'56-tal és Nagy Imréék snagovi fogságával foglalkozik a Digi 24
Rendhagyó adással jelentkezik szombaton este a bukarestiDigi 24 hírtelevízió Diplomata útlevél (Pașaport Diplomatic) című műsora, amely Nagy Imre volt kormányfő snagovi fogva tartásának helyszínét járja be.
A Barabás Balázs által szerkesztett műsor Zákonyi Botond történésszel, Magyarország bukaresti nagykövetével forgatott az Ilfov megyei községben. Az 1956-os magyar forradalom leverése után itt tartották őrizetben Nagy Imrét és társait. Mivel a helyszín a román belügyminisztérium felügyelete alá tartozik, a román hatóságok ritkán adnak engedélyt ott filmezni, így valószínűleg a Digi 24 az első, amely 1956 témájában forgathatott tévés anyagot.
A műsorban Zákonyi Botond többek között 1956-ról és Nagy Imréék elhurcolásáról beszél, felidézi az akkori események romániai visszhangját. Mint ismeretes, annak idején több ezer embert tartóztattak le, mert támogatta a magyarországi forradalmat, néhányukat ki is végezték. Az 1956-tal és Nagy Imréék snagovi fogságával foglalkozó Diplomata útlevél című műsort szombaton 22.30 órától sugározza a Digi 24 hírtelevízió.
Krónika (Kolozsvár)

Művészetek találkozása – Megannyi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából
Erdély- és Partium-szerte, valamint a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napja alkalmából. Idén is együtt ünnepli a jeles napot Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta.
Erdély- és Partium-szerte, és a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napján, amelyet 1989 óta ünnepelnek meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Fotóművészet, irodalom Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar kultúra napjához kapcsolódóan január 17. és 23. között több eseményt szervez. Az idei rendezvények fókuszában a diaszpóra áll, ehhez kapcsolódva fotóművészeti performanszra, irodalmi estekre, zenei programra és filmes eseményekre kerül sor. Az intézmény közleménye rámutat, a rendezvények keretében olyan kultúrateremtő emberekre összpontosítanak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akiknek tevékenysége valamilyen formában a diaszpóra magyarságához köthető.
Kedden 19 órától kettős eseményre kerül sor a fotóművészet napjához kapcsolódóan, mely egyben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is: Schupler Alfredbukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, illetve ezen gépek szerkezetéről készített fotókat mutatnak be. A kiállításmegnyitó keretében Igazság Radu képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó performanszot tartanak arról, hogy milyen az egykori vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép mint műalkotásig. Szerdán 19 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb szenélyiségével.
Január 19-én, csütörtökön 18.00 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá címmel román nyelven (Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar) publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében. Január 20-án, pénteken 19 órától a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékeznek, akinek munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is.
Dokfilmek Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen a magyar kultúra napja megünneplésére szervezett rendezvénysorozat keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmek vetítését, képzőművészeti kiállítást, zenés előadást és új kiadványok bemutatóját ajánlja a közönség figyelmébe január 16–22. között. A forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa által pályázati úton támogatott, 2015–2016-ban készült, a néprajzi, történelmi, földrajzi, gazdasági és turisztikai értékeket dokumentáló filmeket a Harmónia cukrászdában mutatják be. Látható lesz többek közt Bálint Arthur Babonák, Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fecső Zoltán Fűrészmalmok, Bocskor Salló Lilla „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című alkotása.
Szerdán 17 órától festészeti kiállítás nyílik Nagy-Imecs Zsuzsánna alkotásaiból a Forrásközpont székhelyén, a kiállításmegnyitón közreműködik Filtner Tünde zongorán és Sófalvi Emese hegedűn. Csütörtökön 17 órától a forrásközpont új kiadványait mutatják be az intézmény székhelyén. Január 22-én, vasárnap 18 órától átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az esemény meghívottja a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny díjazottja, a Cickom Énekegyüttes.
Együtt ünnepel Berettyóújfalu, Nagyvárad, Debrecen és Margitta
Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. Mint a programokat beharangozó múlt heti sajtótájékoztatón felidézték, Nagyvárad és Berettyóújfalu már 16. alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúra napját, Debrecen és Margitta tavaly csatlakozott a programsorozathoz. Papp Csaba, Debrecen magyar–román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka felidézte, hogy Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, és kiemelte, hogy ebbe bevonják Nagyváradot is.
Szabó Ödön, az RMDSZBihar megyei ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő a nagyváradi programokat ismertetve hangsúlyozta: mint mindig, most is igyekeznek minél több fiatalt bevonni az ünneplésbe. Január 19-én a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai Skype-on élőben beszélgethetnek Szacsvay László színművésszel. Másnap a két világháború közti nagyváradi magyar irodalmi életről rendeznek vetítést és előadást. Január 21-én nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 11. Nemzetközi Szalonja, másnap pedig a berettyóújfalui Dombi Géza festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A magyar kultúra napján a Szigligeti Színházban rendeznek ünnepi gálaestet, amelyen beszédet mond Halász János magyar országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor, átadják a Magyar Kultúráért díjakat, és Füst Milán Máli néni című vígjátékát adja elő a társulat.
Január 23-án hétfőn közösen szavalják el a Himnuszt a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola és a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai. A margittai rendezvények január 19-én könyvbemutatóval kezdődnek, majd másnap bihari népmesékből összeállított vetélkedővel folytatódnak. Lesz plakátkiállítás, kézművesműhely, ökumenikus istentisztelet, közös Himnusz-éneklés és közös szavalás is. A magyar kultúra ünnepét közösen szervező négy település rendezvénysorozatának fővédnöke Halász János magyarországi országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Magyar megyei tanácselnökök találkoztak Váradon
Öt megyei tanács RMDSZ-es elnöke találkozott az elmúlt héten Nagyváradon: Péter Ferenc (Maros megye), Borboly Csaba (Hargita), Tamás Sándor (Kovászna), Pásztor Sándor (Bihar) és Pataki Csaba (Szatmár). A közös csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke volt a házigazda.
Történelmi lépésnek nevezte Cseke Attila, hogy ilyen felállásban öt megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke tart sajtótájékoztatót, továbbá hangsúlyozta, hogy a politikai színpadon Romániában az RMDSZ a harmadik legerősebb csapat, hiszen a szociáldemokrata és a liberális párt után az RMDSZ-nek van a legtöbb megyei tanácselnöke. Hozzátette, hogy háromnapos találkozójuk alkalmával kiszállásaik lesznek a megyében. A cél a tapasztalatcsere. „Sok minden van, ami közös, hiszen ugyanolyan megyei önkormányzati struktúránk van, de azért vannak sajátos kihívások is, és vannak olyan pályázatok, amelyekben mi úgy gondoljuk, hogy jó egymás tapasztalatait megosztani, sőt vannak olyan projektek is, amelyek más megyében kezdődtek, és itt Biharban folytatódtak, illetve fordítva” – tette hozzá Cseke.
A sajtótájékoztatón minden megyei elnök szót kapott. Egy-két olyan témát vezettek fel, amely megyéjük sajátossága, de azért „összerdélyi”, magyar közösségi téma, és amelyekből mindannyiuknak van tanulnivalójuk.
Tamás Sándor, aki a ’90-es években másfél évig Nagyváradon is élt, elmondta, hogy végre politikai döntéshozóként Erdélyt egészében látva tehetnek az erdélyiekért, és ez alatt nem csak a magyarságot értette. Kiemelte a decentralizációt, hangsúlyozta, hogy Romániában jelenleg nem decentralizáció, hanem recentralizáció zajlik, melyet az új kormány folytat. „Azt remélem, reméljük, hogy vissza fog térni a decentralizáció” – fogalmazott, hozzátéve, hogy egyetlen pozitív példája volt ennek, amikor Cseke Attila egészségügyi miniszterként elérte, amit egy miniszter és egy kormány sem tett meg, hogy több mint 370 kórház decentralizációját valósította meg. „Jobb gazdái vagyunk a megyei és városi kórházaknak gazdasági és döntéshozási téren, mint valamikor az állam volt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 2010 óta jobban működnek a kórházak. „Naponta látjuk, mit és hogyan lehetne jobban csinálni, de a lehetőségeink be vannak határolva, mert azokat Bukarestben korlátozzák” – figyelmeztetett.
Borboly Csaba kifejtette, hogy akkor tudunk fiataljaink számára alternatívát nyújtani, ha egy jó közigazgatási rendszer mentén, akár a kisebb ajánlatok megpályázása révén segíteni tudjuk a vidékieket, lehetőséget teremtve fiataljaink számára a kisgazdaságok fejlesztésével, a gazdasági élet serkentésével, továbbá a vidékfejlesztéshez szükséges a korszerű tömegközlekedés fejlesztése is. „Ha öt megyének van egy közös érdeke, akkor több lehetőség van céljaink elérésére” – fogalmazott.
Péter Ferenc az autópálya-építés fontosságát hangsúlyozta, továbbá kifejtette, mit jelent, ha egy megye – jelen esetben Maros – körbe van véve gazdaságilag erős megyékkel, amelyek a gyengébbet „megfojtják”. Éppen ezért úgy véli, fontos a régiók átszervezése, hogy Erdélyben minden megye lehetőséget kapjon a fejlődésre. „Tudunk közösen hatni a területfejlesztési koncepciók átszervezésére” – vélte.
Pataki Csaba Szatmár megyét az ország nyugati „zsákmegyéjének” nevezte. Több határon átnyúló programban is benne vannak (Magyarországgal, az ukránokkal és a szlovákokkal). Biharral az Érmellék is közös. Arra is kitért, hogy Magyarország, amennyiben elkészül az észak-erdélyi autópálya, csatlakozni fognak hozzá. Jelenleg viszont csak a magyar oldalon, Szatmár megye határáig van kész a sztráda. Azt is elmondta, hogy sok Szatmár megyei költözött át Magyarországra, és ingázik haza dolgozni. Úgy véli továbbá, hogy a decentralizáció gazdasági fejlődést hozna, a központosítást pedig ellenzi, mert ez az ügyintézést – pénzügyek, építkezési engedélyek stb. – ellehetetleníti.
Pásztor Sándor azt hangsúlyozta, hogy az elkövetkező négy évben az ország észak-nyugati régiójának fejlesztését tervezik. Olyan projekteket szeretnének elnyerni, amelyek érintik Bihar és Szatmár megyét is. Hozzátette, hogy e három nap alatt a tapasztalatcserén túl megvitatják terveiket, problémáikat, továbbá találkoznak polgármesterekkel, magyarországi miniszterekkel, hidat építve ahhoz, hogy a hangjuk eljusson Budapesttől Bukarestig.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyar Kultúra Napja – rendezvények a bukaresti Balassi Intézet háza táján
Különböző eseményeket szervez a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet január 17-e és 23-a között, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva. A rendezvények fókuszában a diszpóra áll, ehhez igazodva fotóművészeti performanszt, irodalmi esteket, zenei és filmes programot is tartanak – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. Olyan kultúrateremtő személyekre fókuszálnak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akik valamilyen formában kötődnek a diaszpóra magyarságához.
A naptári év első eseménye idén is Szathmáry Pap Károly fényképész, festőművész, címerfestő, az első fotoriporterek egyikének születésnapjához kapcsolódik a Balassi Intézetnél. Ma, január 17-én, kedden este 7 órától kettős esemény zajlik a Fotóművészet Napjához igazodva, amely egyben a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is. Alfred Schupler bukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, és a gépek szerkezetéről készített fotókat mutatják be. A tárlatmegnyitón Radu Igazság képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó-performansznak lehetnek tanúi a résztvevők: kiderül majd, hogy milyen az egyidőben vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt Duschamp ready-made koncepciójából indul ki, és vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép műalkotás jellegéig. Az esemény a fényképezőgép kettős állapotát hivatott kiemelni, a tárgy és gyakorlati funkciójának különválasztására fektetve a hangsúlyt. A kiállított fotók a fényképezőgép belsejének dinamikáját ábrázolják, a játékot, ahogyan a gép eltávolodik a tárgyaktól és a jelenségektől, hogy megfigyelhető jelenség-tárggyá váljon.
Január 18-án, szerdán este 7 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb írójával. ATyúkok a mennyben (Raiul găinilor) című regény négy hónapig vezette a francia Jacqueline Chambon Kiadó eladási listáját, a Hónap Könyve volt Németországban, több kiadást megért. Szlovénul, olaszul, lengyelül, spanyolul, bolgárul, illetve Szonda Szabolcs fordításában, a Pont Kiadó gondozásában magyarul is olvasható.
Január 19-én, csütörtökön délután 6 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar (Névjegykártya. Amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá) címmel publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében.
Január 20-án, pénteken este 7-től a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékezhet, akinek a munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténelem utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is. Az emlékkoncert Bács Lajos Adagio című művével indul, majd a Kodály-év felvezetéseként Bács Lajos egyik kedvenc zeneszerzője, Kodály Zoltán műveit játssza Andrei Kivu gordonkaművész és Verona Maier zongoraművész, vendégmeghívottak közreműködésével.
Az események helyszíne: Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet székhelye, Bukarest, Gina Patrichi u. 8 szám).
Több romániai városban nagy sikernek örvendett tavaly a Balassi Intézet filmtörténeti vetítéssorozata, amelyet azzal a céllal indítottak el Bukarestben, hogy az éppen 120 éves magyar filmművészet kiemelkedő alkotásaira felhívják a figyelmet. A sorozatot idén további erdélyi városokba is elviszik. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva, a Híd Kulturális Egyesülettel partnerségben január 20-án és 21-én vetítik az első három filmet a nagyszebeni Habitus Könyvesboltban: Uher Ödön Mire megvénülünk (1916), Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka (1917), Korda Sándor Aranyember (1918) című alkotását nézheti meg a közönség. Január 23-án, hétfőn Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen látható Uher Ödön és Janovics Jenő filmje, és közben folytatódnak a vetítések Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen.
Szabadság (Kolozsvár)

Bolgárok fogságában Csertőn (A szentkatolnai Szigeti Gyárfás emlékezik)
Az általunk tíz esztendő alatt felkutatott mintegy ötven felső-háromszéki egykori hadifogoly közül – mára már alig tucatnyian élnek – a szentkatolnai kilencvenkét éves Szigeti Gyárfás az egyetlen, aki nem szovjet és nem nyugati, hanem bolgár hadifogságban volt. A 3. Ukrán Front alárendeltségében harcoló és a Dél-Dunántúlt ellenőrző 1. Bolgár Hadsereg 1944 decemberében és 1945 januárjában három gyűjtőtábort hozott létre: Pécsen a Ferencz József-laktanyán, Kaposváron a Baross-laktanyán és Szigetvártól északra 2,5 km-re, Csertőn (Csertő-pusztán), gróf Festetics Domonkos uradalmán. Szigeti Gyárfásnak nagy szerencséje volt, hogy a bolgárok nem adták át a szovjeteknek, így nem került Szibériába.
Pisztoly a kenyérben
Gyafi bácsi, ahogy a faluban ismerik és szólítják, 1924. október elsején született Szentkatolnán. Tizenhét évesen sorozták be a magyar hadseregbe, akkor került az árkászokhoz Sepsiszentgyörgyre. Rövid kiképzés után a frontra vezényelték, előbb Sósmezőn harcolt a szovjetek ellen, majd onnan visszavonultak Torján keresztül. Erdélyből Csáktornyára, az ottani csapattesthez került hat erdélyi bajtársával együtt. Csáktornyán partizánok őrzésével bízták meg őket, huszonnégy órás szolgálatot teljesítettek. 
– Egyszer én voltam szolgálatban ott, ahol a partizánokat őriztük. Jött egy néni és egy bácsi. Odajöttek az ablakhoz, köszöntek és megkérdezték tőlem, hogy ismerem-e ezt és ezt a fehérnépet. Egy huszonnyolc éves tanárnő volt az illető, az ő lányuk. Mondtam, hogy ismerem, mire arra kértek, hogy küldjem ki. Mondtam nekik, hogy tiltja a szabály. Erre fel arra kértek, hogy adjak át egy csomagot és mondjam meg neki, hogy a legközelebbi viszontlátásra. Bevittem a csomagot és mondtam az őrmesternek, hogy nekem nem tetszik ez a csomag. Egy nagy, domború kenyér volt benne. Azt javasoltam az őrmesternek, hogy vágjuk kétfelé. Az őrmester azt mondta nekem, menj el te székely góbé, ilyesmit miért akarsz csinálni? Ragaszkodtam hozzá, hogy szeljük meg a kenyeret. Az őrmester elővette a kést, és nekifogott kétfelé vágni, de a kés éle valamibe megakadt. Megfordítottuk a kenyeret, és próbáltuk a másik felét elvágni. Ott is kemény valamibe akadt a kés éle. Amikor kétfelé törtük, akkor láttuk, hogy pisztolyt rejtettek el a kenyérben. Mondtam az őrmesternek: lássa, hogy jó volt az elővigyázatosság, mert az első golyó a magáé lett volna, majd szerre lőttek volna le minket, és a partizánok mind elmenekültek volna. Akkor értettem meg igazán, miért üzente a lányának, hogy a legközelebbi viszontlátásra.
Ez volt az első tettem. A második szintén Csáktornyán történt. Bombáztak minket a szovjet repülők. Az egyik földet ért, de nem robbant fel. Az ezredes azt mondta nekünk, hogy a bombát valaki vigye el onnan, és a lejtő mellett eressze bé. Senki nem jelentkezett önkéntesen. Én jelentkeztem egyedül, hogy elviszem. Felvettem a vállamra, elvittem és beeresztettem. Amikor visszaértem a csapatomhoz, negyven méterre tőlünk felrobbant a bomba. Az egyik szilánk a sapkámat vitte le a fejemről, de szerencsére nem sebesültem meg. Az ezredes nem győzött dicsérni, hogy hányan haltunk volna meg, ha én nem viszem el onnan a bombát.
Csokoládé a repülőről
− Szigetvárra vezényeltek át. Ott folyt a Dráva. Szigetvárhoz nagyon közel, Csertőre Festetics gróf birtokára vittek bennünket. Ott is huszonnégy órás szolgálatra osztottak be Nyáguly Béla falumbelivel. Volt még velem egy csegődi fiú és az őrvezető. A motorcsónak keresztülvitt minket a Dráván, és egy óra tájt megérkeztünk a horvát határ mellé. Átjött hozzánk négy horvát. A falu a határtól tíz méterre volt. Mondták nekünk, hogy menjünk velük és ebédeljünk. Bementünk egy csárdába, ahol két asztalt összehúztunk, az egyik felén ültek a horvátok, a másik felén mi. Kipakoltuk az asztalra, ami nálunk volt. A horvátok kértek egy-egy deci rumot. Azt megittuk, majd ellegettünk, és mi is kértünk két liter bort. Nyolcan azt is megittuk. Ekkor már öt óra felé járt az idő. Elbúcsúztunk egymástól, ők jöttek a román határ felé, mi pedig mentünk visszafelé. Közben pihenőket tartottunk, de mentünk tovább. Már tíz óra lehetett, amikor a fejünk fölött három repülőgép cirkált. Kértem a társamtól egy piros rakétát, amit fellőttem. Erre a repülőgépek megtértek, és alacsonyra leereszkedve ejtőernyőkkel kezdték kidobigálni a repülőkről mindazt, amit magukkal hoztak. Egy láda egy nagyobb csutakra hullott és szétesett. Tábla csokoládék voltak a csomagban. Egyet-egyet mi is elvettünk. Kérdezte tőlünk az őrvezető, hogy melyikünk megy jelenteni az ügyet. Mondtam neki, hogy én és Nyáguly lemegyünk. El is mentünk. Úgy tizenegy óra lehetett akkor. Kiabáltunk át a Dráván, hogy költsék fel a motorcsónakost, jöjjön utánunk, és vigyen át minket a folyón. Felköltötték, és át is szállított minket. A nálam levő csokoládét átnyújtottam a csónakosnak, hogy adja oda a gyermekeknek, Nyáguly Béla pedig a cimboráinak adta.
A törzsőrmester volt éppen szolgálatban. Beszámoltam neki a történtekről. A törzsőrmester azonnal felhívta Csáktornyát, hogy küldjenek három autót, és legyen minden járművön nyolc katona. Megrakodva jöttek vissza, de a felét sem tudták felrakni a kocsikra. A törzsőrmester ismét felhívta Csáktornyát, és azt kérte, hogy most már négy járművet küldjenek. Azokra már sikerült felrakni a repülőkből ledobott élelmet. Megérkezett Csáktornyáról az ezredes. Azt mondta nekem a törzsőrmester: na, Szigeti, te most meséld el az ezredes úrnak, hogy történt, mi történt. El is mondtam neki mindent. Megdicsért és azt mondta, hogy másnap jön a szabó és tiszta új ruhát kapunk mind a négyen, az őrvezetőt előléptetik őrmesterré, belőlem szakaszvezető lesz, a másik kettő pedig tizedes. 1945-ben húsvét napján lesz a vitézzé avatás – mondotta az ezredes. Eljött húsvét napja, de a vitézzé avatásunk elmaradt, akkor éjszaka megszálltak minket a bolgárok.
Bolgárok fogságában
− A bolgár katonák összeszedtek vagy ötvenünket, és elvittek Csertőre, a grófi uradalomra. A bolgár hadifogságot ott töltöttem le. Volt négy nagy istálló, mi, a foglyok a padláson háltunk. Volt közöttünk tanár, ügyvéd stb. és mindenféle mesterember. Jó életünk volt, nem panaszkodhatom. Minden napra a hús megvolt, aki szivarazott, az napjára kapott tíz darab cigarettát dobozkákban. Nyáguly Béla nem volt dohányos, de ajánlottam neki, mondja azt, hogy ő is szivarazik, így nekem minden napra húsz cigaretta jutott. Szóval, jó életünk volt a bolgár fogságban, amikor hazakerültem, kilencvenöt kilogrammos voltam.
1945 októberében érkezett a táborba egy szovjet komisszió, felmérték, hogy hány fogoly van, mert azt mondták, hogy pénteken visszajönnek és visznek minket a Szovjetunióba. Húsvéttól októberig voltam bolgár fogságban. Amikor elmentek a szovjetek, fel kellett sorakozzunk. A bolgár kapitány nagyon rendes ember volt. Tolmács segítségével ismertette, a szovjetek mit akarnak velünk, el akarnak vinni Szibériába, de ő úgy döntött, hogy elenged minket. Azt kérte, hogy mindenki mondja meg a pontos címét. Heten voltunk háromszékiek. Ez volt kedden, szerdán reggel ismét sorakozni kellett. A bolgár kapitány tartott egy szép beszédet, majd felolvasta a nevünket sorra. Amikor elébe mentünk, a bal kezét a bal vállunkra tette, a másikkal kezet fogott és sok szerencsét kívánt. Azt tanácsolta tolmács által, hogy vigyázzunk magunkra, és ha szovjet katonát látunk, meneküljünk el, mert ha elfognak, lágerbe kerülünk. 11 órakor egy nagy hajrát kiáltottunk, megnyitották a lágerkaput, és mindenki elindult hazafelé. A csertői lágerből egy emléktárgyat is őrzök, a zabolai Kozma Dénes bajtársam egy fa fokost készített számomra, aminek az egyik oldalára a „Sz. Gy. 1945. VI. 15.”-t, nevem kezdőbetűit és egy dátumot, a másik felére pedig „A csertői táborból” feliratot véste. 
Román katonaság
– Bementünk Szigetvárra, ahol vonatra szálltunk, és Budapestig utaztunk. Pesten sok orosz volt, féltünk, hogy ismét fogságba esünk. Egy szerelvény Dédára indult. Arra felültünk, aztán Dédán szálltunk le. Este tíz óra körül jött egy vonat, amelyik Sepsiszentgyörgyre és Brassóba ment. Felültünk arra a szerelvényre. Amikor eljöttünk Málnásig, ellenőrt kaptunk. Heten voltunk a fülkében, és mindegyikünknek egyforma papírja. Az ellenőrök azt kifogásolták, miért nem mentünk a magyar hatóságokhoz, hogy adjanak más igazolványt. Leszállítottak a vonatról, és jegyzőkönyvet írtak. Délután folytattuk az utunkat hazafelé egy másik vonattal. Falumbeli, Luka Sanyi bácsi, akivel Málnáson véletlenül összetalálkoztunk, és ő előttünk hazaért, hírt adott az érkezésünkről, ezért nagyon sokan vártak a szentkatolnai állomáson. Az udvaron is sokan voltak. Mondtam édesanyámnak, adjon tiszta ruhát és mosdóvizet, hogy feküdjek le. Jól esett végre vetett ágyban pihenni.
1946-ban román katona is voltam Bukarestben. Az én korosztályomat akkor hívták be katonának, de az nem volt jó élet. Nem volt, mit enni. Csak az élt jobban, akinek pénze volt. A román fehérnépek árulták a málépitánt, amiből megvettünk egy darabot, és azt ettük. Amikor a román hadseregből leszereltem, már nem kilencvenöt, hanem csak hatvanhét kilós voltam. 1949-ben megnősültem, három lányunk született, azokat férjhez adtuk. Sajnos, csak a jobb szememmel látok, a ballal semmit, még az ujjaimat sem. Vitéz sem lett belőlem azóta sem. Veteránpénzt csak havi 120 lejt kapok, össze-vissza a rokkantsági nyugdíjjal együtt 458 lejt hoz a postás. Akikkel együtt voltam bolgár fogságban, már mind elhunytak, csak egyedül én élek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnapi beszélgetés Albert Ernő néprajzkutatóval
Csak a fiatalok látnak öregnek
Néhány nappal ezelőtt, január 14-én ünnepelte 85. születésnapját Albert Ernő tanár, néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató. Csíkdánfalván született, az egyetem elvégzése óta Sepiszentgyörgyön él. Munkássága Csíkhoz és Háromszékhez egyaránt kötődik. Albert Ernő e-mailen válaszolt kérdéseimre.
– 85 év – sok vagy kevés? Elégedett, ha visszatekint?
– Ha a számot nézem, azt mondom, sok. Ha visszatekintek eddigi életemre, terveimre, megvalósításaimra, akkor kevésnek tartom. Azért tartom kevésnek, mert végzős diákként, kezdő tanárként bőven jelöltem meg magamnak feladatokat, de abból keveset tudtam megvalósítani. Pedig igyekeztem. Amikor Konsza Samu, az iskola volt tanára és igazgatója, egyben néprajzkutató 80. születésnapját ünnepeltük tanárokkal és diákokkal együtt, akkor 35 éves voltam, és azt gondoltam: tanárként, kutatóként mily eredményesen dolgozott, dicsőséget szerzett az iskolának, a megyének, illő méltó módon köszönteni – bár sem tanítványa, sem tanártársa nem voltam. Azt is megállapítottuk: milyen szép kort élt meg, megérdemli a pihenést, hisz öregember. Aztán karjába vett az idő, gyors léptekkel száguldott velünk is, s amikor bekopogtunk a 80 évesek ajtaján, azt mondtuk, mi nem is vagyunk olyan öregek, mint akit akkor ünnepeltünk. S még ráadatott most újabb öt év, s most is azt mondom – bizonyára a fiatalok látnak öregnek, magunkat nem érezzük annak.
– Minden interjúalanyomtól megkérdezem: honnan az indíttatás? Milyen családban született? Mi határozta meg csíkdánfalvi gyermekéveit?
– Édesapám nagycsaládban született, tizenketten voltak testvérek, kilencen hetven éven felüli életkort éltek meg. Nagyanyám gyakran siratta a három korán elhalt gyermekét. Amikor 74 éves korában, 1947-ben nagyapámat temettük, a rokonok, a barátok, az ismerősök mellett ötvenkét unokája és dédunokája kísérte az utolsó útra. Az elemi iskolában, a mi osztályunkban hárman tanultunk unokatestvérekként. Amikor csépléskor a rokonság összegyűlt nagyapóék udvarán, nagy ricsajt csaptunk, szaladgáltunk, kicsi volt számunkra a nagy udvar. Nagyobb unokatestvéreim sok mindenre megtanítottak. Szüleim iparosok voltak, közvetlenül nem éltem a földműves emberek életét, annál inkább tetszett, amikor megismertem a kialakított szokások törvényeit. Mert Dánfalván, és a többi felcsíki községben is, kialakított életforma szerint éltek az emberek, s annak betartását egymástól is megkövetelték. Dánfalvától soha nem szakadtam el teljesen, a mindennapjait mindig is követtem. Most elszomorít a népesség csökkenése: 1977 és 1992 között a község lakossága 212 fővel lett kevesebb.
– Ön többször, több helyen is vallott életéről, ezért minden életszakaszáról nem kérdezek most részleteket, de a gimnáziumi éveiből – ha tegyük fel, öt mondatban kellene megfogalmaznia, mit emelne ki?
– Csíkszereda s a gimnázium számomra a város megismerését jelentette. Dánfalván petróleumlámpa fényénél tanultunk, a bentlakásban eleinte rácsodálkoztunk a villany fényére. Aztán a nagy épület titkaiba is bepillanthattunk. Később a nagyobb diákoktól hallottunk a népi írókról, magunk is egymásnak adtuk azokat a könyveket, amelyeket városi osztálytársainktól kaphattunk. E könyvek hatására egyszerre másként kezdtünk látni a világba. Utolsó éveinkben szerveztük az iskola kultúréletét: soktagú tánccsoportunkat Kovács Dénes tanár úr tanította. Színdarabokat tanultunk be, külön magyar és külön világirodalmi kört alakítottunk. Irodalmi törvényszéken ismertettünk ifjúsági regényt. Magunkkal viaskodtunk a hirtelen jött átalakulási folyamatokban. De mindenképpen alkotni, tenni akartunk. 1950-ben úgy búcsúztunk az iskolától, hogy senki azt sem mondta: fél kalap! Régi, úri, elavult szokásnak tekintették a kicsengetési ünnepséget, pedig előző évben még szépen búcsúztak a diákok, mi is nagyon készültünk rá. Nem számoltam meg az öt mondatot. De legalább még néhány ezer hátravan, ha mindent el kellene mondani arról, mit jelentett számomra Csíkszereda s a gimnázium.
– Kacérkodott az újságírással is, végül magyartanár lett, testvére, Albert Antal viszont újságíró volt. Az Önök ifjúkorában, az 1950-es években nem az volt az újságírás, mint korábban, vagy mint mondjuk 1968 vagy 1990 után. Mi az, ami vonzhatta vagy eltántoríthatta a fiatalt?
– Érettségi után újságírónak készültem. Felvételi jellegű cikk után értesítettek, hogy induljak Bukarestbe, a Magyar Szó szerkesztőségébe. A reggeli vonattal Szeredáig utaztam, onnan a késői gyorssal számítottam Bukarestbe jutni. Alig szálltam fel a vontara Dánfalván, levél érkezett a bátyámtól, amiben azt írta, hogy jobbnak látná, ha egyetemen tanulnék, állásban van, ő is tud segíteni. Édesanyám, hogy megakadályozza továbbutazásomat, gyalog indult utánam a 20 kilométeres távolságból, s amikor Szeredában megtalált, mutatta bátyám levelét. Nem akartam szószegő lenni, de édesanyám annyira sírt, hogy nem engedhettem egymagára haza, így a Dánfalva felé induló vonaton melléje ültem. A további körülményekre most nem térek ki. Egy hét múlva indultam Kolozsvárra felvételizni a magyar szakra. Az egyetemen új világ tárult elénk. Az előző év hallgatói határozott új ifjúságnak mutatkoztak be, mindent tudtak az új világról, mi pedig nem találtuk helyünket. Közben céduláztam a nyelvészeti katedrán a moldvai nyelvjárást Domokos Pál Péter A moldvai magyarság 1941-ben kiadott könyve felhasználásával. Négy éven át pénzt is kaptam érte. Néptáncok, népköltészet gyűjtésébe is bekapcsolódtunk, az egyetem tánccsoportját szerveztem. Közben éjjelenként vagonokból áruk kirakására vállalkoztunk. A bentlakási szobánk kis szemináriumi estéket jelentett. Egy szobában laktunk Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral. Viták vitákat értek: bíráltunk, elégedetlenkedtünk, lázadoztunk. Az egyetem elvégzésekor Faragó József ajánlására felvettek volna a Folklór Intézetbe, de én tanítani akartam. Szívem szerint a moldvai csángómagyarokhoz mentem volna, de ott éppen akkor, 1954-ben szüntették meg a magyar iskolákat, így végül Sepsiszentgyörgy mellett döntöttem.
– Mit jelentett az Ön számára a tanítás?
– Az első pillanattól kezdve örömet találtam az irodalmi, nyelvtani órákban. Tanárságom során végig arra törekedtem, hogy térjek el a kialakított sablonoktól, a kérdező, a felelő, a jegyadó, az összefoglaló mozzanatoktól. Arra törekedtem, hogy tanulóim önálló feladatok elvégzésére vállalkozzanak. Lehetett látni, hogy nekik is örömet jelent az ilyen kihívás. Bevezettük, hogy mindegyik tanuló készítsen nagyobb lélegzetű dolgozatot kedvelt írójáról, vagy írja meg a szülőfalujában látottakat, szokásokat. A feladatot év elején beszéltük meg, a dolgozatnak év végére kellett elkészülnie. Dolgozat született ily módon például Háromszék várairól és vártemplomairól. Két tanulóm végigkerékpározta a megyét, fényképeket, rajzokat készítettek, a várak történetéhez adatokat gyűjtöttek, két év alatt négy kötetben mutatták be alkotásukat. Egy másik tanuló Bethlen Gáborgyergyószárhegyi gyermekkoráról készített dolgozatot. Jó alkalomnak kínálkozott a város utcáinak névadói című dolgozat készítése arra, hogy egyrészt a tanulók megismerjék jelentős személyiségek életét, róluk fényképeket keressenek, és a város térképét is elkészítsék. Bár hosszú időn át egy vagy két osztályban tanítottam, az évek során közel ezer dolgozat készült el. A jelenkori írókról szóló dolgozatok készítői íróktól kértek segítséget írásaik elkészítéséhez. Az írók pedig szívesen írták életrajzukat, tanácsaikat. Fokozatosan mintegy száz ilyen levél gyűlt össze, amely jelentős dokumentuma a XX. századi irodalomnak. Közöttük található Illyés Gyula, Passuth László, a L’Umanité egyik szerkesztője, Kós Károly, Horváth István, Sütő András, Kányádi Sándor és még sok író és művész levele. Gyakran emlegettük az iskola diákfolyóiratát, a Gyökereket. Ez a folyóirat 1966-ban jelent meg, és 1980-ban a 47. szám után betiltották. Jó lehetőséget kínált a tanulók önálló megnyilatkozásaira, mindennapi életük bemutatására.
– Hosszú ideig volt – kisebb megszakítással – az 1-es számú Líceum (Székely Mikó Kollégium) igazgatója. Hogyan jutott ideje a kutatásra, a gyűjtésre?
– Elsősorban tanárnak, majd igazgatónak kellett lennem. De már egyetemi hallgató koromban hozzákezdtem szülőfalum népköltészetének összegyűjtéséhez. A gyűjtőmunkát Sepsiszentgyörgyre érkezésemtől kezdve folytattam, és ebben segítettek tanulóim is. Amikor az iskolának az ötvenes évek végén sikerült magnetofont szereznünk, azzal végeztük a gyűjtést. Hatalmas népköltészeti anyag gyűlt össze. Mintegy háromezer felvételünk található hangszalagon. Ezt Budapesten 150 CD-re másolták át. Sikernek tekinthetjük a Háromszéki népballadák és A halálra táncoltatott leány című köteteket, az Édesanyám sok szép szava címűt, Albert Mátyás és Tamás Katalin gyimesi csángók életrajzát, meséit, hiedelemmondáit, a Dánfalváról és Felcsíkról szóló három kötetet, az 1848-as forradalomról és a madéfalvi veszedelemről szólót. Készítettem két szöveggyűjteményt is a középiskolák magyar irodalmának tanításához. Összesen huszonöt kötetem, mintegy százötven tanulmányom és számos kisebb írásom jelent meg.
– Van kedvenc balladája?
– A Kőmíves Kelemen balladát kedvelem a leginkább, még ha nehéz is választani. Talán azért emelném ki, mert gyűjtéseink során azt tudtuk gazdagítani a leginkább, és új elemek létezését is be tudtuk mutatni. 1902-ben Horger Antal azt írta, hogy Csíkban senki nem ismeri. Öt év múlva Bartók Béla több új változatát vette fonográfra, lejegyezte Kodály Zoltán is. Magam egészen 1971-ig folyamatosan kutattam hollétét, ekkor Ditróban csodálatos szépségű változatára bukkantam. Később Háromszéken a cigányok őrizte változatokkal lehetett bővíteni ismereteinket. A részletek kerülésével azt írom le csupán, hogy míg 1973-ig a népköltészeti kutatás az egész magyar nyelvterületen 46 változatát ismerte, amelyek között Csíkból 13, Háromszékről két szöveget és dallamot jegyeztek le, addig napjainkban Csíkból 22-t, Háromszékről 30-at ismerünk. Így tehát 2016-ra a változatok ismeretének száma 99-re emelkedett, nagyrészt a csíki és háromszéki gyűjtések eredményeként. Két eddig ismeretlen motívumra is sikerült rátalálnunk: az egyik háromszéki szöveg szerint a kőművesek bécsi tornyot építenek, néhány változatban pedig az építők kardot húznak, és úgy esküsznek, hogy kinek felesége hamarabb érkezik, feláldozzák.
– Hogyan telnek nyugdíjaséként a napjai?
– Folytatom a kutatásokat. Ehhez ma már a számítógép kezelése nélkülözhetetlen. Amíg korábban napok elteltek, amíg például Daczó Katalinnal közös dolgainkról beszélgethettünk, addig az üzenet két perc alatt megérkezik, s a következő két percben már a válasz is szállhat Csíkszereda felé. De ugyanez mondható mondjuk Kanadáról. Ott folyóiratot szerkesztő volt tanítványom, ha cikket kér, még aznap lebonyolítható, ő pedig amikor megjelenik az írás, azonnal postázza a világhálón. Vagy: a nyolcvanas években, ha szükségem volt valamely itt nem található könyvre, Kolozsvárra kellett utaznom, hogy jegyzeteljek. De az 1940-es években megjelent nyelvészeti folyóiratot még az egyetemi könyvtárban sem adták a kezünkbe – az évszám nem tetszett. Mostanság, ha valamit el kell olvasnom, a világhálón megkereshetem. Hajnalonként a számítógép segítségével elolvasom a háromszéki, csíki, kolozsvári, magyarországi újságokat. Gyakran dühöngök, amikor pert indítanak például a székely zászlóért, a kétnyelvű hivatalos iratok kibocsátásáért is vagy a községházáért. Talán azért is, hogy tudjanak rólunk, mostanság gyakran leírom: Székelyország. Ha megrettennek az autonómia hangoztatásától, akkor idézhetjük az 1506-os évet, amikor Székelyországnak nevezték területünket. Vagy arról nem hallottak, hogy 27 000 lakosú terület külön országként szerepel? De más teendőm is van. Feleségem három éve eltörte a lábát, azóta a bevásárlás rám vár. Addig azt sem tudtam, merre van az üzlet, most már az elárusítók mind ismernek…
– Min dolgozik most?
– Szeretném megjelentetni a Gyergyóditróban gyűjtött népköltészetet – külön kötetben, valamint a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódó, eddig ismeretlen, közel száz levéltári iratot. Naponta dolgozom egyik kedves emléket idéző könyvön, amelyben az 1694-es tatárbetörést szeretném megörökíteni. Amikor a tatárok megtámadták Csíkot, és fel akarták gyújtani a csíksomlyói templomot és scholát is, mintegy 200 csíki diák élet-halál harcra vállalkozott. Ők a lakossággal közösen sikerrel akadályozták meg ezt. Ezt szeretném megírni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Egy év az Aranykapuval
Az Aranykapu Kulturális Egyesület immár 12. éve aktív szereplője a szatmárnémeti, észak-erdélyi kulturális életnek. Nezezon Enikő foglalta össze a szervezet 2016-os évének fontosabb mozzanatait.
2006 szeptemberében váltunk jogi státussal rendelkező civil szervezetté, tehát hivatalos bejegyzésünket véve alapul 2016-ban 10 évesek lettünk, szervezett aktivitásunk azonban ennél sokkal korábbi időkre nyúlik vissza: a Szivárvány utcai játszóházi kísérletünk 2004-ben, majd 2005-ben, a IV. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatába történő bekapcsolódásunk a Partiumi Mesterségek Utcája elnevezésű programunkkal, valamint számos kiállítás és gyerekeknek szóló hagyományőrző foglalkozás tarkítja már ezt a kezdeti időszakot is.
Legtöbben az azóta is évi rendszerességgel megszervezett kézműves vásárainkkal (Karácsonyi Kézműves Vásár és Kiállítás, Tavaszi Kézműves Vásár és Kiállítás, Partiumi Mesterségek Utcája, stb.), illetve a hagyományos kézműves mesterségek oktatásával azonosítják egyesületünket, valójában tevékenységünk ennél sokkal sokrétűbb és mélyrehatóbb. Megalakulásunk óta egyik fő célunk a helyi hagyományos népi kultúra kutatása, ápolása, megőrzése, és továbbéltetése, átadása a jövő generáció számára, és ez napjainkban is az egyik fő irányelvünk, melyen működésünk alapszik. A népi kultúra alatt pedig nemcsak a - köztudatban talán jobban fennmaradt - folklórkincset értjük, hanem mindazon tevékenységeket, szokásokat, mindazt a tudást, melyek az egykori ember mindennapjait jellemezték, s amelyek még nem is olyan régen természetes módon öröklődtek apáról fiúra, elősegítve a mindennapi életben való boldogulást.
Megalakulásunk óta rendszeresen veszünk részt különböző hagyományőrző rendezvényeken, kiállításokon, céges találkozókon, szakmai összejöveteleken határon innen és túl, ahol kézműves foglalkozásokkal, mesterség-bemutatókkal, kézműves vásárral és kiállítással, népi játszóházzal és népi játszókertünkkel teszünk eleget a felkéréseknek.
2016-ban is több meghívásnak tudtunk eleget tenni: Kelet-Magyarország számos településének hagyományőrző fesztiváljára voltunk hivatalosak (Nyírbátorban, Panyolán, Cégénydányádon, stb), első ízben vettünk részt Székelyudvarhelyen, a "Míves Emberek Sokadalmán", illetve számos más szakmai kiállításon és vásáron Erdély-szerte (Nagyvárad, Kolozsvár).
A tavalyi évben hozzánk képest legtávolabb Bukarestig jutottunk el, ahol megmutathattuk, mit jelent számunkra a hagyományőrzés: nemezelni, csuhézni, agyagozni tanítottuk az ottani fiatalságot és nem csak.
2010 decemberében jött létre, immár hatodik éve, és azóta is napi rendszerességgel működik az Aranykapu Fonó-Ház, amely a hagyományok iránt aktívan érdeklődő, azokat megismerni és mindennapi életükbe beépíteni kívánó, természetközeli, környezettudatos, hagyományőrző életmódra törekvő családok és fiatalok közösségformáló tere. A Fonó-Házban hetente átlagosan 40-50 gyermek vesz részt oktatási tevékenységünkben, hagyományos népi kismesterségeket, egykori kézműves mesterségeket sajátítva el. Egy-egy alkotó hét, tábor, jeles naphoz kapcsolódó hétvége, illetve nyílt nap folyamán 40-50 család kapcsolódik be tevékenységeinkbe.
Számos önkormányzattal, oktatási, szociális civil szervezettel, állami intézménnyel állunk folyamatos kapcsolatban, akik különböző egészségügyi szempontból vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyermeket, fiatalt foglalkoztatnak nálunk heti rendszerességgel.
Fonó-Házunk 2016-ban megszépült, új formájában, s az általunk a Magyar Népmese Évének szentelt időszakban a következő tevékenységeinknek volt állandó helyszíne:
Kézműves Műhelyünkben heti rendszerességgel több mint 12 népi kismesterség oktatása zajlik (pl. fazekasság, csuhéfonás, gyékényfonás, kosárfonás, gyöngyfűzés, szövés, fonás, nemezelés, bőrművesség, fafaragás, mézeskalácsosság, stb.), 10-15 fős csoportokban, korosztályokra bontva. Jelenleg 5 ilyen állandó kézműves csoportunk van. Számos szervezett iskolai, óvodai csoport és más szakmai csoportok fogadását is megvalósítottuk a tavalyi év folyamán is az Iskola Másként hete keretén belül illetve folyamatosan, egész évben.
Fontos számunkra, hogy a foglalkozásainkon résztvevők rendelkezésére szakszerű, jó minőségű kézműves eszközöket és alapanyagokat biztosíthassunk, mely a minőségi kézműves oktatás alapfeltétele, ezért az Aranykapu Fonó-Ház Kézműves Műhelyének fejlesztését és bővítését 2016-ban is folytattuk: alapítványi támogatásból fazekaskorongot és számos nemezes és szövőeszközt vásároltunk, illetve egy több száz éves hagyományos szövőszéket újítottunk fel és varázsoltunk használhatóvá.
Újabb minőségi oktatási segédanyagokkal és szakkönyvekkel bővültünk, illetve könyvtárunkat magángyűjteményekből érkező felajánlások tették gazdagabbá.
Az egykori hagyományos népi kismesterségek (pl. fazekasság, kötélverés, bőrművesség, fafaragás, nemezművészet, szövés) néprajzilag és technikailag is hiteles eszközeinek beszerzésével célunk ezeket a mesterségeket szakszerűen bemutatni, eszközeiket újra használatba venni, életre keltve elődeink kézműves tudását, hagyományát.
Az Aranykapu Fonó-Házban szakképzett kézműves oktatók, népi játszóházvezetők, népi iparművészek végzik heti rendszerességgel munkájukat (10-15 fő), nagyobb rendezvények során azonban több külsős szakember segítségével, bevonásával dolgozunk.
2016 őszétől több mint 10 munkatársunk vesz részt szakmai továbbképzésen, hogy hagyományőrző tevékenységünket még szakszerűbben, hitelesen végezhessük.
A Fonó-Ház további tevékenységei a 2016-os évben:
Festészet- és Rajz-szakkörünk Kovács Emil Lajos festőművész vezetésével 2016 márciusától hetente biztosít szakmailag egyéni foglalkoztatást tehetséges gyerekek és fiatalok számára.
2016-ban folytatatódott és bővült az immár harmadik éve működő citera-szakkörünk munkája: jelenleg több mint 20 felnőtt és diák vesz részt heti, kétheti rendszerességgel szakszerű citeraoktatásban a Fonó-Házban, Nauner-Agárdi Éva citera-szakoktató vezetésével és Mátyás Erika ének- és zenetanár közreműködésével. A tavalyi év során többek között a szatmári térségből a szamosdarai népdalgyűjtésekkel foglalkoztunk. Gyermek- és felnőtt citerazenekarunk több alkalommal lépett fel az év folyamán számos hazai és magyarországi hagyományőrző rendezvényen, kiállításon, előadáson: Rákóczi-ünnepség, Nyíregyházi Városnapok, Páskándi Géza emlékünnepség Szatmárhegyen, a Máltai Szeretetszolgálat Jótékonysági-Estje, a Hit és Gyógyítás című előadássorozat keretén belül, stb..
2016-ban kísérletet tettünk egy másik hagyományos magyar népi hangszer, a népi hegedű oktatására is, hiánypótló jelleggel, Szabó Adrienn népihegedű-oktató irányításával, akinek szakmai vezetésével heti rendszerességgel egy, több mint 7 felnőttből és gyermekből álló népzenei csoportban ismerkedhettek meg a népi hegedűn való játék alapjaival a résztvevők.
A Playground-Játsszunk angolt! elnevezésű nyelvműhelyünkben, Kocsis Éva nyelvtanárunk segítségével a gyerekek játszva sajátíthatják el az angol nyelvet kezdő- és haladó szinten, angol népmesék, népi játékok és népi ételek elkészítése által.
Fonó-Házunk adott otthont ugyanakkor a tavalyi év folyamán is hazai nyári kézműves táborainknak: 2016. június 20-ától kezdve augusztus közepéig számos kézműves tábor, illetve kézműves alkotó hét várta azt a több mint 100-120 alkotó kedvű gyermeket, akik ellátogattak hozzánk, hogy hagyományos népi kismesterségekkel, elfeledett kézműves technikákkal ismerkedjenek, illetve részt vehessenek a citera -és népzeneoktatásban, s mindezek mellett természetesen sok-sok más, hagyományőrző és személyiségfejlesztő foglalkozásban is kipróbálják ügyességüket, mint például kenyér- és lepénysütés, hangszerkészítés, népmese-drámajátékok, mozgásos népi gyermekjátékok, mesemondás, stb.
Kézműves táboraink és alkotóheteink voltak: az Aranytulipán alkotóhét (június 27. - július 1.), a Hetedhét mesehét - V. Kézműves népmesetábor (július 11-16.) illetve a II. Panyolai kézműves tábor (augusztus 7-13.), melyet másodjára szerveztünk meg Kelet-Magyarország egyik legizgalmasabb településén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiPanyolán, ahol szatmári és panyolai gyerekek és fiatalok közösen tevékenykedve-alkotva ismerték meg 4 régi magyar mesterség: a nemezelés, a kosárfonás, az agyagmívesség és a fafaragás csínját-bínját.
Az elmúlt év folyamán megszervezett hazai és nemzetközi kézműves táboraink és alkotó heteink kézműves- és népzeneszakoktatói voltak: Lugosi András (Csenger, fafaragó), Mátyás Erika (Szatmárnémeti, ének- és zenetanár), Nezezon Enikő (Szatmárnémeti, népi játszóházvezető, kézműves oktató), Pándi Zsolt (Szatmárnémeti, népi gyermekjátékok, népmesék), Sályi Panna és Sályi Erik Róbert (Szatmárnémeti, keramikusok), Takács Andrea (Szatmárnémeti, népi játszóházvezető, kézműves oktató).
szatmar.ro

Bizonytalan a katolikus iskola sorsa
Félbeszakadtak a római katolikus teológiai líceum sorsáról folyó tárgyalások Marosvásárhelyen. A tanfelügyelőség és a helyi tanács tagjai hétfőn Dorin Florea polgármester irodájában zárt ajtók mögött egyeztettek, amikor kiderült, hogy időközben új főtanfelügyelőt neveztek ki Kozak Maria személyében. A tanácskozáson elhangzott olyan javaslat is, hogy a Római Katolikus Gimnázium tagolódjon be az Unirea Főgimnáziumba, de ezt az RMDSZ elutasította.
Ennek önkormányzati frakcióvezetője, Csíki Zsolt bízik abban, hogy a tárgyalások még a héten, várhatóan ma folytatódnak, és akkor sikerül közös nevezőre jutni, noha úgy látja, a polgármesteri hivatal és a tanfelügyelőség között játszma zajlik. „Az iskolahálózatról a hivatalnak január 12-ig kellett volna tervet küldenie a tanfelügyelőségre. Ha ez nem történik meg, érvényben marad az előző évi terv. Ez nekünk megfelelne, hiszen a katolikus iskola a tavaly szerepelt az iskolahálózatban” – magyarázta. Csíki Zsolt szerint az iskola helyzete meg fog oldódni. (Maszol)
VONZÓ A BARCASÁG. 1,4 millió turista látogatta meg tavaly a brassói Fekete templomot, a törcsvári kastélyt és a barcarozsnyói várat, hatvan százalékuk külföldről jött. Legtöbben – 800 ezren – a törcsvári várat látogatták meg tavaly (2015-ben „csak” 610 ezren voltak), a barcarozsnyói parasztvárban 410 ezren fordultak meg (egy évvel korábban 363 ezren), a Fekete templomba pedig 255 750 érdeklődő lépett be 2016-ban. Az idegenforgalom egy év alatt 9,7 százalékkal nőtt Brassó megyében, amely országszinten a harmadik helyen áll e téren, Bukarest és Konstanca mögött, noha sem repülőtérrel, sem autópályával nem rendelkezik. (Agerpres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külpolitikai irányokat mutatott Johannis
Klaus Johannis elnök szerdán kijelentette, hogy az új amerikai vezetés is elkötelezett a román–amerikai stratégiai partnerség mellett, ezért Bukarest továbbra is szoros együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal.
Az elnök immár második éve egy szót sem mondott a román–magyar stratégiai partnerségről. Johannis a hazánkban akkreditált nagykövetek előtt mondott szokásos év eleji beszédében ismertette a román külpolitika főbb irányvonalait. Mint mondta, az alappillérek továbbra is változatlanok, így Bukarest az idén húszéves román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítésére, valamint az Európai Unióval és a NATO-val ápolt kapcsolatok konszolidálására törekszik. Donald Trump megválasztott amerikai elnök pénteki beiktatásával kapcsolatban elmondta: a novemberi elnökválasztás óta eltelt időszakban számos magas szintű érintkezés volt a román fél és az új amerikai vezetés között, ami megerősítette számára, hogy az Egyesült Államok elkötelezett marad a Romániával kötött stratégiai partnerség mellett.
Az államfő a kétoldalú kapcsolatokról is beszélt. Elmondta, hogy Románia számára kiemelt fontosságú a Németországgal, Franciaországgal és Olaszországgal kötött stratégiai partnerség elmélyítése. Emellett a román–lengyel és a román–török kapcsolatok fejlesztését említette. Beszédének ebben a részében kiemelte, hogy időhiány miatt nem tér ki valamennyi stratégiai partnerségi viszonyra, de feltűnő, hogy az elnök immár második éve egy szót sem említ Románia és Magyarország viszonyáról.
Az elnököt 2014 novemberében választották meg. 2015 januárjában azt mondta, hogy Románia kiemelt figyelmet fordít az olyan szomszédos államokkal folytatott partnerségi kapcsolatra, mint amit Magyarországgal és Bulgáriával kötöttek, és Bukarest továbbra is a jószomszédsági viszony keretei között fejleszti ezt, nagy hangsúlyt fektetve a határon átnyúló projektekre.
Johannis tavaly januárban már egy szót sem szólt Magyarországról, és az idén is hiányzott beszédéből, ami jelzésértékű lehet, hogy a román külpolitika fő irányítójának, az elnöknek a hivatalában mennyire tekintik fontosnak a román-magyar viszonyt.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Országszerte utcára vonultak a közkegyelem ellen
Több százan vonultak utcára szerdán az ország számos nagyvárosában a bukaresti kormánynak a közkegyelemről szóló rendelettervezete ellen.
Hírügynökségi jelentések szerint Bukarestben mintegy háromezren tiltakoztak az ellen, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormány közkegyelmet hirdetne egyebek mellett az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének. A fővárosi tüntetők – akik „vörös pestisnek" nevezték a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) – a felvonulással egybekötött tüntetés során a kormány épülete előtt is demonstráltak.
Tüntetésekre került sor Temesváron, Nagyszebenben, Jászvásáron, Craiován és Kolozsváron is. Az engedély nélküli tiltakozáson résztvevő kincses városiak azt mondták: a közösségi médiában megjelent felhívásokra válaszolva gyűltek össze a Főtéren.
A résztvevők tábláin olyan feliratok szerepeltek, mint: „Kormányprogramot akarunk, nem elítélteket", „Közkegyelem nélkül, amnesztia nélkül, Kolozsvár nem amnéziás", „Demokráciát akarunk amnesztia nélkül" , „A demokráciában a tolvajok a börtönben ülnek". Adott pillanatban dulakodás alakult ki a csendőrök és a tüntetők között, mivel a karhatalom igazoltatni akarta a hangosbeszélőn szóló demonstrálókat.
Szerdán Florin Iordache igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a tárca kidolgozott két rendelettervezetet, amelyek közül az egyik a közkegyelemre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)

Porcsalmi Bálintot javasolja ügyvezető elnöknek Kelemen Hunor
Porcsalmi Bálint politikai és kommunikációs tanácsadót, az RMDSZ korábbi ügyvezető alelnökét javasolja ügyvezető elnöknek Kelemen Hunor az év elején tisztségétől megváló Kovács Péter helyére. A jelöltről a jövő hétvégén ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa szavaz.
Az RMDSZ szövetségi elnöke a Maszolnak csütörtökön elmondta: három szempontot mérlegelt a döntésekor. Az egyik a jelölt képességeire vonatkozott. Emlékeztetett arra, hogy Porcsalmi Bálint korábban különféle feladatköröket látott el az RMDSZ-ben, és kormányzati munkát is vállalt.  „Kabinetfőnököm is volt, hosszú ideig dolgoztunk együtt, az elmúlt 17 év felét közvetlen munkatársamként töltötte, ismerem a képességeit” – mondta Kelemen Hunor.
A politkus szerint Porcsalmi Bálint az ügyvezető elnöki tisztség ellátásához szükséges tapasztalatokkal is rendelkezik, mert jól ismeri az RMDSZ-t és a szervezet is ismeri őt, hiszen korábban ügyvezető alelnök is volt. Emellett nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, mert az utóbbi években politikai tanácsadóként és trénerként külföldön tevékenykedett, sok párttal és politikussal dolgozott együtt.
A szövetségi elnök fontos szempontnak nevezte azt is, hogy megbíznak egymásban Porcsalmi Bálinttal. „Bizalmi tőkénk erős, hiszen sokat dolgoztunk együtt. Teljes mértékben megbízom benne, és tudom, hogy ezt a feladatot el fogja tudni látni az RMDSZ élén” – magyarázta Kelemen Hunor. Hozzátette: azt várja tőle, hogy segítsen megvalósítani az RMDSZ elképzeléseit és erősítse a kapcsolatot a szövetség és az erdélyi magyarság között.
Kelemen elmondta, azt szeretné, hogy Porcsalmi bátran politizáljon, ugyanakkor innovatív, hatékony szervezeti munkát is végezzen. „Ez is lenne a feladata az ügyvezető elnöknek a továbbiakban” – tette hozzá.
Kicsoda Porcsalmi Bálint?
Porcsalmi Bálint jelenleg politikai és kommunikációs tanácsadóként dolgozik – stratégiai tervezéssel, kampányszervezéssel segíti döntéshozók, közszereplők és szervezetek tevékenységét. Politikai tevékenysége és szakmai karrierje szorosan kötődik az RMDSZ-hez. Az elmúlt tizenhét évben az RMDSZ minden kampányában részt vett: szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig külső tanácsadóként segítette az önkormányzati, parlamenti, európai parlamenti és államelnökjelöltek munkáját.
Korábban három évig volt az RMDSZ ügyvezető alelnöke: előbb a szórvány, majd az önkormányzati főosztályt vezette. Hat évet Bukarestben dolgozott: Nagy Zsolt informatikai miniszter, majd Kelemen Hunor kulturális miniszter kabinetfőnökeként; 2007-ben hírközlési államtitkárnak nevezték ki.
Az elmúlt három évben dolgozott az ukrajnai elnökválasztási, a bécsi önkormányzati, valamint a szerbiai parlamenti kampányban; de több ízben szervezett kampányokat és politikai akciókat Bulgáriában, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Moldvában és Bosznia-Hercegovinában; aktivistákat és jelölteket készített fel Jordániában, Szomáliában és Mongóliában is. Hét éve az amerikai International Republican Institute trénereként politikai kommunikáció, szervezetépítés és kampányszervezés témakörben tart nemzetközi előadásokat, képzéseket – közel negyven politikai szervezet vezetőivel, tagjaival dolgozott együtt.
Porcsalmi Bálint 36 éves, Kolozsváron született, Zilahon nőtt fel és ott járt iskolába. Politológusi diplomáját a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerezte, szakdolgozatát az előválasztási kampánykommunikációból írta. 
Porcsalmi Bálintot csütörtök délután éppen egy RMDSZ-es tanácskozáson értük utol telefonon, egyelőre nem állt módjában nyilatkozni portálunknak.
maszol.ro

Fagyriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság; a figyelmeztetés az erdélyi megyékre is érvényes
Sárga jelzésű fagyriasztást rendelt el január 19-én, csütörtökön az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) 20 megyére és Bukarestre. A figyelmeztetés Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Gorj, Vâlcea, Argeş, Dâmboviţa, Prahova, Buzău, Brăila, Ilfov, Călăraşi, Giurgiu, Teleorman, Olt és Dolj megyére érvényes.
erdon.ro

Erdély kilenc iskolájának legjobb informatikus diákjai mérték össze tudásukat
A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által közösen szervezett Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjét 2017. január 7-én szervezték meg Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – közölte a WebSzabadsággal Miklós Beáta, a kolozsvári székhelyű műszaki civil szervezet programszervezője.
A verseny reggelén Kovács Lehel-István, a verseny Erdélyi Regionális Bizottságának elnöke az intézmény aulájában köszöntötte a kilenc erdélyi város nagyobb iskoláiból érkezett versenyzőket és kísérő tanáraikat, ismertette a programot és sok sikert kívánt a versenyzőknek.
A megnyitót követően 10-15 perces próbakörre került sor, amely idő alatt a diákok tesztelhették a programok működését, majd 9.30 órakor kezdetét vette a verseny az I. és II. korcsoport számára, majd 10 órakor a III. korcsoport is. Összesen 51 diák, Erdély 9 iskolájának legjobb informatikus diákjai mérték össze tudásukat. A verseny három korcsoportban zajlott, V-VIII. osztályból 4 diák (1. korcsoport), IX-X. osztályból 25 diák (2. korcsoport), illetve XI-XII. osztályból 22 diák (3. korcsoport) versenyzett számítógépes programozásból. Az első korcsoport 3 órát, a második és harmadik korcsoport 5 órát programozott.
Első korcsoport:
4 tanuló indult az erdélyi döntőn, amelyből 3 diák a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 1 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár) tanulója volt.
Második korcsoport:
25 versenyző indult az erdélyi döntőre, amelyből 7 a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 3 a Márton Áron Gimnázium (Csíkszereda), 3 a Tamási Áron Gimnázium (Székelyudvarhely), 6 a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), 2 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), 4 a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy) tanulója volt.
Harmadik korcsoport:
A 22 versenyzőből 6 a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 6 a Márton Áron Gimnázium (Csíkszereda), 3 a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), 2 a Tamási Áron Gimnázium (Székelyudvarhely), 1 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), 1 a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy), 1 az Áprily Lajos Főgimnázium (Brassó), 1 a Bartók Béla Elméleti Líceum (Temesvár), 1 az Ady Endre Elméleti Líceum (Bukarest) diákja volt.
A szervezők ezúton is köszönik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Műszaki és Humántudományok Karának, hogy helyet adott a verseny erdélyi döntőjének, ugyanakkor köszönetünket fejezik ki az egyetem munkatársainak, akik hozzájárultak a verseny sikeres lebonyolításához.
A szervezők gratulálnak minden versenyzőnek és felkészítő tanárának, akiknek ezúton is köszönik a verseny felügyeletében nyújtott segítséget.
A továbbjutó diákoknak sok sikert kívánnak a budapesti döntőre való felkészüléshez, amelyre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatika Karán kerül sor szombaton, 2017. február 25-én.
Szabadság (Kolozsvár)

KÖZVITA BUKAREST KÖZTEREIN
Több mint tízezer ember masírozott szerdán este Bukarest utcáin, és további ezrek Románia nagyvárosaiban, tiltakozásul a román kormány – pontosabban a nagyobbik kormánypárt, a PSD – azon kísérlete ellen, hogy egy fű alatt, közvita nélkül tervezett kormányrendelettel körülbelül nyolcezer jogerős elítéltet szabadítson a romániai társadalomra.
A börtönök túlzsúfoltságára való hivatkozással, úgymond. Csakhogy a felfüggesztett büntetéssel sújtottak is kegyelemben részesülnének, köztük több, elsősorban korrupcióért elítélt baloldali politikus.A választottak érinthetetlenségének törvényi körülbástyázására már volt egy kísérlet a közelmúltban, 2013. december 10-e „fekete kedd”-ként vonult be a legújabb kori román törvényhozás történetébe. A „fekete szerdát” Klaus Johannis államelnöknek a kormányülésen való puccsszerű megjelenése hiúsította meg, a megbeszélés végén Sorin Grindeanu kormányfő és az államfő közös sajtónyilatkozatban hozta nyilvánosságra a megállapodás lényegét: nem lesz amnesztiatörvény közvita nélkül.
Most ez a közvita kezdődött el a romániai köztereken. Első lépésként a közösségi hálókon szervezett spontán tüntetés formájában, amelynek felszámolására volt is egy villanásnyi szándék. Csakhogy épp ezekben a napokban lépett új minőségi szakaszba a kilencvenes évek bányászjárásának pere, lett vádlott Ion Iliescu rendszerváltó államelnökből, így aztán hamar elvetették a rendbontás radikális felszámolásának gondolatát. Az amnesztiatörvényt immár konvencionális formában is közvitára bocsátották, a végeredmény pedig – elnézve a szerdai közfelhorgadást – nem tűnik kérdésesnek.
Csakhogy az amnesztiatörvény alig több egyszerű füsteffektusnál, amely igyekszik elfedni a háttérben zajló lényeget a fürkésző tekintetek elől.
A sürgősségi kormányrendelet módszerével átpréselni szándékozott teljes csomag ugyanis olyan elemet is tartalmaz, amely a hatalommal való visszaélés esetét kívánja igencsak értelmezhetővé és ezzel elmaszatolhatóvá tenni. Olyan értelemben, hogy a jövőben az ilyen típusú törvénytelenségek csak akkor kerülhessenek bíróság elé, ha az okozott kár meghaladja az 50 ezer eurós értéket. De még ez sem elegendő önmagában, a tervezet szerint a vizsgálat kezdeményezéséhez a sértett fél panasza is szükséges lenne. Most tessék elképzelni egy pillanatra azt az életszerű helyzetet, amint egy basáskodó megyei önkormányzati elnök ellen panasszal él az általa vezetett testület…
Az elképzelés korántsem elvi kérdésként kezelendő. Ismeretes, hogy a tavaly decemberi parlamenti választáson úthengertípusú győzelmet arató szociáldemokraták pártelnökét, Liviu Dragneát választási csalás ügyében hozott kétéves felfüggesztett börtönbüntetés akadályozza meg a miniszterelnöki bársonyszék elfoglalásában. Egy érvényben lévő jogszabály pedig kizárja, hogy büntetett előéletű személy legyen a mindenkori román kormány tagja, pláne a feje. A mélységesen frusztrált politikusra azonban még súlyosabb veszély leselkedik. A hatalommal való visszaéléssel való felbujtás gyanújával ellene indított vizsgálat bírósági szakaszba került, néhány héten belül tartják az első tárgyalást, a procedúra pedig már őszre jogerős ítéletet ígér. Az esetleges – talán még valószínűnek is tűnő – elmarasztalás pedig az előző felfüggesztett büntetést is aktiválná, ami börtönéveket jelentene – egyben Dragnea politikai karrierjének végét.
Sokáig tartotta magát a mondás, miszerint a puliszka nem robban. Aztán egy kis magyar közösség segítségével és a román kommunista elit másodvonalának hatalomváltó célzatú „alágyújtásával” 1989 decemberében mégis eldurrant. Most újra fortyogni látszik az üst.
Csinta Samu
Magyar Idők (Budapest)

A bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért segítséget az ügyészség
Az 1990-es bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért lakossági segítséget a katonai ügyészség, amely ma nyilvánosságra hozta az akkor jogtalanul fogva tartottak egy részének fényképeit.
Az ügyészek száz olyan személy portréját közölték, akiket 1990. június 13-án őrizetbe vettek a hatóságok. Akkor a Bukarest központjában a Ion Iliescu vezette hatalom ellen tüntető tömeget feloszlatták a karhatalmi erők. Másnap a Zsil-völgyi bányászok is Bukarestbe érkeztek szervezett módon, és brutálisan bántalmaztak civileket. Ezért emlegetik az akkori eseményeket bányászjárásnak.
A katonai ügyészség decemberben több magas rangú egykori vezető, köztük Ion Iliescu volt államfő ellen indított bűnvádi eljárást az akkor történtekért. A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.
Az ügyészség mai közleménye szerint azért van szükség a lakossági segítségre, hogy a vizsgálatot belátható időn belül lezárhassák, és vádat emelhessenek a gyanúsítottak ellen. A száz személyt a măgurele-i katonai központban őrizték, a teljes adatfelvétel azonban nem történt meg estükben. Csak neveiket rögzítették, ezért most a hatóságoknak gondot okoz az azonosításuk és felkutatásuk. A vádhatóság szerint az akkor fogva tartottak egy része a retorzióktól tartva hamis neveket adhatott meg.
Az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak Iliescu mellett Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter ellen.
Szabadság (Kolozsvár)

Akiket elveszített a magyar irodalom
Két fiatal költő, akik az irodalomkritikus szerint éppen a többnyelvűség okán nyereségei a kortárs román költészetnek. A két fiatal költő Brassóban született, az Áprily Lajos Főgimnáziumban érettségizett, magyarul kezdtek verset írni, román költőkké váltak. Andrei Dósa és Robert Elekes péntek délutáni teinbeli közönségtalálkozója nem vonzott nagy közönséget, holott az Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató kérdései nyomán feltáruló életútjuk – különösen költővé érésük története – igencsak tanulságos: a szórványsorsbeli identitásváltás tipikus példái.
Andrei Dósa is, Robert Elekes is még iskolás korában kezdett verseket írni, anyanyelvén. Dósa hosszabb ideig próbálkozott a magyar nyelvvel, közölni is próbált, a Brassói Lapoknál azonban nem részesültek kedvező fogadtatásban versei. Elekes – aki már bonyolultabb etnikai múlttal rendelkezik: anyja román, apja félig német, félig magyar, gyerekkorában fele apă, fele víz alapon keverte a három nyelvet – viszonylag hamar abbahagyta a magyar és angol nyelvű versírást, a poétikát ellenben német nyelven folytatta – mint mondta, csupán pragmatikus meggondolásból, hiszen neki nem a nyelv és nem is az etnikum határozza meg hovatartozását. Német nyelven írott verseit közölni kezdték, aztán mégis azt ajánlották neki, inkább írjon románul.Irodalmi pályára állásukban fontos volt találkozásuk a néhai Alexandru Musina indította brassói költőiskolával: tulajdonképpen mindkettőjüket azért érdekelte ez az irodalmi csoportosulás, mert Brassóban nem volt más lehetőségük költészetről tanulni. Így hát román nyelven alkotnak és közölnek: Dósának három, Elekesnek egy verseskötete jelent meg ez idáig.Érdekes módon azonban egyikőjük sem szakított a magyar nyelvvel. Dósa fordít magyarból románra (és saját verseit magyarra), Elekes meg azt mondta, fog még magyar nyelven verset írni. Sőt – bár mindketten akcentussal beszélik –, ragaszkodnak is a magyar nyelvhez, Dósa meg kimondottan fájlalja, hogy amióta Bukarestben él, sokat felejtett anyanyelvéből. Kötődésüket a magyar nyelvhez a sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozón is bizonyították: verseiket románul és – amelyikről volt – magyar fordításban is felolvasták.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emberi létünkkel egyenértékű az erdélyi magyar kortárs kultúra
Ötödik alkalommal adta át az RMDSZ az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért Díjat
Kolozsváron a sétatéri Kaszinó épületében immár ötödik alkalommal került sor vasárnap az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért ünnepélyes díjátadójára. A magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan művészeket szokott méltatni több művészeti kategóriában, akik munkásságukkal illetve alkotásaikkal kiemelt módon hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megismertetéséhez és átörökítéséhez. Idén irodalom kategóriában Márton Evelin írónő, képzőművészeti tevékenységéért Berszán Zsolt, az előadóművészet terén pedig Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész vehette át a díjat Hegedüs Csillától, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökétől. Az a nép él és marad meg, amely alkot és képes újat teremteni; erdélyi identitásunk alapja a kultúra, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt – fogalmazott megnyitó beszédében Hegedüs Csilla. Az ünnepséget Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista Kolozsvár-film című szerzői és előadóestje zárta.
Ünnepi beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke rámutatott annak fontosságára, hogy az erdélyi magyar emberek megtanulják észrevenni a körülöttük levő és napról napra megteremtődő világot, és emellett odafigyeljenek azokra is, akiknek ez köszönhető. „Ma tisztelettel adózunk mindazoknak, akik a múltban értékeket teremtettek, azoknak, akik a mai napig éltetik hagyományainkat. Ez erdélyi magyar identitásunk egyik legfontosabb alapja. De ha a világunk itt megállna, ha nem tudunk újabb és újabb értéket teremteni, akkor nincs jövőnk Erdélyben, csak múltunk. A kultúra nem múzeum, hanem eleven szövet. Ha nem bővül, nem gazdagodik, akkor elpusztul.” Hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen közösség semfosztható meg kultúrájától, hiszen az folyamatosan reflektál a társadalomra, görbe tükröt állít elé, és akkor, amikor az eltévedni készül, visszatereli a helyes útra. A kultúra a legerősebb fegyverünk, a legnehezebb időkben pedig az erdélyi társadalom szócsöve: „A kultúra a társadalom legharsányabb bírája, nekünk, politikusoknak pedig a legkeményebb kritikusunk, és ez így van rendjén. A művészet egy állandó zsűri az erdélyi magyar közösség életében.”
Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, hogy közösségünk számára az erdélyi magyar kortárs kultúra egyenértékű az emberi léttel: „Ez a garanciája annak, hogy itthon, Erdélyben tudunk újat teremteni. Ez identitásunk alapja, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt, ahogy évszázadokon át tette a világgal. Mert az a nép, amely képes újat teremteni, él és megmarad.” Kiemelte: egy közösség akkor, amikor kiosztja díjait, olyan művészek munkáját segíti, akik valóban maradandót tudnak alkotni. A díjkiosztás ugyanakkor elismerés, továbbá olyan „megújuló, élni akaró, alkotó, értéket teremtő közösség képét vetítik elénk, ahol vannak művészek, akik a szabadság érzetét adják, akik rádöbbentenek arra, hogy a világunk más, mint ahogy azt mi nap mint nap látjuk magunk körül. Több és szabadabb annál” – mondta értékelő beszédében.
Hegedüs Csilla szerint a kortárs művészek gyakran – az egyénnel ellentétben – eltérő módon látják a világot, és rádöbbentenek kicsinységünkre, de nagyságunkra is: „Nekünk, politikusoknak gyakran a leegyszerűsített, kézzelfogható valóságok kellenek. Ezért meg kell hallanunk azoknak a szavát, akik alkotnak, és oda kell figyelnünk rá akkor is, amikor görbe tükröt tartanak elénk. Az a dolgunk, hogy támogassuk őket, mert ők azok, akik az értékeket megteremtik. Nekünk, a mának, és gyermekeinknek, a holnapnak. Azokat az értékeket, amelyeket nem vehet már el tőlünk senki.”
Összegzésként kiemelte: azok, akik alkotnak, napról napra újra megteremtik az erdélyi magyar identitást, újragondolják, újraértelmezik azt. Mindezt pedig úgy teszik, hogy újabb és újabb ablakokat nyitnak a világra – nem elszigetelnek, hanem megmutatják a világnak, hogy egy szabad, értékeket teremtő közösség az erdélyi magyar közösség: „a mai díjazottjaink miatt bízunk magunkban, bízunk Erdélyben, abban a bölcsőben, ahol mai napig értékeket teremtünk.” Az alábbiakban közöljük az ünnepségen elhangzott laudációkat. A díjazottakat méltatta: Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Széplaky Gerda esztéta, Vida Gábor író
Itthon gyümölcsöztetni az itthon tanultakat
Csíky Boldizsár Tamás méltatása
Nemcsak emlékezünk, hanem lényegében számbavétel is történik ezen a napon: ismerjük-e azokat a művészeket és tudósokat, a reáliák művelését is magas szinten folytató szakembereket, akik ezen a kultúrán nőttek föl, és az egyetemes kultúra asztalára elhelyezték a magukból kipréselt szellemi értéket.
Talán ezek a január 22-i megállások segítenek abban, hogy felhívják értékeinkre a figyelmünket. Nemcsak arra, amit sikerült megőrizni évszázadok, évezredek alatt, ápolni és gazdagítani, hanem amit tovább is kell adni az utánunk jövőknek. Bizonyára a jelölő bizottságnak nem volt könnyű dolga megtalálni azokat a személyeket, akik különböző területeken, magas művészi szinten folytatják tevékenységüket itt Erdélyben, ahol nem mindig optimálisak a lehetőségek szellemi kincseink felszínre hozásában.
Megvallom, meglepődtem, amikor Csíky Boldizsár megkért, hogy a díj átadásakor mondandó laudációt elvállalnám-e. Elég régóta ismerjük egymást, szeretek hangversenyre járni, muzsikát hallgatni, sokszor adódott alkalom csendes baráti beszélgetésekre és úgy éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő személy, aki fel tudná sorolni érdemeit, méltó módon méltatni tevékenységét, életművét. De mindezek ellenére igent mondtam és megtiszteltetésnek vettem.
Ifj. Csíky Boldizsár már születésétől kezdve életpályája meghatározója volt. Édesapja kiváló jelenkori magyar zeneszerző Marosvásárhelyen, aki művészeti titkára, majd később igazgatója volt a filharmóniának. Édesanyja hosszú ideig a marosvásárhelyi színház ünnepelt művésznője. Apai nagyapja nagy műveltségű lelkésze volt a marosvásárhelyi vártemplomnak. Felmenői példája nagyban hozzájárult életfilozófiájának, munkamoráljának kialakulásában, ahhoz, hogy örökölt tehetségét magára kötelezőnek érezte és kitartó szorgalommal fejlesztette. Életfelfogásának fontos része, hogy amit itthon tanult, azt gyümölcsöztesse is itthon. Vallotta is, hogy ahol megengedte Isten, hogy a világot meglássa, azt a helyet és azt a kiszabott időt meg kell tölteni tartalmas élettel. Ez a belső meggyőződés adott erőt, hogy a csábításoknak ellent tudjon állni. Ifj. Csíky Boldizsár értelmezésében ez azt is jelenti, hogy a számára meghatározott, valamint saját erejéből elért területeken a legmagasabb célokért és eredményekért dolgozzék.
Különleges zenei tehetségére már kora gyermekkorától kezdve felfigyeltek. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban Szőnyi Mártánál és Ávéd Silló Évánál tanult, majd a Kolozsvári Zeneakadémián folytatta tanulmányait Ileana Prada és Dana Borşan művésztanárnőknél, zeneszerzést Hans Peter Türk professzornál tanult. 1991-ben mesterkurzuson vett részt Jandó Jenőnél a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1992-ben Lübeckbe kapott ösztöndíjat Lev Naumov osztályába. 1993–1997 között Walter Kraft müncheni mesterkurzusain vesz részt. Egyetemistaként öt hazai előadói versenyt nyer meg. 2000-ben számtalan hangverseny után (átlagosan évi 40 koncert) a Münchener Musikseminar állandó szólistájának fogadja. Előadóművészi pályája során eddig több mint 800 koncertet tartott itthon, valamint Ausztria, Anglia, Bulgária, Svájc, Németország, Olaszország, Ukrajna, Magyarország, Csehország, Egyesült Államok és Japán jelentős zenei központjaiban. Jelenleg a Kolozsvári Zeneakadémia egyetemi tanára, a zongora tanszék professzora. Koncertezett a bukaresti Atheneum valamint a palota nagytermében, hazánk valamennyi filharmónia zenekarában Jászvásártól Aradig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig. Koncertezett a Moszkvai Zeneakadémián, Münchenben, Düsseldorfba, Európa fontosabb zenei központjaiban: Bécs, Budapest, Róma, Velence, Párizs.
Csíky Boldizsár koncertrepertoárja széles ívben öleli fel a zongorairodalom reprezentatív alkotásait a barokk stílusidőszaktól kezdődően egészen a kortárs zenéig.
[Interneten nem közlik az egész cikket]
Szabadság (Kolozsvár)

Tüntetések országszerte és külföldön: Klaus Johannis államfő is bírálta a közkegyelmi törvénytervezetet. Tiltakozik a SRI
Az ország nagyvárosaiban, így Kolozsváron is több ezren tüntettek a kormány amnesztia tervezete és azon szándéka ellen, hogy módosítsa a Büntető Törvénykönyv egyes előírásait, Bukarestben becslések szerint estére 20-25 ezer ember vonult az utcára. Az Egyetem-téren összegyűlt tömeg délután elindult a két kilométernyire lévő kormányszékház felé, és közben megérkezett közéjük Klaus Johannis államfő, aki szerdán a kormányülésen is megjelent bejelentetlenül, és részvételével próbálta megakadályozni, hogy a kabinet közvita nélkül módosítsa a BTK-t.
A tüntetők szerint a kormánytöbbség nem a börtönök túlzsúfoltsága miatt akarja módosítani a törvényt és elfogadni a közkegyelmet, hanem így akarja mentni a korrupcióval gyanúsított politikusait. Johannis egy ideig együtt menetelt a tüntetőkkel, újságíróknak pedig azzal magyarázta jelenlétét, hogy a tüntetőkhöz hasonlóan őt is felháborítja, hogy eljárás alá vont politikusok "klikkje" meg akarja változtatni a büntetőjogot és gyengíteni próbálja a jogállamiságot. "Elfogadhatatlan, hogy a jogszabályok módosításával mossák tisztára a törvénysértő politikusok százainak dossziéit, hogy aztán tovább folytassák a törvénytelenségeket" - hangoztatta Johannis. 
A Hotnews hírportál szerint Kolozsváron és Temesváron mintegy 5000, Brassóban, Jászvásáron, Konstancán, Nagybányán, Szatmáron, Pitestien, Karácsonkőn 1000-3000 személy vonult az utcára. A tiltakozók kormányellenes jelszavakat is skandáltak. Estére a tüntetés incidensek nélkül ért véget. Vasárnap a külföldön élő románok is tüntetéseket szerveztek Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Dániában és Norvégiában, ahol több tucatnyi demonstráló vonult utcára a bukaresti szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.
Tiltakozik a Román Hírszerző Szolgálat
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vasárnap esti közleményében határozottan visszautasítja azokat a híreszteléseket illetve próbálkozásokat, hogy a szolgálatot belekeverjék a tiltakozási megmozdulások szervezésébe valamint a politikai csatározásokba. Úgy vélik, az ilyen jellegű híresztelések félrevezetőek és a demokratikus intézmények ellen irányulnak.
Torzított és befolyásolt a központi sajtó?  
A Hotnews hírportál bejegyzése szerint az Antena 3 valamint a Romania TV hírtelevíziók manipulációhoz folyamodtak, és igyekeztek félrevezetni tudósításaikkal, azt a hangulatot és látszatot keltve, miszerint a tüntetők célja a puccskísérlet, a kormány megdöntése lett volna, nyomásgyakorlással és erőszakkal. 
Mint ismeretes, a szociálliberális kormány közkegyelmet hirdetne az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva. A tervezeteket és főleg azok közvita nélküli, rajtaütésszerű elfogadásának kísérletét élesen bírálta a jobboldali ellenzék. A héten az Egyesült Államok bukaresti nagykövete és a hazai igazságszolgáltatás valamennyi csúcsszerve a büntetőjog megváltoztatása, a törvény szigorának enyhítése ellen foglalt állást.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása
– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét.
Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor.
A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom.
Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta.
Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg.
Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia.
A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont.
Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát.
Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta.
Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át).
A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat.
A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Román rosszallás az amerikai nagykövet nyilatkozata miatt
Bár burkoltan, diplomatikus nyelvezetben, de rosszallását fejezte ki pénteken Teodor Meleşcanu külügyminiszter Hans Klemmnek, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, amiért az bírálta a közkegyelemről szóló tervezeteket.
A külügyi tárca közleménye szerint Meleşcanu nem bekérette, csupán „hivatalában fogadta" Klemmet, akinek határozottan a tudomására hozta, hogy közvetlenül kíván a nagykövetséggel kommunikálni, nem pedig a sajtón keresztül. Mint megírtuk, Klemm egy csütörtöki interjúban úgy fogalmazott, egyetlen, a jogállamiságot értő intézkedést sem tartanak időszerűnek, ezért elvárják, hogy az összes állami intézmény fokozza a korrupció elleni küzdelmet.
Vasárnap délutánra Bukarestben és az ország több városában újabb tüntetéseket hirdettek a kormány által tervezett részleges közkegyelem és a büntető törvénykönyv módosítása ellen. Amint arról beszámoltunk, folytatódott a tervezetek szakmai bírálata is, és Klaus Johannis is véleményt nyilvánított az ügyben: az államfő az igazságügyi intézmények és civil szervezetek ellenkezésére hivatkozva a bukaresti szociálliberális kormány büntetőjogi tervezeteinek visszavonását szorgalmazta. A legfőbb ügyészséghez és a DNA-hoz hasonlóan a DIICOT is jelezte: nem ért egyet a módosításokkal. Vasárnap az átláthatatlanul és a parlament megkerülésével kidolgozott tervezetek visszavonását követelte az egyetemi hallgatók, a gimnáziumi hallgatók valamint a romániai fiatalok szervezete is.
Közben a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alelnöke, Cătălin Beciu azzal váltott ki felháborodást, hogy minősíthetetlen stílusban kommentálta a tervezetek miatti tüntetéseket. Beciu szerint a megmozdulások „náci tüntetések", amelyeken olyan kretének vesznek részt, akik kínzást akarnak a szabadságvesztés helyett, a börtönök helyett pedig megsemmisítő táborokat. „Állatok, rosszul vagyok tőletek!" – írta ki Facebook-oldalára Beciu a tüntetők kapcsán. Később, a felháborodás miatt törölte a posztot, és felfüggesztette párttagságát.
Krónika (Kolozsvár) 

Nagyon sok a közös román–magyar érdek
A román–magyar politikai viszony enyhülésére, a kétoldalú kapcsolatok fölértékelődésére számít a bukaresti kormányváltást követően Barabás T. János, aki szerint a két országnak nagyon sok közös érdeke van. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a Krónikának adott interjúban elmondta, Magyarország és Románia nem ellenfele egymásnak a gazdasági fejlődés terén, nem a másik rovására gazdálkodik, hanem éppenséggel kiegészítik egymást.
– Ahhoz képest, hogy a két ország papíron stratégiai partnernek tekinti egymást, az elmúlt években Magyarország és Románia viszonya az utóbbi két évtized mélypontjára süllyedt. Leegyszerűsíthető a kétoldalú kapcsolatok elhidegülésének oka az ellentétes ideológiájú kormányok közötti szembenállásra (Budapesten 2010 óta jobbközép, Bukarestben 2012 óta balliberális koalíció van hatalmon), vagy egyéb tényezők is közrejátszottak?
– Nem hiszem, hogy mélyponton lennének a román–magyar kapcsolatok. Elég például a Magyar Demokrata Fórum (MDF) fémjelezte kormányidőszakra gondolni a kilencvenes években, amikor igen nehéz volt a kapcsolatteremtés, a Duna Televíziót például kitiltották Romániából. Elmondható, hogy a román közösségi tudat alapeleme a magyarellenesség. Ne feledjük, 1918-ban Nagy-Románia egy magyarellenes politikai programmal jött létre. Ezt tudomásul kell venni, akárcsak azt, hogy nem vagyunk egyedül Európában ilyen bonyolult történelemmel. A választásokat megelőzően fel szokták borzolni a nacionalista kedélyeket, rendszerint előveszik a magyarellenesség témáját, ilyenkor támadhat az embernek az a benyomása, hogy a kapcsolatok rosszak, mélyponton vannak. A választásokat követően azonban gyorsan helyre szokott zökkenni a kétoldalú viszony. 
A politikai kapcsolatok az elmúlt években valóban kívánnivalót hagytak maguk után, elég csak arra gondolni, hogy alig találkoztak a kormányfők, ami nagyon jó mércéje a kapcsolatok intenzitásának. Ellenben a gazdasági kapcsolatok nagyon jól fejlődtek: a kétoldalú kereskedelem volumene meghaladja a hétmilliárd eurót. Romániának messze Magyarország a legfontosabb gazdasági partnere a térségben, összehasonlításképpen: háromszor akkora a gazdasági kapcsolata a nyugati szomszédjával, mint Szerbiával vagy Bulgáriával.
A két ország közötti viszonynak továbbra is a gazdasági reláció lesz a húzóereje, ugyanakkor várakozásaim szerint a politikai kapcsolatok is enyhülni fognak, lévén, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kabinete pragmatikusan áll hozzá a térségben a kétoldalú kapcsolatokhoz. Ha visszaemlékszünk, hosszas magánbeszélgetések után a magyar kormányfő személyes viszonyt alakított ki szlovák kollégájával és a szerb köztársasági elnökkel, és megegyeztek egy minimális platformban, többek között abban, hogy mit nem tesz az egyik és a másik fél. Például nem fognak a sajtóban üzengetni egymásnak, mert ez udvariatlan, és nem visz előre. Szerintem hamarosan lesz egy kapcsolatfelvétel a magyar és az új román kormány között, és egyebek mellett abban fognak megegyezni, hogy visszafogják az elszabadult retorikát. Ennek egyik eleme volt, amikor Victor Ponta miniszterelnök Orbán Viktort Moammer Kadhafi líbiai, Traian Băsescut pedig Szaddám Huszein iraki diktátorhoz hasonlította.
– Egy év szakértői kormányzás után – amelynek idején nem történt előrelépés a kétoldalú viszonyban – januártól ismét balliberális kabinet alakult Bukarestben, amelynek külügyminisztere, Teodor Meleșcanu rendkívül nyitottnak mutatkozott a kapcsolatok helyreállítására, amit személyes erkölcsi felelősségének nevezett. Egy ilyen miniszteri ambíció hozzájárulhat az elmozduláshoz?
– Igen. Teodor Meleșcanu profi politikus, irányította a külügyi, védelmi és igazságügyi minisztériumot, volt államfőjelölt, mindenképpen figyelni kell arra, amit mond. A román szándék mögött érdekek állnak, márpedig azt is el kell mondani, hogy a két országnak nagyon sok közös érdeke van. Románia és Magyarország például hasonlóképpen szeretné megvalósítani az Európai Unió reformját, ami azt jelenti, hogy Brüsszel továbbra is kiemelten támogassa a hátrányos régiókat. Francia és német politikusok ugyanis azt akarják, hogy a fejlett régiók többet kapjanak, mert erősíteni kell az EU versenyképességét.
Elsősorban Románia érdeke, hogy rácsatlakozzon a közép-európai energiahálózatokra, magasfeszültségű vezetékekkel ugyanis még nem csatlakozott rá erre a rendszerre. Létezik ugyan egy földgázvezeték a két ország között, de alig működik, mivel a románok nem bizonyultak elég érdekeltnek abban, hogy működtessék. Közös biztonsági kihívásaink vannak. Romániában, amely biztonságpolitikáját eddig a Fekete-tenger térségére összpontosította, komoly fegyverkezés zajlik, programjában a Sorin Grindeanu vezette kormány kiemelten támogatja a fegyveripart. Viszont szerintem román részről változni fog ez a maximalista biztonságpolitika, amellyel mintha egy konvencionális nagy háborúra készülne az ország.
Ezt egyébként jelzi a Klaus Johannis vezette államelnöki hivatal által tavasszal kidolgozott biztonsági stratégia is, amely a nem konvencionális veszélyforrások – migráció, kivándorlás, öregedés, környezeti problémák, szennyezés, erdőpusztítás, határon átnyúló szervezett bűnözés – elhárítására fekteti a hangsúlyt. Románia ez irányba halad a jövőben, és ez a változás is segíteni tudná a kétoldalú kapcsolatokat, hiszen jelenleg Magyarország is inkább a nem konvencionális veszélyforrásokra fókuszál.
– Számos elemző szerint már csak jól felfogott gazdasági érdekei is a szomszédaival, elsősorban Magyarországgal ápolt kapcsolata javítására kell ösztönözzék Bukarestet.
– Annál is inkább, mivel nem bizonyult sikeresnek Románia gazdasági nyitása Ázsia, Afrika és Amerika felé. Ettől nem nőtt lényegesen a román export, az Európán kívüli reláció nem tudta húzni a belföldi gazdaságot. Romániának természetszerűleg Nyugat-Európa a fő partnere, ez van közel, itt ismerik a romániai termékeket, innen érkeznek a befektetők az országba, Európa nyugati felébe irányul a legtöbb kivitel. Közben Magyarország kétszer annyit exportál az eurozónába, mint Románia, amely 28 milliárd eurót exportál évente, és 40 milliárd eurót importál, így óriási a passzívuma. Tehát ha kezdeni akar valamit a román gazdasággal, akkor Bukarest teljesen átrendezi európai gazdasági kapcsolatait, mert ebben rejlik a húzóerő. Mivel az exportját nem tudja gyorsan növelni, Románia legfontosabb fejlődési motorja az EU-források hatékony felhasználása, e téren viszont csak a rendelkezésre álló keret ötven-hatvan százalékát tudta lehívni. Úgyhogy mindenképpen javítani kell az uniós források lehívásán.
Örökzöld téma Romániában az infrastruktúra hiánya is, ki kell építeni és bővíteni az úthálózatot Magyarország irányába, hiszen erre irányul az export mintegy fele. Ugyanakkor ökológiai és társadalmi kérdéseknek is arra kellene ösztönözniük a két kormányt, hogy együttműködjenek. És ne feledjük, az iparunk sem egymás ellen dolgozik. Lassan Romániában is a gépjárműipar lesz a gazdaság húzóereje, de az ott előállított gépkocsitípusok nem versenyeznek a Magyarországon gyártottakkal, tehát nem vagyunk ellenfelek a gazdasági fejlődésben. Kiegészítjük egymást, de nem a másik rovására gazdálkodunk. Egyébként maga Teodor Meleșcanu külügyminiszter is arról beszélt, hogy javítani akarják Közép-Európával a gazdasági kapcsolatokat. Hogy finoman fejezzem ki magam: „útban vagyunk”, ami azt jelenti, hogy a román–magyar kapcsolatok is fölértékelődnek.
– A román–magyar kapcsolatok milyenségét mindig alapvetően meghatározta az erdélyi magyar közösség helyzete. Ön szerint van-e arra esély, hogy eredmény szülessen rövid távon az olyan kisebbségi kérdések esetében, mint például a jelkép- és anyanyelvhasználat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar kara vagy a többnyelvű helységnévtáblák ügye?
– Európa a régiók Európája, így az lenne a normális, ha egy régió szabadon használhatná a történelmi jelképét. Éppen az kelt megütközést, ha mindezt egy központi kormány tiltja, ez 2017-ben Európában abszurdum. Egyértelmű, hogy egy nemzettudat, mentalitás nagyon lassan változik, a románok a templomban, az iskolában egy sajátosan felfogott történelmet tanulnak, márpedig ha észrevesszük, mindig előkerülnek a történelmi témák, az eltérő történelemfelfogások, ha valamilyen vita van a két nép között. A politika és a gazdaság gyorsabban képes változni, mint a mentalitás.
Én a következő folyamatot látnám szerencsésnek. Ha Románia fejlődni akar, hatékonyan kell elköltenie az EU-támogatásokat, ám ez esetben az eurorégiókat adminisztratív hatáskörrel is fel kell ruháznia a decentralizáció és a gazdasági hatékonyság növelése érdekében. Az új kormánynak van egy nagyon izgalmas, háromszintű területi fejlesztési elképzelése, amely szerint megmaradnának a megyék, a minisztériumok, viszont adminisztratív illetékességet adnának az eurorégióknak, illetve létrejönnének olyan ipari-gazdasági központok – például Brassó körül –, amelyek kisugárzása több megyére kiterjed.
Szerencsére az RMDSZ elébe tud menni ennek a modernizációs tervnek, például a Kelemen Hunor elnök mögött álló legerősebb csoport, a háromszéki vállalkozók révén, miközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szakértője a régiófejlesztésnek. Vagyis az RMDSZ hozzáadott értéket tud produkálni a román kormány számára, ami fontos lehet a közigazgatási törvény módosításánál, amely a mostani kormányzati ciklus legnagyobb kihívása. Az oktatási törvény kapcsán nem várok lényegi előrelépést, mert ahhoz egy egész elosztórendszert kellene megváltoztatni, de a közigazgatási törvényt nem lehet halogatni, mert Románia nem tudja hasznosítani az EU-tagságából adódó előnyeit. Ekkor viszont képbe kerülhet az RMDSZ regionális fejlesztési elképzelése, amely már nem etnikai, hanem regionális színezetű, ebben az esetben pedig esélye lehet egy olyan magyar érdekképviseletnek, amely minőségi javulást eredményezhet a közösség számára.
– Milyen szerep hárul a magyar–román kapcsolatok alakulása terén az RMDSZ-re? Különösen arra való tekintettel, hogy az alakulat együttműködési megállapodást kötött a román balliberális koalícióval, ugyanakkor az elmúlt időszakban rendezte a korábbi hűvös viszonyát a Fidesszel.
– Kelemen Hunor már hosszú ideje jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, mindketten pragmatikus politikusok. Az RMDSZ természetszerűleg sokat tudna lendíteni a kétoldalú államközi kapcsolatokon. A problémák egyik oka az volt, hogy az RMDSZ és a többi romániai magyar párt sokáig nem tudott zöld ágra vergődni közös program, célok mentén. Orbán Viktor pragmatizmusa éppen azt jelenti, hogy neki kell egy erős magyar párt, mivel olyan kihívások állnak a romániai magyarok előtt, amelyek megindokolnak egyfajta egységet. Ennek nem feltétlenül pártegységnek kell lennie, hanem mondjuk választási koalíciónak, amely egységesen tud fellépni fontos dolgokban Bukarestben. A magyar kormány ennek a csoportnak a vezetőjével tud tárgyalni, és ezáltal tudja helyreállítani a bizalmat, elősegíteni a javulást a kétoldalú kapcsolatok terén.
Felhívnám a figyelmet, hogy Szerbia esetében a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) sikerült közvetítői szerepet játszania a belgrádi és a budapesti kormány között, aminek meg is vannak a jótékony hatásai, hiszen létrejött a háromszintű autonómia a Vajdaságban. Azt nem hiszem, hogy ezt Romániában is meg lehetne valósítani, mert a románok másképp fogják fel a nemzeti helyzetüket, de elrettentő példaként ott van Szlovákia, ahol akkora zűrzavar volt a magyar pártok körében, hogy Orbán Viktor kihagyta őket, és közvetlenül a szlovák miniszterelnökkel tárgyalt.
– Jó ismerője a román–moldovai relációnak is. Van-e esély Ön szerint a bizonyos bukaresti politikai körök által szorgalmazott egyesülésnek, vagy ez a kérdés megrekedt az oroszbarát szocialista Igor Dodon államfővé választása nyomán?
– Nem kell túlbecsülni Igor Dodonnak a politika alakulására gyakorolt befolyását. Egyrészt az alkotmány is megköti a kezét, ki is jelentette, hogy elnökké választása nem befolyásolja a Moldovai Köztársaság európai uniós integrációját. Az elmúlt időszakban Románia és Moldova államelnöke egyaránt azt hangsúlyozta, hogy előbb legyen meg a volt szovjet tagköztársaság uniós tagsága, és csak utána merülhet fel politikai-kormányzati szinten az egyesülés témája. Ezt egyébként Magyarország is racionális hozzáállásnak tartja. Moldovának már az EU-val létesített társult tagság is jelentős támogatást jelent, abban az esetben pedig, ha a tényleges felvétele elhúzódik, már létezik egy modernizációs projektje.
Chișinău számára most az a fontos, hogy Románia és a baráti országok, köztük a visegrádi csoport támogassa a moldovai reformfolyamatot. A közvélemény-kutatások ismeretében elmondható, hogy a moldovai lakosság nagy többsége nem támogat semmiféle egyesülést. Tudomásul kell venni, hogy a 19. században ők nem tanulták a dákokról és a rómaiakról szóló romantikus román történelmet, és az elmúlt évszázadban kialakult náluk egy helyi elit, amely ha kormányzati szinten politizál, nem hajlandó kiadni a kezéből a hatalmat. Tehát a közösségi tudata és hatalmi státusa révén nem érdekelt az egyesülésben.
Én természetesnek tartanék Moldova és Románia között egy közeledést, akár vegyes kormánnyal, közös parlamenti ülésszakkal, vagy mivel ugyanazt a nyelvet beszélik, összevonhatnák az oktatási programjukat. De a szomorú az, hogy az egyesülés kérdése rendkívül manipulálttá vált úgy a Kelet, mint a Nyugat részéről egyaránt. Mást nem is kell említeni azon kívül, hogy az Európa-barát, Vlad Filat vezette egykori kormány tagjait mind Romániában képezték ki, és ők a felelősek egymilliárd euró ellopásáért a banki sikkasztás esetében. A másik oldalon az oroszok ijesztő módon manipulálják a helyzetet, az orosz média például azzal riogatja a moldovaiakat és románokat, hogy a magyar hadsereg meg fogja támadni Romániát. Mert az az érdek, hogy az emberek féljenek, bizonytalanságban éljenek, mert akkor egy nagyhatalom, egy erős kar támogatását óhajtják.
Barabás T. János
Diplomata, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán és a Leedsi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán szerzett diplomát. 1992 óta diplomata; szolgált Londonban, Bukarestben és Chişinăuban. Fő kutatási területe Románia, Moldova és a biztonságpolitika.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Előadás egy váradi polgármesterről
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretein belül Dr. Soós Istvánról, Nagyvárad egykori polgármesteréről tartott előadást Pásztai Ottó helytörténész a PBMET szervezésében.
„Dr. Soós István kiváló személyiség volt, aki sokat tett Nagyvárad polgárainak megmentéséért. Hálából a város öregségére magára hagyta…” – kezdte el a történelmi kontextusra is kiterjedő előadását Pásztai Ottó, miután Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
A későbbiekben szó esett Dr. Soós István születéséről, családi körülményeiről, szakmai előmeneteléről, alpolgármesterré választásának előzményeiről, s mindennek a történelmi kontextusáról,  valamint a trianoni diktátum aláírása utáni időszakról, amikor ezrek menekültek Erdélyből Budapestre és sokan az ő segítségét kérték ahhoz, hogy a román hatóságokat meggyőzze, háruljanak hozzá a hazatelepülésükhöz.
Sokat tett
Mint elhangzott, 1928-ban, Aurel Lazăr mellett alpolgármester lett, s előbbi folyamatos betegeskedése miatt a polgármesteri jogkört egyedül gyakorolta. Neki köszönhető az is, hogy Bukarest nem tudta kiszorítani az erdélyi magyarság képviselőit a várospolitikából. Alpolgármesteri minőségében hosszú éveken keresztül sokat tett a gazdasági válsággal viaskodó polgárság és a munkásság helyzetének enyhítéséért. Szervezte és ellenőrizte a munkanélküliek és szegények élelmezését, pénzzel és tűzifával való segélyezését.
1940 szeptember 6-án vonult be a magyar hadsereg Nagyváradra. Egy három hónapos átmeneti közigazgatás után a magyar kormány a polgári közigazgatást helyreállítását egy olyan személyre bízta, akit a város szinte minden lakója erre a feladatra a legalkalmasabbnak tartott, azaz Dr. Soós Istvánra. Aki kiállt és vállalt, kemény küzdelmet folytatott az intrikák,az  elnyomatások, a rosszakarat feltorlódó hullámaival.  Küzdött a korrupció ellen, vívott a nagyváradi magyar polgár érdekeiért, a kisemberek tömegéért.
Lemondott
1944 tavaszán, mivel nem tudott megalkudni a zsidó lakosság elleni intézkedésekkel, példamutató emberi magatartásként lemondott polgármesteri tisztségéről. Sajnos a világháborút  követő kommunista rezsim részéről üldöztetésben és megaláztatásban volt része, két évre a Duna-csatornához vitték kényszermunkára, ahonnan testileg-lelkileg összetörve került haza. Idős korában, mint biztosítási ügynök kereste szűkös mindennapiját, s miután leérte a nyugdíjkorhatárt, évekig nem kapott nyugdíjat és így tovább kellett ügynökösködnie.
Az előadást követően többen is hozzászóltak – például Huszár István volt alpolgármester, illetve az egykori polgármester egy rokona. Az egyik hozzászóló megemlítete, hogy a hatvanas években, amikor készültek lebontani a Szent László templomot, pünkösd hétfőjén bejött a templomba a volt polgármester és elkezdett sírni…
Neumann Andrea
erdon.ro

Farkas Loránd: „Van valami varázsa a színpadnak…”
Bár eleinte izgult, nagyon hamar belejött a beszélgetésbe Farkas Loránd színművész, a 17. Livingroom vendége szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a Légy jó mindhalálig előadás után. Az emlékek felidézésében jól informált beszélgetőtársai – Vajna Noémi és Laczkó Vass Róbert – segítették, megannyi izgalmas történetet hallhattunk. Már gyermekkorában szeretett énekelni és táncolni, idővel a foci, a zenélés és „az abszurd szeretete” is az élete részévé vált. Az építészet mind a mai napig lenyűgözi, legfőbb hobbijaként az éneklést és a teniszezést említi. Korántsem bánja, hogy az architektúrát a színészetre cserélte, elvégre „van valami varázsa a színpadnak: ha ott állhatok és megmutathatok, elmondhatok, elénekelhetek bizonyos dolgokat, az olyan elégedettség-érzést jelent számomra, ami felülírhatatlan”.
– 1982-t írtunk, szeptember 5-ét, amikor világra jöttem, reggel 6 óra 53 perckor, és Lorándnak kereszteltek a szüleim. Négyéves koromban egy kétszobás lakásból sikerült egy négyszobás lakásba költöznünk. Édesanyám ezt ügyesen kitervelte és meg is valósította, noha nem volt könnyű; akkor még csak hárman voltunk a családban, a testvérem később született. 1986-tól 2001-ig, amíg leérettségiztem, abban a négy szobában laktunk – magyarázta a sepsiszentgyörgyi származású színművész, aki édesanyja szerint nagyon jó gyerek volt, képtelen volt rosszat csinálni. A családban Dodó a beceneve, a testvérével, Zsolttal mindmáig így szólítják egymást. A megnevezés édesapjuktól származik, akiről, mint kiderült, köztudott, hogy nem szólítja az igazi nevükön a családtagokat, mindenkit „elnevesített, megbecézett”: a feleségét, aki egyébként Gizella, leginkább Vilmának és Sárának hívja, míg Lorándot többnyire Józsinak, Bélának és Dodónak.
Az éneklés és a tánc már korán előkelő helyre került az életében, kívülről fújta a Csárdáskirálynőt. Ha valaki meglátogatta az édesanyja felőli nagyszüleit Mikóújfaluban, és ő is jelen volt, nyomban elő is adta; a hallgatóság sem maradt hálátlan, a fizetségből egy-két fagylaltra való is összejött naponta. Egy másik pénzszerzési lehetőségként zsebeket varrt nagyapja szabóműhelyében – „aki jött hozzá, mindenkinek kötelező volt venni, egy zseb 5 lejbe került. Mobil zsebek voltak, két rongy összevarrva, és máris kész.”
A zeneiskolában hegedű szakon tanult, bár ez „sajnos nem úgy sült el”, ahogy tervezte. A hangszer fogásával ugyan megbarátkozott – amit a Livingroom keretében is alkalma nyílt megmutatni, kollégája, Váta Loránd útbaigazításával –, ráadásul a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű dalt is megtanulta, ez azonban kevésnek tűnt a boldogsághoz. – Volt egy mű, amit még tudtam-forma, már nem emlékszem, hogy melyik, de abból megéltem három évig. Harmadikos koromban viszont megbuktam a hegedű vizsgán, és szólt a tanárom, hogy többé nem mehetek hegedülni. Rosszul esett, hogy megbuktam, ellenben boldog voltam amiatt, hogy többé nem kell mennem hegedülni – részletezte.
Öt-nyolcban a Váradi József Általános Iskolában tanult, majd kilencediktől a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, csatárként játszott a szentgyörgyi B divíziós futballcsapatban, és a zenekari tevékenysége is erre az időszakra nyúlik vissza. Zakariás Zalánnal, aki jelenleg rendezőként dolgozik, már akkoriban jó barátok voltak, zenéltek is együtt. – A Mikesben hagyományuk volt a gitáresteknek, ahol régi magyar slágereket énekeltünk hetente, kéthetente. Egyszer felkértek az egyik helyi szórakozóhelyről, hogy Kurt Cobain halálának évfordulójára állítsunk össze egy kis Nirvana-műsort. Így történt, hogy zenekart alapítottunk: én énekeltem, Zalán gitározott, az egyik nagyon jó barátom, Krisztián basszusgitározott, Fekete Zsolt pedig, aki most Szentgyörgyön színész, ő volt a dobos – mondta.
Mindig is vonzották azok a tevékenységek, amelyeket szenvedéllyel tud művelni, a zene és a sport mellett a színház is felkerült a listára. „Összehoztak” egy előadást Mrożek Nyílt tengeren című abszurd komédiája alapján, amivel a zsámbéki fesztiválon is vendégszerepeltek. A Duna Televízió felkapta a dolgot, meghívták „egy röpke kis interjúra”. – Salek bácsi, a magyartanárunk kísért el bennünket, és arra kért, hogy figyeljünk oda a -csük, -sük végződésekre, nehogy valami hibát kövessünk el. Beültünk a stúdióba, előadtunk egy részletet az előadásból, és következett utána a beszélgetés. Az volt az első kérdés, hogy miért pont ezt a darabot választottuk. Kisebb csend, majd egymásra néztünk, gondoltam, megszólalok: „há’ azér’, me’ szeressük az abszurdot”, ez volt a válasz – ecsetelte, nyilván, derültséget váltva ki a közönségből.
A színészi pálya felé egy kis kitérővel jutott el, tizedikes koráig egyébként is fogorvos szeretett volna lenni. Idővel letett erről a szándékáról, és előszeretettel segédkezett Zakariás Zalán édesapja, Zakariás Attila műépítész műhelyében. Betekintést nyerhettek ott a tervek elkészítésébe, faházak összerakásában asszisztáltak, és Lorándnak egyre jobban megtetszett a szakma, elhatározta, hogy megpróbálkozik vele. Felvételizett a nagyváradi és a kolozsvári egyetemre is, de nem jutott be, a bukarestire viszont igen, ahol aztán két évet töltött el. Annak ellenére, hogy székelyföldiként nem jelentett számára gondot a román nyelv használata, nem érezte jól magát. – Az elején nagyon lelkes voltam, persze kicsit bánkódtam amiatt, hogy a barátaim közül mindenki Kolozsvárra vagy Váradra ment, de kíváncsian vártam, hogy mivel szembesülök. Sajnos csalódtam. Nem biztos, hogy a város volt ebben a hibás, lehet, hogy én zártam el magamtól mindent, de úgy éreztem, nem az én világom; nem tudtam nyitni sem az emberek felé, sem pedig a város felé – magyarázta.
Zakariás Zalán, aki abban az időben rendezői szakon tanult szintén Bukarestben, vállalta, hogy a színire felkészíti, ugyanakkor a szándékáról is ő tájékoztatta barátja édesanyját. A keményebb diót édesapja jelentette: nagyon nehezen fogadta a hírt, olyannyira, hogy pár hétig nem is beszélt vele. S noha a (mára már színész) fiatalember egyszer s mindenkorra hátat fordított az építészmérnöki képzésnek, az építészet továbbra is lenyűgözi: „bárhova megyek, mindig megnézem, hogy mi melyik stílushoz tartozik, különösen bejön a régi székely falusi építkezés. Az álmom az, hogy egyszer majd saját kezűleg készítek el egy gerendaházat.”
2007-ben végzett a BBTE Színház és Televízió Tanszékén Szilágyi-Palkó Csaba osztályában, az évfolyamtársai (Albu István, Bándi Johanna, Benedek Ágnes, Benedek Botond-Farkas, Domokos Erika, Gábos Albin, Nagy Eszter, Pethő Anikó) közül legtöbben a pályán maradtak. Farkas Loránd úgy érzi, Szilágyi-Palkó Csaba „volt az egyik oka” annak, hogy ő is köztük van, ezen felül pedig a kezdetektől fogva egyértelműnek tartotta, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szeretne dolgozni. – Már a főiskola idején nagyon tetszett a város hangulata és a színház, úgy döntöttem, hogy vagy Kolozsvár vagy semmi. Ha nem vettek volna ide fel, nem tudom, mit csináltam volna, lehet, hogy nem is maradtam volna a pályán – összegezte.
Egyéb hobbijairól, a testét és a lelkét egyaránt fitten tartó teniszezésről, a basszusgitározásról, valamint a musicalek iránti rajongásáról és a zene szeretetéről – amely képes elröpíteni az egész lényét, ugyanakkor összekapcsolja az embert a barátaival – is szót ejtett a színművész, megjegyezve: soha nem keresi, hogy valami megérintse; inkább hagyja, hogy történjenek a dolgok, úgyis megtalálja, ami igazi lelkesedést adhat. Színpadi szerepei és a színészzenekarban vállalt teendői mellett pedig egy másik tisztségben is helytáll, a rendezvényen édesanyja ölében édesen szundikáló Katácska édesapjaként. – Ez valami fantasztikus érzés. Bármilyen fáradtan mennék haza, amikor meglátom szembemosolyogni a kicsit, én is egyből föltelek energiával. Olyankor csak ő létezik, csak a családom, semmi más, és ez gyönyörű – hangsúlyozta.
A jó hangulatot a finom falatok és a zenei pillanatok is biztosították az est folyamán: Laczó Júlia és Orbán Attila pincepörkölttel kedveskedett a vendégnek és a közönségnek, a zenei pillanatokról pedig a Bocskor Bíborkával kiegészült zenekar (Balla Szabolcs, Enyed Károly, Szép András, Viola Gábor) gondoskodott.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Először ünneplik munkaszüneti nappal Havasalföld és Moldva egyesülését
Romániában először ünneplik munkaszüneti nappal kedden az egykori román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésének 158. évfordulóját, amelynek alkalmából Iași-ban szerveztek központi ünnepséget.
A román történelemben „kis egyesülésként” is emlegetett évfordulón Klaus johannis államelnök egy közösségi oldalon tett bejegyzésben kifejtette: a román fejedelemségek egyesülése azoknak az elődöknek az érdeme, akik megértették, hogy egy nemzet java az intrikák és az egyéni érdekek fölött helyezkedik el. A nemzeti ünnepen Strasbourgban hivatali úton levő elnök úgy vélte, akárcsak a múltban, most is a legnagyobb fenyegetések az országból és nem külföldről érkeznek.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnök emlékeztetett, hogy Románia jövőre fogja ünnepelni az 1918-as „nagy egyesülés” századik évfordulóját, és úgy vélte, most, amikor az egész világban jelentős változások történnek, a románoknak szolidaritásra van szükségük. Hozzátette: a szolidaritás nem személyek és intézmények körül kell kialakuljon, hanem értékek és nemzeti célok körül. A kormányfő az állampolgárok és Románia történelmi régiói közötti kapcsolatok erősítésére buzdított üzentében.
A parlament tavaly szeptemberben nyilvánította munkaszüneti nappá a január 24-ei ünnepet, és ezzel évi 13-ra növelte a hivatalos szabadnapok számát. A bukaresti kormány a közszférában a hétfőt is munkaszüneti nappá nyilvánította, így az állami alkalmazottak négynapos hosszú hétvégének örvendhettek.
A Román Államvasút az ünnep alkalmából először indította útnak Bukarest és Iași vonalon az úgynevezett egyesülés vonatot, amelyet egy román nemzeti színekre festett mozdony vontatott. Szentes József, a Román Államvasutak utasszállító részlegének vezérigazgatója kifejtette, az ünnepi járat azt jelképezi, hogy a vonat több mint egyszerű utazási eszköz, hiszen sorsokat, embereket és helyeket is összeköt.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Grindeanu: új kapcsolatokat kell kialakítani a román állampolgárok között
Meg kell erősíteni, sőt, új kapcsolatokat kell kialakítani a román állampolgárok között - fogalmazott a kis egyesülés napja alkalmából küldött üzenetében Sorin Grindeanu miniszterelnök, aki hozzátette: az országnak "a fejlődés ritmusában" kell lélegeznie. "Ennek a népnek egyik legfontosabb dátuma január 24. Ma 158 éve annak, hogy a két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld, Alexandru Ioan Cuzát választotta fejedelemnek Bukarestben és Iasi-ban egyaránt és ezzel megvalósította az egyesülést" - írja a miniszterelnök az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményben. Grindeanu szerint 1859. január 24. a modern román állam hivatalos kezdete. "1859. január 24. a modern román állam hivatalos kezdete, az első és legfontosabb lépés ahhoz, hogy létrejöjjön a minden románok országa, (...) enélkül nem kerülhetett volna sor a későbbi eseményekre" - véli Grindeanu. A miniszterelnök szerint a mai változó világban "szolidaritásra" van szükség. "Szolidaritásra, amely nem csak személyek és intézmények, hanem elsősorban értékek és nemzeti célok köré épül. Éppen ezért azt gondolom, hogy meg kell erősíteni, sőt új kapcsolatokat kell kialakítani a román állampolgárok között. Meg kell erősíteni a kapcsolatokat Románia különböző régiói között annak érdekében, hogy az egész ország a fejlődés ritmusában lélegezzen. Higgyünk Romániában és a románokban! Isten éltessen egységben!" - írja a miniszterelnök üzenetében. 
Transindex.ro

Migránscsempész-hálózatra csaptak le a hatóságok
Több mint száz személyt próbáltak törvénytelenül keresztüljuttatni az országon.
Törökországból Románián keresztül Magyarországra migránsokat csempésző hálózatra csaptak le csütörtökön reggel a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Arad megyei ügyészei. Az ügyészek összesen 25 bukaresti, illetve Szilágy, Temes, Botoşani, Dolj és Giurgiu megyi helyszínre szálltak ki.
A DIICOT közleménye szerint alapos a gyanú, hogy a banda tagjai 2016-ban több csoportban összesen száznál is több migránst – szíriai, török, iraki, afgán és marokkói állampolgárokat - csempésztek be az országba, akiket aztán szintén illegálisan próbáltak a magyar-román határon is átjuttatni. A végcél Németország volt.
A nyomozás során összesen öt migránscsoportot fogtak el, az egyik 42 főből állt, és egy tartálykocsiban elrejtőzve próbáltak Magyarországra jutni.
A hálózatot Törökországból finanszírozták. A DIICOT közölte: húsz személyt hallgat ki az ügyben.
béel
foter.ro

A hetedik tárgyalás következik (Székelyföldi terrorvád)
A bukaresti táblabíróságon holnap délelőtt 11 órára tűzték ki az alapfokú per hetedik tárgyalását, amelyben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei terrorizmussal vádolják Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt. Az újabb tárgyalások és tanúkihallgatások nyomán úgy tűnik, az igazgatóság és a Román Hírszerző Szolgálat által kiagyalt vád kártyavárként omlik össze.
Az előző, december 5-ei tárgyaláson a taláros testület jóváhagyta, hogy a soron következő nyílt ülésen hallgassák meg a titkosszolgálat által 2015. október 10-én készített többórás hangfelvétel egy részét. Ugyanakkor elfogadták a Szőcs Zoltán által javasolt tanúk – Tóth Hanna, Mihály Márta, Datki Zsuzsa, Datki Levente, Darvas Erzsébet, Szathmáry János, Soós László és Németh Loránd Csaba – kihallgatását. A holnapi tárgyalásra Tóth Hannát és Mihály Mártát idézték be. A tárgyaláson mindkét vádlott és a két védőügyvéd is jelen lesz.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Corlățean rögeszmének tartja, a PNL elutasítja az autonómiatörekvést
A Hargita és Kovászna megyei etnikai alapú politizálás visszatérő rögeszméjének nevezte Titus Corlățean volt román külügyminiszter azt a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet polgári kezdeményezésként a román parlament elé akar terjeszteni a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított kezdeményező bizottság.
A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön úgy értékelte, semmi esélye sincs annak, hogy a tervezetet a bukaresti parlament megszavazza.
„Én nem használom a Székelyföld elnevezést, mert Romániában vagyunk, a területi közigazgatási egységek neve pedig Hargita és Kovászna" – jelentette ki Corlățean. A volt külügyminiszter szerint egyetlen kötelező érvényű európai dokumentum sem fogadja el az etnikai alapú politikai autonómia gondolatát, sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió szintjén. „Semmi esetre sem fogadható el Romániában, ahol az alkotmány nagyon világosan fogalmaz ebben a kérdésben" – tette hozzá a szociáldemokrata politikus.
Szintén az alkotmányra hivatkozva jelezte Raluca Turcan, az ellenzékben lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke, hogy a kezdeményezők nem számíthatnak a PNL támogatására. „Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Egyetlen alkotmányellenes kezdeményezés sem élvezheti a PNL támogatását. A PNL számára az állam független, egységes és oszthatatlan jellege nem képezheti alku tárgyát" – szögezte le Turcan.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint itt az ideje „nagyon nyíltan" beszélni a romániai kisebbségvédelem eszközeiről. A frakcióvezető a News.ro megkeresésére elmondta: a polgári kezdeményezést még nem vitatták meg, az RMDSZ még nem alakította ki erről az álláspontját. Felidézte: az RMDSZ-nek van egy saját törvénytervezete Székelyföld autonómiájáról, amelyet közvitára bocsátott, de amely „még nem került napirendre".
A Gyergyószéki Székely Tanács polgári kezdeményezése – a székelyföldi autonómia-tervezet és a törvényhozási tanács elutasító véleményezése – csütörtökön jelent meg a hivatalos közlönyben. A kezdeményező bizottságnak fél éve van arra, hogy azt a százezer – legalább 11 megyéből származó, megyénként legalább ötezer – támogató aláírást összegyűjtse, amellyel a tervezet megvitatására lehet kötelezni a bukaresti parlamentet.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megyeinfó: Kiteljesíteni a kulturális erőteret
Beszélgetés TAMÁS SÁNDORRAL, Kovászna Megye Tanácsának elnökével. A megyei utak korszerűsítése, az egészségügy fejlesztése, valamint a szövetkezeti társulások támogatása mellett egy szellemi erőtér kialakítását kezeli prioritásként a megyei önkormányzat az előttünk álló időszakban – egyebek mellett ez derült ki a Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Tamás Sándorral folytatott beszélgetésből.
– A megyei önkormányzat több jelentős eredményt hozó évet zárt decemberben. Általánosan milyennek értékeli 2016-ot?
– Annak ellenére, hogy kissé „zavaros” volt különböző választások, nagypolitikai fordulatok miatt, valamint az állam represszív intézményei részéről sok településen – Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron – nagyon komoly akciók zajlottak a magyar közösség, illetve vezetői ellen, a fejlődés nem állt meg. Kétségtelen, hogy „békeidőkben” jelentősebb eredményeket lehet elérni, lásd a 2015-ös évet, amikor csúcsra sikerült járatni a megyei önkormányzat működését. Azt folytattuk a tavalyi évben. Nehéz értékelni hónapok vagy akár egy év távlatában, mivel több megvalósítás valójában egy hosszabb folyamat végét jelenti, például az út-, híd-, kórházépítés esetében. Utóbbi Az egészségügy talpra állítása jelszó alatt nyitott fejlesztési fejezetünk nagy lépése volt. Gyakorlatilag tíz év építőtelepi állapot után tartunk ott, hogy a megyei sürgősségi kórház épületének korszerűsítése lezárult, és havonta újabb és újabb, minden tekintetben az aktuális elvárásoknak megfelelő osztályt mutathatunk meg a közösségnek és adhatunk át használatra. Az elmúlt év nagy eredményei közé sorolható a Középajtát Apácával összekötő betonhíd felépítése is. 
Amit a legnagyobb megvalósításnak tekintek, az nem a vas és a beton, nem a fizikai építkezés körébe tartozik, hanem egy olyan közösségszervezési tevékenység, amelynek konkrét gazdasági haszna van: a Kézdi Lacto Tejfelvásárló és Értékesítő Szövetkezet létrehozása. Ezért elsősorban a gazdákat illeti köszönet, viszont néhányan a háttérben – mondhatni szürke eminenciásként – támogattuk kapcsolatrendszerrel és anyagi téren is a kezdeményezést. A kényszer is szülte ezt a megvalósítást, egy nagyfelvásárló egyik napról a másikra felmondta a nyersanyag átvételét. A szövetkezet létrehozásával mintegy kétszáz felső-háromszéki gazdának biztosítottuk a jövőjét. Mindig azon az állásponton voltunk, hogy egy közösséget nem vassal és betonnal lehet építeni, hanem szolidaritással, jó projektekkel, amelyeknek gazdasági haszna is van. Ez nem azt jelenti, hogy a fejlesztési kérdések ne bírnának fontossággal, hiszen mindannyian jobb körülmények között szeretünk élni. Az ilyen, erős helyi identitással is erősített kezdeményezéseket – hiszen az elsők a székelykeresztúriak voltak ebben, majd a csíkszépvíziek, illetve kisebb kapacitással Illyefalván is hasonló történik – szeretnénk kiszélesíteni a megyében az idei évben. Célunk ugyanakkor, hogy a szövetkezeti szinten történő összefogás a minőségbiztosítás mentén is megtörténjen. Mai napig az, hogy valamire azt mondják, székely termék, egyfajta biztosíték is a minőségre, és ezt szeretnénk megőrizni, illetve javítani. Emellett egy közös márka létrehozásában is gondolkodunk.
– A negatívumokról is szólnunk kell, melyek voltak azok?– A legnagyobb problémát a közbeszerzési előírások jelentik. Ötleteink vannak, anyagi fedezettel is rendelkezünk, viszont az egész közbeszerzési rendszer egyrészt lassítja egy beruházás megvalósítását, másrészt a legolcsóbb ajánlat elfogadásának kötelezettsége miatt rengeteg fejfájást okoz. Volt rá példa, hogy egy munkálatot az eredetileg meghirdetett ár feléért kellett odaítélni a kivitelezőnek, majd ezt követően mindenkinek azon főtt a feje, hogy sikerül-e  befejezni, illetve minőségileg silányabb lesz-e a végeredmény. Ez ellen mi nem tudunk tenni, ez országos rendszer, az viszont kétségtelen, hogy jobban tudnánk gazdálkodni, ha szélesebb körű lenne az önrendelkezés. Erre nézve egy pozitív példa, hogy 2010-ben, Cseke Attila minisztersége idején valós decentralizáció történt az egészségügyben. Kijelenthetjük: Háromszéken a megyei önkormányzat és a megyei sürgősségi kórház vezetősége jobb gazdái az intézménynek, mint amilyen az állam volt.
– Térjünk át a 2017-es évre. Milyen elképzelésekkel vág neki a megyei önkormányzat?
– Vannak hosszú és rövid távú terveink is, de jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni. Sajnos, tisztában vagyunk azzal, hogy ebben az országban 98 éve nem működnek normálisan a dolgok, így terveinket sokszor fölülírják a mindennapok. Nagyívű megvalósításokon vagyunk túl, de ezek egy része további munkát igényel: ide tartozik a megyei utak korszerűsítése, de említhetjük a lécfalvi integrált hulladékkezelőt is, amelynek működtetését meg kell oldanunk. A megyei utakat illetően  folytatjuk a beruházásokat, így június 30-ig befejezzük az Illyefalva–Brassó megye határa között húzódó közel kilenc kilométeres út felújítását, elindítjuk a közbeszerzési eljárást a Nagyborosnyó–Nagypatak–Bodzaforduló szakasz korszerűsítésére – erre a közelmúltban írtunk alá egy 20 millió lejes támogatási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Szintén az idén elindítandó tervek közé tartozik a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti útszakasz rendbetétele. Ennek hosszú pereskedés után tudunk nekilátni. Nagy kérdés a hulladékkezelő telepünk beindítása. Tudjuk, hogy az országban harminc ilyen létesítményt építettek meg, ezek közül egy sem működik. Ez nagyon furcsa helyzet, a lehetőségeket nagyon bekorlátozták a működtetés odaítélése terén, de úgy látom, az egészet előbb-utóbb sikerül kiegyenesíteni.Beszélnünk kell a kommandói iskoláról. Amennyiben ebben az országban rendesen működne minden, kijelenthetném: tartani tudjuk a határidőket, és év végéig meg is valósítjuk, s a sajnálatos esemény után, hogy leégett a régi iskola, új tanoda születik. Mi azon leszünk, hogy ez megvalósuljon. Itt megemlíteném, hogy lezárult a közbeszerzése annak a beruházásnak, amely révén a megyei önkormányzat háromcsillagos – télen, nyáron használható – központot épít Kommandón. Ez is ezen a területen kap helyet. 
– Létezik-e prioritásként megfogalmazható célkitűzés?
– Amit én a legfontosabb célkitűzésnek látok: tovább fejleszteni Székelyföldön a kulturális, szellemi erőteret, mivel ha nincs erős és összeforrott kulturális közösség, amely otthon érzi magát itthon, kinek építjük az utat, hidat, kórházat? Ennek szükségességét egyrészt az adja, hogy világossá vált: tovább erősödik egyfajta román nacionalizmus Románia fennállásának századik évfordulója kapcsán. A kapcsolódó ünnepségek már elkezdődtek, és ez csúcsosodni fog, nekünk pedig kötelességünk kimondani, hogy amennyiben hátat fordítunk, le fognak taposni, éppen ezért kell szembefordulnunk. Tisztességesen el kell mondani, hogy közel száz évvel ezelőtt mit ígértek, és ennek mi az aktualitása, még akkor is, ha vad reakciókat szül Bukarestben. Emellett fel kell mutatni mindazt, amit a magyarok tettek Románia érdekében az elmúlt száz évben, azaz egy erős pozitív üzenetet. Az érdekünk az, hogy megtaláljuk a tisztességes problémamegoldás útját a románsággal – száz év konfliktus után –, mivel mi is ezen országban élünk, még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik. És ehhez azon bukaresti, létező irányzathoz kell ösvényt vernünk, amely hasonlóan vélekedik.
– Önkormányzatként mekkora a mozgástér ennek az üzenetnek a megfogalmazásában?
– Rendelkezünk kulturális intézményekkel, és kulturális feladataink is vannak. Ennek kapcsán említettem a kulturális erőtér kiteljesítését. Ne feledjük, az elmúlt száz évben sikeresen irtották az erdélyi magyar kulturális műhelyeket, központokat, kapcsolatrendszereket, mecénásokat. Most feladatunk, hogy megerősítsük azokat a még létező szellemi műhelyeket, kulturális központokat, embereket, akik szellemi hátországot jelentenek. Elvékonyodott a kapcsolatrendszer a politikum és az erdélyi szellemi elit között. Meg kell találnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel a kapcsolatrendszert újra tudjuk építeni, illetve a szellemi elithez tartozó fiatalokat megszólíthatjuk.
– A szellemi erőtér fejlesztésének jó eszköze lehet a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Gyárfás Jenő Képtár, de említhetnénk a kézdivásárhelyi egykori katonanevelde épületét is, noha ott elsősorban a városi önkormányzat léphet...
– A nehezebb a képtár esete, két évbe telt, amíg visszakerült a megye vagyonkezelésébe, megtörtént a szakmai felmérés is, rendelkezünk a szükséges forrásokkal, következik a közbeszerzés. A felújítást be fogjuk fejezni. Az egykori katonaneveldét illetően: felújítására a városi önkormányzat pályázott a Regionális Operatív Program keretében. Elviekben rendben lenne minden, még nem dobták vissza a pályázatot. Rossz tapasztalataink ott is vannak. Igyekszünk odafigyelni, vigyázni, hogy mások lehetőleg ne gáncsolják el a jó pályázatainkat. A helyi önkormányzatokat egyébként eddig is igyekeztünk segíteni a nagyobb ívű elképzeléseik megvalósításában. A legfrissebb ilyen terv, hogy létrehozzuk a Székely Határőrség Múzeumát.
(Fizetett hirdetés)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)