Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. október 20.
A marosvásárhelyi Bolyai Alkotótábor válogatott munkáiból nyílt kiállítás Budapesten a Tető Galériában. A megnyitón Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Marosvásárhely díszpolgára is megjelent. Most először mutatták be Budapesten a Bolyai Alkotótábor elmúlt nyolc évének válogatott darabjait. A megnyitón az alkotók közül is megjelentek néhányan, így Molnár Dénes grafikus, Nagy Zsuzsa textilművész és Hunyadi László szobrászművész. /Kánya Gyöngyvér: Nagy becsben Bolyai. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./
2008. október 20.
Marosvásárhelyen a Látó-színpad vendége volt október 18-án a budapesti Élet és Irodalom hetilap négy szerkesztője. Kovács Zoltán, Rádai Eszter, Megyesi Gusztáv és Csuhai István a hetilap szerkesztéséről, a munkájuk során felmerülő kérdésekről beszéltek. Az ÉS-ben rendszeresen publikáló Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője faggatta az Élet és Irodalom szerkesztőit arról, hogy mi történt azóta, hogy 2001-ben, ugyancsak a Látó Irodalmi Színpadán, bemutatkoztak a marosvásárhelyi olvasók előtt. Az ötven éve működő lapról Kovács Zoltán elmondta, jelenleg húszezer példányban jelenik meg. /A. E. : Élet és Irodalom Marosvásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./ „Néha fontosabb az, hogy ki ír le valamit, mint az, hogy miről szól az írása” – vélekedett Kovács Zoltán, a liberális beállítottságú ÉS főszerkesztője. Elmondta, a lap ma már önfenntartó. /Máthé Éva: Szerzők politikai skatulyákban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 20./
2008. október 21.
Szegregációra és az épületben uralkodó rossz állapotokra hivatkozva meg akarják szüntetni a hidegvölgyi iskolában az első- második osztályokat és Marosvásárhely négy másik iskolájába osztanák el az ide járó kicsiket. A döntést a Tanügyminisztérium illetékesei anélkül hozták, hogy megkérdezték volna a roma szülőket, akik elháborodva jelentették ki, nem fogják más iskolákba engedni gyerekeiket. Továbbá a szóban forgó iskolákba járó gyerekek szülei azzal fenyegetőznek, hogy amint a roma gyerekek odakerülnek, kiveszik az elsősöket és másodikosokat a tanintézetekből. Az intézkedést tehát mindkét érintett fél ellenzi. A pünkösdista egyház által létrehozott hidegvölgyi iskolába 119 óvodás, illetve I-IV. osztályos gyerek jár, és hat – a megyei tanfelügyelőség által alkalmazott – pedagógus foglalkozik velük. – Demokrácia van, a szülőknek jogukban áll eldönteni, hogy melyik iskolába szeretnék járatni gyereküket – mondta Koszta Tibor, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal romafelelőse. Ion Tusnea főtanfelügyelő viszont kijelentette, vannak, akik ellenzik ezt, de nekik az előírásokat be kell tartaniuk. /Menyhárt Borbála: Szétszórják a hidegvölgyi gyerekeket. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./
2008. október 21.
A budapesti Élet és Irodalom szerkesztői október 18-án vendégeskedtek Marosvásárhelyen. – A politika kettéosztotta a magyar társadalmat, leegyszerűsítette, lesüllyesztette a közgondolkodást – körvonalazta a magyarországi sajtó helyzetét Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője. Az ÉS ideológiai szempontból liberális. /Nagy Székely Ildikó: Sejtik a nagyvilágot. ÉS a Látó Színpadán. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./
2008. október 21.
Néprajzi kiállítást rendezne be a Maros megyei keresdi kastély őrtornyába Bethlen Anikó grófnő, egyelőre nincs rá anyagi lehetőség. A Bethlen-család örököse, a Marosvásárhelyen élő Bethlen Anikó két lánytestvérével együtt tavaly nyáron kapta vissza ténylegesen a keresdi kastélyt, Erdély talán legszebb reneszánsz stílusú várkastélyát. Papíron 2005-ben kapták vissza a Bethlen-örökösök a kastélyt, miután tizenhat évig pereskedtek jogos tulajdonukért, viszont két éven át az Országos Műemlékvédelmi Hatóságnak „nem volt ideje” arra, hogy megejtse a tényleges átadást. Végül 2007 nyarán a műemlékvédelmi hatóság állított ki egy olyan okiratot, amelyben elismeri, hogy a kastély a Bethlen-örökösöké. 1949 márciusában a Bethlen-családból senki nem volt jelen, amikor a háromezer kötetes könyvtár darabjait, köztük kódexeket is, a vár udvarán elégették. Az addig lakott, fényűzően berendezett szobákból, a kápolnából az értékes bútorokat, festményeket elhordták. Az 1990-es évek elején a román állam állagmegőrző munkálatba kezdett Keresden. Vendéglátó-ipari központtá akarták alakítani a kastélyt, ennek érdekében a tetőteret beépítették, vendégszobákat alakítottak ki. Amikor a Bethlen-örökösök visszaigényelték a kastélyt, az állagmegőrzés, átépítés abbamaradt. Állami tulajdonba kerültek az 1949-es fosztogatáskor a festmények, bútorok és más berendezési tárgyak. Ezek egy része a segesvári és a nagyszebeni múzeumok tulajdonában van. A gyermekkora óta tolószékbe kényszerült Bethlen Anikónak eddig is igen zsúfoltak voltak a napjai. Idegennyelv-órákból tartja fenn magát. Most már a fő gondja az, hogy mi lesz a keresdi kastéllyal. „Nagyon szeretnék a kerek őrtoronyban néprajzi kiállítást rendezni az igazán szép gyűjteményem darabjaiból” – mondja. Borbély László fejlesztési miniszter azt nyilatkozta, hogy a regionális fejlesztésre szánt uniós pénzekből szeretnék támogatni az erdélyi műemlékek, elsősorban a nagy értékű kastélyok restaurálását. /Máthé Éva: Mentik kastélyukat a Bethlenek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./
2008. október 21.
Wiener Ferenc, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet biológus oktatója 1956-ban diákjai számára elrettentő példaként állította pellengérre a genetikát, mint az angol–amerikai imperializmus szélhámosságba hajló áltudományát, és jelölte ki követendő útnak Micsurin, Tyimirjazev, Liszenko tanait. Egyúttal, Andrásofszky Tibor rektor mellett főszerepet játszott a magyarországi forradalom hatásának elhárításában, ami egyet jelentett az „ellenséges elemek” kizárásával, illetve termelésbe küldésével. Wiener elvtárs azután kint maradt Svédországban, ahol a genetika lelkes kutatója lett. Ugyanígy harcostársa, Méra Endre elvtárs, de ő Olaszországban kötött ki. Nem csak egyes tanárok és besúgó diáktársak segítettek a „tisztogatásban”, hanem megbízható, kegyelt bukaresti káderek is: Szekeres Sándor, Gere Mihály, Kopándi Sándor, Domokos Géza stb. Jellemző, hogy a nagyváradi származású Mogyorós Sándor (Alexandru Moghiorosként a központi bizottság titkára) üzent hadat a magyar nacionalizmusnak, elvtársa, Leonte Rautu (Leon Leibovici) pedig Nuszbaum Oszkár tanársegéddel és Moszkovics Károly diákkal együtt az izraelita osztályidegen egyetemi hallgatókat, köztük Lobsein Verát vette célba. Az 1956 utáni megtorlást kutatók számításai szerint Romániában mintegy 1500 magyar értelmiségi szenvedte meg, többen az életükkel fizettek. Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről képet ad Dr. Nagy Lajos rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas–Akadémia, Csíkszereda) című, könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett „ellenséges elemek” további sorsa. Kuna Tibor, gyergyócsomafalvi „kulákivadék” Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. /Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./
2008. október 22.
Az RMDSZ programjának a felvállalásával és kivitelezésével lát neki a választásoknak Kincses Előd, Maros megyei független jelölt, a sajtónak úgy nyilatkozott: RMDSZ programja jó politikai program, és „kár, hogy a szövetség csúcsvezetői nem tartották tiszteletben”. „Ha bejutok a szenátusba, nekem csak az lesz a feladatom, hogy életbe is ültessem” – mondta el az ismert marosvásárhelyi jogász. Kincses hozzátette, hogy felvállalja a Magyar Polgári Párt programját is, prioritásként kezeli az anyanyelvhasználat ügyét és az autonómia kérdését. Az indulásához szükséges 4369 aláírás helyett jóval több, mint hatezret gyűjtött össze, de csak 4900-at nyújt be a választási irodához. A listák három példányban való hitelesítése ugyanis jelentős kiadással jár. Kincses Előd nem biztos abban, hogy az RMDSZ nem óvatja meg valakivel a jelöltségét. Erre már volt precedens, mondta, amikor 2000-ben azért nem hagyták jóvá a választásokon való részvételét, mert nem csak román, hanem magyar állampolgársággal is rendelkezett. Az akkor indított perek és az uniós nyomás következtében időközben ezt a megszorító kitételt törölték a törvényből. Kincses elmondta, hogy Maros megyében számos olyan kis település létezik, ahol az emberek, mielőtt aláírtak volna, azon morfondíroztak, hogy mi lesz, ha erről tudomást szerez a polgármester. /Szucher Ervin: Tart az óvásoktól. = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./
2008. október 22.
Az idei marosvásárhelyi Bernády Napok díszvendége a budapesti Szentpéteri Csilla zongoraművész volt. /Antal Erika: Város a századfordulón. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
2008. október 22.
Október 23-án a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai a marosvásárhelyi Vártemplom udvarán felállított kopjafánál tartanak az 1956-os magyarországi forradalomra emlékező rendezvényt. Bodnár Tünde Rácsai Róbert 1956 című versét szavalja el. Ötvös József esperes rövid megemlékező istentiszteletet tart, majd a résztvevők megkoszorúzzák a kopjafát. /Az 1956-os forradalomra emlékeznek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./
2008. október 22.
Tóth Béla 50 évvel ezelőtt kezdte pályafutását a Marosvásárhelyi Rádiónál. Életét meghatározta a rádió, ahol most is dolgozik. 1958. január 1-jétől lett hivatalosan a rádió munkatársa. Jelentkeznie kellett a Kolozsvári Rádiónál szakmai képzésre. Hangtechnikus-operatőr képzést kapott, később elvégezte az újságírói szakot és szerkesztő lett. A rádiósokat szerették, mindenhol családtagként fogadtak őket. Váratlanul érte mindnyájukat a hír, amikor a nyolcvanas években, egyik percről a másikra, takarékossági okokra hivatkozva, megszüntették az adást. Közel öt évet kellett várniuk, 1989 december végéig, hogy újból beindulhasson az adó. Tóth Béla sok tervét megvalósíthatta: Élő történelem, Panaszosok a mikrofonnál, Szemafor – ez mind új rovat, de vezetett mezőgazdasági műsort, híradót, interjúkat, riportokat készített. Nem is olyan régen még klasszikus szalaggal dolgoztak, most számítógép, digitális program segíti a munkát. /Antal Erika: Ötven év a rádiónál. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
2008. október 23.
Megszűnt a két éve Marosvásárhelyen rendszeresen megjelenő Központ című magyar hetilap. Tulajdonosai, Cristian Teodorescu és Marius Libeg újságírók úgy döntöttek, hogy már nem jelentetik meg a következő lapszámot, mert annak költségei meghaladták az eladásból és a reklámból származó bevételeket. A Punctul című román hetilap magyar kiadásaként 1500 példányszámban megjelenő lap tulajdonosai magyar vállalkozóknak adták volna el a kiadási jogot, de nem sikerült vevőt találniuk rá, pedig továbbra is biztosították volna a technikai hátteret és a terjesztést. Az első évben Farczádi Attila, a Vásárhelyi Hírlap főszerkesztője, majd egy évig Máthé Éva irányította a Marosvásárhelyen és környékén terjesztett közéleti lap magyar szerkesztőségét. /Megszűnt a Központ című Maros megyei hetilap. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./
2008. október 23.
Kolozsváron a VII. „Puck” Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiváljának második napján a Metamorfózis című produkciót a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem harmadéves diákjai adták elő. /Ferencz Zsolt: Zene, mozgás és a szent láng útja a bábszínházban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
2008. október 23.
Két székelyföldi művész, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos és a sepsiszentgyörgyi Kovács László Attila munkáiból nyílik tárlat a nagyváradi FotoArt Galériában. A portrékat, tájképeket, akt- és szociofotókat bemutató tárlatot a megnyitón Tóth István, a váradi Tavirózsa Fotóklub elnöke méltatja. Kolozsváron október 23-án nyílik kiállítás Szentes Zágon fiatal fotóművész képeiből a Bulgakov kávéházban. Marosvásárhelyen, az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében még látogatható Virág György budapesti fotográfus több száz felvételből válogatott tárlata, amely néhai Balla Antal jobbágytelki népművelőt mutatja be. /Értékes fotók láthatók országszerte. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./
2008. október 24.
Ötnapos magánlátogatásra érkezett október 23-án Erdélybe Sólyom László köztársasági elnök. A marosvásárhelyi repülőtérre érkező Sólyom László Markó Bélával, az RMDSZ elnökével folytatott rövid megbeszélést, majd este Csíkszeredában Traian Basescu államelnökkel tárgyalt. A két államfő részt vett és beszédet mondott az 1956-os forradalom mártírjainak emléke előtt tisztelgő rendezvényen. Mindkét politikus a nemzet egységének fontosságára hívta fel a figyelmet. Beszédében Traian Basescu elmondta: a kelet-európai államokban a kommunistaellenes forradalmak Magyarországon kezdődtek el 1956. október 23-án, és Romániában értek véget 1989 decemberében. Az elnök köszönetet mondott a magyar népnek „az első olyan eseményért, amely bebizonyította, hogy a kommunizmust le lehet győzni”, ezért a kelet-közép-európai népeknek tisztelniük kell a magyarok 1956-ban tanúsított bátorságát. Basescu leszögezte: autonómiára ugyanolyan szükség van Caracalon vagy Aradon, mint a Székelyföldön. A beszédek elhangzása után a román államfő elhagyta az ünnepség helyszínét, Sólyom László pedig a csíkszeredaiak társaságában megkoszorúzta az 1956-os forradalom hős áldozatainak adózó Gloria Victis emlékművet, és részt vett a mártírok emlékére tartott ökumenikus imán. Az est a nemzeti ünnep alkalmából ünnepi fogadással és magyar állami kitüntetések átadásával zárult. Október 24-én Sólyom László a Székelyföldi Városok Szövetségének tagjaival reggelizik, felkeresi a római katolikus Segítő Mária Teológiai Líceumot és a Márton Áronról elnevezett középiskolát, találkozik az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetőivel, valamint nagycsaládos szülőkkel, látogatást tesz a Sapientia Egyetem csíkszeredai részlegén, megbeszélést folytat a megye és a város vezetőivel, Csíksomlyón pedig Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével tárgyal. A magyar államfő sűrű programot bonyolít le, megfordul majd Kézdivásárhelyen, Ojtozon, Csíkszentmártonban, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, és felkeresi a gyimesi csángók vidékét is. Sólyom László programjában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőivel történő tárgyalás is szerepel. Románok és magyarok úgy gyógyíthatják be a múlt sebeit, ha a közös jövőjükre tekintenek, amely ugyanúgy összeköti a két népet, mint múltjuk – jelentette ki Traian Basescu államfő Csíkszeredában. /Tibori Szabó Zoltán: Székelyföldön tárgyalt Magyarország és Románia elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./ Csíkszeredán a magyar és román elnököt köszöntve Ráduly Róbert Kálmán polgármester beszédében párhuzamot vont az 1956-os mártír áldozatok nyughelyéül szolgált budapesti 301-es parcella, valamint az Erdélyben és Romániában is fellelhető számos mártírhely között. Erdélyben van egy virtuális 301-es parcella, mondta. „A kommunizmus áldozatai voltak az egyházi iskolák, a közösségi és egyházi vagyonok, a Bolyai Egyetem is annak áldozatává vált, és ezek mind ott vannak a 301-es parcellában” – hangsúlyozta Ráduly. A tömegből többen amiatt zúgolódtak, hogy nem hallatszik a felszólalók beszéde, Sólyom László 1956 fontosságára és külföldi fogadtatására hívta fel a figyelmet, majd kifejtette, igazságosnak és támogatandónak tartja Székelyföld egységes fejlesztési régióvá minősítését. Markó Béla elmondta, ünnepi alkalom az erdélyi magyarság számára, hogy az október 23-i megemlékezéseket a magyar államfő is megtiszteli jelenlétével. „Sólyom László nem először van Erdélyben és Marosvásárhelyen, de Kárpátalján és a Felvidéken is járt már, így ápolva, a pártok felett, a politikán túl, a határon túli magyarsággal a kapcsolatot” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. „Fontosnak tartom azt, hogy Sólyom László a Székelyföldre látogat, hiszen szüksége van a Székelyföldnek az odafigyelésre” – mondta Markó. /Mihály László: Sólyom és Basescu is „odafigyel” Székelyföldre. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./ „A magyar nemzet mint kulturális nemzet egységet alkot, ez pedig nem áll ellentétben azzal, hogy a magyar nemzet különböző politikai nemzetekbe integrálódva él, tagjai különböző államok lojális állampolgárai” – hangsúlyozta Sólyom László. „Szeretném, ha látogatásom a Székelyföldön azt az üzenetet hordozná, hogy a hazaszeretet az egész magyar nemzetet felöleli” – fűzte hozzá. Traian Basescu államfő szerint kettős jelentőséggel bír az ő jelenléte a csíkszeredai megemlékezésen: egyrészt tiszteletét akarja kifejezni a „magyar gyökerű román állampolgárok” előtt, másrészt tiszteletét kívánja kifejezni a magyar forradalom eseményei iránt. /Sarány István: Román–magyar csúcs az ötvenhatos megemlékezésen. Kölcsönösség és szolidaritás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./
2008. október 24.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./
2008. október 24.
Novák Ferenc, a budapesti Honvéd Együttes koreográfus-rendezője, népszerű nevén „Novák tata” több alkalommal is dolgozott erdélyi néptánc együttesekkel. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes nagy sikert aratott több darabjával is, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes is szeretné műsorára tűzni egyik alkotását, a János vitézt. Gyönyörű napokat töltött itt, még az Állami Székely Népi Együttesnél, amely a Magyar Autonóm Tartomány fővárosában, Marosvásárhelyen működött. A ’60-as években ismerte meg egy budapesti ünnepségen Szalman Lórántot, az együttes első igazgatóját, aki 1962-ben hívta meg először Novákot. Nagyszerű embereket ismert meg, nemcsak táncosokat. Novák Ferenc élete első dramatikus művét is itt Marosvásárhelyen csinálta, Kozma Mátyás marosvásárhelyi zeneszerző zenéjére. A Maros Együttes szeretné műsorra tűzni a János vitézt, amelyet otthon a Honvéd Együttes már kétszáznegyvenedik alkalommal adott elő nagy sikerrel. A sepsiszentgyörgyiek is átvették Novák több darabját. Magyarországon a helyzet elkeserítő. Az elmúlt hat év nem kedvezett semmiféle népművészeti ágazatnak. Ha pénzt vettek el, akkor csak a népművészeti ágazatoktól vették el. Soha ilyen durva a népi–urbánus vita nem volt, mint most. Ha valaki olyasmivel foglalkozik, mint Novák Ferenc, arra pillanatok alatt a magyar értelmiség egyik rétege azt mondja, hogy nacionalista. Ez borzasztó dolog. Nemhogy közelednének egymáshoz, de állandó a szakadás. Ha valaki kézbe vesz egy olyan nagy napilapot, mint, mondjuk, a Népszabadság vagy a Népszava az elmúlt hat évben, az utókor számára az derül ki, hogy nincs is Magyarországon néptánc. Egy cikk sem jelenik meg erről. De ha egy kisebb alternatív színház lép fel, arról írnak. Közben állandóan veszik el a pénzt a Honvéd Együttestől is. Olyan művészeti vezetőt tettek oda, aki azt mondja Zsuráfszky Zoltánnak, aki világhírre vitte a most a Honvéd keretében működő Budapest Együttest, hogy nem tesz be a műsorba népzenét, mert a második percnél elalszik tőle. Mire Zsuránszky: neki küldetéstudata van, azért csinálja. „Tojok a küldetéstudatodra” – válaszolta a vezető. Novák Ferenc (1931, Nagyenyed) koreográfus, Kossuth-díjas, érdemes művész. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán végezte. 1954 és 1987 között a Bihari János Táncegyüttes vezetője volt, amely irányításával az amatőr néptáncmozgalom vezető formációja lett. Elvégezte a koreográfus szakot is. 1964 és 1975 között a Honvéd Művészegyüttes tánckarának vezetője volt, 1977 és 1983 között pedig az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője. 1983-tól a Honvéd Művészegyüttes művészeti vezetőjeként átformálta az együttes arculatát. Novákot a nemzeti múlt és sorsproblémák iránti fogékonysága vezetette rendezői munkásságának kibontakozásához. Fontosabb koreográfiái: Várj reám!, Tisza-háti csárdás, Aska és a farkas, Kőműves Kelemen, Ninive, Passió, Magyar Elektra, A helység kalapácsa, Csíksomlyói passió, István, a király, Széki Rómeó és Júlia, Egri csillagok, János vitéz. Hat éve több fiatal színész szerződött el Marosvásárhelyről Budapestre a Honvéd Együtteshez. Akkor azt mondták, Novák csábította el őket. Valójában Marosvásárhely úgy döntött, hogy nem kell neki művész színház, mondta Novák Ferenc. /Antal Erika: Idők néptáncszínpadán. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./
2008. október 25.
Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona meséjét a marosvásárhelyi Ariel Színház magyar társulata mutatta be a VII. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiváljának utolsó napján, Lengyel Pál rendezésében. /H. R. : Véget ért a Puck-fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./
2008. október 25.
Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában megnyílt a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor szobrász- és Damó István grafikusművész közös kiállítása. Damó István bukaresti évei alatt könyvillusztrációival, metszeteivel hívta fel magára a figyelmet. /Nagy Botond: Teremtmények tárlata. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./
2008. október 25.
Marosvásárhelyen a Bernády Házban október 16-án meg nyílt Kuti Botond első átfogó egyéni kiállítása. Látható, hogy különleges festőtehetség bontogatja szárnyait. Édesapja, Kuti Dénes ismert festőművész /N. M. K. : Kuti Botond jelenései. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./
2008. október 27.
Megóvta az RMDSZ a törvényszéknek azt az ítéletét, amely szerint Kincses Előd indulhat függetlenként a választásokon. A törvényszék megállapította: az ügyvéd által benyújtott támogatói lista közjegyző által hitelesített másolata egyenlő értékű az eredetivel, így nincs akadálya a jelölésének. Kincses Előd – aki független jelöltként Markó Béla RMDSZ-elnök ellenében indulna a Maros megyei 2-es körzetben – úgy tudja, az RMDSZ-nek a törvény értelmében semmilyen lehetősége nincs beavatkozni. Frunda György ezzel szemben úgy értékelte, a halasztás nem legális, mert a törvény szerint a bíróságnak 24 órán belül döntenie kell a fellebbezésről. Az RMDSZ-es szenátor szerint Kincses Elődöt a választási iroda törölte a jelöltek listájáról, mivel az előírt határidőn belül nem született döntés az ügyében. Frunda elmondta, az RMDSZ jogilag kifogásolta az ítéletet, mivel „a törvény alapján világos”, hogy minden jelöltnek kötelező négy példányban leadni az aláírásokat. „Ha valaki jelöltként indul, akár függetlenként, akár egy párt színeiben, annak kötelessége négy példányban letenni az aláírásokat a választási irodába” – hangsúlyozta Frunda. /Antal Erika: Megóvták Kincses indulását. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Kincses Előd annak az ügyvédnek adott megbízást, aki a marosvásárhelyi fekete március idején a Vatra Romaneasca tagjaként a magyarok ellen buzdított, mondván, az ember folyamatosan nem forralhat bosszút, mert akkor soha megbékélés nem lesz. Kincses elmondta, hogy ügyének tárgyalásán ott volt Frunda György szenátor, aki időnként valamit súgott az RMDSZ ügyvédjének, tehát Frunda súgóként volt jelen. /(Lokodi Imre): Kincses Előd „vátrás” ügyvédje. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Szepessy László, az RMDSZ marosvásárhelyi Elnöki Hivatalának igazgatója megdöbbentőnek tartja, hogy Kincses Előd, aki függetlenként akar indulni a választásokon, Ioan Sabau Poppal szövetkezik /ő az ügyvédje/, aki köztudottan a Vatra Romaneasca alapító tagja. Szepessy számára már nem kérdés, hogy Kincses Előd a barikád melyik oldalán áll. /A barikád melyik oldalán áll Kincses Előd? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./
2008. október 27.
„Ez egy terrorista támadás volt” – ismételte meg Andrei Schwartz, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke azt a megfogalmazást, amellyel Aurel Vainer parlamenti képviselő, a szervezet elnöke minősítette korábban a bukaresti, Giurgiului úti zsidó temető meggyalázását. Mintegy 130 felbecsülhetetlen értékű, évszázados sírkő esett teljesen a vandalizmus áldozatául, további mintegy száz sírkő pedig még helyrehozható módon rongálódott meg. A zsidó közösségi vezetők elítélik a fővárosi rendőrség szóvivőjének nyilatkozatát: Christian Ciocan úgy vélekedett, nem minősíthető antiszemitának a cselekedet, vagy legalábbis „a vizsgálat első eredményei nem utalnak erre”. Az elmúlt években több zsidó temetőt gyaláztak meg Romániában, de Bukarestben ez az első jelentősebb eset. A bukaresti temetőgyalázás egybeesett egy, az antiszemitizmusról szóló bukaresti konferenciával, amelyet a hétvégén tartottak a helyi Zsidó Közösségi Központban. Az Antiszemitizmus a romániai sajtóban című kerekasztalon Salamon Márton László, az Új Magyar Szó főszerkesztője és meghívottja, Asztalos Csaba – az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke – felidézte Molnár József, a Székely Nemzeti Tanács erdőszentgyörgyi küldöttjének esetét. Molnár József kijelentette, Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy „egy második Izraellé válik”. A CNCD akkor ötmillió régi lejes pénzbírsággal sújtotta Molnárt, aki azonban ügyvédje, Kincses Előd révén megóvta a marosvásárhelyi bíróságon a döntést, amelyet érvénytelentettek. /Vandálok garázdálkodtak a bukaresti zsidó temetőben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2008. október 27.
A szülőföld sajátossága, hogy soha nem meríthető ki, mindig tartogat felfedeznivalót, mondta köszöntőbeszédében Markó Béla RMDSZ-elnök a hétvégén megrendezett marosvásárhelyi Bernády Napokon. Az első napon, október 24-én elemisták és gimnazisták mérték össze tudásukat Marosvásárhely építészeti örökségével kapcsolatban. Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke úgy értékelte a diákok vetélkedőjét, hogy az ifjúság meglepően sokat tud a városról. A Városháza című kiadvány Keresztes Gyula nyugalmazott városi főépítész és Plájás István fotóművész közös műve a Bernády György Közművelődési Alapítvány 12. kiadványa. A bemutatott kötet a jelenlegi megyeháza építészeti értékeit örökítik meg. A szervezők, az RMDSZ és civil szervezetek október 26-án megkoszorúzták az egykori polgármester református temetőben található síremlékét, illetve egész alakos szobrát. Gálaműsorral ért véget a rendezvény, ahol átadták a Bernády-díjat: a Hunyadi László szobrászművész készítette Bernády-plakettet ez alkalommal Lokodi Edit Emőke, Maros megyei tanácselnök vette át. Az est fénypontja Szentpéteri Csilla zongoraművész előadása volt. /Antal Erika: A városépítő polgármester. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2008. október 27.
Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.
2008. október 28.
Október 26-án, vasárnap a gyimesi csángókat kereste fel Sólyom László köztársasági elnök, másnap Székelyudvarhelyre és Nyárádszeredára látogatott. A székely Athénban, a magyar államfő a városházán találkozott helyi elöljárókkal, értelmiségiekkel és üzletemberekkel, valamint a szomszédos települések polgármestereivel. A találkozón Bunta Levente udvarhelyi polgármester elmondta: a székelyek visszakapták erdeiket, földjeiket, iskoláikat, és a szólás szabadságával is élni tudnak, de a területi autonómiát egyelőre nem sikerült megvalósítaniuk. Székelyföld szegény vidék, az egy főre eső GDP alacsonyabb, a fizetések 30 százalékkal kisebbek, mint az ország más területein. Több európai térség esetében a gazdasági gondok enyhítésére a megoldást az autonómia teljes körű biztosítása jelentette. A székelység autonómiatörekvéseiről nem hajlandó lemondani. A polgármester az államelnök segítségét kérte a Székelyföldről szóló monográfia széles, hazai és magyarországi tudósok összefogásával, akadémiai támogatással történő megírására. Bunta megköszönte az anyaország által a kilencvenes években nyújtott önzetlen segítséget, de úgy vélte, ma már a magyar–magyar viszonyt új alapra kell helyezni. Válaszbeszédében Sólyom László elmondta: bejárta a Székelyföldet, sok tisztségviselővel, értelmiségivel és közemberrel találkozott, tapasztalatokat szerzett. Megígérte, hogy amint a múltban, úgy a jövőben is valamennyi nemzeti ünnepet igyekszik a határon kívül is megünnepelni, ezzel is bizonyítva a magyar nemzet egységét és azt, hogy ünnepeink is közösek. Örül annak, hogy székelyföldi útja során néhány alapvető kérdésben a nagy nyilvánosság és a román államfő előtt is kifejthette a magyar állam és saját álláspontját. Az elnök kitért az emlékezetes december 5-i anyaországi népszavazási kudarc következményeire is, s kifejezte reményét, hogy annak hatását gyakori erdélyi látogatásai is enyhíthetik. Az államfő szerint az anyaországnak a nemzetközi jog olyan pozíciót biztosít, amelyből kiindulva törődhet, segítséget nyújthat a szomszédos országban élő nemzetrészeknek. Emellett szükség van egy közös nemzetstratégiára is. Sólyom László hangsúlyozta: fontos az anyanyelvi oktatás, az egyetemi oktatást beleértve. Reményét fejezte ki, hogy a Sapientia Egyetemet is sikerül mielőbb akkreditálni, s a román állam is részt vesz majd az intézmény társfinanszírozásában. – Minden erővel arra kell törekedni, hogy Erdélyben a magyarság teljes társadalmat képezzen – mutatott rá. A közösség autonómiájához azonban politikai és gazdasági erőre, de szervezeti keretekre is szükség van. – Nem mondhatom, hogy vidámabb vagyok, mint amikor a látogatást elkezdtem – mondta Sólyom. Az elnök meglátogatta a Benedek Elek Tanítóképzőt, a református kollégiumot, majd a Küküllő Szálló éttermében rendezett állófogadáson találkozott a város elöljáróival, intézményvezetőkkel, tanárokkal, vállalkozókkal. Ötnapos székelyföldi látogatásának mérlegét megvonva, Sólyom László elmondta: rendkívül gazdag és tanulságos út volt, édes és keserű tapasztalatokban egyaránt volt része. Örül annak, hogy a székelyekkel együtt tölthette az ’56-os forradalom emlékünnepét, hiszen meglátása szerint ’56 hagyománya élőbb Erdélyben, mint Magyarországon. Látogatása során hangsúlyozta, mennyire fontos egy nemzetrész megmaradása szempontjából egyrészt az anyanyelvi oktatás, másrészt pedig az egyetemi képzés. –Az újságíró szerint az államfő kifejtette: elégedetlen a Sapientia egyetemen zajló oktatás minőségével, s azt szorgalmazza, hogy ezen az egyetem vezetése mielőbb változtasson. Sólyom László hangsúlyozta: látogatásának valamennyi helyszínén szóba került Székelyföld gazdasági elmaradottsága, illetve a helyiek elvárása, hogy a magyarországi tőke a térségben is beruházásokat eszközöljön. Az államfő Szejkefürdőn megkoszorúzta, Orbán Balázsnak, „a legnagyobb székelynek” a sírját, majd Nyárádszeredán tett rövid látogatást. Itt Bocskai István fejedelem szobránál helyezett el koszorút, megtekintette a református templomot, és a főtéren helyi lakosokkal beszélgetett. Sólyom László Marosvásárhelyről repült vissza Budapestre. /Tibori Szabó Zoltán: Székelyföld várja az anyaországi befektetőket. Véget ért Sólyom László erdélyi látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ Székelyudvarhelyen Sólyom László a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumba látogatott, ahol Ravasz László püspök, a tanintézet egykori diákja emléktáblájának leleplezésén vett részt. /Bágyi Bencze Jakab: Tanulságos út volt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./
2008. október 28.
Október 27-én az ítélőtábla helyt adott Kincses Előd kifogásának, hogy az RMDSZ nem fellebbezhette meg a korábbi bírói ítéletet, amely szerint a független jelölt által benyújtott támogatói lista közjegyző által hitelesített másolata egyenlő értékű az eredetivel. „Az RMDSZ sem politikailag, sem jogilag nem gondolta végig mindezt, sőt jogi képviselője szakmai hibát is elkövetett” – jelentette ki Kincses Előd. „Elfogadjuk a döntést, nem kommentáljuk, inkább a kampánnyal foglalkozunk” – reagált a bírói döntésre Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. /Antal Erika: Kincses indulhat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./ „Sajnálom, hogy a választási törvényre fittyet hányva, bizonyos RMDSZ-vezetők betegesen rettegnek a versenyhelyzettől, és semmiként nem akarják feladni a közel két évtizeddel ezelőtt megszerzett státusukat. Nem értem Markó Bélát, miért fél a választóktól, miért nem engedi, hogy majd ők döntsenek”- nyilatkozta Kincses. Politikai pályafutása során Kincses Elődöt harmadik alkalommal próbálták megakadályozni, hogy szenátori tisztségre pályázzon. 1990 tavaszán a Vatra Romaneasca emelt óvást ellene. „Akkor meglepő módon az RMDSZ nem élt a törvény adta lehetőséggel, és nem támadta meg az alapfokon hozott döntést. Így engem töröltek a lista első, és egyetlen befutó helyéről, amire Markó Béla léphetett elő” – emlékeztetett a marosvásárhelyi jogász-politikus. Kincsest rá egy évtizedre, 2000-ben az RMDSZ óvta meg, amikor függetlenként próbált versenybe szállni. Akkor azzal az ürüggyel nyújtottak be óvást Kincses Előd ellen, hogy kettős állampolgárként nem vehet részt a választásokon. „A moldovai Ilie Ilascut a románok nem óvták meg, ő bekerülhetett a parlamentbe. Annak ellenére, hogy Takács Csaba és Kelemen Atilla megígérték, hogy nem fordulnak a törvényszékhez, az RMDSZ emberei ezt mégis megtették. Nevetséges, hogy egy olyan alakulat óvott meg a kettős állampolgárságom miatt, amely abban az időben kimondottan szorgalmazta a kettős állampolgárság megadását” – tette hozzá Kincses. /Szucher Ervin: Kincses megmérkőzhet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./
2008. október 28.
A múlt héten elhalasztották az ítélethirdetést Marosvásárhelyen a Kossuth utca ügyében. Kerekes Károly RMDSZ-képviselő emlékeztetett, az ügy évek óta húzódik. 2006 folyamán több tárgyalásra került sor, 2006 végén egy bírónő helyt adott a kontesztálók beadványának. Ezt követte az RMDSZ fellebbezése az ítélőtáblánál, ahol kedvező ítélet született, de időközben azt megtámadták. Minden tárgyaláson sértegették Kerekes Károlyt: nincs semmi keresnivalója itt, jobban tenné, ha Magyarországon védené a Kossuth-ügyet. Azt is mondták, hogy az RMDSZ a román nemzetállam egységére tör, a román nép ellensége. Elhangzott, hogy a marosvásárhelyi magyarság gőgös, összeférhetetlen nép, amely elnyomja, megalázza a románságot. Elhangzott az a magyarságot sértő kijelentés, hogy a magyarság mindig bűnös volt a történelem folyamán, hogy a románságnak ősellensége, hogy szentségtörés Kossuthról utcát elnevezni. A bírónő nem állította le Sabaut, az ilyen sértéseket. /Mózes Edith: Kerekes Károly: Durva politikai támadások célpontja voltam. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 28./
2008. október 28.
Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
2008. október 28.
Életének 34. évében, október 26-án, tragikus hirtelenséggel meghalt Kovács Ágnes Anna színművész. Aradon született 1975. augusztus 14-én. 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. 2002-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja volt. Ezután több korábbi osztálytársával együtt a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházához szerződött, amelynek 2007 decemberéig volt tagja, több előadásukban jelentős szerepeket játszott ebben az évadban is. Az elmúlt években játszott Csíksomlyón, az István, a királyban is. Tehetségét filmek is őrzik. /Elhunyt Kovács Ágnes Anna aradi színésznő. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 28./
2008. október 29.
Alighogy bemutatja új előadását a Kolozsvári Magyar Opera, rögtön utána Marosvásárhelyen is vendégszerepel vele. A mű – olasz szerző erdélyi vonatkozású operája – Mátyás királyról szól: Ciro Pinsuti Mattia Corvino című művét október 28-án mutatták be Kolozsváron Demény Attila rendezésében, és november 3-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében is látható lesz. /Nagy Botond: A Mattia Corvino a Nemzeti Színházban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./
2008. október 29.
November 6-án nyitja kapuit a háromnapos könyvvásár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétszintes előcsarnokában, jelezte Káli Király István, az eseményt szervező Erdélyi Magyar Könyves Céh vezetője, a Mentor Kiadó igazgatója. Eddig ilyen sok kiadó még nem jelentkezett a könyvvásárra. Idén sem tudják vendégül látni a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadókat, mert nincs anyagi fedezetük a részvételre. Negyvenhárom neves román kiadónak is küldtek meghívót, de nem is válaszoltak. A marosvásárhelyi román kiadóknak ingyenes részvételt biztosítanak, ők bizonyára itt lesznek. A Mentor Kiadó több új könyvvel jelenik meg. Simonfy József verseskötete az egyik, a Kővel vetett ágy. Kuriózum Molter Károly újra kiadott Bolond kisváros című novelláskötete. Néprajzi munkák is lesznek: az Emberek és kontextusok sorozatban Berekméri István András Minden poklokon keresztül című kötete jelenik meg, a sáromberki bácsi önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá. Napvilágot lát a Népmondák sorozatban a csángó Tankó Fülöp Gyugyu történeteit bemutató könyve, valamint Ozsváth Ilona Lámpások voltunk című, három udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét tartalmazó kötete. Remélhetőleg elkészül a vásárig Makki Gergely Ökológiai gazdálkodás című könyve. Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című vásárhelyi kronológiája is kapható lesz. Készül Barabás László néprajzkutató 700 oldalas könyve a farsangi szokásokról, valamint Tófalvi Zoltánnak az erdélyi ’56-os mártírokról szóló harmadik könyve is. -Erdélyi kiadványokkal szinte lehetetlen betörni a magyar könyvpiacra. A magyarországi boltokban az erdélyi köteteket felteszik egy magas polcra, s onnan ritkán kerülnek a vevők elé. /Máthé Éva: A román kiadók távol maradnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./