Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. július 12.
Tiltakozik az OMDSZ az áthelyezés miatt
Felháborítónak tartja az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), hogy a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma a következő, 2012–2013-as tanév részképzésének megszervezését és lebonyolítását a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) hatáskörébe helyezte át.
A diákszövetség közleményben tiltakozik az állításuk szerint előzetes egyeztetés nélkül meghozott döntés ellen, a részképzést ugyanis az elmúlt 16 évben az OMDSZ bonyolította le partnerei, tagszervezetei segítségével.
Az érintettek azt is kifogásolják, hogy míg az OMDSZ összesen nyolc városban – Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Temesváron, Jászvásáron, Brassóban és Bukarestben – működtet irodákat, ahol a pályázó diákok információkat, segítséget, tanácsadást igényelhetnek a részképzéssel kapcsolatban, addig a KMEI mindössze egy helyszínen, a kincses városban áll a hallgatók rendelkezésére. Véleményük szerint emiatt nehezebb lesz a program megvalósítása. „Nem értünk egyet a minisztérium azon döntésével, hogy egy már kiépített és bizonyított erdélyi hálózatot épít le és centralizál Kolozsvárra. Mindez hátrányosan érinti a nem Kolozsváron tanuló egyetemi diákságot” – olvasható a diákszövetség közleményében. Szabó Töhötöm, a KMEI igazgatója a Krónika megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, mint mondta, a helyzet egyelőre tisztázatlan.
A KMEI egyébként már meghirdette a részképzés elnyeréséhez szükséges pályázatot, amelyre augusztus 6-áig lehet benyújtani a jelentkezési lapot személyesen vagy postai úton. A programra határon túli, magiszteri, illetve alapképzésben résztvevő magyar egyetemisták pályázhatnak, akik egyéni, illetve csoportos többhetes tanulmányi úton vagy teljes szemeszteres képzésen vehetnek részt valamely magyarországi felsőoktatási intézményben. Az érdeklődők további információkat találnak a www.kmei.ro honlapon, ahol a pályázathoz szükséges jelentkezési lap is letölthető.
Krónika (Kolozsvár)
Felháborítónak tartja az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), hogy a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma a következő, 2012–2013-as tanév részképzésének megszervezését és lebonyolítását a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) hatáskörébe helyezte át.
A diákszövetség közleményben tiltakozik az állításuk szerint előzetes egyeztetés nélkül meghozott döntés ellen, a részképzést ugyanis az elmúlt 16 évben az OMDSZ bonyolította le partnerei, tagszervezetei segítségével.
Az érintettek azt is kifogásolják, hogy míg az OMDSZ összesen nyolc városban – Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Temesváron, Jászvásáron, Brassóban és Bukarestben – működtet irodákat, ahol a pályázó diákok információkat, segítséget, tanácsadást igényelhetnek a részképzéssel kapcsolatban, addig a KMEI mindössze egy helyszínen, a kincses városban áll a hallgatók rendelkezésére. Véleményük szerint emiatt nehezebb lesz a program megvalósítása. „Nem értünk egyet a minisztérium azon döntésével, hogy egy már kiépített és bizonyított erdélyi hálózatot épít le és centralizál Kolozsvárra. Mindez hátrányosan érinti a nem Kolozsváron tanuló egyetemi diákságot” – olvasható a diákszövetség közleményében. Szabó Töhötöm, a KMEI igazgatója a Krónika megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, mint mondta, a helyzet egyelőre tisztázatlan.
A KMEI egyébként már meghirdette a részképzés elnyeréséhez szükséges pályázatot, amelyre augusztus 6-áig lehet benyújtani a jelentkezési lapot személyesen vagy postai úton. A programra határon túli, magiszteri, illetve alapképzésben résztvevő magyar egyetemisták pályázhatnak, akik egyéni, illetve csoportos többhetes tanulmányi úton vagy teljes szemeszteres képzésen vehetnek részt valamely magyarországi felsőoktatási intézményben. Az érdeklődők további információkat találnak a www.kmei.ro honlapon, ahol a pályázathoz szükséges jelentkezési lap is letölthető.
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 12.
Objektív közelség az erdélyi ügyekhez
„Nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a »pártelválasztóvonal« mindhárom oldalán állókra. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány.” Beszélgetés Szilágyi Mátyás volt kolozsvári magyar főkonzullal. (Budapesten született, a helyi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemén szerzett oklevelet 1989-ben. 1991 és 1997 között Magyarország bukaresti nagykövetségén töltött be külszolgálatot, előbb a nemzeti kisebbségi, közösségi és egyházügyeknek volt a felelőse, majd a teljes belpolitikai csoport irányításával bízták meg. Ezt követően a magyar Külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette, 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja volt, 2008-ban pedig kinevezték kolozsvári főkonzulnak, mandátuma júniusban járt le.)
- A nyolcvanas évek szokásait ismerve nem meglepő, hogy a térség akkori geopolitikai központjában, Moszkvában végezte felsőfokú tanulmányait. De miért éppen nemzetközi kapcsolatok, diplomácia?
– Mindig humán érdeklődésű voltam, a történelem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Emellett érdekeltek a társadalomtudományok, a politológia, a nemzetközi kapcsolatok is; nemcsak Európa, hanem a világ különböző nagy térségeinek a sorsa az utóbbi száz évben. Így jutottam el a szomszédságpolitikához, Magyarország közvetlen környezetének kapcsolatrendszere is érdekelt. Ezen belül abban az időben megszabott irányok voltak. Mióta a két ország egymás mellett létezik, a magyar diplomáciára mindig jellemző volt, hogy fontos szerepet játszottak a román–magyar kapcsolatok, ezért igény volt a terület szakértőinek kiképzésére. Ebbe a hullámba estem bele, amit egyáltalán nem bánok, mert a legközpontibb témája a mindenkori magyar külügyi tevékenységnek. A kétoldalú kapcsolatrendszer Magyarország részéről, de talán Románia részéről is a legnagyobb felülettel rendelkezik, nincs még egy olyan ország, amelyhez az élet valamennyi, az államigazgatás, a kormányzat területén ennyi összekötő szál, kapocs kötne. Ez egy összetett, szervesen működő kapilláris rendszer, amelynek szépsége a kezdetektől magával ragadott.
– Noha tudjuk, hogy a majdani állomáshely kiválasztása nem a diplomatától függ, mintha tudatosan készült volna a romániai kiküldetésre, hiszen Moszkvában románul is tanult. Felmenői erdélyi gyökerei ösztönözték a romániai misszióra?
– Anyai nagyapám lugosi származású, onnan települtek át 1945 után. A családi hagyományban megvan ennek a témakörnek a szeretete, az érdeklődés Magyarország történelmi sorsa iránt, hogyan rendeződtek bizonyos kérdések a 20. században. Gondolok itt a legkülönbözőbb aspektusok közül az állampolgárság kérdésére, amelynek kezeléséhez éppen az utóbbi két évben tudtunk nekilátni oly módon, ahogy azt kell. Amúgy a családban – építészmérnök édesapám kivételével – a humán érdeklődés követhető nyomon, főleg anyai ágon, és én ezt a vonalat őriztem meg, a történelem, a társadalomtudomány, az idegen nyelvek iránt érdeklődtem, és ennek megfelelően alakult a pályaválasztásom. Erre predesztinált a nyelvtanulás is, hiszen román–francia szakos voltam a moszkvai egyetemen, és ebből egyértelműen következett a román reláció és Bukarest.
– Pályája kezdetén, 1991-ben rögtön mély vízbe „dobták”, a bukaresti magyar nagykövetség beosztottja lett. A kilencvenes évek eleje a román belpolitika, de a román–magyar államközi viszony tekintetében is zűrzavaros időszaknak számított, az erdélyi magyarság politikai képviselete ellenzékben volt. Hogyan sikerült újjáépíteni a magyar–magyar és a magyar–román kapcsolatokat a kommunizmus évei után?
– A ’89-es változásokkor euforikus hatást érzékeltünk. Mind a diplomáciában, államapparátusban dolgozóknak, mind a civil polgároknak az volt az érzésük, hogy pillanatok alatt sikerül meghaladni fél évszázados problémákat. Ez az eufória eltartott pár hétig, de aztán rövid távon nem igazolódott be. Kiderült, a kapcsolatrendszer teljes körű koncepcionális átgondolása, rendezése szükséges mindkét fél részéről. A magyar fél akkor a románhoz képest jobb pozícióban volt, hiszen a külpolitikai rendszerváltás a nyolcvanas években szinte láthatatlan módon elindult, így ’89-re a magyar diplomácia startra készen állt. Ebből a fáziseltolódásból adódott, hogy szükség volt öt-hat évre, amíg ezeket az alapkérdéseket a másik fél elfogadta, amíg újraalapozhattuk a szerződéses rendszert, és érdemben tárgyalhattunk arról, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés központi szerepet kapjon a kétoldalú kapcsolatokban. Egy gyors, euforikus nekifutás után elkezdődött egy hosszú, cikcakkokkal, hullámvölgyekkel teli kétoldalú tárgyalási folyamat, amivel párhuzamosan kiépült Erdélyben a magyar politikai közképviseleti rendszer, illetve a bukaresti parlamenti képviselet. Ez az intézményrendszer néhány év alatt épült ki, amivel fantasztikus eredményt ért el a romániai magyar nemzeti közösség, hiszen megalapozta egy működő magyar személyi elvű autonómia struktúráját, ami a mai napig létezik, erősödik, sőt kiegészült közigazgatási, kulturális és oktatási autonómiaelemekkel. Ezt az intézményesülést követte a kétoldalú viszonyrendszer a maga tárgyalásaival, felsőszintű ágazati, politikai mechanizmusok kialakításával. Ennek egyik mérföldköve az alapszerződés aláírása volt 1996-ban, amit lehet jellemezni a hátrányaival, hiányosságaival, de előremutató jellegzetességeivel is, például hogy intézményesen kezelte a kisebbségi problematikát. Ennek folyományaként jött létre egy kormányközi vegyes bizottság és a ma is működő kisebbségügyi együttműködési bizottság. Aztán, egy bukaresti kormányváltás után újralétesülhetett az 1988-ban önkényesen bezárt kolozsvári főkonzulátus, majd a kétezres években precedensnek számított a csíkszeredai kirendeltség megnyitása. A kilencvenes évek első fele nagyon izgalmas időszak volt, a diplomáciának nincs olyan aspektusa, amely ne került volna elő a magyar–román kapcsolatokban, ami a legjobb iskola egy pályakezdő diplomata számára. Nagyon örülök, hogy ebbe belecsöppentem, és hálás vagyok azoknak a kollégáknak – például Rudas Ernő volt bukaresti nagykövetnek –, akik átadták az ismereteiket, tudásukat.
– Erdélybe, Kolozsvárra 2008-ban már tapasztalt diplomataként került, főkonzulként pedig a román–magyar kapcsolatok elmélyítését tűzte ki első számú céljaként. Most, mandátuma lejártával mennyire elégedett?
– Nem lehetek elégedett, mert sokkal nagyobb lehetőségek vannak, mint amenynyit kihasználtunk. Komplexebb, dinamikusabb munkával sokkal többet el lehet érni a kétoldalú kapcsolatokban. Attól függ, hogy a pohár félig tele vagy félig üres felét nézzük. Jelenleg ágazati projektek tucatjai állnak rendelkezésre, több mint ötven kétoldalú infrastrukturális, közlekedési, energetikai, kulturális terv létezik, amelyekben gyorsan előre lehet lépni, és reméljük, ez meg is történik hamarosan. Bizonyos részterületeken ugyanakkor megvan az ok az elégedettségre, gondolok itt a kultúrára, hiszen a főkonzulátuson sikerült találkozási pontot létrehozni rendszeres könyvbemutatóinkkal. Mindig örömmel vállaltunk társszervezői szerepet különböző helyi, konzuli kerületben lévő magyar vagy egyéb kulturális tevékenységekben, programokban. Fő alapelvünk, hogy a főkonzulátus látható, jelenléte érezhető legyen, lehetőségeink szerint mindenhol képviseljük a magyar színeket, és azt az érzést próbáljuk sugallni a magyar közösségnek, hogy figyelemmel kísérjük a helyzetét, gondjait, és ezekre a kétoldalú kapcsolatok keretei között igyekszünk megoldást javasolni a magyarországi döntéshozóknak. De ez a képviseleti szerep vonatkozott egyházi, tudományos, oktatási, részben pedig politikai területre is. Úgy érzem, sikerült konkrét dolgokat is tenni. Bekapcsolódtunk a műemlékvédelembe, a Házsongárdi temető rendbetétele keretében a külügyminisztériummal közösen a Bánffy-kripta felújításában jelentős szerepet vállaltunk, akárcsak a nagyenyedi diákemlékmű helyreállításában. A továbbiakban Kolozsváron a szamosfalvi emlékmű rendbehozatalához kívánunk hozzájárulni. A hadisírok speciális területe az együttműködésnek, e téren létezik magyar–román kormányközi megállapodás, amelynek keretében sokkal többet lehetne tenni, de úgy tűnik, részben pénzhiány miatt sokkal inkább az egyoldalú projektek működnek. Magyarország támogatásával az elmúlt négy évben tíznél több ilyen emlékmű helyreállítása vagy újrafelállítása történt meg, gondolok a tordaszentlászlói, a szindi vagy a krasznai honvédemlékművekre, nemrég a váradi Rulikowski temetőben kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. De számtalan munka van még: Désen méltó állapotba kellene hozni a honvédsírokat, amelyek jelenleg egy lekaszálatlan területen találhatók, ami nem méltó a hősök emlékének; Kolozsváron a Horea úti zsidó temető területén közel nyolcszáz honvéd földi maradványait tartalmazó tömegsír található, az úgynevezett hősök temetőjében pedig a sírok többsége magyar honvédeket rejt. A kétoldalú kapcsolatok történetében premiernek számított Erdély egyik legjelentősebb magyar emlékműve, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport közös felújítása, amelynek folytatása lehet a Mátyás-emlékház kialakítása a király szülőházában. A magyar külügyminisztérium szeretne szerepet vállalni a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálásában is. A kultúra, a műemlékvédelem mögött kissé lemaradt az infrastrukturális fejlesztés, az úthálózat, a határátkelők, alacsonyabb rendű átkötő utak létrehozása. Különös tekintettel arra, hogy Románia rövidesen csatlakozik a schengeni övezethez, és akkor a polgároknak jogos igénye lesz, hogy ne kelljen ötven- vagy százkilométeres kerülőket megtenniük a határátkeléshez. Az energetikai együttműködés keretében az Arad és Szeged közötti gázvezeték 2010-es átadása volt a legjelentősebb momentum, és reményeink szerint hamarosan elkezdődhet az Arad–Békéscsaba-ivóvízvezeték megvalósítása is. Ez mind az egymásrautaltságot mutatja: a határ két oldalán élőknek ki kell használniuk a lehetőségeket, ez Európában mindenhol így működik. Magyarország és Románia 2004, illetve 2007-es uniós csatlakozása után lendületes nekifutás történt a közös tevékenységeink terén, aztán a gazdasági válság hatására ezek kissé lelassultak, de azon vagyunk, hogy ezeket újra felgyorsítsuk.
– Apropó, egymásrautaltság. A júniusi helyhatósági választás kampánya idején is felbukkant a be nem avatkozás elve, többen elmondták: nagyon jó, hogy az anyaország támogatja az erdélyi közösséget, de onnan senki ne szóljon bele a mi életünkbe. Önnek mi a véleménye erről?
– Érdekes ezeknek a kifejezéseknek a történelmi evolúciója az utóbbi 22 évben. Már korábban felmerült a távolságtartás és az egyenlő távolságtartás elve. Már a kilencvenes években éreztük, hogy ez alapjában rossz kifejezés. Mi nem tarthatunk távolságot az autochton 1100 éves területükön élő magyar közösségektől és honfitársainktól, nekünk közelséget kell – de még csak nem is tartani, hanem közel kell jönni. Ennek ellentettje volt később az egyenlő közelségtartás elve, ami már közelebb áll a valósághoz, az elfogadható szóhasználathoz. Én, aki 22 éve ebben a relációban dolgozom, nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a „pártelválasztó vonal” mindhárom oldalán állókra. Magyarországon a társadalom sokrétű, éppen ezért sokféleképpen ítéli meg az erdélyi kérdést, a magyarság helyzetét. A többség empatikus és megértő az erdélyi magyarral szemben, akit a nagy többség nem románoz le. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány. Hivatalosan azt tudom megerősíteni, amit Martonyi János külügyminiszter februári látogatása során hangoztatott Bukarestben a pluralizmus, a magyar–magyar verseny kérdéséről. Számunkra nagyon fontos alapelv, hogy a külügyminisztérium nem befolyásol, nem óhajt beavatkozni ebbe a küzdelembe, fő célként pedig az kell vezéreljen minden magyar politikai szereplőt, hogy a létező legerősebb és legoptimálisabb politikai, társadalmi képviseletet érje el a magyarság országos és helyi szinten. Én ehhez próbáltam tartani a saját irányvonalamat itt Kolozsváron, ami objektív közelséget és nem távolságot jelentett az erdélyi ügyekhez és a magyarok kérdéseihez. Ezek számunkra nem kívülről szemlélt, hideg hivatali ügyek, hanem a legszorosabban vett nemzeti ügyeink. Ahogy azt az új alkotmány is tükrözi, amelynek korszakalkotó jelentősége, hogy az alaptörvény szintjén megfogalmazza a magyar nemzet kulturális, lelki egységét, és megerősíti a mindenkori kormányzat kötelezettségét, hogy minden lehetséges törvényes eszközével viselje gondját a külhoni magyarságnak. Erről szól a kormány utóbbi két évben kifejtett tevékenysége, például az állampolgárságnak az egyszerűsített honosítás révén történő megadása, ami szintén korszakalkotó lépés volt, 90 éves hiányt pótolt be, megoldott egy olyan jogi státusbeli kérdést, ami sokak számára lehetetlennek tűnt. És érzékeljük is, hogy az emberek ezért hálásak.
– Nem volt véletlen a kérdés a be nem avatkozásról, nemrég ugyanis Önnek is felrótták, hogy „beleszólt” a helyi magyarság életébe, amikor bírálta a kolozsvári magyar színház egyoldalú műsorpolitikáját.
– A diplomácia egyik klasszikus alapelve a be nem avatkozás elve, amihez nemzetközi jogi értelemben tartjuk is magunkat. A beavatkozás ettől eltérő más értelemben, ha segíteni akarunk, és a beavatkozás pozitív előjelű, és nem utasítja el a célközönség, a fogadó ország. Például árvíz vagy más természeti katasztrófa esetén a segítő országok, szervezetek jó értelemben avatkoznak be. Nekem mindig az volt az alapelvem, hogy a magyar nemzeti közösség ügyeiben csak olyan álláspontot hangoztatok, ami megegyezik valamilyen konszenzusos megítéléssel az adott közösség részéről. Alapelv, hogy soha semmit rajtuk kívül, a fejük fölött, hanem mindig mindent, ami a közösségben megalapozott és támogatott. A kolozsvári színházzal kapcsolatos véleménynyilvánításom bírálata részben félreértésen alapulhatott, hiszen mindig hangsúlyoztam, sőt kimutattam, menynyire nagyra becsülöm a kísérleti színházi stratégia eredményeit, nem volt olyan színdarab, amelyet meg ne néztem volna. Nagyra tartom Tompa Gábor igazgató és helyettese, Visky András színházkultúráját és -politikáját, az egyes darabokat kiválónak értékelem. Viszont a közönség elég széles rétegeiben megfogalmazást nyert, hogy sokan klasszikus színházat is szeretnének látni, ami technikailag, pénzügyileg nem egyszerűen egyeztethető össze. Általános gond, hogy nincs több színház, csak egy, és ennek keretében egy kiváló, a határokon túl egyedülálló magyar operát is fenn kell tartani. Én kizárólag ezt akartam hangos gondolkodásként, baráti reflexióként elmondani, semmiféleképpen nem bírálatként, amit számos, általam nagyra becsült kolozsvári, erdélyi magyar értelmiségitől hallottam véleményként. Szerintem ez a kérdés nagyon egyszerűen megoldható, a város fejlődésével erre más struktúrákat is biztosítani kell, és a színház megfelelő bővülésével, akár más színházi műhelyek kialakításával ki lehet elégíteni egy másfajta közönségigényt is. Ezzel együtt a magyar színház által végzett kiváló színházi koncepciót, munkát fönn kell tartani, és támogatni kell. Engem semmiféle beavatkozó, pláne dirigáló szándék nem jellemzett, amikor ezt mondtam a Kolozsvár Társaság tagjaként, ami egy hivatalban lévő külképviselet-vezető esetében nyilván nem magánvéleményként hat.
– Gondolom, egy magyar diplomata számára nem lényegtelen, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma.
– Felemelő érzés, hogy a hivatali időm alatt ment végbe a magyar államigazgatás történetében előzmény nélküli intézkedés, ami nem egyszerű hivatali kötelezettség, hanem nemzeti jelentőségű dolog, nemes ügy. Az emberek hálája, meghatottsága átragad a diplomatákra is, ennek a szelleme magával ragad, és számomra megtiszteltetés, hogy részt vehettem ennek a nemzeti kezdeményezésnek az ügyintézésében. Különben az idei év első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest nagyobb érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt. Itt tulajdonképpen az emberek méltó igényének a kielégítéséről van szó, hogy ne legyen diszkrimináció magyar és magyar között, még ezáltal is erősítve, hogy a magyar nemzet részének érezhessék magukat. Természetesen a nemzethez tartozás nem függ igazolványtól vagy plecsnitől, hanem vele született tulajdonsága a magyar embernek. Az állampolgárság a szülőföldjén kívánja megerősíteni a magyarságot, hozzájárulva annak biztonság- és összetartozás-érzetéhez.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
„Nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a »pártelválasztóvonal« mindhárom oldalán állókra. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány.” Beszélgetés Szilágyi Mátyás volt kolozsvári magyar főkonzullal. (Budapesten született, a helyi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemén szerzett oklevelet 1989-ben. 1991 és 1997 között Magyarország bukaresti nagykövetségén töltött be külszolgálatot, előbb a nemzeti kisebbségi, közösségi és egyházügyeknek volt a felelőse, majd a teljes belpolitikai csoport irányításával bízták meg. Ezt követően a magyar Külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette, 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja volt, 2008-ban pedig kinevezték kolozsvári főkonzulnak, mandátuma júniusban járt le.)
- A nyolcvanas évek szokásait ismerve nem meglepő, hogy a térség akkori geopolitikai központjában, Moszkvában végezte felsőfokú tanulmányait. De miért éppen nemzetközi kapcsolatok, diplomácia?
– Mindig humán érdeklődésű voltam, a történelem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Emellett érdekeltek a társadalomtudományok, a politológia, a nemzetközi kapcsolatok is; nemcsak Európa, hanem a világ különböző nagy térségeinek a sorsa az utóbbi száz évben. Így jutottam el a szomszédságpolitikához, Magyarország közvetlen környezetének kapcsolatrendszere is érdekelt. Ezen belül abban az időben megszabott irányok voltak. Mióta a két ország egymás mellett létezik, a magyar diplomáciára mindig jellemző volt, hogy fontos szerepet játszottak a román–magyar kapcsolatok, ezért igény volt a terület szakértőinek kiképzésére. Ebbe a hullámba estem bele, amit egyáltalán nem bánok, mert a legközpontibb témája a mindenkori magyar külügyi tevékenységnek. A kétoldalú kapcsolatrendszer Magyarország részéről, de talán Románia részéről is a legnagyobb felülettel rendelkezik, nincs még egy olyan ország, amelyhez az élet valamennyi, az államigazgatás, a kormányzat területén ennyi összekötő szál, kapocs kötne. Ez egy összetett, szervesen működő kapilláris rendszer, amelynek szépsége a kezdetektől magával ragadott.
– Noha tudjuk, hogy a majdani állomáshely kiválasztása nem a diplomatától függ, mintha tudatosan készült volna a romániai kiküldetésre, hiszen Moszkvában románul is tanult. Felmenői erdélyi gyökerei ösztönözték a romániai misszióra?
– Anyai nagyapám lugosi származású, onnan települtek át 1945 után. A családi hagyományban megvan ennek a témakörnek a szeretete, az érdeklődés Magyarország történelmi sorsa iránt, hogyan rendeződtek bizonyos kérdések a 20. században. Gondolok itt a legkülönbözőbb aspektusok közül az állampolgárság kérdésére, amelynek kezeléséhez éppen az utóbbi két évben tudtunk nekilátni oly módon, ahogy azt kell. Amúgy a családban – építészmérnök édesapám kivételével – a humán érdeklődés követhető nyomon, főleg anyai ágon, és én ezt a vonalat őriztem meg, a történelem, a társadalomtudomány, az idegen nyelvek iránt érdeklődtem, és ennek megfelelően alakult a pályaválasztásom. Erre predesztinált a nyelvtanulás is, hiszen román–francia szakos voltam a moszkvai egyetemen, és ebből egyértelműen következett a román reláció és Bukarest.
– Pályája kezdetén, 1991-ben rögtön mély vízbe „dobták”, a bukaresti magyar nagykövetség beosztottja lett. A kilencvenes évek eleje a román belpolitika, de a román–magyar államközi viszony tekintetében is zűrzavaros időszaknak számított, az erdélyi magyarság politikai képviselete ellenzékben volt. Hogyan sikerült újjáépíteni a magyar–magyar és a magyar–román kapcsolatokat a kommunizmus évei után?
– A ’89-es változásokkor euforikus hatást érzékeltünk. Mind a diplomáciában, államapparátusban dolgozóknak, mind a civil polgároknak az volt az érzésük, hogy pillanatok alatt sikerül meghaladni fél évszázados problémákat. Ez az eufória eltartott pár hétig, de aztán rövid távon nem igazolódott be. Kiderült, a kapcsolatrendszer teljes körű koncepcionális átgondolása, rendezése szükséges mindkét fél részéről. A magyar fél akkor a románhoz képest jobb pozícióban volt, hiszen a külpolitikai rendszerváltás a nyolcvanas években szinte láthatatlan módon elindult, így ’89-re a magyar diplomácia startra készen állt. Ebből a fáziseltolódásból adódott, hogy szükség volt öt-hat évre, amíg ezeket az alapkérdéseket a másik fél elfogadta, amíg újraalapozhattuk a szerződéses rendszert, és érdemben tárgyalhattunk arról, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés központi szerepet kapjon a kétoldalú kapcsolatokban. Egy gyors, euforikus nekifutás után elkezdődött egy hosszú, cikcakkokkal, hullámvölgyekkel teli kétoldalú tárgyalási folyamat, amivel párhuzamosan kiépült Erdélyben a magyar politikai közképviseleti rendszer, illetve a bukaresti parlamenti képviselet. Ez az intézményrendszer néhány év alatt épült ki, amivel fantasztikus eredményt ért el a romániai magyar nemzeti közösség, hiszen megalapozta egy működő magyar személyi elvű autonómia struktúráját, ami a mai napig létezik, erősödik, sőt kiegészült közigazgatási, kulturális és oktatási autonómiaelemekkel. Ezt az intézményesülést követte a kétoldalú viszonyrendszer a maga tárgyalásaival, felsőszintű ágazati, politikai mechanizmusok kialakításával. Ennek egyik mérföldköve az alapszerződés aláírása volt 1996-ban, amit lehet jellemezni a hátrányaival, hiányosságaival, de előremutató jellegzetességeivel is, például hogy intézményesen kezelte a kisebbségi problematikát. Ennek folyományaként jött létre egy kormányközi vegyes bizottság és a ma is működő kisebbségügyi együttműködési bizottság. Aztán, egy bukaresti kormányváltás után újralétesülhetett az 1988-ban önkényesen bezárt kolozsvári főkonzulátus, majd a kétezres években precedensnek számított a csíkszeredai kirendeltség megnyitása. A kilencvenes évek első fele nagyon izgalmas időszak volt, a diplomáciának nincs olyan aspektusa, amely ne került volna elő a magyar–román kapcsolatokban, ami a legjobb iskola egy pályakezdő diplomata számára. Nagyon örülök, hogy ebbe belecsöppentem, és hálás vagyok azoknak a kollégáknak – például Rudas Ernő volt bukaresti nagykövetnek –, akik átadták az ismereteiket, tudásukat.
– Erdélybe, Kolozsvárra 2008-ban már tapasztalt diplomataként került, főkonzulként pedig a román–magyar kapcsolatok elmélyítését tűzte ki első számú céljaként. Most, mandátuma lejártával mennyire elégedett?
– Nem lehetek elégedett, mert sokkal nagyobb lehetőségek vannak, mint amenynyit kihasználtunk. Komplexebb, dinamikusabb munkával sokkal többet el lehet érni a kétoldalú kapcsolatokban. Attól függ, hogy a pohár félig tele vagy félig üres felét nézzük. Jelenleg ágazati projektek tucatjai állnak rendelkezésre, több mint ötven kétoldalú infrastrukturális, közlekedési, energetikai, kulturális terv létezik, amelyekben gyorsan előre lehet lépni, és reméljük, ez meg is történik hamarosan. Bizonyos részterületeken ugyanakkor megvan az ok az elégedettségre, gondolok itt a kultúrára, hiszen a főkonzulátuson sikerült találkozási pontot létrehozni rendszeres könyvbemutatóinkkal. Mindig örömmel vállaltunk társszervezői szerepet különböző helyi, konzuli kerületben lévő magyar vagy egyéb kulturális tevékenységekben, programokban. Fő alapelvünk, hogy a főkonzulátus látható, jelenléte érezhető legyen, lehetőségeink szerint mindenhol képviseljük a magyar színeket, és azt az érzést próbáljuk sugallni a magyar közösségnek, hogy figyelemmel kísérjük a helyzetét, gondjait, és ezekre a kétoldalú kapcsolatok keretei között igyekszünk megoldást javasolni a magyarországi döntéshozóknak. De ez a képviseleti szerep vonatkozott egyházi, tudományos, oktatási, részben pedig politikai területre is. Úgy érzem, sikerült konkrét dolgokat is tenni. Bekapcsolódtunk a műemlékvédelembe, a Házsongárdi temető rendbetétele keretében a külügyminisztériummal közösen a Bánffy-kripta felújításában jelentős szerepet vállaltunk, akárcsak a nagyenyedi diákemlékmű helyreállításában. A továbbiakban Kolozsváron a szamosfalvi emlékmű rendbehozatalához kívánunk hozzájárulni. A hadisírok speciális területe az együttműködésnek, e téren létezik magyar–román kormányközi megállapodás, amelynek keretében sokkal többet lehetne tenni, de úgy tűnik, részben pénzhiány miatt sokkal inkább az egyoldalú projektek működnek. Magyarország támogatásával az elmúlt négy évben tíznél több ilyen emlékmű helyreállítása vagy újrafelállítása történt meg, gondolok a tordaszentlászlói, a szindi vagy a krasznai honvédemlékművekre, nemrég a váradi Rulikowski temetőben kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. De számtalan munka van még: Désen méltó állapotba kellene hozni a honvédsírokat, amelyek jelenleg egy lekaszálatlan területen találhatók, ami nem méltó a hősök emlékének; Kolozsváron a Horea úti zsidó temető területén közel nyolcszáz honvéd földi maradványait tartalmazó tömegsír található, az úgynevezett hősök temetőjében pedig a sírok többsége magyar honvédeket rejt. A kétoldalú kapcsolatok történetében premiernek számított Erdély egyik legjelentősebb magyar emlékműve, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport közös felújítása, amelynek folytatása lehet a Mátyás-emlékház kialakítása a király szülőházában. A magyar külügyminisztérium szeretne szerepet vállalni a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálásában is. A kultúra, a műemlékvédelem mögött kissé lemaradt az infrastrukturális fejlesztés, az úthálózat, a határátkelők, alacsonyabb rendű átkötő utak létrehozása. Különös tekintettel arra, hogy Románia rövidesen csatlakozik a schengeni övezethez, és akkor a polgároknak jogos igénye lesz, hogy ne kelljen ötven- vagy százkilométeres kerülőket megtenniük a határátkeléshez. Az energetikai együttműködés keretében az Arad és Szeged közötti gázvezeték 2010-es átadása volt a legjelentősebb momentum, és reményeink szerint hamarosan elkezdődhet az Arad–Békéscsaba-ivóvízvezeték megvalósítása is. Ez mind az egymásrautaltságot mutatja: a határ két oldalán élőknek ki kell használniuk a lehetőségeket, ez Európában mindenhol így működik. Magyarország és Románia 2004, illetve 2007-es uniós csatlakozása után lendületes nekifutás történt a közös tevékenységeink terén, aztán a gazdasági válság hatására ezek kissé lelassultak, de azon vagyunk, hogy ezeket újra felgyorsítsuk.
– Apropó, egymásrautaltság. A júniusi helyhatósági választás kampánya idején is felbukkant a be nem avatkozás elve, többen elmondták: nagyon jó, hogy az anyaország támogatja az erdélyi közösséget, de onnan senki ne szóljon bele a mi életünkbe. Önnek mi a véleménye erről?
– Érdekes ezeknek a kifejezéseknek a történelmi evolúciója az utóbbi 22 évben. Már korábban felmerült a távolságtartás és az egyenlő távolságtartás elve. Már a kilencvenes években éreztük, hogy ez alapjában rossz kifejezés. Mi nem tarthatunk távolságot az autochton 1100 éves területükön élő magyar közösségektől és honfitársainktól, nekünk közelséget kell – de még csak nem is tartani, hanem közel kell jönni. Ennek ellentettje volt később az egyenlő közelségtartás elve, ami már közelebb áll a valósághoz, az elfogadható szóhasználathoz. Én, aki 22 éve ebben a relációban dolgozom, nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a „pártelválasztó vonal” mindhárom oldalán állókra. Magyarországon a társadalom sokrétű, éppen ezért sokféleképpen ítéli meg az erdélyi kérdést, a magyarság helyzetét. A többség empatikus és megértő az erdélyi magyarral szemben, akit a nagy többség nem románoz le. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány. Hivatalosan azt tudom megerősíteni, amit Martonyi János külügyminiszter februári látogatása során hangoztatott Bukarestben a pluralizmus, a magyar–magyar verseny kérdéséről. Számunkra nagyon fontos alapelv, hogy a külügyminisztérium nem befolyásol, nem óhajt beavatkozni ebbe a küzdelembe, fő célként pedig az kell vezéreljen minden magyar politikai szereplőt, hogy a létező legerősebb és legoptimálisabb politikai, társadalmi képviseletet érje el a magyarság országos és helyi szinten. Én ehhez próbáltam tartani a saját irányvonalamat itt Kolozsváron, ami objektív közelséget és nem távolságot jelentett az erdélyi ügyekhez és a magyarok kérdéseihez. Ezek számunkra nem kívülről szemlélt, hideg hivatali ügyek, hanem a legszorosabban vett nemzeti ügyeink. Ahogy azt az új alkotmány is tükrözi, amelynek korszakalkotó jelentősége, hogy az alaptörvény szintjén megfogalmazza a magyar nemzet kulturális, lelki egységét, és megerősíti a mindenkori kormányzat kötelezettségét, hogy minden lehetséges törvényes eszközével viselje gondját a külhoni magyarságnak. Erről szól a kormány utóbbi két évben kifejtett tevékenysége, például az állampolgárságnak az egyszerűsített honosítás révén történő megadása, ami szintén korszakalkotó lépés volt, 90 éves hiányt pótolt be, megoldott egy olyan jogi státusbeli kérdést, ami sokak számára lehetetlennek tűnt. És érzékeljük is, hogy az emberek ezért hálásak.
– Nem volt véletlen a kérdés a be nem avatkozásról, nemrég ugyanis Önnek is felrótták, hogy „beleszólt” a helyi magyarság életébe, amikor bírálta a kolozsvári magyar színház egyoldalú műsorpolitikáját.
– A diplomácia egyik klasszikus alapelve a be nem avatkozás elve, amihez nemzetközi jogi értelemben tartjuk is magunkat. A beavatkozás ettől eltérő más értelemben, ha segíteni akarunk, és a beavatkozás pozitív előjelű, és nem utasítja el a célközönség, a fogadó ország. Például árvíz vagy más természeti katasztrófa esetén a segítő országok, szervezetek jó értelemben avatkoznak be. Nekem mindig az volt az alapelvem, hogy a magyar nemzeti közösség ügyeiben csak olyan álláspontot hangoztatok, ami megegyezik valamilyen konszenzusos megítéléssel az adott közösség részéről. Alapelv, hogy soha semmit rajtuk kívül, a fejük fölött, hanem mindig mindent, ami a közösségben megalapozott és támogatott. A kolozsvári színházzal kapcsolatos véleménynyilvánításom bírálata részben félreértésen alapulhatott, hiszen mindig hangsúlyoztam, sőt kimutattam, menynyire nagyra becsülöm a kísérleti színházi stratégia eredményeit, nem volt olyan színdarab, amelyet meg ne néztem volna. Nagyra tartom Tompa Gábor igazgató és helyettese, Visky András színházkultúráját és -politikáját, az egyes darabokat kiválónak értékelem. Viszont a közönség elég széles rétegeiben megfogalmazást nyert, hogy sokan klasszikus színházat is szeretnének látni, ami technikailag, pénzügyileg nem egyszerűen egyeztethető össze. Általános gond, hogy nincs több színház, csak egy, és ennek keretében egy kiváló, a határokon túl egyedülálló magyar operát is fenn kell tartani. Én kizárólag ezt akartam hangos gondolkodásként, baráti reflexióként elmondani, semmiféleképpen nem bírálatként, amit számos, általam nagyra becsült kolozsvári, erdélyi magyar értelmiségitől hallottam véleményként. Szerintem ez a kérdés nagyon egyszerűen megoldható, a város fejlődésével erre más struktúrákat is biztosítani kell, és a színház megfelelő bővülésével, akár más színházi műhelyek kialakításával ki lehet elégíteni egy másfajta közönségigényt is. Ezzel együtt a magyar színház által végzett kiváló színházi koncepciót, munkát fönn kell tartani, és támogatni kell. Engem semmiféle beavatkozó, pláne dirigáló szándék nem jellemzett, amikor ezt mondtam a Kolozsvár Társaság tagjaként, ami egy hivatalban lévő külképviselet-vezető esetében nyilván nem magánvéleményként hat.
– Gondolom, egy magyar diplomata számára nem lényegtelen, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma.
– Felemelő érzés, hogy a hivatali időm alatt ment végbe a magyar államigazgatás történetében előzmény nélküli intézkedés, ami nem egyszerű hivatali kötelezettség, hanem nemzeti jelentőségű dolog, nemes ügy. Az emberek hálája, meghatottsága átragad a diplomatákra is, ennek a szelleme magával ragad, és számomra megtiszteltetés, hogy részt vehettem ennek a nemzeti kezdeményezésnek az ügyintézésében. Különben az idei év első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest nagyobb érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt. Itt tulajdonképpen az emberek méltó igényének a kielégítéséről van szó, hogy ne legyen diszkrimináció magyar és magyar között, még ezáltal is erősítve, hogy a magyar nemzet részének érezhessék magukat. Természetesen a nemzethez tartozás nem függ igazolványtól vagy plecsnitől, hanem vele született tulajdonsága a magyar embernek. Az állampolgárság a szülőföldjén kívánja megerősíteni a magyarságot, hozzájárulva annak biztonság- és összetartozás-érzetéhez.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 16.
NAGY KIHÍVÁS
Országvédelem Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között
A semmiből szervezte meg a Honvéd Vezérkar a partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területek védelmét.
Nagy kihívás elé állította a Magyar Honvéd Vezérkart a második bécsi döntés eredményeként visszakapott partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területeknek az ország védelmébe történő betagolása. A katonaföldrajzi szempontból igen változatos országrész katonai megszervezése a korlátozott lehetőségekkel rendelkező Honvédség szervei számára igen
megterhelő szervezőmunkát és anyagi áldozatot jelentett.
A továbbra is feszült viszony miatt a Román Királysággal szembeni határ biztosítása mellett ugyanis fő szempont egy új – sorban a IX. – hadtest felállítása volt. Az új seregtest a katonai közigazgatás megszűnése után, az Erdélyben véglegesen elhelyezett csapattestek működését fogta össze. A katonai szervezés irányítását a Honvéd Vezérkar főnöke megbízásából a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg-parancsnokság végezte. Az első lépésben meghatározott területbiztosító feladatokkal a VI., a VII. és a gyorshadtestet, illetve a hadsereg-parancsnokságnak közvetlenül alárendelt 1. és 2. gépkocsizó dandárt bízták meg.
Feladatuk az Erdélybe települő és ott végleg berendezkedő katonai alakulatok és szervek felvonulásának, az erdélyi területeken tevékenykedő Erődleszerelő Parancsnokság és a különböző építő és karbantartó műszaki alakulatok működésének biztosítása volt. A határvédelem megszervezését Nagy Vilmos gyalogsági tábornoknak 1940. október 26-án és 29-én kiadott rendeletei szabályozták.
A passzív határvédelem biztosítása érdekében
a VI. hadtestet (Kolozsvár) a pécsi 4. határvadász-dandárral, a VII. hadtestet (Marosvásárhely) pedig a beregszászi 7., a komáromi 2. és a sátoraljaújhelyi 3. határvadász-dandárral erősítették meg.
Szükség esetén a seregtestek saját – stratégiailag fontos helyeken elhelyezett – alegységeiket is igénybe vehették. A fent említett seregtesteken kívül a közel 1000 km-es határvonal közvetlen védelmében és őrzésében 19, az erdélyi bevonulásban részt vett határvadász-zászlóalj is közreműködött. Új hadtest születik
Az új „erdélyi” csapattestek megalakulásával az 1. hadsereg-parancsnokság és a neki alárendelt seregtestek tevékenysége november végén lezárult, úgyhogy azok visszatérhettek békehelyőrségeikbe. Feladatkörüket a IX. hadtestparancsnokság vette át, mely a Budai Várban alakult meg az I. hadtestparancsnokság támogatásával.
A Stirlig László altábornagy irányítása alatt álló új seregtest november 20-án kezdte meg működését Kolozsvárott. Az új hadrend szerint a hadtest három gyalogdandár-parancsnoksággal (25. – Nagyvárad, 26. – Dés és a 27. – Marosvásárhely), illetve a nekik alárendelt alosztályokkal rendelkezett volna.
A három seregtestből, ember és anyagi korlátok miatt, csupán kettőt sikerült hadrendbe állítani. A dandárok állományát 18 megszüntetett határvadász-zászlóalj átszervezett állománya adta. A dandárok egy-egy gyalogezrede és tüzérosztálya mozgósítás esetén ikreződött.
Az ezredek tényleges állományukat megosztva és tartalékosokkal feltöltve létrehozták a harminccal magasabb hadrendi számú ikerezredüket. A tüzérosztályok hadrendi számukat megtartva két osztályos tüzérezreddé alakultak át.
A dandárok alárendeltségében lévő gyalogezredek egy-egy zászlóalját (nagyváradi 25/I., a kolozsvári 26/I. és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóaljat) különleges határvédelmi feladatokkal bízták meg, s ezért magasabb állományon tartották őket. Ezt a lépést elsősorban a Román Királysággal szemben húzódó, sokkal sebezhetőbb dél-nyugati határvonal tette szükségessé.
Annak ellenére, hogy a Román Királysággal való katonai konfliktus veszélye egy időre elhárult, az ország határainak védelme a Honvéd Vezérkar számára továbbra is elsődleges célt jelentett. A védelmi feladatok ellátása elsősorban a véglegesen Erdélybe helyezett határvadász-csapatokra hárult.
1940 végétől tehát a IX. hadtest kiegészítési területén, Váradlestől a Borsai-hágóig hét határvadász-zászlóalj (a 2., 21., 22., 23., 24., 32. és a 33.) és három határvadász portyázó osztály (59., 61., és a 60.) tevékenykedett.
A magas fekvésű, nehéz terepviszonyok között védő zászlóaljakat (21., 32. és 33. hv. zlj.) hegyi felszereléssel látták el és a könnyebb irányíthatóság miatt a 24. határvadász-zászlóaljjal együtt, a Gyergyószentmiklósra települt sátoraljaújhelyi 9. határvadász-dandár parancsnokság (pk. Lánghy Emil gyalogsági tábornok) alárendeltségébe helyezték. A nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljakat pedig a Marosvásárhelyen megalakult 69. határvadászezred-parancsnokság alá vonták.
A fent említett alakulatokon kívül ugyanakkor számos hadtest közvetlen tüzér-, műszaki-, híradós-, illetve gyors- és vonatalosztálya, illetve néhány önálló műszaki alosztálya is Erdély területén nyert elhelyezést. A továbbiakban a két Fővezérség-közvetelen csapattesten kívül (101. híradóezred II. zászlóalja és a 105. légvédelmi tüzérosztály) a munkácsi 1. hegyidandár parancsnokság Máramarosra, a magyar Királyi Honvéd Légierő három repülőszázada pedig Szamosfalvára települt. Hadiállapotban A Honvédség alakulatainak erdélyi berendezkedését követő békeidőszak rövid életű volt. A német csapatok Jugoszlávia ellen megindított hadműveletébe 1941. április 12-től a magyar Honvédség is bekapcsolódott. A Délvidéki magyarlakta területek birtokbavételében, az a néhány erdélyi helyőrségű csapattest is részt vállalt, amelyek az 1. lovasdandár alárendeltségében tevékenykedtek. Az erdélyi csapatok feladata főleg folyammegfigyelésben és a csetnik gócpontok felszámolásában merült ki.
A magyar katonai vezetés számára sokkal nagyobb problémát jelentett azonban a német-szovjet viszony várható alakulása, amely további álláspontját is jelentős mértékben befolyásolta. A Románia elleni konfliktus lehetőségét 1941 tavaszán egy, a Szovjetunió elleni támadás eshetősége váltotta fel.
A Szovjetunió elleni katonai részvétel mellett – az eddig elért revíziós eredmények megtartása, illetve újak elérése érdekében – kardoskodó Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke elképzeléseit a magyar politikai vezetés nem osztotta és ebben a kérdésben óvatosságra intett.
A magyar politika ezen álláspontját a június 26-i kassai és rahói támadás azonban keresztbe húzta. Az események hatására a Kormányzó élt az 1920. évi XVII. tc. 2. paragrafusának 2. bekezdésében biztosított jogával. Ennek megfelelően a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulását kikérve elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot kimondását.
A Szovjetunióval szemben 1941 júniusában beállt hadiállapot következtében a m. kir. Honvédség keleti hadszíntéren bevetett seregtesteinek kötelékében a hadműveltek két éve alatt számos erdélyi helyőrségű csapattest teljesített szolgálatot.
Így pl. a Gyorshadtest kötelékében a 13. és 14. kerékpáros-zászlóalj, a tragikus sorsú 2. hadsereg kötelékében a 25/2. és a 27/2. könnyű ágyús üteg, a 9. élelmező oszlop, a Megszálló Erők kötelékében pedig a zilahi 55/II. gyalogzászlóalj vett részt a harcokban.
Ez az időszak azonban hátországban maradt csapatok számára sem volt eseménymentes, hiszen a magyar-román határon 1943. november 20-ig a források 74, sok esetben tragikus kimenetelű határincidenst jegyeztek, amelyek a két fél közötti feszült viszonyt bizonyították.
A keleti hadszíntér eseményeiben bekövetkezett fordulat a magyar katonai felsőbb vezetés figyelmét a keleti határrész, illetve az Erdély területén állomásozó erők megerősítésére fordította. A keleti határrész egyik alapvető – nem összefüggő rendszert képező – elemének, az Árpád-vonal erdélyi szakaszának építése már 1940-ben kezdetét vette.
Az Országos Erődítési Parancsnokság kirendeltségének felügyelete alatt hatalmas anyagi és emberáldozatokkal készült vasbeton védelmi rendszert, amely a Keleti Kárpátok hágóit és szorosait volt hivatott lezárni, az 1941 októberétől fokozatosan hadrendbe állított erődszázadok szállták meg.
A 13 erődszázadot, amely a felállító határvadász-zászlóalj hadrendi számát viselte, 1942. október 1-jétől a 9. határvadász-dandárnak rendelték alá és annak a védelmi rendszerébe vonták. A gyengén – általában zsákmányanyaggal felszerelt – erődszázadok mellet Erdély délkelti határszakaszának védelmét, a 27 határőr-zászlóaljból álló Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága egészítette ki.
A régi székely határvédelmi hagyományokat felelevenítő milícia rendszerű szervezet alapjait Kozma István vezérőrnagy felügyelete alatt 1942. március 1-jén fektették le. Parancsnoksága 1943. május 1-jén kezdte meg működését. Az eredeti elképzelés szerint 28 zászlóaljat terveztek felállítani, amelyek személyi állományát idősebb korosztályok képviselték volna.
Békeidőben csak a keretekkel létező alakulatok alosztályait a székely városok, falvak állították volna fel. A honvédek harcképességét meghatározott idejű fegyvergyakorlattal kívánták tökéletesíteni. A zászlóaljak szervezésében és kiképzésében szinte a teljes székelyföldi katonai-, kiegészítő- és leventeparancsnokság részt vállalt.
A zászlóaljak állománya később annyiban módosult, hogy az öreg honvédek mellé a legfiatalabb korosztályokat is beosztották, tehát apa fiával együtt vett részt szülőföldje védelmében. A határőr-zászlóaljakon kívül a Határvédelmi Erők parancsnokságának a 9. határvadász-dandár és a 69. határvadász-ezred is alárendeltségébe lépett.
Hadrendi változások
Az Erdélyben állomásozó seregtestek szervezetében az 1943. október 1-jén életbelépő ún. Szabolcs-hadrend is jelentős változásokat eredményezett. Jelentősebb lépésként a 25. könnyű hadosztályt gyaloghadosztállyá szervezték, míg a jobb vezetés érdekében Székely Határvédelmi Erők keretén belül határvadászcsoport-parancsnokságokat hoztak létre: a 65.-et Gyergyószentmiklóson, a 70.-et Csíkszeredán, a 67.-et Sepsiszentgyörgyön, a 68.-at Székelyudvarhelyen, a 69.-et pedig Marosvásárhelyen. A határvadász-zászlóaljak ütegeit pedig két hegyitüzérosztály-parancsnokság alá vonták. Az 1. tüzérosztály parancsnoksága Csíkszeredán, a 2. osztályé pedig Marosvásárhelyen székelt.
Továbbá a 68. határvadászcsoport-parancsnokságának alárendeltségébe helyezték a Nagybereznáról Sepsiszentgyörgyre irányított 26. határvadász-zászlóaljat és ugyancsak itt felállították a X. hadrendi számmal ellátott utász- és híradó-zászlóaljat. A X. székely vonatosztályt Csíkszeredában szervezték meg. A X. szám a Határvédelmi Erők parancsnoksága átszervezésével tervbe vett új hadtest számát jelentette, ami a hadiesemények miatt nem valósult meg. A folyamatos átszervezések és fejlesztések ellenére az erdélyi határvédelem igen törékenynek bizonyult.
A román határvédelem szempontjából főleg a Székelyföld védelme hagyott kívánnivalót maga után. A „Kosnai nyak” okozta előnytelen védekezési lehetőségek miatt körkörösen védhető zászlóaljtámpontokat alakítottak ki Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, illetve Parajd térségében. A magyar katonai vezetés terve szerint az R (román) határvédelem keretén belül öt határvadász-csoport védett volna, amelyekhez észak-nyugaton a Borgói-hágótól Máramarosig az 1. hegyidandár egységei csatlakoztak. A hadvezetés a Székelyföld védelmében a 27. székely könnyű hadosztály egységeivel is számolt. A nyugati határszak megszállását pedig az ország belterületéről átirányított csapattestekkel oldották volna meg. Ezek a tervek az 1944 tavaszán bekövetkezett katona-politikai események miatt nem valósultak meg.
Két tűz között
Magyarország 1944. március 19-i megszállása, illetve a szovjet csapatoknak, az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette. Az román határvédelem mellett fel kellett készülni az O (orosz) határvédelemre is.
A magyar politikai és katonai vezetés nem számolt azzal, hogy az orosz csapatok szükségesnek tartják majd a Kárpátok erődített vonalának áttörését, ennek ellenére azonban az északkelti határ védelmét megfelelő körültekintéssel kezelték. A megszállást követően életbe lépő mozgósítás a IX. hadtest csapatait is érintette.
Közülük 1944. április elején a 25. gyalog- és a 27. könnyű hadosztály a galíciai hadszíntérre vonult. A délkeleti határvonal védelme így tehát a Székely Határvédelmi Erők 1944. március 22-én mozgósított csapataira hárult. A Keleti Kárpátokba felvonult parancsnokságok és csapattestek 1944 tavaszán-nyarán erődítési munkálatokat, illetve kiképzési gyakorlatokat végeztek, harci tevékenységre azonban nem került sor. Románia 1944. augusztus 23-i átállásával a magyar határok védelme lényegesen átértékelődött.
A két ország között beállt hadiállapot miatt a magyar katonai és politikai vezetés figyelme, a Déli Kárpátok hágóinak lezárása érdekében, Dél-Erdély felé irányult. A dél-erdélyi hadműveletekkel egy időben, a magyar hadvezetés a teljes román-magyar határ lezárását is elhatározta. Ennek megvalósítását a rendelkezésre álló határvadász-csoportokra bízta.
A rendelkezés értelmében az Ojtozi-szorostól a Borgói-hágóig terjedő határszakaszt négy (67., 70., 65., és 69.) határvadász-csoport szállta meg, amelyeket a Határvédelmi Erők parancsnoksága fogott össze, míg a tőlük északra, Felsővisóig védekező határszakaszon két (71. és 72.) határvadász-csoport védett. Utóbbiak fölött a 9. székely határvadász-dandár rendelkezett.
A határvédelemben szerepet vállalt csapatoknak tilos volt a határt átlépniük, azonban román részről sokszor érte őket támadás. Ez azonban elenyészőnek bizonyult azokhoz a harci eseményekhez képest, amelyek a Székelyföld és Erdély hadműveleti területté válása váltott ki.
Berekméri Árpád-Róbert
1974-ben született Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas elméleti líceumban végezte, majd Kolozsvárott, a BBTE-en történelemtanári diplomát szerzett. 2003-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Főbb érdeklődési területe a Horthy-kor katonatörténete, illetve a helytörténet.
Fontosabb munkái:
Fegyver alatt (A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara, 1940-1945). (Under the weaponry. The officer corps of the royal Hungarian 27th secler light division of Marosvásárhely, 1940–1945) Marosvásárhely, Mentor kiadó, 2008. 289 p. és 32 old. képmelléklet. (ISBN: 978-973-599-301-6)
A marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály története megalakulásától 1944 szeptemberéig. (The history of the 27th székely light division from its formation to September 1944) = Hadtörténelmi Közlemények. 118 (2005). 1–2. sz. 152–184; Székelyföld. 9 (2005). 11. sz. 77–96, 12. sz. 60–86.
Berekméri Róbert
Transindex.ro
Országvédelem Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között
A semmiből szervezte meg a Honvéd Vezérkar a partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területek védelmét.
Nagy kihívás elé állította a Magyar Honvéd Vezérkart a második bécsi döntés eredményeként visszakapott partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területeknek az ország védelmébe történő betagolása. A katonaföldrajzi szempontból igen változatos országrész katonai megszervezése a korlátozott lehetőségekkel rendelkező Honvédség szervei számára igen
megterhelő szervezőmunkát és anyagi áldozatot jelentett.
A továbbra is feszült viszony miatt a Román Királysággal szembeni határ biztosítása mellett ugyanis fő szempont egy új – sorban a IX. – hadtest felállítása volt. Az új seregtest a katonai közigazgatás megszűnése után, az Erdélyben véglegesen elhelyezett csapattestek működését fogta össze. A katonai szervezés irányítását a Honvéd Vezérkar főnöke megbízásából a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg-parancsnokság végezte. Az első lépésben meghatározott területbiztosító feladatokkal a VI., a VII. és a gyorshadtestet, illetve a hadsereg-parancsnokságnak közvetlenül alárendelt 1. és 2. gépkocsizó dandárt bízták meg.
Feladatuk az Erdélybe települő és ott végleg berendezkedő katonai alakulatok és szervek felvonulásának, az erdélyi területeken tevékenykedő Erődleszerelő Parancsnokság és a különböző építő és karbantartó műszaki alakulatok működésének biztosítása volt. A határvédelem megszervezését Nagy Vilmos gyalogsági tábornoknak 1940. október 26-án és 29-én kiadott rendeletei szabályozták.
A passzív határvédelem biztosítása érdekében
a VI. hadtestet (Kolozsvár) a pécsi 4. határvadász-dandárral, a VII. hadtestet (Marosvásárhely) pedig a beregszászi 7., a komáromi 2. és a sátoraljaújhelyi 3. határvadász-dandárral erősítették meg.
Szükség esetén a seregtestek saját – stratégiailag fontos helyeken elhelyezett – alegységeiket is igénybe vehették. A fent említett seregtesteken kívül a közel 1000 km-es határvonal közvetlen védelmében és őrzésében 19, az erdélyi bevonulásban részt vett határvadász-zászlóalj is közreműködött. Új hadtest születik
Az új „erdélyi” csapattestek megalakulásával az 1. hadsereg-parancsnokság és a neki alárendelt seregtestek tevékenysége november végén lezárult, úgyhogy azok visszatérhettek békehelyőrségeikbe. Feladatkörüket a IX. hadtestparancsnokság vette át, mely a Budai Várban alakult meg az I. hadtestparancsnokság támogatásával.
A Stirlig László altábornagy irányítása alatt álló új seregtest november 20-án kezdte meg működését Kolozsvárott. Az új hadrend szerint a hadtest három gyalogdandár-parancsnoksággal (25. – Nagyvárad, 26. – Dés és a 27. – Marosvásárhely), illetve a nekik alárendelt alosztályokkal rendelkezett volna.
A három seregtestből, ember és anyagi korlátok miatt, csupán kettőt sikerült hadrendbe állítani. A dandárok állományát 18 megszüntetett határvadász-zászlóalj átszervezett állománya adta. A dandárok egy-egy gyalogezrede és tüzérosztálya mozgósítás esetén ikreződött.
Az ezredek tényleges állományukat megosztva és tartalékosokkal feltöltve létrehozták a harminccal magasabb hadrendi számú ikerezredüket. A tüzérosztályok hadrendi számukat megtartva két osztályos tüzérezreddé alakultak át.
A dandárok alárendeltségében lévő gyalogezredek egy-egy zászlóalját (nagyváradi 25/I., a kolozsvári 26/I. és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóaljat) különleges határvédelmi feladatokkal bízták meg, s ezért magasabb állományon tartották őket. Ezt a lépést elsősorban a Román Királysággal szemben húzódó, sokkal sebezhetőbb dél-nyugati határvonal tette szükségessé.
Annak ellenére, hogy a Román Királysággal való katonai konfliktus veszélye egy időre elhárult, az ország határainak védelme a Honvéd Vezérkar számára továbbra is elsődleges célt jelentett. A védelmi feladatok ellátása elsősorban a véglegesen Erdélybe helyezett határvadász-csapatokra hárult.
1940 végétől tehát a IX. hadtest kiegészítési területén, Váradlestől a Borsai-hágóig hét határvadász-zászlóalj (a 2., 21., 22., 23., 24., 32. és a 33.) és három határvadász portyázó osztály (59., 61., és a 60.) tevékenykedett.
A magas fekvésű, nehéz terepviszonyok között védő zászlóaljakat (21., 32. és 33. hv. zlj.) hegyi felszereléssel látták el és a könnyebb irányíthatóság miatt a 24. határvadász-zászlóaljjal együtt, a Gyergyószentmiklósra települt sátoraljaújhelyi 9. határvadász-dandár parancsnokság (pk. Lánghy Emil gyalogsági tábornok) alárendeltségébe helyezték. A nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljakat pedig a Marosvásárhelyen megalakult 69. határvadászezred-parancsnokság alá vonták.
A fent említett alakulatokon kívül ugyanakkor számos hadtest közvetlen tüzér-, műszaki-, híradós-, illetve gyors- és vonatalosztálya, illetve néhány önálló műszaki alosztálya is Erdély területén nyert elhelyezést. A továbbiakban a két Fővezérség-közvetelen csapattesten kívül (101. híradóezred II. zászlóalja és a 105. légvédelmi tüzérosztály) a munkácsi 1. hegyidandár parancsnokság Máramarosra, a magyar Királyi Honvéd Légierő három repülőszázada pedig Szamosfalvára települt. Hadiállapotban A Honvédség alakulatainak erdélyi berendezkedését követő békeidőszak rövid életű volt. A német csapatok Jugoszlávia ellen megindított hadműveletébe 1941. április 12-től a magyar Honvédség is bekapcsolódott. A Délvidéki magyarlakta területek birtokbavételében, az a néhány erdélyi helyőrségű csapattest is részt vállalt, amelyek az 1. lovasdandár alárendeltségében tevékenykedtek. Az erdélyi csapatok feladata főleg folyammegfigyelésben és a csetnik gócpontok felszámolásában merült ki.
A magyar katonai vezetés számára sokkal nagyobb problémát jelentett azonban a német-szovjet viszony várható alakulása, amely további álláspontját is jelentős mértékben befolyásolta. A Románia elleni konfliktus lehetőségét 1941 tavaszán egy, a Szovjetunió elleni támadás eshetősége váltotta fel.
A Szovjetunió elleni katonai részvétel mellett – az eddig elért revíziós eredmények megtartása, illetve újak elérése érdekében – kardoskodó Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke elképzeléseit a magyar politikai vezetés nem osztotta és ebben a kérdésben óvatosságra intett.
A magyar politika ezen álláspontját a június 26-i kassai és rahói támadás azonban keresztbe húzta. Az események hatására a Kormányzó élt az 1920. évi XVII. tc. 2. paragrafusának 2. bekezdésében biztosított jogával. Ennek megfelelően a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulását kikérve elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot kimondását.
A Szovjetunióval szemben 1941 júniusában beállt hadiállapot következtében a m. kir. Honvédség keleti hadszíntéren bevetett seregtesteinek kötelékében a hadműveltek két éve alatt számos erdélyi helyőrségű csapattest teljesített szolgálatot.
Így pl. a Gyorshadtest kötelékében a 13. és 14. kerékpáros-zászlóalj, a tragikus sorsú 2. hadsereg kötelékében a 25/2. és a 27/2. könnyű ágyús üteg, a 9. élelmező oszlop, a Megszálló Erők kötelékében pedig a zilahi 55/II. gyalogzászlóalj vett részt a harcokban.
Ez az időszak azonban hátországban maradt csapatok számára sem volt eseménymentes, hiszen a magyar-román határon 1943. november 20-ig a források 74, sok esetben tragikus kimenetelű határincidenst jegyeztek, amelyek a két fél közötti feszült viszonyt bizonyították.
A keleti hadszíntér eseményeiben bekövetkezett fordulat a magyar katonai felsőbb vezetés figyelmét a keleti határrész, illetve az Erdély területén állomásozó erők megerősítésére fordította. A keleti határrész egyik alapvető – nem összefüggő rendszert képező – elemének, az Árpád-vonal erdélyi szakaszának építése már 1940-ben kezdetét vette.
Az Országos Erődítési Parancsnokság kirendeltségének felügyelete alatt hatalmas anyagi és emberáldozatokkal készült vasbeton védelmi rendszert, amely a Keleti Kárpátok hágóit és szorosait volt hivatott lezárni, az 1941 októberétől fokozatosan hadrendbe állított erődszázadok szállták meg.
A 13 erődszázadot, amely a felállító határvadász-zászlóalj hadrendi számát viselte, 1942. október 1-jétől a 9. határvadász-dandárnak rendelték alá és annak a védelmi rendszerébe vonták. A gyengén – általában zsákmányanyaggal felszerelt – erődszázadok mellet Erdély délkelti határszakaszának védelmét, a 27 határőr-zászlóaljból álló Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága egészítette ki.
A régi székely határvédelmi hagyományokat felelevenítő milícia rendszerű szervezet alapjait Kozma István vezérőrnagy felügyelete alatt 1942. március 1-jén fektették le. Parancsnoksága 1943. május 1-jén kezdte meg működését. Az eredeti elképzelés szerint 28 zászlóaljat terveztek felállítani, amelyek személyi állományát idősebb korosztályok képviselték volna.
Békeidőben csak a keretekkel létező alakulatok alosztályait a székely városok, falvak állították volna fel. A honvédek harcképességét meghatározott idejű fegyvergyakorlattal kívánták tökéletesíteni. A zászlóaljak szervezésében és kiképzésében szinte a teljes székelyföldi katonai-, kiegészítő- és leventeparancsnokság részt vállalt.
A zászlóaljak állománya később annyiban módosult, hogy az öreg honvédek mellé a legfiatalabb korosztályokat is beosztották, tehát apa fiával együtt vett részt szülőföldje védelmében. A határőr-zászlóaljakon kívül a Határvédelmi Erők parancsnokságának a 9. határvadász-dandár és a 69. határvadász-ezred is alárendeltségébe lépett.
Hadrendi változások
Az Erdélyben állomásozó seregtestek szervezetében az 1943. október 1-jén életbelépő ún. Szabolcs-hadrend is jelentős változásokat eredményezett. Jelentősebb lépésként a 25. könnyű hadosztályt gyaloghadosztállyá szervezték, míg a jobb vezetés érdekében Székely Határvédelmi Erők keretén belül határvadászcsoport-parancsnokságokat hoztak létre: a 65.-et Gyergyószentmiklóson, a 70.-et Csíkszeredán, a 67.-et Sepsiszentgyörgyön, a 68.-at Székelyudvarhelyen, a 69.-et pedig Marosvásárhelyen. A határvadász-zászlóaljak ütegeit pedig két hegyitüzérosztály-parancsnokság alá vonták. Az 1. tüzérosztály parancsnoksága Csíkszeredán, a 2. osztályé pedig Marosvásárhelyen székelt.
Továbbá a 68. határvadászcsoport-parancsnokságának alárendeltségébe helyezték a Nagybereznáról Sepsiszentgyörgyre irányított 26. határvadász-zászlóaljat és ugyancsak itt felállították a X. hadrendi számmal ellátott utász- és híradó-zászlóaljat. A X. székely vonatosztályt Csíkszeredában szervezték meg. A X. szám a Határvédelmi Erők parancsnoksága átszervezésével tervbe vett új hadtest számát jelentette, ami a hadiesemények miatt nem valósult meg. A folyamatos átszervezések és fejlesztések ellenére az erdélyi határvédelem igen törékenynek bizonyult.
A román határvédelem szempontjából főleg a Székelyföld védelme hagyott kívánnivalót maga után. A „Kosnai nyak” okozta előnytelen védekezési lehetőségek miatt körkörösen védhető zászlóaljtámpontokat alakítottak ki Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, illetve Parajd térségében. A magyar katonai vezetés terve szerint az R (román) határvédelem keretén belül öt határvadász-csoport védett volna, amelyekhez észak-nyugaton a Borgói-hágótól Máramarosig az 1. hegyidandár egységei csatlakoztak. A hadvezetés a Székelyföld védelmében a 27. székely könnyű hadosztály egységeivel is számolt. A nyugati határszak megszállását pedig az ország belterületéről átirányított csapattestekkel oldották volna meg. Ezek a tervek az 1944 tavaszán bekövetkezett katona-politikai események miatt nem valósultak meg.
Két tűz között
Magyarország 1944. március 19-i megszállása, illetve a szovjet csapatoknak, az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette. Az román határvédelem mellett fel kellett készülni az O (orosz) határvédelemre is.
A magyar politikai és katonai vezetés nem számolt azzal, hogy az orosz csapatok szükségesnek tartják majd a Kárpátok erődített vonalának áttörését, ennek ellenére azonban az északkelti határ védelmét megfelelő körültekintéssel kezelték. A megszállást követően életbe lépő mozgósítás a IX. hadtest csapatait is érintette.
Közülük 1944. április elején a 25. gyalog- és a 27. könnyű hadosztály a galíciai hadszíntérre vonult. A délkeleti határvonal védelme így tehát a Székely Határvédelmi Erők 1944. március 22-én mozgósított csapataira hárult. A Keleti Kárpátokba felvonult parancsnokságok és csapattestek 1944 tavaszán-nyarán erődítési munkálatokat, illetve kiképzési gyakorlatokat végeztek, harci tevékenységre azonban nem került sor. Románia 1944. augusztus 23-i átállásával a magyar határok védelme lényegesen átértékelődött.
A két ország között beállt hadiállapot miatt a magyar katonai és politikai vezetés figyelme, a Déli Kárpátok hágóinak lezárása érdekében, Dél-Erdély felé irányult. A dél-erdélyi hadműveletekkel egy időben, a magyar hadvezetés a teljes román-magyar határ lezárását is elhatározta. Ennek megvalósítását a rendelkezésre álló határvadász-csoportokra bízta.
A rendelkezés értelmében az Ojtozi-szorostól a Borgói-hágóig terjedő határszakaszt négy (67., 70., 65., és 69.) határvadász-csoport szállta meg, amelyeket a Határvédelmi Erők parancsnoksága fogott össze, míg a tőlük északra, Felsővisóig védekező határszakaszon két (71. és 72.) határvadász-csoport védett. Utóbbiak fölött a 9. székely határvadász-dandár rendelkezett.
A határvédelemben szerepet vállalt csapatoknak tilos volt a határt átlépniük, azonban román részről sokszor érte őket támadás. Ez azonban elenyészőnek bizonyult azokhoz a harci eseményekhez képest, amelyek a Székelyföld és Erdély hadműveleti területté válása váltott ki.
Berekméri Árpád-Róbert
1974-ben született Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas elméleti líceumban végezte, majd Kolozsvárott, a BBTE-en történelemtanári diplomát szerzett. 2003-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Főbb érdeklődési területe a Horthy-kor katonatörténete, illetve a helytörténet.
Fontosabb munkái:
Fegyver alatt (A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara, 1940-1945). (Under the weaponry. The officer corps of the royal Hungarian 27th secler light division of Marosvásárhely, 1940–1945) Marosvásárhely, Mentor kiadó, 2008. 289 p. és 32 old. képmelléklet. (ISBN: 978-973-599-301-6)
A marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály története megalakulásától 1944 szeptemberéig. (The history of the 27th székely light division from its formation to September 1944) = Hadtörténelmi Közlemények. 118 (2005). 1–2. sz. 152–184; Székelyföld. 9 (2005). 11. sz. 77–96, 12. sz. 60–86.
Berekméri Róbert
Transindex.ro
2012. július 17.
Kétezer államilag támogatott hely a magyar diákoknak
Kétezer államilag támogatott helyre lehet felvételizni magyar diákoknak a Babeş-Bolyai és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A legtöbb karon tegnap kezdődött el a beiratkozás. A diákok az érettségi vizsga átlaga alapján juthatnak be az egyetemekre, külön felvételi vizsga nincs. Erdély legnagyobb egyetemén már az első beiratkozási napon sokan jelentkeztek. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem tavaly hivatalosan is megkapta az oktató és kutató egyetem címet. Ezzel az intézmény Románia második legnívósabb egyeteme lett.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen ötezer diák részesülhet állami támogatásban. A létszám egyötöde a magyar karok diákjainak van fenntartva.
A másik oktatási intézmény, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2012 áprilisában kapta meg a szükséges akkreditálást, így részt vehet a nemzetközi egyetemi programokban.
A legtöbb karra az érettségi eredmény alapján jutnak be a diákok, vannak azonban olyan szakok, ahol a felvételi vizsga kötelező. Ilyen például a filmművészetis média szak.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 1170 helyet hirdetett meg Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Ebből 480 tandíjmentes. A szakok többségén a hétvégéig tart a beiratkozás. Duna Tv
Erdély.ma
Kétezer államilag támogatott helyre lehet felvételizni magyar diákoknak a Babeş-Bolyai és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A legtöbb karon tegnap kezdődött el a beiratkozás. A diákok az érettségi vizsga átlaga alapján juthatnak be az egyetemekre, külön felvételi vizsga nincs. Erdély legnagyobb egyetemén már az első beiratkozási napon sokan jelentkeztek. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem tavaly hivatalosan is megkapta az oktató és kutató egyetem címet. Ezzel az intézmény Románia második legnívósabb egyeteme lett.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen ötezer diák részesülhet állami támogatásban. A létszám egyötöde a magyar karok diákjainak van fenntartva.
A másik oktatási intézmény, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2012 áprilisában kapta meg a szükséges akkreditálást, így részt vehet a nemzetközi egyetemi programokban.
A legtöbb karra az érettségi eredmény alapján jutnak be a diákok, vannak azonban olyan szakok, ahol a felvételi vizsga kötelező. Ilyen például a filmművészetis média szak.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 1170 helyet hirdetett meg Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Ebből 480 tandíjmentes. A szakok többségén a hétvégéig tart a beiratkozás. Duna Tv
Erdély.ma
2012. július 17.
Egy hét csendes eső menthetné meg a mezőgazdaságot
Szükségállapot kihirdetését kérik a termelők az aszály miatt
Országszerte tartós aszály sújtja a mezőgazdaság minden ágazatát, aminek következtében a termelők már most komoly károkkal számolhatnak, főleg a burgonya-, a napraforgó- és kukorica ültetvényeken. A nagytermelők és a vidéki lakosság zöme nincs felkészülve az aszályra, nem áll rendelkezésükre öntözési lehetőség, és ráadásul többségük nem kötött biztosítást természeti katasztrófa esetére. A természeti csapás a növénytermesztés mellett az állattenyésztést is érinti, de az emberek életminőségét is befolyásolja: hírügynökségi jelentések szerint számos hazai település ivóvízgondokkal küzd, és már napok óta ciszternákkal biztosítják az ellátást a hatóságok. A meteorológusok nem biztatnak sok jóval a következő hetekre, a további rossz hír, hogy az aszály természetesen a fogyasztói árak emelkedését és az élelmiszerbehozatal növekedését vonja maga után az év hátralevő részében és a jövő esztendő első felében.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke szerint – aki korábban a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetések Ügynöksége Kolozs megyei fiókjának vezetői tisztségét töltötte be – az előző években is volt tartós szárazság, de nem ilyen rendkívüli melegrekordokkal, mint az idén.
Kétféle szárazságról kell beszélni – mondta lapunknak. – Az egyik a föld víztartalmára vonatkozik, amikor a talajvíz szintje nagyon alacsony lesz. A másik pedig a levegő szárazsága, amikor a növények, főként a kukorica levelei megcsavarodnak.
A mostani víztelenség növényt és állatot egyaránt nagyon próbára tesz. Például a gabonafélék jó minőséget produkáltak, de ha heves záporok vagy jégesők verik el, akkor sok mag kárba megy. Legalább egy heti lassú esőre lenne szükség ahhoz, hogy pótolni tudja a mostani vízhiányt. Ahol a vetéseket kutakból vagy más eredetű ivóvízzel öntözik, ott az emberek mindennapos megélhetése kerülhet veszélybe. Ahol pedig folyóvizekből pumpálják ki, ott plusz termelési költségekkel kell számolni. Sokat számít, hogy milyen minőségű technológiai munkálatokat folytattak a gazdák a nagy szárazság beállta előtt. De minden plusz munkálat plusz költségekkel jár, ami végső soron a fogyasztó zsebén csattan. És azt sem kell elfelejteni, hogy a szárazság különféle betegségek terjedését is növeli. Az idei károkról még nincsenek adatok, de jelentőseknek látszanak – mondta lapunknak nyilatkozva a kertészmérnök.
Aggódnak, panaszkodnak a vidékiek
A Kolozsvár környéki falusi emberek aggódnak az idei termésért, a kertekben, a határban a föld megrepedezett a szárazságtól. Az elmúlt napok esőzései kissé megáztatták a talajt, de ez vajmi kevés a növényzetnek. A mezőgazdasággal foglalkozók elmondása szerint főleg a kukoricatermés van veszélyben, a búza nem annyira, hiszen az már beérett, most már lassan aratni kell. Ugyan akadt egy-egy főzetre való, de a paszuly sem igen akar kivirágozni. Az uborkatöveken megjelent helyenként a termés, és indái elkezdtek felfelé kúszni a kukoricaszárakon, kérdéses azonban, hogy ez idén milyen bőséges lesz. A paradicsommal, a paprikával sem jobb a helyzet, fejlődésük elengedhetetlen feltétele a víz. Az emberek mesterséges öntözéssel próbálják beitatni a szomjas földet, növényzetet, gyümölcsfákat, de ez kevés ahhoz képest, hogy a hálás terméshez mire lenne szükségük. Ráadásul sok helyen a mesterséges öntözés sem egyszerű, ugyanis a szárazság miatt a források is kezdenek kiapadni, és csak bizonyos órákban engedik meg a csapokat. Ezért többen arra kényszerülnek, hogy palackokban, nagyobb edényekben vizet tartalékoljanak, hogy legalább főzésre, mosogatásra és mosdásra jusson. Az állattartók is panaszkodnak, a szárazság miatt idén nincs nagy remény, hogy a sarjú felnőjön, és azt újra lekaszálják.
Ivóvíz – kút helyett ciszternából
Az elmúlt hetekben tapasztalt kánikula a hegyi patakokat, tavakat is kiapasztotta. A Retyezát-hegységben például, amint azt hétvégén saját szemmel láttuk, a kisebb vízgyűjtő tavak szintje jelentősen csökkent, egyik esetben a mérnökök kihasználták a szokatlanul alacsony hozamot, leengedték a maradék vizet, és több hetes javításnak vetették alá a gátat. A Bucura-tó vízszintje is csökkent – tudtuk meg a hegyimentőktől, az ország legnagyobb és leglátványosabb glaciális tava környéki tengerszemeket tápláló patakok, csermelyek vízhozama szintén csökken.
A patakok, tavak, források vizének csökkenését országszerte tapasztalhatjuk, de az aszály a kutakat sem kímélte. A Beszterce megyei Szászszentjakabon és Fügén például a lakosok a tűzoltók segítségét kérték, mivel kiszáradtak a falu kútjai. Az eset nem egyedi: országszerte tucatnyi község küzd hasonló gondokkal, Botoşani megyében például olyan községek is vannak, amelyekben már 10 napja csak ciszternából kapnak ivóvizet a lakosok. Városon pedig az ivóvízszolgáltató hívta fel a figyelmet arra, hogy a vízgyűjtők szintjének apadása miatt a lakosok ne használják öntözésre az ivóvizet.
A szárazság kiszárított nagyon sok természetes itatót is, ezért egyes vadásztársaságok mesterséges itatók és dagonyázók készítésével próbálják növelni a vadállomány túlélési esélyeit. Másfelől megnőtt az erdőtüzek, parlagtüzek kialakulásának a veszélye, ezért különösen fontos, hogy a vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók a cigarettacsikket ne dobják el, mert ez fokozott tűzveszéllyel jár. A hétvégén egyébként Hargita megyében jeleztek komoly erdőtüzeket, amelyek oltásán még tegnap is dolgoztak a tűzoltók és az önkéntesek.
Szükségállapotot hirdetnek ki?
A szárazság kapcsán a napokban Victor Ponta miniszterelnök felszólította a mezőgazdasági tárcát, hogy a pénzügyminisztériummal együttműködve találjon megoldást az aszály sújtotta mezőgazdasági termelők támogatására.
Daniel Botănoiu mezőgazdasági államtitkár szerint az idei búzatermelés 20%-kal lesz kevesebb a tavalyinál, a kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében, a búza emiatti drágulása pedig egy hónapon belül érezhető lesz a kenyér árában.
Az őszi árpa, amelynek aratása a szárazság miatt már megkezdődött (az elmúlt időszak rendkívül száraz és meleg időjárása ugyanis felgyorsította a kalászosok érését), 17%-kal hoz gyengébb termést az elmúlt évhez képest, és veszélyben van a kukorica- és a napraforgótermés is, amennyiben egy héten belül nem esik eső.
A termelők ennél is sötétebbnek látják a helyzetet: a kormányhoz intézett beadványban szükségállapot kihirdetését kérik, mivel szerintük, ha 4-5 napon belül nem lesz csapadék, egyes termőföldeken a termés 90-100%-ban megsemmisül. Szerintük jelenleg a három hete tartó szárazság és kánikula miatt 30–70%-ban károsodtak a kukorica-, napraforgó-, szója-ültetvények, miközben a búza, repce, árpa hozama 50%-kal kevesebb, mint az átlagos években.
Becslések szerint a mezőgazdasági ültetvények egyötöde rendelkezik biztosítással természeti károkra.
Nemzetközi klímamodellek szerint egyébként nagy a valószínűsége annak, hogy térségünkben is egyre gyakoribbá válnak a mostanihoz hasonló, sőt még melegebb hőséghullámok.
Szabadság (Kolozsvár)
Szükségállapot kihirdetését kérik a termelők az aszály miatt
Országszerte tartós aszály sújtja a mezőgazdaság minden ágazatát, aminek következtében a termelők már most komoly károkkal számolhatnak, főleg a burgonya-, a napraforgó- és kukorica ültetvényeken. A nagytermelők és a vidéki lakosság zöme nincs felkészülve az aszályra, nem áll rendelkezésükre öntözési lehetőség, és ráadásul többségük nem kötött biztosítást természeti katasztrófa esetére. A természeti csapás a növénytermesztés mellett az állattenyésztést is érinti, de az emberek életminőségét is befolyásolja: hírügynökségi jelentések szerint számos hazai település ivóvízgondokkal küzd, és már napok óta ciszternákkal biztosítják az ellátást a hatóságok. A meteorológusok nem biztatnak sok jóval a következő hetekre, a további rossz hír, hogy az aszály természetesen a fogyasztói árak emelkedését és az élelmiszerbehozatal növekedését vonja maga után az év hátralevő részében és a jövő esztendő első felében.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke szerint – aki korábban a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetések Ügynöksége Kolozs megyei fiókjának vezetői tisztségét töltötte be – az előző években is volt tartós szárazság, de nem ilyen rendkívüli melegrekordokkal, mint az idén.
Kétféle szárazságról kell beszélni – mondta lapunknak. – Az egyik a föld víztartalmára vonatkozik, amikor a talajvíz szintje nagyon alacsony lesz. A másik pedig a levegő szárazsága, amikor a növények, főként a kukorica levelei megcsavarodnak.
A mostani víztelenség növényt és állatot egyaránt nagyon próbára tesz. Például a gabonafélék jó minőséget produkáltak, de ha heves záporok vagy jégesők verik el, akkor sok mag kárba megy. Legalább egy heti lassú esőre lenne szükség ahhoz, hogy pótolni tudja a mostani vízhiányt. Ahol a vetéseket kutakból vagy más eredetű ivóvízzel öntözik, ott az emberek mindennapos megélhetése kerülhet veszélybe. Ahol pedig folyóvizekből pumpálják ki, ott plusz termelési költségekkel kell számolni. Sokat számít, hogy milyen minőségű technológiai munkálatokat folytattak a gazdák a nagy szárazság beállta előtt. De minden plusz munkálat plusz költségekkel jár, ami végső soron a fogyasztó zsebén csattan. És azt sem kell elfelejteni, hogy a szárazság különféle betegségek terjedését is növeli. Az idei károkról még nincsenek adatok, de jelentőseknek látszanak – mondta lapunknak nyilatkozva a kertészmérnök.
Aggódnak, panaszkodnak a vidékiek
A Kolozsvár környéki falusi emberek aggódnak az idei termésért, a kertekben, a határban a föld megrepedezett a szárazságtól. Az elmúlt napok esőzései kissé megáztatták a talajt, de ez vajmi kevés a növényzetnek. A mezőgazdasággal foglalkozók elmondása szerint főleg a kukoricatermés van veszélyben, a búza nem annyira, hiszen az már beérett, most már lassan aratni kell. Ugyan akadt egy-egy főzetre való, de a paszuly sem igen akar kivirágozni. Az uborkatöveken megjelent helyenként a termés, és indái elkezdtek felfelé kúszni a kukoricaszárakon, kérdéses azonban, hogy ez idén milyen bőséges lesz. A paradicsommal, a paprikával sem jobb a helyzet, fejlődésük elengedhetetlen feltétele a víz. Az emberek mesterséges öntözéssel próbálják beitatni a szomjas földet, növényzetet, gyümölcsfákat, de ez kevés ahhoz képest, hogy a hálás terméshez mire lenne szükségük. Ráadásul sok helyen a mesterséges öntözés sem egyszerű, ugyanis a szárazság miatt a források is kezdenek kiapadni, és csak bizonyos órákban engedik meg a csapokat. Ezért többen arra kényszerülnek, hogy palackokban, nagyobb edényekben vizet tartalékoljanak, hogy legalább főzésre, mosogatásra és mosdásra jusson. Az állattartók is panaszkodnak, a szárazság miatt idén nincs nagy remény, hogy a sarjú felnőjön, és azt újra lekaszálják.
Ivóvíz – kút helyett ciszternából
Az elmúlt hetekben tapasztalt kánikula a hegyi patakokat, tavakat is kiapasztotta. A Retyezát-hegységben például, amint azt hétvégén saját szemmel láttuk, a kisebb vízgyűjtő tavak szintje jelentősen csökkent, egyik esetben a mérnökök kihasználták a szokatlanul alacsony hozamot, leengedték a maradék vizet, és több hetes javításnak vetették alá a gátat. A Bucura-tó vízszintje is csökkent – tudtuk meg a hegyimentőktől, az ország legnagyobb és leglátványosabb glaciális tava környéki tengerszemeket tápláló patakok, csermelyek vízhozama szintén csökken.
A patakok, tavak, források vizének csökkenését országszerte tapasztalhatjuk, de az aszály a kutakat sem kímélte. A Beszterce megyei Szászszentjakabon és Fügén például a lakosok a tűzoltók segítségét kérték, mivel kiszáradtak a falu kútjai. Az eset nem egyedi: országszerte tucatnyi község küzd hasonló gondokkal, Botoşani megyében például olyan községek is vannak, amelyekben már 10 napja csak ciszternából kapnak ivóvizet a lakosok. Városon pedig az ivóvízszolgáltató hívta fel a figyelmet arra, hogy a vízgyűjtők szintjének apadása miatt a lakosok ne használják öntözésre az ivóvizet.
A szárazság kiszárított nagyon sok természetes itatót is, ezért egyes vadásztársaságok mesterséges itatók és dagonyázók készítésével próbálják növelni a vadállomány túlélési esélyeit. Másfelől megnőtt az erdőtüzek, parlagtüzek kialakulásának a veszélye, ezért különösen fontos, hogy a vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók a cigarettacsikket ne dobják el, mert ez fokozott tűzveszéllyel jár. A hétvégén egyébként Hargita megyében jeleztek komoly erdőtüzeket, amelyek oltásán még tegnap is dolgoztak a tűzoltók és az önkéntesek.
Szükségállapotot hirdetnek ki?
A szárazság kapcsán a napokban Victor Ponta miniszterelnök felszólította a mezőgazdasági tárcát, hogy a pénzügyminisztériummal együttműködve találjon megoldást az aszály sújtotta mezőgazdasági termelők támogatására.
Daniel Botănoiu mezőgazdasági államtitkár szerint az idei búzatermelés 20%-kal lesz kevesebb a tavalyinál, a kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében, a búza emiatti drágulása pedig egy hónapon belül érezhető lesz a kenyér árában.
Az őszi árpa, amelynek aratása a szárazság miatt már megkezdődött (az elmúlt időszak rendkívül száraz és meleg időjárása ugyanis felgyorsította a kalászosok érését), 17%-kal hoz gyengébb termést az elmúlt évhez képest, és veszélyben van a kukorica- és a napraforgótermés is, amennyiben egy héten belül nem esik eső.
A termelők ennél is sötétebbnek látják a helyzetet: a kormányhoz intézett beadványban szükségállapot kihirdetését kérik, mivel szerintük, ha 4-5 napon belül nem lesz csapadék, egyes termőföldeken a termés 90-100%-ban megsemmisül. Szerintük jelenleg a három hete tartó szárazság és kánikula miatt 30–70%-ban károsodtak a kukorica-, napraforgó-, szója-ültetvények, miközben a búza, repce, árpa hozama 50%-kal kevesebb, mint az átlagos években.
Becslések szerint a mezőgazdasági ültetvények egyötöde rendelkezik biztosítással természeti károkra.
Nemzetközi klímamodellek szerint egyébként nagy a valószínűsége annak, hogy térségünkben is egyre gyakoribbá válnak a mostanihoz hasonló, sőt még melegebb hőséghullámok.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 17.
Hitélet – Az Ige, a kürtős, Vitéz László és a gyermekek
Dés környéki szórványgyermekek első találkozója
A Dés melletti Kozárváron a környékbeli gyülekezetek vallásórás gyermekei számára szerveztünk találkozót július 6-án. Rendezvényünkre Désről, Désaknáról, Déscichegyről, Bacából, Szentmargitáról érkeztek a kis csemeték, és természetesen jelen voltak a helybéliek is, közel 60 gyermek. A találkozó célja az egyház égisze alatt Isten nevében összegyűjteni a környék vallásórásait, akik magyarul beszéljenek és énekeljenek, ismerkedjenek, barátkozzanak, s így életreszóló kapcsolatok jöjjenek létre. Ugyanakkor fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék: reformátusként és magyarként szórványban is ugyanannak a családnak tagjai.
A programmal igyekeztünk vakációs hangulatot teremteni, de egyben komoly lelki és szellemi táplálékot nyújtani a részvevőknek. A nyitó gyermekistentisztelet központi témája a barátság volt. A Dávid és Jonathán lelkének összeforrásáról szóló ige feltárta előttünk az igazi barátság fő jellemvonásait. A finom cukorka-jutalommal mozgósított gyermekekből ömlött a szó, őszintén nyilatkoztak baráti kapcsolataikról. Az ige üzenetét támasztotta alá és mélyítette el a gyermekekben a gitárkísérettel előadott és megtanított, Jézus hű barátságáról szóló ének is.
Az egykori református iskola udvarán finom szendvicseket és ásványvizet fogyasztottunk, majd a kultúrotthonban a Kolozsvárról érkezett Keljfeljancsi-társulat igazi bábszínházat varázsolt: a gyerekek hangos üdvrivalgásban törtek ki, valahányszor a mesehős, Vitéz László palacsintasütőjével kupán vágta a szellemeket és az ördögöket. Vitéz László és az elátkozott malom zamatos nyelvezete és a látványos cselekmény elbűvölte őket. Alig tértek magukhoz a mesevilág kábulatából, újabb varázslat érte őket: az iskola udvarán frissen sült kürtőskalács várta őket egy dési vállalkozó jóvoltából. Az ínyencség elfogyasztása után a templom hűvösében népdalt tanultunk. Természetesen nem maradhatott ki a programból a gyerekek által igen kedvelt Jeruzsálem-Jerikó játék sem. A jó zenei hallással megáldott, tehetségesebb gyermekek rövid gitárkoncertjének is teret biztosítottunk, hiszen valószínűleg ők lesznek később a gyülekezetek kántorai, az egyház zenei életének szervezői. A nap végén a 60 gyermek az úrasztala körül egymás kezét fogva mondta el a Miatyánkot. Felemelő élmény volt!
A találkozó folyamán mindvégig azért imádkoztam, hogy a tanulás, a játék, az éneklés és a közös étkezés során történjen meg a csoda: forrjon össze e hatvan gyermek lelke, váljanak olyan barátokká, mint Dávid és Jonathán. Ha mi, lelkipásztorok, odaadással megtesszük a magunkét, Isten megáldja erőfeszítéseinket, és lelke által közösséget teremt a szórványban is. Fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék, hogy reformátusként és magyarként ugyanannak a családnak tagjai. Sikerült ebbe az irányba megtenni Kozárváron az első lépést, a jövőben pedig szeretnénk rendszeressé tenni e találkozókat e hat gyülekezet gyerekei számára, körforgásszerűen vállalva a házigazda szerepét. Csakis így szállhatunk szembe a rohamos apadás és a rémisztő méreteket öltő asszimiláció valóságával, amely Dést és környékét is régóta fenyegeti. Talán még nem léptünk későn... Adja Isten, hogy úgy szeressük egymást, mint saját lelkünket! (1 Sám. 18, 1) Csak így tudunk küzdeni egymásért, minden egyes magyar gyermekért.
Nyeste László Csaba szórványlelkész
Szabadság (Kolozsvár)
Dés környéki szórványgyermekek első találkozója
A Dés melletti Kozárváron a környékbeli gyülekezetek vallásórás gyermekei számára szerveztünk találkozót július 6-án. Rendezvényünkre Désről, Désaknáról, Déscichegyről, Bacából, Szentmargitáról érkeztek a kis csemeték, és természetesen jelen voltak a helybéliek is, közel 60 gyermek. A találkozó célja az egyház égisze alatt Isten nevében összegyűjteni a környék vallásórásait, akik magyarul beszéljenek és énekeljenek, ismerkedjenek, barátkozzanak, s így életreszóló kapcsolatok jöjjenek létre. Ugyanakkor fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék: reformátusként és magyarként szórványban is ugyanannak a családnak tagjai.
A programmal igyekeztünk vakációs hangulatot teremteni, de egyben komoly lelki és szellemi táplálékot nyújtani a részvevőknek. A nyitó gyermekistentisztelet központi témája a barátság volt. A Dávid és Jonathán lelkének összeforrásáról szóló ige feltárta előttünk az igazi barátság fő jellemvonásait. A finom cukorka-jutalommal mozgósított gyermekekből ömlött a szó, őszintén nyilatkoztak baráti kapcsolataikról. Az ige üzenetét támasztotta alá és mélyítette el a gyermekekben a gitárkísérettel előadott és megtanított, Jézus hű barátságáról szóló ének is.
Az egykori református iskola udvarán finom szendvicseket és ásványvizet fogyasztottunk, majd a kultúrotthonban a Kolozsvárról érkezett Keljfeljancsi-társulat igazi bábszínházat varázsolt: a gyerekek hangos üdvrivalgásban törtek ki, valahányszor a mesehős, Vitéz László palacsintasütőjével kupán vágta a szellemeket és az ördögöket. Vitéz László és az elátkozott malom zamatos nyelvezete és a látványos cselekmény elbűvölte őket. Alig tértek magukhoz a mesevilág kábulatából, újabb varázslat érte őket: az iskola udvarán frissen sült kürtőskalács várta őket egy dési vállalkozó jóvoltából. Az ínyencség elfogyasztása után a templom hűvösében népdalt tanultunk. Természetesen nem maradhatott ki a programból a gyerekek által igen kedvelt Jeruzsálem-Jerikó játék sem. A jó zenei hallással megáldott, tehetségesebb gyermekek rövid gitárkoncertjének is teret biztosítottunk, hiszen valószínűleg ők lesznek később a gyülekezetek kántorai, az egyház zenei életének szervezői. A nap végén a 60 gyermek az úrasztala körül egymás kezét fogva mondta el a Miatyánkot. Felemelő élmény volt!
A találkozó folyamán mindvégig azért imádkoztam, hogy a tanulás, a játék, az éneklés és a közös étkezés során történjen meg a csoda: forrjon össze e hatvan gyermek lelke, váljanak olyan barátokká, mint Dávid és Jonathán. Ha mi, lelkipásztorok, odaadással megtesszük a magunkét, Isten megáldja erőfeszítéseinket, és lelke által közösséget teremt a szórványban is. Fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék, hogy reformátusként és magyarként ugyanannak a családnak tagjai. Sikerült ebbe az irányba megtenni Kozárváron az első lépést, a jövőben pedig szeretnénk rendszeressé tenni e találkozókat e hat gyülekezet gyerekei számára, körforgásszerűen vállalva a házigazda szerepét. Csakis így szállhatunk szembe a rohamos apadás és a rémisztő méreteket öltő asszimiláció valóságával, amely Dést és környékét is régóta fenyegeti. Talán még nem léptünk későn... Adja Isten, hogy úgy szeressük egymást, mint saját lelkünket! (1 Sám. 18, 1) Csak így tudunk küzdeni egymásért, minden egyes magyar gyermekért.
Nyeste László Csaba szórványlelkész
Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 17.
Magyarságunk fogyatkozik
Szomorú szívvel szereztünk tudomást arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 47. évfolyamot megért Székely Nép magyar és a Carpathian Observer angol nyelvű lap utoljára jelentkezett ez év júniusában olvasói, barátai, tagtársai és támogatói előtt. Az előfizetők száma az utóbbi időkben nagyon megcsappant. Sokan elhunytak, többen az óhazába vagy a déli amerikai államokba költöztek anélkül, hogy meghagyták volna a címüket.
Mi Erdélyből köszönettel elmondhatjuk, hogy e lap, az Erdélyi Bizottság hivatalos értesítője az elmúlt 56 esztendőben hűségesen betöltötte hivatását. Pontosan és tárgyilagosan, mindig célzatosan előre mutatva tájékoztatta az otthon élő székely magyar testvéreket a nyugati és otthoni fejleményekről. Másrészt gazdasági felszerelésekkel támogatta falvak népeit, ösztöndíjakat küldött a szegény sorsú székely magyar és magyar csángó diákoknak, ruhát, cipőt és gyermekjátékokat árvaházaknak. A lap, illetve az AEÁ Erdélyi Bizottságának fő érdeme az volt, hogy higgadtan, mindig a tényekre hivatkozva ismertette a magyarság helyzetét az amerikai államférfiakkal, szenátorokkal, képviselőkkel, a külügyminisztérium vezető embereivel, a Pentagon felelős bizottságával, az egyetemek kutatóival és a sajtóval! Tanúvallomásokat is tettek, melyeken értékeltek. Így például a politikai foglyok szabadon bocsátása, a vámkedvezmény visszavonása Romániától mind az ottaniak érdekeit képviselte. Midőn sajnálattal elbúcsúzunk e laptól, hadd szóljak pár sort annak főszerkesztőjéről, dr. Havadtőy Sándorról. Kovásznán született 1924 novemberében abban a házban – a református parókián –, ahol Ignácz Rózsa írónő is. Nekem nemcsak osztálytársam volt nyolc évig a Református Székely Mikó Kollégiumban, hanem barátom és sorstársam egy életen át (88 évesek vagyunk). Amikor az ő édesapja megkeresztelt a kovásznai nagytemplomban, a szülők, akik maguk is mikós diákok voltak, bevonultak a parókiára, hogy az újszülöttre áldomást igyanak. Engem betettek Havadtőy Sándor – aki két hónappal előbb született – ágyacskája mellé. Attól kezdve tart a barátságunk szakadatlanul. Ő elvégezte Kolozsváron a teológiát, majd ösztöndíjjal Genfben doktorált, ahonnan Észak-Amerikába ment, mivel a román állam megsemmisítette az útlevelét, megakadályozva hazatértét Erdélybe. Lelkipásztorként mindent megtett, amit lehetett ott, az óceánon túl, Erdély és az összmagyarság iránti szeretetből. Tegnap azt telefonálta nekem, hogy munkájukat folytassák az Európai Parlamentben megválasztott magyar képviselők, immáron hatásosabban. Munkájukra és magyar nemzetünkre Isten gazdag áldását kéri.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szomorú szívvel szereztünk tudomást arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 47. évfolyamot megért Székely Nép magyar és a Carpathian Observer angol nyelvű lap utoljára jelentkezett ez év júniusában olvasói, barátai, tagtársai és támogatói előtt. Az előfizetők száma az utóbbi időkben nagyon megcsappant. Sokan elhunytak, többen az óhazába vagy a déli amerikai államokba költöztek anélkül, hogy meghagyták volna a címüket.
Mi Erdélyből köszönettel elmondhatjuk, hogy e lap, az Erdélyi Bizottság hivatalos értesítője az elmúlt 56 esztendőben hűségesen betöltötte hivatását. Pontosan és tárgyilagosan, mindig célzatosan előre mutatva tájékoztatta az otthon élő székely magyar testvéreket a nyugati és otthoni fejleményekről. Másrészt gazdasági felszerelésekkel támogatta falvak népeit, ösztöndíjakat küldött a szegény sorsú székely magyar és magyar csángó diákoknak, ruhát, cipőt és gyermekjátékokat árvaházaknak. A lap, illetve az AEÁ Erdélyi Bizottságának fő érdeme az volt, hogy higgadtan, mindig a tényekre hivatkozva ismertette a magyarság helyzetét az amerikai államférfiakkal, szenátorokkal, képviselőkkel, a külügyminisztérium vezető embereivel, a Pentagon felelős bizottságával, az egyetemek kutatóival és a sajtóval! Tanúvallomásokat is tettek, melyeken értékeltek. Így például a politikai foglyok szabadon bocsátása, a vámkedvezmény visszavonása Romániától mind az ottaniak érdekeit képviselte. Midőn sajnálattal elbúcsúzunk e laptól, hadd szóljak pár sort annak főszerkesztőjéről, dr. Havadtőy Sándorról. Kovásznán született 1924 novemberében abban a házban – a református parókián –, ahol Ignácz Rózsa írónő is. Nekem nemcsak osztálytársam volt nyolc évig a Református Székely Mikó Kollégiumban, hanem barátom és sorstársam egy életen át (88 évesek vagyunk). Amikor az ő édesapja megkeresztelt a kovásznai nagytemplomban, a szülők, akik maguk is mikós diákok voltak, bevonultak a parókiára, hogy az újszülöttre áldomást igyanak. Engem betettek Havadtőy Sándor – aki két hónappal előbb született – ágyacskája mellé. Attól kezdve tart a barátságunk szakadatlanul. Ő elvégezte Kolozsváron a teológiát, majd ösztöndíjjal Genfben doktorált, ahonnan Észak-Amerikába ment, mivel a román állam megsemmisítette az útlevelét, megakadályozva hazatértét Erdélybe. Lelkipásztorként mindent megtett, amit lehetett ott, az óceánon túl, Erdély és az összmagyarság iránti szeretetből. Tegnap azt telefonálta nekem, hogy munkájukat folytassák az Európai Parlamentben megválasztott magyar képviselők, immáron hatásosabban. Munkájukra és magyar nemzetünkre Isten gazdag áldását kéri.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 17.
A Fidesz erdélyi kullancspolitikája
A gyarmatosítók gyarmatosítása
„Erdély egy másfél milliós közösség, erős politikai kultúrával, szervezetrendszerrel. Naivitás azt hinni, bárki mondja, hogy Budapestről lehet irányítani az ottani politikát” – így nyilatkozott Németh Zsolt két héttel a romániai önkormányzati választások után. Kristálytiszta be- és elismerés. A váratlan mondatok kulcsszava itt nem a „naivitás azt hinni” vagy a „Budapestről [nem] lehet irányítani”, hanem a ravaszul elejtett „bárki mondja” formula.
Azt ugyanis, hogy Budapestről lehet irányítani az erdélyi politikát, sőt csak úgy lehet, és csak úgy kell, nem „bárki” mondta, hanem a Fidesz, és ebbe a gyűjtőfogalomba vastagon beletartozik maga Németh Zsolt is. Mint a magyar Erdély-politika egyik főállású irányítója, aki legutóbb az önkormányzati választásokon kísérelt meg utat mutatni, választási plakátokról és kampányanyagokról egyaránt. Ez az út azonban nem vezetett sehova. Legalábbis nem a szavazatok és az urnák, a politikai életképesség felé. Németh Zsolt Erdélyben céltudatosan gyalogolt bele saját, több évtizeden át érlelt naivitásának csapdájába. És most tanult belőle, a jelek szerint.
Trianon óta nem egy kísérlet volt arra, hogy a „másfél milliós közösség” ne érezze magát másfél milliónak, közösségnek meg pláne ne. Ne tanuljon „politikai kultúrát”, és ne építsen „szervezetrendszert”. Ne vegyen részt az önkormányzatokban, ne találja ki a saját ellenzéki, kormányzati helyét. Mikor mit lehetett és kellett. És egyáltalán: ne legyen. Másfél millió ember (erdélyi magyar vagy sem) együtt ugyanis elég veszélyes nehézkedési erő. És végül is (még) mindenhol ott van, ahol ennek a másfél millió embernek ott kell lennie. A Fidesz igen következetesen dolgozott azon, hogy ne ott legyen, ne úgy, és ne együtt, ahogy egyébként ezt Erdélyben jónak látják. A trianoni nemzetközösség-gyengítési verseny dobogós helyezettje a magát nemzeti oldalnak nevező párt. És mint annyi más versenyző, a Fidesz is elbukott, ezt ismerte be Németh Zsolt a HVG-nek adott interjúban.
Hogyan jutottunk eddig, és mi jöhet eztán?
A Fidesz most újat mondott (hátrált), pedig azt lehetett hinni, már mindent megüzent Erdélybe, amit meg lehet üzenni. Amióta a jobboldali „nemzetpolitika” virágkorát éri, Erdély maga vált egy bárhova kitűzhető, bárhol meglobogtatható üzenetté. Akciós politikai öntapadós matrica, és az áll rajta, hogy ti nem tudjátok, nem meritek, de mi tudjuk és merjük. Mi vagyunk – üzente a jobboldali kommunikáció – az egyetlen nemzeti igazság, és rajtunk kívül nincs élet a nemzeti politikában. Mi üzenünk, nektek pedig az egyetlen feladatotok, célotok, hogy vegyétek az üzenetet. Így épült fel Erdély, a nagy nemzeti visszhangfal.
Azért vagytok, kedves erdélyi barátaink – jött át a határon az egyetlen, semmivel össze nem téveszthető, túl nem kiabálható hang –, hogy mi üzenhessünk nektek. Hermész szerepében gyakorta maga Németh Zsolt. Budapestről hangzott el a végítélet: az erdélyi magyar politikai közösségben (amelynek Magyarországról nézve semmi, de semmi köze nincs a romániai politikához, még köszönő viszonyban sincs vele, csak úgy van, benne, a nagy kelet-európai semmiben, mint a mi nagy, közös, gyermekkori mesehelyünk, az „egyszervoltholnemvolt”) nincs demokrácia. „Egyszervoltholnemvoltot” kívülről kell megmenteni, újratelepíteni, mert itt segítség nélkül nem nő már más, csak dudva, esetleg némi muhar. Kevés dudva, kevés muhar. Kevesen vagytok, és semmiképpen sem elegen: így láthatta Erdély kevésnek – Budapestről – önmagát.
És segítségként, a pótolhatatlanság biztos jeleként érkeztek is a nagyon melegen, kötelező jelleggel ajánlott javaslatok, tanácsok, utasítások a nemzeti kormánytól. Hadüzenet hadüzenetet követett: a hangzatosan nemzetpolitikának nevezett, határokon átívelő klientúraépítés egyértelmű pedagógiai célja az volt, hogy rávezesse az erdélyieket, aki nincs a Fidesszel, az nincs. Az RMDSZ-t nemcsak megrekcumozták, megkokizták, hanem kizárták mindenből, hogy megértse: nincs túlélésre játszás, kis kiegyezés, kert alatti külön út, elsunnyogás, nincs „túléljük az Orbán-érát”.
Nagyon hamar egyértelművé vált a szándék, hogy a Fidesz számára az a fontos: Budapestről irányítsák az erdélyi folyamatokat. És úgy irányítsák, hogy az a magyar jobboldalnak jó legyen: saját embereit Erdélyben helyzetbe hozhassa, szavazatokat gyűjthessen, határon túli témákban kizárólagos hangon szólalhasson meg. Megélhessen Erdélyből. Marosvásárhelyen, Kolozsváron és sajnos Bukarestben is pontosan értették: itt nem új „stratégiai partnerségről” van szó, nem nemzet, hanem pártépítés, hatalomerősítés folyik.
A Fidesz nem építkezik Erdélyben, pláne nem Romániában (és ennek a legbiztosabb jele az, hogy a kulturális intézményes kapcsolat akkor épült le csontig, amikor két erdélyi magyar származású kultuszminisztere volt a két szomszédos országnak), hanem Budapestet kültelkesíti Erdélyben. Nemzeti kullancspolitika.
Parászka Boróka
168 Óra
A gyarmatosítók gyarmatosítása
„Erdély egy másfél milliós közösség, erős politikai kultúrával, szervezetrendszerrel. Naivitás azt hinni, bárki mondja, hogy Budapestről lehet irányítani az ottani politikát” – így nyilatkozott Németh Zsolt két héttel a romániai önkormányzati választások után. Kristálytiszta be- és elismerés. A váratlan mondatok kulcsszava itt nem a „naivitás azt hinni” vagy a „Budapestről [nem] lehet irányítani”, hanem a ravaszul elejtett „bárki mondja” formula.
Azt ugyanis, hogy Budapestről lehet irányítani az erdélyi politikát, sőt csak úgy lehet, és csak úgy kell, nem „bárki” mondta, hanem a Fidesz, és ebbe a gyűjtőfogalomba vastagon beletartozik maga Németh Zsolt is. Mint a magyar Erdély-politika egyik főállású irányítója, aki legutóbb az önkormányzati választásokon kísérelt meg utat mutatni, választási plakátokról és kampányanyagokról egyaránt. Ez az út azonban nem vezetett sehova. Legalábbis nem a szavazatok és az urnák, a politikai életképesség felé. Németh Zsolt Erdélyben céltudatosan gyalogolt bele saját, több évtizeden át érlelt naivitásának csapdájába. És most tanult belőle, a jelek szerint.
Trianon óta nem egy kísérlet volt arra, hogy a „másfél milliós közösség” ne érezze magát másfél milliónak, közösségnek meg pláne ne. Ne tanuljon „politikai kultúrát”, és ne építsen „szervezetrendszert”. Ne vegyen részt az önkormányzatokban, ne találja ki a saját ellenzéki, kormányzati helyét. Mikor mit lehetett és kellett. És egyáltalán: ne legyen. Másfél millió ember (erdélyi magyar vagy sem) együtt ugyanis elég veszélyes nehézkedési erő. És végül is (még) mindenhol ott van, ahol ennek a másfél millió embernek ott kell lennie. A Fidesz igen következetesen dolgozott azon, hogy ne ott legyen, ne úgy, és ne együtt, ahogy egyébként ezt Erdélyben jónak látják. A trianoni nemzetközösség-gyengítési verseny dobogós helyezettje a magát nemzeti oldalnak nevező párt. És mint annyi más versenyző, a Fidesz is elbukott, ezt ismerte be Németh Zsolt a HVG-nek adott interjúban.
Hogyan jutottunk eddig, és mi jöhet eztán?
A Fidesz most újat mondott (hátrált), pedig azt lehetett hinni, már mindent megüzent Erdélybe, amit meg lehet üzenni. Amióta a jobboldali „nemzetpolitika” virágkorát éri, Erdély maga vált egy bárhova kitűzhető, bárhol meglobogtatható üzenetté. Akciós politikai öntapadós matrica, és az áll rajta, hogy ti nem tudjátok, nem meritek, de mi tudjuk és merjük. Mi vagyunk – üzente a jobboldali kommunikáció – az egyetlen nemzeti igazság, és rajtunk kívül nincs élet a nemzeti politikában. Mi üzenünk, nektek pedig az egyetlen feladatotok, célotok, hogy vegyétek az üzenetet. Így épült fel Erdély, a nagy nemzeti visszhangfal.
Azért vagytok, kedves erdélyi barátaink – jött át a határon az egyetlen, semmivel össze nem téveszthető, túl nem kiabálható hang –, hogy mi üzenhessünk nektek. Hermész szerepében gyakorta maga Németh Zsolt. Budapestről hangzott el a végítélet: az erdélyi magyar politikai közösségben (amelynek Magyarországról nézve semmi, de semmi köze nincs a romániai politikához, még köszönő viszonyban sincs vele, csak úgy van, benne, a nagy kelet-európai semmiben, mint a mi nagy, közös, gyermekkori mesehelyünk, az „egyszervoltholnemvolt”) nincs demokrácia. „Egyszervoltholnemvoltot” kívülről kell megmenteni, újratelepíteni, mert itt segítség nélkül nem nő már más, csak dudva, esetleg némi muhar. Kevés dudva, kevés muhar. Kevesen vagytok, és semmiképpen sem elegen: így láthatta Erdély kevésnek – Budapestről – önmagát.
És segítségként, a pótolhatatlanság biztos jeleként érkeztek is a nagyon melegen, kötelező jelleggel ajánlott javaslatok, tanácsok, utasítások a nemzeti kormánytól. Hadüzenet hadüzenetet követett: a hangzatosan nemzetpolitikának nevezett, határokon átívelő klientúraépítés egyértelmű pedagógiai célja az volt, hogy rávezesse az erdélyieket, aki nincs a Fidesszel, az nincs. Az RMDSZ-t nemcsak megrekcumozták, megkokizták, hanem kizárták mindenből, hogy megértse: nincs túlélésre játszás, kis kiegyezés, kert alatti külön út, elsunnyogás, nincs „túléljük az Orbán-érát”.
Nagyon hamar egyértelművé vált a szándék, hogy a Fidesz számára az a fontos: Budapestről irányítsák az erdélyi folyamatokat. És úgy irányítsák, hogy az a magyar jobboldalnak jó legyen: saját embereit Erdélyben helyzetbe hozhassa, szavazatokat gyűjthessen, határon túli témákban kizárólagos hangon szólalhasson meg. Megélhessen Erdélyből. Marosvásárhelyen, Kolozsváron és sajnos Bukarestben is pontosan értették: itt nem új „stratégiai partnerségről” van szó, nem nemzet, hanem pártépítés, hatalomerősítés folyik.
A Fidesz nem építkezik Erdélyben, pláne nem Romániában (és ennek a legbiztosabb jele az, hogy a kulturális intézményes kapcsolat akkor épült le csontig, amikor két erdélyi magyar származású kultuszminisztere volt a két szomszédos országnak), hanem Budapestet kültelkesíti Erdélyben. Nemzeti kullancspolitika.
Parászka Boróka
168 Óra
2012. július 18.
Több az egyetemi hely, mint a jelentkező
Zajlik a sikeresen érettségizett diákok beiratkozása egyetemekre, a legtöbb helyen idén még nem szerveznek klasszikus értelemben vett felvételi vizsgát. A Krónika által megkérdezett kolozsvári intézményvezetők úgy vélik, az idei katasztrofális érettségi eredmények nem befolyásolják jelentős mértékben az iratkozásokat, ezzel szemben egyes megyékben a meghirdetett helyek száma meghaladja a sikeresen vizsgázó tanulók számát.
Aránybeli különbség. Míg a kolozsvári Sapientián túljelentkezés van, Vásárhelyen nincs elég diák
Több felsőoktatási intézményben ugyanakkor új szakokkal, illetve az eddiginél több tandíjmentes hellyel várják a tovább tanulni vágyókat.
Több ingyenes hely a BBTE-n
Ötvennel emelkedik idén alapképzésen a tandíjmentes helyek száma a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), az összesen 5003 ingyenes helyből 1110 tartozik a magyar tagozathoz – nyilatkozta lapunknak Soós Anna rektorhelyettes. Mint mondta, a tandíjköteles helyek száma közel 10 ezer, ebből mintegy 1500 a magyar nyelvű oktatást választók számára fenntartott hely. „Az érettségi eredményeket egyáltalán nem tartjuk elkeserítőnek, minden bizonnyal emiatt felkészültebb diákjaink lesznek. A szigorúbb vizsgáknak köszönhetően már tavaly is nagyobb tudású hallgatók érkeztek egyetemünkre” – hangsúlyozta az intézmény magyar tagozatának vezetője.
Hozzátette, a létszámhiánytól sem tart, hiszen a BBTE rangsorolása alapján is az ország egyik legnépszerűbb, legelőkelőbb felsőoktatási intézménye, így a viszonylag kevés friss érettségiző nem okoz gondot.
A BBTE-n az alapképzés mellett a magiszteri szakokra is a héten zajlik a beiratkozás. A mesterképzésen biztosított 3470 térítésmentes helyből 467, míg a közel 4500 tandíjasból mintegy 580 illeti a magyarul tovább tanulókat. „A magiszteri oktatás keretében idén kevesebb helyet hirdettünk meg magyar tagozaton az elmúlt évhez képest, az igényekhez képest azonban ez is bőven elég lesz” – magyarázta Sóos Anna.
Hozzátette, felvételi vizsgát csak azokon a karokon szerveznek, ahol erre a korábbi években is sor került, vagyis a színművészeti és sport szakon, az informatika fakultásra beiratkozó diákoknak pedig szintén lehetőségük van felvételizni, ha elégedetlenek az érettségin szerzett osztályzatukkal.
Új szakok Nagyváradon
Két új szakot indítanak idén a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), a diákok mostantól a bank és pénzügyek, valamint az óvodai és elemi oktatás pedagógiája, vagyis tanítóképző fakultásokra is jelentkezhetnek. A PKE-n alapképzésen indított szakok száma így tizenháromra bővült, a magiszteri oktatásra jelentkező hallgatók ugyanakkor továbbra is nyolc szakon szerezhetnek oklevelet.
A BBTE-hez hasonlóan a PKE sem szervez több szakon felvételi vizsgát, mint amennyit eredetileg meghirdettek a felvételi tájékoztatókban, így a hagyományokhoz híven idén is a két művészeti szakon – képzőművészeten és zenepedagógián – mérik fel a jelentkezők kézségeit. A felvételi vizsgákat július 26-án és 27-én, csütörtökön és pénteken tartják. Képzőművészeti szakon a jelentkezőknek a természetről kell egy rajzot elkészíteniük, ez a végső jegy 50 százalékát teszi ki, további 40 százalékot jelent a felvételiző portfóliója, valamint a személyes interjú, az érettségi vizsga átlaga pedig 10 százalékban számít.
Zenepedagógián két lépésben történik a felvételi interjú, az illetékesek egyrészt felmérik a jelentkező zenei képességeit, akinek emellett két választott zeneművet kell előadnia. Az érettségi átlag itt is 10 százalékot nyom a latba, a felvételi jegy további 50 százalékát a képességfelmérés, 40 százalékát pedig hangszer- vagy énektudás felmérése teszi ki. Az egyetemre egyébként július 25-éig lehet jelentkezni, a beiratkozási díj 50 lej.
Túljelentkezés Kolozsváron
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) öszszesen 1170 helyet hirdettek meg, ennek körülbelül fele államilag támogatott, a tandíjas helyekre bejutó diákoknak pedig szaktól függően 250-400 eurót kell fizetniük – közölte megkeresésünkre Tonk Márton, a Sapienta kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, a kincses városban a már megszokott négy alapszakon – környezettudományon, jogon, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint filmművészet, fotóművészet, média fakultásokon – várják a jelentkezőket, összesen 70 ingyenes és 60 tandíjköteles helyen. Emellett mesterképzést is indítanak a Budapesti Gazdasági Egyetemmel közösen, itt 30 tandíjmentes helyet hirdettek meg, a beiratkozásra szeptemberben kerül sor.
Felvételi vizsgát a film-média alapképzésen szerveznek, ugyanis minden bizonnyal idén is túljelentkezés lesz, Tonk Márton ugyanakkor cáfolta azokat a helyi sajtóban megjelent információkat, miszerint máris beteltek a helyek az említett fakultáson. Hangsúlyozta, a gyenge érettségi eredmények nem befolyásolják a beiratkozásokat, országos szinten ugyanis tavalyhoz képest nincs lényegi változás. „Nem hiszem, hogy drasztikusan csökkenne a beiratkozók száma, legfeljebb Hargita és Kovászna megyében lehet gond, a kincses városba azonban több helyről érkeznek diákok. Ha mégis maradnak betöltetlen helyek, ezeket az őszi felvételin pótoljuk” – fogalmazott Tonk Márton.
Csíki Sapientia: gondot okozhat az érettségi
A katasztrofális érettségi eredmények ezzel szemben gondot okozhatnak a Székelyföldön, Hargita megyében például alig 900 diák vizsgázott sikeresen. A Sapientia EMTE Csíkszeredában összesen 550 helyet biztosít, ebből 220 tandíjmentes. „Már az is nagyon jó eredmény lenne, ha annyian választanának minket, mint az elmúlt évben, amikor a pótfelvételivel együtt a meghirdetett helyeknek mindössze háromnegyede telt be” – nyilatkozta Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja.
Az említett kar keretében agrár- és élelmiszer-ipari gazdaság, általános közgazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, marketing, angol, illetve román nyelv és irodalom, valamint világ- és öszszehasonlító irodalom szakra jelentkezhetnek a diákok. Az oktatók egyébként érettségi felkészítőt is tartanak a megbukott tanulóknak matematikából és román nyelvből. A Sapientia másik, Csíkszeredába kihelyezett Műszaki és Társadalomtudományi Karán hat szakon várják a diákokat.
A jelentkezők szociológia-vidékfejlesztés, kommunikáció és PR, élelmiszer-ipari mérnöki, környezetmérnöki szakra, ipari biotechnológia, valamint közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szakon folytathatják tanulmányaikat. A székelyföldi városban emellett két román tannyelvű felsőoktatási intézmény, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem és a bukaresti Spiru Haret Egyetem működtet kihelyezett irodákat.
Több a meghirdetett hely, mint a diák Vásárhelyen
Új szakot indít idén a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen, a tájépítész-mérnöki fakultásra jelentkező diákoknak – az illetékesek elmondása szerint – egyszerre kell kertésznek, mérnöknek és művésznek lenniük. Nyárádi Imre István, a kertészmérnöki tanszék helyettes vezetője megkeresésünkre kifejtette, a tájépítészet leendő hallgatói városrendezésre, parkok, játszóterek kialakítására szakosodnak. „Munkájuk lehet egy egyszerű családi kert megtervezése, de akár egy Bolyai tér, vagy egy Víkendtelep elrendezése is” – magyarázta az egyetemi adjunktus.
Romániában egyébként eddig nem létezett ilyen jellegű magyar nyelvű felsőoktatási képzés. Az új szakon összesen 40 hely áll a hallgatók rendelkezésére, ebből 5 ingyenes, 15 diáknak 400 eurót, 20 hallgatónak pedig 750 eurót kell fizetnie éves tandíjként. A Sapientia EMTE emellett a már ismert szakokon várja a hallgatók jelentkezését, a beiratkozók informatika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, mechatronika, számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás, kommunikáció és közkapcsolatok, fordító és tolmács, egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások, valamint kertészmérnöki képzésen vehetnek részt.
Maros megyében egyébként mintegy 2200 tanulónak sikerült idén az érettségije, ennél jóval több egyetemi helyet hirdetnek Marosvásárhely felsőoktatási intézményeiben. A három állami intézményben, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), a Petru Maior Tudományegyetemen, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen összesen közel 2700 egyetemistának biztosítanak helyet, ebből mintegy ezer tandíjmentes.
A MOGYE-n összesen 960 hallgatót várnak, közülük 440-nek nem kell majd tandíjat fizetni, 220 diák a román, 220 pedig a magyar tagozaton juthat be ingyenes helyre. Az orvosi egyetemen írásbeli felvételi teszt alapján dől el, hogy ki kezdheti ősztől felsőfokú tanulmányait a MOGYE-n, az általános orvos-, fogorvos-, valamint gyógyszerész-tudományi karokon július 25-én, szerdán, a többi karon pedig 27-én, pénteken zajlik a felvételi vizsga, amelyre július 21-éig lehet beiratkozni. A művészeti egyetem felvételijére szintén július 21-éig jelentkezhetnek a tanulók, a vizsgákat 23. és 26. között tartják. A magyar karon egyébként 49 államilag támogatott és 35 tandíjas, a román karon pedig 38 ingyenes és 22 tandíjköteles hely várja a hallgatókat.
A BBTE marosvásárhelyi kihelyezett tagozatán július 23-áig fogadják a felvételhez szükséges iratcsomót, összesen 15 államilag támogatott és 20 költségtérítéses helyet hirdetnek az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakra.
A Petru Maior Tudományegyetem alapképzésein 1587 helyre várják a diákokat, ebből 435 ingyenes, 1152 pedig tandíjköteles hely. A jelentkezők három kar tizennyolc szakából választhatnak, a hallgatók közgazdaság-tudományt, közigazgatást, természet- és bölcsészettudományt tanulhatnak, ha legkésőbb július 20-áig jelentkeznek.
Gőzerővel épül a Sapientia új otthona
Felgyorsult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületének építése, a kedvező időjárásnak köszönhetően a munkások két műszakban, nappal és éjszaka is dolgoznak, így a kivitelező az előzetes terveknek megfelelően halad a munkálatokkal – nyilatkozta a Krónikának Tonk Márton, a felsőoktatási intézmény kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, a Tordai úton található építőtelepen az alapozást két héttel ezelőtt fejezték be, így a munkások már nekifogtak az épület felső szintjeinek építéséhez.
„Minden a tervek szerint halad, a szerződés szerint az új ingatlannak 2013 őszéig kell elkészülnie” – hangsúlyozta a dékán. Hozzátette, az építkezés anyagi feltételeivel sem adódtak gondok, a magyar kormány ugyanis a jövő évben további 100 millió forinttal támogatja a beruházást. „A támogatást rögzítő szerződés szövege elkészült, már csak a hivatalos aláírásra van szükség” – közölte Tonk. Kiss Előd-Gergely, Kozán István, Nagy Orsolya, Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár)
Zajlik a sikeresen érettségizett diákok beiratkozása egyetemekre, a legtöbb helyen idén még nem szerveznek klasszikus értelemben vett felvételi vizsgát. A Krónika által megkérdezett kolozsvári intézményvezetők úgy vélik, az idei katasztrofális érettségi eredmények nem befolyásolják jelentős mértékben az iratkozásokat, ezzel szemben egyes megyékben a meghirdetett helyek száma meghaladja a sikeresen vizsgázó tanulók számát.
Aránybeli különbség. Míg a kolozsvári Sapientián túljelentkezés van, Vásárhelyen nincs elég diák
Több felsőoktatási intézményben ugyanakkor új szakokkal, illetve az eddiginél több tandíjmentes hellyel várják a tovább tanulni vágyókat.
Több ingyenes hely a BBTE-n
Ötvennel emelkedik idén alapképzésen a tandíjmentes helyek száma a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), az összesen 5003 ingyenes helyből 1110 tartozik a magyar tagozathoz – nyilatkozta lapunknak Soós Anna rektorhelyettes. Mint mondta, a tandíjköteles helyek száma közel 10 ezer, ebből mintegy 1500 a magyar nyelvű oktatást választók számára fenntartott hely. „Az érettségi eredményeket egyáltalán nem tartjuk elkeserítőnek, minden bizonnyal emiatt felkészültebb diákjaink lesznek. A szigorúbb vizsgáknak köszönhetően már tavaly is nagyobb tudású hallgatók érkeztek egyetemünkre” – hangsúlyozta az intézmény magyar tagozatának vezetője.
Hozzátette, a létszámhiánytól sem tart, hiszen a BBTE rangsorolása alapján is az ország egyik legnépszerűbb, legelőkelőbb felsőoktatási intézménye, így a viszonylag kevés friss érettségiző nem okoz gondot.
A BBTE-n az alapképzés mellett a magiszteri szakokra is a héten zajlik a beiratkozás. A mesterképzésen biztosított 3470 térítésmentes helyből 467, míg a közel 4500 tandíjasból mintegy 580 illeti a magyarul tovább tanulókat. „A magiszteri oktatás keretében idén kevesebb helyet hirdettünk meg magyar tagozaton az elmúlt évhez képest, az igényekhez képest azonban ez is bőven elég lesz” – magyarázta Sóos Anna.
Hozzátette, felvételi vizsgát csak azokon a karokon szerveznek, ahol erre a korábbi években is sor került, vagyis a színművészeti és sport szakon, az informatika fakultásra beiratkozó diákoknak pedig szintén lehetőségük van felvételizni, ha elégedetlenek az érettségin szerzett osztályzatukkal.
Új szakok Nagyváradon
Két új szakot indítanak idén a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), a diákok mostantól a bank és pénzügyek, valamint az óvodai és elemi oktatás pedagógiája, vagyis tanítóképző fakultásokra is jelentkezhetnek. A PKE-n alapképzésen indított szakok száma így tizenháromra bővült, a magiszteri oktatásra jelentkező hallgatók ugyanakkor továbbra is nyolc szakon szerezhetnek oklevelet.
A BBTE-hez hasonlóan a PKE sem szervez több szakon felvételi vizsgát, mint amennyit eredetileg meghirdettek a felvételi tájékoztatókban, így a hagyományokhoz híven idén is a két művészeti szakon – képzőművészeten és zenepedagógián – mérik fel a jelentkezők kézségeit. A felvételi vizsgákat július 26-án és 27-én, csütörtökön és pénteken tartják. Képzőművészeti szakon a jelentkezőknek a természetről kell egy rajzot elkészíteniük, ez a végső jegy 50 százalékát teszi ki, további 40 százalékot jelent a felvételiző portfóliója, valamint a személyes interjú, az érettségi vizsga átlaga pedig 10 százalékban számít.
Zenepedagógián két lépésben történik a felvételi interjú, az illetékesek egyrészt felmérik a jelentkező zenei képességeit, akinek emellett két választott zeneművet kell előadnia. Az érettségi átlag itt is 10 százalékot nyom a latba, a felvételi jegy további 50 százalékát a képességfelmérés, 40 százalékát pedig hangszer- vagy énektudás felmérése teszi ki. Az egyetemre egyébként július 25-éig lehet jelentkezni, a beiratkozási díj 50 lej.
Túljelentkezés Kolozsváron
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) öszszesen 1170 helyet hirdettek meg, ennek körülbelül fele államilag támogatott, a tandíjas helyekre bejutó diákoknak pedig szaktól függően 250-400 eurót kell fizetniük – közölte megkeresésünkre Tonk Márton, a Sapienta kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, a kincses városban a már megszokott négy alapszakon – környezettudományon, jogon, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint filmművészet, fotóművészet, média fakultásokon – várják a jelentkezőket, összesen 70 ingyenes és 60 tandíjköteles helyen. Emellett mesterképzést is indítanak a Budapesti Gazdasági Egyetemmel közösen, itt 30 tandíjmentes helyet hirdettek meg, a beiratkozásra szeptemberben kerül sor.
Felvételi vizsgát a film-média alapképzésen szerveznek, ugyanis minden bizonnyal idén is túljelentkezés lesz, Tonk Márton ugyanakkor cáfolta azokat a helyi sajtóban megjelent információkat, miszerint máris beteltek a helyek az említett fakultáson. Hangsúlyozta, a gyenge érettségi eredmények nem befolyásolják a beiratkozásokat, országos szinten ugyanis tavalyhoz képest nincs lényegi változás. „Nem hiszem, hogy drasztikusan csökkenne a beiratkozók száma, legfeljebb Hargita és Kovászna megyében lehet gond, a kincses városba azonban több helyről érkeznek diákok. Ha mégis maradnak betöltetlen helyek, ezeket az őszi felvételin pótoljuk” – fogalmazott Tonk Márton.
Csíki Sapientia: gondot okozhat az érettségi
A katasztrofális érettségi eredmények ezzel szemben gondot okozhatnak a Székelyföldön, Hargita megyében például alig 900 diák vizsgázott sikeresen. A Sapientia EMTE Csíkszeredában összesen 550 helyet biztosít, ebből 220 tandíjmentes. „Már az is nagyon jó eredmény lenne, ha annyian választanának minket, mint az elmúlt évben, amikor a pótfelvételivel együtt a meghirdetett helyeknek mindössze háromnegyede telt be” – nyilatkozta Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja.
Az említett kar keretében agrár- és élelmiszer-ipari gazdaság, általános közgazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, marketing, angol, illetve román nyelv és irodalom, valamint világ- és öszszehasonlító irodalom szakra jelentkezhetnek a diákok. Az oktatók egyébként érettségi felkészítőt is tartanak a megbukott tanulóknak matematikából és román nyelvből. A Sapientia másik, Csíkszeredába kihelyezett Műszaki és Társadalomtudományi Karán hat szakon várják a diákokat.
A jelentkezők szociológia-vidékfejlesztés, kommunikáció és PR, élelmiszer-ipari mérnöki, környezetmérnöki szakra, ipari biotechnológia, valamint közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szakon folytathatják tanulmányaikat. A székelyföldi városban emellett két román tannyelvű felsőoktatási intézmény, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem és a bukaresti Spiru Haret Egyetem működtet kihelyezett irodákat.
Több a meghirdetett hely, mint a diák Vásárhelyen
Új szakot indít idén a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen, a tájépítész-mérnöki fakultásra jelentkező diákoknak – az illetékesek elmondása szerint – egyszerre kell kertésznek, mérnöknek és művésznek lenniük. Nyárádi Imre István, a kertészmérnöki tanszék helyettes vezetője megkeresésünkre kifejtette, a tájépítészet leendő hallgatói városrendezésre, parkok, játszóterek kialakítására szakosodnak. „Munkájuk lehet egy egyszerű családi kert megtervezése, de akár egy Bolyai tér, vagy egy Víkendtelep elrendezése is” – magyarázta az egyetemi adjunktus.
Romániában egyébként eddig nem létezett ilyen jellegű magyar nyelvű felsőoktatási képzés. Az új szakon összesen 40 hely áll a hallgatók rendelkezésére, ebből 5 ingyenes, 15 diáknak 400 eurót, 20 hallgatónak pedig 750 eurót kell fizetnie éves tandíjként. A Sapientia EMTE emellett a már ismert szakokon várja a hallgatók jelentkezését, a beiratkozók informatika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, mechatronika, számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás, kommunikáció és közkapcsolatok, fordító és tolmács, egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások, valamint kertészmérnöki képzésen vehetnek részt.
Maros megyében egyébként mintegy 2200 tanulónak sikerült idén az érettségije, ennél jóval több egyetemi helyet hirdetnek Marosvásárhely felsőoktatási intézményeiben. A három állami intézményben, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), a Petru Maior Tudományegyetemen, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen összesen közel 2700 egyetemistának biztosítanak helyet, ebből mintegy ezer tandíjmentes.
A MOGYE-n összesen 960 hallgatót várnak, közülük 440-nek nem kell majd tandíjat fizetni, 220 diák a román, 220 pedig a magyar tagozaton juthat be ingyenes helyre. Az orvosi egyetemen írásbeli felvételi teszt alapján dől el, hogy ki kezdheti ősztől felsőfokú tanulmányait a MOGYE-n, az általános orvos-, fogorvos-, valamint gyógyszerész-tudományi karokon július 25-én, szerdán, a többi karon pedig 27-én, pénteken zajlik a felvételi vizsga, amelyre július 21-éig lehet beiratkozni. A művészeti egyetem felvételijére szintén július 21-éig jelentkezhetnek a tanulók, a vizsgákat 23. és 26. között tartják. A magyar karon egyébként 49 államilag támogatott és 35 tandíjas, a román karon pedig 38 ingyenes és 22 tandíjköteles hely várja a hallgatókat.
A BBTE marosvásárhelyi kihelyezett tagozatán július 23-áig fogadják a felvételhez szükséges iratcsomót, összesen 15 államilag támogatott és 20 költségtérítéses helyet hirdetnek az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakra.
A Petru Maior Tudományegyetem alapképzésein 1587 helyre várják a diákokat, ebből 435 ingyenes, 1152 pedig tandíjköteles hely. A jelentkezők három kar tizennyolc szakából választhatnak, a hallgatók közgazdaság-tudományt, közigazgatást, természet- és bölcsészettudományt tanulhatnak, ha legkésőbb július 20-áig jelentkeznek.
Gőzerővel épül a Sapientia új otthona
Felgyorsult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületének építése, a kedvező időjárásnak köszönhetően a munkások két műszakban, nappal és éjszaka is dolgoznak, így a kivitelező az előzetes terveknek megfelelően halad a munkálatokkal – nyilatkozta a Krónikának Tonk Márton, a felsőoktatási intézmény kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, a Tordai úton található építőtelepen az alapozást két héttel ezelőtt fejezték be, így a munkások már nekifogtak az épület felső szintjeinek építéséhez.
„Minden a tervek szerint halad, a szerződés szerint az új ingatlannak 2013 őszéig kell elkészülnie” – hangsúlyozta a dékán. Hozzátette, az építkezés anyagi feltételeivel sem adódtak gondok, a magyar kormány ugyanis a jövő évben további 100 millió forinttal támogatja a beruházást. „A támogatást rögzítő szerződés szövege elkészült, már csak a hivatalos aláírásra van szükség” – közölte Tonk. Kiss Előd-Gergely, Kozán István, Nagy Orsolya, Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 18.
A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.
2012. július 19.
Uniós pénzekben reménykednek az elöljárók
Magyar tervek Szatmártól Háromszékig
Új helyzetet teremtettek Erdélyben az idei helyhatósági választások. Vegyes lakosságú városainkban gyengült a magyar érdekérvényesítés lehetősége, számos településen már alpolgármesterre sem „futja”.
Székelyföldön az RMDSZ-dominancia a jellemző, olyannyira, hogy csak egyetlen várost vezet más magyar párt soraiból származó alpolgármester. Összeállításunkban erdélyi magyar politikusok „vallanak” terveikről.
A vártnál kisebb sikert hoztak a megyei és a városi önkormányzati vezetők tisztségeiről szóló, az RMDSZ és a román pártok közötti egyeztetések. Miután Szatmárnémetiben elúszott a magyar polgármesteri szék, az önmagát is túlteljesítő Szociálliberális Unió (USL) magyar alpolgármesteri tisztséget sem volt hajlandó biztosítani. Nagyvárad is magyar alpolgármester nélkül maradt, akárcsak több olyan erdélyi város, ahol a magyarság részaránya az utóbbi húsz évben drasztikusan visszaesett. Kivételt jelent Zilah, Kolozsvár és Marosvásárhely, ahol a román pártokkal folytatott tárgyalások eredményesnek bizonyultak.
Elsődleges cél a folytatás
A partiumi és belső-erdélyi megyei önkormányzatok magyar elnökhelyettesei a zömmel európai uniós pénzekből elkezdett beruházások folytatását, illetve befejezését tekintik fő célkitűzésüknek. Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzati testület alelnöke szerint az idei évtől más a helyzet, mint az elmúlt négy esztendőben, amikor a városnak és a megyének magyar elöljárója volt, az RMDSZ pedig kormányzati tényezőként segítette munkájukat. Ez egyaránt befolyásolja az érdek-képviseleti munka hatékonyságát és a magyar többségű helyi önkormányzatok támogatottságát. Csehi szerint – magyar alpolgármester híján – rá hárul majd a szatmárnémeti magyarság részéről származó gondok, kérések kezelése. Arra törekszik, mondta, hogy az előző mandátum során elkezdett megyei beruházásokat sikeresen be tudják fejezni, valamint kiemelten kezeli a helyi magyar kultúra, a helyi rendezvények támogatását. Csóka Tibor, a Szilágy megyei önkormányzati testület alelnöke ugyancsak a Szociálliberális Unióval kötött egyezség értelmében lett helyettes megyei vezető. A megegyezés révén az RMDSZ zilahi alpolgármesteri tisztséget is kapott, noha a Szövetség mindössze három képviselővel rendelkezik a 21 fős városi testületben – ez a rendszerváltás óta a legrosszabb eredmény. Csóka a több mint 100 millió eurós uniós projektek kivitelezését és befejezését nevezi meg legfontosabb célkitűzéseként. „Szilágyság számára ez szinte Marshall-tervnek számít. Saját költségvetésükből a települések húsz év alatt sem tudnák korszerűsíteni az út-, az ivóvíz- és a szennyvízelvezető hálózatot” – mondta az alelnök. Csóka szerint a magyar települések fejlődése szempontjából elengedhetetlen az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. „Várjuk ki a végét!” – válaszolja felvetésemre, miszerint a következő négy évben stratégiaváltásra lesz szükség, amennyiben az RMDSZ ellenzékben marad. Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzati testület alelnöke árnyaltabbnak látja az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. „Az uniós pályázatok önrészének előteremtésénél előnyt jelentett, hogy az RMDSZ a bukaresti kormány tagja volt. Ezt most keményebb helyi érdek-képviseleti munkával kell áthidalni” – fogalmazott. A megyei önkormányzat – a bíróság által is megerősített döntés nyomán – visszaszolgáltatja a magyar tulajdonosoknak a gyalui kastélyt. A Kolozsvár közeli híres épületegyüttest turisztikai látványosságnak szánják. A Kolozs megyei magyar elöljáró kiemelt beruházásnak tartja a Mezőség orvosi ellátását biztosító mócsi kórház újbóli megnyitását. A megye és a régió szempontjából az egyik legfontosabb beruházásnak viszont a kolozsvári reptér korszerűsítési munkálatai számítanak: az új, 3,5 kilométer hosszú le- és felszállópálya az eddiginél nagyobb teher- és utasszállítógépek fogadását is lehetővé teszi. Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzati testület alelnöke az RMDSZ megyei tisztújító közgyűlésén úgy fogalmazott: Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan az előzetes megegyezés ellenére sem biztosított alpolgármesteri helyet a partiumi város magyar közösségének. „Mindent meg fogok tenni, hogy az alelnöki tisztség értékesebb legyen annál, mint amekkora jelentőséget ellenfeleink tulajdonítanak neki” – fogalmazott Kiss.
Két Fadrusz-szobor Zilah főterén?
Városaink magyar elöljárói is az infrastruktúrafejlesztést kezelik elsődleges célként. Az utóbbi négy évben sokat sikerült behozni a települések hatalmas lemaradásából, de még távol van a korszerű, lakható város képe. A harmadik mandátumát kezdő Kovács Jenő nagykárolyi polgármester prioritásként kezeli a több pályázatból álló, rekordösszegű – mintegy 10 millió euró értékű – beruházások kivitelezését. Nagykároly teljes infrastruktúrája megújul a következő négy évben. A beruházásokat kormánypénzek is segítik: 150 új lakás épül, amiből 90 szociális célokat szolgál – rászorulók igényelhetik –, további 60 pedig ANL-lakás. „A kormánypénzekből finanszírozott beruházásokat is be kell fejezni, függetlenül attól, hogy éppen ki van hatalmon Bukarestben” – reménykedik a polgármester.
Fazekas Miklós, Zilah alpolgármestere az immár 17 százalékra csökkent zilahi magyarság szempontjából elengedhetetlennek tartja egy fedett piac létrehozását, ahol zömmel szilágysági magyar falvakból származó, zöldséget, gyümölcsöt és tejtermékeket forgalmazó árusok kínálhatnák portékáikat. Az alpolgármester az RMDSZ által vezetett Ady-ház felújításáról is beszélt: a városiak kedvenc gyülekezőhelye megújulva várná a közös találkozókra járó zilahi magyarságot. „Erdélyben egyediek leszünk abban, hogy a város főterén két Fadrusz-munka áll majd” – jelentette ki Fazekas. A turulszobor a református templom udvarán várja köztéri elhelyezését, miután a zilahi önkormányzati testület 2010-ben már elfogadott egy erre vonatkozó, kedvező határozatot. „Terveink között szerepel, hogy Zilah bejáratainál négynyelvű – köztük magyar – tábla fogadja a városba érkezőket. A kétnyelvű tábla kivitelezhetetlen, a négynyelvű már könnyebben elfogadtatható” – ecsetelte az alpolgármester a zilahi közhangulatot. A magyarellenes közhangulat szempontjából Kolozsvár sincs jobb helyzetben. A kincses városban a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), Kolozs megyében pedig a Szociálliberális Unióval egyezett ki az RMDSZ, bár az erdélyi viszonylatban egyedi eset egyetlen román pártnak sem tetszett. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester úgy véli, munkájában előnyt jelent, hogy az Emil Boc vezette kabinetben koalíciós partner volt az RMDSZ. Ez a kapcsolat Kolozsváron továbbra is gyümölcsöző lehet. Horváth szerint a kolozsvári magyarság jó esélye az Európa Kulturális Fővárosa címért 2015-ben leadandó pályázat előkészítése lehet. A pályázat nem csak a város, de a megye prioritása is, Nagyszeben példája igazolja, hogy a projekt óriási lendületet kölcsönözhet egy egész régiónak. A polgármester asszony a nyelvi és kulturális örökség előtérbe helyezésében látja a magyar elvárások megoldását: műemlékeinkre felkerülnének a magyar feliratok, civil szervezeteink pedig hangsúlyosabban vehetnének részt a város mindennapi életében. A Mátyás-szoborcsoport előtti illegális felirat ügyében bűnvádi eljárás folyik az elkövetők ellen, a közeljövőben várható bírósági döntés orvosolná a helyzetet, de keresik a megoldást a kétnyelvű táblák kihelyezésére is, amit az Európa Tanács egyik újabb ajánlása segíthet. „Kiemelten fontosnak tartom az élhetőbb Kolozsvárért elindított beruházások folytatását. Kerékpárutakra, tiszta belvárosra és gondozott külvárosra van szükség” – összegezte Horváth a kincses város szempontjából elengedhetetlen kívánalmakat.
A száműzött marosvásárhelyi alpolgármester
Szatmárnémetivel és Nagyváraddal ellentétben Marosvásárhelyen ugyan van magyar alpolgármester, ám a helyzet olyan, mintha mégsem lenne. Az RMDSZ a marosvásárhelyi és a Maros megyei önkormányzati testületben az USL-vel egyezett ki, így mind a kormánypárt, mind az RMDSZ állíthatott alpolgármestert. Válaszként a demokrata-liberális Dorin Florea a szövetség mindkét alpolgármesterét kitiltotta a polgármesteri hivatal főépületéből, gyakorlatilag megfosztotta őket munka-, illetve hatáskörüktől. A történet a Funar-korszak hangulatát idézi, amikor Boros János kolozsvári alpolgármester – hosszú semmitevés után – a pataréti szeméttelepen számolgatta a szemeteskocsikat, míg a helyi tanács jobb belátásra nem bírta a román polgármestert. Úgy tűnik, Marosvásárhelyen Dorin Florea „gondozza” a funari örökséget. Józsa Tibor szerint Floreát az zavarja, hogy a PDL nem kaphatott alpolgármesteri tisztséget. Revansként maga mellé édesgette a volt magyar alpolgármestert, Csegzi Sándort, aki újabban személyes tanácsadóként dolgozik. Józsa úgy véli, Csegzi az elmúlt években is ugyanezt tette, nem volt önálló hangja, így nem csoda, hogy a városvezetés hanyagolta a magyar ügyeket. „ Daniela Ciotlăuș nemzeti-liberális alpolgármester asszonynak részletesen bemutattam követeléseinket a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől iskoláink helyzetéig. Személyes segítségét, valamint a helyi koalíció hozzájárulását kértem ahhoz, hogy a sok éve húzódó ügyek kimozduljanak a holtpontról. Az új alpolgármester asszony támogatásáról biztosított” – összegezte első tapasztalatait Józsa. Úgy véli, ha az USL-nek, illetve az RMDSZ-nek sikerül hatékonyan együttműködnie Marosvásárhelyen, vége szakadhat Dorin Florea nyolc éve tartó egyeduralmának. „A helyi önkormányzatban nehéz meccsek következnek, a képviselő-testület kitartásán múlik, hogy ki lesz a győztes” – fogalmazott. Lokodi Editet, a Maros megyei önkormányzati testület alelnökét szabadságolása miatt nem tudtuk elérni. Borboly: meg kell menteni a kistelepüléseket
A két székelyföldi megyében tiszta a kép. A kétharmados fölényben lévő RMDSZ nem érezte szükségét a magyar pártokkal való tárgyalásnak. Antal Árpád újraválasztott polgármesternek köszönhetően csak Sepsiszentgyörgyön kapott alpolgármesteri tisztséggel felérő intézményvezetői beosztást Nemes Előd néppárti önkormányzati képviselő. Nemes a közösségépítés, a Székely Szórvány Partnerség-, illetve a Székely–Csángó-programot koordinálja a jövőben. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint miközben a testület a 2013–2020 közötti európai pályázati kiírásokra készül, saját erőből is keresi a megoldásokat. „Folytatnunk kell az elmúlt négy évben elkezdett Kisfalu programunkat: vonzóbbá, élhetőbbé kell tennünk a kistelepüléseket, infrastrukturális beruházásokkal – az elektromos, illetve vízhálózat, valamint csatornarendszer kiépítésével, aszfaltozással, a helyi termelők felkarolásával –, hogy a fiatalok ne költözzenek be a városba, ne néptelenedjenek el a kis falvak. Továbbra is támogatnunk kell a fiatalok szakképzését, a vendéglátóipart, az élelmiszer-termelést, és a fafeldolgozó-ipart, hogy a faanyag saját középvállalkozóink kezében maradjon, illetve ők értékesítsék” – mondta Borboly Csaba, aki szerint az elkövetkező időszak kulcsszavai: „jó hangulat”, „törődés”, „egymásra figyelés” és „kicsiből sokat”. A megyei önkormányzat elnöke úgy véli, „az ellenzéki szerep nehezíti a munkát, de csak az RMDSZ képes biztosítani a munkavégzéshez szükséges keretet és lehetőséget. Bízom benne, hogy az őszi választásokat követően olyan parlament alakul, amelyben – a magyarság képviseletében – az RMDSZ segíteni tudja az önkormányzatok munkáját.” A másik két magyar párttal történő együttműködésről azt mondta: „Több mint ötven Hargita megyei RMDSZ-es polgármester mellett van négy MPP-s, az EMNP-t pedig egyetlen Hargita megyei közösség sem tüntette ki bizalmával, hogy ráruházza a település irányítását. Az MPP-s polgármesterekkel keresem az együttműködés lehetőségét, hiszen az általuk vezetett települések lakosságáért is szeretnék tenni.” Megújuló székely városok
Az RMDSZ-es sorból „kilógó” egyetlen nagyobb lélekszámú erdélyi település, Gyergyószentmiklós hetvenszázalékos többséggel újraválasztott MPP-s polgármestere, Mezei János elmondta: nagy előny, illetve hatalmas lehetőség, hogy folytathatja a négy évvel ezelőtt elkezdett városfejlesztési terveket, beruházásokat. A távfűtés kérdésének megnyugtató rendezése után a város ivóvíz- és csatornahálózatát akarják teljesen felújítani. Fontos feladatnak tartja a tulajdonviszonyok rendezését, ezzel ugyanis adós a polgármesteri hivatal a város közösségének. Mezei a helyi és a környékbeli turizmus fejlesztésében és támogatásában látja a város és környéke kitörési lehetőségét. A polgármester úgy véli, a közigazgatásilag hozzájuk tartozó Gyilkos-tó kiváló turistacsalogató a város számára, ezt a lehetőséget pedig alaposan ki kell használni.
Bunta Levente, Székelyudvarhely újraválasztott RMDSZ-es polgármestere szintén merész városfejlesztési tervekről számolt be. Ezeknek egy része már elkezdődött az elmúlt években, mások új uniós projektek keretében valósulnak majd meg. A távfűtést biomasszával működtetett hőerőművel szeretnék korszerűsíteni, új óvodát és bölcsődét terveznek, bővítenék a város egyetemi oktatását, támogatják egy magánklinika megépítését, mélyfúrással keresnek jobb minőségű ivóvizet, befejeznék a város körgyűrűjének munkálatait. Bunta úgy véli, a jelenlegi 3–4 millió eurós uniós projektek mellé hamarosan újak is felsorakozhatnak.
Az utóbbi évek egyik leglátványosabban fejlődő székely városa, Csíkszereda polgármestere, a szabadságoló Ráduly Róbert helyett Antal Attila alpolgármester beszélt olyan fejlesztésekről és beruházásokról, amelyek eddig általában meghaladták a székelyföldi városok lehetőségeit. A régi-új csapat harmadik mandátuma során Csíkszeredának teljesen felújított főtere, korszerűsített hulladékgazdálkodása és vízhálózata, számos közösségépítő programja – azaz alapjaiban átalakuló arculata – lesz. Ehhez ma 20 millió eurónyi elnyert uniós pályázat áll a rendelkezésükre, ami a város egyéves költségvetésének felel meg. Antal büszkén említette, hogy az eddigi beruházásokhoz nem volt szükségük kölcsönre, nem adósították el a várost.
Kézdivásárhelyen polgármesterváltás történt: a volt MPP-s polgármestert a választás nyomán Bokor Tibor volt RMDSZ-es szenátor váltotta. Az új polgármester szerint gyakorlatilag mindent újra kell kezdeni, a város ugyanis kimaradt a székelyföldi régióra jellemző nagyobb fejlesztésekből. Problémásnak nevezte a már elkezdett ipari parkot építő uniós projekt kivitelezését: a polgármester szerint a megkötött szerződés hátrányos a városnak. Bokor elsőrendű feladatának tartja a város úthálózatának gyors rehabilitálását, hogy a céhes város élhetőbb településsé váljon. „Hosszú évek után nagytakarítást végeztünk, kitakarítottuk az udvartereket, hogy az itt lakók és az ide érkezők is jól érezzék magukat” – mondta az elöljáró. Ma Kézdivásárhelyen is négy uniós projekt vár kivitelezésre, közülük az ivóvízhálózat felújítása, valamint a hulladékgazdálkodás átalakítása a legégetőbb. A háromszéki önkormányzati testület elnöke, Tamás SÁndor többszöri megkeresésünkre sem válaszolt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy újraválasztott polgármestere a következőképpen összegezte törekvéseit: „Én a szentgyörgyi emberek közérzetének további javítását tűztem ki elsődleges célomul. Mindezt az infrastrukturális és a kulturális-közösségépítő fejlesztések egészséges arányának megtalálásával szeretném elérni.”
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Magyar tervek Szatmártól Háromszékig
Új helyzetet teremtettek Erdélyben az idei helyhatósági választások. Vegyes lakosságú városainkban gyengült a magyar érdekérvényesítés lehetősége, számos településen már alpolgármesterre sem „futja”.
Székelyföldön az RMDSZ-dominancia a jellemző, olyannyira, hogy csak egyetlen várost vezet más magyar párt soraiból származó alpolgármester. Összeállításunkban erdélyi magyar politikusok „vallanak” terveikről.
A vártnál kisebb sikert hoztak a megyei és a városi önkormányzati vezetők tisztségeiről szóló, az RMDSZ és a román pártok közötti egyeztetések. Miután Szatmárnémetiben elúszott a magyar polgármesteri szék, az önmagát is túlteljesítő Szociálliberális Unió (USL) magyar alpolgármesteri tisztséget sem volt hajlandó biztosítani. Nagyvárad is magyar alpolgármester nélkül maradt, akárcsak több olyan erdélyi város, ahol a magyarság részaránya az utóbbi húsz évben drasztikusan visszaesett. Kivételt jelent Zilah, Kolozsvár és Marosvásárhely, ahol a román pártokkal folytatott tárgyalások eredményesnek bizonyultak.
Elsődleges cél a folytatás
A partiumi és belső-erdélyi megyei önkormányzatok magyar elnökhelyettesei a zömmel európai uniós pénzekből elkezdett beruházások folytatását, illetve befejezését tekintik fő célkitűzésüknek. Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzati testület alelnöke szerint az idei évtől más a helyzet, mint az elmúlt négy esztendőben, amikor a városnak és a megyének magyar elöljárója volt, az RMDSZ pedig kormányzati tényezőként segítette munkájukat. Ez egyaránt befolyásolja az érdek-képviseleti munka hatékonyságát és a magyar többségű helyi önkormányzatok támogatottságát. Csehi szerint – magyar alpolgármester híján – rá hárul majd a szatmárnémeti magyarság részéről származó gondok, kérések kezelése. Arra törekszik, mondta, hogy az előző mandátum során elkezdett megyei beruházásokat sikeresen be tudják fejezni, valamint kiemelten kezeli a helyi magyar kultúra, a helyi rendezvények támogatását. Csóka Tibor, a Szilágy megyei önkormányzati testület alelnöke ugyancsak a Szociálliberális Unióval kötött egyezség értelmében lett helyettes megyei vezető. A megegyezés révén az RMDSZ zilahi alpolgármesteri tisztséget is kapott, noha a Szövetség mindössze három képviselővel rendelkezik a 21 fős városi testületben – ez a rendszerváltás óta a legrosszabb eredmény. Csóka a több mint 100 millió eurós uniós projektek kivitelezését és befejezését nevezi meg legfontosabb célkitűzéseként. „Szilágyság számára ez szinte Marshall-tervnek számít. Saját költségvetésükből a települések húsz év alatt sem tudnák korszerűsíteni az út-, az ivóvíz- és a szennyvízelvezető hálózatot” – mondta az alelnök. Csóka szerint a magyar települések fejlődése szempontjából elengedhetetlen az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. „Várjuk ki a végét!” – válaszolja felvetésemre, miszerint a következő négy évben stratégiaváltásra lesz szükség, amennyiben az RMDSZ ellenzékben marad. Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzati testület alelnöke árnyaltabbnak látja az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. „Az uniós pályázatok önrészének előteremtésénél előnyt jelentett, hogy az RMDSZ a bukaresti kormány tagja volt. Ezt most keményebb helyi érdek-képviseleti munkával kell áthidalni” – fogalmazott. A megyei önkormányzat – a bíróság által is megerősített döntés nyomán – visszaszolgáltatja a magyar tulajdonosoknak a gyalui kastélyt. A Kolozsvár közeli híres épületegyüttest turisztikai látványosságnak szánják. A Kolozs megyei magyar elöljáró kiemelt beruházásnak tartja a Mezőség orvosi ellátását biztosító mócsi kórház újbóli megnyitását. A megye és a régió szempontjából az egyik legfontosabb beruházásnak viszont a kolozsvári reptér korszerűsítési munkálatai számítanak: az új, 3,5 kilométer hosszú le- és felszállópálya az eddiginél nagyobb teher- és utasszállítógépek fogadását is lehetővé teszi. Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzati testület alelnöke az RMDSZ megyei tisztújító közgyűlésén úgy fogalmazott: Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan az előzetes megegyezés ellenére sem biztosított alpolgármesteri helyet a partiumi város magyar közösségének. „Mindent meg fogok tenni, hogy az alelnöki tisztség értékesebb legyen annál, mint amekkora jelentőséget ellenfeleink tulajdonítanak neki” – fogalmazott Kiss.
Két Fadrusz-szobor Zilah főterén?
Városaink magyar elöljárói is az infrastruktúrafejlesztést kezelik elsődleges célként. Az utóbbi négy évben sokat sikerült behozni a települések hatalmas lemaradásából, de még távol van a korszerű, lakható város képe. A harmadik mandátumát kezdő Kovács Jenő nagykárolyi polgármester prioritásként kezeli a több pályázatból álló, rekordösszegű – mintegy 10 millió euró értékű – beruházások kivitelezését. Nagykároly teljes infrastruktúrája megújul a következő négy évben. A beruházásokat kormánypénzek is segítik: 150 új lakás épül, amiből 90 szociális célokat szolgál – rászorulók igényelhetik –, további 60 pedig ANL-lakás. „A kormánypénzekből finanszírozott beruházásokat is be kell fejezni, függetlenül attól, hogy éppen ki van hatalmon Bukarestben” – reménykedik a polgármester.
Fazekas Miklós, Zilah alpolgármestere az immár 17 százalékra csökkent zilahi magyarság szempontjából elengedhetetlennek tartja egy fedett piac létrehozását, ahol zömmel szilágysági magyar falvakból származó, zöldséget, gyümölcsöt és tejtermékeket forgalmazó árusok kínálhatnák portékáikat. Az alpolgármester az RMDSZ által vezetett Ady-ház felújításáról is beszélt: a városiak kedvenc gyülekezőhelye megújulva várná a közös találkozókra járó zilahi magyarságot. „Erdélyben egyediek leszünk abban, hogy a város főterén két Fadrusz-munka áll majd” – jelentette ki Fazekas. A turulszobor a református templom udvarán várja köztéri elhelyezését, miután a zilahi önkormányzati testület 2010-ben már elfogadott egy erre vonatkozó, kedvező határozatot. „Terveink között szerepel, hogy Zilah bejáratainál négynyelvű – köztük magyar – tábla fogadja a városba érkezőket. A kétnyelvű tábla kivitelezhetetlen, a négynyelvű már könnyebben elfogadtatható” – ecsetelte az alpolgármester a zilahi közhangulatot. A magyarellenes közhangulat szempontjából Kolozsvár sincs jobb helyzetben. A kincses városban a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), Kolozs megyében pedig a Szociálliberális Unióval egyezett ki az RMDSZ, bár az erdélyi viszonylatban egyedi eset egyetlen román pártnak sem tetszett. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester úgy véli, munkájában előnyt jelent, hogy az Emil Boc vezette kabinetben koalíciós partner volt az RMDSZ. Ez a kapcsolat Kolozsváron továbbra is gyümölcsöző lehet. Horváth szerint a kolozsvári magyarság jó esélye az Európa Kulturális Fővárosa címért 2015-ben leadandó pályázat előkészítése lehet. A pályázat nem csak a város, de a megye prioritása is, Nagyszeben példája igazolja, hogy a projekt óriási lendületet kölcsönözhet egy egész régiónak. A polgármester asszony a nyelvi és kulturális örökség előtérbe helyezésében látja a magyar elvárások megoldását: műemlékeinkre felkerülnének a magyar feliratok, civil szervezeteink pedig hangsúlyosabban vehetnének részt a város mindennapi életében. A Mátyás-szoborcsoport előtti illegális felirat ügyében bűnvádi eljárás folyik az elkövetők ellen, a közeljövőben várható bírósági döntés orvosolná a helyzetet, de keresik a megoldást a kétnyelvű táblák kihelyezésére is, amit az Európa Tanács egyik újabb ajánlása segíthet. „Kiemelten fontosnak tartom az élhetőbb Kolozsvárért elindított beruházások folytatását. Kerékpárutakra, tiszta belvárosra és gondozott külvárosra van szükség” – összegezte Horváth a kincses város szempontjából elengedhetetlen kívánalmakat.
A száműzött marosvásárhelyi alpolgármester
Szatmárnémetivel és Nagyváraddal ellentétben Marosvásárhelyen ugyan van magyar alpolgármester, ám a helyzet olyan, mintha mégsem lenne. Az RMDSZ a marosvásárhelyi és a Maros megyei önkormányzati testületben az USL-vel egyezett ki, így mind a kormánypárt, mind az RMDSZ állíthatott alpolgármestert. Válaszként a demokrata-liberális Dorin Florea a szövetség mindkét alpolgármesterét kitiltotta a polgármesteri hivatal főépületéből, gyakorlatilag megfosztotta őket munka-, illetve hatáskörüktől. A történet a Funar-korszak hangulatát idézi, amikor Boros János kolozsvári alpolgármester – hosszú semmitevés után – a pataréti szeméttelepen számolgatta a szemeteskocsikat, míg a helyi tanács jobb belátásra nem bírta a román polgármestert. Úgy tűnik, Marosvásárhelyen Dorin Florea „gondozza” a funari örökséget. Józsa Tibor szerint Floreát az zavarja, hogy a PDL nem kaphatott alpolgármesteri tisztséget. Revansként maga mellé édesgette a volt magyar alpolgármestert, Csegzi Sándort, aki újabban személyes tanácsadóként dolgozik. Józsa úgy véli, Csegzi az elmúlt években is ugyanezt tette, nem volt önálló hangja, így nem csoda, hogy a városvezetés hanyagolta a magyar ügyeket. „ Daniela Ciotlăuș nemzeti-liberális alpolgármester asszonynak részletesen bemutattam követeléseinket a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől iskoláink helyzetéig. Személyes segítségét, valamint a helyi koalíció hozzájárulását kértem ahhoz, hogy a sok éve húzódó ügyek kimozduljanak a holtpontról. Az új alpolgármester asszony támogatásáról biztosított” – összegezte első tapasztalatait Józsa. Úgy véli, ha az USL-nek, illetve az RMDSZ-nek sikerül hatékonyan együttműködnie Marosvásárhelyen, vége szakadhat Dorin Florea nyolc éve tartó egyeduralmának. „A helyi önkormányzatban nehéz meccsek következnek, a képviselő-testület kitartásán múlik, hogy ki lesz a győztes” – fogalmazott. Lokodi Editet, a Maros megyei önkormányzati testület alelnökét szabadságolása miatt nem tudtuk elérni. Borboly: meg kell menteni a kistelepüléseket
A két székelyföldi megyében tiszta a kép. A kétharmados fölényben lévő RMDSZ nem érezte szükségét a magyar pártokkal való tárgyalásnak. Antal Árpád újraválasztott polgármesternek köszönhetően csak Sepsiszentgyörgyön kapott alpolgármesteri tisztséggel felérő intézményvezetői beosztást Nemes Előd néppárti önkormányzati képviselő. Nemes a közösségépítés, a Székely Szórvány Partnerség-, illetve a Székely–Csángó-programot koordinálja a jövőben. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint miközben a testület a 2013–2020 közötti európai pályázati kiírásokra készül, saját erőből is keresi a megoldásokat. „Folytatnunk kell az elmúlt négy évben elkezdett Kisfalu programunkat: vonzóbbá, élhetőbbé kell tennünk a kistelepüléseket, infrastrukturális beruházásokkal – az elektromos, illetve vízhálózat, valamint csatornarendszer kiépítésével, aszfaltozással, a helyi termelők felkarolásával –, hogy a fiatalok ne költözzenek be a városba, ne néptelenedjenek el a kis falvak. Továbbra is támogatnunk kell a fiatalok szakképzését, a vendéglátóipart, az élelmiszer-termelést, és a fafeldolgozó-ipart, hogy a faanyag saját középvállalkozóink kezében maradjon, illetve ők értékesítsék” – mondta Borboly Csaba, aki szerint az elkövetkező időszak kulcsszavai: „jó hangulat”, „törődés”, „egymásra figyelés” és „kicsiből sokat”. A megyei önkormányzat elnöke úgy véli, „az ellenzéki szerep nehezíti a munkát, de csak az RMDSZ képes biztosítani a munkavégzéshez szükséges keretet és lehetőséget. Bízom benne, hogy az őszi választásokat követően olyan parlament alakul, amelyben – a magyarság képviseletében – az RMDSZ segíteni tudja az önkormányzatok munkáját.” A másik két magyar párttal történő együttműködésről azt mondta: „Több mint ötven Hargita megyei RMDSZ-es polgármester mellett van négy MPP-s, az EMNP-t pedig egyetlen Hargita megyei közösség sem tüntette ki bizalmával, hogy ráruházza a település irányítását. Az MPP-s polgármesterekkel keresem az együttműködés lehetőségét, hiszen az általuk vezetett települések lakosságáért is szeretnék tenni.” Megújuló székely városok
Az RMDSZ-es sorból „kilógó” egyetlen nagyobb lélekszámú erdélyi település, Gyergyószentmiklós hetvenszázalékos többséggel újraválasztott MPP-s polgármestere, Mezei János elmondta: nagy előny, illetve hatalmas lehetőség, hogy folytathatja a négy évvel ezelőtt elkezdett városfejlesztési terveket, beruházásokat. A távfűtés kérdésének megnyugtató rendezése után a város ivóvíz- és csatornahálózatát akarják teljesen felújítani. Fontos feladatnak tartja a tulajdonviszonyok rendezését, ezzel ugyanis adós a polgármesteri hivatal a város közösségének. Mezei a helyi és a környékbeli turizmus fejlesztésében és támogatásában látja a város és környéke kitörési lehetőségét. A polgármester úgy véli, a közigazgatásilag hozzájuk tartozó Gyilkos-tó kiváló turistacsalogató a város számára, ezt a lehetőséget pedig alaposan ki kell használni.
Bunta Levente, Székelyudvarhely újraválasztott RMDSZ-es polgármestere szintén merész városfejlesztési tervekről számolt be. Ezeknek egy része már elkezdődött az elmúlt években, mások új uniós projektek keretében valósulnak majd meg. A távfűtést biomasszával működtetett hőerőművel szeretnék korszerűsíteni, új óvodát és bölcsődét terveznek, bővítenék a város egyetemi oktatását, támogatják egy magánklinika megépítését, mélyfúrással keresnek jobb minőségű ivóvizet, befejeznék a város körgyűrűjének munkálatait. Bunta úgy véli, a jelenlegi 3–4 millió eurós uniós projektek mellé hamarosan újak is felsorakozhatnak.
Az utóbbi évek egyik leglátványosabban fejlődő székely városa, Csíkszereda polgármestere, a szabadságoló Ráduly Róbert helyett Antal Attila alpolgármester beszélt olyan fejlesztésekről és beruházásokról, amelyek eddig általában meghaladták a székelyföldi városok lehetőségeit. A régi-új csapat harmadik mandátuma során Csíkszeredának teljesen felújított főtere, korszerűsített hulladékgazdálkodása és vízhálózata, számos közösségépítő programja – azaz alapjaiban átalakuló arculata – lesz. Ehhez ma 20 millió eurónyi elnyert uniós pályázat áll a rendelkezésükre, ami a város egyéves költségvetésének felel meg. Antal büszkén említette, hogy az eddigi beruházásokhoz nem volt szükségük kölcsönre, nem adósították el a várost.
Kézdivásárhelyen polgármesterváltás történt: a volt MPP-s polgármestert a választás nyomán Bokor Tibor volt RMDSZ-es szenátor váltotta. Az új polgármester szerint gyakorlatilag mindent újra kell kezdeni, a város ugyanis kimaradt a székelyföldi régióra jellemző nagyobb fejlesztésekből. Problémásnak nevezte a már elkezdett ipari parkot építő uniós projekt kivitelezését: a polgármester szerint a megkötött szerződés hátrányos a városnak. Bokor elsőrendű feladatának tartja a város úthálózatának gyors rehabilitálását, hogy a céhes város élhetőbb településsé váljon. „Hosszú évek után nagytakarítást végeztünk, kitakarítottuk az udvartereket, hogy az itt lakók és az ide érkezők is jól érezzék magukat” – mondta az elöljáró. Ma Kézdivásárhelyen is négy uniós projekt vár kivitelezésre, közülük az ivóvízhálózat felújítása, valamint a hulladékgazdálkodás átalakítása a legégetőbb. A háromszéki önkormányzati testület elnöke, Tamás SÁndor többszöri megkeresésünkre sem válaszolt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy újraválasztott polgármestere a következőképpen összegezte törekvéseit: „Én a szentgyörgyi emberek közérzetének további javítását tűztem ki elsődleges célomul. Mindezt az infrastrukturális és a kulturális-közösségépítő fejlesztések egészséges arányának megtalálásával szeretném elérni.”
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. július 21.
„Bert lelkipásztor akarok lenni!”
Holland házaspár tizenöt éve a Pataréten
Sokadik eset: múlt héten ismét a hulladékot szállító kocsi kerekei alá csúszott egy szemetet válogató gyermek a Pataréten. A tizenegy éves kislány életét vesztette. Ahhoz, hogy el tudják temetni, először nyilvántartásba kellett venni, hiszen a telep lakóinak legalább a fele semmiféle hivatalos okmánnyal nem rendelkezik. Így történt meg, hogy gyakorlatilag egyszerre állították ki a születési és a halotti bizonyítványt is. Történik mindez alig 2 kilométerre az európai fővárosi rangra pályázó Kolozsvártól.
A szeméttelep felszámolása, az európai normáknak megfelelő hulladéktároló létrehozása okán a pataréti romák helyzete ismét a helyi önkormányzat napirendjére került. A tragikus eset csupán szomorú adalék: ráirányíthatja a hatóságok figyelmét arra, hogy Patarét nem csupán higiéniai kérdés, ideje lenne valamiféle értelmes megoldást találni az ott élő roma közösség helyzetére. Azok, akik nem közömbösen, vagy elutasítóan viszonyulnak a Patarét-kérdéshez, abban reménykednek, hogy a rosszemlékű Sorin Apostu féle álláspont, miszerint „ha felszámolják a szeméttelepet, elkotródnak a cigányok is”, a múlté. Ez a típusú problémamegoldás nemhogy hatástalan, embertelen, hanem Kolozsvárhoz méltatlan.
E közösség tagjainak szüksége van az önkormányzat támogatására. Ha az illetékes helyi hatóságok továbbra sem vesznek róluk tudomást, semmi esélyük a boldogulásra. Ha ugyanis nincsenek személyi okmányaik, nem tudnak segélyért folyamodni, amelyre különben a törvények szerint jogosultak lennének. Nem tudják őket alkalmazni, nem tudnak ingyenes orvosi ellátásba részesülni, gyermekeiket iskolába íratni. Egy új, integrált szeméttelep létrehozása csak részben jelent munkalehetőséget a szemétválogatást 40 éve kényszerűségből magára vállaló, közel 2000 lelket számláló roma közösség számára, amelynek apraja-nagyja hóban, kánikulában gyakran napi tizenkét órát tölt a hulladékhegyek közt, táplálékuk jelentős része a környező nagyáruházak lejárt termékeiből áll össze.
Minderről Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány alelnöke beszélt lapunknak. Közismert nevén Bert lelkipásztor Hollandiából jött igét hirdetni Romániába. Bevallása szerint azon vallásos emberek közé tartozik, akik nem csak prédikálnak, hanem cselekednek is. Húsz éve járt először az országban, tizenöt éve került a Patarétre. Feleségével, Margriet asszonnyal gyakorlatilag magukra vállalták ennek a közösségnek minden gondját-baját. Három gyermeket fogadtak örökbe, a két kislány a szamosújvári árvaházból került hozzájuk 9 évesen, a kisfiú, Benny nevelőszüleivel együtt részt vesz a telepen folyó munkálatokban.
– Tizenöt évvel ezelőtt jártunk először Pataréten. Láttuk a nyomort, elkeseredettséget, kérdeztük, miért nem tesz már valaki valamit? Mondták: lehetetlen! Ez volt az a varázsszó, ami mozgásba lendített, ami arra ösztökélt, hogy tegyek valamit ezért a közösségért. Akkor még nem tudtam elképzelni, mihez is fogok kezdeni, ennek ellenére úgy döntöttünk feleségemmel, belevágunk. Mindenekelőtt igyekeztünk a közösség tagjainak a bizalmába férkőzni, ennek hiányában ugyanis nem számíthattuk együttműködésükre, enélkül pedig nem lehet eredményt elérni. Margriet például odaállt melléjük, a hulladékot válogatókkal együtt dolgozott, üveget mosott stb. Nagyon nehéz a kívülről becsöppenőknek megmondani, hogy ezt meg ezt kell tenni, ha nincs meg ez a bizalom, ha nem nyitottak irányunkba.
Apró lépésekkel kezdtük, az elején fogalmunk sem volt, milyen intézmények segítségére lehet számítani. Menet közben derült ki, hogy létezik többek közt egy hollandiai ProRomi Alapítvány, amely a roma közösségek integrációjával foglalkozik, velük együttműködve hoztuk létre romániai változatát, a ProRromá-t, amelynek én vagyok az alelnöke. Elkezdtek innen-onnan támogatások is érkezni, többnyire ezek nagysága határozta meg, hogy milyen terveket tudunk megvalósítani. Szerencsénkre úgy alakult, hogy amikor nagyon kellett valamire pénz, váratlan külső segítség érkezett, rendszerint előkerült a hiányzó összeg.
Nehéz szegényen élni, de még nehezebb szegényen meghalni. Még az elején volt, azokban az években, amikor odakerültünk: pénz híján a család nem tudta eltemetni a hozzátartozót, a tetem ott hevert a barakkban a nyári 40 fokban. A többiek – gyerekek, felnőttek – ott ettek, aludtak mellette. Volt egy kis pénz a számlánkon, amit arra gyűjtöttünk, hogy elmegyünk a gyerekekkel valami finomat enni. Mondtam nekik, hogy sajnálom, de ebből a pénzből inkább kifizetjük a temetést. Nem sokkal később hirtelen arra ébredtünk, hogy a számlánkra egy ismeretlen jóakaró hatalmas összeget utalt. Akkor biztos voltam abban, hogy nekem itt küldetésem van. Hogy nem véletlenül kerültem ide. És lám, hogyha egymásra vigyázunk, a Jóisten is vigyáz ránk.
Ezzel az adománnyal lehetővé vált, hogy az alapítvány megvásárolja azt a pataréti földterületet, ahol jelenleg a roma közösség él, és hogy elkezdjünk építkezni. Már korábban is húztunk fel barakkokat azzal a kockázattal, hogy le fogják bontani. Nem volt mit tenni, nem nézhettem, hogy családok alusznak szabad ég alatt, a gyerekeket megharapják a patkányok.
A barakkokat saját erőnkből építjük fel, eddig 40-et sikerült összehozni. Mindig akadnak alkalmi segítségek, múlt héten például Hawaii-ról érkező fiatalok egy csoportja ásta egész álló nap a sáncot. Nemsokára dél-amerikaiakat várunk. Belgiumból, Hollandiából, Amerikából is sokszor voltak önkéntes csoportok, elsősorban fiatalok.
– Elgondolni is rossz, milyen veszélyeknek, betegségeknek vannak kitéve a kolónián a gyermekek. Kapnak-e segítséget ezen a téren?
– A gyermekeknek nagy az ellenálló képességük. Baj inkább a tüdejükkel van. A faanyagot, amit a szeméttelepen találnak, többnyire építkezésre használják, nem azzal fűtenek, hanem minden mással, ami ég. A tűzre dobott műanyag gyakran mérgező füstöt bocsát ki, ez megviseli őket. A hatóságok szerencsére segítettek annyiban, hogy hetente kétszer orvost küldenek ki, aki megvizsgálja őket, gyógyszert ír fel. Afféle családorvos. Ez persze azt is jelenti, hogy a közösség tagjait ilyenformán nyilvántartásba veszik, hiszen soknak születési bizonyítványa sincs, nemhogy egészségügyi biztosítása. Türelmesen végigjárjuk velük a hivatalokat, igyekszünk megszerezni minden papírt, ez nagyon nehéz feladat, de kitartással, sok kilincseléssel és imával sikerül.
– Komoly sikerélmény az óvoda. Hány gyerekkel tudnak foglalkozni?
– Megdöbbentett, mennyi a piszkos, fertőzött, szerencsétlen gyermek. Először csak lecsutakoltuk őket, aztán igyekeztünk valamennyi táplálékot is biztosítani számukra. Adódott egy épület a környéken, ami valamennyire alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy ott gyerekekkel foglalkozzunk. Épp akkor járt arra egy osztrák csapat, az ő – váratlan – anyagi támogatásukkal sikerült meg is venni az épületet.
Jelenleg két csoport működik 14-14 gyerekkel. A telepen körülbelül 200 gyerek van, de egyelőre ennyit tudunk befogadni. Ahogy látom a sok gömbölyödő hasat, ez a szám hamarosan nőni fog. Itt jegyezném meg, hogy tervezünk felnőttképzést is, mert a gyermek Isten áldása, de amikor nem tudod táplálni, ellátni őket, akkor nem szabad többre vállalkozni. Az ész, az ítélőképesség is Isten ajándéka, amit azért adott, hogy használjuk. Ezt kell velük megértetni.
Óvodánk nem részesül állami támogatásban, a hatóságok tudnak rólunk, elismerik munkánkat, de nincs szó arról, hogy fizetett pedagógust küldjenek, aki szakszerűen foglalkozik a gyerekekkel. A feleségem teszi ezt, önkéntesekkel, minden tudásukat, szeretetüket bevetve. Jó munkát végeznek, hiszen vannak pozitív visszajelzések: azok a gyermekek, akik a mi óvodánkból kerülnek ki, megállják a helyüket az első osztályban, sokuk úgy kerül oda, hogy ismeri az ábécét – miközben a szülők legnagyobb része írástudatlan, vagy minimális ismeretekkel rendelkezik. Tavaly 14 ovisból 12 ment elsőbe, ezek közül 9 be is fejezte az első osztályt. A pataréti gyermekek Szamosfalvára járnak iskolába, ahol szerencsére befogadják őket, nincs szó kiközösítésről. Csak a szállításukkal van baj, a gyermekek kicsik, a távolság nagy, nehezen oldható meg kísérgetésük.
Senkit sem köteleztünk arra, hogy jöjjön óvodába, hanem olyan környezetet teremtettünk, hogy a gyermekek kedvtelésből csatlakozzanak. Mindenekelőtt alapvető dolgokra tanítjuk meg: kezet mosni, evés előtt imát mondani, vécépapírt használni, az egymással való viselkedésre, bocsánatot kérni … mindezt az agresszív szülői modellek „csiszolására”. Ezek az intelmek meg is maradnak, visszahatnak a családra, mesélik a szülők, hogy otthon a gyermekek őket is figyelmeztetik a kézmosásra, evés előtti imára.
Nem volt egyszerű megértetni a szülőkkel a tanulás fontosságát, az óvoda hasznát. Ódzkodtak a gyermekeket elengedni az óvodába, mivel akkor nem tudnak segíteni a szemétválogatásban. De végül megértik, hogy ez mennyire fontos. Hónapokig magyaráztuk türelmesen: nem tudnak írni, olvasni, ha bezárják a szeméttelepet, nem lesz mihez kezdeniük. Mi megtanítjuk őket, amire csak lehet, különben nem fognak boldogulni. Megértették, most már várólista van az óvodásoknál.
– Jó vagy rossz a patarétiek szempontjából a szeméttelep felszámolása?
– Nyilván jó döntés, a romák többsége azonban megélhetését veszti el. Lehetetlen, hogy a városban alkalmazzák őket. Remélem, hogy az új szeméttelepen szükség lesz a munkájukra, ez az egyetlen esélyük. Ezzel az életmóddal vannak megszokva, lehetővé kellene tenni számukra, hogy továbbra is szemétválogatással foglalkozzanak. Jó volna, ha hivatalosan is alkalmaznák valamennyit. Ha valaki szállítási céget indít, olyan sofőröket alkalmaz, akinek több éves tapasztalata van. Ez a helyzet itt is. Ezek az emberek 40 éve válogatják Kolozsvár szemetét. Bár nem világos, mennyi is a napi bevételük, úgy saccolom, hogy a családok körülbelül 50 lejt tudnak összehozni. És mert ennek a leírhatatlan nyomornak is vannak fokozatai: a legszegényebbek azok, akiknek nincs lovuk, szekerük se. Hiába gyűjtik össze a kiválogatott szemetet, nem tudják elszállítani, vagy csak részben.
– Mennyire érzi veszélyesnek ezt a helyet? Mennyire úr az erőszak a telepen?
– Még eddig nem loptak el tőlem semmit, meg sem vertek. Nem mondhatom, hogy nem voltak „éles” helyzetek, amikor közbe kellett avatkoznom, mert baltával estek egymásnak. Érdekes módon nagy a szolidaritás közöttük. Amikor a múlt héten a villám belecsapott az egyik férfibe, aki meghalt, szó nélkül összeadták a pénzt a temetésre. Voltam már tanúja olyan jelenetnek is, hogy a kéregetőnek ők hamarabb adtak, mint mások. Képzeljék, a múltkor a cunami áldozatainak gyűjtöttek.
Sajnos a szenzációhajhász sajtó egyáltalán nem segít a romákról alkotott kép árnyalásában, a mentalitásváltásban. Rendszerint azok a hírek kerülnek előtérbe, amelyek negatívak. Nem azt mondom, hogy ezek nem igazak. De elsősorban a negatív hír kerül a sajtóba, a sok kis pozitív élmény, előrelépés, ami valóban nem sajtószenzáció, de amire lehet és érdemes építkezni, az elmarad. Azt biztos megírják, hogy tyúkot lopott. Persze, a lopás elítélendő, senki sem állítja az ellenkezőjét. De tudják, milyen, amikor nyolc gyerek bőg, hogy éhes? Gyakran nincs más megoldás. Márpedig elfajult, buta cigány van bőven, nem nehéz őket pellengérre állítani.
– Életüket végérvényesen Kolozsvárhoz kötötték?
– Nem is olyan régen valamelyik pataréti kisgyereknek tették fel a szokásos kérdést: „mi leszel, ha nagy leszel?” Széles mosollyal mondta: „Bert lelkipásztor akarok lenni!” Ha csak erre gondolok, azt mondom, megérte a Pataréten töltött tizenöt év.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
Holland házaspár tizenöt éve a Pataréten
Sokadik eset: múlt héten ismét a hulladékot szállító kocsi kerekei alá csúszott egy szemetet válogató gyermek a Pataréten. A tizenegy éves kislány életét vesztette. Ahhoz, hogy el tudják temetni, először nyilvántartásba kellett venni, hiszen a telep lakóinak legalább a fele semmiféle hivatalos okmánnyal nem rendelkezik. Így történt meg, hogy gyakorlatilag egyszerre állították ki a születési és a halotti bizonyítványt is. Történik mindez alig 2 kilométerre az európai fővárosi rangra pályázó Kolozsvártól.
A szeméttelep felszámolása, az európai normáknak megfelelő hulladéktároló létrehozása okán a pataréti romák helyzete ismét a helyi önkormányzat napirendjére került. A tragikus eset csupán szomorú adalék: ráirányíthatja a hatóságok figyelmét arra, hogy Patarét nem csupán higiéniai kérdés, ideje lenne valamiféle értelmes megoldást találni az ott élő roma közösség helyzetére. Azok, akik nem közömbösen, vagy elutasítóan viszonyulnak a Patarét-kérdéshez, abban reménykednek, hogy a rosszemlékű Sorin Apostu féle álláspont, miszerint „ha felszámolják a szeméttelepet, elkotródnak a cigányok is”, a múlté. Ez a típusú problémamegoldás nemhogy hatástalan, embertelen, hanem Kolozsvárhoz méltatlan.
E közösség tagjainak szüksége van az önkormányzat támogatására. Ha az illetékes helyi hatóságok továbbra sem vesznek róluk tudomást, semmi esélyük a boldogulásra. Ha ugyanis nincsenek személyi okmányaik, nem tudnak segélyért folyamodni, amelyre különben a törvények szerint jogosultak lennének. Nem tudják őket alkalmazni, nem tudnak ingyenes orvosi ellátásba részesülni, gyermekeiket iskolába íratni. Egy új, integrált szeméttelep létrehozása csak részben jelent munkalehetőséget a szemétválogatást 40 éve kényszerűségből magára vállaló, közel 2000 lelket számláló roma közösség számára, amelynek apraja-nagyja hóban, kánikulában gyakran napi tizenkét órát tölt a hulladékhegyek közt, táplálékuk jelentős része a környező nagyáruházak lejárt termékeiből áll össze.
Minderről Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány alelnöke beszélt lapunknak. Közismert nevén Bert lelkipásztor Hollandiából jött igét hirdetni Romániába. Bevallása szerint azon vallásos emberek közé tartozik, akik nem csak prédikálnak, hanem cselekednek is. Húsz éve járt először az országban, tizenöt éve került a Patarétre. Feleségével, Margriet asszonnyal gyakorlatilag magukra vállalták ennek a közösségnek minden gondját-baját. Három gyermeket fogadtak örökbe, a két kislány a szamosújvári árvaházból került hozzájuk 9 évesen, a kisfiú, Benny nevelőszüleivel együtt részt vesz a telepen folyó munkálatokban.
– Tizenöt évvel ezelőtt jártunk először Pataréten. Láttuk a nyomort, elkeseredettséget, kérdeztük, miért nem tesz már valaki valamit? Mondták: lehetetlen! Ez volt az a varázsszó, ami mozgásba lendített, ami arra ösztökélt, hogy tegyek valamit ezért a közösségért. Akkor még nem tudtam elképzelni, mihez is fogok kezdeni, ennek ellenére úgy döntöttünk feleségemmel, belevágunk. Mindenekelőtt igyekeztünk a közösség tagjainak a bizalmába férkőzni, ennek hiányában ugyanis nem számíthattuk együttműködésükre, enélkül pedig nem lehet eredményt elérni. Margriet például odaállt melléjük, a hulladékot válogatókkal együtt dolgozott, üveget mosott stb. Nagyon nehéz a kívülről becsöppenőknek megmondani, hogy ezt meg ezt kell tenni, ha nincs meg ez a bizalom, ha nem nyitottak irányunkba.
Apró lépésekkel kezdtük, az elején fogalmunk sem volt, milyen intézmények segítségére lehet számítani. Menet közben derült ki, hogy létezik többek közt egy hollandiai ProRomi Alapítvány, amely a roma közösségek integrációjával foglalkozik, velük együttműködve hoztuk létre romániai változatát, a ProRromá-t, amelynek én vagyok az alelnöke. Elkezdtek innen-onnan támogatások is érkezni, többnyire ezek nagysága határozta meg, hogy milyen terveket tudunk megvalósítani. Szerencsénkre úgy alakult, hogy amikor nagyon kellett valamire pénz, váratlan külső segítség érkezett, rendszerint előkerült a hiányzó összeg.
Nehéz szegényen élni, de még nehezebb szegényen meghalni. Még az elején volt, azokban az években, amikor odakerültünk: pénz híján a család nem tudta eltemetni a hozzátartozót, a tetem ott hevert a barakkban a nyári 40 fokban. A többiek – gyerekek, felnőttek – ott ettek, aludtak mellette. Volt egy kis pénz a számlánkon, amit arra gyűjtöttünk, hogy elmegyünk a gyerekekkel valami finomat enni. Mondtam nekik, hogy sajnálom, de ebből a pénzből inkább kifizetjük a temetést. Nem sokkal később hirtelen arra ébredtünk, hogy a számlánkra egy ismeretlen jóakaró hatalmas összeget utalt. Akkor biztos voltam abban, hogy nekem itt küldetésem van. Hogy nem véletlenül kerültem ide. És lám, hogyha egymásra vigyázunk, a Jóisten is vigyáz ránk.
Ezzel az adománnyal lehetővé vált, hogy az alapítvány megvásárolja azt a pataréti földterületet, ahol jelenleg a roma közösség él, és hogy elkezdjünk építkezni. Már korábban is húztunk fel barakkokat azzal a kockázattal, hogy le fogják bontani. Nem volt mit tenni, nem nézhettem, hogy családok alusznak szabad ég alatt, a gyerekeket megharapják a patkányok.
A barakkokat saját erőnkből építjük fel, eddig 40-et sikerült összehozni. Mindig akadnak alkalmi segítségek, múlt héten például Hawaii-ról érkező fiatalok egy csoportja ásta egész álló nap a sáncot. Nemsokára dél-amerikaiakat várunk. Belgiumból, Hollandiából, Amerikából is sokszor voltak önkéntes csoportok, elsősorban fiatalok.
– Elgondolni is rossz, milyen veszélyeknek, betegségeknek vannak kitéve a kolónián a gyermekek. Kapnak-e segítséget ezen a téren?
– A gyermekeknek nagy az ellenálló képességük. Baj inkább a tüdejükkel van. A faanyagot, amit a szeméttelepen találnak, többnyire építkezésre használják, nem azzal fűtenek, hanem minden mással, ami ég. A tűzre dobott műanyag gyakran mérgező füstöt bocsát ki, ez megviseli őket. A hatóságok szerencsére segítettek annyiban, hogy hetente kétszer orvost küldenek ki, aki megvizsgálja őket, gyógyszert ír fel. Afféle családorvos. Ez persze azt is jelenti, hogy a közösség tagjait ilyenformán nyilvántartásba veszik, hiszen soknak születési bizonyítványa sincs, nemhogy egészségügyi biztosítása. Türelmesen végigjárjuk velük a hivatalokat, igyekszünk megszerezni minden papírt, ez nagyon nehéz feladat, de kitartással, sok kilincseléssel és imával sikerül.
– Komoly sikerélmény az óvoda. Hány gyerekkel tudnak foglalkozni?
– Megdöbbentett, mennyi a piszkos, fertőzött, szerencsétlen gyermek. Először csak lecsutakoltuk őket, aztán igyekeztünk valamennyi táplálékot is biztosítani számukra. Adódott egy épület a környéken, ami valamennyire alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy ott gyerekekkel foglalkozzunk. Épp akkor járt arra egy osztrák csapat, az ő – váratlan – anyagi támogatásukkal sikerült meg is venni az épületet.
Jelenleg két csoport működik 14-14 gyerekkel. A telepen körülbelül 200 gyerek van, de egyelőre ennyit tudunk befogadni. Ahogy látom a sok gömbölyödő hasat, ez a szám hamarosan nőni fog. Itt jegyezném meg, hogy tervezünk felnőttképzést is, mert a gyermek Isten áldása, de amikor nem tudod táplálni, ellátni őket, akkor nem szabad többre vállalkozni. Az ész, az ítélőképesség is Isten ajándéka, amit azért adott, hogy használjuk. Ezt kell velük megértetni.
Óvodánk nem részesül állami támogatásban, a hatóságok tudnak rólunk, elismerik munkánkat, de nincs szó arról, hogy fizetett pedagógust küldjenek, aki szakszerűen foglalkozik a gyerekekkel. A feleségem teszi ezt, önkéntesekkel, minden tudásukat, szeretetüket bevetve. Jó munkát végeznek, hiszen vannak pozitív visszajelzések: azok a gyermekek, akik a mi óvodánkból kerülnek ki, megállják a helyüket az első osztályban, sokuk úgy kerül oda, hogy ismeri az ábécét – miközben a szülők legnagyobb része írástudatlan, vagy minimális ismeretekkel rendelkezik. Tavaly 14 ovisból 12 ment elsőbe, ezek közül 9 be is fejezte az első osztályt. A pataréti gyermekek Szamosfalvára járnak iskolába, ahol szerencsére befogadják őket, nincs szó kiközösítésről. Csak a szállításukkal van baj, a gyermekek kicsik, a távolság nagy, nehezen oldható meg kísérgetésük.
Senkit sem köteleztünk arra, hogy jöjjön óvodába, hanem olyan környezetet teremtettünk, hogy a gyermekek kedvtelésből csatlakozzanak. Mindenekelőtt alapvető dolgokra tanítjuk meg: kezet mosni, evés előtt imát mondani, vécépapírt használni, az egymással való viselkedésre, bocsánatot kérni … mindezt az agresszív szülői modellek „csiszolására”. Ezek az intelmek meg is maradnak, visszahatnak a családra, mesélik a szülők, hogy otthon a gyermekek őket is figyelmeztetik a kézmosásra, evés előtti imára.
Nem volt egyszerű megértetni a szülőkkel a tanulás fontosságát, az óvoda hasznát. Ódzkodtak a gyermekeket elengedni az óvodába, mivel akkor nem tudnak segíteni a szemétválogatásban. De végül megértik, hogy ez mennyire fontos. Hónapokig magyaráztuk türelmesen: nem tudnak írni, olvasni, ha bezárják a szeméttelepet, nem lesz mihez kezdeniük. Mi megtanítjuk őket, amire csak lehet, különben nem fognak boldogulni. Megértették, most már várólista van az óvodásoknál.
– Jó vagy rossz a patarétiek szempontjából a szeméttelep felszámolása?
– Nyilván jó döntés, a romák többsége azonban megélhetését veszti el. Lehetetlen, hogy a városban alkalmazzák őket. Remélem, hogy az új szeméttelepen szükség lesz a munkájukra, ez az egyetlen esélyük. Ezzel az életmóddal vannak megszokva, lehetővé kellene tenni számukra, hogy továbbra is szemétválogatással foglalkozzanak. Jó volna, ha hivatalosan is alkalmaznák valamennyit. Ha valaki szállítási céget indít, olyan sofőröket alkalmaz, akinek több éves tapasztalata van. Ez a helyzet itt is. Ezek az emberek 40 éve válogatják Kolozsvár szemetét. Bár nem világos, mennyi is a napi bevételük, úgy saccolom, hogy a családok körülbelül 50 lejt tudnak összehozni. És mert ennek a leírhatatlan nyomornak is vannak fokozatai: a legszegényebbek azok, akiknek nincs lovuk, szekerük se. Hiába gyűjtik össze a kiválogatott szemetet, nem tudják elszállítani, vagy csak részben.
– Mennyire érzi veszélyesnek ezt a helyet? Mennyire úr az erőszak a telepen?
– Még eddig nem loptak el tőlem semmit, meg sem vertek. Nem mondhatom, hogy nem voltak „éles” helyzetek, amikor közbe kellett avatkoznom, mert baltával estek egymásnak. Érdekes módon nagy a szolidaritás közöttük. Amikor a múlt héten a villám belecsapott az egyik férfibe, aki meghalt, szó nélkül összeadták a pénzt a temetésre. Voltam már tanúja olyan jelenetnek is, hogy a kéregetőnek ők hamarabb adtak, mint mások. Képzeljék, a múltkor a cunami áldozatainak gyűjtöttek.
Sajnos a szenzációhajhász sajtó egyáltalán nem segít a romákról alkotott kép árnyalásában, a mentalitásváltásban. Rendszerint azok a hírek kerülnek előtérbe, amelyek negatívak. Nem azt mondom, hogy ezek nem igazak. De elsősorban a negatív hír kerül a sajtóba, a sok kis pozitív élmény, előrelépés, ami valóban nem sajtószenzáció, de amire lehet és érdemes építkezni, az elmarad. Azt biztos megírják, hogy tyúkot lopott. Persze, a lopás elítélendő, senki sem állítja az ellenkezőjét. De tudják, milyen, amikor nyolc gyerek bőg, hogy éhes? Gyakran nincs más megoldás. Márpedig elfajult, buta cigány van bőven, nem nehéz őket pellengérre állítani.
– Életüket végérvényesen Kolozsvárhoz kötötték?
– Nem is olyan régen valamelyik pataréti kisgyereknek tették fel a szokásos kérdést: „mi leszel, ha nagy leszel?” Széles mosollyal mondta: „Bert lelkipásztor akarok lenni!” Ha csak erre gondolok, azt mondom, megérte a Pataréten töltött tizenöt év.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 21.
Sóvidéki hagyományőrzők
Idén július 15. és 22. között immár tizennyolcadszor került sor Felsősófalván a Székelyföldi Nemzetközi Tánctábor megszervezésére. “A Felsősófalván élők nagyon jól tudják, hogy létezik ez a tábor – mondja László Csaba táborszervező –, de a falusi ember napközben nem ér rá, esténként, hét végén azonban a helyi felnőtt érdeklődők is megjelennek, nagyon élénken figyelnek, lehetőségeik szerint segítenek is, és büszkék arra, hogy a Sóvidék táncait, népdalait, hangszeres népi muzsikáját itt és innen próbáljuk áttestálni a most felnövő nemzedékekre. Az évek során megszokták ezt a rendezvénysorozatot. Nagyon jó a község vezetésével kialakult kapcsolatunk is, a parajdi önkormányzat az évek során mindent elkövetett, hogy az infrastruktúra kiépüljön, megfelelő termek állnak a rendelkezésünkre a helyi Művelődési Házban és az iskolában. Gyakorlatilag két udvaron, két kapun belül zajlanak a főfoglalkozások – a tánctanítás és maga az esti táncház a kultúrházban –, az iskola termeiben pedig napközben hangszeres oktatást tartunk, ott zuhanyzási lehetőség van, a közeli kertben pedig a vállalkozóbb lelkületűek sátortábora áll, sokan meg a közelben, a falusi vendéglátók jóvoltából rendelkezésére álló vendégszobákban lakhatnak, pihenhetik ki a táborozás és a tánctanulás fáradalmait. Háromszázhúsz a regisztrált vendégek száma, de nem számítjuk közéjük a az Alsó- és Felsősófalváról, Parajdról bejáró „napköziseket”, akik estére hazamennek, nem számoljuk ide a szomszédos településekről betérőket, de biztos, hogy legalább ötszáz ember minden egyes nap megfordul a rendezvényeinken.”
Te nem is vagy sóvidéki! Hogyan kerültél éppen ide, s miért választottad Felsősófalvát a tábor helyszínéül?
Népdal- és néptáncgyűjtőként kerültem a Sóvidékre. Pálpatakán és Fenyőkúton találtunk leginkább élő hagyományokat, szívem szerint ott szerveztem volna mindent, csak oda elég nehéz feljutni és nincsenek megfelelő épületek. Korond azért nem alkalmas, mert igen városias kinézetű, Parajd pedig jobbára a fürdőből és a sóbányához kapcsolódó gyógyturizmusból él. Itt olyan az épített környezet is, hogy tökéletesen illeszkedik a tábor hangulatához, és gyakorlatilag a főút mellett található.
Van egy visszatérő kemény magja a tábornak vagy időnként kicserélődnek az emberek?
Kétségtelen, hogy van egy ilyen 30-40 fős alapcsapat. Sokan azért jönnek, hogy megtanulják a Sóvidék táncait, ők egy idő után elmaradoznak, de visszaküldik az ismerőseiket, a gyermekeiket. Mi nemcsak a Sóvidékkel foglalkozunk, a Kis-Küküllő-mentét, a Vízmelléket, a Dél-Mezőséget is bevonjuk. A tizennyolc esztendő alatt – például – a szászcsávásiak mindössze háromszor hiányoztak, nélkülük nem is tudjuk elképzelni ezt a tábort. Idén ilyen szívünkhöz közelálló most a nagybúni és a balázstelki anyag is.
Siklód nem került még sorra?
Nem. Viszonylag kevesen tudják, hogy ez a falu is a Sóvidékhez tartozik. A közeli Kőrispatak táncrendjét és népzenéjét viszont már sikerült begyűjtenünk és továbbadnunk.
Az igencsak erős néphagyománnyal rendelkező Szék esetében fordul elő az utóbbi években, hogy a helyi táncokat és a népdalokat, a hangszeres muzsikát Kolozsvárról és Budapestről érkező, visszajáró szakemberek honosítják újra. A Sóvidék esetében ez a jelenség megmutatkozott-e az évek során?
Egy modell, hogy a várost utánozza a falu. A Székelyföldön is elmondható, hogy ez így igaz. Mi azonban helybelieknek érezzük magunkat, nem tartjuk nagyvárosi szakembereknek magunkat. Még olyan szinten működhetünk, hogy állandó a kapcsolatunk az élő adatközlőkkel, akiket meghívunk, s a tábor minden napján találkozhatnak vélük a vendégeink is. Benne élünk a közösségben és úgy gondoljuk, hogy egy egészséges modellt teremtünk. Lelkileg hiteles légkört és jó hangulatot.
Köztudott, hogy Pávai István a budapesti Zeneakadémia tanára is sokat gyűjtött a Sóvidéken. Ő részt vesz-e a munkában?
Volt nálunk korábban, tartott előadást, de ma is adósunk, hiszen még nem rendezte kötetbe illetve hanghordozóra az itt gyűjtött anyagát. Tisztességes tudós ember, aki már nem foglalkozik közvetlenül a népműveléssel. Feltételezem, hogy nem tudott még anyagi forrást szerezni ehhez a kiadványhoz, de bízom abban, hogy egy-két éven belül elhozza majd ezt a kiadványt, hiszen pár hónappal ezelőtt járt Székelykeresztúron és Udvarhelyen, bemutatta a Vikár Béla gyűjtése alapján készült kötetét.
Milyen kategóriák vannak a mostani táborban?
Nagyon sok a fiatal, a gyermek. Általában csoportosan érkeztek egy-egy faluból, egy-egy iskolából. Az erdélyiek és a székelyföldiek túlsúlyban vannak. Ezt jó jelnek tartjuk, hiszen azt jelenti, hogy érdeklődnek a saját értékek iránt. Korábban éppen fordítva volt, magasabb volt a külföldiek aránya. Legalább három jól elkülöníthető generáció van jelen: az általános iskolásoké – ők kezdő oktatásban részesülnek –, a fiatal felnőtteké – középiskolások, illetve egyetemisták, akiknek haladó szintű programot szervezünk, több tánccal –, valamit a felnőtteké. Ugyanígy zajlik a hangszeres gyakorlás is, külön termekben, amelyeket a népi muzsikusok tartanak a különböző felkészültségű és tudású diákoknak illetve a felnőtteknek. Megfigyeltem, hogy az első napokban még különálló tábor-részek működnek, de 3-4 nap alatt összekovácsolódik ez a heterogén társaság és a továbbiakban egy jól meghatározható közösségként kezd funkcionálni, szinte már sajnálják az emberek, hogy a végén haza kell menni. Az a jó, hogy a nagyobbak modellálják a kisebbek hozzáállását, egyik generáció eltanulja a másiktól a viselkedés, a közös szórakozás, a tanulás és a kikapcsolódás módját.
Ha mind csak ötödikes gyermekek lennének, akkor sokkal nehezebb lenne átadni az értékeket, így részben önmagától működik az értékátruházás. Esténként pedig megjelennek a mi példaképeink, a még élő népi előadók, akikkel azokra is visszaemlékszünk, akik már csak az általuk hátrahagyott dallamokban és mozdulatokban lehetnek velünk.
Képes-e a népzene arra, hogy visszahasson a manapság divatos elektronikus zenére? Arra gondolok, hogy lehet-e változtatni a városokból, a városi mintákkal érkező muzsikusok ízlésén?
A haladást majdhogynem lehetetlen megfékezni. És a haladás nem mindig helyes irányú a társadalomban. Az elektronikus eszközökkel előállított zene fogyasztóvá zülleszti az embert, készen ad, készen hoz valamit. Ezt a szennyáradatot csakis akkor lehet megállítani, ha az a közösség, amely – például – részt vesz egy mulatságon, képes ráerőlteti a maga elképzelését a zenekarra. Annak idején a cigányt nem azért fogadták, hogy úgy húzza, ahogy ő akarja, hanem úgy muzsikáljon, ahogy szokás abban a közösségben, hogy idomuljon az ott használatos dalokhoz és a tánchoz. Az igazi hangulatot a közösségnek kell megteremtenie. Sokszor megfigyeltem, hogy egy-egy néptánc-találkozón, amikor a sófalvi táborokban nevelkedett fiatalok kerülnek elénk különböző együttesekben, képesek arra, hogy visszaadják az itt eltanult szépet és jót, s ilyenkor a közönség is ráébredhet arra, hogy mit veszíthet el, ha nem figyel arra a belül lakozó saját hangra és a titkos érzékre, amely nélkül talán nem is tudunk teljes értékű életet élni.
Simó Márton
A Felsősófalván 2012. július 15-22. között zajló XVIII. Székelyföldi Tánctábort a román Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és Parajd Község Polgármesteri Hivatala támogatta.
Szekelyhon.ro
Idén július 15. és 22. között immár tizennyolcadszor került sor Felsősófalván a Székelyföldi Nemzetközi Tánctábor megszervezésére. “A Felsősófalván élők nagyon jól tudják, hogy létezik ez a tábor – mondja László Csaba táborszervező –, de a falusi ember napközben nem ér rá, esténként, hét végén azonban a helyi felnőtt érdeklődők is megjelennek, nagyon élénken figyelnek, lehetőségeik szerint segítenek is, és büszkék arra, hogy a Sóvidék táncait, népdalait, hangszeres népi muzsikáját itt és innen próbáljuk áttestálni a most felnövő nemzedékekre. Az évek során megszokták ezt a rendezvénysorozatot. Nagyon jó a község vezetésével kialakult kapcsolatunk is, a parajdi önkormányzat az évek során mindent elkövetett, hogy az infrastruktúra kiépüljön, megfelelő termek állnak a rendelkezésünkre a helyi Művelődési Házban és az iskolában. Gyakorlatilag két udvaron, két kapun belül zajlanak a főfoglalkozások – a tánctanítás és maga az esti táncház a kultúrházban –, az iskola termeiben pedig napközben hangszeres oktatást tartunk, ott zuhanyzási lehetőség van, a közeli kertben pedig a vállalkozóbb lelkületűek sátortábora áll, sokan meg a közelben, a falusi vendéglátók jóvoltából rendelkezésére álló vendégszobákban lakhatnak, pihenhetik ki a táborozás és a tánctanulás fáradalmait. Háromszázhúsz a regisztrált vendégek száma, de nem számítjuk közéjük a az Alsó- és Felsősófalváról, Parajdról bejáró „napköziseket”, akik estére hazamennek, nem számoljuk ide a szomszédos településekről betérőket, de biztos, hogy legalább ötszáz ember minden egyes nap megfordul a rendezvényeinken.”
Te nem is vagy sóvidéki! Hogyan kerültél éppen ide, s miért választottad Felsősófalvát a tábor helyszínéül?
Népdal- és néptáncgyűjtőként kerültem a Sóvidékre. Pálpatakán és Fenyőkúton találtunk leginkább élő hagyományokat, szívem szerint ott szerveztem volna mindent, csak oda elég nehéz feljutni és nincsenek megfelelő épületek. Korond azért nem alkalmas, mert igen városias kinézetű, Parajd pedig jobbára a fürdőből és a sóbányához kapcsolódó gyógyturizmusból él. Itt olyan az épített környezet is, hogy tökéletesen illeszkedik a tábor hangulatához, és gyakorlatilag a főút mellett található.
Van egy visszatérő kemény magja a tábornak vagy időnként kicserélődnek az emberek?
Kétségtelen, hogy van egy ilyen 30-40 fős alapcsapat. Sokan azért jönnek, hogy megtanulják a Sóvidék táncait, ők egy idő után elmaradoznak, de visszaküldik az ismerőseiket, a gyermekeiket. Mi nemcsak a Sóvidékkel foglalkozunk, a Kis-Küküllő-mentét, a Vízmelléket, a Dél-Mezőséget is bevonjuk. A tizennyolc esztendő alatt – például – a szászcsávásiak mindössze háromszor hiányoztak, nélkülük nem is tudjuk elképzelni ezt a tábort. Idén ilyen szívünkhöz közelálló most a nagybúni és a balázstelki anyag is.
Siklód nem került még sorra?
Nem. Viszonylag kevesen tudják, hogy ez a falu is a Sóvidékhez tartozik. A közeli Kőrispatak táncrendjét és népzenéjét viszont már sikerült begyűjtenünk és továbbadnunk.
Az igencsak erős néphagyománnyal rendelkező Szék esetében fordul elő az utóbbi években, hogy a helyi táncokat és a népdalokat, a hangszeres muzsikát Kolozsvárról és Budapestről érkező, visszajáró szakemberek honosítják újra. A Sóvidék esetében ez a jelenség megmutatkozott-e az évek során?
Egy modell, hogy a várost utánozza a falu. A Székelyföldön is elmondható, hogy ez így igaz. Mi azonban helybelieknek érezzük magunkat, nem tartjuk nagyvárosi szakembereknek magunkat. Még olyan szinten működhetünk, hogy állandó a kapcsolatunk az élő adatközlőkkel, akiket meghívunk, s a tábor minden napján találkozhatnak vélük a vendégeink is. Benne élünk a közösségben és úgy gondoljuk, hogy egy egészséges modellt teremtünk. Lelkileg hiteles légkört és jó hangulatot.
Köztudott, hogy Pávai István a budapesti Zeneakadémia tanára is sokat gyűjtött a Sóvidéken. Ő részt vesz-e a munkában?
Volt nálunk korábban, tartott előadást, de ma is adósunk, hiszen még nem rendezte kötetbe illetve hanghordozóra az itt gyűjtött anyagát. Tisztességes tudós ember, aki már nem foglalkozik közvetlenül a népműveléssel. Feltételezem, hogy nem tudott még anyagi forrást szerezni ehhez a kiadványhoz, de bízom abban, hogy egy-két éven belül elhozza majd ezt a kiadványt, hiszen pár hónappal ezelőtt járt Székelykeresztúron és Udvarhelyen, bemutatta a Vikár Béla gyűjtése alapján készült kötetét.
Milyen kategóriák vannak a mostani táborban?
Nagyon sok a fiatal, a gyermek. Általában csoportosan érkeztek egy-egy faluból, egy-egy iskolából. Az erdélyiek és a székelyföldiek túlsúlyban vannak. Ezt jó jelnek tartjuk, hiszen azt jelenti, hogy érdeklődnek a saját értékek iránt. Korábban éppen fordítva volt, magasabb volt a külföldiek aránya. Legalább három jól elkülöníthető generáció van jelen: az általános iskolásoké – ők kezdő oktatásban részesülnek –, a fiatal felnőtteké – középiskolások, illetve egyetemisták, akiknek haladó szintű programot szervezünk, több tánccal –, valamit a felnőtteké. Ugyanígy zajlik a hangszeres gyakorlás is, külön termekben, amelyeket a népi muzsikusok tartanak a különböző felkészültségű és tudású diákoknak illetve a felnőtteknek. Megfigyeltem, hogy az első napokban még különálló tábor-részek működnek, de 3-4 nap alatt összekovácsolódik ez a heterogén társaság és a továbbiakban egy jól meghatározható közösségként kezd funkcionálni, szinte már sajnálják az emberek, hogy a végén haza kell menni. Az a jó, hogy a nagyobbak modellálják a kisebbek hozzáállását, egyik generáció eltanulja a másiktól a viselkedés, a közös szórakozás, a tanulás és a kikapcsolódás módját.
Ha mind csak ötödikes gyermekek lennének, akkor sokkal nehezebb lenne átadni az értékeket, így részben önmagától működik az értékátruházás. Esténként pedig megjelennek a mi példaképeink, a még élő népi előadók, akikkel azokra is visszaemlékszünk, akik már csak az általuk hátrahagyott dallamokban és mozdulatokban lehetnek velünk.
Képes-e a népzene arra, hogy visszahasson a manapság divatos elektronikus zenére? Arra gondolok, hogy lehet-e változtatni a városokból, a városi mintákkal érkező muzsikusok ízlésén?
A haladást majdhogynem lehetetlen megfékezni. És a haladás nem mindig helyes irányú a társadalomban. Az elektronikus eszközökkel előállított zene fogyasztóvá zülleszti az embert, készen ad, készen hoz valamit. Ezt a szennyáradatot csakis akkor lehet megállítani, ha az a közösség, amely – például – részt vesz egy mulatságon, képes ráerőlteti a maga elképzelését a zenekarra. Annak idején a cigányt nem azért fogadták, hogy úgy húzza, ahogy ő akarja, hanem úgy muzsikáljon, ahogy szokás abban a közösségben, hogy idomuljon az ott használatos dalokhoz és a tánchoz. Az igazi hangulatot a közösségnek kell megteremtenie. Sokszor megfigyeltem, hogy egy-egy néptánc-találkozón, amikor a sófalvi táborokban nevelkedett fiatalok kerülnek elénk különböző együttesekben, képesek arra, hogy visszaadják az itt eltanult szépet és jót, s ilyenkor a közönség is ráébredhet arra, hogy mit veszíthet el, ha nem figyel arra a belül lakozó saját hangra és a titkos érzékre, amely nélkül talán nem is tudunk teljes értékű életet élni.
Simó Márton
A Felsősófalván 2012. július 15-22. között zajló XVIII. Székelyföldi Tánctábort a román Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és Parajd Község Polgármesteri Hivatala támogatta.
Szekelyhon.ro
2012. július 23.
Diverziókeltés Mikó-ügyben: a Facebookon „kampányolnak” a restitúció ellenzői
A Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett.
Miközben az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ közös tiltakozó akciót szervez szeptember elsejére a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, a restitúció ellenzői a Facebook közösségi portálon próbálják bizonygatni igazukat. A történelmi egyházak, a civil szervezetek és a politikum szeptember elsején közösen szervezi meg az igazság napja mottóval meghirdetett nagyszabású tüntetést a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása ellen, az iskolaépület védelmében.
A tiltakozó akció kapcsán az RMDSZ közleményt adott ki, amelyben kifejti: az erdélyi magyar történelmi egyházakkal közösen szorgalmazza, hogy 2012. szeptember 1-je legyen az igazság napja. „A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy azt igazolja, hogy a magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elve 22 évvel a rendszerváltást követően sem érvényesül, mi több, a bíróság döntése a diktatúra legsötétebb intézkedéseit idézi. Tudatában vagyunk annak, hogy a történelmi egyházaink és a magyarság ellen irányuló rendkívül súlyos, igazságtalan bírósági döntésre csupán közös fellépéssel tudjuk felhívni Európa és az egész világ figyelmét. Csak így tudunk továbbra is elkötelezetten küzdeni az igazságszolgáltatásért, egyházaink, mindannyiunk örökségének megvédéséért, a bennünket megillető jogok tiszteletben tartásáért” – olvasható a szövetség közleményében.
Ebben az RMDSZ vezetői arra kérik a sepsiszentgyörgyi és erdélyi magyarokat, hogy szeptember 1-jén a Székely Mikó Kollégium előtt követeljék az igazság, a törvény tiszteletben tartását. Mint ismeretes, Sánta Imre bikfalvi református lelkész már több mint két hete naponta két órát áll az iskola előtt, tiltakozva a visszaállamosítás és a jogtiprás ellen, és egyre többen csatlakoznak hozzá. A lelkész eredetileg egy hónaposra tervezte akcióját, ám úgy döntött, augusztusban is folytatja azt, hogy az egyházak által szervezett megmozdulásig fenntartsa az érdeklődést a Mikó-ügy iránt.
Virtuális diverzió
Eközben a Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell hogy kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett. Ugyancsak Mikó-ügy néven, a stílus alapján valószínű ugyanaz a felhasználó blogot is létrehozott, amely fejlécében így fogalmaz: „Mikó-ügy – érzelmek helyett tények. Gondolkozzunk, mielőtt tüntetünk.”
Egyik bejegyzésben pedig így ír: „Őszintén szólva számomra különös, hogy a véget nem érő benedekleventézés közben senki nem teszi fel a kérdést, vajon mi a fenével érvelhetett a DNA a bíróságon, vajon tényleg rendben voltak-e az egyház papírjai, vajon az a kijelentés, hogy »mindenki tudja«, elegendő érv-e nemcsak Buzăuban, hanem bárhol Európában.(...) Nem tudni viszont, hogy mi a tragédia abban, ha az épület az önkormányzat tulajdonába kerül (attól még simán működhetne benne egy református iskola, sőt).”
A felvetésekre több közéleti személyiség is válaszolt, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki hangsúlyozta, bár egyesek úgy vélik, jó kezekben lesz az iskola a város tulajdonában, azonban ha visszaállamosítják a szentgyörgyi ingatlant, precedenst teremtenek, ugyanezt Aradon, Kolozsváron vagy Zilahon is megtehetik, ahol már nincs magyar önkormányzat, amely védené az iskola érdekeit.
Bakk Miklós politológus pedig így ír a Facebook portálon: „Egy – csupán technikai – észrevétel, mely abból a tapasztalatomból ered, hogy hiteles fordító (is) vagyok a Bánságban. Számos okiratot fordítottam, amely a görög katolikus egyházat segítette, hogy ingatlanjait visszaszerezze az ortodox egyháztól. Ezek körében akadt olyan ingatlan, amelyet a görög katolikus egyház nem tudott telekkönyvileg igazolni, csupán annyit, hogy ő építtette a görög katolikus közösség pénzéből, és az építőmestert a görög katolikus pap kérte fel. Ezen régi iratok (eredetiben német, ill. magyar nyelvűek) alapján a visszaszolgáltatást megítélték a görög katolikusok javára. Ha nincs kettős mérce, akkor már az ilyen típusú bizonyítékoknak is lehet perdöntő ereje. Arról nem beszélve, hogy a Mikó esetében számos más bizonyíték is van.”
Markó: arccal kell vállalni az ellenvéleményt
Markó Attila volt államtitkár, a kollégium épületét az egyháznak visszaszolgáltató restitúciós bizottság tagja – akit ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – a Krónikának elmondta: természetesen lehetnek és vannak ellenvélemények az ügyben, azonban elvárnák, hogy a Mikó-ügy felhasználója felfedje arcát, merje vállalni nevét.
„Nem tesz mást, mint névtelenségbe burkolózva a korrupcióellenes ügyészség vádiratát használja, annak a különböző vádpontjai közül szemelget. Valószínű Benedek Leventééktől szerezte meg a vádiratot, és azt használja diverziókeltésre. Másrészt a tulajdonjoggal kapcsolatos felvetéseit, miszerint az iskola soha nem volt a református egyház tulajdona, már 2006-ban cáfolta a brassói táblabíróság, amely kimondta, hogy az ingatlan az egyházé volt” – értékelte a Facebookon közzétett bejegyzéseket Markó Attila.
Hozzátette, mindenkinek joga van antiklerikális nézeteket vallani, de ezeket nem kell összemosni a kollégium visszaállamosítási kísérletével. Egyébként időközben ugyancsak a Facebookon megalakult a Tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért csoport is, amelynek közel 4000 tagja van, míg az említett Mikó-ügynek 300 felhasználó ismerőse. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
A Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett.
Miközben az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ közös tiltakozó akciót szervez szeptember elsejére a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, a restitúció ellenzői a Facebook közösségi portálon próbálják bizonygatni igazukat. A történelmi egyházak, a civil szervezetek és a politikum szeptember elsején közösen szervezi meg az igazság napja mottóval meghirdetett nagyszabású tüntetést a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása ellen, az iskolaépület védelmében.
A tiltakozó akció kapcsán az RMDSZ közleményt adott ki, amelyben kifejti: az erdélyi magyar történelmi egyházakkal közösen szorgalmazza, hogy 2012. szeptember 1-je legyen az igazság napja. „A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy azt igazolja, hogy a magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elve 22 évvel a rendszerváltást követően sem érvényesül, mi több, a bíróság döntése a diktatúra legsötétebb intézkedéseit idézi. Tudatában vagyunk annak, hogy a történelmi egyházaink és a magyarság ellen irányuló rendkívül súlyos, igazságtalan bírósági döntésre csupán közös fellépéssel tudjuk felhívni Európa és az egész világ figyelmét. Csak így tudunk továbbra is elkötelezetten küzdeni az igazságszolgáltatásért, egyházaink, mindannyiunk örökségének megvédéséért, a bennünket megillető jogok tiszteletben tartásáért” – olvasható a szövetség közleményében.
Ebben az RMDSZ vezetői arra kérik a sepsiszentgyörgyi és erdélyi magyarokat, hogy szeptember 1-jén a Székely Mikó Kollégium előtt követeljék az igazság, a törvény tiszteletben tartását. Mint ismeretes, Sánta Imre bikfalvi református lelkész már több mint két hete naponta két órát áll az iskola előtt, tiltakozva a visszaállamosítás és a jogtiprás ellen, és egyre többen csatlakoznak hozzá. A lelkész eredetileg egy hónaposra tervezte akcióját, ám úgy döntött, augusztusban is folytatja azt, hogy az egyházak által szervezett megmozdulásig fenntartsa az érdeklődést a Mikó-ügy iránt.
Virtuális diverzió
Eközben a Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell hogy kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett. Ugyancsak Mikó-ügy néven, a stílus alapján valószínű ugyanaz a felhasználó blogot is létrehozott, amely fejlécében így fogalmaz: „Mikó-ügy – érzelmek helyett tények. Gondolkozzunk, mielőtt tüntetünk.”
Egyik bejegyzésben pedig így ír: „Őszintén szólva számomra különös, hogy a véget nem érő benedekleventézés közben senki nem teszi fel a kérdést, vajon mi a fenével érvelhetett a DNA a bíróságon, vajon tényleg rendben voltak-e az egyház papírjai, vajon az a kijelentés, hogy »mindenki tudja«, elegendő érv-e nemcsak Buzăuban, hanem bárhol Európában.(...) Nem tudni viszont, hogy mi a tragédia abban, ha az épület az önkormányzat tulajdonába kerül (attól még simán működhetne benne egy református iskola, sőt).”
A felvetésekre több közéleti személyiség is válaszolt, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki hangsúlyozta, bár egyesek úgy vélik, jó kezekben lesz az iskola a város tulajdonában, azonban ha visszaállamosítják a szentgyörgyi ingatlant, precedenst teremtenek, ugyanezt Aradon, Kolozsváron vagy Zilahon is megtehetik, ahol már nincs magyar önkormányzat, amely védené az iskola érdekeit.
Bakk Miklós politológus pedig így ír a Facebook portálon: „Egy – csupán technikai – észrevétel, mely abból a tapasztalatomból ered, hogy hiteles fordító (is) vagyok a Bánságban. Számos okiratot fordítottam, amely a görög katolikus egyházat segítette, hogy ingatlanjait visszaszerezze az ortodox egyháztól. Ezek körében akadt olyan ingatlan, amelyet a görög katolikus egyház nem tudott telekkönyvileg igazolni, csupán annyit, hogy ő építtette a görög katolikus közösség pénzéből, és az építőmestert a görög katolikus pap kérte fel. Ezen régi iratok (eredetiben német, ill. magyar nyelvűek) alapján a visszaszolgáltatást megítélték a görög katolikusok javára. Ha nincs kettős mérce, akkor már az ilyen típusú bizonyítékoknak is lehet perdöntő ereje. Arról nem beszélve, hogy a Mikó esetében számos más bizonyíték is van.”
Markó: arccal kell vállalni az ellenvéleményt
Markó Attila volt államtitkár, a kollégium épületét az egyháznak visszaszolgáltató restitúciós bizottság tagja – akit ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – a Krónikának elmondta: természetesen lehetnek és vannak ellenvélemények az ügyben, azonban elvárnák, hogy a Mikó-ügy felhasználója felfedje arcát, merje vállalni nevét.
„Nem tesz mást, mint névtelenségbe burkolózva a korrupcióellenes ügyészség vádiratát használja, annak a különböző vádpontjai közül szemelget. Valószínű Benedek Leventééktől szerezte meg a vádiratot, és azt használja diverziókeltésre. Másrészt a tulajdonjoggal kapcsolatos felvetéseit, miszerint az iskola soha nem volt a református egyház tulajdona, már 2006-ban cáfolta a brassói táblabíróság, amely kimondta, hogy az ingatlan az egyházé volt” – értékelte a Facebookon közzétett bejegyzéseket Markó Attila.
Hozzátette, mindenkinek joga van antiklerikális nézeteket vallani, de ezeket nem kell összemosni a kollégium visszaállamosítási kísérletével. Egyébként időközben ugyancsak a Facebookon megalakult a Tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért csoport is, amelynek közel 4000 tagja van, míg az említett Mikó-ügynek 300 felhasználó ismerőse. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 23.
Lucian Blaga: Soviniszták egymásközt
Fordította: Zsehránszky István
Már a második napon, miután birtokba vettem új munkahelyemet a Batthyáneumban, betelepedett az irodámba egy orvos, aki befejezte a gyakorlóidejét. Meg akart ismerkedni velem. Bevallotta, hogy várnia kellett erre vagy négy évet, amit a tisztitótűz különféle katlanjaiban töltött. Hogy nem vált nyomorékká, az a csontjainak köszönhető, amelyek keményebbek minden kínzóeszköznél.
Most itt, ebben a nagy, bár kevésbé ismert, történelmi múltú kisvárosban végre gyakorolni szeretné orvosi hivatását, de egyelőre nem engedik meg neki. Ezért, mondhatni, passzióból jár a könyvtárba. Az orvostudomány történetével kapcsolatosan szeretne megtudni egyet-mást a penészes fóliákból. A Batthyáneumban bőségesen található dokumentum-anyag erről a területről.
Naponta találkozunk, és valami barátságféle kezd kialakulni közöttünk. Lae Niculae, így hívják az orvost, magas, csontos és jól vág az esze. Valakitől hallottam, hogy Lae Niculae hozzáértő és lelkiismeretes szakember hírnévre tett szert, még mielőtt megjárta volna a börtönöket, amelyeknek zordsága illett az ő egyéniségéhez. (...)
Az orvos apja ortodox pap volt egy észak-erdélyi faluban. Amikor a bécsi döntés révén Észak-Erdélyt átadták Magyarországnak, Lae Niculae apját megölte néhány magyar lakos; kegyetlenül meggyilkolta őt, mindössze azért, mert oláh pap volt, és ez még az első napokban történt, miután Horthy hadserege elfoglalta a térséget. A második világháború végén Erdély visszakerült hazánk határai közé. Lae Niculae a bújdosásból hazatért Kolozsvárra, majd szülőfalujában termett, hogy felkutassa apja gyilkosait. Öt évvel a bűntény után Lae Niculae el akarta indítani a pert a gyilkosok ellen, akik szabadon éltek, bár tudták róluk, hogy mit tettek. Eszébe akarta juttatni a gyilkosoknak, hogy a bűnért büntetés jár.
Lae Niculae apjának gyilkosai, köszönik szépen, gondtalanul lebzseltek, viszont - hogy volt, hogy nem volt? – az új helyi hatóság letartóztatta őt, aki nem akarta büntetlenül hagyni a gyilkosokat. Az új helyi hatóság, noha új, továbbra is magyar volt – de kommunista, a kezdődő korszak szabványainak megfelelő. (...) A kommunista helyi hatóság végül elfogatta a gyilkosokat, de elfogatta Lae Niculaét is, a románt, aki pert akart indítani az apja magyar gyilkosai ellen.
Történt viszont ennél hihetetlenebb is. (...) Lae Nicolae adott pillanatban felfedezte, hogy a sötét börtöncellában, ahol aztán egy éven át ült bezárva, nincs egyedül, együtt kell laknia az apja gyilkosaival. Így nézett ki tehát az igazság az új törvények szerint. A gyilkosok magyar parasztok.
A meggyilkoltnak a fia román. Előbbiek vétke soviniszta indítékkal elkövetett emberölés; utóbbi „vétke" is gyilkossággal ér fel: „soviniszta" indítékkal cselekedett. Az új hatóság véleménye szerint nem az erkölcsi önérzet és a gyermeki szeretet sarkallta Lae Nicualét a gyilkosok felkutatására, hanem a gyűlölet.
A nemzetiségek közötti gyűlölet, amely többé nem létezhet a földkerekségen. A gyilkosokat, akárcsak az igazságot kereső embert ugyanannak a bűntettnek, soviniszta magatartásnak az elkövetésében nyilvánították vétkesnek; következésképpen ugyanazt a büntetést érdemlik, s egyúttal a legsúlyosabbat: egy ideig együtt kell éljenek ugyanabban a cellában, hogy lassacskán, és kölcsönösen, kövé váljék a lelkük.
Sőt, mi több, Lae Niculae rákényszerült arra, hogy orvosi segítséget nyújtson apja gyilkosainak. Azok ugyanis rendre megbetegedtek; mintha készakarva történt volna: a szerencsétlen Lae Nicolae keresztény lelkiismeretét még jobban próbára tették.
Lucian Blaga és a Nobel-díj
Amikor Lucian Blaga a Kháron ladikja című önéletrajzi regényét írta, nagyon jól tudta, hogy az ő életében nem fog megjelenni ez a mű. Nem, mert a kommunista rendszer kitiltotta Blagát az irodalomból, sőt másokat – a világ szellemi elitjét, közöttük a Svéd Akadémia bölcseit is megakadályozta abban, hogy értéküknek megfelelően méltányolják a nagy erdélyi író—költő—drámaíró műveit, Blaga munkásságát. Ugyanis 1956-ban Nobel-díjra javasolták Blagát, sőt az esélyesek listáján ő volt az első helyen. Ezt a kommunista állam a szocialista Románia elleni aljas támadásnak tekintette, s eget verő tiltakozási kampányt indított. Mire a bölcs zsűri csendben visszalépett, második helyre csúsztatta Blagát, és Juan Ramón Jiméneznek ítélte oda a díjat. Neki is jól jött, mert két év múlva eltemették. Blaga négy év múlva halt meg. A posztumusz esszé-regény számunkra is fontos, rálátást biztosít egy tragikus korszakra – amikor emberséggel álcázták az embertelenséget; kővé keményítették az emberi lelket. Nem csak mi voltunk kisebbségben, hanem a román többség is. Nem véletlen, hogy Magyarországon, a másik kommunista katlanban, Blaga szellemi súlycsoportbeli megfelelője, Illyés Gyula is írt egy hasonló című könyvet, a Kháron ladikjánt. Érdemes lenne együtt kiadni a kettőt – hiszen párhuzamos történetek, gondolatok, sorsok, életek és művek.
Maszol.ro
Fordította: Zsehránszky István
Már a második napon, miután birtokba vettem új munkahelyemet a Batthyáneumban, betelepedett az irodámba egy orvos, aki befejezte a gyakorlóidejét. Meg akart ismerkedni velem. Bevallotta, hogy várnia kellett erre vagy négy évet, amit a tisztitótűz különféle katlanjaiban töltött. Hogy nem vált nyomorékká, az a csontjainak köszönhető, amelyek keményebbek minden kínzóeszköznél.
Most itt, ebben a nagy, bár kevésbé ismert, történelmi múltú kisvárosban végre gyakorolni szeretné orvosi hivatását, de egyelőre nem engedik meg neki. Ezért, mondhatni, passzióból jár a könyvtárba. Az orvostudomány történetével kapcsolatosan szeretne megtudni egyet-mást a penészes fóliákból. A Batthyáneumban bőségesen található dokumentum-anyag erről a területről.
Naponta találkozunk, és valami barátságféle kezd kialakulni közöttünk. Lae Niculae, így hívják az orvost, magas, csontos és jól vág az esze. Valakitől hallottam, hogy Lae Niculae hozzáértő és lelkiismeretes szakember hírnévre tett szert, még mielőtt megjárta volna a börtönöket, amelyeknek zordsága illett az ő egyéniségéhez. (...)
Az orvos apja ortodox pap volt egy észak-erdélyi faluban. Amikor a bécsi döntés révén Észak-Erdélyt átadták Magyarországnak, Lae Niculae apját megölte néhány magyar lakos; kegyetlenül meggyilkolta őt, mindössze azért, mert oláh pap volt, és ez még az első napokban történt, miután Horthy hadserege elfoglalta a térséget. A második világháború végén Erdély visszakerült hazánk határai közé. Lae Niculae a bújdosásból hazatért Kolozsvárra, majd szülőfalujában termett, hogy felkutassa apja gyilkosait. Öt évvel a bűntény után Lae Niculae el akarta indítani a pert a gyilkosok ellen, akik szabadon éltek, bár tudták róluk, hogy mit tettek. Eszébe akarta juttatni a gyilkosoknak, hogy a bűnért büntetés jár.
Lae Niculae apjának gyilkosai, köszönik szépen, gondtalanul lebzseltek, viszont - hogy volt, hogy nem volt? – az új helyi hatóság letartóztatta őt, aki nem akarta büntetlenül hagyni a gyilkosokat. Az új helyi hatóság, noha új, továbbra is magyar volt – de kommunista, a kezdődő korszak szabványainak megfelelő. (...) A kommunista helyi hatóság végül elfogatta a gyilkosokat, de elfogatta Lae Niculaét is, a románt, aki pert akart indítani az apja magyar gyilkosai ellen.
Történt viszont ennél hihetetlenebb is. (...) Lae Nicolae adott pillanatban felfedezte, hogy a sötét börtöncellában, ahol aztán egy éven át ült bezárva, nincs egyedül, együtt kell laknia az apja gyilkosaival. Így nézett ki tehát az igazság az új törvények szerint. A gyilkosok magyar parasztok.
A meggyilkoltnak a fia román. Előbbiek vétke soviniszta indítékkal elkövetett emberölés; utóbbi „vétke" is gyilkossággal ér fel: „soviniszta" indítékkal cselekedett. Az új hatóság véleménye szerint nem az erkölcsi önérzet és a gyermeki szeretet sarkallta Lae Nicualét a gyilkosok felkutatására, hanem a gyűlölet.
A nemzetiségek közötti gyűlölet, amely többé nem létezhet a földkerekségen. A gyilkosokat, akárcsak az igazságot kereső embert ugyanannak a bűntettnek, soviniszta magatartásnak az elkövetésében nyilvánították vétkesnek; következésképpen ugyanazt a büntetést érdemlik, s egyúttal a legsúlyosabbat: egy ideig együtt kell éljenek ugyanabban a cellában, hogy lassacskán, és kölcsönösen, kövé váljék a lelkük.
Sőt, mi több, Lae Niculae rákényszerült arra, hogy orvosi segítséget nyújtson apja gyilkosainak. Azok ugyanis rendre megbetegedtek; mintha készakarva történt volna: a szerencsétlen Lae Nicolae keresztény lelkiismeretét még jobban próbára tették.
Lucian Blaga és a Nobel-díj
Amikor Lucian Blaga a Kháron ladikja című önéletrajzi regényét írta, nagyon jól tudta, hogy az ő életében nem fog megjelenni ez a mű. Nem, mert a kommunista rendszer kitiltotta Blagát az irodalomból, sőt másokat – a világ szellemi elitjét, közöttük a Svéd Akadémia bölcseit is megakadályozta abban, hogy értéküknek megfelelően méltányolják a nagy erdélyi író—költő—drámaíró műveit, Blaga munkásságát. Ugyanis 1956-ban Nobel-díjra javasolták Blagát, sőt az esélyesek listáján ő volt az első helyen. Ezt a kommunista állam a szocialista Románia elleni aljas támadásnak tekintette, s eget verő tiltakozási kampányt indított. Mire a bölcs zsűri csendben visszalépett, második helyre csúsztatta Blagát, és Juan Ramón Jiméneznek ítélte oda a díjat. Neki is jól jött, mert két év múlva eltemették. Blaga négy év múlva halt meg. A posztumusz esszé-regény számunkra is fontos, rálátást biztosít egy tragikus korszakra – amikor emberséggel álcázták az embertelenséget; kővé keményítették az emberi lelket. Nem csak mi voltunk kisebbségben, hanem a román többség is. Nem véletlen, hogy Magyarországon, a másik kommunista katlanban, Blaga szellemi súlycsoportbeli megfelelője, Illyés Gyula is írt egy hasonló című könyvet, a Kháron ladikjánt. Érdemes lenne együtt kiadni a kettőt – hiszen párhuzamos történetek, gondolatok, sorsok, életek és művek.
Maszol.ro
2012. július 24.
Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma
2012. július 25.
Üzenetek Tusnádfürdőről
Még mindig van, miről beszélgetni – ez az érzése támad az embernek, ha fellapozza a tusványosi szabadegyetem érdekes előadásokkal, koncertekkel, bulikkal csábító programfüzetét.
Isten tudja, jó ez vagy rossz, de ismét csak rengeteg mindent kellene átbeszélni, számtalan kérdésre kellene választ találni, sok ügyben kellene végre megegyezni. Rövidnadrágban vagy éppen gumicsizmában – a rendezvény visszatérő vendégei már hozzászoktak, ha Tusványos, akkor a nyári zápor, vihar igen ritkán marad el –, ingben vagy trikóban, kávé vagy sör mellett, mikrofon előtt vagy asztalnál ülve – fontosak ezek a találkozások, a baráti üdvözlések, az egymáshoz szóló mondatok, és nem jelentéktelenek a nagyvilágnak szánt kijelentések sem. Mert olyan hely ez a Tusnádfürdő, hogy lehet itt bensőségesen beszélgetni, közvetlen, baráti légkörben – de lehet itt üzenni is a világ bármely részére, Európába, Bukarestbe, Budapestre, Kolozsvárra vagy Sepsiszentgyörgyre. És kellene bizony, előbb közösen gondolkodni, csendesen szót érteni, majd együtt üzenni. Például Bukarestbe. Hogy a román politikusok öncélú hatalmi játszmáik során ne csak olyan szavazórétegnek tekintsék a romániai magyarságot, melyet a vezetőikkel, képviselőikkel kötött különféle alkuk nyomán saját érdekeiknek megfelelően irányíthatnak – hanem a románsággal egyenjogú nemzeti közösségként tiszteljenek, ismerjék el a bennünket megillető közösségi jogokat, biztosítsák a különféle autonómiaformák kereteit. De üzenhetnénk Budapestre is, itt vagyunk, számíthatnak ránk, készen állunk arra, hogy egységes nemzet tagjaiként közösen cselekedjünk, együtt lépjünk fel a Kárpát-medencében élő magyarokat ért jogtiprások ellen, közösségünk megmaradása, gyarapodása érdekében. És üzenhetünk Európába is, via Sepsiszentgyörgy, hogy Közép-Kelet-Európa e szegletében bizony huszonkét évvel a rendszerváltozás után sem zárult le a restitúció, a Mikó-ügy pedig azt példázza: még azt is visszavennék, amit egyszer már kínkeservesen visszaadtak történelmi egyházainknak. Van tehát, mit tanácskozni, és van, mit szétkürtölni Tusványosról, a világ közepéről. Vajon eljön majd az idő, hogy kiáltanunk nem, csak örülnünk kell? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Még mindig van, miről beszélgetni – ez az érzése támad az embernek, ha fellapozza a tusványosi szabadegyetem érdekes előadásokkal, koncertekkel, bulikkal csábító programfüzetét.
Isten tudja, jó ez vagy rossz, de ismét csak rengeteg mindent kellene átbeszélni, számtalan kérdésre kellene választ találni, sok ügyben kellene végre megegyezni. Rövidnadrágban vagy éppen gumicsizmában – a rendezvény visszatérő vendégei már hozzászoktak, ha Tusványos, akkor a nyári zápor, vihar igen ritkán marad el –, ingben vagy trikóban, kávé vagy sör mellett, mikrofon előtt vagy asztalnál ülve – fontosak ezek a találkozások, a baráti üdvözlések, az egymáshoz szóló mondatok, és nem jelentéktelenek a nagyvilágnak szánt kijelentések sem. Mert olyan hely ez a Tusnádfürdő, hogy lehet itt bensőségesen beszélgetni, közvetlen, baráti légkörben – de lehet itt üzenni is a világ bármely részére, Európába, Bukarestbe, Budapestre, Kolozsvárra vagy Sepsiszentgyörgyre. És kellene bizony, előbb közösen gondolkodni, csendesen szót érteni, majd együtt üzenni. Például Bukarestbe. Hogy a román politikusok öncélú hatalmi játszmáik során ne csak olyan szavazórétegnek tekintsék a romániai magyarságot, melyet a vezetőikkel, képviselőikkel kötött különféle alkuk nyomán saját érdekeiknek megfelelően irányíthatnak – hanem a románsággal egyenjogú nemzeti közösségként tiszteljenek, ismerjék el a bennünket megillető közösségi jogokat, biztosítsák a különféle autonómiaformák kereteit. De üzenhetnénk Budapestre is, itt vagyunk, számíthatnak ránk, készen állunk arra, hogy egységes nemzet tagjaiként közösen cselekedjünk, együtt lépjünk fel a Kárpát-medencében élő magyarokat ért jogtiprások ellen, közösségünk megmaradása, gyarapodása érdekében. És üzenhetünk Európába is, via Sepsiszentgyörgy, hogy Közép-Kelet-Európa e szegletében bizony huszonkét évvel a rendszerváltozás után sem zárult le a restitúció, a Mikó-ügy pedig azt példázza: még azt is visszavennék, amit egyszer már kínkeservesen visszaadtak történelmi egyházainknak. Van tehát, mit tanácskozni, és van, mit szétkürtölni Tusványosról, a világ közepéről. Vajon eljön majd az idő, hogy kiáltanunk nem, csak örülnünk kell? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 25.
Agyelszívás, szórványosodás: a felsőoktatás rákfenéiről Tusványoson
A közös Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tér, az egyetemek közti együttműködés szükségességét fogalmazták meg romániai, magyarországi és ukrajnai magyar egyetemi vezetők Tusványoson. A beszélgetést Aáry Tamás Lajos magyarországi oktatási biztos moderálta, az elhangzottakat – ígérete szerint – továbbítja a magyar oktatási minisztérium illetékeseinek, akik nem jöttek el a fórumra.
Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese szerint új egyetemek létrehozásáról akkor kéne beszélni a romániai magyar közösség számára, amikor a jelenlegi intézmények kapacitását teljes mértékben kihasználják. Agrártudományi és műszaki képzésben viszont továbbra is nagy hiány van. A rektorhelyettes többek közt javasolta, hogy a mesteris hallgatókat támogatni kellene abban, hogy a kutatásukat végezhessék, és ne kelljen Kolozsváron közben munkát vállalniuk. Dávid László, a Sapientia rektora az értelmiség és a diplomás fiatalok elvándorlása, az agyelszívás megakadályozásának feladatát tartja roppant fontosnak. Nem megoldás, hogy olyan szakokat indít egy egyetem, amire nagy a kereslet, de utána a végzősök nem tudnak elhelyezkedni. Egy egyetem hosszú távon kell gondolkodjon, és minőségi oktatást biztosítson. Emellett továbbra is meg kell győzni nemcsak a román államot, hanem a romániai magyar közvéleményt is, hogy az anyanyelvű oktatás a leghatékonyabb.
János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora elmondta, a PKE-re egyre több román hallgató is iratkozik, akiknek hozzáférhetővé kell tenni a tananyagot. Bihar, Szatmár és Szilágy megyében az elvándorlás mellett a szórványosodás okoz problémát, a magyar iskolák úgy maradnak fenn, hogy roma gyerekeket íratnak be a magyar osztályokba. Az egyetem emiatt a pedagógusképzésbe bevezette a roma közösségek kultúrájának tanítását, és romológia szakot indított. Roma szakkollégiumot is létre akarnak hozni magyarországi mintára, hogy támogassák a roma közösség értelmiségének megerősödését, szakértők képzését. A rektor szerint egyébként a falusi iskolákban rengeteg az ingázó tanár, akik nem is maradnak 1-2 évnél tovább, és ez rányomja bélyegét a közoktatás színvonalára. Javasolta a térség magyar polgármestereinek, alapítsanak ösztöndíjat tehetséges gyerekeknek, akik így egyetemet elvégezve majd hazatérhetnek pedagógusnak, értelmiséginek a szülőfalujukba, ám mindebből nem lett semmi.
Dávid László szerint elsősorban kíváncsiság, játékosság és pótcselekvés helyett valódi alkotás szükséges a versenyképes magyar felsőoktatáshoz. Három éven belül végleges és megnyugtató megoldást kell találni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar képzése ügyére, el kell indítani a Sapientián az első doktori iskolákat, és az állam, amelynek a romániai magyarok is adófizetői, járuljon hozzá a magyar egyetemek fenntartásához.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője kifejtette, a magyar-magyar politikai kapcsolatok függvénye, hogy az intézmény kap-e támogatást, ami nehezíti a fenntartható és hosszú távú tervezést. Az egyetem nemcsak a politikai széljárásnak van kitéve, hanem az ukrán állam önkényének is, amely ugyan nem ad pénzt a fenntartásra, de elvárásai vannak, és az akkreditáció és a diplomák honosítása/elismerése elé is akadályokat gördít. (tudósítónktól)
Transindex.ro
A közös Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tér, az egyetemek közti együttműködés szükségességét fogalmazták meg romániai, magyarországi és ukrajnai magyar egyetemi vezetők Tusványoson. A beszélgetést Aáry Tamás Lajos magyarországi oktatási biztos moderálta, az elhangzottakat – ígérete szerint – továbbítja a magyar oktatási minisztérium illetékeseinek, akik nem jöttek el a fórumra.
Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese szerint új egyetemek létrehozásáról akkor kéne beszélni a romániai magyar közösség számára, amikor a jelenlegi intézmények kapacitását teljes mértékben kihasználják. Agrártudományi és műszaki képzésben viszont továbbra is nagy hiány van. A rektorhelyettes többek közt javasolta, hogy a mesteris hallgatókat támogatni kellene abban, hogy a kutatásukat végezhessék, és ne kelljen Kolozsváron közben munkát vállalniuk. Dávid László, a Sapientia rektora az értelmiség és a diplomás fiatalok elvándorlása, az agyelszívás megakadályozásának feladatát tartja roppant fontosnak. Nem megoldás, hogy olyan szakokat indít egy egyetem, amire nagy a kereslet, de utána a végzősök nem tudnak elhelyezkedni. Egy egyetem hosszú távon kell gondolkodjon, és minőségi oktatást biztosítson. Emellett továbbra is meg kell győzni nemcsak a román államot, hanem a romániai magyar közvéleményt is, hogy az anyanyelvű oktatás a leghatékonyabb.
János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora elmondta, a PKE-re egyre több román hallgató is iratkozik, akiknek hozzáférhetővé kell tenni a tananyagot. Bihar, Szatmár és Szilágy megyében az elvándorlás mellett a szórványosodás okoz problémát, a magyar iskolák úgy maradnak fenn, hogy roma gyerekeket íratnak be a magyar osztályokba. Az egyetem emiatt a pedagógusképzésbe bevezette a roma közösségek kultúrájának tanítását, és romológia szakot indított. Roma szakkollégiumot is létre akarnak hozni magyarországi mintára, hogy támogassák a roma közösség értelmiségének megerősödését, szakértők képzését. A rektor szerint egyébként a falusi iskolákban rengeteg az ingázó tanár, akik nem is maradnak 1-2 évnél tovább, és ez rányomja bélyegét a közoktatás színvonalára. Javasolta a térség magyar polgármestereinek, alapítsanak ösztöndíjat tehetséges gyerekeknek, akik így egyetemet elvégezve majd hazatérhetnek pedagógusnak, értelmiséginek a szülőfalujukba, ám mindebből nem lett semmi.
Dávid László szerint elsősorban kíváncsiság, játékosság és pótcselekvés helyett valódi alkotás szükséges a versenyképes magyar felsőoktatáshoz. Három éven belül végleges és megnyugtató megoldást kell találni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar képzése ügyére, el kell indítani a Sapientián az első doktori iskolákat, és az állam, amelynek a romániai magyarok is adófizetői, járuljon hozzá a magyar egyetemek fenntartásához.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője kifejtette, a magyar-magyar politikai kapcsolatok függvénye, hogy az intézmény kap-e támogatást, ami nehezíti a fenntartható és hosszú távú tervezést. Az egyetem nemcsak a politikai széljárásnak van kitéve, hanem az ukrán állam önkényének is, amely ugyan nem ad pénzt a fenntartásra, de elvárásai vannak, és az akkreditáció és a diplomák honosítása/elismerése elé is akadályokat gördít. (tudósítónktól)
Transindex.ro
2012. július 25.
Megvan a 300 ezredik magyar állampolgársági kérelem, a nemzet "egyfajta közjogi egyesítése" zajlik - mondta szerdán Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn, aki a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - az úgynevezett Tusványos - nyitónapján nyilatkozott az MTI-nek.
Semjén leszögezte, a nemzetpolitika tekintetében a honosítás a legfontosabb az egyetemes magyarság szempontjából.
"A mai nap megvan a 300 ezredik állampolgársági kérelem, és a mai napon a 200 ezredik állampolgár is letette az állampolgársági esküt. Ezáltal a nemzetnek egyfajta közjogi egyesítése történik meg" - mondta a miniszterelnök-helyettes.
Hozzátette: amikor elvállalta a kormányzati feladatot, azt ígérte a miniszterelnöknek, hogy a ciklus végére félmillió új magyar állampolgár lesz. Utalt rá, mindenki azt mondta: ezt lehetetlen államigazgatásilag lebonyolítani.
"Főleg, hogy ebből a 300 ezer kérelemből 150 ezer névváltoztatással is jár, tehát ne az legyen beírva, hogy Tiberiu Szabo, született: Cluj, hanem az, hogy Szabó Tibor, született: Kolozsvár. Ilyet államigazgatásilag még nem csináltak, de örömmel jelenthetem, hogy a ciklus végére meglesz az ötszázezer állampolgár" - mondta Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szükségesnek tartotta hangsúlyozni: a magyar kormánynak egyformán fontos minden magyar, függetlenül attól, hogy a romániai, erdélyi pártok közül melyikkel szimpatizál.
"A mostani rendkívül kényes belpolitikai helyzetben rendkívül fontos az elért eredmények megőrzése. A magyar-román kapcsolatok megőrzése is egyszerre magyar és román nemzeti érdek. Miután a választói felhatalmazás nyomán az RMDSZ kapta meg a lehetőséget, hogy hangsúlyosan képviselje az erdélyi magyarságot, óriási a felelőssége az RMDSZ-nek, hogy a nehéz körülmények között is úgy lavírozzon, hogy az eredményeket próbálja megőrizni, s a román-magyar viszony, valamint mind a honosítás, mind a különböző jogok tekintetében ne történjen visszalépés" - vélekedett Semjén.
Az MTI kérdésére, hogy segítheti-e az anyaország a sokszor hangoztatott összefogás megvalósulását az erdélyi magyar politikai életben, Semjén Zsolt kijelentette: a józan ész is azt mondja, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét meg kell őrizni.
"Ha a magyar képviselet megroppan, vagy akár jelentősen meggyengül Bukarestben, annak a következménye az lehet, hogy a magyar polgármesterek, a politizáló magyarok elkezdenek integrálódni a román pártstruktúrába, ami a magyarság számára katasztrofális lenne. Ezért kulcsfontosságú az etnikai alapú magyar politika, ezt pedig akkor lehet hangsúlyosan képviselni, ha minél nagyobb a magyar összefogás" - mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Baranyi László
MTI
Semjén leszögezte, a nemzetpolitika tekintetében a honosítás a legfontosabb az egyetemes magyarság szempontjából.
"A mai nap megvan a 300 ezredik állampolgársági kérelem, és a mai napon a 200 ezredik állampolgár is letette az állampolgársági esküt. Ezáltal a nemzetnek egyfajta közjogi egyesítése történik meg" - mondta a miniszterelnök-helyettes.
Hozzátette: amikor elvállalta a kormányzati feladatot, azt ígérte a miniszterelnöknek, hogy a ciklus végére félmillió új magyar állampolgár lesz. Utalt rá, mindenki azt mondta: ezt lehetetlen államigazgatásilag lebonyolítani.
"Főleg, hogy ebből a 300 ezer kérelemből 150 ezer névváltoztatással is jár, tehát ne az legyen beírva, hogy Tiberiu Szabo, született: Cluj, hanem az, hogy Szabó Tibor, született: Kolozsvár. Ilyet államigazgatásilag még nem csináltak, de örömmel jelenthetem, hogy a ciklus végére meglesz az ötszázezer állampolgár" - mondta Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szükségesnek tartotta hangsúlyozni: a magyar kormánynak egyformán fontos minden magyar, függetlenül attól, hogy a romániai, erdélyi pártok közül melyikkel szimpatizál.
"A mostani rendkívül kényes belpolitikai helyzetben rendkívül fontos az elért eredmények megőrzése. A magyar-román kapcsolatok megőrzése is egyszerre magyar és román nemzeti érdek. Miután a választói felhatalmazás nyomán az RMDSZ kapta meg a lehetőséget, hogy hangsúlyosan képviselje az erdélyi magyarságot, óriási a felelőssége az RMDSZ-nek, hogy a nehéz körülmények között is úgy lavírozzon, hogy az eredményeket próbálja megőrizni, s a román-magyar viszony, valamint mind a honosítás, mind a különböző jogok tekintetében ne történjen visszalépés" - vélekedett Semjén.
Az MTI kérdésére, hogy segítheti-e az anyaország a sokszor hangoztatott összefogás megvalósulását az erdélyi magyar politikai életben, Semjén Zsolt kijelentette: a józan ész is azt mondja, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét meg kell őrizni.
"Ha a magyar képviselet megroppan, vagy akár jelentősen meggyengül Bukarestben, annak a következménye az lehet, hogy a magyar polgármesterek, a politizáló magyarok elkezdenek integrálódni a román pártstruktúrába, ami a magyarság számára katasztrofális lenne. Ezért kulcsfontosságú az etnikai alapú magyar politika, ezt pedig akkor lehet hangsúlyosan képviselni, ha minél nagyobb a magyar összefogás" - mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Baranyi László
MTI
2012. július 26.
Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)
2012. július 26.
Nem aggódnak az egyetemek
A katasztrofális érettségi eredmények ellenére az ország legtöbb egyetemére a meghirdetett helyek számánál lényegesen több diák jelentkezett, tudtuk meg az intézményvezetőktől. Amint az várható volt azonban, Hargita megyében – ahol a tavalyi 60-hoz képest idén mindössze 30 százalékos volt az átmenési arány – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karain jóval kevesebb hallgató kezdheti meg ősztől tanulmányait, mint az elmúlt években. Az illetékesek ennek ellenére nem borúlátók, véleményük szerint a kevesebb jelentkező minőségibb oktatást jelent. A kolozsvári egyetemeken ugyanakkor változatlan a helyzet, a karok többségén nem maradt már szabad hely az őszi pótfelvételire.
A jog és az informatika a legnépszerűbb
A meghirdetett helyeknél lényegesen többen iratkoztak be a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyes karain, a jogon hatszoros, az informatika szakon pedig háromszoros volt a túljelentkezés, de népszerűnek bizonyultak a kommunikáció, sport és pszichológia fakultások is – nyilatkozta a Krónikának Soós Anna rektorhelyettes, az intézmény magyar tagozatának vezetője. Mint mondta, a meghirdetett helyeknek összesen mintegy 80 százalékát foglalták el. Az érdeklődés szakonként változik, van, ahol már a mostani iratkozás során beteltek a tandíjköteles helyek is, máshol ingyenes helyekre is jelentkezhetnek a diákok az őszi felvételin.
A legkisebb érdeklődés egyébként a természettudományi, teológia, valamint filozófia szakok iránt mutatkozott. „Az őszi beiratkozásokat követően minden bizonnyal átcsoportosítjuk a tandíjmentes helyeket, így a népszerű fakultásokon több diák tanulhat majd ingyenesen. Ez elsősorban a tandíjköteles helyekre bejutott diákoknak fontos, hiszen előfordulhat, hogy eredetileg az államilag támogatott helyekről épp lemaradó jelentkezőknek mégsem kell fizetniük, ezért érdemes a leendő diákoknak az egyelőre tandíjköteles helyeket is fenntartani” – magyarázta Soós Anna.
Csíkszereda: mindenhol maradtak üres helyek
Ahogy a katasztrofális érettségi eredmények miatt várható volt, a tavalyi felvételihez képest idén jóval kevesebben jelentkeztek a Sapientia EMTE csíkszeredai karaira, a felsőfokú tanintézet mindegyik székelyföldi szakán maradtak szabad helyek az őszi pótfelvételire. Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja a Krónikának elmondta, mintegy 30 százalékos visszaesés tapasztalható az elmúlt évhez képest, ez azonban szakokra lebontva változó: míg a könyvelés, a román–angol vagy az öszszehasonlító irodalom szakokon nem észlelhető számottevő csökkenés, a statisztika és gazdasági előrejelzés fakultásra egyetlen diák sem jelentkezett.
Az illetékes elmondása szerint emiatt az is lehetséges, hogy ez utóbbin az őszi pótfelvételin már nem hirdetnek meg helyeket. „Sajnos a tapasztalat szerint minél több matematika jellegű tantárgy van egy szakon belül, annál kevesebb az érdeklődő. Ez a tömegoktatás jellemzője, a minőségi oktatásban ennek fordítva kellene lennie” – fejtette ki Makó Zoltán. A dékán ugyanakkor nem látja kétségbeejtőnek a helyzetet, véleménye szerint ugyanis a kisebb diáklétszám, illetve a szigorított érettségi minőségibb oktatáshoz vezet. „A Hargita megyei fiatalok mindössze 30 százaléka érettségizett sikeresen, ők azok, akiknek valóban az egyetemen van a helyük. Az őszi pótfelvételin növekedni fog a beiratkozók száma, a később jelentkezők azonban minden bizonynyal lemorzsolódnak az évek során” – vélte Makó. Indoklása szerint a tavaly beiratkozott 150-160 fiatal mintegy harmada idéntől már nem folytatja tanulmányait.
Biró A. Zoltán, a szintén Csíkszeredában működő Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja lapunknak szintén úgy nyilatkozott, noha esetükben is 9-10 százalékkal esett vissza a jelentkezők száma, az eddig beiratkozott diákokkal teljesen elégedettek. „A személyes meghallgatások alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy felkészült, jó képességű fiatalokról van szó. Egyébként számítottunk az érdeklődés viszszaesésére, hiszen a megyében a tavalyi 60-ról 30 százalékra csökkent a sikeresen érettségizők aránya” – fogalmazott Biró. A dékán ugyanakkor hozzátette, a Sapientia akkreditálásának köszönhetően hatékonyabban működik a diákok toborzása és a hálózatépítés, így az őszi iratkozások után valószínűleg növekszik majd a hallgatók száma.
Túljelentkezés Kolozsváron és Vásárhelyen
Ezzel szemben a Sapientia EMTE kolozsvári karának film-, fotóművészet és média szakán az előző évhez hasonlóan idén is túljelentkezés volt, mind az ingyenes, mind a tandíjköteles helyek már a nyári iratkozások során beteltek – közölte lapunkkal Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja. A jogi, környezettudományi és európai tanulmányok szakokon a meghirdetett helyek 80 százalékát foglalták el, így az őszi pótfelvételin már csak fizetéses helyekre lehet majd jelentkezni. „A tavalyi felvételihez képest nem történt jelentős változás, a gyenge érettségi eredmények az előzetes várakozásoknak megfelelően nem befolyásolták számottevően a kolozsvári adatokat, ez inkább a Székelyföldön jelentett problémát” – tette hozzá a dékán.
Szintén túljelentkezés volt a felsőoktatási intézmény marosvásárhelyi karának kommunikáció és közkapcsolatok szakán, amely az elmúlt évben is a legnépszerűbb volt a diákok körében. A jelentkezők száma közel kétszerese volt a meghirdetett helyeknek, de majdnem ekkora érdeklődést váltott ki a fordító és tolmács szak is, a gépészmérnöki, illetve távközlési fakultásokon ezzel szemben maradtak még üres helyek. „Úgy tűnik, három év sem volt elég ahhoz, hogy ezek a szakok bekerüljenek a köztudatba, ennek ellenére reményeink szerint az őszi pótfelvételin mindegyik helyet elfoglalják majd” – nyilatkozta lapunknak Székely Gyula dékán.
Hasonló helyzet alakult ki a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem magyar tagozatán is: míg színészképzésen 23-an versengtek 7 államilag támogatott és 5 tandíjköteles helyért, a rendezői szak hét helyére pedig 13 diák jelentkezett, a látványtervezési, valamint teatrológia szakokon pótfelvételit kell szervezni. Balási András, az intézmény helyettes rektora kifejtette, a jelenség évek óta fennáll, a teatrológia iránt – rendkívül célirányos jellege miatt – mindig is kevesen érdeklődtek. Elmondása szerint ugyanakkor látványtervezésre azért jelentkeztek kevesen, mert a művészeti középiskolák végzősei közül nagyon sokan elbukták az érettségit. „Olyan tehetséges diákok kényszerültek pótérettségire, akik hónapokon keresztül rendszeresen részt vettek az egyetem felkészítőin” – magyarázta Balási.
Magyarországi diákokat is vár a PKE
A korábbi évekhez hasonlóan szintén túljelentkezés van a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol tegnapig több mint 1300 diák iratkozott be 970 meghirdetett helyre, szombatig azonban még lehet jelentkezni. Az arányokat tekintve a legnagyobb érdeklődés a katonai orvosi szakon mutatkozott, ahol mindössze tizen kezdhetik meg tanulmányaikat ősztől. Az általános orvosi szakon a tegnapi adatok szerint közel kétszeres volt a túljelentkezés, míg az általános asszisztensi fakultás 100 meghirdetett helyére 115-en jelentkeztek. A gyógyszerészeti szakon ezzel szemben mintegy 50 hely maradt eddig üresen.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) alapképzéseire tegnapig lehetett iratkozni, a magiszteri szakokon azonban péntekig várják az iratkozókat. Az érdeklődés mértéke a tavalyihoz hasonló volt, idén is jócskán maradtak üres helyek az őszi pótfelvételire. A közgazdaság- és bölcsészettudományi karra egyébként közel százan, a művészeti fakultásra pedig harmincan jelentkeztek. Pajzos Csaba, a közgazdaságtudományi kar dékánja lapunknak úgy nyilatkozott, a gyenge érettségi eredmények miatt arra számítanak, hogy éppúgy, mint tavaly, az őszi felvételikre újabb jelentkezési hullám érkezik majd. A magyarországi felsőoktatási intézmények magas tandíjai miatt egyébként a PKE-n a határon túli végzős diákokat is várják az őszi iratkozáson.
Bíró Blanka, Fancsali Attila, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
A katasztrofális érettségi eredmények ellenére az ország legtöbb egyetemére a meghirdetett helyek számánál lényegesen több diák jelentkezett, tudtuk meg az intézményvezetőktől. Amint az várható volt azonban, Hargita megyében – ahol a tavalyi 60-hoz képest idén mindössze 30 százalékos volt az átmenési arány – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karain jóval kevesebb hallgató kezdheti meg ősztől tanulmányait, mint az elmúlt években. Az illetékesek ennek ellenére nem borúlátók, véleményük szerint a kevesebb jelentkező minőségibb oktatást jelent. A kolozsvári egyetemeken ugyanakkor változatlan a helyzet, a karok többségén nem maradt már szabad hely az őszi pótfelvételire.
A jog és az informatika a legnépszerűbb
A meghirdetett helyeknél lényegesen többen iratkoztak be a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyes karain, a jogon hatszoros, az informatika szakon pedig háromszoros volt a túljelentkezés, de népszerűnek bizonyultak a kommunikáció, sport és pszichológia fakultások is – nyilatkozta a Krónikának Soós Anna rektorhelyettes, az intézmény magyar tagozatának vezetője. Mint mondta, a meghirdetett helyeknek összesen mintegy 80 százalékát foglalták el. Az érdeklődés szakonként változik, van, ahol már a mostani iratkozás során beteltek a tandíjköteles helyek is, máshol ingyenes helyekre is jelentkezhetnek a diákok az őszi felvételin.
A legkisebb érdeklődés egyébként a természettudományi, teológia, valamint filozófia szakok iránt mutatkozott. „Az őszi beiratkozásokat követően minden bizonnyal átcsoportosítjuk a tandíjmentes helyeket, így a népszerű fakultásokon több diák tanulhat majd ingyenesen. Ez elsősorban a tandíjköteles helyekre bejutott diákoknak fontos, hiszen előfordulhat, hogy eredetileg az államilag támogatott helyekről épp lemaradó jelentkezőknek mégsem kell fizetniük, ezért érdemes a leendő diákoknak az egyelőre tandíjköteles helyeket is fenntartani” – magyarázta Soós Anna.
Csíkszereda: mindenhol maradtak üres helyek
Ahogy a katasztrofális érettségi eredmények miatt várható volt, a tavalyi felvételihez képest idén jóval kevesebben jelentkeztek a Sapientia EMTE csíkszeredai karaira, a felsőfokú tanintézet mindegyik székelyföldi szakán maradtak szabad helyek az őszi pótfelvételire. Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja a Krónikának elmondta, mintegy 30 százalékos visszaesés tapasztalható az elmúlt évhez képest, ez azonban szakokra lebontva változó: míg a könyvelés, a román–angol vagy az öszszehasonlító irodalom szakokon nem észlelhető számottevő csökkenés, a statisztika és gazdasági előrejelzés fakultásra egyetlen diák sem jelentkezett.
Az illetékes elmondása szerint emiatt az is lehetséges, hogy ez utóbbin az őszi pótfelvételin már nem hirdetnek meg helyeket. „Sajnos a tapasztalat szerint minél több matematika jellegű tantárgy van egy szakon belül, annál kevesebb az érdeklődő. Ez a tömegoktatás jellemzője, a minőségi oktatásban ennek fordítva kellene lennie” – fejtette ki Makó Zoltán. A dékán ugyanakkor nem látja kétségbeejtőnek a helyzetet, véleménye szerint ugyanis a kisebb diáklétszám, illetve a szigorított érettségi minőségibb oktatáshoz vezet. „A Hargita megyei fiatalok mindössze 30 százaléka érettségizett sikeresen, ők azok, akiknek valóban az egyetemen van a helyük. Az őszi pótfelvételin növekedni fog a beiratkozók száma, a később jelentkezők azonban minden bizonynyal lemorzsolódnak az évek során” – vélte Makó. Indoklása szerint a tavaly beiratkozott 150-160 fiatal mintegy harmada idéntől már nem folytatja tanulmányait.
Biró A. Zoltán, a szintén Csíkszeredában működő Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja lapunknak szintén úgy nyilatkozott, noha esetükben is 9-10 százalékkal esett vissza a jelentkezők száma, az eddig beiratkozott diákokkal teljesen elégedettek. „A személyes meghallgatások alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy felkészült, jó képességű fiatalokról van szó. Egyébként számítottunk az érdeklődés viszszaesésére, hiszen a megyében a tavalyi 60-ról 30 százalékra csökkent a sikeresen érettségizők aránya” – fogalmazott Biró. A dékán ugyanakkor hozzátette, a Sapientia akkreditálásának köszönhetően hatékonyabban működik a diákok toborzása és a hálózatépítés, így az őszi iratkozások után valószínűleg növekszik majd a hallgatók száma.
Túljelentkezés Kolozsváron és Vásárhelyen
Ezzel szemben a Sapientia EMTE kolozsvári karának film-, fotóművészet és média szakán az előző évhez hasonlóan idén is túljelentkezés volt, mind az ingyenes, mind a tandíjköteles helyek már a nyári iratkozások során beteltek – közölte lapunkkal Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja. A jogi, környezettudományi és európai tanulmányok szakokon a meghirdetett helyek 80 százalékát foglalták el, így az őszi pótfelvételin már csak fizetéses helyekre lehet majd jelentkezni. „A tavalyi felvételihez képest nem történt jelentős változás, a gyenge érettségi eredmények az előzetes várakozásoknak megfelelően nem befolyásolták számottevően a kolozsvári adatokat, ez inkább a Székelyföldön jelentett problémát” – tette hozzá a dékán.
Szintén túljelentkezés volt a felsőoktatási intézmény marosvásárhelyi karának kommunikáció és közkapcsolatok szakán, amely az elmúlt évben is a legnépszerűbb volt a diákok körében. A jelentkezők száma közel kétszerese volt a meghirdetett helyeknek, de majdnem ekkora érdeklődést váltott ki a fordító és tolmács szak is, a gépészmérnöki, illetve távközlési fakultásokon ezzel szemben maradtak még üres helyek. „Úgy tűnik, három év sem volt elég ahhoz, hogy ezek a szakok bekerüljenek a köztudatba, ennek ellenére reményeink szerint az őszi pótfelvételin mindegyik helyet elfoglalják majd” – nyilatkozta lapunknak Székely Gyula dékán.
Hasonló helyzet alakult ki a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem magyar tagozatán is: míg színészképzésen 23-an versengtek 7 államilag támogatott és 5 tandíjköteles helyért, a rendezői szak hét helyére pedig 13 diák jelentkezett, a látványtervezési, valamint teatrológia szakokon pótfelvételit kell szervezni. Balási András, az intézmény helyettes rektora kifejtette, a jelenség évek óta fennáll, a teatrológia iránt – rendkívül célirányos jellege miatt – mindig is kevesen érdeklődtek. Elmondása szerint ugyanakkor látványtervezésre azért jelentkeztek kevesen, mert a művészeti középiskolák végzősei közül nagyon sokan elbukták az érettségit. „Olyan tehetséges diákok kényszerültek pótérettségire, akik hónapokon keresztül rendszeresen részt vettek az egyetem felkészítőin” – magyarázta Balási.
Magyarországi diákokat is vár a PKE
A korábbi évekhez hasonlóan szintén túljelentkezés van a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol tegnapig több mint 1300 diák iratkozott be 970 meghirdetett helyre, szombatig azonban még lehet jelentkezni. Az arányokat tekintve a legnagyobb érdeklődés a katonai orvosi szakon mutatkozott, ahol mindössze tizen kezdhetik meg tanulmányaikat ősztől. Az általános orvosi szakon a tegnapi adatok szerint közel kétszeres volt a túljelentkezés, míg az általános asszisztensi fakultás 100 meghirdetett helyére 115-en jelentkeztek. A gyógyszerészeti szakon ezzel szemben mintegy 50 hely maradt eddig üresen.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) alapképzéseire tegnapig lehetett iratkozni, a magiszteri szakokon azonban péntekig várják az iratkozókat. Az érdeklődés mértéke a tavalyihoz hasonló volt, idén is jócskán maradtak üres helyek az őszi pótfelvételire. A közgazdaság- és bölcsészettudományi karra egyébként közel százan, a művészeti fakultásra pedig harmincan jelentkeztek. Pajzos Csaba, a közgazdaságtudományi kar dékánja lapunknak úgy nyilatkozott, a gyenge érettségi eredmények miatt arra számítanak, hogy éppúgy, mint tavaly, az őszi felvételikre újabb jelentkezési hullám érkezik majd. A magyarországi felsőoktatási intézmények magas tandíjai miatt egyébként a PKE-n a határon túli végzős diákokat is várják az őszi iratkozáson.
Bíró Blanka, Fancsali Attila, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 27.
A Kárpát-medencei magyarság összetartozik
Interjú L. Simon László államtitkárral
A vasárnapi tiszaújlaki Turul-ünnepséget követően a rendezvény ünnepi szónokával, L. Simon Lászlóval, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárával a nemzeti összetartozásról, a magyar kultúra helyzetéről beszélgettünk.
– Milyen üzenettel érkezett Kárpátaljára?
– Azt az üzenetet igyekeztem tolmácsolni az itteni magyarságnak, hogy a jelenlegi magyar kormány mindenben mögöttük és mellettük áll, s az a jogalkotói munka, amelyet 2010-ben a választások megnyerését követően kezdtünk el – például a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény elfogadása vagy az új állampolgársági törvény – az ő érdekeiket is szolgálja hitünk és reményeink szerint.
– A kulcsszó az összetartozás?
– Igen. A Kárpát-medencei magyarság összetartozik. Teljesen mindegy, hogy valaki Kolozsváron, Székesfehérváron, Debrecenben vagy éppen egy kis délvidéki faluban születik. Egy a nyelvünk, egy a történelmünk, egy a kultúránk, s emiatt össze kell, hogy tartozzunk. Ezt az összetartozás-tudatot számos, a mindennapi életünkben is megjelenő dolog egészíti ki, teszi teljessé, például a gazdaság, a politika terén. Ezért fontos, hogy az anyaország ne hagyja magára a határon túli magyarságot. Arról nem is beszélve, milyen többletlehetőségeket jelent a magyar kultúra, a magyar gazdaság, a magyar politika számára, hogy a határain túl adott esetben kétnyelvű, más kulturális közegben is otthonosan mozgó, a helyi kultúrában és a helyi gazdaságban is pozíciókkal rendelkező magyarokra építhet.
– Ünnepi beszédében külön szólt magyarságtudatunkról is. Miért tartja fontosnak ezt a kérdést?
– Azt mondtam, legyünk büszkék a magyarságunkra, de ne hivalkodjunk vele. Fontosnak tartom, hogy magyarságunk igenis legyen része a mindennapjainknak. Azonban úgy kell működnie ennek, mint az egészségnek. Óvni kell, vigyázni kell rá, de nem kérkedünk azzal, hogy nem vagyunk betegek. Olyan magától értetődő értéknek kell tekinteni magyarságtudatunkat, mint az egészségünket.
– Államtitkárként miként látja a magyar kultúra helyzetét Magyarország határain túl, a Kárpát-medencében?
– Azt gondolom, hogy az egész magyar kultúrára a színes, pezsgő élet jellemző. Akármelyik területéről legyen is szó, gazdag és változatos képet mutat. A határon túli magyarság kultúrájára sosem az anyaországi magyarság kultúrájától különálló valamiként, hanem annak szerves részeként tekintettem. Amikor egyetemista voltam, Czine professzor úrék sokáig külön tanítottak bennünket a határon túli magyarság irodalmára. Azóta azonban az egyetem vezetése úgy döntött, hogy felszámolja ezt a tárgyat annak szellemében, hogy nincs értelme határon túli magyar irodalomról beszélni, hiszen a magyar irodalom, a magyar kultúra egységes, bár kétségtelen, hogy vannak sajátos színei, ízei.
De nem szeretném megkerülni a kérdését, tudom, hogy annak van egy intézményi oldala is: rendelkeznek-e a kisebbségi létbe került magyarok megfelelő kulturális intézményekkel és anyagi forrásokkal? Ezen a területen bizony vannak hiányosságok, ahol az anyaország csak részben tud segíteni. A többségi nemzetek türelme, toleranciája és megértése is szükséges ahhoz, hogy mindenki megélhesse és kiteljesíthesse a maga kultúráját. A magyar kultúrpolitikának itt az a feladata, hogy ebből a szempontból innovatívan, előremutatóan, jó párbeszédet kezdeményezve a szomszédos országokkal, segítse a határon túli magyarságot abban, hogy az egységes magyar kulturális élet részeként a saját hagyományait és kultúráját megélhesse.
– Melyek a segítségnyújtás gyakorlati, kézzelfogható formái?
– A segítség igen sokféle lehet. Így több alapnak is feladata a határon túli magyarság támogatása. A Nemzeti Kulturális Alapnál például évente több száz pályázaton nyernek támogatást határon túli magyar művészek, alkotók, művelődési házak, néptánccsoportok stb. Ezen túl számos forrás áll rendelkezésre a Bethlen Gábor Alapnál. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában éppen a napokban fogadtuk el a határon túli magyar irodalmi ösztöndíjpályázatoknak a kiírási tervezetét, melyet nemsokára meg fogunk jelentetni, s amelynek köszönhetően kiváló magyar költők és írók hazájukban végezhetik munkájukat.
Karpataljalap.net
Interjú L. Simon László államtitkárral
A vasárnapi tiszaújlaki Turul-ünnepséget követően a rendezvény ünnepi szónokával, L. Simon Lászlóval, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárával a nemzeti összetartozásról, a magyar kultúra helyzetéről beszélgettünk.
– Milyen üzenettel érkezett Kárpátaljára?
– Azt az üzenetet igyekeztem tolmácsolni az itteni magyarságnak, hogy a jelenlegi magyar kormány mindenben mögöttük és mellettük áll, s az a jogalkotói munka, amelyet 2010-ben a választások megnyerését követően kezdtünk el – például a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény elfogadása vagy az új állampolgársági törvény – az ő érdekeiket is szolgálja hitünk és reményeink szerint.
– A kulcsszó az összetartozás?
– Igen. A Kárpát-medencei magyarság összetartozik. Teljesen mindegy, hogy valaki Kolozsváron, Székesfehérváron, Debrecenben vagy éppen egy kis délvidéki faluban születik. Egy a nyelvünk, egy a történelmünk, egy a kultúránk, s emiatt össze kell, hogy tartozzunk. Ezt az összetartozás-tudatot számos, a mindennapi életünkben is megjelenő dolog egészíti ki, teszi teljessé, például a gazdaság, a politika terén. Ezért fontos, hogy az anyaország ne hagyja magára a határon túli magyarságot. Arról nem is beszélve, milyen többletlehetőségeket jelent a magyar kultúra, a magyar gazdaság, a magyar politika számára, hogy a határain túl adott esetben kétnyelvű, más kulturális közegben is otthonosan mozgó, a helyi kultúrában és a helyi gazdaságban is pozíciókkal rendelkező magyarokra építhet.
– Ünnepi beszédében külön szólt magyarságtudatunkról is. Miért tartja fontosnak ezt a kérdést?
– Azt mondtam, legyünk büszkék a magyarságunkra, de ne hivalkodjunk vele. Fontosnak tartom, hogy magyarságunk igenis legyen része a mindennapjainknak. Azonban úgy kell működnie ennek, mint az egészségnek. Óvni kell, vigyázni kell rá, de nem kérkedünk azzal, hogy nem vagyunk betegek. Olyan magától értetődő értéknek kell tekinteni magyarságtudatunkat, mint az egészségünket.
– Államtitkárként miként látja a magyar kultúra helyzetét Magyarország határain túl, a Kárpát-medencében?
– Azt gondolom, hogy az egész magyar kultúrára a színes, pezsgő élet jellemző. Akármelyik területéről legyen is szó, gazdag és változatos képet mutat. A határon túli magyarság kultúrájára sosem az anyaországi magyarság kultúrájától különálló valamiként, hanem annak szerves részeként tekintettem. Amikor egyetemista voltam, Czine professzor úrék sokáig külön tanítottak bennünket a határon túli magyarság irodalmára. Azóta azonban az egyetem vezetése úgy döntött, hogy felszámolja ezt a tárgyat annak szellemében, hogy nincs értelme határon túli magyar irodalomról beszélni, hiszen a magyar irodalom, a magyar kultúra egységes, bár kétségtelen, hogy vannak sajátos színei, ízei.
De nem szeretném megkerülni a kérdését, tudom, hogy annak van egy intézményi oldala is: rendelkeznek-e a kisebbségi létbe került magyarok megfelelő kulturális intézményekkel és anyagi forrásokkal? Ezen a területen bizony vannak hiányosságok, ahol az anyaország csak részben tud segíteni. A többségi nemzetek türelme, toleranciája és megértése is szükséges ahhoz, hogy mindenki megélhesse és kiteljesíthesse a maga kultúráját. A magyar kultúrpolitikának itt az a feladata, hogy ebből a szempontból innovatívan, előremutatóan, jó párbeszédet kezdeményezve a szomszédos országokkal, segítse a határon túli magyarságot abban, hogy az egységes magyar kulturális élet részeként a saját hagyományait és kultúráját megélhesse.
– Melyek a segítségnyújtás gyakorlati, kézzelfogható formái?
– A segítség igen sokféle lehet. Így több alapnak is feladata a határon túli magyarság támogatása. A Nemzeti Kulturális Alapnál például évente több száz pályázaton nyernek támogatást határon túli magyar művészek, alkotók, művelődési házak, néptánccsoportok stb. Ezen túl számos forrás áll rendelkezésre a Bethlen Gábor Alapnál. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában éppen a napokban fogadtuk el a határon túli magyar irodalmi ösztöndíjpályázatoknak a kiírási tervezetét, melyet nemsokára meg fogunk jelentetni, s amelynek köszönhetően kiváló magyar költők és írók hazájukban végezhetik munkájukat.
Karpataljalap.net
2012. július 27.
Tusványos – Papp Előd szerint két fajta politikus létezik: autonomista és román
Tusványos negyedik napján az autonómiával kapcsolatos különböző nézeteit osztotta meg Borbély Zsolt Attila (alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács), Papp Előd (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt), Szilágyi Ferenc (Erdélyi Magyar Néppárt), Bakk Miklós (politológus, Kolozsvár), Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét Ferencz Csaba helyettesítette.
Borbély Zsolt Attila elmondása szerint az elmúlt 22 év alatt az autonómia ügyében érdemi előrelépés nem történt. Az autonómia szempontjából azonban több korszakot is elkülönít. Az első korszak 1990 (1989. december 21. vagy 25.)-1992. október 21. közé határolható be. Ebben a korszakban alakult meg az RMDSZ, ami 1993-ban lépett kormányra. 1993-1996 között egy Ianus-arcú korszak következett az RMDSZ életében. Véleménye szerint lassú lépések történtek a jó irányba. Elmondása szerint ez csak a román kormányra való nyomásgyakorlással lehet sikeres, másik oldalról pedig külpolitikai nyomással. Elmondta, hogy 1996-ban az RMDSZ azt közvetítette a világ fele, hogy nincsen szükség az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére.
Bakk Miklós autonómiatervező az autonómiáról való beszélgetés nehézségeiről vallott. Véleménye szerint az autonómia címszó alatt egy diszkurzív keretet értünk, ami arra szolgált, hogy megteremtsen egy politikai közösséget. Elgondolása szerint az autonómia nem cél, hanem eszköz a közösségi élet megszervezéséhez. Az autonómiának nem kell egységesnek lennie, különböző módon nyilvánulhat meg más-más térségekben. A regionális reformokról úgy vélekedett, hogy két alapvető jellegzetességgel rendelkeznek: az egyik az, hogy ezek a reformok történelmi és kulturális alapokra épülnek, a másik pedig, hogy biztosítják a Székelyföld területi autonómiáját.
Ferencz Csaba arról beszélt, hogy miként munkálkodik a Székely Nemzeti Tanács az autonómiával kapcsolatos kérdéskörben. Elmondta, hogy ez a tanács egyelőre amatőr szinten működik, viszont reméli, hogy többet tudnak letenni amatőrként, mint a profi szervezetek. Kihangsúlyozta, hogy fontos az együttműködés az amatőr és profi szervezetek között.
Szilágyi Ferenc a partiumi autonómia kérdéskörével foglalkozik. Elmondása szerint az autonómiával jóval később kezdtek foglalkozni a Partiumban. A Partium hátránya ilyen téren az, hogy ebben a régióban nincsen hagyománya az autonómiának, identitáshiány lépett fel és nincsenek markáns magyar központok. A Partium lakossága az erdélyi magyarság mintegy egyharmadát teszi ki. Partium egyik jelentős előnyének tartja, hogy egy egységes nyelvterületet képez 12 millió magyarral, hiszen csupán mesterséges határ választja el őket egymástól. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Partium kelet fel inkább zárt, míg nyugat fele nyitott. Partiumban 2010-ben kezdtek el foglalkozni komolyabban az autonómiával. Nyolc területi változatot dolgoztak ki ennek kapcsán, melyekben a két alapvető szempontot kombinálták, miszerint az autonómiához szükséges lehatárolni egy adott területet, melyen a lehető legnagyobb a magyarok aránya, illetve a magyarság lehető legnagyobb részét foglalja magába. Ez Partium esetében kissé ellentmondásos, ennek következtében született meg a nyolc területi változat.
Papp Előd azt nyilatkozta, hogy ugyan sikerült elindulni az autonómia felé vezető úton, azonban még tényleges eredmények nem születtek. A továbbhaladásra, fejlődésre, tevékenykedésre buzdít. Elmondása szerint az EMNP is az autonómiáért jött létre.
A beszélgetés meghívottjai egyetértenek abban, hogy a megmaradás akkor garantált, ha létrejön az autonómia. Bodó Réka
Erdély.ma
Tusványos negyedik napján az autonómiával kapcsolatos különböző nézeteit osztotta meg Borbély Zsolt Attila (alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács), Papp Előd (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt), Szilágyi Ferenc (Erdélyi Magyar Néppárt), Bakk Miklós (politológus, Kolozsvár), Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét Ferencz Csaba helyettesítette.
Borbély Zsolt Attila elmondása szerint az elmúlt 22 év alatt az autonómia ügyében érdemi előrelépés nem történt. Az autonómia szempontjából azonban több korszakot is elkülönít. Az első korszak 1990 (1989. december 21. vagy 25.)-1992. október 21. közé határolható be. Ebben a korszakban alakult meg az RMDSZ, ami 1993-ban lépett kormányra. 1993-1996 között egy Ianus-arcú korszak következett az RMDSZ életében. Véleménye szerint lassú lépések történtek a jó irányba. Elmondása szerint ez csak a román kormányra való nyomásgyakorlással lehet sikeres, másik oldalról pedig külpolitikai nyomással. Elmondta, hogy 1996-ban az RMDSZ azt közvetítette a világ fele, hogy nincsen szükség az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére.
Bakk Miklós autonómiatervező az autonómiáról való beszélgetés nehézségeiről vallott. Véleménye szerint az autonómia címszó alatt egy diszkurzív keretet értünk, ami arra szolgált, hogy megteremtsen egy politikai közösséget. Elgondolása szerint az autonómia nem cél, hanem eszköz a közösségi élet megszervezéséhez. Az autonómiának nem kell egységesnek lennie, különböző módon nyilvánulhat meg más-más térségekben. A regionális reformokról úgy vélekedett, hogy két alapvető jellegzetességgel rendelkeznek: az egyik az, hogy ezek a reformok történelmi és kulturális alapokra épülnek, a másik pedig, hogy biztosítják a Székelyföld területi autonómiáját.
Ferencz Csaba arról beszélt, hogy miként munkálkodik a Székely Nemzeti Tanács az autonómiával kapcsolatos kérdéskörben. Elmondta, hogy ez a tanács egyelőre amatőr szinten működik, viszont reméli, hogy többet tudnak letenni amatőrként, mint a profi szervezetek. Kihangsúlyozta, hogy fontos az együttműködés az amatőr és profi szervezetek között.
Szilágyi Ferenc a partiumi autonómia kérdéskörével foglalkozik. Elmondása szerint az autonómiával jóval később kezdtek foglalkozni a Partiumban. A Partium hátránya ilyen téren az, hogy ebben a régióban nincsen hagyománya az autonómiának, identitáshiány lépett fel és nincsenek markáns magyar központok. A Partium lakossága az erdélyi magyarság mintegy egyharmadát teszi ki. Partium egyik jelentős előnyének tartja, hogy egy egységes nyelvterületet képez 12 millió magyarral, hiszen csupán mesterséges határ választja el őket egymástól. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Partium kelet fel inkább zárt, míg nyugat fele nyitott. Partiumban 2010-ben kezdtek el foglalkozni komolyabban az autonómiával. Nyolc területi változatot dolgoztak ki ennek kapcsán, melyekben a két alapvető szempontot kombinálták, miszerint az autonómiához szükséges lehatárolni egy adott területet, melyen a lehető legnagyobb a magyarok aránya, illetve a magyarság lehető legnagyobb részét foglalja magába. Ez Partium esetében kissé ellentmondásos, ennek következtében született meg a nyolc területi változat.
Papp Előd azt nyilatkozta, hogy ugyan sikerült elindulni az autonómia felé vezető úton, azonban még tényleges eredmények nem születtek. A továbbhaladásra, fejlődésre, tevékenykedésre buzdít. Elmondása szerint az EMNP is az autonómiáért jött létre.
A beszélgetés meghívottjai egyetértenek abban, hogy a megmaradás akkor garantált, ha létrejön az autonómia. Bodó Réka
Erdély.ma
2012. július 28.
Tusványos – Fókuszban Orbán Viktor és Tőkés László
Tusványos zárónapjának főrendezvénye Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadása. Az előadásokat és az utánuk következő fórumot Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium államtitkára moderálja.
* * * Németh Zsolt berekeszti a fórumot. Mindenkinek jó szórakozást kíván a ma délutáni-esti programokon. Kijelenti: Tusványos most már a világ közepe, és aki más irányba halad annak a GPS azt fogja mondani, hogy „újratervezés".
Orbán: kíváncsian várom, hogy ez az új román kormány internacionalista vagy hazafias kormány lesz-e? Csak erős kormányok tudják a nemzetet összefogni, a gyengék elveszítik azt. Az összefogáshoz pedig erős politikai szereplőkre van szükség. Ezért van nehéz dolga az Erdély Magyar Néppártnak, mert egy erős RMDSZ-szel kell megküzdenie. És nagyon nehéz eldönteni, hogy jó-e az összefogás, és egyáltalán kivel szabad összefogni!
Orbán: az én viszonyom önökhöz erkölcsi, nem politikai. Tisztelettel akarjuk megérteni azt a sorsot, amiben az erdélyi magyar él. A magyar kormány stratégiai szövetségben van Tőkéssel Lászlóval és pártjával. Azért mert tetszik, amit képviselnek, amilyen ügyeket képviselnek, viszont nem akar konfliktusba kerülni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik nem rájuk szavaztak, hanem az RMDSZ-re. Akkor tudjuk megfelelően képviselni a magyarokat, ha kormányon vagyunk. A finnek is ezt csinálják: határozottan kijelentették, hogy nem fekszenek össze másokkal, de kormányon akarnak lenni. Mi olyan politikusokkal tudunk együttműködni, akik hazafiak. Az internacionalista, globalista vezetőkkel nem. Traian Basescu egy jó román hazafi. Nehéz vele kommunikálni, de mi úgy gondoljuk, hogy egyezségre lehet vele jutni.
Kérdés: hogyan gondolkoznak a magyar politikusok az erdélyi politikáról?
Németh Zsolt Orbán Viktornak ad szót.
Tőkés: az EMNP nyert a választásokon. Az egyetlen vesztes az MPP. Összefogunk velük, ha minden jól megy. Kötelességünk megtenni ezt, de korrupt, vagy kollaboráns vezetőkkel nem fogunk összefogni. A szavazat maximalizálás nagyon fontos szempont, de nem kizárólagos!
Tőkés: Ezt az ellentmondást nehéz feloldani, főleg hogy létezik ez a manipulatív befolyás. Attól még, hogy bekerül egy magyar nevű román politikus a parlamentbe, vagy egy polgármesteri székbe, attól én még nem leszek boldog. Nem tekinthetünk el azoktól, akik Neptunban tárgyaltak!
Tőkés: lehetetlen vállalkozás az emberek tízezreit, százezreit a kötelező pártegység kényszerzubbonyába gyömöszölni. Mindenki viszolyog a szavazatok megoszlásától, de szembekerülhet-e egymással két olyan érték, mint a nemzeti egység és a pluralizmus?
Németh Zsolt előbb a Tőkés Lászlóhoz intézett kérdéseket olvasta fel. Azok nagyjából a magyarok együttműködésére vonatkoznak.
A hallgatóság kérdései következnek.
Orbán: A magyarok azért dolgoznak, hogy Magyarország kapcsolódni tudjon a győztes országokhoz. A miniszterelnök megköszönte a magyar nép támogatását.
Orbán: Románia közelebb került Magyarországhoz, előtte egy óriási lehetőség áll. A belpolitikai fejlemények Magyarország szemében nagyon nagy kockázattal járnak. Románia most az elmúlt 10 év alatt elért jó pozícióját kockáztatja. Aggodalommal nézzük a mostani helyzetet. Lehet, hogy a következő egy-két hónapban egy-két évtizedre eldől Románia sorsa. Ugyanúgy, ahogy Magyarország sorsa is abban az időben dőlt el. Jó döntéseket kell hozni!
Orbán: Románia és Magyarország azért küzd, hogy belekerüljön Közép-Európa sikerzónájába. Ez evidens kellene legyen, hogy ott vagyunk, de ma nekünk ezért küzdenünk kell. Azért kell küzdenünk, hogy ne szakadjunk le az EU-tól.
Orbán: Európának szövetségesekre lenen szüksége. A mostani válság mögött rejtett európai és amerikai konfrontációk állnak. Az a gondolat, hogy Európának és Oroszországnak meg kell találni az együttműködés formáját, ez egyre jobban előtérbe kerül. De ez valahogy úgy kéne létrejöjjön, hogy ennek Európa legyen a nyertese! Közösen kell megteremtenünk a közép-európai gazdasági biztonságot. Ez a következő 20 év legfontosabb törekvése.
Orbán: mi jobb ösztönökkel rendelkezünk, mint a nyugatiak. Mi pontosan tudjuk, hogy ha jönnek a szocialisták akkor összeomlasztják az országot. És akkor mehetünk a jobboldalhoz. Ha megint megtörténik a bukás, akkor megyünk megint a jobboldalhoz, hogy hozza rendbe. Ezért tudjuk pontosan, mit jelent, ha a szocialisták kormányoznak, s mit ha a jobboldal.
Orbán: ebben a helyzetben semmi esélyünk nincs megtalálni a problémákra a válaszokat Miközben Közép-Európa adóssághatára sokkal kisebb, mint a nyugati országoké, erős a csábítás, hogy a közép-európai országok is egyre följebb emeljék az adósságuk határát. Ez a legnagyobb veszély! Orbán: miközben ők Brüsszelben mindet előírnak, mi ne avatkozzunk be semmibe! Nyugat-Európa egy ördögi körben vergődik, amiből nincs kiút. Ez lényegében Brüsszel válsága! Brüsszelben azzal töltenek el értékes napokat és heteket, hogy a csirkeketreceket hogyan kell módosítani, és közben százezrek veszítik el munkájukat, és élünk egyre nehezebben.
Orbán: Csak azt látjuk hogy nő a harag az EU-val szemben. Az emberek nem tudják megérteni hogy mi történt, ugyanis ők rendesen dolgoztak. A válságnak igenis vannak felelősei: a bankárok.
Orbán: A szuverenitással élő országokat nem nézheti le az EU. Az eddigi EU-s válaszok során rendre kedvezőtlenek voltak Közép-Európa számára. Viszont ez a kedvező átrendeződés lehetőségét is magába foglalja. Miközben Nyugat-Európa nem boldogul a válságban, Közép-Európa elég jól boldog. A fájdalmas hírek nem közép Európáról szólnak, hanem Spanyolországból, Portugáliáról. Elég stabilak vagyunk. Sikeresebbnek bizonyulunk mint a Nyugat, és ennek súlyos következményei lesznek.
Orbán: Az EU válsága nem felületes, nagyon komoly! Valami nyugaton romlott el. A kérdés: mi ennek az oka? Hogyan érint ez minket, és hogyan fordíthatjuk a javunkra? Az európai elit ma azt gondolja, hogy a kontinenst kétszer romba döntő háború a nacionalizmusnak köszönhető. Ma az EU, az európai egység, olyan nemzetközi programmá vált, amelyről nem egyszerű beszélni, mert mindet félreértenek.
Németh Zsolt Orbán Viktornak ad szót.
Tőkés: mi az egység hívei vagyunk. Az EMNT, a Néppárt összefogást szeretne minden erdélyi magyar politikai szereplővel. Ennek magvalósításában számítanak az Orbán-kormány hathatós támogatására. Tőkés: nálunk most kizárják Basescut, pedig ő közel jött a magyarokhoz. Most is itt lenne közöttünk, ha nem lenne most ez a nagy harc. Kérdezem: vajon jobban járunk, ha Antonescu lesz az elnök? Politikai téren nekünk egy erdélyi magyar válogatottra van szükségünk!
Tőkés: botrányos, hogy vannak olyan külhoni magyar politikusaink, akik ahelyett hogy felzárkóznának a nemzeti együttműködés rendszeréhez, éppen ellenkezőleg, ellene fordulnak a magyar kormány politikájának!
Tőkés: Nem csak a román politikusok, de gyakran mi is elfelejtjük, hogy az autonómia nem csak egy eszme, hanem gazdaságilag is nagyon fontos. Az autonómia nem egy öncélú dolog, gazdasági létkérdés, népünk boldogulásának feltétele! Példának hozza fel Dél-Tirolt és Katalóniát.
Tőkés gazdasági vonatkozásokra tér át. A Wekerle tervről beszél, amellyel nem csak Magyarország fellendülését elérni, ez az eurózóna teljes területére ki kell hasson. Mi sem szigetelődhetünk el. Szeretnék a Mikó-tervet más országokra is kiterjeszteni (Erdélyországon kívül :) ) Ez mind a magyaroknak, mind a románoknak egyformán fontos. Mindnyájunknak esélyt ad a felemelkedésre.
Tőkés hangos szóval hívja a magyar embereket, vegyenek részt szeptember 1-én az Igazság Napján. Sajnos, a zilahi Wesselényi Kollégium ügye is ugyanilyen a helyzetben van – mondja.
Tőkés a Mikó-ügy körüli tüntetéssorozatról beszél, és a szeptember elsejére tervezett Igazság Napjáról. Beszédének vezérigéje: „Az igazságomhoz ragaszkodom, róla nem mondok le!
Tőkés: Vajdaságban is meg akarják akadályozni az autónómia-törekvéseket. Ugyanez tapasztalható nálunk is,
Erdély.ma nak is hasonló megnyilvánulásai vannak. Ebben az ellenforradalmi restaurációban kell élnünk.
Tőkés: Nemrégiben Károly herceg járt itt Székelyföldön, amelyre Kolozsvár polgármestere úgy reagált, hogy most be fogják vezetni a hivatalos magyar nyelvet Kolozsváron, és a várost átnevezik Kolozsvárrá. Ettől mi sajnos nem kell félnünk!
Németh Zsolt köszönti a közönséget, megemlítve Semjén Zsoltot, Toró T. Tibort, Berényi Józsefet, Albert Tibort, Kovács Miklóst, Brenzovics Lászlót, Pásztor István és Jakab Attila főszervezőt, majd Tőkés Lászlónak adja meg a szót.
-
Az autonómia nem székelykedés, hanem gazdasági létkérdés!
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az előző évekhez hasonlóan, idén is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott politikai fórumon. Tőkés László EP-képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen Magyarország és Közép-Európa megújul címmel értekezett. Az eseményt Németh Zsolt külügyi államtitkár, a diáktábor egyik alapítója moderálta.
Orbán Viktor beszédében elmondta: aggodalommal tekint a romániai belpolitikai helyzetre, de nem avatkozhat bele annak alakulásába. Az erdélyi magyaroknak át kell érezniük a helyzet súlyosságát és a személyes felelősség terhét. Orbán Viktor közvetett módon utalt arra is, hogy mi lehet a vasárnapi referendumon meghozható, Traian Basescu elmozdítását megakadályozó lépés, mondván, néha úgy is hozhatunk jó döntéseket, ha nem hozunk döntéseket.
A nemzet miniszterelnöke a gazdasági válság okaival összefüggésben elmondta: Európa fokozatosan elvesztette realitás-érzékét. Európában a válságból a kiutat a közép-európai régió országai találták meg, s ezt a tényt nem ismerik be nyugatabbra. Kik felelősek az euró-válságért? – tette fel a kérdést a nemzet miniszterelnöke. Válaszában rámutatott arra, hogy bár Brüsszel úgy tesz, mintha nem lennének felelősök, a válság kirobbanásáért konkrét személyek felelnek. Nem csoda, hogy nő a harag az Európai Unióval szemben, ha Brüsszel nem vállal felelősséget tetteiért, úgy tesz, mintha az elvek és intézmények mögött nem lennének emberek. Ez az oka annak, hogy Nyugat-Európa ördögi körben forog, és nem találja a kiutat. Orbán Viktor kijelentette: az európai válság Brüsszel válsága. Brüsszelben azzal foglalkoznak, hogy tyúkketrecek méreteit szabályozzák, míg a valódi problémákra nem találnak megoldásokat. Szerinte felelősségteljesebb politizálásra van szükség.
Szűkebb, Kárpát-medencei vonatkozásban Orbán Viktor rámutatott arra, hogy nem várhatunk sikerreceptet a Nyugattól, nekünk kell kigondolnunk saját megoldásainkat. Bíznunk kell önmagunkban, abban, hogy képesek vagyunk magunkat megszervezni. Az európai nemzetek egységének érzékeny kérdését érintve a miniszterelnök szemléletes példával élt, mondván, „Európa nem egy gyümölcsturmix, hanem egy gyümölcskosár kell legyen”. A gazdasági válságra sem lehet egy általános receptet kidolgozni, minden nemzetnek sajátságos lehetőségei vannak a gazdasági válságból kivezető út megtalálására.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, átfogó erdélyi magyar helyzetjelentéssel szolgált a tusnádi sportpályát megtöltő hallgatóságnak. Kijelentette: Orbán Viktor tusnádfürdői jelenléte a társadalmi konzultáció erdélyi magyar közösségünk felé való kiterjesztésének tekinthető. Helyzetértékelésében említést tett a Székely Mikó Kollégium, illetve a MOGYE magyar tagozatának ügyéről, hangsúlyozva: az igazságról és a minket megillető jogokról nem szabad lemondanunk. Tőkés László bejelentette: a magyar kormány nemzetgazdasági minisztériuma nagy mértékű támogatást nyújt az EMNT által kidolgozott Mikó Imre Terv megvalósítására, a Wekerle-terv ernyője alatt. A folyamat a gazdasági talpraállásról szól, ugyanis gazdasági önrendelkezés nélkül Erdély sorsa megpecsételődött. Sokan megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csupán egy szép eszme, hanem gazdaságilag is fontos. Tőkés leszögezte: az autonómia nem székelykedés, hanem létkérdés! Erdély mindig is Románia gazdasági mozdonya volt, és még mindig van annyi erő benne, hogy a Balkán irányából Nyugat-Európa felé terelje az országot. Tőkés László említést tett az európai autonómiák rendszeréről is, amelyek igazolják, hogy az önrendelkezés a gyakorlatban is működő fogalom. Az EMNT-elnök Orbán Viktor, illetve a magyar kormány hatékonyabb támogatását kérte az autonómia ügyének előmozdítása érdekében. Megemlítette, hogy „senki sem jött még olyan közel a magyarsághoz”, mint Traian Băsescu felfüggesztett román államfő, ezért fontolóra kell venni, hogy ő vagy a xenofób Crin Antonescu lenne jobb államelnök. Ugyanakkor arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta román miniszterelnök kijelentését, miszerint Székelyföld nem létezik. Ez egyben azt jelentené, hogy „önök sem léteznek” – tette hozzá a volt püspök.
Párhuzamot vonva az éppen megkezdődött harmincadik nyári olimpia békeüzenetével, az „esztelen testvérharc helyett a csapatszellem kialakulását” sürgette az erdélyi magyar politikában. Az olimpiai játékok üzenete szerint elvszerűen, szabályosan kell játszani, ezt kellene alkalmazni a politikai pályán is. Szabálytalan játéra, korrupcióra, manipulációra nincs szüksége közösségünknek, mondotta, ugyanakkor hozzátette: fontos, hogy a „bíró is független legyen” ebben a játékban.
Mint minden évben, idén is lehetőség nyílt arra, hogy az előadásokat követően a közönség közvetett módon kérdéseket intézzen az előadókhoz. A legtöbb kérdés a júniusi romániai helyhatósági választások eredményeit firtatta, illetve az erdélyi magyar politikai pártok lehetséges együttműködésére kérdezett rá. Tőkés László határozottan kijelentette: fontosnak tartja az új egység megteremtését, az erdélyi magyar politikai alakulatok összefogását, ennek azonban feltételei vannak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alapított Erdélyi Magyar Néppárt ugyanis nem ül tárgyalóasztalhoz korruptakkal és árulókkal.
Orbán Viktor a kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar kormány viszonya a határon túli magyarsággal nem politikai természetű. Feladatának érzi egységet teremteni a széthúzó erők között, a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében. Hozzátette: azért szövetségesek a Tőkés László vezette EMNT-vel, mert húsz éve rendíthetetlenül ugyanazokat a nemzeti célokat szolgálják. A magyar kormány mindemellett elismeri és tiszteletben tartja azt a tényt, hogy az RMDSZ nyolcvan százalékos támogatottságot élvez, de nem tudja elfogadni az erkölcsi szempontok figyelmen kívül hagyását a nagyobbik magyar párt politikájában.
A Tusványos sajtószolgálata
Erdély.ma
Tusványos zárónapjának főrendezvénye Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadása. Az előadásokat és az utánuk következő fórumot Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium államtitkára moderálja.
* * * Németh Zsolt berekeszti a fórumot. Mindenkinek jó szórakozást kíván a ma délutáni-esti programokon. Kijelenti: Tusványos most már a világ közepe, és aki más irányba halad annak a GPS azt fogja mondani, hogy „újratervezés".
Orbán: kíváncsian várom, hogy ez az új román kormány internacionalista vagy hazafias kormány lesz-e? Csak erős kormányok tudják a nemzetet összefogni, a gyengék elveszítik azt. Az összefogáshoz pedig erős politikai szereplőkre van szükség. Ezért van nehéz dolga az Erdély Magyar Néppártnak, mert egy erős RMDSZ-szel kell megküzdenie. És nagyon nehéz eldönteni, hogy jó-e az összefogás, és egyáltalán kivel szabad összefogni!
Orbán: az én viszonyom önökhöz erkölcsi, nem politikai. Tisztelettel akarjuk megérteni azt a sorsot, amiben az erdélyi magyar él. A magyar kormány stratégiai szövetségben van Tőkéssel Lászlóval és pártjával. Azért mert tetszik, amit képviselnek, amilyen ügyeket képviselnek, viszont nem akar konfliktusba kerülni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik nem rájuk szavaztak, hanem az RMDSZ-re. Akkor tudjuk megfelelően képviselni a magyarokat, ha kormányon vagyunk. A finnek is ezt csinálják: határozottan kijelentették, hogy nem fekszenek össze másokkal, de kormányon akarnak lenni. Mi olyan politikusokkal tudunk együttműködni, akik hazafiak. Az internacionalista, globalista vezetőkkel nem. Traian Basescu egy jó román hazafi. Nehéz vele kommunikálni, de mi úgy gondoljuk, hogy egyezségre lehet vele jutni.
Kérdés: hogyan gondolkoznak a magyar politikusok az erdélyi politikáról?
Németh Zsolt Orbán Viktornak ad szót.
Tőkés: az EMNP nyert a választásokon. Az egyetlen vesztes az MPP. Összefogunk velük, ha minden jól megy. Kötelességünk megtenni ezt, de korrupt, vagy kollaboráns vezetőkkel nem fogunk összefogni. A szavazat maximalizálás nagyon fontos szempont, de nem kizárólagos!
Tőkés: Ezt az ellentmondást nehéz feloldani, főleg hogy létezik ez a manipulatív befolyás. Attól még, hogy bekerül egy magyar nevű román politikus a parlamentbe, vagy egy polgármesteri székbe, attól én még nem leszek boldog. Nem tekinthetünk el azoktól, akik Neptunban tárgyaltak!
Tőkés: lehetetlen vállalkozás az emberek tízezreit, százezreit a kötelező pártegység kényszerzubbonyába gyömöszölni. Mindenki viszolyog a szavazatok megoszlásától, de szembekerülhet-e egymással két olyan érték, mint a nemzeti egység és a pluralizmus?
Németh Zsolt előbb a Tőkés Lászlóhoz intézett kérdéseket olvasta fel. Azok nagyjából a magyarok együttműködésére vonatkoznak.
A hallgatóság kérdései következnek.
Orbán: A magyarok azért dolgoznak, hogy Magyarország kapcsolódni tudjon a győztes országokhoz. A miniszterelnök megköszönte a magyar nép támogatását.
Orbán: Románia közelebb került Magyarországhoz, előtte egy óriási lehetőség áll. A belpolitikai fejlemények Magyarország szemében nagyon nagy kockázattal járnak. Románia most az elmúlt 10 év alatt elért jó pozícióját kockáztatja. Aggodalommal nézzük a mostani helyzetet. Lehet, hogy a következő egy-két hónapban egy-két évtizedre eldől Románia sorsa. Ugyanúgy, ahogy Magyarország sorsa is abban az időben dőlt el. Jó döntéseket kell hozni!
Orbán: Románia és Magyarország azért küzd, hogy belekerüljön Közép-Európa sikerzónájába. Ez evidens kellene legyen, hogy ott vagyunk, de ma nekünk ezért küzdenünk kell. Azért kell küzdenünk, hogy ne szakadjunk le az EU-tól.
Orbán: Európának szövetségesekre lenen szüksége. A mostani válság mögött rejtett európai és amerikai konfrontációk állnak. Az a gondolat, hogy Európának és Oroszországnak meg kell találni az együttműködés formáját, ez egyre jobban előtérbe kerül. De ez valahogy úgy kéne létrejöjjön, hogy ennek Európa legyen a nyertese! Közösen kell megteremtenünk a közép-európai gazdasági biztonságot. Ez a következő 20 év legfontosabb törekvése.
Orbán: mi jobb ösztönökkel rendelkezünk, mint a nyugatiak. Mi pontosan tudjuk, hogy ha jönnek a szocialisták akkor összeomlasztják az országot. És akkor mehetünk a jobboldalhoz. Ha megint megtörténik a bukás, akkor megyünk megint a jobboldalhoz, hogy hozza rendbe. Ezért tudjuk pontosan, mit jelent, ha a szocialisták kormányoznak, s mit ha a jobboldal.
Orbán: ebben a helyzetben semmi esélyünk nincs megtalálni a problémákra a válaszokat Miközben Közép-Európa adóssághatára sokkal kisebb, mint a nyugati országoké, erős a csábítás, hogy a közép-európai országok is egyre följebb emeljék az adósságuk határát. Ez a legnagyobb veszély! Orbán: miközben ők Brüsszelben mindet előírnak, mi ne avatkozzunk be semmibe! Nyugat-Európa egy ördögi körben vergődik, amiből nincs kiút. Ez lényegében Brüsszel válsága! Brüsszelben azzal töltenek el értékes napokat és heteket, hogy a csirkeketreceket hogyan kell módosítani, és közben százezrek veszítik el munkájukat, és élünk egyre nehezebben.
Orbán: Csak azt látjuk hogy nő a harag az EU-val szemben. Az emberek nem tudják megérteni hogy mi történt, ugyanis ők rendesen dolgoztak. A válságnak igenis vannak felelősei: a bankárok.
Orbán: A szuverenitással élő országokat nem nézheti le az EU. Az eddigi EU-s válaszok során rendre kedvezőtlenek voltak Közép-Európa számára. Viszont ez a kedvező átrendeződés lehetőségét is magába foglalja. Miközben Nyugat-Európa nem boldogul a válságban, Közép-Európa elég jól boldog. A fájdalmas hírek nem közép Európáról szólnak, hanem Spanyolországból, Portugáliáról. Elég stabilak vagyunk. Sikeresebbnek bizonyulunk mint a Nyugat, és ennek súlyos következményei lesznek.
Orbán: Az EU válsága nem felületes, nagyon komoly! Valami nyugaton romlott el. A kérdés: mi ennek az oka? Hogyan érint ez minket, és hogyan fordíthatjuk a javunkra? Az európai elit ma azt gondolja, hogy a kontinenst kétszer romba döntő háború a nacionalizmusnak köszönhető. Ma az EU, az európai egység, olyan nemzetközi programmá vált, amelyről nem egyszerű beszélni, mert mindet félreértenek.
Németh Zsolt Orbán Viktornak ad szót.
Tőkés: mi az egység hívei vagyunk. Az EMNT, a Néppárt összefogást szeretne minden erdélyi magyar politikai szereplővel. Ennek magvalósításában számítanak az Orbán-kormány hathatós támogatására. Tőkés: nálunk most kizárják Basescut, pedig ő közel jött a magyarokhoz. Most is itt lenne közöttünk, ha nem lenne most ez a nagy harc. Kérdezem: vajon jobban járunk, ha Antonescu lesz az elnök? Politikai téren nekünk egy erdélyi magyar válogatottra van szükségünk!
Tőkés: botrányos, hogy vannak olyan külhoni magyar politikusaink, akik ahelyett hogy felzárkóznának a nemzeti együttműködés rendszeréhez, éppen ellenkezőleg, ellene fordulnak a magyar kormány politikájának!
Tőkés: Nem csak a román politikusok, de gyakran mi is elfelejtjük, hogy az autonómia nem csak egy eszme, hanem gazdaságilag is nagyon fontos. Az autonómia nem egy öncélú dolog, gazdasági létkérdés, népünk boldogulásának feltétele! Példának hozza fel Dél-Tirolt és Katalóniát.
Tőkés gazdasági vonatkozásokra tér át. A Wekerle tervről beszél, amellyel nem csak Magyarország fellendülését elérni, ez az eurózóna teljes területére ki kell hasson. Mi sem szigetelődhetünk el. Szeretnék a Mikó-tervet más országokra is kiterjeszteni (Erdélyországon kívül :) ) Ez mind a magyaroknak, mind a románoknak egyformán fontos. Mindnyájunknak esélyt ad a felemelkedésre.
Tőkés hangos szóval hívja a magyar embereket, vegyenek részt szeptember 1-én az Igazság Napján. Sajnos, a zilahi Wesselényi Kollégium ügye is ugyanilyen a helyzetben van – mondja.
Tőkés a Mikó-ügy körüli tüntetéssorozatról beszél, és a szeptember elsejére tervezett Igazság Napjáról. Beszédének vezérigéje: „Az igazságomhoz ragaszkodom, róla nem mondok le!
Tőkés: Vajdaságban is meg akarják akadályozni az autónómia-törekvéseket. Ugyanez tapasztalható nálunk is,
Erdély.ma nak is hasonló megnyilvánulásai vannak. Ebben az ellenforradalmi restaurációban kell élnünk.
Tőkés: Nemrégiben Károly herceg járt itt Székelyföldön, amelyre Kolozsvár polgármestere úgy reagált, hogy most be fogják vezetni a hivatalos magyar nyelvet Kolozsváron, és a várost átnevezik Kolozsvárrá. Ettől mi sajnos nem kell félnünk!
Németh Zsolt köszönti a közönséget, megemlítve Semjén Zsoltot, Toró T. Tibort, Berényi Józsefet, Albert Tibort, Kovács Miklóst, Brenzovics Lászlót, Pásztor István és Jakab Attila főszervezőt, majd Tőkés Lászlónak adja meg a szót.
-
Az autonómia nem székelykedés, hanem gazdasági létkérdés!
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az előző évekhez hasonlóan, idén is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott politikai fórumon. Tőkés László EP-képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen Magyarország és Közép-Európa megújul címmel értekezett. Az eseményt Németh Zsolt külügyi államtitkár, a diáktábor egyik alapítója moderálta.
Orbán Viktor beszédében elmondta: aggodalommal tekint a romániai belpolitikai helyzetre, de nem avatkozhat bele annak alakulásába. Az erdélyi magyaroknak át kell érezniük a helyzet súlyosságát és a személyes felelősség terhét. Orbán Viktor közvetett módon utalt arra is, hogy mi lehet a vasárnapi referendumon meghozható, Traian Basescu elmozdítását megakadályozó lépés, mondván, néha úgy is hozhatunk jó döntéseket, ha nem hozunk döntéseket.
A nemzet miniszterelnöke a gazdasági válság okaival összefüggésben elmondta: Európa fokozatosan elvesztette realitás-érzékét. Európában a válságból a kiutat a közép-európai régió országai találták meg, s ezt a tényt nem ismerik be nyugatabbra. Kik felelősek az euró-válságért? – tette fel a kérdést a nemzet miniszterelnöke. Válaszában rámutatott arra, hogy bár Brüsszel úgy tesz, mintha nem lennének felelősök, a válság kirobbanásáért konkrét személyek felelnek. Nem csoda, hogy nő a harag az Európai Unióval szemben, ha Brüsszel nem vállal felelősséget tetteiért, úgy tesz, mintha az elvek és intézmények mögött nem lennének emberek. Ez az oka annak, hogy Nyugat-Európa ördögi körben forog, és nem találja a kiutat. Orbán Viktor kijelentette: az európai válság Brüsszel válsága. Brüsszelben azzal foglalkoznak, hogy tyúkketrecek méreteit szabályozzák, míg a valódi problémákra nem találnak megoldásokat. Szerinte felelősségteljesebb politizálásra van szükség.
Szűkebb, Kárpát-medencei vonatkozásban Orbán Viktor rámutatott arra, hogy nem várhatunk sikerreceptet a Nyugattól, nekünk kell kigondolnunk saját megoldásainkat. Bíznunk kell önmagunkban, abban, hogy képesek vagyunk magunkat megszervezni. Az európai nemzetek egységének érzékeny kérdését érintve a miniszterelnök szemléletes példával élt, mondván, „Európa nem egy gyümölcsturmix, hanem egy gyümölcskosár kell legyen”. A gazdasági válságra sem lehet egy általános receptet kidolgozni, minden nemzetnek sajátságos lehetőségei vannak a gazdasági válságból kivezető út megtalálására.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, átfogó erdélyi magyar helyzetjelentéssel szolgált a tusnádi sportpályát megtöltő hallgatóságnak. Kijelentette: Orbán Viktor tusnádfürdői jelenléte a társadalmi konzultáció erdélyi magyar közösségünk felé való kiterjesztésének tekinthető. Helyzetértékelésében említést tett a Székely Mikó Kollégium, illetve a MOGYE magyar tagozatának ügyéről, hangsúlyozva: az igazságról és a minket megillető jogokról nem szabad lemondanunk. Tőkés László bejelentette: a magyar kormány nemzetgazdasági minisztériuma nagy mértékű támogatást nyújt az EMNT által kidolgozott Mikó Imre Terv megvalósítására, a Wekerle-terv ernyője alatt. A folyamat a gazdasági talpraállásról szól, ugyanis gazdasági önrendelkezés nélkül Erdély sorsa megpecsételődött. Sokan megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csupán egy szép eszme, hanem gazdaságilag is fontos. Tőkés leszögezte: az autonómia nem székelykedés, hanem létkérdés! Erdély mindig is Románia gazdasági mozdonya volt, és még mindig van annyi erő benne, hogy a Balkán irányából Nyugat-Európa felé terelje az országot. Tőkés László említést tett az európai autonómiák rendszeréről is, amelyek igazolják, hogy az önrendelkezés a gyakorlatban is működő fogalom. Az EMNT-elnök Orbán Viktor, illetve a magyar kormány hatékonyabb támogatását kérte az autonómia ügyének előmozdítása érdekében. Megemlítette, hogy „senki sem jött még olyan közel a magyarsághoz”, mint Traian Băsescu felfüggesztett román államfő, ezért fontolóra kell venni, hogy ő vagy a xenofób Crin Antonescu lenne jobb államelnök. Ugyanakkor arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta román miniszterelnök kijelentését, miszerint Székelyföld nem létezik. Ez egyben azt jelentené, hogy „önök sem léteznek” – tette hozzá a volt püspök.
Párhuzamot vonva az éppen megkezdődött harmincadik nyári olimpia békeüzenetével, az „esztelen testvérharc helyett a csapatszellem kialakulását” sürgette az erdélyi magyar politikában. Az olimpiai játékok üzenete szerint elvszerűen, szabályosan kell játszani, ezt kellene alkalmazni a politikai pályán is. Szabálytalan játéra, korrupcióra, manipulációra nincs szüksége közösségünknek, mondotta, ugyanakkor hozzátette: fontos, hogy a „bíró is független legyen” ebben a játékban.
Mint minden évben, idén is lehetőség nyílt arra, hogy az előadásokat követően a közönség közvetett módon kérdéseket intézzen az előadókhoz. A legtöbb kérdés a júniusi romániai helyhatósági választások eredményeit firtatta, illetve az erdélyi magyar politikai pártok lehetséges együttműködésére kérdezett rá. Tőkés László határozottan kijelentette: fontosnak tartja az új egység megteremtését, az erdélyi magyar politikai alakulatok összefogását, ennek azonban feltételei vannak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alapított Erdélyi Magyar Néppárt ugyanis nem ül tárgyalóasztalhoz korruptakkal és árulókkal.
Orbán Viktor a kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar kormány viszonya a határon túli magyarsággal nem politikai természetű. Feladatának érzi egységet teremteni a széthúzó erők között, a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében. Hozzátette: azért szövetségesek a Tőkés László vezette EMNT-vel, mert húsz éve rendíthetetlenül ugyanazokat a nemzeti célokat szolgálják. A magyar kormány mindemellett elismeri és tiszteletben tartja azt a tényt, hogy az RMDSZ nyolcvan százalékos támogatottságot élvez, de nem tudja elfogadni az erkölcsi szempontok figyelmen kívül hagyását a nagyobbik magyar párt politikájában.
A Tusványos sajtószolgálata
Erdély.ma
2012. július 28.
L. Balogh Béni
KETTŐBE SZAKÍTVA
Magyarok Dél-Erdélyben és Észak-Erdélyben (1940−1944)
1940−1944 között a dél-erdélyi magyarság száma mintegy 40%-kal csökkent, s e nagyarányú térvesztés mind a mai napig érezteti hatását a Temesvár − Arad − Brassó által körülhatárolt térségben.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés a trianoni békeszerződés által Romániának ítélt terület 2/5-ét, az ún. Észak-Erdélyt csatolta vissza Magyarországhoz. Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1941. januári magyar népszámlálás szerint Észak-Erdélyben tekintélyes számú, 1 millió 343 ezer magyar anyanyelvű lakos élt, de még az 1930-as román statisztika is – annak anyanyelvi adatait Észak-Erdélyre kivetítve – egymillió magyart tartott számon. Dél-Erdélyben 1930-ban 473 ezer magyart írtak össze anyanyelv alapján. A természetes népszaporulatot figyelembe véve, 1940 őszén a dél-erdélyi magyarság száma így nem sokkal maradhatott el a félmilliótól. Románia egész területén, tehát a Regátot is ide számítva, a bécsi döntést követően több mint 500 ezer magyar maradt.
Az 1941. áprilisi román népszámlálás idején viszont – a hivatalos statisztika szerint – már csak 363 ezren vallották magukat magyar „etnikai eredetűnek”.
Az észak- és a dél-erdélyi magyarság 1940−1944 közötti sorsának párhuzamba állítása a mára nézve is fontos tanulságokkal járhat. A kérdés sokrétű, hiszen demográfiai, gazdasági, kulturális, érzelmi és mentalitásbeli dimenziói is vannak. Az utóbbinál maradva: eddig még nem született összehasonlító szociológiai tanulmány arról, hogy milyen „szétfejlődést” idézett elő a második bécsi döntés és az azt követő négy év az erdélyi magyar társadalom kollektív mentalitásában.
Észak-Erdély vonatkozásában Gagyi József 1992−1993-ban a székelyeknek, tíz évvel később pedig Osgyáni Gábor a magyar nemzeti identitású gyimesi csángóknak az 1940−1944 közötti időszakhoz kapcsolódó kulturális emlékezetét vizsgálta. Következtetéseik szerint e két térség − és általában véve Észak-Erdély − magyarságának az 1940-es impériumváltás pillanatához kapcsolódó kulturális emlékezete, egységes tudása egyértelműen pozitív színezetű. Dél-Erdélyre vonatkozóan nincsenek hasonló kutatások, de tudjuk: a dél-erdélyi magyarság tömegein mélységes csalódás és elkeseredettség vett erőt a bécsi döntés nyomán, annak hírére, hogy továbbra is Romániához tartoznak. A legtöbben a trianoni katasztrófához hasonló sorscsapásként élték meg az újabb kisebbségi létforma beköszöntét. A döntéssel kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások elképesztő polarizációját tapasztalhatjuk az erdélyi magyarok között 1940 őszén. Az észak-erdélyiek ujjongásával szemben álljon itt a dél-erdélyi Nagy Ferenc, tövisi református esperes visszaemlékezésének rövid részlete. „Valami szívet facsaró, görcsös sírásra kényszerítő érzés ömlött el rajtunk, amikor 1940. VIII. 31-én [helyesen: 30-án − L.B.B.] du. a magyar rádió bemondta a döntést és közölte az új határvonalakat. Az az érzésünk volt, hogy a börtönajtó tárva, s rajta tódul ki a 22 évig kínzott milliós sereg, s egyszer hirtelen és könyörtelenül becsukódik a feltárult vaskapu s a bebörtönzöttek 2/5-öd része ott marad továbbra is bezárva!” Szabó József, aki 1940-ben egy aradi rádióbolt tanulójaként a város valamennyi magyarjával együtt nagyon remélte „hazatérését”, évtizedekkel később így emlékezett vissza: amikor a budapesti rádió tudatta a döntést, a Romániában maradt „Aradon volt, aki kidobta a rádiót az ablakon.”
A dél-erdélyi és észak-erdélyi magyarok (feltételezett) mentalitásbeli különbségei − a kérdés kétségtelenül megérdemelne egy alapos kutatást − véleményünk szerint éppen az 1940−1944 közötti, egymástól teljesen eltérő szocializációban és történelmi tapasztalatban, „sorsélményben” gyökereznek. Nem véletlen, hogy a nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyi magyarság nagyobb önbizalommal és optimizmussal tekintett a jövőbe a román uralom visszatérte után is, mint az óvatosabb magatartást tanúsító dél-erdélyi magyar társadalom, amely a négyéves elnyomatást követően az általános reményvesztettség állapotában volt.
E különbséget példázza az alábbi eset is, amit Csőgör Lajos, a kolozsvári Bolyai Egyetem első rektora írt le. Eszerint Márton Áron gyulafehérvári római-katolikus püspök, aki a bécsi döntést követő időszakot Dél-Erdélyben vészelte át, 1945−1946 fordulóján a következőket mondta Csőgörnek, aki nem értette, miért aggódik a püspök a magyar iskolák jövője miatt éppen akkor, amikor viszonylag kedvező a politikai helyzet. „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk.”
Az idő a határ mindkét oldalán mintha „összesűrűsödött” volna − csak éppen ellenkező előjellel. Észak-Erdélyben a magyarok felfelé ívelő korszakként élték meg a bécsi döntést követő négy évet, amelyhez képest − paradox módon − az ezt megelőző 22 évnyi, tehát valójában jóval hosszabb ideig tartó román uralom provizóriumnak tűnt számukra. Dél-Erdélyben viszont nem csak a „felszabadulás” katartikus élménye maradt el.
A különleges jogokat élvező német kisebbséggel szembeni leértékelődésük, a hatalomnak való egyre fokozottabb kiszolgáltatottságuk, a nemzetiségük miatt elszenvedett megaláztatásaik, az otthontalanság kínzó érzése traumatizálták a dél-erdélyi magyarok kollektív tudatát, és egyfajta identitásképző tényezővé léptek elő.
Könnyebben felmérhetőek a második bécsi döntést követő négy év demográfiai következményei. A legszembetűnőbb, hogy 1940−1944 között a dél-erdélyi magyarság száma mintegy 40%-kal csökkent,
s e nagyarányú térvesztés mind a mai napig érezteti hatását a Temesvár − Arad − Brassó által körülhatárolt térségben. E csökkenés részbeni magyarázatát a döntés nyomán megindult menekülthullám adja: önként, vagy a román hatóságok által kényszerítve, négy év alatt mintegy 200 ezer dél-erdélyi és „regáti” magyar menekült vagy települt át Romániából az akkori Magyarország területére. A dél-erdélyi magyar települések „kiürülése” − ahogyan Márton Áron fogalmazott 1942-ben − „egészen aggasztó” méreteket öltött. Legtöbben a nagyvárosokból és a Zsil-völgyéből távoztak. Jó részük munkás, napszámos, cseléd volt; sokan közülük csak átmeneti jelleggel, munkaalkalmat keresve telepedtek meg korábban Dél-Erdélyben. A Magyarországra való átköltözés azonban a dél-erdélyi városok tősgyökeres magyar értelmiségi, tisztviselői, iparos- és kereskedőrétegét is megtizedelte. A román kormány súlyosan diszkriminatív, intézményesen románosító politikája ezt nagymértékben elősegítette. A falvak lakóit a menekülés viszonylag kevéssé érintette, közülük leginkább a katonaköteles ifjak távoztak el nagyobb számban.
A magyar exodussal párhuzamosan, ugyanezekben az években a román statisztikák szerint több mint 220 ezer észak-erdélyi román menekült érkezett, akiknek jó részét a dél-erdélyi városokba telepítették a hatóságok. A magyar elvándorlás és a román betelepítés együttesen azt eredményezte, hogy a dél-erdélyi városokban, ahol 1930-ban még csak az összlakosság 40%-át tették ki, 1941-ben a románok 55%-kal már abszolút többséget alkottak, ami 1948-ban 62%-ra emelkedett. Dél-Erdély 73 városából ma 72 román, Nagylak pedig szlovák többségű. Míg Dél-Erdélyben a magyarság nagyarányú térvesztését okozta, addig Észak-Erdélyben éppen ellenkezőleg: a bécsi döntés feltartóztatta a magyarság 1920 óta tartó visszaszorulását. A négyéves magyar uralomnak is köszönhető, hogy 1948-ban Nagybánya és Felsőbánya, 1956-ban Kolozsvár és Zilah, 1966-ban pedig Nagyvárad, Szatmárnémeti és Bánffyhunyad még meg tudta őrizni magyar többségét. 1966-ban Észak-Erdély 30 városából 16-ban még mindig a magyar elem dominált.
Négy év gazdasági mérlegét megvonva, minden veszteség és nyomorgatás ellenére a dél-erdélyi magyarság gazdasági ereje részben megmaradt.
Igaz, pontos adatokat csak 1941-ből ismerünk. A jelentések szerint ebben az évben a dél-erdélyi magyar kis- és középbirtokosok földje, állatállománya, gazdasági fölszerelése még érintetlen volt, a nagyenyedi Kisegítő Takarékpénztár és a volt brassói Népbank köré tömörült magyar pénzintézetek pedig − vagyonukat megtartva − jelentős fejlődést mutattak. Erős volt a gróf Haller István vezette magyar szövetkezeti mozgalom is. 1941-től azonban a dél-erdélyi magyarságra egyre nagyobb nyomás nehezedett, és a román kormányzat a magyarok módszeres anyagi tönkretételét tűzte ki célul. E stratégia részét képezte a magyar iparosok, kereskedők, ügyvédek, orvosok túladóztatása, a különböző önkényesen megállapított bírságok, az ún. újjáépítési vagy visszacsatolási kölcsönök erőszakolása, a gazdasági szabotázs ürügyén indított eljárások, vagy a határ menti ingatlanforgalom korlátozása. A magyar gazdákat a sorozatos termény- és állatrekvirálásokkal próbálták meg tönkretenni. 1942 kora nyarán, az észak-erdélyi románok üldöztetésére hivatkozva, a bukaresti kormányzat a dél-erdélyi magyar falvak kiéheztetését és a magyar tulajdon teljes felszámolását tűzte ki célul. A terv véghezvitele azonban meghiúsult. Budapest közbenjárására ugyanis a német és az olasz kormány különmegbízottakat küldött a dél-erdélyi magyarok és az észak-erdélyi románok panaszainak kivizsgálására, s a román vezetés kénytelen volt meghátrálni. Dél-Erdély gyors, akadálytalan magyartalanításának szándéka illúziónak bizonyult.
Az észak-erdélyi magyarság a háborús körülmények és a számos nehézség ellenére ebben az időszakban gazdaságilag jelentősen megerősödött. Gagyi József székely visszaemlékezői az anyagi vonatkozások tekintetében is pozitívan értékelték a négy évet. Amit leginkább kiemeltek: a román uralom alatt tapasztalt állapotokkal összehasonlítva a magyar adó- és pénzügyi rendszer kiszámítható volt, központilag hathatósan támogatták az egyéni gazdákat, számos szociális intézkedést vezettek be, munkahelyeket teremtettek.
A leglátványosabb gyarapodást az anyanyelvhasználat, az oktatás, a művelődés, a kultúra terén érte el az észak-erdélyi magyarság. A kulturális központjától, Kolozsvártól elszakított dél-erdélyi magyarok szellemi élete viszont összezsugorodott, a cenzúra, az utazási korlátozások, a gyülekezési tilalom pedig teljesen lebénította. Szinte minden társadalmi-kulturális célú összejövetel lehetetlenné vált. Az egyesületek jó részét (hasonlóan az észak-erdélyi román egyesületekhez) a hatóságok feloszlatták, a magyar kaszinók és kultúrházak bezártak, a dalárdák működése szünetelt, színházi előadások, kultúrestek megtartása szóba sem jöhetett. Mindössze a három nagyvárosban, Aradon, Brassóban és Temesváron nyílt némi csekély lehetőség közművelődési munkára, főleg a könyvtárak révén. A magyar szellemi élet folytonosságát elsősorban az írott szó: a megjelent kevés számú könyv, a naptárak és az állandó fenyegetettség állapotában lévő sajtó biztosította.
Összegzésként elmondható, hogy az észak-erdélyi magyarságnak a második bécsi döntéshez fűzött előzetes reményei nagyrészt beváltak az elkövetkező négy év alatt. Igaz, a korabeli magyar közigazgatást rögtön a bevezetését követően igen sokan bírálták Észak-Erdélyben a nemegyszer arrogáns, „lelketlen”, cím- és rangkórságban szenvedő hivatalnokai és a túlburjánzó bürokrácia miatt. Az addig elnyomott magyar kisebbség azonban újra a többségi nemzet része lett saját hazájában, és ennek előnyei hamar megmutatkoztak. Az itt élő magyarság döntő hányada jelentős szellemi-kulturális és anyagi felemelkedésként élte meg a „kicsi magyar világot”. A nem csekély háborús véráldozat ellenére is egy nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyi magyarság került vissza 1944-et követően a román uralom alá. A Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra viszont a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt 1940. augusztus 30-át követően. Cselekvési lehetőségeit jelentősen behatárolta Ion Antonescu tábornok diktatúrájának szigora, valamint az 1941 júniusától bevezetett háborús rendszabályok. Mindemellett a magyarokat külön is sújtották a központi és helyi román hatóságok diszkriminatív intézkedései, mindennapi életüket pedig szinte elviselhetetlenné tette a lépten-nyomon megnyilvánuló magyarellenes közhangulat. Négy év kisebbségi mérlegét megvonva, egyedüli pozitívumként azt emelhetjük ki, hogy a dél-erdélyi magyarság, ha nagy áldozatok árán is, de túlélte e vészterhes korszakot.
Válogatott irodalom
Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940−1944. [H. n.], 2011, Jaffa Kiadó. Ablonczy László: „Útonállók leereszkedő ajándéka”. Erdélyi ősz, 1940. Hitel, 2010. 9. sz. Gagyi József: Dokumentumgyűjtemény. Az 1940. augusztus 30-i Bécsi Döntés, a magyar hadsereg bevonulása, a magyar adminisztráció kialakulása a Székelyföldön. Kézirat. Csíkszereda, 1993. Lelőhely: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár. 625. fond, 1251. sz. L. Balogh Béni: Dél-Erdély − Észak-Erdély. Különbségek, párhuzamok. Limes, 2011. 2. sz. Osgyáni Gábor: „Újra magyarok lettünk”. Gondolatok a „magyar világ” gyimesi emlékeiről. Pro Minoritate, 2003/Tél. Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség. Adatok és szempontok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához. http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/varos.htm (Letöltve: 2012. április 9.)
Tranindex.ro
2012.
KETTŐBE SZAKÍTVA
Magyarok Dél-Erdélyben és Észak-Erdélyben (1940−1944)
1940−1944 között a dél-erdélyi magyarság száma mintegy 40%-kal csökkent, s e nagyarányú térvesztés mind a mai napig érezteti hatását a Temesvár − Arad − Brassó által körülhatárolt térségben.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés a trianoni békeszerződés által Romániának ítélt terület 2/5-ét, az ún. Észak-Erdélyt csatolta vissza Magyarországhoz. Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1941. januári magyar népszámlálás szerint Észak-Erdélyben tekintélyes számú, 1 millió 343 ezer magyar anyanyelvű lakos élt, de még az 1930-as román statisztika is – annak anyanyelvi adatait Észak-Erdélyre kivetítve – egymillió magyart tartott számon. Dél-Erdélyben 1930-ban 473 ezer magyart írtak össze anyanyelv alapján. A természetes népszaporulatot figyelembe véve, 1940 őszén a dél-erdélyi magyarság száma így nem sokkal maradhatott el a félmilliótól. Románia egész területén, tehát a Regátot is ide számítva, a bécsi döntést követően több mint 500 ezer magyar maradt.
Az 1941. áprilisi román népszámlálás idején viszont – a hivatalos statisztika szerint – már csak 363 ezren vallották magukat magyar „etnikai eredetűnek”.
Az észak- és a dél-erdélyi magyarság 1940−1944 közötti sorsának párhuzamba állítása a mára nézve is fontos tanulságokkal járhat. A kérdés sokrétű, hiszen demográfiai, gazdasági, kulturális, érzelmi és mentalitásbeli dimenziói is vannak. Az utóbbinál maradva: eddig még nem született összehasonlító szociológiai tanulmány arról, hogy milyen „szétfejlődést” idézett elő a második bécsi döntés és az azt követő négy év az erdélyi magyar társadalom kollektív mentalitásában.
Észak-Erdély vonatkozásában Gagyi József 1992−1993-ban a székelyeknek, tíz évvel később pedig Osgyáni Gábor a magyar nemzeti identitású gyimesi csángóknak az 1940−1944 közötti időszakhoz kapcsolódó kulturális emlékezetét vizsgálta. Következtetéseik szerint e két térség − és általában véve Észak-Erdély − magyarságának az 1940-es impériumváltás pillanatához kapcsolódó kulturális emlékezete, egységes tudása egyértelműen pozitív színezetű. Dél-Erdélyre vonatkozóan nincsenek hasonló kutatások, de tudjuk: a dél-erdélyi magyarság tömegein mélységes csalódás és elkeseredettség vett erőt a bécsi döntés nyomán, annak hírére, hogy továbbra is Romániához tartoznak. A legtöbben a trianoni katasztrófához hasonló sorscsapásként élték meg az újabb kisebbségi létforma beköszöntét. A döntéssel kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások elképesztő polarizációját tapasztalhatjuk az erdélyi magyarok között 1940 őszén. Az észak-erdélyiek ujjongásával szemben álljon itt a dél-erdélyi Nagy Ferenc, tövisi református esperes visszaemlékezésének rövid részlete. „Valami szívet facsaró, görcsös sírásra kényszerítő érzés ömlött el rajtunk, amikor 1940. VIII. 31-én [helyesen: 30-án − L.B.B.] du. a magyar rádió bemondta a döntést és közölte az új határvonalakat. Az az érzésünk volt, hogy a börtönajtó tárva, s rajta tódul ki a 22 évig kínzott milliós sereg, s egyszer hirtelen és könyörtelenül becsukódik a feltárult vaskapu s a bebörtönzöttek 2/5-öd része ott marad továbbra is bezárva!” Szabó József, aki 1940-ben egy aradi rádióbolt tanulójaként a város valamennyi magyarjával együtt nagyon remélte „hazatérését”, évtizedekkel később így emlékezett vissza: amikor a budapesti rádió tudatta a döntést, a Romániában maradt „Aradon volt, aki kidobta a rádiót az ablakon.”
A dél-erdélyi és észak-erdélyi magyarok (feltételezett) mentalitásbeli különbségei − a kérdés kétségtelenül megérdemelne egy alapos kutatást − véleményünk szerint éppen az 1940−1944 közötti, egymástól teljesen eltérő szocializációban és történelmi tapasztalatban, „sorsélményben” gyökereznek. Nem véletlen, hogy a nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyi magyarság nagyobb önbizalommal és optimizmussal tekintett a jövőbe a román uralom visszatérte után is, mint az óvatosabb magatartást tanúsító dél-erdélyi magyar társadalom, amely a négyéves elnyomatást követően az általános reményvesztettség állapotában volt.
E különbséget példázza az alábbi eset is, amit Csőgör Lajos, a kolozsvári Bolyai Egyetem első rektora írt le. Eszerint Márton Áron gyulafehérvári római-katolikus püspök, aki a bécsi döntést követő időszakot Dél-Erdélyben vészelte át, 1945−1946 fordulóján a következőket mondta Csőgörnek, aki nem értette, miért aggódik a püspök a magyar iskolák jövője miatt éppen akkor, amikor viszonylag kedvező a politikai helyzet. „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk.”
Az idő a határ mindkét oldalán mintha „összesűrűsödött” volna − csak éppen ellenkező előjellel. Észak-Erdélyben a magyarok felfelé ívelő korszakként élték meg a bécsi döntést követő négy évet, amelyhez képest − paradox módon − az ezt megelőző 22 évnyi, tehát valójában jóval hosszabb ideig tartó román uralom provizóriumnak tűnt számukra. Dél-Erdélyben viszont nem csak a „felszabadulás” katartikus élménye maradt el.
A különleges jogokat élvező német kisebbséggel szembeni leértékelődésük, a hatalomnak való egyre fokozottabb kiszolgáltatottságuk, a nemzetiségük miatt elszenvedett megaláztatásaik, az otthontalanság kínzó érzése traumatizálták a dél-erdélyi magyarok kollektív tudatát, és egyfajta identitásképző tényezővé léptek elő.
Könnyebben felmérhetőek a második bécsi döntést követő négy év demográfiai következményei. A legszembetűnőbb, hogy 1940−1944 között a dél-erdélyi magyarság száma mintegy 40%-kal csökkent,
s e nagyarányú térvesztés mind a mai napig érezteti hatását a Temesvár − Arad − Brassó által körülhatárolt térségben. E csökkenés részbeni magyarázatát a döntés nyomán megindult menekülthullám adja: önként, vagy a román hatóságok által kényszerítve, négy év alatt mintegy 200 ezer dél-erdélyi és „regáti” magyar menekült vagy települt át Romániából az akkori Magyarország területére. A dél-erdélyi magyar települések „kiürülése” − ahogyan Márton Áron fogalmazott 1942-ben − „egészen aggasztó” méreteket öltött. Legtöbben a nagyvárosokból és a Zsil-völgyéből távoztak. Jó részük munkás, napszámos, cseléd volt; sokan közülük csak átmeneti jelleggel, munkaalkalmat keresve telepedtek meg korábban Dél-Erdélyben. A Magyarországra való átköltözés azonban a dél-erdélyi városok tősgyökeres magyar értelmiségi, tisztviselői, iparos- és kereskedőrétegét is megtizedelte. A román kormány súlyosan diszkriminatív, intézményesen románosító politikája ezt nagymértékben elősegítette. A falvak lakóit a menekülés viszonylag kevéssé érintette, közülük leginkább a katonaköteles ifjak távoztak el nagyobb számban.
A magyar exodussal párhuzamosan, ugyanezekben az években a román statisztikák szerint több mint 220 ezer észak-erdélyi román menekült érkezett, akiknek jó részét a dél-erdélyi városokba telepítették a hatóságok. A magyar elvándorlás és a román betelepítés együttesen azt eredményezte, hogy a dél-erdélyi városokban, ahol 1930-ban még csak az összlakosság 40%-át tették ki, 1941-ben a románok 55%-kal már abszolút többséget alkottak, ami 1948-ban 62%-ra emelkedett. Dél-Erdély 73 városából ma 72 román, Nagylak pedig szlovák többségű. Míg Dél-Erdélyben a magyarság nagyarányú térvesztését okozta, addig Észak-Erdélyben éppen ellenkezőleg: a bécsi döntés feltartóztatta a magyarság 1920 óta tartó visszaszorulását. A négyéves magyar uralomnak is köszönhető, hogy 1948-ban Nagybánya és Felsőbánya, 1956-ban Kolozsvár és Zilah, 1966-ban pedig Nagyvárad, Szatmárnémeti és Bánffyhunyad még meg tudta őrizni magyar többségét. 1966-ban Észak-Erdély 30 városából 16-ban még mindig a magyar elem dominált.
Négy év gazdasági mérlegét megvonva, minden veszteség és nyomorgatás ellenére a dél-erdélyi magyarság gazdasági ereje részben megmaradt.
Igaz, pontos adatokat csak 1941-ből ismerünk. A jelentések szerint ebben az évben a dél-erdélyi magyar kis- és középbirtokosok földje, állatállománya, gazdasági fölszerelése még érintetlen volt, a nagyenyedi Kisegítő Takarékpénztár és a volt brassói Népbank köré tömörült magyar pénzintézetek pedig − vagyonukat megtartva − jelentős fejlődést mutattak. Erős volt a gróf Haller István vezette magyar szövetkezeti mozgalom is. 1941-től azonban a dél-erdélyi magyarságra egyre nagyobb nyomás nehezedett, és a román kormányzat a magyarok módszeres anyagi tönkretételét tűzte ki célul. E stratégia részét képezte a magyar iparosok, kereskedők, ügyvédek, orvosok túladóztatása, a különböző önkényesen megállapított bírságok, az ún. újjáépítési vagy visszacsatolási kölcsönök erőszakolása, a gazdasági szabotázs ürügyén indított eljárások, vagy a határ menti ingatlanforgalom korlátozása. A magyar gazdákat a sorozatos termény- és állatrekvirálásokkal próbálták meg tönkretenni. 1942 kora nyarán, az észak-erdélyi románok üldöztetésére hivatkozva, a bukaresti kormányzat a dél-erdélyi magyar falvak kiéheztetését és a magyar tulajdon teljes felszámolását tűzte ki célul. A terv véghezvitele azonban meghiúsult. Budapest közbenjárására ugyanis a német és az olasz kormány különmegbízottakat küldött a dél-erdélyi magyarok és az észak-erdélyi románok panaszainak kivizsgálására, s a román vezetés kénytelen volt meghátrálni. Dél-Erdély gyors, akadálytalan magyartalanításának szándéka illúziónak bizonyult.
Az észak-erdélyi magyarság a háborús körülmények és a számos nehézség ellenére ebben az időszakban gazdaságilag jelentősen megerősödött. Gagyi József székely visszaemlékezői az anyagi vonatkozások tekintetében is pozitívan értékelték a négy évet. Amit leginkább kiemeltek: a román uralom alatt tapasztalt állapotokkal összehasonlítva a magyar adó- és pénzügyi rendszer kiszámítható volt, központilag hathatósan támogatták az egyéni gazdákat, számos szociális intézkedést vezettek be, munkahelyeket teremtettek.
A leglátványosabb gyarapodást az anyanyelvhasználat, az oktatás, a művelődés, a kultúra terén érte el az észak-erdélyi magyarság. A kulturális központjától, Kolozsvártól elszakított dél-erdélyi magyarok szellemi élete viszont összezsugorodott, a cenzúra, az utazási korlátozások, a gyülekezési tilalom pedig teljesen lebénította. Szinte minden társadalmi-kulturális célú összejövetel lehetetlenné vált. Az egyesületek jó részét (hasonlóan az észak-erdélyi román egyesületekhez) a hatóságok feloszlatták, a magyar kaszinók és kultúrházak bezártak, a dalárdák működése szünetelt, színházi előadások, kultúrestek megtartása szóba sem jöhetett. Mindössze a három nagyvárosban, Aradon, Brassóban és Temesváron nyílt némi csekély lehetőség közművelődési munkára, főleg a könyvtárak révén. A magyar szellemi élet folytonosságát elsősorban az írott szó: a megjelent kevés számú könyv, a naptárak és az állandó fenyegetettség állapotában lévő sajtó biztosította.
Összegzésként elmondható, hogy az észak-erdélyi magyarságnak a második bécsi döntéshez fűzött előzetes reményei nagyrészt beváltak az elkövetkező négy év alatt. Igaz, a korabeli magyar közigazgatást rögtön a bevezetését követően igen sokan bírálták Észak-Erdélyben a nemegyszer arrogáns, „lelketlen”, cím- és rangkórságban szenvedő hivatalnokai és a túlburjánzó bürokrácia miatt. Az addig elnyomott magyar kisebbség azonban újra a többségi nemzet része lett saját hazájában, és ennek előnyei hamar megmutatkoztak. Az itt élő magyarság döntő hányada jelentős szellemi-kulturális és anyagi felemelkedésként élte meg a „kicsi magyar világot”. A nem csekély háborús véráldozat ellenére is egy nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyi magyarság került vissza 1944-et követően a román uralom alá. A Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra viszont a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt 1940. augusztus 30-át követően. Cselekvési lehetőségeit jelentősen behatárolta Ion Antonescu tábornok diktatúrájának szigora, valamint az 1941 júniusától bevezetett háborús rendszabályok. Mindemellett a magyarokat külön is sújtották a központi és helyi román hatóságok diszkriminatív intézkedései, mindennapi életüket pedig szinte elviselhetetlenné tette a lépten-nyomon megnyilvánuló magyarellenes közhangulat. Négy év kisebbségi mérlegét megvonva, egyedüli pozitívumként azt emelhetjük ki, hogy a dél-erdélyi magyarság, ha nagy áldozatok árán is, de túlélte e vészterhes korszakot.
Válogatott irodalom
Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940−1944. [H. n.], 2011, Jaffa Kiadó. Ablonczy László: „Útonállók leereszkedő ajándéka”. Erdélyi ősz, 1940. Hitel, 2010. 9. sz. Gagyi József: Dokumentumgyűjtemény. Az 1940. augusztus 30-i Bécsi Döntés, a magyar hadsereg bevonulása, a magyar adminisztráció kialakulása a Székelyföldön. Kézirat. Csíkszereda, 1993. Lelőhely: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár. 625. fond, 1251. sz. L. Balogh Béni: Dél-Erdély − Észak-Erdély. Különbségek, párhuzamok. Limes, 2011. 2. sz. Osgyáni Gábor: „Újra magyarok lettünk”. Gondolatok a „magyar világ” gyimesi emlékeiről. Pro Minoritate, 2003/Tél. Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség. Adatok és szempontok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához. http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/varos.htm (Letöltve: 2012. április 9.)
Tranindex.ro
2012.
2012. július 30.
Érvénytelen a referendum a választási iroda részvételi becslése szerint
Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról vasárnap rendezett népszavazás – derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből.
A BEC szerint urnazárásig a választói névjegyzékben szereplők 45,92 százaléka adta le voksát. A népszavazás érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség.
A BEC közölte, hogy a részvételi adat becslés, amelynek során 18 242 szavazókörzet közül 2889-ből dolgozták fel az adatokat reprezentatív minta alapján. A felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék. Mivel a részvétel több mint 3 százalékkal elmarad az 50 százalékos küszöbtől Traian Basescu felfüggesztett államfő valószínűleg visszatérhet hivatalába.
Az urnazáráskor közzétett különböző exit poll-adatok szerint az urnákhoz járulók 84-88 százaléka szavazott Basescu leváltásra, olyan körülmények között, amikor az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) a referendum bojkottálására kérte híveit.
Traian Basescu úgy nyilatkozott: „a demokrácia fáklyája nem aludt ki, a román állampolgárok elutasították a 256 parlamenti képviselő és szenátor államcsínyét”, és amikor visszatér az elnöki hivatalba, megpróbálja a társadalmi megbékélést előmozdítani.
Crin Antonescu ideiglenes államfő úgy nyilatkozott, hogy várni kell még a referendum végleges eredményére, de a központi választási iroda (BEC) és az eredményt hitelesítő alkotmánybíróság döntéseit mindenképp tiszteletben tartja.
Victor Ponta miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan államfőnek, akit ötmillió szavazattal választottak meg, és akinek a leváltására több mint nyolcmillió polgár szavazott el kellene gondolkoznia arról: megvan-e még a legitimitása ahhoz, hogy Romániát képviselje.
A legkevesebben a magyarlakta területeken mentek el szavazni: Hargita megyében a választói névjegyzékben szereplők 11,6 százaléka, Kovászna megyében 20,6 százaléka, Szatmár megyében 28,2 százaléka, Maros megyében 34 százaléka járult az urnákhoz.
„A romániai magyarság számára nem volt közvetlen tétje a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazásnak, ezzel magyarázható a magyar választók alacsony részvétele” – jelentette ki az urnazárás után Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Kolozsváron adott sajtónyilatkozatában kifejtette, hogy azért nem volt közvetlen tétje a magyarok számára a népszavazásnak, mert nem volt magyar jelölt.
A politikus elutasította Crin Antonescu ideiglenes államfő nyilatkozatát, amelyben a politikus a romániai magyarokat azzal vádolta, hogy „bojkottálták” a népszavazást.
„Elfogadhatatlan, hogy a magyarokat hibáztassák a referendum miatt, amelynek a végeredményét még nem is lehet tudni” – mondta az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ a szavazáson való részvételre buzdította a magyarokat, akiknek azt ajánlotta, szavazzanak saját lelkiismeretük szerint. Kelemen elutasította azt a kijelentést is, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsára maradtak volna otthon a romániai magyarok. Szerinte Orbán felszólításának nem volt hatása, mert más választások alkalmából sem hatottak az erdélyi magyar választókra a magyarországi politikusok nyilatkozatai.
Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint a romániai magyarok alacsony részvételi aránya azt mutatja, hogy ez a közösség inkább Basescu oldalán áll, és nem tud „posztkommunista” politikai erőket támogatni. Nemes szerint az EMNP-nek és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a népszavazásról való távolmaradásra vonatkozó buzdítása is hatott a választókra.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint a székelyek azért nem mentek szavazni, mert nem értettek egyet a népszavazást kezdeményező Szociál-Liberális Szövetség (USL) „törvénytelenségeivel és manipulációjával”. „Nem érthetünk egyet azzal, hogy ezt az országot nem demokratikus és alkotmányellenes eszközökkel irányítsák” – mondta az MPP megyei elnöke. A referendum hivatalos eredményét várhatóan egy-két napon belül teszi közzé a BEC, ezt még az Alkotmánybíróságnak is hitelesítenie kell. Ezek után térhet vissza a felfüggesztett Traian Basesscu államfő az elnöki hivatalba – ha a BEC vasárnap esti részvételi becslés helytállónak bizonyult. MTI
Erdély.ma
Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról vasárnap rendezett népszavazás – derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből.
A BEC szerint urnazárásig a választói névjegyzékben szereplők 45,92 százaléka adta le voksát. A népszavazás érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség.
A BEC közölte, hogy a részvételi adat becslés, amelynek során 18 242 szavazókörzet közül 2889-ből dolgozták fel az adatokat reprezentatív minta alapján. A felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék. Mivel a részvétel több mint 3 százalékkal elmarad az 50 százalékos küszöbtől Traian Basescu felfüggesztett államfő valószínűleg visszatérhet hivatalába.
Az urnazáráskor közzétett különböző exit poll-adatok szerint az urnákhoz járulók 84-88 százaléka szavazott Basescu leváltásra, olyan körülmények között, amikor az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) a referendum bojkottálására kérte híveit.
Traian Basescu úgy nyilatkozott: „a demokrácia fáklyája nem aludt ki, a román állampolgárok elutasították a 256 parlamenti képviselő és szenátor államcsínyét”, és amikor visszatér az elnöki hivatalba, megpróbálja a társadalmi megbékélést előmozdítani.
Crin Antonescu ideiglenes államfő úgy nyilatkozott, hogy várni kell még a referendum végleges eredményére, de a központi választási iroda (BEC) és az eredményt hitelesítő alkotmánybíróság döntéseit mindenképp tiszteletben tartja.
Victor Ponta miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan államfőnek, akit ötmillió szavazattal választottak meg, és akinek a leváltására több mint nyolcmillió polgár szavazott el kellene gondolkoznia arról: megvan-e még a legitimitása ahhoz, hogy Romániát képviselje.
A legkevesebben a magyarlakta területeken mentek el szavazni: Hargita megyében a választói névjegyzékben szereplők 11,6 százaléka, Kovászna megyében 20,6 százaléka, Szatmár megyében 28,2 százaléka, Maros megyében 34 százaléka járult az urnákhoz.
„A romániai magyarság számára nem volt közvetlen tétje a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazásnak, ezzel magyarázható a magyar választók alacsony részvétele” – jelentette ki az urnazárás után Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Kolozsváron adott sajtónyilatkozatában kifejtette, hogy azért nem volt közvetlen tétje a magyarok számára a népszavazásnak, mert nem volt magyar jelölt.
A politikus elutasította Crin Antonescu ideiglenes államfő nyilatkozatát, amelyben a politikus a romániai magyarokat azzal vádolta, hogy „bojkottálták” a népszavazást.
„Elfogadhatatlan, hogy a magyarokat hibáztassák a referendum miatt, amelynek a végeredményét még nem is lehet tudni” – mondta az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ a szavazáson való részvételre buzdította a magyarokat, akiknek azt ajánlotta, szavazzanak saját lelkiismeretük szerint. Kelemen elutasította azt a kijelentést is, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsára maradtak volna otthon a romániai magyarok. Szerinte Orbán felszólításának nem volt hatása, mert más választások alkalmából sem hatottak az erdélyi magyar választókra a magyarországi politikusok nyilatkozatai.
Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint a romániai magyarok alacsony részvételi aránya azt mutatja, hogy ez a közösség inkább Basescu oldalán áll, és nem tud „posztkommunista” politikai erőket támogatni. Nemes szerint az EMNP-nek és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a népszavazásról való távolmaradásra vonatkozó buzdítása is hatott a választókra.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint a székelyek azért nem mentek szavazni, mert nem értettek egyet a népszavazást kezdeményező Szociál-Liberális Szövetség (USL) „törvénytelenségeivel és manipulációjával”. „Nem érthetünk egyet azzal, hogy ezt az országot nem demokratikus és alkotmányellenes eszközökkel irányítsák” – mondta az MPP megyei elnöke. A referendum hivatalos eredményét várhatóan egy-két napon belül teszi közzé a BEC, ezt még az Alkotmánybíróságnak is hitelesítenie kell. Ezek után térhet vissza a felfüggesztett Traian Basesscu államfő az elnöki hivatalba – ha a BEC vasárnap esti részvételi becslés helytállónak bizonyult. MTI
Erdély.ma
2012. július 31.
Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja
390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ
Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult.
Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.”
Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.”
1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak.
Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában.
A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában.
Célok, eszközök, intrikák
A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté.
A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat.
Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig.
Jezsuiták magyar földön
Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot.
Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét.
Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében?
A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket.
Lelki vezetés bárkinek a Manrézában
Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot.
A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére.
Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt.
A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ
Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult.
Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.”
Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.”
1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak.
Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában.
A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában.
Célok, eszközök, intrikák
A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté.
A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat.
Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig.
Jezsuiták magyar földön
Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot.
Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét.
Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében?
A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket.
Lelki vezetés bárkinek a Manrézában
Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot.
A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére.
Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt.
A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 2.
Mesterképzést indít Kolozsváron a Budapesti Gazdasági Főiskola
Ősztől is indít nemzetközi tanulmányok mesterképzést Kolozsváron a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF), a magyarországi egyetem 30 állami ösztöndíjas helyre várja a jelentkezőket.
A levelező képzés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, pótfelvételi eljárás keretében augusztus 31-éig jelentkezhetnek az erdélyi egyetemet végzettek. A nemzetközi tanulmányok mesterképzést 2011 februárjában indította útjára a főiskola a kincses városban. A felvett diákok a budapesti főiskola hallgatóiként tanulnak a Sapientia karán; a levelező képzésben mindkét intézmény oktatói közreműködnek. „Kiemelten fontosak főiskolánk számára az országhatárokon túli magyar nyelvű képzéseink.
Az erdélyi fiatalok szülőföldjükön, családjuk és barátaik körében szerezhetnek elismert, a helyi munkaerőpiac igényeit is figyelembe vevő képesítést alap- és mesterképzéseinken turizmus-vendéglátás, valamint nemzetközi tanulmányok szakokon” – jelentette ki az erdélyi képzések kapcsán Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora. A budapesti főiskola Kolozsvár mellett tavaly óta Székelyudvarhelyen is működtet képzést, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolán (Edutus Főiskola) turizmus-vendéglátás szakon tanulhatnak anyanyelvükön az erdélyi diákok. Itt idén 35 állami ösztöndíjas hely áll a jelentkezők rendelkezésére, melyekre pótfelvételi eljárás keretében szeptember 3–14. között lehet jelentkezni.
Krónika (Kolozsvár)
Ősztől is indít nemzetközi tanulmányok mesterképzést Kolozsváron a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF), a magyarországi egyetem 30 állami ösztöndíjas helyre várja a jelentkezőket.
A levelező képzés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, pótfelvételi eljárás keretében augusztus 31-éig jelentkezhetnek az erdélyi egyetemet végzettek. A nemzetközi tanulmányok mesterképzést 2011 februárjában indította útjára a főiskola a kincses városban. A felvett diákok a budapesti főiskola hallgatóiként tanulnak a Sapientia karán; a levelező képzésben mindkét intézmény oktatói közreműködnek. „Kiemelten fontosak főiskolánk számára az országhatárokon túli magyar nyelvű képzéseink.
Az erdélyi fiatalok szülőföldjükön, családjuk és barátaik körében szerezhetnek elismert, a helyi munkaerőpiac igényeit is figyelembe vevő képesítést alap- és mesterképzéseinken turizmus-vendéglátás, valamint nemzetközi tanulmányok szakokon” – jelentette ki az erdélyi képzések kapcsán Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora. A budapesti főiskola Kolozsvár mellett tavaly óta Székelyudvarhelyen is működtet képzést, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolán (Edutus Főiskola) turizmus-vendéglátás szakon tanulhatnak anyanyelvükön az erdélyi diákok. Itt idén 35 állami ösztöndíjas hely áll a jelentkezők rendelkezésére, melyekre pótfelvételi eljárás keretében szeptember 3–14. között lehet jelentkezni.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 2.
Ma kezdődik az ODFIE-tábor
Mintegy 450 fiatalt várnak a Maros megyei Magyarsárosra, ahol mától öt napon át zajlik a romániai Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett színjátszó találkozó. A Maros megyei településre – a helyi fellépőkön kívül – idén 16 település egyletének színjátszó csoportja érkezik.
Lesznek résztvevők Bencédről, Bölönről, Brassóból, Dicsőszentmártonról, Homoródszentpálról, Kissolymosról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyajtáról, Nyárádszentmárton-Csíkfalváról, Sepsiszentgyörgyről, Szabédról, Székelyudvarhelyről, Szentábrahámról, Szentgericéről és Vargyasról – olvasható az ODFIE közleményében. Az immár 16. alkalommal megrendezendő találkozó ma zászlós felvonulással kezdődik, majd az ünnepi megnyitóval és csapatszemlével folytatódik.
A színielőadásokat holnap délelőttől láthatja a közönség. Az ODFIE, amely az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezete, 1997 óta rendezi meg a találkozót a szervezet keretében működő ifjúsági egyletek színjátszó csoportjai számára. Az országos találkozókon átlagosan 15-20 csapat, összesen 400-450 amatőr színjátszó fiatal vesz részt. A Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Civil Alapprogram, valamint a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvény részletes programja a http://szinjatszo.odfie.hu/2012 címen érhető el.
Krónika (Kolozsvár)
Mintegy 450 fiatalt várnak a Maros megyei Magyarsárosra, ahol mától öt napon át zajlik a romániai Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett színjátszó találkozó. A Maros megyei településre – a helyi fellépőkön kívül – idén 16 település egyletének színjátszó csoportja érkezik.
Lesznek résztvevők Bencédről, Bölönről, Brassóból, Dicsőszentmártonról, Homoródszentpálról, Kissolymosról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyajtáról, Nyárádszentmárton-Csíkfalváról, Sepsiszentgyörgyről, Szabédról, Székelyudvarhelyről, Szentábrahámról, Szentgericéről és Vargyasról – olvasható az ODFIE közleményében. Az immár 16. alkalommal megrendezendő találkozó ma zászlós felvonulással kezdődik, majd az ünnepi megnyitóval és csapatszemlével folytatódik.
A színielőadásokat holnap délelőttől láthatja a közönség. Az ODFIE, amely az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezete, 1997 óta rendezi meg a találkozót a szervezet keretében működő ifjúsági egyletek színjátszó csoportjai számára. Az országos találkozókon átlagosan 15-20 csapat, összesen 400-450 amatőr színjátszó fiatal vesz részt. A Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Civil Alapprogram, valamint a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvény részletes programja a http://szinjatszo.odfie.hu/2012 címen érhető el.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 2.
„Állambácsitól” nem várhatunk megváltást
Beszélgetés dr. Neményi Ágnes faluszociológussal
A megélhetés lehetősége az erdélyi falvakban a rendszerváltás óta tovább csökkent. A kevés kivétel a szabályt erősíti: gazdálkodásból nehéz megélni, az alternatívát jelentő szolgáltatások még gyerekcipőben járnak. Van-e lehetőség arra, hogy az erdélyi falu vonzó és gazdaságilag virágzó település legyen? – erről beszélgettünk dr. Neményi Ágnes faluszociológus egyetemi előadótanárral. – Több mint négy évtizede foglalkozik faluszociológiával, jó ismeri az erdélyi falu gondjait. Huszonhárom évvel a rendszerváltás után mennyire súlyosak ezek? – A romániai falu minden téren elmaradott, helyenként középkori állapotok uralkodnak. A szocialista szövetkezeti rendszer egyik napról a másikra összeomlott, helyette létrejött közel négymillió önellátó kisgazdaság, amelyek sajnos nem biztosítanak megélhetést. Bizalom híján nem épülhet ki szövetkezeti hálózat, összefogás nélkül nem lehet kilépni ebből az ördögi körből. Ma nagyon nehéz megélni a falvakban, a legtöbben máshol keresnek boldogulást. Persze vannak kivételek is – a sikeres falvak –, ahol beindult a gazdasági élet, munkahelyek jöttek létre, egyelőre azonban kevés az ilyen kistelepülés.
– Mi kell ahhoz, hogy megyénként ne csak három-négy ilyen faluról beszélhessünk?
– Egy érdekes nemzetközi kutatási projekt romániai résztvevőjeként azt mondanám, hogy olyan kulcsemberek kellenek, akik kovászt jelenthetnének egy-egy faluközösség számára. Nyolc európai uniós ország felsőoktatási intézményeinek – közöttük a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem – összefogásával kétéves, angol nyelvű mesteri képzéshez dolgoztunk ki programot. Aki ezt elvégzi, faluanimátori oklevelet kap, ez egy új európai mesterség. – Mennyire hasonlít ez a rendszerváltás utáni Magyarországon bevezetett falugondnoki álláshoz?
– Az új foglalkozásnak valamelyest előzménye a falugondnoki állás, amely nem csak Magyarországon, hanem több más európai országban is működik. Azonban többet is jelent ennél. A magyar kezdeményezést jól ismerem, szociológusként több magyarországi faluban tanulmányozhattam működését. Az elmúlt években Erdélyben is felbukkant, főleg székelyföldi településeken, ahol a helyi önkormányzatoknak sikerült megoldaniuk a finanszírozást, de olyan is van, ahol ez civil szervezetek hatáskörébe tartozik. Az erdélyi tisztség azonban eltér a magyarországi és a nyugat-európai falugondnoki munkakörtől: nálunk rendszerint szociális ügyekkel foglalkozik a falugondnok.
– Miben különbözik az önök projektje az eddigi európai falugondnoki képzéstől? – Az új képzés lényege, hogy a helyi sajátosságok felhasználásával európai dimenzióba emelje a közös gondok feltárását és a kiútkeresést. A nyolc egyetem az elmúlt három évben Európa különböző országaiban – többek közt nálunk, Kolozsváron is – szervezett szakmai találkozókat, ahol a programban részt vevő országok falvainak sajátos helyzetét elemeztük. Ezek a gondok többé-kevésbé hasonlítanak, így a kiútkeresés is közös erővel történik.
– Mi a közös a mai európai falvakban? – A falvak általában elmaradottabbak, mint a város, sok falu nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával. Falun szinte mindenhol nehezebb a megélhetés, kiszolgáltatottabbak az emberek. A közös helyzetfelmérés alapján olyan felkészült szakemberekre van szükség, akik helyi fejlesztési stratégiák kidolgozására képesek. Igaz, valamennyi országnak megvannak a jellegzetes problémái, ami jelentősen megnehezíti munkánkat, ám eddigi felméréseink azt igazolják, hogy ezeket a gondokat helyi összefogással, konzultációval, projektek készítésével részben vagy teljesen orvosolni lehetne.
– Egy ilyen „varázsszakmától” mindenki sokat vár. Beválthatja a hozzá fűzött remények? – A több helyen működő európai falugondnoki állás többnyire bebizonyította létjogosultságát. Mi azonban ennél többet ajánlunk. Az új szakma széleskörű tájékozódást feltételez: az animátornak ismernie kell a falusi életmód, a falusi életvitel, a falun élő ember legtöbb gondját-baját. Értenie kell a mezőgazdasághoz, a vállalkozások létrehozásához és működéséhez, szociális kérdésekhez, de a legfontosabb, hogy képes legyen segíteni az embereket abban, hogy közösséggé szerveződve maguk találják meg azokat a gazdasági, társadalmi, szociális lehetőségeket, amelyek révén változtatásra, felemelkedésre van esélyük.
– Az első szakképzett faluanimátorok két év múlva kezdhetik el munkájukat Európa országaiban. Van-e erre fogadókészség a politikum részéről? – Országonként változó a helyzet. Ahol van előzménye a faluanimátori munkának, ott várják a folytatást. Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a faluval csak politikai beszédek szintjén foglalkoztak az elmúlt 23 év kormányzatai. Ez vezetett oda, hogy a romániai falu ma a legelmaradottabb az Unióban. Érzékelhető azonban pozitív változás is, az utóbbi években ugyanis sok helyen elkezdődött az infrastruktúra kiépítése, főleg uniós pénzekből. A fejlődés azonban nagyon lassú, kevés a helyi hozzáértő, azaz hiányzik az igazi falugondnok. Bőven lesz tehát munkája Erdélyben is egy képzett faluanimátornak: reményeim szerint a jó szakemberek alkalmazásához a romániai közigazgatás is megtalálja a forrásokat. – Mennyire fogadja el a faluközösség a máshonnan érkező „megmentőt”? – A falugazdásznak nem feltétlenül idegenként kell érkeznie a faluközösségbe. Nemrégiben Máramarosszigeten többen kérdezték: miért nem a falu elöljáróit – a polgármestert vagy az alpolgármestert – képezzük ki? Természetesen ők is lehetnek animátorok, a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, aki vonzalmat érez a szakma iránt. Tapasztalatom szerint az emberek befogadónak bizonyulnak, ha azt látják, hogy közös érdek a falugondnok sikeressége. Tisztában vannak vele, hogy segítség nélkül rengeteg információtól vannak elzárva, nem tudnak pályázni, nem képesek kihasználni lehetőségeiket. Márpedig pályázni csak akkor érdemes, ha tisztában vagyunk azzal, mit szeretnénk elérni, és ehhez milyen lehetőségeink vannak. Falvaink nagy gondja, hogy az ott lakók nincsenek tisztában lehetőségeikkel, a helyi erőforrásokkal. A jól képzett faluanimátor a helyi erőforrások mozgósításában segíthet a legtöbbet. Irányításával a helybeliek képesek lesznek elindulni egy-egy fejlesztési stratégia mentén. Képzett faluanimátor nélkül is megtörtént ez már néhány erdélyi faluban, olyan lelkes szervezőknek köszönhetően, akik ráéreztek a kitörés lehetőségeire. – A legtöbb falu földhözragadt gondokkal-bajokkal küzd. Az apró parcellás mezőgazdaságból lehetetlen megélni, minden beruházáshoz pénz kell, az emberek pedig szegények... Nem ördögi ez a kör azok számára, akik a helyi nincstelenségből keresik a kitörés lehetőségeit?
– Általános tapasztalat, hogy a napi gondokba belefáradt közösség nem ismeri fel lehetőségeit. Mindig kell egy olyan ember, aki felrázza a falut, aki ráirányítja a figyelmet a valós lehetőségekre, amelyek mellett legtöbbször úgy megyünk el, hogy észre sem vesszük azokat. Nem egy példa bizonyítja, hogy a helyi szervező csodát művelhet a faluközösséggel. A faluturizmusból például ma már több faluközösség is megél. Hasonlóan fontos a helyi hagyományokban, a helyi kézművességben rejlő lehetőségek kiaknázása vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozása. Kincs van alattunk, csak nem vesszük észre. Jönnie kell valakinek, aki megkaparja a földet, hogy ráébredjünk: itt van a közösség nagy lehetősége.
– Ha ön faluanimátorként kezdené pályáját, mit mondana az embereknek? – Először is elmagyaráznám, hogy felejtsük el „állambácsit”, tőle ugyanis nem várhatunk megváltást. Ezt a tévhitet végre minden közösségben el kéne oszlatni, helyette pedig felszabadítani a helyi közösség alkotóerejét. Arra próbálnám rávenni az embereket, hogy olyasmihez kezdjenek, amivel eddig nem foglalkoztak. Általában a faluturizmust is két-három gazda kezdte el településenként, majd újabb kettő-három próbálkozott meg az iparággal, mígnem az egész falu rájött, hogy működik a dolog. A közösség önbizalmát csak ilyen módon lehet erősíteni. – Októbertől hirdetik az új mesteri képzést. Hogyan zajlik az oktatás? – A képzés teljes egészében online rendszerben, interneten történik. Gyakorlatilag bárki bekapcsolódhat, akinek elfogadják a jelentkezését. Bármilyen egyetemi diplomával rendelkező, angolul jól beszélő személy kérheti a felvételét, aki elhivatottságot érez a falugondnoki, az animátori hivatásra. Az így megszerzett diploma Európa valamennyi országában érvényes, a diákok a két év során teljes rálátást kapnak az európai falufejlesztési lehetőségekre.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Beszélgetés dr. Neményi Ágnes faluszociológussal
A megélhetés lehetősége az erdélyi falvakban a rendszerváltás óta tovább csökkent. A kevés kivétel a szabályt erősíti: gazdálkodásból nehéz megélni, az alternatívát jelentő szolgáltatások még gyerekcipőben járnak. Van-e lehetőség arra, hogy az erdélyi falu vonzó és gazdaságilag virágzó település legyen? – erről beszélgettünk dr. Neményi Ágnes faluszociológus egyetemi előadótanárral. – Több mint négy évtizede foglalkozik faluszociológiával, jó ismeri az erdélyi falu gondjait. Huszonhárom évvel a rendszerváltás után mennyire súlyosak ezek? – A romániai falu minden téren elmaradott, helyenként középkori állapotok uralkodnak. A szocialista szövetkezeti rendszer egyik napról a másikra összeomlott, helyette létrejött közel négymillió önellátó kisgazdaság, amelyek sajnos nem biztosítanak megélhetést. Bizalom híján nem épülhet ki szövetkezeti hálózat, összefogás nélkül nem lehet kilépni ebből az ördögi körből. Ma nagyon nehéz megélni a falvakban, a legtöbben máshol keresnek boldogulást. Persze vannak kivételek is – a sikeres falvak –, ahol beindult a gazdasági élet, munkahelyek jöttek létre, egyelőre azonban kevés az ilyen kistelepülés.
– Mi kell ahhoz, hogy megyénként ne csak három-négy ilyen faluról beszélhessünk?
– Egy érdekes nemzetközi kutatási projekt romániai résztvevőjeként azt mondanám, hogy olyan kulcsemberek kellenek, akik kovászt jelenthetnének egy-egy faluközösség számára. Nyolc európai uniós ország felsőoktatási intézményeinek – közöttük a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem – összefogásával kétéves, angol nyelvű mesteri képzéshez dolgoztunk ki programot. Aki ezt elvégzi, faluanimátori oklevelet kap, ez egy új európai mesterség. – Mennyire hasonlít ez a rendszerváltás utáni Magyarországon bevezetett falugondnoki álláshoz?
– Az új foglalkozásnak valamelyest előzménye a falugondnoki állás, amely nem csak Magyarországon, hanem több más európai országban is működik. Azonban többet is jelent ennél. A magyar kezdeményezést jól ismerem, szociológusként több magyarországi faluban tanulmányozhattam működését. Az elmúlt években Erdélyben is felbukkant, főleg székelyföldi településeken, ahol a helyi önkormányzatoknak sikerült megoldaniuk a finanszírozást, de olyan is van, ahol ez civil szervezetek hatáskörébe tartozik. Az erdélyi tisztség azonban eltér a magyarországi és a nyugat-európai falugondnoki munkakörtől: nálunk rendszerint szociális ügyekkel foglalkozik a falugondnok.
– Miben különbözik az önök projektje az eddigi európai falugondnoki képzéstől? – Az új képzés lényege, hogy a helyi sajátosságok felhasználásával európai dimenzióba emelje a közös gondok feltárását és a kiútkeresést. A nyolc egyetem az elmúlt három évben Európa különböző országaiban – többek közt nálunk, Kolozsváron is – szervezett szakmai találkozókat, ahol a programban részt vevő országok falvainak sajátos helyzetét elemeztük. Ezek a gondok többé-kevésbé hasonlítanak, így a kiútkeresés is közös erővel történik.
– Mi a közös a mai európai falvakban? – A falvak általában elmaradottabbak, mint a város, sok falu nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával. Falun szinte mindenhol nehezebb a megélhetés, kiszolgáltatottabbak az emberek. A közös helyzetfelmérés alapján olyan felkészült szakemberekre van szükség, akik helyi fejlesztési stratégiák kidolgozására képesek. Igaz, valamennyi országnak megvannak a jellegzetes problémái, ami jelentősen megnehezíti munkánkat, ám eddigi felméréseink azt igazolják, hogy ezeket a gondokat helyi összefogással, konzultációval, projektek készítésével részben vagy teljesen orvosolni lehetne.
– Egy ilyen „varázsszakmától” mindenki sokat vár. Beválthatja a hozzá fűzött remények? – A több helyen működő európai falugondnoki állás többnyire bebizonyította létjogosultságát. Mi azonban ennél többet ajánlunk. Az új szakma széleskörű tájékozódást feltételez: az animátornak ismernie kell a falusi életmód, a falusi életvitel, a falun élő ember legtöbb gondját-baját. Értenie kell a mezőgazdasághoz, a vállalkozások létrehozásához és működéséhez, szociális kérdésekhez, de a legfontosabb, hogy képes legyen segíteni az embereket abban, hogy közösséggé szerveződve maguk találják meg azokat a gazdasági, társadalmi, szociális lehetőségeket, amelyek révén változtatásra, felemelkedésre van esélyük.
– Az első szakképzett faluanimátorok két év múlva kezdhetik el munkájukat Európa országaiban. Van-e erre fogadókészség a politikum részéről? – Országonként változó a helyzet. Ahol van előzménye a faluanimátori munkának, ott várják a folytatást. Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a faluval csak politikai beszédek szintjén foglalkoztak az elmúlt 23 év kormányzatai. Ez vezetett oda, hogy a romániai falu ma a legelmaradottabb az Unióban. Érzékelhető azonban pozitív változás is, az utóbbi években ugyanis sok helyen elkezdődött az infrastruktúra kiépítése, főleg uniós pénzekből. A fejlődés azonban nagyon lassú, kevés a helyi hozzáértő, azaz hiányzik az igazi falugondnok. Bőven lesz tehát munkája Erdélyben is egy képzett faluanimátornak: reményeim szerint a jó szakemberek alkalmazásához a romániai közigazgatás is megtalálja a forrásokat. – Mennyire fogadja el a faluközösség a máshonnan érkező „megmentőt”? – A falugazdásznak nem feltétlenül idegenként kell érkeznie a faluközösségbe. Nemrégiben Máramarosszigeten többen kérdezték: miért nem a falu elöljáróit – a polgármestert vagy az alpolgármestert – képezzük ki? Természetesen ők is lehetnek animátorok, a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, aki vonzalmat érez a szakma iránt. Tapasztalatom szerint az emberek befogadónak bizonyulnak, ha azt látják, hogy közös érdek a falugondnok sikeressége. Tisztában vannak vele, hogy segítség nélkül rengeteg információtól vannak elzárva, nem tudnak pályázni, nem képesek kihasználni lehetőségeiket. Márpedig pályázni csak akkor érdemes, ha tisztában vagyunk azzal, mit szeretnénk elérni, és ehhez milyen lehetőségeink vannak. Falvaink nagy gondja, hogy az ott lakók nincsenek tisztában lehetőségeikkel, a helyi erőforrásokkal. A jól képzett faluanimátor a helyi erőforrások mozgósításában segíthet a legtöbbet. Irányításával a helybeliek képesek lesznek elindulni egy-egy fejlesztési stratégia mentén. Képzett faluanimátor nélkül is megtörtént ez már néhány erdélyi faluban, olyan lelkes szervezőknek köszönhetően, akik ráéreztek a kitörés lehetőségeire. – A legtöbb falu földhözragadt gondokkal-bajokkal küzd. Az apró parcellás mezőgazdaságból lehetetlen megélni, minden beruházáshoz pénz kell, az emberek pedig szegények... Nem ördögi ez a kör azok számára, akik a helyi nincstelenségből keresik a kitörés lehetőségeit?
– Általános tapasztalat, hogy a napi gondokba belefáradt közösség nem ismeri fel lehetőségeit. Mindig kell egy olyan ember, aki felrázza a falut, aki ráirányítja a figyelmet a valós lehetőségekre, amelyek mellett legtöbbször úgy megyünk el, hogy észre sem vesszük azokat. Nem egy példa bizonyítja, hogy a helyi szervező csodát művelhet a faluközösséggel. A faluturizmusból például ma már több faluközösség is megél. Hasonlóan fontos a helyi hagyományokban, a helyi kézművességben rejlő lehetőségek kiaknázása vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozása. Kincs van alattunk, csak nem vesszük észre. Jönnie kell valakinek, aki megkaparja a földet, hogy ráébredjünk: itt van a közösség nagy lehetősége.
– Ha ön faluanimátorként kezdené pályáját, mit mondana az embereknek? – Először is elmagyaráznám, hogy felejtsük el „állambácsit”, tőle ugyanis nem várhatunk megváltást. Ezt a tévhitet végre minden közösségben el kéne oszlatni, helyette pedig felszabadítani a helyi közösség alkotóerejét. Arra próbálnám rávenni az embereket, hogy olyasmihez kezdjenek, amivel eddig nem foglalkoztak. Általában a faluturizmust is két-három gazda kezdte el településenként, majd újabb kettő-három próbálkozott meg az iparággal, mígnem az egész falu rájött, hogy működik a dolog. A közösség önbizalmát csak ilyen módon lehet erősíteni. – Októbertől hirdetik az új mesteri képzést. Hogyan zajlik az oktatás? – A képzés teljes egészében online rendszerben, interneten történik. Gyakorlatilag bárki bekapcsolódhat, akinek elfogadják a jelentkezését. Bármilyen egyetemi diplomával rendelkező, angolul jól beszélő személy kérheti a felvételét, aki elhivatottságot érez a falugondnoki, az animátori hivatásra. Az így megszerzett diploma Európa valamennyi országában érvényes, a diákok a két év során teljes rálátást kapnak az európai falufejlesztési lehetőségekre.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)