Felemás eredményeket könyvelhet el az RMDSZ az erdélyi nagyvárosok alpolgármester-választásai
Kolozsváron és Marosvásárhelyen megválasztották a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt magyar alpolgármestert, Nagyváradon és Szatmárnémetiben az RMDSZ-nek nem sikerült megszereznie a tisztséget.
Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a politikai hatalommal szövetkezett, így az önkormányzati testület pénteki alakuló ülésén az alpolgármesteri tisztségek egyikét az RMDSZ, másikat a Szociál-Liberális Unió (USL) kapta meg. Az RMDSZ a tisztségre Józsa Tibort jelölte, aki első mandátumát tölti a városi önkormányzati testületben, de korábban a városháza közterület-fenntartó osztályának az élén szerzett önkormányzati tapasztalatokat. A marosvásárhelyi polgármester-választást megnyerő Dorin Florea és az őt támogató Marosvásárhelyért Szövetség kisebbségben maradt az önkormányzatban.
A kolozsvári önkormányzati testület péntek délutáni alakuló ülésén az RMDSZ az ellenzékkel szövetkezett. A polgármesterré választott Emil Boc volt miniszterelnök mellett az RMDSZ jelöltje, Horváth Anna szerezte meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Horváth Anna újonc a kolozsvári önkormányzati testületben, de az RMDSZ önkormányzati főosztályát vezető főtitkárhelyettesként jelentős tapasztalattal rendelkezik a területen.
Nem sikerült megszereznie az RMDSZ-nek a nagyváradi alpolgármesteri tisztséget. Az USL abszolút többséget szerzett a városi tanácsban, és nem tartotta szükségesnek, hogy alpolgármesteri tisztséget biztosítson a magyar szövetségnek. Biró Rozália leköszönő alpolgármester nagy hibának tartotta a kormányzó pártszövetség döntését. A 24,5 százalékban magyarok lakta városnak 16 év után először nem lesz magyar alpolgármestere.
Szatmárnémetiben is kiszorult az RMDSZ a városvezetésből. Az USL itt is enyhe többséget szertett az önkormányzati testületben, ezért nem tartotta szükségesnek, hogy a magyarokkal szövetkezzen. Erre 16 éve nem volt példa. Az elmúlt ciklusban az RMDSZ adta a város polgármesterét és az egyik alpolgármesterét is. A választásokon alulmaradt Ilyés Gyula nyolc évig volt polgármestere, azt megelőzően pedig nyolc évig alpolgármestere a 37,6 százalékban magyarok lakta városnak.
A június 10-én tartott romániai önkormányzati választások után június 30-ig kell megalakulniuk a romániai önkormányzati testületeknek. erdon.ro

Megmaradásunk akarat kérdése
Tele van a Kárpát-medence magyar végvárakkal. A magyarság önfeladása tette azzá őket, azé a magyarságé, amelyet más népek kiemelkedő tehetségéért, és szorult helyzetből való felemelkedési képességéért csodálnak. Melyek a magyar paradoxon mozgatórúgói?
Gazda József nyugalmazott kovásznai magyar tanár több mint 40 éve kutatja a kérdést, jóformán a világ minden szögletében. 44 országot járt be, nemcsak a Kárpát-medencei utódállamok szórványközösségeit, hanem olyan távoli egzotikus országokat is, mint Új-Zéland, Brazília vagy Zöldfoki szigetek. Mert magyarok a világ minden sarkában élnek, derült ki szombat délutáni lupényi előadásából. „Magyarokat kerestem, népem után érdeklődve jártam be a világot”, hangsúlyozta a tekintélyes székely nemzetkutató, aki Benedekfi Dávid helyi tanácsos, lupényi RMDSZ elnök meghívására érkezett a bányavidékre.
Világutazásai során Gazda József igen ellentmondásos tényekkel találkozott: az idegen népek irigyelve hangsúlyozzák a magyarok tehetségét, azt, hogy bárhova vetné őket a sors, képesek helytállni, még a legreménytelenebb helyzetekből is felemelkedni. A magyar nép számos csodára volt képes, legutóbb 1956-ban, hallotta többször külföldiektől. George Bernard Shaw, a világ huszadik századi legnagyobb drámaírója például sajnálta, hogy anyanyelve az angol volt, nem a szerinte kifejezőbb magyar. A csillagháború néven ismert amerikai rakétaelhárító rendszer kidolgozói például éppen nyelvünk logikai gondolkodást kifejező képessége miatt követelték meg a magyar nyelv megtanulását munkatársaiktól, zömében világhírű tudósoktól, ismertette Gazda József érdekes külföldi tapasztalatait.
Eközben sokan közülünk nem becsülik meg anyanyelvünket, feladják, noha különösebb felnőttkori erőfeszítés nélkül, családi környezetben kapják meg! Honnan ez az önfeladási hajlam? 1840-ben kiadott könyvek adatai szerint például Craiovan és Piteştien több mint 1000 magyar élt. Templomokat, később iskolákat is létesítettek. Mára nyomuk is elveszett. Ellenben azokban a városokban, ahol akkoriban szintén olyan 1000 körül forgott létszámuk (Arad, Kolozsvár, Nagyszeben), mára a románság száma jócskán meghaladja a 100 000-t! „Miért tűnünk el oly könnyen?”, tette fel a kérdést-következtetést a székely nyelvész. Mert nemcsak Erdélyre jellemző jelenségről van szó, több mint 40 éves utazásai során Felvidéken, Délvidéken vagy Kárpátalján hasonlókkal találkozott.
Meghökkentő? Sokkoló? Elgondolkoztató? Bizonyára az, főleg ha figyelembe vesszük, hogy utazásai során számos olyan esettel találkozott, ahol vegyes házasságokból származó gyerekek szívósan ragaszkodnak a magyarsághoz, a magyar nyelvhez, nemcsak a Kárpát-medencei utódállamokban, hanem a távoli Dél-Amerikában is vagy a világ más tájain, miközben színmagyar családok ivadékai önkéntesen adják föl nemzetiségüket. Ezért kutatásainak – több könyvben is közölt – következtetéseit Gazda József úgy fogalmazza meg, hogy „megmaradásunk akarat kérdése”. Csak rajtunk múlik.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Megalakultak a helyi tanácsok
Megalakultak a hétvégén a városi tanácsok: míg Marosvásárhelyen és Kolozsváron magyar alpolgármestert választottak, Szatmárnémetiben az RMDSZ kiszorult a városvezetésből. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kétharmados többsége ellenére is együttműködik az EMNP-vel.
marosvásárhelyi választásokat megnyerő Dorin Floreának péntek óta úgymond négy alpolgármestere van: két régi és két új. Miközben a frissen megalakult önkormányzat az RMDSZ-es Józsa Tibornak és a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjének, Ioana Ciotlăuşnak szavazott bizalmat, a negyedik mandátuma elején járó demokrata-liberális polgármester kijelentette: ő továbbra is PDL-s társával, Claudiu Maiorral és még a tanácsosi mandátumtól is eleső Csegzi Sándorral kíván együtt dolgozni.
Mindkettőjük megőrzi titkárságát és irodáját, és a továbbiakban Florea személyes tanácsadójaként szerepelnek a városházi munkatársak lajstromán. Az elöljáró egyelőre nem kívánta elárulni, hogy milyen irodahelyiséget és feladatköröket szán az RMDSZ–USL helyi koalíció által megválasztott új alpolgármestereknek.
„Én a város érdekeit helyezem előtérbe, nem a mindenféle egyezségeket kötő politikusokét” – magyarázta döntését a frissen beiktatott Dorin Florea. Négy évvel ezelőtt, amikor a tanács szintén nem az ő kedve szerint választotta meg az egyik alpolgármestert, Florea Marius Ichimmel szemben is hasonló taktikát alkalmazott. A liberális alpolgármestert a Hangyaépület egyik manzárdszobájába száműzte, és semmiféle feladattal nem látta el. A megalázott Ichim néhány hónap után beadta felmondását, helyébe pedig a polgármester favoritja, Claudiu Maior került.
Józsa Tibor, az ismeretlen ismerős Vásárhelyen
Az RMDSZ csúcspolitikusai által támogatott, ám a helyi szervezet választmánya előtt szinte ismeretlennek számító Józsa Tibor a Krónikának elmondta: a következő négy évben keveset politizálna, viszont annál többet foglalkozna a közigazgatással és a város gondjaival. Az alpolgármester úgy véli, a legfontosabb feladat visszaszerezni a polgármesteri hivatalban csalódott lakosok bizalmát. Azt szeretné, hogy Marosvásárhely ismét a nyugalom, a csend városa legyen, ahol virágzik a magyar kultúra, és ahonnan az ifjak nem kényszerülnek elköltözni.
„Ugyanakkor azt mondom, hogy a fülünket eresszük le az emberek felé, és figyeljünk oda, mit szeretnének” – tette hozzá. A Floreával való jövendőbeli együttműködésről a volt városházi igazgató elmondta, hogy a múltban korrekt és eredményes munkaviszonyban voltak, és reméli – a polgármester legfrissebb, egyáltalán nem hízelgő nyilatkozatai ellenére – visszaáll a kettőjük közötti kölcsönös bizalom.
Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ választmányi ülésén visszatérő motívum volt, hogy a testületi tagok egyáltalán vagy alig ismerik, Józsa elmondta: „az idéntől lettem felkérve, hogy lépjek be az RMDSZ-be”. „Nem tudom, hogy ki az, aki nem hallott rólam. Elismerem, hogy nem voltam kirakatban, hogy mindenki bámuljon, de nem most kezdtem a közéleti tevékenységet” – nyilatkozta a Vásárhely.ro portálnak a fiatal alpolgármester. „Én nem tartok a székemhez, ha majd úgy érzem, hogy nem tudok teljesíteni, akkor lemondom a széket” – replikázott Józsa azon választmányi tagoknak, akik megkérdőjelezték az alkalmasságát az alpolgármesteri tisztségre.
Elbukott anyanyelvvizsga
A közgazdász-végzettségű Józsát rögtön beiktatása után számos támadás érte magyar részről. A „lemondom a székemet” és a választmányi ülésen elhangzott hasonló kijelentéseire számos ironikus megjegyzés jelent meg a Székelyhon.ro honlapon. Az RMDSZ-es politikus Facebook-oldalát tanulmányozva kiderül, Józsa nemcsak az anyanyelvén való kommunikációval, de a helyesírással is hadilábon áll. „Erdemes meghalgatni ...... valaszuk Frunda Gyorgy -Rmdsz”, „Frunda Gyorgy –polgarmester lehet ha elmegyunk szavazni egyutt iunius 10 en”, „csucs.......szavazzunk Frunda Gyorgy polgarmester”, „Csak sajnos meg nincsenek bicigli utak.... a zold festekel amivel a foter jardajat festete le a polgarmester inkabb vonalazott volna bicigli savokat.....de majd mi megteszuk meg egy het van hatra !!!!” – ezek a megjegyzések voltak olvashatók péntek estig az újdonsült alpolgármester üzenőfalán.
„Ne vonja kétségbe senki a magyarságomat, anyám-apám magyar volt. A középiskolát és az egyetemet románul végeztem, de szerintem helyesen beszélek magyarul. Az is lehet, hogy bizonyos dolgokat nem én írtam, az is, hogy véletlenül elütöttem a betűket, mert telefonról töltöttem fel. És különben is, nem olyan nagy hiba, amiért el legyek ítélve” – mondta a vádak kapcsán lapunknak Józsa Tibor, aki eltávolította közösségi oldaláról a kampányban írt bejegyzéseket.
Horváth Anna az alpolgármester Kolozsváron
Akárcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is magyar alpolgármester segíti Emil Boc városvezető munkáját. A PDL-vel kötött koalíciónak köszönhetően a helyi tanács pénteki alakuló ülésén az RMDSZ részéről Horváth Anna szerezte meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Horváth Anna újonc a kolozsvári önkormányzati testületben, de a szövetség önkormányzati főosztályát vezető főtitkárhelyettesként jelentős tapasztalattal rendelkezik a területen. A másik alpolgármester a PDL-s Gheorghe Şurubaru lett. Az önkormányzati testületben az USL 12, a PDL 10, az RMDSZ 4, míg a PPDD egy mandátummal rendelkezik.
A helyhatósági választásokat minimális fölénnyel megnyerő Emil Boc beiktatásakor elmondta, minden kolozsvári polgármestere akar lenni, nemcsak azoké, akik megválasztották. A volt kormányfő, aki immár harmadik mandátumát kezdte meg a kolozsvári városháza élén, elmondta: a város fejlesztéséhez minden jó ötletet fel fog használni, függetlenül attól, hogy a hatalomtól, az ellenzéktől vagy a civil társadalom felöl érkezik. Az ellenzéki polgármester hozzátette, a kolozsváriak érdekében együtt fog működni a kormánykoalíció által kinevezett prefektussal és az USL-s megyei tanácselnökkel is.
Halasztott ülés Károlyban, román vezetés Szatmáron
Nagykároly kivételével Szatmár megyében is megalakultak a helyi tanácsok, illetve a megyei képviselőtestület. A kisvárosban a hétvégén a 19 tanácsosból mindössze 12 jelent meg az alakuló ülésen, ezért halasztani kellett az ünnepi eseményt – a prefektúra tájékoztatása szerint szerdán ülnek ismét össze. A találkozóról a 8 USL-színekben tisztségbe jutott képviselő hiányzott, akik minden bizonnyal azért maradtak távol, hogy nyomást gyakoroljanak az RMDSZ és a Német Demokrata Fórom által alkotott, 12 személyes frakcióra annak érdekében, hogy engedjék át nekik az alpolgármesteri posztot.
Kovács Jenő, az RMDSZ színeiben ismét mandátumhoz jutott polgármester korábban a helyi sajtónak nyilatkozva beszélt arról, hogy ismét a volt alpolgármestert, Keizer Lajost kívánja megbízni az alpolgármesteri teendőkkel. Nagykárolyban egyébként mindössze két párt jutott be a tanácsba: az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum által alkotott koalíció, illetve az USL-szövetség.
A szatmárnémeti tanács is megalakult a hétvégén – itt az USL-s Dorel Coica polgármester munkáját Radu Roca és Marcela Papici segítik majd alpolgármesterként, miután a kétharmados többséget szerzett pártszövetségnek nem volt szüksége az RMDSZ támogatására, így az eddig polgármester és alpolgármestert is adó szövetség ellenzékbe került. A Szatmár megyei képviselőtestületnek ellenben az USL-vel kötött országos egyezménynek köszönhetően RMDSZ-es alelnöke lett.
A megye vezetésében személyi csere nem történt, mindössze az erőviszonyok rendeződtek át: Csehi Árpád, aki eddig tanácselnökként tevékenykedett, alelnökként folytatja, míg a liberális Adrian Ştef volt alelnök elfoglalhatja a tanácselnöki széket, a szociáldemokrata Mircea Govor eddigi alelnök pedig megtartja tisztségét.
RMDSZ–EMNP-együttműködés Szentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Néppárttal működik együtt az RMDSZ, annak ellenére, hogy a szövetség megszerezte a kétharmados többséget az önkormányzatban. Antal Árpád polgármester alpolgármester-rangú tisztséget ajánlott fel Nemes Elődnek, a néppárt háromszéki elnökének, listavezetőjének.
A két politikus pénteken közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő négy évben közösen dolgoznak a város érdekében, Nemes Előd pedig a közösségfejlesztési egyesület vezetését látja el. Antal Árpád hangsúlyozta, ez valójában a negyedik alpolgármesteri tisztség, feladata a közösségépítés mellett a székely szórvány és a székely csángó programok koordinálása. „Nem szabad lesöpörni a legyőzötteket, fontos, hogy a győztesek alázattal viszonyuljanak azokhoz, akik gyangébben szerepeltek a választásokon” – fogalmazott a polgármester, aki bízik benne, hogy az együttműködésből a szentgyörgyiek nyernek.
Sepsiszentgyörgyön pénteken alakult meg az új döntéshozó testület, amelynek 14 RMDSZ-es, két–két EMNP-s, nemzeti liberális párti (PNL) és Szociáldemokrata Párti (PSD), valamint egy MPP-s képviselője van. Az ülésen az alpolgármestereket is megválasztották, mindkét tisztséget RMDSZ-es jelölt tölti be: Sztakics Éva folytatja az elmúlt négy évben elkezdett munkáját, Tischler Ferenc szociális és egyházi ügyekkel foglalkozik, Czimbalmos Kozma Csaba pedig továbbra is a városmenedzser tisztséget tölti be. Codrin Munteanu prefektus az ülésen az önkormányzati korrupció megelőzéséről szóló kézikönyvet adott át Antal Árpádnak, aki a város zászlójával ajándékozta meg a kormánymegbízottat, melyet az a közigazgatási bíróságon támadott meg.
Pénteken tette le hivatali esküjét Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is, és megkezdte második mandátumát. A megyei tanács a héten tartja alakuló ülését, az RMDSZ az alelnöki tisztségekre Henning László eddigi alelnököt és Nagy Józsefet, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség korábbi igazgatóját javasolja.
Változatlan városvezetés Csíkszeredában
A régi polgármesterrel és alpolgármesterekkel, de zömében új tagokkal folytatja a munkát Csíkszereda önkormányzata, amely szombaton tartotta alakuló ülését. Ráduly Róbert Kálmán régi-új városvezető mellett újra Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármestereknek szavazott bizalmat a testület. Az elöljárókat adó RMDSZ-frakció 13 tanácsossal rendelkezik a 19 tagú testületben, az EMNP, az MPP és az USL két-két mandátumot mondhat magáénak. Ráduly elmondta, a konfrontáció helyett a továbbiakban is az együttműködést fogja keresni. A testület összetétele az alakuló ülésen hiányos maradt: formai hiba miatt nem igazolták az MPP-s Bokor Márton mandátumát, ez ugyanis nem lehetett jelen az ülésen, az általa bemutatott orvosi igazolás érvényessége pedig egy nappal az ülés előtt lejárt.
MCL–RMDSZ-koalíció alakul Aradon
A PDL által alapított Keresztény-Liberális Mozgalommal (MCL) lép koalícióra az RMDSZ Aradon a helyi, illetve megyei önkormányzatban, döntött pénteken a megyei szervezet állandó tanácsa. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök elmondta, a döntés meghozatalakor a PDL-vel való eddigi jó együttműködésre alapoztak, és a továbbiakban folytatnák az elkezdett projekteket. A támogatás fejében az RMDSZ a következő négy évben is megkapná az alpolgármesteri tisztséget, mondta a tisztséget eddig betöltő Bognár, aki most is a legesélyesebb a posztra. Az RMDSZ két tanácsosának a támogatásával a 12 mandátumot szerzett MCL-nek egyszerű többsége lesz a 23 tagú testületben. A néppárt miatt nincs magyar alpolgármester?
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosának szavazatán múlt, hogy Kolozs községnek nem lett magyar alpolgármestere – véli az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Amint a szövetség közleményéből kiderült a 13 tagú tanács 7–6 arányban szavazta le az RMDSZ alpolgármester-jelöltjét, Debreczeni Józsefet. „Megítélésünk szerint ez az eset is azt példázza, hogy az egyéni érdekek, illetve az RMDSZ-szel való nyílt szembenállás képes felülírni a közösségi elköteleződést. Sajnálatosnak tartjuk, hiszen a magyar célokat csak magyar emberek tudják képviselni” – olvasható a Máté András megyei elnök által aláírt közleményben.
Kurucz József, a kolozsi tanács EMNP-s tagja a Krónikának elmondta, a szavazat eredménye annak köszönhető, hogy az RMDSZ az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tudott olyan jelöltet állítani, amely valóban a közösség érdekeit képviselné, tiszta háttérrel rendelkezne, és így méltó lenne a támogatásra.
„Korábban próbáltunk arról is tárgyalni, hogy a szövetség támogassa a néppárt által javasolt alpolgármester-jelöltet, akit más pártok is segítettek volna, az RMDSZ azonban teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől” – magyarázta Kurucz. Hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy valakit csak azért kellene megszavazni, mert magyar nemzetiségű, ehelyett a szövetség jelöltjeinek tettekkel és felmutatott eredményekkel kellene támogatókat szerezniük.
„Magunk mögött kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a magyarság és öszszefogás címszó alatt toborozzunk szavazatokat” – fogalmazott az EMNP képviselője, aki hozzátette, a szavazás titkos volt, így senkinek nem kellene tudnia, hogy melyik tanácsos kire adta le voksát.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Pap Melinda, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Missziós tevékenység eredménye a Kányafő Galéria létrehozása
Könyv és kiállítás a Makovecz-templomban
Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő.
Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön.
A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét.
Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel.
Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

„Váron kívül” Nagyváradon
Húsz év után először nem lesz magyar alpolgármestere Nagyváradnak. A helyi tanács tegnapi alakuló ülésén a testületben kétharmados többséggel rendelkező szociálliberálisok érvényesítették számbeli fölényüket, így a liberális Mircea Mălan és a szociáldemokrata Ovidiu Mureşan lesz Ilie Bolojan polgármester két helyettese. Mivel az USL és az RMDSZ közötti tárgyalások sikertelennek bizonyultak, a szövetség nem is tett javaslatot az alpolgármesteri tisztségre. „Az USL döntése Nagyváradon az, hogy a huszonöt százaléknyi magyar közösséget nem szükséges magyar tanácsosokból választott alpolgármesternek képviselnie. Mi ezt helytelen döntésnek ítéljük, mert ha kisebb is lenne a magyar közösség, akkor is kellene lennie egy képviselőjének a város vezetésében” – fogalmazott Biró Rozália, az RMDSZ tanácsosi frakciójának vezetője, korábbi alpolgármester.
Az ÚMSZ érdeklődésére Delorean Gyula nagyváradi városi tanácsos elmondta, „sokkal nehezebben lehet majd érvényre juttatni kisebbségi akaratunkat és jogainkat. Egy dolog váron belül intézni ügyeinket, és teljesen más váron kívül”.
Delorean szerint a Bihar Megyei Tanácsban egyértelműen jobb lesz a helyzet, bár az adott szó akkor igaz, ha betartják. A megyei testület esetében az előzetes egyeztetések alapján alelnöki tisztséget kap az RMDSZ.
Horváth Anna lesz László Attila utódja?
Bár lapzártánkig sem a Demokrata Liberális Párttal (PDL), sem pedig a Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) nem sikerült még megegyezni a Kolozs megyei, illetve kolozsvári együttműködés minden részletéről, az RMDSZ Megyei Képviselők Tanácsa tegnap délután eldöntötte: Horváth Annát javasolja Kolozsvár alpolgármesterének, Vákár Istvánt pedig a megyei tanács alelnökének. Máté András Levente, a szövetség Kolozs megyei elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a tárgyalásokat tovább folytatják a két román párttal, „bármi elképzelhető”. Mint korábban írtuk, egy Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette RMDSZ-delegáció hétfőn négy megyére szóló paktumról egyeztetett az USL két társelnökével Bukarestben. Ennek keretében a Kolozs Megye Tanácsában is USL-RMDSZ többség alakulna, Horia Uioreanu tanácselnök egyik helyettese, a most kijelölt Vákár István lesz. Lényegesen bonyolítja a tárgyalásokat, hogy Kolozsvár polgármesteri tisztségét a PDL-s Emil Boc nyerte, és az RMDSZ-nek kell eldöntenie, hogy „ellenséges” vagy „baráti” képviselő-testület alakul a kincses városban. Mint korábban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, Kolozsváron inkább a PDL-vel kellene szövetkezni a város érdekében. A városi tanács ma délután 2-kor, a megyei testület pedig délután 6 órakor alakul meg.
USL–RMDSZ-paktum Szatmár és Maros megyében
Mint korábban írtuk, Csehi Árpád és Lokodi Edit Emőke egy fokozattal lejjebb folytatják munkájukat a következő négy évben, Szatmár, illetve Maros megyei alelnökké választásukat az országos szinten megkötött USL–RMDSZ-paktumba is belefoglalták. A marosvásárhelyi tanács mai alakuló ülésén valószínűleg Józsa Tibort választják Dorin Florea egyik helyettesének, és Szatmárnémetiben is előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy Kereskényi Gábor legyen Dorin Coica polgármester helyettese. Új Magyar Szó (Bukarest)

Elit, unió, kisebbség
Változatos program és előadói lista jutott osztályrészül az első Erdélyi Politikatudományi Konferenciának Kolozsváron. Magyarországi és hazai előadók egymással vitázva, a közönséggel beszélgetve olyan kérdésekre kerestek választ, mint a rendszerváltás utáni magyar elitek helyzete, vagy az Európai Unió helyzete a globalizációs folyamat szorításában. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila foglalta össze.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Politikatudományok Szakbizottsága, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Intézetének Magyar Tagozata, a Sapientia EMTE, valamint a Kolozsvári Magyar Politológushallgatók Társasága szervezte konferenciára több mint egy tucat társadalomtudományokkal foglalkozó szakembert hívtak meg. A szervezők fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy szándékuk szerint az 1998-ban Kolozsváron is megkezdődött magyar nyelvű politikatudományi képzés mérföldköve ez a találkozó, amely a szakma érettségét jelezheti.
A rommagyar elit Egyed Péter filozófus, Kiss Tamás szociológus, Szász Alpár Zoltán és Lőrincz József egyetemi oktatók a rendszerváltás utáni romániai magyar elitek helyzetéről értekeztek. Egyed Péter az RMDSZ-t megalapozó első lépésekről beszélt: rögtön civil szervezeti, szövetségi képződményben gondolkodtak, akkor viszont még nem értették, hogy ez azért fontos, mert egy jellegzetesen értelmiségi, civil társadalmi, a közjoggal kapcsolatos gondolatot fogalmaztak meg, és magyar szempontból, a társadalmi hovatartozásuk szempontjából ezt kellett képviselniük. Arra is oda kellett figyelniük, folytatta Egyed, hogy a magyar politika nehogy olyan szereplők kezébe kerüljön, akik korábban is részt vettek a vezetésben, vagy más, „ismeretlen zónákból” jönnek. Kifejtette, a román elit és a román állam egyik legalapvetőbb összefüggése a parazitáció volt, a korrupció, a maffiás szerveződés és egyéb hasonló jelenségek, mindez nagymértékben befolyásolta a magyar elitek helyzetét is, hiszen alkalmazkodni kellett. Az elitnek mindig a hatalomban való részvétel a fontos – mondta –, a pontosan artikulálható döntések, vagy a döntések előkészítése. A magyarság társadalmi pozícióiról, a román és a magyar közösségek közti különbségekről készített adatokat Kiss Tamás mutatta be. Az iskolázottság kapcsán előrebocsátotta, hogy mind a rendszerváltás előtt, mind az után ez a szempont volt a társadalmi státus legfontosabb meghatározója. Az erdélyi magyarságról a korábbi népszámlálási adatokból egyértelműen kiderül, hogy minden egyes generációban alulreprezentált a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya. A most húszas-harmincas éveikben járók javítottak ezen a téren, de a román közösséghez viszonyítva még mindig elmaradás tapasztalható. Ezen a kérdéskörön belül érdekes megállapítás, hogy a művészeti szakmákban a magyarság felülreprezentált, de a jogi, gazdasági területeken nagyon erősen alulmarad.Kiss az egy főre eső átlagjövedelemről azt mondta, a magyarok ebben a tekintetben is a román közösség mögött végeztek: elsősorban a városokon tapasztalható jelentős különbség, a vidéki településeken kisebb mértékben. A kelet-európai országokhoz viszonyítva az erdélyi magyarságon belüli jövedelemegyenlőtlenségek kisebbek, a román viszonyokhoz képest kevésbé polarizált ez a társadalom, a magyarországinál azonban nagyobb különbségek mutathatók ki. Érzékelhető viszont a hagyományos értelmiségi pozíciók státusvesztése is, párhuzamosan a gazdasági és adminisztratív eliteknek a státusemelkedésével. De ez nem egyértelmű folyamat, mert a felemelkedő rétegek helyzete továbbra is kétséges, ahogy Kiss megfogalmazta, „gyanús dolog vállalkozással, politikával foglalkozni, vagy részt venni az adminisztrációban”. Különbség van a román és magyar közösségek felfogása között, miközben az előbbiek elsősorban a vállalkozókat jelölik meg mintaképül, a magyarok vagy senkit nem említenek meg, vagy azokat az értelmiségieket, akik a társadalmi státusukat a múlt rendszerben erősítették meg.
Nem omlik össze az eurózóna Gálik Zoltán, a multidiszciplináris társadalomtudományok doktora, Horváth Jenő, a budapesti Corvinus Egyetem magántanára az eurózóna jövőjét vázolta fel, míg Hunyadi Attila, a BBTE adjunktusa az Európai Unió megalakulásának előzményeiről beszélt. A beszélgetést Horváth Jenő indította, aki úgy látja, a jelenlegi gazdasági válság – a korábbiaktól eltérően – nem nevezhető globális méretűnek, hiszen a világ néhány jelentősebb országában még növekedés is tapasztalható. Ettől függetlenül pesszimista jövőképet vázolt fel: az általános egészségügyi ellátás, a nyugdíjazás fenyegetve van Európában, a munkanélküliség problémája szintúgy súlyos, hiszen a kontinensnek a kínai munkabérekkel kell versenyeznie. Az eurózóna összeomlását mégsem látja valószínűnek: véleménye szerint a sajtó riogatja az embereket, nem megalapozott az az elképzelés, hogy az Unió visszatérne a nemzeti valuták használatához. Számos alappillér felszámolására szükség volna így, a vámunió, a schengeni övezet megszűnne, ezzel a szabad utazás is, ugyanakkor tudni való, hogy az euró mögött a világ egyik legnagyobb regionális gazdasága áll. Az euró tehát nem szűnik meg, hanem tovább fragmentálódik, erőteljesebben körvonalazódik, hogy melyik ország tartozik a kemény maghoz, és melyik számít „fegyelmezetlennek” – véli a szakember. Gálik Zoltán egyetértett abban, hogy nem globális szintű a válság, viszont úgy látja, hogy világszinten hat az országokra. Az európai helyzetre rátérve arra emlékeztetett, hogy a kontinens déli perifériája – Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália – és a korábban mintatanulóként emlegetett Írország válságba került. Az eurózóna ugyanis olyan rendszert hozott létre, amelyben ezek az országok olcsón jutottak hitelhez, a problémát aztán országonként más-más jelenség okozta. A görögök kihasználták az újraelosztást, még a költségvetési adataikat is torzították; az olaszok a nyolcvanas években felhalmozott adósságukat, a növekedés hiánya miatt, nem tudták kifizetni. A gazdaság növelésére volna szükség különböző intézkedésekkel, erre azonban nincs lehetőség, mert az exportot kellene felpörgetni, erre képes európai vállalatok azonban nem léteznek. Az Európai Unió szerkezete úgy épül fel, hogy létezik a központi bank, amely a pénz kibocsátója, és az EU-tagállam, amelyik a pénz használója. A tagállamnak pénzhez kell jutnia, ehhez pedig adót kell beszednie, vagy államkötvényt kell kibocsátania, pénzt tehát csak a piacon keresztül kaphat, de ha a piac bajban van, akkor ez hat az államra is. A megoldás Gálik szerint semmiképpen sem az, hogy Görögország kilépjen az euróövezetből. Hatalmas infláció következne be, az emberek, vállalatok, bankok megtakarításai elvesznének, húsz-harminc százalékkal csökkenne a GDP. Azt is kifejtette, a fő kérdés az, hogy létrehoznak-e az államok egy fiskális transzferuniót, amelyben a centrum a periféria felé címkézetlen pénzeket ad majd át, és a mostani egyszázalékos költségvetésről körülbelül tíz százalékra növekedik a tagállamok újraelosztási képessége.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Monográfia Abafájáról
Aki nem ismeri múltját, gyermek marad
Szerdán délután Szászrégenben, a Radnótfáji negyedbeli új református templomban mutatták be Barta Zoltán történelemtanár, helytörténész Abafájáról írt monográfiáját. A ma már a városhoz tartozó település leírása tízévi kutatómunka eredménye, s amint a bemutatón elhangzott, a leírt adatok több mint 80%-a ebben a kötetben látott először napvilágot.
A rendezvény házigazdáinak nevében Menyei Ildikó, a Humana Regun művelődési egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követően Nagy Atilla helybéli történelemtanár, a szerző tanítványa vállalkozott arra, hogy bemutassa Barta Zoltánt és könyvét.
Nagy Atilla elmondta, egy könyv megjelenése ünnep, s ez akkor válik igazán bensőségessé, amikor olyan monográfiáról van szó, amelyben ismerős helyszínek, emberek jelennek meg. Barta Zoltán 1948-ban született Abafáján, a szászrégeni 2-es iskolába járt, 1969-ben a marosvásárhelyi pedagógiai iskolában történelem–földrajz karon diplomázott, majd elvégezte a Babes-Bolyai egyetem történelem-filozófia szakát. Egyetemi tanulmányait követően 1990-ig a vajdaszentiványi általános iskolában tanított. Nem véletlenül készült első monográfiája 2001-ben erről a településről, Az idő sodrásában címmel. Majd írt következő munkahelyének helyszínéről, Marosvásárhely Remeteszeg városrészéről, és előkészületben van iskolája (volt 8-as számú általános iskola, ma Al. I. Cuza) története is.
– Ha többen kutatjuk azt, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, jobban megértjük egymást – mondta Nagy Atilla, majd a kötet néhány fejezetét ismertette. A monográfiából nem hiányzik Abafája természeti, földrajzi környezetének leírása, a helynevek eredetének elemzése, gazdag történeti leírás 1948-ig, a család- és ragadványnevek magyarázata, az egyházak és az iskolák, az udvarház és a kastély tartalmas krónikája is papírra került. Sőt, adatközlőktől első kézből tudhatunk meg második világháborús történeteket, s az abafáji labdarúgás története is helyet kapott az A4-es formátumú, 310 oldalas monográfiában, amelyet az Appendix könyvkiadó rendezett nyomda alá.
Nagy Atilla rövid bevezető után kérdésekkel árasztotta el a szerzőt, aki készségesen válaszolt. Elmondta, vajdaszentiványi tartózkodása alatt érdeklődött arról, hogy létezik-e helytörténeti leírás. Mindenki egy könyvről beszélt, ami soha nem került elő. Azért határozta el, hogy megírja a község monográfiáját. Ehhez hasonlóan, Abafájáról sem volt eddig ilyen jellegű leírás. Természetesen az is motiválta, hogy szülőfalujának történetét göngyölítette fel. "Ha nem tudod azokat a dolgokat, amelyek rég történtek, gyermek maradsz" – idézett egy lelkészt Barta Zoltán, s hozzátette, kutatásai során rájött, hogy ő sohasem nő fel, hiszen rengeteg mindent nem tudott meg s még sok nyitott kérdés maradt. Ez olyan értékmegőrző tevékenység, amelyet támogatni kell! – mondta, majd kérdésre kifejtette, kutatásának legnagyobb akadálya a pénzhiány volt, aztán a latin és német nyelv hiányos ismerete, de egyes levéltárosoktól is kitartóbban kellett kérni bizonyos dokumentumokat. S hogy mennyi munkával jár egy ilyen monográfia elkészítése? Tíz évig járt Barta Zoltán Kolozsvárra, az állami, az akadémiai levéltárba, a református egyházkerület gyűjtőlevéltárába, a marosvásárhelyi levéltárba, a Teleki Tékába, illetve a helyi református és katolikus egyházaknál. Szakértők is segítettek: Sebestyén Mihály, László Márton, Barabás Kiss Anna és dr. Pál Antal Sándor – akiknek külön megköszönte a hozzájárulást a szerző. S hogy milyen érdekességeket sikerült felszínre hozni? Adatok tükrében követhetjük Abafája népesedésének, etnikai összetételének alakulását, azt, hogy a többségben magyarlakta települést miként telepítették be a kommunista diktatúra idején mezőségiekkel és Görgény-völgyiekkel, akik először a mezőgazdaságban dolgoztak, majd az iparosodással a gyárakba kerültek, s a helyükbe miként szivárogtak be a cigányok, akik mára létszámban mindkét etnikumot meghaladták. Aztán olyan híres emberek kötődnek a helységhez, mint Báthory Zsigmond, Mikes Kelemen, akinek itt élt a féltestvére, József, akihez Rodostóról is írt levelet. Majd Bornemissza Pál királybíró és Szabó Sámuel, négy évtizedig szolgáló, egyházat erősítő lelkipásztor története is igen érdekes. Azt is megtudhatjuk, hogy Dsida Jenő is lakott Abafáján, igaz, nem írt valami elismerően az akkori településről.
Nemcsak helytörténeti különlegesség, hanem regionális sorstükör is, ahogy az évszázadok alatt alakult az egyházak sorsa. A katolikus templomot a reformátusok foglalták el, később törökök és tatárok rombolták le. A görög katolikusok az ortodoxok előtt, már a 18. század elején letelepedtek a környéken, s az 1848-as nemzeti mozgalom megjelenése előtt békésen megfértek a más felekezetűekkel. Az iskolák krónikája is beszédes. A dokumentumok először 1666-ban említik János (sz. m.: tanító) "mestert", 1694-ben pedig már telkekről is ír a krónika. 1830-ban épül a református felekezeti iskola, a román alma mater 1834-tól datálódik. S mind efölé vonalat húz az államosítás, amikor csak egy oktatási intézmény marad…, hogy milyen nyelven, nem nehéz kitalálni. S hogy milyen gazdagságot tett tönkre a kommunista rendszer, s az enyészetet még a rendszerváltás sem tudta megállítani – arról tanúskodik az abafáji Huszár Károly báró kastélyának részletes leírása, amelyből kiderül, nem csak belső pompája volt pazar. Udvarán ritka növényekből álló arborétum, ezenkívül lóversenypálya és csónakázó is volt az uradalomban.
Kétségtelen, értékmegőrző munkára vállalkozott Barta Zoltán, mert – ahogy elmondta – egyre kevesebben vannak azok az adatközlők, akik a már történelminek számító időkre emlékeznek. A rendszerváltást követő gyors leépülés pedig törli a múltat, amely az ilyen és az ehhez hasonló leírásokban, ismertetőkben megmentődik az utókornak.
(vajda) Népújság (Marosvásárhely)

Öt magyar képviselővel megalakult az új megyei tanács
Megvan az együttműködési szándék a megyei önkormányzatban
A nemrég lezajlott helyhatósági választásokon a Szociál-Liberális Szövetség (USL) 16, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 12, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 3 jelöltet juttatott be Kolozs megye önkormányzatának 36 tanácsosi helyére. Miután Horea Uioreanut, a hajszálnyi előnnyel megválasztott tanácselnököt pénteken tisztségbe iktatták, tegnap ünnepélyes keretek között megtartották az új tanács alakuló ülését. Ezen a tanácsosok letették hivatali esküjüket, megválasztották a tanács alelnökeit, majd véglegesítették a szakbizottságok összetételét. A kezdeti fogadkozások békés optimizmust sugallnak valamennyi párt részéről az eredményes együttműködés megvalósítását illetően. Tény, hogy egyelőre senkinek sem akadhat össze a bajsza a tanácselnökkel, ugyanis Uioreanu egy korábbi, Victor Ponta miniszterelnöknek tett fogadalmát teljesítve tegnap a tanácsülés után megszabadult bajuszától.
A megyei tanács székházának nagytermében lezajlott alakuló ülésen kiderült: a magyar tanácsosok mind a hét szakbizottságban helyet kaptak, sőt, tisztségeket is betöltenek azokban. Így az 1-es számú, a hatóságok és helyi közösségek kapcsolattartásával megbízott szakbizottság titkára Ferencz István (Bálványosváralja), aki az 5-ös számú egészségügyi, szociális, ifjúsági és sportbizottság tagja is. A 2-es számú, költségvetési-pénzügyi és külkapcsolatokért felelős szakbizottságban Németi András (Aranyosgyéres) kapott helyet, aki egyben a 3-as számú, területi- és városrendezési, illetve a beruházási szakbizottság titkára is. A 4-es számú, közvagyon, kereskedelem és turizmus szakbizottság tagja Lőrinczi Zoltán László (Kolozsvár), aki egyben a 7-es számú mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és környezetvédelmi szakbizottság elnöke is. A 6-os számú oktatási, művelődési, vallásügyi szakbizottságban Okos-Rigó Dénes (Kalotaszentkirály) lett az elnök. Az RMDSZ frakcióvezetői tisztségét Lőrinczi Zoltán tölti be. Az eskütételi ceremónia alkalmával egyébként a magyar tanácsosok – ki-ki meggyőződése szerint – a román „jur” szót az „esküszöm”-mel vagy „Isten engem úgy segéljen”-nel toldották meg.
A jogszabály értelmében a tanácselnök két helyettesét titkos szavazással a tanácsosok közül választják meg. Tegnap ketten indultak jelöltekként a tisztségre: a megyei tanács korábbi RMDSZ-es frakcióvezetője, Vákár István, akit 34 igennel és 1 ellenszavazattal választottak meg alelnöknek, valamint Ioan Oleleu (USL), aki 23 igent és 12 ellenszavazatot kapott (mint ismeretes, a megyei önkormányzatban az RMDSZ az USL-vel kötött koalíciós megállapodást).
Az alakuló ülésen jelen volt Gheorghe Vuşcan prefektus, aki minden párt képviselőit összefogásra, a törvényesség és a normalitás betartására szólította fel, példaként hozva fel a civilizált nyugati államokat. Szerinte a közszolgálat érdekében a megválasztottaknak le kell vetniük a pártpolitikai ruházatot.
Lőrinczi Zoltán frakcióvezető közgazdász végzettségű, és eddig a mezőgazdaság, illetve a vidékfejlesztés irányításának területén dolgozott. Mint lapunknak elmondta, bizakodik az új önkormányzat eredményességében, mert nagyjából ismeri a tanács többi tagjait, és így nem tartja lehetetlennek a velük való jó együttműködést.
A tegnapi ülésen egyébként az is véglegessé vált, hogy – amint azt előzetesen már bejelentették – Máté András Levente és Alin Tişe lemondott tanácsosi tisztségéről, előbbi helyét a fentebb már említett Lőrinczi István, utóbbiét Adina Raţiu vette át. Szintén a jelöltlista következő helyezettjei kerültek befutó helyre a PPDD esetében, amely kirúgta a pártból a tanácsosi tisztséget nyert Dorel Matişt és Călin Leontet, akiket Axente Husar és Valentin Pop „helyettesít”. A PDL-nél is történt csere: Dan Gavrea és Marius Mureşan mondott le a tanácsosi székről, amelybe Rareş Rusu és Marinela Marc ül be.
Horea Uioreanu a tanácsülés során bejelentette, hogy a törvény értelmében a napokban lemond parlamenti képviselői tisztségéről. Ezt követően, a tanácsülés végeztével Uioreanu a sajtó képviselői előtt, irodájában borotválta le bajuszát. Mint elmondta, ezt Victor Ponta miniszterelnöknek ígérte meg, még tanácselnökké való megválasztása előtt. Hozzátette: újra bajuszt fog növeszteni, hiszen 14 éves kora óta bajuszos, és attól tart, hogy nélküle sokan nem fogják megismerni.
ÖRDÖG. I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

A közszolgálati rádió élén marad Demeter András
Megtarthatja a Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatói tisztségét Demeter András, akinek széles többséggel szavazott bizalmat tegnap a parlament. A közszolgálati televíziónál ugyanakkor vezetőségváltás történt, kiderült, hogy az ideiglenesen kinevezett Radu Călin Cristeának is mennie kell, helyét Claudiu Săftoiu volt hírszerzőfőnök veszi át.
Bizalmat szavazott a parlament Demeter Andrásnak, aki két éve elnök-vezérigazgatója a rádiónak. A törvényhozói testület elfogadta a rádió elmúlt hároméves tevékenységét értékelő jelentéseket, így helyén maradhat a rádió jelenlegi vezetősége.
Demeter mandátuma alatt a rádió nyereséggel zárta a 2010-es és a 2011-es évet, a televíziónál viszont jelentős veszteséget könyveltek el. A keddi szavazáson széles többség voksolt a jelentések elfogadása mellett, mindössze két ellenszavazatot és 18 tartózkodást számoltak.
Demeter András elmondta, hogy a médiában tapasztalt változások miatt az elmúlt öt évben vesztett hallgatókat a közszolgálati rádió, de olyan stratégiát dolgoztak ki, amellyel az országos csatornák által elvesztett hallgatókat nyernek vissza területi stúdiók. Demeter szerint ennek a stratégiának az eredményességét a felmérések is megerősítik.
Az egész napos magyar nyelvű rádióadás tervéről Demeter kifejtette, hogy a marosvásárhelyi és a kolozsvári területi stúdió román és magyar nyelvű adását szétválasztják, és így Marosvásárhelyen és Kolozsváron is lesz egész napos magyar nyelvű adás. Az adások szétválasztásáról szóló döntést a rádió igazgatótanácsa már elfogadta, de a telekommunikációt felügyelő hatóságnak (ANCOM) is engedélyeznie kell az ehhez szükséges frekvenciákat, és akkor elkezdődhet a sugárzás – magyarázta.
A parlament tegnap megválasztott a TVR új igazgatótanácsát is, amelynek az RMDSZ számára fenntartott helyet Nagy Zoltán, az RMDSZ elnökének kabinetigazgatója foglalja el. Amennyiben a rendes tagok nem tudják gyakorolni tagságukat, helyettesítőik veszik át helyüket. A helyettesek listájára Rostás Péter István, a Kolozsvári Rádió aligazgatója került. Az igazgatótanács tegnap soraiból Săftoiut javasolta a televízió elnök-vezérigazgatói posztjára, de a parlament nem volt döntőképes, így nem volt érvényes a szavazat. Alexandru Lăzescut a május eleji kormányváltás után cserélték le, ideiglenesen Radu Călin Cristea vette át helyét, aki viszont az igazgatótanácsba sem került be, így szóba sem jött lehetséges jelöltként.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Az unió kimondására készülnek az unitáriusok
Kolozsváron a Bel-Magyar utcai unitárius templom június 28-án ad otthont az egyházegyesítő zsinatnak. Az ünnepi eseményen hosszú évtizedek álma válik valóra, s az unió kimondásával az Erdélyi Unitárius Egyház újraegyesül a Magyarországi Unitárius Egyházzal. A 16. században alakult egyház négy és fél évszázados viszontagságos története új szakaszához érkezett. Az unitárius egyház, miként a többi protestáns felekezet, a reformáció eredménye, és az egyetlen olyan antitrinitárius irányzat, amely Közép-Kelet-Európában, pontosabban Erdélyben és Lengyelországban intézménnyé tudott szerveződni. A lengyel közösségek a 17. században a katolikus reformáció következményeként megsemmisültek, míg a Kárpát-medencében a magyar unitárius közösségek napjainkig fennmaradtak. (Az erdélyi és lengyelországi fejleményektől függetlenül a 18. század végén Nagy-Britanniában, a 19. század első évtizedeiben pedig Észak-Amerikában alakultak unitárius egyházközségek. A magyarok tengeren túli hittestvéreikkel 1821 után vették fel a kapcsolatot.)
A hagyomány a kolozsvári születésű Dávid Ferencet tartja az unitárius egyház alapítójának. Dávid Ferenc és munkatársai az 1568. évi tordai országgyűlést követően fejedelmi támogatással szervezték első unitárius közösségeiket. A János Zsigmond és az ország rendjei által is pártfogolt mozgalom nem csak Erdély magyarok lakta falvaiban és városaiban talált követőkre, hanem a Partiumban és Baranya megyében is (pl. Nagyvárad, Belényes, Simánd, Temesvár, Pécs stb.). Ezek az előretolt unitárius helyőrségek a 17. század végéig fennmaradtak. Dávid Ferenc püspöksége alatt 12 egyházkör (egyházmegye) működött, élükön egy-egy esperessel. János Zsigmond fejedelem halálát (1571) követően Dávid Ferencet az országgyűlés vallásújítás vádjával elítélte és Déva várába záratta, ahol 1579. november 7-én meghalt. Az unitárius szuperintendens mártíriuma után a felekezet meghasonlott. A Dávid Ferenc hitét követők kisebbségben maradt radikálisabb csoportja a Simándon működő Karádi Pált választotta püspöknek, a mérsékeltebbek pedig a Kolozsvárt székelő és a fejedelem támogatását is élvező Hunyadi Demetert. A hitelvi kérdésekben egyet nem értő közösség vezetői ádáz dogmatikai harcokat vívtak egymással. A szellemi csatározások során Blandrata György és Hunyadi Demeter eltávolították állásaikból a velük egyet nem értő papokat és elkezdték az unitárius egyház szervezeti és dogmatikai egységének megteremtését. Karádi Pál és Hunyadi Demeter halála után az ún. alföldi püspökséghez tartozó közösségek visszatértek a kolozsvári szuperintendens fennhatósága alá. Enyedi György püspök bölcsességének és türelmének köszönhetően nem szakadt frakciókra az unitárius közösség. Báthori Zsigmond uralkodása alatt az ellenzékinek számító unitárius elitet likvidálták (a kivégzéseknek nem vallási, hanem politikai okai voltak), és ezzel olyan csapást mértek az unitárius egyházra, amelyet a következő évszázadokban sem tudott kiheverni.
A református fejedelmek természetesen saját felekezetüknek kedveztek. A vegyes lakosságú városokban egyre befolyásosabbak lettek a reformátusok, így a Rákócziak alatt, az addig unitárius többségű Kolozsvár felekezeti összetétele is megváltozott. Az önálló erdélyi fejedelemség megszűnése a katolikus restaurációnak kedvezett. A 18. században az Erdélyen kívüli unitárius központokat teljesen felszámolták, ekkor szűntek meg pl. a Baranya megyei unitárius közösségek. A türelmi rendeletet követően (1781) szabadabb idők következtek. A felekezet összegyűjthette megmaradt erőit, hatalmas külső és belső építkezésbe kezdett. Új templomok és iskolák épültek, újra kiadhatták kátéikat és énekeskönyveiket, lassan felkészültek a reformkorra. Az 1848−49-es forradalom és szabadságharc, majd az ezt követő politikai elnyomás során az unitáriusok is túlélésre rendezkedtek be. A kiegyezés már Kriza Jánost találta a püspöki székben, és a tapasztalt egyházvezető mindent megtett azért, hogy az általa vezetett felekezet kikerüljön az elszigeteltségből. Nemcsak az angol és az amerikai unitárius közösségekkel vette fel a kapcsolatot, hanem arra is volt gondja, hogy az egyre sűrűbben Pestre rajzó unitáriusok egyházi életét megszervezze. A különféle minisztériumokban elhelyezkedő unitárius értelmiségiek Magyarország fővárosában kis szórványt alkottak, pap és templom nélkül. Az első nyilvános unitárius istentiszteletet Pesten 1869. június 13-án Ferencz József, a későbbi püspök tartotta. Két héttel később a Kolozsváron tartott főtanácsi ülésen határozatba foglalták: mivel Erdély egyesült Magyarországgal, az addig használt hivatalos Erdélyi Unitárius Egyház vagy Vallásközönség helyett a Magyar Unitárius Vallásközönség nevet használják. A magyar unitárius vallásközönség az angol és az amerikai hittestvérek segítségével 1881-ben Budapesten egyházközséget szervezett. 1889-ben a kolozsvári rendkívüli főtanácsi ülésen kimondták, hogy az unitárius egyház neve Magyarországi Unitárius Egyház.
1890-re Budapesten a Koháry utcában (ma Nagy Ignác) felépült az új templom, 1902-ben pedig megszervezték a Duna−Tisza menti egyházkört, amely a Királyhágón túli egyházközségeket tömörítette. A Magyarországi Unitárius Egyházat az első világháború végéig kilenc egyházkör alkotta, 1914-ben a Monarchia 81 401 alattvalója vallotta magát unitáriusnak. A trianoni békeszerződés Erdélyt Romániához csatolta, és ezzel új fejezet kezdődött az egyház történetében, hiszen az addig egységes Magyarországi Unitárius Egyház területileg két részre szakadt. A Románia új határai között maradt nagyobbik egyházrész az 1889 előtti állapotokhoz igazodva újból Magyar Unitárius Egyházként határozta meg önmagát. A püspöki székhely továbbra is Kolozsvár maradt, itt működött az egyik gimnázium és a Teológiai Akadémia. A Duna−Tisza menti egyházkör Józan Miklós budapesti esperes-lelkész vezetésével ideiglenesen létrehozta a Magyarországi Igazgató Tanácsot, és az esperest vikáriusi joggal ruházta fel. A világháborút követő impériumváltás következtében megnőtt a Magyarországra repatriált unitáriusok száma. Az 1920-ban tartott népszámlálás csak Budapesten 2828 unitáriust regisztrált. A megváltozott életkörülmények új feladatok elé állították az egyházvezetést. Az országhatárokon belül széleskörű belmissziói munka kezdődött. Újjászervezték az egyháztársadalmi egyleteket, gondoskodtak a hitoktatásról és a karitatív tevékenységeket is folytatták, ahogy lehetett… A budapesti lelkészi állást is átszervezték és Józan Miklós esperes mellett hamarosan fiatal erők gondoskodtak a misszióról. 1923-ban az amerikai és az angol unitáriusok anyagi támogatásával Budapest déli részében egy bérházat vásároltak. Ez lett az ún. Unitárius Missziói Ház, amelyben bentlakás és gyülekezeti terem működött. A Duna−Tisza menti egyházkörben a világháború előtt szervezett eklézsiák mellett (Hódmezővásárhely, Füzesgyarmat, Polgárdi stb.) újabb egyházközségek és szórványgyülekezetek alakultak (Debrecen, Kocsord, Pestszentlőrinc, Orosháza, Dévaványa, Mezőtúr, Szombathely, Miskloc stb.).
A háború alatt megszakadt külföldi kapcsolatok megújításáért és az erdélyi magyarság sérelmeinek orvoslásáért több angol−amerikai delegáció látogatott Romániába. Bukarestben az illetékes minisztériumokkal folytatott tárgyalás nem sok eredményt hozott, de 1924-től minden erdélyi unitárius egyházközséget egy-egy amerikai egyházközség fogadott testvéréül.
1940-ben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz és ezzel ismét új helyzet állt elő. Hatvanöt egyházközség, harminchárom elemi-, két közép- és egy gazdasági iskola, illetve a Teológiai Akadémia visszakerült Magyarországhoz, de Dél-Erdélyben maradt 53 eklézsia és tíz elemi iskola. A Magyarországi Unitárius Egyház ezúttal Dél-Erdélyben foganatosított rendkívüli intézkedéseket. Tordán az esperes és a főgondnok vezetésével ideiglenesen megszervezték a rendkívüli Egyházi Képviselő Tanácsot. A világháborút lezáró békeszerződések Észak-Erdélyt Romániának ítélték és így visszaálltak az 1940 előtti állapotok. 1949-ben a „Román Népköztársaság-i Unitárius Egyház” új alaptörvényében, érthető politikai okokból, már meg sem említhették a Duna−Tisza menti egyházkört. A magyarországi unitáriusok területileg elszakíttattak az erdélyiektől, de szervezeti szempontból mégiscsak Kolozsvárhoz tartoztak. Az egyházkört esperesi, illetve püspöki helynöki minőségben Budapestről irányították, az elszakadást egyik fél sem mondta ki. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatallal folytatott tárgyalások következtében 1968-ban megkezdődött a Duna−Tisza menti egyházkör felszámolása és önálló egyházzá szervezése, 1971-ben pedig Magyarországi Unitárius Egyház néven teljesen különálló egyházszervezetet hoztak létre és püspököt választottak. Az új Szervezeti Törvény nem csak azt mondta ki, hogy a magyarországi egyházrész önálló, hanem azt is, hogy a lelkészutánpótlást a Budapesti Unitárius Teológiai Intézet biztosítja. (A magyarországi unitárius lelkészek két kivétellel a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karának végzettjei.) 1971-ben tehát megalakult a Magyarországi Unitárius Egyház, így az a paradox helyzet állt elő, hogy a Kárpát-medencében két, szervezetileg is különálló magyar unitárius egyház működött: a romániai mintegy 70 ezer egyháztagot és a magyarországi kb. 10 ezer lelket számlálva. A két egyház egyesítésének gondolata 1989 után sokakban felmerült, de csak az utóbbi évek fejleményei vezettek el az egyházegyesítés megvalósulásához. 2010. november 4-én született meg azon egyezmény, amely előkészítette az egyházrészek újraegyesülését. A zsinat feladata tehát azon túlmenően, hogy kimondja az egyházegyesítést az, hogy elfogadja a közös alaptörvényt, majd ezt követően a Főtanács ún. Szervezeti és Működési Szabályzatot alkot.
A Magyar Unitárius Egyház feladata az elkövetkező években is − a minden határon átívelő − Isten- és emberszolgálat, az evangélium hirdetése, a vallásoktatás, közösségeink szolgálata és keresztény unitárius hitben való megerősítése. A teljes körű egyházszervezeti egység helyreállításával reményeink szerint nem csak lélekszám-növekedést könyvelhetünk el, hanem lelkesedésünk és közös tenni akarásunk is megkétszereződik. Az új alaptörvény, a szervezeti és működési szabályzat keretül szolgál, azt tartalommal csak gyülekezeteink tudják megtölteni, éppen ezért szükségünk van Jézus tanításának szellemében a gyökeres belső megújulásra. Meg kell változnunk, és hinnünk kell az evangéliumban. Nagyon fontos, hogy a valláserkölcsi nevelést az eddigieknél jobban és hatékonyabban végezzük, sokkal erőteljesebb belmissziói munkát kell folytatnunk. Fontos teendőnk a szórványok gondozása és új egyházközségek alapítása. Támogatnunk kell a kis létszámú egyházközségeket. Jobban kell hogy gondozzuk műemlékeinket, könyvtárainkat, levéltárainkat. Létesítenünk kell végre egy egyházi múzeumot kallódó értékeink, műemlékeink megőrzéséért.
Törekvéseinkben „legyen velünk Istenünk az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatit, rendelkezéseit és végzésit, amelyeket őseinknek parancsolt.” 1Kir 8,57−58.
Kovács Sándor teológiai tanár. Szabadság (Kolozsvár)

Bod Péter ma is üzen
Beszélgetés Gudor Kund Botond református lelkipásztorral, történész kutatóval
Beszélgetőtársunk korábban Magyarigenben dolgozott, jelenleg Gyulafehérváron teljesít szolgálatot. Mindkét közösségben a szórványban élők mentőövét, a kulturális emlékezést és életet törekedett és törekszik újraéleszteni–fenntartani. Nevével összekapcsolódik Bod Péter műve is, akinek idén 300. születési évfordulóját ünnepeljük: kutatja, népszerűsíti a felsőcsernátoni születésű tudós lelkész alkotását. Gudor Kund Botonddal tudományos és közösségi munkájáról az idei kolozsvári könyvhéten, magyarigeni témájú friss kötete bemutatója után beszélgettünk.
el és azzal a varázzsal, amelyre az előadások során figyeltem fel, de lényegében akkor kezdtem hangsúlyosabban foglalkozni vele, amikor Magyarigenbe kerültem, ahol minden épületrészletben jelen van az emléke, a parókiát ő építtette, sírja ott van a faluban. Együttvéve tehát, kolozsvári történészi érdeklődésem és az a szellemiség, amely Magyarigenben körülvett, tette hangsúlyossá számomra Bod Péter munkásságát, az a történelmi miliő pedig, amely a szórvány és közte van, megerősítette ezt. Megreszkírozom azt a kijelentést is, hogy Magyarigen lényegében azért fejlődhetett és maradhatott meg, mert ő ott dolgozott.
Próbáljuk megközelíteni konkrétabban azt, hogy milyen szellemiség tulajdonítható neki, és ez miért is ragadta meg az ön kíváncsiságát.
– Ez egy megfoghatatlan tényező, ezért kissé nehéz definiálnom. Azt mondhatnám, hogy az ember érzi valakinek a hatását abban a környezetben, ahol éppen tartózkodik, látja azt, hogy akik látogatóba jönnek, miatta érkeznek és róla beszélnek. Én azt akartam vizsgálni, hogy milyen volt az a társadalom, amelyik olyan sokat adott a 18. században, és amely, az építészeti emlékek nyomán is tetten érhetően, a régió súlypontjának számított. A társadalom részéről is éreztem egy elvárást, mind a tudományos közegből, mind a Magyarigenbe érkezőktől, hogy foglalkozzak vele.
Románul jelent meg könyve erről, Istoricul Bod Péter címmel. Várható-e magyar nyelvű változat? – Ezt a kérdést eléggé gyakran hallom. Prózai magyarázatot tudok rá adni: a doktorim megvédése ezen a nyelven történt, az anyag is nagyjából románul állt össze. De nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy a román társadalom rendkívül nagy elvárást fogalmazott meg vele kapcsolatosan, szerették volna tudni, hogy ki is ő. A könyvet használják már, a tanárok is biztattak annak idején, hogy ez elkészüljön – a magyar oldalról is ezt az érdeklődést várom…
Május elején szerveztek Bod Péter-konferenciát, akkor milyen eredményeket mutattak be? – Ez az év arról szól, hogy rengeteg ilyen jellegű találkozóra kerül sor, néha úgy érzem, hogy már túl sokra, máskor azt gondolom, hogy kevésre. Ez a konferencia azért kiemelkedő, mert üzenetértéke volt: szórvány és tömb kapcsolatát szorosra fűzte, beindított jövőbe tekintő folyamatokat, mint például egy Bod Péter-szobor állítása, magyarországi meghívottaink pedig ki szeretnék adni az elhangzottakból összeállított tanulmánykötetet. Nem pusztán szünetekkel tarkított okos előadások gyűjteménye volt ez a találkozó, hanem komoly esemény, amely az egész 18. századot átölelte, több megközelítésből.
Miért időszerű Bod Péter? Hiszen nem kapna ekkora szerepet, ha a ma számára irreleváns volna az üzenete... – Több szempontból az, nem szeretném felsorolni az összeset. Ehelyett inkább a mottókra hívom fel a figyelmet, amelyek köré egy-egy konferencia épül. Februári háromszéki találkozónkon a mottó az volt: „A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér”. Egy felsőcsernátoni előadáson hangzott el az a mondata, hogy „Méltatlan és haszontalan a rest ember a respublikában” – véleményem szerint a keresztény, elsősorban a görög-keleti naptárakra volna érdemes ráírni ezt a megjegyzését. Bod Péternek az utilitarizmustól az akadémiaalapításig, az alapos tudományos gyűjtőmunkájáig megannyi üzenete van.
Térjünk át az ön magyarigeni éveire. A 2002-es népszámlálás adatai szerint a faluban 13 magyar élt, ez egy igen kicsiny gyülekezet… – Igen, egy időben azt mondtam, hogy Erdélyben nincs még egy olyan hely, ahol a papi család nagyobb, mint a közösség. Ettől eltekintve nem szeretnék számháborút vívni, nem akarok például abba a tévedésbe esni, hogy egy nagyobb szám láttán rögtön minőséget sejtek. Bod Péter is egyedül dolgozott, mégis komoly munkát végzett, így van ezzel a kis magyarigeni közösség is. A településről írt monográfiám erről is szól: ha egy nemzeti tragédia történik, ez pedig erősen hat a demográfiai fejlődésre, akkor, a „mélypont” elérése után, milyen lehetőségek kínálkoznak...
A magyarigenieknek milyen pozitív, lelkesítő üzenetet tudott megfogalmazni?
– Azt hangsúlyoztam, hogy nekik lényegében egy örökségre kell vigyázniuk, ezt pedig semmiképp sem szabad magára hagyni és elárulni. De hogy egy kicsit mégis éljünk a statisztika-számmisztika trükkjeivel, elmondanám, hogy a közösségem néhány év alatt kétszáz százalékkal gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy olyant mondtam és tettem, ami fejlesztette és odavonzotta az embereket, de nem hanyagolható a saját teljesítményem sem ebben a kérdésben (nevet). Példaképeket kell az emberek elé állítani, így Bod Péter kultuszát felelevenítettem, Magyarigenről pedig mindenhol úgy beszéltem, mint a világ közepéről.
Hogyan viszonyult a többségi társadalom a kisebbségi törekvésekhez? – Két dolgot kellett figyelembe vennem a magyarigeni közösség esetén. Egyrészt a kis, magyar társaság összetartását, másrészt a többséggel való kapcsolattartást. Ez nagy felelősséggel járt, normális, pozitív kapcsolatokat kellett kialakítani az emberekkel, ugyanakkor a két közösség kapcsolata miatt nem volt helye annak, hogy hangzatos szólamokkal és mellveregetve emlegessük etnikai hovatartozásunkat. Céltudatosnak kellett viszont lenni, a birtokok, épületek visszaszerzésétől a saját intézmények működtetéséig számos feladatot meghatároztunk, és mindvégig meg kellett tartani az etnikumok közti egyensúlyt.
Hogyan alakultak, illetve alakulnak a gyulafehérvári évek? – Ezek sem másabbak, mint a Magyarigenben eltöltött esztendők, az azonban különbség, hogy Gyulafehérvár ismert központ. Itt a katolikus egyházzal kell ápolnunk a jó viszonyt, hiszen az intézményeikben tanulnak óvodásaink, iskolásaink, de elmondhatjuk, hogy a magyarság jelentős része, négy-ötszáz ember a református egyház tagja. Érdekes közösség a gyulafehérvári, egy fiatalabb, házas nemzedék jelenléte erőteljesen érezhető a társadalmi, egyházi életben, a kisebbségi létre pedig felhozok egy példát: van olyan presbiterünk, aki vegyes házasságból származik, de református lett, és magyarul kezdett tanulni, ami mára meghozta a gyümölcsét. A jövőbe is tekintünk, leégett parókiát javítunk, imatermet és templomot, táborközpontot létesítünk. A megye számos településére kiterjed aktivitásunk, én magam alapítványi munkát is végzek, civil programokban veszek részt.
Hogyan látja, javult a kapcsolat tömb és szórvány között? – Egy jó barátom, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke mondta egyszer, hogy „mi csak rohanunk Pest felé, és látjuk az ablakon kinézve, hogy szórványban is élnek magyarok”. Persze, sokat javult a helyzet, és annak ellenére, hogy a Fehér megyei magyarság mintha lassabban élné bele magát ebbe a kapcsolatba, jelen vagyunk mi is benne.
Gudor Kund Botond (1971, Balázsfalva)
Református lelkipásztor, tanár, kutató. A nagyszebeni Egészségügyi Középiskola elvégzése (1990) után, 1991-től, felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Református Teológiai Fakultásának Lelkészképző Karán folytatja, ahol 1995-ben diplomázik. Eközben, 1993-tól, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történettudományi Karának Történettudomány és Filozófia Tanszékén is tanul, ahol 1997-ben szerez történelemtanári diplomát. Budapesti és szegedi egyetemek cserediákja, 1999-ben magiszteri fokozatot, 2007-ben doktori címet szerez történettudományból. 2003– 2005 között teológiából magiszteri kurzuson vesz részt, Mth fokozatot szerez az Amszterdami Szabadegyetemen, a Nemzetközi Református Teológiai Intézet(IRTI) szervezésében, amelynek tagja. 1998 májusában szentelik lelkésszé, előbb a magyarigeni református egyház lelkipásztora (2011-ig), jelenleg Gyulafehérváron szolgál. 1997-től több oktatási intézmény munkatársa volt, 2009–2010-ben a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának vendégtanára, 2007-től tudományos kutató a Gyulafehérvári Egyetem Iuliu Maniu Történelmi és Politológiai Kutatóközpontjában. 2000-től a gyulafehérvári művelődési, közoktatási és műemlékvédelmi célokat felvállaló Bod Péter Alapítvány elnöke. Számos tanulmánya és öt könyve jelent meg, közülük kiemelkedik az Istoricul Bod Péter (1712–1769) – Kolozsvár, 2008 és a Rediviva chartophylax Igeniensis. Az erdély-hegyaljai Magyarigen református közösségének története (Tatoma Kiadó, Barót – Kolozsvár, 2011).
Kustán Magyari Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyhez mindenki ért Magyarországon
A napokban tért haza Erdélyből Budapestre Szilágyi Mátyás főkonzul, akinek lejárt négyéves megbízatása. A magyar diplomatával készült beszélgetésünk a román-magyar viszony erényeit és árnyoldalait boncolgatja.
– A kisebbségbe szorult külhoni magyarság, a többségi román nemzetállam és Magyarország bűvös háromszöget képez, amiben mi, erdélyi magyarok évtizedek óta keressük a helyünket. De mit jelent egy magyarországi számára az erdélyi lét? – Magyarországon minden harmadik embernek erdélyi rokona van, valamint ennél is több ismerőse, így az, ami Erdélyben fáj a magyaroknak, az rögtön sajog Budapesten is. Tulajdonképpen a rendszerváltás előtt is így volt, csak akkor egyféle búvópatakként érvényesült ez a hatás, annak ellenére, hogy – ismert történelmi-politikai okokból – a rendszer bűnös módon évtizedekig nem volt hajlandó tudatosan foglalkozni a kérdéssel. – Frissen végzett diplomataként a Ceauºescu-rendszer utolsó hónapjaiban került a magyar külügybe, a rendszerváltás után pedig a semmiből próbálták újjáépíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Miben reménykedtek? – Mindenekelőtt a hatalmas eufóriában, amely 1989 végén Romániát és Magyarországot egyaránt hatalmába kerítette. Mindenki lelkesedett, és abban hitt, hogy egy csapásra megoldódnak a több évtizedes problémák. Nem így történt. A kezdeti lelkesedés hamar kihűlt, és néhány hét múlva olyan események következtek, amelyek a másik fél rendkívüli bizalmatlanságára világítottak rá. Kiderült, nem lehet gyors előrelépéseket elérni. Hosszú, befejezetlen, csonka diplomáciai jegyzőkönyvek és félbeszakított tárgyalások jellemezték a kilencvenes évek eleji román-magyar kapcsolatokat. A román fél bizalmatlansága miatt rendkívüli akadályokba ütközött a magyar nemzeti ünnepek megülése. – Emlékszik, mikor történt lényegi elmozdulás a román-magyar kapcsolatok terén? – Ha visszanézek erre az időszakra, azt kell mondanom, hogy a következő években hatalmas előrelépéseket értünk el. Már a kilencvenes évek második felére lényeges elmozdulások történtek: kialakult egy jól működő kapcsolatrendszer, megszületett a sokat kritizált alapszerződés – a maga hiányosságaival és erényeivel –, létrejöttek a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok, amelyek ma is működnek. Ez az időszak szinte pályakezdő koromra esett, amikor az ember sokkal rugalmasabb, nagyobb kedvvel dolgozik, és nem veszi észre, hogy mennyire nehéz, emberpróbáló éveket hagyott maga mögött. – Karrierdiplomataként az egymást követő magyar kormányok szolgálatában állt. Voltak-e törések és újrakezdések a román-magyar kapcsolatokban? – Húsz, huszonkét év egyértelmű tendenciát rajzol ki: a szövetségi rendszer jól körülhatárolható mozgásteret biztosít Magyarország számára, amin belül különböző külpolitikai, diplomáciai elveket lehet érvényesíteni, megítélésem szerint azonban nagy kitérések nem lehetségesek. Természetesen akadtak törések és bizalmi válságok, emellett viszont mindenik korszaknak megvoltak a maga erényei és kiemelkedő csúcspontjai. Antall József esetében fontos kiemelni a 15 millió magyarról való gondoskodás alkotmányos garanciáinak felvázolását. Ennek a korszaknak a hozománya a határon túli magyarság irányába történő erőteljes nyitás. 1997-ben, a Horn-kormány idején nyílt meg a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, és létrejött a kétoldalú alapszerződés. Az első Orbán-kormány idején a státus-, illetve kedvezménytörvénnyel minőségi ugrás történt: a határon túli magyarság jogérvényesítését az otthoni magyarok státusához próbálták igazítani, hogy a nemzetrészek között valamelyest szűküljön a szakadék. Figyelni kellett az Európai Unió diszkriminációellenes előírásaira, ezért az eredeti elképzelés csak részlegesen valósulhatott meg. A státustörvény nyújtotta kedvezményeket mind a mai napig sokan igénylik. – Mennyire volt sikeres a státustörvény? – Nemzetközi jogi vonatkozásban a magyar státustörvény európai szinten is jelentős eredmény. A státustörvénnyel Magyarország jogi-elméleti értelemben megalapozta azt az elgondolást, miszerint legális és jogos, ha a határain kívül élő történelmi nemzeti kisebbségeit figyelemmel követi az anyaország. A státustörvény által szavatolt gondoskodást a határon túli közösségekről elsőként Magyarország vezette be a világon. Volt már egy-két precedens, például a lengyel igazolvány, annak előírásai viszont jóval elmaradnak a magyar törvénykezés e téren történt sikerei mögött. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága végül jóváhagyta és indokoltnak találta a magyar törvényt. – A magyar állampolgárság megadása a határon túli magyarság számára egy újabb sikertörténet, amely túlmutat minden eddigi gesztuson. Hogyan birkóznak meg a feladattal? – A döntést óriási várakozás övezte, ennek megfelelően a tevékenység hatalmas munkát igényel a magyar állam részéről. A leglátogatottabb – csíkszeredai, kolozsvári és szabadkai – konzulátusokon hatalmas munkaátszervezésre volt szükség. A tavalyi második félévhez képest idén még nagyobb az érdeklődés – számolnunk kell tehát azzal, hogy a folyamat több évig fog tartani. – A magyar diplomácia sikeresnek tartja a román-magyar kapcsolatokat, tény azonban, hogy fontos nemzetstratégiai kérdésekben nem történt előrelépés. Nem jött létre sem kulturális, sem területi autonómia, nincs önálló állami magyar egyetem – hogy csak a három legfontosabb magyar követelést említsem. Elérhetett volna többet a magyar diplomácia? – Arról beszélni a diplomáciában, hogy mi lett volna, ha, kissé történelmietlen. Mindig úgy tűnt, hogy vannak választási lehetőségeink, azonban mozgásterünk körülhatárolt volt. Nem szabad elfeledni, hogy a magyar-román kapcsolatrendszer kisebbségpolitikailag aszimmetrikus: nekünk egy másfél milliós magyar közösségünk van Erdélyben, míg Romániának egy 10-15 ezer fős kisebbsége Magyarországon. Amagyarországi román kisebbség iránti román érdeklődés a kétezres évek elejéig szinte elhanyagolható volt, mára azonban gyökeresen megváltozott ahelyzet. Diplomáciai síkon ez az aszimmetria nehézséget jelent, a diplomácia ugyanis a kölcsönösségre apellál. A magyar diplomácia egyik alapelve, hogy a kisebbségi jogokat nem lehet viszonossági alapon kezelni, mert az az adott kisebbség szerves hozzátartozója. Romániában hatalmas magyar kisebbség él sajátos jogkövetelésekkel, igényekkel, amit nemzeti közösségként kell kezelni. – Magyarországnak nem kell szégyenkeznie, hiszen a szolid kisebbségi önkormányzati rendszer bevezetésével széleskörű, személyi elvű, kulturális autonómiát biztosított a magyarországi románságnak is. Hol áll ettől a romániai joggyakorlat? – Magyarország kisebbségei számára kollektív jogokat ad, ezt a terminológiát azonban a romániai jogrend nem ismeri el. Ezekről a kérdésekről nagyon nehéz – vagy egyáltalán nem lehet a – román féllel tárgyalni. A kétoldalú vegyes bizottságokban inkább gyakorlati, pragmatikus kérdésekről esik szó. – Melyek azok a kérdések, amelyekre a vegyes bizottságokban megoldás született? – A bizottságoknak hatalmas problémaleltárral kell számolniuk. Vannak megoldott kérdések, vannak kezelés alatt levő problémák, illetve olyan tételek, amelyekre megoldást keresünk. Az elmúlt tíz év alatt számos kérdést sikerült rendezni. Gondolok itt a különböző intézménytámogatási kötelezettségekre: a kulturális intézmények, iskolák, a műemlék-felújítási programok támogatására – például a kormányközi sikerként elkönyvelt Mátyás-szoborcsoport restaurálása –, aminek kézzelfogható hozadéka van. A restitúció kérdése is a vegyes bizottságok asztalára került, itt egyelőre azonban sok a nyitott kérdés, a restitúciós folyamatok az utóbbi öt évben lelassultak. Szintén a vegyes bizottságokban foglalkozunk a kétnyelvű táblák ügyével, például a kolozsvárival vagy a Mátyás-szoborcsoport elé került Iorga-idézettel, amit a magyar fél törvénytelennek tekint. – Választási kampányok idején tapasztaljuk, hogy a kétoldalú kapcsolatokban minden összeomolhat, ha beindul a gyűlöletkampány... – A román-magyar viszonyt kétségkívül élénken befolyásolják a hangzatos megnyilvánulások. Ahogy mondani szokás, Magyarországon a focihoz, a politikához és Erdélyhez mindenki ért, így aztán ezekben a kérdésekben mindenki állást foglal. A román politikai elitben sok olyan személy van, aki szívesen kihasználja a témát, és választásokon rögtön előrántja a magyar kártyát. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli hercehurca március 15-ei kirobbanása a 22 évvel ezelőtti márciusi eseményekre emlékeztetett egy olyan városban, ahol csak egy szikra kellett... A Nyirő-temetés már csak olaj volt a tűzre. Normális emberi környezetben magától értetődő, hogy egy nagy személyiséget saját szülőföldjén temessenek el. Az eredeti menetrend szerint a temetésre egyébként nem a választási kampányban került volna sor. – Mi lenne a román-magyar viszonyban az a lépcsőfok, amit mindenképpen meg kéne lépni? – El kell érni a magyar regionálisan hivatalos nyelvi státusát, ezt a törekvést a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja. Minden kérdésben tárgyalásos, parlamentáris módon kell előrelépni. Az új román kormánnyal is meg kell találni, ki kell alakítani a közlekedési csatornákat. – A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus hatékonyan részt vesz a helyi kulturális életben, számos rendezvény szervezője. Személyes elkötelezettséget érez az ilyen tevékenységek iránt? – A kulturális rendezvények nem titkolt szándéka, hogy Kolozsváron létrehozzunk egy Magyar Kulturális Intézetet. Ennek nem csak az erdélyi magyarság, hanem a románság is haszonélvezője lenne. A zene, a képzőművészet, a szépirodalom és a történelmi művek egymás nyelveire történő fordítása csupán néhány példa arra, hogy a leendő kulturális intézet igen áldásos tevékenységet folytathatna. Amennyiben nem beszél, vagy nem olvas magyarul, az egyébként érdeklődő román értelmiség számára is elérhetetlen a magyar kulturális kincs. Ez az egyik akadálya annak, hogy a románok megértsék álláspontunkat, érzésvilágunkat.
Szilágyi Mátyás
Budapesten született, édesanyja szülei azonban lugosi (bánsági) eredetűek, a család 1945 után telepedett le Magyarországon. Két gyermek édesapja. Szilágyi Mátyás a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemét végezte 1984-1989 között, itt románt és franciát tanult. 1989-ben tért haza Magyarországra, ahol a külügyminisztérium román referatúráján dolgozott Rudas Ernő későbbi bukaresti nagykövettel. Munkatársa volt többek között Rékás Domokosnak, aki a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus felszámolása után, 1988-ban tért haza Budapestre. 1991-1997 között a bukaresti magyar nagykövetség beosztott diplomatája, ezt követően a magyar külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette. 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja, 2008-tól nevezték ki kolozsvári magyar főkonzulnak. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lapozó
Máskülönben nem szülte senki őket,/Máskülönben istenek, nem lakók,/Máskülönben más kromoszómaszámmal/Él életet sarkaikban a pók,/Máskülönben szagáról ismerik/A jöttmentet, s bár kedvesek vele,/A spaletták védművei mögül/Figyelik, hogy állását tartja-e. (Szálinger Balázs). A Picasso zenés-táncos mulató, a mozgalmas hétvégék e kikerülhetetlen állomáshelye előtt nyugtalan varjak csüngenek a korláton: bebocsátást nem nyert, koromszín jelmezű éjszakázók. "Ma mi van, Termannkám, hogy megy a tépéscsinálás? ", tudakolja egyikük. Ő félrelöki, majd elsurranva az álmos tekintetű kidobóemberek mellett, lebotorkál a frekventált pincelokál csorba lépcsőin. (Térey János). Nem voltam sínek közt. Csontjaim épek./Noha már volt a vonatnak vonzata./Lehet, azt vágtam, fancsali képet./És kiindultam onnét, valahová haza. (Czegő Zoltán). Akkoriban a vakondtúrásokat elegyengettük, a bogáncsot bicskával kivágtuk, Nancsi nénit megkértük, hogy a teheneit ne hajtsa át a pályán, bár nem értette, miről van szó, megígérte, és négy paszulykaróból megy egy-egy tetőlécből igazi kaput is állítottunk, ne kelljen állandóan veszekedni, hogy mellé ment-e a labda vagy fölé, hálót is akartunk szőni vagy fonni hozzá, de nem sikerült, a tákolmányt pedig elvitte valaki pár nap múlva, akkor is úgy gondolták már sokan, hogy amit nem őríznek fegyverrel, azt arra rendelte a Fennvaló, hogy a szegény ember ne haljon éhen. (Vida Gábor). A holdat kölykei kísérik,/foltos bundájú kicsi holdak,/mágneses mezőkön legel/a nyáj, az áramlat sós/illatot lehel, mámorba/ dermedve alszunk, mintha/bor keringne ereinkben (Filip Tamás). Összeszedtem mindazt, ami Nyirővel kapcsolatosan fellelhető volt a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, illetve néhány magánkönyvtárban Kolozsváron meg Marosvásárhelyen. Ezek alapján született meg az a dolgozat, melyet most első ízben teszek közzé... (Máthé Éva). De nagyapám igazi kálváriája az volt, hogy a művészet iránti elkötelezettségében törték meg. Azt is meg merem kockáztatni, hogy számára eleinte nem volt olyan ellenszenves az új rendszer, nem érezte teljesen igazságtalannak mindazt, ami történt, úgy érezte, hogy a művészvilágba sok jót is hozott, sok olyan tehetséges ember előtt megnyílt a művészi vagy írói pálya, akik korábban elkallódtak volna. Aztán jött a pofon, hogy rá sem volt szükség, mindenét odaadta, mégis mészégetőként kellett a kenyerét megkeresse, és egyedül eltartsa a nagy családot. Ez már 1952-ben történt. Édesanyám akkor érettségizett, de származása miatt nem vették fel egyetemre, ami nagyon megviselte. (Oláh-Gál Elvira beszélgetése Vécsi Nagy Zoltánnal). Ki volt Pálfi Géza, miért volt szükség a négy megyében tevékenykedő erőszakszervezetek közötti összehangolt akciótervre ellene? Mennyi volt ebből a nem kevés költséget igénylő akcióból a Securitate önlegitimációját erősítő célzatos túlzás, mi volt a szerepe az említett állambiztonsági intézménynek a rendszer fenntartásában, a különböző társadalmi mezők kölcsönviszonyainak, vagy akár a személyközi viszonyoknak politikai szempontú befolyásolásában, alakításában? (Oláh Sándor). Székelyföld, 2012. június. Népújság (Marosvásárhely)

„Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról”
Beszélgetés Bárdi Nándor történésszel a kisebbségi retorika változásairól
„A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló »szerződését« megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.” – TRANSINDEX.RO
„Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról, a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés” – vélekedik Bárdi Nándor történész, aki június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Bács-Kiskun megyei Baján tartott előadást a határon túli magyarság 1989 utáni struktúraváltásáról. A rendezvényen kolozsvári küldöttség is részt vett, így készülhetett el az alábbi beszélgetés.
– Minek köszönhető, hogy az új Fidesz kormány 2010-ben bevezette június 4-én a nemzeti összetartozás emléknapját?
– Magyarországon három nemzeti ünnepet tartunk nyilván: március 15., augusztus 20. és október 23. Ugyanakkor léteznek a törvényben rögzített emléknapok is. Ide tartozik a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás napja. Ezenkívül azonban további öt emléknapunk van: az 1946-os köztársaság kihirdetésének évfordulója, a kommunizmus, a holokauszt áldozatairól való megemlékezés, a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának ünnepe és az aradi vértanúk napja. Ezek nem munkaszüneti napok, de mindenhol megemlékeznek róluk, különösen a középiskolák szintjén. Továbbá van kilenc egyéb emléknapunk (ezek között szerepel április 5., a kassai kormányprogram napja, amelyet a szlovákiai magyarság gyásznapjának is tekintenek).
Az előző Fidesz kormány 2001-től vezette be a holokauszt-emléknapot, most pedig már tavasszal kezdeményezték az összetartozás napjának létrehozását. Ezek mindenképp a Kádár-korszak történelmi amnéziájával szembe mennek. Egy új emlékezet- és politikai identitásközösség létrehozását célozták meg. A trianoni emléknap bevezetésében meghatározó lehetett a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány végeredménye, amely lényegében egy pártpolitikai csata volt, és nem a külhoni magyarokról szólt. De alapvetően megrázta a magyarországi politikai közösséghiánnyal küszködő politikai osztályt is. Ezért a második Orbán-kormány magyarságpolitikai programja négy olyan projektre épül, amely elsősorban Magyarországnak szól. Bizonyos értelemben annak érdekében alakították ezt így, hogy ne kerülhessen sor még egy, a népszavazáshoz hasonló identitáspolitikai fiaskóra. Már a választási kampányukban megígérték az egyszerűsített honosítási eljárással a kettős állampolgárság, magyarországi lakóhely nélküli, könnyített megszerzését; a Magyarság Házának megteremtését a Budai Várban, amely ma a Szülőföld Alapot felváltó Bethlen Gábor Alap székháza; a Határtalanul program, a magyarországi középiskolások szomszédországi magyarlakta területekre való utaztatását; és végezetül az emléknapot.
– A Nemzeti Összetartozás Napja esetében felmerülhet a kérdés: jó-e, hogy épp a Trianon-emléknapra esik, vagy sem?
– Nem az én tisztem ezt eldönteni. De ez alkalom arra, hogy tisztázzuk a mindenkori viszonyunkat Trianonhoz, pontosabban a róla és következményeiről való beszédhez. Felfoghatjuk úgy, hogy a nemzeti közösséget lényegében egy trauma fogja össze, és ebben a hanyatlástörténeti sorsközösségben várjuk a terapeutákat. Vagy szembenézhetünk Trianonnal és következményeivel, és megpróbálhatunk túllépni ezen, detrianonizálni, határtalanítani, ugyanakkor Magyarországon emancipálni a külhoni magyarokat.
– A nemzetegyesítés programjára gondol?
– Itt többről, egy bonyolultabb kérdésről és nem pusztán politikai elvárás-retorikáról van szó. Az egységes magyar nemzet helyett talán azért jobb az egyetemes magyarság kifejezés, mert ebbe sokkal inkább belefér a többközpontúság, a különböző, kilencven éve kialakult sorsközösségek sajátosságainak elfogadása. Az egységesítésben van egy központ, egy normaelvárás, a határtalanítás ellenben azt is jelenti, hogy beemeljük a másik részt is a közös örökségbe. Például gondoljon arra, hogy Romániában és Szlovákiában a magyarországi jogosítványt hajtásinak nevezik. Nem felel meg a budapesti elvárásnak? Na és? Miért ne lehetne a hajtási a jogosítvány kifejezés szinonimája egy magyar értelmező szótárban? Ilyen egyszerű. Miért ne lehetne az etnokulturális közösségünk különböző tájegységeinek örökségét és a kisebbségi helyzetben magától értetődően változó populáris kultúrát elfogadni? Miért lehet fals az a kifejezés, önmegnevezésként Kolozsvárt, hogy határon túli magyar? Nemcsak azért, mert a kolozsvári magyarok adott helyzetben egyszerűen magyarnak tartják magukat, hanem mert a határon túli magyar kifejezés egyből Magyarországhoz képest határozza meg a kulturális azonosságot. A külhoni magyar kifejezés magában hordozza azt, hogy a Kárpát-medence (a volt történelmi Magyarország) a magyarországiak számára is egy olyan közös haza, amelyben a nem magyarok is otthon érezhetik magukat Budapesten vagy Battonyán, Pilisszentkereszten stb. éppúgy, mint a valamiképpen a magyar etnokulturális közösséghez tartozók.
De ez nem azt jelenti, hogy ettől még nem Budapest elsősorban a nemzeti azonosság újratermelésének infrastrukturális központja. Ez olyan felelősség, amelyet nem lehet magyarországi projektekkel és a külhoni magyar állampolgársággal letudni. Ezt érzékelte a politika is, és elindult az óvodaprogram, ösztöndíjprogramok, a Bethlen Gábor Alap külhoni irodahálózatának szervezése, a nyelvhasználati lehetőségek bővítését célzó civil akciók támogatása.
Most a harmadik emléknap programjait nézve a hivatalos nagy ünnepségeknél fontosabbak a testvértelepülési meghívások, egy-egy nem magyarországi rockegyüttes fellépése, főzőversenyek, az önkormányzati programokba, továbbképzésekre, táboroztatásokra való automatikus meghívások. Manapság már a bulvármédiában is állandóan jelen vannak a külhoni magyarokról szóló hírek, elég csak a tehetségkutató műsorokra gondolni, ahol feltűnnek a komoly otthoni szurkolótáborral rendelkező határon túli magyar versenyzők. (Egyben üzleti érdek is a megszólításuk.) Vagy említhetjük Reisz András meteorológust, aki pálócosan beszélt, és a felvidéki magyarok ezt a magukénak érezték. A vajdaságiak számára pedig egy idol Rúzsa Magdi karrierje. Az a természetes és normális, ha ezek nem külön, mint „külhoniak” jelennek meg, hanem természetes módon, a maguk szakmai értéke szerint. Biztos vagyok abban, hogy a Krétakör és a sepsiszentgyörgyi Osonó diákszínpad együttműködését nem az RMDSZ vagy a Fidesz szervezte meg. A csíkszeredai múzeum vagy a Kriza Társaság színvonalas működése egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi szakmai mező részese. (S ez természetesen együtt jár a mezőnyön belüli játékszabályok elfogadásával, a verseny- és kooperációs viszonylatokkal.) Ezeknek az alrendszereknek a szakmai alapon történő együttműködése az igazán fontos – és nem a magyar–magyar, konfliktusos esetekben az „áldozat” és az „adófizető” viszonylat.
– Ha mindezeket átgondoljuk, gyakorlatilag arra a következtetésre juthatunk, hogy már eltűntek a határok.
– Pontosabban fogalmazva egyrészt a határátlépés akadályai szűntek meg, bár ez elsősorban Szlovákia, Ausztria, Szlovénia esetében teljes, Románia, Horvátország esetében majdnem az, míg Szerbia és Ukrajna vonatkozásában a schengeni határőrizet jelen van (pl. minden autóba bele kell nézni). A másik fontos – és nem is utolsó változás – egy közös magyar médiatér létrejötte. Ebben azonban a magyarországi médiafogyasztás a meghatározó, és ez azzal jár, hogy sokkal nagyobb gondot jelent a fiatalok számára a honországuk nyelvének elsajátítása, jóval tájékozottabbak a magyarországi politikai eseményekben, az eszmei ideológiai áramlatok is korlátozás nélkül hatnak. (Lásd a „judemerézést”, az „orkozást”, de még a „tápos” kifejezés is a magyarországi katonai szlengben gyökerezik.) Ugyanakkor Magyarországon ma már a Szózat helyett a Székely himnusz a második, a nemzeti összetartozást jelképező közösségi ének. Vagy lássuk be, hogy a mai médiában már nem az Alföld, hanem a Székelyföld jelenik meg nemzeti tájként. Miközben a régió az ország határán kívülre került.
De ettől nem szűntek meg a nemzetállami központok, a Magyarország és szomszédainak viszonyait meghatározó párhuzamos nemzetépítő törekvések, nem jött létre a nemzeti/állami hovatartozástól független esélyegyenlőség a társadalmi mobilitás terén, illetve a kulturális azonosságtudat újratermelődésében.
Itt vannak a kisebbségi léthelyzet adottságai. Nem pusztán arról van szó, hogy ki melyik nemzetállami központba fizet adót: a kisebbségi helyzet olyan adottságokat hoz magával, amelyeket egy homogén nemzetállamban élő ember nem él át. A Trianonról való beszéd Magyarországon a területcsonkítást, a revíziós kultuszt, a kisebbségi sérelmeket tematizálja. Ugyanez a külhoni magyar közegben a kilencven éve létrejött kényszerű sorsközösségek alapját jelenti. Az első világháború utáni más országokhoz került magyar családok számára Trianon a sorstörténetük meghatározó eseménye volt, generációkra meghatározta életlehetőségeiket. Ezeket a közösségeket az örökségesítés és a nemzetesítés (önszemléletükben a kulturális azonosság tudatosítása) szervezi. Kulturálisan és politikailag sokkal érzékenyebbek és kiszolgáltatottabbak, mint az ún. anyaországban élők.
A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló „szerződését” megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.
Egy másik fontos különbség a magyar–magyar összehasonlításban a hazához való viszony. Míg a magyarországi népesség döntő része számára az ország és a haza fogalma egybe esik, addig a kisebbségi magyar közösségekben a szülőföld és a magyar kultúra, az etnokulturális közösség tere jelenti a hazát, az otthonosságérzet lehetőségét. Többek között ezt fejezheti ki a „Magyar vagyok, nem turista” pólófelirat is.
A harmadik fontos határtermelő sajátosság az, hogy míg a magyarországiak számára a „magyarság” egy önmagától értetődő szerepe személyiségének, addig a nem nyelvországában élő, döntően kétnyelvű ember életében mindig jelen van egy másik nyelvnek és kultúrának a hatása. Számára a „magyar-szerep” ezért mindig kiemelt lesz. Mindig tudatában van egy „másik valóság”, egy másik szemlélet jelenlétének, míg a magyarországi (döntően budapesti) véleményformáló elit Kisvárdától Kaposvárig egy homogén elvárásrendben él. Miközben most épp a médiában nagy dolog székelyesen beszélni, addig szabolcsiasan azért ciki, pedig hasonló tájnyelvi jellegzetességekről van szó. Az újvidéki telepiekről nem is beszélve.
– Hol lehet ezekben a folyamatokban elhelyezni a kettős állampolgárság kérdését?
– Itt megint szét kell szálazni néhány dolgot. Nevezetesen a kettős állampolgárságról szóló vitákat, a kettős állampolgárság funkciójától és az intézményi vélt vagy valós következményektől, valamint a magyarországi lakóhely nélküli választójog kérdésétől. Nekem megint nem valamiféle normatív ítélet lehet a dolgom – szabadelvűként támogatom a szabad állampolgárság választást –, hanem az, hogy felhívjam a figyelmet a problémákra.
A kérdés utolsó elemével kezdve, gyakran szó van arról, hány és milyen nemzetközi példát tudunk felhozni a szavazati jog tekintetében. Ezeket áttekintve azonban azt látjuk, hogy a külhoniak választójoga körül azokban az országokban konszenzus volt. Ez Magyarországról nem mondható el. Még a Fidesz-szavazók többsége sem ért ezzel egyet. Én sem vagyok egy Grál lovag, de az MSZP választási kampánystratégiáiról sem hiszem, hogy ezt a kérdést feledésben hagynák.
A funkció tekintetében, túl az emancipatórikus (Magyarországon egyenrangúként való kezelés) törekvéseken, az amerikai vízumszerzésben, a könnyebb külföldi munkavállalásban segíthet, illetve azoknak, akiknek eddig 4-5 évig húzódott Magyarországon az áttelepülés utáni állampolgársági ügyintézésük, ami most lerövidült. A nagy kérdés az, hogy ezzel mennyiben tudta, tudhatta le a budapesti politikai osztály a külhoni magyarok kérdését? Milyen jelentőséget tulajdonítanak ennek az eszköznek a kisebbségi kérdés kezelési módszertanában? Mennyiben szólhat ez a Fidesz választói körének kibővítéséről?
Ha mindezt a romániai magyar önszemlélet felől nézzük – engedtessék meg ez nekem kívülállóként is –, az első kérdés, hogy mennyiben tud a magyar állam vagy az állampolgárság a romániai magyarok mindennapi gondjaiban segíteni? Jól tudjuk, hogy a kettős állampolgársággal bíró személyre is a tartózkodása szerint adott országa törvényei és jogvédelme vonatkozik. A nemzeti identitást újratermelő intézményi alrendszerek hatékony működése – amely szerintem kulcskérdés a kisebbségi közösségek szempontjából – független ettől. Ellenben nagy a veszélye annak, hogy a budapesti politikai elit a magyarországi identitáspolitikai válság kompenzációjaként éli meg a magyar–magyar „egységet”. Miközben a külhoni magyarok ugyanezt mint emancipációjukat üdvözlik. De jó tisztázni: eddig 250 ezer kérelem érkezett (70%-a Romániából, 18–20% Szerbiából), amely kb. 10%-os érdeklődést jelent a külhoni magyarok és a diaszpóra köréből.
Konkrétabb probléma a kettős állampolgárság és az autonómia kérdése. A román állam arra hivatkozhat, hogy egy olyan terület, ahol tömegesen élnek más államok polgárai is (Székelyföld), biztonságpolitikai okokból nem kaphat önrendelkezési jogosítványokat. Erre persze sokan mondhatják, hogy „bár már ott tartanánk”. Csakhogy ez a nemzetközi tematizálást tényleg blokkolja.
Harmadik megfontolás, és ezt érzem a legfontosabbnak, hogy nem csak a kettős állampolgárság miatt, de napjainkra háttérbe szorult a kilencvenes években nyíltan vállalt párhuzamos kisebbségi társadalom építése. Ennek csak egyik oka a magyarországi politika változása. Fontos a kisebbségi eliteken belüli generációváltás, de még fontosabb a szerepfelfogásuk átalakulása. A mai kisebbségi politikus forrásszerzéssel képes legitimálni magát a polgármesterek, intézményvezetők, illetve szélesebb körben a választói előtt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az önkormányzati elitek regionális gazdasági érdekcsoportokat is képviselnek. Ez a helyzet országonként különböző válaszokat hozott elő. Szlovákiában egy erős szlovák-magyar gazdasági csoport Bugár Bélát mint brandet jelenítette meg a választói háttérének megteremtésére, az orbáni politikával kritikus, a szlovák társadalomba integrált magyar véleménycsoportok megnyerésére. S ezzel párhuzamosan egy szakpolitikai válaszokat kidolgozó civil-kerekasztal is létrejött, mint egy pártpolitikán kívüli együttműködési felület. Szerbiában a Demokrata Párt színeiben induló magyar kisvárosi politikusok, illetve a Nemzeti Tanács keretében dolgozók a szerbiai magyarságpolitikán belül próbálnak magyar érdekeket érvényesíteni. Romániában talán az a legfontosabb folyamat, hogy a magyar nemzeti mozgalmon belül a székelyföldi politikusok egy magyar dominanciájú régió létrehozását tűzték ki célul, és ehhez képest a partiumi és a Kolozs–Maros megyei magyar politika pozíciója jelentősen csökkent. A jövő kérdése, hogy ki lehet az az RMDSZ-politikus, aki ezt a hármas, a szórvánnyal együtt négyes tagoltságot integrálni tudja. Ráadásul az új választási rendszer miatt a nem magyar többségű választókörzetekben valamilyen stratégiára fel kell készíteni a magyarokat, ha a magyar kisebbségpolitikusok nem akarnak lemondani a magyar szavazói potenciálról. Ez gyökeresen új szervezési és retorikai feladatok elé állítja a szervezetet. A szlovákiaihoz hasonló, az adott regionális kisebbségi közösség stratégiáit integráló, megjelenítő fórum Romániában eddig nem jött létre.
– Ehhez képest mennyire létezik Magyarországon konszenzus a nemzetpolitikában?
– Amit a politikai szóhasználat nemzetpolitikának mond, azt inkább magyarságpolitikának mondanám. Hiszen a nemzet hosszú távú közösségi fejlesztése nem szűkíthető le a magyar–magyar viszonyra. Erre volt példa a 2004 decemberi kampány, amikor nemzeti ügyként jelent meg egy sor társadalompolitikai kérdés, és sokadik helyre helyeződött a külhoni magyarok ügye. A magyarságpolitika része lehet a nemzetközi kisebbségvédelem, a magyar–magyar kapcsolatok rendszere és a támogatáspolitika. Ha ezeket megvizsgáljuk, a mai magyar kormánynak nincs túl nagy mozgástere. Az MSZP a szomszédországi magyar közvélemény előtt a népszavazási kampányt nem tudja meg nem történtté tenni. A nagy kérdés valójában az, hogy a Fidesznek mi a magyarságpolitikai koncepciója? Van-e ebben konszenzus? Az igen/nem válasz helyett két szempontra kell felhívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy lényegében a státustörvény megalkotása óta a kormányzati magyarságpolitika a mindenkori pártpolitikai tematizációnak rendelődött alá. Lényegében nincs egy olyan stratégiai, szakpolitikai normarend, amely korlátozhatná az ezzel a kérdéssel kapcsolatos hatalomtechnikai és kommunikációs játszmákat. A másik szempont a Fideszen belül magyarságpolitikával foglalkozó vezetők eltérő irányultságai. Németh Zsolt alapvetően a külügyi apparátusban épített ki komoly hálózatot, illetve a Pro Minoritate Alapítvány révén a szomszédországi kortárs magyar politikusi csoportokban, és természetes módon ezek érdekérvényesítését támogatja. Kövér László az egységes magyar politikai tér létrehozásában gondolkodik, ennek az elvárásnak a képviselete számára az elsődleges „nemzeti érdek”, az ehhez talált partnere mellett a végsőkig kitart. Hosszabb távon azonban a legfontosabbnak Gál András Levente és a Bethlen Gábor Alap támogatáspolitikai, irodahálózat-, intézményépítő tevékenységét gondolom. Ezek között, valamint a külhoni magyar politikusok és a magyar közigazgatás más területeivel lavíroz, koordinál és próbál építkezni Répás Zsuzsa.
– Milyenek a mostani romániai etnopolitika megváltoztatásának esélyei? Lehetséges az asszimiláció megállítása vagy lassítása?
– Söpörjünk a magunk portáján. Az identitáspolitikai válságból való kilábalásnak az első lépése, hogy megnézzük, mit tettünk rosszul az elmúlt 20 évben. Például Kolozsvárt miért nincs magyar egyetemi könyvtár és bentlakásos magyar szakkollégium? Nem az a lényeg, hogy „leleplezzük” az EME-t vagy személyeket ebben az ügyben, hanem hogy tanuljunk a történtekből, és korrigáljunk az elitképzésben is. Aztán második lépésként meg kellene nézzük, hogy valós keretek között, pontos fogalmakkal beszélünk-e a kérdésekről? Majd olyan szerkezetet kellene keresni, amely képes konszenzusteremtő stratégiákat megalkotni. Szerintem itt fontosak a kifejezések. Ezekről már beszéltünk.
Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Lásd például a magyarországi iskolai kompetenciaméréseket, amelyek által mérhető az iskolai teljesítmény, a tanárok munkája. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy ezek a mérések megjelenjenek a külhoni magyar középiskolák honlapjain is. Vagy egy másik megközelítés: a külhoni magyarok jelentős része olyan településen él, ahol ők vannak többségben. Ha pl. Erdélyben összegyűjtjük a legnagyobb magyar lakossággal rendelkező 150 települést, az a romániai magyarság közel 85 százalékát teszi ki. Meg kellene nézni, hogy ezen a 150 településen hogyan működnek a nyelvi rezsimek, pl. vannak-e magyar feliratok, ügyintézés stb. Ha ezek rendben vannak, akkor már tettünk egy lépést előre. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról meg a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés.
Társadalomtörténeti folyamatokkal szemben nincsenek csodaszerek. Tudatosítani kell, hogy a magyar többségű régiókban és településeken jóval lassúbb a népességfogyás, mint ahol kisebbségben él a magyarság. Ha ezekben sikeres beiskolázás, munkahelyteremtés folyik, van lehetőség a népességvonzásra. Ha úgy fogjuk fel az oktatási, kulturális intézményrendszert, mint piacot, akkor itt a nemzeti azonosság újratermelődése tekintetében tömbben vagy szórványban elsődleges kellene hogy legyen a minőségi szolgáltatások rendszere az óvodától kezdődően. Ebben kulcskérdés az oktatói, művelődésszervezői képzés. Ehhez rendelkezésre állnak a magyarországi programok. Az eddigi tapasztalatok szerint a szórványintézmények ott működnek jól, ahol a környezetnél hatékonyabb szolgáltatást és otthonosságot tudnak biztosítani. Innen pedig a társadalmi mobilitással párhuzamosan a dominánsan magyar környezet felé vezet a legtöbbek útja.
A kérdés kezelésében elengedhetetlen a többségi magyar doktrínák megváltoztatásának elősegítése. Vajon megtettünk ezért mindent? Van-e a romániai magyarságról, a magyar kultúráról, Magyarországról folyamatosan fejlesztett román nyelvű portál? Van-e Magyarországon román egyetemisták számára szélesebb ösztöndíj-lehetőség? Léteznek-e diákcsereprogramok? Látom az arcán a mosolyt: nem álmultikulti civilbárós pénzlenyúlós hókuszpókuszról beszélek. Lengyelország egy húsz éves intézményes programban képes volt a posztszovjet térségben változtatni „a lengyel” megítélésen.
Mindennek azonban egy sikeres Magyarország az előfeltétele, amelyre partnerként lehet nézni. S akkor talán a kisebbségi „veszteség” és „áldozat” beszédmódok helyett az önálló erdélyi magyar tematizációk lesznek meghatározók. Ez ott volt a népszámlálási kampány videófilmjeiben, vagy ott van a Kolozsvári Magyar Napok már többször megélt, tényleg közösnek érzett sikerében. „Újratervezés.” Nem kell a hozzám hasonló külsőkre hagyatkozni…
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Borboly Csaba: amit az RMDSZ SZKT-ülésén nem tudtam volna elmondani
Tisztelt Kollégák!
Két héttel az igencsak nagy izgalmakat és vetélytársaink és protektoraik számára nagy meglepetést, mondhatni hanyatt esést okozó helyhatósági választások után összegyűltünk ma, hogy értékeljünk, összegezzünk, tanulságokat vonjunk le, és ami a legfontosabb, az elkövetkező féléves parlamenti választási felkészülésre kiható teendőkről beszéljünk. A továbbiakban én ezekkel a kérdésekkel foglalkoznék, ugyanis a mostani választások eredményeinek értékeléséhez időre van szükség, alapos elemzéseket kell készíteni, hogy a kellő tanulságokat levonhassuk, mert mint mindig, vannak pozitívak és negatívak egyaránt. A pozitívak közül kiemelném, hogy az elmúlt napokban nagyon sokfelől hallottam azt, hogy hát nem gondoltuk, hogy a székelyföldi szavazók ennyire tudatosak, és nem hagyják megvezettetni magukat.
Hát igen. A történelem során nagyon sokan voltak így ezzel, és azt gondolták, hogy lehet a székelyeket az orruknál fogva vezetni, mesékkel etetni, de tévedtek. Megint bebizonyosodott, hogy ez nem működik, és az RMDSZ-nek továbbra is a legerősebb bástyája, erődítménye Székelyföld. Bukarestben ezt mindig is tudták. Jó lenne, ha Budapesten is tudnák ezt végre, és felhagynának a különböző székelyföldi politikai homokozók építésével, mert teljesen felesleges idő- és pénzpazarlás. De én ezzel meg is állnék a budapesti politikum szapulásával, ugyanis személyes tapasztalataim szerint például a magyarországi közszolgálati média hozzáállása korrekt volt a dolgokhoz, és látni lehetett azt is, hogy a Budapestről támogatott politikai erőknek most, szemben 2008-cal, nem engedték, hogy lemenjenek kutyába. Tehát meggyőződésem, hogy a soron következő Fidesz–RMDSZ-egyeztetésen tovább lehet haladni.
Engem tehát ezek a dolgok nem aggasztanak, de annál inkább foglalkoztatnak az olyan kérdések, amelyek belsők, úgymond RMDSZ-belügyek, amelyek keserűvé tehetik a mindennapokat, a szervezeti életet, és mint tudjuk, ez számít, a mindennapos munka körülményei, a szervezeten belüli hangulat. Mire is gondolok?
Nézzük csak meg, miként is alakulnak az RMDSZ-ben a karriervonalak, különösen azokon a területeken, ahol nem választás, hanem kinevezés, delegálás van. Szalonikiben RMDSZ-es támogatással az a személy lehet konzul, aki éveken keresztül a székelyföldi önkormányzatisokon hegyezte a tollát, és ott mocskolt, gúnyolt bennünket, ahol tudott. De azt láttam az elmúlt években, hogy számos olyan személyt neveztek ki fontos pozícióba, akiről nem lehetett tudni, hogy mit tett le az asztalra, nem lehetett tudni, hogy mit csinál ott, ahol van, csak annyit láttunk az RMDSZ honlapjáról, hogy ezt is meg ezt is támogatta az RMDSZ, de azon túl semmi visszajelzés nem érkezett az illetőtől. Ezek a dolgok velejárói minden politikai szervezetnek, de károsak. És nemcsak az ilyen kinevezések, hanem a választott (önkormányzati, parlamenti) tisztségek vonatkozásában is be kell vezetni világos, átlátható díjazási és szankcionálási rendszert. Kell tudnunk, kitől mit várunk el, mit kell teljesítenie, és ha nem teljesít, annak világos és egyértelmű következménye kell hogy legyen. Nem válhatunk politikai nyugdíjbiztosító intézetté. Annak ellenére, hogy kikerültünk a kormányból, a továbbiakban is van jogosítványa az RMDSZ-nek fontos személyi döntésekre, ezért jó lenne ezekre a dolgokra figyelni, és a kinevezési politikákat úgy alakítani, hogy egyfelől ne nevezzenek ki RMDSZ-es támogatással olyanokat, akik, mondjuk, a Székelyföldön szerintük székelykedő RMDSZ-es önkormányzatisokat mucsai senkiknek tartják, mert ez arculcsapásunk, megengedhetetlen. Másfelől pedig fontos szakmai pozíciók vonatkozásában szerintem elengedhetetlen az alulról jövő vélemények kikérése. Erre kell időt szakítani, ezt nem lehet megspórolni, még most sem, amikor kikerültünk a kormányzásból, mert mint tudjuk, a fociban alapszabály az, hogy két kapura játsszák, és a meccset a németek nyerik, Romániában meg az a politikai alapszabály, hogy az RMDSZ benne van a kormányban. Tehát a mostani csak átmeneti állapot. Elismerve azt a tényt, hogy a jelenlegi jó RMDSZ-szereplésben döntő, meghatározó jelentősége volt a nagyváradi kongresszusnak és a szövetségi elnöki tisztségben történt váltásnak, én azt gondolom, hogy a Kelemen Hunor elnök úr által elkezdett pozitív folyamatokat folytatni kell, és a változásnak el kell érnie a Szövetség azon szöveteit is, amelyeket mostanáig érintetlenül hagyott, nevezetesen azt, hogy a különböző fontos központi s egyéb pozíciókban való kinevezéseknél igencsak fennmaradtak az urambátyám-technikák. És ezek a dolgok érvényesek a Szövetség által birtokolt erőforrásokra is, és itt nemcsak a pénzforrásokra gondolok, hanem arra is,mondjuk, hogy számomra igencsak furcsa dolog, gyakorlat az, hogy az elmúlt négy esztendőben egyetlenegy RMDSZ-es pénzen megrendelt közvélemény-kutatást nem kaptam meg, kivéve kerülő úton hozzám csepegtetve eljuttatott néhány felmérési részeredményt. Történt ez annak ellenére, hogy a minden ötödik (lassan közel negyedik!) RMDSZ-szavazatot biztosító Hargita Megye Tanácsának elnöke és az Országos Önkormányzati Tanács elnöke voltam. Sok ilyen kis dolog összegyűl, és azt mondom, jobb ezeket kibeszélni most egy új ciklus elején, mint magunkban hordozni. Egy szó mint száz, az elmúlt 20 esztendőben igencsak szövevényessé, átláthatatlanná váltak a belső viszonyok, ezek feltárása, feltérképezése, normalizálása terén a szövetségi elnök és a főtitkár által mostanáig elvégzett munkát gyorsítani kell, és akár az eleven húsba is bele kell vágni, mert van mit műteni még mindig. És különösen most, amikor kikerültünk a kormányból, amikor jelentős erőforrásoktól estünk el, akkor van igazán szükség ezen folyamatokra. Mire is gondolok?
Először is arra, hogy számba kell vennünk minden erőforrásunkat, és azt divatos szóval a megfelelő helyre kell allokálnunk. Csak egy konkrét példa. Szerintem 2014-től az nem lehet EP-képviselő, aki nem teszi le az asztalra az összes általa birtokolt asszisztensi és tanácsadói helyet és egyéb erőforrást, mert, ugye, tudjuk, embereink százával kerültek az utcára, és azért, hogy őket megtarthassuk a közelünkben, továbbra is igényt tarthassunk tudásukra, ezért helyet, egzisztenciát kell teremtenünk számukra a kormányzatba való visszatérésig. De a belső erőforrásokra visszatérve, most azzal kell foglalkozni, amire hatásunk van, ami felett döntési jogosítványa van az RMDSZ-nek. És ez napjainkban a Communitas meg a tagdíjbevételek.
Az utóbbival kezdeném. Nem tartozom az RMDSZ-támogatással, jelöltként pozícióba jutó személyek fizetési élbolyába a magam 3890 lejes fizetésével, de azért az mégiscsak elgondolkodtató volt számomra, hogy az Állami Számvevőszék múlt évi jelentése szerint az RMDSZ egyéni támogatóinak sorában Verestóy Attilát Borboly Csaba követte. Ez nekem azt súgja, hogy valami hibádzik az RMDSZ-alapszabályban előírt befizetési rendszerben, és hogy itt gyökeres változtatásra van szükség. Én azt mondom, hogy egy dologban egyezzünk meg: ez így nem maradhat, mert ha mindenki tisztességesen befizetné csak azt, ami elő van írva, akkor itt nem lennének gondok sem év közben, sem kampány közben. A mostani Hargita megyei önkormányzati RMDSZ-kampányt kihoztuk a 2008-as egyharmadából, tehát nem ilyen problémák miatt szólalok meg, hanem azért, mert ha valami le van írva, akkor azt mindenkinek be kell tartania. De én azt gondolom, hogy szórványprogramjainknak volt és lesz olyan komponense, amelyen belül a szórványban működő RMDSZ-szervezeteket támogatjuk, és ezt kellene folytatni.
Ami pedig a Communitast illeti, az folyamatos támadási felület, ami szerintem egy gyors döntéssel helyre rakható. Meg kell szüntetni a Communitast. Amit RMDSZ oszthat szét a civil társadalomnak, azt RMDSZ is ossza szét, és vállalja a felelősséget az elosztásért, az elosztás átláthatóságáért. Nincs miért fenntartani a Communitast, megszűnt az értelme. Van forrás az RMDSZ társadalomszervező szerepére, és közben annak legfontosabb eszközrendszerétől, a pénzforrásoktól megfosztjuk az RMDSZ-t. Ez logikai nonszensz, a Communitas Alapítványnak átad az RMDSZ abból a kisebbségi támogatásból, amit alanyi jogon megkap. Azért, hogy utána egy új apparátus, az RMDSZ-től szinte függetlenítve, valakik, akiknek munkájára nincs rálátásunk még nekünk RMDSZ-es választott politikusoknak sem, azt valamilyen kritériumrendszer szerint szétosszák. Természetesen fenn lehet tartani azt, ami most van, de akkor senki se sírjon, amikor az RMDSZ társadalomszervező szerepét hiányoljuk, amikor csak közvetve az RMDSZ pénzével támogatott civilszervezetek sokasága szégyelli a szervezetünket, nem akar azzal közösséget vállalni! Az RMDSZ kisebbségi szervezet, tehát írhatna ki pályázatokat, támogathatna programokat és oszthatna ösztöndíjakat. Hisz az RMDSZ forrásait azért adja a román költségvetés, hogy megmaradásunkat támogassa. Egy nemzeti közösség megmaradását támogató eszközrendszer komplex, és beletartozik a politikai képviselet is a támogatandó célok közé, ugyanis ha politikai képviseleted van az önkormányzatokban, a parlamentben, akkor tudod az adott nemzeti közösség érdekeit érvényesíteni.
Egyébként ha marad is a Communitas, az alapos átfaragására van szükség. A pályázati rendszere felaprózott, és már senki sem tudja követni. Szerintem a mostani rendszert úgy kell kidobni, ahogy van. Fél évvel korábban mondtam, hogy nem kell Communitas-pénz Székelyföldre, hanem menjen minden a szórványba. E téren történt némi hangsúlyeltolódás, de nem elegendő. Ezért én azt mondom, hogy jó lenne egy jelentőset lépni és kimondani – ha marad egyáltalán a Communitas –, hogy a pénze a szórványé. Sőt még tovább megyek, ha nem akarjuk a felesleges adminisztrációt, csak egy banki utalásba kerül, és oda kerül ez a pénz, ahova kell. Utaljuk át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. Jó helyre kerül, és maximális hatékonysággal segíti majd a magyar megmaradást Erdélyben, a szórványban.
A továbbiakban szólni szeretnék néhány szót a számunkra oly fájó két veszteségről, Szatmárról és Maros megyéről, illetve Marosvásárhelyről is, mert számomra mindig érthetetlen és elfogadhatatlan volt a jelenlegi választásirendszerben úgy közelíteni a választókorú lakosság 47%-át kitevő magyar közösség mellett, hogy az nem visszaszerezhető. Szerintem a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség, Maros és Szatmár megye tanácselnöki tisztsége visszaszerezhető, és vissza is szerezzük 2016-ban, mert egyfelől erre készülünk, ez lesz stratégiai célunk az elkövetkező 4 évre, másfelől pedig a román összefogás Erdélyben most volt a csúcson, ahogy a magyar megosztás is most volt a csúcson. De amint mondtam, tenni is kell érte, komolyan és elszánással. És itt elsősorban Maros megyéről, Marosvásárhelyről beszélnék. Ismételten beigazolódott, hogy a „nehogy már valaki a fejünkre nőjön” politika mennyire megbosszulja magát. Nem akarok én nevekkel dobálózni, de a fiatalítás Marosvásárhelyen nem volt egy sikertörténet, az biztos. Egyik legtehetségesebb fiatal női politikusunknak, Csép Andreának és társainak igencsak nyesegette a szárnyait a helyi vezetőség. Nehogy már felemelkedjenek, kinőjék magukat. Inkább menjen el kedvük mindentől.
Fel tud mutatni az RMDSZ Maros megyei vezetősége egy helyzetbe hozott fiatalt is? Nem. Plakátolásra meg szórólapozásra kellettek a fiatalok, és annyi. De nemcsak ez van, hanem a politikai rövidlátás magasiskoláját mutatta be a marosvásárhelyi RMDSZ önkormányzati frakciója. Florea avatott, Csegzi pedig távfűtési díjak emelését jelentette be. De én most Csegzi Sándorral nem foglalkoznék, mert tette, amit tudott. Tette, amire futotta neki. De az, hogy ő és társai négy, sőt nyolc éven át tehették azt, amit tettek, és Dorin Florea szolgálóleányának pozíciójába süllyesztették az RMDSZ-t Marosvásárhelyen, na ez egy nagy probléma, és nem a Csegzié, hanem a helyi, megyei RMDSZ-vezetőségé. Ez nem helyi ügy. Mostanáig a Központi Fejlesztési Régió elnökségében ült három magyar, egy német meg két román. Mostantól fogunk ülni ketten Tamás SÁndorral négy román kolléga társaságában. De ezt megoldjuk, és lobbizni fogunk a Maros megyei magyar településekért is, de egy dolgot szögezzünk le, illetve ami még fontosabb, jó lenne, ha egy dolgot letisztáznánk, illetve letisztázna a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar közösség is. Mit akar?
Mi a számára kecsegtetőbb perspektíva?
A közép-erdélyi szórványosodási modell követésemásod-, harmadhegedűsként Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó árnyékában vagy a Hargita és Kovászna megye által tálcán kínált regionális vezető szerep? Jó lenne, ha a marosvásárhelyi magyar elit a helyi román elittel is közösen eldöntené, mit akar, mert egy biztos: a Nyárádmente, a Kis-Küküllő mente e téren világossá tette opcióját, Székelyföldhöz tartozásába vetett hitét. Perspektívát, hitet kell adni az embereknek. Az emberek nem azt várják el, hogy négyévente megmagyarázzák nekik a politikai vezetők, hogy mi miért nem jött össze. De nem ragozom tovább.
Azt javaslom, vegyenek példát Verestóy Attila szenátor úrtól. Ő nem félt attól, hogy támogassa a fiatalítást, az új javaslatokat, ötleteket, és nézzék meg, ha ki lehet emelni területi szervezetet, ahol a 4 évvel korábbihoz képest elsöprő volt az RMDSZ győzelme, akkor az az udvarhelyszéki.
Tehát nem kell görcsösen a székbe fogódznia senkinek.
És ez érvényes mindenhol, Hargita megyében is, mert az összesített eredmények magukért beszélnek: 50%-kal több szavazatot kapott a megyei tanácsi lista és jómagam mint megyeitanácselnök-jelölt, de azért nem minden településen volt minden fenékig tejfel. A fiatalításra visszatérve azonban tudom nagyon jól, hogy eljön az a pillanat, amikor egy ifjú titán odaáll mellém, kezét a vállamra teszi, és azt mondja, öreg, állj félre, mert ezt én jobban tudom csinálni. És azt is tudom, hogy az a személy nagy valószínűséggel már ott motorozik a MIÉRT-ben, képezi magát, építi kapcsolatrendszerét, növeli tudását. De ez engem nem aggaszt, ez a dolgok rendje, mert tudom, hogy én sem a falvédőről másztam le, és én is kaptam esélyt. És ha én kaptam esélyt, akkor kutya kötelességem, hogy amikor eljön az a bizonyos pillanat, akkor vegyem a kalapomat. Ez a dolgok rendje. Nem könnyű ezekről a dolgokról beszélni, pláne egy sajtónyilvános eseményen, de azt gondolom, hogy most kell ezekről a dolgokról beszélni, még akkor is, ha a mostani választásokat követően minden ötödik RMDSZ-es önkormányzati tanácsosunk MIÉRT-es. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy a Markó elnök úr által elkezdett fiatalítási folyamatok stabil alapra kerültek, és ennek most, a válságkormányzást követő politikai megosztottságban láttuk meg az eredményét, 2012. június 10-én, amikor minden magyarra számítottunk, és meg is kaptuk a bizalmat. Nekem most egyáltalán nem az a célom, hogy kritizáljak, ünneprontó legyek, még ha ilyennek is tűnik a beszédem, mert szerintem a legnagyobb kritikusa mindenkinek önmaga. Azért fogalmazok a megszokottnál élesebben, mert meggyőződésem, hogy a mostani helyzet történelmi. Pártpolitikai szempontból mindenképp az. Történelmi a román pártpolitikában, és ezt a román pártok nem rejtik véka alá. De történelmi az erdélyi magyar politikában is, mert aki számított, az most mind mérlegre állt, és megmérettetett. És a döntés egyértelmű volt. Tehát új kiindulási ponthoz érkezett az erdélyi magyar politika, és ahhoz, hogy ezt a történelmi pillanatot ne szalasszuk el, nekünk magunknak önvizsgálatra, alapos helyzetértékelésre van szükségünk. Én azt mondom, hogy a nagyváradi kongresszuson elkezdett folyamat logikus, szükségszerű folyománya kell hogy legyen ez az alapos helyzetértékelés, mert ennek most van itt a ideje.
De nem ragozom tovább, az elmondottakon túl az alábbi ügyekben fogalmazok meg javaslatokat:
1. Kolozsváron jelentős tudományos kapacitásokat építettünk ki, amit csak korlátozottan tudunk használni közpolitikai tervezésünk során. Én most feladatot szeretnék adni az RMDSZ támogatását élvező tudományos műhelyeknek: készítsenek részletes, települési elemzéseket, hogy mi történt az egyes – felfelé és lefelé – kiugróan teljesítő községekben, városokban. Miért nyertünk és miért veszítettünk olyan községekben, városokban,ahol az etnikai arányok miatt nem nyerhettünk volna, vagy épp nyernünk kellett volna? Látni szeretném, hogy az okok között mennyi a helyi, és mennyi az országos, és azt is látni szeretném, hogy mik voltak a mozgósítás jó és rossz példái. És gondolom, ezzel nemcsak én vagyok így. Mert ismernünk kell a valós helyzetet, és tudnunk kell tanulni. 2. A tanuláshoz kapcsolódik a hálózatépítés és a mozgósítás kérdése is. Úgy nézem, politikai ellenfeleink, s itt most nem a budapesti képződményekre gondolok, hanem az USL-re és a PDL-re, tehát valódi versenytársaink az utóbbi választások alkalmával a választók mozgósításának új megoldásait honosították meg. Mi nem ülhetünk karba tett kézzel, el kell tanulnunk tőlük e technikákat, sőt még jobbakat, erdélyi magyar közösségünkhöz még jobban illőeket kell kitalálnunk. Ha kell, szakértőket kell ehhez hoznunk. Összefoglalva: professzianizálódnunk kell, mozgósításban, kampánytechnikákban is meg kell újulnunk. S mivel Marosvásárhely 2016-os visszaszerzése kell hogy legyen a legfőbb célunk, ezért ezeket az új technikákat itt kell 2013-tól kipróbálnunk. Szeretném, ha az RMDSZ elnöksége mielőbb előállna a mozgósítást és a kampánytechnikákat megújító javaslataival.
3. A mozgósítás kérdéséhez kapcsolódik, hogy alaposan elemeznünk kell, hogy a magyar szavazók hány százaléka szavazott magyar pártra június 10-én. Az RMDSZ forrásait, beleértve a jövőbeni kormányzati részvétel által elérhető forrásokat is, attól függően kell visszaosztanunk, hogy az adott község és város RMDSZ-es vezetői miként teljesítettek. Nem rejtem véka alá, azt sejtem, hogy sok helyen a potenciálhoz képest nagyon gyengén teljesítettek helyi és területi szervezeteink, s ezeket a szervezeteket meg kell újítanunk, a beállt struktúrákat fel kell számolnunk, fiatalítanunk kell. S ezektől az új vezetőktől nem széplelkűsködést kell elvárnunk, hanem azt, hogy a választóink nyelvén beszélve értessék meg az emberekkel a téteket. Értessék meg, hogy ha más pártra szavaznak vagy otthon maradnak, akkor kevesebb támogatást fog kapni településük. Kimondom: „tökös” helyi vezetők kellenek nekünk, akik be vannak ágyazva a helyi társadalomba, nem demokráciát játszanak, hanem megmondják az embereknek, mit kell csinálni. Nem szépen beszélni kell, meg nyávogni, hanem odacsapni az asztalra – ilyen helyi vezetők kellenek. És ahol nem ilyenek vannak, ott váltani kell nagyon gyorsan.
4. Politikai tevékenységünk professzionalizálásának egyik fontos feladata a választókerületi rendszerhez történő alkalmazkodás is. 2008-ban én már felvetettem, hogy ehhez nekünk alkalmazkodnunk kell, de akkor süket fülekre talált a javaslatom. Most újra elmondom: mielőbb hozzuk létre az egyes választókerületek tevékenységét irányító-szervező felelősök rendszerét, akik jövőjét teljesítményüktől kell függővé tennünk. A teljesítmény pedig a szavazatok számát jelenti. Ha fenn akarunk maradni, ha az ország politikai térképén jelen akarunk lenni, nem lustulhatunk el. S ez ellen a legjobb garancia az, ha a személyes felelősség rendszerét erősítjük.
Az erdélyi magyar emberektől a kellő bizalmat és támogatást, mint mindig, most is megkaptuk, de az emberek azt is világossá tették, több magyar széthúzást nem akarnak látni. Őket nem érdekli az, hogy ki kivel, hogyan, miként és miért, de egy dolog világos: olyan embereket akarnak látni a különböző politikai pozíciókban, akikre számíthatnak. Nincs idő a kecmecre, mert olyan időket élünk, amikor vagy mész előre, vagy orra buksz. De harmadik út nincs.
Borboly Csaba
Marosvásárhely, 2012. július 1.
Erdély.ma

Könyv szülőfalunkról
A nyárádremetei templom építése 200. évfordulójára rendezett ünnepségek alkalmából mutattam be Hegyi Máriának a könyvét, a Rügybomlástól lombhullásig című 495 oldalas kötetet.
Olvasva, úgy éreztem magam, mint egy vonat utasa, aki Nyárádremete, Marosvásárhely, Nagybánya, Arad, Kolozsvár, Vajdahunyad, Calafat és Bukarest érintése után visszatér a kiindulóBihar állomásra. Párhuzamosan a térbeli úttal, bejárja az elmúlt hét évtized legfontosabb eseményeit: a bécsi döntés, a II. világháború, az ötvenes évek, Sztálin halála, az 56-os magyar forradalom erdélyi hatása, a Bolyai egyetem felszámolása, a később egyre inkább az „ördög malmává” változott Bukarest, ahol hősnőnk a „csak azért is” elv alapján próbálta megmenteni, ami emberileg menthető volt, elsősorban saját makacs lelkiismeretét. E hosszú, sokállomásos útnak első része, kiindulópontja szülőfalunk, Nyárádremete, melyet a kíváncsisággal, érdeklődéssel és hihetetlen érzékenységgel megáldott, lelkében a mese vágyával született írónő úgy mutat be, hogy elénk tárul a táj, a virágokkal borított kertek és mezők színpompája, de lakóinak lelkivilága is, melyet a szeretet mellett oly gyakran annak ellenkezője – a szeretet visszafogása, a bántásig fajuló düh szabaddá eresztése – is jellemez. A nyomozó tulajdonságokkal bőven megáldott írónő nyitott szemmel figyelt és szinte megfogható hűséggel adta mindezt vissza. Nekem személyesen, és bizonyos vagyok abban, hogy szülőfalunkhoz való kötődésünkön keresztül sokunknak ezek az első fejezetek felejthetetlenek maradnak. Azért is, mert amíg az általam megírt falumonográfiában események és természetesen emberek fordulnak elő, addig Hegyi Mária falunk, népünk lelkét örökítette meg. És ez a lélek olyan, mint a környezetünk, bőven van benne szép virág, keserűség, sötétség, erőszak és fájdalom is.
Idővonatunk azonban elhagyja első állomását, és utasa, az olvasó tanúja lehet annak, hogy gyerekkorában a Nyárád sodró vizétől vissza nem riadó kislány hogyan próbálja megállni a helyét az élet áramlásai, veszélyei között. Ezen a hosszú és az élet nehézségeivel bőven kirakott úton az időszakot jól ismerő, de a későbbi évtizedekben született utasnak is kitűnő lehetősége van megismerni mind az elmesélő, mind nemzedéke, a mai kisebbségben élő magyarság életútját. Az elmúlt évtizedek bemutatásánál Hegyi Mária hű marad önmagához.
Életleírása őszinte számbavétel egy göröngyökkel dúsan megrakott, mégis figyelemre méltó eredményeket felmutató életnek.
Dr. Kakucs Lajos
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványkonferencia az Erdélyország az én hazám világtalálkozón
2012. június 30. és július 1. között ismét megrendezésre került – immáron hatodik alkalommal – az „Erdélyország az én hazám” világtalálkozó, az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek nagy találkozója. A színes programokban bővelkedő nagyszabású rendezvénynek az idei évben a Verőce melletti Lósi-völgy adott otthont, a megejtően szép Kárpát-Haza Temploma lábánál. A rendezvényen vasárnap szórványkonferenciát tartottak, ahol az alábbi összeállítás készült.
Vetési László, a kolozsvári székhelyű Diaszpóra Alapítvány elnöke: „Az olyan városok esetében is, mint Kolozsvár, amelyik egyrészt főváros, másrészt hatalmas értelmiségi központ, rétegeiben szoktuk elemezni és kezelni. Az a réteg, amelyik magyar intézmény-háttérrel, magyar kultúrkörben mozog, vagy iskolaigazgatók, iskolák, magyar intézmények vonzáskörzetéhez tartozik, ez a réteg városon belül természetesen ne lehet szórvány, viszont azok, akik úgynevezett Monostor-negyediek, őket természetes módon muszáj úgy kezelni, mert leszakadnak az identitástömbökről, nyelvi közösségekről. Ennek a szórványnak a megszólítására vannak mostmár hatékony módszerek. Például a Kolozsvári Napok, amely tömegeket mozgat meg."
A Mezőség 100 évvel ezelőtt is szórványvidék volt, ami azt jelenti, hogy helyi magyarok hozzászoktak ahhoz, hogy körülöttük románok élnek.
Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán oktatási és kulturális alapítvány elnöke: „A gyerekeket magyar iskolába íratják, ami nagyon pozitív dolog. Hozzátartozik a falu rendjéhez, hogy, ha valaki más, mint a többi, vagy mást akar, mint a többi, akkor azt megszólják. (...) Annyira megnyertük az emberek bizalmát, és nem csak a magyarokét, hanem a románokét is, nem kell nekem bizonyítani, hogy mi az, amit ajánlok a gyermekeknek, amikor hozzám jön, hogyha a válaszúti szórványkollégiumban kezdi meg az iskolát. Másként viszonyul a világhoz, mert talpraesettebb."
Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke: „Kevesen vagyunk, de az még nem jelenti azt, hogy ne tevékenykedjünk. Elsősorban a vegyes házasságok miatt nagy az elrománosodás, a beolvadás veszélye, illetve a kisebb településekről, a falvakról a gazdasági erőt, a fiatal munkaképes lakosságot elszívták a városok. Ezért kellett létrehozni a Bástya Egyesületet."
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Autonómiabizottságának az elnöke, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke: „A Székely Nemzeti Tanács, illetőleg a székely autonómia kezdeményezésének az apropóján, de nem csak és kizárólag a székelyföldi autonómiát, hanem egyáltalán a Kárpát-medencében létesíthető autonómiaformákat figyelembe véve Vajdaságtól Kárpátaljáig, Felvidéktől Egészen Erdélyig minden olyan kérdést felkarolunk, ahol akár személyi, kulturális, területi autonómiaformák létrejöhetnek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen egy közös eredőnk. Egyrészt ugyanazokat a fogalmakat ugyanúgy értelmezünk mindannyian (autonómia, nemzeti önrendelkezés, autonómiaformák Európában). Muszáj ezekről beszélni, hiszen csak és kizárólag ez biztosíthatja azt, hogy ha mi egymást értjük, akkor fel tudunk ugyanazon zászló mögé mindannyian sorakozni. (...) Nagyon jól látható, hogy azokban az európai országokban, ahol vannak autonóm közösségek, ott gazdaság mindinkább és mindig jobban fellendül." Forrás: Kossuth Rádió / bellacafe.hu
2012. június 30 – július 1 között tartották a 6. Erdélyország az én hazám világtalálkozót, a Verőce melletti Lósi - völgyben. Az erdélyi, Erdélyből elszármazott vagy Erdély sorsát szívükön viselő résztvevők - az érmelléki kulturális életet képviselők segítségével - az idén az Érmellékkel ismerkedhettek meg közelebbről.
Az előadások, könyvbemutatók rendjén Vetési László megtartotta a Vallási együttélési érdekességek Erdélyben című vetített képes előadását. A rendezvény másnapján Megmaradás tematikával kerekasztal-beszélgetést folytattak a szórványmagyarságról, melyen erdélyi és anyaországi alapítványok, egyesületek képviselői számoltak be a szórványért végzett munkájukról, erőfeszítéseikről és az eközben támadt gondjaikról. Részt vettek: Balázs-Bécsi Attila (elnök, Téka Alapítvány - Szamosújvár), Balázs-Bécsi Gyöngyi (elnök, Kallós Alapítvány - Válaszút), Kerekes Zoltán és Lapohos Ella (elnök és alelnök, Vicei Bástya Egyesület - Vice), Benkei Ildikó, Szeleczki Erzsébet, Kaszás Mária és Nagy Éva (Vasárnapi Iskola Alapítvány), Vetési László (elnök, Diaszpóra Alapítvány – Kolozsvár). A moderátor szerepét Margittai Gábor publicista töltötte be.
Erdély.ma

Feljelentést tett az RMDSZ a craiovai polgármester magyarellenes kijelentései miatt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) tett feljelentést Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Lia Olguţa Vasilescu craiovai polgármester a magyar közösséget sértő múlt heti kijelentése kapcsán.
Mint ismeretes, az újonnan megválasztott polgármesterasszony három craiovai építőtelep meglátogatása után azt nyilatkozta: arra kérte az építőket, hogy ezután a városban zajló építkezéseket végző szakmunkások 80 százaléka helybéli legyen, ugyanis számára nem normális az a tény, hogy az itt dolgozók magyar nyelven beszélnek egymás között, hiszen a crajovaiak pénzén dolgoznak.
„Felháborodással értesültünk egy újabb magyarellenes támadásról. A polgármester asszony évekkel ezelőtt kilépett a Nagy Románia Pártból (PRM), de mint a nyilatkozatából is kiderült magatartásában és gondolkodásában úgy tűnik egy megrögzött PRM-s maradt” – mondta a főtitkár Kolozsváron.
Kovács Péter hétfőn az RMDSZ nevében feljelentést tett Vasilescu ellen a CNCD-nél diszkriminációra és nemzeti gyűlöletre való felbujtás vádjával.
„A helyhatósági kampányban kiéleződött a nacionalista felhang, de effajta kijelentéseket egyetlen közméltóság sem engedhet meg magának az Európai Unió egyik tagállamában. Ezért kérjük a sérelmeink hivatalos orvoslását és a vétkes mihamarabbi elmarasztalását.” – nyilatkozta az RMDSZ főtitkára.
Krónika (Kolozsvár)

BRANDŐRÖK Cseke Péter Tamás: az ÚMSZ nem megszűnt, hanem esélyt kapott az újjászületésre A júliustól nyomtatásban már nem megjelenő országos napilap online-ban folytatja. Az új felelős szerkesztőt az első munkanap végén kérdeztük.
Július elsejétől megszűnt az Új Magyar Szó. Vagy csak átalakult?
– Úgy fogalmaznék – bár van ebben némi kötelező optimizmus is –, hogy az ÚMSZ nem szűnt meg, még csak nem is alakult át, hanem újjászületett. Legalábbis az újjászületésre kapott most egy esélyt. - Ha esélyt kapott, akkor elvárások is társulnak hozzá. Mi a célja az "újjászületett" ÚMSZ-nek?
- Az ÚMSZ, akárhogy is vesszük, egy brand volt az erdélyi magyar sajtóban. Még akkor is, vagy talán éppen azért, mert sokan szitkozódva emlegették a lapot. Az már eredmény, ha zavartak egyeseket az írásaink. Az ÚMSZ onlájnosított változata megpróbálja megőrizni ezt a brandet. Egy fajta folytonosságot képvisel, de más formában. Az újjászületés esélyét az új média lehetőségei adják. - Mi az, ami marad, és mi lesz új? Például mi lesz a névvel? Maszol.ro vagy ÚMSZ lesz? – Már készül az új weboldalunk. Ennek fejlécén "Új Magyar Szó online" szerepel. A korábban említett "brandet" elsősorban a publicistáink kölcsönözték a lapnak, ők mindenképpen megmaradnak. Tulajdonképpen ugyanazok az emberek maradnak a szerkesztők is, akik eddig a nyomtatott ÚMSZ-t készítették. Mindannyiunk számára nagy szakmai kihívást jelent majd ez a munka. - Hogy néz ki az új organigramma? Hány munkatársatok lesz? – Hét "főállású" szerkesztő készíti a lapot Kolozsvárról, tudósítónk van Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, emellett legalább 10 publicista ír majd továbbra is nálunk. A hét főállású között vagyok én is, illetve a webszerkesztő is.
Ennyi ember fizetése elég sok pénzbe kerül, még akkor is, ha nincs nyomda- és terjesztési költség.
- Mekkora a büdzsé, és milyen forrásaitok vannak-lesznek?
– Nem tudok még számokat mondani, a költségvetésünk nem véglegesítődött. Kezdetben elsősorban pályázati, alapítványi forrásokból működnénk, később tán reménykedhetünk reklámbevételekben is. Mielőtt kérdeznéd: új kiadónk lesz. A neve sem titok, Eurotrans Alapítvány.
- Miért volt szükség a kiadóváltásra?
– A Scripta kiadó igen nehéz anyagi helyzetbe került. (Maradjunk ennyiben.)
- Mennyire volt mostanig prioritásként kezelve az online felület?
– Teljesen háttérbe szorult. A felületet szinte kizárólag a nyomtatott tartalom megjelenítésére használtuk, erre is tervezték. Emiatt nem is felel meg egy korszerű internetes újság követelményeinek. - Mikor újul meg a felület?
– Reményeink szerint hamarosan. Az új oldal gyakorlatilag már elkészült, alakítgatni, csinosítani kell, és reméljük, nem lesznek nagyobb technikai akadályai a beüzemelésnek.
- Meg tud felelni a nyomtatott sajtóhoz szokott csapat az online kihívásainak?
– Kóstolgatjuk ezt a műfajt mindannyian. Ma (hétfőn – szerk. megj.) van az első munkanapunk, még mindig nagyon erősek a nyomtatott sajtós reflexek. A sokszor sematikus, merev írásmódtól nehezen szabadulunk, nem merünk lazábbak lenni, nehogy nyegleség legyen belőle. Remélem, nem szégyen ezt beismerni.
- Hány látogatóról indultok, és mi a cél, mekkorára akarjátok növelni ezt a számot?
– Munkanapokon átlagosan 1000 egyéni látogatónk van. Számokban rögzített célunk nincs, a határ a csillagos ég. De talán kezdeti célkitűzésnek nem rossz, ha néhány hét alatt legalább a nyomtatott lap példányszámával egyenlő számú látogatónk lesz. Meglepődve tapasztaltam, hogy sokan olvasnak bennünket Magyarországról is. Szóval nagy a piac.
- Mennyi volt a nyomtatott lap példányszáma?
– 4-5 ezer. Gondoltam, megúszom a kérdést.
- Ez elég lesz a portál fenntartásához?
– Úgy fogalmaztam: "kezdeti" célkitűzés. Tisztában vagyok azzal, hogy a maszol.ro-nál sokkalta látogatottabb online újságok sem képesek kizárólag reklámból megélni.
- Három szóban: mitől lesz más a maszol.ro, mint eddig volt?
– Pillanat, csak tegyek fel egy hírt. (Közben a kollégák rángatják az ingemet, hogy "Cseke, arról volt szó, ötig dolgozunk, és már öt óra".) Mondom a három szót, és remélem, nem szakad rám az ég: friss, tartalmas, fiatalos. De ezt inkább az új szájttól várom el, a jelenlegivel fiatalosítani nehezen lehet.
Tranisndex

Friss és nélkülözhetetlen az egyéves Erdélyi Digitális Adattár
Már 14 500 digitalizált tétel áll a tudományosság szolgálatában
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) több mint egy esztendeje azzal a szándékkal indította útjára az Erdélyi Digitális Adattárat (EDA), hogy az digitális archívumokat, gyűjteményeket alakítson ki és gondozzon, valamint ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat fejlesszen és üzemeltessen az oktatás és a kutatás elősegítésére. Létrehozásának gondolata még 2005-ben merült fel, és a digitalizációs munkálatok akkor már el is kezdődtek, így beindulásakor már jelentős tartalommal jelentkezett. Egyéves fennállása óta a kínálat duplájára bővült, hosszú távon pedig az EME az elkobzott gyűjteményeinek számbavételét is tervezi, amelyeknek a közzététele szintén az adattár révén valósulhat meg. Az erdélyi magyarság egyik legfontosabb kulturális örökségéről van szó, amelynek mielőbbi feldolgozása nagyon sürgető feladat az erdélyi tudományosság eredményeinek terjesztését szolgáló, másrészt a kutatók munkáját segítő digitális adattárnak.
Az elektronikus adattár bárki számára elérhető az eda.eme.ro címen vagy az Erdélyi Múzeum Egyesület honlapján (www.eme.ro) keresztül. Az adattár tartalmazza a nyilvános adatok gyűjteményét, valamint a zárt kutatócsoportoknak szánt információkat is. Kilenc böngészhető alkategóriából áll, ezek a következők: tárak; EME-kiadványok; tervtár; EME intézményi tára; kutatás; előadások, szakképzések; tudóstár; doktori disszertációk; periodikák. E menüpontok minden tudományág számára támpontokkal szolgál(hat)nak. Az elmúlt egy év alatt ráadásul mintegy megduplázódott az adattár tartalma, jelenleg több mint 14 500 tétel érhető el és tallózható a tárban (egy-egy tétel adott esetben jelenthet egy vastag kötetet, vagy egy fotót, képet avagy gyűjteményi tárgyat). A természettudomány terén például 294 herbáriumgyűjteményi tétel áll készen és ad ízelítőt azon herbáriumoknak az anyagából, amelyek részben feldolgozatlanul találhatók meg Kolozsvár tanintézményeinek természetrajzi múzeumaiban.
Nagyon fontos az adatok frissessége, mert a kutatásban az eredmények elérése és közlése között olykor évek telhetnek el. Ezért rendezvényeink tudománykötetei olykor már a megjelenésük pillanatában olvashatók az adattárban is (pl. a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka konferenciakötetei), ugyanakkor az előadások digitális plakátjainak, műsorfüzeteinek, vagy akár elektronikus bemutatóinak (pps) elhelyezése a tárban is ezt a célt szolgálja. A digitalizálási munka folyamatos; különböző pályázatokból és az EME saját erejéből valósítjuk meg – magyarázta lapunknak Bitay Enikő EME-főtitkár, projektmenedzser.
Az EME főtitkárától azt is megtudtuk, hogy a könyvtár menüpontban főleg olyan kézikönyveket terveztek elérhetővé tenni az érdeklődők számára, amelyek hatékonyan szolgálják az erdélyi történelem és kultúra megismerését. Itt található például az Erdélyi országgyűlési emlékek teljes 21 kötete, illetve a Teleki Mihály levelezése, hét kötetben.
Nem hagyják a nyomtatottat sem
– Az EME kiadói szerepe megalakulása óta fontos volt, de jelenleg is jelentős kiadói tevékenységet folytat: tavaly összesen 24 kiadványt jelentetett meg – folytatta Bitay Enikő annak szemléltetéseképpen, hogy a nyomtatott könyvektől sem feledkeznek meg. Majd ismét a digitalizálási folyamatról szólt: „A kézikönyvek kategóriában említésre méltó két értékes, általunk gondozott gyűjtemény: elkezdődött az Erdélyi szótörténeti tár digitalizálása, az első két kötet (teljes szövegű feldolgozással a szerkesztők jóvoltából) már elérhető az EDA-ban, a harmadikon most dolgozunk, illetve készen van a Romániai magyar irodalmi lexikon első négy kötete. A digitalizálási terv nem korlátozódott csupán saját anyagainkra vagy egy adott szakterületre. Ennél sokkal szélesebb gyűjtési kört irányoztunk elő, s egyidejűleg igény mutatkozott más intézmények digitalizált anyagainak elhelyezésére is. A legfrissebb tárunkban, a periodikákban legújabban elhelyezett Keresztény Magvető is erről tanúskodik” – újságolja Bitay Enikő.
Az EDA-ban egyébként a digitalizált anyagok már elhelyezésük pillanatától fogva kereshetők, a keresőszót begépelve kereshetünk a teljes adattárban, kategóriákban, alkategóriákban vagy akár egy-egy gyűjteményen belül is. A különleges keresés szintén lehetséges: egy-egy keresőszó begépelése után további szűrőket, szűkítő feltételeket adhatunk meg, hogy könnyebben eljussunk a keresett tételekhez.
Nem túlzás azt mondani: minden korosztálybeli hazai kutató számára nélkülözhetetlen a világháló, és immár az EDA használata. Mégis érdemes megemlíteni, hogy azok, akik elektronikus eszközökkel dolgoznak, ugyanazt a forrást – ha módjukban áll – megvásárolják nyomtatott változatban is (az EME kiadványai online is megrendelhetők), amit aztán szívesebben forgatnak, mert annak emberközelibb hangulata van – összegzett az EME-főtitkár.
Szabadság (Kolozsvár)

Főtéri buli: tiltakozik a főesperes
Tiltakozik a katolikus egyház
Miután a múlt szombat-vasárnapi főtéri sörfesztivál illetve koncertsorozat zaja „elnyomta” a Szent Mihály-templomban tartott miséket, a templomkertet pedig ökovéceként használták a bulizók, Kovács Sándor főesperes-plébános tiltakozását fejezte ki a városközpontban szervezett, „történelmi értékek aljas módon való meggyalázásával együtt járó sörfesztiválok” ellen. Értesüléseink szerint a tiltakozást ma hivatalosan is iktatja a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalban, amely az évszázados templomfalakat megrezegtető koncertsorozatot engedélyezte, és amely eközben Kolozsvár kulturális fővárossá való kikiáltásáért „küzd”.
Kolozsvár kulturális fővárossá való kikiáltásáért küzdünk valamennyien, s nem is tesszük rosszul, ha így fogalmazunk, hisz az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbb az a tény, mely tükrözi a cél iránt őszintén érdeklődő és tenni akaró emberek igen csekély számarányát.
Kérdés azonban, hogy egyesek számára mit foglal magába a „kulturális főváros” kifejezés: városközpontban szervezett, történelmi értékek aljas módon való meggyalázásával együtt járó sörfesztiválokat, vagy pedig a kultúrát valóban magukban hordozó eseményeket.
Ha előbbire gondolunk, igen kétes a kulturális főváros létrejötte, kivéve, ha nem szűkül majd le vulgáris viselkedések eseménysorozatára, amilyen az elmúlt szombati napon tapasztalható volt Kolozsvár történelmi központjában.
Sziklaszilárd templomi falak rezegtek meg az erős decibeleket kiengedő hangfalak miatt, emberek csoportosan gyalázták meg a Szent Mihály-templomkertet és annak környékét különböző primitiv viselkedésükkel, szeméthegyet hagyva maguk után. S a tény, hogy ezen események alkalmával mozgatható központi WC-ket helyeztek el a templom körül, úgy látszik, csak a forgalmazásukkal foglalkozó cégeknek vált hasznára, mert sokszor ezeket megkerülve, a sörtől lerészegedett emberek a templomkertben kerestek menedéket.
Hogyan tudna megnyugvásra találni az Istennel kapcsolatot kereső személy, kolozsvári polgár, mikor a misék időpontjának leközlését is semmibe véve, fülsüketítő zajjal igyekeztek a saját hangját sem halló miséző papnak és imádkozó embernek borsot törni az orra alá?
Ha erről szól a kultúra, siralmas jövő vár reánk. Ezért, a remény által felbátorodva és kedves híveink, illetve minden jó érzelmű kolozsvári polgár segítségében bízva, ezennel tiltakozásunkat fejezzük ki minden ezirányú, a jövőben is előforduló hasonló embertelen, primitív rendezvények ellen.
Ft. Kovács Sándor főesperes – plebános
Szabadság (Kolozsvár)

Határtalanul!
A határon túlra rekedt magyarok sorsa, és amit ezen az egzisztenciális körön belül kell értenünk: kapcsolata az anyaországgal a rendszerváltozás „uralkodó eszméinek” alighanem az egyik legfontosabbika. Kommunikációs tekintetben, mondhatni az, amely a legszélesebb körökben uralta a nyilvánosságot, sőt talán az egyetlen, amelyet a korábbi államvezetés sem merészelt következetesen és nyíltan negligálni, tiltani, szabotálni – noha bizony érdekében állt volna ez a „proletár nemzetköziségnek” becézett programos és permanens honárulás jegyében. Mondjuk például a romániai „falurombolás” mellett kiállni Kádár és követői sem merészeltek, noha tudva tudták, hogy a határokon átnyúló népi, nemzeti tiltakozó akciók szerveződése (a világvisszhangot is figyelembe véve) aligha erősíti (nem létező) legitimitásukat, sőt leleplezi mindazokat a hazugságokat, amelyeket a vérrel megteremtett kelet-közép-európai „feszültségmentesség” fenntartásában érdekelt bolsevik hatalmi központ kényszerített ránk (érdekes, hogy a „többi érdekelt” ezzel kevéssé törődött).
És ez az állampárti gyakorlat az „antisovinizmussal” és „antinacionalizmussal” mint liberális érvekkel megtámogatva, bizony már az első világháború előttről itt hangoskodott, és folyamatosan jelen van a két háború között a baloldali „értelmiség” Párizsában és a KGB Moszkvájában, a darab ideig szocialista enyhelynek számító Bécsben, majd Berlinben, a polgári demokrácia csodaállamában, Csehszlovákiában, sőt – urambocsá! – még Kolozsvárt is, ha Erdély fővárosán ez alkalommal a Gaál Gábor-i Korunk városát értjük, a szovjet világhódító technológia első nagy lelepleződése alkalmával, a spanyol polgárháborúban (amit még ma is előidejének vall az anarchizmusra hajló európai „polgári” baloldal), de még a Trockijnak otthont adó Mexikóban is.
Hosszú lenne folytatni ezt a gondolatsort, különösen, ha még hozzávesszük mindazt, amit ma már nyugodtan elmondhatunk a Trianon utáni magyar államvezetés kisebbségpolitikájáról, meg ha még mélyebbre nyúlva a históriában, azon a felelőtlen naivitáson, sőt (nemzetvesztő) nemtörődömségen merengünk el, ami a kiegyezés utáni magyar belpolitikát jellemezte a határszéli-nemzetiségi területeken. Ez utóbbi elemet azért érdemes szóba hozni, mert az állam szerepének a fontosságára utal az akkori nemzetállami időkben, s ennek ma is van – kellene, hogy legyen – hangsúlyos jelenléte, amikor a magyar kultúrállam-koncepció minél erőteljesebb érvényesítése kell legyen a nemzetpolitika egyik sarokpontja.
Mit jelent ez? Azt, hogy észlelnünk kell és tudatosítanunk, hogy a rendszerváltoztatás egyik spontán, nemzeti, sőt talán össznépi „ideologikus” mozgatója attól a pillanattól, hogy az első szabadon választott kormány letette az esküt, állami feladattá vált (amely persze nem nélkülözheti továbbra sem a nemzet érzelmi „felhajtó erejét”). És persze ha a mai, hol lehangoló, hol kedélyemelő eseményeket nézzük, eszünkbe jut sok-sok minden a korábbi kormányzatok idejéből, sok ügyetlenkedés és sok erőn felüli vállalás, sok csalódás és sok olyan esemény, amely erősítette-erősíti a határokkal mit sem törődő nemzeti közösséget. A Duna Tv létrehozásától kezdve, hogy egy igazi mérföldkövet idézzünk az Antall-kormány idejéből. De hatalmas politikai szervezőmunka folyt a második nemzeti kormány alatt is 1998 és 2002 között, nem kevés anyagival megerősítve. Aligha ok nélküli, hogy az akkori ifjú miniszterelnök újságból kivágott képét rendre ott találtuk a székelyföldi tisztaszobák saroktékájában. Az „egyéb” kormányzatokról jobb nem beszélni, a főhatalmú emeszpések ugyanúgy szorongtak, mint emeszempés atyáik, ha bármi határon túli dolog szóba került, és ezt az állapotot ügyesen kihasználták liberális szövetségeseik. És sikerült „lenyúlniuk” – megvenniük és manipulálniuk – az utódállamok sajtójának, könyvkiadásának, egyetemi oktatásának stb. nagy részét (és itt egy rendkívül nyomorúságos példatárnak kellene következni), de volt olyan vezető alakjuk is, aki attól sem tartózkodott, hogy másságát is latba vesse az „eszmei” hódítás érdekében.
Mit is látunk ma? Sok szívmelengető tényt és nem kevés bosszantó vagy nyugtalanító esetet. Mondjuk megengedőleg, hogy az állam keresi a maga szerepét ezen a területen is, ahol hozzáállásának korrektsége természetesen kétségbevonhatatlan. Keresi a szerepét a külhoni magyar politikai szerkezettel és szervezetekkel való viszonyban. Mert ez is újdonság. Hogy a külországi magyar pártok politikailag emancipálódva már nemcsak pénzekért kujtorognak át, hanem országukon belül is érvényesíteni akarják érdekeiket. (Nem mondva le persze az „anyaországi” apanázsról akkor sem, ha pillanatnyi érdekükben áll barátságtalanul viselkedni azokkal szemben, akiknél ott a kasszakulcs…) Ezekben a pártközi ügyekben mondhatni folyamatos a magyarországi kormányzat kudarctörténete, noha nehéz elképzelni, hogy miféle viselkedés volna helyénvaló a felvidéki vagy a romániai győztes magyar pártokkal azok után, amik a részükről elhangzottak vagy másként megnyilvánultak. Pedig meg kell teremtődni a modus vivendinek és nem a „kettős identitású” Híd-Most (ahonnan újra a szlovákiai nagypolitika csúcsai mellé emelődött A. Nagy László – emlékszünk boldogult úrfikorára?), vagy a ki tudja már, milyen módon azonosítható, jórészt román miniszterekként funkcionáló RMDSZ vezérkarának jó szándékát kiérdemelni, hanem azokra a magyar százezrekre gondolva, akik rájuk szavaztak. Külpolitikailag kezelendő (tehát állami) feladat mindaz, ami nyílt nemzeti sérelemként nyilvánul meg. A temesvári bebörtönzöttek ügye (nyolc év után!), a marosvásárhelyi és nyitrai egyetem mélyrepülése, a Nyirő-kérdés rendezése és számtalan más.
Az persze rendjén van, hogy külön államtitkársága lett a határon túli nemzetpolitikai kérdések kezelésének (az viszont nem egészen világos, hogy kormányzati besorolása ellenére hol is van az igazi főhatósága…), hogy a Bethlen Gábor Alap talán rendet tud tenni a kiutalások elképesztően kusza gyakorlatában, és – talán – a legszebb, hogy máris több tízezer magyarhoni iskolás utazhatott a határon túlra állampénzen és „tanügyi előírásra”. És mindaz, ami megindult spontán nemzeti kezdeményekként valamikor a hetvenes évek elejétől, az megyeget szépen továbbra is, egyszerre erősítve a lelki és gazdasági kapcsolatokat. Ennek sem érnénk a végére, ha elkezdenénk sorolgatni. Mindenesetre az államnak van mire támaszkodnia, ha olyan problémák adódnak elő, amelyek meghaladják a civil szféra erejét és illetékességét.
Alexa Károly
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Gyergyóban az Incze-hagyaték
Értékes gyűjteménnyel gazdagodott a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. Itt kap helyet a város szülötte, a huszadik század erdélyi festészetének meghatározó alakja, Incze Ferenc festőművész hagyatéka.
Az 1910-ben Gyergyószentmiklóson született művész – akit később méltatói a második Dalíként emlegettek – tehetsége alapján kora ünnepelt festője lehetett volna, politikai okokból sokáig mégis háttérbe szorították, mivel festészete nem illeszkedett a szocialista realizmushoz.
A művészt akkor kezdték elismerni, amikor 1973-ban egyik önarcképét ezüstéremmel díjazta a párizsi Francia Képzőművészek Szalonja. Az élete legnagyobb részét Kolozsváron töltő művész 1988-ban hunyt el, életében csak egy alkalommal voltak láthatóak alkotásai Gyergyószentmiklóson, 1982-ben. Incze akkor megfogalmazta, hogy amennyiben a város erre kiállítóhelyet biztosít, akkor műveiből adományozni fog Gyergyószentmiklósnak. Incze Ferenc hagyatéka – közel száz olajfestmény, több száz ceruza- és szénrajz és egyéb alkotások – a múlt héten érkezett meg a Tarisznyás Márton Múzeumba – jelentette be Csergő Tibor, az intézmény vezetője.
A festő nevelt lányával, Polonyi Jolánnal megkötött egyezség, szerint a teljes hagyaték a múzeum tulajdonába kerül – igaz jól meghatározott feltételekkel. „A múzeumnak fel kell nőnie Incze Ferenchez, állandó kiállítóhely kialakítására lesz szükség” – mondta el Csergő. Erre szerinte a legalkalmasabb hely az egykori tüdőszanatórium lenne. Az épület átalakításának elképzelése már évek óta megvan, a kivitelezési tervek, látványtervek is készen vannak. A tényleges munkálatokat három év alatt kell befejezni, ahhoz, hogy az Incze-örökösökkel kötött megállapodás tartható legyen. Az írásba foglalt egyezség szerint 2014-ig Gyergyószentmiklóson, majd több székelyföldi városban és Magyarországon is időszakos kiállítások keretében lennének láthatók a festmények, ezt követően pedig véglegesen az erre kialakított kiállítóhelyen helyeznék el Incze Ferenc alkotásait. Csergő hozzátette: ő és a múzeum mindent meg fog tenni azért, hogy ez valóban így történjen, a megállapodás tartható legyen, mivel ellenkező esetben akár el is veszítheti a város a gyűjteményt. „Incze ferenc hazatért, végre meg kell becsülnünk” – fogalmazott Csergő Tibor.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)

Csendőrökkel kellene őriztetni a Szent Mihály-templom kertjét?
Mielőbbi intézkedéseket ígért Emil Boc polgármester
Elítélte a hétvégi sörfesztivál egyes résztvevőinek civilizálatlan magatartását Kolozsvár polgármestere, és megígérte, intézkedik, hogy ehhez hasonló többet ne fordulhasson elő. Csoma Botond városi tanácsos szerda reggel iktatta a polgármesteri hivatalban Kovács Sándor római katolikus főesperes tiltakozó átiratát, amelyben a múlt hét végi fesztivál egyes résztvevőinek tiszteletlensége mellett kifogásolta, hogy a koncertszervezők az ígéretek dacára sem voltak tekintettel a miserendre. Csoma Botond javasolta a polgármesternek: a zajos főtéri tömegrendezvényeken csendőrökkel őriztessék a templom környékét. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője azt mondta: a saját koncertjeik után önkénteseik kitakarítják a főteret, ám a résztvevők civilizált magatartása miatt soha nem fordult elő a múlt hetihez hasonló eset. Mint ismeretes, a fesztivál a téren és a templomkertben csikkeket, poharakat, palackokat, bádogokat, ürüléket hagyott.
A kolozsvári RMDSZ-es tanácsosok frakcióvezetője, Csoma Botond jogász iktatta tegnap reggel Kovács Sándor római katolikus főesperes átiratát, amelyben tiltakozik a történelmi értékek aljas módon való meggyalázásával együtt járó sörfesztiválok ellen. Tegnap egyetlen napirendi ponttal rendkívüli tanácsülést tartottak, ott Csoma Botond ez ügyben is felszólalt, a polgármester maga is tarthatatlannak minősítette ezt a helyzetet.
Csak birtokháborításért tehet rendőrségi feljelentést az egyház
– Ha Kolozsvár meg kívánja pályázni az Európa Kulturális Fővárosa címet, akkor elfogadhatatlan, hogy a város főterén ilyesmi történjen. Emil Boc is elítélte a hét végi sörfesztivál résztvevőinek tiszteletlen magatartását és megígérte: intézkedéseket foganatosít, majd írásban válaszol a főesperesi átiratra. Azt javasoltam a polgármesternek, hogy amennyiben még engedélyezik ilyen jellegű rendezvények megtartását a Főtéren, akkor az önkormányzathoz tartozó rendőrök vagy a csendőrség képviselői védjék meg a Szent Mihály-templom közvetlen környékét – nyilatkozta Csoma Botond, majd azt is elmondta: mivel anyagi kár nem történt (a főtéri kövezetet a szervezők az önkormányzat tudtával szedték fel a koncert előtt), ezért nem róható ki pénzbírság. A római katolikus egyház csak birtokháborításért tehet panaszt a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.
Csoma Botond közölte: tudomása szerint a sörfesztivált szervező céggel hároméves szerződést kötött egykor a városháza, amely még nem járt le, de ilyen körülmények között az önkormányzat fontolgatja a szerződés újratárgyalását.
Úgy viszonyulni a közterekhez, mint saját lakásunkhoz
A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) főszervezőjét, Gergely Balázst megkérdeztük, odafigyelnek-e arra, hogy megelőzzék a Főtér elszemetesedését a rendezvényeik idején. Mint mondta: azontúl, hogy szerződést kötnek az illetékes szemétszállító, illetve az ökovécéket biztosító céggel, az önkénteseik kitakarítják a Főteret.
– Mintegy húsz-huszonöt önkéntes alig egy óra alatt kitakarítja a Főteret. Szervezőként nem csak a törvényeket tartjuk tiszteletben, hanem az alapvető emberi jóérzés által diktált íratlan szabályokat is. Mindig előre egyeztettünk a történelmi magyar egyházakkal arra nézve, hogy rendezvényeink ne zavarják a misét, illetve az istentiszteletet. Ám azt is el kell mondanom, hogy rendezvényeink civilizáltan viselkedő közönsége is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen gond. A KMN-rendezvényeken soha nem védte kordon a Mátyás király szoborcsoportot, mégsem mászott rá senki. Még azt is észrevettük, hogy ha egy-egy gyerek vagy fiatal közelebb ment a műemlékhez, valaki mindig figyelmeztette arra, hogy ügyeljen a szoborra. A főtéri szemetelés, zajongás akkor hagy alább, ha a résztvevők úgy viszonyulnak a közterekhez, mint saját lakásukhoz – összegzett Gergely Balázs.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Mikó-ügy: dől a fa?
A várakozásoknak megfelelően magyar körökben nagy felháborodást és szimpátiahullámot keltett a Mikó-ügyben hozott alapfokú ítélet. Mint ismeretes, bő évtizeddel ezelőtt a református egyháznak szolgáltatta vissza a román állam Sepsiszentgyörgy patinás iskolája, a Székely Mikó Kollégium épületét, amit megnyugodva, jogbiztonságában megerősödve könyvelhetett el a háromszéki közösség. A restitúció részét képező egykori tanári lakásokat még a visszaszolgáltatás előtt megvásárló jelenlegi tulajdonosokkal azonban nem sikerült kiegyezni. Per lett az ügyből, ennek egyik – véglegesnek korántsem tekinthető – állomásaként kezelendő a restitúciós bizottság három tagjának börtönbüntetéssel sújtása, illetve az épületegyüttes egyházi tulajdonjogának megkérdőjelezése. Ha van kényes eset, hát ez az. Közösségi és egyéni érdek ütközik, jogi és erkölcsi szempontokat egyaránt figyelembe véve lehet csak beszélni az ügyről. A közösségi empátiára való alapozással, a hasonló helyzetekben meglehetősen egységen megnyilvánuló média segítségével az egyház, a politikai szervezetek, az anyaországi fórumok mára felállították a jó és a rossz (már-már démoni) pengeélesen megrajzolt ellentétpárosát. E kettős árnyékában pedig valahogy még nem sikerült felfedezni a precedensveszélyt hordozó ügy néhány fontos elemét. Szögezzük le mindjárt: a legrosszabb, ami a Mikóval történhet, hogy önkormányzati tulajdonba kerül. A visszaállamosítás úton-útfélen hangoztatott réme nem több jól mobilizáló retorikai fordulatnál, annál is inkább, mivel az alapfokú bírói döntés is az önkormányzat kárára elkövetett veszteségről beszél. Közösségi szempontból tehát nem olyan nagy a vész – Sepsiszentgyörgy esetében. A háromszéki fővárosban ugyanis aligha kell számolni olyan városvezetéssel, amely ne kezelné értékéhez méltó módon a Székely Mikó Kollégiumot. A mikós precedensre való hivatkozással azonban elképzelhető az egyházi ingatlanok restitúciós folyamatának újragombolási kísérlete. Kellemetlen meglepetések esetén pedig több helyen kényszerülhet kevésbé barátságos önkormányzatokkal való egyezkedésre a magyar közösség. Kolozsvár, Nagyenyed, Marosvásárhely vagy Szatmárnémeti esetében korántsem egyértelmű, hogy a romániai magyar oktatási múlt fellegvárai a magyar közösségek vonzáskörében maradnak. A fejlemények a parlamenti választások utáni esetleges kormányzati szerepről tárgyaló RMDSZ-t is kiszolgáltatott helyzetbe sodorhatják. A Mikó-precedens ugyanis minden korábbinál hatékonyabb zsarolási eszközhöz juttathatja a román hatalmat. Akkor már valóban állandósulhat a dőlésveszély.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szövőszék és bábafog
Beszélgetés Szentimrei Judit néprajzkutatóval
Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet vagy Moldvai csángó népművészet – sokunk polcán sorakoznak ezek a harminc-negyven évvel ezelőtt kiadott kötetek, melyeknek egyik szerzője Szentimrei Judit iparművész, néprajzkutató. A 91 éves dédnagymamával kolozsvári lakásán beszélgettünk múltról, hazáról, családról, a munka és a tudás szeretetéről.
– Mit jelent önnek Erdély?
– Az egyszerű otthonnál sokkal többet. Ahogy a szász himnusz mondja: „Siebenbürgen, Land des Segens, Land der Fülle und der Kraft”. Az áldás földje. Szász elemit végeztem, mert édesapám úgy tartotta, mindhárom nyelvet ismernünk kell. – Kolozsváron végezte tanulmányait, Budapesten Györffy István, a magyar néprajztudomány egyik első jeles személyisége tanítványként folytatta, és már fiatalon megfordult Finnországban is. Hogyan határozta meg mindez az életét? – Tizenkét évesen Müller Hermannétól tanultam francia és svéd gobelint szőni. Később Nagy Imre festőművész azt mondta, hogy a leánykának szőni kell. Tizenöt éves voltam, akkor ismertem meg az uramat. 1938-ban kerültem Pestre, bejártam Györffy István óráira, ő pedig azt mondta: akit ennyire érdekel a népművészet, annak mindenképpen Finnországban a helye. Ösztöndíjat senki nem adott, de kaptam tőle két levelet. 1939-ben egyedül indultam el Finnországba. Helsinkiben a Tellervo nevű népi textilműhelyben és a néprajzi múzeumban dolgoztam. Enni és aludni itthon is lehet. Reggeltől délutánig szőttem a műhelyben, este és éjszaka pedig gyöngyöt fűztem. De nem csak a fővárosban voltam, bár a 18. születésnapomat épp ott ünnepeltem. Különböző családokat ismertem meg. Amikor például finn levelezőtársnőm falujából távoztam, kigyűlt a lakosság, és énekkel búcsúztattak. Apámmal lefordítottuk a szövegét magyarra: „Apád házánál kisleány, széppé serdültél már, oly széppé, mint a kis virág, előtted a világ…” Érdekes volt a viseletük is, mert a székely csíkos szoknya – melyet a lengyeleknél is viszontláttam, természetesen az ő színvilágukkal – ott volt a finneknél is északi színösszetétellel.
– Mi volt az első munkája? – Készítettem egy falvédőt, amin a család szerepelt. Ezt a gyermekszőnyeget itt a szoba közepén épp nem én szőttem, de a terveim alapján készítették 1957-ben. Több generáció felnőtt már rajta. A szőnyegen éppen azt táncolják, hogy „Most viszik, most viszik Danikáné lányát”, ott pedig, hogy „Dombon törik a diót, a diót / Rajta vissza mogyorót, mogyorót”. Éneklik is a gyermekek, négykézláb. 1957-ben rendeztük az első iparművészeti kiállítást is, korábban Kolozsváron ilyen nem volt, de még az országban sem nagyon. Volt itt egy uruguayi grafikus, akinek megtetszett az egyik szőnyeg. Kérdezte, mit fizessen érte. Mondtam, vigye el emlékbe. A legnagyobb dicséretet az ő nyolcéves fiától kaptam. Az édesapa levelében megírta, hogy a gyermeke azt kérdezte: „Milyen szép országban jártál, édesapám, ahol ilyen szépeket szőnek? Milyen jók lehetnek ott az emberek…” – Szőni, írni, kutatni vagy tanítani szeretett jobban? – Mindegyik egészen más. Dr. Kós Károly vezetésével – Nagy Jenővel és velem – 1952-ben megalakult a magyar népművészet-kutató csoport. Mindig vittünk magunkkal diákokat, nagyon élvezték, dolgoztak is rendesen. Nagyon szerettem tanítani, nálunk ez valószínűleg családi vonás. A terepmunka alatt pedig feltöltődtem. A Kárpátokat keresztbe-kasul gyalog jártuk be. Nem úgy van az, hogy az ember sző, vagy alkot. Dolgozik. Tudja, mit jelent naponta két órát aludni? Én akkor feküdtem le, amikor az uram fél hatkor felkelt. Ő rendezte a reggelit, a fiaim tejet hordtak reggel öt és hét között. Olyan szép élet volt nálunk fenn a Majális utcában. Egymást neveltük a családban. Nem csak én neveltem őket, hanem ők is egymást. Gyulu fiam például nyolcévesen kijelentette, hogy nincs megelégedve a szüleivel, mert nem nézik át otthon a leckéjét, mint másnak. Mert ahol átnézik, ott kiteszik a vesszőt, és tízest kap a gyermek, míg ő csak kilencest, mert van egy vesszőhibája. Nem én szóltam bele, hanem a hét évvel idősebb bátyja: „Azt a tízest a szülő kapja. Nézd át te, s akkor te kapod!” Én voltam a „kapitány” a családban, a „legénységem” pedig az uram és a négy fiam. Neveltük és segítettük egymást. – A Zsuzsi-baba és az Andris-baba című népviseletvarró pályázat is egy ilyen közös munka eredménye? – Igen, Zsolt a Jóbarát című ifjúsági lapnál dolgozott. Megkért, hogy segítsek, így ’70-ben én vezettem a lap Zsuzsi-baba-sorozatát. Három díjat hirdettünk meg, aztán 163-at kellett kiosztanunk. Ezt követte ’71-ben az Andris-baba. Amikor Nagy Jenő kollégám megnyitotta a pályamunkákból készült kiállítást, azt mondta: amit nekünk nem sikerült húsz év alatt felgyűjtenünk, azt a gyerekek három hónap alatt elvégezték. Nem a „magyaros” piros-fehér-zöld ruhákból van hiány, hanem a különböző vidékek viseletéből. Ma Kézdivásárhelyen tekinthető meg a babakiállítás. A Dolgozó Nő című folyóiratnál a Kati-baba rovatot vezettem, ami a csecsemőöltözetről és a bölcsődalokról szólt. Gyönyörű volt, ahogy beküldték a kicsi múmiákat. – A Kós-Szentimrei-Nagy szerzőhármas fogalommá vált Erdélyben. Közös munkáik mai napig számtalan család polcain megtalálhatók. Minek tulajdonítja a nagy sikert, és vajon miért nem ennyire népszerűek manapság a hasonló kiadványok? – A közös munkák nagyon szépek voltak. Először a székelyföldi Kászonba mentünk 1952-ben, másodjára – 1953-ban – Moldvába, majd ’54-ben Szilágyságba, rá egy évre pedig a Kis-Küküllő mentére. Ezek után azt mondták, hogy mi már felkutattuk az egész erdélyi magyarságot, nincs tovább. Pénzt nem kaptunk, de azért még mentünk. Az ötvenes években gyűjtött anyagok húsz évvel később jelentek meg. Ma egészen más az élet. A világháló és a televízió révén minden információ bejön a lakásba. De az is igaz, hogy mi igyekeztünk a hétköznapi ember nyelvén írni. Magyarországon nagyon csodálkoztak, hogy a Kis-Küküllő című kötet ekkora példányszámban jelenhetett meg: itthoni eladásra tizenötezer darabot nyomtak, külföldre pedig még tizenötezret. Azt mondták, ez hihetetlen, soha néprajzi kiadvány ilyen mennyiségben nem fogyott. Hallgattam ott egy előadást, s megállapítottam: ha mi azon a nyelven írnánk, mi magunk sem értenénk, és senki sem venné meg.
– A kutatást és a családot hogyan tudta összeegyeztetni? – A fiaimat hurcoltam magammal, mint kutya a tollseprűt. Ők azt mondják, óriási élmény volt számukra. Széken például Víg Gyuriéknál laktunk, akik eredetileg kecskepásztorok voltak. Az uram viszont ’47-48-ban megalakította Széken a második tagozatot, a kecskepásztort pedig feleségestől bevitte iskolaszolgának. Nem volt kis feladat tisztán tartani az iskolát, Szék ugyanis rettenetesen sáros volt, falábon jártak a gyerekek iskolába. Zsolt például a Víg-fiúkkal bivalyt őrzött, az erdőre járt fáért, és megtanulta, hogy az ágat nem úgy kell hazavinni az erdőről, hogy összerakod és húzod, hanem a legnagyobb ágat teszed legalul, arra rakod a többit, a nagyot fogod meg, és azt húzod. Így megy veled az erdő. – Vélhetően a gyermekeket is jobban érdekelte a körülöttük lévő természet és kultúra, mint manapság. – A Néprajzi dolgozatok című sorozatban külön rovatban hozták le a gyermekek gyűjtéseit. Állandóan foglalkoztak velük. De aztán valahogy ez is kimaradt. Az iskolák is másképp foglalkoznak a gyermekekkel. A generációk közti kapcsolat is más. Nálunk természetes volt, hogy ha gyermek született a családban, akkor én ott voltam. Az is igaz, hogy magam is a családi fészekben maradtam, ott voltak nekem a szüleim, és ha valamit kérdeztem apámtól, akkor azt mondta, hogy „abban a könyvben nézz utána”. – A motívumok világa nagyon összetett jelrendszer. Hogyan lehet eligazodni benne? – Nem csak a minta érdekes, hanem az ember, és különösen az asszony. Tudod-e, hogy mikor alszik? Egy öregasszony mondta a Küküllő mentén a régi öregekről: „Este, mikor lefeküdtünk, nagyanyám a tűz lángja mellett font, reggel, mikor felébredtünk, ugyanúgy a tűz lángja mellett pergette orsóját. Mikor aludt, nem tudom. Nem láttam.” Erről van szó. A népmesében is kiderül, hogy valójában mennyit dolgozik a fehérnép. Mikor a moldvai csángókról szóló kötet megjelent, Kányádi Sándor azt mondta: egyetlen szónak sem szabad elvesznie. Tudod, hogy mi a bábafog, és mitől véd? A gonosztól, a pletykától – mert a falusi pletyka öl. Az nem volt gyerekjáték. A csicshím például az anyatejet védte. Ezek nem játékszerek vagy viccek, nagyon is komoly dolgok.
Szentimrei Judit
Iparművész, néprajzkutató. 1921. május 19-én született Kolozsváron. Édesapja Szentimrei Jenő költő, prózaíró, publicista, színházigazgató. Édesanyja Ferenczy Erzsébet, Zsizsi balladaénekes-nő. Férje Szabó Gyula középiskolai tanár, gyermekeik: Bálint (1944) építész, egyetemi tanár, Zsolt (1946) újságíró, egyetemi tanár, Bojta (1947) építészvállalkozó és Gyula (1951) szerkesztő. 1940-től számos hazai és külföldi kiállításon vett részt saját textíliáival. 1950-től 1974-es nyugdíjazásáig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil tanszékének tanára, 1952 és ’69 között a Román Tudományos Akadémia magyar és román néprajzi csoportjainak tudományos kutatója. Ezernél több ismeretterjesztő cikke, tanulmánya jelent meg. Kötetei: Székely festékesek (1958), Kászoni székely népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1972), Szilágysági magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1974), Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1978), Moldvai csángó népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1981), Széki iratosok (1982), Torockói varrottasok (F. Halay Hajnallal, 1997), Torockói népművészet (Kós Károllyal, Nagy Jenővel, illetve Furu Árpáddal, 2006).
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Reálisak az érettségi eredmények
A diákok valódi tudását tükrözik az idei katasztrofális érettségi eredmények, vélekednek a szakemberek, akik szerint a diákok tanuláshoz való negatív hozzáállása legalább olyan mértékben hozzájárult a siralmas teljesítményhez, mint az oktatási rendszer hiányosságai. A megkérdezettek kivétel nélkül úgy gondolják, a probléma megoldását a differenciált, kétszintű érettségi bevezetése jelentené, hiszen nem várható el, hogy a szakközépiskolában végzett tanulók ugyanabból a tananyagból vizsgázzanak, mint a gimnáziumokban felkészített diákok.
Fellebbeznek. Országszerte több tízezer óvást nyújtottak be a gyenge eredményt elért érettségizők
Amint arról beszámoltunk, a vasárnap közzétett adatok szerint országos szinten, az óvások elbírálása előtt a diákoknak mindössze 43 százaléka vette sikerrel a megmérettetést, több erdélyi megyében pedig az 50 százalékot sem érte el az átmenési arány. A tegnapi nap folyamán országszerte több tízezren fellebbeztek az eredmények ellen, az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket 13-án, pénteken függesztik ki.
A gimnáziumok jól teljesítettek
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára a Krónikának úgy nyilatkozott, tulajdonképpen nem meglepő az idei érettségi eredménye, több tanfelügyelőség a próbavizsgákon elért jegyek alapján ennél is rosszabb teljesítményre számított. Mint mondta, több tényező is hozzájárul a katasztrofális végeredményhez, azonban legalább az méltányolandó, hogy a tavalyi és idei érettségi minősítések valóban a diákok tudását tükrözik. „Több éve tartó áldatlan helyzettel állunk szemben, hiszen a diákok hosszú idő óta mindenféle szelekció, megmérettetés nélkül jutnak egyik szintről a másikra. A nyolcadik osztály után szervezett kisérettségi például továbbtanulás szempontjából nem releváns, hiszen a rendelkezésre álló helyek alapján mindenki bejut kilencedik osztályba” – fejtette ki Király. Mint mondta, fontos megjegyezni, hogy a gimnáziumok többségében az érettségi átmenési arány elérte a 80 százalékot, 50 százalék alatti teljesítményről a szakközépiskolák esetében beszélhetünk. „A szakközépiskolák végzősei számára a tételsorok egyértelműen nehezebbek, mint az átadott tananyag, ezért egyértelműen differenciált érettségire lenne szükség. A diákok hozzáállása is jelentős mértékben változott, így amíg nincs elképzelés arról, hogy mi legyen azokkal, akik nem akarnak iskolába járni, elméleti oktatásban részt venni, addig marad a mostani helyzet” – vélekedett az RMDSZ-es államtitkár. Király András szerint ugyanakkor sok esetben a pedagógusok hozzáállásával is probléma adódik, a diáklétszám megtartásának érdekében ugyanis egyes esetekben a tanárok „lazítanak” a tananyagon, elnézőbbek a tanulókkal szemben. Hangsúlyozta, az oktatási rendszer reformjára vonatkozó elképzelések is sorra megbuktak az elmúlt évtizedekben, a tavalyi tanügyi törvényt sem alkalmazták a cselekvéstől való félelem, a fennálló rendszer ridegsége miatt, az utolsó, valódi arculatváltást eredményező, Andrei Marga nevéhez kötődő reform óta nem történt igazi változás. Azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi megyékben az országos átlagnál jóval gyengébben teljesítettek, az államtitkár kifejtette, a legnagyobb problémát Hargita és Kovászna megyében is a diákok iskolával szembeni morálváltása jelenti. Hozzátette, érthetetlen, hogy a székelyföldi iskolákban az idei érettségin nem román nyelv és irodalomból, hanem matematikából teljesítettek legroszszabbul a diákok.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásifőtitkár-helyettese értékelésében szintén hangsúlyozta, a középiskolákban végzett magyar fiatalok több mint 70 százaléka sikeresen érettségizett. Mint mondta, a korábbi évek eredményei miatt ijesztőek lehetnek az idei statisztikák, ezért fontos kiemelni, hogy a gimnáziumok magyar végzettjei körében az országos szinten mért átmenési arány megközelíti a 80 százalékot. Hozzátette, emiatt várhatóan nem csökken jelentősen az egyetemekre jelentkező magyar hallgatók száma a tavalyi adatokhoz képest, az esetleges visszaesés pedig leginkább demográfiai okokra vezethető majd vissza. „Éppen azon fiatalokról van szó, akik számára a sikeres próbatétel és a felsőfokú továbbtanulás a fő cél. Ugyanakkor sajnos a szakközépiskolák fiataljai továbbra is kis arányban érettségiznek, az idei eredmények mélypontot jelentenek, több szakközépiskolában egyetlen vizsgázónak sem sikerült az érettségije. Kiemelkedő volt azok száma is, akik befejezték ugyan az utolsó középiskolai tanévet, de meg sem jelentek a vizsgákon” – részletezte Magyari. Hozzátette, természetesen egyenlő mértékű figyelmet és támogatást kell kapniuk mind az elméleti, mind a szakközépiskoláknak.
Valós tudást tükröznek az eredmények
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén úgy vélte, a diákok valós tudását tükrözi az idei érettségi eredménye, szerinte ugyanakkor önámítás lenne, ha a pótérettségin könynyebb tételekkel próbálnák feltornászni az átmenési arányt. A tanfelügyelő kifejtette, már a nyolcadikos képességvizsgán elkezdődik az ördögi kör: a diákok bármilyen eredménnyel bejutnak a középiskolába. A tanárok nem buktatják meg az elvártnál gyengébben teljesítőket, hiszen ha csökken a diáklétszám, megszűnik az osztály, így elveszíthetik állásukat. Hangsúlyozta, az elmúlt évig érettségin is segítették a vizsgázókat, az egyetemen pedig szintén bevételi forrást jelent a hallgató, és az is előfordulhat, hogy a rendszeren éppen csak „átevickélő” fiatalok visszakerülnek a tanügybe pedagógusként. „Az elmúlt két évben végre vettük a bátorságot, és szembenéztünk a tényekkel. Most arra van szükség, hogy az egész rendszert gyökeresen átgondoljuk” – szögezte le Keresztély Irma. A főtanfelügyelő szerint a diákokat, a tanárokat és a rendszert is terheli a felelősség a katasztrofális eredmények miatt. A diákok nem motiváltak, nem tanulnak, a szülők túl nagy elvárásai miatt nincsenek sikerélményeik, az iskolában tanultaknak pedig később nem veszik hasznát. „A pedagógusok munkamorálja sem megfelelő, túlterheltségre panaszkodnak, holott más országokban sokkal többet dolgoznak a tanárok, a romániai heti 18 órás átlaghoz képest. Angliában például hetente 29 órát tanítanak. Az érettségi típusú feladatokat ráadásul nem gyakorolják eleget a diákokkal” – magyarázta a főtanfelügyelő. Mint mondta, az oktatási rendszer is felelős, az új tanügyi törvényt másfél év alatt sem sikerült alkalmazni, nem dolgozták ki az új típusú tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. Keresztély Irma szerint nem a román nyelvtudás hiányosságai miatt teljesítettek gyengén a Kovászna megyei diákok, hiszen román nyelv és irodalomból az átmenési arány meghaladta az 50 százalékot. Mint mondta, a végzősöknek inkább matematikából, fizikából és kémiából akadtak nehézségeik, a diákok 60 százaléka megbukott. Kovászna megyében egyébként 32 százalék volt az óvások benyújtása előtt a sikeresen érettségizők aránya, míg tavaly meghaladta a 44 százalékot.
Differenciált érettségi, feltételekkel
Nem tartja elvetendő ötletnek a többszintű érettségi bevezetését Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki azonban csak azzal a feltétellel véli jónak ezt a megoldást, hogy azoknak, akik először alacsony szintű, egyetemi felvételire nem érvényes érettségi vizsgát tettek, lehetőségük legyen bármikor emelt szintű vizsgán megmérettetni, amennyiben mégis tovább szeretnének tanulni. Kéry ugyanakkor kifejtette, az idei érettségin a román- és a matematikajegyek rontották az átlagot. A megyében az átmenési arány a tavalyihoz képest egy százalékkal emelkedett, elérve az 53 százalékot. Legjobban a kis létszámú egyházi iskolák teljesítettek, a nagyváradi magyar gimnáziumok eredményei pedig nem sokban térnek el az elmúlt évi teljesítménytől.
Országos szinten reális eredmények születtek az idei érettségin – értékelte lapunknak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki rámutatott, a Kolozs megyei eredmények jobbak az országos átlaghoz képest. A megyében egyébként a vizsgázók 54 százaléka érettségizett sikeresen, az arány tavaly is hasonló volt. Kérdésünkre a főtanfelügyelő kifejtette, egyetért a kétszintes érettségi bevezetésével, ugyanis irreális elvárás, hogy a matematikát heti két órában tanuló szakközépiskolás ugyanazt a teljesítményt nyújtsa, mint a tantárgyat heti négy órában tanuló gimnazista. „Kolozs megyében elsősorban a szakközépiskolák végzőseinek osztályzatai rontották az átlagot, Kolozsváron például az átmenési arány két magyar középiskolában is meghaladja a 80 százalékot” – magyarázta Péter Tünde.
Rontják az átlagot a tavaly megbukottak
A Maros megyei diákoknak alig több mint 45 százaléka érettségizett sikeresen, Ştefan Someşan főtanfelügyelő szerint pedig az arány akár 60 százalék körül is mozoghatna, ha a vizsgákon nem vettek volna részt a tavaly elbukottak, akik többsége idén sem érte el a 6-os átlagot. A nemrég kinevezett főtanfelügyelő is úgy vélekedett, a gyenge eredmények elsősorban a mindenki számára azonos vizsgaanyagnak tudhatók be, ezért mindenképpen be kellene vezetni a differenciált érettségit. Ezzel szemben egyes vizsgafelügyelők szerint csakis a diákokon múlt az országos szintű gyenge eredmény. A Bolyai Farkas Gimnáziumban előfordult, hogy a vizsgázó Mihai Eminescu egyik verse helyett egy Caragiale-művet elemzett, egy másik végzős pedig arra kérte a felvigyázó tanárt, hogy amennyiben elalszik vizsga közben, egy idő után ébressze fel.
A megszigorított vizsgakörülmények miatt várható volt a drasztikus átlagcsökkenés Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is, Hargita megyében ugyanis idén először használtak megfigyelőkamerákat. A megye három tanintézetében – a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpontban, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpontban, valamint a zetelaki P. Boros Fortunát Középiskolában – egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. A székelyföldi térségben az átmenési arány ugyanakkor messze elmarad az országos átlagtól, a diákoknak alig harmada, 30 százalékuk vizsgázott sikeresen. Bartolf Hedwig tanfelügyelő úgy nyilatkozott, a kamerák miatt szigorúbbak voltak a vizsgafeltételek, sokan pedig egyetlen tantárgyból buktak meg, így az augusztusi pótérettségin jó eséllyel javíthatnak. Lakatos Mihály, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium igazgatója úgy nyilatkozott, nem a tételek nehézségi szintje miatt születtek gyenge eredmények, sokkal inkább a megnövekedett szigor okozta a siralmas teljesítményt.
Krónika (Kolozsvár)

Ünnepi unitárius zsinat Kolozsváron
Az erdélyi és a magyarországi unitáriusok Kolozsváron találkoztak június 28-án, a belvárosi unitárius templomban, ünnepi zsinaton. Ennek a fő célja a magyarországi és erdélyi unitárius egyházak egyesítése volt, mely hosszú és összehangolt folyamat eredményeként jött létre. Az egyesülés egyházjogi megvalósítása érdekében az Erdélyi Unitárius Egyház Zsinata a Magyarországi Egyházkerület által kijelölt zsinati képviselőkkel kiegészülve a Magyar Unitárius Egyház Zsinatává alakul. Miután a történelmi események révén a maradék unitárius egyházszervezet is feldarabolódott, a 89-es változások kedvező feltételeket biztosítottak egyházunk újraegyesülésére. Június 28- án, a két zsinat képviselőinek jelenlétében ez meg is történt. A Magyar Unitárius Egyház az egyetlen magyar indíttatású egyház és a legfiatalabb történelmi magyar egyház Erdélyben.
Az ünnepi zsinaton bevezető beszédet mondott Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, majd a jelen levő zsinati tagokat köszöntötte dr. Máthé Dénes főgondnok, ugyanakkor megállapítva, hogy a zsinat határozatképes, majd felszólalt Bálint Benczédi Ferenc püspök. A munkálatoknak három napirendi pontja volt: A két egyházrész egyesítése, az új alapszabályzat elfogadása valamint különböző átmeneti rendelkezések és hatályba lépési határozatok. Az Erdélyi Unitárius Egyház vezető testülete – Bálint Benczédi Ferenc püspök, Nagy László főjegyző, Kovács István közügyi igazgató, Máthé Dénes főgondnok – kiegészül a Magyarországi Egyházkerület vezetőségével: Balázsi László megbízott püspök-főjegyzővel, Elekes Botond főgondnokkal és Barabási Sándor főgondnok- helyettessel. A magyarországi unitárius lelkészeket Kászoni József budapesti lelkész képviselte. Az újraegyesült unitárius egyház neve: Magyar Unitárius Egyház. A határozatot a vezetőségi tagok aláírásukkal szentesítették a délutáni ünnepi istentiszteleten és bemutatták az új zászlót is.
Az egyesülési határozatot Szabó László lelkész olvasta fel, az új alapszabályzatot pedig Gyerő Dávid előadó- tanácsos, melynek előkészítésében részt vett Máthé Sándor és dr. Kovács Sándor is. Az új alapszabályzat kiegészült a módosító javaslatokkal és az ünnepi zsinat megszavazta. Az ülés végén, harmadik napirendi pontként megszavaztak pár átmeneti rendelkezést, a működési szabályzatot és a választási szabályzatot.
A délutáni ünnepi istentiszteleten kihirdették a Magyar Unitárius Egyház újraalakulását és az alaptörvény elfogadását, és ezeket hitelesítették. Főtisztelendő püspök úr hangsúlyozta az esemény fontosságát. Köszöntőt mondott Máthé Dénes főgondnok (Kolozsvár), Elekes Botond főgondnok (Budapest), a testvéregyházak képviseletében Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Részt vett ugyanakkor államtitkári szinten Vámos Tibor a román és Szászfalvy László, a magyar kormány képviselője is és nem utolsósorban Mr. Larry Coburn az amerikai Weston helységből, Massachusetts államból, az amerikai testvérgyülekezet megbízottja. Az unitáriusok számára – és nem csak – rangos rendezvényt megtisztelte jelenlétével Toró T. Tibor és Tőkés László is. Az ünnepi egyházi beszédet Kovács István közügyi igazgató, sepsiszentgyörgyi lelkész tartotta, az úrvacsorai beszédet Balázsi László megbízott püspök, füzesgyarmati lelkész. Az ünnepi zsinat a záróimával, az áldáskérés és a magyar himnusz közös eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium épületében. Sajnálatos, hogy a Maros megyét képviselő zsinati tagok szinte fele nem tartotta lényegesnek részt venni az ünnepségen, mely egyébként a zsinati tagok számára kötelező.
Demeter Judit ny. könyvtáros
Népújság (Marosvásárhely)

KITÁSZ vándorgyűlés Marosvásárhelyt
Előadás-sorozat szellemi értékeinkről
A közelgő hétvégén, július 12-e és 15-e között tartja XXI. vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége. A közhasznú szervezet ez évben Marosvásárhelyen szervezi meg nyilvános és díjmentesen látogatható előadásainak sorozatát Az erdélyi magyarság szellemi értékei címmel. A szentendrei székhelyű szövetség Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének sorait választotta a vándorgyűlés mottójaként, nem véletlenül: "Vajha Moldvának is kies parlagjai,/ Ameddig terjednek a Pontus habjai,/ Magyar Koronánknak árnyékába menne,/ S a csángó magyar is polgártársunk lenne!" Az eseménysorozatnak a Bod Péter Diakóniai Központ (Erdő utca 7b sz.) ad otthont, a vándorgyűlés programját az alábbiakban olvashatják.
Július 13., péntek: 9.00 – A vándorgyűlést megnyitja Kilyén Ilka a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület nevében és Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ elnöke (Szentendre). 9.20: Az ,,ismeretlen" Marosvásárhely – múlt és jelen. Előadó: Balás Árpád főiskolai tanár. 9.50: A vallás, a múlt, a mai kultúra összefonódása. Előadó: Henter György református lelkész. 10.20: Képzőművészet, kultúra, a város nagyjai. Előadó: Nagy Miklós Kund közíró. 10.50: Kávészünet. 11.05: Nyirő József néma küzdelme, emigrációs évei és három temetése. Előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ leköszönő elnöke (Budapest). 11.35: ,,Addig élünk, amíg módunkban áll visszafele tekinteni". Előadó: Farkas Ernő magyar szakos tanár, a Sütő András Társaság tagja. 12.05: Tamási Gáspár ,,vadon nőtt gyöngyvirágai". Előadó: Molnár Péterné, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, a KITÁSZ ügyvezető elnöke (Kunszentmiklós). 12.35: A város irodalmi értékei. Előadó: Kuti Márta szerkesztő-újságíró, tanár. 13.05: Ebéd. 14.00-17.00: Helytörténeti séta Balás Árpád idegenvezető, földrajztanár vezetésével. 17.30: Sütő András és Molter Károly sírjának megkoszorúzása a református temetőben.
Július 14., szombat – 9.00: Erdélyország története. Szilágyi Sándor, az első Erdély-történet szerzője. Előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ megválasztott elnöke (Szentendre). 9.30: Németh László erdélyi témájú esszéi és drámái. Előadó: dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor (Budapest). 10.00: ,,Márton Áron üzenete" – verseiből olvas fel Gál Éva Emese költő (Gyergyószentmiklós). 10.30: Kávészünet. 10.45: Tamási Áron publicisztikája és a Vásárhelyi Találkozó. Előadó: Nagy Pál irodalomtörténész. 11.15: A népi írók gondolatait közvetítő kolozsvári Termés című irodalmi folyóirat (1942-1944) mának szóló üzenete. Előadó: dr. Neszmélyi Károly címzetes egyetemi tanár, a Népi Írók Baráti Társasága társelnöke (Budapest). 11.45: Kolozsvári Vasárnap és a Vasárnapi Újság 1921-1925-ben. Előadó: Szabó Zsolt főszerkesztő (Kolozsvár). 12.15: A költő feltámadása – Dsida Jenő költészete. Előadó: dr. Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger). 12.45: Gazda József A harmadik ág című könyvét bemutatja a szerző (Kovászna). 13.15: Ebéd. 14.30: KITÁSZ-közgyűlés. 17.00: Petelei István, a novellista és hírlapíró. Előadó: dr. Kozma Dezső professzor (Kolozsvár). 17.30: A Népújság irodalmi mellékletét, a Múzsát bemutatja Nagy Miklós Kund közíró. 19.00: Vacsora. 20.00: Kilyén Ilka színművész műsora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Basescu átadta az elnöki hivatalt Antonescunak
Traian Basescu felfüggesztett román államfő átadta kedden az elnöki hivatalt Crin Antonescu ideiglenes elnöknek.
Az Alkotmánybíróság hétfőn érvényesnek nyilvánította a parlament pénteki döntését Traian Basescu államfő felfüggesztéséről, és Crin Antonescut, a szenátus múlt kedden megválasztott új elnökét nevezte meg ideiglenes államfőként.
Az államfői mandátum átadására zárt ajtók mögött került sor a román elnöki hivatal székhelyéül szolgáló bukaresti Cotroceni-palotában. Fél óra elteltével Traian Basescu saját Dacia Logan gépkocsiját vezetve, a kapuban álló televíziós stáboknak integetve távozott. Basescu a napokban – saját kérésükre – több tanácsadóját is felmentette tisztségéből, kedden az elnöki hivatal szóvivője, Bogdan Oprea is lemondott.
A felfüggesztett államfő leváltásáról népszavazáson döntenek az állampolgárok július 29-én. Ezt megelőzően népszavazási kampányra kerül sor. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, hogy három nagygyűlést rendez Basescu támogatására a következő hetekben. Az elsőre szombaton Kolozsváron kerül sor, majd Jászvásár és Bukarest következik. A PDL azt kérte híveitől, hogy fehér viselettel fejezzék ki a jogállamért érzett aggodalmukat, jelszavuk legyen az, hogy "idén nyáron fehér a viselet".
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) Basescu leváltásáért kampányol: ők hét-nyolc nagygyűlést ígérnek híveiknek az ország különböző nagyvárosaiban. Liviu Dragnea szociáldemokrata főtitkár bejelentette, hogy aktivizálják az USL teljes helyhatósági kampánystábját, többek közt azt a húszezer önkéntest, akik a részvételi adatokról küldenek sms-ben gyorsjelentést a kampányközpontba a szavazás napján.
Crin Antonescu mind a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségének, mind a szenátus elnöki tisztségének a gyakorlását ideiglenesen felfüggesztette. Az ideiglenes államfő jogosítványai csak annyiban különböznek a megválasztott államfő jogosítványaitól, hogy nem intézhet beszédet a parlamenthez és nem oszlathatja fel a törvényhozást.
Az 52 éves, történész végzettségű Crin Antonescu 1996 óta tagja a román parlamentnek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben, amelynek 2009 óta elnöke is. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Konzervatív Párttal (PC) közösen létrehozott pártszövetség, az USL államfőjelöltjévé választotta.
Krónika (Kolozsvár)