A budapesti Fővárosi Bíróság döntése értelmében Barabás Ernő Magyarországon maradhat – hangzott el Kincses Előd ügyvéd sajtótájékoztatóján. A marosvásárhelyi 1990-es márciusi események egyik áldozataként tíz év börtönbüntetésre ítélt Barabás ellen januárban adott ki európai letartóztatási parancsot a Maros Megyei Törvényszék. Tette ezt annak ellenére, hogy Kincses Előd, az elítélt ügyvédje szerint az említett ítéletnek már 2007. január 21-én el kellett volna évülnie. Barabás 1990 óta Magyarországon él, állampolgárságot is nyert, elítélése után a román hatóságok hét alkalommal kérték kiadatását. Kincses július 21-én, azaz védence büntetésének elévülése napján, beadvánnyal fordult az európai letartóztatási parancsot kiadó Maros Megyei Törvényszékhez, kérvén annak visszavonását. Az ügyet november 15-én tárgyalják. /Véget ér Barabás Ernő kálváriája? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

Szeptember 24-én az EBESZ varsói értekezletén csupán a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja, a délvidéki Rácz Szabó László beszélt a benesi dekrétumok csúfos megerősítéséről, ami ellen az MVSZ az egész magyar nép nevében tiltakozik. A budapesti kormány jelenlévő képviselője semmit sem szólt, annak ellenére, hogy az ülés egy órával a tervezettnél korábban zárult, hozzászólások hiányában. Szlovákia képviselője hosszasan részletezte a nemzeti kisebbségek helyzetének példás rendezését. Rácz Szabó László kijelentette, hogy a magyarság helyzete a Vajdaságban egyre rosszabb, a magyarokat ott másodrangú polgárként kezelik. Figyelmeztetett arra, hogy a szerb bíróság rasszista módon viszonyul a magyarokhoz. Példának hozta fel a temerini fiúk esetét, akiket bizonyítékok, tanúk, meghamisított laboratóriumi eredmények alapján 10–15 év börtönbüntetésre ítélt egy olyan bíró Újvidéken, akit azóta hatalmi pozíciójának kihasználása és viselkedése miatt büntetőjogi eljárás alá vontak. Rácz Szabó László beszélt arról is, hogy tovább rontja a magyarok helyzetét a szerbek erőszakos betelepítése a magyarlakta területekre. A telepesek munkát, házat, pénzt kapnak. /A magyar kormány hallgat a Benes-dekrétumokról. Az EBESZ-konferencián az MVSZ beszélt a magyarság megaláztatásairól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, valamint az intézmény nevét viselő alapítvány szervezésében restaurátor-konferencia zajlik a héten Székelyudvarhelyen, illetve a környékbeli településeken. A VIII. Erdélyi Magyar Restaurátorok Továbbképző Konferenciáján a szakmai előadások mellett gyakorlati programokat, tanulmányi kirándulást is szerveztek. Idén mintegy hetvenen érkeztek: székelyföldi múzeumok munkatársai mellett az anyaországi restaurátorok is érdeklődést mutattak a konferencia iránt. A budapesti Szépművészeti Múzeum, valamint a Nemzeti Múzeum neves szakemberei is jelen vannak a rendezvényen. /Szász Emese: Restaurátor-konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 4./

Sike Lajost, a lap munkatársát veréssel fenyegették baráti társaságban, mert nem volt hajlandó velük énekelni a székely himnuszt. Divatba jött a székely himnusz, a budapesti Kossuth téri tüntetők is „ezt énekelték vagy inkább ordibálták. ” Az újságíró kifejtette, hogy a székely himnusz szövege „giccses és (kép) zavaros”. Egyik székely barátja azt mondta: az RMDSZ-t azért nem szereti, mert sokat ígér és keveset tesz. Példának a Székelyföld feliratú táblák régóta beígért kihelyezésének elmaradását hozta fel. Sike megkérdezte barátját, most boldog-e, a táblát kitették, de pár nap múlva le is vették. /Sike Lajos: Csaba és Decebal. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

A Fehér megyei Torockóhoz hasonlóan a Hargita megyei Énlakát is a világörökség részévé kívánják nyilváníttatni erdélyi és magyarországi szakemberek. A folyamatot elősegítendő a település építészeti, értékeinek tudományos feltárásáról, a falu turisztikai fejlesztési lehetőségeiről, a világörökségi listára való felkerüléséhez szükséges lépésekről szólt a hétvégi Énlaka-konferencia. A 160 lakosú, unitárius felekezetű, Székelykeresztúr környéki falu azon ritka székely települések egyike, amelyek ma is egységes és hagyományos faluképpel rendelkeznek. Orbán Balázs is megemlíti az énlaki templom jellegzetes 17. századi kazettás mennyezetét. Egyedi településszerkezete, a középkori állapotú belterület és utcahálózat, a templom körüli temető sírkövei, a falu gazdag szellemi kultúrája is értékes pluszt jelent. Énlaka építészeti és kulturális kincseire 1993-ban figyeltek fel első alkalommal, amikor a Műemlékek és Történelmi Helyszínek Nemzetközi Bizottsága (ICOMOS) egy Kárpát-medencére kiterjedő vizsgálatot indított a fellelhető népi építészeti emlékeket és együtteseket őrző falvak felkutatására. Torockó és Énlaka építészeti örökségének restaurálását 1994-ben Budapest V. kerülete, a Belváros-lipótvárosi Önkormányzat karolta fel. Az Énlaka Értékvédő Program keretében 1997 óta 57 esetben került sor renoválási és helyreállítási munkálatokra, amelyeket Albert Homonnai Márton és Szikszay László csíkszeredai építészek irányítottak. /Székely Zita: Múltból jövőt építenek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

Sorok között: az 1956-os események romániai visszhangjai címmel nyílik kiállítás Temesváron október 9-én, a magyar forradalom kitörésének 51. évfordulója alkalmából. A kiállítás a budapesti egyetemistákkal szimpatizáló romániai, temesvári hallgatók elleni megtorlásokat, a kirakatpereket akarják a közvélemény tudomására hozni, egyben a kommunista bűncselekményeket feltárni, felhívni a figyelmet arra, hogy sok akkori elítéltet ma sem rehabilitáltak. A korabeli újságokból, röplapokból, rádiós hangfelvételekből, rendőrségi jegyzőkönyvekből álló tárlatot a Román Kulturális Intézet, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS), Lengyelország bukaresti Nagykövetsége, az Olasz Kulturális Intézet és a román minisztérium szervezi. A megnyitón jelen lesz többek között Marius Oprea, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet elnöke, néhány politikai fogoly, egykori temesvári (román) elítélt egyetemista, valamint Varga Andrea magyarországi történész és publicista, a kiállítás anyagának összeállítója, az 1956-os romániai események egyik kutatója, aki három éve a Román Akadémia díját is megkapta kutatómunkájáért, melynek eredménye a Romániai magyarok – 1945–1955 /Maghiarii din Romania (1 A Romániai magyarok – 1945–1955 című könyv minden dokumentumot eredetiben közöl, így több feljegyzést, jelentést, összefoglalót magyarul, mert eredetileg ezek magyarul születtek. Mindegyik mellett közölték a román nyelvű fordítását is. Elkészült a következő kötet, azonos szempontú szerkesztéssel. Romániai magyarok – 1945–1955 /Maghiarii din Romania (1945–1955), Cluj, 2003/945–1955), Cluj, 2002/ című román nyelvű dokumentumkötet. /P. L. Zs. : Kiállítás ‘56 romániai fejleményeiről. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./

A Magyar Tudományos Akadémia első határon kívüli területi szervezete, a Kolozsvári Területi Bizottság létrehozása után megalakult ennek bánsági munkacsoportja is. Október 9-én a temesvári magyar egyetemi oktatókat és kutatókat tömörítő Techné Egyesület égisze alatt ültek össze a professzorok, tudományos fokozattal rendelkező kutatók, hogy lerakják a testület alapjait. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság /KAB/ megalakulásáról Toró Tibor atomfizikus, az MTA külső tagja és Preitl István szabályozástechnikai professzor, az MTA köztestületi tagja számolt be. A bánsági munkacsoport célja összefogni a tudományosságot, az MTA elveit alkalmazni és pályázatokban részt venni (körülbelül 30 köztestületi tagja van az MTA-nak a térségben). Elnöke – mint egyedüli akadémikus – Toró Tibor, társelnöke Preitl István, az ügyvezetői teendőket Jánosi Endre, a Techné elnöke látja el. Terveik között szerepel egy Bolyai János-emlékszoba kialakítása, amelyhez az anyag nagy részét Toró magángyűjteményéből szolgáltatná, és néhai I. Tóth Zoltán történésznek, akadémikusnak, egykori temesvári piarista diáknak, az 1956-os budapesti forradalom mártírjának is állítanának egy mellszobrot a katolikus középiskolában. /P. L. Zs. : Bánsági akadémiai munkacsoport alakult. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./

A sorok között: az 1956-os események romániai visszhangja címmel nyílt kiállítás Temesváron. A megnyitón részt vett Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ elnöke és Varga Andrea Bukarestben élő magyarországi történész, a kiállítás összeállítója, valamint Theodor Stanca és Caius Mutiu, az 1956-os temesvári diáklázadás súlyos börtönévekre ítélt vezetői. „A kiállítást mindazoknak a névtelen romániai hősöknek ajánlom, akik életüket és szabadságukat áldozták fel eszméikért” – mondta a megnyitón Varga Andrea, aki szerint megengedhetetlen, hogy egy uniós országban 17 évvel a rendszerváltás után még mindig nem rehabilitálták a román ellenállás hőseit, köztük az 1956-os elítélteket. A vándorkiállítást – mely Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Iasi-ban és Bukarestben is látható lesz – először Temesváron mutatják be. /Pataki Zoltán: Névtelen hősök ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./ A korabeli jegyzőkönyvekről, házkutatási parancsokról, bírósági végzésekről, újságcikkekről stb. készült másolatokból készült tárlat cellaszerűen felállított pannókon böngészhető (a Szoboszlay-pernek egy egész “zárka” jutott). A tárlat anyagát összeállító Varga Andrea budapesti származású, Bukarestben élő történész Nagy Imre snagovi fogva tartásáról két filmet is készített régebben. Csendes László, a Szecuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság elnöke közölte, a tíz temesvári kivégzett áldozatnak nincs sírhelye, emlékműve. Csendes elutasította azt, hogy a rehabilitáció szót használja. “Kérdezzék csak meg az ‘56-osokat: hallani sem akarják ezt a kifejezést, hiszen ők nem tettek semmi rosszat, törvénybe ütközőt. Ráadásul rossz emlékeket is ébreszt ez bennük, hiszen akkoriban is megmondták egyeseknek, hogy álljanak be a sorba, rehabilitálják őket. De nem tették, kiálltak igazuk mellett” – fogalmazott. /Pataky Lehel Zsolt: Figyelemfelkeltő vándorkiállítás az ‘56-os romániai eseményekről. = Nyugati Jelen (Arad).

Az évad első bemutatójára – Elektra, Euripidész nyomán – készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az előadást, mely közös produkció az Udvarhely Néptáncműhellyel, Sorin Militaru rendezésében játsszák. A Tomcsa Sándor Színháznál ez az első olyan darab, amelyet a néptáncműhellyel közösen készítenek. Koreográfiára pedig a Budapesten élő Bodor Johannát kérték föl. Díszlet- és jelmeztervező, Csíki Csaba. /Barabás Blanka: Jövő csütörtökön bemutató lesz a színházban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 12./

Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság, jelentette ki Szent-Iványi István liberális EP-képviselő, az SZDSZ, a kisebbik koalíciós párt külügyi kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szent-Iványi beszámolt arról, hogy Brüsszelben találkozott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével és a párt listavezetőivel. Hozzátette: segítenek az RMDSZ-nek, hogy a párt elérje a bejutáshoz szükséges öt százalékot az EP-választáson. /Szent-Iványi: Káros és felelőtlen a Fidesz erdélyi politizálása. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./

Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban az anyaországból Bráda Tibor, Dréher János, Szotyori László, Váli Dezső, Sepsiszentgyörgyről Miklóssy Mária, Péter Alpár, M. Péter János, Ütő Gusztáv és Vinczeffy László négy-négy festménnyel szerepelt. A budapesti kezdeményezésű magyar festészet napja ünneplését határokon túlra terjesztették. Most számos magyarországi város mellé Lendva, Csíkszereda, Dunaszerdahely és Sepsiszentgyörgy is felzárkózott. /Albert Levente: Összmagyar festészet napja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 15./

Id. Biró Gábor nyugdíjas építész mindössze egy éve él Háromszéken, Marosvásárhelyről költöztek ide. 89 éves kora ellenére sem tétlenkedik, hanem rajzol, tervez, közösségi kérdések foglalkoztatják. Egyebek mellett faluház-elképzelésének jövője, sorsa. Kiállításra készül, életművének egy töredékét szeretné közszemlére állítani Sepsiszentgyörgyön, hogy megismertesse Erdély épített örökségét. Nagyobbik fia ― Biró Gábor követte apja szakmáját, és építészmérnökként sikeres vállalkozó ― kérésére költöztek Sepsiszentgyörgyre. Szívesen mutatja meg erdélyi középkori templomokról készült rajzait, városrendezési elgondolásait, közben megjelent, építészeti tárgyú köteteiről (Sóvidék népi építészete, Szentendre, 1992, Középkori templomok, Impress, Marosvásárhely, 1998.; Erdélyi magyar népi építészet és hagyományainak továbbéltetése, Impress, Marosvásárhely, 1999) is beszél. „Az erdélyi magyarság népi építészetének emlékeiről sok fényképes kiállítást rendeztem, ugyanezt tettem az erdélyi középkori templomokról készített rajzos gyűjteményemmel. Műemlékeink, váraink, népi építészeti emlékeink, középkori templomaink sokasága bizonyítja, hogy már a középkorban európai volt itt a kultúra. Mostanság újabb veszély fenyegeti nemzetünket, mégpedig a globalizmus, mely megsemmisíti a kis népek kultúráját…” – írta levelében. Id. Bíró Gábor Kolozsváron született 1919-ben, ott is érettségizett, majd Budapesten szerezte meg a mérnöki diplomát. Munkához jutott Marosvásárhelyen, az akkor létrehozott Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, majd a vásárhelyi tervezőintézetben dolgozott. Érett építészként, 35–40 éves korban kezdte gyűjteni a népi építészeti emlékeket, több kiállítást rendezett ebben a témakörben. Évtizedek óta foglalkoztatja a faluház gondolata.,,Meg kell teremtenünk a lehetőséget, hogy olyan közösségi életformát tudjunk élni, hogy hazánknak érezzük szülőföldünket” – mondta. /Mózes László: Faluházak megálmodója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./

Most ért véget a Biennálé, mely a határon túli magyar kultúrát igyekezett bemutatni a magyarországiaknak Budapesten és több vidéki városban, a szervezőkhöz már most érkeznek a megkeresések 2009-re. „Az előzetes elképzeléseinket is felülmúlta a Biennále – Külhoni Magyar Kortárs Művészeti Fesztivál sikere. Bevallom, féltünk egy kicsit attól, hogy mennyire és milyen hamar fogja befogadni a magyar közönség a rendezvényt, hiszen a határon túli színházakat bemutató sorozatnak négy-öt év kellett ahhoz, amire nekünk három hetünk volt” – nyilatkozta Goldschmied József, a programot szervező Égtájak Iroda igazgatója. Erdély a fesztiválon helyet kapó összes műfajban – képzőművészet, film, zene, színház, tánc, opera, irodalom – képviseltette magát, legnagyobb sikere pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt. „A Társulat Budapesten három helyszínen, három különböző műsort mutatott be, minden este más közönség előtt, de mindig telt házzal. A Biennále egyik vidéki helyszíne, Gyula is határozott érdeklődéssel fogadta a vásárhelyiek által előadott Alvajáró románcot. „Igény van erre a fesztiválra itthon és a határon túl egyaránt” – mondta tapasztalatait összegezve Goldschmied. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Magamutogatás, égtájalva. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./

Negyedik alkalommal rendezték meg október 12–14-e között a Fehér megyei Magyarlapádon a hagyományőrző tánctáborral egybekötött szüreti mulatságot, melyen a szervezők meghívására részt vett a budapesti Kertészeti Egyetem mintegy 50 fős néptánccsoportja is. A vendégeket a helybeliek szállásolták el magánházaknál, A mulatságon a Rojtos és a lapádi Pirospántlikás együttesek szolgáltatták a talpalávalót majdnem hajnalig. Az esemény főszervezője, br. Bánffy Farkas a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta: a helységben szervezett nyári tánctábor népszerűsége és sikerei adták az ötletet ahhoz, hogy csak kimondottan népzenés és néptáncos bált szervezzenek. Magyarlapádon a kilencvenes évek elején sikerült újraindítani az addig elhanyagolt hagyományápolást. /Szakács Bálint: Hagyományos őszi mulatság Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

A magyar kormány továbbra sem tárgyal a kettős állampolgárság bevezetéséről, egy új utazási támogatástól reméli, hogy a schengeni csatlakozása után szigorúbb feltételekkel beutazó kárpátaljai és délvidéki magyarok kapcsolattartása az anyaországgal könnyebb lesz. Meghozta a politikai döntést az MSZP és SZDSZ alkotta koalíciós kormány arról, hogy a schengeni övezetből kiszoruló magyarok 2008. januárjától utazási támogatást kapjanak. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai főosztályának főigazgatója kijelentette: „már elindult egy tárgyalássorozat a vajdasági és kárpátaljai legitim magyar politikai szervezetek és a kormány között egy kapcsolattartási támogatás bevezetéséről”. A részleteket januárig dolgozzák ki, az új rendszer az oktatási-nevelési támogatásokhoz hasonlóan működne. A főigazgató szerint többféle: oktatási, kulturális, vagy egészségügyi jogcímen lehet majd egyénileg és évente egyszer pályázni. „A pénz benzinre, vonatjegyre, de akár a vízum kiváltására is költhető. A támogatottak körét, az oktatási támogatásokhoz hasonlóan, a határon túli magyar szervezetek állapítják meg” – hangsúlyozta Törzsök Erika. Dévavári Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke üdvözölte az utazási támogatás bevezetését, mivel annak rendszerét Budapesten az ő javaslataik alapján dolgozták ki. Hozzátette, a végleges megoldást a délvidéki magyar közösség problémáira továbbra is a letelepedés nélküli kettős állampolgárság jelenti. Szeptember közepén Ungváron aláírta az ukrán–magyar kishatárforgalmi megállapodást Göncz Kinga magyar külügyminiszter és ukrán partnere, Arszenyij Jacenyuk. Ettől is a határon túli magyarsággal való minél akadálytalanabb kapcsolattartást várja a magyar kormány, de a megoldás a határon túli szervezetek körében nem keltett megelégedést. /Kristály Lehel: Kis segítség a határontúliaknak − Ismét tartalmat adhat a magyarigazolványnak a kormány új terve. = Magyar Hírlap, okt. 17./

Csíkszeredán befejeződik a Márton Áron Gimnázium gazdasági épületének felújítása. Odaköltözködik a két Budapestről érkezett piarista atya: Kállay Emil és Sárközi Sándor. A teológiai, szépirodalmi és a különböző tudományokhoz kapcsolódó könyvek már a helyükre kerültek és jókora olvasóteremben állnak majd a diákok rendelkezésére. A tanítórend két tagja már számos, változatos témájú játékos foglalkozást kigondolt a diákok számára, továbbá különböző szakkörökre várják őket a jövő héttől. Segítséget akarnak nyújtani nekik a tanulásban, beszélgetve és játszva. Lesz filmklub, olvasókör, etika szakkör, bibliaóra, lelkisegély-szolgálat, az önismereti játékokhoz is számos társasjáték sorakozik a könyvtárban, de Sárközi Sándor atya szívesen rúgja a labdát is a fiúkkal. Elsősorban a Márton Áron Gimnázium diákjait szólították meg, de a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és a Sapientia – EMTE spirituális atyáinak is jelezték kezdeményezésüket. Kállay magyartanár tíz évig járt Kárpátaljára, az ottani papok munkáját segíteni, de Délvidékre is utazgatott. /Antal Ildikó: Hitünk és magyarságunk mécsesére vigyáznak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./

Puccini Bohémélet című operáját a budapesti Magyar Állami Operaház vendégművészeivel közösen adta elő október 11-én a kolozsvári Magyar Opera. /Csákány Csilla: Bensőséges hangulatot sugárzó Bohémélet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

Kettős könyvbemutatót, egyben író-olvasó találkozót tartott Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör. Ambrus Lajos Az én szőlőhegyem címet viselő prózakötetét és L. Simon László Versenyhátrány – A (kultúr)politika fogságában című esszékötetét Burus János Botond és Király Zoltán mutatta be. A meghívott szerzők József Attila-díjasok, Ambrus a budapesti Kortárs szépirodalmi folyóirat szerkesztőjeként, Simon a Magyar Írószövetség titkáraként folytat irodalomszervezői tevékenységet, ráadásul mindketten a Kárpát-medence szőlő- és borkultúrájának jeles ismerői. Az én szőlőhegyem szerzője az emlékek sebességével mozog térben és időben L. Simon László költő, az elmúlt évek magyarországi kultúrpolitikai eseményeinek résztvevője, az ellehetetlenített kulturális intézményekről, a működésükben korlátozott írószövetségekről, az állagmegőrzés szintjén sem védett épített örökségről, zenészek, képzőművészek, színészek megszűnt érdekvédelmi szervezeteiről fest átfogó, tényeken alapuló összképet. /A művészet abroncsai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./

Varga Júlia A kolozsvári jezsuita gimnázium és akadémia hallgatósága 1641–1773 (1784) /Budapest, 2007/ című kötetét mutatják be október 19-én Kolozsváron, a Báthory István Gimnázium dísztermében. A kötetet Sipos Gábor történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke ismerteti. /A jezsuita gimnáziumról szóló kötetet mutatnak be. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./

Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/egykori elnöke helyesbítette Gémesi Ferenc szakállamtitkárnak a HTMH működési költségeire vonatkozó adatát. Gémesi „tájékozatlanságból vagy ki tudja milyen megfontolásból túloz, nagyvonalú, csúsztat vagy éppen „hamis tanúbizonyságot” tesz” – írta Bálint-Pataki József. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára azt nyilatkozta: a magyar-magyar kapcsolattartás intézményeinek gyökeres átalakításával jelentősen csökkentek a magyarországi intézményrendszer működési költségei. Egyebek mellett „a 2006-ban megszűnt Határon Túli Magyarok Hivatalának 96 fős létszámával és 1 milliárd forintot megközelítő költségével szemben az idei évtől működő szervezet csaknem harmadára csökkent létszáma áll, az ennek megfelelő bérköltséggel”. Fenti állítással szemben a tények, írta Bálint-Pataki: A Határon Túli Magyarok Hivatala megszüntetése évében, a 2006-os költségvetési törvény alapján 566,8 millió forint támogatásban részesült. Ebből évközben történt egy 19,7 milliós elvonás, így az ‘1 milliárdot megközelítő összeg’ pontosan 547, 1 millió forint volt. (A fenti adatok elérhetők a Miniszterelnöki Hivatal honlapjáról Pénzügyminisztérium honlapjára lépve a http://www.pm.gov.hu „költségvetések” fejezetcímen). Bálint-Pataki József reméli, hogy az említett nyilatkozatban szintén szereplő és jövőbeni, a határon túli magyar közösségek számára juttatandó támogatási összegeknél nem érvényesült hasonló „nagyvonalúság”. /Bálint-Pataki József pontosított. = Felvidék. ma, okt. 18./ Előzmény: Új támogatási forma segíti a jövő évtől kezdődően a kárpátaljai és a vajdasági magyarokat az anyaországgal való kapcsolattartásban – közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára október 16-án Budapesten. A tervek szerint évi 720 millió forint áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy a Vajdaságban és a Kárpátalján élő magyarok magyarországi beutazását támogassa az anyaország. Az egyéni támogatásra pályázni lehet majd. Gémesi Ferenc elmondta, hogy az elképzelések szerint évente egyszer lehet majd ilyen támogatást kérni, és ebből az összegből várhatóan mintegy 50 ezer határon túli magyar magyarországi beutazását lehet majd segíteni. Az államtitkár elmondta, idén a korábbi szinten maradtak a határon túli magyarok támogatását szolgáló pénzösszegek, a kormány által most benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslatban az e célra szánt összeg 200 millió forinttal emelkedik. A jövő évi költségvetési javaslatban a határon túli magyarok oktatási programjainak támogatására valamivel több mint 1 milliárd forintot, a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési célokra, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatására 3 milliárd 475 millió forintot, a nemzetpolitikai tevékenység támogatására 2 milliárd 422 millió forintot; a Szülőföld Alap törvény szerint 1 milliárd forintjával együtt összességében 7,9 milliárd forintot terveznek. Az idei elfogadott támogatási összeg 7 milliárd 696 millió forint volt. Gémesi Ferenc hangsúlyozta, hogy az oktatási-nevelési támogatás kerete felülről nyitott, az idén a tervezett 3,475 milliárd forintot ténylegesen csaknem 2 milliárd forinttal túllépik. Egyéb forrásokból a Szülőföld Alap törvény szerinti 1 milliárd forintja a duplájára nő. Az államtitkár szerint hasonló helyzetre lehet számítani jövőre is. Kiemelte, hogy a magyar-magyar kapcsolattartás intézményrendszerének gyökeres átalakításával jelentősen csökkentek a magyarországi intézményrendszer működési költségei. A határon túli magyarok támogatásával foglalkozó korábbi három közalapítvány évi 160 millió forintos költségével szemben a Szülőföld Alap működési költsége 100 millió forint. A 2006-ban megszűnt Határon Túli Magyarok Hivatalának 96 fős létszámával és 1 milliárd forintot megközelítő költségével szemben az idei évtől működő szervezet csaknem harmadára csökkent létszáma áll, az ennek megfelelő bérköltséggel. Az államtitkár elmondta, hogy a jövő évben tervezik a határon túli magyarok támogatásával a szomszédos országokban foglalkozó öt különböző hálózat integrálását is. /Gémesi Ferenc: új támogatási forma segíti az anyaországgal való kapcsolattartást, MTI, okt. 16./

Megkezdődött a Román Filmhét Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A szemle díszvendége Cristian Mungiu, aki 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjével az idén Cannes-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló hatnapos mustrán olyan alkotásokat mutatnak be, amelyek a cannes-i filmfesztiválon díjat kaptak. /Román Filmhét Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

„Az ‘56 kapcsán Erdélyben folytatott kutatás inkább helyzetfelmérésnek nevezhető. Nem elégedhetünk meg a szubjektív visszaemlékezésekkel. Rekonstruálnunk kell a teljes belpolitikai helyzetet, de azt is a nemzetközi konjunktúrába ágyazva” – mondta Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros a vele készült beszélgetésben. Az igazi kutatás és feldolgozás a jövő évek feladata. Várni kell, hogy megnyíljanak a katonai levéltárak, mert az anyagok nagy része nem a már tanulmányozható Szekuritáté irattárában, hanem a kolozsvári és brassói katonai törvényszék birtokában van. Sokan kemény ellenállásukról regélnek, mondván, hogy a vallatások során egy kukkot sem szóltak. Azonban a jegyzőkönyvek szerint a legtöbb esetben a vallatott előbb-utóbb megtört. A megtorló szervek a rendszerellenes elemek semlegesítésére használták a magyar forradalmat. Az ‘56-ig kiépített besúgóhálózat később egyre szerteágazóbbá és szervezettebbé vált. Feltűnő, hogy egyetlen költő, író vagy színész sem volt az ‘56-os megtorlás szenvedő alanyai között. Ez is pártpolitika volt. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1956. december 15-én és 16-án Marosvásárhelyen tartott beszédeiben megjegyezte, hogy míg a magyarországi írók közül sokan az úgynevezett ellenforradalmárok mellé szegődtek, romániai magyar társaik a párt politikáját támogatva, egyenként sorakoztak fel a román hatalom mögött. Ennek az volt az előzménye, hogy közvetlenül az események után a Kolozsvárra kiküldött Miron Constantinescu és a Marosvásárhelyre látogató Fazekas János gyűlést hívatott össze, melynek során az íróknak, költőknek állást kellett foglalniuk, majd az ellenforradalmat elítélő nyilatkozatot kellett tenniük. Az írók viselkedése három csoportba sorolható. Hajdu Győző és a párt politikájához hű társai nyíltan elítélték a Budapesten történteket. A második kategóriába az óvatosak tartoztak, mint például Sütő András, akik elfogadták a párt irányelveit. A harmadik, legvékonyabb csoportot Nagy Pál és Oláh Tibor képviselte, akik kényszerből foglaltak állást, akkor is nagyon kurtán-furcsán. Fazekas János a gyűlés végén szemrehányóan megjegyezte, hogy „ha fegyvert kellene fogni, maguknak, kettőjüknek csak fapuskát adnék”. A hatalom az 1948 és ‘53 közötti politikai tisztogatás után a végső leszámolásra használta fel az ‘56-os forradalmat. Az egyházi vezetők szerepvállalása szinte az egész közösségre nagy befolyással bírt. A Szekuritáté ezért is tartóztatta le a hangadókat. Erdélyben nem volt olyan vidék, ahonnan ne hurcoltak volna le papokat. A gyergyóalfalusi plébánost például azért zárták be, mert úgymond arra utasította a kántort, hogy irredenta énekeket játsszon, holott csak zsoltárokról, egyházi énekekről volt szó. Az itthoni megmozdulások eleve kudarcra voltak ítélve. Hiányzott a politikai eszme, amelyért az emberek – úgy, mint Magyarországon – utcára vonuljanak. Voltak Erdélyben csoportosulások, amelyek szervezkedtek, de ezek naiv próbálkozásoknak számítottak. Pál-Antal Sándor /sz. Csíkkarcfalva, 1939/ levéltáros, a történelemtudományok doktora. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elvégzése után a marosvásárhelyi levéltárba került, és azóta is ott dolgozik. Fő kutatási területe Székelyföld története, a levéltártan, pecséttan és heraldika. A magyar forradalom erdélyi utórezgéseiről számos tanulmányt közölt, tavaly megjelent az Áldozatok – 1956 (A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban) című kötete. Munkásságáért A szabadság hőse emlékéremmel tüntették ki. /Szucher Ervin: Erdélyi ‘56: hiányzott a politikai eszme. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Húsz évvel ezelőtt a lakiteleki mozgalom tette nyilvánossá a magyarság esélyeinek kérdését. Az 1987. szeptember 27-i alapítás után az 1988. március 6-i és 21-i budapesti tanácskozáson már a határon túli kisebbségekről készült állásfoglalás: „A magyarságnak érdeke a térség országainak és népeinek együttműködése, a határok jelentőségének csökkentése, a nemzeti érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, a nyelvi és kulturális egyenjogúság elismerése minden kisebbség számára. (…) A magyar alkotmányban kapjon helyet az az alapelv, hogy a magyar állam nemcsak szolidáris, hanem kötelezettséget is vállal a magyarokért, éljenek bárhol. ” A kitűzött irány érvényesnek bizonyult, és ma is érvényesnek bizonyul. 1989-90-ben felbomlott a közép-európai kommunista pártállami övezet, benne a még trianoni egyensúlyt őrző Csehszlovákia és Jugoszlávia, majd a Szovjetunió maga. Ezzel megszűnt a kétpólusú világrend. A demokráciát és piacgazdaságot vállaló tizenkilenc önálló állam megjelenésével az addigi nyugati kötődésű Európai Közösség 1993-ban Európai Unióvá alakult. Magyarország és a kelet-közép-európai magyar kisebbségi közösségek ebbe az új politikai, szellemi, gazdasági térbe kerültek bele. Európa természetes újraegyesüléséről van itt szó. Ezen a szilárd alapon most már a magyarság természetes újraegyesülésének kell végbe mennie, írta Székelyhidi Ágoston. A természetes nemzeti újraegyesülés nem területileg és politikailag teljesedhet ki, hanem a nyelv, a hagyományápolás, az oktatás, a kultúra, a kisebbségi nemzeti közösség önszerveződése, az érdekképviselet, a helyi önkormányzatiság és az emberi kapcsolatok szintjén, a kettős állampolgárságig. A Romániában, Erdélyben élő másfél milliónyi magyar 1541 óta bizonyítja nemzetépítő és államalkotó képességét. 1990-től a nemzeti kisebbségi önrendelkezés programjával és egy ideje kormányzati képviselettel vállal szerepet az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Ukrajna és azon belül Kárpátalja százhatvanezres magyarsága az 1992-es független ukrán államalapítás óta szerény országos és helyi képviselettel érvényesíti sajátos törekvéseit. Ukrajna és benne Kárpátalja azonban 2008. január 1-jétől kívül reked az Európai Unión. Ezt a magára maradó magyar kisebbséget az ukrán többségi nemzet valósággal beszippanthatja. Erdély magyar lélekszáma a romániai lakosság tizenöt százalékával azonos. Ez a szellemi és közösségi alkotóerő saját országán kívül az egyetemes magyarságot és egész Európát gazdagítja. A természetes kiteljesedést természetellenes csonkítás töri meg. Hiányzik az arányos jogkör, önkormányzatiság, mindenoldalú intézményrendszer és gazdasági forrás. Kárpátalja magyar közössége viszont mentésre, megmentésre szorul. Ez a két példa arra figyelmeztet, hogy a magyarság esélyeinek meghatározásában csak a teljességet fogadhatjuk el. Ezekben a napokban Magyarországon a szocialista–liberális kormányzat nemzeti érdekérvényesítésből rosszul vizsgázott. Megint rosszul vizsgázott – a 2004-es népszavazáson a kettős állampolgárság elleni uszítás óta sokadszor. A kárpátaljai magyarság védelmére nem készített megelőző intézkedési tervet. A kormányzatot irányító szocialisták közben saját magukat ünneplik a párt tizennyolcadik születésnapján. A nemzet nem ünnepel. Veszteséget nem szokás ünnepelni. /Székelyhidi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke: A magyarság esélyei. = Magyar Hírlap, okt. 19./

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör. A születésnapi ünnepségnek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme adott helyet. 1992-ben egy pár lelkes ember odaadó munkájából, a szülőföld megismerése iránti szeretetből jött létre a kör. Kiss Margit vezetése alatt színvonalas előadások hangzottak el az évről évre olyan személyiségektől, mint Asztalos Lajos, Dáné Tibor Kálmán és Starmüller Géza. Az évek során 630 hallgató vett részt a tanfolyamokon. Mintegy 50 autóbuszos kirándulást, tanulmányi utat szerveztek, Erdély 16 magyarlakta megyéjébe. A Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjaink síremlékeit is rendszeresen felkeresték, továbbá nyolc honismereti napot tartottak. Megjelent az ünnepségen Dr. Csorba Csaba docens, a budapesti Honismereti Szövetség alelnöke is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy szeretné bővíteni kapcsolataikat a kolozsváriakkal. Az ünnepi találkozón Asztalos Lajos A korai Kolozsvár, az újabb kutatások tükrében, Fazakas István Erdély nagy pedagógusai, Boldizsár Zeyk Imre pedig Kalotaszeg vázlatos képe az elmúlt századok és a jelen tükrében címmel tartott előadást, amelyeket Tóth Orsolya kisfilmje követett, az elmúlt 15 évről. Novemberben különben a honismereti körnél kezdődik az új tanév, amelyre várják az új és régi hallgatókat. /Horváth László: Kamaszkorban a Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

A zsűri különdíjával tért haza Bukarestből a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az 100, 1000, 1 000 000 mese című nemzetközi gyermekszínházi fesztiválról. A kitüntetést a társulat a Dézsi Szilárd rendezte Abul Hasszán, a Rosszcsont című előadásával érdemelte ki. A fesztiválra tizenegy országból, többek közt Olaszországból, Franciaországból, Németországból és Koreából érkeztek társulatok. Béres László színházigazgató az új, gyerekeknek szánt produkció október 18-i bemutatójáról is tájékoztatott. A Grimm testvérek egyik legismertebb meséjét, a Jancsi és Juliskát Zalán Tibor rádiójátékának felhasználásával Dézsi Szilárd, a gyergyószentmiklósi születésű, Budapesten élő rendező vitte színre. A díszletet és jelmezeket a budapesti Bodnár Enikő tervezte. /Jánossy Alíz: Grimm, figurásan. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Böjte Csaba ferences szerzetes vallja: Célunk nem csak az elittel foglalkozni, aki elmegy majd Udvarhelyre, Vásárhelyre és onnan Spanyolországba, vagy ki tudja… A falut az viszi tovább, aki otthon tanul meg élni szülőhelyén… Nem a legjobb képességűeket képezzük. Inkább azokat, akikre azt mondhatják: ‘maradjon csendben, ne zavarja az osztályt!’ Napköziink csak annyi feladatot vállalnak át, amit a hátrányosabb helyzetű gyermekek nem kaphatnának meg nélküle. Ebédet, ha szükséges, ruhát, tanszert, higiéniai felszereléseket, esetenként orvosi segítséget is. Ha nincs aki megtanítsa családban, csoportjainkban megtanulhatja a ház körüli teendőket, a fürdőszoba használatát, hogy tartsa rendben saját ruháját, a pénz és egyéb anyagiak beosztását is. Iskolaházunk otthon; egyszerű, de emberhez méltóbb életet jelent sok-sok rászorulónak. Márton Áron-i a módszer. Egyszóval, népnevelés. Négyes fogatban: iskola, szülők, plébánia és az alapítvány. Testvéri szolgálat: ami magot délelőtt az iskola elvet, délután szeretnénk megkapálni. Havi hatvanezer forintnyi pénzből már működhet egy osztály. ” „Nem indítunk egyházi iskolákat. Tudjuk, kevés a gyermek, nem akarunk az állami intézményeknek konkurenciát. Összefogással együtt, tovább. „Oda megyünk, ahova hívnak. Egyetlen cél vezet, őszintén, vidáman, jóakarattal szeretni azt, akivel az isteni gondviselés összehoz. Azt tapasztalom, hogy Isten gyermekeinek jókedvű, szabad együttléténél mindig jelen van áldásaival az élet Ura is. Így nyomunkban napközik, bentlakó otthonok nőttek ki a semmiből, s megteltek kacagó gyermekekkel. ” „2006 szeptemberétől működik egy csoportunk Székelyvarságon, Isten kegyelméből és a Kovács nevelő házaspár kitartó munkájával. ” Kiadványok: Hiszek a szeretet végső győzelmében! Budapest, Szt. Gellért Kiadó, 2005. Kevesebb pátoszt és több áldozatot! Budapest, Szt. Gellért Kiadó, 2006. A fénygyújtogató. Böjte Csaba atyával beszélget Benkei Ildikó. Budapest, Kairosz, 2006. Istennel a semmiből a végtelen felé. Böjte Csabával beszélget Csengei Ágota. Budapest, Kairosz, 2006. Szövetség az életért – 40 elmélkedés. Szent Ferenc Alapítvány, 2007. Munkáját bemutató filmek: Csillagösvény (2005.) Utazások egy szerzetessel (2005.) Szeressük ki egymásból a jót! (2006) www.magnificat.ro, www.devaigyerekek.hu/Molnár Melinda: Szövetségben Csaba testvérrel. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 19./

Az 1978-ban Temesváron elhunyt neves magyar költő első versei 1906-ban jelentek meg, barátja volt Ady Endrének, megjárta az első világháború tűzvonalait, levelezett a magyar és világirodalom élő klasszikusaival, egyéb nagy emberekkel. Család híján egyedül élt otthonában. Temetésén váratlanul mégis megjelent egy müncheni fiatalember; németül közölte, hogy ő az egyedüli vér szerinti leszármazott. A lényeg azonban csak ezután következett: bejelentette, hogy igényt tart a megboldogult rokon házára és minden ingóságára. Kiderült, hogy a „nagybácsi” egyetlen sorát sem olvasta. Megkapta a házkulcsot. Jött a váratlan fordulat: a szomszédok kétségbeesetten telefonáltak szerkesztőségekbe, hogy napszámosok zsákokban hordják szemétre a dolgozószoba polcainak, fiókjainak tartalmát, főképpen testes papírkötegeket. Irodalmi mentőosztag az utolsó pillanatban érkezett a helyszínre, hogy megtudja: a német örökös egy betűt sem ért a kéziratokból, levelekből, a szobát fel akarja szabadítani, hogy az egész lakással együtt eladja. Szerencsére örömmel egyezett bele, hogy a kihordott „szemetet” írókból szervezett bizottság biztonságba helyezze. Így menekült meg a pusztulástól a romániai magyar irodalom számára felbecsülhetetlen értékű dokumentumanyag. A cikkben nem szerepel a neve, Franyó Zoltánról van szó. Pintér Lajos /Arad, 1910. jan. 18. – Bukarest, 2005. ápr. 20./ újságíró, a magyar és román zenetörténet kutatója, több monográfia szerzője két évvel ezelőtt, 95 éves korában hunyt el bukaresti lakásán. Magányosan élt. Egyetlen rokona, a szintén Bukarestben élő unokahúga, Szabóné Pintér Diána és férje látogatta rendszeresen, segítette élelemmel, anyagiakkal. Halála után ők örökölték minden ingóságát, beleértve megsárgult aradi újságokat, folyóiratokat, nagy zeneszerzők leveleit, dedikált fényképeit, háborús emlékeket, a családi irattárat stb. Szabóék meggazdagodhattak volna, ha mindezt régiséggyűjtőknek, antikváriumoknak eladják. Értelmiségiek lévén, tisztában voltak a hagyaték felbecsülhetetlen eszmei értékével, ezért szokatlan nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot: az anyagot a bukaresti magyar közösségnek ajándékozzák. A Pintér Lajos-hagyaték így került a Viilor úti református egyházközség dokumentációs részlegének tulajdonába, ahol azóta is bárki számára hozzáférhető. Régi, úri hagyomány folytatói, például gróf Kemény József és gróf Kemény Sámuel 1841-ben aranyosgerendi birtokuk kézirat- és ásványgyűjteményét a Kolozsváron szerveződő erdélyi múzeumnak ajándékozták, mire példájukat követték Csík-, Udvarhely- és Marosszék közismert személyiségei is. A szép hagyomány folytatódott 1862-ben, amikor gróf Mikó Imre, Erdély főembere 800 régi könyvet ajándékozott egykori iskolájának, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumnak. Úgyszintén, gróf Teleki Sámuel önzetlen gesztusának köszönhető a ma is nevét viselő marosvásárhelyi Téka, Batthyány Ignác püspöknek a gyulafehérvári csillagvizsgáló és érseki könyvtár. A legfrissebb példa: Molnár Attila dokumentumfilmes, Tekerőpatak szülöttje (1975), édesapjával, Molnár Jánossal és Ádám Gyula csíkszeredai fotóművésszel együtt tervezi az Erdélyi Fotográfiai Múzeum megalapítását. Céljuk összegyűjteni a családok birtokában lappangó régi fényképeket. /Barabás István: Mentsük múltunkat! = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./

Hagyománya van Erdélyben az önéletrajzi fogantatású memoárirodalomnak. A Mikes Kelemen Törökországi leveleivel mindjárt európai színvonalon jelentkező magyar próza kiemelkedő előzményei a fejedelem kori emlékírók vallomásos művei. Bethlen Miklós, Kemény János fejedelem, Cserei Mihály, Bethlen Kata, Apor Péter, Misztótfalusi Kis Miklós dokumentumértékű írásai azonban csak a kezdetét jelzik az önéletrajzi visszaemlékezéseknek. Rettegi György, Deák Farkas, Jósika Miklós, Barabás Miklós, Teleki Sándor, Koós Ferenc, Tolnai Lajos – meg mások – emlékezései után a közelmúlt nem egy ilyen prózaváltozata született, például Kuncz Aladár, Szántó György, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kemény János báró, Méliusz József, Kacsó Sándor, Szemlér Ferenc, Nagy István könyvei. Nyírő József önéletrajzi regényei külön fejezetet jelentenek. Az Isten igájában című könyve 1930-ban jelent meg először Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, legutóbb pedig Budapesten, a Kairosz Kiadónál látott napvilágot, az Arénába űzve cím alatti önéletrajzi vallomások kötetében. (Szerkesztette és a kitűnően tájékoztató előszót Medvigy Endre írta.) Németh László nagy elismeréssel fogadta a regényt, Benedek Marcell szintén, de szót ejtett a kompozíció gyöngeségéről. Cs. Nagy Ibolya 1999-ben írt tanulmányában a legsikerültebb Nyírő-regénynek nevezte az Isten igájábant. Nyírő ekkor még nem gondolta, hogy majd elkövetkeznek a hontalanság évei, mikor is hazátlanná vált magyar íróként, kényszerű kivetettségben kell tengetnie mindennapjait, majd emigránsként halt meg Spanyolországban, 1953-ban. Életének ebben a szakaszában írta meg önéletrajzi könyveit, az Íme, az emberek!-et és a Zöld csillagot: „az otthontalanság szomorú dokumentumait” – ahogyan Cs. Nagy Ibolya mondta. Két önéletrajzi regény az emigrációról. Magyarországon is, Erdélyben is hosszú évtizedeken hozzáférhetetlen volt Nyírő József munkái. Nyírőnek a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát Amerikában, Clevelandben adta ki annak idején (1952-ben) a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a közelmúltig hírét sem hallhattuk ennek a röpiratnak, írta Nagy Pál, melyet szerzője a nyugati világ közvéleményének tájékoztatására készített. Nyírő József a távolban is minden idegszálával, gondolatával az otthoni világhoz kötődött. Pomogáts Béla írta az Isten igájában 1990-es kiadásának előszavában: „Nem egyszerűen író, hanem erdélyi író, aki népének, közelebbről a székely népnek a történelmi sorsát kívánta megörökíteni. Ez a szándék jelölte ki azt az utat, amelyet bejárt, s ha irodalmunkat a nemzeti élet krónikásának is tekintjük, méghozzá olyan krónikásnak, amely a magyar világ változatairól ad képet, elkészíti ennek a világnak a kulturális térképét, akkor kétségtelen, hogy – Tamási Áron mellett – Nyírő József volt az, aki maradandó képekben mutatta be a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. ” Szülőfalujában, Székelyzsomborban 2004. július 18-án felavatták Nyírő mellszobrát. Megtörtént az ő „szellemi” hazatérése”. A budapesti Kairosz Kiadó 1997-ben éppen A zöld csillaggal indított sorozatot, s emellett Erdélyben, Csíkszeredában a Pallas- Akadémiánál látnak napvilágot Nyírő írásai. A Kairosznál előkészületben van Nyírő József kiadatlan elbeszéléseinek kötete és Medvigy Endre Nyírő-monográfiája. /Nagy Pál: Az emlékező Nyírő József. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Budapesten az Operaházban október 22-én, a forradalom kitörésére emlékező díszelőadáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet. A Fidesz és a KDMP az Astoriához várja híveit. A beszédek elhangzása után az ünneplők a Terror Házához vonulnak. Október 22-én és 23-án a rendőrség szinte a fél Budapestet lezárja. Az állami megemlékezések mellett a Fidesz nagygyűlése miatt lesznek még komoly korlátozások. A forradalom kitörése évfordulójának napján teljesen körbezárják az Opera környékét, gyalogosan sem lehet arra közlekedni. A Fidesz békés, nyugodt megemlékezést akar. Beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, ‘56-os halálraítélt, Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis vezetője, a népszavazási kampány politikai felelőse, és Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Az ünnepi megemlékezéseket megelőzően Gyurcsány azt mondta: „Másképp ítéli meg a forradalmat egy túlélő hős, és másképp az, akinek lelőtték az édesapját. Másképp ítéli meg Kádár-népe Nagy Imre örökségét, és másképp viszonyul ehhez a modern baloldal”. Szerinte egy biztos: progresszív szocialista nem közösködik Kádárral. /Megemlékezések ‘56-ra – óvintézkedésekkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

Október 21-én, vasárnap ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 1956-os magyarországi forradalomról a kolozsvári evangélikus lutheránus templomban. Az igehirdető Sógor Csaba református lelkész elmondta: nem az a fontos, hogy többségben legyünk, hanem az Isten áldása. A forradalomra emlékezett beszédében Visky András dramaturg. Elmondta: bár 1956-nak megvannak a maga politikai-gazdasági előzményei, ettől függetlenül, a forradalom csoda, felvillanás, amely egy pillanatra fénybe borította Európát, a világot. Végignézve az akkori fényképeken, feltűnő az a minden arcon látható ragyogás, a letisztult lelkesedés, amely a forradalom sajátossága volt. Ennek vagyunk mi az örökösei, és ezért a mai megosztottságban, acsarkodásban is tragikusan hibás feltenni a kérdést: kié 1956? – sokkal helyénvalóbb azt kérdezni: mi vajon 1956-éi vagyunk-e, képesek vagyunk-e annak lelkiségét, örökségét átadni gyermekeinknek? /Ercsey-Ravasz Ferenc: A mi örökségünk 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./ Adorjáni Dezső evangélikus püspök elmondta: Budapesten, a forradalom idején teológiai nyilatkozat született, amely kimondta, a felekezetek „teljes szívvel azonosítják magukat a forradalmárok követeléseivel. A forradalom nem csupán a társadalomé volt, de lelki megújulást is hozott”. A kincses városban az ‘56-os emlékhét keretében fáklyás megemlékezést tartanak Mátyás szülőháza előtt. /Erdélyben istentiszteletek és fáklyás menetek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./