Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. január 29.
Tavasszal elkezdődik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanulmányi házának építése a Hargita megyei Borzonton, jelentette be Bálint István iskolaigazgató. A Gyergyói-medencébe tervezett tanulmányi ház ügye közel három évvel ezelőtt kezdődött, amikor az OTP Fáy András Alapítvány pályázatot hirdetett középiskolások számára. A díjátadásra 2005 júliusában, Budapesten került sor. A bolyaisok pályázatukkal elsők lettek, az 5 millió forint a marosvásárhelyi iskolát illette. A bolyaisok úgy határoztak, hogy az intézménynek többre van szüksége, mint egy fából épült, legfeljebb húsz személy befogadására alkalmas nyaralóra. Az 5 millió forint ugyanis csak ennyire lett volna elég. Megszületett az ötven személy befogadására alkalmas, konferenciateremmel ellátott épület gondolata. Néhány kanadai magyar szervezettől és magánszemélytől kaptak azóta adományként kisebb pénzösszegeket. /Szucher Ervin: Nyaraló pályázatból. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./
2008. január 30.
Hosszas huzavona után bejegyezték a Magyar Polgári Pártot. A Magyar Polgári Szövetség – amely azt követően alakult meg, hogy a Reform Tömörülés Platform 2002-ben kivált az RMDSZ-ből és több részre szakadt – 2005-ben kezdte gyűjteni a bejegyzéshez szükséges szignókat, de csak 2007 augusztusában sikerült elegendő számú aláírást csatolni a bejegyzéshez szükséges iratokhoz. Az MPP az RMDSZ alternatívájaként kíván szerepelni a helyhatósági és a törvényhozási választásokon. Elődje, az MPSZ 2004-ben is indított jelölteket – függetlenként, illetve román pártszínekben –, de értékelhetetlen eredményt ért el. Előzőleg nyilatkozatháború folyt Szász Jenő MPSZ-elnök, illetve Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke között arról, hogy ki legyen az alakulófélben levő politikai párt vezetője. Gazda szerint erre a funkcióra – és egyben az RMDSZ ellenzékének összekovácsolására – Tőkés László a legalkalmasabb. Szász Jenő ellenben úgy nyilatkozott, hogy az EP-képviselői mandátumot nyert püspök számára „lealacsonyító” lenne egy párt ügyvezetői tisztsége. Toró T. Tibor képviselő arra figyelmeztetett, hogy egyelőre nem világos, milyen programmal és milyen csapattal vesz majd részt az MPP a választásokon. Szerinte a Tőkés-féle politikai filozófiára kell majd építeni. 1991-ben megjelent a magyar politikai palettán a Magyar Független Párt, de esélytelenül indult az RMDSZ ellenében. Az 1996-os választások előtt ugyanaz a Kiss Kálmán vezette alakulat a Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártként (RMSZDP) jelent meg az erdélyi magyar politikai palettán, nem több eséllyel, mint korábban. Az akkori sajtó szerint az alakulat a román kormánypárt segítségével „éledt újra”, és az RMDSZ „szavazóinak elhódítását” fogalmazta meg célként saját jelöltek állításával. A 2000-es helyhatósági választásokon nyolcszáz szavazatot szerzett Marosvásárhelyen, amennyi „éppen elég” volt ahhoz, hogy az RMDSZ ne nyerje meg a polgármester-választást. 2004-ben, már nem RMDSZP, hanem az MPSZ által elvitt szavazatok miatt nem lett magyar polgármester Marosvásárhelynek. /Simon Judit: MPP: új párt, sokadik próbálkozás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./ Megjegyzés: Simon Judit állításával szemben 2004-ben Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester a 85. 892 leadott érvényes szavazatból 48. 556-ot szerzett meg. Kelemen Atillára 34. 625-ön szavaztak. /(antalfi): Marosvásárhelyi polgármester-választás. = Népújság (Marosvásárhely), 2004. jún. 8./ Az MPSZ nem indított jelöltet.
2008. január 30.
Dragomán György marosvásárhelyi származású Budapesten élő író, műfordító legutóbbi, A fehér király című regényét 24 nyelvre fordították le. Alig 15 évesen hagyta el a szülővárosát, Marosvásárhelyt. Nemrég hazalátogatva azt mondta, már nem azt találta, amit itt hagyott. Első regénye, A pusztítás könyve öt évvel ezelőtti megjelenése után a kritikusok egy furcsa szót emlegettek: aparegény. Valójában ez nem aparegény, inkább háborús regény. Egy tizenegy éves fiú története, akinek édesapját munkaszolgálatra vitték, az apa hiánya adja a regény vezérfonalát. Tizennyolc novella összefoglaló motívuma a Duna-csatornánál lévő apa hazavárása. /Antal Erika: Egy kétnyelvű világ hangulatai. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./
2008. január 31.
Magyar filozófia, magyar filozófiatörténet – ez volt a témája a Kemény Zsigmond Társaság szokásos, hónap végi összejövetelének, január 29-én, Marosvásárhelyen. Dr. Tonk Márton docens, tanszékvezető, a Sapientia Egyetem kolozsvári karának dékánja Filozófiatörténet és filozófiai kultúra Erdélyben címmel tartott előadást. A Züricher Zeitung naponta közöl filozófiai esszéket, eszmefuttatásokat a régiektől és a maiaktól egyaránt, az erdélyi napilapokban nincs hasonló. Ezért 1994-től többek között az előadó szerkeszti a Kellék című filozófiai folyóiratot, amelynek eddig harminc száma jelent meg. /Nagy Botond: Nemzeti filozófia, magyar filozófiatörténet. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 31./
2008. január 31.
Bartos István műgyűjtő kiállításának ad otthont Marosvásárhelyen a Bernády-ház. Az érdeklődők a kollekció több mint nyolcvan darabját tekinthetik meg. Bartos István, több évtizede gyűjti a festményeket. /Antal Erika: A gyűjtő titkai: pénz, ízlés, idő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 31./
2008. február 1.
Bár nem tartja valószínűnek, hogy Bölöni László edzői pályáját feladja, Tőkés András, a frissen bejegyzett Magyar Polgári Párt alapító alelnöke úgy gondolja, hogy ő lehetne az RMDSZ és az MPP közös polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen. Ha az RMDSZ komolyan gondolja, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármesterjelöltje legyen, "akkor nem ártana közeledési gesztusokban gondolkodni", jelentette ki Tőkés. Tőkés András elmondta, hogy az MPSZ nem alakult át automatikusan párttá, viszont az alapsejtjei az MPSZ sejtjei lesznek. Kijelentette: az autonómia mindig a célkitűzéseik között szerepelt, de lévén szó ilyen nagy horderejű kérdésről, kongresszusi döntés kell hozzá. Ahol a magyarság többségben van, azokban a helységekben saját tanácsosi listákkal indulnak. Egyelőre a párt központi székhelye Székelyudvarhelyen lesz. /(mózes): Az MPP Bölöni Lászlót látná Marosvásárhely polgármesterjelöltjének. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./
2008. február 1.
„Azokon a településeken, ahol csak közös jelöltlista indításával lehetséges a magyar képviselet megőrzése, ott az RMDSZ-szel történő megegyezésre kell törekedünk” – mondta Tőkés András. Marosvásárhelyt és Szászrégent sorolta azon városok sorába, ahol a polgármester-jelölt személyét illetően megegyezés szükséges. „A szászrégeni Nagy András bizonyította városvezetői rátermettségét, négy esztendei teljesítménye a legfőbb érv amellett, hogy megérdemli az újabb mandátumot” – ismerte el Tőkés András. Az MPP alelnökének bejelentésére reagálva Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt mondta: igen jó a véleménye Bölöni Lászlóról, akit azonban meg kellene kérdezni arról, vállalja-e egyáltalán a jelölést. /Király K. László: Bölöni nem is tudja: ő lenne az MPP polgármester-jelöltje. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
2008. február 1.
A magyar kultúra napját ünnepelték január 30-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében. Simó Józsefnek, a Czegei Wass Alapítvány elnökének Maradnak az igazak című előadóestjével az író születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékeztek. Ábrám Noémi elmondta: Marosvásárhelyen 2004 óta ünneplik a magyar kultúra napját, s ebben az EMKE úttörő szerepet játszott, hisz évekig csak ők szerveztek ünnepséget ez alkalomból. Az EMKE emléklappal jutalmazta Lokodi Editet, a Maros megyei önkormányzat elnökét a közművelődés érdekében kifejtett eddigi munkájáért s a Kultúrpalotában folyó újjáépítés kezdeményezéséért. Lokodi elmondta: a nagyterem után – amelyet nemrég avattak fel – idén a tükörteremmel, valamint a kisteremmel folytatják, és az orgonával fejezik be. /Király K. László: „Maradnak az igazak” = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
2008. február 1.
Major Gizella (1940) Marosvásárhelyen élő grafikusművész. Mintegy negyven éve alkot. Munkásságát mutatja be a Major Gizella Műterem-sorozat, 24./Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/, a bevezető tanulmányt szerzője Márton Árpád. /Major Gizella Műterem-sorozat, 24. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./
2008. február 2.
Cristian Diaconescu SZDP-alelnök Marosvásárhelyen kijelentette, kizárja a párbeszéd lehetőségét az újonnan megalakult Magyar Polgári Párttal, amelyet ,,szegregációs politikával" vádolt. Diaconescu ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ ugyanazzal a ,,drasztikus" diskurzussal próbálja meg visszaszerezni választóit. /A szociáldemokraták nem tárgyalnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./
2008. február 4.
Rendkívül veszedelmes kísérletnek, öngyilkos rövidlátásnak nevezte Markó Béla RMDSZ-elnök, hogy a Fidesz-MPP „magyarországi mintára próbálja megosztani az erdélyi magyarságot”. Markó az erdélyi magyar írott és elektronikus média főszerkesztőivel folytatott marosvásárhelyi megbeszélésen kijelentette: a frissen bejegyzett Magyar Polgári Pártot Orbán Viktor Fidesz-elnök és Traian Basescu román államfő egyaránt eszköznek használja fel. „Basescu kapcsán látni kell, hogy ő semmivel sem szereti jobban az MPP-t, mint az RMDSZ-t, pusztán a közösség megosztásának és meggyengítésének lehetőségét keresi. Az MPP bizonytalan társaság, amely Bukarestben és Budapesten próbál támogatást szerezni, mások vállán próbál magasabbnak tűnni: rángatja Orbán Viktor köpenyét, és akkor is dicséri Traian Basescut, amikor erre senki nem kéri” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. /Markó Orbán „rövidlátásáról”. = Krónika (Kolozsvár), febr. 4./ Üdvözölte a Székelyföld helyzete, jövője kapcsán kibontakozott vitát Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Makkai János, a marosvásárhelyi Népújság főszerkesztője úgy vélte, megfeneklett a Székelyföld-vita, ,,intellektuálisan siralmasnak" nevezte az RMDSZ-es politikusok eddigi megnyilvánulásait. Markó kifejtette, a Magyar Polgári Párt bejegyzését sokan úgy értelmezik, mint a reform beindulását a romániai magyar politikai életben, pedig ez éppen az elkezdődött reform leállításának kockázatát hordozza. Szerinte az a jó út, amelyen az RMDSZ jár. /Farkas Réka: Szükség van a Székelyföld-vitára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./
2008. február 5.
A Sapientia EMTE szenátusa Marosvásárhelyen tartott ülésén döntést hozott a 2008/2009-es egyetemi évre meghirdetendő beiskolázási számokról. Ennek megfelelően az Sapientia három oktatási helyszínének (Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár) négy karán összesen 1000 hely várja a felvételizőket, ezekből 416 tandíjmentes, 504 tandíj-hozzájárulásos, 80 pedig teljes tandíjas hely. Nem változtatnak a tandíjak összegén, így azok mértéke továbbra is 200 euró/év marad. Az egyetem szenátusa döntött az EMTE tudományos folyóirata, az Acta Universitatis Sapientiae elindításáról, valamint Dr. Bege Antal docens főszerkesztővé való kinevezéséről is, továbbá mintegy húsz oktatói állás betöltéséről, tájékoztatott dr. Dávid László professzor, rektor. /Új szakok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. = Erdély. ma, febr. 5./
2008. február 5.
Több kollégáját követően Mircea Prozan Maros megyei főtanfelügyelő is megvált tisztségétől. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester szerint Prozan nem volt hajlandó szemet hunyni a beruházások körül folyó törvénytelenségek fölött. A felmondási hullámot Albertini Zoltán főtanfelügyelő-helyettes indította el, aki január 15-én kérte felfüggesztését. Albertini akkor azt nyilatkozta, hogy nem tudott együttműködni munkatársaival. Kifogásolta, hogy felettese nem osztotta el a feladatokat, ami káoszhoz vezetett. Albertini helyett Illés Ildikó lesz a főtanfelügyelő-helyettes. Sajgó Melinda magyar szakos tanfelügyelő is felmondott. /Szucher Ervin: Távozott a főtanfelügyelő. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./
2008. február 6.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) marosvásárhelyi fiókszervezetének legjelentősebb célja a házi beteggondozó-hálózat kiépítése Marosvásárhelyen és megyeszerte, ahol erre szükség és lehetőség van. A Református Asszisztensképző Iskola diákjai az elmúlt évben Marosvásárhelyen 120 idős, beteg és magányos személyt látogattak és ápoltak hetente. Az alapítvány jelentős munkát vállal a továbbképzésben. /Mezey Sarolta: A DKA a házi beteggondozó- hálózat bővítését szorgalmazza. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 6./
2008. február 6.
A Sapientia – EMTE új szakok indítását tervezi: a marosvásárhelyi karon távközlés, számítógépes művelettervezés, tájépítészet és tolmács–fordító szakok, a kolozsvári karon pedig az európai szakjogász-képzés beindításához szükséges engedélyek beszerzését kezdeményezik. /Új szakok a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 6./
2008. február 7.
A soproni Nyugat-Magyarország Egyetem Benedek Elek Pedagógia Karának képviselői egyhetes erdélyi körútjuk során látogattak el Sapientia marosvásárhelyi egyetemre, ahol a pedagógia szak tanáraival folytattak megbeszélést. – A Kárpát-medencei felsőoktatási intézményekkel való aktív partnerkapcsolat feltétlenül szükséges tudományos tevékenységünk fellendítéséhez – fogalmazta meg a látogatás célját dr. Katona György, a soproni egyetem dékánja, aki a továbbiakban közös kutatási és képzési projektek megvalósítását indítványozta. Dr. Kulcsár László, a Nyugat-Magyarország Egyetem társadalom és neveléstudományi kutatóközpontjának vezetője a közös munkacsoportok kialakítását szorgalmazta. A soproni vendégek ingyenes szálláslehetőséget ígértek az erdélyi egyetemisták számára, akik az áthallgatás időszakában szerzett kreditpontjaikat – azonos tantárgyakról lévén szó – saját egyetemükön elismertethetik. Dósa Zoltán adjunktus pozitívan fogadta a soproni kezdeményezést. /Nagy Székely Ildikó: Partnerkapcsolat, nemcsak papíron. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./
2008. február 7.
A közművelődésnek a vidékfejlesztésben játszott szerepéről rendezett kétnapos konferenciát Marosvásárhelyen a Maros megyei EMKE. Erdélyi és magyarországi előadók szólaltak fel február 1-jén és 2-án a Bod Péter Diakóniai Központban szervezett rendezvényen. Fazakas Ildikó programfelelős elmondta, igencsak pozitív visszajelzéseket kaptak. A konferencián sok más szervezettel egyetemben részt vett a Mezőpanit polgármesteri hivatala, a Monográfia Alapítvány, a Porka Színjátszó és Néptánccsoport és a Pro Pambus Mezőpanitért Ifjúsági Egyesület, továbbá a Székely Mezőségi Közkincs Kerekasztal tagjai. A Közkincs Kerekasztalnak lesz folytatása. /Nagy Botond: Közművelődés és vidékfejlesztés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./
2008. február 8.
A magyar nyelvű utcanévtáblák vitát keltettek Marosvásárhelyen a tanács február 7-i ülésén. Törzsök Sándor képviselő tette szóvá, hogy az új utcanévtáblákról hiányzik az utcák magyar nyelvű felirata, a táblákon nincs magyar név, csak az "utca" megnevezés szerepel magyar nyelven. "Ön 2004-ben azt ígérte, hogy a város minden lakójának polgármestere lesz, viszont az új utcanévtáblák kihelyezése cinikus gesztus a város magyar ajkú lakossága iránt" – rótta fel a képviselő Dorin Florea polgármesternek. Dorin Florea visszautasította a vádat, szerinte törvényesen jártak el az új táblák kihelyezése során. Dr. Benedek István képviselő azt tette szóvá, hogy a tanács novemberben határozatban szögezte le, hogy az utcanévtáblákon a magyar utcaneveknek is kell szerepelniük, és elkészült az utcanevek hivatalos magyar fordítása is. Kirsch Attila képviselő elmondta, a Kinizsi Pál utcában a Paul Chinezu név helyett egyszerűen csak Chinezu szerepel. "Van valamilyen köze netán a kínaiaknak a városhoz?" – kérdezte a tanácsos a polgármestertől. A polgármester nem adott választ arra, hogy a tanácsi határozatot miért nem tartották be. /Ingerült szóváltás az utcanevekről. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./
2008. február 8.
Visky András Hosszú péntek című előadása után sor került február 6-án a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj ünnepélyes átadására a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Keresztes Attila, a színház aligazgatója által „levezényelt” ünnepségen az 1992-ben alapított, a színház Művészeti Tanácsának titkos szavazatai alapján odaítélt Bánffy Miklós Vándordíjat Visky András dramaturg, a Művészeti Tanács által 2006-ban alapított Vlad Mugur Vándordíjat pedig Vava Stefanescu koreográfus vehette át. A színház Művészeti Tanácsának titkos szavazatai alapján ítélik oda az előző színiévad legjobb művészi teljesítményéért. Idén a díjat Visky András kapta a Hosszú péntekben végzett írói és dramaturgi munkájáért. Visky András közel húsz éve a kolozsvári magyar színház dramaturgja és Tompa Gábor rendező állandó alkotótársa. Darabjait bemutatták Budapesten, Debrecenben, Marosvásárhelyen és az Amerikai Egyesült Államokban. /Díjátadások a kolozsvári magyar színházban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./
2008. február 9.
Szórólapot terjesztenek Marosvásárhelyen: "Egységes akaratnyilvánítással magyarságunk sorvadása megállítható”. Az is olvasható rajta, hogy Marosvásárhely Székely Tanácsa és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete együtt szervezi meg a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó népszavazást Marosvásárhelyen. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint ez politikai kalózkodás, visszaélnek az RMDSZ nevével. Kelemen hangsúlyozta: „A megyei RMDSZ ilyesmit nem kért. Mi az erdélyi autonómiáról nagyjából tudjuk az emberek véleményét. Ezért is minősítettem ezt az akciót politikai kalózkodásnak. ” /(mózes): Kelemen Atilla: Politikai kalózkodás az MSZT akciója. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./
2008. február 9.
Borbély László minisztert jelöli Marosvásárhelyen polgármesternek az RMDSZ. A fejlesztési, középítkeztetési és lakásügyi miniszter korábban elvesztette a csatát a szövetség helyi szervezetében, de végül egyezséget kötött kihívójával, Csegzi Sándor jelenlegi alpolgármesterrel. Korábban a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet Csegzi Sándort jelölte Marosvásárhely polgármesteri tisztségére. Ezt a döntést megkérdőjelezte a megyei szervezet, végül a felek kiegyeztek. A megállapodás értelmében Borbély a polgármesteri tisztségre pályázik, Csegzi lesz az alpolgármester. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Csegzinek biztosítva van az alpolgármesteri széke. Nem így a Borbély polgármesteri széke, ugyanis a Demokrata Liberális Párt színeit képviselő Dorin Florea jelenlegi polgármester vezet a közvélemény-kutatásokban. A legélesebb versengés minden bizonnyal Székelyföldön zajlik majd. Egyrészt az RMDSZ-en belül lesznek majd nagy csaták, másrészt pedig az RMDSZ és az MPP jelöltjei között is versenyre kell számítani. /B. T. : Borbély Lászlót jelölik polgármesternek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
2008. február 9.
Dr. Borcsa János irodalmi munkásságáról beszélt dr. Szőcs Gézának, a Siculus Rádió vezetőjének. Borcsa János a középiskolában az Ébredés iskolai irodalmi folyóirat szerkesztője volt. Néhai Kiss Lázár magyartanára Kézdivásárhelyen példás tehetséggondozó tevékenységet folytatott a diákok körében. Gyakran fordultak meg írók és előadóművészek a líceumban. Kolozsváron Páskándi Géza költészetét választotta szakdolgozata témájának. Borcsa akkor kezdett közölni könyvismertetőket, később kritikákat különböző lapokban és folyóiratokban. Kritikusi hitvallása: a számára ihletadó művek fontos üzenetének felerősítése hiteles értelmezések, meggyőző értékítéletek megalkotása útján. Kölcsey Ferenc volt a magyar irodalomkritika egyik legszámottevőbb megalapozója. Ő fogalmazta meg Parainesisében: ,,Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is (…), de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. " Borcsa János kritikus, irodalomtörténész /sz. Kézdivásárhely, 1953/ 1976-ban szerzett tanári oklevelet a Babes–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, s ugyanitt doktorált 2000-ben. Magyartanár Szentkatolnán. Kötetei: Megtartó formák (Bukarest, 1984), Szövegközelben – létközelben (Marosvásárhely, 1994), Szövegszigettenger (Kolozsvár, 1997), Méliusz József. Monográfia (Bukarest–Kolozsvár, 2001), Irodalmi horizontok (Kolozsvár, 2005). /Dr. Szőcs Géza: Őrzés és ébresztés Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./
2008. február 11.
Az RMDSZ Borbély László minisztert támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választásokon, a Magyar Polgári Párt /MPP/ pedig megerősítette: Bölöni Lászlót, az egykori sokszoros román válogatott labdarúgót, nemzetközileg elismert edzőt javasolja a tisztségre, aki azonban csak akkor vállalja a jelölést, ha ebben az RMDSZ is támogatja. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke bejelentette: Borbély László regionális fejlesztési miniszterre hárul majd az a feladat, hogy megküzdjön Dorin Florea jelenlegi polgármesterrel. Hozzátette, az RMDSZ az egyik alpolgármesteri tisztségbe továbbra is Csegzi Sándort jelöli. Tavaly júniusban az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmánya Csegzit találta alkalmasnak polgármesterként indítani az idei önkormányzati választásokon. Február 9-én Szász Jenő, az MPP elnöke, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján leszögezte: szerinte Bölöni László lenne alkalmas a tisztségre. „Marosvásárhelyen magyar pártpolitikusnak nincs esélye visszaszerezni a polgármesteri tisztséget, csak egy közösen támogatott, pártsemleges és az etnikai szempontokon felülemelkedni képes független személyiségnek” – magyarázta Szász Jenő „Bölöni elfogadja a jelölést, de csak azzal a feltétellel, ha indulását az RMDSZ is támogatja” – tájékoztatott Szász Jenő. Erre a javaslatra reagálva Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke óvatosan fogalmazott. „Engem elsősorban az érdekel, mit nyilatkozik Bölöni László. ” „A lényeg az, hogy Marosvásárhelyen magyar polgármesterjelölt kerüljön ki győztesen” – jelentette ki. Nyolc pontot javasol 2008-ra az MPP. Az MPP-nek és az RMDSZ-nek meg kellene egyeznie, hogy kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát – ez egyik fő eleme annak a nyolcpontos együttműködési javaslatnak, amelyet Szász Jenő, az MPP elnöke készül az RMDSZ elé terjeszteni. A „Együttműködési charta“ szerint – amely a Nyolc pont 2008-ra címet viseli – a két szervezetnek meg kellene egyeznie abban is, hogy a tavaszi helyhatósági választásokon akkor folytatnak egymással demokratikus versenyt, s amikor az nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Az MPP ennek érdekében szorgalmazza egy „Országos Választási Térkép“ közös kidolgozását, amely felmérné a romániai magyarság erejét. Szászék javaslatára reagálva Kelemen Hunor ügyvezető elnök elmondta: az RMDSZ nyitott a párbeszédre. „Szerintem nem akar semmiféle megállapodást kötni az, aki sajtón keresztül üzeni meg a javaslatait, mielőtt megkeresne bennünket. Szász Jenő ajánlata komolytalan, legalábbis az én meglátásom szerint” – mondta Kelemen Hunor. /Lokodi Imre, Király K. László: Ki rúg majd labdába? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./
2008. február 11.
Együttműködési Charta – A Magyar Polgári Párt javaslata az RMDSZ-nek; Együttműködési Charta Javaslat – „Nyolc pont 2008-ra” tervezet: A Magyar Polgári Párt (továbbiakban: MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (továbbiakban: RMDSZ) mint magyar közösségünk politikai érdekképviseleti szervezetei- tudatában magyar közösségünk közképviseletével vállalt történelmi felelősségüknek, – elfogadva magyar közösségünk igényét a politikai pluralizmus megvalósítására és a választás szabadságának biztosítására a honi magyar politikai közéletben,- egyetértve abban, hogy a politikai pluralizmus és a választás szabadságának alapvető célja magyar közösségünk minden szintű politikai képviseletének bővítése és minőségi megerősítése a felelős verseny és együttműködés jegyében, magyar közösségünk javára és érdekében, az alábbiakban állapodnak meg: 1. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát, amelynek alapja a választópolgárok demokratikusan kinyilvánított akarata. 2. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalja, hogy választási versenyt csak ott és akkor folytatnak egymással, ahol és amikor a jelöltjeik versengése nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Minden más esetben választási verseny helyett választási együttműködésre törekednek. 3. A 2008 évi önkormányzati választásokon a demokratikus verseny és a felelős együttműködés biztosítása érdekében a Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalja, hogy közösségeink számarányaiból és sajátos településszerkezeti viszonyaiból eredő magyar szavazati erő hatékonyságának felmérése és növelése céljából Országos Választási Térképet hoz létre, amely az átláthatóság és kiszámíthatóság jegyében biztosítja a demokratikus választási versenyre és a felelős együttműködésre vonatkozó politikai döntéshozatal szakmai megalapozását. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy az Országos Választási Térkép 30 napon belüli kidolgozására szakértőiket haladéktalanul kijelölik, valamint vállalják, hogy a választási jogszabályok által meghatározott jelöltállítási határidőig a demokratikus versenyt és a felelős együttműködést biztosító valamennyi szükséges politikai döntést egy politikai párbeszéd ás egyeztetés keretében meghoznak és ezen közös döntéseket saját jelöltállítási folyamatukban kötelezően érvényesítenek. 4. Marosvásárhely jelképes városa a magyar választási reményeknek és félelmeknek, ahol a korábbi kudarcok után biztos sikerre van szükség. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezért együttesen és haladéktalanul olyan személyiséget kérne fel, aki minden marosvásárhelyi közös polgármester-jelöltje, olyan jelölt, aki senki által nem kisajátítható, aki ideológiai, etnikai és pártszempontokon felülemelkedve mindenki által támogatható. 5. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kijelentik, hogy a 2008 évi parlamenti választásokon az önkormányzati választásokon megszerzett választói támogatottság arányának figyelembe vételével közös parlamenti jelöltlista összeállítására törekednek, oly módon, hogy az a hatályos választási törvény szerint legkedvezőbb feltételeknek megfeleljen és jelentős mértékben növelje magyar közösségünk választási részvételét. 6. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy 2008-as esztendőben együttesen kezdeményezik az adófizetők pénzéből működő pénzügyi támogatási rendszerek társadalmasítását, azért, hogy az adófizetők pénzeinek közhasznú felhasználásából a pártpolitika maradéktalanul kivonuljon és átadja helyét a közösségépítő és teljesítményelvű társadalmi szervezeteknek. E célból az országos hatáskörű és jelentőségű magyar társadalmi és szakmai szervezetek valamint a történelmi egyházak felkérésével az MPP és az RMDSZ 30 napon belül Civil Egyeztető Fórum összehívását kezdeményezik. 7. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy 2008-as esztendőben kidolgozzák a magyar közösségünk önálló külpolitikai érdekérvényesítési stratégiáját, megteremtik ennek szervezeti kereteit, létrehozzák magyar közösségünk első külföldi képviseleti irodáit. Az MPP és az RMDSZ vállalja továbbá, hogy az „Erdély hazavár” program keretében, 1990 után első alkalommal a nagyvilágban élő valamennyi erdélyi honfitársunkhoz megszólítják és közös erőgyűjtésre hívja őket. Az MPP és az RMDSZ fentiek előkészítése céljából haladéktalanul kijelöli szakértői csoportjait. 8. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy 2008-as esztendőben az erdélyi történelmi örökséghez méltó módon, kezdeményezően és együttesen lépnek fel a 2004 december 5-én megrendült Kárpát-medencei magyar összetartozás és önbecsülés helyreállítása érdekében. Az MPP és az RMDSZ vállalja továbbá, hogy fentiek előkészítése céljából kijelöli szakértői csoportjait. /Együttműködési Charta javaslat. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 11., Erdély. ma, 2008. febr. 10./
2008. február 11.
Több erdélyi felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési szerződést a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara. A soproni küldöttség azzal a céllal kereste meg a Partiumi Keresztény Egyetemet, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának vezetőségét, illetve a csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi részlegeket, hogy bővítsék erdélyi kapcsolatrendszerüket. Az együttműködés elsősorban kutató-, oktató- és hallgatócseréből, valamint közös konferenciák szervezéséből állna. /Marosvásárhely – Egyetemek közötti együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./
2008. február 12.
Szász Jenő, az MPP elnöke javasolta, hogy Bölöni László ismert edző legyen a polgármesterjelölt a marosvásárhelyi magyarok és általában a város lakosai számára. Székedi Ferenc, az ÚMSZ munkatársa ezt ellenzi, emlékeztetve hogy Romániában egyik vagy másik párt parlamenti listáján már megfordultak sportolók, de kevés szavazatot szedtek össze. /Székedi Ferenc: Maros-parti Kalifornia. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./
2008. február 12.
Marosvásárhely kivételével hivatalosan még nem lehet tudni, kik lesznek az RMDSZ, illetve a Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltjei. Egyes településeken – például Nagyváradon – felmerülhet az is, hogy a két alakulat közös jelöltet állítson a választásokon, ezt erősítette meg Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke. Szatmárnémetiben február 19-ig várják a jelöltek jelentkezését, a jelöltállító küldöttgyűlést „valamikor március közepén” tartják, jelezte Kereskényi Gábor, a városi RMDSZ-szervezet elnöke. Szerinte bizonyos, hogy Ilyés Gyula polgármester újabb mandátumot pályáz meg, a polgári oldal pedig várhatóan nem állít ellenjelöltet. Sepsiszentgyörgyön március 30-án szervezik meg az állóurnás előválasztásokat, eddig ketten jelezték indulási szándékukat: Antal Árpád képviselő és Tóth Birtan Csaba, a TEGA vállalat igazgatója. Albert Álmos jelenlegi polgármester immár négy mandátumot tudhat magáénak, idén azonban várhatóan a megyei tanács elnöki tisztségére vagy szenátori mandátumra pályázik. Az MPP szintén előválasztással dönt a jelöltjeiről. Csíkszereda polgármesteri székére RMDSZ-részről Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi polgármester az egyedüli pályázó. Az MPP esetleges csíkszeredai jelöltjeinek kiléte egyelőre rejtély. Székelyudvarhelyen Bunta Levente, Hargita megye tanácsának elnöke az RMDSZ jelöltje. Szász Jenő polgármester, az MPP elnöke korábban azt mondta, még nem döntötte el, megpróbál-e újabb mandátumot szerezni. /Nem sietik el a jelöltállítást. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./
2008. február 12.
Február 9-én Marosvásárhelyen Szász Jenő, a frissen bejegyzett Magyar Polgári Párt elnöke nyilvánosságra hozta a nyolcpontos "Együttműködési chartát". Erről a Népújság kérésére Borbély László régiós fejlesztési miniszter kifejtette véleményét: tárgyalni kell, de nem olyan módon, hogy az a magyarság képviseletének a szétveréséhez vezet. A Magyar Polgári Párt eddig nem bizonyította, hogy az egységet támogatná. Az MPP mellényzsebből előrántott javaslatokkal állt elő. Borbély leszögezte, amennyiben Bölöni László hazajön és Marosvásárhelyen polgármester akar lenni, akkor támogatja, de ebben az RMDSZ-nek kell döntenie, mert az RMDSZ-nek jelöltje Borbély László. /Mózes Edit: Borbély László: A mi ellenfeleink a román pártok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./
2008. február 12.
Gyergyószentmiklós után Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház is bemutatja Federico García Lorca Yerma című tragikus költeményét, az utóbbiban főszerepben Tompa Klára marosvásárhelyi színésznővel. A székelyudvarhelyi előadás rendezője, Csurulya Csongor szerint a Yerma „mai történet, balladai mélységekkel”. A mozgáselemekkel megtűzdelt előadáshoz a Ghymes együttes zenéjét használták fel. Nyilvános beszélgetéssorozatot indít február 13-ától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A De mi lett a nővel? című előadás után a Nézőszemmel című rendezvényen jelen lesznek a produkcióban játszó színészek és a darab rendezője is. /Kovács Csaba: Egy dráma, két olvasat. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./
2008. február 13.
Melyik BL nyeri meg a BL-meccset? Bölöni László vagy Borbély László legyen a marosvásárhelyi magyarság polgármester-jelöltje? A körülbelül fele-fele arányban magyar és román lakosságú Marosvásárhelyen a győzelem alighanem azon múlik, hogy – a saját szavazótábor mozgósításán túl – melyik jelölt képes több szavazatot szerezni a másik oldalról. A mindkét népcsoport körében köztiszteletnek örvendő Bölöni esélyesnek látszik. Jelölésével Szász Jenő kínos helyzetbe hozta az RMDSZ-t, amely vért izzad, hogy Borbély László legyen polgármesterjelölt. Borbély László miniszter jelentős politikai és adminisztratív tapasztalattal rendelkezik, viszont kérdéses, képes-e összefogni a megosztott magyarságot, ha a belső RMDSZ-es szavazást is elvesztette. Ráadásul, a magyarok és románok körében egyaránt nem túl népszerű politikai rendszer kiemelt képviselője. /Chirmiciu András: BL-meccs. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 13./