Francia–román összefogás Európa megvédésére
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta François Hollande francia elnök Bukarestben kedden, miután Klaus Johannisszal tárgyalt.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten pedig az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió (EU) külső határainak védelmére. Johannis közlése szerint a francia elnök pozitív magatartást tanúsított Románia Schengen-övezethez való csatlakozásához.
Hollande személyében, akit népes politikus- és üzletember-küldöttség kísér, csaknem két évtized után először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
Szabadság (Kolozsvár)

Kerítést építenek a román–szerb határon?
Mihamarabbi intézkedéseket sürget a Bukaresti kormány részéről a migránshullám feltartóztatása érdekében a Temes megyei önkormányzat elnöke.
Sorin Grindeanu arra következtet az illegális határátlépéseknek az elmúlt hetekben a román–szerb határon tapasztalható növekedéséből, hogy a közeljövőben fokozott nyomás nehezedik majd a bánsági régióra, ami szerinte megfelelő válaszlépéseket igényel a román hatóságok részéről.
„Jó lenne, ha az illetékesek nem Bukaresti és szebeni fejjel gondolkodnának, miszerint az ország közepén amúgy sem haladnak keresztül a menedékkérők. Minden eshetőségre fel kell készülni, ha figyelembe vesszük, hogy Szerbia irányából szárazföldi úton Temes és Krassó-Szörény megyén keresztül érkezhet migránshullám. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy adott esetben a határ menti települések polgármestereivel Bukarest számára nem tetsző döntéseket hozzunk” – nyilatkozta a Pressalert.ro Temesvári hírportálnak a szociáldemokrata (PSD) politikus.
Egyre többen próbálkoznak az illegális határátkeléssel
Grindeanu felhívta a figyelmet, hogy noha a hazai rendvédelmi szervek korábban azt jósolták, Romániát elkerüli a menekültek útvonala, az elmúlt hetekben egyre többen próbálkoznak az illegális határátkeléssel a szerb–román–magyar hármas határ térségében. A 2012-től az idei helyhatósági választásokig képviselői mandátumot betöltő, a Victor Ponta vezette kormányban a távközlési miniszteri tisztséget ellátó önkormányzati vezető közölte, az érintett települések vezetőivel konzultálva arra a következtetésre jutott, hogy a polgármesterek többsége magyar mintára kerítést építene a román–szerb határszakaszon. A tanácselnök a portálnak adott interjúban leszögezte: ezt végső megoldásnak tartja, de egyáltalán nem zárja ki.
Grindeanu állásfoglalása azért is érdekes, mivel Victor Ponta volt kormányfő, a PSD egykori elnöke tavaly „szégyenletes magatartásnak” nevezte, hogy Magyarország kerítést épít déli határán, a Bukaresti külügyminisztérium pedig helytelenítette, amikor a Budapesti kormány bejelentette: adott esetben a Romániával közös határán is drótakadályt emel.
Elvárják, hogy Bukarest tartóztassa fel a menedékkérőket
Darius Postelnicu, a román–szerb határ mentén fekvő Zsombolya polgármestere kedden a Krónikának elmondta, nem kívánja megszabni a Bukaresti kormánynak, hogy milyen módszereket alkalmazzon, de elvárja, hogy tartóztassa fel a menedékkérőket. „Nincs szükségünk migránsokra, amerre jártak eddig, mindent csak feldúltak” – szögezte le a kisváros liberális ( PNL) elöljárója, hozzátéve, kerítésépítésről szóló konkrét információk nem jutottak el hozzá, ő pedig nem egyeztetett ilyesmiről a tanácselnökkel. A polgármestertől megtudtuk, a rendvédelmi szervek körében a határ menti térségben foganatosított átcsoportosítás nyomán Zsombolyán már nem teljesítenek szolgálatot csendőrök, helyi rendőrség pedig nem működik.
Egyelőre nem tartja indokoltnak kerítés felhúzását Radu Asaftei, Nagyszentmiklós alpolgármestere, aki szerint eddig elégséges módszernek bizonyult, hogy egy kétoldalú egyezmény alapján a román hatóságok visszatoloncolják Szerbiába az illegális határátlépőket. A liberális elöljáró lapunknak elmondta, a határ menti városban nem bukkantak fel migránsok, a zöldhatáron átlépő menekülteket pedig eddig sikerrel feltartóztatták a határőrök.
Az elmúlt napokban több mint félszáz határsértőt fogtak el
Románia augusztus közepétől megerősítette délnyugati határainak védelmét, a határrendészet mellett a csendőrség és a rendőrség egységei is bekapcsolódtak a határvédelembe, és munkájukat éjjel-nappal felderítő helikopter segíti. Az intézkedés szükségessége beigazolódott, mivel migránscsoportok azóta naponta próbálnak Románián keresztül Magyarországra átjutni a zöldhatáron. Az elmúlt napokban összesen több mint félszáz határsértőt fogtak a román határőrök, akik immár azzal is szembesülnek, hogy egyre többen veszik az irányt Nyugat-Európába az ENSZ menekültügyi főbiztosságának Temesvári vészhelyzeti tranzitközpontjában elszállásolt menedékkérők közül.
A határőrség országos parancsnokságának tájékoztatása szerint hétfőn este újabb migránscsoportot fogtak el Nagyszentmiklós közelében, a tizenöt határsértő közül nyolcan afgánnak, négyen koszovóinak, ketten pakisztáninak, egy pedig iráninak mondta magát. Kedden ugyanakkor ketten vízbe fulladtak, öten pedig eltűntek, miután Romániába igyekvő menekültek egy csoportjának csónakja felborult a Duna bolgár szakaszán, Vidin térségében.
Az MTI tudósítója a helyszínen kedden azt tapasztalta, hogy megerősítették a szerb–román határ Magyarországhoz közeli szakaszának őrzését, a területet járőrökkel és hőkamerákkal felügyelik a román hatóságok. A térséget egy Óbébán telepített hőkamerával figyelik meg a határrendőrök, a berendezés mintegy 14 kilométeres távolságból észleli a zöldhatár felé közeledők mozgását.
Petre Nicola, a Temes megyei határrendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, a fokozott ellenőrzés bevezetése óta száz határsértőt fogtak el a térségben, egész évben pedig 230, Afrikából, illetve Ázsiából érkezőt tartóztattak föl, főként a hármas határhoz közel eső települések közelében. Nicola hozzátette, a román hatóságok észlelik a jeleit annak, hogy a területen embercsempészek dolgoznak. Az elmúlt időszakban többször sikerült is ilyen csoportokat leleplezni, és eljárást indítani ügyükben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Román felháborodás Klemm székelyzászlós fotózkodása miatt
Megdöbbenést és felháborodást váltott ki a román sajtóban és a világhálón, hogy Hans Klemm, az Egyesült Államok nagykövete Sepsiszentgyörgyi látogatása során a székely zászlóval fotózkodott a Háromszéki önkormányzati vezetők társaságában.
Az amerikai diplomata kétnapos Székelyföldi látogatása keretében, kedden kereste fel Kovászna megyét, és egyebek mellett Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármesterrel, Tamás Sándor tanácselnökkel és Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével folytatott megbeszélést. Ennek a találkozónak a végén készült az a fényképfelvétel, amely székely zászlóval ábrázolja a házigazdákat és az amerikai vendéget.
A román sajtó Antal Árpád Facebook-bejegyzéséből értesült a fotóról és arról, hogy a nagykövet ajándékba kapott egy kék alapon aranysávos lobogót. „Feltettük ma az amerikai nagykövetnek azt a kérdést, hogy lehet-e vallásszabadság olyan körülmények között, hogy közben elveszik az egyházi javakat, úgy értelmezik-e Amerikában a demokráciát, mint ahogyan Bukarestben értelmezik, hogy ha három farkas és egy bárány találkoznak, akkor demokratikusan megszavazzák, hogy mit fognak vacsorázni? Egyenlőség-e az, hogy minket naponta zaklatnak azért, mert szeretnénk használni a zászlónkat, de más megyékben szabad ugyanezt?” – számolt be közösségi oldalán a polgármester.
Már az elöljáró bejegyzését számos bírálat érte román felhasználók részéről, akik sovinizmussal és románellenességgel vádolták meg Antalt, akit megfenyegettek: „ha így folytatja, megtapasztalja, hogy a románok toleranciájának is van határa”. „Jól mondta Vadim, hogy a magyarokat sarokba kell állítani, tudniuk kell, hol a helyük, mint ahogy azt is, hogy 1940 soha nem jön vissza számukra” – posztolta egy másik hozzászóló.
Bevallása szerint sokkolta a Klemmet a székely zászló és „revizionista politikusok” társaságában ábrázoló felvétel Rareș Bogdant, a Realitatea hírtelevízió magyarellenes kirohanásairól elhíresült műsorvezetőjét. A Kolozsvári származású újságíró párhuzamot vont a Bukaresti diplomata gesztusa és az Egyesült Államok chișinăui nagykövetének nemrég tett kijelentése között, miszerint Moldova nem Románia, a Pruton túli országnak pedig el kell felejtenie a Romániával való egyesülés gondolatát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„Jólneveltségből” pózolt a székely zászlóval az amerikai nagykövet
„Biztosíthatom önöket, hogy az Egyesült Államok Bukaresti nagyköveteként csak két zászló fontos számomra: az amerikai és a román” – nyugtatta meg szerdán Craiován a román nacionalistákat Hans Klemm, aki - mint mondta - „jólneveltségből” állt be Sepsiszentgyörgyön a székely zászló mögé.
Az amerikai nagykövetnek azért kellett magyarázkodnia az oltyán megyeszékhelyen, mert előző nap Sepsiszentgyörgyön a székely zászlóval pózolt Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke és Kató Béla református püspök társaságában. A diplomata most azt mondta, hogy „jólneveltségből” vállalta a közös képet vendéglátóival.
Mint ismeretes, a kép óriási felháborodást váltott ki a román médiában és az külügyminisztérium is számon kérte ezt az amerikai nagykövetségen.
Hans Klemm a Sepsiszentgyörgyi látogatásakor többek között arról beszélt, hogy a Székelyföldi embereknek joguk van törvényes úton utcára vonulni, tiltakozni, petíciókat benyújtani kérve problémáik rendezését. Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetét a két székely megye önkormányzatainak vezetői hívták meg a térségbe, hétfőn Csíkszeredában is járt.
M. Á. Zs.
maszol.ro

A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a Bukaresti külügy az amerikai nagykövetséget
A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a Bukaresti külügyminisztérium az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségét szerdán, miután Hans Klemm amerikai nagykövetről olyan fotó jelent meg a román médiában, amelyen egyajándékba kapott székely zászlót tart Kovászna megyei elöljárókkal közösen.
A Bukaresti külügyminisztérium egy szerdán kiadott közleményében elismeri: az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének munkaköri leírásába tartozik, hogy helyhatóságokkal konzultálva személyesen tájékozódjék a fogadó ország realitásairól.
„Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a Bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében” – olvasható a román külügyi közleményben.
A román hírtelevíziók többsége először úgy értelmezte az erről szóló külügyi közleményt, hogy a tárca bekérette a diplomatát, ezt azonban Ionut Valcu külügyi szóvivő később az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta. „Szó sincs bekéretésről, a miniszternek egyetlen találkozó sem szerepel a programjában” – idézte a hírügynökség a szóvivőt.
A Bukaresti külügy kifejezte meggyőződését: látogatásai alkalmával a nagykövet megismeri a Románia által meghonosított interkulturális modellt, a romániai kisebbségek által élvezett jogokat, amelyek – a kommüniké szerint – mindenben megfelelnek a vonatkozó nemzetközi szabványoknak.
Szerdán a román televíziós és online médiaorgánumok többsége – többnyire elítélő kommentárok kíséretében – tette közzé azt a fotót, amelyen Hans Klemm, az Egyesült Államok romániai nagykövete egy székely zászlót tart a kezében Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester, Kató Béla református püspök és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke társaságában – többnyire kifogásoló kommentárok kíséretében.
A fotót kedden posztolta Facebook-oldalára a Sepsiszentgyörgyi polgármester. A román nyelvű kísérőszöveg szerint Hans Klemm aznapi Háromszéki látogatásakor egy székely zászlót kapott ajándékba vendéglátóitól. A polgármester azt is megjegyzi: a székely zászló mára már annak a tisztelethiánynak a szimbóluma is, amelyet a román hatóságok tanúsítanak a székely közösséggel szemben.
Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége a székelyzászlós fotót kifogásoló sajtókommentárokra reagálva közleményben tudatta: Hans Klemm „Románia egészében az Egyesült Államok nagykövete”, rendszeresen utazik a országban, és a román társadalom különböző csoportjaival találkozik.
„Az Egyesült Államok Románia szövetségeseként és stratégiai partnereként üdvözli és támogatja a romániai demokráciát és Románia erőfeszítéseit, amelyek a demokratikus intézmények megerősítését szolgálják a társadalom valamennyi szegmensének egyenlő és teljes részvétele által” – olvasható az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségének közleményében.
MTI
Székelyhon.ro

Köszönjük, Bukarest!
Az amerikai nagykövet nagy port kavart Székelyföldi látogatása több szempontból is jelentős számunkra. Már az figyelemre méltó, hogy két napot a helyszínen tájékozódott helyzetünkről, s bár igazi diplomataként kényes kérdésekben nem foglalt állást, az jelzésértékű, hogy a hatóságok által üldözött székely zászlóval fényképezkedett, és többször kimondta a Romániában tabunak számító Székelyföld nevet.
A diplomata látogatása jogsérelmeink egyfajta leltározására is alkalmat teremtett, és ezek közül alighanem a legdöbbenetesebb az egyházi visszaszolgáltatások ügye. Beigazolódott, amitől oly sokan tartottunk a Mikó-ügy kezdetén: a visszaállamosítás precedensértékűvé vált, az egyházi ingatlanok restitúcióját gyakorlatilag leállították. Kató Béla erdélyi református püspök egészen elképesztő adatot osztott meg: csak a múlt héten a magyar történelmi egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza a Bukaresti restitúciós bizottság. Huszonhat évvel a rendszerváltozás után tehát az amúgy is akadozó folyamat teljes leállításáról kell beszélnünk, a kommunisták által elkobozott ingatlanokat ócska trükkel, a jogállamiság látszatát keltve, szükség esetén az igazságszolgáltatás eszközeit is igénybe véve tartaná meg a maga számára a rabló román állam. A bajt tetézi, hogy igen nehéz küzdeni azzal a módszerrel, amelyet alkalmaznak, éspedig hogy az egyház kéréseit mondvacsinált okokra hivatkozva elvetik, a bíróságokon pedig a restitúciót elrendelőket elítélik – mint Markó Attila esetében történt. Az egyedüli lehetőséget a változásra talán a diplomácia, a külpolitika jelentheti – az amerikai nagykövet Székelyföldi látogatása azért oly fontos, mert alkalmat jelentett rávilágítani a restitúció akadályoztatására és a „példás román kisebbségpolitika” nemzetközi szinten alig ismert árnyoldalaira. Ezt az alkalmat a Székelyföldi önkormányzati vezetők és az egyházi elöljárók igen jó érzékkel használták ki, s ha valami, hát akkor az amerikai, a nyugati nyomásgyakorlás kétségkívül hasznos lehet számunkra. Miként hasznunkra válhat az a román felhördülés is, amely Hans Klemm székely zászlós fotóját követte. Tegnapi közleményében ugyan a Bukaresti külügyi tárca kínosan kerülte „bekéretés” kifejezést – vicces is lenne az, nem is annyira a román–amerikai stratégiai partnerség, inkább az erőviszonyok okán –, azt viszont hangsúlyozta, hogy a nagykövettel folytatott „beszélgetésen” rávilágítottak arra, hogy az „ilyen látogatások” „esetleg létező érzékenységek megértését és figyelembevételét is előfeltételezik”. Hans Klemm így aztán a saját bőrén tapasztalhatta: mind egy szálig igaz, amit a Székelyföldi önkormányzati vezetők mondtak neki a székely jelképek üldözéséről, a román hatalom kettős mércéjéről, a restitúció leállításáról.
Mi pedig köszönetet mondhatunk Bukarestnek, amiért kibillenve a kisebbségek részére minden jogot példaértékűen biztosító mintaállam szerepéből, az amerikai kormány képviselője előtt is kivillantotta foga fehérjét!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Megzaboláznának"!
"Úristen, megbolondultak az amerikaiak! Jól mondta a néhai Vadim, hogy a magyarokat sarokba kell állítani, tanulják meg, hol a helyük, különben ehhez hasonló helyzetek állhatnak elő. A magyarok nem értik, hogy 1940 már nem jön vissza soha!!!", "Zavar a román zászló? Az országgal – amelyben ti is éltek, és amelynek a levegőjét szívjátok, vizét isszátok – szembeni ellenségességetek és megvetésetek semmi jót nem hozhat...", "Amikor majd rátok irányítjuk az ágyúkat, minden bozgor szufla kiszorul majd a sztyeppei disznófejetekből, ördögadta nomádjai!", "Megint eladtak az amerikaiak, tegnap Kisinyovban, ma Bukarestben!", "Börtönbe velük!", "Románia a Dnyesztertől a Tiszáig tart!", "Vadimnak igaza volt, az amerikaiak a magyarok kezére játszanak. Hol vagy, Johannis?!" "A magyarokat meg kell zabolázni a PRU-val, különben elveszítjük Erdélyt!!!".
Kedves olvasók, ezeket a "szép szavakat" azok közül a kommentárok közül válogattuk, amelyek tegnap jelentek meg a közösségi oldalakon Hans Klemm amerikai nagykövetnek Hargita és Kovászna megyében tett látogatása, illetve azután, hogy a nagykövet Sepsiszentgyörgyön a székely zászlót tartó székely megyék vezetőivel közös fényképen jelent meg. A kommentálók a fentieken kívül a nagykövet és a Sepsiszentgyörgyi polgármester lemondását követelik, sőt egyesek átkot szórtak rájuk és családjaikra.
A fentiek kísértetiesen idézik a ‘90-es évek elejét, a vásárhelyi fekete március szlogenjeit, illetve a hírhedt Har-Kov jelentést. Ami azt is jelenti, hogy az ideig-óráig lappangó magyargyűlölet vulkánként robban a legártatlanabb hírre, amelyet a szélsőséges nacionalisták azonnal meglovagolnak, és igyekeznek politikai tőkét kovácsolni belőle. Hiszen nem tudni, kik a kommentálók: a névtelenség jótékony leple alatt akár vezető politikusok is uszíthatnak. Hogy sikerrel, bizonyítják a fentiek.
A nacionalista kitörés szikráját az a bejegyzés szolgáltatta, amelyet a Sepsiszentgyörgyi polgármester osztott meg saját közösségi oldalán, és beszámolt, hogy a Székelyföldi elöljárók tájékoztatták a nagykövetet arról, hogy Romániában "elveszik az egyházi javakat," "naponta zaklatnak azért, mert szeretnénk használni a zászlónkat, de más megyékben szabad ugyanezt", hogy "a független román bíróság arra fog engem kötelezni, hogy egy műemlék épületről levegyem a magyar feliratot, és ha nem veszem le, akkor naponta 150 euróval fognak büntetni".
Az elöljárók azt is elmondták a nagykövetnek, hogy "egy olyan regionalizációs terv van előkészítve, mely arról szól, hogy az önkormányzatokat is kivegyék a magyar közösség kezéből, és a Székelyföldi magyar közösséget egy olyan régióba akarják beolvasztani, ahol a magyarság nem lesz már többségben" és a többi.
Ezek nyomán lángolt fel a szélsőséges nacionalizmus és a magyarellenesség. Nem véletlen, hiszen decemberben parlamenti választások lesznek, és a párt, amelyre az egyik kommentáló utalt, éppen a szomorú emlékű nagy-romániás pártvezér céljait igyekszik megvalósítani. Ilyen "indítással" előreláthatólag durva, kiélezetten magyarellenes kampányra lehet számítani. Ezért fontos, hogy a magyarság érdekképviselete olyan jelölteket állítson, akik képesek szembeszállni és visszaverni az ilyen és hasonló támadásokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar kormánytámogatással újulhat meg a szentbenedeki Kornis-kastély
A magyar kormány határon túli örökségvédelmi programjának részeként, három erdélyi magyar civil szervezet segítéségével újulhat meg néhány éven belül a Kolozs megyei Szentbenedeken található Kornis-kastély, a felújítás mikéntjéről jelenleg is folynak a tárgyalások – nyilatkozta a Krónikának Géher Ferenc, a műemlék épület tulajdonosa.
A Mikeháza községhez tartozó Szentbenedeken található műemlék épület múlt héten került a figyelem középpontjába, amikor szerdára virradóra ismeretlenek megpróbálták ellopni a bejárati kapu unikornisszobrait. Tiberiu Zelencz, a község polgármestere arra panaszkodott, hogy a műemlék épület leromlott állapotban van, már életveszélyes. Úgy vélte, a tulajdonosnak be kellene kerítenie birtokát, és figyelmeztetni a látogatókat a rájuk leselkedő veszélyre. Az elöljáró azt a lehetőséget is felvetette, hogy az önkormányzat uniós forrásokra pályázna a kastély rendbetétele érdekében, de ehhez meg kellene egyezniük annak tulajdonosával.
Géher Ferenc a Krónikának elmondta: érzelmi okokból nem áll szándékában eladni a kastélyt, és azt a magyar kormány örökségvédelmi programjának részeként, erdélyi magyar civil szervezetek segítéségével újítaná fel.
Tárgyalnak a felújítási tervről
A Kornis-örökös kifejtette, Pavel Goron volt mikeházi polgármester egyáltalán nem tanúsított érdeklődést a kastély iránt. Elmondta, Tiberiu Zelenczet lehet, hogy érdekli annak sorsa, de ő közben tárgyalt három erdélyi magyar szervezettel, akik hajlandók lennének együttműködni a műemlék megmentése érdekében. A szentbenedeki Kornis-kastély ugyanakkor a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ határon túli örökségvédelmi programjában is szerepel. „A kastély felújítása ott van feladatként a miniszteri, államtitkári asztalon. Sajnos, jelenleg nincs jogom tárgyalni Zelencz úrral, ugyanis harmadik féllel nem tárgyalhatok” – magyarázta Géher Ferenc.
Elmondta, a család határozott kívánsága, hogy a kastély a felújítást követően a magyar közösség céljait szolgálja, függetlenül attól, hogy az szociális, kulturális vagy oktatási jellegű. Mint részletezte, napokon belül tárgyalóasztalhoz ül a magyar kormány megbízottjával és a három erdélyi magyar civil szervezettel, és amint ezekkel megállapodnak, tárgyalni fog a mikeházi önkormányzattal is.
„Úgy gondolom, hogy bármi is lesz a megoldás, a község vezetését semmiből nem lehet kihagyni. Reményeink szerint azért jó néhány embernek munkát fog adni a majdani felújítás és a későbbi üzemeltetés is” – mutatott rá az együttműködés szükségességére Géher Ferenc.
A román hatóságok segítségére is számít
A tulajdonos szerint három épület felújításán gondolkodnak. Az egyik az úgynevezett új kastély, egy oszlopos, timpanonos, ezer négyzetméter alapterületű klasszicista épület, a másik a kaputorony felvonóhíddal, várárokkal, míg a harmadik az úgynevezett keleti bástya, amelyet Zöld bástyának is neveznek. Ha a munkálatok elkezdődnek, három-négy-öt éven belül használhatnák az épületeket, élet költözne a kastélyba, további munkalehetőséget teremtve a környékbeli embereknek.
„Egy biztos: nem akarunk belőle luxusszállodát csinálni, annyi pénz a világon nincs. Sok-sok millió euróba kerülne” – magyarázta Géher. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az épület szerepel a romániai műemlékvédelmi listán. „Azért egy kicsit a tulajdonos is elvárja, hogy a Bukaresti hatóságok segítsék, ha a kastély számukra is hivatalosan műemlék” – magyarázta.
Rámutatott, hogy a magyarországi műemlékvédelmi hivatal évente pénzt ad a magántulajdonban lévő műemlék épületek karbantartására, hiszen az az országnak, a megyének, a városnak is dicsőség. „A műemlékvédelmi hivatal arra van, hogy csináljon is valamit” – szögezte le Géher Ferenc.
Folyamatosak a rongálások
A Kornis-kastély tulajdonosa szerint rengeteg a gond, három hónapja a szamosújvári cserkészek 80 zsák szemetet szedtek össze, és vittek el a területről. Mint részletezte, a problémát az okozza, hogy a falu népe sok éve rendszeresen oda hordja a szemetet a kastély pincéjébe, a várárokba, a kastélyparkba, és úgy látszik, ezt a polgármester sem tudja megakadályozni.
„Hihetetlen, hogy amikor a másfél tonnás unikornist daruval megpróbálták elszállítani, és az egyik lezuhant a várárokba, az olyan volt, mint egy földrengés, és mégsem vette észre senki. Arra kérem a polgármester urat, hogy próbáljon rendet tartani és elérni, hogy fejezzék be azt a gyakorlatot, hogy rendszeresen, tonnaszámra odahordják a szemetet” – reagált a múlt heti rongálásra lapunknak a tulajdonos. Hangsúlyozta, a kastély területe magánterület, ráadásul életveszélyes, ezért azt fontolgatja, hogy körbekeríti a birtokot, amelyen egyébként a falu futballpályája is található, és amelyet a helyiek sok éve ingyen használnak.
Mint részletezte, már két alkalommal – mintegy nyolc éve, illetve három éve – leláncolta a bejáratot egy lakattal, és kifüggesztett tíz-tíz román és angol nyelvű táblát a következő felirattal: „Magánterület. Belépni életveszélyes és tilos”. „Nem fogja elhinni: másnapra ellopták a láncot és az összes táblát!” – számolt be lapunknak Géher Ferenc. Emlékeztetett, hogy a második világháború után a kastély még lakható volt, a műemlék jelenlegi állapotához az azóta is folyamatos szándékos rongálás vezetett. „Most mit csináljak? Mert nagyon nehéz. Ha baleset történik, rádől a fal valakire, nem lehetek hibás. Miért megy be valaki magánterületre?” – adott hangot aggodalmának a tulajdonos.
A kerítést is ellopnák
Géher Ferenc egyébként hétfőn délben kapott hivatalos levelet a mikeházi polgármestertől, amelyben az felszólítja az állagmegóvásra és a terület kitisztításra, erre a Kolozsvári ügyvédje fog válaszolni, mondta lapunknak. Hozzáfűzte, attól tart, hiába keríti körbe a birtokot, a kerítést is el fogják lopni. „Borzasztó nehéz így egyről a kettőre jutni. Reggeltől estig ezen dolgozom, most beszéltem kétszer az ügyvéddel meg a helyi ismerőseimmel, hogy mit lehetne tenni. A két unikornist egy kedves barátom, Léczfalvi István, aki korábban alpolgármester volt Mikeházán, mentette meg, és szállította biztonságos helyre. Majdnem biztosak voltunk benne, hogy másnap éjjel visszajönnek a megkezdett munkát befejezni. Ráadásul igyekszem, hogy tudjuk már valamire használni a kastélyt, de erre figyelmeztető leveleket kapok, hogy én takarítsam ki a környéket, miközben a falu népe teherautó számra hordja oda a szemetet évtizedek óta” – panaszolta a tulajdonos.
Hozzáfűzte, a mikeházi polgármester nem tud addig uniós forrásokra pályázni, amíg a kastély az ő tulajdona, és nem is akarja eladni neki. „Ennek érzelmi oka van, édesanyám fentről figyel” – magyarázta Géher Ferenc, aki édesanyjától, Kornis Gabriellának örökölte az értékes ingatlant.
A kastélytulajdonos szerint ugyanakkor a polgármesternek kötelessége lenne felhívni a község lakóinak figyelmét arra, hogy a kastély területe magánterület, életveszélyes, és be kellene tiltani, hogy ott gyerekek játsszanak, sportoljanak. Pénzbírságot, rendőrségi feljelentést kellene kilátásba helyezni, vélte. „Esetleg közösen is felépíthetjük a kerítést. Ők is vegyenek részt a feladatban!” – javasolta.
Szimbolikus összegért megvennék
A Kornis-kastély állapotával Tiberiu Zelencz polgármester is elégedetlen. „Sajnos a kastély el van hanyagolva, veszélyt jelent a gyerekeinkre, akik oda mennek játszani. Néha igyekszünk embereket küldeni, hogy amennyire lehet, takarítsanak a környéken” – mondta a Krónikának az elöljáró.
Arról is beszámolt, hogy számos értesítést küldött már a Budapesten élő örökösöknek. „Szeretném megtalálni a módját az együttműködésnek, hogy a kastély része lehessen egy országos kulturális projektnek. Ígéretet kaptam a tulajdonostól, hogy eljönnek hozzánk, és megkeresnek, de nem jöttek. A polgármesteri hivatal nem fektethet be a kastély felújításába, mert a törvény nem teszi ezt lehetővé” – magyarázta az elöljáró.
Elmondta, hogy a mikeházi önkormányzat szeretné megvásárolni a műemlék épületet szimbolikus összegér, állami támogatással, hogy aztán uniós forrásokból felújítsák, mivel országos jelentőségű turisztikai látványosság lehetne. „Régi, 16. századi építésű, és parlagon hever, a tulajdonos nem kezd vele semmit. Várom, hogy mit fog tenni, mert szóban és írásban is tájékoztattam. Szeretnék együttműködni, de eddig nem sikerült” – panaszolta lapunknak Tiberiu Zelencz, aki szerint most is jönnek turisták a faluba, de nincs mit látniuk a romos épületen.
Kifejtette, szeretné, ha vonzó turisztikai látványosság lehetne, de ugyanakkor mások a prioritásai. „Három hónapja vettem át a polgármesteri hivatal irányítását, és nincs vezetékes víz, csatornázás, gáz a községben” – sorolta a teendőket a polgármester.
A szentbenedeki Kornis-kastély Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya volt, főépülete 1573 és 1593 között készült, a Kornis család 1600 óta lakott az épületben, a 17–18. században többször kibővítették és átalakították. A kastélyt 1948-ban államosították, 1950–51-ben az épület felét silóvá, másik felét iskolává alakították. Az egykori tulajdonos leszármazottai peres úton visszakapták, de az ingatlan felújítására egyelőre nem sikerült pénzt szerezniük. A kastély 2010 óta szerepel a Kolozs megyei műemlék épületek listáján.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Lehullt a lepel
Ha hallgattál volna, bölcs mAradtál volna – tartja a mondás. A székely zászlóval „pózoló” amerikai nagykövetre zúduló szitokáradatot tapasztalva mégis azt kell mondanunk, jól tették a román politikusok, internetes hozzászólók, továbbá a Bukaresti külügyminisztérium illetékesei, hogy nem hagyták szó nélkül Hans Klemm Sepsiszentgyörgyi gesztusát.
A romániai magyarok jogérvényesítése, törekvéseik nemzetközi szinten történő ismertetése szempontjából kifejezetten hasznos, hogy a többségi társadalom egyáltalán nem fogta vissza magát tegnap, hanem egyértelműen kifejtette az álláspontját arról, miként viszonyul a nemzeti kisebbségekhez és azok jelképeihez. Mert mi is történt az elmúlt két és fél évtized során?
Anyaországa, civil szervezetei, politikai alakulatai és sajtója révén az erdélyi magyarság több-kevesebb intenzitással tájékoztatta az európai és tengerentúli közvéleményt a közösséget ért jogsértésekről, a hátrányos megkülönböztetésekről, amelyeket aztán a hivatalos román ellenpropaganda hatására Nyugaton vagy elhittek, vagy nem, hébe-hóba pedig vagy felszólaltak ellenük, vagy szemet hunytak fölöttük.
Ezúttal azonban a világ első számú hatalmának, az emberi jogok élharcosának számító Egyesült Államok romániai „helytartója” közvetlenül, testközelből megtapasztalhatta, hogy nem beszéltek félre az erdélyi, Székelyföldi politikusok, amikor a magyarok gondjait-bajait sorjázták. Az amerikai nagykövet visszaigazolást kapott arról, hogy a román hatóságok igenis kettős mércét alkalmaznak a helyi szimbólumok használata terén.
A román külügyminisztérium reakciójának hála Bukarest stratégiai partnere, a washingtoni kormány félreérthetetlen szemléltető eszközt kapott arról, miszerint ebben az országban amit szabad a románnak, azt nem szabad a magyarnak is. Csak gratulálni lehet a külügyi tárcának azért, hogy megerősíti az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló legfrissebb emberi jogi jelentésében a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok kriminalizálásáról tett megállapításokat.
Székelyföldről távoztában az amerikai nagykövet még úgy nyilatkozott, hogy kissé „összezavarodott”, mert egymással homlokegyenest ellentétes információkat kapott román és magyar részről. Hát a mostani zászlós hisztéria alaposan hozzájárul Hans Klemm tisztánlátásához.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Márton Áronnak nem kell reklám
A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani – mondja Lázár Csilla, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője. A népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása a 2016-os Márton Áron Emlékév fő célkitűzései között szerepel.
– A Márton Áron Emlékév keretében nemrég Csíkszentdomokoson Márton Áron-konferenciát szerveztetek. Milyen hozadéka volt a konferenciának, derültek-e ki új adatok a püspökről? Melyik a legkevésbé feltárt része a Márton Áron életműnek, honnan lehet újdonságerejű eredményekre várni?
– A domokosi konferencia – ellentétben a legtöbb szakmai, történészi konferenciával – meglehetősen széles réteget szólít meg, idén is 200 körül volt a résztvevők száma. A közönség soraiban szép számban ülnek olyanok is, akik valószínűleg nem olvasnak történészi szaklapokat, tanulmányköteteket, de a Márton Áron püspök iránti tisztelet kíváncsivá teszi őket a 20. századi történeti, egyháztörténeti kutatás eredményei iránt. Éppen ezért nem csupán a szűk szakmai körökben is újdonságnak számító előadásokat iktatjuk be a konferenciára. Ezzel együtt is idén is voltak újszerű témák, újszerű megközelítések. Seres Attila a fiatal Márton Áron és egy Kolozsvári lengyel diplomata közötti baráti kapcsolat dokumentumait ismertette. Olyan témából adott ízelítőt, amelynek még sok feltáratlan részlete van: Márton Áron szerepe a harmincas évekbeli Kolozsváron. Ugyanezen korszakot kutatja a konferencia fiatal előadója, Izsák Anikó is, aki nagyon alaposan áttanulmányozta a korszak katolikus sajtóját, és ennek alapján térképezte fel Márton Áron kapcsolatát a korabeli katolikus értelmiségi elittel. Szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódott részben Marton József előadása is, megvilágítva Márton Áron viszonyulását a korszak eszmeáramlataihoz, illetve Ozsváth Judit összehasonlító előadása Domokos Pál Péter és Márton Áron népnevelő törekvéseiről.
– Vannak-e vitás pontok a szakemberek között Márton Áron életét és munkásságát illetően? Melyek a fehér foltok, vagy melyek azok, amelyeknek kutatása egyelőre akadályokba ütközik? Gondolok itt például a püspök és a Szekuritáté „kapcsolatára”.
– Természetesen vannak eltérő interpretációk, ha kifejezett viták nem alakultak ki ezúttal. Az említett Izsák Anikó felvetése a különböző felekezetű értelmiségiek együttműködésének alacsony fokáról, sőt néhol konfliktusáról például újszerű volt. Ha nem is konkrétan a püspök megítélését, de a korszak értelmezését tekintve egyenest provokatívnak tekinthető Virt László előadása, melyben Mindszenty József bíboros, hercegprímás és Márton Áron püspök mint egyházuk sorsa iránt felelős vezetők hatalommal szemben tanúsított magatartását vetette össze, egyértelműen Márton Áron magatartását jelölve meg vállalhatónak. Tanulmánya – akár a legtöbb előadóé – a Székelyföld kulturális folyóirat októberi számában fog megjelenni. A Szekuritáté levéltárában található Márton Áronra vonatkozó megfigyelési anyag idén nem került szóba a konferencián, de ennek kutatása természetesen sok újdonsággal szolgál még, nemcsak a püspök életét, egyházkormányzati, kisebbségvédelmi módszereit tekintve, de a (kommunista) hatalom működési elveit és gyakorlatát illetően is.
– Márton Áron megfigyelési anyagából szerettetek volna kiadni egy részt. Szakemberhiány vagy az anyagiak akadályozták meg ennek a kiadását? Mit gondolsz, a dokumentumértéken túl milyen hozadéka lehet egy ilyen forráskiadásnak?
– Talán az időhiány volt ezúttal a legnagyobb akadály. Az „alapember”, aki ezen az anyagon dolgozik, Denisa Bodeanu, Bukaresti történész. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező években a kiadásra is sor kerül, de ehhez feltétlen szükség lesz az erdélyi magyar történészek aktívabb közreműködésére is. Denisa Bodeanu ugyan már átolvasta és rendszerezte a 77 000 oldalnyi kötetet, és közölt is ezzel kapcsolatban rövidebb tanulmányokat. A teljes anyag kiadása természetesen sem nem lehetséges (terjedelmi okokból), sem nem szükséges. Viszont a közérdeklődésre számot tartható dokumentumok száma is több ezerre rúg, ezeknek a lábjegyzetelése, szerkesztése, beszedése, fordítása rendkívül időigényes. A korszak megértésén túl egy ilyen dokumentumgyűjtemény, illetve az ebből kirajzolódó viszonyrendszerek, magatartások nemcsak a kommunista múlttal szembesítenek, de az örök emberi – s eképpen ma is tapasztalható – gyengeségekkel és erényekkel is.
– Az elmúlt pár hónapban minden nagyobb és különböző típusú erdélyi rendezvényen belebotlottam a Márton Áron-plakátkiállításba. Mennyire mérhető ennek a kiállításnak a hatása, sikere, kaptatok-e visszajelzést a kiállítás kapcsán?
– Ez egy plakátkiállítás, semmi több. A figyelem felkeltését célozza. Azért is volt jelen – ahogy fogalmaztál – „nagyobb” rendezvényeken. A népes fesztiválok közönségének soraiban kétségkívül sokan voltak, akik addig szinte semmit vagy alig hallottak Márton Áronról. Viszonylag rövid összegzőkkel, idézetekkel, és – ahogy plakátokon dukál – sok képpel próbáltuk felhívni a figyelmet a püspökre. Nekem csak „sokan nézték” jellegű visszajelzéseim vannak barátoktól. Kétségtelen, hogy idén például a sajtóban sokfelé lehetett találkozni Márton Áron nevével, de hogy ez az emlékév melyik rendezvényének vagy milyen más jelenségnek a következménye, azt én nem tudom megmondani.
– A Márton Áron Emlékév kapcsán szoboravatásra, vándorkiállításra, ifjúsági táborra, kétnyelvű kötetre, konferenciára s megannyi egyéb programra került sor. Mi volt az elsődleges célotok ezeknek a kultikus mozzanatoknak a megszervezésével: szélesebb körben ismertté tenni az erdélyi püspök személyiségét, hogy legyen egy hely – pl. Márton Áron szobra –, amely szimbolikus a Székelyföldi emberek számára?
– A Csíkszeredai szoborállításban semmi érdemem, annak célját az állíttatók több helyen többször megfogalmazták. A többi eseménynek közös célja valóban az, hogy többekhez eljusson a püspöknek – nem is a neve, hanem – az üzenete. A domokosi múzeumot is azért hoztuk létre hat éve, mert úgy láttuk, Márton Árontól nemcsak tanulni lehet, de élvezet is tőle tanulni. Hiteles, humánus, emberközeli, írásai igényesek és olvasmányosak, karaktere imponáló, kortársai által sokszor megkérdőjelezett döntéseit a történelem igazolta. Amikor felajánlották, hogy vándortárlatot készítenek az általunk szerkesztett anyagból, természetesen örvendtünk, hogy azokhoz is eljut a „lecke”, akik maguk nem jutnak el Domokosra. A társadalomtudományi diáktábort azért szerveztük, mert – már egy tavaly, az emlékévet megelőzően szervezett diákvetélkedő során – úgy tapasztaltuk, hogy a fiatalokban megvan az érdeklődés, de elég kevés alkalom van arra, hogy támpontokat kapjanak a huszadik század második felének értelmezéséhez. Az angol és olasz nyelvű Márton Áron-életrajz, amely szintén az idén jelent meg, Virt Lászó tollából, Mons. Kovács Gergely szerkesztésében, régóta aktuális volt: végre a világegyház számára is felmutatható Márton Áron püspök példája.
Idén ötödik alkalommal szerveztünk konferenciát Domokoson. Ez – plakátkiállítással, táborral, külföldi kiadványokkal ellentétben – nem tágítani, hanem mélyíteni szeretné a Márton Áron-tiszteletet. Ahogyan idén a posztulátor előadásában meg is fogalmazta, a kultusz önmagában nem lehet cél, Márton Áron nem piaci termék, nem kell neki reklám. Nekünk kell az, hogy általa jobban megértsük magunkat. A személyes megértést, megélést hivatottak segíteni a konferencia előadásai és az ünnepi megemlékezés is.
– A domokosi emberek hogyan kezelik Márton Áron kultuszát, mennyire tudatosodott bennük különleges helyzetük?
– Úgy látom, akik a kilencvenes évek elején a faluban az első emlékműveket állították, intézményeket elnevezték (természetesen Márton Áronról), azok mintha jobban bíztak volna abban, hogy Márton Áron – mint nemrég még élő példa vagy mint a falu számára egyedi érték – „hasznosulni” tud Csíkszentdomokos mai lakói számára. Az utánuk következő generációnak már nem volt személyes találkozása a püspökkel, és a napi hajsza mellett ideje sem mAradt, hogy akár írott, akár szóbeli forrásokból tájékozódjon arról, miért is volt olyan „nagy ember” az, akit a főtéri szobor ábrázol. Részben a konferenciáknak és a kultusz sokasodó megnyilvánulásainak köszönhetően változóban a helyzet. Én főként a legfiatalabb, tizen-huszonéves generációban bízom – akik közül tucatnyian évek óta részt vesznek a konferencia lebonyolításában –, hogy felismeri: nem azért gyújtanak lámpát, hogy a véka alá rejtsék.
– A Márton Áron Múzeum vezetőjeként, melyek voltak számodra a legkedvesebb projektek az emlékévből?
– A tábor és az olasz, illetve angol nyelvű életrajz. Végzettségem szerint tanárnak kéne lennem, azért a tábor. Egy ilyen táborba a legérdeklődőbb fiatalok jönnek, ilyen szempontból jutalom is velük dolgozni. Az idegen nyelvű kiadványok meg azért kellettek, mert Márton Áron történelmi, egyháztörténeti szerepe nem csak a magyar nyelvterületen belül tarthat számot érdeklődésre, ennek ellenére méltatlanul kevéssé ismert külföldön. Most végre van mit kezébe adni a külföldi történészeknek, egyházi személyeknek.
– A boldoggá avatási folyamat érdekében a programok folytatódnak. Merre és hogyan építitek tovább a Márton Áron-kultuszt? Vagy innen már épül magától?
– Nem a boldoggá avatási eljárás az elsődleges szempont. A kultusz épül magától, de sokszor sajátos, a püspök személyiségével nehezen összeegyeztethető megnyilvánulásai is adódnak. A domokosi konferenciának pedig nő a felelőssége: olyan előadókat, történészeket szólaltatni meg, akik hiteles forrásokat tárnak fel. A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetépítő törekvések – román–magyar történészkonferencia Bukarestben
Hogyan emlékeztek románok és magyarok az 1916-os romániai hadba lépésre? Milyen választásra kényszerültek az Osztrák–Magyar Monarchia román nemzetiségű tisztjei? E témák is szerepeltek annak az elsősorban társadalomtörténeti problémákat tárgyaló tudományos tanácskozásnak a programjában, amelyet a Bukaresti Balassi Intézetben rendeztek szeptember 15-én.
Az MTA BTK /Bölcsészettudományi Kutatóközpont/ Történettudományi Intézetében a kelet-közép-európai nacionalizmusokat az első világháború éveiben vizsgáló kutatócsoport szervezésében megvalósult konferencia egyik fő célja az volt, hogy komplex történeti kérdéseket közösen, román és magyar történészek bevonásával vitassanak meg.
A román Răzvan Pârâianu az első világháború romániai emlékezetpolitikájának változásairól beszélt, Katona Csaba, az MTA BTK munkatársa pedig azt vizsgálta, hogy miként jelenik meg a száz évvel ezelőtti román hadba lépés a magyar magániratokban, naplókban és visszaemlékezésekben. Több esettanulmány segítségével végül azt állapította meg, hogy lényegében lehetetlen egységes megéléstörténetről beszélni.
L. Balogh Béni Erdély és az erdélyi románság 1916-os helyzetéről beszélt. Román kollegája, Cornel Sigmirean azokra a dilemmákra is felhívta a figyelmet, amelyekkel az erdélyi románság volt kénytelen szembesülni. Előadásában beszélt arról, hogy milyen választásra kényszerültek az Osztrák–Magyar Monarchia román nemzetiségű tisztjei: az államhoz (hazához, uralkodóhoz) legyenek hűségesek, vagy a nemzethez? Esettanulmányokkal illusztrálta, hogy utóbbi álláspont bizonyult döntőnek.
Szarka László az Erdélyre vonatkozó különböző, román és magyar politikai elképzeléseket ismertette nemzetközi kontextusba ágyazva. Megállapította, hogy a román és magyar nemzetállami vízió szükségszerű ütközése is a fegyveres konfliktus irányába hatott.
Szőts Zoltán Oszkár arra kereste a választ, hogy a nemzetközi történetírás miben látja a Monarchia felbomlásának okát. A történész arra a következtetésre jutott, hogy számos ok együttese eredményezte a szétesést, így például a nemzetiségi ellentétek és a nagyhatalmi politika.
mta.hu/tudomany_hirei

Temesvár nyerte az Európa kulturális fővárosa címet
A Bukaresti kulturális minisztériumban pénteken jelentették be a pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina Șuteu román kulturális miniszter jelenlétében. A címre tizennégy város pályázott, közülük választották ki decemberben a négy döntőst, Temesvárt, Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet.
2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város, Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa (EKF).
Steve Green elmondta: nagyon erős volt a romániai verseny, ami igazolja, hogy az EKF-cím elnyerésére kiírt pályázat egyre vonzóbbá válik. „Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években megnőtt a pályázó városok száma" – tette hozzá.
A zsűrielnök értékelése szerint a romániai pályázatok eredetiek és innovatívak voltak, ezért a bíráló bizottságnak nagy kihívás volt odaítélni egyetlen jelöltnek a címet. „Ebben a versenyben senki nem veszít, hiszen 2021-ig Temesvár mellett egész Romániára fog irányulni Európa figyelme" – hangsúlyozta Green. Aki arra biztatott valamennyi pályázó települést, hogy folytassák az EKF-pályázat keretében megkezdett beruházásokat, és törekedjenek valamennyi közösséget – a hátrányos helyzetűeket is – bevonni a települések kulturális életébe.
A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, aki egyebek mellett megköszönte a város valamennyi nemzeti kisebbségi közösségi vezetőjének, hogy támogatták a város pályázatát. MTI
Erdély.ma

Romániában a helyzet változatlan
A történet közismert, a média – sajtót azért nem írok, mert szerintem az egészen más, mint amit ezen a címszón egy ideje a torkunkon legyúrnak – s a mindenféle „kommentátorok” elmondtak róla már mindenfélét. S természetesen – nem nevezhetnék az országot Romániának, ha nem így lenne – annak az ellenkezőjét is.
Tehát: az USA Bukaresti nagykövete, bizonyos Hans Klemm nevű úriember egy, a „végeken” tett látogatása alkalmával a székely zászlóval fényképezkedett, a helyi – szinte azt írtam: bennszülött – vezetőkkel. Amit egyesek – gyarmatosítók? – igencsak zokon vettek. Olyannyira, hogy sokan – gyalogrománok, egyáltalán nem gyalogok, sőt: magasrangú állami illetékesek is – azonmód szóvá is tették. Merthogy mégiscsak felháborító, hogy az egységes, szent és sérthetetlen román nemzetállamban egy ilyen botrány, de nevezhetném szentségtörésnek is, egyáltalán előfordulhatott. Mármint, hogy a román trikolóron kívül más is loboghat a hazafiak által fújt passzátszélben.
A román stupid pípöl, ahogyan Brucan tyatya annak idején nevezte, a szokásos formáját hozta a különböző hírportálok, egyéb internetes felületek kommentjeiben. Elmondtak mindent, amit ilyenkor szoktak a magyarokról: hogy hol képzelik magukat, nyereg alatt puhított húst zabálók koszos utódjaiként örülhetnének, ha román kenyérhez jutnak, egyébként is, ha nem tetszik a román vendégszeretet, mars vissza Ázsiába – hogy csak a leggyakoribbakat említsem, az amerikai nagykövetnek meg felrótták, hogy stratégiai partnerként nem úgy viselkedett, ahogyan azt tőle elvárták, mármint a Dâmbovița partján. Merthogy Bukarestben azt várják el az ilyen-olyan szövetségesektől, hogy élvezve a balkáni vendégszeretetet, engedjék magukat megvezetni…
Ezt nem tudta a bizonyos Klemm úr – vagy igenis tudta, de úgy tett, mintha nem tudná –, ami komoly felháborodást váltott ki országszerte. A történtek kapcsán két dolog lehetséges, illetve csak egy, mert diplomáciáról lévén szó, nehezen feltételezhető, hogy a nagykövet nem tudta, nem tájékoztatták róla, hogy hova utazik: tesztelni akarta, milyen a román politika és a közember hozzáállása a magyarkérdéshez.
Hát újfent meggyőződhetett.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Antal Árpád: a székelyzászlós cirkusz felszínre hozta a magyarsággal szembeni intoleranciát
Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a Hans Klemm Bukaresti amerikai nagykövet székelyzászlós képe kapcsán kialakult hisztéria felszínre hozta azt az intoleranciát, amely a román társadalomban a magyarsággal szemben létezik, és igazolta, hogy valósak a közösség jogsérelmei.
A polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón reagált azokra a bírálatokra, amelyeket a közösségi oldalán szerdán közzétett fénykép kapcsán kapott.
"Azt hiszem nem is lehetett volna jobban nyomatékosítani mindazt, amit a nagykövet úrnak elmondtunk. (.) Ez az egyszerű gesztus felszínre hozta az intoleranciát, a magyarellenességet és az Amerika-ellenességet" - idézte a polgármestert az Agerpres hírügynökség.
Antal Árpád hozzátette, azok, akik felháborodtak a nagykövet székelyzászlós fényképén, figyelembe vehették volna, hogy az amerikai külügyminisztérium az elmúlt években kiadott Románia-jelentéseiben folyamatosan megjegyezte, hogy a román állam akadályozza a magyar közösség tagjait abban, hogy nemzeti szimbólumaikat használják.
"Jobb lett volna orvosolni ezt, mint most cirkuszolni" - jelentette ki. Hozzátette, a botrányból Románia semmit sem nyert. Annak egyedüli eredménye, hogy az Egyesült Államok nagykövete meggyőződhetett róla, milyen magyarellenes hisztériát kelthet egy egyszerű gesztus.
Hans Klemm nem az első és nem az utolsó nagykövet, akinek székely zászlót adnak ajándékba - mondta. Hozzátette, a nagykövet hivatalos látogatáson volt, amelynek végén hivatalos fénykép készült, s ezt a fényképet a tudtával hozták nyilvánosságra. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászló - amelynek használatáért folyamatosan üldözik a romániai magyar közösséget - nem a román állam ellen irányuló szimbólum, nem az elszakadás jelképe, amiként a román sajtó egy része beállította. "Ez a székelység szabadságának a jelképe, ami senki ellen nem irányul" - idézte az Agerpres Antal Árpádot. (mti)
Transindex.ro

Létező érzékenységek
Egy újabb zászlóügy, amerikai-székely koprodukcióban. Szilágyi Aladár jegyzete.
Kerekded, diplomáciai alhangokkal elegy médiabalhé kerekedett abból a bizonyos lobogóepizódból, amidőn Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete a nemlétező Székelyföldet körbevizitelve, Kovászna megye elöljáróinak társaságában a székely zászlót maguk elé teregetve fotózkodott. Az írott és a sugárzott sajtó riadót fújt, a médiák beirogató, beszóló fogyasztói, mániákus fórumozói is elmondták a magukét a példátlan és felháborító epizódról, a külügy bekérette a diplomatát, s az érintett szikár, higgadt szövegben reagált az ingyen cirkusz ilyetén fejleményeire.
A hír- és kommentpaksamétát átnyálazva számomra a külügyminisztérium közleményének az a passzusa volt a legmeghatóbb, melyben kijelentik, hogy „Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a Bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében.”
Bár a szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy a román külügyér „a létező érzékenységek” kellő ismeretét számon kérve kinek, kiknek az érzékenységére utalt, de százat merek tenni egy ellen, hogy csakis a hiperérzékeny román néplélekre gondolhatott. Ezt támasztja alá a kommentelők özöne is, amidőn a szelídebbje az amerikai elnökválszatási kampánnyal(!) hozza összefüggésbe az esetet, a fantáziadúsabbja pedig egyenesen Erdély megkaparintását célzó amerikai-(székely)magyar összeesküvésről fabulál.
Az viszont meg se járja az eszüket, hogy netán a másik, a székely oldalon is előfordulhatnak „létező érzékenységek”…
erdelyiriport.ro

Jászvásárról Magyarország mellett
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mese a székely terrorizmusról
A Jobbik 2010-ben a Fidesszel együtt megnyerte a választásokat, és hívei terrorizmussal állítanák vissza Nagy-Magyarországot – ezen a ,,tényen” alapul a román vádhatóság összeesküvés-elmélete... Ráérnek a román honatyák: olyan törvényjavaslatra is van érkezésük, amely bajnoki sportversenyeken kötelezővé tenné az eddig fakultatív román himnuszt. (Miután januárban Sepsiszentgyörgyön egy női kosárlabda-mérkőzésen a Kolozsvári vendégek a román himnusz után melegíteni kezdtek, miközben a házigazdák a székely himnuszt énekelték.) Meg olyanra is, amely a közigazgatásban betiltaná az anyanyelvhasználatot, az összes etnikai jellegű szervezetet, más nyelvű (értsd: magyar) médiatartalmakat pedig csak román feliratozással lehetne sugározni.
Az év végéig regnáló Bukaresti technokrata kormány idén igyekezett visszafogni a magyarellenes megnyilvánulásokat, melyek olykor, ha a politikai érdek úgy kívánja, parancsszóra megfékezhetők. Helyi szinten azonban a hatóságok – gyakran a bíróságok és a törvények alkalmazását felügyelni hivatott prefektus közreműködésével – módszeresen figyelmen kívül hagyják a kisebbségeket védő törvényeket. Akár derültséget is kelthetne a sokszor groteszk hadakozás a magyar jelképek, zászlók, feliratok, elnevezések, utcanevek ellen, ha a Kolozsvári gyerekklinikán nem aláztak volna meg egy olaszteleki magyar kislányt hiányos nyelvtudása miatt. Vagy ha tavaly decemberben nem kellett volna félbeszakítani egy labdarúgó-mérkőzést a Bukaresti szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai következtében. És ha nem kapott volna sok ezer lejnyi büntetést több Marosvásárhelyi, mert nem távolította el házáról az önkéntesek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az RMDSZ – az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye megvalósításáról szóló Bukaresti jelentést cáfoló – áprilisi árnyékjelentésében a magyarellenes megnyilvánulásokat egybegyűjtve megállapítja: Románia nem tartja be vállalásait, visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok alkalmazása terén, a magyarok biztonságérzete gyengült. Július végén a szövetség közzétette újabb, ezúttal a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításának Bukaresti jelentéséhez készített árnyékjelentését. A dokumentum lajstromba veszi a romániai magyarok nyelvhasználatát érintő jogsértő korlátozásokat: leszögezi, hogy a román hatóságok nem alkalmazzák a törvényeket, vagy ha mégis, akkor korlátozó értelemben vagy kettős mércével teszik, hogy kiiktassák a magyar nyelv használatát a közéletből.
A Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen két másik jelentést küldött az ET-nek a nyelvi charta romániai alkalmazásáról. Következtetése összecseng az RMDSZ-ével, a kisebbségi nyelvhasználatra Romániában nincs világos normarendszer, a hatóságok sokszor nem védik, hanem maguk sértik meg a nyelvi jogokat. (A CEMO egyébként – joggal – kifogásolta, hogy az Európa Tanács küldöttsége csupán Bukarestben és Konstancán tájékozódott arról, hogyan valósította meg Románia a kisebbségi nyelvi charta előírásait, az erdélyi magyarokhoz nem is látogatott el.) Mindez a megszokott erdélyi magyar siránkozásnak is tűnhetne, ha a jelentések állításait nem hitelesítené az Active Watch nevű Bukaresti civil szervezet idei beszámolója. A ,,szisztematikus és tervezett” magyarellenesség kontextusában pedig figyelemre méltó a Kézdivásárhelyi ,,terrorista” székelyek ügyében kiszivárogtatott vádirat. A petárdáikkal állítólag robbantani készülő Kézdivásárhelyi magyarok kapcsán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság vádkoncepciója a Kárpát-medenceére kiterjedő, Budapestről vezérelt, irredenta magyar összeesküvést vizionál, melynek célja – első lépésként az autonómia megvalósításával – Nagy-Magyarország visszaállítása. A vád komolyságát jelzi, hogy arra a ,,tényre” épül: a vádlottakkal összefüggésbe hozott Jobbik 2010-ben a Fideszszel együtt megnyerte a választásokat. Vajon hány román olvasó néz ennek utána? Erre mondják Erdélyben is: a helyzet reménytelen, de nem komoly. Beke Mihály András(Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (27. / részletek)
1947-ben a Népi Szövetség parlamenti csoportját is Bukarestbe költöztette; a parlamentben egy alelnöki és egy titkári tisztséget kaptak. A kormányban Takács Lajos (1908−1982) egyetemi tanár, 1945-ös párttag nemzetiségi államtitkár lett, RKP KB-tag és képviselő is volt, ’52-ben kémkedés hamis vádjával bebörtönözték, ’57-es rehabilitálása után a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora.
1947-ben jelent meg az első központi magyar napilap a Magyar Népi Szövetség kiadásában, Romániai Magyar Szó néven. Ugyanebben az évben a szövetség csatlakozott a Kommunista Párthoz, döntési hatásköre egyelőre továbbra is nagyon szűk mAradt. 1948-tól a párt politikai bizottságába olyan munkások is bekerültek, mint Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) tábornoki rangban vagy Szilágyi Ignác (Leontin Sălăjan). Kezdetben Szilágyit egészségügyi miniszterhelyettesnek nevezték ki, 1950-ben vezérkari főnök, 1955–1956-ban pedig hadügyminiszter volt. Rendkívüli kiváltságokban részesült Szilágyi Ignác mostohatestvére, Szilágyi János is, románosított nevén Ion Stănescu. Egyszerű marósként kezdte a Bukaresti Augusztus 23. műveknél, elvégezte az Andrej Zsdanov pártiskolát, ezután gyorsan haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, fontos párt- vagy állami funkciókba került nemcsak a kommunizmus idején, hanem utána is: aktivista, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, Dâmboviţa megye első főtitkára, az Állami Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, belügyminiszter, a Turizmus- és Sportminisztérium minisztere (1984−1990. március között) stb. 1989 után a Szocialista Munkapárt és a Szocialista Szövetség Pártjának tagja. Neagu Cosma volt tábornokkal közösen két könyvet adtak ki, átgyúrva a Securitate történelmét, nemcsak a saját intézménybeli szerepüket méltatva, hanem a többi alkalmazottét is, akik „a HAZA elkötelezett hívei voltak, hűséggel szolgálva azt…”
Miután Erdély problémája megoldódott, a román kommunisták úgy vélték, a magyarság túl sok kiváltsága teljesült, és elkezdték ezeket fokozatosan érvényteleníteni. Leghatásosabb eszközük a visszavonásokban és egyúttal a Magyar Népi Szövetség gyengítésében Luka László volt. Ő a sajtóban többször is megtámadta Kurkó Gyárfást, akit hamarosan leváltottak a szövetség elnöki tisztségéből. Kurkót támadta Lakatos István, a Szociáldemokrata Párt magyar részlegének képviselője is és többen az erdélyi és magyarországi magyarok közül. Egyik fő kifogás ellene az volt, hogy RKP-tag lett. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Az elszenvedett kínzásokba az exelnök, Kurkó Gyárfás beleőrült. 1964-ben politikai amnesztiával szabadult, majd 1968-ban rehabilitálták. De Luka Lászlóra sem várt jobb sors. 1952-ben pénzügyminiszterként tartóztatják le, elájul, mikor megtudja, hogy mennyire súlyosak és abszurdak az ellene felhozott vádak. Halálra ítélik, amit majd életfogytiglani börtönre változtatnak. A börtönben halt meg 1963-ban. 1952 folyamán letartóztatták az illegalista mozgalom több régi tagját, akiket ő hívott Bukarestbe vezető állásokba. Az első ártatlan áldozat Jakab Sándor pénzügyminiszter-helyettes volt. Kémkedéssel, majd gazdasági szabotálással vádolták, és 20 év börtönre ítélték. A kihallgató- és kínzótisztje Butyika Ferenc (?–1997) volt, egykori Kolozsvári pártaktivista, későbbi állambiztonsági tiszt. Jakab felesége, akit szintén letartóztattak, megőrült. Jakab Sándor 1964-ben szabadult és a 80-as években kivándorolt.
„Szerencsésebb” áldozat volt Blatt (Balázs/Balaş) Egon (szül. 1922) Kolozsvári magyar ajkú zsidó, aki még középiskolásként vett részt az illegális kommunista tevékenységben. A külügyminisztériumba nevezik ki 1948-ban, később titkár lett a londoni román követségen. Élvezhette a nómenklatúra privilégiumait (kivéve az 1952−54 közötti éveket, amikor ítélet nélkül börtönben ült): négyszobás lakás a Tokió utcában, állás a felsőoktatásban számára és felesége számára is, később kutatói állás, lévén gazdasági szakértő és a lineáris programozás specialistája. Olyan neves kutatókkal dolgozott együtt, mint Grigore Moisil és Gh. Mihoc. Emlékirataiból érdekes adatokat tudhatunk meg a felsőoktatásban vagy a kutatásban dolgozó többi magyarról, közülük néhányat ő maga hívott Bukarestbe. Balázs Egon 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatómunkáját szakterületén.
Méliusz József írót, a szövetség prominens tagját is letartóztatták; börtönben ült 1955-ig, később Bukarestben telepedett le. Letartóztatása családi tragédiák sorához vezetett: a Securitate által zaklatott felesége tisztázatlan körülmények között lett „öngyilkos”, 11 éves fia pedig, miután minden iskolából kizárták, helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedett.
Valamilyen szinten a sors kedvezményezettjének számított Czédly József jogász-közgazdász (szül. 1926). 1948−1950 között vezető beosztásban volt a szövetségnél, ezért három év kényszermunkával büntették; szabadulása után a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott. Az RMDSZ magalakulásakor különféle felelős beosztásokba került: gazdasági igazgató, az RMDSZ Bukaresti szervezetének elnöke, a főváros alispánja, a Romániai Magyar Szó, illetve az Új Magyar Szó gazdasági igazgatója, jogtanácsosa.
A Magyar Népi Szövetség 1953-ban csendben „felszámolta magát”, a hír még a szövetség saját lapjában, a Magyar Szóban sem jelent meg. 1953. április elsejével a lap is nevet változtatott, Előre lett belőle. A szövetség tagjai még sok évig a Securitate figyelemkörében mAradtak, a letartóztatások a magyarországi forradalom utáni időkig folytatódtak. Az informatív jelentések Magyarország kémjeiként, revizionistákként, agent provocateurként emlegették őket még akkor is, ha éppen magas állami vagy pártbeosztásban voltak.
A Népi Szövetség tagjainak tragikus sorsához hozzájárult – kényszerűségből vagy óvatosságból – dr. Petru Groza, a román–magyar kapcsolatok egyik kulcsfigurája. Budapesti, berlini és lipcsei végzettségű ügyvédként és földbirtokosként ő volt az egyetlen román politikus, akinek szerep jutott mind a „polgári-földbirtokos”, mind a kommunista kormányban. A magyarság körében nagy népszerűségnek örvendett, népgyűléseiken magyarul szólalt fel; teljes jogegyenlőséget ígért, és hittek is neki. A szövetség vezetőit „barátainak” nyilvánította. Magyar kapcsolatainak volt szentimentális oldala is: törvénytelen lánya, Bisztray Mária (szül. 1923) egy Kolozsvári magyar színésznőhöz fűződő kapcsolatából született. Groza az Ekésfront alapítójaként és elnökeként a kommunista kormány miniszterelnöke lehetett 1945−1952 között anélkül, hogy a kommunista párt tagja lett volna. 1952−1958 között a Nagy Nemzetgyűlés elnöke volt, ami akkor az államfői tisztségnek felelt meg. Lőrinczi László költő, műfordító 1971-ben Beke Györgynek adott interjújában köszöni a sorsnak, hogy megismerhette Petru Grozát. Amikor Arany János kétnyelvű kiadásán dolgozott, Groza állandóan érdeklődött, hogyan halad a fordítással, és tanácsokkal is ellátta: „Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy munkámban vajon tudom-e érvényesíteni szellemének legalább egy szikráját?” – vallotta a költő.
A kormány és a pártvezetés által indított üldözések nemcsak a magyarokat érintették, a represszió minden „népellenségnek” szólt, akár a különféle politikai pártok képviselőiről, akár a főpapságról volt szó, nemzetiségtől vagy vallástól függetlenül. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban a Groza-kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, zöld utat adott ezzel a katolikusok elleni megtorlásoknak, akik rövidesen a „Vatikán kémjeivé” váltak. Az 1949. július 29-i kormányhatározattal felszámolták a vallási kongregációkat. A katolikus felekezeti iskolákra lakat került (beleértve a Bukaresti Pitar Moş utcai, közel százéves Mária Intézetet is). Az egyházak javait felleltározták, és betiltották a szerzetesrendeket. Az elnyomás mártírjává vált a szent életű Márton Áron erdélyi püspök, Kurkó Gyárfás unokatestvére. Régóta konfliktusban volt a hatalommal, mivel elutasította a laikus hatalom egyház fölötti felsőbbrendűségét, papjait is felszólította, hogy lépjenek ki a Magyar Népi Szövetségből. A békeszerződések aláírása utáni jogfosztásokat és megtorlásokat már a ’46-os csíksomlyói beszédében megjósolta, rebellis magatartása miatt letartóztatták, 1949−1955 között bebörtönözték, majd kényszerlakhelyre ítélték.
A hatóságok által Bukarestben foganatosított elnyomó intézkedésekre vonatkozó információk gyérek, ellentmondásosak, és elsősorban a román és német katolikusokra vonatkoznak.
Az 1998-ban megjelent, Börtönbe zárt egyház (Biserica întemniţată) című kötet is megemlít néhány kommunisták által üldözött magyar papot, de más források alapján ezek nem bizonyultak Bukarestieknek, két kivétellel: Gajdely Béla, aki a börtönben halt meg, és Demeter Antal, akit 1958-ban tartóztattak le és 20 év kényszermunkára ítéltek a „fennálló társadalmi rend elleni izgatásért”. Mindketten a Szent József-katedrálisnál szolgáltak.
A „Vatikán kémei” elleni 1951-es per után a Bukaresti érsekség évtizedekig nem tudott magához térni, és vikáriusok vezetése alatt mAradt. Csak 1984-ben neveztek ki élére egy püspököt Ioan Robu személyében, akit 1990-ben érseki rangra emeltek.
A Barátok templománál kisebb megszakításokkal ugyan, de a kommunista korban is magyar papok szolgáltak. Legtöbb ideig Zudor Ferenc tevékenykedett itt, 1940 és 1970 között; a miséket magyar és román nyelven tartotta. 1984−1986 között, Bertalan Balázs nyugdíjazása után nem voltak magyar nyelvű misék; ekkor a klézsei csángó származású Mihai Şerbant nevezték ki ide. A helyzet kissé összetettebb, mint ahogy Árvay Zsolt édesapja kéziratai alapján bemutatta. Az 1970-es évek végén a történész Demény Lajos részt vett Czikó Lőrinc, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője temetésén. A „szolgalelkű”, moldvai csángó származású katolikus pap „szokás szerint” románul tartotta a misét, és felháborodottan tört ki, amiért Demény a gyászbeszédét magyar nyelven mondta el. Máskülönben a Bukaresti magyarság „évek óta nem hallgathatta a szentmisét magyar nyelven”, állapítja meg a történész.
Ugyanilyen kevés a megfélemlített és üldözött magyar reformátusokra vonatkozó információ is. Családja elmondása szerint Takács Pál tanító évekig élt a Securitate zaklatásának terrorja alatt. A korszak református hitközségéről létezik egy beszámoló Albu Zoltán tollából, aki 1974−2000 között volt itt lelkész, de a cikkben túl sok a tévedés és túl sok minden mAradt ki belőle ahhoz, hogy szavahihető forrás lehessen. Miután 1945-ben szabadult a lágerből, Hamar Béla visszakapta papi állását Bukarestben. A Lutheránus utcai Calvineum befejezetlen épületében lakott, amíg 1950-ben az épületet elkobozta a belügyminisztérium. Ebben és a szomszédos villában működött a börtönigazgatóság, ahogy azt egy másik forrásból megtudtuk; a villa 1974-től a református lelkészhivatal székhelyévé vált. 1951-ben Székely Károlyt nevezték ki papnak, aki modernizálta az épületeket, beköttette a gázt és a folyóvizet. Asszisztálnia kellett egy újabb, a templomra vonatkozó lebontási határozatnál is. Ez alkalommal, 1959-ben a határozatot végre is hajtották. A Calvineum jelenlegi épületében ma is őriznek egy téglát az egykori templom falából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Új, szokatlan ruhája a nyelvnek"
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvésszel, etnográfussal
– Kezdjük a születésnapi beszélgetést egy fölöttébb aktuális kérdéskörrel: az internetes nyelvhasználattal. Lát-e veszélyt arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják, a szórványban és a szakmai kommunikációban mutatkozó szövegeróziót minimálisra csökkentsék?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és a nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit, amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok nélkül, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok nélkül, az elektronikus levelezés nélkül, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukoznak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat. Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internetnek a "martalékává váljék a magyar nyelv". Egy nyelv csak más beszélt nyelvek "martalékává" válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ezen a téren?
– Ebben az új helyzetben szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: a nyelvtechnológiának kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti a nyelvtechnológia: automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt a beszéd "online" fordítása is.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a ‘80- as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. Nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. A megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket. Oktatásunk romlását látva a három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nem csak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük, különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét. Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elitiskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elitiskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Gyakran találkozom olyan "befutott" fiatallal (orvossal, színésszel, mérnökkel, egyetemi oktatóval, képzőművésszel), akiről kiderül, hogy egyike volt az ezernél is jóval több ösztöndíjasunknak. Jó érzés tudni, hogy bennük megtérült támogatóink bizalma, bennük megvan az igazolása annak, hogy eséllyé lehet változtatni az esélytelenséget. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
Az oktatásban kulcsszerepük van a pedagógusoknak. De a pedagógusképzésben, az alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki, vagy nem jól használjuk ki a mozgásterünket. Három feltétele van annak, hogy valaki jó pedagógus legyen: legyen erre alkalmas születésénél fogva, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
– Július 7-én töltötte 75. életévét. Isten éltesse sokáig! Meséljen bővebben a körösfői évekről, gyermekkori emlékeiről!
– Azt hiszem, nekünk, akik a háború idején születtünk, kevés a mesélnivalónk, mert a mi gyermekkorunk minden volt, csak mesés nem. Nagy traumák viszont bőven voltak, a családunkban is, a környezetemben is. Anyám gyermekként az iskola legjobb tanulója volt, de aztán azt kellett elviselnie, ami felnőttként egy falusi asszonyra várt: hét gyermeket szült. Elsőszülött fia csecsemőkorában meghalt, velünk, többiekkel is nagyon sok gondja-baja volt. Velem is. Hihetetlen, mit kellett elviselnie, meg is halt ötvenévesen. A szeretet és a gondok tartottak össze bennünket. A folytonos közös tusakodás, az aggodalom és a remény. De a legnagyobb nehézségek közepette is mindannyian fontosnak tartottuk a tanulást, az iskolát és a munkát. Engem is a családom segített, abban is, hogy életben mAradtam, és abban is, hogy aztán tanulhattam. Váradra úgy jutottam el középiskolába, hogy az akkor már ott dolgozó egyik nővérem és férje fogadtak magukhoz. Nekik köszönhetem, hogy az ország akkori egyik legjobb iskolájába kerülhettem, kiváló tanárok keze alá és kiváló osztálytársak közé. Ez már lépcső lehetett az egyetemre.
– Egyetemi pályája hogyan alakult 1990 után?
– 1990 januárjában a korábbi időszakban leépült egyetlen tanszék engem választott meg vezetőjévé. Kineveztek egyetemi tanárnak, doktori témák irányítójaként is akkreditáltak. Annak az évnek az őszén – 40 éves szünet után – elindítottam a néprajz szakos képzést (ma is ez az egyetlen ilyen tanszék az országban, román egyetemeken sincs más), két évvel később finn szakot indítottunk. 1994-ig vezettem ezt a közös, egyetlen tanszéket (akkor önállósult Cs. Gyimesi Éva vezetésével az irodalom tanszék), 2002-ig vezetője voltam a magyar nyelv és kultúra (azaz a néprajz) közös tanszékének (akkor önállósulhatott a néprajz tanszék), a lehetséges korhatárig mAradtam aztán vezetője a magyar és általános nyelvészeti tanszéknek. A ‘90-es években megnyílt a lehetőség a doktori képzésre, 2002- ben, az első lehető alkalommal elfogadtattam a Hungarológiai Doktori Iskolát. Az általam irányított 36 doktori dolgozatnak fele nyelvészeti, fele néprajzi volt. Mindez jelentős mértékben menedzseri szerep: a három tanszék kiépítése, az új tanárnemzedék felkészítése, egyetemi pozíciókba juttatása, a természetes szakmai kapcsolatok kiépítése "határon innen és túl". Eljuthattunk az Anyanyelvi Konferencia (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) rendezvényeire, hosszú időn át Erdélyt én képviseltem az elnökségben, az 1991-es Szegedi hungarológiai kongresszuson közvetlenül csatlakozhattam a Nemzetközi Filológiai Társasághoz, a római és a debreceni kongresszus közt (1996– 2006) alelnöke voltam a társaságnak. Közben részt vettem az egyetem és a hazai magyar felsőoktatás megújításában, feltételeink javításában, és folyamatosan vártuk a kedvező politikai döntést az önálló állami egyetem létrehozásáról. Ez végül mindmáig elmAradt, mint más reményeink teljesülése is. Nem rajtunk múlott.
– 2001-ben megalapítja és egyben szakmai vezetője lesz az MTA által kezdeményezett nyelvészeti kutatóállomásnak, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek. Mi az intézet célja, rendeltetése, milyen eredményt tud magáénak?
– Ennél többről van szó. 1990 előtt a nyelvészeti kutatásokban is sok volt a tabutéma. Ilyen volt az, ami a mi szempontunkból talán a legfontosabb: a nyelv emberi, társas dimenziója. A mi esetünkben az alárendelt nyelvi helyzet, a kétnyelvűség, a nyelvünkben végbemenő folyamatok, a nyelvi kontaktusok és dominanciák, a nyelvcsere stb. 1990 után azonnal hozzányúltunk ezekhez a témához. Adva volt a közös kutatás lehetősége és esélye, közös konferenciák, rendszeresen
megjelenő kiadványok. 2001-ben, Glatz Ferenc elnöksége idején az akadémia kezdeményezte, hogy a külső régiókban hozzunk létre kis helyi intézeteket, nyelvészeti kutatóállomásokat ezeknek a részben közös, részben sajátos nyelvi helyzeteknek, folyamatoknak, jelenségeknek, problémáknak a vizsgálatára. Így hoztuk létre mi itt a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetet, amely két helyen székel, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de amelynek nincs egyetlen főállású kutatója sem (www.sztanyi.ro). Emiatt működésünkben sok a bizonytalanság. Főként akadémiai támogatással és pályázatokból dolgozunk egy szűkebb, belső, és egy alkalmi, tágabb, külső munkatársi körrel. Van egy sorozatunk, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai. Ebben fontos tanulmánykötetek és monográfiák jelentek meg az erdélyi magyar nyelv jogi helyzetéről, az oktatás nyelvi kérdéseiről, a nyelvi revitalizációról, szórványok nyelvi helyzetéről, a kétnyelvűségről, a regionális nyelv (nyelvjárásaink) helyzetéről. Szótáraink jelentek meg: kétnyelvű közigazgatási szótár, legutóbb oktatásterminológiai szótár, román–magyar kulturális szótár (a román kultúra alapelemeinek bemutatása főként magyarországiaknak), magyar–román kulturális szótár (román nyelvű bemutatása a magyar kultúra legfontosabb fogalmainak, intézményeinek, személyiségeinek, régióinknak stb.). Talán ennél is fontosabb, hogy ezeket a kutatóállomásokat fokozatosan hálózattá szerveztük, ennek a szervezésnek fontos színhelye volt a kezdeti időszakban Illyefalva. Ott tartottuk nyári szemináriumainkat. A hálózat neve: Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, Budapesten is bejegyzett egyesületünk a Termini Egyesület (http://ht.nytud.hu/). Mostani szakmai munkámnak, jelenlétemnek mindez nagyon fontos kerete. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek szakmai igazgatója vagyok, a Termini Egyesületnek társelnöke. A hálózatot magát modellként emlegetik a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatokban. De nem lehet azt mondani, hogy ennek megfelelő támogatást kapna.
– 1992-ben egyike volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapítóinak, 1998-tól pedig elnökként vezeti a szövetséget.
– 2012-ben, a húszéves jubileum alkalmával kiadtunk egy kötetet Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv cím-
mel, amelyben összefoglaltuk a két évtized történetét, a szövetség, a mozgalom eseményeit, eredményeit, és gondjainkról is szóltunk. Azt mondjuk magunkról, hogy az AESZ az anyanyelvi mozgalom szervezője és szakmai megalapozója, hasonló a szerepe, mint Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetségének (www.aesz.ro). Egyébként közös az adminisztrálása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel. A szövetségnek kiadója is van, ez is közös a SZTANYI-val. Kiadványsorozata az AESZ-füzetek. Irodája Sepsiszentgyörgyön van, ügyvezető elnöke Ördög-Gyárfás Lajos. Ebben a keretben a legfontosabb szereplők a tanulók, a tanítónők, a magyar szakos tanárok. Évi fő rendezvényünk A magyar nyelv napjai, évente változó helyszínen. Ehhez hozzátartozik mindig egy szakmai konferencia. A Nyelvőrzés Díját 2000-ben adtuk át először, 2007-től viseli a Sütő András nevét. Olyan karizmatikus erdélyi személyiségeket díjaztunk, akiknek saját őrhelyükön jelentős szerepük volt – legtöbbjüknek továbbra is van – az anyanyelv megtartásában, a nyelvhasználat bátorításában. Akikre valóban ráillik Páskándi kiazmusa: "Pásztortűz helyett égő pásztorok! Élő jeltüzek!" A díjazottak teljes névsora megtalálható a szövetség honlapján, ott a laudációkat is el lehet olvasni. Ami talán a legfontosabb a közel két és fél évtizedes anyanyelvi mozgalmi munkában, a versenyek szervezésében, hogy ebben is sikerült összekapcsolni a Kárpát-medencei régiókat. Itthon az említett KAV-on kívül talán legnépszerűbb a mesemondó és a balladamondó verseny.
– 2004-től az MTA külső tagja, 2007-től pedig a frissen alakult Erdélyi Területi Bizottság első elnöke. Milyen feladatok elvégzése hárul e megtisztelő cím viselőjére?
– Nem a címek a fontosak. Akarva-akaratlanul, kicsit "muszáj-Herkulesként", benne voltam az egyetemszervezésben, belekerültem a tudományszervezésbe is. És közben kutattam, publikáltam. Ennek elismeréseként választott tagjává a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben. 2006- ban döntött úgy az MTA, hogy Romániában is létrehoz egy olyan területi bizottságot, amilyenek Magyarországon működnek. Ennek a bizottságnak a megszervezésére kért föl 2007-ben Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke és Egyed Ákos, az EME elnöke. Az alakuló ülés engem választott meg elnöknek. Két mandátumon át viseltem ezt a tisztséget, most egyik alelnöke vagyok, akárcsak az Erdélyi Múzeum- Egyesületnek. Jelenleg a külső köztestületi tagok száma közel 900, a külső tagok száma 21 (www.kab.ro). Egyetemi nyugdíjazásomkor, 2007-ben nem mAradtam munka nélkül. A KAB a Magyar Tudományos Akadémia kiterjesztése, része az MTA-nak, integrálja, egymással és az akadémiával összekapcsolja a romániai magyar tudósokat, kutatókat. Kolozsvári Akadémiai Bizottságként emlegetjük, de működési területe kiterjed egész Romániára. Szakbizottságai, munkabizottságai, regionális bizottságai működnek Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon. Vezető testületünknek ezt kellett megszerveznie, kiépítenie. Közben az első mandátum idején értékelő elemzést készítettünk és jelentettünk meg a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kilátásairól, a második mandátum idején összefoglalást készítettünk az erdélyi magyar kutatók 2002–2013 közötti eredményeiről (három kötetben jelent meg a múlt évben).
– Meséljen családjáról, hétköznapjairól, terveiről, díjairól!
– Ahogy telnek az évek, az ember élete egyre inkább leszűkül. Még akkor is így van ez, ha – sokféle munkám miatt – nekem viszonylag sokat kell utaznom. Ezek főként Kárpát-medencei és erdélyi utazások. Amikor itthon vagyok, szinte naponta bejárok a tanszékre, ott is megvannak a munkafeltételeim és ott vannak a kollégák. Gyermekeim már felnőttek, mind egészen kiváló emberek. Imre fiam van itthon, ő tanár itt az egyetemen, a többiek távol élnek (Áron fiam családjával a kaliforniai San Joséban, Veronka lányom családjával Tübingenben, Máté fiam doktori hallgatóként Münchenben). Hozzájuk ritkábban utazom, gyakrabban Budapestre és még gyakrabban otthonos erdélyi helyekre, a Székelyföldre is. Ami a díjakat, elismeréseket illeti: megtisztelő volt, hogy 1999–2003 közt Széchenyi professzori ösztöndíjas lehettem, és hogy ezzel járó kötelezettségként Szegeden is taníthattam. A Debreceni Egyetem díszdoktorává választott. Szűkebb szakmámtól kaptam a nyelvészekről elnevezett díjakat, érmeket, a Magyar Nyelvőr Díjat, szakmai-közéleti munkásságom elismerésének tekintem a Kemény Zsigmond- és a Bethlen Gábor-díjat. Az Akadémia Arany János-életműdíjjal tüntetett ki 2007-ben, a magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2010-ben. Az itthoni elismerések ennél is fontosabbak: a Kriterion-koszorú (2002-ben, még Domokos Géza életében), szülőfalum díszpolgári címe 2007-ben.
– Mi van a fiókban, amit idén, életének 75. évében szeretne kiadni?
– Egyvalami tudható: a múlt évben megjelent az elmúlt tíz évben írt dolgozataimnak első kötete Történések a nyelvben a keleti végeken címmel. Ennek rövidesen megjelenik a 2. kötete is. Ez már nem meglepetés. Olyan is van, ami sokak számára talán meglepetés lesz, de annak a várható megjelenéséről is tudnak a szakmabeliek, a nagyobb nyilvánosság számára viszont nem szeretném beharangozni.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Balog Zoltán: együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI

Felavatták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

Beszélgetés Koppándi Benczédi Zoltánnal, a Délnyugat-erdélyi Unitárius Egyházközség lelkipásztorával
Életpéldánk által gyarapíthatjuk közösségeinket!
Dolgosan telt az idei nyár is a dévai unitárius szórványközpontban. Még a kora őszi napokban is építőmunkások, gyülekezeti tagok, zarándokok adják egymásnak a kilincset, Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor pedig bizakodóan irányítja az álmok valóra válását.
– Igen, régi álmot viszünk tovább, hiszen egy olyan zarándok- és szórványközpont megépítésén munkálkodunk, amelyben lelki felüdülést kaphatnak a helyi közösség tagjai és a Déva várában 1579-ben mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékcellájához érkező zarándokok is. Az 1900-as évek elején már elindult az álom megvalósítása. Pákey Lajos neves Kolozsvári építész nagyon szép unitárius templomot tervezett Déva várának tövébe. A megépítéséhez szükséges pénz is összegyűlt, de jött az első világháború, és az álmok szertefoszlottak. Majdnem száz év múltán, 2003-ban sikerült újjáéleszteni ezt az álmot, amikor egyházunk úgy döntött, ingatlant vásárol Déva központjában, amely megfelel az említett céloknak. Hármas pillére épült elképzelésünk: elsősorban legyen egy templom, imaház a helyi hívek és zarándokok számára, alakítsunk ki egy lelkészi lakást a mindenkori lelkész számára és harmadik pillérként tegyük önfenntartóvá e központot, vendégszobák kialakítása, működtetése által. Idén tulajdonképpen mosdókat, illemhelyeket építettünk a hívek, zarándokok számára és a lelkészi lakást bővítettük. Eddig másfél szobában laktunk. Ezt a részt szeretnénk szeptember végére befejezni, és az akkorra várható amerikai testvérgyülekezeti küldöttség jelenlétében felszentelni. Meg kell említenem, hogy nagyon sokan mellénk álltak. A helyi hívek adományából, az unitárius egyház támogatásából próbálunk haladni a munkával. De a legjelentősebb támogatást Magyarország kormányától kaptuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma révén éveken keresztül támogatták a központ megépülését, amiért ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani.
– Említette, hogy a helyi gyülekezet mellett a zarándokok lelki felüdülését is szolgálja e központ. Évente hányan zarándokolnak Dávid Ferenc emlékcellájához?
– Nem vagyok pontos számadatok birtokában. Azokról tudok, akik bejelentkeznek és igénylik a várban való kalauzolást. Van egy nagy zarándoklatunk, amit az Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervez minden november első szombatján, Dávid Ferenc halálának évfordulója táján. Erre az alkalomra évente átlagosan ezren érkeznek. Emellett egész évben jönnek zarándokok elsősorban Erdélyből, de rendszeresen érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is, illetve Európa különböző részeiről. Sokan felkérnek, hogy kalauzoljam őket Déva várában. Köztudott, hogy a belső várudvar évek óta le van zárva, így igen körülményes feltételek mellett időnként bejutunk mi is Dávid Ferenc emlékoszlopához. A zarándokok természetesen azzal a céllal érkeznek, hogy lelkileg töltekezzenek. Mindannyiuk számára fontos, amit Dávid Ferenc képvisel, hiszen ő volt az első, aki törvénybe iktatta, János Zsigmond fejedelem segítségével, a vallásszabadságot. Napjainkban, amikor Európában igyekszünk megfelelő formát találni a vallásszabadság megélésére, büszkén mondhatjuk unitáriusként, magyarként, hogy mi voltunk azok, akik több mint 400 évvel ezelőtt, 1568-ban törvényes keretet biztosítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának. Ez egy olyan törvény, olyan hagyomány, amire ma is szilárdan építkezhetünk. Ezért is jönnek a zarándokok, mert fontos számukra Dávid Ferenc tanítása, fontos újratanulni az ő elveit, mindazt, amit ő képviselt és megtalálni a módját, hogy napjainkban is alkalmazni tudjuk.
– Mennyire sikerült a szórványközpont jelleget kialakítani?
– Több mint 30 éven keresztül a lupényi egyházközséghez tartozott Déva A mindenkori lupényi lelkész járt fel ide és próbálta összetartani az unitáriusokat. Akkoriban nem volt épületünk, a református egyház jóvoltából a református templomban tartottuk istentiszteleteinket. Amióta azonban megépült a szórványközpontunk, folyamatosan erősödik a közösség. Különösképpen 2012-től, amikor az egyházunk tudatosan felvállalta a szórványközpontok megerősítését. Nem csupán Déván, hanem fenn, északon és lenn, Bukarestben is. Mert rádöbbentek, hogy mennyire fontos a végvárakat védő, szórványban élő unitárius és más felekezetű híveket összetartani, mennyire fontos minden egyes lélekre odafigyelni. Személy szerint ezt a munkát vállaltam fel és nagy szeretettel végzem nap mind nap. És örömmel tapasztalom, hogy a közösség megerősödött. Úgy érzem, fontos a lelkész állandó jelenléte, a közösségi élet körforgásában való jelenlét. És fontos a lelki építkezés is, a költő szavaival élve lélektől-lélekig haladni, megtalálni mindazokat, akik számára fontos ez a hely, akik együvé akarnak tartozni és nap mint nap nyújtani szeretnének valamit egymásnak.
– Hány lelkes jelenleg a dévai unitárius gyülekezet?
– Nagyjából 80 unitárius lélekről beszélünk. Ide tartozik Vajdahunyad is, ott kevesebben vannak, de annál összetartóbb a közösség. Az egyházközségünk része továbbá Temesvár és Arad is. Temesváron sikerült összekovácsolni a híveket. Nagyon lelkesek és nagyon lelkes Szász Enikő gondnokasszonyunk is, aki társaival együtt mindent megtesz azért, hogy a gyülekezet együtt legyen. Kihívás számunkra Arad és ezúton is kérem azokat, akik unitárius hívekről tudnak, akik szeretnének az unitárius közösséghez tartozni, jelezzék azt mielőbb, hogy Aradon is állandóvá tehessük a találkozásokat, legalább havi rendszerességgel.
– Említette, mennyire fontos a közösségi élet körforgásában való jelenlét. Az unitárius közösség mennyire aktív ilyen téren?
– Déván újdonságként hatott az unitárius gyülekezet megerősödése. Bár a történelem folyamán létezett e közösség, de mindig nagyon kevesen voltak. Úgyhogy amikor bekerültünk a köztudatba, sokan furcsán néztek ránk. Meglepődtek. Testvérekről, szomszédokról, rokonokról beszélek. Én úgy érzem, a vallás nem választhat el minket, hiszen a vallás lényege éppen az Isten és felebarát iránti szeretetnek a megélése. Ezt a fajta szeretetet igyekszem megélni magam is, és erre buzdítom a híveinket is. Igyekszünk bekapcsolódni a helyi kulturális rendezvényekbe. Közösségünk tagjai közül sokan különböző érdekvédelmi illetve civilszervezetek tagjaiként tevékenykednek. Szórványközpontunkban pedig számos rendezvénynek adunk otthont, gyakran nyújtunk segítséget a szervezésben is.
– Jó egy gyülekezet megerősödéséről hallani. Jelent ez számbeli gyarapodást is?
– Sajnos mi sem jelentünk kivételt, a tág körben tapasztalt demográfiai fogyás minket is befolyásol. Matematikai hármasszabállyal minden egyes gyülekezetben ki lehetne számolni, hogy esetleg mikor következne be a vég. De én soha nem számolok így. A vallás, a hit területén nem csak a matematika valósága van. Én úgy érzem, hogy jelenleg stabil a gyülekezet. És bízom benne, hogy gyarapodni fogunk. Meg fogjuk találni a „szabadúszó” híveket, illetve azokat, akik eddig nem kívántak a gyülekezethez tartozni. Azt látom továbbá, hogy nagyon sok az olyan fiatal, itt Erdélyben is, akit egyáltalán nem érdekel a vallás. Úgy gondolom, életpéldánkkal őket is megnyerhetjük a gyülekezet számára. Nem kell kimennünk az utcára, szórólapokon, plakátokon hirdetni az elveinket, hanem aszerint élve, olyan példát mutatni, mely mások számára is vonzóvá teszi a közösségünket. Így meg tudjuk tartani, sőt gyarapítani is tudnánk a mindenkori gyülekezeteinket.
– Kolozsvár szülöttjeként hogyan éli meg a szórvány-létet?
– Újra idézet jut eszembe: meglátni s megszeretni egy pillanat műve volt. Tényleg e vidék nagyon hamar otthonommá vált. Bármennyire is furcsán hangzik, ma már idegenként megyek haza Kolozsvárra. Itthonról megyek haza. Olyan emberek lakják e földet – és itt Hunyad és Temes megyere gondolok –, akik tudatában vannak a szórványlétnek, tudatosan törekednek identitásuk megőrzésére. Többségük a történelem különböző időszakában vándorolt ide, többnyire megélhetést keresve. Családot alapítottak és otthonukká tették e helyet. Jól érzik itt magukat. Én is elmondhatom ezt magamról: jó nekem itt lenni és a közeljövőmet is itt tudom elképzelni. Mindent megteszek azért, hogy itt megmAradjunk. Unitáriusként pedig büszkék lehetünk arra, hogy itt, Déva vára tövében Dávid Ferenc szellemiségét mindannyiunk lelki fáklyájával megvilágíthatjuk, ez történelmi kihívás számunkra és óriási felelősség is. Hálásak lehetünk, hogy a Gondviselés minket választott arra, hogy ezt megtegyük.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Mától lehet leadni a szavazatokat
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok mától adhatják le levélszavazataikat a külképviseleteken. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tegnap reggeli adatai szerint 274 572-en kérték a voksoláshoz szükséges névjegyzékbe vételüket.
Azok a levélben szavazók, akik személyesen kívánták átvenni szavazási levélcsomagjukat, mától tehetik ezt meg az országgyűlési egyéni választókerületi székhely településén, továbbá a kijelölt 22 egyéb településen, valamint a Kárpát-medenceében kijelölt 12 külképviseleten (Belgrád, Beregszász, Bukarest, Csíkszereda, Eszék, Kassa, Kijev, Kolozsvár, Lendva, Pozsony, Szabadka, Ungvár).
A levélcsomagokat munkanapokon lehet átvenni, legkésőbb szeptember 30-án. Az NVI nyilvántartása szerint a legtöbben Csíkszeredán akarják átvenni szavazási levélcsomagjukat. A válaszboríték leadható bármely külképviseleten szeptember 19-étől munkanapokon, általában 9-16 óra között. Csíkszeredában 6 és 22 óra között, (szeptember 30-án 6 és 24 óra között) várják, Kolozsváron munkanapokon 9 és 19 óra között fogadják a levélszavazatokat.
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Sokan lerótták tiszteletüket
Vinczeffy Lászlót köszöntötték
Csütörtökön este szűknek bizonyult a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum mindazok befogadására, akik a hetvenedik életévét betöltő Vinczeffy László megyeszékhelyi festőművész, szobrász, restaurátor munkáiból rendezett kiállítás megnyitóján részvétellel rótták le tiszteletüket az alkotó előtt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagságát is magáénak mondható mester a bejáratnál fogadta a köszöntésére érkezők népes és rangos táborát.
Elsőként az eseménynek otthont biztosító és a szervezésében is résztvevő intézmény vezetője, Vargha Mihály szólt a szépszámú közönséghez, meleg szavakkal méltatván a munka és képzőművésztársat.
A Munkácsy-díjas képzőművészt a helyszínen, valamint a tárlat katalógusában egyaránt bemutató és méltató Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésztől megtudhattuk, hogy Vinczeffy László 1946-ban született a Korondhoz közeli Atyhán. Nem örvendhetett azonban sokáig a festői környezetben fekvő szülőfalujának, mert katonatiszti múlttal rendelkező édesapjára a kulák bélyeget is rásütötte, és üldözőbe vette a román kommunista rendszer. Ennek következtében már gyermekfejjel Zernyestre, majd a Constanţa megyei Sibioarába került, de a vesszőfutásnak ezzel még mindig nem szakadt vége. Etéd, Szováta, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Bukarest voltak hányattatásuk következő állomásai.
A már zsenge korában megmutatkozó rajztehetségére Kusztos Endre figyelt fel, és segítette ennek kibontakoztatásában. A Marosvásárhelyi művészeti középiskolába is szintén az ő tanácsára került, ahol Barabás István, Piskolti Gábor és Nagy Pál tanítványa volt. Életútja innen a Kolozsvári rajztanárképző főiskolára vezetett, majd ennek elvégzése után egy évtizeden át (1970–1979) Zágonban rajzot oktatott, miközben folyamatosan csiszolta és pallérozta Istentől kapott tehetségét. Első egyéni kiállítására a Kézdivásárhelyi múzeumban került sor1973-ban.
1979-től a Székely Nemzeti Múzeum képrestaurátora lett, és ebben a minőségében a képtár jelentős 19. századi anyagából többek között a Barabás Miklós-gyűjtemény festményeit is restaurálta.
Az ecsetje alatt megszületett alkotásairól az ünnepi tárlat létrehozásában szintén szerepet vállaló Vécsi Nagy Zoltán a továbbiakban így nyilatkozott: „Vinczeffy képeit nézve, faggatva, önkéntelenül is olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, amelyek vizuális hagyományaink lényegét érintik, és talán nem véletlenül éppen az ő rendhagyó művészi világa által születnek meg. Hiszen úgy érezzük, hogy festményeinek – annak ellenére, hogy elvontak, nonfiguratívak – szoros kapcsolatuk mArad az idevalósi emberek által közvetlenül érzékelhető, kitapintható környező világgal.”
Végezetül Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria szintén jelen lévő tudományos főigazgató helyettese is nagy gonddal kötötte csokorba, és nyújtotta át a jelenlévőknek irodalmi művekbe illő nyelvezeten megfogalmazott gondolatait.
Császár Katalin és tanítványa, Péter Ervin a – szűk egy hónapon át megtekinthető – kiállítás megnyitóján felcsendülő fuvolajátéka nagymértékben hozzájárult az emelkedett légkör megteremtéséhez.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vass Levente és Novák Zoltán a listavezetők
Késő estébe nyúló küldöttgyűlésen döntöttek hétfőn arról, hogy milyen sorrendben állítják össze az RMDSZ Maros megyei jelöltlistáját a decemberi parlamenti választásokra. A rangsor megállapításához újraszámlálásra is szükség volt.
Hosszas hercehurcát követően eldőlt: Vass Levente, Csép Andrea, Császár Károly Zsolt, illetve Novák Zoltán került képviselőházi, valamint szenátusi, biztosnak számító befutóhelyre az RMDSZ Maros megyei listáján. Jó mozgósítás esetén akár egy második szenátor (Jakab István) és egy negyedik képviselő (Soós Zoltán) is bejuthat december 11-én a Bukaresti törvényhozásba.
Nem vissza-, csak hátrébb lépnek
Noha ünnepélyes hangulat jellemezte a Kultúrpalota kistermében tartott rangsoroló ülést, a levegőben még is ott lebegett a leköszönő országgyűlési képviselők hiányérzete és ebből fakadó sértődöttsége. Ugyanis az utóbbi időszakban azt érezték, mintha a váltást csupán a váltás kedvéért tűzte volna zászlójára az RMDSZ Maros megyei szervezete.
Markó Béla köntörfalazás nélkül ki is mondta, hogy nem örül a teljes fordulatnak, megújulásnak, és arra intette a jelenlévőket, hogy ezt ne tekintsék stratégiai kérdésnek. „Maros megyenek egy nagyon stabil és erős parlamenti képviselete volt. Azt kell feladatként rónunk azoknak, akik utánunk következnek, hogy folytassák a mi munkánkat” – jelentette ki Markó, aki 1990 májusától megszakítás nélkül az országgyűlésben tevékenykedett. Belátta, hogy az elmúlt időszakban ő is nagy dilemmában volt, induljon-e a tél eleji választásokon vagy nem. Volt elnökként, a szövetség alapszabályzata szerint ugyanis megillette volna egy befutó hely. A megméretkezés előtt állók figyelmét arra hívta fel, hogy a parlamentbe való jutás nem afféle jutalom az eddig elvégzett munkáért. „Nem egy-két napos kirándulás, hanem egy éjjel-nappali készenlét, iszonyatosan kemény munka” – mondta.
„Egy kicsit hátrébb lépünk, de nem állunk félre, mert nem olyanok vagyunk” – egészítette ki a szenátort alsóházi kollégája, Borbély László, megerősítvén Markót abban, hogy az utánuk következők az ő munkájukat kell folytassák. Kelemen Atilla arról beszélt, hogy öt órára volna szüksége ahhoz, hogy beszámoljon húszéves Bukaresti tevékenységéről. Több mint száz törvénytervezeten szerepel a szignója, ennek dacára egy ideje mellőzve érzi magát. „Nem esik jól, hogy az utóbbi három évben még a tanácsomra sem volt szükség” – panaszkodott a közgyűlésnek a megyei szervezet volt elnöke. „Nemhogy félreállni nem akarunk, ezentúl is hallatjuk a szavunkat. Ha már van egy ifjúsági szervezet, létrehozunk egy kiégett szervezetet is, amelynek helyet kérünk a Szövetségi Képviselők Tanácsában” – tette hozzá félig tréfásan, félig komolyan.
Mivel hétfőn is dolgozott a parlamentben, Kerekes Károly nem vehetett részt a gyűlésen; rövid, tényszerű beszámolóját munkatársa, Gál Éva olvasta fel.
A mérce magassága
Bemutatkozásukban az új jelöltek közül szinte mindenki arról beszélt, hogy azok, akik az elmúlt huszonhat évben, öt, hat vagy akár hét mandátumon keresztül képviselték a magyarságot, magasra állították a mércét. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a belső acsarkodások miatt gyengébbeknek tűnjünk a többi romániai párt szemében” – hívta fel a figyelmet az egyik képviselőjelölt, akinek álláspontjával a többiek is egyetértettek.
A felszólalások során kiderült, hogy bár jól képzett, lelkes, tenni akaró, merész elképzelésekkel rendelkező jelöltek kérték a jelenlévők szavazatát, retorikából, meggyőzőkészségből és magyar nyelvtudásból néhány kivétellel messze elmAradnak az elődöktől. A versenybe szállók közül olyan is akadt, aki önéletrajzát sem írta meg anyanyelvén.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Megkezdődött a dráMA8 Udvarhelyen
Új részvevőkkel, a Bukaresti Nottara Színház társulatának előadásával kezdődött el hétfőn a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dráMA – kortárs színházi találkozójának nyolcadik kiadása. A szervezők szeretnék, ha a találkozó idejére, sőt utána is közösségi térré válna a színház, a rendezvény pedig „beépülne a város testébe”.
Tizenkét előadást tekinthetnek meg idén a dráMA8 kortárs színházi találkozón az érdeklődők. A hétfő délutáni megnyitón Nagy Pál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, céljuk közösségi térré változtatni a színházat a magyar dráma napja köré csoportosított produkciókkal és kísérőprogramokkal. Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szeretné, ha egyre több teret kapnának a szakmai beszélgetések és találkozók is, idén a kortárs szövegről, illetve a színházi folyamatokról értekeznek a szakemberek.
A nyolcadik kiadásához érkezett rendezvény megnyitóján először képviseltette magát a városvezetőség. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere az eseményen elmondta, fontos a színházi találkozó, hiszen így a szakma neves képviselői jutnak el Udvarhelyre. Hozzátette, jelenléte nemcsak protokolláris jellegű, ezzel egyszersmind jelezni szeretné azt is, hogy a jövőben több figyelmet fordítanának a város kulturális életére és a háttérbe szorított helyzetben lévő színházra. Ugyanakkor szeretné, ha nagyobb bért kapnának a társulat tagjai és az itt dolgozó színházi szakemberek.
Fontosnak tartja a Tomcsa Sándor Színház fesztiválját Szűcs Katalin Ágnes kritikus is, aki beszédében elmondta, jó kezdeményezés a román és a magyar drámairodalom egyesítése egy rendezvényen. „Nagyszerű látni, hogy román színházak magyar darabokat mutatnak be, és fordítva is nagyon izgalmas, amikor magyar társulatok román darabokat mutatnak be. Ezek számomra azt bizonyítják, hogy értjük egymást a színház nyelvén. Fontos, hogy a közönség is értse ezt, és a fesztivál tesz is ezért” – fogalmazott.
Veres Réka |
Székelyhon.ro

Uniós erővonalak
Abban a hétvégi pozsonyi informális EU-csúcs résztvevőinek zöme nagyjából megegyezik, hogy a találkozón nem sikerült érdemi áttörést elérni egyetlen, az Európai Unió előtt tornyosuló kihívás kezelésében sem.
Az olasz kormányfő az országára zúduló migránsáradat csökkentésést, illetve szétosztását kérte számon, Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint pedig nem sikerült megváltoztatni Brüssszel bevándorláspolitikáját. Robert Fico, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Szlovákia miniszterelnöke házigazdai minőségében azzal próbálta enyhíteni a kudarcot, hogy informális találkozó révén nagyszabású döntésekre eleve nem is lehetett számítani. Emellett sikernek nevezte, hogy meg tudtak állapodni arról: a külső határok védelmére kell összpontosítani.
Érdemes ugyanakkor kitérni arra, milyen erőviszonyok körvonalazódtak a csúcstalálkozó előtti egyeztetéseken. Közép-európai szempontból érdekes ugyanis, hogyan viszonyultak a befolyásos nyugati tagállamok vezetői az elmúlt másfél évtizedben csatlakozott tagállamokhoz, illetve azok milyen formában próbálták képviselni érdekeiket.
A jelek szerint a visegrádi négyek – azaz Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – közös fellépése kezdi meghozni az első gyümölcseit. Ezt jelzi, hogy Angela Merkel német kancellár, akit jelenleg – még – az EU legbefolyásosabb politikusának tartanak, fontosnak vélte, hogy részt vegyen a V4-ek pozsonyi csúcs előtti tanácskozásán, hogy egyeztessen a négy tagállammal.
Az, hogy Merkel a csúcsot követően pozitívan értékelte a négy ország közösen benyújtott javaslatát a rugalmas szolidaritásról, arról, hogy a menekültek elosztásakor vegyék figyelembe a tagállamok közötti gazdasági különbségeket, azt jelzi, a V4 országai közötti szoros együttműködés olyan erőközpontot hozhat létre, amely hatékonyan léphet fel a közép-európai országok érdekeinek védelmében. Mindehhez persze teljesülnie kell annak a feltételnek, hogy a négy ország vezetői belássák ezt, és a mostani konjunkturális együttműködést tovább mélyítsék.
Leginkább a Szlovákia és Magyarország közötti, a szlovákiai magyar közösség jogai miatt kialakult, de a mostani migránsválság miatt jegelt ellentét magyar szempontból megnyugtató rendezése lenne szükséges. Ez azonban az előzmények ismeretében nem lesz könnyű, és amíg a felvidéki magyarok helyzetét, illetve a kettős állampolgárság elleni törvény ügyét nem sikerül rendezni, addig gyengíti a V4-ek hosszú távú hatékonyságának esélyeit.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Románia egészen más utat választott, és egyedül próbál meg boldogulni. Klaus Johannis román államfő Merkellel, illetve a belga és a luxemburgi kormányfővel egyeztetett Brüsszelben, a pozsonyi csúcs előtt pedig arról beszélt: országa az EU „kemény magjához” szeretne tartozni. Vagyis nem kíván a V4-ekkel együttműködni, ehelyett a nyugati tagállamokkal fűzné mélyebbre a kapcsolatait – erre utalhat a mélyebb integrációról szóló megjegyzés.
Mindez vélhetően nem annyira a Brüsszeli Oszd meg és uralkodj! politikának tudható be, bár tény, hogy az EU vezető bürokratáinak érdekében áll, miszerint a renitens, a Brüsszeli kapkodást és tehetetlenséget megelégelő V4-ekhez ne csatlakozzanak további tagok. Ugyanakkor a jelek szerint Bukarest sem abban látja az érvényesülés útját, hogy a hasonló történelemmel és politikai, gazdasági adottságokkal rendelkező régiós szomszédokkal alakítson ki közös platformot.
Ehelyett inkább a nyugati tagállamokhoz „dörgölőzne” – talán ennek lehet a fizetsége, hogy fölmerült: végre valóban megvalósulhat a schengeni csatlakozás, legalábbis a reptéri ellenőrzések szintjén.
A román vezetők a jelek szerint úgy értékelik, ha eljátsszák, hogy mindenben azonosulnak a nyugati tagországok akaratával, és átveszik a retorikájukat – lásd: mélyebb integráció a V4-ek nemzetállami hatáskörökhöz ragaszkodó álláspontjával szemben –, akkor nagyobb kedvezményeket tudnak kicsikarni a maguk számára. Kérdéses ugyanakkor, mennyire hiteles az EU-s kemény maghoz való tartozás szándékát hangsúlyozó Bukaresti álláspont, amikor Johannis eddig az Egyesült Államok és a NATO mögött minden egyes alkalommal csupán a harmadik legfontosabb partnerként emlegette az EU-t.
Már csak emiatt is nem kevésbé kérdéses a Bukaresti célkitűzés megvalósulásának realitása, illetve az, hogy a francia, a német vagy az olasz vezetők bármikor is egyenrangú félként, maguk közül valóként ismernék el Romániát.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Bukarestben kezdődtek meg a Háromszéki turisztikai napok
Bukarestben kezdődtek meg hétfőn este a Háromszéki turisztikai napok, a rendezvény célja népszerűsíteni a román turisták körében Kovászna megye idegenforgalmi lehetőségeit.
A Kovászna megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvény megnyitóját a Bukaresti Balassi Intézetben tartották, ahol székely népi mesteremberek és egyéb kézművesek mutatták be portékáikat.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sok millió EUrót fektettek a Háromszéki turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, és az ennek nyomán bővült idegenforgalmi lehetőségeket akarják népszerűsíteni. Közölte, tíz év alatt megkétszereződött a Háromszéki turisták száma, ugyanis tíz évvel ezelőtt 50 ezren látogatták Kovászna megyét, míg tavaly százezer turista kereste fel. A turisták 90 százaléka romániai volt, akiknek 80 százaléka román nemzetiségű.
Rámutatott: olyan programokat kell kínálni a román turistáknak, amit máshol nem találnak meg, ezért sajátos székely-magyar programot kell összeállítani, de úgy, hogy az fogyasztható legyen számukra.
A szeptember 25-ig tartó rendezvény tematikus napokból áll, így kedden Háromszéki kúriákat és kastélyokat lehet látogatni ingyen. Az érdeklődők megtekinthetik a zágoni Mikes-Szentkereszty kúriát, a Vargyasi Daniel-kastélyt, a csernátoni Damokos Gyula-kúriát, az olaszteleki Daniel-kastélyt, valamint a dálnoki Gál-kúriát. Bemutatják a Háromszék hét csodája című kiállítást, ami úgy jött létre, hogy Háromszéki civil szervezetek, helyiek és egy zsűri válogatta ki a térség legértékesebbnek tartott turisztikai látványosságait, épített örökségét vagy természeti különlegességeit.
Szerdán gyógyfürdőket és mofettákat lehet látogatni, az érdeklődők a bölöni, a hatolykai, a málnásfürdői, az oltszemi, az előpataki és a sugásfürdői fürdőket kereshetik fel. Csütörtökön Kovásznán az idegenforgalmi markertingről tartanak képzést a helyi vendéglátóknak, pénteken múzeumokat és tájházakat lehet felkeresni. Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Múzeumban megnyitják a III. Transnatura Nemzetközi Természetfotó Pályázat anyagaiból készült kiállítást, majd a hétvégén gyalogtúrákat szerveznek Háromszéken.
(MTI)
erdon.ro

Csapatcsere
Megtörtént a rangsorolás. A még aktív, de újabb mandátumra nem pályázó honatyák némelyike keserűen értékelte, hogy nincs lehetőségük többórás beszámolóra a húsz-huszonhat évnyi parlamenti tevékenységükről. De most az volt a tét, hogy a következő négy évben ki képviseli a legnagyobb magyar közösséget a román parlament két házában. Azoknak a felszólalásoknak volt értelme, amelyek a jelölteket próbálták józanító tanácsokkal ellátni. Markó Bélát lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy ő mondta ki a törvényhozói székre pályázókkal szembeni legfontosabb elvárásokat. Viccesen szólva, könnyű volt neki, hisz saját bőrén tapasztalta, mit jelent megküzdeni a nacionalista túlerővel mind az anyanyelvi oktatás, mind a kulturális identitásunk megőrzése terén. Hogy ez többet jelent, mint Bukarestbe kirándulgatni. Voltak sikerek és voltak kudarcok. Az erős Marosvásárhelyi csapat nemcsak a parlamentben, hanem a kormányzásban is kivívta a román partnerek, sőt az ellenfelek tiszteletét. Ezért érthető a hátrább lépéskor érzett abbeli keserűség, hogy az utóbbi években a megyei szervezet nem igényelte tanácsukat. Viszont arról se feledkezzenek meg, hogy a jelenlegi vezetés a régi elnök neveltje. És ha már utódnevelésről beszélünk, cáfolhatatlan tény, hogy ez nem tartozik a régi gárda erősségei közé. Bizonyíték rá mind a városi, mind a megyei szervezet és az, hogy Marosvásárhely elvesztette vezető szerepét a magyar érdekképviseleti szervezetben is. A most színre lépő új csapatnak a még mindig fiatal "nagy öregek" támogatására, súlyára van szükség, hogy visszanyerjük a legnagyobb magyar közösséget megillető pozíciónkat. És arra is, hogy nyitottá váljék a szervezet minden tenni akaró nemzettársunk számára. A most kampányolók mindenike ígéretet tett erre. Reméljük, választások utánra sem lesznek szószegők. Kudarc esetén pedig nem csúsznak alpáriba, és nem kezdenek sárdobálásba, mint azok, akik a hétfő esti rangsoroló gyűlés után a sor végére kerültek. Pedig nagyon rég nem láthattunk ennyire demokratikus jelölőgyűlést. Kevesen emlékeznek arra, hogy például négy évvel ezelőtt egy előre összeállított listára szavaztak a területi képviselők. Most minden küldött a saját lelkiismerete szerint ikszelt a függöny mögötti fülkében. Természetesen voltak lobbizások, befolyásolási praktikák, de ez a demokratikus játékszabályok közt zajlott. A veszteseknek is el kell fogadniuk az eredményt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a belső acsarkodás gyengébbnek mutassa szervezetünket, mint amilyen valójában – mondta egyik jelölt még a szavazás előtt. És ami legfontosabb: ígéretes jelöltek kerültek befutó helyre mind a szenátor-, mind a képviselőjelöltek listáján. Nem lesz zökkenőmentes a csapatcsere, de bízzunk bennük!
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)