December elseje "diadala"
A népünnepély és a nagy tömegeket vonzó hivatalos parádék története igencsak régi időkre nyúlik vissza. Az eufória intézményesítése, ha úgy tetszik, a mindenkori hatalom megerősítésének, a közösségi együvé-tartozás és a kollektív mentalitás alapvonásainak megerősítését szolgálta időtlen idők óta.
Ez a Kerényi Károly által nagyon szépen meghatározott ünnep mitológiája és lényege. Mivel ezek az intézményesített és nagy tömegeket vonzó ünnepek elsősorban az emberi pszichológiát fogják meg, számos pozitív hatása mellett akad néhány káros, mi több, veszélyes következménye is.
December elseje Románia legfontosabb nemzeti ünnepe, a románság egyesülésének diadala. Egy olyan esemény, amely a történelmi körülmények és előzmények miatt sajnos nem képviseli – nem képviselheti – a teljes román állampolgári közösség eufóriáját. Az európai országok többségének nemzeti ünnepe (talán néhány hasonló, 1918-as határváltozásokról szóló cseh-szlovák emlékezést kivéve) általában a közös gonosz (fasizmus, kommunizmus) fellett aratott győzelem vagy egy állam mitikus, ma már amúgy is megfoghatatlan távolságba merült alapítását ünnepli. Mindkét  típusú ünnep elfogadható, hisz előbbi a társadalom döntő többségének sérelmeinek, fájdalmainak és szenvedéseinek az eltörlését, az 1989-es eufória, a szabadság felhőtlen vágyát jelzi, míg utóbbi, a mitikus múlt olyannyira távol van, hogy a jelenkori generációk számára nem jelent pszichológiai töltetet.
Ezzel szemben, december elseje alig száz éve történt. Bár kevesen élhetnek azok közül, akik az eseményt akár gyerekként megélték, az 1918 és 1930 között létrehozott új nemzeti mitológia olyan erős pszichológiai hálót hozott létre a kollektív mentalitásban, amelynek hatása mai napig él és virágzik. Elég csak rögtön az egyesülés után létrehozott építészeti örökségre gondolnunk. Az új ország minden nagyobb városában – de különösen Bukarestben és Gyulafehérváron – nemzeti szimbólumok és az esemény épített memorandumai jöttek létre, amelyeknek legfőbb szerepe az egyesülés eufóriájának pozitív szellemben történő megörökítése volt. Ahogy maga az ünnep dátuma, úgy ez az épített örökség is egyoldalú volt és kizárólag a román népet és kultúrát képviselte és szimbolizálta. Kiváló példa erre a számos ideiglenes diadalívet felváltó, a párizsi nagy diadalív és a római Titus diadalívét utánzó bukaresti emlékmű. Az 1935-ben elkészült Diadalív minden, a nagy egyesülés mitológiájához szükséges szimbólumot magában hordoz: Ferdinánd király egyesüléskor elmondott beszédét, a koronázás momentumát, a királyi jelvényeket, Mária királyné alakját, a Nagy Háború hősies harcait – és ahogy ezt a római triumfusok óta a diadalíveken megszoktuk – a legyőzöttek neveit vagy a győztes csaták helyszíneit. Ahogy a Titus diadalívén is ott van a megalázott zsidóság ma már zarándokhellyé vált szimbóluma, a Templom menórája vagy a párizsi Nagy Diadalíven ott díszeleg a győri csata neve, így kerülhetett fel Bukarestben a diadalívre Budapest neve a legyőzöttek listájára, a győztes csaták névsorába. Műfaját tekintve tehát, ez az emlékmű teljesen megfelel történelmi rendeltetésének és analógiáinak. Egy baj van ezzel: míg a Rómában a Forum bejáratánál található Titus diadalív aligha zavarta a korabeli római zsidó diaszpórát – mi több, a későbbi korokban az elveszett Templom gyakorlatilag átmetaforizált szimbóluma lett – addig a bukaresti diadalíven Budapest neve az új nemzeti román mitológia sarkítottságának a szimbóluma. Kiválóan jelzi azt, hogy a nagy egyesülés szimbólumaiban és teljes lényében kizárólag a románság ünnepe és sajnos nem tudott egy egységes, az új ország teljes lakosságát egyesítő szimbólumrendszert és nyelvet létrehoznia. Bár a csatát jelző Budapest nevét az ötvenes években letörölték (elsősorban a Tanácsköztársaság ellen vívott harc értelmezése volt kínos az épp aktuális sztálinista rezsimnek), ezt az elmúlt napokban befejezett restauráláskor ismét visszahelyezték.
Nincs is azzal baj, hogy December elsején a románság nemzeti ünnepét ünnepli. Mitologikus alapítás híján, fasizmus vagy kommunizmus elleni harc egyértelmű ünnepe nélkül más lehetőség jóformán nem is marad. Talán a temesvári harcok és az 1989-es események nemzeti ünneppé nyilvánítása. Ám azt a szakrális, szabadság iránti mozgalmat is meggyalázta számos, még élő politikus opportunizmusa vagy az 1990-es események sorozata. Más lehetőség tehát nem maradt, mint egy olyan eseményt nemzeti ünneppé, új mitológiává avanzsálni, amely nem képviseli és nem képviselheti a jelenlegi Románia összlakosságát. Ezzel addig nem is lenne túl sok baj, ha az ünneplés ma már az emlékezésről, a felhőtlen szórakozásról, a szabadnapról, a családi eseményekről, bulikról és köztéri mulatságokról szólna. Ám sajnos, a századik évfordulóhoz közeledve új erőre kap egy olyan mértékű nacionalizmus és tors történelmi és politikai narratíva, amelynek kollektív mentalitásra és a kisebbségekre gyakorolt hatása előre láthatóan nagyon káros, de sajnos akár veszélyes is lehet.
Jó lenne, ha December elsejéből, mint nemzeti ünnepből csak ünnepet tudnánk faragni. Nemzeti nélkül. Talán még kell szász év ehhez, de a mi, fiatalok ezen kellene ügyködnünk – mindkét oldalon.
T. Szabó Csaba Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés arról, hogy miért nem írta alá a Máért zárónyilatkozatát
Tőkés László szerint az RMDSZ nem méltó a különleges támogatásra a decemberi parlamenti választáson, ezért döntött úgy az EMNT elnöke, hogy – többedmagával – nem írja alá a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatát.
A Máért december elsején rendezett, XV. plenáris ülésének résztvevői a testület hagyományaihoz híven zárónyilatkozatot fogadtak el. Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon és támogassák az RMDSZ magyar összefogás listáját, az Erdély-központú politizálást".
Lapunk értesülései szerint a nyilatkozatot a fenti passzus miatt nem látta el kézjegyével Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Tőkés pénteken a Krónikának elmondta, önmagában már azt is furcsállja, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon.
„Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?" – indokolta a gesztust az európai parlamenti képviselő. Tőkés szerint huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy az RMDSZ nem tudta méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltó a különleges támogatásra.
„Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek" – nyilatkozta a Krónikának az EMNT elnöke. Aki egyebek mellett kikötné az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a „posztkommunista, csontja velejéig romlott" Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy nemrég közzétett bukaresti kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Tőkés László szerint mindemellett azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
Egyébként a Máért ülésén elhangzott felszólalásában a választások kapcsán Szilágyi Zsolt EMNP-elnök is kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösséget könnyebb volna mozgósítani, ha mindenki számára egyértelmű lenne: egy nemzeti minimum – mint az autonómia, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, vagy épp a többnyelvűség ügyének – felvállalása és a román féllel való elfogadtatása nélkül az RMDSZ nem megy kormányra.
„A nemzetstratégiai célok mindenki számára fontosak kell legyenek, e kérdésekben pedig célegységre van szükség" – jelentette ki a néppárt elnöke. Szilágyi felhívta a figyelmet, hogy az alternatív küszöb miatt (melynek értelmében mindazon választási szereplők bekerülnek a parlamentbe, amelyek legalább négy megyében megkapják a szavazatok legalább 20 százalékát) nincs reális veszélye annak, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.
Rostás Szabolcs | kronika.ro

Magyarellenes jövő?
Gyakran feltesszük a kérdést: romániai magyarként van-e félnivalónk Erdélyben? Tartanunk kell a radikális román szélsőjobbtól? Érdemes-e szavazni? A rendszerváltás óta Erdélyben is megülhetjük nemzeti ünnepeinket, mert úgymond senki nem tiltja, legalábbis elméletileg nem. A gyakorlatban persze más a helyzet, hiszen a rendszerváltás előtti hungarofóbiának csak a köretét cserélték ki. Ha van valamiféle párhuzam a román állam és a hitleri diktatúra között, az az, hogy mindkét országban adott volt a táptalaj a fajgyűlöletre. Németország ezt kinőtte, Romániában az „össznépi” igény viszont bármikor meglovagolható. Például most, választások idején.
Már az is sokat mond, hogy december elsején zárva a kocsma, de március 15-én bőven felönthetnek a garatra a többségi nemzet azon fiai, akiknek ez az apró serkentés ahhoz kell, hogy az ünneplőből kiverjék a székely himnusz utolsó sorát, vagy letépjék a kokárdát a magyar fiatalok mellkasáról. Miután kijózanodnak, hazaengedik őket, ha a rendőrség egyáltalán közbelép. De nem marad el a szervezetten nyílt fenyegetés sem: az Új Jobboldal (a Noua Dreaptă) évről évre szembemasíroz a magyar ünneplőkkel megpróbálva kiszorítani belőlük a szuszt. A nemzetközi politika képviselői közben sajnálkozva figyelik a román országvezetés nevetséges kisebbségpolitikáját, de ez számukra mégsem annyira feltűnő, hogy megzavarná ebédjüket. A művelt Nyugat számára a kisebbségellenesség csak akkor zavaró, ha egy Ruandához hasonló tömegmészárlásban csúcsosodik ki. De hát az régen, 1994-ben történt, ráadásul egy távoli, afrikai országban. Ahol a nacionalista média annyira felhergelte az etnikai csoportokat, hogy azok bozótvágó késekkel estek egymásnak.
Erdélyben más a helyzet. Itt, ahol magyar terroristáknak kinevezett közrendháborítókat hurcolnak meg hónapokon keresztül, hogy elejét vegyék mindenféle hangos kisebbségi „csendháborításnak”, Klaus Johannis államelnök számára az ország maga a kisebbségek paradicsoma. Ő nyilatkozta a nemzetközi sajtóban, hogy magyar kérdés márpedig nincs, régen megoldották azt. Mindeközben Kolozsváron Emil Bocnak nehezére esik a többnyelvű helységnévtáblákat kihelyezni egyetértve elődjével, Gheorghe Funarral, aki a magyart a lovak nyelvének nevezte.
Elkelne tehát egy rendes magyar parlamenti képviselet Bukarestben, amely elérhetné, hogy a romániai magyarság helyzete végre nemzetközi figyelmet kapjon. Amíg nem késő. Amíg arra nem ébredünk, hogy a százéves nagy egyesülési lázálom sorra szedi majd áldozatait az erdélyi magyarság köréből. Mert december elsejének számunkra csak ez az üzenete.
Kádár Hanga | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 38. (részletek)
A bukaresti magyar líceumot már a hetvenes években, Tulipánt Ilona igazgatósága alatt megpróbálták a szomszédos Iulia Hașdeu-líceumba olvasztani, de az igazgatónő és a szülői bizottság tagjai által aláírt, Fazekas Jánoshoz eljuttatott kérés megmentette az iskolát a felszámolástól. 1972–1988 között a szülői bizottság elnöke Lőrinczi Gyula volt, a katonai műszaki akadémia tanára, három gyermek édesapja. Kezdeményezésére ez idő alatt nyolc beadvánnyal fordultak a hatóságokhoz, a bukaresti magyar iskola hagyományaira hivatkozva tiltakoztak a tanárok alacsony szakmai felkészültsége és a magyar tanárok románokkal való helyettesítése miatt, ugyanis lassan már minden tantárgyat románul tanítottak.
Beadványaikat, amelyekben magyar matematika, fizika, angol–magyar szakos tanárok áthelyezését kérték más bukaresti iskolákból, általában válasz nélkül hagyták. Iuliu Furo tanügyminiszteri államtitkár, akit 1990 után a Nagyrománia Párt karolt fel, nem fogadta kihallgatásra a kérvényezőket, és a nyugdíjba vonuló magyar matematika-tanárnő helyett egy román mérnököt neveztek ki. 1985-ben a líceum alsó tagozatán (IX. osztály) egy párhuzamos, román nyelvű osztályt is indítottak, majd később már nem is indítottak magyar osztályt, azzal a céllal (ki tudja már, hányadszor?), hogy felszámolják a bukaresti magyar nyelvű tanítást. Válaszként a magyarok panaszaira, 1987-ben egy ellenőrző bizottságot küldtek az iskolába, a magyar tanárokat akarták megfélemlíteni és rávenni, hogy kérjék áthelyezésüket román iskolákba.
Az élet legapróbb részleteire is kiterjedő túlkapások tömkelegét kellett a magyaroknak elszenvedniük. Elsősorban az erdélyieknek: eltűnt a Székely (Secuiesc) megnevezés Udvarhely és Keresztúr városok nevéből; a születési bizonyítványokban a magyar keresztneveket lefordították, betiltották a magyar nyelv használatát az osztályfőnöki órákon, a magyar énekeket az iskolai évzáró ünnepségeken, s csak egyetlen, alaposan ellenőrzött tartalmú magyar vers elszavalását engedélyezték.  A magyarellenes hisztéria új formát öltött, miután 1986-ban megjelent Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt, Köpeczi Béla szerkesztésében a háromkötetes Erdély története. A román hatalom azonnal reagált: az Előre sorozatban közölte a felszólalásokat a magyar nemzetiségű dolgozók különböző megyei tanácsainak gyűlésein, ezekben a magyarok „tiltakoztak” a magyarországi hatóságok beavatkozása ellen, és éltették a párt „bölcs politikáját”. Az egész román sajtó megbélyegezte Magyarországot „irredenta és horthysta” lépése miatt. „Támogatóit” maga mögött tudva, a ceausiszta hatalomnak sikerült megakadályoznia a magyar konzulátus megnyitását Kolozsváron, az alkalmazottaknak 48 órán belül kellett elhagyniuk az országot. És bár már teljesen elkészült és felszerelték, nem volt lehetséges a bukaresti Magyar Kulturális Központ megnyitása sem. 1986-ban megjelent egy tanulmánykötet, A történelemhamisítás veszélyes játéka (Jocul periculos al falsificării istoriei) címmel, Ştefan Pascu akadémikus és Ştefan Ştefănescu egyetemi tanár szerkesztésében, több neves történész – Mircea Muşat, Florin Constantiniu, Cristian Popişteanu, Dinu C. Giurescu, Victoria Moisiuc – írásaival. A vádak elsősorban a magyarországi történészek ellen irányultak, de egy kerekasztal-beszélgetés során, amelyen Ion Coja, Gabriel Ţepelea és Mihai Ungheanu is részt vett, átbeszélték a moldvai csángó tanító, Dumitru Mărtinaş „drámáját”, aki az egy évvel korábban megjelent könyvében kétségbe vonta a csángók magyar származását, és aki szerint a csángók Székelyföldről származó románok, akiket már a XIII. században a katolikus hitre térítettek. A Román Akadémia által 1989 után kiadott történelmi írás nem vesz tudomást a Kárpátokon kívül még ma is élő csángókról. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői közül többen 1990 után a Nagyrománia Pártban kötöttek ki. 
1988-ban megjelent Francisc Păcurariu Românii şi maghiarii de-a lungul veacurilor (Románok és magyarok az évszázadok során) című, a párt politikájának szellemében megírt könyve. A magyarok csak mímelték, hogy támogatják a párt tulajdonképpen ellenük irányuló politikáját, de ugyanezt nem mondhatjuk el a románokról. Bár Ceauşescu politikája már rég nem egyezett a nép akaratával, a románokra mégis nagymértékben hatott az állam magyarellenessége, állapította meg Domokos Géza. A manipulálás mindig is nagyon hatásos stratégia volt. Ceauşescu megteremtette az új embert, aki „egy hazát, egy nemzetet, egy nyelvet” akar, és a magyarokat tartotta a román nemzetre leselkedő legnagyobb veszélynek. 
Erdélyben a magyarok kivándorlása tömegméreteket öltött. 1988-ban például csak Nagyszalontáról 150 fiatal távozott egyetlen hónap alatt. 1985–1990 között mintegy 33 ezer magyar vándorolt ki Romániából; a Bukarestből kitelepültek száma nem ismert. Kiemelten értékes értelmiségiek is távoztak, az itthon maradottakat pedig megfélemlítették és félreállították. (...) Nincsenek további konkrét adataink a bukaresti magyarok Securitate általi meghurcoltatásairól. Számunkra ismeretlen okok miatt 1981-ben elbocsátották Cselényi László rendezőt (sz. 1951) a tévé magyar szerkesztőségétől. 1983-ban kivándorolt, és sikerült ugyancsak a tévénél elhelyezkednie; 2005-ben a Duna TV igazgatójának nevezték ki.
Csiki László szerkesztőt sokat zaklatta a Securitate, de részleteket erről sohasem árult el. Csak annyit mondott el, hogy kirúgták, és megvonták a közlési jogát; három évig álnév alatt jelentek meg írásai, utána pedig Magyarországra költözött. A Securitate házkutatásairól sem tudunk közelebbit, Horváth Andor esetét leszámítva. 1988-ban elkoboztak tőle 32 darab 1986 után megjelent könyvet és minden otthonában talált magyar folyóiratot. A hatóságok egy tanulmányt kerestek, amelyet Alin Teodorescu írt, és Magyarországra szánt, és amelyet Horváth Andornak kellett volna lefordítania. Néhány napos kihallgatás után leszálltak róla. 
A terror és a nélkülözés elviselhetetlenné vált. Az írók egy beadványt akartak szerkeszteni, amelyet a pártszervekhez nyújtottak volna be; nem ez lett volna az első ilyen próbálkozás. Domokos Gézát, az Írószövetség alelnökét felkereste Mircea Dinescu, hogy meggyőzze, ő is írja alá a beadványt. Domokos Géza feltételül szabta, hogy a beadvány térjen ki a magyar kisebbség helyzetére, önazonosságához, hagyományai ápolásához és anyaországi kapcsolataihoz való jogára is. A bátrabb értelmiségiek is csak szóban vagy magánlevelezésükben támogatták a jogaiktól és önérzetüktől megfosztottakat. Ilyen gesztusokat Domokos Géza is tett, nem is egyszer. A legismertebb eset C. V. Tudornak a Saturnalii című, 1984-ben megjelent kötete zsidóellenes mocskolódásaival kapcsolatos. Domokos Géza levélben biztosította támogatásáról a bukaresti Zsidó Konföderációt; maga Moses Rosen főrabbi válaszolt neki, meghívta a zsidók deportálásának 40. évfordulóján tartott megemlékezésre. A szertartáson Elie Wiesel, a későbbi Nobel-békedíjas is részt vett. Domokos Gézát figyelmeztették a pártbizottságtól, hogy nem tartotta be az érvényes szabályzatot, amely szerint kötelessége értesíteni a hatóságokat, ha olyan eseményen vesz részt, ahol külföldiek is vannak, de azt is az illetékesek tudomására kellett volna hoznia, hogy fel kíván szólalni. Magyarok más, rendkívüli tettei nem maradtak fenn. Ez jogosította fel Ágoston Hugót (aki a román rádió és televízió vezetőségi tagja volt 2010-ig) arra, hogy kijelentse: a Balkánon, Caragiale országában a kompromisszum, a hatalommal kötött egyezség fogalma elég kétértelmű. Pár kivételtől eltekintve Romániában nem léteztek igazi disszidensek, ellenállás sem volt a szó valós értelmében: ,,egyik sem volt igazi, sem a hűség, sem az ellenállás”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vass Levente: fizessék ki a marosvásárhelyi gimnázium tanárainak elmaradt béreit!
„Elfogadhatatlan, hogy a Római Katolikus Gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. Ezért arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését” – mondta szombaton Vass Levente az Antena1 marosvásárhelyi vitaműsorában.
„Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de ezidáig semmilyen előrelépés nem történt” – tette hozzá az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje.
Vass Levente arról is beszélt, hogy az elmúlt években egyre több szó esett a decentralizációról, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a döntési hatalom továbbra is központi szinten, Bukarestben összpontosul.
„Ezért is nagyon fontos, hogy Maros megyének Bukarestben is erős képviselete legyen, hogy önkormányzatainkat tájékoztatni tudjuk az őket érintő döntésekről, a pályázati, fejlesztési lehetőségekről. Csak az RMDSZ számára prioritás az erdélyi autópályák építése. Maros megye fejlődése érdekében fontos lenne, hogy megépüljön a Marosvásárhely-Iasi autópálya-szakasz, illetve sztráda kösse össze Marosvásárhelyt Brassóval" – nyilatkozta a képviselőjelölt. maszol.ro

Akinek elege van Romániából – beszélgetés Sabin Ghermannal románokról, magyarokról, Erdélyről
Csak közös román–magyar párt létrehozásában lenne partner, de abban nagyon. A román közvélemény szemében fekete báránynak számító Sabin Gherman kolozsvári újságíróval román ünnepekről és Erdély autonómiájáról is beszélgetett Csinta Samu újságíró.
 Van kedvenc román történelmi alakja?
– Nincs. Inkább olyan példákat tudnék felhozni, amelyek nagyon zavarnak. Baba Novac kolozsvári emlékművén például az áll, hogy magyarok által megölt román hős. Márpedig ha ugyanazt művelném, mint Baba Novac, hasonló bánásmód járna nekem is. Mert mit érdemel egy kém? Ő ugyanis szerb betyárként az ortodox pappal szövetkezve pénzért szolgáltatott információkat a temesvári pasának, hogy mikor kellene megtámadni Lugost és Karánsebest.
– Az 1918. december elsejei nagy egyesüléssel azért csak jobb a viszonya...
– Nem feltétlenül. Az én diákkoromban a nagy egyesülés korántsem volt még akkora esemény, gyakorlatilag mindent augusztus 23-ában élt ki a Ceaușescu-rezsim. A gyulafehérvári események nem sokat mondtak nekem, jelentőségük csak jóval később kezdett tudatosodni bennem. És az is, hogy december elseje nem más, mint egy győzelemre, illetve veszteségre való emlékezés apropója, amelyben mindkét érdekelt fél, a román és a magyar is abban hibázik óriásit, hogy aránytalanul felnagyítja a pillanat súlyát. Márpedig a történelmet nem lehet újrajátszani.
– A gyulafehérvári kiáltványban foglalt vállalásokat sem? Például amelyik teljes nemzeti szabadságot ígér valamennyi együtt élő nép számára.
– És amely vállalásokat a mai napig elmulasztottuk életbe léptetni. A Kárpátokon túl a magyarokat ma is hazátlanoknak, bozgoroknak nevezik, bennünket, románokat pedig magyar keverékeknek, boanghenoknak. Ha te lebozgorozod a magyart – szoktam ilyenkor válaszolni –, akkor én is az vagyok, mert azzal vagyok szolidáris, aki mellettem él Erdélyben. Persze tudom, hogy ez édeskevés.
– A magyar és román történetírás pedig továbbra is párhuzamos pályákon fut. December elseje tekintetében is.
– Ami a történelemkönyvekben ma zajlik, egyszerre szomorú és abszurd. A magyar szemlélet Erdély elvesztésének folyamatos siratásában merül ki. A román nacionalizmus ugyanakkor furcsa kettősségben fuldoklik: miközben állandóan a román felsőbbrendűséget hangsúlyozza, nem bízik saját történelmében. Minden győzelem mögött ott érzékelhető az örökös frusztráció, hogy bennünket, románokat mindig nyomorult jobbágyokként kezeltek. A német és francia diákok viszont ma saját térségük összefésült történelmét tanulják. Pedig közöttük több száz éves háborúskodás húzódik, míg mi, magyarok és románok ezer év alatt talán kétszer-háromszor estünk egymásnak háborúban, akkor sem feltétlenül nemzeti okokból. A német–francia példa alapján kellene nekünk is megírnunk közös történelmünket, előtte viszont olyan környezetet kellene kialakítanunk, amelyben mindenki saját nyelvén írhat, olvashat, énekelhet, és ebből semmiféle hátránya nem származhat.
– Közel húsz éve jelent meg a nagy vihart kavart, Elegem van Romániából című vitairata. Másként fogalmazna, ha ma írná?
– Részben biztosan, időközben ugyanis változott a befogadó közeg. A román állampolgárok negyedének van már elege ebből a Romániából, derül ki egy nem régi felmérésből. Én mindenekelőtt gazdasági érvekkel próbálom meggyőzni az embereket. Miért kell 41 megye, amikor hét régió sokkal hatékonyabban működhetne? Mindenkinek szüksége van gazdaságilag érvényesíthető régiós identitásra, Erdélynél ismertebb régió pedig kevés van a világon. A hivatalos kurzus azonban Erdélyt ma is csak az időjárás-jelentésben nevezi a nevén. Holott Erdély több száz éve létezett, amikor Romániának még nyoma sem volt. Amikor Havasalföld és Moldva még valahol a ködben bolyongott, Erdély már a vesztfáliai béke aláírói között szerepelt. Az egyik jelentős román szociológus – nevét saját védelmében hallgassuk el – máig nem merészeli nyilvánosságra hozni annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyben arra kérdeztek rá, hogy hányan szorgalmaznák Erdély adminisztratív-pénzügyi autonómiáját. Nos, 62 százalékról van szó.
– Mi akadályozza leginkább az erdélyi autonomista mozgalom – amelynek érdekében megalapította az Erdély–Bánság Ligát – sikerét? A magyarok jelenléte?
– Ellenkezőleg. Ez a mozgalom csak akkor teljesedhet ki, amikor a magyarok, a románok és a szászok egyformán akarják. Sokan megkeresnek, hogy csináljunk külön pártot. Én viszont kizárólag egy alku tárgyát soha nem képező elv- és alapvetésrendszer mentén, váltott elnökséggel működő erdélyi párt létrehozását támogatom. És ezt a magyar pártok vezetői felé is többször egyértelműsítettem már.
– Ebben a műfajban viszont elég riasztó a felvidéki Most–Híd párt példája...
– Valóban, az a modell legalább tíz évvel késleltette a mi törekvéseinket. Azóta az aludttejet is tízszer megfújja mindenki ebben a témában. A Most–Híd esetében az volt az alapvető hiba, hogy nem fektették le azokat a soha alku tárgyát nem képező alapelveket, amelyek megszabják a párt működését. Ilyen az anyanyelv használata, egy másik kulturális-nyelvi közösségben való lét jogosságát és jogegyenlőségét szabályozó megállapodás. Mindig elképeszt, amikor a magyarok kisebbségként határozzák meg magukat. Hagyjátok ezt a Ceaușescutól hallott kifejezést, mondom nekik, ti nemzeti közösség vagytok, amely az én identitásomat is alakította. Érdemes lenne a nemzeti közösségek szintjén is érvényesíteni a felvinciek és alvinciek példáját. A két Fehér megyei település lakói annak idején megegyeztek, hogy soha nem emlegetik fel az elődök által egymás ellen elkövetett sérelmeket. Sőt, a gyerekeiknek sem mondják el, hogy ne mérgezzék a tudatukat.
– A történelem elhallgatható? Mi több: elhallgatandó?
– Nem ebben az értelemben. Ha egy csepp tintát öntünk egy pohár vízbe, máris oda a tisztaság. Egyetlen csepp gyűlölettel egész nemzedékeket mérgezhetünk meg. A történelmet úgy kell ismernünk és értékelnünk, ahogy megtörtént, a teljes körülményeikkel együtt. Ki kell mondani, milyen őrült dolgokat voltunk képesek művelni egymással. Hogy mi sem voltunk okosabbak a korabeli világnál. Erdély velünk, mindannyiunkkal az igazi, ezért nem vagyok hajlandó más pártban gondolkodni, csakis vegyes pártban.
– Akkor az RMDSZ elbukásáért szurkol a december 11-i parlamenti választáson?
– Nem feltétlenül, ha ugyanis az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos küszöböt, és csak alternatív útvonalon, mondhatni a hátsó bejáraton jut be a parlamentbe, sebzett farkassá válik, amelyet az ép farkasok – akikkel korábban kormányon volt – kíméletlenül széttépnek. Azonnal a többi jelentéktelen magyar párt közé sorolják, feladat kipipálva, ellenség hatástalanítva, mondják majd a nagy román pártok. Nem kívánom az RMDSZ vesztét, bár nem kedvelem túlságosan. Azt szerettem volna ugyanis, hogy engem, az erdélyi románt is képviseljen a parlamentben. Ezt nem nagyon érzem, de lévén az egyetlen erdélyi identitású regionális párt, szurkolok neki. Ugyanakkor számomra az egyetlen erkölcsileg elfogadható párt. Egyetlen adalék: a dák állam központját, Sarmisegetuza maradványait Kelemen Hunor kulturális miniszter mentette meg a leaszfaltozástól.
– Mit gondol, Erdély autonómiája esetén Románia milyen tekintetben veszítené a legtöbbet?
– Semmiféle veszteséget nem szenvedne el Erdély saját lábra állásával. Nyereségről annál inkább beszélhetünk. Mindenekelőtt hatástalanítani lehetne a nacionalizmust, eltűnne az a kép, miszerint a románok magyart reggeliznek, és fordítva. Egy jóléti Erdély ugyanakkor több szomszédos régiót is képes lenne maga után húzni. Persze nem az 1927-es szinten, amikor Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság biztosította. Ma Bukarestben adóznak az ország legnagyobb cégei, az a 2500 vállalat, amelynek éves üzleti forgalma meghaladja az 50 millió eurót. Csak így érdemes értelmezni, hogy Bukarest adja a hazai össztermék 25 százalékát. Az ország bármelyik Mol-kútjánál vásárolsz benzint, annak adóvonzatai a bukaresti kasszát gazdagítják. Arról nem is beszélve, hogy míg országszerte 600 ezer köztisztviselő dolgozik, Bukarestben 430 ezerre rúg a számuk.
– Hol tápláltak a fejébe ennyi „hazaáruló” gondolatot?
– Így alakult. A Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő Mezőzáhon születtem, Vásárhelyen éltünk, s ma is sajnálom, hogy nem tanultam meg tisztességesen magyarul. Magyar barátaink szülei ugyanis mindig arra kérték anyámat, beszéljünk románul, hogy az ő gyerekeik is megtanulhassák a nyelvet. Az egyik első dilemmám is Záhról fakad: az iskolai tankönyvekből a népnyúzó magyar nemesekről tanultunk, az öregektől viszont azt lehetett hallani, hogy a falu földesura, Ugron István egyáltalán nem a hétfejű sárkány megtestesítője volt, hanem visszahúzódó, diszkrét ember, aki sokat segített az embereken. És ott volt a gyönyörű kastély, amely mindig is meghatározta a falu identitását. 1989-ig nem is volt magyar- vagy románkérdés: együtt húsvétoztunk, szilveszterkor román és magyar éjfélkor egyaránt koccintottunk, normálisan éltünk. A disznóság a forradalmat követően tört ki, amikor hirtelen sok embernek lett fontos a nemzetiségi kérdés.
SABIN GHERMAN
Újságíró, publicista, Erdély adminisztratív autonómiája ügyének animátora. A Maros megyei Mezőzáhon született 1968. november 22-én, a craiovai egyetem román–francia szakán diplomázott, 1992 és 1999 között szerkesztőként dolgozott a köztelevízió kolozsvári stúdiójában. Ma a kolozsvári székhelyű Transilvania Look tévé népszerű műsorvezetője. A Monitorul de Cluj napilapban 1998-ban közölte a nagy vitát gerjesztő, Elegem van Romániából című vitairatát, amelyet a ProTransilvania Alapítvány saját kiáltványává nyilvánított. 2000 májusában megalapította az Erdély–Bánság Ligát, amelynek elnöke is volt. Az Európai Szabad Szövetség romániai jelentéstevője.
[Háromszék] itthon.ma/erdelyorszag

Magyar huszárok Bukarestben
100 évvel ezelőtt foglalták el az Európa egyik legmodernebb erődrendszerével rendelkező Bukarestet a magyar alakulatokat is magában foglaló központi hatalmak hadseregei – miután megakadályozták a mélyebb román benyomulást Magyarországra. A román front különlegességét az adja, hogy a két szemben álló csoportosulás szinte minden európai tagja képviseltette magát, ráadásul az állóháború vérszivattyúja helyett itt dinamikus, mozgó hadmozdulatok zajlottak. Románia belép a háborúba
1916. augusztus 27-én nyújtotta át Edgar Mavrocordat, a román király bécsi követe Burián István közös külügyminiszternek hazája hadüzenetét. A román hadvezetés Budapest elfoglalását tűzte ki célul, de az új front megnyitását leginkább szorgalmazó Franciaországnak már az is kapóra jött, ha eggyel több arcvonalon kötik le a központi hatalmakat, miközben a francia hadsereg élet-halál harcát vívja Verdunnél.
Románia stratégiai helyzete igen kedvezőtlen volt, ugyanis Bulgária révén hosszú déli határai mentén is ellenséggel kellett szembenéznie. Az 1916. augusztus 17-én megkötött bukaresti szerződésben az antanthatalmak és Olaszország a jól ismert területi ígéretek mellett orosz segítségről biztosították a román hadsereget, és Bulgáriát egy Szalonikiből kiinduló támadással tervezték lekötni.
Az 1., 2. és 4. román hadsereg összesen 370 ezer román katonája törte át a Kárpátok védelmét augusztus 28-án. Úgy tűnt, a Monarchia már nem bírja ki az újabb égtáj felől érkező nyomást. Számos fronton lekötött szövetségesei azonban mindjárt a segítségére siettek: még augusztusban német, bolgár és török hadüzenet érkezett a román fővárosba, és néhány napon belül teljes koalíciós haderő várta az ellentámadás megindítását.
Erdély felől az 1. osztrák–magyar és a 9. német hadsereg állt szemben a három román hadsereggel, míg délen August von Mackensen tábornok német–bolgár–török Duna-hadseregével és a bolgár 3. hadsereggel szemben csak a 3. román hadsereg állt. A román erők bekerítésének tervét Paul von Hindenburg készítette elő. Szeptember 2-án a 70 ezer főt számláló Duna-hadsereg törte át a román védelmet, amit 16-án követett a bajor Alpenkorps támadása Erdélyben, a cs. és kir. 2. hegyidandárral kiegészülve. A román erők két tűz közé kerültek.
Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák és magyar monitorflotta, amelynek köszönhetően szeptember 23-ra elfoglalta Konstancát. Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák–magyar erők, másnapra pedig Romániát elvágták a tengertől, megnyitva az utat a központi hatalmak előtt a román alföld és Bukarest felé.
A bevehetetlen erőd
Novemberre a parlament, Ion I. C. Bratiănu kormánya és I. Ferdinánd király is Jászvásárba tette át székhelyét, miközben a Szaloniki felől jövő elterelő támadás is eredménytelen maradt a görögországi helyzet miatt. A Havasalföldön visszavonuló román, orosz, szerb és francia egységek a felperzselt föld taktikájával igyekeztek minél nehezebbé tenni a nyersanyagok ellenséges kézre jutását. Bukarest elfoglalása sok fejtörést okozott a szövetséges erőknek. I. Károly király parancsára már 1884-ben elkezdték a fővárost körülvevő erődöv kiépítését Henri Brialmont belga hadmérnök tervei alapján. Az antwerpenihez hasonló erődrendszert körvasút és kocsiút kötötte össze (amely egyébként a mai bukaresti körgyűrű alapja), páncéltornyos erődei, modern védműi és nehézágyúi véres ostromot vetítettek előre. De a sors, pontosabban a román vezetés másképp alakította a hadjárat menetét. A Zeppelin-bombázásoktól már így is 4 ezer lelket sirató Bukarestet a kormány meg akarta kímélni az ostromtól, így november végére az Argeș folyó mentén készültek egy erőteljes végső támadással megfordítani a harcok menetét. A francia Philippe Berthelot szövetségi összekötő egy, a marne-ihoz hasonló ellentámadással akarta a Duna-hadsereget megsemmisíteni. A masszív roham majdnem összeroppantotta Mackensen hadseregét, de Erich von Falkenhayn német vezérkari főnök és egy török hadosztály szárnytámadása visszavonulásra késztette a román hadsereget december 5-re.
Az Argeș menti csatát követően Bukarest sorsa eldőlt. Mackensen Duna-hadserege előtt megnyílt az út a román főváros felé. A parancsnok december 5-én üzenetet küldött Bukarest parancsnokának: „A központi hatalmak csapatai Bukarest megtámadására készülnek. Ebben sem a román tábori hadsereg, sem az ott lévő orosz kötelékek nem fogják megakadályozni. (…) Magának a várnak a lövetésére messzehordó ágyúk állnak rendelkezésünkre. Hogy a román fővárost és annak lakóit (…) megkíméljük, (…) felszólítom Nagyméltóságodat, hogy a helyőrséget és a várost feltétel nélkül adja át.”
Bevonulás német és magyar szemmel
A hadseregparancsnok az erődrendszer szétlövetését helyezte kilátásba, de az erőfitogtatásra már nem volt szükség, ugyanis a német hadikövet a következő választ hozta vissza: a románok közölték, hogy a városnak már nincs önálló parancsnoksága, a hadsereg szinte teljesen kiürítette azt. A védelmet gyengítette, hogy a nehézágyúkat a románok már korábban a dobrudzsai frontra szállították. A német hadosztályok így legnagyobb megdöbbenésükre sorra üresen találták a Bukarest körüli erődöket. Mikulás napján, december 6-án Mackensen törzstisztjeivel az elővéd oltalma alatt beautózott a belvárosba. Naplója tanúsága szerint itt érte az újabb nagy meglepetés: „Nyitott üzletek és telt kávéházak! Üdvözölnek bennünket. Jól öltözött rendőrök szabályozzák kifogástalan tartásban a közlekedést. Berlinben sem mehetne rendesebben. (…) Hát nem vagyunk az ellenség fővárosának kellős közepén? Nincsen háború? Álom ez, ami elvakít bennünket?” – és valóban, merényleteknek, partizánakcióknak semmi jele nem volt a kortársak által „Kelet Párizsaként” emlegetett városban. Maderspach Viktor azon kevés magyar katonák egyike volt, akik részt vettek a bukaresti bevonulásban 1916. december 6–7-én. A német-magyar származású mérnök egy hatfős lovasjárőr parancsnoka volt a bevonulás napján. Ő is hasonló hangulatról adott számot: a lakosság „hurrázott és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy a kedvünkben járjon. (…) Majdnem azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenségnek bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig egy olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel.” Az üdvrivalgás nem is hangzik olyan meglepően annak tudatában, hogy az a néhány ezer főt számláló bukaresti német, osztrák és magyar kolónia és az addig internált diplomáciai személyzet részéről történt.
Maderspach beszámol még egy hátramaradt orosz kötelékkel való áldozatmentes tűzharcról, mikor a maroknyi járőr a királyi palota elé ért. A lovas kozákok és a császári-királyi előőrs közti lövöldözés Mackensen és a német főerők bevonulását megelőzően történt, ugyanis Maderspach ekkor még hallotta kelet felől a front ágyúdörgését, és azt a hírt is kapta, hogy a Pantilimon-erőd még ellenáll. Maderspachot és egységét másnap már továbbvezényelték a frontra.
A megszállt főváros
A bukarestiek fellélegeztek, hogy megszabadultak a négy hónapja tartó háború borzalmaitól. Szádeczky–Kardoss Lajos, Bukarestbe küldött kolozsvári egyetemi oktató visszaemlékezéseiben így magyarázza a jelenséget: „A lakosság, mint egy nehéz álomra, úgy gondol vissza a rémes napokra és éjszakákra. És csodálatos ennek a léha népnek a lélektana. Most jóízűen mulat rajta, amint az Amicii Orbilor tágas arénájában előadják Bukarest bombázásának mulatságos paródiáját.”
Bukarest 1916. december 6. után négy hadsereg megszállása alá került. A megszálló erőkben a központi hatalmak minden állama képviseltette magát német, bolgár, török, osztrák és magyar alakulatokkal. Bukarest élte tovább mindennapjait, a város német parancsnokának a későbbiekben sem jelentettek komolyabb atrocitásokat a megszállás alatt – a központi hatalmak mindenesetre leszerelték a város erődgyűrűjét.
Románia hadba lépése a központi hatalmaknál is változásokat hozott, hiszen a Monarchiát csak a német támogatás mentette meg a katasztrófahelyzettől. A segítségért cserébe még 1916. szeptember 6-án a központi hatalmak hadseregeinek fővezérletét német kézbe helyezték. Ugyanakkor a Románia elleni győzelem azt a látszatot keltette, hogy a központi hatalmak ereje szinte kifogyhatatlan, ami a hátországokban is optimista hangulatot keltett.
A nyugati hatalmak örültek, hogy Románia több százezer német és osztrák–magyar katonát köt le, ugyanakkor Liddel Hart hadtörténész kiemeli, hogy a román hadba lépés csak késleltette az antanthatalmak győzelmét, mert bár az Osztrák–Magyar Monarchiát majdnem összeroppantotta az újabb égtáj felől jövő támadás, de végül Románia nagy részének gyors elfoglalásával Havasalföld olajmezői és gabonatermelő vidékei mind a központi hatalmak erejét növelték egészen 1918 őszéig.
Bukaresttől Budapestig
A román vezetés ugyan feladta a fővárost, de ezzel megmentette hadseregét a pusztulástól. Mackensen Bukarest elfoglalása után egész Romániát ki akarta ütni a háborúból. 1917 januárjára egész Dobrudzsa a kezére került, de a Duna és a Szeret folyó vonalánál a román–orosz erők megállították az ellenséget. A másik oldalról viszont a román frontot még a II. Bruszilov-offenzíva sem hozta kedvezőbb helyzetbe, így az megmerevedett.
Változást csak az oroszországi „októberi forradalom” hozott, amivel Románia biztos támaszát vesztette el. Egy évvel Bukarest elfoglalása után Oroszország összeomlott, s a helyzetet a Moldovai Köztársaság kikiáltása is bonyolította. December 7-én Foksányban a felek tárgyalóasztalhoz ültek, két nap alatt megegyeztek a fegyverszünet feltételeiben, ennek értelmében megszűntek a harcok Románia és a központi hatalmak között.
1918 tavaszán nemcsak Breszt–Litovszkban kötöttek békeszerződést győztesként a központi hatalmak, hanem a Bukarest melletti Bufteán is (1918. március 5.), amelynek nyomán a Monarchia és Németország a Prut folyóig megszállta Romániát. Az előzetes békét május 7-én követte a háborút Romániával lezáró bukaresti béke, amely Bulgáriának juttatta Dobrudzsa nagy részét, a Monarchiához egy vármegyényi területű sávot a Kárpátok hágói mentén, de Románia kompenzációként megkapta Besszarábiát. Az ország továbbra is megszállás alatt maradt, nyersanyagait pedig a németek aknázták ki.
A különbéke elvileg megszegte az 1916-os bukaresti szerződést, de a keleti front békeszerződéseit később semmisnek tekintették – igaz, Románia a compiégne-i fegyverszünet előtt egy nappal, 1918. november 10-én újból belépett a háborúba, és a Mackensen-hadsereg kivonulását követően megkezdte Magyarország megszállását is. A román hadsereg megóvása Bukarestért cserébe két évvel később hozta meg gyümölcsét: az újabb román–magyar háborúban már elérték 1916-ban kitűzött céljukat – húsz nap híján három évvel azután, hogy magyar katonák masíroztak Bukarestben, a román királyi hadsereg bevonult a magyar fővárosba.
Csernus Szilveszter (Múlt-kor) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Băse az új Vadim?
Őszintén remélem, hogy nem a kampány utolsó hetének nyilatkozatai számítanak a román nacionalizmus fokmérőjének, s hogy a választások után az indulatok visszatérnek a csendes gyűlölködés medrébe, ahogy azt a poszt-Vadim időszakban megszokhattuk. Ugyanígy nem szeretném túlértékelni Traian Băsescu Orbán Viktorhoz címzett odamondogatásának jelentőségét sem. A volt elnök, aki a csúcsról a román politika „futottak még” kategóriájába sodródott, érthetően frusztrált. Keresi helyét a páston, s mint minden későn érkező, annak szélén – szélsőjobbján - találja meg azt, komoly konkurenciát jelentve az Egységes Románia Pártnak (PRU).
Băsescu az RMDSZ törvényen kívül helyezését kezdeményező PRU-vezér, Bogdan Diaconu szájától veszi el a falatot, amikor olyasmiket mond, hogy az igazi Románia tulajdonképpen a Tiszáig tart. Meg hogy utasítsák ki a magyar nagykövetet Bukarestből, amiért Budapest letiltotta diplomatáinak a román egyesülés ünnepén való részvételt. (Mellesleg úgy tűnik, a magyar külügyminiszter utasításait odahaza sem értik egyesek, mármint hogy miért nem képviseltette magát a magyar kormány azon a cuccos kis fogadáson, amit a román követség rendezett, pedig még Bartókot is elhúzatták a kedvünkért … ej, jönne az ilyen ide, Erdélybe december 1. tájékán ünnepelni, ne a budapesti partikra!)
Értem én a voksra váltott hazafiság logikáját, régi, jól bevált módszer tájainkon is. Valamikor ugyanaz a Băsescu a székelyek nyakára járt szavazatszerzés céljából – meglehetős sikerrel.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Vásárhelyi iskolaügy: se igazgató, se pénz
Csak akkor neveznek ki új igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium élére a hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe, amikor a tanfelügyelőség tisztázza a tanintézet jogi helyzetét – szögezte le kérdésünkre Nadia Raţă főtanfelügyelő, a harmincnapos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódja. 
Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, a két hete kinevezett főtanfelügyelő nem sieti el a dolgokat. „Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki a Krónikának Nadia Raţă. A főtanfelügyelő elmondta, egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz, írásbeli választ azonban senkitől nem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt az oktatási tárca illetékeseivel. 
Kettős beszéd iskolaügyben 
Míg egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva a főtanfelügyelő úgy fogalmazott, számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni.
„Bármilyen újdonság van, a sajtót fogom először értesíteni” – zárta rövidre a korábban tévés bemondónőként is dolgozó fiatal főtanfelügyelő. Amint arról beszámoltunk, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a minisztériumhoz. Képviselőjük, György Annamária elmondta, beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.   Király András: az iskolának léteznie kell 
Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet Bukarestben, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie. A mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyháznak kell beleegyeznie” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.
Közben a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. A pszichológusi oklevéllel rendelkező új főtanfelügyelő mindmáig nem magyarázta el a katolikus iskola tanárainak, miként készülhetnek boldogan és üres zsebbel a közelgő szent ünnepekre. 
Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje egyébként az Antena 1 televízió marosvásárhelyi vitaműsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. „Arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését. Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk, és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de semmilyen előrelépés nem történt” – mondta szombaton Vass Levente. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményei miatt indított vizsgálatot egy hónappal ezelőtt.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

Interferenciák: varázslatos alakítások és csalódások
A budapesti Vígszínház előadásával, Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabjából született, Jóembert keresünk című produkcióval zárul vasárnap este az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron. 
A november 24-én kezdődött seregszemlére több európai országból, továbbá Amerikából és Dél-Koreából is érkeztek vendégművészek, számos, különféle rendezői stílust és koncepciót, sokszínű színpadi nyelvezetet és színészi játékot vonultattak fel a fesztiválra érkezett produkciók.
A seregszemle nívója egyenetlen volt: bár számos színpadi megnyilvánulás jelentett igazi élményt, a néző több ízben is azt érezhette, a megtekintett előadás valójában nem „érinti meg", nem nyújt maradandó élményt, felejthető és nem illik egy nemzetközi fesztivál színvonalához. A rendezvénysorozat keretében több kiállítást nyitottak meg, könyvbemutatókat tartottak, az előadások alkotóival találkozhatott a közönség, és koncertek is várták esténként a nagyérdeműt. Csütörtökön mutatták be Visky András dramaturgnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének a Koinónia kiadónál napvilágot látott, Ki innen című, hét színpadi szöveget tartalmazó kötetét.
Túlzások egy „lakhatatlan világról"
A vasárnap esti budapesti záróelőadást valószínűleg azért is várták sokan, mert Brecht A szecsuáni jólélek című darabját már láthatta az Interferenciák közönsége pénteken este Andrei Şerban rendezésében, a bukaresti Bulandra színház előadásában. A korábbi években a neves rendezőnek számos nagyszerű színpadi alkotását láthatta a kolozsvári közönség – elég, ha csak Csehov Ványa bácsijára gondolunk, amelyet tíz éve mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és amelyre éveken keresztül érkeztek más városokból, sőt külföldről is érdeklődők. A Ványa bácsit több rangos díjjal jutalmazták, akárcsak Ibsen Hedda Gablerét vagy Bergman Suttogások és sikolyokját – ezeket a produkciókat szintén Şerban állította színpadra a kolozsvári magyar társulattal.
Így nem meglepő, hogy az Interferenciák közönségének egy része hasonlóan ragyogó előadásra számított, azonban kissé csalódottan nyugtázhatta, hogy Şerban bukaresti rendezése, A szecsuáni jólélek nem jelent igazi élményt. Az üzenet kissé szájbarágósra sikeredett, akárcsak a közönség felé irányuló, fölöslegesnek tűnő „kikacsintások", „kiszólások". Az előadás több pontján is indokolatlannak, túlzónak tűnt a rendezői koncepció, amelynek értelmében a brechti világ karikatúraszerűen tart tükröt elénk. Az aktuális romániai társadalmi-politikai helyzetre a figyelmet felhívó színpadi eszközök túlságosan direktnek bizonyultak, a néző hiányolta a şerbani rendezésekre általában jellemző árnyaltságot, letisztultságot.
A színészi játéknak köszönhetően azonban összességében véve fordulatosnak, pörgőnek és változatosnak tűntek a színpadi történések. A főbb szerepeket játszó művészek játéka átütő és kitűnő volt, külön kiemelendő a címszereplő utcalányt, Sen Tét alakító Ana Ularu alakítása. Brecht 1940-ben írt drámájának főhőse, a segítőkész Sen Te a Szecsuánba látogató, egyetlen jó embert kereső istenek jóvoltából vagyonhoz jut, majd rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, kíméletlennek is kell lennie. Rádöbben, senkire vonatkozóan nem hozható egyértelmű ítélet, és arra is, hogy – mint elhangzik: „a világ lakhatatlan".
Elsöprő erejű egyszemélyes előadás
A fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményét, Jaram Lee: Stranger's Song (Az idegen éneke) című előadását szombaton este láthatta a közönség. A Gabriel García Márquez Jó utat, elnök úr című novellája nyomán írt pansori-előadást a dél-koreai Pansori Project ZA vitte színpadra Ji Hye Park rendezésében. A pansori hagyományos koreai előadásmód, amely egy énekes előadót és egy őt kísérő, bukon (népi ütős hangszeren) játszó zenészt vonultat fel. A műfajnak az az egyik jellegzetessége, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel.
Kiss Judit, Sárosi István | Krónika (Kolozsvár)

Sógor: visszavehetik a megszerzett jogainkat
Már nem az a kérdés, hogy a romániai magyarság bővítheti-e a megszerzett jogait, hanem az, hogy visszaveszik-e azokat a közösségünktől – jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által szervezett szombati kolozsvári fórumon. 
A politikus szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar közösséget érő újabb és újabb támadások uniós szinten is figyelmet kapjanak, hiszen a nyomásgyakorlás kitűnő eszköze lehet a brüsszeli fellépés. Hozzátette: Románia a csatlakozáskor vállalta a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, ennek ellenére az utóbbi években visszafejlődés tapasztalható ezen a téren.
Csoma Botond képviselőjelölt, kolozsvári városi tanácsos véleménye szerint a nyelvhasználat és a kisebbségi jogok az utóbbi időben többször felmerültek témaként európai intézményekben. Meglátása szerint az Európai Unió keretében is szükség lenne egy kisebbségi és nyelvhasználati keretszabályozásra. A jelölt elképzelése szerint Romániában a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra kellene csökkenteni, valamint egy számszerűsített, ötezer fős alternatív küszöböt is be kellene vezetni a magyar nyelvű ügyintézés és a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése érdekében.
Hegedüs Csilla képviselőjelölt az erdélyi magyar iskolákat ért támadásokat vetette fel. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának eltiltása hivatalának gyakorlásától, akárcsak a kolozsvári Apáczai-gimnázium képzőművészeti osztályának esete is a kisebbségi oktatás ellen elkövetett támadásként értelmezhető. Éppen ezért Csoma Botonddal közösen célul tűzték ki, hogy képviselői mandátumuk alatt megvédik a magyar iskolákat, és azon dolgoznak majd Bukarestben, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson.
László Attila szenátorjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió huszonnyolc tagállamából mindössze kettőben, Romániában és Franciaországban van rezidensvizsga, más országokban személyes interjú alapján alkalmazzák a kórházak a fiatal orvosokat. „Nálunk is el kellene törölni a rezidensvizsgát ebben a formájában, és lehetővé kellene tenni, hogy a rezidensek ne csak egyetemi központokban végezhessék gyakorlatukat, hanem akár megyei vagy városi kórházakban is” – mondta.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár) 

Ők koccintanának augusztus 30-án?
Bár tudvalevő, hogy választási kampányban fokozott érzékenységről tesznek tanúbizonyságot a politikusok és az állami intézmények egyaránt, enyhén szólva is túlzás, amit Bukarest leművel a magyar külügyminiszter december elsejével kapcsolatos rendelete miatt. 
Egészen pontosan arról van szó, hogy Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a román nemzeti ünnepen való megemlékezéseken. Sőt a tárcavezető meg is indokolta a lépést: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, amikor 98 évvel ezelőtt, 1918-ban kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Nem tudjuk, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter idei gesztusa összefüggésben áll-e a közelgő romániai parlamenti megmérettetéssel, az viszont egyértelmű, hogy a magyar államnak már jóval korábban egyértelművé kellett volna tennie, miként is viszonyul ehhez a naphoz. Mint ahogy az is hasznos lett volna, ha az RMDSZ nem csak most, kampány idején eszmél rá, miszerint december 1. csak gyásznap és veszteség Magyarország, valamint az elcsatolt területeken élő magyar közösségek szempontjából.
És itt nem is arról van szó, hogy bárki elvitatná Románia, a románok ahhoz fűződő jogát, hogy megünnepeljék december elsejét Bukarestben, Csíkszeredában, Kolozsváron vagy az ország budapesti nagykövetségén. Ahhoz viszont nagyfokú intoleranciára van szükség bárki részéről, hogy elvárja, miszerint ezen a napon a magyarok jó nagyokat mosolyogva eldiskuráljanak román testvéreikkel a történelem tanulságairól, a jószomszédi kapcsolatokról és egyebekről. Ugyan elmenne-e koccintani valamelyik román politikus vagy diplomata a bukaresti magyar nagykövetségre vagy a kolozsvári főkonzulátusra, ha ott éppen a második bécsi döntés évfordulójának tiszteletére rendeznek fogadást augusztus 30-án? A válasz egyértelműen – és magától értetődően! – nemleges.
Aki ezen kifogást keres, az nem akarja megérteni mások történelmi érzékenységét, és rossz úton keresi a román–magyar megbékélés módozatait. Aki azt állítja, hogy az effajta gesztusokkal és koccintásokkal a magyar érdekeket igyekezett képviselni – mint például Kelemen Atilla és Verestóy Attila 2002-ben a budapesti Kempinski Hotelben Medgyessy Péter és Adrian Năstase oldalán vagy Szász Jenő hét évvel később a Cotroceni-palotában –, az egyszerűen félrebeszél, és hülyének nézi az embereket. Akárcsak a román külügyminisztérium, amely most úgy beszél egy ország értékei és a nemzeti jelképek iránti tiszteletről, mintha ezeket az értékeket és jelképeket éppenséggel nem a román hatóságok taposnák sárba, amikor a magyar közösségről van szó.
Rostás Szabolcs | Krónika (Kolozsvár)

Budapesten masírozó román katonákkal invitáltak
A canberrai magyar nagykövetség kapott sajátos meghívót a román nemzeti ünnepre
Az 1919-es román megszállás alatt a budapesti Szabadság hídon masírozó román katonákat ábrázoló képpel „díszített” meghívót küldtek a canberrai magyar nagykövetségre – értesült az MNO. A meghívó az 1918. december 1-i gyulafehérvári országgyűlés évfordulójának megünneplésére szólt, ezen a napon mondták ki Erdély és Románia egyesülését, ami a legnagyobb román nemzeti ünnepek közé tartozik. Az 1919-es román megszállás alatt a budapesti Szabadság hídon masírozó román katonákat ábrázoló képpel „díszített” meghívót küldtek a canberrai magyar nagykövetségre – értesült az MNO. A meghívó az 1918. december 1-i gyulafehérvári országgyűlés évfordulójának megünneplésére szólt, ezen a napon mondták ki Erdély és Románia egyesülését, ami a legnagyobb román nemzeti ünnepek közé tartozik.
A megemlékezéseket kisebb diplomáciai csetepaté kíséri, Szijjártó Péter külügyminiszter„munkajogi következményeket” emlegetve tiltotta meg a magyar diplomatáknak, hogy bármilyen, az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezésen részt vegyenek, ami a román fél rosszallását váltotta ki.
Bukarestben ugyanakkor a múlt héten visszakerült Budapest a felújított diadalívre, azon városok közé, ahol „a román hadsereg dicsőséget szerzett magának az első világháborúban”, a magyar főváros nevét még 1953-ban a Gheorghiu Dej vezette kommunista kormányzat tette olvashatatlanná.
Pénteken Traian Basescu volt román elnök írta, hogy „figyelembe véve a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter eleddig soha nem tapasztalt módon sértő magatartását, az egyedüli válaszlépés Románia számára, hogy kitiltsa területéről a magyar nagykövetet, és visszahívja külképviseletét Budapestről. Enélkül ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart”. mno.hu

Sorsdöntő választás
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökének meghívására Benkő Erika, az RMDSZ háromszéki képviselőjelöltje részt vett a bizottság tegnapi zárt ülésén, ahol tájékoztatta a bizottság tagjait az erdélyi magyarság sorsát meghatározó vasárnapi választások tétjéről, a magyar közösség helyzetéről, valamint a választásokat követő kihívásokról. A testület ülése utáni sajtótájékoztatón Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt egyaránt sordöntőnek nevezte a december 11-i választást az erdélyi magyarság szempontjából. 
Az ülést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, aki maga is kiemelte annak fontosságát, hogy az erdélyi magyarságnak erős képviselete legyen a bukaresti parlamentben. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ, együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a parlamentben. „Ha egyszer nem jutnak be, akkor más magyar szervezet sem tud bekerülni a parlamentbe. Ez a magyar képviselet végét jelentené” – hangsúlyozta. Hozzátette: minden magyar embernek erkölcsi és politikai kötelessége az egyetlen magyar erőre szavazni. Nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is, ha rendelkezik román állampolgársággal.  Semjén Zsolt a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni. 
Németh Zsolt azt mondta: a magyar–román viszony rendkívül kedvezőtlenül alakult az elmúlt időszakban. Úgy látta: december 11-e esély a viszony javítására, és nagyon fontos, hogy minél nagyobb arányban éljen ezzel az eséllyel minden érintett. Az RMDSZ számára is esély a voksolás, hiszen a párt a romániai magyarság parlamenti képviselettel rendelkező pártja. Minél erősebb képviselettel bír a romániai magyarság, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül megváltoztatni a magyar–román viszonyt – mondta. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a magyarok minél nagyobb számban menjenek el és adják le szavazatukat a magyar listára. A voksolás tétjéről szólva kiemelte: az erdélyi magyarság egyértelműen megfogalmazta, hogy az autonómia stratégiai cél. Ennek megvalósítása nem lehetséges, ha nincs jó magyar–román viszony – mutatott rá. Az ülésen részt vett Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője és Ilyés Gergő politológus, aki adatokkal támasztotta alá azt, hogy szükséges a magyarság nagyarányú részvétele a december 11-i választásokon ahhoz, hogy a magyar közösség érdekeit a bukaresti törvényhozásban sikeresen védelmezni lehessen.
Benkő Erika többek között arról tájékoztatta a Külügyi Bizottságot, amelyet a magyar parlamenti pártok képviselői alkotnak, hogy „sajnos a NATO- és EU-csatlakozás után a magyar közösség helyzetében nem történt előrelépés, a létező jogaink gyakorlására nincs lehetőség, újabban egyfajta visszarendeződés tapasztalható mind a nyelvi jogok, mind az egyházi restitúció terén. Mindezek eszköze az úgynevezett független igazságszolgáltatás, hiszen bíróságok döntenek a magyar feliratok műemlék épületekről való eltávolításáról, és kötelezik a székelyföldi polgármestereket a székely zászló levevésére a polgármesteri hivatalokról.”
Az ülést követő közös sajtótájékoztatón Benkő Erika elmondta, milyen kihívások előtt áll az erdélyi magyarság a választások után, különös tekintettel az 1918-as centenáriumra, tekintve, hogy a román és a magyar közösségek eltérően ítélik meg és eltérően viszonyulnak ehhez a kérdéshez, mindenképpen fokozódni fog a hangulat. Ebben a kontextusban a közelgő regionalizáció is elengedhetetlen témakör. A közigazgatási átszervezés Romániában hatalmas veszélyeket tartogat a magyar közösség számára. Erőteljes központosító törekvésekre lehet számítani a következőkben, ugyanis a román kormány célja már régóta az, hogy feldarabolja Székelyföldet, olyan közigazgatási régiókat kialakítva, amelyekben csupán 25 százalékot tenne ki a magyarság. „Teljesen mindegy, milyen összetételű kormányról van szó, egyikük régiósítási terve sem elfogadható a magyar közösség, különös tekintettel a székelység számára. Ahhoz képest, hogy jelenleg Kovászna és Hargita megyében közel 80 százalék, Maros megyében csak negyven százalék a magyar lakosság száma. A régiósítási terv azt eredményezné, hogy kb. 25–27 százalék között lenne az arányunk az új megarégióban” – fogalmazott Benkő Erika. „Ezért nagyon fontos az, hogy az erdélyi magyarságnak erős képviselete legyen a román parlamentben, hiszen a múltban is csak így tudtuk megakadályozni a hasonló régiósítási kísérleteket, és ezután is csak így lehetséges” – tette hozzá.
A vasárnapi választáson való részvételt, a magyar lista, a magyar jelöltek támogatását kéri az erdélyi magyaroktól Szili Katalin, a Miniszterelnökség miniszterelnöki megbízottja. Közleményében azt írta: december 5-e, a 2004-es népszavazás évfordulóján különösen az összefogásra figyelmeztet. Kiemelte: a nemzet mindenekfelett álló érdeke, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel rendelkezzen az elkövetkező időszakban Románia parlamentjében. Ehhez szükséges, de – mint írta – „nem elégséges” lépés volt, hogy egy magyar listára lehessen szavazni. Az érdekek együttes képviselete és egységes álláspont érdekében az európai gyakorlatnak is megfelelő autonómia kérdésében a több mint egy éve Kolozsváron megkezdett egyeztetést a politikai, társadalmi szervezetekkel tovább folytatja a kormány. Ugyanezen közös cél érdekében kérik Erdély magyarságát is, hogy a vasárnapi választáson támogassák a magyar listát, a magyar jelölteket – áll Szili Katalin közleményében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukarest erős, központosító politikája nem csak a műemlékvédelem terén érződik
Interjú Hegedüs Csillával, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjével
Az épített örökség jövője nemcsak Erdélyben, hanem egész Romániában fontos, csak változtatni kell a viszonyuláson. Nem terhet, fölösleges pénzkiadást kell látni a kastélyok, kúriák, egyházi, vagy bármilyen műemlékek felújításában. De azt nem szabad szem elől téveszteni, hogy kulturális örökségünk hasznosítása a helyi közösségek, az erdélyi magyarság életminőségének növelése érdekében kell történjen. Azt azonban, hogy épített örökségünket ne csak mi, a magyar közösség, hanem törvények is védjék, csak Bukarestben lehet elérni – véli Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltje.
- Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökeként számos jelentős program, így a Transylvania Trust Alapítvány koordinálása, a bonchidai Bánffy kastélyban működő Oktatási és Kulturális Központ, az Örökségünk Őrei program és az Erdélyi Magyar Értéktár létrehozása is az Ön nevéhez köthető. Milyen jövőt szán ezeknek a kezdeményezéseknek és hogyan látja Erdély épített örökségének jövőjét az új műemlékvédelmi törvény és a közelmúlt jogi intézkedéseinek tükrében?
- A felsorolt kezdeményezések mindegyike roppant fontos számomra és természetesen azt szeretném, hogyha ezek évtizedek múlva is működnének, ha nem is mai formájukban, de azokkal az elvekkel és alapokkal, amelyekkel elindítottuk őket. A legfontosabb összekötő kapocs ezek között, az az örökség - legyen az épített vagy kulturális. Mindegyik kezdeményezéssel az a cél, hogy minél több és minél változatosabb hátterű egyént megszólítsunk, úgy mutatva be például műemlékeinket, hogy a mai kor igényeihez és elvárásaihoz is igazodunk. Az épített örökség jövője nem csak Erdélyben, hanem egész Romániában fontos, csak változtatni kell a viszonyuláson. Nem terhet, fölösleges pénzkiadást kell látni a kastélyok, kúriák, egyházi, vagy bármilyen műemlékek felújításában. Nagyon fontos tudatosítani, hogy ezek a befektetések megtérülnek - gazdaságot fellendítő tényezőként működhetnek, hiszen munkát teremtenek. De nem csak a helyreállítás idejére, hanem a későbbiekben is, elég ha csak arra gondolunk, hogy a turizmus mennyit nyerhet mindezzel. Viszont nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy kulturális örökségünk hasznosítása a helyi közösségek, az erdélyi magyarság életminőségének növelése érdekében kell történjen. Azt azonban, hogy épített örökségünket ne csak mi, a magyar közösség, hanem törvények is védjék, csak Bukarestben lehet elérni.
- Az elmúlt hetekben számos iskolában megfordult, végiglátogatva az Örökségünk Őrei – fogadj örökbe egy műemléket program résztvevőit is. Hogyan értékeli az erdélyi magyar fiatalok műemlékek és kulturális eseményekhez fűződő viszonyát?
- Akármilyen hangulatban is kerestem fel az osztályokat, eddig mindig feltöltődve jöttem el tőlük. A diákok lelkesedése, a pozitív hozzáállásuk hihetetlen - olyan jó azt hallani egy 16 évestől, hogy „vagány az a ház, mert boltíves pincéje van”. Hangsúlyozni szoktam, hogy nekünk, felnőtteknek, nem csak tanítani kell a fiatalokat, hanem odafigyelni rájuk és tanulni tőlük. Az Örökségünk Őrei az egyik legjobb példa erre, amikor 2012-ben, a kezdeményezés első változatát kidolgoztuk, olyan közösségépítő program elindítása volt a cél, amelyben a műemlék ürügyet jelent a találkozásra, a közös cselekvésre. Mostanáig Erdély-szerte több mint ezer fiatal kapcsolódott be, akik közel száz műemléket fogadtak örökbe. Idén, csak Kolozsváron 13 csapat jelentkezett. Készültek dokumentumfilmek az épületekről, kitakarították a műemlékek környezetét, kertjét, felkerestek olyan idős személyeket a diákok, akiknek közük volt az adott házhoz - velük interjúkat vettek fel, de rendeztek flashmobokat is, valamint folyamatosan jelen vannak az online felületeken. Ezek alapján nem lehet azt mondani, hogy fiataljaink ne lennének érdeklődőek. Ha megteremtjük számukra a keretet és megfelelő módon szólítjuk meg őket, akkor odaadással viszonyulnak a kulturális rendezvényekhez, de az épített örökségünkhöz is. Úgy gondolom, hogy valahol az iskola feladata is ez lenne: olyan információkat közölni a gyermekekkel, mely hasznukra válik, mindezt olyan formában, hogy érdekesnek is tartsák.
- Az idei kampány szlogenje éles határt húz Erdély és Bukarest között. Mennyire érzékelhető Bukarest dominanciája az erdélyi műemlékvédelemben és milyen megoldásokat javasol ilyen téren?
- Bukarest erős, központosító politikája sajnos nem csak a műemlékvédelem terén érződik, hanem mindenhol. Gondoljunk csak az Apáczai képzőművészeti osztályának az ügyére. Vagy visszatérve a műemlékvédelemre: a nyáron leváltották a Regionális Műemlékvédelmi Bizottság két magyar tagját - Guttmann Szabolcsot és Csók Zsoltot.  Az a célunk, hogy az országos műemléki bizottságban, az albizottságaiban és a területi bizottságokban legyenek magyar szakemberek, ahogyan a  Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium erdélyi megyei igazgatóságainak alkalmazottai között is, a megye magyar lakossága részarányának megfelelően. Itt rólunk van szó, magyarokról - a műemlékek döntő hányada magyar vonatkozású, az írott források is sokszor magyarul vannak. Például hogyan lehetne sikeres egy olyan felújítás, ahol az előtanulmányok megírásában nem vesznek részt magyarul tudó személyek? A válasz egyszerű: sehogyan, hiszen így alapvető adatok, információk maradhatnak ki.
- Kolozsváron óriási mértékben szaporodtak meg a városi beruházások, amelyek nagyban rongálják és gyorsítják a műemlékek pusztulását. Januárban több műemlékértékű épület is megrongálódott és a megyei műemlékvédelmi bizottságból kizártak két magyar tagot. Hogyan valósítható meg a városi épített örökség közpénzekből történő felújítása és megóvása?
- Ahogyan az elején is említettem már, a szemléletváltás a legfontosabb ezen a téren és annak a tudatosítása, hogy műemlékeink értékesek, megőrzésük - utána hasznosításuk - kiemelten fontos. Azt szeretnénk, hogy az országos helyreállítási tervből arányosan részesedjenek azok a műemlékek, amelyek a magyar kulturális örökség részét képezik, valamint azt is, hogy állami támogatással - közpénzek bevonásával lehessen az egyházi jellegű műemlékek állagmegőrző, felújító munkálatait elvégezni. A városi épített örökség felújításában sokat segítene, ha ÁFA-mentesítenék a helyreállításokat, ez a befektetéseket is ösztönözni tudná. Mindennek a hasznosítása a helyi közösségek, az erdélyi magyarság életminőségének növelése érdekében törtéhet, emiatt szorgalmazzuk a széles körű társadalmi összefogást: önkormányzatok, civilszervezetek, oktatási és kulturális intézmények, egyházak együttműködését. Ami az építkezések elszaporodását illeti: szigorúan érvényt kell szerezni a törvénybe foglaltaknak és “bezárni” a kiskapukat, de ezek már helyi szinten nem kezelhető problémák, ezért megyek Bukarestbe.
- Az elmúlt időszakban többször kifejtette, olyan körülményeket kell teremteni Erdélyben,  hogy a fiatalabb nemzedék itthon maradjon a szülőföldjén, megtalálja itt a lehetőségeket és a kihívásokat, s ne a külföldre való kitelepedést válasszák. Mit lehet tenni ennek érdekében a parlamentben, milyen eszközökkel, módon érhető el ennek a célnak a megvalósítása?
- Elsőként a minimálbér növelése sokat segítene, hogy biztosítani tudjuk a versenyképes fizetéseket. Támogatni fogjuk a magas szintű foglalkoztatás ösztönzését és a minőségi munkahelyek megteremtését. Bátorítanunk kell a munkavállalókat, hogy sikeresen tudjanak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, ennek az alapja a magas színvonalú oktatás és képzés biztosítása. A társadalmi szolidaritás legjobban működő színtere a család. De az itthonmaradás, vagy a hazaköltözés melletti egyik legfőbb érv is - pont ezért olyan adókulcsot akarunk kidolgozni, amely őket segíti. Meg akarjuk valósítani a szülők személyi jövedelemadójának csökkentését a gyermeklétszám függvényében. Ez két gyermek után 4, három gyermek után 6, négy gyermek után 8 százalék jövedelemadó-kedvezményt jelentene. Az intézkedés most 155 000 magyar családot érintene. Úgy látom, hogy december 11 fontos nap számunkra: olyan embereket küldhetünk a parlamentbe, akik a mi ügyeinkért harcolnak, és Erdélyt, Kolozs megyét képviselik - a megújult csapat pedig annak a biztosítéka, hogy a helyi közösséget, a választókat fogja képviselni, megfelelő szaktudással és határozottsággal, nem hátrálva meg, hiszen ha a képviseletünk erős, a védekezés is erőteljesebb lesz a többség félresöprő szándékával szemben. Megvárjuk, hogy gyermekeink külföldre költözzenek, vagy megteremtjük nekik itthon is a lehetőségeket? Végignézzük, ahogy ezer éves épített örökségünket lerombolják, vagy megvédjük azokat? December 11-én erről döntünk.
– Mi a véleménye arról, ahogyan az UNESCO tanácskozásán a csíksomlyói búcsúra vonatkozó kezdeményezéssel elbántak?
- Nem volt példa arra az elmúlt években, hogy egy ország ne álljon ki a saját felterjesztése mellet, de most Románia megtette. Mindez szégyenteljes rengeteg szempontból: először is semmibe vették annak a 100 embernek a munkáját, aki összeállította a felerjesztési dossziét. De semmibe vették azt a több ezer zarándokot, aki mindent évben részt vesz búcsún, valamint az erdélyi magyarságot is. Románia keresztény országnak vallja magát. A csíksomlyói búcsú volt az első olyan előterjesztés, amely az ország keresztény értékeire hívja fel a figyelmet a világ előtt. Megengedhetetlen, hogy a kulturális államtitkár elgáncsolja az előterjesztést csak azért, mert magyar ügyről volt szó. Az UNESCO egy apró szóbeli kiegészítést kért a román államtitkártól. Ugyanazt a kiegészítést, amit a moldvai szőttes ügyében is kért. Az államtitkár a moldvai szőttes esetében megadta a kiegészítést, a csíksomlyói búcsú kapcsán pedig mellébeszélt. Az ülésen készült felvételek nyilvánosan is elérhetőek, bárki meghallgathatja.
Amikor a múlt örökségének megőrzéséről, továbbadásáról van szó, félre kelleni tenni a nemzetiségi vonatkozású sztereotípiákat, nézeteltéréseket. De látjuk, hogy erre nem hajlandó a jelenlegi román vezetőség, ezért is kérjük a kulturális miniszter lemondását. Értékeinket és érdekeinket senki nem fogja helyettünk képviselni Bukarestben. Ott kell lennünk, ahol a döntések születnek, csak így tudunk hatékonyan küzdeni az erdélyi magyar közösségért!
T. Szabó Csaba Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László: indokolatlan a vészharangkongatás
Tőkés László EP-képviselő nem tartja indokoltnak a „vészharangkongatást”, szerinte nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Krónikának adott interjúban kifogásolja, hogy a Fidesz olyan RMDSZ-listákat támogat „látatlanban”, amelyeken szerinte korrupt, az autonómia ügyét eláruló jelöltek is szerepelnek.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek Ön a fővédnöke, a korábbi tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy nem vesz részt a decemberi romániai parlamenti választáson, holott már a független jelölteket támogató aláírásgyűjtésnek is nekifogtak. Miért nem indult az alakulat, és mi a véleménye a döntésről?
– Előrebocsátom, hogy én a föltétlen indulásnak voltam a híve. De mivel az EMNP belső politikai tevékenységében nem veszek részt, hanem valóban csupán védnök vagyok, ezért a döntésbe nem szóltam bele. Végül is hosszú tusakodás után Szilágyi Zsolt és csapata úgy döntött, hogy nem indulnak. Erre nézve elvárásokat támasztottak Budapestről is. Mivel a Fidesz nekünk stratégiai partnerünk, nem csupán az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) viszonylatában, hanem a magyarországi kormánypárt relációjában hozták meg a döntést, és a prioritásokat, az ellene és mellette szóló érveket súlyozva visszaléptek az indulástól.
– Hogyan tekint az anyaországi kormánypárt és az RMDSZ közötti, egyre szorosabb együttműködésre – vagy más szóval a Fidesz színeváltozására, ahogy a napokban megfogalmazta valaki egy székelyudvarhelyi fórumon?
– Nagymértékben azonosulok a Kövér László székelyudvarhelyi választási fórumán felvetődött kifogásokkal és kritikákkal. Ezen túlmenően önmagában fontosnak tartom, hogy a Fidesz megtalálja a modus vivendit az RMDSZ-szel, amely mégiscsak egyetlen képviselője az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ezzel nem is volna baj, nekem a melléállás és az együttműködés módjával szemben van kifogásom. Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy veszélyben forog a magyar képviselet Románia parlamentjében.
– Köztudott, hogy az alternatív küszöb garantálja az RMDSZ bejutását. Ön szerint nem áll fenn a reális veszélye annak, hogy jelentősen meggyengül a romániai magyarság parlamenti képviselete, ha a szövetség nem lépi át az ötszázalékos küszöböt?
– A „lex UDMR” már az előző választási ciklusban is érvényesült a 6-3-as bejutási aránnyal, a mostani listás rendszerben pedig újabb „lex UDMR” született, amely szerint ha négy megyében elérik a húsz százalékot, akkor mindenképpen bejut az RMDSZ a parlamentbe. Tehát nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ráadásul a képviselet fontosságának a túlhangsúlyozása azért is furcsa – végveszélyről, sorsfordító választásról beszélnek –, mivel az RMDSZ a bukaresti kormányban leghosszabb ideig részt vevő vagy kormányközelben politizáló párt Romániában.
Mivel eddig is ott voltak, ugyan bizony mit csináltak az elmúlt évtizedek során? Ez a vészharangkongatás ilyen szempontból egyáltalán nem indokolt, csupán merő választási kommunikációs technika. A következő kifogásom pedig az, hogy túl sok a csont ebben a húsban. Vagyis olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig „spágavezérként” bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.
Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.
– Ezeknek az érveknek az alapján döntött úgy, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésén nem írta alá a zárónyilatkozatot? Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon, és támogassák az RMDSZ magyarösszefogás-listáját, az Erdély-központú politizálást”.
– Elsősorban ezeknek az indokoknak az alapján. De már önmagában azt furcsállom, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon. Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?
Huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy nem tudták méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltók a különleges támogatásra. Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek. Példának okáért kikötném az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a posztkommunista, csontja velejéig romlott Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy román kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában is szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
– Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor minapi találkozóján elhangzott, miszerint a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás Erdélyben. Egyetért ezzel a megállapítással, az RMDSZ és az MPP koalíciója megtestesíti az erdélyi magyar összefogást?
– Mivel ketten vettek részt a megbeszélésen, azt feltételezem, hogy Kelemen Hunor durván félrevezette a miniszterelnök urat. Összefogásról legfeljebb olyan értelemben beszélhetünk, hogy egy a macska a farkával, és a boakígyó lenyelte az áldozatát, ezáltal egyesült vele. Hiszen az RMDSZ tulajdonképpen bekebelezte az MPP-t. Ezt nevezik összefogásnak, ami távolról sem az. Ráadásul nemhogy összefogtak volna, hanem az RMDSZ leválasztotta a nemzeti politikai oldalról az MPP-t, amely kellő megalkuvással kapható volt erre, ezáltal az RMDSZ megosztotta a nemzeti oldalt, eltaszítva magától a néppártot.
– Végeredményben mit javasol az erdélyi magyaroknak, mit tegyenek december 11-én?
– Amiképpen ilyenkor fogalmazni szokás, én magam mindenkit arra kérek, hogy vegyen részt a választáson, mert hiszen a jelenléti arány számít, és szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. Hozzáteszem, hogy jó lelkiismerettel nem lehet sem a Maros, sem a Bihar, sem pedig a Hargita megyei listára szavazni annak ismeretében, amit már előrebocsátottam.
– A bukaresti legfelsőbb bíróság néhány hónappal ezelőtt jóváhagyta az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását, ami nagy vonalakban annak tudható be, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a népfelkelés sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A forradalom temesvári elindítójaként miként vélekedik arról, hogy huszonhét év elteltével sem sikerült feltárni a rendszerváltó eseményeket, és kideríteni a teljes igazságot?
– Három nagy adóssága van Romániának a múlt viszonylatában, az egyik éppen a forradalom áldozatai ügyének az elszámolása, a tömeggyilkosságok elkövetőinek a felelősségre vonása. A másik adóssága időbeni sorrendben a marosvásárhelyi fekete március felderítése, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenforradalmi kísérlet történt az 1990 márciusában történt vérengzések idején. A harmadik pedig a bányászjárások büntetőjogi kivizsgálása és a tettesek számonkérése. Mindennek szerves részét kellene képeznie a ’89-ben elindult rendszerváltozás folytatásának.
És itt kanyarodom vissza a küszöbönálló választásokra. Nem lehet hiteles választásokat tartani olyan körülmények között, hogy a múltat még mindig takargatják az ebben érdekeltek, akik ráadásul benne vannak a hatalomban, vagy annak közelében találhatók, ugyanakkor nem lehet a korrupciót tovább vinni az új választások által. Jól mondja Andrei Pleșu, hogy ő román, de nem tudja, hogy kire szavazzon. Képzeljük el, ha ezt átültetjük a magyar egypártrendszer síkjára, akkor a neves filozófust parafrazálva azt kell mondanom: magyar vagyok, nem tudom, kire szavazzak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

Egységes cselekvésre van szükség
Interjú Kulcsár-Terza József képviselőjelölttel 
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti együttműködési megállapodás nyomán a szövetség képviselőjelölt-listájának harmadik helyén Kulcsár-Terza József jogász, a polgáriak háromszéki elnöke szerepel. Megyei tanácsosként eddig elsősorban azáltal vált ismertté a közvélemény számára, hogy számos esetben kiállt a székelyföldi magyarság nyelvi és szimbólumhasználati jogaiért. Célkitűzései közé tartozik, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megillető jogoknak érvényt szerezzen a parlamenti képviselet adta lehetőségek által. Kulcsár-Terza Józseffel az összefogás szükségességéről, illetve jövőbeli terveiről beszélgettünk.
– A Magyar Polgári Párt elnökeként, ellenzéki politikusként miért döntött úgy, hogy vállalja a jelölést, és képviselőjelöltként szerepel az RMDSZ választási listáján?
– Jelenleg országos szinten is van egy együttműködési megállapodásunk az RMDSZ-szel, de Háromszéken már régebb sikerült megegyeznünk a szövetség helyi vezetőivel, hogy nemzeti kérdésekben a közös fellépés útját választjuk. Engem nagyon megragadott Böjte Csaba atya egyik gondolata, miszerint legyen verseny, amikor lehetséges, de legyen egység, amikor szükséges. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy olyan időket élünk, amikor egységes cselekvésre van szükség, és nagy hiba lenne megosztani az erőinket. Voltak és vannak vitáink az RMDSZ-szel, nem mindenben értünk egyet, de abban igen, hogy a személyes vagy más jellegű nézeteltéréseket félre kell tenni, és az együttműködés lehetőségében kell gondolkodni akkor, amikor a közösség érdeke úgy kívánja. Ennek jegyében ajánlottak fel Háromszéken is egy képviselői helyet az MPP-nek, és mivel a párt országos vezetése engem kért fel, úgy gondoltam, megyei elnökként kötelességem vállalni a feladatot és az azzal járó felelősséget.
– Miért tartja fontosnak, hogy az MPP is jelen legyen képviselői által a bukaresti törvényhozásban?
– A Magyar Polgári Pártot az az igény hozta létre 2008-ban, hogy legyen egy olyan politikai alakulat az erdélyi magyarságon belül, amely mind a helyi, mind az országos politikában hallassa a hangját, vagyis fogalmazza meg azokat a célokat, amelyek fontosak megmaradásunk érdekében; ugyanakkor vállalja fel politikai szinten is a székelyföldi autonómia-törekvéseket, de ezen túlmenően tevőlegesen is hozzájáruljon ahhoz, hogy megalapozzuk közösségünk jövőjét. Ennek egyik eszköze a parlamenti képviselet, mert csak jelenlétünk által tudjuk befolyásolni a történéseket.
– Az erdélyi és székelyföldi magyarság szempontjából melyik az a legégetőbb probléma, amelyet meglátása szerint sürgősen orvosolni kell?
– Láthattuk a román nemzeti ünnep kapcsán is, hogy a magyar és a román állam viszonyában bizonyos feszültség érzékelhető. Ennek az állapotnak a fenntartása egyik félnek sem érdeke, legkevésbé nekünk, Erdélyben élő magyaroknak. Nem kérdés, hogy ezen enyhíteni kell, de ez nem fog megtörténni mindaddig, amíg nem érvényesülnek az erdélyi magyarság nyelvi, valamint szabad szimbólumhasználatára vagy éppen közösségi autonómiájára vonatkozó jogai. Viszont Románia közigazgatási átszervezése, ahogyan azt Bukarestben elképzelték, nem megoldást jelentene minderre, hanem a székelyföldi magyarság számára újabb hátrányos központosítást hozna. Ezért minden erőnket arra kell összpontosítanunk, hogy ezt megakadályozzuk, és ez egy újabb érv amellett, hogy milyen fontos ott lennünk, amikor erről fognak törvényt alkotni a parlamentben. Meg kell értetni tehát a román féllel, hogy az Európai Unió tagországaként a román államnak is érvényesítenie kell azokat az emberi jogokat, amelyekre egyébként a csatlakozáskor kötelezettséget is vállalt, hasonlóképpen az 1918-ban Gyulafehérváron tett ígéretekhez.
– Milyen további tervei vannak még a következő négyéves parlamenti ciklusra nézve?
– Számomra egyértelmű, hogy nagy előrelépés lenne, ha adóinkból minél nagyobb százalékban sikerülne visszajuttatni összegeket Székelyföldre, magyarok által lakott településekre. Ezért meg kell vizsgálni alaposan azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül ez megvalósítható, hiszen pénz nélkül nem beszélhetünk jó életről. De meg kell említenem az oktatás kérdését is, hiszen ebben én is érintett vagyok olyan értelemben, hogy két iskoláskorú gyermekem van, és a feleségem is a tanügyben dolgozik. El kell érnünk azt, hogy a magyar gyermekek a román nyelvet idegen nyelvként, más módszerekkel tanulják ahhoz, hogy azt tényleg megtanulhassák, és hiányos nyelvtudásuk miatt később ne kerüljenek hátrányba. Ugyanakkor gyermekeink túl vannak terhelve, hiszen alig marad szabadidejük. Ezt meg kell szüntetni, és időt, keretet kell biztosítani számukra arra is, hogy a sport, a művészetek területén kibontakozhassanak. De komoly gondok vannak a bérezés területén is, ahol szintén jelentős változásokra van szükség. Magyarán, a cél az, hogy tisztességes munkáért mindenki tisztességes fizetést kapjon, és akkor talán fiataljainkat is itthon tudjuk tartani.
– Habár a politikai szerepvállalás sokszor teljes embert igényel, ha éppen nem a köz ügyeivel van elfoglalva, mivel tölti szívesen szabadidejét, mi tartozik kedvenc elfoglaltságai közé?
– Szabadidőmből igyekszem a lehető legtöbbet a családomnak szentelni. Két kiskorú fiam van, akiknek szükségük van az apjukra is, ezért, amikor otthon vagyok, elsősorban velük foglalkozom. Amikor csak lehet, közös programokat szervezünk, szívesen kirándulunk együtt. Fiaimmal együtt lelkes szurkolói vagyunk Sepsiszentgyörgy focicsapatának, el szoktunk menni a meccsekre is. De gyermekkoromból hozom magammal az opera iránti rajongásomat is, és valahányszor csak lehetőségem adódik, Kolozsváron vagy Budapesten szívesen megnézek egy-egy operaelőadást. Kertészkedni is szeretek, otthon kisállatokat tartunk, hiszen mindez a kikapcsolódás mellett a család szükségleteit is jelentős mértékben biztosítja. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Születésnapi beszélgetés Ambrus Lajossal – Évelődöm a világ bajain
Ambrus Lajos tanár, író, irodalomszervező november 2-án töltötte a 75 évet. Korondon született és ott is töltötte életének java részét. Kérdéseimre e-mail-en válaszolt.
– Bár rendszerint igyekszem időben megkeresni születésnapos interjúalanyaimat, néha egy-egy ünnep, jeles nap közbeszól. Így történt ez most is, amikor a halottak napja „akadályozta”, hogy idejében felvegyem Önnel a kapcsolatot. És a halottak napja éppen az Ön születésnapja… Mennyire befolyásolta ez a születési dátum a születésnapjainak megünneplését, hangulatát?
– Az atyhai asszony azt mondta, hogy ki amilyennek született, olyannak marad, csak egy kicsit nő. Hogy a halottak napi születésűekre áll-e ez a furcsa determinizmus, sose foglalkoztatott. Az ismeretlen költővel vallom, hogy ilyenkor nálunkfelé „összeborulnak a nyerges hegek, s lábuk előtt kigyúl a vérvörös szikony, mert senki se születhet, el se tűnhet nyomtalanul”. És igaza van a már a csillagok közül, az ég tornácáról ránk figyelő barátnak, hogy – ha megírtad a magad (huszonöt!) könyvét – mint a „szép hegyünk, a Firtos, vesszőzéshez lassan felveheted a fehér inget”. Különben – ha az évek során egy-egy születésnapozás összejött – a szóban forgó egybeesés nem befolyásolta a hangulatot.
– Foglalkozásánál rengeteg szakma, hivatás szerepel: író, költő, szerkesztő, irodalomszervező, tanár, könyvkiadó. Melyiket érzi a legközelebbállónak, a legkedvesebbnek sokrétű tevékenységéből?
– A foglalkozásom sora gyanúsan hosszú és hangzatos. De én – annyi év után is – mondom, mint akit még nem vertek szájon, hogy aki Székelyföldön magyartanár lesz, a felsorolt szerepekből bizony fel kell vállalnia. Ma talán még inkább! Igen, mert itt nem kell senkit magyarra megtanítanunk. Arra kell közösen rájönnünk, hogy a mi anyanyelvünk is szép. Igaz, nekem szerencsém volt. A barátaimnak köszönhetően több mint két évtizedig a korondi középiskola nevelési aligazgatója lehettem. Különben már a változások után egy csoporttal Székelyudvarhelyre mentünk. Az értekezlet előtt beültünk egy kávézóba. A fejesünk, aki elment rendelni, azzal tért vissza, hogy egy fiatal lány a személyzet közül mint szenzációt közölte a társaival, hogy az egyik asztalnál az ő egykori tanára jelent meg…
– Hogyan lett a nyelv, az írás szerelmese? Emlékszik a könyvekkel való találkozására? Van meghatározó élménye, amely miatt a magyartanári pályát választotta?
– Már a szovátai Ady Endre Középiskolába az írás bűvöletével érkeztem otthonról. Volt időszak, amikor csábított a színpad, de az irodalmi érdeklődésem mindvégig megmaradt. Bizony egyes tanórákon is, ha csak tehettem, a könyvtári könyveket olvastam. Fiatal tanáraim elvették, ha rajtacsíptek, de nekem – különösen miután egy színjátékomat be is mutattuk a szovátai színpadon – a megérdemelt korholások közepette az elkobzott bűnjeleket visszaadták. Így – ha nem is ment simán – a magyartanári pálya borítékolható volt. Érettségi után a korondi unitárius tiszteletes figyelmeztetett, hogy a papság ugyan nem nagy uraság, de még mindig meg lehet belőle élni, de én – ha nem is válaszoltam akkor még Weöres Sándorral, hogy: „Valamikor én is úr akartam lenni, / hej, ha jó szolga lehetnék! / De szolga csak egy van, az Isten, / úrral tele a végtelenség.” – mégiscsak az írás és a tanári pálya mellett maradtam.
– Korondon született, és majdnem egész életét Korondon, illetve a Sóvidéken élte le. Azt olvastam, hogy először egy szerkesztője bízta meg azzal, hogy a faluról írjon. Valóban így volt? Hogyan is kezdődött tulajdonképpen szépirodalmi munkássága? Könnyen vagy nehezen?
– Se könnyen, se nehezen. Biztathattak ösztönzően már a kezdetekkor Kolozsvárról és Bukarestből, hogy a „költő ne járjon az őszben, hanem nézzen szét mai szemmel”, mind verset, mind szépprózát, sőt publicisztikát is – elsősorban a Hargitának, a Napsugárnak, a Jóbarátnak, az Ifjúmunkásnak és a Magyar Szó elődjének, az Előrének köszönhetően – rendszeresen csak a hetvenes évekkel kezdődően közöltem. Össze is állt hamarosan, és a Ion Creangă Kiadónál meg is jelent A korondi nézőedény című elbeszéléskötetem. Ezt követően kaptam az üzenetet, hogy ha Kolozsváron járok, keressem fel Varró Jánost. Mint kiderült, a jeles író arra biztatott („mert van mesélőkedve” – mondta), hogy írjak egy Korondról szóló faluregényt. Megígértem. De a regénnyel adós maradtam. Hanem egy nagy székely közösség szellemi életének értékeit vizsgálva, beleértve szokás- és hiedelemvilágát is, megszülettek egymás után mese- és mondáskönyveim, néprajzi kiadványaim, természetesen a verskötetek mellett. Különben egy olyan faluban születni és élni, amelyből Kriza János szerint az isteni küldött, a fodorfehér bárány Júlia szép leányt fölvitte a szent szüzek közé, miközben éltében hallhatta, hogy miként siratja el őt holtában az édesanyja, egy írónak különlegesen ritka adomány. Különösen, ha ott élt Páll Lajos is, aki egy kicsit a mérce volt. Ide tartott haza többek közt Molnos Lajos, Benczédi Sándor, Szálassy Ferenc, Ráduly János, Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Bölöni Domokos, Majla Sándor, Bíró Á. Zoltán, K. Kovács András, Molnos Ferenc és az atyhai Vinczeffy László Simó Mártonnal.
– Huszonhat éve már, hogy 1990 elején megalapította a Firtos Közművelődési Egyletet és szinte azonnal a Hazanéző folyóiratot is. Mit tart a legfontosabbnak ebből a 26 évből? Mi volt több, az elégtétel vagy a csalódás? Egész mozgalom szerveződött a tevékenysége köré (gondolok itt táborokra, szoborra stb.). Mennyire kapcsolódnak be a korondiak ezekbe a tevékenységekbe? Mennyire érzik magukénak az Anyanyelv szobrát?
– Igen, egy emberöltőnyi idő, hogy szerényen, sorsunkra várva pedagógusokul a hozzánk csatlakozó más értelmiségiekkel és kézművesekkel együtt, Bölöni Domokos bábáskodásával, megalapítottuk a Firtos Művelődési Egyletet. Én – mert tudták korábbról rólam, hogy vallom: „Mindenkinek, akinek van, adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van”– a független civil szerveződés vezetője lettem. S hogy az otthon, az igaz, tiszta beszéd legyen a varázseszközünk, amellyel mindig hazatalálunk, létrehívtunk folyóiratot, közéleti újságot, könyvsorozatot, hangoskönyvet, hanglemezeket, könyvtárat, képgyűjteményt, szobrot, emlékkopjafákat, irodalmi és képzőművészeti táborokat, miközben a közösségeink szellemi, kulturális életét egyre gazdagabbá próbáltuk tenni, természetesen a ránk figyelő szervek, szervezetek és tiszteletre méltó személyek áldásos támogatásával. S mert egynek még örülni is szaporátlan, köszönet mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattunk.
– Milyennek látja a mai Korondot?
– Mint a világot. Minden rohamosan változik. Akár egy tehetséges nagy kamasz. Csak a fejlődési zavarok és a káros, idegen kinövések elkerüljék. Ha nem? Marad a Tófalvi Zoltán szép megfogalmazása, hogy a Hazanéző prózaantológiája huszonhét szerzője közül egyet se lehet úgy megsérteni, hogy erről a „szívdobbanásnyi” földről rosszat írjon. Jó, hogy hallgattam a kezdő szerzőnkre s a címe maradt: Szülőföld, szerelem. Különben ez vonatkozik azokra is, akik nem kedvelik, nem érzik magukénak esetleg az Anyanyelv szobrát. Mert a harag nem, csak a szeretet lehet gyógyír.
– Mivel tölti napjait? Gyerekek, unokák? Nekik írta a meséket? Min dolgozik? Melyek a legközelebbi tervei?
– Olvasással. És évelődöm a világ bajain. A meséket meg mindenkinek írtam. Most egy szép és okos szerkesztőnőnek – mert aki tőlünk kér írást, csak olyan lehet – egy olyan angyalról kellene írnom, aki nem a jó, hanem a rossz gyermeknek visz angyalfiát, mert az szorul segítségre. Jövőben előbb egy gyűjteményes novellakötettel, majd a publicisztikai írásaimmal szeretnék Isten segedelmével a könyvpiacon jelentkezni.
– Mindig ilyen szűkszavú és lényegretörő?
– Lehet, ha nem is mindig és nem minden esetben. Pedig valamikor arra figyelmeztettek, hogy a sok beszéd szegénység.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Borboly Csaba: „Dolgozni kell, és nem hordószónokoskodni”
Dolgozni küldik a magyar emberek az RMDSZ képviselőit és szenátorait Bukarestbe, hiszen a tisztség nem grófság, báróság, de még csak nem is lófőség. Emiatt a szavazóknak joguk van tudni, hogy mit csinál az, akit a román törvényhozásba küldtek – ezt vallja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hargita megyében a tömbmagyarság nem az identitásának, hanem a megélhetésének az elvesztésétől tart, miközben nem áll meg az élet, országosan egyedi önkormányzatok közötti együttműködések születnek. A parlamenti választások Hargita megyei tétje mellett, ezekről is beszélgettünk a megyei tanács elnökével. 
Milyen az önkormányzati, valamint a parlamenti képviselet szerepe jelenleg Hargita megyében? Hogyan segítheti egymást a kettő?
Mindkettő szerepe jelentős, hiszen választott tisztségviselőként az emberek akaratát képviselik, a nevükben cselekszenek. Az önkormányzatoknak nagy szerepük van a valós igények megfogalmazásában, a parlamenti képviseletünknek pedig abban, hogy a törvényhozásban, illetve a kormányzati struktúrákban mindezt képviseljék. Egy csomó helyi beruházás csakis ezzel az együttműködéssel valósulhatott meg, úgy, hogy a helyi és megyei tanács, valamint az RMDSZ-es parlamenti képviselet együtt dolgozott, mindegyik hozzátette a maga részét az anyagiak és az erőfeszítések terén egyaránt. A legfrissebb példa erre a felcsíki szennyvíztisztító állomás megvalósítása, amelyet, az országban egyedülálló módon, több helyi önkormányzat társulásával, valamint a megyei és a parlamenti képviselet hozzájárulásával sikerült megépíteni és üzembe helyezni. Egyik a másik nélkül nem dolgozhat hatékonyan, ez már többször bebizonyosodott.
Mi az idei választások tétje Hargita megye számára?
Most olyan időszakot élünk, amikor az eddigieknél is nagyobb erőt, összefogást kell felmutatnunk. Amint azt már többször elmondták RMDSZ-es kollégáim, sőt Orbán Viktor miniszterelnök most a MÁÉRT-en, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László házelnök megyénkben tett látogatása alkalmával, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a magyar közösség elleni támadások. Ráadásul olyan stílusban, amit korábban, jó ideig, nem engedett meg magának a román hatalom, ugyanis, főleg a NATO- és az EU-csatlakozás előtt jó fiúnak próbált tűnni, vagy épp szüksége volt az aktuális kormánynak az RMDSZ támogatására. És itt nemcsak a szimbólumainkról van szó, hanem tapasztalhattuk, hogyha nem engednek nekünk beleszólást a különféle döntésekbe, forráselosztásokba, akkor abbamaradnak a helyi közösségeket érintő fontos beruházások. Emlékezzünk csak, volt olyan eset, hogy az egyik leosztáskor az országos listán Hargita megyénél nulla összeg szerepelt az összes megye közül egyedüliként. Történt ez a legutóbbi államelnöki választást követően, ugyanis az akkori PSD-kormány vezetője nagyon kevés szavazatot kapott megyénkből. Amikor pedig az RMDSZ döntési pozícióban volt, korábban soha nem látott mértékben kaptak pénzt a magyarlakta vidékek. Azt hiszem, a fiataljaink itthon maradása szempontjából legalább olyan fontosak a fejlesztések, mint a szimbolikus ügyek, főleg a tömbmagyar vidékeken, ahol nem az identitásuk elvesztésétől tartanak az emberek, hanem az egzisztenciájukat féltik. Fontos, hogy élhető településeink legyenek, ahova nyugodt szívvel térnek végleg haza a külföldön munkát vállalók, vagy eleve el sem mennek. Ehhez kell egy erős és hatékony parlamenti képviselet, amelynek szava van a központi és uniós pénzforrások elosztásánál.
Az RMDSZ nagyobb hatáskört akar helyi szintekre, mennyiben tudná ezt Hargita megye kihasználni?
Azt szoktam mondani, hogy Hargita megyében jelenleg is magyar többség van az önkormányzatokban, és a jelenlegi jogi keretek között is sok lehetőség van, amit kellő elhivatottsággal, céltudatossággal, felelősségvállalással meg lehet valósítani. Ugyanakkor a jelenlegi közigazgatási berendezkedést sokat bíráltuk Hargita Megye Tanácsánál és az RMDSZ-ben egyaránt. Több cikkben is kifejtettem kritikámat ezzel kapcsolatban. Egész egyszerűen arról van szó, hogy helyben mindig jobban tudjuk, mi a jó nekünk, mint pár száz kilométerrel odébb a Dâmboviţa partján. Az európai szabályozások is ezt szorgalmazzák: a Helyi Autonómia Európai Chartáját a román parlament az 1997. évi 199. számú törvénnyel hagyta jóvá, és a lényege, hogy a döntések az emberekhez minél közelebb szülessenek. Mindez egyértelmű, csak sajnos Romániában hiába vannak a nemzetközi normáknak megfelelő, akár büszkén lobogtatható, EU-konform törvények, hogyha nem tartják be, vagy csak esetlegesen, így vagy úgy értelmezik őket. Ha van kellő szavunk, ha mi vagyunk a kormányalakításnál a mérleg nyelve, ahogy előreláthatólag most is lesz az RMDSZ kellő támogatottsága mellett, akkor rá tudjuk bírni a kormányt és a kormányzó többséget, hogy a vállalt kötelezettségekből minél többet betartson.
Mit vár ön az RMDSZ parlamenti képviseletétől?
A további támogatást a forráselosztásnál, valamint a rossz törvények megváltoztatását. A néhány, előbb említett EU-konformnak látszó törvény mellett számos rossz jogszabály van, amely megnehezíti a közigazgatásban dolgozók életét, hátráltatja a fejlesztéseket, és nem teremt kedvező körülményeket a fiatalok itthon maradásához és családalapításához. Nagy a bürokrácia, gondoljunk csak a közbeszerzési huzavonákra, amelyek késleltetik vagy egyenesen blokkolják a helyi fejlesztéseket. Ezen a téren van a legnagyobb szükség a változtatásra, az RMDSZ parlamenti képviselete pedig, remélem, tenni tud majd ez ügyben, például átviszik a parlamenten a gyestörvényt, amelyet Korodi Attila képviselő és Tánczos Barna szenátor Hargita Megye Tanácsával együtt dolgozott ki, és ők terjesztik be a törvényhozásban. Ehhez viszont erős képviseletre van szükség, a döntés pedig az emberek kezében van december 11-én.  Fontosnak tartanám megjegyezni, a 70 százalékos arányban megújuló RMDSZ-es parlamenti csapat minden egyes tagja tudja, hogy új időket élünk. Dolgozni kell és nem hordószónokoskodni, mert van abból épp elég Bukarestben és láthatjuk hova jutottunk 25 év után: egy lefagyott, alkalmazhatatlan, egymásnak ellentmondó törvényeket tartalmazó szénakazallá változott a román jogrend. Ezen nagyon gyorsan változtatni kell. Ami még fontos, mindenki vésse az eszébe, ha parlamenter, ha önkormányzati tisztségviselő, annál aljasabb dolog nincs, mint a testvérharc, az egymás hátbatámadása. A magyar emberek nem ezt várják el sem a parlamenterektől sem tőlünk, önkormányzatiaktól, hogy gyepáljuk egymást a színfalak mögött, vagy akár publikusan. Felnőtt emberek vagyunk nem gyerekek, és nem szabad senkinek sem óvodásként viselkednie. Minimum napi nyolc óra munka kell, igazolható módon, a választók által leellenőrizhetően. Ha egy politikus nem tudja igazolni, hogy dolgozott, akkor valószínűleg nem is dolgozott. Dolgozni küldik a magyar emberek az RMDSZ képviselőit és szenátorait Bukarestbe, ahogy bennünket, önkormányzatisokat is ezért küldtek. És joguk van tudni, hogy mit is csinál az, akit a román törvényhozásba küldtek. Az elvégzett munkáról nem négyévente kell beszámolni, hanem folyamatosan, lehetőleg hetente. És alázat kell, mert anélkül ez a hivatás, tisztség nem gyakorolható. Alázat és közös munka, ezt várom el képviselőinktől, szenátorainktól, ahogy magunktól is.  Egy polgármesteri, egy tanácselnöki, egy szenátori, egy képviselői tisztség nem grófság, báróság, de még csak nem is lófőség. Ebbe nem beleszületik az ember, hanem választják, bármikor számon kérhető és négy évente leváltható. Jó ezt tudni mielőtt bárki is elhinné magát, ha belépik a bukaresti Fehér Ház kapuján.
Elmennek-e a székelyek szavazni? Elégedett-e a csíki választási részvétellel az utóbbi években? Mire számít most? 
A székelyek mindig elmentek szavazni, különösen Csík térségében, amire az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnökeként mindig is büszke voltam. Persze szűkebb és tágabb régiónkban jelenség a szavazók távolmaradása, és ez a jelenség vidékünket is elérte, de bízom benne, hogy akárcsak korábban, ezúttal is tudatosan cselekszenek a csíki székelyek, illetve a teljes romániai magyar közösség.
Mi az az egy mondat, amit a választóknak üzen?
Ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük!
Kovács Boglárka maszol.ro

MÁÉRT-en a holnapért
Ha valaki netán megrökönyödött volna az elmúlt napok történésein, nyilatkozatain, hadd emlékeztessünk: Románia választásokra és a nagy egyesülés centenáriumának megünneplésére készül. Ami nem jelenti azt, hogy ami történik, ami elhangzik, nem kellene komolyan venni.
Nem lehet kézlegyintéssel elintézni a székelyek szeretett elnökének – eldicsekedték, hogy ők mentették meg a leváltástól, s így folytathatta az erőszakszervezetekre, kezdőbetűjét vesztett igazságszolgáltatásra és titkosszolgálatokra épülő hatalmának megszilárdítását – Traian Băsescunak elképesztő kirohanását. Nem lehet azzal magyarázni, hogy a volt elnök részeg és szenilis azt, hogy szerinte Románia igazi nyugati határa a Tiszáig tart, Orbán Viktor pedig ne akarja, hogy a román hadsereg ismét bevonuljon Budapestre.
A fenyegetés nemcsak Magyarországnak, hanem az erdélyi magyaroknak is szólt, beilleszkedik abba a hazai politikai trendbe, amely szerint a magyar érdekképviseletre a román pártoknak nem hogy szükségük nincsen, de zavaró tényező is, amely jobb lenne, ha nem lenne.
Romániának az elmúlt száz évben nem sikerült integrálnia a három történelmi régiót: Moldvát, Havaselvét és Erdélyt, utóbbival például sem autópálya, sem gyorsvasút nem köti össze a fővárost, Bukarest pedig infrastrukturálisan szintén elszigetelt Európától. Mivel a nagy országépítő terv, amelyet a Németországból meghívott I. Károly király elindított, dugába dőlt – írják még a józanabb román politikai elemzők is –, az egységes román nemzet megteremtése maradt az egyetlen elérhető projekt. Miután a nyolcvanas évek végére a németeket és zsidókat Románia jószerével kiárusította, a mintegy másfél milliós erdélyi magyarság gátolja csupán az államnemzeti álmot. Az Egyesült Államok fő katonai partnerévé előlépett Románia az elmúlt években láthatóan arra törekszik, hogy megszabaduljon az erdélyi magyar közösségtől is.
A december 11-i választások előtt mindkét politikai oldal jelezte választóinak, hogy nem működne együtt a magyar érdekképviselettel. A közösségi oldalakon pedig egyre többen – köztük magyarok is – biztatnak hivatásszerűen vagy naivan a magyar választók távolmaradására. Azt remélik, megrozzan az az intézményrendszer, amelyet az elmúlt évtizedekben kiépítettünk.
A román asszimilációs törekvéseket érzékelő budapesti Külügyminisztérium utasította több külföldi képviseletét, hogy diplomatáik ne vegyenek részt azokon rendezvényeken, amelyeket a román nagykövetség a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez. A tiltó intézkedést azzal indokolták, hogy „a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején”.
Bukarest szerint azért elfogadhatatlan egy ilyen döntés, mert egy ország nemzeti szimbólumai és értékei iránti tisztelet annak a vitathatatlan része az Európai Unió alapvető értékeinek. „Románia elkötelezett volt és marad ezen értékek iránt” – háborgott a román külügy. Arról, hogy az egyenlő bánásmód és az emberi jogok biztosítása, a hátrányos megkülönböztetés eltörlése is alapvető uniós érték lenne, természetesen hallgatott.
A december elsejét övező román–magyar csörték utólagosan is igazolják Orbán Viktor magyar miniszterelnök helyzetértékelésének helyességét, amelyet a MÁÉRT legutóbbi ülésén tett. A kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Jó példa erre a Székely Mikó Kollégium ügye, a zászló- és névhasználat körüli perek, valamint a korrupcióellenes harc „álcájába” bujtatott hadjárat az erdélyi magyarság vezetői ellen.
A magyar kormányfő a közelgő romániai választást sorsdöntőnek nevezte, s kimondta: rég nem fordult elő, hogy olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete, mint most. Ezért arra kérte az erdélyi magyarságot, hogy szavazzanak, a vezetőik működjenek együtt, és a bukaresti képviselet szempontját helyezzék az első helyre.
Talán Orbán Viktor sem gondolta, hogy már a MÁÉRT-en résztvevők sem hallgatják meg tanácsát, s a XV. plenáris ülés zárónyilatkozatát – amelyben arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon és támogassák az RMDSZ magyar összefogás listáját, az Erdély-központú politizálást” – nem mindenki írja alá. Értesüléseink szerint nem látta el azt kézjegyével Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A választónak tehát el kell döntenie, kinek a politikai éleslátásában bízik. A magyar miniszterelnökében, vagy azokéban, akik arra biztattak, ne menjenek el a székelyek szavazni a Traian Băsescu leváltására szervezett referendumon, hisz ő igaz barátunk, érdekeink képviseletének felvállalója.
Ambrus Attila maszol.ro

Kormányszóvivő: mindent megtettünk az erdélyi magyarságért
Ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség érdemben tudjon beleszólni a román politika alakulásába, szükség van arra, hogy erős érdekképviselete legyen az RMDSZ-en keresztül a bukaresti törvényhozásban – jelentette ki a Rádió Orienten Kovács Zoltán. A kormányszóvivő emellett a kétnapos sopronbánhidai kihelyezett kormányülés témáiról és a polgármesteri bértábla alakulásáról is beszélt.
A közelgő romániai választásokra utalva a kormányszóvivő rámutatott: a román-magyar viszonyban számtalan nyitott kérdés van. "Hacsak visszatekintünk az elmúlt száz évre, akkor is sok olyan ígéretet találunk, amit a keleti szomszédunk nem teljesített, elsősorban a kisebbségi jogok garantálása területén”. Majd hozzátette: számos olyan példát találunk az érdekérvényesítés és érdekképviselet területén, ami az Európai Unióban bevett, Románia területén pedig tiltott. Szükség van tehát a magyar súlyra, de nemcsak itt, hanem a két ország kétoldalú kapcsolatai esetében is, ”amely az utóbbi időszakban nincs a csúcson”.
Ahhoz, hogy a romániai magyar közösség érdemben tudjon beleszólni a román politika alakulásába,
szüksége van arra, hogy erős érdekképviselete legyen az RMDSZ-en keresztül a bukaresti törvényhozásban
– jelentette ki Kovács Zoltán, aki leszögezte, "a mozgósítással és a figyelemfelhívással kapcsolatban a magyar kormány megtette, amit tehetett".
"Túl vagyunk a kormányzati ciklus felén"
A kétnapos sopronbánhidai kihelyezett kormányüléssel kapcsolatban a Rádió Orient vendége elmondta: vannak olyan stratégiai és átfogó kérdések, amelyek megvitatására két nap és "olyan környezet szükséges, amelyben jobban lehet koncentrálni". A 2016-os év értékelése mellett napirenden lesznek külpolitikai és a migrációs kérdések, az államreform folyamatának áttekintése és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Jó Állam Jelentésének értékelése is. "A kihelyezett ülés ciklusközepi helyzetértékelés is lesz, hiszen túl vagyunk a kormányzati ciklus felén és ez egyben a választásokra való felkészülés megkezdése is."
2017 közepére rendezhetik a polgármesterek fizetést
Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy a sopronbánhidai kormányülésen is már téma lehet a polgármesterek fizetésének ügye. Mint mondta, a legkisebb településeken vált látható problémává, hogy "egyes települések vezetőinek keresete köszönő viszonyban sincs a valósággal". Volt egy ellenzéki javaslat, amely csak a legkisebb települések irányítóinak bérével foglalkozott.
„Mi azonban azt mondtuk, hogy ne tegyünk kivételt, ne keletkezzenek méltánytalan helyzetek”,
ezért a rendszer egészére vonatkozóan fog megvalósulni a szabályozás. Rendszerszinten foglalkoznak a polgármesteri illetmények kérdésével is – tette hozzá. A kormány arra kérte a Belügyminisztériumot, hogy készítsen teljesen új bértáblát a polgármesterek fizetésének rendezésére. A szóvivő elmondta: "várhatóan jövő év első felében ez ügyben már lépéseket lehet majd látni".
Nem várható bérrendezés az önkormányzati dolgozók esetében
A polgármesteri hivatalban dolgozók illetményére térve a kormányszóvivő rámutatott: "esetükben nem kormánytisztviselőkről beszélünk, ők nem velünk vitatkoznak, hanem saját önkormányzatukkal” és a települések tekintetében mutatkozó jelentős különbségek miatt egységes bértáblát bevezetni „talán nem is ildomos”. Hozzáfűzte: ugyanakkor az eltérítések rendszerének van egy szabadsága, és akár még
a dolgozói fizetések megemelésére is van lehetőség,
de azt számba kell venni, „hogy mennyire sikerült hozzáigazítani a hivatalok létszámát a valós feladatokhoz, illetve a közösség teherbíró képességéhez.” Az állami feladatok finanszírozását az állam garantálja, minden egyéb saját, önkéntesen vállalt feladat, illetve fejlesztést maguknak az önkormányzatoknak kell úgy rendezniük, hogy kezelni tudják a bérigényeket - fűzte hozzá.. orientpress.hu

A romániai titkosszolgálatokról
A címet olvasva akár elírásnak is gondolhatnánk, az átlagember ugyanis szentül meg van győződve, hogy Romániában egy titkosszolgálat van, és abból ez az egy is untig elég, hiszen a kommunista diktatúra politikai rendőrsége, a rossz emlékű Securitate – „szeku” a diktatúra egyik nagyon hatékony eszköze volt annak fenntartása érdekében, és számtalan ember életének megnyomorítása – és más is – száradt a lelkén. A beszervezett besúgók számarányát tekintve pedig elmondhatjuk, hogy ha másban nem is, de ebben Románia világklasszis volt. A volt Securitate utódjának, a SRI-nek (Serviciul Român de Informaţii) – Román Hírszerző Szolgálat – különös aktualitása van számunkra, marosvásárhelyiek számára, ugyanis ezt a forradalom után, többek között, pont azzal az indokkal alapították és szervezték újra, hogy a marosvásárhelyi márciusi események is szükségessé tették a szervezet újraalakítását.
Amint azonban az anyag bevezetőjében is jeleztük, Romániában több titkos hírszerző vagy nem nyilvános tevékenységet végző szolgálat és igazgatóság van. A már említett Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mellett létezik még a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE – Serviciul de Informaţii Externe), a kormányzati Őrző és Védő Szolgálat (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP), a Speciális Távközlési Szolgálat (Serviciul de Telecomunicaţii Speciale – STS), a Honvédelmi Hírszerző Igazgatóság (Direcţia Generală de Informaţii a Apărării – DGIA), a rendőrség Különleges Ügyek Osztálya (Direcţia de Operaţiuni Speciale), az Államtitkok Nemzeti Hivatala (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS), valamint a múltban és a jelenben is ellentmondásos megítélésű Belső Védelmi és Információs Osztály (Departamentul de Informaţii şi Protecţie Internă – DIPI). Ez utóbbit a működését és vezetőit ért, Gabriel Oprea volt belügyminiszterhez is kötődő botrányok miatt ez év októberében és novemberében a Cioloş-kormány radikálisan átalakította, új elnevezése Belső Védelmi Egység, átszervezése pedig jelenleg is folyamatban van. Ez az osztály a régi „2 és egynegyed” (0215) katonai egység átgyúrt utódja, amelynek a forradalom utáni tevékenységét is számos bírálat és vád érte (mint például a bányászjárás, a márciusi események megszervezésében vállalt rész, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások, politikusok és újságírók megfigyelése, a Román Hírszerző Szolgálat feladatainak átfedése), ezért 1998-ban meg is szüntették a „2 és 1/4” osztályt, átszervezve más egységekké.
A következőkben mindegyik titkosszolgálati szervről részletesebben beszélünk. Az első a sorban a már emlegetett SRI – a Román Hírszerző Szolgálat, amely azonban, amint a fenti felvezetőből kiderült, nem is a „legrosszabb”, sőt az egyik legátláthatóbb tevékenységű intézmény – ha lehet egyáltalán átláthatóságról beszélni egy titkosszolgálat esetében. A román állam történetében mindig is léteztek titkos hírszerző szolgálatok, amelyek többé-kevésbé elődjei voltak a mai SRI-nek, így például már 1865-ben, francia mintára létrehoztak egy katonai információkat gyűjtő osztályt. A hírszerző szolgálat virágkorát viszont a kommunizmus ideje alatt élte, az akkor létrehozott Securitatét nem kell bemutatni. A ’89-es forradalom után, az akkori Nemzeti Megmentési Front 1989. december 30-án feloszlatta a Securitatét, majd 1990. március 26-án a 181-es sz. dekrétummal létrehozták a Román Hírszerző Szolgálatot. 1991. július 29-én az 51-es törvénnyel megállapították Románia nemzetbiztonsági stratégiáját és prioritásait, valamint létrehoztak több más titkosszolgálatot, köztük a Külügyi Hírszolgálatot – SIE és a kormányzati Őrző és Védő Szolgálatot (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP), valamint más, nem önálló, hanem a minisztériumokba osztályokként integrált szerveket. A hírszerző és biztonsági szervek tevékenységét a Legfelsőbb Védelmi Tanács (Consiliul Suprem de Apărare a Ţării) koordinálja. A Román Hírszerző Szolgálat működési szabályzatát 2001-ben modernizálták. Jelenleg a szolgálatot Eduard Hellvig miniszteri rangú igazgató vezeti, akit egy katonai ranggal rendelkező helyettes, valamint több aligazgató segít munkájában.
A Román Hírszerző Szolgálat feladatai közé tartozik azon információk gyűjtése, elemzése és felhasználása, amelyek Románia nemzetbiztonságát veszélyeztetik. Ugyanakkor kötelessége az államtitok védelme és azon információk kiszivárogtatásának megakadályozása, amelyek törvény szerint titkosak (pl. hadászati információk). A Legfelsőbb Védelmi Tanács kérésére a szolgálat terroristaellenes védelmet nyújt romániai vagy külföldi állami tisztviselők vagy más személyek számára akkor, amikor ezeket ilyen természetű fenyegetés éri. A szolgálat egy másik törvényes kötelezettsége a törvénytelen hírszerző felszerelések gyártásának és felhasználásának megakadályozása. A szolgálat nem nyomozóhatóság, tehát nem nyomozhat, nem vehet őrizetbe senkit és nincsenek előzetes letartóztatásra kialakított helyiségei sem.
A SRI a tevékenysége során szerzett információkat az 1991/51. sz. törvény szerint a következő intézményekkel és szervekkel közölheti: Románia elnöke, a szenátus elnöke, a képviselőház elnöke, a parlament biztonsági bizottságának az elnöke, a miniszterelnök, miniszterek és miniszteri igazgatóságok vezetői. Ugyanakkor az információk közölhetők a prefektusokkal, Bukarest polgármesterével, valamint a megyei tanácsok elnökeivel. Amennyiben ezek az információk bűncselekményekre vonatkoznak, a SRI-nek kötelessége értesíteni a nyomozóhatóságokat. 
Nagyon fontos megjegyezni, hagy a SRI önálló állami biztonsági szerv, nincs semmilyen minisztériumnak alárendelve, tehát elviekben politikailag független és közvetlen parlamenti ellenőrzés alatt áll, amely a szolgálat igazgatóját nevezi ki államfői javaslatra, és bizottságain keresztül elszámoltathatja a szolgálatot. 
(Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd Népújság (Marosvásárhely)

Évtizedes vita tárgya Kolozsváron a nyelvi jogok alkalmazása, ami elfogadhatatlan …
Interjú Csoma Botonddal, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjével
Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a vidék a jövőt is jelenthesse, ne csak a város nyújtson munkalehetőségeket. Meg kell győznünk a befektetőket, hogy vidéken is hozzanak létre munkahelyeket. Ily módon törekednünk kell arra, hogy csökkentsük az életszínvonalbeli különbségeket Kolozsvár és megye többi régiója között. Segítenénk a fiatalokat vállalkozásaik elindításában, szeretnénk, hogy lehetséges legyen számukra otthon, vidéken is jövőt építeni, ehhez szeretnénk minden segítséget megadni – nyilatkozta lapunknak Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, városi tanácsos, a szövetség megyei képviselőjelölt-listájának vezetője.
– Hogyan érvényesülnek a nyelvi jogokat Kolozsváron, Kolozs megyében?
– Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy 50.000 ember nyelvi jogainak érvényesítése egy több mint 10 éve húzódó vita tárgya Kolozsváron. Több száz kolozsvári polgár jelenleg perben áll saját önkormányzatával (Ezer per tavasza), mert azt próbálják velünk elhitetni, hogy ez a város csak Cluj-Napoca. Pedig mi tudjuk, hogy ugyanúgy Kolozsvár és Klausenburg is. A kisebbségeket megilleti a szabad anyanyelvhasználat joga. Szeretnénk, ha nem lenne probléma senki számára, hogy a településnevek magyarul, vagy akár németül is szerepeljenek a város/falu bejáratánál. Szeretnénk elérni, hogy anyanyelven is tudjunk ügyeket intézni a hivatalokban, mind városon, mind vidéken. Ha ezek a dolgok megvalósulnának, a magyar emberek sokkal inkább otthon érezhetnék magukat szülőföldjükön. Azért megyek Bukarestbe, hogy a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról 10 százalékra csökkentsük, illetve elérjük egy abszolút számban kifejezett alternatív küszöb meghatározását is.
Az RMDSZ programjában az szerepel, hogy minden magyar gyermeknek kell biztosítani az anyanyelven való oktatás lehetőségét. Kolozsváron, illetve Kolozs megyében hol vannak gondok, és milyen elképzelések vannak ezek megoldására?
A célunk valóban az, hogy Kolozs megyében minden magyar gyermek az anyanyelvén tanulhasson, akkor is, ha vidéken él, és akkor is, ha épp képzőművészeti oktatásban szeretne részt venni.
A 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program eredményeként szeptemberben sikerült létrehozni a Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét, a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumot. Erdély történelmi régiói között most már Mezőségnek is van olyan oktatási-nevelési központja, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet.
Olyan esetekben, ahol nem lehetséges magyar iskola működtetése, a megoldás magyar osztályok létrehozása, vagy a szállítás biztosítása a gyermekek számára otthonuk és a legközelebbi magyar iskola között.
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magyar gyermekek a bölcsődétől az egyetemig anyanyelvükön, minőségi oktatásban vehessenek részt.
– Van-e reális esély a megyeközpont forgalmának tehermentesítésére az elkövetkező mandátumban? Milyen eszközökkel lehet hatni arra, hogy elkészüljenek a még hiányzó terelőutak, körgyűrűk? Lehet-e gyorsítani a parkolóházak építését?
- Tíz éve vagyok városi tanácstag, és ez idő alatt sokszor beszélgettünk Kolozsvár infrastruktúrájának a fejlesztéséről.  Ezek a projektek és ötletek, sajnos, a megbeszélés szintjén maradtak, és nem kerültek megvalósításra. A helyi civil tanács nemrégi ülésén több jelölt jelenlétében is ezt a témát feszegettük. Kolozsvár és az egész megye forgalmát csökkenteni kellene. Az elmúlt évek legnagyobb terve egy déli körgyűrű kialakítása, amelyre nagy eséllyel kapnánk Európai Uniós támogatást is. Erre most reális esély mutatkozik, ugyanis a Szállításügyi Minisztérium jóváhagyta azt a középtávú beruházási tervet – idegen kifejezéssel élve az ún. master plan-t –, amely tartalmazza ezt, a Kolozsvár számára valóban kulcsfontosságú infrastrukturális beruházást. Ez azonban továbbra is terv egyelőre, Bukarestben minden erőfeszítésünkkel azért is kell dolgoznunk, hogy ezek a nagy beruházások megvalósulhassanak, mert sajnos Romániában elterjedt gyakorlat, hogy amint létrejön egy új kormány, egyetlen tollvonással megszünteti, vagy elfeledkezik az előző kormányok tervezeteiről. Többek között ez is az egyik oka, hogy tűrhetetlen állapotok uralkodnak városunkban, például ha esik az eső, a forgalom lehetetlenné válik Kolozsváron, vagy ha valaki a Monostorból el akar jutni a Mărăşti negyedig, annak muszáj végigmennie a zsúfolt városközponton. Ha megvalósulna ez a kerülő út, akkor a Főtér és a Deák Ferenc utca csak a gyalogosoké és a bicikliseké lehetne. Itt feltétlenül meg kell említeni a parkolóházak problémáját is, ami ugyan önkormányzati hatáskör, viszont központi szinten meg lehetne teremteni a kedvező törvényes kereteket annak érdekében, hogy a befektetők nagyobb kedvvel ruházzanak be az ilyen objektumokba. Az RMDSZ-frakció a helyi tanácsban minden alkalommal támogatta a parkolóházak építését, azonban sok esetben kiderült, hogy valamilyen jogi vita, törvénybeli ellentmondás miatt parkolóházakat építeni nem is egyszerű. Ennek ellenére, úgy néz ki, hogy a közeljövőben sikerül több parkolóházat is tető alá hozni Kolozsváron.
– Milyen más infrastrukturális beruházások kell, hogy prioritást élvezzenek Kolozs megyében, Kolozsváron?
– Mielőbb össze kell kötnünk a Szamosfalva és Bányabükk között létező kerülőutat az autópályával. A vidéki utak javítása, a csatornázás elengedhetetlen feltétele a kényelmes, élhető vidéki létnek. Ezen felül a decentralizációval együtt járna a vidéki önkormányzatok hatáskörének növelése. Mivel az adott község, falu polgármestere ismeri legjobban a település és a lakosok problémáit, meg kell neki adni a lehetőséget és az eszközöket, hogy megoldja azokat.
Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a vidék a jövőt is jelenthesse, ne csak a város nyújtson munkalehetőségeket. Meg kell győznünk a befektetőket, hogy vidéken is hozzanak létre munkahelyeket. Ily módon törekednünk kell arra, hogy csökkentsük az életszínvonalbeli különbségeket Kolozsvár és megye többi régiója között. Segítenénk a fiatalokat vállalkozásaik elindításában, szeretnénk, hogy lehetséges legyen számukra otthon, vidéken is jövőt építeni, ehhez szeretnénk minden segítséget megadni.
– Milyen fontosabb célkitűzéseket szeretnél megvalósítani parlamenti munkád során, amennyiben sikerül képviselői mandátumot szerezned?
Mint említettem, tíz éve képviselem a kolozsvári magyarokat a városi tanácsban, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökeként pedig a vidéken élő magyarok gondjaival is nap mint nap találkozom. Munkám során számos olyan problémába ütköztem, amely a kolozsvári közösséget érinti, de Bukarestben dől el … ezért indulok képviselőként.
Egyik fontos célkitűzésem – amint azt korábban is kifejtettem - nyelvi jogaink védelmére vonatkozik, mely szerint a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról 10 százalékra kell csökkenteni, illetve egy számszerűsített alternatív küszöböt is meg kell határozni. Emellett minőségi oktatást akarunk biztosítani minden magyar gyereknek! Kolozs megyében több helyen veszélyben van a magyar oktatás, sok osztályt a megszűnés veszélye fenyeget, ugyanakkor sok magyar szülő román iskolába adja gyermekét. Meg kell teremtenünk a magyar oktatás feltételeit a megye minden részén! A vidékre gondolva pedig úgy vélem, Kolozs megye értékeit a vidéken őrizzük leginkább, mégsem figyelünk oda kellőképpen ezekre a településekre. Fejlődő vidéki gazdaságot akarunk Kolozs megyének!
Számomra december 11. több kérdést is felvet: tovább harcolunk eredménytelenül, vagy a törvényhozás szintjén, Bukarestben rendezzük problémáinkat? Megteremtjük a magyar oktatás feltételeit Kolozs megyében, vagy hagyjuk, hogy román iskolába adják a szülők gyermekeiket? Végignézzük, hogy a vidékről elmenjenek a fiatalok, vagy lehetőséget adunk nekik? December 11-én erről döntünk.
Balázs Bence Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti ügyekben szót kell érteni
Interjú Kövér Lászlóval 
Rövid háromszéki tartózkodása alatt Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével sikerült lapunk számára interjút készíteni. A közelgő romániai választásokról folytatott beszélgetés gondolatait alább olvashatják.
– Elnök úr, miért tartja fontosnak az erdélyi magyar politikusok jelenlétét a bukaresti parlamentben?
– Ha az erdélyi magyaroknak Bukarestben nincsen képviselőjük, akkor vajon ki fogja elmondani a nevükben, hogy milyen problémákkal küszködnek, és ki próbálja meg jó irányba vinni azokat a politikai döntéseket, amelyek az ő sorsukról is szólnak, vagy befolyásolják annak alakulását? Ugyanakkor a Trianon utáni tapasztalat is minden utódállam esetében azt mutatja, hogy amikor erős volt a magyar politikai képviselet, viszonylag könnyebb volt az ottani magyarok élete, amikor viszont ez meggyengült, akkor kevésbé vették figyelembe az érdeküket.
– Lát esélyt arra, hogy a mostani választás után küldötteink Bukarestben erőteljesebben fogják képviselni az erdélyi magyarság érdekeit, mint eddig?
– Nincs más lehetőség, hiszen az elmúlt évek vitái is erről szóltak, és az erdélyi magyar közélet pártokra való szakadása is annak volt a következménye, hogy egyre világosabb, érzékelhetőbb, kitapinthatóbb volt az RMDSZ politikájával szembeni elégedetlenség. Ezt Tőkés László független EP-képviselőnek történt megválasztása, vagy a Magyar Polgári Pártnak a színrelépését követő helyhatósági választásokon elért jó eredménye is egyértelműen igazolja. Tény viszont, hogy az emberek az idő múlásával úgy érzékelték, hogy az erdélyi magyar politikai szereplőkből hiányzik az együttműködési hajlam, s energiájukat csak meddő csatározásokra fecsérelik, ami a szavazási kedv tömeges elvesztéséhez vezetett. Így végül mindkét oldalon kénytelenek voltak belátni, hogy az önállóság megtartása mellett ugyan, de nemzeti ügyekben szót kell érteni. Ettől pedig én személy szerint is azt remélem, hogy december 11-én a szavazóurnáktól eddig távol maradók is el fognak menni választani.
– Ön szerint az eredményesség kulcsa a nemzetpolitikai összefogásban rejlik?  
– Szerintem, ha a szándék őszinte, akkor a nemzetpolitikai célokat illetően nem lehet vita, legfeljebb az elérésük módozatainak tekintetében, viszont az értelmes és hatékony döntések meghozatala érdekében kompromisszumkészséggel, valamint párbeszéd által ez is feloldható. 
– Van-e keresnivalója az erdélyi magyarságnak a leendő román kormányban?
– Az egyértelmű, hogy kormányzati hatalom birtokában nagyobb a mozgástér. Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy ehhez nem mindenáron, hanem csak addig szabad ragaszkodni, amíg ezáltal az erdélyi magyarság sorsának alakulását jó irányba lehet befolyásolni. 
– Magyarország tud-e tenni annak érdekében, hogy a jövőben a „székely terroristákéhoz” hasonló ügyek, vagy ártatlan magyar tisztségviselők meghurcolása ne fordulhasson elő? 
– Igen, elsősorban párbeszéd által, amennyiben erre a másik fél is hajlandó, ennek hiányában pedig a nemzetközi fórumokhoz fordulunk, ahogy eddig is tettük, és ahhoz sem férhet kétség, hogy a jövőben is ki fogunk állni az erdélyi magyarok jogaiért. 
– Elnök úr, végezetül mit üzen az erdélyi magyaroknak?
– Senki ne maradjon otthon december 11-én, hanem menjen el választani! 
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A külügy kifogásai
A román külügyminisztérium szerint a magyar vezető politikusok utóbbi időben elhangzott nyilatkozatai nem felelnek meg az európai értékek szellemének, amelyeket Románia védelmez – mondta Ionuţ Vâlcu külügyi szóvivő.
A szóvivő elmondta: kifogásait diplomáciai csatornákon, Magyarország bukaresti nagykövete révén világosan a magyar fél értésére adta, másfelől Lazăr Comănescu külügyminiszter észrevételeit személyesen is magyar partnere tudomására hozta a NATO brüsszeli miniszteri értekezletén. „Mindannyian láthatták, hogy a magyar külügyminiszter a romániai médiának nyilatkozva azt mondta, hogy Románia stratégiai partnere Magyarországnak. Nos, reméljük, hogy ez a nyilatkozat konkretizálódik, és a tettekben is megnyilvánul. Könnyű egy témát felszítani, építkezni már nehezebb” – fogalmazott a külügyi szóvivő.
A román médiában nagy visszhangot keltett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfői kijelentése, miszerint a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illetheti, csak azért, hogy „nem vágott előbb az asztalra”. „Mindig engedtünk a románoknak, és soha nem éleztük ki a dolgot, de most a falnál vagyunk” – mondta Semjén Zsolt, aki azzal vádolta a román államot, hogy a romániai magyar közösség vezetőire „igazságszolgáltatásnak álcázott” politikai nyomást gyakorol.
A bukaresti külügyminisztérium múlt héten meglepetésének és értetlenségének adott hangot, amiért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett fogadásokon és ünnepségeken. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Riportkötet, vándorkiállítás és újabb tervek a MÚRE háza táján
Kéttucatnyi újságíró két napra „összeköltözik”, előzőleg felkészülnek különböző témákból: utánanéznek annak, hogy mit érdemes tudni a településről és az ott élő emberekről, emellett a kutatni kívánt témát is megpróbálják körvonalazni saját maguk számára. Sok esetben bebizonyosodik, hogy két nap korántsem elegendő ahhoz, hogy az újságírók minden szükséges információt „magukba szívjanak” a helyszínen, jó példa erre Sarány István, a Hargita népe napilap munkatársának esete: a riportból, amelyet a tábori tevékenységei nyomán írt, az is kiderül, hogy utólag még felvette a kapcsolatot azzal a képzőművésszel, akivel ottjártukkor a képzőművészeti oktatásról beszélgetett. Erről Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke beszélt kedden délután a Minerva-házban, a nagyváradi Europrint Kiadónál megjelent Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet bemutatóján. (Képünkön: Rácz Éva és Győrffy Gábor a rendezvényen, fotó: Rohonyi D. Iván)
A kiadvány 21 erdélyi és vajdasági újságíró riportjaiból állt össze, akik július 8-a és 10-e között részt vettek a MÚRE temesvári riporttáborában. Győrffy Gábor egyetemi oktató beszélgetett az est folyamán Rácz Évával, aki az egyesület által korábban szervezett riporttáborokra utalt: bár nem lehetett jelen, a sajtós kollégák által elmondottakból körvonalazódott számára, hogy hangulatos összejövetelekről van szó, amelyeken érdemes részt venni. Felidézte, hogy 2005-ben látott napvilágot a Variációk gyimesi témákra című könyv, amely már a negyedik volt az Erdély felfedezése sorozatban. Bizonyítja ez, hogy van előzményük, egyfajta hagyományuk a MÚRE-féle riportköteteknek, amelyek 2013 óta, Rácz Éva elnökké választása óta – Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztőjének szerkesztésében – elkészültek.
Az új sorozat 2014-ben, a kalotaszegi témájú Időutazás Farnastól Zsobokig című kötettel indult, majd 2015-ben jelent meg a Nem magyarul magyarok című kiadvány, amely besztercei látogatásuk (Óradna, Radnaborberek) eredményeként született. A harmadik, több mint 450 oldalas könyv a nagyvárosi szórványba kalauzolja az érdeklődőket; néhány nappal ezelőtt, amikor Temesváron bemutatták, meg is jegyezték a helybéliek: köszönik a tükröt, amelyet eléjük tártak benne.
A MÚRE tagjai már a következő tábor helyszínén gondolkodnak, ahol szintén megragadhatják a pillanatot: a szórványtémáról nem szeretnének lemondani, a lehetséges helyszínek között pedig Kommandó, Gyergyószárhegy, Déva is ott szerepel. – A Szilágyságban is vannak közösségek, akikhez érdemes lenne elmenni. A terv jó sok évre megvan, már csak a kollégákat kell rávenni, hogy minél többen csatlakozzanak – hangsúlyozta Rácz Éva.
A rendezvényen levetítették Sárosi István, a Krónika munkatársának riportfilmjét, és szó esett az egyesület Riporteriskola elnevezésű programjáról, amelyet jövőre is szeretnének megszervezni. Kiderült továbbá, hogy a MÚRE partnerként csatlakozik a Winkler Gyula által elképzelt falurevitalizációs projektkez: riportutakon vesznek majd részt az újságírók, a Hunyad megyei Lozsádra utaznak, hogy munkájuk által jövőképet adjanak az ottani, százlelkes közösségnek – „hogy a településnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen”.
Összesen negyven felvétel szerepel a Dorel Găină által megnyitott vándor sajtófotó-kiállításon, amely Nagyvárad és Nagykároly után érkezett Kolozsvárra, és december 20-ig, munkanapokon 11 és 15 óra között tekinthető meg a könyvbemutatóval egybekötött esemény helyszínén, a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett mintegy 1000 képből kiválasztott és díjazott munkák különböző szemszögekből világítanak rá a körülöttünk lévő valóságra, a méltató véleménye szerint tiszta, csiszolt tükröt mutatnak.
Dorel Găină fényképész, aki a zsűrinek is tagja volt, reményét fejezte ki, hogy lesznek még a mostani pályázathoz hasonló kezdeményezések, amelyhez akár Erdély határain túlról is csatlakozhatnak a magyar fotóriporterek. A MÚRE történetében első vándor sajtófotó-tárlatot a következő időszakban Marosvásárhelyen, Bukarestben és Csíkszeredában is bemutatják.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)

Harmincegy előadás az idegenségről – Népszerű volt az Interferenciák
Nagy érdeklődésnek örvendtek a kolozsvári 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásai a kincses városbeli és a világ minden tájáról idelátogató közönség körében – közölte a szervező Kolozsvári Állami Magyar Színház. 
A budapesti Vígszínház Jóembert keresünk című előadásával vasárnap zárult a seregszemle, amelynek tizenegy napja alatt tizennégy ország összesen huszonegy társulatát látta vendégül a színház. A záróelőadást követően Tompa Gábor fesztiváligazgató, színházigazgató megköszönte a közönségnek a kitartó érdeklődést, mint mondta, idén majdnem kétszer annyian érdeklődtek a szemle iránt, mint két évvel ezelőtt, ez arra biztat, hogy két év múlva, a 6. Interferenciák Fesztivált is megszervezze a kolozsvári színház.
A kétévente szervezett találkozóra idén Dél-Koreából, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból és Oroszországból is érkeztek társulatok. A rendezvénysorozat központi témája az idegen odüsszeiája volt, melynek jegyében összesen harmincegy előadást játszottak Kolozsváron a meghívott társulatok. Legtöbben a Vígszínház, valamint a bukaresti Bulandra Színház Brecht-előadásaira voltak kíváncsiak, a fesztivál OFF-programjai – koncertek, könyvbemutatók, beszélgetések – pedig szintén számos érdeklődőt vonzottak a TIFF Házba és a Tranzit Házba.
A különböző programok a város összesen hét különböző helyszínén zajlottak, melyek közül a Remarul vagongyár, a REACTOR kortárs művészeti tér, valamint az Erdélyi Néprajzi Múzeum először látta vendégül a fesztivál programjait. A fesztiválprogrammal párhuzamosan két workshop is zajlott: Declan Donnellan nagy-britanniai rendező a fiatal színészeknek, Diana Damian pedig a fiatal kritikusoknak szóló műhelyt vezette. Az Európai Színházi Unió (UTE) Konfliktuszónák elnevezésű programja keretében az UTE fiatal újságíróinak találkozójára is sor került.
Tokióban vendégszerepel a kolozsvári magyar színház
A Hedda Gabler című, Andrei Șerban által rendezett nagysikerű előadással vendégszerepel december 10-11-én Tokióban a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A társulat első alkalommal kapott meghívást a Tokiói Nemzetközi Ibsen Fesztiválra. A vendégjáték megvalósulását a Román Kulturális Intézet támogatása tette lehetővé. Mitsuya Mori, a fesztivál művészeti igazgatója szerint a rendezvény célja a kortárs világszínház legjobbnak ítélt Ibsen-előadásain keresztül látleletet nyújtani korunk társadalmáról. A találkozó központi témája Ibsen most.
„A szereplők a mai ember tükörképei, a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják fel. A darab kérdése: lehet-e élni ideálok nélkül?" – nyilatkozta Andrei Şerban a 2012 januárjában bemutatott előadásról. Az előadás főszerepét Kézdi Imola játssza, a szereposztás tagjai: Bogdán Zsolt, Pethő Anikó, Hatházi András, Szűcs Ervin, Varga Csilla, Csutak Réka. Az előadás megvalósításában a rendező alkotótársai voltak: Carmencita Brojboiu, díszlet- és jelmeztervező, Daniela Dima, a rendező munkatársa, Biró Eszter, dramaturg. Krónika (Kolozsvár)

Közösségi támogatással menthetők a kastélyok
Erdélyi kastélyok – hidak közösségek és kultúrák közt címmel szervezett minikonferenciát a PONT csoport szerdán Kolozsváron a decemberben (hivatalosan 18-án) ünnepelt Kisebbségek napja apropójára. Néhány fontos következtetés: a műemléképületek fenntarthatóságának titka a jó üzleti terv és a helyi közösség bevonása, a közösséget pedig a gyerekeken keresztül lehet leginkább megmozgatni.
A K+ Központban megszervezett rendezvényen az erdélyi kastélyok és kúriák fenntarthatóságáról, jövőjéről, örökségvédelemről, a műemlékek népszerűsítéséről tartottak előadást a területen dolgozó szakemberek, Oláh-Gál Elvira pedig a történelmi családok XXI. századi szerepéről kérdezte a fugadi Bánffy-kastély egyik örökösét, Bánffy Farkast.
Kastélystratégia: bevonni a közösséget
Farkas András, a PONT Csoport társalapítója, a Kastély Erdélyben program stratégiai igazgatója hangsúlyozta: az általa vezetett projekt nemcsak védeni akarja az épített kulturális örökséget, hanem funkciót is adna az épületeknek. Farkas ismertette azt a keretdokumentumot, amelyben a kastélyok, kúriák rehabilitációjának stratégiai tervét dolgozták ki. A tervet szakemberekkel állították össze, a dokumentálódás folyamatában háromszáz kastélyról és kúriáról archiváltak adatokat, fotókat. Elmondta, közösségi és intézményi hálózatban gondolkodnak, csakis így kerülhetnek vissza ezek az épületek a gazdasági- és társadalmi körforgásba. A Kastély Erdélyben stratégiai terv a közösség igényeire akar válaszolni, hosszú távú célja, hogy az ügy közösségi támogatottságban részesüljön.
Hasonlóan vélekedik Raluca Bărbulescu a bukaresti Arché nonprofit szervezetet munkatársa is: a helyi közösségek nincsenek bevonva a kastélyok és udvarházak revitalizációjába. Ezen próbál változtatni az Arché egyesület több projekttel. 2008–2014 között végzett kutatások alapján létrehozták a Monumente uitateadatbázist, amely ma közösségi oldalként fejlődik tovább. Bărbulescu elmondta, hogy a vizsgálati minta nagy részét erdélyi kastélyok képezték, mivel itt találták a legtöbb létező, dokumentálható épített örökséget.
Az Arché oktatóprogramokkal is foglalkozik: idén nyári iskolát szerveztek, és interdiszciplináris műhelymunka keretében a gernyeszegi Teleki-kastély stratégiáját dolgozták ki. A kutatásról bővebb információk itt találhatóak.
Kontextusba helyezni a műemlékeket
A kolozsvári Korzo Egyesület jellemzően tematikus városi sétákat szervez, tapasztalataik azonban szélesebb körben is hasznosíthatóak. Az egyesület munkatársai, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya művészettörténészek elmondták, hogy a történelmi tényeket mindig valamilyen sztorival próbálják emlékezetessé tenni. Felelevenítették például az első kolozsvári mozik történetét, Mátyás király kolozsvári kultuszát, és a 19. századi szórakozási szokásokat, de városi sétát szerveztek például a Pokémon Go okostelefonos játékra alapozva is. Egy ilyen okostelefonos séta alkalmával mondta nekik az egyik fiatal résztvevő, hogy többet tanult, mint történelemórán – mesélte Barazsuly Viktória.
Hasonlóan vélekedik Raluca Bărbulescu a bukaresti Arché nonprofit szervezetet munkatársa is: a helyi közösségek nincsenek bevonva a kastélyok és udvarházak revitalizációjába. Ezen próbál változtatni az Arché egyesület több projekttel. 2008–2014 között végzett kutatások alapján létrehozták a Monumente uitateadatbázist, amely ma közösségi oldalként fejlődik tovább. Bărbulescu elmondta, hogy a vizsgálati minta nagy részét erdélyi kastélyok képezték, mivel itt találták a legtöbb létező, dokumentálható épített örökséget.
Az Arché oktatóprogramokkal is foglalkozik: idén nyári iskolát szerveztek, és interdiszciplináris műhelymunka keretében a gernyeszegi Teleki-kastély stratégiáját dolgozták ki. A kutatásról bővebb információk itt találhatóak.
Kontextusba helyezni a műemlékeket
A kolozsvári Korzo Egyesület jellemzően tematikus városi sétákat szervez, tapasztalataik azonban szélesebb körben is hasznosíthatóak. Az egyesület munkatársai, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya művészettörténészek elmondták, hogy a történelmi tényeket mindig valamilyen sztorival próbálják emlékezetessé tenni. Felelevenítették például az első kolozsvári mozik történetét, Mátyás király kolozsvári kultuszát, és a 19. századi szórakozási szokásokat, de városi sétát szerveztek például a Pokémon Go okostelefonos játékra alapozva is. Egy ilyen okostelefonos séta alkalmával mondta nekik az egyik fiatal résztvevő, hogy többet tanult, mint történelemórán – mesélte Barazsuly Viktória.
Veress Emőd jogász szintén a jó gazdasági terv fontosságát hangsúlyozta, kizárólag jogi megoldással ugyanis nem lehet segíteni az épületeket. Viszont felhívta a figyelmet arra, hogy kisebb kúriáknál megoldást jelenthet az időben megosztott tulajdon: 5-6 személy vagy család megegyezhet arról, hogy összedobják a pénzt a felújításra, majd különböző idősávokban használják az épületet. A különböző társulások mindenképp megoldást jelenthetnek, Romániában 2016-tól ismét lehetséges a közszféra és magánszektor társulása (PPP – parteneriat public-privat). „Nem ördögtől való dolog eladni” – tette még hozzá a jogász, arra utalva, hogy a tulajdonosnak sokszor nincs lehetősége az alapvető fenntartási munkálatok finanszírozására sem.
Bánffy Farkas szerint „nagyon sokszor probléma az, hogy egy-egy tulajdonos ragaszkodik a dolgokhoz, nem képes elengedni dolgokat, eladni dolgokat, bevonni másokat”. Több olyan épületről tud, amelyek az 1990-es évek elején még álltak, de mára már eltűntek, pedig csak bölcs tulajdonosi belátásra lett volna szükség.
Ugyanakkor bölcs belátásra van szükség a műemlékes szakemberek részéről is, a műemlékes és a gazdasági-tulajdonosi szempontot össze kell egyeztetni, hangsúlyozta Bánffy Farkas. Hozzátette: volt arra példa, hogy egy műemlékes elgondolás az egész épület funkcióját tönkretette volna egy apró rész megmentése érdekében.
Bánffy Farkas, aki 2007-ben költözött Magyarországról a fugadi Bánffy-kastélyba, arról is beszámolt, hogy vannak konfliktusai a helyi elöljárókkal Fugadon, de a közösséggel jó viszonyban van, az idősebbek tisztelettel emlékeznek a családra. Véleménye szerint az, hogy a birtokukra visszaköltöző nemesi leszármazottak milyen viszonyban vannak a helyiekkel, a kölcsönös tiszteleten múlik. Meg kell találni a megfelelő hangnemet, át kell gondolni a helyzetet az adott közösség szemszögéből is - mondta.
Tasi Annabella, Zsizsmann Erika maszol.ro

A semmibe lebegtetett katolikus iskola
Betelt a pohár a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanárai számára, akik hetek óta élnek bizonytalanságban. A pedagógusok mégis azt állítják, hogy nem hagyják az iskolát, a tanulókat és a szülőket sem.
Sem az oktatási minisztérium, sem a marosvásárhelyi önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem igyekszik kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. Ennek ellenére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikai erők zaklatásai mellett a felekezeti iskolában zavartalanul folyik a tanítás. Nemcsak a kívülállók nem észlelnek semmi feltűnőt, de a diákok is mindent a lehető legnagyobb rendben találnak. A történelemórára készülők legfeljebb azt látják, hogy a DNA által hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezett igazgató helyett másvalaki lép be az osztályterembe: Tamási Zsolt óráit ingyen és bérmentve másik két kollégája vállalta át. Egy ideje azonban a teljes tanári kar ingyen jár be dolgozni, és ami még furcsább, a vakációban még szabadnapokra sem jogosultak. Ahhoz, hogy a pedagógusok fizetést kapjanak, igazgatói aláírásra lenne szükség, akárcsak a szabadnapokhoz.
Gyerek- és felnőttmesék
Nem csak a Klastrom utcai épület előkészítő osztályának helyet adó terméből szűrődnek ki olykor-olykor mesefoszlányok. Mesék hangzanak az oktatási tárcánál, a városházán, a tanfelügyelőségen is. A tanári szobában összegyűltek már jóformán nem is tudják, melyikben higgyenek. A múlt hónap derekán Illés Ildikó, a Maros megyei magyar nyelvű oktatásért (is) felelős helyettes tanfelügyelő azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy amint aláírási joggal felruházott új, ügyvivő igazgató kerül a katolikus iskola élére, megoldódnak az adminisztratív gondok. Igazgatót viszont csak a főtanfelügyelő nevezhet ki, az éppen hivatalban lévő Ştefan Someşan viszont házi őrizetből és legfeljebb a sajtóból követheti a fejleményeket. Szintén két héttel ezelőtt Király András minisztériumi államtitkár arról beszélt lapcsaládunknak, hogy amint lesz új főtanfelügyelő, jöhet az új iskolaigazgató is. Aztán kiderült, hogy a főtanfelügyelő kinevezése nem csupán a minisztertől függ, hanem az oktatási tárca főtitkárától is, akinek kinevezését viszont a kormánytól várták. A bürokrácia lassan és jellegzetesen románosan őrlő malmai mára szinte mindent megoldottak: a minisztérium élére megkerült az új főtitkár, a Maros megyei tanfelügyelőség élére pedig az új főtanfelügyelő. Iskolaigazgató viszont mindmáig nincs, mert „annak kinevezése nem épp olyan egyszerű feladat”.\
Tanácstalan tanárok és szülők
Bonyolult kérdés – így fogalmazott lapunk megkeresésére Nadia Raţă, a november utolsó hetében kinevezett főtanfelügyelő, amikor az új igazgató beiktatásáról és a tanárok fizetéséről kérdeztük. A fiatal vezető előbb tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért több kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. A tanárokat azzal nyugtatta, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban a román sajtónak nyilatkozva pedig mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézmény problémája egy a számos gond közül, amely a listáján sorakozik.
Közben a 405 diák szüleit tömörítő bizottság is érdeklődni kezdett: a gyermekeik sorsáért aggódó anyukák és apukák színvallásra szólították fel az iskola létrehozásáért és működtetéséért felelős szerveket. Az egyik kezdeményező, György Annamária reményének adott hangot, miszerint, ha a megszólított polgármesteri hivatal, tanfelügyelőség és minisztérium tiszteletben tartja a közérdekű adatigénylésre vonatkozó 2001/544-es törvényt, tíz napon belül választ kaphatnak.
Az elöljárók nyugodtan alszanak
Egyelőre csak Dorin Florea polgármester igyekezett megnyugtatni az érintetteket, ő is szóban. „Nincs gond az iskola létrehozásával. Ha mégis tévedés történt, azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – reagált a legutóbbi tanácsülésen megjelent szülők aggályaira. Szavai azért sem ígérnek sok jót, mert polgármesterként éppen ő volt az, aki az elmúlt években nyilatkozatokban, illetve per során kardoskodott az egyháznak visszajuttatott iskolaépületek újraállamosítása mellett. Az önkormányzati ülésen elmondottak nem győzték meg a szülőket. Florea szerint a helyi tanácsosok döntése miatt őt is vizsgálja a DNA, de ettől nyugodtan tud aludni.
Tiszta a lelkiismerete az RMDSZ helyi elnökének és városi tanácsosának, Peti Andrásnak is. A volt alpolgármester – aki 2014-ben többedmagával bábáskodott a katolikus iskola újjászületésénél – úgy véli, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség pár soros közleményéből nem derül ki, pontosan mire vonatkozik a vád, és az sem, hogy miért illetik korrupciós váddal a marosvásárhelyi katolikus teológiai középiskola létrehozásának szereplőit. „Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy egy iskola létrehozása a helyi vagy megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. Egy másik rendelet értelmében hét tételnek kell eleget tenni az iskolaalapításhoz: többek között meg kell állapítani a minimális tanulólétszámot, kincstári folyószámlát kell nyitni, és bélyegzőt kell készíttetni. Ezek eljárási kérdések, ehhez képest a korrupcióellenes ügyészség korrupció miatt vizsgálódik. A helyi testület elfogadta a határozatot: az önkormányzatnak addig van hatásköre, amíg megszavazza a döntést, de nem neki kell követnie a határozat utóéletét, sem azt, hogy megtámadják-e vagy sem” – fejtette ki a jogász végzettségű volt alpolgármester. Ennek dacára Peti András nem tudná megmondani, mi történik abban az esetben, ha nem ismerik el a több mint négyszáz diák két iskolai évét, illetve a már érettségizettek oklevelét. Azt sem érti, hogy 2014 óta milyen alapon fizethették a tanárokat, ha az iskola nem létezhetett törvényesen.
CEMO: Nem a DNA a főgonosz!
Sajnos sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem tartotta maradéktalanul tiszteletben az iskolaalapítási törvényeket – állapította meg a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A magyarság nyelvi jogaiért küzdő szervezet bármennyire is örül Marosvásárhely harmadik önálló anyanyelvű iskolájának, nem hagyhatja szó nélkül azokat a mulasztásokat, amelyeket az alapítók elkövettek. Felidézve a két évvel ezelőtt sebtében történteket, Szigeti Enikő elnök kijelentette, hogy az iskolaalapítás nem ment simán, és nem volt túlzottan törvényes, amiről szerinte ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy a Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan. A civilek úgy vélik, az iskolaalapítás kissé elsietett és erőltetett volt, az illetékesek nem készítették elő az összes dokumentációt, ahogy szükség lett volna rá. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több helyi tanácsi határozat szabályozta, az egyik határozatot – mely által a tanintézet bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea, Maros megye akkori prefektusa, és a helyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte a pert. „A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat. Hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem, az irreleváns, ugyanis a szervezetnek kellett volna tudnia mindenről, nem Tamási Zsoltnak” – vélekedett lapunknak Szigeti. Arról, hogy az RMDSZ szinte minden lépésről tudott, abból is kiderül, hogy a szövetség az iskolaalapítást is egyik kormányralépési feltételként határozta meg. Lapunk értesülései szerint, amikor a házi őrizetben lévő Someşan megpróbált keresztbetenni a katolikusok tervének, maga Victor Ponta akkori miniszterelnök figyelmeztette Maros megyei kollégáját, hogy tisztségébe kerülhet a politikai alku szabotálása.
A CEMO áldozatnak tekinti a mindent magára vállaló és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Tamásit, a felelőst pedig az RMDSZ illetékeseinek személyében jelöli meg. „A felelős az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen, vannak gondok a korrupcióellenes ügyészség eljárásával” – szögezte le Szigeti Enikő.
Összekovácsoló, lélekerősítő tüntetés
Ha a néhány hete kirobbant iskolaügynek egyáltalán lehet pozitív hozadéka, az mindenképpen a november 12-i tüntetés, amelyen több mint négyezer marosvásárhelyi és környékbeli jelent meg. Olyan személyek is kivonultak könyvvel a kezükben a Vársétányra, és hallgatták egymás beszédét, akik a hétköznapi életben igyekeznek kerülni egymást. Papok, politikusok, közéleti személyiségek örömmel nyugtázták, hogy az utcai tiltakozó akció ismét egybekovácsolta a marosvásárhelyi magyarságot. A rendezvény előtti napokban gyertyás ellentüntetést hirdető személyek ugyan megjelentek a helyszínen, de az egységes tömeg láttán elálltak szándékuktól, és beérték a közösségi oldalakon ostorozni a számukra antipatikus felszólalókat.
Az iskola tantestületét is megerősítette az egyértelmű biztatás, főként, hogy az nemcsak Marosvásárhely, hanem Székelyföld, Erdély és a Kárpát-medence több más szegletéből érkezett. „A dolgunkat akarjuk végezni, és ezt igyekszünk a legjobban tenni még akkor is, ha nincs kinevezett vezetője iskolánknak” – jelentette ki a tantestület által Tamási helyettesének megválasztott Székely Szilárd.
Egyelőre mind a diákok, mind a szülők bíznak a pedagógusokban, és hisznek Tamási Zsolt igazában. A 405 diák közül egyetlen egyet sem írattak át más tanintézménybe, ami az itt tapasztalható összetartásról tanúskodik.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Választói dilemmák
Hosszú levelet kaptam egy kedves marosvásárhelyi olvasónktól, aki saját bevallása szerint az Erdélyi Napló huszonöt évvel ezelőtti megjelenése óta hűséges előfizetőnk. Hosszan sorolja, hogy mit szeret, illetve miről olvasna szívesen a lapban. A hetilapunkat méltató, szép nyelvismerettel megírt levél szerzője azzal zárja sorait, hogy tanácstalan. Közeleg a szavazás napja, és nem tudja, érdemes-e voksolni. És ha igen, akkor kire?
Marosvásárhelyi olvasónk magyarként nincs egyedül Erdélyben dilemmájával. Sok hozzá hasonló tisztességes ember töpreng azon, érdemes-e szavazni, jelent-e valamit a voksa egy olyan országban, ahol immár huszonhat éve hiú ábránd a magyarság sorsának jobbra fordulása. És ha azt látja, hogy ebben az elmaradt irányváltásban a magyar képviselet is sáros – amelyet immár két és fél évtizede hitelez szavazói bizalmával –, akkor könnyen megszülethet a döntése: szavazás napján a legjobb otthon maradni. Ezzel is növelve a politikából kiábrándultak népes táborát, amit a december tizenegyediki, szavazói részvételről szóló közvélemény-kutatások már régóta jeleznek.
Román és magyar ember tehát egyaránt megelégelte a korrupciós mocsárba, a szegénységbe és a sovén hagymázba csúszott ország egymást váltogató és egymást jól kiegészítő politikai kasztjának regnálását. Az Európai Unió többi tagországához képest állandósult romániai szegénység immár olyan kiábrándultságot hordoz az emberek között, amit nem lehet szólamokkal és könnyelmű ígéretekkel hatástalanítani. Mindezek tetőzéseként ott állunk mi, romániai magyar szavazók, akiket az ország általános nyomora és kilátástalansága mellet többszörösen sújtanak megtagadott közösségi jogaink, az önrendelkezés hiánya, a többség számára apró-cseprőnek tűnő, de számunkra mégis létfontosságú napi magyar gondjaink. Azok a gondok, amelyeknek megoldását ígéri négyévente az RMDSZ, mindig más-más szlogenek és hangsúlyok ernyője alatt. Ezek az ígéretek azonban túlélik a parlamenti ciklusokat, mert gondjainkat Bukarestben nem sikerül orvosolni. Sem kormányon, sem kormányon kívül.
Itt van tehát az újabb szavazás és vele együtt az újabb ígérethalmaz. Mivel a román pártok számunkra gyakorlatilag semmit nem ígérnek, ez a rész kipipálva. Marad tehát a sors szeszélye folytán az ismét magyar alternatíva nélkül megméretkező RMDSZ. Amely nyújthatott volna egy mindenki számára elfogadható, tisztességes összefogást mindhárom párt szavazói számára, de ezt mégsem tette.
Ebben a helyzetben, aki eleve otthon akar maradni, azt nem lehet meggyőzni ennek ellenkezőjéről. Aki viszont voksol, annak egyetlen lehetősége marad.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)