélyok (Aranyosmeggyes, Bethlenszentmiklós, Kerelőszentpál stb.) romokban hevernek. És ezt nem csak mi, a Castellum Alapítvány munkatársai és tagjai sajnáljuk. A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem harmadéves diákjai 2007-ben széleskörű felmérést végeztek, számba véve a romos kastélyokat. Megdöbbentő eredményre jutottak: felmérésük szerint Erdélyben, a Bánságban, a Partiumban és Máramarosban kb. 500, művészettörténeti szempontból igen értékes nemesi lak dacol az idő múlásával, jó részük az előrehaladott romlás állapotában van. Egy pillanatra még a közvélemény figyelmét is fel tudták hívni a helyzet súlyosságára, sajnos azonban minden csoda három napig tart...
– A Castellum Alapítvány érthetően szívügyének tekinti az épületek, sírkertek, emlékhelyek, sírok, és más, műemlék-jelleggel bíró objektumok feltérképezését. Miként viszonyultak ehhez a feladathoz az elmúlt időszakban?
– Pénzügyi lehetőségeink sajnos eléggé korlátozottak, legfőbb bevételi forrásunkat a tagok pénzbeli hozzájárulása, valamint magyarországi, romániai közalapítványok és állami intézmények támogatása jelenti számunkra. 2002-ben teljeskörű felmérést szerettünk volna végezni az erdélyi kastélyok állapotáról, és a visszaszolgáltatási kérések helyzetéről, de anyagi okokból nem tudtuk tervünket valóra váltani. Mivel nyolc évvel ezelőtt le kellett mondanunk egy ilyen jellegű kutatásról, ma sem ismerjük pontosan az össz-erdélyi helyzetet. Az egykor tagjaink tulajdonát képező kastélyok és udvarházak helyzetéről, amelyeknek egy része időközben visszakerült jogos tulajdonosához, természetesen tájékozottak vagyunk. Mivel az alapítványi tagság önkéntes alapon működik, senkit nem kötelezünk, hogy bekapcsolódjon az általunk folytatott tevékenységekbe: aki bizonyítani tudja nemesi származását, saját maga jelentkezhet nálunk.
Korábban többen is azt hitték, hogy jogi személyként a Castellum képes lesz fellépni a restitúció érdekében. Ez azonban nem így működik, a restitúció az állam és a tulajdonos között zajlik, ilyen értelemben nekünk nincs beleszólásunk a jogi procedúrába. Ennek ellenére folyamatosan foglalkozunk tájékoztatással, jogászok bevonásával hívjuk fel az érdeklődők figyelmét a törvények előírásaira, buktatóira. 2002-ben volt egy törvénykezdeményezésünk, amely talán hozzásegített az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását rendező 2005/247-es számú restitúciós törvény lérejöttéhez.
– Az alapítvány másik fontos célkitűzése a kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. Mennyire lát esélyt arra, hogy a fiatalokat is megnyerjék az ügynek?
– Erdélyi viszonylatban jelentős ellentmondás tapasztalható a kulturális örökség továbbadása terén: miközben a fiatal nemzedékek, a jelenlegi és a nemrég volt tizenévesek egy része egyre inkább bekapcsolódnak a kozmopolita, világszerte elfogadott és ismert értékekre alapozó kultúrába, az itthoni fiatalságnak többsége szerencsére a folytonosság biztosítását tűzi ki célul. A hagyományápoló fiatalok, akik népdalokat tanulnak és büszkén adják elő azokat a különböző összejöveteleken, táncházba járnak, ismerik, szeretik és olvassák a magyar irodalmat, igyekeznek észrevétlenebbé tenni és valamilyen módon elfedtetni a másik oldal jelenléte révén megjelenő ellentmondásokat.
Természetesen az alapítvány is megpróbál részt vállalni ebből a tevékenységből. 2001 óta irodalmi esteket szervezünk, amelyeken olyan neves személyiségeket mutatunk be, akik a történelmi családokhoz tartoznak, és Erdély művelődési életében jelentős szerepet játszottak (Bánffy Miklós, Kemény János, Wass Albert, Vita Zsigmond, Kemény Zsigmond, stb.). Testvérszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületettel (EMKE) közösen 2004 októberében például Balassi Bálint-emléknapot tartottunk. Életút-beszélgetéseink keretében az idősebb Castellum-tagok eddigi pályájukról mesélnek, élettapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel. A Kolozsváron és Marosvásárhelyen szervezett teadélutánjaink célja pedig a családi kapcsolatok felelevenítése. Ezeken a rendezvényeken számos fiatal és gyermek vett részt az elmúlt években. Az alapítványon belül ifjúsági tagozat is tevékenykedik a történelmi örökség tudatosítása érdekében.
Időnként a Kemény Zsigmond Társasággal is vannak közös kezdeményezéseink: amikor arról volt szó, hogy halálának 60. évfordulóján újra kellene festeni Sényi László volt császári és királyi kamarásnak, a társaság titkárának sírfeliratát, a két szervezet képes volt együttműködni.
– Az alapítvány tagjai leginkább az évente egy alkalommal megszervezett összejöveteleken találkozhatnak és beszélgethetnek el egymással. Hogyan zajlik ez a program?
– A legjelentősebb ilyen jellegű, kétnapos rendezvényünk valóban a nyári találkozó, amelyet kezdetben Nagyenyeden tartottunk. 2000 óta, azt követően, hogy az alapítvány székhelye Marosvásárhelyre került át, Gernyeszegen gyülekezünk. Már most készülődünk az idei eseményre is: Erdélyből, Magyarországról, Nyugat-Európából és Amerikából jönnek tagtársaink. Az első nap az emlékezés jegyében zajlik, általában tudományos előadásokat hallgatunk, irodalmi szemelvények bemutatására kerül sor, másnap pedig ellátogatunk valamelyik kastélyhoz vagy templomhoz.
– A Castellum Alapítvány fokozott felelősségérzettel óhajt cselekedni az ország és a nemzet haladása érdekében. Hogyan viszonyul a mai modern világ a nemesi családok leszármazottaiból összetevődő Castellum Alapítvány tevékenységéhez, a nemesi címhez?
– Legtöbben rokonszenvvel követik tevékenységünket, pozitívan viszonyulnak hozzánk. Közben persze a történelem során vezető szerepet betöltő személyekkel szembeni elvárást is támasztanak irányunkba. A totalitárius korszakban ellenzékiséget jelentett, ha valaki kedvezően, adott esetben segítő szándékkal közeledett a nemesség leszármazottaihoz. Ez a fajta szemlélet a rendszerváltás után is megmaradt, de persze vannak e kérdésben másként gondolkodó egyének is.
– A Haller név is nemesi származásra utal. Hogyan honosodott meg a család Erdélyben?
– A család Németországból származik, felmenőim Mátyás király korában Budára, majd Erdélybe érkeztek. A legelső leszármazott, aki már Erdélyben élt, Haller Péter, Nagyszeben polgármestere és szász királybíró volt, az ő utódaiból alakult ki az erdélyi ág. Németek voltak, és fokozatosan magyarokká váltak, 1699. április 1-jén bárói, 1713. január 15-én pedig grófi rangot nyertek.
– Mit jelent az ön számára egy ilyen család sarja lenni?
– Jóleső érzéssel tölt el, ugyanakkor nagyon sok kötelezettséggel jár együtt: amikor az emberek tudomást szereznek erről a rangról, magas elvárásokat támasztanak birtoklója irányába. A közéletben korábban szerepet játszó személyek leszármazottjaként az ember emiatt felelősséget érez, igyekszik példát mutatni mások számára. A legszigorúbban gondolkodók ezt úgy értelmezték, hogy vissza kell szerezni a birtokot, a kastélyt, újra kell kezdeni a gazdálkodást vagy akár turisztikai célból a kastély közelében kell maradni. Ez valóban szép és a külvilág szemében példaértékű cselekedet lenne, de nem mindenkinek volt és van módja erre. Amikor a ‘89-es fordulat után elkezdődött a restitúció, a nemesi származásúak többsége életkorukkal magyarázhatóan és gazdasági tanulmányok hiányában nem kezdett el gazdálkodni. Szakmai és emberi helytállással, mások ügyéért való felelősségvállalással kell nekünk elsősorban példát mutatnunk a közösség számára.
– Hogyan kapcsolódott be az alapítvány tevékenységébe?
– Nagy szerepe volt ebben Torma Miklósnak, a Castellum korábbi ügyvezető elnökének. Igen megnyerő egyénisége volt. El tudta különíteni az örökérvényű értékeket azoktól az életforma-elemektől és kulturális formáktól, amelyek már nem hozhatók át a mai korba. Sikerült megtalálnia a hangot a kívülállókkal, a nem alapítványi tagokkal és a médiával is, egyszóval képes volt meglátni a múlt jövőjét. Ezen fáradozom én is nap mint nap, Torma Miklós halála óta utódjával, Ugron Zoltánnal.
– Az eddigi célkitűzéseken túl milyen más tervei vannak a Castellumnak a jövőre nézve?
– Felismertük a világhálón való jelenlét fontosságát, A meglévő weboldal mellett szeretnénk jobban működtetett, tevékenységünket még inkább tükröző internetes oldalt kialakítani. Jelentős előrelépéseket szeretnénk elérni a könyvkiadás tekintetében is: a tervbe vett kötet mindazt a szellemi anyagot foglalná magába, amely az utóbbi tíz évben a Castellum Alapítvány házatáján megfogalmazódott. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy semmit ne adjunk fel a már kialakult szokásokból és a tagok által elvárt módon tudjunk mindig tartalmat adni tevékenységeinknek. Jó hír, hogy magyarországi testvérszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete (MTCSE) közbenjárásával idén március 27-én a Castellum is képviseltette magát a párizsi székhelyű Európai Nemesi Szövetség (La Commission d’ Information et de Liaison des Associations Nobles d’ Europe – CILANE) közgyűlésén: ott európai nyilvántartásba vették az alapítványt, bekerült az európai nemesi szervezetek közé, ezáltal pedig a nemzetközi körforgásnak is alakítója lehet a továbbiakban.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Apadó egyházi lélekszám
A partiumi római katolikus gyülekezetek erősebben tartották magukat, mint a protestánsok, 1992 után mégis súlyos veszteségeket könyvelhetett el mindkettő – derült ki Szilágyi Ferenc egyetemi oktató előadásából.
Egyre kevesebben. Szilágyi Ferenc szerint az erdélyi történelmi egyházak a kivándorlás miatt veszítettek el híveket
Kizárólag saját kutatások eredményei azok az információk, amelyeket a történelmi egyházak partiumbeli demográfiai helyzetéről gyűjtött össze Szilágyi Ferenc, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem földrajz szakos tanára. Az oktató két éve dolgozik a felsőoktatási intézménynél, az idei egyetemi napokon nyolc éve tartó adatgyűjtésének eredményeit ismertette.
A Partium első keresztény egyháza természetesen a római katolikus volt – kezdte előadását az egyetemi tanár. A térségben Szent István idején három egyházmegye alakult ki, a nagyváradi, az egri és az erdélyi, és ezek több-kevesebb változással meg is maradtak egészen a 16. századig. A reformációkor aztán az egyházi rendszer összeomlásával a váradi egyházmegye meg is szűnt, a többi közül is csak a székely gyülekezetek tartották magukat valamelyest. 1692-ben, a katolikus restaurációkor Váradon ismét székébe ülhetett a római katolikus püspök, a gyülekezetek azonban csak ekkor kezdtek szerveződni.
Sok német és sváb katolikust telepítettek be a létszám növelésére, és számos román ortodoxot sikerült a (görög) katolikus hitre téríteni – mondta Szilágyi. Ugyanekkor jelentek meg a lutheránus, röviddel ezután pedig a kálvinista tanok, és meg is alakult a Tiszántúli Református Egyházkerület. Ebben a térségben Erdélytől eltérően nem vált dominánssá az unitárius hit. Érdekesség, hogy sok román is felvette a reformáció tanait, bár a román történetírás szerint csak látszatra, miközben valójában ortodox liturgia szerint imádkoztak – a magyar történelemkönyvek azonban ennek az ellenkezőjét állítják.
1900 és 1930 között a háború ellenére a katolikus közösségek még gyarapodtak. Trianon után aztán az addig működő szervezeti egységek szétdarabolódtak, később a kommunizmus az egyházmegyék számát is korlátozta, a lélekszámról pedig igen kevés az adat. Az azonban biztos, hogy Bihar megyében – egyelőre csak ennek feltérképezésével végzett a kutató – csak a déli településeken csappant meg a hívek száma, az Érmellék robbanásszerű növekedést produkált.
Ezt nem mondhatja el magáról a református egyház: nekik nem sikerült a súlypontáthelyezés. 1992 és 2002 között azonban mindkét egyház hívei közül mintegy tízezren települtek át külföldre, drasztikusan csökkent a hívek aránya. Ezzel együtt az elmúlt száz évben a római katolikus egyház csak kétszázalékos, míg a református tízszázalékos csökkenést könyvelhet el.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Egyházi demográfiai adatok és bibliodráma
Nagyvárad – Hétfőn kezdődödött és szombat estig tart a diákszervezet és az egyes szakok által szervezett Partiumi Egyetemi Napok a PKE-en. Az első nap a teológia szak rendezvényeire került sor.
A napokban zajló Partiumi Egyetemi Napok rendhagyó módon nyújt bemutatkozási lehetőséget a felsőoktatási tanintézet szakjai számára. Az egy hetes rendezvénysorozat egyesíti mindazokat a rendezvényeket, melyeket az egyes szakok már több éves hagyományként minden tanévben megszerveznek. Az első nap a Teológia Tanszék diákjai és oktatói, illetve a diákszövetség által szervezett programokra került sor az egyetem Bartók termében. Elsőként Dr. Szilágyi Ferenc a tanszék oktatója tartott érdekes előadást Történelmi felekezetek demográfiai állapota a Partiumban címmel. Az előadó a partiumi történelmi egyházak múltjára vonatkozó, nyolc éve tartó kutatásainak eredményét mutatta be a vetített képes elődás során.
Érdekes adatok
Érdekes adatok hangzottak el úgy a római katolikus, a protestáns, továbbá a román történelmi egyházak demográfiai változásaival kapcsolatosan. Több történelmi tényező határozta meg a Partiumban élők felekezeti hovatartozását. A 16. században, amikor összeomlott a magyar államszervezet – így az egyházszervezet is – a hagyományosan katolikus Nagyváradon megszűnik a püspökség. A protestantizmus terjedésével a lutheránus, majd pedig a kálvini tanok is dominálnak a térségben. A római katolikus egyházrestaurálására az 1600-as évek végén kerül sor, amikor is katolikusokat – a németek mellett többek között szlovákokat – telepítenek a megyébe. A rekatolizáció az itt élő románok körében is jelentős volt, 1775-ben megalakul a görög katolikus nagyváradi egyházmegye is. Román reformátusok is élnek a térségben, a róluk szóló utolsó feljegyzés az 18. század elején volt Diófáson. Nem egyezik ebben a tekintetben a román és a magyar történetírás, ugyanis az előbbi szerint csak látszatra vették fel a románok a református hitet.
Fogyatkozó lélekszám
Trianon, majd a második bécsi döntés értelemszerűen újabb változásokat szül az egyházi berendezkedésben. Jelentős demográfiai változások történnek, melyek napjainkig is kihatnak. Érmihályfalván például 1992-ig meghatszorozódik a római katolikusok száma, majd 2002-ig hirtelen újra csökkeni kezd a katolikusok lélekszáma Nagyváradhoz hasonlóan. A reformátusok elsősorban a szórványközösségekben kezdenek fogyatkozni, például Gyantán az ezer reformátusból 1992-ig már csak 200 marad. A természetes népszaporulat mellett az emigráció is fontos szempont lett a felekezetek demográfiai alakulásában. Az előadó végezetül röviden szólt a görög katolikusok és az ortodoxok partiumi demográfiai adatairól is. Végső következtetésként elhangzott: az ortodoxok jönnek ki a legjobban a mérlegvonásból. A délután további részében Kasza Ida tanszékvezető-helyettes szervezésében egy bibliodráma is bemutatásra került , mely a féltékenység témáját dolgozta fel játékos, interaktív módon.
erdon.ro,

EMKE-díj Dukrét Gézának
Nagyvárad – Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kun Kocsárd-díjjal ismerte el Dukrét Géza, a PBMET elnökének a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságát.
A napokban a kolozsvári Állami Magyar Operában fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, mely egybeesett a szervezet éves közgyűlésével. Ez alkalomból díjazták mindazon személyiségek, EMKE-tagok tevékenységét, akik szakterületükön sokat tesznek az erdélyi magyar fennmaradásáért, értékeinek megőrzéséért. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke az EMKE egyik alapítójáról elnevezett Kun Kocsárd-díjat vehetett át, a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságáért.
Laudáció
Mint ahogyan a Szilágyi Aladár közíró által felolvasott laudációban is elhangzott, a földrajztanár az 1989-es fordulatot követően részt vett az Erdélyi Kárpát Egyesület újraalakuló gyűlésén. Az EKE alelnökeként, majd elnökeként tevékenykedett, tagja lett a Kriza János, illetve a Magyar Néprajzi Társaságnak, valamint az Erdélyi Múzeum Egyesületnek (EME) is. Közben 1993-ban megalapította a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, később Társaságot, melyet a mai napig irányít. Négy év múltán elindította a Partiumi füzetek című sorozatot, melynek eddig 62 kiadványa jelent meg.
A civil összefogással intézményesült, hét megyére kiterjedő értékkutatók és -mentők társasága megalakulása óta minden tavasszal megrendezi Nagyváradon a Partiumi Honismereti Találkozót, ősszel pedig vándorgyűlés formájában a Partiumi Honismereti Konferenciát. A mintegy 120 fős tagság az épített örökség felleltározása, a műemlékvédelem, emlékművek és emléktáblák állítása, a régió jeles szülötteinek népszerűsítése, a helytörténeti és néprajzi kutatásokon kivül az ifjúság számára honismereti táborokat szervez, melyeknek a honismeretre való nevelés mellett gyakorlati eredményei is vannak, hiszen minden alkalommal egy-egy közeli műemlék állagának megőrzése is szerepelt az eddig lezajlott tizenhárom tábor programjában.
A legkedvesebb díj
Dukrét Géza az erdon.ro-nak elmondta: bár számtalan elismeréssel és emlékplakettel jutalmazták már eddig is, melyek közül a magyarországiak talán rangosabbak a Kun Kocsárd-díjnál, mégis ennek örül a legjobban, ez a legkedvesebb számára, mert Erdélyhez, illetve a Partiumhoz kötödik. Azt bizonyítja, hogy a PBMET az egyik legjobban működő szervezet Romániában, amit különben a számtalan rendezvény is fémjelez. Fontos azonban, hogy a könyvkiadáson vagy táborszervezésen túl tanácsadás is szerepel a palettán, neki köszönhető például az, hogy sok templom vagy leromlott állagú műemlék felújításakor nem végeztek kontármunkát.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon-ro

Lélekszámban csökken, arányaiban viszont nem apad az erdélyi magyarság
Létszámában kevesebb lesz, de arányaiban nem csökken az erdélyi magyar népesség, a romániai magyarság 5-6 százalékát fenyegeti a beolvadás veszélye – derült ki kedd este Horváth István és Kiss Tamás szociológus Erdélyi magyar demográfia és népességpolitika, a 2011-es népszámlálás várható eredményei című kolozsvári előadásából. Horváth István Az etnokulturális reprodukció kockázata című kutatásának eredményeit mutatta be, amelyet magyar anyanyelvűek, illetve magyarul beszélők körében készített.
A 4057 fős mintán alapuló reprezentatív felmérés szerint a magyar nemzeti kötődést felvállaló 18–45 év közötti korosztály, saját bevallása alapján, 7 százaléka nem tud kielégítően kommunikálni magyarul, a kérdezőbiztosok minősítését is figyelembe véve ez akár tíz százalékukra is jellemző lehet. Ugyanakkor a magyartól eltérő nemzeti identitást magukénak valló megkérdezettek 51 százalékára jellemző a magyar nyelvi dominancia.
Arra a kérdésre, hogy otthon milyen nyelven beszélnek egymással, a megkérdezettek 89,7 százaléka válaszolta azt, hogy kizárólag csak magyarul. A gyerekek 11,5 százalékánál a szülők otthon használják a román nyelvet, nem csak oktatási célokra.
Horváth kifejtette, a legnagyobb kockázati tényezők a beolvadást tekintve a nyelvi dominancia, a kifejezési nehézségek, az otthoni nyelvhasználat és az iskolaválasztás is, sok magyar szülő inkább román iskolába küldi a gyerekét. A beolvadás veszélye a romániai magyarság 7–9 százalékát érinti, ezt némileg ellensúlyozza – elsősorban a Székelyföldön – a nem magyar identitást vállalók nyelvi szocializációja, így 5–6 százalékra csökken a veszély.
A kivándorlások vesztesége
Kiss Tamás a kisebbségkutató intézet háromkötetnyi összehasonlító vizsgálatainak eredményeit mutatta be Demográfiai vizsgálatok, helyzetkép és népesedés politikai teendők címmel.
Elmondta, az erdélyi magyar népesség csökkenésének elsődleges oka a kivándorlás. 1987 és 1991 között 85–
100 ezer erdélyi magyar vándorolt ki. 1992 és 2002 között újabb százezer magyar hagyta el az országot, ugyanakkor a korábbi időszakhoz viszonyítva változott a migrációs kontextus: a legtöbben munkát vállalni mentek Magyarországra, azonban a Romániából elvándoroltak körében a magyarság aránya felülreprezentált.
Az ezredfordulót követően viszont Magyarország helyett a nyugat-európai országok váltak a kivándorlók célpontjává, kialakultak a román migrációs hálózatok, mint Olaszország, Spanyolország. Ebben az évtizedben már nem volt felülreprezentált a magyarok migrációs aránya az országos átlaghoz képest.
Kiss Tamás ugyanakkor érdekességként elmondta, hogy változás állt be a Magyarországra, illetve a nyugatabbra igyekvő kivándorlók profiljában: míg az anyaországot inkább a képzetlenebb, szegényebb réteg választotta, addig Nyugat-Európába a tehetősebb, képzettebb réteg vándorolt.
A magyar értelmiségi szubkultúra
A kisebbségkutató intézet szociológusa ugyanakkor rámutatott, az erdélyi magyar népesség csökkenését a természetes népességi mozgások is befolyásolták.
A kilencvenes évek elején sokkal kevesebb gyerek született amiatt, hogy a nők gyermekvállalási kora a húszas éveikről a harmincas éveikre tolódott, de 1994 és 2007 között a magyar nők termékenysége meghaladta az országos átlagot. Egy tanulmány szerint a románok esetében a gyermekvállalási kedv a képzettség fokával ellentétesen arányos, azaz a képzetlenebb réteg jóval több gyereket vállal, mint az iskolázottabb értelmiség.
Nem lesz gond az állampolgárság
Magyarország is felelős az erdélyi magyarság demográfiai adatsorainak alakulásában – véli Kiss Tamás kolozsvári szociológus a kettős állampolgárság megadásának felvetése kapcsán.
Kifejtette, a magyar népességpolitika a kilencvenes évek végétől számolt a bevándorlókkal, a határon túli magyaroknak pedig alacsonyabb a társadalmi integrációs költsége.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ebben a témában leszögezte, nem hiszi, hogy a kettős állampolgárság megadása jelentősebb kivándorlási hullámot indítana el.
Ez a trend azonban az erdélyi magyarság esetében nem érvényesül: míg a többségi nemzet gyerekvállalási kedve egy folyamatosan lejtő egyenest mutat a képzettség arányában, addig az erdélyi magyarok esetében U alakú görbét ír le. Ez azt jelenti, hogy a legképzetlenebb réteg mellett a legképzettebb réteg vállalja a legtöbb gyereket. Kiss Tamás szerint ez egy értelmiségi szubkultúrának köszönhető.
A szociológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a statisztikai adatok ellenére, Erdélyben a magyarok elhalálozási aránya nem nagyobb, mint a többségi nemzeté, a statisztika csupán azért mutat ki rosszabb eredményt, mert az erdélyi magyar társadalom jobban el van öregedve, mint az országos átlag.
Ami a magyarság beolvadásának veszélyeit illeti, Kiss „etnokulturális reprodukció” címszó alatt elmondta, elsősorban a szórvány magyarság, a vegyes házasságban élők számítanak kockázati csoportnak. A felmérések szerint inkább a képzettebb rétegre jellemző a vegyes házasságok kötése, az alacsonyabb iskolázottságúak között ez jóval ritkábban fordul elő.
Bizonytalansági tényező
Kiderült, a kisebbségkutató intézet becslése szerint a 2011-es népszámláláson várhatóan 1,29 millió magyart számolnak majd Romániában, ez ugyan létszámban csökkenést jelent a korábbi adatokhoz képest, azonban a magyarok aránya nem csökken számottevően. Várhatóan 6,3–6,5 százalékos lesz a 20,5 milliós Romániában.
Kiss szerint azonban bizonytalansági tényező a kivándorlás, és az, hogy a mintegy kilencvenezer magyar anyanyelvű roma milyen arányban vallja magát magyarnak. Mint hangsúlyozta, népességpolitikai intézkedésekkel lehetne elejét venni a magyarok demográfiai csökkenésének, jelentős szerepe lehet az intézménytervezésnek és a magyar anyanyelvű romák érdekképviselete felvállalásának.
„Illegálisan” Kolozsváron
A kolozsvári önkormányzat alig várja már a népszámlálást, mivel folyamatosan azzal szembesülnek, hogy jóval több gyerek iratkozik be az oktatási intézményekbe, sőt az egészségügyi rendszerben is jóval több gyereket tartanak nyilván, mint amennyi a városháza nyilvántartásában szerepel – hangsúlyozta László Attila, a kincses város alpolgármestere.
Ez szerinte elsősorban a beiskolázások esetében a fejkvóta miatt, illetve a bölcsődék létszámának megállapításánál jelent gondot a helyi önkormányzatnak. Az alpolgármester becslése szerint legalább 6 ezerre tehető ezeknek a gyerekeknek a száma.
Többek szerint ennek az az oka, hogy sok, albérletben élő, a Székelyföldről vagy a Partiumból származó fiatal telepedett le Kolozsváron, akiknek pluszkiadást jelentene bérleti szerződést kötni a tulajdonosokkal, ezért nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel, és így a nyilvántartásba sem kerülnek bele.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiát kér az Érmellék
Székelyföldi mintára a partiumi-érmelléki régióban is beszélni kell az autonómia kérdéseiről és sajátos jogállásáról, ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vasárnap Érmihályfalván megszervezi az Érmelléki Autonómia Fórumot – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor EMNT-alelnök és Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke.
A Bartók Béla Művelődési Házban tartott eseményen jelen lesz Tőkés László európai parlamenti képviselő is. „Kilencven évvel Trianon után az EMNT meghirdette gyógyítási programját és ennek a történelmi tettnek lesz a nyitánya ez a fórum” – hangsúlyozta Török Sándor. Hozzátette: autonóm régiót szeretnének létrehozni, melynek megvalósításához az Érmelléki Autonómia Fórum lesz az első lépés.
„Ez nem csak az EMNT ügye, nem pártállás kérdése, ez mindenki számára fontos, aki magyar érzületű” – mondta el Török. Szerinte egyforma teher mellett egyforma jogok járnak mindenkinek, ezen autonómia semmilyen negatív hatást nem jelentene a lakosságra nézve, a magyarság megmaradását segítené.
Toró T. Tibor, a szervezet országos alelnöke elmondta: az autonómia és a megvalósításához szükséges kérdések felvetését az EMNT Bihar megyei szervezete kezdeményezte, hangsúlyozva, hogy a székelyföldi törekvések mintájára a Partiumban is hasonló kellene. A kezdeményezők célja megerősíteni és tudatosítani az érmelléki emberekben az autonómiához való jogot, az önrendelkezés iránti igényt.
A kezdeményezéshez csatlakozott a Szatmár és Szilágy megyei EMNT-vezetés is. Egy interregionális tervet alakítanának ki, mely közös politikai, kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiát jelentene, így „saját lábon állna” a régió.
„Ezen a vidéken igen nagy arányban laknak magyarok s az autonómia folyamata beilleszthető lenne a decentralizációs folyamatokba. A nyelvi jogok kiterjesztése is megvalósítható lenne, különös tekintettel arra, hogy ez már Európa-szerte elterjedt gyakorlat” – hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen elmondták, egy emberekhez közel álló programot szeretnének, melyhez az EMNT adná a keretet.
A szervezet azt tervezi, hogy a soron következő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon kéri a kezdeményezéshez az RMDSZ támogatását is. Több oldalról kell „megtámadni” a problémát, hogy az autonómia valósággá váljon – hangsúlyozták. Az EMNT-s vezetők szerint igen fontos az egyezségkötés az RMDSZ-szel és az MPP-vel, hogy a magyar–magyar önös érdekek ne írják felül a közös érdeket.
A körülbelül 90-100 ezer lakosságot számláló Érmellék Székelyföld és Kalotaszeg mellett Erdély „legmagyarabb” kistérségének számít.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Autonómia Mozgalom indult
Megalakult a Partium Autonómia Mozgalom Kezdeményező Testület a romániai Érmihályfalván tartott autonómiafórumon. A testület célja a gyakorlatba ültethető autonómiaformák kidolgozása.
Az autonómia megmaradásunk és felemelkedésünk egyetlen módja – mondták a felszólalók. A rendezvényen Bihar megyén kívül Szatmár és Szilágy megye is képviseltette magát.
A fórumon nehezményezték, hogy Romániában aránytalanul osztják el a központi pénzeket. Az ország déli része jóval több támogatást kap fejlesztésekre, mint például a Partium. Tőkés László szerint nemzetközi színtérre kell vinni az autonómia kérdését.
„Az például, hogy egy régió kétnyelvűvé váljék, Európában nem tudja megakadályozni egyetlen politikus sem. Mert ez egy teljesen legitim és demokratikus követelmény” – hangoztatta Tőkés László Európai Parlamenti képviselő.
A fórumon szó volt a kulturális autonómiáról, amelyet Erdély valamennyi régiójában be kellene vezetni. A Partiumban ez nyelvhasználati jogokkal társulhatna, illetve a többségében magyarok lakta Érmellék és Hegyköz akár területi autonómiát is kaphatna.
Erdély.ma / Duna

Nem szűnő vita a régióról
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a romániai megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal-beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Erdély.ma

Egységesen megélt” régiók
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a különböző megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Lépésről lépésre az érmelléki autonómiáért
Bár nem újkeletű az elképzelés, a folyamat még meglehetősen a kezdeti stádiumban van. Azt, hogy pontosan milyen elképzelések mentén indulhat meg az érmelléki autonómiáért való küzdelem, dr. Szilágyi Ferenc Kitekintőnek adott válaszai mutatják be.
Az autonómia ötlete több szempontból is kedvező lenne az érmelléki térségnek, és nem csupán a magyar nemzetiségű lakosoknak. A romániai régiók beosztása jelenleg felülvizsgálat alatt van, ennek megfelelően lenne lehetőség ésszerű, működőképes egységek létrehozására. Mindez kiemelt jelentőséggel bír a közpénzek elosztásánál. Emellett egy nagyobb önállósággal bíró közigazgatási egység megkönnyítené – többek közt – az együttműködést a magyarországi határ menti régiókkal is.
A közelmúltban indult meg az Érmelléki Autonómia Fórum szervezése. Az első rendezvényre Érmihályfalván került sor – többek között – olyan politikusok részvételével, mint Tőkés László európai parlamenti képviselő, EMNT-elnök, Toró T. Tibor EMNT-alelnök, stb. A fórum igen sikeres volt, nemcsak előadásokból és beszélgetésekből állt, hanem döntések is születtek.
Érmihályfalván választották meg az autonómia-tervet kidolgozó bizottság tagjait is. A jelenlévők szavazatai alapján az Érmellék Autonómia Kezdeményező Bizottság elnöke dr. ifj. Szilágyi Ferenc lett. A Kitekintő az Érmelléki Autonómia kérdésével kapcsolatosan az elnökkel készített interjút.
- Honnan indult az új Autonómia Mozgalom: az EMNT kezdeményezése, vagy a partiumi-érmelléki lakosok fejezték ki igényüket az autonómiára?
- Az autonómia mint lehetőség már néhány éve közbeszéd tárgyát képezi, elsősorban az érmelléki értelmiség körében. Nem egy határozott, célratörő igényre gondolok, de valami folyamatosan lóg a levegőben. Voltak olyan kezdeményezések, melyek az Érmellék mint regionális egység, kistérség kihangsúlyozására törekedtek. A legfontosabb az volt, amikor néhány éve több érmelléki önkormányzati RMDSZ kezdeményezte egy önálló területi szervezet megalakítását, hiszen nyilvánvaló, hogy az itteni magyarság más kihívásokkal néz szembe, más hétköznapi realitásokat él át, mint a megye más részein, kisebbségben, nyelvszigeten és szórványban élők. Az eltérő nyelvi helyzet eltérő lehetőségeket is jelent. Sajnos, az akkori kezdeményezés az RMDSZ megyei szervezetének ellenállása miatt elbukott.
Én regionális földrajzi szemmel közelítettem meg a kérdést, disszertációmban is az Érmellék és a Partium közigazgatási kérdéseit kutattam. Más, már működő modelleket próbáltam alkalmazni az itteni helyzetre, illetve sajátos megoldásokat is kidolgoztam. Ezekre figyeltek fel, elsősorban az itteni magyar jobboldal képviselői, a Magyar Polgári Párt, az EMNT vezetése és személyesen Tőkés László. Lassan megfogalmazódott bennünk, hogy ki kell mondani végre mindazt, ami már régóta kimondatlan volt. Emellett fontos megemlíteni, hogy más kezdeményezések is léteznek. Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) nagyváradi szervezete is kiforrott koncepcióval rendelkezik, de már az érmihályfalvi autonómia-fórum szervezésekor is függetlenek kerestek meg saját elképzeléseikkel.
- Kik állnak pontosan a kezdeményezés mögött? Civil mozgalom, politikai pártok, stb? Milyen a viszony például a SZNT-vel vagy az Autonómia Tanáccsal?
- Az autonómia sokáig tabutémának számított Erdélyben. A csendet Székelyföldön az SZNT, a Partiumban az EMNT törte meg. Így tehát a válasz a kérdés első felére az, hogy az EMNT mint szervezet áll mögötte, bár itt átfedések vannak a bihari MPP szervezetével is, melynek én magam is tagja vagyok. Megemlíteném ugyanakkor, hogy Török László RMDSZ-es politikus is megemlítette az érmelléki autonómia szükségességét. Így ezt az igényt ők is érzik, bár konkrétummal nem álltak elő, sőt a megyei ügyvezető elnök legutóbbi nyilatkozatában megpróbálta elbagatelizálni ennek a jelentőségét. A mi feladatunk (Autonómia Kezdeményező Bizottság) lesz, hogy megtaláljuk a kapcsolatot az RMDSZ-en belül mindazokkal, akikkel létezik közös nevező ebben a témában.
Az SZNT-vel én közvetlenül nem állok kapcsolatban, de természetesen támogatom kezdeményezéseiket. Ők jóval előttünk járnak, megpróbálunk majd felzárkózni hozzájuk, és lépést tartani velük. Olyan koncepciót kell kidolgoznunk a Partiumban, amely kompatibilis a székelység igényeivel, hogy akár közösen léphessünk fel a továbbiakban.
- Hogyan reagált a kezdeményezésre a partiumi közvélemény?
- Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy egyöntetűen mellénk álltak. Ez nem is csoda, hiszen itt nincsenek olyan hagyományai az önrendelkezésnek, mint a székelyeknél. A többség nem ismeri a kifejezés valós tartalmát, így sokan inkább kíváncsian, mások bizalmatlanul szemlélik kezdeményezésünket. Természetesen nagyon sokan örülnek a felvetésnek, de pontos adatot nem tudnék mondani, hogy ez a népesség mekkora szegmensét teszi ki. Remélem, hogy nem keveset. Az SZNT-vel ellentétben nekünk kétfrontos munkát kell elvégezni. Meg kell értetnünk a kormányzattal, hogy az önrendelkezési igényünk nem jelent veszélyt Romániának, eközben pedig a lakosságnak is meg kell magyaráznunk, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben.
- Bemutatná néhány szóban az Érmelléket? Mely tényezők teszik indokolttá és miért éppen most az autonómiamozgalom beindítását?
Az Érmellék egy partiumi, határ menti tájegység. Mintegy 150.000 lakosa van a történelmi Bihar, Szilágy és Szatmár területén. Déli felében a magyar etnikum erőfölénye túlnyomó, és területileg összefügg a kisebb, de hasonlóan magyar Hegyközzel. Az Érmellék északi felében a magyar és román etnikum aránya szinte azonos. Az, hogy milyen határok között kezdeményezzük az önrendelkezést, még vita tárgyát képezi, és véglegesen persze még sokáig nem is fog eldőlni. Legvalószínűbb azonban, hogy a „magterület” a Sebes-Körös és Kraszna folyók közötti határsáv (a Hegyközzel együtt), melynek 130.000 lakosa van, és ebből 100.000 magyar anyanyelvű. Hogy miért most? Az elmúlt években magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia nem létezett. A december ötödikei népszavazás szintén letargiát okozott. Most kezd visszatérni a hitünk.
- Nem tartanak-e attól, hogy a kezdeményezés hatására – ismerve a székelyföldi autonómiatörekvéseket rendre elutasító országos reakciókat – az etnikumok békés egymás mellett éléséről közismert Partiumban is megjelenhetnek az etnikai feszültséget generáló politikai hangok?
- Én személy szerint jelenleg jobban tartok a magyar-magyar ellentét blokkoló hatásaitól, mint a román-magyar szembenállástól. Emellett pedig úgy gondolom, hogy ezt a kockázatot vállalnunk kell, nem lehet állandóan kompromisszumot kötni és megalkuvóan viselkedni. Ilyen kockázatvállalás nélkül ma a világon sehol nem létezne területi autonómia.
- Nem lenne-e célszerűbb – főként gazdasági szempontból – az Erdélytől magát mindig határozottan „leválasztó", egységes Partium számára kezdeményezni a területi autonómiát? Nem profitálna-e abból többet a vidék magyarsága?
- Ez a kérdés bennünk is motoszkál. Azt nem tudom, hogy ez a partiumi autonómia mitől lenne magyar. A Partium népességének negyede tartozik nemzetünkhöz, és jól tudjuk, hogy ez jelenleg Romániában még arra sem elég, hogy kielégítően rendeződjön például a magyar feliratok és a nyelvhasználat ügye. Nagy kérdés, hogy változna-e valami egy ilyen regionális és nem-etnikai jellegű összautonómiával. Azt mindenesetre kezdeményezni fogjuk, hogy az ország régióinak átszervezésekor a Partiumot önállósítsák. Ebben találkozik az érdekünk úgy a helyi románság, mint a régiók átalakítását szintén kérő székelyek igényével. Amire oda kell majd figyelnünk, hogy a Partiumi Régió kétnyelvűként alakuljon meg. Egy ilyen területegység létrejötte nem zárja ki az érmelléki autonómia létezését.
- Tervezik-e referendum kiírását a kérdésben?
- Ez még nagyon távoli lépés. Nem szabad ennyire előre szaladnunk, egyelőre a helyi identitást kell megerősíteni. A jövőben persze erre is szükség lesz.
- Milyen esélyt lát a céljak elérésére? Milyen lépésekben képzelik a megvalósulást?
- Figyelembe véve, hogy a magyarság ezt csak egységesen tudja elérni, azt gondolom, hogy jelen pillanatban kicsi az esély. Nagyon eltávolodott egymástól a közember és a politikai vezető, a helyi kis magyar társadalmat is politikai és szociális árkok tagolják. Ha nem sikerül legalább a stratégiai fontosságú kérdésekben összhangot elérni, úgy nem csak autonómia nem lesz, de néhány év múlva még a magyar képviselet is megszűnik majd. Ami a lépéseket illeti, nem tervezünk sokkal előre. A következő két lépés: egy nemzeti érdeket szolgáló és működőképes stratégia megtervezése, és a lakossággal folytatott folyamatos kapcsolattartás, párbeszéd megvalósítása.
Kitekintő
Erdély.ma

Mudurát támadta az EMNT
Lemondatná a Budapesten megalakult Emberi Méltóság Tanácsában betöltött tagságáról Mudura Sándor nagyváradi vállalkozót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete.
Az alakulat csütörtökön nyilatkozatban fejezte ki „elképedését” azzal kapcsolatban, hogy Mudura tagja lehet a Széchenyi Emlékév alkalmából életre hívott testületnek, miközben a tulajdonában lévő Lotus Market pláza finanszírozása ügyében nemrég büntetőper indult a bihari megyeszékhelyen.
Az EMNT a korrupciógyanús ügyeknek az anyaországban küszöbönálló elszámoltatásával összefüggésben utal a Krónika május 14-i számában közölt cikkre, amelyből kiderül: a Partiumra is kiterjedt a Magyarországon sikkasztás miatt börtönbüntetésre ítélt Kulcsár Attila tevékenysége, részben az exbróker pénzéből épült fel ugyanis Nagyvárad első bevásárlóközpontja. Mudura 2003-ban megnyílt plázájának alapításába a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottja, Kerék Csaba cége, a Britton Kft. sikkasztás és pénzmosás útján szerzett 2,5 millió euróval szállt be, emiatt a váradi ügyészség áprilisban vádat emelt a magyarországi brókerbotrány három vádlottja ellen. Csütörtökön egyébként a budapesti Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kulcsár Attila 8 év szabadságvesztését és 230 milliós vagyonelkobzását kimondó, 2008-ban született elsőfokú ítéletet, új eljárást rendelt el, a fővádlottat pedig szabadlábra helyezte.
Az EMNT ugyanakkor azért is kifogásolja, hogy a vállalkozó tagja legyen az Emberi Méltóság Tanácsának, mert a váradi Mecénás Alapítvány – amelynek főtámogatói közé tartozik Mudura is – 2002–2003-ban a Széchenyi-terv keretébe tartozó érmindszenti projektet a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől „átjátszotta” az RMDSZ Bihar megyei vezetőinek kezére. Különben az Emberi Méltóság Tanácsa áprilisban alakult meg Budapesten Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke vezetésével, tiszteletbeli elnöke Oláh György Nobel-díjas kémikus, alelnöke Kányádi Sándor költő. Az emberi méltóság tiszteletének erősítését és a nemzet mártírjai emlékének ápolását célul kitűző szervezet tagja többek között Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Jókai Anna Kossuth-díjas író, Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke és gróf Széchenyi Mihály, a történelmi család tagja. „Felszólítjuk Mudura Sándort, hogy mondjon le a testületben betöltött tagságáról, hogy tevékenységével ne vessen árnyékot az egyébként tiszteletreméltó kezdeményezésre” – áll az EMNT nyilatkozatában.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Trianoni Emlékév
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította.
Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén.
Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.
Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának.
Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el.
Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem.
Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása.
A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta.
Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő.
Nemzeti Zarándoklat
Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői.
A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében.
Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak.
Itt az ideje a gyógyulásnak
Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést.
Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre.
A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.”
Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel…
Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.”
Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
erdon.ro

Tízéves a Nobilitas Egyesület
Nagyvárad – Tizedik éve működik Nagyváradon az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület, melynek tagjai a keddi találkozó alkalmával elevenítették fel a tíz év eseményeit.
2001 nyarán alakult meg és azóta töretlenül működik Nagyváradon, illetve Bihar megyében az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület, melynek elsődleges célja és feladata, a származás méltósággal és jószándékkal történő felvállalása, a nemesi családok sírjainak ápolása, az elkobzott vagyonok törvényes úton való visszaszerzése, valamint a múltőrzés és értékmentés. Széll Katalin alapító tag a keddi találkozón felelevenítette az elmúlt tíz év eseményeit a találkozók jegyzőkönyvi kivonata alapján. A szép számban megjelent tagságot terített asztal fogadta. Széll Katalin részletesen beszámolt nem csak az egyesület megalapításának körülményeiről, hanem minden egyes találkozóról. Erdélyben és Magyarországon már több hasonló egyesület működött, így időszerűvé vált, hogy a Partiumban is egyesületbe tömörüljenek mindazok, akik igazoltan nemesi származásuak. 2001-ben az első előadó Várhegyi Lehr György, a Sárkány Lovagrend elöljárója, a szervezet tiszteletbeli elnöke volt, aki elkészítette az egyesület pecsétjét is.
Tartalmas tíz év
Időközben megkezdték a bejegyeztetést is, mely nem volt akadályoktól mentes. 2003-ban új vezetőtanácsot választottak, így lett az egyesület elnöke Fodor József általános helynök, az ügyvezető elnök Csáky Ferencz és a titkár pedig Széll Kató. A tíz év alatt számos történelmi – többségében a Bihar, illetve Erdély múltjához fűződő – előadás és szavalat hangzott el a találkozók keretében. A tagok rendszeresen koszorúznak a magyar ünnepi megemlékezéseken, ugyanakkor az egyházi ünnepek és más jeles napok alkalmából is ünnepséget tartanak. Halottak napján hagyományos módon a nagyváradi Bazilika kriptájában tartanak ökumenikus gyásszertartást. Fodor József vikárius végül elmondta: “Jó volt végighallgatni mi minden történt az elmúlt tíz év alatt, látható, hogy nem semmittevéssel töltöttük el az időt”.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Kólicka mentén, Hajnalhegy alatt
Az otthonomat élénkítő festmények, grafikák, szobrok mellett családi gyűjteményünk egyik büszkesége a jeles debreceni fotóművész, Hapák József nagyméretűre módolt színes felvétele. A fotográfia apró falusi templomot ábrázol, hófehér falakkal, a falfelületeket támpillérek tagolják, a cinterem bejáratának két oldalán csúcsíves, halhólyagos mérművekkel díszített ablakokkal. Bár a felvételen nem látható, de „tudomásom van róla”, hogy a későgótikus istenháza szentélye mellett fiatornyos fatorony, krinolinos ereszű harangláb ékeskedik. A fotográfiával korán elhalálozott barátunk, Alexandru Săşianu váradi művészettörténész ajándékozott meg másfél évtizede, azzal a meghagyással, hogy alkalom adtán feltétlenül zarándokoljak el Magyarkecelre, ahol a rusztikus gótika eme kis ékszere fellelhető.
Rövidítés a Rézen. Dicsérhetjük az eszünket: a Margitta előtt, majd Berettyószéplakon áthaladó, sztrádaépítők roncsolta megyeközi út helyett Élesden kanyarodunk északra, hogy Sólyomkőváron keresztül csatlakozzunk rá Szilágynagyfaluban a Somlyónak tartó útszakaszra. Megspóroltunk vagy harminc kilométert meg legalább háromszáz kátyút. A Réz-hegység égeres-bükkös-gyertyános, legelőkkel övezett, szállásokkal tarkított hátságain átvágva a sűrű eső, a fel-felgomolygó köd ellenére még gyönyörködhetnékünk is támad. „Kistótország” Biharból Szilágyba átcsorgott részén csupán két, szlovákok által is megült településen: Halmosdon és Detrehemen kell áthaladnunk Nagyfaluig. Talán ez a kistáj is megérne egy portyát – mondom magamnak, s a Báthoryak ősi fészkén, majd Perecsenyen és Varsolcon is túlhaladva, Krasznán is megállhatnékom volna – Kraszna vármegye hajdani székhelyének fiatornyos, gótikus temploma láttán. A városias település közepén áthaladva kerüljük meg az azonos nevet viselő folyó táplálta gyűjtőtó víztükrét. Bő fertályóra elteltével hívogatólag integet felénk Magyakecel zsindelypendelyes haranglábja, mellette a fotográfiáról ismert templommal.
Helynévfejtési bonyodalmak. Portyánk színteréhez, a vegyes lakosságú községközponthoz, (régebbi román neve: Căţelul Unguresc) még három település tartozik: az ugyancsak románok és magyarok lakta Egrespatak (Aghireş), a színromán Gurzófalva (Fetindia), illetve Románkecel (régente: Căţelul Românesc) Miért, miért nem, annak idején az elvtársurak nem voltak megelégedve a két Kecel sok évszázada használatos megkülönböztetésével, s 1964-ben az előbbit Meseşeniul de Jos, az utóbbit Meseşeniul de Sus névre keresztelték. Egy a közelmúltból eredő legendárium szerint a vegyes lakosságú központ a Căţălul, a színromán település a Căţăluşa nevet viselte, s emiatt vált nevetség tárgyává a falupáros megyeszerte. Átkeresztelték mindkettőt annak ellenére, hogy a „ki telepedett ide korábban?” vitában román részről éppen a Kecel = Căţel névfejtés tűnt perdöntőnek. Az egyik helynévkutató nem kis elégtétellel jegyezte meg: „Nem érdektelen, hogy ez a latin eredetű román szó, még ha magyarosított formában is, de megőrződött egy jelentős magyar lakossággal bíró falu elnevezésében.” Nos, vettem magamnak a fáradságot, és utánabúvárkodva ellenérveket is találtam. A Gesta Hungarorum szerint a kun (?) vagy besenyő (?) Kecel vagy Ketel vezér, Alaptolma apja még 884-ben csatlakozott Kiev alatt Álmos hadaihoz, és a honfoglalás egyik fontos szereplője lett. A 'Kecel' török eredetű személynév, jelentése: 'puszta', 'kopasz', a 'Ketel' pedig 'vezető vagy vezetékló'. Persze, Anonymus előszeretettel vetített vissza helyneveket személynevekké, emiatt fenntartással fogadhatjuk az általa krónikába foglalt történelmi személyiségek hitelességének többségét. Az viszont már vitathatatlan adat, hogy egy Kecel nevű település első írásos említése 1198-ból való, ez a kisváros a Kiskunságban található a mai napig. A mi vita tárgyát képező, Zilah melletti Keceleink egyike először 1213-ban bukkan fel az oklevelekben, Kechel, Kezel, majd Kecel formában. Nehéz volna elképzelni, hogy a Dunához közeli, ennél korábban említett Kecelt első Árpád kori megülői Căţel-nek, Kutyuskának nevezték volna… De hagyjam el hamarvást a toponímia ingoványos talaját, elvégre ripoterségem nem a múlt búvárlására, hanem a jelen feltárására vállalkozott a Terbetéről eredő Kólicka-patak völgyében. A község négy falujának összlakossága az utolsó, 2002-es népszámláláskor 3078 fő volt, ebből 67,2 százalék román, 30,66 százalék magyar és 2,12 százalék roma nemzetiségű. A folyamatos népösszeírások kezdete, 1850 óta magán Magyarkecelen szinte változatlan arányban a lakosok 44 százalékát képezte a románság, a magyarság 56 százalékával szemben. Jelentős változás az 1977-1992 közötti időszakban következett be, ekkorára – a községközpont lakosságának általános, 220 fős apadása mellett – a románok lélekszámának aránya 36 százalékra csökkent.
Szíveslátás a parókián. A papilak kapujában várakozik ránk Vicsai Ferenc lelkipásztor. A riporterségemmel majdnem egyívású tiszteleteshez – mondhatni – családi szálak fűznek: egy Szilágycseh vonzáskörzetébe tartozó tövisháti falu, Bősháza szülötte. 1964-ben jóapámat – a duna-deltai kényszermunka-táborok poklából szabadulva – ebbe az isten háta mögötti helységbe dugták el egyházi elöljárói, s Ferenc öcsémuram az ő szolgálatain felbuzdulva választotta életcéljául a papi hivatást. A párja is bősházai, immár 36 esztendeje tevékenykednek Kecelen. A tiszteletes asszony pillanatok alatt terített asztalt varázsol, s falatozás közben jóízű beszélgetés esik, együtt idézzük fel szülőfalujukbeli közös ismerőseinket, családjuk dolgait. Két gyermekük van, fiuk is, lányuk is orvosi diplomát szerzett. Bizonyára a távolra került Vicsai-ivadékok, főleg az itt vakáciozó unokák számára nyaranta valóságos földi paradicsom ez a gyümölcsfák koszorúzta, selymes füvű, szénaillatú porta a templomdomb tövében.
Ferenc ide-oda telefonálgat az ügyünkben. Kiderül, hogy – előzetes egyeztetésünk ellenére – a község alpolgármesterével elmarad a találkozónk, ugyanis Seres Árpádnak a megyeközpontba támadt halaszthatatlan dolga, az édesanyját vitte kisebb balesettel a zilahi kórházba. A helybeli iskolát se érdemes felkeresnünk, hiszen a magyar tagozat négy, összevont osztályának tanulói zsibói kirándulásra mentek. Házigazdánk ajánlja, hogy szomszédoljunk, látogassuk meg a közeli egrespataki iskolát és parókiát. Az ott lakó lelkész-házaspár mellett egy tanítónénit is „tartogat számunkra”, akit érdemes lesz kifaggatnom.
Egrespataki trófeák. Ha nem bizonygatná, kinézetének köszönhetően el se hinném, hogy Hari Tünde Hajnalka már tizennégy éve végzett a zilahi képzőben, s azóta tanít betűvetést a faluban. Körbepillantva az udvaron látjuk, van mivel büszkélkednie a helybeli tantestületnek, hiszen kibővített, felújított iskolájukat akár egy nagyváros is megirígyelketné. Első, kedvező benyomásomat nyomban közlöm Otilia Dovleac tanárnővel, az iskola igazgatójával is. Otilia elmondása szerint a kétnyelvű óvodába, a kétnyelvű alsó tagozatra, illetve a román nyelvű felső tagozatra összesen 140 gyermek jár. A kisebbekkel egy-egy óvónő, illetve két-két tanítónő foglalkozik. Az épületet tavaly újították fel, az osztályok létszáma – a románoké is – épp hogy „súrolja” a törvényszabta minimumot, ennek ellenére tizenöt, jobbára szakképzett pedagógus tevékenykedik itt. A felső, román tagozatra összesen nyolc magyar tanuló iratkozott be, inkább a szegényebb sorsú, szociálisan hátrányos helyzetűek közül, a többiek a krasznai vagy valamelyik zilahi magyar iskolába járnak, de a négy órányi anyanyelvi oktatást és a vallásórákat itt is biztosítják. Ibolya tanítónéni az első és a harmadik, Tünde pedig a második és a negyedik osztályt tanítja. Tizennégy-tizennégy gyermeket oktatnak. A két alsó osztályba öt-öt, a két felsőbe kilenc-kilenc gyermek jár. Benyitunk Ibolya osztálytermébe, ahol a kicsiknek magyar, a nagyobbaknak természetismereti órájuk van. Bevallásuk szerint az angollal van inkább gondjuk, mert a tanárnő nem tud magyarul, s az ő román tudásuk még nem elegendő ahhoz, hogy a „közvetítő nyelven” könnyedén vegyék az angol nyelv akadályait. Máskülönben nem győzőm kapkodni a fejemet, kiderül, hogy ezek az ügyes gyermekek egyre-másra sikeresen vesznek részt a különböző vetélkedőkön és tantárgyversenyeken. Almási Tamara például versmondásban jeleskedett, a szavalóverseny megyei szakaszán, Zsibón, majd az országos döntőn, Szatmárnémetiben is Szilágyi Domokos Medvelakodalom című versével szerepelt. Kulcsár Zsolt és Kui Henrik Gedeon matekversenyen jutott tovább, Szeredai Boldizsár Ferenc pedig a számtan mellett román versmondó-vetélkedőn jeleskedett. Az apróbbak közül Ferenc Efraim a Kenguru-számtanversenyre nevezett be.
Tünde tanítónéni tanítványai se adják alább: legutóbb az Aranytoll-versenyen néhány előre megadott kulcsszó alapján kellett mesét fogalmazniuk. A folyosó tele van tapétázva a magyar tagozatosok trófeáival: hirtelen vagy harminc oklevelet számolok össze a falakon. Tünde bevallja, hogy fájó szívvel válik meg a néhány hét múlva kirepülő negyedikeseitől, hiszen ők kilencen gyűjtötték be a legtöbb diplomát. Talán arra a legbüszkébb, hogy egyik tanítványa első, másik a második lett megyei szinten a számtanolimpián. Legutóbb egy negyedikes legényke Zilahon vett részt népdalversenyen, ahol egyetlen magyar résztvevőként szerzett elismerést. Belépünk a másodikosok és negyedikesek termébe, ahol Szilágyi Zoltán tart vallásórát. A lelkész nem csak a református, hanem a baptista és a pünkösdista szülők gyermekeit is oktatja, most éppen pünkösd ünnepének jelentőségéről beszélgetnek.
Szóra, pontosabban énekszóra bírjuk a negyedikes Seres Rudolf Györgyöt, aki a népdalvetélkedőn szerepelt sikeresen: „Udvaromon hármat fordul a kocsi, / Édesanyám, kofferemet hozza ki, / Hozza ki a behívó levelemet, / Már Sámsonban felejtsék a nevemet.”
Látogatóban Szilágyiéknál. Zoltán tiszteletes átkísér bennünket a parókiára, mely a Szilágyi lelkészházaspár otthona. Éva tiszteletes asszony nyolc éve szolgál Egrespatakon. Éppen az esti istentiszteletre készül, számomra, régivágású papivadék számára szokatlan módon: egy laptop segítségével. Zoltánnak nehezebb a dolga, ő a Tövishát két távolabbi, apró gyülekezetét, a 85 lelket számláló Nagymont és a 150 lelkes Szilágyszentkirályt pásztorolja. Templom is – előbbi településen gótikus templom –, parókia is van mindkét színmagyar helységben, csakhogy egyen-egyenként képtelenek volnának egy-egy lelkipásztort eltartani. Mindkettőnek testvéregyházi státusa van, egyik se fíliája a másiknak – így egészségesebb a két kisközösség kapcsolata – véli Zoltán. Az egrespataki református gyülekezet lélekszáma 390, a baptista és a pünkösdista magyaroké körülbelül 200, együtt a falu lakosságának mintegy 40 százalékát képezik. A kálvinista jelenlét nem sokat változott az utóbbi évtizedekben, ez részint a kereszteléseknek a temetésekkel csaknem azonos számának, részint az innen városra származottak folyamatos visszaköltözésének köszönhető. Vegyesházasságok elvétve fordulnak elő, azok is csupán más-más felekezetű magyarok között köttetnek. A reformátusok inkább egykéznek, a neoprotestáns családok viszont három-négy, akár öt-hat gyermeket is vállalnak.
A 6,5 hektárnyi egyházi földeket visszakapták, két hektár erdőt is. A templomot építésének száz esztendős jubileumán, 2001-ben újították fel. Miért, miért nem, az istensztiteleti hely nincs telekkönyvileg bejegyezve, emiatt számos adminisztratív akadályba ütköznek. A hajdani templom 1961-ben épült, a jelenlegi 1901-ben. A régi épület néhány maradványa, a bejárat fölötti latin nyelvű kőtábla, a szószék legalsó lépcsőfoka előtt beépített ugyancsak feliratos kőlap és egy hajdani birtokos: gróf Teleki Mária címere tanúskodik a múltról. Egy máiglan élő legenda szerint a történelem számos viharát túlélő település lakói a a török-tatár dúlások elől menekülve egy egész éjszakát töltöttek templom mögötti dombon lábon állva, azóta kapta a Láb nevet. A gyülekezeti ház az egyház tulajdona volt, egy ideig művelődási házként működött. 2006-ban kapták vissza, nagyon lerobbant állapotban. Azóta felújították, kibővítették, ellátták konyhával, és az emeleti részen vendégszobákat is kialakítottak, panzióként szeretnék működtetni, a faluturizmus fellendülése reményében. A férfiak jelentős része építkezéseken dolgozik, négy nagyobb csapat van, Magyaroszágon is vállalnak munkát, de többnyire az országot járják. A gyülekezeti ház újjáépítésekor mindegyik csapat kalákában dolgozott egy-egy épületrész renoválásán. A földek nagy része parlagon marad, néhány család kezdett nagyobb vállalkozásba az agráriumban. Mivel számos életerős család visszaköltözött a faluba, Egrespatakot nem jellemzi az elöregedés. Rövidesen infrastruktúra – úthálózat – szempontjából jelentős változás várható. Szilágyi tiszteletesék nem örvendenek igazán a fejlődésnek, hiszen már jó út visz a megyeközpontig, s a zilahi körgyűrű, egy gyorsforgalmi út, és az autósztrádához való csatlakozás mind szinte karnyújtásnyira, a templom, a parókia és a gyülekezeti ház fölötti magas parton fog elhaladni. Attól tartanak, hogy a megsokszorozódó forgalom felbolygatja a falu idilli nyugalmát, és veszélyeztetni fogja az egyházi épületeket.
Vissza Magyarkecelre. Tünde tanítónéni Kecelen lakik, velünk tér vissza az otthonába, s út közben a községközpont dolgairól faggatom. Magyarkecelen mindkét tagozaton csupán négyosztályos iskolára futja. Ez részint azzal magyarázható, hogy kevesebben, mintegy négszáz lélekkel kevesebben lakják, mint Egrespatakot, másrészt a keceliek inkább egykéznek, mint a szomszédos falu lakói. Egy tanítónő oktat a román, egy a magyar tagozaton. A magyar kisiskolások 13-an vannak, az első, a második és a harmadik osztályban, negyedikesük nincs. Mivel az idén három elsőst irattak be, őszire tizenhat tanítványa lesz a helybeli tanítónéninek. Tünde bevallása szerint mindkét magyarok lakta falut a magáénak tekinti. Egrespatakon tanít, de Kecelen több kulturális tevékenység kötődik a nevéhez. „A tiszteletes úrral együttműködve számos dolgot kezdeményeztünk. Először a vallásórák keretében segédkeztem egyházi énekek betanításában, s azok mellett népdalokat – főleg szilágyságiakat – is tanultunk. Aztán kézimunkáztunk, népi játékokat is becsempésztünk a foglalkozásokba. Két tánccsoportunk is van, egy a kicsiké, egy az ifjaké. 2005 őszén tartottuk meg az első hagyományőrző napokat, a szüreti sokadalmat. A stafirungos ládákból előkerültek a régi öltözékek. A csoport apraja-nagyja felöltözött, szekerekre ültünk, nótázgattunk, hívogattuk a falusiakat az ünnepségre, ahol a fiatalok táncokat mutattak be, színdarabot adtak elő, aztán következett a szüreti bál.” „Voltaképpen az egész ünnepség egyházi keretekben zajlott le, előbb istentiszteleten adtunk hálát a termésért, de ahhoz, hogy a rendezvény megvalósuljon, nagyon kellett egy ilyen kultúrmindenes, mint a mi Tündénk – bizonygatja a lelkipásztor. 2006-ban és 2007-ben aratás és kenyérünnepet tartottunk. Miután a templomban összegyűltünk, és hálát adtunk az Úristennek az azévi termésért. Egyébként a mi falunk hagyományőrzőbb, mint a Zilah melletti Egrespatak.” „A hálaadás után összegyűltünk a tiszteletes úrék kertjében, a pap kertjében – veszi vissza a szót Tünde –, ugyanis ott volt egy kisebb tábla búzavetés, és ott kaszákkal arattunk. Az idősebb emberek megmutatták a fiataloknak, akik falusi létükre már nem vettek részt kézi aratáson, hogy hogyan is volt régen, hogyan szedték a markot, hogyan kötötték kévébe, rakták keresztbe. Mi énekszóval buzdítottuk az idősebbrendűeket a munkára. Csodálatos felvételeink vannak. A szívünk tele volt örömmel, hogy nemzedékről nemzedékre tovább adhattuk a hagyományokat. Megvolt az aratás, a sereg elindult, élen egy búzakoszorút hordó legénykével. Elrejtőzött falusfeleink – szokás szerint – vízzel locsolják ilyenkor a menetet. A szomszédos házakban kemencében frissen sült kenyérrel és lángossal fogadtak bennünket. Többszázan vettünk részt ezen az egész falut felölelő rendezvényen. Bár ünnepségünk első sorban a magyarságot érintette, a románság sem zárkózott el tőlünk, velünk együtt ünnepeltek, és irigyelték is kissé, hogy mi mire vagyunk képesek. Mindkét alkalommal este néptánccal, színdarabbal léptek fel a fiatalok. Legutóbb Tamási Áron Énekes madarát adtuk elő. Három éves korúaktól a huszonévesekig mindenki vállalt valamilyen szerepet. Mind a két falut a magaménak érzem, mindkét falu szolgája vagyok. Egrespatakon például a kolleganőmmel tanítjuk be a gyermekeknek az anyáknapi, a karácsonyi műsorokat, s mivel ott nemcsak református templomban, hanem a baptista és a pünkösdista imaházban is bemutatjuk az ünnepi programunkat. Itt, Magyarkecelen pedig a tiszteletes úrral karöltve mutatkozunk meg a gyülekezet színe előtt. Nem várunk hálát, de ha megcsillan a könny a szülők szemében, vagy mosolyt fakasztunk, már megérte. A farsangot is megtartjuk a gyerekekkel. Egrespatakon olyankor kürtöskalácsot sütnek. Vakációban Hídalmáson vagy Sólyomkőváron táborozunk, ott bonyolítjuk le a szünidei bibliaheteket, sportvetélkedőket tartunk, szabadtéri játékokat szervezünk, tábortűz mellett énekelünk.” A község és a közösség dolgairól. Riporteri előjogom alapján kissé felborítom tapasztalatgyűjtésünk időrendjét. A szívemhez nőtt, lelkembe lelkedzett templom és harangláb leírását riportom végére tartogatom. A lelkipásztor és a tanítónő kíséretében rövid sétát teszünk a falu kacskaringós utcáin. Tünde tanító néninek köszönhetően jegyzem fel Magyarkecel hangulatos utcaneveit: Alszeg, Híd-, Malom-, Szénakert-, Külszeg-, Erdő-, Kraszna- és Posta-utca. Helynévgyűjtői szenvedélyemet is kiélhetem. Határrészek: Magdolna, Rét, Mogyorós, Szőlőalj, Bartáé, Hosszú, Tölgyes, Lándzsabikk, Asztaltartás, Kecskehát, Puszta, Tér, Szénakert, Vágottberek, Gyertyános. Erdők: Katrics, Előbikk, Kosztabikk, Csúpos. Szőlőhegyek: Nagy-hegy, Kis-hegy, Morgó és Hajnalhegy. Pótlólagosan legalább telefonon keresztül mégis sikerül kapcsolatba lépnem az alpolgármesterrel. Seres Árpád RMDSZ-színekben jutott tisztségbe, egyébként Seres Dénes volt szenátor, jelenlegi képviselő testvére, s a törvényhozó természetesen a szívén viseli szülőföldje ügyeit. A „vice” nem rejti véka alá, hogy Magyarkecelen hatékonyan fungál a magasabb szinteken nem létező PSD-RMDSZ koalíció. A szociáldemokrata polgármesterrel együttműködve számos eredménnyel dicsekedhetnek a településfejlesztés, a négy falu infrastruktúrájának korszerűsítése terén. Már az előcsatlakozási időszakban „megtanultak pályázni”, Románia uniós csatlakozását követően sikerült újabb pénzeket lehívniuk, s mindennek köszönhetően aszfaltozták le a helységek útjait, járdáit, renováltak művelődési házakat, iskolákat, s amire talán a legbüszkébb: az 1907-ben épült községházát teljes egészében felújították és korszerűsítették, és két parkot varázsoltak a községközpontba. Magyarkecel vízhálózata 80 százalékban készült el, a szennyvízhálózat kiépítése is következik, ha lesz rá pénz. A települések ivóvízellátását két, a Meszes hegységben eredő patak befogásával igyekeznek megoldani, egyebekben kisrégiós összefogással, más községekkel karöltve törekednek – például – az uniós szabványok szerinti szelektív szemétgyűjtést, tárolást, és szállítást megvalósítani. Az alpolgármester ismételten kifejezi sajnálkozását amiatt, hogy nem sikerült összefutnunk, hiszen – mint mondja – a személyes találkozás hangulatát semi se pótolhatja. Megegyezünk abban, hogy alkalmasint pótoljuk az elmaradt beszélgetést. Egyébként úgy érzem, jártunkban-keltünkben – kísérőinknek köszönhetően – sikerül megragadnom Magyarkecel „fílingjét”. Ferenc tiszteletes és Tünde tanítónéni bőséges információkkal szolgál. Elsétálunk a gyülekezeti házig. A multifunkcionális épület télvíz idején istentiszteleti helyként is szolgál a fűtetlen templom helyett. Jókora, fűthető termében templomnyi gyülekezet is elfér. Vendégül látó papunk már kiteregette az anyakönyveket, a családkönyvet, amelynek alapján minden família családfájának elágazásai nyomon követhetőek. A bejegyzések alapján kiderül, hogy az utóbbi években a hívek száma szinte állandósult, általában a keresztelések száma megyezik a temetésekével, viszont az utóbbi húsz évben hatvan lélekkel apadtak, s ez egy ilyen kis közösség számára jelentős veszteség. Magyarkecel egyháza csupán 1747-ben lett anyaszentegyházzá, addig Krasznahorvát leányegyháza volt, bár a helybeliek 1567-ben tértek át a református vallásra. Klenódiumaik viszont az eklézsia gazdag múltjáról tanúskodnak. Szép mívű ezüst pohara 1626-ból való. A legrégibb úrasztali abrosza 1713-ból, négyzet formájú, mintával díszített, Székely Ilona adománya. A legértékesebb az úrasztali terítők közül egy török eredetű kéztörlő, laposhímzéssel a 17. század elejéről.
Isten malma. A parókia portájáról gyümölcsfák, dús füvek zöld tobozódásában kapaszkodunk fölfelé a templomdombon. Előbb a templom mellett magasodó harangláb mutatkozik elibénk teljes pompájával. Magas gerendaküszöbét átlépve első pillantásra, a kesze-kuszának tűnő belső gerendaváz láttán emlékeimből egy régi malom képe idéződik fel bennem. „Isten malma” – hajtogatom kísérőimnek megigézve a látványtól. A templomtól különálló fatorony a 16-17. századfordulóján épülhetett. A harangláb tetejét többször átalakították, egyik gerendájának felirata szerint 1775-ben készült. A harangláb szakállszárítója igen szép mintájú tulipánfaragásban végződik. A közepén kettéosztott tornác és a krinolin szerű eresz elegáns megjelenést kölcsönöz, mindenképpen Kalotaszeg hatására enged következtetni. A templom mellett magasodó haranglábnak építésekor még nem volt fiatornya. Előtanulmányaim alapján tudom, hogy egészen a 19. század utolsó negyedében egyre-másra épülő kőtemplomtornyok divatjáig, néprajzi tájaink közül épp a Szilágyságban volt legtöbb tölgyfa harangtorony, felülmúlva gyakoriasságában a haranglábairól nevezetes Kalotaszeget, vagy Küküllő mentét is. Kós Károly nem kevesebb mint 27 egykori harangláb jegyzékét adja, s nem tartja kizártnak annak a lehetőségét sem, hogy épp Szilágyság vidéke lehetett a fő fókusza Erdély és Partium református tájai elterjedt harangtorony építésének. A szilágysági népi monumentális építészet kimagasló értékeit képviselik a menyői, magyarkeceli, ardói, magyarrécsei és lelei haranglábak. Építési idejük a fatorony építészet virágkorának időszakára, a 17-18. századra esik. Legrégibb közülük a menyői református templom haranglába. Építésének idejét 1619-re teszik. A maga 22 méterével a vidék népi monumentális emlékei közül a legmagasabbnak számít. A magyarkeceli harangláb egyik ereszgerendáján az 1775-ös évszám olvasható, de mivel ezen, és a többi gerendákon is sok olyan illesztés és lapolás nyomai láthatók, melyek az ezt megelőző időkből származnak, ezt az évszámot inkább egy nagyobb szabású felújítás dátumának tartjuk. Talán közelebb visz az igazsághoz, ha építési idejét az 1747-es évhez kötjük, amikor Magyarkecel református egyháza híveinek gyarapodásával, az addig filiálából anyaegyházi rangot kapott. „A toronyban lakozó harangok közül 1766-ból való a nagyharang, az ugyanabból a korból származó kisebbiket az első világháború idején elvitték, ágyút öntöttek belőle, helyette 1923-ban öntetett újat az eklézsia – kapunk magyarázatot Vicsai Ferenctől –. A faépítmény az 1950-es években kezdett imbolyogni, akkor végeztek elég komoly munkálatot, megerősítették. A legutóbbi nagyjavítás 1984-ben volt, akkor teljesen újrazsindelyeztük.”
Fotográfusként tüsténkedő főszerkesztőm nem tud ellenállni a kísértésnek: nyaktörő mutatványt produkálva kapaszkodik fel az „Isten malma” gerendázatán átvetett létrán. Megszállottan örökíti meg az építmény izgalmas belső struktúráját, s legfelülre jutva madártávlatból készít felvételeket az alant kibontakozó tájról, a templomkert szépségeiről. Az istenházát körülölelő, szorgalmas gazdára valló gyümölcsös és szántó egy tagban hét hektárra terjeszkedik. Az országút melletti közel nyolc hektárnyi egyházi birtok sem marad megdolgozatlanul. Minőségi termőföldjéből tíz-húsz árnyi területet bérelnek családonként a hívek.
Kőbe vésett krónika. Magyarkecel református temploma eredetileg katolikus templom volt, az érett gótika korában, a 15. század végén épült. Alapítója Geréb László római katolikus püspök. A nagyműveltségű reneszánsz főpapnak tulajdonítják a templom építését, akinek itt birtoka volt. Petri Mór Szilágy vármegyéről írt monográfiája a 15. század végére teszi. Entz Géza egy 1944-ben megjelent tanulmányában 1498-ra jelöli meg a templom építésének kezdetét. 1502-ben lett befejezve. Mind a két bejárati ajtó kőkeretei megmaradtak eredeti formájukban. A szentély ötszögzáródású, csillagszerű boltozattal, két ívzáró kővel rendelkezik, a hajótól a csúcsíves diadalív választja el, ablakai kőrácsosak. Megmaradt a szentély kifejlett hálóboltozata is. A templom-átalakítás után fennmaradt és még ma is látható a szószék felőli oldalon a befalazott sekrestyeajtó és a szentségtartó. A templomhajó nyolc méter hosszú, 6,5 méter széles és 6 méter magas. Itt és a szentélyrészben 182 ülőhely van a padokban. A templomot kívül nyolc támpillér tagolja, köztük kőrácsos/halhólyagos/ ablakokkal. A nyugati templomfalrészt két, a keleti részt hat pillér támasztja.
A diadalíven az alábbi felirat olvasható: „E kőlábnak külső része jobbján Faggyas István teste nyugszik, délre. Világélete volt 68 esztendő, 42 esztendőt papságban tölte el” Kint, két külső támpilléren is van felirat. A nyugatin: „Itt nyugszik Vizsnyai János, ki itt pap volt 1764-ig, mikor Faggyas István lett itt pappá, mint esperes.” Egy másik támpilléren, az északi oldalon pedig a következő rigmusokba foglalt krónika: „Faggyas István holtát Végh András követte, / mindkét öreg testét e két sír temette. / Mint atyját és ipját őket az táplálta, / a papi ház mennybe míglen beszámlálta. / Engedjétek, kérlek, itten nyugodniok, / balról-jobbra, míglen fel kell támadniok.” Ferenc barátunk, miután kisilabizálja számunkra a kőtáblákba vésett szövegeket, elködösült szemmel bólogat: „A drága elődeim nagy része itt van eltemetve a templom körül. Sokáig, sokáig itt volt a temető.
A szószék és hangvető is több száz éves, pontosan nem lehet tudni, mikor épültek. Az orgona 1832-ból való, Johannes Kramer mester műhelyéből. A nagyhajó mennyezete kazettás volt. Ahogy a helybéliek magyarázzák: nagy bánatában, 1920-ban, Trianon évében szakadt be. Sajnos, valóban el volt hanyagolva, anyagi források híján évekig beázott. A tetőszerkezetet a tavalyi esztendőben újították fel.
A templom épületét fennállásának 500 évfordulója alkalmából, 2002-ben igyekeztek felújítani. Kívül teljesen leverték a vakolatot, ami már omladozott, a műemlékvédelmi előírások szerinti, szakszerű renováláshoz cementet egyáltalán nem használtak, csak oltott mésszel és poronddal, homokkal dolgoztak a mesterek. Bent nem kellett teljesen leverni a vakolatot. Azért, hogy óvják a vizesedéstől, a salétromtól, körbe árkot ástak, és tört kővel töltötték be a vájatokat. A félévezredes jubileum alkalmából a bútorzatot is felújították.
Két karzatának mellvédjét virágmotívumok díszítik. A legénykarzat mellvédjén a virágmotívumos táblaképek között középen két emléktábla áll, az 1914-1918 és az 1940-1944 között elesettek emlékére. A második veszteséglistán egy zsidó falusfelük, Rozenberg Jakab neve is olvasható az áldozatok között. Ugyanennek az izraelita családnak egy nőtagját a kecelieknek az utolsó pillanatban sikerült kimenteniük a halálvonatról.
A padokat hervadozó virágok díszítik. Arról árulkodnak, hogy a pünkösd ünnepe előtti vasárnapon zajlott le a konfirmáció. Régóta volt ennyi konfirmandus Magyarkecelen. Tizenhárman adták bizonyságát hitüknek a gyülekezet színe előtt, s váltak fogadalomtételük után az egyházközség tagjává. A tizenéves ifjak mellett egy felnőtt férfi is, egy messzire, Temes megyébe eltévelyedett bárány, aki visszaköltözött a szülőfalujában, és érett fejjel fogadta a lelkipásztori áldást. A gyerekek kérték a tiszteletes urat, hogy legalább a hét első felében őrizhessék meg a templomban ünnepi fogadalomtételük virágdíszeit…
Szilágyi Aladár
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Szent László király emlékezete
Nagyvárad – Szerda délután a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ szervezésében a váradi Tibor Ernő Galériában bemutatták a Szent László király emlékezete című kötetet.
“Szent László személyiségében virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység. Benne forrt összea keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Szent István népe apostola volt, az ő idejében a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt, melyet István könnyeivel öntözött. Meg is fogant, de meggyökerezni Szent László király korában tudott. Szent László a magyar életet, a magyar eszményt tette kereszténnyé.”- olvashatóak Exc. Tempfli József kiérdemesült megyés püspök gondolatai a Bunyitai Vince által írt és szerkesztett kötet előszavában, melynek reprint kiadása a Méliusz Könyvek sorozatban jelent meg.
Széles műveltségű
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által támogatott szerda délutáni rendezvényen Nagyvárad nyugalmazott főpásztora arra hívta fel a figyelmet: Bunyitai Vince széles műveltségű, sokoldalú személyiség volt. Nem csupán papi emberként tevékenykedett, hanem történetírással is foglalkozott, s Biharország állat- és növényvilágát is tanulmányozta. Hozzátette: Debrecen és Várad testvérvárosokként ezer szálon kötödnek egymáshoz, hiszen mindketten a bihari régió részei. A hiánypótló album ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok is jobban megismerjék a városalapító királyt és korát.
Cs. Tóth János, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója szintén a Partium kulturális, gazdasági és földrajzi egységét emelte ki, megitélésében az együttgondolkodás napjainkban mindennapos cselekvény és tény. Az eredetileg 1892-ben, a lovagkirály szentté avatásának 700. évfordulója alkalmából megjelent könyv három részre tagolódik, ezek a fejezetek a legendákról, a Szent László halála utáni történésekről és a fennmaradt emlékekről szólnak. A kötetet egyébként csütörtök délelőtt a cívisvárosban is bemutatták, Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspök jelenlétében.
Domborművet állítana
Szólláth Tibor országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke a Méliusz Központ azon kezdeményezését méltatta, hogy alulról kell építkezni, el kell vinni a kulturát a néphez. “Fontos, hogy ne tegyen bennünket bolonddá a minket körülvevő világ, mert egy gondolatközösség vagyunk”, vélekedett. Meglátásában a könyv eligazít, ezért hasznos volna, ha felolvasnánk gyermekeinknek is. Lényeges ugyanis, hogy ismerjük a történelmünket, mert csakis hittel védhetjük meg Európát, ez emel ki minket a gazdasági és erkölcsi válságból.
Jantyik Zsolt derecskei alpolgármester, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés művelődésügyi, sport- és civil kapcsolatok bizottságának elnöke a reformátusok és a katolikusok együttműködéséről beszélt, azon meggyőződésének adva hangot, hogy a kiadvány egy lehetőség arra, hogy felfedezzük egymást. Jakabffy László mérnök, műemlékvédő azt vetette fel: jó lenne, ha egy Szent Lászlónak emléket állító domborművet helyeznének el a váradi vártemplom előtti átjáróban, melyhez a jelenlevők szellemi és anyagi támogatását kérte. A kiadványt a helyszínen 30 lejért lehetett megvásárolni, az eladásból befolyt összeget Exc. Tempfli József jótékony célra szánja.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Komplementer elégedetlenségek
Ha azonban törekvéseik komplementer jellegéről megfeledkeznek, lerombolhatják egymás nehezen kivívott sikereit.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének genfi rasszizmusellenes konferenciáján terítékre került az erdélyi magyarság és kiemelten a székelyföldi régió kérdése is. A résztvevők két, számos vonatkozásban eltérő jelentést hallgathattak meg. Egyrészt egy három RMDSZ-es kormánytisztviselőt is tartalmazó román kormánydelegáció által beterjesztett hivatalos jelentést, másrészt három erdélyi civil szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület közös „árnyékjelentését”. A sajtóban a felek egymást vádolják, mondván, hogy fellépésükkel ártanak a romániai magyarság ügyének. Az RMDSZ, Asztalos Csaba véleménye szerint azért, mert az ENSZ konferencia nem az a fórum, melyen az erdélyi magyarság közösségi jogai képviselhetők, az ENSZ ugyanis az egyéni jogok alapján áll.
S valóban: a szervezet elnevezése is mutatja, hogy létrehozói a nemzeten államot értettek, ebben a fogalmi keretben pedig a „nemzeti közösség” fogalma gyakorlatilag értelmezhetetlen. Az „árnyékjelentés” szövegezői és előterjesztői meg úgy vélik, hogy a kormánydelegációban részt vevő RMDSZ-es képviselők aláásták az „árnyékjelentés” hitelét.
Úgy tűnik, egyikük sem képes belátni, hogy az volt a természetes, ami történt. Az ENSZ szakértői a két eltérő forrásból jóval hitelesebb képet kaphattak, s maguk kerültek abba a helyzetbe, hogy a két álláspont ellentmondó elemeit megpróbálják valamiképpen összeegyeztetni. Az ilyesfajta szellemi erőfeszítések többet használhatnak a magyar ügynek, mint bármely egyoldalú állásfoglalás vagy tényismertetés.
Az „árnyékjelentés” megfogalmazása és beterjesztése nélkül a kérdéskör feltehetőleg nem is kerülhetett volna az ENSZ elé. A két jelentés meghallgatása már azért is rendkívüli jelentőségű, mert ráterelhette a figyelmet a kérdéskör összetettségére, arra, hogy pusztán az egyéni jogok fogalmi rendszerében az erdélyi magyarság és főként a tömbben élő magyar közösségek, a Székelyföld és Partium bizonyos területeinek helyzete nem értelmezhető.
Az sem jelentéktelen nyereség, hogy a kormányzati sikerek elismerésével a kormányzásban részt vállaló magyar partner pozíciói is erősödhetnek. A román félnek rá kell jönnie arra, hogy az RMDSZ kormányzati részvétele és a magyarságnak tett engedmények hiányában nemzetközi téren nehéz helyzetekbe kerülhet. Magyarán: a magyar kérdést folyamatosan úgy kell kezelnie, hogy az a magyar fél, valamint a nacionalista beállítottságú román közvélemény számára is valami módon elfogadható legyen.
Az „árnyékjelentés” beterjesztése következésként az RMDSZ nézőpontjából is nyereséget jelenthet. Persze az előnyökkel tudnunk kell élni. Be kell látnunk, hogy a politikában – a hazaiban és a nemzetköziben is – bonyolult és csak nagyfokú intelligenciával kezelhető sakkjátszmák folynak. Az, ami ezeket a sakkjátszmákat leginkább megzavarhatja, az elfogultság, a túlzott személyi érzékenység és a nemzeti egység (magyarán: kizárólagosság-igény) manipulatív hangoztatása.
Mindkét félnek tudnia kell, hogy a másik, eltérő eszközökkel bár, de ugyanazokat a célokat igyekszik szolgálni. Ezért az eltérő törekvések nem kizárják, hanem kiegészítik egymást.
Akkor azonban, ha törekvéseik komplementer jellegéről megfeledkeznek, könnyen le is rombolhatják egymás nehezen kivívott sikereit. Ha a román kormányzat magyar képviselői nem ismerik el azt, hogy a romániai magyarságnak a román politikai nemzetbe való közösségi integrációja mindkét nemzeti közösség, a román és a magyar szempontjából is jelentős eredményekre vezetett, az a román-magyar kapcsolatrendszer omolhat össze, amely ezeket a sikereket lehetővé tette. De ha nincsenek az „árnyékjelentéshez” hasonló civiltársadalmi kezdeményezések, a romániai magyar politizálás erkölcsi és politikai tartalékai is kimerülhetnek.
A genfi fellépés annak ellenére is jelentős fejlemény volt, hogy magyar oldalról mindkét fél elégedetlen a másik teljesítményével. Az elégedetlenség mindkét esetben „jogos” is – csak éppen nem szabad túlzásba vinni.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)

Őrölnek a történelem malmai – interjú Romsics Ignác történésszel
A demokratikus viszonyok és az EU-n belüli közös lét minden korábbinál jobb feltételeket biztosít a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának különböző szintű intézményesüléséhez – állapítja meg a Krónikának adott interjúban Romsics Ignác Széchenyi-díjas budapesti történész, a 20. századi magyar történelem neves kutatója.
Gratulálunk idén elnyert akadémiai rendes tagságához, amelyet egyesek szerint rég kiérdemelt, de megkésett elismerés. A professzor úrnak a kolozsvári Korunk Akadémia szervezésében rendezett Trianon-előadásán arra gondoltam, vajon a történelem malmai is ilyen lassan, de biztosan őrölnek?
Azt mondanám, hogy a történelem malmai néha lassan, néha gyorsan, de folyamatosan őrölnek, viszont a végeredmény biztosan sohasem prognosztizálható. A 90 évvel ezelőtti nagyhatalmi döntés hideg zuhanyként érte a magyar társadalmat. A „nemzeti nagylét” helyett, amelyre készültek, csonkolás következett, amelyet senki sem tudott elfogadni igazságos és végleges rendezésként. Az elutasítás mögött viszont különböző múlt- és jövőképek, valamint revíziós programok húzódtak meg. A „mindent vissza” jelszava mellett körvonalazódott az etnikai elvű revízió koncepciója, sőt olyan regionális és multikulturális jellegű megoldásoké is, mint amilyen a transzszilvanizmus volt. Az 1938 és 1941 közötti változások igazolni látszottak az akkori kormánypolitikát. Az ország területe csaknem megkétszereződött, s lakossága 9 millióról közel 15 millióra nőtt. Jelentős magyar kisebbség 1941 után már csak Dél-Erdélyben élt. A II. világháború utáni újabb békeszerződés, az 1947-es párizsi azonban az 1920-as határokhoz tért vissza, sőt további három falut csatolt el az országtól. Ezután közel 40 éves időszak következett, amikor nemcsak a revízió veszítette el aktualitását, hanem a magyar kisebbségek létjogait is semmibe vették. Az 1989–90-es változások óta a helyzet minden tekintetben sokat javult, ami természetesen nem jelenti, hogy ne lennének gondok és további tennivalók. Én úgy látom, hogy a demokratikus viszonyok és az Európai Unión belüli közös lét – perspektivikusan akár a közös európai állampolgárság – minden korábbinál jobb feltételeket biztosítanak a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának különböző szintű intézményesüléséhez, természetessé válásához és napi szintű megéléséhez.
Az anyaország elszívó hatása az elmúlt kilencven évben változó intenzitással, de folyamatosan érvényesült a Kárpát-medence magyar kisebbségeivel szemben. Számszerűsíthetők-e ezek az adatok, például a három nagyobb kivándorlási hullám: a két világháború utáni idők és a nyolcvanas évek végének esetében?
Elég pontos adataink vannak az egyes migrációs hullámok mértékéről. 1919–20-ban mintegy 350–400 ezer fő érkezett – menekült vagy optált – az anyaországba. Ezek közel fele erdélyi volt. Közülük több tízezren hónapokon át pályaudvari vagonokban vagy rögtönzött barakkokban laktak. A II. világháború alatt és után körülbelül ugyanennyien kerültek át a mai Magyarország területére. Az 1949-es népszámlálás összesen 376 ezer olyan személyt mutatott ki, aki 1941 után került az országba. Közülük 134 ezren Erdélyből, 119 ezren Csehszlovákiából, 66 ezren pedig Jugoszláviából érkeztek. Ezek egy része menekült volt, más része a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében került át, harmadik része pedig egyszerűen itt ragadt. Az 1980-as évek második felében elsősorban Erdélyből érkeztek menekülők és áttelepülők. Ennek oka – a rendkívül represszív román politika – jól ismert. 1985-ben 1700, 1987-ben 6500, 1988-ban közel 10 ezer letelepülni szándékozó erdélyi magyart regisztráltak a hatóságok. Sokan viszont egyenesen Nyugatra tartottak, amelyre 1986 végéig Ausztrián keresztül volt is lehetőség. Hogy a Nyugaton szétszóródott és egzisztenciát teremtett erdélyi magyarok hányan lehetnek, azt nem tudom. Viszont bárhol járok a világban, érzékelem, hogy léteznek. Az 1991 és 1995 közötti délszláv háború a vajdasági magyarság jelentős részét késztette otthonának elhagyására. Az ottani magyarok száma 1991 és 2002 között 341 ezerről 290 ezerre csökkent. Jelentős részük Magyarországon telepedett le, másik részük továbbment Nyugatra. Az anyaország felé irányuló migráció tehát jelentős, összességében közel milliós nagyságrendű volt. Más körülmények között ez a folyamat ma is tart. Ennek átgondolása és a lehetséges alternatívák tudatosítása fontos politikai feladat.
Előző kérdésünkhöz kapcsolódva: az utódállamok hogyan viszonyultak a lakosságcseréhez, a repatriálásokhoz, illetve a kettős állampolgársághoz?
Ez nagyon bonyolult kérdés; az álláspontok korszakonként különböztek. Az I. világháború után az utódállamok lakói dönthettek arról, hogy hol kívánnak élni: addigi lakóhelyükön, avagy az anyaországban. Az utóbbiakat hívták optánsoknak. A II. világháború után egészen más volt a helyzet. A csehszlovák hatóságok akkor lényegében teljes mértékben meg akartak szabadulni a magyaroktól. Vagy azt várták tőlük, hogy nyilvánítsák magukat szlováknak, vagy azt, hogy távozzanak. A nyugati hatalmaknak, elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetően ez a tervük nem sikerült. Ha megfogyva is, de a felvidéki magyar közösség megmaradt. Erdélyben egészen más volt a helyzet. Bár a háború alatt a román béke-előkészítők egy része foglalkozott nagyarányú népességmozgatások tervével – a székelyeket például Máramarosba, a Székelyföldön kívüli magyarokat pedig a Partiumba akarták telepíteni –, a háború után más irányt vettek az események. Itt nem történtek erőszakos kitelepítések; a román politika egy ideig adott a látszatokra. Jugoszláviában pedig, miután a véres megtorlóhullám befejeződött, viszonylag kiterjedt kulturális és önigazgató jogokat kaptak a magyarok, s ez egészen Tito 1980-as haláláig így maradt. Ma ismét egészen más a helyzet. Az Európai Unió keretében lényegében a diákok és a mobil munkavállalók is szabadon vándorolhatnak, és telepedhetnek le bárhol. Néhány évtizeden belül ez éppen magyar–magyar relációban is egészen új helyzetet teremthet. Őszintén szólva, ezt én sokkal lényegesebb kérdésnek tartom, mint a kettős állampolgárság ügyét. A 2004-es szerencsétlen népszavazás óta a helyzet mindenesetre sokat változott, és a Nyugat-Balkán integrálásával, ami napirenden van, tovább fog változni. Schengen a magyar–magyar relációban is előrelépés, ezért nem nagyon értem azokat, akik ezt kárhoztatják. Nyilvánvalóan külön feladat és belátható ideig az is marad Kárpátalja, mivel Ukrajna uniós tagsága nincs napirenden, és ha valaha napirendre kerül, az ismét egészen más helyzet lesz.
Integráció és dezintegráció egymást váltják a történelemben. A magyar huszadik század ebben a párosításban milyen példákkal, tanulságokkal szolgál?
Ha ránézünk Közép- és Kelet-Európa politikai térképére a 19. és a 21. század elején, akkor világosan látjuk az államfejlődés fő tendenciáját. 200 évvel ezelőtt három nagy birodalom – az orosz, az oszmán és a Habsburg –, valamint a Porosz Királyság uralta a térséget. Ma közel 20 független államot találunk a helyükön. Vagyis: a multietnikus nagy birodalmak több lépcsőben átadták helyüket a nyelvi-kulturális szempontból egységesebb nemzeti államoknak. E folyamat eddigi végpontja Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlása volt. Koszovó példája és más térségen kívüli fejlemények (Belgium, Spanyolország) arra utalnak, hogy a dezintegrálódás még tovább is folytatódhat. Ugyanakkor jól látszik, hogy a dezintegrálódással párhuzamosan az utóbbi évtizedekben jelentősen előrehaladt az európai integráció, amelynek a jövőjét én sokkal optimistábban látom, mint néhány mai közgazdász. Ez az integrálódás már eddig is a nemzetállami jogosítványok körének szűkítésével járt együtt, és ez a jövőben is folytatódni fog. Ismerünk víziókat arról, hogy az Európai Unió idővel nem nemzetállamok, hanem régiók föderációja lesz. Azt azonban, hogy ez valóban így lesz-e, senki sem tudja megjósolni. Egy magyar akadémiai levelező tagról nagy valószínűséggel állítható, hogy 6 vagy 9 éven belül rendes tag lesz. A történelem azonban olyan soktényezős folyamat, és annyi benne a véletlen, előre nem látható elem, hogy nem tudunk felállítani biztos prognózisokat. Csak azt látjuk és halljuk, hogy a malmai őrölnek.
A nemzet televíziójában a vasárnap délutáni Törzsasztalt a legnépszerűbb, legnézettebb műsorok között tartják számon. Elképzelhető-e, hogy fájóbb vagy sürgetőbb gondjaink műsorbeli megvitatásához szalonképesebb vitapartnereket az érintett utódállamokból is meghívjanak?
A Törzsasztalnál eddig is megfordultak a határon kívüli magyarok képviselői. Legutóbb éppen egy szabadkai dramaturggal és az erdélyi Selmeczi Györggyel beszélgettünk. Korábban Duray Miklós volt többször a Törzsasztal vendége. Igazat adok azonban önnek abban, hogy ez a jelenlét lehetne gyakoribb és intenzívebb. Továbbítani fogom észrevételét a szerkesztőknek és Vizi E. Szilveszternek, akik ebben dönthetnek. Valójában én is csak vendég vagyok, még ha „törzsvendég” is.
Krajnik-Nagy Károly. Krónika (Kolozsvár)

A második bécsi döntésre emlékeztek
Észak-Erdély felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából ifj. Tompó László magyarországi történész előadását hallgathatták meg azok, akik eljöttek a váradi Gekkó kávézó alagsorába.
A kedd esti előadást, mely a második bécsi döntésről, illetve Horthy Miklós kormányzó Észak-Erdélybe történő bevonulásáról szólt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezte, s egy Partiumot és Erdélyt átfogó előadássorozat része. Mindezzel a közelmúltban autóbalesetben elhunyt két székesfehérvári tagjukra is emlékeztek.
Álláspont
Lokodi Ferenc, a HVIM váradi és erdélyi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. „Bízzunk abban, hogy az a katartikus pillanat, mely megvalósult Horthy Miklós által, egy töténelmi pillanatban ismét megvalósul” – mondta.
A történész a több mint kétórás előadás elején kifejtette, a magyar történelem „cionista erők hatalma révén nem adja meg a megfelelő jelentőséget” a második bécsi döntésnek, melynek során Magyarország visszakapta Erdélyt, s „még magukat nemzetinek nevező tanárok is” úgy tanítanak erről, mint a II. világháború periódusáról. Az, hogy a jelenlegi magyar történelem tankönyvekben Erdélyt nem a magyar birodalom részének tekintik, illetve nem tulajdonítanak kellő jelentőséget a XX. századi magyar történelem legdicsőségesebb időszakának, nem más, mint „szellemi genocídium”, hangzott el. Ifj. Tompó László szerint magához a trianoni döntéshez is cionista és szabadkőműves erők együttműködése vezetett, illetve az általuk fellázított nemzetiségi vezetők propagandája.
„Jobb sorsot érdemel”
A második bécsi döntést a Magyarország és Olaszország között 1927-től kialalkult baráti viszony előzte meg, hangzott el. Benito Mussolini 1928-ban azt nyilatkozza, hogy Magyarország számíhat Olaszország barátságára, a trianoni szerződéssel kapcsolatban pedig, hogy „Magyarország jobb sorsot érdemel”. Bár Magyarország megpróbálja a nagyhatalmak segítsége nélkül visszakapni Erdélyt, végül a második bécsi döntés Mussolini és Hitler közreműködésével valósul meg, mondta a történész. Az előadás során az első és a második bécsi döntés részleteiről is szó esett, illetve azokról az irodalmi alkotásokról, melyeket Horthy Erdélybe történő bevonulása ihletett. erdon.ro

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László: Autonómiát a Partiumnak is!
Tőkés László, az EP alelnöke hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, „a román politikum egyetértésével és kölcsönös megegyezéssel” szeretne területi autonómiát a Partiumban is.
Tőkés a román politikusoknak a nyáron, a Tusványosi Szabadegyetemen elhangzott, a székelyföldi autonómiával kapcsolatos nyilatkozataira érkezett vádaskodásaira válaszolva kifejtette: „Ragaszkodunk a romániai magyar közösség autonómiájához, a területi autonómiához ott, ahol a magyarság többségben van. A demokratikus európai normák szerint jogunk van az autonómiához. Nem akarunk függetlenséget, nem akarunk elszakadást, tiszteletben tartjuk Románia területi egységét” – hangsúlyozta. Hozzátette: nemcsak a Székelyföldön, de az ezen kívül eső részeken is támogatja az autonómiát, például, a Partiumban, ahol relatív többségünk van. Kiemelte, egy ilyen autonómia előnyös lenne az ott élő románok számára is, példaként a Spanyolországi Katalóniát hozta fel, ahova „ezer és ezer spanyol költözik”, mert magas az életszínvonal.
Tőkés László azt is kifejtette, hogy levelet küldött az EP elnökének, Jerzy Buzeknek, amelyben kéri tőle, támogassa a román politikusok támadásainak leállításában, mert ez „az egykori nacionál-kommunista légkör újrateremtéséhez vezet”.
Corina Creţu, PSD-s EP képviselő szeptember elején kérte, váltsák le Tőkés Lászlót az EP alelnöki tisztségéből, mert úgy véli, megválasztása óta felerősödtek a szélsőséges nacionalista üzenetek.
Tőkés László EP-alelnök július 22-én a Tusványosi Szabadegyetemen azt nyilatkozta, hogy, ha egy Koszovó méretű kisrégió autonómiát nyerhet, akkor ugyanezt elérheti Székelyföld is, és, hogy a székelységnek utcára kellene vonulnia. Másnap Tőkés a Kárpát-medencei magyarság számára fogalmazta meg üzenetét, hogy folytatnia kell a küzdelmet az autonómiáért. Kifejtette azt is, a román nacionalisták tévednek, amikor azt hiszik, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt: nem akarnak mást, csak Románia szuverenitásának tiszteletben tartása mellett rendezni saját ügyeiket.
Tőkés nyilatkozatai egy sor bírálatot váltottak ki, a PSD bejelentette: az EP őszi ülésszakának megkezdésekor kéri majd, vonják vissza alelnöki funkcióját, mert a székelyföldi autonómiaigény veszélyezteti Románia stabilitását, nemcsak az ország, hanem egész Európa számára veszélyt jelent. Daniel Constantin, a PC elnöke levélben kérte Jerzy Buzektől Tőkés leváltását.
Theodor Stolojan a PD-L alelnöke ugyanakkor azt nyilatkozta, az EP alelnöki funkciója nem játék, nem lehet egyik nap megválasztani, másnap pedig leváltani valakit. Cristian Preda PD-L-s képviselő is kifejtette, az EP alelnöke csak súlyos kihágások miatt és nem politikai nyilatkozatokért leváltható, ehhez az elnökök háromötödének, az EP-plénum kétharmadának szavazata kellene.
Eddig az EP egyetlen alelnökét sem váltották le vagy helyettesítették mandátuma lejárta előtt, közölte július 27-én a Mediafaxszal az EP sajtóirodája.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Nem válaszolt a kolozsvári önkormányzat a magyar bölcsődét kérőknek
Nem „csomagmegőrzőnek” szánják, szeretettel, odafigyeléssel, szakmai hozzáértéssel várják a gyereket Kolozsvár első magyar bölcsődéjének működtetői – derült ki a kedd esti avatóünnepségen. Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke köszöntőbeszédében elmondta, ahhoz, hogy megvalósuljon a magyar bölcsőde terve, két feltételnek kellett teljesülnie.
Az első az volt, hogy az unitárius egyház visszakapta a Berde Mózes (Frederic Joilot Curie) utca 1. szám alatti ingatlanját, a második feltétel pedig, hogy a kisdedóvóra volt a kolozsvári magyar közösségnek a leginkább szüksége. A püspök hangsúlyozta, a bölcsőde nem csomagmegőrző, ahogy azt napjainkban sokan aposztrofálják. „Fontos, hogy a gyerekek olyan környezetben eszméljenek a világra, ahol szeretet és gondoskodás veszi körül őket” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc.
Nemzeti jelentőségű bölcsőde
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja kifejtette: nemzeti demográfiai jelentősége van minden egyes erdélyi magyar bölcsődének. „Azt szeretnénk, ha Erdély-szerte minél több bölcsőde lenne. Minél több gyerek jár bölcsődébe, annál több lesz később az iskolás, a fiatal magyar értelmiségi” – mutatott rá a főkonzul. Mikó Zsuzsa, az Unitárius Óvodáért Egyesület elnöke szerint szeretnének tanúbizonyságot tenni elhivatottságukról, szeretettel, szakmai felkészültséggel várják a gyerekeket.
Rácz Norberttől, a belvárosi egyházközség lelkészétől megtudtuk: idén két csoportot indítottak, eddig 26 gyereket írattak be, négy hely még betöltetlen. A bölcsőde naponta 7 és 17 óra között működik, a szülőknek havonta 500 lejbe kerül a szolgáltatás. Rácz Norbert hozzáfűzte: igyekeznek majd támogatást szerezni a bölcsőde működtetésére, hogy a szülőknek kevesebbet kelljen fizetniük. A nyolcfős személyzetet három óvónő, három dada, egy takarító és egy nővér alkotja. A lelkész kérdésünkre elmondta, az épület felújítását magánszemélyek és cégek adományaiból finanszírozták, a támogatások összértéke megközelítőleg 40 ezer lej.
Kezdetnek jó, megoldásnak kevés
A kolozsvári magyar bölcsőde létrehozását szorgalmazó Életfa Családsegítő Egyesület képviselői is üdvözölték a kincses város első magyar bölcsődéjét, de úgy gondolják: ez kezdetnek jó, megoldásnak kevés. „Nagyon jó, hogy megnyílt a kincses város első magyar bölcsődéje, szükség van rá, ez azonban még nem oldja meg a kolozsvári magyar közösség gondjait. Elsősorban a külvárosban volna szükség államilag támogatott magyar bölcsődékre. A vegyes házasságban élők számára gond ez elsősorban, mert ha a gyerek román nyelvű bölcsődébe kerül, az óvodába, és később az iskolába is román tannyelvű intézménybe jár majd” – nyilatkozta a Krónikának Herédi Zsolt, az egyesület tiszteletbeli elnöke.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Életfa Családsegítő Egyesület mintegy éve aláírásgyűjtést kezdeményezett magyar nyelvű bölcsődék létrehozására. Herédi Zsolt lapunknak elmondta, 1300–1400 aláírást gyűjtöttek össze, majd kérésüket benyújtották az önkormányzathoz, de választ sem a törvény szabta harmincnapos határidőn belül, sem azóta nem kaptak. Hozzáfűzte, próbáltak háttéregyezséget kötni az önkormányzattal, de eredménye ennek se lett. De nem adták fel, következő lépésként Sorin Apostu polgármestertől fognak meghallgatást kérni. Herédi szerint a jelenlegi, román bölcsődékben nagyszámban dolgozik magyar személyzet, így a magyar csoportok létrehozása pusztán szervezés kérdése lenne, és anyagilag csak kismértékben terhelné az önkormányzatot.
Zsidó óvoda nyílik Váradon. Hétfőn megnyitja kapuit Erdély és a Partium legelső zsidó óvodája, a tanintézetet Nagyváradon működtetik majd a Zsidó Közösségek Szövetsége védnöksége alatt – közölte Andrei Seidler, a helyi zsidóközpont vezetője.
Mint mondta, Bukarestben ugyan már létezik pár ilyen tanintézet, de egyik sem a szervezet felügyelete alatt működik. Hozzátette, a napközi otthonban bárkit szívesen látnak, ugyanis ez nem lesz egyházi jellegű, az ilyen programok nem lesznek kötelezőek, és az oktatási tevékenység befejezte után zajlanak majd.
A román és angol nyelven zajló oktatási tevékenységért cserébe havonta legalább 250 eurót kell fizetniük a szülőknek, az árban napi három étkezés és a tanfelszerelés is benne foglaltatik.
Kiss Előd-Gergely. Szabadság (Kolozsvár)

Erősödik az erdélyi autonómiamozgalom
Erősödik a magyar-magyar együttműködés a különböző erdélyi autonómiamozgalmak kérdésében. Az új magyar kormány már határozottan áll ki a mozgalom mellett. Van okunk optimizmusra, vagy legyünk inkább realisták?
Erősödik a székely-magyar együttműködés
Az elmúlt hetekben több olyan hír látott napvilágot, melyek alapján jogosan következtet arra az ember, hogy az erdélyi (székelyföldi) autonómiatörekvések új lendületet kaphatnak, az új magyar kormány ugyanis több olyan erőfeszítést is tett/tesz, amivel a székely autonómia melletti elkötelezettségét bizonyítja – akár nemzetközi porondon is. Pár hete született például döntés arról, hogy a jövőben az Európa Tanácsban (ET) a magyar delegáció fogja képviselni a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a legnagyobb európai emberi jogi szervezetben ezentúl – hazánk tolmácsolásában – folyamatosan felszínen lehet tartani a székelyföldi autonómia kérdését.
Az, hogy az Európa Tanácsban ezzel a módszerrel megoldják a székelyek képviseletét, valóban nagy lépést jelenthet az autonómiához vezető igen rögös úton. Ez az a szervezet ugyanis, amelyik számos ajánlásában foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival és érdekvédelmével, sőt, az ún. Gross jelentésében kiemeli az autonóm régiók pozitív tapasztalatait is. Nem véletlen tehát, hogy az SZNT éppen az ET-t szemelte ki, és kérte fel Magyarországot, hogy saját delegációja révén „jelenítse meg” a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit a szervezetben.
A strasbourgi képviselet mellett az is szimbolikus jelentőségű, hogy az SZNT következő munkaülését Budapesten, az Országház felsőházi termében tartja. A székelyek meghívják tanácskozásukra Orbán Viktor miniszterelnököt, Schmitt Pál államfőt és a parlamenti pártok képviselőit is, hogy megvitassák a székely törekvések és a magyar nemzetpolitika céljainak összeegyeztethetőségét. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az üléssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a helyszín kiválasztásánál szempont volt, hogy minél nagyobb visszhangot váltson ki a magyar közvéleményben. Kifejezte abbéli reményét is, hogy Magyarország olyan patrónusa lesz a székelyföldi autonómiának, mint Ausztria a már autonóm Dél-Tirolnak.
Egész Erdély, sőt, a Partium is!
Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy nem csak a Székelyföld törekszik az önrendelkezés elérésére, hanem az egész erdélyi magyarság is. A romániai magyarság autonómiatörekvései hármas célrendszert jelenítenek meg: a Székelyföld területi autonómiáját; az ún. személyi elvű/kulturális autonómiát, amely nem a területet, hanem a magyar lakosságot ruházza fel érdekképviseleti és igazgatási jogosítványokkal bíró intézményrendszerrel; végül az ún. sajátos státusú önkormányzatokat, melyek a magyar többségű települések önkormányzatainak jelentenek önigazgatási jogokat.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy közelmúltban tett nyilatkozatában utalt arra, hogy a területi autonómia a Partiumra is kiterjeszthető lehetne. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki a román fél oldaláról, noha Tőkés hangsúlyozta, hogy csakis „a román politikum beleegyezésével, kölcsönös egyezség alapján” szeretné megvalósítani a Partium autonómiáját. Ennek ellenére Corina Creţu román EP-képviselő kérte Tőkés László leváltását a Parlament alelnöki tisztségéről.
Paradox módon azonban Tőkés elképzelései éppen egy román kezdeményezésben találhatnak partnerre. A Krónika.ro hírportál csütörtökön közölt interjút Emil Aluas-szal, aki Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat a közelmúltban, méghozzá nem másért, mint Erdély és a Bánság autonómiájáért. Az autonómiapárti úriember – aki mellesleg foglalkozása szerint karmester és korábban Budapesten is tanult – román-magyar-német igazgatású autonóm régiókká alakítaná az említett országrészeket.
„Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg” – mondta Alaus a Krónika riporterének, utalva arra is, hogy az RMDSZ-ben potenciális szövetségest lát. „Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben” – fogalmazta meg érveit a karmester-politikus.
És a valóság…
Az autonómiatörekvések jelenlegi állásának eddigi felvázolásából az ember már-már úgy érezheti, hogy az erdélyi és székelyföldi önrendelkezés megvalósulása pusztán karnyújtásnyira van. A valóság azonban az, hogy a helyzet nem ilyen rózsás, s a folyamat még igencsak gyerekcipőben jár.
A .sic domainnév beindítása, mint a székely autonómia első megnyilvánulási formája valószínűleg sokak számára ismert, hiszen aláírásgyűjtő akció is indult az ügy érdekében. „Székelyföld saját internetes azonosítója lehetővé teszi (tenné – a szerk.), hogy 2010 első negyedévétől a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe Székelyföldre utaló „.sic" végződésű legyen" – olvasható az SZNT 2009. májusi közleményében. Vagyis az SZNT előzetes értesülései szerint az ICANN-nek (az a szervezet, amely az internetes tartománynevek kiosztását intézi) már 2010. első negyedévében ki kellett volna írnia az aktuális pályázatot – ez azonban a mai napig nem történt meg.
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs azonban a késedelem ellenére optimista: „sajnos, késik a kiírás, ez nem rajtunk múlik, viszont a mozgalommal tudatosítunk egy új jelképet, amely autonómiatörekvésünk fontos eszköze lehet”. Úgy tűnik tehát, hogy noha az autonómiatörekvések valóban új lendületet vehetnek Budapest (és talán bizonyos erdélyi román csoportosulások) támogatásával, a gyakorlat egyelőre felülírja az optimista várakozásokat... Erdély.ma

Lesz új párt, de nem az EMNT-ből
Nem alakul párttá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), de katalizátora kíván lenni egy olyan párt létrejöttének, amely a Tőkés László által képviselt értékrendek mentén vívja ki Erdély és a Partium egyes részeinek autonómiáit – jelentette be tegnap Nagyváradon Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
A szervezet a hétvégén a partiumi városban tartotta kihelyezett elnökségi ülését. Tőkés László EMNT-elnök leszögezte: nem kíván pártelnök lenni. Toró T. Tibor elmondta: az EMNT jelenlegi fontos célkitűzése, hogy minél aktívabban kivegye a részét abból a munkából, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemzeti együttműködésnek nevez.
Ennek érdekében a magyar kormány több tagjával is tárgyaltak már, akik szerepet vállaltak az új magyar nemzetpolitikában, illetve az elmúlt két kormányzati mandátumban különböző helyekre juttatott pénzbeli támogatások rendszerének átvilágításában. Az EMNT november 27-ére közgyűlését is összehívja, addig azonban minden területi szervezetnek meg kell tartania soros tisztújítását. A tanács úgynevezett erdélyi demokráciaközpontok létrehozását is tervezi: ezek elsősorban információs központokként működnek majd, pályázatfigyeléssel foglalkoznak, de azzal a monitoringtevékenységgel is, amelynek során az önkormányzatokat, a politikumot és a közéletet figyelik majd.
Toró azt mondja, az EMNT részt kíván venni a magyarországi alkotmányozási folyamatban is, jó lenne ugyanis, ha az új magyar alaptörvény nem csupán egy mondatban tartalmazná az anyaország határon túliak iránti felelősségét. Megújulásra, a 20 évvel ezelőtt elkezdődött rendszerváltás beteljesedésére van szükség Romániában is, éppúgy, ahogyan Magyarországon történt a parlamenti választások alkalmával – mondta Tőkés László. Az EMNT-elnök szerint az autonómiatörekvések megvalósításához politikai szereplőre van szükség – azt azonban mindketten leszögezték, hogy az EMNT nem akar párt, Tőkés pedig nem akar pártelnök lenni.
A készülő új alakulathoz partnerül szeretnék megnyerni az „eltérített” Magyar Polgári Pártot, melyben csalódtak, a Székely Nemzeti Tanácsot, az Erdélyi Magyar Ifjakat, sőt, az RMDSZ-t is – utóbbit azonban csak akkor, ha megújul. Toró leszögezte: bármi is lesz az új párt neve, azt szeretnék, hogy a Tőkés László által gyakorolt értékrend mentén, úgymond Tőkés-pártként működne, miközben az EMNT megmarad a civil módszerek mellett.
„Tévedés, hibás döntés egy új erdélyi magyar párt bejegyeztetése, mert az nem az egységet szolgálja” – jelentette ki a pártalapítási tervre reagálva tegnap Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor. A művelődési miniszterré való kinevezésekor az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből felfüggesztett Kelemen szerint a romániai magyarság érdekeit parlamenti és europarlamenti szinten csak egységgel lehet képviselni.
„Olcsó populizmus, demagógia az autonómiával takarózni egy új párt alapításakor, hiszen a hivatali ügyeket sem úgy rendezzük, hogy nem járunk be a hivatalba, az autonómiáért sem lehet úgy harcolni, hogy nem veszünk részt a jogalkotásban” – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette, Tőkés olyan politikus, akinek van mondanivalója, és akivel nem mindig értenek egyet, ezen azonban az új párt bejegyzése sem változtat. Krónika (Kolozsvár),

Vannak még apróbb örömeik
A romániai politikai porondon magát egyre szorultabb helyzetbe manőverező RMDSZ-nek a jelek szerint már csak az nyújt némi elégtételt, hogy az erdélyi magyar autonomista, polgári oldal nemcsak hogy megosztott, de még látványosan marakodik is olykor. Példa erre a Szász Jenő által alapított, többé-kevésbé törvényesen bejegyzett és irányított Magyar Polgári Párt és a Tőkés László elnökölte Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szembenállása, a Szász által Tőkés ellen folytatott lejárató kampány. Az már csak hab a tortán, hogy maga az MPP is megosztott, hiszen a főleg Székelyföldön (az RMDSZ rovására) bizonyos önkormányzati pozíciókat szerzett párt vezetőjét, annak vezetői stílusát, politizálását sokan kontestálják, főként a Partiumban és Belső-Erdélyben. Az MPP bihari szervezete például az EMNT-hez húz és Tőkéshez lojális, gyakorlatilag csak formális tekinthető a polgári párthoz tartozónak. Szász Jenő és csapata természetszerűleg mindent elkövet, hogy kiterjessze tényleges hatalmát azokra a helyi MPP-szervezetekre, amelyek inkább Tőkés Lászlót tekintik az erdélyi magyarság hiteles, reprezentatív főemberének. Ennek a törekvésnek a folyománya a székelyhídi helyzet is, ahol a Fetco Mihály MPP-elnökkel és önkormányzati képviselővel együttműködni a továbbiakban nem kívánó Szász-hívek tisztújítást szorgalmaznak. Elsőre meghirdetett gyűlésük az alapszabályzatban előírt jelenlét hiánya miatt ezt nem tudta véghezvinni, ezért holnap, október 10-én, vasárnap 16 órára újabb rendkívüli tisztújító közgyűlést hívtak össze a székelyhídi tanácsterembe. A szervezők várják a párt minden egyes tagját, de immár kisebb részvétel is elegendő lehet a vezetőválasztáshoz. Hogy ez mennyiben lendíti előre akár az MPP, akár az autonómia, akár a helyi közösség boldogulásának ügyét, az persze a jövő kérdése. A helyi hatalmat gyakorló RMDSZ mindenesetre annak örül, ha az ellenzéke marakodik. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hullámzás a szimbolikus térben
Ha nem érti a kedves olvasó, miféle képzavaros cím ez, nincs egyedül. Két ismert közéleti személyiség, Ilie Bolojan és Tőkés László szavaiból lett összegyúrva ez a mondat, a provokálás nem titkolt szándékával. Valóban, szimbólumokról van ismét szó, magyar szimbólumokról, méltatlanul meggyalázott, fel és leszerelt, ellopott és visszakövetelt, kiharcolt és gyáva, kompromisszumnak nevezett megalkuvással eltorzított, csúffá tett szimbólumokról. Természetesen Nagyvárad utcáinak, tereinek, sugárútjainak és mellékutcáinak magyar megnevezéseiről van szó. De beszélhetünk eltávolított és eltüntetett szimbólumokról (turul a városháza homlokzatán, magyar címer a színház homlokzatán), ellopott és kifacsart szimbólumokról (a város címere), szétdúlt, eltakarított és cinikus módon elnevezett szimbólumokról és szimbolikus terekről (olaszi és szőllősi temetők és sírkövek).
Jelképek ezek, többszörösen is. Nemcsak egy civilizált nagyváros tartozékai önmagukban, hanem egy kultúra, egy nép önkifejezési eszközei, egy szemléletmód tárgyiasult kellékei, egy életvitel szerves, képi és tárgyi megjelenítései. Olyannyira szorosan kötődnek az őket létrehozó, megalkotó emberekhez, azok kultúrájához, hogy egymás nélkül értelmezhetetlenek. Egyetlen nép sem lehet meg tárgyi jelképek nélkül, amelyek csak rá jellemzőek, és a jelképek, valamint az ezeket hordozó közösségi terek sem lehetnek meg az őket megalkotó kultúra nélkül, hisz ha nincs mögöttük nemzet, nép, kiüresednek, legfennebb régészek s múzeumlátogatók számára lesznek érdekesek. Mi magyarok, gazdag kultúránk révén, mindig is szálka voltunk sokak szemében, s ez mindenkori veszteségeinket okozta, jelképeink rombolásával is járt. A fentebb felsoroltakon kívül rengeteg veszteségünk volt a múltban, de sajnos a hivatalos diskurzus ellenére napjainkban sincs ez másképp. Hisz mi másként lehetne értelmezni az elmúlt húsz év demokratikusnak álcázott kultúrharcát? Erdély és a Partium tájain, lett légyen az szórvány vagy tömbmagyar terület, harcolni kellett (volna) jelképeinkért, szobrainkért, utca- és térelnevezéseinkért. Harcoltak/harcoltunk is, ki-ki tudása, hatalmi helyzete, akarata, tudatossága fokához mérten. Ne legyenek illúzióink, nem állunk nyerésre ebben a harcban. Nem csak azért, mert ellenfeleink számosak és erősek (helyi szinten Petru Filiptől, aki alig várja, hogy húsz százalék alá essen arányszámunk, egészen Bolojanig, aki számára fontosabbak a kátyúk, mint 56 ezer magyar), hanem azért is, mert a mi oldalunkon sem egy a tábor és a zászló...
A lehető legveszélyesebb és legtöbb kárt okozó helyzetben vagyunk: deklaráltan magyar és érdekvédelmi szervezetünk tele van inkompetens, oda nem való, karrierista pártkatonával. Ezt az állítást nem a már jól ismert érvekkel szeretném alátámasztani, hanem egészen friss és látszólag jelentéktelen apróságokkal. A napokban egy fórumon szóba került az RMDSZ eddigi teljesítménye, és ezzel kapcsolatban a váradi magyar alpolgármester a következőket mondta: „Mi értük el, hogy a városháza dísztermében egy emléktáblán a magyar polgármesterek is fel legyenek tüntetve. És mi értük el, hogy látható legyen Várad 1590-es évekből származó metszete, szintén a Polgármesteri Hivatal dísztermében.” Szép, mondhatni túl szép. Mi is itt a gond? Csupán annyi, hogy a mindkét falat díszítő, jelképerejű, történelemben gyökerező kép történelmet hamisít! A polgármesterek listáján két magyar polgármester neve is románosítva szerepel (a Csorba Jánosé és Petrovics Andrásé), azt sugallva, hogy az 1850-es években itt román polgármesterek voltak, ráadásul az évszámok sem stimmelnek, míg Takács Arnold (1854–1855), Miklósi Ferenc (1855–1857), Toperczer Ödön (1857–1860), Lázár Mihály (1862–1865), Stettner Lajos (1866) fel sincs tüntetve. A másik tábla pedig egy szimpla hamisítvány. Német nyelvű, részletes metszet a városról, felirata a következő: Grosswardein, Oradea 1590. Azon felül, hogy az Oradea városnév csak 1920 óta létezik, nem akadt egy városházi magyar érdekvédő, aki szóvá tette volna a szégyenletes hamisítást, vagy legalább egy Nagyvárad felirattal korrigálták volna a sokat emlegetett tolerancia jegyében, vagy akár kemény alku árán. De mit is várhat a bennszülött magyar olyan érdekvédőktől akik nem átallnak az említett fórumon olyan, a várost bemutatni hivatott reklámanyagot osztogatni, amelyben a következő emeletes okosságok olvashatóak: „1980-ban id. Rimanóczy Kálmán megépítette a ma bankfióknak otthont adó szállodaépület Körös-parti szárnyát”, illetve „Nagyvárad, az ország keleti határánál, a Nyugatot és Keletet összekötő kereskedelmi utak kereszteződésében alapították”. Nem elég, hogy nem ismerik a naptárat, sem az égtájakat, de a magyar nyelven is erőszakot tesznek.
Ennyi talán elég is lesz belőlük, és nem csak jelképesen. Ideje váltani.
Barta Béla, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beszélgetés az egyházi levéltárak restituciójáról
Az elmúlt társadalmi rendszerben elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszerzéséről folytatott megbeszélést tegnap Kolozsváron az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székhelyén Szép Gyula, az RMDSZ művelődési és egyházügyekért felelős alelnöke, Nagy Mihály Zoltán, az Országos Levéltár főigazgató-helyettese, Márton Árpád, Máté András és Kötő József parlamenti képviselők, valamint az erdélyi, partiumi és bánsági történelmi egyházkerületek küldöttei.
A tanácskozás után röviden tájékoztatták a sajtót a megbeszélésen elhangzottakról. Szép Gyula emlékeztetett arra, hogy az elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatása régóta vajúdó kérdés. Igazi megoldás a tulajdonjog megváltoztatása lenne, ami lehetővé tenné a történészek számára a kutatómunkát ezekben az okmányokban.
Márton Árpád utalt arra, hogy az RMDSZ részéről a képviselőházban már benyújtottak egy törvénytervezetet, most pedig a szenátusban kerül terítékre a téma.
Nagy Mihály Zoltán intézménye álláspontját képviselte: annak idején a levéltári iratokat törvényes úton vették el az egyházaktól, ezért az erre vonatkozó jogszabályokat kell hatályon kívül helyezni. Szerinte a tulajdonjogon nem kellene változtatni, mert időközben az országos és megyei levéltárak olyan jó kapcsolatokat építettek ki az egyházakkal, hogy ez lehetővé teszi a kutatómunkát. Megoldás lenne még ezen anyagok mikrofilmes, digitalizált másolatainak az elkészítése és átadása korábbi tulajdonosaiknak. Ha azonban az egyházak ragaszkodnak a visszaszolgáltatáshoz, azt jogi úton tehetik meg.
Az egyházak képviselői szerint ideális megoldás a visszaszolgáltatás lehetne, ami korlátlan hozzáférést biztosíthat. Előbb azonban leltárt kellene készíteni az okmányokról, mert senki sem tudja pontosan, mi és hol található. Nagy Mihály emlékeztetett arra, hogy a szocialista rendszerben nem készült semmiféle kimutatás az iratokról, mert a cél egyszerűen az volt, hogy azok sose kerüljenek más kezekbe. Most elkészíthető egy leltár, ami viszont nagyon hosszadalmas munkát igényel – mondta a szakember.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Egyetemi Jubileumi Ünnepség - Meghívó
A Partiumi Keresztény Egyetem 2010-ben ünnepli fennállása 10. és jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola alapításának 20. évfordulóját. E jeles alkalomból egyetemünkre látogat dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke.
Ünnepeljünk együtt az erdélyi-partiumi magyar felsőoktatási rendszer első akkreditált egyetemének akadémiai közösségével! Szeretettel meghívjuk ezért a 2010. október 19-én, 16 órai kezdettel a nagyvárad-újvárosi református templomban megrendezendő Egyetemi Jubileumi Ünnepségre.
Az ünnepség alatt a magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére is gyűjtést rendezünk.
Ezt követően, 18 órától dr. Schmitt Pál államfő megkoszorúzza Szent László városalapító királyunk és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát a Barokk Palota udvarán, illetve a Petőfi parkban.
Az Egyetemi Jubileumi Ünnepségre és a koszorúzásokra mindenkit szeretettel várunk!
A PKE vezetősége, Reggeli Újság (Nagyvárad)