Beszélgetés Bognár Levente aradi alpolgármesterrel
Biztosítani programjaink, oktatásunk kereteit
Bognár Leventével, aradi alpolgármesterrel, városi tanácsossal a helybeli magyar kultúra tekintetében értékeljük az elmúlt évet, vesszük számba az idei terveket, teendőket.
– Alpolgármester úr, közművelődési szempontból milyen évet zárt az aradi magyarság?
– Elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy a megyeközpont 16 ezer fős magyarságának kultúráját megfelelőképpen ápoljuk, identitásának megőrzése érdekében. Aradon a magyar polgár is úgy éli meg a mindennapjait, hogy nem mindegy, milyen minőségű szolgáltatásokat biztosítnak számára. E dolgokra alpolgármesterként, városi tanácsosként is megpróbálok odafigyelni, elvégezni a velük járó feladatokat. Ugyanakkor prioritás a magyar közösségnek biztosítani azokat az anyagi kereteket, amelyek az anyanyelvű kultúra ápolásához szükségesek. E munka összetettségét példázza, hogy a 23 tagú városi tanácsban Cziszter Kálmán tanácsos kollégámmal ketten képviseljük a magyarság érdekeit. Tehát az érdekükben hozott tanácsi határozatokat csak úgy lehet keresztül vinni, ha a magunk két szavazatához megszerezzük a többséghez szükséges szavazatokat is.
– Milyen kulturális programokat szerveztek az elmúlt évben?
– Voltak hagyományos programjaink, mint a március 15-ei és az október 6-i megemlékezések, ugyanakkor biztosítottuk a színházi előadásokat, de nagyon fontos volt a civilszervezetekkel való együttműködés is, programjaik támogatása révén. Emellett fontos tevékenységi területünk a megye egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban zajló tevékenység kereteinek a biztosítása, amit ugyancsak a városi költségvetésből tudtunk támogatni. Amellett, hogy országos szinten voltak gondok, fennakadások a diáklétszám szerinti támogatásban, vagyis nem tudtak takarítónőt alkalmazni, a feladatot végül is megoldottuk, találtunk olyan forrásokat, amelyekkel el tudtuk hárítani az akadályokat. Ahogy az elmúlt években sikerült megépítenünk az új iskolaszárnyat, nagyon fontosnak tartom, hogy tavaly a régi épület felújításához, korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez is találtunk anyagi erőforrásokat. Célzok itt a berendezett informatikai teremre, a régi épületben kicseréltük a belső vezetékeket és az ablakokat, belülről egész osztályokat sikerült felújítani, bútorzatot is vásároltunk. Az elmúlt évben összesen 735 ezer lej értékű beruházást sikerült végrehajtanunk a Főgimnázium régi épületén. Ugyanakkor sikernek számít a mikelakai magyar óvodai csoportban tavaly beindított napközis foglalkoztatás. Ezt azonban csakis az épület átalakításával, teljes felújításával sikerült keresztülvinni. Arad-Gájban is sikerült a magyar nyelvű óvodai csoportot egy jobb épületbe költöztetni. Célunk az anyanyelvű óvodai oktatásnak is olyan kereteket biztosítani, amelyek egyrészt a szülőknek is megfelelnek, de biztosítják a magyar nyelven történő továbbtanulás feltételeit is. Az sem elhanyagolandó, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium számára sikerült szereznünk egy iskolabuszt, amivel Arad olyan kerületeiből, amelyekben nincs mód a továbbtanulásra, szállítjuk a gyermekeket az iskolába, illetve onnan haza. A Főgimnázium épületének a felújítását 2015-ben is szeretnénk folytatni, az ehhez szükséges anyagi kereteknek a biztosításával. Mindez azonban hiábavaló, ha nem tudjuk hosszú távon is biztosítani a diáklétszámot. E munkához az érdekvédelmi szövetséghez a civilszervezeteknek, a magyar lakosságnak is csatlakoznia kell. Az anyanyelvű kultúra és oktatás támogatása mellett fontosnak tartottunk odafigyelni a magyar felekezetek gondjaira is. Tavaly a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus és a baptista felekezetekhez tartozó 13 aradi templom, illetve imaház javítási, felújítási munkálatait támogattunk, az anyagi lehetőségek arányában. Mivel közülük a legtöbb műemlék épület, nem mindegy, milyen állapotban vannak.
Kulturális programok, tervek
– Kitérne részletesebben a tavalyi kulturális rendezvényekre?
– A város kulturális életében való jelenlétünk nagyon fontos, hogy a többségi polgártársaink is tudjanak rólunk. Lássák, értékeljék a kulturális rendezvényeinket, amelyek az RMDSZ vagy a civilszervezeteink jóvoltából jöttek létre. Azoknak megfelelő színvonalat, illetve a hozzájuk szükséges anyagi kereteket is megteremtettük. Ez azért is fontos, mert Arad készül az Európa Kulturális Fővárosa címre. Ennek a programjában a mi anyanyelvű kultúránknak is meg kell kapnia az őt megillető helyet.
– Egy kérdés erejéig álljunk meg az aradi várnál, amiről azt közöltük, hogy a civil használatba adásáról a városvezetés megegyezett a Román Honvédelmi Minisztériummal. Ha valóban városi adminisztrációba kerül, az RMDSZ megyei szervezete illetve a magyar civilszervezetek készülnek-e egy, a várban működő, kultúránkhoz méltó programmal?
– Még tavaly kérvényeztük az Ereklyemúzeum újraindítását. Tulajdonképpen az Ereklyemúzeum számára is épült a Kultúrpalota, ahonnan azonban a Ceauşescu rezsim a gyűjteményt leköltöztette a pincébe. A rendszerváltás óta a Kultúrpalotának a múzeumi része a megyei tanács hatáskörébe került, ezért ahhoz fordultunk. Az épület azonban felújítás előtt áll. A várral kapcsolatban is felmerült, hogy ott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számára ki kell alakítani egy teret, egy kiállítási termet…
– Ezek szerint az Ereklyemúzeum is ott kapna helyet?
– Mi jeleztük, hogy határon átnyúló európai pénzeken sikerült felújítanunk az Ereklyemúzeum anyagát, amit állandó kiállításra szánnánk. Megjegyzem: az iránt nagyon sokan érdeklődnek, hatalmas turisztikai vonzata lenne. Ahogy a Szabadság-szobrot tíz éve sikerült újra köztéren elhelyezni, abban reménykedünk, hogy az Ereklyemúzeum anyagát is sikerül majd állandó kiállítás formában bemutatni a nagyközönségnek. Mint már jeleztem, a legnagyobb gond, hogy a Kultúrpalota teljes felújításra szorul, a kiállítótermek borzasztóan leromlott állapotban vannak. Az ott működő Filharmónia a városhoz, a múzeum viszont a megyei tanácshoz tartozik. Legjobb megoldás lenne, ha közösen újítanák fel. Ameddig a várba bejuthatunk, ha nem is az egész anyagot, annak legalább egy részét ki lehetne állítani. Gyerekkoromból emlékszem, amikor a kiállított anyagnak igen nagy kulturális, turisztikai vonzata volt. E mellett a Megbékélési Parknak a felújítása, a bővítése is tovább áll, közbeszerzési procedúra miatta. Tehát a jövőben azt is ki kellene billenteni a holtpontról. Számunkra nagyon fontos lenne a Park – benne a Szabadság-szoborral – státusát levédeni, amit tulajdonképpen már el is kezdtünk. Ez európai fontosságú lenne, az Európai Megbékélési Helyek programba foglalva. Erről már Winkler Gyula és Surján László EP képviselőkkel, de Doris Packkal, az Európai Parlament megbízottjával is tárgyaltunk. Hogy Aradon is létrejöjjön egy Európai Megbékélési Hely, nem csak a helybeli magyarság, hanem a város, sőt a régiónak is az érdeke. A jelzett tervek mellett, természetesen, idén is meg kívánjuk szervezni a hagyományos programjainkat.
– Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyv az erdélyi magyar érdekképviselet negyed századáról
„Együttműködésre vagyunk ítélve”
Csütörtökön este az aradi Tulipán könyvesboltban telt ház előtt, mintegy harminc érdeklődő jelenlétében került sor dr. Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatására. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada c. terjedelmes, közel félezer oldalas, a Partium Kiadónál megjelent kötet annyira aktualizált, hogy ötvenoldalas (!) irodalomjegyzékében 2014. november elejének történései is szerepelnek.
Nem nehéz felfedezni, hogy az Aradon élő politológus, politikus, közíró, az EMNP jeles személyisége az RMDSZ 25. évfordulójára rögzítette könyvének megjelenését, távolról sem a dicséret szándékától vezérelve. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a testes munka tartalmát, az kb. így szólhatna: az erdélyi magyarság érdekvédelme szempontjából elszalasztott lehetőségek számbavétele.
Mint már többedik alkalommal, a könyv bemutatására a bevált „élő interjú”, a közönség előtt zajló kérdés-felelet formájában került sor. Pataky Lehel Zsolt újságíró azzal indított: a mostani könyv egy trilógia része lehetne, amelybe a szerző legutóbbi két (az ún. Neptun-gate-ről és a tízéves autonómiaharcról szóló) kötete is beilleszkedik. De miért „erdélyi”, és nem „romániai magyar” szerepel a címben? – kérdezte. Azért, jött a válasz, mert az „erdélyi” azt sugallja, hogy mi itt őshonosok vagyunk.
A bevezető kérdés kapcsán a szerző nagy vonalakban ismertette életpályáját, s ebből megtudhattuk: a Bánságban született (1968-ban, Temesváron – szerk. megj.), Magyarországon végezte felsőfokú tanulmányait (majd egyetemen tanított), s tíz év kitérő után a Partiumba – Aradra – került – igazi, szélesebb értelemben vett erdélyi tehát. 1990. január 3-án két barátjával együtt megalakította a temesvári magyar ifjúsági szervezetet,
A „bemelegítő” kérdések után a könyv lényegét érintő párbeszéd kezdődött, amelynek során a szerző kifejtette: az RMDSZ-t annak idején Domokos Géza, első elnöke azért alapította Bukarestben (egy lábjegyzetben szerepel mindazok neve, akik az RMDSZ első kiáltványát megfogalmazták – szerk. megj.), hogy „a felelőtlen erdélyi kezdeményezéseknek” elejét vegye, és megjegyezte ennek kapcsán: „az elejét elszúrtuk”, s az 1989 decembere utáni első három esztendő elvesztegetett idő volt, akkor lehetett volna autonómiát követelni a magyarság számára. 1996 novemberével, az RMDSZ kormányra lépésével azonban ez az idő lecsengett, mert elkezdődött a magyarság érdekvédelmi képviseletének egy másik szakasza, amelyben a (hatalomba bekerült magyar) tisztségviselők már nem azt mondták, mire esetleg gondoltak, hanem azt, amit „kell”.
A beszélgetés során több-kevesebb részletességgel szó esett a romániai forradalmat elindító temesvári megmozdulásról („alkotmányos szempontból 1989-ben kétségtelenül rendszerváltásra került sor, a legdurvább diktatúrából egy formális demokráciába”, „szét kell választani az elitváltást és rendszerváltást”), Tőkés László szerepéről, az 1990-es Temesvári Kiáltványról („elbukása szinte szükségszerű volt, a második vonalba tartozó kommunisták nem voltak érdekeltek megvalósításában”), sőt az 1989-et megelőző, a hazai magyar érdekképviseletet érintő jelenségekről, történésekről (Magyar Népi Szövetség, Ellenpontok 1981-ben stb.).
A bemutató egyik fontos kérdése így hangzott: milyen fogadtatást vár a szerző az RMDSZ vezetői részéről? Borbély Zsolt Attila nem hiszi, hogy
különösebb hatása lenne, de elmondta: elsősorban a történelemnek szánta könyvét, mint a magyarság egyik táborának politikai paradigmáját. Végül talán az előbbinél is fontosabb kérdés így hangzott: lát-e esélyt a szerző az összefogásra az erdélyi magyar politikában? A válasz: „Mindig kell hagyni egy esélyt. Együttműködésre vagyunk ítélve. Tény, hogy a választásokon az RMDSZ maga mögött tudhatja a magyarság 80-85 százalékát, az autonómiaelvű konszenzusba tehát be kell vonni az RMDSZ-t”. Kifejtette ugyanakkor, hogy az RMDSZ autonómia-statutumának sok hiányossága van – néhányra rá is mutatott –, egy szakértői bizottság azonban, amelyben a magyarságot képviselő minden szervezet szakértői részt vennének, három hónap alatt rendbe tudná tenni.
A párbeszédet követően több kérdés hangzott el a hallgatóság részéről.
***
A 95 fejezetből álló műből lényegében nyomon követhető az RMDSZ 25 éve, meg az „ellenzéki” szervezetek története is – nyilván az RMDSZ-ellenzék politikusának nézőpontjából. Akár egyetért, akár nem az olvasó a szerző megközelítésével, annyi bizonyos: egy adatokban rendkívül kötet került a kezébe, amelyet érdemes elolvasni a politika iránt érdeklődőnek.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)

Fakultatív magyaróra Borossebesen
Hasznos, ezért folytatni, támogatni kell!
Hosszú készülődés után, szombaton meglátogattuk a borossebesi református imateremben 12 órától megtartott magyar nyelvű fakultatív oktatást. Azon Faragó Péter RMDSZ-megyei ügyvezető elnök társaságában részt vett Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök, valamint Kiss Anna, a Pedagógusok Háza módszertani előadója is.
Rendhagyó magyaróra
A szülőkkel, nagyszülőkkel érkezett 15 gyermeket és hozzátartozóit Rohrszetzer Andrea önkéntes oktató üdvözölte, bemutatta nekik az aradi vendégeket, majd hozzáláttak a szokásos, szombat déli magyar nyelvű foglalkozáshoz. Ennek során képes illusztrációk segédletével, a 3-14 év közötti gyermekek románul majd magyarul neveztek meg háziállatokat, vadállatokat, növényeket, rovarokat, használati tárgyakat. Ezt követően magyarul felolvastak, írtak, közben karácsonyi versikéket szavaltak, ugyancsak karácsonyi énekeket, gyermekjátékokat adtak elő, magyarul. Több gyermek beszédén érezhető volt, hogy otthon nem társalog magyarul, de attól még folyékonyan fújta a betanult versikét, éneket, gyermekjátékot. A foglalkozásba bekapcsolódtak az aradi vendégek is, Matekovits Mihály és Kiss Anna a gyermekekkel és hozzátartozóikkal együtt zengték a közismert gyermekdalokat, énekes játékokat. A magyaróra végén az aradi vendégek kiosztották a gyermekeknek hozott ajándékaikat, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok régebbi és új számait, a Szivárvány 35. születésnapjára kiadott, 2015-ös szemléltető falinaptárokat, foglalkozás-füzeteket, írószereket. Ugyanakkor megígérték, hogy a magyar csoportnak szereznek egy közepes méretű falitáblát, amire a hatékonyabb szemléltetés érdekében rögzíteni lehet a magyar betűképeket. A szakemberek pozitívan értékelték, amiért a foglalkozáson 5 anyuka is részt vett, akik az ott látott gyakorlat szerint, otthon is foglalkozhatnak a gyermekekkel. Ugyanakkor rendkívül elégedettek voltak, amiért a néhai Gabnai Erzsébet nyomdokain elindulva, Borossebesen újra működik a magyar nyelvű oktatásnak valamilyen formája, amit minden tőlük telhető módon továbbra is segíteni kívánnak. Kiss Anna állandó villámposta kapcsolatban lesz Rohrszetzer Andreával, akit módszertani szempontból folyamatosan segíteni kíván. Elsősorban azt tanácsolta neki, hogy a foglalkozáson csakis magyarul beszéljen a gyermekekkel és a hozzátartozóikkal.
Annyit ér, ahány nyelvet beszél
A magyaróra végén megkérdeztük a foglalkozásban részt vevő gyermekek szüleit is: miért látják hasznosnak a magyar nyelvű oktatást?
Ciot Monica, a 3 éves fiacskájával, Lucával azért jár rendszeresen a foglalkozásra, hogy a gyermek megtanulhasson egy másik nyelvet is, megismerkedhessen még egy kultúrával. Maga, illetve a gyermek nagymamája is beszél magyarul, ezért minden esély megvan, hogy Luca is megtanulja a nyelvet.
Irinyi Emma és az 5 éves unoka, Cristhofer, is jól beszélnek magyarul. Mivel a férje is magyar, ha náluk van, anyanyelven értekeznek. Otthon, illetve az óvodában már az állam nyelvén beszélnek.
Zopota Piroska a gyermekeit, a 6 éves Ramónát és a 8 éves Victort hozta a fakultatív magyarórára. Mivel a férje nem beszél magyarul, rendszeresen elhozza a gyermekeit, hogy ismerkedjenek a magyar környezettel is. Victornak gyengébb a nyelvérzéke, de abban bízik, hogy mindkét gyermeke magtanulja a nyelvet.
Ancuţa Gyöngyi a két gyermekét, a 2 éves Silviát és a 6 éves Gyuliát hozta az órára. A férje nem bánja, ha magyarul tanulnak, ezért ha maguk között vannak, otthon is anyanyelven beszélnek. Rájött, hogy jobb, ha egy nagyobb közösségben vannak, ahol barátokat is találnak, együtt bizonyára könnyebb a nyelvtanulás is, ami felér egy kellemes szórakozással. Számára is jók ezek az órák, mert ha otthon közösen tanulják a magyar leckét, sok minden eszébe jut. A kérdésre, miszerint, ha beindulna egy magyar nyelvű elemi osztály beíratná-e a gyermekeit, nem zárkózott el, noha a nagyobbik már elkezdte a román elemit. Mivel minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél, szívesen tanítja magyarul a gyermekeit.
Folytatja, de elkelne a segítség
Amint a fakultatív magyaróra végén Rohrszetzer Andrea kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben szeptembertől a legtöbb szombaton megtartották a foglalkozást, idén ez volt a második. Általában 10-11 gyermek jár a foglalkozásokra, de a karácsonyi ünnepségre betanult verses, énekes műsorra 18-at készített fel. A református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után mutattak be, nagy sikerrel. Mivel varrónőként dolgozik, hétköznap, esténként készül a szombati órára, maga készíti a szemléltető rajzokat, amelyeket a gyermekek kiszíneznek, de mágneses magyar betűkre is szükség lenne. Eddig ő vásárolta az alkalmak végén, a gyermekek megvendégeléséhez szükséges üdítőt, édességet is, ugyancsak ő sokszorosítatta a tananyag részét képező szemléltető rajzokat, ezért egy-egy foglalkozás 25-30 lejébe kerül. A munkát folytatni kívánja, de elkelne egy kis anyagi segítség.
Támogatók kerestetnek
A segítséggel kapcsolatban, Máté József főgondnok elmondta: a presbitériumban eldöntötték, hogy lehetőségeikhez mérten, a perselypénzből támogatják az itt zajló anyanyelvű oktatást. Karácsony előtt mintegy 200, utána hozzávetőleg 100 lejjel járultak hozzá a magyarórák költségeihez.
Támogató után kutakodva, megkérdeztük az RMDSZ helybeli szervezetének az elnökét, Mellák Istvánt is, aki kifejtette: a szervezet nincs olyan anyagi helyzetben, hogy támogassa, de szívesen felvállalja a szemléltető rajzoknak a sokszorosítását.
Aradi kirándulás körvonalazódik
Amint Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök a foglalkozás után kifejtette, azt nagyon érdekesnek, hasznosnak tartja, tehát folytatni, támogatni kell, mert igen erős a közösségépítő hatása a gyermekek között. A jótékony hatása évek múlva hozza meg a gyümölcsét, hiszen ezek a gyermekek lélekben később is együtt maradnak, kisebbek is csapódhatnak hozzájuk. Az anyagi támogatás bonyolultabb, ezért az önkéntes oktatónak továbbra is díjmentesen kellene folytatnia a munkát, maguk örvendenek, ha segíthetik az ehhez szükséges infrastruktúrát: ívpapírt, fogyóeszközöket stb. Ugyanakkor szervezni szándékoznak a helybeli fakultatív csoport számára egy aradi látogatást, ami a tavaszi vakáció idején mutatkozik a legalkalmasabbnak. Matekovits elintézné: egy húsvét utáni napon, a diákszállító kisbuszt az iskola bocsássa rendelkezésükre, hogy ellátogathassanak a Jelen Házba, a Kincskereső Óvodába, a Csiky Gergely Főgimnáziumba, de Arad történelmi nevezetességeivel is megismerkedhessenek. A vendéglátójuk az RMPSZ lenne, a kisbuszt Borossebesről próbálja megszerezni, csak az időpontot kell majd egyeztetniük.
Ok az álmodozásra?
E sorok írója számára nagy elégtétel, hogy az RMDSZ autójával részt vehetett az Arad megye legtávolabbi magyar közösségében zajló anyanyelvű oktatás foglalkozásán, elbeszélgethetett ottani, bizakodó magyarokkal, akiknek az idősebb tagjai nosztalgiával gondoltak vissza az évtizedekkel ezelőtt ott zajlott magyar oktatásra. Jól tudják: a mostani, rendhagyó formától nem várhatnak csodákat, de a jóvoltából újraépülhet a magyar közösségi szellem. Az meghonosodva, csodákra is képes lehet. Talán az önfeláldozó önkéntes oktató kitartó munkájával, széles körű meggyőzéssel, a hasznosságának a megnyilvánulásával, valamikor újra beindulhat egy magyar nyelvű óvodai csoport, ami akár összevont elemivé is kinőhetné magát. Igaza lehet, aki e fejtegetést álmodozásnak tekinti, de csak azon közösségeknek van esélyük a megmaradásra, amelyek mernek álmodozni is. Ebben a szellemben zajlott le az ebéd is, amit a házigazdák a vendégeik tiszteletére adtak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A Tóth Árpád Kör első idei munkaülése
Vörösmarty Mihályra emlékeztek
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör január 20-án, kedden délután tartotta az év első munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A kör alkotóműhely-jellegét ezúttal két jeles aradi biztosította. Gál Zoltán, a Nyugati Jelen újságírója Ez csak játék, Az a rozsdás lánc, Dionüszosz és Második vers hozzád című verseivel állt hallgatóság elé.
Munkáiból költői hitvallás, szerelem, boldogságvágy, életigenlés csendült ki, a fiatal és rendkívül tehetséges alkotó megérdemelte a vastapsot.
Jankó András ny. ezredes, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke a Havi Szemlében és a Szövétnekben közzétett Antal-mese sorozatából olvasott fel egy darabot A nevelőapám címmel. A prózaíró páratlan kivitelezésben és megrendítő szépséggel örökítette meg feledhetetlen és sokszor tragikus gyermekkori élményeit.
Az est második részében a kör tagjai Vörösmarty Mihályra emlékeztek a költő halálának 160. évfordulója alkalmából. A megemlékezést az Ágyai Általános Iskola diákjai nyitották meg egy versösszeállítással. Hevesi Tímea, Andrási Fanni, Kiss Júlia és Gomoi Diána lelkesen és kiváló felkészültséggel olvastak fel a költő verseiből. (Vezető tanár: Erdős Márta.)
Dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus Vörösmarty Mihály reformkori versei című tanulmányával örvendeztette meg a költészet szerelmeseit, melyet közvetlenül és élvezetesen adott elő.
Felvázolta a reformkor társadalmi-politikai hátterét, Kölcsey, Wesselényi, Kossuth szerepvállalását a sikeres kulturális megmozdulásokkal. Röviden bemutatta a költő életét, családi hátterét, tanulmányait, munkáját, költészetének vonalát a Zalán futása (1825) című eposzától haláláig.
Alapos szaktudással ismertette legszebb reformkori verseit, kiemelve, hogy nem csupán hazája és nemzete iránti szeretete ihlette, hanem az egész emberiség sorsáért való aggódása. Megismerhettük Vörösmarty Mihály A hontalan, A Guttenberg-albuma, Liszt Ferenchez, Gondolatok a könyvtárban, Országháza című remekműveit.
A megemlékezést a körtagok szavalatai, felolvasásai színesítették. Lovász Miklós, Kiss Anna, Katona Béla, Kolumbán Zsolt, Hevesi József most is kitettek magukért. Az est a Szózattal ért véget Czernák Ferenc bravúros előadásában.
Az év első találkozóját szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel és nótázással ünnepelték meg (ez utóbbi Simonfi Imre ny. újságíró érdeme, aki hegedűjátékával kápráztatta el a jó hangulatú társaságot).
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

Regéczy Szabina Perle kötetének bemutatója
Január 27-én, kedden 17 órakor Aradon, a Jelen Ház nagytermében lesz Regéczy Szabina Perle legújabb, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent műfordítás-kötetének a bemutatója. A tegnap költészetéből című kötetet dr. Brauch Magda és Vasile Dan méltatja. Közreműködnek a Tóth Árpád Irodalmi Kör szavalói.
A szerző és a kiadó szívesen lát minden érdeklődőt, irodalombarátot (a Kölcsey Egyesület, EMKE stb. tagjait) a bemutatóra.
Az est végén Regécyzy Szabina Perle dedikálja a kötetet.
A tegnap költészetéből. 112 román műfordítás. A verseket válogatta Regécyzy Szabina Perle.

Nyugati Jelen (Arad)

A negyedszázad krónikája
Eltelt egy negyedszázad 1989 decembere óta. A váltást oly régen reméltük. Hogy megszabaduljunk a diktatúrától, amelynek lélektani nyomása, a kiszolgáltatottság érzése elviselhetetlenebb volt a nincstelenségnél, éhezésnél, hidegnél. Huszonöt év után Borbély Zsolt Attila álláspontjával értek egyet: valamennyien többet vártunk attól, ami a rendszerváltásnak nevezett esemény után bekövetkezett.
A fenti állítás az említett szerző Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvének bemutatóján hangzott el a zsúfolásig megtelt Tulipán könyvesboltban Aradon. A recenzens, Pataky Lehel Zsolt csak egy rövid bevezetőt mondott, s utána feltette azokat a kérdéseket, amelyeket megválaszolva, maga a szerző avatta be a nézőt könyvének néhány tárgyalt kérdésébe. Csak néhányat ezek közül: Miért fontos a szerzőnek az erdélyiség hangsúlyozása? Az események résztvevőjének lehet-e objektíven értékelni azokat? Voltak-e nemzetiségi kezdeményezések Erdélyben 1989 előtt? Volt-e Tőkés Lászlónak hatása a temesváriakra, személy szerint Borbély Zsolt Attilára? Volt-e, van-e valami változás Romániában 1989 óta? (Különben a kérdésre adott választ egy igen frappáns mondatban fogalmazta meg: Eljutottunk a diktatúrától a formális demokráciáig. Aztán meg is magyarázta!)
Ezekre és sok más kérdésre kaptak választ a könyvbemutató résztvevői, de elhangzott néhány aktuális politikai fejtegetés is. Például arról, hogy megteremthető-e az erdélyi magyar egység a minapi Tőkés László-felhívás hatására. Avagy mi valósulhat meg hamarabb az országban: a Székelyföld autonómiája vagy a régiók föderalizációja?
A nagyon jó hangulatú bemutató végén Pataky Lehel Zsolt úgy ajánlotta a könyvet megvásárlásra, mint aminek ott kell lennie minden, a nemzetiségi sorsunk iránt nem közömbös erdélyi magyar könyvespolcán. Mert lényegében a közel 500 oldalas könyvben egy krónikát kap kézhez az olvasó, amelyhez a szerző kiváló magyarázatokat fűz.
Ujj János
hetiujszo.ro

MKT-ülés, pergő napirend
Bölcs tisztújításokat, a közös jövőnkért
Arad – Pénteken az RMDSZ Arad megyei székházában 17 órakor kezdődött a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) soros ülése, ahol a prezídiumban Tóth Piroska titkár és Kocsis József alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a fórumon részt vevő Kovács Péter RMDSZ-szövetségi főtitkárt. Miután az ülés titkárától értesült a kvórum meglétéről, ismertette a napirendet, megnyitva az értekezletet.
Tevékenységi tájékoztató
Miután jóváhagyták a tervezett napirendet, az első pont értelmében felkérte a tevékenységi tájékoztatóra Bognár Levente megyei elnököt, aki visszatekintett a legutóbbi, 2014. december 17-én megtartott MKT ülésig, érintve az – utána megszervezett – RMDSZ 25. évfordulójának a megünneplését. Mindenkinek megköszönte az eddig a közösségért végzett munkáját, méltatva az érdekvédelmi és érdekképviseleti munka jelentőségét. Kitért az új év elején megtartott sajtóértekezletre, ahol beszámoltak az eddigi tevékenységről és eredményekről, egyben vázolva a további teendőket is a kisebbségi jogok, illetve a kulturális autonómia megteremtésének a területén. Annak a reményének adott hangot, hogy az eddigi megvalósítások tükrében, a még megoldásra váró kisebbségi jogkörök bővítése, illetve a kulturális autonómia megvalósítása is együtt lehetővé válik. A prioritásokat a szakbizottságokban is, de az Állandó Tanácsban is meghatározták. Január 12-én az Önkormányzati Tanács tartotta ülését, ahol elemezték az új költségvetési törvénynek a legújabb rendelkezéseit. Abban bízott, hogy a másnap (szombaton – szerk. megj.) megtartott Országos Önkormányzati Tanácsban meghallgatják a költségvetéssel kapcsolatban más megyékben megfogalmazott véleményeket is. Az önkormányzatok költségvetéseinek az elkészítésekor mindenképp szem előtt kell tartani a magyar vonatkozású prioritásokat, amelyeknek a megyei tanácsban való érvényesítése az RMDSZ két megyei tanácsosának lesz a feladata. Január 15-én a Kulturális Szakbizottság ülésezett, ahol elsőrendű feladat volt az évi eseménynaptár összeállítása, amihez szükség van a településeken tervezett kulturális rendezvényeknek a bejelentésére. Felmerül a megyei, de az aradi magyar kulturális program összeállításának a szükségessége is, három tagozat létrehozása révén. A magyar rendezvényeket mindenképp harmonizálni kellene, de a szórványtelepülések programjainak a rendszeresítése is szükséges. Aradi szinten idén is mintegy 200 ezer lejt szeretnének magyar jellegű programokra elkülöníteni. A Politikai Szakbizottság ülésén több olyan kérdés merült fel, amelyek az Állandó Tanács január 21-i ülésén is megfogalmazódtak. A 2016-ra tervezett helyhatósági választásoknak meghatározó jelentőségük van a megyei magyarság számára, hogy a döntéshozó fórumokba juttatott képviselőikkel teljesíthessék a választók által megfogalmazott elvárásokat. Éppen ezért, az idén sorra kerülő tisztújításokat úgy kell megszervezni, hogy a tisztségviselőknek fel kell vállalniuk a jövőre esedékes önkormányzati választások feladatait is. Tehát a szervezetekben megfogalmazott prioritásokat is sürgősen várják a központi székházba. Az Állandó Tanácsban elhatározták, hogy támogatják Kelemen Hunor szövetségi elnöknek egy új mandátumra való jelölését az április 18-án sorra kerülő országos tisztújításon. A megyei 38 tagszervezet, illetve a 9 Arad-kerületi szervezet nyilvántartott tagsága 4900 körül van, ezért a tagsági díjat fizetőknek a tisztázása is sürgős feladat. A tagszervezetekben a tisztújításokat február 10. és március 31. között kell megtartani, a helyhatósági választásokon is munkát vállaló vezetőség megválasztásával. A megyei tisztújító közgyűlést június 6-ra tervezik, a jelenlegi MKT-ülés határozata szerint, de már most gondolkodni kell a megfelelő jelöltek megszólításáról. A megyei oktatási stratégia a befejezéséhez közeledik, anyanyelvű oktatási kérdésben február 7-én, Szatmárnémetiben szerveznek konferenciát. A magyarság számára fontos költségvetési keretek megszavazásához, továbbra is együtt kell működni azokkal a megyebeli partnerekkel, akik eddig is rendszeresen segítettek. Ahhoz is politikai támogatás kell, hogy a megyei szervezet egyik tervét megvalósítsák: október 6-ra az Ereklyemúzeum kiállítási anyaga is helyet kapjon a Kultúrpalota kiállítótermeiben. A magyarellenes szélsőséges megnyilvánulásokkal kapcsolatban, a Politikai Szakbizottságban olyan vélemény alakult ki, hogy ne adjanak lovat az ilyen törekvések alá egy esetleges túlreagálással.
Pergő napirend
Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelője előtt, ügyrendi szavazást kért Bognár Levente, Kelemen Hunor jelöltetésével kapcsolatban egy újabb mandátum elnyeréséhez a szövetségi elnöki tisztségre. A Hadnagy Dénes által levezetett szavazással egyöntetűen kinyilvánították Kelemen Hunor támogatásának a szándékát.
Ugyancsak ekkor került sor a második napirendi pontban előírt, az RMDSZ kolozsvári kongresszusára történő küldöttek állítására. Faragó Péter ügyvezető elnök felvezetőjében elmondta: alanyi jogon az SZKT-tagok, vagyis Bognár Levente, Király András és jómaga, továbbá az RMDSZ-es polgármesterek, Almási Vince, Erdős Bálint, Haász Tibor, Kovács Imre és Papp Attila utazhatnak Kolozsvárra, de további 9 küldött jelölése szükséges. Az ülés résztvevői Hadnagy Dénest, Khell Leventét, Sipos Györgyöt, Lészay Ildikót, Kocsis Józsefet, Halai Jánost, Bölöni Györgyöt, Kocsik Imrét, Almási Gábort és Andó Lászlót jelölték kongresszusi küldöttnek. Amíg a titkos szavazáshoz szükséges cédulák elkészültek, illetve lezajlott a szavazás, Kovács Péter szövetségi főtitkár tartotta meg politikai értékelőjét, amit egy külön írásba foglalunk, akárcsak a résztvevők kérdéseire adott válaszait. A titkos szavazás eredményhirdetésén, a 10 jelölt közül 9 kongresszusi küldött mandátumot, míg a kisiratosi Almási Gábor tartalék küldötti mandátumot nyert.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök ismertette a 2014. évi költségvetést, amit elfogadtak, akár csak a 2015-re szóló tervezetet. Ugyancsak elfogadták a helyi, illetve kerülteti közgyűlések, valamint a megyei küldöttgyűlés összehívására vonatkozó tervezetet. Határoztak az Alapszabályzat módosító, továbbá a Program-módosító bizottságok megalakulásáról.
Az egyéb napirendi pontban Sipos György az RMDSZ-nek a kormányból való kilépésével, illetve a megyei szervezeteknek a koalíciós partnerek találásával kapcsolatban fejtette ki véleményét. Ugyanakkor elmondta: úgy érzi, hogy a megyei tanácsban betöltött helyét át kell adnia egy tettre kész fiatalabbnak. Hasonlóképpen gondolkodnak-e az RMDSZ felső vezetésében lévő veteránok is? – vetette fel. Matekovits Mihály, Kovács Péter értékelőjére reagálva, állt ki Nagy Zsolt, illetve a többi, ártatlanul elítélt magyar mellett. Zámbori Magdolna érdekes megközelítésben beszélt a magyar közösségépítésről, a „hétköznapi magyarságtudatról”, aminek a kiépítéséhez a fiatalság számára magyar szórakozóhelyek, találkozási lehetőségeket biztosító rendezvények szükségesek. Bognár Levente a fiatalkori szórakozási lehetőségekre emlékezett vissza, Fekete Károly az ifjúság nevelésében alkalmazandó, bevált módszerekre hívta fel a figyelmet. Túsz Ferenc az idén szervezendő, 45. Magyar Bálra hívta meg a résztvevőket.
A pénteki MKT-ülés a résztvevők közvetlen, baráti beszélgetésével zárult.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Ujj Ágnes, Kölcsey-díjas pedagógussal
A játszani tanítás a leghálásabb befektetés
Az aradi Kölcsey-díjak átadásakor, miután gratuláltunk Ujj Ágnes nyugalmazott pedagógusnak, a Százszorszép Diákszínpad alapítójának és vezetőjének, elbeszélgettünk vele.
– Önt az aradiak olyan pedagógusnak ismerik, akinek a tanári pályája összefonódik a Százszorszép Diákszínpad munkájával. Ez mindig így volt?
– Természetesen, mert amikor 1965-ben az első munkahelyemre, Tornyára kerültem, ahol 25 évig tanítottam, hozzátartozott a pedagógus mindenkori munkájához az osztályával foglalkozni, hogy a tanterven kívül is legyenek programok, előadások. Tehát ez így adta magát, s mivel elejétől fogva osztályfőnök is voltam, hozzátartozott a munkámhoz a tanuláson kívül is foglalkozni a gyerekekkel.
– Az öt évtizedes tanári pályájának melyek a legkedvesebb emlékei?
– Fogas kérdés, nehéz lenne rá válaszolni, és hirtelen talán nem is tudnék, mert minden korszaknak, résznek megvolt a maga varázsa. Az a feledhetetlen 25 év, amit Tornyán töltöttem, a mai világban elképzelhetetlen, csendes, nyugodt, békés falusi környezet volt, ahol a gyermekekkel rengeteg idő volt foglalkozni, ahol nem kellett rohanni, kapkodni. Minden ment a maga természetes életritmusával. Azok igazi boldog évek voltak, ott születtek a gyermekeink, ott nőttek föl. Mai napig is szülőfalujuknak érzik azt a kis, Arad-közeli falut, ahol egy felhőtlen gyermekkornak voltak a részesei, ahol nyugodtan ki lehetett a gyermekeket engedni játszani, mert semmiféle veszély nem fenyegette őket. Nem kellett autóval vagy bármivel iskolába vagy óvodába vinni. Jöttek, mentek egyedül, élték a maguk boldog gyermekéletét. Ez a világ ma már nincs. Az a falu sincs, legalábbis az az életforma, ami akkor volt, ma már nem létezik ott sem. A másik korszak azért volt számomra nagyon felemelő, mert visszakerültem tanítani abba az iskolába, ahol tanultam. Ki az, aki tanárként nem kívánkozna vissza az alma materébe tanítani? Mindehhez az is hozzájárult, hogy én attól az évtől taníthattam magyar nyelvet, amikor Aradra kerültem. Ez olyan kihívás volt számomra, hogy szinte ötvenévesen kellett mindent előszednem, újratanulnom, újra foglalkoznom vele, hogy nyugodt lelkiismerettel nézhessek szembe a tükörrel: amit végzek, az egy megalapozott, becsületes munka. Ehhez az osztályfőnöki munka mellett mindig is hozzátartozott az iskolán kívüli Diákszínpad, illetve a különböző műsorok betanítása, de alapvetően, gyerekkortól kezdve, mindig bennem munkált a játszás, a pajtásaimmal játszani, a színjátszás szeretete, színházat játszani. Ez a tanári pályafutásom alatt még jobban felfokozódott, amire megvolt a lehetőségem is folytatni. Aktív tanári pályám végén, amikor nyugdíjba vonultam, rádöbbentem: a színház-tanítás gyönyörét nem tudom abbahagyni, ezt önként vállalva, nyugdíjasként is folytathatom. Így született 1999-ben a Százszorszép Gyermekszínpad, aminek a megszületésétől ez volt a legszebb, legélvezetesebb elfoglaltságom.
– A múlt rezsimben kötelező volt-e a népművelés, vagy tetszőleges? Aki akarta, önként tette, aki nem, az hanyagolta? Fizettek-e külön ezért a munkáért?
– Nem tudom, ezt meg kellene kérdeznem az akkori kultúrotthon igazgatójától, aki fizetést kapott, de gondolom, kötelező is volt. Nekünk nemcsak a gyerekekkel kellett pionírmunkát, iskolai műsorokat összeállítanunk, hanem népművelést is végeznünk kellett a falusi fiatalság körében. Ugyanakkor a munkájukkal kapcsolatos előadásokat is tartanunk kellett volna az idősebb lakosoknak, akiknek viszont erre nem igazán volt idejük. Más lapra tartozik, mi születik a muszájból és mi abból, ami nem kötelező, hanem kedvtelésből tesszük.
– Mit tart manapság a Gyermekszínpad legnagyobb értékének?
– Amint a díjátadáskor is elmondtam, megdöbbenéssel tapasztalom, hogy a gyerekeknek lassanként igényük sincs a játékra. Elég, ha ott van a tablet, a mobiltelefon, illetve a számítógép, amelyeken nyomogathatják a gombokat, közben nem kell sehova elmenni érte, senkire nem kell odafigyelni, senkihez nem kell alkalmazkodni, csak szórakozásként nyomogatni a gombokat. Ezt sokkal, de sokkal ártalmasabbnak találom annál, ahogyan valamikor a gyermekeket a tévétől féltettük. Az a legnagyobb hátulütője, hogy a gyermekek nem igénylik az egymással való törődést, odafigyelést, az egymással való játékot. Ez által nem alakulhatnak ki közöttük normális, emberi kapcsolatok. Felnőnek, és képtelenek lesznek barátokat, párt találni maguknak, mert teljesen elidegenednek egymástól.
– A Gyermekszínpad résztvevői ellenpéldát képeznek?
– Igen, mert ők még nem annyira függőek, velük lehet foglalkozni. Akik ide jelentkeznek, igenis valós dolgokat élnek meg, egymásra figyelnek azzal, hogy a szerepükben veszekednek egymással vagy örvendenek egymásnak, velem vitatkoznak vagy egymást kergetik a mesék világában, de tulajdonképpen a valós életbe nyernek betekintést.
– Hogyan fogadta a hírt, hogy ön lesz az egyik Kölcsey-díjas?
– Ha valaki azt mondja, hogy egy elismerés, egy díj nem esik jól, az vagy hazudik, vagy elferdíti az érzéseit. Hogy váratlan volt, abból származik, amit el is mondtam: az ember, miközben évek óta így dolgozik a gyermekekkel, nem gondol ilyesmire. Bár százszor elkoptatott kijelentés, hogy meglepett, én valóban nem számítottam rá, ami viszont nem jelenti, hogy nem esne jól.
Nem tudta abbahagyni
– Azt állítja, nyugdíjba vonulásakor döbbent rá, hogy nem tudja a színház-szervezést abbahagyni. Nem volt-e olyan érzése pedagógus pályafutása során, hogy talán inkább a színházrendezői pályát kellett volna választania?
– Ilyen formában soha nem merült fel bennem, mert összefüggött a tanári munkámmal. Olyan formában, hogy színművészet, színház, soha nem merült fel bennem, mert a színpad mellett engem mindig érdekeltek a kézműves foglalkozások is. Tehát a gyermekekkel nem csak valaminek a színre vitelében dolgoztam, dolgozom együtt, hanem a kellékek, a díszletek festésében, ragasztásában, készítésében is. Mindent magunk készítünk, ezért ebben a munkában minden gyermek felfedezi a maga kreativitását, azt, amiben a legjobb. Hosszú időn keresztül, főként, amikor aktívan dolgoztam, nekem az volt a legfontosabb, hogy azokat a gyermekeket válasszam ki színjátszásra, akiknek az iskola – amelyik csak a tudást méri –, nem hoz sikerélményt. Ugyanakkor bennük is van valami tehetség, amit mókásan, bohóckodással felszínre tudok hozni, a ragasztással, a festéssel a többieknek az elismerését kivívhatják, tehát azoknak a gyermekeknek is sikerélményt szereztünk.
– Azt állította, hogy a tornyai világ, az a meghitt miliő nincs többé. Én viszont úgy érzem, hogy a Tornyán pedagógusként vagy diákként megfordult, a tornyaiság érzésével felvértezett emberekben megtartó erőt képezhet a tudat, hogy ott volt egy, talán mai észjárással visszagondolva, idillinek, álomszerűnek tűnő környezet, kisközösség, ahol jó volt ott lenni, együtt lenni. Erről mi a véleménye?
– Hogy a tornyaiság tudata igen jelentős megtartó erő, az iskolatalálkozók bizonyítják. Tornyán 2000-ben megszervezetem az 1965-2000. között tanított pedagógusoknak a találkozóját, akik tényleg összejöttek, kellemesen együtt voltak, mindenfajta felszínesség nélkül. Az egy valós megtartó erő diákok és pedagógusok számára egyaránt.
– Kívánok további sok lelkierőt és kitartást, az önben munkáló határtalan szeretetet továbbadva, az emberi kapcsolatoknak a diákszínjátszással történő építéséhez.
– Köszönöm szépen, ehhez csupán arra van szükség, hogy a férjem, a családom tagjai egészségesek legyenek. Magam egyelőre az vagyok, ezért azt szeretném, ha a színpadról temetnének el. Ugyanakkor az sem elhanyagolandó: csak most tapasztalom, milyen sokat kapok vissza a tanítványaimtól. Ha bemegyek az iskolába, az elsősöktől a tizenkettedikesekig, minden tanítványom szeretettel fogad, fordul hozzám. Éppen ezért, milliószor visszakapom a játszani tanításba tett befektetést. Ez a világ leghálásabb, legkifizetődőbb befektetése, amit viszont csak önzetlen szeretettel lehet gyakorolni.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Jelképügyben üzentek Aradról
Élesen bírálta Gheorghe Falcă, Arad román polgármestere tegnap a rendőrséget és a prefektúrát, amiért a polgármesteri hivatalban elhelyezett magyar nyelvű oklevél, valamint a helyi magyar iskolára kitűzött magyar nemzeti zászló ügyében tájékoztatást kértek.
Az elöljáró közölte, hogy az aradi rendőrség és a prefektúra az Új Jobboldal szélsőségesen nacionalista román szervezet helyi vezetőjének feljelentése nyomán magyarázatot kért a polgármesteri hivataltól, hogy Bognár Levente alpolgármester irodájának közelében miért van kifüggesztve egy magyar nyelvű oklevél. Hasonló átiratot kapott az aradi Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége is az iskolára kitűzött egyik zászló miatt. A városvezető meglepődésének adott hangot, hogy a rendőrség ilyen ügyekkel foglalkozik. Kijelentette, hogy szerinte értelmetlen a rendőrség eljárása, de válaszolnia kellett a hivatalos átiratra, amelyben tájékoztatást adott az oklevél tartalmáról és kifüggesztésének körülményeiről. Falcă rámutatott, hogy az oklevél egy fénymásolat arról a dokumentumról, amely szerint 1869-ben a város díszdoktori címet adományozott Aczél Péter akkori aradi polgármesternek. Az oklevél egy kiállítás része.
A rendőrség a magyar iskolára kifüggesztett magyar zászlóról is érdeklődött, amelyet az egyik magyarországi testvérintézménytől kapott. Az elöljáró elmondta, hogy a gyulai román iskolában csak a román zászló van kifüggesztve, és ez senkit sem zavar. „Magyarország Romániával együtt része az Európai Uniónak, ezért, kedves prefektúra és rendőrség, azt hiszem, sok egyéb fontosabb dolgotok van, mint hogy arról kérdezzetek, miért vannak oklevelek az intézmény falain, és mit jelképeznek ezek. Azt hiszem, ez már túl sok” – mondta a polgármester.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Bölöni György RMDSZ-elnökkel –
Működőképes pécskai magyar intézményrendszer
Arad– Bölöni György pécskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos társaságában vesszük számba az Arad megye legnagyobb vidéki magyar közössége körében, tavaly történt rendezvényeket, fejlesztéseket, illetve vázoljuk az idei elképzeléseket.
–Pécskán a magyar közösség milyen eredményeket tudott felmutatni az elmúlt évben?
– Ez attól függ, ki mit nevez eredménynek? Mert az RMDSZ-es városi tanácsosok kivételével, a többiek valószínűleg, a mi meglátásunktól eltérő szemüveggel értékelik az ottani eredményeket. Magam, RMDSZ-elnökként a magyar intézményrendszer működését tekintem a legfontosabbnak. Amikor intézményrendszerről beszélünk, a pécskai közélet minden működő szeletét értjük, az oktatási intézményeinktől, az egyházainkon át, a civilszervezeteinkig. A rendszer valóban működik, tudunk egymásról, együtt dolgozunk, sokszor közösen szervezzük a programjainkat, amelyek a pécskai magyar közösség sikereinek számítanak. E tevékenység sokszínűségének, gazdagságának a megítélése, másik szempont. Itt sem állunk rosszul, hiszen tavaly 41 magyar jellegű rendezvény volt Pécskán, illetve a hozzá tartozó Tornyán. E rendezvénysorozatban az oktatási intézményeink, a római katolikus, a református, a magyar baptista felekezet, valamint a civilszervezeteink, a Búzavirág Egyesület, az M-Kidsz ifjúsági szervezet, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Kolping Család, illetve Tornyáról a Pro Pir Kult Egyesület és a Tornyai Hagyományőrzők, továbbá az ugyancsak Pécskán székelő In Memoriam 1956 Egyesület. Amint a felsoroltak is szemléltetik, Pécskán igen színes, tartalmas a kulturális paletta, ami tulajdonképpen folyamatosnak is mondható, hiszen ha a 41 eseményt egész évre elosztjuk, 8–9 naponként történik valami. Szerintem, ennyi esemény elég, megtoldva a meghagyással, miszerint a tartalom és színvonal mindig javítható.
–A felsorolt pécskai civilszervezetek közül kimaradt a Humanitas Egyesület, amelyik több mint egy éve működteti a Hit és Fény közösségi programot, míg hosszú távon a fogyatékkal élő fiatalok számára napközi otthont kíván létrehozni Pécskán.
– Valóban, emlékszem, hogy egyszer már beszéltünk róla. Sajnos, még nem tudtam részt venni a szokásos programjaikon, de ami késik, nem múlik. Ha viszont hivatalosan bejegyzett, jogi személyiségű civilszervezetről van szó, jogosult az ő tevékenységüknek a támogatása is. Szerintem az ő programjaikat is iktatni kell a pécskai eseménynaptárba, aminek tavaly a 40%-a magyar volt. Remélem, a számarány idén sem lesz alacsonyabb.
Pénzforrások
–Támogatást említett. Honnan kerülnek elő a programok szervezési költségei?
– Több helyről kerülnek elő, hiszen a szervező civilszervezetek, a lehetőségeik szerint, maguk is hozzájárulnak, de igen nagy segítséget jelent a városi költségvetésből biztosított forrás, illetve a pályázati lehetőségek kihasználása is. Biztos helyről tudom, hogy tavaly a város kasszájából 146 500 lejt fordíthattak magyar kulturális programokra. Örvendetes, hogy a magyar civilszervezetek összefogva vagy külön is szervezik a jelzett programokat, ezért az RMDSZ helybeli szervezete is bekapcsolódott olyan programokba, amelyekhez nem volt szükség a helybeli önkormányzat támogatására, lévén, hogy politikai szervezetként nem pályázhat. Kiemelném az RMDSZ-en belül, az alig egy éve alakult Pécskai Nőszervezet munkáját, ami sokban gazdagította a helybeli magyar kulturális programot.
–A magyar programokra a helyi városi tanácsosok szerzik a támogatást?
– Természetesen, de nem csak azok, hiszen a Megyei Kulturális Központ is több pécskai magyar programot szokott támogatni. Tőlük, tavaly a Búzavirág Egyesület 4 ezer, míg az M-Kidsz 5 ezer lejes támogatást nyert, pályázati úton.
–Tudtommal, a pécskai magyar programoknak a többsége hagyományos. Lesz-e új színfolt az idei eseménynaptárban?
– Valóban, a legtöbb programunk több éves múltra tekint vissza, ezért meglehet, teljesen új elemekkel nem találkozunk. Nem is biztos, hogy változtatni kellene az olyan programokon, amelyeket az emberek megszoktak, megkedveltek, várnak. Az ilyeneket nem szabad megszakítani, esetleg félben hagyni. Minden civilszervezet vezetőségével leülünk, megbeszéljük az idei terveiket, hogy a politikai képviselet útján azokat támogatni lehessen. Ez az RMDSZ dolga, tehát most vagyunk a programkészítések fázisában, de már most is látható, hogy az utóbbi években meghonosodott gyakorlat, folytatódik. Itt elsősorban két dologra gondolok: egyik az utóbbi években Pécskai Élet címmel napvilágot látott időszakos kiadványunk megjelenésének a folytatása. Ha anyagilag nem ütközünk áthághatatlan akadályokba, nagyjából kéthavonta továbbra is megjelenhet, alkalmanként 1200 példányban, amit esetleg 100-200 példánnyal emelni lehetne. A másik, két évvel ezelőtt indult rendezvényt, a Pécskai Magyar Napot vagy Napokat is folytatni szeretnénk. Még azt kell mérlegelnünk, hogy a befogadó képesség szempontjából, nem sok-e a kétnapos rendezvény? Szerintem, célszerűbb lenne egy minden igényt kielégítő, tartalmas, egyetlen nap, amelynek a programjában minden pécskai találna magának vonzó eseményt.
–A helybeli magyar felekezeteket sikerült-e támogatni?
– A pécskai katolikus, református, de a magyar baptista közösséggel is sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk. Egyháztámogatás címén katolikus halottasház építésére, a református imaház harangtornyának az építésére, de a baptista gyülekezet épületének a javítására is sikerült támogatást szerezni.
–A magyar oktatási intézmények épületeinek a felújítását támogatták-e?
– E téren sok minden történt: a megyei tanács az utóbbi két évben 70-70 ezer lejjel járult hozzá a pécskai 2-es Számú Általános Iskola főépületének a felújításához. Ezt a pécskai költségvetésen keresztül folyatta. Ebből 2013-ban a bejáratot, valamint a földszint nagy részét újították fel, míg tavaly az összeget az egész körépület, a tornaterem, illetve az udvar teljes felújítási tervének az elkészítésére fordították. Azért kellett sürgősen a terv, mert e munkára EU-s forrásokat is megpróbálunk bevonni, hogy a kiíráskor, kész dokumentáció álljon rendelkezésre. A terv elkészült, már csak arra van szükség, hogy Pécska Város Tanácsa határozatban fogadja el. Nem lesz könnyű elfogadtatni, mivel nagy összegről van szó, ráadásul a város költségvetését alaposan megterheli a 2-es utca, illetve az ivóvíz- és szennyvízlefolyó-hálózat bővítése. Mindezekhez a városnak mintegy 15 millió lejnyi, saját hozzájárulást kell kifizetnie. Ezenkívül az új negyedben épülő iskola, illetve a Mustra óvoda épületeinek a befejezése is alaposan elhúzódik. Ugyanakkor a 2-es iskolának a kis épülete is két éve városi pénzen újul fel. Reméljük, idén az is befejeződik, de az évtizedek óta komoly befektetést nem kapott főépületnek a teljes felújítására is sor kerülhet. Nem csak az iskolaépületeken, hanem a diáktoborzáson is dolgozunk. A németszentpéteri RMDSZ, illetve Nicolaiciuc Katalin elnök közreműködésével az ottani magyar gyermekek egy iskolabusszal, az új híd jóvoltából Pécskán, magyarul tanulhatnak, ebédet kapnak, délután pedagógus felügyelete mellett készülhetnek fel másnapra.
RMDSZ-közbenjárás
–Az RMDSZ megyei tanácsosaként ön, vagy az érdekvédelmi szövetség hozzá tudott-e járulni a pécskai magyar érdekeltségű infrastrukturális beruházásokhoz?
– Természetesen, ez mindig is így volt, akkor is, ha Pécskán nem sokan tudják, hogy sok olyan beruházás volt és van, ami az RMDSZ közbenjárására valósult meg. Gondolok itt az ANL 20 lakásos tömbházára, ami azért került oda, mert az RMDSZ kilobbizta. A jelzett tömbház környékének az elrendezése, a parkosítása, a játszótér kialakítása körül is az RMDSZ helybeli, illetve megyei szervezete bábáskodott. Még jó néhány ilyen beruházást említhetnék, amelyek az RMDSZ közbenjárására jöttek létre anélkül, hogy a közvélemény tudna róla. A közelmúltba a piac sarkánál fúratott artézi kút is ide sorolható, amit annak idején Csepella János városi tanácsos az RMDSZ támogatásával indított el, ő felügyelte a munkálatokat is. Sajnos, fél-siker volt, mert a kutat megfúrták, de mikorra elkészült a felépítménye is, a hosszú idő miatt az eredeti furat bedugult, nem lehetett kidugaszolni, ezért újra kellett fúrni. Ez viszont semmit nem von le a kezdeményező érdemeiből.
–Milyen a kapcsolat a pécskai RMDSZ és a helybeli városvezetés között?
– Nem rossz, noha az RMDSZ-nek a 17 tagú városi tanácsban, csupán 2 tanácsosa van. Az előző mandátumban 3 tanácsosunk volt, de akkor nem sokat tudtunk elérni a tanács összetétele miatt. Most viszont, a 2 tanácsos nagyobb súllyal rendelkezik, mint az előbbi 3, ezért a szövetség a befolyását is jobban tudja érvényesíteni. A városvezetéssel, delegáció szinten, időről időre, konzultálunk. Ezen túlmenően, magam minden 2-3 hétben felkeresem a városházát, ahol a polgármestertől kezdve, az irodákban dolgozó emberekkel is elbeszélgetek. Ekkor az információgyűjtés mellett, elmondják mindazokat a törvénykezéssel kapcsolatos gondjaikat is, amelyeknek a megoldását, esetleg megyei tanácsi szintről is szorgalmazni lehet. Mindent összevetve, gyakran politikailag sem egyformán gondolkozunk a városvezetéssel, de felül tudunk emelkedni a legtöbb nézetkülönbségen.
–Idén a szervezet minden szintjén tisztújítást szerveznek. Szándékában áll-e újra megpályázni a pécskai elnöki tisztséget?
– Még nem gondolkoztam rajta, hiszen csak a hét végén döntenek a helyi tisztújító közgyűléseknek a programja felől, a költségvetés elkészítésének is most van a végkifejlete, de a tagdíjak begyűjtésére is összpontosítani kell. Ha túl leszek e fontos teendőkön, meggondolom, de a korom, illetve az egészségi gondjaim miatt is, ha kerül egy fiatalabb, tettre kész jelölt, szívesen átadom neki az indulás lehetőségét, ami nem jelenti a politikából való visszavonulásomat.
–Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nem illegális a Városháza folyosóján függő magyar oklevél
Nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek az Atzél Péter egykori aradi polgármester magyar nyelvű díszpolgári címéről készült, bekeretezett másolat kifüggesztése Bognár Levente alpolgármester irodájánál, állapította meg a rendőrség, mely a vizsgálatok eredményéről tájékoztatta a prefektúrát. A kormányhivatal tudomásul vette, hogy egy idegen nyelvű dokumentumról készült másolat közintézményen belüli kifüggesztése nem sérti a hatályban lévő törvényeket. Minderről közleményben számolt be a prefektúra sajtóosztálya.
A magyar nyelvű díszpolgári címbe az Új Jobboldal/Noua Dreaptă szélsőséges nacionalista szervezet aradi vezetője kötött bele, értesítve a prefektúrát, mint később kiderült, fölöslegesen.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Kényes magyar-kérdések terítéken
Kovács Péter főtitkár értékelője
Ígéretünkhöz híven, külön írásban közöljük az Aradon tartózkodott Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelőjét, amit az Arad megyei RMDSZ Küldöttgyűlésén tartott pénteken este. Amint előrebocsátotta, néhány múltbeli, jelenlegi, illetve jövőbeli kihívást kíván közelebbről megvilágítani.
Tavaly márciusban, a szövetség igen nehéz döntést hozott, amikor a baloldali párttal lépett kormánykoalícióra. Az SZDP-vel 2000–2004. között volt egy igen tartalmas és eredményes parlamenti együttműködés, akkor viszont az RMDSZ nem volt közvetlenül kormányon, nem voltak miniszterei, államtitkárai. Végül is belevágtak, de a koalíció eléggé fogcsikorgatva működött. Őszintén megítélve, ebben az időszakban volt az EP, illetve az államfő választás kampánya, de nemzetiségi, vagyis magyar ügyekben nem igazán tudtak előre lépni, eredményeket felmutatni. Más finanszírozási ügyekben kisebb lépéseket tudtak tenni. Jól szerepeltek az EP-választáson, ahol megőrizték a magyar képviseletet, majd előzménytelenül belefutottak egy olyan államfőválasztásba, ahol nem csak az RMDSZ jelöltje volt az egyedüli magyar jelölt. Az első fordulóban látható volt a belső magyar eredmények közötti különbség, hiszen azt az RMDSZ 86:14 arányban nyerte meg. Tehát úgy igazolódott vissza, hogy az aktív magyar szavazók körében a voksok 86%-át sikerült megszerezni, ami nagyon fontos, az eredményhez minden megyei, illetve helyi szervezet hozzájárult. A második fordulóban viszont nem az volt a meglepetés, hogy a magyarok hány százaléka szavazott Iohannisra, hiszen érezhető volt, tudták, hogy a magyarság 75-80%-a rá fog szavazni. A meglepő az volt, hogy megjelent egy 25-35 év közötti társadalmi réteg, amelyről a politikai pártok és szervezetek nem is tudták, hogy elektori szempontból léteznek. Ez a társadalmi réteg ugyanis közvetlenül 1989 előtt vagy után született, számukra teljesen természetes, hogy köztéren van a Szabadság-szobor, akkor kel át az országhatáron, amikor akar. Természetes, hogy anyanyelvén tanulhat az óvodától az egyetemig, természetesek a kétnyelvű feliratok. Tehát nem érzik, mit veszíthetnek az által, ha elveszítjük a magyar képviseletet az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Megjelent tehát egy olyan réteg – és itt a magyarokra fókuszálunk –, amivel valamit kezdeni kell. Az elnökválasztás előtt az RMDSZ kilépett a kormányból és annak ellenére, hogy az elnökválasztás második fordulójában nem arról döntöttünk, ki fog kormányozni Romániában, nem az RMDSZ szerepvállalásáról döntöttünk, annak ellenére, hogy a második fordulóban az RMDSZ mindenkinek a belátására bízta, kire szavaz, a magyarság szavazatai által kinyilvánított vélemény alapján a vezetőség eldöntötte: a következő időszakban a szövetség nem marad a kormányban! A rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt először lépett úgy ki a kormányból, hogy azt nem buktatták meg, hanem saját döntésük következtében tették. Hogy jó döntés volt-e vagy nem, azt most nem tudják megmondani, de a 2016-os parlamenti választásokon ki fog derülni. Azzal együtt, hogy az RMDSZ az eltelt 25 évben állandóan a politikai párbeszédre alapozva, vagyis a maguk 6-7%-ához sikerült még szerezni 43-44%-ot az eredményességéhez, decemberben azzal kellett szembesülnie, hogy valakik azt próbálják elhitetni róluk, hogy terrorista szervezet. Bizonyára tudják, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az SZKT-n elmondott üzenete miatt a Terrorizmus Ellenes Ügyészség elkezdett vizsgálódni, hogy a kijelentése nem hozható-e összhangba a terrorizmussal, az erőszakra történő bujtogatással, ami nagyon veszélyes dolog. Felolvasta a mondatot, ami miatt nem csak Antal Árpádot, hanem az RMDSZ-t is kivizsgálják: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa a helytartóját: ne provokálják az erdélyi magyarokat, mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. Ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban.” Tehát ez az a mondat, ami miatt valakinek érdeke volt, hogy az RMDSZ közé betolja a terrorizmus felhőjét.
Koncepciós perek?
Mindenki számára világos, hogy ebből nem lehet egy bárkit is elítélő törvényszéki döntés, de valakinek érdeke, hogy az RMDSZ kapcsán lebegtesse a terrorizmus felhőjét. Nagy Zsolt esetéből kiindulva azonban, semmiben sem lehetünk biztosak, hiszen Nagy Zsolttal kapcsolatban semmiféle közvetlen bizonyíték nincs. Két ember telefonon, angolul arról beszél, hogy majd megkeresik Nagy Zsoltot, akivel ezt és ezt fogják megbeszélni. Semmiféle bizonyíték nincs, hogy a jelzett beszélgetés Nagy Zsolttal megtörtént volna, vagy az, bármilyen törvénytelenséget tett volna. Ugyanakkor a Román Államot 1 lej kár sem érte, hiszen a Posta privatizációját még nem indították el. Tehát egyetlen lej kár, illetve egyetlen lej csúszópénz átadása sincs bizonyítva, közben a Nagy Zsolt védelmében megszólalni óhajtó tanúkat meg sem hallgatta a román igazságszolgáltatás. A vérlázító per 9 éve folyik, ezalatt Nagy Zsolt minden este azzal a tudattal feküdt le, hogy ártatlan, de lehet, mégis bezárják. A következő 4 évben viszont börtönben fekhet le azzal a tudattal, hogy ártatlan. Ugyanakkor olyan társadalmi kivetítése is van, hogy a romániai közvélemény örül annak, hogy végre, még egy politikust elkaptak, mert ugye, a politikusok csalnak, lopnak, gazemberek, akik a polgárok hátán gazdagodtak meg. Európa tapsol a folyamatnak, hogy végre volt minisztereket is elítélnek, ráadásul nagy számban ítélik el a csúnya, gazember politikusokat. Ha viszont megnézzük Nagy Zsolt és Markó Attila esetét, feltehetjük a kérdést: milyen országban élünk? Valakiknek érdeke, hogy magyar embereket RMDSZ-es politikusokat is elítéljenek. Markó Attilát egy olyan ügyben akarják rácsok mögött kivizsgálni, ahol ott sem volt az ominózus kárpótlás ügyében született döntés meghozatalakor, de be akarják zárni egy bizonyos időre, amíg az ügyet kivizsgálják.
Amikor azt mondjuk, hogy be akarnak feketíteni bennünket, a romániai magyar közszolgálati médiában megjelenik egy olyan hír, miszerint az RMDSZ döntéseit Budapesten hozzák. Gondolkozzunk el, kinek az érdeke ilyen híreknek a terjesztése? Meggyőződésem, hogy ezek nem véletlenek, hanem tudatosan irányított dolgok, csak ne kérdezzék meg, hogy ki áll mögöttük? Nem a kormány vagy a miniszterelnök, mert azok túl gyengék ehhez. Nem véletlen, hogy ezek a dolgok ilyen tervszerűen, rövid határidő alatt követik egymást.
Újratervezni a politizálást
Tehát ilyen környezetben élünk, de a legnagyobb kihívás talán a választási törvény lesz, mert ha az nem biztosít arányos képviseletet, vehetjük a kapunkat, kivonulhatunk a politikából. Tehát csak olyan választási törvényt tudunk elfogadni, amely arányos képviseletet biztosít. Ha az RMDSZ 6%-ot ér el a választásokon, az 6-os képviselet is legyen. Ennek a biztosítására van elképzelésünk is: a mandátumok 65%-a egyéni választókerületekben, míg 35%-a egy országos kompenzációs listán találna gazdára. Tehát minden szavazó kétszer pecsételne: egyszer az országos listára, egyszer az egyéni választókerület jelöltjeire. Ugyanakkor támogatjuk egy kisebb parlament létrehozását a mostani katasztrofális állapot helyett, amikor a képviselők száma ahelyett, hogy csökkent volna, 120-szal növekedett. Támogatjuk a 300 fő plusz a kisebbségek képviselőiből álló képviselőház, illetve a 100 fős szenátus alakulását. A szenátusba minden megye 2-2, továbbá minden bukaresti kerület is 2-2 szenátort küldhetne. Az önkormányzati választások tekintetében támogatjuk az egyetlen fordulóban megválasztandó polgármesterek változatát, hiszen ezzel a szórványban is van esélyünk polgármestert választani. A megyei tanácsok elnökeinek a megválasztása lehet a jelenlegi módszer szerint, vagyis, hogy névre szavazzanak, vagy a megyei tanács válassza meg a saját tagjai közül.
Kelemen Hunor szövetségi elnök decemberben jelentette be a politika, célok megváltoztatása nélküli újratervezésének a szükségességét, ezért a kongresszusig azt kell kitaláljuk: tartalmilag mit jelent az újratervezés? Ez azért is szükséges, mert megjelent egy olyan politikai réteg, amely képes egy választás eredményét eldönteni. Nem tudjuk, milyen elvárásaik vannak, mennyire fontos számukra az etnikai szempont. Azt az államelnök-választáskor láthattuk: az etnikai szempont nem fontos. Tehát új témákat és tartalmakat kell bevonnunk az RMDSZ politikájába. Ha a fiatalokat nem, hát az újgenerációs értelmiségieket sem tudjuk megszólítani. Ha őket nem sikerül megszólítanunk, komoly gondjaink lehetnek a céljaink elérésében. A kongresszus az a nap lesz, amikor strukturális, de tartalmi változtatásokat is hoznunk kell a munkánkba. Ha sikerrel tesszük, nem csak a soron lévő választásokra, hanem akár a következő 20 évre is kihathat. Ami a költségvetést illeti, Bukarestben született egy döntés, hogy hova, mennyi pénzre van szükség. Mivel mi őszintén gondoljuk a decentralizációt, e gyakorlat elvben ellenkezik a felfogásunkkal, mert egy-egy helyi tanács szintjén sokkal jobban tudják, hol mire van szükség. A Bukarestben hozott döntés szorosan összefügg a PSD-ben tervezett tisztújításokkal. Vagyis. oda adnak pénzt, ahol nekik a legelőnyösebb.
Kovács Péter értékelőjét abban a hitben fejezte be, hogy április 17–18-án meghozzák a megfelelő döntéseket, amelyeket majd közösen, sok munkával végrehajtanak, a romániai magyar közösség érdekében.
A hozzá intézett kérdésekre válaszolva, Kovács Péter a veterán tisztségviselőkkel kapcsolatban kifejtette: Frunda Györgynek nincs tisztsége az RMDSZ-ben, de gyakran a nevében nyilatkozik. Markó Béla és Borbély László bejelentették, hogy tovább nem vállalnak tisztséget, míg egy veterán – akit nem óhajtott megnevezni – nem vonul vissza. Az ártatlanul elítélt magyaroknak a legjobb ügyvédeket kereső igényre elmondta: az ország legjobb, román ügyvédeit fogadták meg, de az ítélet nem rajtuk múlott. Természetesen, fellebbeznek az európai fórumokhoz – hangzott el a Kovács Péter RMDSZ-főtitkár által tartott politikai értékelőn.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A szentimrei Pimodán
MOLNÁR GUSZTÁV egyetemi tanárral indult interjút készíteni Hegyközszentimrére Szilágyi Aladár, a gépkocsizó és fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter társaságában. A tervezett beszélgetéssel gazdagabban, egy szőlőhegyi riporttal és némi pálinkával a tarsolyukban érkeztek vissza a redakcióba.
Bár járatlan vagyok a bormívesség tudományában, nem ér készületlenül a Berettyó völgyébe igyekeztünkben Guszti gazda maroktelefon-kérelme, miszerint Szalárdon vásároljunk számára egy adag áslogot, azaz kénrudacskát. Ugyanis szerencsés egyezés folytán éppen ma hajnalban csemegéztem Nemes Fábián Jósef Tóth-Vásonyi Prédikátor 1814-ben megjelent, Visgálódó és oktató értekezés a’ szőlő-mívelésről című könyvét, mely külön fejezetben értekezik A’ Borokkal való bánás módjáról, mikor azok már a’ hordókban vagynak.
A bennünket remetelakába váró gazda „per Guszti”-ként való emlegetése részemről nem tolakodó bizalmaskodás, hiszen Molnár Gusztáv politológust, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát már fél évszázada, (poétának menendő Ady-körös diákként) volt szerencsém megismerhetni. Szándékom szerint válogatott írásai legújabb kötetének megjelenése kínál apropót arra, hogy hosszabb interjút készítsek vele folyóiratunk, a Várad számára. De a szimatom nem csal: látogatásunk jó alkalmat kínál arra is, hogy riportba örökítsem nagytudományú partnerem környezetének, annak a kishazának a szellemét, amelyik zavartalan szemlélődésre (M. G. megfogalmazása) készteti őt.
A családi birtok
Mielőtt érdemben elkezdenők a magasabb szellemi régiókban való röpködést, arról faggatom, hogyan emelt magának remetelakot a hegyközszentimrei szőlőhegyen. „Ez a mi családi szőlősünk volt. Az úgynevezett Jeges-féle birtok, anyám részéről. Volt egy öreg pince, egy pajta is, meg elől a szőlő. A kollektivizálás idején mindent elvettek, a pajtát lebontották, a környéken szinte minden pincét leromboltak, de a miénknek megkegyelmeztek. Gondolom, azért, mert elég jó lehetett, akkor is bort tartottak benne. Amikor a 90-es évek elején visszaadták a szőlőst, az első években nem sokat törődtem vele, mással voltam elfoglalva, többek között az Összmagyar alternatívában összegyűjtött »szövegeimet« írtam, és nyakig benne voltam Magyarországon a közéletben, a politikában. A birtokot bérbe adtuk, az utolsó bérlő nem csak a szőlőt pusztította ki, hanem a betonkarókat is kiszedte, úgyhogy semmi nem maradt. Amikor 2006-ban idejöttem főállásban a váradi egyetemre, bár Anikó húgom bent lakott a városban, eldöntöttem, hogy ez az a hely, ahol egy kicsit vissza lehet gyökerezni, és akkor kértem meg Guba Jenő unokatestvéremet, hogy a csapatával (amely most a váradi Várban munkálkodik), építsen nekem a pincére egy házat.”
Ha jól számolom, Guszti barátomnak tizennégy jó éve volt ahhoz, hogy gyermekként élvezhesse ezt a hosszúmezői dűlőben megbúvó kisvilágot. „Persze, hogy sokat jártam, pontosabban szekereztem ide – kapom a megerősítést –, ez egy fiúgyerek számára valóságos paradicsom volt. Engem elsősorban nem Szalárdhoz köt a gyerekkorom, ahol születtem, hanem két másik helyszínhez. Az egyik ez a szentimrei, ahol inkább a szüret az emlékezetes számomra. Jeges nagyapám, meg Apám, amikor valami tennivalója volt, gyakran kihozott magával a hegyre. A másik, bizonyos szempontból még fontosabb helyszín a Berettyó túloldaláról ide látszó Újfegyvernek. Mások észre sem veszik, de én mindig látom, amikor odanézek. Ugyanis ott volt az apai nagyszüleim tanyája. A Molnár-ág Hódmezővásárhely környékéről származik. Ott is tanyasi emberek voltak, kétlakiak, ugyanis a tanyatulajdonosnak általában a legközelebbi településen is volt háza. Nekünk Szalárdon volt a házunk, a nagyapáméké mellett, a Kerek-malom-utcán, és pár kilométerrel odébb, az Újfegyvernek fölötti »dombtetőn« volt a tanya. Gyerekkoromban minden nyarat ott töltöttem.” „Tehát számos gyökér köt ehhez a kistájhoz” – mondom. – „Igen, ez az én Heimatom, az én tájhazám” – bólogat. „Összevissza közel egy hektárnyi terület a családi birtok, ebből körülbelül tíz árnyit újból beültettem vagy 800 tő szőlővel. Hát nem egyedül, szerencsére, van itt a szomszédságban egy segítőm. A pincéje, meg a szőlője itt van az enyém mellett. Kocsis Imrének hívják, az apja korombeli, jó barátom, a fia, Imi, a »fogadott keresztfiam« meg segít nekem a munkálatokban, mert egyedül nem győzném, meg nem is akarom magam nagy szakértőnek kiadni. Van vagy negyven szilvafám is, az államtól »örököltük«, nem a téesztől, mert a termelőszövetkezet ezt a határrészt annak idején átadta az állami borgazdaságnak. Nem az errefelé hagyományos veresszilva, inkább a ringlóhoz hasonlít, de annál keményebb, és később beérő, nagyon finom pálinkát lehet főzni belőle. És van jó pár Stanley is. Ebből minden ősszel igazi, üstben főzött szilvalekvárt készítünk a húgaimmal. Harmincvalahány körtét, meg vagy tíz kajszibarackot már én telepítettem. Azok most fordulnak termőre.”
Házigazdánk elmondja, kezdő szőlőmívesként nem az itt megszokott fajtákat telepítette, hanem a gránátvörös bort adó Cabernet-Sauvignon-t és Merlot-t, a fehér bort adó fajtákból pedig a magasabb cukortartalmú Chardonnay-t és Szürkebarátot. Arra észrevehetően büszke, hogy a Chardonnay-t ő hozta be először Szentimrére.
A háromlaki ember
Alig melegedünk meg a felső traktus könyvekkel kibélelt, kályhaduruzsolásos hangulatában, házigazdánk egy míves kupát kotor elő, A szentimrei borverseny aranyérmes bora, 2014. felirattal. „Ezt az én Chardonnay borom kapta. Háááát nem tudom, hogyan, de sikerült – kérkedik szerényen. – Másoknak – elsősorban a »keresztfiamnak« – is benne van a keze munkája. A kora tavaszi metszés, a permetezés persze az én »gondom«, de nem az én dolgom, az ekézés meg végképp nem. Bár mi lovas népek volnánk. Nagyobb gazdák voltunk, mindig lovak között forgolódtam gyerekkoromban, de lóval bánni, lovagolni nem tanultam meg. Kisebb koromban megtanulhattam volna, de inkább olvastam, elbújtam, amikor kapálni kellett menni.” Amikor a falut elhagyva felkapaszkodtunk a Molnár-portához vezető köves úton, meggyőződhettünk arról, hogy valóban remetelakhoz közeledünk, hiszen nem sok házat láttunk a környéken. „Van itt egy nagyobb gazdaság a szomszédságomban, az Úr Zsigmondé, neki valóságos borászati komplexuma van, pincéi, ő a szentimrei bor fő termelője és forgalmazója, Váradon is van vagy hat üzlete. Zsigmond profi szőlész-borász, EU-s támogatással dolgozik, teljesen gépesített gazdasága van, nagy inoxtartályokban tárolja a borait, és télen-nyáron egy csomó embernek munkát ad a környéken. Tőle is szoktam tanácsot kérni. Az övéhez képest az én borom, akármennyire jónak sikeredett, csak »kézműipari« termék. De hál’Istennek vannak, akik épp az ilyet kedvelik.” Tudomásom van arról, hogy Molnár Gusztáv háromlaki ember, nem fér a fejembe, miként engedheti meg magának azt az időbeni fényűzést, hogy egy-egy esztendejét három helyen múlassa. Mivel a mindenütt egyszerre jelenlevőség képességét nem birtokolja, rá is kérdezek erre a talányra. „Alapvetően a Pest melletti Csömörön lakom családostól, már vagy húsz éve kiköltöztünk a fővárosból. Télen többnyire ott tartózkodom, ide csak olyankor jövök, amikor óráim vannak, vagy a bort kell lefejteni, palackozni. A másik rezidenciám egy Mezőtúr és Gyomaendrőd között megbúvó vízparti faház, a Hármas-Körösnek vannak ott holtágai. Nyáron imádom ott múlatni az időt, emlékeztet az én tanyasi gyerekkorom hangulatára. Az kint van, mindentől távol, a vizes világban. (A pontos „cím”, ha érdekel: »Peres holtág, Vakota-zug«.) Ahhoz képest még a szentimrei hegy is a civilizáció csúcsa, annyira eldugott helyen van. Nem egyetlen meghatározott helyem van, hanem egy Tájhazám, amelyik Mezőtúrtól Szentimréig terjed. Ami az érdekes, hogy az í-ző nyelvjárás odáig terjed nyugat fele. Mezőtúron is íznek. De nem annyira jellegzetesen, mint Biharban, meg nem mondják a lónak, hogy lú, és a diftongusos au-zás is inkább itteni sajátosság. Egyébként – ha már szóba került – tudod-e, hogy hol van a keleti határa az í-ző nyelvjárásnak? Nagyjából egybeesik a hajdani Biharország határaival, Kalotaszegen Magyargyerőmonostor az utolsó még í-ző település. Bunyitay Vincétől tudom, akinek négykötetes nagy művét – amelyet te adtál ki újra – egyetemista koromban Kolozsváron apróra kijegyzeteltem. Lényegében a nyarat Mezőtúr és Szentimre között osztom meg. Persze, tavasszal, ősszel, amikor zajlik az egyetemi félév, akkor Váradon megtartom az óráimat, de amint végzek, jövök ki a hegyre. A városban csak olyankor maradok, amikor valamilyen rendezvény van, amin részt akarok venni, vagy színházba megyek. Egyébként nem élek teljesen remeteéletet, hisz folyton jövök-megyek – jó kis Suzuki Sx4-esem nélkül nem is tudnék létezni –, no meg szoktak látogatóim is jönni. Odakint, a ház mellett van egy grillező meg egy kemence. Az utóbbit a gyimesközéploki Korbuly Laci bácsi építette nekem. Nagy forgalom nincs, van egy szűkebb baráti köröm, ők látogatnak meg.”
Pinceportya
Lazításként szemlére indulunk. Helynévmániás lévén, riporterségem az iránt érdeklődik, hogy kísérőnk milyen határrésznevekkel, dűlőnevekkel ajándékozhat meg? A már hallott Hosszúmező mellé begyűjtöm balkéz felől a Bocskai, odébb a Koppány, túloldalt a Gárdony (helyi kiejtés szerint: Gárdon), lentebb, a faluban a Kulcsár-domb neveket. – Megannyi legenda és valós történelmi esemény hordozói. Vagy elpusztult falvaké, mint a Szalárd határában fekvő Adorján és Latobár. Gusztáv mutogatná is, mi, merre van, de a Berettyó mentén terjengő ködfátyol csak Adorján várának öregtornyát engedi láttatni a tájból. Bizonygatja, hogy bár az itteni dombok csupán két-háromszáz méter magasak, de napfényes időben különlegesen tág perspektívát kínálnak, akár tíz falut is befoghat a tekintet, szemközt, a folyó túlsó oldalán a Hegyköz meg a Rézalja megannyi tornya látható. „Ha a Hosszúmező és a szemben lévő dombvonulat tetején meghúzódó Síter között képzeletbeli vonalat húzunk – mutatja Gusztáv, a ködgomollyal mit sem törődve –, az egyben egyfajta nyelvhatár is. Szentimrétől nyugatra és északra húzódik a színmagyar Érmellék, míg a Berettyó túloldalán, Margitta fele már zömmel románok laknak. Ez az a vidék, ahol jó Szalárdi János, a Siralmas magyar krónika írója elbúcsúzva az Élesden letáborozó fejedelemtől, »sűrű oláh falvak között haladva« átvágott egy másfajta hegyen, hogy a Berettyóhoz kijutva szülőfaluja felé vegye az irányt.”
Aztán a birtok jobb oldalán húzódó elég mély árokra terelődik a szó: „Ez volt a Mélyút. Eredetileg valószínűleg vízmosás volt, ma már jócskán feltöltődött, de gyerekkoromban még ki sem látszottak belőle a szekerek. Ott összetalálkozni nem lehetett, hiszen nem tudták egymást kikerülni. A szekéren ülők messziről kurjongattak – különösen szüretkor –, valahogy jelezték, ha már valaki elindult egy irányba, hogy a másik, szemből érkező várja meg a kereszteződésben.” Amikor Molnár Gusztáv „aranyérmes borász” a pincéjébe invitál bennünket, egy helyi vonatkozású – mint kiderült, általa nem ismert –bortörténeti adalékkal próbálom viszonozni a szíveslátást. „Feljegyeztem magamnak egy ilyet – magyarázom –, Bél Mátyás azt írta 1726-ban, hogy a szentimrei bor »dicsőségben a váradival vetekszik, mindkettő kedves az ivóknak, s a fejnek nem árt, egészséges«. – Ezek alapján feltételezhető, hogy a soktudományú »hungarus« férfiú – aki a saját identitását úgy határozta meg, hogy »lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus«, tehát tót (szlovák) anyanyelvűnek, magyar nemzetűnek és német műveltségűnek vallotta magát –, forgolódhatott itt…”
Ahogy a fehérre meszelt gádorban kezdünk lefelé ereszkedni a pince félhomályába, menten érezni a falakat, a mennyezetet borító, a borászathoz nélkülözhetetlen nemespenész illatát. „Nem minden pincében van ilyen – bizonygatja alvilági kísérőnk
–. Hátul vannak a régi pálinkák. De ezeket különlegesebb alkalmakra tartogatom. Nemrég, Stanik István ex-sógorom – lapotok alapítója – 60. születésnapján te is ihattál belőle. Most a 2014-es évjáratút fogod megkóstolni, nem ült még eleget a hordóban, de szerintem már iható. Ha egyetértesz, kaptok belőle egy kis kóstolót. Számomra ez a pince, Ady után szabadon, a szentimrei Pimodán. Amikor kint elég hideg van, a pince kifejezetten kellemes, olyankor itt szoktam olvasgatni a verseit. Különösen a magyarság katasztrófáját mindenkinél pontosabban látó sorai nyűgöznek le. Foglalkoztat, hogy megcsináljam – legalább e-book formájában – az én válogatott Ady-kötetemet. Egy Kosztolányi vagy egy Babits soha nem engedte meg magának, hogy nagyon rossz verseket is írjon. Ady zseniális dolgai mellett habozás nélkül ontotta az élvezhetetlen verseket is. Úgy érezte, ő ezt is megteheti. Nem szabad a teljes Adyt olvasni, mert akkor elterelődik a figyelmünk arról, amit ő meglátott. A szentimrei Pimodán persze csak távoli, halvány mása az Ady által megélt Magyar Pimodánnak, amely az eredeti, Baudelaire-féle világfájdalomnál is mélyebb, tragikusabb és végzetesebb volt. Mi már nagyon messze vagyunk ettől, bár még mindig »ennek isszuk a levét«. Hogy is jövünk mi ahhoz, hogy a pár év híján száz év óta tartó elkábultságunkat összehasonlítsuk az ő mindezt előre látó transzcendens kábulatával! Mindenestre ennek a pincének van valamelyes Pimodán-hangulata. Néha szükségünk van a lebegésre, amit persze nem szabad túlzásba vinni.
Egy kis szeszszag terjeng, ez attól van, hogy tegnap fejtettük a borokat, ma pedig, miután elmentetek, folytatjuk. Ugyanis Szentimrén mindig február első szombatján van a borverseny. Amikor megnyertem azt a díjat, személyesen nem vehettem részt, és a szomszédom, Kocsis Imi »aratta le a babérokat«. Most már követelik a »céhmesterek«, hogy személyesen jelenjek meg a borászok vetélkedőjén.”
Gusztáv a pince előterében nagy rámolásba kezd Péter kollégám segítségével, akiről kiderül: ő is épp olyan otthonosan mozog a szőlész-borász eszközök körében. Addig rakodnak, amíg az egymásra halmozott darálók, prések mögül előtűnik egy felirat: JEGES PÁL KOVÁCS MARGIT, 1935. „Ő volt az én Jeges dédnagyapám és Kovács leánynevű dédnagyanyám, aki mellesleg hozományba kapta ezt a földet (jó, csak egy részét, a többit kivásárolták a testvérektől). Jeges Pál építette az eredeti pajtát, amelyből csak ez a betonkád maradt meg, amelyen a felirat van. Gyerekkoromban ebbe daráltuk a szőlőt. Aztán itt van ez a régi, különleges, kézi meghajtású prés, az van ráírva, hogy FLEISCHER ÉS TSA. KASSÁN. Nemrég újíttattam fel, és mondhatom, tökéletesen működik. Itt ez a kicsi prés – folyatja a gyűjtemény bemutatását –, ennek is hasznát vesszük, amikor valamelyik fajta szőlőből túl kevés van. Kint van egy nagyon öreg, kovácsolt prés, csak az alja van öntöttvasból, a préskosarán az ANDRÉNYI ÉS TSA NAGYVÁRAD-ARAD felirat olvasható. Ez is monarchiabeli, természetesen.”
Végezetül immár pálinkás butykosokkal felfegyverkezve visszatérünk a felső traktusba, néhány korty ital, és egy mangalicakolbász-kóstoló erejéig. A Monarchia hangulatának idézése tovább folyik: „A Molnárok egyik ősapja vízimolnár volt északon, a Garam mentén, hithű református család. Amikor jött a rekatolizáció, Gyömrőbe mentek, majd onnan is tovább, Hódmezővásárhelyre, ahol ránk ragadt a Gyömrői előnév. Ezért mi Gy. Molnárok vagyunk tulajdonképpen. Nálam már lekopott a Gy. Amikor apám 1948-ban beíratott az anyakönyvbe, nem voltak hajlandóak bejegyezni. A Jegesek nagyon érdekes népség, a Hajdúságból került Szentimrére az üknagyapám kántortanítónak. Őseik marhahajcsárok voltak, lábon hajtották el Spanyolországig a jószágot. Jól megülték a lovat, a puskával is tudtak bánni, a bogrács is ott volt a nyeregben. – Alighanem innen van, hogy szeretek bográcsban főzni…”
A tágas, amerikai konyhás ebédlőben, amely télen dolgozószoba is, alig van szabad fal. Ahol nincs könyv, ott két, díszesen bekeretezett negyvennyolcas poszter van – nem tudom, annak idején hogyan nevezhették –, majd négy, szintén századeleji stílusban bekeretezett nagyalakú fénykép. „Azok a Molnár- és Bende-ági dédszülők – kezdi rá vendéglátónk, amikor látja, hogy a falakat pásztázzuk –, mellette meg a Vasárnapi Újság két melléklete, amelyek eredetileg Molnár dédnagyapám szalontai házában függtek a falon. Ő 1903-ban vásárolt egy százholdas birtokot a Szalonta melletti Madarászon, és erősen függetlenségi párti érzelmű volt. A még ma is igen csinos, közvetlenül az emlékpark melletti egykori házukat pár évvel ezelőtt mutatta meg nekem Dánielisz Endre helytörténész. (A világháború után költözött a család egy része Szalárd környékére.) De ne gondoljátok, hogy becsavarodtam, ez az erős századelő-fíling onnan van, hogy harmadik éve vezetek egy kutatást a Sapientián, amelynek címe A magyar nemzeti hegemónia dilemmái a száz év előtti Magyarországon. Remélem, 2018-ra könyv lesz belőle.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Bepillantás a Mura-vidéki magyarság életébe
Újjáéleszteni az Arad–Lendva kapcsolatot
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével, Horváth Ferenccel a közelmúltban, Aradon tett látogatása alkalmával beszélgettünk.
– A lendvai Zala György monumentális alkotása, a Szabadság-szobor 10 éve újra köztéren áll Aradon. Ön milyen célból érkezett ide?
– Tulajdonképpen az RMDSZ 25. évfordulója alakalmából, Kolozsváron szervezett ünnepségre tartok, mivel azonban korábban a Lendva és Arad közötti kapcsolat, pontosabban közöttem és Bognár Levente alpolgármester úr között igen jól működött, gondoltam, teszek egy kitérőt Arad felé. Én az elmúlt mandátumban más posztra kerültem, ezért a kapcsolat kissé lankadt. Most viszont Lendva alpolgármestere is vagyok, ezért is gondoltam, hogy a kapcsolatnak vissza kellene nyernie a régi fényét. Vagyis évente legalább egyszer találkozzunk, ezért kapcsoltam össze a kolozsvári utamat az aradival. Tehát az alpolgármester úrral leülünk, megbeszéljük a régi kapcsolat újraélesztésének a lehetőségeit.
– Csak magyar–magyar vagy a két önkormányzat közötti kapcsolatépítésen is gondolkoznak? Zala György ugyanis nemcsak a két magyar közösség, hanem a két város között is kapocs lehet.
– Abban reménykedem, ha a régi kapcsolatot felelevenítjük, nemcsak a két magyar közösségre, hanem a két városra is kiterjeszthetjük azt. Most alpolgármesterként a két város közötti kapcsolat kiszélesítésének is nagyobb löketet adhatok. Ezt megbeszéltem a lendvai polgármester úrral is, aki nyitott az aradiakkal való kapcsolat újrafelvételére, amelynek nemcsak Zala Györgyről kell szólnia, hanem, ha közös pontokat találunk, akár egy gazdasági delegáció látogatásában vagy kultúra, sport jellegű együttműködésekben is gondolkodhatunk. Szerintem Lendva város mindenfajta kapcsolatra nyitott.
– Mennyire ismerik a lendvai magyarok Zala Györgynek az Aradon ápolt emlékét, illetve szoktak-e Aradra látogatni?
– Aradról, illetve az itt álló Szabadság-szoborról nagyon sokan tudnak, hiszen ha lendvai kiránduló csoportok Erdélybe érkeznek, rendszeresen megtekintik a Szabadság-szobrot is. Amint említettem, 4-5 évig a kapcsolat igen intenzív volt, akkor aradiak is rendszeresen jártak hozzánk vendégszerepelni, színdarabot mutattak be, miközben mi Aradon kiállítást szerveztünk. Tehát igen termékeny kapcsolat volt, amit szeretnénk felújítani, lehetőleg kiszélesíteni, hogy minél több ember megismerje azt a nagy sikert, amivel az aradiak újra felállíthatták a Szabadság-szobrot.
Magyar hétköznapok
– Kérném, mutassa be a lendvai, illetve a Mura-vidéki magyarság hétköznapjait.
– A Mura-vidéki magyarság manapság hivatalosan olyan 5-6 ezer főre tehető, tehát viszonylag kis létszámú, szerintem viszont nem hivatalosan a számuk ennek a duplája. Azért van ekkora különbség a két szám között, mert nálunk nagyon sok a vegyes házasság, ezért sokan mindkét nemzetiséghez kötődnek. Ha dönteniük kell ez ügyben, talán sokan nem feltétlenül a magyar nemzetiséget választják. Ha viszont szélesebb értelemben vesszük, beszélik a nyelvet, magyar értékeket hordoznak, a magyar közösséget erősítik.
– Lendvának hány százaléka magyar?
– A lakosság 30-40%-a magyar, de a Mura-vidéken is mintegy 30 településen élnek magyarok, néhány helységen többséget is alkotnak. A vidék nagy részén azonban szlovének élnek, de Jugoszlávia idején nagyon sok délszláv is beköltözött, főként munkavállalás okán. Sokan letelepedtek, családot alapítottak. A járást alkotó öt községben élnek magyarok, magam e településeknek a csúcsszervezetét képviselem, hiszen elektori módon innen kerülnek ki a tanácstagok. A csúcsszervezetnek van két alapított intézete, a Tájékoztatási Intézet, amely kiadja a Népújság nevű hetilapot 24 oldalon, illetve a másik intézet a Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, amely a kultúra mellett minden olyan tevékenységgel foglalkozik, ami a magyar kultúrát szolgálja, ápolja. Van magyar rádió- és tévéstúdiónk is, amelyek szervezetileg hozzánk tartoznak, de a nagy szlovén rádió- és tévérendszer kereteiben működnek egy Lendván székelő szerkesztőségük jóvoltából. A rádió naponta 18,15 órát működik élő adásban, míg a tévéstúdió napi 30 percet sugároz a szlovén 1-es, illetve 2-es csatorna műsorában. Ami a legfontosabb, teljes mértékben a Szlovén Rádió és a Szlovén Televízió költségvetéséből élnek. Nekünk nincs különálló iskolánk, hiszen nálunk az oktatás kétnyelvű, szlovén és magyar. Ha viszont alaposabban megnézzük, a magyar nincs azonos státusban a szlovénnel. Ha papíron úgy van is, a hétköznapok gyakorlatában ez másképp nyilvánul meg. Ez is egy serkentője az asszimilációs folyamatnak, ráadásul nincs nemzeti egyházunk, ugyanis a papjaink nem magyarok vagy alig van közöttük magyar. Ilyen szempontból komoly gondokkal küszködünk. A teljes kép kialakításához hozzá kell tennem: a négy darab, kétnyelvű általános iskolában, illetve az egy, ugyancsak kétnyelvű középiskolában társalapítói szerepe van a magyar közösségnek. Ez azt jelenti, hogy a tanácsokban, a felügyelő szervezetekben ott vannak a magyarok által delegált képviselők. Véleményt mondunk az igazgatók kinevezéséről és a tanmenetről. Gyakorlatilag minden fontosabb kérdésbe be vagyunk avatva, de mégsem olyan, mintha tiszta magyar iskola lenne.
– A templomban milyen nyelven folyik a szertartás?
– Vasárnap két magyar szentmise van, mivel a Mura-vidéki magyarok 85-90 százaléka római katolikus, viszont csak két olyan papunk van, akik tisztán beszélik a magyar nyelvet. Mivel komoly paphiánnyal küszködünk, egyik 70 év körüli plébánosunk azért szolgál, hogy a magyar hívek ne szenvedjenek hiányt. Egy másik fiatal papunk az anyja révén magyar, tehát jól beszéli a nyelvet. Lendván viszont, ahol a Mura-vidéki magyarság 75-80%-a él, a plébános szlovén anyanyelvű, aki igyekszik megtanulni magyarul, de nem tudja a hitéletet úgy átélni, átadni magyar nyelven, mint az anyanyelvén. Lendván él egy magyar nyelvű evangélikus közösség is, amely részére a püspök nemes gesztust tett, hiszen hosszú idő alatt sikerült kinevelni egy szlovén származású, de Mura-vidéki fiatalt, aki Budapesten végezte el a teológiát, tehát anyanyelvi szinten beszéli a magyart. A továbbiakban helyettesíti az eddigi lelkészt, aki nem beszél magyarul. Van egy 200 lelkes református közösség is, ahova 50-60 év után első alkalommal érkezett magyar lelkész, aki mindent megtesz a közösség újraélesztéséért.
– Hogy történik a magyar hagyományápolás?
– Nagyon sok magyar rendezvényünk van, a magyar ünnepekre mindig szervezünk a falvakon is, de a városban is ünnepséget, ahova a fiatalokat is megpróbáljuk mozgósítani. Olyan programjaink is vannak, amelyek a fiatalokat kifejezetten vonzzák. Ilyenek a Puskás Akadémiával szervezett sportrendezvények. Az Akadémia sportolói hozzánk járnak edzeni, de olyan koncerteket is szervezünk, amelyek a fiatalokat vonzzák. Magyarországról átvettük a Ringató Programot, amely 6 hónapostól 3 éves korig foglalkozik a gyermekekkel, akikkel minél korábban kell elkezdeni a foglalkozásokat. Szinte az anyatejjel együtt kell magukba szívniuk a magyarságtudatot. Szinte minden faluban működik művelődési egyesület, ezek főként magyar érdekeltségűek, azok vezetik, akik évtizedeken keresztül ápolják a nyelvet és a kultúrát. Ez főként az anyaországi Zala és Vas megyéknek köszönhető, ahol már 30 évvel ezelőtt felfigyeltek arra, hogy magyarországi szempontból, a kis lélekszámunk miatt, nem vagyunk fontos tényező, ezért a két megye rendszeresen küldött hozzánk népművelőket, biztosítva az egyesületeink számára szükséges szakmai támogatást. Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük a sport együttműködésnek az 50. évfordulóját, ami hatalmas dolog volt a kezdetben, amikor több száz kilométert kellett utazni azért, hogy az országhatár túl oldalán lévő szomszédos faluba el lehessen jutni. Az akkori jeget a sportolók törték meg, ami útmutató volt a további generációk számára.
– A gyorsított honosítás lehetősége mennyire erősítette meg a magyarságtudatot a Mura-vidéki magyarság körében?
– Ha az EU-szempontokat, a nyugati demokráciákban meghonosodott szokásokat vesszük figyelembe, a nemzeti tudat, így a magyarságtudat is kissé kiveszik az emberekből. Az első fázisban nem volt nagy érdeklődés a magyar állampolgárság iránt, viszont sikerült elérnünk Magyarország Kormányánál, hogy egy évvel ezelőtt konzuli irodát nyisson Lendván. Mivel az iroda munkatársai vidékre is rendszeresen kijárnak, jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. Hogy azt pontosan hányan igényelték, nem tudom, de arányszámban az megegyezik a többi elszakított területen jegyzett aránnyal.
– A magyar kulturális rendezvényeket a szlovén állam vagy az önkormányzatok támogatják-e?
– A szlovén állam jelentős mértékben támogatja a magyar intézményeket és önkormányzatokat. A magyar önkormányzatok a nagy városi önkormányzatok közvetítésével kapnak támogatást, noha teljes önállósággal rendelkeznek, míg az újság a művelődési intézmények, illetve a rádió- és tévéstúdió közvetlenül az államtól kapnak jelentős támogatást, de az utóbbi időben magyarországi források is megnyíltak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, amit abban a reményben zárjunk, hogy Arad vezetőségével sikerül újraéleszteni a régi kapcsolatot.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Magyar osztályok megszüntetésére hívják fel a figyelmet
Jogtalanul szüntetnének meg magyar osztályokat, hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat. A háromszéki szervezet e heti angol nyelvű levelében rámutat, az RMDSZ súlyos magyarellenes visszaélési próbálkozásokat észlelt a jövő évi beiskolázás terén. Egyes megyék iskoláiban jogtalanul szüntetnének meg magyar osztályokat.
A hírlevélben idézik Magyari Tivadart, az RMDSZ oktatásügyi főtitkár-helyettesét, aki szerint „olyan esetekkel szembesültek, ahol magyar osztályokat próbáltak meg összevonni vagy megszüntetni, a minisztériumból előre jelzett szűk pénzkeretre hivatkozva, holott ezeken a településeken a magyar gyermeklétszám nem csökkent, tehát ez indokolatlan lépés”.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat arra is kitér, hogy Arad polgármestere, Gheorghe Falcă bírálta az aradi rendőrséget és prefektusi hivatalt, amiért az Új Jobboldal feljelentése nyomán tájékoztatást kértek egy, az aradi polgármesteri hivatal falára kifüggesztett magyar nyelvű díszoklevél, valamint a Csíki Gergely Gimnázium homlokzatán elhelyezett magyar zászló miatt.
Idézik Gheorghe Falcă polgármestert, miszerint a prefektúrának és a rendőrségnek egyéb fontosabb dolga is kellene legyen, semmit szimbólumok után nyomozzon, valamint azt is, hogy a polgármester szerint mindez már „túl sok”.
Mint ismert, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet közöl annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét az erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Márton Antalra emlékeznek Ópáloson
Fogyunk. Újra veszteség érte az ópálosi magyarságot. Február 2-án egy temesvári kórházban elhunyt Márton Antal agrármérnök, akit végakarata szerint az ópálosi temetőben, a családja, a rokonok, barátok, a volt munkatársak részvételével helyeztek végső nyugalomra.
Márton Antal a Székelyföld csík-széki részéből származott abból a Márton családból, amelyik Márton Ferencz festőt, grafikus és szobrászt adta a nemzetnek, de távolabbi rokonságban volt Márton Áronnal, Erdély nagyszerű püspökével is, anyai ágon rokonságban volt a Mikes főnemes családdal is. Édesapja katolikus, a tavaly 100. életévét betöltött édesanyja református, ezért a családi megegyezés szerint a fiúkat katolikus, a leányokat református híveknek nevelték. Mivel mind a négy gyermek fiú volt, mindnyájukat a katolikus vallásban nevelték, de mindkét felekezet templomait látogatták. Édesapja a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett agrármérnöki oklevelet, ezért sokáig a Duna-deltához közel egy hatalmas uradalmat irányított, ahova a családját is elvitte, de az édesanyja mindig visszavágyott, hogy Erdélyben szülje meg a gyermekeit. A II. bécsi döntést követően visszaköltöztek Észak-Erdélybe, Márton Antal Zsibón született, a zilahi Weselényi Gimnáziumban tanult. Édesapja 1948-ban alapító tagja volt az Aradi Állatorvosi és Állattenyésztő Főiskolának, amelynek tanára, dékánja volt. A Főiskola Temesvárra költözött, az ottani Mezőgazdasági Főiskola részeként, amelynek második rektora volt a haláláig.
Márton Antal a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetemen tanult, az utolsó magyar nyelvű évfolyamon, 1958-ban. Ekkor a Ménesi Kísérleti Állomásra helyezték gyakornoknak, majd az 1957-ben alakult Barackai Állami Gazdasághoz szegődött a néhai igazgató, Fazekas István hívására. Előbb Gyorokon egy szőlészeti brigádot, majd a Gazdaság szőlészeti részlegét vezette, ami magában foglalta az összes szőlőt Barackától Kovásziig. Mivel 1967-ben az ország szőlészetét farmokra osztották, maga Barackán a 2-es Szőlészeti Farmot vezette nyugdíjazásáig. Hosszú tevékenysége során, a többi igazgatóval együtt a hegyaljai, több száz hektárnyi szőlőt 100%-ban újratelepítették, Arad-hegyalján a közreműködésemmel újrahonosította a Nagyburgund és a Pinot noire fajtákat, átgondolt terveket készítettek a talajerózió elleni védelemre, kiépítve a szőlőben az útrendszert, vízgyűjtő gátakat, vízhálózatot telepítettek az egész területen. Nevéhez fűződik a félmagas törzsű termesztési módszer bevezetése. Helyi szakemberek bevonásával a munkák gépesítésére talajművelő eszközöket készítettek. A föld szerelmese volt, nyugdíjba vonulása után a kertjében gazdálkodott, ahol maga ásta, kapálta, metszette, permetezte a szőlőjét, a gyümölcsfáit, a málnáit. A fölösleget a piacon értékesítgette, hogy pótolja a szégyenteljes nyugdíját, hogy segítse a gyermekeit. Tudását, tapasztalatát megosztotta azokkal, akik igényelték, de felkérésre bármilyen munkát elvégzett a magángazdák szőlőiben, gyümölcsöseiben, ahol 27 rendszeres kliense volt.
A sok munkának a betegsége vetett véget, a legjobban az bántotta, hogy nem bírt tovább dolgozni.
Nemcsak Márton Antal, aki az egész életét Arad-hegyalja szőleire áldozta, hanem a többi ópálosi, valamikor az állami gazdaságban dolgozott személy is szomorú volt, kisemmizettnek érezte magát a rendszerváltás után, amikor is a 18-as földtörvény alkalmazásával ők semmi földet nem kaptak. Eközben Ménestől Pankotáig, Magyarádig minden egykori állami gazdasági alkalmazott, beosztásának a függvényében, 1-3 hektár szőlőt vagy szőlőnek való területet kapott. Méghozzá hivatalosan, birtokívvel alátámasztva. Közülük sokan nem tudtak mit kezdeni a földdel, vagy nem volt kedvük a megmunkálásához, ezért eladták azt. Hogy kik vásárolták meg, nem rám tartozik, de Márton Antalra emlékezve e szomorú dolgok is eszembe jutottak.
Tisztelettel,
id. Barabás József ópálosi nyugdíjas, a Barackai Borkombinát egykori pincemestere
Nyugati Jelen (Arad)

Szatmárnémetiben vendégszerepel a nagyváradi Szigligeti Színház
A Harag György Társulat meghívására A világcirkusz című táncszínházi produkciójával vendégszerepel Szatmárnémetiben a nagyváradi Szigligeti Színház 2015. február 13-án, pénteken, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében. Az előadás alapja Nagy Dániel Cirkusz című kisregénye, amelyet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató dramatizált.
Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, színházi rendező, a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója, díszlet- és jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremias, világítástervezője Stadler Ferenc, rendezőasszisztense Szőke Zsolt.
A főbb szerepekben Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Hunyadi István, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Szabó Eduárd és Szotyori József látható. A produkciót a Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közösen készítette el és adja elő.
Az előadás a Harag György Társulat és a Szigligeti Színház között tavaly megkezdett bérletcsere-megállapodás folytán érkezik Szatmárnémetibe. A két társulat közötti megegyezés értelmében vendégszerepelt 2015. február 7-én, szombaton este a szatmárnémeti színházi műhely Koldusopera című produkciójával a Körös-parti színházban. A Nagyváradon is nagy sikerrel játszott előadást a Kossuth- és Jászai-díjas rendező Babarczy László vitte színre 2014 őszén.
Az előadást azon bérletesek tekinthetik meg, akik választottként A világcirkuszt jelölték meg, illetve jegyet is lehet váltani rá a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.
Kimondottan az I. világháború a témája Nagy Dániel Cirkusz című regényének (Arad 1926): a mű gerincét alkotó cirkuszi előadás tulajdonképpen a lezajlott háború allegóriája. Az expresszionista hangvételű alkotás hatalmas látomás a háború borzalmairól; felépítésében egyrészt a groteszk és az abszurd, másrészt a realista mozzanatok gyakori együttes alkalmazása fokozza a háború elembertelenítő mivoltának ábrázolását. „A Cirkusz pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remekmű. A Remike kívánságára vérért lihegő artisták, a világban tévelygő, teljesen naiv Isten, a mindenen diadalmaskodó kegyetlenség – mindez borzasztó látomás a világháborúról, és még annál is többről: a mai és mindenkori ember esztelenségéről, önzőségéről, kíméletlenségéről. A Cirkusz iszonyú önarckép rólunk, akik szeretnénk, de nem tudunk emberek lenni.” (Demény Péter)
Juronics Tamás 1987-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatát, a Szegedi Balett táncosa, 1990-től magántáncosa, 1991-től pedig koreográfusa lett. Nevéhez több mint 50 koreográfia fűződik. 1993 óta a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. 2007-2008 között a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke volt.
maszol.ro

Sikeres gazdafórum Aradon
Fontos lépcső az építkezésben
Amint arról helyszíni tudósításban beszámoltunk, kedden az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Mezőgazdasági Kamara, valamint az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete közösen szervezte meg azt a gazdafórumot, ahol magas rangú romániai és magyarországi szakemberek tartottak előadásokat a gazdálkodás hatékonyságának a növeléséről, az útkeresés módozatairól.
Értékelőnkben több, Arad megyei szakember véleményét kikérve, megpróbálunk rávilágítani a lezajlott gazdafórum fontosságára, a romániai gazdatársadalom szakmai, gazdasági fejlődésének a lehetőségeire.
Ütőképes gazdatársadalom épül
Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke: „Véleményem szerint, a lezajlott gazdafórum a vártnál is sikeresebb volt, mert a helybeli szakemberek mellett olyan magyarországiak is részt vettek, akik a Csongrád Megyei Agráripari Kamarán túlmenően, a Magyar Agráripari Kamarát is képviselték. Gondolok itt a Kispál Ferenc Csongrád megyei elnököt képviselt Juhász Istvánra, de azokra a szegedi kutatómérnökökre, előadó tanárokra is, akik a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karáról dr. Horváth József dékánnal érkeztek. Tőlük tudtuk meg, hogy a következő években a Karon az eddiginél is több, Arad megyei fiatal szerezhet oklevelet, ösztöndíjjal. A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma részéről Horváth Józsefet, az Orosházi Gazdakör elnökét Szabó Csaba képviselte, aki tanulságos előadást is tartott. Felkérésünkre, Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg a fórumot, az Arad Megyei Kamara meghívására, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem tanára, dr. Nicuşor Boja is előadást tartott azokról a náluk oktatott szakterületekről, amelyek kapcsolódnak a mezőgazdasághoz. Az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot Monica Nadiu irodavezető képviselte. A fórumon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét, egyben az Aradi Agrárkamarát is a jelöltünk, a vezetőségi tag, ifj. Zágoni Szabó András képviselte, aki a tervezett utánpótlás megtestesítője. A keddi, egy régóta elkezdett fórum-sorozatnak a részét képezte. Azért szervezzük, hogy egyeztessük a gazdatársadalom felzárkóztatásához adódó lehetőségeket. Elképzeléseink szerint, ez oda nőheti ki magát, hogy a mezőgazdaságban egységes rendszert alakíthassunk ki, Brüsszelbe egységesen juttathassuk el az elvárásainkat, tehát a gazdák érdekében, védelmében is egységesen léphessünk fel. Ennek nem csupán gazdasági, hanem erkölcsi hozadéka is lehet, hiszen az egész, a faluról, az itt élő közösségek életminőségéről szól. Jelenleg hathatós anyaországi támogatással, egy hazai, magyar, ütőképes gazdatársadalom építése folyik, tégláról, téglára.”
Értékes tapasztalatokkal gazdagodott
Szanda László kürtösi kertészmérnök, vállalkozó: „A fórumon sok, hasznos információval gazdagodtam nemcsak szakmai, de a gazda-utánpótlás szakképzése tekintetében is. Ha lehetőségem lett volna, a fórumon is elmondtam volna, ezért kihasználom az alkalmat: feltételezésem szerint a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara az ottani gazdálkodók számára szervezett szaktanácsadást biztosít. Erre viszont, Arad megyében is nagy szükség volna, hiszen az új vetőmagfajták, illetve a folyamatosan korszerűsödő technológiák tekintetében ez elengedhetetlen fontosságú. Ha másképp nem, a Karnak erre vonatkozó adatbázisát az internet közvetítésével kellene elérhetővé tenni az Arad megyei gazdálkodók számára is. Tekintve, hogy az anyaországi Agráripari Kamara, szervezettségi tekintetben ellőttünk jár, az ő tapasztalataikat kellene felhasználni hazai viszonyban is, elsősorban a fiatal gazdáknak az otthon marasztalása, a falvak elnéptelenedésének a meggátolása céljából. Mindenképp örvendek, amiért részt vettem a gazdafórumon, ahonnan értékes tapasztalatokkal, ötletekkel térhettem haza.”
Követésre méltó magyar modell
Gál Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Tájékoztató Iroda főtanácsosa: „Engem az fogott meg legjobban a gazdafórumon, hogy az előadásokban kidomborították az Agráripari Kamara szerepét, amire az anyaországban nagy hangsúlyt helyez a kormány. Az ottani Kamara, a rá ruházott hatáskörök jóvoltából, a gazdák gondjainak a 80%-át képes felvállalni, megoldani, a törvényes működéséhez szükséges valamennyi ügyintézést ott lehet megtenni. Véleményem szerint, a hazai Agrárkamara-rendszernek is a magyar modellt kellene követnie.”
Hasznos együttműködés adódik
Cziszter Kálmán, Arad Város tanácsosa, építőmérnök: „A keddi gazdafórumot igen fontos lépésnek tartom a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának az építkezésében. Aradi magyarként, a gazdálkodóink számára nagy lehetőséget látok az intenzív zöldségtermesztés, kiemelten a hajtatott fűszerpaprika termesztése terén. Megszívlelendőnek tartom olyan adatokra alapozva elgondolkozni, miszerint 400 négyzetméteres fóliasátorban, évi 50 ezer lej értékű fűszerpaprikát lehet termeszteni. Ennek elősegítésére, az anyaországi partnerek kilátásba helyezték a termesztéshez szükséges szakismereteket, vetőmagot szinte ingyen a rendelkezésükre bocsátani. E téren rendkívül hasznos együttműködési lehetőséget látok. Mivel sok fiatal volt jelen, remélem, többen belevágnak a termesztésbe. Elbeszélgettem a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar dékánjával, dr. Horváth Józseffel, aki elmondta: az egyetemi szakemberképzéstől kezdve, a felnőttképzés változatos formáinak az elsajátításáig, nagyon sok lehetőséget látok az Arad megyei gazdák képzésében, továbbképzésében.”
Dorin Berke, a KONGSKILDE & JF ROMANIA vállalat menedzsere: „A Mezőgazdaság – 2015-ben esély a magújulásra,jeligével megszervezett fórum igen érdekesnek bizonyult az általam képviserl vállalat szempontjából, mert a folyó év finaszírozási lehetőségeit taglalta. A Magyar Agráripari Kamara képviselőinek az előadásai jobb szervezésről, az ottani gazdálkodók hatékonyabb támogatásártól tanúskodtak. Makrogazdasági szempontból, ha a rendszer szervezettebb, a gazdálkodók hasznára válik. Az általam képviselt vállalat nyitott kapukkal várja a fejlesztési, együttműködési lehetőségeket, a gazdálkodóknak a legkorszerűbb technikai felszereléssel történő ellátásában.”
*
Szerk. megj: A fenti vélemények egyértelműen a fórum hasznossága, a hazai, ütőképes gazdatársadalom építésében tett fontos előrelépésről, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumához fűződő új láncszem megkötéséről tanúskodnak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Aradon elkezdődött a románul oktató magyarországi pedagógusok továbbképzése
Aradi oktatási intézményekben vett részt bemutató órákon pénteken a Magyarországon román nyelven oktató pedagógusok egy csoportja – tájékoztatott róla az Agerpres hírügynökség.
A továbbképzést immár harmadszor szervezi meg az aradi Aurel Vlaicu Tudományegyetem, és a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata. A képzés gyakorlati részét tartották aradi óvodában és iskolában. A 40 órás elméleti felkészítőre az aradi egyetem tanárai utaznak Gyulára. A továbbképzésben részt vevő 15 oktató február végén vizsgázik a leadott tananyagból.
Juhász Tibor, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a továbbképzés Románia és Magyarország kormányának a 2004-ben kötött megállapodása alapján zajlik. Az aradi egyetem két korábbi képzésén mintegy száz, román nyelven oktató magyarországi pedagógus szerzett képesítést. Juhász Tibor azt is hozzátette, a román önkormányzatnak kiváló kapcsolata alakult ki az aradi oktatási intézménnyel, mely ösztöndíjakat is biztosít a magyarországi román fiatalok számára Kolozsvár/Arad, (MTI)

Meggyalázták Aradon a Szabadság-szobrot
Péntekről szombatra virradó éjjel, ismeretlen tettesek meggyalázták Aradon a Szabadság-szobrot: festékszóróval piros-sárga-kékre mázolták a hősök arcképét. Ugyanakkor azt is ráfújták, hogy: „Bag în bozgori pula”.
Bognár Levente alpolgármester az Aradi Napnak elmondta, az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. „A kamerák működtek, most ellenőrzi a felvételeket a helyi rendőrség, remélem, hogy a sötét ellenére sikerül kideríteni a tetteseket, akik láthatólag előre megfontoltan, szervezetten gyalázták meg az alkotást. Közben felvettem a kapcsolatot Kocsis Rudolf szobrásszal is, hogy miként tudnánk megtisztítani, anélkül, hogy kárt okoznánk a domborművekben. A jövőre nézve pedig szeretnénk visszaállíttatni az állandó járőrözést a téren, amit korábban pénzforrások hiányára hivatkozva állítottak le” – tette még hozzá Arad alpolgármestere.
aradinap.ro
Erdély.ma

Ismeretlenek meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot
Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap.ro helyi portál.
Amint a portálon közzétett fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre.
A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak (Bag în bozgori (...) – Rakom a (...) a bozgorokba). Bognár Levente, Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, az RMDSZ feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
Az alpolgármester az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 13 vértanú közül hatnak az arcképét festették be a szoborcsoport déli és keleti oldalán. Hozzátette, az alkalmazott színekből arra lehet következtetni, hogy nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt.
Az alpolgármester elmondta, a szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll. A szoborcsoportra azonban térfigyelő kamerákat állítottak, így bíznak abban, hogy a rendőrségnek sikerül azonosítani a tettest vagy tetteseket.
Bognár Levente azt is elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Az alpolgármester a szoborcsoportot 2004-ben restauráló művészek egyikével Kocsis Rudolffal járt a helyszínen szemügyre venni a rongálás következményeit.
Kocsis Rudolf az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festéksprayt használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis Rudolf szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román–magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Székelyhon.ro

Nyilatkozat
Az Arad megyei magyar közösség mély megdöbbenéssel értesült a 13 aradi vértanú emlékét őrző Szabadság-szobor meggyalázásáról.
A szobor talapzatára felírt magyarellenes üzenet és a hat tábornok képmásának befestése egy szélsőséges támadás közösségünk ellen.
A Szabadság-szobor elleni agresszió egyúttal városunk legszebb műemléke ellen irányuló barbár bűncselekmény.
A szoborgyalázás mélyen sérti a Megbékélési Park szellemiségét és az aradi békés együttélés hagyományait.
Egymás értékeinek kölcsönös tisztelete jegyében elvárjuk a hatóságoktól, hogy a tetteseket és felbujtóikat mielőbb vonják felelősségre.
Összefogásra szólítjuk fel Arad minden polgárát, hogy közös értékeinket a XXI. századi Európa eszmeiségének jegyében közösen védjük meg!
Arad, 2015. február. 15.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöksége
Nyugati Jelen (Arad)

Elítélik az aradi szoborgyalázást
A magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn. Eközben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség megyei szervezete és Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is elítélte a hétvégi szoborgyalázást, amely szombaton, fényes nappal történt.
A magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel a hétvégén történtekre reagálva.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közleményében azt írta: ez a primitív és barbár cselekedet semmivel sem mentegethető provokáció. Magyarország kormánya elvárja, hogy a román rendőrség minél előbb kerítse kézre a bűnösöket – szögezte le Semjén Zsolt.
Szintén felháborodását fejezte ki az aradi Szabadság-szobor meggyalázása miatt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Aradon fényes nappal ismeretlen tettesek meggyalázták a Megbékélés parkjában lévő, a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szobrot.
Felháborítónak tartják, hogy erre a szélsőséges cselekedetre sor kerülhetett. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának közeledtével nem kerül sor más hasonló, a magyar–román viszonyt elmérgesíteni igyekvő szélsőséges, etnikai indíttatású cselekedetre.
Kelemen Hunor: meg kell védenünk örökségünket
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői közleményében kijelentette, demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák.
„Nem engedhetjük, hogy ilyen módon megalázzanak egy egész nemzetközösséget. Az RMDSZ a leghatározottabban elítéli az ilyen és ehhez hasonló tetteket, követeli a történtek azonnali kivizsgálását, és arra kéri a rendfenntartó erőket, hogy mielőbb azonosítsák a tetteseket. Ez a történés is bizonyítja, hogy továbbra is éberen kell őrködnünk kultúránk, történelmünk tárgyi hagyatékai fölött” – hangsúlyozta a szövetség elnöke.
Aradi RMDSZ: szélsőséges támadás közösségünk ellen
Az Arad megyei magyar közösség szintén mély megdöbbenéssel értesült a 13 aradi vértanú emlékét őrző Szabadság-szobor meggyalázásáról – áll az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöksége által hétfőn kiadott közleményben.
„A szobor talapzatára felírt magyarellenes üzenet és a hat tábornok képmásának befestése szélsőséges támadás közösségünk ellen. A Szabadság-szobor elleni agresszió egyúttal városunk legszebb műemléke ellen irányuló barbár bűncselekmény is. A szoborgyalázás mélyen sérti a Megbékélési Park szellemiségét és az aradi békés együttélés hagyományait – írják a szövetség megyei képviselői. – Egymás értékeinek kölcsönös tisztelete jegyében elvárjuk a hatóságoktól, hogy a tetteseket és felbujtóikat mielőbb vonják felelősségre. Összefogásra szólítjuk fel Arad minden polgárát, hogy közös értékeinket a XXI. századi Európa eszmeiségének jegyében közösen védjük meg.”
Gheorghe Falcă: a vandalizmus a román nemzeti színeket is meggyalázza
Közleményben ítélte el a szoborgyalázást Gheorghe Falcă, Arad liberális polgármestere is, aki szerint megengedhetetlen a vandalizmus, amely a közösségi értékeket és a román nemzeti színeket is meggyalázza. A polgármester súlyos esetnek minősítette a történteket, és felszólította a rendőrséget, hogy mielőbb kerítse kézre az elkövetőket.
Falcă egyébként február elején élesen bírálta a rendőrséget és a prefektúrát, amiért a polgármesteri hivatalban elhelyezett magyar nyelvű oklevél, valamint a helyi magyar iskolára kitűzött magyar nemzeti zászló ügyében tájékoztatást kértek az Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista román szervezet helyi vezetőjének feljelentése nyomán.
Már nem őrzik éjjel-nappal a Megbékélés Parkját
A szombati elkövetők az aradi vértanúk emlékművén hat tábornoknak az arcképét festékezték le a szoborcsoport déli és keleti oldalán. A szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román-magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Székelyhon.ro

A valós történelmi megbékélés előfeltétele, a közös történelem tényszerű feldolgozása
Az aradi Szabadság-szobor szombat délelőtti meggyalázását felháborító, magyarellenes provokációnak tartjuk. Eddig úgy gondolhattuk, hogy erdélyi összehasonlításban Aradon toleráns interetnikai légkör alakult ki, melynek keretében a hatóságokkal és a román ajkú többséggel viszonylag súrlódásmentesen tud együtt élni a kisebbségbe szorult magyarság.
Zala György alkotása egyszerre jelképezi számunkra a magyarságunkat, történelmünket és szabadságvágyunkat. Ezért e műemlék megrongálása és obszcén feliratokkal való megbecstelenítése mélyen sért minden aradi és nem aradi magyart. Csak remélni tudjuk, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket.
Még ha ez a rongálás csak három fiatal meggondolatlan cselekedete is volt, akkor is be kell lássuk, hogy a román lakosság nagy része csak tolerálja ezt a műemléket. Nem csak, hogy nem érzi, nem érezheti magáénak, hanem egyenesen irritálja a szobor visszaállítása egy központi téren, mely, hadd jelezzük ismét, nem azonos a szobor hajdani közterével. A románság hozzáállása egyenesen következik a Trianon óta eltelt közel 100 év félretájékoztatásából és tudatos történelemhamisításából. Jelenleg Romániában a többség úgy gondolja, hogy az aradi 13 „tábornok” felelős 40 000 erdélyi román lemészárlásáért és 300 móc falu felégetésért, holott ennyi áldozata összesen nem volt az erdélyi harcoknak s számok emlegetése nem egyéb, mint légből kapott magyarellenes fekete propaganda. De amíg a románok így gondolkodnak vértanúinkról, borítékolható több hasonló akció a szobor ellen a jövőben.
Ezért a helyzetért nem csak a román hatalom és tömegtájékoztatás a felelős, hanem az erdélyi magyar értelmiség is, amely 25 évvel a kommunizmus bukása után sem volt képes kiállni a nyilvánosság elé és kezdeményezni közös román-magyar történelem vitás pontjainak nyílt megvitatását. Egymás elfogadása csak egymás megismerésén keresztül lehetséges.
Nem tűrhetjük tovább történelmünk vitás kérdéseiben a médiából áradó hazugságáradatot, amit a hivatalos román diplomácia nemhogy cáfolna, de még tetéz is. Elfogadhatatlan, hogy 1848-as forradalomról csak a magyar vérbíróságokat emlegetik, de az azokat kiváltó cselekményeket, a román szabadcsapatok által elkövetett, több mint nyolcezer ártatlan magyar civil bestiális lemészárlását már nem. Észak-Erdéllyel kapcsolatban is csak a magyar csapatok Ippen és Ördögkúton elkövetett mészárlásait emlegetik, a Maniu-gárdák 1944-es gyilkosságait vagy gyantai magyarok lemészárlását már nem.
Nagyenyeden utcát neveztek el a város magyar lakosságát 1849-ban kiirtó Axente Severről, de erre, az ortodox újév alkalmából elkövetett mészárlásra, csak egy római szám emlékeztet a vártemplom falán. Ompolygyepűn is csak a „PAX” felirat maradhatott az emlékművön, semmi több. Ezért a környék román lakosságában az tudatosult, hogy ott 1848-ban sok ártatlan románt öltek meg a magyarok, holott ott a Zalatnáról menekülő 700 magyar nőt és gyermeket mészárolták le román szabadcsapatok.
Mindezeket megfontolva, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetei 2015 októberében egy román–magyar történész kerekasztalt szerveznek, melynek keretében első lépésként az 1848–49-es erdélyi eseményeket, a román és magyar atrocitásokat fogják a meghívottak megtárgyalni. Mert semmilyen „megbékélés” nem lehetséges közöttünk addig, amíg a többség manipulált, torzított történelmi információkra építi magyarságképét, amíg háborús bűnösnek tekinti azokat a hősöket, akik Szabadság, a Habsburg birodalom minden népének szabadsága oltárán áldozták fel életüket.
Burián Sándor, Borbély Zsolt Attila,
az Arad megyei EMNP elnöke az Arad megyei EMNT elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

Románia nem engedhet meg magának hasonló kisiklásokat
Politikai nyilatkozat formájában tiltakozott Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője tegnap a képviselőház plénuma előtt a 13 aradi vértanú emlékét őrző Szabadság- szobor meggyalázása ellen.
A képviselő felhívta Románia alsóházának figyelmét arra, hogy a Szabadság- szobornak helyet adó egykori Tűzoltó tér, mai nevén Megbékélés parkja, a magyar és román állam történelmi megbékélésének szimbolikus tere.
"A hétvégi garázdaság nemcsak az aradi magyar közösséget sérti, hanem az egész magyar nemzet méltóságát. Nemcsak a 48-as szabadságeszményt támadja, hanem a megbékélésben rejlő közös európai értékeinket. Így néhány meggondolatlan személy cselekedete kihatással lehet az államközi viszonyokra" – hívta fel a figyelmet Molnár Zsolt.
"Az Európai Unió a Franciaország és Németország közötti történelmi megbékélés modelljére épült, és az elmúlt ötven évben ez a modell bebizonyította hatékonyságát. Minden nemzetnek joga van a saját szimbólumaihoz, és ezek sértése vagy elutasítása fölösleges feszültségekhez vezet. Ha Románia az európai értékeket akarja követni, ha Románia a nyugat-európai jóléti társadalmakhoz akar felzárkózni, akkor nem engedhet meg magának hasonló kisiklásokat" – nyilatkozta a képviselő, majd hozzátette, Románia minden lakója számára nyilvánvaló kell legyen a közös európai jövőnkből fakadó közös érdek.
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Jankó András elnökkel
A Kölcsey Egyesület közgyűlésére várva
Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével az elmúlt évi magyar közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket vesszük számba.
– Dióhéjban milyennek ítéli az elmúlt évi tevékenységet?
– Kissé gyengébbnek tartom a tavalyelőttinél, hiszen 2013-ban 19 rendezvényünk volt, miközben 2014-ben 16 magyar közművelődési programot szerveztünk. Az igazsághoz tartozik, hogy tavaly szándékosan húztuk be kissé azt a bizonyos kéziféket, mert a tavalyelőtti zsúfolt program nem csak a szervezők, hanem a résztvevők tekintetében is kissé fárasztónak bizonyult. Figyelembe kell vennünk, hogy a kultúraigénylő közönség nagyjából ugyanabból a közegből kerül ki. Ha rendszeresen felírnánk, kik vesznek részt rajtuk, meglepődve tapasztalhatnánk az ismétlődő neveket. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy egyre több civilszervezetnek vannak saját programjai, amelyek szintén vonzzák a közönséget, amelynek tagjai hetente 2-3 rendezvény között választhatnak. Megbeszéltük a civilszervezetek vezetőivel, hogy az átfedések kiküszöbölése végett mindenki válassza ki a tevékenységi területét.
– Felelevenítené az önök által tavaly vállalt részt?
– Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a hagyományokhoz híven, átadtuk a Kölcsey-díjakat, ezúttal Horváth Tünde és post mortem, Sándor István kapta; január 25-én Ódry Mária képzőművész gyűjteményes kiállítását nyitottuk meg a Klió Teremben; február 5-én tartottuk az évi közgyűlést; március 3-án Földesdy Gabriella Herczeg Ferencről tartott előadását szerveztük; március 5-én a Mentor Könyvkiadó könyvbemutatóval egybekötött vásárát szerveztük; április 3-án a Kölcsey Diákszínpad Szappanopera-bemutatója volt, Szabó Ede rendezésében; március 17-én Galló Géza-est volt; április 2-án Bodó Barna előadására került sor; április 15-én Brittich Erzsébet Seregély az almafán című könyvének a bemutatója volt Simonyifalván; május 30-án Arad, Partium és Bánát határán címmel konferenciát és könyvbemutatót szerveztünk; október 4-én az Aradi arcok kiállítást; október 20-án Prohászka Elvira Mátyás Anna című regényét mutattuk be Aradon, majd Kisiratoson, Kisperegen és Zimándújfalun is; december 11-én a Kölcsey Évkönyv bemutatója; december 19-én kórustalálkozó zárta a tavalyi rendezvényeinket. Az említetteken kívül a Kölcsey vezetősége más rendezvényeken is részt vett. Ilyenek: a Partiumi Műemlékvédő Társaság összejövetele; a Szegedi Hagyományőrző és Városvédő Egyesület rendezvénye; az arad-gáji maratoni felolvasás; az Aradi Könyvnapok; a Nagyvarjasiak Világtalálkozója és könyvbemutató; az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének a rendezvényei; a Jelen Házban szervezett események; az Aradi Magyar Napok programjai, illetve a Szabadság-szobor Egyesület programjai. Számos esetben nemcsak nézőként, hanem közreműködőként is részt vettünk. Az említettek mellett a Kölcsey Egyesület folyamatban lévő programjai is működtek: kéthavonta kiadtuk a Havi Szemlét, a Kölcsey Diákszínpad előadásai is folyamatosan zajlottak.
– Ki foglalkozik most a Kölcsey Diákszínpaddal?
– Mivel Faragó Zénó Marosvásárhelyen, Szabó Ede Nagyváradon dolgozik, most Szomorú László és felesége, Mária foglalkozik azokkal a kilencedikes diákokkal, akik kinőttek a Százszorszép Gyermekszínpadról. Minden pénteken próbát tartanak a Főgimnázium valamelyik osztálytermében, ha az idő felmelegedik, mehetnek a minorita kultúrház színpadára. A tizenkettedikes diákokat ugyanis a szülők már nem szívesen engedik mással foglalkozni.
Szakosztályokkal bővíteni a tevékenységet
– Milyen további terveik vannak erre az évre?
– A Havi Szemle kiadásával Berecz Gábor, a kiállításokkal Fekete Károly, míg a könyvkiadással magam foglalkozom. Tavasszal egy kortárs művész kiállítását, őszre Baranyi Ferenc gyűjteményes kiállítását tervezzük. Idén is tervezünk kórustalálkozót, de konferenciát is szerveznénk az aradi várról, két nyelven. Kevés szöveggel, sok képpel, illetve egy jövőkép előrevetítését is tervezzük a várral kapcsolatban. Éppen ezért elmegyünk Komáromba, ahol adatokat gyűjtünk az ottani várnak a hasznosításáról, turisztikai vonzatiról. Erről egy kiadványt tervezünk, amit egy konferencián kívánunk bemutatni, előadással. Más jellegű előadásokat is tervezünk, méghozzá az irodalmi témák mellett tudományos kérdéseket is szeretnénk feldolgozni. Terveink között csillagászattal, de hegesztéssel kapcsolatos előadás is szerepel. Az alapszabályzat értelmében, szakosztályokat kívánunk szervezni. Egy-egy vezetővel az élen, gondolunk kórus szakosztályra, szórványkapcsolatok, műemlékvédő, jogász, ifjúsági, irodalmi, esetleg történelmi szakosztályra. Ugyanakkor a minoritákkal való kapcsolattartást is fel kellene vállalnia valakinek, hogy a megszakadt tárgyalásokat folytathassuk a kultúrház hosszú távú használata céljából. Ugyancsak szükség van a könyvkiadás, a Diákszínpad gondjait felvállaló az Arad, Európa Kulturális Fővárosa 2021. szakosztályra.
– Ki foglalkozna az Ereklyemúzeum újraindításának a kérdésével?
– A műemlékvédő szakosztály, amely a vár visszaszolgáltatásakor fontos szerepet játszhat a kulturális célokra történő berendezésében. A jogi szakbizottságnak fontos feladata lenne az alapszabályzat aktualizálása, illetve az Egyesület jogutódlásának a megoldása. Ha a jogutódlás 5 évvel ezelőtt meg lett volna oldva, az Egyesület megörökölhette volna a solymosi várat, amit időközben Lippa Város Tanácsa magára íratott. Öthalom még mindig a Kölcsey Egyesület nevén szerepel, de mit kezdhetnénk vele? A fent vázolt elképzeléseinket megvitatjuk a Kölcsey Egyesület tisztújító közgyűlésén, amit február 19-én 17 órától tartunk a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében. A beszámolóval egybekötött közgyűlésig gondolkozni lehet a vázolt elképzeléseken, hogy együtt megvitatva, hatékonyabban tudjunk dolgozni az aradi magyarság kulturális örökségének a megőrzése, az utódoknak való továbbadása kérdésein, amelyeket az Egyesület is felvállal. Éppen ezért kívánatos lenne, ha minél többen eljönnének együtt gondolkodni, tervezni a közös jövőnket.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A gyűlölet szabadsága
Hihetetlen, hogy a nyugati világra zúduló megfélemlítési hullám közepette egyesek arra vetemednek az Európai Unió keleti csücskében, hogy álarcot húzzanak, és jól megszervezett, egy percet sem tartó köztéri akcióval bemocskolják a szabadság egyik legszebb jelképét.
Talán első ránézésre nagyon meredek párhuzamot vonni a nyugat-európai terrorcselekmények, illetve Hungária és az aradi vértanúk szobrának hétvégi meggyalázása között. Józan ésszel felmérve elrugaszkodott feltételezésnek tűnik, hogy a vandálok kezében festékszóró helyett akár fegyver vagy bomba is lehetett volna.
Csakhogy azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kettő egy tőről fakad, mely a gyűlölet bugyraiban gyökerezik. A mai, kiélezett viszonyok közepette egy demokratikus, felelősségteljes, békés és emberséges európai országvezetésnek már csírájában el kell fojtania az ellenszenvet, az utálatot, az ellenségeskedést – ez ma Romániában nincs így.
Az aradi szoborgyalázás nem sokkal azután történt, hogy a román polgármester nyilvánosan felszólalt a magyar jelképek védelmében (ahogy a hétvégi akció után is tette). Az általa elítélt rendőrségi nyomozás az Új Jobboldal feljelentése nyomán indult, annak a szélsőséges szervezetnek köszönhetően, mely tavaly október 6-ai felvonulásakor is bőszen állította: az aradi Szabadság-szobor léte támadás a román állam ellen.
És mit tesz eközben a román állam? Hallgatólagosan igazat ad a gyűlöletkeltőknek, hiszen a kormány és az elnöki hivatal szóra sem méltatja a hétvégi gyalázatot.
Nap mint nap szembesülünk vele: szélsőséges szervezetek, magyarfaló sajtóorgánumok, hivatalos feljelentők, önkormányzati és parlamenti képviselők zavartalanul locsolgathatják a gyűlölet csemetéjét, s közben az első sorban ágaskodva ítélik el mélyen és megrendülten azt, ami ugyanabból fakad, csak máshol sajnos sokkal nagyobb és fájdalmasabb méreteket öltött.
Pontosan azért, mert a világ egyik részén gyűlöletre nevelt fanatikusok megbocsáthatatlan, vért követelő támadásként élik meg mások szabadságát.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Állítsunk szobrot Szatmárnémetiben a legnagyobb magyarnak!
A Széchenyi Kör és a Szatmár Megyei RMDSZ kezdeményezésére hamarosan gróf Széchenyi Istvánnak emléket állító szoborral bővülhet városunk szoborparkja. Ehhez azonban, mint történelmünk során oly sokszor, össze kell fognunk, hisz az emlékmű felállításához közadakozásra is szükség van.
Gróf Széchenyi István emlékét valamikor utcanév, szobor és könyvtár őrizte Szatmárnémetiben. Mindebből mára sajnos már semmi sem maradt. Ezt a hiányt szeretné pótolni a Széchenyi Kör és az RMDSZ: a két szervezet közösen állítana szobrot annak a történelmi személyiségnek, akit kora legnagyobb politikai ellenfele, Kossuth Lajos nevezett a „legnagyobb magyarnak". Erről a szándékról pénteki sajtótájékoztatón számolt be az ötletgazda, Sike Lajos újságíró, a Széchenyi Kör elnöke, Szodoray Parádi Hajnalka képzőművész, Pataki Csaba szenátor, a megyei RMDSZ elnöke, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
A szobor az egykoron az ő nevét viselő utcában, a római katolikus püspökség épülete előtt kap majd helyet. Nm.ft. Schönberger Jenő püspök erre már áldását is adta. Szodaray Parádi Hajnalka, akinek a Kossuth-kertben álló Kiss Gedeon szobrát is köszönhetjük, egy 2,7 méteres alkotást álmodott meg. Ebből 70 centiméter lesz maga a mellszobor, amely viaszöntéses technikával készül majd el. A művésznő Barabás Miklós híres festménye alapján készítette el tervrajzait.
A minden gondolatát a haza gazdasági felemelésének szentelő Széchenyi Szatmárhoz is több szállal kötődik: ő építtette meg az Aradot Szatmárnémetivel összekötő vasútvonalat és az ő nevéhez fűződik a Tisza folyásának szabályozása. A népek egyenrangúságának hirdetőjeként számtalanszor követelt a magyarokéval egyenlő jogot Erdély románságának is, nem véletlen tehát, hogy személye a románság körében is nagy megbecsülésnek örvend. Andrei Saguna püspök arra kérte, legyen Erdély királyi biztosa, George Baritiu pedig a „Kárpátok Géniuszának nevezte". Sajnos utóbbi titulust egy évszázaddal később egy olyan személyiségre aggatták, aki jóval kevésbé érdemelte ki – Nicolae Ceaușescura.
Pataki Csaba szerint Széchenyit nemzetiségtől függetlenül tisztelték, hisz megértették: a gróf célja a térség életszínvonalának emelése. „Éppen ezért akár a régió szimbóluma is lehetne Széchenyi. Nekünk pedig meg kell mutatnunk, ha közösségi akarat van, akkor bármit véghez tudunk vinni, így a szobor felállítását is el tudjuk érni".
Kereskényi szerint Széchenyi az a történelmi személyiség, akinek tevékenysége leginkább párhuzamba állítható az RMDSZ elmúlt 25 éves tevékenységével: a megfontolt, lépésről lépésre haladó, kompromisszumokra is kész politikus volt, aki a társadalom valamennyi terén letette névjegyét.
„Most talán meglepem Önöket, ám tudomásom szerint ez lenne az első szabadtéri Széchenyi szobor Erdélyben, amely Trianon óta emléket állít a grófnak, mondta Sike Lajos újságíró. A kőszegremetei obeliszk pedig a harmadik vagy a negyedik emlékmű volt világszerte, amely Széchenyi emlékét hivatott őrizni – 1861-ben készült, egy évvel a gróf halála után. Ez egyben a megye legrégebbi, még álló emlékműve", tette hozzá a szatmári Széchenyi-kultusz legfőbb ápolója.
Ahhoz azonban, hogy Szatmárnémetiben ismét szobor őrizze a „legnagyobb magyar" emlékét, ismét össze kell fognunk. Szatmárnémetiben tanácsi határozat tiltja, hogy szoborállításra közpénzt költsenek. Éppen ezért pályázatok mellett közadakozásra van szükség a szükséges összeg előteremtésére. Aki hozzá szeretne járulni gróf Széchenyi István szobrának felállításához, az adományait az Identitas Alapítvány a Román Kereskedelmi Banknál elhelyezett számlájára utalhatja át.
Amennyiben az adomány lejben van, akkor a RO98RNCB0221043052190001-es számlaszámra, forint alapú átutalás esetén pedig a RO49RNCB022104352190010-es számlaszámra. Külföldről történő utalás esetén a szükséges Swift kód a következő RNCBROBU. Sike Lajos főszervező minden adományozót arra kér, nevét és az átutalt összeget jelezze az oregafirkasz@gmail.com emailcímen is.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma

Ficzay Dénes-emlékkiállítás
Március 2-án, hétfőn 18 órakor Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében emlékkiállítás nyílik Ficzay Dénes halálának 30. évfordulója alkalmából, amelyen nyilvánosságra eddig nem került dokumentumok, fotók is bemutatásra kerülnek.
A kiállítást az aradi Qult-Ar Egyesület és a Csiky Gergely Főgimnázium szervezi.
Szeretettel várunk minden volt barátot, tanítványt: idézzük fel együtt a Tanár Úr emlékét, a vele kapcsolatos történeteket.
Az alkalomra jelenik meg számozott kiadásban a Ficzay Dénes Emlékalbum, valamint Ficzay Dénesnek a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában eddig megjelent munkáinak digitalizált változata.
Nyugati Jelen (Arad)