Régi zene ritmusára (Olasztelek)
A Danielek egykori hajlékának ebédlőjében többségben vannak a bársonyos-csipkés ruhákba öltözöttek, különleges, a mindennapokban csak ritkán hallható zene szól, a táncolók mozdulatai kimértek és elegánsak, fiatal arcukon őszinte mosoly ül. Nem, nem időutazáson vettünk részt: Olaszteleken jártunk, ahova a Kájoni Consort régizene-együttes a letűnt korok zenéjét művelőket és kedvelőket hívta meg, hogy együtt zenéljenek, együtt örvendjenek, s melegítsék közönségük lelkét.
Péntek délután a baróti művelődési ház kistermében az olaszteleki Cygnini együttes vezetésével reneszánsz táncházban lehetett részt venni: angol és francia táncokat mutattak be, majd azoknak, akik elég tehetséget éreztek magukban, tanítottak is. Szombat délelőtt az időjárás nem tartott a szervezőkkel, ezért a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének udvara helyett egy osztályterembe kényszerültek a játszóház iránt érdeklődök. Azoknak lett igazuk, akik nem hagyták magukat az eső által eltántorítani: a tavalyhoz képest nagyobb létszámú gyermeksereg a kézművesműhelyekben fonott ékszert készíthetett, kifesthették Mátyás király címerét, és megismerkedhettek a kor divatjával is. A régi játékok ismételten beváltak, s élményt szereztek azoknak, akik elég ügyesek voltak ahhoz, hogy az eldobott nemezelt karikái gyorsan botra kerüljenek, labdája célba találjon, s szétverődjön a gondosan felállított dobozpiramis, vagy labdáját botjával könnyen végig tudta vezetni a kijelölt úton.
A Daniel-kastélyban összegyűlt vendégeket a Kájoni Consort Egyesület nevében Gyulai-György Éva köszöntötte. Mint hangsúlyozta, ők – ellentétben a nagyszínpadi koncertekkel és fesztiválokkal – kicsit a meghitt házi muzsikálás nyújtotta örömöket próbálják újra eljuttatni az érdeklődőkhöz. Ehhez kiváló környezetet biztosít a Rácz házaspár által gyönyörűen felújított és évek óta rendelkezésükre bocsátott Daniel-kastély. Az esemény főszervezője úgy fogalmazott, a rendezvénnyel céljuk az volt, hogy a megnyugvásra, a természet közelségére vágyók számára – ahogy Berthold Auerbach német író mondta – zenéjükkel lemossák lelkükről a hétköznapok porát. Az este folyamán fellépett a székelyudvarhelyi Riverenza régizene-együttes, a Cygnini ének- és táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Gyűszűvirág régizene-együttes és a házigazda Kájoni Consort.
Lőrinczi György marosvásárhelyi lantos előadást tartott arról – és remek játékkal szemléltette azt –, hangszere miért is volt oly sokáig a hangszerek királya. Az est meglepetéseként az együttesek közösen szólaltatták meg a Kájoni-kódexből származó Pajkos táncot, amit a közönség a kiosztott dalszövegnek köszönhetően énekelhetett is, a táncosok pedig játékukkal teljessé tették az élményt.
Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmaradni és értéket teremteni a szülőföldön
A Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát gyarapító kilenc személyt tüntetett ki az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetést szeptember 15-én ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Csíkszeredai Főkonzulátuson Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki a kitüntetettek közösségért végzett példamutató munkáját értékelte az ünnepélyes átadás során.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át prof. dr. Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével prof. dr. Sipos Emese egyetemi tanárt, Dénes Mihályt, a Máltai Szeretetszolgálat tagját, Oláh Dénes római katolikus főesperest, Dimény András unitárius lelkészt tüntették ki. A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, a marosvásárhelyi Petry húsipari vállalkozás vezetője és Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa vehette át.
Megyénkből öten részesültek az elismerésben, az ő értékelésükről készült az alábbi összeállítás a Csíkszeredai Főkonzulátustól kapott laudációk alapján.
Dr. Csedő Károly professor emeritus a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának korábbi dékánja, a Farmakognózia és Fitoterápia Tanszék nyugalmazott tanszékvezető professzora, a Román Orvostudományi Akadémia rendes tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának tagja. Igazgatója és szakmai vezetője volt az általa alapított csíkszeredai Kájoni János Gyógynövénykertnek, amely szervesen kapcsolódik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folyó oktatáshoz.
Dr. Csedő Károly professzor elsőként tárta fel Erdély gyógy- és fűszernövényeit minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt, munkásságának köszönhetően számos gyógynövény tudományos megalapozottsággal vált a mindennapi orvosi gyakorlat részévé; 1953 óta a mai napig is aktív előadója és kutatója a gyógynövényhatástannak és gyógynövényekkel való gyógyításnak. Kutatómunkájának eredményeit számos találmányban, gyógyteában, gyógynövénykivonatokat tartalmazó készítményben fellelhetjük. Tudományos publikációi több mint 300 közleményben és 20 könyvben jelentek meg, doktori tézisét "A romániai gyógyászati paprika hatóanyagainak a vizsgálata" tárgyban írta. Több nemzedéknyi gyógyszerészhallgató oktatása mellett 19-en szereztek PhD-fokozatot tudományos irányítása alatt a gyógynövényhatástan és gyógynövény-terápia témakörében.
Dr. Csedő Károly pályája során több elismerésben is részesült, 2007-ben kiválósági oklevéllel tüntette ki a Román és a Magyar Tudományos Akadémia közös kutatási eredményeiért. 2012-ben pedig az MTA Arany János-életműdíját vehette át. 1999-ben Csíkszereda város díszpolgárává avatták.
Ft. Oláh Dénes a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllői főesperesség főesperese 1957. január 31-én született Korondon. 15 éves volt, amikor úgy döntött, hogy a papi hivatást választja. Teológiai tanulmányait 1977 és 1983 között végezte, 1983. június 19-én szentelték pappá. Négy évig a kolozsvári Szent Mihály-templom segédlelkésze. Onnan Alsócsernátonba helyezték át, ahol 1990-ig szolgált. Ezt követte hat kihívásokkal teli év a Zsil völgyében, Petrozsényban. Ott tanulta meg a hálaadás és a közösségteremtés fontosságát.
1996-ban másodjára került vissza Kolozsvárra, ahol a Szent Péter-plébánia plébánosa lett, ahol 13 évig szolgált. 2009-ben helyezték át Marosvásárhelyre, előbb plébánosnak, majd főesperesnek, amely tisztségben 2012-ben öt évre újra megerősítették. 2014 pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsú szónoka volt.
Munkájában nagyon fontosnak érzi a lelki élet állandó ápolását. Vallja, hogy lelki háttér nélkül egy pap, de egy hivatalnok élete sem ér semmit. A legnagyobb kihívásnak a magukra maradt öregek, a szétbomlott családok megsegítését tartja. A plébánia tulajdonában lévő Deus Providebit Házban számtalan közösségi rendezvényt szervez. Oláh Dénes mint egyházi író is említésre méltó. A Vasárnap katolikus hetilapban megjelent prédikációi, alkalmi írásai, előadásai, tanulmányai több kötetben jelentek meg. Oláh Dénes papi jelmondata: "Itt vagyok, Uram, engem küldj!" (Iz 6,8). Izajás próféta szavait, vagyis az engedelmességet tartja papi hivatása alapjának.
Dr. Sipos Emese a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának volt dékánhelyettese, egyetemi tanár Marosvásárhelyen született 1966. január 24-én. Egyetemi tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte 1989-ben. 1995-től a MOGYE Gyógyszerészeti Karán tanársegéd, 1998-tól adjunktus, 2004-től docens, majd 2014-től egyetemi tanár. A kar aktív oktatói közül professzori címe jelenleg csak neki van.
A gyógyszerésztudományok doktori fokozatát 2001- ben nyeri el, 2002-től főgyógyszerész. Jelenleg az ipari gyógyszerészet és gyógyszerészeti menedzsment tanszékvezető tanára.
2008-tól a MOGYE Gyógyszerészeti Karának dékánhelyettese és egyben a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás felelős vezetője egészen 2014 áprilisáig, míg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát érő sorozatos jogtalanságok miatt – a többi magyar tisztségviselővel együtt – úgy dönt, hogy tiltakozása jeléül lemond erről a tisztségről.
2015-ben a Gyógyszerészeti Kar akkreditációs folyamatában megbízzák a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának akkreditálásához szükséges dokumentáció összeállításával. Ezt el is végzi, de amikor az egyetem román vezetősége úgy dönt, hogy a román nyelvű gyógyszerészképzés programja esetében a végleges akkreditációhoz szükséges dokumentációt állít össze, őt viszont azzal a feladattal bízza meg, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának csak az ideiglenes akkreditációs dokumentációját készítse el, a kérést megtagadja azzal az indoklással, hogy nem jogos a két nyelven zajló oktatás ilyen megkülönböztetésű akkreditáltatása. Különösen nem indokolt a magyar nyelvű gyógyszerészképzés ideiglenes akkreditálása, amikor 1948-tól csak magyar nyelvű gyógyszerészképzés indult a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a román nyelvű képzés csak 1962-től kezdődött.
Ezzel a határozott kiállásával Sipos Emese megakadályozta, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programja csak ideiglenes akkreditációt kapjon. Ezen feladat megtagadásáért az egyetem román vezetése Sipos Emesét rektori fegyelmi megrovásban részesítette. Ezen büntetésre (és más formai okokra) való hivatkozással az egyetem román vezetői 2016 elején törölték őt a Gyógyszerészeti Kar magyar szenátusi és kari tanácsi jelöltjeinek a listájáról.
Asztalos Enikő néprajzkutató, a volt marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet szakának nyugalmazott tanára, a Kolozs megyei Magyarfodorházán született 1939-ben. Gyermekkorát a Mezőségen, ifjúkorát Kalotaszegen töltötte. A középiskoláit Kolozsváron végezte. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Ugyanazon az egyetemen néprajzból I. tanári fokozati vizsgát tett. A Kriza János Néprajzi Társaságnak megalakulásától tagja. Pályafutása alatt hivatalosan 53 évig oktatott, amíg meg nem szűnt az állása.
A hagyománymentést és a népi kultúra legszélesebb körben való megismertetését rendkívül sokoldalú oktatói és közművelődési munkássága bizonyítja. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életének minden részével és a folklór minden műfajával. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett.
Nagy leleményességgel és szakértelemmel már a diktatúra éveiben iskolai néprajzi múzeumot alapít és szervez, amely nemcsak a magyar közösség számára létfontosságú az identitás megőrzésében, de ezáltal a román és roma tárgyi emlékeket is bemutatja. Munkája során számos díjnyertes gyűjtőcsoportot is szervezett mind tanulókból, mind felnőttekből.
Közművelődési tevékenységének gazdagságát azok a néprajzismertető és - terjesztő előadások is bizonyítják, amelyeket nőszövetségi összejöveteleken, falutalálkozókon, könyvtári eseményeken, népi gyermekjáték-vetélkedőkön fejtett ki. 1993–1998 között a Marosvásárhelyi Rádió néprajzi műsorának állandó, különböző tévéadók néprajzi témájú műsorainak gyakori előadója. 1993-tól a Maros megyei Népújság napilap Erdélyi néprajz című rovatának állandó szerzője, ahol ismeretanyagot és a legfrissebb gyűjtéseit közli.
A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Munkáiból eddig 12 könyvet adtak ki.
Petry Zalán Endre a Primacom Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Marosvásárhely és környékének közismert üzletembere, 1978-ban diplomázott sikeresen a bukaresti Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karán. Lévén egy tősgyökeres marosvásárhelyi mészáros-iparos-kereskedő család sarja, a rendszerváltás utáni esztendőben testvérével és az azóta elhunyt édesapjával megteremtik a Petry húsáruüzem újraalakításának és beindításának feltételeit. Az 1879-ben Petry Zsigmond által alapított létesítmény magánosítása, visszaállítása nem bizonyult könnyű feladatnak, de nem is volt kérdés, hogy ez a cél számára, így hát konokul hitt és dolgozott. Saját tőke felhasználásával megnyitotta az első manufakturális húsfeldolgozót és üzletet. 1996-ban pályázati tőke bevonásával Primacom néven kaput nyitott a ma is üzemelő, modern technikával felszerelt vágóhíd és húsáruüzem. Az áruforgalmazás folytonosságát, valamint a vásárlók egyre növekvő igényét kielégítendő, megfelelő üzletláncot hozott létre Marosvásárhelyen és Székelyföld városaiban. Újabban Kolozsvár is felkerült a Petry-üzletek sorába.
Az igényesen kialakított és barátságos üzletekben alapkövetelmény a kétnyelvűség, valamint a személyzet udvarias és megnyerő viselkedése, amely mindig a cég értékrendjei között szerepelt. A személyzet szakmai ismeretének gyarapítását a közelmúltban létrehozott Petry Akadémia is biztosítja.
A cég megalakulásának 25. évfordulójára Petry Zalán Endre megálmodott és létrehozott egy látványműhelyt és múzeumot. A múzeumban kiállított tárgyak, fényképek ápolják a gazdag és színes mészáros-hagyományokat és Marosvásárhely értékeit. Mindezeket a megvalósításokat az évek során a hivatalos szervek, a kereskedelmi kamara, az önkormányzat, a magyar kormány megfelelő módon értékelte, díjazta. 2016-ban a korábban említett Petry Látványműhely és Múzeum Magyar Termék Nagydíjban részesült, két másik PETRY ZSIGMOND- hentestermékkel együtt.
A Petry vállalkozás elsősorban azért sikeres, mert Petry Zalán Endre személye révén megőrizte a vállalkozás családi jellegét. Legszebb erényei közé tartozik az az ipar- és munkahelyteremtési ambíció, amellyel 250 alkalmazottnak kenyeret biztosít. Nem mellékes, hogy a dolgozók 90%-a magyar nemzetiségű.
Petry Zalán Endre szakmai életével mélyen összefügg hobbija is, ezért évek óta tagja a Kis- Küküllő Borlovagrendnek, valamint az Erdélyi Fehérasztal Lovagrendnek. Kedvenc mondása és életfilozófiája:  "Legnagyobb kaland megmaradni ott, ahol születtünk". Népújság (Marosvásárhely)

Rezidensvizsga – más megoldást kell keresni
A fiatal orvosokat a szakmától elriasztó, idejétmúlt gyakorlatnak nevezte a rezidensvizsgát a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelőségének (DSU) vezetője, Raed Arafat, aki részt vett szombaton a Marosvásárhelyen zajló Gyógyszer-gazdaságtani és Egészségügyi Menedzsment Konferencián.
„A rezidensvizsga fölött már eljárt az idő, lassan el kellene kezdeni más megoldást keresni helyette, főleg azokon a területeken, amelyeken szakemberhiány van. Románia az egyetlen ország, amely hat év egyetem után kiszorítja a pályáról a fiatal orvost, ha az nem veszi sikerrel a rezidensvizsgát. Lehet, hogy aznap éppen fájt a feje, nem érezte jól magát, azért nem teljesített jól. De nem kellene elfelejteni, hogy orvosi diplomája van. És akkor jönnek más országok, befizetnek nekik egy-egy nyelvkurzusra, és vizsga nélkül felveszik őket a rezidensképzésre. (...) Évről évre több száz orvost veszítünk el így” – fogalmazott Raed Arafat. Szabadság (Kolozsvár)

Átvette az EMKE a pusztakamarási Sütő-emlékház rehabilitált épületeit
A Sütő András-emlékház legutóbb rehabilitált épületeit vette át a hét végén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. 
Az egyesület közölte, a nyárikonyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, ezt elismerendő a nyári konyha falán táblát helyezett el az EMKE. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, az egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
Halálának 10. évfordulóján, szeptember utolsó napján emlékeztek az íróra Marosvásárhelyen, a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét idézték fel a sírjánál tartott megemlékezésen, amelyen alig húszan vettek részt. A mezőségi Pusztakamaráson 1927. június 17.-én született Herder-és Kossuth-díjas író, drámaíró 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és Az álomkommandó című dráma. kronika.ro

A civil lakosság is hozzájárult Romániában a zsidók deportálásokhoz
A civil lakosság is hozzájárult az erdélyi zsidók deportálásához - hangzott el hétfőn Marosvásárhelyen. 
Idén is megemlékeztek Marosvásárhelyen, az Izsák Márton szobrászművész alkotta Holokauszt-emlékműnél a romániai deportálásokra. A Maros megyei prefektúra szervezte eseményen a jelenlévők leginkább a marosvásárhelyi eseményeket domborították ki.
Salamon Sámuel mondott káddist (halotti beszédet) azokért, akik a második világháború idején a haláltáborokban, gyűjtő lágerekben, munkaszolgálaton, deportáláskor vesztették életüket. Majd koszorúzás következett, aztán a szónoklatok.
Florea nem bírta ki politizálás nélkül
Lucian Goga prefektus, akárcsak Dorin Florea polgármester arról beszélt, mi vezethetett az 1944-es marosvásárhelyi borzalmakig. Florea úgy fogalmazott, hogy az 1990. márciusi eseményekre gondolva érti, hogy miért deportálták Marosvásárhelyről a zsidó lakosságot.
A polgármester beszédében a harmóniáról, a békés együttélésről beszélt, majd ostorozta azokat a politikusokat, akik nem hajlandók ezt támogatni, akik főleg a választási kampányokban uszítanak.
A civilek felelősségéről is szót kell ejteni
Vasile Șandor történelem tanár ismertette a romániai történténéseket. Elmondta, 1940-41 között 80 ezer romániai zsidó hagyta el az országot, Palesztinába emigrált. Őket már nem követhették otthonmaradt társaik, hiszen 1941-ben több százezer zsidó személyt deportáltak Transznisztriába. A tanár a fiatalok figyelmét szerette volna felhívni az akkori eseményekre, a toleranciára, a másság elfogadására kérte őket - csakhogy alig néhány fiatal lézengett a többnyie idős megemlékezők között.
Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke románul és magyarul fogalmazta meg mondanivalóját, rámutatva arra, hogy az erdélyi deportálásokról beszélnek szívesebben, holott az akkori Romániában már jóval korábban elvégezték a román hatóságok a „tisztogatást”. Gyávaságból, félelemből segédkezett a civil lakosság is, no meg nem utolsósorban kárörömből is – tette hozzá Dub.
Ma a tőlélők közül alig élnek néhányan, azok is elmúltak már 90 évesek, a hóhéraik közül senki nincs már életben. Tehát nincsenek tanúk, de ez mégsem jelentheti azt, hogy megfeledkezhetünk az akkori vészkorszakról – figyelmeztetett Dub László, aki maga is túlélő szülők leszármazottja. Az emlékezés most a következő generációk, a fiatalok feladata, hogy soha többé ne történhessen ahhoz hasonló, ami akkor történt – hangsúlyozta.
Antal Erika maszol.ro

Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben? 
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció. 
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal. 
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét. 
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért.  - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak. 
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen. 
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb.  A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta. 
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne.  Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak. 
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében. 
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért? 
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet.  Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni. 
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés. 
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni? 
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják. 
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel? 
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne. 
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon? 
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni. 
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk..  Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt.  Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem. 
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni? 
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban.  Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra.  A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály. 
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament? 
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni.  Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani. 
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban? 
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat. 
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről. 
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával? 
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni. 
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni?  Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia.  Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro 

Erőss Attila könyvei a Garabontzia Könyvesboltban
A Juventus Kiadó gondozásában második kiadásban jelent meg Erőss Attila Nincs kegyelem című tárcaregénye. A szép kivitelezésű kötetben a szerző a kritikai realizmus eszközeivel rajzolja meg az erdélyi együttélés mozaikját a második világháború utolsó napjai és a következő esztendők tükrében. A könyv fűzött, illetve kötött változata a marosvásárhelyi Szentgyörgy (Forradalom) utca 4. szám alatti Garabontzia Könyvesboltban kapható. A szerző másik két kötete is hamarosan ugyanebben az üzletben lesz megvásárolható. Népújság (Marosvásárhely)

„Egy világ, amelyik szereti az embereket” - Forró Ágnes gyógyító hatású festményei Marosvásárhelyen
Forró Ágnes festőművész, művészetterapeuta szemeket fest a házaknak, hogy azok is figyelhessenek minket. Születésnapi kiállítása október 25-ig tekinthető meg Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Forró Ágnes meseszerű festményei az eltűnőben levő faluképet örökítik meg, megszemélyesítve a házakat, azok berendezését, az évszázadokon át használt tárgyakat. Idén a bálványosi Incitato táborban vett részt Forró Ágnes, itt készültek a lovas képei, de járt Budapesten a Hegyvidék- és Borzonton a Vadárvácska táborban is, majd Sárándon, Mezőmadarason, Zsobokon festett, rajzolt, megörökítette a sok látnivalót.
Korábban, hét évvel ezelőtt keramikusként mutatkozott be egyéni tárlatával Marosvásárhelyen, most pedig sajátos formavilágú, kék, lila, zöld dominanciájú festményei, pasztelljei láthatók a Bernády Házban.
Elsősorban a falusi világ ragadta meg a képzeletét, az ott látottakat meséli el, házainak szemet fest, hogy ne csak mi láthassuk azokat, de azok is figyelhessenek minket. Ahogy Nagy Miklós Kund, a Bernády Ház házigazdája fogalmazott, „nem gonosz világ ez, hanem olyan, amelyik szereti az embereket, kedvesen fogad be mindenkit”.
A dülöngélő házak között az emberek, ember-szerű lények, manók és bábuk is megjelennek, a többi, életet nyert tárgy között. Forró Ágnes elmondta, eddig nem rajzolt embereket, de egyszer csak munka közben „kibújt” az egyik ház mögül „valaki”, egy emberformájú lény, egy bábu, akit meg kellett festenie.
A marosvásárhelyi kiállítás születésnapi alkalomra jött létre, hiszen éppen a napokban töltötte a művész a „kétszer harmincat” – ahogy fogalmazott. A gyógyító művészetről is szólt Forró Ágnes, aki már tizennégy éve művészetterápiával foglalkozik. Az alkotás enyhíti a stresszt, levezeti a feszültséget, ahogy az is jótékony hatással van az emberre, ha csupán művészi alkotásokat nézeget. 
Forró Ágnes munkái a Bernádyban biztos, hogy gyógyító hatásúak: jobb kedvre derítenek, megmosolyogtatnak, ezért is érdemes megnézni a kiállítást.
Antal Erika maszol.ro

Megkezdődött Tőkés érdemrendpere Bukarestben
Megkezdődött a bukaresti táblabíróságon annak a közigazgatási pernek a tárgyalása, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – tájékoztatta az MTI-t kedden Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
A bizonyítási indítványok előterjesztésére nem kerülhetett sor, mivel beavatkozott a perbe a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága, amelynek javaslatára Klaus Johannis államfő márciusban visszavonta a kitüntetést. Mivel erről az egyik alperest, az elnöki rendeletet ellenjegyző miniszterelnököt jogi képviselő híján nem lehetett helyben kiértesíteni, a bíróság halasztást rendelt el.
Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Mivel csak a Románia Csillaga többi kitüntetettje kérheti az érdemrend visszavonását, a kitüntetés szociáldemokrata birtokosainak feljelentésére összeült az érdemrend becsületbírósága, amely megállapította, hogy Tőkés László – aki szerintük nem ismeri el a román alkotmányt – méltatlan a kitüntetésre. „Tőkés László azt 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett elévülhetetlen történelmi érdemeiért kapta meg a kitüntetést a huszadik évfordulón, nem pedig azért, hogy fogja be a száját" – magyarázta az MTI-nek Kincses Előd, miért tartja a felperes törvénytelennek az érdemrend visszavonását. Hozzátette: az alkotmány garantálja a véleménynyilvánítási szabadságot, tehát akkor sem lett volna indokolt a történelmi érdemek lenullázása, ha igaz lenne, amivel feljelentői megvádolták. A marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett: tizenkét olyan embernek van a birtokában a Románia Csillaga, akiket börtönbüntetésre ítéletek, élükön Adrian Năstase volt miniszterelnökkel, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést, de nem tették meg. „A pernek nincs anyagi vonzata, azt Tőkés László kizárólag a temesvári forradalom szellemének védelmében folytatja" – hangsúlyozta Kincses Előd. A következő tárgyalást november 8-ára tűzte ki a bukaresti táblabíróság. kronika.ro Erdély.ma

Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma

500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)

Lassan, mert lészen csillagfordulás
A marosvásárhelyi könyvtárba öröm volt menni, mert az egyedülálló szépségű Kultúrpalotát gazdagította a sok papirosra rótt tudománnyal. Most is szemem előtt látom az egész falat betöltő díszes írást, amely gyerekkoromban lenyűgözött: „dolgozni csak lassan, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.”
Évekkel később meglepődve fedeztem fel, hogy József Attila versében – tőle van az idézet – nincs ott a „lassan” szó. Nehéz feltételezni, hogy könyvtárosok ennyire tudatlanok legyenek, inkább amolyan freudi elszólást sejtek a hiba mögött, amikor valaki ösztönösen kimond valamit, amit ott, legbelül érez. Erdélyi román honfitársaink is gyakran vicc tárgyaként szerepelnek a lassúságuk miatt. És igazuk van. Miért sietnénk?
Ezerszer hallottam a figyelmeztetést: ne fuzsituskodj, lassan járj, tovább érsz! Lényegében azt jelentette: fiam, bízzál, hogy idővel a dolgok helyükre kerülnek. Ahogy a földműves nem kapirgál az elültetett mag után, mert tudja, hogy bizonyosan elérkezik a termés. Valószínűleg ezzel a bizalommal rejtettek szüleim is a padláson hétpecsétes ládában (gondolták ők, gyerekjáték volt tolvajkulccsal kinyitni) tiltólistán levő könyveket, folyóiratokat, képeslapokat. – Majd egyszer meglátod, és megérted – válaszolták kérdésemre, mi van ott.
Láttam ugyan, de nem értettem. Miért kell eldugni egy Farkasverem című regényt? Vannak, akik ma sem tudják lenyelni a szerzőt, Wass Albertet. A minap egy ilyen újságíró kácsorogva-vicsorogva háborgott, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (többek, sokak mellett) róla is megemlékezik. Miért van kétszáz szobra? Lassan mondom, érthetően: mert szeretjük. Mint az édesanyát, mint a hargitaillatú anyaföldet. Csak. És mert, amint ő írta: „lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia:/ megméretik az embernek fia”, és a dolgok lassanként a helyükre kerülnek.
Néha egészen cinikus módon derül ki az igazság – nemrég hackerek fedték fel, hogy „civil” szervezetek és irgum-burgum-dörgedező médiasztárok tulajdonképpen Soros-pénzen működnek. Lám-lám, ingyen gazember sem lesz az emberfia. Meg hogy élsportolók (különös, mind nyugatiak) vígan doppingoltak, de orvosi engedéllyel. És ha még fordulnak a csillagok, milyen megméretés lesz…?
Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Pető-módszer Háromszéken
Ötödik alkalommal tartottak háromhetes fejlesztő foglalkozásokat a budapesti Pető András Főiskola gyógyítói Sepsiillyefalván, a hét végén zárult terápián naponta harmincegy gyermek és tizennégy felnőtt vett részt. A zárónapra a helyszínre érkezett Csuka Pál, az intézet külkapcsolatainak felelőse is, aki érdeklődésünkre megerősítette: jó úton halad az első határon túli kihelyezett képzőközpont előkészítése, jövő szeptemberben elindul a hároméves, másoddiplomás oktatás az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakónia Alapítvány (KIDA) központjában.
Az eredmények magukért beszélnek
A központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek fejlesztését célzó konduktív pedagógiai módszert alkalmazó Pető András Főiskola munkatársai első alkalommal 2014 októberében végeztek kihelyezett kezeléseket Erdélyben, majd  Sepsiilyefalva után Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is elindították a programot. Az említett helyszíneken félévente három-három hetes időszakokban foglalkoznak gyermekekkel és felnőttekkel. Az eredmények maguktól beszélnek: múlt héten például egy három és fél éves kisfiú – akit mind az öt alkalommal elvittek szülei Illyefalvára a  Pető-gyógykezelésre – először tett meg segítség nélkül több métert, egy hasonló korú kislánynál, akit korábban ölben hozott az édesanyja, szintén hasonló fejlődést tapasztaltak – meséli Nagyné Péter Éva visszajáró terapeuta. Az ingyenes lehetőségbe sokan kapaszkodnak, hisz Romániában csupán évente kétszer tíz gyógytornát finanszíroz egy betegnek az egészségbiztosító pénztár, míg Magyarországon  az érintettek egész évben térítésmentesen vehetnek részt a kezelésben. 
Csuka Pál lapunknak elmondta, a Pető Intézet (szívesen használja az intézet köztudomásban meghonosodott régi nevét) féléves kortól vesz fel gyermekeket, felnőtteket pedig akár kilencvenkilenc éves korig. A rendszer végigkíséri a gyermeket, megkezdik a korai fejlesztést, és ha állapota annyira javul, akkor normál bölcsődébe, később óvodába mehet, és majd külsősként viszik őt gyógykezelésre, ha nem, akkor az intézet óvodájában, iskolájában tanul bentlakóként, és hét végén engedik haza – magyarázza a szakember. Az intézetben ugyanazt a tananyagot követik, mint Magyarország bármely óvodájában és iskolájában, amit kiegészítenek a napi gyógyító gyakorlatok. Az iskola nyolcosztályos, és lehetőség van még utána két esztendőre maradni, ami egyfajta előkészítő a középiskolára, illetve előfordul, hogy a gyermek két év alatt végez el egy tanévet, és akkor maradhat tizennyolc éves koráig.  A Pető Intézetben sem a gyermekeknek, sem a felnőtteknek nem kell fizetniük a gyógykezelésért, az intézet állami finanszírozással működik. Magyarország százötvenkét településén és a legtöbb kórházban működik Pető-konduktor, aki végezheti a fejlesztést, de magánintézményekben, civil szervezetek által működtetett kezelőközpontokban is dolgoznak Pető-terapeuták – tájékoztatott Csuka Pál. Intézetük eddig közel kétezer gyógyítónak bocsátott ki diplomát, jelenleg kétszázötven konduktor dolgozik náluk. Száznegyven diák bentlakó, még közel nyolcvan iskoláskorú bejáró, az óvodába több mint százan járnak, közülük két csoport bentlakó. A Pető Intézetben naponta négy-ötszáz gyermekkel és felnőttel foglalkoznak.
Kérdésünkre, hogy mitől más a Pető-módszer, mint a többi hasonló gyógyító terápia, a szakember részletezte: „A kulcsszó itt is a mozgás, a mozgatás, de nem mindegy, hogy miként. Ez nem egy passzív tornásztatás, masszírozás, nem az izomra akarunk hatni, hanem meg akarjuk tanítani a gyermeket járni, enni, viselkedni, és ehhez sokféle eszközt használunk. Konduktoraink énekelnek a gyermekekkel, beszélnek velük, játszanak, kognitív tevékenységektől a mozgásig mindenre megpróbálnak egyszerre hatni. Csoportban foglalkozunk velük, így látják egymást, hogy ki hogyan halad, és ez ösztönzőleg hat. Az agyat próbáljuk arra kényszeríteni, hogy újból vegye fel a funkciókat és dolgozzon. Tehát a gyermeket, a felnőttet megtanítjuk, hogy maguk végezzék a gyakorlatokat a mi segítségünkkel.” Hároméves oktatóprogram
Évente hetven-nyolcvan, esetleg kilencven hallgatót vesznek fel a főiskolára, de időközben harmaduk lemorzsolódik, mert kiderül, hogy alkalmatlan erre a hivatásra, vagy rájön, hogy nem jól választott. Többen amiatt jelentkeznek, mert arról értesülnek, ezzel a diplomával külföldön nagyon jól kereső álláshoz juthatnak, de ha kiderül, hogy nem igazán nekik való ez a munka, félbehagyják a tanulást, ha pedig nagyon ügyesek, már negyedéven van szerződésük – magyarázza Csuka Pál. Magyarországon a képzés négy évig tart, negyvennyolc százaléka gyakorlat. Az erdélyi oktatóprogramot háromévesre tervezik. A KIDA-val közösen
Tizennyolc éve építi Csuka Pál a Pető Intézet nemzetközi kapcsolatait, és rádöbbent, hogy míg Ausztráliától Amerikáig sok helyen segítenek a beteg emberen, a Kárpát-medencében nem kerestek partnereket – így kezdeményezték a kihelyezett kezeléseket, és ezek eredménye, valamint a külhoniak részéről megfogalmazott igény indította el egy határon túli képzőközpont létesítésének gondolatát. Mivel az illyefalvi KIDA-val létesítették  az első erdélyi munkakapcsolatot, és az alapítvány fogadókészséget mutatott a képzésre, az intézet vezetősége júniusban rábólintott, hogy jövő szeptemberben induljon az oktatás. A döntés tehát nem új keletű, adott időben lapunk is tájékoztatott erről, de az előkészítés részleteit azóta is folyamatosan egyezteti a két fél.  Felmerül a kérdés, hogy miért nem Budapesten képeznek határon túliakat erre a gyógyító technikára, hisz a Pető Intézetben erre minden feltétel adott? A válasz egyértelmű: „Nem az a célunk, hogy Magyarországon képezzünk erdélyieket és majd külföldre menjenek, hanem olyanokat képeznénk, akiknek itthon kötődésük van, rendelkeznek egy oklevéllel, és itthon szeretnének boldogulni.”  Tegyük hozzá, a képzés gyakorlati részéhez mozgásukban korlátozott gyermekekre és fiatalokra van szükség, ők lesznek a gyakorlóiskola páciensei, akik ezáltal folyamatos fejlesztéshez jutnak. Ehhez a KIDA az épületei alkalmassá tételével és szervezéssel járul hozzá.
Kató Ibolya programfelelős lapunknak elmondta, a gyermekfalu kiüresedett házait alakítják át egyrészt a fejlesztő foglalkozások számára, másrészt szálláslehetőséget biztosítanak a távolról érkező hallgatóknak és a pácienseknek. Szeretnék, hogy minél nagyobb szórásból jelentkezzenek a hallgatók, hogy majd minél szélesebb körben végezzék ezt a munkát. Mivel a gyakorlati oktatáshoz biztosítaniuk kell a beteganyagot, ami felelősséggel jár, a gyermekek szüleivel és a felnőtt páciensekkel szerződést kötnek, hogy vállalják a jelenlétet a teljes időszakra. Másoddiplomás képzésről van szó, pedagógusokra, pszichológusokra, különböző oktató foglalkozásúakra számítanak, az alapképzésen szerzett ismeretekre alapoznak, ezáltal is rövidül a tanulmányi időszak. Kató Ibolya elmondta, az első végzős évfolyam a Pető András Főiskolától kapja az oklevelét, de ezzel már elindulhatnak a képzés hazai akkreditálásáért, ami később lehetővé teszi a diplomák honosítását. „A mentálhigiéné területén már elértük, hogy a hároméves, ötszázhúsz órás képzés megfeleljen a mesteri fokozatnak, ugyanerre a mintára lehetne mesteriként működtetni a Pető-képzést is” – véli Kató Ibolya.
Az már biztos, hogy a Pető András Főiskola komolyan gondolja a módszer kiterjesztését a határon túli területekre, egyrészt a már folyamatban lévő terápiás hetek által, másrészt a kihelyezett képzés révén, a magyar kormány jelenleg is finanszírozza az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági gyógykezelést, következik Felvidék bevonása, a képzéshez is tetemes támogatást ígért, de majd rajtunk is múlik, ki tudjuk-e használni ezt a rendkívüli lehetőséget. Vállalkozók, civil szervezetek segítségére lesz szükség, hogy azok is hozzáférjenek a képzéshez, akik támogatás nélkül nem tudják feladni állásukat azért, hogy tanuljanak, illetve, hogy azok is részesüljenek fejlesztésben, akiknek az utazás, az otthontól távolmaradás költségeire nem jutna.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az András Lóránt Társulat évadnyitója
Mozgó Téglák varázslata
Számos táncszínházi produkcióval, kiállítással, koncerttel és egy slam poetry-esttel ébred ezekben a napokban a marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos (Braila) utca 10. szám alatti romos épület. Az egykori ortodox zsinagógában, a Tánc és Kortárs Művészetek Házában működő, alkotó András Lóránt Társulat tegnap indította évadnyitó rendezvénysorozatát. A 2. Moving Bricks, azaz Mozgó Téglák kínálatát sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
– Másodszorra hoztuk létre a rendezvénysorozatot, ez lassan hagyomány – jegyezte meg a számos művészeti ágat felölelő program körvonalazása előtt András Lóránt, a társulat vezetője.
– Az idei Moving Bricks mottója kicsit mintha a tavalyi szinonimája lenne. Továbbra is várjuk, hogy a város, a megye, az ország, a közösség gyakorlatilag is tudomást szerezzen a létezésünkről, és ezt ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezze. Ezért a mottónk, átvitt értelemben: Godot-ra várva – mondta András Lóránt, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt esztendőben elég sok előrelépés történt a társulat életében, most már – az elektronikai berendezéseknek köszönhetően – meleg van a helyiségekben, ahol az alkotói munka zajlik, és nincs sok hátra a fűtésrendszer beszereléséig. A társulatvezető a civil támogatást és az ügy mellé állt néhány cég segítségét is megköszönte.
Bár a rendezvénysorozat a – naponta délelőtt 10 órától délután 3 óráig zajló – ALT Dance Workshoppal már a sajtótájékoztató előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitóra délután került sor. Ez alkalommal nyílt meg Fekete Zsolt Lovacska Fekete Zsolt című, személyes hangvételű kiállítása, amelyet Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus méltatott, valamint Bálint Ákos Tájkarcaim című fotóinstallációja.
Az elkövetkező napokban középiskolásoknak is szóló workshopoknak, illetve saját élményeken alapuló előadásoknak ad otthont a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, és természetesen művészi pillanatokban sem lesz hiány.
A vasárnapig tartó Moving Bricks minden estéjén egy-egy táncszínházi előadás látható. Tegnap, a nyitónapon Vetési Orsolya rendezésében az Órák című produkciót lehetett megtekinteni, ma este 7 órakor A patkány esküvőjére várják a nagyérdeműt. Az előadást egy fiatal csapat, Joó Renáta, Szabó Franciska és Kányádi György állította színpadra. Pénteken szintén este 7 órától a Making Off táncszínházi demonstráció közönsége megtapasztalhatja, hogy egy óra leforgása alatt hogyan születik meg a semmiből egy előadás. Szombaton este ugyanebben az időpontban a Dabóczi Dávid rendezte, koreografálta Next látható, vasárnap pedig szintén 7 órától egy világot járt, fesztiválokon díjazott előadást, a Györfi Csaba által színpadra állított Fade Out-ot lehet megtekinteni.
A táncszínházi produkciókat koncertek követik, erről a rendezvény szervezésében részt vevő Vox Novum Egyesület elnöke, Fülöp Tímea számolt be.
A Mozgó Téglák első napján – a hangszereivel egy egész zenekart megszólaltató – Boldizsár Szabolcs Fekete-tenger 2015 című produkciójával varázsolta el hallgatóságát, ma este 9 órakor a Kiss, Nagy & Veress Trio blueskoncertje hallható. Pénteken szintén 9- től Koszika és a Tiberius Quartet tangóestre várja a nagyérdeműt.
– A péntek esti mozzanat egy jövőbeli nagy projekt előfutára – árulta el a társulatvezető, majd újra Fülöp Tímeáé volt a szó.
Szombaton fél 10-től a Koszika&The Hotshots koncertezik. Vasárnap este 9-től Varga András és Asztalos Zsolt flamencoestje, 10 órától Pásztor Márk koncertje kezdődik. A Mozgó Téglák izgalmas színfoltja a NEST szombaton fél 9-kor kezdődő Slam&Dance Poetry-estje – hallhattuk Fülöp Tímeától, aki arra is kitért, hogy a Vox Novum több mint egy éve működik együtt az András Lóránt Társulattal.
– Nagyon megszerettük ezt a projektet, a társulatot, a házat. Ez egy romos épület, mégis észre lehet venni benne a sok lehetőséget. Nagyon gazdag programot sikerült közösen létrehoznunk, amelyet idén a Maros Megyei Tanács is támogat. A koncertekkel, zenei produkciókkal közösségi hangulatot szerettünk volna kialakítani – mondta a Vox Novum Egyesület elnöke.
– A célunk a tánc körül ötvözni a művészeti ágakat. A dinamika, a színek, hangok gyökerét keressük egy mind a magyar, mind a román közönség számára érthető nyelven. Azt szeretnénk, ha a Tánc és Kortárs Művészetek Háza egy univerzális hely lenne. A Moving Bricks azt jelképezi, hogy a kezdeményezéseinkkel egy kicsi téglát szeretnénk hozzátenni ahhoz, amit mások megálmodnak – mondta a sajtótájékoztató végén a társulat vezetője.
A Mozgó Téglák esti rendezvényeire, az előadásokra és koncertekre 20 lejes napijeggyel lehet belépni, diákok, egyetemisták számára egy jegy 15 lejbe kerül. A rendezvénysorozat bevételéből a Tánc és Kortárs Művészetek Házában zajló munkálatokat szeretné befejezni az András Lóránt Társulat.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)

Sorra veszi célba a DNA a legnépszerűbb magyar önkormányzati vezetőket
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester az utolsó azoknak a népszerű magyar önkormányzati vezetőknek a sorában, akiket a korrupcióellenes ügyészség meghurcolt és hosszabb-rövidebb ideig ellehetetlenítette a munkájukat. Szembetűnő, hogy közben a több százezer eurós károk okozásával és nagy összegű csúszópénzek elfogadásával gyanúsított román polgármestereket (mint például Dorin Florea vagy George Scripcaru) egyetlen percig sem tiltottak el hivataluk gyakorlásától.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) elsők között a csíkszeredai városvezetést fejezte le. Ráduly Róbert polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokos alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják. Ráduly emiatt le is mondott a tisztségéről, majd idén fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat, és visszatérhetett a hivatalába.
A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester a 2007–2014-es időszakban „jogosulatlan előnyben részesítették” a Topo Service céget, mert állítólag – több részletben – indokolatlan kifizetéseket engedélyeztek e cég számára, amelynek az általános kataszteri munkálatok elvégzésére volt szerződése. Annak ellenére, hogy nem teljesültek a műszaki és a törvényi feltételek, az Országos Kataszteri Hivatal megtagadta a munkálatok átvételét.
Az ügyészek vádjai azonban nevetségesnek bizonyulnak. A dossziéban nincsenek konkrét bizonyítékok az állítólagos bűncselekmények elkövetésére. Az ügycsomó szerint az ügyészek ugyan 2000 eurónyi készpénzt megjelöltek a tettenérés megszervezése érdekében – tettenérés viszont nem történt.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a pályázatértékelő bizottság elnökeként szabálytalanul ítélte oda a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária középiskolák felújítására és korszerűsítésére vonatkozó, 18 millió lej értékű és a Regionális Operatív Programból finanszírozott szerződést. A nyomozók szerint az alpolgármester cserében kedvező feltételekkel részesült építőipari szolgáltatásokban a nyertes cégtől.
Nyelvészkedő ügyészek – hatmillió eurós veszteség
A DNA Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád ellen is vizsgálatot folytatott. A házkutatást követően az ügyészek kihallgatásra Bukarestbe vitték a városatyát. A vádhatóság szerint „bűne” az volt, hogy 12 millió eurós szerződést kötött az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bankkal városfejlesztésre, és az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A bank folyamatosan ellenőrizte és teljesen rendben találta a pénz elköltését, de a DNA azt állítja, hogy a polgármester nem a pénzintézetet, hanem a hitelért garanciát vállaló román államot károsította meg.
Az ügyészek abba is belekötöttek, hogy a hitelszerződésben a Romániában használatos ellenmérnöki tevékenység szakkifejezés helyett a Nyugat-Európában elfogadott konzultánsi tevékenység kifejezést használtak. Szerintük ugyanis az nem lehetséges, hogy a konzultáns biztosítsa az ellenmérnöki tevékenységet, a polgármester pedig hiába érvelt azzal, hogy ez így működik a nagy európai uniós projektek esetében.
Az Antal Árpád elleni vádaskodásnak elsősorban a város lakossága látja kárát. A 12 millió eurónak ugyanis csak kevesebb, mint a felét sikerült lehívni, a többi összeget pedig feltehetően már nem használhatják fel. Egyébként a vádak légből kapottságát is bizonyítja, hogy a polgármestert egy időre felfüggesztették a tisztségéből, de végül visszatérhetett a hivatalába. Rádulyhoz hasonlóan szintén fölényesen nyert az önkormányzati választásokon.
Sajátos szóhasználat
Gergyószentmiklós polgármestere, Mezei János ellen olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta az elöljárót, akit hosszú időre eltiltott hivatali gyakorlásától, és idén már nem is indult a választásokon.
A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt, és amely nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül.
A zsarolás ténye – a vádhatóság szerint – abban merül ki, hogy a városatya a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről, a sikkasztásra való felbujtást pedig akkor követte el, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének videofelvételét.
Florea, Scripcaru tisztségben maradhatott
Most pedig Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ színeit képviselő Horváth Anna következett, akit hatvan napos hatósági felügyelet alá helyeztek és eltiltották hivatal gyakorlásától, befolyással történő üzérkedés gyanújával. Az ügyészek azt állítják, hogy az alpolgármester egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének kibocsátásáért 60 darab fesztiválbérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben, amelyekkel a választási kampányában segédkező önkénteseket akarta jutalmazni. Euróban számolva az összeg 4500 eurónak felel meg.
Kettős mércére vall, hogy miközben Horváth Anna be sem mehet a városházára, a három korrupciós dossziéban is megvádolt Dorin Florea továbbra és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal élén maradhatott. Az ügyészek szerint fiával együtt egy üzletembernek adott kedvezmények fejében mélyen a piaci áron, 74 ezer euróért megvásárolt lakást röviddel később 130 ezer euróért értékesítettek. Ugyanakkor a város atyja egy húszezer négyzetméteres telek sportegyesületnek való ingyenes bérbeadásával 1,1 millió lejes – azaz 250 ezer eurós – kárt okozott városának, a polgármester kedvenc csapata, a jelentős önkormányzati támogatásban részesített ASA számára törvénytelenül kiutalt 7 millió lejjel – azaz 1 600 000 euróval – rövidítette meg Marosvásárhelyt.
De zavartalanul hivatalában maradhatott Brassó polgármestere, George Scripcaru is, aki a vádirat szerint egyéni haszon érdekében több vállalatot is kiszorított a helyi energiapiacról, ezzel egymillió eurós kárt okozva a városházának. Az elöljáró ellen egyébként hivatali visszaélés és csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt indult vizsgálat 2011 őszén. Az ügyészek tavaly októberben is meglátogatták a brassói polgármesteri hivatalt is, akkor az állatkert, a városi uszoda és a sportcsarnok, valamint az olimpiai korcsolyapálya felújításával kapcsolatos dokumentumokat nézték át. maszol.ro

. Dorin Florea szerint semmirekellő csavargók az adatigénylő tanácsosok
Marosvásárhely polgármestere egy titokban készült, nyilvánosságra került hangfelvételen alpári stílusban oktatja ki a városháza igazgatóit, gyakorlatilag megtiltva, hogy szóba álljanak az önkormányzati képviselőkkel. A frakcióvezetők eltérően kommentálják a hangfelvételt.
A hangfelvétel a Szabad Emberek Pártjához (POL) köthető Inmures.ro honlapon jelent meg. A kísérő szöveg szerint ez állítólag a hétfői városházi operatív gyűlésen készült, amelyen Dorin Florea utasítja a hivatal osztályvezetőit, hogyan viselkedjenek a megválasztott önkormányzati képviselőkkel, ha azok a munkájukhoz szükséges információkat kérnek.
A városvezető magából kikelve ordibál, többször is azt hangoztatja: megtiltja, hogy az alkalmazottak munkaidőben szóba álljanak a tanácsosokkal, ugyanis egyetlen alkalmazottnak sincs benne a munkaköri leírásában, hogy információkat szolgáltasson a tanácsosoknak. Florea többek között szemétnek, semmirekellő csavargóknak nevezi a tanácsosokat, akik benyitnak az irodákba és adatokat kérnek.
A hangfelvétel kapcsán megkértük a polgármesteri hivatal sajtóirodáját, hogy minősítse a városvezető hangnemét és mondanivalóját, illetve jellemezze a Dorin Florea és a városi önkormányzati képviselők közötti viszonyt. Cosmin Blaga sajtószóvivő azonban nem kívánta kommentálni a történetet.
Radu Bălaş, a POL egyik tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, nem lepte meg a városvezető beszédstílusa. „Két dolog lep meg a kiszivárogtatott hangfelvétel kapcsán: az egyik, hogy ebből is kiderül, hogy Dorin Florea polgármester még mindig nem érti, hogy ő a városi tanács döntéseit kell végrehajtsa, alkalmazza, a tanács a törvényhozó és ő a végrehajtó, a város nem az ő kis magáncége, ahol azt tehet, amit akar. Nem értem hogyan lehetséges, hogy a hivatal osztályvezetői, igazgatói eltűrik, hogy ilyen hangnemben beszéljen velük a felettesük. Ha ez egy magáncégnél történik meg, akkor az alkalmazottak legalább fele felállt volna, kikérte volna magának a hangnemet és felmondott volna. Elgondolkodtató, hogy az igazgatók eltűrik, hogy így beszéljen velük Florea” – mondta Radu Bălaş.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosainak rangidős tagja, Cristian Bratanovici csütörtök délben még nem hallotta a szóban forgó hangfelvételt, de elmondta, hogy alapvetően jó a viszonyuk a tanácsosokkal kapcsolatot tartó iroda alkalmazottjaival. „Kicsit akadozik még az információáramlat, lehet, hogy még nem szokták meg, hogy a tanácsosoknak kérdéseik vannak, tájékozódni szeretnének” – közölte az önkormányzati képviselő.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt érdeklődésünkre kifejtette: nem lepődött meg a városvezető hangnemén, hiszen nem titok, hogy milyen módon beszél és utasít. Azon viszont meglepődött, hogy a hivatal osztályvezetői eltűrik ezt a stílust, és hajlandók ilyen felettes keze alatt dolgozni.
„Ami engem elszomorít és felháborít, hogy olyan világban élünk, ahol egy megbeszélésen titkos hangfelvételt készítenek/készíttetnek, hogy ezzel feszültséget keltsenek. Hangsúlyozom, nem értek egyet a polgármester mondandójával, hangnemével, de elítélem a módszert, ahogy a hangfelvételt kiszivárogtatták” – mondta Csiki Zsolt, aki szerint a POL tanácsosai, akikhez közel áll a hangfelvételt kiszivárogtató honlap, azzal kellene foglalkozzanak, hogy a város fejlődését segítsék elő, nem azzal, hogy akadékoskodnak, és például külföldi kiszállásokat akadályoznak meg, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásának tesznek keresztbe (a legutóbbi rendkívüli tanácsülésen ugyanis többek között a POL szavazatai miatt hiúsult meg egy kisinyovi és egy bulgáriai kiszállás – szerk. megj.).
A városházi „titkolózásnak” már következménye is van, hiszen Hermann Mark Christian POL-os tanácsos a hét elején bírósághoz fordult, mert a városháza a törvényes határidőn belül nem adott neki kielégítő választ a hivatalosan iktatott kérdéseire.
Simon Virág | Székelyhon.ro

Az örmény kultúra napjai Marosvásárhelyen
Hatodszorra rendezi meg szombaton és vasárnap a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az örmény kultúra napjait.
Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében 10 órától Örmények és forradalmak címmel kerül sor előadásra. A csíkszeredai Orbán Zsolt 1956 – körülmények, események, örmények címmel tart előadást, a székelyudvarhelyi Balázs Árpád pedig élménybeszámolót Találkozásom Pongrátz Gergellyel címmel.
A budapesti Fancsali János a magyarörmények zenei életéről beszél, a gyergyószentmiklósi Fórika Sebestyén Az emlékezés lapjai – tiszteletadás Görög Joachimnak címmel értekezik. Az örmény sportéletről a székelyudvarhelyi Balázs Árpád tart előadást Hentesből világbajnok címmel Keresztes Lajos birkózóról. Az András Lóránt Táncszínház Kaukázusi táncokat mutat be, Ősz Domokos fagottművész, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja Marosvásárhelyen először tart dudukkoncertet.
Délután 6 órától a múzeum várbeli kiállítótermében nyílik meg az örmény nagykövetség térképészeti vándorkiállítása – Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben címmel. Ezután kerül sor az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő díjazására. Este 7 órától a Keresztelő Szent János templomban szentmisére kerül sor.
Szombaton este 8 órakor a Cupola étteremben vendégeikkel közös örmény vacsorára hívják a tagokat és barátaikat.
Vasárnap déli 12 órakor a Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében kézműves kavalkádra kerül sor. Csiki Margit „falifákat”, Duha László fafaragást, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiatermékeket, Lili Adam Seyranyan bőrdíszmű alkotásokat mutat be. Örmény énekeket ad elő Kántor Anna és Andrea.
A rendezvény fővédnöke Turgyán Tamás, a magyar Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója, az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő fővédnöke, Wertán Kinga, a Magyar-Erdélyi Magyarörmény Egyesület társelnöke, jelen lesz és köszöntőt mond Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, továbbá Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Támogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro, 

VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Újabb keresetet küldött Árus Zsolt Strasbourgba
Az egész közigazgatási rendszer úgy van felállítva, hogy a magyar érdekeket nyugodtan figyelmen kívül hagyhassák, a jogainkat rögzítő törvényeket pedig ne tartsák be – ezt akarja bizonyítani Árus Zsolt. Újabb, Romániában lezárult ügy folytatódik a strasbourgi emberi jogi bíróságon.
Mindenki megvéd mindenkit: a prefektus nem végzi a feladatát, de ezt a bíróság elnézi neki. A jogi felügyelet megvédi a bírókat, az ügyész és a kormány szintén a prefektust védi. Ennek következménye, hogy azok a magyar jogok sem érvényesülnek, amelyeket törvények írnak elő – ezt állapítja meg Árus Zsolt.
Árus magánszemélyként indítja egymás után kereseteit a magyarság jogainak rendszeres megsértései miatt. Romániában nem igazán tud érvényt szerezni a törvényes kifogásainak, csütörtökön újabb vaskos dosszié került a postára a strasbourgi emberi jogi bírósághoz címezve.
Ennek előzménye 2014 őszére nyúlik vissza, amikor azzal a kéréssel fordult Hargita megye prefektusához, hogy tegyen lépéseket, kötelezze a maroshévízi önkormányzatot a magyar feliratok kihelyezésére a közhivatalokban és a város határainál, ugyanis a magyar anyanyelvű lakosság száma a városban meghaladja a 20 százalékot.
Mivel akkor nem született kézzel fogható változás, Árus bírósághoz fordult azért, hogy a prefektust kötelezze a törvény betartatására és betartására. Így bírósági ítélet mondta ki: a prefektus kötelessége utasítani a helyi önkormányzatokat, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, hogy magyar feliratokat helyezzenek ki. Andrei Jean-Adrian prefektus nem fellebbezett. Árus szerint azért, mert amúgy sem volt szándékában érvényt szerezni a bírósági ítéletnek. Látható abból, hogy az ítéletet követően sem született érdemi lépés. A prefektus annyit tett, hogy kérte az önkormányzatokat, számoljanak be, betartják-e a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvény előírásait. Azonban egyiket sem büntette meg a törvény betartásának elmulasztásáért.
Idén márciusban ezért újabb feljelentést tett Árus Zsolt azért, hogy a bíróság kimondja: a prefektus nem hajtja végre az érvényes bírósági döntést. A bíróság azonban alapfokon és később Marosvásárhelyen jogerősen is azt mondta ki: a táblák kihelyezésére vonatkozó döntést ugyan nem hajtotta végre a prefektus, de nem is marasztalható el ezért, mert ez egy nagyon komplex ügy.  Árus szerint ez azt tükrözi, a törvénysértő prefektus ellen nem lép fel az igazságszolgáltatás, a magyarság jogainak betartatására nem kötelezi. Ezért Strasbourgban indít újabb keresetet.
A törvénytelenség felett szemet hunyó bírók ellen a jogi felügyeletnél tett panaszt, a prefektus ellen pedig bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen hivatali visszaélés miatt. Ezzel párhuzamosan Dacian Cioloș kormányfőhöz is eljuttatta panaszát alárendeltje tevékenységével kapcsolatban. Ez utóbbi panasz ügyében azt a választ kapta, hogy petícióját továbbították a belügyminisztériumhoz.
Érthetetlen, hogy miért – mondja Árus -, hiszen a prefektus közvetlenül a miniszterelnök alárendeltségébe tartozik és nem valamelyik minisztériumhoz.
Nevetséges az a bírósági megállapítás, miszerint a magyar nyelvű feliratok kihelyezése annyira bonyolult ügy lenne, hogy annak megoldása nem kivitelezhető rövid idő alatt. Ugyanis nemcsak egy-két hónap alatt, hanem 2014-től 2016 nyaráig nem tett semmit a prefektus az ügyben. És azóta sem – mondja Árus Zsolt.
Gergely Imre Székelyhon.ro | 

Összefogás az erdélyi muzsikusokért
Mozgalom indult azon idős zenészek megsegítésére, akik betegségük miatt nem tudnak muzsikálni, és gondot jelent számukra a gyógyszerek árának előteremtése, de esetenként még a mindennapi betevő megvásárlása is. A segítségnyújtásra Gyergyószentmiklóson is lehetőség nyílik október 24-én.
Az Erdélyi Táncházzenészek kezdeményezése 2014-re nyúlik vissza. Akkor Gyimesben, az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján fogalmazódott meg, hogy „segíteni kellene azokon az idős zenészeken – valamennyiünk mesterein –, akik elesettségük, betegségük folytán nem tudnak muzsikálást vállalni, eképp az öregeinknek néha a mindennapi kenyér előteremtése is gond”.
2015-ben már készen volt egy brácsaforma kartondoboz, ebbe tehettek tetszőleges pénzadományt a táncházak résztvevői. Az adományokból a rászorultaknak élelmet vásároltak, orvosi ellátásukat támogatták.
„Az idei találkozón eldöntöttük, hogy ez év október utolsó hetében Erdély több városában táncházakat tartunk, és az ebből származó bevételt e szíves célra fordítjuk” – áll az Erdélyi Táncházzenészek közleményében.
Sándor Csaba néptáncoktató szerint nem szabad megfeledkezni azokról a muzsikusokról, akik nélkül sivárabb lenne az erdélyi népzene. Nagy neveket is sorolt: Pikili, az ördöngősfüzesi prímás, a magyarpéterlakai Csiszár Aladár, Csángáló Mezei Ferenc kontrás Szászcsávásról, Moldován István kontrás és Kovács Márton – Puki bőgős Magyarpalatkáról, Duduj Rozália gardonyos Csíkszentdomokosról, Ponci Gyula kontrás Magyarpéterlakáról, Mezei Levente prímás Szászcsávásról, Finánc Zoltán – Vak Zolti bácsi Gyimesközéplokról.
Az öregekért szerveznek táncházat tehát október 21-én Szamosújváron, 24-én Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen, 25-én Kolozsváron, 27-én Székelyudvarhelyen, 28-án Sepsiszentgyörgyön, 29-én Nagyváradon és Désen.
A gyergyószentmiklósi esemény szervezője a Porozó Táncklub partnerségben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központtal és a gyergyói születésű Molnár Szabolccsal, az Erdélyi Táncházzenészek Találkozójának megálmodójával, vezetőjével. Hétfőn este 7 órára a Szilágyi vendéglőbe várják a népzene- és néptánckedvelőket, muzsikál a Palló, a Cika és a Katorzsa zenekar. A belépődíj tetszőleges, teljes egészében az öreg zenészek javára fordítják.
Balázs Katalin Székelyhon.ro|

Kísérletező formák, sokszínű tartalmak (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
A nyitónap hajnalig tartó táncházzal zárult, tegnap reggel mégis megtelt a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér a szakmai kiértékelőn, és a tánctechnikai műhelygyakorlat is sokakat vonzott. Az erdélyi hivatásos táncegyüttesek Sepsiszentgyörgyön tartott találkozója első két napján a sepsiszentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi társulat mutatta be produkcióját, ma a csíkszeredai és a nagyváradi együttes lép színpadra, a rendezvény holnap a hagyományos gálaműsorral ér véget.
Nem verseny, még csak nem is olyan seregszemle, ahol bármilyen tekintetben rangsorolnák az együtteseket, mégis van egy bizonyos véleményező jellege a rendezvénynek, amelyen a szakemberekből álló zsűri értékeli az alkotók és az előadók munkáját,  jobb esetben ez a kettő egybefonódik. A zsűri tagjai – Kocsis Enikő koreográfus, táncpedagógus, Kutszegi Csaba tánckritikus, Makovinyi Tibor táncművész, koreográfus, táncpedagógus, Nagy B. Sándor dramaturg, lapunk munkatársa, Sardar Tagirovsky színházi rendező, Simó Júlia ruhatervező-ruhakészítő és Szép Gyula zenei szakirányító, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója – arra törekszenek, építő kritikával segítsék az alkotókat és előadókat abban, hogy érthetőbb, az üzenetet tisztán megfogalmazó és megvalósító minőségi előadásokat hozzanak létre. Ha paródiát hirdetnek, az legyen patinás, magasztos, ne poénok zavaros egymásutánisága, jelenjenek meg jól felismerhető karakterek, a formai arányok feleljenek meg a szándékban megfogalmazott tartalomnak – foglalható össze a Maros Művészegyüttes  Könczei Árpád rendezte, Most múlik című előadásának véleményezése. A Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegzőjéről elhangzott: az előadás elérte célját, a szándék szerinti üzenet tiszta, az előadók maguk hordozzák azt, ami Erdély. A női kar kiváló, szuggesztív, a fiúk csapata is összefogott, a díszlet szervesen összefonódott az előadókkal, a produkció erőssége a zene, de a vetítés túlzsúfolttá teszi az előadást, amely amúgy is túl sűrű, néhol a kapcsolódási pontok követhetetlenek – fogalmaztak. Az első két előadásról az E(h)tűd című fesztiválújság is beszámol, a tegnap esti előadás szakmai kiértékelőjére visszatérünk. A szakszerű megállapítások egy része szolgálhat akár általános tanulságul is bárkinek, aki színpadi alkotó, illetve előadó, a hivatásos táncegyüttesek találkozójának rangját az őszintén megfogalmazott kritika is emeli. A látvány pedig, amelyet a társulatok a négy nap alatt nyújtanak, azt jelzi: a néptánc, a magyar táncművészet olyan anyanyelv és kifejezőeszköz, amely legbecsesebb értékeink közé tartozik.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Teleki család archívumát ismertető kiállítás nyílt a Teleki Tékában
A Teleki – Bolyai Könyvtár időszakos kiállító termében új tárlatot nyitottak péntek este: a Maros megyei könyvtár, a Teleki Téka és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében a Teleki család levéltárának egy keresztmetszete látható.
A  kiállítás látogatói korabeli dokumentumokat, leveleket, fényképeket, képeslapokat, jogi iratokat, tulajdonleveleket, meghívókat, adományleveleket, végrendeletek fotómásolatait tartalmazó pannókat tekinthetnek meg. A kiállításmegnyitón Kovács György, a Teleki Téka megbízott vezetője köszöntötte a vendégeket, meghívottakat, a Teleki család tagjait. Arról beszélt, hogy rendhagyó a tárlat, más mint ahhoz a közönség szokott.
„Reméljük, vándorkiállítás lesz belőle, már kulturális intézményekhez is eljut” – hangsúlyozta. Monica Avram, a Maros megyei könyvtár igazgatója a két intézmény – a könyvtár és a Magyar Országos Levéltár – közötti, határokon átnyúló együttműködésének jelentőségét emelte ki.
A személyiség és a történelem viszonyát boncolgatta Balogh Béni, a Magyar Országos Levéltár tudományos titkára, aki a Teleki családból Teleki Mihály alakját emelte ki és mutatta be több leírás alapján. A kancellárt Cserei Mihály negatívan ítélte meg, Bethlen Miklós éppen ellenkezőleg, úgy vélekedett róla, hogy nagy veszteség érte az országot a halálával. Trócsányi Zsoltnak sikerült Teleki arcképéről eltüntetni a sátáni vonásokat – mondta Balogh, aki felolvasott egy részletet Teleki Mihály utolsó, feleségéhez, Veér Judithoz Törcsváron írt leveléből is.
Éppen száz éve annak, hogy 1916-ban a Teleki család úgy döntött, hogy a Marosvásárhelyen őrzött családi archívumot Magyarországra menekíti. A most megnyílt tárlatnak ez a száz éves évforduló adta az egyik apropóját – mondta Weisz Szidónia, a tárlat ötletgazdája és kurátora. A témaválasztás másik aktualitása abban rejlik, hogy még mindig sokan keresik – laikusok és tudományos kutatók  – a Teleki-gyűjteményt a Tékában. A harmadik motivációja a kiállításnak az volt, hogy a hatalmas gyűjtemény még mindig kútfő és erőforrás a történelem kutatói számára.
A kiállított pannókon az archívum története olvasható, a somkeréki Erdélyi család levéltáráról, a Teleki család levéltárosairól – Farkaslaki idős Hincs Miklós, Nagysolymosi Koncz József és Dersi ifjú Biás István – személyéről olvashatunk, valamint az irattípusokról. A tárlókban azok a dokumentumokat, kiadványokat állították ki, amelyeket a Teleki – Bolyai Könyvtár őriz. maszol.ro

Elkezdte tevékenységét a Vályi Gyula Matematikai Társaság
Megnyitotta idei tevékenységi körét a Vályi Gyula Matematikai Társaság, amelyet a neves marosvásárhelyi matematikus, egyetemi tanár elhunytának 103. évfordulója alkalmából szerveztek meg idén. Átadták a legkiemelkedőbb matematikai eredményeket elért diáknak járó Vályi Gyula emlékdíjat is.
Az ünnepség a 2012-ben a Vályi Gyula Matematikai Társaság támogatásával emelt szobornál koszorúzással kezdődött, majd a matematikus Bolyai Farkas Gimnázium udvarán elhelyezett emléktáblájánál is koszorúzással folytatódott. Ezután az iskola amfiteátrumában gyűltek össze az ünneplők és a társaság matematikai körein, versenyein részt vevő diákok. Domokos József, a Vályi Gyula Matematikai Társaság elnöke tekintett vissza a szervezet elmúlt évi tevékenységeire, illetve Szabó Zoltán Jöjjünk versenyezni című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Sebestyén Júlia tanárnő a Vályi Gyula emlékdíjról beszélt, amelyet Sebestyén Dénes ajánlására hoztak létre  a matematikus elhunytának századik évfordulóján. Az emlékérmét, amelyet a Kántor család tervezett, minden évben egy gyerek kaphatja meg, az, aki a legtöbb matematikai versenyen a legjobb eredményeket érte el – magyarázta a tanárnő. Ebben az évben Bartha Zágoni Bernadettet illette meg az emlékdíj és a vele járó ajándék. A nyertes számos országos, nemzetközi, illetve megyei matematikai versenyen első helyezést ért el.
„Nagyon szoros volt a verseny, összesen tíz pályázó közül kellett választani, az első helyezettel fej fej mellett haladt Kiss Anita is, az emlékdíj tavalyi nyertese, de idén csak második lett. A harmadik hely pedig Osváth Katalint illette meg ebben az évben – mondta a társaság elnöke, Domokos József, majd átadta a nyerteseknek, valamint a résztvevőknek járó díjakat.
A Vályi Gyula Matematikakör 5–8. osztályos tanulóknak szervez tevékenységeket, heti rendszerességgel tart matematikai köröket, jövő áprilisban pedig megszervezik a 23. Vályi Gyula Emlékverseny Diákkonferenciát is, illetve a tantárgyversenyek megyei szakaszának győztesei számára felkészítő tábort, a Sapientia – EMTE támogatásával pedig Erdős-Neumann matematikai tevékenységet is szerveznek 9-12. osztályosok számára – részletezte a terveket lapunknak  Domokos József. „Csak a tanórákon való felkészülés nem lenne elég ahhoz, hogy kimagasló eredményeket érjenek el a diákok a különböző versenyeken, ezért fontosak ezek a foglalkozások” – tette hozzá az elnök. Összesen tizenhat matematikatanár foglalkozik a gyerekekkel, általában húszfős csoportokban, de volt, hogy negyvenen is feliratkoztak egy-egy körre, főleg az ötödikesek körében népszerű a tevékenység. 
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

Konferenciát tartottak a Teleki Téka gyűjteményéről
A marosvásárhelyi könyvnyomtatás kezdeteiről, a Teleki Téka disszertációgyűjteményéről, a Tékában található református lelkészi gyűjteményekről, gróf Teleki József tudományos munkásságáról, a marossárpataki Teleki-kriptáról és annak halottairól esett szó többek közt a Teleki Téka Alapítvány szervezte A Telekiek és a kultúra nevet viselő tudományos konferencián.
A Maros Megyei Múzeum várbeli előadótermében a régi könyves szakma helyi és magyarországi képviselői, művészet- és irodalomtörténészek, tudományos kutatók gyűltek össze a szombaton tartott egész napos értekezleten. A téma a Telekiek és a kultúra volt, s az előadók a Teleki család kultúratámogató egyéniségeiről tartottak előadást, illetve azokról a kiadványokról, gyűjteményekről, amelyek a Telekieknek köszönhetően kerültek Marosvásárhelyre, számos új ismerettel gazdagítva a Teleki családhoz köthető értelmiségi körről szerzett adatokat, ugyanakkor bővítve a Teleki könyvtár állománya feltárásának tudományos módszereit. A témák nagyon változatosak voltak, az oklevéltani nyomozástól egészen a könyvtári berendezésekig, illetve a könyvek tartalmától a nyomdabetűkig.
V. Ecsedi Judit az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa olyan régi marosvásárhelyi nyomtatványokat fedezett fel, amelyek Kapronczai Nyerges Ádám nyomdájához köthetők a 18. századból. Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka nyugalmazott osztályvezetője a Teleki Sámuel peregrinációs naplójának sorsát követte nyomon. Arról beszélt, hogy bár a könyvtáralapító Teleki Sámuel iratainak java része a Tékában maradt, az 1759-1763 közötti tanulmányútját rögzítő naplója két bőrbe kötött füzetben maradtak fenn, és jelenleg a Magyar Országos Levéltár Teleki Sámuel iratait őrző gyűjteményben találhatók. A napló a két és fél évszázad során számos megpróbáltatáson ment át, a hollandiai feljegyzések egy része el is veszett, azokat Teleki utólag, emlékezetből restaurálta.
Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatója kilenc új levelet fedezett fel a Teleki Sámuel és Giambattista Bodoni pármai nyomdász közötti levelezésből. Ez azért is fontos, mert Teleki az egyetlen a magyar könyvgyűjtő főurak közül, aki közvetlen kapcsolatban állt a híres betűmetsző és könyvnyomdásszal. Bodoni hatása a 20. századig terjed, hiszen Kner Izidor és Kner Imre békéscsabai híres nyomdászok előszeretettel választották könyveikhez az elegáns Bodoni-betűtípust. „Több könyvgyűjtőről is tudunk, aki Bodoni-kiadványokat vásárolt, levelezési kapcsolatban azonban csak Teleki Sámuel állt a nyomdászfejedelemmel” – hangsúlyozta az előadó.
Kimpián László Annamária a marosvásárhelyi Teleki könyvtár egyetemi disszertációgyűjteményéről tartott előadást, Weisz Szidónia a Teleki nemzetségi levéltár sorsáról beszélt, amelyet 1916-ban a család Marosvásárhelyről Budapestre „menekített”. Orbán János marosvásárhelyi művészettörténész a marossárpataki piramis alakú kripta történetét, feltárását és művészettörténeti analógiáit mutatta be. Egyed Emese irodalomtörténész Teleki Domokos, A spanyolok Mexikóban című kiadatlan drámáját elemezte, és ígéretet tett arra, hogy szabadtéren előadatja a mintegy háromszáz szereplőt felvonultató drámát.
Érdekes témával lépett az érdeklődők elé Lázok Klára, aki a Teleki könyvtár nem könyv alapú gyűjteményeiről számolt be – az ásvány-, fegyver-, kámea-gyűjteményeket ismertette, valamint a könyvtárban őrzött festményekről, szobrokról és bútorzatról beszélt.
Antal Erika Székelyhon.ro| 

Ötvenhat Erdélyben: „Az igazságért, az emberségért, a magyarságért álltunk ki”
Az ismert erdélyi ötvenhatosok – Csiha Kálmán, Páll Lajos vagy Páskándi Géza – mellett több ezer „hétköznapi ember” is végigjárta akkor a romániai kommunista börtönök kálváriáját, és ma már csak néhány él közülük. Egyikük Szilágyi Árpád, egykori 56-os forradalmár, aki azért keresi fel a székelyföldi iskolákat minden év októberében, hogy elmondhassa: „az igazságért, az emberségért, a magyarságért álltunk ki”. Vallomása az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásaira megemlékező sorozatunk első része.
Életrajz: Szilágyi Árpád 1932. december 17-én született Gyergyószárhegyen. Még középiskolás korában, 1952-ben kollektivizálás ellenes plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, ezeken használta először a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója volt. Levelet írt az Irodalmi Újságnak, amelyben elkötelezte magát a forradalom mellett, november elsején pedig néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartoztatták le és hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték. Az 1958. július 14-i  szamosújvári börtönlázadás után áthelyezték a Pitești-re, az ún. átnevelő börtönbe. 1961 tavaszán, mikor a Fekete Kéz szervezet tagjait letartóztatták, ismét vád alá helyezték, mint egyik vezetőjét a szervezetnek és a kolozsvári Katonai Bíróság ezúttal 22 év börtönre ítélte. Désről szabadult 1964. július 27-én.  Az elkövetkező években Balánbányán dolgozott geológusként. 1988-ban politikai menedékjogot kapott az Egyesült Államokban, Saint Louis-ban, innen telepedett haza Csíkszeredába 2003-ban. Azóta is ott él.
Gyergyószárhegyen születtem, egy nagyon szegény székely családban. Én voltam a harmadik, legkisebb gyermek, hogy úgy mondjam, mert világra jöttemkor az ikernővérem megelőzött, ugyanis ő egy nappal hamarabb született, december 16-án. Őt Etelkának keresztelték. Volt egy bátyám is, Szilágyi Lajos, ma már sem ő, sem Etelka nincs az élők sorában.
A „kis magyar világban”- 1940 és 1944 között - végeztem el az elemi iskolát, ott a szülőfalumban. Aztán háború után szüleim tanácsára beiratkoztam a gyergyószentmiklósi gimnáziumba, ahol kijártam a gimnáziumi osztályokat. Naponta 12 kilométert tettem meg gyalog Szárhegyről az iskolába és vissza, mert más lehetőség nem volt. Esőben, hóban, szélben és napsütésben, minden nap le kellett rónom a hat kilométert odáig, és ismét hatot vissza. Nem kellett engem nógassanak, hogy tanuljak, szegény édesapám, emlékszem, már zsenge gyerekkoromban kis kapát, kis gereblyét készített nekem, mert a nagy szerszámokat nem bírtam el, és munka közben, együtt mentünk takarni, kapálni, mindig mondogatta, hogy – Ha meg akarsz szabadulni ezektől, fiam, akkor tanulnod kell. Abból a mi nehéz sorunkból kitörni másképp nem lehetett. Én ezt akkor úgy az eszembe véstem, hogy nekem többször nem kellett mondják, hogy vedd a könyvet fiam, és tanulj. Sikeresen elvégeztem a középiskolát, és érettségi után 1953-ban felvételiztem a Bolyai Tudományegyetem földrajz-geológia szakára. Azért oda, mert tanáraim közül a földrajz-történelem szakos tanáromat szerettem legjobban.
1956 októbere: „a magyarok arcáról sugárzott a győzelem öröme”
Negyed éves földrajz-geológia szakos hallgató voltam, amikor kitört a forradalom. Az akkori sajtóból tudtunk meg mindent. Bár nem volt annyi féle újság, napilap, tévé, mint manapság, de azért jutottak át folyóiratok, és hát ott volt a Rádió. A Kossuth Rádió, a Szabad Európa Rádió hullámain érkeztek szakadatlan a hírek. Napirenden voltunk a magyarországi eseményekkel. A mi szakunk a Marianum épületében működött, ott volt a jogi egyetem is, és annak a könyvtárában volt egy rádió. Meglógtunk az órákról, és a rádió köré tömörülve hallgattuk a híreket.
De már 23-a előtt éreztük, hogy valami készülődik, valaminek történnie kell, olyan villamosság volt a levegőben, mint vihar előtt. És amiről nem tudtunk, azt megéreztük, kitaláltuk, hozzáképzeltük, hisz olyasmi történt, amire mi is vágytunk, és lelkünk legtitkosabb zugában melengettük a reményt, hogy valamikor változni fog a mi keserves életünk. Nem felejthettem el, hogy édesapáméktól még azt a kevés jószágot is elhajtották, ami volt, mert be kellett lépni a kollektívba. Írtam is egy pár röpcédulát még középiskolás koromban, hogy „Le a kollektívval”, s úgy szignáltam, hogy a „Fekete Kéz”. De nem jöttek rá, hogy én voltam.
Akkor jött a forradalom, a győzelem, hallottuk a rádióban, hogy megalakult a forradalmi kormány Nagy Imre vezetésével. És kimondhatatlanul boldogok, szinte euforikusak voltunk. De nemcsak mi, diákok. Emlékszem, hogy az utcán, ha csak egymásra pillantottak az emberek, már abból meg tudták állapítani, hogy ki tart a forradalommal, ki örül a változásnak és ki nem. Főként a magyarok arcáról sugárzott a győzelem öröme: - Na, ugye mi meg mertük csinálni. Magyarországon győzött a forradalom! Csillogó szemmel jártak az utcán az emberek.
Én személyesen nyakig voltam a kommunistákkal, a kollektivizálás miatt, meg egyebek miatt is, hiszen az ígért jólét elmaradt, csak a nyomorúság, az ínség és a félelem volt az, amit nap, mint nap tapasztalhattunk. Arra gondoltam, hogy hátha ide is átterjed ez a tűz. Örültem, és bennem volt az óhaj, a vágy, hogy valamit én is tegyek. Mert az nem lehet, hogy én, Szilágyi Árpád, erdélyi magyar, tétlenül, ölbe tett kézzel üljek. Éreztem, hogy szétfeszít az indulat, és épp ezért 1956. október 26-án írtam egy levelet az Irodalmi Újság szerkesztőségének. Abban az időben a haladó értelmiség a Petőfi Körbe tömörült, és ennek a körnek a hetilapja volt az Irodalmi Újság. Ebben a levélben üdvözöltem a forradalmat, és leírtam, hogy annak ellenére, hogy az átkozott trianoni béke miatt nem tudok tettlegesen is részt venni benne, mert egy országhatár választ el a magyarországi forradalmár társaimtól, én pedig Erdélyben rekedtem, szívvel-lélekkel együtt érzek mindazokkal, akik magasra lobbantották a forradalom lángját.
Az „elveszett levél”
Nos, miután megírtam ezt a levelet, elpostáztam, naivul azt hittem, hogy gond nélkül meg fog érkezni rendeltetési helyére. Persze nem ez lett belőle. Úgy tűnik, hogy a magyarországi titkosrendőrség, vagy hogy mondják, az ÁVO visszaküldte a Szekuritáténak, s így bukkantak a nyomomra, annak ellenére, hogy én a levelet úgy írtam alá, hogy Rab Árpád.  Később, a vallató tiszt meg is jegyezte, hogy – ugye azért írta alá így a levelet, hogy ezzel is kifejezze, hogy maga nem szabad? – Hát valóban ez volt a szándékom, ismertem be.
Idézet a levélből, Tófalvi Zoltán közlése:
„Kedves Szerkesztőség, drága Testvéreink!
Nehéz napokat élünk, nekünk is hasonló a sorsunk, vagy talán még nehezebb. Bennünk is felgyűlt az elkeseredés, mi is jobb életet akarunk. Hozzátok fordulunk e nehéz napokban, és emlékeztetünk arra, hogy mi is magyarok vagyunk, és elég sokan. Nekünk nem szabad szabadon élni hazánkban, nem szabad ősi hagyományainkat gyakorolni, nem szabad anyanyelvünkön elintézni ügyeinket, nem szabad olyan zászlót lobogtatnunk, amely alatt őseink nagy csatákat vívtak. Nem szabad? Hisz mi is magyarok vagyunk, bennünk is él a nemzeti érzés, a magyar nép és haza szeretete. (…) Tőletek várunk feleletet: mit tegyünk, vagy egyáltalán ne is tegyünk semmit? Nem merünk nagyon cselekedni, habár a kolozsvári román egyetemisták (1956) október 28-ra tüntetést szerveztek. Ezen a tüntetésen nem veszünk részt, mert a románok azt akarják, hogy mi menjünk elöl a tüntetésen. Tehát azt kérjük, hogy adjatok valamilyen módon útbaigazítást, ha lehet.
Éljen a szabad, független és egységes Magyarország! 
Rab Árpád”
Miután megírtam a levelet, november 1-én megszerveztem, hogy vigyünk virágot, gyertyákat az ismeretlen katona sírjára (ez volt később az egyik vádpont a tárgyaláson).  Aztán  november 4-e után, a Szovjetunió földrajzáról szóló kurzuson, melyet egy orosz tanárnő, Valentyina Katzeva adott elő -  ő magyarul nem tudott, ezért a dékán, Mészáros József fordította magyarra a kurzust - , még az óra elkezdése előtt fölálltam, és egy perces néma csendet kértem az elesett forradalmárok tiszteletére. Nemcsak a diákok álltak föl, hanem a dékán és a tanárnő is, és megtörtént a megemlékezés.
Egy cellában Páskándi Gézával
1957. február 20-án tartóztattak le, hazaárulás vádjával 20 év fogságra ítéltek. Az ítélet után átvittek a szamosújvári börtönbe. Amikor a Szekuritáté udvarán betettek a dudába, egy csíkos ruhás rab ott ült már az őr mellett, s amikor  az egy pillanatra magunkra hagyott, bemutatkoztunk egymásnak. - Venczel József vagyok, a Bolyai Egyetem tanára.  A tanár urat a kommunista hatalom koholt vádak alapján tartóztatta le 1950. februárjában, tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, ebből hat évet Márton Áron püspökkel egy cellában töltött. Amikor találkoztunk, már nyolc éve ült. –Tessék mondani, hogy lehet nyolc évet kibírni a börtönben? - kérdeztem. – Hittel, barátom, az ember sok mindent túlél, válaszolta. Ez volt az első tanács, amely a fogságban töltendő életemre, az elkövetkező hosszú évekre vonatkozott. Valóban hitre volt szükség ahhoz, hogy az ember átvészelje mindazt, ami ott várt ránk.
Szamosújváron egy ideig egy cellába kerültem Páskándi Gézával, aki a filológián volt harmadéves akkor, ha jól emlékszem. Bár nem találkoztam velük, de másoktól megtudtam, hogy ott van Bartis Feri és Nagy Benci is. Így teltek az első börtönéveim.
Aztán 1958-ban lázadásra került sor a börtönben július 14-én, egy szombati nap volt.  Akkor Szamosújváron legalább 8000 rabot zsúfoltak össze a különböző méretű cellákban. Az a mondás járta, hogy többen voltunk rabok a börtönben, mint lakosok a városban. És ez a több ezer nyomorult ember, mintha szinte egyszerre kezdett volna el ordítani, dühösen tépni a rácsokat, redőnyöket, ami engedett azt ledobálták az udvarra, és közben megállás nélkül kiabálták, hogy Jos cu Gociu, jos cu Gociu (a börtön akkori igazgatója – szerk. megj.), dați pâine mai mare!
A Szamosújvári börtön két épületből áll, az egyik jóval a Rózsa Sándor előtti időkből van, a másik, az U alakú „új” épület 1859-ből, írja is az évszámot a homlokzatán. Nos, ennek a patkó formájú épületnek a két szárában voltak a nagy cellák, 50-80 akár száz embert is bezsúfoltak egy ilyen terembe. A vécé helyett csebreket állítottak be ide, és az emberi ürülék átható szaga a nyári hőségben elviselhetetlen volt. Az iszonyú börtönkörülmények miatt indult el a tiltakozás, a kétségbeesett rabok már nem tudták tovább tűrni az embertelen bánásmódot; a kínzásnak minden lehetséges válfaját kipróbálták rajtunk. A lázadás futótűzként terjedt szét az egész börtönben.
Gociu erősítést kért Kolozsvárról, nem tudom hány alakulatot küldtek ki, mindenesetre megszállták a börtönt, és a vezényszavak elhangzása után puskaropogást hallottunk. Először kívülről lőttek az ablakok fele, amelyekről a rabok letépték a redőnyöket, aztán celláról cellára jártak, bent az épületben is hallottam a gépfegyver zaját, mások azt mondták, hogy a cellákba is belőttek. Aztán, miután a rabok elcsendesedtek, végigjárták az épületet, és kiemelték azokat a rabokat, akikről úgy gondolták, hogy hozzájárultak a lázadás szításához.
„Ott hörögtek, egymáson feküdtek a cementen”
Velem az történt, hogy amint a tömeg elkezdett ordítozni, és megszólalt nemsokára a börtön szirénája is, odaléptem az ablakhoz, mert szerettem volna én is látni, hogy mi folyik kint. Persze, az előírás szerint ez nem lett volna szabad, mert a parancs úgy szólt, hogy ha szirénaszót hallunk, akkor azonnal feküdjünk a földre, arccal a padlónak, vagy bújjunk az ágy alá, és ott várjuk meg, amíg a foglár engedélyezi a felállást. Ki tudta volna ezt megtenni, amikor behallatszott az ordítás, dübörgés, a géppuskaropogás. Persze, hogy tülekedés volt az ablaknál. Én voltam a legkisebb, legsoványabb, én maradtam utolsónak, és éppen akkor, amikor odaléptem az ablakhoz, kitárult a cella ajtaja, berontott az őr, és ezt ordította – Măi, studentule, ți s-a urât cu viața? Ezt mondta. Du-te înapoi sub pat.
Amikor visszajöttek a rabokért a parancsnokkal együtt, az már rögtön azzal a kérdéssel kezdte, hogy – Unde-i studentul? Care ești, măi? Előálltam, kirepítettek a cellából a folyosóra, egymás mellett álltak a szekusok, puska a kezükben, mindenki ütött, rúgott, ahogy ért. A negyedikről a második emeletre vittek le, ott volt a börtön felcsere, aki a kezében egy szögletes vaságylábot tartott. Kivett az őrmester kezéből, Dă-mi-l pe banditul ăsta, és úgy ütött, hogy leszakadt rólam a csíkos ruha, amikor összeestem, még egyet rúgott a hasamba, és akkor elájultam. Csak annyit éreztem, hogy megfogják két lábamat, és végighúznak a padlón valahova.
Amikor magamhoz tértem, egy cellában voltam, a börtön alagsorában. Körülöttem véres, fetrengő rabok, 250 ember legalább, kik nem tudtak lábra állni a súlyos verésektől, fülük leszakítva, szemük, foguk kiverve, még a falak is tele voltak vérrel. Ott hörögtek, egymáson feküdtek a cementen. Magam sem voltam jobb állapotban, mint cellatársaim.
Utána összeírták a rabokat. Az úgy történt, hogy bejött a börtönőr, sorra belerúgott az emberekbe, és megkérdezte – Măi banditule, din ce celulă ești? Cum te numești? Ce pedeapsă ai? Azaz hány évre vagy elítélve. Ezután a rabokat a földszinti cellákba helyezték el, körülbelül tízesével, persze nem volt ágyunk, a cellák teljesen üresek voltak. Két napig nem kaptunk enni, a verések azonban folytatódtak. Amikor a mi cellánkra került sor, én legelöl álltam, hogy minél hamarabb essek túl rajta. Kivettek és vittek a fürdőbe, ahol lefektettek egy keskeny két méter hosszú padra, rászíjaztak, és elkezdtek csépelni, először ott ütöttek, ahol értek, utána már csak a talpamat ütötték, de annyira, hogy teljesen kihasadt a bőröm, és hetekig nem tudtam aztán lábra állni.
Úgy éreztem, hogy itt a vég, itt tovább nincs, ennyi volt. Ez a felismerés plusz az a fájdalom, amit érzett az ember az ütések alatt, és az a félelem, hogy vége az életemnek, elmondhatatlan. Irtózatos lelki és testi szenvedésen mentem keresztül.
Amikor végeztek velem, azt mondták, álljak fel, az őr visszakísér a cellába. Nem tudtam felállni, négykézláb kúsztam vissza. A lépcsőnél az őr belém rúgott – ridică-te banditule. Persze, hogy nem tudtam, és így további rugdosásokkal négykézláb értem el a cellám ajtaját, és amikor megütött az áporodott  meleg, amely a cellában összezsúfolt emberi testekből áradt, rosszul lettem és elájultam.
Szamosújvárról Pitești-re
Ez történt júliusban, és novemberben összeszedték Szamosújvárról az összes hazaárulással vádolt rabot, ugyanis ez volt annak idején a legsúlyosabb vád, és ezért járt a legsúlyosabb ítélet is, kezünket-lábunkat bilincsbe verve, lánccal összekötve, beraktak egy vasúti  „dubába”. Ez úgy volt kialakítva, hogy a kis, keskeny cellákban egy 20 centis ülőke volt szerelve a falra, és vagy azon ülve, vagy lábon állva utazhatott a rab. Lefekvésre nem volt lehetőség. A mellettem lévő rekeszben egy temesvári zsidó ült, Schmerz úr, aki prosztatagyulladásban szenvedett, nem engedték ki csak naponta egyszer a vécére, minden egyéb oda folyt a cellájába, és át hozzám.
Egy vonatállomáson leszállítottak, és fedett teherautóval vittek tovább a börtönbe. A parancsnok az udvaron várt minket: Măi bandiților, ăsta este Pitești-ul, lagărul de exterminare. Véssétek jól az eszetekbe, hogy innen senki élve nem szabadul, itt fogtok elpusztulni, ti büdös banditák. Akkor tudtuk meg, hogy Pitesti-en vagyunk.
Itt kerültem össze ismét Venczel József tanár úrral és a Dobai csoportból Komáromi Józseffel, Varga Lacival, de voltak mások is, itt volt Jakab Antal, a gyulafehérvári római-katolikus szeminárium vicerektora, Márton Áron egykori titkára, akit a püspök úr letartóztatása után titkosan neveztek ki ordináriusnak, vagyis az egyházmegye kormányzójának. Aztán őt is becsukták. Itt volt Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke, Jakab István bácsi, az Romániai Szociáldemokrata Párt elnöke, de ide zárták be a régi román társadalom krémjét is. Egy nagy cellában voltunk, összesen vagy kilencvenen. Tábornokok a régi román hadseregből,  arisztokraták, görög-katolikus papok, Rusu Alexandru metropolita, aki magyarul is tökéletesen tudott, a resicai mozdonygyárnak az igazgatója, a Societatea Astra-Română Ploiești-i petróleumtársaságnak az elnöke. Már nem is emlékszem mindenkire.
Mért volt ez kivégző tábor? Elmondta a börtön igazgatója, hogy – Ugye, tudjátok, hogy a proletárdiktatúrának a legfontosabb eszméje az osztályellenségnek a felszámolása. Mindent el fogunk követni, hogy ne menjetek haza. A társaság kilencven százaléka ott pusztult. Elsősorban a rettenetesen gyenge élelmezés miatt betegedtek meg a rabok. Úgy hulltak, mint a legyek. Kaptunk vagy 10 deka kenyeret, két decinyi kávénak nevezett cikória lével. Ez volt a reggeli.  Délben egy fél csajkányi káposzta vagy répalevet, mellé  10 dekányi puliszka, turtoj ahogy a román cellatársak nevezték, kockára vágva. Este a déli léből még egy adag. Puliszka nélkül. Ezzel a koszttal csak fogyni lehetett és megbetegedni. Ha egyik-másik cellatársunk meghalt, akkor nem jelentettük rögtön, hanem csak 2-3 nap múlva, amikor már szaga volt a hullának, mert addig is beadták az ételadagját, és azt elosztottuk egymás között. Ehhez járult a  napi verés. Az őr bejött, rámutatott néhány emberre: - Tu,tu,tu și tu, hai afară. Gumibottal vertek. Ráfektettek egy asztalra, és ütöttek. Nem számolták, hogy ki hány ütést kap. Változó volt az adag, annak függvényében, hogy milyen kedvében volt a  foglár. Ezt az  ördögi bánásmódot nem lehetett túlélni.
Marosvásárhelyről Văcărești-re
1961 májusában jött az őr, hogy - Fă-ți bagajul. A csomagomban egy mosószappan volt és egy rongyos törülköző. Vásárhelyre vittek, a Szekuritátéra, ahol megtudtam, hogy ismét perbe fognak, éspedig azokért a kézzel írt szórólapokért, amelyeket még középiskolás koromban terjesztettem a kollektivizálás ellen, és amelyeket úgy írtam alá, hogy a Fekete Kéz.
A kihallgatás egy hónapig tartott, a vallató tiszt ezalatt tenyerének az élével a nyakamon a verőereket ütötte minden nap úgy, hogy a végére már teljesen begyulladtak, a fejem állandóan fájt, és elvesztettem a hallásom is. A bal fülemmel azóta nem hallok. Olyan kérdéseket tett fel, amelyekre tudta, hogy csak nemmel válaszolhatok. – A Cserebogár nevű szervezetről tudsz-e? - Nem. Verés. – 
A Szivárvány nevű szervezetről hallottál-e? -  Nem. Újabb verés.
A tárgyaláson tudtam meg, hogy saját édesbátyámat is letartóztatták, aki akkor már könyvelő volt a szárhegyi állami gazdaságban. Kimentek hozzá a szekuritáté emberei, és elkezdték faggatni, hogy tudott-e arról, hogy én milyen röpcédulákat írogattam. Erre ő azt felelte, hogy igen, de csak miután megtörtént a dolog, ezért aztán a feljelentés kötelezettségének elmulasztása miatt letartóztatták, és bíróság elé állították őt is. Három évet kapott, és le is ülte szegény. Én államellenes fegyveres szervezkedésért még 22 évet kaptam. Velünk együtt még húsz fiatalt ítéltek el, szászrégeni és marosvásárhelyi diákokat, akik azért álltak össze, hogy a magyar iskolák erőszakos „egyesítése” ellen tiltakozzanak. Ők is a Fekete Kéz nevet használták, így keveredtem bele én a történetbe. Vásárhelyen volt a tárgyalás, a kolozsvári Katonai Bíróság ítélkezett felettünk. A hírhedt Macskási Pál vérbíró. Sok-sok évvel azután mondták nekem, hogy a Házsongárdban nyugszik. S a lánya, állítólag, Magyarországon él, még 89 előtt oda költözött.
Engem már súlyos betegként vittek el Pitești-ről, tébécés voltam, és egy erős verés után hashártyagyulladásom is lett. Miután kimondták az ítéletet, és a meglévő 20 év mellé, amiből letöltöttem négyet, még kaptam 22-t, az volt a szerencsém, hogy nem vittek vissza Pitești-re, hanem elszállítottak Désre. Egy emberséges orvosnő, látva, hogy milyen kritikus az állapotom a Văcărești-i börtönkórházba irányított.
Betettek egy cellába, ahol olyan betegek voltak, akikről úgy gondolták, hogy azokkal már nem érdemes foglalkozni. „Incurabilii”, úgy mondták nekünk. Orvos soha nem nyitotta ránk a cellaajtót. Egy hónap leforgása alatt a tizenkettőből egyedül maradtam, aki meghalt, ágyastól, vitték el. Valószínű azért, mert más beteg nem maradt abban a cellában, úgy döntöttek, hogy „elég egészséges” vagyok, és visszaküldtek Désre. Innen szabadultam 1964. augusztus 3-án, és az említett orvosnőnek köszönhetően maradtam életben, aki szabadságát kockáztatva sztreptomicint csempészett be a börtönbe, és azzal kezelt, amíg lábra nem álltam.
„A Szekuritáté állandóan követett”
64-ben megszabadultam, hazamentem Szárhegyre, és elmentem a munkaelosztóhoz. Én, mint földrajz-geológia szakos hallgató, tanárnak készültem, és mondtam ott, hogy szeretnék tanítani. Szemberöhögtek. – Egy osztályellenségre bízzuk a kommunista ifjúság nevelését? Maga tanítani akar? A maga helye a bányában van. Balánbányára helyeztek ki, nagyon nehéz körülmények között dolgoztam.
65-ben megházasodtam, két gyerekünk lett, két lány. A Szekuritáté állandóan követett. Állt meg a járda mellett az autó, tuszkoltak be, vittek Csíkszeredába, „beszélgetni”. Próbáltak beszervezni, ez az igazság. Ígértek jobb állást, nagyobb fizetést, lakást Csíkszeredában, de én nem álltam kötélnek.
Teltek az évek, aztán 1983-ban  saját erőből beköltöztem Csíkszeredába, és innen jártunk dolgozni a feleségemmel Balánbányára. A Szeku zaklatásai azonban nem szűntek meg, hol házkutatást tartottak, hol bevittek, hol akkor csengettek nálunk, amikor csak a kislányaim voltak otthon.
Menedékjog az Egyesült Államokban
Sokat gondolkodtam azon, hogy politikai menedékjogot kellene kérnem, de hát nem lehetett eljutni a nyugati államok nagykövetségeihez. Bukarestben még csak nem is volt szabad végigmenni azon az oldalán a járdának, ahol az Egyesült Államok nagykövetsége volt. Aztán 1988 februárjában, megláttam egy plakátot, amelyen a Nashville-i filharmonikus zenekar fellépését reklámozták, elmentem az előadásra, és koncert után megkerestem a zenekar vezetőjét. Elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok. Volt egy kérvény nálam, de az úr nem vette el, mert félt, hogy megtalálják a csomagjában. Leírta egy noteszba a személyes adataimat és lakcímemet. Én azt hittem, hogy le akar rázni, de nem így történt. Májusban már csengettek a csíkszeredai lakásom ajtaján az Egyesült Államok nagykövetségének munkatársai. Megkaptam a menedékjogot.
Epilógus
Szilágyi Árpád 1994-ben nyerte el az amerikai állampolgárságot.  Emlékiratait angol nyelven, „The Victim” (Az áldozat) címmel jelentette meg, amelyben részletesen leírta a romániai kommunista rezsim alatt elszenvedett kínzásokat. A  Saint Louis-i South Side National Bank könyvelési osztályán dolgozott, megbecsült kolléga volt és boldog családapa, aki örömmel látta, hogy lányai is megtalálják helyüket az új hazában. 2003-ban azonban tragikus események vetettek véget az alig pár éve tartó nyugalomnak: kisebbik lánya egy utcai lövöldözés áldozata lett. Ez a veszteség súlyosan megviselte Szilágyi Árpádot, aki leánya hamvainak hazahozatala után úgy döntött, nem tér vissza az Egyesült Államokba. 2003 óta Csíkszeredában él. Nagyobbik leánya és felesége nem követték őt. Minden év októberében részt vesz az 1956-os ünnepi megemlékezéseken. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei elnöke, az 1956-os Vitézi Rend hadnagya. Nyolcvannégy éves.
Víg Emese maszol.ro

Székelyföld története (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)
Telt ház előtt mutatták be szombat este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban a Székelyföld története című háromkötetes monumentális kiadványt, mely a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában jelent meg a nyáron (a Tusványoson tartott, vitával egybekötött bemutatóról lapunkban még akkor tudósítottunk).
A házigazda, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa bemutatta a jelen lévő szerzőket, szerkesztőket. Rajta kívül Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész, egyetemi oktató és Pál Judit sepsiszentgyörgyi származású társadalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora ismertette az általa szerkesztett kötetrészt, továbbá Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa, Oláh Sándor csíkszeredai kutató és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész az általa írt fejezetet foglalta össze, különös tekintettel a háromszéki eseményekre.
A hozzászólások során Cserey Zoltán történész leszögezte: a kiadványnak ott a helye minden székely család könyvespolcán, hogy bármikor tájékozódni lehessen belőle, de kifogásait is megfogalmazta. Kevesellte a Rákóczi-szabadságharcnak szánt tíz oldalt, továbbá a székely határőrség feldolgozása torzóban maradt. Székely Zsolt régész szintén hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Bárdi Nándor válaszában elmondta, huszonkét szerzős, 2200 oldalas összegző munkáról van szó, bizonyára vannak aránybeli eltolódások, hiányosságok, de letettek egy munkát az asztalra, azt lehet bírálni, és a kritikák, valamint az újabb kutatási eredmények alapján remélhetőleg majd napvilágot lát egy javított, bővített kiadás is. Kérdésre válaszolva Oborni Teréz bejelentette, készül a Székelyföld történetének 900–950 oldalba tömörített angol változata, melyet az indianapolisi egyetem ad ki két éven belül. Ehhez az anyagi háttér és a szakfordító megvan.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A gyökerekből táplálkozva keresik a jövőt (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Mezőségi táncokkal nyitották Sepsiszentgyörgy főterén az erdélyi hivatásos táncegyüttesek a tizenkettedik alkalommal tartott találkozójukat, és szintén mezőségivel zárták a négynapos rendezvényt tegnap este a Tamási Áron Színházban tartott gálaműsoron, amelyre a szervezők meghívták a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttest is. A záróestén Kelemen Hunor fővédnök köszöntötte a rendezvényt, majd díjakat is osztottak, amelyek egy része a találkozón bemutatott produkciók alkotóinak, előadóinak szólt, az életműdíjat a kitüntetettek az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes munkájukért kapták.
A Háromszék Táncegyüttes Erdély-menyegző és a Maros Művészegyüttes Most múlik című produkciója után (amelyek szakmai értékelését szombati lapszámunkban ismertettük) az Udvarhely Néptáncműhely mutatta be az Orza Călin rendezte Üveghegy ösvénye című táncmisztériumot Kőrösi Csoma Sándor és a hegymászó Erőss Zsolt emlékére. A szakmai kiértékelésen néhány általánosan is hasznosítható megállapítás is elhangzott: egysíkú a mozgásdinamika, az elmondott szövegek segítik a megértést, de a szövegmondás minősége hullámzó, lehet kortárstánc-nyelven előadni, de az legyen míves, ellenpontozás nélkül fennáll a monotónia veszélye.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncoljatok! című előadásában a táncosok vallanak szóban és táncban a táncról, ezt a szakma képviselői abból a szempontból is értékelték, hogy az együttes tagjai kipróbálhatták alkotói képességüket, több tájegység eredeti táncaiból merítettek, ők készítették a koreográfiákat, amelyeket Gábos Endre rendezőként fűzött egymásutánba, tulajdonképpen ez volt a találkozó egyetlen néptáncműsora. A Nagyvárad Táncegyüttes Rossini zeneművére készített Stabat Mater című táncoratóriuma a néptánctól merőben elütő mozgásrendszerben, a kortárs balett nyelvén közvetítette a szenvedéstörténet mondanivalóját Kun Attila, a Közép-Európa Táncszínház koreográfusa rendezésében, a KET néhány táncművésze közreműködésével. A kiértékelő bizottság tagjai jó kísérletnek tartották, ami ellenben szerintük technikailag itt-ott sántít, ugyanakkor felvetették a kérdést: helye van-e a néptánctól teljesen elütő mozgásnyelvnek a hivatásos táncegyüttesek repertoárjában? Mások szerint az ilyen kilengések, próbálkozások gazdagítják a táncosok mozgáskultúráját. A négynapos találkozót tegnap kerekasztal-beszélgetésen értékelték az öt hivatásos együttes művészeti vezetői, igazgatói, az alkotók és társulatonként néhány táncos részvételével, amelyen kiderült: nincs egyetlen recept, ami alapján úgy lehetne megszervezni a vándorrendezvényt, hogy azzal mindenki elégedett legyen, egyesek szerint a Háromszék Táncegyüttes újítása, hogy kísérőprogramokat is kínált a vendégeknek, nagyon jó ötlet volt, mások úgy vélték, a szakmai beszélgetésektől vonták el az időt a helyi alakulatok produkciói. Többen hangsúlyozták: legnagyobb gond a képzéshiány, kitértek a szakmai kiértékelők hasznosságára, de megválaszolatlan kérdés maradt, hogy meddig lehet elmenni az új formai utak keresésében. Abban ellenben mindannyian egyetértettek: az öt erdélyi hivatásos táncegyüttesnek legfőbb célja, hogy minőségi előadásokat állítsanak színpadra, és évente egyszer találkozzanak, hogy közös dolgaikat megbeszélhessék.
Díjak A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága javaslata alapján adományozta a Kiemelkedő férfi táncos díjat Melles Endrének, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncművészének az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága díjai: 
Női tánckari nívódíj: sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért Zenei alkotói díj: Kelemen László és a Heveder zenekar – az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért
Énekes szóló díj: Erőss Judit, sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Énekesi díj: Kásler Magda, marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes – a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Hiteles viseleteiért díjban részesült a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Hagyományőrző alkotói munkáért díjat kapott a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Képi világáért díjjal jutalmazták a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttest (Stabat Mater című előadás) Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely (Üveghegy ösvénye című előadás) Életműdíjak – a Romániai Magyar Néptánc Egyesület a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója alkalmából az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért díjazott négy hivatásos táncost: Domokos Zsuzsanna – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Füzesi Albert – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Tőkés Edit – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, Vajda Katalin – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyílt levél Dorin Florea polgármesterhez
Polgármester úr!
Ön a polgármesteri hivatal alkalmazottjainak tartott operatív gyűlésen nemcsak munkatársait, hanem minket, városi tanácsosokat is elfogadhatatlan jelzőkkel illetett. Viselkedése nem méltó egy városvezetőhöz. Beszédében többek között arról is szól, hogy az Ön által alkalmazott hivatalnokok miatt nem mennek jól a város ügyei.
Igaza van! Mindannyian úgy érezzük, Marosvásárhely zsákutcába került. Azonban ebbe a zsákutcába nem a hivatalnokok, hanem Ön vezette a várost. Egy városvezetőnek nem sértegetnie, megaláznia kellene munkatársait, hanem saját munkája révén példát mutatnia.
Eddig is tudtuk, de most már bizonyosságot nyert, hogy ez az Ön valódi arca, nem az, amit a különböző újságok hasábjain fizetett hirdetésekben olvashatunk.
Felszólítjuk, kérjen elnézést a marosvásárhelyiektől, hiszen magatartásával tulajdonképpen nemcsak minket és közvetlen munkatársait, hanem azokat a választókat alázta meg, akik minket szavazataik révén a közérdek képviseletével bíztak meg. Legyen tekintettel a marosvásárhelyiek méltóságára!
Az RMDSZ marosvásárhelyi frakciójának nevében tisztelettel,
Novák Csaba Zoltán helyi tanácsos Népújság (Marosvásárhely),

Dobos Imre színész 50 éves pályafutását ünnepelték Váradon
Dobos Imre nagyváradi színművészt köszöntötték a hét végén a Szigligeti Színházban, a művész pályakezdésének ötvenedik évfordulóját egykori és jelenlegi pályatársak ünnepelték. 
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház részéről laudációt mondott Piroska Klára színművésznő, aki László Károly színművész üzenetét is tolmácsolta, majd felelevenítette mindazon szerepeket, amelyekkel huszonkét éven keresztül örvendeztette meg a sepsiszentgyörgyi közönséget Dobos Imre.
A Szigligeti Társulat nevében Hajdu Géza színész mondott köszöntő beszédet, aki kiemelte, alázatával és munkakedvével Dobos Imre példaképe lehet az új színészgenerációnak is. Az est zárásaképpen Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgató átnyújtotta Dobos Imrének a Szigligeti-gyűrűt. „Az idők során a sokszínűség hitvallásommá is vált: egyik nagy elődöm szerint a legfontosabb önmagunk megismerése, a színészi pályának ez az első lépése, s ha ez sikerült, akkor arra már fel lehet bármilyen szerepet építeni. Egyébként azt hiszem, hogy minden színész azt szeretné, hogy minél változatosabb legyen a palettája, hogy mindig más karakterrel azonosuljon, hiszen csak így lehet teljes az alkotói pálya" – mondta korábban a Krónikának adott interjúban a rangidős színművész.
Dobos Imre 1941. március 22-én született Marosvásárhelyen, itt végezte a középiskolát és a Színművészeti Főiskolát. 1966-tól 1988-ig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, 1988-tól a nagyváradi színtársulat tagja. A magyar és a világirodalom nagy drámai szerepeinek egész sorát játszotta, a Kisvárdai Fesztiválon kétszer – 1992-ben és 2001-ben – kapott díjat, az 1999-es Rövid Dráma Fesztiválján megkapta a legjobb férfialakítás díját. 2005-ben Nívó-díjat és Kovács György-díjat kapott, 2006-ban pedig Kiválósági Díjjal tüntette ki a nagyváradi önkormányzat. Krónika (Kolozsvár)

1956 - Marosvásárhelyi gálán idézték a forradalmat
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott gálaelőadáson idézte az 1956-os magyar forradalmat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
Izsák Balázs, az SZNT elnöke ünnepi beszédében azért tartotta fontosnak az 1848-49-es vagy 1956-os szabadságharcról való megemlékezést, mert általa "megerősítjük a magunk elkötelezettségét a szabadság iránt".
Kijelentette, hatvan évvel a magyar forradalom után, el lehet mondani: Magyarország független, szabad ország. Romániában azonban az 1989-es forradalom eszményeit épp az állam intézményei sértik meg. "Az üldözött székely zászló így válik ma Romániában az emberi méltóság és a szabadság egyetlen, hiteles jelképévé" - fogalmazott Izsák Balázs. gondola.hu