Honnan került el ilyen sok "választási turista"?
Az államfőválasztás első fordulójában 1 126 284 személy szavazott pótlistákon. A „választási turizmus” ilyen méreteket még soha nem öltött, ráadásul novemberben, amikor a vakációzó kirándulók száma is jelentsen megcsappan. Érdekes az is, hogy a „különlistások” zöme a Szociáldemokrata Párt hívének bizonyult, legalább is voksai alapján.
Országos átlag: kilenc százalék
A „különlistás” voksolók csaknem 9 százalékát jelentik a november 2-án választói jogával él 9 723 232 személynek. Abszolút értékben kifejezve a legtöbben Kolozs megyében szavaztak pótlistákon. A szociáldemokraták „kolozsvári csoportja” ezek szerint jól működött, hiszen csaknem 52 ezer személy voksolt pótlistákon.  39 518 „különlistás” szavazójával Ilfov megyei is „jól teljesített”. Temes és Iaşi megyében több mint 43 ezren szavaztak ily módon, Dolj megyében pedig több mint 32 ezer, Olt megyében pedig 28 ezer személy nem szerepelt a rendes választói listákon. Vâlcea és Teleorman megyében több mint 21 illetve 20 ezer, Giurgiu, Mehedinti, Gorj, Călăraşi megyében pedig 16 ezer személy került pótlistára.
Néhány megyében az országos 9 százalékos aránynál jóval magasabb értékek is voltak; így például Ilfov megyében csaknem 20, Kolozs megyében több mint 15, Giurgiu megyében pedig közel 15 százalékos volt az arány, Temes megye pedig csupán fél százalékkal maradt le a dobogóról.
„Turistaözön” – jelentéktelen falvakban
Fölöttébb érdekes dolog az is, hogy a nagy egyetemi központok vagy gazdaságilag fejlett övezetek, városok mellett a pótlistán voksolók jelents hányada apró településeken szavazott, ahol nincsenek diákok, illetve ingázók, és amelyek még idegenforgalmi szempontból is érdektelenek. Így az Olt megyei jelentéktelen, aszfaltutak hiányában lévő Motoeşti faluban Victor Ponta 88, Klaus Iohannis pedig 3 szavazatot kapott a „vendégszavazóknak” köszönhetően.
Beszédes tény az is, hogy a pótlisták elsősorban azokban az övezetekben jelentek meg, amelyekben az ellenzék sorait jócskán szétzilálta a helyi választottak szabad pártvándorlását megenged sürgősségi kormányrendelet.
Olt megyében például a 378 szavazókörzet közül 231-ben haladta meg az országos 9 százalékos átlagot a pótlistákon voksolók száma, mi több, 45 körzetben meghaladta a 25, százalékot, 25 körzetben a 30, nyolc körzetben pedig a több mint 40 százalékot. Olt megyében volt egyetlen körzet, ahol a pótlistás szavazatok túllépték a voksok 60 százalékát. A szavazókörzeteket tekintve más megyékben is nagyjából hasonló helyzet alakult ki.
Erdély nem „esett el”
A pótlisták feltűnően nagy számának ellenére a szociáldemokratáknak nem sikerült meghódítaniuk Erdélyt, ahol Klaus Iohannis kapta a legtöbb szavazatot. Kolozs megyében a megyeszékhely, Kolozsvár lakosságának 10 százaléka, vagyis több mint 30 ezer személy szavazott pótlistán. A megye prefektusa ezt azzal magyarázta, hogy a város jelents egyetemi központ, a pótlistás szavazók zöme a diákok soraiból került ki.
Az Arad megyei Menyházán szintén a lakosság közel 10 százalékát kitevő voksoló nem szerepelt a rendes választói listákon. Az Arad megyei szociáldemokraták érvelése szerint Menyháza fontos hegyvidéki üdülőtelep is, amely az év minden szakában tele van turistákkal.
Szilágy megye viszont korántsem annyira fontos turisztikai szempontból – ennek ellenére a megye lakosságának 11 százalékát elér szavazók kerültek pótlistára. A megyei illetékesek szerint ez egybeesett a világítással, amikor igen sok, más megyéből származó idegen érkezik a megyébe. Számuk akkora volt, hogy négy szavazókörzetben az urnákhoz járulók aránya meg is haladta a 100 százalékot.
Hunyad megyében Déva és Hosszúliget község vezet a pótlistákon szavazók tekintetében. A szociáldemokrata polgármester, Laurentiu Nistor által 18 éve vezetett Hosszúligeten például a 2680 voksoló közül 640 nem a községben lakott. Ebben természetesen szerepet kapott az is, hogy a polgármester jelenleg a szociáldemokraták megyei szervezetének vezetője is. Déván a „külső szavazók” száma meghaladta a 2200-at.
Fehér megyében kétszer annyian szavaztak pótlistán, mint a 2009-es államfő-választásokon, Bihar megyében pedig november 2-án nagymértékben megnövekedett a Félix-fürdi tavirózsákra kíváncsi turisták száma, hiszen több mint 1000 személy voksolt pótlistákon.
118 százalékos rekord
A pótlistás rekordot a jelenlegi szavazás alkalmával is az Olt megyei Tătulesti község állította fel. Itt a szavazók közül 424 személy került pótlistára, azaz a voksolás aránya elérte a – 118 százalékot. Victor Ponta itt 65 százalékos győzelmet aratott, 630 szavazatot kapott a 108 voksot begyűjtő Klaus Iohannisszal szemben. Lucian Istrate polgármester mindezt azzal magyarázza, hogy a községben igen sok bukaresti személy lakik, akik  azonban nem cserélték ki fővárosi személyi igazolványukat tătulesti-ire. „Bukaresti, piteşti-i, scorniceşti-i orvosokról, egyetemi tanárokról és családtagjairól van szó” – magyarázta a polgármester, akinek érvelése akár hihető is lehetne, ha a Victor Ponta fölényes győzelmét hozó település vezetője lenne – szociáldemokrata.
A 2012. évi parlamenti választásokon egyébként úgyszintén Tătulesti „teljesített jól”: az úgyszintén Istrate Luciian vezetése alatt álló község 145 százalékos jelenlétet ért el! A községvezető magyarázatának megfelelően mindez azzal magyarázható, hogy nagy esküvő volt a választások napján a községben – az esküvői menet pedig meg sem állott a szavazó urnákig…
Bogdán Tibor
maszol.ro

CAPITAL 300
Íme a 12 leggazdagabb romániai magyar
Idén is az RCS&RDS tulajdonosa a leggazdagabb romániai magyar. A 300 leggazdagabb romániai közé csupán 12 magyar fért be.
1. Teszári Zoltán (5.) 
Vagyon: 530-560 millió euró Kor: 44 éves Szektor: telekommunikáció, energia, egészségügy, média Lakhely: Bihar, Budapest
A leggazdagabb romániai magyar milliomos Teszári Zoltán, vagyona az összesített Capital 300 lista ötödik helyének kivívására volt elég. Az üzletember és az általa irányított RCS&RDS üzletpolitikája leginkább az agresszív terjeszkedésről szólt az elmúlt időszakban, a vállalat 2013-ban indította Digi Online platformját és indított erős reklámkampányt a vállalat mobilszolgáltatásainak terjesztéséhez. Az RCS&RDS az elmúlt évben 475 millió eurós árbevételt jegyzett, a vállalat több mint 1 milliárd eurónyi eszközállománnyal rendelkezik, viszont hatalmas, mintegy 900 millió eurós tartozást halmozott fel.
Teszárit a Capital az “arc nélküli milliomosnak” nevezi, hiszen 2002 óta nem vett részt semmilyen közösségi rendezvényen, azóta pedig csak egy bulvárlap tudott képeket közölni róla. Az üzletember korábban judózott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák elállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
Az elmúlt időszakban a sajtó egyre többször szellőztette meg, hogy Teszári esetleg eladná az RCS&RDS-ben levő tulajdonrészét. Tavasszal a szaksajtó arról cikkezett, hogy a Vodafone élénken érdeklődik a vállalat átvétele iránt, de ezeket az információkat egyik fél sem erősítette meg. A Capital szerint egy ilyen tranzakció értéke akár 2 milliárd euró is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a régió többi országában milyen összegekért cseréltek gazdát hasonló méretű vállalatok.
2. A Mudura család (95.)
Vagyon: 58-60 millió euró Szektor: ingatlanszektor, kereskedelem Lakhely: Bihar
Mudura Sándor a nagyváradi Lotus Center tulajdonosa idén tavasszal hunyt el. A vállalkozó onnan vált ismertté, hogy kilencvenes évek elején meghódította a magyarországi édességpiacot, ahol elsőként kezdte forgalmazni a Ferrero termékeit, amelyek közül leginkább a Kinder tojásoknak és a Tic-Tac cukorkáknak volt keletje.
1995-ben a tulajdonában levő vállalat tevékenységét kiterjesztette a romániai piacra, később ingatlanpiaci beruházásokkal hívta fel magára a figyelmet: a Lotus Centert 2002-ben nyitotta meg, amely akkoriban Erdélyben a legnagyobb bevásárlóközpontnak számított.   Az elmúlt években az üzletember vállalatainak irányítását majdnem teljes mértékben fia, ifj. Mudura Sándor vette át. A család vállalatainak struktúrájában idén nem történt nagyobb változás, az elmúlt időszakban a mezgazdaságba és a turizmusba ruháztak be számottevően.
3. Verestóy Attila (107.)
Vagyon: 52-55 millió euró Kor: 60 éves Szektor: tőkepiac, ingatlan Lakhely: Hargita megye
Vagyonnyilatkozata szerint az RMDSZ szenátorának több mint 3 millió eurója van elhelyezve hazai is külföldi bankszámlákon, emellett 5,9 millió eurós kitettséggel rendelkezik különböző befektetési alapokban. Verestóy vagyona jelents részét a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett értékpapírokban tartja, a Capital szerint ezeknek a részvényeknek az összértéke jelenleg 27,8 millió euróra tehet, amelyek 8,5 millió euróval érnek kevesebbet, mint megvásárlásuk pillanatában.
A szenátor és felesége tulajdonában 3 lakás (kettő a fővárosban és egy Székelyudvarhelyen), 2 ház (Székelykeresztúron és Ilfov megyében) és több földterület is van. Vagyonnyilatkozata alapján egy BMW X3 és egy Audi S8 típusú autó tulajdonosa.
4. Pászkány Árpád (150.)
Vagyon: 38-40 millió euró Szektor: építkezések, ingatlan Lakhely: Kolozsvár
Pászkány Árpád ebben az évben több vállalatától is megvált. Januárban túladott a CFR Cluj futballklubon, amelynek részvényeit több vállalat együttesen vásárolta meg azzal az ígérettel, hogy biztosítani fogják az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb romániai csapatának finanszírozását. Az üzletember idén kilépett a médiaiparból is miután az Intel Sky megvásárolta tőle a Transilvania Live és Transilvania Look csatornákat. 
Pászkány tulajdonában ingatlanvállalatok mellett tanácsadó cég és IT vállalat is található. Az üzletember első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből kereste, az elmúlt időszak egyik legfontosabb ingatlanberuházójává vált Kolozsváron.
5. Szigeti Zoltán és társai (165.)
Vagyon: 35-38 millió euró Szektor: reklámipar Lakhely: Bukarest
Szigeti Zoltán és Mihaela Nicola 2005-ben alapították a The Group névre keresztelt vállalatot, amely mára Románia egyik legsikeresebb reklámcégévé nőtte ki magát. Az alapítókhoz később Bogdan Nicola, Mihaela testvére is csatlakozott. Jelenleg a vállalat tíz ügynökséget működtet, és olyan ügyfelekkel rendelkezik, mint a Dacia, a Renault, a Nissan, a McDonald’s vagy a Bosch. Az elmúlt évben a The Group tulajdonrészt szerzett a világ legnagyobb reklámipari holdingjának helyi leányvállalatában, az Omnicorm Media Group-ban.
6. Pálfi Miklós (190.)
Vagyon: 29-30 millió euró Kor: 56 éves Szektor: ásványvíz-, sörgyártás Lakhely: Bukarest
Pálfi Miklós a Romaqua 30,5%-át birtokolja. A vállalat az elmúlt évben még a Coca-Colát és a Heinekent is megelőzte az alkalmazottak számát illetően, tavaly 133 millió eurós árbevételt és 300 ezer eurós profitot tudott felmutatni, annak ellenére is, hogy 2012-ben még jelents veszteségekkel volt kénytelen számolni. A vállalat portfóliójában olyan márkák találhatóak, mint a Borsec, a Giusto, a Quick Cola, a Metropolitan Caffe és az Albacher. A Romaqua palackozási kapacitása évente egy milliárd literre tehet. 
7. Péter Pál (203.)
Vagyon: 25-27 millió euró Kor: 52 éves Szektor: energia, ipar Lakhely: Kolozsvár
Az üzletember 24 éve Ștefan Gadolával és Ioan Soceával közösen alapította Kolozsváron az EnergoBit nevű vállalatot, amelynek 53%-os tulajdonrészét két éve a lengyel Innova Capital vásárolta meg. Péter partnereivel több zöldenergia elállításával foglalkozó vállalatnál is részvényes, de az áramkereskedelemben is megvetették a lábukat az Enex nevű cég által. 8. Szász testvérek (220.)
Vagyon: 20-23 millió euró  Szektor: kereskedelem Lakhely: Marosvásárhely 
Szász Orlando és Roland úgy kerülhettek fel a leggazdagabb romániai magyarokat összesít listánkra, hogy édesapjuk magyar, édesanyjuk pedig román anyanyelvű, de k tökéletesen beszélnek magyarul. Marosvásárhelyen működtetik a Renaniát, amely piacvezető a munkavédelmi berendezések, védruha forgalmazásában, tavalyi forgalma megközelíti a 20 millió eurót, bár enyhe csökkenést mutat az előző évekhez képest. A Renania tavaly 2,4 millió eurós nyereséget ért el. Szász Roland tulajdonosa még a Vertical Engineering cégnek is, amely tavaly 1,9 millió eurós forgalmat ért el.
9. Fodor Zsolt és Szilvia (226.)
Vagyon: 22-25 millió euró Szektor:  telekommunkáció, kereskedelem Lakhely:  Marosvásárhely 
A házaspár az EuroGsm tulajdonosa. 17 éves működésük alatt a hálózat folyamatosan bővült, bekebelezve versenytársait: a Kopiernicust, a Fronterat és a Rurint. A lánc jelenleg 113 üzletből áll, 81 városban vannak jelen, árbevételük tavaly elérte a 18,8 millió eurót, nyereségük az egymillió eurót. Pár hónapja az EuroGsm aláírt egy partnerségi megállapodást a Seamless Romániával, ami egy okostelefonos fizetést lehetővé tevő applikációról szól. A Fodor házaspár a Mobile Distributiont is működteti, amelyik a legnagyobb PrePay-kártya forgalmazó Romániában.
10. Urási Béla (279.)
Vagyon: 15-16 millió euró Szektor:  tkepiac, ingatlanügyek, bankszektor Lakhely:  Kolozsvár 
Urási Béla olyan sikeres erdélyi üzletekben vett részt, mint az Astral Telecom és a Transilvania Bank. Az előbbit 2005-ben megvásárolta az UPC, Urási 16 millió dollárt kaszált a tulajdonrészéért. A Transilvania Bankban 3,95%-részesedéssel rendelkezett, amitől szintén megvált, majd a pénzt ingatlanokba fektette. Urási jelenleg nehéz időszakot él meg: válásával van teli a sajtó, és miután felesége a vagyon felét követeli, elképzelhet, hogy idén utoljára találkoztunk vele a TOP 300-ban. 
11. Szarvadi Lóránd (289.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus   Lakhely:  Bukarest 
Szarvadi Lóránd évről évre lejjebb csúszik a vagyonranglistán, 2012-ben még 203. volt. Szarvadi és Hegedüs Ferenc a '90-es évek elején nyitották meg az első elektronikai és informatikai szaküzletüket. A Domo áruházlánc alapítóiként ismertek. A Hegedűs és a Szarvadi család 2007-ben kiszállt a Domóból, eladták tulajdonrészüket, és Szarvadi már semmilyen funkcióval nem rendelkezik a vállalatban. Ő és felesége jelenleg a Toyplex vállalat tulajdonosai, amely 17 üzlettel rendelkezik, de idén áprilisban fizetésképtelenségi eljárás indult ellene. 2013-ban a cégnek 1,2 millió eurós forgalma és 750 ezer eurós vesztesége volt.
12. Hegedüs Ferenc (290.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus, építőipar Lakhely:  Kézdivásárhely  
A Domo-társalapító 2007-ben adott túl tulajdonrészén 75 millió euróért. Ezután komoly ingatlanberuházások következtek, említésre méltó ezek közül az Interdomo, az Imperial Hotel Management és a Logistika. Az Interdomo tavaly mindössze 200 ezer eurós forgalmat jelentett. A kézdivásárhelyi Atrium hotel is Hegedüs nevéhez fűződik, társaival közösen megvásárolták és felújították a bálványosi Best Western Grand Hotelt.
Transindex.ro 

„Feltöltenék” Európa térképére a székely számítástechnikát
A székelyföldi számítástechnika kerüljön fel a Közép-Kelet- Európa térképére, az ágazat hazai ismertsége ne álljon meg Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben – ezt a célt tűzték ki az informatika területén vállalkozó székely szakemberek.
A székelyföldi informatikai és kommunikációs cégek szakmai uniója tavaly alakult meg, az IT Plus klaszter, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara IT- és kommunikációs szakosztálya, valamint a Csíki Vállalkozói Egyesület szervezésében november 28-29-én Tusnádfürdőn tartják a második, régión belüli számítástechnikai, innovációs és technológiai témájú szakmai konferenciát.
Bihari Béla, a Kovászna megyei kereskedelmi kamara szakosztályának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, több cél is megfogalmazódott: a székelyföldi szakági cégek kapcsolati hálóját szeretnék erősíteni, de felveszik a kapcsolatot a meghatározó nagyvállalatokkal, felmutatják, milyen kitörési pontok vannak az ágazatban, melyek a régió felemelkedését is szolgálhatják. A romániai, elsősorban magyar érdekeltségű nagyvállalatok felé szeretnék kommunikálni, hogy a Székelyföldön erős számítástechnikai tömörülés van, mely megbízható és költséghatékony beszállító lehet.
Bihari Béla egyúttal arról is beszámolt, hogy pályázati forrásokból a klaszter elindította a legnagyobb helyi vállalkozások IT-átvilágítását, Háromszéken az ötven legnagyobb céget keresik meg, feltérképezik, hogy a számítástechnika és a kommunikáció területén milyen igényeik vannak.
Eddig hét cégnél jártak, és azt tapasztalták, hogy mindegyiknél szükség van valamilyen számítástechnikai termékre: menedzsmenti vagy telekommunikációs rendszerre, új vagy hatékonyabb honlapra, belső levelezőrendszerre, könyvelési programra. A vállalkozók azt is megfogalmazták, hogy ha tudnák, hogyan, szívesen rendelnének helyi terméket, mert annak gyorsabb lehet a szervizelése. A klaszter az átvilágítás eredményeit kiküldi a tagoknak, így juttatva további megrendeléshez őket.
A konferenciára egyébként 27 eladót hívtak meg az országból, Magyarországról és Németországból, a plenáris ülések témája a nagyvállalati számítástechnika, az innováció határok nélkül, a székelyföldi informatikusok lehetőségei és sikerei a globális piacon.
Az eladók között szerepel Farkas András, a Mol Románia IT-igazgatója, Demény Alpár, a magyarországi NNG, az iGO innovatív navigációs rendszerek kidolgozójának vezérigazgató-helyettese, Csorba F. Szilárd, a Richter Gedeon innovációra épül gyógyszercég IT-igazgatója, Spaller Endre, a Magyar Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, Benyó Péter, az OTP Mobile vezérigazgatója, Rácz Attila, az oktatási segédanyagokra specializálódott Magic Solutions tulajdonosa. Érdeklődni, bejelentkezni az itpluscluster.ro honlapon lehet.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Tőkés László Johannis mellett
Klaus Johannis megválasztására buzdítja Tőkés László EP-képviselő az erdélyi magyarokat. Tegnap kiadott nyilatkozatában az EMNT elnöke úgy vélekedett, hogy Romániában huszonöt évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után is a kommunizmus restaurációja fenyeget, „a Victor Ponta vezette utódkommunisták a bukott nacionálkommunizmus restaurációján fáradoznak, s az államelnöki szék megszerzésével totális hatalomkoncentrációra törekszenek”.
Az Európai Parlamentben tegnap emlékeztek meg a berlini fal leomlásának negyedszázados évfordulójáról, és Tőkés úgy véli, hogy a régi falak mégsem omlottak le földrészünkön, ezt mutatja az országnak az első forduló utáni választási térképe, és az ezt követ kolozsvári, temesvári és bukaresti kormányellenes tüntetéssorozat is. A romániai demokrácia hívei az 1989-es romániai forradalom 25. évfordulóján azt is kimondták, hogy Erdély nem akarja Pontát! – írja Tőkés, aki szerint „Erdély választási térképe csak Székelyfölddel válhat teljessé, a székelység és a Székelyföldön kívüli magyarság meglévő és hiányzó szavazatai – közel egymilliónyi voks – dönt súllyal eshetnek latba a vasárnapi választásokon.”
Újból mi lehetnénk a mérleg nyelve, és ez jó kiindulópontja lehetne a régóta áhított magyar összefogásnak – fejtegeti Tőkés László, és egyúttal éles bírálatot is megfogalmaz az RMDSZ opportunista és demobilizáló üzenetéről, amelyből azonban kiérezhet, a hatalomközpontú vezérkar balra húz, dacára annak, hogy a Johannist támogató Európai Néppárt tagja. Az EMNT elnöke emlékeztet arra, hogy a politikának is van erkölcsi dimenziója, a becsület is európai érték, és úgy látja, hogy választóiktól elidegenedett érdekszövetségünk vezeti az erdélyi magyarság nemzeti érdekeiről is vétkes módon megfeledkeznek. Emiatt nekik, nem az EMNP vezetőinek kellett volna lemondaniuk, de annyit még megtehetnek, hogy előző döntésüket felülvizsgálják, és így az erdélyi magyarság egységesen felsorakozna Klaus Johannis elnöksége mellett. Tőkés László az Európai Néppárt tegnapi csoportüléséről is beszámol, ahol – Manfred Weber frakcióvezető felkérésére – Theodor Stolojan, a román néppárti küldöttség elnöke tájékoztatást nyújtott a romániai államelnök-választásokról, és sajnálattal állapította meg, hogy a második választási forduló küszöbén a Néppárthoz tartozó romániai pártok között nincs teljes egység Klaus Johannis támogatásáról. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ végül is a néppárti jelölt mellé fog állni. A továbbiakban az RMDSZ-es Sógor Csaba kapott szót, Tőkés László azonban nem, így álláspontját levélben küldte szét kollégáinak. Az ülés végén Manfred Weber megismételte a Néppárt felhívását Klaus Johannis támogatására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániában két külön ország létezik (Interjú Sabin Ghermannal)
„Az Erdélyre jellemző komolyságot, eleganciát, fegyelmet az ordenáré mitikásság, a balkanizmus, a tökmag civilizációja árasztotta el. Romániának volt egy esélye egyesülni Erdéllyel, eltanulni ezt-azt a szervezettségéből, értékrendszeréből.
Nem így történt; Románia bekebelezte Erdélyt – ezért csúszol el ma háromméterenként egy-egy flegmán a nagy sugárutakon” – írta Sabin Gherman kolozsvári újságíró 1988-ban az Elegem van Romániából című kiáltványban. Tizenhat évvel később, az elnökválasztás első fordulójának eredménye (mely Erdély és a Bánság kivételével vörösre festette az országot) és a szombaton lezajlott tüntetések után (melyeken az erdélyiek és a bánságiak tömegesen utcákra vonultak, az ország többi régiója azonban nem) a híres kiáltványban Sabin Gherman által megfogalmazott üzenet időszerűbbnek tűnik, mint valaha. Az Adevărul megkérdezte a kolozsvári újságírótól, mi a véleménye a romániai politikai színpadon tapasztalható legutóbbi fejleményekről. – Mi az oka annak, hogy az erdélyi és bánsági Ponta-ellenes tüntetéseken több ezren gyűltek össze, míg Bukarestben, Jászvásáron, Konstancán és más déli vagy keleti városban csak néhány százan vettek részt, több fontos városban nem is szerveztek ilyeneket? Sabin Gherman: szintén? Akár viccesnek tűnik, akár nem, a kormányon lévők diaszpóraként tekintenek az erdélyiekre és a bánságiakra – igen, képtelenek megérteni, hogy etika nélkül nincs demokrácia. A szavazási opción túlmenően elsősorban azért vonultak utcára az emberek, mert semmibe vették őket: a külügyminisztérium nem űzhet gúnyt a külföldre távozott románokból. Amikor pénzt küld haza és megmenti a GDP-t, akkor jó a diaszpóra, amikor választani akar, megalázzák. Erdélyben és a Bánságban az ilyesmivel nem lehet játszani, itt nem teheted meg, hogy ma elküldesz valakit az anyjába, holnap pedig úgy csókolgatod, mintha semmi sem történt volna. – Hogyan értelmezi az első forduló eredményeit mutató térképet – melyen Havasalföldet és Moldvát Ponta szavazói vörösre színezték, Erdélyt, a Bánságot pedig kékre Johannis választói? Ön szerint miként viszonyulnak ehhez a térképhez az erdélyiek és a bánságiak, illetve azok a térségek, ahol Pontára szavaztak?
– És azt a kérdést feltette magában, hogy nálunk miért mondják azt, hogy „eredményes munkát”, a Kárpátokon túl pedig, hogy „könnyű szolgálatot”? Az erdélyieknél és a bánságiaknál, amennyien még maradtak, szégyen alamizsnát elfogadni. Brukenthal báró, amikor a rászorulókon segített, azt mondta nekik, hogy végezzenek kaszáló mozdulatokat a nagyszebeni Főtéren – éppen azért, hogy ne gondolják úgy, bármi járna nekik munka nélkül. Megmaradt ez a rejtett emlékezet, benne van a génekben. Nálunk is járnak a koldusok portáról portára, de nem közvetlenül kenyeret és szalonnát kérnek, hanem azt kérdezik, hogy van-e felvágandó fa vagy begyűjtendő széna. Munkát kérnek. A Kárpátokon túl más a helyzet, kérdezzék meg Dragneától, miként sikerült egy olyan megyét, ahol Románia legjobb mezgazdasági területe van, az ország egyik legszegényebb pólusává változtatni. Észre kellene már vennünk, hogy a legszegényebb megyékben vannak a leggazdagabb kiskirályok. Ezért szavaztak így: mert Erdélyben és a Bánságban azt akarjuk, hogy jobb, Moldvában és Havasalföldön pedig azt, hogy rosszabb ne legyen.
– Ha valami kezdetének tekintjük az első fordulós szavazást és a hétvégi tüntetéseket, akkor ön szerint mi következik? Mit akarnak az erdélyiek és a bánságiak?
– Remélem, hogy egy kis tisztességet – én ezt kívánom. Az lenne a jó, ha létezne egy sor szabály, mely nem képezheti alku tárgyát függetlenül attól, hogy a bal- vagy a jobboldal kerül hatalomra, ez lenne a normális. Nem kezelheted úgy ennek az országnak a vagyonát, mint egy részeges, aki sorra adogatja el házából a bútorokat. A választási alamizsna kedvéért kiárusítják az országot, 17 milliárd dollárnyi rezet adtak oda százszor kisebb áron, eladták a kőlajat, és csodálkoznak, hogy Bécsben olcsóbb a benzin, mint Ploieşti-en, mindent el fognak adni csak azért, hogy megőrizhessék a hatalmat. Erdélyben és a Bánságban jobban látjuk – két évtizede – ezeket, mert itt kevesen vannak, akik még nem jártak külföldön, a határon túl vásárolunk gyógyszert, mert olcsóbb és jobb, oda visszük a feleségünket szülni, mert tisztább és olcsóbb a kórház, onnan veszünk magunknak ennivalót, füzeteket, autót, nagyjából mindent. Márpedig nem folytatódhat a végtelenségig, hogy azt látod, a határon túl ember vagy, a határon innen, saját országodban rab.
– Mi történik, ha Pontát választják meg elnöknek? Tehetnek valamit az erdélyiek és a bánságiak?
– Ha a választás tisz­tességes, a szavazók akaratának elismerése ugyanolyan fontos, mint maga a szavazati jog. De kétlem, hogy az urnákhoz engedik majd a diaszpórát. Mondok egy példát: Madridban 200 ezer román számára hét szavazókört nyitottak. Ibiza térségében egyetlenegyet sem. Olaszországban a nagy román közösségekkel rendelkező városi hatóságok konkrét megoldást küldtek a külügy­minisztériumnak – nem vették figyelembe., az Egyesült Államokban teljesen semmibe vették a vok­solni akarókat. És ha folytatódik ez a semmibevétel, akkor afelé hajlok, hogy Erdély és a Bánság az utcákon marad, akár Bukaresttel, Konstaancával, Jászvásárral vagy Craiovával együtt is.
– A választás azt jelzi, Romániában két külön ország létezik?
– Igen, határozottan. Az egyik azt kéri, hogy adjanak neki többet, és a baloldalra szavaz, a másik azt, hogy kevesebbet vegyenek el tőle, és a jobboldalra szavaz. Az előbbi az államtól és az alamizsnáitól függ, az utóbbit mindig falhoz vágják, ahányszor decentralizálást kér. És mivel Ponta azt mondta, hogy külföldön a románok Románia legnagyobb ellenségei, én azt mondom neki, hogy senki – sem Románián kívülről, sem azon belülről – nem húzott úgy határt Románia és Erdély közé, ahogy az neki, Románia kormányfőjének sikerült.
- A hétvégi temesvári tüntetésen felbukkant egy szalagplakát, melyen az állt: Kiraboljátok a Bánságunkat. Támogatjuk az adózási decentralizálást! Az emberek – Románia zászlója mellett – a Bánság és Erdély zászlóit lobogtatták. Miként értelmezi ezt az üzenetet?
– A Bánság kirablása évtizedek óta zajlik. Idézzünk Iuliu Maniutól: „Vegyük Temes Tartomány, egy viszonylag gazdag tartomány példáját. Az állam ebből a tartományból évente mintegy 5–6 milliárdot hajt be. Tudják, hogy ezekből a milliárdokból mennyi marad a közigazgatási, kulturális, gazdasági, egészségügyi stb. igényekre? 200 millió!” Erdély és a Bánság 1928-ban az országos költségvetés 86 százalékát biztosította, a Regát és Moldva 14 százalékot. Ezek konkrét számok, történelmi adatok. Meg tudom érteni, az 1915-ös Románia csődben volt, fejlődnie kellett és normális, ha az a testvér, akinek van, ad annak, akinek nincs. De az erdélyiek és a bánságiak pénze nem az egyszerű moldvaihoz vagy az egyszerű regátihoz került, hanem az ottani politikusbandákhoz. Moldva pedig nem fejlődött, ahogy a Regát sem, de a pénz elúszott. Az általunk kért adózási és közigazgatási decentralizálás rendezné, megfegyelmezné a szolidaritást: a segélyek többé nem haladnak át minisztériumokon, hanem konkrét tervekre mennek. Árvíz van Moldvában? Higgye el, sok erdélyi kész lenne elfogadni, hogy adója egy részét fordítsák gátakra – de ne a politikában tevékenykedő fejesek cégei kapják meg, azok csak papíron rajzolgatnak gátakat, melyek ott is maradnak, papíron. Nagyon jó, hogy Erdély és a Bánság zászlóival vonultak ki: egyrészt tiszteletben kell tartani az identitást, és csak az ügyeletes rettegők látnak fenyegetést a regionális identitásban – végül is a regionális kultúrák teszik egésszé a nemzeti kultúrát és identitást. Másrészről ugyanezek a rettegők hatkönyöknyi magasra ugranak Erdély zászlójának látványától, de csendben bóbiskolnak, amikor Ponta úr az ortodoxia felsőbbségét javasolja a választási versenyben. Tudja, mit? – én azt szeretném, ha minden erdélyi és bánsági házra ki lenne tűzve a mi zászlónk.
– Ezek a tüntetések számíthatnak a második forduló eredményében? Megmozgatják azokat a szavazókat, akik eddig otthon maradtak? Megváltozik a szavazási térkép? – Erdélyben és a Bánságban a térkép ugyanaz marad. Aki Nyugat felé tart, az érti. Aki Kelet felé, az túl későn fog felébredni, ha egyáltalán...
(Forrás: Adevarul.ro, fordítás: EuroCom – Romániai Sajtófigyelő)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: a kommunizmus restaurációja fenyeget
A jobboldali elnökjelölt, Klaus Johannis megválasztására buzdította az erdélyi magyarokat szerdai nyilatkozatában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László úgy vélekedett, Romániában huszonöt évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után is a kommunizmus restaurációja fenyeget. Az európai parlamenti képviselő szerint a „Victor Ponta vezette utódkommunisták a bukott nacionálkommunizmus restaurációján fáradoznak, s az államelnöki szék megszerzésével totális hatalomkoncentrációra törekszenek”.
Az európai parlamenti képviselő opportunistának nevezi Kelemen Hunor RMDSZ-elnök múlt csütörtöki nyilatkozatát, melyben a magyarok lelkiismeretére bízta a szavazást. Tőkés szerint a szövetségi elnök megelőlegezi Victor Ponta választási győzelmét, amikor „taktikus módon azért nem foglal állást egyik jelölt mellett sem, mert kormánykoalíciós partnerével nem akar szembekerülni.
„Ezért nyilvánvaló módon demobilizálni kívánja a magyar választókat, sőt még ennél is tovább megy: miközben Klaus Johannist elmarasztalja, Pontára és szocialista pártjára csupa jó szavakat veszteget. Teszi ezt az európai és a néppárti értékek ellenében, dacára annak, hogy kampányfotóin Orbán Viktor miniszterelnökkel parolázik, Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke pedig Klaus Johannis támogatására szólítja fel a választókat” – fogalmazott közleményében Tőkés.
Az EMNT-elnök úgy vélte, az erdélyi magyarság azzal „kölcsönözhetne nagyobb esélyt a demokratikus román erők választási győzelmének, ha az RMDSZ előző döntését felülvizsgálná, és a magyar polgári erőkkel összefogna, az erdélyi magyarság pedig egységesen felsorakozna Klaus Johannis elnöksége mellett”.
Mint ismeretes, Joseph Daul keddi bukaresti látogatása alkalmával úgy fogalmazott, Klaus Johannisnak, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjének államfővé választása lehet a garancia arra, hogy Romániában független marad az igazságszolgáltatás, érvényesül a jogállamiság és folytatódik a korrupció elleni harc. Az EPP elnöke burkoltan az EPP tagsággal rendelkező RMDSZ-t is bírálta amiatt, hogy választói belátására bízta a döntést.
Az európai néppárt szerdai brüsszeli csoportülésén egyébként Theodor Stolojan EP-képviselő is sajnálatosnak nevezte, hogy az EPP-hez tartozó romániai pártok között nincsen teljes egység a választási forduló küszöbén a jelöltek támogatását illetően.
Utalt arra, hogy Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke Ponta-ellenes szavazatra szólította fel választóit, de ez nem jelenti azt, hogy Johannist támogatja. Hasonló Ponta-ellenes, de Johannist sem támogató álláspontra helyezkedett az EPP egyik legrégebbi romániai tagpártja, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt is. A néppárti tagok közül egyedül Monica Macovei EP-képviselő jelentette ki, hogy Johannisra adja voksát.
Krónika (Kolozsvár)

Egy élet a kultúra szolgálatában
A csíkszeredai Léstyán Dénest már egyetemi hallgatóként vonzotta a színház, a színjátszás, statisztaként, közönségszervezőként dolgozott színházban és operában. Hosszú évekig szerepelt műkedvel színtársulatban, a csíkszeredai Népszínház vezetője, majd a városi könyvtár, illetve a városi művelődési ház igazgatója is volt. Lételeme volt ez a közeg, szívvel-lélekkel végezte munkáját.
A család csíkkozmási, édesapja gazdálkodó ember volt. „Szerencsés pillanatban születtem, 1943-ban, a legutolsó magyar világban. Heten voltunk testvérek, én ötödikként születtem. Nehéz évek voltak, mert csépléskor ellenőrizték a gabonát, és mind elvitték beszolgáltatásba. Nem voltunk kulákok, 16 hektáros birtokunk volt, de sokan voltunk a családban, idegen munkaerőt nem használtunk. első osztályos koromban, aratáskor az egész gabonának a kötelet én vetettem meg. 1956-ban a forradalom eseményeit a rádióban hallgattuk. Elkapott a láz, és az újság szélére verset írtam, édesanyám megtalálta, és beletette a tűzbe, nehogy bajt hozzak a családra” – emlékezett.
A hetedik osztály elvégzése után Sepsiszentgyörgyre ment felvételizni,  a Mikó Kollégiumba, ahová  elsőnek jutott be. Utána kiderült, hogy mégsem, mert azt üzenték, más rajonból származik, ezért nem vehetik fel. Ősszel Csíkszeredában felvételizett, és hiába írt le mindent, az eredmény 4-es volt.  „Kérdeztem a gimnázium aligazgatóját, hogyhogy 4-es, amikor mindent leírtam. Összeszidott, hogy nem szégyellem magam, el akarom venni a becsületes szegény székely gyermekek elől a helyet? Már akkor meg volt szabva, hogy a diákok 5 százaléka lehet középparaszt származású, és már nem volt hely nekem” – mesélte. Így került aztán Bukarestbe, ahol a magyar iskolába végül felvették, el is végezte. Kolozsváron a magyar szakra felvételizett, és be is jutott az egyetemre.  
A színjátszás varázsa
„Édesapám földek nélkül maradt, nem állt be a kollektívbe. Kozmásról a néptanács elnöke levelet is írt az egyetemre, javasolva, hogy rúgjanak ki, mert a szüleim nem álltak be a kollektívbe, de annyira rendes volt a vezetőség, hogy nem vettek el” – elevenítette fel a történteket. Az egyetemen már első éven beállt a színjátszó csoportba, mint mondta, bemutatták Bolyai Farkasnak a Párizsi per című művét, Moliére-től a Tudós nőket. Emellett a kolozsvári operánál statiszta lett, majd a diákbérletek értékesítését vállalta az opera és a színház számára.
„Harmadéven már kétszer annyi egyetemi hallgató vett bérletet, mint korábban. Megismertek az operánál, később statisztafőnök lettem. A bérletértékesítés nagy segítség volt a két intézménynek, mert állandóan jöttek ellenőrök például az operába, és kifogásolták, mi az, hogy két opera van Kolozsváron. Egyiket meg kell szüntetni. Olyankor szólt az opera igazgatója, kell hozni a közönséget. Amikor jött egy egy küldöttség, a titkos bejárón egyetemistákkal megtöltöttem a termet” – mondta el.
Léstyán Dénes elmondása szerint  öt év alatt egyszer sem hiányzott az órákról, pedig megtörtént, hogy a színháznál egész éjjel dolgoztak, másik éjszaka az operánál következett ugyanez. „Akkor is bementem az egyetemre, igaz, ott elaludtam” – mesélte nevetve.
Könyvtár, mint találkozóhely
Az egyetem után Csíkszentsimont választotta tanári pályája kezdetén, majd 1968-ban a megye kultúrbizottságához hívták, 1969 szeptemberében pedig a városi könyvtár igazgatója lett, miután elődje távozott. A könyvtári könyvállományt igyekezett feljavítani.
„Az ötvenes évek ósdi könyvei voltak akkor ott. Igyekeztem ezen változtatni, új szellemű könyvtárat hozni létre. Pénz volt elég könyvvásárlásra, új anyaggal kezdtem ellátni a könyvtárat. Előttem volt a kolozsvári könyvtár, ahol minden megtalálható volt, hasonlót szerettem volna itt is. Minden hétfő délután, amikor a könyvtár zárva volt, Irodalmi Szemle néven rendszeresen találkozókat szerveztünk. Az erdélyi szellemi életnek a nagy része megfordult itt, és mindig telt ház volt” – mesélte. Hibájául rótták fel, hogy csak magyar írókat, költőket hívott meg, ezért gondolt arra, hogy Mircea Dinescut is meghívják 1984-ben.
„Dinescu a találkozón felháborodásának adott hangot, hogy nem tudja megjelentetni a verseskötetét, mert azt mondták, nincs papír. Azt mondta, menjünk be a könyvesboltba, lássuk, mennyi piros könyv van eladatlanul” –  elevenítette fel a történteket Léstyán Dénes.
Lelkes társaság
1969 szén jelentkezett a helybeli színjátszó csoportba, Tamási Áron Énekes madár című népi játékát javasolta, azt játszották, majd a Dankó Pista, Ilyen nagy szerelem, A lányok című eladások következtek egymás után. Nemcsak Csíkszeredában szerepeltek, hanem a csíki községekben is járt kiszállásokra a színjátszó csoport.
„Nagyon lelkes társaság volt, éppúgy mint az ötvenes években, amikor Tóth Géza vagy Rafain Gabi játszotta a főszerepet, énekelt a János Vitéz vagy a Mézeskalács eladásain. A társulatban volt a Sárpátki házaspár, Ágnes és József, a Horváth házaspár, Irén és Géza, Boldizsár Ágoston, Balogh Erzsébet, Albert Homonnai Márton, Szász Zsolt, Oláh-Gál Elvira, Nagy Imre, Bachner István, Szekeres Adorján, Tiron Tibor és mások. De olyanok is léptek fel, akik később hivatásos színészekké váltak, mint Bogdán Zsolt, Orbán Attila és Hozó Márta. 1980-tól a csoport felvette a Népszínház nevet az Egérút című darabbal. Nagy sikerrel játszottuk a Zsuzsit, a Mirandolinát, a Szerelmünk a színház című eladást, hetente több fellépésünk volt, eljutottunk a szomszédos megyékbe is” – emlékezett.
Betiltott eladások
Imecs Dénesnek a Veszedelem című történelmi játékát, amely a madéfalvi veszedelemről szól,  huszonhétszer játszották, ebből tízszer Csíkszeredában, telt ház előtt, és minden nagyobb csíki községbe, de Gyergyóba és Udvarhelyre is elvitték. „Az volt az író vesszőparipája, hogy egy szót sem szabad kihagyni a szövegből, de hosszúra sikeredett, négyórás eladás volt. A kultúrház vezetősége mondta, hogy le kell csökkenteni, László Károly színművész jól megoldotta a feladatot, két és fél órás eladás lett belőle, de a szerző megharagudott, felénk se jött. A kultúrbizottság új vezetősége vizionálta, és nem engedélyezték játszani” – ismertette Léstyán Dénes.
Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hatására a Vlagyimir Gurbajev által írt dráma szövegkönyvét megszerezték, és 1988 december 14-én már játszották, szintén László Károly rendezésében a Szarkofág című darabot. „Itt Csíkszeredában négy eladás volt, készültünk Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyre, de jött a telefonhívás a Központi Bizottságtól, Bukarestből, hogy nem lehet. Itt volt a csíkszeredai eladáson Zsehránszky István, és írt róla az Új Életbe, ez az akkori Hazafias Népfront lapja volt. Tamara Dobrin, az RKP Központi Bizottságának propagandatitkára ennek minden betűjét ellenőrizte, ott olvasta, hogy Csíkszeredában nagy sikerrel játsszák a Szarkofágot, amelyet egy színház sem játszik. Ezt megtudta, és azonnal letiltották” – mesélte.
Megváltozott helyzet
Az 1989-es változás után, mint mondta, próbálkozott felújítani a két legnagyobb sikert hozó eladást, a Veszedelmet és a Szarkofágot, de akkor már minden megváltozott. Többen hivatásos színházhoz mentek dolgozni, mások egyéni érvényesülést akartak, így nem lehetett összehozni a szereplőket, megszűnt a Népszínház. Léstyán Dénes és a színjátszás kapcsolata természetesen megmaradt, nagy örömmel fogadta a Csíki Játékszín megalakítását.
„Kezdettől fogva minden eladásukat megnézem, mert ez volt a megoldás, a műkedvelők ideje lejárt. Le a kalappal a városvezetés előtt, akik ezt létrehozták” – jelentette ki. Visszatekintve életútjára, azt vallja, ha az ember lélekből csinálja, akkor könnyű ez a munka. „Örvendek, hogy ilyen élményekben volt részem” – mondja Léstyán Dénes.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Formabontó könyvbemutató a marosvásárhelyi Underground teremben
Bodor Johanna táncművész, koreográfus „Nem baj, majd megértem” című kötetének második kiadását mutatják be Marosvásárhelyen november 14-én, pénteken 19 órától a Nemzeti Színház Underground termében a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretén belül.
A kolozsvári születésű Bodor Johannát a vásárhelyi közönség eddig a Kőműves Kelemen, a My Fair Lady és a Caligula című eladások koreográfusaként ismerhette  meg.
Az 1983-ban induló történet főszereplője a balerinának készül 18 éves Johanna, aki Bukarestben él értelmiségi szüleivel. A család úgy dönt, Magyarországra költözik. Először a szülők tudnak átlépni a határon, a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradnia, a régi viszonyai között új életet kezdenie, készülnie a balettvizsgára, az érettségire, itthoni életük felszámolására. Kapaszkodókat keres, holott elszakadnia és szakítania kell.
Felkavaróan szinte emlékezés a sorsfordító esztendőkről, a felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a test függéséről és szabadságáról, valamint pontos beszámoló egy abszurd-kegyetlen diktatúra mindennapjairól – írja a könyvről a litera.hu.
A könyvbemutatón közreműködik Berekméri Katalin, Kiss Bora és Gáspárik Attila.
maszol.ro

Moldova uniós társulásáról vitázott az EP
A Moldovai Köztársaság európai uniós társulásáról tartott vitát csütörtök reggel az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Brüsszelben. A képviselők nagy többsége a vita végén támogatta, hogy az EU társulási egyezményt kössön a szovjet utódállammal.
A téma felelőse az EP-ben, Petras Austrevicius arról beszélt, hogy a jövő mindig is Európa felé vezette Moldovát, amely része az európai kultúrának, a társulás történelmi fordulópont, amelyet az ország megérdemel. A litván liberális politikus úgy vélte, hogy Moldova társulásával Európa stabilabbá és gazdagabbá válik, s ez mindenkinek érdeke a térségben. Austrevicius hozzátette, hogy ezzel ugyanakkor láthatóan nem mindenki ért egyet; aggasztó Oroszország fellépése a Keleti Partnerség aláásása érdekében. Moldova társulása nem fenyegeti az orosz gazdasági érdekeket – szögezte le a jelentéstevő.
A nagy pártok vezérszónokai támogatásukról biztosították Chisinaut, és a legtöbben a november 30-i választásokról is szót ejtettek. A legnagyobb frakció, a néppárt vezérszónoka hangsúlyozta: Moldovában folytatni kell a reformokat, a voksolással összefüggésben pedig reményét fejezte ki, hogy Chisinau tovább halad az európai úton.
A radikális baloldal szószólója azt kifogásolta, hogy szerinte a moldovai közvélemény nem kapott lehetőséget a társulás megvitatására, minden a felső, politikai szinteken dőlt el, az uniót pedig pártérdekek érdekében használják fel Moldovában. A politikus szerint bármilyen kormányt válasszanak is, a Dnyeszter menti terület helyzetét rendezni kell. A politikus arra is emlékeztetett, hogy Bukarestben is fel-felbukkannak a Románia és Moldova egyesítésére irányuló ambíciók.
Az euroszkeptikus, Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport EP- képviselője arra az álláspontra helyezkedett, hogy a társulás szembeállítja az Európai Uniót Oroszországgal, s ezért fenyegetést jelent az európai békére.
A magyar képviselők közül a Fidesz-KDNP listájáról az EP-be jutott Tőkés László szólt hozzá a moldovai társulásról szóló vitához, arra az álláspontra helyezkedve, hogy a kisebbségek, például a moldovai gagauzok és a krími tatárok számára is az egyesült Európa jelentheti a megoldást, ezért arra kérte az EP-t, hogy szavazza meg a társulási egyezményt.
Nem sokkal később a plénum szavazott is a társulási egyezményről, amelyet a képviselők túlnyomó többsége, 529 politikus támogatott.
Népújság (Marosvásárhely)

Az EBESZ is felszólalt a rendőrök által megvert Makó István háromszéki újságíró ügyében
Az újságírót Bukarestben verték meg a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy egy személyt ütlegeltek.
háromszéki Makó Istvánt hétfőn este verték meg a bukaresti óvárosban a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy azok letartóztatás közben ütlegeltek egy állampolgárt az utcán, számol be a Casa Jurnalistului oldalon az újságíró. Miután leigazoltatták, bevitték a rendőrőrsre, ahol megütötték, leköpték, fenyegették. A telefonját elkobozták és letörölték a felvételt, amelyen az volt látható, hogy visszaélnek hatalmukkal.
A letörölt felvételt azonban visszanyerték a telefonról. A felvételen az látható, hogy ütlegelnek egy fiatalt az utcán, majd az, ahogy az újságíró végigkíséri a megbilincselt személyt és a két rendőrt a rendőrőrsig. A felvétel tanúsága szerint Makóra többször is rászólt egy férfi, hogy ne filmezzen, azonban nem engedelmeskedett, arra hivatkozva, hogy joga van a rendőrök munkavégzését dokumentálni. Mint kiderült, az újságírót figyelmeztető férfi Eduard Mardare volt, aki a bukaresti 10-es számú rendőrőrsöt vezeti.
Ezután Makót többször megütötték, leköpték, sőt, nemi erőszakkal fenyegették meg. Makónak még azt is felrótták, hogy Kovászna megyei.
Az újságírót végül semmi probléma nélkül elengedték.
Makó ezután kórházba ment, ahol az orvosi vizsgálat tompa fegyverrel okozott mellkasi sérülést állapított meg. Makó feljelentést tett az ügy miatt.
A rendőrség azt mondta a Gandulnak, hogy hivatalból indított eljárást az ügyben a közzétett videofelvétel miatt. A közlemény szerint a vizsgálatot egy ügyész felügyeli, és a rendőrség a tények ismeretében a törvényeknek megfelelően fog eljárni.
Makó a Transindexnek azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott az ügyben, sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől.
Az EBESZ is megszólalt az ügyben
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is megszólalt a bántalmazott újságíró ügyében.
Dunja Mijatović, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője elfogadhatatlannak nevezte az újságíró bántalmazását, és teljes körű kivizsgálást kért az ügyben.
"Különösen aggasztó esetek azok, amikor a rendőrök újságírókat bántalmaznak, ugyanis a rendőrségnek éppen, hogy a sajtószabadság fölött kellene őrködnie, és azt biztosítania. Az ehhez hasonló incidensek ezzel szemben félelem-hangulatot keltenek, és veszélybe sodorják a sajtószabadságot" - mondta Mijatović Budapesten.
F.J. - S.Z.
Transindex.ro

A másik Románia
Diákjaimnak néha elmondom: annak ellenére, hogy csaknem száz éve létezik Románia nevű állam, még nem vagyunk ország.
Az a helyzet, hogy az 1918-as egyesülés túl rövid ideje történt, és a túlságosan eltérő történelmű, nagy kulturális és civilizációs különbségű tartományoknak még nem volt idejük összeforrni. A románok egyelőre nem alkotnak közösséget.
Arról nem is beszélve, hogy Románia normális fejlődése valójában 1940-ben véget ért, és csak 1990-ben, 50 évvel később kezdődött újra. Az európai történelem mostoha volt velünk. Ha mindezeket egymás mellé tesszük, nagyjából kiderül, miről van szó. Az idő és a történelmi esély hiánya két különálló Romániához vezetett.
Ezeket a gondolatokat a november 2-ai választás nyomán megrajzolt térkép idézte fel bennem újra. Egyik oldalon a kékre festett Erdély, a másikon a vörös Ókirályság. Középen hárommegyényi, magyarok lakta zöld sziget – de itt most 20 millió románról beszélünk. Nem lett volna semmi gond, ha a térkép úgy nézne ki, mint egy sakktábla. De a két – földrajzilag a Kárpátok által is szétválasztott –, eltérő jellegzetességű övezet kirajzolódása már gond. Az 1990-es és az 1992-es választási térkép ugyanezt, a két Romániát szétválasztó képet mutatta. Akkor egy dühös erdélyi azt mondta nekem: Maradjatok saját Romániátokban! De mégis, mi a különbség? Erdélyben magasabb az írni, olvasni tudók száma, mint az Ókirályságban, magasabb az életszínvonal, nagyobb fokú a városiasodás. Erdély iparosítottabb az Ókirályságnál. Stb. Itt abbahagyom az összehasonlítást. Amikor gépkocsival Piteşti-ről átmész Nagyszebenbe, mintha más országba kerülnél, mintha már nem Romániában lennél. A házak gondozottabbak, az utak karban tartva, a falvak tisztábbak, az emberek képzettebbek és udvariasabbak. És ez nem új keletű. Amikor Dinicu Golescu 1821-ben Bukarestből Brassóba ment száműzetésbe, a kőből felépült várost látva megértette Havasalföld elmaradottságának mértékét. Ha megnézzük, a helyzet a mai napig, 2014-ig nem változott. Az Erdély, illetve Moldva/Havasalföld közötti különbség ugyanolyan nagy maradt. Ezek a románnak mondott tartományok az életszínvonal, civilizáció és kultúra terén sohasem közeledtek egymáshoz. A szakadék ugyanaz. És fontos: Románia európaiasodásának Havasalföld és Moldva elmaradottsága a fő akadálya.
A kiigazításokhoz még néhány nemzedékre szükség van. Termé­szetesen, ha Erdélynek lesz türelme és ideje bevárni a regátiakat.
U. i.: Több nemzedékre visszamenően bukaresti/regáti vagyok.
STELIAN TĂNASE
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az emberek bizalmát meg kell szolgálni
Születésnapi beszélgetés Kilyén Ilka színművésznővel
– Vannak emberek, akiket folyamatosan úgy elárasztanak a tennivalók, hogy a születésnapjukra sem tudnak kiemelt figyelmet fordítani. Úgy képzelem, hogy Kilyén Ilka, aki évek, évtizedek óta több fronton igyekszik maximálisan teljesíteni, szintén így lehet ezzel. Bár egy kerek évforduló mégiscsak más. Pláne, ha az ünnepeltet már kora reggel "éjjelizenével" köszöntik az ablaka előtt, ahogy színházi és zenészkollégái tették a minap a facebookos tájékoztatások szerint. Hogy élted meg a mostani X-váltást?
– Örömmel és persze kíváncsisággal, hogy még mi és mennyi következik.
– Következhet nagyon sok és kevesebb is, ez rajtad is múlhat, hiszen gyakran tapasztalhattuk, azok, akik sokat vállalnak, nehezen szakadnak el a munkától, az aktivitástól.
– Így igaz. Nem tagadom.
– Szűkszavú lettél. Tőmondatoknál többet várnék. Milyen éved volt a rövidesen záruló 2014?
– Eléggé gazdag. Zsúfoltnak nem mondanám. Sok minden történt. Sok helyen jártam. Bemutatóm volt a színházban. Nagy örömömre a Keresztes Attila rendezte Figaróban játszom. A színmű- és zeneirodalom egyik jelentős szerepe a Marcellina.
– Ha az olvasók hallhatnák is, amit mondasz, felfigyelnének arra, amire most én is: úgy mondod ezt, mintha nem lenne természetes, hogy egy népszerű, elismert, nagy tapasztalatú és tehetséges művésznő rangjához méltó szerepben bizonyíthat.
– Sokszor kellett azt éreznem, hogy mellőznek. Voltak olyan igazgatók, rendezők, akiknek nem volt fontos, hogy nekem szerepet osszanak. Talán nem tartottak arra érdemesnek.
– Ha a főiskolát is beszámítjuk, negyven éve vagy a pályán.
– Én mindenképpen beleszámítom azt is, mert már II. éven olyan szerencsés voltam, hogy statisztaként ugyan, de játsztam a Stúdió színpadán. Akkoriban nagy megtiszteltetés volt, ha egy alsóévest a felsőévesek produkciójába kiosztottak. A Kocsonya Mihály házassága volt, sikeres előadás, Gergely Géza rendezte, nagyon szerette a közönség. Ott én valami nyoszolyólányféle voltam, párnákat hoztam, jöttünk a hozománnyal.
– És akkor úgy képzelhetted, hogy amikor bekerülsz a nagyszínházba, egymást érik majd a szép feladatok, lehetőleg főszerepek.
– Mindenki, aki erre a pályára lép, biztos így lehet vele. De az indulásom hamar szembesített a rideg valósággal. 1977-ben végeztem a színművészetit. Akkor találta ki a hatalom, hogy a nagy központok zárt városok. Elsősorban nekünk, magyaroknak voltak ezek zárt városok, ezt a történészek tudnák megerősíteni, de az biztos, hogy minket, fiatal színészeket erőteljesen érintett, mert a magyar színházak majdnem mind nagyvárosokban voltak. Nem választhattunk. Minket Lukácsy Kati kolléganőmmel román társulathoz, az akkori tordai munkásszínházhoz helyeztek. Visszautasítottam. Érdekes feladatnak is tekinthettem volna, hogy román színpadon is kipróbálhatom magam, de felháborított, hogy megfosztottak a választás jogától, holott a bukaresti végzettek választhattak, nekik nem volt zárt városi megkötés. És megfosztottak attól az alkotmányos jogomtól, hogy anyanyelvemen folytassam a mesterségemet, azon a nyelven, amelyen tanultam. Sok bonyodalmas hercehurca, cirkusz, beadványok sorozata nyomán végül sikerült Temesvárra kerülnöm. Már azzal is fenyegetőztünk, hogy a belgrádi emberjogi konferenciához fordulunk az ügyünkben. Aztán egyszer csak jött az értesítés, hogy átmehetek a temesvári magyar társulathoz, a papírok majd utólag érkeznek.
– Hogy érezted magad abban a társulatban?
– Nagyszerűen. Sok szeretettel fogadtak. Ez abból is látszott, hogy nagyon sokat játsztam. Mindenfélét. Beugrásaim is voltak, statisztáltam, főszerepeket kaptam.
– És mégis vonzott Vásárhely.
– Nem szerettem volna eljönni, de a férjem ragaszkodott hozzá, hogy közel legyünk a szüleinkhez. Utólag úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Itt viszont nem fogadtak tárt karokkal. Bár beugrásszerűen sok előadást mentettem meg egyik napról a másikra. Mindig hamar és könnyűszerrel tanultam a szöveget, és ha már láttam az előadást, egy próbával simán vállaltam. Számos ilyen eset adódott.
– Az nem könnyítette a befogadásodat, hogy Temesváron sok főszerepben bizonyítottad a tehetségedet?
– Nem. Senki meg nem kérdezte, senkit nem érdekelt, hogy volt ott, miket csináltam, milyen feladatokat kaptam. Mindent nulláról kellett kezdenem. Nyilván lehet, hogy nemcsak közöny fogadott, hiszen gáncsoskodók mindenütt vannak, nekem is lehettek irigyeim. Amikor a színművészetit végeztem, az volt a vélekedés, hogy szép karrier áll előttem. Erre biztatott az osztályvezető tanárom, Tompa Miklós és más tanárok is, Tarr László, Erdős Irma, Szamossy Kornélia. Nagy dolog volt, ha Kovács György gratulált valakinek. Velem ezt tette A tanítónő bemutatója kapcsán. A második felvonás utáni szünetben már bejött és gratulált. Ő abban az esztendőben halt meg. Előtte gyakran beszélgettünk, sok jó tanácsot adott nekem. Azt is mondta, meg kell tanulnom, hogy hamiskártyásokkal nem szabad becsületesen játszani. Ezt a módszert nem tudtam elsajátítani.
– A mostani beszélgetést nem pályarajznak szántam, nem szándékom részletezni az eddigi életművedet, azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a karriered az egyéni előadóestekkel teljesedett ki.
– Igen, bár véletlenül alakult így. Úgy éreztem, hogy mondanivalóm van a világ számára, és ezt így is lehetett közvetíteni. A vásárhelyi színházban keveset foglalkoztattak, jutott ilyesmire is az időmből, de már Temesváron is, ahol nagyon sokat játszottam, volt egy József Attila-estem, a Kései sirató József Attiláért. Elég sok előadást megért, és büszke vagyok arra, hogy abban az időben olyan verseket mondhattam el, amilyeneket nem szívesen engedélyeztek. Ott szabadelvűbb emberek voltak, ilyen műsorok is átcsúszhattak. A verseket mindig szerettem, ez is magyarázza az egyéni műsorok létrejöttét. És még valami. A színház világában ami igazán zavar, az a kiszolgáltatottság. A színészt ez hatványozottan sújtja. A mindenkori vezetéstől, a rendezőtől, annak a darabválasztásától, koncepciójától függ, hogy mikor, mit és hogyan alakíthat. Mindez megváltozik, ha a magad ura lehetsz.
– Az egyéni estjeid sikere és az, hogy általuk egyre ismertebbé váltál, pótolta azt, hogy a társulat produkcióiban nem kaptál annyi feladatot?
– Igen. Hunyadi László azt mondta nekem, hogy ez pótcselekvés. De ő nem próbálta ezt ki. Illyés Kinga indított el. Az első előadóestem anyagát hozzá vittem, hogy megkérdezzem, érdemes-e próbálkozni. Azt mondta, az összeállítás úgy jó, ahogy van. Címet adott neki: Ágról szakadt madár. Alcím: Ballada a csángó sorsról. És beajánlott nagyon sok helyre. Neki már volt tapasztalata ezen a téren, addigra már a fél világot bejárta. Kiröpítette a fészekből az ágról szakadt madarat. A folyamat beindult anélkül, hogy ezért tettem volna valami különöset. Nem jelentkeztem soha sehova, és a mai napig így történik: nem kell jelentkeznem, hívnak.
– Engedj meg egy közbevetést: nagyszebeni meghívásnak teszel eleget akkor is, amikor ez az interjú megjelenik az újságban.
– Az Ars Hungarica néven ismert nagyszebeni magyar napok vendége leszek. Előadásokat tartok és különféle kulturális rendezvények, produkciók lebonyolításába is bekapcsolódom. Visszatérve Illyés Kingára, ő azt mondta: majd meglátod, mekkora erő és hatalom az, amikor egyedül vagy és egyedül tartod a kezedben a közönséget. Semmihez sem fogható.
– És így van?
– Így van.
– Mennyiben más ez, mint amikor egy közös játékban egy egész csapattal próbálsz hatni a nézőkre?
– Tényleg nagyobb hatalmat érzel. Persze most kicsit durván fogalmazok. A színház és a színész, a színpad és a közönség viszonya olyan, mint a szerelem. A legszebb szerelem, ami testi is. Adok – kapok. Visszajelzés érkezik a nézőtérről. A nézők hallgatása, figyelési módja is beszédes. Sokféle módon hallgatnak a nézők. A csendek, a felzúduló tapsok, a felcsendülő kacagás mind-mind valamilyen jelzés. Azt is észlelni lehet fentről, hogy mosolyog a közönség. Az halk, hangtalan cselekvés, és mégis "hallod", hogy mosolyognak. Érzed, hogy mosolyognak. Ez az erőteljes oda- vissza érzés csak a tiéd, ha egyedül vagy.
– Mikor lett számodra nyilvánvaló, hogy tudod uralni ezt a folyamatot?
– Már Temesváron, az első egyéni estemen éreztem, hogy megállom a helyem, nem rettegek, hanem arra koncentrálok, amit tennem kell, és úgy mondom, ahogy elképzeltem. Bízván abban, hogy az emberek azért jöttek el nyitott szívvel, hogy befogadjanak valamit. A közönség nagyon egyszerűen elmondja a maga mondanivalóját: ha valami nem érdekli, nem jön el meghallgatni engem vagy minket.
– Mindenik estednek egyforma sikere volt?
– Nem. A csángó műsoromnak és a karácsonyinak különösen nagy sikere volt. Van most egy újabb, a Zsoltár az anyanyelvről, ennek az összeállításomnak is nagyon kedvező a fogadtatása.
– Vajon miért? Ezekhez lelkileg te is közelebb állsz?
– Igen. Vannak olyan estek, amelyeket azért állítottam össze, mert kérték. Például a Délvidékre. Ott 1992-től nagyon sok előadást tartottam. Akkor kezdődött a szerb–horvát háború. 25-30 délvidéki településen jártam, egyes helyeken többször is. Kértek a zentai csata évfordulójára is egy ünnepi műsort. Így készítettem egy olyan összeállítást, amely azt mutatja be, hogy a forradalmak, bukások, látványos talpraállások bizonyítják, hogy a tűz, ami az emberben, a nemzetben él, elpusztíthatatlanná teszi.
– A jelenlegi szabályozás, törvénykezés olyan, hogy bizonyos életkor teltével a színészt nyugdíjazhatják. Emiatt az utóbbi évek, évtizedek során olyanok is kénytelenek voltak elhagyni a színpadot, akik még sokáig megoszthatták volna a színjáték örömét a társaikkal és a nézőkkel.
– Én nemcsak reménykedem, de hiszem is, hogy a színháznak még szüksége van rám, és játszani fogok.
– Az egyéni produkciókat viszont folytatni lehet.
– Így igaz. Addig csinálhatom, ameddig bírom, és amíg elszenved a közönség. Nagy örömmel csinálom, hiszen ötletekből sosincs hiány, jelenleg is több érlelődik bennem. Mindenik nagyon kedves számomra, és érdekesek is lennének, de egyszerre csak egy kivitelezhető.
– Gondolom, azért is, mert nagyon munkás feladat egy ilyen estet előkészíteni.
– Igen. Mindenik egyéni estemet én szerkesztettem. Ez ugyanakkor jó is volt, mert arra kényszerített, hogy olvassak, kutassak, érdeklődjem, és minden plusz, amit ezekkel kapcsolatosan olvastam, tanultam, örömmel töltött el.
– Van-e olyan ötleted, amely a közeljövőben konkretizálódik, esetleg megvalósulva közönség elé is kerül?
– Van. Tavaly a vásárhelyi Kultúrpalota 100. évfordulójára kitaláltam, összeállítottam, megszerkesztettem azt a műsort, amelynek a címe: Megszólal a Kultúrpalota. CD- és videofelvétel is készült róla. A videó bemutatója november 25-én lesz a Kultúrpalotában. Örülnék, ha azon az esten minél többen lennének.
– A színházi szerepek, egyéni műsorok és más fellépések mellett több olyan egyesületi, közösségi feladatot vállaltál, amelyek szintén energia- és időigényesek. Az EMKE megyei szervezetének a vezetésében, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány keretében kifejtett munkád továbbra is megmarad? Ha csak a felsoroltak első felére gondolunk, az is sok egy embernek.
– Ha nem lenne olyan nagyszerű családom, amely kitűnő hátországot biztosít, nagyszerű férjem, aki az egyik legnagyobb segítőm a magyar kultúra terjesztésében, valószínű, hogy mindezt nem tudnám megtenni. És azon gondolkodnék, mi lenne elhagyható mindabból, ami felaprózhat. De ha az emberek megtiszteltek a bizalmukkal, azt meg is kell szolgálnom.
– Hát akkor azt kívánom, hosszasan örvendhess még ennek a bizalomnak. Isten éltessen sokáig!
– Köszönöm szépen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

"Victor Ponta ne feledd, Erdély nem akar téged!"
A csendőrség becslése szerint több mint 10 ezer – egyes lapok szerint 15 ezer – kolozsvári skandálta péntek este teli torokból azt, hogy „Victor Ponta ne feledd, Erdély nem akar téged”. A demonstráció a Főtérről indult, a tömeg levonult a Mărăști negyedbe, majd visszatért a Béke térre.
„Victor Ponta igenis képes egyesíteni Románia lakosságát, még ha csak egy ellene szóló tüntetés erejéig is!” – jelentette ki a tüntetésen az egyik vezérszónok. A Mátyás-szobor előtt felolvasták a hétpontos Kolozsvári Nyilatkozatot, amelynek megfogalmazói többek között a jogállamiság tiszteletben tartását, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását követelik. A tömeg hangos ovációval fogadta a nyilatkozat mindegyik pontját.
A megmozdulás szónokai elmondták, elsősorban az ellen tiltakoznak, hogy a választások első fordulójában szervezési hiányosságok miatt a külföldi románok jelentős hányada nem tudta leadni szavazatát. Kijelentették, fennáll annak a veszélye, hogy ez a második fordulóban is megismétlődjék.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint hasonló megmozdulások zajlottak péntek este Temesváron, Nagyszebenben, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Aradon és Brassóban, valamint Bukarestben is. Az Agerpres hírügynökség ugyanakkor Victor Pontát támogató megmozdulásokról is hírt adott. Galacon mintegy háromezren, Gyulafehérváron mintegy ezren, Besztercén és Nagybányán több százan vettek részt Victor Pontát támogató tömegrendezvényeken. 
A Mărăști negyedbe induló tüntetők kormány- és Ponta-ellenes transzparenseket tartott a magasba, némelyik üzenete (Koloszvár=KLAUSenburg) egészen frappánsra sikeredett, és felbukkant a múlt szombati tüntetésről ismert Mickey Mouse is. A lakótelepen sokan csatlakoztak a demonstrációhoz, mások az ablakból tapsoltak az utcán menetelőknek, zömében fiataloknak. A tömeget csendőrök kísérték az útvonalon, különösebb incidensek nem történtek.
A szervező civilek utolsó sétaként hirdették meg a felvonulást. Amint az egyik közösségi portálon kifejtették, azért gondolják utolsónak, mert ha Victor Ponta elveszti a választást, nem lesz már szükség, ha viszont megnyeri, nem lesz már lehetőség hasonló megmozdulások szervezése.
Nagy Kamilla/MTI
maszol.ro

„A mi magyar adásunkat” ünnepelték
Marosvásárhelyi könyvbemutatóval és könnyűzene-koncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása. A Tükörteremben rendezett rangos eseményen a tévénéző közönség az évtizedekkel ezelőtti kedvenceit láthatta viszont immár élőben – enyhén megőszülve és ráncosodva, de töretlenül derűlátóan és munkakedvvel megáldva.
A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária szerkesztette vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor nekiláttak a hatalmas feladatnak még munkacímnek szánták azt, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált: elvégre 1969-es indulásától egészen az 1985-ös betiltásáig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. A nézők talán nem is sejtették, hogy a szerkesztők olykor vért izzadva próbálták vállalhatóvá és fogyaszthatóvá tenni a pártvezetés által kötelező házi feladattal „megspékelt” adásokat.
Magyarul szólni – csodával határosan
A legtöbb otthonban a hétfő délutáni tévézés valósággal családi programmá állandósult. Mire felcsendült a Szeretnék szántani / Hat ökröt hajtani… adásszignál, a család apraja-nagyja, de még a szomszédok is a képernyőre szegezett tekintettel sorakoztak. Amint az ünnepélyen is elhangzott: a magyar adás nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött. Mindez elsősorban a hajdani főszerkesztőnek, a rendkívüli diplomáciai érzékkel, leleményességgel, fantáziával és széles látókörrel megáldott Bodor Pálnak köszönhetően – hangsúlyozták a felszólalók, akik egykori, ma már 84 esztendős főnöküknek dedikálták könyvüket.
„Nem volt könnyű dolog megemésztetni az illetékesekkel, hogy a romániai magyarságnak szüksége van a magyar adásra. Még akkor sem, ha 1968-ban lehetőség nyílt kívánságaink nagyobb nyomatékkal való kinyilvánítására. Göröngyös talajon próbáltunk valamit teremteni” – emlékezett vissza a kommunizmus akkoriban kevésbé magyarellenesen dübörgő korszakára Gálfalvi Zsolt író, aki Bukarestben élő értelmiségiként azok között volt, akik mindent megmozgattak az adás beindításáért. Az előkészületekről szólva, Gálfalvi felidézte azt a román kollégát, aki teljesen jóindulatúan és segítőkészen kölcsönben szerkesztőket és bemondókat ajánlott fel az induló magyar adásnak. „Amikor mondtam, hogy az általa felsorolt személyek nem is tudnak magyarul, az illető meglepődve kérdezett vissza: ti azt gondoljátok, hogy a magyar adásban magyarul fogtok beszélni? Igen, azt gondoltuk, és így is lett. Sokáig a magyar nézők számára is felért egy csodával, hogy magyarul szólhatunk a román tévé képernyőjéről” – idézte fel a múltat Gálfalvi Zsolt.
Akinek megadatott, hogy harmadjára is örüljön
A magyar adás múltjának felgöngyölítésének ötlete Józsa Erikában született meg. Az Ausztráliában élő egykori bemondónő akkor ébredt rá saját és kollégái rendkívül fontos szerepére, amikor egyik ’90 utáni látogatása során, Csíkszereda felé vonatkozva valaki felismerte a kupéban és arról beszélt, hogy milyen sokat jelentettek számára a tévékészülék előtt töltött valamikori hétfő délutánok. A társszerző, Simonffy Katalin Bodort idézte, aki szerint kétszer örül az, aki a tévénél megfordul: amikor alkalmazzák, illetve amikor továbbáll. „Nekem harmadjára is megadatott, hogy örüljek, amikor végre megtapinthattam a könyvet” – mondta el. A szerzőknek nem volt könnyű dolguk, hisz a ’85-ben, a zsilávai börtönbe került archív felvételek közül nagyon sok elvesztődött.
Az ünnepély utolsó momentumaként H. Szabó Gyula felelős kiadó mikrofont ragadott és arról „interjúvolta” a szerkesztőség egykori tagjait, hogy mivel töltik nyugdíjas éveiket. Vannak, akik most is riportfilmeket készítenek, mások újságot írnak-szerkesztenek vagy egyetemen oktatnak, de akad olyan is, aki vállalkozásba kezdett. A lényeg, hogy senki nem unatkozik, és korát meghazudtoló lendülettel alkot, dolgozik – lehetőleg a magyar nyelvterületen. Nem is csoda, hisz az a nemzedék, mint ahogy Mosoni Emőke mostani főszerkesztő fogalmazott, már évtizedekkel ezelőtt magasra tette a mércét.
Megzenésített nagy találkozás
Vasárnap este a Sörház utcai dzsesszklubban A nagy találkozás címet viselő műsor keretében fellép a magyar adás zenei szerkesztője és 1989 utáni főszerkesztője, Boros Zoltán zongorista, Józsa Erika egykori bemondónő és egyben zeneszerző, szövegíró és énekes, valamint a budapesti Ráduly Béla Tribute Band, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás erdélyi rockegyüttes, a Metropol emlékzenekara.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Örömünneppé változtak a tünetetések a nagyvárosokban
Klaus Johannis Facebook-bejegyzésben adta hírül támogatóinak, hogy győzött a romániai elnökválasztáson. Ellenfele, Victor Ponta elismerte vereségét és telefonon gratulált Johannisnak. A külföldön élők szavazása körüli botrány miatti kormányellenes tüntetések örömünneppé váltak.
Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjének, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármesterének az elnökválasztáson elért győzelméhez.
Ponta a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházából való távozáskor újságíróknak adott rövid nyilatkozatban kijelentette: a népnek mindig igaza van. Hozzátette: Románia demokratikus ország, ezért elfogadja ezt az eredményt, és reméli, hogy azok is elfogadják, akik tüntetni akarnak, mert nincs okuk tiltakozni.
Hangoztatta, hogy továbbra is végzi a kötelességét kormányfőként. Leszögezte, kategorikusan elutasítja annak a gondolatát, hogy lemondjon a kormány éléről addig, amíg párttársai nem kérik ezt. Hozzátette: eddig senki nem kérte tőle.
A vasárnap este közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Ponta vagy Johannis győzött a választáson. A felmérések egyöntetűen szoros, de eltérő kimenetelű eredményeket jeleztek előre.
Liviu Dragnea, a PSD főtitkára elmondta: pártja párhuzamos, nem hivatalos szavazatszámlálása szerint 95 százalékos feldolgozottságnál Johannis a voksok mintegy 53 százalékát kapta, Ponta 47 százalékot gyűjtött.
Örömünneppé változtak a kormányellenes tüntetések
Ezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban az elnökválasztás urnazárásakor, hogy tiltakozzanak a külföldön élő románok szavazásának nem megfelelő megszervezése ellen. Tiltakozásuk ünnepléssé alakult, amikor megtudták, hogy Klaus Johannis nyerte a választásokat.
A román hírtelevíziók beszámolói szerint Bukarestben, Kolozsváron, Nagyszebenben és Iasiban is többezres tömeg vonult az utcákra, hogy a külföldi szavazóhelyiségek nyitva tartásának meghosszabbítását és a kormány lemondását követelje. A televíziók arról is tudósítottak, hogy Párizsban és Torinóban a rendőrség könnygázzal oszlatta fel azoknak a románoknak a tömegét, akiknek több órás sorban állás után sem sikerült szavazniuk, és emiatt tiltakozásba kezdtek.
A bukaresti megmozdulás a televíziók becslése szerint húszezresre gyarapodott, miután kiderült, hogy Klaus Johannis nyert. A tömegben a megválasztott elnök is megjelent, de nem tartott beszédet.
A hírtelevíziókban megszólaló elemzők egybecsengő véleménye, hogy a Ponta-ellenes „tiltakozószavazatok" döntötték el a választást. Az eredmények általános meglepetést okoztak, hiszen a második forduló előtti utolsó felmérések is Victor Ponta jelentős előnyét mutatták.
Az elemzők szerint a választási eredményekben jelentős szerep jutott a közösségi portálokon folytatott kampánynak, amelyben Klaus Johannis támogatói sokkal aktívabbak voltak. Míg Victor Pontára az idős, kevésbé iskolázott, falusi választók szavaztak, Johannist a nagyvárosok lakói, a fiatalok és a külföldön élő román állampolgárok támogatták.
MTI
Erdély.ma

Könyvbe mentett emlékek
Az a régi magyar adás
Az emlékezés kedves ünnepévé vált a november 15-i szombat délelőtt. A Kultúrpalota Tükörtermének varázslatos díszletei között vidámnak indult, majd szomorkásan ért véget az idei könyvvásár érdekes és megható könyvbemutatója. A színes ólomüvegekbe zárt balladák előtt a Román Televízió 1969-től 1985-ig sugárzott régi magyar adásának szereplői ültek és vallottak arról, hogy kisebbségi életünk "rázós hullámvasútján" milyen volt az enyhülés, majd a szigorodás éveiben "a hetedik erdélyi magyar hetilap, a hetedik erdélyi magyar színház", "az erdélyi magyar koncertiroda", "a romániai magyar panasziroda" munkatársának lenni. A nézőközönségben és a szerkesztőkben is mély nyomot hagyott 15 évet örökíti meg az a könyv, amelyben három szerző, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária írta meg a saját és gyűjtötte össze 24 vallomástevő munkatársuk emlékeit A mi magyar adásunk 1985–1969 címmel. A Kriterion kiadónál megjelent vaskos kötetet H. Szabó Gyula szerkesztette, a címlapot Demian József tervezte.
A szerzőket a könyv szerkesztője bírta szóra. Először az ötletgazda, az Ausztráliából érkezett Józsa Erika vallott arról, hogy a csíkszeredai évfordulós ünnepségre utazva, sok ezer kilométer megtétele után egy vonatfülkében döbbent rá, hogy a nézőkben 25 év elmúltával is megmaradt az emlékük. Majd szerzőtársaival közösen gondolkoztak el azon, hogy annyira kevés tárgyi bizonyítéka maradt munkásságuknak, hogy az utókornak nem lesz amiből megírnia, hogy mi volt a magyar adás különleges hatásának a titka. Ezért döntöttek úgy, hogy szóra bírják mindazokat, akik még emlékezni tudnak, s a mozaikkockákból összerakják a történetet. Bár Bodor Pál, az egykori főszerkesztő kellett volna a fő szerző legyen, visszaemlékezéseivel hozzájárult a múltidézéshez, és a szerzők neki ajánlották a könyvet.
Öt éve íródik a kötet, s hogy elkészüljön, a régi "harcostársakat" kérték meg, hogy segítsenek emléket idézni – vette át a szót Simonffy Katalin. Az események kibontásában, amelyekre már rárakódtak az 1990-ben újraindult magyar adásnál töltött évek is, a jelenlegi kollégák az adástükrökkel segítettek. Az újrainduláskor úgy tűnt, hogy nincs folytatás, hisz 1985-ben a vágókra, akik maradtak, kegyetlen feladatot bíztak, ki kellett választaniuk, hogy mi megy az égetőbe, a többi pedig a Jilaván őrzött archívumba került.
Csoda, hogy ez a könyv megszületett – jelentette ki Tomcsányi Jakab Mária. Már csak azért is meg kellett írni, hogy hírt adjon arról a korról is, amelyben a magyar adás létrejött. Kik és hogyan harcolták ki, milyen fondorlatokkal, s Bodor Pál főszerkesztő a lehetőséget hogyan alakította egy olyan fórummá, ami már-már vállalhatatlan volt. Kulturális értékeinken, hagyományainkon túl a magyar adás megmutatta egymásnak a különböző tájegységekben élő magyar embereket, s ezenkívül a nem létező nemzetiségi intézmények feladatát is ellátta.
A lapok alján történelmi emlékeztető olvasható (párthatározatok, korabeli események stb.) Vincze Gábornak a Romániai magyarság kronológiájából, hogy az elejtett célzásokat legyen mihez kötni – egészítette ki a bemutatást H. Szabó Gyula.
Gálfalvi Zsolt, akit később, 1998-ban neveztek ki a Román Televízió megbízott elnök vezérigazgatójává, az előzményekről számolt be, az 1968-as enyhülésről, amikor lehetőség nyílt arra, hogy 1969 nyarán az ország belső helyzete és a külső körülmények (csehszlovákiai események) hatására egy bukaresti találkozón romániai magyar értelmiségiek, művészek, lapszerkesztők nagyobb nyomatékkal mondják el a véleményüket. Bár választ a párt jelen levő főtitkárától nem kaptak, de utólag az intézkedési tervben már szerepelt a magyar és a német adás létrehozása. A szervezés nagyon nehéz munkájában Bodor Pál leleménye, fantáziája, a valóságtól való elrugaszkodásra való hajlama, de hozzáértése, tapasztalata, lelkesedése, makacssága, konoksága is hozzájárult, hogy a megszülető televíziós adásnak visszhangja támadt. Az adásnál és a szövegnél többet jelentett, hogy egy modern kommunikációs eszközben megszólaltunk magyarul, s az ország legkülönbözőbb magyar vidékein hallgathatták azt. Az emberek között létrehozott kapcsolati lehetőségért volt rendkívül fontos a magyar adás. Gálfalvi Zsolt mellett a szerencsés kultúrpolitikai helyzetet jól kihasználó magyar értelmiségiek, Domokos Géza, Huszár Sándor szerepét hangsúlyozta később Galbács Pál is, értékelve a szerzőhármas "irdatlan" munkáját.
45 évvel ezelőtt, a kezdődő és egyre inkább elhatalmasodó diktatúrában lehetett egy vállalható, nézhető, az erdélyi magyarságot szolgáló médiát teremteni – vette át a szót Csáky Zoltán, aki a már említett feltételeken kívül azoknak a román kollégáknak (Victor Tiberiu, Eugen Lungu, Adelman Alfred) a nevét is említette, akiktől a filmezést, vágást tanulta a rádiósokból, újságírókból álló kezdő csapat. Majd arra a sportriportjára emlékezett, amikor az ASA megnyerte a román kupát, s tízezer torokból zúgott, hogy hajrá, fiúk, hajrá, magyarok! Beszélt azokról a sportolókról, akikről a magyar adás révén derült ki, hogy valóban magyarok, s emlékezetes történetekben idézte fel riporteri munkájának eseményeit.
Kezdetben Tomcsányi Tibor és Birta József mellett vendégbemondókat is meghívtak a marosvásárhelyi színháztól, köztük Farkas Ibolya színművészt, aki H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva megtisztelőnek nevezte a felkérést.
A vallomástevők sorában Boros Zoltán (az ő vezetésével indult újra az 1989-es fordulat után a magyar adás) utalt arra, hogy a könyv akkor teljes, ha társul hozzá a képernyő is. Ezért kíváncsi arra, hogy egy fiatal olvasó, aki nem élt a rendszerben (amikor üresek voltak az üzletek, fel kellett vonulni augusztus 23-án, és nem hallotta, hogy mit sugárzott az esti híradó stb.), felismeri-e annak jelentőségét, hogy mit jelentett egy civilizált, kulturált magyar hang a televízióban. Hang, amelyet megértettek az emberek, holott a televíziós változata volt annak, ahogy Sütő András a sorok között, Harag György és Szabó József pedig a színpadon mondta el az akkori valóságról szóló gondolatait. Ez a televíziózás 1985-ben véget ért, és jó lenne, ha Józsa Erikához hasonlóan támadna egy új kapitány, aki megírná az 1990-es indulás történetét a forradalom, a bányászlázadások, az Egyetem téri tüntetések közepette, miután már közvetlenül lehetett szólni a romániai magyarságról, a romániai helyzetről, a bukaresti történésekről.
A képernyőről hiányzó gyermekműsorok készítésével járult hozzá az adás sikeréhez a megszólaló Huszár Irma, aki a későbbiekben az erdélyi magyar képzőművészekről készített portréfilmeket, amelyeket a román televízió alkotásaként adtak el külföldre is.
Máthé Éva számára keserédes volt az a kilenc év, amelyet a televíziónál töltött, ahol "lenyelni való" híradókat kellett készíteni, szerencsére név nélkül. Mégis lélekölő dolog volt, de e nyomás alatt kikristályosodtunk, barátok lettünk – tette hozzá. A nehéz adástitkári teendők mellett voltak sikeres riportjai, ankétjai is e nagyon keserves, de nagyon szép évek során.
H. Szabó Gyula a következőkben azt a társszerzőt, a szerkesztőség szerény, megbízható tagját köszöntötte fel Ulieriu Rostás Emília vágó személyében, akinek oly sokat köszönhet nemcsak a könyv, a régi és újabb magyar adás szerkesztősége is, s aki 40 évet töltött a 9. emeleten, s nyugdíjasként sem vált meg a vágóasztaltól, kitartással mentve a régi magyar adás értékeit is.
Rostás Zoltán, aki egyetemet végzett fiatalemberként a legkorábban került a szerkesztőséghez, elmondta, hogy a három év, amit a magyar adásnál töltött, egy játékos kísérletként maradt meg emlékeiben. Bodor Pál diplomatai képességei mellett homo ludens (játékos ember) volt. "Senki nem értett hozzá, de vidámsággal, vagánysággal, lezserséggel eljátszottuk, hogy televíziózunk, s időnként az improvizációkból érdekes dolgok születtek. Később a dolgok szigorodtak, de kezdetben még a híradó is játék volt" – utalt Máthé Éva szavaira a felszólaló.
A könyv legérdekesebb része az az összeállítás, amelyet Rostás Zoltán Sugár Teodorral készített a tízéves évfordulóra. A jelen időben megfogalmazott vallomások képezik a kötet gerincét – mondta Szabó Gyula.
Sokan figyelmeztették, hogy az évszámok tévesen kerültek a borítóra, de megmagyarázta, hogy szándékos volt a megfordítás, hiszen egy időbeli visszaútra vállalkoztak a könyv megírásával, s erre akarják felhívni az olvasó figyelmét is – tette hozzá.
Mivel az emlékezés értelmét a mai szerkesztőség léte adja meg, Mosoni Emőke főszerkesztő kapott szót, aki elmondta, hogy a 45. évfordulóra egy DVD-lemezt készítettek a régi és az új magyar adás anyagaiból válogatva, majd minden érdekeltet meghívott a november 23-i sepsiszentgyörgyi évfordulós záróünnepségre.
A bemutató végén még egy utolsó kérdésre válaszoltak a vallomástevők, akik közül néhányan, ha ritkábban is, de még mindig készítenek filmet, mások tanítják a szakmát, és vannak, akik aktívan vagy nyugalmasabban élik nyugdíjas éveiket. Huszár Irma vallomásában elhangzott, hogy szeretné megjelentetni férje, Huszár Sándor naplóját, aki nyolc kötetben vetette papírra az 1950 utáni eseményeket.
A kötet szerzőinek Bodor Pál nevében lánya, Bodor Johanna mondott a sírással küszködve köszönetet, s tette hozzá, hogy nagyon büszke édesapjára. Majd Grosu Magdolna köszöntötte a könyv szerzőit, akik előtt hosszú sor várakozott, hogy dedikálják a kötetet, amely sok érdekes, tanulságos adatot árul el a szerkesztőségi munkáról, a megszólalók magánéletéről, a hetvenes, nyolcvanas évek Bukarestjéről.
Élményt jelentett végigkövetni ezt a rendkívüli magyar adást, ami ünnep volt, akárcsak azok a régi hétfő délutánok (1969. november 23-tól kezdődően), amikor összegyűlt a nagy család, s a magyar adás a romániai magyar élet és művelődés vérkeringésébe kapcsolt be az egyetlen televízióként, amelynek szavai és képei otthonra találtak minden lakásban. Ha a mai reánk omló műsordömpingre gondolunk, amelyben jelentőségüket vesztik a helyi események, megnyugtató, biztos pont volt az életünkben, amely megtanított összekacsintani a szerkesztővel, a sorok s képek mögött olvasni. Ha 1969-ben középiskolás lányként valaki azt mondta volna nekem, hogy az akkoriban szinte bálványozott szerkesztők mint barátjuknak, kollégájuknak dedikálják ma ezt a vallomásgyűjteményt, lehetetlennek tartottam volna. Gratulálok a szerzőknek és a vallomástevőknek ezért a vaskos makro- és mikrotörténelmi kötetért és az emlékekért, amelyeket bennünk, nézőkben felidéznek.
S mivel nem fért bele minden az egyórás könyvbemutatóba, vasárnap délután a Jazz&Blues Clubban lehetett nosztalgiázni a dalszerző és zenész Józsa Erika és a 70-es évek legnépszerűbb együttese, a Metropol zenekar játékát hallgatva.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Temesváron tartották a Magyar Tudomány Ünnepe erdélyi főrendezvényét
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megszervezett erdélyi rendezvénysorozat főeseményére került sor november 14–15-én Temesváron. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a Temesvári és bánsági tudományosság – múlt, jelen, jövőcímmel szervezett tudományos ülésszakot a Bánság fővárosában, amelyet a KAB elnöke és alelnöke mellett a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és alelnöke is megtisztelt jelenlétével.
A temesvári Perla szállóban megszervezett rangos tudományos esemény résztvevőit Salat Levente, a KAB elnöke, Török Ádám, az MTA főtitkára,
Vékás Lajos, az MTA alelnöke és Nagy-György Tamás, a KAB Bánsági Regionális Munkabizottságának elnöke köszöntötték.
Vékás Lajos akadémikus, az MTA alelnöke az európai magánjogról és az új magyar Polgári Törvénykönyvről tartott érdekes előadást. Delesega Gyula, műegyetemi professzor a Temesvári Műszaki Egyetem 1920. november 15-ei létrehozásának előzményeiről és három temesvári magyar professzorról, Bakonyi Kálmán és Hajdú József mérnökökről, valamint Rendi Béla matematikusról tartott izgalmas előadást. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a tehetséggondozásról, mint a bánsági magyar tudományosság jövőjének előfeltételéről beszélt. Toró László fizikus a bánsági sugárvédelemről, ezen belül a csernobili katasztrófa titokban tartott következményeiről tartott előadást. Ferencz András műegyetemi professzor a klímaváltozás beláthatatlan következményeiről és a folyamat lassítására irányuló törekvésekről, a tiszta energiáról beszélt. A tudományos ülésszak első tömbjét Preitl István műegyetemi professzor Szabályozó rendszerek fejlesztése mechatronikai alkalmazások részére a Temesvári Műszaki Egyetemen című előadása zárta.
„A temesvári konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretébe illeszkedik, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia minden évben hagyományosan megtart – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Salat Levente, a KAB elnöke. –  A rendezvénysorozat november 3-án kezdődik, azon a napon, amikor gróf Széchenyi István megalapította a Magyar Tudós Társaságot azzal, hogy 1825-ben fölajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét. Ezt 1997 óta ünnepli a Tudományos Akadémia, és 2003-ban a parlament hivatalosan is a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította. Azóta az Akadémia keretében közel egy hónapos rendezvénnyel emlékeznek meg erről a fontos eseményről. Amióta a Kolozsvári Akadémiai Bizottság létezik, 2007 óta, mi is részei lévén ennek az intézményi keretnek, Erdély több helyszínén szervezünk rendezvényeket, amelyek a Magyar Tudomány Ünnepe keretébe illeszkednek. 2014-ben ez a temesvári konferencia a rendezvénysorozat főrendezvénye!” Salat Levente KAB elnök azt is elmondta: a bánsági magyar tudományosság képviselőivel sokkal lazább és kevésbé intenzív a kapcsolat, mint a Kolozsváron vagy akár Marosvásárhelyen dolgozó tudományos munkatársakkal. „A mi számunkra a bukaresti magyar tudományosság vagy a bánsági magyar tudományosság szinte fontosabb, mint a csíkszeredai tudományos élet, mert Csíkszeredán könnyebb a magyar tudósoknak alkotni. Azt gondoljuk, hogy a bukaresti magyar tudományosságot nehezebb művelni, nehezebb megtartani a magyar nyelv kötelékében. Valószínűleg Temesváron jobb egy kicsit a helyzet, de egyre nehezebb lesz itt is a magyar tudósok dolga” – nyilatkozta lapunknak Salat Levente, hangsúlyozva, hogy vannak itt még rangos, színvonalas munkát végző magyar tudósok, akik a szakmai élet különböző területein becsülettel végzik a munkájukat. „Ennek a rendezvénynek az előkészítése során volt alkalmam látni, hogy utánpótlás is van, vannak fiatalok is, akik folytatják ezt a munkát itt Temesváron és ez nagy öröm a számunkra!” – mondta befejezésül a KAB elnöke.
November 15-én, szombaton Török Ádám akadémikus, az MTA főtitkára, Matekovits György, Jancsó Árpád, Farkas László és Kurunczi Lajos előadásaival folytatódott a temesvári konferencia, amely tudományos díjak átadásával és a KAB testületi ülésével zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Borboly Csaba és Antal Árpád: a kormányból ki kell lépni
Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a választások eredményének ismeretében egyforma véleményt fogalmazott meg az RMDSZ „tennivalóját” illetően.
Borboly Csaba az eredmények kapcsán portálunknak a következőképpen nyilatkozott: „az eredményeket nem szabad a szőnyeg alá seperni. Most arra kell választ találjunk, hogy miért mentek el azok is szavazni, aki korábban nem tették meg.”
Hozzátette: az elnökválasztás első fordulójában látszott, hogy nincs értelme magyar-magyar versenyről beszélni, hiába volt két magyar elnökjelölt. „A magyar-magyar verseny helyett ezért inkább a magyar-magyar együttműködésre kell koncentrálni. Ugyanakkor el kell kezdeni felkészülni és építkezni a 2016-os helyhatósági és parlamenti választásra”.
Borboly az egyik közösségi oldalon tovább kommentálta a történteket. A következőt írta: „Hogy mi lesz, mit kell tenni, az majd eldől, szerintem ezt ma senki nem tudja, de egy biztos, a kormányból ki kell lépni. És ami még fontos: ki kell állni az emberek elé, meg kell hallgatni a véleményüket. Érveket kell ütköztetni, és erdélyi magyar konszenzus szükséges a fontosabb kérdésekben. Nyíltan kell beszélni arról, hogy mi volt jó, és azt folytatni kell, és meg kell vizsgálni, mi az, amit nem lehet folytatni, ami helyett más kell”.
Antal Árpád: több érv is a kilépés mellett szól
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hétfőn elmondta, örül, hogy újra polgármester – ráadásul erdélyi – Románia elnöke. Ugyanakkor nem túl optimista az államelnöki választások eredményével kapcsolatban, hiszen – mint magyarázta – már megmutatkozott, a románok egy része azzal szeretné lesöpörni a kisebbségi kérdést, hogy Románia ezúttal bebizonyította: a világ legtoleránsabb országa, mivel nem ortodox és nem román államfőt választott.
Az RMDSZ-nek több okból is fontolóra kell vennie, hogy kilépjen a kormányból – véli ugyanakkor Antal Árpád. Elsőként megemlítette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) becsapta, és az RMDSZ megkerülésével próbálta megszólítani a magyar választókat a kampányidőszakban kiosztott szórólapokkal. A városvezető nehezményezte azt is, ahogyan a kormány megszervezte a határon túli választásokat, az ott élőket pedig „a legalapvetőbb demokratikus joguktól próbálta megfosztani”. Harmadik okként hozta fel, hogy a magyarság egyértelműen Johannis mellett foglalt állást, a demokráciában küldött jelzéseket pedig fontolóra kell venni, annak megfelelően kell politizálni. Az RMDSZ számára is üzenet hordoz a vasárnapi választási eredmény, mert a szövetség is demokratikus elveket vall – fejtette ki a városvezető.
Utópiaként emlegette azt az ideális helyzetet Antal Árpád, amikor a romániai magyarság jogait úgy szavatolnák, hogy ebből a szempontból mindegy legyen ki van kormányon. Hozzátette, hogy az erdélyiek részéről a demokrácia adta jog kihasználása nem csupán egy voks Johannis mellett, hanem Bukarest és a központosítás elleni választás is volt. Mindent összevetve ugyanakkor sok sikert kívánt Klaus Johannisnak, illetve abbéli reményeit is kifejezte, hogy munkájában következetes vezető lesz az új államelnök. Hozzáfűzte, romániai magyarként elvárja tőle, hogy kezelje a kisebbség ügyeit nagyobb empátiával, ne zárkózzon el ettől, hiszen, ha szászként úgy döntött, hogy Romániában marad, meg kell értenie, mit jelent a székelyeknek az, hogy ők sem választották a kivándorlást – zárta gondolatait Antal Árpád.
Bencze Melinda, Kozán István
Székelyhon.ro

Elnökválasztás: történelmi fordulatot emleget a sajtó
Címoldalon írtak a vezető európai lapok Klaus Johannis győzelméről – a legtöbb újság meglepetésként és szenzációként értékelte Nagyszeben polgármesterének államelnökké választását. A német lapok lelkes hangvételű cikkekkel ünnepelték, hogy szász államelnöke van Romániának. 
„Német korrektség” és „igazi sikertörténet”
A Frankfurter Allgemeine Zeitung óriási szenzációként tálalta, hogy Nagyszeben polgármestere nyert vasárnap este a baloldal jelöltjével, Victor Pontával szemben, valamint hogy legelőször történik meg, hogy kisebbséghez tartozó politikus vezeti majd az országot.
A Die Welt meglepőnek és történelmi jelentőségűnek nevezte a fordulatot, és azt értékelte többek közt, hogy a látszólag verhetetlennek tűnő Pontával szemben kerekedett felül Johannis. A lap cikkírója, Boris Kálnoky kiemelte, bár a közvélemény-kutatások és a választás két héttel ezelőtti első fordulója a jelenlegi miniszterelnök győzelmét vetítette előre, sikerült Johannisnak legyőznie ellenfelét. Megemlítette azt is, hogy az új államfő győzelme fölötti örömben a német kancellár, Angela Merkel is osztozik, és hogy a fordulat annak tudható be, hogy Romániában az emberek alapvető változásokat várnak el Johannistól.
„Románia esetében ez a lehető legjobb eredmény” – mutatott rá Boris Kálnoky, aki szerint a német korrektség is hozzájárult az „igazi sikertörténethez”. Kitért arra, hogy Johannis polgármestersége, „tiszta vezetése” alatt Nagyszebenben gazdasági növekedés volt tapasztalható, és hogy románok választották meg újra meg újra elöljárónak – hiszen a városban alig élnek már németek.
„Egyedül a maffia ellen”
A Die Zeit című lap külön kiemelte, hogy az ortodox Romániának nem ortodox, német államfője lett. Az osztrák Der Standars a hatalmas részvételi arányra hívta fel a figyelmet, és emlékeztetett arra, hogy a külföldi szavazókörzeteknél hosszú sorok kígyóztak a választások mindkét fordulója alkalmával.
A Der Spiegel Egyedül a maffia ellen címmel írt Klaus Johannis győzelméről, rámutatva, hogy egyértelmű többséggel választották meg vasárnap államelnöknek. A lap emlékeztet, hogy mindenféle kampány és korrupció dacára sikerült Johannisnak győzedelmeskednie a választások második fordulójában, mindazok ellenére, hogy a posztkommunista hatalom minden eszközt bevetett, hogy megakadályozza győzelmét.
„A német származású politikus perpektívát nyújt majd az országnak” – fogalmazott a Der Spiegel. A cikk ismerteti az új államelnök életrajzát, azt, hogy az 1959-ben Nagyszebenben született Johannist negyedszer választotta meg szülővárosa elöljárónak, és hogy polgármestersége alatt felvirágoztatta az erdélyi várost, amely 2007-ben elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet. Mint a cikkíró fogalmaz, Johannis nem akar „látszatelnök” lenni, mint elődje, a „játékos” Băsescu, aki vitatkozó és intrikus stílusával szétszakította az országot. Viszont – fejezi ki enyhe aggodalmát – kérdéses, hogy sikerül-e ez neki, hiszen „a bukaresti politikai dzsungel nem az átlátható, áttekinthető Nagyszeben”.
„Stabilitás Európa egyik legszegényebb nemzetének”
A BBC arról írt a második forduló éjszakáján, hogy Victor Ponta elismerte vereségét Johannisszal szemben az a Ponta, aki jócskán legyőzte az első fordulóban a német származású polgármestert –, Johannis viszont most meglepő fordulatként határozott győzelmet aratott. Az angol és francia nyelvű lapok is kitértek arra, hogy a vasárnapi választást nagymértékben meghatározta, hogy a külföldön tartózkodó, szavazni akaró romániaiak rengeteg akadályba ütköztek.
A France Presse hírügynökség úgy fogalmazott, hogy sikerült Johannisnak meggyőznie a szavazókat azzal, hogy egy „normális”, „korrupciómentes” ország mellett kardoskodik. „A liberális párt vezetője úgy tűnik, abszolút atipikus figurája a volt kommunista ország politikai palettájának, hiszen Johannis a szász kisebbséghez tartozik. Egy olyan országnak lesz az elnöke, amely lakosságának szinte 90 százaléka ortodox vallású” – írta a francia hírügynökség.
A brit The Telegraph „látványosnak” nevezte Johannis győzelmét olyan körülmények között, hogy Ponta volt a közvélemény-kutatások „favoritja”, hatalmas pártgépezettel a háta mögött. A Euronews újságírói úgy vélekedtek, Johannis győzelme stabilitást kölcsönözhet majd Európa egyik legszegényebb nemzetének. A The New York Times arra emlékeztetett, hogy a romániai államelnök hatáskörébe tartozik a külpolitika, a védelmi terület, valamint a kulcsfontosságú ügyészek kinevezése. „Johannis azt mondta, hogy számára prioritás a korrupció felszámolása” – mutatott rá a The New York Times.
„Elsősorban Ponta vesztette el a választást”
Elsősorban Victor Ponta miniszterelnök vesztette el a vasárnapi elnökválasztást Klaus Johannis megválasztott elnökkel szemben azzal, hogy nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhatott – írta hétfőn a jobboldallal szimpatizáló román sajtó.
A Hotnews.ro hírportál szerint Ponta újból megalázta saját népét azzal, hogy brutálisan megfosztotta a szavazati jogtól. Ez volt az az utolsó „arroganciacsepp”, amitől betelt a pohár – írta a honlap, amely szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét, egy kisebb „szavazási forradalmat” szervezve.
A szintén a jobboldallal szimpatizáló România liberă szerint Ponta és a körülötte lévők alulbecsülték, milyen erős érzelmi hatást fog okozni Romániában, hogy több ezer román állampolgár nem tudott szavazni. Ha már az elnökválasztás első fordulója után megértette volna Ponta, hogy a tanult, nagyvárosi románok nem tudják lenyelni a külföldön élő barátaikat és rokonaikat ért megaláztatást, akkor részlegesen megoldotta volna a problémát: a kormány megnyitott volna néhány újabb szavazókörzetet, kitolta volna az urnazárás időpontját, és ezzel megmutathatta volna, érdekli a probléma – írták.
A szintén jobboldali Evenimentul Zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója úgy vélte, hogy Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Băsescu államelnök utolsó politikai győzelme. Szerinte ez az érdem azért a távozó elnöké, mert 2012-ben Pontáék elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), és utolsó pillanatig küzdött Ponta és az általa képviselt „korrupt” rendszerrel.
Kiss Judit
Székelyhon.ro

Johannis Háromszéken is győzött
Magasabb volt a részvétel a államelnök-választás második fordulójában Háromszéken, mint az első fordulóban. Ugyanakkor Keresztény-Liberális Szövetség elnökjelöltje Klaus Johannis toronymagasan nyert Victor Pontával szemben Háromszéken.
A Központi Választási Iroda összesített eredményei szerint Háromszéken a részvétel 49,87%-os volt a második fordulóban, míg az elsőben 43,12%. November 16-án összesen 91 859 szavazó járult az urnákhoz, 12 390-el több, mint két hete, az első fordulóban. Az RMDSZ háromszéki szervezetének párhuzamos szavazatszámlálása szerint, Kovászna megyében 99,5%-os feldolgozottságnál Victor Ponta 19 997 szavazatot kapott, azaz 22,2%-ot, míg Klaus Johannis 70 683 szavazatot szerzett, vagyis a voksok 77,8 százalékát.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta: a választásokat megelőző kampány egyik legfontosabb eredménye volt, hogy „mindkét román jelölt megtanult magyarul.” Az elnök reményét fejezte ki, hogy ez a tudás hétfőn is megmarad. „Számunkra – székely emberek számára – az a fontos, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, hogy ne csak odafigyeljenek ránk, hanem tudjuk befolyásolni a bukaresti, budapesti és brüsszeli döntéseket” – nyilatkozta.
A voksolás után Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy nyilatkozott: transzilvanistaként azt szeretné, ha olyan helyzet állna elő, ami összekovácsolja Erdély népeit. „Demokrata vagyok, ezért fontosnak tartom, hogy elmenjünk szavazni. Transzilvanista vagyok, tehát az erős Erdélyért szavaztam. Vége van egy tíz éves periódusnak, új korszak kezdődik. Nagyon fontos, hogy világosan és nagy legitimitással kirajzolódjon az, hogy Románia különböző régióiban az emberek hogyan képzelik el a jövőt” – mondta Antal.
Mădălin Guruianu, a Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője történelminek nevezte a háromszéki választási eredményeket, hiszen, mint mondta Romániának kisebbségi elnöke lesz. „Sepsiszentgyörgyön 1989 óta soha, egyetlen jelölt, egyetlen politikai alakulat sem ért el ilyen elsöprő eredményt, mint Klaus Johannis most. Sepsiszentgyörgyön a voksok 82 százalékát kapta meg, megyei szinten pedig 78 százalékot, ami arra utal, hogy idősek és fiatalok, vidékiek és városiak egyaránt összefogtak a jövő érdekében” – nyilatkozta Guruianu.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Kastélyból négycsillagos szálló (Helyi történelemből feltarisznyázva távozik a vendég)
Kastélyszálló nyílt a vargyasi Daniel család olaszteleki ágának egykori rezidenciáján. Öt év munka után a lepattant állapotból felújított épület és parkosított kert várja a vendégeket. Az ingatlant 2009-ben vásárolta meg a Rácz házaspár, a Bukarestben dolgozó csíkszeredai Attila és felesége, a fővárosban egyetemet végzett sepsiszentgyörgyi Lilla. Álmuk valóra vált: két hónapja megnyitották a kastélyszállót. A gazdasági tevékenység mellett kulturális célokat is szolgál az épület és kertje, különböző rendezvényeknek biztosít helyszínt.
Építőtelep volt
Az Olaszteleken áthaladó észlelhette, hogy az egyre romló állapotú kastély körül öt éve mozdult valami: emberek járkáltak, mértek, ástak, dolgoztak, aztán nagyobb munkába kezdtek. Műemlékről lévén szó, előbb régészeti, művészettörténeti kutatási, feltárási, restaurálási munkát végeztek, s csak azután következhetett a tulajdonképpeni épületrestaurálás.
A tulajdonosok a vásárlás után megnyitották a kapukat a nagyközönség előtt az olaszteleki falunapon, jelezve a szándékot, hogy felújítás után gazdasági tevékenységet szeretnének folytatni, s párhuzamosan a kulturális élet felé is nyitnak. Öt év után megtörtént az átadás és a kastélyszálló hivatalos megnyitója. Ismét a falutalálkozó alkalmával szervezték meg a rendezvényt, és megerősítették abbeli szándékukat, hogy nyitottak a művelődési eseményekre. Keresik a partnerséget a helyi közösségekkel, kistermelőkkel, népi mesterekkel, vendégforgalmi szolgáltatókkal. A megnyitás óta megfordult vendégek értékelték, hogy falubeli kovácshoz, kürtőskalácssütőhöz látogathattak el.
A kastélyban
Az érkezőt a felújított kastély látványa fogadja. Előtte kőből rakott kerítésoszlopok. Kovácsoltvas kerítés készül Nagy György helybeli díszkovács műhelyében. A kapu hamarosan meglesz, aztán következnek a kerítéselemek. A hátsó behajtóban több kiskocsi: vendégek is vannak. A földszinti kőtornácból az utolsó ajtón belépve a recepció fogad. Boltív alatt könyvespolc: Erdővidéket, Háromszéket, látványosságait, turisztikai lehetőségeit népszerűsítő kiadványok kaphatók. A szálláshely elfoglalásához más ajtón kell bemenni. A benyitót érdekes látvány fogadja: az ajtó előtt földbe süllyesztett történelem. Üvegpadló alatt homokágyban kiképzett, megvilágított tározó, abban kőfaragványok, ajtó- és ablakkeretrészek, díszes csempedarabok – a feltárás során talált elemek, melyeket így értékesítettek. A látvány már sejteti, nem mindennapi helyre érkezett a vendég. Több évszázados, ódon tölgyfa lépcsőkön az emeletre feljutva egy folyosón át jutunk el az ebédlőbe. A tágas térben épp reggeliznek a vendégek. Néhol falfestmények tarkítják a teret. A terem rendezvények, konferenciák lebonyolítására is alkalmas. Már tartottak itt keresztelőt, s jelentkeztek kisebb lakodalom, konfirmáció utáni lakoma tartására, érdekes módon nemcsak távolról, hanem Székelyföldről is – meséli Lilla, aki Attilával felváltva kalauzol végig az épületen. Közben az anya az öt év alatt harmadik, egy hónapos kislányukra vigyáz, az apa a vendégeket fogadja. Más közösségi terek is használhatóak. A könyvtárszoba feltöltése még folyik, de már használható. Alant boltíves borpince, hangulatos lakomák helyszíne, ha például éppenséggel vaddisznópörköltet főznek bográcsban, ott feltálalható.
A feltárás során a fő meglepetést a falkutatás hozta, 17. századi szekkó technikával készített falfestményrészletek kerültek elő. Valamikor itt hatalmas bálterem volt, s falai a Facebook internetes közösségi oldal 17. századi megfelelői lehettek – véli Lilla –: a Daniel család szociális, politikai emelkedésének fontosabb mozzanatait festették a terem falára, hogy a bálozó közönség láthassa, kivel áll szemben. Nyolc majdnem teljes falfestményrészletet tártak fel és restauráltak. Hátravan még annak megfejtése, hogy pontosan milyen jeleneteket ábrázolnak a festmények. Megszemélyesített szobák
Az egykori bálterem utólagos feldarabolásával a falfestmények több terembe oszlottak szét. Az ebédlőn kívül a folyosón, a bárban és szobákban is láthatóak képek.
A pince fölötti emeleti sarokszobában jól kivehetőek a jelenetek. A Daniel család egyik tagja által vezetett erdélyi követség átadja a török portának járó adót a szultánnak Konstantinápolyban. A festményen feltüntették a pénzt őrző veretes ládát és erszényeket, az adóként szállított sólymot és az ajándékba vitt díszes paripát. A soktornyos várost ábrázoló szekkóról a helyiséget Kon­stantinápoly-szobának nevezték el. Lakója magával viheti a festmény mondanivalójának történetét, nem mindennapi élménnyel térhet haza.
A többi fenti helyiség közvetlenül kapcsolódik a Danielekhez. A legnagyobb építkezést végrehajtó Daniel Mihály és neje, Henter Judit nevét viseli egy-egy szoba. Továbbá az a terem, amelynek külső falán a családi hattyús címert tartalmazó méretes kőfaragvány díszeleg, a Hattyús szoba nevet kapta, a vendégek Nászutas lakosztályként is számon tartják.
A földszinten másik négy szoba. Az egykori boltíves kapubejáratot még a 18. században befalazták, oda másodlagosan reneszánsz faragott ajtókeretet helyeztek, szemöldökén a Daniel-címerrel és az 1649-es évszámmal. Két oldalán a Daniel Gábor és felesége, Rauber Mária emlékét őrző kőlap. A szoba a Kapubehajtó-szoba nevet kapta. Másiknak a neve Erdővidéki lak, mely kőfalmaradványával a Vargyas-szorost idézi meg, a fürdőszoba zöld kőburkolatával az erdőkre utal. Megőrizték az ajtók korabeli kovácsoltvas elemeit, és újakat is készíttettek. A szemlélő nem is tudja megkülönböztetni, melyik a korabeli és melyik az új. Szintén lent található az Olaszteleki szállás nevű szoba. A megnevezés abból adódik, hogy a legelső, még szállásként említett épületrészben kapott helyet. A Rejtélyek szobája neve onnan származik, hogy két épületszárny között befalazott, elzárt kamrára bukkantak, s rejtély, miért hagyták úgy. Ebből alakították ki a vendégszoba fürdőjét. Kastélyban nem is lehet elképzelni hagyományos szállókban megszokott egyenszobákat. Megvan mindeniknek a maga egyedisége, de ami mégis közös, az a bútorzat. Nem lévén információ egyik kor bútorzatáról sem, nem vásároltak össze régi, össze nem illő darabokat, hanem a kastély felújítása során kimentett több évszázados cserefa gerendákat használták alapanyagnak. Azokat szabták méretre, és ötvözték rézlemezzel, csiszolt kőlappal vagy asztal esetén síküveggel, meghagyva a régies hangulatot. Ahol szükség volt a szerkezet megerősítésére, a vasat régi fagerendával álcázták. Szálló és azon túl
A szállót Rácz G. Attila egyéni vállalkozása működteti. Egyelőre nyolcfős csapattal dolgoznak, de előreláthatólag bővül a munkatársak köre, amint állandósulnak a vendégek. Kiegészítő tevékenységeket, szolgáltatásokat nyújtanak, programokat szerveznek, ezeket többnyire partnerekkel oldják meg. A nyolc szobában tizenhat vendéget, pótágyazva huszonkettőt tudnak elszállásolni. Folyamatosan arra törekednek, hogy még szebbé, kényelmesebbé varázsolják a kastélyt – mesélik a tulajdonosok.
Mindezeken túl, mint már az eltelt öt év alatt is, kulturális rendezvényeknek biztosítanak teret. Három nagyobb rendezvény állandósult. Az olaszteleki falutalálkozók alkalmával művelődési események zajlanak a telken, s a baróti a Kájoni Consort által szervezett erdővidéki régizene-találkozónak is helyet adnak. A Webkastély című vetélkedő alkalmával összeállt egy Danielek apródjai nevű csapat, mely a kastélyt népszerűsítette. Ezeket a tevékenységeket már az ingatlan megvásárlásakor létrehozott Daniel Kastély Egyesület karolta fel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamási „más világa” a Tháliában
Két hete a bukaresti Országos Színházi Feszitválon (FNT) lépett fel a Tomcsa Sándor Színház társulata, hétfőn pedig a székelyudvarhelyi teátrum Rendes feltámadás című, Tamási novellája alapján készült előadása nyitotta meg a budapesti Thália Színház egy hónapon át tartó színházi seregszemléjét, a Határon Túli Hétfőket.
A Thália Színház november 17. és december 15. között négy, határon túli színtársulatot lát vendégül. A rangos seregszemlére a székelyudvarhelyi színház után a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Újvidéki Színház, végül pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is meghívást kapott.
A temesváriak a Futótűz című előadással, a marosvásárhelyiek pedig a Figaro című produkcióval lépnek fel a Tháliában. „Örültünk a Thália Színház meghívásának. Ráadásul tévéfelvétel is készül a produkcióról. A színház elillanó művészetében ez a felvétel mégiscsak egyfajta maradandóságot fog jelenteni. Az előadás egyébként az olyan régi magyar filmek hangulatát idézi, mint a Ház a sziklák alatt. Színvilágában is szépia színű az egész történet. A díszletben pedig olyan cándra (deszkavágáskor keletkező, gyenge minőségű famaradék – szerk. megj.), hegyes bútorok, nonfiguratív dolgok vannak, amikről nem lehet tudni, hogy tákolmány vagy micsoda. És az egész nagyon intim” – nyilatkozta a meghívással és a színművel kapcsolatosan a Thália honlapján megjelent interjúban Csurulya Csongor, a darab rendezője, a székelyudvarhelyi társulat művészeti vezetője még a fellépésük előtt.
A fogadtatással kapcsolatosan úgy vélekedett: nincsenek aggályai afelől, hogy a budapesti közönség Tamási világának minden apró nüanszát érteni és érezni is fogja, azaz vevő lesz a színpadon megelevenedő „más világra”.
A Tomcsa Sándor Színház társulatának egyébként nem ez az első fellépése a budapesti Thália Színházban, korábban még két alkalommal léphettek fel: 2012 májusában Kiss Csaba Csehov-novellákból összeállított darabját, a De mi lett a nővel? című stúdió-előadást (rendező Tóth Árpád) játszották a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének első kiadásán. A szemle második kiadásán, 2013-ban Szálinger Balázs Köztársaság (rendező Telihay Péter m.v.) című nagyszínpadi drámáját mutatták be.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár)

Berlin lehet Johannis iránytűje
Két hét alatt két román külügyminiszter is belebukott a botrányos körülmények között zajló külföldi szavazásba. A Victor Ponta kormányfő által kijelölt új tárcavezető az uniós kapcsolatok javítását célozza. Klaus Johannis megválasztott államfőtől Washington és Brüsszel iránt elkötelezett, de főleg Berlinre figyelő külpolitikai irány várható.
Lemondott Teodor Melescanu, az egy hete kinevezett román külügyminiszter tegnap, mivel az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját. Sokan többórás sorban állás után sem tudtak voksolni. Melescanu elődje, Titus Corlatean a választás november 2-i első fordulójában történt szabálytalanságok nyomán mondott le múlt hétfőn. Ponta tegnap Mihnea Motocot, Románia állandó EU-képviseletének vezetőjét javasolta új román külügyminiszternek. Az elnökválasztási vereség után politikailag meggyengült szociáldemokrata miniszterelnök a döntéssel vélhetőleg nem kívánt pártvitákba keveredni, ezért választott karrierdiplomatát. Motoc személye a Brüsszellel való hangsúlyosabb együttműködést is célozza. E téren Pontának komoly gondjai voltak, miután uniós nyomásra kényszerült feladni a Traian Basescu leköszönő államfő korábbi eltávolítására vonatkozó terveit.
Washingtonban és Brüsszelben megkönnyebbüléssel fogadták Klaus Johannis elnökké választását, sokan attól tartottak, hogy Ponta államfőként Moszkva felé közelít. Bukarestben az államfőnek fontos szerepe van a diplomáciai irány kialakításában, az utóbbi években rendszeresen Basescu képviselte az országot az uniós csúcstalálkozókon. A német nemzetiségű leendő államfő megválasztását követően közölte, folytatni fogja a román külpolitika alappilléreit jelentő stratégiai partnerségi kapcsolatokat, így az Egyesült Államokkal való együttműködést, és erősíteni fogja Romániának a NATO-ban és az EU-ban elfoglalt helyét és szerepét. – Be fogom bizonyítani, hogy Románia hiteles, megbízható partner, amelyre hosszú távon lehet számítani – mondta Johannis. Az is nyilvánvaló, hogy különösen szoros lesz a román–német viszony, a megválasztott szász államfőnek alighanem egyfajta külpolitikai iránytűt jelent majd a berlini diplomácia. Johannis várhatóan kevésbé harsányan fogja bírálni Moszkvát, mint tette azt elődje, Traian Basescu.
* * * Névvita A kommunista állam hivatalnokának önkényes döntése nyomán szerepel I-vel Klaus Werner Johannis neve okmányaiban. A Románia elnökévé választott német politikus egy nagyszebeni televíziónak elmondta, születésekor édesapja németesen, J-vel akarta beíratni a családnevét, ahogy felmenői a XVI. század óta használják, a nagyszebeni anyakönyvvezető azonban ezt 1959-ben megtagadta. – A bonyolult és bürokratikus procedúra miatt később lemondtam a névváltoztatásról, de bevallom, magánlevelezéseim során továbbra is J-vel tüntetem fel a családnevemet. Egy dolog, hogy milyen nevet vállalok fel, és más, hogy mi szerepel a hivatalos okiratokban – szögezte le Johannis. Szerinte a sajtó helyesen jár el, ha németesen írja erdélyi szász őseitől örökölt nevét. (R. Sz.) Pataky István, Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet
Erdély.ma

Erdély, mint a modernizációs folyamatok motorja?
A temesvári Bodó Barna politológus az európai értékek képviseletét várja Klaus Johannis államfőtől. Bodó Barna szerint a választási kampányban Johannis kisebbségi vonatkozásban nem tehetett semmilyen ígéretet. Viszont, ha Johannis hozza azt, amit elvárunk tőle, az európai típusú gondolkodást, akkor ő nem mondhatja azt, hogy az autonómia Európa-ellenes megoldás.
A politológus úgy gondolja, hogy Klaus Johannis megválasztása után Bukarestben érződni fog az erdélyi politizálás hatása.
Eljött az ideje annak, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ennek az országnak van egy olyan térsége, amely geopolitikai szempontból, történetiségét és modernizációs potenciáját illetően Románia „motorjává” kell váljon, hiszen ez lenne a természetes állapot – fejtette ki Bodó. Hozzátette: ő bízik abban, hogy Erdély a modernizációs folyamatok élén fog járni.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Hírsaláta
KERESZTELKEDJÉK ÁT! Klaus Johannis megválasztott államfő átkeresztelkedését kérő online petíciót kezdeményezett egy román blogger, költő és újságíró. A mélyen vallásos Marius Ianuş blogján arra hivatkozik: ha a szász politikus nem tér át az ortodox hitre, akkor nem lehet majd emlegetni a nevét az ortodox egyházi liturgiákban. „Az átkeresztelkedést egy ősi törvény írja elő, amelynek korábban Románia idegen uralkodói is alávetették magukat” – érvel. A petíciót eddig 433-an írták alá. (Maszol)
A FACEBOOK HATALMA. Adatsorokkal bizonyítja egy blog, hogy a közösségi média nagymértékben hozzájárult a Klaus Johannis és Victor Ponta közötti erőviszonyok megfordulásához az elnökválasztás második fordulójában. Az adatok azt mutatják, hogyan tört előre a kevésbé ismert szász elnökjelölt a választás napjáig, és hogyan aktivizálta a választókat a Facebook és a többi közösségi oldal. A hvg.hu gyorselemzése szerint egy jó jelölt (Johannis sikeres, de nem túlexponált polgármester) és a haragos nép politikai léptékkel nézve másodpercek alatt le tudja dolgozni a profi, államhatalommal és forrásokkal megtámogatott jelölt fölényét a közösségi médiában, és győzni tud. (Maszol) NEM JOHANNIS NYERT: PONTA VESZTETT. A román nyelvű jobboldali média szerint elsősorban Ponta vesztette el az államelnök-választást, mert nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhat. A Hotnews.ro hírportál azt írja, Ponta újból megalázta saját népét, és ez volt az utolsó „arroganciacsepp”, betelt a pohár. A honlap szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét egy kisebb „szavazási forradalommal”. Az Evenimentul zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója azt írta: Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Băsescu államelnök utolsó politikai győzelme, aki Pontáék 2012-es elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal, utolsó pillanatig küzdött Pontával és az általa képviselt korrupt rendszerrel. PÁNIK SZATMÁRNÉMETIBEN. Múlt vasárnap a színházi bemutatót követő partiról késő este hazatérő Gabriela Dorgai színésznőt a Szamos-parton, a városközpont közvetlen közelében megerőszakolták és meggyilkolták. A hatóságok a tettest még nem kapták el. A Krónika úgy tudja, a szatmári rendőrségnek, valamint a segíteni érkezett bukaresti nyomozóknak már van gyanúsítottjuk, azonban egyelőre nem sikerült bizonyítani bűnösségét, ezért nem hozakodnak elő eredményeikkel. A rendőrség eddig több mint száz személyt hallgatott ki és DNS-vizsgálatot is igénybe vett. Tettes híján a sajtó találgatásokba kezdett, a magyarországi média például úgy véli, ugyanaz a személy ölt Szatmáron, aki tavaly Budapest közelében hasonló módszerrel végzett egy nővel a Duna-parton. A sajtóhírek, valamint a rendőrség eredménytelensége miatt a város lakói félnek az utcán járni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Győzelem?
Kétségtelen, nagy teljesítmény a romániai szavazópolgárok részéről, hogy a voksgyártó szocialista gépezettel szemben sikerült – eddig példa nélkülinek tekinthető eredménnyel – az orrára koppintani a vörös monstrumnak. Annak az ideológiailag sehová sem sorolható, médiabirodalmat, kormányzati eszközöket is maga mögött tudó koncrágó konglomerátumnak, mely pár napja még az arrogancia mindent elhomályosító szemüvege mögül azt hitte: bármit lehet.
Tegyük még hozzá, a magyar szavazók is nyertes csatát ünnepelhetnek, az öntudat alkalmi győzelmét, harmadjára sikerült ugyanis fityiszt mutatniuk az RMDSZ-es korifeusoknak az általuk ajánlott, több sebből is vérző „belátás szerinti” szavazás miatt, melynek ezúttal is hamar kiviláglott a fonákja.
De valóban győzelmet ünnepelhetünk-e? Mert szász elnökünk lett ugyan, viszont egyelőre Bukarestben sem a Győzelem-palotára keresztelt kormányban, sem a Nép Házának nevezett parlamentben nem érezni lényeges változásra utaló jeleket. A koalíció tagjai máris jelezték, továbbmenetelnek, Victor Pontának pedig esze ágában sincs lemondani a kormány éléről (esetleg, ha pártja kéri), mindössze szabadságra ment, szomorúságát kezelendő. A honatyák háza táján némi mozgolódás ugyan megindult – lásd: amnesztiatörvény elvetése, pár összeférhetetlen, korrupcióval gyanúsított képviselő, szenátor elmeszelése –, viszont az elmúlt évek perspektívájából nézve előfordulhat, hogy ez csak pillanatnyi fellángolás, avagy némi takarítás a felsőbb körökben. Rendszerváltásról beszélni korai lenne, és noha a legnagyobb veszélyt, egy teljesen fékek és egyensúlyok nélküli hatalmi rendszer beágyazódását sikerült elkerülni, egy fecske igen ritkán csinál tavaszt. Nem is igazán rendelkezik eszközökkel ehhez. Az államfői hatalmat ugyanis a legutóbbi alkotmánymódosítás nagy mértékben megnyirbálta. Traian Băsescu lavírozása sokakat megtéveszthet, a tény viszont az, a kormány nem a Cotroceni-palotában található. A „böszei” vonalat követni pedig nem biztos, hogy tanácsos.
Johannis győzelme viszont megmutatta, hogy a román társadalom igenis, változik, nem volt teljesen értelmetlen az elmúlt negyedszázad. Felnőtt egy nemzedék, mely magasról tesz a szocialista-populista mesékre. Nagyjából ennek tagjait láthattuk az utcán tüntetni az elmúlt napokban a szász jelölt mellett, a regáti ellen. Megmozdulásuk igen gyorsan váltott hatalomellenesre, kérdés viszont, ez mire elég.
A vasárnapi eufóriát talán ideje felváltania az ébredésnek. Érkezik a tél – mely várhatóan és a többéves hagyományhoz igazodva ismét készületlenül éri országunk illetékeseit –, növekvő kiadásokkal és más gondokkal. Azt pedig egyelőre csak a Fennvaló és esetleg néhány szakember lenne képes megmondani, hogyan hatnak majd zsebünkre a kormány több mint nagyvonalú kampányajándékozási rohamai.
Ami pedig minket, magyarokat illet: igen korai még fellélegezni. A központi média némely „megaszondó” embere máris a kisebbségi politika teljes sikeréről beszél – lásd az államfő származását –, és ez a kijelentés hamar az általános diskurzus részévé válhat. A pontai bagázs mellett kitartó szövetségünk viselkedése sem túl bizalomkeltő, de az új államfő viszonyulása az autonómia kérdéséhez is kérdőjelek tömegét hozza jogérvényesítési esélyeink vonatkozásában. Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakmai nap a hungarikumokról
Székelyföldi értéktár létrehozását tervezik
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet által hungarikumok témakörben rendezett szakmai napon megyénket Kozma Béla és Orbán Miklós agrárszakemberek képviselték Bukarestben. A november 18-i rendezvény kapcsán felmerült a székelyföldi értéktár létrehozásának a gondolata is.
A bukaresti találkozó célja, hogy az agrárium területén a román és magyar szakemberek közötti kapcsolatfelvétel megtörténjen, a közös együttműködési fórumok lehetősége elinduljon, illetve bemutassák a magyar tapasztalatokat. Emellett kiemelt fontossággal bír, hogy a Magyar Értéktár – Hungarikumok Gyűjteménye nemzeti értékek körébe minél több megőrzendő és egyedülálló erdélyi érték bekerüljön. A magyar nemzeti értéktár célja összegyűjteni azokat a szellemi és anyagi, valamint tárgyi alkotásokat, amelyek a magyarság múltját, jelenét és jövőjét testesítik meg. A hungarikumok közé tartoznak a magyar kultúra, valamint az ember alkotta és természet adta értékek, amelyek védelme hozzájárul a nemzeti azonosságtudat kialakulásához és megszilárdításához.
A magyarországi Szakáli István Loránd, az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár előadását követően a magyar intézmények, civil szervezetek képviselői tájékoztatást kaptak a nemzeti értéktárba való bekerülés menetéről, csatlakozási lehetőségek áttekintéséről, a külhoni értékek gyűjtésének folyamatáról, illetve megismerhették a regisztrált nemzeti értékeket.
Orbán Miklós, a háromszéki AgroSic Egyesület elnöke kifejtette: „Fontosnak tartjuk, hogy Székelyföld értékei is bekerüljenek a magyar nemzeti értéktárba. Már az értékgyűjtés folyamata nagymértékben mobilizálhatja a helyi közösségeket, jó alkalom lenne hagyományaink, értékeink még alaposabb feltárására. Ez nem csupán agrártéma: a kultúrától a földrajzig minden terület szakemberére szükségünk lesz.”
A magyar Országgyűlés még 2012. április 2-i ülésén fogadta el a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényt. Ennek értelmében a hungarikum megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A látszatkeltés színe és fonákja
Megtörtént, amit kevesen tartottak valószínűnek: Klaus Johannis, a protestáns szász győzött az ortodox román „nemzetállam” elnökválasztási küzdelmében. Annak ellenére, hogy ellenfelei minden bevethetőt bevetettek a vallásos, és nemzeti érzületre való apellálástól a teljességgel légből kapott fekete propagandáig. Aradon és Temesváron olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyekre Tőkés Lászlót is odamontírozták a PDL-s csapat prominensei mellé. Aradon a Direct Arad című kiadvány a Klaus Johannis a Băsescu–Tőkés-kormány előkészítésén fáradozik, újabb fizetés- és nyugdíjcsökkentés várható című cikkében nem kevesebbet állított, mint hogy Tőkés László lesz a Johannis által kinevezendő, Traian Băsescu vezette új kormány miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere. Jól bevált baloldali technika ez, diabolizálni egy közéleti vagy történelmi figurát, majd ellenfelünk nyakába varrni a vele való szövetkezést. Működik ez a szélsőségesnek bélyegzett pártok vonatkozásában, de egész ideológiák viszonylatában is. Lásd: nemzetben való gondolkodás = nacionalizmus, nacionalizmus = sovinizmus, sovinizmus = rasszizmus, s aki rasszista, az már akár náci is lehet. Aki szót emel a nemzeti érdekek mellett, egyből ott találhatja magát Hitler és Mussolini társaságában.
E fegyver bevetése azt jelzi, hogy már a valószerűségre sem ügyelnek a rágalmazástechnikában, pusztán olyat akartak mondani, amit a választópolgárok egy része „bevesz”. Mert bármennyire is komikus a politikai viszonyokkal nagyjából tisztában levő erdélyi magyarok számára egy Băsescu–Tőkés-kormány, az eseményeket nem követő „mezei” román választó, aki látta már a tévéhíradóban Băsescut Tőkés mellett ülni, mondjuk Tusnádfürdőn, hitelt adhat e politikai rémhírnek.
Ellensúlyok és garanciák
Johannis győzelmének nem azért örülhetünk, mert most aztán egycsapásra jobbra fordul az erdélyi magyarság sorsa. Annál is inkább, mivel a német aligha fog autonómiaügyben engedményt tenni nekünk. Hadd szögezzük azért le: ezt Pontától sem várhattuk, aki ugyebár nem ismeri el Székelyföld létezését, prefektusai révén szabályos háborút visel a székely zászlók ellen, s meglehetősen illojális módon ismételten leszögezte: az RMDSZ az autonómiát – az autonómiastatútumot is beleértve – csak kampánycélokra használja.
Elnökként Johannis ellensúlyát képezheti az utódkommunisták politikai erőcentrumának, s vélhető, hogy komolyan gondolja az általa képviselt hatékonyság-, pontosság- és munkaideológiát. Aligha állja majd útját a korrupció intézményes üldözésének, remélhetően kevésbé lesz partner a balkáni kéz kezet mos játékokhoz. (Kevésbé, mondom, mert aki teljes mértékben tiszta marad és totálisan merev, az könnyen megütheti a bokáját. Elnöknek lenni nem életbiztosítás, amint azt az Egyesült Államok története is mutatja.)
Ugyanakkor Orbán Viktor mozgástér- és szuverenitásnövelő, magyar érdekű gazdaságpolitikájának Johannis általi bírálata nem túl biztató. Akkor sem, ha ez a markáns megnyilvánulás elsősorban nem magyar–román viszonylatban értelmezendő, hanem a globalizáció tematikáján belül. Azt lehet belőle kiolvasni, hogy Johannis nem készül meglepetéseket okozni a globalizmus kontra helyi társadalmak burkolt háborújában, megmarad a mainstream politizálás medrében, tudomásul veszi a háttérben működő globális főhatalom döntéseit.
Bizton megállapítható, hogy a német jelölt győzelme egyfajta mentalitásváltozást jelez, van, aki a Facebook-generáció győzelmét ünnepli. Az erdélyi magyarság szemszögéből kétségkívül kedvező fejlemény, hogy a rajtunk uralkodó többségi nemzet idegenellenessége csökkent, ugyanakkor a jelenség kontextusa, az elfordulás a gyökerektől, az önfeladásig menő másság-elfogadás, a fogyasztói kultúra vészes terjedése minket is veszélyeztet, történetesen még inkább, mint a románság magyarellenessége.
Amíg kirúgnak?
Az RMDSZ számára ez a választás egyértelmű kudarc. A magyar választók önmagukhoz képest szép számmal járultak az urnákhoz, négyötödük Johannist támogatta, bár az RMDSZ hivatalos álláspontja – miszerint mindenki szavazzon lelkiismerete szerint – de facto Ponta mellett kampányolt mind a helyi vezetők, mind pedig a csúcsvezetés szintjén. Ennek ellenére sejthető volt, hogy az RMDSZ demobilizáló kampánya nem jár majd sikerrel, az meg különösen, hogy a magyarság többsége nem voksol Pontára.
Első nyilatkozatában Kelemen Hunor sajnálkozását fejezte ki az eredmény felett, leszögezve, hogy „Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia modellország, amelyben a kisebbségi kérdés megoldott, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak.” Végre valamiben egyetérthetünk az RMDSZ elnökével! Érdekes, hogy ez az érv 2009-ben, amikor miniszterelnök-jelöltként került szóba Johannis, de a PSD-s jelölt tervezte volna kinevezni, nem jutott eszükbe. Ugyanakkor a fő kérdés az, hogy miként válhatott Románia már 1999-ben (!) olyan országgá, amelyet modellként emlegetett még az Egyesült Államok elnöke is, átvéve a korábban Ion Iliescutól hallott, a valósággal szöges ellentétben álló öntömjénező szólamokat? Klaus Johannis kiváló arc a román látszatkeltésben, de nem az RMDSZ volt a látszatkeltés első számú aktora 1996-tól errefelé? Most jön rá az RMDSZ vezetője, hogy a külföld véleménye is számít, és hogy a külpolitikai nyomásgyakorlás mégiscsak egy használható eszköz, amelynek kicsorbulása felett most sajnálkozik. Másrészt, azért arra is érdemes odafigyelni, hogy mindezt nem azután mondta Kelemen, hogy Johannis nyert Smaranda Enachéval vagy Lucian Mândruţával szemben, mert akkor még érthető lenne a szomorkodás. No de Ponta vonatkozásában, aki legfeljebb a klikkérdekű egyezkedésben volt partner, amúgy semmi jót nem hozott nekünk?
A magyarság azért használhatja ma sokkal kisebb hatékonysággal a külpolitikát, mint az autonómia kivívására alkalmas eszközt, mert két év híján két évtizede az RMDSZ fő tevékenysége a román imázsápolás volt. Most kétségkívül nehéz lenne előállni azzal, hogy mi is a valós helyzet, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett is folytatódott a közel száz éves asszimilációs politika, s hogy mi mégiscsak igényt tartanánk külföldi segítségre, és igen, mondjuk ki: nemzetközi rendezésre. Mert nem érdekünk, hogy „jó fiúk legyünk”. Hogy addig sugározzuk kifelé, hogy mi ügyesen elrendezzük a dolgainkat a román hatalommal Bukarestben a lényeget nem érintő, sorsunkon érdemben nem javító titkos paktumokkal, amíg közösségünk nem csökken az önfenntartási küszöb alá.
De ne legyenek illúzióink, az RMDSZ addig folytatja imázsápoló, látszatkeltő politikáját, amíg arra lehetősége van. „Meddig leszünk kormányon?” – kérdezte egy SZKT-képviselő a kilencvenes évek végén, majd megadta rá a választ: „amíg ki nem rúgnak.” Nos, ebben a mondatban benne van az engedményekért kuncsorgó, paktumozgató, a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó RMDSZ politika lényege. Ezt kellene végre megtörni, véget vetni a hamis látszatkeltésnek, és visszatérni a magyar érdekű politikához.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyelvében él a nemzet – a képernyőn is
Negyvenöt évvel ezelőtt indult első útjára, huszonöt éve pedig folytatta útját a Román Televízió magyar adása. Évtizedeken át a romániai magyar családok ezrei számára hétfő délutáni főprogramnak számított, míg a diktatúra meg nem szüntette a műsort. A rendszerváltás után feltámasztott adás ma már több órában és három csatornán szól magyarul a közszolgálati televízió nézőihez.
A 20. század hatvanas éveinek végén a kommunista diktatúra még enyhébben szorongatta az embereket Romániában. Nicolae Ceauşescu a romániai magyarság szemében attól lett még népszerű, hogy 1969 végén engedélyezte a Román Televízió magyar adásának beindítását.
A történet előzményei egy évvel korábbra nyúlnak vissza: 1968 nyarán Ceauşescu és a kormány legfontosabb emberei előtt a romániai magyar értelmiség összehívott képviselői a magyarság elvárásai között egy magyar nyelvű televíziós műsor beindításának igényét is tolmácsolták. Ha több kérésüket nem is vették figyelembe, 1969. november 23-án végre elindult a Román Televízió bukaresti magyar adása. Műsorideje először mindössze 20-25 perc volt, majd heti három órára bővült. Az első felelős vezető Molnár Vilmos és Kónya Anna volt. 1970 áprilisától 1979 szeptemberéig Bodor Pál irányította a nemzetiségi műsorokat, míg 1980-tól 1985-ig újra Molnár Vilmos felelt értük. Az első szerkesztők nagyobbrészt a bukaresti rádió magyar adásának munkatársai voltak. Az alapító szerkesztőség tagjai: Tomcsányi Tibor, Labancz Frida, Kónya Anna, Molnár Vilmos, Birta József, Tóthfalussy Béla, Öllerer József, Ilya Ehrenkrantz.
A bukaresti magyar adás munkatársai közé tartozott a kezdetektől fogva a pedagógusi és filozófusi végzettséggel rendelkező Tomcsányi Mária, valamint a zenész Boros Zoltán, aki később a magyar szerkesztőség főszerkesztője lett.
Sorsdöntő találkozások
Boros Zoltán 1971-ben kapcsolódott be a szerkesztőség munkájába: „Dzsessz és könnyűzene muzsikusként iratkoztam be a Zeneakadémiára. Az egyetemi évek alatt együttesem volt, a kolozsvári Egyetemiek Háza dzsesszkvartettje. Az egyetem elvégzése után egy éven át szabadúszó zenész voltam, majd 1969-ben karmesternek szerződtem a nagyváradi színházhoz. Az első Siculus-fesztiválon mi is felléptünk, ahol jelen volt Bodor Pál, a magyar adás főszerkesztője, neki nagyon tetszett a produkciónk. Közben egyre inkább mocorgott már bennem a vágy, hogy alapvetően zenével foglalkozzam, lehetőleg egy szakmailag színvonalas helyen, a média közelében. 1970 őszén felmentem Bukarestbe, és megkerestem Bodort, elmondtam neki, hogy szoktam nézni a magyar adást, és úgy vettem észre, hogy nincs zenei szerkesztő, én pedig szívesen vállalnám. Bodornak – úgy láttam – jól jött az ajánlat, mivel nagy emberhiánnyal küszködött. Az 1971-es nyári színházi szünetben aztán megkaptam az értesítést, hogy az átigazolást jóváhagyták. Persze attól, hogy a magyar adáshoz kerültem, még nem lettem tévés. A mesterséget menet közben kellett megtanulni. A szerkesztőségnek szakmailag jól képzett operatőrei és vágói voltak, sokat tanultam Aradits Lukács Zsuzsannától és attól a két operatőrtől, Emil Lungutól és Mircea Bogdantól, akikkel az első filmemet a Muzsikáló várost készítettem, Csíky Ibolyával.”
Tomcsányi Mária is egy Bodor Pállal való találkozás nyomán került a tévébe. Másodéves volt a Babeş–Bolyai Egyetem filozófia szakán, amikor elment Bukarestbe meglátogatni egyik barátnőjét. Együtt mentek fel Bodor Pálékhoz egy pohár hűsítőre: „Bekérezkedtem a fürdőszobába, és mit ad isten, Bodor Pál éppen ott tett-vett. A látogatás hosszú beszélgetéssel folytatódott, Pali akkoriban másról sem beszélt, mint a televízióról. Azt szerette volna, hogy Bukarestben folytassam az egyetemet, de erre akkor még nem voltam hajlandó. Viszont kipróbált, forgatócsoportot küldött Kolozsvárra, velük riporterkedtem.”
Tomcsányi Mária rövidesen mégis otthagyta Kolozsvárt, és Bukarestbe költözött. Négy és fél éven át a román rádió magyar adásának volt külső munkatársa, de már a tévé magyar adásának is dolgozott. Végül 1977-ben megkapta a szerkesztői állást: „Amolyan mindenes lettem, mert minden műfaj érdekelt. Még sportriportot is készítettem, de elsősorban azért a színház érdekelt. A mai napig ez a nagy szerelmem...”
Bodor Pál és a kommunista rokon
Természetesen a cenzúra akkoriban mindenbe beleszólt. Tomcsányi Mária szerint a magyar adásnak Bodor Pál főszerkesztővel volt szerencséje, aki különleges státust élvezett: „Palinak volt hátországa és tekintélye is: nem politikai, hanem írói, szakemberi tekintélye. A román kollégák is nagyon tisztelték szakmai tudását. Ezen kívül sógora, Gere Mihály a kommunista párt központi bizottságának tagja volt, ami politikailag is jelentős hátországot biztosított. Bodor hihetetlenül okosan tudta kijátszani a hatalmi utasításokat és a cenzúrát, egy Ceauşescu-idézettel képes volt elaltatni az éberségüket. Minden aktuális utasításról tudott, így képes volt védekezni ellenük. Voltak anyagok, amelyeket minden pártutasítás ellenére valósággal bedumált az adásba. Nagyon okosan tette a dolgát” – emlékezik Tomcsányi Mária. 1980-tól kezdve azonban fokozatosan csökkentették az adásidőt: az eredeti három órából kettő, majd egy, legutoljára már csak egy negyedóra maradt. 1985-ben a műsor már nagyon hanyatlott: ekkor szüntették meg a közszolgálati televízió 2-es csatornáját, a kolozsvári rádiótelevíziót, a többi rádióstúdiót, és az RTV 1-es csatornáján is mindössze két óra román nyelvű műsort engedélyeztek.
 Hidegzuhany és újjászületés
Tomcsányi Mária 1985-ben családi okokból átkérte magát néhány hónapra a kolozsvári rádióhoz. A hír, hogy megszűnt az adás, és ezzel az állása, teljesen váratlanul érte: „Reggel bementünk dolgozni, és szóltak: nincs adás. Hirtelen azt hittük, a magyar adást szüntették meg, de kiderült, hogy az egész stúdiót lekapcsolták. Így történt Bukarestben is a televíziónál: reggel bementek dolgozni, és kiderült, nincs többé magyar adás. Egyébként engem addigra áthelyezetek a rádióhoz. Valami feljelentés alapján – a mai napig nem tudom, ki tette – úgy döntöttek a tévé vezetői, hogy el kell engem tüntetni a képernyőről. Harminc éve történt, ma már nem is érdekel, kinek voltam az útjában.”
Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi munkatársa – Aradits László, Lukács Zsuzsanna, Boros Zoltán, Feczkó Zoltán, Miklós-Pataki Georgina, Rostás Emília, Simonffy Katalin, Todan Ildikó, Öllerer József – kihasználva az új politikai konjunktúrát 1990. január 8-án műszaki háttér és szerkesztőségi szobák nélkül, amatőr videósok és fiatal műszaki értelmiségiek (Győrffy György, Kacsó Sándor) segítségével saját kezdeményezésből újraindították a magyar nyelvű műsort. Vezetőjüknek Boros Zoltánt választották, akit később hivatalosan is kineveztek főszerkesztőnek. A magyar adás munkatársi gárdája önálló főszerkesztőség lett.
Boros Zoltán ma is nagyon jól emlékszik azokra a napokra: „1989 decembere a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórva találta. Bemondónőnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, a volt főszerkesztő, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Jómagam zenei rendező lettem a televízió zenei stúdiójában, ismét felléptem dzsesszmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadain. A televízió élőben közvetítette a román forradalmat. Otthon, a tévékészülék előtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és jómagam néztük, mi történik. Mi is kimentünk az utcára, akkor támadt az ötletem, hogy menjünk a rádióhoz. Hazarohantunk, Trabantba vágtuk magunkat, majd tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve „vágtattunk be” a televízió udvarára. Egy héten keresztül csak aludni jártunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltottuk egymást a négyes stúdióban. A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztősége uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az első napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyőn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Arról beszéltünk, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Bejátszottunk egy részletet a Mondod-e még? című filmből, és megjelent a cím előtti szöveg is: a Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja. Az emberek másnap már azt rebesgették: újraindult a magyar adás. Karácsonykor ismét beültem a stúdióba, magyarul is boldog karácsonyi ünnepet kívántam. A román kolindák mellett megszólalt a Mennyből az angyal és az Oh, Tannenbaum is. A román közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.”
„Én főleg a színházzal foglalkoztam az új időkben, de érdekeltek a társadalomban lezajló folyamatok, sok riportot készítettem ’90 után. Noha korkedvezménnyel viszonylag korán mentem nyugdíjba, a rádióba rendszeresen bejártam híradózni, sőt egy ideig rovatom is volt. A rádióban kezdtem, és ott is fejeztem be a pályámat, de a tévézést nagyon szerettem” – eleveníti fel emlékeit Tomcsányi Mária, a magyar adás egykori szerkesztője.
Könyvbemutatóval és könnyűzenekoncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása Marosvásárhelyen. A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika – a magyar adás múltjának felidézése könyv formájában az ő ötlete volt –, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária által szerkesztett vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor a szerkesztők nekiláttak a hatalmas feladatnak, még munkacímnek szánták, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált. Elvégre az 1969-es indulástól az 1985-ös betiltásig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. Nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A szembejövő bukaresti magyar adás
A minap Erdélyben jártam, a székely kisváros főterén, Gyergyószentmiklóson elém áll egy atyafi:
– Emlékszik-e még rám?
Hát… névmemóriám soha nem volt jó, de még a borostás arcot sem tudtam hova tenni.
– Én voltam a juhászlegény barátja, akiről a bicskás riportot készítette.
– Így már igen.
A riport
A hetvenes évek elején a csíki falvakban egyre több halálos kimenetelű bicskázás történt. Bárokban, kocsmákban fiatal emberi életeket oltott ki a „székely virtus”. A Csíkkarcfalván történteket Öllerer Józseffel filmre vettük. Csikorgó tél volt. A kocsmában pálinkázás közben összeszólalkozott két barát. Hazafelé menet a juhászlegény társa hátába szúrta a bicskát. Öt évet kapott. A tettest a börtöncellában kerestem fel. A dokumentumfilmben megszólaltak a székely társadalom felelős tényezői. Újságíró kollégám, Ferenczes István ütötte le az alaphangot, tőle származott a bicskás riport főcíme is: J’accuse (Vádolom). Ferenczest kirúgták a helyi pártlaptól. Az akkori hivatalosság álszent módon védte a székely közösség hírnevét. A megyei lapban románok, magyarok, németek (?) tiltakoztak vehemens hangon, hogy a székely nem bicskázik, a bicskát csak szalonnázásra és kopjafák faragására használja. Főszerkesztőnk, Bodor Pál leadta a filmet, és utána jó ideig, amikor Csíkba mentem, Csép Sándort adta mellém kísérőnek. Persze a hajam szála sem görbült meg, csak hát a bicskázás tabutéma volt a romániai közéletben, sajtóban, mint ahogy tabutéma volt a táncház, a Kaláka-műsoraink, és tabu volt moldvai csángó magyarokat a képernyőn mutogatni, néven nevezni őket.
A Kaláka
„Jobb, ha mi táncolunk, mint hogy minket táncoltassanak!” – a magyar adás egyik, talán legmarkánsabb, emblematikus műsora. Igen, ez volt a Kaláka. Megnéztem, mit ír róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991:
„A romániai televízió magyar műsorának honismereti és népművészeti vetélkedő sorozata (1977–1980) keretében szaklíceumi diákokból és egyetemi hallgatókból toborzott önkéntes munkaközösségek szülőföldjük szellemi és tárgyi néprajzának hagyományait kutatták fel és mutatták be a televízió közönségének. Szervezői: Csáky Zoltán, műsorvezető-szerkesztő, Simonffy Katalin, zenei szerkesztő, Ion Moisescu és Dan Grigore Popa rendezők. A műsor célját abban jelölték meg, hogy a hagyományok ma is élő értékeit be kell építeni a fiatalok mindennapi életébe.”
Előttem a bukaresti A Hét 1979. szeptember 21-i száma, benne Lőrincz Györgyné Hodorog Luca klézsei nótafával készített riportom, amely ékes bizonyítéka annak, hogy mi bizony a diktatúra legsötétebb éveiben is átmentünk Moldvába, és áthívtuk a csángó magyarokat, zenészeket és táncosokat a csíkszeredai Kalákába. Annak dacára, hogy amikor jelentkeztem a bákói pártbizottságnál, annak mindenható vezetője – aki egyébként a Ceauşescu-kormány egyik minisztere is volt akkoriban – széttépte a bukaresti tévés igazolványomat, mellém rendelt egy tisztviselőt, és kivitetett az állomásra. A riport azért megszületett, és a csángó asszonyok átjöttek a Kalákára.
A Kaláka a bukaresti magyar adás legnépszerűbb műsorának bizonyult, közösségteremtő és -megtartó funkciója felbecsülhetetlen volt a diktatúra egyre szigorodó éveiben. Nem csoda hát, hogy a legtöbb emlék a középiskolás diákokkal együtt töltött gyűjtő utakról, a tévé felvételekről kívánkozik tollam hegyére.
Megsárgult fotó: egy besztercei tömbház kis szobájában kucorgunk Simonffy Katalinnal, körülöttünk a Barozda és Bodzafa zenészei – van, aki már Svédországban él –, Vermessy Péter zeneszerző, Borbély Zoltán, a vásárhelyi rádió egykori hangmérnöke, Zakariásék valahol Háromszéken vannak és a besztercei kislány, akivel legutóbb Burgenlandban találkoztam. Olyan népszerűek voltunk, hogy amikor a Beszterce környéki Magyardécse főterén a Barozda zenélni kezdett, a kocsmáros abbahagyta a pálinka kimérést, beugrott a csizmájába, és velünk együtt ropta a táncot. De a népszerűségnek ára is volt: az új székelyudvarhelyi sportcsarnok felavatásán vettük fel a műsort, amikor a Kaláka-hívők, fiatalok és idősek annyira ellepték a várost, hogy az már a Szekuritaténak is feltűnt, személyesen Erdélyi tábornok, a szeku Hargita megyei parancsnoka tette tiszteletét a városban. Bodor Pál, mert erre is kiterjedt a figyelme, telefonon „madárnyelven” jelezte nekem a veszélyt. A Szeku figyelme a későbbiekben oly annyira kiterjedt irányunkba, hogy amikor a csíkszeredai Kalákát követően visszautaztunk Bukarestbe, és szerettük volna megnézni az adásba került felvételt, valaki már letörölte a mágneses rögzítő szalagot. Egyébként a szekunak meg is lehetett minden oka rá, hiszen a Kaláka-műsorok nyomán gombamód szaporodtak Erdélyben a táncházak, jöttek létre a hagyományőrző, összetartó kis közösségek. A műsor – amely román műszaki kollégák és Ion Moisescu rendező segítségével készült – a ’80-as évek elején a román kulturális forradalom áldozata lett, de díszlete annyira megtetszett az RTV vezetőségének, hogy átvette a román folklóradásokba.
Bodor Pali
Nyugodtan le merem írni, hogy ha nem Bodor Pál jegyzi főszerkesztőként a magyar adás első meghatározó tíz esztendejét, nem lett volna azzá, amivé lett: az erdélyi magyarság közéleti kulturális fórumává. Induláskor ő is annyit értett a tévézéshez, mint mi, akiket rádiós műhelyekből, újságok szerkesztőségéből verbuvált össze. De kitűnő, tapasztalt román kollégákat hívott a filmgyárból, magyarokkal rokonszenvező operatőröket, hangmérnököket, vágókat. Tőlük tanultuk meg a szakmát. Victor Videriu, Eugenia Silişteanu, Mircea Bogdan, Emil Lungu és a többiek, valamint a műfajban már nevet szerzett Öllerer József és Fischer István voltak a tanítómestereink.
Pali zseniális tollú újságíróként ontotta nekünk a nemzetiségi riporttémákat. Igényes volt, cizellálta a leírt, elhangzott mondatokat, fantasztikus diplomáciai érzékkel pedig megvédte a szerkesztőséget a nacionalista felhangú támadásoktól. Azt mondogattuk, hogy Bodor Palinak széles a háta, majd ő kivédi. Hogy a valóságban ebben szerepe volt Misunak, azaz Gere Mihálynak, a rokonnak, lehetséges. De hogy őt is lehallgatták, az a nagy bukaresti földrengéskor derült ki, amikor a Republicii utca 77. szám alatti lakásban valamennyi elektromos készülék elnémult, csak a sarokban elhelyezett lehallgató lámpája kezdett villogni. Bodor volt az, aki magyarul szólaltatta meg a dáko-román kontinuitás atyját, Constantin Daicoviciu történészt, ő adta le a híres-hírhedt bicskás riportomat, elnézte, hogy Csép Sanyival közösen meglátogattuk Gyulafehérváron a hosszú évek óta szobafogságban tartott Márton Áron püspököt. Bodor volt az, aki nem kért meg engem politikai témájú beszélgetések, műsorok készítésére, s amíg ő volt a főszerkesztőnk, nem kellett leírnom, kimondanom a Diktátor nevét.
Mondod-e még?
Igen, akkor az egyre zsugorodó romániai magyar közéleti-szellemi-kulturális térben a Kriteron Könyvkiadó mellett a bukaresti magyar adás volt az a fórum, amely felmutatta, ápolta, továbbadta, közzétette Székelyföld, Partium, Bánság magyarjainak múltunk, történelmünk, hagyományaink értékeit. Riportok, dokumentumok formájában felszínen tartotta, a nemzetiség sorskérdéseit, tolmácsolta tudósaink, íróink üzenetét, filmre vitte az erdélyi Magyar Thália legjobb magyar előadásait, felkarolta az erdélyi magyar táncdalt és könnyűzenét – Siculus-fesztivál –, honismereti vetélkedőt szervezett a líceumok között (Cséppel a folyók mentén); otthon voltunk az erdélyi magyar lakásokban, családtagjaik voltunk, amikor hétfő esténként beköszöntünk a képernyőről Józsa Erikával együtt.
A Majtényi-ház
A szerkesztőség ugyan Bukaresten volt a Calea Dorobanţilor 191. szám alatt a kilencedik emeleten, de Cséppel – ő Kolozsvárról, jómagam Marosvásárhelyről – hetente utaztunk fel. Többnyire a Kiseleff sugárúton laktunk a Tolsztojban, nem messzire Majtényi Erik házától, amely a román fővárosban megforduló erdélyi magyar értelmiség zarándokhelye volt. Aki csak számított, vitte valamire a ’70-80-as években a romániai magyar közéletben, mind megfordult a Majtényi házban, ahol Erik a pezsgő vitáknak kaláberpartival vetett véget, Oli jókat sütött-főzött, Évivel és Ágival pedig osztottuk, szoroztuk a tévéműsorok sorsát. És persze a többiekkel: a nagyon profi Lukács Zsuzsannával, Rostás Liával, Sugár Teodorral, Relu Stanciuval, akit a román televízió egyik legjobb hangmérnökeként tartottak számon és kedvenc operatőrömmel, Emil Lunguval, akit a filmeken kívül két dolog érdekelt: az erdélyi menyecskék és a macskák.
Emlékezetes nap
1985. január 11.: ez a nap élesen megmaradt az emlékezetemben. Marosvásárhelyen szikrázóan hideg volt, mínusz 11 fok. Tiszta kék ég, tehát felszállt a gép. Bukarest-Băneasa reptér, onnan egyenest a 81-es trolival a tévébe. A kollégák azzal fogadtak: miért jöttél? Mert adás van. Nincs adás. Pénteken a német műsor úgy ért véget, hogy kihúzták a dugaszt a konnektorból. Mi tehát el sem kezdtük. Tizennégy év után hétfőn délután 5 órakor már nem hangzott fel a szignál: Szeretnék szántani… Állítólag írás, papíros, írásos végzés mindmáig nem került elő a bukaresti magyar adás megszüntetéséről. ’89.decemberének utolsó napjaiban újraindult.
De ez már egy másik történet.
Csáky Zoltán |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)