Szilágyi a föderalizmusért
Messze jelentősebb teljesítőképessége és gazdasági stabilitása lehet Romániának, ha a régiók szövetségévé alakul át – jelentette ki tegnap Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje nagyváradi sajtóértekezletén. Az elnökjelölt ismertette Föderális Romániát, autonóm történelmi régiókat, társadalmi békét a többség és a nemzeti közösségek között című választási programját.
„Azt akarjuk, hogy Románia az európai regionalizmus és föderalizmus mintájára váljon a régiók szövetségévé, egy olyan országgá, amely a korrupció és túlközpontosítás háttérbe szorításával a régiók változatosságát, különbözőségét, belső felhajtóerejét, gazdasági teljesítőképességét hasznosítani tudja” – jelentette ki az EMNP államfőjelöltje. Szilágyi Zsolt a „balkanizált” Erdély helyett egy erdélyiesített, regionalizált Romániában gondolkodik. A Néppárt politikusa hozzátette, hogy tisztában van azzal, hogy ez nem népszerű téma Bukarestben, de nagyon sok pozitív visszajelzést kapott a régió különböző nemzetiségű lakóitól, akik büszkén vallják magukat erdélyinek. Szilágyi abbeli meggyőződésének is hangot adott, hogy Romániának új területi-közigazgatási rendszerre van szüksége, annál is inkább, mivel a jelenlegi megyerendszer alkalmatlan államszervezési keret. Úgy vélekedett: a regionalizmus az országot visszahúzó, mindent átszövő korrupció leküzdésére is megoldást jelenthet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tárgyalni, de...
Mi a terve az Egyesült Államoknak a román–magyar kérdésben? – adódik a kérdés azután, hogy a washingtoni kormányhoz közel álló Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet több mint húsz év elteltével ismét közvetíteni próbál a bukaresti hatalom és az erdélyi magyarok képviselői között.
Az első, 1993-ban történt próbálkozás a fekete-tengeri Neptun üdülőtelephez kötődik, és alaposan megosztotta az erdélyi magyarság akkor még egy táborban politizáló vezetőit. Történt ugyanis, hogy az RMDSZ részéről Borbély László, Frunda György és Tokay György a szövetség felső vezetőségének felhatalmazása – sőt tudta – nélkül folytatott titkos megbeszélést az akkori román hatalom képviselőivel, az ott született megállapodást pedig kölcsönösen sikerként tálalták a felek.
Aminek nagy vonalakban az volt a hozadéka, hogy a kommunista diktatúrától nemrég megszabadult Románia nemzetközileg pozitív megítélést kapott a kisebbségvédelem terén, az RMDSZ-t pedig három év múlva kormányzati tényezővé emelték Bukarestben.
A legtöbbször paktumként, Neptun-gate-ként emlegetett megegyezés indította be az erdélyi magyar politika polarizálódását, a Tőkés László fémjelezte vonal ugyanis a mai napig a magyar autonómia ügyének elárulásaként, a román hatalommal való elvtelen lepaktálásként értelmezi a történteket.
Az előzmények ismeretében kijelenthető, a román–magyar párbeszédre a 21 évvel ezelőtt elkövetett hibák ellenére is szükség van, különösen most, amikor felerősödtek az erdélyi, székelyföldi magyar közösségek önrendelkezési törekvései. A kérdés csak az: egy újabb, a PER közvetítévésel megvalósuló „Neptun-féle” tárgyalás a magyarság érdekeit szolgálná-e, vagy újabb esélyt adna Romániának arra, hogy a kisebbségbarát szerepében tetszelegjen.
Nyilvánvaló, hogy a romániai magyarságnak, az őt képviselő szervezeteknek minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy igényeiket, céljukat elfogadtassák a román társadalommal és a politikai osztállyal. Viszont az amerikai szervezet „előéletét” ismerve ma még kevés a garancia arra, hogy a szolgálatait újfent felajánló szervezet közvetítésével ne csorbulnának a magyar érdekek.
Az eltelt két évtized során kiderült ugyanis, hogy 1993-ban a PER szelektíven kezelte a romániai nemzeti kisebbségek helyzetével kapcsolatos információkat, így annak idején rengeteg pontatlanság, valótlanság látott napvilágot a tengerentúli médiában a hazai etnikai viszonyokról. Amiből az következik, hogy nagy valószínűséggel nem a magyar, hanem a román érdekek lebegtek az amerikai civilek szeme előtt, ennek megfelelően azzal kell kezdeniük, hogy megpróbálják helyreállítani a velük kapcsolatban alaposan megingott bizalmat.
Kezdeményezésük egyelőre nemigen mondható sikeresnek, hiszen újfent a szociáldemokrata „kombinátor”, Viorel Hrebenciuc mozgatja a szálakat a háttérből, sőt a jelek szerint a PER ismét csak maga akarja kiválasztani a tárgyaláson részt vevő magyar politikusokat. Holott nem téveszthetik szem elől, hogy az elmúlt két évtized során jelentősen átalakult, „kiszínesedett” a magyar politikai paletta.
Ennél is lényegesebb azonban, hogy ezek a tárgyalások a nemzeti kisebbségek jogainak kiszélesítését, ezen belül a magyar érdekérvényesítést szolgálják. Ha ugyanis ismét csak Románia nemzetközi megítélésének fényezésére, Bukarest megfelelési kényszerének megszűntetésére lesz alkalmas, akkor nem lesz több egy újabb Neptun-gate-nél.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Izsák Balázs megjegyzései az autonómia-tervezet Bukarestben lezajlott vitája kapcsán
A Székely Nemzeti Tanács elnöke szeptember 30.-án kiadott közleményében (A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására) bírálta az RMDSZ elnökének kijelentéseit, amelyeket Bukarestben, román értelmiségiekkel, az RMDSZ autonómiastatútumáról folytatott beszélgetés során tett.
Az RMDSZ erre közleménnyel válaszolt, amelyben védelmébe vette a Kelemen Hunor által mondottakat, azt állítva, hogy a Székely Nemzeti Tanács elnöke újságcikkek alapján fogalmazta meg a véleményét, ezért a nyilatkozata valótlanságokat tartalmaz.
Figyelmesen végighallgatva az RMDSZ honlapján közzétett, több mint kétórás beszélgetést, megállapítható, hogy a Székely Nemzeti Tanács közleményébe foglaltak maradéktalanul helytállóak. A továbbiakban a két órás beszélgetésből készült, jegyzőkönyvszerű kivonatot teszünk közé, amelyet kommentárokkal láttunk el, és a végén a következtetéseket is levonjuk. Azért vagyunk kénytelenek ebben a szokatlan formában megtenni a megjegyzéseinket, mert az RMDSZ elutasítja a párbeszéd megszokott kereteit.
Kelemen Hunor
11:25 Nem azt határozza meg, mi az autonómia, hanem azt, hogy mit nem jelent. Nem jelent szeparatizmust, enklávét, államiságot. Kommentár: A szeparatizmus, az enkláve, az állam az államban, olyan kifejezések, amelyeket a román nacionalizmus a jogos magyar törekvések elfojtására, sajátos értelemben használ. Szeparatizmusról akkor beszélt, amikor mi magyar iskolát, magyar nyelvű oktatást kértünk. Ezeket a kifejezéseket átvenni nem szabad defenzív módon sem, hanem el kell utasítani a használatukat, és meg kell világítani a használatuk mögött álló szándékot. A helyes értelmezésük nélkül még a hárítás, a defenzíva is hallgatólagos elfogadása ezen kifejezések létjogosultságának! 13:45 Az autonómiát a parlamentben kell elérni, nem az utcán, nem olyan eszközökkel, amelyeknek nincsen köze a demokráciához.
Kommentár: Ezek szerint a Székelyek Nagy Menetelése olyan eszköz volt, amelynek nincs köze a demokráciához? 16:40 A Prut két partján élő emberek, ha együtt akarnak élni, együtt fognak élni előbb-utóbb. A kérdés az, hogyan. Annak is megvan azonban a kockázata, hogy más pályája legyen Moldovának.
Kommentár: A mi szempontunkból az a kérdés, hogy az egyesülés előkészítéseként, Románia tesz-e olyan lépéseket, amely a moldovai oroszokat és gagauzokat meggyőzi arról, hogy Romániában szélesebb jogköröket fognak élvezni, mint most. Mert jelenleg elriasztja őket a román többség viszonya a mi autonómiatörekvésünkhöz. Persze minket is érintene az egyesülés, hiszen a százalékarányunk csökkenne, ebbe többletgaranciák nélkül nekünk nem is szabad belemennünk! Ilyen többletgarancia az autonómia. Hurezeanu, amikor visszatér Moldova kérdésére, Kelemen Hunor másodszor szalasztja el az alkalmat, hogy előadja az általa képviselőt közösség szempontjait. Parvulescu 19:00 Az 1923-as alkotmány eltörölte a gyulafehérvári ígéreteket Hurezeanu 20:49 Méltatja Parvulescu történelmi felvezetését, (1859-ben föderatív államként jött létre Románia, Gyulafehérvári ígéretek) és kiegészíti a Dunai Konföderáció tervével. 22:08 Tabuk mindig lesznek. Tabuk nélkül nem lehet (Kelemen Hunor nevet). Az ön tabuja például ez: vegye ki az utolsó mondatából Moldovát, és tegye helyébe Erdélyt, ha egyesülésről van szó. (Kelemen Hunor közbeszól: „Nu se pune problema!” – azaz: ez fel sem merül.) 22:56 Önök bemutattak egy autonómia-tervezetet, egy feszült helyzetben, veszélyes, szeparatista törekvések korában.
23:33 Orbán Viktor egy olyan politikus, aki megkérdőjelezi az Unió alapértékeit, szövetséget köt Moszkvával, és ez nemcsak gazdasági szövetség, hanem értékközösség is. 24:15 Nem gondolja Kelemen Hunor, hogy egy hullámhosszra került a szeparatistákkal? Világ szeparatistái egyesüljetek! Hogyan fognak boldogulni egy ilyen feszültségekkel terhes világban Donyeck, Edinburgh és Barcelona közt, Budapesten és Moszkván keresztül?
Kelemen Hunor 25:57 Igaza van Hurezeanu úrnak, nehéz örökséget kaptunk. (?) A tervezetnek nincs köze a szeparatizmushoz, Krímhez, Moszkvához. Megismétli: nem akarunk szeparatizmust, nem akarunk enklávét létrehozni.
28:0 Ezt a tervezetet nem beszéltük meg sem budapesti, sem moszkvai politikusokkal. 30:38 Nem akarunk semmit elvenni a románoktól, sem területet sem egyebet.
30:56 Nálunk is vannak szélsőségesek, de nincs közünk hozzájuk. Nincsenek velük közös terveink. 31:40 Volt olyan idő, 89 előtt, amikor a román állam meg akart semmisíteni az ország területén mindent, ami nem román, de most ez már nem így van. 32:08 Románia a németeket és zsidókat eladta, a magyarokat csak azért nem, mert a magyarokra nem volt vevő. Nem akarjuk, hogy a jövőben azt mondják a románok, milyen kár, hogy már nincsenek magyarok (Romániában), ahogy mondják most a németekre, persze, hogy nincsenek, hiszen Önök mintha a németeket eladták volna? Kommentár: Valójában nincs semmi olyan biztos jel, amely arra vallana, hogy Románia lemondott volna az erőszakos asszimiláció politikájáról. Erre nagyon sok példát lehet felhozni, de elég lenne a jelenlegi kormány közigazgatási reformtervét említeni, vagy legalább azokat az érveket, amelyeket Kelemen Hunor helyett Tapalaga úr adott elő (1:05:40)
A szélsőségek dolgában épp a lényeget nem mondja ki: nincs a romániai magyarságnak szélsőséges szervezete, semmilyen szélsőségesnek nyilvánítható politikai erő. Az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon a magyarországinál is nagyobb arányban szavaztak a FIDESZ-KDNP-re, amelyről kategorikusan kijelentjük, semmi köze a szélsőséghez. Ezek kimondása nélkül beszélni az erdélyi magyar szélsőségesekről roppant káros és félrevezető. Felmentést is ad a demokrata érzelmű románoknak, akik nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a szélsőséges, idegengyűlölő, magyarellenes szemlélet ne legyen jelen szinte minden román politikai pártban, hogy a „magyar kártya” ne legyen ott, szinte minden román politikus kezében, a nyíltan szélsőséges pártokról nem is beszélve.
Hurezeanu: 32:35 Nem mi adtuk el, hanem a politikai rendszer. 1944 áprilisában a Horthy rezsim nem adta el, hanem haláltáborba küldte a zsidókat. (Kelemen Hunor közbeszól: ez igaz, ebben egyetértek.) Mi megtartottuk őket a háború idején, és csak azt követően adtuk el őket. Mégiscsak jobb volt eladni, mint megsemmisíteni
Kelemen Hunor:
Én voltam az a politikus (mindkét kezével önmagára mutat) aki ebben az évben háromszor is részt vettem Holokauszt megemlékezésen, a jövő héten megint megyek egyre. És minden alkalommal nagyon világos üzeneteket fogalmazok meg éppen azzal kapcsolatban, amiről Ön beszél.
Kommentár: Minden népnek szembe kell néznie a saját történelmével. A románoknak is szembe kell nézni a saját felelősségükkel, amely a jászvásári pogromért, vagy a besszarábiai zsidóság tragédiájáért terheli őket, mert ezt a felelősséget semmivel sem csökkentik az Észak-Erdélyben történtek, ezért nem helyes ezt tagadni, vagy másra mutogatva maszatolni el a felelősséget. A párhuzam sem helyes a Ceausescu rendszerrel, egyik politikai rezsim bűneit nem menti egy másik jogtiprása. A „jobb volt eladni őket, mint megsemmisíteni” egy megfontolatlan, szerencsétlen megfogalmazás, hiszen Emil Hurezeanu, ahogyan őt ismerjük, semmiképpen sem akarhatja a Ceuasecu diktatúra bűneit menteni. Arról nem is beszélve, hogy maga a mérlegelés is elfogadhatatlan: mi jobb, egy emberi közösséget megsemmisíteni, vagy pénzért eladni? Kelemen Hunor mondanivalója erről: „ez igaz, ebben egyetértek”.
Hurezeanu 33:30 Románia számára is dráma volt (a németek kitelepedése), és nem azért mert Önökkel maradtunk (mindketten nevetnek) hiszen itt vannak még a romák is.
Luca Niculescu
Ön egy erős régiók Európáját akarja, egy erős régiók Romániáját akarja, és én azt kérdezem, hogy éri el azt, hogy erős régiók legyenek, anélkül hogy megkérdőjelezné a nemzetállamokat? A skót, a katalán, az észak-olaszországi, a belgiumi törekevések felsorolása után felteszi a kérdést: mi lesz a nemzetállamokkal. El fognak tűnni? Új határok jelennek meg? Az új entitásokat hercegségeknek fogják hívni, vagy fejedelemségeknek? (Bekiáltás: báróságoknak!) Báróságoknak? Hogy lehet a régiósítást együtt ragozni az integrációval? A föderalizmus lenne a megoldás? Ha Belgiumra nézek, akkor a föderalizmus sem megoldás.
Kelemen Hunor
Minden országban más a helyzet, nem lehet másolni, átültetni egyiknek a gyakorlatát a másikba. Nem szabad merevnek lenni, újítónak kell lenni. Ha elfogadjuk, hogy különböző helyzeteket, különböző módon kezeljünk, akkor megfelelő megoldások is találhatók, úgy hogy minden ország, minden régió, minden közösség, minden ember nyerjen ezekből a helyzetekből. Nem fogunk egységes receptet, egységes gyógymódot találni, az Egyesült Királyságtól Görögországig, ahol egészen más a helyzet.
Kommentár: Kelemen Hunor megkerüli a választ a kérdésre: hogyan egyeztethető össze a régiósítás az integrációval? Nem ismeri az Európa Tanácsnak épp az európai régiósításra vonatkozó 2007/1811 számú ajánlását, amely éppen erre a kérdésre ad világos választ, és amely markánsan alátámasztja a székely autonómiatörekvést is.
Ennek az ajánlásnak mind a harmincegy cikkét szinte betéve kellene tudnia miden olyan magyar politikusnak, aki autonómia vagy régiósítás ügyében megszólal. Ez például egy „egységes recept”. Ugyanakkor igaza van Kelemen Hunornak abban, hogy nem szabad lemásolni más modelleket, például, ahogyan az RMDSZ tette a Dél-Tiroli autonómiastatútummal.
Parvulescu 45:00 körül: Többször is használja a stat-natiune kifejezést. Különbséget tesz a nemzeti állam (stat national, ez van Románia alkotmányában) és a nemzetállam között. Szerinte a második túlhaladott, az első értelmetlen. Tovább viszi a gondolatot, és kimondja, hogy a nemzetállam, etnikailag tiszta állam értelemben nonszensz, habár a románok többsége ezt így érti, az alkotmány meg kétértelmű. 49:40 – Horvátország alkotmányában szerepelt a nemzetállam kifejezés, az EU csatlakozás kedvéért módosítaniuk kellett az alkotmányt, hogy ezt az etnikai hivatkozást megváltoztassák benne.
Kelemen Hunor
52:00 Európa számára az egyetlen út a mélyebb integráció, a közeledés egy Európai Egyesült Államok felé.
Kommentár: Parvulescu nagyon fontos dolgokat mondott az alkotmány első cikkének kétértelműségéről. Érdemes lett volna erre reagálnia Kelemen Hunornak, ha már nem ő mondta ki, amit ki kellett volna mondania.
Az Európa Egyesült Államok doktrínája pedig igencsak megkérdőjelezhető. Hurezeanu 54:00 Párhuzamot von a múlt század eleji erdélyi románok s a mostani erdélyi magyarok helyzete között. Az akkori Románia szövetségese volt a Monarchiának, s a román király csitította az erdélyi románokat, most meg Budapest nyíltan barátkozik a szeparatizmust még Erdély viszonylatában is támogató oroszokkal. Az ő erdélyi nagyapját feszélyezte Bukarest. Bátorítja vagy feszélyezi most Budapest Kelemen Hunort?
Kommentár: A felvezetéssel nehéz bármit is kezdeni, a párhuzam logikátlan, nehezen érthető. A végén viszont elhangzik egy világos kérdés Kelemen Hunorhoz. És a válasz?
Kelemen Hunor
54:55: „Nem bátorít.”- Rendszeresen találkoznak a magyar miniszterelnökkel, de nem gyakrabban, mint a korábbiakkal, de a legutolsó találkozón sem kérdezett Orbán Viktor semmit a statútumról. Nem tárgyalnak ilyen témákról. (A Népszabadság újságírója félreértette ezt a részt. KH úgy értette a kérdést, hogy Budapest bíztatására készítették-e el az autonómia statútumot? Ez ellen tiltakozott, hangsúlyozva az RMDSZ függetlenségét.)
56:00 – Nem ért egyet a liberális demokrácia végével, ő a liberális demokráciában hisz. Nem hisz Moszkva jó szándékában és más a véleménye a Moszkvával való viszonyról, mint a budapesti kollégáknak. De ez az ő dolguk, nem a mienk. Nem tartozik magyarázattal senkinek Orbán Viktor helyett. Kommentár: Érthetetlen ez az elhatárolódási igyekezet a magyar kormánytól. Ez nem az erdélyi magyarok álláspontja. Ugyanakkor nyíltan szembemegy az egységes magyar nemzet koncepciójával, élesen elhatárolja a magyarországi magyarokat az erdélyi magyaroktól. Ami az ő dolguk ugyebár az nem a mienk.
Kelemen Hunor
58:30 Az alkotmánymódosításról: a szenátusnak a régió kamarájának kell lennie, s költségvetési, külpolitikai és védelmi téren legyen hatásköre stb. Kommentár: Finoman fogalmazva is különös és tarthatatlan dolgok, amelyeknek amúgy sem az autonómiához, sem a mi jogainkhoz nincs köze. Az első óra végén még egy hang nem volt arról, hogy miképpen is képzelik el az autonóm régiót, hogyan jön létre, miből áll, hogyan működik. S már ott tartanak, hogy adjanak szót a hallgatóságnak.
Tapalaga 1:05:40: Mit keres a kormányban ő személyesen, mert hónapokkal ezelőtt kevesebbért bejelentette a kilépését, és ebben a témában egyáltalán nem élvezi a koalíciós partner támogatását. Victor Ponta választási programja – Tapalaga úr szerint elítélendő módon – egy szót sem tartalmaz a kisebbségekről, és mert a Victor Ponta programjának a címe (a nagy egyesülésre utal) egyenesen provokatív a kisebbségek irányába. Az ígéret be nem tartására utalva: hogyan tudott az RMDSZ ilyen mértékben elrománosodni? (Tréfás bekiáltás a háttérből: mi akartuk ezt, nem?)
Kelemen Hunor
Nem kérte a szociáldemokraták támogatását, tehát nem haragszik rájuk, hogy nem támogatják. Amúgy a többi jelölt programjában sincs szó a magyarokról. Kielemezték a helyzetet, s arra jutottak, hogy ezekkel együtt inkább maradnak.
Egy kérdező:
1:16:45 Az első konkrét kritika, az altalajkincsek kérdése. Szerinte nem megvalósítható, hogy azok a régió tulajdonában legyenek. Másik kritika, hogy nem határolódik el kellőképpen a szélsőséges magyar mozgalmaktól, ideértve a magyar kormányt meg parlamentet.
Kelemen Hunor
Semmi kapcsolatunk a Jobbikkal, amely sajnos egy jelentős párt a magyar parlamentben. A március 10-i marosvásárhelyi események kapcsán is elhatárolódtunk tőlük. Ami az altalaji kincseket illeti, nagyon kevés van, egy kis ásványvíz (nevet), és nem gondoltuk soha, hogy az ottani erőforrásokat ott kell felhasználni, szó se róla! Semmi sem végleges, nem a Szentírás, amit leírtunk, ezen lehet változattani, ezeket a dolgokat tisztázni kell.
Kommentár: Kelemen Hunor nem reagál a magyar kormányt és parlamentet ért vádakra, sajnálkozik a magyarországi parlamenti erőviszonyokon, holott Közép-Európában előzmény nélküli módon szerzett másodjára is kétharmados többséget egy demokráciának elkötelezett, jobbközép párt. A sajnálkozás ennek az alapvető ténynek a mellőzésével próbálja lejáratni Magyarországot, a magyar népet. A marosvásárhelyi, március 10-i rendezvényhez amúgy nem volt a Jobbiknak semmi köze. Ennek meghirdetője és szervezője a Székely Nemzeti Tanács volt. A román média, a román kormányzat hamis propagandájával összhangban azért próbálta felnagyítani, és a Jobbikra kenni a jogkorlátozó intézkedések okozta néhány – nem jelentős – incidenst (a csendőrség erőszakkal próbálta felnyomni a járdára a tömeget, akkor is, amikor az a járdán nem fért el.), hogy ezzel is hiteltelenítse a rendezvényen résztvevő több tízezer magyar embert követelését. Szégyenletes, hogy Kelemen Hunor ebben a kérdésben a magyarellenes, román nacionalisták oldalára áll!
Az altalajkincsek esetében nem áll ki a helyi tulajdon mellett, azt mondja, hogy a tervezet javítható, több mindennel nem ért ő sem egyet. Egyenesen kihangsúlyozza, hogy nem akarják, hogy az altalajkincsek helyben maradjanak. Látszik, hogy nem ismeri részleteiben a tervezetet és nem tudja azt sem, hogy Székelyföld altalajkincsei nem korlátozódnak az ásványvízre, hiszen Románia földgáztartalékának jelentős hányada Székelyföldön van.
Gabriel Andreescu
1:42:55 – Az alkotmánymódosítás kapcsán egyesek azt mondják, hogy a mostani is megengedi a regionalizációt. Többen azt mondják, hogy egy új alkotmány csak rosszabb lehet, nézzük pl. Magyarországot, ahol az Orbán alkotmánya csökkentette a demokratikus jogokat. Szerinte egy alkotmánymódosítás elég, nem kell új alkotmány.
Másik kérdés a kisebbségi törvény és a statútum viszonya. Van olyan vélemény, hogy a kisebbségi törvény előírásai antidemokratikusak. Harmadik a Hunor viszonya Budapesttel. Ott olyan kormány van, amelyről joggal vetik fel, hogy mennyire demokratikus. A MÁÉÉRT tagjaként joggal mondható, hogy Budapest gyámkodása alatt van az RMDSZ. Mennyiben ért egyet azzal, hogy az RMDSZ egy olyan párt, amelyik kiemelten magyar témákkal foglalkozik.
Kelemen Hunor
1:56:15 Soha nem befolyásolt minket Budapest, ezért haragudtak is ránk az ottani kormányok. Ellenünk hozták létre a két másik pártot, amelyek két egymás utáni választáson nem voltak képesek 100.000 szavazatot összegyűjteni.
1:58:40 Tovább szidja a másik két magyar pártot, illetve félremagyarázza azt a vádat, hogy ha elfogadnák a kisebbségi törvényt, az antidemokratikus módon erősítené meg az RMDSZ-t, azon viccelődik, hogy ő nem tehet arról, hogy azoknak nincs szavazóbázisuk, mintha nem értené pontosan, hogy a törvény hatásköröket és anyagiakat biztosítana az RMDSZ-nek, állami eszközökkel erősítené meg az amúgy is nagy versenyelőnyét.
2:00:00 Azt magyarázza, hogy ha elfogadnák a románok az RMDSZ regionalizációs tervét, az nem jelentene semmi változást, hisz most is vannak magyar többségű közigazgatási egységek. Az ő elképzelésükben a plusz csak a nyelvi jogok.
Kommentár: Teljes mértékben elfogadhatatlan ez a viszonyulás Budapesthez. Ha nem így gondolja, csak a bukaresti román értelmiségi körök elvárasainak akart megfelelni, az is súlyos hiba. Egy biztos, a romániai magyarság viszonyulása Budapesthez más. Ezt kellett volna őszintén elmagyarázni a román értelmiségieknek.
Aztán: regionalizációs terv? Nem autonómiastatútum? S ha nem jelentene változást, akkor mi az értelme? Luca Niculescu
2:01.50 Zárszó: a legtöbbet az autonómiatervezetről beszéltek. (A valóságban viszont szinte semmit.) Hurezeanu 2:03.10 Megdicséri Kelemen Hunort, meg az RMDSZ-t, dicséri a nyelvtudásukat, meg hogy milyen fontos szerepet játszottak a romániai társadalomban, milyen megbízhatóak, stb. Ha ebben a kényes pillanatban az RMDSZ visszafogottabb lesz, azért hálás lesz nekik a román nemzet.
Következtetések A filmfelvétel alapján az is megállapítható, hogy Kelemen Hunor a beszélgetés során végig sodródott, és permanens defenzívában volt. Amikor nemzeti, nemzetiségi ügyekről volt szó hiányzott belőle a belső meggyőződés, elmaradt a hiteles, világos érvelés az általa képviselőt közösség mellett. Egyetlen szó, egyetlen hivatkozás nem volt a magyar-román alapszerződésre és egyéb nemzetközi egyezményekre, illetve azokra az Európa tanácsi dokumentumokra, amelyek számunkra komoly hivatkozási alapot jelentenek. A jelenlévő román értelmiségiek elvárásainak akart megfelelni, és abba a helyzetbe került, hogy olykor a magyar közösség érdekeit jobban megfogalmazta Tapalaga, vagy Parvulescu. Kelemen Hunor akkor volt a leginkább meggyőző, amikor általános, és magyar szempontból semleges értékeket kell megvédeni, valószínűleg pont azért, mert ezeket a jelenlevők közül senki nem kérdőjelezte meg. Látszott, hogy fél a konfliktustól, a vitától, a tabukérdések őszinte kezelésétől.
Határozottan kiállt a liberális demokrácia mellett, de ezzel önmagával is ellentmondásba került, amikor az RMDSZ sokszínűségét fejtegette. Úgy tűnik, hogy nem fontolta meg az erről szóló kijelentését sem, nem tudatosodott benne, hogy a kereszténydemokrácia az a liberális demokrácia alternatívája, és mennyire antidemokratikus és sértő a kereszténydemokratákra ennek az alternatívának a tagadása.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Erdély.ma

Erdély kicsit más
Persze, mély sebet ejtett rajta a fél évszázados kommunista diktatúra, alaposan átrajzolta gazdaságát, társadalmát, homogenizáló igyekezetében az államvezetésnek majdnem sikerült eltüntetnie hagyományait, egyik nemzetiségét, a szászságot gyakorlatilag eladta, másikat, a magyarságot tűzzel-vassal próbálta beolvasztani, betelepítettek százezreivel igyekeztek arcát átformálni, az ország többi részéhez hasonlatossá tenni. És sok mindent elértek, túl sok mindenben sikerrel jártak.
Ma már sokunkban inkább egyfajta emlék, afféle családi ereklye az erdélyiség élménye, valami olyasmi, amiről bizonyosan tudjuk, hogy ősidőktől a mienk, de megélni már csak ritkán adódik alkalmunk. Mert túl gyakran megfeledkezünk a másság, a más nemzetiség iránti tiszteletről, a toleranciáról, a párbeszéd fölöttébb szükséges voltáról, mintha kevésbé hinnénk már, hogy a tudás mindennél fontosabb érték, hogy a tisztességes munka nem váltható ki ügyeskedéssel, mert óhatatlanul is alakítja gondolkodásunkat mindaz, ami folyik ki a bukaresti tévécsatornákból, amivel mindennapjaink során szembesülünk, mert megfertőzi vezetőinket, közösségünk tagjait a mindent behálózó korrupció, mert előbb csak beszüremkedik, majd mindent elural az igénytelenség, a Balkán, és mi nem teszünk ellene, hagyjuk, talán észre sem vesszük.
És mégis, olykor megállíthatatlanul felszínre tör e másság. Gyakorta a leghétköznapibb dolgokban vagy a legváratlanabb pillanatokban mutatkozik meg. Például amikor a befizetett és visszaosztott adólejekről készülnek kimutatások, melyekből egyértelműen kiderül: minden Bukarestből irányított kizsákmányolás ellenére ma is Erdély viszi a hátán az országot. Vagy amikor választások zajlanak Romániá­ban, és Erdélyben mindig más a helyzet, mint a vörös bárók, szociáldemokrata kiskirályok által uralt megyékben. Itt nem rohannak mindent elsöprő lendülettel leváltani az államfőt, ha a jogállamiság elleni merényletre készülő, az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzést megkaparintani igyekvő posztszekus hatalom ezt kéri tőlük, és íme, az eddigi választások után a legfrissebb felmérések is jelzik: Moldvával és Havasalfölddel, de még Bukaresttel szemben is Erdélyben a többség nem Victor Pontát, hanem legesélyesebbnek tartott jobb­oldali kihívóját, Klaus Johannist támogatja. Erdély kicsit más. De mikor döbben rá arra, hogy mássága érték, amire nem elég olykor-olykor büszkének lenni, amit nem elég óvni, őrizni – de amiből építkezni is lehet.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pódiumon a kampányról, az RMDSZ-ről, az autonómiáról
Regionális és kulturális autonómiáról, a többség és kisebbség viszonyáról, az államelnöki kampányról, esélylatolgatásról szólt az RMDSZ által első alkalommal szervezett „Sepsiszentgyörgyi magyar hangok” című pódiumbeszélgetés, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnök, államelnökjelölt, Antal Árpád polgármester és Ambrus Attila újságíró beszélgetett, házigazda Nagy Endre rádiós műsorvezető volt.
Az autonómiatervezet erősségei
Felvezetésében Antal Árpád a székelyföldi autonómiatervezetről szólva elmondta: három nagy erőssége van. Egyik az, hogy a dokumentum az RMDSZ fejléce alatt jelent meg. Ez kisebb „földrengést” okozott Bukarestben, de a román politikai elemzők is elismerik, hogy a tervezettel foglalkozni kell.
A statútum másik erőssége, hogy a dél-tiroli autonómiatervezetet veszi alapul, az pedig olyan jól működő autonóm régió, amelynek lakói nem akadnak elszakadni az országtól. Az RMDSZ tervezetének harmadik erőssége, hogy módosítható a közvita során, így a javaslatokat belefoglalják majd, ezáltal a parlamentbe egy a mostaninál teljesebb anyag kerül majd.
„Ez az ország velünk, magyarokkal gazdagabb, mi nem a románok ellen akarunk valamit. Románia sokkal fejlettebb lenne, ha sok évvel ezelőtt a román emberek magyar államelnököt választottak volna az ország élére”, fejtette ki Antal Árpád, aki szerint azért fontos, hogy az RMDSZ-nek van államelnök-jelöltje, mert a választás jó alkalom arra, hogy az erdélyi magyarság igényeit a román társadalom előtt felvázolja.
„Tíz éves korszak végéhez értünk, a következő tíz évben pedig akkora lesz az erdélyi magyar közösség súlya, amennyi szavazatot az államelnök-választáson fel tudunk sorakoztatni Kelemen Hunor mellett” – fejtette ki a sepsiszentgyörgyi elöljáró.
Nagy a tétje az elnökválasztásnak
A sepsiszentgyörgyi pódiumbeszélgetésen Kelemen Hunor elmondta: az államelnöki választások tétje, hogy felmutassák az országról való elképzelésüket, az erdélyi magyarság jövőképét.  „Nem tudjuk elfogadni, hogy Románia egynemzetiségű ország, egy nemzet országa”, mutatott rá a politikus. Szerinte Európában, a jóléti államokban rendezték a többség kisebbséghez való viszonyát, ez hozzájárult az adott országok stabilitásához. „Ezt kell megtanulnia Romániának is”, mondta a szövetségi elnök.
Hozzátette: a nemzeti identitás és kultúra mellett az embereket a jólét, a munkahelyek, a nyugdíjak, az egészségügyi szolgáltatások, a kiszámítható jövő érdekli leginkább.  „Nagy tétje van, hogy Băsescu tíz éve után kit választ Románia az állam élére, mert az államelnök mentalitása kihat a polgárokra is” – fogalmazott.
A regionális és kulturális autonómia tervezetekről Kelemen Hunor elmondta: a román társadalomban sok előítéletet és sztereotípiát kell lebontani, el kell magyarázni, hogy az autonómia intézményes garanciákat jelent a magyar közösség identitásának megőrzéséhez. Ettől nem lesz szegényebb egyetlen román ember sem, és az nem a román állam ellen van.
„Ezt a román társadalom nehezen fogadja el, mert az az előítélet él bennük, hogy az ország egységét akarjuk megbontani. A magyar közösségben is vannak előítéletek, miszerint az identitásunktól, anyanyelvünktől akarnak megfosztani, így a román közösség arról kell bennünket meggyőzzön, hogy nem ezt akarják” –mondta Kelemen Hunor. 
„Mindenki otthon érezze magát”
Az RMDSZ elnöke szerint az autonómiatervezetben pontosan megfogalmazták, mire gondolnak, amikor autonómiáról beszélnek, ennek megvitatása elkerülhetetlenné vált, emellett nem lehet elmenni. A választási kampány után is folytatni kell a párbeszédet a román társadalommal – magyarázta. Szerinte nem lesz könnyű román partnereket találni, de nem is lehetetlen, hiszen a kétezres évektől nagyon sok romániai utazott külföldre, és látták, hogy ott biztosított a jólét, ahol rendezték a többség és kisebbség közti viszonyt.
Kelemen Hunor szerint a kisebbségi törvény által biztosított kulturális autonómia hozadéka az lenne, hogy a számbeli kisebbségben élő magyar és román közösségek számára is biztosítaná az oktatási-kulturális intézményeket. A regionális autonómiának más a következménye: a székelyföldi politikai elit a teljes felelősséget kell magára vállalnia, már nem lehetne románokra, Bukarestre hárítani, szakembereket, kompetenciákat kellene felvállalni.
A magyar politikai tagoltságot is meg tudnák jeleníteni a székelyföldi régión belül, de országos szinten politikai egységre lenne leginkább szükség. „A regionális autonómiában a román közösség helyzete is a mi felelősségünk lenne. A dél-tiroli modell viszont a többség-kisebbség viszonyát úgy rendezi, hogy mindenki otthon érzi magát a térségben” – mondta Kelemen Hunor. 
„Kiskorúként kezel minket Bukarest”
Antal Árpád a román állam és a magyar közösség viszonyáról szólva kifejtette: az alkotmány Romániát nemzetállamként határozza meg, és nem veszi figyelembe, hogy nagyszámú magyar közösség él. Az egységes állam jelleg is ellentmondásos. „Hiszen mennyire egységes az állam, ha például Sepsiszentgyörgy saját költségvetéséből tart fenn két színházat, és minden kulturális intézményt, miközben a jóval gazdagabb Kolozsváron két színházat, két operát és múzeumokat az állam finanszíroz?” – tette fel a kérdést.
 Továbbá vannak megyék, ahol az állam hatalmas összegekkel támogatta nagy beruházások megvalósulását, amelyekből származó profit a helyi önkormányzatokat gazdagítja, miközben Székelyföldön egyetlen nagy beruházásnak se adott támogatást az állam. Sepsiszentgyörgy legnagyobb állami beruházása jelenleg a mintegy 25 millió eurós csendőrkaszárnya megépítése – sorolta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.
Antal Árpád szerint az erdélyi magyar közösséget úgy kezelik, mint a kiskorút, aki nem képes olyan döntéseket meghozni, ami jó számára. A román állam szerint Sepsiszentgyörgyön csak román rendőr tud vigyázni a rendre, csak román bíró ítélkezik, csak Bukarestben tudják, mire kell pénzt adni. „Nagyfokú bizalmatlanság érződik a román állam részéről, és nevetséges az aggodalom, hogy jót akarnak azzal, hogy nem adnak autonómiát, mert éhen halnánk” – mondta Antal Árpád.
Az autonómia részei
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a regionális autonómiának négy fontos része van. Egyik a hivatalos nyelv kérdése, vagyis az, hogy a román mellett a magyar is legyen hivatalos. Az intézményekben az etnikai arányosságot sem lehet megspórolni, mert a magyar emberek nem butábbak a románoknál, ennek ellenére jelenleg egyes tisztségeket csak románok tölthetnek be.
Harmadik fontos kérdés a pénzügyi autonómia, mondta Antal Árpád, akinek meggyőződése, hogy a Székelyföldön megtermelt pénzből a régió lakói meg tudnak élni. „A román gazdaság 30 százalékát teszik ki olyan ágazatok, mint a bankszektor, energetika, távközlés, lízing, amelyek jelenleg semmit nem hagynak maguk után Székelyföldön, holott az itt élő emberek is fogyasztanak üzemanyagot, gázt, használnak telefont, és vannak banki betéteik” – magyarázta.
Biztosítékok a románoknak
Antal Árpád szerint a székelyföldi román közösségnek három szinten lehetne biztosítékokat nyújtani. Egyik a kulturális autonómia, miszerint minden román oktatási, kulturális intézménytől szóló döntést a román közösség képviselőinek kell meghoznia. Felvázolta: Sepsiszentgyörgyön ez már most működik, hiszen az önkormányzat négy román képviselője dönt ezekben a kérdésekben, holott a tizenhét magyar képviselő könnyen leszavazhatná őket.
Az etnikai arányosság is kedvező a román közösség számára, hiszen állásokat szerezhetnének minden olyan intézményben, például az önkormányzatokban ahol most a románok alul reprezentáltak. Bizonyos önkormányzati tisztségeket nem tudnak megszerezni, mert nem tudnak elég szavazatot szerezni, de az autonómiában kötelező lenne egy alpolgármesteri vagy megyei alelnöki tisztséget románoknak betölteni.
Lépcsőzetes alkotmánymódosítás
A pódiumbeszélgetésen Kelemen Hunor rámutatott: bizalom hiánya gyengévé teszi a társadalmat. Meglátása szerint először a román társadalommal kell a vitát lefolytatni, az autonómia elfogadottságát növelni, mert jelenleg egyetlen román párt, de még a német származású államelnök jelölt se vállalja programjában a magyar kérdéseket, mert úgy érzik, választóik előítéletesek, és szavazatvesztéssel járna, ha foglalkoznának a kisebbségek kérdésével.
Kelemen Hunor szerint hamarabb van esély elfogadtatni a kulturális, mint a regionális autonómiát. utóbbihoz ugyanis az alkotmányhoz kellene hozzányúlni. A szövetségi elnök szerint egy teljesen új alaptörvényre lenne leginkább, de a jelenlegit legalább módosítani kellene. Meglátása szerint az alkotmánymódosítás is két lépcsőben lenne lehetséges. Először ki kellene venni azt a cikkelyt, miszerint az alkotmány nem módosítható.
Amikor a kilencvenes években ez bekerült az alaptörvénybe, elvette a lehetőséget a következő generációktól, hogy gondolkodjanak az állam formájáról – idézte fel. Hozzátette: második lépésben lehetne az alkotmány más cikkelyeit módosítani, mert jelenleg az alkotmánybíróság mindent elgáncsol.
Az RMDSZ államelnökjelöltje szerint fontos az igazságszolgáltatás valós függetlenségének megteremtése is, hogy az ne szolgáljon politikai eszközként. Kelemen Hunor sérelmezte a Legfelsőbb Bírói Tanács eljárását, amikor az autonómia-statútum kapcsán „rögtön ugrott”, és korlátozni próbálta a szólás szabadságát. Nincsenek rendben ezek a dolgok” – mondta Kelemen Hunor.
A pódiumbeszélgetésen a színház új stúdiója zsúfolásig megtelt háromszéki RMDSZ-es polgármesterekkel, intézményvezetőkkel. A következő napokban hasonló rendezvényre kerül sor több erdélyi városban is. Kolozsváron csütörtök este tartanak ilyen találkozót.
maszol.ro

Ambrus Attila: Mennyire fekete a balkáni ördög
A megoldás izgalmasabb, mint a probléma maga.
Ez a mondat még a szombati, brassópojánai román–magyar PER-eskedés hivatalos megnyitása előtt hangzott el a vitát moderáló Paul Ricker nagykövet.
A keresztényhavasi üdülőhelyen másodszor találkoztak a román és erdélyi magyar politikusok, hogy áttekintsék a többség–kisebbség viszonyát, felleltározzák az elért eredményeket, emlékeztessenek a többség be nem váltott ígéreteire (köztük az 1918. december elsején vállalt önrendelkezési ajánlatra), vázolják, melyek azok a kisebbséget hátrányosan érintő kérdések, amelyek válaszra, illetve azonnali megoldásra várnak. A 2013 óta jószerint félbeszakadt román–magyar párbeszéd újrafelvételét az amerikai civilszervezet, a Project for Etnic Relation (PER) utódja, a Friends of Project for Etnic Relation (FPER) kezdeményezte. A dialógust az FPER szakértői moderálták.
A júniusi, illetve a múlt hét végi találkozó egyáltalán nem volt titkos, csak viszonylag zárt. (A találkozóról június 25-én írtam a maszol.ro-n.) Mivel az amerikai civilszervezet elnökének, Allan H. Kassofnak az az elve, hogy csak az őszinte vita vezethet valamelyes eredményre, s az állandó választási kampány szindrómától szenvedő politikus a nagy nyilvánosság előtt hajlamossá válik az őszintétlenségre, ezért nem a sajtósok hada előtt kell a disputának zajlania. Azonban nem a nyilvánosság teljes kizárásával, ezért hívtak meg egy magyar és egy román újságírót is, hadd legyenek a tanúi, krónikásai a PER-eskedésnek.
Miután Allan H. Kassof – jó taktikai érzékkel – a pojánai vita után ellátogatott Háromszékre, már az erdélyi magyar média is felfigyelt arra, amit már júniusban is megírtam, hogy újraindult a párbeszéd a román és az erdélyi magyar politikusok közt. Sokan – a mára már megszokott, tizenkilencedik század forradalmi sajtójára jellemző tragikus pátosszal – Neptun szellemének eljövésével kezdtek el riogatni, árulást kiáltottak, kárhoztatták a kompromisszumoktól terhes politizálást. Mások a racionalitás álarca mögül azt firtatták, miért csak az RMDSZ politikusait hívták meg, s azt állították, hogy az RMDSZ erdélyi magyar versenypártjai képviselőinek is jelen kellene lenniük a tárgyalásokon.
Nos, a brassó-pojánai párbeszéd kezdeményezőit és szorgalmazóit a praktikusság elve vezérli. Törvényi garanciákkal akarják szavatolni azokat a kisebbségi jogokat, amelyeket az erdélyi magyarság követel, kér s a politikai hatalom is teljesíthetőként elfogad. Ezt a garanciát azok nyújthatják, akik törvényhozók, azaz parlamenti pártok. Azok, akik számára a probléma maga nem okoz nagyobb izgalmat és esélyt, mint a megoldás. Ezért hívták meg a szociáldemokrata, a nemzeti liberális és a demokrata liberális párt magasrangú politikusait is. Ezért nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppártot vagy a Magyar Polgári Pártot. És talán azért sem, mert az EMNP évek óta a Bukarestet kikerülő nemzeti politizálás híve. Toró T. Tibor pártelnök így nyilatkozott két éve: „Az erdélyi magyarság körülbelül 80 százaléka azt gondolja – ezért nem hibás, ezt tömték a fejébe több mint két évtizeden keresztül –, a politika abból áll, hogy Bukarestben meg kell kötni minden lehető és lehetetlen kompromisszumot, bele kell merülni a bukaresti politikai élet sűrűjébe, azonosulni velük, kicsi pénzeket, engedménymorzsákat megszerezni, hazahozni, és ezekkel az eredményekkel elnyerhető a következő mandátum.”
Az EMNP politikai filozófiáját természetesen Allan H. Kassofék is ismerik, ezért nem invitálják meg képviselőit arra a párbeszédre, amelynek célja nem a steril politikai vita, hanem a kézzelfogható eredmények elérése a kisebbségvédelem terén, s amelynek az elérhetőségét a bukaresti törvényhozásban és a kormányban látják.
Az EMNP-nek, az SZNT-nek pedig a maga választotta úton haladva kell bizonyítania, a többség nélkül vagy a többség ellenében is lehet kisebbségi jogokat kivívni. Noha a székelyek nagy menetelésébe magunk is belefogóztunk, ma úgy érezzük, egy lépéssel sem kerültünk közelebb, még a decentralizációhoz sem, nemhogy az autonómiához.
Mint tanú és krónikás bizonyíthatom, hogy a brassópojánai dialógus – noha indulatmentesen zajlott – nem volt politikai flört. Az erdélyi magyar politikusok kendőzetlenül beszéltek a kisebbségi jogok csorbulásáról és határozottan kérték a már elfogadott törvények betartását. Marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar; a magyar nyelv hivatalos státusának biztosítása azokon a településeken, ahol a magyar lakosság eléri a húsz százalékot; decentralizáció, avagy autonómia; székelyföldi kulturális intézmények állami finanszírozása (Caracalhoz hasonlóan); infrastrukturális beruházások szükségessége; a visszaszolgáltatások leállása, és igen, a székely szimbólumok szabad használata is terítékre, megvitatásra került. Természetesen a román politikusok is nyíltan beszéltek azokról az okokról – köztük kampánystratégiai tényezőkről – amelyek miatt még a jogos kisebbségi kérésekkel is sokszor nehéz szívvel foglalkoznak a nyilvánosság előtt, nemhogy el is fogadják.
A brassópojánai PER-eskedés legfontosabb hozománya, hogy a februári – nem titkos, én már most szóltam! – tanácskozáson már konkrét magyar javaslatokkal foglalkoznak a felek és megoldásokat is keresnek. A kisebbségi kérdés átkerülhet a szimbolikus politizálás térfeléről a pragmatikus politizálás térfelére.
Semmi mást nem szeretne az FPER. Legkevésbé a többség pártját fogni a kisebbségek ellenében. Az eredményekhez azonban éppen arra a kompromisszumkészségre van szükség mindkét fél részéről, amelyet az RMDSZ versenypártjai a balkáni ördögtől valónak tartanak. Ha viszont nem lesz látható eredménye a brassópojánai folyamatnak egy éven belül, 2015-ben, amikor nem lesz választás Romániában, akkor ez a kudarc az EMNP Bukarestet mellőző politikáját igazolja az erdélyi magyar választók előtt.
maszol.ro

Visszás üzenetek (Holokauszt-megemlékezés Bukarestben)
A romániai deportálások kezdetének 73. évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést tegnap a bukaresti Holokauszt Emlékműnél. A felszólalók közül Titus Corlăţean egy, a magyarság szempontjából visszás üzenetet is beleszőtt a koszorúzást megelőző beszédébe.
A román diplomácia vezetője központi üzenetében igyekezett leszögezni, hogy a hazai demokrácia nem egyeztethető össze a revizionizmussal, holokauszttagadással és zsidóellenességgel. Meglátását részletezve Corlăţean kitért arra is, hogy a román állam, illetve a politikum nem engedheti, hogy a „szomszédságból” olyan ideológiák, elképzelések szivárogjanak át, amelyek a múlt részei. „A román állam nem fogadhatja el egy olyan író földi maradványainak Románia területén történő elhantolását, aki köztudottan a második világháború idején fasiszta, szélsőjobboldali, antiszemita, valamint románellenes politikai megnyilvánulásairól volt híres. Ráadásul Románia területén élt.” A miniszter szerint a Nyirő József által képviselőt szimbólumvilág már nem egyszerűen egy emberé, hanem tökéletesen belesimul a zsidóellenes, toleranciamentes szélsőjobb rendszerek által képviselőtekbe. Ezt a szimbólumvilágot, eszmerendszert pedig nem fogadhatjuk el Románia területén – tette hozzá. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a holokauszthoz hasonló tragédiák elkerülése az egész nemzetközi közösség feladata kell hogy legyen. „A román állam elítél mindennemű megkülönböztetést, az idegengyűlöletet és a zsidóellenességet” – szögezte le. Zárógondolatként Corlăţean egyrészt aggodalmát fejezte ki az Európa-szerte felerősödött szélsőjobboldali megnyilvánulások miatt, illetve kijelentette: a holokauszt tagadásának minden formája ellen fellépnek, amint az antiszemita megnyilvánulások ellen is. A miniszter kijelentése annyiban érdekes, hogy a román állam a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941–44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában. A megemlékezésen egyébként Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke szólalt még fel, aki mások mellett arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy az egész román társadalomnak harcolnia kell a feledés ellen, hogy a történelem sötét időszakai ne ismétlődhessenek meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Budapesti kilincselés
Orbán Viktor adja a pénzt – sarkosan így lehetne meghatározni az erdélyi magyar közösségi építkezések finanszírozásának fő forrását. Az erdélyi intézményépítés elkötelezettjei már az első Orbán-kormány idején magabiztosan mozogtak Budapesten, hiszen tudták: az erdélyi magyarság számára a magyar kormány jelenti a legbiztosabb pénzforrást. Ahonnan mindenféle mendemonda ellenére bőven kapott az RMDSZ, a történelmi magyar egyházak vagy a Tőkés László nevével fémjelzett ellenzéki kör, amely oktatási, kulturális vagy gazdasági intézményteremtés és -építés céljából kilincselt.
Mondhatnánk azt is, hogy így van ez rendjén. Ha az anyaország megengedheti, miért ne tenné, hiszen a határ mindkét oldalán egyformán magyarok élnek. Az aprócska különbség csak az, hogy az egyik magyar az adójából termeli meg költségvetési forrásként a pénzt, a másik pedig a rászorultság „jogán” elkölti. Talán ezzel sem lenne baj, ha a dolgok normális módon működnének: azaz az adófizető magyarországi ember pénzéből egészítenék ki az adófizető erdélyi magyar közösségi célokra fordítható pénzét. Ez lenne az élet természetes menete. De hát nem ez történik.
Valahogyan ritkán hallom újságíróként, hogy Kelemen Hunor, a román kormány miniszterelnök-helyettese adja a pénzt közösségi építkezésünkhöz. Pedig hát egy ilyen magas rangú állami beosztásnak hasonló lehetőségeket is tartogatnia kellene a romániai magyarság számára. Úgy tűnik, a rendszerváltás óta nem igazán volt divat Bukarestben közösségi építkezéseink ügyében kilincselni. Kormánypárti magyar politikusaink többnyire saját pecsenyéjüket sütögették az elmúlt két évtizednyi, rövid megszakításokkal tarkított kormányzati szerepvállalásuk idején. S ha most valaki hirtelen sorolni kezdené a magyar falvakban (is) leaszfaltozott középkori utakat, a közművesítésbe fektetett állami pénzeket, vagy a kínnal-bajjal kimeszelt magyar iskolákat, rögtön mondom: az erre érkező pénzek arányaiban sokkal kevesebbet jelentenek, mint amennyit Románia lakosságának mintegy 6 százalékát kitevő magyarság alkalmazottként vagy vállalkozóként befizet az államkasszába.
A 21. században normális európai országban nem kell kormányon lenni ahhoz, hogy egy nemzetiségi iskolát tanévkezdésre tatarozni lehessen, vagy egy kisebbségek által lakott településre ivóvizet vezessenek be. Ezzel indokolni a romániai magyarság sorsát negatívan befolyásoló, és folyamatosan megújuló kormányzati szerepvállalást, több, mint kishitűség. Olyan kishitűség, ami eleve kizárja például magyar nyelvű oktatási intézmények újraindítását vagy alapítását. Ezért nincs magyar nyelvű állami egyetem – de van helyette magyar költségvetési pénzekből immár sok milliárd forintból finanszírozott Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A román hatalom által olyan magánegyetemnek titulált magyar intézmény, amelynek bukaresti társfinanszírozása évről évre a jövő ködébe vész. Roppant kíváncsi lennék, hogy Kelemen Hunor kultúráért és oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettes mikor vetette fel utoljára a magyar egyetem román finanszírozásának ötletét. Hogy az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról ne is beszéljünk.
A minden út Budapestre vezet című történet immár nemcsak Erdélyben, hanem magyarországi kormánypárti politikusok körében is természetes jelenséggé vált. Ezt erdélyi magyar értelmiségiek olykor azzal teszik természetessé, hogy az utóbbi 40 évben ötezer magyar orvos, és ennél sokkal több tanár és műszaki értelmiségi telepedett át Magyarországra, tehát az anyaország adós az ingyen kapott értelmiségért. Ebben csak annyi hibádzik, hogy ilyen alapon kilincselnünk kellene a nyugat-európai vagy az Egyesült Államok kormányánál is, hiszen az elmúlt évtizedekben legalább akkora exodus irányult azokba az országba is.
Orbán Viktor Kolozsváron elegánsan fogalmazott: isteni ajándéknak nevezte, hogy éppen a mai magyarországi kormánytöbbség támogathatja az erdélyi magyar törekvéseket. Számunkra viszont legalább ekkora ajándék lehetne, ha végre olyan politikai elit venné át az erdélyi magyarság ügyének intézését, amely Budapest mellett Kolozsváron és Bukarestben is kilincselne. A köz érdekében.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben
Román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést.
Kósa András László, a konferenciát szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: olyan tudományos programsorozatot indítottak, amelynek célja erősíteni a különböző tudományos területeken tevékenykedő magyar és román kutatók együttműködését.
Korábban az intézet román és magyar építészek számára szervezett rendezvényt, de a román és a magyar matematikusok közötti kapcsolatfelvételt is elősegítette. Jelenleg folyamatban van egy Erdély történelméről szóló előadássorozat, amelyen magyar történészek román nyelven, román közönségnek adnak elő, decemberben pedig fiatal magyar és román feltalálók sorozatát indítják el.
Ebbe a tudományos programsorozatba illeszkedik a román-magyar szociológiai kapcsolatokról szóló konferencia is, amelyen a román szociológia megalapítójának, Dimitrie Gustinak a két világháború közötti időszakban kiteljesedő iskoláját tekintették kiindulópontnak.
Rostás Zoltán romániai magyar szociológus, a konferencia ötletgazdája az MTI-nek elmondta: szükségesnek tartja a román-magyar szociológiai kapcsolatok elmélyítését, ugyanis az 1960-as évek után – amikor a kommunista hatalom rehabilitálta a szociológiát, mint tudományt – a kutatásokban csak röviden, utalásszerűen jelenik meg ez a kapcsolat.
Hozzátette: a két világháború között, amikor elsősorban a Gusti-féle szociológiai iskola mutatott modellt a magyar szociológiának, spontánul, de nagyon intenzíven alakultak a román és az erdélyi magyar, valamint a román és a magyarországi szociológusok közötti kapcsolatok. Ezt pozitív dolognak tartja, és a kölcsönös egymásra hatás erősségét mutatja, hogy akkoriban a román bibliográfiákban sokkal több magyar vonatkozású utalás van, mint csehszlovák, lengyel vagy bolgár. MTI
Erdély.ma

Kampányolás a hajdúvárosban
Teltház előtt tartotta választói kampánybeszédét Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként indul a november 2-ai megmérettetésen a romániai államelnöki székért. A rangos vendéget október 8-án, szerdán Balogh János, a helyi néppárt elnöke fogadta a nagyszalontai irodájában, ahol körülbelül 80 érdeklődőt köszöntött.
Szilágyi Zsolt kampánybeszédében ismertette a néppárt fő irányelveit, melyek szerint az önálló döntés jogát szeretnék elérni, létrehozva egy modernizált Romániában a föderalizmust, regionalizmust és az autonómiát. „Ezeknek az értékeknek, elveknek a mentén indítottuk az államelnöki kampányunkat”– mondta a politikus. Megelégedését fejezte ki a szépszámú nagyszalontai megjelenteknek, érdeklődőknek, akik hozzászólásaikkal is bizonyították, nem volt hiábavaló a 217 ezer aláírás összegyűjtés, amelyeket Bukarestben nyújtottak be. Mindez bizonyítja az erdélyi magyarok előtt, hogy ügyeiket képviselőik Bukarestben. Bíznak abban, hogy azzal a politikával, amit az EMNP képviselő, jobbá tehető az életük – hangsúlyozta Szilágyi. Újból felhívta vetélytársa, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök figyelmét: kihívta egy nyílt vitára; magyar a magyarral párbeszédet kell hogy folytasson azért, hogy a magyarok érezzék, a politika róluk, az ők érdekükért, értük szól. „Éppen ezért amennyiben lehetséges, összefogással vigyük Bukarestbe az elért eredményünket”– nyomatékosította javaslatát Szilágyi Zsolt.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke kérdésünkre elmondta, az a tét, hogy a választók az erdélyi vagy a bukaresti politikát részesítik-e előnyben, ez itt a tulajdonképpeni kérdés. A két politikai irányzatot két személy testesíti meg: az egyiket Szilágyi Zsolt, aki az önrendelkezésért, az autonómiáért száll síkra, míg a másikat, Kelemen Hunor, a bukaresti beolvadást testesíti meg. Hát ezen kell elgondolkodni, és helyesen dönteni, mert az erdélyi magyarság sorsa múlik ezen.
Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke kérdésünkre elmondta: jó volt Nagyszalontára eljönni, látta az emberek szemében a csillogást, az érdeklődést. Ki kell mozdítani őket, abból a közönyből, amelyikben leledzenek, abból a negyed évszázados politikából, amely a 25 éves eredménytelenségbe taszította őket.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az MPP szerint felháborító, hogy Nyirőről beszélnek egy holokausztmegemlékezésen
A Magyar Polgári Párt (MPP) sajnálatosnak és felháborítónak tartja, hogy Titus Corlatean román külügyminiszter Nyirő József újratemetésének két évvel ezelőtti megakadályozásáról beszélt a bukaresti holokausztmegemlékezésen.
Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az MPP úgy értékelte, hogy Titus Corlatean szerdai kijelentése, "sokkal inkább minősíthető a magyar közösséget ért sértésnek, mintsem a holokauszt áldozataira való őszinte emlékezésnek".
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről. Kijelentette: Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek a múlthoz tartoznak.
"A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - jelentette ki Corlatean.
Az MPP úgy vélte, az ilyen kijelentések megkérdőjelezik a román kormány európai értékek melletti elkötelezettségét. "Szánalmasnak tartjuk azt a próbálkozást, hogy a témával próbálja kendőzni (...) azt, amit a holokauszt romániai áldozatairól az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vizsgálóbizottsága megállapít: csupán a Szovjetunió megtámadása után a román hadsereg által elfoglalt területek zsidó áldozatainak száma 280-380 ezer közöttire tehető".
Az MPP emlékeztetett arra, hogy a Székelyudvarhelyi Ügyészség az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet átiratára hivatkozva 2013-ban megállapította, hogy nincsenek olyan dokumentumok, amelyekből az derülne ki, hogy Nyirő Józsefet valamely romániai vagy külföldi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus, béke vagy emberiség ellenes bűntettek vagy háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények vádjával.
A párt azt a tényt is a román külügyminiszter figyelmébe ajánlotta, hogy Nyirő József halála után az író özvegye a Román Írószövetség által biztosított özvegyi nyugdíjból élt.
"Mindezeket figyelembe véve miniszter úrnak kijelentése után meg kellene követnie a magyar közösséget és közbenjárni kormányánál, hogy az író végakaratának érvényt szerezhessünk Székelyudvarhelyen" - áll az MPP közleményében.(MTI), Kolozsvár

Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős vesz­teségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegy­verszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Arra várnak, hogy meghaljunk"
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Pontrablás a bukaresti pokolból
Magyarország megtörte bukaresti kudarcsorozatát: ha nyerni ugyan nem is tudott, de 1-1-es döntetlennel pontot rabolt Romániától a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnoki csoportselejtező szombati mérkőzésén.
Kudarcot vallott a Román Labdarúgó-szövetség kampánya, legalábbis ami a xenofób megnyilvánulások megfékezésére irányult, hiszen gyakran lehetett hallani a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmusokat, szitkozódást, a magyarok részéről pedig „cigányozást”.
A magyar himnuszt a románok petárdadurrogtatásokkal és görögtüzekkel megspékelt füttykoncertje nyomta el, a román himnusz alatt pedig a vendégszektorban ülők mutogatásokkal válaszoltak. Ekkor különben továbbra is petárdák hangjai adták meg az alaphangot, és a görögtüzek „hangulatvilágítása” közepette a hatalmas román lobogó is legördült a lelátókon, és a politikai „üzenet” sem maradt el.
„România este stat național suveran și independent, unitar și indivizibil”, azaz Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam – olvashatta a stadion közönsége.
Szinte észre se lehetett venni, amint a skót játékvezető síppal jelezte a meccs kezdetét és a hazaiak letámadták a vendégek gyenge védelmét. Az iram nem volt rossz, de úgy tűnik, néhány szurkoló nem a mérkőzés miatt jött, és beigazolódott a lapunk által megszólaltatott drukkerek jóslata: bár a román rivális klubok szurkolóit megpróbálták szétültetni, a Kolozsvári U és a Dinamo ultrái között verekedés tört ki, így – akárcsak az egy évvel ezelőtti román–magyar vb-selejtező alkalmával – ezúttal is gyorsan átrendeződött a stadionbeosztás.
Eközben javában zajlott a játék a pályán, és bár a magyarok egy „Mindent bele!” felkiátással próbálták ösztönözni a nemzeti tizenegyet, sem Dzsudzsák Balázs szögletrúgásából, sem pedig az azt követő szabadrúgásából nem lett veszélyes helyzet, vagy akár gólhelyzet. Támadásban a románok voltak aktívabbak, ugyanakkor a kapura lövések terén nem izzasztották meg túlságosan Király Gábort.
Az első félidő közepén a „Vesszen Trianon!” is előkerült a tarsolyból, de ezután a hangulat is kezdett normalizálódni. Ekkor már a korábbi petárdázástól bedugult fülek is ismét „hallottak”, és egymás sértegetése helyett biztatással próbálkoztak a románok, és Victor Pițurcă legénységének helyzeteit tapssal jutalmazták.
Aztán talán mintha Dárdai Pál alakulata meghallotta volna, hogy Mindent bele!”, és egy pontrúgás talpra ugrasztotta a vendég szurkolókat. A 39. percben ugyanis Szalai Ádámnak – aki utána a földön maradt és ápolásra szorult – sikerült bevennie Ciprian Tătărușanu kapuját, csakhogy az öröm hamar elillant, mivel a magyar ék lesről indulva fejelte az érvénytelen találatot.
Miközben a lelátókról „Székelyföld, román föld!” rigmus csendült fel a román szektorból, a percek nagyon gyorsan peregtek, olyannyira, hogy a stadion arra eszmélt fel, hogy a 45. percben a csapatkapitány Răzvan Raț középreadását Raul Rusescu tolta be öt méterről a magyar hálóba – 1-0-s román előnnyel küldve így szünetre a csapatokat.
A román szövetségi kapitány kezdő tizenegye különben nem okozott meglepetést – bár Goiant már rögtön az ötödik percben Gardoșra kellett cserélnie, várható volt, hogy Luchin végül kispados lesz, és ha Keserű és Rusescu között kell választania, akkor utóbbit küldi előbb harcba. Ez jó megoldásnak tűnt, akárcsak Sânmărtean bevetése, aki a 67. percig – amíg Tănaséra cserélték –, hatékonyan tartotta a labdát.
A magyarok nem adták fel: hol Szalai próbált meg felszaladni a labdával, hol pedig kombinatív építkezésekkel próbálkoztak, de mindhiába. De amikor már úgy tűnt, hogy nyeretlenül távoznak a román fővárosból, a magyarok bebizonyították, hogy értenek a pontrúgáshoz: a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs a 82. percben szabadrúgásból kiegyenlőített.
A hajrában bármi megtörténhetett volna, de a második félidőben irányító magyar válogatott pontot szerzett, így a Bölöni László által megtippelt döntetlen maradt a végeredmény. Ezt a magyar szurkolók énekléssel ünnepelték, miközben a hazaiak alig pár perc alatt elhagyták a lelátókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro |

Csíkszeredában melegítettek a bukaresti meccsre
Rendőrök és csendőrök vonultak ki Csíkszeredában, hogy megfékezzék a bukaresti román-magyar focimeccsre tartó magyarországi szurkolókat péntek este. Végül nem szabadult el a pokol, konfliktuskezelőként a Székelyhon munkatársai is szerepet kaptak. Az éjszaka folyamán azonban agresszióba torkollt a „városnézés”, hajnalban pedig rendbontásért kilenc személyt megbírságoltak.
Ria, ria, Hungária-rigmust skandáló, a szombati Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjére érkezett magyarországi szurkolócsoport miatt vonultak ki a rendfenntartók pénteken este Csíkszereda központjába. A harminc-negyven fős csoport éneklését félbeszakították a rendőrség és csendőrség járőregységei, illetve a helyszínre vonult a gyorsreagálású egység is.
„Furcsálltuk, hogy golyóálló mellényben, lőfegyverrel érkeznek, de korrektek voltak, először egy magyarul beszélő rendőr jött oda hozzánk. Nem erőszakoskodtak, büntetést sem adtak” – mesélte a történtek után az egyik szurkoló. Az ügyben megkerestük a csendőrség és a rendőrség illetékeseit is.
Gheorghe Suciu, a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség szóvivője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, riasztást nem kaptak, csak egy közelben járőröző egység vonult a Petőfi utcába. „Közbelépésre nem volt szükség, néhányan énekeltek, de ezt megtehetik egy bizonyos óráig, amíg nem minősül csendháborításnak” – közölte.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip arról tájékoztatott, hogy az egységeik megelőző céllal, a szurkolók figyelmeztetésére érkeztek, arra kérve a jelenlévőket, hogy viselkedjenek civilizáltan, kerüljék a rendbontást.
Sörös poharak az autón
A már csütörtök este Csíkszeredába érkezett kecskeméti, kispesti és székesfehérvári drukkerek a Petőfi utca alsó felében összegyűlve néhány percig énekeltek, elhangzott több románellenes rigmus is, majd a Gál Sándor utcában az úttest közepén indultak el a Szakszervezetek Művelődési Háza irányába. Ekkor úgy tűnt, problémák is adódhatnak a túlzottan ittas állapotban lévő szurkolók miatt, néhányan ugyanis egy arra közlekedő platós terepjáróhoz söröspoharakat dobtak, majd körülállták a járművet. Végül a csoport – a közelben lévő rendőrök felügyelete alatt – a Szabadság tér felé vette az irányt. A Szakszervezetek Művelődési Háza előtt több petárda robbant, előkerült egy foszforfáklya is, majd kisebb csoportokra szakadtak a drukkerek.
Néhányan újra a Petőfi utcát célozták meg, többen pedig a szálláshelyük felé vették az irányt. A városközpontban a társaság egy része tovább morzsolódott, egy csapat az egyik szórakozóhelyen kívánta tölteni az éjszakát, a többiek pedig a Gál Sándor-szobor melletti kávézóhoz távoztak.
Az eseményeket végig „testközelből” követte figyelemmel Fekete Kászoni Titusz, a csíkszeredai rendőrkapitányság parancsnoka. Rajta kívül néhány magyarul beszélő rendőr tartózkodott a közelben, akiktől a magyarországiak több alkalommal is útbaigazítást kértek.
„Önök a főnökök?”
A kérdést a városi parancsnok tette fel szerkesztőségünk munkatársainak a Gál Sándor-szobornál, miután a közeli vendéglátóipari egységben a fehérváriak verbális összetűzésbe kerültek egy helyi fiatalokból álló csoporttal. Tettlegességre nem került sor.
„Szórakozni jöttünk, nem balhézni. Szét akarunk nézni a városban, bulizni, megismerni a lányokat” – mondta a fehérváriak egyik tagja. Közvetlenségük a kiérkező őrző-védő szolgálat embereit is meggyőzte. Közben a közelben felsorakozott mintegy tucatnyi rendőr, és a kommandós egység is megérkezett.
Fekete Kászoni Titusz ekkor lépett oda hozzánk azzal a kérdéssel, hogy „önök itt a főnökök?”. Miután tisztáztuk, hogy a sajtótól vagyunk, nyomást gyakorolni pedig nem tudunk a drukkerekre, jeleztük, hogy lehetőségeinkhez képest igyekszünk hatni rájuk, legalább tanácsokkal. A parancsnok arra kért, segítsünk megértetni a szurkolókkal, hogy ebben a kisvárosban ebben az órában – ekkor már jóval 22 óra után járt – félelmet keltő a hasonló megnyilvánulás, és nem szeretne drasztikusabb lépésekhez folyamodni.
Üzenetét tolmácsoltuk a szurkolóknak, így a családosok szállodájukhoz mentek, a többiek pedig egy városszéli, felnőttek számára fenntartott lokálba távoztak, hogy a szombat reggeli indulás előtt kihasználják az utolsó éjszakájukat.
Agresszióba torkollt a hajnal
A szurkolóktól való különválásunk után néhány órával egy – akkor már magukat „ultrákként” prezentáló – társaság tagjai súlyosan bántalmaztak egy férfit, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről. „A szerencsétlen konfrontálódás éjjel két óra után néhány perccel történt” – közölte szombat este Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője.
Egy másik, erősen ittas állapotban lévő szurkolói bandát a hajnali órákban a rendőrségnek kellett megfékeznie. Kilencen – köztük hét magyarországi drukker – rendbontás miatt bírságot kapott – részletezte a szóvivő. „Nem csak a város lakóinak, hanem a szurkolók biztonsága érdekében is közbe kellett lépnünk, mert a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében túlléptek egy határt. Voltak szurkolók és bajkeverők. Előbbiek nem okoztak problémát, utóbbiak viszont bizonyították, hogy nem a hazájuk válogatottjának biztatására érkeztek, hanem azért, hogy konfliktust gerjesszenek” – összegzett a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

A hétvége hírei
Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.
A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság
Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.
Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.
Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebo­lavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románságnak is van helye az autonómiában
A Székelyföldön élő román közösségnek járó garanciák biztosítása volt az egyik fontos kérdésköre annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnököt a Gyergyói- medencében élő magyarok kérdezték pénteken a gyergyószentmiklósi Korona teremben. Az RMDSZ államelnökjelöltjének beszélgetőpartnere Bende Sándor, az RMDSZ gyergyó területi szervezetének elnöke és Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere volt.
Kelemen Hunor a beszélgetés felvezetőjében a kölcsönös bizalom jelentőségét emelte ki, amely nélkül nem működik sem barátság, sem házasság, sem a nagyobb közösségek közti viszony, és amely a pénznél is fontosabb. "Láthatjuk, hogy a jól teljesítő európai társadalmakban magas a bizalmi szint a közösségen belül és a közösségek között is. Amikor jövőnkről beszélünk, amelyet ebben az országban tervezünk, ezt a kérdést nem kerülhetjük meg. Mert a bizalom hiánya – ezt is tapasztalhatjuk – konfliktusokat termel újra, a folyamatos feszültségek pedig megterhelik a társadalmi viszonyokat" – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje, aki szerint Romániában az etnikai hovatartozás még mindig elsőrendű akkor, amikor az országos szintű ügyek terítékre kerülnek.
"25 év alatt rengetegszer elhangzott már az autonómia szó, de a hangoztatáson nem jutott tovább senki. Amikor egymás között beszéltünk, mindenki azt értett alatta, amit csak akart, és nem biztos, hogy ugyanazt. Most van egy tizenkilenc oldalas törvénytervezetünk, amelyről a kritikák hamarabb megjelentek, még azelőtt, hogy azt olvasták volna. Hosszú út elején állunk, és bízunk abban, hogy ennek az útnak a végén a törvényt elfogadják" – mondta Bende Sándor területi elnök, akinek mondandóihoz Laczkó Albert Elemér polgármester azzal csatlakozott, hogy a törvénytervezet kapcsán a legfontosabb az, hogy az ország megismerkedik ezzel a törekvéssel, a közvita során a Gyergyói-medencében élő románsághoz is eljut az üzenet.
"Jól választottunk, amikor a dél-tiroli modellt tekintettük alapként, hiszen úgy alakította ki az autonómia hatásköreit, hogy az ott élő közösségek nem tudnak egymás ellen cselekedni, ezen túl pedig biztosítja a valós kétnyelvűséget. A székelyföldi autonómiában élő románoknak is garanciákat kell biztosítanunk identitásuk megőrzésére, mert mi ugyanezt elvárjuk Romániától. Ezt a Székelyföld többi területén is támpontnak kell tekintenünk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint vannak olyan nyitott gondolkodású román vitapartnerek, akik megpróbálják megérteni a magyarok törekvéseit, de kételkednek is ezek helyénvalóságában. "Mi mindig azzal kezdjük a párbeszédet, hogy az ország területi integritását nem akarjuk megbontani, és ezzel meg is tettük a lépést a nyitottság felé, hiszen román partnereket keresünk, akik az előítéletek lebontásában segítenek. Csupán ezután fordulunk majd a politikumhoz, hiszen így nagyobb az esélyünk arra, hogy a törvényhozásban is érdemi vitára kerül sor" – fogalmazott az RMDSZ államelnökjelöltje, akinek hozzászólásához Bende Sándor azt fűzte hozzá, hogy Gyergyóban is beszélgetett már olyan román emberekkel, akik el szeretnék olvasni az RMDSZ autonómiastatútumát, mert érdekli őket, hogy miről szól ez a tervezet.
"Ne feledjük el, hogy ma annak a politikai közegnek tudunk üzenni, amely a kilencvenes években leülni sem akart velünk egy asztalhoz. Engem is állítottak meg román ismerősök, hogy megkérdezzék: mit is akartok ti? Az előítéletek lebontásában mindnyájan részt kell vennünk, minden magyar ember felelős ezek lebontásáért" – mondta a hallgatóság soraiból Dézsi Zoltán.
Az autonómia gazdasági felté-telei kapcsán Kelemen Hunor elmondta: nem tart attól, hogy ez a rendszer ilyen szempontból nem megalapozható. "Amennyiben a helyi adók jelentős része itthon maradna, és ebből tudnánk gazdálkodni, sokkal jobban boldogulnánk, mint eddig. Gazdasági szempontból sem szakadnánk el az országtól, de nem kellene Bukarestbe menni ahhoz, hogy jóváhagyást kérjünk különböző beruházásokra, hanem mindezt helyi szinten döntenénk el" – tette hozzá Kelemen Hunor, akinek mondandói kapcsán Gyergyóremete polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a térségben kevés a befektetés, sok az adminisztratív buktató, az intézmények pedig hatalmas összegek kifizetését várják el a vállalkozóktól. "Nagy befektetések nélkül ma nem tudjuk megállapítani, hogy igazán milyen munkavégzésre lennénk képesek, és ezért én az autonómia kérdése kapcsán a kitartó munkát húznám alá mint feladatot" – mondta Laczkó Albert Elemér.
A Magyar Polgári Párttal való együttműködést firtató kérdésre Kelemen Hunor elmondta: bár voltak viták a törvénytervezet kidolgozásakor, mégis sikerült egy olyan szöveget alkotni, amelyet az RMDSZ és az MPP is közvitára alkalmasnak tartott. "Az autonómia működtetése a közösség felelőssége, ezért együtt kell működnünk, a párbeszédet folyamatosan ébren kell tartanunk, és azt ajánlom, hogy soha olyat ne tegyün, és ne mondjunk, amiről nem szeretnénk, hogy a másik megtegye vagy elmondja ellenünk. Felelősen gondolkodó emberek vagyunk, akik felismerték, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben az együttgondolkodást kell gyakorolnunk" – jelentette ki Kelemen Hunor és hozzátette: az RMDSZ az autonómiatervezetet kormányzati szereplőként mutatta be, ezért elutasítja azokat a vádakat, amelyek a megalkuvást emelik ki a törvénytervezet létrehozása kapcsán.
"Hogy kinek és mit hozott a Romániában most befejeződő éra, azt majd mindenki eldönti magának. Egy dolog azonban biztos: sok minden megváltozik a következő időszakban. Lezárulhat, de ki is tágulhat a mozgásterünk. Sok a dolgunk, sok mindent el kell magyaráznunk a körülöttünk élőknek, és közben azt is kell tudnunk, hogy mások is odafigyelnek arra, hogy mi, magyarok támogatjuk-e egymást" – jelentette ki végezetül a gyergyószentmiklósi beszélgetésen Kelemen Hunor.
Népújság (Marosvásárhely)

Szilágyi Zsolt: kell a román–magyar összefogás
Az erdélyi románság és magyarság összefogásának szükségességét emelték ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által csütörtök este Nagyváradon megszervezett fórum résztvevői.
A román–magyar párbeszéd érdekében szervezett rendezvény keretében Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje felszólalásában úgy fogalmazott, az erdélyi magyarság immár kilencven éve méltósággal viseli sorsát, azonban a magyarok drámai fogyatkozására és a mérhetetlen korrupcióra sürgősen megoldást kell találni.
„Nyugat-európai példák igazolják a régiók szövetségének hatékonyságát, ez nemcsak Erdély, hanem Románia összes történelmi régiója számára megoldást jelentene” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt. Kiemelte, a november 2-i választáson Erdély és Bukarest közül választhatnak az állampolgárok, akik „így dönthetnek arról, hogy egy erdélyesített Romániában vagy egy balkanizált Erdélyben akarnak élni”.
Toró T. Tibor, a néppárt elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a választás egy véleménynyilvánító népszavazás lesz, melynek során az erdélyi magyarok elmondhatják, hogyan képzelik el jövőjüket. Kifejezhetik, hogy a bukaresti hatalomhoz és az autonómiához való viszonyulásban melyik szemléletet támogatják: a bukaresti hatalomba beágyazódó „labanc” vagy az autonómiáért küzdő „kuruc” politikát.
Ebben a versenyben Szilágyi Zsolt az erdélyi magyarok jelöltjeként, míg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a bukaresti kormány magyar jelöltjeként szerepel – fogalmazott a pártelnök. Hangsúlyozta, nagy lendületet adna Erdély ügyének, ha végre az erdélyi románok is pártba tömörülnének, és a magyarokkal közösen síkra szállnának egy föderális Romániáért, az autonóm Erdélyért.
Angela Tocilă publicista arról beszélt, hogy nincs párbeszéd az erdélyi románok és magyarok között, ezért szükség van további fórumok megszervezésére, ahol mindkét fél őszintén elmondhatja, milyen jövőt szeretne. Tocilă hangsúlyozta: a kulturális autonómia mellett Erdély pénzügyi autonómiájára van szükség.
Pénteken délelőtt egyébként Szilágyi Zsolt államfőjelölt Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel találkozott. A beszélgetésen – melyen Toró T. Tibor is részt vett – Szilágyi megosztotta gondolatait az erdélyi magyar közélet és a romániai államelnök-választások kapcsán, és érdeklődött az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetéről.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar közösség érdekelt abban, hogy a közelgő választásokon minél magasabb részvételi arányt érjen el, és hangsúlyozták a társadalmi szerepvállalás fontosságát.
Krónika (Kolozsvár)

Felfokozott hangulatban
Székelyföld román föld!, Ki a magyarokkal az országból! – szóltak az ismerős rigmusok szombat este a bukaresti nemzeti stadion lelátóin, miközben egy molinóról azt is megtudhattuk, hogy Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam. 
A labdarúgó-szövetségnek nem sikerült tehát szép szóval hatnia az ultrákra, amin valljuk be, nem lepődtünk meg.
Miért is csodálkoznánk a „futballhuligánok” viselkedésén, amikor a kormány sem szokta visszafogni magát, amikor a magyarokon lehet ütni egyet, a magukat hírcsatornának nevező tévéadók okádják az emberek arcába a nap minden órájában, hogy mennyi baj van a magyarokkal, már most elnyomják a Székelyföldön élő románokat, mi lenne itt, ha elérnék a céljukat, és autonómiát kapnának, ráadásul a nyomtatott sajtóban is rendszeresen találkozunk uszítással, provokációval?
Miért lepődnénk meg azon, hogy kifütyülik és átpetárdázzák himnuszunkat, amikor a kormány hadat üzent a kisebbségi jelképeink használatának? 
Pontáék az elmúlt napokban is mindent megtettek azért, hogy ne legyen baráti a hangulat. Orbán Viktor múlt heti kolozsvári látogatása után Dan Şova, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője egyenesen románellenesnek nevezte a magyar miniszterelnököt.
Mindezt azért, mert támogatni meri a Romániában élő magyarok autonómiatörekvéseit. Meg persze azért, hogy a kampány hevében egyet rúgjon örök politikai riválisukba, Traian Băsescu államfőbe, amiért szóba állt a magyar kormányfővel.
De most már tulajdonképpen nem is foghatjuk az államfőválasztás közeledtére azt, hogy előkerült a magyar kártya, az ugyanis a szociáldemokraták kormányra kerülése óta folyamatosan az asztalon van, és a nagyobbik kormánypártot az sem zavarja, hogy az RMDSZ-szel éppen koalíciós partnerek.
Ebben a hangulatban pedig nem lehetett arra számítani, hogy nem lesz bozgorozás a lelátókon. Jó lett volna viszont nem reagálni a provokációra. Hátha majd legközelebb. Hazai pályán.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Magyar történészsors Romániában
Tófalvi Zoltán író, történész kapta meg idén a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat. Az alábbiakban közöljük M. Kiss Sándor történésznek, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének a Kisvárdán múlt vasárnap rendezett ünnepségen elhangzott laudációját.
Tófalvi Zoltán. Elvarázsolt ember. Sajátos csodalény. A különösen egyedi kelet-közép-európai sors méltóságteljes hordozója. Másként szólva: nyugdíjas történész – egyáltalán létezik ilyen státus, hogy nyugdíjas történész?
Publicista, író, tévészerkesztő. Tegyem hozzá: elszabadult igazságkereső, a hűség szobra, húsból-vérből való, vagyis elkötelezett magyar értelmiségi. Különben hetvenéves. Ilyenkor az ember leül a kertjében – ha van diófája, akkor az alá –, és elmereng a múlton, vajon mi marad meg mindabból, amit eddig termelt? Tófalvi Zoltán e helyett – bár gereblyéznivalója lenne épp elég – jövőt tervez.
Huszonnégy évvel ezelőtt – 1990 elején – kezdett el foglalkozni a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel, s az ezt követő politikai perekkel.
Viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. Öt év múlva, 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amelyből eddig öt kötet jelent meg, darabonként 750-800 oldalon.
Tehát a hiány további öt kötet, vagyis – kilóban számolva – körülbelül 4000 oldal. A napokban – magam is hetven körül téblábolok – különböző nyavalyáimat sorolva orvos barátom megnyugtatott, mondván, az emberi élet százhárom évre van kalibrálva, és az egyénen múlik, hogy ebből a százhárom évből mennyit képes realizálni. Másként szólva: hány éves koráig képes élni. Zoltán! Hét év alatt öt kötet, további hét év – s akkor még csak hetvenhét éves leszel –, további öt kötet. S az azt követő negyedszázad? Valóban ideje elkezdeni tervezni a jövőt!
Játék a számokkal? Nem egészen! Tessék csak figyelni! Tófalvi Zoltán 1944-ben született. A múlt század nyolcvanas éveinek végén – Temesvár Romániában, sajátos rendszerváltás Magyarországon, amit a múlt bajnokai rendszerkorrekciónak terveztek – felparázsoltatta a reményeket. Most majd megismerjük a múltunkat, s nemcsak a jövőnket tervezhetjük a magunk tehetségéből, a magunk erejéből.
Aztán eltelt Tófalvi Zoltán életéből további bő évtized, amíg végre megnyíltak azok az addig titokzatos levéltárak, amennyiben tényleg megnyíltak. Vagyis: megkésett nemzedék vagyunk. Tófalvi Zoltánt közel hatvanévesen illette meg a múlt megismerésének a joga.
A múlt! Fránya dolog ez a múlt. Más a múltképe annak, aki a szocialista államok belügyeinek karmai között élte meg – át és túl – ezt a múltat, s más azé, aki akkor már felnőtt ember volt, s emlékei később érlelődtek tudássá akár szakmai ártalomként is, mert történész lett. S más azoknak, akik könyvek oldalairól ismerkednek azzal a múlttal, azzal az ’56-tal, ami nekünk életre szóló élmény és tanulság maradt.
És más olyan ország polgárának, aki ennek a terrornak a szelét sem érezte, s csodálva tekintett a Molotov-koktélos pesti srácra, amint élet-halál harcot vív az orosz medvével, majd – ha még erre is volt irányultsága – döbbenve olvasta a sztorizástól már akkor sem tartózkodó nyugati lapok híradásait a magyarországi megtorlásról. S az erdélyi magyarok elleni megtorlásról? Arról nem! Ott jobban őrizték a titkot. Ott belső ügy maradt!
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írni a magyarországi magyar történésznek sem könnyű feladat. Még ma sem. Nálunk is kérdés, hogy „kinek a forradalma”, vívjuk is csatáinkat, de ennek a csatának érthető az oka. És legfeljebb – hogy az egyik legdivatosabb ma használt fogalomnál maradjak – a narratívák különböznek egymástól.
De a tényeket legalább ismerjük. Mennyiben különbözik a magyarországi magyar történész helyzete a romániai magyar történész helyzetétől? 1991-ben – az Antall-kormány kormányfőtanácsosaként – félig magán-, félig hivatalos minőségben Erdélyben jártam információkat szerezni, hogy volt-e valami megmozdulás ’56-ban Erdélyben is? Kósza híreink voltak ugyan, de konkrét tudásunk nem. Voltak beszélgetéseim, voltak sokatmondó hunyorítások, de beszélgetőtársaim leginkább hallgatásba burkolóztak, s azt ajánlották, hogy keressem meg a „szibirákokat”. Érezni lehetett a félelmet még akkor is. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem Tófalvi Zoltán vállalkozásának nehézségeit.
Tófalvi Zoltán a magyar és a román történetírás történetében először publikálta az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzés ürügyén halálra ítélt tizenkét erdélyi magyar és két román politikai fogoly kivégzési jegyzőkönyveit – akkurátusan a kivégzőosztagok teljes névsorát feltüntetve, pontosan sejtve, hogy a még élő érintettek halálosan is megfenyegetik! –, a corpus delectiként emlegetett, az erdélyi kérdés megoldását sürgető, a magyar forradalom hatására született négy, korábban egyáltalán nem ismert tervet, tanulmányt. De eddig el kellett jutni, az utat végig kellett járni.
Lássuk ezt az utat! A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját a korondi gimnáziumban kezdte, aztán rádiószerkesztő lett, s mint ilyen, újságíró is, majd televíziós szerkesztő. Egyetemistaként a Sóvidék történetével foglalkozott. 1989-ig három kötete jelent meg, ezek közül A pogány fohászok faluja című szociográfiai kötete Nyugaton – jelesen az Amerikai Egyesült Államokban – is nagy sikert aratott. 1982 hozta meg számára a Szeku „kitüntetett figyelmét”.
A Temesváron élő atyhaiak közössége címet viselő szociológiai munkáját a Szabad Európa Rádió folytatásokban, teljes terjedelemben közölte. Külön „honoráriumként” 1982 októberében egy házkutatás során a román belbiztonsági szervek kéziratai s tanulmányai egy részét a „biztonság kedvéért” begyűjtötték. Gondoljuk el: közel egy évtizedet a román biztonsági szervek kitüntetett figyelmétől kísérve élni! A Kondukátor Romániájában.
A Sóvidék népi fazekassága éppúgy témája volt, mint a Skandináviában élő magyar értelmiség hídszerepének vizsgálata. Értekezett Bolyai Farkas szembetegségéről, összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 5-600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez.
Díjnyertes dokumentumfilmek jelzik útját, amelyeket a Román Televízió magyar adása, a Duna Televízió vagy a Magyar Televízió sugárzott. Megnyerte a Hitel folyóirat 1994-es pályázatát, a Civitas Humanitas Alapítvány filmpályázatának első díját, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben, a Székelyföld folyóirat 2002-ben ismerte el munkásságát egy-egy nívódíjjal. Kitüntette őt Petőfi Sándor-sajtószabadság díjjal a Magyar Újságírók Közössége, 2014. március 15-én Marosvásárhely városa tüntette ki őt a Könyv és Gyertya díjjal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyfajta alternatív marosvásárhelyi díszpolgári címmel, idén október 4-én pedig az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Székelyudvarhelyen EMIA-díjjal. Tófalvi Zoltán tehát termékeny, közfigyelmet kiváltó, szépen dekorált tudós ember, aki méltán szerzett megbecsült nevet magának.
2013 kora nyarán szól a telefonom. A vonal másik végén Izsák Lajos professzor, kedves barátom, az ELTE Történeti Intézetének vezetője, s arra kért, hogy vállaljam el az egyik tag szerepét Tófalvi Zoli doktori munkahelyi vitájában. A téma a magyar ’56 erdélyi vonatkozásai, az „erdélyi kérdés”. Elhűltem! A Zoli doktori vitája? Na ne.
Tragikomikus a történet, vagy emelkedettebben: egy erdélyi magyar történész sorsa Romániában. Miről is van szó? 1989-ig a román kommunista hatalom megakadályozta, hogy Tófalvi Zoltán bármely történeti doktori iskolába beiratkozzon. Az ember csak legyint. A magam kisdoktori disszertációjának beadását – a második világháború alatti polgári ellenállás volt a témám – is megakadályozta akkori munkahelyem. Nem volt kívánatos téma a kommunista Magyarországon a nem kommunista antihitlerista ellenállás történetének kutatása, de 1996-ban – húsz éves késéssel – ugyanebből a témából végül is kandidáltam.
1990 után Romániában Tófalvi Zoltánnak ez nem adatott meg. Kiderült ugyanis, hogy a tervezett történészi disszertációt csak román nyelven lehet leadni és megvédeni. Na erre mondják, hogy kisebbségi sors egy demokratikus országban, amely tagja az EU-nak, s tiszteli a kisebbségeket. Hát ezért iratkozott be Tófalvi Zoltán tizenöt kötetes szerző az ELTE történettudományi doktori iskolájába, ahol már megszerezte az abszolutóriumot, „(…) már csak a disszertáció megvédése van hátra” – írja a szerző szakmai önéletrajzában.
Hát én – s nemcsak én – Tófalvi Zoltán történésztől olvastam először az ’56-ot követő romániai megtorlásról. Csak sikerül az a védés, Zoltán! Azt azért már most bizton állíthatom, hogy többlettudással távozom majd a védésedről. Szomorú s egyben felemelő történet, s van benne valami „tófalvis”. Túl a hetvenen az ember egy címet már nem tudományos hírneve megerősítéséért akar megszerezni. Az már régen megvan. Tartozik ezzel – ha már a sors így akarta – önmagának, a múltnak, a kedves, szeretett társsal eltöltött közös múltnak. S a következő könyv fedlapján már ezt olvashatjuk majd: Dr. Tófalvi Zoltán: Írók, költők a Szekuritáté karmai között.
Számtalanszor elmondjuk, leírjuk: úttörő vállalkozás. Kodolányi János 1943-ban Szárszón nagyon is nagy súllyal beszélt a szóinflációról. Igaza volt. Ezért sem írom le, hogy Tófalvi Zoltán úttörő munkát végzett. Pontosabbnak érzem a megfogalmazást így: Tófalvi Zoltán páratlan munkát végzett.
Szász László írta az egyik recenziójában Tófalvi Zoltán munkájának leglényegéről: „(…) a Magyarországon olykor elsuttogott vélemény ellenében (miszerint Erdélyben nem történt semmi, ugyan sok embert, de csupán ártatlanokat börtönöztek be ’56 kapcsán) bizonyítható: tudatosan és valóságos akciókat készítettek elő Erdélyben, a magyar forradalmat megelőző időszakban és azzal párhuzamosan. Viszont sokkal nehezebb, veszélyesebb helyzetben nemcsak azért, mert a román társadalom eleve ellenséges tömegeinek közegében tették ezt, hanem mert az anyaország vezetése nagyvonalú gesztussal feláldozta az erdélyi magyarságot.
Kádár János és küldöttsége 1958 februárjában, nagyuras bukaresti fogadtatás után, a romániai magyar foglyokat egyszerűen kiszolgáltatta a megerősödött román nacionalista kurzusnak. Ezzel is magyarázható, hogy a perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi Zoltán által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást is jelenthet a történetírásban is. Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét.”
Bizony ez így igaz. S főként igaz akkor, ha arra is emlékezünk, mit ajánlott Gheorghe Gheorghiu-Dej – Dés (!) György, „az utolsó romániai magyar miniszterelnök”, ahogy ezt a sajátosan keserű pesti humor akkor megfogalmazta – 1957-es látogatása során Kádárnak. Valami ilyesmit mondott: „Önök nem tudták 1945-ben megsemmisíteni a fasisztákat, most itt az alkalom”.
Tízezres nagyságrendben gondolkodott Dej, s Kádár is csak sajnálkozni tudott később: akkor, amikor körmenetbe kellett volna akasztani, nem volt hozzá elég erőnk. Vagy Horn Gyula 1989. áprilisi megnyilvánulása is fontos adalék ebben a kérdésben. Ő a Nagy Imre-ügy kapcsán fejtette ki, hogy még nem érett meg az idő, hogy minden dokumentumot közöljünk ’56-ról, mert ’56 nemzetközi összefüggései mellett még a Dubček-ügy is eltörpül hatását tekintve.
Tófalvi Zoltán – s ebben igaza van méltatóinak – tabukat döntöget, amikről jobb nem tudomást venni. Ha nem támadhatunk, akkor hallgassuk el, régi jól ismert recept. És a kérdések kérdése! Szólaljon meg Tófalvi Zoltán is: „1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is.
Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetekben. Olvasóknak, politikusoknak, a történész szakmának szeretnék olyan, 1000 oldalas kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvőn megtaláljuk az „erdélyi kérdéssel” kapcsolatosan kidolgozott összes magyar, román, szász és nagyhatalmi tervezetet. Elkészítettem egy dokumentumfilm-tervezetet a Székelyföld autonómiatörekvéseinek alátámasztására. Abban a meggyőződésben, hogy az Európai Uniót, a nagyhatalmakat csak egy nagyon jól „megkomponált” filmmel lehet meggyőzni a követelés jogosságáról. Egyszer talán film is lesz a tervből…”
Drága jó Tófalvi Zoltán, elvarázsolt ember, sajátos csodalény, így kell hinni egy talpig értelmiséginek a tények perdöntő erejében! Enélkül sem élni, sem dolgozni nem érdemes. És túl minden kesernyés gondolaton, egyszer győzhet az igazság is. S az esélyt valóban meg kell teremteni. Köszönteni s ünnepelni jöttünk Tófalvi Zoltánt. Gratulálni a megérdemelt kitüntetéshez, a Tőkés-díjhoz. Éltessen Téged az idők végeztéig a mi Istenünk! Váltsa valóra álmodat: a szabadság rehabilitációja vezessen el a székely autonómiához! Írj és küzdj érte továbbra is!
Krónika (Kolozsvár)

Né te, ki beszél…
Titus Corlățean újra megszólalt. Ebben a kérdésben már másodszor. Kijelentette, amit egyszer már kijelentett, hogy Románia tesz az antiszemitizmus ellen, lásd nem engedte meg Nyírő József újratemetését.
„Románia nem fogja megengedni, hogy területére egy szomszédos országból olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne.” Nos, azon túl, hogy számomra kimondottan tetszik, hogy Nyírő Józsefet általában azok nevezik antiszemitának, akik valószínűleg sem itt, sem Magyarországon nem olvastak soha semmit Nyírő Józseftől (az élete utolsó hónapjaiban történtekről nincsenek ismereteim), mindezt Titus Corlățean a romániai – és nem a magyarországi – holokauszt 73. évfordulóján mondta, a román parlamentben tartott ünnepi megemlékezésen. És tudni kell, hogy október 9-ét azért jelölték ki a holokauszt román emléknapjává, mert 1941-ben – jól olvassák, kedves olvasóim, 1941-ben, és nem 1944-ben – e napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása.
Nos, erről kellett volna beszélnie Titus Corlățeannak a román parlamentben. Erről, és nem másról. El kellett volna mondania, miért került sor a romániai zsidók 1941-es deportálására, ami még a gyengébbek számára is három évet jelent a magyarországi deportálások megkezdéséig, és nem német utasításra, hanem csak úgy szépen, ahogy a csillag megy az égen… önerőből. Önerőből, és még csak nem is német kezdeményezésre. Nem voltak megszálló német csapatok, nem kötelezte senki Romániát sem a bukaresti, sem a jászvárosi, sem az ogyesszai atrocitásokra. És ha már Magyarországot hozta fel példaként Titus Corlățean, az igazság kedvéért el kellett volna mondania, hogy 1944-ig kiirtották az európai zsidóság nagy részét. Esetleg már azzal is kellett volna kezdenie, hogy a két világháború közt egész Európában dúlt az antiszemitizmus, a kor irányadó eszmei áramlata volt, mint például ma a liberalizmus. És ha mindezt elmondta, persze azzal kellett volna folytatnia, hogy hol van ma a romániai zsidóság, mi történt velük a kommunizmus évtizedeiben, s persze ezek után folytathatta volna a bocsánatkéréssel, amiért mindezt elkövették. Ne értsenek félre, nem önmagunkat, nem a magyarságot mentem, ha ezt írom – egy ember halálát is megbocsáthatatlan bűnnek tekintem –, de egyébként is divat Magyarországot hibáztatni még a holokauszt kapcsán is, pedig azt meghagyhatnók a németeknek. És mindenki nézzen szembe a saját felelősségével, ismerje el, s ha kell, kérjen önmaga számára feloldozást.
De Titus Corlățean nem elégedett meg a fenti kijelentéssel, később így folytatta: „Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus.” Hát nem szép? Micsoda logika, nem? És akkor ez mi? „Essünk nekik, essünk neki az anyjuknak!” „Győztök, vagy meghaltok!” Nos, az erdélyi magyarság nevében Titus Corlățeannak szeretném üzenni, hogy seperjen csak a saját háza előtt, és kérjen bocsánatot az erdélyi magyaroktól a román labdarúgó-válogatott újdonsült himnusza okán, mert ez is rasszizmus, nem kell a szomszédba menni.
S még valami. Dean Thompson, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviselőetének megbízott vezetője a szerdai, Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzáson rámutatott, s talán mindez Titus Corlățeannak is szólt: „A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélem, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.”
Lőrincz György
Székelyhon.ro

Marad a többpilléres nyugdíjrendszer
Marad a többpilléres nyugdíjrendszer, nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat – jelentette ki Rovana Plumb munkaügyi miniszter hétfőn.
A tárcavezető részt vett Bukarestben egy konferencián, amelyen a magánnyugdíjrendszer jövője volt a téma. Rovana Plumb közölte, hogy a román kormány a Világbank segítségével elemzést készít a magán-nyugdíjrendszer működéséről, és a tervek között nem szerepel az államosítása.
"A kormány üzenete az, hogy a többpillérű rendszer marad érvényben. Nem merül fel a második pillér, a kötelező magánnyugdíj államosítása" – mondta Rovana Plumb.
Korábban a médiában megjelentek olyan hírek, amelyek szerint a kormány a magánnyugdíjak államosítására készül.
A kötelező magánnyugdíj-rendszernek 6,2 millió tagja van, a magánbiztosítók által kezelt aktívák nettó értéke eléri a 4 milliárd eurót.
A kötelező magánnyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állami nyugdíjpénztár egy biztosított személy jövedelmének bizonyos százalékát átutalja rendszeresen annak a magánnyugdíjpénztárnak, amelyhez az illető tartozik. Kezdetben a bruttó jövedelem 2 százalékát utalták át, jelenleg már 4,5 százalékát. Az évente végrehajtott 0,5 százalékos növekedéssel a tervek szerint az átutalt összeg 2016-ig eléri a 6 százalékot.
Az elmúlt hét évben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak hozama évente átlagosan 11,3 százalék volt.
Népújság (Marosvásárhely)

Szilágyi Zsolt: Bukarest diszkriminálja Erdélyt
Erdély gazdasági felemelkedése elleni merényletként jellemezte Szilágyi Zsolt Románia napokban bemutatott hosszú távú infrastrukturális tervét (master plan), amely szerint az autópályák elkerülnék a Partiumot, és még a meglévő szakaszokat is visszaminősítenék gyorsforgalmi úttá.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, már eddig is azt érezték, hogy Bukarest nem „viseli szívén” a térség infrastruktúráját, ám a fejlesztési minisztérium legfrissebb elképzelése egy koherens, középtávú fejlesztési koncepció hiányára utal.
„A zsákmányszerzés és nem a realitás szabályai szerint fejlesztenek. Javasoljuk, hogy lopjanak kevesebbet” – üzente Szilágyi, felhívva a figyelmet arra, hogy az észak-erdélyi autópálya nélkül Románia nem lesz a schengeni övezet tagja.
Úgy véli, az amerikai cég által készített szakmai vélemény politikai megrendelésre készült, megdöbbentőnek tartja ugyanis, hogy a kolozsvári és temesvári helyett a craiovait tekintik az ország második legforgalmasabb repterének.
„Szégyen, hogy a brassói reptér máig nem kapott központi forrásokat, szégyen, hogy az ígéret ellenére máig nem épült meg a Romániát Nyugat-Európával Nagyváradon keresztül összekapcsoló autópálya” – mutatott rá a néppárti alelnök, hozzátéve, hogy Erdély mellett hasonlóképpen hátrányosan megkülönböztetik a moldvai térséget is.
A vasúthálózat fejlesztési tervét kritizálva Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének vezetője „Erdély jövőjének felszámolását” látja abban, hogy a terv szerint a meglévő vonalak 45 százalékát megszüntetnék.
„Resicabánya és Zilah összeköttetés nélkül maradna, de hatékonysági címszó alatt Belényes, Margitta vagy éppen Szilágysomlyó is vasúti közlekedés nélkül maradna” – mutatott rá. Az elképzelés 70 százalékban az erdélyi másodrendű vonalakat érinti, Temesvár környékén pedig a vonalak 80 százaléka megszűnne. Az állomások 65 százaléka bezárna, a 2020-ig tervezett sínfelújítások pedig teljes mértékben mellőzik Erdélyt.
Szilágyi hétfőn Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével is találkozott, akivel egyetértettek abban, hogy mind az országos, mind az európai politikumnak jobban oda kellene figyelnie az egyházi javak továbbra is akadozó restitúciójára. A néppárti jelölt szerint az egyházak autonómiáját is meg kell erősíteni, és csökkenteni kell az egyházi pályázatok és pénzügyek politikától való függőségét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar?
Felbolydulást okozott az erdélyi magyar politikában, hogy az amerikai civil szervezet, a Project on Ethnic Relations utódja, a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) ismét tárgyalóasztalhoz hívta (vagy inkább ültette) a román parlamenti pártok és az RMDSZ befolyásos politikusait. Brassó-Pojanán fél év alatt immár másodszor tárgyaltak az erdélyi magyarság helyzetéről, követeléseiről, illetve azok teljesítésének lehetőségéről. A dialógus nem teljesen titokban, a nyilvánosság kizárásával zajlott. Arra meghívtak egy román és egy magyar újságírót is. (Feltehetően Brassó közelsége miatt én vehettem részt a vitákon.)
Az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszédről az RMDSZ versenypártja és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) viszont csak akkor vett tudomást (noha hamarabb is tudomást szerezhetett volna), amikor a PER tiszteletbeli elnöke, dr. Allen H. Kassof Székelyföldre látogatott, ahol a civil szervezetek, egyházak képviselőitől tudakozódott a biztosított és alkalmazott kisebbségi jogokról, a jogsérelmekről, jogi követelésekről.
Az EMNP és az SZNT első reakciói bizalmatlanságukról vallottak. Volt, aki árulást is kiáltott, és felidézték az 1993-ban kezdődött „neptuni folyamatot”, amelyet az RMDSZ ellenfelei a bűnbeesés pillanatának tartanak. A higgadtabb állásfoglalások azonban már annak a szükségességét vetették fel, hogy az FPER az RMDSZ versenypártjait, illetve a Székely Nemzeti Tanácsnak a képviselőit is hívja meg a brassó-pojánai talákozókra. Ugyanúgy, ahogyan a neptuni folyamat (ellenzői szerint Neptun-gate) atlantai epizódjára már meginvitálták az amerikai közvetítéssel létrejött egyezkedést addig vehemensen támadó Tőkés Lászlót.
Miért dönthetett úgy az FPER, hogy csak az RMDSZ-t hívja meg a tárgyalásokra? Egyrészt, mert bevallottan az a célja, hogy a kisebbségi kérdés rendezésére törvényes garanciákat találjanak a vitázó felek. Részint új törvényekkel, részint a már meglévő, de soha figyelembe nem vett törvények alkalmazásával. Ebben a parlamenti pártok tudnak megegyezni. Ezért nem hívták meg a Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpártot. Sőt, mi több a parlamenti frakcióval rendelkező, ám köztudottan populista Dan Diaconescu Néppártot sem. Mert a párbeszédnek – amely a magyar politikusok kiállása és a román politikusok ellenállása miatt amúgy is hosszabb idő után vezethet teljes eredményre – a legtöbbet a populista demagógia ártana.
Másrészt az FPER úgy látja, hogy a kisebbségi kérdés megoldása Románia belügye (azaz kötelessége). Ezért nem lenne célravezető Magyarország bevonása e dialógusba. Az FPER szerint a követelésekből a kisebbségnek engednie kell, miként a többségnek is el kell ismernie azokat a jogokat, amelyek a XXI. században természetszerűen illetik meg a nemzetiségi csoportokat. Az FPER nem az erdélyi magyaroknak és nem a románoknak „játszik”. Igazuk van azoknak, akik úgy vélik, amerikai, mondhatnám: globális érdekeket képviselő. Annak a térségnek a stabilitásában érdekelt, ahol katonai bázisokat létesített, amelynek peremén lángra lobbant a világ. Ha ezek a globális érdekek egybevágnak az erdélyi magyarság érdekeivel is, akkor érvényesítésük ellen botorság lenne tiltakozni.
Felemelő érzés lenne elhinni, amit az SZNT elnöke állít, hogy egy esztendővel a Székelyek Nagy Menetelése után megelégedéssel állapíthatjuk meg, az esemény a mai napig meghatározó módon kihat a közéletre, új távlatot képes nyitni a párbeszédnek, és nem maradt el a nemzetközi hatása sem, s hogy ennek a következménye a Project on Ethnic Relations (PER) újbóli romániai megjelenése is. Higgyük is el, mert a hit fontos a küzdelmünkben.
Ám Brassó-Pojanán az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszéd során csak a székelyföldi politikus tett említést a Nagy Menetelésről. Annál több szó esett a tőlünk keletre zajló harcokról, amely amúgy vesztes-vesztes játszma jellegűek. A brassó-pojánai tanácskozás döntő kérdése éppen az: lehet-e a tárgyalások útján a többség és kisebbség viszonyát nyertes-nyertes játszmává alakítani? És szóba kerültek a Kelet-Európában újra megjelent autoriter és nacionalista vezetők is, akik hatalmuk megőrzése érdekében éppen a vesztes-vesztes játszmákban érdekeltek.
A Bukaresttel folytatott párbeszéd elutasítása helyett, ma már az EMNP és az SZNT is elfogadja: a dialógus lehet járható út, és helyet követel a tárgyalóasztalnál.
Izsák Balázs két lényeges előfeltételt említ az elfogadható, tartós megállapodás megszületéséhez. Az első, hogy tekintettel kell lenni az 1993 júliusában lezajlott neptuni tárgyalások tanulságaira, és az azokat követő változásokra. A neptuni folyamat tanulságaként a brassó-pojánai tanácskozás résztvevői azt szűrték le, hogy amint tizenegy éve megszűnt a rendszeres egyeztetés a román kormánypártok és az RMDSZ között, amint lemondtak a konkrét és azonnali lépések meghatározásáról és megvalósításáról, leállt a kisebbségi jogok kiszélesítése, sőt a törvényileg szavatolt jogok sem léptek életbe.
Második, ám legfontosabb feltételként említi Izsák Balázs, hogy a Magyarország és Románia között létrejött alapszerződéssel összhangban „Magyarország a gondoskodó állam szerepét töltse be Székelyföld, a székely nép vonatkozásában”, ennek megfelelően igényli a magyar kormány képviselőinek a meghívását ezekre a tárgyalásokra.
A román-magyar kormányszintű együttműködésre valójában nagy szükség lenne. Az FPER kezdeményezte tárgyalásokat azonban csak hátráltatná a két állam kormányképviselőinek a jelenléte. Az FPER látásmódjában ugyanis a kisebbségi kérdés rendezését belügynek kell tekinteni, azt törvényes garanciákkal kell szavatolniuk a parlamenti pártoknak. A kormánynak csak a végrehajtói és ellenőrzői szerep jutna, mint a konszolidált demokráciákban.
Hogy járható-e ez az út?
Hamarosan kiderülhet, akár már a jövő évben, amikor nem lesznek választások, így kisebb lesz a nyomás a törvényhozókon.
Senki se reménykedjen, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből. De ez miért zavarna minket?
maszol.ro

"Elkallódott" a magyargyalázó műsorvezető dossziéja
„Elkallódott” az a bűnvádi feljelentés, amelyet a Minta Egyesület elnöke, Tőke Ervin nyújtott be a csíkszeredai bírósági ügyészségre szeptember 5-én gyűlöletkeltés és a közrend megzavarása miatt Radu Banciu ellen.
Mint ismert, Tőkés Ervin azért fordult a vádhatósághoz, mert a B1 TV műsorvezetője a Lumea lui Banciu augusztus 27-i adásában apokaliptikus képet festett a székelyek esetleges autonómiájának következményeiről.  „Ha a parlament elfogadja az autonómiatörvényt, Székelyföldön mészárlások lesznek. A régióban élő románokat megfosztanák az összes joguktól” – jelentette ki többek között a műsorban.
Csíkszereda: nincs már nálunk
Egy hónappal a feljelentés benyújtása után a maszol.ro arra volt kíváncsi, hogy mi lett a sorsa az ügyészségi dossziénak. Ezért október elején megkerestük a csíkszeredai bírósági ügyészséget azzal a kérdéssel, hogy indult-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen.
Alexandra Zernovean szóvivő lapunknak elmondta: Tőke Ervin bűnvádi feljelentését az 1728/2014-es számmal iktatták augusztus 27-én. Utóbb azonban úgy döntöttek, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, ezért átutalták Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez. „Erre nem áll módomban válaszolni” – jelentette ki a szóvivő, amikor arról kérdeztük, hogy miért haladja meg ez az ügy a csíkszeredaiak hatáskörét.
Bukarest: nincs még nálunk
A maszol.ro ezután Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez fordult ugyanazzal a kérdéssel: indul-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen? Florin Mircea Popa szóvivő időt kért, és most küldött e-mailben választ. E szerint a lapunk által megnevezett dosszié nem szerepel a nyilvántartásukban (vagyis megtörténhet, hogy nem is jutott el még Bukarestbe). „Nem kizárt azonban, hogy a dosszié a bírósági ügyészség főügyészének levelezési mappájába került” – magyarázta a szóvivő.
Mint ismert, az ActiveWatch nevű civil szervezet magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a B1 TV műsorvezetőjét. Tavaly az RMDSZ is bepanaszolta a két hatóságnál Banciut, ám a CNA elnézte a rágalmazásait.
A CNCD nem vizsgálódhat
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro-nak elmondta: az intézmény nem foglalkozhat Radu Banciu kijelentéseivel, éppen amiatt, mert ügyészségi ügy lett belőle. „Ilyen esetekben hagynunk kell, hogy előbb az ügyészség folytassa le a vizsgálatokat” – magyarázta. Hasonló szabály érvényes az audiovizuális tanácsra is.
Cs. P. T.
 
maszol.ro

Nagy-romániás álmok
Tizenkétezren meneteltek nemzetiszín arcfestéssel és zászlókat lobogtatva Bukarest utcáin. Na nem a román–magyar focimérkőzés balhékereső ultráira gondolok, hanem az ellenséges hangulatú rangadó másnapján felvonuló nagy-romániás egyesülést követelőkre. De ez közel sem kapott akkora hírverést, mint az ökölrázós, nemzeti büszkeséget irritáló döntetlen. Pedig a tét sokkal nagyobb. Számunkra is. Bár a geopolitikai kérdésekben jártas elemzők nem sok esélyt adnak a Moldovai Köztársaság Romániába való beolvasztásának a közeljövőben, a honi politikusok közül sokan kacérkodnak ezzel a gondolattal. Az önmagukat unionista akciócsoportnak nevezők konkrét lépéseket is követelnek. A hadászati- védelmi ernyő kiterjesztésén túl gazdasági lépéseket sürgetnek. Valahogy a kettészakított Németország egyesüléséhez hasonlókat. Csak arról feledkeznek meg, hogy a jelenlegi román gazdaság teljesítménye fényévekre elmarad az egykori nyugatnémet "motorhoz" képest. Mi beledöglenénk, ha újabb koloncot akasztanának a nyakunkba. Már ezen a télen didereghetünk, ha Pruton túli féltestvéreket kell netán megmentenünk az orosz gázkorlátkozás okán. De ennél többet követelnek a besszarábiai egyesülést megelőzően. Az áruforgalmi vámok eltörlését, a munkaerőpiac azonnali megnyitását minden moldovai állampolgár számára, még mielőtt az Európai Unióhoz való csatlakozás megtörtént volna. Természetesen az egyesülést lehetővé tevő alkotmánymódosítás is a programjukban szerepel. Érdekes, hogy ebben az esetben a legfelsőbb bírói tanács egyetlen tagja sem kiáltott "árulást", mint tette néhány napja Kelemen Hunor esetében, aki a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán emlegette az alkotmány módosításának szükséges voltát. Tudjuk, a kettős mérce mifelénk államgépezeti kellék. Mielőtt még valaki a jegyzetíró szándékát félreértené, és magyar érzelme miatt háborús uszítással vádolná, ki kell mondani: az egyesüléspártiaknak joguk van vágyaikkal utcára vonulni. És nekünk is jogunk van követelni a Székelyföld autonómiáját, vagy netán Erdély függetlenségét is. Mert felelősek vagyunk unokáink magyartudatú jövőjének megteremtéséért a szülőföldön. Abba is beleszólásunk van, hogy mire használják adólejeinket. Mennyit költenek az áttelepült moldovaiak iskoláztatására, letelepítésére, és mibe kerül nekünk egyénenként is az egyesülés útjának kikövezése? Annak ellenére kell erről beszélni, hogy Kisinyovban járva nem tapasztalható valami lelkes egyesüléshangulat, de a történelmi tanulságokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Victor Ponta: tikos ügynök és/vagy jó hazafi?
Traian Băsescu végül bejelentette: Victor Ponta az az államfőjelölt, aki korábban a titkosszolgálatoknak is dolgozott. Az elnök azonban konkrét bizonyítékokkal nem szolgált. Azt sem tudni, hogy rendelkezik-e adatokkal állítása alátámasztásához, és azért nem hozza nyilvánosságra ezeket, mert ez törvényellenes.
Bizonyítékok helyett – gyanúokok
Traian Băsescu két gyanúokból indult ki. Az első az egykor a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedő, jelenleg független szenátor, Valer Marian 2013-ban Victor Pontához intézett interpellációja. Ebben a honatya nyíltan rákérdez Victor Pontára, igaz-e, hogy 1997-ben, még ügyészként a Külföldi Hírszerző Szolgálat tábornoka, Cornel Biriş beszervezte ügynöknek, és az „Árnyékok” vagyis „H” ügyosztály fedés alatt lévő embere volt?. Valer Marian arra is választ várt Victor Pontatól, hogy a hírszerző szolgálat embereként maffiaellenes szakképzésben vett-e részt, azzal a feladattal, hogy megfigyelje Carla del Ponté volt maffiaellenes ügyészt, később a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Bűnvádi Bíróság főügyészét.
A Szatmár megyei szenátor egyébként amolyan „egzotikus” politikus hírében áll, ám tény, kapcsolatban van olyan emberekkel, akiktől megszerezhet mások számára hozzáférhetetlen információkat. Valer Marian különben 2010 és 2014 között 11 interpellációt nyújtott be Emil Boc, Mihai Răzvan Ungureanu és Victor Ponta kormányfőkhöz. Mindegyik interpellációjára választ kapott – erre, a 2013 szeptemberében megfogalmazott kérdéssorra azonban Victor Ponta nem válaszolt.
Traian Băsescu állítását alátámaszthatja az a körülmény is, hogy Victor Ponta igen gyorsan emelkedett felfelé a szakmai illetve a politikai ranglétrán. A jelenlegi kormányfő 1995-ben végezte el az egyetemet, ám már 1998-ban – amikor a szociáldemokraták nem voltak kormányon – máris a Legfelsőbb Bíróság ügyésze lehetett. Emellett, mint ahogy a Gândul kiderítette: Ponta az államfő által emlegetett periódusban, 1997 és 2001 között többet volt külföldön, mint idehaza, és emiatt az ügyész kollégái a háta mögött „Nagykövetnek” nevezték.
Victor Ponta ellen vall az is, hogy Traian Băsescu állításának megfelelően kormányhatározatot írt alá, amely immár nem csak a tényleges, hanem a volt ügynökök kilétének felfedését is megtiltotta. A jogszabályt a Legfelsőbb Védelmi Tanács megkerülésével hozták nyilvánosságra, ráadásul a Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrégiben lemondott és jelenleg államfőjelöltként induló igazgatója, Teodor Meleşcanu államtitokra hivatkozva nem adott választ Traian Băsescu arra a kérdésére, hogy vannak-e a kormánytagok között korábbi ügynökök.
Victor Ponta öngólt lőtt?
Az államfő leleplezése nyomán Victor Ponta néhány korábbi kijelentése is igazolni látszik a gyanút. A miniszterelnök ugyanis az Băsescu állítására, miszerint az államfőjelöltek között van egy korábbi ügynök is, leszögezte: politikai szempontból elnök nyilvánvalóan nem rá gondolt, hiszen ilyen szempontból ellenőrizte a kormány tagjait, így megbizonyosodhatott volna afelől, hogy közöttünk nincs ügynök. Csakhogy Traian Băsescunak éppen az államtitokra hivatkozó Teodor Meleşcanu ellenszegülése miatt nem nyílt erre lehetősége, azaz nem sikerült ellenőriznie, vannak-e vagy nincsenek ügynökök a kabinetben.
Victor Ponta nemrégiben azzal is érvelt, hogy ha valaki Oroszországnak vagy Észak-Koreának kémkedett volna, az valóban probléma lenne. Ha azonban az ország iránti kötelességének tett eleget, akkor dicséretet érdemelne. Ezzel a kijelentésével feltehetően biztos terepet akart magának biztosítani, bármi is történjék.
Pontát vagy Udreát segítette?
Traian Băsescu bejelentését követően tömegesen érkeztek a politikusi reagálások. Ezek nagyrészt két nagy csoportba oszthatók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a „leleplezéssel” az államfő nagyban elősegítette Victor Pontát az államfői székhez vezető úton. A Külső Hírszerzési Szolgálatnak dolgozó miniszterelnököt igen sokan jó hazafinak, amolyan hősnek tekintik majd, aki jó szolgálatot tett országának. Ez az érvelés alátámasztja azt a feltételezést is, hogy Traian Băsescu és Victor Ponta már régóta együtt dolgoznak, amire jól utal az államfő kemény támadása Klaus Iohannis és Teodor Meleşcanu ellen.
Mások ezzel szemben azonban úgy gondolják, ilyenfajta együttműködés nem létezik kettejük között. Traian Băsescu nyílt támadást intézett Victor Ponta ellen, hogy ezzel megkönnyítse védence, Elena Udrea esetleges bejutását az államfő-választások második fordulójába.
Robert Cazanciuc igazságügyi tárcavezető viszont „egyszerű kampánybeszédnek” minősíti Traian Băsescu vádját. Szerinte mindez akkor lenne komoly és törvénybe ütköző, amennyiben politikai rendőri tevékenységet folytató személy súgott volna be embereket a Securitáténak.
Hajmeresztő vádak
Tavalyi interpellációjában Valer Marian a titkosszolgálati múlt mellett számos más váddal is illeti Victor Pontát. Egyebek között megismétli a kormányfő ellen már korábban is elhangzott állítást, miszerint 1990-ben Párizsban csőlakó életmódot folytatott, illetve a francia fővárosban homoszexuális kapcsolata volt a Külföldi Hírszerző Szolgálat álcázott tisztjével, Marin Bobeicával. Valer Marian arra is rákérdez, részt vett-e Victor Ponta „szexuális orgiákon” a Târgu Jiu-i Ana és a bukaresti Rin Grand Hotel szállodákban, illetve része volt-e a turceni-i hőerőmű lenyúlásában barátja, Dan Şova ügyvédi irodáján keresztül.
Interpellációjában Valer Marian azt állítja, hogy Victor Ponta Adrian Năstase kormányfő ellenőrző testületének vezetőjeként mindenképpen rá akarta venni Cristian Panait ügyészt arra, tartóztassa le a Bihar megyei ügyészség ügyészét, megbosszulva ezzel azt, hogy az ügyész kőolajcsempészés vádjával őrizetbe vette a Szociáldemokrata Párt egyik fő szponzora, Bihar megye akkor prefektusa, Adrian Tarău fiát. Ennek kapcsán a szenátor felteszi a kérdést: volt-e köze Victor Pontának Panait öngyilkosságához? Valer Marian ugyanis Panait nagynénjétől – akinél az ügyész lakott – úgy tudja, hogy Panait utolsó szavai ezek voltak: „A gazember Ponta ölt meg”. 
Bogdán Tibor
maszol.ro

interneten terjed:
Porig alázták őket - A magyar-román egy résztvevő szemével
A hétvégi magyar-román mérkőzés utóhangjaként egy résztvevő élménybeszámolóját szeretnénk megosztani a nyilvánossággal. A hölgy leírhatatlan felháborodással tért haza Bukarestből, azóta próbálja a nyilvánosság elé vinni felháborodása okát, ám egyetlen magyar média sem hajlandó meghallani a szavát.
Íme, a történet, első kézből:
A Nyugati-pályaudvaron, indulás előtt, nyilvánvaló volt a fokozott készültség. Ám el kell mondanom, hogy a rendőrök igen készségesek, segítőkészek voltak, rendelkezésünkre álltak, amiben csak lehetett. Mindenek előtt szögezzük le, hogy a nagyjából háromezer ember, akikről beszélünk, nemhogy nem barátai, ismerősei egymásnak, hanem épp ellenkezőleg, inkább fordul elő velük, hogy egy-egy hazai mérkőzésen ellendrukkerekként vannak jelen a lelátókon. Mégis, arra a napra egy csapattá kovácsolódtunk. Leírhatatlan az a hangulat, az az érzés, ami ott, akkor összekötötte ezt a cirka háromezer embert. Az egymáshoz tartozás érzése szinte könnyeket csalt a szemekbe.  
Az első meglepetés akkor ért minket, amikor is kiderült, hogy az út alatt egyetlenegyszer sem szállhatunk le a vonatról. Több órás útról beszélünk, nyilván mindenki tudja, ami alatt igenis jó lett volna egy-egy megállóhelyen leszállni, kinyújtózni és friss levegőt szívni, de ezt nem tehettük meg. Lökösházán, az itt-ott olvasható leírásokkal ellentétben, egy órát várakoztunk, amíg az okmányainkat vizsgálták. Két román határőr járta végig a vagonokat, s gyűjtötte be a szükséges iratokat, egyikük beszélt, úgy-ahogy magyarul. Ezzel még nem is lett volna baj, ám a mód, ahogyan ezt végezték, felháborítaná a legbéketűrőbb embert is. 
Átlátszó, műanyag, afféle süteményes tálkákba szedték össze az okmányainkat, majd, ahogyan említettem, nagyjából egy órányi várakozás elteltével, ömlesztve ledobták elénk, és közölték, hogy válogassuk szét keresse meg mindenki a magáét, azzal távoztak. Mit volt mit tenni, nekiálltunk, és igyekeztünk mindenkinek visszajuttatni a saját iratait. Eltartott egy ideig, mivel a papírok össze-vissza keveredtek, többeknek nagy sokára került csak elő az igazolványa. A szerelvény tovább indult, mi pedig próbáltuk elviccelni a dolog élét. 
Bukarestbe érve, nem a központi pályaudvaron szállítottak le bennünket, hanem a város szélén, egy kisebb megállóhelyen. Hermetikusan elzárva tereltek bennünket a buszok felé, melyek a stadionba voltak hivatottak szállítani a magyar szurkolókat. Ekkor ért bennünket a második meglepetés. Mindent, de mindent ki kellett pakolnunk, az öngyújtóktól, gyufáktól kezdve, az aprópénzen át, gyakorlatilag kiforgatták a zsebeinket. Mindez délután kettő órakor. A mérkőzésre este hétkor került sor, tehát gyakorlatilag öt órával a mérkőzés kezdete előtt a dohányosok már egyetlen szál cigarettára sem gyújthattak volna rá. Éjfél után tudtunk elindulni hazafelé, ami annyit tesz, hogy a dohányosok tizenkét órán át nem cigarettázhattak volna. Aki nem dohányzik, annak ez nem sokat mond, de aki maga is hódol a nikotin élvezetének, az tudja, mit jelent mindez. Persze megoldották, mert az utolsó, még égő cigarettáról sorba gyújtották meg a többit, de a lényeg nem is ez, hanem maga a gesztus. 
És ez még csak a kezdet. El kellett dobnunk ugyanis az összes fémpénzt, zsebekből, tárcákból, mindenhonnan, úgy a magyar, mint a román fémpénzeket. Volt, aki pár száz, de akadt, aki négyezer forintot volt kénytelen a földre dobni, ahol aztán mindenki csak taposott a magyar pénzeken. Azt mondták, ez a szabály, a stadionba fémpénzt nem lehet bevinni. Előhozakodhatnánk azzal, hogy Magyarországon sokan egy órát dolgoznak négyszáz forintért, négyezerért akár két teljes napot is. Előhozakodhatnánk azzal, hogy amiként a magyar zászlót fáj a porba taposva látni, épp úgy tud fájni az a látvány, amint a magyar fémpénzeket beletapossák a porba. Előhozakodhatnánk azzal, hogy a háromezres létszámú csapat több százezer forintot volt kénytelen egyszerűen kidobni. Mindez igaz is, de mégsem ez a legfelháborítóbb a történetben. Hogy mi az, mindjárt elmondom.  
Most azzal folytatnám, hogy harmincöt személyes buszokra tereltek minket, úgy nagyjából ötven-hatvan főt buszonként. Rendőri kísérettel haladtunk a stadion felé, a forgalom elől lezárt utakon. Közben persze, jobb híján, nézelődtünk. Elképesztő, de azt kellett látnunk, hogy a bukaresti utca emberi közül sokan, de még gyerekek is, köpködnek felénk, odakiabálnak, s bár nem értettük, szerencsére, de a hangsúlyból és az arckifejezésből lehetett tudni, hogy nem boldog születésnapot kívántak. Szavakkal leírhatatlan az az irtózatos gyűlölet, ami áradt felénk. Itt szembesültem azzal, hogy Bukarestben, az a szó, hogy „magyar”, a világ legocsmányabb emberét jelenti. A négy éves gyerektől az aggastyánig, mutogattak, köpködtek ránk, a legocsmányabb módon viselkedtek velünk. Le volt zárva az út, a rendőrök konvojban kísértek, vittek bennünket. Itt jegyezném meg, hogy a román rendőrök hozzáállása, viselkedése példaértékű volt, de ahogyan az utca embere viselkedett velünk, arra egyszerűen nincs jelző. 
- Ha jól értem, a háromezer magyar szurkolónak esélye sem volt okot adni az ottaniak agressziójára?
- Nem, hiszen teljesen elzárva tereltek, vittek bennünket, rendőri kísérettel, lezárt utcákon át, a közelükbe sem kerültünk az ottaniaknak, csak messziről figyeltük a reakcióikat, amikor ráeszméltek, hogy magyarok ülnek a buszokon. Állt a forgalom, hosszú konvoj volt, sok autóval, sok biztosítással, természetesen felkeltette a figyelmet, és csak a reakciókat láttuk. Szinte harapni lehetett az ellenünk irányuló ellenszenvet, már az úton, befelé a stadionhoz. 
Összesen négy alkalommal motoztak végig minket, méghozzá elképesztő alapossággal. A stadionban az első motozás után tíz métert tudtunk haladni, ott következett a második motozás, ugyanolyan alapos módon. Szinte nevetséges, de még a copfomat és széttúrták, hátha esetleg oda rejtettem valamit, ami a stadionba lépve nemkívánatos eszköznek minősül. A fiúkkal még a cipőket is levetették, a lányoknak belenyúltak a melltartóikba, jó alaposan körbetapiztak benne, sőt, a stadion beléptető kapuinál alulról megragadták a melltartók korcát, és kihúzva, alaposan megrángatták, nem esik-e ki belőle némi elrejtett aprópénz, vagy akármi más. Mindezt, ismétlem, négy alkalommal. Kiforgatták az öltözékeink minden apró kis zugát, a nőknek alányúltak, a legapróbb, legelrejtettebb zugokba is betapogattak, minden korcba belenéztek, kiforgatták a zoknikat, belenyúltak a zsebekbe, nem rejtegetünk-e valami nem odavalót a ruhánk alatt. 
Volt ott egy úriember, egy magyar szervező, aki véletlenül meghallotta, amint csendben, magamban háborgok az eldobott pénzek miatt.
- Drága, mennyi pénzt dobott el? - fordult oda hozzám, gunyorosan.
- Negyven forintot – felelte a férjem, mire az úr rávágta:
- Jó, akkor meghívom egy kávéra.
Hát tegye a kávéját, ahová akarja, nekem nem kell! Nem a negyven forintról van itt szó, noha mondom, több százezer forintra rúghatott az összeg, amit a háromezer emberrel kidobattak. De valaki árulja el nekem, hogy én, Európai Uniós állampolgár létemre, miért vagyok kénytelen tűrni, hogy az országomban használt hivatalos pénzeken taposson akárki is, bármilyen összegről legyen is szó! 
A rendezők, a rendőrök a stadionban is nagyon korrekt módon viselkedtek, készségesen mutatták, merre menjünk, hová üljünk, velük semmi probléma nem volt, az ellenségesség legkisebb jelét sem mutatták. Az ötvenötezres stadion a mérkőzés kezdetére dugig lett. Eleinte nem is volt semmi atrocitás, semmi probléma. Itt-ott beszólogattak a „fekete szektorba”, ezek voltunk mi, egyforma fekete pólókban. Némi apró csetepaté, hangoskodás, de ennyi még belefér. A gond akkor kezdődött, amikor beengedték az ultrákat. Ugye három ultra csoport van, külön szektorokba tették őket, mert tavaly összeverekedtek. Most külön tették őket. Kettő volt mellettünk. Egy alul, egy fölül, gyakorlatilag egy szektor volt kettőnk között, és úgy voltak az ultrák. Ahogy bejöttek, abban a tizedmásodpercben nekirontottak alul lent a mi keménymagunknak. De olyan mértékben, hogy átugrottak a korláton, és mint az állatok nekik! 
- Így kezdtek?
- Így kezdtek! Így kezdtek, és még a meccs el sem kezdődött. Biztonságiak futottak, rendőrök futottak, tolták ki az ultrákat. Nem a mieinket, az ultrákat tolták kifelé. Persze megint dobálózás, már kezdődtek a dobálózások, elkezdődött a meccs, hát, nem akarok hazudni, a magyar himnuszt azt mi úgy álltuk végig, a piros-fehér-zöld zászlócskával a kezünkben, hogy közben petárdák százai, hang-, és fénygránátok  tömkelege székek, flakonok, poharak, én nem is tudom, hogy mi-mindent vágtak közénk. Egyetlen pillanat alatt valósággal háborús helyzetbe kerültünk, de úgy, hogy volt olyan srác, akinek a fején robbant a hanggránát.
- Ezt nem értem! Ha a magyar szurkolókat írd és mondd négyszer motozták végig tetőtől-talpig, és még az aprópénzt is elszóratták velük a porba, azzal a jelszóval, hogy veszélyes, és nem lehet bevinni a stadionba, akkor az ultráknál hogyan lehettek petárdák, gránátok, és ki tudja, még mi-minden?
- Ugye? Na ezt kérdezem én is. Ezt szeretném megtudni, hogy ha tőlünk olyan gondosan elszedtek mindent, tehát esélyünk nem volt arra, hogy bármiféle, úgymond, veszélyes eszközt magunknál tartsunk, akkor az hogyan lehetséges, hogy ők még görögtűzzel is dobálóztak? Olyan arzenál volt náluk, hogy az valami elképesztő! Elképesztő! Mi még a vizet is műanyag poharakba ihattuk, náluk üvegek voltak, valódi üvegből készült palackok, amiket dobáltak át hozzánk, de nem csak azt, mondom, ezerféle mást is, széktámlákat, amit csak mozdítani tudtak, mindent hozzánk vágtak. 
Az ötvenezer román fütyült, ordított, dobálózott, mi pedig torkunk szakadtból énekeltük a magyar himnuszt. Még most sincs hangom, de ez most nem számít – mosolyog bánatosan. - Az a háromezres kis csapat, ahogy ott álltunk, egy emberként üvöltöttük a magyar himnuszt, az valami csoda volt. Nem leszek focirajongó, nem vagyok focimániás, nem vagyok szélsőséges sem, de ott akkor olyan megerősítést kaptam, amire szavak sincsenek. Egyszerűen sírvafakadtam, mert láttam, hogy mindenkinek fenn van a keze, és állnak, és énekelnek, noha dobálnak minket minden létező irányból, mindenféle elképzelhető eszközzel.  
Tehát, ahogy elkezdődött a magyar himnusz, olyan háborús övezet alakult ki, amire szó sincs. Megnéztem a meccset a tévében, és azt figyeltem, hogy a kamera kínos gonddal kerülte el ezeket a helyeket. Hallani a gránátok robbanását, meg egynémely gyanús zajt, de látni semmit sem lehet az egészből. Ott mi a túlélésért küzdöttünk, hogy ne gyújtsanak minket fel.
Tehát az a kérdés, amit feltettél, és örülök, hogy végre valaki egyáltalán feltette ezt a kérdést, hogy minket szó szerint szétcincáltak a beléptető kapuknál, a hajunkba beletúrtak, a zsebeinket kiforgatták, a melltartónkban, bugyinkban, zokninkban kotorásztak, a nyakamnál a pólót kifordította, nincs-e benne valami, akkor ezek az emberek hogyan tudtak egy egész arzenált behozni? Nem kevés felszerelés volt náluk, hiszen gyakorlatilag a kilencven perc azzal ment el, hogy háborúztunk. Petárdák tömkelege, hang-, és fénygránátok, görögtűz, vizes flakonok, és nem is tudom, mi-minden, hiszen nemigen volt időnk nézelődni, helyette védekeztünk, és egymást védtük. De például magyar zászlót is égettek.
Ahogy vége lett a magyar himnusznak, na, akkor végképp elszabadult a pokol. Onnantól a mieink is visszadobtak, megjöttek a rendőrök, ott termettek, és kihangsúlyozom, hogy nagyon korrektek voltak. Minket nem bántottak, egyetlen ujjal sem. Jöttek, bementek az ultrákhoz, és alaposan elverték, kizavarták őket. Rengeteg sérült volt, azt hallottam. Viszont, a következő, ami nagyon felháborít, hogy a román média ezt úgy tálalta, hogy a tavalyi fotókat vágta be, és azokkal bizonygatta, hogy a magyarok támadták meg az ultrákat, pedig ez pont fordítva volt. Kihangsúlyozom, a román rendőrökkel nekünk semmiféle konfliktusunk nem volt. Ha mi támadtunk volna, akkor nem őket verik, és nem őket zavarják ki, igaz? Meg is tapsoltuk őket, amikor az ultrákat olyan vehemens módon kizavarták, hogy csak na! Persze, a magyarokat is hajtották visszafelé a helyükre, de minket nem bántottak, és nem voltak ellenségesek. 
Végül is, ami miatt kicsordult az a bizonyos pohár, az nem más, mint hogy minket állítottak be támadókként, telekürtöltek mindent azzal, hogy a magyar szurkolók kezdték a balhét, noha mondom, ennek a fele sem igaz. És én csak arra szeretnék választ kapni, hogy magyar állampolgárként, sőt, Európai uniós állampolgárként, miért vagyok köteles elviselni két ilyen atrocitást. Mire fel? Hiszen gondoljuk már végig a helyzetet fordítva! Idejön bármely másik uniós tagállamból egy uniós állampolgár, én pedig kiüríttetem a zsebeit, és eldobatom vele az összes apróját, s még meg is taposom. Olyan, világra szóló botrány lenne belőle, hogy csak na! 
További kérdésem. Az az ötvenezer román, akik bent voltak a stadionban, azoknál egy fillér nem volt? Vajon mind az ötvenezret végigmotozták, ahogyan minket, és eldobatták velük az összes aprópénzüket? Ugye, a gránátokról, petárdákról, satöbbiről ne is beszéljünk! Velünk miért bántak úgy, mint a köztörvényes bűnözőkkel, miközben nagyon úgy fest, hogy ők a legegyszerűbb ellenőrzésen sem estek át a kapuknál?
Miért kell nekem szó nélkül tűrnöm, hogy magyar zászlót égetnek a szemem láttára, hogy magyar pénzeket taposnak a porba, amit ráadásul olyan emberekkel dobattak el, akik a kis pénzüket, hogy kijussanak erre a meccsre, fillérenként kuporgatták össze? Némelyik olyan szegény, mint a templom egere, és egyetlen vágya volt kijutni, megnézni ezt a mérkőzést. És négyszáz forintért egy órát dolgozik. És egyszerűen eldobatják vele. Miért? Miért kell ezt háromezer magyar, és háromezer Európai uniós állampolgárnak szótlanul tűrnie? Nagyon szívesen megkérdezném a külügyminiszter urat, hogy a mi érdekünkben miért nem lép fel az Európai Unió? Hiszen háromezer állampolgárát érte atrocitás. Ha ezt Magyarországon egyetlen, más nemzetiségű állampolgárral meg mernénk tenni, nemzetközi botrány lenne belőle. Mi háromezren voltunk, és senki sem áll ki az érdekünkben, senki sem kéri számon, miért aláztak bennünket porba. Mérhetetlenül felbosszant! 
Találkoztunk itt olyannal, aki Angliából jött ide. Jött Budapestre, itt szállt fel velünk a vonatra, és utazott velünk Bukarestbe. Magyar, de Angliából csak azért  jött ide, hogy eljöhessen velünk szurkolni. Voltak közöttünk felvidéki magyarok, ukrajnai magyarok, délvidékiek, egyszóval a történelmi Magyarország egész területéről érkeztünk.
Fortyogok, azóta is. És nem azért, mert négyszer letapiztak, és eldobatták a pénzemet, és mindent, ami nálam volt, hanem azért, mert ugyanakkor nem tették ezt meg a román szurkolókkal, mert védtelenül álltunk, ötvenezer, gyakorlatilag mindenfélékkel felfegyverzett támadóval, és mert nincs ember, aki kiállna az érdekünkben, és annyit mondana legalább, hogy nana! Miért kell nekünk ezt a megaláztatást eltűrni?
Igenis, erre nekem válaszoljon a külügyminiszter, vagy valaki, hogy miért kell nekem magyar állampolgárként, Európai uniós állampolgárként, ezt a megaláztatást végigcsinálnom! Ha Magyarországon egyetlen Európai uniós állampolgárt bármilyen atrocitás ér, akár a legkisebb is, akkor az Unió azonnal kopogtat a fejünkön. Most háromezer Európai uniós állampolgárt ért atrocitás, több százezer forintot raboltak el tőlük, de őértük senki sem áll ki, senki sem emel szót. Ez hogy van? Ezt nem lehet eltűrni már szó nélkül! Itt háromezer embert aláztak porba. Háromezer magyar állampolgárt. Nem szurkolót, dózsást, fradistát, bármit, hanem háromezer Európai uniós állampolgárt. Teljes jogú EU-s állampolgárt. És hagyjuk? Szó nélkül? Miféle nemzeti kormány az, amelyik a szavát sem emeli fel efféle helyzetben?
Nos, a kérdés egyelőre a levegőben lóg. Riportalanyunk annyit mondott még, mindent elkövet, hogy választ kapjon rá. Rajtunk nem múlik!
L. A. Írta: fullank.com
Írta: fullank.com

Félrevezetés és diverzió
Tragikus, hogy 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után, az erdélyi és ezen belül a székelyföldi magyarságnak még mindig téves elképzelése van az autonómiáról. Ez nyilván nem a véletlen műve, hanem a román hatalom és a szolgálatában álló titkosszolgálatok ellenünk irányuló tevékenységének a következménye, így próbálják ugyanis megakadályozni, hogy a nemzeti megmaradásunkat biztosító önrendelkezés útjára lépjünk. Éppen ezért a köztudatból sürgősen ki kell küszöbölni az autonómiával és saját helyzetünkkel kapcsolatos hamis értesüléseket.
Ezek egyike például arról tájékoztat, hogy az autonómia megvalósulása esetén nem tudnánk magunkat eltartani. Ez ránk nézve nemcsak megalázó, hanem rendkívül veszélyes megállapítás is, hiszen azt sugallja, hogy konzerváljuk a jelenlegi állapotot, vagyis jobb, ha továbbra is Bukarest gyámsága alatt maradunk. Ugyanakkor a valóságnak sem felel meg, a székely megyék ugyanis jelenleg is jóval többet fizetnek be a központi költségvetésbe, mint amennyit onnan számukra visszaosztanak. Kiszipolyozásunk és kifosztásunk ellenére tehát még mindig mi tartunk el másokat, és nem fordítva. Ez tény, amely a rendelkezésünkre álló adatokkal bármikor bizonyítható.
Le kell szögeznünk továbbá, hogy a félrevezető híresztelésekkel ellentétben, gazdasági fellendülés sem lehetséges autonómia nélkül, mert nemcsak megmaradásunknak, hanem fejlődésünknek is csak sorsunk irányításának kézbevétele teremtheti meg az alapfeltételeit. A helyi nyersanyagforrások kiaknázásának és hasznosításának joga, az általunk befizetett adók méltányos részének helyben maradása és a közösség érdekében történő felhasználása, valamint döntési jog gyakorlása nélkül ugyanis nincs előrelépés, s egy elfogadható életszínvonal megteremtése csak hiú ábránd marad. Ez a megállapítás pedig nemcsak ránk, hanem a románokra is érvényes, hiszen ők is jobban élhetnének, ha nem Bukarestben születnének a helyi közösségeket érintő határozatok.
Ne dőljünk hát be az álhíreknek, és saját képességeinkben bízva, tanuljunk meg újra mankók nélkül járni, hittel küzdeni és meggyőződéssel cselekedni a közösség javára, illetve a magunk érdekében úgy, ahogy ezt egykor őseink is tették.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Beszélgetés Szőcs Géza elnökkel
PEN Club-vezető először Aradon
Tekintve, hogy a Magyar PEN Clubnak egyetlen elnöke sem járt még tudtunkkal Aradon, kihasználtuk a ritka lehetőséget, amikor Faludy György emléktáblájának a Jelen Házban történt leleplezésén részt vett Szőcs Géza, a jelenlegi elnök is.
– Elnök úr, tudomása szerint, járt-e eddig Aradon Magyar PEN Club-elnök?
– A kérdésről nincsenek egyértelmű ismereteim, de nagy valószínűséggel PEN Club-elnöki vagy -főtitkári minőségben magyarországi PEN-vezető nem járt még Aradon. Ez nem zárja ki azt, hogy azok az írók, költők, akik később vagy korábban vezető tisztséget viseltek a budapesti székhelyű PEN-ben, valamikor megfordulhattak a Maros-parti városban. Elnöki minőségében valószínűleg nem járt még itt senki, talán én vagyok az első. Hangsúlyoznunk kell: a magyarországi PEN nem jelenti a magyar PEN-t. Ezelőtt 25 évvel 33 erdélyi magyar író PEN Egyesületet hozott létre a Bécsben élő Szépfalusi István lutheránus lelkipásztor, az ottani Bornemisza Péter Társaság vezetőjének a közvetítésével, menedzselésével. Később a 33 taggal létrehozott erdélyi magyar PEN egyesület beszüntette a tevékenységét, mint olyan. Ezzel kapcsolatban voltak is viszályok, ütköztek bizonyos vélemények, bukaresti, neves román írók is felvetették: mire való Romániában egy román, illetve egy magyar PEN Club, vagyis kettő? Ez a kérdés azóta is, tehát ma is nyitott.
– Ha erdélyi PEN Egyesület nem működik, ki képviselői az itteni magyar írók érdekeit?
– Természetesen, addig is, amíg intézményesül az erdélyi magyar PEN, a Budapesten székelő, anyaországi PEN Club nyilvánvalóan feladatának tekinti a határon túli magyar közösségek, írók érdekeinek a képviselőetét is. Ennek elég sok dokumentuma is maradt az elmúlt évekből, amikor is több nemzetközi fórumon szólaltak fel a budapesti székhelyű PEN vezetői. Példának okáért Benyhe János korábbi PEN-főtitkár vagy Csicsery Rónay Erzsébet elnökségi tag a kisebbségi nyelvhasználathoz fűződő jogok, igények és érdekek szószólóiként. A határon túli írók, költők érdekképviselőete továbbra is elsőrendű feladat számunkra, bárhogy is alakul strukturálisan az egyes PEN Clubok sorsa. A Nemzetközi PEN-nek volt egy, a Száműzött Írók PEN-tagozata, Writers in Exile, amelynek a kommunizmus idején Amerikába vagy Nyugatra száműzött írók, költők voltak a tagjai. Az elnöke egy ideig a magyar Görgey Klára írónő volt.
– Melyek a PEN Clubok fő célkitűzései?
A PEN alapcélkitűzéseihez visszatérve, az esztétikai értékek képviselőete és promoválása mellett tágabb értelemben is meghatározó a bárhol létező PEN Cluboknak a lelkiismereti szabadság, a kifejezési, a véleményszabadság védelme, mint az irodalom számára kardinális értékeké. Az volna a cél, hogy olyan helyzetbe jusson el a világ, és itt a jelentős írásbeli kultúrával rendelkező nemzetekről és államokról beszélünk, ahol nem csak cenzúra nincs, de öncenzúra se legyen. Éppen ezért az írók összefogását, különböző nemzetekhez, vallásokhoz, kultúrákhoz tartozó írók együttes érdekeit célozza a PEN Klub sok-sok programja, igen változatos tevékenysége. Bevallottan törekednek a politikában gerjesztett feszültségeknek a csillapítására, egy olyan, globálisan érvényes közhangulatnak a megteremtésére, amelyben lehetetlenné válik az írók terrorizálása a véleményük, nézeteik, állásfoglalásaik miatt.
Rehabilitálni Wass Albertet
– A Magyar PEN Club tehetne-e valamit a Wass Albert háborús bűnösségét semmissé nyilvánító per újrafelvételéért?
– Wass Alberttel az a helyzet, hogy miután negatív szimbólummá vált a bukaresti propaganda hatására, az életműve még Magyarországon is megosztja az olvasóközönséget. Vannak elvakult hívei, és hasonlóképpen, fanatikus gyűlölői, ellenzői is. Csendesen hozzá kell tennem, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem olvas Wass Albert-műveket, hanem egy politikailag mérgezett közegben áll egyik vagy a másik oldalra különböző vélemények alapján. A kérdés kultúrpolitikaiból belpolitikaivá lett. Wass Albert perújrafelvételének az előmozdítása minden magyar írónak a kötelessége, bármilyen döntés szülessen majd a perben. Mert ha a háborús bűnösségét eredményezné is, az legyen végre kimondva, a közvélekedés ne csak egy roppant kétes minőségű és összetételű, közvetlenül a II. világháborút követő népbírósági tárgyalás konklúzióira szorítkozzon. Tudni kell, hogy eddig az erdélyi magyar jogvédelemnek nem sikerült a perújrafelvételt elérnie. Habár ezzel például Kincses Előd nagyon sokat foglalkozott. Akik viszont minden eszközzel gátolják a perújrafelvételt, nyilván tudják, mit szeretnének elkerülni. Ha biztosak lennének Wass Albert háborús bűnösségében, maguk erőltetnék, hogy azt végre mondja ki egy komolyabb szakmai presztízzsel rendelkező bíróság is. Tudni kell azt is, hogy Wass Alberttel kapcsolatban nemcsak egy egyszerű bírósági eljárás folyt, hanem amikor néhány évvel a háború után amerikai beutazó vízumért folyamodott, az Amerikai Bevándorlási Hatóság szakemberei értesültek a háborús bűnösségi vádról, ezért töviről hegyére átvilágították a személyét és a tevékenységét. Mivel Wass Albert amerikai állampolgárságot kapott, ez azt bizonyítja, hogy a népbírósági ítélet felülvizsgálatra szorul. Jelen pillanatban a Magyar PEN Club Wass Albert rehabilitációjának azért nem tud a zászlóvivője lenni, mert a belpolitikai csatározásoknak a kereszttüzébe kerülne, a magyar–román viszonylatról nem is szólva. Ez tehertétel volna a PEN Clubnak, amit így is érnek támadások a személyem miatt is, mivel nekem is van egy bizonyos közéleti vagy politikai megbízatásom, amit mellesleg tendenciózusan állítanak be. Amikor elnökké választottak, leszögeztem: politikát nem akarok a Clubba bevinni. Amíg elnök vagyok, az ellen fogok fellépni, hogy a számos magyar intézményt szétvető belpolitikai feszültség a PEN Clubot is tönkretegye. Ehhez tartom magam azóta is, ezért soha nem volt olyan helyzet, hogy egy belpolitikai konfliktusban a PEN Club állást foglaljon, noha egyes esetekben sokszor konkrét, világos álláspontom volt. De azt a PEN Club falain kívül tartottam.
– Ezek szerint, a PEN Club semmilyen módon nem óhajt a politikába beavatkozni, de a Wass Albert-per újrafelvételét sem szorgalmazhatja?
– Nem teheti. Attól függetlenül, hogy magam íróként és független gondolkodóként azt tartom, hogy Wass Albert ügyében az egyetlen járható út a perújrafelvétel lehetne.
– Nem értem a rendszerváltás utáni anyaországi kormány álláspontját sem, amivel megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Az nagyban hozzájárulhatott az öngyilkosságához is. Ezzel kapcsolatban mi a véleménye?
– Erre magam is hivatkoztam, ez a meggyőződésem. Egyébként csak közvetett bizonyítékaink vannak, mivel ezt az író nem fogalmazta meg szóban vagy írásban. De nem kell hozzá nagy fantázia, hogy beleéljük magunkat egy olyan író lelkiállapotába, aki egész életében magyar íróként határozta meg magát. Egész életében azokért a jogokért próbált tenni, amelyeket örökölt, illetve a neveltetésénél fogva a magyar jogállamiság tiszteletében szolgált, és amely jogok sokak szemében avíttnak, konzervatívnak tűnhetnek, a kelet-európai egész rendezéssel kapcsolatban anakronisztikusak is. Kétségtelen, hogy Wass Albert a magyaroknak nem kért olyan jogokat, illetve előjogokat, amelyekből másokat ki akart volna zárni. A magyar kultúrát szolgálta, az, hogy kirekesztő, xenofób, elfogadhatatlan eszméket szolgált volna, fedezet nélküli állításnak számít. Magam sem ismerem Wass Albert minden leírt sorát, nem ismerem a publicisztikáját, a levelezését vagy a szűkebb körben tartott előadásait. Még ha elő is kerülnének a publicisztikájában olyan elemek, amelyeket manapság erős kritikával lehetne illetni, akkor is az lenne a válasz: őt nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. Márpedig, ha itt tartunk, kérdem én: született-e valaha is olyan szeretettel, empátiával írt alkotás bármely nép írójától egy másik nép iránt, mint amilyen Wass Albertnek A funtineli boszorkány című regénye, amely az egyszerű, havasi román pásztorok iránti legnemesebb szeretettel ábrázolja a világukat? Ha ez a regény románul született volna meg, manapság a román irodalom mioritikus etalonja, egy olyan ikonikus mű lenne, mint a magyar irodalomban az Ábel a rengetegben. Az előítéletes, türelmetlen gondolkodásmód, amely az említett román propaganda miatt áthatja a román kultúra hangadó szereplőit, lehetetlenné tette azt is, hogy ennek a regénynek a román fordítását úgy olvassák, ahogyan kellene, ahogyan tisztességes lenne. Nem a regényt olvasták, hanem az írót meg a fordítót kezdték gyalázni. De kit érdekel az ilyesmi, amikor a legszervezettebb politikai bugyrokban vagyunk kénytelenek létezni.
Bűntény-e Wass Albertet olvasni?
– Manapság Wass Albert azért is aktuális, mert nálunk üldözni kezdik műveinek az olvasóit. Egy tévéadásban szenzációként fitogtatták, hogy valakit tetten értek egy Wass Albert-mű olvasása közben. Ezek szerint bűnténynek számít Wass Albert műveinek az olvasása?
–      Magyarországon, de Romániában is az a borzasztó, hogy a magyar irodalmi tudat alakításában szerepet játszhat egy ellenséges politikai román propaganda. Mindnyájan a foglyaivá lettünk egy erősen barátságtalan, negatívan elfogult, gyűlölködő retorikának, amelyet több mint fél évszázada Bukarestből gerjesztenek. Mi pedig elveszítettük a szuverenitásunkat abban, hogy a saját íróinkat, magunkat megítéljük, és elhelyezzük a saját értékvilágunkban. Mert addig, amíg egy bizonyítatlan háborús bűnösségi vád, valamint a magukból a Wass-művekből kimutathatatlan, retrográd nézetrendszer feltevésében fogalmazzuk meg ellenérzéseinket, általában szövegismeret nélkül, addig az egész borzasztóan infantilis színvonalat mutat. Visszatérve az állampolgárság kérdéséhez: Wass, aki egész életében, írásműveivel, mindazzal, amit csinált, a magyar nemzetet és a magyar irodalmat kívánta szolgálni, hirtelen azzal szembesült, hogy a magyar állam nem tartja őt magyarnak. Az állampolgárság valamelyest életművének az elismerését is jelentette volna, évekkel a rendszerváltás után persze, hogy megrázó élmény volt számára a visszautasítás. Az, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították Magyarországon, miközben a demokrácia hazájának számító Amerikában teljes jogú állampolgár lehet, noha neki a magyar állampolgárság alanyi jogon járt volna, teljes lelki összeomlásba sodorhatta. Olyan családból származott, amely a nemzetnek több száz évre visszamenőleg adott kiváló szereplőket. Ha valakinek sem a nyelvismeretével, sem a származásával kapcsolatban nem merülhetett fel kétely, az éppen Wass Albert volt. Az elmondottak értelmében Wass Albertet olvasni nem lehet bűntény. És ne fogalmazzanak meg vele kapcsolatban állásfoglalást, csakis az életművének az ismeretében.
– Köszönöm a beszélgetést, amit abban a reményben zárunk, hogy mégis kerül hivatalos zászlóvivője Wass Albert per-újrafelvételének, rehabilitálásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)