Erdélyi magyar egyeztető fórumot javasol Tőkés
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását indítványozza Tőkés László, aki szerint az egységes magyar érdekképviselőet testületeként az EMEF hiteles és hatékony módon folytathatna párbeszédet és kereshetné a megbékélés és a megegyezés útját a többségi románsággal, egy majdan létrejövő román–magyar kerekasztal keretében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerdai nyilatkozatában úgy véli, idegen érdekek húzódnak meg a Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezetnek a román–magyar párbeszéd újraindítását célzó kezdeményezése mögött, éppen ezért nem érdemli meg az erdélyi magyarság bizalmát.
Tőkés szerint a közvélemény hajlamos elfelejtkezni arról, hogy az 1993-as, szintén a PER kezdeményezésére létrejött neptuni egyezkedés nem egyenlő felek közötti „párbeszéd" és „megegyezés" volt, hanem egy olyan titkos paktum, melyet „az elnyomó román hatalom által önkényesen kiválasztott politikusok – Frunda György, Borbély László és Tokay György – a saját szakállukra, illetve az erdélyi magyarság rovására, bárminemű közösségi felhatalmazás nélkül, sőt az RMDSZ illetékes fórumainak és vezetőinek a tudtán kívül kötöttek román elvtársaikkal".
Az európai parlamenti képviselő hozzátette, a „konspiratív" amerikai szervezet abban vállalt cinkos közvetítő szerepet, hogy „obskurus kollaborációjuk" eredményeképpen az erdélyi magyarság autonómiapolitikája hosszú időre vakvágányra fusson, és az addig egységesnek mondható magyar érdekképviselőet végletesen megoszoljon, megalkuvó politikai elitje kormányzati pozícióba jusson, a kommunista restauráció útján járó Románia pedig nemzetközi elismerésben részesüljön, és az Európa Tanácsba felvételt nyerjen.
Tőkés László szerint a Neptun-paktumnak tulajdonítható az alapvető erdélyi magyar érdekek feladása, a megsemmisítésünkre irányuló hungarofób román nemzetstratégia akadálytalan folytatódása, valamint a romániai kisebbségpolitikai rendszerváltozás elmaradása.
„A joggal feltételezhető bukaresti érdekek kiszolgálására újból csak a komprádor hajlamú magyar opportunistákat kívánják felhasználni, a végsőkig elégedetlen magyar közösség pacifikálása és domesztikálása végett. A közelgő államelnök-választás alkalmával ez a párbeszédes, autonómiázó kampányolás egyben az RMDSZ önmentésére és önigazolására is igen alkalmas" – állapítja meg brüszeli keltezésű állásfoglalásában az EP-képviselő.
Az EMNT elnöke leszögezte: egy eredményt ígérő, hiteles párbeszéd alapvető követelménye mindenekelőtt az, hogy az erdélyi magyar közszereplők előbb egymással jussanak egyetértésre, és közös nemzeti érdekeink képviselőetében maguk kezdeményezzenek párbeszédet a román féllel, ennek előmozdítása céljából pedig – amennyiben szükséges – maguk válasszák meg közvetítőiket.
Krónika (Kolozsvár)

Előzetes letartóztatásba helyeznék a sepsiszentgyörgyi bírákat
A törvénytelen visszaszolgáltatások ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hat személy harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését kérte tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől. Köztük van a Kovászna megyei törvényszék két bírója is,  Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, akiknek előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetbe helyezését szerdán a Legfelsőbb Bírói Tanács már jóváhagyta.
A két háromszéki bírót különösen súlyos következménnyel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják abban a visszaszolgáltatási perben, amelynek során az állami erdőgondnokságot megrövidítve erdőket és mezőgazdasági területeket ítéltek oda egy magánszemélynek, anélkül, hogy szakértői véleményezést kértek, vagy a volt tulajdonossal való kapcsolatot megállapították volna – tudatja az ügyészség tegnapi közleménye, amely szerint az okozott kár meghaladja a 300 millió eurót, egészen pontosan 303 888 615 euró.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, arról a bűnvádi eljárásról van szó, amelyben több szociáldemokrata politikus, köztük Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam brassói ügyvéd és parlamenti képviselő is érintett. A két háromszéki bíró mellett négy további vádlott – Sorin Ion Iacob, Dan Costin Bengescu, Iosif Kadas és Jănică Poenaru – őrizetbe vételét a korrupcióellenes ügyészség brassói területi szolgálata rendelte el, öt másik személyt pedig gyanúsítottként vizsgálnak. Egyikük Paltin Gheorghe Sturdza, aki a „Ghica-doméniumok” örököseként lépett fel, és ebben a minőségében különösen súlyos hivatali visszaélésre való felbujtás, szervezett bűnözői csoport létrehozása és háromszori befolyásvásárlás bűntettek elkövetésével gyanúsítják. A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint 2012. április 17-én a Kovászna megyei törvényszék két nevezett bírója a Ioan Adam ügyvéddel kötött előzetes megegyezés szerint helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet Sturdza nyújtott be bizonyos Bákó megyei területek visszaszolgáltatásáért; a feltételezhetően csalárd ítélet után Adam, Sturdza, Hrebenciuc és két másik személy arra szövetkezett, hogy minél hamarabb kiállítsák a birtokleveleket, és eladják a sepsiszentgyörgyi ítélettel szerzett 43 227 hektáros erdőt. Az eljárás felgyorsítása folyamán több befolyásos hivatalnokot próbáltak megvásárolni Bákó és Suceava megyében, ezért politikusokat és másokat is bevontak, és Suceava, Călăraşi, Maros megyében, illetve Bukarestben is jogosulatlanul próbáltak visszaszolgáltatott ingatlanokat megszerezni. Az ügyben nem csupán a felsorolt személyek ellen folyik nyomozás, de a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg mindegyikük esetében érvényes az ártatlanság vélelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nehéz Borboly Csaba és az RMDSZ együttélése
A Krónika értesülései szerint alaposan elhidegült az elmúlt időszakban az RMDSZ központi vezetőségének és Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének viszonya.
A szövetségben már korábban sem nézték jó szemmel, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezetét irányító politikus jó kapcsolat kiépítését szorgalmazta a Fidesszel, nyitottságot mutat a Hargita megyei román közösség, többek között Ioan Selejan ortodox püspök irányában, és többször úgy vélekedett, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyett az RMDSZ-nek a román jobboldali alakulatokkal kellene együttműködnie Bukarestben.
Borboly belső megítélésének az sem tett jót, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) különböző útfelújítási munkálatok kapcsán tavaly hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás miatt vádat emelt ellene.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ-en belül újabban kifejezetten rossz szemmel nézik Borbolynak egy román–magyar együttélési kódex kidolgozását és elfogadtatását célzó kezdeményezését. A tanácselnök másfél évvel ezelőtt rukkolt elő a javaslattal, amely szerint a közgyűlés által elfogadandó dokumentum a megyeszabályzat mellékleteként épülne be a megye jogrendjébe, sőt Borboly azt is szorgalmazta, hogy a kódexet a települési önkormányzatok és a megyében működő közintézmények is elfogadják.
A dokumentum olyan jogosítványokat kér a magyarság részére, amelyeket a magyarok vezette önkormányzatok, intézmények is biztosítani tudnának a megyében élő román lakosságnak, a román és a magyar fél érzékenységeire is figyelve próbálná segíteni a két közösség békés együttélését a 85 százalékban magyarok lakta Hargita megyében, ahol a politikus szerint a feleknek kölcsönösen le kellene mondaniuk „a másik fél ingerléséről”.
Például a helyi hatóságok közti megegyezés tárgya lehetne Borboly szerint, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot, mégis biztosítsák a nemzeti kisebbségek tagjai számára a közigazgatási törvényben biztosított jogokat.
Csakhogy az RMDSZ-ben sokan úgy látják, hogy az együttélési kódex éppenséggel a nemrég közvitára bocsátott autonómia-statútum aláásására alkalmas. A szövetség vezetői szerint ugyanis egy ilyen egyezmény megkötése esetén a román politikum olyan engedményként mutathatná fel az etnikumközi megállapodást, amely nyomán még erőteljesebben érvelhetne a területi autonómia szükségtelensége mellett.
Ez a belső ellentét az alakulat Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának (SZÖT) egy héttel ezelőtti ülésén is kimutatkozott. A Gyilkostó-üdülőtelepen rendezett tanácskozáson a székelyföldi önkormányzati tisztségviselők alkotta testület Borboly kezdeményezésére elfogadott több, például a Sapientia–EMTE román állami finanszírozását sürgető vagy a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozó állásfoglalást.
Elutasították azonban a SZÖT tagjai a megyei tanácselnök ama indítványát, miszerint a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vállalja fel az együttélési kódex kísérleti jelleggel történő lebonyolítását a Székelyföld mindhárom megyéjében. Vagyis az RMDSZ nemcsak a dokumentumban foglaltak gyakorlatba ültetésétől, hanem a javaslatoknak a teljes régióban történő alkalmazásától is keményen elhatárolódott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Közsszolgálati konferencia – Fejleszti tudósítói hálózatát az MTVA
Meg kell vizsgálni, hol lehet bővíteni a Kárpát-medencei tudósítói pontokat, és jövő év végére a diaszpórában élő magyarságot is be kell vonni a hálózatba – mondta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Békéscsabán, a Kós Károly Kollégium őszi konferenciáján.
A vezérigazgató kifejtette: vizsgálják, hol lehet bővíteni a már meglévő, Kárpát-medencei tudósítói posztokat, illetve hol lehet újakat létesíteni. Úgy fogalmazott, reméli, jövő év végén már nem csak a Kárpát-medencében lesznek az MTVA-nak tudósítói.
A jövő feladatairól szólva hangsúlyozta: szeretnék egységesíteni, a mai kor színvonalára hozni a tudósítói hálózat technikai színvonalát. A beszerzések értéke meghaladja majd a 300 millió forintot.
Szabó László Zsolt örömmel jelentette be, hogy Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ígéretet tett arra, hogy vagy idén, vagy jövő év elején támogatni fogják ezt a törekvést.
A vezérigazgató beszélt arról, hogy 2011-ben kezdték fejleszteni a tudósítói hálózatot, jelenleg 68 hírügynökségi, tévés és rádiós tudósító dolgozik a Kárpát-medencében. Négy televízióstúdiót (Székelyudvarhelyen, Szabadkán, Kolozsváron és Dunaszerdahelyen) újítottak fel a közelmúltban, és jelenleg tervezik az ungvári stúdió megépítését.
„A technika már megvan, csak be kell szállítani Ukrajnába, bár ez nem egyszerű feladat” – közölte.
A vezérigazgató elmondta: a román tévé kivételével minden szomszédos ország közmédiumával együttműködési megállapodást kötöttek, és reményei szerint hamarosan Bukaresttel is megköthetik a szerződést. Hírfelhasználás területén együttműködés van a Kárpát-medencei írott sajtó termékek és a közmédia között, de ezt a kapcsolatot még szorosabbá szeretnék tenni a jövőben – tette hozzá.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy a Sapientia Egyetemmel szorosan együttműködnek, csütörtökön írták alá a jövő évi szerződést, amelynek értelmében az egyetemről gyakornokok mehetnek az MTVA Kunigunda utcai székházába szakmai gyakorlatra, az intézmény kommunikációs képzésére pedig öt Kárpát-medencéből érkező hallgató külön keretben nyerhet felvételt.
A vezérigazgató elmondta: idén szeptemberben felmérték a határon túl élők médiafogyasztási szokásait, ebből még idén elkészül egy tanulmány is.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy az MTVA-nak létrehozása óta fontos célkitűzése, hogy minden magyarhoz szóljon, bárhol is legyen a világban.(MTI), Békéscsaba

Merénylet Erdély gazdasága ellen (Elszámoltatná Bukarestet Szilágyi Zsolt)
A román kormánynak el kell számolnia az autópálya-építésre és infrastruktúrafejlesztésre begyűjtött különadókkal – jelentette ki tegnap Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje, aki élesen bírálta Bukarest nemrég közvitára bocsátott infrastruktúra-fejlesztési tervét: úgy véli, ez merénylet Erdély gazdasági felemelkedése ellen.
A nyugati cégek romániai befektetéseinek térképével igazolta, hogy elrettentő a helyzet: ezek a vállalatok – Bukarestet leszámítva – elsősorban a magyar–román államhatár közelében telepednek meg, ahol nem vagy csak alig kell igénybe venniük a romániai út- és vasúthálózatot. Szilágyi szerint az egész ország gazdasági fellendülését ássa alá az a koncepcióhiány és korrupció, amely az infrastruktúrafejlesztést az elmúlt 25 évben jellemezte. Példaként hozta fel, hogy míg Olaszországban vagy Francia­országban hárommillió euróból épül meg egy kilométer autópálya, addig Romániában az észak-erdélyi autópálya eddig megépült 52 kilométeres szakasza kilométerenként 28 millió euróba került.   Az EMNP jelöltje hivatalosan is fel fogja kérni a kormányt: mutasson be részletes kimutatást arról, hogy mire költötte az úthasználati díjat, amelyet 1996 óta gyűjtenek be az autósoktól, és azt az adót, amelyet ez év áprilisától az üzemanyag árába építettek be azzal a céllal, hogy legyen pénz autópályákra. Kijelentette: Romániában vagy Brüsszelnek kellene felügyelnie az útépítéseket, vagy a történelmi régiókra kellene bízni ezek lebonyolítását. Azt is Románia működőképessége elleni merényletnek nevezte, hogy a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési terv a létező vasútvonalak 45 százalékának a leépítésével számol. Szilágyi úgy látja, ha a pénz a régióknál maradna, Erdélynek jobb esélyei lennének saját út- és vasúthálózatának fejlesztésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vári Attila mesél,
ahogyan tegnap, ahogyan negyvenöt éve, amikor nem lévén nála elbeszélése kézirata, egy találkozón személyazonosságiját tartva maga elé mondotta elbűvölő történetét, mintha olvasta volna, szerencsére kívülről tudta.
Most, a Székely Könyvtárban újra megjelenő, 1970 és 1978 között íródó regénye, a „beszélő” című Volt egyszer egy város ürügyén arról mesél, hogy amikor írni kezdte, boldogult úrfi korában, már sejtette, hogy igen, ez fog történni! Igen, városaink eltűnnek, áttűnnek valami másba, megváltozik hol volt, hol nem volt otthonos hangulatuk, etnikai összetételük, s a végén már csak a mi emlékezetünkben, homályos emlékeinkben élnek majd.
Feltette magának akkor a kikerülhetetlen kérdést: joga van-e megírni bénító vízióit? De igen hamar rájött, itt áll, és másként nem tehet – és megírta. A könyv története is megérne egy misét, szerepel az előhangban, bárki elolvashatja, mi történt a sokat próbált kézirattal, amíg megírása után majdnem kilenc évvel, 1986-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál végre megjelent. S akkor már a jóslat is beigazolódni látszott. Arról is mesélt Vári ezen az estén, eljő az emlékezés ideje, és mi emlékezünk, hogy 1989 decemberének vészterhes napjaiban jelent meg újra elhagyott hazájában, ami a honunk is volt, meg nem is! (Vö. bozgor, azaz hazátlan, ahogyan nem túlságosan dicsérően, a többségi nemzet időnként türelmüket elveszítő fiai és leányai neveztek.) Elment Bukarestbe. Nézte és filmezte a forradalom eseményeit s végül felült egy vonatra. Hálókocsi – adalék a levantei elmebajhoz – nem volt, ott elbújhattak volna a terroristák. Nézte az elúszó tájat, és akkor ötlött fel benne ama régi  terve, amely kilenc esztendőt rabolt el életéből, az Orbán Balázs nyomában című filmsorozata. El is készült, ha nem is olyan lett egészen, amilyennek szerette volna, de a hatszáz perces utazás végig a Székelyföldön, Orbán Balázs nyomában így is egészen páratlan dokumentum. Ezt már mi tesszük hozzá, Vári fásultan arról beszél, hogy a romlás, városaink és világunk átváltozása valami mássá – változatlanul tovább tart. Nincs megállás. Váratlanul feláll, kimegy cigarettázni, tévésként szól vissza, tudja, egy sorozat is negyven-negyvenöt percig tart, különben is beszélgethetünk tovább, baráti körben, önfeledten. Visszajön és dedikálja könyveit. Az önfeledt mesélés tovább tart, nem lehet soha vége.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Próbálok Csiki Lászlóra emlékezni
Aki a magyar folyóiratok rendszeres olvasója vagy csak forgatója, talán észrevette, hogy régóta hiányzik egy név. Egy szerző neve, aki költő, próza- és drámaíróként, forgatókönyvek szerzőjeként él a köztudatban, de aki recenziók, jegyzetek, riportok, kisesszék százait írta.
Próbálok a hetven éve született Csiki Lászlóra emlékezni, aki már hat esztendeje hiányzik közülünk, s eszembe jut, ha most azt mondhatnám neki, több mint négy évtizedet visszaugorva az időben, hogy éppen őt akarom felidézni, bizonyára azt kérdezné, hogy meg tudom-e határozni az emlékezést. Nem kötekedésből tenné, csak azért, mert örökkön kételkedő volt, az a vitázó fajta, aki nem érvel, hanem visszakérdez.
Hallom gyermekkora városából hozott székelyes kiejtését, s bár az idő múlásával kopott valamicskét beszédének összetéveszthetetlenül erős, Háromszéket feledni soha nem tudó zenéje, azért még így is hangmelléklete lehetne egy nyelvjárás-tudományi dolgozatnak. − Meg lehet idézni torzítás nélkül a valóságot? Egyáltalán, mi is az emlékezés? – kérdezné, s én összeszedve gondolataimat, s félve, hogy ne kérdezzen rá külön-külön is félmondataim részleteire, talán azt felelném: − Azt hiszem, az emlékező felidézést nem kell tudományosan meghatároznom. Sűrítve, képien jelennek meg a voltak. A holtak hangja talán megszelídül, talán csak foszlányaiban idézhető fel, de a hangsúly, a hangszín úgy tapad a képhez, mint zamathoz az illat... És okoskodnék, ahogy mifelénk, Erdélyben mondanák, bölcsködnék. (Lám-lám, olyan rég nem használtam ezt a szót, hogy ízlelgetnem kell. Be kell hatolnom értelmébe, megfejtve egyszersmind azt a titkot is, vajon az erdélyi ember miért használja a filozofálni – magyarul bölcselkedni – igét pejoratív értelemben?) De nincs Csiki Laci, hogy rákérdezzen kérdésemre, s eszembe jut, hogy kolozsvári egyetemistaéveink elején, ifjúságunk bandázó korában, aztán a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél, Erdély akkori legjobb hetilapjánál újdondász korszakunkban már észre kellett volna vennem, hogy véleményre az ellenvélemény tromfját mindig mandzsettájában hordozó barátom nem humorizál, nem hamiskártyás.
Ezek örökös, talán örökölt magányának, társtalan életének trükkjei voltak. Magányos volt élete hatvannégy évében s halálában is. Olyan volt személyisége, mint a gerinc helyett vázát hordozó csiga házának gyöngyházfényű belseje. Ki kellett költöznie párhuzamos létünkből, hogy tisztán láthassam, nem jelzőtűzrakó volt. Amit fénynek véltem, az szivárványos jellemének ragyogása volt.
Nehéz róla írni. Szinte lehetetlenné teszi, hogy életünk színhelyváltozásai is párhuzamosan azonosak. Kolozsvár után mindketten Sepsiszentgyörgyre, aztán onnan még ugyanabban az évben Bukarestbe és ismét Kolozsvárra költöztünk, hogy néhány napos különbséggel Pesten folytassuk az életet. Kiről is írjak? A barátról, a pályatársról? Vagy esetleg arról, aki a Kriterion Könyvkiadónál verseim, novelláim szerkesztője volt? Nem is csak barátként viselkedett. A néhány hónapnyi korkülönbség miatt ő, az egyke, a nagyobb testvér, a báty szerepében próbált védeni. Amikor megtudta, hogy nősülni akarok (mert rossz véleménnyel volt a művészek közötti házasságokról), átutazott Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre, hogy figyelmeztesse ekkor már híres színésznő menyasszonyomat: – Velem gyűlik meg a bajod, ha Attilát bántani mered. (De ne intimpistáskodjak, intene le, ha beleolvashatna ezekbe a sorokba.) Csiki Lászlóról nem tudok úgy beszélni, mintha idegen lenne, felülemelkedve érzelmeken, hideg fejjel méricskélve a szavakat. Szeretném megfejteni a titkot, Őt, aki már nincs, de kevés mindaz, amit tudhattam róla. Úgy, ahogy térképész a Földet méretarányos térképként mutatja, nem tudnám leírni. Mert ha van valamilyen lépték, az csak 1/1 lehetne: Csiki László/Csiki Lacihoz mérve. Bele­írni gyermekkora vándoréveit, ahogy tanítónő édesanyja munkahelyeit követve belakja Csík és Háromszék falvait, hogy aztán felnőttként se lelje helyét a világban.
Család, barátok, pályatársak között élve, mintha csak a szavakban bízott volna. A leírt szavak hitelében. A magánya örökre megfejthetetlen. Személyes ügyek című verse talán kulcs lehetne életéhez, de az az érzésem, hogy van egy kulcsom, csak éppen nem tudom, hol van az a Csiki László nevű ajtó, amelyiket kinyitná: S magányodban vígságig vigasztal, / mint egy jól elénekelt panaszdal, / hogy bírtad mostanáig hanggal, / mindig újra, de sohase elölről, / és telik még lélekből, erőből. Olyan képtelenül nehéz beszélni róla, mintha fogalmazásórán azt a feladatot adná a tanító néni első elemista korunkban, hogy írjunk a zenéről, vagy mintha egy vak embernek kellene elmagyaráznom Munkácsy és Csontváry stílusának különbözőségét.
Talán versben könnyebben tudnék róla szólani, mint ahogy ő sem írt hosszú elemző önéletrajzokat magáról, s ha már versről van szó, álljon itt közel negyven éve írott, Balassi című versének néhány sora annak példázatára, amit mondtam: De költő nem voltam, én csak énekeltem, / volt, ki a beszédet jobban tudta nálam. / Semmim sem volt, hát szabadnak kellett lenni, / de ha kellett – és kellett −, a harcot álltam.
VÁRI ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beperelte a rendőrséget a bántalmazott holland-magyar tolmács
Beperelte a marosvásárhelyi rendőrséget egy holland–magyar tolmács, akit állítása szerint múlt év decemberében azért bántalmaztak a rendőrség székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni. Amint arról Landman Gábor az MTI-t tájékoztatta, 2013. december 24-én hivatalos holland–magyar fordítóként egy holland újságíró számára próbált szerződéses megbízás alapján tolmácsolni az önkormányzatnak alárendelt marosvásárhelyi rendőrségen.
„Tartsák tiszteletben a román alkotmányt”
A városi rendőrség bejáratánál azt kérte, biztosítsanak számára magyar nyelvű ügyfélszolgálatot. Amikor kérését negyed óra múltán sem teljesítették, felszólította a rendőrséget, hogy tartsák tiszteletben a román alkotmány 120. cikkelyét, amely a kisebbségi anyanyelvhasználat önkormányzatokra vonatkozó kereteit rögzíti.
Állítása szerint kérését angol, német, francia és holland nyelven is megismételte, de válasz helyett a rendőrség rohamegysége megbilincselte és egy szobába tuszkolta, ahol azt tanácsolták neki, hogy ne robbantson ki forradalmat. A tolmács egy, a nyelvi jogokat összegző füzetből próbálta idézni jogait, de megpróbálták kitépni a kezéből a füzetet, majd elsötétítették a szobát, és az egyik rendőr hátba vágta.
Azért, mert holland állampolgár?
Landman Gábor szerint csak ezt követően igazoltatták. Miután a rendőrök szembesültek azzal, hogy Hollandiában született holland állampolgárral van dolguk, azt sérelmezték, hogy miért tud olyan jól magyarul. A tolmács Hollandia bukaresti nagykövetének javaslatára perelte be a marosvásárhelyi intézményt.
Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója az MTI-nek hétfőn kijelentette, álláspontja szerint alkalmazottai szabályszerűen jártak el az ügyben. „Mi a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára kell hogy biztosítsuk az anyanyelvhasználat jogát. Ő holland állampolgárként igazolta magát. Ha egy holland állampolgár kirgiz nyelven akar velünk beszélni, nem vagyunk kötelesek a kérését teljesíteni” – magyarázta a rendőrfőnök.
Szerintük provokáció volt
A rendőrparancsnok azt elismerte, hogy Landman Gábor esetében csak később derült ki, hogy nem román állampolgár, akit Marosvásárhelyen megillet a magyar nyelv használatának a joga. „Hogyan feltételezhettük volna, hogy román állampolgár?” – tette fel a kérdést.
A rendőrfőnök kijelentette, nem azért bilincselték meg Landmant, mert magyarul akart beszélni a rendőrségen, hanem azért, mert „agresszív, provokatív módon járt el”, és hosszú ideig nem volt hajlandó igazolni magát. „Egy előre kitervelt provokáció tervével jött hozzánk, hogy valaki számára bizonyítsa, milyen rosszul bánnak itt az emberekkel” – magyarázta Bretfelean.
Panaszt tett
A rendőrfőnök elmondta, Landman Gábor az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a marosvásárhelyi rendőrséget, panaszát azonban elutasították. Landman pere pénteken kezdődik a városi bíróságon. Marosvásárhely lakosságának már csak 45 százaléka vallotta magyar nemzetiségűnek magát a legutóbbi romániai népszámláláson.
mno.hu/MTI
Erdély.ma

Szilágyi: Erdély önálló parlamenttel
Az EMNP államfőjelöltjének választási programjával ismerkedhettek meg a csíkiak vasárnap este. A csíkszeredai városházán tartott lakossági fórum az elnökjelölt székelyföldi kampánykörútjának második állomása volt.
„Romániát a történelmi régiók szövetségévé szeretnénk átalakítani, három nagy régióval: Erdély, Moldva és Dél-Románia régiókkal. Erdélyen belül pedig öt kisebb régióval, az egyik az Autonóm Történelmi Székelyföld lenne” – osztotta meg elképzeléseiket Szilágyi Zsolt. A föderális Romániában a régiók adójuk egyharmadát juttatnák Bukarestnek, kétharmada pedig helyi, illetve regionális szinten maradna.
„Erdélynek önálló parlamentje lenne és a regionális tanácsok vezetnék a régiókat. Az általunk javasolt elképzelések szerint Bukarest foglalkozna a monetáris politikával, azaz a pénzkibocsátással, a külüggyel, hadüggyel, valamint a biztonságpolitikával, minden más pedig a történelmi régiók kompetenciájába tartozna: ilyen például a tanügy, a szociális ügyek, az egészségügy, az infrastruktúra-fejlesztés, az egyházakkal való viszony, illetve a kultúra” – sorolta az államfőjelölt.
A vasárnap esti rendezvényen Szilágyi Zsolt jelöléséről beszélt Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is, az atuonómia-mozgalom helyzetét pedig Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke vázolta.
Székelyhon.ro

A jelenné tett múltból előre tekintve tervezhetjük jövőnket
Kastélylátogatás Erdőszentgyörgyön
– Ez a kastély és Erdőszentgyörgy fontos helyen áll az erdélyi magyar kultúrában. Sokan ellátogatnak majd ide, és ez a helyi közösség döntéseinek is köszönhető. Olyan magyar emberként jöttem ma ide, aki hisz abban, hogy csupán a jelenné tett múltból a jövő felé tekintve tervezhetjük jövőnket – mondta pénteken Erdőszentgyörgyön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államelnökjelöltje a Művelődésügyi Minisztérium alapjaiból tárcavezetői mandátuma idején helyreállított Rhédey-kastélyban, ahol a helyi közösséggel találkozott.
Az elnök szerint az erdőszentgyörgyiek jó polgármestert, erős tanácsot választottak, amihez hozzátették a rendelkezésükre álló eszköztárat megyei és országos szinten. Ezt és más hasonló terveiket azonban azért tudták megvalósítani, mert "mellettünk állt a közösség, ott voltak önök, erdélyi magyarok – székelyföldiek, bánságiak, partiumiak, közép- és dél-erdélyiek –, akik huszonöt esztendőn át kitartottak a mellett a szövetség mellett, amelyet a kommunizmus bukása után hoztunk létre" – mondta egyebek között Kelemen Hunor.
A továbbiakban arról beszélt, hogy kötelességünk meggyőzni a románokat, hogy az autonómiával "semmit sem akarunk elvenni Romániától; hozzá akarunk tenni, hogy legyen társadalmi stabilitás. Ahhoz, hogy tiszteljék Romániát, rendezni kell a román–magyar viszonyt úgy, hogy az erdélyi magyarok legyenek elégedettek, de egyetlen román ember se legyen vesztes". A legnagyobb problémának a bizalom hiányát nevezte, és kijelentette: amíg nincs bizalom a társadalmon belül, nem lehet az ország sikeres. Ezt üzeni a kampányban, mondta, hozzátéve, hogy nem csodát, tisztességes képviselőetet ígér.
Borbély László politikai alelnök szerint a tizennégy államelnökjelölt közül Kelemen Hunor lenne a leghatékonyabb, amit az is bizonyít, hogy ő az egyetlen, aki ellenjelöltjeit nem támadja, minden lehetőséget megragad, hogy elmondja, miként képzeli el az ország vezetését a következő években. Kijelentette: a romániai magyar közösség akkor tud erős lenni, ha felmutatja összefogása erejét, illetve azt, hogy itt egy több mint egymilliós közösség közös akaratáról van szó.
Kelemen Márton, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy a hétfői (sz.m. mai) rendkívüli tanácsülésen jóváhagynak egy összeget a bözödi út közbeszerzési munkálataira, így hamarosan el lehet kezdeni a felújítást.
"Nemcsak Erdőszentgyörgyben, a térségben gondolkozunk"
Csibi Attila polgármester a Népújság kérdésére elmondta, azért jött a szövetségi elnök Erdőszentgyörgyre, mert jelentős beruházást sikerült megvalósítaniuk, 14 utcának a teljes rehabilitációját, aszfaltréteggel, sáncokkal, járdákkal, ezt szerették volna átadni, de a rossz idő megakadályozta. Emellett azért is, mert művelődési miniszterként Kelemen Hunor nagyon sokat segített a Rhédey-kastély felújításában.
– Számunkra nagyon fontos, hogy érezzük, támogatnak, foglalkoznak a problémáinkkal, ha tudjuk, hogy egy politikus, aki Bukarestben van, eljön hozzánk is. A Rhédey-kastély még jelenleg is restaurálás alatt van, aminek lassan a vége felé járunk. Ami a kastély használatát illeti, főképp a turizmust célozzuk meg, lesz itt egy turisztikai információs iroda, amit remélhetőleg már az idén megnyitunk, szeretnénk kiállítótermeket is berendezni a kastélyban, konferenciákat, polgári esküvőket lehet itt tartani, gyönyörű pincénk van a kastély alatt, borpincét tervezünk, ami szintén turisztikai látványosság lesz majd. Ezenkívül a teljes kastélyparkot szeretnénk visszaállítani olyanná, amilyen volt a Rhédeyek idején.
Ez a legerősebb vonzereje Erdőszentgyörgynek, itt született Rhédey Claudia, akit közvetlen rokoni szálak fűztek a jelenlegi angol királyi családhoz, erre lehet építeni turizmust. Emellett ott van Bözöd, egyik bázisa a szalmafonásnak, amely egyre ritkább nálunk is, vagy Bözödújfalu, amelyről azt lehet mondani, hogy zarándokhellyé vált. Ezzel is elkezdtünk foglalkozni, úgy szeretnénk összerakni turisztikai programunkat, hogy ne csak átszaladjanak Erdőszentgyörgyön, szállást is tudjunk kínálni. Ebben nagyon sok környékbeli település bekapcsolódhatna. Például Székelyvécke, Kőrispatak, Makfalva, olyan települések, amelyekkel meg szeretnénk mutatni a turistáknak, hogy hogyan élnek az emberek itt nálunk. Nemcsak Erdőszentgyörgyben, hanem a térségben gondolkozunk, és a kistérségi társuláson keresztül tudjuk ezt a leginkább megvalósítani.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Az EMNP szerint Bukarest és Erdély érdekei között választhatnak a magyar szavazók
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értelmezése szerint az erdélyi magyarok szavazataiért a bukaresti politizálás megtestesítőjének tekintett Kelemen Hunor, és az erdélyi politizálás híveként bemutatott Szilágyi Zsolt versenyez a novemberi romániai elnökválasztáson.
Az EMNP közleménye Toró T. Tibor pártelnököt idézte, aki egy hétfői gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón elmondta, kampánykörútjuk során számos visszajelzést kaptak arra vonatkozóan, hogy a választópolgárok egy jelentős része az RMDSZ államelnökjelöltjét a bukaresti román politikum magyar jelöltjének tekinti.
„Az Erdély-központú politikában hiszünk, így Bukarestben csak az önrendelkezést kell kivívnunk, majd itthon intézzük saját ügyeinket" – jelentette ki az EMNP elnöke.
A sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt EMNP-s elnökjelölt mellett korteskedett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. „Bátran kijelenthető, hogy aki szavazatával Szilágyi Zsoltot támogatja, az a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét támogatja" – idézte az SZNT elnökének a kijelentését az EMNP közleménye.
Szilágyi Zsolt a sajtótájékoztatón kijelentette, különös hangsúlyt kívánnak fektetni a gyergyói kampányra, hiszen úgy látják, hogy a székelyföldi Gyergyói medence az egyik legnagyobb vesztese Bukarest centralista politikájának és a központosított pénzosztásnak. „November 2-án Székelyföld és Bukarest érdekei között választunk. A voksolás nagy kérdése, hogy 25 évvel a rendszerváltás után megerősítést nyer-e a székely szabadság gondolata?" – jelentette ki Szilágyi.
Novemberben első alkalommal lesz magyar-magyar verseny a romániai elnökválasztáson. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, a szövetség elnökét, az EMNP Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indította el a versenyben.
MTI
Erdély.ma

Saját csapdájába esett a prefektus (December 1.-törvény)
„Kiábrándított Antal Árpád polgármester az 1918. december 1-jére vonatkozó törvényre való reagálásával” – írja tegnap délután a sajtónak küldött üzenetében Marius Popica Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott érveket sorakoztat fel amellett, mit biztosít a román állam polgárainak, és ezekért cserébe „csupán egy kis tiszteletet” vár el. „A prefektus saját csapdájába esett” – kommentálta a Háromszék megkeresésére Antal Árpád a prefektusi üzenetet. Szerinte Popica érvelése éppen neki ad igazat, ugyanis Antal Árpád korábban azt javasolta: Románia nemzeti ünnepe december 22-e legyen.
1918. december 1-je nem akármilyen nap, a román állam napja, azé az államé, amely biztosítja számunkra a békét és a csendet, a helyes nevelést, hogy mindenki saját anyanyelvén tanulhasson, az az állam, amely gyerekeinknek minden feltételt megad a neveléshez és a tanuláshoz, biztosítja minden kisebbség számára hagyományai és szokásai őrzését – sorolja a polgármesternek címzett üzenetében Marius Popica prefektus. Hozzáteszi: az, hogy Antal Árpád jelöltethette magát, és megválasztották polgármesternek, ugyancsak annak a román államnak köszönhető, amely biztosította a szabad és demokratikus választásokat, de még az is a román állam érdeme, hogy civilizált szóváltást folytathatnak a szabad sajtón keresztül. Miként az is, hogy egyre több pénzt kaphat fejlesztésre a város Bukarestből és az Európai Uniótól – sorolja tovább a prefektus, majd felteszi a kérdést: „Egyre többet kérünk és várunk el az államtól, és valóban, mindig lenne helye a még többnek, de mit adunk mi cserébe? Mint egy anya, aki csupán egy kis tiszteletet vár el gyermekeitől cserébe azért, amit értük tesz, úgy az állam is csak annyit vár el, hogy tiszteljük, tiszteljük törvényeit, szimbólumait, hagyományait és »születésnapját«, amely 1918. december 1-je. Ez tényleg olyan sok lenne?”
Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester fontosnak tartotta megjegyezni: értékeli a prefektus civilizált hangnemét, ami azt jelzi, az eddigi román kormánymegbízottak közül Marius Popicával a legkorrektebb a kapcsolata. Ami a román állammal szembeni számon kért tiszteletet illeti, Antal Árpád úgy véli: az, hogy betartja a törvényeket, fizeti az adót, igenis az állammal szembeni tiszteletet jelenti. „De hogy azért kellene tisztelni december 1-jét, mert akkor alakult meg az a román állam, amely biztosítja a jólétet, a társadalmi csendet, a szabad választásokat, a szabad sajtót és mindazt, amit még felsorol a prefektus, nos, ezekkel saját csapdájába esett, ezeket ugyanis nem 1918. december 1-je szavatolja, hanem 1989. december 22-e, és én éppen azt kértem, hogy az 1989-es rendszerváltás napja legyen Románia nemzeti ünnepe, melyet, mellékesen, magyar ember, Tőkés László robbantott ki” – ecsetelte. Sepsiszentgyörgy polgármesterének érvelése szerint az 1989 előtti időszak az erdélyi magyarság számára az elnyomást, az asszimilációs törekvéseket jelentette, ha pozitívan akarunk viszonyulni az államhoz, csak az 1989 utáni időszak jöhet számításba. „Bár az sem felhőtlenül – gondolok az 1990-es fekete márciusra, vagy arra, hogy huszonöt év után sincs államilag finanszírozott magyar egyetem Romániában, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a törvény ellenében sincs magyar kar, és a példákat sorolhatnám még sokáig. A prefektus érvei csak azt erősítik, hogy Románia nemzeti ünnepének december 22-ének kellene lennie, azt mi is magunkénak éreznénk, míg december 1-jéről a magyarságnak csak a be nem tartott ígéretek jutnak az eszébe. Az erdélyi magyarság szempontjából az 1918. december 1-jén született román állam több problémát okozott, mint amennyit megoldott” – összegzett Antal Árpád.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékválasztás előtt az erdélyi magyarság
Kampánykörútjának részeként kedden Udvarhelyen találkozott a sajtó képviselőivel Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltjét Toró T. Tibor, a párt elnöke, illetve Izsák Balázs, az SZNT elnöke is elkísérte. Az erdélyi magyarság egyértelműen értékválasztás előtt áll november 2-án, fejtették ki, hogy a bukaresti vagy az erdélyi központú politikát választják.
A Partiumban elkezdett kampánykörút során két visszatérő kérdéssel szembesült a delegáció – mondta el Toró T. Tibor –, hogy miért volt szükség két magyar jelöltet állítani az államelnök-választásra, illetve hogy a választásnak van-e tétje az erdélyi magyarok számára. „1996 óta van magyar jelölt a romániai elnökválasztásokon, ellenben ha visszatekintünk, levonhatjuk a következtetést: a lényegről, azokról a kérdésekről, amelyek az erdélyi magyarság jövője szempontjából fontosak, soha nem beszéltek az RMDSZ jelöltjei. Nem beszéltek az autonómiáról, a hosszú távú megoldásokról, a stratégiai kérdésekről, hiszen többnyire meg akartak felelni a közakaratnak” – fejtette ki. Toró hozzátette: az EMNP elérkezettnek látta az időt, hogy „egyenesen és őszintén beszéljen” az említett kérdésekről, ezért állított Szilágyi Zsolt személyében saját jelöltet.
Szívükre hallgathatnak a választók
A két magyar jelöltnek körülbelül azonos esélye van bejutni a választások második fordulójába, jelentette ki a továbbiakban Toró. „A magyarok számára viszont az első fordulónak van tétje, ahol egyértelműen értékválasztásról van szó, melyet nem fednek el egyéb zavaró tényezők, nem kell elérni az ötszázalékos küszöböt, nem fenyeget az, hogy magyar városokban román polgármesterek lesznek. Ezen a választáson a magyar közösség tagjai a szívükre hallgatva tudnak szavazni, értéket tudnak választani” – magyarázta. A néppárti politikus szerint egyértelműen két jövőkép, a politikához való két különböző hozzáállás látszik körvonalazódni a kampányban.
Székelyföld maradjon a székelyeké!
A Székely Nemzeti Tanács Izsák Balázs vezetésével akkor döntött úgy, hogy a „fegyverek egyenlőségének elvét alkalmazva” az EMNP-t támogatja a kampányban, amikor nyilvánvalóvá vált: az államelnöki kampány egybe fog esni az RMDSZ által elkészített alternatív autonómiastatútum közvitájával. „A Kelemen Hunor választási plakátján olvasható hármas jelszó – Jólét. Jövő. Biztonság – és az a kijelentés, hogy ez jelentené az autonómiát, félrevezető. Az autonómia célja, hogy Székelyföld megmaradjon a székelyeknek. Másodlagos hozadéka a gazdasági prosperitás, a biztonság, a jólét, hisz a kettő Európában mindenütt együtt jár. Nem tartjuk elfogadhatónak azt a megközelítést, amely épp a lényeget akarja kivenni a székely autonómiából” – hangsúlyozta Izsák.
Az autonómia nem szabványméretű anyacsavar
Az SZNT vezetője egyébként helytelennek tartja azt a gyakorlatot is, hogy a szövetség a dél-tiroli autonómiastatútumra alapozva készítette el saját tervét. „A dél-tiroli autonómiastatútumot nem lehet kiragadni és másolni, hisz az ott érvényes” – tette hozzá Izsák, kiemelve: a dél-tiroli autonómiastatútum például nem utalja a regionális hatáskörbe az oktatást és a művelődést, így az RMDSZ autonómiastatútumában sem jelenik meg az oktatási kérdés.
„Olyan előírások vannak a dél-tiroli autonómiastatútumban, amelyek ma már retrográdak, és óriási gondja ez a dél-tiroli német ajkú lakosságnak. Nem véletlen, hogy a később elfogadott baszk vagy katalán autonómiastatútumok különböznek a dél-tirolitól. Nem lehet úgy alkalmazni elképzeléseket emberi társadalmakra, mint egy szabványosított anyacsavart. Székelyföld autonómiastatútumának a székely székekre kell épülnie, amelyek jelen vannak, valósak” – nyomatékosította Izsák, aki szerint egyébként az RMDSZ törvénytervezete a „Ponta-kabinet közigazgatási reformjának szálláscsinálója”, hisz több pontban megegyezik a régiósítási tervvel.
Bukarest vagy Székelyföld?
A székelyek kilencvenéves szabadságharcának újabb állomása a november 2-ai államelnök-választás, mondta el Szilágyi Zsolt. „Kilencven éve azt látjuk, hogy Bukarest nem tud vagy nem hajlandó jó döntéseket hozni életünkben. Egy túlközpontosított és korrupt államban élünk, amelyben leszegényítették, elzüllesztették Erdélyt” – fejtette ki. Ahhoz, hogy a döntéseket az állampolgárok és nem a bukaresti zsákmánypolitikusok érdekében hozzák meg, két dolog kell – magyarázta. „A döntéseknek és a pénznek is közelebb kell kerülni az emberekhez. A székely autonómia nem más, mint a székelység normális, tisztességes élethez való jogának tiszteletben tartása.
A Néppárt államelnökjelöltje a nemrégiben elfogadott és érvénybe lépett – a román nemzeti ünnep megtartásának kötelezővé tételéről is szót ejtett. Elmondta: elfogadhatatlan, hogy a jogszabály ellen egy magyar képviselő sem emelt szót, sőt a szövetség két politikusa megszavazta azt. „Tiszteletben tartjuk a románok érzéseit, tudomásul vettük, hogy 1918. december 1-je az ő ünnepük. Azt kérjük viszont, hogy a mi érzéseinket is tartsák tiszteletben” – hangsúlyozta. Szilágyi egyébként úgy értékelte, egyértelmű választás előtt áll az erdélyi magyarság november 2-án: Székelyföld vagy Bukarest között kell dönteniük.
Kovács Eszter |
Székelyhon.ro

Államfőjelöltek – Corneliu Vadim Tudor, a magyarellenesség kettes számú apostola
A magyar olvasónak alig kell bemutatni Corneliu Vadim Tudort, aki a szintén államfőjelölt Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester mellett a szélsőséges magyarellenesség másik romániai zászlóvivője. A soviniszta Nagy-Románia Párt (PRM) alapítója ötödször száll harcba az államfői tisztségért.
Vadim – avagy gúnyneve szerint a Néptribun – 1949-ben született Bukarestben. (Jó évjárat lehetett, hiszen Funar is ugyanebben az évben látta meg a napvilágot). 1971-ben végzett a Bukaresti Egyetem filozófia szakán, államvizsga-dolgozatát vallásszociológiai témában írta. 1975-ben tiszti iskolát végzett.
Kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott, verseket és esszéket írt, a Ceausescu-házaspár udvari költőjének számított. 1991-ben alapította meg a Nagy-Románia pártot (PRM), amelynek egyik fő irányvonala a harcos magyarellenesség. Emellett a România Mare, a Tribuna és a Tricolorul című szélsőséges kiadványokat is működtette.
1992-ben szenátorrá választották, ezen tisztségét 2008-ig folyamatosan megtartotta. Eddig négy ízben indult az államfőválasztáson, a legjobb eredményét 2000-ben érte el, amikor Ion Iliescuval együtt bejutott a második fordulóba, ahol a voksok 33,17 százalékát megszerezve kikapott.
Pártja ezt követően hanyatlásnak indult, belső ellentétek alakultak ki, több politikusa pedig más pártokba iratkozott át. 2009-ben európai parlamenti mandátumot szerzett.
Vadim számára a mélypont 2013-ban érkezett el, amikor Gheorghe Funar a párt júliusi, gyulafehérvári kongresszusán elnökké választatta magát, őt pedig kizáratta. Vadim azonban nem adta fel, perre ment, a bukaresti törvényszék pedig neki adott igazat. Funar fellebbezett, de annak elbírálásáig mindenképpen az alapító elnök marad nyeregben.
Vagyonbevallása szerint nem rendelkezik ingatlannal, csupán egy 2007-ben gyártott Dacia Logan gépkocsi van a nevén, illetve egy értékes autogramgyűjteményt, valamint egykor történelmi személyiségek tulajdonában levő, „felbecsülhetetlen értékű” tárgyakat birtokol. Emellett mintegy 140 ezer lejjel hitelezte meg a România Mare kiadót. Tavaly 72 ezer eurós jövedelemre tett szert EP-képviselőként. Úgyhogy kampányát saját bevallása szerint autója és gyűjteményeinek eladásából fedezné.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Édesek és mostohák
Marius Popica prefektus levelét megírta. Sóhajtozik, szomorkodik, talán még könnyeket is ejtett, amiért Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, no meg mi, magyarok nem szeretjük, tiszteljük eléggé a román államot, mely édesanyaként viseli gondunkat.
Sorolja, mi mindenért kellene hálásnak lennünk: a csendért, békéért, az anyanyelvi oktatásért, hogy minden feltételt megteremt (sic!) gyermekeink nevelésére, szabad és demokratikus választásokat biztosít, mi több, még a szabad sajtó létezését is neki köszönhetjük, hogy a Bukarestből vagy Brüsszelből csurrantott-cseppentett pénzekről ne is beszéljünk. Hát csend és béke aligha honol kies hazánkban, egymást marják a drága állam jeles képviselői, botrány botrányt ér, és lassan kiderül: tolvajok, gazemberek irányították, formálták életünket az elmúlt huszonöt esztendőben (is). A szeretetünket elváró állam megtestesítői éppen csak bizalomra nem adnak okot. És bizony híjával vagyon az anyanyelvi oktatás is, jogunk ugyan lenne rá, lehetőségünk azonban már nem mindig, mindenhol: szórványban iskolák szűnnek meg, az önálló állami magyar egyetem továbbra sincs sehol, az orvosképzés pedig törvények, ígéretek ellenére is  akadozik. Gyermekeink nevelésének államra eső része – az iskolarendszer – ugyancsak gyatrán működik, felelőtlen reform­összevisszaság sodorta a jelenlegi helyzetbe, mikor inkább butít, mint okít a skóla, tudatlan, életre, szakmára felkészületlen ifjak serege hagyja el padjait. Szabad és demokratikus választásokról is jobb, ha csak csínján beszélünk, a manipuláció, a szavazatvásárlás, befolyásolás mindmáig jellemző, a parlament összetétele például jól mutatja az eredményt. A legszebb mégis a pénzek kiutalására vonatkozó passzus: az állam kegyesen ad nekünk – mondja prefektusunk, holott az állam visszaosztja, többnyire igazságtalanul, mindazt, amit adó formájában behajt tőlünk. És az állam, mely elvárja tiszteletünket, nem hajlandó tudomásul venni, hogy képesek vagyunk magunk dönteni saját dolgainkról. Ha maradunk a prefektus anya-gyermek kapcsolatra utaló hasonlatánál: olyan, mint zsarnok szülő, időnként pofonokat is osztogat, még az autonóm lét iránti vágyat sem tűri, árulásnak tekinti. Egy édesanya gyermeke javát akarja minden körülmények között, bármilyen önfeláldozás árán, a mostohát többnyire nem a szeretet vezérli, hanem uralkodni akar a rábízott ifjú fölött, minden lépését, cselekedetét befolyásolni. A román állam inkább ez utóbbira hasonlít. Válaszunk pedig a mostoha zsarnokoskodása alatt nyögő gyermek felelete. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben)
„Az 1956-os magyar forradalom nemzeti történelmünknek az az eseménye, mely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.”
(Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában)
„1956 különös »lélektani« problémát is okozott Romániában. A pártvezetés a kilencvenes évekig egyértelműen revizionista veszélyforrásnak tekintette a magyarországi felkelést és az erdélyi »magyar« jellegű megmozdulásokat. Az ’56-ot követő megtorlásról és annak áldozatairól nem volt ildomos beszélni. Előfordulhat tehát, hogy miközben a román véleményformáló értelmiség masszívan antikommunistának vallja magát, a román állam mégsem rehabilitálja az ’56-os elítélteket, és az 1958-as Szoboszlai-per tíz kivégzettjének sírhelye továbbra is ismeretlen marad. (Az érmihályfalvi csoport perében halálra ítélt, 1958. december 2-án délután fél három órakor a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán református lelkész, dr. Hollós István hadbíró százados, tanár, az ugyancsak a szamosújvári börtönben 1959. április 20-án délután három óra és negyed négy között kivégzett ozsdolai molnár, Szígyártó Domokos sírja is több mint ötven év eltelte után teljesen ismeretlen! Senki sem tudja, nem akarja tudni, hol kaparták el őket! Rehabilitálásról – perek sokasága ellenére! – szó sem esik, továbbra is hazaárulóknak minősítik őket! A hozzátartozók hiába küldik a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz a kéréseiket, a világon egyedülállóan szeretteik földi maradványait emberhez méltóan nem tudják eltemetni! – T. Z.)  De az erdélyi magyar társadalomban is ambivalens módon van jelen az »itthoni« 1956. (…) Az »ötvenhatosok« emlékezésdiskurzusát (…) elsősorban a történelemhez vonzódó, de nem szakmabeli újságírók, riporterek közvetítik a társadalom számára. Ebből a fajta feldolgozásból azonban hiányoznak a szükséges árnyalatok. Az eseményekben részt vevők ábrázolása szinte mitikus: ők a hősök (a román sovinizmus ártatlan áldozatai). A köztudatban viszont erősen él az a bukaresti hatalom és a hivatalos magyar elit által szorgalmazott hozzáállás, miszerint felelőtlen kalandornak tekintendő az, aki 1956-ban felmondta az integrációs paradigmát, az egységdiskurzust, és helyette demokráciát, kulturális/területi autonómiát vagy egyenesen revíziót követelt. Nem meglepő, hogy sokan a »rossz« ’56-os szerepléssel magyarázzák a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését és a Magyar Autonóm Tartomány területének átalakítását. Eszerint az erdélyi magyar elit elleni támadássorozat elsősorban annak lenne tulajdonítható, hogy egyesek felelőtlenül  megszegték a politikai lojalitás parancsolatát, és megharagították Bukarestet” – idézzük Carlo Bottini  Korunk-beli tanulmányát (2006. augusztus).
A rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad során – elsősorban az utóbbi évtizedben – a romániai, erdélyi ötvenhatos szervezkedéseket, szervezkedési kísérleteket, a román kommunista hatalom által elindított és levezényelt, párját ritkító kegyetlen retorziót tekintélyes irodalom, kötetek sora mutatja be. A romániai magyarság – az Illyés Gyulának tulajdonított vallomás szellemében – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” azonnal meghallotta.
A nacionalista kurzust állampolitika rangjára emelő román kommunista hatalom számára a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel való leszámolásra, hanem a hangsúlyozottan magyarellenes megtorlásokra is. A romániai magyarság 1956-ért számarányához viszonyítva nagyobb véráldozattal fizetett, mint az anyaország! Csak az akkori Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között a Kolozsvári Katonai Törvényszék kihelyezett marosvásárhelyi tárgyalásain 826 személyt ítélt el, közülük 620 (75,1 százalék) magyar, 184 (22,5 százalék) román, 18 (2,1 százalék) német anyanyelvű volt! Rajtuk kívül még két zsidót, két cigányt is elítéltek. Az eltelt nyolc év kutatásai nyomán csak a Magyar Autonóm Tartományban elítéltek száma 900 fölé emelkedett. Hozzájuk kell számítanunk az ország különböző hadbíróságai által elítélt, a Magyar Autonóm Tartományban született magyar anyanyelvűeket is! E sorok írója kutatásai nyomán az egyetemes magyar kollektív emlékezetbe is beépült: a Budapesten kivégzett 225 forradalmár közül nyolc (3,5 százalék) erdélyi származású volt!
Megmozdul a román diákság
A temesvári, a bukaresti, jászvásári, brassói, Craiovai Egyetemi központok román anyanyelvű hallgatói magyar közvetítéssel, tolmácsolásban első kézből szereztek tudomást mindarról, ami Magyarországon, Budapesten történt.
A magyar forradalom eszméivel való teljes azonosulást mindennél ékesebben bizonyítja a temesvári műegyetemi hallgatók 1956. október 30-án 14 órakor a híres 115-ös teremben ismertetett tizenkét pontos követelése is. A diákjóléti követelések az egyetemi reform mellett megfogalmazták a szovjet csapatok kivonásának igényét, a személyi kultusz, a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás, normarendszer felszámolását, az alkotmányban biztosított sajtószabadság szavatolását, az erőszakos kollektivizálás megszüntetését. Egy csoport műegyetemi hallgatót már a gyűlés után letartóztattak. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Heinrich Drobny, Nagy László, Octavian Vulpe, Aurelian Păuna, Nicole Boldea és mások nevével fémjelzett diáktüntetés, Temesvár főterén a Craiováról hozott karhatalmistákkal 1956. október 30-án lezajlott nyílt összecsapás, majd a Securitate által 1956. október 30-ról 31-re virradó éjszaka levezényelt, mintegy 3000 egyetemi hallgató letartóztatása, a kisbecskereki szovjet laktanyába való szállítása – ahonnan a csapatok az előtte való napon indultak el Magyarországra, a magyar forradalom vérbe fojtására! –, az 1956. december közepén hozott és példát statuáló ítéletek sora – akárcsak a bukaresti, jászvásári, brassói egyetemi központok diákjainak, tanárainak (köztük olyan szellemi nagyságok, mint Ştefan Augustin Doinaş, Alexandru Ivasiuc, Paul Goma író) elítélése – önmagában is jelzi: 1956 a magyar–román, a magyar–szász–sváb kapcsolatok történetében kiemelkedő, a történetírás, a diplomácia, az államközi kapcsolatok sorában is kivételes, mindmáig fájdalmasan elhanyagolt, egyáltalán ki nem aknázott pillanata! Felfoghatatlan és érthetetlen: a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatokban miért nem lehet építeni a román közvélemény, kollektív emlékezet által is elismert tényre, román gimnazisták, egyetemi hallgatók, tanárok, gazdálkodók azért járták meg a politikai börtönök poklát, mert azonosultak a magyar forradalom eszméivel? A román falvakban ma is hangsúlyozzák: a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást! Tanulmányok, kötetek hiteles dokumentumai bizonyítják: az „Erdély elrablásának” rémképe a legfelsőbb román párt- és államvezetés diverziója, félrevezetése volt, egyetlen magyarországi programban, tervezetben sem követelték Erdély Magyarországhoz való csatolását! A temesvári diákszervezkedésről, diáktüntetésről könyvet publikáló Mihaela Sitaru – a magyar forradalom eszméinek ismeretében – Temesvárt „a szabadság oázisa”-ként aposztrofálta.
A kolozsvári egyetemisták szervezkednek
Így kap – úgymond – történelmi hátszelet mindaz, ami 1956 októberében, novemberében Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, a Bolyai Tudomány­egyetemen, a Protestáns Teológián, az Agronómián történt! Amikor az egész világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a híres lovagteremben 1956. október 24-én este a kincses város magyar egyetemeinek, tagozatainak küldöttei (meghívták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjait is, de ők késve érkeztek!) – egy korábban meghirdetett program alapján – a nyugati hatalmak által követelt országos Diákszövetség létrehozásáról tárgyaltak, vitáztak. A budapesti százezres diáktüntetés, a műegyetemi hallgatók programjáról, a debreceni 16 pontos egyetemi memorandumról, a Magyar Rádiónál lezajlott véres harcokról érkezett hírek hatására a Mátyás király szülőházában tartott, a Budapestről néhány nappal korábban visszatért Balázs Imre VI. éves képzőművész-hallgató – a későbbi kiváló festőművész, grafikus, műkritikus (2012-ben Vácon hunyt el) –, a bolgár származású Tirnován Vid szobrászhallgató vezette diákgyűlés átalakult az egyetemi autonómiát, egyetemi reformot sürgető felejthetetlen hangulatú tüntetéssé.
Az öt pontból álló diákszövetségi program nemcsak az egyetemi autonómiát és reformot tűzte zászlajára, követelték, hogy a képzőművészeti főiskolai felvételin a tehetség legyen a meghatározó, módosítsák a tantárgyak rendszerét, a marxizmus ne legyen kötelező, az ösztöndíjakat az elért tanulmányi eredmények és ne az Ifjúmunkás Szövetségben vagy a kommunista pártban betöltött különböző tisztségek alapján határozzák meg. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók először tiltakoztak a kollégiumokban, a diákmenzán uralkodó borzalmas, középkori állapotok ellen. Mátyás király szülőházát 1956. október 24-én este belügyis alakulatok vették körül, a környező utcákon veszteglő teherautókon állig felfegyverzett karhatalmisták ültek. Csíky Boldizsár zeneszerző részt vett a lovagteremben tartott diákgyűlésen. Vallomása szerint civilbe öltözött szekus tisztek fényképezték a résztvevőket, később csak azokat nem vallatták, akik az oszlopok fedésében ültek. A Bolyai Tudományegyetem perének harmadik csoportjában hat év börtönbüntetésre ítélt Páll Lajos festőművész visszaemlékezése szerint, amikor kijöttek az épületből, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, a kollégiumban egész éjszaka a Magyarországon lezajlott forradalmi eseményekről vitáztak.*
A tizenegy év börtönbüntetésre ítélt Fülöp G. Dénes református lelkész – a marosvásárhelyi Vártemplom posztumusz Magyar Örökség díjjal kitüntetett lelkésze –, a kolozsvári protestáns teológusok küldöttségének tagja élete meghatározó pillanataként értékelte a Mátyás király szülőházában megtartott diákszövetségi alakuló ülést. Elkövette azt a később végzetesnek bizonyult hibát, hogy részletes jegyzeteket készített a lovagteremben elhangzottakról. Balázs Imrét, Tirnován Videt és a nagybányai születésű Walter Frigyest – róla teljes mértékben megfeledkeznek a visszaemlékezések, tanulmányok! – 1956. október 25-én reggel a Képzőművészeti Főiskola Kollégiumában letartóztatták. A magyar forradalom kitörése ürügyén végrehajtott első letartóztatásokra nem Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden került sor, hanem Kolozsváron! Balázs Imrét és Tirnován Videt a Kolozsvári Katonai Törvényszék gyorsított eljárásban az 1956. december 13-án hozott 1956/344-es számú ítéletével nyilvános izgatás, lázítás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, Walter Frigyest pedig felmentették. A fellebbviteli katonai bíróság 1957. február 11-én kelt módosító határozatával a börtönbüntetést mindkettőjük esetében öt évre mérsékelte. Balázs Imre és Tirnován Vid a szamosújvári börtönben raboskodott, előbbi 1959. december 4-én, utóbbi 1959. december 10-én szabadult. A perirat, a CNSAS-nál található korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a Képzőművészeti Főiskola akkori román rektora a gyűlés előtt megfenyegette a diákokat, majd személyesen kérte a szekus különítmények segítségét. A per teljes történetét, kihatásait, gazdag irodalmát 1956 erdélyi mártírjai című sorozatom egyik következő kötetében tárom az olvasó és a történészszakma elé.
(folytatjuk)
* A gyűlésen elhangzottakról lásd még: P. Sebők Anna: Kolozsvári perek. A Hamvas Intézet kiadása, Budapest
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kollektív szégyen: nincs feloldozás
Sokan elemezték már a legkülönbözőbb szempontokból a kommunista rendszer embertelenségét. Érdekes lenne egy társadalmi rétegekre lebontott közvélemény-kutatást készíteni azok körében, akiknek tisztánlátását nem homályosítja el a múlt rendszer iránti nosztalgia. Vélelmezhető, hogy a munkásság és az agrárproletariátus elsősorban a nincstelenséget emelné ki, míg a középosztály és az értelmiség a mozgásszabadság korlátozását, a szólásszabadság teljes hiányát. Bizonyára akadna olyan válaszadó is, aki szerint a rendszer legvérforralóbb, legfelháborítóbb sajátossága az volt, hogy kikényszerítette önnön megünneplését, miközben a nomenklatúra, a legfelső pártvezetés, a titkosrendőrség tudta, hogy az ünneplés nem őszinte. „Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk, hogy valójában mi a helyzet.” Jól példázza a mechanizmust az egykorú vicc. Az egyik nyugati országvezető elnök találkozik Nicolae Ceauşescuval Bukarestben, a tömegben egy ember azt mormolja maga elé: „Nézd, kivel fog kezet ez a disznó.” Beviszik, nekiállnak megdolgozni, a szerencsétlen ember felkiált: „Miért vernek, én csak annyit mondtam, hogy kivel fog kezet ez a disznó, mármint a kapitalista-imperialista világ disznója a mi országunk hős vezetőjével.” Mire a szekusok: „Hagyjad csak, tudjuk mi, hogy ki a disznó.” És tovább verik.
Diktátum és békeszerződés
Mi más juthatna eszünkbe annak a törvényi szabályozásnak az elfogadásáról, amely minden helységben kötelezővé teszi, hogy utcát nevezzenek el 1918. december elsejéről, és elrendeli az esemény évfordulójának kötelező ünneplését? A cél nyilvánvaló: a magyarság megalázása.
A román politikai elit közvetlenül a rendszerváltás után úgy döntött: nem december 22-e, a Ceauşescu-rezsim bukásának napja lesz a román nemzeti ünnep, hanem december elseje – a második világháborús román pálfordulás dátuma, augusztus 23. helyett, amit a kommunista rezsim magának igyekezett kisajátítani. A magyarság vezetői abba kapaszkodva, hogy 1918-ban a román fél ígéretet tett Erdély történelmi nemzetei önkormányzásának biztosítására, nem tiltakozott, elfogadta a helyzetet, annak dacára, hogy eme ígéretek teljesítésére a román fél soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Sőt, nemcsak, hogy nem biztosította a magyarság autonómiájának lehetőségét, de megfosztotta iskoláinak, egyetemeinek, birtokainak nagy részétől, nem is szólva a fizikai és pszichikai terrorról, amelyet már a békeszerződés előtt bevezetett.
Az elfogadásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az RMDSZ akkori elnöke, Domokos Géza a románság meggyőzését tartotta a legfontosabbnak, miszerint az erdélyi magyarság és annak képviselője, az RMDSZ nem irredenta, nem kíván revíziót, nem akar újra magyar világot Erdélyben. Ennek érdekében nem riadt vissza a masszív történelemhamisítástól sem. Az 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában, illetve ugyanezen tárgykörben elmondott parlamenti beszédében a mindkét fél által igényelt, majd elfogadott és végrehajtott nemzetközi döntőbíráskodás egyetemen tanítható iskolapéldáját, a bécsi döntést igazságtalannak, erőszakosnak, önkényesnek, s a román propagandának és a román elvárásoknak megfelelően „diktátumnak” nevezte. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a trianoni békediktátum számára „békeszerződés” volt, amely „szentesítette” a román népnek a közös, egységes állam megteremtésére irányuló törekvéseit. Aligha volt elképzelhető ebben a helyzetben, hogy az RMDSZ elhatárolódjon december elseje román nemzeti ünneppé nyilvánításától, és bejelentse, hogy a szervezet bojkottálni fogja azt.
A magyarság önmérsékletét, önkorlátozását a román fél nem tisztelte, sőt, miután az első hivatalos ünnepen, Gyulafehérváron maga a miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a gyűlölettől habzó, vezetőink felakasztását követelő kórust, újabb és újabb rituális megalázást eszelt ki. Ennek két csúcsa a csíkszeredai központi ünnepség, valamint a budapesti Kempinsky-szállóbeli miniszterelnöki koccintás volt az RMDSZ frakcióvezetőinek, Verestóy Attilának és Kelemen Atillának jelenlétében. A sort a 2010-es „ünnep” folytatta volna, amikor nyilvánvaló módon a fél évvel korábban hivatalba lépett Orbán-kormányt provokálva, annak tűrőképességét tesztelve a román diplomácia a budapesti magyar Nemzeti Színházat szemelte ki az ünnepség helyszínéül, a nemzeti erők azonban szerencsére megakadályozták a magyarság újabb szimbolikus lelki megtiprását.
Kölcsönös ünneptisztelet
Az egészben nem az a legtragikusabb, hogy a románság újabb offenzívát hirdetett a magyar otthonosságérzet, a magyar önkép és világlátás ellen. Sokkal inkább az, hogy nem akadt egyetlen RMDSZ-es képviselő sem, aki ellene szavazott volna. Ez magyar szempontból nemzetárulás. Sőt, ketten – Seres Dénes és Erdei Dolóczki István képviselők – igennel voksoltak, érdemes felírni őket a magyarság történelmi szégyentáblájára. Erdei arra hivatkozik, hogy nem tudta, miről szavaznak, Seres rosszabb eset. Neki, mint mondta, nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, és azért nyomott igen gombot, mert azt hitte, hogy az általa „kicsit durvának” tartott utcaátkeresztelési előírás nincs már a jogszabályban. Elképzelhető ennél szánalmasabb önmentegetés?
Miről van hát itt szó? Tiszteletben tartjuk egymás ünnepét, vagy a románság örömét leli abban, hogy az ünnep kapcsán megalázhatja a mi nemzeti büszkeségünket? Akkor beszélhetnénk kölcsönös ünneptiszteletről, ha augusztus 30-át, amikor Észak-Erdély visszatéréséről döntöttek Bécsben, kineveznénk az erdélyi magyar nemzeti közösség ünnepének, a románok pedig velünk ünnepelnék e napot. Mivel ez aligha lehetséges, meg kellene hagyni mindkét közösséget a maga örömével és fájdalmával. Domokos Géza szégyenletes állásfoglalását menti valamelyest, hogy az elnök a fél évvel korábbi marosvásárhelyi véres események megismétlődésétől rettegett. De a mai nemzetárulóknak miféle mentségük lehet?
Kármérce
A tájba simuló, helyzetelfogadó, kollaboráns oldalon minden bizonnyal azzal nyugtatják majd magukat, hogy az eszmefuttatás a kampány része, és pártszempontok által diktált. Nos, messze nem így van. A kampányban az ellenfelet alapjáraton, megalapozottan bírálni kétségkívül jóleső érzés, hasonló elégtételt érezhet a bokszoló, amikor bevisz az ellenfelének egy jobb-egyenest. E sorokat leírni viszont egyáltalán nem öröm, hanem mérhetetlen szomorúság. Bármennyire is eltávolodott az RMDSZ csúcsvezetése a magyar érdekek képviselőetétől és a választóitól, akárhányszor kihagyott történelmi helyzeteket számításból vagy politikai gyávaságból, bármennyire is román zsákmánypárttá tette a magyar nemzeti önkormányzatnak megálmodott szövetséget, a legutóbbi választásokon 380656 sorstársunk szavazatát szerezte meg, nevében hordja a magyar megnevezést és világszerte nagyon sokan, magyarok és nem magyarok vele azonosítják az erdélyi magyarságot. Egy ilyen gesztus az erdélyi magyar emberek arculcsapása, amely akkor is szégyenérzetet indukál bennük, ha semmi közük az RMDSZ-hez. Sőt, akkor is, haaz a törekvésük, hogy az RMDSZ komprádorpolitikáját hiteles, magyar érdekű politikával váltsák fel. Horn Gyula kijelentése arról, hogy ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, a magyar–román alapszerződésnek a magyar szempontok félresöprésével való megkötése, Gyurcsány Ferencnek és kormányának uszítása a határon túli magyarok ellen a 2004-es népszavazás alkalmával akkor is közös nemzeti szégyen, ha a nemzet jobbik része ebben nem bűnös. Hogy magyar részről egyetlen ellenszavazat sem tiltakozott a törvényi szinten rögzített szisztematikus megalázásunk ellen, maga a kollektív szégyen, ami alól nincs feloldozás. A kár jóval nagyobb, mint az a potenciális haszon, hogy az RMDSZ-es álképviselőet valós természete ismét lelepleződött
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyben is megemlékeztek a szabadságharcról
Erdély szinte valamennyi nagyvárosában tartottak megemlékezéseket. Csíkszeredában egykori bajtársaikra emlékeztek a csíki 56-osok, a Gloria Victis szobornál pedig az erdélyi magyar pártok koszorúztak. Snagovban, Nagy Imre vértanú miniszterelnök száműzetésének helyszínén is megemlékezést tartottak.
Csíkszeredában a Gloria Victis szobornál emlékeztek az erdélyi magyar párt az 56-os események romániai következményeire, például a Bolyai egyetem felszámolására.
„Ilyen szempontból számunkra is súlyos üzenete van '56-nak: a szabadságért mindennap meg kell küzdeni” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke azt mondta a magyaroknak a Kárpát-medencében 1956 a szabadságot jelenti. „56-ban vér folyt a szabadságért. Most nem kell vérünket hullatnunk, hanem csak dolgozni kell a szabadságért, amit úgy hívnak, hogy Székelyföld autonómiája” – húzta alá. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnök-jelöltje a Bukarest melletti Snagovon, Nagy Imre száműzetésének helyszínén emlékezett meg 1956-os forradalom áldozatairól. „Létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmus keretei között , azzal szakítva , egy jobb jövőt, egy szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek” – fogalmazott.
Nagy Imrét 1956. november 23-án családjával és társaival együtt deportálták a romániai Snagovba. A település a kommunista rendszerben lényegében tiltott helynek számított – mondta el a híradó bukaresti tudósítója.
A román fővárostól 40 km-re fekvő Snagov településen obeliszk őrzi Nagy Imre emlékét 1997 óta. A volt magyar miniszterelnök és az 56-os forradalom több vezetője 5 hónapon át élt itt fogságban. A mártír miniszterelnök ezalatt vetette papírra politikai nézeteit, emlékiratait.
1956 tiszteletére egy nagyméretű székely zászlót húztak fel Székelyudvarhely központjában, a római katolikus egyház telkén, így várhatóan a városvezetés nem tudja majd levetetni azt.
Sepsiszentgyörgyön arra a 23 fiatalra emlékeztek, akiket összesen 265 év börtönre ítéltek, mindössze azért, mert kifejezték szolidaritásukat a magyar forradalmárokkal.
hirado.hu, Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Az „erdélyi kérdés”
1956 elemi erővel robbant be az én életembe is. Hetedik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában a forradalom napjaiban – miközben a faluban lévő két rádión csüngtek a felnőttek –, a második világháború harctereit, a szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek, hogyan szökhetnének át a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak. Senki nem mondta, hogy „ellenforradalom”. Mindez óriási hatással volt rám.
1990-től kezdődően lehetett beszélni az erdélyi, romániai ötvenhatról. Az egykori elítéltekben még ott munkált a félsz, nagyon nehezen nyíltak meg. A későbbi kutatások során derítettem ki: azt, amiről Korondon 1956. október végén, november elején beszéltek, az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15–16 éves baróti gimnazista megvalósította: 1956. november 11-én ketten átszöktek a román–magyar határon. A kádári hatóságok – hogy a napot soha ne felejtsék el! – 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Hivatalosan csak 2002-től lehet kutatni a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában a periratokat, az 1956-hoz kapcsolódó dokumentumokat. Ekkor már tudatosan határoztam el: az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az Olvasó és a történészszakma elé. Már megjelent öt kötet. Valójában a 20. század közepének egyetemes magyar történelmét írom, hiszen több világrészre kiterjedő kapcsolódási pontok vannak. Az erdélyi ötvenhatosok közül többen az Amerikai Egyesült Államokba disszidáltak: a Páll Lajossal együtt nyolc évre ítélt Vastag Lajos, az 1956. október 30–31-i temesvári diáktüntetés több elítéltje. Mások elsősorban Magyarországon, Németországban, Franciaországban vagy Svédországban találtak menedékre. Az Illyés Elemérre, Cs. Szabó Lászlóra való utalás pedig azt is jelzi: London, München, de még Brazília is benne van a „szórásban”.  
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a nacionalista kurzusra áttérő román kommunista hatalom számára kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel, hanem a romániai magyarsággal való leszámolásra is. Nem véletlen, hogy a magyar forradalom elleni szovjet fegyveres intervencióra 1956. november 2-án éppen Bukarestben – Hruscsov, valamint a román és a bolgár pártfőtitkár jelenlétében – lelkesen rábólintanak! 1956 ürügyén sikerül az addig nagyon keményen ellenálló romániai magyar belső ellenzéket, értelmiségi elitet megtörni! Rá kellett jönniük: mindegy, hogy mit mondanak, lojálisak-e vagy sem a román hatalomhoz, a belső ellenzéket kirakatperek sokasága révén elnémítják, akár fizikailag is megsemmisítik. A romániai magyarságot a számbeli arányon messze felül sújtotta az 1960-as évek végéig tartó retorzió. Téves viszont az az állítás, hogy elsősorban értelmiségieket tartóztattak le, zártak börtönbe. A bebörtönzött munkások, földművesek száma jóval meghaladta az értelmiségiekét. Ma már egyértelmű: újabb és újabb adatokkal kell kiegészíteni a Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban megjelent, több mint 1200 nevet tartalmazó, 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára, 1956–1965 címmel a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kötetet. A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának egyik legsúlyosabb következménye volt, hogy olyan fontos központokban szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű szakmunkásképzés, mint Brassó, ahol a teherautó- és traktorgyártás részére képeztek magyar szakembereket. A román kommunista diktatúra ezúttal is kiválóan alkalmazta a „húzd meg, ereszd meg” politikát. Újra megjelent a  korábban betiltott Korunk, Napsugár címmel gyereklapot indítottak, Marosvásárhelyen nagyszabású ünnepsorozattal emlékeztek a Református Kollégium 400. évfordulójára, az iskola pedig felvette a ma is ismert Bolyai Farkas Középiskola nevet.  
A készülő ezer oldalas kötet az „erdélyi kérdés” kialakulásáról, akuttá válásáról és a megoldást sürgető tervezetekről, javaslatokról szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változik meg a korában magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761–62 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe kerül. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az „erdélyi kérdés” megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, nagyon gazdag jegyzetanyag kíséretében tárom az olvasók elé a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az „erdélyi kérdés” súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, lakosságcserére vonatkozó tervezetével, valamint Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a Székely Köztársaság tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az „erdélyi kérdés”-t. Ennek voltak támogatói és ellenzői.
A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek szintén a lakosságcserék révén próbálták az „erdélyi kérdés”-t orvosolni. Sabin Manuilă – aki Budapesten szerzett orvosi oklevelet – a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak és „kondukátornak” adta át azt a tervezetet, amelynek alapján a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit – különböző területi csereberékkel – eltávolítanak Nagy-Romániából. Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi eltávolításával számolt. A több nyelven beszélő Vasile Stoica Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, és a híres Eötvös Kollégiumnak volt a tagja. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcseretervet. A front közeledése miatt ez nem valósulhatott meg.
1946-ban a magyar béke-előkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve! – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtandó autonómiatervezetben! Olvasóknak, politikusoknak, a történészszakmának szeretnék olyan kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvően megtalálják az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan kidolgozott összes tervezetet. Huszonnégy éve dolgozom ezen a köteten!
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1956 emlékezete
Régiónkban is többfelé megemlékeztek 1956. október 23-ról, a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Aradon a Jelen Ház volt a házigazdája a csütörtök esti, az In memoriam 1956 Egyesület, a megyei RMDSZ, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényének, amelyen Vekov Károly (aradi születésű) történész tartott előadást az eseményről, majd a budapesti SZIRT Együttes lépett fel az események szentelt nagyon színvonalas műsorral.
„Október 23-án emlékezünk, emlékeztetünk, és a fiatalokat meg kell tanítanunk arra, hogy mit is jelent ez a nap. Mert rendkívüli évforduló, nem csupán az 1956-os magyarországi forradalomról szól, hanem a magyar 56-ról: 1956 nemcsak Magyarországon volt, hanem a határon túli magyarság körében is megvolt a hatása, amely Erdély területén különösképpen érvényesült” – mondta bevezetőjében Vekov Károly történész. Részletesen szólt a forradalom kiváltó okairól. A II. világháború után a nagyhatalmi döntések eredményeként Közép- és Kelet-Európa szovjet fennhatóság alá került, szovjet katonai jelenlét mellett a sztálini „népi demokráciának” nevezett államformát vezették be. Ennek egy sor olyan jellegzetessége volt, ami meghatározta a következő évtizedeknek a történéseit, sőt máig érezzük ezeknek a következményeit. Az addigi polgári társadalmat felszámolják, vezetői rétegeivel és intézményeivel együtt, beleértve az embereket is – egy olyan módszerrel, amit terrornak nevezünk. Az egykori politikai rendszer, a különböző társadalmi szervezkedések, politikai pártok intézmények vezetőit sorra letartóztatták, bíróság elé állították vagy anélkül is elszámoltatták, pontosabban felszámolták őket, egész a fizikai felszámolásig elmenően. Ez egyrészt megfosztotta a társadalmat attól a minőségi tapasztalattal rendelkező vezetőrétegtől, ami képes lett volna a társadalmat a korszak igényeinek megfelelően tovább vinni, s a társadalom élére állítottak egy teljesen új vezető garnitúrát, amely csak a káderszempontok alapján lehetett vezető, hozzáértése nagyjából egyenlő volt a nullával, s ennek következménye az, hogy az országok gazdasága mondhatni csődbe ment. Ez és a terror egy olyan társadalmi feszültséget teremtett, amely az ötvenes évek közepén kulminált – elemezte a helyzet a vázoltnál jóval részletesebben az előadó. Vázolta a  magyarországi forradalom (majd szabadságharc) október végi, többé-kevésbé ismert eseményeit, a szovjet csapatok beavatkozását és a szabadságharc leverését, majd a romániai vonatkozásokról szólt.
A Román Kommunista Párt a kezdetektől ellenforradalmi, majd horthysta-fasiszta, revizionista megnyilvánulásnak minősíti a Budapesten történteket, és felajánlja a Szovjetuniónak, hogy beavatkozik Magyarországon. Mint ismeretes, Nagy Imrét elfogása után Snagovon tartják fogva perének lezajlása és halálra ítélése előtt.
A romániai magyarság egyértelmű rokonszenvvel fogadta a magyar forradalmat, valamennyi erdélyi megyében, több száz településen voltak szimpátia-megnyilvánulások. A romániai románság is tudomást szerez – magyar közvetítéssel vagy nem – a magyarországi eseményekről, körükben is számos a szimpátia-megnyilvánulás és hasonló reformokat próbálnak követelni. A nagy egyetemi központokban, Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Iaşi-ban szimpátia-megmozdulásokra kerül sor.  A megtorlások 1956-tól kezdődően 1970-ig tartanak, majd 20 ezer ember meghurcolására kerül sor.
1956 azt bizonyítja, zárta előadását Vekov Károly, hogy a magyarság összenemzeti szinten kiált a magyar forradalom és programja mellett, és 1956 a magyar identitástudatot erősítette meg.
A sok új elemet is tartalmazó ismertetőt követően a budapesti SZIRT Együttes lépett fel két kitűnő énekessel (Cecilia Lloyd szoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, Andrássy Frigyes „Hűség 1956-hoz” Érdemkeresztes művész – basszus, zeneszerző), akiket zongorán Andrássy Krisztina, a Magyar Állami Operaház korrepetitora, zeneszerző kísért. Műsorukban – amelyet Andrássy Frigyes kiegészítő magyarázatai kísértek – többek között a Sír a téli éjszaka című, 1956 emlékére írt daljátékból hangzottak el részletek (a zenét maga az énekes és felesége szerezte), előadták a Recsk c. láger-dalt, a Honfoglalás c. film híres dalát, s a Székely himnuszt. Körtvélyessy Zsolt Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész néhány nagyszerű verset szavalt el, Vörösmarty Szózatát, József Attila a Dunánál és Márai Sándort: mennyből az angyal c. versét. A művészek számait, kivétel nélkül, vastapssal jutalmazta a közönség, sokan az előadás után melegen gratuláltak valamennyiüknek a kivételes élményért, Bognár Levente alpolgármester a hölgyeknek átadott szép csokrok kíséretében köszönte meg a magas színvonalú előadást, a nagyon szép estét. 
–r –a 
Nyugati Jelen (Arad)

Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

Antal Árpád: nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni
Az amerikaiak által kezdeményezett román-magyar etnikumközi párbeszédek tartalmáról, annak kulisszatitkairól, folytatásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn. 
A háromszéki és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetői bemutatták mindazt az anyagot, amelyet megfogalmaztak, valamint amelyet a korábban szervezett találkozón tárgyaltak az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet vezetőivel. Tamás Sándor elárulta, hogy ezek alkalmával az amerikaiak kétkedtek abban, hogy azok a magyar kisebbséget érintő problémák, amelyet a meghívott romániai magyar politikusok felvázoltak, valóban széles körű társadalmi réteg igényeit tükrözik. Kitért arra is, hogy az Allen Kassoff, a PER visszavonult vezetője részvételével néhány hete szervezett beszélgetés is egy lépés volt az irányban, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.
A magyar kisebbséget érintő problémák románok és amerikaiak előtt
Antal Árpád elmondta, egy előkészítő megbeszélés, továbbá két találkozó is lezajlott az amerikai PER vezetőivel tavasszal. Ezeken az eseményeken Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek magyar politikusok, valamint – egy kivételével – a román parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. A polgármester elárulta, hogy az amerikaiak kezdeményezték ezeket a találkozókat, ők is keresték, illetve hívták meg az általuk kiválasztott politikusokat. Az első találkozón magyar kisebbség problémáit abból az érvényben levő kijelentésből kiindulva mutatták be, miszerint Székelyföld nem létezik, majd ezt történelmi eseményekkel, tényekkel cáfolták.
Kihangsúlyozták azt is, hogy bár a román-magyarok együttműködése mindkét fél számára jelent előnyöket, mégis 1993-ban, a Neptun-ügy alkalmával is amerikai, azaz külső szervezésre volt szükség, hogy egyfajta párbeszéd létrejöjjön a két közösség közt. Ezzel kapcsolatban Antal kifejtette, az azt követő időszakban igen, de gyakorlatilag 2007 óta nincsenek nagy közös projektek, hozzáfűzve, hogy tapasztalataik alapján a kisebbségi jogok szélesítését illetően azóta nem is történtek előrelépések. „Székelyföld gazdasági bojkott alatt állt, hiszen nincs autópálya, amely érintené, nincsenek nagy állami intézmények, a nagy vállalkozások Bukarestben fizetik az adót, továbbá az igazságszolgáltatást is folyamatosan arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák, példaként felhozva a zászlópereket” – fejtette ki a városvezető.
„Nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni”
„Romániában aki magyarnak születik nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen minden magyar úgy ébred fel, hogy ő valamilyen negatív hatással van az országra. Így tekint a román állam minden magyarra, akikre csak akkor van szükség, ha olimpiai érmet szereznek a román zászló alatt” – jelentette ki Antal Árpád, aki hozzátette, az amerikai vezetőknek elmondták a székelység csupán annyit akar, amelyhez hasonlót az Európai Unió területén már megvalósítottak, ezeket pedig az amerikaiaknak is felsorolták.
A találkozókon hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Székelyföld zászlóját sosem a román helyére, hanem mellé tűzték ki, ugyanakkor beszéltek arról is, hogy milyen jogokat biztosítanának a románság számára a régióban: a románokat érintő kérdések eldöntésében szabad kezet kapnának, valamint teljes körű kulturális autonómia. Antal Árpád arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium adatai alapján országos átlag fölött fizet be a Hargita, Kovászna és Maros megye a költségvetésbe. Így ezek nem eltartott megyékként vannak nyilvántartva, a jelenlegi regionális felosztás azonban hátrányt jelent a régiónak – magyarázta a városvezető.
Jegyzőkönyv „kiigazítás” és határidő a kisebbségi kérdések megoldására
A második találkozó egyik témája az elsőn készült jegyzőkönyv volt, ehhez fűztek hozzá megjegyzéseket. Antal Árpád elárulta, abban úgy jelent meg, hogy Románia pozitív modellnek számít a kisebbségi kérdések kezelését illetően, ezzel azonban nem értettek egyet. A PER vezetői az első megbeszélésen ugyanakkor nevetségesnek, és két héten belül megoldódó problémának látták a székely zászlók használatát érintő problémákat, így ezt érintve elmondták: nem oldódott meg, a perek folytatódnak, bár a polgármester hozzátette, nem érkezett komoly érv arra, hogy miért nem tűzhetik ki a lobogót.
Az Székely Nemzeti Tanács, továbbá az RMDSZ által elkészített autonómia statútumról is beszéltek, ugyanakkor a magyar politikusok ismét hangsúlyozták, hogy nem szeparatizmust szeretnének megvalósítani Székelyföldön. Moldova példájával élve pedig bemutatták, mi a különbség a szakadár és autonóm mozgalmak között. Határidőt is megszabtak a romániai magyar kisebbségi problémák megoldásának, Antal megjegyezte, 2018-ban lesz száz éve, hogy Erdély Romániához került, illetve száz éve annak, hogy az ígéreteket nem tartották be. „Ez határidő is egyben, amin belül ezeket a problémákat meg kell oldani, mert száz év hosszú idő, ez idő alatt pedig négy nemzet élete volt nehéz ebben az országban” – tette hozzá a városvezető.
Több érdekcsoport számára is fontos a régió
A geopolitikai helyzetet értelmezve Antal kifejtette, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke odafigyel és támogatja az erdélyi magyarság akaratát, ugyanakkor beszélt Vlagyimir Putyin oroszországi kormányfőről is. Mint magyarázta Putyin Kelet-Közép európai befolyását próbálja erősíteni, míg a terület jelen pillanatban geopolitikai szempontból több érdekcsoport által is fontos régiónak tekinthető. Oroszország külpolitikájában a kisebbségi jogokra hivatkozva próbálja átszervezni a világot, Székelyföldtől pedig akkor lehet távol tartani, ha az itt élők megkapják, amit akarnak, mivel akkor nem tudják felhasználni terveikhez a román-magyar konfliktust – zárta gondolatmenetét Antal Árpád.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a következő találkozó előreláthatólag februárban lesz, ugyanakkor javasolták, hogy ezt Sepsiszentgyörgyön szervezzék meg, valamint nyilvános fórum megtartását is kezdeményeznék, utóbbit az Európai Unión belüli regionális nyelvhasználat kérdésében. Mint magyarázta ezt úgy képzelik, hogy az adott országok képviselői bemutatnák, ebben a kérdésben milyen jogszabály van érvényben, és gyakorlatban hogyan működnek azok megvalósításai.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Újabb milliók az adófizetőktől az ortodoxoknak
Újabb tizennégy millió lejjel támogatja a kormány az ortodox egyházat – derült ki a kabinet egyik új rendeletéből.
A kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy összesen tizenhárom kolostor, székesegyház és egyéb, egyházi jellegű intézmény építésére utal ki pénzt.
Két Iaşi megyei kolostor építésére 500-500 ezer, ugyancsak két, Neamţ megyei kolostorra egyenként egymillió, egy Olt megyei kolostorra kétmillió lejt utaltak ki. Kolozsváron hárommillió lejt kapott az ortodox egyház intézményfejlesztésre, míg a Szeben megyei Kiskapus egyházi központjára 450 ezer, a Brassó megyei Fogaraséra pedig 2,35 millió lejt hagyott jóvá a kabinet az adófizetők pénzéből.
Az összegeket – akárcsak a korábbi alkalmakkor – a kormány tartalékalapjából juttatják az ortodoxoknak.
Múlt hét elején kiderült, hogy a kormány négymillió lejjel támogatja egy madridi és egy barcelonai ortodox templom, valamint több romániai kolostor építését.
Romániában az ortodox egyház – ha nem is deklaráltan – államegyháznak minősül, a kormányok rendszerint jelentős pénzekkel támogatják a görögkeleti egyházat, amelynek legnagyobb beruházása jelenleg a Nemzet Megváltása Katedrális Bukarestben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)|

Iránytű az autonómiához
Miután tavaly ilyenkor százötven ezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve, idén konferencia keretében próbálták meg számba venni a terveket, a már létező nyugat-európai modelleket, illetve megjelölni a cél megvalósítása felé vezető utat. Egyebek mellett elhangzott, Európa adósunk az autonómia ügyében. Az EMNT és az SZNT által szervezett marosvásárhelyi eseményről viszont hiányoztak az RMDSZ és az MPP képviselői.
Autonómia-tervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az esemény az SZNT és az RMDSZ autonómia-statútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómia-példákat vizsgálta, amelyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára.
Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja, nincs sikeres Unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
„Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, ami akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje” – mutatott rá köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezzel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni a román féllel.
Tervek és vélemények
Bakk Miklós politológus előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.
Bodó Barna politológus eközben egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusoknak az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus.
Mint kifejtette, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu.
Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról.
Szerződés a nyelvi jogokért
A hétvégi marosvásárhelyi konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Smaranda Enache román emberjogi aktivista eközben arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.
Európa adósunk
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje. 
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul, meglátásában, a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba.
„Sajnos a magyar–román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ kormányra kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző, aki szerint „kár azt az illúziót kelteni a kettős állampolgársággal, hogy „megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez”. Leszögezte, mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikiai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Félkör alakú kerekasztal
„Tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki lapunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt.
Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban.
Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitás-megőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták a felújított művelődési központot Nagykárolyban
Felavatták vasárnap Nagykároly korszerűen felújított művelődési központját. Az események részt vett Kelemen Hunor volt kulturális miniszter, államfőjelölt is.
„Nagykároly polgármesterének és önkormányzatának van elképzelése a közösség jövőjéről, ahogy az RMDSZ-nek is határozott elképzelése van a magyarság és az ország jövőjéről. Az a fejlődés, amely az elmúlt időszakban ebben a kisvárosban beindult, bizonyítja: ha egy közösségnek van terve arról, hogy milyen irányba szeretne haladni, akkor bizonyára megtalálja azokat a helyi, országos és európai uniós eszközöket, amelyekkel ezeket gyakorlatba tudja ültetni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nagykárolyiaknak a helyi, korszerűen felújított művelődési központ avatóünnepségén, amelynek meghívott fellépőjét, az erdélyi néptánc büszkeségét, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttest is üdvözölte.
Az RMDSZ államelnök-jelöltje beszédében azt is hozzátette, hogy a városvezetés  által eszközölt befektetések hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagykároly visszanyerje a régióban betöltött jelentős szerepét, a nagykárolyiak pedig büszkék legyenek egyre szebbé váló szülővárosukra.
„Amit én kiemelnék ezekben a helyreállításokban – a városháza felújított épületének, a kulturális központ korszerű berendezésének és a megerősítési munkálatok alatt lévő, szép, régi színházépület láttán –, az a lélek és emberközeliség, ami ezekben megfigyelhető. Látszik, hogy Nagykárolyban a fejlesztési alapok mellett nem feledkeztek meg az otthonosságról sem, és azt kívánom, hogy a város fejlődése ugyanezen az úton haladjon tovább” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki az esemény előtt Szatmár megye polgármestereivel találkozott a felújított városházán, ahol az államelnök-választás tétjéről, kihívásairól beszélt.
Nagykárolyban és egész Szatmár megyében bátorítani kell a magyarokat a választásokon való részvételre, az RMDSZ-nek megvan ehhez a kellő szavahihetősége, mert fel tud mutatni olyan fejlesztéseket, amelyek a kitartó önkormányzati munka eredményei – jelentette ki Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.
  „Nekünk valójában a 2016-os önkormányzati és parlamenti választások terepét kell most előkészítenünk. Ezért is fontos elmondanunk a magyar embereknek, hogy november 2-án többletlegitimitást szavaznak meg a teljes magyar érdekképviselőetnek. Erre az új erőre, új legitimációra szükségünk van most, egy új korszak kezdetén. Szatmár megye magyar közösségeihez azt az üzenetet kell eljuttatnia valamennyi településvezetőnek, hogy a jelentős választási részvétel megerősít minket az önkormányzatokban és fontos jelzés Bukarest felé is. A siker egy csapat munkája és eredménye lesz” – mondta a polgármestereknek a szövetségi elnök.
A politikus szerint minden magyar szavazat eldöntheti azt, hogy az RMDSZ tisztségviselői ott ülnek-e a továbbiakban is annál az asztalnál, ahol a fontos döntéseket meghozzák, a közösségi beruházásokhoz szükséges alapokat elkülönítik.
Kelemen Hunor a polgármesterekkel való találkozót követően a nagykárolyi evangélikus templomban megtartott, az 1956-os forradalom emlékére szervezett ünnepi istentiszteleten vett részt.
maszol/közlemény

Félidejénél tart az országos színházi fesztivál
Két alkalommal játssza Az ördög próbája című produkcióját (rendező: Radu Afrim) ma délután és este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bukarestben, a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a kulturális minisztérium, a város polgármesteri hivatala és az ArCub központ szervezésében zajló XXIV. Országos Színházi Fesztiválon.
Szintén ma tekinthető meg a kolozsvári Román Színház Amalia respiră adânc című előadása (r.: Tudor Lucanu), majd holnap és holnapután az Aureliu Manea-trilógiát (r.: Tompa Gábor) nézhetik meg a jelenlévők. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban Silviu Purcărete által színre vitt Viktor, avagy a gyermekuralom szombaton és vasárnap volt látható a Bulandra Színház Toma Caragiu termében, míg pénteken, szintén két alkalommal vendégszerepelt Bukarestben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház (Szebb az élet halál után, írta és rendezte: Mihai Măniuţiu).
Szabadság (Kolozsvár)

Megoldás 2018-ra
PER-es ügyek kulisszái
Mindig is azt mondtuk, tisztességes egyenes beszédet folytatunk, ezért úgy döntöttünk, bemutatjuk a nyilvánosságnak mindazt, amit az amerikai PER és a román pártok képviselői előtt kifejtettünk – mondta Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt tartott prezentációt tegnap a román-magyar tárgyalásokon képviselőt álláspontjukról.
Tamás Sándor elmondta: két tárgyalásuk volt a Project of Ethnic Relations (PER) egyesült államokbeli szervezet, valamint a román pártok képviselőivel, mindkettő Brassópojánán. Antal Árpád azt hangsúlyozta, a találkozót az amerikai fél kezdeményezte, a meghívottakat ők választották ki, ebbe az RMDSZ képviselőinek beleszólásuk nem volt.
Az első megbeszélésen felidézték, hogy 1993-ban, ugyancsak a PER közreműködésével, az ún. neptuni találkozón előkészítették a magyarság „kontroll kooptációját”, azaz az RMDSZ bevonását a hatalomba. Ezután megvalósult a romániai magyarság és a többség egyetlen komoly közös projektje: Románia felvétele a NATO-ba és az Európai Unióba.
– Ami ezután történt, az gyakorlatilag Erdély gazdasági blokádjának nevezhető: nincs autópálya, a nagyvállalatok Bukarestben adóznak, 55 per folyik a székely zászló és szimbólumok ellen, bizonyos területeken teljes körű nyelvi diszkrimináció tombol (gyógyszerdobozok feliratai, áram- és gázszolgáltatók figyelmeztető feliratai, az igazságszolgáltatásban, a militarizált egységeknél stb.). Ötvenöt bíróból öt, 50 ügyészből kettő magyar, a rendőrség 85, a csendőrség 95 százaléka román. Aki magyarnak születik, arra nemzetbiztonsági kockázatként tekint a román hatalom – sorolta Antal Árpád. Ha az állam ennyire bizalmatlan a kisebbségekkel szemben, akkor milyen alapon vár el lojalitást? – tette fel a kérdést Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljárók felsorolták azt is, amit a székelyföldi magyarok akarnak: a román mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv, hivatalos szimbólum a székely zászló; továbbá pénzügyi autonómiát; azt, hogy a közhivatalnokokat az etnikai arányosság elve alapján alkalmazzák, az altalajkincsek bevételei teljesen, a befizetett adók kétharmada maradjon helyben, a magyar egyetemek kapjanak állami finanszírozást, a kétnyelvűséggel kapcsolatos pluszköltségek az állami költségvetést terheljék. Az autonóm területen a románoknak teljes körű kulturális autonómia járna, a román nyelv is megmaradna első hivatalos nyelvnek.
A második találkozón határidő is megfogalmazódott: 2018. december 1-je. Száz év után a modern román államnak el kell számolnia azzal, hogyan oldotta meg a kisebbségi kérdést. Európában vannak rossz (Koszovó, Novorossya, Katalónia) és jó (Dél-Tirol, Skócia) példák, de a tapasztalat azt mutatja, ott enyhültek a feszültségek, és indult el jelentős gazdasági fellendülés, ahol nem elnyomni és asszimilálni akarták a kisebbségeket, hanem autonómiát biztosítottak számukra. A magyar félnek az az elvárása, hogy a 2015 februárjára tervezett újabb tárgyalási fordulóig egy konkrét ütemtervet dolgozzanak ki a magyarság igényeinek teljesítésére. Ha ez nem történik meg, akkor ez az út nem járható, és vélhetően az RMDSZ-nél radikálisabb csoportosulások kerülnek majd előtérbe – ezek közé sorolták az SZNT autonómia-statútuma körüli erőket is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)