Heten tesznek örökfogadalmat Csíksomlyón
Három esztendő után újra örökfogadalomra kerül sor ma a csíksomlyói kegytemplomban. Hét fiatal ferences kötelezi el magát Isten szolgálatában, Istennek szentelve életüket.
„A világban tapasztalható kísértések ellen menekülsz? Félsz a kinti élettől? Vonz egyik-másik testvér élete? Szeretnél jó közösségben élni? Mindez elindulásra nem rossz, de tökéletlen, és nem elég ahhoz, hogy itt maradj. Egyedül a Szentháromság Istenért szabad itt maradni” – olvasható a ferencesek noviciátusi szabálykönyvében, akárcsak az, hogy: „A szerzetesnek az a szakmája, hogy egyedül Istent keresse és szeresse úgy, hogy ő nem lehet soha senkinek a tulajdona, kizárólag Krisztusé, és neki sem lehet senkije, hanem mindig azoké, akiknek őt Isten ajándékozza.” Heten vállalják most mindezt, örökfogadalmat téve, szegénységet, engedelmességet és szüzességet fogadva.
Szerzetesi élet
Erdélyben is nagy múltja és sok követője volt Assisi Szent Ferencnek. Szászvároson már a XIII., Csíksomlyón a XIV. század végétől voltak ferences testvérek. Jelenleg az erdélyi ferencesek táborát ötven szerzetes alkotja a csíksomlyói, szárhegyi, esztelneki, brassói, udvarhelyi, kolozsvári, dési, kaplonyi és szászsebesi kolostorokban. A kommunizmus évei igen megtizedelték az utánpótlást, ezért nagy öröm, hogy újra a lehetőség mellé igény is társult, fiatalok szeretnének szerzetesek lenni.
A ferences életbe való betekintést a jelöltség, illetve a noviciátus egy-egy éve követi, amely után egy évre szóló fogadalmat tesz a fiatal szerzetes, melyet legalább még kétszer meg kell újítania, hogy az örökfogadalom letételéig eljusson. „Teljesen elkötelezem magam, életemet Istennek szentelem” – ezt mondja ki az örökfogadalmat tevő, amelyre Isten részéről a válasz az ígéret, vagyis az örök élet. Mivel új emberré lesz a fiatal szerzetes, a noviciátus kezdetén, a rend ruhájába való beöltözéskor új nevet vesz fel, az örökfogadalom letételével pedig a ferences rend teljes jogú tagjává válik.
A szerzetesi élet egy új és egészen más minőségű élet. Aki ezt éli, megváltozik, átértékelődik számára a szülőkkel, a rokonokkal, a barátokkal való viszonya. Más értéket nyer a külvilággal, az anyagiakkal való kapcsolata is. Nincs tulajdona, még az imakönyv sem sajátja a szerzetesnek, csupán ő használja.
A ferences rend hivatalos neve: Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Fratrum Minorum (OFM). Csak a nép nevezte el barátoknak, illetve az alapítójukról ferenceseknek. Életformájukat az alapító, Assisi Szent Ferenc a Regulában így jelölte meg: „Kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Ezt vállalja most az örökfogadalom által az a hét fiatal, akik különböző helyekről érkezve, különböző életeket cserélnek Istennek szentelt életre.
Az örökfogadalom-tevők gondolatai
Guzranyi Antal Csaba, fr. Péter: Isten hívására jöttem a rendbe, amit nem köthetek egy konkrét, rendkívüli eseményhez, hanem inkább csendes, lassú felismeréshez. Olvasva Szent Ferenc írásait, reguláját, azt mondtam, ezt én is meg kell hogy éljem.
Licz Csaba Zsolt, fr. Tamás: Úgy indultam el a szerzetesi életre, hogy egész életemet szerzetesként akarom leélni. Voltak hivatásbeli megingások, de hála Istennek, az Úr mindig megerősített. Számomra az örökfogadalom szívből jövő megerősítése annak, hogy ezt az életet vállalni akarom.
István Imre, fr. Imre: Régebb elég gyakran jártam a csíksomlyói kegytemplomban, s láttam az ott élő barátokat. Hallgattam az igehirdetésüket, a prédikációikat, és lassan kezdtem érdeklődni ezen élet után. Miután megismertem a ferences közösséget, éreztem, hogy ez az én utam, vagyis az én Úrhoz vezető utam. Puvák Antal, fr. Marián: Valami többre vágytam ahhoz, hogy az életem teljesebb legyen. Az egyik ferences testvértől bátorítást kaptam, hogy menjek el Csíksomlyóra, és nézzem meg belülről, hogyan élnek a ferencesek. El is mentem, és ott egész otthonosan éreztem magam, lelkesedés fogott el ezen életforma iránt. Ez a lelkesedés máig is bennem van, és tudom, hogy ez az, amit élnem kell. Az örökfogadalom számomra végleges döntés, amely mögött nagy szabadság van. Ahhoz, hogy valaki meghallja az Isten szavát, nem nagy dolgokra van szüksége, hanem békességre és csendre. Isten hívására az örökfogadalmam által válaszolok, Isten pedig az ő igenjével megerősíti az én fogadalmamat.
Kiss Sándor, fr. Kamill: A ferences rendbe való belépésem után a Gondviselés megajándékozott egy különös betegséggel, agydaganattal, ami jobb oldali bénulást okozott. 2006 januárjában átestem egy agyműtéten, aminek következtében újra meg kellett tanuljak járni. A betegségem kapcsán megértettem, mennyire fontos a lelki vezetés. Mert ha nem lett volna mellettem a lelki vezetőm, akinek a segítségével az egyes kérdéseket a helyére tudtam tenni, akkor most nem itt tartanék. Tehát nemcsak nekünk, szerzeteseknek fontos a lelki vezetés, hanem minden egyes embernek is.
Főcze Imre, fr. Bonaventura: Számomra sokat jelent, hogyha egy közösséghez tartozok. Ez az örökfogadalom által fog leginkább megvalósulni, amely teljes elköteleződést jelent az iránt, aki engem meghívott, akit úgy szólíthatok, hogy: Abba! Atyám! Ahogy egyre inkább megtapasztalom a jó Isten szeretetét, érzem, hogy az ő gyermeke vagyok, kisebb testvér. Mi pedig úgy vagyunk egymás testvérei, ha ő mindannyiunknak a mennyei Atyánk.
Sebestyén Antal, fr. Albert: Életemben 1998 őszén állt be változás, amikor egy átdorbézolt éjszaka után, reggel 4 órakor kiálltam az erkélyre, és elkezdtem kiabálni, hogy „Istenem, nem ez az én életem!” Elkezdődött bennem egy folyamatos „világi” leépítés. Pénzt nem akartam látni, csak szolgálni akartam másokat. Eleinte szociális munkás akartam lenni. Aztán megtaláltam Szent Ferenc írásait, Reguláját, és olyan kereteket biztosítottak számomra, amelyben el tudtam képzelni az életemet. Sok mindent tapasztaltam kint a világban, de a boldogságot, azt mégsem találtam. Öt év alatt elhagytam mindent, amit csak el lehet hagyni. Elkezdődtek a ferences elöljárókkal való beszélgetések. Pár év után, mivel „dönteni mindig tudni kell”, 2004 nyarán beléptem a ferences rendbe. Azóta bent vagyok, és boldogan.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)

Fiatalodó közösség, megmerevedő egyház - interjú Ötvös József lelkésszel (Ötvös József református lelkipásztor 1952. augusztus 27-én született a Maros megyei Pókán. A Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1977 és 1983 között a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségben szolgált, majd 1983 és 1995 között Jedden volt lelkipásztor. 1995–2002 között a marosvásárhelyi VIII. Cserealji Egyházközség, 2002-től a marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség lelkésze. 2000-től a Marosi Református Egyházmegye esperese, 2001-től az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, generális direktora. Kötete: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok (Kolozsvár, 2004), több rádióadást szerkesztett, és száznál több cikke jelent meg hazai egyházi és világi kiadványokban. Több hazai és nemzetközi egyházi és világi szervezet tagja, a hazai GAW (Gustaw Adolf Segélyszervezet) elnöke.)
„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. ”
A kommunizmus idején sokan olyan neveket adtak gyermekeinknek, amelyek nem fordíthatók románra. Három fiáé nemcsak lefordíthatatlan, hanem jó hangzású, patinás magyar név. Tudatosan választottak? – A nyolcvanas években nősültem, akkor született az első két fiam. Akkor már a szülőfalum nevét sem lehetett magyarul leírni. Tehát félig-meddig tudatos, belső ellenállás lapul a nevek mögött. Csíksomlyói születésű feleségemet Emese Erzsébetként, engem viszont Iosifként vezettek be az anyakönyvbe, hivatalosan ma is az vagyok. Feleségemmel mindketten választottunk neveket, így lett az elsőszülött Koppány Bulcsú, a középső Ajtony Atilla – a régi helyesírás szerint –, a harmadik pedig Tétény Álmos. Valójában Töhötöm kellett volna hogy legyen, de az nem talál az Ötvöshöz, így ennek a Tétény változatát választottuk. A kedvenc neveink különben a Taksony és Szörény voltak, de az előbbi csúfolkodásra adott volna okot, a Szörény meg összeolvadt volna az Ötvös szó végével.
Lesz-e lelkészutánpótlás a családban?
A nagyobbik fiunk történész, és éppen értesített, hogy Arad közelében kelta sírra bukkant. Apósomat ’56 miatt elítélték, tehát ő a magyar forradalom szellemében élt, és ez az unokáján csapódott le – érdekli a történelem. A középső most végzi a konzervatóriumot Kolozsváron, már tanít a népfőiskolán. Klasszikus zenei képzéssel a tarsolyában talán dzsessz- és rockzenével foglalkozik majd. A kisebbik most kezdi a középiskolát, talán ő majd a papi pályán folytatja.
Szülei pókai földművesek voltak. Gyerekkorában gyakori jelenség volt, hogy egy paraszti származású fiúból pap lett?
Már a teológián tanultam, amikor tudatosodott bennem, hogy mennyire igaz rám is, amit ott tanítottak: a lelkészi munka hivatás, ugyanakkor ebben az is benne van, hogy valaki hív minket. Ha az emberben nem párosul az isteni hívás és a hivatástudat, akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Utólag értettem meg, hogy tizenkettedikes koromban következett be az életemben az elhívás, amit akkor nem ismertem fel. Számomra mindig megnyílt valamilyen tér. Egyedüli gyerek voltam. Mikor az első osztályt kezdtem, indították meg nálunk az 5–8. osztályt. Elődeimnek, ha tanulni akartak, más faluba kellett menniük iskolába. Gyerekkoromban értették meg a pókai emberek, hogy a kollektív gazdálkodás visszalépést jelent az életükben. Roszszabb lett a megélhetés, ezért majdnem mindenki megpróbálta taníttatni a gyermekét. Ennek a káros következménye az lett, hogy kiürültek a falvak. Ugyanakkor egy-két felnőtt is meghatározta az életemet. Amikor elvégeztem a 4. osztályt, akkor került oda két évre tanítani Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka későbbi igazgatónője, aki 5. és 6. osztályban magyarra és oroszra tanított. Később édesapámmal úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági szakiskolában fogok tanulni.
Tipikus, becsületes parasztcsaládban nőttem fel, ahol értéke volt a földnek, a földművelésnek. Deé Nagy Anikó azt javasolta, iratkozzam be a Bolyai Farkas Középiskolába, de édesapám eleinte félt, hogy nem állom meg a helyem. Amikor leérettségiztem, olyan egyetemet kerestem, ahol nem szükséges a romántudás. A bentlakás pedellusa, Kiss Géza javasolta a teológiát. Édesapám is egyetértett vele, hogy pap legyek. Ő azért nem lehetett pap vagy tanító, mert egyedüli fiú volt a családban, és a földdel kellett foglalkoznia. De mély hitű ember volt. A nyolcvanas években a teológia magyar sziget volt, zárt közösség, ahol kifejlődött bennünk a magyarság iránti felelősségérzés, de ez szerintem nem a tananyagból, hanem a légkörből származott. 1958–59-ben, az ’56-os forradalom után a teológián kemény rendőrségi beavatkozás történt, embereket vittek el, és akkor az intézmény „magába zárkózott”, hogy megelőzze az ilyesmit. Engem is felelősségre vontak, amikor marosvásárhelyi középiskolásokkal egy kolozsvári vendéglőben találkoztunk, de a teológia felvállalta, hogy a résztvevőket megbünteti. Mai napig hálás vagyok ezért, hogy a professzorok vállalták ezt a fajta igazságtalan büntetést azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az államhatalomnak.
Az egyetemi évek után Görgényszentimrére került. Ott mekkora gyülekezetet, milyen helyzetet talált? – Aki jelessel végzett, államvizsgázott, kérhette, hogy doktorálhasson, és én jelentkeztem is, viszont az akkori püspök nem akarta ezt engedni. Így is bejutottam a szebeni teológiára, viszont fél év után mégis állami kinevezést kaptam. Ezt nem lehetett visszautasítani, mert akkor elvesztettem volna a diplomámat. 1977. március 5-én utaztam Szentimrére, az autóbuszon hallottam, hogy azelőtt való este földrengés volt. Ez úgynevezett missziós egyházközség, amelynek nagyon szép múltja van. Görgényszentimre fejedelmi vár volt, a községben kiváló erdészeti iskola működött, s ami ritkaságszámba ment: a papi lak előtt aszfaltozott út volt. A reformátusság kisebbségben volt. Az a falu a hatvanas években még polgári közösségként működött, például két magánfodrászattal, a polgári családok napszámosokkal dolgoztattak.
Egyházilag az egész Görgény-völgye hozzám tartozott – a katolikus Görgényüvegcsűr, a zömében ortodox Laposnya, Libánfalva, Hodák. Akkor még nem volt magyargyűlölet, csak a marosvásárhelyi pogrom idején fejlődött ki. Annak idején egy budapesti hölgy kérésére a libánfalvi kocsmában román parasztoktól tudtam meg, hol van eltemetve a hölgy fia, akit katonaként mészároltak le, s ott temették el a román temetőben, amikor visszavonulóban volt a magyar hadsereg. Az az ortodox pap is segített a sírt felkutatni, aki 1990 márciusában felszólította a románságot, vonuljon be Marosvásárhelyre. Később Alsóidecset is hozzám csatolták, ez eredetileg szász település volt, a szász templomban egymás után, békésen folyt a román-ortodox, a német-evangélikus és a magyar-református szertartás. Ha a politikum nem avatkozik közbe, akkor e vidéken jól megférnek egymással a különböző ajkú emberek.
Ebben az időszakban sikerült templomokat felújítania, sőt egy új templom építése is a nevéhez fűződik. – Görgényszentimrén és Üvegcsűrön kevés pénzből, helyi erőből, némi holland segítséggel tataroztunk templomokat. Lelkipásztori szolgálatom alatt épült új templom Marosagárdon, ahol ortodox, görög katolikus és református hajlék van egymás mellett. A görög katolikusok a rendszerváltás után visszavették a templomukat az ortodoxoktól, akik emiatt nekifogtak építkezni, de mivel túl sok téglát vásároltak, a többletet felajánlották a református gyülekezetnek, amely a régi vályogtemplom helyett újat épített.
A Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő Jedd már egészen más világ volt, mint a Görgény-völgye, majd következett Vásárhely, ahol a belvárosi, vártemplomi gyülekezet lelkésze lett. – Vásárhelyen – Jedd után – előbb a cserealji közösség élére kerültem. Érdekes kihívás volt. Varga László tiszteletes szolgált ott, ő akkor politizált, s ha el kellett mennie valahova, akkor én helyettesítettem, hiszen ez a gyülekezet közel esik Jeddhez. Mikor elment nyugdíjba, engem hívott a közösség. Kelemen Ferenc, a rádió munkatársa interjút készített velem, és én elmondtam, hogy egyházi műsoraiban néha hibás kifejezéseket használ. Erre ő azzal válaszolt, hogy meghívott műsort szerkeszteni. Így bekerültem a város közéletébe, ismert lettem, rádiós műsoriamból, a lapokban megjelent cikkeimből született a Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötetem. Cserealja az 1988–89-es években alakult közösség, amelyet Csiha Kálmán hozott létre a népes lakótelepen, a Tudor negyedben. Sok magyar fiatal költözött ide faluról, hiszen ez volt ez egyik megélhetési lehetőség. Több mint 5000 reformátust tartottak nyilván, nagy részük a Nyárád- és a Küküllő mentéről származott. A cél az volt, hogy ne veszítsük el őket. Varga László tudta, hogy közösségi épületre van szükség, de református templomra nem adtak építési engedélyt, ezért egy polgári házat vettek meg, s kiütötték a belső falait. Így lett – sokáig torony nélküli temploma a közösségnek.
A Vártemplomba bekerülni, az ide tartozó református gyülekezet élére állni bizonyára rangot jelent egy lelkésznek. – Kihívást is jelentett, nem bántam meg, hogy átjöttem, bár élőbb gyülekezet volt a cserealji. Ez a gyülekezet kissé Marosvásárhelyt szimbolizálja. Itt 3700 a nyilvántartott hívek száma. Elődöm, Fülöp G. Dénes 18 évig a legmegfelelőbb pásztora volt a gyülekezetnek. Helytállt a Ceauşescu-korszak utolsó éveiben, és a rendszerváltás után kiváló külföldi kapcsolatai révén sok mindent meg tudott valósítani. A huszadik század kiválósága volt ő a Vártemplomban – Tóthfalusi József, Csíky József, Mester István után. 2002-ben ment nyugdíjba, és a presbitérium jó ideig kereste az utódját, végül rám gondoltak. Sok lelkipásztor „kiég”, mert nincsenek sikerei. Nálam ez nem következett be. Egyik komoly sikerélményem az orgonához kapcsolódik. Mikor idekerültem, a Vártemplomban a régi, műemlék orgona nem működött, helyette elektromos orgonát használtak. Egy Csehországban lengyelként született ismerősöm, aki 16 évesen Németországba menekült, értesített, hogy ott fölöslegessé vált egy orgona. Molnár Tünde orgonaművész ajánlotta, fogadjuk el, nem baj, ha egy templomban két versenyorgona van. A gyülekezet úgy döntött, hogy előbb a régit kell megjavíttatni. Így is történt, majd a németországit is működőképessé tettük, így két működő orgonánk van, e téren a Vártemplom egyedülálló az erdélyi református templomok között. Ez azért jó, mert Erdélyben a templom már nemcsak egy lelki közösség vasárnapi találkozásának a helyszíne, hanem magyar kulturális közösségi hely. Fülöp Dénes a nyolcvanas években a templom melletti termet gótikus közösségi teremmé építtette újra, az esperesi hivatal tanácstermében pedig mostanában képzőművészeti kiállításokat szervezünk.
A Vártemplom gyülekezetében hogyan alakult a hívek száma?
Amikor idekerültem, Fülöp Dénes azt mondta: egyik legfontosabb feladat az öregekkel való foglalkozás, mert ez a városrész kiöregedett. De pár év múlva megfordult a dolog, eltávozott az élők sorából az idős generáció, bár jobbára még most is az idősek járnak templomba, 250–300-an. Viszont húsvétkor a fiatalok is megjelennek, igaz, általában külföldön élnek, s az ünnepekre hazajönnek. De most már az itthon élők körében is sok a keresztelő, a konfirmáció. És ami igen örvendetes: egyre több magyar család vállal harmadik gyereket. A gyülekezet korképe szerint nagyjából kiegyenlítődtek a generációk, viszont igaz, hogy számszerűen fogy.
Mi a véleménye a rendszerváltás után megerősödő jehovista és egyéb, kisebb egyházakról? – Ma ez már nem annyira jellemző. Ennek a folyamatnak vannak pozitív vonatkozásai is. Például az, hogy a pünkösdista egyház meg tudta szólítani a cigány közösségeket, és bizonyos mértékben civilizálta ezeket. A hagyományos egyházaknak ez nem sikerült. Pedig fontos dolog, hiszen Erdélyben becslések szerint egymillió roma él. Talán a Hit gyülekezete talált leginkább utat a fiatalok felé. Úgy látom, hogy ezek az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. Egyik katolikus társam fogalmazott úgy: a mi legnagyobb problémánk, hogy az egyház kezd megmerevedni.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület már korábban beindította öntisztulási folyamatát, sorozatosan leplezik le azokat a református lelkészeket, akik kapcsolatban álltak a kommunista állambiztonsági szervekkel. Az Erdélyi Református Egyházkerület körében próbálják-e feltárni ezt a káros kapcsolatrendszert? – Rájöttünk arra, hogy e téren még mindig folyik a manipulálás. A mi egyházkerületünk létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely megállapítja, hogy az eddig ismert anyag alapján a lelkészek együttműködtek-e a Szekuritátéval. Ez azt is jelenti, hogy megvédenek esetleg ártalmatlanul meggyanúsított embereket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kérje ki az iratait, és mutassa fel azokat. Én láttam a saját iratcsomómat, illetve annak egy részét megkaptam Bukarestben. A nyolcvanas években több esetben kihallgattak, a belügyisek tudták rólam, hogy vannak nyugati kapcsolataim. Felkészültem rá, hogy mi lesz a dossziémban, és nem az volt benne, amire számítottam. Tehát valakik még mindig szelektálnak. Igényeltem, fedjék fel annak a húsz személynek a nevét, akik rólam jelentettek, ez fokozatosan zajlik, egyelőre hat nevet ismerek, egyházi személyek is vannak közöttük.
A püspökhöz eljuttatott, velem kapcsolatos iratcsomóban viszont ezeknek már csak a fele jelenik meg. Sajnos egészen reális képet még nem lehet összeállítani. Iratokat visszatartanak, amelyekről nem akarnak beszélni, vagy fel akarnak használni valakik ellen. Az irataim között olyasmi is szerepel, hogy én jelentettem valakiről, és amikor utánanéztem, kiderült: Baciu százados tesz jelentést egy velem folytatott beszélgetés alapján. Erre mondhatnám, hogy az egész nem igaz. De ha igaz, akkor minek tekinthető ez? Az én jelentésemnek? Vagy az ő jelentésének? Az ő szemükben mi, tanárok, lelkészek eleve irredenta elemekként voltunk elkönyvelve. Tehát én hat olyan személynek a nevét ismerem már, akik rólam jelentettek, és ezek után újból elolvastam a jelentéseket. Örülök, hogy szembesültem velük, mert soha annyi jót nem mondtak rólam, mint ők. Egyikük egyetemi tanár. Nekem senki nem ártott, semmilyen hátrányt nem szenvedtem 58 éves koromig amiatt, hogy esetleg felkértek valakit, jelentsen rólam.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a Vasárnapi Újságban
Hosszú ideje nyitott a kérdés, hiszen tizenegy esztendeje az ortodox Bukarestbe elment az akkori egyházfő, II. János Pál, de magyar híveihez Csíksomlyóra nem jutott el. Időszerű lehet-e mostanában egy pápai vizit a somlyói nyeregben?
Az 1999-es látogatás alkalmából a katolikusok is kidolgoztak egy tervet, melyben a moldvai csángók és az erdélyi katolikusok meglátogatása is benne lett volna, az ortodox pátriárka viszont ezt meghiúsította és megtiltotta a pápának, hogy elhagyja Bukarestet.
Erről és a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye egyéb aktuális gondjairól kérdezte Jakubinyi György érseket a Kossuth Rádió munkatársa, Gadácsi János. Erdély.ma

A szakmaiságban látja Erdély jövőjét az RMDSZ
„Építjük Erdélyt” címszó alatt, 2010. novemberében kezdődik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat.
A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez.
Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta: a projekt keretében az elsőként közösségi vezetőképzőre, majd ezt követően kampányképzésekre és intenzív kampánymenedzsment-képzésre, illetve kommunikációs képzésre kerül sor.
Közösségi vezetőképzők Székelyföldön, Partiumban, illetve a szórványban egyaránt indulnak. Célkitűzései többek között az RMDSZ helyi és területi szervezőképességének erősítése, a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülés, továbbá egy olyan generáció felkarolása, amely 10-15 éves távlatban képes a közösségi jövőkép, küldetés kialakítására és ennek gyakorlati megvalósítására. A közösségi vezetőképzőre a Székelyföldön elsőként november 4. és 9. között Árkoson, majd december 2-7. és január 6-11. közötti időszakokban Csíksomlyón kerül sor. A képzések a problémakezelés, a konfliktusmenedzsment, a közpolitikák, a pályázati forrásszervezés, valamint az imázs, a kommunikáció és a hálózatszervezés tematikákat érintik.
„A képzések eredményeként létrejön egy olyan közösségszervező, dinamikus csapat Erdély teljes területén, amely megfelelő szakmai alappal rendelkezve megerősíti az RMDSZ területi szervezetek és társult szervezetek szervezési kapacitását, továbbá professzionális tudást ad a projektek, akciók, rendezvények megszervezésének – emelte ki Kovács Péter ügyvezető alelnök.
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma

Nemzet közti híd a Reménység Szigete
Az Erdélyi Gyülekezet által létrehozott Emlékkertben gyújtottak gyertyát halottaik emlékére a hazánkban élő határon túliak
Kőbányán emlékeztek tegnap a Magyarországon élő erdélyiek a halottaikra. Az Erdélyi Emlékkertben felavatták és megszentelték Dsida Jenő, Károli Gáspár, Pázmány Péter és Tamási Áron arckép-domborművét. Az idén is erdélyi halottakért gyújtottak gyertyát a hazánkban letelepedett külhoni magyarok Kőbányán, az Erdélyi Gyülekezet által két éve létrehozott Erdélyi Emlékkertben, amely a Reménység Szigete elnevezéssel létrehozott karitatív, kulturális és oktatási központ területén helyezkedik el. A Magyarországon élő – gyakran már idős – erdélyiek számára nem mindig könnyű eljutni a szülőföldben nyugvó hozzátartozóik és barátaik sírjához. A református gyülekezet ezért létrehozott egy virtuális temetőt. A háromnegyed körívet alkotó emlékhely 16 szelvényből (külön emlékhelyből) áll, a 16 erdélyi régiónak megfelelően. Ezek mindegyikén több száz emléktábla elhelyezésére van mód. Minden régió szellemiségét, történelmi szerepét, értékeit a régió tíz-tíz nagy szülöttét felidéző gondolatok és bronz plasztika képviseli. Az idei Erdélyi Halottak Napja alkalmából hétfőn újabb arckép-domborműveket avattak fel és szenteltek meg Erdély nagyjainak, ezúttal Dsida Jenő, Károli Gáspár, Pázmány Péter és Tamási Áron emlékére. Az emlékezők tegnap úrvacsorás istentiszteleten, majd katolikus szentmisén is részt vehettek. Az előbbin Zalatnay István, a református gyülekezet vezető lelkésze szolgált, az utóbbit az idén Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök, Gergely István volt csíksomlyói plébános és a kolozsvári, ferences rendi Bakó Béla „Pál atya” celebrálta.
Az Erdélyi Halottak Napján részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka is, aki a Reménység Szigete jelentőségét emelte ki lapunk kérdésére. Mint emlékeztetett rá, 1990-ben az Erdélyi Gyülekezetet az ő édesapja, Németh Géza református lelkész alapította. „Ezért az Erdélyi Halottak Napja számomra mindenekelőtt édesapámról szól, illetőleg arról a munkáról, amely ennek a »szigetnek« a jóvoltából zajlik. Hiszen 1992-ben ez az egykori orosz laktanya vált a Reménység Szigetévé, majd lett összekötő kapocs Magyarország és Erdély között. Olyan kapocs, amely nagyon sajátos színfoltja Magyarország és Erdély kapcsolatának, s amely arra figyelmeztet, hogy a magyarság igazából úgy képes megmaradni, hogy ha keresztény alapokra építkezik. Ugyanakkor figyelmezteti a keresztény egyházakat és a híveket is, hogy mindenekelőtt a nemzetünkhöz tartozókat kell szolgálni, mert egészen napjainkig nagyon nagy nehézségekkel kell szembesülniük a kisebbségi sorba taszított magyaroknak” – mondta az államtitkár, majd megjegyezte, hogy a határon túli egyházak ezt a feladatot nagy elkötelezettséggel végzik el. Magyar Hírlap

Autonómia mindenekfelett (Székely Nemzeti Tanács az Országházban)
A Székely Nemzeti Tanács Budapesten, az Országházban tartott gyűlésén 270 küldött újította meg 2003-ban tett fogadalmát, s kötelezte el magát az önrendelkezés megteremtése mellett. Felkérték a magyar kormányt, támogassa minden rendelkezésére álló eszközzel Székelyföld autonómiatörekvését, s fordítson kiemelt figyelmet a székelységgel való kapcsolattartásra. Kinyilvánították: a magyar EU-elnökség idején kapjon fokozott figyelmet az EU tagállamainak őshonos nemzeti, etnikai és nyelvi közösségei védelme. Határozatot fogadtak el a Székely Nemzeti Tanács történelmi folytonosságáról az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely városok és közösségeik akaratából létrehozott Székely Nemzeti Tanácsok között.
Alig múlt dél, amikor az első küldöttek megérkeztek a Parlamenthez, tiszteletükre még az előkelő vendégek számára fenntartott főbejárat is kitárult. A főlépcsőn közös fényképhez gyülekeznek. Számos ismerős arc tűnik fel, sokan képviselik Háromszéket. Tanárok, lelkészek, gazdálkodók, alkalmazottak, fiatalok, nyugdíjasok és közéleti személyek, mindazok, akik az elmúlt években szerepet vállaltak az autonómiaharcban. A háttérben a Haáz Sándor vezette szentegyházi Gyermekfilharmónia zenél, mellettük számos székely ruhás kisgyermek. Megérkezik az országgyűlés elnöke, Kövér László — tapssal fogadják. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs és a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő közt foglal helyet, villannak a vakuk. A közel háromszáz küldött és a tisztán csengő hangú gyermeksereg közösen énekli a magyar és a székely himnuszt. Daluk imának, fogadalomnak tűnik, többek szemében könny csillan. A Kupolateremben a Szent Korona előtt hitet tesznek az autonómiaharc szükségességéről: ,,...a Székelyföld autonómiája iránt kinyilvánított akaratot felvállalom, továbbítom és megalkuvás nélkül képviselem, Isten engem úgy segéljen!’’ A Gobelin-teremben Kövér László és Izsák Balázs nyilatkozik a sajtónak. A gyűlésteremben a magyar történelmi egyházak képviselői tartanak áhítatot. A csíksomlyói rendház főnöke, Arthur atya, Nagy László unitárius esperes és Ötvös József, az erdélyi református egyházkerület generális direktora az Istenbe vetett hit fontosságát mint megtartó erőt, s a székelység ezerszáz esztendős történelme folyamán megteremtett értékeit hangsúlyozza. Izsák Balázs az SZNT 2003-as létrehozása óta eltelt időszak sikereit emeli ki: a közéletben nyíltan lehet beszélni az erdélyi önrendelkezési igényről, belső népszavazáson 210 000 ember nyilváníthatta ki, hogy akarja Székelyföld területi autonómiáját. Hangsúlyozta, nincs igazuk azoknak, akik azt hirdetik, kifulladt az autonómia igénye. ,,Igenis nyilvánvaló, azt kívánja a székelység, hogy annak érdekében cselekedjünk” — jelentette ki Izsák —, majd azt hangoztatta, a román államnak nem szabadna félnie az autonómia megadásától, hiszen az nem a feszültség, hanem a megbékélés forrása lesz. Kövér László házelnök egyetértett Izsák Balázs kijelentésével, mely szerint ettől a naptól kezdve nem Országház, hanem Nemzetház megnevezéssel kell illetni a Parlamentet. A nemzeti összetartozásról szóló törvényt a békés nemzetegyesítés folyamata kezdetének nevezte. ,,Az erdélyi magyarság és székelység a maga számára sem többet, sem kevesebbet nem akar, mint ami európai társainak, a számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségeknek jár. Ezt a célt a nemzetközi jog keretei között, a közvetlen demokrácia és a tisztes közképviselet eszközeivel élve, mindig békésen, politikai tárgyalások útján kívánják elérni. Ebben a törekvésükben mindig számíthatnak a Magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására” — jelentette ki. Cristoph Pan dél-tiroli professzor szerint Székelyföldet megilletné, hogy különleges gazdasági státusban részesüljön, s leghatékonyabban használja ki gazdasági potenciálját. Mint mondotta, Romániának nem szabadna félnie az autonómia megadásától, hiszen Dél-Tirol példája bizonyítja, hogy nem csorbul az állam érdeke, sőt, a megbékélést segíti elő. Szász Jenő az MPP-t az SZNT leghűségesebb partnerének nevezte, mely nem csak beszélni, hanem cselekedni is tud. A jövőbeli feladatok közt említette a szórványkollégiumok, a székelyföldi termelőket tömörítő és a termékeik értékesítésében szerepet vállaló szövetkezet, a közösségünk gazdasági erejét erősítő saját hitelintézet, székely szeretetszolgálat létrehozását, illetve a hazai sportélet megerősítését. Ezt követően az SZNT széki vezetői szólaltak fel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Böjte Csaba: egy-két dolgot addig is vállalhatnánk!
Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntelek...
Sokféle hozzászólás érkezett a Szent István-tervhez. Meglepően sok, és sokféle! Arra gondoltam, hogy május elejéig várjunk a javaslatokkal, addig gyűljenek... és akkor megint gyűljünk össze Csíksomlyón (én május 4-5 körül gondolnám) és vegyük számba az igényeket is, de a lehetőségeket is. Fontos, hogy legalább az elején egyszerű, könnyen megvalósítható terveket tűzzünk magunk elé, melyet el is érünk, és melyek örömmel, sikerélménnyel tölthetnek el.
Szerintem egy-két konkrét dolgot addig is, májusig is vállalhatnánk! Mi, a Szent Ferenc Alapítványtól, a Szent Lászlóval bevállaltunk egy nagy tavaszi takarítást, 18 helységben körbejárok, és lelki, szellemi megújhodáshoz bátorítanánk az embereket. Amúgy, szerintem belülről kezdődik az újjászületés.
Persze, nem csak lélek az ember, ezért jó lenne a környezetünket is megszépíteni. Gondolom, hogy egyeztetni lehetne a városi és megyei tanácsokkal, hogy adjanak teherautót, és április első szombatján – ha jó idő lenne – szervezhetnénk egy nagy Tündérkert-akciót. Szépen, az Erdély.mán keresztül, a Mária Rádiót is bevonva meghirdetnénk, hogy aki akar csatlakozzon. Összegyűjtenénk a szemetet, a tavalyi gazt, megnyesnénk a fákat, bokrokat, ültetnénk újakat. Mindenki erre a célra szentelné ezt a szombati napot, ott ahol él. Gondolom, hogy iszonyú mennyiségű szemét gyűlne össze. Mi mostanig is csináltunk magunkban ilyen megmozdulásokat, de gondolom, ütősebb lenne, ha közösen állnánk neki. Mi megszervezzük 63 helységben, a gyerekeink meghívnák a többi gyereket is, és már csak ebből lenne egy nagy erdélyi akció.
Jó lenne ha ennek a tavaszi nagytakarításnak kitalálnánk egy jó jelszót, szimbólumot. Valaki lerajzolhatná stilizáltan az Év Fáját a templom körvonalával... Meg lehetne szólaltatni kertészeket, tájépítőket – például a felcsíki Macalik bácsit, aki nagy gyógynövénygyűjtő –, hogy tanácsokkal, jó ötletekkel támogassanak. Ilyen irányban jövő héten minden nap kellene legyen egy felhívás a honlapon. A vállalkozókat pedig arra biztathatnánk, hogy ők egy kis bográcsossal legyenek a dolgozó csapatok segítségére. Hátha meglátnák a reklámlehetőséget ebben az akcióban.
Szerintem ránk is fér a hosszú tél után egy ilyen nap, talán sokunknak jól is esne egy kis mozgás a friss levegőn. Ismerkedés, munka közbeni tere-fere... Csak lenne jó idő!
Kellene egy kis csapat, mely a szervezési, koordináló munkát felvállalná!
Szeretettel, Csaba t. Erdély.ma

Keresztalja címen új katolikus hetilap jelenik meg
Keresztalja címen új római katolikus hetilap indul vasárnap útjára, amelynek szerkesztői inkább hírlapjelleget szánnak, így elsősorban tényanyagokra koncentrálnak.
 „Az egyházról sokan sokfélét írnak, többnyire nem a legkedvezőbb beállításban. Jó lenne bemutatni azokat a pozitív kezdeményezéseket, amelyek másokat is cselekvésre ösztönözhetnek, hiszen a mi egyházunk fiatal, mindig kész a megújulásra – vallja Lukács János főszerkesztő, a Krónika volt munkatársa. – Azt látjuk, hogy míg a világi média frissen és tetszetős formában önti elénk a jórészt negatív híreket, addig a mi híreinkről, a keresztény kezdeményezésekről jobbára csak szűk csoportok tudnak. Talán ezért is érezhető egyfajta kiégett, elfáradt hangulat az emberek körében.” Kérdésünkre, hogy miben tud újat hozni a már létező katolikus hetilappal szemben, Lukács leszögezte, elsősorban szerkesztési koncepciójában lesz más a Keresztalja.
Ennek keretében inkább saját témákat jelenítenének meg, azokat pedig olvasmányos formában dolgoznák fel, és jó minőségű sajtófotókkal illusztrálnák. Ugyanakkor megjelenítenék a gyulafehérvári, nagyváradi, szatmárnémeti és temesvári egyházmegye híreit egyaránt, odafigyelve a testvéregyházakra és reagálva az ország közéleti történéseire is. „Nem kívánunk rivalizálni más újságokkal, a Keresztalja együttműködő partnere, vagy ha tetszik, kisebb testvére szeretne lenni a már létező hetilapoknak” – szögezte le a főszerkesztő. A lap szerkesztői azt szeretnék elérni, ha az újság hasábjain keresztül nem csak a rendszeres templomlátogatókhoz szólnának. „Elsősorban viszont azok igényeit szeretnénk kielégíteni, akik hitüket rendszeresen gyakorolják, viszont nemcsak lelki olvasmányra vágynak, hanem az élő egyház iránt is érdeklődnek. A mi olvasóközönségünk nemcsak az idősebb korosztály tagjai közül kerülhet ki, hiszen nagyon sok fiatal és középkorú embert, illetve sokgyerekes családot is lehet látni a templomokban” – vallják.
Az első lapszámban például egyaránt szó esik a ferencesek húsvéti előkészületeiről, az ingyenes lombikprogram körüli aggályokról, valamint II. János Pál pápa boldoggá avatásáról. Hogy miért a Keresztalja címre esett a választás, annak a titka az, hogy ez a név egyszerre fejezi ki, hogy erdélyi és katolikus újságról van szó. „A keresztalja a kereszt mögött haladó zarándokcsoportot jelent, így jelen van a szóban a közösség, az úton levő csapat és a Krisztust követés is. Nem utolsósorban pedig ez a név erős utalás Csíksomlyóra is, a Kárpát-medencei magyarság Mária-tiszteletének gyújtópontjára” – fogalmazta meg Lukács János.
A lap első számát virágvasárnap vehetik kézbe az olvasók. A Székelyföldön több településen is rikkancsok fogják árusítani a templomok környékén, de több plébánián is kapható lesz a Keresztalja. A terjeszkedés folytatódik, addig pedig az érdeklődők felvehetik a kapcsolatot a kiadóval a terjesztes@keresztalja.ro e-mail címen vagy a 0364-730994-es telefonszámon.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar állam is támogatja a csíksomlyói Csibész Közösségi Házat
Az energetikai cégek támogatásával kezdenek hozzá a gyermekház építéséhez. Magyar állami hozzájárulással mintegy 120 millió forintból épül árva gyermekeket befogadó komplexum az erdélyi Csíksomlyón. A csíksomlyói Csibész Alapítvány gyermekházának szombati alapkőletételén jelen volt Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár.
Bencsik János elmondta: a nemzeti tulajdonban lévő energetikai társaságok támogatásával épülhet meg az erdélyi Csíksomlyón egy lakó- és közösségi ház. A projekthez a cégek, mint a Magyar Villamos Művek (MVM) leányvállalatai, a Mavir és a Paksi Atomerőmű összesen 50 millió forinttal járulnak hozzá. A hátrányos helyzetű csángó gyermekek elhelyezése mellett különféle felnőttképzéseket is tartanak majd a házban.
Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ilyen kezdeményezésekből egyre több lesz, és a határon túli magyarokkal való kapcsolat tovább erősödik.
„Nagyobb figyelem összpontosul a jövőben a magyar állam részéről erre a területre” – hangsúlyozta a politikus. Ez egy „gyógyulási folyamat” ahhoz képest, hogy mennyire „szétszakított állapotban voltunk” hat éve, a kettős állampolgárságról tartott népszavazáskor és utána – tette hozzá.
Gergely István, a csíksomlyói Csibész Alapítvány elnöke elmondta: egy év alatt szeretnék felépíteni a mintegy 1100 négyzetméteres komplexumot, ahol körülbelül 50-70 árva, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek nevelésével, a társadalomba való beilleszkedésének segítésével foglalkoznak majd. Csúcs Mária, Csúcs Péter
hirado.hu
Erdély.ma

Eltiltották Gergely Istvánt a papi hivatástól
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség meghatározatlan ideig felfüggesztette Gergely István tisztelendő papi hivatásának gyakorlási jogát. A döntés április 15-étől hatályos, és bármikor feloldható – tájékoztatta a Krónikát Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök. A felfüggesztés okát az egyházi méltóság nem kívánta részletezni, hiszen úgy véli, ez csupán Gergely István tiszteletesre és a főpásztorra tartozik.
A korábban Csíksomlyón, majd Jegenyén szolgálatot teljesítő, végül betegállományba vonult, a csíksomlyói árvákat felkaroló tisztelendő jelenleg külföldön tartózkodik, azonban megkeresésünkre elmondta, amint hazatér, hajlandó nyilatkozni felfüggesztésének okairól. Potyó Ferenc érdeklődésünkre elmondta, a különböző intézményekhez, szervezetekhez hasonlóan a római katolikus egyháznak is létezik bizonyos szabályrendszere, az egyházi törvénykönyv, amely a világon valamennyi egyházközösségre érvényes.
„A törvénykönyvnek van előírása mindenre vonatkozóan, kezdve a pápától, a bíborosokra, püspökökre, plébániákra, a keresztségre, házasságra, fegyelmi ügyekre, a papokra, és természetesen ebben is vannak bizonyos büntetésekre vonatkozó cikkelyek, akárcsak a világi törvénykönyvben, így amikor visszaélések történnek vagy hiányosságok merülnek fel, az egyház próbál szankciókat alkalmazni” – részletezte az egyházi méltóság.
Hozzátette, az aggódó betelefonálók megnyugtatására kijelentik, ez a felfüggesztés nem vonja maga után Tiszti nyugdíjának megvonását, csupán meghatározatlan ideig nem gyakorolhatja papi hivatását. „Az igazi papi hatalmat a szenteléssel kapják meg a papok, ez a hatalom Krisztustól származik, és így is marad a világ végezetéig. A szenteléssel kapott hatalmat soha senki el nem veheti a paptól, maga az egyház sem, de szabályozhatja ennek használatát” – mondta a pápai káplán.
Hangsúlyozta azonban, hogy ez a felfüggesztés soha nem végérvényes, bármikor visszavonható, amennyiben teljesülnek az előírt feltételek. „Természetesen Gergely István továbbra is egyházunk tagja, megkapja a nyugdíját, szó sincs kiátkozásról, csupán pillanatnyilag nem gyakorolhatja papi hivatását” – összegzett Potyó Ferenc pápai káplán.
Forró Gyöngyi
Krónika (Kolozsvár)

Keresztalja címen új római katolikus hetilap jelent meg
Keresztalja címen új római katolikus hetilap indul útjára vasárnap. “Azt látjuk, hogy míg a világi média frissen és tetszetős formában önti elénk a történéseket, a keresztény kezdeményezésekről jobbára csak szűk csoportok tudnak. Talán ezért is érezhető egyfajta kiégett, fáradt hangulat az emberek körében” – fogalmaznak a lap szerkesztői, akik egyébként főként a világi sajtóban tevékenykednek, tevékenykedtek. A Keresztalja éppen ezért alternatívát kínál az amúgy sem túl gazdag erdélyi hetilappiacon, hírlap kíván lenni, amelyben a római katolikus egyház körüli történések mellett az erdélyi és partiumi történelmi egyházak hírei is helyet kapnak, mint ahogy külön rovat foglalkozik a közéleti, politikai, gazdasági döntésekkel is. “Jó lenne bemutatni azokat a pozitív kezdeményezéseket, amelyek másokat is cselekvésre ösztönözhetnek” – vallja Lukács János, a Keresztalja főszerkesztője.
A lap munkatársai az aktuális heti történéseket olvasmányos formában jelenítik meg, jó minőségű sajtófotókkal illusztrálják, s nagy teret kapnak a saját témafeldolgozások, interjúk, riportok is. A szerkesztők ugyanis az újság hasábjain nem csak a rendszeres templomlátogatókhoz kívánnak szólni. “Azok igényeit szeretnénk kielégíteni, akik hitüket rendszeresen gyakorolják, viszont nemcsak lelki olvasmányra vágynak, hanem az élő egyház iránt is érdeklődnek. A mi olvasóközönségünk nemcsak az idősebb korosztály tagjai közül kerülhet ki, hiszen nagyon sok fiatal és középkorú embert, illetve sokgyerekes családot is lehet látni a templomokban” – vallják.
Hogy miért a Keresztalja címre esett a választás? Ez a név egyszerre fejezi ki, hogy erdélyi és katolikus újságról van szó. “A keresztalja a kereszt mögött haladó zarándokcsoportot jelenti, így jelen van a szóban a közösség, az úton levő csapat és a Krisztust követés is. Nem utolsósorban pedig ez a név erős utalás Csíksomlyóra is, a Kárpát-medencei magyarság Mária-tiszteletének gyújtópontjára” – mondja Lukács János.
A lapot a Székelyföldön több településen is rikkancsok árusítják a templomok környékén, de Erdély és a Partium több plébániáján is kapható lesz a Keresztalja. A terjeszkedés folytatódik, addig pedig az érdeklődők felvehetik a kapcsolatot a kiadóval a terjesztes@keresztalja.ro e-mail címen vagy a 0364/730-994-es telefonszámon.
Népújság (Marosvásárhely)

„Világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást”
Ókovács Szilveszter, a Duna TV új vezérigazgatója nem enged az igényességből
Ókovács Szilveszter 2010. november 18. óta a Duna Televízió Zrt. új vezérigazgatója. A korábban operaénekesként, közíróként, rádiósként és tévésként tevékenykedő Ókovács Szilveszter tavaly Cselényi Lászlót váltotta a Duna TV élén. Az új vezérigazgató és helyettese, Amin Zoltán nemrég erdélyi körúton tartózkodott, amelynek célja az itt élő magyarságnak a Duna TV jövőbeni műsorpolitikájával kapcsolatos elvárásainak és igényeinek a felmérése volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Kolozsváron is zártkörű megbeszélésre került sor, amelyen a Duna TV vezetői egyetemi oktatókkal, politológusokkal, szociológusokkal, a szakma és a civil szféra képviselőivel folytattak eszmecserét. Ókovács Szilveszter és kollégája beszámoltak a magyar közszolgálati médiában bekövetkezett változásokról, hangsúlyozva: a jövőben az anyaország határain kívül élő magyarság, és az itt működő tévés műhelyek fontos szerepet fognak kapni a nemzet televíziójában, amely a Kárpát-medence meghatározó csatornájává kíván válni. A jelenlévők az erdélyi magyar közösségnek a kisebbségi sorsból adódó sajátos helyzetére, problémáik, gondjaik kibeszélésének és megjelenítésének fontosságára hívták fel a Duna Tv vezetőinek a figyelmét.
– Milyen átszervezések zajlottak a közelmúltban a magyar közszolgálati médiában, s ez milyen mértékben érintette a Duna TV-t? – kérdeztük a Duna TV új vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert.
– Az új médiatörvény 2011. január elsejei életbe lépésével alapvetően változott meg a közmédia szerkezete. Szemponttá vált az erők koncentrálása, a párhuzamosságok felszámolása és a források hatékonyabb felhasználása. Ha ez nagyon politikusan hangzik, akkor néhány példa: a „sok stáb ugyanoda megy” pénzpazarló metodikáját a „sok stáb sokfelé megy” gyakorlata váltotta fel, így több hírt kapunk több felől. Azután lehetségessé vált az átdolgozás, és a „több stúdió dolgozik keveset” elve helyébe a „kevesebb stúdió dolgozik többet” elvárását tettük. Ami pedig a szerkezeti vázat illeti: négy úgynevezett megrendelő Zrt. jött létre (MTV, MR, MTI és Duna), amelyek az ötödiktől, a szinte a teljes dolgozói állományt és közvagyont átvett MTVA-tól kapják a kívánság szerint elkészített műsorokat. És valamennyi híradásért, honlapért és flash-ért az MTI Hírcentruma felel.
– Várhatóak-e lényegi változások az eddigiekhez képest a Duna TV műsorpolitikájában, és ha igen, akkor melyek lennének ezek? Milyen elképzelésekkel és tervekkel vágott neki az új feladatnak?
– A Duna Televízió 1992 karácsonyán II. János Pál áldásával lépett a minőségi televíziózás útjára. Büszke vagyok rá, pedig tizennyolc éven át csak nézője lehettem, hogy sosem tért le erről a csapásról, az időnként vargabetűk dacára sem. Pedig sokszor kellett utat taposni a médiadzsungelben: Csíksomlyóról búcsút például senki sem közvetített a Duna előtt. Magam most is azon vagyok, hogy se az igényességből, se az áldás erejéből ne veszítsünk: a Duna a politikai határok nélkül kezelt magyar nemzet orgánuma marad, míg második, tematikus csatornája dunART néven a magyar kultúra prémiumszintű gyűjtőhelye lesz. Ősztől ez lép az Autonómia nevű ismétlőprogram helyébe.
– Hogyan képzelik el megjeleníteni a televízióban az anyaország határain túl – az utódállamokban – élő magyarság sajátos gondjait? Miként kívánják bekapcsolni az összmagyar vérkeringésbe Erdélyt, létezik-e erre vonatkozóan valamilyen stratégia?
– Igen, hogyne. Nem célunk, hogy szellemi skanzenbe zárjuk a kárpáti karéjban élő, de az anyaországtól csaknem száz éve elcsatolt magyarságot. Minden műsorunk úgy gondolkozik majd, hogy a határon túli tematika szerves része legyen, határon túli vendég oda behívható legyen. Nem kipipálni szeretnénk Erdélyt sem, mondjuk, egy napi tizenöt perces híradócskával, hanem organikusan kötni az óhazához. Ez Önöknek is múlhatatlanul fontos, de – és engedje meg, hogy tízmillió potenciális célszemély miatt ezt is hozzátegyem – Kis-Magyarországnak is lételeme, ha megmaradni akar.
– Erdélyi körúton tájékozódtak arról, hogy milyen elvárásai vannak az itteni magyarságnak a nemzet televíziójával szemben. Többnyire milyen kérések fogalmazódtak meg, illetve figyelembe fogják-e venni az elhangzott szempontokat?
– Azért jöttünk, hogy beszélgessünk. Tizennyolc kisebb-nagyobb találkozás nettó másfél nap alatt nagyon sűrű program, de az otthoni átszervezések, az intézményépítés és az őszre tervezett vadonatúj műsorszerkezetek miatt most többre nem volt idő. Hamarosan visszatérünk, például egy műsorvezetői casting miatt is. De a feszített menetrend ellenére világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást. Mindkettőt szívből ígértük meg, annyit hozzátéve a rendszeresen ide kilyukadó disputához, hogy Erdély belső, intim ügyei viszont nem egy öt kontinensre szóró összmagyar adóra tartoznak. Véleményem szerint nem kerülhető meg egy potens és nézett erdélyi televízió felépítése. Ha viszont egy Kolozs megyei problémának van kitekintése, nagy a hatósugara, és megoldása valamennyi magyar ember számára hordoz megszívlelendőt Canberrától akár Csángóföldig, akkor annak természetesen a Dunán lesz a helye ezután is. Konkrét vitaműsort tervezünk – hadd ne improvizáljak, hisz szeretnénk komolyan venni a dolgot, a többiről majd később.
– Friss közvélemény-kutatás szerint tájainkon a Duna TV háttérbe szorult. Az emberek többsége az RTL-t és a TV 2 kereskedelmi adókat nézik inkább. Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nézőket ismét visszacsábítsák a Duna csatornákra és növeljék a tévé nézettségét?
– Egész őszintén: még rosszabb helyzetre készültünk. Odahaza annyira nyomasztó a kereskedelmi fölény, és annyira lepusztult a közmédia televíziós szegmense, hogy ugyanazokat az arányokat vártam Erdélyben is. Meglepett, hogy még mindig mekkora nimbusza van a Dunának, és ezt Budapestről jőve most nagy pozitívumként élem meg. De világos, hogy a túldolgoztatott, válságoktól sújtott, nehezen élő magyar ember szemzsibbasztónak vagy háttérnek használja a televíziót a határ mindkét oldalán, és ezt a fura telekommunikációs ópiumot a kereskedelmi média nagy eredményességgel gyártja. Nekünk át kell mennünk a tű fokán: olyan csomagolásba tenni az igazi, nem évülő értékeket, mint hazaszeretet, család, istenhit, műveltség, hagyomány, művészet, sport és mások, hogy azok a toronymagasra felküldött ingerküszöböt valahogy átüssék. A Duna nem lehet lassú, áporodott, színtelen és halk. Mint az élet valamennyi területén, itt is az arányok helyes megtalálása lesz a mesterség lényege. Úgy érezzük, Erdélyben még megvan a bizalom, és mi nem szeretnénk eljátszani.
Ókovács Szilveszter 1969. december 31-én született Veszprémben. Operaénekes (lírai bariton), zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő. Tanult trombitán, harsonán, zongorán, több fúvószenekarral bejárta a fél Európát.
A Kincskereső című országos gyermeklap sci-fi pályázatán nyertes. Középiskolásként a Caranten és Tabu funky együttesek tagja (basszusgitár, szövegíró, énekes). A Győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-től magán-énektanár és kamaraművész, majd 1997-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekese, énekművésze, magánének-művésztanár.
Énekesként Európa több országában fellépett (dalestek, oratóriumok, operák), 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től pedig a Nemzeti Filharmónia szólistája, 2000-ben színpadra állítja Mozart A színigazgató című darabját.
Oktatóként 1996–2000 között a váci konzervatórium tanára, 1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadója, 2000–2002 között a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadója, 2001–2005-ben Operaházi tag, 2001-től az Erkel Színház vezetője, 2002-től a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója.
Közölt a Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-Hangjegyzet, Új Ember, Fidelio, Magazin, Magyar Nemzet, KépMás, Nagyítás című lapokban.
Rádiósként 1989-től a veszprémi Radio Jam-ben hallható, 2001 – 2004 között a Bartók Rádió, 2007-től a Lánchíd Rádió, 2009-től pedig a Klasszik Rádió munkatársa. Tévésként 1991-92 között a Magyar Televízió Mozart-vetélkedősorozaton győzelemre vezeti csapatát, majd 2001-től a Satelit TV riportere, a Hír TV műsorvezetője, szerkesztője.
Artisjus-díj-ban részesül 2007-ben, majd 2009-ben Mikszáth Kálmán-díjjal jutalmazzák, 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki. Ezen kívül az Országos Polgári Szövetség Sajtódíjában és Pest megye Sajtódíjában részesül.
Felesége Máthé Zsuzsa jogász, történész, három gyermek édesapja, Benedek 6, Zsombor 5 és Juliska 2 éves.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

Zamárdi menet Érsemjénben
Bihar megye – Május 13-án, csütörtökön 17 órakor fogadják az érsemjéni római katolikus templomban azt a Zamárdiból (Somogy megye) indult feltámadási menetet, melynek úticélja Csíksomlyó.
Az ünnepség keretében tartanak megemlékezést a templomkertben található Simonyi emléktáblánál. A szervezők minden érdeklődőt várnak.
erdon.ro

A székely viasz
A magasztalt turisztika Hargita megyében az összgazdasági forgalom alig egy százalékát tette ki.
Két nagyobb szabású tanácskozás is foglalkozott az elmúlt hét végén a Székelyfölddel. Marosvásárhelyen megalakult a Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács, Csíksomlyón pedig újabb megbeszélést szerveztek a Székelyföld gazdasági fejlesztéséről.
Míg az első rendezvényt akár az RMDSZ belügyének is lehetne tekinteni, hiszen a szervezet legutóbbi, nagyváradi kongresszusa tette lehetővé a regionális önkormányzati testületek megalakítását, addig a gazdasági eszmecserén nem csupán az RMDSZ, hanem az MPP és az EMNT holdudvarához tartozó szakértők, valamint magyarországi gazdasági szakemberek és a magyar kormány nemzeti gazdasági szemléletének a kidolgozásával megbízott tisztségviselők is körvonalazták a maguk nézeteit.
A RÖK természetesen nem lehetett politikamentes és sok szó esett a jövő esztendei önkormányzati választásokról is. Kelemen Hunor RMDSZ elnök nem véletlenül hívta fel a jelenlevő tanácsosok figyelmét arra, hogy itt nagyon jól kell teljesíteni és be kell bizonyítani, hogy az önkormányzati vezetők az elmúlt négy évben eredményesek voltak, jobbá tették a közösségek életét, minden eszközt felhasználtak, amit a bukaresti kormányzat RMDSZ-es tagjai biztosítani tudtak a válság időszakában.
Az igazság az, hogy Székelyföld számos településen az önkormányzati vezetők az elmúlt négy vagy éppen nyolc esztendőben is bizonyítottak, hiszen aki nyitott szemmel figyeli a községeket, falvakat, az rájön arra, hogy különösképpen az infrastruktúra terén jelentősek a változások, nagyon sok helyen van már ivóvíz- és földgázhálózat, imitt-amott a csatornázás is megjelent, a sokfelé mostanig ismeretlen szemételhordás legnagyobbrészt most már falvakon is szerződésekkel biztosított, aminek megvan a maga környezetkímélő hatása.
Történtek előrelépések az útjavítások, -felújítások tekintetében is, noha nem éppen a kívánt ütemben és mértékben. A legtöbb helyen a községi-, falusi középületek, iskolák megújultak, a tornaterem-program is számos községközpontba eljutott, a székelyföldi városok pedig szinte kivétel nélkül rendezettebbé váltak, és ez a megállapítás még akkor is igaz, ha leginkább a városközpontokat érinti.
Ezeknek az átalakulásoknak a hátterében azonban legnagyobb részt központi költségvetési pénzek állnak. Azok a közcélokra felhasználható jövedelmek, amelyeket a székelyföldi gazdasági élet termel, még mindig igen szerények, és ez bizony érződik a térség lakosainak mindennapjaiban. Annak a ténynek, hogy Romániában továbbra is az úgynevezett tömbmagyar megyékben a legalacsonyabb a nettó átlagjövedelem, hatása van az életszínvonalra, különösképpen ha figyelembe vesszük azt is, hogy még ezeket az értékeket is csupán néhány jobban kereső, de meglehetősen szűk foglalkoztatási csoport segítségével sikerül elérni.
Ilyen összefüggésben jogos minden olyan tanácskozás, amely a Székelyföld gazdasági életének élénkítését célozza, egyetlen megjegyzéssel: ne találtasson fel újra a székely viasz! Az elmúlt két évtizedben ugyanis számos – vagy számtalan – olyan tanácskozást tartottak, amelyen megállapították, hogy a székelyföldi kitörési pontok csakis a turisztika és ezen belül a fürdőgyógyászat, az erdőgazdálkodás és a faipar, a mezőgazdasági biotermelés, a házi- és kézműves ipar lehet, mivel az infrastruktúra hiánya miatt a külföldi tőkebefektetés elkerüli ezt a térséget.
Csakhogy a tavalyi mutatók szerint az olyannyira magasztalt és meglehetősen látványos médiavisszhangnak örvendő turisztika Hargita megyében az összgazdasági forgalom alig egy százalékát tette ki. A gazdasági élet alapmutatói pedig az egyik vállalkozásszervező szakember szerint nem lépik túl egy közepes németországi cég hasonló adatait.
A csíksomlyói tanácskozáson néhányan a megoldást valamiféle magyar nemzeti hitelrendszer kialakításában és ennek alapján a vállalkozói kedv ösztönzésében látják, mások az európai pályázati pénzeket szeretnék nagyobb arányban idevonzani. Annyi bizonyos: a székelyföldi természeti környezet továbbra is csodálatos, de a modernizáció az ország más, magyarok is lakta térségeiben jóval gyorsabb.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)

Zászlódíszbe öltözve fogadta a Székely gyorsot Nagyvárad
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében ma délelőtt a nagyváradi vasútállomás zászlódíszbe öltözött. És nem is akármilyen zászlók voltak, hanem a számunkra kedves magyar lobogók. Megbecsülni sem tudom hányan vártuk a magyar címerrel ékesített tűzpiros Nohab mozdonyt és a vonaton utazó magyar testvéreinket, csak az biztos, hogy nagyon sokan voltunk. Rengeteg virág, magyar lobogók, magyar zene és ének. Az állomáson elég különös látvány lehettünk. Hát még, amikor nagyváradi zenész barátainkkal elkezdtük az Ott, ahol zúg az a négy folyó című éneket. Teli torokból énekelni ezt fényes délben a nagyváradi vasútállomáson, nem mindennapi élmény.
A vonat fél órát késett. Ez alatt a tömeg magyar énekekkel harsogta a péntek déli nagyváradi zsibongásba, hogy ebben a városban van magyar élet, bármilyen is legyen jelenleg a lobogó a polgármesteri hivatalon.
Végre megérkezett a vonat. Kedvünket az sem vette el, hogy a román vasutas testvérek egy kék, koszos, olajos, poros vonatot fogtak a Nohab mozdony elé. Hatalmas üdvrivalgás, taps, könnyes szemek fogadták a vonattal érkezőket. Elmondani, leírni nem lehet, milyen látvány és érzés volt, amikor nyolcvanéves néni csókolta, simogatta meg a gyönyörűen hímzett magyar lobogót, amikor a vonatból integetők és a peronon állók szólni sem tudtak könnyeiktől.
És a vonat meg is állt. Most először, hiszen tavaly, tavalyelőtt átrobogott az állomáson a vonat. A tömeg egy nagy közös érzés és egy gondolat volt: összetartozunk, itthon vagyunk, otthon vagyunk!
Többszáz torokból zúgott a Vesszen Trianon! és a Ria-Ria-Hungária! biztatás. A virágokat, a magyar nemzetiszín szalaggal ékesített friss kalácsot átadtuk a vonaton érkezőknek, akik között nem volt olyan férfi és nő, aki ne zokogott volna.
Elképesztő volt az érzések hullámzása, a fényképek, filmek, amik a helyszínen készültek, talán valamit visszaadhatnak ebből, de csak az tudja milyen érzés volt magyarnak lenni Nagyváradon, aki részt vett benne.
És itt rögtön le kell szögezni. Bár rendkívül fontos a vallási töltet, ami a Csíksomlyóra igyekvő zarándokokat, a pünkösdi ünnepet körüllengi, de a nagyváradi állomáson előbb mindenki magyar volt és csak azután pünkösdi zarándok. Mindenki nemzetét, Kárpát-medencei magyar hazáját, honfitársait köszöntötte az állomáson!
A székely és a magyar himnuszt már tényleg nem lehetett könnyek nélkül végigharsogni. Végül a vonat, néhány perc várakozás után, a jelen lévők tapsától és jókívánságaitól kísérve elindult az erdélyi zarándoklatra.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete nevében megköszöntük a jelenlévőknek, hogy eljöttek, majd mindenki elindult, nemzeti érzésekkel feltöltekezve, hétköznapi munkáját folytatni.
Nagyváradon ma délben mindenki megtapasztalhatta azt, amit az EMNT jelmondatául tűzött ki:
Magyarnak lenni jó!
Nagy József Barna az EMNT megyei ügyvezető elnöke 
Erdély.ma

Spányi Antal: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért
Félmillió magyar zarándok érkezett az idén a Csíksomlyói búcsúba. A szabadtéri szentmisén Spányi Antal székesfehérvári püspök a hit melletti kiállásra, áldozatvállalásra és erkölcsi megújulásra buzdította a búcsú résztvevőit. Úgy fogalmazott: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért.
A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket.
„Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – mondta Spányi Antal.
Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást.
A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet a fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. „Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” – jelentette ki.
A ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést – mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot.
Spányi Antal hangsúlyozta: a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A szertartáson félmillió zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. A prédikáció közben az idén is eleredt az eső, de a résztvevők a helyükön maradtak, példásan hallgatták végig a szentmisét.
MTI 
Erdély.ma

444. Csíksomlyói búcsú
A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában.
A Csíksomlyó mellett lévő Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajló szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket. “Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – mondta a püspök. Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást. A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. “Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” – mondta a szónok. Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést – mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot. Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szertartáson több százezer zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. Az idén is eleredt az eső a szertartás közben, de a zarándokok így is végighallgatták a szentmisét.
erdon.ro

Hende Csaba: A nemzet közös örökség, közös jelen, közös jövendő!
A magyarság jövőjét nem a múltja dönti el, hanem az, hogy itt és most mit teszünk meg egymásért” – hangsúlyozta dr. Hende Csaba az 1000 éves határnál, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen. A honvédelmi miniszter a Pünkösdi zarándokúton vett részt Erdélyben.
Hende Csaba honvédelmi minisztert Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és Sándor Mátyás alezredes, bukaresti magyar katonai attasé fogadta a határon. A tárcavezető szombat este érkezett Csíksomlyóra, ahol másnap részt vett a pünkösdi szentmisén. Ezt követően ellátogatott a Fodor házba, ahol a Magyar Művészetért Árpád-díját adta át Gergely István plébánosnak, a Csibész Alapítvány vezetőjének. A szervezet célja, hogy befogadja az árva fiatalokat, keresztény nevelésben részesítse őket, segítse a társadalomba való beilleszkedésüket.
A honvédelmi miniszter Pünkösd vasárnap az 1000 éves határnál, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen mondott beszédet. Az ünnepség végén Hende Csaba koszorút helyezett el az emlékmű bronz domborműves falánál, majd a résztvevőkkel együtt az őrházhoz látogatott el.
A honvedelem.hu a gyimesbükki eseményeket követően telefonos interjút készített Hende Csabával. A miniszter elmondta: az erdélyi magyarság nagy szeretettel fogadta a csíksomlyói búcsúra érkezett magyarokat, köztük a kormánytagokat is.
„Ma már világos, hogy a csíksomlyói búcsú nemcsak hatalmas vallási esemény, hanem a magyarság lelki újraegyesítésének kiemelkedő színtere is” – fogalmazott a tárcavezető. Kiemelte, hogy a csíksomlyói búcsú másnapján, a zarándokok többsége az I. és II. világháborúban elesett több ezer magyar katona gyimesbükki emlékhelyén is megjelent, szentmise és koszorúzás keretében fejet hajtva a hősök emléke előtt.
„Végtelen megtiszteltetés volt számomra, hogy sok évtized után, az első magyar politikusként mondhattam beszédet az emlékhelyen” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. Hozzátette: „az esemény előkészítése és lebonyolítása jól példázza a kitűnő magyar-román kapcsolatokat, hiszen a román fél rendkívüli együttműködésről tett tanúbizonyságot.”
Hende Csaba erdélyi programja során a Magyar Művészetért Árpád-díját adta át Gergely Istvánnak, a Csibész Alapítvány vezetőjének. A honvedelem.hu kérdésére elmondta: a kuratórium nagyra értékeli Gergely atya árva magyar gyerekekért folytatott tevékenységét, amely hosszú távon jelentősen hozzájárul a nemzet egységének megteremtéséhez.
A honvédelmi miniszter Gyimesbükkön, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen mondott beszédének rövidített változatát itt tekintheti meg.
honvedelem.hu 
Erdély.ma

Az ellopott Csíksomlyó
Haknizó politikusok, statisztává visszaminősített helyiek, szereptévesztők és kullancskampányolók. Székelyföld, a térség, amit kivetkőztettek önmagából.
Megyenapok, városnapok, Gyere haza program, székelyföldi panorámakép, ilyen-olyan adatbázisok, székelykapu-rehabilitáció, kolbásztöltés, emlékkönyv, népi termékek vására – vég nélkül sorolhatnám azokat a programokat, amelyeknek a célja a térségi öntudat, az egységes székelyföldi közösségi kép kialakítása.
Vannak jópofa, és vannak elviselhetetlenül giccses kezdeményezések,
de el kell ismerni: komoly energiákat mozgósítanak a helyi és a megyei önkormányzatok a fent jelzett cél elérése érdekében.
Tegyük zárójelbe azt a kérdést (de ne felejtsük el), hogy van-e értelme az 'egységes Székelyföld' ideológiának. (Lehet, hogy Maros megyének inkább Kolozs megyére kellene összpontosítania, mint Hargita megyére, mert hogy gazdasági, infrastrukturális szempontból ezt diktálja az elemi logika. Ugyanígy Sepsiszentgyörgy esélye és végzete Brassó, nem pedig Csíkszereda.) Fogadjuk el, hogy egy nagyon is heterogén övezet önmagát egységben képzeli el, és Székelyföldként határozza meg.
Ennek az egységnek az egyik és elengedhetetlen feltétele, hogy legyen kulturális, közösségi előzménye, hagyománya. A „hagyományteremtés” ugyanis nem annyiból áll, hogy idén ökröt sütünk, jövőre is ökröt sütünk, és akkor már elmondhatjuk, hogy „immár hagyományosan ökröt sütünk”. Ha nincs praktikus haszna a közösségi gyakorlatnak, ha a szimbolikus jelentéseknek nincs konkrét tartalma, akkor nincs az a költségvetési pénz, amivel életben lehet tartani a „hagyományt”. Ha az ember nem éhes, akkor még a nyárson sütött ökör sem csúszik.
A csíksomlyói búcsú intézménye a tökéletes bizonyíték arra, hogy valamiféle térségi összefogás hosszú ideje működik. Biztos, hogy ennek a térségi összefogásnak a határai nem esnek egybe a mai ideológiák által elképzelt Székelyfölddel, de az is biztos, hogy az egyik legjobban kitalált és felépített „brand”, ami valaha működött errefelé.
Olyan egyázi, társadalmi intézmény, amelyet ma már a térség visszavonhatatlanul elveszített. Tudatosítsuk, hogyan történt ez, és hogyan kerülhetőek el a hasonló veszteségek.
Az első és legnagyobb bűn, amit a csíksomlyói tradíció ellen elkövettek, az az, hogy kivették a kisközösségek kezéből. Mindaddig, amíg a búcsújárás személyes és közösségi felelősség volt, amíg megvolt ennek a lokális intimitása, addig mindenki a magáénak érezte, és igyekezett érvényes tartalommal feltölteni.
Nem a tévéből tudta meg, hogy ez számára miért fontos, és nem azért ment el, hogy a tévében lássa önmagát mint búcsújárót. Tanulság: hiába a nagy térségi ideológia, ha az nem helyben fogan és szökik szárba, akkor nem lesz életképes.
A második hiba az volt, hogy miután a kisközösségek kiszorultak a saját hagyományaikból, statisztává váltak, elfeledkeztek saját céljaikról, mondanivalójukról, egymáshoz való viszonyukról, egy új ideológiát is rájuk kényszerítettek.
Csíksomlyó akkor vesztette el erejét,
tartalmát, amikor valaki – Csíksomlyótól távol – kitalálta, hogy ez az esemény a nemzeti összetartozás jelképe. Korszerű fogalommal úgy mondhatnánk: globalizálták – de legalábbis a nagy magyar kulturális, sajtó- és turisztikai piacra vitték – az eseményt.
Miért baj ez? Végülis egyre többen jönnek, egyre nagyobb a bevétel, egyre „összetartóbb a nemzet”. Azért baj, mert mindezek a pozitívumok látszatok. Csíksomlyón most nem a helyi szellemiség, nem a régiós identitás működik.
Fanchise rendszerben lezajlik egy vándorcirkusz,
aminek vajmi kevés köze van ahhoz a helyhez és időhöz, ahol tulajdonképpen történik. Ha kellőképpen a térség sajátja lenne ez a búcsú, akkor egész évre kisugárzó esemény lenne. A főeseménynek egyre több leágazása lehetne, fejleszthetőnek bizonyulna.
Most azonban mi történik? Egy évben egy hétvége erejéig elözönlik a tájat messziről jött emberek, majd messzire mennek, és lehetőleg vissza sem néznek. A helyiek egyetlen haszna, hogy három napon át eladhatják portékáikat és szálláshelyeiket. Tökéletes szimbóluma ez annak, hogy miért tiszavirágéletű a Székelyföld-fejlesztés.
Idegen ideológiákat, kulturális vagy politikai mintákat nem érdemes átvenni, mert az soha nem lesz a helyiek sajátja. És ha igen, akkor többé már nem mondhatják helyinek önmagukat. Nagyon esemény-idegen fogalmakba sűrítve: a fenti struktúrában másé a copyright, és másé a haszon is.
Mégis kinek a hagyományait éljük és gyakoroljuk? A „nagy Székelyföld” sem jön létre, ha a térségi kapcsolatok faluról falura, sőt kapuról kapura nem erősödnek. A lokális viszonyokat jól jellemzi a harmadik hiba: nem tisztázottak a közösségi szerepek, közösségi felelősségek.
Ez a „buli” a katolikus egyáz bulija.
(Reméljük, ezt legalább a katolikus egyház tudja. De amíg a püspök az egyházi eseményen a szekuláris állam alkotmányáról tart beszédet, addig kételkednünk kell.) Ezt tiszteletben kéne tartani. A katolikus egyház minden évben ki is ad egy közleményt, amelyben kéri a búcsúra látogatókat, hogy tartsák tiszteletben az esemény vallási jellegét, de erre a kérésre az éppen aktuális (magyarországi) hatalom – most éppen a keresztény-demokraták – nagy ívben tesznek.
Túl csábító, hogy annyi ezer ember előtt villogtathatják a politikusok és politikai aktivisták nemzeti elkötelezettségüket. A helyi önkormányzatok vezetői között sincs elég karakán és erős ember, aki azt mondaná a csíksomlyói búcsúsnak álcázott politikai busójáróknak, hogy most az egyszer maradjanak észrevétlenek, és ne akarják lefölözni a nem nekik szóló nyilvánosságot.
Pedig ha a gyors lejáratú politikai szövetségek és behódolások hasznát nézzük, akkor jól belátható: ezek a kullancs-kampányok nem fordíthatóak tartós közösségépítésre. A KDNP-hakniból nem lesz egységes székelyföldi identitás.
Ha azonban a helyi politikai erők, egyházak, civil szervezetek helyben meg tudnának egyezni a hosszú távú együttműködésről, a közös érdekképviseletről, ha tiszteletben tartanák egymás kompetenciáját, és támogatnák is azokat, ha mindenki tisztában lenne azzal, hol a helye, és mi a szerepe: akkor a közösségépítés több lábra állna – és így jobban is haladna.
Parászka Boróka
Manna.ro

A hit melletti kiállásra, áldozatvállalásra és erkölcsi megújulásra buzdítottak Csíksomlyón
A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában. A Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepére a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek zarándokok. Az idén is eleredt az eső a szertartás közben, de így is több százezren hallgatták végig a szentmisét.
Csíksomlyó mellett lévő Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajló szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért.
A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket.
”Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” - mondta a püspök.
Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást. 
A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. “Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” - mondta a szónok.
Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést - mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot.
Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az első zarándokcsoportok már a péntek esti órákban megérkeztek Csíksomlyóra, de az emberek zöme szombaton reggel érkezett a búcsúhelyre.
A zarándokok zöme végigvonult a csíksomlyói ferences templomhoz vezető Szék útján, amelynek szélén az idén is lacikonyhák várták a megéhezőket, de különböző kézműves termékeket is árusítottak.
Az idén az erdélyi “keresztaljákhoz”, azaz búcsús közösségekhez csatlakozott egy-egy magyarországi csoport is, akik együtt mentek fel a két hegy közötti nyeregbe. Az oda vezető úton végig összefüggő embertömeg volt látható. A város központjában a forgalom le volt zárva, így a zarándokok akadálymentesen közelítették meg a búcsú helyét.
Krónika (Kolozsvár)

Értékeket képviselni, a hitről tanúságot tenni
Mária által Jézushoz – volt a pünkösdi búcsú jelszava. Idén is százezrek igyekeztek ezt az utat
bejárni, megtalálni a somlyói Szűzanya révén Jézus Krisztust.
Spányi Antal, az ünnepi szentmise szónoka arra figyelmeztetett: felelősek vagyunk sorsunkért,
jelenünkért, jövőnkért.
Pontos adatok nincsenek, de idén is zarándokok százezrei vonultak a csíksomlyói Szűzanya elé, hogy erőt és bátorítást merítsenek a kegyhely és a búcsú szelleméből.
A zarándokok egy része a múlt hét folyamán már megérkezett Csíksomlyóra és a környező településekre, pénteken a távolról, gyalogosan indult keresztalják többsége is célhoz ért. Kellett is a péntek este és az éjszaka, hogy ázott ruháikat megszárítsák, maguk is kipihenjék az egész napos, esőben való gyaloglás fáradalmait. Szombaton délelőtt fegyelemben, áhítatban vonultak a keresztalják a két Somlyó közötti nyeregben levő Hármashalomoltárhoz.
Imával, énekkel vonult a kordon is a papsággal, a kisbazilikajelvénnyel és a labarummal, ahogy eleink ránk hagyományozták. Az ünnepi szentmise elején Orbán Szabolcs OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke köszöntötte a zarándokokat. „A zarándoklat lényege, hogy leküzdjük azokat az akadályokat, amelyek távol tartanak Istentől – mondta –, és Mária által eljussunk Jézushoz.” Jakubinyi György érsek hangsúlyozta, ahogy a gyermek számára édesanyja szíve jelenti az otthont, úgy Mária gyermekeiként mindannyian hazajöttünk.
Spányi Antal székesfehérvári püspök, az ünnepi szónok figyelmeztetett: van mit megköszönnünk, és van miért könyörögnünk.
„Fájdalommal, aggodalommal, szorongással látjuk, hogyan vesznek el, relativizálódnak öröknek hitt erkölcsi értékeink” – mondta a szónok. Ugyanakkor őseink hitét állította példának: ők Istennél találták meg a megtartó erőt. Márton Áron, Mindszenty bíboros, Prohászka Ottokár hitét és kitartását idézte fel, kifejtve: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. Spányi Antal az új magyar alkotmányról szólva hangsúlyozta: a magyar nép nem kíván beleszólni más népek életébe, de tudja, mit akar, és nem szorul arra, hogy más népek kényszerítsék rá akaratukat. „Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – fogalmazott a szónok. A családvédelem és a gyermekvállalás fontosságáról szólva hangsúlyozta: „Ápolni kell a családi kötelékeket, örömmel kell fogadni a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. (…) Adja az Úr, hogy növekedjen a gyermekeket örömmel vállaló, szeretetben felnövekvő családok száma.” A mindannyiunkra váró feladatokat pedig így foglalta össze: „Értékeket kell képviselni és érte kiállni, a hitről tanúságot tenni, a családot szeretni, a tiszta örömet megélni és megbecsülni, nagyvonalúan gondolkodni, erősnek lenni és eszmékhez igazodni, hivatásnak élni, elfogadni Isten hívását, összefogni, egyé lenni.”
Az időjárás idén sem kímélte a búcsús szentmise résztvevőit, majd a hazafelé igyekvőket: a lezúduló eső több ízben is alaposan eláztatta a zarándokokat. Több résztvevő következtetése szerint csak reménykedni lehet abban, hogy egyre többen vannak azok, akik hitüket megélni jönnek el Mária lábához, nem pedig magyarságukat, politikai meggyőződésüket fitogtatni, vagy egyenesen politikai tőkét kovácsolni a zarándoklatból.
Ünneplők az ezeréves határnál
Az előző évekhez viszonyítva kétszer többen, azaz mintegy húszezren vettek részt Gyimesbükkön vasárnap a pünkösdi istentiszteleten az ezeréves határt jelző őrház mellett. Vasárnap a kontumáci kápolnában tartott istentisztelet után a zarándokok leereszkedtek a dombról és átvonultak az osztrák–magyar monarchia idejéről fennmaradt 30-as őrházhoz, amely 1918-ig a Romániával való keleti határt jelezte. Az őrház előtt néhány éve felavatott magyar hősök emlékművénél, az öt fakeresztnél, amelyek a trianoni diktátummal a Magyarországtól elszakított történelmi részeket jelképezik, virágokat helyeztek el a jelenlévők, köztük a magyarországi hatóságok képviselői: Hende Csaba honvédelmi miniszter, Lezsák Sándor és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnökei. A magyar honvédelmi miniszter beszédet tartott Gyimesbükk polgármesterével, Gîrdea Vilmossal együtt, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszokat.
Ezt követően a zarándokok átvonultak a síneken, és az őrház mellett várták a Magyarország által 1930-ban megvásárolt, Svédországban gyártott Nogab 017-es mozdony húzta székely gőzöst. Délután a két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz elhagyta a gyimesbükki állomást a Magyarországról érkezett 1600 zarándokkal.
Takács Éva
Hargita Népe (Csíkszereda)

Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés a csángók apostolára
Budapesti levél
Örömmel mentem június 28-án az MVSZ-be. Az MVSZ Szent László Magyarságtudományi Akadémiája Édes hazámnak akartam szolgálni címmel a 110 esztendeje született Domokos Pál Péter néprajzkutatóra, népdalgyűjtőre, a moldvai csángók vándorapostolára emlékezett. A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesülettel közös rendezvényen hamar megtelt a terem, ismerős arcokat láttam, Domokos Pál Péter tisztelői gyűltek össze. Jáki Sándor Teodóz atya, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület elnöke emlékezett. Számára a legfontosabbat Domokos Pál Péter temetésén Halász Péter mondta: egy hónapja hunyt el Péter bácsi, és már hiányzik, nincs, akitől tanácsot kérjünk.
Jáki atya rendszeresen jár a moldvai csángókhoz, most ért véget a 109. útja. Tegnap még Erdélyben volt, bejárta Domokos Pál Péter életútjának kezdeti színhelyeit.
Ferenczi Éva énekesnő énekelt, ő is ismerte Péter bácsit, majd Faragó Laura következett, aki Nyírő József Vonaton című novelláját mondta el. Ebben szerepelt Domokos Pál Péter.
A budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskola diákjainak csángó műsora következett. A gyerekek csángó népviseletben vonultak a színpadra. Kóka Rozália előadóművész emlékezett arra, hogy őseinek, a bukovinai székelyeknek a története érdekelte. Felkereste Domokos Pál Pétert, aki könyveket ajánlott és mesélt neki a moldvai csángókról. Péter bácsi hívta fel a figyelmét Németh Kálmánnak a bukovinai székelyekről szóló Százezer szív sikolt (Bácsjózseffalva, 1941) című könyvére. Később Kóka Rozália a moldvai csángók körében is gyűjtött népdalokat, népballadákat, meséket.
Petrás Mária Magyarországra áttelepült csángó énekes és keramikusművész otthon tanult énekekkel lépett fel, majd elénekelte Péter bácsi kedvenc dalát (Veres az ég hazafelé).
Csoma Gergely szobrászművész 1979-ben kereste fel először Domokos Pál Pétert. Elfogódottan lépett be, de Péter bácsi olyan nagy szeretettel fogadta, hogy zavara azonnal eltűnt. Péter bácsi örömmel hallotta, hogy Csoma Gergely eljutott a moldvai csángókhoz. Sok tanáccsal látta el, segítette későbbi moldvai utazásait. Csoma Gergely elszavalta Lakatos Demeter csángó költő Nap szentül le című versét. Az előadó emlékeztetett rá: éppen ezen a napon, június 28-án született Domokos Pál Péter.
A budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskola tehetséges kis növendéke, Vadas Hanga Napsugár több csángó népdalt énekelt, öröm volt hallgatni a kislányt –, testvére, Soma furulyán kísérte.
Végezetül Medvigy Endre irodalomtörténész vázolta fel Domokos Pál Péter hatalmas életművét. A hetvenes években Péter bácsi több egyetemi klubban és más helyen tartott előadást. A klubvezetők előre kérték, csak óvatosan beszéljen. Ennek ellenére Péter bácsi nagy erővel beszélt a dákoromán kontinuitás tarthatatlanságáról, az elfeledett és nehéz körülmények között élő moldvai csángókról.
Az ötszáz férőhelyes Egyetemi Színpad zsúfolásig megtelt az ő előadásai idején.
Bartók Béla A magyar népdal című könyvében olvasta Péter bácsi, hogy egyetlen magyar nyelvterület van, amelynek a népzenéjét még nem gyűjtötték össze, a moldvai csángóké. Domokos Pál Péter elindult, hogy elvégezze a gyűjtőmunkát. Közben megismerhette ennek az elhagyott népcsoportnak az életét. Ez a felismerés döntő volt munkásságában: elhatározta, hogy életét a moldvai csángóknak szenteli. Faluról falura járva igyekezett minél többet megtudni róluk.
Domokos Pál Péter vett egy csomó edényt, majd árusnak álcázva magát járta be a moldvai csángó falvakat.
Útjainak gazdag tapasztalata és a fellelhető irodalom áttanulmányozása alapján jelent meg 1931-ben Domokos Pál Péter nagy jelentőségű műve, A moldvai magyarság, Csíkszeredában, saját kiadásában. Az Erdélyi Szépmíves Céh vezetői annak idején elzárkóztak a könyv kiadása elől.
Sajnálja, jegyezte meg Medvigy Endre, hogy Domokos Pál Péter lányai nem szólaltak meg az előadáson.
Ott voltak, köszöntem is nekik.
Az esten sorra hallhattunk emlékezéseket arról, hány ember kereste fel Péter bácsit, mindegyikük szeretettel beszélt róla.
Úgy éreztem, Isten a nehéz időkben küld ilyen nagy embereket.
Domokos Pál Péter írta könyveit, és tartotta előadásait. Nagy része volt abban, hogy az elfeledett népcsoportot – ahogyan ő nevezte – felfedezték.
A csángók apostola volt, aki mindenkivel szeretettel osztotta meg tudását, az érdeklődőket nagy szeretettel fogadta.
Ezt én is elmondhatom. A hetvenes években ismertem meg jó Péter bácsit. Engem is szeretettel fogadott. Számon tartott, szívesen mesélt, én meg örömmel hallgattam.
Az esten a szép dolgokra emlékeztünk. Azonban eszembe jutott, ahogyan Péter bácsi elmesélte, többször behívatták a belügyminisztériumi emberek, a kommunista titkosszolgálat emberei. Péter bácsi elutasította kérdezősködésüket. Egy idő után megunta, hogy folyton berendelik. Írt egy levelet nekik, ebben kifejtette, többet nem hajlandó kihallgatásra járni.
Sajnáltam, hogy ezen az emlékező esten nem volt jelen Halász Péter, lehet mondani, Péter bácsi legjobb, legnagyobb tanítványa. Halász Péter áttelepült Erdélybe, a Gyimesekbe, onnan nehezebb eljönni.
Az est címe a Domokos Pál Péter könyvéé: "...édes hazámnak akartam szolgálni..." (Szent István Társulat, Budapest, 1978). Domokos Pál Péter ebben a könyvében Petrás Incze Jánosnak és Kájoni Jánosnak állított emléket. Petrás Incze János (1813–1886) a moldvai csángók egyik falujában, Klézsén volt pap. Megismerkedett Döbrentei Gáborral, akinek kérésére beszámolt a moldvai csángókról. Petrás Incze János ismertetését közölte a Tudománytár 1842-es évfolyama. Domokos Pál Péter ebben a könyvében Kájoni Jánosnak (1629–1687) Csíksomlyón, 1676- ban kiadott Cantionale Catholicum című, katolikus népénekeket tartalmazó énekeinek mindegyikéhez hozzátette a kutatásai alapján megtalált dallamok lekottázott anyagát. (Több mint nyolcszáz énekről van szó).
Amikor ez az értékes könyv megjelent, elmentem Péter bácsihoz, hogy dedikáltassam új munkáját. Ezt írta bele: "Udvardy Frigyesnek szeretettel ajánlom a nagyvilág legelfelejtettebb kisebbségéről szóló könyvet, mert Nála a szolgálatokat mutató írás a legjobb helyen van. Budapest, 1979. III. 12. Domokos Pál Péter"
Ennyi év után is öröm emlékezni erre.
Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely)

Élhetővé és elérhetővé tenni a ferencesrendiek kolostorát
Nyári szakmai gyakorlat keretében mérik fel a kolozsvári ferences templom és kolostor épületeit a budapesti, kolozsvári és a nagyváradi műszaki egyetemről összegyűlt építészhallgatók. A felmérés már tavaly elkezdődött, a Romániai Építész Kamara Guttmann Szabolcs által elnökölt erdélyi fiókjának szervezésében. Idén a július 11–25. között zajló tábor az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Műszaki Tudományok Szakosztálya (MTSZ) és a területi építész kamara együttműködésében valósult meg. Elsődleges célja a terek feltérképezése, a történeti funkciók megértése, a szükséges beavatkozások rangsorolása. A munkálatok aktuálisak, a rendház ugyanis hatvan év után ősztől várhatóan ismét használhatja majd kolostorát. Az előadásokkal, tanulmányi kirándulással ötvözött tábor további célkitűzése, hogy a diákok átérezhessék a rend és a kolostor sajátos szellemiségét, és friss ötleteket, javaslatokat fogalmazhassanak meg a történeti terek megfelelő hasznosítására.
Az EME-MTSz 2006-ban kezdeményezte a Műszaki örökség feltárása, kutatása és védelme Erdélyben elnevezetű interdiszciplináris programot. Ennek egyik projektje az évente szervezett, immár hagyományossá vált technikatörténeti alkotótábor, amelynek célja a technikai örökség felkutatása, megőrzése, működőképessé tétele, az erdélyi kulturális örökségbe való beillesztése, illetve a térség kulturális és turisztikai fejlesztése. A szakértőket, diákokat bevonó rendezvények eredményeit az EME digitális adattárában összegzi, illetve a lehetőségek szerint megjelenteti. A technikatörténeti alkotótábor ötödik rendezvénye a műemlékek felmérését és szakmai tanulmányozását célzó, építészhallgatókat, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) néhány földrajz–turizmus szakos diákját bevonó nyári szakgyakorlat – magyarázta Bitay Enikő, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) oktatója, az EME főtitkára. Az EME egyébként a területi építészeti kamarával egy kolozsvári századelejei tervrajzokat tartalmazó, közös tárat is szándékszik létrehozni, a tábor felméréseinek eredményei pedig szintén bekerülnek majd adattárába.
Hatvan év után ismét a rendházé a kolostor
Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rendtartomány vezetője (minister provincialis) elmondta: a templomot és kolostort már tavaly elkezdték felmérni a Guttmann Szabolcs által kezdeményezett tábor keretében, a befejezetlen munkákat pedig idén is folytatják a hallgatók. – A diákok számára ritkán adatik meg a lehetőség, hogy egy ilyen történeti épületet úgymond centiméterenként végignézhessenek, rajzokat, felméréseket készítsenek, mi pedig munkájuk eredményeként képet kaphatunk a kolostor mai állapotáról – magyarázta. Mint kifejtette, a diákok ötletei, javaslatai, a napi felméréseket lezáró esti előadásokon megfogalmazott szempontok irányadók lehetnek számukra a visszaszerzett épület felújítása, belakása, a megfelelő és szakszerű előrelépés megvalósítása tekintetében. Ezek az előadások, illetve a különböző erdélyi ferences kolostorokba (Szászvárosba, Dévára, Csíksomlyóra) tervezett tanulmányi kirándulás azt a célt szolgálják, hogy az építészhallgatók ne csak méréseik, rajzaik alapján ismerjék meg a kolostort, hanem átérezhessék lelkiségének, szellemiségének jellegzetességeit. Mindennek kiemelt aktualitást szolgáltat, hogy a kommunikációs források utalásai értelmében a zeneiskola szeptembertől elköltözik az épületből.
Építéstörténet és a kolozsvári ferencesrendiek
A Karolina teret a Havas Boldogasszony, közismertebb nevén barátok temploma uralja. Bár nem rendelkezünk okleveles adatokkal az első óvári templom építését illetően, feltételezések szerint román stílusban, a XI. század végén vagy XII. század elején épülhetett. P. Benedek Fidél ferencesrendi monográfus szerint a templomot a kolozsmonostori bencések építhették, akik közül valószínűleg első plébánosai is kikerültek. Egy 1199-es oklevél értelmében III. Ince pápa Henrik magister Clus-i főesperest megerősítette egyházi és világi javaival együtt tisztségében. P. Benedek Fidél rekonstrukciós elképzelése értelmében a kőtemplom négyzet alaprajzú hajójához félköríves szentély csatlakozott. Egy 1214-es okirat értelmében Turdes comes fia, János rablással vádolta a Clus-i egyház jobbágyait. Az 1241-es tatárjáráskor az épület, akár kőből, akár más anyagból épült, megsemmisült. Helyére épült fel a középkori városközpont temploma a XIII. században. Az 1975-ben elkezdett restaurálás alkalmával előkerültek szentélyének alapfalai. Entz Géza a Szent Mihály plébániatemplom helyreállításakor, 1959-ben felbukkant, másodlagos elhelyezésű kőtöredékek alapján bizonyítottnak látta, hogy Kolozsváron az 1200-as években késő román, már a gótikába hajló stílusú templom állt. Plébániatemplomként szolgált, az 1332–1337-es pápai tizedjegyzék egy István kolozsvári plébános és Toroczkai Mihály főesperes-kanonok nevét említi. A XV. század első harmadában a Kolozsvárra telepedett Domonkos-rend vette át a templomot. A század közepe táján megkezdték a templom és a hozzá csatlakozó, túlnyomórészt fából készült kolostor átépítését gótikus stílusban. Az építkezéshez többen hozzájárultak adományaikkal, Hunyadi János például 1455-ben évi kősó járadékot rendelt Székről, adományát Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos király is megújította. Az egyhajós, bordás boltozatú, támpilléres gótikus hajlék hasonló lehetett a Farkas utcai, 1556 előtti ferences templomhoz.
A reformáció idején a város a domonkos és ferences szerzeteseket egyaránt elűzte. 1556 és 1693 között a templomot felváltva birtokolták a lutheránusok, reformátusok majd unitáriusok. A Habsburg uralom kezdetekor ideiglenesen a jezsuiták vették birtokukba, akik 1724-ben visszaszolgáltatták az épületet a katolikus státusnak. A Kolozsvárra visszatérő ferences rend 1725-től vehette át a templomot és kolostort, az istenházát 1728-ban kezdték el felújítani. P. Antallfi István házfőnöknek 1727-ben a kormányszékhez intézett leveléből kiderül, hogy a templom mennyezete az átvételt követően beomlott, az átépítés pedig nyilván a korban uralkodó barokk stílus jegyében, a csúcsíves boltozatok megszüntetésével történt. A legfontosabb barokk bővítést a templom elé csatolt, háromszintesen tagolt, impozáns hagymakupolás torony képezte. A XVIII. század első harmadától kezdődően, a kényszerlakhelyen való tartózkodási idejüket (1951–1967) leszámítva, ferences szerzetesek látták el a lelkipásztori szolgálatot a templomban.
A kommunizmus a bomlás és hanyatlás időszakát jelentette a lelki, szellemi, művelődési életben is tevékeny szerepet betöltő kolozsvári ferences kolostor történetében: 1949-ben a rendőrség megszállta az épületet, a szerzeteseket száműzték. Voltak, akik más kolostorokban kerestek menedéket, másokat világi rendiek családjai fogadtak be. Négyen-hatan maradhattak összesen. A kolostor a negyvenes évek vége felé még működtette a Szent Bonaventura nyomdát is, így abban a korban körülbelül ötven szerzetes élt és dolgozott itt – részletezte Orbán Szabolcs. A nyomda működtetése, az ahhoz kapcsolódó folyóiratok kiadatása a kolozsvári rendház sajátossága volt, a XX. század elején az erdélyi katolikus sajtó túlnyomó része a ferencesekhez kötődött. A Szent Ferenc által megfogalmazott, „élni az evangéliumot” irányelv alapján tevékenykedő rendtagok Kolozsváron jelenleg lelkipásztori szolgálatot látnak el a templomban, különböző oktatási-nevelési jellegű tevékenységeket szerveznek az ifjúság, fiatal családok számára, illetve immár hagyományszerűen foglalkoznak hátrányos anyagi helyzetű emberekkel. Ennek legláthatóbb vonzata a keddi Szent Antal-kenyérosztás, de ugyanakkor rendszeresen figyelemmel kísérik, látogatják a hozzájuk folyamodó rászorulókat.
1951-ben az itt maradt rendtagokat is elhurcolták, ugyanis a teljes ferences provinciát Máriaradnára gyűjtötték össze. 1967-ben egy-két szerzetes visszatérhetett. Jelenleg összesen öten vannak, a templom melletti folyosórészben laknak, amelyet korábban raktárhelyiségnek használtak. A kolostort lefoglalták, de telekkönyvi átírás tulajdonképpen nem történt, amint azt a visszaszolgáltató bizottság is megállapította – mondta a rendtartomány vezetője.
Guttman Mihály, a zenelíceum első, alapító igazgatója visszaemlékezéseiben leírja, hogy 1949 októberében kapták meg az iskola számára a szeptemberben elfoglalt épületet, és bútorzatából mindössze nyolc széket és két asztalt találtak – mondta Orbán Szabolcs. A kolostor teljes oklevélgyűjteményét, levéltárát elvették, egy része a Szekuritáté szűrőjében maradt, másik része pedig a kolozsvári állami levéltárba került, mindmáig nincs kutatható állapotban.
Felfedezni a kolostor tereinek mai funkcióit
A kolostor történeti szempontból kiemelten értékes részeit, így például az egykori refektóriumot, a Mátyás-termet – amely eddig nem volt látogatható – elérhetővé szeretnék tenni a közösség számára. Másrészt, legutóbb a negyvenes években végeztek felújítási munkálatokat az épületeken. Egy udvari épületrészen például olyannyira megrongálódott a falazat, hogy fa nő ki belőle. A legalapvetőbb lépések tehát az állagmegőrzésre, az esővízelvezető- és a közel száz éve készült csatornarendszer korszerűsítésre irányulnak majd, de szempont az is, hogy az említett történeti terek élők, funkcionálisak maradjanak – hangsúlyozta Orbán Szabolcs. Másrészt, a szerzetesi közösség lakóterét tágítani kell, a mai élethez szükséges funkciókat optimális módon meg kell találni a régi épületben. A rendtartományi főnök elmondta: jelenleg még tárgyalások zajlanak egyes iskolákkal, de valószínűsíthető, hogy a tanteremként kialakított helyiségeket oktatási célokra használják majd. Az építészhallgatók által végzett felmérések nyomán valószínűleg körvonalazódik az a néhány cella is, amelyeket a rendtagok saját használatára alakítanak majd ki. Mindemellett a kápolna az a régi térrész, amely mindenképpen a ferences közösség életéhez kell hogy tartozzon – magyarázta Orbán Szabolcs, aki nem tartja kizártnak, hogy a jövőben egy-két fővel emelkedhet a szerzetesek létszáma.
Guttmann Szabolcs, az építész kamara erdélyi fiókjának elnöke 2001-ben Nagyszebenben szervezett először nyáriegyetemet az épített örökség megismerése céljából, a városháza védnöksége alatt, amelyre romániai építészeti egyetemek hallgatóit hívták meg. Mint elmondta, az építészeti oktatás az elmúlt húsz évben nem sokat változott: a nyolcvanas évek szokásának megfelelően a diákok nem ismerkednek meg a történeti épületekkel, ezt a hiányosságot pótolnák ezek a rendezvények. Tavaly a területi építész kamara által szervezett tábor keretében, a ferences rendtartomány vezetősége és Kovács Sándor katolikus főesperes támogatásával kezdték el a hallgatók felmérni a ferences kolostor egy részét, a Szentegyház utca 6. szám alatti épületet, a Szent Mihály római katolikus plébániát, a Szent Mihály plébániatemplom tornyát. Idén a kör a nyári szakgyakorlat lehetőségeihez mérten szűkült, a felmérések célpontja a ferences kolostor és templom – magyarázta az építész. A tábor diákjait illető szervezési kérdésekkel, az EME-kapcsolatfelvétellel idén Orbán György gyakornok építész foglalkozott. A felmérések mellett az előadások, beszélgetések alkalmával a hallgatók, építés-, rendtörténeti és művészettörténeti szempontból is úgymond körbejárják a kolostor épületeit, amelyeknek új, megfelelő hasznosítást kell találni – hangsúlyozta Guttmann Szabolcs. Július 24-én a felméréseket felvonultató tárlat is nyílik majd a kolostorban.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Kereszténységről a Háló táborban
Marosfőn vette kezdetét tegnap a II. Kárpát-medencei Háló Tábor, melyre négyszáz résztvevőt vártak a Kárpát-medencéből. Az augusztus 7-én záruló rendezvényen számos egyházi elöljáró is részt vesz, a zárómisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálja.
Az idei tábor témája: Kereszténység és magyarság, a rendezvényen a keresztény értékrend, a nemzeti és európai kultúra jegyében hangzanak el előadások, de számos kulturális és sportprogram is lesz.
Hétfőn Bangha Imre egyetemi tanár tartott előadást A kereszténység és nemzeti identitástudat összekapcsolódása, majd Beder Tibor történelemtanár Az utolsó csata – Székelynek lenni jó! címmel. Ma Visky András író, egyetemi tanár A népek helykeresése a világdrámában címmel értekezik, Szakács Ferenc Sándor szociológus a reszakralizáció kihívásairól beszél.
Szerdán Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja az európaiságról, Seprődi József borász a bornak a kereszténység és a magyarság életében betöltött szerepéről beszél. Csütörtökön Borboly Csaba hargitai tanácselnök a lokálpatriotizmusról, Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó lelkiségéről beszél, míg pénteken Tőkés László EP-alelnök, szombaton Sógor Csaba EP-képviselő lesz a vendég. A tábor kiemelkedő programja a Kárpát-medencei tehetségkutató verseny. Krónika (Kolozsvár)

Fesztivál – Főtér-foglalás huszárok módjára
Mintegy 45 hagyományőrző huszár vonult be Kolozsvár főterére szombaton, meglepetésképpen, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A huszárok közt találkozhattunk hat debreceni lovassal is, akik a Bem József-emléktúrát teljes hosszában teljesítik: bejárják lóháton azokat a településeket, ahol Bem apó is megfordult az 1848–49-es szabadságharc idején.
A debrecenieken kívül itt voltak Csíksomlyó, Koronka, Marossárpatak, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Szentegyháza, Szováta hagyományőrző huszárezredeinek egyes tagjai is – mondta el Lázár Béla, a Szovátai Mátyás Huszárezred kapitánya, hozzátéve, hogy a huszáröltözet a sajátjuk. Később kiderült, hogy a lovak is általában az őket megülők tulajdona.
A huszárok pénteken gyűltek össze a Hója-erdei néprajzi parkban, majd szombat délelőtt Kisbácsba látogattak. Ezt követően bevonultak Kolozsvárra, ahol délután fél kettőkor felsorakoztak Mátyás király szobra előtt, majd 18 órakor részt vettek a Donát (Grigorescu) negyedi Szent István-templom felszentelése alkalmából tartott ünnepi szentmisén.
(k. h. i.) Szabadság (Kolozsvár)

Idegenből a szülőföldért: támogatást nyújtanának a Székelyföldről elvándoroltak
„Százszor gondolja meg magát, aki innen el akar menni” – szögezte le Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója a pappá szentelésének 40. évfordulóján, szülőfalujában, Gyergyóditróban szervezett, Idegenből a szülőföldért című konferencián.
A szülőföldjéért idegenből is hatékonyan dolgozó kanonok – akinek nevéhez fűződik többek közt a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon létrehozása – hálaadó szentmise keretében emlékezett pappá szentelésére, ezt követően a szülőföld és idegen földön való lét kérdéskörét boncolgatták a résztvevők egy konferencia keretében. „Nem önként mentem el, többször is úgy gondoltam, hazatérek, de a gondviselés úgy rendelte, maradnom kell” – magyarázta Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója a Húsz év itthon és otthon című előadásában kifejtve, hogy maradásra egyrészt hivatása kötelezte, másrészt úgy véli, szülőföldjétől távol is tud tenni az itthon maradottakért. Mint hangsúlyozta, ottani püspöke támogatta tevékenységét, de ugyanúgy kellett az itthoniak befogadó készsége is. Elmesélte, húsz év után már kijelentheti, otthon érzi magát linzi otthonában is, de mindenki figyelmét felhívta: aki elmegy innen számolnia kell azzal, hogy sehol nem várják tárt karokkal, és nem fonják kolbászból a kerítést. Mint mondta, élete jelentős évfordulóján három újabb kívánságot fogalmaz meg: „a három magyar politikai alakulat tudjon együttműködni az itthon maradottak érdekében, a Gyulafehérvári Főegyházmegye elnevezést változtassák Gyulafehérvár–Csíksomlyó Főegyházmegye megnevezésre, és valósuljon meg a székelyföldi területi autonómia.
A konferencia folytatásában Mi számít idegennek, és a szülőföld hogyan tekint az elvándorlókra? címmel dr. Jitianu Liviu, a római katolikus teológia kancellárja, egyetemi adjunktus tartott előadást. Különleges színfoltja volt a konferenciának Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési vezetőjének előadása Külföldről hazafelé irányuló segítség gyakorlati területei a székelyföldi vidék és a szociális szolgáltatások szemszögéből témakörben. „Jöjjenek haza az idegenben élő honfitársaink, tudásukkal és tapasztalatukkal segítsenek, hogy közösen építsük újra ezt a gyönyörű tündérkertet” – fogalmazta meg üzenetét az igazgató, kiemelve, hogy erős életképes gazdatársadalommal lehet megalapozni a jövőt. A konferencia keretében Szakács F. Sándor, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központnak és a Salvator Hotelnek az igazgatója Csíksomlyó szerepéről beszélt a magyar–magyar kapcsolatok tükrében, Varga János, a bécsi Collegium Pazmaneum rektora pedig Egy nemzet vagyunk címmel tartott előadást. A konferencia végén Varga Melinda újságíró mutatta be Idegenből szülőföldért című interjúkötetét, amely Vencser László idegenben töltött húsz évének összefoglalóját tartalmazza.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Átverték a csíksomlyói ferenceseket?
A projektből való kilépést is kilátásba helyezték az erdélyi ferencesek, ha a csíksomlyói búcsút nem egyházi, hanem néprajzi-antropológiai kuriózumként terjeszti fel a művelődésügyi minisztérium az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO), hogy a szellemi világörökség státust elnyerhesse. A Keresztalja katolikus hetilap legfrissebb számából kiderül, hogy az RMDSZ-es vezetésű tárca nem vallási eseményként kívánja védetté nyilváníttatni a búcsút, hanem kulturális rendezvényként, amelyben egyaránt benne vannak a világi elemek, például a táltosok is.
Fesztivál vagy zarándoklat? A szaktárca a „maga összetettségében” védené a búcsút, a ferenceseknek nem tetszik
Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök – akit a Krónikának tegnap nem sikerült elérnie – a Keresztaljának leszögezte: mivel a búcsú vallásos rendezvény, az UNESCO-védelemnek a székelyföldi búcsújárás hagyományaira kell vonatkoznia.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a művelődési tárca egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a világörökségi státus elnyerésére terjesztik fel a csíksomlyói búcsút. A javaslat alapját a Tánczos Vilmos egyetemi docens által összeállított dokumentáció képezi, amelyet a dokumentum szerint a kutató a ferences szerzetesrend kérésére készített el. Orbán Szabolcs azonban azt mondja, ők nem tárgyaltak ez ügyben Tánczossal, így nem is kérték fel a tanulmány elkészítésére, a szóban forgó dokumentumot pedig még nem látták, mint ahogy senki nem kereste meg őket a témában az elmúlt időszakban. Mint felidézte, Kelemen Hunor művelődési miniszter az év elején egy sajtónyilatkozatban helyezte kilátásba Csíksomlyó UNESCO-védelmét, ezt követően keresték meg a ferenceseket, hogy nyújtsanak be ilyen irányú kérést a szaktárcához. Ezt májusban meg is tették, a dokumentumhoz pedig a búcsú eredetét és leírását tartalmazó összefoglalót is mellékeltek. Azonban azóta nem jelzett vissza nekik senki, a minisztérium múlt heti közléséről is csak a sajtóból értesültek. Ezt követően a tartományfőnök írásban kérte a szaktárcát, hogy tájékoztassák a fejleményekről, erre azonban azóta sem került sor.
Nem a táltosokra és a bóvlira
Azzal azonban, amit a tárca terveiből ki tudtak szűrni, nem tudnak egyetérteni. Orbán leszögezte, nem megengedhető, hogy a keresztaljákkal együtt a napimádás, a táltosok, a bóvliárusok is védelemben részesüljenek. A tartományfőnök határozottan állítja, hogy az esetleges védelemnek kimondottan az egyházi processzióra kell vonatkoznia. A ferencesek még nem döntöttek a további lépéseikről, bár Orbán Szabolcs a katolikus hetilapnak azt mondta, több forgatókönyv felmerült, és a rendtartomány vezető szerve, a definitórium dönt. A lap kérdésére azonban beismerte, lehetséges forgatókönyvek között az is felmerült, hogy visszavonják a szellemi világörökség státus elnyerésére a művelődési minisztériumhoz benyújtott kérésüket. Orbán Szabolcs ugyanakkor hangsúlyozta, a cél nem a végletes megoldások választása, hanem Csíksomlyónak, a kegyhelynek a védelme és erősítése. A ferencesek szerint egyébként az esetleges UNESCO-védelem nem sokat tesz hozzá a búcsú lelkületéhez, de sokat segíthet a kegyhely fejlesztése szempontjából, nagyobb nemzetközi súlyt kapna, és az infrastrukturális fejlesztésekre is könnyebben lehetne pályázni.
Tánczos tanulmánya egyébként a pünkösdi búcsú egyediségét is kidomborítja, a ferences szellemiségre és a búcsú egyházi szempontok szerinti bemutatására fekteti a hangsúlyt, ám arra is utal, hogy a Mária-tiszteletnek pogány gyökerei is lehetnek, és bemutatja a Magyarországról érkező, ősmagyar vallást követő fiatalokat.
Minisztériumi ígéret
A Tánczos Vilmos által összeállított tanulmány csak arra szolgált, hogy az országos szellemi örökséget elbíráló bizottság megismerje a búcsút, és jóváhagyja a szellemivilágörökség-listára való felterjesztést – fejtette ki tegnap a Krónika kérdésére Hegedüs Csilla, a művelődési minisztérium tanácsosa, aki szerint a dokumentum általános bemutató, amely a vallásos jellegre fektette a hangsúlyt, de vannak benne néprajzi vonatkozások is. Mint részletezte, a tanulmány elkészítésébe azért nem vontak be mást – így a ferenceseket sem –, mivel a dokumentumnak csak ennyi szerepet szántak. „Az érdemi munka valójában ezután kezdődik” – szögezte le a miniszteri tanácsos, aki szerint jövő év februárjáig kell elkészülnie a tulajdonképpeni felterjesztés szövegének, és ebben mindenképpen a vallásos szempontokat helyezik előtérbe. Mint a szakember részletezte, két-három héten belül Kelemen Hunor művelődési miniszter létrehoz egy bizottságot, különböző szakembereket vonnak be a munkába, olyanokat, akik tisztában vannak az UNESCO elé terjesztés folyamatával.
„A vallási szempontok kerülnek előtérbe, azt szeretnénk, ha a felterjesztés vallásos témakörét mindenképpen a ferencesek állítanák össze” – hangoztatta Hegedüs Csilla, hozzátéve, hogy a felkérő leveleket néhány héten belül kiküldik. Kelemen Hunor egyébként néhány nappal korábban a Keresztaljának azt mondta, a szakmai bizottság tagjait már kinevezte, köztük nem lehet jelen az egyház vagy a ferencesek képviselője.
Hegedüs Csilla lapunknak nyilatkozva fontosnak tartotta kiemelni, hogy folyamatosan egyeztettek a katolikus egyházzal, és pozitív visszajelzéseket kaptak. „Összefogással, a senki által meg nem kérdőjelezett vallási szempontok teljes mértékben való előtérbe helyezésével terjesztjük UNESCO-védelemre a csíksomlyói búcsút” – ígéri Hegedüs Csilla.
További ellentmondás
Kelemen Hunor – akit lapzártánkig nem sikerült elérnünk – egyébként a katolikus újság kérdésére, miszerint vallásos vagy kulturális eseményként készülnek felterjeszteni a búcsút, azt válaszolta, hogy az UNESCO által fontosnak tartott szempontoknak kell megfelelni. „Elsősorban kulturális rendezvényként kell bemutatni a búcsút, de a bemutatásból természetesen a vallásos komponens sem hiányozhat” – magyarázta a tárcavezető. Úgy tűnik azonban, hogy az UNESCO-nak nincs szüksége „körítésre”. A Keresztalja a témában megkereste a nemzetközi szervezetet is. „Ha a felkerüléshez szükséges öt feltétel teljesül, a búcsút az idegen elemek nélkül is a szellemi világörökség részévé nyilváníthatják” – közölte válaszként Lucia Iglesias Kuntz sajtóreferens.
Gyulafehérvár nem ellenkezik
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség egyébként nem osztja a ferencesek véleményét. „A katolikus egyház számára nem létfontosságú, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön a szellemi világörökség listára, de ha a folyamat beindul, mindenképpen támogatjuk azt” – jelentette ki tegnap a Krónika megkeresésére Potyó Ferenc általános érseki helynök, aki arról is beszámolt, hogy Kelemen Hunor miniszterrel egyeztettek a kérdésben. „Teljesen mindegy a végeredmény szempontjából, hogy a csíksomlyói búcsút egyházi vagy kulturális rendezvényként terjesztik az UNESCO elé – vallja az érseki helynök. – Mindegy, hogy azt mondom, védem a házat, vagy azt mondom, védem a házat a benne levő értékes festmény miatt. A hangsúly a védelmen van.” Potyó Ferenc emlékeztetett, a csíksomlyói búcsú kapcsán több ízben hangsúlyozták, hogy az egy összmagyar találkozó, az egyház ez ellen nem tiltakozik, de valójában mindenki tudja, hogy egy zarándoklat, lelki töltetű rendezvény. „Több próbálkozás is volt már, hogy a búcsút összekapcsolják más rendezvényekkel, vagy hogy politikusok szólaljanak fel, de mindegyik meghiúsult” – idézte fel Potyó Ferenc. Hozzátette: rengeteg magyar népszokás van még életben, de a csíksomlyói az egyetlen fogadalmi búcsú, ahova minden különösebb mozgósítás nélkül ezrek zarándokolnak el esőben, sárban, pénzt, fáradtságot nem kímélve. „Napjaink egyik csodája a somlyói búcsú, a kegyelem, a Boldogságos Szűzanya kegyelme működteti. Bármilyen hígítás folyna a tiszta forrásba, az visszaesést, majd a búcsú szétesését jelentené. De erre nem kerül sor, hiszen még a nem hívőket, a más felekezetűeket is megérinti a csíksomlyói kegyelem csodálatos érzése” – hangsúlyozta az érseki helynök.
Hiába azonban az érsekség pozitív hozzáállása, ha a búcsút évről évre megszervező ferencesek kihátrálnak a felterjesztés mögül, ezzel ugyanis meghiúsul a védetté nyilvánítás. Az UNESCO öt feltételéből a negyedik egyértelműen leszögezi, hogy a védetté nyilvánítandó elemet az érintett közösségek és csoportok lehető legszélesebb körének előzetes bevonásával kell jelölni.
Bálint Eszter, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Ég és föld között
Makovecz Imre (1935–2011)
Tizenöt évvel ezelőtt, valahol a Kárpát-medencében egy kisvárosi parókia vendégszobájában szálltam meg néhány éjszakára. Nyáridő volt, én csavarogtam és ott olcsó, de kényelmes szállást ajánlottak. A vendégszoba asztalfiókjában egy Makovecz-templom rajzai hevertek. Máig nem tudom, hogy kerültek oda és mi lett a sorsuk. Elállt a lélegzetem, hiszen ilyet addig még sohasem láttam, és most egyszerre teljes dokumentáció hevert előttem. Felejthetelen élmény volt a jövőbe pillantani. Titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus, hogy Romhányi rajzfilmes bon mot-jával éljek.
Akkoriban már sokat hallottunk Makovecz Imréről, a zseniális magyar építészről, akinek alkotásait messze földről járnak megcsodálni. Hungarikumnak számított, pedig a hungarikumokról még divat sem volt beszélni. „Nem védem a hungarikumot, hanem csinálom.” – érvelt egy fantáziátlan riporteri kérdésre válaszolva. Mert valóban: 1992-ben, a sevillai világkiállításon olyannak mutatta meg hazáját a magyar pavilonnal, amilyennek már csak a meséink és legendáink őrzik. A székely ácsmesterektől hangos építőtelep ugyanolyan látványosságnak számított, mint a bárkaszerű, mégis templomot idéző kész pavilon, amelynek bordázata Kolumbusz világutazásáról mesélt, hét különböző tornyának ünnepi harangjai pedig a nándorfehérvári diadalt zengedezték.
Makovecz Imrét a magyar organikus építészet megalapozójának tartják, bár egységes definíció magára „a múlt és a jövő építészetének” becézett irányzatra nem is létezik, inkább körülírják és egy, a megnyilvánulási formáiból megérthető filozófiának mutatják be. Makovecz is eszerint alkotott. Munkássága misztikus őstudásba gyökerezik, akár a katalán Gaudié. Tudatosan érzékelte és alkalmazta a párhuzamokat a környezet és művészete között, és amit alkotott, azt a magyar nyelv bravúrjaival igazolni tudta. Plasztikusan magyarázta, hogyan és miért is tartozik össze az ég a földdel, a víz a tűzzel, a gyökér a lombkoronával, és hogyan békül össze pogány és keresztény a szakrális hagyományokban. Minden egyes épületének úgy kellett kinéznie, mintha az aljuk a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna rá. Bárki megértheti, mi ennek az őstudásnak a titka, ha belegondol abba, hogy nálunk, magyaroknál az ajtónak, ablaknak szeme, szárnya, szemöldöke van, a tetőnek fara és gerince, a mennyezetnek bordázata, a háznak homloka, az oszlopnak feje, törzse, lába. Bárki lépjen a Farkasréti-temető ívelt gerendás ravatalozójába, úgy érzi, mintha csak egy emberi test mellkasába lépne. Láttam, jártam ott. Megváltoznak a dimenziók. Lábasház, ablakszem, tetőgerinc vagy oszlopfő – ha tetszik, ez az organikus építészet Makovecz szerint.
Ő pedig a közösség szolgálatában alkotott. Stílusteremtő volt, akinek hitvallása szerint a szellemi értékeket nem azért kell az alkotó és gondolkodó embernek felmutatni, hogy másnak mutogassák, hanem hogy az a közösség láthassa és annak váljon hasznára, amely kitermelte magából az alkotót. Vallotta, hogy úgy lehet javára egy közösségnek, ha nem csak a saját szenvedélyét szolgálja ki, hanem a közösségét is, amelyből vétetett. Szívügyének tekintette tanyák és faluházak rehabilitációját ugyanúgy, mint emblematikus középületek megalkotását. A közösség önálló felemelkedésének feltételeit kívánta megteremteni, s erre józan paraszti léthez mért megoldási javaslatai voltak: a gazdaságok maradéktalan megművelése és a közösségi élet újjászervezése, melynek egyaránt otthona lehet az iskola, templom vagy művelődési ház. Szóhasználatában az egymásra utaltság és a szolidaritás nem katasztrófa-fogalmak, hanem egy közösség teremtő erejének, a szeretetnek a szinonimái.
Ellenzői gyakran nem is az általa tervezett épületek látványvilágával, építészeti megoldásaival, netán filozófiájával vitatkoztak, hanem olcsó célozgatásokkal a modernizmus hiányát emlegették és személyes hitvallásából űztek gúnyt. Ám tévednek azok, akik előítéletektől vezérelve csak a hagyomány és az ősmagyar partikularitások erőltetését vélik fölfedezni Makovecz művészetében, hiszen azok a jelképek és megoldások, amelyekkel egyedivé, de mindenki számára otthonossá varázsolta épületeit, hagyományosan magyar és hagyományosan egyetemes jelképek ugyanakkor. Keserűen emlegette, mint rossz példát, hogy a németroszági Vitten-Annenbe tervezett épületei azért nem valósulhattak meg, mert a megrendelő „túl németnek” tartotta a terveket, ez pedig abszurd és nincs tartalma, csak félelme van.
Népszerű volt, és mégsem az. Elismert és meg nem értett zseni. Munkásságát szakmája legrangosabb díjaival ismerték el, varázslatos épületei szerte Magyarországon és a Kárpát-medencében megtalálhatók. Napi élménye a Kárpát-medence, mondogatta. Csíksomlyón, a nyeregben áldozati oltár, Csíkszeredában katolikus templom, Kolozsváron és Vargyason református istenháza, Sepsiszentgyörgyön ravatalozó őrzi az emlékét, és talán felépül egyszer a terveiben pompás temesvári református templom is, amelyet készen már soha nem lát a megálmodója. Budapesten a farkasréti ravatalozó rehabilitációján kívül egyetlen általa tervezett középület sem öregbíti hírnevét. Az a város, amelynek díszpolgára volt, tulajdonképpen mostohán bánt vele. Látványtervek őrzik csupán, hogyan is álmodta misztikussá a Gellért-hegyet, a Szentek és Kárhozottak Templomának tervrajzain atlantiszi vízió bontakozik ki. Káromkodásból katedrális!
Legutóbb a vörösiszap-ömlésben pórul járt Kolontár és Devecser házsorait álmodta újra. Takaros magyar falu képében születtek újjá ezek a halottnak hitt települések, élhető és egyéniséggel rendelkező környezetet biztosítva a sokkoló napokat megélt faluközösségeknek. Nem sablonra gyártott sorházak épültek, hanem egyedi tervezésű, barátságos épületek, amelyekért rajonganak az iszapkárosultak. A világszerte páratlan katasztrófa gyors és hatékony fölszámolásából Makovecz tevékenyen kivette a részét, az elismerés dicsfényéből viszont alig hullott rá valami.
Novemberben lett volna 76 éves.
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)

A mélyből építkező ember (Makovecz Imre visszapillant)
Valamelyik égbetörő templomának angyalszárnyain az öröklét felé indult Makovecz Imre. Kárpát-medence-szerte megmaradtak jellegzetes, messziről felismerhető épületei. Jó hinni, hogy tanítványainak, híveinek serege nem hagyja semmibe veszni hungarikumnak is nevezhető építkező szellemiségét.
Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartotta, mely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett. Stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese vagy a középkori hangulatot keltő Stephaneum is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda. Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó, a hagyományos alapanyagok s főleg a fa felhasználásával készült épületének hagyományőrző szerepet is szánt, a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Organikusnak nevezett építészetének szándéka és célja, hogy egylényegűvé váljék az épület a környezettel, szervesen illeszkedjék a tájba. A kissé historizáló, olykor romantikus, a népies formavilágot átszellemítő, jelképekben gazdag épületek tagadhatatlanul védjeggyé váltak. A jurtasziluett, a szabálytalan ablak- és ajtóformák, a maguk természetességében meghagyott fatörzsek mint tartó- és/vagy díszítőelemek, a honfoglalás kori mitológiai utalások határozzák meg építészetét. Hitte és vallotta, a népművészetnek különös, megkülönböztetett a szerepe a magyarság életében: (...) A magyar népművészet olyan univerzális, ősi tartalmat hordoz, amelyben megszólal valami egyetemes. Ugyanez vonatkozik a népi építészetre is. Olyan fantasztikus világot jelenít meg, amit követni kell, ahogy Bartók is tette a pentatóniával, a 20. század legmodernebb zenéjét hozva létre belőle." S számtalan interjújának egyikében azt is elmondta, mit jelent ez az építészetben. (...) A lakásnak van egy, az élettel átszőtt centruma, a többi részfunkció. Ez a parasztház. Egy pitvaron keresztül bemegyek az életbe, mert ezt régen így hívták, ahol ott az asszony, egy olyan lakókonyha, amelyikből egyik oldalra nyílik a tisztaszoba kis ház esetén, másik irányba a kamra, de van úgy, hogy egy másik szoba is. Nem egy szellőzetlen és megvilágítatlan előszobán keresztül botorkálok be, hanem belépek az életbe. Nem a pénzről szól a történet, hanem az életről. Ezért hívjuk élő építészetnek. Ráadásul a magyar nyelv rendkívül plasztikusan és tisztán használja azokat a terminus technicusokat, amelyek egy épületre vonatkoznak. Egy oszlopnak feje, törzse, lába van. Egy homlokzatnak van két szeme, az ablaknak szárnya és szemöldöke, kapunak szárnya stb. Tehát a magyar nyelv magával hordoz olyan régi, történelemben használt építészeti elemeket, amelyekre mi már nem emlékezünk vissza. Stílusa iskolát teremtett, értékközpontú tudásának továbbadását élete központi feladatának tekintette: – A Kós Károly Egyesülés működtet egy Vándoriskolát. Végzett építészek jelentkeznek, három és fél éven át vándorolnak az egyes cégek között, és utána le kell tenniük a mestermunkát, ami csak megépült épület lehet. Ez alatt a négy év alatt ember lesz belőlük. Aki pedig nem, az elmegy. S amikor Magyarországon árvíz vagy a vörösiszap pusztított, a Makovecz-iskola sietett a bajbajutottak segítségére: – Jelentem, több száz ház épül Kolontáron és Devecserben, a Miskolc melletti Felsőzsolcán pedig már 130 házban laknak is. Mi nemcsak tervezőként voltunk jelen, hanem szervezőként, és jelentem, hogy Kolontáron 134 000 forintért építettek egy négyzetméter lakást, holott ennek az ára 250 000 fölött van. (...) Kivitelezők is fölvállalják azt a veszteséget, amit ilyenkor illik fölvállalni. Kivéve a bankokat. Néhány műve Erdély földjén áll: Kolozsváron és Vargyason református, Csíkszeredában katolikus templom, Sepsiszentgyörgyön református ravatalozót építettek, s egyszer talán Temesváron is elkészül az Új Ezredév néven megálmodott református templom, melyet az ott élő magyarság kulturális központjának is szánt. A csíkszeredai katolikus templom elsőként készült el az erdélyi Makovecz-templomok közül. 2003. október 18-án Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték fel a tervezője szerint "építészeti magyar magzatot". A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok, fölöttük öt-öt kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapumotívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. A kolozsvári Donát úti református templomot 1994–97 között tervezte, az alapkövét 1998-ban tették le, és 2008. május 4-én szentelték fel. "Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt, míg az előtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült." A vargyasi református templom. "(...) Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XIII. századi kora román kori templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek elő, rózsaablak és még sok minden." Köztük egy azonosíthatatlan, kőből faragott tárgy, melynek oldalán rovásírással Szent Mihály neve szerepel. Makovecz szerint a lelet európai szenzáció, mivel az eddigi ismeretek szerint a Szent Mihály-kultusz legkeletibb állomása Gyulafehérvár volt. Valamennyit beépítették az új Isten Házába. 2005-ben szentelték fel. "Ezekből és sok új gondolatból meg az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az ember csöndesen azt mondja magában: rendben van, megérte." A sepsiszentgyörgyi új református ravatalozó terveit Incze Sándor református esperes kérésére 1998-ban rajzolta meg Makovecz Imre. A Vigasztalás Házát 2005 szeptemberének végén szentelték fel. A ház halotti templom, ősi hagyományokat idéző dombház, ahol a torony a felszálló lélek, a kupola pedig a mindenséget jelképezi – jellemezte az épületet tervezője. Egyszer, amikor szemrevételezte a munkálatokat, nevetve mondta: Látják, pápista létemre ismét a protestánsoknak dolgozom. Amikor először erre jártam, friss, zöld tájban állt e szépséges templom, most körben e szürke, jellegtelen betonrengeteg... Értette a munkások nyelvét, pillanatok alatt tisztázták, miként illeszthető össze két hajlított gerenda, vagy hogyan bírja a mifelénk erős széljárást az épület törékenynek ható, égbe röppenni látszó szárnya. Szemmel láthatóan lenyűgözte őket a különösen szép feladat, az építész egyénisége, s egy ügyes kezű atyhai ács mondta búcsúzóul: Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve. Hármashalom-oltár. Csíksomlyón épült, 1996 őszén szentelték fel. A világhírű csíksomlyói pünkösdi búcsún magyarok milliói csodálják a nagy építész alkotását. "Amikor felkértek a munkára, azt mondtam, szét fogják szedni a románok. Szerencsére tévedtem, nem szedték szét." Makovecz Imre mind művészként, mind közéleti emberként a magyar élet kiemelkedő személyisége volt, és Kós Károly életmunkáját követve a társművészetek organizátora is egyben. Több alapítványnak adott neve szárnyat, kurátora volt a Balassi-kard nemzetközi költői nagydíjnak, s a Magyar Művészeti Akadémia alapítójaként több mint negyven írót, képzőművészt, zenészt, építészt tömörített maga köré Magyarország határain kívülről is. Isteni segédlettel építő ember, kortárs művészetünk egyik legnagyobb magyarja távozott közülünk – szavaival élve – föld és ég, mélység és magasság eggyé illesztőjeként.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)