RMKT vándorgyűlés Bukarestben: díjazták Kató Béla püspököt
Romániában a fogyasztói optimizmus a jelenlegi kiugró gazdasági fejlődés motorja, de a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) meg kellene erősödniük ahhoz, hogy az ország középtávon Európa egyik „kistigrisévé” váljon – állapították meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) 25 vándorgyűlésének előadói Bukarestben.
Az RMKT éves csúcsrendezvénye idén Románia gazdasági fejlődésének kilátásait tekintette át, a konferenciát mintegy 40 előadó és több mint 200 résztvevő jelenlétében tartották meg a fővárosban. Steven van Groningen, a Raifeissen Bank Románia elnök-vezérigazgatója szerint Romániának megvannak az adottságai, hogy az EU top 10-be kerüljön: ennek érdekében infrastruktúráját és humántőkéjét kell fejlesztenie, és a hatékonyság növelésére kell összpontosítania. Románia azonban egyelőre a 40 ezer befejezetlen infrastrukturális beruházás és a hatástanulmányok nélküli döntések országa, ahol a politikusok átgondolatlan törvényekkel és bankellenes hangulatkeltéssel veszélyeztetik a pénzintézetek működését – vélekedett a bankár. Szabadság (Kolozsvár)

Ezentúl Bukarest mondja meg, hogy miről szabad megemlékezni
A képviselőház megszavazta a hivatalos ceremóniákat szabályozó törvénytervezetet, amely az Országos Protokolltanács megalakítását is előírja.
A kormány által kezdeményezett tervezet megszabja a hivatalos ceremóniák szervezési és lezajlási rendjét, és elrendeli az Országos Protokolltanács megalakítását, amely jogi személyiség nélküli, intézményközi szervként működik majd, feladata pedig az lesz, hogy megszabja a központi és helyi hatóságok, valamint a közintézmények által szervezett hivatalos ceremóniák protokollrendjét. 
A testület tagjai az államelnöki hivatal, a szenátus, a képviselőház, a kormány, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium protokoll tevékenységgel megbízott illetékesei közül kerülnek majd ki. Az Országos Protokolltanács az Államelnöki Hivatal irányítása alatt áll majd. 
A jogszabály értelmében minden év november 30-áig az önkormányzatoknak és közintézményeknek el kell küldeniük az Országos Protokolltanácsnak a következő évre tervezett hivatalos ceremóniák listáját.  Az RMDSZ nem szavazta meg a törvénytervezetet, Cseke Attila a döntést azzal indokolta, hogy a törvény ellentmond a helyi autonómia elvének, hiszen ezúttal minden esemény, amelyet központi vagy helyi önkormányzat szervez egy adott ünnep alkalmából, hivatalos ceremóniának minősül, megszabott szabályok szerint. 
A törvény azt is megszabja, hogy amennyiben valakivel együtt szervez egy önkormányzat eseményt, akkor a társszervezőknek – ebben az esetben a központi intézményeknek – joguk van beleszólni az esemény programpontjaiba, de akár a meghívottakat tartalmazó listát is átszabhatják. 
[Forrás: Agerpres] itthon.ma

Ezt a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni (Interjú Dombora Lehellel, Réty község polgármesterével)
Dombora Lehel Lajos személyében új vezetője van a Bitát, Komollót, Egerpatakot és Szacsvát is magában foglaló Réty községnek. A megye legfiatalabb magyar polgármestere 32 és fél éves, Komolló szülötte, ott is lakik. Földrajz–idegenforgalom szakot végett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán. Diplomázás után a szakmában helyezkedett el, Csíkszereda környékén falusi turizmusban dolgozott másfél évig, utána hat idényen át Görögországban idegenvezetőként, téli időszakban egy marosvásárhelyi utazási irodánál tevékenykedett. 2011-ben hazatért, 2012-től a Kovászna Megye Tanácsán belül működő Adetcov vidékfejlesztési egyesületnél, majd a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, utóbbinál irodavezetői, majd ügyvezető igazgatói munkakörben. Négy éven át önkormányzati képviselő volt a rétyi helyi tanácsban. Dombora Lehelt a közigazgatási örökségről és terveiről kérdeztük.
– Miért vállalta a polgármester-jelöltséget?
– A volt polgármestert, Dálnoki Lajost semmiképpen nem tudtuk meggyőzni, hogy egy újabb mandátumot vállaljon. Többször tárgyaltunk az utódlásról tanácsos kollégákkal, falubeliekkel, engem biztattak az emberek. Aztán be kellett látnom, hogy nemzedékemben én álltam legközelebb az önkormányzathoz. Ugyanakkor itthon szeretnék maradni. Emigrációs hajlamom még a külföldi munkám alatt sem volt. Nem volt könnyű döntés, de elvállaltam.
– A községházán milyen volt a váltás?
– Réty község szinte az egyetlen hely a megyében, ahol simán ment minden. A volt polgármester, aki nyugdíjba vonult, sokszor kérés nélkül is bejön bizonyos dolgokat átnézni, segíteni. Kiöregedett a volt munkaközösség, sokan nyugdíjba vonultak, beleértve a jegyzőt is. Első lépésként meghirdettük a munkahelyeket, új embereket alkalmaztunk. Péter József Henrik az új alpolgármester, a jegyző Németh Tímea, teljesen új csapattal kezdtünk. Mindannyiunknak tanulmányoznunk kell a feladatokat, de jó, dinamikus csapat alakult. Az elmúlt három és fél hónap nagyon mozgalmas volt. Még nem történt meg, hogy úgy térjek haza, hogy amit aznapra elterveztem, be is fejezzem. Szerintem ezt nem is lehet befejezni, csak abba lehet hagyni. Nem azért, mert rengeteg a gond, hanem mert nagyon sokféle. Az egyszerű emberek mindennapi panaszának meghallgatásához 36 órából kellene állnia napnak. – Milyen állapotban örökölte meg a községet?
– A volt polgármester úr és az önkormányzat igen komoly munkát végzett, elsősorban infrastruktúra-fejlesztésben. Nagy arányban rendberakott és rendben tartott községet vettünk át: utcáink java része aszfaltburkolattal rendelkezik, kivételt képeznek a Rétyhez csatolt területek és a mellékutcák, az ivóvízhálózat Rétyen, Komollón és Bitán kiépült. Ezek fenntartása, karbantartása nehéz. Tavaly év elején szolgáltató nélkül maradtunk. A Tricomserv, amely versenytárgyaláson megnyerte a szolgáltatási jogot, visszavonult. Azóta házilag oldottuk meg a vízellátást, de az önkormányzatnak mielőbb saját szolgáltatócéget kell létrehoznia. Ezen dolgozunk, az engedélyek nagy része megvan. Sok községben gond az ivóvíz- és szennyvízhálózat működtetése. Csak ott van rendben, ahol a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. a szolgáltató. Az viszont rettenetesen drága! A rétyi önkormányzat úgy gondolja: egy majdnem új rendszert, amelyet nagyrészt saját költségből építettek, nem szabad átadni, hogy más hajtsa be a hasznot. Óriási árkülönbségek vannak: a Közüzemektől származó víz 6,40 lej, a rétyi fúrt kutakból származó 2 lej volt csatornázási díjjal együtt, de eddig nem fizetett senki. Ez tarthatatlan állapot. Ha fogyasztunk, azért fizetni is kell, csak nem mindegy, hogy mennyit. Úttörőként megyünk végig az ösvényen, meggyőződésünk, hogy az irány jó, és fél éven belül megoldódik az ügy.
– Van-e, amit folytatni kell?
– Az elkezdett tervek között szerepel a kultúrotthon felújítása. Saját költségvetésből zajlik, de májusban le kellett állítani a munkát, mert a bukaresti Colectiv-tragédia utáni tűzoltósági ellenőrzésen kiderült, hogy a terv nem tökéletesen megfelelő. Megoldható lett volna, ha a befogadóképességet lecsökkentjük 200 személyre, de mit értünk volna el, mivel 300 személyesben gondolkoztunk? Most már az engedélyek megvannak, hamarosan újrakezdhetjük a munkát. Sajnálom, hogy még idén sem tudjuk ott megtartani a hagyományos karácsonyi hangversenyt. – Milyen új tervei vannak?
– Éppen zajlik az egerpataki és szacsvai vízhálózat tervezése. A vidékfejlesztési pályázatok leadási határideje e hónap vége, idén már nem férünk bele, de a következő kiírásnál leadhatjuk. Ha ezt sikerül megoldani, mondhatjuk, hogy a hétvégi házakat leszámítva megoldódik a vízellátás az egész község területén. – Apropó, hétvégi házak! Mi a jelenlegi jogi helyzet a tóparti „Ferencvárosban”?
– Ott csupán néhány ház épült hivatalosan. Azonban időközben visszakapta a területet a Cserésdomb Közbirtokosság. Sok huzavona után sikerült megállapodniuk a házikósokkal évi négyzetméterenkénti egy euró bérleti díjban. Ennek fejében a közbirtokosság területet biztosít nekik. Tudom, hogy gondok még vannak, egyesek ezt sem fizetik. De jó dolog, hogy leállt a további építkezés. Sőt, az új általános urbanisztikai tervben, amely idén remélhetőleg életbe lép, teljes építkezési tilalom szerepel a területre. Kapcsolatunk minimális a házikósokkal, mert a közbirtokosság fizeti az adót.
– Az út túloldalán levő házak helyzete rendezett?
– Nagyrészt. A természetvédelmi terület határa pontosan ott húzódik, ahol a házaknak vége van. Ám akadnak olyanok is – újabban hárman –, akik mindenféle engedély, megkérdezés nélkül elkezdtek építkezni, majdnem az erdőben. Azonnal leállíttattuk az építkezést, és kötelezzük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. A védett terület gondnoka a megyei természetvédelmi és hegyimentőközpont. A minap tartottunk közös szemétgyűjtő akciót hetven önkéntessel. Rengeteg szemetet találtunk. Arról sürgősen le fogjuk szoktatni a közösséget, hogy a Rétyi Nyír mindenki szeméttelepe. – A Rétyi-tóhoz kapcsolódó tervük van-e?
– Igen, a turisztikai övezet rendbetétele egy régebbi terv része. Most kezdődik a kivitelezés. Ott három tó található. Ezek közül a legnagyobb a rétyi önkormányzat tulajdona. Sikerült rendezni a jogi helyzetet, rövid időn belül megkapjuk a telekkönyvet. Ahhoz, hogy a vízügyi engedély is meglegyen, a Feketeügy felőli védőgátat és a befogó  és kivezető rendszert teljesen újjá kell építenünk. A tervre már szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Élhetőbbé, használhatóbbá szeretnénk tenni a tó környékét. – A Schweighofer céggel milyen a viszonyuk?
– Professzionális. Réty község területén felvásároltak 70 hektárt, beltelkesítették, és felépült a gyár. Ennek ingatlanadója akkora összeg, mint egy kisebb község éves költségvetése. Ezt közvetlenül látjuk. Továbbá még van egy csomó járulékos illeték. Alkalmazottak béradójából visszafordított hányad, az áfából visszaosztott rész. Még nem látom át, mekkora összegekről van szó. – Ezáltal megoldódott a munkanélküliség kérdése?
– A cégnél az alkalmazottak létszáma megközelíti az ötszázat, a községből ötvenen dolgoznak ott. Vannak, akik hivatalos munkaviszonyban állnak cégekkel, hivatalokkal, létezik egy önfenntartó réteg, a mezőgazdászok, akik nincsenek rászorulva a munkahelyre, és nem is lehetne kötött munkaidőbe illeszteni őket. Alig akad szociális segélyen tengődő. Aki akar, az mind dolgozik a községben.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Radu Câmpeanu
94 éves korában tegnap távozott az élők sorából Radu Câmpeanu, a Nemzeti Liberális Párt rendszerváltás utáni első elnöke, a párt 1989 után történő újbóli megalakulásának egyik kulcsfigurája.
Az 1922-ben Bukarestben született liberális politikus a második világháborút követően a kommunista börtönt is megjárta, 1973-ban Párizsba disszidált, majd 17 éven keresztül az emigrációs ellenzék kiemelkedő tagjaként tevékenykedett. Nicolae Ceauşescu bukását követően visszatért Romániába, 1990 januárjában egyike a Nemzeti Liberális Párt alapítóinak, majd elnöke az alakulatnak egészen 1993 elejéig, amikor is különutas politikába kezdett több társával. A politikai életből 2008-ban vonult végleg ki, miután egyebek mellett két rendben szenátori tisztséget is betöltött, valamint kétszer államfőjelöltként is megméretkezett, gyenge eredménnyel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ebben vezetünk
Az európai emberkereskedelem legtöbb áldozata Romániából származik – jelentette ki kedden Mirela Podoiu, a Nyitott Ajtó Alapítvány elnöke. A szakember az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt a jelenség romániai vonatkozásairól. Közölte, hogy a romániai áldozatok 60 százaléka nő. A kiskorú fiú áldozatok aránya jelentősen megnőtt, ugyanis míg 2014-ben arányuk 10 százalék volt, tavaly 40 százalékra emelkedett.
Podoiu kifejtette, hogy mindazok áldozatoknak tekinthetők, akik pénzért végzett munkával anyagi hasznot hoznak az emberkereskedőknek. Utóbbiak prostitúcióra, kéregetésre, bűncselekmények elkövetésére, kényszerházasságra vagy szervadományozásra kényszerítik áldozataikat. Az emberkereskedelem elleni kormányzati ügynökség adatai szerint Bukarestben és környékén az elmúlt két évben tízszeresére nőtt az emberkereskedelem áldozatainak száma. George Eremia, az ügynökség egyik illetékese szerint az emberkereskedők gyakran az áldozatok rokonai vagy hozzátartozói. (Főtér) ADÓPOSTALÁDA INDUL. Egymillió e-mail-címet hoz létre az adófizetőknek az Országos Adóhatóság, ahol az érintettek hozzáférhetnek a hatóság értesítéseihez, illetve a hatósággal való levelezésüket is lebonyolíthatják. Dragoş Doroş, az országos adóhatóság vezetője szerint az adófizetőkkel való kommunikáción jelentősen javító e-mail-címek létrehozása néhány hónapon belül megtörténik – közölte az Economica.net. Az adófizetőnek a hatóság minden értesítést ebbe a fiókba küld. A gazdasági lap értesülései szerint a címeknek vélhetően @anaf.ro végződése lesz. A hatóság ezt a megoldást találta a legjobbnak arra, hogy értesítései biztosan eljussanak az adófizetőkhöz. Egyelőre nem tudni, hogy mindenki kap-e e-mail-fiókot az adóhatóságtól, vagy csak bizonyos kritériumoknak megfelelő személyek. (Maszol)
MENEKÜLTEKET FOGTAK. A Temes megyei Öregfalu közelében fogták el a határrendészek azt a 29 fős szíriai csoportot, amely illegálisan lépte át a szerb–román határt. Nicola Petre-Ionuţ, a temesvári határrendészet szóvivője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget: a rendőrök előzőleg értesülést kaptak arról, hogy afroázsiai csoport készül illegálisan átlépni a határt. A 29 tagú csoportban öt nő és 17 kiskorú is van. Személyazonossági igazolványt nem tudtak bemutatni, állításuk szerint szíriai állampolgárok, gyalog jöttek Szerbiából, és egy nyugat-európai ország felé tartanak. Ezen az őszön ez volt a legnagyobb létszámú csoport eddig, amely Temes megyében illegálisan lépte át a határt. A hatóságok felvették a kapcsolatot szerb kollégáikkal, hogy a csoportot visszatoloncolják Szerbiába. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megtévesztő illúziók korszakai – Könyv az erdélyi magyarság száz évéről
Poszler György olyan könyvet hagyott ránk, amelynek minden házban ott kellene lennie, a fiatalok számára is fontos olvasmány – méltatta a tavaly elhunyt Széchenyi-díjas irodalomtörténész, esztéta Az erdélyi magyarság száz évéről című könyvét Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke kedden a kincses városban. 
Az Ami 1956 előtt és után Erdélyben, Kolozsvárt következett című, könyvbemutatóval egybekötött beszélgetést a Magyar Szabadság Éve elnevezésű, az 1956-os forradalomra emlékező rendezvénysorozat keretében tartották a Kolozsvár Társaság és a Korunk folyóirat közös szervezésében.
Kántor Lajos (képünkön) úgy értékelte, kevés hitelesebb népszerűsítője volt Kolozsvárnak Poszler Györgynél, aki ezt a könyvét életműve lezárásának tekintette. Az irodalomtörténész kifejtette, Poszler könyve a trianoni döntést követő időszaktól kezdve mutatja be az erdélyi magyarság történelmét. Márton Áronról a kötet több fejezetében is szó esik, a szerző ugyanis még gyerekkorában találkozott a későbbi püspökkel. Kántor azt is elmondta, fontos fejezet a könyvben a Magyar Autonóm Tartományról szóló, amely az autonómia illúziójának kérdéskörét járja körül. Mint elhangzott, az 1952–1960 közötti időszak a magyarság számára megtévesztő volt, egy ideig ugyanis úgy érezték, kivételes helyzetben vannak, a valóságban azonban semmilyen önállósággal nem rendelkezett az autonóm tartomány.
Poszler György könyve azt is taglalja, hogyan kezdődött el az egykori Bolyai-egyetem felszámolása, hogyan szorították ki fokozatosan az egyetemen tanító magyarországi vendégtanárokat. Mint Kántor Lajos fogalmazott, érdekes a Kádár János erdélyi látogatását bemutató fejezet is: 1958 februárjában, két évvel a forradalom leverése után Erdélybe érkezett a magyar kommunista párt küldöttsége, a látogatáskor „remekelt” a román diplomácia. Nyolcnapos vonatos túrát szerveztek a magyar vezetőknek, akik öt napig a vonaton aludtak. Kádár beszédében kijelentette, Magyarországnak semmilyen területi igénye nincs, Romániában pedig megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége.
Kántor Lajos személyes emlékeit is megosztotta az előadás keretében, mint mesélte, a Bolyai-egyetem diákjaként több társával együtt őt is beöltöztették székely harisnyába, így kellett fogadniuk a kincses városbeli vasútállomáson Kádár Jánost. A magyar kommunista vezető műveltségéről sokat elárul, hogy az állomáson így kezdte beszédét: „Itt, Kolozsvár főterén...”
Bukarestben emlékeznek a magyar forradalomra
Kiállításokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel és konferenciával emlékezik meg a Balassi Intézet bukaresti központja az 1956-os magyarországi forradalomról, kiemelten annak romániai hatásairól – közölte az intézmény. Kósa András László, az intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta, szombaton a România liberă című napilap mellékleteként fog megjelenni egy összeállítás a magyarországi forradalomról. A magyarul is kiválóan beszélő Marius Cosmeanu újságíró által szerkesztett melléklet az 1956-os világpolitikai helyzetből kiindulva mutatja be a forradalmat, annak romániai vonatkozásaira összpontosítva. Egyik legérdekesebb rész Valter Roman volt román kommunista politikusnak a Nagy Imréék romániai kényszerlakhelyre helyezésében betöltött szerepére tér ki. 
Kedden emlékkonferenciát tartanak, amelyre olyan előadókat hívtak meg, akik az 1956-os magyarországi események romániai hatásait mutatják be. Gabriel Andreescu román emberjogi aktivista például arról értekezik, hogy a magyar forradalom hatására Romániában milyen értelmiségi antikommunista mozgalmak jöttek létre. Szerdán rendkívüli vetítésen vehetnek részt az érdeklődők, amely bemutatja, miként működött a kommunista propaganda a román és a magyar filmhíradókban. Erre az alkalomra egy-egy 13 perces összeállítást válogattak össze az 1956 októberében és novemberében készült magyar, illetve román filmhíradókból a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és a román Nemzeti Filmarchívum segítségével. Krónika (Kolozsvár)

Magyar színházi előadások Bukarestben
Erdélyi magyar előadások is szerepelnek a 26. romániai országos színházi fesztiválon, amelyet Bukarestben tartanak mától október 30-ig.
A fesztivál a román színházi szakma legrangosabb seregszemléje, amelyen az idén Miriam Răducanu koreográfusra és táncoktatóra emlékeznek. A tánc kiemelt szerepet kap, ugyanis a ma esti ünnepélyes megnyitón Gigi Căciuleanu román koreográfusról és rendezőről szóló kiállítás nyílik a Bukaresti Nemzeti Színház előcsarnokában. A fesztiválra 40 előadást hívtak meg, ezeket együttesen 78-szor játsszák, így átlagban naponta nyolc előadás lesz látható. A vidéki teátrumok 18 előadással képviseltetik magukat, ezek között több magyar nyelvű is lesz. Az erdélyi magyar színházak közül a Kolozsvári Állami Magyar Színház kapta a legtöbb meghívást, három produkcióval érkezik Bukarestbe, így a közönség láthatja a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesart, A pelikánt Felix Alexa rendezésében, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours-t (Mindörökké). A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Tompa Gábor által rendezett, A játszma vége című Samuel Beckett-darabot mutatja be. Más magyar vonatkozású előadások is lesznek, a kolozsvári román színház Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját mutatja be, amelynek rendezője a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László. Ez a produkció idén megnyerte a legjobb előadásnak járó díjat a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláján. A fesztiválon a marosvásárhelyi Székely Csaba drámaíró Bányavíz című művét a bukaresti ACT Színház és a Scena9 viszi színre. Négy külföldi produkciót is vendégül lát a fesztivál, a közönség megtekintheti a szentpétervári Maly Színház előadásában a Cseresznyéskertet, amelyet Lev Dogyin orosz rendező állított színpadra. A kísérőrendezvények sorában bemutatják Tompa Gábor rendezőnek A Három nővértől a Cseresznyéskertig című fotóalbumát, amely a 2013 és 2015 között színpadra állított előadásairól készült fényképeket tartalmazza. A fesztivál ideje alatt műhelygyakorlatot tart fiatal színészeknek Michael Pennington brit színművész. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A magyar–román viszony enyhülésének jelei a forradalom előtt
A forradalom marosvásárhelyi hatását boncolgatva nem tekinthetünk el az előzményeiről, legalábbis az októberi eseményeket megelőző, szembeötlő és a változásokat jelző megnyilvánulások megemlítésétől. Hiszen 1956 folyamán, az év első negyedétől kezdve egy általános enyhülési folyamat zajlott le az országban, ami a magyar–román kapcsolatok javulásában is megmutatkozott. Ez nyomon követhető főként a kulturális, valamint a lakossági kapcsolatok terén. A mintegy évtizede tartó merev elzárkózási politika terén bekövetkezett lazulást Erdély-szerte, így a magyarlakta autonóm tartományban is a többoldalú magyar–magyar kapcsolatok felvétele követte.
A Magyarországtól teljesen elzárt erdélyi magyar közösség előbb rádión és a sajtón keresztül, majd az év nyarától kezdve lehetővé vált magánutazások révén némileg szorosabb érintkezésbe kerülhetett a mélyebb politikai változásokat átélő anyaországgal. Felélénkültek a művelődési kapcsolatok, amelyek lelkesítőn hatottak a magyar kultúrára szomjazó lakosságra. Elsőként Illyés Gyula1 erdélyi látogatásáról számolhatunk be, aki az 1848-as forradalomról szóló, Fáklyaláng c. színműve századik bemutatójára érkezett Marosvásárhelyre 1956. január utolsó napjaiban. Megjelenése Marosvásárhelyen nem csak azért volt meglepő, mert a Romániába látogató ma- gyarországi küldöttségek több éven át alig jutottak el a Magyar Autonóm Tartományba, hanem inkább azért, mert az 1954. október óta óriási sikerrel bemutatott Fáklyaláng egyáltalán nem felelt meg a román ideológiai elképzeléseknek. A tartományi pártszervezet nacionalista és soviniszta színdarabnak te-kintette, és 1955-ben Kovács György író2 a darab betiltását is fontolgatta.3 Ennek ellenére, az ide látogató neves magyar íróval terjedelmes interjút közöl a helyi magyar sajtó, ami egyben figyelemre méltó utalás is az esemény rendkívüli jelentőségére. "Váratlanul érkezett hozzánk – írja az interjút készítő. Eljött Marosvásárhelyre, hogy a Székely Színházban megtekintse a Fáklyaláng századik – s ezúttal kétszeresen is ünnepi – előadását. Ismertük őt, a népi életbe gyökerező, forradalmi hangú, az új élet lüktetését kifejező gyönyörű verseiből, ismertük Petőfijéből, és nem utolsósorban a Fáklyaláng-ból, melyet eleddig közel félszázezer ember látott hazánkban. Mégis – s éppen e sok-sok felejthetetlen élményt nyújtó, maradandó értékű írás révén – személyes jelenlétével szerzett igazi örömet, élményt számunkra."4
A nyár folyamán a leglátványosabb közeledési akció a hivatalos körök által kezdeményezett Petőfi-sírhely felkutatása volt a Segesvár melletti Fehéregyházán. Augusztusban a kutatásokról több cikk is megjelent a romániai magyar sajtóban.5 Közéleti téma lett a magyar jellegű műemlékek védelme. A marosvásárhelyi Teleki Téka vezetője, Farczády Elek például arról számolt be az Utunk augusztus 17-i számában, hogy nemrég az ötödik legrégebbi, XV. század eleji magyar nyelvű kéziratra bukkantak a Tékában, és írásában nyíltan meghirdette a magyar intézmények valódi küldetését: a nemzeti múlt ápolását. Szeptember 27-én pedig Csetri Elek7 és Ferenczi István8 történész kemény hangvételű bírálatot fogalmazott az Előre hasábján az erdélyi magyar műemlékek állapotáról. A két kolozsvári szakember szóvá tette azt, hogy számos kastélyt és kúriát 1944 után kifosztott és lerombolt a lakosság. Másfelől a Vörös Zászló egyes újságírói is utazási engedélyt kaptak. Így szeptember 26-i kezdettel, Marosvásárhelyről Prágáig címmel egy négyrészes, hosszú riport jelent meg a helyi napilap munkatársa, Fábián Lajos tollából, aki a Bukarest–Prága nemzetközi gyorsvonattal jutott a csehszlovák fővárosba Budapesten át, színesen ecsetelve benyomásait.9
A helyi lapban megjelent cikkekből értesülünk a Magyarországról egyre nagyobb számban érkező "vendégről". Ezek közül kiemelkedik Pándi Pál,10 aki az eddigieknél sokkal nyíltabban hirdette a magyar–magyar kulturális együvé tartozást. Augusztusban a Vörös Zászló közölte Pándi cikkét, amelyben vázolta gondolatait: "Közelebb kell kerülnünk egymáshoz! Ma már összehasonlíthatatlanul könnyebb az utazás a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között, mint évekkel ezelőtt. Ma már több könyv jut innen oda és onnan ide, mint korábban [...] De még nem elég rendszeresen. Jöjjenek Budapestre, Magyarországra a marosvásárhelyi egyetemisták, munkások, parasztok, értelmiségiek. S jöjjenek Magyarországról diákok, dolgozók Erdélybe."11 Pándi cikke az uralkodó lel- kesedést és várakozást tükrözte. Szeptember elején Ruffy Péter,12 a budapesti Béke és Szabadság munkatársa kéthetes romániai útja során ellátogatott Marosvásárhelyre is, ahol eszmecserét folytatott a Vörös Zászló és az Igaz Szó munkatársaival.13 Egy hét múlva egy 54 fős debreceni és nyíregyházi tejipari dolgozókból álló küldöttség járt itt, és meglátogatta a Transilvania vajgyárat.14 Mindez immár a nyilvánosság előtt, sőt szervezetten történt.
A párt nemzetiségpolitikai fordulatával és hangulatjavító intézkedéseivel is foglalkozott a sajtó. Szeptember 28-án az Előre és a Vörös Zászló is közölte a kormány határozatát a Marosvásárhelyen felállítandó, 134 tagú Állami Népi Együttesről, és aznap arról is tájékoztatott a helyi lap, hogy elkezdődött a Gyergyó rajon történelmét feldolgozó monográfia megírása (amely mindmáig befejezetlen maradt). Az Utunk, szintén szeptember 28-án, beszámolt a Napsugár című gyermeklap létrehozásáról, valamint a Korunk újraindításáról, az Előre pedig október 10-én egy hamarosan induló (valóban csak 1958-ban megjelenő) művészeti lapról tudósított.
De a legjelentősebb változás a mindennapi élet nyilvános ábrázolásában ment végbe. Egy szeptember 30-án kelt, Székelyudvarhelyről szóló riportja végén Tomcsa Sándor15, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, kitért a "magyarországi látogatókra" is. "Akárcsak, gondolom, mint mindenütt, nálunk is sokan voltak a nyáron. Szülők rég nem látott gyermekeiket ölelhették keblükbe […]."16 – írja, érzelmesen ábrázolva a szétszakított családok összetartozását, hiszen valóban egyre többen látogatták meg Magyarországról erdélyi hozzátartozóikat. Itt már olyan szóhasználattal és szövegkörnyezettel találkozunk, ami teljesen idegen a korabeli sajtótól: a mondat rejtett értelmezése, hogy a szülő (vagyis Magyarország, mint anyaország), rég nem látott gyermekét (az elveszett Erdély) öleli keblére. Természetesen szimbolikus és nem politikai mezőben mozgott az így is "értelmezhető" mondat, ami nem kerülhette el a figyelmesebb (és a kódolt mondatok értelmezésében már edzett) olvasók figyelmét.17 Úgy, ahogy nem kerülhette el figyelmüket az Előre október 19-i és 20-ai közleménye sem. Az elsőben az 1925-ben eltávolított aradi szabadságszobor helyreállításának az elkezdéséről tájékoztatott, a másodikban Rajk László rehabilitálásáról, mintegy jelezve, hogy kezdetét vette a forradalomhoz vezető út.18
1 Illyés Gyula (1902–1983) háromszoros Kossuth- díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Di-gitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.
2 Kovács György (1911–1990) író. 1945-1950 között a marosvásárhelyi Szabad Szó, majd a Népújság szerkesztője. Később az Utunk, a Korunk és az Igaz Szó szerkesztőbizottságának tagja, a Falvak Népe és az Előre munkatársa. 1952–1975 között nagy nemzetgyűlési képviselő, 1965–1975 között annak alelnöke, 1955–1974 között a Román Munkás (Kommunista) Párt központi bizottsági tagja.
3 BOTTONI, STEFANO: Marosvásárhely ötvenhatja. In: Marosvásárhely történetéből. 2. Új- és legújabb kori tanulmányok. Szerk.: Pál-Antal Sándor–Novák Csaba Zoltán. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007, 207.
4 Vörös Zászló, 1956. február 1.
5 Vörös Zászló, 1956. augusztus 10., 14, és 26; Utunk, 1956. augusztus 17.
6 Farczády Elek (1890–1974) középiskolai tanár, történész, 1951–1961 között a marosvásárhelyi Bolyai Dokumentációs Könyvtár (1961-től Teleki-Bolyai nevet viseli) vezetője.
7 Csetri Elek (1924–2010) erdélyi történész, A Bolyai, majd 1959-től a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára, 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
8 Ferenczi István kolozsvári régész.
9 Vörös Zászló, 1956. szeptember 26., 29, október 3. és 11.
10 Pándi Pál (Eredeti neve: Kardos Pál, 1926–1987) irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár. 1973-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-től rendes tagja.
11 Vörös Zászló, 1956. augusztus 18.
12 Ruffy Péter (1914–1993) Pulitzer-emlékdíjas (1991) erdélyi, de 1940-től Magyarországon élő újságíró, író.
13 Vörös Zászló, 1956. szeptember 6.
14 Vörös Zászló, 1956. szeptember 13.
15 Tomcsa Sándor (1897–1963) elbeszélő, drámaíró. Több ideig tisztviselő Székelyudvarhelyen, 1929-től a Brassói Lapok, később pedig a Romániai Magyar Szó és az Előre munkatársa.
16 Vörös Zászló, 1956. szeptember 30.
17 A szöveg értelmezését lásd még: BOTTONI 2007, 209.
18 Rajk László (1909–1949) székelyudvarhelyi születésű magyar kommunista politikus, 1946-tól belügyminiszter, koncepciós per áldozata. A Rajkra vonatkozó tudósítás Rajk László temetése címen jelent meg, amelyben közzétették nálunk is öt társával együtt történt rehabilitálását, és újratemetésének lebonyolítását. Lásd: Vörös Zászló, 1956. október 20.
Pál-Antal Sándor Népújság (Marosvásárhely)

Kanada eltörli a román állampolgárok vízumkényszerét
Románia megállapodott Kanadával arról, hogy Ottawa 2017-ben eltörli a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben, így Bukarestnek nincsenek fenntartásai az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásával szemben – jelentette be Klaus Johannis államfő a brüsszeli csúcson tartózkodó román újságíróknak.
A Digi 24 hírtelevízió brüsszeli EU-csúcsra akkreditált tudósítója szerint a vízumkényszert két ütemben oldják fel: 2017 májusától kezdődően csak azoknak a román állampolgároknak, akik már korábban is jártak Kanadában, 2017 decemberétől pedig a többi állampolgár számára. Románia néhány hónapot nyert még az eredeti kanadai ajánlathoz képest, amely 2018 májusára időzítette volna a vízumkényszer teljes feloldását.
A rendelkezés a turistákra vonatkozik: a munkavállalási célú beutazás Kanadába továbbra is engedélyhez kötött. Az uniós vezetők csúcstalálkozójuk pénteki napján megbeszéléseket folytatnak a folyamatban levő szabadkereskedelmi egyezményekről. Előzetes tervek szerint a találkozó alkalmával megegyezés születhet a tagországok között az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) jövő hétre tervezett aláírásáról.
Az egyezmény elfogadásához azonban valamennyi uniós tagország beleegyezése szükséges, ugyanakkor Belgium francia ajkú vallon régiójának múlt heti, elutasító parlamenti döntése egyelőre akadályozza a megegyezést. A belga államberendezkedés értelmében ugyanis az ország minden közösségének vétójoga van a nemzetközi megállapodásokra.
MTI | Krónika (Kolozsvár)

Hogyan lettem magyar? – románul
Néhány soros értesítést kaptunk Berekfürdőről, szerkesztőségünk barátjától, Horváth Andor nyugdíjas, de nyugalomba nem vonult kolozsvári egyetemi tanártól, melyben a miniszterséget is viselt jeles esszéíró, műfordító, lapszerkesztő közli: könyvet írt román nyelven,Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar(Névjegykártya. Melyben a szerző elbeszéli, hogyan lett magyar) címmel. A távinterjút Szilágyi Aladár készítette.
Az IDEA könyvkiadó Panopticon sorozatában megjelent művet október 26-án, 16 órakor mutatják be a Deák Ferenc u. 15 szám alatti Bookcorner könyvüzletben, Kolozsváron.
- Hogyan született meg a könyv: egy előre kidolgozott koncepció eredménye, melyben egymásra épültek a részszövegek, avagy az évek során, különböző indíttatások alapján megírt, de egymással rezonáló rokonszövegek szervesültek egységes egésszé?
- Igen, a könyv valóban egy előzetes elgondolás alapján született meg. Kidolgozása arra a felismerésre épült, hogy a magam magyar volta – nevezzük bár öntudatnak vagy műveltségnek – döntő mértékben a magyar irodalommal való megismerkedésnek köszönhető. Vagyis annak a folyamatnak, amelynek helyszíne az iskola. Persze, amikor irodalmat mondok, abba kisebb-nagyobb mértékben beleértem a történelmet is, hiszen az irodalmi művek megértése elválaszthatatlan a történelem ismeretétől.
- Bár a kérdésben szinte a válasz is benne van: miért érezted kellőnek és helyénvalónak, hogy a magad „magyar” identitásproblémáit a „román” olvasóval is megoszd és megértesd?
- Nem az volt a célom, hogy magamról beszéljek. Ebben az értelemben a könyv alcíme („a szerző elbeszéli, hogyan lett magyar”), jóllehet nem megtévesztő, inkább amolyan becsalogató fogás. Arra kívántam vele utalni, hogy a könyv lapjain arra talál választ az olvasó, hogyan lesz valaki – műveltségét tekintve – magyarrá, más szóval mit jelent magyarnak lenni, mit jelent saját kultúránk szellemében emberré válni.
- Ha jól sejtem, az előzetest indító három alapkérdés – kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk? – megválaszolása végett a gyermekkorodból indulsz ki, abból a kolozsvári-tordai értelmiségi családi környezetből, mely alapvetően járult hozzá személyiséged kialakulásához. Kérlek, vázold fel olvasóink számára is, hogy honnan vétettél?
- Szívesen megteszem, noha saját személyem és családom alig-alig jelenik meg a könyv szövegében. A szüleim valóban Tordáról kerültek át Kolozsvárra 1940-ben, a bécsi döntés után. Én már ott születtem 1944-ben, ott gyermekeskedtem, és ott végeztem tanulmányaimat. Az a tény, hogy kezdettől fogva voltak román játszótársaim és barátaim, természetesen belejátszott tudatom, gondolkodásom alakulásába. A könyv megírásának szándéka azonban egész eddigi élettapasztalatom terméke. Nyilvánvalóan szerepet játszott benne az is, hogy több mint húsz évet töltöttem Bukarestben, és rájöttem arra, még azok is rendkívül keveset tudnak a magyar kultúráról, akik egyébként jóindulattal viseltetnek irántunk.
- Az anyanyelv öntudatra ébredésednek, magadra eszmélésednek az eszköze, közege, célja, s az irodalom, „a művészi fikció csodálatos világa” – ahogy fogalmaztál –, és egyáltalán „az iskola”, mint olyan, milyen természetű és milyen tartalmú impulzusokat kínált számodra kamasz- s ifjúkorodban, amikor Platón barlangjából előmerészkedtél az ideák birodalmába?
- Könyvem nem személyes vallomás, nem azt adom elő benne, hogy engem milyenné formáltak az irodalmi művek, hanem azt próbálom érzékeltetni az olvasóval, hogy milyen élmények érik azt a személyt, aki magyar irodalmi műveken nevelkedik. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy a figyelem magukra a szóba kerülő versekre, regényekre, színművekre terelődik, hozzájuk kapcsolódó rövid kommentárjaim pedig azt emelik ki, hogy mit nyújtanak bárkinek, aki megismerkedik velük, hogyan építik, gazdagítják a jellemet, a tudatot, a gondolkodást, egyszóval a világban való értelmes eligazodást. A könyv felépítése során azt az elgondolást követtem, hogy az irodalom – mint iskolai tananyag, és mint későbbi olvasmány-élmény – lépcsőzetesen haladva, egyre táguló körökben ismerteti meg velünk a világot, s a korai gyermekkor mesei világából fokról-fokra emelkedve vezet be az összetettebb érzelmek, a súlyosabb kérdések, az erkölcsi dilemmák és a történelmi döntések megértésébe.
- Milyen példákat „hasznosítottál” a magyar irodalomból, melyek voltak azok a művek, amelyek döntően járultak hozzá öntudatos kulturális identitásod kialakulásához?
- Meglehetősen hosszú azoknak az irodalmi műveknek a listája, amelyekre előadásom támaszkodik. Fő szempontom az volt, hogy érdekesek, célom szempontjából meggyőzőek legyenek. Az első mű, amellyel indítok, a Füstbe ment terv, amely köré a családról szóló további műveket gyűjtöttem egybe. A megszólaltatott szerzők sorát a nagy 20. századi lírikusok – Ady, Babits, József Attila, Radnóti – zárják. Bőségesen éltem a művekből vett idézetek lehetőségével is. A lista terjedelmes, több tucat írót foglal magába, noha irodalmunk gazdagságához mérten igencsak szelektív. Ezzel együtt bízom abban, hogy hiteles tájékozódást kínál a magyar irodalom századaiban, sőt, a magyarázó jegyzetek jóvoltából történelmünk egyes fejezeteiben is.
- Hogyan „provokálod ki” az érdeklődést, a jobb megértést, az empátiát a „román” olvasókból egy olyan kérdésben, hogy Te hogyan lettél „magyar”? Persze ennek a felvetésnek a fordítottja, a tükörképe is érdekes, magyar-román viszonylatban…
- Úgy érzem, a válasz szinte egyből benne foglaltatik kérdésedben. A könyv előszavában elmondom: hitem szerint mindenkire nézve érvényes az a kijelentés, hogy világra jövetelünk pillanatában embernek születünk, az pedig, hogy sajátosan az emberiség melyik csoportjába fogunk tartozni, már azon a kultúrán múlik, amely egy nyelv, egy hit, egy hagyomány birtokosává tesz bennünket. Olyan világban élünk, amely erősen előtérbe állította az eltérő identitások megértésének, elfogadásának, párbeszédnek kérdését. Kulturális-etnikai kisebbségként az erdélyi magyarság száz év óta különösen fogékony erre a történelmi kihívásra. A könyvvel az a szándékom, hogy ezt a célt szolgáljam, különös tekintettel a magyarok és a románok közötti viszonyra.
- Nem utolsó sorban az is izgalmas kérdés, hogy reményeid szerint milyen lesz a könyv recepciója, hogy Horváth Andor mennyire képes az ideák világából a földre visszatérve – a platóni elvárás szerint – a többi embernek is megmutatni a helyes utat, és felvezetni őket a fényre?
- Erre a kérdésre az olvasók érdeklődése és a kritikusok ítélete adja majd meg a választ. Én csupán annyit mondhatok: a magyar – és nem csak a magyar – irodalom megismerése kora ifjúságom óta azt a meggyőződést ültette el bennem, hogy a szépnek és az igaznak a megpillantása mindenkit felemel, megnemesít. erdelyiriport.ro

Az RMDSZ választási blöffjei és „elhidasodása”
Egyebek mellett a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tétele is szerepel abban a programban, amellyel az RMDSZ a decemberi parlamenti választások előtt kívánja megszólítani a választókat. Negyedszázada ígérnek fűt-fát.
A választási programot Kelemen Hunor ismertette egy kolozsvári sajtótájékoztatón, hivatalosan és névlegesen ő a pártként működő „érdekvédelmi és közképviseleti szövetség” elnöke, amelyet ténylegesen Verestóy Attila örökös román szenátor és köre vezet.
Kelemennel elmondatták, hogy az RMDSZ választási programja a magyar közösségi jogok megerősítésére (1), a minőségi oktatás megteremtésére (2), az erdélyi infrastruktúra fejlesztésére (3) és a vállalkozói szféra segítésére (4), a családok jólétének és biztonságának a megteremtésére (5) irányul. 
Ha csak ezeket a „mézesmadzagokat” vesszük sorra, megállapíthatjuk: 1. a magyar közösségi jogokat egyáltalán és elsősorban kieszközölni, kiharcolni és kodifikálni kellene, mert ezen a téren szinte semmi nem történt az RMDSZ jóvoltából, egyszerűen nincsenek felmutatható eredmények. Amiket ugyanis a párt „magyar közösségi jogokként” propagál, azok vagy nem magyar, vagy nem kollektív jogok, csupán a nemzetközi helyzet és Románia igazodási kényszere eredményezett olyan engedményeket, amelyeket Bukarest a „kisebbségi jogok példás biztosításaként” reklámoz és értékesít a politikai piacon. Ergo az RMDSZ azt ígéri megerősíteni, ami nincs… 2. A minőségi oktatás egyik legfőbb ellensége maga az RMDSZ, amelyik valósággal megszállta a tanintézeteket, teljesen átpolitizált és kontraszelekcióval tönkrevert mindent, ami az oktatáshoz-neveléshez kapcsolható. Az óvodától az egyetemig… 3. Az erdélyi infrastruktúra fejlesztése című mézesmadzaghoz csak annyit: a romániai autópályák gyalázata és a vasúti hálózat állapota önmagáért beszél, hogy csak a közlekedésről beszéljünk. De balkáni állapotok uralkodnak Erdélyben az ivóvíz-szolgáltatás, csatornázás, áramszolgáltatás, hivatali ügyintézés, egészségügyi és szociális ellátás stb. fejezetek esetében is, pedig az RMDSZ húsz éve van kormányon kisebb megszakításokkal… 4. A „vállalkozói szféra megsegítése” lózung mögött a párt holdudvarának, finanszírozóinak, ügyeskedőinek pátyolgatását kell érteni, a mindent átfogó korrupció elkendőzésével és a rajtakapottaknak-gyanúsítottaknak nyújtott politikai védelemmel egyetemben. 5. Az RMDSZ-es politikusok és aktivisták családjainak jólétének és biztonságának szavatolása az elsődleges szempont az, amire Kelemen Hunor utalhatott ezen freudi elszólásában, amit mindenki ért, aki nem naiv.
Választási ígéretként jól hangzik, de semmilyen reális alapja nincs ama kelemeni kijelentésnek, hogy új alkotmány kell Romániának, és ebben az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári nyilatkozatnak is helyet kell biztosítani. A kampány hajrájában a totális autonómiát is meg fogják ígérni az RMDSZ-esek, ahogy szokták, de ugyanolyan blöff lesz ez is, mint az alkotmányreform. A pártnak ugyanis minden erőfeszítése arra irányul, hogy valamilyen módon bekerüljön néhány főkolomposa a román parlamentbe, majd pedig megalázó alkudozások után bekérezkedjen az újonnan alakuló kormányba. Ennek érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a szlovákiai Most–Híd párt mintájára román politikusokkal közösködjenek, egyelőre a szövetség listáira, majd annak különböző struktúráiba ejtőernyőzve őket. 
E folyamat amúgy évekkel ezelőtt borítékolható volt, de mostanra vált sürgetővé, mert az RMDSZ szavazóbázisa oly mértékben csökkent, kádertartalékja úgy felhígult, hogy a legutóbbi kongresszuson meghirdetett „újratervezés” nyilvánvalóan „vérfrissítést” is feltételez. Márpedig a mára egymilliósra csökkent erdélyi magyarság – amelynek több mint fele már évek óta nem szavaz az RMDSZ-re – önmagában nem lesz képes országos jelentőségű, számottevő politikai erőként fenntartani ezt a formációt. És talán nem is hajlandó, hiszen a Kvantum Research legfrissebb felmérése épp kimutatta: a romániai magyarok 70 százaléka szerint rossz irányba haladnak a dolgok az országban. Annak ellenére, hogy az RMDSZ éjt-nappá téve úgymond értük politizált az elmúlt 26 évben…
R. Balogh Mihály itthon.ma

Románia mintademokráciává érik az USA szerint
– Románia modellé válik a régióban a demokráciát és a nyitott kormányzást illetően – jelentette ki pénteken Nagyváradon Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete. A már magyar nyelvű híreket szolgáltató romániai közszolgálati hírügynökség, az Agerpres híradása szerint a nagykövet elsősorban a demokratikus intézmények megerősödését, a korrupcióellenes harcot, a kisebbségi jogok tiszteletben tartását, a vallásszabadságot és a nők társadalmi szerepének erősödését emelte ki.
Klemm szerint az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének legfontosabb céljai a biztonság, a demokrácia és a jólét megerősítése. A nagykövet nagyon szorosnak nevezte a két ország közötti együttműködést a NATO keretein belül. Klemm véleménye szerint a jólét megteremtéséhez nemcsak a gazdasági forgalom növekedése járulhat hozzá, hanem az akadémiai csereprogramok is, amelyben romániai tanárok és diákok utazhatnak az Egyesült Államokba.
Sosem volt még ilyen jó
Hans Klemm feleségével és egy küldöttséggel együtt érkezett Bihar megyébe, ahol meglátogatta a HUMINT NATO központot, majd – egy könyvcsomag adományozása után – felavatta az amerikai polcot a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárban. A háromezer dollár értékű, 159 kötetet tartalmazó könyvcsomag betekintést nyújt az amerikai kultúrába és értékrendbe.
A Nagyváradi Egyetem dísztermében Hans Klemm egy előadást tartott a román–amerikai kapcsolatok alakulásáról, amelyek szerinte soha nem voltak jobbak, mint napjainkban. A nagykövet ezt követően válaszolt a tanárok és diákok kérdéseire mno.hu.

Korai volt az öröm (A Kanadai vízumkényszer feloldása)
Románia megállapodott Kanadával arról, hogy Ottawa 2017-ben eltörli a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben, így Bukarestnek nincsenek fenntartásai az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény aláírásával szemben – jelentette be Klaus Iohannis államfő a brüsszeli csúcson tartózkodó román újságíróknak. Az elnök bejelentését követően este már másként álltak a dolgok, az egyezményről folyó tárgyalások ugyanis kudarcba fulladtak, így a vízumkényszer eltörlése is tárgytalan lett, mivel elválaszthatatlan a megállapodás létrejöttétől.
A Digi 24 hírtelevízió brüsszeli EU-csúcsra akkreditált tudósítója még arról számolt be, hogy a vízumkényszert két ütemben oldanák fel: 2017 májusától kezdődően csak azoknak a román állampolgároknak, akik már korábban is jártak Kanadában, 2017 decemberétől pedig a többi állampolgár számára. Románia néhány hónapot nyert volna még az eredeti kanadai ajánlathoz képest, amely 2018 májusára időzítette volna a vízumkényszer teljes feloldását. A rendelkezés a turistákra vonatkozik: a munkavállalási célú beutazás Kanadába továbbra is engedélyhez kötött. Az uniós vezetők csúcstalálkozóján tegnap megbeszéléseket folytattak a folyamatban levő szabadkereskedelmi egyezményekről. Előzetes tervek szerint a találkozó alkalmával megegyezés születhetett volna a tagországok között az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény jövő hétre tervezett aláírásáról. Belgium francia ajkú vallon régiójának múlt heti, elutasító parlamenti döntése egyelőre akadályozza a megegyezést. Mint kiderült, ezt nem sikerült elhárítani. Chrystia Freeland, Kanada kereskedelmi minisztere szerint úgy tűnik, az Európai Unió nincs felkészülve ilyen egyezmény megkötésére. A kanadai bevándorlási minisztérium a Mediafax hírügynökségnek már azt közvetítette: vízumkényszer feloldásáról továbbra is tárgyalnak az európai partnereikkel, de korai lenne becslésekbe bocsátkozni arról, hogy pontosan milyen ütemterv szerint járnak majd el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…)  1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ”  (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”.  Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is. 
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.”   A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye! 
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték.  Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték.  A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés  központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.) 
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor.  A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg. 
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték. 
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték. 
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni. 
Kosza József  (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost  (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték.       A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész.  A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint  Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték.  Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 32. (részletek)
Az 1956-os magyarországi forradalom következményeként a Román Kommunista Párt elindította a magyar kedvezmények megszüntetésének második hullámát, újabb lépést tett az erőltetett asszimiláció felé. Az első áldozatok ismét a moldvai csángók voltak. 1958-ban felszámolták az egész, 78 általános iskolából, egy líceumból és egy tanítóképzőből álló magyar nyelvű iskolahálózatot, amelyet 1947 után hozott létre a Magyar Népi Szövetség.
A tanügyminisztérium és a tanfelügyelőségek ellenőrzések sorozatát folytatták le az erdélyi magyar iskoláknál; nincs információnk a bukaresti líceummal kapcsolatban ebből a korszakból. Csak azt tudni, hogy 1957-ben a tanügyminisztériumban egy nemzetiségi osztály alakult, igazgatónak a kommunista Bányai (Baumgarten) Lászlót (1907−1981) nevezték ki. Bányai tanulmányait Budapesten és Franciaországban végezte, a Magyar Népi Szövetség vezetőségének tagja volt, majd a kolozsvári Bolyai Egyetem rektori tisztét töltötte be 1952−1956 között. A magyarok nem nézték jó szemmel, úgy tűnik, több neves, baloldali beállítottságú magyar értelmiségi került börtönbe a feljelentései alapján. A bukaresti magyar követség egyik jelentése szerint „a magyarság árulója, és kezét vér szennyezi.” (Lucian Nastasă: Studiu introductiv, 51. old.)
A tanügyi ellenőrzések során Bányait azzal vádolták, hogy reakciós, nacionalista, soviniszta jellegű tanterveket és tankönyveket hagyott jóvá. Habár akkor már nyugdíjas volt, feleségét, a Pedagógiatudományok Intézetének volt aligazgatóját azzal vádolták, hogy ellenséges érzelmű tankönyvírókat is alkalmazott. Bányait 1959-ben elbocsátották állásából, minisztériumi osztályát felszámolták, és azután a történelmet és földrajzot csak román nyelven tanították. Bányai azonban továbbra is fontos állásokba került: a Bukaresti Történelemtudományi Intézet aligazgatója, a Ştefan Gheorghiu Akadémia alelnöke és 1970-től a Román Akadémia levelező tagja lett. A nyomozás kiterjedt a Didaktikai és Pedagógiai Kiadóra, ugyanakkor a Tanügyi Újságra is. Gáll Margit főszerkesztő elveszítette állását, több tankönyvszerző ellen büntetőeljárás indult, egyiküket, Gazda Ferencet 15 év börtönre ítélték, a többiek – Fejér Miklós, Jócsák János és Nagy Jenő – kisebb büntetéseket kaptak.
Egy másik megszorító intézkedés során a nemzetiségi (főleg a magyar tannyelvű) iskolákat egyesítették román iskolákkal, így a legtöbb kisebbségi iskolát román iskolák alegységévé fokozták le. A rendelkezés a kolozsvári Bolyai Egyetemre is vonatkozott. Amikor 1959-ben az egyesítés eldöntötté vált, a nyelvész-költő Szabédi László, az egyetem tanára, valamint két tanárkollégája tiltakozásképp öngyilkos lett. 
1960-ban elkezdődött a Magyar Autonóm Tartomány átszervezése: az új tartomány területét úgy szabták, hogy a magyarság részaránya 10 százalékkal csökkenjen. Az 1952-ben kialakított kirakattartomány a magyarok elégedetlenségének csitítására, másrészt pedig a Magyar Népi Szövetség közelgő felszámolását álcázó paravánként jött létre, egyúttal a többi erdélyi régió magyar intézményeinek gyengítését is szolgálta.
A személynevek elrománosítása olyan adminisztratív intézkedés volt, amely változó formában gyakorlatilag mindmáig megmaradt.
A hatalom azonban nem érte be ezekkel a lépésekkel. Ekkor történt a leglényegesebb változás a Román Kommunista Párt bel- és külpolitikai orientációjában. A párt vonala eltávolodott az internacionalista ideológiától, és nemcsak a román nemzeti értékek helyreállítására, hanem a magyar kollektív emlékezet kitörlésére is készült. Egyik napról a másikra eltűntek a magyar utcanevek, település-, intézmény-,  vállalatnevek, eltűntek a kétnyelvű táblák a Magyar Autonóm Tartományban és az erdélyi városokból. Rendelkezéseket hoztak a magyar nyelv használatának korlátozására a különféle intézményekben.
Néhány újságíró, akiket a Securitate megfigyelés alatt tartott, jó érzékkel elhagyta Erdélyt még a magyar forradalom bukása előtt. Hogy nyoma vesszen, és mert letartóztatás fenyegette őt is a rendszer bírálata miatt, Szász János 1956-ban Kolozsvárról Bukarestbe költözött. Itt az író Mihai Beniuc, az Írószövetség elnöke – máskülönben jó pártkatona – vette pártfogásába. Beniuc jól ismerte a magyar nyelvet, akár több neves román költő, irodalomkritikus és zenész, mint Eugen Jebeleanu, George Zbârcea, Nicolae Balotă stb.
* A Romániai Írószövetség fontos szerepet játszott a magyar írók életében, valóságos védőernyőként működött, ugyanakkor anyagi előnyökhöz is juttatta őket. A szövetség 1949-ben alakult a Román Írók Szövetsége és a Romániai Magyar Írószövetség egyesüléséből. Első alelnöke Gaál Gábor volt, az 1919-es magyarországi proletárforradalom résztvevője; vezetőségi tag lett Kós Károly, további magyar alelnökei Méliusz József és Domokos Géza. Sok újságíró és riporter lett írószövetségi tag, mert ha nem is jelent meg saját kötetük, de fordításaik igen. 1980-ban az Írószövetségnek 1296 tagja volt, ebből 147 magyar. 
Az Írószövetség által nyújtott egyik nagy kedvezmény a szövetség programjaihoz kapcsolódó külföldi utak lehetősége volt, a mozgásszabadság korlátozásának korában ez privilégiumnak számított. Külföldi utakhoz Bukarestből könnyebben hozzá lehetett férni, mint vidékről. Az éves kulturális csereprogramok keretében hat-hat író jogosult külföldi utazásra. Minden úthoz vízum kellett a belügyminisztériumhoz tartozó útlevélosztályon őrzött útlevelekbe. A „banálisabb” külföldi utakat – a szocialista országokba, például Csehszlovákiába vagy Lengyelországba –, akik már voltak, lehetőség szerint kihagyták, és inkább a nyugati országokat választották.
Az Írószövetség tagjai sikeresebb könyveik után díjakban és támogatásokban is részesültek; a kisebbségek számára az évente kiosztandó díjakat egy szakmai kisebbségi bizottság határozta meg, a román kollégák beleszólása nélkül. A szövetségnek még bizonyos „luxuscikkek”, például nyomdapapír, nyugati gyógyszerek vagy üdülőjegyek beszerzése is módjában állt; tagjai előnyös kölcsönökre és nyugdíjra is jogosultak voltak.
Habár az Írószövetségben is eléggé ingatagok voltak és elsősorban személyes szimpátiákon alapultak a magyarok kapcsolatai a román vagy a német írókkal, akadtak nehéz pillanatok, amikor megvédték egymást. Egy ilyen pillanat volt a Corneliu Vadim Tudor elleni összefogás: minden külső nyomás ellenére sem választották meg a szövetség tagjává. A magyar írókat több ízben is megvédték román társaik a szélsőséges nacionalista támadásokkal szemben. Emlékezetes marad Alexandru Paleologu bátor fellépése Kós Károly védelmében az Írószövetség egyik választógyűlésén. Paleologu kijelentette, hogy nem ismeri Kós Károlyt, nem olvasott tőle vagy róla egy sort sem, de ha a magyar írók pártfogolják őt, „disznóság lenne kizárni Románia kulturális életéből”. Paleologu gesztusa annál is inkább értékelendő, mert politikai okokból ült börtönben. De hasonló gesztussal kelt Domokos Géza védelmére Nicolae Manolescu. Egy olyan pillanatban, amikor a Kriterion Kiadónál éppen egy RKP KB által küldött brigád tartott ellenőrzést, Manolescu látogatóba érkezett, elkért néhány magyar nyelvű könyvet, és a România Literară hetilapban egy rendkívül kedvező kritikában méltatta a kiadó tevékenységét.  Fordulópontot jelentett az Írószövetség életében 1981-ben az új elnök megválasztása. Ekkor a kolozsvári magyar írók azt nyilatkozták, hogy D. R. Popescut fogják támogatni, mivel felesége magyar. Nem ismerjük a bukaresti magyar írók álláspontját. Csak azt tudni, megválasztása nem volt jó döntés, egy áldatlan évtizedet töltött az Írószövetség élén, a tagok elégedetlensége csak fokozódott. Ezalatt egyre nőtt a közlési tiltások, de az emigrálók száma is.
Paradox módon a kommunizmus alatt több magyar író és költő élt a fővárosban, mint Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben. Bukarestben sajnos mégsem kristályosodott ki magyar irodalmi élet, nem akadt olyan egyéniség, aki legalább irodalmi kávéházba tudta volna tömöríteni őket. Méliusz József próbálkozásai sem jártak sikerrel.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A megye történetében ilyen még nem volt
Negyedszer iktatták be Marossy Zoltán alprefektust!
Péntek délben Mircea Băcală temesi prefektus, a megyei elöljárók, kormányhivatalok és a magyar közösség képviselői jelenlétében, immár negyedik alkalommal iktatta be Marossy Zoltánt a megye alprefektusi tisztségébe. Az ünnepélyes eseményen részt vett Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Farkas Imre temesvári alpolgármester és Nagy Sándor szegedi alpolgármester, aki egy másik rendezvény meghívottjaként tartózkodott a megyeházán. Temes megye (illetve elődje, Temes vármegye) történetében még nem volt példa rá, hogy az alprefektus (alispán) akár egyetlen egyszer is visszatért volna hivatalába, ahonnan politikai okok miatt előzőleg távoznia kellett.
A hivatali eskü letétele után Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek elmondta: mivel nem első alkalommal tölti be ezt a tisztséget, a feladatokkal való ismerkedésre nincs szüksége, azonnal hozzáfoghat az érdemi munkához.  „Elsődleges célom a civilizált, nyugodt parlamenti választások megszervezése” – mondta a frissen beiktatott alprefektus. Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi legnagyobb eredményének ebben a hivatalban, Marossy Zoltán két dolgot is említett: a 2005 évi árvíz utáni helyreállításokat, újjáépítéseket Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Borbély László fejlesztési miniszter idején, amit óriási erőfeszítéssel sikerült megvalósítani. „Temes megye volt az egyetlen az országban, ahol ezt a visszaépítési programot teljesen befejeztük – nyilatkozta Marossy Zoltán. – Ez nem kis elégtétel volt a számomra.” 2014-ben, amikor harmadszor foglalhatta el Temes megye alprefektusi tisztségét Marossy Zoltán, egy fél éven belül sikerült megnyitni a Nyugat Bánság (Szerbia) felé három új határátkelőt, ezt tartja eddigi alprefektusi karrierje csúcsának.
Marossy Zoltánnak hosszú távú tervei is vannak a Prefektúrán, amelyeket a lehetőségekhez mérten igyekszik majd megvalósítani. Az egyik a munkaerő szabad mozgásának biztosítása a román–szerb határon keresztül. „Jelenleg öt határátkelője van Temes megyének a Nyugat-Bánság felé, és természetes lenne, hogy a gazdasági együttműködést is elősegítsük. Ennek egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók szabadon mozoghassanak a határon át. Nagyszentmiklóson nagy a munkaerőhiány, a határ túloldalán, Mokrinban pedig 25%-os a munkanélküliség. A munkavállalók szabad mozgása azért nehézkes, mert Románia uniós ország, Szerbia még a csatlakozásra vár, de Bukarestben, Belgrádban és Brüsszelben sok munkával ki lehet ezt is ki verekedni” – nyilatkozta Marossy Zoltán, aki brassói mintára a német rendszerű duális képzést is meg szeretné honosítani Temes megyében. „A bánsági német cégek ezt meg is valósították, ki-ki magának alapon, de én azt szeretném, ha az egész megyére kiterjedne ez a tevékenység” – mondta a frissen beiktatott alprefektus.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Személyes ’56 Katona Ádámtól
Amikor beléptünk a nyolcvanegy éves Katona Ádám irodájába, az Irodalmi Újság 1956. november 2-ai, Magyarországon megjelent utolsó számával fogadott, amely már nem jutott el a határon túli, így a marosvásárhelyi olvasókhoz sem. Katona Ádámot és még jó néhány társát ötvennyolcban elbocsátották az orvosi egyetemről, sőt a városból is eltanácsolták az ötvenhatos események után. Erre emlékezett a Székelyudvarhelyen élő irodalom- és művelődéstörténész, közíró.
„Már kétgenerációnyi idő eltelt, hatvan év. Sok minden kihullott a mi generációnk, az én nemzedékem memóriájából, akik hatvan esztendeje még csak húszévesek voltunk, de ennek a tizenkét napnak az emlékezete az enyémből nem hullott ki” – mondta el Katona Ádám. Másodéves medikushallgatóként élte át az ötvenhatos eseményeket, ott hallotta, hogy a lengyelországi Poznanban megmozdult a munkásosztály, majd a rádióból értesült a budapesti eseményekről is. Marosvásárhely akkor a Magyar Autonóm Tartomány székvárosa volt. Katona Ádám szerint a számos elhallgatás mellett is ötvenhatról kommunista körökben úgy beszéltek, mint az „olvadás évéről”, például a marosvásárhelyi trafikokban lehetett kapni magyar sajtótermékeket, még napilapokat is. „Az én diákköltségvetésemből csak egy hetilap, az Irodalmi Újság meg egy havi folyóirat, a Csillag megvásárlására futotta” – meséli. És akkoriban különösen az Irodalmi Újság egyre merészebb szövegeket közölt. Ilyen előzményei voltak az ötvenhatos eseményeknek.
Katona Ádám családjának volt egy ismerőse Vásárhelyen, egy magyar érzelmű zsidó család. Farkas Bernát volt a családfő, minden héten egyszer járt hozzájuk beszélgetni. Október 23. után esténként ment. A férfi tudott németül, angolul, így naponta végighallgatta, hogy a környező országok rádióállomásai mit sugároznak a világról, Romániáról, Magyarországról. Tőle értesült a külföldi eseményekről a fiatal medikus Katona Ádám.
Határzár és kényszervakáció
November másodikára diákszövetségi nagygyűlést hívtak össze a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézetben, ahol az egyetem Ifjú Munkás Szövetségének (IMSZ) titkára felolvasta a párt által megfogalmazott szöveget, ami a Lelkiismeretünk parancsszavára címmel jelent meg a magyar kommunizmus támogatására. Ennek aláírását a diáktanács visszautasította. A gyűlés után Katona Ádám maga közvetítette a diáktanács ötletét, azt javasolták, hogy szállítsanak vért Budapestre, a sebesülteknek. Ennek módját már a bentlakásban kidolgozták, hogy repülőgéppel vinnék át, hiszen több társának volt pilótaigazolványa. A kérés tolmácsolásakor tudták meg a diákok, hogy teljes határzár van. Addig csak éjszakai kijárási tilalom volt, és hajnalig járőröztek az ócska, csörömpölő páncélosok a városban, feltúrva az aszfaltot. „Másnap bennünket, a bentlakó medikus társaságot viszont hazazavartak szüleinkhez, előre be nem jelentett vakációra. A következő munkanapon már nem volt értelme jelentkezni a vérközpontban, és senki sem repült közülünk Budapestre, ugyanis a közbeeső vasárnap november negyedike, az 56-os forradalom leverésének napja volt” – elevenítette fel.
Az egyetemről, sőt, a városból is elküldték
Ekkortájt három hónap alatt megtanulta az eszperantót, így levelezett külföldi orvostanhallgatókkal is, és mivel olcsó volt a posta, számos prospektust küldtek neki, ami társai érdeklődését is felkeltette. Ezért egyetemi tanárai kérésére eszperantót tanított egy évig. Nagy sikere miatt a Magyar Autonóm Tartomány pártbizottsági lapjában, a Vörös Zászlóban is megjelent egy riport az ifjú nyelvtanárral. És ez okozta a vesztét. A párt nem nézte jó szemmel, hogy az újságban, ahol addig sosem jelent meg semmi az egyetem munkatársairól, se tanárról, se diákról, róla cikk jelent meg: „csak én, a sovány másodéves egyetemista, aki tanítja a felsőbb éveseket, akik önként tanulják az eszperantót”. Majd Alexandru Graur elvtárs, a fő nyelvész a bukaresti rádióban is kijelentette, hogy az eszperantó a kozmopolitizmus szálláscsinálója – emlékezett vissza.
Az is probléma lett, hogy magát az eszperantó nyelvet egy lengyel zsidó találta ki. Ezután a diákok lassan elkoptak óráiról, majd a következő tanévben koholt vádakkal, mondván, hogy nem tette le vizsgáit, elküldték az egyetemről és a városból is. „Nagyon igazságtalan társadalmi struktúrában éltünk, és ez az egyetemen is megmutatkozott, persze nem minden tanárnál” – világított rá.
Katona Ádám sokat mesélt családja korábbi hányattatásairól is. 1940 őszén menekülniük kellett Dicsőszentmártonból, előbb a Vasgárdisták elől Székelyudvarhelyre, majd innen 1944-ben az orosz támadások elől a Dunántúlra, Rédicsre, ahol további üldöztetéseknek voltak kitéve. Az egyetemről történő eltanácsolása után egyik tanára, Spielmann József tanácsára nem Székelyudvarhelyen, ahol szülei éltek, hanem szülővárosában, Dicsőszentmártonban helyezkedett el villanyszerelőként egy gyárban. Onnan fél év után visszakerült Székelyudvarhelyre, a környező falvakban tanított helyettes, azaz diploma nélküli tanárként. Ilyen kényszerítő körülmények között lépett be az IMSZ-be, így szerezhetett később magyartanári diplomát Kolozsváron.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro

Incidensek a Moldova és Románia egyesüléséért szervezett bukaresti tüntetésen
Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Actiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért.
"Felszólítjuk a kormányfőt és a decemberi parlamenti választásokon induló pártok elnökeit, hogy közös parlamenti nyilatkozatban vállalják, hogy a következő parlamenti ciklusban megvalósítják a nemzet újraegyesítését, tegyék azt országprojektté mindazzal, amit feltételez: az energetikai hálózatok összekapcsolása, valutaunió, közös médiatér" – sorolta a tüntetők követeléseit George Simion, a demonstráció főszervezője az Agerpres hírügynökségnek.
A demonstráción az Agerpres szerint több százan, a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétezren vettek részt, és a megmozduláson addig nem történt rendbontás, amíg a tömeg a kormánypalota elé ért.
A szervezők arra kaptak engedélyt, hogy az Egyesülés térről a kormánypalota elé vonuljanak és ott szónoklatokat tartsanak, de a tömeg innen az Egyetem térre akart vonulni, amit a karhatalom megakadályozott. Mivel a demonstráció hangadói dulakodni kezdtek a csendőrökkel, öt személyt előállítottak – közölte a csendőrség.
A karhatalom fellépését mind Alina Gorghiu, a PNL elnöke, mind Traian Basescu volt államfő, a PMP vezetője megengedhetetlen túlkapásnak minősítette, és mindketten politikai ellenfeleiket próbálták érte felelőssé tenni.
Gorghiu Bukarest szociáldemokrata főpolgármesterét hibáztatta, és úgy vélte: a közelgő moldovai elnökválasztás "feszültsége" közepette Romániának nem szabad "úgy példát mutatnia demokráciából", hogy megtagadja a tüntetéshez való jogot. A főpolgármester manipulációnak nevezte a vádaskodást, rámutatva, hogy a csendőrség nem kért engedélyt tőle a beavatkozáshoz.
A Moldovával való egyesülés leghangosabb szószólójává vált Basescu éles kirohanást intézett – a PNL által támogatott – Dacian Ciolos független miniszterelnök és kormánya ellen, "hazaáruló gazfickók gyülekezetének" nevezve őket. "Ciolosnak és a belügyminiszterének el kell tűnnie a közéletből! Előállítottátok George Simiont, az unionisták egyik vezetőjét, hogy jó pontokat szerezzetek Németország és az Orosz Föderáció szemében" –írta Basescu Facebook-bejegyzésében.
A csendőrség az öt előállított résztvevő közül négyre fejenként háromezer lejes bírságot szabott ki. Az unionista tüntetők közül több százan később mégis összegyűltek az Egyetem téren, ahol sátrakat is felhúztak, jelezvén, hogy nem akarják elhagyni a teret. A belügyminiszter átfogó jelentést kért a történtekről a csendőrség parancsnokától.
A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27- én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

Akik történelmet írtak
Szabadságszobor-emlékplakettel és emléklappal tüntette ki az RMDSZ az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi résztvevőit – legtöbben, 22-en Háromszéken élnek még a magyar ’56 és általában a totalitárius rendszerek ellen szóval vagy tettekkel hatvan évvel ezelőtt lázadók közül.
„Hatvan évvel ezelőtt a pesti srácok reménységet mutattak, amely a környező országokra is átsugárzott. Erdélyben is sokan szavukat emelték a totalitárius rendszer ellen – önök, akiket a kommunista rendszer megtorlása sújtott, történelmet írtak” – mondta a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában tartott tegnapi ünnepség felvezetőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Ismertette, az RMDSZ ügyvezető elnöksége kezdeményezésére az erdélyi ’56-osokat Szabadságszobor-emlékplakettel és emléklappal tüntetik ki.
A hatvan évvel ezelőtt Háromszéken történteket egy, az RMDSZ által készíttetett filmen Bordás Attila, Jancsó Csaba és Józsa Árpád Csaba elevenítette fel. Történetük döbbenetet váltott ki Magyarország bukaresti nagykövetében: Zákonyi Botond felelevenítette, négy évtizeden át – hiszen a Kádár-rendszert az ’56-os megtorlás hozta létre – Magyarországon a 20. század kommunistaellenes forradalmáról beszélni sem szabadott, még 1989-ben, amikor ő érettségizett, akkor is a legszigorúbb tabu volt. Az elmúlt negyedszázadban az immár szabadon elmondható emlékek gazdaggá tették ’56 irodalmát, mostanra kezd letisztulni, miért is oly fontos ünnepe október 23-a a magyarságnak. Ezek a dolgok csak úgy kerülhetnek a helyükre, ha felismerjük: azoknak köszönhető, akik bátrak voltak – mondta. Kiemelte: ’56 nemcsak magyar történet, nemcsak nemzeti forradalom, hanem van egy univerzális üzenete is, ’56 pozitív hatását pedig meg kell ismertetni minél több nem magyar emberrel is. Antal Árpád polgármester szintén a háromszéki ’56-ot bemutató filmre reflektált beszédében: azt mondta, ezt a filmet minden középiskolás diáknak látnia kell, akárcsak – miként alapításakor megfogalmazták – a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát is. Szerencsésnek nevezte magát, amiért a lázadó ifjúkor őt már egy szabad világban érte, különben ő is ott ülne az elnyomás ellen lázadók között, mondta, akiket arra biztatott, legyenek büszkék magukra. „Önök nyertek, nem a szovjet tankok, és nem is a magyarellenes román hatalom, mert arra köteleznek bennünket, hogy az Önök eszmeiségét kövessük” – fogalmazta meg.
A Szabadságszobor-emlékplakettet és emléklapot csak néhányan tudták tegnap átvenni, sokan a kitüntetettek közül betegség miatt nem jelenhettek meg, az erdővidékieknek otthoni ünnepségükön kellett részt venniük, páran magyarországi meghívásnak kellett eleget tenniük. A kitüntettek névsora azonban mindenképp ide kívánkozik: Aczél Ferenc, Albert Mihály, Bede István, Bedő Gábor, Bordás Attila, Csobotár István, Fazakas Sándor, Fülöp János, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Józsa Árpád Csaba, Kósa Bálint, Máthé József, Oláh János, Pap Mihály, Puskás Attila, Sándor Csaba, Szőcs József, Török István, Török József, Váncsa Árpád, Zsók László. Nevükben Török József mondott köszönetet, kiemelve: kitüntetés számukra az emlékplakett és az emléklap.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyromán kampány
Nagyjából el is dőlt, mi fogja tematizálni a december 11-ei parlamenti választást megelőző kampányt. 
Hacsak a parlament ki nem írja a megmérettetés napjára a hagyományos családmodell alkotmányos „szentesítését" – egyúttal a melegházasság betiltását – célzó népszavazást, a következő hetek során Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülésének kérdése fogja meghatározni a politikai diskurzust. Mindez már csak abból is kiviláglik, ahogyan a román pártok többsége lereagálta az unionisták bukaresti akcióját és követeléseit. Gyakorlatilag valamennyi alakulat üdvözölte az egyesüléspárti aktivisták fellépését, és az ultimátumszerű zsarolásnak engedve arról biztosította a közvéleményt, hogy támogatni fogja az egyesülés gondolatát.
Viszont a kérdés csak az, hogy milyen irányú támogatást, konkrét lépést tartanak kivitelezhetőnek, és ami legalább ilyen fontos: a nemzetközi közvélemény által elfogadhatónak a román pártok. Hiszen nem is olyan régen éppen az Egyesült Államok chișinăui nagykövete fejezte ki rosszallását az egyesüléspárti törekvésekkel kapcsolatban, ami nyilvánvalóan nem egy diplomata magánvéleményét tükrözi, hanem vélhetően Washington is így gondolja. Oroszország álláspontja ugyancsak ismert a témában, és többek között ennek betudhatóan kevés az esély arra, hogy az amerikaiak készek lennének felvállalni egy újabb frontot Moszkvával szemben a nagyromán álmok beteljesülése kedvéért.
Egyáltalán van-e ennek az eszmének realitása? Ténykérdés, hogy a sokat hangoztatott „két önálló román állam” szlogen dacára a volt szovjet tagköztársaság lakosainak többségét nem hozza lázba az egyesülés gondolata, és arra sincs sok esély, hogy a chișinăui törvényhozásban egyhamar állásfoglalás szülessék az unió mellett. Ráadásul a kérdést alapvetően befolyásolni fogja a Moldovában a hónap végén rendezendő, immár közvetlen elnökválasztás, amelyen ha az oroszpárti jelölt lesz a befutó, az alaposan visszavetné a nagyromán törekvések lendületét.
És bár Bukarest deklaráltan és nagy rössel készül az 1918-as nagy egyesülés századik évfordulójának megünneplésére, úgy tűnik, nincs realitása annak, hogy egyfajta országprojekt keretébe foglalják a román–moldovai uniót, hiszen megannyi egyéb konkrét kérdés adja magát, amelynek megoldására valóban égető szüksége lenne a romániai társadalomnak. Viszont tudjuk azt is, hogy a választási kampányok idején felmerülő témák többnyire nem a megvalósítható kategóriába tartoznak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 

„Én mindenhol otthon akarok lenni”
Pénteken este a délvidéki költő, író, szerkesztő, műkritikus, Tolnai Ottó volt a Törzsasztal rendezvénysorozat vendége a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.
A délvidéki magyarság egyik legjelentősebb költőjével, írójával, Tolnai Ottóvaltalálkozhattak a váradiak az Illyés Gyula Könyvesboltban pénteken este megszervezettTörzsasztal esten. A házigazda Kőrössi P. Józseffel folytatott beszélgetés elején elhangzott, hogy a Magyarkanizsán született költő, író 1960-ban került Újvidékre egyetemre, 1964-ben alapító munkatársa volt a Symposion nevű mellékletnek, amelyet később Új Symposion néven folyóirattá alakítottak át. Ez a kiadvány a délvidéki magyar kulturális, irodalmi élet legfontosabb fórumává vált.
Tolnai Ottó nosztalgikusan beszélt az egykori Jugoszláviáról, mint bevallotta, rá nagy hatással volt Belgrád és a tenger, és valamivel később le is szögezte: „Én egy jugoszláviai magyar író vagyok. Ez nem politikai, hanem esztétikai kérdés számomra”. Elmondta, hogy egyrészt a Jugoszlávia és Magyarország közötti vasfüggöny, másrészt az Adria fordította érdeklődését Jugoszlávia és a Balkán térsége felé. Ahogy ő maga fogalmazott: „hátam a vasfüggönynek támasztva, a másik oldalon a végtelen, az úr”. A beszélgetés során megjegyezte, hogy: „Nagy hiba volt ezt a szép, nagy országot széttördelni, hiszen a kis országokat is ugyanúgy meg kell csinálni”, ami megítélése szerint nehezen, vagy egyáltalán nem sikerült, hiszen például a jugoszláv utódállamokban szétlopták a gyárakat, – tette hozzá.
Szürreális Románia
A kommunista időszakban tett romániai látogatásáról is mulatságos és tanulságos élménybeszámolót tartott Tolnai Ottó, aki fiatal korától fogékony volt a képzőművészet iránt, így, amikor egy jugoszláviai íródelegáció tagjaként elutazott Bukarestbe, meg is lepte a vendéglátóit akkor, amikor arra a kérdésre, hogy hova szeretne utazni az országban ahelyett, hogy Erdélyt mondta volna, amire minden bizonnyal számítottak, azt válaszolta, hogy Tîrgu Jiuba akar eljutni. A vendéglátók becsületére legyen mondva, az utazást megszervezték neki, de amit útközben látott, azok azóta is kitörölhetetlen emlékként élnek benne, amelyeket meg is osztott hallgatóságával: a Tîrgu Jiu felé haladó vonaton az emberek a sárban feküdtek, a craiovai szállodában a folyosón, a szobában minden égő ki volt lopva, és a szekrényajtó is ráesett, amikor kinyitotta. Elmesélte, hogy a Brâncuşi-szoborcsoport is elhanyagoltan állt Tîrgu Jiuban, amikor pedig azt kérdezte a helybeliektől, hogy hol talál egy művészettörténészt, akitől információkat kaphatna a Brâncuşi-művekről, kiderült, hogy a művészettörténész a krumpliföldeken szedi a krumplit…
Helynevek: a hely
Tolnai Ottó beszélt irodalom iránti vonzódásáról is, amelyet fiatalkorában kalandként értelmezett, majd viccesen megjegyezte: „Azt hittem, hogy a család már megírta a Tolnai Nagylexikont, így nekem már csak fodrozni kell”. A költő számára az irodalom elégítette ki egzotikum iránti vágyát, melyet a valóságban az Adriára és a Balkánra vetített ki. Tolnai Ottó kiemelte azt, hogy költészete tele van topográfiával, mert, mint elárulta, „minden semmi kis hely hatalmasra nő bennem”. A költő utazásai számos formában nyomot hagynak a verseiben, de ezekre az utazásokra nem csak irodalmi élményanyag gyűjtése érdekében van szüksége, hanem mert „a többség kitalálta, hogy a kisebbségnek mindig védenie kell valamit, de én nem vagyok kisebbségi költő, én mindenhol otthon akarok lenni. Állandóan cikázok, hogy ne kapjanak el, és hogy ne kelljen felvállalni a kisebbségi bezártságot” – vallotta Tolnai Ottó. A költő elárulta azt is, hogy hajlamos bizonyos helyszíneknek egyfajta mitologizálására, az ő megfogalmazásában körülbelül így zajlik le: „valahova leszúrok egy gombostűt, és attól kezdve számomra az a világ közepe”, így például a világ közepének tekintette Tîrgu Jiut, A végtelen oszlop helyszínét, vagy az újvidéki Virág utcát, de jelenlegi lakhelye, Palics is centrális térré kezdett válni számára.
Rizóma
A földrajzi helyek centrális térré válásának mintegy ellentételezéséképpen „költészetemből kiveszem a centrális fogalmakat – Isten, Haza – és behelyettesítem jelentéktelennek tűnő, formátlan formákkal, mint például azzal, hogy karfiol, vagy rizóma” – mondta meg Tolnai Ottó, aki hozzátette azonban, hogy érdekes módon a minden irányban kiszámíthatatlan rizóma időközben az európai filozófia központi fogalmává vált. Tolnai Ottó olyan érzékletesen beszélt tapasztalatairól, élményeiről, hogy Kőrössi P. József meg is jegyezte róla a beszélgetés során, hogy olyan érzékenységgel figyel meg apróságokat, amelyek mellett komoly művészek is el szoktak menni, sőt, Tolnai Ottó élménybeszámolói, emlékfelidézései nyomán szinte versek keletkeztek, hívta fel a figyelmet a házigazda. A mintegy két órás, hangulatos beszélgetés szokás szerint dedikálással zárult.
Pap István erdon.ro

Ünnepek hadügyi pecséttel
Egy frissen elfogadott törvénytervezet – amelyet a szenátus visszadobott, ám a képviselőház széles egyetértésben, mindössze az RMDSZ ellenkezése mellett megszavazott – minden  önkormányzati rendezvényt hivatalos ceremóniává emel, amit csak felsőbb, központi engedélyekkel lehet majd lebonyolítani.
A koszorúzásokhoz és a meghívottakhoz két minisztérium – a védelmi és a belügyi – jóváhagyása kell, és ha nekik nem tetszik valami, bele is szólhatnak egy-egy esemény forgatókönyvébe; ráadásul mindent záros határidőig, akár tizenhárom hónappal előre be kell jelenteni.  A törvénytervezetet az RMDSZ durva központosításnak érzi, hiszen így akármelyik falusi  – 1848-as, világháborús vagy simán kulturális jellegű – megemlékezés programját is módosíthatják Bukarestből. Mivel képtelenség minden rendezvényre egy évvel előre készülni, az új jogszabályt akár a magyar közösségi rendezvények akadályozására is használhatják. Azt még nem tudni, hogy  Iohannis államfő aláírja-e az önkormányzatiságot súlyosan csorbító tervezetet, de az aggodalomra minden okunk megvan.  Ezt a Ceauşescu-korszakra emlékeztető, a felülről diktált és felügyelt ünnepléseket visszahozó tervezetet ugyanis nem az SZDP, hanem a decentralizálást, hatékonyságot és komolyságot hirdető Cioloş-kormány dolgozta ki, s bár eredetileg csak protokolláris rangsorolásnak szánták, szörnyű irányba kanyarodott: ezek után várhatjuk, hogy egy-egy évforduló szónokait, zászlóit, feliratait és jelszavait is az országos protokolltanácstól kapjuk. No meg azt az utasítást, hogy mikor, kinek, mennyit tapsoljunk 27 évvel a diktatúra megbuktatása után...
Románia nagyon készül százéves fennállásának megünneplésére, több hasonlóan dagályos tervezet vár elfogadásra. Ceremóniákon, cifraságokon törik a fejüket a törvényhozók, kormánytagok, politikusok, mintha minden gondunk meg lenne oldva, és már csak az maradt volna hátra, hogy bokrétát tűzzünk a befejezett műre. Azoknak, akik ezért kapják magas béreiket (a mi adónkból), nincs egy épkézláb javaslatuk a kivándorlás megfékezésére, nem törik magukat azon, hogy az állam polgárai jól érezzék magukat otthonuk ajtaján kívül is, hogy legyen a harmadik évezredhez méltó egészségügyi ellátás, kiegyensúlyozott gazdaság, korszerű infrastruktúra, tiszta környezet. Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat ígéreteinek megvalósításáról nem is beszélve...
Mindettől még nagyon távol állunk. A legfrissebb példa: szétázott falvak tucatjai mutatják, hogy egy mindig ugyanott pusztító árvizet sem tudnak kivédeni a hatóságok – talán, mert senki sem a munkára, csak a díszmenetekre gondol. Jobb lenne a zászlólengetésre (és -üldözésre) pazarolt energiákat építésre fordítani: hogy legyen, amit ünnepelni. Mert most egy piszkos, elhanyagolt, rendetlen és roskadozó rendszerben élünk, és ezt a tényt nem fogja eltakarni semmiféle állami protokoll. 
Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az (ál)demokrácia modellje
Viccesnek tűnhet a kijelentés, ám az USA bukaresti nagykövete minden jel szerint komolyan gondolta. A múlt hét végén ugyanis azt mondta, hogy Románia modellé válik a régióban a demokrácia és a nyitott kormányzás tekintetében. Ugyanis szerinte a demokratikus intézmények megerősödtek, a korrupcióellenes harc sikeres, a kisebbségi jogokat és a vallásszabadságot tiszteletben tartják, erősödik a nők társadalmi szerepe és a többi.
Igazi diplomatához illő szavak. A baj csak az, hogy nem fedik a valóságot. Emlékeztetni szeretnénk, hogy nemrég a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) az államfőhöz intézett nyílt levélben hevesen bírálta az elnököt, hogy nem válaszolt érdemben azoknak a politikusoknak, akik a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az igazságszolgáltatásra gyakorolt állítólagos befolyását sérelmezték. Egy olyan ország, amelyben a titkosszolgálatokat is bevonják az állami tisztségviselők és igazságszolgáltatási vezetők kinevezésébe, nem nevezhető működő jogállamnak – szögezte le az UNJR.
Az sem igazolja a nagykövet kijelentését, hogy a volt államfő, Traian Basescu szerint Románia "maffiaállammá változott", amelyben a SRI és a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) minden civil ellenőrzés alól elszabadult. Tariceanu szenátusi elnök meg egyenesen azt állította, hogy a korrupcióellenes harcot valójában politikai célokra, a "kényelmetlen politikai ellenfelek" ellen használják, jogtalanul felülírva a demokratikusan megválasztott intézmények döntéseit.
Az államfő pedig igazi "demokratához" illő választ adott ezekre a vádakra. Kijelentette: Romániában működik a jogállam, és nem hiteles, amikor ezt olyanok kérdőjelezik meg, akik ellen bűnvádi eljárás folyik.
A bírák egyesülete szerint éppen az ilyen, "minden kritikát elutasító" nyilatkozatok bizonyítják, hogy "Romániában nem működik a demokratikus szabványok szerinti jogállamiság". Az elnöknek kötelessége lett volna komolyan venni és kivizsgálni a figyelmeztetést, függetlenül attól, kitől származik, mint ahogy a DNA sem tekinthet el azoktól a feljelentésektől, amelyeket elítéltek vagy gyanúsítottak tesznek. "A SRI igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyása roppant súlyos vád, erre nem válasz az, hogy Ön kinyilatkozza, márpedig a jogállam működik".
Ehhez tesszük hozzá, hogy a múlt héten szavaztak meg a parlamentben egy olyan törvényt, amely durván sérti a helyi autonómia elvét. A törvény, amely eredetileg csak az állami intézmények közötti rangsort állapította volna meg, beleszólási jogot ad a felsőbb intézményeknek az önkormányzatok által szervezett rendezvények forgatókönyvébe és a meghívottak listájába. Ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget. Az egyik cikkely szerint ugyanis a belügyminisztériummal és a védelmi minisztériummal kell egyeztetniük azoknak az önkormányzatoknak, amelyek koszorúzással egybekötött ceremóniákat szerveznek, és ha a megkeresett tárca nem ért egyet a ceremónia forgatókönyvével, akkor átszabhatja azt. Ez különösen a székely megyék számára okozhat problémát, például március 15. vagy a székely szabadság napját illetően. Napnál világosabb, hogy egyértelmű központosító intézkedésről van szó.
Ez lenne a demokrácia modellje?
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

Az EMNP mégsem indít független jelölteket a választásokon
Mégsem indít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) független jelölteket a decemberi parlamenti választásokon – jelentette be egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt elnöke.
A politikus elmondta, az erdélyi és a Kárpát- medencei viszonyokat is figyelembe véve, hosszas elemzés után hozták meg a döntést, akkor, amikor egyes megyékben már össze is gyűlt a jelöltek indításához szükséges számú támogató aláírás. "Úgy döntöttünk, hogy most nem indulunk, erőinket az önkormányzati képviselők és a párt munkájára összpontosítjuk. A politikai harc több csatából áll, ez a harc néha azt is jelenti, hogy az ember erőt gyűjt, igyekszik bölcsen dönteni, és a kihívásokkal szembenézve megpróbál még nagyobb erőt felmutatni" – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Szilágyi Zsolt kijelentette: az EMNP politikai közössége továbbra is azokat a hiteles jelölteket fogja támogatni, "akiknek nincsenek korrupciós ügyei, akik nemcsak a választási kampányban, hanem azt követően is bátor és elkötelezett harcosai az erdélyi magyar önrendelkezési törekvéseknek, Székelyföld területi autonómiájának, (...) akik meg akarják jeleníteni Erdély regionális érdekeit, és a románokkal együtt tudnak harcolni e regionális érdekek érvényesítéséért, ha kell Bukarest ellenében is".
A pártelnök emlékeztetett arra, hogy már az október 7-én tartott országos választmányi ülésen eldöntötték, hogy pártként nem indulnak a választásokon. Akkor azonban biztosították annak a lehetőségét a párt megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak.
Szilágyi Zsolt a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: Kovászna megyében Toró T. Tibor országos alelnök, Bihar megyében Csomortányi István megyei elnök, Maros megyében pedig Bereczki Ferenc megyei elnök jogilag "független jelöltségéhez" gyűjtöttek aláírásokat, de az elnökség döntése nyomán egyikük sem indul a választáson.
Arra a kérdésre, hogy milyen Kárpát-medencei viszonyokra voltak tekintettel, amikor a döntést meghozták, Szilágyi Zsolt elmondta, az EMNP vezetőinek sokéves kapcsolatai fűződnek Erdélyen kívüli személyiségekhez, és az ő véleményüket is meghallgatták. A politikus hozzátette azonban, hogy a döntést végül önállóan, az érintett megyék szervezeteinek a vezetőivel egyetértésben hozták meg.
Az RMDSZ méltányolja az EMNP döntését
Az RMDSZ méltányolandónak tartja, hogy politikai versenytársa, az EMNP végül formailag független jelöltekkel sem vesz részt a decemberi parlamenti választásokon – erről Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke nyilatkozott hétfőn a Maszol.ro portálnak.
"Ez volt az egyedüli logikus lépés a részükről, amellyel nem ártanak. Nem ártanak elsősorban saját maguknak, mert az EMNP újra és újra falnak ment, ahányszor részt vett a választásokon" – mondta a Maszolnak az ügyvezető elnök. Kovács Péter olyan szempontból méltányolja a döntést, hogy az EMNP így nem árt a magyar közösség parlamenti képviseletének. "Ha függetleneket támogatnak, az gyengítette volna az RMDSZ-t" – magyarázta az ügyvezető elnök. Hozzátette: az EMNP döntése alapot adhat a szövetség és a néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra is.
A politikus emlékeztetett: az RMDSZ-nek a másik kis párttal, az MPP-vel való együttműködése is oda vezethető vissza, hogy 2012-ben a polgári párt úgy döntött, nem indul a parlamenti választásokon. Rá két évre, 2014-ben már sikerült szorosabbra fűzni a viszonyt a két politikai szervezet között. Kovács szerint ez is azt jelzi, hogy az RMDSZ az összefogásra törekszik, akivel csak lehet, mert ez a magyar közösség elvárása is. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

Díjat nyert Tompa Gábor Bukarestben
A Tompa Gábor rendezte Cseresznyéskert nyerte a legjobb előadás díját a bukaresti Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, olvasható a szervezők közleményében. Az előadást a Maribori Szlovén Nemzeti Színház vendégjátékaként láthatta a közönség. A zsűri indoklása szerint a díjat „a nagyívű és következetes rendezői koncepció, valamint az egyedi színpadi tér kialakítása” okán ítélték oda. Szabadság (Kolozsvár)

Ki menti meg Erdélyt?
Az RMDSZ illetékesei aggódnak, hogy meglesz-e a decemberi parlamenti választáson a bejutáshoz szükséges ötszázalékos támogatottság, ezért nem akarnak semmit a véletlenre bízni, és már a kampány hivatalos kezdete előtt hetekkel belecsaptak a lecsóba.
Így is értelmezhető az, hogy a szövetség Kolozsvárott és Nagyváradon is olyan, román nyelvű óriásplakátokat helyezett ki, amelyen arra biztat: mentsük meg a két várost Bukaresttől, hogy az adóink Erdélyt gazdagítsák, ne Bukarestet.
A szövetség vélhetően aggasztó következtetéseket vont le abból, hogy a júniusi önkormányzati választásokon a magyarlakta megyékben igencsak alacsony volt a részvételi arány, ezért most az eddigieknél jóval hangsúlyosabban kívánja megjeleníteni egyrészt a helyi önrendelkezés, a nyelvi és kulturális jogok fontosságát a magyar közösség számára. Másrészt eleve nagyobb hangsúlyt fektet a román közösség megszólítására, akik körében ugyan az erdélyi identitás halványan létezik, de a korteshadjárat előtti kampányüzenetek kiötlői úgy ítélik meg, hogy a zsebükön keresztül sokkal hatékonyabban szólíthatók meg. (A kampány amúgy a semmiből hirtelen harmadik erővé vált, Mentsétek meg Bukarestet Szövetség néven indult, de immár Mentsétek meg Romániát Szövetség néven országossá dagadt mozgalom nevét idézi, amihez még a magyar nemzetiségű választópolgárok egy része is pozitívan viszonyul.)
Vagyis a jelek szerint az RMDSZ igyekszik bebiztosítani magát, és megkísérli az esetleg kieső magyar szavazatokat románokkal pótolni. A merész és az eddiginél határozottab kampánycélok – a magyar nyelv hivatalossá tétele a Székelyföldön, a hivatalos anyanyelvhasználati küszöb lecsökkentése 20-ról 10 százalékos számarányra –, illetve Bukarest ostorozása már csak azért is könnyebben felvállalható, mert a szövetség éppen ellenzékben van – kormánypozícióból kevésbé hatna hitelesen a bukaresti végrehajtó intézmények pocskondiázása.
Úgy tűnik, az RMDSZ az ellenzéki pozíciót kihasználva próbálja a kampányidőszakban levetkőzni azt a képet, miszerint igazából már csak a retorika szintjén küzd a kisebbségi, közösségi jogokért, valójában azonban teljes mértékben hasonult a bukaresti politikumhoz. A regionális öntudat kampánytémaként való megjátszása a románok körében egyébként éppen egy olyan időszakban történik, amikor az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulója közeledik, amelyet a románok nagy egyesülésként tartanak számon, és amelyben várhatóan az ország egységét hangsúlyozó üzenetek lesznek a meghatározók. Ebben a kontextusban kérdéses, mekkora mértékben lesz képes megszólítani a román szavazókat.
Ugyanakkor a plakátok kapcsán felhorgadt médiaérdeklődés, illetve annak hangvétele – van olyan román sajtóorgánum, amely máris botrányosnak nevezte őket – mindenképpen az RMDSZ malmára hajthatja a vizet. Ha ugyanis elindul a soviniszta hangvételű kamány a szövetség ellen, az ugyan azzal a hatással járhat, hogy románok nem szavaznak rá, viszont az „ostromlott vár” érzését erősítve összerántja, és arra ösztönözheti a magyar közösséget, hogy vegyen részt a választáson, és szavazzon az RMDSZ-re.
Az EMNP kudarcosnak tűnő projektje – már független jelölteket sem indítanak a parlamenti választáson – és az MPP saját függelékévé tételét követően az RMDSZ most jóformán egyedül játszhatja az erdélyi regionális öntudat, illetve a magyar közössségi jogkövetelések zászlóvivőjének szerepét. A kérdés az, mekkora mértékben gondolják hitelesnek a választópolgárok, hogy most éppen a bukaresti politika szerves részévé vált, gyakran kormásnyszerepet is vállaló, és a román fővárosban való jelenlétet elsődleges fontosságúnak tekintő RMDSZ akarja Bukaresttől megmenteni Erdélyt.
Balogh Levente | Krónika (Kolozsvár) 

Leszedeti a rendőrség az RMDSZ román nyelvű óriásplakátjait
Csupán néhány napot állhattak Kolozsváron az RMDSZ óriáspannói: a helyi rendőrség fenyegetéseinek hatására kedden a kültéri hirdetési felületeket bérlő cég elkezdte a plakátok eltávolítását.
Mint megírtuk, a napokban a román sajtó egy része által szeparatista üzenetűnek minősített román nyelvű óriásplakátokat helyeztetett el az RMDSZ Bihar és Kolozs megyében az előkampány részeként. Kolozsváron például a következű feliratú óriáspannók kerültek ki az utak mellé: „Salvăm CLUJUL. De BUCUREȘTI. Taxele noastre să îmbogățească Ardealul. NU capitala!” (Megmentjük Kolozsvárt. Bukaresttől. Az adóink Erdélyt gazdagítsák, ne a fővárost!”
Kovács Péter ügyvezető elnöktől, az RMDSZ kampányfőnökétől megtudtuk: hirdetésfelületeket bérlő cégekkel kötöttek szerződést az óriásplakátok elhelyezéséről. A kolozsvári cégnél kedden a polgármesteri hivatal kérésére megjelentek a helyi rendőrség képviselői, és büntetéssel fenyegették meg őket. „Azt mondták a cég vezetőinek, hogy ha nem veszik le az óriásplakátjainkat, 30 ezer lejes bírságot kapnak” – tájékoztatott a politikus.
A kampányfőnök elmondta, eddig két román nyelvű óriáspannójukat távolították el Kolozsváron a nyolcból. Arról nem tudott részleteket, hogy a helyi rendőrség mire hivatkozva kényszerítette erre a lépésre a plakátoló céget. „Arra mi is kíváncsiak vagyunk, hogy melyik törvény melyik cikkelye alapján járt el a rendőrség” – jegyezte meg. Hozzátette, olyan hirdetési felületekre helyezték el az RMDSZ óriáspannóit, "amelyekkel évek óta semmilyen baj nem volt".
Kovács Péter ugyanakkor idézte az alkotmány 30. cikkelyét, amely szerint minden fajta cenzúra, a gondolatok és vélemények bármiféle korlátozása tilos Romániában. "Szerintünk a rendőrség alkotmányellenesen járt el" – fogalmazott a politikus.
Cs. P. T. maszol.hu

Erdély vagy Bukarest
Háború után sok vitéz van – tartja a mondás, amelynek békeidőkhöz és a romániai valósághoz idomított változata úgy is hangozhatna, hogy választás előtt sok vitéz van.
Most éppen az RMDSZ vitézkedik erdélyi nagyvárosokban elhelyezett román nyelvű óriásplakátok révén, amelyekben egyebek mellett azt hirdetik, megmentenék Kolozsvárt Bukaresttől. Vajon szemléletváltás jele ez a szövetség magatartásában, vajon ráeszméltek végre, hogy zsákutcába vezet a Dâmbovița-parti alkupolitizálás, és végre a szókimondó, egyenes érdekképviselet kerül előtérbe? Vajon a transzilvanista románokat próbálná megszólítani a szövetség? Vagy inkább arra számít, hogy a regionalista üzenet kiüti a biztosítékot a románok körében, beindul a nacionalista-soviniszta gyűlöletkampány – az efféle hangokra nem is kellett túl sokat várni, tegnap pedig már a rendőrség is rámozdult az ügyre, és elkezdték leszedetni a hirdetéseket –, e zivatarban pedig összezár a magyarság, és fintorogva bár, de csak ráütik a pecsétet a tulipánra?
Több jel is arra utal, sokkal inkább ez utóbbi megfontolás áll az óriásplakátok mögött, és nem több egyszerű kampányfogásnál az RMDSZ Erdély felé fordulása. És nem valamiféle előítéletek, hanem az elmúlt évek során felhalmozott tapasztalat mondatja ezt velünk.
Számtalanszor láthattuk már, voksolás előtt mindig radikalizálódik a szövetség, felvállalja legmerészebb céljaink hirdetését, aztán a megmérettetés után rendszerint elfogy a bátorság, hirtelen nem lesz időszerű az addig oly lendületesen hirdetett követelés. Legutóbb az autonómia-statútummal jártunk így: az elnökválasztás előtt elkészült a dokumentum, a kampány egyik fontos témájává vált, aztán nagy csend következett, az RMDSZ képviselői csak újságírói kérdésre válaszolva beszéltek róla, és rendszerint csak azt magyarázták, miért nem időszerű elővenni, vitázni róla, benyújtani a parlamentbe. Ugyanennyire hihetetlen az is, hogy transzilvanista románokat célozna meg a szövetség: Kolozsváron jó ideje próbálkoznak egy regionalista mozgalom megerősítésével, a szövetség pedig érdeklődésének legkisebb jelét sem tanúsította eddig. Még azt sem nagyon tették szóvá, amikor a kolozsvári önkormányzat nyilvánvaló jogsértést követve el minden eszközzel akadályozni próbálta a regionalista szervezet megmozdulásait. De azért is kételkedünk az RMDSZ őszinteségében, mert 26 év alatt igazán lett volna idejük, alkalmuk megkeresni azokat az erdélyi románokat, akik szövetségeseik lehetnének ebben a küzdelemben – ehelyett a szövetség inkább Bukarestben keresett alkalmi „koalíciós” partnereket, érdekcimborákat, üzlettársakat. 
Mindez pedig egyértelműen arra utal: román hisztéria kirobbantása, a magyarok mozgósításának szándéka áll az Erdély-központú üzenetek mögött. Félő viszont, hogy miként rátelepedtek az autonómia témájára, és kampányszlogenné silányították, ugyanúgy eladják, elárulják a transzilvanista mozgalmat, még mielőtt megizmosodhatna.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 

Benyújtotta a jelölési iratokat az RMDSZ Kolozs megyei szervezete
Kovács Péter: a decentralizáció elvét támogató plakátunkat eltávolították
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelöltek tegnap benyújtották Kolozsváron a prefektusi hivatalban székelő Megyei Választási Irodába (BEJ) a december 11-i parlamenti választásokon induló képviselői- és szenátorjelöltek dossziéját.
Ezt követően Csoma Botond a sajtónak elmondta: két képviselői és egy szenátori mandátumot szeretnének megszerezni a parlamenti választásokon. A városban elhelyezett RMDSZ-es pannóra (Megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől. Adóink Erdélyt gazdagítsák, ne a fővárost) vonatkozóan Csoma Botond a sajtónak elmondta: a pénzügyi decentralizáció gondolatát a román pártok is támogatják, és ennek tartalma semmiképpen nem nevezhető szegregációs üzenetnek. „Ha több pénz maradna adólejeinkből helyi szinten, akkor meg tudnánk valósítani olyan fontos infrastruktrális beruházásokat, mint a város két terelőútja. Nem vonjuk vissza a pannót” – nyilatkozta Csoma. Szabadság (Kolozsvár)

A demokratikus pluralizmust tagadjuk meg…”
– Én mindig induláspárt voltam – jelentette ki a Bihari Naplónak adott exkluzív interjújában Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke azzal kapcsolatban, hogy az EMNP egyáltalán nem indul a parlamenti választásokon.
– Hogyan értékeli azt, hogy az EMNP egyáltalán nem indul a december 11-i parlamenti választásokon, sőt, a legutóbbi pártdöntés értelmében még függetleneket sem indít? – Mint a párt védnöke, teljes empátiával megértem a Néppárt helyzetét, hiszen a romániai magyar politikai prérit teljesen kisajátította az RMDSZ. Bukarest az RMDSZ-t favorizálja, mint egyetlen képviseletet, ennek érdekében még a Lex UDMR-t is létrehozták, vagyis, hogy négy megyében 20%-ot elérve is mindenképpen bejusson az RMDSZ. Sőt, azt látjuk, hogy nemcsak Bukarest, hanem Budapest is változtatott a magatartásán és azt az MPP-t támogatja, amely megosztja az erdélyi magyar nemzeti oldalt. Tehát ezeket figyelembe véve én megértem a végső, kínkeserves döntést, ezzel szemben sajnálom, hogy nem indulnak. Én mindig induláspárti voltam, ezzel a demokratikus pluralizmust tagadjuk meg a magyarságon belül, és visszatérünk most már végérvényesen az egypártrendszerre, egy etnikai egypártrendszerre, ami nagyon rossz előjel a magyarság jövője szempontjából.
Külső és belső okok
– Mi állhat a döntés háttérében, melyek lehettek még további érvek, amelyek megváltoztathatták az EMNP vezetőinek korábbi elhatározását?
– Erről inkább az illetékeseket kérdezzék meg, nem akarok velük konfliktusba kerülni, Szilágyi Zsolttal és csapatával, de biztosan volt okuk rá, külső és belső okokat emlegetnek. Ez sem írja felül azt a sajnálatos helyzetet, hogy a magyar többségű területeken nagy lesz az abszenteizmus. Meg vagyok győződve róla, hogy nem fognak az RMDSZ-re szavazni nagyon sokan, másfelől sokan át fognak szavazni román pártokra, én ezért is voltam mindig induláspárti, és azt mondanám Nicusor Dannal (a Mentsük meg Romániát Szövetség elnöke, szerk. megj.), hogy mentsük meg az erdélyi magyarságot, kitartok ezen álláspontom mellett. De hát a pártlogika és az erőviszonyok úgy látszik, hogy mást diktálnak. Még most sem volna késő arra, amit pár hete mondtam, hogy legalább a rovott múltú RMDSZ-jelölteket vegyék le a listáról, mint például Bihar megyében, ezáltal megnövekedne az RMDSZ-re szavazók száma.
„Nyeregből osztja az észt”
– Egyetért-e azzal, amit Kovács Péter RMDSZ-ügyvezető elnök mondott, hogy az EMNP ezen döntése megnyithatja az utat a két szervezet közötti esetleges jövőbeni tárgyalások felé?
– Ennek nagyon zsarolásíze van, mert az EMNP mindig az együttműködés mellett foglalt állást, de jóformán válasz nélkül hagyták a kezdeményezéseit, és úgy látom, hogy Kovács Péter nyeregből osztja az észt, valószínű, hogy olyan befolyást gyakorolt az RMDSZ, amely elől a Néppárt nem tudott kitérni, és most saját sikereként könyveli el a visszalépést.
Temesvár követte 1956 példáját
– Ön október 23-án Budapesten megkapta a Magyar Becsület Rendet. Milyen érzésekkel vette át ezt a magas magyar állami kitüntetést?
– Főként a becsületről szól ez a kitüntetést, és büszke vagyok arra, hogy annak idején Temesvár követte ’56 példáját, és megmentette a magyarok becsületét, ezért az egész temesvári magyarságnak a kitüntetését fedezem fel ebben a magyar becsületrendben. Van ennek egy pandantja, a Románia Csillaga kitüntetés visszavétele, ez folyamatban van. Azt látjuk, hogy a balliberális oldal meg akarja fosztani Magyarországot a becsületétől, itt nálunk a nacionalista románok akarnak megfosztani minket a becsületünktől, ez a kitüntetés frappáns válasz ezekre a próbálkozásokra.
– Megválasztották Csűry Istvánt a KREK püspökének a napokban. Ön gratulált-e, vagy fog-e a megválasztásához? – Az előzmények ismeretében nem gratulálok, de nem is kommentálom. Én elmondtam, amit kellett, és ezután már a Jóisten kegyelmére bízom féltve szeretett, drága egyházamat.
Rais W. István erdon.ro