Visszaszolgáltatási bonyodalmak az evangélikus-lutheránus egyháznál
Az evangélikus-lutheránus egyház országszerte 24 ingatlanát kérte vissza, ezek között három ingatlan (pontosabban két ingatlan és egy földterület) van Kolozsváron, nyilatkozta lapunknak Fehér Attila főtanácsos. Megtudtuk: jelenleg két ingatlanért perelnek, és öt ingatlanra vonatkozó visszaszolgáltatási kérést már elutasított a restitúciós bizottság.
Kezdeném a kolozsvári ingatlanok visszaszolgáltatásával. Az evangélikus egyház még az 1990-es évek elején kérte, hogy adják vissza az egykor tulajdonát képező ingatlanokat, ám a kolozsvári városháza azzal az indokkal utasított el bennünket, hogy nincs erre vonatkozó jogszabály. Amire a jogszabály elkészült és életbe lépett, azt a kolozsvári területet, amelyet először kértünk vissza, átírták az ortodox egyházra. Egy Hajnal-negyedi területről van szó, amelynek tulajdonosa az egyháznak adományozta ingatlanát. A visszaszolgáltatási törvény alapján pert indítottunk ezért a területért, ám a pert elvesztettük. Az országos restitúciós bizottságnál „pihen” a másik kolozsvári ügyünk, a Széchenyi tér 39. szám alatti ingatlan kérdése. A területre tömbházat építettek, és ennek következtében az egyház tulajdonát képező területből is elvettek egy részt. A harmadik ingatlan története még ennél is bonyolultabb: „eltűnt” 980 négyzetméter. Van még egy ingatlanunk a Pap (Párizs) utcában, amelyet visszakaptunk. Itt volt olyan, aki elköltözött önszántából, ám az időseket az egyház nem bolygatta, és a lakásban maradhattak.
Ami pedig az iskolaépületek visszaszolgáltatását illeti, országszerte hat tanintézetet kértünk vissza, amelyek Brassó megyében vannak. Az egyik Brassó megyei ingatlanért 483 000 lej kárpótlást kellett fizetnie az evangélikus egyháznak, mivel az állam beépítette a területet, azaz kibővítette a már ott meglévő ingatlant. A több mint hatvan éven át tartó állami használatért azonban semmit sem kaptunk cserébe – magyarázta a főtanácsos.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)

Nincs akarat a restitúciós kérdések megoldására
Az unitárius egyház 86 visszaigénylési dossziét iktatott be, ebből 40 kérést pozitívan bíráltak el (ahol lehetett, természetben adták vissza az épületet, vagy ha az épület már nem állt, akkor a telket); két kérést elutasítottak, 3 kárpótlási határozat született, 3 ingatlan van per alatt, 38 kérés pedig jelenleg is megválaszolatlan maradt – tudtuk meg Dácz Tibortól, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági tanácsadójától. Mindez százalékban kifejezve: az unitáriusok kéréseinek 52,3%-át oldották meg.
Megtudtuk: a jelenleg is folyamatban levő perekből kettő kolozsvári (az egykori kollégiumi és teológiai tanári lakásokról van szó, ezeket az ingatlanokat a város a 90-es évek elején eladta, ezeket perli most vissza az egyház), illetve egy marosvásárhelyi ingatlan, amelynek az ügye már Strasbourgban van – közösen a reformátusokkal és katolikusokkal.
Az unitárius egyház gazdasági tanácsadója egyetértett abban, hogy a restitúciós kérdések megoldására nincs politikai akarat.
– Már egy éve semmi nem történt a fennmaradt kéréseinkkel, még olyanokra sem kaptunk választ mostanában, amelyek lényegében már teljesen dokumentálva vannak, s csak pozitív határozatra várnak. Kolozsváron 2005–2010 időszakban éreztük a helyi önkormányzat negatív hozzáállását, a Régi Kollégium ügyének kapcsán, amikor a Visszaszolgáltató Bizottság határozatát Emil Boc polgármester megtámadta, ezért a végleges átadás csak 2010-ben történhetett meg. Nem beszélve a következményekről: adó, házbér teljes hiánya, a törvények figyelmen kívül hagyása – magyarázta Dácz Tibor.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Hídépítés Bukarestben
Beszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével
Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.
– Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe.
– A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul.
– Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon?
– Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is.
– Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet.
– Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom.
– Jó munkát, sok sikert mindehhez!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

A kolozsvári zsidóság a második világháború után
A Kolozsvárról elhurcolt zsidók kis része élte csak túl a keleti front és a haláltáborok szörnyűségeit. Hazatértükkor a város a pusztulást, a nincstelenséget és a helyenként újra fellángoló antiszemitizmust jelentette számukra.
Az 1941 évi népszámlálás szerint Kolozsváron 16 763 zsidó élt. Az Észak-Erdélyben 1944. május 3-án elkezdett gettósítás során a kolozsvári téglagyárban kialakított gettóban a szamosújvári zsidósággal együtt 18 000 embert zártak össze. A deportálások május 16-án kezdődtek el és június 26-ig tartottak.
A Kolozsvárról elhurcolt zsidó munkaszolgálatosok és deportáltak kis része élte csak túl a keleti front és a haláltáborok szörnyűségeit. Viszontagságos utat jártak be, amíg újra megpillanthatták a „kincses várost”, amely a pusztulást, a nincstelenséget és a helyenként újra fellángoló antiszemitizmust jelentette számukra. A hazatérteknek meg kellett küzdeniük azzal a tudattal, hogy szeretteiket nem láthatják viszont, vagyonuk jórészt a háború martalékává vált és lakásaikban sokszor idegenek fogadták, akik nem voltak hajlandóak visszaszolgáltatni azokat eredeti tulajdonosuknak. Ilyen nehézségekkel szembenézve voltak kénytelenek új életet kezdeni egy olyan időszakban, amikor a Vörös Hadsereg árnyékában felemelkedő Román Kommunista Párt ígéretei jelentették az egyik legbiztosabb jövőképet számukra.
A szovjet csapatok bevonulásával a deportálások elől Romániába szökött, valamint Kolozsváron és környékén rejtőzködő zsidók, fokozatosan visszatértek a városba. Az elhurcolt munkaszolgálatosok nem érkeztek meg azonnal, mivel ezeknek többsége szovjet fogságba esett. Akiknek sikerült elkerülni a fogságot vagy képesek voltak megszökni onnan, visszatértek a Kolozsvárra. A visszatért zsidók a közösségük újjászervezését és intézményeik újraindítását tartották legfontosabb feladatuknak. Ennek érdekében 1944. október 20-án megalakították a kolozsvári Demokrata Zsidó Népközösséget (DZSN), melynek alakító ülésére a kolozsvári Zsidó Kórházban került sor. Ekkor körülbelül 1000 zsidó élt a városban. A szervezet elnökének Fülöp Zoltánt, míg alelnökeinek Neumann Sándort és Balkányi Miklóst választották. A szervezet legfontosabb céljai között tartotta számon: a deportálásba elhurcolt zsidók hazaszállítását, ezek szociális ellátását, jogi sérelmeinek orvoslását.
A Népközösség megalakulása után több felszólítást intézett az akkori államhatalomhoz, küldöttségeket menesztett Bukarestbe azzal a kéréssel, hogy indítsanak járműveket az elhurcoltak hazaszállítására. A korabeli dokumentumokból az derül ki, hogy ekkor a kolozsváriak még nem voltak tisztában a haláltáborok valóságával. A sajtóban a deportáltakat munkaszolgálatosokként említik, a járműveket a gyerekek és öregek segítségére szerették volna küldeni, nem tudván hogy ezek voltak a haláltáborok első áldozatai. Az új román kormány először csak szóban ígért támogatást az erdélyi zsidóságnak, később viszont, 1945. március 25-től vonatot bocsátottak a deportáltak hazaszállításán fáradozók rendelkezésére. A vonat egészen június végéig közlekedett, Ausztriából, valamint Lengyelországból segített hazaszállítani a még ott levő vagy hazafele tartó deportáltak százait.
Kolozsvárra az első deportáltak 1945 februárjában érkeztek meg.
A hazatérő túlélők egészségügyi helyzete lesújtó képet mutatott. Jellemző volt az ún. társadalmi betegségek (tuberkulózis, nemi betegségek) nagyfokú elterjedése és a deportálások alatt elszenvedett átmeneti vagy végleges egészségügyi károsodások. A zsidók általános szociális állapota elkeserítő volt. Olyan alapvető szükségleteket nem tudtak kielégíteni, mint az élelmezés, ruháztatás vagy egészségügyi ellátás. A DZSN megkezdte ezen gondok orvoslását, így 1944 novemberében a zsidó kórházban tömegszállás és népkonyha kialakítását kezdeményezte. A zsidó kórház ekkor kifosztva, megrongált állapotban szolgálta ki a Népközösséget.
A kórházat később a Népközösség a Joint (American Jewish Joint Distribution Committee) hathatós támogatásával fokozatosan állította működésbe, hogy eleget tudjon tenni eredeti feladatának. Később a kantin a Péter-Páll villába költözött, így ez az épület vált a hazatérő zsidók központjává. A zsidó fiatalokat a Református Teológia épületében szállásolták el. Miután 1946-ban a fiatalok részére fenntartott lakhely megszűnt, a „Jó Pásztor” nevű misszió tagjai fogadtak be több zsidó fiatalt. Emellett a DZSN árvagondozót és kollégiumot hozott létre a hontalan fiatalok részére.
A zsidó ifjúság körében hódítottak a nemzeti emancipációt hirdető baloldali eszmék.
Ennek legfontosabb oka, hogy a sokéves üldöztetésnek és jogfosztottságnak való kitettség tapasztalata után a szocializmus vágyálmába kerültek, de bizonyos mértékben hozzájárult a zsidó ifjak politikai tapasztalatlansága is. A zsidó ifjak június 20-án létrehozták a Demokrata Zsidó Ifjak Szervezetét (DÉZSISZ), amely célja a zsidó ifjúság egységének a megvalósítása, az ifjúság fizikai munkára nevelése, a demokrácia kialakításának támogatása valamint az ifjúság gazdasági ténykedésének színvonalának emelése volt.
A szervezet legfontosabb vezetői: Lövith Egon, Herskó Péter, Schwartz Vilmos, Löbl Emil, Havas Andor, Roth Lajkó. Más, sürgős, megoldásra váró problémák is megjelentek, amelyek közül kiemelkedett a zsidó lakások helyzete. Kolozsvár bombázását követően nagyon sokan vesztették el otthonukat, amit az állam úgy oldott meg, hogy a fedél nélkül maradt kolozsváriakat – zömében magyarokat – beköltöztette az üresen álló zsidó lakásokba.
A DZSN megkezdte az elhurcolt zsidó vagyonok összegyűjtését, és a zsidó ingatlanok számbavételét. Azon lakásokat, amelyekbe az eredeti tulajdonosok nem tértek vissza, a szervezet gondozásába vette és bérlőknek adta ki. Azonban a szervezet vezetői kijelentették, hogy nincs szándékukban elvenni a használatba vett zsidó ingóságokat vagy ingatlanokat, mert az a sovinizmus megnyilvánulása volna, amely akadályozná a demokrácia kiépítését. Helyette a Magyar Népi Szövetséggel karöltve kerestek megoldást ezekre a problémákra. A két szervezet végül is úgy határozott, hogy a magyarok tulajdonába került ingó vagy ingatlan javakért bérleti díjat kellett fizetni a DZSN-nek. Így a DZSN-en belül létrejött az Ingatlan és Bútorbizottság. Az előbbire a zsidó ingatlanok kezelésének feladata hárult, az utóbbi pedig a zsidó bútorok leltározását és összegyűjtését szervezte meg. Később az összegyűjtött bútorokat a szervezet finanszírozása végett, értékesítették.
A vészkorszakot túlélt kolozsvári zsidóság egy része a magyarokból kiábrándulva, saját zsidó identitását levetkőzve, az új kommunista társadalomban látta jövőjének kulcsát. A folyamatot elősegítette, hogy a Népközösség 1946-ra a kommunisták befolyása alá került és beintegrálódott az országos zsidó szervezetbe. Az új ideológiába vetett bizalom nem volt alaptalan, mivel a történelmi pártokkal ellentétben a Román Kommunista Párt megoldást ígért a zsidó nemzetiségi problémára. A megoldás, ami a különféle nemzeti, faji, vallási megkülönböztetések felszámolását és a teljes asszimiláció közepette a kommunista társadalomban való feloldódást jelentette, kedvező fogadtatásra talált baloldali zsidó körökben. A káderhiánnyal küszködő kommunisták pedig nem nélkülözhették azokat a jelentkezőket, akik a párt tagjai akartak lenni. Kolozsváron mind a magyarok, mind a zsidók felülreprezentáltak voltak a Kommunista Párt soraiban. 1946-ban 7919 párttag közül 581 volt zsidó, ami a párttagok 7,3%-át jelentette. Később, 1948-tól a zsidók kiábrándultak a Párt üres, beváltatlan ígértetekkel tűzdelt retorikájából és tömegesen hagyták el nemcsak a párt sorait, de az országot is.
Egyes kolozsvári zsidók, a holokauszt miatt nehezteltek a magyarokra, azonban a közösség általánosságban nem érzett ellenszenvet a magyarok iránt.
A kolozsvári zsidóság a több évtizedes asszimilációs folyamat következtében erős magyar identitással rendelkezett a háború előtt. A magyar identitásukat nem tudták egyik napról a másikra levetkőzni. A tömeges elfordulás elkerüléséhez hozzájárult az a tény is, hogy a DZSN vezetői kijelentették, nem teszik felellősé az összmagyarságot a holokauszt szörnyűségeiért, azonban a bűnösök felelősségre vonását az egész közösség megkövetelte. 1946. május 22-én Kolozsvár adott otthont annak a gettópernek, amelyben 193 vádlott képviselte azokat a főbb bűnösöket, akik a helyi elrendelői és végrehajtói voltak az észak-erdélyi zsidóság tömegtragédiájának. A halálos ítéletet csak a távollevők kaptak, szám szerint 30-an. A többiek letöltendő börtönbüntetéssel néztek szembe. Mindössze hat vádlottat mentettek fel.
A hitükhöz (egyesek erősebben mások kevésbé) ragaszkodó kolozsvári zsidók, a hitközségük újjáépítését is prioritásként kezelték. A háború után megkezdték a Kolozsvár bombázásában lerombolódott neológ zsinagóga újjáépítését. Mivel a városi tanács nem tudott hozzájárulni az építési költségekhez, az építkezést magánadományok, intézmények, vállalatok és a Joint segítségével sikerült megvalósítani. A zsinagóga felavatására 1947. augusztus 31-én került sor, a szertartást egy bukaresti vendég-rabbi végezte.
A kolozsvári DZSN, az észak-erdélyi központtal közösen, következetesen fellépett a második világháború alatt zsidókat ért jogi diszkriminációk megszüntetése érdekében. Számtalan levélben megfogalmazott kérés, Bukarestbe küldött delegáció és személyes közbenjárás után, a zsidókat érintő hátrányos jogi problémák zöme megoldásra talált.
Így sikerült a szervezetnek elintézni, hogy a munkaszolgálatban eltöltött idő katonai szolgálatnak számítson, a zsidó árvákat és özvegyeket bevonják a rokkantak, árvák, hadi özvegyek állami segélyezésébe és végül a zsidó vagyonokat kivonják a CASBI (ellenséges javakat felügyelő bizottság) fennhatósága alól. A megoldott jogi problémák segítették a zsidókat az újrakezdésben. Az ügyek intézésében szerepet vállaló RKP irányában is nőtt a bizalmuk. Nem minden zsidó választotta az újrakezdés opcióját. Voltak, akik nem tudtak túllépni az átélt borzalmakon, szeretteik elvesztésén és végül – kisebb számban – az öngyilkosságot vagy a kivándorlást választották. Közvetlenül a háború után az emigrációra a magyar határon keresztül nyílt lehetőség, ott eldönthették, hogy a nyugati országok valamelyikében vagy Izraelben kezdenek új életet. Ez az út 1947-től, a hatóságok fellépése miatt mindinkább bezárult.
Kolozsvárról a kezdeti szakaszban – az említett példák ellenére – nem beszélhetünk tömeges kivándorlásról, sőt a zsidó lakosság 1947-re ugrásszerűen megnőtt. Ebben az évben 6500 zsidót tartottak számon a városban. Ekkor azonban mind a kolozsvári zsidóságra, mind az ország többi zsidó közösségére nézve már a szocialista átalakítás – demagóg propaganda köntösébe bújtatott – veszélye leselkedett. Az új gazdasági és társadalmi átalakítások, amelyeket az addigra megerősödött kommunista párt marxista-leninista ideológiával átitatott politikája diktált, a zsidóság kiábrándultságát eredményezte a szocializmusból.
Transindex.ro

A székely autonómiáért tüntettek a budapesti román nagykövetség előtt
Székelyföld szabadságáért, területi autonómiájáért és a magyar történelmi egyházak által fenntartott erdélyi iskolák visszaállamosítása ellen tartottak tiltakozó demonstrációt a budapesti román nagykövetség épülete előtt mintegy háromszáz ember részvételével szombaton. Szegeden ökumenikus istentiszteletet tartottak a Székely Mikó Kollégiumért.
A Budapest XIV. kerületében álló, kordonokkal körülzárt román külképviselet épülete melletti Izsó utcában felállított színpadon György-Mózes Árpád, a Székelyföldért társaság elnöke azt mondta: a román kormány az elmúlt 19 év alatt nem tett eleget az európai felszólításoknak, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, és az iskolák egyházi kézbe történő visszaszolgáltatása Románia uniós csatlakozás után leállt.
Emlékezetett: a román állam a kommunista rendszerben nyolcezer egyházi ingatlant kobozott el, ebből 2140-re a magyar történelmi egyházak tartottak igényt, és ebből mindössze ötszázat szolgáltatott vissza a román állam, de a döntést a helyi és megyei önkormányzatok megfellebbezték.
Bácsfainé Hévízi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnöke arról beszélt, hogy egyre kevesebb magyar kerülhet be a román felsőoktatásba, iskolák százai alakulnak át, és elsőként Kolozsvárt fosztották meg a magyar nyelvű oktatástól. Szót emelt az ellen is, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen szisztematikusan megszüntették a magyar nyelvű képzést, ezért mint hangoztatta, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyét nem lehet, és nem is szabad kizárólag egyházi ügyként kezelni. A Székely Nemzeti Tanács nevében ezért egy petíciót is megfogalmaztak, amelyben azt kérik a magyar pártoktól és közéleti szereplőktől, ne tegyék négyévente ismétlődő kampánytémává Székelyföld területi autonómiáját, hanem segítsék annak megvalósulását. A román kormányt pedig felszólítják, tartsa be az ország kötelezettségeit, szolgáltassa vissza a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javakat. Mindezek betartatásához az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeinek segítségét kérik.
A budapesti megmozduláson felolvasott petíciót a mintegy háromszáz tüntető közfelkiáltással is megerősítette, és majd írásban juttatják el a román nagykövetség vezetőjének, aki a szervezők szerint nem kívánta átvenni a dokumentumot, de elküldik majd a román kormánynak és az összes uniós magyar intézmények vezetőinek is.
Az Izsó utcában tartott tüntetésre Nagyatádról, Érdről és Komlóról is érkeztek demonstrálók, akik a szakadó esőben árpádsávos, székely és nemzetiszínű zászlókat is lobogtattak. A demonstrálók között ott volt Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője is.
Ökumenikus istentisztelet Szegeden a Református Székely Mikó Kollégiumért
Több száz hívő előtt tartott ökumenikus istentiszteletet Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Fabiny Tamás evangélikus püspök szombaton a szegedi dómban a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumért.
Az intézmény visszaállamosítása elleni tiltakozó sepsiszentgyörgyi tüntetés napjára szervezett szertartáson részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke is.
Répás Zsuzsanna az istentiszteletet követően az MTI-nek hangsúlyozta, a magyar kormány minden jogi és diplomáciai segítséget kész megadni az erdélyi református egyháznak és az ügyben személyesen érintetteknek.
A politikus szerint megdöbbentő, hogy a XXI. században, az Európai Unióban a kollégiummal kapcsolatban olyan ítélet születhetett, amely ellent mond minden jogi alapelvnek: a jogbiztonságnak, a tulajdon szentségének és az egyházak függetlenségének. A Székely Mikó Kollégium épülete a református egyház tulajdona, s erről bírósági ítélet született Brassóban – mondta a helyettes államtitkár.
Répás Zsuzsanna reméli, hogy a restitúciós bizottság tagjait elmarasztaló „elfogadhatatlan és abszurd” bírósági ítéletet megváltoztatják, sikerül jogorvoslatot találni a romániai igazságügyi fórumokon. Amennyiben ez nem történik meg, a magyar kormány kész továbbvinni ezt az ügyet nemzetközi szintre – tette hozzá.
A helyettes államtitkár kifejtette, nagyon fontosnak tartja, hogy a kollégium ügye érdekében a történelmi egyházak mellett azok a romániai magyar pártok is összefogtak, amelyek egyébként rivalizálnak egymással.
Krónika (Kolozsvár)

Túl a kásahegyen – beszélgetés Bárdi Nándor történésszel.
„Szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető »ötödik hadoszlopra«. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.” Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.
– Nemrégiben az MTVA vezérigazgatója körlevélben kérte a munkatársakat, hogy ezentúl a határon túli kifejezés helyett a külhonit használják. Egy kisebbségkutató lát ebben valamiféle minőségi változást?
– Előrebocsátanám, hogy a magyar–magyar viszonynak nevezett tárgykört sűrű retorikai összevisszaság jellemzi. Célképzetek, amelyekről jelenvalóságként beszélnek és elvárásokká válnak; általánosítások; feldolgozatlan élmények, sértettségek és félreértett szerepek tömege bogozódik össze ebbe a tárgyban. Ahhoz, hogy a lényegi kérdésekről beszéljünk, egy kásahegyen kell keresztülverekedni magunkat. Sok publicisztika nem is jut tovább a politikai retorikák termelte képzetek leleplezésén.
A külhoni terminológia bevezetésének szerintem két értelmezési háttere lehetséges. Kövér László és Veress László 2010. június 4-én a Magyar Nemzetben megjelent Mi lesz belőlünk magyarokból? című identitáspolitikai cikke az egységes magyar nemzet mellett érvelt és a balliberális elit félrevezető kategóriájának tekintette a „nemzet szétfejlődését”. Ebben a gondolatkörben a magyar etnokulturális közösség egységes politikai térben értelmeződik. Van egy másik megközelítés is, ami legtisztábban Sólyom László az előbb említett cikk megjelenésének napján, a parlamenti Trianon-emlékülésen elmondott beszédében kristályosodik ki. E szerint a Kárpát-medence az itt élő népek közös hazája. Ez azt jelenti, hogy nem csak Szepesség vagy Brassó képezi a magyar kulturális örökség részét, hanem a román, szlovák stb. történelemhez is hozzátartoznak a budapesti, gyulai, békéscsabai stb. emlékhelyeik. Ebben a szellemben a külhoni megnevezés a határon túlihoz képest annyiban más, hogy például egy nagyváradi nem Budapesthez viszonyítva azonosítja magát. A mindennapi életben persze a romániai magyarok szimplán magyarnak tartják magukat és abban a pillanatban lesz belőlük romániai magyar, ahogy belépnek a magyar(országi) médiatérbe vagy fizikailag átlépik a határt. A Kárpát-medencében jó kétszáz éve párhuzamos nemzetépítések zajlanak, és lényegében a külhoni magyarok 1918-ban ezek közé szorultak. Ezekben önálló intézményi szerkezeteket építettek a két világháború között és 1989 után, az államszocializmusban pedig az adott ország magyarságpolitikáján belül próbált a magyar elit vélt vagy valós közösségi érdekeket kiharcolni. Ugyanekkor mindez egy környező népekkel közösen felépített toposz-rendszerben történik. Leegyszerűsítve: szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető „ötödik hadoszlopra”. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.
– Mik lehetnek ennek a „toposztalanításnak” az eszközei?
– Szaktörténészként jó néhány, a nemzeti kánonokon túlmutató kutatás megvalósítását ajánlhatom, de a kisebbségi magyar önszemlélet szempontjából nem a kutatói vágyakat, hanem a fogalmi tisztázást tartom fontosnak. Alapvetésként ki kell mondani: a külhoni magyarként definiált közösségek lényegében kényszerközösségek, mert nem társadalomtörténeti folyamatok révén, hanem egy politikai döntés következményeként születtek, majd regionális sorsközösségekké váltak. Ez az önértelmező fogalmak első szintje. A második: a külhoni magyarok számára magától értetődő, hogy őshonosak szülőföldjükön, az ottani etnikai viszonyok megváltoztatását életviszonyaik sérelmeként élik meg. A harmadik viszonyítási pont, hogy ezek a magyar közösségek nemzeti kisebbségként definiálták magukat, az intézményesülésen keresztül párhuzamos társadalmat képeznek azon az országon belül, ahol élnek. Azért nem használnám szívesen a kisebbségi társadalom kifejezést, mivel ez egy vízió, a teljes társadalmi intézményrendszerről, a közösség viszont létezik, amelynek megvannak a saját integráló adottságai, élményei. Ezzel szemben a többségi nemzetek jellemzően birodalmi kisebbségként, a Magyar Királyság maradványaként tekintenek a velük élő magyarságra, mivel ezen kisebbségi közösségek kulturális öröksége nem függetleníthető a történelmi Magyarországtól.
– Hogy néz ez ki a „magyar–magyar viszony” felől nézve?
– Vannak, akik Trianont egyfajta traumaközösségként élik meg. Ez identitáspótló, kibeszélő önterápia is lehet. Nem hiszem, hogy minden Nagy-Magyarország matricás autótulajdonos irredenta volna. Sokkal fontosabb az, hogy a Kádár-korszak történelmi és identitáspolitikai amnéziájában a történelmi Magyarországra való emlékezés, a külhoni magyarok iránti figyelem az ellenzékiség érzetét adta, és ennek keretei sokfelé elágazva tovább élnek ma is. Ehhez képest egy másik út az úgynevezett detrianonizálás avagy határtalanítás, melyben az etnokulturális közösségnek egyes részei partnerként ismét együtt működhetnek. Hogy ez megtörténhessen, le kell építeni bizonyos határtermelő különbségeket. Trianont a közvélemény Magyarországon jórészt történeti kérdésként kezeli. Így van ez persze Kézdivásárhelyen is, csakhogy ott ez egyben családok, életpályák sorsát határozta meg. Az ottaniak elődeivel a magyar állam nem tudta fenntartani az állampolgári „szerződést”, mert a magyar politikai osztály két világháborúból is vesztesen hozta ki az országot. Az ennek révén létrejött magyar közösségek a magyarországi viszonyokhoz képest nemzetiesítettebbek, a változó politikai viszonyoknak is kiszolgáltatottabbak, hiszen a nyelvi, kulturális, sorsközösségbeli összetartozás szervezi ezeket. Jelentős különbség mutatkozik a hazafelfogásbanis. A magyarországiak haza fogalma döntően megegyezik az ország jelenlegi területével, míg a külhoniak számára egyszerre jelenti a szülőföldet, illetve egy virtuális magyar kulturális és médiateret, amelyet a sajátjuknak éreznek. A harmadik, legkevesebbet emlegetett különbség abból adódik, hogy a külhoniak döntő többsége kétnyelvű. Ennek kulturális vonzataként jó részük tudatában van annak, hogy a sajátján túl létezik egy „másik igazság” is, akár a szomszéd lakásban vagy a munkatárs fejében. Ehhez képest Magyarország lényegében Trianonnal érte el a reformkori nagy álmot, a homogén nemzetállamot. A magyar politikai elit úgy érzi, értelmiségi felettes énként megmondhatja, hogyan is kell gondolkodni Nyíregyházától Kaposvárig. Ebből következően Magyarországon az uralomra, az egységesítésre, az erdélyi politikában a dominanciára való törekvés volt a meghatározó.
– Mit jelent ez a detrianonizálás avagy határtalanítás a gyakorlatban?
– Ezeket a kifejezéseket eredetileg nyelvészek találták ki, ebből kifolyólag nyelvészeti problémaként fogalmazták meg. Nevezetesen, hogy a külhoni nyelvváltozatokat miként viszonyítsák a magyarországi standardhoz. Végül, megharcolva a nyelvművelőkkel, beemelték őket. Így például a „hajtási” a „jogosítvány” szinonimájává válhatott. Ezzel a határtalanító, integráló gesztussal a nyelvi sík azonnal ki is tágult, mivel azt eredményezte, hogy a külhoni kultúra termékei egyenrangú alkotóelemei lettek az egyetemes magyar kultúrának. A határtalanítás programja számomra pontosan arról szól, hogy mit tudunk kezdeni ezekkel az egyenrangú kulturális örökségekkel.
– A siker azon is múlik, hogy a szomszédos népek mit szólnak, ha mi határtalanításról beszélünk, főleg akkor, ha ők nem számolnak le a birodalmi kisebbség toposszal…
– Nagyon egyszerű, mint ahogy egy román mondás is tartja, nem beszélni, hanem cselekedni kell. Először azt kell tisztáznunk, hogy miért álságos, improduktív vagy hiteltelen a most használt beszédmód, mit csináltunk rosszul. Majd meg lehet keresni a helyzetleírás és az önértékelés új támpontjait. Ma az egyik legnagyobb probléma, hogy a külhoni magyar ügyeket a politikai retorika uralja. Gyakran a kommunikációs akciók önmagukért zajlanak. Az elmúlt húsz év tapasztalata egy hatalmas szakpolitikai deficitre mutat. Nincs meg a megfelelő szakmai és közigazgatási háttér a programok intézményesítéséhez és megvalósításához. Miért nincsenek Magyarországnak és a külhoni magyar közösségeknek a szomszédos országok nyelvén a magyarságról informáló honlapjaik? Miért nincs fent a neten a Madách, a Kriterion és a Fórum fordításirodalma? Médiaképesek-e a magyar külképviseletek munkatársai a szomszédos országok nyelvén? Soroljam?
– Az elmúlt időszak hibáinak feltárásakor milyen premisszák mentén lehetne elindulni?
– Nem egy interjú dolga ezt a kérdést mélységében feltárni. Most csak annyit tehetek, hogy történészként felhívom a figyelmet azokra a félreértett vagy félreérthető nézőpontokra, melyeket egy-két évtized múlva a politikai elemzők visszatekintve fontosnak tarthatnak. Az első ilyen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye. A politikai közbeszéd átalakította a történéseket, és ma már a magyarságpolitika következetes és legfontosabb megvalósításaként jeleníti meg a honosítás ügyét, miközben az autonómiatörekvések kudarca, a magyar kisebbségi pártok kormányzati részvétele és a Fidesz-kormány nagy projektjei után a parlamenti pártok igazából csak belesodródtak a kapcsolódó kampány politikai hiszterizáltságába. A 2004. őszi–téli népszavazási kampány nem a külhoni magyarokról szólt, hanem egy pártpolitikai verseny volt, a szomszéd országi magyarság a szavazás után mégis úgy élte meg, hogy lényegében a nemzeti hovatartozásukat kérdőjelezték meg, ennek egyik következményeként nemcsak hogy elfogadottá vált Magyarország és a magyarországiak bírálata („anyások”, „táposok”), hanem egyben politikai legitimációs retorikaként is használták a kisebbségpolitikusok. Egy következő másként értelmezés a kettős állampolgárság és a második Orbán-kormány projektjei körül alakult ki. Magyarországon a kilencvenes években létrejött a többpártrendszer és a kapitalista piacgazdaság intézményrendszere, megvalósult a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás, egy új alkotmányos politikai közösség azonban nem jött létre, sőt a környező országoknál is lassabban halad ez a folyamat. Ez a Kádár-korszak elfojtott emlékezetpolitikai örökségével együtt óriási identitáspolitikai deficitet hozott létre. Ezt próbálja kompenzálni a politikai osztály. A második Orbán-kormány nagy projektjei alapvetően Magyarországnak szólnak. A háttérben ott munkál az új közösségépítés és az a vágy, hogy ne ismétlődhessen meg a 2004-es fiaskó. Mindezt a nemzetesítést, de elsősorban a kettős állampolgárságot a külhoni magyarság mintegy emancipációként élheti meg. Maga a nemzetpolitika kifejezés is, amely a külhoni magyarokat érintő viszonyra (azaz a magyarságpolitikára) vonatkozik, mintegy leszűkíti Magyarország hosszú távú közösségi politikáját a nemzet és az ország határának egybe nem esésére. Ehhez kapcsolható, ahogyan „nemzeti táj”-ként egyre inkább a Székelyföld és a Gyimesek jelenik meg a magyar médiában. A nemzeti összetartozás dala pedig az ünnepi alkalmakon a Szózat helyett egyre inkább a Székely Himnusz lesz. A harmadik álságos adottság, hogy a magyarság- és a kisebbségpolitikai retorika még jelenleg is nagyrészt az úgynevezett veszteség narratívára épül, miközben a külhoni közösségekben komoly változások történtek. Ezt jól példázza, hogy Szlovákiában és Romániában láthatóan megváltozott a magyar népszavazási kampány hangulata. Jöttek a humoristák, a jó nők, a magyarság magától értetődő volta, természetesebb hangvételben próbáltak egy önképet megfogalmazni. Mindeközben a magyarországi, illetve bizonyos részben a külhoni politikai elitek nyelvezete még mindig az állandó félelem fenntartására épül, ahelyett hogy pozitív irányba mutató, konkrét és számon kérhető közösségi célokat fogalmaznának meg. Magyarországon arról sem vesznek tudomást, hogy a kilencvenes években a kisebbségi politikusoknak mind a társadalomképe, mind a pozíciója megváltozott. A kulturális életből építkező politikai elit helyett, a kormánykoalíciós részvételek nyomán, sokkal hangsúlyosabb szerephez jutottak a regionális gazdasági érdekcsoportok, majd az ezredforduló után – az önkormányzati jogosítványok bővülésével – megjelent egy új, önkormányzati elit. A legitimitást a forrásszerzés biztosítja, így az átfogó kisebbségpolitikai programok sem igen valósulnak meg, kiüresednek a politikai üzenetek. Ez, generációváltás által felerősítve, a különböző érdekeket becsatornázni képes politikai integrációs fórumok híján, az egységes politizálás végét jelenti, jóllehet a régi szlogenek még részben fennmaradtak.
– Körbejártunk fontos fogalmakat, beszéltünk a detrianonizálás lehetőségéről illetve szükségességéről illetve a magyar-magyar viszony közelmúltjának elemzéséhez is támpontokat adott a félreértett vagy félreérthető események hátterének rövid vizsgálatával. Lehet a külhoni magyar kisebbségekhez más módon is közelíteni?
– Igen. Ha a kívánsággondolkodáson túl akarunk lépni, akkor az egyes kisebbségi magyar közösségeket, mint társadalmi jelenségeket kell megközelíteni. Az egyik lehetőség a területi elv. Ha felállítjuk az erdélyi települések listáját aszerint, hogy mely településeken él abszolút számban a legtöbb magyar, akkor az első 150 települést számba véve kiderül, hogy a romániai magyarok több mint 80%-a él ezekben a helységekben. Ha csak az első ötvenet nézzük, akkor az is 780 ezer magyarnak ad otthont. Mit látunk így? Ma az erdélyi magyarok 53%-a él magyar többségű közigazgatási egységben. Az is érzékelhetővé válik, hogy pl. Arad, Temesvár magyarsága számban vetekszik több székelyföldi kisvároséval. Ugyanakkor a magyar intézménysűrűség meg sem közelíti azt. A harmadik fontos tanulság, hogy 6 megyében lehet politikailag meghatározó Romániában a magyarság. Hargita, Kovászna mellett Maros, Szatmár illetve Bihar és Szilágy megyékben. A lényeg, hogy az illető 150 település nyelvhasználati, az oktatási, közművelődési viszonyai konkrétan monitorizálhatók és így pontosan meg lehet nevezni a hiányosságokat vagy épp a jó példákat, a jogszabályok érvényesülését. Egy másik megközelítés, ha a kisebbségi „társadalmat” intézményi alrendszerek összességeként fogjuk fel. Azt vizsgálhatjuk, hogy a politikai érdekvédelem, az önkormányzati pozíciók, a vallási élet, a nyilvánosság, az oktatás, a közművelődés, a tudományos élet, az egyesületek milyen intézményi keretek között működnek és, mennyire hatékonyak. Azaz az adott intézményi alrendszer szakmai szabályai ebben mennyire meghatározóak. Egy példa: a határtalanítás érdekes mozzanata lenne a magyarországi iskolákban használatos kompetencia mérés önkéntes kiterjesztése a külhoni iskolákra is. Ez külön költségekkel sem járna, hiszen a tesztek és az azok feldolgozásához szükséges programok jól begyakorolva rendelkezésre állnak. Ezzel nem csak az iskolák és tanáraik teljesítménye lenne követhető, hanem a magyarországi szülőkhöz hasonlóan a külhoniak is megnézhetnék az interneten az adott iskola és akár saját gyerekük eredményeit. Ez tényleg integráció, amely az adott ország oktatási rendszerébe is egy fejlesztési és nem szeparációs elemként jeleníthető meg. Csakhogy mi van, ha az eredmények sokkolják a külhoni magyar közvéleményt, pedagógustársadalmat? Miért nem éri el ez az erdélyi oktatáspolitikusok és megyevezetők ingerküszöbét? De érdemes utánanézni az egyik legintenzívebb romániai magyar rendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok gyökereinek, a monostori negyedben szerveződő kismama klub, levelezési lista, az Életfa Alapítvány tevékenységének. A gyerekprogramok révén a több mint tízezres monostor negyedi magyarságot, tavaly a száz tagú cigány zenekarral a környező falvakat és olyan tömegeket is képes volt megszólítani, akiket eddig a magyar közművelődés nem tudott elérni. Ebből következik a kérdés: miért nincs magyar ház (napközi otthonnal) a Monostoron vagy a nagyváradi Rogerius negyedben? A magyar intézmények miért csak a városközpontban léteznek? Mennyiben befolyásolhatja az iskolaválasztást lakótelepen, az a komoly dilemma, hogy miként oldják meg I-IV. osztályba a beszállítást? Ezek persze mind kiragadott példák, de „nemzet kérdései” mit sem érnek a mindennapi problémákra adott válaszok nélkül. Egy közösség csak hasznos intézményekkel tud magához vonzani embereket, ettől lesz életképes.
– Mit tudhatunk arról, hogy melyek a külhoni magyar kisebbségek sorsát leginkább formáló, meghatározó társadalmi folyamatok az utóbbi két évtizedben?
– A négy nagy magyar kisebbségi közösség (szlovákiai-, ukrajnai-, romániai-, szerbiai) esetében hat folyamatot emelhetünk ki. Az első a népességfogyás kérdése, ami egyébként a többségi társadalmakra is jellemző, de a magyar kisebbségi csoportok esetében fokozottan érvényes. Három fontos új tendenciára azonban fel kell hívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy Romániában a magyarság aránya az abszolút számban megjelenő 10 éves 194 ezres fogyás ellenére lényegében nem változott. Másrészt a kisebbségi magyarok népességfogyása 1918 óta folyamatosan kataklizmákkal járt együtt és azt lehet mondani, hogy ez az első olyan évtized, amikor alapvetően a természetes népmozgalom és a migrációs folyamatok voltak a meghatározók. A Barna Gergő, Kiss Tamás számította 6 ezres romániai asszimilációs veszteségnél jóval nagyobb várható Szlovákiában. A harmadik, egyáltalán nem új tapasztalat az, hogy a tömbterületeken jóval kisebb a magyar népességfogyás, mint szórványhelyzetben. (Tehát egy jól működő kisebbségi intézményrendszernek épp az lehetne a feladata a kisebbségi és szórványhelyzetben, hogy összegyűjtse, szocializálja a fiatalokat; a magyar dominanciájú helyeken pedig, hogy felszívja és a társadalmi mobilitást biztosítsa ezek számára is.) A második fontos évtizedes folyamat a reruralizáció: nő azon magyarok száma, akik kistelepülésen élnek, részben a nagyvárosi népességarányok romlása miatt. Romániában például a falvakban lakó magyarok aránya az utóbbi két népszámlálás között 38%-ról 44%-ra nőtt. Legalább ilyen fontos, hogy több nagyobb városban megszűnt a magyar többség, vagy jelentősen csökkent az arányuk, ugyanakkor a magyar intézményesség egyre inkább kisvárosi központokba került. Kolozsvár és Marosvásárhely mellett megerősödött a székelyföldi kisvárosok, különösen Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy intézményi súlya, ugyanekkor a Székelyföld alatt egyre inkább csak Hargita és Kovászna megyét értik. A harmadik lényeges pozíció romlás a kisebbségi magyarok lemaradása az adott ország új középosztályosodási folyamataiból. Ezt jelzi az, hogy a szomszédos országokban a magyarok körében a diplomások aránya még mindig az országos átlag felét éri el. Jelentős a lemaradás a szolgáltató szektorban, különösen a pénzügyi, kereskedelmi szolgáltatások körében. A következő fontos folyamat, a többes kötődéssel bírók – Erdélyben talán kevésbé érzékelhető – számának növekedése. Itt egyrészt a vegyes házasságok növekedéséről és az abból született gyerekek választásairól, másrészt a nem magyar intézményrendszerben szocializálódó, magyar médiát nem használó fiatalok Felvidéken és a Vajdaságban egyre jelentősebb csoportjáról van szó. Félig meddig még most is tabu kérdésnek számít a magyar anyanyelvű romák integrációja. Az Életünk fordulópontjai – Erdély 2006-os vizsgálat szerint 150 ezer magyarul beszélő roma él Erdélyben és közel 90 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Ez a romániai magyarság 6,5%-a. Itt az alapdilemma az: mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, ha a magyar szülők a cigány gyerekek miatt nem magyar iskolába viszik a gyerekeket? A székelyföldi I-IV. osztályos roma tanulók statisztikája, integrációja egy külön riportsorozat tárgya kell legyen – az ezt kutatókkal. Az utolsó, de az egyik legfontosabb téma az utóbbi 20 évben az összmagyar média tér létrejötte, amelyben a magyarországi tömegkommunikáció a meghatározó. Ez egy természetes folyamat, jelentős – ma már magától értetődő – eredmény, nagyon fontos következményekkel. Ezek közül a legfontosabb, hogy az 1989 után született külhoni magyar generációk jelentős része döntően magyar(országi) médiafogyasztóként szocializálódik. Részben ez nehezíti meg, különösen a magyar többségű területeken a honország nyelvének elsajátítását. Ugyanakkor szinte teljes hozzáférést biztosít a magyarországi politikai, kulturális információkhoz. Ennek hatását nem lehet túlbecsülni. A „politika Magyarországa” nem a nemzetegyesítő retorikával, a honosítási kampánnyal, hanem elsősorban a napi magyarországi hírfogyasztással terjeszkedik a határokon túl. Azt is megfigyelhetjük, hogy – pontosan ennek a közös médiatérnek a következtében – egy romániai magyar fiatal tulajdonképpen haza érkezik, ha eljön Budapestre. Ez a helyzet természetszerűen fokozza a külhoni magyarok magyarországi emancipációs igényeit. Itt azonban fontos azt is tudatosítani, hogy a külhoni magyar közösségekben nem alakultak ki meghatározó, a regionális vélemények, közszolgálati fórumaként elfogadott orgánumok. Egy-egy szomszédországi úgymond országos fórum hiányában a magyarországi médiát használják értelmiségiek, politikusok avagy teljesen elszigetelt, csak helyi vonatkozású vélemény és hírközlés folyik.
– A külhoni magyar kisebbségeket pár kérdés erejéig megpróbáltuk önmagukban vizsgálni, viszont nem hagyható figyelmen kívül a más szempontból már említett kettős állampolgárság kérdése. Nemrégiben beérkezett a 300 ezredik kérelem is, milyen hatással lesz ez az eddig boncolgatott folyamatokra?
– Nem vagyok jós. A helyzetet elemezni már csak azért is nehéz, mert konkrét vizsgálatok eddig tudtommal csak arra vonatkozóan születtek, hogy akik kettős állampolgárságot szereztek idáig, kire fognak szavazni. Az eddigi kérelmezők durván 60 százaléka Erdélyből származik, 20 százalék a Vajdaságból. Elég valószínű, hogy jelentős részük már huzamosabb ideje Magyarországon él, csak eddig nem sikerült elintéznie az állampolgárságot, és most kihasználja a lehetőséget. Bizonyára vannak olyanok is, akik a magyar útlevél miatt csinálják végig a procedúrát, mert például az amerikai vízumhoz ez nagy segítséget jelent. Jelentős a kérelmező nyugdíjasok száma, akik a gyerekeik után szeretnék megszerezni az állampolgárságot. Az igazi konfliktus a választójog körül van. Ugyanis a sokszor idézett külföldi példák esetében tudtommal valamennyi esetben azzal kapcsolatban az adott ország politikai osztályán belül konszenzus volt. Ez a választójog kiterjesztése esetében a magyarországi pártok között nincs meg, sőt a Jobbik és a Fidesz szavazók jelentős része is elutasítja azt. Ez egy kétélű fegyver: nem hiszem, hogy a baloldal kihagyná a következő választási kampányban azt a ziccert, hogy itt most olyan emberek is szavaznak, akik nem Magyarországon élnek. Ez lehet, hogy több szavazatot visz majd el a Fidesztől és a Jobbiktól, mint amennyit hoz a határokon túlról. Abban pedig biztos vagyok, hogy újabb stigmatizációk épülnek a magyar–magyar viszonyban. Arról már volt szó, hogy a magyar kisebbségi kérdésnek nem az állampolgárság megadása a kezelési módja, ez a külhoni magyarok magyarországi emancipációját biztosíthatja. Nem tudom, hogy a kettős állampolgárságnak milyen közvetlen kihatása lesz a kilencvenes évektől a kisebbségi elit által képviselt párhuzamos társadalomépítésre. Jelenleg nem ez, hanem a szomszédországi politikusi generációváltás, a kormányzati pozíciók elvesztése, a FIDESZ külhoni pártkonfliktusai együttesen hátráltatják ezt a folyamatot.
Erdélyi Riport

Toró: az EMNP indul a parlamenti választáson
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indul a december 9-re meghirdetett parlamenti választásokon, sőt már a jelöltállítást is elkezdték – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.
A június 10-i helyhatósági választás után több olyan rátermett fiatalra bukkantak, akik alkalmasak lehetnek országos politikai szerepvállalásra is. Az Igazság Napja egyik tanulsága az, hogy a romániai magyarság és az őket képviselő pártok csak együtt lehetnek eredményesek” – szögezte le Toró. Ezért kezdeményezni fogják, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében ismét üljön tárgyalóasztalhoz az RMDSZ, az MPP és az EMNP, az autonómiáért harcoló két civil szervezet (EMNT és SZNT), illetve a magyar ifjúsági szervezetek közül a MIT és a MIÉRT. – Kelemen Hunor nyilatkozataiból az derül ki, hogy az RMDSZ idegenkedik ettől, bár véleményem szerint ő is haszonélvezője lehetne ennek a fórumnak – magyarázta Toró T. Tibor, majd azt is elmondta, hogy a néppárt október végén fejezi be a jelöltállítást, illetve véglegesíti a listákat. Az EMNP elnöke kifejtette, hogy együttműködésre törekednek főleg az MPP-vel, amelynek értékrendje közel áll a néppártéhoz.
A Mikó-ügy és a szeptember 1-jei sepsiszentgyörgyi Igazság Napja kapcsán Toró még azt is elmondta: a néppárt hivatalos átiratot intézett a Legfelső Bírói Tanácshoz (CSM), hogy vizsgálják ki, a buzăui bíróságon a bírókra nem gyakorolt-e valaki politikai nyomást? Továbbá több településen, több tiltakozó akciót szerveznének október 5-ig, a következő tárgyalásig. Erre vonatkozólag azonban nem említett sem konkrét helyszínt, sem időpontot.
Megtudtuk azt is, hogy a néppárt országos szintű konzultációt kezdeményez, amelynek keretében a nemzetiminimum@neppart.eu címre küldhetik el véleményüket a politikai alakulat által a parlamentben felvállalandó nemzeti minimumról.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Elejét venni egy precedensnek
A rendszerváltás hajnala óta nem látott egységben állt ki múlt szombaton a négy erdélyi magyar történelmi egyház, a civil szféra, a civilben politizáló „szürkezóna”, valamint a politikum a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, azaz a buzãui bíróság által meghozott, minden jogállami normát lábbal tipró döntés ellen. Szükség is volt az egységes és kemény fellépésre, hiszen az első fokú ítélet veszélyes precedenst hozott létre, s ha e döntést másodfokon nem korrigálják, akkor – minden túlzás nélkül – megszűntnek lehet nyilvánítani a jogállamot és a demokráciát Romániában.
Nem mintha ezek hibátlanul működtek volna az elmúlt huszonkét évben. Hiszen volt itt marosvásárhelyi pogrom, ami után nem a pogrom szervezőit, hanem a baltákkal, kaszákkal támadó, feltüzelt görgényhodákiak ellen védekező magyarokat és cigányokat ítélték el; az oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – egyértelműen forradalmi jellegű – rendőrlincselés etnikai dimenzióba való betagolása, illetve bírósági üggyé alakítása az általános amnesztia dacára ugyancsak nem a jogállamot és a feszültségmentes román–magyar egymás mellett élést segítette. Illetve folytathatnánk a részleteiben mindmáig nem tisztázott bányászjárásokkal, de akár a december 22-e utáni forradalmi színjáték szervezőinek az elmaradt felelősségre vonásával vagy a magyar gyermekek táskájában magyarországi tankönyvek után vizslató hadjáratokkal, valamint a szabadidejükben magyarul tanuló csángók zaklatásával. Eddig azonban olyasmi nem történhetett meg, hogy a jog alapján eljáró, az adott ügyben semmiféle hibát el nem követő, jogilag kifogástalan döntést hozó állami bizottság tagjait többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéljék, az ingatlant pedig visszajuttassák az államnak, a Trianon óta eltelt 92 esztendő alatt többszörösen kifosztott, megalázott és megtiport református egyházat pedig gigantikus kártérítésre kötelezzék egy olyan ügyben, melyben az egyháznak mindvégig a szenvedő alany szerepe jutott. Ez éppen olyan világbotrány a jogbiztonság, illetve az emberi jogok sérülése szempontjából, mint az azeri baltás gyilkos elnöki kegyelemben való részesítése, talán annyi különbséggel, hogy esetünk egyelőre nem éri el Obama elnök ingerküszöbéit. De talán besegít ebbe Ponta miniszterelnök, aki a Legfőbb Ügyészséget küldi a tüntetőkre. Nem véletlenül nevezte a buzãui bírósági döntést Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke „titkosszolgálati irányítással politikai megrendelésre született ítéletnek”. Magát magyarnak valló ember ebben az ügyben csak egyet tehet: kiáll az igazságosság alapértékei mellett az „etnokratikus” állami önkénnyel szemben. Jellemző, hogy a kérdésben még Gyurcsányék sem fogták a kisantant pártját. Azért is fontos az egységes magyar fellépés, mert az utóbbi években az RMDSZ által is megtámogatott hivatalos román propaganda állításaival szemben az erdélyi magyarság sorsának alakulása korántsem modellértékű, az egyházi javak visszaszolgáltatásának – gyakran sikertörténetként aposztrofált – ügye pedig egyáltalán nem rendezett: jogtalanul elorzott ingatlanok százai vannak még állami tulajdonban, s a buzãui bíróság döntése – jogorvoslás hiányában – a visszaszolgáltatási folyamatot nemhogy lassítaná, de lényegében be is fagyasztaná. Hiszen – amint azt több szónok is hangsúlyozta a szombati tüntetésen – hol találunk ezek után olyan állami hivatalnokot, aki – jóllehet a törvény betűjének eleget téve – a börtönt kockáztatná, hogy a magyar egyházak javára döntsön? Aligha lehet tagadni azt az összefüggést, mely a buzãui justizmord és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester legújabb ötlete között mutatkozik, miszerint a református egyháztól megvásárolná a két visszaszolgáltatott jelentős értékű ingatlant, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium, illetve az Unirea vegyes tannyelvű gimnázium épületeit. Amint azt Tőkés László elmondta, ha sikert akarunk elérni, nem elég az új magyar egység megteremtése, az igazság napja után sem ácsoroghatunk ölbe tett kézzel, fel kell lépnünk a többi elkobzott és még vissza nem szolgáltatott ingatlan ügyében, tüntetnünk kell Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is! Fel kell lassan fognia a 85 százalékos támogatottságú érdekképviselet vezetőinek is, hogy nem a román áldemokrácia imázsának ápolása a feladata az erdélyi magyar politikumnak, hanem éppen fordítva: a minél nagyobb fokú külpolitikai nyomásgyakorlás. Nem a nyugati hatalmak megnyugtatása, hanem az erdélyi kérdés nemzetközi szintre emelése. Nem a valóságot leplező mosolypolitika, hanem a kőkemény kiállás minden szinten jogsérelmeink ügyében.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Igen, tessék! – Da, poftiti!
Ezzel a címmel indít programot a Bernády György Közművelődési Alapítvány, miután az egy évvel ezelőtt Kolozsváron, a Claudiopolis és a Mai Generáció ifjúsági szervezet (MAG) által elindított civil mozgalom sikeresnek bizonyult, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Borbély László, az alapítvány elnöke.
A sajtótájékoztatón jelen volt Vincze Róbert, az egyik kolozsvári kezdeményező, aki elmondta, hogy a program fő célja a magyar nyelv használatának elősegítése olyan városokban, ahol a magyar anyanyelvű lakosság kisebbségben van. Kolozsváron, ahol a magyar lakosság aránya kb. 16-17%, egy év alatt több mint 100 cég kapcsolódott be a mozgalomba. Beindítottak egy úgynevezett call centert, amely hétköznapokon 10 – 18 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére, és információt szolgáltat a támogató cégekről, arról, hogy hol lehet például magyarul érdeklődni, illetve magyarul taxit rendelni, szállodát, éttermet foglalni stb.
Borbély László elmondta, máris 28 olyan cég vállalta a kétnyelvűség használatát, illetve a mozgalom népszerűsítését, amelyek napi kapcsolatban vannak az állampolgárokkal. Borbély fontosnak nevezte a mozgalom beindítását Marosvásárhelyen, mert, mint mondta, 1990 fekete márciusának a sebei behegedtek ugyan, de tenni kell a kétnyelvűségért. Vásárhelyen is call centert szándékoznak beindítani, illetve egy honlapot, amelyen az érdeklődők, például magyar turisták minden fontos információt megtalálnak azokról a cégekről, amelyek tudatosan felvállalják az ügyet. Ugyanakkor kétnyelvű térképet is a turisták rendelkezésére bocsátanak. Ez a kezdeményezés Kolozsváron bevált. A mozgalmat országos szinten az OTP és a MOL támogatja.
A mozgalomhoz csatlakozó cégek listáját a Bernády Alapítvány havonta megjelenteti az írott sajtóban, illetve az alapítvány www.bernady.ro honlapján.
(m.e.)
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Vetro Artur
Vetro Artur (1919–1992) emlékkiállítás nyílik szeptember 10-én, hétfőn délután 5 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. A közülünk húsz esztendővel ezelőtt, 1992-ben elköltözött kolozsvári szobrászművész hagyatékából életművének jelentős alkotásait láthatja a közönség: klasszikus ízlésű portrészobrokat, domborműveket, ezek mellett pedig modern felfogású szénrajzokat és pasztelleket. Vetro Artur annak a művészgenerációnak a tagja, amely a második világháború után szerepet vállalt Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet létrehozásában, s amely később a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is sok fiatal művészt avatott be a mesterség titkaiba, hogy aztán művésszé válásukat is szakavatottan írányítsa.
Emlékeztető: Vetro Artur (Temesvár, 1919. augusztus 30.–Kolozsvár, 1992. február 25.) szobrászművész 1938-1944 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1948-1982 között Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet, illetve a Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékének tanára volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Szilágyság és Wesselényi akadémikusok asztalán
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) központi épületében, a Rhédey-házban tegnap délelőtt nemzetközi tanácskozás kezdődött a Szilágyságról és a Wesselényi család 14–17. századi szilágysági kötődéseiről. A kétnapos rendezvényen az EME kutatóin kívül a Magyar Tudományos Akadémia és a Román Akadémia képviselői vesznek részt.
A rangos rendezvény megnyitóján Sipos Gábor EME-elnök azt emelte ki, hogy egy 2010-ben elnyert pályázat keretében adódott lehetőség ennek a témának a kutatására és a konferencia lebonyolítására.
A Szilágyság múltja kevesebb figyelmet kapott eddig, pedig a középkorban fontos határterület-szerepet töltött be Erdély és Magyarország között. A mostani előadók Kolozsvárról, Budapestről, Szatmárnémetiből és Bukarestből érkeztek, és feltehetően sok tudományos újdonság kerül felszínre. A megnyitón jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. A konferencia tegnap előadásokkal és vitákkal folytatódott, és ma délutánig tart.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Parlamenti jelöltállítás: lejárt a határidő
Az RMDSZ az ország minden választókerületében indít jelöltet: 450 képviselő- és szenátorjelöltje mérettetik meg a december elejére kiírt parlamenti választásokon. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ezt a szövetség csíki szervezete jelöltjeinek tegnapi bemutatkozása alkalmával jelentette be. A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) döntése értelmében tegnap délben járt le a jelentkezések benyújtásának határideje, a jelöltlistákat október elején véglegesítik.
Kolozs megyében újabb képviselői mandátumért száll versenybe Kalotaszeg körzetben Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. Képviselői tisztségre pályázik még Csoma Botond, Hegedüs Csilla, Kinizsi Zoltán és Oláh Emese (kolozsvári körzetekben), a további neveket később hozzák nyilvánosságra. Szintén kolozsvári körzetek jelöltje Eckstein-Kovács Péter és László Attila, akik a szenátorlistákon indulnának a parlamenti választásokon.
„Számunkra az a legfontosabb, hogy mindenhol jelen legyünk, hiszen az arányos rendszer lehetővé teszi azt, hogy egyetlen szavazat se vesszen el, és akár Erdélyen kívül is szerezzünk mandátumokat” – nyilatkozta Kelemen Hunor, aki Hargita megyében Korodi Attila kollégájával újabb képviselői mandátumért indul, míg Tánczos Barna a parlament felsőházába pályázik.
„Bízom abban, hogy a decemberi választások során az RMDSZ jó eredményeket ér el, és továbbra is lesz lehetőségünk erős parlamenti képviseletet biztosítani a romániai magyarság számára. A jelenlegi országos politikai helyzet azt vetíti előre, hogy magas lesz a választásokon való részvétel, ezért számunkra, a magyar szavazók mozgósítása kulcsfontosságú. Meggyőződésem, hogy a júniusban megválasztott polgármestereink és helyi önkormányzati képviselőink is aktívan részt vesznek ebben, és tisztában vannak azzal, hogy az ő munkájuk is erős parlamenti képviselet révén lehet hosszútávon is hatékony” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor hangsúlyozta: 2013-ban alkotmánymódosításra kerül sor, döntés születik a régiók átszervezéséről, és az Európai Uniós pénzalapok lehívási rendszerét is átértékelik, ezért fontos, hogy az RMDSZ ott legyen, amikor ezekről a fontos kérdésekről döntenek.
Jelöltségéről annyit mondott, számára természetes, hogy a Hargita megyei kettes, felcsíki körzetben indul újra parlamenti képviselőnek, hiszen 2000-ben itt választották meg először képviselőnek.
„Eddigi eredményeim és a több mint 15 000 aláírás, amellyel a felcsíki emberek támogattak, köteleznek a megkezdett munka folytatására ebben a régióban” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Kolozs megyében a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) szeptember 28-i ülésén rangsorolja, azaz szavaz bizalmat a jelölteknek.
Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ részéről Toók Katalin (mérnök) és Balázs Dénes (tanár, volt tanfelügyelő) pályázik szenátori mandátumra, míg Szabó Attila (tanár), Fehér Gábor (mérnök), Bauer Antal (mérnök) és Szilágyi Ilona (népművész) képviselői tisztség megszerzéséért száll versenybe.
PAPP ANNAMÁRIA.
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Békét az anyaméhben! – Kolozsváron a Fekete Madonna
Hétfőn reggel „átutazott” Kolozsváron a lengyelországbeli czestochowai Fekete Madonna kegyképének másolata. Eredetijének helyén, a Jasna Góra-i, magyar alapítású pálos monostorban tettek fogadalmat annak a tizenhét európai és ázsiai országnak a képviselői, akik elhatározták: földrészeket átölelő zarándoklatot indítanak az élet örömhíre terjesztése és védelme szándékával. Az Alfa Szövetség és a zarándoklathoz csatlakozó más egyházi és világi szervezetek, intézmények képviselői a kegykép másolatával szeptember 8-án Kassáról Olaszliszkára, majd Máriapócsra és Debrecenbe utaztak.
A kolozsvári Szent Mihály-templomban a papság és a hívek nevében Kovács Sándor főesperes (képünkön) fogadta és kísérte a kegyképet, az ünnepi szentmisén köszöntőjében hangsúlyozva: szinte elképzelhetetlen az életünk Szűz Mária nélkül. Ő az, akire mindig számíthatunk, s aki a legreménytelenebb helyzetekben is közvetíti imáinkat, kéréseinket Szent Fiához, Jézus Krisztushoz.
Az Istenanya czestochowai kegyképének hiteles másolata Vlagyivosztokból induló, 18 ezer kilométeres útján Magyarországon át Fatimába tart szeptember 16-ig az alábbi útvonalon: Debrecen–Beregszász–Szatmárnémeti–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Lövéte útvonalon érkezik Csíksomlyóra, majd Nagyváradon át Szegedre, aztán Pécs és Kaposvár után a budaszentlőrinci, ősi pálos kolostorba.
A magyar gyermekeit szólító Madonna csaknem háromezer kilométeres útvonalán a zarándoklat minden olyan helyet érint, ahol erre igényt jelentettek be.
A szervezők felkérik az összes, Mária nevű keresztényt, támogassa a Madonna előtti imádságával és jelenlétével a zarándoklatot, amelynek jelmondata: Békét az anyaméhben!
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

ÉLETMŰDÍJ A LEGIDŐSEBB AKTÍV MAGYAR SZÍNÉSZNEK. Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, Európa legidősebb aktív színművésze (1914-ben született) vehette át a Színházi Kritikusok Céhe által odaítélt életműdíjat, melynek átadására Kolozsváron, a Minerva Művelődési Egyesület székházában került sor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
ODAÍTÉLTÉK A CSÍKI LÁSZLÓ DÍJAT. Szabó Róbert Csabának, a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szerkesztőjének ítélte a kilenctagú szakmai zsűri a kétévente Szárhegyen tartott írótalálkozó idei irodalmi díját. A Hargita Megye Tanácsa alapította Csíki László Díjat a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében tartott szombat esti záróünnepségen adták át. (Hírkereső)
(Új Magyar Szó)

A Mátyás-szoborcsoport ügyében is vizsgálja Sorin Apostut a rendőrség
Műemlékeken és védett övezeteken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt indított kivizsgálást a rendőrség csalásokkal foglalkozó ügyosztálya Sorin Apostu volt kolozsvári polgármester ellen. A Krónika napilap internetes oldalán csütörtökön idézte a rendőrség szóvivőjét, aki szerint tavaly júniusban hárman is büntetőfeljelentést tettek a városvezető ellen, mivel az engedély nélkül végzett el beavatkozásokat bizonyos műemlékeken, valamint védett területeken. A szóvivő nem pontosította, mely műemlékről van szó, a vizsgálatokról beszámoló kolozsvári sajtó azonban tudni véli, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett magyarokat sértő felirat ügyében folyik a vizsgálat. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.
A Krónika szerint a tábla ügyében három feljelentést is tettek az ügyészségen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az akkor Kelemen Hunor vezette román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium a tábla törvénytelen kihelyezését, Gheorghe Funar ultranacionalista politikus, volt kolozsvári polgármester pedig a tábla eltávolítását kifogásolta. A tábla Funar polgármestersége idején került a szobor talapzatára.
Sorin Apostu volt polgármester 2011 novembere óta vizsgálati fogságban van. A vád szerint polgármestersége alatt mintegy 94 ezer euró értékben fogadott el csúszópénzt vállalkozóktól azért, hogy azok sikeresen szerepeljenek a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzéseken. MTI
Erdély.ma

A magyar államfő kitüntetéseit vehették át
Az augusztus 20-i magyar állami ünnep alkalmából a magyar köztársasági elnök nevében székely-magyar személyiségeknek adott át kitüntéseket szerdán Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
Kitüntetéseket vettek át: - Albert Ernő, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyugalmazott iskolaigazgatója, - dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család- és szakorvos, - Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberke Egyházközség nyugalmazott református lelkésze - Takács István, nyugalmazott csíkszeredai mérnök, volt jégkorongozó, a Csíkszeredai Református Egyház főgondnoka Nagy Ferencnek, a Küküllősárdi Unitárius Egyházközség lelkipásztornak, aki egészségügyi okokból nem tudott megjelenni az ünnepségen, egy későbbi időpontban fogják átadni a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
Albert Ernő laudációja
Albert Ernő a Székely Mikó Kollégium volt iskolaigazgatója, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója 1932. január 14-én született Csíkdánfalván.
Albert Ernő Csíkkarcfalván és Csíkszeredában járt középiskolába, majd 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Ezt követően az 1. számú líceum (volt Székely Mikó Kollégium) tanára lett Sepsiszentgyörgyön. Albert tanár úr volt az, aki feltámasztotta a Székely Mikó Kollégiumban tradicionális tanári és diákérdeklődést a folklór és a néprajzkutatás iránt. Felejthetetlen magyartanár és igazgató elődje, dr. Konsza Samu példájára rangos népköltészeti tár gyűjtője, tudora és közzétevője lett.
Albert Ernő tanítványaival együtt mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425 darabot közöl Háromszéki népballadák cím alatt. A rendszerváltás után, 1998-ban megalapította az Albert Kiadót, saját munkáinak kiadására. 2006-ban a Sepsiszentgyörgy város önkormányzata Pro Urbe-díjjal tüntette ki.
Albert Ernő mindig is hangsúlyozta: „a tanár órán kívül is legyen tanár.” Bár halkan, csendben végezte munkáját, nagy tervei megvalósításához mindig is megvolt az akaratereje. Iskolai és órán kívüli tanárként megvalósította azt, amit József Attila is célul tűzött ki magának: „Én egész népemet fogom/ nem középiskolás fokon/ tanítani!"
Állt a helyén, tette a dolgát olyan sötét korban, amikor a kollégium történelmi nevét is elorozták. Máig emlékezik Sepsiszentgyörgy városa az általa meghonosodott rendre és fegyelemre, amely későbbi korok számára is méltó például szolgál.
Albert Ernő a Székely Mikó Kollégium volt iskolaigazgatója, a magyar népköltészet gyűjtője és ápolója részére a maradandó értékeket képviselő kutatásaiért, a magyar népköltészet és folklórkincs gazdagításáért, értékeinek megőrzéséért és ápolásáért végzett munkája elismeréseként Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza.
* * * Dr. Ballók Jolán laudációja
Dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család és szakorvos 1951. január 8-án született Székelyderzsen.
Dr. Ballók Jolán Székelyderzsen végezte az általános iskolát. Középfokú tanulmányait a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban folytatta, majd felvételt nyert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, ahol 1977-ben orvosi oklevelet szerzett. Évfolyamelsőként abban a kiváltságban részesült, hogy a Kárpátokon túli kihelyezést elkerülve, maga választhatta meg szolgálati helyét. Így három hónapig Héjjasfalván dolgozott, majd Görgényüvegcsűrön lett a falu orvosa. 1984-ben sikeresen abszolválta a gyermekgyógyász szakorvosi vizsgát Bukarestben, majd azt követően a regáti Drobeta Turnu-Severinbe helyezték át. Ő azonban úgy döntött, hogy Görgényüvegcsűr körzeti orvosa marad. Tette ezt azért, mert gyermekének csak így biztosíthatta a magyar iskolába járást, és mert úgy érezte, kötelessége szolgálni a húszezer román alkotta közösség által körbezárt 1500 fős magyar szigetet.
Dr. Ballók Jolán sokat tett a két nemzeti közösség békés egymás mellett élése érdekében, és még többet a falu magyarságának megmaradásáért. „Az életem egy örök őrködés volt. A szolgálati lakásban laktam (amely egy pici szerény lakás), és az elmúlt 33 év egy állandó készenlétet jelentett számomra” – összegzi tömören eddigi pályafutását. Egyszer megkérdezték Tőle, hogy mért tette, mi motiválta? Röviden és tömören válaszolt: „a szülőföld iránti hűség miatt.” Mikor Svájcba csábították gyermekorvosnak, nem vállalta, mert érezte, tudta, hogy neki elsősorban Erdélyben, Görgényüvegcsűrön van kötelessége, feladata.
Dr. Ballók Jolán görgényüvegcsűri család és szakorvos részére több évtizedes gyógyító-betegségmegelőző tevékenysége, valamint a magyar kisebbség érdekében végzett munkája elismeréseként, Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Érdemrend Lovagkesztje kitüntetést adományozza.
Nagy Géza laudációja
Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberki Egyházközség nyugalmazott református lelkésze, 1929. december 13-án született Nyárádszentbenedeken.
Nagy Géza kolozsvári egyetemi hallgatóként kommunizmus ellenes ifjúsági szervezkedésben vett részt. A második világháború után a kommunizmus berendezkedésének első éveiben tizenkét erdélyi fiatalember arra szövetkezett, hogy a kommunista hatalmi jelképek és intézmények (például a pártház) ellen szabotázs akciókat hajtson végre és előkészítse a terepet az esetleges külföldi, amerikai beavatkozásnak, amely a polgári lakosság számára akkor lehetségesnek látszott. A szervezetről később kiderült, hogy kezdeményezője a titkosszolgálat embere volt, a célja pedig, hogy a rendszerellenes tevékenységért elítéltek között minél több magyar származású személy is legyen. 1949-ben a csoportot letartóztatták és a tagokat 3-15 év börtönbüntetésre ítélték. Nagy Géza 1949-53 között a pitesti és szamosújvári börtönben raboskodott, ahol 1951 folyamán átélte a testi és lelki kínzással alkalmazott „önleleplező-átnevelő” akció ördögi gyakorlatát, melynek lényege abban állott, hogy rabokkal kínoztattak rabokat.
Nagy Géza a börtönből való szabadulása után a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diákja lett, ahol édesapja, Nagy András tanárként dolgozott. A teológia elvégzése után a Maros megyei sáromberke egyházközösséghez hívták lelkésznek. A kommunizmus évtizedei alatt a falu közösségének lelki, szellemi vezetője volt, kitartásra, helyben maradásra buzdította a híveket. Az ifjúság nevelésére különös gondot fordított, a parókián rendszeres vallás- és énektanítás folyt, közadakozásból ifjúsági kulturális központot hozott létre. A vendégszeretetéről híres papi család házához Magyarországról, Svájcból és Hollandiából is rendszeresen érkeztek Erdélyt szerető látogatók, a szállásadás hivatalos tiltása ellenére mindig fogadta a vendégeket.
Tizenkét évvel ezelőtt lépett nyugállományba, de hajdani tanítványai, hívei rendszeresen látogatják, nincs karácsony a sáromberki fiatalok kántálása nélkül. Nyugdíjba vonulását követően megírta a pitesti átnevelés akciójának módszereit. Az írás „Ha túlélted, hallgass” címmel jelent meg a kolozsvári Polis kiadónál. A kommunista ellenes ifjúsági szervezkedésről, amelyben ő is részt vett, Boros Zoltán rendezésében dokumentumfilm készült „Az átnevelés poklában” címmel.
Az ötvenhatos forradalom szimbólummá vált eseményei árnyékában a korábbi tiltakozó megmozdulásokra kevés figyelem jutott az elmúlt két évtizedben, pedig Erdélyben több száz magyar és több ezer román szenvedett a börtönökben a negyvenes évek végétől, és számtalan halálos ítélet is született. Nagy Géza valamint a szervezet többi tagjai eddig nem részesültek hivatalos elismerésben.
Nagy Géza, a Maros megyei Sáromberki Egyházközség nyugalmazott református lelkésze részére, több évtizedes lelkészi szolgálatáért, közösségépítő, nevelő tevékenységéért, életútja elismeréseként, Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza.
Takács István laudációja
Takács István nyugalmazott mérnök, jégkorongozó 1930. szeptember 17-én született Csíkszeredában. Takács István a visszaemlékezések szerint már 4 éves korában korcsolyázott. Gyermekkorában nagy érdeklődéssel követte a jégkorongozók tevékenységét, különösképpen Vákár Lajost tartotta, értékelte nagyra és tekintette példaképnek. Így nem csoda, hogy már az 1946/47-es jégkorong idényben a Csíkszeredai Sport Club (CSC) tagjaként a Marosvásárhelyen megrendezett Erdély bajnokságon mint fiatal tehetséges játékos bontogatta szárnyait. Pályafutása felfelé ívelt, az időközben nevet változtató csíkszeredai csapattal, az IPEIL-lel az 1948/49-es idényben országos bajnoki címet szerzett. Ez volt az első bajnoki cím a csíkszeredai jégkorongsport történetében, és ez volt az eddigi egyedüli csíki bajnokcsapat, amelynek tagjai egytől egyig csíkiak voltak.
Takács István főiskolai tanulmányait 1950 és 1954 között a kincses városban, Kolozsváron végezte, ahol kimagasló eredményekkel folytatta sportolói karrierjét. Ellenállt Mihai Flamaropol katonai csábításának (CCA) és hű maradt a diákcsapathoz, amelyet már Tudománynak (Ştiinţának) hívtak, és amely az 1953–54-es szezonban országos bajnoki címet szerzett. Tanulmányai befejeztével, az 1955–56-os idényben Takács István Császár Ferenccel együtt hazatért Csíkszeredába és fiatal mérnökként folytatta a versenysportot a város Lendület (Avântul) nevet viselő csapatában. Később az 1956–57-es idényben a csíki csapat újra nevet változtat, Termés (Recolta) lesz, de az emberi anyag – főleg a szív – ugyanaz marad. Ezt bizonyítja az a tény, hogy ezt az évadot bajnokként fejezik be. A politikai irányzat azonban sportra is rányomta bélyegét, így lett a városnak egy új csapata, melynek neve Akarat (Voinţa), ahová az úgynevezett Fások csapatának színe–javát átigazoltatták (utasították). Ezzel az új csapattal, és új vezetőséggel, az Akarattal két alkalommal sikerül elhódítani a bajnoki címet (1960-ban és 1963-ban).
Takács István tehetségére, szorgalmára és eredményességére a szakszövetség vezetői is felfigyeltek, és már 1950–től tagja az országos válogatottnak. Ez a csapat, Takács Istvánnal soraiban, 1951 január 28. és február 4. közötti időszakban a Brassó–Pojánán rendezett Téli Főiskolás Világbajnokságon ezüstérmet szerzett. 1953 decemberében, a Budapesten megrendezett nemzetközi tornán súlyosan lesérült, de ez nem tántorította el a folytatástól. Sportolói karrierjét 1964-ben fejezte be. Eredményes sportpályafutásáért, érdemei nagyrabecsüléséért az országos sportvezetés előbb Sportmesteri, majd Érdemes Sportmesteri kitüntetésben részesítette, Csíkszereda város vezetősége pedig 2000-ben az Évszázad Csíki sportolója, 2008-ban pedig Pro Urbe-címet ajándékozott neki.
Takács István a református egyházához alkalmas és alkalmatlan időben hű volt, büszkén felvállalta a katolikus Csíkban református voltát, nagyapja Takács Károly a Csíkszeredai Református Egyházközség lelkipásztora volt, innen jön a vallásos kötődése. Talpig úriember, amely embertípusból már egyre kevesebben vannak. Csendes, nyugodt, konfliktuskerülő ember. A helyi református egyházban több mint másfél évtizede főgondnoki tisztséget tölt be. Székelységére, magyarságára egyaránt büszke. Idős korára is megőrizte szellemi frissességét, érdeklődését, nyomon követi az országban, világban folyó eseményeket.
Takács István nyugalmazott mérnök, jégkorongozó részére sportolói pályafutása, valamint a csíkszeredai református egyházi közösség érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke, Magyarország augusztus 20-i állami ünnepe alkalmából, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza.
Erdély.ma,

Nem jön létre az új egység
Az alternatív választási küszöb a választási szövetségekre is érvényes, így a magyarság a közelgő választásokon semmiképp sem maradhat ki a parlamentből – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján Kolozsvárott. A párt sajtóközleményében hangsúlyozta: Toró a romániai magyar pártok választási összefogását sürgette és közölte, a koalíciót legkésőbb szeptember 16-án, azaz vasárnap be kell jelenteni.
A kincses városbeli sajtóértekezleten az EMNP elnöke a választási törvény 47. cikkelyéből idézte: ha egy választási szövetség legalább hat képviselője és három szenátorjelöltje befutó helyen végez a saját választókerületében, az országosan elért eredménytől függetlenül megkapja a neki járó parlamenti székeket. „Aki ennek az ellenkezőjét állítja, manipulatív szándékkal teszi, hogy azt ne mondjam, hazudik” – üzente a pártelnök, aki elmondta továbbá, hogy „az RMDSZ vezetői »kardcsörtetéssel zárják ki« a választási együttműködés lehetőségét, és csupán ürügyet keresnek. Nem igaz ugyanis, hogy a párttörvény technikailag nem teszi lehetővé a választási szövetséget illetve annak sikerét”.
A jogszabály a koalíciók bejelentésének határidejéül szeptember 16-át jelöli meg. Toró T. Tibor szerint ez „kőkemény jogvesztő határidő”, ám bíznak benne, hogy a következő napokban az RMDSZ álláspontja még megváltozhat. A Magyar Polgári Pártot (MPP) is szívesen látnák a koalícióban, ugyanakkor közölte: tudomása szerint a polgáriak országos elnöksége nem tárgyalt az összefogás lehetőségéről, és sajnálatos módon tisztújító gyűlésüket is többször elnapolták – áll a néppárt sajtóközleményében. „Ha minden magyar számít, akkor valóban számítson a magyar közösség minden tagja, hiszen majdnem százezer ember szavazott a néppártra, illetve az MPP-re” – mondta az RMDSZ jelszavára utalva az összefogást sürgető Toró.
A december 9-ei parlamenti választásokra a magyar politikai szervezetek összefogása tehát megkérdőjelezhető. Ám hogy tisztán lássunk e kérdésben, felvettük a kapcsolatot mind a Magyar Polgári Párttal, mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, és rákérdeztünk, mi az akadálya annak, hogy mindeddig nem ültek tárgyalóasztalhoz az EMNP-vel.
Az MPP országos alelnöke, Farkas Csaba telefonos érdeklődésünkre elmondta, mindeddig nem kereste meg pártját senki az EMNP részéről, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a közös jelöltállítást megvitatandó. Az MPP-alelnök kitért arra is, hogy szeptember 16-áig a pártszövetségek vagy koalíciók szándéknyilatkozatát kell iktatni az illetékes hatóságnál, a részletek tisztására tehát még lenne idő. Ám mivel hozzájuk nem érkezett be hivatalos formában felkérés a néppárti vezetőséggel való párbeszédre, a Magyar Polgári Párt elnökségi ülésén kedden úgy döntöttek, ők teszik meg az első lépést a néppárt felé. Farkas Csaba lapunknak elmondta, a döntés meghozatalát követően telefonon fel is hívta Toró T. Tibort, és tudtára adta az MPP politikai értelemben vett közeledését. Kérdésünkre, hogy akkor miért nyilatkozta azt tegnap az EMNP elnöke, hogy „tudomása szerint a polgáriak országos elnöksége nem tárgyalt az összefogás lehetőségéről”, Farkas azt válaszolta, lehet, hogy még nem ért célba a hivatalos e-mail. Felvetésünkre, miszerint ha a telefonbeszélgetésen tudtára adták a néppárti elnöknek az MPP döntését, akkor ő miért nem vette ezt komolyan, illetve erről miért nem beszélt a kolozsvári sajtótájékoztatóján, az MPP alelnöke érdemben nem reagált, csak arra utalt, hogy kommunikációs mulasztásról lehet szó.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szintén telefonon nyilatkozott lapunknak. A szövetség vezető politikusa tudatta, a néppárt nem kereste meg az RMDSZ-t, hogy az összefogásról tárgyaljanak. „Ha az elmúlt két hónapban nem keresett meg senki bennünket, nem hiszem, hogy az utolsó negyvennyolc órában fog” – mondta a szövetségi elnök, aki emlékeztetett, az RMDSZ mindenkinek, EMNP-snek és MPP-snek is felajánlotta, hogy aki tenni akar valamit a romániai magyar közösségért, és indulna a parlamenti választáson, a szövetség kereteiben tegye. A feliratkozási határidő azonban hétfőn lejárt. Az elnök szerint az ajtók nyitva álltak, de azok, akik az összefogásról beszélnek, egy lépést sem tettek érte. „Mi is csak a sajtóból értesültünk, nekünk csak a sajtón keresztül üzengettek” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint ez rossz kommunikációra vall, hiszen ha valaki valóban szóba akar állni a másikkal, akkor megkeresi. „Toró T. Tiborral jól ismerjük egymást, képviselőtársak voltunk, tudjuk egymás telefonszámát is, de egyetlen szóval vagy telefonhívással nem keresett meg, hogy üljünk le tárgyalni” – mondta Kelemen. Az RMDSZ elnöke leszögezte, mivel mindeddig nem sikerült párbeszédet kialakítani, kétséges, hogy ma, esetleg szombaton vagy vasárnap változna ez meg, így nem beszélhetünk összefogásról. Kérdésünkre, hogy miképpen látja az EMNP és az MPP együttműködésének megvalósulását, Kelemen Hunor elmondta, nem avatkozik bele „a két kis versenypárt” ügyeibe, az RMDSZ-nek nincs ideje az EMNP-vel vagy az MPP-vel foglalkozni. B. B.
Reggeli Újság
Erdély.ma

A hallucináló Vadim Tudor Vass Ádámot fenyegeti
Újabb felháborító és megdöbbentő kijelentésre ragadtatta el magát a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes retorikájáról ismert Corneliu Vadim Tudor: a „politikus" gégéje elvágásával fenyegette meg Vass Ádámot, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar válogatott középpályását. „Ez a Vass magyarnak mondja magát, de nem magyar, hanem egy szamár! Hogy mondhat ekkora hülyeséget? Van egy tetoválás a nyakán, én láttam, Magyarország címerével és egy térképpel, amely magába foglalja Erdélyt is! Le kellene ragasztani a tetoválását egy ragtapasszal, amikor a román bajnokságban pályára lép, máskülönben nem tudom miként tudnánk eltávolítani a tetoválását anélkül, hogy elvágjuk a gégéjét. A tény, hogy Romániába jött futballozni azzal a tetoválással a nyakán, elképesztő vakmerőségről tesz tanúbizonyságot", őrjöngött a Ceaușescu család egykori udvari költője.
A 24 éves Vass már akkor kiverte a biztosítékot a román nacionalistáknál, amikor megérkezésekor kijelentette: örül, hogy Kolozsvárra szerződött, mert így egy magyar városban futballozhat (erre vonatkozik Vadim első kérdése). A Ferencvárosban nevelkedett, agyontetovált középpályás akkor sem lopta be magát a vasgárdisták utódainak a szívébe, amikor egy sportnapilapnak azt nyilatkozta: büszke rá, hogy magyar, ezért is tetováltatta a nyakára a magyar címert.
De hogy az őrjöngő Vadi hol látta a történelmi Nagy-Magyarországot ábrázoló tetoválást? Csak nem Vass Ádám felsőtestéről álmodozott?
szatmar.ro
Erdély.ma

Toró: létezik alternatív bejutási küszöb
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is reménykedik abban, hogy hárompárti választási szövetség jön létre. Elképzeléseik szerint a néppárt, az RMDSZ és az MPP közös listákon indulna a decemberi parlamenti választásokon. Toró T. Tibor, a néppárt elnöke szerint az alternatív küszöb lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyar pártokból álló koalíció a megnövekedő bejutási küszöb ellenére is bekerüljön a törvényhozásba. Toró szerint az RMDSZ-nek nem kellene figyelmen kívül hagynia azokat a magyarokat, akik az önkormányzati választásokon nem rá voksoltak. A politikus vasárnapig várja az RMDSZ válaszát. Borbély László, az RMDSZ politikai elnöke leszögezte: nem fontolgatják koalíció létrehozását. A jelek szerint az MPP is halogatja az összefogásra vonatkozó döntés meghozatalát.
Toró T. Tibor, az EMNP országos alelnöke csütörtöki kolozsvári sajtóértekezletén kifejtette: sajnálattal vették eddig tudomásul, hogy az RMDSZ kizárta a választási együttműködést a másik két magyar párttal, ám mégis reménykednek abban, hogy a szövetség vezetősége pár napon belül megváltoztatja eddigi álláspontját.
– Megcáfolom az RMDSZ-vezetők által eddig hangoztatott állítást, miszerint ha az RMDSZ nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt, akkor nem kerül be a parlamentbe, és a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül marad. A parlamenti választásokra vonatkozó 2008/35-ös törvény 47. cikkelyének 2-es pontjának c. betűje kimondja az alternatív küszöb létezését. Ez pedig azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbség pártjai, politikai szövetségei, amelyek nem érték el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, de 6 képviselői és 3 szenátori egyéni választókerületben első helyre kerültek, mandátumhoz juthatnak. Egyszóval: nem látom azt, hogy a romániai magyarság parlamenti jelenléte veszélyben lenne – magyarázta az EMNP elnöke.
Toró T. Tibor elmondta azt is: az MPP hetek óta halogatja azon döntés meghozatalát, hogy a parlamenti választásokon szövetségre lép-e a néppárttal vagy sem.
– Több beszélgetést folytattunk eddig az MPP vezetőségével is egy esetleges választási együttműködésről, ám úgy tűnik: el akarják odázni e fontos döntés meghozatalát. Az EMNP készen áll a további érdemi tárgyalásokra. Ha pedig az RMDSZ jelmondata az, hogy minden magyar számít, akkor ne hagyja figyelmen kívül azt a közel 100 000 magyar szavazópolgárt, aki a júniusi helyhatósági választásokon az EMNP-re vagy az MPP-re adta le voksát – tette hozzá Toró T. Tibor. Megtudtuk: a néppárt jövő hét elején hozza nyilvánosságra jelöltjeit.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke lapunknak azt nyilatkozta: az RMDSZ a június 10-i helyhatósági választáson elért eredményeit figyelembe véve döntött úgy, hogy nem köt választási szövetséget a másik két erdélyi magyar párttal.
– Az önkormányzati választásokon az erdélyi magyarság bebizonyította, hogy megbízik az RMDSZ-ben, és szavazatával megerősítette a szövetséget. Ezért nincs okunk választási szövetséget kötni. Azt sem akarjuk, hogy megismétlődjön az a 2009-es eset, amikor Tőkés László RMDSZ-listán jutott be az Európai Parlamentbe, és ez alighogy megtörtént, máris elkezdte az új párt létrehozását. Az 5 százalékos bejutási küszöböt pedig azért kell elérnünk, hogy beleszólhassunk a döntéshozatalba. Nem mindegy ugyanis, hogy a romániai magyarságnak 15 vagy 30-nál több képviselője lesz a parlamentben. Az RMDSZ érdekvédelmi szervezetként nem indulhat együtt a néppártal, amely politikai párt – tette hozzá a politikai alelnök.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szilágysági történelemlapozás
A Wesselényi nevet a köztudat leginkább az „árvízi hajós”, báró Wesselényi Miklós (1796–1850) alakjával kapcsolja össze, aki haladó szellemű főúrként sokat tett szűkebb és tágabb hazájáért, a Szilágyságért és Magyarországért. De a család más tagjai is méltók az utókor emlékezetére: megemlíthetjük itt Ferenc (1605–1667) nádorispánt, Pál (1654–1694) kuruc vezért, István (1674–1734) emlékírót vagy a magyar nyelvű színjátszást is pártfogoló id. Wesselényi Miklóst (1750–1809), a „zsibói bölényt”. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) 2012. szeptember 7–8-án nemzetközi konferenciát rendezett Kolozsváron, A Szilágyság és a Wesselényi család (14–17. század) címmel, amelyen rangos kutatók előadásai hangzottak el. A részletekről Hegyi Géza történészt, az EME munkatársát, a tanácskozás egyik szervezőjét kérdeztük.
– Milyen előzményei voltak ennek a tudományos rendezvénynek?
– Ez a konferencia egy nagyobb projekt részeként valósulhatott meg. A román kormány illetékes hatósága 2009-ben tudományos műhelyként és könyvkiadóként is akkreditálta az EME-t, így 2010 tavaszán már pályázatot nyújthattunk be a Román Kutatási Alaphoz (CNCSIS) a magyar és román történetírásban egyaránt elhanyagolt Szilágyság kutatására. Tervünket, nem kis meglepetésünkre, elfogadták, de ez a siker kötelezettségekkel is jár: külföldi tanulmányutakkal, konferenciák megrendezésével, szakfolyóiratokban való közlésekkel, végső soron pedig a nagy múltú Wesselényi család levéltárainak feltárásával, középkori és kora újkori anyaguk kiadásával.
– A múlt hétvégi tanácskozás elérte célját?
– Feltétlenül. Elsősorban azért, mert hozzájárult a Szilágyságra és a Wesselényi családra vonatkozó tudásunk gyarapításához. Olyan előadókat hallgathattunk meg, akik alaposan foglalkoztak a kitűzött témákkal. Másfelől pedig nagyon fontosnak tartom, hogy sikerült párbeszédet kezdeményezni magyarországi, erdélyi magyar és román, valamint bukaresti történészek között olyan témákban, amelyekben még ma is gyökeresen eltér az egyes nemzeti történetírások álláspontja. Sikerült frusztrációktól mentesen véleményt cserélni, ami szerintem lényeges eredménynek számít.
– És amit nagyon nehéz megvalósítani, főként az érzelmektől nem mindig mentes román és magyar történetkutatók között…
– Az egyes előadásokban, illetve a hozzászólásokban most mégis tárgyszerű kérdésfelvetéseknek, érvek és ellenérvek logikus ütköztetésének lehettünk tanúi. Bukaresti meghívottunk például meglepő tárgyilagossággal taglalta a Szilágyság 16. századi etnikai és demográfiai jelenségeit. De élmény volt a magyarországi történészek előadásait is meghallgatni, amelyek során tisztázták a Drágffy család múltjának egy-egy szeletét, közelebbről felemelkedésük történetét vagy Drágffy Bertalan erdélyi vajda pályafutását. Megismerkedhettünk még a szilágysomlyói vár és az Árpád-kori ákosi templom múltjával, a középkori Szilágyság gazdasági intézményeivel és egyházi építészetével. Magukról a Wesselényiekről kevesebb újdonságot tudtunk meg, hiszen róluk inkább csak a projektben részt vevő kollégáink értekeztek, de így is hasznos volt kitenni a szakmai kritika kereszttüzének a család 16–17. századi történetéről felhalmozott ismereteinket. A konferencia anyagát terveink szerint jövő év elejére jelentetjük meg, 2013 nyarán pedig, a projekt lezárásaként, napvilágot lát a Wesselényi család oklevéltára is.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét Erdélyi Figyelő
A Román Televízió kolozsvári magyar adásában szeptember 17-én, hétfőn indul az Erdélyi Figyelő című, élő magazinműsor legújabb évada. Az Erdélyi Figyelő hétfőtől péntekig délutánonként 4 és 5 óra között jelentkezik a TVR Cluj nevű adón. Hírekkel, kulturális, családi, közösségi és szórakoztató témákkal várják a nézőket. Műsorvezetők: Feketelaki Tibor, Vig Emese, Pákai Enikő, Bardocz Sándor és Spitzer Judit.
Szabadság (Kolozsvár)

Isten fogta a kezemet
Beszélgetés Józsa Judit kerámiaszobrásszal, a Magyar Kultúra Lovagjával
– Kedves művésznő, köszönöm, hogy elfogadta a levélinterjú lehetőségét, s máris arra kérem, meséljen korondi gyermekéveiről.
– Szívesen, hiszen számomra megtiszteltetés és öröm, akár ilyen formában is, hogy a szülőföldem nem feledkezik meg rólam. A családi tűzhely melegét ma is féltve őrzöm, és az a hamuban sült pogácsa, amellyel édesszüleim, Józsa János korondi fazekasmester és Julianna, az édesanyám tarisznyált fel, soha el nem fogyó erőt, kitartást és szeretetet adó táplálék életem végéig!
Hálát adok a Jóistennek, hogy olyan családba születtem, ahol a keresztény értékrend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a különféle művészeti ágak megismerését és különösen a magyar történelemben való jártasságot fontosnak tartották. Tudatosan neveltek és irányítottak így a szüleim, hiszen azt szerették volna, hogy ezekkel az erős székely gyökerekkel olyan biztonsággal tudjak megkapaszkodni az életben – bárhová vet is a sors –, akárcsak a Hargita tetején a sziklák oldalából sudáran felemelkedő örökzöld fenyő.
– Kíváncsiságból, játékból vagy ösztönösen fogott agyaggyúráshoz, formázáshoz gyermekfejjel?
– Korondon a fazekasmesterség apáról fiúra száll, így történt ez a mi családunkban is: a kisebbik bátyám, ifj. Józsa János viszi tovább a családi hagyományt. Édesapánk joggal lehet büszke rá – olyan fazekasmesterré lett, hogy ember-nagyságú padlóvázát is meg tud korongozni. A leánygyermekeknek is megvan a feladatuk, általában az asszonyok – nagymamák, édesanyák, leányok, lányunokák – díszítik a kerámiatárgyak felületét, és az is természetes, hogy részt vesznek minden járulékos munkában. Ennek megfelelően természetes és magától értetődő volt már kisgyermekkoromban, hogy számomra az agyag, a "pala" – ahogy Korondon mondják – ösztönösségből fakadó játékként kéznél lévő eszköznek bizonyult.
– Mi volt első "alkotása", amit ma is ott hordoz a szíve csücskében?
– Minden alkotásomra emlékszem, mindegyik ott van a szívemben, és ma már pontosan számon is tartom, hogy melyik hová, kihez kerül, mert szeretem őket.
A korai alkotások közül szívem csücskében mégis a nagy bajuszú öreg székelyek mellett a keresztfára boruló székely asszonyt őrizgetem, Szeretet a címe.
– Első "tanítója", nem kétséges, édesapja, a nagy hírű Józsa János fazekasmester, de ki "fogta a kezét" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban?
– Első és egyetlen mesterem az édesapám. Mesterségbeli és technikai tudását, kutatási, fejlődési vágyát át tudta adni, és igaz, hogy tőle örököltem a tehetséget, viszont édesanyámtól örököltem mellé egy nagyon fontos dolgot: a szorgalmat. Az az igazság, hogy a világ legnagyobb tehetsége is elvész szorgalom és kitartás nélkül. Volt egy kis kitérő a pályámon, az embereken való segítőkészség és szándék arra késztetett, hogy Székelyudvarhelyen végezzem el az egészségügyi szakközépiskolát, s majd tovább tanulván olyan orvos lehessek, aki valóban segíteni is tud az embereken. Ennek az elhatározásnak az egyik régóta ápolt betegünk halála vetett véget, miután ráébredtem arra, hogy lelkileg nem tudom elviselni és feldolgozni e tényt, következésképpen nem lesz jó orvos belőlem. Ma már tudom, hogy nem véletlenül történt mindez! A Jóisten a legnagyobb rendező: még időben visszatérített a számomra kijelölt útra, amelyről igyekszem azóta is nem letérni… S hogy ki "fogta a kezemet" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban? Hiszek az isteni elrendeltetésben, és tudom, hogy Ő fogta a kezemet. Megéreztem, hogy azt, amit a kerámiaszobrászatban elképzeltem magamban, az anyaországban tudtam kibontakoztatni, és valóban magasabb szintre fejleszteni úgy, hogy ne hozzak szégyent a családomra, a szülőfalumra, Korondra, se a szülőföldemre, Erdélyre és vele együtt a székely népre.
– Miért Budapestet választotta az egyetem elvégzésére, hiszen Kolozsváron és Bukarestben is magas szintű képzőművészeti oktatás van?
– 1994-től kétlaki lettem, azóta élek az anyaországban, Budapesten. A sikeres kiállításaim mellett, úgy éreztem, hogy nem a technikai tudásomat vagy stílusérzékemet kell tovább fejlesztenem, hanem egy belső kényszer és fejlődési vágy kielégítésére a művészeti ismereteimet. A sors rendelte úgy, hogy nem Kolozsváron vagy Bukarestben tanultam, hanem neveltetésemből adódóan esett a választásom a katolikus egyetemre, a budapesti műteremlakásomhoz közeli, Piliscsabán működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakára, amelyet 2002-ben dicsérettel végeztem el.
Az egyetemi évek egyáltalán nem voltak könnyűek – nappali tagozatra jártam, naponta oda-vissza 3 órát ingázva Budapest és Piliscsaba közt –, az éjszakák különféle nyelven – francia, angol, német, olasz – íródott művészettörténeti szakkönyvekből készített recenziók írásával, kiselőadásokra, vizsgákra való készüléssel teltek, a hétvégék maradtak csak a mintázásra. Rengeteget kutattam az Országos Széchényi Könyvtárban, különféle levéltárakban, a Szépművészeti Múzeumban és a könyvtárában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és még sorolhatnám… A sok erőfeszítés és tanulás egyáltalán nem volt hiábavaló. A művészettörténet szak csodálatosan átfogó tudást jelent – az antikvitástól napjainkig.
– A szakmai képzésen túl mit kapott még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől?
– A katolikus egyetem követelményeinek köszönhetően mélyebb ismeretekre tettem szert az ó- és újszövetségben, a vallásfilozófiában, a görög és arab filozófiában, kozmológiában, antropológiában, az egyházatyák irodalmában, a keresztény egyház társadalmi tanításaiban, tanultam didaktikát, érveléstechnikát, etikát és szociológiát is.
Művész létemre tudóssá képeztem magam: művészettörténész lettem. Művészettörténeti ismereteim és tanulmányaim segítenek a történelmi alkotásaim hiteles megfogalmazásában, nem véletlenül érezhető szobraimon a tanult ikonográfia hatása. Továbbá a különféle történelmi személyek megismerése érdekében megtanultam, hogy mit hol lehet és érdemes kutatni. A magyar társadalomban egyfajta közművelésként a megmintázott személyről vagy témáról a kutatási anyagomat mindenki számára közérthetően megfogalmazva közzéteszem a tárlataimon és az eddig kiadott nyolc könyvemben is, hogy elérhető legyen, megismerhesse és megszerethesse azt minden magyar, határon innen és túl.
– A legnagyobb sikert a Magyar Nagyasszonyok című sorozatával érte el, erre figyelt fel a világ. Honnan jött az ötlet?
– Hosszú ideig érleltem a Magyar Nagyasszonyok megfogalmazásának gondolatát, olyan asszonyokét, akik a magyar történelem alakításában jelentős szerepet játszottak, és akiknek a legtöbbet köszönhet a nemzet. Gyermekkori elképzelésem megvalósulásai e kisplasztikák, ebben később csak megerősítettek a magyar művészettörténetben szerzett ismereteim. Bármilyen hihetetlen, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket tematikus csoportban. Valóban felfigyelt a világ, több mint tízezer ember volt kíváncsi e tárlatomra. Tizenhárom évnyi kutatómunka és anyaggyűjtés után, ma már történelmünk kiemelkedő személyiségű asszonyai közül – három kiállítási anyagban, Emesétől Tóth Ilonáig – eddig összesen 59 csodálatos teremtést mutattam be a nagyközönségnek.
A szobrokat ihlető személyek válogatása természetesen szubjektív. Úgy gondolom, hogy nemzeti történelmünkben, társadalmunk fejlődésében kimagasló szerepet betöltő asszonyok ők, akik eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi közegben és más kulturális környezetben éltek. Kimagasló intelligenciájú, csodálatra méltóan erényes, kitartó, elszánt és példás életvitelű nők, akik nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem azáltal, amit és ahogy cselekedtek. E téren is gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk, hiszen a teljességre törekedve elmondható, hogy még számos olyan példás nagyasszonyunk van, akiket érdemes a feledés homályából kiemelni. A jövőben szeretném mindannyiukat a Magyar Nagyasszonyok Panteonjában megörökíteni. A Patrona Hungariae, azaz a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz – Mária alakja mindhárom kiállítási anyag középpontjában áll, ő a magyar nagyasszonyok királynője.
– Milyen sorozata van még?
– Műveim közül a földfestékes pasztellszínűek a magyar és székely népi életképeket, kihalófélben lévő népi mesterségeket, az archaikusan patinázottak a magyar honfoglalás alakjait, a vezérektől a korabeli mesterségeken át a táltosokig – 1996: Honfoglalás, az Árpád-házi szentek alakjait – 1997: Táltosok és szentek. Árpád népe és házának szentjei – és a magyar irodalom kiemelkedő személyiségeinek múzsáit – 2006: Múzsák kertje – mutatják be.
Egy különleges kiállítási anyagom témája a tenger – 2007: TerrAqua világa – különösen a már halott élőlények meszes vázai, amelyek újra életre kelnek az úgynevezett naturáliaszobrokban. Velük nemcsak egy sajátos magán mitológiát álmodtam agyagba, hanem – a művészettörténészek szerint a világon egyedülállóan – az egyik legrégebbi művészeti ágnak számító kerámiaművészetben sikerült új műfajt teremtenem.
Művészettörténészi ismereteimre alapozva kifejezett célom, hogy olyan témákat dolgozzak fel évente megújuló tárlataimban, amelyekre addig nem vagy csak elvétve került sor a magyar képzőművészetben, különös tekintettel a szobrászat műfajára.
Így állítottam ki 2008-ban a Magyar mesevilág című kiállítás szobrait. Itt a magyar népmesék hőseinek és meseelemeinek az értelmezésével, magyarázataival lebbentettem fel a feledés fátylát a magyar nép ősi világképéről.
A kortárs képzőművészet által ritkán érintett témát dolgoztam fel a Magyar táncok című tárlat alakjainak rendkívül lendületes szobraiban 2009-ben. Térben és időben nagy és változatos kirándulásra hívtam a tárlatlátogatókat, amelynek során a magyarság táncait a Táltostánctól a csángók Árgyeleánka táncán át a kalotaszegi Szerelmes csárdásig tánctörténeti magyarázatokkal láttam el.
– Munkáinak mi az üzenete?
– Nemcsak szívemben él, hanem alkotásaimban is megjelenik szülőföldem, Erdély, de megmintáztam a megszemélyesített Magyarországot is. Nemcsak esztétikai élményt szeretnék nyújtani a szellemi-lelki értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmet, művelődéstörténetet, asszociációs látást is. Szeretném, ha alkotásaim mondandóját az örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről, magyarságról megértenék és szívükbe zárnák!
– Eddig melyik alkotása jelentette a legnagyobb kihívást, s min dolgozik jelenleg?
– 2011 a család éve volt. Társadalmunk alapja és a magyar örökség örököse a Magyar család, amelyet egyedülálló, különleges kompozícióba álmodtam meg. Talán ez a kompozíció jelentette eddig a legnagyobb kihívást, nem csak a mérete miatt – csaknem életnagyságú –, hanem azért is, mert a kompozíció alapjául szolgáló gyökeres keményfát már sok-sok éve kerestem. E nagyméretű kompozíciót a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomának adományoztam, ahol a keresztelőkápolnában fogadja az Úr színe elé hozott gyermekeket, családokat. Jelenleg éppen e templom számára mintázom Szent László királyunk szobrát, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet szobromhoz hasonlóan, a két reneszánsz pasztofóriummal szemben fognak majd elhelyezni az oldalhajók boltívében.
– Hol voltak kiállításai Magyarországon?
– Számos hazai és határon túli kezdeményezéshez nyújtok önzetlen támogatást. Célom az, hogy akár a legszegényebb településeken is bemutatásra kerülhessenek az alkotások; hogy azok, akik egyébként nem tehetnék, de igényük van rá, láthassák és megismerhessék történelmünk kiemelkedő alakjait, vagy csak élvezzék a művészi alkotás gyümölcsét. Ez az a cél, amiért nem válok meg, nem adom el az adott feldolgozott téma kiállítási anyagait. Az évente megújuló kiállításaimat mindig Budapesten mutatom be, de több tucat kiállításom volt kisebb és nagyobb városokban, például: Sárospatakon, Székesfehérváron, Egerben, Esztergomban, Verőcén, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett…
– …és Európában meg a nagyvilágban?
– 2011-ben a Magyar Nagyasszonyok című tárlat válogatott anyagából az Európai Parlament épületében rendeztek szép csoportos kiállítást Brüsszelben. Egyéni kiállításom volt Hollandiában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is.
– Ha sikerülne, hová szeretne még eljutni alkotásaival?
– Nagyon szeretném, hogy a sok kiállítási anyagom közül legalább a Magyar Nagyasszonyok eljusson minden olyan, az anyaországtól elszakított magyar területre, a fontosabb településekre, ahol még élnek testvéreink…
Szomorúan mondhatom, hogy igaz az a mondás, hogy a saját hazádban nem lehetsz próféta, nem mintha az szeretnék lenni, de azért mégiscsak szomorú, hogy a szülőföldemre nem hívják meg a kiállításaimat. Eddig egy kivétel akadt: Székelyudvarhely, ahol szerették volna valamely tárlatot megrendezni, de végül a mindkét fél számára megfelelő időpontot nem tudtuk összeegyeztetni. Szülőfalum, Korond szervezésében egy gyűjteményes tárlaton részt vettek a munkáim.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal és az erdélyi képzőművészeti világgal?
– Korond a szülőfalum, ha hazamegyek, ott elsősorban szüleim gyermeke vagyok, s nem az ismert művész. Kiveszem a részem a család és a ház körüli, vagy a mesterségbeli munkából, bármi legyen is az, és élvezem minden pillanatát, mert boldog vagyok, hogy együtt vagyunk. Édesanyám szoknyája mellől ilyenkor nem szívesen mozdulok, csak a hegyekben tett kirándulások kedvéért csábulok el néha. Az erdélyi képzőművészeti világot figyelemmel kísérem, mert szeretem emberként és művészként, és érdekel mint művészettörténészt. Budapesten csak a médián és az interneten keresztül lehet értesülni bármiről is, ám ha itt rendeznek erdélyi vonatkozású képzőművészeti rendezvényt, akkor azt nem hagyom ki. Különösen szeretem a Vármegye Galériában rendezett erdélyi művészek tárlatait. Több erdélyi művészt is nagyra becsülök, a teljesség igénye nélkül sorolom fel néhányukat: Páll Lajos festőművészt, költőt Korondon, Bocskay Vince szobrászművészt Szovátán, Kusztos Endre grafikust, festőművészt Szovátán, Jakobovits Márta keramikusművészt Nagyváradon, Vinczeffy László festőművészt Sepsiszentgyörgyön, és akit nagyon szeretek – Hunyadi László szobrászművészt Marosvásárhelyen. Gyermekkori emlékek kötnek Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművészhez és kamaszkori szeretetteljes emlékek törnek fel, ha a székelyudvarhelyi festőművészre, Maszelka Jánosra gondolok, de sajnos már mindketten az égben kergetik a múzsákat.
– Amikor nem szobrászkodik, mivel tölti szabadidejét?
– Az egészség mellett a szabad idő a legdrágább kincs, és ebből van a legkevesebb. Nincs benne semmi különös, ugyanúgy töltöm a szabadidőmet, mint bárki más, csak talán nagyon megbecsülöm minden percét, mert bármennyire is igaz az, hogy leginkább a műteremben szeretek foglalatoskodni, mégiscsak szükség van arra, hogy néha-néha kimozdulva onnan új impulzusok érhessenek. A szabad időm egy részét óhatatlanul a kedvencként tartott, hiúznak kinéző és olyan méretű Hancúr cica veszi igénybe, aki imádja a virágokat, utálja a fésülgetést és kutyamód őrzi a szobraimat.
– Adja az Isten, hogy mentől többet kelljen őriznie!
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar nyelv regionális nyelvvé nyilvánítását kezdeményezi az EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Választmánya szeptember 15-i kolozsvári ülésén döntötte el, hogy ukrajnai példára kezdeményezik a magyar nyelv regionális nyelvvé nyilvánítását Erdélyben, és kidolgozzák az erre vonatkozó szakmai javaslatot, mely a jelenlegi hazai nyelvtörvény rendelkezéseinek módosítását – beleértve a 20%-os küszöb csökkentését – is tartalmazza. Emellett az EMNT nemzetpolitikai szakbizottsága az elkövetkezőkben részletes cselekvési tervet dolgoz ki az autonómia megvalósítására vonatkozóan, figyelembe véve a már létező autonómiatervezeteket. Az EMNT Választmánya aggodalommal figyeli, hogy a kárpát-medencei térségben újra felerősödött a magyarellenesség, és ennek leállítására ugyancsak cselekvési tervben tesz javaslatot. A Választmány az európai polgári kezdeményezés tárgyában üdvözölte az EMNT, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács szövetségét, és készen áll a jövőre esedékes egymillió aláírás összegyűjtésében való együttműködésre. A Választmány támogatja a székelyföldi referendum ügyét. Az EMNT gazdasági szakbizottsága, valamint a Mikó Imre Tervért felelős koordinátor a közeljövőben előkészítik a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztériummal aláírandó egyezményt, mely az Erdély gazdasági fejlesztésére létrejött terv mentén történő együttműködést erősítheti meg. Az EMNT Választmánya elhatározta, hogy a következő hetekben összehangolt országos akciót indít az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán, folytatva a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tiltakozásokat. (közlemény)
Transindex.ro

Budai a SapientiaEMTE tanévnyitóján: A Kárpát-medence egységes oktatási tér
A magyar kormány számára rendkívüli jelentőségű, hogy szülőföldjén saját nyelvén tanulhasson a magyarság - hangsúlyozta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) központi tanévnyitó ünnepségén.
"A Kárpát-medence egységes oktatási tér, függetlenül az országhatároktól, és mi ebben a térben szeretnénk a magyar hallgatók számára magas szintű képzést biztosítani" - mondta az államtitkár.
Hozzátette: az oktatáson túlmenően az egyetemnek fontos közösségszervező szerepe is van, a kulturális és tudományos élet számára is teret biztosít, segíti a modernizációs törekvéseket. Budai kiemelte: fontos lenne a Székelyföld jövőformáló kezdeményezéseit összehangolni, ezért is tartja fontosnak, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium erre irányuló kezdeményezése pozitív visszajelzést kapott.
"A júliusban Magyarországon megtartott Székely Kerekasztal és a mai agrár-innovációs fórum egy olyan párbeszédnek adhat újabb lendületet, amely összefoghatja a térség modernizációs kezdeményezéseit. Ezek a fejlesztések elképzelhetetlenek egy jól képzett szakmai gárda nélkül" - mondta az államtitkár.
Dávid László rektor a Csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar aulájában tartott ünnepségen rámutatott: a Sapientia első alkalommal rendezhette meg akkreditált intézményként a tanévnyitóját.
"Románia legjobb magánegyetemét választottátok, azt az egyetemet, amely párhuzamosan fejlesztett, támogatta a fiatal oktatóit, tanította a fiatalokat, és nem utolsó sorban kereste azt, hogy miként lehetne leginkább hasznára ennek a közösségnek" - mondta a rektor az elsőéves hallgatókhoz intézve szavait.
A magyar állam által finanszírozott - Romániában jogilag a magán oktatási rendszerhez tartozó - egyetemen mintegy kétezer hallgató, köztük 671 gólya kezdte meg hétfőn a tanévet.
A három helyszínen - Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában - 28 alapképzési szakon és négy kihelyezett mesteri szakon kezdődött meg az oktatás a Sapientián. Újdonság a marosvásárhelyi karon induló tájépítészet szak, amelyik illeszkedik az ott működő kertészmérnöki szakhoz és a kampusz 27 hektáros területének adottságaihoz.
A Sapientia EMTE intézményi akkreditálásról szóló törvényt 2012 elején fogadta el a román parlament: ezáltal vált lehetővé hogy az egyetem államvizsgát szervezzen az akkreditált szakokon és oklevelet állítson ki az itt végzett hallgatóknak.
A Sapientia EMTE-t a magyar történelmi egyházak által 2000-ben bejegyzett Sapientia Alapítvány hozta létre. Az egyetem 2001-ben ideiglenes működési engedéllyel kezdte meg tevékenységét. A magyar kormány és az Országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.
Baranyi László, MTI

Folytatódik az „EKE-vár” építése Várfalván
A Kolozs megyei településsel összenőtt Aranyosrákoson tovább folytatódik az úgynevezett EKE-vár építése, amely az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) országos központja lesz. Hétvégén többnyire az EKE bihari szakosztályának tagjai vették ki részüket a munkából, de jelen volt Dezső László, a természetjárókat és szeretőket magába foglaló erdélyi magyar civil szervezet országos elnöke is.
Amint arról korábban beszámoltunk, az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Az új EKE-központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, a Székelykő pedig kétórás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni
Az EKE képviselői szerint a felújított parasztházat októberben adják át.
A helyszínen készített videóriport a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro) találhat
Szabadság (Kolozsvár)

Újraalakult az RMDSZBelső-erdélyi Önkormányzati Tanácsa
„A júniusi helyhatósági választások jó eredményei azt igazolták, hogy az erdélyi magyar emberek bíznak az RMDSZ önkormányzati tisztségviselőiben. Ez arra kötelez minket, hogy a lehető legjobban képviseljük helyi közösségeink érdekeit az önkormányzatokban, hisz a mindennapi életüket nagymértékben befolyásoló döntések itt születnek” – jelentette ki Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere, a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács újonnan megválasztott elnöke pénteken Kolozsváron, a testület ülését követően.
Az RMDSZ Főtitkárságának székházában tartott újraalakuló ülésén jelen volt Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Horváth Anna, önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettes, Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője, valamint a szövetség Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Brassó, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei önkormányzati küldöttei. A 27 tagú testület elfogadta új működési szabályzatát, megválasztotta az országos alapszabályzat által előírt négytagú elnökségét, amelynek tagjai: Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi önkormányzati képviselő, Máthé István, Bethlen alpolgármestere, valamint Kovács Attila Brassó megyeiönkormányzati képviselő.
„Nagyon jó döntésnek bizonyult az RMDSZ nagyváradi kongresszusán elfogadott alapszabályzati előírás, amely lehetővé teszi, hogy szövetségünk önkormányzati munkáját regionális szinten is hatékonyan tudjuk összehangolni. Olyan regionális önkormányzati tanácsot szeretnénk az elkövetkezőkben is működtetni, ahol közösen tudjuk megosztani a jó példákat, és ahol ezután is együtt keressük a válaszokat az önkormányzatok előtt álló kihívásokra” – nyilatkozta Póka András György.
Népújság (Marosvásárhely)

Önállóan is indul az EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) támogatja az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) abban, hogy önállóan vegyen részt a decemberi romániai parlamenti választásokon – jelentette ki az EMNT választmányi ülése szünetében szombaton Kolozsváron Tőkés László elnök. Ismertette a szervezet terveit is, elkészítenék a romániai magyarság kataszterét, és kidolgoznak egy Kárpát-medencei magyarságvédelmi programot is.
Tőkés László – aki az EMNP védnöki tisztségét is ellátja – elmondta, kezdettől az erdélyi magyar pártok közös választási részvételét szorgalmazták, de ez a törekvés meghiúsulni látszik. Tőkés emlékeztetett, hogy vasárnap, szeptember 16-án lejárt az a határidő, ameddig a koalíciós szerződéseket be lehetett jegyeztetni. Lehetségesnek nevezte, hogy az EMNP átlépje a választási törvényben megszabott küszöböt, azaz legkevesebb három szenátori és hat képviselői választókerületben megnyerje a választásokat. Hozzátette, ha ez nem sikerül, az sem számít tragédiának, hiszen – mint mondta – a távlati cél a 2016-os választásokon való tisztességes szereplés. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az európai polgári kezdeményezés ügyében sem sikerült összefogásra bírni az erdélyi magyar szervezeteket. Így az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is önálló indítványban kéri majd, hogy az Európai Unió szabályozza a tagországok kisebbségpolitikáját. Emlékeztetett azonban arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács és az EMNT egymás indítványainak kölcsönös támogatásáról egyezett meg. Amiként az SZNT küldöttsége Baszkföldön és Katalóniában keres támogatókat indítványához, az EMNT is európai partnereihez fordul. El szeretnék azonban kerülni, hogy az uniós kisebbségpolitika kikényszerítése a romániai választási csatározások áldozatává váljék, ezért csak a választások után kívánják beterjeszteni az indítványokat. Az EMNT választmánya által szombaton tárgyalt témák közül Tőkés László kiemelte: az EMNT határozatba foglalta a romániai magyarok nemzeti kataszterének összeállítását. „Fontos, hogy tudjuk, hányan vagyunk” – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette, az ukrajnai nyelvtörvény példáján felbuzdulva az EMNT újra síkraszáll azért, hogy a magyar nyelv elnyerje a regionális hivatalos nyelv státusát Romániában. Az autonómiaformák eléréséhez vezető cselekvési terv kidolgozásáról is határozott a testület. A Kárpát-medencében megnyilvánuló váltakozó erejű magyarellenességre válaszolva az EMNT magyarságvédelmi programot akar kidolgozni – jelentette be Tőkés László. A közösségi tulajdonban lévő ingatlanok védelmében pedig tíz-tizenöt erdélyi helyszínen kíván összehangoltan fellépni. Elmondta, az erdélyi magyarság egyetemi stratégiája és gazdaságfejlesztési terve után az EMNT egy erdélyi magyar sportstratégia kialakításán dolgozik, amelyhez Magyarország miniszterelnöke támogatását kérték. Tőkés László azt is bejelentette, hogy október 3-án Orbán Viktor miniszterelnök ellátogat Marosvásárhelyre, ahol részt vesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanévnyitóján.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
NEVE EZUTÁN: KOZMUTZA FLÓRA. A kolozsvári hallássérültek intézetét dr. Kozmutza Flóra gyógypedagógusról, pszichológusról, Illyés Gyula író feleségéről nevezik el. Kozmutza Flórát rokoni szálak fűzték Kozmutza Kornélhoz, az egykori kolozsvári Kozmutza-szanatórium megalapítójához. A volt Kozmutza-szanatóriumot 1957 óta birtokolják a magyar hallássérültek. Ez az egyetlen intézmény Romániában, ahol magyarul zajlik a hallássérültek oktatása. Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra 1905-ben született Budapesten. A magyar gyógypedagógiai pszichológia művelőjeként, megújítójaként vált ismertté. (Paprika Rádió)
TÖRVÉNYTELEN „JÓVÁTÉTEL”. A Mátyás-szoborcsoport ügyében is vizsgálja a rendőrség Apostut. Műemlékeken és védett övezeteken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt indított kivizsgálást a rendőrség csalásokkal foglalkozó ügyosztálya Sorin Apostu volt kolozsvári polgármester ellen. A rendőrség szóvivője szerint tavaly júniusban hárman is büntetőfeljelentést tettek a városvezető ellen, mivel az engedély nélkül beavatkozást végzett a műemlékeken. A kolozsvári sajtó tudni véli, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, magyarokat sértő felirat ügyében folyik a vizsgálat, pontosabban Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézetért, miszerint: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” Annak idején a felirat elhelyezését Sorin Apostu történelmi jóvátételnek nevezte. (Paprika Rádió) V. C. TUDOR FENYEGET. Felháborító és megdöbbentő kijelentésre ragadtatta magát a magyarellenes retorikájáról ismert Corneliu Vadim Tudor: gégéje elvágásával fenyegette meg Vass Ádámot, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar válogatott középpályását. „Ez a Vass magyarnak mondja magát, de nem magyar, hanem egy szamár! Hogy mondhat ekkora hülyeséget? Van egy tetoválás a nyakán, én láttam, Magyarország címerével és egy térképpel, amely magában foglalja Erdélyt is! Le kellene ragasztani a tetoválását egy ragtapasszal, amikor a román bajnokságban pályára lép, máskülönben nem tudom, miként tudnánk eltávolítani a tetoválását anélkül, hogy elvágjuk a gégéjét. (Szatmar.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Csaba kapta a legjobb új magyar drámáért járó díjat
Székely Csaba /Marosvásárhely/ kapta a legjobb új magyar drámáért járó díjat a Bányavirág című darabért a Színházi Kritikusok Céhe gálaestjén vasárnap Budapesten a Nemzeti Színházban. A díjat Esterházy Péter adta át.
A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért összesen 48 jelölt volt versenyben. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok második alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének adták át a Színházi Kritikusok Céhének képviselői szerdán Kolozsvárott.
A díj ünnepélyes átadásán készült felvételt lejátszották a Nemzeti Színház közönségének.
„Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért" - fogalmazott az elismerést átvéve Senkálszky Endre.
A legjobb előadásnak járó elismerést a Katona József Színház A mi osztályunk című, Máté Gábor rendezte előadása kapta.
A legjobb rendezésért Zsótér Sándornak ítélték a díjat, aki a Vágyvillamos című előadást állította színpadra a Radnóti Színházban.
A Színházi Kritikusok Céhe immár 32. alkalommal ítélte oda az elismeréseket. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra, akire a legtöbb szavazat érkezik, az kapja a Színikritikusok Díját. A tizenöt kategória mindegyikében három-három – vagy szavazategyenlőség esetén több – jelölt versengett. Az, hogy ki nyerte el az elismerést, csak az ünnepélyes díjátadón derült ki.
Krónika (Kolozsvár)

Gergely Balázs: nem a rendőrségen múlik a Iorga-tábla eltávolítása
Nem a rendőrségen fog múlni a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolítása – jelentette ki kérdésünkre Gergely Balázs az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, azt követően, hogy hétfő délelőtt a Kolozs Megyei Rendőrség tanúként kihallgatta őt ez ügyben.
A Krónika érdeklődésére Gergely elmondta: a kihallgatás egy órát tartott, a rendőrség magatartása meglepő módon teljes mértékben korrekt volt.
„Abszolút bizakodásra ad okot a kihallgató tiszt hozzáállása, nyilvánvaló, hogy a rendőség is bűncselekménynek tartja a tábla kihelyezését. Úgy érzem, záros határidőn belül pont kerül a nyomozás végére” – nyilatkozta Gergely Balázs. Hozzáfűzte, a rendőrség komolyságát jelezi, hogy a korrupció miatt már korábban letartóztatott Sorin Apostu egykori kolozsvári polgármester személyében a rendőrség már az ügy gyanúsítottját is megnevezte. Mint részletezte, a rendőrség megígérte: a 15 hónapos büntetőjogi eljárás nyomozati szakaszát rövidesen lezárják.
Gergely Balázs ugyanakkor kijelentette: a jogsértés, az engedély nélküli beavatkozás olyannyira nyilvánvaló, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatalnak a nyomozás lezárásától függetlenül erkölcsi kötelessége, hogy a saját hatáskörében lépjen és a táblát eltávolítsa. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy az új városvezetés nem várja meg a büntetőeljárás végét, hiszen hivatalosan kinyilvánított céljuk a normalitás helyreállítása Kolozsváron.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ugyanakkor hétfőn közleményt adott ki, amelyben többek közt kifejtik, az EMNP alelnöke a rendőröknek a hétfői kihallgatáson elmondta, fenntartja a feljelentésben leírtakat: a szoborrestauráció dokumentációja alapján a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát törvénytelenül helyezték ki.
Mint arról beszámoltunk, Gergely Balázs 2011 májusában, akkor még az EMNT megyei elnökeként, a magyar közösséget sértő bronztábla kihelyezésének másnapján tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen.
A kolozsvári rendőrség a múlt héten közölte, hogy műemlékeken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt vizsgálatot indítottak Sorin Apostu volt polgármester ellen.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)