Szórványkonferencián vettek részt a szatmári unitáriusok
Az Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség szatmárnémeti gyülekezete képviseletében, Sándor Gyula gondnok, a Gergely házaspár (Ilona és Sándor, nyugalmazott tanárok) és Pálffy Anna-Mária lelkésznő vettek részt a Magyar Unitárius Egyház által szervezett szórványkonferencián, melyre e hónap 18-19-én került sor Déván. A Kolozsvárról küldött meghívó „a szórványegyházközségek és szórványban levő anyaegyházközségek lelkészeit és világi vezetőit" szólította meg. Pálffy Tamás Szabolcs beszámolója.
Folyó év október 18-án keltezett körlevelükben, a Főhatósági Hivatal illetékesei megfogalmazták, hogy „a szórványkonferencia témája a szórványegyházközségek és a nemzeti, illetve vallási szórványban tevékenykedő gyülekezetek helyzetének számbavétele, erőforrásaik és szükségleteik azonosítása, illetve a szolgálat jobb feltételeinek megvalósítására közös cselekvési terv kidolgozása."
A konferencia helyszínére, a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontba igyekvő szatmárnémeti csapat Szilágysomlyó városban tartott megállót, nem véletlenül. Lakásán keresték meg Szegedi Tünde unitárius szórványgondnokot, átadva az 56-os magyar forradalom és szabadságharc unitárius áldozatainak leszármazottai részére a Főtanács részéről küldött emléklapot.
A Déván találkozó unitárius szórványképviselők palettája színes virágcsokor, melyen a következő települések láthatóak: Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget, Zilah, Szilágysomlyó (Északnyugat-Erdély), Déva, Vajdahunyad, Arad, Temesvár (Délnyugat-Erdély), Fogaras- Bukarest- Szeben (Dél-Erdély), Petrozsény, Lupény, Nagyenyed, Medgyes, Segesvár, Kőhalom-Homoród, Brassó-Óváros, Brassó-Újváros, Nagyvárad és Gyergyószentmiklós.
Helyzetkép jellegű előadások után, 18-án este unitárius lelkészjelölt teológushallgatók zenei szolgálata gazdagította a szórványkonferenciát.
19-én, az egyházközségi küldötteknek tíz perc idő állt rendelkezésre a szórványban élő hívek lelki életének alakulása, a vallási és nemzeti önazonosság-tudat éltetése és erősítése tevékenységek szemléltetésére. A szatmárnémeti helyzetről Gergely Ilona tanárnő beszélt, ezt követte Pálffy Anna-Mária lelkésznő vetítettképes beszámolója (Gyülekezeti nap; Unitárius konfirmáció; Részvétel a Tordai-hasadéki találkozó egyházköri rendezvényen; Együtt őszi hálaadás ünnepén; Férfiak Klubja jellegű, közös sport tevékenység terv).
A dévai unitárius imaház udvarán alig két hete felavatott-, fában megformázott Dávid Ferenc szobrot most tekinthették meg a szatmári küldöttek.
Szombat este, a háromszáztíz kilométeres visszaút (Déva-Szatmárnémeti) során, Sándor Gyula tavirózsához hasonlította a Szatmárnémetiben élő unitáriusok és más felekezetű családtagok helyzetét. „A mi gyülekezetünk tavirózsa életű. Most gazdagon virágzik, köszönhetően az elegendő napsütésnek. Van gyökerünk, rügyeink is vannak. Akárcsak a tavirózsa a tápanyagot, úgy mi is, gyökereinkkel szívjuk magunkba a lelki eledelt. Figyelnünk kell arra, hogy a töveket úgy teleltessük, hogy jövő évben is virágozzon a tavirózsánk."
szatmar.ro

Túlélő klisék, politikai manipuláció (Konferencia a román–magyar együttélésről)
Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely és Brassó után a hétvégén Kolozsváron is megszervezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület az immár hagyományosnak számító román–magyar szakmai konferenciát. A Nemzeti jelképek vs. nemzetbiztonság? Perek, jelentések és civil mozgalmak a román–magyar kapcsolatok tükrében című eseményen neves meghívottak (újságírók, egyetemi tanárok, jogászok és politikusok) beszéltek a román–magyar együttélés lehetőségeiről.
Tőkés László, az EMNT elnöke, fideszes európai parlamenti képviselő köszöntőbeszédében elmondta: a román–magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által. Kijelentette: számos kényes kérdés vár tisztázásra, ilyen például a marosvásárhelyi fekete március is, melynek kapcsán szorgalmazta a titkosított dokumentumok mihamarabbi közzétételét. Köszöntője végén Tőkés elmondta: olyan román–magyar párbeszédre van szükség, mely túlmutat a pártdialóguson.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mîndruţă televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mîndruţă hangsúlyozta: mesterségesen keltett gyűlölet van a romániai magyarság és románság között, s a két közösség politikai manipuláció áldozatává vált. Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Iohannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Iohannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé.
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke Erdélyért mozgalmak a virtuális térben címmel tartott előadást. A politikus kijelentette: a transzilvanista mozgalmak nem egy elveszett aranykor rehabilitációjáért dolgoznak, hanem az Erdélyben élő különböző nemzetek együttműködéséért, mely a mai helyzetben megmaradásuk záloga lehet. Fancsali szerint egy erős transzilvanista párt létrejöttéhez hosszan tartó, alulról induló építkezésre van szükség, nem megengedve, hogy ismert korrupt politikusok csatlakozzanak.
Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának elnöke rámutatott: Romániában általános érdektelenség tapasztalható számos fontos közéleti kérdéssel szemben. „Erdélyt számos különböző közösség összessége alkotja. Ha ezeket a közösségeket sikerül összefognunk, Erdély gazdag, fejlődő régió lehet” – mondta a pártelnök. Maşca hangsúlyozta: ideje lenne az akadémiai diskurzus részévé tenni az Erdélyről és transzilvanizmusról folytatott párbeszédet, valamint konkrét cselekvési tervekre lenne szükség. Szikszai László, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) jogásza folyamatban levő kisebbségvédelmi pereket ismertetett. Az előadó röviden ismertette a mozgalom tevékenységét és célkitűzéseit, majd elmondta: három stratégiai pert is kezdeményeztek (Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben), melyeknek célja a magyar nyelvhasználatra vonatkozó létező jogszabályok betartatása. Szikszai beszámolójából kiderült: a CEMO 2016-ban hét peres eljárást is indított, valamint közel negyven panaszt nyújtottak be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár kijelentette: Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálat egykori és mai tagjainak köszönhetően, „és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek”.
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
A hozzászólások rendjén Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondta: a transzilvanizmus az erdélyi identitás összetettségén alapszik, Erdély jövője pedig az ott élő románokon és magyarokon múlik. „Számunkra a transzilvanizmus a kultúrák együttéléséről szól. Ha ezek a kultúrák eltűnnek, Erdély tűnik el. Közösségeinket intézményeink tartják fenn, ha viszont ezek biztonsága kerül veszélybe, teljes közösségünk kerül veszélybe. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőiként ezért támogatjuk az autonómiát” – jelentette ki Szilágyi.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániának szembe kell néznie saját titkosszolgálati és forradalmi múltjával
November 19-én este a Realitatea nevű bukaresti kereskedelmi televízióban Octavian Hoandră vezényletével valóságos Securitate–SRI (Serviciul Român de Informaţii – Román Hírszerző Szolgálat) kerekasztalnak lehettünk tanúi, többek mellett Radu Tinu, a kommunista politikai rendőrség, a Securitate volt Temes megyei helyettes vezetőjének, valamint Costin Georgescunak, a SRI volt vezérigazgatójának részvételével.
Összeállt, ami összetartozik – mondhatni annak kapcsán, hogy az előbbi az 1980-as években Temesváron az ún. Tőkés-ügy főrangú felelőse volt, az utóbbi pedig annak a becsületbíróságnak a jelenlegi elnöke, melynek javaslata alapján Klaus Iohannis államelnök ez év márciusában visszavonta tőlem a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrendet, amivel forradalmi érdemeimért tüntettek ki. A nacionálkommunista időket idéző kerekasztal – egyebek mellett – fizetett titkos ügynöknek nyilvánította szerény személyemet, aki „nem Ceauşescunak, hanem Romániának voltam – és vagyok – az esküdt ellensége”. Ugyanakkor sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a temesvári eseményeket megelőzendő kellő időben nem tartóztattak le.
Mindezt akár személyi szintre korlátozódó, becsületbeli sérelemnek foghatnánk fel, hogyha egyúttal az 1989-es temesvári népfelkelés történelmet hamisító átértelmezésére is nem történt volna kísérlet. A „szenzációs leleplezések” szándékával megszólaló titokszolgák és beszélgetőpartnereik ugyanis nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy a romániai forradalom külföldi – nevezetesen a szovjet és a magyar – titkosszolgálatok műve volt, és valójában nem a forradalmárok hősiessége, hanem amazok mesterkedése, egy valóságos Románia-ellenes puccs buktatta meg a Ceauşescu-diktatúrát.
Az elhangzott és más hasonló, titkosszolgálati főszereplők részvételével zajló műsorok nyilvánvaló szándéka a román forradalom politikai célzattal történő átpozicionálása és diszkreditálása – ami egyet jelent Temesvár történelmi szerepének a meghamisításával, a forradalom hőseinek és áldozatainak a meggyalázásával.
Ezzel együtt a régi-új román titkosszolgálat a példamutató temesvári román–magyar összefogást is hitelteleníteni próbálja, irredenta románellenes „összeesküvésnek” igyekezvén beállítani az ott történteket. A magyarellenes Securitate-propaganda attól sem riad vissza, hogy a soknemzetiségű Temesvártól elvitatva, a moldvai Iaşi városának tulajdonítsa a népfelkelés kirobbantásának elsőbbségét.
Tiltakozom az ellen, hogy a demokratikus Románia nyilvánossága előtt, a média szabadságával durván visszaélve, a bukott kommunista diktatúra titkosszolgálatának volt hivatalosai és szószólói lejárassák az antikommunista forradalmat, valamint azokat, akik hősiesen harcoltak és életüket áldozták a szabadságért. Radu Tinunak és hírhedt társainak nem a televízió képernyőjén, hanem a börtönben volna a helyük, hiszen cselekvő módon vették ki részüket a szabadságharcosok elleni erőszakos cselekményekben és tömeges gyilkosságokban.
Temesvár szellemében tiltakozom ugyanakkor a forradalom hitelét romboló magyarellenes társadalmi közhangulat gerjesztése és minden fajta nacionalista uszítás ellen, ami nem más, mint a csausizmus és a szekurizmus posztkommunista megnyilvánulása.
Tiltakozásomnak a mai napon az Európai Parlament nyilvánossága előtt is hangot adtam. (Felszólalásomat mellékelem.)
Az elmondottak vonatkozásában óvatos bizakodásra adnak okot azok a fejlemények, hogy idén júniusban – az események után közel harminc esztendővel (!) – a legfelsőbb bíróság elrendelte az 1989-es forradalom aktáinak az újranyitását, legutóbb pedig a katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot a forradalom ügyében.
Az igazság- és a jóvátétel jegyében, az „ellopott forradalom” helyreállítása érdekében elkerülhetetlen, hogy Románia szembe ne nézzen saját titkosszolgálati és forradalmi múltjával.
Strasbourg, 2016. november 21.
Tőkés László
volt temesvári lelkipásztor
európai képviselő
tokeslaszlo.eu/cikk

Történész a gyulafehérvári határozatról: kell rá hivatkozni!
Az 1918-as gyulafehérvári határozatot soha nem iktatták törvénybe, máig csak ígéret maradt. Ma az állam és kisebbség viszonyát már nem kiáltvány, hanem nemzetközi egyezmények és uniós ajánlások határozzák meg. Ennek ellenére, mint a román fél által önként tett ígéretre, továbbra is kell hivatkozni a gyulafehérvári kiáltványra – véli Novák Csaba Zoltán. A marosvásárhelyi történészt az 1918-as román nemzetgyűlés részleteiről és következményeiről kérdeztük.
román nemzeti ünnep, a nagy egyesülés századik évfordulójához közeledve egyre többször kerül szóba a gyulafehérvári határozat. Kik fogalmazták meg ezt a dokumentumot? Melyek voltak az érdekességei?
A gyulafehérvári határozat vagy kiáltvány megfogalmazását megelőzően a Román Nemzeti Tanács 1918. november 9-én Aradról már intézett egy ultimátumot a magyar kormányhoz, amiben kérték a közigazgatás átadását. A magyar kormány ezt elutasította, majd november 13–14-i aradi tárgyalások is kudarccal végződtek. Ezt követően fogalmazódott meg egy román nemzetgyűlés összehívásának gondolata a Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv alapján.
Mivel az akkori magyar kormány is ezt az álláspontot képviselte, nem ellenezte a gyűlés összehívását, sőt annak megszervezéséhez ingyenes MÁV járatokat biztosítottak. A dokumentum megfogalmazásában a Román Nemzeti Tanács tagjai és azon belül a magyar parlamentben is tevékenykedő Román Nemzeti Párt képviselői vettek részt, elsősorban Iuliu Maniu, Alexandru Vaida-Voevod, Vasile Goldis, illetve a két román püspök Iuliu Hossu és Miron Cristea.
Az egyesülésre vonatkozóan a román kormány is elküldött egy tervezetet, azonban a nagygyűlést megelőzően erről hosszas vita bontakozott ki, s végül is nem ezt fogadták el, hanem egy újat fogalmaztak meg. Így a Gyulafehérvári Kiáltvány szövege egy kompromisszum eredményekét született meg: az egyesülés kimondása mellett – a korábbiakkal ellentétben nem kötötték ki Románia demokratizálódását előfeltételként, illetve ennek bekövetkeztéig Erdély autonómiáját – de ajánlásként szerepelnek benne a demokratikus alapelvek például az általános választójog, a gyülekezési szabadság, az agrárreform stb. A határozat szövegét a december 1-jei nagygyűlésen Iuliu Hossu püspök olvasta fel, majd másnap a Vaida-Voevod vezette küldöttség Bukarestbe utazott és átadta azt Ferdinánd román királynak.
A kiáltvánnyal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a román király december 24-én csak az első pontját – vagyis Erdély egyesülését Romániával – iktatta a törvényben, a többi részét nem.
A mostani viszonyokat ismerve az 1918-as ígéretek egyenesen nagylelkűségnek tűnnek. Honnan eredt ez a „nagylelkűség”?
A gyulafehérvári határozat kapcsán fontos kiemelni a megszületés körülményeit. Románia győztesen, a Monarchia és benne Magyarország pedig vesztesen került ki az első világháborúból. Romániának az 1916-os szerződésben területi nyereséget ígértek, ha az Antant oldalán lép be a világháborúba. Az köztudott volt, hogy a vesztes államok sorsáról a béketárgyalásokon fognak dönteni, a terület nagysága, illetve hogy ezt végül is megkapja-e a román állam viszont nem volt világos. Az erdélyi románok képviselői tisztában voltak azzal, hogy ebben a bizonytalan helyzetben kisebbségbarát nyilatkozatokat kell tenni. Mivel ők maguk utasították vissza 1918 novemberében Aradon Jászi Oszkár kantonális elképzelését Erdély területének igazgatására vonatkozóan, ezért a román fél ígéretének ezt meg kellett haladnia, vagyis „nagyvonalúbbnak” kellett lennie. Mindezeket figyelembe véve kell értékelni a gyulafehérvári kiáltvány kisebbségekre vonatkozó tartalmát, bár az, hogy ez mennyire volt „nagyvonalú”, az relatív.
Miként reagáltak a nagygyűlésen történtekre az erdélyi magyarok, illetve a szászok?
A gyulafehérvári nagygyűlésen sem a magyar, sem a szász lakosság képviselői nem voltak jelen. Ez csak a román lakosság szándékának kinyilvánítása volt, így természetesnek vehető, hogy azon nem vett részt más nemzetrész képviselője. Az erdélyi szászok képviselői 1919. január 8-án a medgyesi gyűlésen elfogadták Erdély egyesülését Romániával, azonban a szász területek autonómiájához ragaszkodtak.
Ennek megértéséhez tudni kell, hogy 1918-ig a szászok képviselői – habár számszerűleg kisebbségben éltek Erdélyben – magukat nem tekintették kisebbségnek, hanem a német lakosság részének. Ugyanakkor a szász területek autonómiájának megvédése érdekében mindig is a kormányt támogató politikát folytattak, ami megmaradt 1918-at követően is. Vagyis a szászok ez által remélték autonómiájuk és pozíciójuk megőrzését.
Kevésbé ismert tény, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésre és a román lakosság elszakadási törekvésére válaszként a Magyar- és Székely Nemzeti Tanács 1918. december 22-én Kolozsvárra hívott össze nagygyűlést, ahol ugyancsak több tízezer ember vett részt. A résztvevők itt is elfogadtak egy határozatot, amiben – a románokhoz hasonlóan – ugyancsak az önrendelkezésre hivatkozva Erdély autonómiája mellett foglaltak állást, amit természetesen Magyarországon belül képzeltek el. Vagyis 1918 végére mind a magyar, mind a román lakosság ugyanazon wilsoni elvekre hivatkozva kinyilvánította szándékát, ami természetesen egymásnak ellentmondott.
Az, hogy a kolozsvári nagygyűlés csak egy elfeledett esemény lett, míg a hozzá hasonló gyulafehérvárira, mint az egyesülés alapkövére hivatkoznak mutatja, hogy Erdély hovatartozását illetően nem a wilsoni elvek voltak a döntőek, hanem a világháborús vereség, illetve az ezt követőn trianoni békeszerződés.
Milyen volt a közhangulat, hogy érezték magukat 1918 előtt Erdélyben a románok? Milyen volt az etnikumok közötti viszony?
A román történészek előszeretettel hivatkoznak a Monarchiára, mint a „népek börtönére” azonban a kép nem ennyire negatív. A dualizmus időszaka a térség történelmében az egyik legdinamikusabb időszak, amikor hatalmas változások mentek végbe mind gazdasági, mint társadalmi értelemben. Ez, habár különböző mértékben, de érintette az egész térség lakosságát, beleértve mind a magyar, mind a román lakosságot. Az 1868-as nemzetiségi törvény elfogadásakor haladó szellemiségű és a maga módján egyedülálló jogszabály volt, ami sok tekintetben megfelelt a román lakosság akkori kívánalmainak. 1918-ra azonban a törvény sok tekintetben meghaladottnak számított, másrészt a törvény egyes részei soha nem mentek át a gyakorlatba.
A korabeli magyar politikai elit számára is világos volt Erdély korabeli etnikai összetétele – hogy ott a román lakosság van többségben – így a megoldást egyféle előremenekülésben látták: a polgári jogegyenlőség kimondásával, illetve a gazdasági fejlődés révén lehetőséget biztosítottak a kisebbségi lakosságnak is az érvényesülésre, cserébe lojalitást, illetve asszimilációt vártak el a kisebbségektől. Ugyanakkor az 1870-es évektől egy új generáció jelent meg a magyar politikai életben, akik egyre inkább az egységes állam kiépítésében látják a dualista állam fennmaradásának esélyeit, s mivel elégedetlenek voltak az elért asszimilációs sikerekkel különböző törvényekkel igyekezték azt gyorsítani. Ez óhatatlanul elégedetlenséget váltott ki a kisebbségi elitből, ami feszültségekhez vezetett, ami egyre jobban kiéleződött a 20. század elejére. Ez azonban messze volt a fentebb említett „népek börtönétől.”
Egy korábbi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: „a nagy egyesülés 100 éves évfordulóján az akkori ígéretek betartását kérjük”. Közel 100 év után számon lehet-e még kérni ezeket az ígéreteket? Vagy közjogilag már elévültek?
A gyulafehérvári határozatot, mint említettem, soha nem iktatták törvénybe, így az csak egy ígéret maradt. Ettől eltekintve a két világháború közötti időszakban hivatkoztak erre is, mint jogforrásra, de ettől sokkal fontosabb volt a trianoni békeszerződéshez csatolt úgynevezett kisebbségi szerződés – amit a kényszernek engedve – de a román kormány is elfogadott és aláírt. Ez egyrészt lehetőséget biztosított, hogy sérelem esetén, a Nemzetek Szövetségéhez – az ENSZ elődje – panasszal forduljanak a kisebbségek, másrészt ígéretet tett a székely és szász lakosság vallási és tanügyi autonómiájára. A román kormány ezt sem tartotta be, azonban a két világháború között a magyar kisebbség végig erre hivatkozott, illetve ennek alapján dolgozták ki a különböző autonómia koncepciókat.
Azonban mind a trianoni békeszerződést, mind a kisebbségi szerződést felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés, így jelenleg ez van érvényben. Így napjainkban az állam és kisebbség viszonyát nem a gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, hanem a Románia által azóta aláírt különböző nemzetközi egyezmények, illetve európai uniós ajánlások határozzák meg. Mindezzel együtt, mint a román fél által önként tett ígéretre, továbbra is kell hivatkozni a gyulafehérvári határozatra. A régi rossz helyett egy új alaptörvény szükségeltetne, amely rögzítené, beváltaná az 1918-ban Gyulafehérváron a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket.
Ez egy száz éves adósság, amelynek törlesztésére most alkalom nyílna. Az új alkotmánynak rögzítenie kellene például azt is, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, és írja elő a magyar nyelvű ügyintézést is ott, ahol legalább 10 százalékos közösségünk részaránya, valamint az új alaptörvény államalkotó tényezőként ismerje el a romániai, erdélyi magyarságot.
Egy etnikumközi szerződés szükségességét emlegette, ez konkrétan mit jelent?
Az etnikumközi szerződés szükségességéről Kelemen Hunor szövetségi elnök már 2015-ben az államelnöki kampánya során beszélt. A 100. évforduló kapcsán fel kell tennünk a kérdést, hogy Románia közép és hosszú távra tervezett jövőképében számol-e a romániai magyarsággal vagy a szászok és a zsidók eltűnéséhez hasonló folyamatban gondolkodik. Amennyiben a válasz igen, közösen válaszokat kell találni arra, hogy mi a legmegfelelőbb intézményes berendezkedési rendszer erre.
A romániai magyarság 1918-tól kezdődően erre több megoldási lehetőséget, javaslatot is felkínált, amelyek többségét nem fogadták el. A probléma megoldásának egyik alappillérét jelentő kisebbségi statútum például csupán kétszer került részleges és rövid ideig tartó elfogadásra, mindkét esetben (a királyi diktatúra időszaka és 1945) olyan helyzetben, amikor az országra külpolitikai nyomás nehezült.
Véleményem szerint egy etnikumközi szerződés azért lenne fontos, mert rögzítené a többség és kisebbség közötti viszonyrendszert, az együttélés mindkét fél számára vonatkozó és mindkét fél által elfogadott feltételeit. Ennek a kisebbségek és a román állam között kellene létrejönnie, szem előtt tartva mindkét nép érdekeit, függetlenül a román politikai pártoktól. Ez a megállapodás szavatolná a kisebbségek jogait függetlenül attól, hogy pont milyen politikai színezetű kormány van hatalmon az országban.
L. L.
maszol.ro

Tőkés: a román titkosszolgálatok emberei történelmet hamisítanak
Tőkés László közleményben reagált a volt szekus tisztek történelemhamisító rágalmaira. Az erdélyi EP-képviselő nyilatkozata alább olvasható.
November 19-én este a Realitatea nevű bukaresti kereskedelmi televízióban Octavian Hoandră vezényletével valóságos Securitate–SRI (Serviciul Român de Informaţii – Román Hírszerző Szolgálat) kerekasztalnak lehettünk tanúi, többek mellett Radu Tinu, a kommunista politikai rendőrség, a Securitate volt Temes megyei helyettes vezetőjének, valamint Costin Georgescunak, a SRI volt vezérigazgatójának részvételével. Összeállt, ami összetartozik – mondhatni annak kapcsán, hogy az előbbi az 1980-as években Temesváron az ún. Tőkés-ügy főrangú felelőse volt, az utóbbi pedig annak a becsületbíróságnak a jelenlegi elnöke, melynek javaslata alapján Klaus Iohannis államelnök ez év márciusában visszavonta tőlem a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrendet, amivel forradalmi érdemeimért tüntettek ki. A nacionálkommunista időket idéző kerekasztal – egyebek mellett – fizetett titkos ügynöknek nyilvánította szerény személyemet, aki „nem Ceauşescunak, hanem Romániának voltam – és vagyok – az esküdt ellensége”. Ugyanakkor sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a temesvári eseményeket megelőzendő kellő időben nem tartóztattak le.
Mindezt akár személyi szintre korlátozódó, becsületbeli sérelemnek foghatnánk fel, hogyha egyúttal az 1989-es temesvári népfelkelés történelmet hamisító átértelmezésére is nem történt volna kísérlet. A „szenzációs leleplezések” szándékával megszólaló titokszolgák és beszélgetőpartnereik ugyanis nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy a romániai forradalom külföldi – nevezetesen a szovjet és a magyar – titkosszolgálatok műve volt, és valójában nem a forradalmárok hősiessége, hanem amazok mesterkedése, egy valóságos Románia-ellenes puccs buktatta meg a Ceauşescu-diktatúrát.
Az elhangzott és más hasonló, titkosszolgálati főszereplők részvételével zajló műsorok nyilvánvaló szándéka a román forradalom politikai célzattal történő átpozicionálása és diszkreditálása – ami egyet jelent Temesvár történelmi szerepének a meghamisításával, a forradalom hőseinek és áldozatainak a meggyalázásával.
Ezzel együtt a régi-új román titkosszolgálat a példamutató temesvári román–magyar összefogást is hitelteleníteni próbálja, irredenta románellenes „összeesküvésnek” igyekezvén beállítani az ott történteket. A magyarellenes Securitate-propaganda attól sem riad vissza, hogy a soknemzetiségű Temesvártól elvitatva, a moldvai Iaşi városának tulajdonítsa a népfelkelés kirobbantásának elsőbbségét.
Tiltakozom az ellen, hogy a demokratikus Románia nyilvánossága előtt, a média szabadságával durván visszaélve, a bukott kommunista diktatúra titkosszolgálatának volt hivatalosai és szószólói lejárassák az antikommunista forradalmat, valamint azokat, akik hősiesen harcoltak és életüket áldozták a szabadságért. Radu Tinunak és hírhedt társainak nem a televízió képernyőjén, hanem a börtönben volna a helyük, hiszen cselekvő módon vették ki részüket a szabadságharcosok elleni erőszakos cselekményekben és tömeges gyilkosságokban.
Temesvár szellemében tiltakozom ugyanakkor a forradalom hitelét romboló magyarellenes társadalmi közhangulat gerjesztése és minden fajta nacionalista uszítás ellen, ami nem más, mint a csausizmus és a szekurizmus posztkommunista megnyilvánulása.
Tiltakozásomnak a mai napon az Európai Parlament nyilvánossága előtt is hangot adtam. Az elmondottak vonatkozásában óvatos bizakodásra adnak okot azok a fejlemények, hogy idén júniusban – az események után közel harminc esztendővel (!) – a legfelsőbb bíróság elrendelte az 1989-es forradalom aktáinak az újranyitását, legutóbb pedig a katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot a forradalom ügyében. Az igazság- és a jóvátétel jegyében, az „ellopott forradalom” helyreállítása érdekében elkerülhetetlen, hogy Románia szembe ne nézzen saját titkosszolgálati és forradalmi múltjával.
Strasbourg, 2016. november 21.
Tőkés László
volt temesvári lelkipásztor
EP-képviselő
itthon.ma//erdelyorszag

Amerikai helikopterek és páncélosok érkeznek Romániába
Romániában fognak állomásozni az amerikai hadsereg jövőre Európába érkező harckocsizó dandárjának egyes alegységei, az amerikai légierő Németországba telepítendő dandárja pedig a Fekete-tenger térségében szervezendő hadgyakorlatokon is részt vesz – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál a bukaresti védelmi minisztériumra hivatkozva.
A tárcának az Egyesült Államok bukaresti összekötő irodája erősítette meg, hogy a Pentagon Romániában is növelni akarja az amerikai katonák és a harci felszerelés jelenlétét az Atlantic Resolve elnevezésű – a Krím-félsziget elcsatolása után a keleti NATO-tagok védelmi készültségének fokozása céljából elindított – állandó rotációs hadgyakorlat keretében. A bukaresti védelmi minisztérium azonban nem volt hajlandó pontosabb adatokat közölni az országba érkező amerikai erőkről, arra hivatkozva, hogy ezek az információk titkosak.
A Hotnews – a Stars and Stripes amerikai független védelmi szakportál november eleji közlését idézve – azt írta, a Colorado állambeli harmadik harckocsizó dandár négyezer katonája érkezik januárban Európába. A dandárparancsnokság Lengyelországban fog működni, egy M1-es Abrams harckocsikkal felszerelt zászlóalj Észtország és Lettország védelmét erősíti, míg egy másikat Németországba vezényelnek. A harckocsizó dandár egyik M2-es Bradley páncélozott harcjárművekkel rendelkező gépesített gyalogos zászlóalja képezi majd az amerikai hozzájárulást a NATO-erők romániai és bulgáriai előretolt jelenlétéhez – idézte a Hotnews az amerikai védelmi szakportált. Ami a légierőt illeti, a New York állambeli tizedik dandárjának 1750 katonáját küldik márciusban Németországba 60 légi járművel, ami alatt H-60 Blackhawk közepes, illetve CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikopterek, és mentőhelikopterek értendők. A dandár egyes alegységeit hosszabb időre Lettországba, Romániába, és Lengyelországba küldik – állítja a bukaresti média. A Pentagon „Oroszország agresszív fellépésének ellensúlyozása" érdekében megháromszorozta az Európai katonai jelenlétére és felszerelésekre fordított éves költségvetését, amely most eléri a 3,4 milliárd dollárt – emlékeztetett a Hotnews hírportál.
MTI

Szórványkonferencia a dévai Dávid Ferenc központban
Jó unitáriusnak lenni a szórványban!
Szatmárnémetitől Nagyszebenig és Nagyváradtól Brassóig Erdély minden csücskéből, sőt Bukarestből is képviseltették magukat a helyi unitárius közösségek a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontban megtartott egyházszintű szórványkonferencián.
A Magyar Unitárius Egyházban a szórványkérdést illetően jelentős szemléletváltás történt az utóbbi időben. Az egyházi vezetőség felismerte: a szórványok megfelelő gondozása, a végvárak megerősítése kulcskérdése a megmaradásnak. A dévai konferencián elhangzó megállapítás, miszerint „egy felér a százzal” – azaz az elszórtan élő egy-két unitárius hívőre is éppúgy oda kell figyelni, mint a százlelkes gyülekezetekre – tulajdonképpen vezérfonala lett az egyházon belül kiépülő szórványstratégiának.
– A Magyar Unitárius Egyházban három vidékre: a délnyugat-erdélyi, az észak-erdélyi és a dél-erdélyi szórványegyházközségünkre szűkítettük hosszú időkig a szórvány fogalmát. Szolgálataink során azonban szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a szórványban lévő, amúgy anyaegyházközségnek minősülő közösségek (pl. Lupény, Petrozsény, stb.) is hasonló gondokkal küzdenek: nyelvi, nemzeti identitásvesztés, jelentős fizikai távolságok stb. Ezért fontosnak tartottam, tartottuk a szórványgyülekezet fogalmának az átértékelését és egy olyan stratégia kidolgozását, mely valamennyi ilyen helyzetben lévő közösségnek, az itt szolgáló lelkipásztoroknak reális támaszt nyújt az embertől emberig történő kapcsolatrendszer kialakításában. A népszámlálási adatok és az egyházi nyilvántartás adatainak találkozása arra enged következtetni, hogy egyházunk nagyon pontos és naprakész adattárral rendelkezik, pontosan tudjuk, hol hány unitárius lélek él. Ez azt jelzi, hogy a szolgálat létezik, működik, de az egyháznak ezt meg kell erősítenie olyan infrastrukturális és anyagi háttérrel, ami lehetővé teszi a tényleges lelkipásztori szolgálatot. Gondolok itt kommunikációs eszközök és autók biztosítására, illetve akár szállásbiztosításra is, hogy a szórványban tevékenykedő lelkészeknek ne csak a havi egy-két igehirdetésre legyen lehetőségük egy-egy távolabb eső közösségben, hanem a beteg- és családlátogatás is beleférjen a kiszállásba – fogalmazott a konferenciát megnyitó előadásában Bálint Róbert Zoltán, a Magyar Unitárius Egyház szórványért felelős előadó-tanácsosa. Vitaindító felszólalásában konkrét adatokkal illusztrálta az egyházközségek kialakulásának történelmi, társadalmi vonatkozásait, azokat a folyamatokat, melyek ezt befolyásolták, illetve melyek ma is alakítják az egyházközségek életét, jövőjét. Ezek tükrében került sor a konferencia másnapján a körvonalazódó szórványstratégia konkrétumainak megvitatására.
A szórványbeli szolgálat sajátos problémáira világított rá előadásában Koppándi-Benczédi Zoltán, a délnyugat-erdélyi szórványegyházközség lelkésze, aki immár 16 esztendeje szolgál e térségben. Egyéni tapasztalatait megosztva mondta: sajnos, a szórványba érkező lelkészeket senki nem készíti fel előzetesen legalább a jellegzetes problémákra, illetve ezek kezelésére. – Egyénileg kell kitaposnunk az ösvényt, sokszor magunkra maradva, olyan körülmények között, hogy a szomszéd (egyházközségi vonatkozásban) száz kilométerekkel odébb van. E helyzetből adódóan elsősorban a jókora fizikai távolságokkal szembesülünk, ami az emberközti kapcsolatok megteremtéséhez szinte állandó úton levést feltételez. Jelentős probléma továbbá a nyelvi, nemzeti dilemma. Hiszen mi a Magyar Unitárius Egyház szolgálatában végezzük a mindennapi lelkipásztori feladatainkat. De mi a teendő a vegyes házasságok, illetve a különböző szertartások esetén, amikor a jelenlévőknek csak kis százaléka érti a magyar nyelvet?! Ragaszkodjunk egyházunk, nemzetünk nyelvéhez, süket fülekre találva, vagy váltsunk nyelvet, feladva ezáltal identitásunknak egy vetületét?! Ezek olyan kérdések, mellyel minden szórványban tevékenykedő lelkipásztor szembesül, és melyekre közösen kell megtaláljuk a megoldást – fogalmazott Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor, aki a rendezvény házigazdájaként örömmel nyugtázta, hogy az éves rendszerességgel megtartott Dávid Ferenc emlékzarándoklat mellett a dévai zarándok- és szórványközpont immár országos szintű konferenciának is méltó helyet tudott biztosítani.
A szórványegyházközségek, illetve az ezekben szolgáló lelkipásztorok helyzetének általános bemutatását követően a konferencián sor került valamennyi jelen lévő egyházközség bemutatkozására. A technika modern eszközeit felhasználva alakult ki a körkép: Brassó, Kőhalom, Fogaras, Nagyszeben, Nagybánya, Zilah, Szatmárnémeti, Temesvár, Déva, Lupény, Petrozsény és Bukarest helyzetéről. – Bár Brassó és Fogaras jelentős lélekszámú anyaegyházközségnek számít, a szórványra jellemző gondok itt is fellelhetők. A konferenciára való meghívásukban pedig az is közrejátszott, hogy szeretnénk felhívni az erős anyaegyházak figyelmét arra, hogy felkarolják a környékükön lévő apró gyülekezeteket – fogalmazott Koppándi-Benczédi Zoltán.
A konkrét helyzetek számbavételét követően a már kidolgozás és részben megvalósítás alatt álló szórványstratégia újabb elemeit vitatták meg a jelenlévők. – Egyházi szinten szeretnénk támogatni a szórványegyházközségek megerősödését szolgáló rendezvényeket. Éves vonatkozásban négy ilyen rendezvényre gondolunk, melyek kulturális és identitáserősítési céllal kerülnének megvalósításra. Kettő helyi szintű kezdeményezésként, egy a tömb–szórvány találkozására biztosítana alkalmat, egy pedig akár konferencia jelleget öltve a teljes szórványt érintő kérdések megvitatására nyújt majd lehetőséget – fogalmazott Bálint Róbert egyháztanácsos.
A helyi kezdeményezésű programok szintjén sok nagyszerű példa és ötlet hangzott el. – Mi itt, a délnyugat-erdélyi szórványban két ilyen rendezvényt ajánlottunk társaink figyelmébe. Az egyik az idén immár harmadízben megrendezésre kerülő ökumenikus jellegű Adventi Találkozások, melyen a helyi magyarság egy kulturális eseményen, illetve az azt követő, kézműves foglalkozással egybekapcsolt kötetlen együttléten vehet részt az adventi időszakban hétről hétre. A másik kezdeményezés a tavaly Temesváron megtartott Unitárius Nap, melyre meghívtuk a város elöljáróit, közéleti személyiségeket, testvérfelekezeteket és természetesen unitárius híveinket, illetve a velünk szimpatizálókat. Idén december harmadikán szeretnénk újra megrendezni a tavaly nagy sikernek örvendő Temesvári Unitárius Napot. Ezeket a rendezvényeket ajánlottuk a jelenlévők figyelmébe és a magunk során mi is sokféle nagyszerű ötlettel gazdagodtunk – fogalmazott Koppándi-Benczédi Zoltán lelkipásztor, hangsúlyozva, hogy mindannak, amit a Magyar Unitárius Egyház szórványstratégiájába foglal, be kell illeszkednie a helyi, régiós, erdélyi és össznemzeti megmaradást célzó stratégiába.
A rendezvénynek lélekemelő momentuma volt a konferencia első napját záró zenés istentisztelet, melyre a résztvevők mellett hivatalos volt a dévai magyar közösség is. Molnár Imola 26 esztendős nagyváradi lelkész megindító őszinteséggel beszélt a más nyelvű és vallású közösségek tengerében élő parányi unitárius gyülekezetben megélt tapasztalatáról. És ebből fakadóan meggyőződéssel állította: jó unitáriusnak lenni a szórványban! Jó egy olyan közösséghez tartozni, melyben az ember otthon érezheti magát, önmaga lehet, segítségre számíthat és számítanak rá. Sajátos megvilágításba helyezve a magvető példázatát, úgy fogalmazott: a szórványban, nyelvi, vallási elszigeteltségben élő emberek hasonlatosak az útszélre, kövek közé, tövisek közé esett búzamagokhoz. Ezek közül a könyörtelen környezet sokat elpusztít. De amelyek megmaradnak, szárba szökkennek, kalászt növesztenek, azoknak megerősödő gyökereik áttörik a felszínt, és az Isten igéje által táplált anyaföldbe kapaszkodva részévé lesznek a nagy búzatáblának. Elszórják magvaikat, ezek szárba szökkenve új kalászt növesztenek, és ha gyökereikkel elég mélyen kapaszkodnak a tápláló földbe, életet jelentő kis búzatáblákká lehetnek a kietlen vidéken. És zöldellő kalászaikkal hangos kiáltásként jelzik: itt vagyunk, élünk és élni akarunk! A szívhez szóló prédikáció üzenetét a kolozsvári Lángol ifjúsági csoport tagjai egyházi énekekkel és közismert, találó szövegű slágerekkel erősítették meg. Az különleges istentisztelet végén, a lelkésznő arra kérte a jelenlévőket, hogy az asztalra kihelyezett tiszta vizű tálba dobják be a lelküket éppen marcangoló fájdalmat, gondot, bajt jelképező apró kavicsokat, és helyezzék mellé az Isten felé irányuló hála szimbólumaként kikészített rózsaszirmokat, a különböző formában megtapasztalt gondviselésért. Emlékeztetőül pedig mindenki magával vihetett egy marék búzát, hogy gyermekeivel, unokáival elültesse és erőt merítsen az apró mag élniakarásából.
A lelket mélyen megmozgató istentisztelet nagymértékben hozzájárult a konferencia pozitív hangulatához, végkicsengéséhez: jó szórványban unitáriusnak lenni! Szükségünk van egymásra és közös erővel akarunk itt tovább élni, a mélyen gyökerező, zöldellő búzatábla részként!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Mennyi adót fizet és mennyit kap vissza Székelyföld?
MTI - A befizetett adó és a költségvetésből visszakapott összegek aránya alapján a középmezőnybe tartoznak a magyar többségű megyék - derült ki abból az összeállításból, amelyet a Transindex portál tett közzé kedden a 2016-os év első kilenc hónapjának a pénzügyi adatai alapján.
A portál közérdekű adatigényléssel kapta meg a pénzügyminisztériumtól a társasági adó, jövedelemadó, áfa, illetve jövedéki adó formájában befizetett összegek megyei bontását, és a megyéknek visszautalt összegek statisztikáját.
Ezek szerint az államháztartásnak a megyékből és a fővárosból származó bevételei az első kilenc hónapban elérték a 89,9 milliárd lejt, ebből visszaosztás vagy minisztériumi utalások formájában összesen 33,3 milliárd lej, azaz az összeg 37 százaléka jutott vissza helyi szintre.
Az adatok szerint az egész országban beszedett adó több mint kétharmadát Bukarestben összesítették. Ez annak tulajdonítható, hogy a törvények szerint a nagyvállalatok a fővárosban adóznak. Bukarest az általa begyűjtött adónak csupán a 13 százalékát kapta vissza, de ez is öt és félszer több, mint a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyének visszaosztott összegek együttvéve.
A megyei bontás azt mutatja, hogy Románia negyvenegy megyéje közül csak 11 fizetett be többet, mint amennyit visszakapott, harminc megyének viszont több jutott, mint amennyit befizetett. A befizető megyék rangsorát Konstanca vezeti (a befizetések 26 százalékát kapta vissza), utána a Bukarestet körülvevő Ilfov (33), Brassó (34), Kolozs (44), Prahova (52), Temes (53) valamint Dolj (73), Iași (78), Szeben (80) és Argeș (97) megyék.
Nagy mértékben különbözik az eltartott megyék eltartottsági foka. A legeltartottabb megye, a dél-romániai Teleorman csaknem háromszor annyit kapott vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetett (292 százalék), további nyolc megye pedig a befizetései több mint kétszeresét kapta vissza. Ezek a bánsági Krassó-Szörényt leszámítva Kárpátokon túli megyék.
A jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza.
maszol.ro

Bukarestben mutatkozik be a csíkszeredai Új Kriterion Galéria
Két kiállítással mutatkozik be Bukarestben a csíkszeredai Új Kriterion Galéria, amely fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli. Részegh Botond grafikus, a galéria kurátora elmondta, hogy a két tárlat keresztmetszetet nyújt a galéria tevékenységéről, ugyanis mintegy harminc olyan művész munkái láthatók, akiknek Csíkszeredában volt kiállításuk.
A Hajdu Áron által vezetett Új Kriterion Alapítvány égisze alatt működő galéria fennállása alatt főleg romániai és magyarországi művészek munkáit tárta a közönség elé. Céljuk, hogy megismertessék a közönséggel román és a magyar képzőművészek munkáit, és találkozási lehetőséget teremtsenek számukra. A kurátor hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben olyan fontos román művészek állítottak ki a székelyföldi városban, mint Ion Grigorescu festő – akinek a munkái egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) láthatók –, valamint Mircia Dumitrescu, Alexandru Rădvan és Aurel Vlad. A magyarországi művészek közül Gaál Józsefet, Vásárhelyi Antalt, Korniss Pétert, Tóth Györgyöt emelte ki, akiknek a munkáit most megtekintheti a bukaresti közönség. Ebből az alkalomból egy 240 oldalas román, angol és magyar nyelvű katalógust is kiadtak. A kiállított munkák egy része a bukaresti képzőművészeti egyetem galériájában, egy másik pedig a Balassi Intézet bukaresti intézményében tekinthetők meg december 16-ig.
Szabadság (Kolozsvár)

Szilágyi Zsolt: eljön még a mi időnk
Hosszas viták után az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége néhány hete úgy döntött, nem indul, de nem is támogat független jelölteket az idei parlamenti választásokon. Az EMNP elnökét, Szilágyi Zsoltot többek között arról kérdeztük, pártja mit javasol választóinak.
– A néppárt független jelöltek támogatásával készült a decemberi parlamenti választásokra. E mögött volt konkrét terv, voltak jelöltek?
– Természetesen minden lehetőséget számba vettünk és a jelöltek már melegítettek is. Több helyen beindult az aláírásgyűjtés, sőt, volt, ahol már össze is jöttek a szükséges számú aláírások.
– Becsléseik szerint hány megyében lett volna esélye az EMNP-nek arra, hogy függetlenként induló jelölteket juttasson be a bukaresti törvényhozásba?
– Megfelelő jelöltekkel és egy húzós kampánnyal több megyében is jó eséllyel szálltunk volna harcba. A legesélyesebb nyilván Hargita és Kovászna megye volt, egy független jelölt esetében ugyanis bármely megyében az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot kell elérni. Ez Hargita megyében a képviselőjelöltek esetében az érvényes szavazatok 20 százaléka, Háromszéken pedig 25%. A korábbi választási eredményeink alapján tehát elsősorban ebben a két székely megyében szállhattunk volna jó eséllyel versenybe. Simán megtörténhetett volna az is, hogy mi visszük el a székelyföldi „román” mandátumokat...
– Hogyan született meg a döntés arról, hogy mégse induljanak a decemberi választásokon?
– Az indulást illetően több héten át folyt az elemzés a párton belül. Minden elméleti lehetőséget komolyan megvizsgáltunk, koalíciót, listás indulást, függetlenek támogatását. Az aktív erdélyi magyar választók 15–20 százaléka támogat bennünket, ez egyeseknek sok, másoknak kevés. Egy tudatos, jól informált, szilárd értékvilággal és kialakult világképpel rendelkező szavazóbázisról van szó. Nyilván megkérdeztük azokat, akiknek véleménye számunkra fontos. Amikor világossá vált, hogy anyaországi partnereink nyíltan segíteni fogják az RMDSZ kampányát, el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. A nagy többség amellett volt, hogy ne menjünk szembe szövetségeseinkkel még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy most, ebben az esetben valószínűleg tévednek. A politika fonák és visszás helyzeteket tud produkálni, az ember viszont igyekszik elkerülni a barátjával való hadakozást. Én magam az elnökség döntését bölcs és alaposan átgondolt döntésnek tartom.
– Vajon mennyire csalódottak a néppárt szavazói?
– A néppárt értékrendje nem változott, továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaprogramját tekintjük irányadónak. A választás szabadsága sem szűnt meg, még akkor sem, ha most nehéz helyzetben van egy nemzeti érzelmű autonomista szavazó... Az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú. Az MPP az RMDSZ tenyeréből eszik, és tőle függ mind az önkormányzatokban, mind máshol. Fontos tehát, hogy a több mint 230 önkormányzati képviselőnkkel és a megyei és helyi szervezeteinkkel közösen adjuk vissza a reményt azoknak, akik ´89-ben velünk harcoltak és örültek annak, hogy az egypártrendszernek vége. Nekik azt üzenem, ne csüggedjenek, eljön még a mi időnk!
– Az RMDSZ egyes tisztségviselői szerint a néppárt visszalépése az ő érdemük, mert figyelmeztették a magyarországi kormánypártokat az erdélyi magyarság megosztásának veszélyeire. Mekkora szerepe volt a néppárt döntésében annak, hogy ezt Budapestről is kérték?
– Ha az ember mindent elhinne, amit mondanak, előbb-utóbb azt gondolná, hogy a nap nem kel fel, ha ők nem intézik el ezt Bukarestben. Kampányban vannak, ilyenkor nyilván mindenfélét mondanak. Sokkal jobb lett volna, ha abban segítenek, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola papírjai rendben legyenek. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét már nem is mondják, a csángókat sem, az autonómia pedig egyenesen „nem időszerű” nekik. Ez a szomorú valóság. Egyébként döntésünk erdélyi bejelentése után két héttel Toró T. Tibor és Zakariás Zoltán alelnökökkel együtt tájékoztattuk Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt álláspontunkról. Ez nem volt egy elhallgatott esemény, sajtótájékoztatót is tartottunk.
– Verestóy Attila az RMDSZ-lista esetében az összefogás listájáról beszél. Ez mennyire elfogadható, mennyire támogatható a néppárt számára?
– Verestóy Attila szenátor neve és tevékenysége nem a közösségünk, hanem más érdekét szolgálja. Ezért olyan fontos Bukarestnek, hogy ő és a hasonló érdeket szolgáló magyar politikusok mindenképpen ott legyenek. Ezért módosították oly módon a választási törvényt, hogy vagy az öt százalékkal vagy pedig surranópályán (négy megyében húsz százalékkal), de mindenképpen bekerüljenek. Ha ezt nézzük, akkor a választás tulajdonképpen tét nélküli, hiszen az RMDSZ mindenképpen bekerül a román törvényhozásba. Éppen ezért hiteltelen az a riogatás, amit folytatnak. Két-három évet leszámítva majd húsz éve vannak kormányon, most pedig meg akarnak bennünket védeni Bukaresttől. Hiteles ez? Ők a bukaresti hatalom részei, itthon pedig erdélyinek akarnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy az említett szenátor már a kampányban elkezd tárgyalni a kormányba lépésről. De az MPP-nek is tisztáznia kéne: tényleg azért kell a bukaresti képviselet, hogy ott kiismerjék, kinek kell „spágát adni”, ahogy Biró Zsolt fogalmaz?!
– Önök jelezték, hogy csak azokat az RMDSZ-jelölteket tudnák támogatni, akik nem csak a kampányban autonómiapártiak. Nyilvánosságra hozzák ezeket a neveket?
– A választók nyilván tudják, hogy választókerületükben kik azok az RMDSZ-jelöltek, akik következetesen kiálltak az autonómia mellett, és ha kellett, több ízben is beadták az autonómiatervezeteket. Vagy hogy kik azok, akik a MOGYE ügyét vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét kormánykoalíciós feltételként szabták. És biztosan azt is tudják, hogy kik azok a mostani jelöltek, akik a kormányzatban való részvétel feltételeként például a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását kérik. Ön ismeri őket?
– Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter egyik sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a néppárt visszalépése alapot adhat egy későbbi RMDSZ–EMNP tárgyalásra a jövőbeni közös indulásokhoz, akárcsak a Magyar Polgári Párt esetében. Hogyan tekint egy ilyen együttműködés elé?
– Mikor úgy éreztük, hogy a közösség sorsa a tét, eddig is mindig kezdeményeztük a párbeszédet. A közösség érdeke és nem valakinek a visszalépése képezheti a párbeszéd alapját. Egy méltányos tárgyalásra ezután is nyitottak vagyunk.
– Milyen esélyt lát arra, hogy létrejöjjön az önök által régóta szorgalmazott erdélyi magyar–magyar kerekasztal?
– Ez már 2009 óta létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum a mi javaslatunkra indult 2009-ben, az RMDSZ-nek viszont nem érdeke, hogy működjön. Mi többször kértük az összehívását. Bármikor készen állunk a folytatásra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a néppárt akár román pártok jelöltjeit is támogassa a mostani választásokon?
– Mi nem támogatjuk az átszavazást. A helyzet most az, hogy funkciójában, politikájában az RMDSZ nálunk ugyanazt a vonalat viszi, mint felvidéken a Híd-Most. Ott vegyes pártnak hívják, itt nem. Ezért van értelme a létezésünknek. Ha nehéz is felvenni a versenyt román állam által nekik biztosított és a közösségi nyilvánosság előtt el nem számolt eurómilliókkal, és még akkor is, ha két-három év alatt nem sikerült áttörést és a romániai magyar egypártrendszer gyökeres megváltozását elérnünk, nem szabad feladni. Dolgozni kell. A választás személyes kérdés. A részvétel és a szavazási opció is lelkiismereti kérdés.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A politika színpadán
A politikus is ember, A politika színpadán című beszélgetőkönyv (társszerző: Ágoston Hugó) pedig arra vállalkozik, hogy bemutassa azt Borbély Lászlót, aki huszonhat éven át a politika fősodrában volt, alakítva azt, több kormányban dolgozott államtitkárként, miniszterként.
A kötetet szerda este mutatták be a Tein Teaházban. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök felvezetőjében azt hangsúlyozta: bár sokat vitatkozott Borbély Lászlóval, hasznos, hatékony, eredményes politikusnak tartja. Ambrus Attila újságíró kérdéseire válaszolva Borbély László mesélt gyermek- és fiatalkoráról, temesvári egyetemistaéveiről, diákszínjátszói pályájáról, a tenisz iránti vonzalmáról. De felelevenített néhány történetet a zűrzavaros kilencvenes évekből is, amikor bányászok özönlöttek be a parlamentbe, s amikor mégiscsak elhangzott a bukaresti Nép Házában, hogy éljen vitéz Horthy Miklós. (farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
Politikai jellegű megtorló intézkedések – nagygyűlések, hálanyilatkozatok
(Folytatás november 18-i lapszámunkból)
A román párt és a karhatalmi szervek, a diktatúra legexponáltabb haszonélvezői olyan veszélyforrásnak tekintették a magyarországi eseményeket, amely a „népi demokratikus” rendszer bukását eredményezheti. Ezért gyors ellenintézkedéseket hoztak országszerte. A forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej Jugoszláviában tartózkodott. Így 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedéseket a Politikai Bizottság foganatosította. Október 24-én, a Politikai Bizottság rendkívüli ülésén – amint már említettük – eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően, lezárják a határt és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, Miron Constantinescut 1 Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság újabb operatív ülésén kidolgoztak egy 22 pontos akciótervet. Az akciótervben többek között előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszer-ellátása érdekében, valamint a katonai védelem megerősítését a nyugati határon. A Gheorghiu-Dej hazatérése után végzett elemzésen a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte, és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án este egy vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnăraş2 vezetésével (kisegítői Alexandru Drăghici 3 , Nicolae Ceauşescu és Leontin Sălăjan4 ), azzal a feladattal: „tegyenek meg minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A parancsnokság számos intézkedést hozott, pl. a felsőoktatási intézmények működésének felfüggesztése, a hadsereg készültségbe helyezése, fegyveres munkásalakulatok felállítása, az Előre és az Utunk magyar nyelvű újságok szerkesztőségének „megfelelő” aktivistákkal való feltöltése. A székelyföldi helyi pártszervek és a központ között a kapcsolatot az október 25-én Marosvásárhelyre érkezett fiatal, ambiciózus és ügyesen taktikázó Fazekas János tartotta, aki 1956-ban nemcsak a Központi Bizottság egyik titkára, hanem a Magyar Autonóm Tartomány informális „patrónusa” és a magyar „ügyek” intézője volt Bukarestben. Megérkezése pillanatától az érintettek tudomására hozta, hogy a magyar autonóm tartományi párt- és állami szervek állásfoglalása a magyar forradalommal kapcsolatosan csak egy lehet, az, amelyet Bukarest magáévá tesz. Fazekas meggyőző munkája során azt hangoztatta, hogy ha az itteni magyarok nem helyezkednek szembe a magyarországi eseményekkel, és nem ítélik el azokat, a bukaresti hatalom a fennálló kulturális és nyelvhasználati jogok csorbításával büntetheti meg őket. Fazekas, a kapott utasításoknak megfelelően, november első napjaiban számos nagygyűlést tartatott, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának felvállalása és a magyarországi események elítélése volt. E célból a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, azzal a feladattal, hogy meggyőzzék az embereket a Magyarországon zajló ellenforradalomról és annak rémtetteiről. És szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek. Az első rendkívül nagyméretű akciót Marosvásárhely legrangosabb vállalatában, a szinte kizárólag magyar munkaerőt foglalkoztató Simó Géza Bútorgyárban november 2-án, pénteken délután tartották. A gyűlés forgatókönyvét a helyi alapszervezet párttitkára már napokkal azelőtt kidolgozta. Az ülésen többnyire kényszerűségből huszonhét munkás és mester „jelentkezett” felszólalásra, akik közül, az idő szűke miatt, a forradalmat elítélően felszólalt 17, akiket előzetesen felkészítettek és megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. A gyűlés végén felolvasták a „Magyarország munkásosztálya és egész magyar dolgozó népe! Harcos együttérzéssel állunk mellétek a népi hatalom megvédéséért vívott harcotokban” című kiáltványt, amelyben elítélték az „ellenforradalmat” és biztosították a címzetteket a romániai munkások támogatásáról a „népi hatalom védelmében folytatott harcban”, amelyet másnap a tartományi lapban is leközöltek5 . A rendkívül durva hangnemű nyílt levél Papp Ferenc és Hajdu Zoltán fogalmazványa, és az alábbi mondatokkal kezdődik: „Mi, a marosvásárhelyi Simó Géza bútorgyár magyar és román kommunistái és párton kívüli dolgozói napok óta mélységes megrendüléssel és felháborodással hallgatjuk a rádióban azokat a közleményeket, amelyek gyászhírként közlik a világgal a Magyar Népköztársaság dolgozó népére sújtó keserves csapásokat, az ellenforradalmi bandák gyilkos terrorcselekményeit. Abban az országban, amelyben a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a néphez hű értelmiség 12 esztendő óta hősi munkával fáradozik új világának, új életének felépítésén, feltámadtak az ellenforradalom nyugatról pénzelt sötét erői, és most Budapest utcáin a magyar dolgozók vére piroslik, azoknak a vére is, akik már az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságért is hősiesen vállalták a harcot”. Befejezése pedig így hangzik: „Mély meggyőződésünk, hogy a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép, amely nemegyszer legyőzte a reakció sötét bandáit, most is elég erős lesz ahhoz, hogy harcokban edzett pártja vezetésével szétzúzza és megsemmisítse a hazai és külföldi reakció egyesült erőit”6 . A nyilatkozat szövege után az újság közölt hat hozzászólást is, valamint egy összegzést, amely kinyilvánította, hogy „a gyár munkássága félreérthetetlenül leszögezte: tiszta szívéből gyűlöli azokat, akik Magyarországot ismét horthysta fehérterror, földesúri és egyházi nagybirtok megtiprott, koldus országává akarják változtatni stb”. A kiáltvány rövidített szövegét „határozat” címen elküldték Gheorghe Gheorghiu Dejnek, a párt főtitkárának és az Előrének. 1956. november 3-án, szombat délután a bőr- és kesztyűgyár udvarán tartottak nagygyűlést, majd az Orvostudományi és Gyógyszerészti Intézetben, a Ciocanul – Kalapács Kisipari Termelőszövetkezetnél, a vasutasoknál és más egységeknél. A nagyobb egységek felhívásait, állásfoglalását, a bőr és kesztyűgyárét, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetét (42 tanár nevével), a kisipari tsz és a vasutasok nyilatkozatait is leközölték a helyi sajtóban. Ezekben durva, elítélő hangnemben elítélték a magyar „ellenforradalmat”, és kifejezték „hűségüket” a párt és a rendszer iránt, és szolidaritásukat Magyarország dolgozó népével. 7 A Magyar Autonóm Tartományban nem maradt ki a „népgyűlési akcióból” egyetlen jelentősebb vállalat, intézmény sem. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol is. A nagygyűlések után pártvonalon kezdetét vette egy széles körű, kisebb egységek szintjére is kiterjedő propagandatevékenység, amelyet a pártapparátus sorainak a rendezésével kezdtek. Hiszen, amint már említettük, a pártaktivisták közül is sokan „nem helyes” magatartást tanúsítottak az MNK-beli eseményekkel kapcsolatosan. A tartományi pártbizottság bürójának 1956. november 16-i ülésén pl. azt is elhatározták, hogy bekapcsolják a tanügyi kádereket a párt és az IMSZ-körök és kurzusok tevékenységébe, és hogy felvilágosító gyűléseket tartanak a Maros-völgyi faipari munkások körében is, feldolgozva egy magyarországi eseményekkel kapcsolatos tézist. De még a sportolókra is gondjuk volt, hogy a Magyarországról hazatért sportolókkal tartsanak egy külön gyűlést, segítsék őket az ottani események „helyes” megítélésében, és nyilatkozattételre késztessék őket, amelyekből a sajtóban is közöljenek. 8
1 Constantinescu, Miron (1917-1974) értelmiségi kommunista politikus. 1944-től a Scânteia (Scînteia) főszerkesztője, 1946–1961 között a Román Munkáspárt Központi Bizottságának, 1948–1957 között a párt Politikai Bizottságának tagja. 1949–1955 között az Állami Tervbizottság elnöke, 1956–1957-ben oktatási és művelődési miniszter, majd egyetemi tanár.
2 Bodnăraş, Emil (1904–1976) kommunista politikus. 1948–1976 között az RMP Politikai Bizottságának tagja, 1950–1955 között honvédelmi miniszter, 1954-1965 között miniszterelnök-helyettes.
3 Drăghici, Alexandru (1913–1993) kommunista politikus. 1945-től az RKP KB póttagja, 1948-tól rendes tagja, 1954-től a Politikai Bizottság tagja, 1950 decemberétől belügyminiszter-helyettes, 1953–1957 között a Belügyminisztériumhoz tartozó Állambiztonsági Hatóság vezetője, 1957– 1965 között belügyminiszter. 1965-1989 között visszavonultan élt. 1992-ben Magyarországra menekült, ott is hunyt el.
4 Sălăjan, Leontin (Szilágyi Levente, 1913–1966) román kommunista politikus. 1945-1948 között az RKP Szatmár tartományi első titkára, 1948-1949-ben egészségügyiminiszter-helyettes, 1949-1950-ben építésügyi miniszter, 1950-1955 között honvédelmi miniszter-helyettes, 1955-1966 között honvédelmi miniszter.
5 Közölve a Vörös Zászló 1956. november 3-i számában. A nyilatkozat címe alatt pedig a következő szöveg: „A Simó Géza bútorgyár munkássága megbélyegzi a magyarországi ellenforradalomi akciót”. Az újságcikk szerint „tizenhét egyszerű ember – mert hát mind a huszonhétnek idő nem jutott – öntötte szavakba mindazt, ami a magyarországi események hallatára szívében, agyában megfogalmazódott”.
6 Uo.
7 Lásd a Vörös Zászló 1956. november 4-5-i számait. (Közölve a bútorgyári nyilatkozattal együtt: PÁL-ANTAL 2006, 217-258.) A Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár dolgozóinak felhívása „Bízunk abban, hogy a magyar munkásosztály lesújt ellenségeire és győzelemre viszi a szocializmus felépítésének nagy ügyét” címmel jelent meg az újságban az írók és irodalmi intézményekben dolgozók nyilatkozatával együtt. November 5-én megjelent az újságban „A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet bővített tudományos tanácsának nyilatkozata” külön cím nélkül. Következett november 6-án a Ciocanul–Kalapács Kisipari Tsz nyilatkozata „Dolgozóink harcos szolidaritásukat fejezik ki Magyarország népének a munkás-paraszt hatalom megvalósításáért vívott küzdelmével” címmel.
8 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 145/1956. sz. ügyiratcsomó, 306.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

„Nem az a fontos, ki volt informátor” – Konferencia Kolozsváron
Az emberek azt hiszik, hogy az ügynök olyan, mint James Bond, akinek kalandos, izgalmas az élete, a való élet azonban teljesen más – idézte fel az egykori román titkosrendőrség, a Szekuritáté egyik informátorával folytatott beszélgetését Könczei Csilla etnográfus, egyetemi tanár a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) által Kolozsváron megszervezett konferencián.
A Szekuritátéval együttműködők belső késztetései című csütörtöki rendezvényen a témában blogot működtető Könzei Csilla előadásában hangsúlyozta: noha a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatója, a titkosrendőrség aktáival civil kezdeményezésre, magánemberként kezdett foglalkozni.
Mint részletezte, egyrészt csatlakozni kívánt a 2006-ban elindított civil kezdeményezéshez, amelynek az volt a célja, hogy magánemberek hozzák nyilvánosságra saját szekusdossziéjukat, másrészt azt várta a kutatásaitól, hogy választ kap édesapja halálának körülményeire. „Most, 2016-ban az a helyzet, hogy egyik célt sem sikerült igazán elérni” – jelentette ki. Elmondta, mindössze négy egykori informátorral tudott személyesen beszélni, és közülük is csupán egy járult hozzá ahhoz, hogy rögzítse a beszélgetést. Hozzáfűzte, az édesapja dossziéjából sok ember identitására rájött, akiket megpróbált rávenni, hogy az egykori informátor pozíciójából lépjenek át a kor tanúja szerepkörbe.
Lőrincz József, a NKI kutatója, a konferencia főszervezője a rendezvény céljáról a Krónikának elmondta: eddig a kutatók a rendszer működésével foglalkoztak, hogy ki volt a besúgó és ki volt beszervezve, kik voltak a tartótisztek, hogyan működött a rendszer. Eközben felvetődött, érdemes lenne megvizsgálni, hogy azok, akik együttműködtek a Szekuritátéval, hogyan dolgozták fel ezt a tényt, milyen belső motivációk vezették őket. Mennyire voltak lelkes vagy kevésbé lelkes együttműködők.
„Meglátjuk, hogy sikerül-e a második nap végére valamilyen tipológiát összeállítani. Ez nem biztos, de látni fogjuk, hogy a kollaborációnak hány típusa volt. Bonyolult, nehéz eseteket igyekszünk megvizsgálni. Nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem, hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk. Többek között azt, hogy az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba” – magyarázta a főszervező.
Elmondta: a konferenciát azért szervezte a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, mert ők is szembesültek a problémával, az intézetben többen is foglalkoznak a témakörrel, illetve olyan intézeten kívüli kutatók is vannak, akiknek a projektje kapcsolódik az intézet kutatásaihoz. Kifejtette: ezeket a kutatási eredményeket feltétlenül össze kell hasonlítani azokkal, amelyekre a román kutatók jutnak, hogy kiderüljön: van-e bármi, ami sajátosan az erdélyi magyar társadalmat jellemezte. „Ha pedig mindezt össze tudjuk hasonlítani azzal, amit a magyarországi kollégák tapasztaltak, van egy hármas összehasonlításunk, és megnézhetjük, hogy vannak-e sajátosságok, milyen irányt vesznek a kutatások Bukarestben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, Pécsett” – magyarázta Lőrincz József. A kétnapos előadássorozat péntek délután ér véget.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Ma is érvényes a hadüzenet?
Románia hátba támadta Magyarországot
Romániának az első világháború alatt tanúsított, a szövetségesei többszörös elárulásában megnyilvánuló viselkedéséről és annak következményeiről tartott nagy érdeklődésnek örvendő előadást Baróton Raffay Ernő magyarországi történész, politikus, volt honvédelmi államtitkár.
Ennek során megtudhattuk, hogy 1916. augusztus 17-én Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök Bukarestben titkos szerződést kötött a központi hatalmakkal háborúban álló antanttal – annak ellenére, hogy országa már 1883 óta az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt. A paktum 4. pontja pedig arról rendelkezik, hogy amennyiben Románia 10 napon belül az antant oldalán belép a háborúba, és a központi hatalmakkal nem köt különbékét, akkor győzelem esetén megkapja Erdélyt, az egykori Partiummal, a Bánsággal és Bukovinával együtt.
Ennek következtében augusztus 27-én este fél kilenckor, tehát még a hadüzenet átadása előtt a Kárpátok hágóin át a román csapatok beözönlenek a védtelen Erdélybe. Így tanulta meg a székely falvak lakossága saját bőrén a huszonöt román megfelelőjének jelentését, ugyanis sokan közülük ennyi botütést kaptak, csupán azért, mert magyar anya szülte őket. A román támadás elindításának pillanatában ugyanis Erdélyben nem állomásozott katonaság, ami megvédhette volna őket.
Az előadó szerint a félórás késéssel átadott román hadüzenettel ugyanakkor veszélyes precedenst teremtettek, hiszen az tételesen kimondja: ha egy államalkotó nép úgy látja, hogy egy idegen ország fennhatósága alatt lévő nemzettársai elnyomásban élnek, akkor azt megtámadhatja. Az utolsó bekezdést fel is olvasta: „Románia azon óhajtól vezéreltetve, hogy az összecsapásnak végét siettesse, és annak szükségétől áthatva, hogy meg kell óvnia faji érdekeit, kényszerítve látja magát, hogy azoknak oldalára lépjen, akik inkább biztosíthatják nemzeti egységének megvalósulását.”
Románia amúgy megalakulásának pillanatától ellenségesen viselkedett nyugati szomszédjával, és csak a megfelelő történelmi pillanatra várt, hogy megtámadhassa. A mindenkori román állás- és nézőpontot például Ştefan Pascu kolozsvári román történész, akadémikus Mit jelent Erdély? cím alatt 1984-ben megjelent könyve is jól tükrözi. A szerző ebben ugyanis többek között kijelenti, hogy az Oszmán Birodalomnak a magyar királyság fölött Mohácsnál 1526-ban aratott győzelme nyomán Erdély tulajdonképpen „felszabadult”.
A nyugati és keleti frontról visszavont magyar és német csapatoknak még 1916. október elején sikerült Erdélyből kiverni a román hadsereget, és december 6-án Bukarestbe is bevonultak, így a vereséget szenvedett Románia végül kénytelen volt különbékét kötni. Ezt is megszegte azonban 1918. november 10-én, amikor ismét megtámadta Magyarországot – ezúttal már hadüzenet nélkül.
(Az 1916-os erdélyi eseményekről bővebben a legújabb Székely Kalendáriumban olvashatnak – szerk.)
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tranzit.ro-s szellemi csatározásokról kérdeztük Tordai S. Attilát
Különleges szigete nemcsak a kolozsvári, de az erdélyi kulturális életnek a tranzit.ro. Az Erste Alapítvány támogatásával működő nonprofit szervezet kortárs művészeti projektek mellett felvállalja olyan baloldali gondolkodók meghívását, akik egy krízisben levő Európa számára releváns alternatívákat képesek felmutatni. Tordai. S. Attila kurátort, a kolozsvári tranzit.ro egyesület vezetőjét kérdeztük.
Hogyan jött létre a tranzit.ro, milyen támogatási logikában, milyen célkitűzésekkel, iránnyal?
A tranzit.ro egyesületet 2012-ben jegyeztük be, az alapítók, művészek és kurátorok, név szerint Matei Bejenaru, Livia Pancu, Lia Perjovschi, Raluca Voinea meg jómagam. A létrejöttében az játszott szerepet, hogy 2010-ben az Erste Alapítvány levélben megszólított tíz romániai kurátort, tegyen javaslatot egy új kulturális intézmény létrehozására, mert hajlandóak lesznek a tevékenységét egy bizonyos összeggel támogatni. Az Erste Alapítvány ekkor már egy elég nagy befolyással bíró intézményként volt jelen az európai művészeti szcénában. Nemcsak a mind jobban kibontakozó támogatói politikája miatt, vagy az időközben egyre jelentősebbé váló kelet és közép-európai művészek alkotásait tömörítő gyűjteménye révén, hanem a Prágában, Pozsonyban, Budapesten és Bécsben működő tranzit.org hálózata révén is. Ezt a képzőművészeti intézményi hálózatot kívánták bővíteni Románia felé. Fontos ugyanakkor megjegyeznem, a tranzitok nem az alapítvány projektjei. A tranzit.ro Romániában bejegyzett egyesület, amely azután is kifejtheti tevékenységét, hogy az Erste megvonja támogatását.
Két évvel ezelőtti beszélgetésünkkor a fikció, retorika és tény hármasa adta a tematikát, milyen koncepció mentén zajlott az idei év?
A kolozsvári tranzit.ro esetében ez a koncepció érvényesült a továbbiakban is. Larisa David Erdélyből származó, de Bukarestben élő művésznő a román történelemírást, azon belül a történelemkönyvek által megalkotott és fenntartott kollektív identitás-konstrukciókat dolgozta fel. Egyszerűen és meggyőzően mutatott rá, hogy a történelmet a győztesek írják. Nem mintha ezt nem tudnánk, de a művészet eszközei más érzékenységet tudnak aktiválni az emberekben, másként szembesítenek a valósággal, mint például egy leírás.
Ugyancsak 2015-ben két budapesti művésznő, Bogyó Virág és Hódi Csilla a kiválasztottságról készítettek projektet. Létrehozták a Kiválasztottak Könyvtárát, amelybe kizárólag olyan könyvek kerültek, melyek a kiválasztottság valamilyen formáját jelenítették meg. A könyveket egy mozgó „tüzes szekérre” tették és Kolozsvár utcáin és terein állomásoztatták. Tanulságos volt kihámozni, milyen valós vagy képzelt entitások, struktúrák, hatalmi pozíciók felelősek az egyesek kiválasztásáért. A projekthez kapcsolódott két előadás is, Patakfalvi-Czirják Ágnes például a kiválasztott testről és a hozzá kapcsolódó képzetekről beszélt.
Az idei évet is a fikció, retorika, tények problémakörével zárjuk. Decemberben Kiss Pál Szabolcs kiállítása lesz látható A műhegyektől a hitig (From the Fake Mountain to the Faith) munkacímmel. Ez két nagylélegzetű videóból áll és egy kvázi-múzeumi tárlatból. A művész a budapesti állatkertben felállított, valamikor reprezentatívnak megálmodott, majd Trianon után az elszakított területeket jelképező műhegy történetéből indul ki, majd bejárja a magyar nemzet szakrálissá váló történelmi stációit, megérkezve a mai Magyarország politikai realitásába. A poggyásza tele tárgyakkal, irredenta relikviákkal – érdemes lesz megnézni.
Hogyan alakult az elmúlt években a tranzit.ro viszonya a külföldi és hazai kortárs művészekkel és a közönséggel? Gondolok itt arra, hogy sikerült-e szélesebb körből érkező közönséget megszólítani?
Úgy tűnhet, eléggé elfordulunk a művészektől, holott ahogyan az a fentiekből is kiderül, a képzőművészeti alkotások továbbra is nagyon fontosak számomra. Olyan nyelven szólnak, olyan eszközeik vannak, amelyek tartósan és mélyrehatóan tudnak társadalmi kérdésekkel foglalkozni. Ennek ellenére évente csupán 2-3 kiállítást szervezek. A ritkább jelenléttől azt remélem, hogy a munkák jobban felértékelődnek, több idő marad a tartalmak elmélyítésére, az átadott tudás beépülésére.
Ahogy te is említed, az elmúlt két évben különös hangsúlyt kapott a szélesebb közönség bevonása. Ezt olyan projektek által értük el, amelyek ugyancsak társadalmi problémákkal foglalkoznak, de nem képzőművészeti jellegűek. Ez azért is fontos, mert mindig is szerettem kivinni a képzőművészeti alkotásokat a művészeti közegből. Nem fizikális értelemben, azaz köztéri művészetként, hanem szellemi értelemben.
Rendszeresen szerveztünk elméleti szemináriumokat, a tavaly A modernitás hagyománya címmel, amelyeknek Tamás Gáspár Miklós állandó vendége volt, idén Soirée Critique név alatt kezdtük el a CriticAtac szerkesztőivel közösen. Ezek a beszélgetések különböző aktuális témákat érintenek, a kapitalista tőkefelhalmozástól a szabad kereskedelmen át a brexitig. Idén elindult egy új szemináriumi sorozat, amely a nem-marxista gazdasági elmélettel foglalkozik, Dana Domsodi vezetésével. Ezek mind olyan programok, amelyek nemcsak segítenek jobban megérteni, mi zajlik Európában, a térségünkben, de kohéziós erővel is bírnak. Emellett természetesen elméleti alapul szolgálnak az elkövetkező projektek számára.
A Culture and Politics of Crisis az elmúlt években négy fejezetet ért meg, marxista előadókat hívtatok meg, akik perifériára szorult világszemléletet képviselnek. Mi a beszélgetések célja?
Ezek elméleti konferenciák, melyekre külföldi egyetemeken tanító előadókat hívunk meg. A projekt felelőse Alex Cistelecan. Bár az ortodox baloldali eszmék eléggé kiszorultak a reálpolitikából, nagyon komoly bibliográfia áll mögöttük, ami, mondanom sem kell, folyton gyarapszik. Ráadásul a kapitalizmus kritikája újra nagyon aktuális. Nehezen találni olyan embert, aki azt mondaná, a világ, úgy ahogy van, jól van, nincs és nem is kellene rajta változtatni. A társadalmi egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek, a gazdasági válságokat a hegemón pozícióba került kapitalista és neoliberális politikai és gazdasági berendezkedések szülték, ezen változtatni kell. A rendezvényeink szellemi csatározások, általában két meghívott a vendég, ők ütköztetik gondolataikat. Kivételt képezett a Chicagói Egyetemről meghívott Moishe Postone előadása, neki nem volt vitapartnere, de két előre felkért felszólaló saját kritikai meglátásával gazdagította a professzor előadását. Majd zúdultak a kérdések.
Örök kérés, hogy ezeket a beszélgetéseket, az elhangzottakat hogyan lehet tálalni a nagyközönség felé, pedig égető szükség volna rá. Látsz-e esélyt arra, hogy olyan tabutémák akár, mint legutóbb Lenin és Polányi aktualitása, egy együttműködésnek köszönhetően a szélesebb közönséghez is elérnek?
Ez egy komoly kérdés. Annak ellenére, hogy elméleti fejtegetésekről van szó, a cél mégiscsak az lenne, hogy az elhangzottak nemcsak minél több emberhez eljussanak, de minél több emberben indítsanak el gondolatokat. Közvetítőkre, közvetítő platformokra lenne szükség. Szerintem komoly változások elé néz Európa. Erősen polarizálódik. Nem kellene megvárni, hogy olyan kilátástalan helyzet alakuljon ki, amely már nem teszi lehetővé a mérlegelést, racionális gondolkodást, a békés társadalomszervezést.
Az általad is említett beszélgetésen Krausz Tamás és Gareth Dale új formátumban vitázott, az egyikük Lenin, a másikuk Polányi Károly szerepébe helyezkedve – mindkettő szakértőjeként az általa alakított szerzőnek. Tulajdonképpen dekódolták és alkalmazni próbálták a mai társadalmi problémákra az említett szerzők gondolatait. Ezt akár a jobb érthetőség irányába tett lépésnek is értelmezhetjük, de messze nem elégséges. Nem tudom mi a teendő.
Két évvel ezelőtt úgy fogalmaztál, „nem kizárt, hogy jelenlegi vagy jövendő politikusok olvassák a baloldali CriticAtac honlapját, eljárnak kortárs művészeti kiállításokra vagy elméleti előadásokra, és érzékenyebbek lesznek bizonyos dolgok iránt.” Látsz ilyen jellegű előrelépést?
Persze. Két olyan személyről is tudok, akik kezdetektől fogva eljártak az eseményeinkre, egyikükkel többször is együtt dolgoztunk, most pedig képviselő- illetve szenátorjelöltek, tehát már nyakig vannak a reálpolitikában.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 37. (részletek)
Cenzor minden kiadványnál és kiadónál volt, nem csak a magyaroknál, és a Securitaténak is megvoltak mindenütt a besúgói, még a tömbházak adminisztrátorai között is, ám a magyaroknak ráadásul tűrniük kellett a velük szemben egyre intoleránsabb Ceaușescu mind jobban elszabaduló nacionalizmusát is. Ceaușescu tulajdonképpen a XIX. században elkezdett politikát folytatta: a magyarok asszimilációját célzó stratégiája kidolgozását és életbe ültetését sorozatos támadásokkal hangolta össze. E politika hivatalos kezdőjelét az 1972-es pártdirektívák adták meg, amelyek célként tűzték ki a román állampolgárok „társadalmi és nemzeti homogenizálását”. Erősödött a terror, fokozódtak a magyarok elleni megszorító intézkedések, melyeket nem ritkán egy-egy magyarországi vagy más külföldi megnyilvánulás is kiválthatott.
Amíg a „testvéri” kommunista pártok a hallgatást választották, a magyar emigráció mozgolódni kezdett. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára visszautasította, hogy beavatkozzon a romániai magyarok ügyébe, de mások nem haboztak ezt megtenni. 1977 tavaszán megjelent Párizsban egy (névtelen) tanulmány az erőltetett asszimilációnak kitett erdélyi magyarok helyzetéről. Még ugyanebben az évben néhány jeles romániai magyar párttag, köztük Király Károly, több beadványt is intézett a felső pártvezetőséghez, amelyben új kisebbségi statútumot, magyar nyelvű felsőoktatást kértek, az anyanyelv használatát a közigazgatásban, kétnyelvű feliratokat, és hogy a tankönyvek tükrözzék minden nemzet hozzájárulását Románia történelméhez. A petíciók benyújtói természetellenesnek találták, hogy a román nyelv már az óvodákban is kötelezővé vált, és hogy egyre több magyart állítanak félre a vezető beosztásokból, még a régi erdélyi magyar középiskolák élére is román igazgató kerülhet. A beadványokra a hatalom nem válaszolt, de mivel külföldön is kiadták, hatalmas port kavartak. Az irodalmi Herder-díjas Illyés Gyula közreadta válaszát Ceaușescu egyik, 1977 decemberében megtartott nacionalista beszédére. Ez a román–magyar viszony újabb, rendkívül feszült szakaszához vezetett. Ceaușescu kijelentette, hogy senkinek sincs joga beavatkozni Románia belügyeibe, a nemzetiségi kérdést pedig az országon belül kell megoldani.
A hatalom összetett mechanizmussal igyekezett kivédeni a román politikát érő bírálatokat: egyfelől támadták a magyar történészeket, másfelől dicshimnuszokat zengtek Ceușescuról, és ehhez a kórushoz a magyar aktivisták is csatlakoztak. A disputába a neves román értelmiségit, Mihnea Gheorghiut, a Ştefan Gheorghiu Társadalomtudományi Akadémia elnökét, egyetemi tanárt is bevonták, aki horthyzmussal, fasizmussal és az Osztrák–Magyar Monarchia utáni nosztalgiával vádolta meg Illyés Gyulát. Újságcikkek, rádió- és tévéműsorok egész sorozata ismételte meg ezeket a vádakat. Egy ilyen, 1978 májusában közvetített műsorban részt vett Gáll Ernő és Demény Lajos is, ám nem szólaltak meg a vita során. Illyés Gyula műveit betiltották Romániában. A magyar nemzetiségű dolgozók tanácsának 1978-as ülésén Bodor Pál és Domokos Géza mégis bírálni merészelték Románia kisebbségpolitikáját. Ekkor már nagy ütemben folyt a németek kivándorlása (valutáért való kiárusítása – szerk. megj.), bár ők sohasem jelentettek komoly veszélyt a bukaresti hatalom számára.
Az 1978-as év nem kedvezett Ceaușescunak: egyesült államokbeli látogatásakor tüntetők fogadták a román követség épületénél. Ugyanebben az évben I. M. Pacepa tábornok, a román kémszolgálat főnöke disszidált, és a Szabad Európa Rádióban hamarosan részletek hangzottak el Vörös horizontok című, a diktatúra visszaéléseiről szóló könyvéből.
A hatalom által irányított magyarellenes fellépések tovább erősödtek. Támadások érték A Hetet és a Kriterion Kiadót, legtöbbjük mögött Eugen Barbu és Corneliu Vadim Tudor állt. Több magyar értelmiségi is megállapította, nem néhány személy, hanem a magyar kultúra egésze ellen irányult kampányuk. 1982-ben megjelent Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Erdélyről szólva) című könyve, egy vad magyarellenes támadás, amely természetesen nem láthatott volna nyomdafestéket a párt engedélye nélkül. Romániában a légkör már elviselhetetlen volt, de Lăncrănjan szerint a „sovén lenézés” és „a rasszista, hamis és romboló hatású felsőbbrendűségi érzés” feketíti be az országot, megfogalmazta azt is, hogy a fő elvárás minden román polgárral szemben a lojalitás. A Lăncrănjan által név szerint említett író, Méliusz József több panaszt is benyújtott az illetékes helyeken, és mivel látta, hogy ezeknek nincs eredménye, kilépett az Írószövetségből.
Méliusz (1909–1995) pedig nagyra tartott író volt, még a tankönyvekben is szerepelt. Temesváron született, előbb a budapesti műegyetem építészeti karára iratkozott be, később teológiát tanult Zürichben, Kolozsváron és Berlinben. Balos beállítottsága miatt már az illegalitásban tagja lett a Román Kommunista Pártnak, antifasiszta tevékenységéért börtönben is ült. A háború után a Romániai Magyar Írók Szövetségének volt egyik alapító tagja, 1945–1948 között titkára is. A Magyar Népi Szövetség vezetőinek üldözésekor ismét börtönbe került; 1955-ben rehabilitálták és kinevezték aligazgatónak az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadóhoz, majd 1968-ban a Román Írószövetség tiszteletbeli alelnöke, 1974-ben a Román Akadémia levelező tagja lett. Sírja a bukaresti Bellu katolikus temetőben van.
Az lett volna Lăncrănjan szerepe, hogy üzenetet közvetítsen a „hűtlen” magyarok felé? A könyvet 1995-ben egy újabb magyarellenes kampány tetőpontján újra kiadták.
1982-ben jelent meg két történész, Gheorghe Bodea és Vasile Suciu könyve, Arhanghelii Crucii (A kereszt arkangyalai), a Horthy-hatalom majszini atrocitásairól. A Securitate rögzítette Domokos Géza véleményét: az ilyen kiadványokkal csak azt erősítik, ami szétválasztja, nem pedig ami összeköti a román és a magyar népet, és „csak az egyik oldal alávalóságainak bemutatása a Román Kommunista Párt nemzetpolitikájától való elszakadáshoz vezethet”.
Ugyancsak 1982-ben Fazekas Jánost is leváltották minden tisztségéből, kényszernyugdíjba küldték. Az ürügyet maga Fazekas János fedte fel Domokos Gézának: Márton Áron püspök halálakor koszorút és részvétnyilvánítást küldött. Azonban a püspök már 1980-ban elhunyt, úgyhogy másnak kellett a bukása okának lennie. Sokkal valószínűbbnek hangzik Robotos Imre állítása, aki szerint Fazekas kegyvesztett lett Elena Ceaușescunál. Szokása volt ellentmondani neki, és egy esetben megkérdőjelezte Mihai Viteazul szerepét a fejedelemségek egyesítésében, azt mondta ugyanis, hogy a vajda nem a népfelkelés élén vonult be Gyulafehérvárra, hanem egy húszezres, székelyekből és magyar zsoldosokból álló sereggel.
A következő évben eltávolították A Hét vezetőségét.
1984-ben neves magyar személyiségeket zártak ki a Nemzetiségi Tanácsból: Domokos Gézát, Sütő Andrást, Király Károlyt, Gálfalvi Zsoltot, és ez akár jónak is tekinthető, hisz ott már semmi hasznosat nem lehetett tenni, Ceauşescut kellett dicsérni és elítélni Magyarország beavatkozását Románia belügyeibe – mondta Gálfalvi, eltávolítása kapcsán. Ebben az évben találták ki a „magyar nemzetiségű román” kifejezést is.
1985-ben felfüggesztették a tévé magyar adásának sugárzását; megszüntették a vidéki rádióadókat és az összes magnószalagot kidobták a jilavai börtön mellé.
Lassanként a magyarokat teljesen kiszorították a politikai, gazdasági és kulturális életből, és több, túlnyomórészt magyarlakta helységbe tömegesen telepítettek románokat. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a falvak szisztematizálása, ami egyet jelentett a hagyományok és a nemzeti jelleg megsemmisítésével. A kegyelemdöfés azonban a tanügyet célozta meg. Ceauşescu a frissen végzett egyetemisták kihelyezésénél is sikeresen alkalmazta a népesség homogenizálását és a magyarok asszimilálását célzó törekvéseit, előszeretettel küldték őket Dobrudzsába, Moldvába vagy Olténiába; ott a magyarok sokszor kötöttek vegyes házasságot, gyermekeik pedig már román iskolába jártak. 1985-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem mind a 22 magyar végzősét ilyen helyekre irányították; csak négyük jelentkezett az állást betölteni. A többiek visszautasították a kihelyezést, és az akkor érvényes szabályok szerint visszafizették az államnak a 8000 lejes tanítási költséget. Szakember hiányában a magyar iskolákban egyre több tantárgyat tanítottak románul, román igazgatókat neveztek ki, úgyhogy a magyarok végül megtűrtekké váltak saját iskoláikban.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt egyszer egy gyermekegyüttes
Jövőben lesz 60 éve…
Az ötvenes, hatvanas évek Marosvásárhelyének különleges színfoltja volt a Székely Népi Gyermekegyüttes. Az egykori kis énekesek, zenészek, táncosok 2007-ben a Maros Művészegyüttes termében ünnepelték az együttes megalakulásának ötvenedik évfordulóját. A jövő évi 60. évforduló emlékezetessé tételére múlt kedden a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében gyűltek össze először a szervezést felvállalt tagok.
– A marosvásárhelyi Székely Népi Gyermekegyüttes 1957-ben alakult, egy közel száztagú kórus, egy 40 tagú tánckar tartozott hozzá, illetve saját gyermekzenekara is volt – idézte fel kérésünkre az indulást Cseh Gábor, a 60 éves találkozó kezdeményezője, aki kilencéves korától táncolt az együttesben. – Tízéves működése alatt több nemzedék életében játszott fontos szerepet az együttes, az évek során közel négyszáz kisiskolás és tizenéves tagja volt. Ha jól emlékszem, a tizennégy évesek voltak a legidősebbek. Az első bemutatóra 1958-ban került sor, ezt követően minden évben legalább egy új előadással színpadra álltunk. A legsikeresebbek a táncjátékok voltak, a Bíborkáné lánya és a román Poarta de aur, azaz Aranykapu című előadás. Mindig telt ház előtt léptünk fel, és sohasem maradt el a vastaps. Egyedülálló volt, szenzációnak számított akkoriban ez az együttes. Nemcsak itthon és a környező településeken, hanem távolabbi román vidékeken, például Moldvában is szeretettel fogadtak. A legnagyobb sikere Bukarestben volt a gyermekegyüttesnek. Az előadás után a Román Kommunista Párt első titkára száz szál rózsával jutalmazta a produkciót, az elkövetkezőkben pedig fenti utasításra a fővárosban megalakult a pioníregyüttes, amelynek tagjaival később Prahova megyébe, a Cheia nevű településen szervezett közös táborozásra is elvittek. A gyimesi táborok emléke is felejthetetlen számunkra.
Cseh Gábor az oktatókról is szívesen beszélt. Birtalan József a kórust, a néhai Székely Dénes, azaz Dini bácsi és Domokos István a tánckart irányította, és az oktatók közé tartozott többek között Orbán Ottó és Márton Mihály is.
A gyermekegyüttes a felnőttegyüttes mellett, annak utánpótláscsoportjaként működött, az államhatalom azonban a Pionírházhoz csatolta. Ez lett az együttes veszte. Tagjai azonban a későbbiekben is megőrizték, továbbvitték mindazt, amit a tíz év alatt tudásban, szellemiségben kaptak, sokan közülük művészi pályára léptek, színészek, táncosok, balett-táncosok lettek. Az együttes tagja volt Kilyén Ilka, Toszó Ilona, Bálint Márta színművésznő, a szintén Thália szolgálatába állt Buzogány testvérpár, Márta és Béla, Áment István balettművész, Kincses Elemér író, rendező, Molnár H. Lajos néhai közíró – sorolta a jövő évi ünnepség főszervezője. Könyvbemutató és kopjafaállítás
– Az ötvenéves találkozóra kiadtunk egy emlékkönyvet Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel. Kuti Márta szerkesztette, hatalmas munkát foglal magába. A gyermekegyüttes 385 tagjáról emlékezünk meg a kiadványban, a 2007-es ünnepségen azonban kiderült, hogy egyes énekesek, táncosok kimaradtak. Ezért érezzük szükségesnek az új, bővített kötet kiadását, amelyben az új írások mellett a bővített névsor is helyet kap. Ennek az emlékkönyvnek a bemutatója képezné a 60. találkozó egyik fontos mozzanatát. Emellett kopjafát szeretnénk állítani valamelyik marosvásárhelyi temetőben az együttes elhunyt tagjainak emlékére. Erről az elkövetkezőkben az egyházakkal kell egyeztetnem – mondta Cseh Gábor.
A 60. évforduló alkalmából megszervezendő délutáni gálaműsor helyszíne a Kultúrpalota vagy a Maros Művészegyüttes terme lenne. A szervezők azt szeretnék, ha az ünnepségen a Maros Művészegyüttes utánpótláscsoportja, a Napsugár néptáncegyüttes, illetve a szintén marosvásárhelyi Csillagfény gyermekegyüttes is fellépne, hiszen mindkettőt a Székely Népi Gyermekegyüttes jogutódjának tekintik.
– Ünnepi, ugyanakkor családias legyen a rendezvény. Olyan, amilyen az együttesünk volt – összegzett a megbeszélés végén Kelemen Ferenc nyugalmazott rádiószerkesztő, aki hatodikos korában lett a Székely Népi Gyermekegyüttes tánckarának tagja. A jelenlevők elhatározták, hogy az elkövetkezőkben kéthavonta találkoznak, addig pedig mindenikük igyekszik felvenni a kapcsolatot a külföldön, Magyarországon, Ausztriában, Izraelben, illetve a világ más tájain élő egykori gyermekművészekkel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Csíkszeredában fogadták Kövér Lászlót
Oktatási megbeszélésen vett részt Csíkszeredában Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Az újságírók számára nem nyilvános találkozó után sajtótájékoztatót tartottak.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere örömét fejezte ki, hogy a Sapientia épületében üdvözölhette a házelnököt, hiszen mint mondta, a felsőoktatási intézmény már másfél évtizede bizonyítja, miként gondolkodik a felelős magyar kormány, illetve hogy az milyen módon képzeli el a székelyek segítését.
„Nem véletlen, hogy az elnök úr éppen most érkezett hozzánk, hiszen végre megvalósul az a magyar lista, amelyet a parlamenti választások tekintetében sokan várnak. Egy jelentős próbatétel előtt állunk mindannyian, hiszen a magyar listának, a magyar összegfogásnak úgy van értelme, ha azt nagyon sokan, egy jelentős kritikus tömeg támogatja a december 11-i parlamenti választásokon” – emelte ki Csíkszereda polgármestere.
A megnyitott gondolatsort követte Kövér László. „Egyetértve a polgármester úrral, mi is azt szeretnénk elősegíteni, hogy a magyar összefogás mögé az erdélyi magyar polgárok is beálljanak, továbbá méltányolják azt a törekvést, amely az RMDSZ és az MPP részéről megfogalmazódott, félretéve az ellentéteket. Abban a helyzetben, amelyben az erdélyi magyarság most van, a romániai magyar pártok egyetlen lehetőséget láttak maguk előtt: együttműködve a bukaresti törvényhozásban erősítsék a magyar érdekképviseletet. Az anyaország természetesen minden tekintetben igyekszik az itt élő magyarokat támogatni, legyen szó oktatásról, politikáról vagy gazdaságról. Viszont természetesen a magyar érdekképviseletnek leginkább itt kell megfogalmazódnia Erdélyben” – nyilatkozta az Országgyűlés elnöke.
Az oktatási kerekasztal-beszélgetésben elhangzottakról a házelnök elmondta, a helyi elöljárók, tanügyi képviselők tájékoztatták őt a romániai magyar közoktatás, felsőoktatás problémáiról. „A gondok és problémák egy része abból fakad, hogy az erdélyi magyarságnak nincs meg az önrendelkezési lehetősége, amellyel biztosítani tudná a saját oktatási rendszere által az itteni magyar közösség szülőföldön való megmaradását. (…) Azt gondolom, hogy a következő időszak feladata az lesz, hogy akiket az erdélyi magyarság Bukarestbe küld, azok a következő négy esztendőben mindent megtegyenek, hogy az erdélyi magyarság az eddiginél nagyobb befolyásra tegyen szert az oktatásügyben” – hangsúlyozta Kövér László.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Gyergyószentmiklósra is ellátogatott Kövér László
Az utóbbi 26 évre visszatekintve, azt látjuk, az erdélyi magyarság helyzete sosem volt ilyen nehéz, mint most. Az eddig megszerzett jogaink visszavételére irányul a bukaresti politika. A magyar választópolgárok kezében van lehetőség azonban, hogy ezt megakadályozzák – fogalmazott hétfő délutáni, gyergyószentmiklósi látogatásán Kövér László.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Emlékplakett Simon Jukundián tiszteletére
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kövér László: tegyük félre a sérelmeket, adjunk esélyt az összefogásnak - Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával felálló parlamenti képviseletnek.
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a székelyudvarhelyi városháza dísztermében tartott fórumon biztatta az erdélyi magyar összefogás támogatására a hallgatóságot, kijelentései azonban élénk vitát váltottak ki. A fórum szinte valamennyi hozzászólója bizalmatlanságát, fenntartásait hangoztatta az RMDSZ-szel szemben. A városban júniusban az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ellenzéki koalíciója nyerte meg az önkormányzati választásokat.
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak azt kell mérlegelnie, hogy a legrosszabb bukaresti képviselet is jobb számára, mint a képviselet nélküliség.
A házelnök elmondta, erdélyi körútja előtt visszaolvasta azokat a nyilatkozatait, amelyeket az elmúlt évtizedekben az RMDSZ-szel kapcsolatban tett, és ezek esetenként meglehetősen durva nyilatkozatok voltak. Mégis úgy érzi, hogy ezek visszavonása nélkül kell arra biztatnia az erdélyi választókat, hogy álljanak oda az összefogás mögé. Hozzátette: az erdélyi magyarság kilátásainak a romlása teszi szükségessé az összefogást. Megjegyezte: Romániában olyan eszközöket vetettek be az elmúlt időszakban a magyar közösség jogérvényesítési törekvései ellen, amelyekkel a korábbi években soha nem élt a román hatalom. Kijelentésével a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás felhasználására utalt.
Kövér László bölcs dolognak tartotta, hogy az RMDSZ vezetése belátta: nem szabad kockáztatni, és össze kell fognia a korábbi ellenzékével. Úgy vélte, ez jó irányba tett lépés, mely megállíthatja azt a tendenciát, hogy a magyar választók kisebb arányban mennek el szavazni, mint a többségiek.
A hozzászólók némelyike kijelentette, időre van szüksége, hogy feldolgozza "a Fidesz színe változását", más "szerecsenmosdatásnak" tartotta az RMDSZ iránti bizalom megnyilvánulását, megint más pedig azt kérdezte Kövér Lászlótól, hogy számíthat-e rá a Székelyudvarhelyen már sikeres EMNP-MPP koalíció, ha a decemberi választásokon megbukik az RMDSZ-MPP összefogás.
Kövér László köszönetet mondott a kíméletlen őszinteségért, de kijelentette: az erdélyi magyar politika az önsorsrontás olyan szintjére jutott, ami tovább nem vihető.
"Nekem személy szerint van okom arra, hogy ne felejtsem el: mit kaptam az RMDSZ-től, hogyan árultak el engem, amikor nemzeti ügyet akartam képviselni ebben a városban. De ez nem lehet személyes ügy" - utalt arra, hogy négy évvel ezelőtt hiába ment Székelyudvarhelyre, mert az akkori RMDSZ-es polgármester közreműködésével meghiúsult Nyirő József hamvainak az újratemetése.
Az országgyűlés elnöke kijelentette: csak az vált jegyet az esetleges későbbi bírálatok megfogalmazására, aki elmegy szavazni december 11-én.
A vitát Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkész zárta le azzal, hogy kijelentette: az advent a várakozás időszaka, amikor előre kell nézni. A tiszteletes azt kívánta, hogy a választások után kezdjen új életet a közösség. Hozzátette, ez az élet akkor is sikeres lehet, ha "kényszerházassággal" indul.
Gazda Árpád
(MTI)

Átadták a Domokos Géza-díjakat
A Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Kiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke, parlamenti képviselő szellemi hagyatékának ápolására létrejött Domokos Géza Egyesület fennállásának ötödik esztendejét ünnepli. Ez alkalomból díjátadó gálát tartottak péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az egyesület céljai közé tartozik a névadó értékrendszerének és elveinek megismertetése, a művelődési sokszínűség a nemzeti önazonosság megőrzése mellett, a nemzetiségek, nemzetek közötti párbeszéd, a különböző kultúrák párbeszédének, egymás gazdagításának, kölcsönhatásának támogatása és bátorítása. Először került sor a Domokos Géza-díj és az egyesületi díj átadására. Előbbivel szervezetek, intézmények, közösségek, programok, tervek, témák jelességét kívánják elismerni, utóbbi díj az egyesület tevékenységét segítő természetes személyek munkáját jutalmazza. A díjtárgy talapzatra helyezett, ferdén álló stilizált lúdtoll, kivitelezője Damokos Csaba. Az eseményen Kalamár György színész konferálása mellett Domokos Péter, az egyesület elnöke, a névadó fia adta át az elismeréseket.
Domokos Géza-díjban részesült a kolozsvári Apostrof román nyelvű irodalmi folyóirat, melyet Mircea Dinescu költő, írószövetségi elnök indított el Marta Petreu főszerkesztésében 1990-ben. Az évek során a lap számos közös rendezvényen állította középpontba a román–magyar irodalmi kapcsolatok kérdéseit, a közös múlt közös mozzanatait. A díjat Czégely Erika szerkesztő vette át, és felolvasta a főszerkesztő köszönőlevelét. Marta Petreu jelezte, Domokos Géza volt az, aki a megszűnésre ítélt folyóiratot egykoron megmentette, ő volt akkor a „csoda” – fogalmazott. Az, hogy a lap a 26. évfolyamát éli, azt jelzi, hogy szerkesztői „elég normálisak” – tette hozzá. Díjazták a rákbetegek depressziós és szorongásos tüneteinek feltérképezésére szolgáló stresszmérő applikációt kifejlesztőket. Az APSCO nemcsak a hangulatot méri, hanem jelzi, hogy mikor kell lelki támaszt kérni, megyékre, városokra lebontva ajánl a közelben lévő önsegítő csoportokat vagy szakembereket az igénylőknek. A díjat Lukács Ignác, az APSCO-aplikáció kutatócsoportjának alelnöke vette át. Elmondta, a program magyarul is elérhető, és székhelyüket áthelyezték Székelyföldre. Kifejtette, mindannyian kettős állampolgársággal jövünk a világra, az egészség, illetve a betegség állampolgárságával, és csak rajtunk múlik, melyiket választjuk.
A Bukaresti Magyar Kulturális Központ 1992-ben nyitotta meg kapuit. Célja rendezvényei útján erősíteni és bővíteni a Románia és Magyarország közötti kulturális kapcsolatokat. A díjat Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója vette át. Elmondta, hogy tavaly kerekasztal-beszélgetést szerveztek Domokos Géza munkásságáról.
A Leader-program keretében 2010-ben alakult Alutus Helyi Akciócsoport az Olt menti térség önkormányzatainak, legaktívabb vállalkozóinak és civil szervezeteinek szövetsége. Célja támogatni a vidéki gazdasági kezdeményezéseket és hozzájárulni a térség társadalmi fejlesztéséhez. A szervezetnek szánt díjat Demeter János elnök vette át, aki szerint a legnehezebb a bizalom megszerzése volt a vidéki gazdák körében, s úgy érzi, ezt sikerült elérni, egy picit fellendíteni a vidéki életet. A Székely Mikó Kollégiumban alakult Tehetségpont célja támogatni a saját és a környező falvak iskoláinak tehetséges diákjait. A reáltudományok, a sport, a zene, az idegennyelvek szakterületén kiemelkedő eredményt elérő tanulók szakmai irányítását az iskola tehetséggondozást felvállaló tanárai végzik. A programnak szánt elismerést Krecht Gyöngyvér, a Tehetségpont vezetője vette át. Jelezte, a program idéntől része az európai tehetséggondozó hálózatnak.
A Junior Business Club 2010-ben indította az Üzleti Tervek Versenyét, melynek célja, hogy az erdélyi magyar fiatalok hiteles üzleti tervet tudjanak készíteni, illetve partnereket, befektetőket találjanak elképzeléseik eléréséhez. A programnak ítélt díjat Karácsony Zsolt, a Junior Business Club elnöke vette át. Kiemelte, Kárpát-medencei kiterjesztésű programjukra a legtöbb pályázat Háromszékről, azon belül Sepsiszentgyörgyről érkezett.
A Polgár-Társ Alapítvány és a MOL Románia által indított Zöldövezet Program díját Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány elnöke vette át, akinek mintegy 200 ezer embert, főleg ifjakat sikerült megmozgatni, 75 ezer fát, 65 ezer virágot ültettek, 45 hektár zöld területet létesítettek, illetve újítottak fel. Domokos Géza-díjjal jutalmazták Baász Imre művészeti szervezői tevékenységét, a Kálnoky Alapítványt, a Magyar Emberi Jogokért Alapítványt, ám részükről a gálán nem jelent meg senki. Utóbbi levélben köszönte meg az elismerést. Domokos Géza Egyesület-díjat kapott két fotós, Gáspár Antónia Kamilla és Toró Attila, akik a szervezet tevékenységét dokumentálták.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy asztal mellett Kövér László, az RMDSZ és az MPP
A háromnapos erdélyi körúton levő Kövér László kedden érkezik Kolozsvárra, ahol Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével közösen tart sajtótájékoztatót. A magyar Országgyűlés elnöke ma Csíkszeredába látogatott, ahol kijelentette: a bukaresti parlamenti mandátumot szerző erdélyi politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az erdélyi magyarság autonóm módon dönthessen az oktatásáról.
Kövér szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás problémáinak egy része abból fakad, hogy a közösségnek nincsen lehetősége gondoskodni arról, hogy az oktatási rendszere a közösségnek a szülőföldön magyarként való megmaradását szolgálja.
Elmondta: erdélyi körútjával azt szeretné elősegíteni, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása mögé a magyar választók is beálljanak. Hozzátette, az erdélyi magyar emberek jelenlegi helyzetében az összefogás, az együttműködés, a bukaresti képviselet megerősítése az egyedüli lehetőség, mert azok a problémák, amelyekkel a magyarság szembesül, és amelyeket évek óta maga előtt görget, a bukaresti képviselet nélkül nem oldhatók meg.
Ráduly Róbert kijelentette: az RMDSZ és az MPP összefogásának akkor és úgy van értelme, ha kritikus tömeg támogatja december 11-én, a romániai parlamenti választásokon. Az erdélyi magyar pártok összefogását megtestesítő képviselő- és szenátorjelöltek támogatására buzdított Kövér László a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.
A rendkívüli helyzet a belső ellentétek félretételét kívánja meg
– jelentette ki Kövér László a sepsiszentgyörgyi fórumon. Elismerte: "nem nagyon keresték egymás társaságát" az RMDSZ politikusaival az elmúlt években. Hozzátette: éppen azért vállalta, hogy személyesen vesz részt a magyar összefogás listáját indító RMDSZ kampányában, hogy akik korábban az RMDSZ-szel kapcsolatos kételyeit osztották, azok most is megfontolják a szavait.
"Egy potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség számára luxus, hogy a közösség egyik csoportja potenciális ellenségnek tekintse a másik csoportját" - jelentette ki Kövér László, aki az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét is betölti. Úgy vélte: van esély arra, hogy az összefogás által az erdélyi magyarságnak erősebb, hatékonyabb képviselete legyen Bukarestben. "Ép elmével nem lehet más utat kínálni az erdélyi magyarságnak, mint az összefogás útját, különösen miután minden más utat kipróbált már" - jelentette ki Kövér László.
Az MPP csak „pályakorrekcióra” akarta kötelezni az RMDSZ-t
A magyar Országgyűlés elnöke szerint az RMDSZ és az MPP összefogását az tette lehetővé, hogy az MPP korábban sem tört az RMDSZ leváltására, csupán pályakorrekcióra szerette volna késztetni a szövetséget. Méltányolta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gesztusát, hogy nem indított jelölteket a választáson, és ezáltal nem rontja az induló magyar jelöltek esélyeit. Reményét fejezte ki, hogy az összefogás a jövőben az EMNP-re és a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) is kiterjed.
Kövér László elmondta, a kampányban való jelenléte azt is hivatott demonstrálni, hogy a Fidesz és a KDNP által fémjelzett magyar kormány soha nem fog lemondani az erdélyi magyarok támogatásáról, "nem fog az önök háta mögül kiállni".
Kövér bírálta az erdélyi magyar politikai elitet
Vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót Kövér. Kérdésre válaszolva bírálta is az erdélyi magyar politikai elit tagjait, akik szerinte az elmúlt 25 évben ahelyett, hogy "értelmes, demokratikus konfliktusvállalásra felkészítették volna a közösséget, ahelyett, hogy azt mondták volna, álljatok mögénk", inkább elaltatták a közösséget, azt ígérvén, hogy ők majd kialkudják a közösség jogait. Úgy vélte, téved, aki azt gondolja, hogy konfliktus- és áldozatvállalás nélkül is el lehet érni valamit. Nyomatékosította: senki más nem fogja "kikaparni a gesztenyét" az erdélyi magyarságnak, ha a közösség maga nem lép fel érdekei érvényesítéséért.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: kilenc éve sokan úgy érezték, hogy az RMDSZ nem úgy képviseli az erdélyi magyarság ügyét, ahogy kellene. Voltak, akik más pártot hoztak létre, és voltak, akik belülről akarták megreformálni az RMDSZ-t. "Most egy asztal mellett találtuk magunkat, és egy irányba tudjuk húzni a szekeret" - fogalmazott Antal Árpád.
Szabadság (Kolozsvár)

Visszakerült a Budapest felirat a helyreállított bukaresti diadalívre
Visszakerült a rejtélyes körülmények között bevakolt, a román hadsereg 1919-es budapesti bevonulására emlékeztető felirat a helyreállított bukaresti diadalívre, amelyet hétfőn avatott fel Gabriela Firea főpolgármester.
Az 1922-ben emelt, 27 méter magas diadalívre azokat a településneveket vésték fel, ahol a román hadsereg dicsőséget szerzett magának az első világháborúban.
A tizenkét településnév között szereplő Budapest feliratot a főpolgármesteri hivatal egy korábbi közleménye szerint 1953-ban, a kommunisták vakolták be, vélhetően azért, mert akkor nem voltak büszkék a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadserege felett aratott győzelemre. A román sajtóban azonban rendszeresen felüti fejét az a híresztelés, miszerint a román hadsereg budapesti bevonulásának emlékét a magyarok miatt kellett törölni, „mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) folyton hatalmon volt”, és a magyaroknak „nem tetszett” a felirat.
A restaurálás csaknem három évet vett igénybe, és a tervezettnél másfél millió euróval többe is került, többek között rezgéscsillapító alapozást kapott, így most már egy Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengést is kibír.
A munkálatokhoz szükséges több mint 30 millió lej (2,1 milliárd forint) kétharmadát a regionális fejlesztési uniós alapból kellett volna lehívni, míg az állami költségvetésből 8,5 millió lejt, a fővároséból pedig 2,4 milliót irányoztak elő. A főváros önkormányzatának azonban a tervezett négyszeresébe került a felújítás, mert a munkálatok nem fejeződtek be 2015 végéig, az uniós támogatás egy része elúszott, és Bukarestnek így több mint kilencmillió lejjel kellett hozzájárulnia a diadalív restaurálásához.
Szabadság (Kolozsvár)

Két évtizede vált egyeduralkodóvá a Neptun-logika az RMDSZ politikájában
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének köreiben a kezdet kezdetétől két egymással ellentétes filozófia, két egymást kizáró stratégia és célrendszer ütközött.
Az egyik a helyzetelfogadó, konfliktuskerülő, minden áron megegyezésre törekvő irányzat, amit neveztek mérsékeltnek, labancnak, tájba simulónak, ki-ki vérmérséklete és pártállása szerint. Ez az irányzat a tények belső logikájából fakadóan képtelen perspektívát nyújtani a közösségnek, hiszen célhorizontját a többségi (román) elvárásokhoz és a feltételezett tűréshatárhoz igazítja. Márpedig a román politikum belátható időn belül nem fogad el egyetlen olyan létmodellt sem, mely biztosítaná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását.
A másik irányzat arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként oldható az meg intézményesen, hogy közösségünk megőrizze önazonosságát akár évszázadokon át, saját szülőföldjén. E kérdésre egyértelműen az autonómia a válasz. E politika szükségképpen konfliktusos, az ugyanis egyértelmű, hogy a román politikum csakis külső nyomásra lenne hajlandó intézményesíteni az erdélyi magyarság nemzeti önkormányzatát. Fő eszköz tehát ebben a prizmában az erdélyi kérdés nemzetköziesítése. Erre kellett volna törekedni kezdettől fogva.
A Fekete-tengeri üdülőhelyen, Neptunban 1993-ban lezajlott tárgyalás azért váltott ki szabályos belső vihart, mert a tárgyalók pont a fordítottját tették annak, amit tenniük kellett volna, amennyiben céljuk az akkor már hivatalos programmá emelt autonómia kivívása. Nem azt a hamis látszatot kellett volna igazolni, hogy Románia gesztusokat tesz az erdélyi magyarság irányában, hanem a külpolitikai nyomást fokozni az ország küszöbön álló Európa tanácsi felvétele előtt. Neptun azért negatív szimbólum mindmáig, mert épp az erdélyi magyarság legfőbb politikai eszközét, a külpolitika fegyverét csorbította ki nem kis mértékben.
Ez a logika vált fősodratúvá 1996. november 28-án az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának bukaresti ülésén, ahol három ellenszavazat (amit Csapó I. József, Katona Ádám és e sorok írója adott le), valamint két tartózkodás (Toró T. Tibor és Sógor Csaba) mellett megszavazták, hogy a döntésre hivatott testületet, a SZKT-t kész helyzet elé állító Operatív Tanács szabad kezet kapjon a kormánykoalíciós tárgyalások tekintetében. Implicit nyilván azt is megszavazták, hogy az RMDSZ részt vegyen a következő kormányban. Ez pedig azzal volt egyenértékű, hogy a szervezet feladja az önálló külpolitika eszközét, amint azt egy interjúban maga Markó Béla is elismerte.
A nyugati hatalmak „vették a lapot”, nekik nem kellett még egy Koszovó, örvendtek, hogy megoldódott a helyzet külső beavatkozás nélkül, mi több, szépen, lassan egyre többen átvették azt az ordas hazugságot, amit addig csak az Iliescu-féle hatalom emberei és maga Ion Iliescu ismételgetett szinte mániákusan, miszerint „Romániában mintaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést”. Ezt három év kormányzati szintű RMDSZ-politizálás után az Egyesült Államok akkori elnökétől, Bill Clintontól is visszahallhattuk.
Hiába figyelmeztetett a nemzeti autonomista oldal arra, hogy Románia EU-csatlakozása előtt van esély sarokba szorítani a román diplomáciát és rákényszeríteni a román vezetést a magyar autonómia intézményesítésére, Frunda Györggyel, az egyik neptuni tárgyalóval és a kormányzati szerepvállalás főideológusával az élen a hivatalos RMDSZ úgy állította be a csatlakozást, mintha az megoldást jelentene a kisebbségi kérdésre is.
Az RMDSZ azóta is csak konjunkturális, mobilizációs okokból nyúl az autonomista retorikához, egyébiránt bukaresti zsákmánypártként viselkedik. Most, az újabb parlamenti választások előtt éppen Bukarest-ellenes szólamokat hangoztat, hogy mérsékelje népszerűségvesztését.
Azt azonban aligha hihetjük, hogy 20 év komprádor-politika után hirtelen megváltoztak az RMDSZ-esek attól, hogy keblükre ölelték a Magyar Polgári Pártot, mely egyébként 2012 óta az ő nótájukat fújja.
Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna – mutatott rá tíz esztendeje a napjainkban már az RMDSZ mellett korteskedő Kövér László országgyűlési elnök, aki feledni látszik, hogy a román érdekeknek alájátszó, komprádor RMDSZ-ből sem lesz elvszerű magyar képviselet attól, hogy felengedték a listájukra a házelnöki védnökség alatt működő látszatpárt két vezetőjét.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Nagyszabású katonai díszszemlével ünnepeltek ma Bukarestben
Több NATO-tagállam díszegységeinek, illetve a román hadsereg és a belügyminisztérium több mint háromezer fegyveresének részvételével nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték csütörtökön Bukarestben Erdély és a Román Királyság 1918-as egyesülésének napját, Románia nemzeti ünnepét.
A díszszemlét Klaus Iohannis államfő és Dacian Ciolos miniszterelnök jelenlétében a napokban felavatott, frissen helyreállított első világháborús diadalívnél rendezték meg. A diadalívre a román hadsereg dicsőség-listáját tartalmazó tizenkét településnév közé visszakerült a „Budapest” felirat is, amelyet a kommunisták 1953-ban bevakoltak.
A több ezres közönség előtt rendezett katonai parádén a szárazföldi erők különböző fegyvernemei, valamint a csendőrség, a határőrség, a titkosszolgálatok különleges alakulatai vonultak fel díszlépésben több száz csapatszállító páncélos, rakétahordozó és kétéltű jármű fedélzetén, miközben fölöttük a román légierő mintegy ötven helikoptere, csapatszállító- és harci repülőgépe – a többi között az idén beszerzett első F-16-osok – rendezett bemutatót.
MTI Erdély.ma

Bukarestet „meglepte” a magyar külügy döntése
Meglepetéssel és értetlenséggel vette tudomásul a román külügy a budapesti külügyminisztériumnak azon döntését, amellyel letiltották a magyar diplomatákat a román ünnepi fogadásokról.
Bukarest szerint azért is nehéz elfogadni egy ilyen döntést, mert egy ország nemzeti szimbólumai és értékei iránti tisztelet annak a vitathatatlan része az Európai Unió alapvető értékeinek. „Románia elkötelezett volt és marad ezen értékek iránt” – közölte a digi24.ro kérdésére a román külügy.
A magyar külügyminisztérium arra utasította a külföldi magyar képviseleteket, hogy diplomatáik ne vegyenek részt azokon rendezvényeken, amelyeket az adott államban működő román nagykövetség a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez.
Budapest a tiltó intézkedést azzal indokolta, hogy „a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején”. maszol.ro

Hegedüs Csilla: Bukarest semmit nem tesz az erdélyi magyar kulturális örökség védelméért
A román kulturális minisztérium semmit nem tesz az erdélyi magyar kulturális örökség védelméért, sőt tönkreteszi azt – nyilatkozta a Maszolnak Hegedüs Csilla.
Bukarest nem védi az erdélyi értékeket
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, volt kulturális államtitkár a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánításának elutasításáról és az ezzel kapcsolatos román álláspontról elmondta: Bukarest megmutatta, mit tesz a magyar kulturális örökséggel, ha nincs, akinek megvédenie azt.
„A kastélyainkkal nem pályázhatunk, templomaink felújítására nem kapunk pénzt, emellett pedig meggátolják azt is, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön a világörökségi listára. Ezt teszi a bukaresti kulturális minisztérium!” – jelentette ki a szövetség kultúráért felelős alelnöke. Az UNESCO közgyűlésén a román államtitkár gyakorlatilag azt kérte, hogy Csíksomlyót ne vegyék fel a világörökségi listára – magyarázta Hegedüs.
A román-moldáv javaslatot elfogadták
Míg az erdélyi magyar örökség kapcsán Alexandru Oprean kulturális államtitkár nem javasolta a felvételt, a Románia és Moldova által benyújtott közös javaslat elfogadásáért már foggal-körömmel harcolt, aminek következtében a moldvai gyapjúszőttes már helyet kapott a világörökségi listán. Hegedüs Csilla a minisztériumi képviselőre utalva kijelentette: „aki a magyar örökséget így diszkriminálja, annak azonnal le kell mondania a tisztségéből”.
Az RMDSZ képviselőjelöltje szerint a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását csak akkor lehet biztosítani, ha az RMDSZ kormányra kerül, és képviselői ott lesznek a kulturális minisztériumban is. Hegedüs éppen ezért arra kéri a szavazókat, hogy vegyenek részt a választásokon, ugyanis a román kulturális tárca nem fog lépni az erélyi magyar örökség védelme érdekében. maszol.ro

Băsescu szerint Románia határa a Tiszáig terjed
A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Băsescu volt államfő „egyedüli méltó válaszként arra a sértésre", hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba jelzőkkel fűszerezett bejegyzését. Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen nacionalista pártvezér, a tavaly elhunyt Corneliu Vadim Tudor stílusához hasonlították. A volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg.
Băsescu azzal magyarázta az elnöksége idején elképzelhetetlen hangvételt, hogy „most már szabadon beszélhet" és máskülönben a budapesti „politikai kalandorok" nem fogják megérteni, hogy az „igazi Románia a Tiszáig terjed".
Mint ismeretes, Szijjártó Péter csütörtökön a közmédiának nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén, furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon. MTI
Erdély.ma

Kipukkad a lufi? (Székelyföldi terrorvád)
Tavaly ilyenkor, pont a román nemzeti ünnepen „robbant a bomba”: székely terroristákat fogtak Kézdivásárhelyen. Most, egy esztendő múltával a „betonerős” bizonyítékok szépen, lassan semmivé foszlanak, és a hatóságok is kezdtek kihátrálni az ügy mögül. Összeállításunkban az egy évvel ezelőtt történteket, majd a fejleményeket foglaltuk össze. Sokat elárul, hogy féléves előzetes fogva tartás után előbb házi őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá helyezték Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt. Hiába állítottak össze nyolckötetes vádiratot, ahogy halad a per, kártyavárként omlanak össze a vádak.
Időközben az is kiderült, hogy a titkosszolgálat által lehallgatott beszélgetések jegyzőkönyve tele van pontatlan fordítással, és a petárdákat forgalmazó koronatanú határozottan állította a táblabíróságon, hogy a Beke István Attila által vásároltakból képtelenség bombát gyártani.  Az első letartóztatás
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, illetve a Román Hírszerző Szolgálat  (RHSZ) szerint Beke István Attila 2015. december 1-jén Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren a katonai felvonulás alatt akart bombát robbantani, de az állami hatóságok meghiúsították a székelyföldi terrorcselekményt. November 30-án, hétfőn a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék mellett működő Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei a 2015/2/7350-es számú iratcsomó alapján házkutatást tartottak Beke István Attilánál, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökének főtéri magánlakásán és cégénél, aznap este pedig további kihallgatásokra Bukarestbe szállították. A házkutatási parancsban nem szerepel az indok, csupán egy friss iktatószámra hivatkoztak. A házkutatás a reggeli óráktól este fél kilencig tartott. Az ügyészek fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek, helyette azonban laptopokat, merevlemezeket és más adathordozókat, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos éjjellátót, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, tortára való fényszórót foglaltak le és vittek el. „Alávaló módon vitték el férjemet a városból, egész napos éhezés, szomjazás után egész éjszaka kihallgatásnak vetették alá Bukarestben. Nem biztosítottak tolmácsot számára sehol, a jegyzőkönyveket csak románul írták, kötekedtek Kiss István védőügyvéddel, aki nem mehetett vele. Több mint tízórás megfélemlítési akciónak vetették alá mind a férjemet, mind a családot. Ez több, mint zaklatás, ez lelki terror! Kedden hajnalban közölték velem, hogy elfogatási parancs van érvényben, majd körülbelül két óra elteltével, hogy 24 órás őrizetbe vételt rendeltek el, illetve azt, hogy nem léphetek vele kapcsolatba. Többszöri rákérdezésemre, miért hurcolják, mi a gyanú, mi a vád ellene, oly módon közölték velem, mintha tudnom kellene, hogy terrorizmus, asszonyom! Az ártatlanság vélelme Romániában nem illeti meg sem az egyszerű székely embert, sem egy vármegyés vezetőt” – nyilatkozta annak idején lapunknak Beke Csilla, István Attila felesége. Az állítólagos vádak
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság honlapján közzétett közlemény szerint a gyanúsítottat az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándékával és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. A hatóság szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészség az RHSZ segítségével derítette fel a kézdivásárhelyi esetet. „Az ügyben fennáll annak az alapos gyanúja, hogy B. I. A. vádlott, a HVIM romániai szárnyának oszlopos tagja vállalta, majd beszerezte az eszközöket egy házi készítésű robbanószerkezet előállításához, amelyet Kézdivásárhelyen a december elsejei ünnepségen akart a tömegben felrobbantani” – áll az ügyészségi közleményben. Az ügyészség közlése szerint a kézdivásárhelyi férfi „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom magyarországi struktúra Erdélyben kifejtett revizionista-szeparatista” céljait képviselte, „Nagy-Magyarország visszaállítására” készült, „e folyamat részeként pedig a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekkel, valamint a román hatóságoknak az úgynevezett Székelyföld fölötti ellenőrzése megnehezítésével/megakadályozásával” is számolt. A Román Hírszerző Szolgálat illetékese szerint a titkosszolgálat régóta figyelte a gyanúsítottat, de a román televíziók arról is beszámoltak – szintén az ügyészségről, titkosszolgálattól kiszivárgott hírekre alapozva –, hogy a gyanúsított olyan szerkezet birtokában volt, amely több tíz ember halálát okozhatta volna, ha sikerül bevetni a békés ünneplők ellen. Állítólag már október óta figyelték, miután kiderült, hogy veszélyes anyagok vannak birtokában, amelyeket távolról is fel lehet robbantani. A hírcsatornák folyamatosan hangoztatták, hogy a hatóságok kitűnően végezték a dolgukat, egy pillanatra sem volt veszélyben a román állampolgárok élete vagy egészsége. 
Újabb két házkutatás
December 1-jén Kézdisárfalván Szabó Ottó karateedzőnél, amatőr festőnél tartottak házkutatást. Onnan Hodor Istvánhoz ment az ügyészekből, rendőrökből és csendőrökből álló tizennyolc tagú különítmény. „Semmit nem találtak, semmit nem koboztak el” – mondotta Szabó Ottó –, akit, akárcsak Hodor Istvánt, szintén el akartak vinni Sepsiszentgyörgyre, de miután valakit telefonon felhívtak, és elmondták, hogy nem találtak semmit, távoztak a lakásából. Időközben a bukaresti táblabíróság eleget tett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság kérésének, és Beke István Attilát, a HVIM kézdivásárhelyi vezetőjét harmincnapos vizsgálati fogságba helyezte.   Szőcs Zoltán letartóztatása
December 29-én este a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei őrizetbe vették és kihallgatásra Bukarestbe vitték Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét. Az igazgatóság közleménye szerint az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére való felbujtással gyanúsítják, kihallgatása keddről szerdára virradó éjszaka hajnali 4 óráig tartott. December 30-án a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán harmincnapos előzetes letartóztatását kérték, amit jóvá is hagytak. Közleményük szerint október 10-én arra biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének jelen levő tagjait, hogy házilag készítsenek egy robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel december elsején a Románia nemzeti ünnepe alkalmával tartandó főtéri felvonuláson. Szőcs e felvetésére – szerintük – Beke István a „megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt. A sajtóközlemény Szőcs Zoltánt a Székelyföld nem Románia! jelszó népszerűsítőjeként mutatja be, aki azt vallja, hogy a HVIM céljait „véráldozat nélkül nem lehet elérni”. Az ügyészek állítása szerint a lehallgatott október 10-ei megbeszélésen „Szőcs Zoltán feladatul szabta a HVIM kézdivásárhelyi  tagjainak a házi robbanószerkezet elkészítését”. Három nappal a tanácskozás után Szőcs elhagyta Romániát, és csak december 20-án tért vissza Kézdivásárhelyre. Beke István december elsejei letartóztatása után azonban felvette a kapcsolatot a tanácskozás többi résztvevőjével, hogy egyeztesse velük a hatóságoknak mondandó változatot. Az ügyészség közleménye szerint Szőcs Zoltán „a szélsőséges-nacionalista HVIM Erdélyben kifejtett revizionista-szeparatista” céljait képviselte, és „Nagy-Magyarország visszaállítására” készült, „e folyamat részeként pedig a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekkel, valamint a román hatóságoknak az úgynevezett Székelyföld fölötti ellenőrzése megnehezítésével/megakadályozásával” is számolt. A bukaresti táblabíróság fél éven keresztül havonta meghosszabbította a két vármegyés előzetes fogva tartását, azzal érvelve, hogy „szabadon bocsátásuk veszélyt jelentene”.
Vádemelés Közel fél évvel előzetes letartóztatásba helyezésük után, május 18-án emeltek vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei, Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel és a robbanóanyagokra vonatkozó törvény megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó törvény megsértésére történő felbujtással vádolják.  A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék július elsején tárgyalta a két kézdivásárhelyi fiatal fellebbezését, amelyet előzetes fogva tartásuk meghosszabbítása ellen nyújtottak be. Ezúttal úgy ítélték, a két vármegyés szabadon bocsátása nem jelent társadalmi veszélyt – eddig mindig erre hivatkoztak –, ezért enyhítettek a korábbi döntésen, és házi őrizetbe helyezték őket. Beke hét, Szőcs pedig hat hónapot töltött vizsgálati fogságban a bukaresti rendőrség központi fogdájában, majd a rahovai börtönben. Elkezdődik a per
A bukaresti táblabíróságon több mint tíz hónappal őrizetbe vételük után, szeptember 20-án, kedden elkezdődött, és több mint hét órán át tartott Beke István Attila és Szőcs Zoltán ügyének alapfokú tárgyalása. A két vármegyés elleni vád rendkívül súlyos: Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják a Terrorizmus és a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság ügyészei, akik nyolckötetes vádiratot helyeztek a táblabíróság asztalára. A második tárgyalást október 7-én tartották, de azon sem született lényeges döntés.
Házi őrizetből hatósági felügyelet alá kerültek
November 4-én fordulat következett be a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán perének pénteki bukaresti tárgyalásán: a bírói testület úgy döntött, a házi őrizetet hatósági felügyeletre enyhítik. A döntés 12-én vált véglegessé, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei nem fellebbeztek. A tárgyalás első felében tanúként kihallgatták Makó Attilát, aki megvásárolta Beke István Attilától a petárdák egy részét, illetve Marian Bîznut, a temesvári petárdás cég tulajdonosát, aki elismerte, hogy régebbi rendelést teljesített, és Beke István Attilát a tartozás rendezése miatt kereste meg. Bîznu azt is elmondta, hogy kis mennyiségű petárdáról van szó, nem veszélyes anyagokról, hangsúlyozva: az Fp 3-as típusú petárdák csak hangban erősek, de nem veszélyesek.
A vád koronatanúja, a védett identitású József Sándor nem jelent meg a tárgyaláson, a vádhatóság szerint nincs az országban. Számára és Szőcs Csongor számára – aki szintén nem tartózkodik az országban – új időpontot jelölnek ki. Az ítélet értelmében Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, azaz a kézdivásárhelyi rendőrségen, továbbá hatósági engedély nélkül nem hagyhatják el az országot. Ugyanakkor nem szabad kapcsolatba lépniük egymással, de a tanúként kihallgatott Bandi Szabolccsal, Hodor Istvánnal és Marian Bîznuval sem. Az ítélőtábla mindkettejüknek megtiltotta, hogy a HVIM vagy a Szent László Serege Egyesület bármely rendezvényén részt vegyenek, illetve fegyvert viseljenek. Habár Bukarestben a házi őrizet visszavonásáról már a délutáni órákban döntöttek, ezt Beke Istvánékkal csak hajnali két óra után közölték. A következő tárgyalást december 5-ére tűzték ki.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)