Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. április 23.
Az Aradi Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdiószínház közös produkciója, a Virágot Algernonnak minden tekintetben siker. Daniel Keyes regényét Nagy István és Kulcsár-Székely Attila alkalmazta színpadra, az előbbi rendezte, az utóbbi játszotta. /Jámbor Gyula: Aradi Kamaraszínház. Miért kell virág Algernonnak? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./
2008. április 24.
Az RMDSZ számos jelenlegi polgármestere, önkormányzati képviselője függetlenként vagy a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben száll versenybe a helyhatósági választásokon. Legtöbben az előválasztásokon elszenvedett vereség miatt döntöttek így, annak ellenére, hogy előzőleg írásbeli ígéretet tettek, miszerint nem indulnak a szövetség ellen. A legismertebb Vajda Lajosnak, a Kovászna megyei tanács alelnökének az esete, aki azzal indokolta döntését – függetlenként pályázza meg a megyei tanácselnöki tisztséget –, hogy folytatni szeretné az elkezdett projekteket. Döntése miatt az RMDSZ megvonta tőle a politikai támogatást, és az alsó-háromszéki szervezet ügyvezető alelnöki tisztségéről is le kellett mondania. Az MPP-s elöljárók nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy valaki RMDSZ-es politikus volt, mielőtt a polgári alakulatba beállt volna. Maros megyében csak a vidéki településeken fordul elő, hogy leköszönő RMDSZ-es önkormányzati képviselők függetlenként, vagy az MPP színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. A polgári párt megyei elnöke, Ráduly Levente szerint ebben nincs semmi kivetnivaló. Ráduly 2000 és 2004 között maga is a szövetség színeiben nyert marosvásárhelyi tanácsosi mandátumot. Csíkszéken két leköszönő RMDSZ-es elöljáró is függetlenként indul a polgármesteri tisztségért, a csíkszentmihályi André Mihály és a csíkpálfalvi Szőcs Béla. Gyergyószentmiklóson Kontesveller József leköszönő alpolgármester és Blénessy Géza tanácsos indul függetlenként. Az előbbi Weil Gyulával szemben maradt alul az előválasztásokon. Blénessy Géza az előválasztások során nem került befutóhelyre. Háromszéken is előfordult, de nem jellemző, hogy az RMDSZ-től nagyszámban igazoltak volna át jelöltek az MPP listáira. Bihar megyében két leköszönő RMDSZ-es polgármester, a székelyhídi Gyurcsik Zoltán és a hegyközpályi Papp György indul függetlenként a választásokon. Mindketten alulmaradtak az előválasztáson. Szatmár megyében két községben indul a polgármester-választáson olyan személy, aki alulmaradt az előválasztáson. Szabó Elek, Egri leköszönő polgármestere függetlenként száll harcba a tisztségért, Hadad községben a másodikként végzett Kulcsár Csaba kifogásolta az előválasztások menetét, és úgy döntött, az MPP színeiben indul. /”Dezertőrök” kihívása. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./
2008. április 24.
Marosvásárhelyen április 19-20-án tartották a XVII. Bárdos Lajos – Nagy István Kórusfesztivált, tizenkét énekkar lépett fel a Kultúrpalotában. /Nb. : Véget ért a XVII. Bárdos Lajos – Nagy István Kórusfesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./
2008. április 25.
Borbély László Marosvásárhely RMDSZ-es polgármester-jelöltje az elmúlt hetekben sok helyre ellátogatott, beszélgetett az emberekkel. /Borbély László: Járom a várost. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 25./
2008. április 25.
Törzsök Erika szociológus, aki az SZDSZ tagja (egy időben a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője) a kilencvenes évek közepén egy destruktív írásában úgy nyilatkozott, hogy „Erdélyben boldog-boldogtalan egyetemet akar”. A román kormányok ellenállása miatt nem lett önálló a Bolyai Egyetem, az RMDSZ által beígért multikulturális Petőfi-Schiller eltűnt a politikai homályban. Végül a Fidesz kormány támogatásával 2001-ben megnyitotta kapuit a Sapientia Egyetem. A Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában hálózatosan működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (ide értendő a Partiumi Keresztény Egyetem is) hét esztendő alatt jelentős szerepet játszott az erdélyi magyar felsőoktatási rendszerben és a régiófejlesztésben. A kialakult szakstruktúra pótolja a magyar nyelvű képzés hiányát néhány fontos szakterületen. (Romániában a kb. 30. 000 magyar nemzetiségű egyetemi hallgatóból még 2008-ban is csupán 12. 000 tanul anyanyelvén.)Az eltelt évek alatt a semmiből induló Sapientia EMTE fejlődött és fejlesztett, ma már több szakon megfelel a román kormány szigorú akkreditációs feltételrendszerének. Infrastrukturális beruházásokkal, a humán erőforrás fejlesztésével, tudományos kutatói programokkal, a kutatás-fejlesztés összhangjával párhuzamosan javult az oktatás minősége. A hallgatók 95 százaléka sikeresen államvizsgázott, többségük elhelyezkedett az itthoni munkaerőpiacon. Törzsök Erika, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságának főosztályvezetője (egyszemélyben Gyurcsány Ferenc tanácsadója kisebbségi ügyekben) nyilatkozatában élesen bírálta a Sapientia EMTE fejlesztési módszereit, miszerint „az utóbbi években az egyetem hálózata folyamatosan fejlődött, legtöbbször erdélyi döntések alapján (sic!), a fejlesztések számláit azonban kizárólag a magyar kormánnyal fizettetik meg. ”Az Országgyűlés 2000-ben évi 2 milliárd forintot különített el a határon túli magyar felsőoktatás megszervezésére, (nem a fejlesztésre!) a kormányváltás után az anyagi támogatás évről-évre csökkent, 2007-ben mindössze 1,278 millió forintra zsugorodott, amelynek valós értéke az infláció miatt jóval kevesebb. Ez az összeg csupán a jelenlegi intézményi struktúra minimális szinten való tartására, a működési költségek fedezésére elegendő, semmilyen infrastrukturális, eszköz vagy ingatlanfejlesztést, bérkiigazítást, tudományos kutatási programok finanszírozását nem biztosítja. Az intézményi akkreditáció követelményrendszere azonban olyan feltételeket tartalmaz, amelyek a tervezett fejlesztések nélkül a finanszírozás aktuális szintje mellett nem teljesíthetőek. Törzsök Erika ezt az összeget is sokallja. Szerinte az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer támogatása elsősorban a román kormány feladata. (Mintha nem tudná, hogyan viszonyul a román állam az erdélyi magyarság intézményteremtő erőfeszítéseihez, jegyezte meg a cikkíró). Nem felel meg a valóságnak az az állítása, hogy a helyi önkormányzatok és egyházak semmilyen támogatásban nem részesítették az egyetemet. A romániai törvények nem teszik lehetővé a magánegyetemek önkormányzati finanszírozását. Ezt a tényt egy kisebbségkutatónak illene tudnia. A csíkszeredai önkormányzat előző ciklusában lakást biztosított az egyetemi oktatóknak, javasolta egy tudományos kutatóintézet közös működtetését. A Partiumi Egyetem pedig, mint neve is mutatja „keresztény” és jelentős egyházi támogatásban részesül. A Sapientia Egyetemnek a magyar történelmi egyházak által nyújtott erkölcsi és szellemi támogatása pedig nem mérhető pénzben. /Dr. Papp Kincses Emese, a Sapientia EMTE oktatója: Törzsökösen. = Erdély. ma, ápr. 20., Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./ Újraközölte Veszélyben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem? címmel: Krónika (Kolozsvár), ápr. 25.
2008. április 26.
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium könyvtára Tóth István-emléksarokkal gazdagodott a héten. Az emléksarok-avatón jelen volt Tóth István /Tenkegörbed, 1923. okt. 15. – Marosvásárhely, 2001. szept. 16./ költő, irodalomtörténész, műfordító és pedagógus özvegye, Tóth Mária Erzsébet, aki az elhunyt férje szellemi hagyatékán túl, jelentős anyagi támogatást is nyújtott az iskolának, amelyből az intézmény vezetősége létrehozta a Tóth István-ösztöndíjalapot. Az ösztöndíjat azok a tanulók kaphatják meg, akik legalább négygyermekes családból származnak, tanulmányi átlaguk 8-as fölötti, magaviseletük pedig kiváló. Mirk László magyartanár felvázolta Tóth István életútját. Tóth István Jó reggelt, Párizs című kötetével a modern francia tolmácsolójaként mutatkozott be. Első verseskötete: Ódák és Elégiák (1957). Tóth István részt vett a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola hittantanári képzésében is. /Antal Ildikó: Tóth István-emléksarok. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 26./
2008. április 29.
Az RMDSZ ajánlata mindenkinek szól: fel kell emelni Erdélyt, fel kell lendíteni a térség gazdaságát, és véghez kell vinni a decentralizációt – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ 10940 jelöltet indít az önkormányzati választásokon, 363 polgármester-jelöltje van, ezek közül 146 személy először száll versenybe ezért a tisztségért. Az RMDSZ-nek egy jó, felkészült önkormányzati csapata van, amely teljesíteni tudja a Szövetség célkitűzéseit – szögezte le. – Autonómia nélkül nem csak Romániában, de az Európai Unióban sem lehet jövőt elképzelni – hangsúlyozta. /Fel kell emelni Erdélyt. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 29./
2008. április 29.
A Magyar Polgári Párt (MPP) vezetősége vonható felelősségre azért, hogy nem sikerült megegyezni az RMDSZ és az MPP választási együttműködéséről Bihar, Szatmár, Szilágy, Maros és Kolozs megyében, ahol így a megosztottság veszélyezteti a magyar közösség önkormányzati képviseletét – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ szervezte kalotaszentkirályi önkormányzati konferencián. Markó szerint megdöbbentő, hogy bizonyos román pártok továbbra is az etnikai szavazás fele próbálják irányítani a választói akaratot, és több erdélyi településen, köztük Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen is összefogtak az RMDSZ ellen. /Gyergyai Csaba: Markó az MPP-t hibáztatja. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./
2008. április 29.
A Romania Mare szélsőséges sovén-nacionalista hetilap, a hasonszőrű Nagy-Románia Párt szócsöve április 18-án öles címben hirdette: A Har-Kov jelentés plágium. Petre Turlea, a cikk szerzője a Vatra Romaneasca alapító agitátora volt. Ilyen minőségében 1996-ban Kovászna megye parlamenti képviselője lett, célja volt, hogy megakadályozza a székelyföldi románság elmagyarosítását. Könyvet jelentetett meg a Maniu-bandák tisztára mosása szándékával oly módon, hogy szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiket indokolt hazafias akcióknak tüntette fel. Turlea később a Romania Mare házi történésze lett. Mostani cikkében azt fájlalta, hogy bizonyos Dragos Zamfirescu szóról szóra lemásolta a parlament 1991. évi Har-Kov jelentését, és ezt 2002-ben saját műveként kiadta az Egyesült Államokban. Az egész könyv egyszerűen plágium, csak a cím Zamfirescu saját alkotása: Transylvania, Romanians Hunted Down in their County Harghita, Covasna, Tg. Mures, megjelent a floridai Romanian Historical Studies sorozatában. Már a címből is kiderül, hogy a jelzett megyékben és Marosvásárhelyen vadásznak a románokra, ami egyet jelent elűzésükkel. 1995-ben az akkori román kormány a Har-Kov jelentést az adófizetők pénzéből angol, francia és német nyelven ötezer példányban terjesztette világszerte, mégpedig a román nagykövetségeken keresztül. 1991-ben a Har-Kov jelentést képviselőként Petre Turlea fogalmazta meg. A jelentést az RMDSZ parlamenti képviselete nem írta alá, így fejezte ki tiltakozását az égbekiáltó hamisítások ellen. Az RMDSZ-es képviselők cáfolatai nem kerültek be a parlamenti jelentésbe. /Barabás István: Amerikai Har-Kov. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 29./
2008. április 29.
Az örmény népirtás napját követően, április 26-án emlékezett meg a marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület a huszadik század eleji örmény holokausztról, a világ első, központilag irányított népirtásáról. A vásárhelyi egyesület elnöke, Puskás Attila történész a marosvásárhelyi örmény közösség történetét ismertette. Emlékeztek azokra, akik nemzetiségük, keresztény hitük miatt pusztultak el, mintegy másfél – kétmillióan. A páratlan népirtás követőkre is talált, Hitler számára példaként szolgált. /Nagy Botond: Emlékezés az első holokausztra. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./
2008. április 29.
Egy mesekönyv, egy verseskötet és egy ismeretterjesztő kiadvány is elnyerte az Év Gyermekkönyve 2007 díjat a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon: díjjal jutalmazták Czigány Zoltán Csoda és Kósza című mesekönyvét, valamint a marosvásárhelyi Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című verseskötetét. A Hajnali csillag peremén illusztrátora, Takács Mari is megkapta az elismerést, az év ismeretterjesztő gyermekkönyve pedig A jogerő legyen veled! Izgalmas jogi kérdések – Neves jogászok válaszai című kötet lett. Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén /Magvető Kiadó, Budapest/ című gyermekvers-gyűjteménye a költő kilencedik gyerekeknek szóló könyve, az első, amely Budapesten jelent meg, és az egyetlen, amely három évtized verseiből válogat, miközben új verseket is tartalmaz. /Az Év Gyermekkönyve 2007 díjas Kovács András Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./
2008. április 29.
Április 25-én nyílt meg a Bernády Ház udvarán a Photo Natura című természetfotó-kiállítás Marosvásárhelyen. Vajda György kiállítás-kezdeményező és szervező üdvözölte a megjelenteket. Az Örökmozgó Természetjáró Egyesület 2002-ben kezdeményezte a Photo Natura kiállítás szervezését. Az idei tárlatra 24 hazai, 22 magyarországi és egy vajdasági alkotó összesen 345 fotót küldött be. /Nagy Botond: Pillanat-fényrajz apró csodákról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./
2008. április 30.
Néhány vállalkozó kedvű fiatal tavaly nyáron két héten át szekerekkel és kocsikkal járva a Dicsőszentmárton környéki falvakat, színházi előadást tartott olyan településeken is, ahol évtizedek óta nem jártak színjátszók. Az Erdélyi Vándorszínház csapata 2007. július 8-án a Kolozsváron az Állami Magyar Színház próbatermében alakult kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti szakos hallgatókból. A társulat Csuja László, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos diákjának vezetésével és Tompa Gábor igazgató-rendező támogatásával kezdte meg munkáját. Faluról falura vándorolva közel 1200 néző előtt játszottak. Csupán egy rögzített cselekményváz állt a színészek rendelkezésére, előre megírt szövegkönyv nélkül minden alkalommal más formmt öltött az előadás: a játszók beépítették az adott hely jellegzetességeit, tárgyait, folyamatosan bevonták nézőiket is a játékba. Az Erdélyi Vándorszínház nyáron újabb előadást szeretne létrehozni, most a Szatmárnémeti környéki falvakban. /Bonczidai Éva: Vándorszínház a 21. században. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30./
2008. május 2.
„Marosvásárhelyi vagyok, itt születtem, itt nőttem fel, itt él a családom, itt szeretnék maradni továbbra is. Szeretem ezt a várost!” – mondta Borbély László fejlesztési miniszter, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje az RMDSZ Maros megyei szervezetének kampányindító rendezvényén. Marosvásárhelyen a román pártok összefogtak az RMDSZ, a szövetség jelöltje ellen. „A várost vissza kell adni a marosvásárhelyieknek, az RMDSZ ennek az esélynek a letéteményese” – fogalmazott Borbély. Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: Meggyőződésem, hogy Borbély László meg fogja ismételni Bernády Györgyék teljesítményét, ha megadjuk neki az esélyt. Ilyen tudattal és önbizalommal kell nekünk gondolkodni, így kell útra indulni a Nyárádmentén, a Küküllőmentén, ahol a hűségesek jelentik a mércét. ” /Lokodi Imre: Markó Béla: hűségesek jelentik a mércét. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./
2008. május 2.
Május 1-jén több megyeszékhelyen majálist szerveztek a helyhatósági választások jelöltjei. Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei és városi szervezete rendezett gulyásfőző versenyt. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök-jelölt és csapata is indult a versenyen. A házigazda Borbély László fejlesztésügyi miniszter kifejtette magyarul, majd románul: Eljött az idő arra, hogy a marosvásárhelyi magyarok büszkék legyenek arra, hogy magyarok, a románok arra, hogy románok, és a romák arra, hogy romák, mert egy nagy család vagyunk. /N. A. : Gulyásháború a flekken-városban. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./
2008. május 2.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata május 4-én, vasárnap mutatja be Carlo Goldoni A legyező című komédiáját Kiss Csaba átdolgozásában és rendezésében, a díszleteket és jelmezeket Dobre Kóthay Judit tervezte. /Antal Erika: Szerethető gyarlóságok a színpadon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./
2008. május 3.
Május 2-án hivatalosan is megkezdődött a június elsején sorra kerülő helyhatósági választások kampánya. A választás egyfordulós, csak a polgármesterek esetében lesz második forduló június 15-én. Az idei helyhatósági választások újdonsága, hogy a megyei tanácsok elnökeit egyfordulós, névre szóló szavazással választják. Az RMDSZ Erdély-szerte 10390 jelölttel vesz részt a helyhatósági választásokon. Marosvásárhely polgármesteri székéért hatan kívánnak megméretkezni, az RMDSZ jelöltje Borbély László. A megyei tanácselnöki tisztségért hét jelölt indult, köztük Lokodi Edit Emőke (RMDSZ) és Tőkés András (MPP). /Mózes Edith: Helyhatósági választások 2008. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./
2008. május 3.
Sűrűsödnek a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) anyagi biztonságával kapcsolatos vészkiáltások. Sokan keveslik azt a pénzt, amelyet a magyar kormány évről évre az EMTE működtetésére és fejlesztésére fordít. Azt állítják, a jelenlegi magyar kormány megszegte az egyetemet 2000-ben alapító Orbán-kabinet ígéretét, hogy Magyarország évente kétmilliárd forintot utal majd át a költségek fedezésére, s hogy a Budapestről kapott összeg mára szinte a felére zsugorodott. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa, a Népszabadság tudósítója szerint az EMTE szórta a pénzt, megállapodásokat rúgott fel, a fejlesztésekről nem konzultált a finanszírozóval, más forrásokat nem vont be. Annak idején a sajtó ismertette, hogy az intézményt beindító programirodák mekkora összegeket emésztettek fel, gyakorlatilag számolatlanul. Nem derült ki, hogy az eltűnt pénzekből mennyi jutott magánzsebekbe, esetleg pártkasszába. Az egyetem a hazai állami felsőoktatáshoz képest csaknem dupla béreket fizetett, a közbeszerzési kötelezettségekről megfeledkezett, ötletszerű fejlesztésekbe bocsátkozott. A ténylegesen Sapientiának átutalt összegek a következők (millió forintban): 2000 – 1850,90; 2001 – 1895,50; 2002 – 1687,10; 2003 – 1837,05; 2004 – 1448,72; 2005 – 1746,59; 2006 – 1380,01; 2007 – 1278,79; 2008 (január-március) – 483,74. Eddig a magyar költségvetés összesen 13 608,40 millió Ft-tal finanszírozta az EMTÉ-t. Ennek az összegnek az 5,81 %-át a kolozsvári, 24,87 %-át a csíkszeredai, 26,93 %-át a marosvásárhelyi karok, 25,98 %-át pedig a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem (PKE) kapta meg. Az összegből az egyetem rektori hivatala 7,05 százalékot, a Sapientia Alapítványi Iroda 3,38 %-ot, a Kutatási Programok Intézete pedig 4,87 %-nyit emésztett fel. Az EMTE működését többször átvilágították. A mindeddig bizalmasan kezelt jelentésekből kiderült, hogy az intézményben rengeteg visszaélés történt- az újságíró szerint. Az egyetem semmit nem tett annak érdekében, hogy a költségekhez az erdélyi magyar vállalkozói réteg hozzááruljon. Az egyházak sem járultak hozzá az általuk patronált egyetem finanszírozásához, de a magyar állam pénzén vásárolt és/vagy felújított ingatlanaikat is busás bérek ellenében adták ki az évek folyamán az egyetemnek, azaz szintén a magyar államnak. Nagyváradon az EMTE évi 5000 eurót fizetett bérként az egyházkerületi és egyetemi székházért, 4000 eurót az Arany János Kollégium régi szárnyáért, csaknem 15 ezer eurót a Mihai Viteazu utca 3. szám alatti ingatlanért. Kolozsvári a Déva utca 19. szám alatti ingatlanért a magyar állam havi 390 ezer forintnyi bért plusz üzemeltetési költséget fizet a református egyháznak. Tőkés László püspök, mint a PKE vezető testületének elnöke „irányítóként” havi 4000 új lejt inkasszált, Kató Béla kuratóriumi elnök pedig havi 450 ezer Ft-nyi bért vett fel. Éveken át tetemes „havi pénzek” kerültek olyan kuratóriumi tagok zsebébe, akik még az ülésekre sem jártak el. Misovicz Tibor a Magyar Kisebbség 2006. évi Sapientia-számában írta: „Az egyházaknak előbb-utóbb meg kell fogalmazniuk saját intézményeik és közösségeik szempontjából fontos igényeiket, cserében viszont éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást kell nyújtaniuk. ” Az auditálók megállapították: a döntéshozatal rendszere kritikán aluli, hiányzik a döntésekért való felelősségvállalás, nincs stratégiai tervezés. Az egyetem az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, a román állam által visszatérített áfából, a finanszírozó beleegyezése nélkül ingatlanokat vásárolt stb. Az egyetemvezetést soha nem választották, mindig kinevezték, nem egy esetben rokoni alapon. Azokat, akik a hatályos törvények alkalmazását szorgalmazták, ellehetetlenítették. Példa erre a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék vezetőjének, Ferencz Lászlónak az esete. Az egyetem több szakán kétes minőségű oktatás zajlik, vannak persze dicséretes kivételek is. /T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2008. május 3.
Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára elmondta, egyetlen céljuk, hogy a Sapientiát eljuttassák az akkreditációig. Be kell fejezni az üzengetést, világos menetrend szükséges, hogy 2009-re megtörténjen az akkreditáció. Mindent ennek kell alárendelni. Tibori Szabó Zoltán újságíró megkérdezte, jól fektették be az elköltött 14 milliárdot? Nehéz erre egyértelmű választ adni, felelte Gémesi. A menedzsmenttel volt baj. Kiterjedt forrásbevonási lehetőséget képzeltek el, de ez leszűkült a magyar állami költségvetésre. Lépések sem történtek a más jellegű forrásbevonásra. Magyar többségű önkormányzatoktól kellett volna forrásokat behozni. Sem az intézményi struktúra, sem a működés nem hatékony. Megkérdőjelezhető szakmai alapon indultak el fejlesztések. Az egyetemvezetést át kell alakítani. Kérték, hogy az új kuratóriumban a fenntartó-finanszírozó magyar állam képviselője szavazati joggal kapjon helyet, és kapjanak helyet a Romániában is jelen lévő magyarországi gazdasági szereplők, emlékeztetett Gémesi. 2007 és 2011 között évente 5 százalékkal kell emelni a Sapientiának a saját bevétel arányát. Ez a hányad 2011-re érje el a működési kiadások 25 százalékát. A 2008–2009-es tanévtől áttérnek a képzés normatív jellegű finanszírozására. Nem az egyetem által igényelt létszám lesz az alap. Közösen kiszámítják hogy a különböző képzési területeken milyen fajlagos költségek vannak. Az elmúlt években a figyelem döntően a pénzre irányult, az oktatás minőségéről kevesebb volt a vita. Jó felsőoktatási intézmény tudományos bázis nélkül nehezen tud működni. A kezdeti időszakban még azt kell támogatni, hogy a megfelelő minőségű oktatók Magyarországról odamenjenek, amíg ki nem termelődik a minősített oktatói közösség. – Kiderült, hogy ellentétek vannak Marosvásárhely, Csíkszereda és Kolozsvár között. A nagyváradi Partium Keresztény Egyetem sem integrálódott a Sapientia-struktúrába. Gémesi kifogásolta, hogy eddig a finanszírozó nem dönthetett semmiről. Ezen változtatnak. Csíkszeredának megvan a maga kultúrmissziós feladata, ott más ilyen jellegű intézmény nincsen. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely azonban versenytér, ott csak a felsőoktatási verseny szempontjait kell figyelembe venni. – Párhuzamos képzéseket nem szabad elindítani. Nagyvárad esetében normatív finanszírozással kell majd állást foglalni a képzési irányok tekintetében. /Tibori Szabó Zoltán: Akkreditált, egységes és minőségi egyetem felépítése a célunk. Interjú Gémesi Ferenccel, a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2008. május 3.
Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgató-helyettese, a magyar kormány Sapientia kuratóriumi képviselője rámutatott, az egyetemet finanszírozó magyar állam bizonyos szempontból ellenféllé vált. Folyamatosan magyarázkodniuk kell. A hivatalos üléseken vagy az erdélyi magyar sajtóban a magyar kormányzat általában negatív színbe kerül. Rá kell kényszeríteni az egyetemet, hogy racionálisan gondolkodjon és gazdálkodjon. Négy helyszínen – Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron –négy függetlenségre törekvő struktúra épült ki. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnek integrálódnia kellene a Sapientiába. Az egyetem ragaszkodik a korábban megállapított – 30–30–30–10 százalékos – pénzleosztási arányhoz, ez gátja minden szakmai kontrollnak. Az egyetem hatalmas bérekkel működik, téves ez a percepció? – kérdezte Tibori Szabó Zoltán. Ha párhuzamos struktúrák működnek, az semmiképpen nem hatékony, szögezte le Zilahi László. A kuratórium úgy gondolta, amit dönt, arra a magyar kormány köteles átutalni a pénzt. Ez nem így működik. Zilahi szerint nagyon alacsony a tandíj a Sapeintián. – Idén a támogatás a tavalyit fogja megközelíteni. Tavaly mintegy 1,3 milliárd forintot kapott az egyetem. /T. Sz. Z. : Alaplogika: gombhoz a kabátot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2008. május 3.
Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia–EMTE rektora kifejtette, két párhuzamos folyamat zajlik. Az egyik a szakok akkreditációja, amely idén várhatóan lezárul. A másik szakasz az intézményes akkreditáció. A követelmények szerint a tanárok legalább 70 százalékának főállásúnak kell lennie. Vannak olyan szakok, ahol nincs megfelelő, fiatal oktatói gárda. Marosvásárhelyen kedvező a helyzet a műszaki szakoknál, több tucat fiatal doktorált. Csíkszeredában ez még nem sikerült. Van-e minden szakra kiterjedő kutatási stratégia. Csíkszeredában elkészült a könyvtár, Marosvásárhelyen megvan a bentlakás terve. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nem voltunk elég bölcsek. Interjú Dávid László egyetemi tanárral, a Sapientia–EMTE rektorával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2008. május 3.
Béres András, a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem korábbi rektora, frissen megválasztott elnöke szerint a színész, rendező, teatrológus és más színházi szakembereket képző egyetemnek van jövője. Az eddigi végzettek nagyon nagy százalékban a szakmában helyezkedtek el. Ehhez az is hozzájárult, hogy három székely város – Székelyudvarhely, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós – saját erőből színházat alapított, szervezett. Gondot jelent, hogy csökkent a művészet illetve a színház helye, szerepe, visszaesett az érdeklődés a színház iránt. A magyar színházak veszítettek a közönségükből. Marosvásárhelyen egy négy-ötszáz székes nagytermet nem tudnak megtölteni estéről estére. Szükséges, hogy a színészek, általában a színháziak anyagi megbecsülése helyreálljon. Vannak olyan fiatal művészek, akik napi megélhetési gondokkal küszködnek. /N. M. K. : Színházról remények és kétségek között. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./
2008. május 5.
Május 4-én fotókiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutatót tartottak Marosvásárhelyen az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében, ahol a Mentor Kiadó frissen megjelent Fénytől fényig című fotóalbumát, illetve a kiállítóterem falain látható fényképeket ismertette Sebestyén Mihály, a kötet előszavának szerzője. Az albumban a néhány éve elhunyt ifjabb Kolcsár Renate felvételei láthatók, aki utazásai során a tájat, az épületeket, templomokat, műemlékeket, a természeti jelenségeket örökítette meg. A marosvásárhelyi származású fotós Svédországba költözött. /Antal Erika: Falra akasztott tárcanovellák. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./
2008. május 6.
Május 5-én sajtótájékoztatón ismertették választási programjukat a sepsiszentgyörgyi polgármesteri székért versenybe szálló magyar jelöltek. Antal Árpád, az RMDSZ polgármester-jelöltje bejelentette: „radikális változtatásokra készül: gondoskodó, ügyfélbarát, szolgáltató, vállalkozó és vállalkozóbarát, illetve kezdeményező önkormányzatot szeretne”. „Sepsiszentgyörgy Erdély legnagyobb magyar többségű városa, ahol ezt meg is kell őrizni” – hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy az 50-es években még Kolozsvár, a 90-es években pedig Marosvásárhely számított annak. Antal olyan intézményrendszert alakít majd ki, amelynek révén a lakosság nemzetiségi összetétele a gazdasági fejlődés ellenére sem változik meg. Csinta Samu, az MPP polgármester-jelöltje kampányában kiscsoportos beszélgetések, és nagyobb, tömegeket megmozgató rendezvények is szerepelnek. Antal levében kérte Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy a kezelésében levő közpénzek ne jussanak politikai pártokhoz. A levelet a korábbi egyeztetések ellenére az RMDSZ jelöltjei nem írták alá. Kovács István, az MPP Kovászna megyei tanácselnök-jelöltje kampánykörútra indul, amelynek első állomásai Kökös és Uzon lesznek. /Kovács Zsolt: Párhuzamos kampányrajt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2008. május 6.
Pápai Páriz Ferenc-díjjal tüntették ki az elmúlt héten dr. Borsa István főorvost, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bőrgyógyászati osztályának vezetőjét Nagyváradon. A Pápai Páriz Ferencről, Erdély hírneves orvostudósáról elnevezett díjat a tudós nevét viselő alapítvány évente 1–3 orvosnak, gyógyszerésznek ítéli oda, kiváló szakmai és tudományos munkájuk elismeréseként. Idén ketten vehették át a szakmai kitüntetést: Sipos Emese, a marosvásárhelyi orvosi egyetem gyógyszerészeti karának előadótanára, valamint Borsa István, csíkszeredai bőrgyógyász főorvos. A kitüntetettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztályának XVIII. Tudományos Ülésszakán vehették át a díjat a múlt hét végén, Nagyváradon. /Forró-Erős Gyöngyi: Szakmai elismerés dr. Borsa Istvánnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./
2008. május 6.
Hatéves huzavona után május 6-án megkezdi sugárzását a Román Televízió marosvásárhelyi területi stúdiója. A helyhatósági választásokig a Marosvásárhelyi Televízió kizárólag választási kampányműsorokat sugároz, a napi egy-egy órás román és magyar nyelvű műsorok gyártása június elseje után kezdődik el. A román közszolgálati televízió eddig Kolozsváron, Temesváron, Craiován és Iasiban működtetett saját programmal jelentkező regionális stúdiókat. Az új marosvásárhelyi tévéadó műsorait egyelőre csak Maros megye területén lehet fogni hagyományos antennával. Az adás hamarosan a különböző kábeltévé-hálózatokon keresztül eljut a térség hat megyéjébe. A területi stúdió létrehozása egy, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között, 2002-ben kötött politikai alku eredménye. „Kissé hosszadalmasra sikeredett a várakozás, de határozottan állíthatom, hogy ha annak idején nem egyeztünk volna meg a PSD-vel, ez a tévéstúdió ma nem létezne” – értékelte a helyzetet Borbély László. Az RTV korábbi elnökei nem támogatták az újabb területi adó létrehozásának gondolatát. Mind a magyar, mind a román szerkesztőségben nyolc riporteri és szerkesztői állást hoztak létre. /Szucher Ervin: Hat év késéssel beváltott ígéret. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2008. május 6.
Marosvásárhelyen rendezték meg a magyar tannyelvű és tagozatos iskolákban tanító testnevelő tanárok negyedik országos tanácskozását. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár beszámolója után a résztvevők számos kérdéssel és javaslattal álltak elő. Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke szerint mindaz, amit a négy évvel ezelőtti az első tanácskozáson célul tűztek ki, megvalósult. Többek között. Az I–IV. osztályban is szaktanár tarthassa a testnevelési órákat. Továbbá az RMDSZ révén sok támogatás jutott sportszerben és tehetséggondozás terén a magyar tannyelvű és tagozatos iskoláknak, és évente megrendezik a romániai magyar középiskolák kosárlabda- és kézilabda-bajnokságát, valamint az atlétikai Péter László- és labdarúgásban a Fair Play kupát. A tanácskozás végén Borbáth István, az RMPSZ Testnevelés és Sport Társulás Egyesületének elnökének javaslatára, az országot régiókra felosztva, képviselőket választottak. Nyugat-Erdélyt (Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyét) Erdei Emese képviseli. /Erdei Emese, a Csiky Gergely Iskolacsoport testnevelő tanára: Testnevelő tanárok országos tanácskozása. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 6./
2008. május 6.
Brassóban elkezdődött kilenc magyar színház, két német színház, az Állami Zsidó Színház és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem találkozója – az Interetnikai Színházi Fesztivál. A román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával intézményesült a rendezvény, megérte a negyedik évét. /Zsehránszky István: Költői vízió németül. Napló a brassói IV. interetnikai színházi fesztiválról. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
2008. május 7.
Május 5-án Marosvásárhelyen mutatta be jelöltjeit a Magyar Polgári Párt. Az MPP a megyében 43 településen indít helyi tanácsosjelölteket, 26 helységben polgármesterjelölteket a június elsejei helyhatósági választásokon. A megyei tanács elnöki tisztségére Tőkés András tanárt jelölték. A felszólalók önmagukat a „polgárok pártjának” és a „bátrak pártjának” nevezték, mert, mint mondták, komoly bátorságra volt szükség ahhoz, hogy vállalni merjék önmagukat. Vállalták „a sajtó nagy részéből feléjük áradó szitokáradatot”, a rendőrségi zaklatást és másfajta fenyegetést, támadást. Tőkés András megválasztása esetén, harcolni fog a korrupció ellen, munkáját transzparencia és médiabarát politika A marosvásárhelyi tanácsosi lista vezetője Kiss István, utána következik Ráduly Levente, Pálosi Csaba és Kelemen Ferenc. A megyei tanácsosi lista első öt helyezettje: Brassai Zoltán, Berekméri Sándor, Szász László József, Dónáth Adél és Seprődi József. /(mózes): MPP- kampánynyitó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 7./
2008. május 7.
Sajtószabadságról, a televíziózás jövőjéről, múltjáról, az erdélyi magyar tévéről tartott előadást május 6-án a Sapientia-EMTE aulájában Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács (CNA) volt alelnöke, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem jelenlegi rektora. Az Európai Unió 2012-ben térne át a hagyományos műsorszórásról az IP-tévére, vagyis az internetalapú tévézésre. Az erdélyi magyar nyelvű tévéadónak nem csak az erdélyi magyarságnak kellene szólnia, hanem legyenek benne átjárások a magyartól a román közösség irányába is, hogy megszűnjön az egymás rendszeres félreértése, közölte. /Horváth István: Eszik-e vagy isszák a sajtót? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./