Az RMDSZ elutasítja a községek összevonását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) defenzívába szorították a nemsokára véget érő parlamenti ciklusban, de az érdekképviselet a választások után, a következő négy évben is arra készül, hogy felemelje szavát a beolvasztási politikák ellen - hangsúlyozta Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A politikus telefonon nyilatkozott az MTI-nek azt követően, hogy az első ülésnapon kollégái megerősítették frakcióvezetői tisztségében.
Kifejtette: parlamenti munkája során az RMDSZ-nek egyrészt saját törvénytervezetei elfogadtatásához, másrészt az - utóbbi időben heti rendszerességgel napirendre kerülő - kisebbségellenes kezdeményezések leszavazásához kell a szükséges támogatást megszereznie. A frakcióvezető a parlamenti ülésszakból hátralévő néhány hónapban - a szokásos populista, fizetés- és nyugdíjemelési javaslatokon kívül - arra számít: további magyarellenes kezdeményezésekkel is szembesülnek majd a parlamentben.
Az RMDSZ törvényhozási célkitűzéseiről szólván Tánczos Barna az önkormányzati szakemberek bérezési gondjainak orvoslását, és a jogi személyek földvásárlásának korlátozását említette.
Arról a Bukaresti kormányzati kezdeményezésről, amely közös közigazgatásba vonná össze az elnéptelenedett községeket, azt mondta: az RMDSZ elutasítja az átszervezést. Székelyföldön három magyar község összevonása is magyar községet eredményez, de ahol nem tömbben él a magyarság, egy közigazgatási összevonás rendkívül veszélyes lehet - magyarázta.
Az elmúlt négy év parlamenti mérlegét firtató kérdésre kifejtette: RMDSZ-frakciónak fontos szakpolitikai javaslatokat sikerült elfogadtatni, példaként saját kezdeményezését, az - új adózási és támogatási rendszert bevezető - szövetkezeti törvényt emelte ki. Negatívumként szólt arról, hogy az RMDSZ-t defenzív politikára kényszerítették az utóbbi négy évben.
"Folyamatosan arról szólt kisebbségpolitikai szempontból is a munkánk a parlamentben, hogy próbáltuk kivédeni a támadásokat. Nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy mi tudjunk átvinni javaslatainkból jelentős dolgokat" - fogalmazott Tánczos Barna.
Az RMDSZ politikusa úgy értékelte: 2017-18-ban új időszámítás kezdődik Romániában, az ország alkotmánymódosítással és közigazgatási átszervezéssel készül az államalapítás századik évfordulójára, ezért a magyar érdekképviseletnek is hallatnia kell hangját és száz évvel ezelőtti ígéretei betartását kell követelnie a román államtól.
"Nem azt írták le a (Román Királyság és Erdély egyesülését kinyilvánító 1918-as) Gyulafehérvári kiáltványban, amit a román állam művel ma a kisebbségekkel. Gyakorlatilag a magyar kisebbség mAradt még az egyedüliként, amely még színfoltja Romániának, és amely fel tudja emelni szavát mindenféle beolvasztási politika ellen: ez az amire készülünk a következő négy évben" - zárta nyilatkozatát az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
szatmar.ro

Pörgős nyár a vármegyeházán
Június végén, harmadik nekifutásra, a nemzeti liberálisok dulakodásig fajuló tiltakozása mellett választotta a Bihar megyei Tanács elnökévé Pásztor Sándort a testületben egy fős többséggel rendelkező PSD-RMDSZ-ALDE koalíció. A vízügyi szakembert, korábbi államtitkárt két hónappal hivatalba lépése után kérdezte Szűcs László.
- Emlékezetesre sikerült június 28-án a beiktatása. Mi történt azóta, hogy beköltözött az elnöki irodába?
- Remélem, az a megválasztási procedúra volt ennek az időszaknak a mélypontja, hiszen nem volt méltó ahhoz, amit egy megyei tanácsnak képviselnie kell. Ha már olimpia után vagyunk, akkor azt mondhatom: nagy karcsapásokkal nekiindultunk. Ahhoz, hogy a meglévő minimális többséget biztosítani tudjuk, nagyon nagy fegyelemre van szükség. Az első hetekben az volt a szándékom, hogy látva a rengeteg tennivalót, munkát, növeljük kabinetemmel együtt a tanács működésének a fordulatszámát. El kell kezdenünk pár új projektet, az ezzel párhuzamosan megkezdett ügyekben hatékonyan lépni, amire az emberek felkapják a fejüket, s megállapítsák, itt tényleg változik valami. Tetszik, nem tetszik, itt Váradon úgy volt elkönyvelve a megyei tanács, mint olyan intézmény, amely nehézkesen működik.
- A hatékony működéshez, illetve a törékeny többség fenntartásához szükség van a partnerekre, a PSD és az ALDE tanácsosaira, illetve az őket képviselő két megyei alelnökre. Összecsiszolódtak?
- Erről egyelőre kedvezőek a tapasztalataim. Az első napot azzal kezdtem, hogy feladatokat, hatásköröket osztottam ki a két alelnöknek. Egyébként ez az intézmény sokkal centralizáltabb, mint amire korábban gondoltam. Ugyancsak állami szférából jövök, a regionális vízügyet vezettem jó pár évig, államtitkár is voltam. Azt gondolná az ember, hogy a centralizálás csúcsa Bukarestben van. Ám itt a megyei tanácsnál minden ki van hegyezve az elnökre eladdig, hogy a három lejes parkolójegyet aláírni, vagy a négy lej ötven banis postaköltségről a cetlit is ő kell láttamozza. Ilyen nonszensz dolgok vannak, el sem hittem először. Tehát már az első napomon rábíztam a műszaki, illetve a gazdasági részt a két alelnökre. Ez nem így történt a múltban. Az előző mandátum négy évéből hármat az alelnökök mindenféle attribútum nélkül ültek végig. Ebből a helyzetből az is következne, hogy az elnök mellé rendkívül nagy struktúra kellene. Az én kabinetemet olyan típusú kollégák alkotják, akik részben kívülről érkezve másképpen látják a dolgokat, s hatékonyak. Fontos, hogy jól egészítse ki egymást a politikai és az adminisztrációs rész.
- A magasabb fordulatszámon működő motor, hogy az Ön szavával éljek, a múzeum elakadt ügye kapcsán mutathatja meg az erejét. Röviden összefoglalva: a Körösvidéki Múzeum mindmáig nem költözött ki a római katolikus püspöki palotából, ugyanis megrekedt az új székhely, az egykori hadapródiskola felújításának, berendezésének munkafolyamata.
- Miután ezt a széket elfoglaltam, visszahoztam egy olyan procedúrát, szokásjogot, ami hetven-nyolcvan éven át megszűnt. Arról van szó, hogy már az első héten felkerestem a történelmi egyházak Nagyváradon működő püspökeit, beleértve a görög katolikus és az ortodox püspököt is. A román kollégák csodálkoztak is ezen. Böcskei László katolikus püspök úrral találkozva tudatosult bennem, hogy a múzeum ügyében gyorsan lépni kell, hiszen a püspökség akkor a küszöbén volt egy, a püspöki palotát érintő projektindításnak, ami azóta meg is történt. Függetlenül ettől az is tűrhetetlen, hogy kilenc éve újítunk fel egy épületet...
- ..amely a 19. század végén sokkal rövidebb idő, alig másfél év alatt épült.
- 2010 nyara óta egy centi munkálat nem történt a hadapródiskola épületében. Két napig hallgattam itt a kollégákat, hogy miért nem. Két elnök előttem azt a megoldást választotta, hogy tolja maga előtt a problémát. Az egyik procedúra elbírálására, amely hat hónapja állt, miután átnéztem az anyagot, öt nap határidőt adtam. Ez egy tenderkiírás volt. Rengeteg nyűgös, kényes dolgot kellett rendbe tenni, hatalmas összegekről volt szó, DNA vizsgálatokról, perekről, s minden irányból csak azt hallottam, hogy nem lehet, nem érdemes folytatni. A lényeg, a munkálatok el lettek indítva, jelen pillanatban ott tartunk, hogy év végéig maga az épület kész lesz, mint múzeum.
- Azt is meg tudná határozni, hogy az első látogató mikor veheti meg a belépőjegyet?
- Az csak a projekt egyik része, hogy az épület legyen rendben. Heti rendszerességgel tárgyalok a kivitelezővel, s remélem, a nyolc hónapos átadási határidőt levisszük hatra. A következő lépés a bútorzat. Van egy alapbútorzat-felszereltség, erre most sikerült a kiírást elindítani, erre is hat hónap határidőt adtam. Ez még nem jelenti a múzeum teljes felszereltségét, de azt lehetővé teszi, hogy képesek legyenek átköltözni. Közben elindítunk egy olyan nagypályázatot, amely a speciális kiállítási bútorok, felszerelések beszerzésére vonatkozik a történelmi részlegtől a természettudományosig. Mindez összekötve a múzeum környezetének a kialakításával. Igényesen kell megcsináljuk, fel is kértem erre kiváló szakembereket, hiszen a Rhédey-kerttel együtt egy gyönyörű területet alakíthatunk ki a város szívében. Ez egy ötmillió euró értékű nagyprojekt. A végére mArad a tulajdonképpeni költöztetés, ami ugyancsak speciális, szakcéget igénylő feladat. Reményeim szerint jövő tavasszal esélyünk van arra, hogy ha nem is a végleges, teljes bútorzattal, ha nem is a végleges környezetben, de megnyitjuk a múzeumot. És megszűnik az a nyomás is, hogy miért fizetünk mi minden hónapban annyi pénzt a katolikus püspökségnek.
- Mi a helyzet az Ady Endre Emlékmúzeummal? Ez esetben az ortodox egyháznak fizetnek, mint az igencsak leromlott állagú egykori Mülleráj tulajdonosának, s részükről korábban felvetődött, kiraknák az épületből az ott több mint hatvan éve működő közgyűjteményt.
- Remélem, rövid időn belül eredményre vezetnek az ezzel kapcsolatos tárgyalásaink. Arra lenne szükségünk, hogy a bérleti szerződés tíz éves hosszabbítását érjünk el az ortodox püspökséggel, s akkor a törvény szerint kívül is, belül is állagjavítást tudunk végezni az épületen.
. Bukarestben járt nemrég szatmári, Aradi és temes megyei kollégáival a határ menti Ro-Hu projektek jövőjéről tárgyalni, amit sokáig Hu-Ro projektekként ismertünk. Mit sikerült elérniük?
- Korábban az irányító hatóság Budapesten volt, a titkárság pedig Nagyváradon. Jól működött, nagyon sokat köszönhet ez a határszakasz ezeknek a kiírásoknak. Most már Romániában van az irányító hatóság, ezért is változott a betűszó, a titkárság mAradt Váradon. Ez akár előny is lehet, de a valóságban az történt, hogy a program úgy egy éve beszűkült, megmerevedett. Ott tartunk, hogy egy 2014-2020-as periódusról beszélünk 2016-ban, és közel félidőig nem történt semmi. Azt érzékeltük, hogy a fővárosok csatája zajlik, s mi itt vagyunk középen, a tulajdonképpeni haszonélvezők. Első lépésben itt találkozott, ebben az irodában a négy partiumi megye vezetője, s megegyeztünk a közös fellépésben. Utána történt egy debreceni találkozó, ahol az érintett magyarországi megyék – Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád – vezetőivel találkoztunk. Ott is konszenzus alakult ki. Ezt követően tárgyaltunk Bukarestben a fejlesztési tárcánál. Most már egy egész kicsit optimistábbak vagyunk, fontos, hogy sikerült határidőket meghatároznunk Szeptember elején mindenki leteszi a maga stratégiai tervét. Bihar megye átalakítja a stratégiai projektjét egy egészségügyi tervvé, ami egy hatékony onkológiai felmérési és megelőzési rendszert hoz majd létre. A korábbi elképzelés a Vaskoh-Menyháza út fejlesztése lett volna.
- Bukarestben hogyan fogadták közös fellépésüket?
- Szerintem számolhattak azzal, hogy a négy megye egyszer megelégeli azt, hogy a feje fölött próbáljanak döntéseket hozni.
- Egy másik projektje a megye közúti tömegközlekedését érinti. Mire számíthatnak az utasok?
- A Bihar megyei közlekedési hálózat finoman szólva is bukdácsol. Ugyan már túlléptünk azon a kilencvenes évekbeli állapoton, hogy valahol a megyében állt az ember a buszmegállóban, aztán vagy jött a jármű vagy nem. Most már jön a busz, de kérdés, mennyire pontosan, s milyen komfortigényt tud kielégíteni. Fontos időpont közeleg: 2019-től Romániában a megyei tömegközlekedési szolgáltatást meg kell nyitni az EU felé. Tehát 2018-ban az Európai Unió Hivatalos Lapjában meg fog jelenni a tender Bihar megye közúti tömegközlekedéséről, ami havonta 560 ezer utast jelent. Pályázhat akár egy bajor közlekedési vállalat, egy francia vagy a hajdú-bihari. Ha ténylegesen azt gondolja egy jól működő nyugat-európai tömegközlekedési vállalat, hogy befektet Bihar megyében, akkor le fogja tarolni a piac versenyképtelen hazai szereplőit. Menet közben számtalan problémával szembesülünk, például azzal, hogy a megye hétszáz buszmegállójából alig egy tucat van rendben, a többit két év alatt helyre kellene hoznunk. Az utasok jobb kiszolgálása érdekében GPS készülékkel szereljük fel az összes tömegközlekedési eszközt. S ez nem jár a szolgáltatás drágulásával, hiszen a megyei tanács vásárolja meg a programokkal együtt, illetve mobiltelefonos applikációt fejlesztünk hozzá, hogy a saját telefonján a megyében bárki, bárhol megnézheti, hol tart a busza, késik-e. Ennek már jövőre működnie kell. 2018-tól pedig kiépítjük az e-ticketing rendszert.
- Milyen fejlesztési lehetőségei vannak a megyei tanácsnak a kerékpáros közlekedés fejlesztésében? Ezt azért is kérdezem, mert a téma szerepelt a választási kampányában.
- Jövő nyárig tíz fapados járat beindítását tervezik
- Ma tíz-tizenkét európai kerékpár-sztráda létezik, ennek legkeletibb része a Tisza vonalán halad észak-déli irányban, csatlakozással a magyarországi nagyvárosok többségéhez. Határ menti nemzetközi projektekben már mi is összekötöttük Szatmárt, Nagyváradot, Nagyszalontát magyarországi településekkel, most dolgozunk Mihályfalvánál. A mi feladatunk az, hogy ezeket az utakat továbbvigyük például a Nyugati Szigethegység felé. Európában ez egy óriási iparág. A biciklis utazási és turisztikai biznisz értéke több milliárd euró évente. Két hete kormányhatározat is született arról, hogy Romániában a kerékpáros turizmust fejleszteni kell. Rá is hasalunk erre a témára, költségvetés-kiegészítést eszközöl a megyei tanács, többek között erre a tételre. Előtanulmányt szeretnék rendelni arra, hogy milyen bicikliutakat érdemes kivitelezni a megyében. Nem azt ígérem, hogy négy év alatt Nagyváradot összekötjük Pádissal, de az új, turisztikai célú kerékpárutak mindenképpen a hegyvidékek irányába kell haladjanak.
Ehhez a témához tartozik, hogy négyszázötven-ötszáz új, kétnyelvű táblával látjuk el a hegyi turistautakat. S az újdonság az, hogy ezeket az útvonalakat sokféle információt kínáló QR kódokkal is ellátjuk. Olyan helyeken is, ahol eddig tábla sem volt. Fontos, ide kapcsolódó adat, hogy nyári szezonban a Nyugati Szigethegység bihari részeit felkereső magyar turisták aránya negyven százalék, míg a nyári szezonon kívül hetven! Meg kell adni a lehetőséget, hogy ezen az amúgy román vidéken információhoz jussanak. A következő lépés az lesz, hogy GPS-szel is láthatóak legyenek a turistaútvonalak.
- A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi repülőtér, fel is újították, járatok viszont nincsenek, az utasok Debrecenből, Temesvárról, Kolozsvárról tudnak csak utazni.
- Jó hírrel szolgálhatok, előrehaladott tárgyalásaink vannak repülőjáratok indításáról. Bízom abban, hogy már idén ősszel 2-3 célállomásra elindítunk Nagyváradról európai fapados járatokat, egyet Európa északi irányába, egy másik járatunk pedig déli irányba repül majd, biztos célállomást csak a tárgyalások lezárulása után árulhatok el. Jövő év kora nyaráig szeretném, ha már tíz járat kötné össze Váradot európai városokkal. Volt egy olyan elképzelésem is, ami szerintem jó lépés lenne, hogy a nyári hónapokban közvetlen járattal kössük össze a várost Konstancával. A hazai légitársaság ajánlata kivitelezhetetlen. Tárgyaltunk fapados cégekkel is, de sajnos e tekintetben a hazai törvénykezés hetvenes évekbeli, a Belügyminisztérium nem engedi meg, hogy belső járatban összekeverd a helyi utast a külföldi utassal. Ez nonszensz, de meg lehetne változtatni.
- December 11-én parlamenti választás lesz Romániában. Feltételezve, hogy a szövetség kormányra kerül, milyen, RMDSZ vezette tárcának örülne leginkább?
- Vízügyesként picit elfogult vagyok, mindig támogattam, hogy a környezetvédelem, vízügy vezetése hozzánk tartozzon. Nem véletlenül, rengeteg fejlesztés megvalósult, itt, Bihar megyében is. De ha most szívem szerint választhatnék, nekünk a közlekedési tárcára lenne nagy szükségünk, egészen pontosan Erdélynek. Vízügyi problémák miatt, államtitkárként is rengeteget jártam az országot, s azt kell mondanom, utak tekintetében Erdély mindmáig el van hanyagolva. Ezen kellene gyorsan változtatni.

erdelyiriport.ro

Magyar kulturális intézetek jogi útvesztőben
Nem nyílik meg a közeljövőben a Kolozsvári magyar kulturális intézet, mert a magyar és a román kormány eltérően értelmezi a kulturális intézmények alapításáról szóló kormányközi egyezményt.
A Maszol.ro hírportál szerint az egyezmény magyar és román szövege egy pontatlan fordítás miatt különbözik, a román változat szerint kölcsönösségi alapon egymás országaiban egy-egy fiókintézet megnyitására jogosultak, és mivel a magyar kormány megnyitotta a Sepsiszentgyörgyi fiókintézetet, újabb létesítésére nincs jogi alap. A magyar nyelvű szöveg viszont nem tartalmaz a kölcsönösségről szóló kikötést, sem számbeli korlátozást.
„Az egyeztetések során kiviláglott, hogy 2005-ben az akkori tárgyaló felek az egyezmény szövegét nem kellő gondossággal véglegesítették, így a román és a magyar nyelvű szövegekben olyan lényeges eltérések találhatóak, melyek alapján a felek eltérő módon értelmezik annak rendelkezéseit” – írja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy hozzá intézett kérdésre adott válaszában. A magyar kormány már 2014-ben eldöntötte, hogy megnyitja a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Kolozsvári fiókintézetét, erről 2015-ben tájékoztatta a román felet, és jelenleg is zajlanak a diplomáciai egyeztetések. A Maszol.ro úgy tudja, hogy Bukarest ezek során felvetette, hogy a Sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék át Kolozsvárra, ezt azonban a magyar kormány elutasította, és szakértői tárgyalásokat javasolt az értelmezési problémák áthidalására, amit a román fél elfogadott.
Eközben a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet élén már több mint egy éve nincs igazgató, miután Lakatos Mihály négyéves mandátuma lejárt. Szijjártó Péter szerint „a legjobb pályázatot benyújtó jelölt kinevezéséhez szükséges eljárás folyamán derült ki, hogy a jelölt román állampolgársággal is rendelkezik, amely a hatályos magyar jogszabályok miatt akadályát képezi kinevezésének. A jelölt az állampolgárságáról történő lemondási eljárást elindította a román hatóságok felé, annak lezárultával azonnal – várhatóan néhány héten belül – elfoglalhatja állomáshelyét”. A magyar külügyminiszter nem nevezte meg az új igazgatót, ám sajtóértesülések szerint a versenyvizsgát Szebeni Zsuzsa Kolozsvári születésű, Budapesten élő színháztörténész nyerte meg.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Nagybányán már kikerültek a többnyelvű helységnévtáblák
Kikerültek Nagybánya határába a város többnyelvű helységnévtáblái. Erről Vida Noémi RMDSZ-es alpolgármester tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán.
A táblák elhelyezéséről már egy hónapja döntött egyöntetű szavazással a városi tanács. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – magyarázta akkor a döntés hátterét a Maszolnak Kovács Richárd helyi tanácsos. Erre utalt Facebook-bejegyzésében Vida Noémi is, aki a táblákról készített fotókat „Legyen Nagybánya Európa kulturális fővárosa!” szöveggel osztotta meg.
Mint ismert, a kulturális fővárosi címről döntő zsűri éppen ezekben a napokban keresi fel a versenyben mAradt négy várost, Nagybányát, Kolozsvárt, Temesvárt és Bukarestet. A Musai-Muszáj csoport információi szerint a Kolozsvári városháza már legyártatta a többnyelvű helységnévtáblákat, hogy plusz pontokat szerezhessen a címért folyatott küzdelemben. Mindenesetre ezeket még nem helyezték ki, és létezésükről Horváth Anna alpolgármester sem tud.
Kolozsváron a városi tanács egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
maszol.ro

Lekerült a szentgyörgyi toronyról a román zászló
Lekerült a Sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról az egy napra kitűzött román zászló – jelentetette pénteken az Agerpres hírügynökség.
Ioachim Grigorescu, a tartalékos katonatisztek Kovászna megyei szervezetének elnöke a hírügynökségnek nyilatkozva gyalázatosnak nevezte a zászló levételét. Az ezredes csütörtökön azt ígérte, hogy az egyesület tagjai őrt állnak azért, hogy megakadályozzák a zászló levételét. „Nem érdemes folytatni a tárgyalásokat velük (a város vezetésével). Másként fogunk eljárni, kérjük a törvény módosítását, hogy a román trikolór kikerüljön valamennyi polgármesteri hivatal tornyára” – jelentette ki a tartalékos ezredes. A csütörtöki évfordulós ünnepségen Sebastian Cucu prefektus nyilvánosan felszólította a város elöljáróit, hogy ne távolítsák el a zászlót az épület tornyáról.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: megértették, hogy a háborús veteránok számára mennyire fontos az, hogy 1944. szeptember 8-án – a városba való román bevonuláskor – román zászlót tűztek ki a városháza tornyára, ezért a városvezetés gesztust tett irányukba, és az évfordulóra kitűzte a zászlót. Hozzátette: a hivatal által megfizetett ipari alpinista arra kapott megbízást, hogy csütörtök hajnalban kitűzze, és péntek hajnalban eltávolítsa a zászlót. Azt is hozzátette: a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületén a törvényben előírt helyen van kitűzve Románia és az Európai Unió zászlaja. Korábban pedig a román hatóságok ezt a törvényt szűkítő módon értelmezték, amikor megtiltották a székely zászló kitűzését.
„Mi gesztust tettünk azzal, hogy egy napra kitettük a toronyra is a román zászlót. Erre az lenne a normális válaszgesztus, ha a prefektusi hivatal épületére március tizedikén, a székely szabadság napján egy napra kikerülne a székely zászló, március 15-én pedig a magyar zászló” – mondta az MTI-nek a polgármester.
Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal tornyára kitűzött román zászló. A város korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amikor eltávolíttatta a toronyról a román zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvénytelenítenie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a román bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott óvását.
Az egy évvel ezelőtt felújított városháza tornyára az eredetinek megfelelő toronydísz került, amely villámhárító szerepét is betölti és nem teszi lehetővé a zászló kitűzését. Az egy évvel ezelőtti szeptember 8-i megemlékezés botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai stafétával hozott zászlót. Gabriel Oprea akkori miniszterelnök-helyettes a Sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte. A közel 55 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön a lakosság 77 százaléka vallotta magyarnak magát a 2011-es népszámláláson.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

„Benci, az nem így volt!” – interaktív könyvbemutató a Bernády Házban
Emlékeket idézett fel, érzelmeket hozott felszínre Nagy Benedek Ellenzékben és ellenszélben című könyvének bemutatója csütörtök este Marosvásárhelyen a Bernády Házban.
Nem voltak túl sokan, ám a jelenlevők igen aktívan részt vettek a kötet ismertetőjén, véleményt nyilvánítottak, kérdéseket tettek fel, gondolatokat fogalmaztak meg, vitáztak, saját szemszögükből értelmeztek egy-egy, a könyvben is megírt eseményt.
A Csíkszeredai történész, volt parlamenti képviselő a teleírt jegyzetfüzeteit is elhozta és megmutatta az érdeklődőknek, de a `90-es bányászjárás fotóit is szétosztotta, így emlékezett ki-ki a maga módján az egykori eseményekre. A kötet szerzője azt kezdte mesélni, hogy hogy is volt, mikor a parlamentben az egyik székely bányász felszólalt, amikor a teremben ülő Frunda György „Benci, az nem így volt!” felkiáltással félbeszakította és elmesélte, mi történt: a Zsil-völgyében dolgozó jelentős számú székely bányászok közül az egyik ezzel biztatta a magyar képviselőket: „maguk magyarok, amíg én itt vagyok, ne féljenek! Éljen nagybányai Horthy Miklós!”
A kötetet elsőként Borbély László méltatta, mint volt parlamenti kolléga, aki fontos könyvnek nevezte és megköszönte a maga, illetve a kollégái nevében is Nagy Benedeknek a hatalmas munkát, az 550 oldalba összefoglalt visszaemlékezéseket, amiket a jegyzeteiből írt meg és amely érdekes olvasmány bárki számára, akit érdekelnek a `90-es éves történései. „Krónikás Nagy Benedek, aki majdnem szóról szóra leírta a vitáinkat, amely remélem, a mostani ifjú generáció számára is izgalmas lesz” – fogalmazott Borbély, kitérve a szerzőnek a parlamentben szerzett érdemeire, a tanügyi törvény, a kisebbségi történelemoktatás, a vallásügyi államtitkárság terén végzett jelentős tevékenységére, azok eredményeire is.
Nagy Miklós Kund, aki a Bernády Ház házigazdájaként faggatta Nagy Benedeket a könyvvel kapcsolatban, többek közt arra volt kíváncsi, hogy ha elméletileg jobban felkészültek az akkori politikusok, eredményesebben politizálhattak volna? „Lényegében nem a felkészültségen múlott” – válaszolt a kötet szerzője, aki „egyszerű önigazolásnak” nevezte a könyvét, amely által felmentést remél az utókortól, hogy annak idején „jól csinálták”. Elmondta, történészként is motiválva érezte magát, hogy mindazt, ami történt, amit feljegyzett, meg kell írni, mert egyszer szükség lesz rá.
A kötet bármely oldalon, bármely címszónál felüthető, olvasható, érdekes feleleveníteni általa a Marosvásárhelyi márciusi eseményeket, a Bukaresti bányászjárást, a nemzeti kisebbségek történelmének tantárgyként való tanításának elfogadtatását, a szászok kivándorlását „egy új világ hajnalán”, egy-egy politikai párt, vagy politikus hozzállását a demokráciát érintő kérdésekhez, szavazásokat, parlamenti vitákat.
Az érdeklődők között aktív és nyugalmazott rádiószerkesztők, egykor Bukarestben élt lapszerkesztő, az eseményekben aktívan résztvevő, illetve azok iránt érdeklődő személyek ültek, akik kézről kézre adták a jegyzetfüzeteket és fotókat, felidéztek egy-egy eseményt, megvitatták azokat, mérlegelték a következményeket.
Antal Erika
maszol.ro

Sky News-ügy: fogdában mArad a három erdélyi gyanúsított
A legfelsőbb bíróság pénteken elrendelte a Sky News-ügy három erdélyi gyanúsítottja előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbítását – számolt be az Antena3.
A Bukaresti Ítélőtábla egy hete hatósági felügyeletre változtatta a gyanúsítottak elleni kényszerintézkedést. Az ügyészek azonban fellebbeztek, a legfelsőbb bíróság pedig elfogadta az érvelésüket, így a három férfi mégsem hagyhatja el a Bukaresti fogdát.
Mint ismert, Aurelian Szantót, Pantics Csabát és Pantics Leventét augusztus 12-én helyezték vizsgálati fogságba. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint a gyanúsítottak bűnszervezetet hoztak létre, megszegték a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat, valótlanságokat állítottak, és ezzel nemzetközi szintű ellenérzéseket váltottak ki a román állammal szemben, Romániában pedig a bizonytalanság érzetét keltették.
Az előzetes letatóztatásuk indoklása szerint három férfi hűtlen volt a hazájához, mert nem teljesítették a nemzetbiztonság megóvására vonatkozó erkölcsi kötelességüket. Emellett a fegyvertartási szabályokat is megszegték. Volt ugyan engedélyük a filmben is bemutatott vadászpuskák birtoklására, ám a törvény szerint ezeket tilos átadniuk más személyeknek.
A három gyanúsított a brit Sky News hírtelevízió Erdélyben forgatott riportjában szerepelt. A „dokumentumfilm” azt próbálta bebizonyítani, hogy Romániában bárki fegyverhez juthat, ha van elég pénze. A három radnóti származású férfi a fegyverkereskedők szerepét játszotta el a riportban. Mindhárman azt állítják: őket is átverte a brit csatorna, mert újságíróik azt állították nekik, hogy fikciós dokumentumfilmet forgatnak, és ezt a film végén közlik a nézőkkel is.
maszol.ro

Kiakadtak Bukarestben a transznisztriai elnök intézkedése miatt
A román elnöki hivatal a közelgő választásokkal összefüggő provokatív retorika részének tartja, hogy a Dnyeszter-mellék elnöke az orosz törvények átvételéről írt alá rendeletet – írta a Mediafax hírügynökség.
A Bukaresti elnöki hivatal szerint a kérdést visszafogottan kell kezelni, kerülni kell a mesterséges konfliktusszítást, mindazonáltal Románia határozottal kiáll Moldova területi épsége mellett (miközben a szomszédos ország bekebelezését készíti elő).
A „transznisztriai” (Dnyeszter-melléki) válságban kizárólag tárgyalásos úton, politikai eszközökkel, az érintett felek részvételével lehet előrelépést elérni, Románia pedig támogatja az EBESZ soros elnökségének erre irányuló erőfeszítéseit – olvasható a közleményben.
Klaus Iohannis elnöki hivatala arra a – román médiában élénk visszhangot kiváltó – hírre reagált, miszerint Jevgenyij Sevcsuk, a Dnyeszter-menti szakadár köztársaság elnöke, aki indul az év végi választásokon, a tíz évvel ezelőtti (nemzetközi szinten el nem ismert) népszavazás eredményének törvénybe iktatásáról adott ki rendeletet. A 2006-os referendumon a résztvevők 97 százaléka a Dnyeszter-mellék függetlenségére és Oroszországhoz való csatlakozására szavazott.
A szakadár köztársaság parlamentje a Krím félsziget orosz annektálása után 2014-ben egyhangúan elfogadott nyilatkozatban kérte az orosz hatóságokat: ismerjék el a terület függetlenségét, majd tegyék lehetővé a csatlakozását Oroszországhoz.
[Forrás: MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

Új arcok, régi örökség?
Jól hangzik és nagyobb részben igaz is, hogy megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított listával vág neki a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásoknak. Több nevet kétségkívül szakmaiság, közösségi megbecsülés leng körül, és az is figyelemre méltó, hogy Benkő Erika személyében a csapat élére olyan, a Székelyföldi autonómia ügye iránt elkötelezett fiatal nő került, aki a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként vált ismertté, és konkrét eredményeket tud felmutatni törekvéseinknek a világgal való megismertetésében.
Gondok nem is az új nevekkel vannak – saját szakterületén nagyjából minden új jelölt fel tud mutatni a közösség számára hasznos megvalósításokat –, de azzal a most készülődő csapatnak is számolnia kell, hogy kezdenie kell valamit a korábbi gárda örökségével. Ami, ismerjük el, nem sikerült túl fényesre. Két Háromszéki szenátorunk közül az egyik, Olosz Gergely korrupciós ügybe keveredve mondott le mandátumáról, Felső-Háromszék azóta felsőházi képviselet nélkül mAradt – az is kérdés, érzik-e a különbséget. De Klárik László tevékenységéről sem tudunk sok mindent: az Erdővidéket és Sepsiszentgyörgyöt képviselő szenátor nem tartotta fontosnak, hogy bár időnként sajtótájékoztatón számoljon be munkájáról. Képviselőink száma is megfogyatkozott: Markó Attila a Mikó-ügy áldozata lett. A másik két honatya, Márton Árpád és Fejér László Ödön azonban újrázni készül, folytatnák, úgymond, a munkát. Jó lenne hát, ha legalább most, a voksolás előtt beszámolnának tevékenységükről, hadd tudja a választópolgár, pontosan mit szeretnének folytatni. Némely ügyben talán magyarázattal is szolgálhatnak: a Háromszéki kisnyugdíjasok bizonyára kíváncsiak arra, miként képviseli a választópolgárok érdekeit az, ha Bukarestbe küldött honatyáik saját maguk részére szavaznak meg különnyugdíjat. Honatyáink elszámolása azért is oly fontos, mert ha a papírforma szerinti három képviselői és két szenátori hellyel számolunk, az öt befutó hely közül kettőt a régi csapat tagjai kapnak, egy jut az MPP-nek – így gyakorlatilag csak egy képviselői és egy szenátori tisztség jelenti a megújulást és a szakmaiságot.
Márpedig a legnagyobb kihívás régi és új neveknek egyaránt az lesz, hogy meggyőzzék a választópolgárokat: van tétje a Háromszéki parlamenti jelenlétnek, nem mindegy, hányan és kik jutnak be a törvényhozásba. Az elmúlt négy év tapasztalata ebben nem sokat segít, ezért politikai alkuk megkötése, rangsorok és listák felállítása, nevek bemutatása után lassan arról is el kellene kezdeni beszélni, hogy milyen elképzelésekkel, programmal kívánnak a parlamentbe jutni, és milyen esélyekkel tudják a célkitűzéseket valóra váltani.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lekerült a trikolór
A prefektus felszólítása és a háborús veteránok elszánt nyilatkozatai ellenére, Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester korábbi ígérete szerint tegnap reggelre levették a román zászlót a Sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról. A felháborodott veteránok törvénymódosítást sürgetnek.
Ismét egyfajta zászlócirkusszá alakították központi szervek képviselői a román hadsereg 1944. szeptember 8-i Sepsiszentgyörgyi betörésének évfordulóján rendezett ünnepséget, miután az egy évvel ezelőtti esemény is botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek akkor egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai kísérettel hozott zászlót. A mostani, csütörtök délelőtti katonai parádé és ceremónia egyetlen célja mintha az lett volna, hogy a polgármester szerint az egy napra gesztusként kihelyezett trikolór mindörökké ott lobogjon. Indulatos beszédében erre szólította fel az önkormányzatot Sebastian Cucu prefektus, Ioachim Grigorescu, a tartalékos katonatisztek Kovászna megyei szervezetének elnöke pedig az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint csütörtök délután még elszántan fogadkozott, hogy a veteránok őrséget szerveznek a zászló védelmében. Az akció azonban nem lehetett túl hatékony – már ha történt ilyesmi egyáltalán –, péntek reggelre ugyanis lekerült a zászló. A korábban beharangozott intézkedést pedig újabb felháborodás követte. Ioachim Grigorescu gyalázatosnak nevezte a trikolór levételét, és kilátásba helyezte: kérik a törvény módosítását, hogy a piros-sárga-kék zászló kikerüljön valamennyi polgármesteri hivatal tornyára. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Háromszék érdeklődésére elmondta: nincs tudomása arról, hogy a veteránok őrséget szerveztek volna a zászlónál. A hivatal által megbízott ipari alpinista arra kapott megbízást, hogy csütörtök hajnalban kitűzze, és péntek hajnalban eltávolítsa a zászlót. Megismételte: gesztusnak szánták a trikolór kihelyezését egy napra, az évfordulóra. Leszögezte: a törvény előírásainak megfelelően a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal homlokzatán lobog a román zászló. A normális válaszgesztus az lenne, ha a prefektúra épületére március 10-én kitűznék egy napra a Székely zászlót, március 15-én pedig a magyart. A prefektus ezzel mutatna tiszteletet azok iránt, akik adólejeiből a fizetését kapja – nyilatkozta a Háromszéknek Antal Árpád.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanévkezdés engedélyek nélkül
Országos viszonylatban összesen 4221 iskola kezdi a tanévet működési engedély nélkül, bár a Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) vagy az egészségügyi hatóságok engedélye elengedhetetlen lenne a megfelelő és biztonságos működéshez – derül ki az Oktatási Minisztérium adataiból.
Gabriela Firea főpolgármester elmondása szerint Bukarestben közel 500 iskolának nincs engedélye a Katasztrófavédelmi Felügyelőségtől. „A Colectiv-beli tragikus eset nagyon megszigorította az engedélyezést, és most olyan intézmények kerültek nehéz helyzetbe, amelyeknek egyébként nem lettek volna gondjaik az engedélyek megszerzése terén. A kerületi polgármesterek azt mondták, a helyzet urai, és állandó kapcsolatban vannak az ISU illetékeseivel, hogy megkaphassanak minden szükséges engedélyt” – közölte Firea.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (26. / részletek)
A magyarok válasza az agresszív román asszimilációs politikára 1927-től öltött konkrét formát, amikor megalakult a Magyar Revizionista Liga, és 1933-ban a Magyar Párt kongresszusa programpontjai közé iktatta Székelyföld autonómiáját. Ugyanakkor a Magyar Párt 34 alkalommal fordult a Nemzetek Szövetségéhez vagy különböző külföldi vallási egyesületekhez, nemzetközi érdeklődést keltve. Másfelől a román kormány igyekezett bebizonyítani, hogy a magyar kisebbség nem hűséges a román államhoz.
A maguk részéről a románok 1933-ban megalapították az Antirevizionista Ligát, amelynek minden erdélyi városban volt fiókja vagy alfiókja; a vezetőbizottságban Románia pátriárkája, különféle egyesületek képviselői és neves értelmiségiek kaptak helyet. 1938 januárjában Silviu Dragomir lett a kormány kisebbségügyi megbízottja, és még ugyanabban az évben létrehozták a Kisebbségekkel Foglalkozó Általános Bizottságot (Általános Kisebbségi Bizottságot). Minden politikai pártot felszámoltak, és tárgyalások folytak, hogy rávegyék a magyarokat, lépjenek be az egyetlen engedélyezett romániai pártba, a Nemzeti Újjászületési Frontba. Az 1939-es választásokon a magyarok tizenhat képviselője jutott be a parlamentbe, vezetőjük gróf Bánffy Miklós volt.
Az irredentizmus felé sodródás azért következett be, fejti ki Lucian Nastasă, mert a román kormányok kudarcot vallottak a nemzeti identitás megőrzéséhez kötődő problémák megoldásában, és nem tartották be az 1919-es kisebbségvédelmi egyezményt. A román hatóságok képtelenek voltak kezelni a magyarság életéhez kapcsolódó eseményeket, akár iskolai, felekezeti, hagyományőrző, akár történelmi megemlékezésekről volt szó, tiltásokhoz folyamodtak, hatalmas rendőrségi erőket vonultattak fel, és mindennek elsősorban a magyarok megfélemlítése volt a célja. A harmincas évek vége felé Erdélyben a kommunisták támogatásával egy új politikai szervezet jelent meg, a Madosz, amely a Magyar Párt doktrínáját és tevékenységét kívánta ellensúlyozni. 1937-től az egyszerű munkásból újságíróvá és íróvá váló Kurkó Gyárfást választották az antirevizionista beállítottságú, de önmagát minden magyar jogait védőnek deklaráló szövetség elnökévé. A mozgalomhoz olyan jeles írók csatlakoztak, mint Méliusz József és Kacsó Sándor. 1944-től a Madosz átalakult Magyar Népi Szövetséggé, 1944 novembere és 1945 márciusa között fontos szerepet játszott Észak-Erdély igazgatásában. 1944 őszén a szovjet hadsereg a román hadsereg, a rendőrség és a Maniu-gárdisták atrocitásai és túlkapásai miatt távozásra kényszerítette Észak-Erdélyből a román adminisztrációt. Az atrocitások kölcsönösek voltak mindkét nép részéről. A legszörnyűbb magyarellenes atrocitásokról, a szárazajtai székelyek lefejezéséről Domokos Géza is beszámolt Beke Györgynek adott interjújában, Benkő Levente könyvet is írt róla. A fatuskót, amelyen a kivégzések történtek, évtizedekig őrizték a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban. Domokos Géza állításait az utóbbi években megjelent dokumentumok is igazolják, amelyek részeltekkel szolgálnak a lakosságot rémületbe kergető „gépfegyveres tömeges kivégzésekről a Bihar megyei Tenkén és Magyarremetén és lefejezésekről Szárazajtán”. Papokat, falubírákat és jegyzőket, de egyszerű embereket, köztük nőket és betegen fekvő öregeket is megvertek, kiraboltak és megöltek. Egy másik véres eseményre 1944 szeptemberében a Bihar megyei Feketekápolna községhez tartozó Gyantán került sor. Itt a román csapatok felgyújtották a református templomot, és 45 magyart öltek meg. Ezt az esetet egy dokumentumfilm is feldolgozta, amelyet 2004-ben bemutatott a Román Televízió magyar nyelvű adása is. Abban a faluban paposkodott a magyar adás főszerkesztője, Boros Zoltán édesapja. A magyarok elleni túlkapások a háború után is folytatódtak. 1946. július 21-én az erdélyi református egyházmegye panaszt nyújtott be a miniszterelnökhöz, az ország vezetőinek segítségét kérte, „mert a mi népünk állandó félelemben él, a románok pedig erőnek erejével minden vagyonunkat elvennék, hogy elűzzenek az országból”.
1944-ben Észak-Erdély vezetését egy központi bizottság vette át Tudor Bugnariu prefektus, egyetemi tanár és Demeter János alprefektus vezetésével. A román és a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé nyilvánították a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; minden hivatalos iratot két nyelven szerkesztettek. Három zászlót vontak fel, a románt, a magyart és a szovjetet; a magyar zászlót a Magyar Népi Szövetség 1948-ig továbbra is használta. Két külön tanügyi hálózatot szerveztek, román és magyar nyelvűt, a szövetség prioritásként kezelte az anyanyelvű oktatást. 1945 márciusában visszatért a román közigazgatás Észak-Erdélybe, és minden korábbi törvényt érvénytelenített. Az ez alkalomból szervezett ünnepségen Mihály király is részt vett, itt kérte nyilvánosan Vásárhelyi János református püspök a magyar voltuk miatt lágerekbe zárt papok és értelmiségiek szabadon bocsátását.
Ezalatt a román kormány magyarellenes tüntetéseket szervezett, és újra megjelentek a háború előtti feliratok: „Vorbiţi doar româneşte” (Csak románul beszéljenek), vagy újak, mint: „Nem lesz addig itt demokrácia, amíg a magyarok nem mentek el Ázsiába, a zsidók meg Palesztinába”. A vádak ugyanazok voltak, mint a háború előtt, és ugyanazok mAradtak mind a mai napig, miszerint a magyarok csak a határok megváltoztatását és az etnikai szeparatizmust akarják. (...) Az erdélyi magyarság megosztottsága, ezen belül vezetői egy részének balos beállítottsága már a második világháború utáni első évektől jelentős változásokat hozott a Bukaresti magyarság helyzetében. Mindez a román kormány tárgyalópartnerévé avanzsáló Magyar Népi Szövetségnek volt köszönhető. Szovjet nyomásra és egy kedvezőtlen, Erdély elvesztésével járó béke fenyegető árnya alatt a románok a kisebbségekre nézve kedvező törvények és kormányrendeletek meghozásával próbálták saját oldalukra csábítani a magyarokat. 1944 novemberében külön Nemzetiségi Minisztérium alakult, és 1945-ben megjelent a kisebbségi statútum (anélkül azonban, hogy az alkalmazó szabályzatot valaha is elfogadták volna), egyúttal hatályon kívül helyeztek minden diszkriminatív jellegű törvényt. Még az év júniusában létrehozták Kolozsváron a Bolyai Egyetemet. A tanügyi minisztérium két kisebbségi felügyelőséget létesített Brassó és Kolozsvár székhellyel; az 1945–46-os tanévvel kezdődően a felekezeti iskolák magyar tanerői is állami fizetést kaptak. A Népi Szövetségnek 417 ezer tagja volt, saját listát 17 megyében állított, és 538 862 szavazatot kapott, egyértelműen bizonyította erejét, amellyel számolni kellett az 1946-os választások után. A szavazatok 8,6 százalékával 29 helyhez jutott a parlamentben, ezzel a második legerősebb politikai alakulattá vált, és elismerték a magyarság kizárólagos képviselőjeként. A román kormánynak erre a külön magyar pártra csak a békeszerződés aláírásáig volt szüksége, hogy bizonyítsa, a magyarság képviselete egyetért Észak-Erdély visszacsatolásával Romániához. A szövetségre nagy nyomást gyakorolt Petru Groza miniszterelnök és a magyar származású Vasile Luca (Luka László), a magyarság egyetlen képviselője a Román Kommunista Párt politikai bürójában. A románok megszerezték az oly áhított beleegyezést, így 1947-ben aláírhatták a békeszerződést. A szövetséget, amely nem tartotta fontosnak a határok pontos megvonásának kérdését, a magyarság Erdély eladásával vádolta.
A Népi Szövetség fokozatosan megerősítette Bukaresti helyzetét és szerepét, politikai, kulturális és propaganda jellegű döntései nagyban befolyásolták a fővárosi magyarság életét is. Kezdetben tevékenysége még szerény mértékű, egy 1944 decemberében megtartott népgyűlésre és 1945 januárjában Petőfi Sándor születésnapjának megünneplésére szorítkozik; 1945-től azonban, miután székhelye a Magyar Társaság Zalomit utcai házába költözik, sokkal határozottabb programmal lép fel. Az épület csodával határos módon menekült meg az eladástól, a vevő a „magyarfaló” Universul napilap lett volna, amelynek szerkesztősége a szomszédos Brezoianu utcában volt; a lap tulajdonosa Stelian Popescu, az Antirevizionista Liga elnöke.
A szövetség első fontos kultúrpolitikai intézkedése a Bukaresti rádió magyar nyelvű adásának beindítása 1945 tavaszán. A szerkesztőségben kezdetben négyen dolgoztak, heti fél órában sugároztak, de ez kevesebb mint két év alatt napi két félórás műsoridőre bővült. Magyar nyelvű adás 7.30 és 8 óra, illetve 19 és 19.30 óra között volt, valamint vasárnaponként egy-egy fél óra. A műsor bel- és külpolitikai hírekből és nagy magyar írókkal készített interjúkból állt; fokozatosan női, ifjúsági és gyermekműsorokkal bővült. Egy év múlva megalakult a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű szerkesztősége is.
A Magyar Népi Szövetség előnyös helyzete kedvező hatással volt a Bukaresti magyar iskolára is. Az iskola időközben református felekezeti gimnáziummá vált és a Brassói tanfelügyelőséghez tartozott, 1946-ban Petru Groza miniszterelnök személyesen is megtekintette, új tanerőket alkalmazhattak, három tanítónőt, egy református és egy evangélikus papot, illetve egy orvost. (Groza ez alkalommal a Petőfi Házat is meglátogatta.) Azonban hamarosan az új, 1948-as tanügyi törvény államosította a felekezeti iskolákat, a Bukaresti iskola tehát 1949-től állami líceummá alakult. Adott pillanatban az a veszély is fennállt, hogy az iskola elveszíti az épületét, azt már kijelölték a románok számára, azonban a szülők tiltakozása és a Magyar Népi Szövetség közbelépése ezt meghiúsította. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tisztességes remény szárnyalása és bukása
Kulcsár Béla Marosvásárhelyen, a székelység székesfővárosában született 1929-ben. Édesapja műkedvelő szobrász. A Marosvásárhelyi Református Kollégiumba kerülve Piskolti Gábor ismeri fel tehetségét, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán előbb Romul Ladea, majd Vetró Artúr a mestere. 1955-ben készült diplomamunkájának témaválasztása, az ötvenes évek egyik slágertémája, Varga Katalin, mintha előrevetítené a Kulcsár Béla-i művészi-alkotói vállalások tragikus véget érő sorozatának sorsszereppé válását.
Banner Zoltán körültekintő monográfiájában megfogalmazta: „a mócok ügyét felvállaló Varga Katalin témájával először nyújtja ki az erdélyi magyarság nevében saját kezét a megbékélés és testvériség őszinte szándékával a (…) többségi románság felé, hogy két évtized múltán ugyanannak a gesztusnak a kudarcába pusztuljon bele, az agyagfalvi emlékmű örvén”. Ugyancsak a közösségi szerephez, valamint a körülmények szabta vállalások kudarcaihoz is sorolható a megbízás, amelyet 1956-ban alma materének 400. évfordulója és névadó ünnepsége alkalmából kapott Bolyai Farkas szobrának megtervezésére. A forradalmi események forgatagában ez az elképzelés akkor lekerült napirendről. Ugyancsak társadalmi felkérésre faragja azt a Dózsa-szobrot, amelyet a Sepsiszentgyörgyi textilgyár fennállásának 75. évfordulója alkalmából, 1958-ban állítanak fel a gyár művelődési otthona elé. Erősen expresszív jellege és mellszobroknál rendhagyónak számító, belső erőtől is feszülő dinamikája túlmutat a szocreál stílusú köztéri szobrok szokványosságán, megmutatva valamit Kulcsár Bélának abból a zsigeri kísérletező modernségéből, amelyet legfrappánsabban a csavarokkal és ipari alkatrészekkel kombinált Önarcképe közvetít.
A hatvanas évek elején készítette számos „civil” kis szobrát, végigkísérletezi az akkor Kelet-Európában elterjedt szelíd modernista és visszafogottan klasszicizáló formanyelv minden közkedvelt témáját a portrétól az aktig, a munkásábrázolástól az anyaságig, stílusában pedig a realista felfogásútól a dekoratív stilizáló szemléletig és az akkor nálunk merészebbnek számító kubizmustól megtermékenyített síkkal határoló szemléletig (Pongrácz Antónia, Bánat, Napozó, Korsós lány stb.). Legsikeresebb szobrászi vállalkozása Az íjásznő című egy méter magas bronzszobra. Egy pillanatra úgy tűnt, ez a vállalása is kudarcba fullad, hiszen a Képzőművészeti Alap által hivatalból megszabott magas kivitelezési árat városa nem akarta megfizetni. Kulcsár Béla nem hagyta magát, különböző gyárakból, műhelyekből összevásárolta és összekéregette a szükséges mennyiségű bronzot, és a szobrot egy helyi nagyvállalat munkásaival öntette ki. Hibátlanul sikerült, viszont a kockázat okozta feszültség annyira megviselte, hogy szívinfarktust kapott 38 éves korában. Az íjásznő 3,5 méteres bronzszobrát nemsokára felállították – a művész döntése alapján – Marosvásárhely egyik legszebb villasorával szemben, a város akkori egyetlen toronyháza előtti parkban annak adekvátan harmonikus kiegészítőjeként. Kulcsár Bélának sikerült ezzel az alig kubizáló, art decós eleganciájú, bizonyos nézetből már-már absztrakt, mindenképpen merészen minimalista vonalvezetésű művel megteremteni egy korszak, a tisztességes remények, az urbanizáció haladást ígérő, de hagyományokra is tisztelettel tekintő korszakának talán immár örök érvényű emléket állító műtárgyát. Szívinfarktusa után Kulcsár Béla, mivel orvosai eltiltják a nehéz fizikai munkával járó szobrászi tevékenységtől, az általa már korábban is gyakorolt festészet felé fordul. Festészete bátor és sajátos egyszerre, élesen különbözik kortársainak, kollégáinak a felülről ellenőrzöttség okán akarva-akaratlan egymáshoz érlelődött világától. Számára a festészet ekkortól válik a művész közönséggel való kapcsolatának elsődleges közvetítőjévé, amely első intenzív festői periódusában néhány drámai hangvételű művet eredményez (például A barokk város és A mélyben című). Későbbi festményeit inkább a konstruktivitásban összefogott rend és a festészet anyagközeliségének, a nyers tubusszínek alkalmazásának markáns jelenléte (Kompozíció maszkokkal, Csendélet korsókkal és tányérokkal, Oslói est), valamint a természet világmodellként való felfedezése határozza meg (Az élet fája, Ahova vágyom). Több festményén viszont ez előbbieknek ellentmondó nagyfokú elfogódottságot és gyöngédséget mutató líraisággal fogalmazza meg érzéseit (Lepkék, Tükröződés, Lebegés). 1971 után térhetett vissza a szobrászathoz, s készül egyik, a kor szelleméhez legközelebb álló műve, a Marosvásárhelyi Színház térre 1974-ben felállított Térkompozíció. Banner Zoltán szerint a szoborcsoport „a páratlanul intenzív művészi gondolkozásmód diadala a narratív (szocreál) iskolázottság, az anyag (a fém) és a társadalmi-politikai környezet előítéletei, visszahúzó erői fölött”. Sajnos, ez az akkor mindenképpen újszerű, de köztereinken máig is ritka, öntörvényű és modern szellemiségű alkotás jelenleg kompozíciós rendjében megbolygatottan, megcsúfolva ad hírt arról a hálátlanságról, amelyben a város egyik legkiválóbbja, Kulcsár Béla és életműve részesül Marosvásárhely mai gazdáinak „jóvoltából”.
Kulcsár Béla szobrászi és immár ezzel párhuzamos festészeti életműve a következő években, betegsége ellenére, felfelé ívelt. 1975-ben a szárhegyi Barátság művésztelepen hat hét alatt három művet készít el, ezek közül a Szárhegyi Szfinx, híven becenevéhez, a tulajdonváltás körüli hercehurcát talán egyedül mozdulatlanul átvészelő alkotás, a másik kettő közül a Pillangó immár két éve az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményében gyönyörködteti látogatóit. Kulcsár Béla fiatalon, alkotóereje teljében, 47 évesen huny el szívinfarktusban az agyagfalvi emlékmű gondjaival lelkében, az ellehetetlenítettség súlyos terhe alatt elszenvedett izgalmak miatt, a kommunista időszak tipikus áldozataként. Olyanként, aki tehetségét a közösség céljainak szolgálatába állítva vállalta a legnehezebbet, látszólag elfogadni a sajátos kisebbségi tudatot lényegéből kifordító hatalmi szándék fondorlatos megbízói ajánlatát, és ami legalább olyan nehéz volt számára, a közízlést kiszolgáló művészeti kánon diktátumát. Megpróbálva – a művészettörténet számos jó példája nyomán – a művészet minden kicsinyes korlátot legyőzni képes erejében bízva a lehető legbecsületesebben megfelelni a feladatnak, megpályázta a székelység mindenkori legnagyobb szabású emlékművére kiírt pályázatot. Amit meg is nyert. A pályázatra benyújtott két pályaműve közül az eleve több kompromisszummal készülttel. (Eltanácsolt másik pályaműve, amely mind tartalmilag, mind formailag a bátrabbik lett volna, úgy tűnik, örökre a kultúrpolitika süllyesztőjébe került. Szerencsére némi fogalmat erről is alkothatunk a hagyatékban fennmAradt vázlatok alapján.) Egy dolog sajnos mára a korabeli tanúk egybehangzó véleménye szerint biztosnak látszik, hogy az emlékmű elkészítésével a művészt megbízó, az alkotás létrehozásának fázisait kézi vezényléssel irányító, a történelmi hazugságokat és esztétikai tilalmakat mindenáron érvényesíteni akaró, ennek érdekében számos technikai korlátot állító kommunista román rezsim a már korábban is beteg Kulcsár Bélát, ha közvetett módon is, de a halálba küldte. A tervet az Országos Műemléki Bizottság elfogadta, de kikötik, hogy a tizenkét alakból hatnak románnak és hatnak magyarnak kell lennie, aminek karakterükben és öltözékükben kifejezésre kell jutnia, és hogy november 25-i határidőre kész kell lennie. A hatalom képviselői, a megbízók többször érdeklődnek az emlékmű makettjének alakulása iránt. 1976. április 2-án is Bukaresti kiküldöttek vizionálnak a műteremben. Április 5-én a művész másodszor is szívinfarktust kap, és kórházba szállítják. A kórházban is többen megkeresik az emlékmű további sorsának ügyével. Kulcsár Béla 1976. június 18-án meghal. Az agyagfalvi réten ma látható emlékmű csak nagy vonalakban emlékeztet a Kulcsár Béláéra, amely – ahogyan Banner Zoltán fogalmazott – végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában 1980 nyarára készült el. 1990. október 14-én került sor az emlékmű ünnepélyes avatására. Kulcsár Béla neve az avatóünnepségen talán el sem hangzott.
Tegnap megnyílt tárlata megtekinthető október 2-áig keddtől péntekig 10–17, szombaton és vasárnap 10–14 óráig a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében.
Vécsi Nagy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai Bukaresti pere
Segélykiáltás
„Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette.
Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston Temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban.
– Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát.
A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A Bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–Nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.)
Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget.
A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A Gyulafehérvárit és a Bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték.
A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmAradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.)
A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre.
Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott Bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.)
Másfél hónappal a Temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását.
Alig hangzott el a Gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a Bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”.
A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is.
Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos Bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték.
Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómatól elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel.
Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert Gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.)
A rendszer végül kudarcot vallott a Rómatól független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték.
Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a Temesvári kórházban meghalt.
Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született.
Pethő Tibor
Magyar Nemzet

A színvonalas magyar oktatásért (országos tanévnyitó Sepsiszentgyörgyön)
Isten áldását kérve, egymást erősítve kezdik az új tanévet a romániai magyar pedagógusok, akik számára immár harmadszor szervezett országos tanévnyitó ünnepséget a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ). Tavalyelőtt Csíksomlyó, tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templom, idén a Sepsiszentgyörgyi unitárius istenháza fogadta be az ország minden sarkából – majd minden erdélyi, de a távoli Temes és Szatmár megyéből, Bukarestből és a Csángóföldről is – érkező tanárokat, tanítókat, és ez a tér adott keretet ahhoz a lelki, szellemi ráhangolódáshoz, amelyet a jól végzett, felelősségteljes munka igényel.
A közel négyórás eseményen tizennégy beszéd hangzott el, és mindenik hangsúlyozta, hogy nem mesterséget, hanem hivatást gyakorolnak, akik a pedagógusi pályát választják. Elsőként Kovács István helybeli unitárius lelkész kérte Isten áldását rájuk, majd Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki az iskola szerepéről beszélve – keresés és találás, oktatás és nevelés – az anyanyelvű oktatás, a saját, közösséget építő intézmények fontosságát, a testi és lelki építkezés, a tudás és a hit, a templom és az iskola egymást kiegészítő szerepét fejtegetve jó tanulást, tiszta gondolatokat, szívvel való látást kívánt, és azt is bejelentette, hogy a perselybe gyűlt adományokkal a csángók magyar nyelvű oktatását támogatják.
A Szózat közös eléneklése után Szabó Margit alsó-Háromszéki RMPSZ-elnök, a rendezvény műsorvezetője köszöntötte az egybegyűlteket: Zákonyi Botond Bukaresti magyar nagykövet mellett a Csíkszeredai és Kolozsvári konzulátusok, a magyar kormány, a magyarul is oktató egyetemek (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem) vezetői, a történelmi egyházak küldöttei, az RMDSZ elnöke, európai és Bukaresti parlamenti képviselői, önkormányzati vezetői, az EMNP alelnökei, főtanfelügyelők, iskolaigazgatók és tizenkét megye pedagógusai jöttek el az erőgyűjtő tanévnyitóra.
Szabó Margit sokféle biztató szóval fordult kollégáihoz, és kijelentette: ahol két-három tenni akaró ember összegyűl, ott csodák történhetnek. Mi állíthat meg bennünket abban, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben élni tudunk?
Erre a kérdésre több válasz is következett. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád úgy véli, a gyermekek oktatóin múlik, hogy milyen lesz Erdély a jövőben, és ha ezt a munkát az állam nem is értékeli megfelelően, a gyermekek annál inkább. A külső nehézségekről Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök beszélt: az oktatás nem olyan irányba fejlődik, mint remélték, lassan készülnek a tantervek, a tankönyvek sokszor hiányoznak, és ha megvannak, akkor sem a minőségi fejlődést szolgálják – így kell lépést tartania a pedagógusnak, a változást segítve lehetőségei szerint, és egyúttal a mAradandó értékeket közvetítve. A magyar oktatás közügy, és mindenkire szükség van a javításáért vívott küzdelemben – jelentette ki. Megköszönte a nyugdíjba vonulók munkáját, a szülők bizalmát, üdvözölte az új tanárokat, és azt kívánta mindenkinek: ültessék vállaikra a gyermekeket, hogy azok még messzebbre lássanak, mint elődeik.
Ma senki sem szeret iskolába járni, sem a diákok, sem a tanárok – szögezte le általános derültséget keltve Bukur Tamás, a magyar középiskolások országos szövetségének (Makosz) elnökségi tagja, és hozzátette: jövőnek lenni sem könnyű, egy diáknak fontos, hogy ne érezze magát alárendeltnek, és hogy tanárai példaképek legyenek. Társa, Mátyási Katalin a diáktanácsok jelentőségéről beszélt a közösségépítésben. Dönteni sohasem könnyű – figyelmeztetett Sipos Imre, a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, a Székely Mikó Kollégium alapítási nehézségeivel példálózva. Most az a kérdés, hogy mit tanítsunk, mire lesz szükség 10–20–30 év múlva, és csak az biztos, hogy a széles körű, magas szintű tudás a fennmAradás alapja. Ebbe az irányba kell fejlődnie a határon túli magyar oktatásnak, ebben segít Magyarország is: a minőségi pedagógusképzés, tankönyvek, tanulmányi versenyek, magyar nyelvű szaktáborok, szórványoktatási kollégiumok, ösztöndíjak, utazási lehetőségek megteremtésével, támogatásával. Ünnepélyes pillanat következett: a magyar állam 82 nyugdíjba vonult pedagógust tüntetett ki, közülük kettőnek – Öllerer Ágnes Bukaresti és Dimény János erdővidéki RMPSZ-elnöknek – helyben át is adták a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet és oklevelet, a többiek számára külön rendezvényt szerveznek. Iskolába 30 évvel ezelőtt sem szeretett senki járni, de ha az akkori állapotokkal vetjük össze a maiakat, néhány eredményt azért elkönyvelhetünk az erdélyi magyar oktatásban – véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva, hogy semmit sem kaptunk ajándékba, és ezután sem fogunk ajándékba kapni semmit, rajtunk múlik, hogy mi lesz iskoláinkkal. A 26 éve folyó tanügyi reform jövőben is folytatódik, 2017-ben új köz- és felsőoktatási törvény várható, ezért sorsdöntő év lesz, és óriási kihívás is, hiszen meg kell őrizni az eddigi eredményeket, és javítani kell az oktatás minőségén. Megoldást kell keresni a kis létszámú szórványiskolák fenntartására – ahol sokszor néhány gyermeken és szülőn múlik egy osztály indítása –, a pedagógusok továbbképzésére és a meglévő magyar oktatási hálózat megerősítésére, bővítésére is; mindebben partner a pedagógus szövetség és a magyar állam. Versenyképes tudást és szakképzettséget kell adni a diákoknak, jobb anyagi megbecsülést a tanároknak, el kell érni, hogy szeressenek iskolába járni.
Legyünk türelmesek és ragaszkodjunk szabadságunkhoz – kívánta Király András, a román Oktatási Minisztérium államtitkára, aki szerint a hazai oktatási rendszer folyamatos változása „nem biztos, hogy előrevisz”, de ez van, így is meg kell találni a módját, hogy a diákok fejlődjenek, és lehetőség szerint a szülőföldjükön boldoguljanak. 1989-hez képest biztató a romániai magyar oktatás helyzete, e napokban több mint 161 ezer óvodás és iskolás gyermek – megannyi csiszolatlan gyémánt – kezdi meg a tanévet 16 megyében, 1400 intézményben magyar nyelven, több tízezer pedagógus irányításával. Ahhoz, hogy ez a hálózat jól teljesítsen, a pedagógusokra, gyermekekre, szülőkre, egyházakra, politikai háttérre, az egész közösségre szükség van. Az új tanév örömet és reményt is jelent mindig, ugyanakkor az elmúlásra is emlékeztet. Rajtunk áll, hogy tartalmat adjunk az időnek, s bár nem tudjuk, mit hoz a jövő, együtt kell terveznünk – jelentette ki Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, hangsúlyozva, hogy az oktatásban minden szintnek megvan a maga jelentősége, és egyik sem létezhet a másik nélkül. ElmAradottnak ítélt gyermek is lehet zseni – ez derült ki abból a pár perces filmből, amelyet Tamás Sándor hozott magával, és amelyből minden résztvevő kapott egy másolatot a székely jelképeket ismertető füzet mellé. A megyeitanács-elnök arra kérte a felnőtteket, hogy jól használják fel hatalmukat a gyermekek fölött.
A pályakezdő pedagógusokat Kiss Imre megyei főtanfelügyelő üdvözölte, és – a hivatástudat mellé, a változó igények, kihívások és a stabilitás közötti egyensúlyozáshoz – egy Exupéry-idézettel azt kívánta nekik, hogy a hajóépítéshez elsősorban a tenger iránti vágyat tudják felkelteni diákjaikban. Összetartásra, helytállásra, a gyűlölet szeretettel való helyettesítésére a Külhoni Magyar Oktatási Tanács nevében Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Márton Áron püspök több évtizede megfogalmazott, ma is érvényes szavaival biztatott. Végül Péter Sándor Kovászna megyei RMPSZ-elnök a pedagógusszövetség üzenetét adta át: az iskola az egyetlen hely, ahol a holnapot el lehet képzelni, és ahol utakat lehet építeni a tudás felé; azon kell lenni, hogy ezek az utak ne fogyjanak el a megalkuvás, közömbösség, rosszindulat miatt...
A beszédek között a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai – Sebestyén-Lázár Enikő, Oláh-Badi Alpár, Kőmíves-Bokor Zsuzsa –, a Váradi József Általános Iskola részéről Incze Melinda tanárnő és diákjai, valamint Taláz Teodor és Bíró Jessica Médea csángó kisiskolások, a Kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese és a Pro Musica kamarakórus szolgált magas színvonalú előadásokkal, végül a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult a templomi ünnepség. Ráadásként kézimunka-kiállítást is kínáltak a jelenlevőknek a szervezők – a Winkler Aranka által vezetett Szorgos kezek kör gazdag anyagát a templom udvaráról nyíló termekben rendezték el –, de ezt elfelejtették bejelenteni, ezért igen kevesen tévedtek be oda. A rendezvény a Kolcza vendéglőben tartott állófogadással zárult.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kezdődik az iskola: Sepsiszentgyörgyön tartották az országos magyar tanévnyitót
Mintegy 161 ezer magyar anyanyelvű óvodás és iskolás számára kezdődik meg ma az új tanév. Az RMPSZ Sepsiszentgyörgyön tartotta az országos magyar tanévnyitót, amelyen több felszólaló kiemelte: a nemzet megmAradásának záloga az iskola, a diákok oktatásának minősége.
Népünk és közösségünk jövője attól függ, hogy milyen iskolát működtetünk – hangsúlyozta Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szombaton, a Sepsiszentgyörgyi unitárius templomban szervezett országos magyar tanévnyitó ünnepség keretében tartott áhítatban. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) immár harmadik alkalommal szervezte meg hasonló körülmények között a magyar tanévnyitót – tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templomban, míg 2014 őszén a csíksomlyói kegytemplomban köszöntötték egyházi elöljárók, politikusok és diákszövetségek képviselői az új tanévet.
Ezernégyszáz tanintézetben zajlik magyar oktatás
Hétfőn országszerte tizenhat erdélyi és partiumi megyében, Bukarestben, valamint a Csángóföldön összesen 161 ezer magyar anyanyelvű óvodás és iskolás kezdi meg az új, 2016/2017-es tanévet. Király András, az Oktatási Minisztérium RMDSZ-es államtitkára a rendezvényen rámutatott: 1400 tanintézetben zajlik magyar tannyelvű oktatás, köztük olyan iskolákban is, ahová mindössze 7-8 gyermek jár magyar tagozatra, de fontos, hogy nekik is lehetőségük legyen részt venni a magyar nyelvű oktatásban.
Házigazdaként Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a meghívottakat, az unitárius püspökhöz hasonlóan pedig ő is kiemelte: a pedagógusok kezében van, hogy milyen lesz Erdély, milyen kilátásai vannak a magyar közösségnek, ez pedig „hatalmas felelősség, és amit ezért cserébe az állam, a társadalom nyújt, nincs összhangban a felelősség mértékével”.
Ezzel Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke is egyetértett, elismerte, hogy a tanügyben a változások nem mindig olyan irányba haladnak, ahogyan az a pedagógusok számára ideális lenne. Mint kifejtette: az új tantervek lassan készülnek, a tankönyvellátás sok kívánnivalót hagy maga után, a bérek pedig alacsonyak, de szerinte a megtapasztalt nehézségek ellenére látni kell az előrelépéseket, és kihasználni minden lehetőséget, hogy a gyerekek megbízható rendszerben tanulhassanak.
„Senki sem szeret iskolába járni”
Komolyabb bírálatot fogalmazott meg Bukur Tamás, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (Makosz) elnöke, aki úgy vélte: a romániai oktatási rendszer legnagyobb hibája nem a zsúfolt tanterv, illetve órarend, nem is az alacsony fizetések, hanem az, hogy „senki nem szeret iskolába járni: a tanár és a diák sem”. Mint rámutatott: a kis bérek miatt a pedagógusok frusztráltak, a tanulók pedig ennek közvetett áldozatai, hiszen senki sem vesz részt szívesen egy feszült tanár óráján, így adva van az ördögi kör. Összegzésként a Makosz elnöke hangsúlyozta: a jövő egyik legfontosabb eleme a kiegyensúlyozott tanár-diák kapcsolat. Mátyási Katalin, a szövetség elnökségi tagja a diáktanácsok támogatására kérte a pedagógusokat.
Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet: a külhoni magyar fiatalok letéteményesei a határon túli magyarság megmAradásának, ezért a magyar kormány támogatja a határon túli magyar oktatás fejlesztését, figyel arra, hogy a diákság létszáma fenntartható, növelhető legyen. Szerinte ennek egyik fontos eleme a tanár- és óvóképzés biztosítása, tehát a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fenntartása, korszerűsítése, az RMPSZ támogatása, a szakmai intézményhálózat kiépítése, a magyar nyelvű tankönyvek, oktatási segédanyagok, tanulmányi versenyek biztosítása, az anyanyelvápolás, a szórványoktatás pályázati rendszerben történő támogatása.
A helyettes államtitkár átadta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet Öllerer Ágnesnek és Dimény Jánosnak, az RMPSZ Bukaresti, illetve erdővidéki elnökének. Az elismerést összesen 82 nyugállományba vonuló pedagógus kapja majd meg egy külön rendezvényen.
Kelemen Hunor az elért eredményekről beszélt
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az erdélyi magyar oktatásban az elmúlt 26 évben elért eredményekre hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „semmit nem kaptunk ajándékba”. A szövetség vezetője rámutatott: a romániai oktatási rendszerben az elmúlt 26 évben folyamatosak voltak a reformok, 2017-ben pedig újabb tanügyi törvény lép hatályba. „A jövő esztendő ebből a szempontból mérföldkő lesz. Nem mindegy, hogy milyen lesz az új oktatási jogszabály, kijavítja-e a rendszer minőségére, a bérezésre vonatkozó hibákat” – fogalmazott Kelemen. Hozzátette: az RMDSZ már kidolgozta javaslatát a kezdő tanárok bérezéséről, ennek nyomán kiszámítható pedagógusi karriert lehet majd építeni.
A politikus arról is beszélt, hogy a magyar kormány segítségével sikerült felépíteni az új szamosújvári iskolát, így a Mezőségen szórványközpont működhet, a következő hetekben pedig Nagyváradon létrejön a Pedagógus-továbbképző Központ. Rámutatott: folyamatosan olyan jelzések érkeznek hozzájuk, miszerint szórványban gyakran néhány szülőn múlik, hogy megalakulhatnak-e a kis létszámú osztályok, ezért mindenkit szolidaritásra szólított fel.
Pálfi József, a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora az oktatás különböző szintjei közötti szoros összefüggésről beszélt, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke pedig egy kisfilmet mutatott be Thomas Edison feltaláló életéről, akire az iskolában értelmi fogyatékosként tekintettek, de édesanyja zseniként kezelte, és „neki lett igaza”. Az országos tanévnyitón felszólalt Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, az RMPSZ alelnöke is, aki a pályakezdő pedagógusokat köszöntötte. A szombati rendezvényen összegyűlt perselyadományt a csángó magyar oktatás megsegítésére ajánlották fel.
Bíró Blanka, Hajnal Csilla |
Krónika (Kolozsvár)

Székelyfölddel ismerkedett az amerikai nagykövet
Először járt Hargita megyében Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete. Lenyűgözte a táj és a helyiek, akikkel találkozott. „Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel a problémákról” – mondta. Hozzátette: árgus szemekkel figyelik a kisebbségi jogok betartását.
Hargita megyét látogatta meg hétfőn az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Hans Klemm és felesége. Hétfőn előbb Csíkszeredában járt, majd Székelyudvarhelyen az SZKA képviselőivel találkozott. Közel egy éve nevezték ki nagykövetnek a diplomatát, aki szerint az Amerikai Egyesült Államok Romániát most nagyon pozitív helyzetben látja. „Ha a térséget tekintjük, akkor Románia a stabilitás és a fejlődés szigete lett, összehasonlítva a szomszédaival. A nemzetközi biztonság szempontjából pedig nincs jobb partnerünk ebben a térségben” – mondta Hans Klemm.
A nagykövet szerint a demokratikus értékek vállalása és a demokratikus intézmények erősítése terén sikereket ért el Románia, dicséretesnek tartja az ország korrupció elleni küzdelmeit. A nagykövet úgy látja, gazdasági szempontból nagyon gyors léptékben fejlődik az ország, így mindent összevetve jó irányban halad jelenleg az ország, és reméli, ez így fog folytatódni. „Románia és az Egyesült Államok is fontos választások előtt állnak, így nagykövetként szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a partnerségünk továbbra is szilárd mArad, sőt erősebb lesz az elkövetkezőkben” – beszélt a céljairól.
Ez volt az első, hogy Hargita megyébe látogatott, és le is nyűgözte a látvány, illetve a helyiek, akikkel eddig találkozott. „Székelyföld ezen része igencsak sajátos, főként az etnikai összetétele miatt, valamint a Magyarországgal kapcsolatos múltja, és a magyar nyelv révén is” – mondta, hozzátéve, hogy igyekszik minél többet megtudni Hargita megyéről.
Az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi országjelentésében kitértek a romániai magyar kisebbséget érő hátrányos megkülönböztetésre, például arra, hogy nem lehet használni a magyar nyelvet különböző intézményekben, a helyhatósági hivatalnokok sok helyen nem beszélik a magyar nyelvet, több város önkormányzata megtagadta a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, illetve több esetben megtiltották a székely zászló kitűzését is. Klemm elmondta, hogy a Bukaresti nagykövetség szorosan együttműködött a jelentés kidolgozásán az amerikai külügyminisztériummal, ennek ellenére nem tudta megmondani, ha a következő jelentésben jobb eredmények lesznek e téren, vagy úgy általában.
„Az Egyesült Államok számára fontos a kisebbségek értékeit tisztelni, ez számunkra is kihívás, és Romániában is népszerűsítjük ezt, valamint a vallási szabadságot, a sajtó szabadságát, a szólásszabadságot. Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel ezekről a problémákról” – fejtette ki.
Mint elmondta, Csíkszeredai látogatása alatt ismerte meg a Romániában élő magyarok kihívásait és gondjait, a szimbólumok használata mellett az oktatás minősége is felmerült. A diplomatát meglepte, hogy gondot okoz a románnyelv-oktatás minősége is a magyar anyanyelvű kisebbségnek. Megtudta ugyanakkor, hogy a térségnek gondot okoz elérni az uniós forrásokat, ennek hiánya pedig rosszul hat a helyi gazdaságra. Az amerikai nagykövet egyelőre nem hallott a Székelyföldi autonómia-törekvésekről Bukarestben, illetve a mostani látogatása alatt – válaszolta érdeklődésünkre, de hozzátette, igyekszik utánanézni a javaslatoknak.
Oroszország generálja a feszültséget és instabilitást
Hans Klemm a globális fenyegetettségről, illetve Románia Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott kapcsolatáról is beszélt. Úgy látja, valóban növekszik a térségben a feszültség, az orosz agresszió miatt. A nagykövet szerint az Egyesült Államok, az Európai Unió és Románia egyaránt Oroszországot okolja a térségben létrejött konfliktusokért és instabilitásért, valamint a nemzetközi határok megszegéséért. Meglátása szerint a Fekete-tengeri térségében a legnagyobb ingatagságot Oroszország generálja, ennek ellenére hangsúlyozta, a Deveselu légi támaszponton telepített rakétaütegek, amelyet az európai NATO-rakétavédelmi rendszerbe is integrálnak, védelmi szerepet nyújtanak, az euro-atlanti térségen kívüli fenyegetésekre, és nem az oroszországiakra vannak irányítva.
A szimbólumhasználatról és a diszkriminációról tájékoztatták
A nagykövet délelőtt Borboly Csabával, Hargita megye Tanácsának elnökével és Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével is találkozott Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a találkozón elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másfelől meg fogalmi gumicsont, és arra jó, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a román közigazgatás bajairól – áll a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében. A fejlesztési régiók kapcsán Borboly Csaba kifejtette, hogy a jelenlegi felosztás az ország nyolc nagyvárosának, illetve azok harminc kilométeres körzetének biztosít fejlődési lehetőséget, miközben a vidék elszegényedik, nő a vidék és a nagyvárosok közti szakadék. A közlemény szerint a szimbólumhasználat kapcsán Borboly kiemelte, minden megyének van saját zászlaja, de a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít rosszhiszemű feljelentőknek, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézményekben való jelképhasználatot, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve, holott Románia elfogadta a vonatkozó nemzetközi chartát.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a gazdasági és az anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, amit a város és a térség esetében alkalmaz a román állam, valamint a Városháza felirat és a városzászló meg a székely lobogó miatti pert is ismertette. Kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, valamint a régiós felosztást bírálta, mert meglátása szerint a Központi Fejlesztési Régióban csak két város fejlődött gazdaságilag, Brassó és Szeben, statisztikák szerint pedig a vidék és e nagyvárosok közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
A beszélgetés után Hans Klemm elmondta, hogy az amerikai kormány számára fontos a kisebbségek tisztelete, és kijelentette, hogy amerikai befektetőkkel való találkozóján mindenképpen megemlíti nekik Hargita megyét mint lehetőséget.
Amerikai sarokkal gazdagodott a Csíkszeredai könyvtár
Az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége klasszikus és kortárs amerikai íróktól származó, angol nyelv tanulásához szükséges, valamint gyermekkönyveket és könyvespolcot ajándékozott a Kájoni János Megyei Könyvtárnak hétfőn.
Az ajándékot Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete adta át. Elmondta, ez az első alkalom, amikor Hargita megyébe látogat, és örömet okoz számára, hogy értékes ajándékot adhat az ittenieknek.
Az ünnepséget követően Hans Klemm kerekasztal-beszélgetésen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nagykövet kifejtette, korábban Kovászna megyébe is ellátogatott, így lehetősége volt megtapasztalni, hogy Székelyföld különbözik az ország többi részétől, pozitív benyomása van Hargita megyéről. Véleménye szerint a székely büszke, harcos, védelmező nép. Az aktuális problémákra térve az újságírók a kisebbségi kérdésről is érdeklődtek a nagykövettől, aki elmondta, védeni, tisztelni kell a kisebbséget. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban milyen kapcsolat fog kialakulni a megyével, azt válaszolta, hogy a Kájoni János Megyei Könyvtárral kialakult kapcsolat az alapja lehet annak az együttműködésnek, amely a megye kulturális és oktatási fejlődését szolgálja. Az elöljárókkal való találkozás folytatásaként közös terveket alkothatnak a megye gazdasági fejlődése érdekében.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Búcsút intenek a parlamentnek Markóék
Tizenketten jelentkeztek Maros megyeből az RMDSZ listájára a vasárnapi határidőig: négyen a felsőházban, nyolcan az alsóházban szeretnék képviselni Marosszék magyarságát. A régiek közül senki nem újrázna. A jelölteket szeptember 19-én rangsorolják.
A székben lévő Maros megyei politikusok közül senki nem nyújtotta be pályázatát, így 1990 után először fordulhat elő, hogy az RMDSZ teljesen megújult csapattal vág neki a parlamenti választásoknak. Markó Béla és Kerekes Károly hét, Borbély László hat, Kelemen Atilla öt mandátum után int búcsút az országgyűlésnek. Helyükbe Brassai Zsombor, Jakab István, Novák Zoltán, Kozma Mónika (a szenátusba), Tubák Nimród, Hamar Alpár Benjámin, Balogh József, Vass Levente, Császár Károly, Csép Andrea Soós Zoltán és Fodor Sándor József (a képviselőházba) próbál bejutni a decemberi listás választások alkalmából a Bukaresti törvényhozásba.
Közülük többen eddig is aktívan politizáltak, Brassai például az RMDSZ Maros megyei szervezetét vezeti, azelőtt sokáig Kelemen Atilla ügyvezetője volt, Csép és Balogh a megyei önkormányzatban tevékenykedik vagy tevékenykedett, Jakab államtitkári rangig jutott, míg Novák nemrég került be a Marosvásárhelyi tanácsba, Vass pedig a városi szervezet vezetésében kapott helyet. „Abszolút civilnek” mindössze Tubák Nimród, az orvosi egyetem idei végzettje és Hamar Alpár Benjámin számít, aki az egyik forradalmár egyesület elnökeként és a vegyipari kombinát légszennyezése ellen szervezett tüntetéssorozat által került a figyelem központjába.
Amennyiben a Területi Állandó Tanács (TÁT) valakinek érvényteleníti a pályázatát, az érintettnek 48 óra áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen. A rangsorolást a bővített választmány, azaz több mint százhetven fő végzi – titkos szavazással. Elviekben a Maros megyei magyarság egy szenátor- és három képviselőjelöltet képes bejuttatni a parlamentbe. Szerencsésebb esetben két felső- és négy alsóházi képviselőt is küldhet Bukarestbe. Az alsóházi listán – nem befutóként – a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje is helyet kap. Az alakulat még nem nevezte meg a december 11-i általános választásokon megméretkező tagját.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

A kréta körül: Iskolát igazgatott, közösséget épített (Tevékeny nyugdíjas lesz Dimény János)
A negyvenes éveik elejét taposó, illetve az annál fiatalabb erdővidékiek számára Dimény János maga az „igazgató úr”: a Baróti Szabó Dávid Középiskola napokban nyugalomba vonult igazgatója a kilencvenes évek elejétől huszonöt esztendeig állt a tájegység legjelentősebb tanintézménye élén. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az évek alatt jó tanári közösséget sikerült kovácsolnia, segítségükkel kiemelhette a középszerűségből az erdővidéki alma matert, egykori diákjaik tucatjai nemhogy felsőfokú végzettséget szereztek, de soraikból tudományos kutatók és egyetemi oktatók is kikerültek. A nyugdíjas évek sem telnek majd eseménytelenül, ígérte: a Romániai Magyar Pedagógusszövetség munkájában vállalna továbbra is feladatot, a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítványon belül pedig tehetségápolással foglalkozna.
– Beszélgetésünkre készülve olvastam el az Ezüstgyopár-díj átadása alkalmával volt tanárkollégája, Tatár Zsuzsanna által írt méltatást, amelyben nemcsak Önről, hanem a szintén hosszú ideig tanár-igazgatóként dolgozó édesapjáról és tanítónő édesanyjáról is megemlékezett. Mennyire játszott szerepet a családi példa abban, hogy a pedagógusi pályát választotta? – Szüleim példája annak ellenére nagy hatással volt rám, hogy láttam, a tanárélet nem könnyű. Édesapám a háborúban utásztisztként szolgált, és csak hároméves fogságából hazatérve lett testnevelő-orosz szakos tanár. Alig vette feleségül édesanyámat, s helyezkedett el mindkettejük szülőfalujában, Komollón, máris áthelyezték. 1953-tól Papolcon, majd 1958-tól Ozsdolán laktunk, ahol 1964-ben végeztem el az általános iskolát. Én még gyermekként elhatároztam, hogy magam is testnevelő szakos tanár leszek, és a középiskola után – a Kézdivásárhelyi elméleti líceumban, a mai Nagy Mózes Elméleti Líceumban végeztem – a Marosvásárhelyi tanárképző főiskola frissen indított magyar nyelvű testnevelői szakára felvételiztem.
– Időben is meglehetősen nagy utat járt be, amíg gyermekkori álmát megvalósította. Kérem, elevenítse fel ennek állomásait.
– Nem sikerült a felvételim Marosvásárhelyre – csak utólag tudtam meg, azt a csoportot az ASA labdarúgói számára indították. Nem adtam fel, a szakmában, a nagybaconi általános iskolában helyezkedtem el, ahova időközben áthelyezték a szüleimet. Csak fél évet tanítottam, mert kértem, vigyenek el katonának, majd újból felvételiztem – ez alkalommal Nagyváradon próbálkoztam –, de az őszire „megmAradt” egyetlen helyre nem engem vettek fel. Nagybacon következett ismét, majd egy év múlva, 1971-ben Boda János „elcsalt” Barótra, mondván, taníthatok, mellette látogatás nélkülin elvégezhetem az egyetemet. Ez ideig-óráig megfelelt nekem, de 1973-ban úgy döntöttem, nem hagyom magam, s Bukarestbe felvételiztem – ezúttal sikerrel. Az egyetemen jól éreztem magam, a tanáraim is szerettek, marasztaltak, találnak számomra helyet a testnevelés-módszertani tanszéken, de én haza akartam jönni. Évfolyamelsőként választottam a megye egyetlen helyét, Papolcot. Tetszett volna, mert ott gyermekeskedtem, keresztapám is ott lakott, gyerekük nem volt, engem meg sajátjukként szerettek, fogadtak volna szívesen. Már az is el volt rendezve, hogy Zágonban focizhatok, ám két kollégám kedvéért – mert akkor sem ment egyszerűen a címzetes állások betöltése –, illetve menyasszonyom, a szintén testnevelési egyetemen tanuló Olga miatt végül másként döntöttem. – Néhány esztendő múlva intézményvezető lett: miként történtek akkor a kinevezések? – Szerettem tanítani, 1980-ban felajánlották, legyek pionírparancsnok, elvállaltam, mert így felszabadult egy fél állás, s feleségem is munkához juthatott Nagybaconban, nem kellett naponta ingáznia Kisbaconba és Magyarhermányba. A parancsnokságot letudtam azzal, hogy kirándulni vittem a gyermekeket, ám a tisztséggel együtt járt az aligazgatóság is, azaz kénytelen-kelletlen az adminisztrációs munkában is részt kellett vennem. Négy évvel később azt sem kérdezték, akarom-e, egyszerűen kineveztek igazgatónak.
– Majd 1990 után következett Barót...
– Igen. A változás után szerettem volna a szakmai szempontból legkiválóbb helyre, Székelyudvarhelyre a pedagógiai líceumba kerülni. Úgy véltem, sokat tehetnék azért, hogy a jövő nemzedék tanítóival megszerettessem a testnevelést, és jó alapokat biztosítsak számukra, legyen, amit továbbadniuk. Jó szakmai előéletem volt, ismertek is, minden elő volt készítve, ám – mint oly sokszor az életben – a feleségem szava lett a döntő sorsunk alakulásában. Kis zárójel: 1988-ban elhatároztuk, a zöldhatáron keresztül elhagyjuk az országot. Állás lett volna mindkettőnknek, lakásunk is, a csempésszel el volt minden intézve, elmentünk, s minden kedvezően alakult, csak át kellett volna sétálnunk a határ másik oldalára, mégis visszafordultunk, mert Olga meggondolta magát. Megjegyzem, ezt azóta sem bánom! Szóval, nem mentünk Székelyudvarhelyre sem, mert a feleségemet az általános iskola akkori igazgatója, Süketes János meggyőzte, jobb lesz nekünk Baróton, a szüleinkhez közel.
– Időben már nagyon közel járunk a középiskolai igazgatósághoz. Miként került tisztségbe?
– Iskolakezdésre készültem, a tornateremben tettem-vettem, amikor az egyik kolléga azzal jött, hogy tantestületi gyűlést tartanak, s menjek be. El nem tudtam képzelni, mit akarnak, ezért azt mondtam, semmi közöm az ő gyűlésükhöz, én az általános iskolának vagyok a tanára. Harmadszorra már a hozzám közel álló Barabási Ildikót küldték, aki meggyőzött, menjek csak be, mert ha nem, még sokáig ott tartják őket, s már nagyon unja. Ahogy voltam, egy viseletes trikóban beültem az utolsó padba, s tíz perc múlva arra ébredtem, én vagyok az igazgató. Választás volt, de alig négy-öt ellenszavazatot kaptam, a többiek egyként támogattak.
– Milyen feladatok várták, illetve miként fogott munkához?
– Hat év tapasztalatom volt, de azért teljesen más egy községi iskola igazgatójának lenni. Gondolkodtam is, mi legyen első lépésem. Az aligazgatóval, György Jánossal végigjártuk a tantermeket, számba vettük, mi lenne a legsürgősebb tennivaló, s lévén szeptember 13., készülni kezdtem az évnyitóra. Az esemény reggel kilencre volt meghirdetve, de a „diák urak” csak tizenegy környékén voltak hajlandóak megjelenni. A hivatalos ügyintézésben sokat segített az akkor kerületi tanfelügyelőként tevékenykedő Boda János, magam részéről fő feladatomnak azt tartottam, hogy a kilencvenes évek elején beköszöntő nagy szabadságból visszavetessek, s helyette tanulásra, munkára nógassam az ifjúságot. Sokan úgy érezték, nekik jár az, hogy az iskola területén cigarettázzanak vagy hogy az érettségin könyvből másoljanak – lett is visszhangja a szigorításnak! Szerencsém volt, hogy a régi tanárok helyét a Vargyasi és bardoci iskolákból érkező remek pedagógusok vették át – csak néhányukat említsem: Darvas Annamária, Vass Csilla, Bálint Ünige, Csomor Júlia, Bartha Imre és Kiss Aranka –, akik társak voltak, és sokat tettek azért, hogy hírnevet szerezzünk Erdővidéknek.
– Az Ön személyéhez köthető a középiskola névadása is?
– Nem, a névadás még Nagy Rozália nevéhez fűződik. Én is nagyon örvendek, hogy amikor lehetővé vált, hogy nagyjainkról nevezzük el iskolánkat, Baróti Szabó Dávidra esett elődeim választása. Emlékszem a névadó ünnepségre: szép esemény volt. Az iskola hagyományainak megteremtéséből viszont kivettem a részem. A kilencvenes évek elején csak a nagykorúsítási szertartás különböztetett meg a többi tanodától, nagyon szerettem volna, ha a kör bővül. Ebbe a sorba illeszkedett a tehetséges diákokat jutalmazó Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány létrehozása – ez is elődeim érdeme –, az iskolacsengő átköltöztetése és új köntösbe való illesztése, majd 1993-ban a mi műhelyünkből került ki a zirci III. Béla Gimnázium által adományozott anyagokból készült, Csibi Klára, Lukács Enikő és Barabás Sára keze munkáját dicsérő zászló, és külön története van az 1994-ben felavatott Baróti Szabó Dávid-, illetve Gaál Mózes-szobornak. Iskolánk büszkesége a György Benedek által készített székely kapu és az Erdővidék nagyjainak emléket állító kopjafaerdő is. A végzős osztályok kezdtek el tudós elődeink emlékére egy-egy kopjafát állítani, majd arra kértük őket, ne a számukat bővítsék, hanem kis plaketteket helyezzenek el a már meglévőkön. Az elsőre például az Apáczai Csere János-plakett került, amelyet Jecza Pétertől kaptam ajándékba. Ide sorolnám még a Moyses Mártonunk tiszteletére emelt emlékművet is: fontos, hogy fiataljaink tudjanak arról, kik voltak elődeik, kik azok, akiknek erkölcsi példáját is követhetik.
– Térjünk egy kicsit vissza: szívesen meghallgatnánk a szoborállítás történetét!
– Előbb bazaltból képzeltük el, de senki sem akarta vállalni a bajlódást a kemény kővel. Sikerült végül megnyernünk a szentegyházi Bodó Leventét, aki a feladatot nagy kihívásnak tekintette, s terveivel mi is elégedettek voltunk. A Mikóújfaluból hozott szürke és vörös andezit mintadarabok megfelelőnek bizonyultak, már szinte kezdődött is a munka, de hatott könyvelőnk, Boér Piroska érvelése, mely szerint iskolaudvarra nem való kőből készült alkotás – mégiscsak gyerekek rohangálnak, csintalankodnak –, a szobornak bronzból kell készülnie. Bodó Levente megkönnyebbülten sóhajtott fel, mi pedig nekifogtunk az alapanyag beszerzéséhez. Olyan összefogást azóta sem láttam Baróton és Erdővidéken! Minden tanuló összeszedte az otthon fellelhető, beolvasztásra alkalmas fémhulladékot, segítettek a véndiákok is, egy öreg bányász elárulta, az ötvenes években a Technika-telep modernizálásakor a régi elbontásával nem foglalkoztak, egyszerűen betemették, ott pedig rengeteg volt a réz, úgyhogy nekifogtunk ásni. 516,9 kilogramm fémet szedtünk össze, amiből négyszázat a két szoborhoz használtunk fel, mi adtuk a tejgyár falán elhelyezett Beke-emléktábla anyagát, és még másoknak is segítettünk, sőt, ha jól tudom, még most is akad egy kisebb táblára való – jól gazdálkodtunk tehát. Bodó Levente alkotásai 1994-re készültek el, és igazi ékei iskolánknak.
– Huszonöt év távlatából visszatekintve mi a véleménye, jól döntött-e, amikor a kilencvenes évek elején Baróton mAradt?
– Ha a Pedagógiai Líceumban folytatom a munkámat, talán ma másként, más szemléletmód szerint oktatnák tanítóink a testnevelést, ezáltal pedig valahol hatást gyakoroltam volna nemcsak iskolámra, de akár az egész erdélyi magyarságra is. De sokkal kézzelfoghatóbb az, amit Baróton kollégáimmal közösen elértünk. A kilencvenes évek elején sok tekintetben lenézett iskola volt a miénk, ám ezt mára sikerült megváltoztatnunk. Akkor, a kezdetekkor például nem vettek be a magyar középiskolások matematikai tantárgyversenyébe, s arra kényszerítettek, hogy négy hasonlóan perifériára szorított iskolával külön versenyt hozzunk létre. Ma már nincs, miért lenézniük, mert olyan matematikusok kerülnek ki padjainkból, akik a műszaki egyetemeken és akár külföldön a kutatásban is megállják helyük. Évente legalább négyen-öten mennek az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre, fizikusaink és kémikusaink vannak, tanáraink közül sokan itt tanultak, de színészünk, képzőművészünk és irodalmárunk is akad. Örvendek, hogy ezt a munkát végezhettem, s megtiszteltetésnek tartom, hogy Erdővidéket szolgálhattam.
– A nyugdíjas évek csendesek lesznek és pihenéssel telnek, vagy folytatódik az aktív élet, és további feladatokat vállal?
– Szó sincs arról, hogy hátradőlnék. Szeretnék többletmunkát vállalni a Romániai Magyar Pedagógusszövetségben, melynek országos elnökségi tagja is vagyok, illetve a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány tehetséggondozó programját fellendíteni. Sok olyan fiatal van, akik tehetségesek, ám ahhoz, hogy sikeresek legyenek, pártfogás és némi támogatás szükséges – nekik segítenék. – Utódjára, Urák Gyöngyvérre milyen kihívások várnak?
– Örvendek, hogy az aligazgatóasszony vállalta a tisztséget, mert az elmúlt tíz esztendőben, míg helyettesem volt, bizonyította: rátermett és jó szervező. A legnehezebb kihívása az állandó reformmal való megküzdés lesz: az elmúlt huszonöt esztendőben huszonkét miniszter váltotta egymást, s mindegyik meg akarta váltani a világot, reform reformot ért. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ebben a dzsungelben! Meggyőződésem: Urák Gyöngyvérnek van elég ereje és kitartása, hogy sikerüljön mindez.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Csoóri Sándor
Életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze.
Csoóri Sándor a Székesfehérvárhoz közeli Zámolyban, földműves családban született 1930. február 3-án. Az 1941-ben Hóman Bálint kultuszminisztersége idején felállított Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság segítségével került Pápára középiskolába, 1950-ben érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetének (a későbbi Lenin Intézet) orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakára. Tanulmányait tüdőbetegsége miatt már az első évben félbe kellett szakítania, újságíróként kezdett dolgozni. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be, amikor a Csillag és az Irodalmi Újság egyszerre tizennégy versét tette közzé, amelyeket a társadalmi problémák iránti érzékenység, a Rákosi-korszakot bíráló őszinte hangvétel jellemzett. 1954-ben jelent meg első kötete Felröppen a madár címmel, ugyanebben az évben József Attila-díjat kapott. A politikából egyre inkább kiábrándult, költészetében sajátos módon keveredtek a közéleti és személyes vallomások, kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatásait. Az 1956-os forradalom után egy ideig nem talált munkát, majd tisztviselőként helyezkedett el, 1958-tól szabadfoglalkozású íróként, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgjaként dolgozott. A hatvanas években megfigyelés alatt állt, évekig hallgatásra kényszerült. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991–2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató” Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
Életművében jelentős helyet foglal el a szociográfia, esszéiben egyszerre alkalmazza a logikai-fogalmi és a metaforikus megközelítést, nem különíthető el bennük a személyesség és a magyarság sorskérdései iránt érzett felelősség. Összegyűjtött versei A jövő szökevénye címmel 2000-ben láttak napvilágot, 2004-ben válogatott verseinek legújabb gyűjteményét Elkártyázott köpeny címmel publikálta. Nyolcvanadik születésnapjára versei alapján Télvégi Tavaszváró címmel komponált oratorikus „látomást” Szokolay Sándor.
József Attila-díjjal kétszer tüntették ki, 1954 után 1970-ben is. A Kossuth-díjat, amelyet ellenzéki magatartása miatt korábban nem ítéltek neki oda, 1990-ben kapta meg, 2012-ben pedig a Kossuth Nagydíjat vehette át. 1998-ban egyik alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át. Számos más elismerése mellett 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták.
Csoóri Sándor a közösség iránt elkötelezett ember volt, gondolkodása középpontjában pedig a nemzet megmAradása állt – emlékezett az íróra, költőre, a Hitel folyóirat szellemi körének meghatározó személyiségére, főszerkesztőjére Papp Endre, a lap felelős szerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor a Németh László és Juhász Ferenc nevével fémjelzett irodalmi forradalom gyermekének vallotta magát, aki a maga alkotói eszközeivel szállt szembe az 1950-es évek sematizmusával, egyéni önfelszabadítását a nemzet emelkedésével kötve egybe. A magyar irodalom, a magyar költészet és a magyar sors sűrítményének nevezte Csoóri Sándor életművét Ferenczes István Csíkszeredai költő, a Székelyföld irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor egyike volt azoknak a magyarországi költőknek, közéleti személyiségeknek, akik mindig odafigyeltek a határon túli magyar irodalomra és a magyarság sorskérdéseire. E törődés, odafigyelés példájaként említette, hogy amikor 1987-ben a kommunista politikai rendőrség, a Securitate Bukarestbe hurcolta, Csoóri Sándor tájékoztatta a történtekről egy előadás közönségét a Budapesti Petőfi Csarnokban. Ennek köszönhetően a Szabad Európa Rádió is foglalkozni kezdett az ügyével, és minden bizonnyal a nemzetközi figyelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem bántották.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amerikai látszatpolitika
Az Egyesült Államok számára egyáltalán nem ismeretlen a Romániában élő nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok helyzete.
Nem is lehet számára idegen a téma, elvégre elmúltak már azok az idők, amikor Amerika – és vele együtt tulajdonképpen az egész Nyugat – alaposan megszűrt információkat kapott az országban uralkodó állapotokról, emiatt pedig kritikátlanul elhitte és elfogadta azt, amit a Bukaresti kommunista rezsim propagandája „beadagolt” neki. Például a Ceaușescu-diktatúra bikkfanyelvén arról, hogy „a román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros testvéri egységben a szocialista Románia nagy családját alkotják”.
A washingtoni külügyminisztérium Romániáról évente kibocsátott emberi jogi jelentései rendre arról tanúskodnak, hogy a tengerentúl nagyon is tisztában vannak azzal, miképpen érvényesülnek az emberi, ezen belül a kisebbségi jogok az országban. Pontosan tudják, miként tiltják, akadályozzák a hatóságok és az önkormányzatok a magyar nyelv hivatalos használatát, a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, miként utasítja el hosszú ideje a román állam az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását, hogyan folyik szisztematikus hadjárat a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok ellen. És a sort folytathatnánk a csángóföldi magyarórák akadályoztatásával, az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedésével.
A baj csak az, hogy a magyar közösség képviselői által több-kevesebb intenzitással jelzett problémakörök tudomásulvételén és csokorba gyűjtésén túlmenően Amerika nemigen tesz lépéseket ezeknek a gondoknak az orvoslásáért. Csak egy példa. Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége a minap dörgedelmes hangvételű közleményben bírálta a román jegybankot (BNR) amiatt, hogy egykori, a Vasgárdával és a legionáriusmozgalommal rokonszenvező elnökét is ábrázoló emlékérmét bocsátott ki. Szóra sem méltatja viszont a diplomáciai képviselet a magyar jelképek üldöztetését.
Dicséretes, hogy az amerikai nagykövet végre személyesen igyekszik tapasztalatokat szerezni a tömbmagyar Székelyföld valóságáról, megkeseredik azonban a szánk íze, amikor a „kisebbségek tiszteletben tartása” fontosságának hangsúlyozása közben nem pontosítja, milyen csoport, közösség tagjaira utal tulajdonképpen. A feladat tehát nem könnyű: arról kell meggyőzni Amerika képviselőjét, hogy a dolgok nevén nevezésén túlmenően konkrét lépéseket is tegyen magyarügyekben.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Toró T. Tibor szakítana Bukaresttel
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte ezt az igényt a magyarországi vezető politikusok sem értik, pedig közös jövőt az erdélyi románokkal lehetne elképzelni. Akikről még nem tudjuk, kik is ők valójában.
A választási kampány előtt készítettünk interjút Toró T. Tiborral, a párt első elnökével, jelenlegi alelnökkel. De nem feltétlenül arra voltunk kíváncsiak, hogy az RMDSZ mellett az EMNP részt vesz-e a választásokon - bár erre is kitértünk - inkább helyzetértékelésre kértük meg a pártvezetőt: mennyire teljesedtek a párt megalapításakor a hozzá fűzött reményei, hol tart most az EMNP és milyen kérdések foglalkoztatják. A párt alapító elnöke az interjúban magánvéleményét fogalmazta meg. - Hol látja ön az Erdélyi Magyar Néppárt helyét és jövőjét az erdélyi magyar politikai erőtérben a parlamenti választásokon túl, vagy attól elvonatkoztatva?
Toró T. Tibor: – A Néppárt megjelenésével tulajdonképpen intézményesített egy 2009 óta létező konfúziót az autonómia-pártiak soraiban. Ez a dátum azért fontos, mert ekkor sikerült – többek között az én munkám eredményeképpen – egyfajta magyar összefogást kialakítani az európai parlamenti választási lista kapcsán: a nemzeti oldal ikonikus alakja, Tőkés László felkerült az RMDSZ-listára. Ez a döntés keltette a meghasonlást az autonomista táborban, amit igazából a mai napig nem tudtunk kiheverni. Ebben a mozzanatban Orbán Viktor is szerepet játszott, hiszen ő is úgy látta akkor, hogy egy olyan összefogást kell az EP-választások kapcsán megalapozni, ami nemcsak erre a választásra vonatkozik, hanem egy hosszú távú stratégiának a szerves része. De ez a stratégia sajnos csak a mi fejünkben létezett. 2009-ben őszintén hittem abban, hogy ez az összefogás a járható út, de az RMDSZ számára az EP-lista kapcsán létrejött összefogás csak egy rövidtávú taktikai lépés volt – ez fél évre rá ki is derült. Minthogy az is, hogy az RMDSZ egy teljesen más irányba megy és nem gondolkodik hosszú távú stratégiában, és az MPP is képtelen erre. Ezért döntöttünk úgy 2010 végén, hogy egy harmadik erőt kell létrehozni. Bejegyeztük az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek elnökeként három éven keresztül az volt a feladatom, hogy nemcsak személyeket, hanem egy brandet építsünk fel.
A Néppárt bejegyzése rossz pillanatban, nehéz körülmények között történt meg, amikor a politikusokba vetett bizalom mélyponton volt – azóta kiderült, hogy van még lejjebb is.
Mára ebből a három pólusú mezőnyből kétpólusú lett, hiszen az MPP beleolvadt az RMDSZ-be, miután meghatározó vezetői magukévá tették azt a gondolkodásmódot, hogy az erdélyi magyar politikai elitnek főleg Bukarestben van keresnivalója. Szerintem a meghatározó törésvonal Bukarest és Erdély között húzódik. Sajnos, ez az alapvető igazság nem mindenki számára evidencia, és mi sem tudjuk érthetővé tenni az emberek számára, hogy az ő életüket befolyásolja.
Ezért nagyon nehéz lényegileg magyar összefogásról beszélni: az EMNP és az RMDSZ-MPP esetében homlokegyenest ellentétes politikai vonalvezetések, gondolkodásmódok, jövőképek ütköznek egymásnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotunkban az összefogás felszínes gondolatára jövőképet nem lehet építeni.
Az RMDSZ-nek két mondanivalója volt a 2016-os önkormányzati kampányban: az egyik az egység és az összefogás, a másik a biztonság kérdése. Mind a kettő ebben a formában hamis, mert igazából nincs magyar összefogás, és a biztonságot sem tudják garantálni a közösségnek. De mindkét kulcsszó egyszerű és közérthető, és használata eddig működött. Hogy meddig működik, nem tudom, de az emberek egyre inkább érzik, hogy az egység, ami minden nemzeti ünnepen kulcsszóként elhangzik, hamis. Ez egy újabb oka annak, hogy az emberek elfordulnak a politikától. A másik ok pedig, hogy rá fognak jönni, hogy ez az RMDSZ által választott út egy zsákutca, semmiféle biztonságot nem tudnak garantálni, és akkor szükség lesz egy pAradigmaváltásra. Abból a retorikából, hogy Bukarestbe kell menni, mert onnan hozzuk a biztonságot, és ott intézzük el a dolgokat, ki kell törni, és ezt a kitörési lehetőséget Erdélyben kell keresgélni.
Számomra a transzilvanizmus lehet az, ami biztosíthatja a kiutat ebből a zsákutcából. A transzilvanizmus nyitást biztosítana azok felé a román emberek felé, akik valami hasonlóban gondolkodnak, románként. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megoldást nem egy román-magyar közös szervezet – egy Most-Híd féle vegyespárt – létrehozásában látom.
- Ön szerint ki lehet alakítani egy kritikus tömeget ennek az elképzelésnek a támogatására?
– Nekünk igazából az erdélyi románokkal lehetnek azonos típusú érdekeink, aminek mentén ki lehetne alakítani egy kritikus tömeget. De jelenleg hiányzik a román fél ebből a történetből. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság részéről lenne hajlandóság a románokkal való együttműködésre. Jelenleg nem csak én, nagyon sokan félnek attól, hogy nincs még megérve a magyar közösség egy ilyen típusú pAradigmaváltásra, arra a nyitásra, ami a transilvanizmust és a politikai együttműködést jelentené az erdélyi románokkal.
Nehezíti az ügyet, hogy nem ismerjük jól az erdélyi románok társadalmi rétegezettségét, nem tudjuk, hogy kik ők, erről nem készültek átfogó kutatások. Én úgy saccolom, hogy az Erdélyben élő mintegy 6 millió román talán fele, mintegy 2-3 millió autentikus erdélyi román, aki Erdélyben gondolkodik. A többiek nyilván, jövevények, ki 100, ki 50, ki 10 évvel ezelőtt érkezett. Az sem egyértelmű, hogy ezek a jövevények mennyire erdélyiesedtek el. Én Temesváron éltem le egy életet, és láttam, hogy a jövevény Temesváriak milyen jó bánsági autonomisták tudnak lenni. Ezért lenne jó megnézni, hogy az erdélyi románok mit akarnak igazából. Az tény, hogy politikailag artikulálódni még nem tudtak. Ennek oka, hogy őket is elsodorta az egységes nemzetállami retorika, de nem biztos, hogy ők nem tudnak politikailag megerősödni valamikor. Ez a kérdés most, hogy ezt a folyamatot segítjük, elébe megyünk, vagy tehetetlenül nézzük és várjuk azt, hogy ők megébredjenek. Most mi ezekkel a dilemmákkal küszködünk, választásoktól függetlenül, de nyilván, választások alkalmával felerősödnek ezek a témák. Ilyenkor van lehetőség inkább helyzetet teremteni, saját kommunikációs dombot építeni, amire felkapaszkodsz és onnan könnyebben irányítod a közbeszédet, vagy leesel róla és nyakadat Szeged.
- Románia két év múlva az egyesülés 100. évfordulóját ünnepli, és várhatóan fel fognak erősödni a nacionalista érzületek. Lehet egyáltalán ilyen kontextusban a transzilvanizmus eszméjét építeni?
– Biztos felerősödik a nacionalizmus, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a transzilvanista gondolkodásmód is fel fog erősödni. Az egységes nemzetállam gondolata minket magyarokat, nyilván zavar – mert végül is a Nagyrománia ellenünk született meg – de ezzel nem vagyunk egyedül. Aki egy kicsit is ismeri az újkori történelmet, az tudhatja, hogy a '23-as alkotmány kukába dobta a regionalizmust, az autonómiákat, az ígéreteket. Azóta, közel 100 éve következetesen építik a maguk egységes nemzetállamát, ami a mi bőrünkre megy. Nekünk egy egységes nemzetállamban közösségként nincs helyünk. Egyénként van helyünk, egyéni életpályára nyílik lehetőség: az emberből lehet miniszter, de akár államelnök is. Viszont mi közösségként szeretnénk megmAradni úgy, hogy a többség felé is közösségként érvényesüljünk. Ez a két törekvés feszül egymásnak, ez áll leginkább útjába autonómia-törekvéseink sikerének.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ 25 év alatt eljutott a pragmatizmusnak arra a szintjére, hogy már nem érdekli a közösségi megmAradás. Közösségi retorikával él, de ilyen egyéni életpályákat tűz ki a maga elitje, politikusai számára. Ezt nevezem labanc-attitűdnek. A fogalmat próbálom leíró jelleggel és nem pejoratívan, értékítéletként használni, miszerint a kurucok a jók, és a labancok a rosszak. Ezzel az ellentétpárral a kétfajta érdekérvényesítési filozófiát szeretném illusztrálni. A labanc attitűdben a közösségi tudat kicsit elhomályosul, egyénként épül be a főhatalomba, ott próbálja elfoglalni a pozíciókat és próbál érvényesíteni egy közösségi érdeket úgy, hogy közben a közösségi tudat, bár még megvan, de halványabb. A kuruc attitűd pedig arról szól, hogy a főhatalomtól függetlenül építsük meg a saját várainkat. Ezek lennének az autonómiáink, és Bukarestbe, a parlamentbe, mindig valamilyen céllal megyünk, nemcsak azzal a céllal, hogy a hatalomban benne legyünk. Ahogy telik az idő, a kuruc-labanc törésvonal mentén egyre kevésbé lehetséges az együttműködés. Viszont nem lehetetlen: a magyarság többször átment ilyen helyzeteken, a főhatalomhoz való viszony, mint törésvonal, kettéosztotta a politikai elitet, de soha nem a népet. De a politikai elit annyira erős törésvonal mentén oszlik most ketté, hogy egyre nehezebb ezeket a hidakat elképzelni, nemhogy felépíteni őket.
A választások alkalmával persze mindig előkerül – főleg pragmatikus taktikai megfontolásból – az együttműködés szükségességének kérdése a politikai erők között, de én a fenti okok miatt már egyre kevésbé bízom ebben. Mindig látom a választópolgár előtt népszerű gondolat, az egység hangoztatása mögött az igazi szándékot. Az RMDSZ jelenlegi vezetőinek nem érdeke integrálni a maguk csapatába minket, akik az övékétől majdnem homlokegyenest ellentétes nézeteket vallunk. Rövid távon nincs is erre szüksége, mért is tenné? Csak az egység kedvéért? Ilyen nincs. Nem azt mondom, hogy nem kell megpróbálni, hiszen a központi román nemzetállami nyomás rajtunk van. Örülnék, ha lehetne találni egy-két pontot, amely mentén sikerülne együttműködni, csak az esélyét látom csekélynek.
- Az EMNP miért indulna a választáson?
– Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy a politikai pártok azért jönnek létre, hogy induljanak a választáson. De ez a válasz pontatlan, egy politikai párt azért jön létre, hogy eszközöket szerezzen céljai megvalósítására. A tisztségek lehetnek ilyen eszközök, hiszen a tisztségekkel hatáskörök járnak, és ezek révén lehet a célokért dolgozni. A jelenleg érvényben levő választási törvény nem kedvez a regionális pártoknak, noha néhány kiskapu van benne.
- Éppen ez lett volna a kérdés lényege: hogy az EMNP nem tudott áttörést elérni szavazatszámban, és gyakorlatilag nincs esélye bejutni a parlamentbe, tehát akkor miért indul?
– Még nem hoztunk döntést, ezért nem tudok hivatalos pártálláspontot megfogalmazni. De több alternatíváról tárgyaltunk. Abban eléggé egyértelmű volt az álláspontunk, hogy a legkényelmesebb, legolcsóbb és legegyszerűbb utat nem választhatjuk, éspedig azt, hogy a lelátóról nézzük, ahogy az RMDSZ az MPP-vel „erősítve” próbálja legyőzni az emberek közönyét és elérni az országosan leadott szavazatok 5%-át. Ezt az utat már csak azért sem szeretnénk választani, mert egy szervezet, amely nincs mozgásban, az meghal.
- Tehát a mozgásban levés szükségessége arra a kényszerpályára helyezné az EMNP-t, hogy induljon a választáson?
– Én nem azt mondom, hogy kényszeríti, azt mondom, hogy mozgásba kell lenni. Tehát az értékeink és a céljaink érdekében valamit tenni kell. Nagyon ritka az a helyzet, amikor a nemcselekvés a legjobb választás. Most sem az. Tehát meg kell találni a cselekvés optimális módját. Az első opció egy nagy magyar koalíció létrehozása. Az is lehetőség, hogy az EMNP önállóan indul saját jelöltlistával. A mi választóink egy része – akik már nem akarnak az RMDSZ-re szavazni és akkor is ide szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuk jó eséllyel nem váltódik mandátumra – ezt el is várja. De azt gondolom, hogy egy párt esetében az nem elegendő ok a választásokon való indulásra, hogy a kemény magjának legyen, akire szavaznia. Ennél már jobb lehetőség, és akár sikeres is lehet olyan formailag független jelöltek támogatása, akik felvállalják a Néppárt céljait. A választási törvény azt mondja, hogy egy megyében független jelölt akkor jut be, ha eléri az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot.
- Ez Kolozs megyében például a szavazatok 10%-a, tehát, ha csak a magyarok szavazataival számolunk, a szavazatok több mint felét el kellene vinni, és megtörténhet, hogy sem a független jelölt, sem az RMDSZ jelöltje nem jut be, az RMDSZ legfeljebb országos visszaosztásból kap mandátumot. Hargita megyében azonban a szavazatok 20%-át kell megszerezni, ami a magyar szavazatok egynegyedét jelentené. Ez nem lehetetlen, négy évvel ezelőtt annyi szavazatot kaptunk, amennyivel a jelenlegi választási rendszer alapján egy embert be lehetne vinni a parlamentbe.
- A független jelöltállításhoz azonban karizmatikus jelölteket kellene találni. Ilyen szempontból van humánerőforrás?
- – Mindenképp kötelező gyakorlat megtalálni a megfelelő jelöltet. Ha független jelöltet támogat az EMNP, akkor annak a jelöltnek kell legyen arca, tartása, mondanivalója.
- Júniusban az EMNP olyan tagjaitól vonta meg a bizalmat, akik egy bizonyos ismertséggel rendelkeztek Erdély-szinten. Itt most elsősorban Portik Vilmosra és Gergely Balázsra gondolok. Ők már nem tagjai az EMNP-nek. Lehetnek ők a független jelöltek?
- – Sajnálom az ilyen eseteket, mert tényleg nem vagyunk túl sokan, és Gergely Balázs vagy Portik Vilmos esetében értékes, kreatív embereket veszítettünk el. Nehezemre is esik beszélni erről, de attól még tény, hogy hozzáállásukkal nem hogy segítették a választási szereplést, hanem olyan károkat okoztak a szervezetnek, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni, pontosan a többiek munkája és erőfeszítései iránti tiszteletből. Gergely Balázs esetében nem az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján való indulás volt az ok, hanem szerepvállalása egyes megyei kampányeseményeken, amely összeférhetetlen volt néppárti tagságával. Portik Vilmos esete más: ő egy sikeres marosvásárhelyi előválasztás után, saját teljesítménye és a csapat sikeres munkája eredményeképpen gyakorlatilag brand lett, és amikor eljött a pillanat, hogy visszafordítsa ezt a közösen megszerzett politikai tőkét, ő nem tette meg, lenullázva az addigi építkezést. Mindazonáltal egyiket sem zártuk ki, hagytunk teret az újrakezdésnek. Nekem ez azért fontos, mert Gergely Balázsra és Portik Vilmosra is úgy tekintek, mint politikai neveltjeimre, rengeteg szellemi energiát fektettem abba, és azt reméltem, hogy ők és a hozzájuk hasonlók lesznek azok, akik továbbviszik azt a munkát, amit én 25 évvel ezelőtt elkezdtem. Most nem így látszik, és ezért szomorú vagyok. Az őszi választási szerepvállalásunk biztosan nem rájuk épül.
- Úgy tudom, hogy egy harmadik alternatíva is felmerül a választásokkal kapcsolatosan. Éspedig az, hogy az EMNP egy másik párttal indul koalícióban.
- Ez a harmadik út. Ezt a transzilvanista értékek mentén lehetne kiépíteni. Ennek az útnak szerintem van jövője, de erre sem mi, sem a román transzilvanista vonal nincs felkészülve. Nem egy Most-Híd típusú vegyes párt létrehozásában látom a megoldást, hanem egy román és egy magyar erdélyi párt koalíciójában, ami azt jelentené, hogy a választáson 8%-ot kellene szerezni. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szavazatok 20%-át kellene megszerezni.
- Visszakanyarodnék az RMDSZ-szel való egyeztetésre és az együttműködés lehetőségére: a politikai logika alapján valószínűleg ebben az RMDSZ nem lesz érdekelt.
– Attól függ, hogy most mi fontos az RMDSZ-nek. Ha csak az fontos, hogy bejussanak a parlamentbe, akkor felesleges ebben a megoldásban gondolkodni. Az RMDSZ-nek az 5%-os pszichológiai küszöb elérése lehet a tét. A parlamenti jelenlét szempontjából nem tét, hiszen ott van az alternatív küszöb: négy megyében el kell érni a 20%-ot. Az a tény, hogy ezt az alternatív küszöböt az RMDSZ kialkudta, azt jelzi, hogy a román pártoknak szükségük van egy olyan típusú politikai jelenlétre a parlamentben, mint amilyen az RMDSZ. Kell nekik egy „kezelhető” magyar párt, a jobb- és baloldali pártok mellé, egyféle „két és fél pólusú” politikai rendszer, amelyben az RMDSZ lehetséges partner ideológiától függetlenül mindkét fél számára. Ez a terv azonban megbukni látszik, hiszen két-három román kispárt is jó eséllyel túllépheti az 5%-os bejutási küszöböt. Ha az RMDSZ 5% alá megy, akkor parlamenti jelenléte valóban csak a román pártok jóindulatán múlhat a jövőben, hiszen az alternatív küszöböt könnyebb eltörölni, mint az 5%-os bejutási küszöböt megemelni. Éppen ezért az RMDSZ vezetői lehetnének olyan bölcsek, hogy azt mondják: az 5%-ért hozzunk össze egy valós alapokon nyugvó széles összefogást. Ezért tehát nincs teljesen kizárva egy ilyen irányú megállapodás. Az a probléma, hogy amit az MPP-nek felkínáltak, az számunkra nem alternatíva.
- Egy esetleges koalícióban induláskor az alternatív küszöböt már nem lehetne igénybe venni, sőt, egy 8%-os, emelt küszöböt kellene elérni.
– A választási törvény betűje ebből a szempontból egyértelmű, csak a törvény szelleméről vitatkozunk, abban oszlanak meg a vélemények.
- De ha ebben a kérdésben vita van, akkor az RMDSZ inkább azt mondhatja, hogy mennek külön, nem kockáztatnak.
– Így van, ezért nehéz a tárgyalás ebben a kérdésben. Nem is vagyok túl optimista az RMDSZ-szel való tárgyalás tekintetében. Ha lenne valamilyen halvány érdekazonosság abban, hogy hogyan kellene politikai érdekvédelmet folytatni egy kisebbségi társadalomban, Romániában, a 21. század elején, és amely legalább középtávra kivetülne, illetve nemcsak taktikai, konjunkturális és pragmatikus szempontok érvényesülnének, akkor azt mondanám, hogy lenne esélye ennek az együttműködésnek. Jelenleg nem látom ezt. Széttartó, és hatalomtechnikai szempontok uralnak mindent, már nem látok az RMDSZ-ben stratégiai gondolkodást.
- Egy másik ok is nehezíti az EMNP-RMDSZ tárgyalásokat, éspedig az, hogy az RMDSZ mindig azt mondja, hogy az EMNP ellene jött létre.
– Amikor létrejön egy politikai párt egy másik mellett, el lehet mondani azt is, hogy ellene jött létre, de azt is, hogy valaminek az érdekében jött létre. Az EMNP nem azért jött létre, hogy álmatlan éjszakákat okozzon egyes RMDSZ-es vezetőknek. Aki így közelíti meg, az vagy semmit sem ért a politikából, vagy hatalomtechnikai okokból mondja, amit mond. Az EMNP megalakulásakor mi megfogalmaztuk, hogy miért jöttünk létre, milyen űrt, hiányt akarunk betölteni, és melyek a céljaink. Mi autonómiában gondolkodunk és Erdélyben. Az RMDSZ nem ebben gondolkodik, bár ezt soha nem fogja kimondani. Mivel az egészet elfedi az egység- és a biztonságretorika, ezért nehéz egy értelmes vitát folytatni erről. Szerintem az RMDSZ a nemzetállami modellben érdekelt, ahol a Bukaresti főhatalomnak egyrészt a szolgálóleánya, másrészt a kedvezményezettje. Ezért nehéz nekünk közös platformra helyezkedni velük. Mi megszüntetnénk ezt a pAradigmát. Át akarunk térni egy másik pAradigmára, aminek a kulcsszavai a föderalizmus, Erdély autonómiája, a transzilvanizmus, mint érték, az együttműködés az erdélyi románokkal, akik politikailag artikuláltak. Ezekben gondolkodunk mi, a Székelyföldi autonómia és a Partium sajátos jogállása is ebben a rendszerben értelmezhető.
Ezek a célok egyelőre nem érték el a magyar nemzetpolitika ingerküszöbét, ezért nem bírják támogatottságát sem. Még nem jutottunk el oda, hogy erről együtt gondolkodjunk a magyar nemzetpolitika jelenlegi vezetőivel, be vannak szorulva ők is ebbe az RMDSZ által uralt pAradigmába. Nyilván, a magyar kormánynak érdeke, hogy legyen neki egy kapunyitogatója Bukarestben, hiszen olyan időket élünk, amikor a geopolitikai és az európai nagy témák ideiglenesen zárójelbe teszik a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kérdéseket, ezért minden szövetséges fontos. Olyan témák uralják most a nagypolitikát, mint a migránsválság, Közel-Kelet, Ukrajna, energiabiztonság, és az ezekkel kapcsolatos nagyhatalmi játszmák.
- Az európát foglalkoztató migráns-téma kapcsán az EMNP kiadott egy közleményt, amelyben a nemzet megosztásával vádolta a magyar baloldalt, mondva, hogy rátámadt a nemzetre azzal, hogy a kvótaellenes népszavazás ellen kampányol. Mi volt a célja ezzel a közléssel az EMNP-nek? – Annak a közleménynek az volt a kiváltója, hogy a magyarországi ellenzék – jobb- és baloldali – megpróbálja szembeállítani a magyar állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező Kárpát-medencei magyarok és a Magyarországról gazdasági okok miatt elvándoroltak jogállását. Azt akartuk elmondani, hogy álljanak le ezzel a retorikával. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében egyetértés van a külhoni magyar állampolgárok levélben történő szavazási jogával. Az erdélyi embereknek pedig azt akartuk üzenni, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert fontos a kérdés.
- Fontos lenne erről egy társadalmi vita keretében beszélni.
– Ennek a társadalmi vitának Magyarországon a megjelenési formája a népszavazás, ami, ha akarjuk, ha nem, átgyűrűzik hozzánk is.
- Viszont ennek a népszavazásnak nincs jogi értelemben vett tétje és következménye, legfennebb egy véleménynyilvánítás, és a kormány nagyon erősen az ellenszenvre, a gyűlölködésre építette fel ezt a kampányt. Ezt ki kell mondani, a kék plakátok a gyűlölet- és félelemkeltésről szólnak.
– Lehet, hogy nem alaptalan ez a félelem. A kampány kétségtelenül olyan hatalomtechnikai elemeket is tartalmaz, amelyek nekem sem rokonszenvesek, primitívnek, bulvárosnak tartom, az én ízlésemtől távol állnak. Ugyanakkor a felvetett kérdés alapvető Európa jövője szempontjából, és ebben szükséges valahogyan részvételre szólítani a magyar választópolgárokat. Ami pedig a külhoni magyarokat illeti, számomra egyértelmű, hogy aki Erdélyből leadja a szavazatát, az nem azért teszi, hogy legyenek vagy ne legyenek kvóták, hanem inkább azért, hogy bizonyítsa az Orbán-kormányt támogatásáról, mert úgy látja, hogy az képviseli leginkább az összmagyar érdeket.
- Ha az EMNP úgy döntene, hogy elindul a december 11-i parlamenti választásokon, milyen eredményre számít?
– Létrehoztunk egy transzilvanista magyar pártot, ebből a szempontból a magunk intézményi munkáját elvégeztük. Megalapoztuk, gyűjtöttünk egy törzsszavazói gárdát, ami 50 ezer szavazat fölött van. Ezek az emberek már eddig se szavaztak, és ezután sem fognak szavazni az RMDSZ-re. Inkább románokra szavaznak, vagy nem szavaznak egyáltalán. Nagyon hibás az a gondolkodásmód, hogy újra lehet építeni a nagy etnikai tömböt, ami 90-ben volt. Annak a tömbnek egy része meghalt, egy másik része elvándorolt, asszimilálódott vagy elfordult a politikától. Az EMNP-nek az a célja, hogy az RMDSZ szavazóbázisa mellett egyben tudja tartani a magyar politikai nemzet ezen részét is, hogy ne morzsolódjon le. Így két – egy nagyobb és egy kisebb – csoportban lehetne tartani a magyar szavazatokat, és nem engedni szétszéledni. A kettőből nem szervezeti szinten, hanem az értelmes stratégiai együttműködés szintjén lehet majd egyet csinálni. Mert erdélyi magyarság csak egy van. Ha ez sikerül, nem dolgoztunk hiába.
Transindex.ro

Amiről a románok hallgatnak, de mi is keveset beszélünk
A Glasul Hunedoarei napilapban Stefan Ciocan Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román népről beszél. Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ezzel kapcsolatban néhány tény melyről nagyon kevés szó esik és érthetetlen módon mi is keveset beszélünk róla, de érthető módon a román fáma elhallgatja.
"Forrai Miklós, háportoni nemes volt az első, aki 1564-ben saját pénzén evangéliumi magyarázatokat jelentetett meg román nyelven, amelynek “Talcul Evanghelior” a címe.
János Zsigmond (1559-1571) első erdélyi fejedelem uralkodása alatt vezették be a román ortodox egyházakba a szláv helyett a román nyelvet. Ez nagymértékben hozzájárult a román nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához.
A tordai országgyűlésen 1568-ban először mondták ki Európában – és azt hiszem a Földön is – a vallásszabadságot! A katolikus mellett a reformátust, az evangélikust és az unitáriust teljesen egyenrangűnak nyilvánították, a román ortodox vallást pedig tolerálták.
Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában 1570 körül jelent meg az első(!) latinbetűs román nyelvű nyomtatvány, amely Szegedi György Zsoltároskönyvének román fordítása.
Tordási Mihály érsek, karánsebesi és lugosi prédikátorokkal lefordíttatta az Ótestamentumot és a dévai várkapitány Geszti Ferenc pénzbeli támogatásával 1582-ben Szászvárosban kinyomtatta (Paliia dela Orastie).
Bethlen Gábor (1613-1629) Erdély legnagyobb fejedelme, Gyulafehérváron az erdélyi románság számára egy cirillbetűs nyomdát állíttatott föl – a románok 1875-ig cirillbetűket használtak – és szorgalmazta az Új Testamentum románra történő lefordítását.
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) tovább folytatta e nemes szándékot és 1640 körül a fejedelmi udvar papja Geleji-Katona István ötletére, Csulay György egyházi főfelügyelő költségein román nyelven kiadták a Kálvinista katekizmust.
1648-ban Fogarasi István költségein hasonló témájú fordítások jelentek meg román nyelven.
I. Rákóczi György felesége, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason iskolát alapíttatott az erdélyi románság számára, amelyben a tanulók, papjelöltek és papok, természetesen román nyelven (!) tanulhattak.
Az erdélyi románság kultúrtörténetében azonban a legnaggyobb jelentőséggel az ún. Rákóczi-Biblia bír, amely a teljes Új Testamentum román nyelvre történő lefordítása. A munkát 1648-ban fejezték be és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségein a Gyulafehérvári nyomdában nyomtatták ki. Ez a román nyelvű Biblia 40(!) évvel előzte meg a Bukarestben kinyomtatott román Bibliát.
Amikor a török 1658-ban Erdélyt dúlta, a Gyulafehérvári nyomdát is megsemmisítette. Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály (1661-1690) azonban ismét helyreállíttatta. Az 1685-89-es évek között kiadott román nyelvű nyomtatványok az ő támogatásának köszönhetik megjelenésüket.
Az első román nyelvű tankönyv, szintén az erdélyi fejedelmek által létrehozott Gyulafehérvári nyomdában jelent meg 1699-ben (Bucovna ce are în sine deprinderea învataturii copiilor la carte).
1918-ban a kb. 2.8 millió magyarországi románnak 2043 iskolája volt. Több, mint az akkori összrománságnak(!) (kb. 7 millió) a Román királyságban."
szek-helyek.ro

Hollande közös európai haderő mellett érvelt Bukarestben
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta Francois Hollande francia elnök Bukarestben kedden, miután román kollégájával, Klaus Johannisszal tárgyalt.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten pedig az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió külső határainak védelmére.
Kifejtette, Franciaországnak van Európában a legnagyobb védelmi költségvetése, de szerinte másoknak is növelniük kell védelmi kiadásaikat, hozzá kell járulniuk Európa védelméhez. Rámutatott, Európa nem azért egyesült, hogy „mindenki megtalálja a közös költségvetésében a kedvére való részt”, hanem azért, mert tagállamainak közös értékei és célkitűzései vannak, ezért az unió biztonságát is együttes erőfeszítéssel kell megteremteniük.
Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt Bukarestben, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát, anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.
Klaus Johannis kijelentette, Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia-német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös.
Johannis szerint egy rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. Az emberek jólétet és biztonságot várnak az Európai Uniótól – tette hozzá a román elnök.
A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-je és 2019 júliusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának százéves évfordulójáról, az 1918-as, Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó Gyulafehérvári román nemzetgyűlésről. A francia-román centenáriumi rendezvények egybeesnek a román uniós elnökség (2019 első fele) időszakával – mutatott rá Francois Hollande.
Hozzátette, Romániának latin gyökerei vannak, és frankofon (francia nyelvű) ország, ahol a diákok 20 százaléka első, 80 százaléka pedig második idegen nyelvként tanulja a franciát.
Hollande személyében, akit népes politikus- és üzletember-küldöttség kísért, hosszú ideje először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori román államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
MTI
Székelyhon.ro

Székely panaszáradat az amerikai nagykövetnek
Az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tiszteletben tartása – jelentette ki hétfőn Csíkszeredában Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete.
A diplomata kétnapos látogatás erejéig érkezett a Székelyföldre, ahol előbb Hargita megyét – Csíkszeredán kívül Székelyudvarhelyet – kereste fel, kedden pedig Sepsiszentgyörgyre utazik. Látogatása során a nagykövet több tucatnyi kötetet tartalmazó ún. Amerikai Könyvespolcot adományozott a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak, amely szak- és szépirodalmi művekkel, valamint az angol nyelvtanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkákkal gazdagodott.
A többségében magyarok lakta régióba látogató diplomatát Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke Ráduly Róbert Kálmánnal, a megyeszékhely polgármesterével közösen fogadta a megyeházán. Borboly elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert szerinte egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másrészt úgy vélte, a „fogalmi gumicsont" arra jó csupán, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a hazai közigazgatás bajairól, illetve azok kiküszöbölésének lehetőségeiről. A tanácselnök arra is felhívta a nagykövet figyelmét, miszerint Románia nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy nem fogad el a kisebbségek számára hátrányos területi beosztást.
A romániai szimbólumhasználat kapcsán Borboly elmondta, miközben valamennyi megyének van saját zászlaja, a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít „rosszhiszemű feljelentőknek" arra, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézmények jelképhasználatát, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve. A románoktatás problémájáról szólva úgy vélekedett, azért nem sikerül a Székelyföldi magyar diákok felének az érettségije, mert még mindig nem tanulhatják idegen nyelvként a románt. amely miatt a diákok több mint fele elbukik az érettségin. Borboly felhívta a figyelmet a dekoncentrált intézmények vezetőségében tapasztalható etnikai arányokra, amelyek fordított arányban vannak a megye lakosságáéval.
Ráduly Róbert Kálmán a román állam által a város és a térség esetében alkalmazott gazdasági és anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, ismertetve a nagykövet előtt a Városháza felirat és a városzászló, valamint a székely lobogó kifüggesztése ellen indított pert is. Csíkszereda polgármestere kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, továbbá bírálta a régióátszervezésre vonatkozó Bukaresti elképzeléseket. Ráduly felhívta a figyelmet, hogy a Székelyföldi régiót is felölelő Központi Fejlesztési Régióban csak Brassó és Szeben fejlődött gazdaságilag, statisztikai adatok szerint pedig a vidék és e két nagyváros közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
Hans Klemm a két önkormányzati vezetővel folytatott megbeszélés után elmondta, mandátuma egyik prioritásának tartja Románia régióinak felkeresését, e téren pedig kiemelkedő szerepet kapnak a nemzeti kisebbségek lakta megyék. „Nagykövetként kiemelt szerepet tulajdonítok annak, hogy elősegítsük az Egyesült Államok és Románia biztonságát, a demokráciát, valamint a szabad és erős kormányzást. Mindemellett a Bukaresti nagykövetség és az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tisztelete" – szögezte le a nagykövet, aki a nap folyamán Jean-Adrian Andrei prefektussal is találkozott. A diplomata csalódottságának adott hangot annak kapcsán, hogy Hargita megyében egyetlen amerikai befektető sem telepedett meg, arról biztosította viszont a vendéglátóit, hogy felhívja hazája vállalkozóinak figyelmét a térségre.
Hans Klemm egyébként nem először jár a Székelyföldön, idén januárban ugyanis a Háromszéki Árapatakon roma közösségeket látogatott meg egy civil szervezet meghívására. Akkor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke tájékoztatta a romániai magyar közösség helyzetéről, felkérve a diplomatát, hogy a védnöksége alatt szervezzenek román-magyar kerekasztal-beszélgetést.
Krónika (Kolozsvár)

Háromszéken tájékozódott az amerikai nagykövet
Tájékozódás, az itteni helyzet jobb megismerése végett érkezett Kovászna és Hargita megyébe Hans Klemm amerikai nagykövet, és bár rendkívül diplomatikusan kitért a kényes kérdések megválaszolása elől, alkalma volt a térség, az itt élők legfontosabb gondjaival szembesülni, és Sepsiszentgyörgyi, szűk félórás sajtótájékoztatója során legalább tízszer kimondta a Székelyföld románok által tagadott nevét angolul: Szeklerland.
Hans Klemm egy nappal korábbi Csíkszeredai látogatására utalva hangsúlyozta, nem csak politikusoktól tájékozódott, alkalma volt egyszerű polgárokkal is beszélni, hogy megértse az itteni kulturális, gazdasági, politikai helyzetet. Sepsiszentgyörgyre reggel tíz órakor érkezett, Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel, Antal Árpád polgármesterrel és Kató Béla református püspökkel találkozott, majd az újságírók kérdéseire válaszolt.
Amerikai álláspont
A táj szépségeit ecsetelő és az itteniek vendégszeretetét méltató szokásos bevezető után Amerika emberi és kisebbségi jogokat, demokráciát támogató álláspontját hangsúlyozta arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok támogatja-e az itt élő magyarság népszavazással és százezres tüntetéssel is megerősített területi autonómiaigényét. „Az Egyesült Államok maximálisan támogatja a Székelyföldi emberek jogát, hogy petíciókat nyújtsanak be és tömegtüntetéseken adjanak hangot elégedetlenségüknek a kormánnyal szemben” – mondotta. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében nem foglalt állást, de figyelik a restitúciós folyamatot, felgyorsítását sürgeti – derült ki egy másik kérdésre adott válaszából.
Lapunk kérdésére, mely szerint azt követően, hogy 60 évvel ezelőtt, az ’56-os forradalom során Amerika nem állt ki a szovjet hatalom és kommunizmus ellen fellázadt Magyarország mellett, van-e okuk attól tartani az erdélyi magyaroknak, hogy jogköveteléseik elsikkadnak a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt, Hans Klemm általános választ adott. Maga elé mormolva megjegyezte: „A nagyszerű ’56, érdekes...”, majd az Egyesült Államok prioritásait ismertette: a biztonság és stabilitás, melynek fenntartásában Romániának nagy szerepe van; a demokrácia, beleértve a kisebbségi jogok tiszteletben tartását – itt felsorolt más alapvető jogokat, a vallás- és szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, a nők jogait, az emberkereskedelem megakadályozását –, és hozzáfűzte, ezek kiteljesítése soha véget nem érő próbálkozás. Harmadikként a gazdasági fejlődést említette, Románia jó mutatóit – bár ez nem jelenti, hogy problémái megoldottak, beleértve a kisebbségi kérdést is – fűzte hozzá –, és reményét fejezte ki, hogy a decemberi választások után is folytatódik a jelenlegi irány, sőt, erőteljesebbé válhat a két ország közötti együttműködés.
Magyar sérelmek
Rövid és keveset mondó sajtótájékoztatója után a nagykövet a „szomszédba” vonult a prefektussal találkozni, magyar vendéglátói pedig összegezték mindazt, amit ők elmondtak neki. Tamás Sándor kiemelte, már bevezetőjében elmondta, nem panaszkodni akarnak, partnert keresnek problémáink megoldására. Ismertették, a NATO- és EU-csatlakozásig valóban bővültek az erdélyi magyarság jogai, ám azt követően próbálják visszafordítani az alkotmányban leszögezetteket és jogszabályokba foglaltakat: visszaállamosítás, decentralizáció zajlik, kettős mércét alkalmaznak a hatóságok. Ez utóbbi alátámasztására képekkel is bemutatták, hogy míg Bukovinában hivatalosságok állnak a térség zászlója alatt, Székelyföldön büntetik a székely zászló önkormányzatok általi használatát. Azt is elmondták, hogy mindaz, amit az erélyi, Székelyföldi magyarság kér, az EU 15 államában működik, külön kiemelték Dél-Tirol példáját, és hangsúlyozták, nem szeretnénk mást, csak, ami máshol is lehetséges. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának akadályozását vetette fel, jövőben ünneplik egyházuk 500 éves fennállásának évfordulóját, ez alatt a fél évezred alatt nagyon fontos volt, hogy ne csak a templomban szolgáljanak, de az oktatást és a diakóniát is támogassák, a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanjaik e célokat szolgálták. Mindaz, ami Romániában jelenleg történik, a vallásszabadság korlátozását jelenti, megértik ugyan a geopolitikai helyzetet, de az Egyesült Államoknak is méltányolnia kellene, hogy az itt élő magyarok mindeddig békés, törvényes eszközökkel követelték azt, ami a jog szerint is megilleti őket. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azzal kezdte beszámolóját, hogy mi, magyarok lojális állampolgárai vagyunk Romániának, mégsem szeretnek bennünket, egyrészt mert mindig kimondjuk az igazságot, másrészt, mert szenvedélyesen szeretjük szülőföldünket, és bár száz éve folyamatosan nyomás alatt tartanak, mégis itt vagyunk. Kitért arra is, hogy úgy érezzük, az Egyesült Államok a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt lemondott arról, hogy az erdélyi magyarság ügyét markánsan képviselje. Az amerikai alapértékekkel egyetértünk, de lehet-e vallásszabadságról beszélni, miközben elveszik az egyház javait? Úgy értelmezik-e a demokráciát Amerikában, mint Bukarestben, hogy három farkas többségi szavazással dönthet a bárány megevéséről (a bárány ez esetben az erdélyi magyarság – pontosított), egyenlőség-e, hogy a Székelyföldi önkormányzatoknak tiltják azt, ami az ország más tájain lehetséges – sorolta a kérdéseket. Kitért a tervezett regionális átszervezésre, hogy olyan elképzelés körvonalazódik, amely az önkormányzatokat is kiveszi a magyarság kezéből, olyan régióba kívánják beolvasztani a Székelyföldi magyar közösséget, ahol nem lesz többségben, így a döntéseket sem befolyásolhatja. „Világosan elmondtuk, vannak olyan ügyek, amelyekben nincs kompromisszum, az itt élők szembeszálltak Ceauşecuval, Băsescuval vagy Dragneával, amikor szét akarták darabolni a régiót, és szembeszállnak bárkivel, akinek hasonló a szándéka” – ismertette tájékoztatójuk lényegét Antal Árpád.
Amerikai Könyvespolc a könyvtárnak
Hans Klemm a prefektussal folytatott tárgyalás után meglátogatta a Magmát és az Erdélyi Művészeti Központot. A Bod Péter Megyei Könyvtárnak átadta az Amerikai Könyvespolc nevű, 128 címből álló, 2593 dollár összértékű könyvadományt, amelyben szak- és szépirodalmi művek (klasszikus és kortárs amerikai irodalom, gyermekirodalom), valamint az angolnyelv-tanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkák találhatóak.
Háromszéki látogatása végén még egy rövid, de kötetlenebb beszélgetésre hívta az újságírókat, mely során meghallgatta egyebek mellett a nyelvi jogok betartásával, a román nyelv oktatásával kapcsolatos észrevételeket. Véleményét szavakban nem fogalmazta meg, de bólogatásai, arca elárulta, nem érti, miért ütközik akadályokba alapvető dolgok biztosítása. Elismerte: aludnia kell még az itt tapasztaltakra, a román és magyar felektől sokszor egymásnak szögesen ellentmondó tájékoztatót kapott, és ahhoz, hogy megértse az itteni helyzetet, meg kell emésztenie mindezt
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Számíthatunk Amerikára?
Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetének, ha kétnapos Székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miéer nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
Hans Klemm jó diplomata módjára kényesen ügyelt arra, mit, mennyit mond, többnyire a jól ismert frázisokat ismételgette az amerikai alapértékekről, a demokráciáról, biztonságról, fejlődésről, az alapvető emberi és szabadságjogokról. Kínosan vigyázott, hogy ne foglaljon állást vitás kérdésekben, ne mondjon véleményt még a nyilvánvaló jogsértések ügyében sem – így annál értékesebb volt egy-egy félmondata, gesztusa. Például az, hogy az Egyesült Államok támogatja a Székelyföldiek jogát, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Bukaresti kinevezése után alig egy évvel egyértelműen új helyzettel szembesült Székelyföldi látogatása során, hisz mostanáig elsősorban a korrupcióellenes harcot, no meg a két ország katonai együttműködését kellett támogatnia. Hallhatott valamit az erdélyi magyarság gondjairól, és tiszteletre méltó, hogy fontosnak tartotta a helyszínen tájékozódást, no meg az is, hogy nem csak a politikusok, elöljárók véleményére volt kíváncsi. Kétnapos programját úgy állították össze, hogy alkalma legyen „civilekkel” is szót váltani, és mindez egyértelműen tovább árnyalta alakuló véleményét. Mint ahogy személyes látogatásra volt szükség, hogy szembesüljön azzal: lám, e térségben majd mindenki magyarul beszél. Mint mondotta, korábban azt gondolta, hogy legfennebb fele-fele az arány. Hosszú évek óta Hans Klemm az első amerikai nagykövet, aki itt, a helyszínen érdeklődik az erdélyi magyarság gondjairól. Szavaiból is kiderült, nem volt felkészülve arra, ami itt várta, meglepte az elégedetlenség mértéke, a panaszok sokasága és az ezeknek ellentmondó hatósági (prefektusi) tájékoztatás. Időre, no meg jó tanácsadókra lesz szüksége, hogy rendszerezze a szűk két nap alatt felhalmozott élményeket, tisztázza az elhangzottak valóságtartalmát, kialakítsa véleményét, álláspontját. És amikor ezt teszi, talán azt is mérlegeli, hogy egyik fél a megmAradásáért küzdő, örök védekezésre berendezkedett kisebbség, másik pedig a beolvasztását sürgető, elnyomó hatalom. Talán megérti és megérteti feljebbvalóival is, hogy a demokrácia fő védelmezője, az Egyesült Államok stratégiai érdekei miatt nem hagyhatja magára az erdélyi magyarságot a jogaiért való küzdelmében. Mert a térség biztonságának, stabilitásának, fejlődésének ez is épp úgy záloga, mint a Fekete-tenger partjára telepített rakétapajzs.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorozatban utasítják el a restitúciós kérelmeket (A Mikó-ügy után)
A református egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza az elmúlt héten a Bukaresti restitúciós bizottság – egyebek mellett erről is tájékoztatta Hans Klemm amerikai nagykövetet Kató Béla erdélyi református püspök. Meglátása szerint tudatos és következetes eljárásról van szó, a Mikó-ügy alkalmat teremtett, hogy teljesen leállítsa a Bukaresti testület az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását.
Kató Béla a Háromszék kérdésére elmondta: Sepsiszentgyörgyi, vásárhelyi, Kolozsvári ingatlanok szerepelnek a most elutasítottak listáján, többségében a református kollégiumokhoz tartozó vagyonelemekről van szó, és mindegyik esetében azonos az indoklás. Arra hivatkoznak, hogy a bejegyzett telekkönyvi tulajdonos nem azonos az egyházzal, aki ezt visszakéri. Elmondása szerint kihasználják, hogy a korabeli telekkönyvezési gyakorlat szerint nem magát az egyházat, hanem annak valamelyik alegységét jelölték meg tulajdonosként. Véleménye szerint ez azért is igazságtalan, mert az államosítás során a kommunista állam egyértelműen megjelölte, hogy mely egyháztól vett el egy-egy ingatlant.
Kató Béla elmondta: a folyamat végeérhetetlen, ők fellebbeznek a bizottság döntése ellen, az visszautasítja óvásukat, és nem mArad más út, csak a bírósági eljárás. Megemlítette, hogy a Székely Mikó Kollégium pere Brassóban már elkezdődött, és ugyanígy a Kolozsvári Református Kollégium új részének ügye is, amelynél az az érdekes, hogy annak idején felét visszaadták, a másik feléről pedig azt mondják, hogy nem jogos. (Mint ismert, a Mikó-ügyben született bírósági döntés – visszaállamosítás és Markó Attiláék elítélése – után az egyház újból a restitúciós bizottságnál kérte az iskola visszaszolgáltatását, azonban a testület ezt elutasította, ezért pert indítottak.) A püspök kifejtette: a Bukaresti bizottság mindeddig nem is hozott számukra kedvező döntést, az elutasítások már zsinórban történnek, semmilyen érv, mérlegelés nem áll a döntések mögött, bármilyen dokumentumot bemutathatnak, lesöprik az asztalról, és azokat az eseteket, ahol szó szerint szerepel, hogy az egyházé volt az ingatlan – tehát ezzel az érvvel nem lehet visszadobni –, nem is tárgyalják, más okokra hivatkozva halogatják a döntést. Félő tehát, hogy a Mikó ügyében született ítélet precedenst teremtett, e mögé álltak be, és ilyen módon „rendezik” az összes visszaszolgáltatási igénylést. „Már nem is várunk a restitúciós bizottságtól semmit, mert meg is félemlítették őket, és rá is álltak egy ideológiára” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Kató Béla erdélyi református püspök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette (Dr. Benedek Géza-emlékjeleket avattak)
Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott.
Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető.
Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket.
Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább.
A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték.
Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös múlt, közös jövő (Hollande Romániában)
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta Francois Hollande francia államelnök tegnap Bukarestben, miután Klaus Iohannis államfővel tárgyalt. Ez alkalommal Klaus Iohannis a legmagasabb román állami kitüntetést – Románia Csillaga Érdemrend a lánccal – adományozta vendégének „a román történelem és kultúra iránt tanúsított megértésért és érdeklődésért”.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az EU külső határainak védelmére. Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát, anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.
Klaus Iohannis kijelentette: Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia–német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös. Hozzátette: rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. Az emberek jólétet és biztonságot várnak az EU-tól. A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-je és 2019 júliusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának százéves évfordulójáról, Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó Gyulafehérvári román nemzetgyűlésről. A francia–román centenáriumi rendezvények egybeesnek a román uniós elnökség (2019 első fele) időszakával. A francia elnök leszögezte: Romániának latin gyökerei vannak, és frankofón ország, ahol a diákok 20 százaléka első, 80 százaléka pedig második idegen nyelvként tanulja a franciát.
Francois Hollande francia csúcstechnológiai beruházásokat is felkeresett: délelőtt a Bukarest melletti Măgurelén járt, ahol az európai uniós támogatással megvalósítandó szuperlézer romániai berendezéseit építi egy 60 millió eurós szerződés alapján a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég, délután a Brassó megyei Vidombákra repült, ahol Dacian Cioloş kormányfővel együtt avatta fel az Airbus Helicopters 50 millió eurós beruházásból felépült új üzemét. A francia államfő szerint ezek a beruházások is bizonyítják, hogy Franciaország jövőbe mutató csúcstechnológiákkal járul hozzá Románia fejlődéséhez, nemcsak az olcsó munkaerőt keresi. Hollande személyében csaknem két évtized után először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori román államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)