Közép-Európa 1989
Konferencia a kommunista diktatúrák bukásáról
A rendszerváltók korosztályának nemcsak az adatott meg, hogy lerombolja a régi rendszert, hanem az is, hogy elkezdje egy jobb világ építését – mutatott rá Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője csütörtökön Bukarestben, ahol a kommunista diktatúrák bukásának 25. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián vett részt.
"Egy jobb világ megteremtéséhez szükség van a vitára, az érzelmekre, a sztrájkokra és tüntetésekre ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes megoldásokat, és megfelelő, felelős vezetőket válasszunk" – jelentette ki Walesa.
Hozzátette: a rendszerváltás 25. évfordulóján talán túl sok szó esik a demokráciáról és kevesebb a szabadságról, pedig a szabadság nélkül nem érvényesül a népakarat. A szabadság fontosságáról hajlamosak az emberek megfeledkezni, mert az olyan természetes, mint a levegő: "csak akkor érezzük a hiányát, ha nincs" – vélekedett a lengyel rendszerváltozás meghatározó személyisége.
A Visszatekintés és jövőbe nézés című tanácskozást Emil Constantinescu volt elnök által vezetett alapítvány rendezte. Az eseményre kelet-európai országok első demokrata államfői, a kommunista rendszerrel szembeni ellenállás meghatározó személyiségei kaptak meghívót.
Többek közt Vytautas Landsbergis volt litván elnök, Sali Berisa, Albánia volt köztársasági elnöke, Zselju Zselev volt bolgár elnök és Boris Tadic, Szerbia volt elnöke vett részt a megnyitón.
A kétnapos konferenciára Magyarországról – a 80-as években több szamizdat kiadványt alapító és szerkesztő – Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét hívták meg, aki egy csütörtök délutáni fórumon vett részt.
Constantinescu nyitóbeszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik szembeszálltak a "bűnös kommunista rendszerrel", és azoknak, akik 1989-ben hozzájárultak a Ceausescu-diktatúra megdöntéséhez.
A volt államfő úgy vélekedett: semmilyen összeesküvés nem lett volna képes azt a mélyreható változást előidézni Kelet- Európában, ami negyedszázada történt, ha a "végbement csodát" nem táplálta volna a szabadság eszméjéhez életük árán is ragaszkodó emberek eltökéltsége.
A konferenciát I. Mihály király, a 93 éves volt uralkodó levélben üdvözölte, és csütörtökön díszvacsorát adott a Bukarestben összegyűlt volt államfők tiszteletére.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély(i) politika Bukarest-Budapest közt
Nagyvárad- A 2004-es decemberi népszavazás nem rólunk szólt, hanem egy magyarországi belpolitikai vita volt- jelentette ki szerda esti, az Ady líceumban tartott előadásában Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője.
Szerda este egy aktuális témájú előadással zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei elnevezésű idei történelmi modulja. Az egybegyűlteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte, majd Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője beszélt arról, hogyan alakult az erdélyi magyarság sorstörténete az elmúlt 90 esztendőben. Arra hívta fel a figyelmet: egy több szereplős játszmáról van szó, az úgynevezett erdélyi kérdést pedig érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy miként alakult Erdély sorsa államigazgatási szempontból, egy adott országon belül milyen pozíciója volt, léteztek-e külön entitások a szakpolitikákon belül, és milyenek voltak az etnikai viszonyok?
Expozéjában onnan indult ki, hogy Erdély ügyének rendezésére a 20. században különböző tervezetek készültek, a határok megváltoztatását feltételezőek, illetve módosítás nélküliek is. Utóbbi kategóriába sorolhatóak a lakosságcserére és kivándoroltatásra vonatkozó ötletek, a homogenizációs, asszimilációs programok, az etnikailag (sem) semleges modernizációs programok, a nemzetiségi/kisebbségjogi törvénytervezetek, politikai határozatok, szerződések, valamint a nemzeti autonómia (személyi, kulturális, területi, székely) tervek. Napjaink fő célja a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül egy magyar dominanciájú régió létrehozása, illetve a kettős hatalmi képleteken belül a magyar etnokulturális túlsúlyú önkormányzat(ok) létrejötte, és ezek intézményesülése, belső demokráciája.
Töréspontok
Mindezt a 20. század folyamán különféle töréspontok előzték meg a magyar kisebbségtörténetben- magyarázta. A 1918-1920 közötti időszakra jellemző a kényszerközösségek létrejötte, a szétfejlődés kényszere és a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 közt, majd a szocializmusban megtörtént a magántulajdon és a jogállamiság megszűnte, homogenizációs kényszerek hatására a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból csonka társadalom lett, a kisebbségi politizálás helyett pedig az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia gondolata, mint jövőkép és elvárás, valamint a regionális integráció és a magyar-magyar kapcsolatok rendezése az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában. Ugyanakkor a rendszerváltás után mások lettek a kulcskérdések több okból kifolyólag. A magyar kisebbség kimaradt az alkotmányozási folyamatból, ami oda vezetett, hogy politikailag is kénytelen elkülönülni, mint önálló politikai közösség, és párhuzamos társadalomban képzeli el önmagát és a jövőjét; megváltozott a geopolitikai helyzet az euroatlanti integráció következtében; új kisebbségpolitikai elitek (gazdasági regionális érdekcsoportok) és legitimációs minták jelentek meg, melyek a forrásszerzési hatékonyságuk alapján ítéltetnek meg, miközben a magyar- magyar viszony és a nemzetfogalomért folytatott harc egymásba csúszása figyelhető meg. A magyar kisebbségi eliteken belül a kilencvenes évek közepétől az addigi tapasztalatok alapján elkezdődött a magyarországi pártpolitikához való differenciált kapcsolatok kialakítása, és az érdekvédelmi szervezet vezetői felismerték, hogy a saját társadalmi-politikai legitimációjukhoz fontos a lehetőség szerinti mindenkori szerepvállalás, melynek nyomán az addigi kulturális érdekeket képviselő kisebbségpolitikusi szerep helyett a regionális gazdasági érdekcsoportokban gondolkodó, saját választói legitimitását forrásszerzéssel és kijárással biztosító politikus modellje került előtérbe.
Kettős állampolgárság
Bárdi Nándor meglátásában a külhoni magyar állampolgárság megadásának kormányzati „kényszere” öt elemre vezethető vissza: az autonómia törekvések kudarcára, a 2004-es népszavazás utáni Fidesz-kommunikációra, a kisebbségi magyar közösségek megszólíttatás igényére és elvárására, valamint arra, hogy a kisebbségi helyzet hatalmi aszinkronitásával szemben egyfajta azonossági, illetve önszemléleti szerepváltozás kezdődik el, és a magyarországi nemzetesítés és szuverenitás igény új megfogalmazásának része lett a kettős állampolgárság. A Nemzeti Együttműködési Rendszere a belső és külső nemzetegyesítésről szól, így a határon túli magyarok integrációja a magyarországi politikai közösség deficit-kompenzálását is szolgálja. Ugyanakkor a kettős állampolgárság megszerzésének lehetősége számos következménnyel, veszéllyel is járt. Az egzisztenciális gondokkal küszködő, elsősorban szerbiai és ukrajnai magyarság számára a nemzetközi munkaerőpiacra való kilépést jelenti a magyar útlevél; a kisebbségi magyar közösségek számára az egyéni magyarországi emancipáció lehetőségét teremtette meg, ezzel utat nyitva egy új, a kisebbségi azonosságtudattal együtt élő magyar állampolgársági-azonosság előtt; a kisebbségi közösségeken belül az egyéni társadalmi mobilitási pályák sokkal könnyebben kerülnek át Magyarországra, így a kétnyelvűség, és egyéb kisebbségi kompetenciák elsajátításának háttérbe szorulása felerősödik; a kisebbségi elitek legitimizációs válsága elmélyül; a párhuzamos kisebbségi társadalom építésének programja, mint összefoglaló közpolitikai program megreked, és fokozódik a diaszporizáció, amit jól mutat, hogy a legutóbbi államelnök választás második fordulójában mennyivel kevesebb székely ment el szavazni.
Szakértői dilemmák
Bárdi Nándor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy több szakértői dilemma is felmerült a budapesti kormányzat nemzetpolitikájával kapcsolatban. Például a külhoni magyar állampolgárság intézménye mennyiben írja felül a kisebbségi társadalomépítést, a szülőföldön való maradást, az önálló kisebbségi magyar politikai közösségek létezését? Miközben az Orbán-kormány Magyarországon államosításra törekszik, hogyan lesz képes a hét országban élő, külön érdekkel bíró kisebbségi magyar közösségekkel kooperálni? A magyarországi nemzetesítés és állami központosítás hátterével hogyan léphet fel decentralizációs, illetve autonómia igényekkel a szomszédos országokban? Lehetséges-e a kisebbségi intézményi alrendszerek szakszerű megerősítése, pártpolitika alóli kivonása a mai magyarországi belpolitikai folyamatokkal partneri módon összehangolva?
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Politikai közösség vagy diaszpóra az erdélyi magyarság?
Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel tartott előadást csütörtök este Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében.
A Kós Károly Akadémia által szervezett A Kárpát-medence népei című történelmi előadássorozat utolsó rendezvényén az előadó az erdélyi magyarság politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági alakulását mutatta be a két világháború közötti időszakban, valamint az 1940-44 közötti években és az azután következő évtizedekben. A történész kitért az erdélyi és székely kérdésekre, azokra a felmerülő teóriákra, amelyek a kérdésekre próbáltak választ találni.
Az egyik típus volt a határváltoztatás, a másik a határváltoztatás nélküli, ahová a lakosságcserétől kezdve a kivándoroltatás, a homogenizáció, asszimiláció tartozott. A két világháború közötti Székelyföldre vonatkozó tabukérdés az a székelyföldi nyomor, amelynek többek közt az elvándorlás, kitelepedés, vagy az otthontól távoli, például bukaresti munkavállalás volt a következménye.
Az erdélyi magyarságnak Romániában, azon belül pedig Észak- és Dél-Erdélyben betöltött szerepéről, korszakokról, törésvonalakról, kulcskérdésekről beszélt Bárdi Nándor. Rámutatott, hogy 1918-1940 között a magyarság nemzeti kisebbség volt a Román Királyságban. Majd megváltozott e helyzet 1940 és 44 között, mikor Észak-Erdélyben többséggé vált, Dél-Erdélyben viszont továbbra is kisebbség maradt. Az 1944-1989 közötti évtizedekben többféle megnevezést is kapott az erdélyi magyarság. Így például nemzetiségből nemzeti kisebbséggé vált, majd, a legfájóbbnak az bizonyult, amikor 1984-ben magyarul beszélő románoknak titulálta a hatalom, amely a magyar kultúráról próbálta leválasztani az erdélyi magyarságot.
Az 1989-es rendszerváltást követő időszakokra is kitért az előadó, a szétfejlődésre, az államon kívüli nemzetépítésre, a nemzeti autonómiára mint egyfajta jövőképre, illetve elvárásra. Előadása utolsó részében Bárdi a kettős állampolgársághoz vezető kényszerpályáról és annak lehetséges következményeiről beszélt. Rámutatott azokra a tényezőkre, amelyek megelőzték a honosítást: az autonómia-törekvések kudarcaira, a 2004-es FIDESZ-kommunikációra, ami a népszavazás körül volt jellemző, a megszólíttatási igényre.
A kettős állampolgárság egyik következménye az, mondta, hogy 150 ezer ember vándorolt ki Erdélyből és Vajdaságból, illetve vállalt munkát Nyugaton. A mai nap kulcskérdései közé tartozik, hogy politikai közösség-e az erdélyi magyarság, vagy inkább diaszpóraként kezelendő, diaszpóraként viselkedjen
Antal Erika
maszol.ro

Bűnvádi eljárás indult Markó Attila képviselő ellen
Hivatali visszaélés gyanújával Markó Attila képviselő ellen is bűnvádi eljárás indult abban az ügyben, amelyben csütörtök este őrizetbe vették a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészét, Alina Bicát és további három személyt – közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Az RMDSZ politikusa szintén tagja volt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség keretében működő Központi Kárpótlási Bizottságnak, amelynek tagjai az ügyészek szerint 2011-ben hatalmas, túlbecsült összegű kárpótlást hagytak jóvá egy bukaresti ingatlan tulajdonosának, és ezzel közel 62 millió eurós kárt okoztak az államnak.
Markó Attila csütörtök este a maszol.ro-nak elmondta, nem érti, hogyan keveredett a neve ebbe az ügybe. "Valóban tagja voltam a kárpótlási bizottságnak, de fogalmam sincs, hogy a testület többi tagja mit művelt" – mondta a képviselő.
A korrupcióellenes ügyészek szerint a kárpótlási bizottság tagjai tudatosan szemet hunytak afölött, hogy a szóban forgó telek értékét meghatározó szakértő a valós érték háromszorosát állapította meg. A Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásokból arról értesült, hogy Alina Bica a jóindulatért cserében közvetítőkön keresztül egy telket kapott a Bukarest melletti Snagovon, amelyet később eladott. 
Cs. P. T.
maszol.ro

Hegedüs: a kulturális diplomácia a konfliktuskezelés eszköze
Az UNESCO világörökség-állomány bővítésének kritériumrendszerét és elveit, illetve a magyar vonatkozású világörökséghez kapcsolódó tevékenységét ismertette Bogyay Katalin, Magyarország UNESCO-nagykövete azon a bukaresti találkozón, amelyen Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár a kulturális tárca prioritásait ismertette csütörtökön.
Az RMDSZ-es államtitkár bemutatta az UNESCO-hoz benyújtott iratcsomók helyzetét – köztük a Csíksomlyói pünkösdi búcsúnak a szellemi világörökségi listára, illetve Constantin Brâncuși zsílvásárhelyi szoborparkja tárgyi világörökségi listára való felterjesztésének szakmai részleteit.
Hegedüs Csilla ugyanakkor arra is kitért, hogy a Torockó épített örökségéről szóló, 2003-ban már előkészített iratcsomó bővítése és aktualizálása is elsőrendű, a település pedig építészeti ritkaságként az UNESCO-világörökségi listáján már szereplő magyarországi Hollókőhöz társulna hasonló kulturális értékként. Az iratcsomó véglegesítése és további szakmai előkészítése érdekében az RMDSZ államtitkára az UNESCO-nagykövet együttműködését kérte.
Az általa képviselt nemzetközi szervezet elve az, hogy a közös kulturális örökséget együtt kell védeni, ezért az UNESCO kiemelten támogatja azokat a világörökségi listára felterjesztett szellemi és tárgyi értékeket, amelyek az országok, nemzetek közötti együttműködés eredményeként kerülnek az elbíráló bizottság elé – hangsúlyozta Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet Bukarestben.
Azt is elmondta: a kulturális diplomácia nagyon fontos eszköze a konfliktuskezelésnek, hiszen olyan államok képviselői hoznak létre közös munkákat, amelyek között politikailag nem mindig békés a viszony. Ilyen tekintetben a kultúra összekötő kapocs lehet, jelentős hajtóműve a nemzetközi kapcsolatok hosszú távú kiépítésének.
maszol.ro

Kelemen Hunor nyilatkozata, magyarra fordítva (Államfőválasztás)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi kérdésekben nem sokat remél a vasárnap román államfővé választott Klaus Johannistól – nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke = nem bótoltunk vele, nem tuggyuk.
„Az RMDSZ-elnök úgy vélte, Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok romániai érvényre juttatásában. Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia egy modell ország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak” – jelentette ki Kelemen Hunor. „Az eddigi tapasztalataink alapján sem várjuk Johannistól, hogy felvállalja a kollektív jogoknak, az autonómiának az intézményesítését” – tette hozzá.
= amit huszonöt év alatt, szűk húsz évnyi hatalomban való részvétellel nem oldottunk meg, azt Jo­hannis sem fogja. Ráadásul elveszi előlünk a cukrot, eddig minket tartottak azért, hogy demonstrálják, mennyire példaértékűen megoldották a kisebbségi helyzetet Romániában.
Megjegyezte azonban, hogy ha Klaus Johannis kiegyensúlyozott elnök lesz, és nem akarja uralni a parlamentet és a kormányt, ha keresni fogja a konszenzusos megoldásokat, akkor sikeres elnöki mandátum elé nézhet.
= bótolni fogunk vele is, mer’ ez Románia. Rá fog kényszerülni, nyugi.
 Kelemen Hunor úgy értékelte, fontos üzenet a megválasztott elnök számára, hogy a magyarok 75–80 százaléka rá szavazott. „A választók bizonyítottak. A következő időszakban a labda az ő térfelén van, most neki kell bizonyítania” – tette hozzá.
= akkora sallert kaptunk választóinktól, hogy Johannis adja a másikat. Nem értették meg az üzit ezek a bikkfafejű székelyek, na de majd Verestóy rendet csinál 2016-ra.
Azt is elmondta, hogy üzenetben gratulált Johannisnak, és válaszüzenetet is kapott tőle. = megvan az elnök telefonszáma.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, jól döntöttek, amikor azt mondták a magyar választóknak, hogy mindenki szavazzon belátása szerint.
= nem működött a demobilizálás annyira, hogy a fene essen a Facebookba.
Az sem ingatja meg szerinte az RMDSZ és választói közötti bizalmat, hogy pár nappal a választások második fordulója előtt Călin Popescu Tăriceanuval, Victor Ponta miniszterelnök-jelöltjével vett részt székelyföldi körúton.
= megpróbáltuk terelni a poport. Nem jött össze.
„Lehet ezt kampánykörútként is értelmezni, de én valamennyi helyszínen Tariceanu jelenlétében mondtam el, hogy nem biztatunk senkit arra, hogy egyik vagy másik jelöltre szavazzon” – fogalmazott Kelemen Hunor.
= nagyon szar kampánylevél-modellt írtak a polgármestereknek.
Hozzátette, erkölcsi kötelességének érzi fenntartani a jó viszonyt azokkal a politikusokkal, akik korrekt módon viszonyultak a magyar közösség kérdéseihez. „Tăriceanutól egy mondatot nem lehet elővenni, amely a magyarok ellen szólt volna” – jelentette ki. Az egykori korrekt koalíciós partnerek között említette Victor Ciorbea, Mihai Răzvan Ungureanu és Emil Boc miniszterelnököket is.
= ezekkel mind bótoltunk.
Kelemen Hunor a következő napok kérdésének tekintette, hogy folytatódik-e a közös kormányzás a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párttal. Hozzátette, bármilyen döntés előtt ki kell elemezni a választási eredményt, „meg kell érteni, ami történt”.
= megvárjuk, merre alakul a történet, és majd szépen átállunk a nyerteshez.
A politikus fontosnak tartotta, hogy a választási verseny a két jelölt közötti jelentős különbséggel végződött, és az új elnök megkérdőjelezhetetlen legitimitással kezdheti mandátuma kitöltését. Megemlítette, hogy a szavazatokban a regionális identitás is hangsúlyosan megjelent, fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a választók magatartását Victor Ponta elutasítása határozta meg. = Erdély nem Bukarest. Elég baj ez nekünk.
„Van egy nagyszámú társadalmi csoport, amelyik egyik politikai erőben sem találja meg a saját számításait. E társadalmi csoport 2012-ben a Szociál-Liberális Szövetségre szavazott, most pedig egy olyan emberre, akitől azt reméli, hogy megoldja majd a problémáit” – értékelte a választás eredményeit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
= kurvára fogynak szavazóink. Le kéne váltani a népet, mer’ hülye, nem „ésszerűen” dönt.
DEMETER SZILÁRD
(Facebook, egy MTI-anyag fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Péterfi Rozália
Csütörtökön, november 20-án kora este Bukarestben, hosszan tartó, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Péterfi Rozália, a Nyugati Jelen lapelődjének, a Vörös Lobogónak kis híján negyedszázadig (1958–1982), nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője.
Nehéz időkben állt egy rajoni, majd megyei magyar napilap élén, amikor a sajtó szabadságáról még elméletben sem lehetett beszélni. Az akkori újságíróknak gúzsba kötve kellett táncolniuk, ha azt akarták, hogy – a nyilvánvaló megkötöttségek dacára – az olvasók kezébe mégis érdekes, az emberek gondjaival, bajaival foglalkozó írásokat (is) adjanak. Péterfi Rozália a lap vezetőjeként – ötleteivel, a kollégák jó kezdeményezéseinek felkarolásával és természetesen írásaival – mindig az újság olvasóit tartotta szem előtt. Bizalmasabb baráti körben elmondta: a párt lapja vagyunk (más megyei lap nem is jelenhetett meg akkoriban – szerk. megj.), de az olvasót szolgáljuk. Ezért a szolgálatért aztán sokszor kénytelen volt a hátát tartani, elviselni a nem egyszer otromba legorombításokat a pártszervek részéről, ha valamit nem úgy tett a lap, mint ahogy a szűklátókörűek elvárták. Határozott, egyenes, karakán jellem volt, munkatársaival szigorú, de igazságos, és nem az az emberfajta, aki felfelé törleszkedik, lefelé rúg. Tisztelni kellett, olyannyira, hogy a megyei pártvezetők is tisztelték. Kollégái többek között azért szerették, mert „felfelé” kiállt értük – a lehetőségek végső határáig. Előfordult azonban néhányszor, hogy minden tiltakozása, ellenállása, egyet nem értése hiábavalónak bizonyult, és az újság munkatársát ő sem tudta megvédeni a kirúgástól.
Rajongásig szerette egyetlen fiát, majd talán nála is jobban három unokáját.  Régóta dédanya volt, és büszke hat dédunokájára. Már betegeskedett, amikor, négy évvel ezelőtt, a legszörnyűbb csapás érte, amit anya elszenvedhet: elvesztette fiát. Életének utolsó évei nehéz betegségben teltek, de az írásról még ekkor se mondott le.
Utoljára Aradon nyilvános helyen 2011 augusztusában, az aradi magyar sajtó 150. évfordulóján rendezett ünnepségen láttuk, a Jelen Házban. „Jómagam büszke vagyok arra, hogy néhányan az egykori kollégáim közül ma is állják a sarat, továbbadva tapasztalatukat az újságírás nemes hivatásának gyakorlásában a fiataloknak. Én ezt már nem tehetem, viszont még mindig vágyakozom akárcsak Toldi: ’Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék…’ De amíg vagyok, olvasni fogom írásaitokat, legtöbbször elégedettséggel, olykor – sajnos – bosszúsan, de mindig szeretettel és megértéssel” – írta utóbb.
Volt kollégái, ismerősei tudják: értékes, egyenes gerincű, megbecsült embert, az aradi magyar sajtó utóbbi fél évszázadának jelentős személyiségét vesztettek el benne.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)

Mikó-ügy – Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás, ítélethirdetés várható
Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel a Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje.
A táblabíróság szóvivője az MTI érdekélődésére megerősítette, hogy november 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Többszöri halasztás után a ploiesti-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek.
Kapcza Mikolt Krisztina elmondása szerint a védelem azzal érvelt, hogy nem a restitúciós bizottság, hanem a NATO- és EU-csatlakozásra váró román állam adta vissza a sepsiszentgyörgyi épületegyüttest a református egyháznak, hogy meggyőzze külföldi partnereit: Románia tiszteletben tartja a tulajdonjogot. A védelem szerint a visszaéléssel vádolt bizottsági tagoknak nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepük volt az egyébként jogszerű restitúcióban.
A Mikó-ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat. A DNA pénteken közölte, hogy Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával, és kérte a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a „népet", azaz az államot illeti. Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális – tette hozzá. „Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" – érvelt Marosán Tamás.
A jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács – mondta az MTI-nek a református egyház ügyvédje. MTI
Erdély.ma

Közelebb kerülni egymáshoz (Színházi tükör)
Fazakas Misi színész, rendező, drámapedagógus, az Osonó Színházműhely vezetője. Az utóbbi tizenöt évben meghatározó személyisége a sepsiszentgyörgyi diákszínjátszásnak, generációkat oltott be a színház, a művészet szeretetével, a színházi szakma fiatalabb alkotói közül sokan őt tartják első tanítómesterüknek.
A szenvedélyes munka, amit végez, régen kinőtte az amatőr színjátszás vagy akár az iskolai drámapedagógia határait, az Osonó Színházműhely az elmúlt évek alatt tizennyolc országban tartott előadásokat, workshopokat, szakmai tréningeket. A nyugat-európai országok mellett Távol-Keleten és Afrikában is több alkalommal dolgozott a társulat, legutóbb november 16-án lépett fel Marokkóban a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztivál díszvendégeként. – Vegyük sorba pályád fontosabb állomásait. Mikor kezdett foglalkoztatni a színház? – A nyolcvanas évek közepén. Másodikos koromban egy reggel úgy ébredtem, hogy érdekel a színház, és megkértem anyukámat, beszéljen Rozsnyai Júlia színésznővel – aki rokonunk volt –, hogy vigyen el engem egy színházi próbára. A Mielőtt a kakas megszólal című csehszlovák drámát próbálták Balogh András rendezésében, nekem pedig annyira megtetszett a színház világa, hogy azután minden próbán ott voltam a bemutatóig. Egyetlenegyszer hiányoztam a négy hét alatt, Király Jóska bácsi állítólag azt mondta azon a próbán, hogy ő nem tud koncentrálni, annyira megszokta a gyermeket a nézőtéren. Így kezdődött a színházzal való kapcsolatom. Később előadásokra is kezdtem járni, némelyiket többször is megnéztem. Amikor 1989-ben Tompa Miklós a Fekete macska című Asztalos István-darabhoz gyermekszereplőt keresett, egyöntetűen rám gondolt a társulat. Ez volt az első szerepem. A rendszerváltás után, kilencedik osztályos koromban Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum magyartanára és Győry András megalapította az iskola színjátszó csoportját, amiből az Osonó, később pedig az Osonó Színházműhely lett, én pedig a líceum alatt végig tagja voltam ennek a társulatnak. A 90-es évek elején nagy lendület volt bennünk: diáktanácsot alapítottunk, sulirádiót működtettünk, kosárlabda-maratont szerveztünk, magyarországi diákszínjátszó táborokba jártunk, ahol felfedeztük, hogy mozgásszínház is létezik, és ennek hatására mi is olyan színházat akartunk létrehozni, ami más, mint a kőszínházak. Tizenegyedikes voltam, amikor Salek bácsi abbahagyta a társulat vezetését, ettől kezdve Márkó Eszter és én vettük át az irányítást. Az alapító tagok között több, mára ismertté vált színházi ember volt, például Prezsmer Bogi, Mátray Laci, Kosztándi Zsolt csíkszeredai színész… Húszan-harmincan voltunk, pezsgett az élet, szinte azt mondhatnám, hogy már csak ezért is érdemes volt iskolába járni. Egyértelművé vált számomra, hogy a színire felvételizem, attól függetlenül, hogy matek–fizika osztályban végeztem, amit a mai napig fontosnak tartok. – Az Osonó kezdeti évei egybeesnek Nemes Levente első igazgatói éveivel, akiről mindig nagy elismeréssel szoktál beszélni. Látsz összefüggést a színházban zajló folyamatok és az Osonó alakulása között?
– Egyértelműen. Meggyőződésem, hogy Nemes Levente igazgatásával kezdődött az a folyamat Sepsiszentgyörgyön, melynek végén Székelyföld kulturális fővárosa lettünk, egy olyan fontos kulturális központ az országban, melyet Bukarest is elismer. Levente hívta ide Bocsárdit és a figurásokat, az ő nevéhez köthető az a koncepcióváltás, melynek értelmében egyedül a minőség szempontjainak kell alárendelni egy társulat, egy színházi intézmény tevékenységét. Ez mindannyiunk gondolkodásmódjára hatással volt. Én személyesen is sokat köszönhetek Leventének, például azt, hogy egy évig művészeti titkár is voltam a színházban abban az időszakban, amikor ő igazgató, Bocsárdi pedig művészeti vezető volt. Sokat tanultam mindkettőjüktől, mestereimnek tekintem őket.
– Hét évig voltál tagja a szentgyörgyi társulatnak, ezalatt a színészi munkád mellett televíziós műsorvezetőként is dolgoztál, műhelyfoglalkozásokat tartottál amatőr színészeknek, a Háromszék Táncegyüttes táncosainak, drámatagozatot alapítottál a művészeti líceumban stb. Több munkakörben kipróbáltad magad, míg végül a fő irányvonal az Osonó és a drámaosztály maradt. Miért ezt az utat választottad?
– Valójában minden a színházhoz kapcsolódott. A színházon belül pedig a próbafolyamat, a keresgélés, az út, amelyen közösen halad egy társulat a kész előadás felé, mindig jobban érdekelt, mint maga az előadás, a taps, a siker. Ez már a pályám legelején így volt. Tulajdonképpen az előadás is eszköz csupán, mely körüljár egy problémát, kérdéseket fogalmaz meg, segít, hogy közelebb kerüljünk fontos témákhoz, ezáltal a nézőkhöz és önmagunkhoz. Úgy éreztem, hogy a kőszínházi keret, a rendszer, ahogyan egy színházi intézmény működik, nem mindig támogatja ezt a fajta elmélyült munkát, keresgélést, némely rendezők pedig olykor valósággal ellene dolgoztak az igényességnek. Amikor felmondtam a színháznál, még nem tudtam pontosan, mi az, amit keresek, de valami olyan színházi formának a megtalálása érdekelt, amely szakítani tud a kőszínházi keretek által megszabott lehetőségekkel, és a nézőkkel való viszonyt is szerettem volna átértelmezni a saját magam számára. Tulajdonképpen a társulatunkkal ma is ezen az úton próbálunk haladni.
– Itthon és külföldön is egyre népszerűbb, sikeresebb az Osonó. Szerinted mi a titka ennek a sikernek? – Az isteni gondviselés alakította végig az életemet, én mindig csak arra törekszem, hogy nyitott legyek a világ változásaira, kihívásaira úgy, hogy közben az értékrendemet tudjam megőrizni, érvényesíteni. Soha nem hoztunk olyanfajta döntéseket az Osonóban, hogy akkor most holnaptól elkezdünk turnézni, utazni a világban; mindig csak a következő lépésre figyeltünk, arra, hogy megpróbáljuk kihasználni az éppen adandó lehetőséget. A meghirdetett határidőkig megírtunk egy-egy pályázatot, ha meghívtak valahová, igyekeztünk eleget tenni a meghívásnak. A kommunizmus többek között azt a rossz beidegződést oltotta belénk, hogy a tétlenség, a megszokotthoz való ragaszkodás, a felelősség elhárítása jelenti a biztonságot, pedig valójában csak a munka, a bátorság, a kreativitás és rugalmasság hozhat valódi eredményeket az életünkben. Minél többet megtapasztalunk a világból, annál inkább rájövünk arra, hogy csak a kitartó munkának van gyümölcse; dumával, okoskodással, ítélkezéssel nem lehet előrehaladni. Amit most az Osonó megél, abban az elmúlt tíz év megfeszített munkája is benne van: a szinte egy évig tartó próbafolyamat, a hosszú éjszakákon át írt pályázatok, sok-sok ingyen vállalt, önkéntesen végzett munka és az, hogy önerőből, a csapatból, tehát egymásból építkezünk.
– Rég nem diákszínház már az Osonó, mégis minden projektben részt vesznek diákok… – Az Osonó független színház, amelynek állandó társulati tagjai felnőttek: Mucha Oszkár, Daragics Berni, Bernát Szilárd és én. De ahogyan te is megemlítetted, fontos számunkra, hogy minden projektünkbe vonjunk be diákokat. Meggyőződésem, hogy ha elviszünk egy fiatalt egypár hetes turnéra, annyit bővülhet, annyit módosulhat a világlátása, annyit tanulhat az ott látottakból, az előadások utáni közönségtalálkozókból, beszélgetésekből, amennyit a román tanügyi rendszerben biztosan nem tanulna ennyi idő alatt. Én éppen ezt tartom az egyik legnagyobb problémának, hogy abból a három-négy alappillérből, ami a mai világban való jó eligazodást jelentené, sajnos, egyiket sem tanítja az iskola. Rugalmasnak lenni, nyitottnak lenni, kreatívnak lenni és kezdeményezni… Ha ezeket a képességeket birtokolnánk, a munkahely elvesztésétől kezdve bármilyen nehéz helyzetben feltalálnánk magunkat. Nem félnénk attól, hogy a világ állandó mozgásban van és változik, hanem örülnénk az így kínálkozó lehetőségeknek. Mindig van megoldás, csak hinnünk kell benne. Hogyha elölről, hátulról, jobbról és balról falakba ütközünk, felfelé kell elindulnunk…
– Mi a célod az Osonóval, melyek a hosszú távú terveid?
– Pina Bausch szavaival élve, meg kellene keresnünk, hogyan tudnánk közelebb kerülni egymáshoz. Ez a cél folyamatosan: közösségben alkotni, élni, és létrehozni olyan eseményeket, amelyek megmozgatják az embereket, amelyek megpróbálnak segíteni, impulzust adni. Ebben az értelemben is nagyon fontosak számunkra a nemzetközi projektjeink, és az, hogy időről időre más nemzetiségű tagjai is vannak a társulatnak. Sokat beszélgetünk a nézőkkel, és azt érzem, hogy tényleg szükségük van a segítségre, mert nagyon nagy terhek, nagyon nagy sebek vannak, és mindezzel egyedül maradtak. Akkora öröm, amikor azt érezzük, hogy egy-egy előadás enyhíteni tud ezeken a terheken… Persze, nem tudjuk megoldani az előadásaink által felvetett társadalmi, szociális problémákat, de azzal, hogy lehetőséget teremtünk a párbeszédre, lehetőséget teremtünk megtenni az első lépéseket a gyógyulás útján. Igyekszem szolgálattá tenni a színházcsinálást, túllépve a sikerek, díjak, turnék örömén, csak a lényegre figyelni. Létrehozhatunk bármilyen nagyszerű előadást, ha nem tudjuk megszólítani a nézőt, ha nem tudjuk megérinteni a lelkét, értelmetlen a fáradozásunk. Nagyon sok fiatal pusztán virtuális közösségekben él, nem tudja, milyen, amikor másokkal valódi közösségben, felelősségünk teljes tudatában építünk, alkotunk, átélünk valamit. Ez a fajta elidegenedés, egoizmus a mai világ egyik legnagyobb veszélye, ezért a mai színház egyik legfontosabb feladata az én értelmezésemben az, hogy megtanítson egymás felé fordulni, egymás szemébe nézni, majd elindítson a kommunikáció és a befelé figyelés útján. Ez a célunk, mert úgy érzem, ez az egyetlenegy esélyünk embernek maradni. – Együtt éltek, dolgoztok a társulatban, a munka tölti ki a teljes életedet. Nem vonz a polgári lét, család, gyerek…?
– Azt szoktam mondani, ha valaki a családalapítás iránt érez elhivatottságot, akkor azt feltétlenül meg kell lépnie, és biztatni, segíteni kell őt, hisz attól kezdve nagyon jelen kell lennie benne, mert a család is egy kihívás, teljes embert igénylő hivatás. Volt olyan időszak, amikor engem is vonzott, de az utóbbi években annyira átalakult a belső világom, hogy ez a kérdés nem foglalkoztat. Ebben a pillanatban semmi nem vonz, ami polgári. Persze, nagyon szeretem magam megosztani másokkal, örömmel találkozom, örömmel beszélgetek... Nem tudom, mi fog történni hosszú távon, de egyelőre nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben – feltölt, energiát ad… Ebben látom értelmét az életemnek.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

25 magyar év értékelése Pécskán
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva? 
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kevés az állami támogatás
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mikó-per: Markó Attila ügyvédje nem optimista
„Nem vagyok optimista” – jelentette ki a Mikó-per szerdára ígért jogerős ítélethirdetése előtt a maszol.ro-nak az egyik vádlott, Markó Attila ügyvédje. Eugen Iordăchescut a per hétfői tárgyalásáról, az RMDSZ-es képviselő elleni másik bűnvádi eljárásról, és a várható döntésről kérdeztük.
Az ügyvéd elmondta, többszöri halasztás után a Ploiesti-i Táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek. A védelem írásban is benyújtott álláspontját a vádakkal, kapcsolatban, a bírák ez is tanulmányozzák, ezért hirdetnek csak szerdán ítéletet – magyarázta. A tárgyalás végén a védelem a vádlottak felmentését, az ügyészség a védelem fellebbezésének elutasítását kérte a bíráktól.
A védelem fő érve az Iordăchescu szerint, hogy a restitúciós bizottságnak (amelynek tagja volt a három vádlott) nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepe volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásában. „Ettől függetlenül bizonyítani tudjuk, hogy a restitúció jogszerű volt” – tette hozzá.
Mint ismert, Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanújával, és kérni fogja a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Arra a kérdésünkre, miszerint ez az ügy hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a bírák szubjektíven hozzanak ítéletet a Mikó-perben, Iordăchescu kijelentette: a bírák bizonyára a sajtó révén maguk is értesültek erről a bűnvádi eljárásról, ám „normális esetben” döntésüket ez nem kellene hogy befolyásolja.
 „Ideális esetben egy másik ügyet nem vehetnek figyelembe a bírák az ítélet meghozatalakor. Annál is inkább, mert ez egyelőre csak sajtóhír. Az ügyészség tudtommal még nem kérte Markó Attila letartóztatásának jóváhagyását a parlamenttől” – mondta az ügyvédét. Hozzátette, szerinte „még az ügyészek számára sem világos”, hogy mivel gyanúsítják ebben az eljárásban a képviselőt.
A Mikó-per várható ítéletével kapcsolatban Eugen Iordăchescu – megfogalmazása szerint – nem optimista. „Nagyon sokan mondják, hogy normális körülmények között egyetlen ítélet lehetséges: a felmentés. Ám természetellenességek országában élünk, így kellemetlen meglepetésekben is lehet részünk” – jelentette ki Markó Attila ügyvédje.
Első fokon börtönre ítélték Markó Attilát
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzăui bíróság Markó Attilát, akit időközben az RMDSZ parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiești-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet. 
Megszólalt Marosán Tamás
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a "népet", azaz az államot illeti.
Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális - tette hozzá. "Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" - érvelt Marosán Tamás.
A Marosán elleni vádak egyébként az új Btk. szerint elévültek, így a volt jogtanácsost várhatóan szerdán felmentik. A védelem korábban többször is kérte a ploiești-i táblabíróságot, hogy állapítsa meg a vádak elévülését, de ez mindeddig nem történt meg. Markó Attila ügyvédje kérdésünkre elmondta, a szerdai ítélethirdetés "ezt a kérdést is tisztázza".
Cs. P. T.
maszol.ro

Magyar–magyar dilemmák
Bárdi Nándor múlt és jelen kapcsolatáról
A kézdivásárhelyi Református Kollégiumban múlt pénteken elhangzott a Kós Károly Akadémia Alapítvány idei utolsó előadása Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa tolmácsolásában. A történész nemcsak az erdélyi magyarság kisebbségi múltját foglalta össze, hanem, a történelemből levonható következtetésekre alapozva, a jövőben rejlő lehetőségeket is elemezte, kihangsúlyozva, a járható utat a humánerőforrások fejlesztésében látja.
 Az erdélyi magyarok sorsa 1918 után folyamatosan egy olyan politikai játszma keretei között zajlott, amelyben a bukaresti és a budapesti kormányzatok mellett az erdélyi román és az erdélyi magyar politikai elit is részt vett. Bárdi négy korszakot különített el, és ezeken belül felvázolta a pozíciókat, a kulcsproblémákat és a stratégiákat. 
A legfontosabb töréspontként az 1944–1948 közötti időszakot mutatta be, amikor megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, eltűntek a zsidók és a németek, és az erdélyi kérdés a magyar–román viszonyra redukálódott. A magyarság csonka társadalommá vált, és a két világháború közti magyar kisebbségpolitikát a Románia magyarságpolitikáján belüli, vélt vagy valós egyéni érdekképviselet váltotta fel. Az előadó megállapítása szerint, míg a két világháború között az erdélyi magyarság szociológiai értelemben Erdélyben nem volt kisebbség (hiszen a nagyvárosi életben, az iparban, kultúrában, szolgáltatásokban meghatározó szerepet töltött be), addig az államszocializmusban az erdélyi városok homogenizálása, az erdélyi román falvak lakosságának városba költöztetése társadalmi, gazdasági értelemben is az államot meghatározó nemzetesítésnek alárendelt csoporttá vált.
Az előadás második része a kettős állampolgárság kérdéskörével foglalkozott, amit a magyarság, mint kisebbségi politikai közösség integrációjának (az autonómia megadásának) elutasítására és a magyar–magyar viszonyban kialakult transznacionális helyzetre vezetett vissza. Ez utóbbi lényege, hogy már a Székelyföldön is három generáció lényegében magyarországi médián szocializálódott.
Bárdi szerint a 2004-es népszavazás nem a külhoni magyarokról szólt (hanem Gyurcsány és Orbán harcáról, amelyben csak eszköz volt a nemzeti érdekek másként értelmezése), és lényegében a határon túli magyar ügyek mindig a magyar bel- és pártpolitika függvényében működtek.
Fontos fordulatként Magyarországnak a külhoni magyarokhoz való viszonya változását emelte ki, hiszen ha már állampolgárok, akkor a magyar/magyarországi politikai közösség részét képezik mint diaszpóra, és nem kell önálló politikai közösségként kezelni Budapest felől sem. Szakértői dilemmaként is ezt, illetve azt határozta meg, hogy a nemzeti reintegráció mennyiben pótolhatja a magyarországi politikai közösség, az ottani érdekkonszenzusok létrejöttét.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jövőre két ütemben nőhet a minimálbér
Januártól 975 lejre, júliustól pedig 1050 lejre nőne jövőre a minimálbér a munkaügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett tervezet értelmében.
Mint a dokumentumból kiderül, a kormány által garantált legkisebb jövedelem 1050 lejre növelése 1 471 356 munkavállalóra hatna pozitívan, amelyből 488 630-an a közszférában dolgoznak. A számítások szerint ugyanakkor az intézkedés jó hatással lenne a gazdaság növekedésére is, serkentené ugyanis a feketemunka visszaszorítását és az alkalmazásokat.
Negatívan hatna viszont a jövő évi állami költségvetésre, a becslések szerint 205 millió lejes lyukat ütne a büdzsén. Az érintettek szerint nem kimondottan jó hír a minimálbér emelése a magánszférában vállalkozók számára sem, növelniük kell ugyanis a bérköltségeiket, ami a termékek drágulásához is vezethet, csökkentve ezáltal a versenyképességet a külföldi piacokon.
Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet még az államfő-választási kampányban jelentette be, hogy 2015-ben két ízben is nő a minimálbér. Az intézkedéssel várhatóan számol majd a jövő évi állami költségvetés is, amelyet a kormány tagjainak közlése szerint a hét végéig dolgoznak ki, hogy a nemzetközi hitelezők Bukarestbe érkező küldöttségével egyeztetni tudjanak majd arról.
A dokumentumot várhatóan december 10-én vitatják meg a parlamentben, a kormány várakozásai szerint pedig december 19-éig a honatyák el is fogadják azt. Bár egyelőre nem sok részletet árult el a kormány a büdzsétervezetről, a bérek és más juttatások emelése, illetve a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékpontos csökkentése miatt sokan vélik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz az adóemelés vagy az adóalap kiszélesítése.
A kormány tagjai viszont ezt cáfolják, Victor Ponta kormányfő szerdán is határozottan leszögezte, hogy jövőre nem lesz adóemelés. Hasonlóképpen nyilatkozott a hét elején Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, elmondása szerint azért nem kell majd adót emelniük, mivel nőni fog az adóbehajtás hatékonysága, s ezáltal pótolni tudják a kieső összegeket, amelyek – mint arról beszámoltunk – szakértői becslések között 15-17 milliárd lej körül alakulnak.
A Capital üzleti és pénzügyi hetilap eközben ismételten arra irányította rá a figyelmet, hogy a jövő évi költségvetés fő kihívása a nyugdíjak finanszírozása lesz. A nyugdíjjárulékok ugyanis több mint öt éve nem fedezik a kifizetendő összeget, amit így a büdzséből kell pótolni. A tb-csökkentés pedig csak tovább fogja mélyíteni a deficitet, főként olyan körülmények között, hogy tavaly például a negatív mérleget majdnem teljes egészében a nyugdíjak okozták, idézik fel a szakértők.
2013-ban a büdzsé hiánya 15,7 milliárd lej volt, eközben az állami költségvetésből 12,25 milliárd lejt utaltak át a nyugdíjalapba, a járulékok ugyanis a szükséges összeg alig kétharmadára voltak elegendőek.
A lap újságírója ugyanakkor emlékeztet, a tb-csökkentést üdvözölte az üzleti szféra, az intézkedés hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez, azonban csak jövőre 5-6 milliárd lejes hiányt üt a költségvetésen, 17 milliárd lejre növelve a nyugdíjalap deficitjét. A kormány – bár az intézkedés már október elsejétől hatályos – máig nem nevezte meg, hogy miből fogja ezt a hiányt pótolni.
Bálint Eszter
Székelyhon.ro

"Nem csak a kommunista pribékek a felelősök"
Nagy Benedek Csíkszeredában született. A BBTE történelem karán kezdte tanulmányait, onnan vitték 1956-ban a szamosújvári börtönbe, amelynek egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istratét idén júliusban jelentették fel. Szabadulása után volt faipari munkás, villanyszerelő, bányaipari technikus, muzeológus és újságíró, majd tanár, a rendszerváltás után pedig parlamenti képviselő. Élete meglepetéssel teli fordulatairól, a mai állapotokról alkotott véleményéről faggattuk.
Most öreg székelykaput újít fel a csíkszentkirályi, 350 évesnél is idősebb udvarházuk előtt. Mielőtt megírta volna saját visszaemlékezéseit, megjelentette édesapja, Nagy András várostörténeti jellegű feljegyzéseit és dédapjának, Tivai Nagy Imrének csíki monográfiáját. Miért ilyen fontos a múltra, a nemzedékek folytonosságára való figyelés Nagy Benedek számára? Családi kötelesség ez, vagy belső meggyőződésből, netán történészi képzettségéből fakad ?
Valószínűleg az alkatomból fakad, hogy mindig és minden körülmények között tevékeny embernek ismertek. Egyébként mindig csodáltam azokat az „életművészeket”, akik egy kellemes sétalovaglásként vonultak át az életükön, akik szépen, jól és kényelmesen élték le egész életüket. A mi társadalmunkban még becsülete is volt az ilyesfajta, problémákat nem okozó, úgymond normális életvitelű embereknek. Sajnos, én nem tartoztam közéjük. Nekem ez az életfelfogás mindig idegennek, károsnak és haszontalannak tűnt. Ebben közrejátszhattak valamennyire az elődök pozítiv és negatív példái is. Nekem például édesanyám felmenő ágán nagyon mélyre kell tekintenem az időben. Jövőre pont hatszáz éve annak, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár a svájci Konstanz-ban máglyán megégette a cseh eretnek Husz Jánost. A király kíséretében van az a Somkeréki Erdélyi Antal is, akinek az uralkodó ott nem magyar, hanem a Szent Német-Római Birodalom nemesi oklevelét és címerét adományozza. Antal fia még erdélyi alvajda, majd zuhan a magát a Bethlen- és Apaffy családokkal egy tőről eredeztető família, amelynek talán a legutolsó leányági sarját veszi feleségül a Doboka vármegyébe, a Sajó mentére telepített és ott kis jószágot nyert, feltörekvő Bocskai-hajdú, Ürögdi (I) Nagy János.
De akadt ugyanebben a családban egy fejedelemcsináló hajdúgenerális is, akit 1612 augusztusában élve dobat a gyulafehérvári fejedelmi udvar középső kútjába korábbi ivócimborája és támasza, az akkor már őrjöngő Báthori Gábor fejedelem… Aztán következik a református lelkészek, esperesek, sőt püspökök, kollégiumi professzorok, szerkesztők, jogászok és – gyakorta – íróemberek generációinak a hosszú sora. Ez a nagy múltú család, fiúágon, az édesanyámmal kihalt, én már a csíki ágon viselem a Nagy nevet. Aztán ott voltak a csíkmindszenti Nagyok, akik olyannyira nem akarták Habsburg igába hajtani a fejüket, hogy vagy két évtizedre (1702-1721) még a szabad, katonarendi székelyek névsorából is eltűnnek. Lópecérek, magyarán csempészek lesznek a havasokon át és vissza… Voltak könnyelmű, sőt kalandor felmenők is, főként az anyám bajor ágán. De akadtak igyekvő katonaemberek, mint a Csíksomlyón határőrtiszt, a gyergyóújfalusi Molnár Ignác ( T. Nagy Imre dédapám nagyapja.) Az ilyen régen történteket a legtöbb ember már nem ismeri. Csak a történetkutató deríti fel, hozza vissza a tudatba, nem törődve azzal, hogy mekkora terhet ró mindezekkel a példákkal az utódok lelkiismeretére!
Ez az évszázados családi háttér, ez a nem akármilyen szellemi örökség  hogyan határozta meg sorsának alakulását? Voltak  életében olyan pillanatok, amikor mindezekre támaszkodva hozta meg döntéseit?
Igen, föltétlenül voltak ilyen pillanatok az életemben. Amikor 1954-ben a történelem szakot választottam 17 évesen. Amikor 1956 őszén megpróbáltuk Kolozsváron a lehetetlent: az erdélyi múltunk szellemi örökségét összekötni a fiatalok tudatában a lehetséges jövővel. Vagy abban a máig tartó örömben, hogy 1968-1990 között tanárként átadhattam csíki diákjaimnak sok mindent ebből az örökségből, ebből a tudásból. Vagy 1989 végén és 1990 elején, amikor egy ideig őszintén hittem abban, hogy egy új és jobb világ kezdetén állunk, amikor kötelesség oda állni, ahol a közösségünk sorsa eldől. (Még akkor is, hogyha az ember a fejével vagy a további sorsával játszik. Ahogy az velem is történt, éppen most húsz esztendeje, amikor botorul szembementem egy kívül ragyogó, de belül kongóan üres gólemmel…Akkor a fő- és kisebb „papok” közül nem kevesen a négybevágatásomat követelték, de szerencsémre, erre még a legátalkodottabb poroszlók sem voltak hajlandóak. És mivel már első Kálmán királyunk is megmondta – sőt, törvénybe is iktattatta - , hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, úgy bizonyosodott be az is, hogy már bálványok se nagyon!...Semmilyen elégtételt sem érzek afölött, hogy az Idő azóta is mindegyre engem igazol…). Amint egyébként egy volt tanítványom mondta 1989. december 22.-én, amikor kirángatott a lakásunkból, egyre azt ismételgetve, hogy „ Na, most jöjjön tanár úr és mondja, amit kell, mert maga tudja, hogy mit kell most mondani!” Ez a bizalom – akkor és ott ! – nem csak megható, hanem egyenesen megdöbbentő és cselekvésre késztető volt.
Sokat cikkezett a nyáron a romániai média arról, hogy a szamosújvári börtön egykori rettegett alparancsnokát, Constantin Istratét bíróság elé küldik. 2014. október nyolcadikán azonban újpécskai lakásán elhunyt és immár az égi igazságszolgáltatás elé került. Hogyan emlékszik vissza rá? Gyakran idézik fel a Volt Politikai Foglyok Szövetségében a börtönéveket, vagy sok mindent már „ békévé oldott az emlékezés”?
Nem csak Istrate szamosújvári alparancsnoknak, hanem a még élő Alexandru Vişinescunak, a deltai Periprava kényszermunkatábor parancsnokának is az egyik kiszolgáltatottja és áldozata voltam 1958-, illetve 1959-ben. Mind a két primitív és szadista alakot csak a náci haláltáborok kápóihoz tudnám hasonlítani. De nemcsak ők bűnösök! Még egész sor nevet tudnék felsorolni, akiket mint gyilkosokat rögtön 1989 decembere után elő kellett volna venni és elítélni. Azzal, hogy őket mindmáig futni hagyták, csak a romániai társadalom meghasonlottságát fokozták és – nolens-volens - a kollektív lelkiismeretet terhelték egy negyedszázadon keresztül.
Ám ezek a most reflektorfénybe állított figurák csak eszközei voltak egy ördögien kitervelt, az emberek közötti gyűlölködés alantas ösztönére alapozott rendszernek. 25 év alatt tudatosan elmaszatolták és elmismásolták ennek a rendszernek a megszervezéséért és működéséért felelős „ fehérgalléros” és parolis ezrek felelősségre vonását, a magas tisztségű pártaktivistáktól, a kihallgató tisztektől az ügyészekig és hadbírákig, akik a törvényes hatáskörüket sokszorosan túllépve követték el az ember- és emberiségellenes bűntettek sokaságát.
Pár nappal ezelőtt – mint ismeretes- Kolozsváron mintegy tízezer egyetemista tüntetett a kormány, a politikai elit és a mindent behálózó korrupció ellen, már-már (erdélyi) szecesszionista felhangokkal. Jó volna ha tudná a felnövő és bántatlanul tüntető nemzedék, hogy az ő teljesen jogos tüntetésük során követelteknél nagyságrendekkel kevesebbekért mértek ránk, egykori fiatalokra, súlyos börtönéveket 1945 és 1985 között és jutatták a fizikai elpusztítás körülményei közé a legelemibb emberi jogaikkal élő állampolgárok tíz- és százezreit. És azt is, hogy a mai fegyintézetek luxushotel számba mennek a diktatúra megsemmisítő börtöneivel és kényszermunka táboraival szemben. Tudni kell: bármely szabadságkorlátozás a vétkes megjavulását célozza, nem pedig testi-lelki megtöretését és elpusztítását, ahogyan az velünk történt. És tették mindezt abból kiindulva, hogy bármilyen eszköz jogos és indokolt egy „jó cél” érdekében.
A 20. század két nagy bűne és tévedése, a kommunista és náci totalitarizmus végigsöpörtek rajtunk, beleégtek a gondolatainkba, az idegeinkbe, a világlátásunkba. Mára nekünk, utolsó túlélőknek csak annyi maradt, hogy szomorúan megállapítsuk: mi már soha nem tudunk megszabadulni ettől az örökségtől ! Ez a múlt csak velünk együtt tűnik el. (De vajon, eltűnik?..
A 89-es fordulat után parlamenti képviselőnek választották, majd tíz és fél éven át (1998 – 2008) át a magyar történelmi egyházak megbízottjaként dolgozott  Bukarestben, illetve látta el a romániai magyar közösség  képviseletének egyházpolitikai feladatait. Visszatekintve az eltelt negyedszázadra, hogyan látja a romániai társadalom és benne a magyar közösség alakulását? Mit gondol, lehetett volna másképpen is?
Románia egész történelmi múltja egy súlyosan hátramaradott és a társadalmi-gazdasági lemaradáson túl egy hatalmas morális terhet cipelve jutott el 1989 végére. Ezt a terhet – minden pillanatnyi eufória és reménykedés dacára – kénytelen volt továbbvinni az elmúlt 25 év folyamán. Mindezt a legnehezebben mi erdélyiek és a bánságiak – köztük, mi magyarok – viselték (viseltük), viseljük el a legnehezebben, a leginkább fájdalmasan. Innen a sok frusztráció, elégedetlenség és egymásra mutatás.
Igen, az igaz, hogy lehetett volna egy nagyot dobbantani és nagyot kockáztatni 89 végén és 90 elején, de erre nem voltunk felkészülve sem egyénként, sem közösségként. Utólag visszatekintve ma is csak azt mondhatom, hogy számunkra egy koszovói típusú konfliktus végzetes következményekkel járhatott volna. Kívülről sokan ezt nem így látták. Talán ha konkrét és azonnali nagyhatalmi támogatásban bízhattunk volna?! (Ne feledjük, még létezett a Szovjetunió és a német egyesítésénél Nyugat számára semmi nem volt fontosabb.)
Én soha nem gondoltam hősnek magam és ma is azt vallom, amint akkor: az egyéni sorsát bárkinek szíve-joga, hogy kockára tegye. De egy közösség sorsát kockáztatni, létében veszélyeztetni nem csak felelőtlenség, hanem megbocsáthatatlan bűn is. Így hát maradt számunkra a kis lépések unalmas, kifárasztó és elbátortalanító útja. Johannis nagysikerű, friss kötete, a Pas cu pas ( Lépésről-lépésre) jól példázza a fentieket.
Tudom, hogy úgymond a magyar temperamentumnak ez egyáltalán nem felel meg, mert a magyar hirtelen, türelmetlen, szeret kockáztatni és …veszíteni. Könnyebb Jézust kiáltva kiugrani a fedezékből és az ellenségre rohanni, mert aki átér, az győz, aki elesik a kartácstűzben az hős lesz. Nagyon nehéz a fedezékben lapulva kivárni az alkalmas pillanatot a sikeres támadásra. (Ami a románok alkatának – ismerjük be az utóbbi másfél évszázad történései alapján – sokkal inkább megfelel.) Ezért menekült el többszázezer türelmetlen magyar Erdélyből! És sajnos, ezt a számunkra tragikus következményekkel járható folyamatot, a látszat ellenére, kívülről is elősegítik, bátorítják.
Jelen volt az RMDSZ megszületésénél, útkeresésénél, egyetértve vagy egyet nem értve  a szervezet több vezető politikusával vagy éles vitákba bonyolódva olyan személyiségekkel, akik menetközben kisodródtak a szervezetből. Hogyan látja ma a szervezet szerepét?
Hiszem, hogy a szövetségre mint érdekvédelmi szervezetre, még sokáig szükség lesz és – ha jól belegondolunk – ennek az elvárásnak az alapvető érdekeink szempontjából meg is tud felelni.
Nagy Benedek (sz. 1937.) 1954-ben Csíkszeredában végezte el a középiskolát, főiskolai tanulmányait pedig a kolozsvári  Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán kezdte. A történelem-filológia kari diákszövetség egyik vezetőjeként 1956-ban részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában, amiért 1956-1961 között ötévi börtönre ítélték. Szabadulása után 1965-től 1968-ig faipari munkás, villanyszerelő, 1968-1970 között bányaipari technikus, majd 1970-1973 között muzeológus, újságíró. 1971-ben történelemtanári diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1974-től 1990-ig tanár, ugyanakkor az Előre Hargita megyei tudósítója, majd 1990-től a Csíki Lapok szerkesztőbizottsági tagja, 1990-1996 között az RMDSZ listáján parlamenti képviselő.
Életútja során többször került kapcsolatba  a románsággal, annak legkülönbözőbb rétegeivel. Tapasztalatai alapján mit gondol, eljön majd az az idő, amikor a nacionalizmusok szikrái is elalszanak és a közgondolkodásban, a román-magyar viszonyban csupán az emberi-szakmai  értékek, nem pedig az etnikum kerül előtérbe?
A két nép egymásra utaltsága, sőt közös – mert összefüggő! – sorsa a Kárpátok-Duna térségben számomra evidencia. Erre már a börtönévek alatt kezdtem rájönni, az egykori román elit jeles személyiségeivel folytatott hosszú beszélgetéseket és vitákat továbbgondolva. Tudom, hogy a székelység egy jelentős hányada ösztönösen irtózik ettől a perspektívától, hiszen ez szembe megy az autonóm Székelyföld, sőt – és miért ne? – a független Erdélyi Állam kiútját felismerő erdélyi román többséggel. De amennyiben a dolgok jó irányban haladnak, hiszem, hogy egyéb, nagy horderejű változások – jogállamiság, nagyobb arányú külföldi beruházások stb. - mellett sok kitelepedett erdélyi magyar és német – vagy azok gyermekei – fognak Erdélybe visszajönni. És persze az immár nyugaton szocializálódó románságból is sokan…
Csodát, gyökeres változásokat vagy  csupán néhány korrekciót vár Klaus Johannis elnökségétől?
Klaus Johannis távolról sem egy vadzseni, hanem pragmatikus és kemény akaratú embernek látom. Aki – mindenek előtt – megvásárolhatatlan. És aki számára Románia európai elkötelezettsége, a jogállamiság felülkerekedése és a román társadalom endémikus romlottságának a lépésről-lépésre való visszaszorítása minden egyéb célt és szempontot felül fog írni. És van-e, lehet-e számunkra, itt és most, fontosabb ezeknél a célkitűzéseknél?  
A Nagy családban a közéleti szerepvállalás öröklődik, hiszen lánya, Nagy (Horváth) Anna Kolozsvár alpolgármestere. Buzdította közéleti pályafutásra, vagy ebben az apai példán kívül nem volt semmilyen szerepe?
Nem, én soha nem buzdítottam ilyen irányba, ez azt hiszem, hogy belülről fakad. Arra emlékszem, hogy 1995 májusában, Kolozsváron, az RMDSZ V. Kongresszusán, ahol a megkövezésem volt az egyik fő napirendi pont, egyetemistaként végig mellettem állt és rettentően felháborította az, hogy egyesek a szabad véleménynyilvánítást a felségsértéssel próbálják egyenlővé tenni. Fogyó életem nagy öröme és elégtétele ugyanakkor, hogy a közéleti munkát és szerepet eddig minden érdekelt fél megelégedésére képes előbbre vinni.
Az olyan nyughatatlan, tevékeny emberen, mint Nagy Benedek, nem fognak az évek. Min dolgozik most – persze, a székelykapu restauráláson kívül?
Dehogynem fognak! A 78. évemet taposom, már többet éltem, mint a szüleim, a négy nagyszülőm és három testvérem. Valaki(k) nagyon imádkoznak értem valahol. Egyéb magyarázat nincs. Igen, majdnem kész vagyok egy több mint ötszáz oldalas és a saját feljegyzéseim feldolgozásával írt kötettel, ami a romániai fordulatot követő első 3-4 esztendő politizálási, közéleti harcait illeti – oldalnézetből. A címe: „ Ellenzékben és ellenszélben. Politikai feljegyzések 1989 decembere és 1993 februárja között.” Még nagyon szeretném a második kötetet (1993-2008) is megírni, hogy ne vesszenek kárba a feljegyzések.
Székedi Ferenc
maszol.ro

Sehol nem keresnek olyan keveset, mint Hargita megyében
A fejletlen ipar, a feketemunka, a hiányos infrastruktúra, de a rövidlátó vállalkozói mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai megyék közül Hargitában a legkisebb az átlagkereset.    
Valószínűleg nem a Székelyföld jut eszünkbe, ha a szegénységre gondolunk romániai viszonylatban, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a nettó átlagbér tekintetében Hargita utolsó helyen áll a megyék rangsorában.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 1075 lej volt az átlagfizetés Hargita megyében, ami 36 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Tavaly még Vaslui szerénykedett az utolsó helyen, Hargita pedig utolsó előtti volt, ám egy év leforgása alatt a moldvai megyében több mint 100 lejjel nőtt az átlagkereset, aminek köszönhetően a 42.-ről a 39. helyre ugrott a rangsorban.
Nincs sztráda, nincs befektetés
Az alacsony bérek elsősorban a külföldi befektetések hiányának tudható be, ami pedig az infrastruktúra fejletlenségének a következménye, véli Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Az infrastruktúra kiépítésében legalább 5-6 éves lemaradásban vagyunk a környező nagyvárosokhoz, Marosvásárhelyhez, Brassóhoz vagy Bákóhoz képest. A legközelebbi autópálya 120-130 kilométerre van, a legközelebbi repülőtér úgyszintén. Bukarestből négy-öt órás autózással lehet eljutni hozzánk. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon jönnek a befektetők” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balási Csaba. Véleménye szerint annak, hogy a bérezés tekintetében még Háromszék is jobban áll - 1.195 lejes nettó átlagkeresettel - Brassó közelsége az oka, ami miatt egy sor jelentős befektetésre került sor Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
 Több oka van a megye lemaradásának a bérezés tekintetében, állítja Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke. „Egyrészt fejletlen az ipar, másrészt magas azon munkavállalók aránya, akik a fizetés mellett feketén is kapnak juttatást. Azt se felejtsük el, hogy a fűtési időszakot leszámítva alacsony a megélhetési költség, hiszen az emeberek jelentős részének van háztáji gazdasága” – mondja az üzletember.
Fejlesztés helyett paloták
A térségben kicsi a hozzáadott értéktermelés, a vállalatok profitrátája alacsony, ami meghatározza a bérezés színvonalát, mondja Kolumbán Gábor közgazdász, a Hargita Megyei Önkormányzat volt elnöke, a Sapientia Egyetem adjunktusa. A szakember szerint azonban van egy, a kultúrában gyökerező oka is az áldatlan helyzetnek. „Nálunk a vállalkozói mentalitásban nagyon fontos szerepük van a presztízsberuházásoknak. Míg egy svájci vállalkozó a nyereséget visszaforgatja a termelésbe, addig nálunk krőzusok jelennek meg, akik hivalkodó gazdagságban élnek, mely mögött nincs jövőkép, nem fektetnek be hatékonyságnövelő technológiába vagy a munkaerő képzésébe. Ez a vadkapitalizmus gyermekbetegsége” – nyilatkozta Kolumbán Gábor. Véleménye szerint a munkáltatók azért is igyekeznek minél alacsonyabb béreket fizetni, mivel a magas adóteher miatt sok pénzt tudnak így megspórolni.
Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Hargita megyében nagyon magas a néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások aránya, melyeknél a fizetések elmaradnak az átlagtól, míg az átlagosnál jobban fizető nehézipar és informatikai ágazat szinte nem léteznek a megyében. 
Idehaza Bukarestben a legmagasabb az átlagfizetés, 2.364 lej, ami nem meglepő, lévén, hogy a fővárosban működik a legtöbb multinacionális vállalat. Erdélyben és a Partiumban jobban keresnek a munkavállalók mint az Ókirályságban. A rangsorban Temes megye áll a harmadik helyen, 1.810 lejes nettó átlagbérrel, a negyedik Kolozs 1.784 lejjel, Szeben a hatodik 1.714, Brassó a nyolcadik 1.602, Arad pedig a tizedik 1.543 lejjel. Hargitát még a semmiképp sem a szárnyaló gazdaságáról híres Szilágy megye is megelőzi, mintegy 150 lejjel.    
Pengő Zoltán
maszol.ro

Az 1918-as román ígéretek betartását követelték Sepsiszentgyörgyön
Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt (MPP) felhívására összegyűlt tüntetők szombaton Sepsiszentgyörgyön.
Itthon vagyunk!, Autonómiát!, Vesszen Trianon! – skandálta a szervezők szerint kétezres, a csendőrség szerint ötszáz főre tehető tömeg az el-eleredő ónos esőben a Kovászna megyei kormányhivatal előtti téren, miközben Kollektív jogokat, Szabad Erdély, autonóm Székelyföld feliratú, román és angol nyelvű táblákat emeltek a magasba.
A demonstráció szónokai arra emlékeztették Bukarestet, hogy az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatból csak az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó rész került be az alkotmányba, és beváltatlanok maradtak azok a cikkelyek, amelyekben a románság autonómiát ígért az Erdélyben élő népeknek.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
A korabeli eseményeket felidéző Kádár Gyula történész rámutatott: a modern román államot megalapozó Gyulafehérvári Nyilatkozatot az erdélyi magyarság is jogforrásnak tekinti, és amikor helyi kulturális vagy területi autonómiát követel, ma sem kér mást, mint amit a románság ígért számára.
A rendezvényen Biró Zsolt pártelnök felolvasta az MPP önkormányzati képviselőinek a teljes gyulafehérvári határozat alkotmányos megerősítését sürgető, a román kormányhoz intézett petícióját, amelyet átadtak a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselőjének.
Az MPP szerint az alaptörvénynek a románok és a vele együtt élő őshonos nemzeti közösségek szuverén és oszthatatlan államaként kellene meghatároznia Romániát, amelyben az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nyilatkozat a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
A pártelnök szót emelt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium újraállamosítása ellen, majd bejelentette, nyílt levélben hívták meg Klaus Johannis megválasztott államfőt a Székelyföldre. Az MPP a levélben rámutat: a magyarság túlnyomó többsége Johannist támogatta az elnökválasztáson, mert azt reméli, hogy véget vet a "tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének".
"Mi, Székelyföld népe, a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni" – olvasható a Biró Zsolt, az MPP elnöke által aláírt nyílt levélben.
Népújság (Marosvásárhely)

Elegáns számonkérés
Talán egy-két kivételtől eltekintve a rendszerváltás óta nem telt el december elseje és március 15-e anélkül, hogy magyarok és románok ne hozták volna egymás tudomására: képtelenek az ünneplésre.
Évről évre mindkét oldalon akadnak, akik hangsúlyozni kívánják, ők a „sértett fél”, akiket az is zavar, ha a másikat ünnepelni látják. Vagy épp ellenkezőleg: megpróbálnak belerondítani a másik ünneplésébe.
Szerencsére ez utóbbiak vannak mindinkább kevesebben. Bár az Új Jobboldal legalább két hónapja próbál románokat toborozni egy székelyföldi közös ünnepre, a megcélzott húszezer helyett hétfőn mindössze száz embert sikerült Sepsiszentgyörgyre csalogatnia. Számukra pedig annak kinyilatkoztatásában mutatkozott meg a nemzeti önérzet, hogy a magyaroknak semmi keresnivalójuk az országban, amelynek minden talpalatnyi területe román föld, beleértve a Székelyföldet.
Most akár következhetne is egy dörgedelmes ejnyebejnyézés a Noua Dreaptă mélységes sovinizmusáról, amit jól meg lehetne fejelni az összrománsággal szembeni könnyelmű általánosítással. Csakhogy ez roppant hamisan csengene, amikor sok esetben mi sem vagyunk „jobbak”, amikor nekünk sem kell a szomszédba menni egy kis provokációért.
Sohasem fognak közelebb hozni egymáshoz például a kézdivásárhelyihez hasonló gesztusok, hiszen semmivel sem intoleránsabbak az időnként magyarlakta városokban hőzöngő szélsőséges románoknál mindazok, akik december elsején gyászlobogókkal aggatják tele az udvarterek városa főterét.
Mindez természetesen nem jelenti, hogy szőnyeg alá kell söpörni a múltbeli igazságtalanságokat, vagy ne kellene számon kérni az évtizedekkel ezelőtt tett ígéreteket. Ez utóbbira elegáns példával szolgált hétvégi demonstrációjával az MPP, amely a kormányfőnek és a megválasztott elnöknek címzett petícióban emlékeztetett a 96 évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésen tett román vállalásokra, azok be nem tartására.
Persze akadnak, akik ezt az akciót is provokációnak tartják. Nem ártana viszont megszívlelniük Bukarest stratégiai partnere, Amerika december elsejei üzenetét, amely úgyszintén emlékeztet: a nagy román egyesülés garantálta valamennyi nemzetiség és felekezet egyenlőségét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Tartsák be, amit ígértek!
Székelyföldre hívják Klaus Johannist
Szombaton, Sepsiszentgyörgyön, a szakadó ónos eső ellenére, mintegy kétezer ember gyűlt össze a Magyar Polgári Párt hívására a kormányhivatal elé, hogy követelje az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat betartását.
„Emlékeztetni szeretnénk a tisztes hatóságokat, Románia kormányát, hogy a gyulafehérvári ígéreteik őket most is kötelezik, ezek most is aktuálisak” – jelentette ki a gyűlés kezdete előtt Gazda Zoltán. – Igenis, autonómiát akarunk, székelyföldi területi autonómiát, jogokat, anyanyelvhasználatot, amit egykoron megígértek – tette hozzá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a román nemzeti ünnep jó alkalom arra, hogy „figyelmeztessük őket, hogy tizennyolcban nem ezt ígérték nekünk, amit kaptunk”. 
A színpadon Kádár Gyula történész arról beszélt, hogy 1918. december elsején nemcsak Erdély elcsatolását, hanem a magyarság önrendelkezési jogát is kimondták, és ez jogforrása lehet az autonómiának. Kifejtette: a román hatalom törvénnyel sem tudja megünnepeltetni ezt a dátumot, és tudomásul kell vennie, hogy ez számunkra gyásznap.
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, a megjelentek és a pártra szavazó több mint ötvenezer választó nevében román és magyar nyelven felolvasta a román kormánynak címzett petíciót, amelyben szó szerint idéztek a gyulafehérvári nyilatkozatból: „Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.” Az MPP elnökének meglátása szerint ez mai terminológiával széleskörű autonómiát jelent, amiről hallani sem akar az uralgó hatalom. A petícióban kérik, hogy az esedékes alkotmánymódosításkor az őshonos nemzeti közösségeket ismerjék el államalkotó tényezőnek, a Gyulafehérvári Nyilatkozat pedig legyen a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
A nagygyűlés nyílt levelet fogalmazott meg Klaus Johannis megválasztott államfőhöz, amelyben felkérik, hogy tegyen tájékozódó látogatást Székelyföldön, és felhívják a figyelmet arra, hogy elkezdődött az egyházi vagyon újraállamosítása. A petíciót a román kormány sepsiszentgyörgyi hivatalában iktatták. 
Az RMDSZ képviselői nem voltak jelen az eseményen, és nem is mozgósítottak. 
– Valóban azt mondtuk, hogy nem időszerű az esemény, de nem azért, mintha nem lenne megalapozott követelés a Gyulafehérvári Nyilatkozat betartásának igénye, hanem azért, mert a halasztást a történelmi egyházak vezetői is kérték – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki a tüntetés alatt az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli, a Mikó államosításának ügyében összehívott közgyűlésén vett részt. –Egyeztettünk történelmi egyházaink elöljáróival, és arra jutottunk, nem lenne szerencsés a választásokon kialakult általános erdélyi Bukarest-ellenes hangulatot most etnikai síkra terelni.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kassof: az én ötletem volt a brassópojánai román-magyar találkozók megszervezése
A Neptun és a Neptun 2 megnevezések mind történelmileg, mind földrajzilag pontatlanok - figyelmeztet a PER egykori elnöke.
Az idén Brassópojánán lezajlott, és a sajtóban és a politikában egyaránt vihart kavaró román-magyar párbeszéd kapcsán kérdeztük a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetőjét, Allen Kassofot, aki a kilencvenes években, Neptun-találkozók néven elhíresült párbeszédsorozat kezdeményezője volt, illetve a mostani találkozókon is fontos szerepet vállalt.
Kassof a megnevezésről: A Neptun és a Neptun 2 téves megnevezések. Számos találkozóra került sor az eredeti PER-párbeszédek kapcsán, ezek közül csupán kettő zajlott Neptunon, és azok sem a legfontosabb találkozók voltak. További találkozók voltak Bukarestben, Budapesten, Svájcban, és az Egyesült Államokban. Az idei találkozókra pedig Brassópojánán került sor. Ezért a Neptun vagy Neptun 2 megnevezés, a Neptungate-ről nem is beszélve, mind történelmileg, mind földrajzilag pontatlan.
Az ukrajnai háború jelentős változásokhoz vezetett a Kelet-Európán belüli geopolitikai helyzetet illetően. Téves-e közvetlen kapcsolatot feltételezni a Románia stratégiai helyzetéből adódó amerikai érdekek; a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin irányába tett baráti gesztusai; illetve a romániai magyarok problémái iránt tanúsított fokozódó nemzetközi érdeklődés közt?
– Az új interetnikai párbeszéd megszervezése tulajdonképpen a régióban tapasztalt fejlemények előtt kezdődött, egy teljesen önálló kezdeményezésként. Egészen pontosan 2013 februárjában keresett meg egy Brüsszelben, az Európai Bizottságnál ösztöndíjas romániai diák, aki egy disszertációt írt az EU szerepéről az 1990-es évek interetnikai problémáinak a megoldásában. Ő követte a Project on Ethnic Relations (PER) romániai tevékenységét, de le akart ellenőrizni néhány részletet. Mivel amúgy is Európában tartózkodtam, 2013 márciusában találkoztunk egy egész napos beszélgetésre. Akkor vetette fel, hogy talán szeretnék ismét Romániába látogatni annyi év távollét után, hogy megismerjem a jelenlegi helyzetet.
Végül 2014 januárjában, majd márciusában ismét megtettem ezt, amikor számos kormányzó illetve ellenzéki romániai politikai szereplővel, illetve RMDSZ-es vezetőkkel találkoztam. Többjüket ismertem már a kilencvenes évekből. Mivel azoknak az éveknek az emléke kezdett megkopni, javasoltam egy szeminárium megszervezését, amelyen az eredeti résztvevők felidézhetik tapasztalataikat és megoszthatják azokat a vezetők fiatalabb nemzedékével, illetve hogy felmérjük, érdemes-e újranyitni ezt a sikeres etnikumközi párbeszédet.
Bár a régióban azóta lezajlott külső események többletsúlyt adtak az etnikai kérdéseknek, de az eredeti hangsúly a romániai fejleményeken volt. Nem dolgozom az amerikai kormánynak, nem képviselem azt, és magánszemélyként veszek részt a kerekasztalokon, az eredeti PER tiszteletbeli elnöki minőségében.
Kié volt a találkozók ötlete, és ki a tulajdonképpeni szervezője ezeknek? Több verziót is hallottunk már erre, Viorel Hrebenciuctól a mára megszűnt PER-en át a romániai Friends of PER-ig. Ezzel együtt a találkozókon résztvevők megjegyezték: kétségtelen, hogy az “amerikaiak” (a régi PER tagjai) voltak a házigazdák, és ők vezették a beszélgetést.
– A találkozók ötlete az enyém volt. Jonathan Rickert és én állítottam össze a két brassópojánai találkozó menetrendjét, míg Larry Watts raportőrként volt jelen. A szervezési háttérmunkát – az utaztatást, helyszínt – a Friends of the Project on Ethnic Relations (FPER) romániai civil szervezet biztosította, ők állták a költségeket.
Mi volt a meghívás kritériuma ezekre a találkozókra?
– Megpróbáltuk a kormányon lévő és ellenzéki pártok minél szélesebb spektrumát bevonni, beleértve természetesen az RMDSZ-t, illetve az elnöki hivatalt. Értelemszerű, hogy az etnikai kapcsolatokról szóló érdemi párbeszédnek minél több nézőpontot kell felsorakoztatnia, mivel az előrelépés a politikai konszenzus valamilyen szintű megteremtésén múlik.
Ki képviselte az Egyesült Államokat? Voltak más nagykövetségről is megfigyelők?
– Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének egy politikai megbízottja és az ő asszisztense vettek részt megfigyelőként az első találkozón. Más nagykövetség nem képviseltette magát. A második találkozón nem volt jelen nagykövetségi megfigyelő.
Hány találkozóra került sor eddig, és hol?
– Két találkozó volt Brassópojánán, az első júniusban, a második októberben.
Ha információim helytállóak, Larry Watts főtanácsadó volt a bukaresti PER-irodában az első Neptun-találkozókor. Ezt követően azonban távozott a PER-től, helyét Dan Pavel vette át. Mi az oka Watts mostani felbukkanásának?
– Dr. Watts mind a PER főtanácsadójaként, mind a PER bukaresti irodájának vezetőjeként komoly szerepet játszott a PER eredeti romániai párbeszédsorozatában. Ezáltal helyettesíthetetlen intézményi emlékezet birtokosa, elemzői képességeiről és a romániai etnikumközi kapcsolatok terén felhalmozott ismereteiről nem is beszélve. Az eredeti párbeszédsorozatnak három amerikai főszereplője volt: Watts, jómagam, illetve Livia Plaks, aki akkor a PER második legfontosabb beosztását töltötte be. Ő lett az utódom a PER elnöki tisztségében, miután 2005-ben visszavonultam, de 2012-ben váratlanul életét vesztette, röviddel azután, hogy a PER bezárt. Így Watts-szal ketten maradtunk a túlélő amerikai szereplői, akik emlékszünk az akkori erőfeszítésekre.
Tisztában van azzal, hogy romániai körökben Larry Watts meglehetősen ellentmondásos személyiségnek számít? Egy egyszerű Google-kereséssel is számos vele kapcsolatos vádra bukkanhatunk: állítólagos román és amerikai titkosszolgálati kapcsolatok, a Ceausescu-rezsimhez köthető múltja, kapcsolata Iliescuval, barátkozgatás romániai szélsőséges nacionalistákkal stb.
– A PER-ben betöltött szerepe mellett Watts a román kormány szaktanácsadója volt a NATO-csatlakozás felkészülési időszakában, és ebben a minőségében természetesen számos kapcsolata volt védelmi és biztonsági vezetőkkel. A szélsőséges nacionalistákkal vagy a Ceausescu-rezsimmel kapcsolatos vádakra nem is érdemes reagálni.
Ha folytatódnak a találkozók, ki lesz a moderátor? És ki fogja felvállalni a szervezést?
– Én folytatom a moderátori munkát, ha ez a résztvevőknek is megfelel. Jelenleg vizsgáljuk a szervezés legmegfelelőbb módját.
A találkozókat követően minden bizonnyal kialakított egy képet arról, hogy mi történik most Romániában a kisebbségeket illetően. Kiemelne néhány hasonlóságot vagy különbséget a kilencvenes évekhez képest?
– Amikor a kilencvenes években a PER elkezdte a munkáját, a román politikusok és az RMDSZ vezetői közt annyira hűvös volt a viszony, hogy alig álltak szóba egymással. A PER-nek hónapokig tartó munkába telt, hogy meggyőzzük őket arról, hogy egyáltalán egy asztalhoz üljenek egy komoly beszélgetésre. A legelső találkozón a magyarok azzal vádolták a románokat, hogy megpróbálják megsemmisíteni a kulturális örökségüket, míg a románok szeparatizmussal vádolták a magyarokat. Hosszas erőfeszítések és számos beszélgetés után a felek kezdték megérteni, hogy alkalmazkodniuk kell, ha egy békés közös jövőt szeretnének. Részben az akkori PER-párbeszédeknek köszönhetően a magyar vezetők már régóta beléptek a romániai politika főáramába, mint elismert koalíciós partnerek vagy ellenzéki szereplők, és ez komoly lehetőségeket biztosított számukra, hogy közösségük nézeteit és érdekeit képviseljék és eszerint cselekedjenek.
A magyaroknak és a románoknak egyaránt dicséretére válik, hogy a két oldal képes valódi kölcsönös tisztelettel beszélni ellentmondásos témákról is, akkor is, ha nem értenek egyet – mint ahogy ez az idei két találkozón is egyértelmű volt. Ez a képesség talán egyedinek számít a régióban. Természetesen ez önmagában nem oldja meg a problémákat és az nézeteltéréseket – ehhez intenzív és folyamatos párbeszédre és tárgyalásokra van szükség –, de elengedhetetlen feltétele a megoldásnak. Ebben a pillanatban túl korai megmondani, hogy az elnökválasztás eredményeit követően milyen irányba tartanak az etnikumközi kapcsolatok, de az világos, hogy az eredményes párbeszéd fenntartásához folyamatos erőfeszítésekre van szükség, ilyen vagy olyan formában.
Sipos Zoltán
Transindex.ro

Bűncselekmény lehet az idegen zászló használata
Bűncselekménynek minősítené, és 10 ezer lejig terjedő bírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában egy törvénytervezet, amelyet vita nélkül elfogadottnak nyilvánított tegnap a szenátus – közölte az Agerpres hírügynökség.
A tervezetet a jelenleg ellenzékben politizáló – a megválasztott, de még hivatalba nem lépett elnök, Klaus Johannis által vezetett – Nemzeti liberális Párt (NLP) törvényhozói terjesztették a parlament elé azt követően, hogy 2013 elején a magyarság nyílt szembeszegülését váltotta ki a Ponta-kormánynak a székely jelképek ellen indított „hadjárata”.
Az NLP javaslata szerint a román nemzeti jelképek használatának korlátozását 20 ezer lejig terjedő bírsággal büntetnék. A zászlókkal kapcsolatos bűncselekményt vagy kihágást a megyei prefektusok, illetve megbízottjaik, a rendőrség és csendőrség állapíthatja meg. A törvény értelmezési vitáit a tervezet úgy kerülné el, hogy minden esetben prefektusi engedélyhez kötné az idegen zászlók a közintézményekre való kitűzését.
A hatályos jogszabályok szerint más államok lobogóit csak nemzetközi eseményeken, hivatalos ünnepeken szabad kitűzni Romániában. A nemzeti kisebbségek jelképeinek használatáról egy 2002 márciusában hozott kormányhatározat rendelkezik. „Az országos szervezetekbe, szövetségekbe vagy egyesületekbe tömörült etnikai kisebbségek sajátos akciókon használhatják saját megkülönböztető jeleiket” – olvasható a hivatalos közlöny magyar nyelvű kiadásában. A törvényhozás feladatmegosztása szerint ebben a kérdésben a képviselőházé lesz a döntő szó. A székelyzászló-üggyel összefüggésben további három törvénytervezet szerepel még a bukaresti parlament napirendjén.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti ünnep lett január 24-e
Nemzeti ünnep január 24-e, a Román Fejedelemségek Egyesülésének Napja – a Képviselőház szerdán rábólintott az ezzel kapcsolatos határozat-tervezetre, miután korábban a Szenátus is kedvezően véleményezte azt.
A tervezet szerint a helyi és központi hatóságok kulturális-művészeti programokat szervezhetnek, valamint logisztikailag és anyagilag támogathatják azokat. A tervezet mellett 276-an, az ellen négyen szavaztak, 11-en pedig tartózkodtak.
Mint tudjuk, 1859. januárjában Moldva és Havasalföld is fejedelmének választotta Alexandru Ioan Cuzát, amelynek nyomán a két fejedelemség 1862-ben egyesült. Az új ország neve Románia lett, Bukarest fővárossal, és a török birodalomban autonóm státuszt élvezett.
marosvasarhelyiradio.ro / Agerpres
Erdély.ma

Hol is kell döngetni?
Ünnep után sok a mosatlan. A csujogatásokat feledni kell, enni adni az állatoknak a csűrdöngölők után. Csujogatás volt a románok táborában bőven, ünnepelték azt az ötletet, hogy meg akarván segíteni az antant hatalmakat, hát felvállalták Erdély, a Bánság sorsát, hogy azóta is abból koldulunk.
Mi, akik még a szülőföld felszínén vagyunk, szombaton nagygyűlésre seregeltünk szépen, hogy figyelmeztetnénk a román fejeket az 1918-as gyulafehérvári ígéreteikre, melyekből egy szálat sem tartottak be. Most azon tűnődöm, miért is vagyunk ilyen naivak mi ezzel az elvárással, hiszen a román kormánykörök 1877 óta el eddig még minden szövetségesüket hátba támadták! Nekünk nem az ígéreteiket, hanem az érvényes nemzetközi jogokat kell, kellene számon kérnünk, de azt nagyon sürgősen. Trianon diktátumot komponált Magyarország ellen, földarabolta stb. Ez már közhely. Ám hol van az az ügyvéd, aki a trianoni ígéreteket kérné számon? Miért nem vonatkozik a nemzetközi jog a románokra? Mert itt van a döglött kutya elásva!
Emlékeztetnék tisztelettel arra is, miféle taknyoska kormány volt Károlyi Mihályé 1918-ban, milyen a – figyeljük a nevek hangzását –Simonyi-Semadam Sándoré 1920-ban, mely kormányfő küldte a békeszerződés aláírására Drasche-Lázár Alfrédot és Benard Ágostont. Egyikük sem Vereckén jött be Árpádékkal… A magyar küldöttségből Teleki Pált, Bethlen Istvánt, nagyszerű politikusainkat házi őrizetbe zárták az antant urak a párizsi szállodában, ki sem engedték, míg alá nem írta az említett két jelentéktelen úr a parancsolatot. Károlyiról annyit még, amit Sigmund Freud világhírű kortárs pszichológus mondott akkor: „a magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett miniszterelnöki székbe választaniuk?”
Nos, ilyen körülmények között kapták kézhez az országnyi területet sok nemzetiséggel együtt a románok. És mi elvárjuk 94 év után is az ígéreteik betartását. Nekünk minden hétfőn Strasbourgban, Brüsszelben kellene döngetnünk kaput s falat, követelnünk a nemzetközi jog megtelepítését Bukarestben, Kolozsváron, Szépkenyerűszentmártonban.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tiltakozik a szatmárnémeti zsidó hitközség
A szatmárnémeti zsinagóga mellett építendő négyemeletes ingatlan ellen tiltakozik a helyi zsidó hitközség, amely szerint a környék amúgy is túlzsúfolt, ráadásul műemlékké nyilvánított kegyhelyük a magas épület takarásában végleg eltűnne szem elől.
Az elképzelés szerint a Várdomb utcai 121 éves zsinagóga közvetlen szomszédságában álló, használaton kívüli kazánház helyén építtet az új tulajdonos, Denisa Popdan négyemeletes ingatlant. Décsei Miklós, a szatmári zsidó hitközség vezetője lapunknak elmondta: semmiképp sem egyeznek bele az építkezésbe, hiszen a kazánház túlságosan közel van a zsinagógához.
Érvelése szerint az amúgy is zsúfolt városközpontba nem hiányzik még egy nagy épület, ráadásul a műemléképületek védelmére vonatkozó jogszabályok előírják, hogy tíz méteres körzetben tilos más ingatlanokat felhúzni, a kazánház pedig mindössze nyolc méterre van a kegyhelytől. Emlékeztetett: Bukarestben a római katolikus Szent József templom mellett felhúzott harminc emeletes plázát is le kell bontania az építtetőnek, mivel a kegyhelyek közvetlen szomszédságában levő területekre speciális szabályok vonatkoznak.
A szatmárnémeti önkormányzattól egyelőre nem kaptunk tájékoztatást az ügyben, Mircea Drăgan, a megyei műemlékvédelmi igazgatóság szakértője azonban lapunknak elmondta: az önkormányzatnak mindenképpen figyelembe kellene vennie a zsidó hitközség álláspontját. Rámutatott: az ügy abban az esetben kerül hozzájuk elbírásra, amennyiben a város megadja az építkezési engedélyt. Hozzátette: a kérdést ugyan a műemlékvédelmi szakértőkből álló bizottság dönti el, de a maga részéről elfogadhatatlannak tartja az építkezést.
A vonatkozó városrendészeti tervezet kapcsán nemrég közvitát szervezett a szatmárnémeti önkormányzat, amelyen mind a szatmárnémeti, mint az országos zsidó hitközség írásban nyújtotta be kifogásait, emellett a Szatmár megyei kereskedelmi és iparkamara is ellenezte a jóváhagyást, mivel az ő székházuk szintén alig pár méterre esik a tervezett építménytől.
A nyilvános közvitán Denisa Popdan kifejtette: bírósági végzés révén jutott a romos fűtőházhoz, amelyet kártalanításként kapott olyan magánlakásokért cserébe, amelyeket az állam eladott. Hangsúlyozta: ebben az esetben nem érvényes a kazánházakat megvásárló vagy azokat bérleti szerződéssel használó személyekre vonatkozó önkormányzati korlátozás, miszerint az ingatlanok használói nem bővíthetik ezeket sem fölfelé, sem oldalirányban a felújítások során.
A nyilvános meghallgatás során a tulajdonos személyeskedő hangnemre váltott, ezért a zsidó hitközség képviselői elhagyták a termet. A tervezet ismertetőjéből nem derült ki, hogy az épületben lakrészeket, irodákat vagy üzleteket alakítanak ki.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár

Coming out.
Előre leszegezem: nem hiszek az autonómiában, és nem hiszek a Romániában való együttélésben sem. Meg lehet tenni: mi mást tehetnénk, egyelőre? Egyszerűen csak nem hiszek benne.
Az autonómiában azért nem, mert az számomra, ahogy mindenki számára, erdélyi magyarok és románok, bárki számára: csak ugródeszka lenne. Fontos ugródeszka, az biztos. Ezt nyilván, Bukarestben is tudják, ne áltassuk magunk. És ez így helyes.
Autonómiát, függetlenséget, szecessziót nem kérünk: kikövetelünk. Na, itt még van, amit tanulni.
Még egy pillanatig visszatérek: a Romániában való együttélésben azért nem hiszek, mert nem. Mert ez bizonyította be az elmúlt majdnem évszázad: nem, és kész. Aki ezt nem érti, annak az apja sem itt született, nem hogy a nagyapja.
Huszonöt év óta eljátszottuk kártyáink nagy részét. A rossz hír az: az összes ászt, politikai képviseletünkkel. A jó hír az: hamiskártyásokkal játszunk, annyi ász van, amennyit nem szégyell előhúzni az ember a kabátujjból.
Mindig van új esély. Nemzeti érdekképviselettel, sőt, ami számomra is szimpatikus: interetnikai érdekképviselettel Erdélyért. A nemlétező szászokkal, a létező Székelyfölddel, és a kétség kívűl legerősebb erdélyi románsággal. A kérdés nem az, lesz-e Erdély: az mindig lesz. A kérdés az: milyen lesz? És kinek mekkora szelet, hogyan? Ne higgyük, ha egyszer létrejön – és remélem, létrejön – nem lesz ez késélre menő harc.
Hát jól gondoljuk át az esélyeket. A puskapor szárazon, de az agyak is.
Jobb előre megbeszélni, mint utána.
És: hajrá Erdély!
György Attila
Facebook
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erőre van szükség
Most, hogy alábbhagyott picit a román elnökválasztás eredménye körüli lelkendezés, s a dolgok nagyjából visszatértek Romániához mérten normális kerékvágásukba, nézzük meg higgadtabban, milyen helyzetbe kerültünk. A szavazás másnapján-harmadnapján sokan voltak azon magyarok, akik elítélő szavakkal illették a székelyföldi és erdélyi magyarság relatív távolmaradását az urnáktól. Én most azt mondom, nem volt igazuk: nem baj az, hogy a magyarság nem mutatott épp akkora érdeklődést a szavazás iránt, mint a románok, ismételten jelét adva egy politikai törésvonalnak.
A magyarság tekintélyes része azért elment szavazni, s elsöprő hányaduk Klaus Johannisra voksolt. Egy fecske azonban nem csinál nyarat, s egyetlen elnökválasztás nem fogja átformálni azt a Romániát, amelyben a magyar nemzeti közösség egyre kevésbé érzi otthon magát, s egyre alacsonyabb mértékben tudnak a magyarok hű, vagy ha úgy tetszik, lojális állampolgárai lenni az országnak.
Mert mi történt az ominózus elnökválasztás óta eltelt alig három hétben az úgynevezett magyar ügyekben? Soroljuk, a teljesség igénye nélkül: újraállamosították a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot, elvették az épületet a református egyháztól, s jogerősen elítélték a restitúciós bizottság tagjait, akik annak idején odaítélték az épületet az egyháznak. Markó Attila képviselő, a bizottság tagja ráadásul most parlamenti mentelmi jogát is elvesztette egy másik restitúciós ügyben, amelyhez bevallása szerint tulajdonképpen köze sem volt, s akármikor rács mögé kerülhet. Vasile Liviu Oprea Maros megyei prefektus a visszaszolgáltatott, több mint kilencezer hektárnyi egykori Bánffy-erdőről szóló bírósági ítéletet szeretné mondvacsinált okokra hivatkozva megsemmisíttetni, perújrafelvételi kérelmében gyakorlatilag a kollektív bűnösség érvrendszerének felhasználásával a magyarságot, mint „a grófok leszármazottjait” kockázati tényezőnek nevezi a szászrégeni, amúgy színromán bíróság pártatlanságát illetően. A perújrafelvételhez szükséges tizenötezer lejes illetéket egyébként mindannyiunk adólejeiből a Közigazgatási- és Belügyminisztérium fedezi, amely ezek szerint egyetért a prefektus által felhozott szempontokkal, a magyarságot veszélyforrásként fogadja el, de a tőlük is beszedett adót ellenük felhasználja. Oprea Kovászna megyei kollégája, Marius Popică nem látott semmilyen magyarellenes megnyilvánulást az Új Jobboldal szélsőséges szervezet december 1-jei háromszéki felvonulása alkalmából, ahol pedig dokumentáltan elhangzottak a szokásos magyarellenes rigmusok. A szenátusban hallgatólagosan elfogadtak egy olyan törvényt, amelyet éppen Klaus Johannis liberális pártja nyújtott be, s amely gyakorlatilag bűncselekménnyé nyilvánítaná a romántól eltérő nemzeti szimbólumok használatát. Ha ez a törvény életbe lép, azt kívánjuk majd, hogy tényleg reklámzászlónak minősüljön a székely lobogó, mint ahogy a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség által kiállított ominózus jegyzőkönyvben szerepelt.
Mintha az elnökválasztás óta még jobban megerősödött volna a román államapparátus magyarellenes igyekezete. A megválasztott elnök pedig nyilvánosan a nemzetiségi kérdésben semmilyen állást nem foglal azon kívül, hogy váltig hangoztatja, ő „német etnikumú románnak” tartja magát.
Amikor az RMDSZ felső vezető testülete, a Szövetségi Állandó Tanács az elnökválasztást követően úgy döntött, hogy kilép a kormánykoalícióból, Kelemen Hunor elnök azt mondta: megértették választóik üzenetét, s felfogták, hogy a kormányzás nem prioritás, az elkövetkezendő időben a közösségépítésre fognak nagyobb hangsúlyt helyezni. Ez a kijelentés a legnagyobb romániai magyar politikai szervezeten belüli, sokak által remélt paradigmaváltást készítheti elő: nem az a fontos, hogy Bukarestből könyöradományokat járjunk ki, pár száz méteres aszfaltcsíkokra kolduljunk össze pénzeket, beszállva egy erkölcstelen politikai cserekereskedelembe. Arra van szükség, hogy az erdélyi magyarságot a bukaresti hatalom magyarellenes érdekeivel nyíltan szembefordulva, belülről erősítsük, elkerülve a „magyar származású románság” felé vezető asszimilációt, megállítva vagy legalább lassítva a történelem beolvasztó kerekét. Mert mi magyar nemzetiségű, magyar tudatú, sok esetben magyar állampolgárságú polgárai akarunk lenni Romániának, megmaradva nagyszámú, kultúráját megélő, önerőből gyarapodó, független közösségként. S ha nem megy ez szép szóval, menni fog erővel. De ahhoz erőre van szükség.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Felhívás kussolásra
A jelek szerint egyelőre semmi foganatja annak, hogy az „etnikai együttélés normalizálására” szólították fel a romániai magyar civil, illetve politikai szervezetek vezetőit. Nem is csoda.
A Csíkszeredában megjelenő román nyelvű lap szerint fiatalok és idősek Bukarestből, Nagyszebenből, Buzăuból, Târgovișteből és Brassóból, valamint más helységekből, illetve a Hargita, Kovászna és Maros megyei civil szervezetek képviselői az ortodox érsek áldásával fogalmazták meg ezt a bizonyos felhívást. A dokumentumot a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmából olvasták fel Sepsiszentgyörgyön.
Bukaresttől Târgovișteig úgy látják a fiatalok és öregek, Hargita, Kovászna és Maros megyéknek nagy károkat okoz, hogy a régió egy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ez pedig nem jó sem a románoknak, sem a magyaroknak. Némi szelektív történelmi emlékeztetőt követően aztán az öregek és fiatalok belecsapnak a lecsóba, és leszögezik: itt az ideje, hogy a magyar civil és politikai szervezetek vezetői beismerjék, a nemzetközi szerződésekben rögzített, a nemzeti kisebbségekkel szembeni kötelezettségeit Románia maradéktalanul teljesítette. Sőt, azt is kijelentik igen határozottan, hogy az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban megfogalmazott elvi vállalásokat is teljesítette Románia. Nem, nincs itt semmi félreértés, ugyanis szerintük a 96 évvel ezelőtti dokumentumot nem szó szerint kell érteni, hanem történelmi kontextusba kell helyezni.
Aha, persze, nem úgy kell érteni, hogy autonómiát adunk a nemzeti kisebbségeknek, hanem hogy kapjátok be. Kontextussal együtt. Világos, értjük ezt. Volt időnk megérteni, éppen ezért szoktunk morogni.
A felhívás szerzői egyúttal követelik, hogy a magyar közösség legitim vezetői ítéljék el a magyar szélsőségeseket. A „Vesszen Trianon” és a „Székelyföld nem Románia” lózungok szerintük nem alkalmasak arra, hogy szimpátiát ébresszenek a románságban. Hát ezeket általában nem szimpátiakeltés céljából szokták hangoztatni. Mint ahogy a „Kifelé a magyarokkal az országból” és hasonlókat sem azért szoktak emlegetni a román szélsőségesek, hogy mi megkedveljük őket. Szó, ami szó, ez a kezdeményezés, pontosabban mondva felhívás egy centit sem visz előre. Hiába van rajta püspöki áldás, mit sem ér az egész, ha annyi az üzenete, hogy legyen nekünk elég az, ami van, és kussoljunk.
Pedig igencsak szükség volna megbékélésre, normális viszonyokra, vagy ha úgy jobban értik, normalizálódásra. Az egyébként akkor lesz, amikor majd a magyar közösség Bukaresttől Târgovișteig őszintén azt hangoztatja, hogy bőven elég az, ami van.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro

Nézeteltérések a költségvetés körül
Félbeszakadhatnak a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások a jövő évi államháztartási hiánycéllal kapcsolatos nézeteltérések miatt.
Az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége jelenleg Bukarestben tartózkodik, ahol december 10-ig kellene tárgyalásokat folytatniuk a jövő évi állami költségvetésről. A korábbi egyezség szerint az államháztartási hiánycél a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,4 százaléka 2015-ben, ehhez képest az IMF azt kérte, hogy a deficit ne legyen nagyobb 0,9 százaléknál. A nemzetközi hitelezők azzal az érvvel támasztották alá kérésüket, hogy a továbbiakban nem abszolút értékben kellene meghatározni a hiányt, ahol csak a már megtörtént kifizetéseket veszik figyelembe, hanem számoljanak törvényes kötelezettségek során vállalt, beütemezett kifizetésekkel is. A nézeteltérést Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter is megerősítette. Kijelentette, a nemzetközi hitelezőknek ezt a kérését nem fogadja el a kormány. Hozzátette: az ő megbízása arról szól, hogy a hiány 1,4 százalékos legyen, sőt, ha lehet, növeljék a Románia uniós projektjeinek önrészét fedező kiadások érdekében.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az államháztartási hiány a kiadások csökkentése nélkül elérheti GDP-arányosan a 2,1 százalékot, ezért a kormány 0,7 százalékos deficitnövelést próbál kialkudni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi konferencia az 1989-es forradalomról:
„25 év múlva: Miről álmodtunk? Mire ébredtünk?”
A december 1–3. időszakban nemzetközi konferenciát szerveztek az 1989-es forradalomról a  temesvári Megyeháza multifunkcionális termében. A „25 év múlva: Miről álmodtunk? Mire ébredtünk?” című tudományos konferencia előadói között voltak Ana Blandiana, Romulus Rusan írók, Anneli Ute Gabanyi, Stéphane Courtois, Edward Kanterian, Thierry Wolton, Roman Wyborski külföldi szakértők, illetve a temesvári civil társadalom képviselői, köztük Brânduşa Armanca, Traian Orban, Florian Mihalcea, Daniel Vighi.
Ana Blandiana költő, akit csütörtökön a Nyugati Egyetem díszdoktorává avatott, a rendezvény névadója volt. – A „25 év múlva: Miről álmodtunk? Mire ébredtünk?” címet néhány hónappal ezelőtt adtuk a temesvári rendezvénynek – nyilatkozta Temesváron Ana Blandiana. – Azóta, úgy tűnik, hogy a fiatalok felébredtek és elmentek szavazni (…) a civil társadalom megpróbálja ellenőrzése alá vonni a politikát és ez jó dolog. Lehet, hogy ez naivitás a részemről, de bízok benne, hogy a becsületes fiatalok is elkezdenek politizálni, és kiszorítják a politikából azokat, akik pénzen vásárolták a mandátumukat, és egyetlen gondjuk, hogy tetézve megtérüljön a befektetésük.
Romulus Rusan író szerint 25 esztendővel a forradalom után, az elnökválasztás alkalmával mintha sikerült volna „újraindítani” a forradalmat, és újból bízhatunk az adott szóban, a normális párbeszédben, a törvény és az igazságszolgáltatás erejében.
Lucian Vasile Szabo író, lapszerkesztő, egyetemi tanár, a konferencia egyik szervezője a Nyugati Jelennek elmondta: a temesvári konferencia célja, hogy megtudjuk, mi történt 1989-ben és az azóta eltelt 25 év alatt. A konferencián nemzetközi szaktekintélyek vettek részt, akik nemcsak az 1989-es forradalmi év eseményeiről, hanem azok európai kontextusairól, például a Szovjetunióban történt fordulatról tartottak előadásokat. Elhangzottak egészen részletes elemzések a temesvári forradalom eseményeiről is. – A forradalom óta eltelt 25 év során alapvetően két álláspont ütközött Romániában – mondta Lucian Vasile Szabo –, egyesek azt kifogásolják, hogy az ország még mindig nem került be a nyugati civilizált államok közé, mert a dolgok nem változtak meg eléggé, mások éppen ellenkezőleg, attól frusztráltak, hogy a dolgok túlságosan megváltoztak, és ők, a régi kommunisták, szekusok elveszítették az ellenőrzést az események felett, nem urai a helyzetnek többé.
Sokan vitatják Tőkés László szerepét az 1989-es forradalom kirobbantásában, mondta a politológus, tőlük csak azt kérdezhetjük: miért nem indult el a forradalom Doina Cornea vagy Mircea Dinescu házától? Miért nem ott gyűltek össze a kolozsváriak vagy a bukarestiek és miért nem ők indították el a forradalmat? –Az emberek Temesváron a református parókia előtt gyülekeztek égő gyertyával a kezükben – mondta Lucian Vasile Szabo –, egy kis egyház kis gyülekezetéről van szó, amely országos szinten jelentéktelennek látszik, mégis innen indult el a forradalom! Persze, utólag kiderült, hogy nem csak Tőkés Lászlóért gyűlt össze a tömeg, de a református parókiától indult el a forradalom és ezt nem lehet letagadni!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)