Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. április 1.
Kitűnő előadás volt az Aradi Kamaraszínház március 29-én bemutatott első önálló produkciója. Befogadó színházról lévén szó, a kamaraszínház előadásait más társulatok hozzák Aradra, de ez a produkció – Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata – itt készült: Tapasztó Ernő, a kamaraszínház kitalálója választotta és rendezte, s „szerzett” hozzá előadót a szegedi Harsányi Attila személyében. Alina Nelega marosvásárhelyi drámaíró, sokadik darabjaként írta meg a Hess-monológot. Hitler bizalmasa, Rudolf Hess életéről van szó. /Jámbor Gyula: Rudolf Hess tízparancsolata az Aradi Kamaraszínházban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 1./
2008. április 1.
A közelmúltban mutatta be Marosvásárhelyen a Yorick Stúdió Tasnádi István Paravarieté című darabját. /Antal Erika: A hétköznapi élet attrakciója. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./
2008. április 2.
Marosvásárhely: Egyformán bizakodó az RMDSZ és az MPP. Meg szeretné őrizni jelenlegi létszámát a marosvásárhelyi önkormányzatban az RMDSZ Maros megyei szervezete, jelezte Benedek István. A Magyar Polgári Párt (MPP) még nem döntött képviselői kiléte felől, Kiss István helyi elnök a jövő hét végéig szeretné véglegesíttetni a listát. Ráduly Levente frissen megválasztott Maros megyei MPP elnök elmondta, hogy mind városi, mind megyei szinten a magyarság által leadott szavazatok mintegy 30 százalékára számítanak. Az MPP megerősítette Tőkés András jelölését a megyei tanács élére. Az RMDSZ már kialakította listáját, a húsz jelöltet a küldöttgyűlés titkos szavazással rangsorolta. Az első három helyet a két alpolgármester, Csegzi Sándor és Bakos Levente, illetve Benedek István frakcióvezető (178) foglalta el. Biztos befutóhelyre került továbbá Dávid Csaba helyi elnök, Törzsök Sándor, Kolozsvári Zoltán, Bálint István és Peti András. /Szucher Ervin: Cél: a többség megőrzése. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./
2008. április 2.
Az RMDSZ egy volt marosvásárhelyi tanácsosát és egy megyei tanácsosát választották meg a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezetének elnöki, illetve alelnöki tisztségébe. Az elnöki tisztségért Berekméri Sándor agronómus mérnök, az RMDSZ volt megyei tanácsosa (2000–2004 közötti időszakban) és Ráduly Levente pszichológus, az RMDSZ volt marosvásárhelyi tanácsosa (szintén a 2000– 2004-es időszakban) szállt versenybe. A titkos szavazás nyomán Ráduly Levente lett a megyei szervezet elnöke. Berekméri Sándort a megyei szervezet alelnökének választották meg. /Volt RMDSZ-esek az MPP-ben. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 2./
2008. április 2.
A marosvásárhelyi tanács múlt heti ülésén fogadták el azt a határozatot, melynek alapján véglegesítettek egy ingatlancserét a marosvásárhelyi önkormányzat és a római katolikus egyház között: a Művészeti Líceum egy épületszárnya és a Horea utcai Európa Gimnázium tulajdonost cserélt. A szerződés szerint a római katolikus egyház átadja a városnak az Európa Gimnázium régi iskolaépületét és a hozzá tartozó 1690 négyzetméteres telket. Ennek fejében az önkormányzat a Művészeti Líceum új épületszárnyát adja át az egyháznak. /(benedek): Ingatlan-cserebere. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 2./
2008. április 2.
Vidám ünnepi műsorral lepte meg közönségét és pártolóit március 29-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előadás és az azt követő aukció valamint a bál bevételét a Székely Színház Alapítvány megalakítására fordítják, hogy megteremtsék a Tompa Miklós Társulat további működéséhez az önállóságot. Kincses Elemér kétségbeejtőnek tartja, hogy az erdélyi magyar színházak repertoárja semmiben sem tér el a magyarországiakétól. Senki nem játszik Sütőt Andrást, nincs határozott koncepciója egyetlen erdélyi társulatnak sem. Lohinszky Loránd szeretné, ha a vásárhelyi színház a hajdani Székely Színház színvonalára emelkedne. /(menyhárt): Bál a színházért. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 2./
2008. április 2.
Áprilisi bolondságok címen tartott egyéni előadóeset Kuszálik Péter közíró, szerkesztő a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdiószínházában „bolondok napja előestéjén”. /Antal Erika: Áprilisi bolondságok Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./
2008. április 3.
Marosvásárhelynek kellene lennie az erdélyi magyarság számára a második egyetemi központnak, Kolozsvár után – hangzott el az Oktatási és nevelési stratégia a nemzetpolitika szolgálatában elnevezésű műhely keretében Kolozsváron. A Reményik Sándor Galériában megtartott kerekasztal-beszélgetésen Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára elmondta, a nemzeti és Kárpát-medencei oktatáspolitika nem egyközpontúnak kellene lennie, hanem többközpontúnak, és az együttműködés közös döntések megszületésében kell érvényesüljön. Szilágyi Pál professzor hangsúlyozta az angol nyelv ismeretének fontosságát. Hozzátette, az elvándorlás a legnagyobb probléma az orvosi egyetemek végzősei körében, akik még el sem végezték a harmadévet, de már Magyarországon biztos, lekötött állásuk van. /Darvas Beáta: Elavult oktatáspolitika? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./ A Sapientia-EMTE biztosan számíthat a magyar kormány támogatására, hangsúlyozta Arató Gergely, kiemelve, hogy a magyar állami támogatással létrehozott és működtetett intézmény kultúra-, tudomány- és anyanyelvformáló erővel rendelkezik. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök kifogásolta, hogy hivatalosan nem létezik „intézményesített”, a Kárpát-medencében élő összmagyarságra kiterjesztett oktatási és nevelési stratégia. „Úgy vélem, hogy a budapesti kormány felelőssége lenne, hogy a magyar tannyelvű oktatási intézmények vezetőivel egyeztetve kidolgozzon egy közös magyar oktatásügyi koncepciót, melynek érdekképviseletét is fel kellene vállalnia” – mondta a püspök. Dr. Szilágyi Pál professzor, a Sapientia-EMTE korábbi rektora felszólalásában hangsúlyozta: a Sapientia terjeszkedése, akárcsak a Babes–Bolyai Tudományegyetem székelyföldi városokban létrehozott fiókintézményei segítenek abban, hogy az ott élő fiatalság a tanulmányok befejezése után otthon, szülőföldjén próbáljon érvényesülni. „Bebizonyosodott, hogy ahol egyetem indul be, megváltozik a város légköre, ez tapasztalható Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen is” – mutatott rá a professzor. /Gyergyai Csaba: Összmagyar koncepciót sürgetnek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./
2008. április 3.
Április 2-án kezdődik a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség legrangosabb rendezvényének számító Tudományos Diákköri Konferencia, az egyetlen olyan erdélyi ülésszak, amelyen a hallgatók anyanyelvükön mutathatják be tudományos tevékenységeik eredményét. A 15. alkalommal megrendezésre kerülő TDK az utóbbi években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. Az erdélyi egyetemek diákjai mellett a budapesti Semmelweis Egyetem, a Debreceni, a Szegedi és a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatói is rendszeresen részt vesznek a konferencián, jelezte Farkas Hunor, az MMDSZ elnöke. Idén 14 szekcióban zajló ülésszakon 100 hazai és 48 külföldi diák mutat be tudományos dolgozatot. Az első díjasok az Oktatási Minisztérium által felajánlott egy hónapos magyarországi kutatói ösztöndíjban részesülnek, a második és harmadik helyezetteknek könyvjutalom jár. A háromnapos ülésszakot közérdekű szakmai fórumok, illetve neves orvosprofesszorok előadásai színesítik. A hatodik, hetedik TDK-ra körülbelül 300 hazai tudományos munka érkezett, az utóbbi években a dolgozatukat bemutatni kívánó erdélyi hallgatók száma egyharmadára csökkent. /Nagy Székely Ildikó: Tizenötödször is TDK. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 3./
2008. április 3.
Tizennyolc év elteltével fordult az RMDSZ-hez segítségért az 1990. március 15-i szatmárnémeti román nacionalista pogrom egyetlen súlyos sérültje, Szűcs Ferenc, mivel állapota ismét rosszabbra fordult. A hatvanöt éves férfi lényegében arra az éves pénzügyi támogatásra pályázott volna, amelyet az RMDSZ a marosvásárhelyi fekete március néven elhíresült erőszakos cselekmények néhány áldozatának nyújt. Az idei támogatásosztásból azonban kimaradt, sőt választ sem kapott kérelmére. A Krónika napilap megkeresésére Markó Béla azt ígérte, felveszi a kapcsolatot az RMDSZ Szatmár megyei szervezetével, hogy tájékozódjon a történtekről. Szűcs Ferenc december óta kénytelen rendszeresen Kolozsvárra utazni orvosi kezelésre. 1990 márciusában kirakatrendezőként dolgozott, és a nemzeti ünnepet megelőző napokban az volt a fő foglalkozásuk, hogy sorra kaparták le a kirakatokról a magyar és a német nyelvű feliratot, mert ahol a felbőszült román fiatalokból álló randalírozó bandák magyar szöveget láttak, azt betörték. A csőcselék őrjöngött, a felbőszült fiatalok csapatokba szerveződtek. Március 15-én olyan volt a hangulat az utcákon, hogy a magyarok nem mertek kimenni ünnepelni. Amikor kollégájával hazafelé igyekezett, egy csapat román nacionalista épp a székesegyházat rohamozta. A csőcselék bekergette az ünneplőket a templomba, amelynek ajtaját késekkel kezdték el vagdosni. Szűcs Ferenc látta, hogy belerúgtak Rozs István püspöki titkárba, aki kiment, hogy lecsillapítsa őket, akkor Szőcs közbelépett, erre orrba rúgták, Szőcs elájult. 50–60 fiatal rugdosta őt a földön. A felbőszült tömeg a mentőautót is megrohamozta, amelyet a sekrestyéből hívtak, úgyhogy alig tudták elszállítani az eszméletlen sérültet. Ha a nővérek nem állnak a sarkukra, a román orvosok nem engedték volna be őt. Súlyos agyrázkódása, orrsövénytörése és rengeteg zúzódása volt, a román sebész, Birlea doktor tizenhetedikén hajnalban mégis kirakta őt a kórházból. Kollégái ezután a mátészalkai kórházba szállították Szűcs Ferencet. Elterjedt a halálhíre, emlékére Sinkovics Imre elszavalta a tévében a Nemzeti dalt. Az akkori verés nem tűnt el nyomtalanul, 1993-ban agyvérzést kapott. Az orvos mondta, úgy tűnik, hogy egy korábbi fejsérülés okozta a bajt, de ő nem merte elmondani, hogy mi történt, mivel a verés után sokáig zaklatták őt, fenyegető leveleket is kapott. Tavaly decemberben több egészségügyi problémát is felfedeztek nála, melyek jó része – például az elsorvadt vese – minden valószínűség szerint a régi sérülések következménye. /Babos Krisztina: Gyógyírt vár a régi sebekre. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./
2008. április 3.
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem április 4–9-e között első alkalommal szerveznek színházi miniévadot, amelyen a román és magyar karok színészhallgatói mellett a bábtagozat is bemutatkozik. A minifesztiválon korábbi előadásokat, illetve egy új produkciót is láthat a közönség. A hat évtizeddel ezelőtti megalakulására emlékező rendezvénysorozattal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem felkelti a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét. /Antal Erika: Színházi miniévad. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./
2008. április 4.
Április 6-án, vasárnap gyakorlatilag lezárul a jelöltállítás az RMDSZ-ben. Április 3-ám már az első kampányindító rendezvényt is megtartották: Marosvásárhelyen Borbély László polgármesterjelölt mutatkozott be. „Szívesen beszélek olyan emelvényről, amelyre Borbély László neve van írva. Neve ma már márkajegy, egészen karakteresen tudjuk mit jelent: képességet adminisztrációra, közigazgatásra, fölkészültséget és elkötelezettséget” – mondta Markó Béla Marosvásárhelyen, Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének kampányindító rendezvényén. Markó meggyőződése, hogy az RMDSZ-nek többségi frakciója lesz Marosvásárhelyen. Borbély László kétnyelvű programtervezetet mutatott be, amely 150 pontban kínál a marosvásárhelyieknek javaslatokat. A Magyar Polgári Párt egyelőre nem nevezte meg vásárhelyi polgármesterjelöltjét. Kiss István, a párt vásárhelyi szervezetének elnöke szerint az is elképzelhető, hogy Borbély Lászlót támogatják, feltéve, ha sikerül egyeztetniük programjaikat. /Kampánystart Borbéllyal. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./
2008. április 4.
Dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE rektor-helyettese nyitotta meg április 3-án a XV. jubileumi Tudományos Diákköri Konferenciát Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. Az 1993-as TDK óta, amikor sikeres államvizsga-dolgozatokat mutattak be, sokat fejlődött ez a diákkezdeményzés, melyen idén 148 hallgatói dolgozat hangzik el. Dr. Módy István marosvásárhelyi származású, Los Angelesben dolgozó agykutató előadásában biztatta a hallgatóságot, hogy a külföldi egyetemeken tökéletesített tudás birtokában térjenek vissza szülőföldjükre. /(bodolai): A múltból a jelent és a jövőt. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./
2008. április 4.
A nyárádmenti Szentgerice lakói szinte egyenlő arányban két protestáns felekezethez, a reformátushoz és az unitáriushoz tartoznak. Előbbi mintegy négyszáz egyháztagot, utóbbi valamivel több mint háromszázötvenet számlál. A két felekezet a színmagyar falu cigányságán is „testvériesen osztozik”. Az unitáriusok a települést Szentgerlicére keresztelték, ami később Szentgericére egyszerűsödött. „Miénk a múlt, a reformátusoké a jövő” – fogalmazott Balázs Sándor unitárius lelkész. Az unitárius gyülekezet öregedik, tavaly hat keresztelő és tizenkét temetés volt. Református kollégája, Rigmányi Benjámin nem küzd hasonló gondokkal. Sokan költöznek a Marosvásárhelytől mintegy húsz kilométerre fekvő faluba. Rigmányi büszkesége a nőegylet, tagjai mindenben segítenek. /Szucher Ervin: Összetartozó protestánsok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./
2008. április 4.
Színes falikárpitok, szőnyegek, függönyök, zászlók, hagyományos és különleges terekben kibontakozó kompozíciók alkotják a tizenkettedik alkalommal Marosvásárhelyen megrendezett Ariadné textilművészeti kiállítás anyagát. Az alkotói fantáziának semmi nem szab határt. Nagy Dalma marosvásárhelyi képzőművész, az Ariadné kiállítás ötletgazdája elmondta, meghívására ötven alkotó jelentkezett. Életre kelt hagyomány címmel április 6-án nyílik az erdélyi népi iparművészet lakástextiljeit bemutató kiállítás Marosvásárhelyen. A Kali Margit gyűjteményéből létrejött tárlaton Csíkszéktől a Mezőségig és Kalotaszegig számos régió népi textilmunkái – falvédők, párnahajak, varrottasok – tekinthetők meg. /Antal Erika: Gyapjúból szőtt képversek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./
2008. április 5.
Marosvásárhelyen a Kövesdomb felett, a Kishegyszőlőben magánterületen ismeretlen tettesek meggyaláztak két sírt. A két sírkövet ledöntötték. /(vajda): Feldúlt sírok Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./
2008. április 5.
Új kiadvánnyal gazdagodott a magyar kulturális sajtó. A budapesti Alexandra Kiadó gondozásában negyedévenként megjelenő Hungaricum célja a határon túli magyar irodalmi, művészeti, tudományos értékek és alkotóik bemutatása. A 196 oldalas, nagyformátumú, színes kulturális magazin első száma a múlt évben látott napvilágot és melléklete az olasz–magyar kulturális kapcsolatok történetét, az Olaszországban élő magyar alkotókat mutatja be. A 2008/1-es szám Erdély-központú, melléklete az Erdélyi szőttes címet viseli. „Az erdélyi magyarság szellemi – kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos – értékeit hiánytalanul bemutatni egyetlen mellékletben nem lehet. Csak hozzákezdtünk, remélve, hogy lesz erőnk és lehetőségünk e fantasztikusan gazdag forráshoz még sokszor visszatérni” – olvasható a bevezetőben. Képet ad a folyóirat az erdélyi magyar irodalomról, az irodalmi műhelyekről, a kolozsvári Helikonról és Szilágyi Istvánról, a marosvásárhelyi Látóról és Kovács András Ferencről, az aradi Irodalmi Jelenről és Böszörményi Zoltánról, a kolozsvári Korunkról és Kántor Lajosról, a csíkszeredai Székelyföldről és Ferenczes Istvánról. A Hungaricum bemutatja a kolozsvári színházat is, a képzőművészet képviselőjeként Kós András szobrászművészt, de szó esik a marosvásárhelyi Teleki Téka kincseiről is. /Németh Júlia: Hungaricumként Erdélyi szőttes. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2008. április 7.
Az RMDSZ központi vezetőségére, az április 8-án ülésező Szövetségi Állandó Tanácsra hárul annak eldöntése, ki legyen a szövetség jelöltje a Kovászna megyei tanács élére. Ez az egyetlen jelentősebb megválaszolatlan kérdés a jelöltállítás folyamatában, miután április 6-án országszerte lezárultak az előválasztások. Kovászna és Hargita megyében azért okozott gondot a jelöltállítás a megyei önkormányzat élére, mert a székelyföldi területi RMDSZ-szervezetek mindegyike igényt tartott volna a tisztségre. Kovászna megyében a felső-háromszéki szervezet Tamás Sándor képviselőt, az alsó-háromszéki Demeter János jelenlegi tanácselnököt indította volna a választásokon. Eredetileg közvélemény-kutatással kellett volna eldönteni, melyikük legyen a jelölt, azonban a felmérés igen szoros eredményt hozott, ezért a két szervezet alkotta Kovászna Megyei Egyeztető Tanácsra hárult ez a feladat. A testület azonban nem tudott dönteni a kérdésben, így a végső szó a SZÁT-é lesz. Megyeitanácselnök-jelöltek: Arad – Király András; Bihar – Kiss Sándor; Fehér – Komáromi Attila; Hargita – Borboly Csaba; Hunyad – Borbély Károly; Kolozs – Máté András Levente; Maros – Lokodi Edit; Szatmár – Csehi Árpád; Szilágy – Csóka Tibor; Temes – Halász Ferenc. Hargita megyében Csíkszék Borboly Csabát, Udvarhelyszék Benedek Árpád Csabát, Gyergyószék Petres Istvánt jelölte volna. Az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa végül Borboly Csabát, a Hargita Megye Tanács jelenlegi alelnökét jelölte a tisztségbe. Polgármesterjelöltek: Arad – Bognár Levente; Csíkszereda – Ráduly Róbert; Kolozsvár – László Attila; Marosvásárhely – Borbély László; Nagyvárad – Biró Rozália; Sepsiszentgyörgy – Antal Árpád; Szatmárnémeti – Ilyés Gyula. /Sojka Attila János: Egyetlen kérdőjel. Országszerte lezárult az RMDSZ-jelöltállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2008. április 7.
Miután lezárult a jelöltállítás az RMDSZ-ben, április 6-án már az első kampányindító rendezvényt is megtartották: Marosvásárhelyen Borbély László polgármesterjelölt mutatkozott be. Borbély László miniszter, polgármesterjelölt a választási szlogennel indított: „Marosvásárhelyért dobban a szívünk. ” A jelölt kétnyelvű programtervezetet mutatott be. A Szociáldemokrata Párt és a Nagy-Románia Párt Maros megyei szervezetei együttműködési egyezséget kötöttek, amelynek értelmében közös jelölteket állítanak mind a vásárhelyi polgármesteri tisztségre, mind a megyei önkormányzati képviselőtestület elnöki tisztségére. Saját jelölteket indítanak mind a liberálisok (PNL) – Marius Ichimet –, mind a demokrata-liberálisok (PD-L). Ez utóbbiak Dorin Florea jelenlegi polgármestert szeretnék újabb mandátumhoz juttatni. /Kampánystart Borbéllyal. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2008. április 7.
A Marosvásárhelyen hét éven át megrendezett Bolyai Alkotótábor résztvevőiről és alkotásaikról készült katalógust mutatták be április 5-én a Kultúrpalotában. A katalógusban százhúsz művész szerepel, életrajzi adatokkal, illetve a kiállított munkák fotóival. Csegzi Magdolna, a tábor egyik szervezője, a katalógus ötletgazdája elmondta, hét éve nemcsak a képzőművészeknek, grafikusoknak, festőknek, szobrászoknak, textilművészeknek, de a tudományok különböző területein tevékenykedő alkotóknak is lehetőséget nyújtanak a bemutatkozásra. /Antal Erika: Albumba gyűjtött művek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./
2008. április 8.
Hárompárti román koalíció készül Maros megyében az RMDSZ jelöltjei, Borbély László marosvásárhelyi polgármesterjelölt és Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnökjelölt ellen. A Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetében április 8-án döntenek arról, elfogadja-e elnöke, Ovidiu Natea javaslatát, miszerint kössön választási egyezséget a Nagy-Románia Párttal (PRM) és a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L). Kelemen Atilla. Az RMDSZ Maros megyei elnöke kifejtette, csalódtak a szociáldemokratákban, akik ismét előrántják a nemzetiségi kártyát. A szociáldemokratákkal az elmúlt nyolc évben jól együttműködtek. Maros megyében ugyanis 2000-től – függetlenül az országos erőviszonyoktól – a két alakulat egymás között osztotta meg a megyei önkormányzat vezetői tisztségeit. Borbély László polgármester-jelölt bízik a vásárhelyi románok bölcsességében, szerinte őket már nem lehet a magyarveszéllyel riogatni. /Sz. E. : Összefogás a magyarok ellen. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./
2008. április 8.
Kiss Kálmán, az évek során több magyar zsebpártot és szervezetet létrehozó, mindig csak választási évben színre lépő politikus /jelenleg a Romániai Székely Szövetség vezetője/ összmagyar koalíció megalakítására intézett felhívást Maros megyében. Egy asztalhoz szeretné ültetni az RMDSZ-t és a Magyar Polgári Pártot (MPP), a közös polgármesterjelölt kiválasztása céljából. – Borbély László képtelen megnyerni a választásokat, fejtette ki. A felhívásra reagálva, Kiss István, az MPP marosvásárhelyi elnöke kikötötte: semmiféle tárgyalást nem kívánnak folytatni a Kiss Kálmán-féle alakulattal. Inkább az RMDSZ-szel szeretnének egyeztetni. Pokorny László, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke leszögezte: „Olyan emberrel, akinek nincs hitele, és aki miatt Fodor Imre elveszítette a 2000-es választásokat, soha nem fogok tárgyalni. ” /Szucher Ervin: Kiss Kálmán tárgyalna, de nincs kivel. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./
2008. április 8.
Április 9-én zárul Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem szervezte miniévad. Gáspárik Attila rektor elmondta: jól teljesített a diákság. Április 6-án az Akadémiai Műhely Ibsen Nóráját mutatta be Patkó Éva rendezésében, Tompa Klárával a címszerepben. A miniévadon volt bábjáték, zenés darab, és vígjáték is. Április 9-én az új zeneterem és bentlakás avatójával, a Symbolon című színházi szaklap bemutatójával, szakmai megbeszélésekkel és gálaműsorral ér véget a miniévad. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Tóték című előadása Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelt a múlt hét végén. Az előadás sikert aratott, Trill Zsolt kárpátaljai színész kitűnő őrnagy-alakítását vastapssal jutalmazta a publikum. A vendégszereplés révén Sepsiszentgyörgyön egy időben két, alapvetően különböző koncepció szerint megalkotott Tóték-előadás létezett, mivel az M Stúdió Florin Vidamski rendezte Tótékja is műsoron van. /B. É. : A Nóra műhelytitkai. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./
2008. április 9.
Nagyobb erdélyi városok RMDSZ-es polgármesterjelöltjei: TÁBLÁZAT. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./
2008. április 9.
A bukaresti táblabíróság visszautasította az ügyészség fellebbezését, ezáltal jogerőre emelte az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzését a romániai politikai pártok lajstromába. Az MPP elnökének sokan szívesen látták volna magát Tőkés László püspököt. Tibori Szabó Zoltán, a lap kolozsvári tudósítója szerint ezt sugallja az, hogy például Marosvásárhelyen a pártot a püspök testvére, Tőkés András, Kolozsváron pedig unokaöccse, Gergely Balázs vezeti. Ha olyan településeken, ahol a magyarság kisebbségben él, az MPP-nek és az RMDSZ-nek nem sikerül egyezségre jutnia, a magyar jelöltek egymást üthetik ki az önkormányzati tisztségekből. /Tibori Szabó Zoltán: Erdélyben kiütheti egymás a két magyar párt. = Népszabadság, ápr. 9./
2008. április 9.
Marosvásárhelyen az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetemen az elmúlt héten tartott a Tudományos Diákköri Konferenciát /TDK/, megtörtént a vezetőváltás az egyetem diákszövetségének élén, a leköszönő Száva Hunor helyét Farkas Hunor vette át, aki grafikont mutatott be a hallgatók által bemutatott dolgozatok számának évről évre történő csökkenéséről. Dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE helyettes rektora elmondta, csökkent a hallgatók érdeklődése a tudományos munka, a kutatás iránt és az oktatók sem álltak a helyzet magaslatán, amit az is tükrözött, hogy a díjak átadásán egyesek meg sem jelentek. /(b. gy.): Hullámvölgyben a hallgatók tudományos tevékenysége? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./
2008. április 9.
Ötezer dollárral támogatja Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium tervét a kanadai Rákóczi Szövetség: tanulmányi házat építenének a Gyergyói-medencében. „Ez a ház a magyarság háza lesz, mi ennek a megalapozásához szeretnénk hozzájárulni” – fogalmazott Ayklerné Papp Zsuzsa, a Rákóczi Szövetség elnöke. A borzonti tanulmányi ház terve három éve kezdődött, miután a marosvásárhelyi iskola diákjai, Borsos Szabolcs tanítványai elnyerték az OTP Fáy András Alapítvány által középiskolások számára meghirdetett pályázat fődíját, 5 millió forintot. Úgy döntöttek, hogy a pénzből tanulmányi házat építenek. A rendelkezésre álló összegből elkészülhet a ház alapzata. /Antal Erika: Épülhet a tanulmányi ház. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 9./
2008. április 10.
Április 9-én Marosvásárhelyre érkezett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, első útja a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre vezetett. „Tisztelettel tartozom Béres András és Gáspárik Attila rektor uraknak, amiért oly sokat tettek a kultúrák közti párbeszédért, a magyar kultúra megőrzéséért. Mivel április 9-én 62 éves a Színművészeti Egyetem, a magyar parlament küldöttsége köszönti az intézmény valamennyi mesterét, valamennyi hallgatóját” – mondta. Az elnök asszony vezette magyar parlamenti küldöttség meglátogatta a Színművészeti Egyetem Stúdió Színpadát, a zeneművészeti karnak otthont adó Pálfy-házat, valamint a Művelődési Palotát. Szili kifejtette, Olteanu házelnökkel való félévenkénti találkozója során a reformszerződésről, az uniós együttműködés témaköreiről folytat megbeszélést. /Lokodi Imre: Ismét Erdélyben Szili Katalin. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./ A csángóföldi program a legfontosabb része Szili Katalin magyar házelnök hivatalos romániai látogatásának, amely április 9-én kezdődött, s amelynek keretében a politikus közös asztalhoz ül román kollégájával, Bogdan Olteanuval is. Április 11-én két házelnök látogatást tesz Csángóföldön. Szili Katalin itt tankönyveket, mesekönyveket, DVD lejátszót, és filmeket ad ajándékba. E látogatás alkalmat ad arra, hogy találkozzék a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetőivel. /Újra itt van Szili Katalin. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./
2008. április 10.
Összecsukható vaságyak, szétfoszlott matracok, besárgult ágyneműk, piszkos zuhanyzófülkék és ablakok, amelyeken befúj a szél, embertelen körülmények – ilyen állapotokat találtak a Maros Megyei Közegészségügyi Felügyelőség ellenőrei a középiskolai bentlakásokban. Arra is volt példa, hogy matrac nélkül, a kemény faágyon aludtak a diákok. A radnóti líceum bentlakásának mosdójában csupán bizonyos időközönként folyik a meleg víz, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum internátusának az ablakain pedig befújt a szél. /Menyhárt Borbála: Nem nyomortelep: középiskolai bentlakás! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./
2008. április 11.
Fontos üzenet, hogy Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke lehetővé tette Románia és Magyarország házelnökének csángóföldi találkozását – mondta április 9-én Csíkszeredában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A megbeszélések témái között szerepel a romániai magyar nyelvoktatás kérdésére. A magyar házelnök felkereste a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, majd Erdély neves művészeivel is beszélgethetett, így Páll Lajos festőművésszel, akinek 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállítását megtekintette Csíkszeredában, valamint Böjte Csaba ferences szerzetessel is. Csíkszeredában Szili Katalin a Sapientia Egyetemen tett látogatást, ahol Dávid László rektor és Hollanda Dénes, a marosvásárhelyi kar dékánja mellett fogadták őt a csíkszeredai karokon dolgozó településkutatók, szociológusok, csángó népcsoporttal foglalkozó kutatók és diákok. A házelnök csángó diákokkal találkozott, majd a csíksomlyói kegytemplom melletti kolostorban látták vendégül. /Szili–Olteanu találkozó Csángóföldön. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./ Szili Katalin Marosvásárhelyen és Szovátán találkozott értelmiségiekkel, művészekkel, Korondon, Farkaslakán és Szentegyházán járt, majd Csíkszeredában felkereste a Csíki Székely Múzeumot, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, a csángó diákok bentlakását és a csíksomlyói ferences barátokat. A Sapientia Tudományegyetem csíkszeredai oktatási helyszínén előbb a Sapientia Alapítvány és az egyetem vezetőivel tárgyalt, majd az egyetem könyvtárában az oktatók és a hallgatók jelenlétében meghallgatta az intézményt, annak programjait bemutató előadásokat. – Ez az egyetem legyen garancia arra, hogy az itteni magyarság hosszú távon is megőrzi identitását – mondta az Országgyűlés elnöke. Este Sepsiszentgyörgyön színházi előadást tekintett meg. /Sarány István: Hargita megyében járt Szili Katalin – Minőségi oktatásért szállt síkra. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 11./