Tisztújító közgyűlés a Kölcsey Egyesületnél
Fokozni a kultúra- és értékmentés hatékonyságát
Február 19-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az Aradi Kölcsey Egyesület tisztújítással egybekötött közgyűlésére. Fekete Károly alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, s a napirend ismertetését követően felkérte évi beszámolójának a megtartására Jankó András elnököt.
Az elnök felsorolta az elmúlt évben az Egyesület által szervezett eseményeket, amelyeket a keddi lapszámban vele közölt interjúban közzétettünk. Tevékenységi beszámolója végén köszönetet mondott az elnökség tagjainak a munkáért, a közönségnek a részvételért, a tagok, valamint az adományozók anyagi támogatásokért.
Az idei tervekről elmondta: kétnyelvű könyvet szándékoznak kiadni az aradi várról, a Kölcsey Egyesület történetét, illetve a Krenner Miklós írásait románul kívánják megjelentetni. Említette az aradi várral kapcsolatos konferencia megszervezését, a minorita kultúrház használati jogának a megszerzését, a Havi Szemle átszervezését, a diákszínpad működtetését, kiállítások, kórustalálkozó megszervezését, a tervek közt szerepelnek a műemlékvédelem, a városnéző séták, az előadások meghívottjai, az Egyesület alapszabályzata, a székhelyhiány kérdései is. Az érintett témák megvitatása a közgyűlésre vár – zárta beszámolóját Jankó András elnök.
Berecz Gábor titkár értékelőjében elmondta: az Egyesületnek 152 tagja van, ami 50%-os növekedés 2011-hez viszonyítva. A tagok 10-11%-a külföldi. 3 éve jól működik a tagok által önként felajánlott, 100-100 lejes évi támogatás, amiből biztosítani tudták a Havi Szemlének a kéthavonta történő megjelenését. Annak azonban a tartalmát át kellene dolgozni, hogy elkerüljék a Szövétnekkel való átfedéseket. A Havi Szemlében az Egyesület jelenlegi életét próbálják tükrözni. Zárszavában köszönetet mondott a Havi Szemle munkatársainak, illetve a tagok anyagi és erkölcsi támogatásáért.
Fekete Károly pénzügyi beszámolójából kiderült: az Egyesület tavaly összesen 55 728 lej támogatást kapott programjaihoz. Ebből 23 683 lej adományokból származik, közülük ki kell emelni Böszörményi Zoltán hathatós támogatását. Ugyanakkor az Aradi Polgármesteri Hivatal is 25 700 lejjel támogatta négy nagy szabású rendezvényüket, de a személyi jövedelemadók 2%-ából is begyűlt 838 lej. A 100 lejes évi felajánlások azonban kifulladófélben vannak, hiszen a 152 tag közül tavaly csupán 50-en fizették be. Ugyanakkor dicséretes a tény, miszerint az Egyesület költségvetése, egyben a tevékenysége is az utóbbi 7 évben megsokszorozódott. Mivel az Egyesület az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesületnek is a tagja, nagy lehetőségeket lát a vár civil hasznosításában való közreműködésre.
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök kifejtette: az Egyesület igen aktív évet tudhat maga mögött, ami nagyon sok munkát feltételez. A komoly eredmények azonban csakis pályázati támogatásokkal érhetők el. Örömének adott hangot, amiért a vezetőség nemcsak sikeres pályázatokat írt, hanem azokat sikeresen le is bonyolította a programjai megvalósításához. Az Egyesület által a városban kialakított igen pozitív kép nemcsak a magyar, hanem a többségi közönséget is vonzotta, a hozadékát azok is érezték. Ez nagyon fontos az Egyesület, illetve a magyar közösség kulturális életének a számontartásakor. Az egyesületnek igen komoly, ha Aradon nem a legkomolyabb múltja van a kultúra- és értékmentésben, amiért ezúton is köszönetet mondott, további sok sikert kívánt a folytatáshoz, majd távozott.
Új felállásban, hatékonyabban
A beszámolók jóváhagyása után Jankó András elnök egy csokor virággal kedveskedett Vágási Mártának, amiért folyamatosan dolgozott az Egyesületért. Az Egyesület jövőbeli szervezeti átalakítására vonatkozó ismertetője után indult vitában Reicher Éva, Jámbor Ilona, Erdélyi István, Puskel Péter és Márkus János fejtették ki építő jellegű véleményeiket.
A felvázolt új szerkezeti felépítés szerint megtartott tisztújítás során az Egyesület új vezetőtanácsa 9 tagból áll: Jankó András elnök, Juhász Béla, Hadnagy Dénes és Fekete Károly alelnök, Berecz Gábor főtitkár, Márkus János titkár, Nagy Gabriella pénztáros, Oláh Gabriella és Erdélyi István vezetőségi tag megbízást kapott. Minden vezetőtanács tag egy-egy szakbizottságot fog vezetni. Az alapszabályzat-előkészítő, könyvkiadás és pályázatok szakbizottságát Jankó András vezeti. A segítésére felkérik Matekovits Mihályt, aki a kórustalálkozókat, illetve a minoritákkal való kapcsolattartást irányítaná, de szükség van jogászra is, hiszen módosításra vár az alapszabály, de székházra is szükség lenne. A tagnyilvántartás, közművelődés és a Havi Szemle kiadása Berecz Gábor és Márkus János feladata, de az előadások miatt szükség lenne egy magyartanárra is. A művészet és művészettörténet szakbizottságot Fekete Károly vezeti, Siska-Szabó Hajnalka, Ódry Mária és Vasile Andrei támogatásával. A helytörténet, történelem szakbizottságért Erdélyi István felel, Komádi Sándor és Jámbor Ilona közreműködésével. Az ifjúság és a diákszínpad témakörért Juhász Béla felel, akit Szomorú László és felesége, Mária, valamint Gál Zoltán segít. A szórvány, oktatás és média szakbizottságért Hadnagy Dénes felel, akit Bálint Enikő és egy újságíró segít. A szervezési és pénzügyi kérdésekért Nagy Gabriella pénztáros felel, Oláh Gabriella és Vágási Márta támogatásával.
A közgyűlés szeretetvendégséggel, kellemes beszélgetéssel zárult, amelyen a régi-új vezetőségi tagok, a támogatók és a közönség tagjai tovább tervezték az elhangzott elképzeléseket, hogy a komoly tiszteletet kiérdemelt Egyesület kultúra- és értékmentő, jövőépítő hatékonyságát közösen megtarthassák, ha lehet, tovább fokozzák.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Meghalt a bukaresti magyarság kiemelkedő alakja, Czédly József
Életének 88. évében pénteken Bukarestben elhunyt Czédly József. A közgazdász, szerkesztő a maszol.ro-nak és a 7hatar.ro-nak is munkatársa volt.
Czédly József Aradon született 1926. június 7-én, ahol dédapja, Tiszti Lajos az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot – írta szombaton róla a 7hatar.ro.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem diplomázott, 1948–50 között a Romániai Magyar Népi Szövetség osztályvezetője volt, 1950-ben viszont kényszermunkára vitték a Duna–Fekete-tenger csatornához, ahonnan 1953-ban szabadult – emiatt, saját vallomása szerint 1990-ig persona non gratának számított a romániai magyar sajtóban. 1953-ban a Medgyesi Építési Vállalathoz került, majd 1954-től a romániai fordulatig a Földművelésügyi Minisztérium Talajjavítási Főosztályának munkatársaként dolgozott, többek között ő irányította az Olt felső szakaszának a mederszabályozási tervét és kivitelezését.
Életpályája és áldásos közösségi munkássága végeztével megrendülve hajtunk fejet Czédly József közgazdász, szerkesztő, a hazai jogszabályok avatott ismerője előtt, aki 88 éves korában február 20-án távozott az öröklétbe. Kitartó, igényes szakértői tevékenységének egy időszakát az RMDSZ gazdasági tanácsosaként fejtette ki, 1997-ben – máig példátlan módon – Románia fővárosának magyar alprefektusa volt. Igényessége, munkabírása, több évtizedes fáradhatatlan közösségégi szolgálata példaértékű mindnyájunk számára. Kegyelettel hajtunk fejet mértékadó életpályája előtt!
Áldott legyen az emléke!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök
1991-es nyugdíjazását követően is az RMDSZ gazdasági tanácsosaként tevékenykedett, 1997-ben Bukarest alprefektusává nevezték ki. A Román Akadémia gondozásában több tanulmánya is megjelent, szerkesztője volt ugyanakkor a Bukaresti Magyar Rádió gazdasági ismertetőjének, és munkatársa a székelyudvarhelyi Pulzus című gazdasági szaklapnak.
Czédly József a halála előtti napon, csütörtökön még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
1993-ban az ő javaslatára hozták létre a Romániai Magyar Szóban a Törvénytár című mellékletet, amelyet a lap jogutódjaiban, az Új Magyar Szóban, illetve a maszol.ro portálon halála napjáig szerkesztett. Gazdasági szakemberként az Új Magyar Szó 2005-ös újraindításában is aktív szerepet vállalt, a lap gazdasági aligazgatójaként naponta szembesült azzal, milyen gyötrődéssel jár ma Romániában magyar nyelvű sajtót fenntartani.
Czédly József halála napján, pénteken még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
maszol.ro

Ágoston Hugó: A jótanácsok kincstárnoka
Induljunk ki a mából, a jelenből – amely számára immár múlt. Két bejegyzése maszol.ro-on megjelent cikkekhez.
„Büszke vagyok rá, hogy Venczel József tanítványa lehettem. Az általa vezetett Statisztikai Tanszéken diplomáztam Kolozsvári életszínvonal című szakdolgozatommal. Elnyertem elismerését, és ennek eredményeképp meghívott az egyetem elvégzése után, legyek a katedra munkatársa. Megköszöntem bizalmát, de más utat választottam, nem tudtam jól románul, és mivel ezt szükségesnek tartottam, Bukarest felé vezetett utam. Most sem tudom, jó választás volt-e ez. Megúsztam börtönbüntetés nélkül, ami biztosan várt volna reám Venczel József munkatársaként, volt Bolyai Diákszövetségi elnökként. "Csak" a Duna–Fekete-tenger csatorna építője lettem, akaratomon kívül, három és fél éven keresztül. Most, az életutam végén, állítom, életem minden szakában, akárhol és akármilyen tisztségben tevékenykedtem, biztos alapot adott a Bolyai Egyetem és annak kíváló tanárai, akik közül kimagaslodott Venczel József. Czédly József”
„Gratulálok Gyula. [Dávid Gyulát az 1956-os magyar szabadságharc évfordulóján 2013-ban tüntették ki a Magyar Érdemrend Középkeresztjével.] Távolról figyelem munkásságodat, és szívből örülök, hogy most is ugyanazzal a fiatalos lelkedéssel végzed a dolgodat, mint akkor tetted, amikor egyetemistaként együtt voltunk a barikádon. Nem találkoztunk kényszer-lakhelyeinken, én a Csatornánál, Te máshol, de sorsunk akkor is nagyon hasonló volt. Adja Isten, hogy még sokáig hallhassak és olvashassak Rólad. Szeretettel ölel, Czédly Jóska”
Büszkék vagyunk rá, hogy Czédly Józsefnek kollégái lehettünk. Elsősorban: nagyon sok mindenért hálával tartozunk neki. Maga volt a tudás, a pontosság, a lelkiismeret, a jóérzés. A szeretetreméltóság. A segítőkészség. Ritkán nem volt jótanácsa, számunkra kilátástalan helyzetekben találta meg a kiutat, a megoldást. Élete pedig maga volt a kaland. Aminek egyik rendszerváltás utáni mozzanataként még alprefektusa is volt a román fővárosnak!
Olvasom a Wikipédián, a Czédly névre keresve: „Czédly Károly (Arad, 1899. júl. 24. – 1954. márc. 19., Arad) – közíró, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte, 1920-ban szerzett jogi doktorátust Budapesten. Előbb bankban, majd az aradi cukorgyárban tisztviselő. Közgazdasági cikkei és tudományos fordításai az aradi Vasárnapban jelentek meg. Lefordította Carlo Collodi Pinocchio c. gyermektörténetét (Fajankó, a fából faragott Paprikajancsi tanulságos és vidám históriája, Arad, 1928); több előadást tartott a Kölcsey Egyesületben.” A szócikk megegyezik a Balogh Edgár főszerkesztette 1981-es Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkével. [Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F)] Czédly Károly, Arad nagy szülötte tehát a mi Czédly Józsefünk édesapja volt! Dédapja pedig, Tiszti Lajos – olvasható lapunk első búcsúzó írásában – „az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot.” Az utód, Czédly József pedig az RMDSZ szövetségi elnökének gazdasági tanácsadója, amikor a Szabadság-szobor, a magyarok szabadságvágyának jelképe börtönéből ismét a fényre szabadul...
Legidősebb kollégánkat nem csak ősei folytán lengte körül a történelem szele. Nagy események kereszttüzében lenni adatott meg neki. Legélénkebben arra emlékszem, amit a Groza Péterrel való találkozásáról, kapcsolatukról mesélt. Meg a Csatornáról... De sajtótörténetről is. Nem sokat adomázva, de fantasztikus lényeglátással, az összefüggések megvilágításával. Mondtam neki nem egyszer, naplóban kell ezeket megírni! Most a fiát, Czédly Károlyt feltétlenül meg kell kérdezni, nem írt-e valamilyen visszaemlékezést az édesapja. Reméljük, hogy igen – és akkor azonnal ki kellene adni.
Amilyen aktívan érdeklődött, dolgozott, viszonyult közéletünk, a magyarság dolgai iránt, amilyen fitt volt szellemileg, biztosak voltunk benne, hogy megéri a kilencvenet. Egy év és egy kevés hiányzott hozzá. De így is: élt két életre valót, dolgozott, szeretett és szerették, s becsüljük változatlanul, miután azt a keskeny küszöböt, amelyet mindnyájunknak át kell lépni, átlépte.
Végül még egy maszol-bejegyzése Czédly Józsefnek, a kollegiális egymást kiegészítés és empátia mentén: „Kedves Hugó barátom! Számomra, mint 66 éve bukaresti magyar lakosnak (ha beszámítom a Duna – Fekete-tengeri csatorna és Duna-szigeti kényszer-tartózkodásomat is) nagy örörmömre szolgált a cikked olvasása. Engedd meg, hogy néhány szóval kiegészítsem. A bukaresti magyar kulturális élet második világháború utáni kialakulásában jelentős szerepe volt az itt létrehozott központi magyar napilapnak, még akkor is, ha az a Román Kommunista Párt égisze alatt működő Romániai Magyar Népi Szövetség kezdeményezése volt. Akik létrehozták, azok – állíthatom, mert részese voltam – tisztes szándékkal a romániai magyarság érdekeit tartották szem előtt. Gondoljunk csak a hétfalusi csángó származású Révy Ilonára, aki akkor az RMNSZ kultúráért felelős alelnöke volt. Ezt a napilapot sok kíváló újságíró szerkesztette (ezek névsorát Te sokkal jobban ismered, mint én), de említsünk meg néhányat közülük: Gyarmath János, Kiss Zsuzsa, Cseke Gábor, Sike Lajos, Stanik István, Cseke Péter (a felsorolásnak nincs teljességi igénye), és még sokan mások, újságírói tevékenységükön kívül fontos szerepük volt a bukaresti magyar közéletben. Még valamit, említetted a Bukaresti Magyar Közlöny újramegjelenésének kisérleteit. Ide tartozik, hogy 2001 és 2003 között, a Communitas Alapítvány támogatásával a Romániai Magyar Szó heti mellékleteként jelent meg a Bukaresti Magyar Közlöny, erre büszke vagyok, mert én kezdeményeztem és szerkesztettem is. Szeretttel ölel, öreg barátod, Czédly Jóska bácsi.”
S ha már egy saját lapunkban megjelent saját írásról van szó, szerénytelenül idézném, amit azonnali válaszként írtam a fenti bejegyzésre szeretett barátomnak: „Drága Jóska bácsi! Ha már így levelezünk, volt – és számomra örök – kollégák... Hiszen abból a könyvből [a Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes rádiós sorozatából készült, Bukaresti magyarok című, 2013 végén megjelent kötetről van szó] Tőled is idézhettem volna mint legrégebbi bukarestitől! Ami késik, nem múlik, jó gazdag pályád volt, érdekes dolgokat mondtál – hát még milyen érdekeseket mesélsz, amikor beszélgetünk! Köszönöm a fontos kiegészítést, a Magyar Népi Szövetséghez is volt némi közöm áttételesen gyermekkoromban, de ha már a sajtót, Gyarmath Janót és Cseke Gabit említed, lehetetlen nem gondolnom az Új Magyar Szóra, amelynek első főszerkesztője voltam, és amelynek megszűnte – papíron – kissé még mindig fáj. Volt az ÚMSZ főszerkesztője Salamon Márton László és Vincze Loránt is, utóbbi vezérigazgatója is. És kollégáink között maga a mindenhez értés és a megbízhatóság szobra: Czédly József! Köszönjük, sok egészséget és az eddigihez hasonló csupaszív aktivitást kívánok szeretettel. És örülnék, ha leveleznénk közvetlenebbül is!”
Végül a mindennapi munka lázában, olykor hideglelései közepette „közvetlenebbül” nem leveleztünk. Nem baj, majd beszélgetünk ismét…
maszol.ro

Aláírták Pécs–Arad idei kulturális együttműködési programját
Az elmúlt pénteken írta alá Pécsett (Magyarország) a két testvérváros, Pécs és Arad közötti 2015-ös kulturális együttműködési programot Páva Zsolt pécsi (a legutóbbi választásokon újraválasztott) polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester. Arad alpolgármestere megbeszéléseket folytatott Pécs két nemrég megválasztott alpolgármesterével is a városaik közötti együttműködés további programját illetően. Arad és Pécs között immár hagyományos együttműködési kapcsolatok léteznek kulturális téren, intézmények – kulturális központok, múzeumok, könyvtárak, bábszínházak stb. között.
Amint Bognár Levente alpolgármestertől megtudtuk: a programban számos konkrét elképzelés szerepel az együttműködést illetően, például az oktatás, az iskolák kapcsolata terén, de tapasztalatcserék is annak kapcsán, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa volt (Arad, mint köztudott, most pályázik erre a címre). Felmerült egy Zsolnay-kiállítás megrendezésének lehetősége Aradon, szerepel a programban a képzőművészeti csere – a kezdet már most, pénteken bekövetkezett, mert a kulturális együttműködésre vonatkozó megállapodás aláírása után megnyitották Arad 15 képzőművészének kiállítását
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Gyalázgatnak, gyalázgatnak…
Szombaton múlt egy hete, hogy meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot. Lefestették az aradi vértanúkat piros-sárga-kékre, és még rá is pingáltak néhány keresetlen szót. Vártam egy hétig, hogy tudósít-e róla a román közszolgálati média vagy a hírtelevíziók, de nem. Gondolom, a CNN-t vagy más, nagy európai tévétársaságokat sem foglalkoztatott az eset.
Nem olyan nagy ügy a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének és az 1848-as forradalomban elesett több tízezer magyar szabadságharcosnak is emléket állító szoborcsoport megbecstelenítése. Ez itt, a román sajtóban nem hír.
Az viszont bejárta a világsajtót, és nálunk is mutatták a múlt héten, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőben körülbelül 200 sírkövet borogattak fel valami huligánok. A francia belügyminiszter rögtön elítélte a gyalázatos cselekedetet, és a francia elnök, Francois Hollande tüstént oda is látogatott, bátorítva a zsidókat: „Az állam minden erejével megvédi önöket. Mert önökön keresztül a köztársaságot támadják, annak értékeit, elveit, ígéreteit. A sírgyalázással minden vallást megsértenek”… stb. Az öt fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe is vette a rendőrség. Az Aradon történt gaztettről csak a romániai magyarok és a magyarországiak szereznek tudomást. Ha más nem is, de a magyarok szorgalmasan elítélik itt és ott is, aztán feledésbe merül az egész. Megszokhattuk volna eddig, hiszen sok magyar emlékművet és szobrot megcsonkítanak, lefestenek. (Most csak a Segesvár melletti ispánkúti Petőfi-emlékművet említem.) De ezekből a történésekből nem lesz hír nálunk. Ha viszont egy román emlékművet mázolnának piros-fehér-zöldre, akkor a román köz-, és hírtelevíziók, a rendőrség, csendőrség legalább egy hétig foglalkozna vele. Az aradi szoborgyalázókat nem veszik őrizetbe, mert fényes nappal cselekedvén, nem tudják azonosítani őket. A belügyminiszter nem ítéli el a barbár cselekményt, az államelnök nem megy Aradra és nem tesz a francia elnökéhez hasonló nyilatkozatokat.
A német kancellár asszony, Angela Merkel, a nemrég történt párizsi lövöldözés után, melyet iszlám szélsőségesek követtek el, megvédte a Németországban élő békés iszlám közösséget, mondván: az iszlám Németország része. Kis különbség van, ugyebár, az első vagy második generációs bevándorló iszlám vallásúak és az ezer éve itt élő magyarok közt. Őket a német vagy más európai országok részének tekintik, míg minket Románia nem. Mi nem férünk bele Romániába, hiszen az egységes nemzetállam.
Ezt az aradi szoborgyalázást nagyon rosszul tálalta a magyar sajtó. Azt kellett volna kiemelni, hogy a szent román nemzeti színeket magyar szabadságharcosokkal gyalázták meg, és akkor rögtön kézre kerítették volna a tetteseket, és a sajtó is mindjárt felkapta volna a hírt. Mert a nemzeti színeket és az egységes román nemzetállamot mindig meg kell védeni. Miként a székely zászló ellen küzdenek hős prefektusaink, s a cluj-napocai polgármester az ellen, nehogy magyarul is kiírják a város nevét, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége a magyar karok ellen harcol.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Puskel Tünde Emese újságíróval
Az aradi magyar tévé- és rádióadás 25 éve
Aradon 25 évvel ezelőtt indult be a helyi tévé- és rádióadás, vele a magyar nyelvű is. Az adásoknak a kezdetektől oszlopos tagja Puskel Tünde Emese tévés újságíró, akivel megpróbálunk visszaemlékezni a helyi televíziózás és rádiózás őskorára.
– Negyed évszázad távlatából mi jut először eszébe az aradi tévé- és rádióadás kezdeteiről?
– Ha visszagondolok, mosolyognom kell, hiszen ma már nevetségesnek tűnik, hogy a forradalom napjaiban milyen szerény feltételek, műszaki adottságok közepette indult be az aradi tévé-, illetve rádióadás. Akkoriban a sajtó teljes megújulásával párhuzamosan egyre jobban felszínre kerültek a helyi tévézésben, rádiózásban rejlő lehetőségek.
– Kik hozták létre a helyi elektronikus sajtót?
– Természetesen csakis olyanok lehettek, akikben megbíztak, értettek is valamit a gépek kezeléséhez. Mert a rádiózásban és a tévézésben elsőrendű követelmény a technikai eszközök ismerete, a birtoklása. Hiába jó újságíró valaki, ha nem ismeri a technikai felszerelést. Ebből a szükségszerűségből fakadt, hogy ott összegyűltek olyan emberek, ma már régi jó barátok, akik 1990. január 16-án elindították a román nyelvű adásokat. Ekkor kezdeményeztem a magyar nyelvű műsorok beindítását is, amelyeknek szerkesztését minden előzetes szakmai ismeret nélkül elvállaltam. Eleinte nehezen ment, hiszen a szerkesztő által összeállított anyagokat lépésről lépésre a vágónak kellett végső formába öntenie. Ha megszületett az anyag, azt valahogyan sugározni is kellett. Rendszerint egy kazettára vettük fel a román, majd a magyar adást is hetente egy alkalommal. A sofőr kiszállította Világosra az átjátszó állomásra, innen került adásba a bukaresti főműsor végeztével, éjfél után. Akkoriban az aradiak nem arra voltak igazán kíváncsiak, mi történt éjfélig, hanem a helyi műsorokat várták izgalommal, hogy végre láthassák a környezetüket, az ismerőseiket, a rokonaikat. Ez volt a kommunikációéhség időszaka is, a több évtizedes bezárkózottság során az emberek nemcsak az elnyomó hatalmi gépezettől, hanem egymástól is féltek – 1990 elején végre felszabadultan kóstolgathatták a szabadság ízét. Annak az olyan kuriózumait is, hogy a közvetlen környezetét, sőt önmagát is láthassa a helyi tévéadásban.
Valósággá vált álom
– Hogyan került a helyi tévések szűk körébe?
– Mindig is a sajtó volt a nagy álmom, már harmadikos koromban szerepeltem a rádióban. Nagyon erősen hatott rám a marosvásárhelyi rádióstúdió, különösen Jászberényi Emese, akinek volt egy olyan adása, amelyben a beíró, tehetségesebb gyermekeket szólaltatta meg, köztük engem is. Később, amikor egyetemre, Kolozsvárra kerültem, a filológián egyéves újságíró kurzus is volt, ami nagyon érdekelt. Diákként a Fellegvár oldalon közöltünk, a helyi lapban is megjelentek bizonyos írásaim. Aradra kerülve nagyon háttérbe szorultam, mert nem voltam párttag, de rendszeresen látogattam az akkori Vörös Lobogó mellett működött Ifjú Riporterek Körét, miközben Majláthfalván tanítottam. Különösen a rádiósok hatottak rám, közülük is Szepesi György rádióriporter, aki ritka nagy egyénisége volt a Magyar Rádiónak. Sportszerető lévén, imádtam Szepesi közvetítéseit, akit utánozni próbáltam. Éppen ezért az aradi szabad sajtóban meg akartam írni, hogyan működik a helyi tévé, ugyanakkor élt bennem a vágy, hogy abban magam is dolgozzam. 1990. január végén megírtam a cikket, az akkori stúdióvezetőnek fel is vetettem: mit szólna, ha heti egy alkalommal egyórás magyar műsort indítanék be? Nagyon örült neki, hiszen az színesítené a programot, de megmondta: embereket nem tud adni, azokat nekem kell toboroznom. Ez volt a legnehezebb, mivel operatőröket nem képeztek. Akinek videokamerája volt, azt nagy titokban kellett tartania. Virgil Jireghienek volt videokamerája, de a férjem közreműködésével elkezdtünk magyar videós után is érdeklődni. Eljutottunk Cziszter Kálmánhoz is, aki nagyon segítőkésznek bizonyult, összehozott a szomszédjával, Sándor Istvánnal, akinek volt videokamerája. Felhívtam, azonnal beleegyezett, hozzáfogtunk az első adás megszerkesztéséhez. Az aradi magyar kultúra személyiségeiről forgattunk rövidfilmeket, az RMDSZ híreit is bevettük az adásba, intézményeket mutattunk be, eljártunk a magyar falvakba, ahol akkor kezdődtek a faluünnepségek, amelyek mind bekerültek a műsorba. Nagyon szép emlékeim vannak az Aradi Magyar Tévénél töltött bő három évről, temérdek érdekes, értékes embert ismertem meg, akik nagyon nyitottak voltak, szívesen nyilatkoztak. Örvendtek, ha felkereste őket tévéstábunk.
– Hogyan dolgoztak az akkori magyar adásban?
– Előrebocsátom: mindenki teljesen ingyen dolgozott, miközben egyesek külföldön csencseltek, megalapítva a vállalkozásaikat. Soha, egyetlen lejt sem kaptunk az Aradi Tévétől. Állandóan azzal takaróztak a vezetők, hogy itt nincs pénz, nincs, aki fizessen, főképpen a kisebbségi adásokra nincs költségvetés. Ezzel együtt rengeteget dolgoztunk, hiszen a főállásunk mellett néhány nap alatt el kellett készítenünk a riportokat.
Az ingyenmunkát is drágállták
– Értem a lelkesedést, de hát teljesen ingyen meddig dolgozhat az ember?
– A nagy politikai összeborulásból, testvériségből a pártok kialakulásával elég hamar bekövetkezett a feszültségkeltés is. A marosvásárhelyi események, majd a bányászjárások nagyban befolyásolták az aradi hangulatot is. De az Aradi Tévénél sem volt annyira szabad az élet, mint ahogyan a szabadság hajnalán ezt reméltük. 1994 elején behívtak a prefektúrára, ahol hazafiatlansággal vádolták meg a helyi tévé vezetőit, akik nem követik figyelemmel a PSD pártutasításokat. Akkoriban a stúdióvezető Niedermayer György volt. Tehát egy koncepciós beszélgetésen az aradi tévé- és rádióvezetőket keményen kioktatták, mi viszont annyira naivak voltunk, hogy nem rögzítettük az elhangzottakat. Mindennek az állt a hátterében, hogy a stúdiókba a maguk embereit akarták bevinni. Akkor a vezetőség, illetve a munkatársak 90%-a lemondott. Akkor szűnt meg a magyar adás is, mivel azt állították: tulajdonképpen nincs is rá szükség. Kitettek bennünket a helyi tévé épületéből is. Virgil Jireghie megreformálta a helyi tévét, majd Sandu Moţ vette át az Aradi Tévé és Rádió vezetését, ami később az Antenna tévécsatornának volt a fiókszerkesztősége.
– Hogyan folytatódott?
– 1994-ben jött az Intersat kábeltévé társaság, amely tévéadást is indított, és azt szerették volna, ha a magyar adást mi szerkesztjük. A licenchez szükséges vizsgaanyagot mi állítottuk össze számukra, a román anyagot is a kollégánk, Huppert Sándor vágta össze. Amikor azonban beindult az Intersat tévéadása, minket már nem hívtak. Nem is bántuk, mert akkor már a Duna Tévének dolgoztunk.
– Továbbképző tanfolyamokat szerveztek-e a tévéseknek, rádiósoknak?
– Természetesen, a Duna Tévé azzal kezdte, de azóta is rendszeresen szerveznek szakmai képzéseket, sőt mesterkurzusokat. 1994-ben kerestek meg először, amikor beindult a Duna Tévé kísérleti adása. Hatalmas körzetet látogattunk, hozzánk tartozott a Bánság és Hunyad is, Déváig, Petrozsényig. Az 1995-től eltelt húsz év alatt a régióban nincs olyan hely, ahova ne jutottam volna el. Amikor a Szabadság-szobor kihozataláról, újraállításáról forgattunk, a titkosszolgálat nagyon érdeklődött a munkánk iránt, de akkor is, amikor a magyar helytörténeti témákat kezdtük feltárni a kilencvenes évek közepén. A többségi sajtóban nacionalista felhangok jelentek meg velünk kapcsolatban, nagyon idegenkedtek a munkánktól.
Emlékezetes filmek, érdekes emberekről
– Az elmúlt 25 év alatt forgatott-e olyan anyagot, ami a legközelebb áll a szívéhez?
– Rengeteg ilyen filmanyag van. Ez olyan, mintha azt kérdeznék az embertől, hogy a tíz közül melyik gyermekét szereti a legjobban. Lehetőségem volt először forgatni a „Zöld nyílról”, a 48-as ereklyékről a megyei múzeum pincéjében, a Feszty körképről, az 1849-es világosi fegyverletételről, Krenner Miklós erdélyi újságíróról, Spectatorról. Egyébként van legnehezebb, leghumorosabb élményem is a filmezéssel kapcsolatban. Az egyik legforróbb pillanat az volt, amikor olyan nagy titokban hozták ki a Szabadság-szobrot a várból, hogy még a férjem sem szólt róla, aki a Nyugati Jelen újságírója volt. Másik emlékezetes forgatásom az volt, amikor a Szabadság-szobor kihozatala után Orbán Viktor Aradon járt, de nem lehetett vele riportot készíteni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy miközben a Szakszervezetek Házában folyt az ünnepi előadás, minket az egyik minorita atya bezárt a Szabadság-szobor elkerített őrzőhelyére. Amikor megérkeztek a vendégek, kigyúltak a fények, kinyílt a vaskapu, mi előbújtunk a szoborelemek mögül, és megszólaltattam Orbán Viktort a Híradó számára.
– Manapság milyen feltételek között dolgozik a Duna Tévé aradi stúdiója?
– 20 év után Király András jelenlegi államtitkár, valamint Bognár Levente alpolgármester úr közbenjárására sikerült kapnunk egy helyiséget, ahol jól működő tévéstúdiót sikerült berendeznünk. Addig otthonról dolgoztunk, naponta rohangáltam a kazettákkal a vasútállomásra vagy a buszpályaudvarra, hogy szórványéletünk is jelen legyen a Duna és MTV adásaiban. Közel egy évtizedig az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának voltam a romániai tudósítója. Már a kezdettektől együttműködtünk a bukaresti magyar tévéadással is.
Szakmai tevékenységem szorosan összefüggött az első aradi magyar diáklap, a Kópé szerkesztésével, amit közel 2000 példányban, Arad megyén kívül Bihar, Kolozs, Hunyad Maros és Temes megyékben is terjesztettünk. Rendkívül népszerű volt, mivel maguk a diákok írták, én csupán irányítottam őket. Innen nőtte ki magát Székely Csaba neves erdélyi drámaíró és Katona Mihály is. A diáklap műhelye a 12-es Számú Általános Iskola volt, a szerkesztéséhez a férjemtől nagyon sok hasznos tanácsot kaptam. Ezen kívül a helytörténeti ismereteivel rengeteget segítette tévés munkámat, de a Kisiratoson szervezett médiatáborokat is. Azokat azzal a céllal szerveztem, hogy a szórványban felkutassuk a tehetséges diákokat, akik utánpótlást képezhetnek majd a helyi magyar sajtó számára. A táborozásokon a média minden formájának a témakörében előadásokat szerveztünk, majd a táborozások végén Firka címmel lapot is kiadtunk, illetve rádió, valamint tévéadást szerkesztettünk. E kezdeményezéseket a MÚRE rendszeresen támogatta, ezért is kaptuk a Nívódíjat a Szabadság-szobor-filmünk elkészítésekor. Évekig jelen voltunk a tévések kassai filmfesztiválján, illetve más külföldi tévés seregszemléken, ahol egyik kisfilmünk szintén díjat nyert.
– Vannak-e jövőbeli tervei?
– Mivel az elmúlt 15 év alatt a tévés munka teljesen átalakult, egy könyv formájában szeretném megörökíteni a kezdeti időszak eseményeit, emlékeit. Azért, hogy megmaradjon a kollektív emlékezetben az aradi elektronikus sajtó hőskora. Ugyanakkor egy-két filmálmom is van, amihez már megvannak a szakemberek, csak az anyagiak hiányoznak. Abban reménykedem, egyszer az anyagiak is összejönnek.
– Sok sikert hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Ficzay Dénes emlékezete
„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem”
2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet?
Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak.
A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”.
A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”.
A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták.
Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is.
Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat.
A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját.
Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária.
A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Geréb Attila ny. református lelkipásztor
Mély hittel viselt, súlyos betegség után, életének 80. évében 2015. március 6-án este a Jó Pásztor örök honába költözött Geréb Attila székelyudvarhelyi ny. református lelkipásztor. Földi búcsúztatására március 11-én, szerdán délután három órakor kerül sor a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban. A koszorúmegváltást a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumnak ajánlják fel.
Geréb Attila Kibéden született 1935. december 26-án, édesapja református lelkipásztor volt, édesanyja tanítónő volt, akit korán elveszített. 1954-ben a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, az akkori Református Teológián 1958-ban szerzett lelkészi oklevelet. Pályáját Fickón kezdte. 1960-61-ben munkaszolgálatos katona volt az Arad melletti Tornán majd Vajdahunyadon. 1961-től huszonnégy éven át Hodgyában majd 1985-től 2001-ig, nyugállományba vonulásáig Székelyudvarhelyen lelkipásztorként tevékenykedett. 1994-től 2001-ig a székelyudvarhelyi református kollégium egyházigazgatói teendőit is ő látta el. 1990-2001 között a Benedek Elek Alapítvány elnökeként tevékenykedett. Nagy szerepe volt a székelyudvarhelyi Református Gimnázium újraindulásában és az 1997-1998-as tanévtől kezdődő önálló intézménnyé válásában.
Első írását az Előre közölte, riportjai, karcolatai itt és A Hét, Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg. Hodgyáról szóló demográfiai tanulmányaival tűnt fel: két évszázadra visszamenőleg feldolgozta a faluban szokásos keresztnévadást (Korunk, 1969/4), a be- és kiköltözéseket (Korunk, 1969/10) s a családok helyzetét, amely a Változó valóság címmel 1978-ban kiadott szociográfiai tanulmánykötetben jelent meg.
Később írásait napilapokban és periodikákban közölte. Szépirodalmi művei és elmélkedései a Confessioban jelentek meg. Önálló kötetei: Kérdezők és kérdezettek a Bibliában és A megszólító Úr a Bibliában. Ifi zsebnaptárt állított össze több évben. Gyerekversei napilapokban jelentek meg.
Az égő tekercs című, Jeremiás prófétáról szóló drámáját a budapesti Nemzeti Színház művészei 1997-ben a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban mutatták be. Nyugdíjazása után is aktívan írt és szolgált.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

„Gyújts világot a tiszta gondolatnak” – 25 éves a Körösmente Irodalmi Kör
Az idők változnak, s mi bennük változunk. A milliószor idézett latin mondás jár az eszemben, miközben szombaton délután a kisjenő-erdőhegyi református egyházközség közösségi termének „elnökségi asztalától” (vajon milyen jogon-okon ültettek oda?) a szinte teljesen megtelt teremben ülőket nézegetem. Emlékszem a kör tagjainak némelyikére húsz évvel ezelőttről… Közben a gyönyörű, napsütéses délutánon az a (talán tavaszi, talán nyári) nap jut eszembe, akaratlanul is, amikor ennek a közösségi háznak, ahol most összegyűltünk, az alapjain dolgoztak a (többnyire, talán egészében önkéntes) helybeli, egyházközséghez tartozó kőművesek-ácsok.
A tiszteletes úrtól hallom, aki a nem helybeli érdeklődőknek a kívülről-belülről nagyon szépen felújított templomot bemutatja – a környékét is nagyon szépen rendbe tették –, hogy az melyik évben is lehetett, természetesen (jóval) 1989 után. Mert azelőtt, ezt már nem is kell mondania, egy magyar egyházközség „terjeszkedése”, egy közösségi ház felhúzása a lehetetlenség határait súrolta.
Akkoriban azonban, amikor e ház felhúzása elkezdődött, az erdőhegyi református egyházközség a mostaninál sokkal népesebb volt, a Körösmente kör pedig már (illetve még) fénykorát élte. Amint Csanádi János ny. magyartanár a kezdetekre emlékezve később elmondta: 1989 karácsonyán a kisjenő-erdőhegyi magyar fiatalok kis csoportja kereste fel, s akkor határozták el, hogy megalakítják (a magyarság érdekvédelmi szervezetén, az RMDSZ-en kívül) az irodalmi kört is. Mintegy két évtizeden keresztül a kör intenzíven, rendszeresen működött – sok megyei szintű, köztük aradi rendezvényen is emlékezetesen szerepelt –, az utóbbi öt évben azonban tevékenysége alábbhagyott, pillanatnyilag, tudomásunk szerint, hivatalosan elnöke, vezetősége sincs.
A szombaton a (mellesleg jól sikerült negyedszázados) megemlékezést levezénylő Csanádi János nyugalmazott magyartanár ezt sem hagy(hat)ta figyelmen kívül, amikor két és fél évtized sommás mérlegét megvonta. Megemlékezett többek között azokról, akik az egykori alapító tagok közül azóta végleg eltávoztak (dr. Deák Emese orvosnőről, Czéczi Ditlindérőlm Molnár Béláról) vagy azokról a „tiszteletbeli tagokról” (Adorjáni Nagy Aranka és Mézesné Kovács Eta költőkről), akik, bár nem éltek akkoriban Kisjenő-Erdőhegyen, a Körösmentéhez tartozóknak számítottak. És természetesen szó esett a város nagy költőjéről, Olosz Lajosról (Nagyzerinden, ahol a tanár úr sokáig tanított) az ő nevét viseli az irodalmi kör, és a Körösmente számára is meghatározó személyiségnek, szellemi mentornak számított, bár alakulását, aminek biztosan nagyon örült volna, már nem érhette meg. Eljött viszont az ünnepségre két leány-unokája, férjével együtt, akiket nagy tisztelettel fogadott a közönség.
A 25 éves évforduló egyébként nem volt belterjes ünnepség, minthogy arra az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen folyóiratot is meghívták. Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és az Irodalmi Jelen mindenese az idén immáron 15 esztendős, Böszörményi Zoltán költő, író által alapított folyóirat történetét vázolta, ismertetve különböző (8–12-16-32 oldalas, illetve könyv alakú, pár éve interneten is megjelenő) változatait és célkitűzéseit, kiemelve: a Nyugati Jelen havonta megjelenő nyolcoldalas melléklete elsősorban a régióbeli alkotókat karolja fel. Szólt ugyanakkor az Irodalmi Jelen könyvekről, köztük a legutóbbiról, és a napokban megjelenő Juhász Béla-kötetről (Legyőztük a rákot).
Réhon József (aki nem először volt a Körtösmente Irodalmi Kör vendége, és tagjai közül többeket is tanított) Ken Tibes, alias Benedek István A Leonardo-madár című, az Irodalmi Jelen-könyvek legutóbbi kötetét ismertette, s megemlékezett az aradi középiskolában végzett, ma Németországban élő szerző egyik előző (Nem a ruha eszi az embert) kötetéről is.
A délután főszereplői természetesen a helyi, jubiláló irodalmi kör tagjai voltak, de előttük még – tekintettel a közelgő nőnapra – Papp József erdőhegyi református tiszteletes olvasott fel (művészi szinten) egy „derűs költeményt”, Darvas Szilárd közismert versét a férfi–nő kapcsolatról. A kör régi tagjai (Molnár Erzsike, Pálfi Károly, Sime Judit, Szilasi Ildikó, Gál Éva) adtak elő Reményik-. Olosz- és Tóth Árpád-verseket, de elhangzott (a közelgő március 15. előtt tisztelegve) Petőfi Nemzeti dala is, Molnár Márton megzenésítésében és előadásában.
A jubileumi ünnepség az erdőhegyi iskolások Életfa-pályázattal kapcsolatos műsorával ért véget.
A kívülálló pedig arra gondolt: 10-15 év múlva megírhatja-e az akkori krónikás a kör 35. vagy 40. születésnapjáról szóló beszámolót?…
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Egymásnak meghatározó partnerei vagyunk
A napokban a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége (FPBh) gálaünnepséget szervezett a nagyváradi színházban, amelynek egyik díszvendége Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt. Az ünnepség után a diplomata exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– Milyen a Magyarország és Románia közötti gazdasági kapcsolat? – Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy egymásnak meghatározó partnerei vagyunk. Románia és Magyarország a kereskedelmi forgalmat illetően kiemelt helyen szerepel a különféle rangsorokban. Tehát ilyen szempontból azt kell mondani, hogy intenzív a kapcsolat, ami nem azt jelenti, hogy ne lennének még tartalékok. Ezért is fontosak az ilyen jellegű találkozók, és az ilyen rendezvények, mert nekünk is segítenek abban, hogy tovább lehessen fejleszteni ezeket az együttműködéseket. Ezen belül is kiemelkedő jelentőségű szerintem a határ menti regionális együttműködés. Azt tapasztalom, hogy itt például Bihar megye és Hajdú-Bihar megye, illetve Nagyvárad és Debrecen, sőt Nagyvárad és Békéscsaba között is kimondottan erős a gazdasági kapcsolat. Ilyen szempontból én nem problémákat látok, hanem újabb feladatokat, amelyek ezt a fajta együttműködést, a közös haszon keresését csak erősíteni tudják.
Prioritások
– Melyek azok a főbb teendők, amiket Kolozsvárra érkezése óta ellátott? Melyek voltak a prioritások? – November 10-én kezdtem el a munkámat a kolozsvári főkonzulátuson. Először nyilván a hivatali teendőket kellett ellátni, és van egy protokolláris kötelezettség. Hat megye tartozik az én kerületemhez, melyeket folyamatosan látogattam. Különböző közéleti méltóságokkal, polgármesterekkel, prefektusokkal találkoztam, szerkesztőségekbe, iskolákba látogattam. Tehát azt a fajta kapcsolatrendszert, amely egyébként már a főkonzulátus és a különböző intézmények közt korábban már létezett, személyesen is megerősítettem. Nyilván úgy illik, hogy az ember bemutatkozzon, és egyúttal tájékozódjon is. Két kiemelt terület van, az egyik a gazdasági együttműködés, melyről az imént már beszéltünk. Maga a minisztérium is ugye nevet változtatott, és most már Külgazdasági és külügyminisztériumnak hívják. Ez az én esetemben is kiemelt feladatokat jelent, éppen ezért hoztunk létre Kolozsvárott egy gazdasági központot – hogyha úgy tetszik –, egy inkubátorházat, ahol az ilyen természetű partneri kapcsolatoknak a segítését, támogatását tűztük ki célul. Adatbázist készítünk, igyekszünk a piaci szereplőket összehozni, és menedzselni a folyamatokat.
– És a másik terület?
– A másik terület, amit én kiemelten kezelek, a kultúra, éppen ezért egy kultúrcsoportot is felállítottam a konzulátuson belül. Az ez évi kulturális programunk rendkívül gazdag, és igen sokszínű. Irodalom, képzőművészet, zene, maguk az események is nagyon változatosak. Ezeknek jó része természetesen Kolozsváron szerveződik, maga a konzulátus épületének rendezvénytermében nagyon sok mindent meg tudunk oldani, de tervezzük, hogy Nagyváradra, valamint Temesvárra és Aradra is szervezünk ilyen természetű kulturális programokat. Azt sem szabad még elfelejteni, hogy Kolozsvár az idén Európa Ifjúsági Fővárosa, tehát ennek kapcsán is nagyon sok eseményt rendezünk közösen a fiatalokkal. Ismétlem, hogy nem szeretném elhanyagolni annak a hat megyének – Kolozs, Szilágy, Temes, Arad, Bihar és Szatmár – a kulturális életét, mely az én konzuli területemhez tartozik. Nagyváradon is folytattam már ilyen jellegű egyeztetéseket, és úgy látom, hogy van rá igény.
Magyar-román kapcsolat
– Március 15-e közeledtével általában feszültebbé válnak a magyar-román kapcsolatok. Hogy látja, megint vannak erre utaló jelek a hétköznapokban?
– Én nem érzek semmilyen olyan feszültséget, ami a hétköznapokban tapintható lenne. Jelen pillanatban azt kell hogy mondjam, hogy Kolozsváron egy kulturált formáját találtam az együttélésnek. Nyilván vannak azért problémás területek, például a nyelvhasználatban, most ugye a városnévtáblák elhelyezését és többnyelvűségét illetően vannak viták. Ezek természetesen léteznek, de nem olyan vehemenciával, és nem olyanfajta indulatokkal, amelyek az értelmes párbeszédet kizárnák. Én ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy a városvezetés is hajlik az olyan megoldásra, amely az ottani magyarság érdekeit is figyelembe veszi. A hétköznapokban tehát nem éreztem olyat, hogy itt bármiféle vibrálás vagy feszültség lenne, és nagyon bízom abban, hogy a március 15-i rendezvények is incidens és egyéb zavaró tényezők nélkül, megfelelő méltósággal és ünnepélyességgel fognak zajlani.
– Hogy áll a román nyelv elsajátításával?
– Tanulom a román nyelvet, ezen a gálaesten is a magam esetlenségével próbáltam néhány mondatot románul megfogalmazni. Sokat dolgozom rajta, egy tanárnő segít nekem ebben, természetesen. Kis türelmet kérek még, hogy eljussak arra a szintre, amikor már társalogni is tudok majd románul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Strasbourg mintájára legyen Arad a magyar-román megbékélés fővárosa!
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról az Európai Parlamentben
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar-román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar-román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia-német megbékélés fővárosában. Arad történelmi városa, Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar-román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából" – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma

Vasúttörténeti kiállítás Déván
Az erdélyi vasút hőskora
Az Első Erdélyi Vasút, illetve a Magyar Keleti vasút megépítésének történetét bemutató kiállítás nyílt a dévai Dák- és Római Civilizáció Múzeumában.
– Az anyagot teljes egészében a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól kaptuk, vándorkiállítás formájában, a gyulafehérvári Egyesülés múzeumának közbenjárásával. Bizonyára sokakat meglepnek majd a kiállított háromnyelvű pannók, ezek szövege, illusztrációja, de nekem személyes meggyőződésem, hogy a múzeumunknak nem szabad kizárólag a dák és római emlékek bemutatására korlátozódnia, nyitnunk kell a világ felé és olyan kiállításokat hozni, ami a helybeliek érdeklődésére számíthat. Márpedig a vasúttörténeti kiállításnak igencsak helye van Hunyad megyében, hiszen számos itteni település a vasúttal együtt született, illetve növekedett – fogalmazott Liliana Ţolaş múzeumigazgató. Burkolt magyarázatával igyekezett elejét venni az esetleges szélsőséges megjegyzéseknek, hiszen a tucatnyi háromnyelvű pannó között szerepel gróf Mikó Imre vasúthálózati terve is, a korabeli Magyarország térképével. Szomszédságában pedig azon nyolc magyar miniszter arcképe látható, akik hathatósan részt vettek az erdélyi vasút kiépítésében 1867 és 1914 között. – Meggyőződésünk, hogy a kiállítás olyan történelmi és műszaki adatokkal szolgál, melyek hiányoznak a tankönyvekből, ellenben széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot – fogalmazott a kiállítás dévai gondnoka.
A pannókon valóban kép és szöveg formában egyaránt végigkövethetők a vasútépítés előzményei, a tulajdonképpeni munkálatok, illetve az ezeket szükségessé tévő gazdasági, politikai háttér: „Erdély az 1867. évi kiegyezés előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiója volt. A mezőgazdasági árutermelés csak szórványosan bontakozott ki, az általános műveltség, az ipar és városiasodás alacsonyabb szinten állt, mint a tőle nyugatra fekvő területen. A közlekedési infrastruktúra fejletlen, az úthálózat zömében kiépítetlen. A Magyarország nyugati határáról kelet felé kiépülő vasút 1867-ig csak Erdély kapuit érte el. Debrecen, Temesvár 1857-ben, Nagyvárad, Arad 1858-ban kapott vasutat. 1867 után azonban fordulat következett be Erdély fejlődésében” – olvasható a kiállításon.
Egy következő pannón pedig ez áll: „Erdélyben vasutat építeni nem volt könnyű. A nehéz terepszakaszok leküzdésében, folyó- és völgyhidak, töltések és bevágások, alagutak építésében, az állandó földcsuszamlások elleni harcban mérnökök, munkások és kubikusok sokaságának szívós munkájával tekintélyes műszaki eredmények születtek. A Nagyvárad–Predeal szakaszon 11, a Piski–Petrozsény szakaszon 9 alagút épült. (…) a 211 km hosszú Első Erdélyi Vasúton az első szerelvény 1868 karácsonyán futott be Gyulafehérvárra”.
A kiállításon minderről korabeli felvételeket is megtekinthetnek a látogatók: az építkezési munkálatok, az akkoriban épült csinos vasútállomások, mesékbe illő gőzösök képei sorakoznak.
– Idén ünnepeljük a Piski–Petrozsény szárnyvonal átadásának 145. évfordulóját. Négy esztendő alatt épült meg ez a rendkívül nehéz szakasz. Gazdasági szempontból azonban igen fontos volt, hiszen hozzáférést biztosított a nemrégiben feltárt Zsil-völgyi széntelepekhez. Az alagútépítésben főleg észak-olaszországi kőfaragók dolgoztak. Egész telepek jöttek létre – elevenítette fel a dél-erdélyi vasútépítés hőskorát Dionisie Daniel Ardelean, a CENAFER volt igazgatója, aki meghívottként volt jelen a kiállításon. Korabeli történetként megemlítette még, hogy a vasúti csomópontot eredetileg Dévára tervezték, ám az itteni polgárság tiltakozott az ipari létesítménynek számító csomópont ellen, így a parányi Ópiskire építették azt. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy Piski várossá nőtte ki magát – mondta Daniel Ardelean, hangsúlyozva, hogy míg Nyugat-Európában az ipari fejlődés tette szükségessé a vasúti hálózat kiépítését, addig Erdélyben sokfelé maga a vasút hozta el az ipari fejlődés lehetőségét.
Újságírói kérdésre Ardelean párhuzamot vont az erdélyi vasút 150 évvel ezelőtti és mai helyzete között. – Akkor 4 év alatt épült meg a Piski–Petrozsény szárnyvonal. Hunyad megyében azóta egyetlen vonalat építettek még Déva és Brád között, de ez alig pár évet üzemelt. Gyakorlatilag tehát az akkori vasúthálózat működik ma is. Sőt a Hátszeg–Karánsebes fogaskerekű vasutat fel is számolták már. Akkor átlagosan 60 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek a vonatok, melyeket a nagyobb állomásokról elnevezett gőzösök vontattak. Ma lényegesen nagyobb sebesség felé közelít a vasút, de kihasználtsága minimális, annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmény szorgalmazza a vasúti közlekedés előnyben részesítését a közútival szemben. Ehhez azonban megfelelő fejlesztési politikára van szükség, ami akkor volt, most nincs – derült ki a vasúti szakember véleményéből.
A kiállításon még további érdekes információkhoz juthat a látogató. Érdemes tehát felkeresni a dévai múzeum főépületének emeletén berendezett vasúttörténeti tárlatot, melyen még egy korabeli gőzmozdony miniatűr mása is megtekinthető. A kiállítás április közepéig marad Déván.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról az Európai Parlamentben
Strasbourg mintájára legyen Arad a magyar–román megbékélés fővárosa
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar–román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament
plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar–román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia–német megbékélés fővárosában. Arad történelmi város Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar–román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából” – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Aranytollat kapott Szilágyi Aladár
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) javaslatára, Szilágyi Aladár publicista kapta meg idén a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Aranytollát.
A díjat 2015. március 12-én, tegnap adták át Budapesten, a MÚOSZ székházában szervezett Sajtónapi ünnepségen
Szilágyi Aladár első írásait a Fáklya című lap, majd az Ifjúmunkás közölte. A kilencvenes évek elejétől volt a (közben megszűnt) Kelet-Nyugat főszerkesztője, a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese és kiadóigazgtója, az Ady Endre Sajtókollégium tanára, 1996-2000 között a MÚRE alelnöke. Jelenleg a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport munkatársa. Munkássága több kötetben látott napvilágot: közölt interjú-sorozatot, helytörténeti írásokat. Riportjaiban egyaránt írt – egyebek mellett –Váradhegyalja szőlőművelési hagyományairól és a romániai magyar elfeledett kisebbségekről.
Szilágyi Aladár Aranytollához
Nem könnyíti meg a méltató dolgát díjazott nagyváradi kollégánk, Szilágyi Aladár sokoldalúsága. Aki az Arad közeli Pankota büszke szülötte, így érthető módon a bánságiak is magukénak érzik. Túl a hetedik ikszen, mind a mai napig tevékeny belső munkatársa azErdélyi Riport hetilapnak és a Várad folyóiratnak, amúgy pár napja mutatták be sokadik kötetét, ezúttal kortárs magyar történészekkel készített beszélgetéseiből válogatva.
A sajnálatosan hosszú ideig működő nacionál-kommunista önkényuralom miatt, mely édesapját is bebörtönözte, újságírói pályáját csak a rendszerváltás után, túl a negyvenen kezdhette meg mint a zajos sikerű hetilap, a Kelet-Nyugat egyik alapító szerkesztője. Később a napi sajtó felé vezetett a pályaív, a Bihari Napló fénykorában vezércikkek, glosszák százai kerültek ki a tolla alól, majd a sors egy időre a kiadóigazgatói székbe is beleültette. Közben, hogy visszatérjünk emlegetett sokoldalúságára: pár éven át egyházkerületi főgondnok, karmestere az első Varadinum fesztiválnak, majd jó ideig tanít is, médiatörténetet az Ady Endre Sajtókollégiumban. Belekóstol az egyesületi életbe is, a kilencvenes évek végén alelnöke a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének.
A kétezres évektől, immár jelenlegi lapjainál megindul könyveinek sorozata: interjúk, széppróza, útirajzok, valamint emlékezetes riportok fűzére. A nagy ötlet: végigjárni Románia minden zegét-zugát, felkeresni és megmutatni az egységes nemzetállamnak nevezett ország másfél tucatnyi, sokféle kultúrájú etnikai közösség tarka szőttesét. Szatmári sváboktól dobrudzsai törökökig, arománokig, máramarosi ukránoktól krassó-szörényi szerbekig, horvátokig. Visszatérő témája a nagyvárosi roma közösségek életének az ábrázolása, empátiával és természetességgel.
Termékeny, valamennyi műfajban otthonosan alkotó kollégánknak az Aranytoll mellé jó egészséget és sok erőt kívánunk további száguldó riporterkedéseihez!
Szűcs László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Seszták Miklós: a külhoni nemzetrészeket is segíti a Magyar Fejlesztési Központ
Nemcsak a magyarországiakat, hanem a külhoni nemzetrészeket is segíti az idén létrehozott Magyar Fejlesztési Központ a közvetlenül elérhető brüsszeli támogatások megpályázásában - jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Csíkszeredában.
Rámutatott: a tárca neve is jelzi: a magyar kormány az egész nemzet fejlődését akarja szolgálni, mert az a cél, hogy minden magyar szülőföldjén tudjon boldogulni.
Seszták Miklós a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghívására érkezett négynapos munkalátogatásra Erdélybe, ahol vállalkozókkal, önkormányzati vezetőkkel találkozik.
Seszták Miklós az MTI érdeklődésére kifejtette: az egyes tagországokra leosztott, nemzeti forrásokon kívül léteznek a direkt brüsszeli források, vagyis olyan programok, amelyekre bármely uniós polgár, gazdasági, vagy nonprofit társaság, önkormányzat pályázhat. Magyarország azzal tud segíteni, hogy a Magyar Fejlesztési Központnál magyarul, közérthető nyelvezeten közétett információs bázist interneten a külhoni magyar pályázók számára is elérhetővé teszi. A Magyar Fejlesztési Központ nem tervez irodahálózatot kialakítani a Kárpát-medencében, de road-showkat, konferenciákat szervez majd azokban a térségekben, ahol az internetalapú tájékoztatás nem elég.
A miniszter elmondta: fontosnak tartja a román-magyar fejlesztéspolitikai kapcsolatok erősítését is: ennek érdekében többször tárgyalt már a bukaresti partnerekkel. Beszámolt róla: a tavaly aláírt magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodásnak megfelelően folyik az építkezés a (Szegedet-Araddal összekötő) M43-autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszán, amely gyorsforgalmi kapcsolatot teremt Nyugat-Európa felé Románia egészének, és az erdélyi magyarságnak is.
Elkészültek az M4-es autópályát a Berettyóujfalun keresztül az országhatárral összekötő szakasz tervei is, amelyet 2017-18-ban szeretnének megépíteni. Tervezik a Debrecen-Berettyóújfalu M35-ös autóút folytatását, amely szintén a keleti országrész és Erdélyt kötné be a nyugat-európai infrastruktúra-hálózatba - mondta Seszták Miklós.
Közös sajtóértekezletükön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott: látogatás megszervezésével a nemzetpolitika gazdasági dimenzióját akarták erősíteni, mert a külhoni közösség a magyar-magyar, illetve a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok erősítésében is érdekelt.
Az RMDSZ-nek fontos, hogy szoros, partneri kapcsolata legyen a magyar kormányzattal, hogy a nemzeti fejlesztési tárca és az erdélyi vállalkozók kapcsolatépítését segítse, mint ahogy abban is szerepet vállal, hogy román-magyar kapcsolatokat, és partnerséget erősítse - tette hozzá Kelemen Hunor.
Seszták Miklós székelyföldi találkozói után Kolozsváron és a Partiumban folytatja erdélyi útját. Budapest, (MTI)

Tartásos megemlékezés a győrödi 1848-as obeliszknél
A győrödi 1848-as honvéd emlékműnél március 13-án, pénteken került sor a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Nyugdíjasok Klubja és a helyi RMDSZ közös megemlékezésére. A méltóságteljes ünnepségen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke, Varga István, a gyárvárosi RMDSZ elnöke, valamint a történelmi egyházak képviselői, a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai, a magyar Nyugdíjasklub és a Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület tagsága.
Ünnepi köszöntője során Halász Ferenc RMDSZ-elnök arra emlékeztetett, hogy a Gyárvárosi Selyemgyár egykori telkén emelt honvéd obeliszk az első temesvári 1848-as emlékművek közé tartozik, amelyet 1894. november 1-jén avattak fel Telbisz Károly akkori polgármester, Geml József főjegyző és más jeles személyiségek jelenlétében. Halász Ferenc megemlékezett március 15-e rendszerváltás utáni első szabad megünnepléséről, amelyre éppen 25 esztendővel ezelőtt került sor Temesváron, de a marosvásárhelyi „fekete márciusról” is, amelynek szintén 25. évfordulója van az idén. „Az a tény, hogy Aradon nemrég meggyalázták a Szabadság-szobrot, azt mutatja, hogy 167 év után is harcolnunk kell a szabadságunkért és a nemzetiségi jogainkért” – mondta Halász Ferenc, aki külön megköszönte a Nyugdíjasklub tagjainak és a gyárvárosi RMDSZ képviselőinek, hogy gondozzák az RMDSZ által 1996-ban felújított emlékművet.
Gazda István, a gyárvárosi Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: 1848 fő tanulsága, hogy a közös nemzeti célokért egymástól minden szempontból különböző személyiségek össze tudtak fogni. „A közös célok mentén létrejövő nemzeti egység hozhatja el ma is a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karának és az önálló állami magyar egyetemnek a létrehozását, valamint a háromszintű autonómia megvalósulását” – mondta Gazda István.
Kapor János, a Millenniumi templom plébánosa arról beszélt, hogy a számban megfogyatkozott bánsági magyarok hisznek és tenni is akarnak a megmaradásukért, ezt igazolják évről évre a március 15-ei megemlékezések.
A Magyar Nyugdíjasklub nevében Béres Margit elnök a Temesvári Hírlapban a magyar forradalom 60. évfordulóján, 1908-ban megjelent cikkből idézett, amikor még voltak élő tanúi a magyar szabadságharcnak. A Bartók Béla Líceum VII. B. osztályának tanulói alkalomhoz illő, tartásos műsorral emlékeztek meg az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulójáról. Szilágyi Borbála és Pál Krisztina felkészítő tanárok irányításával a diákok Petőfi-verseket szavaltak, Kossuth-nótákat énekeltek, hegedű kísérettel, büszkén és öntudatosan. A Szózat elszavalása után a megemlékezés résztvevői elhelyezték az emlékezet koszorúit a honvéd obeliszken, majd közösen elénekelték nemzeti imánkat.
Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulója tiszteletére szervezett Temes megyei és temesvári megemlékezések március 14-én, szombaton és március 15-én, vasárnap folytatódnak. A főünnepségre vasárnap délután 4 órától a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kerül sor, majd este 6 órától a Mindvégig című ünnepi díszelőadásra invitálják az emlékezőket az Ifjúsági Házba.
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com

Erdély.ma

Március 15. Aradon – „A magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki”
Az elmúlt évek hagyományait tiszteletben tartva, a román és a magyar himnusszal, valamint az EU hivatalos himnuszának tartott Örömódával (Beethoven) kezdődött vasárnap délután fél ötkor az aradi Megbékélési parkban, a román és a magyar emlékmű közötti téren a március 15-i megemlékezés. A kellemes, kora tavaszi időben összegyűlt maroknyi magyarság a tőle megszokott civilizált formában tett eleget nemzeti kötelezettségeinek, a Szabadság-szobor mellett román és magyar hivatalosságok mondtak viszonylag rövid és visszafogott beszédeket.
Felszólalt Cosmin Pribac Arad megyei prefektus, dr. Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács alelnöke és Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus Victor Ponta román kormányfő üzenetét tolmácsolta, melyben a dialógus, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös megbecsülés jelentőségére hívják fel a „magyar szomszédok” figyelmét. Dr. Donkó Szilvia konzul Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a köszöntését olvasta fel, mondván: a szabadság őrtüzét csak egy egész nemzet összefogásával sikerült évtizedeken át táplálni, a 167 évvel ezelőtti igazságok máig örök érvényűek. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki. Összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés.” Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke egyben a várost is képviselte, mivel Gheorghe Falcă aradi polgármester nem tartózkodott az országban. Mint megjegyezte, a két nemzet közös célja a nyugati értékek előtérbe helyezése, ilyen szempontból a jelentős történelmi múlttal rendelkező Arad város és megye a tolerancia, az egymás közötti tisztelet és békés együttélés legjobb példája. Az alelnök fontosnak tartotta megemlíteni az első aradi konzervatóriumot, illetve hogy Aradon épült az első magyar autógyár, vagy, hogy itt rendezték meg az első hivatalos focimérkőzést. Nem hagyta ki az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó küzdelmet sem, melyben szerinte a románok és magyarok együtt kell hogy dolgozzanak a siker érdekében.
Bognár Levente alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a szabadságvágy, mely örök és elpusztíthatatlan, mindig erőt adott és Aradot is egyesítette 1848 márciusában, majd 141 év után, 1989 decemberében is. „Az egyetemes szabadság eszméje egyformán illet meg mindenkit, nemzeti hovatartozásától függetlenül. Ezért tartjuk 89-ben kivívott jogunknak, hogy március 15-én Aradon is, mint mindenütt, ahol magyarok élnek, megünnepeljük 1848 bátor fiait és hőseinket. Magyar közösségünk szabadságvágyának egyik megvalósulása, hogy itt ünnepelhetünk a szabadság szimbólumánál, mely a 13 vértanú tiszteletére 2004 óta ismét köztéren áll. Bár az 1989-es december végi reményteli napok minden elvárása még nem valósult meg számunkra, de az ünnepeinkhez és kulturális örökségeinkhez való jogunkat nem engedjünk megkérdőjelezni, soha senkinek. Szimbólumaink meghatározzák identitásunkat, melyhez egy haladó gondolkozású Európában minden nemzeti közösségnek joga van, és ez bennünket is megillet itt, a 21. században, ahol magyarként élünk több generáció óta. A Szabadság-szobor közösségünk kulturális öröksége, de Arad meghatározó emlékműve is, mint ahogy New Yorknak is szimbóluma az a szabadságszobor, melyet Párizs, a szabadság városa ajándékozott az újvilágnak 1885-ben. (…) Az örök törvényű szabadságot hirdeti mindkét világhírű műalkotás, és mindkettőt a szabadság iránti tisztelet hozta létre. Erre gondoljanak azok, akik kezet mertek emelni Zala György remekművére, itt, az aradi Megbékélési parkban” – mondta Bognár, aki szerint továbbra is várják a felelős hatóságoktól a szélsőséges elmék által vezérelt szoborgyalázók felelősségre vonását.
A beszédek után az Arad megyei magyarlakta települések önkormányzati képviselői, a magyar civilszervezetek, érdekképviseleti tömörületek, pártok, egyházi képviselők, iskolák és magyar intézmények vezetői koszorúk elhelyezése mellett hajtottak fejet a Szabadság-szobor előtt.
A rendezvényt szerencsére komolyabb magyarellenes incidensek nem zavarták meg, a csendőrök azonban kitiltották az egyik aradi székely zászlaját. D. Nagy Károly (a Jelen Ház munkatársa) ugyanis idén már negyedik alkalommal vonult volna ki a térre a magyar és a székely zászlóval, a hatóságok azonban az utóbbit nem engedték meglobogtatni.
Az ünnepi rendezvény előtt a téren a civilszervezetek találkozójával párhuzamosan az RMDSZ játékos foglalkozást szervezett, melynek keretében a legnagyobb népszerűségnek a kokárdakészítés örvendett. A koszorúzás végeztével az ünneplők átvonultak a nagyszínházba, ahol a Tihanyi Várszínpad előadásában az Éljen a magyar című előadást nézhették meg.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma

„Erdély idén bekapcsolódhat az európai úthálózatba”
„Nagyon szeretnék, hogy nyárára, de legkésőbb szeptemberre Erdély bekapcsolódjon a nyugat-európai úthálózatba az M43-M5-M0-M1 útvonalon” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Seszták Miklós. A magyarországi nemzeti fejlesztési minisztert négynapos erdélyi látogatása végén kérdeztük. Nem először jár Erdélyben, de a múlt héten egy magyarországi miniszter részéről szokatlanul hosszú időt, négy napot töltött itt. Ennyire fontos a nemzeti fejlesztési minisztérium számára ez a régió?
Több oka is van annak, hogy ilyen hosszúra nyúlt a látogatásom. Még tavaly nyáron tettem ígéretet egy erdélyi látogatásra, és időközben a szatmáriaknak is megígértem, hogy részt veszek a március 15-i ünnepségükön. Így végül összefűztem a szatmárnémeti látogatásomat a Hargita megyeivel. Emellett valóban azt gondolom, hogy fejlesztés szempontjából nagyon fontos régió Erdély, akár román-magyar, akár a magyar-magyar kapcsolatok szemszögéből nézzük. Ennek nagyon egyszerű oka van: ha a tízmillió fogyasztóhoz hozzáadjuk még az erdélyi magyar fogyasztókat, az bármilyen számítás szerint is 10-15 százalékos növekedést jelent.
Eddigi erdélyi körútján magyar vállalkozókkal is találkozott, akik nyilván a romániai jogi és üzleti környezetben tevékenykednek. Tud-e a nemzetfejlesztési minisztérium olyan támogatásokat biztosítani számukra, amelyeknek az országhatár nem akadálya?
Két vállalkozói fórumon voltam, körülbelül ötven vállalkozóval találkoztam. Arra kértem őket, mondják el, hogy mire lenne szükségük. A legfontosabb igényük egy olyan anyagi forrás biztosítása, amelyből fizetni tudnák a különböző pályázataikhoz szükséges önrészüket. Ez érthető igény, hiszen magunk is kiszámoltuk, hogy 1 forintból 50-80, európai uniós forrásból származó forintot lehet generálni. Amiről beszélgettünk még a vállalkozókkal, az a közvetlenül elérhető uniós források lehívása volt. Mi éppen e források kezelésére hoztuk létre a Magyar Fejlesztési Központot. Magyarország azzal tud segíteni, hogy a Magyar Fejlesztési Központnál magyarul, közérthető nyelvezeten közétett információs bázist interneten a külhoni magyar pályázók számára is elérhetővé teszi.
Erdélyi magyar önkormányzati vezetőkkel is tárgyalt. Rajtuk hogyan lehet – határon átívelő módon – segíteni?
Vannak különböző, határon átnyúló uniós források is. Persze, ezek megpályázása nem könnyű, a pénz lehívásához konzorciumokat kell létrehozni, és csak kisebb összegeket lehet lehívni.
Csíkszeredai sajtótájékoztatóján is említést tett a határ menti együttműködési projektekről. Miért állt le az ön tudomása szerint az uniós alapokból finanszírozott Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program?
Két együttműködési uniós program is van. Az egyik program a 2007-2013-a költségvetési ciklusra vonatkozik, és ez az év vége felé közeledve lassan lezárul. A másik program a 2014-2020-as ciklusra szól. Aránylag friss miniszter vagyok, és csak azt látom, hogy a két fél egymásra mutogat ebben a kérdésben. A közlekedés vonatkozásában például Magyarország azt mondja: Románia részéről jelentős, román-magyar együttműködésben elkölthető pénz lenne útfejlesztésre, és a magyar fél nagyjából már el is készítette a határig rá eső részt, viszont a román fél ezt elmulasztotta. Sokkal hatékonyabbá kellene tenni ezeket az együttműködéseket.
Ha már útfejlesztés került szóba: az Arad-Nagylak autópálya-szakasz befejezését idén júniusra ígéri a román fél. Ha a magyar fél befejezi az M43-as Makó és országhatár közötti szakaszát, akkor Aradról Budapestre már sztrádán is el lehet majd jutni. Ez mikor várható?
Amikor eléri az országhatárt az autópálya romániai része, addig a mi sztrádaszakaszunk is elér majd Nagylakhoz. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a pályaépítési munkálatok összehangoltan zajlanak. Mi nagyon szeretnék, hogy nyárára, de legkésőbb szeptemberre Erdély bekapcsolódjon a nyugat-európai úthálózatba az M43-M5-M0-M1 útvonalon.
Szíjjártó Péter külügyminiszter egy budapesti háttérbeszélgetésen azt mondta: a román-magyar diplomáciai kapcsolatok rég nem voltak annyira fagyosak, mint most. Ez mennyire nehezíti ez meg Románia és Magyarország gazdasági és fejlesztéspolitikai együttműködését?
Azt biztosan állítom, hogy az erdélyi körutam alatt ennek semmilyen hatását nem tapasztaltam. Az is igaz, hogy elsősorban erdélyi magyar vállalkozókkal, politikai és önkormányzati vezetőkkel találkoztam. Tény azonban, hogy van még mit javítani a kapcsolatokon. Példát is mondok: felvetődött Kolozsváron jártamkor, hogy mikor lesz Budapest-Kolozsvár repülőjárat? Erre ugyanis a magyar fél már rég készen áll. Emil Boc polgármestertől tudom, hogy ez a lehetőség Kolozsvár sem múlik már. A repülőjárat tudomásunk szerint azért nem indul el, mert a román felsőszintű döntéshozókban nincs meg még az a szándék, hogy hozzájáruljanak az elindulásához.
Kelemen Hunor szövetségi elnök meghívására érkezett Erdélybe. Milyen szerepe lehet az RMDSZ-nek a román-magyar kormányközi kapcsolatok építésében?
A magyar közösséget képviselő valamennyi komoly politikai szereplőnek fontos szerepe van a román-magyar kapcsolatok alakulásában. Az RMDSZ-t én olyan komoly politikai szereplőnek látom, amelynek jelentős szerepe lehet ezen a téren.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Aradon nem engedtek székely zászlóval ünnepelni
Aradon nem engedték meg, hogy székely zászlóval ünnepeljen március 15-én az egyik résztvevő. A csendőrök szerint be van tiltva a székely jelkép, és felszólították a békés megemlékezőt, hogy tegye el a zászlót.
Miközben a román kormány üzenete és az Arad megyei tanács alelnökének a beszéde is a toleranciáról és a kölcsönös tiszteletről szólt, az aradi csendőrök nem engedték meg az egyik résztvevőnek, hogy székely zászlót lobogtasson.
D. Nagy Károly nem első ízben ment el a megemlékezésre magyar és székely lobogóval. A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: négy éve minden alkalommal a két zászlóval ment ünnepelni, és eddig nem volt belőle probléma.
A román szélsőjobb lemondta az Aradra tervezett magyarellenes tüntetését, mégsem volt felhőtlen a március 15-i megemlékezés. Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke megmagyarázhatatlannak tartja a székely zászlóval kapcsolatos incidenst. Azzal sem ért egyet, hogy a beszédeket románra fordítják, miközben – ahogy fogalmazott – az ünnepségen öt román lehetett, és ezer magyar vett részt rajta. Akkor tartaná korrektnek, hogy a beszédeket lefordítják, ha a román ünnepen is mindent elmondanának magyarul is, tette hozzá.
Erdély.ma

Magyar minta
Mialatt Aradon a csendőrség kitiltotta az ünnepi rendezvényről a székely zászlót, másutt pedig Hatvannégy vármegyés fiatalokkal kötözködött a román demokrácia nagyobb dicsőségére, Orbán Viktor ismét lényeglátó, államférfihoz méltó beszédet tartott, olyat, mely méltó az idei rendezvény mottójához: „Tiszteletet a bátraknak”. Bátor beszéd volt, mely a legfontosabb kérdésről, a magyar szabadságról és függetlenségről szólt, nem kerülve meg azt a sajnálatos tényt, hogy a szuverenitásért folytatott küzdelem nem ért véget.
Orbán mert szólni az ősi tudásról, mely a magyar ember ösztönvilágában él, a vérvonalról, melyet a magyar szabadság és függetlenség gondolata rajzol ki, idézni merte Szabó Dezsőt, egyik legnagyobb szellemi fároszunkat, akit a nemzet ellenségei kitörölnének nagyjaink közül. Odapörkölt az Egyesült Államoknak is, mondván, Kossuth és Deák népe csak mosolyog, ha mások kioktatják szabadságból és demokráciából. Szavainak alapot és súlyt adott a demokráciáról szóló Kossuth-idézet, amit Ábrahám Lincoln Ohio-ban 1852-ben meghallgatott, majd évekkel később lényegét tekintve megismételt.
Európáról szólva kiemelte, hogy nem az uborka görbületén múlik az öreg földrész jövője, hanem az európai ember testtartásán. Amin bizony van mit javítani. Ma, az amerikai kultúrmocsok beözönlésének korában, a módszeres önazonosságpusztítás, a nagy európai olvasztótégely megteremtésének idején, a politikai korrektségnek nevezett imbecilitás terjedésének korszakában, midőn nem akad Nyugat-Európa vezető államaiban felelős államférfi, aki kimondja, hogy az asszimilálódni képtelen tömegek beözönlésének gátat kell szabni, s a már ittlevőket pedig rákényszeríteni arra, hogy a mi normáink szerint éljenek. Ahogy egyébként saját hazájuk ösztönszerűleg teszi ezt európai fehér emberrel vagy bármilyen máshonnan érkezettel.
Orbán beszédét hallgatva hajlamosak vagyunk elhinni, van esély arra, hogy a magyarság ismét irányt mutasson, bebizonyítsa Európának azt, hogy van más út, mint a megszorításoké, mint a neoliberális monetarizmusé, mint a globalista gyarmatosításé, mint a nemzetek megszüntetéséé és a polgár bérrabszolgává süllyesztéséé. A magyar eredmények beérni látszanak, a magyar minta követőkre találhat.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Idei örökségőrzők
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen
A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.
Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:
– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramarosszigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.
– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?
– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.
– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.
– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.
Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.
– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.
– Tudjuk azt, hogy a Ceausescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.
Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)
"Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük" – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Az aradi „merénylet” nekem is üzen
Nincs nyugtom, amióta február közepén mellbe vágott a nemzetem elleni aradi atrocitás híre. Románia állampolgáraként és megsebzett magyarként is vehemensen tiltakozom a Szabadság-szoborcsoport piros-sárga-kék színekkel való lemázolása, magyargyalázó szövegekkel való megbecstelenítése ellen!
Tették ezt gyáva, becstelen, hóhércsuklyát viselő senkiházik, fizetett lelki bérgyilkosok, akik igazi létét soha nem deríti ki az erre hivatott rendőrség. Mert az „egységes és oszthatatlan” román állam a ránk kényszerített trianoni békekötés óta egyetlen ilyen, ember vagy emlékmű ellen elkövetett gaztettet nem derített ki soha. Érdeke, hogy inkognitóban maradjanak az íróink-költőink, egykori szabadságharcosaink szobrai, emlékművei ellen irányuló, vandál, a civilizált világ által is elítélt, megbélyegzett garázdaságok! Emlékszem, mekkora hatással volt rám gyermekkoromban ez a Szabadság-emlékmű, amikor a Tolnai Világlexikon-sorozat képeit nézegettem néhai keresztanyámnál. Valósággal lenyűgözött Zala György közadakozásból felállított alkotása, középpontjában a szabad Magyarországot jelképező, pajzsos-babérkoszorús Hungária alakjával. A román uralom által 1925-ben lebontott emlékmű – amelyet a magyar nemzet Aradon kivégzett tizenhárom vértanújának állítottak – sok évtized teltével került újra a nyilvánosság elé, bár az eredeti helyére, a Szabadság térre való visszaállításába nem egyezett bele a román kormány. A Megbékélés parkja azonban távolabb esik a városközponttól, alkalmasabb hely a vandál hajlamok kiélésére... Mit ér az RMDSZ-es vezetői műfelháborodás, ha egy országalapító népcsoport műemlékei meggyalázóinak beteges ,,festői” hajlamát ily simogató dorgálással elintézik: ,,Demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák”? Engedelmet kérek, de megkérdezem: mit tennének egy magyarral, aki a ,,szemet szemért” elvet követve piros-fehér-zöld színekkel pingálná össze valamelyik román nemzeti hős szobrát? Csak sejtem, mert átéltük a sepsiszentgyörgyi Mihály Viteazul-szoborcsoport elleni szekus provokációt követő intézkedéseket, egy ártatlan tizenhárom éves fiú halálát, szüleinek fájdalmát, a megfélemlítés hazai, jól bevált, 1984-es nacionálkommunista gyakorlatát!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sokszínűségünk gazdagsága
A Sokszínűségünk gazdagsága Interkulturális Fesztiválra pénteken került sor az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, melyen részt vett a Hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola küldöttsége is. A diákok és a kísérőpedagógusok mellett ellátogatott Aradra Seres Imre, a hódmezővásárhelyi iskola igazgatóhelyettese, valamint Cseri Tamás települési képviselő. Ők még a megnyitó előtt kihangsúlyozták, hogy szeretnének köszönetet mondani a két város vezetőségének a kapcsolat kiépítéséért. A két alpolgármester bőven kivette a részét az együttműködés érdekében.
A két iskola között partnerkapcsolat létesült egy korábbi pályázat alkalmával, melynek értelmében tavaly hódmezővásárhelyiek szerveztek kulturális programot, most az itteniek. A pályázat egy HURO-projekt része volt, és huzamosabb időre szól, amit betartani nem csupán kötelesség. A partnerviszony már hároméves, a támogatás már tavaly lejárt, de most már ez önellátó és önszervezéssel jön létre, mondta el Szabó László, az iskola magyartanára, aki egyben tagozatfelelős is. A két iskola örül annak, hogy betekintést nyerhetnek a másik szokásaiba, praktikáiba, és hogy tanulhatnak egymástól.
12 órakor kezdődött a megnyitó, melyen többek között a megyei főtanfelügyelő, Claudius Mladin is részt vett és felszólalt. Rajta kívül beszédet tartott az aradi iskola igazgatónője, Petruşca Tămăşan, és a hódmezővásárhelyi vendégek is. A beszédeket Viszhányó Aranka fordította. Ezután következtek a „művészi pillanatok”. Ebben a két iskola diákjai felváltva énekeltek, táncoltak, zenéltek, néptáncot adtak elő és egyéb hasonló módon szórakoztatták egymást és a közönséget. Ennek végeztével két csoport vonult ki Tóth Sándor kopjafájához, ahol mindkét iskola képviselői elhelyeztek egy-egy koszorút.
Ezután ebéd következett, majd két program zajlott egyszerre: a diákoknak alkotóműhely, a pedagógusoknak szimpózium, amelyen részt vett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes is. A szimpóziumot három részlegre osztották: Készség a tanulásra, az egész életen át való tanulás elve; Az extrakurrikuláris tevékenységek formatív értékeés Az önmenedzsment és osztálymenedzsment mint szervezet elemei. 8 ország (Magyarország, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Moldávia, Németország, Jordánia és Olaszország) és 10 romániai megye (plusz Arad megye) 77 pedagógusának tapasztalatait egyesítették.
Mindenki nem tudott eljönni, aki tanulmányt írt, de ők küldtek egy példányt az iskolának, amelyik digitális formátumban egy helyre gyűjtötte ezeket, és több mint 350 oldalnyi anyag gyűlt össze. Az együttműködést még sokáig szeretnék folytatni mindkét részről nemcsak a szimpózium miatt: a gyerekek élvezik a felkészülést, és a szórakozás mellett hasznos is, hiszen sokat tanulhatnak egymástól.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hiánypótló kötetet mutattak be az 1989-es forradalom magyar vonatkozásairól
A 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak tizenkét erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Kolozsváron. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján. A 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott.
Horváth István, az NKI vezetője elmondta: az 1989-es eseményeket sokan leírták felülnézetből, dokumentálták, hogy mi történt Bukarestben a nagy pártépületek környékén, hogyan működött az egész forradalom ott, ahol a kamerák jelen voltak. E mellett viszonylag kevés tudomásunk van arról, hogy mi történt azokban az erdélyi városokban, ahol magyarok és általában kisebbségek élnek, és az akkori eseményeket magyar szempontból megélők és alakítók emlékezete nem strukturált, nem rendszerezett. Ebben a kontextusban döntöttek úgy, hogy ezeket a történéseket nemcsak dokumentumok révén, hanem egyéb eszközökkel is rögzítik, azok révén, akik részt vettek, szemtanúk voltak, és rekonstruálni tudják nemcsak az események valamilyen tárgyszerűségét, hanem az azokhoz kapcsolódó akkori jelentéseket, érzelmeket és hangulatokat.
„Az egyik elképzelés, hogy több perspektívából kiindulva interjúkat készítünk, dokumentumelemzés alapján próbáljuk meg rekonstruálni az akkori történéseket. Ez a rekonstruálás, ez a fajta történelmi próbálkozás nem elszigetelt, hisz a Kisebbségkutató Intézet az 1945 utáni kisebbségi történetet, történelmet kutatja különböző módszerekkel, és ilyen szempontból ez egy hosszabb távú, perspektivikusabb kutatási projektnek a része” – magyarázta Horváth. Hozzátette: ebben a kontextusban a kötet mellett egy jelentős archívum is létrejött, amelyik az NKI keretein belül kutatható. Az NKI vezetője szerint az ilyen típusú történetírásnak az előnye és hátránya egyben, hogy az akkori eseményeket megélők beleszólhatnak és elmondhatják, hogy bizonyos történések nem pont így zajlottak, és szerintük hol kellene változtatni.
Gidó Attila, a kötet egyik szerkesztője és az NKI tudományos főtitkára elmondta, hogy a tanulmánykötet román nyelven is megjelent, hisz olyan kutatást igyekeztek elvégezni, amelyik a román történetírásba is beágyazható. A módszertanról szólva a szerkesztő megjegyezte: az összes esettanulmány megadott rendszerben készült, mindenhol strukturált interjúkat, kronológiákat készítettek, dokumentumgyűjtést végeztek, és ez alapján álltak össze az elemző értekezések.
A kutatásban a következő települések kaptak helyet: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Kutatások a kötetből kimaradt településeken - Brassó, Zilah, Nagybánya, Székelykeresztúr - is folytak, viszont különböző okokból kifolyólag ezek a tanulmányok nem készültek el. A kötetet egy előtanulmány nyitja, amely a kutatási előzményeket és a kortárs romániai szakirodalmi kontextust taglalja. Gidó szerint ez azért fontos, mert az 1989-es forradalomról szóló kutatások lényegében elkerülik a magyar témát, a könyv pedig ezt a rést is használja ki. A kutatási eredményeket már csak azért is érdemes románul közzétenni, hogy a román történetírás is valamennyire képben legyen az 1989-es magyar vonatkozású eseményekkel.
A könyvbemutatót Fodor János: Forradalom és rendszerváltás Kolozsváron, és Novák Csaba Zoltán: A rendszerváltás és a romániai magyarság című előadásai zárták.
(tudósítónktól) Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Szerkesztők: Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán /Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014/
Transindex.ro

Tizenkét tanulmány az erdélyi magyarok önszerveződéséről
Az országot mai napig érintő és meghatározó politikai és társadalmi eseménye az 1989-es rendszerváltás volt.
Sokszor azonban azt érezni, hogy 25 (idén már 26) év távlatából sem látunk tisztábban, és még mindig nem tisztázódtak a történések. Ebben próbál segíteni a március 30-án Kolozsváron is bemutatott Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötet, amelyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztettek. A cím már elárulja, hogy ezek a tanulmányok, amelyek 12 város – Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – történésein keresztül próbálják magyarázni az 1989. december vége és 1990 májusa között történteket, főként a magyarok körében végbement változásokra, eseményekre koncentrálnak. A kutatóprogram viszont 16 település szempontjából vizsgálta az adott időszakot, de Brassó, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah városáról készült anyagok bizonyos okokból kifolyólag nem jelentek meg.
ÚJVÁRI DOROTTYA
Szabadság (Kolozsvár)

Előadássorozatot indít a magyar anyukák és gyermekek klubja!
Belső harmónia, az öngyógyulás útjai, érzelmek fogságában
Érdekesnek ígérkező előadássorozatot indít az Aradi Magyar Anyukák és Gyermekek Klubja, a szervezet fennállásának 5. évfordulójának alkalmából. A Jelen Házban sorra kerülő (három előadásból álló) rendezvénysorozat keretében két ismert magyarországi meghívottal találkozhatnak az aradiak, akik olyan témákba nyerhetnek betekintést, mint például a daganatos betegségekből való gyógyulás folyamatai, az emberi energiarendszerek és érzelmek irányítása vagy a testi–lelki–szellemi harmónia.
Az első előadásra április 19-én, vasárnap 16 órai kezdettel kerül sor „Többszintű gyógyulás” címmel, a meghívott Balogh Béla író/előadó, aki könyveiben főként ezotérikus témákat feszeget. Saját bevallása szerint a „materializmus” szellemében nőtt fel, anyagelvű, mérnöki gondolkodását akkor sem adta fel, amikor tapasztalati úton találkozott a materialista szemléletet cáfoló olyan jelenségekkel, mint a telepátia, telekinézia és a hipnózis. „Módszeresen és körültekintően kezdtem vizsgálni és rendszerezni a rendelkezésünkre álló kísérleti eredményeket, tudományos elméleteket és bizonyos „halálközeli élmények”-ből származó beszámolókat. Több tudományág eredményeinek (fizika, matematika, orvostudomány, agykutatás, pszichológia, evolúciós elméletek) összevetése után olyan következtetésekre jutottam, amelyek egyértelműen cáfolják azt az elképzelést, miszerint az ember pusztán anyagi lény, és halálával számára minden véget ér” – vallja blogján.
A második előadást május 17-én 16 órától szervezik, a meghívott szintén Balogh Béla lesz, aki arról mesél, hogyan lehet szabadulni az érzelmek fogságából, ugyanakkor hogyan teremthetjük meg a Földi Mennyországot.
A harmadik előadás május 25-én 17 órakor esedékes, a szervezők erre az alkalomra meghívták dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzort. Az előadás címe:Test–lélek–szellem harmóniájának megteremtése. A professzor blogján így vall önmagáról: „Életem szolgálat. Szolgálni az embert, szolgálni a betegeket. Teremtőtől kapott hittel, krisztusi szeretet jegyében gyógyítani. Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalataimat, tudásomat kívánom ötvözni a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel. Gyógyítani szívvel-lélekkel. Szívet–lelket–testet. Az EGY-etemes embert.”
A három előadásra meghívók igényelhetők a Tulipán könyvesboltban és az RMDSZ-székházban, vagy telefonon a 0721-139-021-es számon. Kapcsolattartó személy: Zámbori Magdolna. 
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Szabó Péter harmadik verseskötetének bemutatója
„Harminc év verseiből válogattam”
A magyar költészet napja alkalmából újabb Fecskés könyvet bocsát szárnyra az aradi Kölcsey Egyesület. A könyv szerkesztőjét, Brittich Erzsébetet kértem meg, hogy mutassa be a szerzőt és a kötetet.
– Megtiszteltetés volt számomra a felkérés, hogy szerkesszek egy verseskötetet Szabó Péter verseiből. Először vállalkoztam ilyen feladatra, és megnyugtató érzés, hogy a szerző szerint szép munkát végeztem.
 – A szerzőről mondj néhány mondatot!
– Szabó Péter Aradon született 1952-ben, a Werbosch házban. 5 éves volt, amikor a család visszaköltözött Pernyávába, és ez a környezet meghatározóvá vált életében és költészetében egyaránt. Verseiben sokszor ír Aradról, Pernyáváról és Gyorokról is, ahol a nyári vakációkat töltötte. Pernyávainak tartja magát most is, amint azt Vallomás című versében megfogalmazta:
őszfürtű csárdást járok, szaporát − lányok
ölelnek, pajtások kiken rég átlátok…,
a szívemben szerb, román, magyar táncmozdulatok –
nem bánom, pernyávai Aradi vagyok!
 
járom az ó utcákat, micsoda nevek…,
Kasza, Kapa… és Sarló, Csutora…, lehet
senki sem tudja már… − elmúlás divatok… −
Tóth Árpád, Tizenhármak…, Aradi vagyok!
A ’60-as évek végétől jelennek meg versei. Első verseskötetét Szerelembontás címmel 1980-ban jelentette meg a Litera Kiadó. 1985-ben látott napvilágot második kötete a Facla Kiadó gondozásában Ami fontos címmel, erre kapta a könyvkiadók országos I. díját. Nemcsak költőként tehetséges. Elvégezte a Népi Művészeti Iskola festőszakát, két egyéni kiállítása volt, csoportos kiállításokon szerepeltek alkotásai, részt vett alkotótáborban, tanulta a kőfaragást, festményeinek és grafikáinak reprodukciói különböző folyóiratokban jelennek meg. Fényképészként dolgozott, majd filmellenőrként, mozigépészként stb., foglalkozott néprajzzal és filmesztétikával is.
– Az új kötetről is beszélj nekünk, kérlek!
– Amikor verseket kértem a kötethez, kilószám kerültek elő a kéziratok, egy részük le volt gépelve – ez utóbbiakból és a lapokban, folyóiratokban, antológiákban megjelent versekből válogattam egy kötetre valót.
– Furcsa címet adtatok a kötetnek…
– Szisz-moll. Előfordul, hogy a fájdalomtól felszisszenünk. Szabó Péter gyakran felszisszen, de halkan, visszafogottan, lágy moll hangsorban dalolja el fájdalmát. Mert fájt az elnyomatás, a diktatúra, fáj a honvágy, a nyomor, a kukázók és hajléktalanok látványa, fáj, hogy vannak, akik elhagyják anyanyelvüket, nagyon fáj a csalódás, a megcsalatás, a magány, a mellőzöttség, a gyermekétől való elszakítottság, és iszonyúan fáj a gyász. Fájdalmát sokszor párhuzamba, máskor ellentétbe állítja a természetből vett képekkel. Költészetébe belefonódik természet-imádata és művészi látásmódja. Szereti a klasszikus versformákat és a modern formákat egyaránt. 30 év verseiből válogattam. Időszerűnek tartom, hogy a Kölcsey Egyesület egykori titkára, az újraindult egyesület szabályzatának részbeni kidolgozója, a Fecskés könyvek új sorozatának címadója is kapjon végre egy Fecskés kötetet.
– A kötetben nagyon sok cím zárójelbe van téve. Miért?
– A verset nem a címéért írjuk, hanem a tartalmáért. Szabó Péter nem szeret címet adni a verseinek, de valamiképpen mégis meg kell különböztetni egymástól a költeményeket, ezért zárójelbe ír valami ismertetőt, jellemzőt. Néhány haikunak én adtam címet, és ő rábólintott.
– Úgy tűnik, hogy Szabó Péternek kedvenc műfaja a haiku.
– Igen. Sok költő szereti a rövid versformákat. A kétsorosok, négysorosok, hatsorosok ráférnek egy papírfecnire, és máris rögzítve van a pillanatnyi látvány, hangulat, ötlet. Szabó Péter ezt a japán versformát szereti leginkább, melynek 5-7-5 szótagból álló sorai vannak, és arra késztetik az olvasót, hogy továbbgondolja a verset. Klasszikus japán formában írta a Barackvirágcímű haikut második feleségéhez, Zsókához.
– A kötetben nagyon sok Zsóka-vers van.
– Igen. Első feleségéhez is írt verseket, de Éva sokszor csak egyszerűen jelen van a versben, például a kötetet indító Zebegény címűben azáltal, hogy ott született, tehát neki köszönhető a zebegényi kirándulás. Zsóka, a második feleség tökéletes társ volt, teljesen kitöltötte Szabó Péter életét, és verseinek zömét neki írta házasságuk tizenkét éve alatt, de a válás után is… pl. Próza - / dal /. Akkor még nem sejtette, hogy rövidesen szembe kell néznie a legnagyobb fájdalommal: a felejthetetlen kedves megbetegedett, és súlyos szenvedés után meghalt. A dal című vers második része egy siratóének.
– Egyes verseiben nem csak magyarul ír.
– Ez bánsági és pernyávai vonás. Többnyelvű, több kultúrájú környezetben nőtt fel, így időnként német, román, szerb, szlovák nyelven írt sorokat is találunk egy-egy versében. A Csalóka mese /Zsókának/ kétnyelvű vers. (Zsóka részben szatmári sváb származású volt, középiskolai tanárként német nyelvet és számítógépes ismereteket tanított.) A mese fonala párhuzamosan két szálon fut németül és magyarul, végül a két szál összefonódik. Hangosan nevettem, amikor elolvastam. A német nyelvet nem értőket is arra bíztatom, hogy olvassák el a Csalóka mesét, mert kibogozhatják belőle pl., hogy Európa térképén merre keressük Óperenciát.
– A kötetet Szabó Péter képversei illusztrálják. Ha mondanál róluk pár szót…
– Ezek tulajdonképpen írógép-grafikák. Nem is sikerült mindet számítógépbe írni, ezért kerültek be a kötetbe szkennelt változatok is. Érdemes elolvasni a szöveget is, esetleg nagyítóval.
– Azt mondtad, hogy rengeteg kézirat került elő.
– Legalább négy-öt kötetre való. Folyamatban van még egy verseskötet megjelenése az idén (amely a honvágy kötete lesz), és talán jövőre elkészül majd az ötödik és esetleg a hatodik kötet is, ha Isten is úgy akarja. Tehát megmozdult az állóvíz, és ez ennek a Fecskés könyvnek köszönhető.
A Szisz-moll bemutatója április 15-én, szerdán 18 órakor lesz a Jelen Házban. Bemutatja Szabó László magyar nyelv és irodalomtanár. Erre az alkalomra mindenkit szeretettel várunk.
Jankó András,
a Kölcsey Egyesület elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kisiratoson beindult a kulturális program-sorozat
Tartós barátságok, termékeny kapcsolatok születnek
Kisiratoson komoly hagyománya van a kulturális programok folytonosságának, a sokszínűségének. A legközelebbi programok felől Almási Vince polgármesternél érdeklődtünk, aki elmondta: áprilisban újra beindult a közművelődési programok sorozata, ugyanis jelenleg a Pusztaszabolcsi Általános Iskola 44 tagú küldöttsége tartózkodik náluk. Tegnap Arad nevezetességeivel ismerkedtek, de a két iskola diákjainak és pedagógusainak nagyon sok szórakoztató programot szerveznek 4 napig, és megtekintik Vajdahunyad várát is. A vendégek közül az Ír Házban 32, míg a Szent Ferenc Alapítvány helybeli gyermekotthonában 12 személyt szállásolnak el, mindnyájan a Máltai Házban étkeznek.
Április 25-én kerül sor a III. Kárpát-medencei Nótaénekesek Találkozójára, ahol 5 országból lépnek fel magyarnóta énekesek, de helybeli, illetve nagyzerindi nótaénekes is színpadra lép. A Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesület, illetve a Magyarnóta-szerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesülete által szervezett nagyszabású rendezvényre a kultúrotthonban kerül sor. Ezt megelőzően, a vendégeket aradi látogatásra viszik, ahol a Szabadság-szobor mellett megtekintik a megyeközpont fontos, magyar vonatkozású műemlékeit, emlékhelyeit. Az esti műsorra az összes belépőjegy elkelt, igen nagy érdeklődés nyilvánul meg iránta.
Május 3-án harmadik alkalommal szervezik meg a nemzetközi fogathajtó versenyt, ahol hazai és anyaországi hajtók és fogataik mérik össze tudásukat. A látványos megmérettetésre szintén nagyon sok érdeklődőt várnak.
Május 9-én jótékonysági előadásra kerül sor, ahol kétsopronyi és békéscsabai néptáncosok, népzenészek és énekesek lépnek fel, az előadás bevételét a Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi gyermekotthonának ajánlják fel.
Július 18–19-én szervezik meg a hagyományos Kisiratosi Falunapokat, de lesz kézműves tábor, kórustalálkozó, illetve népzenei fesztivál is. Mivel e programok megszervezése még távol van, a polgármester eltekintett részletes ismertetésüktől. Fontos azonban, hogy a testvértelepüléseik különböző kategóriába tartozó képviselőivel folyamatosan szerveznek közös programokat, amelyeken a két lakosság képviselői együtt vannak, a közös programokon jól érzik magukat, tartós barátságok, termékeny kapcsolatok alakulnak ki, ami talán a legfontosabb – mondta el érdeklődésünkre Almási Vince, kisiratosi polgármester. 
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)