90 éves az iskolánk
90 éves évfordulót ünnepel a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája. Ennek alkalmából december 13-án, pénteken délután 5 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében kerül sor a 90 éves az iskolánk című könyv aradi bemutatójára.
A 120 oldalas, színes nyomású, sok archív fotót és más illusztrációt tartalmazó kötetről, illetve az iskola elmúlt 90 évéről a szerkesztők és a szerzők – Bognár Levente, Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály és Hadnagy Éva – fognak beszélni. A könyvben szereplő képekből a díszterem előterében nyílik kiállítás. A helyszínen megvásárolt könyveket a szerzők dedikálják. Az állófogadással záruló eseményre iskolánk egykori diákjait, tanárait és minden érdeklődőt szeretettel várnak
a szervezők
/Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály, Hadnagy Éva: 90 éves az iskolánk 1923-2013, Arad, 2013/
Nyugati Jelen (Arad)

A Neptun-ügy húsz év távlatából
Temesváron, az Új Ezredév Református Központban kedden tartották meg Borbély Zsolt Attila Aradon élő politológus és közíró kettős könyvbemutatóját.
A Neptun-gate és a Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című köteteket a szerző mutatta be röviden az egybegyűlteknek, a hangsúlyt a húsz esztendővel ezelőtti eseményekre fókuszáló Neptun-gate gyűjteményes kötetre helyezve.
Miért éppen most jelent meg a Neptun-üggyel kapcsolatos, 1993-ban megjelent cikkek gyűjteménye? „Húsz évvel ezelőtt először mutatkoztak meg a romániai magyar politikában azok a törésvonalak, amelyek a kormányzati szerepvállaláshoz és a Neptun-lobbi többségbe kerüléséhez vezettek az RMDSZ-ben” – mondta Borbély Zsolt Attila. 1993 előtt az autonómia pártiak még jelentős erőt képviseltek az RMDSZ-en belül, a kulturális autonómia, mint célkitűzés már 1991-ben bekerült a Szövetség programjába. A neptuni egyezkedésre azért volt szükség, hogy az RMDSZ mondjon le a külföldi nyomásgyakorlás szorgalmazásáról, és vállalja fel a romániai kisebbségi kérdés példás rendezettségének retorikáját. Borbély Zsolt Attila szerint Markó Béla elnökké választása és a „hármak” neptuni egyezkedése után az erőviszonyok fokozatosan megváltoztak, 1996-tól a Neptun-lobbi került fölénybe és ma már 85%-os többséget képvisel az RMDSZ-en belül. Mi lett volna ha… Tőkés László már 1993-ban megalapította volna saját pártját? Borbély Zsolt Attila szerint húsz évvel ezelőtt olyan nagy volt az erdélyi magyarság egységigénye, hogy ez nem volt lehetséges. Hogy a jelenlegi helyzetben mi a teendő, azzal a szerző Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című, az Erdélyi Naplóban megjelent írásait tartalmazó kötete foglalkozik, amely ugyanakkor a magyarországi politikai élet kulisszatitkaiba is betekintést nyújt az olvasónak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Arad–Gyula Kézfogások
19 éve indult el és működik
Jövőre lesz 20 esztendeje, hogy elindult az Arad és a magyarországi Gyula közötti Kézfogások–Strângeri de mâini. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy akkor pontosan mit is jelentett azon túl, hogy a két, más-más országhoz tartozó települést „hivatalosan” is közelebb hozta egymáshoz.
A hivatalos kapcsolat pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy – eleinte – a két város vezetői, vezető testületei időnként szervezett keretek között rendszeresen találkoznak, ismerkednek, megbeszélik a városvezetés, -gazdálkodás (olykor eltérő, de többször hasonló) gondjait, ötletet merítenek a másik tapasztalataiból, és ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz. Ne feledjük: majdnem két évtized előtti időkről beszélünk, amikor a romániai forradalom kezdeti euforikus időszaka után „lehűlés” következett, amikor a Gyula–Arad (egy akkor középiskolás gyulai diák által felvetett ötlet nyomán létrejött) Kézfogások nemcsak két város, hanem a Románia–Magyarország közötti kapcsolatok normalizálását, pontosabban annak szükségességét és lehetségességét is szimbolizálta.
Azóta pártok, polgármesterek jöttek-mentek a két város élén, a kapcsolatok azonban megmaradtak, s ma már többen egy-egy találkozáskor régi ismerősként és barátként köszöntik egymást.
Tegnap a patinás gyulai Városházán találkozott a két város küldöttsége, hazai részről dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester, aradi részről Bognár Levente és Cătălin Ţiţirigă alpolgármesterek vezetésével. (Gheorghe Falcă aradi polgármester egyéb elfoglaltságai miatt nem volt jelen – kedden este a bukaresti japán nagykövetség fogadásán vett részt. Üdvözletét Ţiţirigă alpolgármester tolmácsolta.) A gyulai polgármester és Bognár aradi alpolgármester üdvözlő szavait követően Florin Vasiloni gyulai román főkonzul beszédében köszöntötte a szimbolikus kézfogást Arad és Gyula között, hangsúlyozva: „szeretném, ha jövőre (a huszadik évfordulón – szerk. megj.) még többen lehetnének itt”, hozzátéve: a gyulai románok és az aradi magyarok
„biztos pont” a két város kapcsolatában, és örülne, ha a szimbolikus Kézfogások reális projekteket is megvalósítanának. (Ilyenekre, tesszük hozzá, eddig is sor került.)
Görgényi gyulai polgármester felemlítette: „Bár a két várost országhatár választja el, mi
azt keressük, ami összeköt bennünket, és ez sokkal több”. Az egyik kapcsolódási pont, például, a leghosszabb mandátumú aradi polgármester, a gyulai születésű Salacz Gyula. Ezt követően Puskel Péter aradi újságíró, helytörténész, a Salacz Gyuláról szóló, a közelmúltban magyarul és románul is megjelent kismonográfia szerzője mutatta be (mindkét nyelven) a kötetet, hivatkozva azokra a jeles személyiségekre (Márki Sándor, Zima Tibor, Molnár János stb.), akik egykor a mai határokon túlról kerültek be Arad kulturális hagyományaiba. A jelenlévők magyar és román nyelvű könyveket kaphattak.
A nyitóülést követően két szakbizottságban folyt a munka, az egyikben (kultúra, turisztika, ifjúsági, szociális és civil ügyek) Alt Norbert alpolgármester vezetésével, a másikban (urbanisztika, gazdaság) Görgényi Ernő polgármesterével folyt a beszélgetés. Az első szakbizottságban, például – a helyi eredmények, megvalósítások ismertetésén túl –, olyan kérdések is felmerültek, mint a kulturális és turisztikai beruházások közötti összefüggés (Gyula közismerten a gyógyturisztika városa). Elhangzott javaslat az aradi reptér közreműködéséről a Gyulára érkező külföldi vendégek kiszolgálásában (amit aradi programokkal lehetne egybekötni), a gyulai várszínház és az aradi Ioan Slavici színház, valamint a Karamaszínház együttműködéséről (jelen lévén az aradi színház és a filharmónia igazgatója, több konkrét meghívás és együttműködési javaslat is elhangzott). A másik szakbizottságban a gyulai főépítész, a városi főkertész, a kommunális üzemvezető-helyettes előadásait hallhatták a résztvevők – és egyáltalán nem mellékes, hogy Gyula többször országos díjakat nyert a magyar városok között folyó versenyben, aminek a tapasztalatait jó tudni, esetleg figyelembe venni Aradon is.
A szakbizottsági ülések után emléktábla-leleplezésre került sor. Gyula város ezúttal aradi (Bognár alpolgármestertől származó) ötlet nyomán állított emléktáblát a ma Horváth Ferenc nevét viselő belvárosi utcában Salacz Gyulának, a város szülöttének, Arad neves polgármesterének. A leleplezést, természetesen, a két város vezetői együttesen ejtették meg.
Az ezt követő városnézés legfontosabb „célpontja” az európai hírű gyulai várfürdő legújabb létesítményének megtekintése volt. Az aquaparkot jövő szerdán, december 18-án avatják, így az aradi vendégek még a nagyközönség előtt, a legutolsó simítások idején láthatták. Az EU és a helyi önkormányzat 50-50 százalékos hozzájárulásával készült 2,5 milliárd forintos (mintegy 8 millió eurós), a látogató elismerését méltán kiváltó beruházás az év teljes időszakában lehetővé teszi a „vizes szórakozást” mind látványával, mind szolgáltatásaival.
A Kézfogások 19. évi találkozója közös ebéddel ért véget.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

90 éves az iskolánk!
A Csiky Gergely Főgimnázium immár hagyományosan a névadó születésnapja (december 8.) környékén szervezi azt a Csiky-nap elnevezésű rendezvénysorozatot, amely egyrészt a pankotai születésű író emlékét kívánja felidézni, másrészt összegzést szándékozik készíteni egy lezáráshoz közeledő naptári évről.
Mindehhez járult idén egy nagyszerű jubileum, mégpedig az, hogy 90 éve, 1923. szeptember 23-án szentelték fel az egykori Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a mostani tanintézet jogelődjének az épületét. Mindez, no meg a karácsony közeledte hozta magával azt, hogy a Csiky-nap képnaposra bővült, és a rendezvények is sokkal változatosabbak a korábbiaknál – az összefoglaló 90 éves az iskolánk címmel.
Amint azt Hadnagy Éva igazgató ma reggel még a hivatalos kezdés előtt a meghívott előadók – valamennyi az iskola volt diákja! – előtt szűk körben elmondta, azért döntöttek személyük mellett, hogy a mai diákoknak nemcsak példaképül szolgáljanak, hanem iskolai emlékeikről, életútjukról is beszámoljanak.
A hivatalos megnyitóra a Tóth Árpád Teremben került sor, ahol mind Hadnagy Éva, mind Bognár Levente alpolgármester az iskolához, a városhoz, az anyanyelvhez, a hagyományainkhoz és mindent egybevéve a magyarságunkhoz való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mindezt abból az alkalomból, hogy a megnyitó egyben az idén első ízben, Az én Aradom elnevezéssel a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett fotó- és videópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is jelentette.
Ilona János tanár számos érdekes részletet árult el magáról a pályázatról – Ujj János ny. tanár, helytörténész Történelmi városkalauz című kötete adta, például, az ötletet Pálfi Kinga tévészerkesztő-riporternek, amit aztán az iskola vezetősége is felkarolt. A Pálfi Kinga által koordinált négytagú zsűrin kívül – további tagjai Ujj János, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc tévéoperatőr és Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója voltak – a diákokat is bevonták a pályamunkák elbírálásába, amit az iskola honlapja révén tehettek meg az utolsó pillanatig, eldöntve a közönségdíjak sorsát.
A díjak átadása előtt a zsűritag Ujj János és Pálfi Kinga az elismerő szavakon kívül tett néhány jobbító szándékú kritikai észrevételt is, míg Ilona János a statisztikai adatokat ismertette: 22 pályázó (3 V–VIII.-os és 18 licista) összesen 80 fotóval és 5 videóval jelentkezett. A fotókra 1375, a videókra 1572 szavazat érkezett a honlapon. Ezek alapján mind a fotó, mind a videó kategóriában Bortoş Júlia X. C osztályos tanuló érdemelte ki a közönségdíjat, előbbiben 590 szavazattal, 43%-os, utóbbiban 753 szavazattal, 48%-os arányban.
A további díjazottak a következők:
Videó kategóriában egyetlen díjat osztottak ki, mégpedig a XI. C osztályos Bognár Tündének.
Fotó kategóriában az I. díjat Szilágyi Dóra (XII. D), a II. díjat Nagy Róbert Attila (XII. C), a III. díjat Ilona Judit (IX. A) érdemelte ki. Különdíjat kapott Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanuló. A díjazottak értékes tárgyjutalmakban részesültek, az első díjas viszont pénzjutalomban. A fődíjat fotós és videós munkáiért Bortoş Júlia érdemelte ki, neki a dataSPOT Computers cég részéről egy digitális fényképezőgép jutott. Arad város különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárkának. Mindannyian részvételi oklevelet is kaptak.
A díjkiosztón levetítették az öt videó-pályamunkát, ugyanakkor a Tóth Árpád Terem előterében az iskola történetét bemutató fotók mellett 15 pályázó fotó is látható, köztük természetesen a díjazottak is.
Miközben a Tóth Árpád Teremben az eredményhirdetés zajlott, az iskola több termében megkezdődtek azok a foglalkozások, amelyeket a bevezetőben már említett meghívott korábbi diákok tartottak az Iskolánk arcai elnevezésű program keretében. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tartott a tornateremben, Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció címmel tartott foglalkozást, Faragó Zénó színművész-rendező közösségi játékot vezetett a kis tornateremben, Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatta be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus? címmel tartott izgalmas előadást, Király Zsolt és Pelle Róbert informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel adott útbaigazítást a megfelelő hardver- és szoftverválasztás szempontjairól, dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tartott elméleti-gyakorlati foglalkozást, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel vezetett műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Délután a négy meghívott testvériskola küldöttségeit fogadták a Csiky kollégiumában.
***
December 13-án, holnap 9 órakor a hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben a diákok számára, délután 5 órakor a nagyközönségnek a mutatják be 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt.
A rendezvénysorozat megszervezését Arad Város Polgármesteri Hivatala, a Szabadság-szobor Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, az iskola szülői bizottsága, a Kölcsey Egyesület, az RMPSZ Arad megyei szervezete, a Lavinamix Construct Kft., a Kling Kft. és a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal támogatta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Arad–Gyula Kézfogások
19 éve indult el és működik
övőre lesz 20 esztendeje, hogy elindult az Arad és a magyarországi Gyula közötti Kézfogások–Strângeri de mâini. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy akkor pontosan mit is jelentett azon túl, hogy a két, más-más országhoz tartozó települést „hivatalosan” is közelebb hozta egymáshoz.
A hivatalos kapcsolat pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy – eleinte – a két város vezetői, vezető testületei időnként szervezett keretek között rendszeresen találkoznak, ismerkednek, megbeszélik a városvezetés, -gazdálkodás (olykor eltérő, de többször hasonló) gondjait, ötletet merítenek a másik tapasztalataiból, és ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz. Ne feledjük: majdnem két évtized előtti időkről beszélünk, amikor a romániai forradalom kezdeti euforikus időszaka után „lehűlés” következett, amikor a Gyula–Arad (egy akkor középiskolás gyulai diák által felvetett ötlet nyomán létrejött) Kézfogások nemcsak két város, hanem a Románia–Magyarország közötti kapcsolatok normalizálását, pontosabban annak szükségességét és lehetségességét is szimbolizálta.
Azóta pártok, polgármesterek jöttek-mentek a két város élén, a kapcsolatok azonban megmaradtak, s ma már többen egy-egy találkozáskor régi ismerősként és barátként köszöntik egymást.
Tegnap a patinás gyulai Városházán találkozott a két város küldöttsége, hazai részről dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester, aradi részről Bognár Levente és Cătălin Ţiţirigă alpolgármesterek vezetésével. (Gheorghe Falcă aradi polgármester egyéb elfoglaltságai miatt nem volt jelen – kedden este a bukaresti japán nagykövetség fogadásán vett részt. Üdvözletét Ţiţirigă alpolgármester tolmácsolta.) A gyulai polgármester és Bognár aradi alpolgármester üdvözlő szavait követően Florin Vasiloni gyulai román főkonzul beszédében köszöntötte a szimbolikus kézfogást Arad és Gyula között, hangsúlyozva: „szeretném, ha jövőre (a huszadik évfordulón – szerk. megj.) még többen lehetnének itt”, hozzátéve: a gyulai románok és az aradi magyarok
„biztos pont” a két város kapcsolatában, és örülne, ha a szimbolikus Kézfogások reális projekteket is megvalósítanának. (Ilyenekre, tesszük hozzá, eddig is sor került.)
Görgényi gyulai polgármester felemlítette: „Bár a két várost országhatár választja el, mi
azt keressük, ami összeköt bennünket, és ez sokkal több”. Az egyik kapcsolódási pont, például, a leghosszabb mandátumú aradi polgármester, a gyulai születésű Salacz Gyula. Ezt követően Puskel Péter aradi újságíró, helytörténész, a Salacz Gyuláról szóló, a közelmúltban magyarul és románul is megjelent kismonográfia szerzője mutatta be (mindkét nyelven) a kötetet, hivatkozva azokra a jeles személyiségekre (Márki Sándor, Zima Tibor, Molnár János stb.), akik egykor a mai határokon túlról kerültek be Arad kulturális hagyományaiba. A jelenlévők magyar és román nyelvű könyveket kaphattak.
A nyitóülést követően két szakbizottságban folyt a munka, az egyikben (kultúra, turisztika, ifjúsági, szociális és civil ügyek) Alt Norbert alpolgármester vezetésével, a másikban (urbanisztika, gazdaság) Görgényi Ernő polgármesterével folyt a beszélgetés. Az első szakbizottságban, például – a helyi eredmények, megvalósítások ismertetésén túl –, olyan kérdések is felmerültek, mint a kulturális és turisztikai beruházások közötti összefüggés (Gyula közismerten a gyógyturisztika városa). Elhangzott javaslat az aradi reptér közreműködéséről a Gyulára érkező külföldi vendégek kiszolgálásában (amit aradi programokkal lehetne egybekötni), a gyulai várszínház és az aradi Ioan Slavici színház, valamint a Karamaszínház együttműködéséről (jelen lévén az aradi színház és a filharmónia igazgatója, több konkrét meghívás és együttműködési javaslat is elhangzott). A másik szakbizottságban a gyulai főépítész, a városi főkertész, a kommunális üzemvezető-helyettes előadásait hallhatták a résztvevők – és egyáltalán nem mellékes, hogy Gyula többször országos díjakat nyert a magyar városok között folyó versenyben, aminek a tapasztalatait jó tudni, esetleg figyelembe venni Aradon is.
A szakbizottsági ülések után emléktábla-leleplezésre került sor. Gyula város ezúttal aradi (Bognár alpolgármestertől származó) ötlet nyomán állított emléktáblát a ma Horváth Ferenc nevét viselő belvárosi utcában Salacz Gyulának, a város szülöttének, Arad neves polgármesterének. A leleplezést, természetesen, a két város vezetői együttesen ejtették meg.
Az ezt követő városnézés legfontosabb „célpontja” az európai hírű gyulai várfürdő legújabb létesítményének megtekintése volt. Az aquaparkot jövő szerdán, december 18-án avatják, így az aradi vendégek még a nagyközönség előtt, a legutolsó simítások idején láthatták. Az EU és a helyi önkormányzat 50-50 százalékos hozzájárulásával készült 2,5 milliárd forintos (mintegy 8 millió eurós), a látogató elismerését méltán kiváltó beruházás az év teljes időszakában lehetővé teszi a „vizes szórakozást” mind látványával, mind szolgáltatásaival.
A Kézfogások 19. évi találkozója közös ebéddel ért véget.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Maros megyében minden területen sérülnek a nyelvi jogok
Maros megye az egyetlen az országban, ahol az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának az összes cikkelye sérül – mondta az árnyékjelentést készítő csoport vezetője, Markó Attila.
„Maros megye az iskolapéldája annak, hogy miként nem érvényesülnek a nyelvi jogok Romániában” – ismertette korábbi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Markó Attila, aki a Mikó Imre jogvédő szolgálat vezetőjeként 150 oldalas dokumentumot állított össze a nyelvi jogok tiszteletben tartásáról Romániában. A képviselő ezzel kapcsolatos megkeresésünkre kifejtette: a nyelvi charta cikkelyek szerint rögzíti a jogokat, és Maros megye kapcsán nincs olyan cikkely, amely ne sérülne.
„A közigazgatás területén az önkormányzatokban különböző jelzőkkel illették a magyar nyelvű felszólalásokat, évek óta várat magára a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése, és azt hiszem, az egyedüli megye, ahol visszalépés történt a kétnyelvű településtáblák ügyében, holott az etnikai arány nem változott. Az oktatás területén ott van az orvosi egyetem, amely a jogok be nem tartásának mintapéldája, a kultúra területén ott van a Forgatag, amelyet nem engedtek meg a főtéren megszervezni, a gazdasági élet területéről a piaci kétnyelvű termékcímkék esetét említhetném, az igazságügyben pedig sehol nem érvényesülnek a nyelvi jogok” – mondta Markó Attila.
Hozzátette, ennek az oka a városvezetés, amely „másképp” értelmezi az interkulturalitást, a megyeközpont hangulata pedig kivetítődik az egész megyére. Arra a kérdésünkre, hogy a felmérés szerint akkor rosszabbul állunk, mint például a román többségű és vezetésű Arad vagy Szatmár megye, a válasz igen volt. „Ott is vannak gondok, sőt még Kolozsváron is, ahol a helyi önkormányzat támogatta a Kolozsvári Magyar Napokat, de nem ennyi, mint Marosvásárhelyen és Maros megyében” – fogalmazott Markó Attila.
Romániának októberig kellett volna benyújtania a második időszakos jelentést arról, hogy miként tett eleget az ET Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának ratifikálásában vállalt kötelezettségeinek, a kormány decemberig halasztást kért. Az árnyékjelentés szerint országos szinten az igazságügyben vannak a legnagyobb hiányosságok, nem figyelnek oda, hogy a kisebbségiek használhassák anyanyelvüket, és azzal is sértik a chartát, hogy erről nem is gyűjtenek adatokat. Markó Attila úgy látja, a most készülő hivatalos jelentés realistább, mint az első, miután bejelentették, hogy árnyékjelentést készítenek, a külügyminisztérium figyel arra, hogy „ne hazudjon annyit, mint eddig”. A román állami jelentés után hat hónapig van lehetőség az árnyékjelentés benyújtására, az Európa Tanács szakértő bizottsága ezt követően mind a két dokumentumot elemzi, kérdéseket tesznek fel, amelyekre a román kormánynak válaszolnia kell, majd a bizottság tagjai Romániába látogatnak, a helyszínen vizsgálódnak, és megfogalmazzák az ajánlásokat.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Felakasztottak egy székely tanítónőt, amiért versben tiltakozott a román uralom ellen
Valamennyi nemzeti könyvkiadónk szégyene, hogy az Erdélyről és ott élő véreinkről szóló tengernyi irodalomból pont azon alapművek hiányoznak kínálatukból, melyeket 1945-ben bezúzásra ítéltek, amiért belőlük kimerítő részletességgel értesülünk a román megszállás borzalmairól, arról, hogy az ölükbe hullott területeken például felakasztottak egy székely tanítónőt, amiért versben tiltakozott a román uralom ellen, mint Kárpáti Piroskát kilencvenkét éve, 1920. július 26-án, éspedig Aradon.
Életrajza jóformán teljesen ismeretlen, eredendően az 'Esti Újság' 1920. július 14-i számában közölt verse (Üzenet Erdélyből) viszont, legalábbis az e tárgyúakkal foglalkozók körében, mára már nem: Üzent az Olt, Maros, Szamos, Minden hullámuk vértől zavaros, Halljátok, ott túl a Tiszán, Mit zúg a szél a Hargitán? Mit visszhangoznak a csíki hegyek? Erdély hegyein sűrű fellegek. Ez itt magyar föld és az is marad, Tiporják bár most idegen hadak. Csaba mondája új erőre kel, Segít a vihar és segít a szél, Segít a tűz, a víz, a csillagok, S mi nem leszünk mások, csak magyarok! Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk, Halott vitézek lelke jár velünk! Előttünk száll az ős Turulmadár, Nem is lesz gát, és nem lesz akadály. Ember lakol, ki ellenünk szegül! A székely állja, rendületlenül. Üzenik a gyergyói havasok: Megvannak még a régi fokosok. Elő velük, jertek, segítsetek! Székely anya küld egy üzenetet: Hollók, keselyűk tépik a szívünket, Rablóhordák szívják a vérünket. Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk! E végső harcban egyedül leszünk. És a honszerző hősök hantja vár, Ha odavész az ősmagyar határ! És ha rablóknak kedvez a világ, Mutassunk akkor egy új, nagy csodát! Megmozdulnak mind a csíki hegyek, Székelyföld nem terem több kenyeret, Elhervad minden illatos virág, Mérget terem minden gyümölcsfaág. Vizek háta nem ringat csónakot, Székely anya nem szül több magzatot. Vadon, puszta lesz az egész vidék, S végezetül, ha ez sem lesz elég, A föld megindul, a mennybolt leszakad, De Erdély földje csak magyar marad!
A verséért vele történtek persze korántsem voltak egyedi esetek, éspedig olyannyira nem, hogy az Erdéllyel foglalkozó mai könyvkínálatból oly hiányzó művek közül Olay Ferencéiből (A magyar kultúra válságos évei 1918-1927 (1927), Csonkamagyarország ellenséges megszállása és kulturális káraink (1929), A magyar művelődés kálváriája az elszakított területeken 1918-1928 (1930), Tóth Sándoréból (Erdély huszonkét éves rabsága, 1941) és a Lukács György, a Revíziós Liga elnöke által szerkesztett tanulmánykötetből (Erdélyi mártírok és hősök aranykönyve, 1941) kimerítő részletességgel ismerhetünk meg ugyanilyen vagy hasonló eseteket, így, amint Tóth Sándoréból megtudjuk, 1919 és 1921 között mindennapossá váltak a kilakoltatások, rekvirálások, gyakran megtörtént, hogy valaki reggel elment hazulról és délben, amikor hazajött, a családját és bútorait a ház előtt, az utcán találta és ugyanakkor egy rekvirált bútorszállító kocsiból hordták be az új lakó bútorait, vagy hogy tervszerűen üldözték továbbá a magyar tanítókat és tanítónőket, akiknek olyan kérdéseket tettek fel,melyekre 'felső iskolai végzettséggel bíró szaktanárok tudtak volna megfelelni', s 'a túlnyomóan magyarlakta vidékeken a kegyetlenségig ment a magyar tanerők vizsgáztatása és elcsapása: éppen úgy dobták ki a magyar tanítókat kis állásukból, mint ahogy elvették a tiszta, egészséges magyar iskolaépületeket, ahol százszámra tanultak magyar gyerekek, hogy tíz-tizenöt iskolába kényszerített oláh kölyöknek iskolája legyen'.
Persze nem kellett sok ahhoz, hogy valakit magyarságáért üldözzenek: '1934 november végén Stan és Palace közoktatási vezérfelügyelők sorra járták Csík megye községeit a magyar tanítók nyelvtudásának felülvizsgálása végett. Eljutottak Gyergyócsomafalvára is. Amint az utcán mentek és elhaladtak Botár Erzsébet tanítónő lakása előtt, észrevették, hogy az ablakában muskátli virít. Egy pillanat s máris készen volt az irredentizmus vádja. Jegyzőkönyvet vettek fel és hivatalos feljelentést készítettek Botár Erzsébet tanítónő ellen a magyar irredenta magatartásáért. A jegyzőkönyv szerint a tanítónő feltűnően és lázítón szándékkal magyar nemzeti színekkel díszítette fel a lakását¨fehér függöny, piros cserép, zöld levél. Így tehát Gyergyócsomafalva kis magyar gyermekei hiába készültek nemsokára az iskolába. A tanítókat elbuktatták, letartóztatták és egyetlen megmaradt tanítónőjük, az ártatlan Botár Erzsike is vád alá került.'
Szintén döbbenetes kép rajzolódik ki Lukács György, a Revíziós Liga elnöke szerkesztette 'Erdélyi mártírok és hősök aranykönyvé'-ből, amelynek szerzői közül Gergelyffy Gábor az 1918 és 1940 közötti erdélyi menekültjeinkről szóló beszámolójában arról írt, hogy 'a magyar felekezeti iskolákat a legkülönbözőbb ürügyekkel bezáratták, például azzal, hogy 'a helyiségek nem alkalmasak tanításra, mert szűkek, sötétek és egészségtelenek', ami ugyna igaz volt, viszont az volt az oka, hogy 'a román hatóságok elvették a magyar iskolák helyiségeit, oda román iskolákat telepítettek, minélfogva a magyaroknak legtöbbször egészen alkalmatlan helyiség jutott', ám 'előfordult igen gyakran az is, hogy minden indoklás nélkül zárták be a magyar iskolát, mint például Sáromberkén, Válaszúton, Zsibón, Magyarzsomboron', máskor ellenben azt hozták fel kifogásként a bezárás mellett, hogy 'a tanulók száma kevés', mint Nagysomkúton, Sárdon, Mezőújlakon, Borbátvizen, vagy éppen azt, hogy (mint az aranyospolyáni iskola esetében) 'sok, holott helyiségei kicsinyek'.
Ki tudja, hány Kárpáti Piroska volt, s ha közülük valaki nem is járt úgy, mint ő, mindenesetre mindmáig nem tisztázott, hányat távolítottak el 'hazafias érzésük miatt', bezárva egyúttal iskolájukat is (csak az 1925-ben 103 római katolikus és 107 református iskolával történt ez), vagy általában hányakat állítottak elő, amiért magyar dalra fakadtak: az ismert eseteknél maradva például a fogarasi rendőrkapitány egyenesen megtiltotta a cigányoknak, hogy magyar nótát játszanak, egy pap-költőt pedig 1922-ben azért tartóztattak le, mert verskötetében ezt írta: 'Csak álljatok, mint előőrsök itt, / didergő pontján egy új kikeletnek...': az indoklás az volt, hogy a szerző Erdélyben ideiglenesnek vélte a román uralmat, de megtörtént az is, hogy valakit Nagyváradon tizenöt napi fogházra ítéltek, mert elszavalta Ady Endrének 'Fölszállott a páva' című versét', különös tekintettel alábbi két sorára: 'Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak, / Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.', s végül (amint a kötetben Tóth Zsigmondnak az erdélyi magyar kisebbségi iskolahelyzetről készített látleletében olvassuk), hogy amikor egy orvosi rendelőben magyarok és románok között megkérdeztek egy három éves leánykát, hogy tud-e dalolni, azt felelte, hogy igen, a Himnuszt meg a Szózatot, de ezeket nem szabad, mert akkor 'anyukát meg apukát lecsukják'. (Persze fondorlatosabb módon is lecsuktak sokakat, így megesett, hogy egy kolozsvári paphoz beállított egy polgári személy, aki előadta, hogy az oláhok kínzásai és üldözései elől menekült, ezért segítségért könyörög, mire pénzt kapott tőle s az illető pár óra múlva román tisztként jelent meg nála és katonáival letartóztatta.)
Mindezeket megelégelve nem csoda, hogy megnőtt az Erdélyből végső elkeseredésükben anyaországunkba menekülő mieink száma (1918-ban 40 952-en, 1919-ben 33 551-en, 1920-ban 79 773-an, 1921-ben 19 879-en, 1922-ben 13 651-en, 1923-ban 7356-an, 1924-ben 1693-an voltak), akik egyre elviselhetetlenebb helyzetbe kerültek (így amíg nálunk a kormány 1911-ben engedélyt adott a román nemzeti színek viselésére, addig 1929-ben egy román rendelet megtiltotta Kolozsvárt a magyar nyelv használatát orvosi rendeléseken!) s nem akartak úgy járni, mint a verséért életével fizető Kárpáti Piroska.
Tompó László
hunhir.info
Erdély.ma

Nyelvvédelem és nyelvújítás – megőrzés és megújulás (I.)
Egy aradi tapasztalat
A mögöttem maradt évtizedekben szinte teljesen bejártam a Kárpát-medencét, számos város akad, ahová időről-időre visszatérek, természetesen ilyen Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka, Újvidék és Alsólendva.
Nehéz kimondanom, mindenütt a magyar nyelv erőteljes hanyatlását kellett tapasztalnom. Két hete jártam Aradon közel tíz esztendő elmúltával az ottani Kölcsey Egyesület és az általa megjelentetett Havi Szemle című folyóirat meghívására. Ezt megelőzően akkor jártam a városban, amikor az aradi vár kazamatáiból kiszabadított, majd egy időre a Minoriták főtéri templomának udvarán elhelyezett Szabadságszobrot ismét felavatták, ha nem is eredeti helyén, a történelmi emlékeket hordozó Városháza előtt, hanem egy félreeső, kissé elhanyagolt téren, szemközt az 1849-es erdélyi háború román politikusait és harcosait megörökítő emlékművet. Ez akkor még csak egy diadalívre felfüggesztett molinón volt látható. Azóta létrejött a valóságos kőbe faragott és bronzba öntött román monumentum, s a két emlékmű: a nemzeti emlékezetbe mélyen beivódott magyar és az újabb, kissé esetlen román ott álldogál békésen egymással szemben, figyelvén a gondozatlan térségen sietősen átvágó aradiakat.
Midőn egy évtizede ott jártam, Aradon még gyakran hallottam magyar szót, két hete viszont csak abban a több épületre kiterjedő magyar kulturális létesítményben, amelyben az ottani két magyar szerkesztőség, a magyar kulturális egyesület és egy magyar vendéglő található. Máskülönben a város, amelynek lakossága az utolsó osztrák-magyar népszámlálás alkalmával, 1910-ben 77 542 főt számlált, ebből 48 761 fő magyarnak, 14 949 románnak, 11 320 németnek, 1 850 szerbnek vallotta magát, azaz a magyarok túlnyomó: 62,9 %-os többségben éltek, a románok aránya 19,2 %, a németeké 14,6 %, a szerbeké 2,4 % volt. Nos, mindez a rendelkezésre álló 1992-es román népszámlálás adatai szerint a következőkben változott: a város lakossága 190 114 főt tett ki, ebből 151 436 volt a román, 29 828 a magyar, 4 142 a német és mindössze 888 a szerb (viszont 2 138 a cigány). Azaz a magyarok aránya 15,7 %, a románoké 79,6 %, a németeké 2,18 %, a szerbeké 0,47 % (és a cigányoké 1,12 %). A legtöbb, korábban nagy (vagy relatív) többségben magyarok által lakott erdélyi, partiumi, bánsági város etnikai képe ehhez hasonlóan alakult át, és már csak a Székelyföld városai tekinthetők magyar településnek, Marosvásárhely nagyon kicsiny magyar többsége is felettébb ingatag. Mindez, amiről az imént beszéltem, arra utal, hogy az erdélyi (és általában a Kárpát-medencei) magyar kisebbségvédelmi stratégiát: a kisebbségi sorsban élő magyarság védelmének stratégiáját újra és újra át kell gondolnunk. A korábban követett megfontolások és eljárások (és főként az általánosságban érvényesített politikai retorika) ugyanis már régen csődöt mondtak, és ahogy magam látom, szinte minden téren nagy-nagy bizonytalanság tapasztalható.
Mára Arad talán a múlt század kilencvenes éveiben rögzített és az imént bemutatott adatsorhoz képest is radikálisan megváltozott. Tíz esztendeje a belvárosban még gyakran megütötte a fülemet a magyar szó (akárcsak Temesváron vagy éppen Brassóban), mára ezek a szavak jóformán eltűntek: Arad román nagyvárossá vált és csupán néhány kisebb nyelvszigeten – a magyar kulturális egyesületben, a magyar szerkesztőségekben, a római katolikus és református templomban és néhány magyar iskolában lehet magyar beszédet hallani. Aki ma nemzetstratégiáról beszél, annak erre a változásra: a magyar szó elnémulására mindenképpen fel kell figyelnie. Hiszen Aradot, Temesvárt és Brassót meglehetősen gyors ütemben követi Kolozsvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti, ott van nyomukban Marosvásárhely, amely néhány esztendeje még az erdélyi magyarság „fellegvárának” számított, s ugyancsak alaposan megfogyatkozott a magyarság létszáma, jóllehet ma még abszolút többséget alkot olyan városokban, mint a Székelyföld legendás központjai: Csikszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós.
Pomogáts Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Megemlékezések a forradalomról és áldozatairól
Tegnap és tegnapelőtt az ország több nagyvárosában emlékeztek meg az 1989-es forradalom évfordulójáról – többnyire persze ott, ahol valóban „történt valami”, az emberek kimentek az utcára, ahol lőttek, és áldozatok voltak.
Temesváron és Aradon, például, de Brassóban, Szebenben, a fővárosban is és több más helyen is. Ami azonban feltűnő volt: eléggé visszafogottnak látszottak az ünnepségek, amelyeken kevesen vettek részt, főleg az áldozatok családtagjai, rokonai, közeli ismerősei, akik természetesen nem felejtik el, hogy testvérük, férjük, szomszédjuk 1989 decemberében életét áldozta, nagyon gyakran félreértések, szervezetlenség, kommunikációhiány miatt.
Aradon a szombati, a forradalom egykori útvonalát csak kis részben bejáró felvonulás után tegnap kora délután tartották a legfontosabb megemlékezést. Az állami himnusz elhangzása után Timotei Seviciu ortodox érsek vezetésével misét celebráltak az elhunytak emlékére, ezután Doina Nan asszony szólt, akinek gyermeke halt meg a forradalomban. Ezután több közintézmény és politikai párt, a forradalmárok szervezetei koszorúzták meg az emlékművet, amelyet az ünnepség elkezdéséig a helyi rendőrség tagjai őriztek. Talán mégsem véletlenül, mert az elmúlt években eléggé furcsa támadások érték az emlékművet és környéket, főleg amíg nem volt videokamerás megfigyelés – de még azt követően is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Belföldi hírek
A madéfalvi vérengzés évfordulójára
Éjféli harangozást és gyertyagyújtást kezdeményez az SZNT a 2014. január 6-ról 7-re virradó éjjel, a madéfalvi vérengzés 250. évfordulója alkalmából. Izsák Balázs SZNT-elnök szerint egyúttal a székely nemzeti ellenállás két esztendejére, 1762–63-ra is emlékezni kell.
„Ma is ragaszkodunk ahhoz a szabadságeszméhez, amelyért eleink küzdöttek, és amelyért meg is haltak, ha az önkény nem hagyott más választást. Ma a jog és demokrácia eszközeivel küzdünk érte, hiszen ma a székelyek szabadságát az autonómia intézménye hozhatja el” – áll felhívásában. Izsák azzal a kéréssel fordult a történelmi magyar egyházak székelyföldi gyülekezeteihez, hogy a január 6-ról 7-re virradó éjszaka, éjfélkor szólaltassák meg a harangokat, a székelyek pedig otthonaikban tegyenek égő gyertyákat az ablakpárkányokra.
Letépték a székely zászlót
Karácsony előestéjén ismeretlenek letépték a csíkszeredai székely zászlót, melyet az EMNP vont fel idén tavasszal. A 7,5 méteres vasrúdra kifüggesztett, nagyméretű lobogót a zászlórúd aljában találták meg összetépve. A megvarrt és rendbe hozott székely zászlót december 26-án helyezték vissza a Néppárt emberei. Nyomozás nem folyik, mert nem tettek rendőrségi feljelentést.
Újabb autópálya-darabkák
Temes megyében két újabb autópálya-szakaszt adtak át: az A6-os Lugos–Calafat autópálya első 11 kilométerét és a dél-erdélyi pálya Lugost elkerülő részét, de ebből a 27 kilométerből csupán 17 használható, mert a pálya Sziklásnál (Sanoviţa) a mezőn ér véget, nincs összekötve a meglévő úthálózattal. Így Aradtól Déváig a zsúfolt E68-as országúton vagy az A1-es autópályán lehet eljutni (utóbbi 37 kilométerrel hosszabb, de 82 kilométernyi a sztráda), Dévától Nagyszebenig pedig két autópálya-szakaszon, amelyek összekötő 22 kilométere jövő ősszel készül el.
Csak fajtatiszta kutyák maradhatnak
A fajtatiszta, törzskönyvezett kutyákon kívül minden ebet ivartalanítani kell 2014 végéig Romániában, és a kutyák vemhességét, illetve a megszületett kölykök számát is be kell jelenteni. A parlament szeptemberben fogadott el törvényt arról, hogy a hatóságok elaltathatják azokat a gazdátlan ebeket, amelyeket a befogásuktól számított tizennégy munkanapig nem fogadnak örökbe. A most megjelent alkalmazási rendelet szerint a kóbor ebek elaltatásáról a polgármester által meghatalmazott személy dönthet, de ez nem kötelező, ha eltartásukra az önkormányzatnak van anyagi fedezete.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsalárta
A MAGYARELLENES HANGULATKELTÉS OKA. Székely István politikai elemző úgy látja, az SZLSZ-kormánynak nincsenek világos politikai céljai, nincs jó politikai viszony a kormánykoalíciós pártok között, ezért csak a történésekre reagál.
A tavaly meghirdetett fontos intézkedésekből semmit nem valósított meg, mind a régiósítás, mind az alkotmánymódosítás szempontjából eredménytelen volt 2013. (Ami miatt mi, magyarok egyáltalán nem búsulunk.) Székely a politikai instabilitást és bizonytalanságot az SZLSZ-en belüli erőviszonyokkal magyarázza. A szocdemek idén megerősödtek, így az RMDSZ-szel és a nemzeti kisebbségekkel könnyen többséget alakíthatnának a parlamentben. Ezt a tavalyi választások után felismerte mind a liberális, mind a konzervatív párt, és a szövetség felbomlását magyarellenes hangulatkeltéssel próbálják megelőzni. Bár nem bomlik fel a Szociál-Liberális Szövetség, de Crin Antonescu ellenzéki pártvezérként fog szerepelni a közvélemény előtt, így ugyanis nagyobb esélyei lennének az államelnöki választásokon. (Erdély-ma)
ÉSZLÉNY. Ilie Bolojannak, Nagyvárad polgármesterének meggyőződése, hogy idei cselekedetei, melyekkel nem egy esetben sértette a magyar lakosságot, azzal magyarázhatók, hogy Attilák helyett Iliék születnek. (Krónika)
INDULHATNAK A DISZNÓK IS AZ UNIÓBA. Január elsejétől Románia ismét exportálhat sertéshúst az uniós országokba. Jelenleg országos szinten 218 kereskedelmi sertésfarm működik, ahol 1,8 millió állatot nevelnek. Ezek közül 42 szerezte meg az uniós piacra való termeléshez szükséges akkreditációt. Korábban csak négy nyugati megyéből (Temes, Arad, Krassó-Szörény és Bihar) exportáltunk sertést az uniós országokba, a mostani engedély következtében több mint egymilliárd eurós bevételünk származhat. (Agerpres)
TÁMADNAK A KÓBOR KUTYÁK. Temesváron az állomás mögötti telken súlyosan megsebesítettek egy 49 esztendős férfit a kóbor kutyák. A támadást túlélte, kórházban kezelik. (Evenimentul zilei)
LOBOG A SZÉKELY ZÁSZLÓ. Újra felvonták a székely lobogót Csíkszereda központjában, amit szenteste téptek le és rongáltak meg ismeretlenek – tájékoztatott az Itthon.ma. A csíkszeredai Szabadság téren a többméteres zászlórúdra még kora tavasszal ünnepélyes külsőségek között vonták fel a székely lobogót Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére. A megrongált zászlót a képviselő javíttatta meg és vonta fel újra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

.Mi történt 2013-ban? (A múlt év) – 2.
Bárhogy is nézzük, Románia és a román politikusok 2013-ban legnagyobb sikereiket a magyarok és azok jogai elleni küzdelemben érték el. Így a kormány és a kormánypártok politikusai, valamint helyi képviselőik a prefektusok hathatós támogatásával, a pártatlan bíróságok páratlan segítségével óriási eredményeket értek el, például a székely zászlók, valamint a magyar feliratok elleni harcban. A zászlóháborúból állóháború lett.
Egyfolytában minden erejüket bevetették az éber román honffyak, ha egy székely zászlót láttak lengeni, ha egy Községháza feliratot valahol egy régi községházán, ha a román felirat nem elöl és felül volt, ha nem ugyanannyi betűből állt, vagy ha kétnyelvű árcímkét láttak meg a marosvásárhelyi piacon. Egy csíkszeredai vásárban viszont azért büntettek a brassói fogyasztóvédők, mert a seprű nyelére nem volt ráírva a használati utasítás. Gondolom, elég lett volna csak románul. Nem értem, miként tűrik el, hogy Arad neve magyarul is ki van mindenhol írva Aradon. Találhatnának neki jó ősi dák nevet. Most meglenne a befogadó hangulat hozzá, mert éppen a magyar Szabadság-szobrot akarják lebontatni. De térjünk vissza a sikerekhez. Egész évben rendületlenül és sikeresen régiósítottak minket. Felvetődött mindenféle változat a székelység felszámolásától a székelyekkel való leszámolásig, a felosztástól a másokhoz való csatolásig. Aztán ez ellen meneteltek a székelyek Berecktől Kökösig olyan 120 000-en. Szerencsére a hatóságoknak sikerült úgy elvégezniük a számlálást, akár népszámláláskor. Csak akkor még hozzáadtak egymilliót, a meneteléskor meg elvettek százezret. Közben sikeresen folyik a harc A székelység története című történelemkönyv ellen is. Tőkés László viszont védhatalmi státust kért Magyarországtól Tusványoson. Ezután Băsescu sikeresen szólított fel minden érdekeltet Magyarország megrekcumozására. Válaszképp a román hazafiak kérték, hogy Tőkéstől vonják vissza a Románia Csillaga kitüntetést. Azóta egyfolytában csillagtalanítanak. A jobbikos Vona Gábor elvonította magát, mire a román politikusok sikeres ugatással válaszoltak. Orbán Viktor Bukarestben járt, és sikerült kölcsönösen elkerülniük egymást a román miniszterelnökkel. A román politikusok sikeresen harcolnak az erdélyi, magyar érdekeltségű, elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása ellen is, miközben székelyföldi, állami tulajdonban lévő villákat adományoznak a román ortodoxiának. Ezalatt igyekeznek börtönbe juttatni Markó Attilát és Marosán Tamást, akik a legtörvényesebben juttatták vissza tulajdonosának a Mikó-kollégiumot. Ha folytatódik az idén elkezdett sikersorozat, szép jövő elé nézünk. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évértékelő Kocsik József AMMGE-elnökkel
Elemi fontosságú a tagsági díjak befizetése
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) elnökével folytatott beszélgetésben visszatekintünk a mögöttünk lévő év gazda-eseményeire, a szervezett tevékenységre, illetve vázoljuk az idei terveket, elképzeléseket.
– Elnök úr, milyen évet zárt az Egyesület?
– Az előző évekhez viszonyítva határozottan állíthatom: jó évet zártunk. Történt ez annak dacára, hogy év közben rengeteg megoldandó feladat adódott, amelyeknek a nagy részén sikerült úrrá lennünk, kezelnünk, de még azok is, amelyek megoldhatatlannak tűntek, a végén sikert szültek.
– Hogy érti ezt?
– Példának okáért, elindultunk egy pályázattal a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a támogatásával 4 megyében, 7 csapattal a hagyományos termékek előállításához, a vendéglátóhelyek népszerűsítéséhez, létrehozásához igényeltünk támogatást. Fiaskónak számított, hogy az elindult 7 közül csupán 2 pályázó maradt, de végül így lett jó, mert kialakult egy fiatal, ütőképes csapatunk, amelyik nagyszerűen működött. Ugyanakkor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma is nehezen indult, végül azonban megtaláltuk a társ-egyesületek harmonikus együttműködésének a módját. Röviden: az egész Kárpát-medencét sikerült összhangba hozni, ami egy hatalmas dolog, annál is inkább, mert anyagi stabilitást is biztosítottak a működéséhez. Magunkról szólva, ha hivatalosan is bizonyítani tudjuk, kik vagyunk és mit teszünk, szerencsés esetben 1,5 millió forintot kaphatunk a működési feltételeink biztosítására, sőt kihelyezett iroda is beindulhat Aradon. Az összeforrt, ha egyelőre nem is nagy számú társaság által képviselt gazdasági potenciál igen jelentős. Újra a magunk példájával támasztanám alá az állításomat, hiszen a mi Egyesületünk évek óta ráfizetéssel működött, és most sem a tagok segítettek, hanem néhány nagyszerű ember a zsebébe nyúlt a közjó szolgálata érdekében.
– Hogy állnak a tagsági díjak befizetésével?
– A bejegyzett 32 gazdakörből 25 működik, közülük azonban egyetlen gazdakörünk, az öttagú tornyai egyenlítette ki maradéktalanul a tavalyi tagsági díját, ami fejenként havonta 2 lejnek felel meg. Természetesen mások is fizettek, főként olyan gazdálkodók, akik támogatásért pályáztak, amihez szükségük volt az általunk kibocsátott igazolásra. Mivel több ezer euró értékű támogatás forgott kockán, ők önként befizették a tagsági díjukat, a többség azonban elhanyagolta.
– Küldtek-e nekik fizetési felszólítást?
– Küldtünk, megkerestük őket, meg is ígérték a hátralék kiegyenlítését, hasztalan. Annak ellenére, hogy olyan pályázatunk is volt, ahol a bizonyos szakmákra való alkalmasság alapján, szakképző tanfolyam nélkül is, hiteles okleveleket tudtunk adni a gazdálkodóknak, akiknek csupán azt kellett bizonyítaniuk, hogy AMMGE tagok, ezért befizették az akkori, havi 1-1 lejnyi tagsági díjat. Tehát a nem fizetők is láthatták, mennyire fontos a tagsági díj.
– Ilyen feltételek között hány AMMGE tagnak van napirenden a tagsági díj befizetése?
– Mintegy 300-nak, de nem csoportosan, ami nagy baj, mert nekünk előbb a havi 1-1 lej, manapság a 2-2 lej elkönyvelt tagsági díjainkkal kell bizonyítanunk a tagságunk létszámát. Ilyen feltételek között vágtunk bele a megalakult Agrárkamara vezetőtanácsának a megválasztásába, ami elégtelen eredményt hozott számunkra, több okból. Egyrészt azért, mert a vasárnapi választás előtt, pénteken még nem lehetett tudni, a megyében hol lesznek szavazókörzetek. Az utolsó pillanatban tudtuk meg, amikor már nem lehetett minden szavazókörzetben tájékoztatni a tagságot. Magam is tagja voltam a kamarai kezdeményező bizottságnak, csakhogy a szervnek semmiféle döntési joga nem volt, az a prefektusokra volt bízva. Legjobban a nagylaki szlovákok szervezték meg magukat, akik kis csoport létükre több mint 500 szavazatot gyűjtöttek be, de a seprősiek is 235 szavazatot szereztek, miközben az AMMGE 219 szavazatot kapott. Lévén hogy több mint 3000 bejegyzett tagunk van, ráadásul a kamarai választásra való feliratkozás díjtalan volt, 1000 tagunk részvételével számoltunk. A zavaros helyzetben végül is 500 feliratkozási lapot kaptunk, közülük 420 jelentkezőt elfogadtak a szavazásra, ahol 219-en ránk is szavaztak, ami egyetlen kamarai mandátumra jogosít fel bennünket. Ha 7 szavazattal többet kaptunk volna, 2 képviselőt küldhettünk volna az Agrárkamara 25 tagú vezetőtanácsába. Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar polgármesterek megpróbáltak mozgósítani a szavazásra, amiért ezúttal is köszönetet mondok nekik. Ha nem tették volna, talán egyetlen képviselőnk se lenne. Szerencsére, a mandátum csupán egy évig érvényes, tehát hamarosan új vezetőtanácsi tagokat választhatunk, remélhetően sokkal nagyobb hatékonysággal.
– Sikert említett, az miben nyilvánult meg?
– A sikertelen kamarai választások ellenére az Egyesületnek igen stabil a helyzete, hiszen alapító tagjai vagyunk a már említett Kárpát-medencei Magyar Gazdák Fórumának, ahol én képviselem az Arad megyei magyar gazdatársadalmat, míg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökségében ifj. Zágoni Szabó András képvisel bennünket. Életerős fiatal gazdacsoport jött létre, aminek szintén Zágoni Szabó András az elnöke. A szervezet fiatalításán dolgozunk, tehát van perspektívánk annak ellenére, hogy az elmúlt évben egymást váltották a sikerek és a fiaskók.
– Mi terveznek idén?
– Egyik legfontosabb célkitűzésünk megtalálni a módját a gazdálkodók tagsági díjainak a behajtására, ami sikertelenség esetén nemcsak az Egyesületnek, hanem nekik is nagy károkat okozhat, mert bizonyított tömegbázis nélkül nem tudunk hozzájutni pályázati támogatásokhoz. Minden gazdálkodóban tudatosodnia kell a valóságnak: a maga érdektelenségével nemcsak magának, hanem az egész gazdatársadalomnak ártanak, mert a tagsági díjak befizetése a jövőbeli sikerek záloga.
– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert az idei szervezeti munkához!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

„Nem fog lobogni székely zászló vagy Nagy-Magyarország jelképe!”
Mit akar az Új Jobboldal?
„2004 óta, amikor Arad városában újraállították a Széthúzás és az Évezredes Ellenségeskedés Évezredes Hungáriának nevezett Emlékművét az Román–Magyar úgynevezett Megbékélés Parkjában, amely, úgy tűnik, a magyar irredentizmus és revizionizmus állandó fóruma, miután ott tíz esztendeje megemlékezések történnek a 13 tábornokról, akik állítólag Magyarország vértanúi, a valóságban az osztrák hadsereg szökevény zsoldos tisztjei Erdélyben, akik kalandvágyból és katonai rangok hajhászása, de vagyonszerzés miatt is jöttek ide. És meg is kapták Magyarország részéről. Mindez azonban a román népnek 40 ezer halottjába, száznál több ortodox pap legyilkolásába, több mint 300, a föld színéről ágyútűz által eltörölt román településbe (falu és község) került. És íme, 2004 után a Magyar Megbékélés Parkjában csak a magyarok emlékeznek meg (méghozzá kétszer évente.”
Így kezdődik az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) által a Nyugati Jelenhez intézett közleménye. Ennyiből is kiderül, hogy tagjait magyarbarátsággal, illetve a megbékélés szellemének felkarolásával aligha lehet megvádolni.
De nem tetszik az aradi szélsőjobboldali szervezetnek a „magyar sovén elemekkel megfertőzött” helyhatóság sem. „Úgy gondoltuk, polgári és hazafias dolog megtisztelni HŐSEINKET és MÁRTÍRJAINKAT” (kiemelés tőlük) legalább egyszer egy évben. KÉNYTELENEK VAGYUNK MEGTENNI EZT A GESZTUST, HOGY ÉBREN TARTSUK EMLÉKEZETÜKET.” A román hősök és mártírok emlékének ébrentartására pedig melyik lenne az alkalmasabb nap, mint március 15. és október 6.? Márpedig a helyhatóság, élén Falcă polgármesterrel, éppen ezt tagadja meg tőlük. „Megmondjuk nyíltan: Falcă Úr nem akarja, hogy békésen tüntessünk, sem március 15-én, sem október 6-án.”
Falcă úr ugyanis, mondja az Új Jobboldal, a városi tanácsban egy gyenge többségre támaszkodik, s ha elvesztené az RMDSZ két szavazatát, kockáztatná a többségét.
Támadás tárgya a polgármester azért is, mert állítólag soha nem helyezett el koszorút a Román Hősök Emlékművére, pedig románnak, ráadásul mócnak mondja magát. Az azonban, hogy nem ad engedélyt a tüntetésre (az Új Jobboldalnak), világossá teszi, hogy nem hazafi, románellenes és hiányzik belőle a haza hősei iránti tisztelet.
Nincs rendjén az sem, áll a nyilatkozatban, hogy az RMDSZ jóval a törvény által megszabott határidő előtt adta be kérvényét a március 15-i ünnepség megtartására.
S miközben „nem tudunk március 15-én nem megemlékezni a 40 ezer, kötelességteljesítés közben 1848-ban elesett román mártírról, a székely zászlós, Nagy-Magyarország-térképes, Horthy-fényképes magyar hordáknak románellenes beszédekkel joguk van Falcă polgármester aláírása nyomán tüntetni Aradon. Feltesszük a kérdést: ma, amikor tudni lehet, hogy Magyarország meg akarja vásárolni Erdély földjét, lesz-e bátorsága egy magyarnak is Aradra jönni március 15-én, tüntetni? Mi egy dolgot tudunk: a hatóságok akaratával vagy akaratán kívül mi ott leszünk, kötelességünket teljesítve, a Megbékélés Parkjában március 15-én és garantáljuk minden aradinak és az egész Romániának, hogy itt nem fog lobogni egyetlen székely zászló és Nagy-Magyarországnak egyetlen jelképe sem!”
***
Azért ismertettük részletesen a közleményt, hogy olvasóink első kézből, a közreadók szavaiból ismerjék meg az Új Jobboldal kiváló és harcos hazafiságát. No meg hazájuk, de főleg Erdély 1848–49-es történelmének fölényes ismeretét. Míg számos tájékozatlan (magyar és román) történész forrásai négyezerötszáz román és nyolcezerötszáz-kilencezer magyar áldozatot említenek, katonástul-civilestül (pontos adatot még senkinek nem sikerült szolgáltatni), csak egyetlen (aztán a tudatlanok biztonságával görgetett), nem is szakembertől származó forrás szól a 40 ezerről.
Mellesleg kíváncsi lennék: miért nem ünneplik meg méltóan hőseiket kiváló hazafiink, mondjuk, a romániai (pontosabban havasalföldi, moldovai) 1848-as forradalom kitörésének, netán elfojtásának évfordulóin (is)? A dátumukat biztosan jól ismerik.
A közlemény utolsó előtti és utolsó mondata kimondottan fenyegetés. Lehet, hogy nem csak a magyaroknak kellene felfigyelni rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Rudolf Ágnes magyar tanárnővel, a Csiky-Csuky projektvezetőjével beszélgettünk
Egy színvonalas diáklap presztízs az iskolának
„A Csiky-Csuky a Csiky Gergely Iskolaközpont diáklapja, amely 1991-ben látott napvilágot. Eleinte rendszeresebben jelent meg, később azonban voltak olyan tanévek, amikor teljesen szünetelt, vagy csupán egyetlen lapszám látott napvilágot.
2005-ben Aradon rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, amelynek tiszteletére a Csiky-Csukynak két száma is megjelent. Ezután három év szünet következett.
2008 szeptemberében az akkori XI. A osztály elvállalta a lap újraindítását, és azóta a csikys diákok havonta kézbe vehetik és olvashatják iskolánk színes havilapját.
A szerkesztőség tagjai – annak ellenére, hogy érettségire kellett készülniük – a 2009–2010-es tanévben is vállalták a munkát. Tavasszal meghirdettük, hogy megújul a szerkesztőség, és kreatív, energikus, kitartó diákok jelentkezését várjuk. Ennek eredményeként a tanév utolsó, májusi számában már bemutatkozott az új szerkesztőség. A 2010–2011-es tanév elején még két-három emberrel bővült a szerkesztőség.”
A fenti szöveggel „mutatkozik be” Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának diáklapja a tanintézmény internetes oldalán.
Rudolf Ágnes magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő 2000-től dolgozik a tanintézményben, 2008-tól a Csiky-Csuky szerkesztőségi vezetője – ha lehet így fogalmazni.
Minden iskola életében nagy dolog egy diáklap, és bizony sokan nem tudják, hogy kemény munka áll mögötte még így is, hogy egy diáklap nem naponta jelenik meg.
Rudolf Ágnestől érdeklődtünk, hogy betekintést kapjunk egy iskola diáklapjának szerkesztőségi munkájába.
– Huszonhároméves múlt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal... Követted-e, hogy az idők során hogyan változott a lap arculata, szerkezete, tartalma stb.?
– Vannak korábbi lapszámaim, van hasonlítási alapom, mondhatom hát, hogy a mostani diáklap egészen más. Ebben megvannak a konkrét rovatok, eléggé egységes – talán már túlságosan is egységes – és kiszámítható, lehet tudni, hogy a következő hónapban megint ugyanazok a rovatok lesznek. A 2008. előttiekben inkább egy-egy írás dominált, de talán éppen ezért volt nehezebb régen rendszeresen megjelentetni, mert nem gyűlt össze annyi írás. Most 12 oldalon jelenik meg, azelőtt is talán 12 oldal volt, de akkor A5-ös formátum, tehát a mostaninál kisebb. A régebbi lapszámok fekete-fehérek voltak, mi most már elértük, hogy a 12-ből négy oldalt színesben nyomtatunk.
– Az újság szerkezeti felépítését a mostani munkatársak találták ki, vagy ezt így örököltétek?
– Csak a címet örököltük, és amikor 2008-ban, az akkori XI. A osztállyal elkezdtük a munkát, akkor a diákoktól kértem javaslatokat, hogy ki milyen rovattal, témával szeretne foglalkozni. Ők ügyesen tömörültek kettesével, hármasával, mindenki kitalált egy rovatot, annak egy frappáns kis címet, elmondták, hogy mire gondolnának, és akkor mindenki a maga rovatát elkészítette minden hónapban. Kezdetben még logója is volt a Csiky-Csukynak, amit most már elmaradt, szlogenünk is volt – Csikysektől Csikyseknek –, ezt is a diákok találták ki 2008-ban. Ez a szlogen még benne van az újságban.
– A logó miért maradt el időközben?
– Volt egy időszak, amikor a tördelőnek más ötletei voltak a borítólappal kapcsolatban s akkor egy párszor lemaradt a logó, utána már meg is feledkeztünk róla.
– Hányan dolgoztok most a diáklapon? Ők állandó munkatársak, vagy havonta változik az „alkotó brigád”?
– Állandó tagokkal dolgozunk, akik a IX–XII. osztályból kerülnek ki. Jelenleg 23 szerkesztő van, ezért kicsit nehéz összefogni a munkájukat. Mindegyikük önként jelentkezett. Általában tavasszal – amikor a végzősök már leadják a rovatot, mert az érettségire készülnek – szoktuk meghirdetni, hogy új jelentkezőket várunk a megüresedett helyekre. Ekkor elég sokan jelentkeznek, zömében IX. osztályosok.
– A lapban az írások mellett rajzokat, „festményeket”, grafikákat is találunk.
– Úgy gondoltuk, hogy nem mindenkinek a nyelv, az írás az erőssége, van, aki jobban szeret és tud rajzolni, és akkor egy oldalt szenteltünk ezeknek az alkotásoknak. Volt időszak, amikor ugyanabban a rovatban fotóversenyre beérkezett fotókat is megjelentettünk.
– Hogy kell elképzelni egy lapszám összeállítását? Hogyan zajlik a folyamat az anyaggyűjtéstől a nyomdáig?Mi a te szereped ebben a szerkesztésben?
– Az újság megjelenése mindig attól függ, hogy van-e még olyan fontos esemény az iskolában, amit meg kell várnunk. Igazodunk az eseményekhez, de azért igyekszünk, hogy lehetőleg a hónap vége előtt már megjelenjen az újság.
Nagyon jó kis csapat van, mindenki teszi a dolgát, a szerkesztők önállóan dolgoznak, én koordinálom a munkájukat. Kiosztani nem kell nekik a feladatokat, maximum felhívom a figyelmüket egy-két eseményre, melyekre jobban oda kell figyelni. Megadom nekik, hogy milyen napra kérem a cikkeket, persze ezt nem mindig tartják be, általában 2–3 nap késés van. Aztán kijavítom és továbbítom a tördelőnek, akinek jó esetben egy hét áll a rendelkezésére, vagy ennél is kevesebb idő. Aztán mikor be van tördelve, leadjuk a nyomdának, ott is kell legalább egy hét, amíg kinyomtatják. Ezért is történik meg néha, hogy – főleg sport rovatban – egy-egy esemény már aktualitását veszti mire megjelenik az újság, de én mondtam a diákoknak, hogy idővel azért igyekezzenek általánosabb dolgokról írni, hogy ne legyen az, hogy már rég tudja mindenki a focimeccs eredményét, amit mi csak beharangoztunk, hogy lesz.
– A diákok szeretik ezt csinálni? Aki nem vesz részt a szerkesztésben, annak is fontos, hogy megjelenjen a Csiky-Csuky?
– Én úgy látom, hogy a szerkesztők szeretik csinálni, és nem azért, mert bárki is kényszeríti őket. Mindenki otthon, a szabadidejében foglalkozik ezzel, és senkinek nem jelent ez gondot. A többiek pedig várják az újság megjelenését, hiszen ha néha kicsit késik a nyomtatás, akkor már érdeklődnek, hogy mikor lesz lap. Mondjuk, ha a számokat nézzük, akkor nem mondhatom, hogy az érdeklődés jajdenagy, hiszen 250 példányban nyomtatjuk a Csiky-Csukyt, az iskolának pedig van vagy 600 diákja és 50 lapszám általában meg szokott maradni.
– Miért szeretsz ezzel foglalkozni?
– Amikor elindult, akkor láttam, hogy mennyire megmozgatta az osztályt. Utána már a diákok igényelték a folytatást, plusz az iskolának is növeli a tekintélyét, ha van egy színvonalas diáklapja. Úgy gondolom, hogy 12 oldal színes oldalakkal és érdekes írásokkal az iskola büszkesége, és kár lenne abbahagyni.
***
A Csiky-Csuky szerkesztőségében 23 diák dolgozik, helyhiány miatt nem tudtuk megszólaltatni mindannyiukat, ezért választásunk a fotósra és a tördelőre esett. Megkértük őket, meséljék el milyen érzés egy diáklap munkatársának lenni.
Bortoș Júlia (X. C osztály, a Csiky-Csuky fotósa)
XI. osztály óta vagyok a Csiky-Csuky diáklap fotósa. Nagyon jól érzem magam, hogy ezt a feladatot végezhetem, és jó érzéssel tölt el az, mikor az olvasók meg vannak elégedve azzal, amit én vagy a szerkesztőség többi tagja kínál fel minden egyes lap megjelenésével. Időközben a szerkesztőség egy igen kiegyensúlyozott és együttműködő csapattá vált. Örülök, hogy a tavalyi tanév elején jelentkeztem a Csiky-Csuky szerkesztőségébe, és mai napig tagja vagyok.
Tóthpál Béla (X. A osztály, a Csiky-Csuky tördelője)
2012 őszétől tördelem a diáklapot. Nem foglalkoztam még ilyesmivel, hetedikes koromban tanítottak meg a szüleim az Adobe InDesign tördelő programot használni pusztán szórakozásból, akkor még nem gondoltam, hogy hasznát veszem majd... Az akkori „munkám” a húgomnak készített karácsonyi ajándék volt, egy kis mesefüzet, amely általam írt mesét és illusztrációkat tartalmazott.
A Csiky-Csukyhoz úgy kerültem, hogy elballagott az előző tördelő és kihirdették az iskolában, hogy keresik az utódját. Úgy éreztem, hogy szívesen foglalkoznék ilyesmivel, és jó tanulási lehetőségnek tűnt. Nem gondoltam, hogy kilencedikesként esélyem van megkapni az „állást”. Nem volt túljelentkezés. Amikor szembesültem a munkamennyiséggel és a tényleges feladattal rájöttem, hogy miért nem... Az első számokat megizzadtam, de aztán egyre jobban ment, és Rudolf Ágnes tanárnő is nagyon türelmes volt hozzám.
Nagyon jó kis közösség van, szeretek csapatban dolgozni. Jó érzés volt, hogy a tanárnő és a nagyobb diáktársak bátorítottak az elején, amikor izgultam, hogy helyt tudok-e állni.
Nagyon jó érzés tördelőnek lenni, mert minden elkészült lapszám egy kicsit az enyém is... Viszont felelősség is, hogy milyen lesz, tetszik-e majd az olvasóknak, tanároknak, és az sem könnyű, hogy mindig valami új arculattal kell előállni, hogy színes és vonzó legyen a diáktársak számára.
***
A Nyugati Jelen napilap a Csiky-Csuky diáklapnak felajánlotta 2014-es Nyugati Jelen falinaptár novemberben eladott példányszámaiból befolyt összegnek a 10%-át mintegy támogatásként. Beszélgetésünk végén Rudolf Ágnes megköszönte a Jelennek a támogatást, és biztosította szerkesztőségünket, hogy a pénz jó helyre ment, hiszen nagy szükségük van rá és sokat jelent számukra mindenféle támogatás.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renașterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta.
Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között.
A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében.
A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro,

Épülő határon átnyúló mezőgazdasági kapcsolatok
Január 14-én, kedden a kisvarjasi gazdakör elnökével, Horváth Ibolyával és férjével, Lászlóval, Kocsik József AMMGE-elnök meglátogatta a dombegyházi EURO TÉSZ (termelő, értékesítő szövetkezet) Kft. telephelyét, ahol Engelhart József ügyvezető igazgató és Dorcsinecz János, az AGRO-KERR Kft. ügyvezetője fogadta őket.
A társaság Békés megye déli részén gazdálkodik, több mint 2000 hektáron. Tevékenységük során olyan, hagyományos kultúráknak tekinthető növények, mint a kalászosok, a repce és a takarmánynövények mellett hibrid kukoricát, étkezési napraforgót, zöldborsót, csemegekukoricát, görög- és sárgadinnyét, főző-, sütő- és olajtököt, spenótot, levélpetrezselymet, valamint hagymaféléket termesztenek. Az értékesítés jelenleg a feldolgozóiparban és az áruházláncokban történik.
A társaság a „Kárpát-medencei Együttműködés” tagja, ezért a látogatás fő célja az együttműködési terv kiépítése volt, melynek során kísérleti parcellákhoz juthatnának a határon túli gazdák is. Ugyanakkor biztosítanák a szaktanácsadást, ami lehetségessé tenné a későbbi felvásárlást is.
Folyamatban van a Szeged–Arad, Arad–Szeged Agrárkamarai találkozó megszervezése, melynek fő célja a működtetések egyeztetése, a lehetőségek kihasználásával, az együttműködés megszervezése – tudtuk meg Péró Gabriella AMMGE-irodavezetőtől.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

RMPSZ-továbbképző az Erdőhegyi Általános Iskolában
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség Arad megyei szervezetének köszönhetően Körösköz pedagógusai évközi továbbképzésen vettek részt az elmúlt hétvégén az Erdőhegyi Általános Iskolában.
Pénteken 9 órakor kezdődött a képzés, a megnyitón részt vett Kisjenő polgármestere, Gheorghe Burdan, alpolgármestere, Ioan Tripa, valamint a programvezetők, Matekovits Mihály és Kiss Anna. Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatta az előadókat, akik Csíkszeredából érkeztek, majd Gheorghe Burdan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy városunk ilyen rangos eseménynek ad otthont és biztosított mindenkit a mostani és mindenkori támogatásáról.
A továbbképzésen Ágya, Arad, Feketegyarmat, Kisiratos, Kispereg, Majláthfalva, Nagyzerind, Simonyifalva, Szapáryliget, Szentpál és Vadász pedagógusai, összesen 50 óvónő, tanító és tanár foglalkozott behatóan az értő olvasás alapjainak elsajátításával. Az előadók Porsche Éva tanfelügyelő, tréner (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), és dr. Zsigmond István főiskolai docens, (Kecskeméti főiskola, Tanítóképző Kar) két csoportra osztották a jelenlévőket, majd megkezdődött a munka. A elmúlt hétvégére kiterjedő interaktív és rendkívül jó hangulatban zajló tevékenységeket csak kávészünetek és ebédszünet szakította meg. A résztvevők elsajátítottak számos gondolkodást fejlesztő, megjegyzést, egyéni tanulást segítő módszert és technikát.
Az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete köszönetet szeretne mondani az Arad megyei RMPSZ vezetőinek Matekovits Mihálynak és Kiss Annának, amiért idén iskolánk adhatott otthont az évközi továbbképzőnek. Köszönjük bizalmukat és mindenben megnyilvánuló kedvességüket.
Szeretnénk megköszönni Gheorghe Burdan polgármester úrnak a tevékenység lebonyolításához nyújtott támogatását. Megköszönnénk előadóink türelmét és odaadását, köszönjük nyitottságukat és azt, hogy megosztották velünk tudásuk legjavát az értő olvasás fejlesztésével kapcsolatban. Köszönjük pedagógustársainknak, hogy megtisztelték rendezvényünket, ilyen nagy számban ellátogattak iskolánkba.
Sime Judit iskolaigazgató és az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete
Nyugati Jelen (Arad),

Ismerjük meg Észak-Erdélyt
Negyedik turisztikai könyvét tette asztalunkra a közismert sepsiszentgyörgyi földrajztanár, turistavezető, Török Árpád. Sepsiszentgyörgy – ennek eleddig három kiadása is megjelent –, az Olt mente, a Maros völgye után most a háromszékiek számára kevésbé ismert vidékre, Észak-Erdély tájaira és Bukovinába vezet el.
A szerző igyekezete nem hiábavaló: meg akarja szerettetni olvasóival azt az országrészt, amelynek lenyűgöző szépsége Európa bármely részével vetekedhet, történelmi múltjáról, a magyarság szempontjából kiemelkedően fontos és meghatározó szerepéről nem is beszélve. És éppen ez az, ami túlmutat a szokványos idegenforgalmi leírásokon, a könyv írója ugyanis tudatosan él azzal a lehetőséggel, hogy a természeti látványosságokon, a műemlékek bemutatásán túl beavasson e tartományok több évszázados történetének számunkra fontos eseményeibe, az impériumváltások okozta változások torzulásaiba, a demográfiai és művelődési jelenségeknek a mi szempontunkból rendkívül káros alakulásába.
A bemutatás az Arad közelében fekvő Világos vonalától indul, a tőle északi irányban elterülő, számtalan érdekességgel bíró belső-erdélyi, partiumi és bukovinai tájegységeket öleli fel. A Bihar, Szatmár, Szilágyság, Mezőség, Szamos, Máramaros, Beszterce, Kolozs, Bukovina területi megnevezések még ismerősen csengenek a magyar olvasó fülében – de a Kőköze, Érmellék, Kővár, Avas, Tövishát, Lápos, Doboka, Hegyköz, Belényes és mások már csak azoknak hangzik ismerősen, akik esetleg bejárták azokat a tájakat, vagy tudatosan őrizni próbálják e magyar neveket. Mindez egyébként a könyv előnyére válik: olyan olvasmányélményt is nyújt az érdeklődőnek, amely vetekszik a legizgalmasabb szépirodalmi alkotással.
A csángókról szóló egyik írásomban jeleztem – s persze, ezt mások is nagyon sokszor megtették –, hogy a nagyszülők még előszeretettel használják az anyanyelvüket, de az unokák már nem is akarják azt beszélni. Igaz, a csángók dicséretére legyen mondva, ők évszázadokon át megőrizték és továbbadták anyanyelvüket, az utóbbi évtizedek alatt süllyedt mélypontra az anyanyelv ismerete. Ebből az útikalauzból viszont kiolvasható: mindössze néhány évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a bemutatott vidékek nagyobb részén szinte teljesen kivesszenek a magyar helynevek, a településnevek felcserélődjenek, az iskolák nyelvet váltsanak, s nyelvet váltsanak maguk az iskolába járók is. Magyarországi vendégeknek szoktuk mondani, jöjjenek, s hozzanak másokat is, hadd lássák, mit veszített el Magyarország. Most, e kiadvány kapcsán erdélyi magyaroknak ajánlom, olvassák el, hadd tudják meg, mit veszítettünk el mi röpke pár évtized alatt, s merre tarthat a mi szekerünk is, ha kellőképpen nem figyelünk oda.
A könyv szemléletes térképekkel, rajzokkal, fényképek sokaságával hívja fel figyelmünket a számos látnivalóra, eligazítást nyújt neves személyiségek, tudományos és turisztikai értékek rengetegében is. Szatmár és Bihar valósággal ontotta a magyar művelődés és kultúra kiemelkedő személyiségeit, a bányavidék és Máramaros földi kincseit. A románok, magyarok, ruszinok, cipszerek, szlovákok és más nációk által lakott területek színes demográfiai térképe is elénk villan, de az is, hogy ezen a magyarság egyre kisebb részarányt képvisel. A szerző figyelmét viszont nem kerülték el a román kultúra számottevő értékei sem, a világörökség részeiként nyilvántartott máramarosi román fatemplomok, a szaploncai híres temető, a bukovinai kolostorok, amelyek ugyanvalóst érdekelhetnek minden idelátogató turistát, felidézi az itt született nagy román személyiségek életpályáját is.
Ha nagyon derűlátóak lennénk, el tudnánk képzelni azt is, hogy a közeljövőben az arra látogatók meglepődve tapasztalják: a hivatalos román nyelven megjelölt településnevek alatt ott olvashatóak az évszázadokra visszanyúló, beszélő magyar nevek is: Nagyszalonta (itt született Arany János), Ágya (itt született Olosz Lajos költő), Borosjenő (itt élt a sepsiszentgyörgyi születésű Diószeghy László képzőművész, aki hatalmas lepkegyűjteményét a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta), Margitta (itt született Horváth Imre költő és Harag György színházi rendező), Ottomány (itt született Szentjóbi Szabó László költő, a jakobinus mozgalom egyik vezéralakja), Érmihályfalva (idevalósi Zelk Zoltán költő), Érsemjén (Kazinczy Ferenc író, nyelvújító és Csiha Kálmán volt református püspök szülőfaluja), Nagykároly (itt született Károli Gáspár bibliafordító és Kaffka Margit író), Érmindszent (Ady Endre szülőfaluja), Sződemeter (itt született Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője)… A sort folytatni lehetne és kellene, hogy igazán rádöbbenjünk értékeinkre és veszteségeinkre. Mindehhez jó segítséget nyújt ez a történelmi műnek ugyan nem nevezhető, de útikalauznál többet nyújtó alkotás!
DR. PÉTER SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hat műemléket vettek oltalmuk alá a csikysek
A szórvány cselekvési terv részét képező Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program kezdeményezője és főtámogatója, Winkler Gyula EP-képviselő idén is brüsszeli látogatást ajánlott fel fődíjként a győztes diákoknak.
A program 2012-ben kezdődött, azóta már számos szórványban lévő tanintézmény csatlakozott, a dévai diákok után tavaly ősszel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai is bekapcsolódtak a programba Lehoczky Attila és Muntean Tibor történelem szakos tanárok irányításával.
Az említett két tanár tavaly novemberben kezdte összeállítani a csapatokat, népszerűsítették a programot a diákok körében, ötleteket, tanácsokat adtak nekik. Közösen megbeszélték, hogy a hat kitűzött műemlék közül – Aradi Víztorony, Új Színház, Kultúrpalota, Aradi Vár, Régi Színház, Fehér Kereszt Hotel – ki melyiket választja, melyik épületet szeretné örökbe fogadni. Jelenleg a diákok gőzerővel dolgoznak a győzelem érdekében, a végeredményre február 28-án derül fény. A győztes 15 diák egy háromnapos brüsszeli látogatáson vesz majd részt április folyamán.
Muntean Tibor és Lehoczky Attila tanároktól megtudtuk, hogy összesen hat csapat versenyzik, két csapat – a gimnazisták (VII. osztály) – Muntean, négy csapat (a licisták) pedig Lehoczky irányításával.
„Kollégámnál két darab hétfős csapat van, én ötfős csapatokat kértem, a felhívásra négy csapat jelentkezett. A gimnazistáknál a nyertes csapat megy, a licisták közül az első továbbjut, a maradék 15 helyen pedig egyéni versenyt hirdetünk, melynek két győztese is csatlakozik a többiekhez” – magyarázta Lehoczky Attila.
Muntean Tibor egyik csapata az Aradi Víztornyot, másik az Új Színházat választotta, Lehoczky Attila csapatai a Kultúrpalotát, az Aradi Várat, a Régi Színházat és a Fehér Kereszt Hotelt vették oltalmuk alá.
„Előzetes eszmecsere után összeállítottunk egy szempontrendszert, hogy miket értékelnénk. Első körben a diákok kiválasztották az óhajtott műemléket. Egy következő lépés a választott épület bemutatása dolgozat formájában, majd lesz egy PowerPoint-os bemutató, ahol kreativitást, kiállást és találékonyságot osztályoznak, aztán egy másik feladat lesz az épületek reklámozása (facebook, Twitter, plakát stb.). Az elbírálást nem mi végezzük, mert mi szervezők vagyunk. Szeretnénk egy szakmai zsűrit felkérni, ennek kialakulása folyamatban van. A feladatokra pontokat kapnak a csapatok, a február 28-án sorra kerülő PowerPoint-os bemutatón osztjuk ki az utolsó pontokat, és itt értékeli, osztályozza majd a zsűri a dolgozatokat, a feladatokat, illetve a reklámkampányt is. A zsűriben iskolafüggetlen, köztiszteletben álló szakértők lesznek. Az egyéni verseny felmérőit Muntean Tibor kollégámmal ketten fogjuk javítani, a győztesek kilétére legkésőbb március elején derül fény” – mondta el a részleteket Lehoczky Attila.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program célja a szórványban elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

A magyar kultúra ünnepe, a Kölcsey-díj átadása
Lassan hagyománnyá válik, hogy az aradi Kölcsey Egyesület és az Arad megyei RMDSZ közösen ünnepli január 22-én a Magyar Kultúra Napját.
Ezért gyűltek össze szerda délután szép számban az aradi magyarok a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében, hogy méltóképpen áldozzanak a magyar kultúrának, és jelen legyenek az ünnepélyes keretek közt sorra kerülő 2013. évi Kölcsey-díjak átadásán.
Már egy ideje nyílt titok, hogy az idei Kölcsey-díjasok Sándor István építész (post mortem) és Horváth Tünde karnagy, az aradi kórusmozgalom kiemelkedő képviselője.
Ahogy az egy ilyen eseményhez méltó, az ünnepség a Himnusz közös éneklésével kezdődött, melyet a Vox Angelicus vonósnégyes rövid, ám igen nagy sikernek örvendő kis koncertje követett.
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja elismerő szavakkal idézte fel Kölcsey emlékét, majd ünnepi köszöntőt mondott Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke, valamint Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tóth Guttmann Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke.
Az est sikeréhez és színvonalához hozzájárult Kis Zsuzsanna (Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas) és ifj. Tóthpál Béla (Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz – részlet) – mindketten csikys diákok – szavalattal, valamint a főgimnázium diákkórusa is.
A Sándor István építésznek ítélt post mortem díjat családja vette át: édesanyja, Klára, fia, Szilárd, lánya, Andrea és élettársa, Mónika.
„István nem csak műépítészként, szakemberként töltötte napjait hosszú éveken keresztül a Szabadság-szobor árnyékában, hanem velem együtt arra is gondja volt és ideje, hogy megörökítsünk olyan felvételeket a szobor kiszabadításáról, annak visszahelyezéséről és a közbeni restaurálásáról, amelyeket az óta sem lehet megismételni. (…) Szeretném, ha most nosztalgiából megnéznénk ezt a kis filmet, ami pontosan tíz évvel ezelőtt készült el” – szólt az egybegyűltekhez Puskel Tünde Emese.
Laudációja előtt levetítették a Bronzba álmodott magyar Golgota című, a Szabadság-szobor kálváriájáról szóló dokumentumfilmet, melynek operatőre volt Sándor István és melyet több szempontból is Aradnak ajándékozott a tavaly hirtelen elhunyt építész.
„Nehéz beszélni olyan emberről, akihez évtizedes szakmai és baráti kapcsolat fűzött, és aki már nincs közöttünk. (…) Nyugodtan mondhatom, hogy István barátunk dolgos életében nem loholt a címek, kitüntetések után, csak egyszerűen tette a dolgát. Mindig önzetlenül megosztotta másokkal is kemény munkával szerzett tudását. (…) Életét harmonikusan kitöltötte a tervezés és a filmezés, a tettek embereként kerülte a nagy szavakat, a mellveregető politizálást, de tudta, hol a helye. Ha megbízták valamivel, abba apait, anyait beleadott” – hangzott el többek között Puskel Tünde Emese laudációjában.
Sándor István építészt megérdemelt szakmai megbecsülés övezte, több aradi köztéri alkotás – Szabadság-szobor, Szentháromság-szobor stb. – középületek, templomok, műemlékek, számos rendezési terv fűződik a nevéhez. Médiaszakemberként pedig ismerik nevét a Magyar Televízió, a Duna TV és mondhatni, hogy az egész Kárpát-medence tévénézői.
A Kölcsey Egyesület másik kitüntetettje Horváth Tünde marosvásárhelyi születésű nyugdíjas tanárnő, a Vox Iuventutis gyermekkórus karnagya, akiről Matekovits Mihály mondott laudációt. Horváth Tünde Erkel Ferenc dédunokájától, Erkel Sárától tanult zongorázni, majd a főiskola elvégzése után Aradra került, magyar és román osztályokban tanította énekelni a gyermekeket.
A jelenlévő kitüntetett meghatódva hallgatta végig Matekovits Mihály méltatását, majd könnyes szemekkel köszönte meg a szép szavakat.
„Nagyon sok mindenkinek meg kell köszönnöm, hogy a pályámon segítettek és eljutottam idáig, hogy a Kölcsey Egyesület érdemesnek talált Kölcsey-díjban részesíteni a Magyar Kultúra Napján. (…) Munkámat áldás kísérte, jó kedvvel énekeltük gyönyörű népdalainkat, egyházi és világi kórusműveinket, és bőséggel alkottuk a sikereket. Tehát Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel” – zárta köszönő szavait Horváth Tünde.
A Kölcsey Egyesület 11. alkalommal rendezte a Kölcsey-díjátadó ünnepségét, ahol az aradi magyarságért végzett munkájukért kapnak emlékérmet és díszoklevelet a jelölt személyek.
A szerda délutáni eseményt az aradi polgármesteri hivatal támogatta.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Kit érdekel ma a forradalom?
Szeretlek benneteket, aradiak!
A romániai forradalom – a rendszerváltásra rímelő gengszterváltásnak mondják némelyek, külföldi indíttatás nyomán – 25. évében járunk, több idő telt el azóta, mint a két világháború között.
Akik akkor, 1989-ben vagy egy-két évvel korábban születtek, mostanra (talán csak majdnem) elvégezték az egyetemet, sokan külföldön keresnek boldogulást, mivel itthon nem találnak (tisztességesen megfizetett, vagy egyáltalán) munkát – ezt a nemzedéket, valljuk be, nem igazán érdekli a forradalom. Ami volt, az elmúlt, mondják, lássuk, mi van ma…
Hogy mi van, azt a kedves olvasó részletezés nélkül is tudja.
Tegnapelőtt délután, az Arad Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutatón, miközben a legfeljebb harminc főnyi, többségében 50-60 fölötti közönséget vettem számba, ez járt a fejemben. Pedig a könyv – Vă iubesc, arădeni! a címe – az 1989. december végi események kétségtelenül legmarkánsabb, vezető személyiségét, Valentin Voicilă színészt mutatja be, aki még hónapokig, 1990 májusáig Arad megye első ember volt az akkori, nagyon nehéz és zavaros időkben. Nevéhez sem akkor, sem később nem tapadt szemernyi botrány: ma is, mint 1989-ben, ugyanabban a kicsiny, harmadik komfortú (a maiak nem is tudják, mi ez) kétszobás tömbházlakásban lakik Aradon, és, bár „pályázott”, egy városi tanácsosi tisztségig se jutott el, minthogy nem volt hajlandó a hatalomnak behódolni.
Petőfit juttatja eszembe, aki annak idején megbukott a követválasztáson, olyan személy ellenében, akinek nevét ma a kutya se tudja.
Szóval: erről a Valentin Voiciláról írt könyvet Emil Șimăndan aradi publicista, aki két évtizede foglalkozik a forradalom helyi történetével, és kutatásai során jóformán minden elérhető „forrást” (beleértve a résztvevőket is) felkutatott. Könyve gerincét két interjú képezi. Az egyiket (a 160 oldalas könyvben 56 oldalnyi) a szerző pontosan egy évvel 1989 decembere után vette magnószalagra, amikor a pillanatnyi hatalom a pár hónapja még a megye első emberének számító (időközben Temesvárra szegődött) színészt a forradalom évfordulóján nem engedte szóhoz jutni („a forradalom felfalja gyermekeit”), a másikat, a kisebbik terjedelműt, 18 évre rá, amikor már számos, 1989-cel kapcsolatos kérdés tisztázódott (vagy végleg homályba veszni látszott). A kötet többi írása bevezető, a romániai és az aradi forradalom kronológiája, a költőről, a színházi és filmszínészről, újságíróról szóló ismertető.
Felvetődik természetesen a kérdés: miért a forradalom 24. évfordulóján látott napvilágot Emil Șimăndan kötete, amelynek anyaga lényegében 23, illetve 6 évvel ezelőtt elkészült?
A szerző, magánbeszélgetés során – majd a könyvbemutatón is – bevallotta: annak idején nem volt mersze közreadni az anyagot, illetve azt csak részben idézte a forradalomról szóló köteteinek egyikében. (Az interjúkötetet olvasva és a szerző esetét ismerve – annak idején az utcán összeverték, és egyik kéziratát elrabolták – nem is tűnik indokolatlannak a félelem.) Most jött el az idő, amikor az Állami Levéltár aradi fiókjának vezetője, Eugeniu Criste 2013 vége felé előállt az ötlettel, és a könyv finanszírozására is vállalkozott, hogy teljes egészében közreadja azokat a beszélgetéseket, amelyeket az Aradon általa vezetett forradalomból kiábrándult színésszel folytatott.
A könyvbemutatón Valentin Voicilă azt mondta: nem akarta, hogy ez a könyv megjelenjen, hiszen nem hiszi, hogy hős lenne. Amikor 1989 december 21-én kora délelőtt, a tüntetés zaját hallva elindult hazulról, az aradi Kispiac környékéről, félelmet nem, de emberfeletti erőt érzett, s ez szerinte csak az Úr műve lehetett. „Eszköz voltam az Isten kezében, ezért semmiféle elismerés nem illet. A Városháza előtt, a tankokkal szemben is a legerősebb fegyverünk a Miatyánk volt” – mondotta a szerda délutáni, estébe nyúló könyvbemutatón, amelyen kedvenc költője, Eminescu I. Levelét is elszavalta.
A kötetet pedig, ha módjuk van rá, feltétlenül érdemes elolvasni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Kádárt nem érdekelte az erdélyi magyarság
A II. világháború utáni Erdély magyar vonatkozású történéseinek szakavatott kutatója, Vincze Gábor a kilencvenes évek elején fehér hollóként fogott hozzá a jelenkor eme kevésbé ismert korszakának feltárásához. Sokan erdélyinek hiszik, holott született magyarországiként „csak” Erdély megszállottja.
– Erdélyben megjelent könyvei és erdélyi előadásai miatt sokan úgy gondolják, hogy Magyarországra áttelepedett történészként jár haza. Mi az igazság?
– Valójában tősgyökeres tiszántúli vagyok, valamennyi felmenőm Békésen született. Hogyan lett belőlem mégis „erdélyi”? Az egyik legelső impulzus akkor ért, amikor 1968-ban meglátogattuk egy temesvári rokonunkat. Ekkor tudatosult bennem először, hogy bár átléptük az államhatárt, de ott is ugyanolyan magyarok élnek, mint nálunk. Arra is emlékszem, hogy a kishatár-útlevéllel rendelkező Arad környéki magyarok a hetvenes években rendszeresen megjelentek a békési piacon. Ezért aztán nekem magától értetődő volt, hogy a szomszéd országban is élnek magyarok. A kapcsolatom Erdéllyel és az ott élő magyarokkal akkor kezdett szorossá válni, amikor 1979 nyarán először tekertem át biciklivel, és útközben nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, sok barátot szereztem. Rendszeresen járni kezdtem Erdélyt, bejártam – jórészt biciklivel, stoppal – minden zegét-zugát. Volt olyan időszak, hogy az év negyedét Székelyföldön töltöttem! Egy idő után olyan udvarhelyi tájszólásban beszéltem, mint ha én is onnan származnék…
– A Kádár-rendszer idején végzett történelem szakot Szegeden. Hogyan emlékszik az egyetemi évekre? Milyen volt az akkori magyar történészképzés?
– A szegedi egyetemen két olyan oktató volt a nyolcvanas években, aki a magamfajta „Erdély-járó” hallgatót képes volt megfogni: Raffay Ernő és Csatári Dániel. Előbbit bizonyára sok olvasó ismeri. Csatári a második világháború alatt Nagyváradon élt, kapcsolatban állt az illegális kommunista párttal. A hatvanas évektől ő számított a „román téma” szakértőjének. Ha jól emlékszem, 1984-ben indítottak egy Románia-kurzust. Raffay Ernő a román irredenta mozgalomról, Trianonról beszélt, Csatári pedig a két világháború közti korszakról. Mondanom sem kell, a nagy előadóterem minden alkalommal zsúfolt volt… Ekkor kezdtem érdeklődni a két világháború közti korszak iránt. Ebben az időben meg sem fordult még a fejemben, hogy az 1945 utáni időszakkal kellene foglalkozni. Mindenki tudta, hogy egyfelől vannak tabukérdések – az ’56-os forradalom és a szovjet megszállás mellett a magyar kisebbségek 1945 utáni helyzete is ide tartozott –, másfelől igen korlátozott volt a forrásokhoz való hozzájutás.
– Fiatal történészként hogyan esett a választása Erdélyre?
– A fenti okok miatt csak 1990-től kezdett el komolyabban foglalkoztatni, hogy mi is történt az erdélyi magyarsággal 1944 ősze után. Ez akkoriban teljesen fehér foltnak számított. Néhány visszaemlékezésen kívül csak pár kéziratos disszertáció állt a rendelkezésemre. Szinte a nulláról kellett indulni, hogy feldolgozzam először az 1944 és 1953 közötti időszakot. Izgatott ez a kihívás, hogy szinte teljesen ismeretlen témában kutathatok. Első lépésként összeállítottam az 1944 és 1953 közötti időszak kronológiáját – amit később alaposan kibővítettem, pontosítottam –, és miután az alapvető eseményeket megismertem, következhettek a„mélyfúrások”.
– Ilyen „mélyfúrásnak” számít az 1947-es párizsi békeszerződés története. Egyesek ma is úgy vélekednek, hogy a Magyar Népi Szövetség 1945-ös, árulással felérő marosvásárhelyi nyilatkozata a trianoni határ visszaállításáról szabad kezet adott a nagyhatalmaknak.
– Az 1947-es párizsi „békeszerződés” ugyanolyan békediktátum, mint a trianoni. Szó sem volt arról, hogy a legyőzött országokkal – Bulgária, Finnország, Magyarország, Olaszország, Románia – bármiféle érdemi tárgyalás lett volna! Mielőtt a békekonferencia összeült farizeus módon szentesíteni a már korábban eldöntött ügyeket, a négy szövetséges nagyhatalom – Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió, Franciaország – a Külügyminiszterek Tanácsában már minden lényeges dologban, esetünkben a magyar–román határ kérdésében meghozta a végleges döntést. Utóbbi ügyben 1944-ben még lett volna „keresnivalónk”, mert Bukarest augusztus 23-án ugyan „kiugrott” a háborúból – vagyis köpönyeget, illetve szövetségest váltott –, ám a szövetségesek továbbra is legyőzött, nem pedig szövetséges országként kezelték. Orosz levéltári források alapján kijelenthető: ha sikerült volna a magyar „kiugrás”, lett volna esély a magyar–román határ módosítására 1946-ban. Sztálinnak sokat megért volna, ha a Kárpát-medencén „átrohanhat” a Vörös Hadsereg, és nem kell több mint fél évet elvesztegetnie. Ami a magyar kommunisták által vezetett Magyar Népi Szövetség szerepét illeti, ők nem voltak tényezők ebben a játszmában. Az elhíresült 1945. novemberi marosvásárhelyi nyilatkozatuk – amelyben burkoltan ugyan, de támogatták a trianoni magyar–román határ visszaállítását –, inkább azt mutatta meg, mennyire rövid pórázon tartja őket az ország területi integritását szem előtt tartó RKP.
– Az erdélyi magyarság a második világháborútól a rendszerváltásig eltelt 45 esztendőben gyakorlatilag magára maradt, a közfelfogás szerint a Rákosi- és a Kádár-rendszer is lemondott rólunk. Árnyalható ez a kép?
– Több korszakot lehet elkülöníteni. 1947-ig Budapest nagyon odafigyelt – már a békeelőkészítés miatt is – az erdélyi magyarság sérelmeire. 1947–48-ban lassú fordulat kezdődött, de Rákosiék több kisebbségi sérelmet felhánytorgattak még egy 1949 februári bukaresti titkos találkozón is. Utána néma csönd, a két ország közé leereszkedett a „vasfüggöny”, 1955-ig gyakorlatilag szünetelt a személyforgalom. Bukarestben azonban ebben az időben is rögeszmésen hitték, hogy a budapesti kommunisták nem tettek le Erdély visszaszerzéséről. Szovjet-orosz levéltári források szerint Rákosi tett is tétova lépéseket a határok ügyében Sztálinnál. A forradalom leverése után Bukarest jelentős segítséget nyújtott a szovjetek által hatalomra segített Kádáréknak: egy ideig „befogadták” a Nagy Imre-csoportot. Ezt ők az 1958-as romániai „körútjukon” többször is megköszönték. Többek között azzal a hírhedtté vált kijelentéssel, hogy „nekünk semmiféle területi igényünk sincs. Azt tartjuk, hogy Magyarországnak van épp elég földje, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját.”
– Magyar részről ez adta meg az alaphangot a következő harminc év magyar– román kapcsolatához?
– Az elkövetkező években Budapestet nem érdekelte, mi történik az erdélyi magyarsággal. Csak a hatvanas évek vége felé érzékelhető némi változás, majd a hetvenes-nyolcvanas években szinte évről-évre nőtt az érdeklődés, az érzékenység – a magyarországi vezetés bizonyos köreiben. A bukaresti diplomáciai iratok alapján az MSZMP vezetése a hetvenes években is nagyon pontos képet nyerhetett arról, mi folyik Romániában, mi történik az erdélyi magyarsággal, mégsem tettek semmit. Mi még a nyolcvanas évek második felében is azt hittük, hogy Kádárék azért „nem hallják meg” az erdélyi magyarság segélykiáltásait, mert nincsenek tisztában, mi történik odaát... Azért maradtak passzívak egészen 1988-ig, mert Kádárnak és körének volt egy rögeszméje: „a román nacionalizmusra nem válaszolhatunk magyar nacionalizmussal”. Ironikusan azt is mondhatnám, hogy Kádár haláláig egy nemlétező sárkánnyal, a hazai nacionalizmussal viaskodott. A háttérben természetesen ott volt Moszkva is, amely nem volt érdekelt abban, hogy komolyan kiéleződjön két szocialista ország közötti viszony. Mindez azonban nem menti Kádárék bűnét: számukra fontosabb volt, hogy Romániában is „a szocializmus építése folyik”, mint az erdélyi magyarság sorsa.
– Több könyvében a második világháború utáni erdélyi magyarság módszeres háttérbe szorítását kutatja. Mennyire volt ez a terület újdonság a történész számára?
– Az első lépés az volt, hogy áttekintettem a kilencvenes évek elejéig megjelent csekély számú irodalmat. Aztán bevetettem magam a kolozsvári egyetemi könyvtárba, és éveken keresztül olvastam a korszak napilapjait és periodikáit. Közben természetesen a Magyar Országos Levéltárba is bejártam. Már kutathatók voltak azok a levéltári állagok, amelyek legfontosabb magyarországi forrásai a romániai magyar kisebbség második világháború utáni történetének. Szerencsémre akkor kezdtem foglalkozni a korszakkal, amikor még élt néhány szemtanú, akikkel el tudtam beszélgetni, interjút tudtam készíteni, például a szociáldemokrata Lakatos Istvánnal vagy a Bolyai Egyetem első rektorával, Csőgör Lajossal. A kilencvenes években a romániai levéltári kutatások roppant nehézkesek voltak, az anyagok nagy részéhez nem is lehetett hozzáférni, a mostani fiatal történész kollégák ezt már el sem tudják képzelni.
– Vannak-e még ezen a területen tabutémák a magyar történetírásban?
– Amikor Csíkszeredában 1999-ben megjelent egy tanulmánykötetem, az Illúziók és csalódások, azt mondtam, hogy ezt nem egy magyarországi, hanem egy romániai magyar történésznek kellett volna megírnia. A kilencvenes években még alig létezett romániai magyar jelenkortörténeti kutatás. Azóta szerencsére nagyot változott a világ, új generáció jelent meg a színen, és nagyon sok fontos cikk, tanulmány, forráskiadvány látott napvilágot, amelyekben az 1945 utáni időszak különböző témáit dolgozták fel. Szerintem napjainkban nincsenek tabutémák, legalábbis én nem tapasztalom ezt.
– Mennyire megbízhatók a román források a magyar történész számára?
– A román levéltári források ugyanolyan „megbízhatók”, mint a magyarok. Vagyis tudni kell a sorok között olvasni, tudni kell forráskritikával élni. Ez utóbbi az, ami viszont a román történészekre – néhány kivételtől eltekintve – egyáltalán nem jellemző. Az alapvető probléma még ma is az, hogy míg a korszakkal foglalkozó magyar történészek ismerik a román levéltári forrásokat és a szakirodalmat, a román történészek döntő többsége kizárólag a román nyelvű levéltári forrásokra támaszkodik, és egyáltalán nem ismeri a magyar nyelvű szakirodalmat. Nem csak a szerzők előítéletes, soviniszta szemlélete, hanem ez az egyoldalú információ is magyarázza, hogy még napjainkban is olyan sok a Ceaușescu-diktatúra szellemiségét tükröző írás.
Makkay József
erdelyinaplo.ro * * * Vincze Gábor
A szegedi József Attila Tudományegyetem történelem szakán diplomát szerzett Vincze Gábor 1962. január 21-én született Békésben. Másfél évtizeden át a szegedi egyetem Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteményének kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szakreferense volt, 2007 óta a hódmezővásárhelyi Emlékpont történész-muzeológusa. Egyedül vagy szerzőtársakkal eddig 15 könyve, és mintegy 170 tanulmánya, cikke jelent meg. A 2000-es évek elején vendégtanárként oktatott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Két gyermek apja, csíkszeredai felesége orvos.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Amíg segítség van, addig nincs ok aggodalomra
A megye egyetlenközépfokú magyar nyelvű tanintézménye, a Csiky Gergely Főgimnázium jelentős változásokon, változtatásokon ment keresztül az elmúlt évben. Bár nem egy új tanév, de egy új év kezdődött az iskola életében is, ez remek alkalom arra, hogy mérleget vonjunk. Hadnagy Évával, a főgimnázium igazgatónőjével beszélgettünk.
– Ön a 2013–2014-es tanévtől tölti be az iskola igazgatói posztját. Mi az, amit igazgatóként fontosnak tart az intézmény életében?
– A Csiky Gergely Főgimnázium Arad megye egyetlen magyar középiskolája, ezért sokkal tágabb feladatköre van, mint általában a hazai iskoláknak. Elsődleges feladatunk az, hogy megfelelő színvonalú oktatást biztosítsunk a diákoknak, minden szinten. De tisztában vagyunk azzal is, hogy a mai diákság tagjai közül kerül ki a holnap magyar értelmisége, szakmunkás gárdája, és a jövő generáció szülői társadalma, ezért olyan értékrendet kell átadjunk, hogy nemcsak boldoguljanak ebben a felgyorsult társadalomban, de ki is tartsanak anyanyelvük, saját közösségük mellett.
Mondanom sem kell, hogy egy olyan iskolában, ahol az óvodai csoporttól kezdve az elemi, gimnáziumi osztályokon keresztül, elméleti, szaklíceumi és szakiskolai osztályokban folyik a tanítás, ennek a célkitűzésnek az elérése nagy feladat elé állítja a lelkiismeretes pedagógusokat.
– Melyek azok a változások, amelyek az intézmény életében történtek tavaly szeptembertől?
– Nagy változások nem történtek, csak egyszerű és fontos változtatások, illetve javítások. A földszinti termekben idéntől csak elemi osztályosok tanulnak, ezért fontos volt felújítani a mosdókat. Az alagsortól a második emeletig és az udvaron ki kellett cserélni a vízvezetékcsöveket. Most, a téli hónapokban jól érezhető annak az eredménye is, hogy kicserélték a folyosók ablakait és hőszigetelték a falakat: kellemes meleg van az épületben. Az óvoda épületében is befejeződött az új épületszárny építése, decemberben pedig a berendezésre is nagyobb pénzösszeget utalt ki a polgármesteri hivatal.
– Ha összegeznie kellene az elmúlt fél évet, hogyan ítélné meg az intézmény tevékenységét?
– Az elmúlt fél évben számos igen fontos esemény zajlott iskolánkban. Több versenyen is részt vettek a diákok, de a tantárgyversenyek nagy része még csak ezután következik. A közösség életében is nagy jelentőségű eseményeket szerveztünk, hiszen az Alma Mater Alapítvány véndiák-találkozójára nemcsak Aradról, hanem külföldről is érkeztek résztvevők. A jelesebb események közé tartozott még a Szóló szőlő hagyományőrző előadás, amelyet a megye iskolaigazgatói és elöljárói is megtiszteltek jelenlétükkel, vagy a Csiky-napok, illetve a 90 éves évforduló megünneplése, ahova már „fiatalabb” volt diákokat is sikerült beszervezni előadóként és támogatóként is.
A legnagyobb örömet talán mégis a karácsonyi forgatag jelentette. Négy napon keresztül folyt az elemisták és a gimnáziumi osztályosok karácsonyi előadása, ahol a kirakodóvásáron a diákok kézimunkáit is megvásárolhatták az érdeklődők. 7–800 szülő, hozzátartozó fordult meg az iskolában, igazi közösségi, karácsonyi hangulat volt.
– Hogy alakult a diáklétszám az előző tanévhez képest?
– Tavaly 630-as diáklétszámmal kezdtük a tanévet, ezzel szemben a 2013–2014-es tanévben 600 diákunk van az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig. Idén öt tizenkettedik osztály ballag, viszont csak négy kilencedik osztályt indítunk, abból is egy szakiskolai osztály.
– Tanintézmény-vezetőként mi az, ami aggodalomra ad okot, és mi az, ami elégedettséggel tölti el?
– A diáklétszám csökkenése Aradon és megyei szinten, de a nyolcadikos diákok hiányos felkészültsége is komoly aggodalomra ad okot. Az is kérdéses, hogy meddig tarthatók a kisebb létszámú osztályok, amelyekben viszont jobb oktató-nevelő munkát lehet végezni. A 2014-es év kezdetétől óriási nyomás nehezedik azokra a tanintézményekre, amelyek nem illeszkednek a diáklétszámnak megfelelő költségvetésbe. A tanfelügyelőség különféle takarékossági intézkedéseket sürget.
A diákok körében is megjelent egy új jelenség. Mivel a minisztérium az utazási költség bizonyos hányadát fizeti csak vissza, olyan visszajelzések érkeztek szülőktől, hogy nem tudják kifizetni a havi utazási bérletet. Kilencedikes-tízedikes diákokról van szó, akikre nézve az oktatás még kötelező (lenne).
Bizalommal pedig az tölt el, hogy még soha senki nem mondott nemet, ha szükség volt a támogatására. Gondolok itt a megye elöljáróira, az egyházak képviselőire, civilszervezetekre és a szülőkre, akik mind nagyobb részt vállalnak az iskola életében.
Lassan felzárkóznak a volt diákok is, egyesek már szülőként, mások támogatóként, vagy akár csak jó ötletekkel. Köszönet érte.
Ha a magyar oktatás közösségi üggyé válik, és amíg a minisztériumban, a polgármesteri hivatalban és a tanfelügyelőségen ott vannak azok, akik képviselik az iskolánk érdekeit, addig remélhetően megtarthatjuk az iskola mostani struktúráját és megfelelő körülmények között biztosíthatjuk a diákok tanítását.
– Ön hogy látja, mi a Csiky Gergely Főgimnázium erőssége? Mivel hívogatná a diákokat a megye egyetlen magyar nyelvű tanintézményébe?
– Erőssége vagy gyengéje-e iskolánknak a sokszínűsége? Hogy lehetőséget szeretne nyújtani annak a diáknak, aki informatikus, vagy orvos, vagy éppen magyartanár szeretne lenni. De annak is, aki könyvelő, vagy idegenvezető, vagy aki egyszerűen csak szakmát akar tanulni. Mégpedig magyarul, az anyanyelvén, egy olyan intézményben, ahol együtt ünnepeljük a nagykorúsítást, vagy a karácsonyt. És közben olyan felnőtté válik, aki pontosan tudja, hová tartozik, akkor is, ha Temesváron román nyelven, esetleg Angliában angolul, vagy éppen Kolozsváron magyarul tanul tovább.
– Vannak-e különösebb terveik, célkitűzéseik a tanév hátralevő részére?
– Folynak a felkészítők a nyolcadikosok év végi nemzeti felmérőjére és az érettségi vizsgára. Szeretnénk, ha jól sikerülnének ezek a megmérettetések. Már idén is ellátogattunk a megye néhány magyar iskolájába, de szeretnénk eljutni mindenhova, hogy találkozhassunk a nyolcadikos diákokkal és szüleikkel. Különféle versenyek folynak különféle tanulmányi szinteken, ezeken is minél jobb eredményeket kívánunk elérni. Bekapcsolódtunk a Tehetségpont hálózatba, áprilisban vendégül látunk egy kolozsvári csoportot, akik tehetséggondozással foglalkoznak. Korábbi sikeres pályázatok folytatódnak, például a Bánsági diákok kisfilmfesztiválja, vagy a lengyelországi testvériskolai kapcsolat, amely keretén belül diákok egy csoportja Lodzba utazik tavasszal.
De folytatni szeretnénk a javítási munkálatokat és a lehetőségek függvényében fejleszteni kívánjuk az intézmény infrastruktúráját is.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Hangosan gondolkodom
Értékmentés
A decemberi könyvbemutatók, a január közepén egymás mellé kerülő képzőművészeti kiállítások minden várakozást felülmúló közönségsikere cáfolja borúlátásomat.
Van még érdeklődés, van még erő az aradi magyarságban arra, hogy megmutassa, igenis fontos számára szellemi értékeink megbecsülése és gondozása. Ha a Kamara Színház esetében már megbízható törzsközönségről beszélhetünk, ha neves hazai és anyaországi meghívottak előadásaira érdeklődők tucatjai töltik meg a termet, ha ismert és népszerű a művész, akkor azok is eljönnek a tárlatra, akik amúgy ritkábban járnak kulturális eseményekre.
Hogy miért teszik?
Aligha csupán csak kíváncsiságból. Még kevésbé pusztán udvariasságból. Talán azért, mert úgy érzik, hogy ott a helyük. A kulturális eseményeknek közösségformáló és -összetartó erejük van. Jó ott lenni, jó találkozni ismerősökkel, barátokkal. Jó megtekinteni, értékelni a szépet, együtt örvendeni a művésszel, az alkotóval, aki lelkiekben gazdagabbá tesz minket. És jó ezt megosztani másokkal is.
És van itt még valami, ami nagyon fontos: fel tudjuk mutatni értékeinket. És aki nemcsak visszapillant, hanem „van szeme” napjaink realitásaihoz is, az a jövőben gondolkodik.
És van is jövője!
Mert akár a Pataky-, akár a Soós- vagy Hajós-retrospektívára, akár Ódry Mária minap megnyitott tárlatára gondolunk, meglepően sokan jelentkeztek, hogy tulajdonukban van egy-egy munka, és szívesen közreadnák, hogy más is megismerhesse.
Ezért tartom dicséretesnek a Kölcsey Egyesület erőfeszítését, hogy ennek az általa is kreált szellemi pezsgésnek az egyik kovásza legyen. Mert olyan értékek felmutatására is vállalkozik, amelyeket sajnálatos módon belepte a feledés homálya. Ha csak a múlt századelőn vagy éppen a két világháború között városukban vagy a környékén alkotó festőművészekre, szobrászokra gondolunk, akkor ismét fel kell „fedeznünk” Albert Andort, Ányos Violát, Balla Frigyest, Beleznay Istvánt, Diószeghy Lászlót, Gyöngyössy Rezsőt, Iritz Sándort, Rubleczky Gézát, Sima Dezsőt, Wolff Károlyt, hogy csak azok nevét említsem, akik hirtelen az eszembe jutottak. Emberemlékezet óta nem láthattuk kiállítva alkotásaikat. Magángyűjteményekből, illetve a múzeum tulajdonából összeállna egy szép és felettébb hasznos retrospektív kiállítás anyaga.
Anyaországi árveréseken jó pénzért kerül egy-egy festményük művészetszerető és persze anyagiakban se szűkölködő emberhez. Mi pedig itthon alig vagy szinte egyáltalán nem ismerjük alkotásaikat. Gyöngyössy festette például Lotz Károly vázlatai alapján a színház egykori mennyezeti freskóit, amelyeket 1890-ben Munkácsy is megcsodált. Stróbl Alajos egyik legjobb tanítványa, Albert Andor pedig Munkácsyt ábrázoló mellszobrával 1900-ban elnyerte a Képzőművészeti Társulat díját. Aradon 14 évig dolgozott. Olvastam valahol, hogy Albert Andor készítette a világháború első hősi emlékművét Magyarországon1921-ben. A Víztorony udvarán álló Teodor Ceontea mellszobron kívül Aradon csak egy magánkézben lévő munkájáról (éppen a díjazott Munkácsy-büsztről) van tudomásom.
Az értékmentés a kultúra egyik örökös feladata.
Örvendhetünk, hogy civilszervezeteink e felismeréstől eljutottak a cselekvésig.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad),

Kertész Melinda
ESÉLYLATOLGATÁS Mit kell tudni az RMDSZ esélyes EP-jelöltjeiről?
Az RMDSZ EP-képviselőjelölti listája még várat magára, azonban az már egyre kevésbé titok, kik pályáznak eséllyel a befutó pozíciókra. Kit szeretnél a lista élére?
Február 15-ig fogadja el az RMDSZ jelöltek jelentkezését az Európai Parlamenti választásokra, majd a Szövetségi Állandó Tanács dönt az RMDSZ-lista sorrendjéről. Az Európai Néppárt március eleji dublini kongresszusán a szövetség már szeretné bemutatni a befutó helyen lévő jelöltjeit.
„Az RMDSZ a tulipán jele alatt indít jelölteket az európai parlamenti választásokon, mert azt a politikai brandet, amit 25 év alatt felépítettünk, és amelyet az erdélyi magyar emberek sorozatosan megerősítettek, nem fogjuk feladni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben a parlamenti választásokon a magyar szavazatok 89 százalékát kapta, ezt a felelősséget nem lehet megosztani, és nem lehet feladni” - jelentette ki Kelemen Hunor. Így várhatóan csak az RMDSZ keretéből származó jelöltek lesznek a listán, amelyről az EMNP és az MPP jelöltjei a két párt tárgyalási próbálkozásai ellenére is le fognak maradni. Ezelőtt öt évvel még sikerült kiegyezni a közös listáról, amelyen Tőkés László első helyen szerepelt, azonban mára a szövetség hallani sem akar az expüspökről.
Bár még egyelőre nem tudni, hogy milyen sorrendben sorakoznak fel az EP-választási listán, a jelöltek kilétéről szóló becslések már több hónapja keringenek a közbeszédben. Winkler Gyula és Sógor Csaba már októberben megerősítette a Transindexnek, hogy indulna újabb EP-mandátumért, az RMDSZ Csík Területi Szervezete már tavaly biztosította mindkettőjüket támogatásáról. Azóta Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkárának a neve is felmerült az EP-jelölt lista kapcsán, közben Eckstein-Kovács Péter is bejelentette indulási szándékát. Az RMDSZ Nőszervezete is támogat köreiből jelölteket, a hírek szerint Hegedüs Csilla pályázhat jó eséllyel. A lista két-három befutó helyet biztosít, de inkább kettőt – hiszen Románia egy helyet veszített az EP-létszám kilátásba helyezett karcsúsítását követően.
A jelöltek, akik eséllyel pályáznak a befutó helyekre:
Eckstein-Kovács Péter
1956-ban, Kolozsváron született. 1980-ban szerzett diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. 1990-1992-ig az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd ezt követően, 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos. 1996-tól 12 éven át Kolozs megyei szenátor volt. 1994-től az RMDSZ Szabadelvű Kör nevű platformjának alapító tagja és elnöke. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként dolgozott Mugur Isărescu kormányában. A 2008 november végi romániai parlamenti választásokon nem jutott szenátori mandátumhoz. 2009 januárjában Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi államelnöki tanácsadója. 2010-ben indul az RMDSZ elnöki tisztségéért. 2011. szeptember 1-jén lemondott az elnöki tanácsadói posztjáról, mivel az államfő támogatja a verespataki aranybánya engedélyezését; Eckstein-Kovács Péter viszont több éve a bányászati ciántechnológiák betiltásáért emel szót. 2012-ben Kolozsvár RMDSZ-es polgármesterjelöltje volt. Előnyei: – karizmatikus
– az RMDSZ keretében továbbra is befolyásos személy – „régi motoros” a politikában – annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem volt előretolt politikusa az RMDSZ-nek, nem kopott ki a köztudatból
Hátrányai: – több éve nem volt jelentős tisztsége sem országos, sem önkormányzati szinten – az utóbbi választásokon eleve vesztes pozícióból indult (lásd: parlamenti választások, RMDSZ-elnökválasztás, kolozsvári polgármester-választás) Hegedüs Csilla
1967-ben, Kolozsváron született. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és a Pécsi Tudományegyetem andragógia (a felnőttképzés tudománya) szakán végezte. 1997-ben közgazdász diplomát szerzett a Dimitrie Cantemir Egyetemen. 16 éve foglalkozik az erdélyi magyar műemlékek védelmével, 1997-től a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. 2010-2012 között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tanácsosaként dolgozott. 2011 óta az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese.
Előnyei: – a Nőszervezet jelöltjeként jó eséllyel pályázik az RMDSZ-lista első helyeinek egyikére – erős egyéniség
– jó szervezőképességgel rendelkezik
– inkább örökségvédelmi szakemberként, mint politikusként ismerik
Hátrányai: – országos szinten kevésbé számít ismertnek
– a sorrendet összeállítók tarthatnak a szavazók nőkkel szembeni előítéleteitől
Sógor Csaba
1964-ben Aradon született. 1983 és 1988 között végezte teológiai tanulmányait, 1988-1999 között a csíkcsicsói közösséget szolgálta lelkészként, majd 1999-től két évig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külkapcsolati tanácsadójaként tevékenykedett. Az RMDSZ-nek már 1990-től tagja. 2000 és 2007 között az RMDSZ szenátora. Előnyei: – hétéves EP-képviselői mandátuma volt
– noha aradi születésű, sokat hangoztatott székelyföldi gyökerei miatt a székely szavazókat is megszólíthatja – jó kommunikációs készséggel rendelkezik
– népszerű projektekkel teszi látványossá az EP-ben való jelenlétét Hátrányai: – néha túlbarokkosítja mondanivalóját
– hajlamos a populizmus csapdájába esni
Vincze Loránt
Marosvásárhelyen született 1977. november 3-án. A Bolyai Farkas Főgimnáziumban érettségizett idegen nyelv szakon. Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen újságírást, a Bukaresti Egyetemen közigazgatás és elektronikus kormányzás mesterszakot végzett. Tizenhat éven át rádiós újságíróként dolgozott a romániai közszolgálati rádió magyar nyelvű szerkesztőségeiben Marosvásárhelyen, Kolozsváron majd Bukarestben, 2004 és 2005 között projektmenedzserként a rádió stratégiai tervezését irányítja. 2005 és 2007 között a Scripta Kiadó marketingigazgatójaként tevékenykedett, majd 2009-ig az Új Magyar Szó napilap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. 2009 óta Brüsszelben dolgozik, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának munkatársa. Ez idő alatt az RMDSZ szövetségi elnökének külpolitikai tanácsosa, majd 2011-től a Szövetség külügyi titkára. 2013 májusa óta az európai kisebbségek és nyelvi közösségek ernyőszervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
Előnyei: – az RMDSZ külügyi titkáraként betekintést nyert az európai szintű kisebbségügyi politikába
– jó külügyi kapcsolatokkal rendelkezik
– fiatal, friss arc
Hátrányai: – alig ismert politikusa az RMDSZ-nek
– nem befele, hanem kifele építkezett, ezért gyengébbek a szervezeten belüli, illetve a szavazópolgárokhoz kötődő kapcsolatai
Winkler Gyula
1964-ben született Vajdahunyadon. 1988-ban a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Karának elektronika és távközlés szakán szerzett mérnöki oklevelet. 2001-ben a petrozsényi Tudományegyetem Közgazdasági Karának pénzügy és biztosítás szakán diplomázik. 2004 és 2007 között a kormány kereskedelemért felelős tárca nélküli minisztere volt, majd 2007 augusztusa és decembere között a távközlési és informatikai miniszteri tisztséget töltötte be. A 2007-es EP-választáson az RMDSZ két helyet szerzett meg, a pártlista harmadik helyezettje, Winkler Gyula így nem juthatott volna be. A listavezető Frunda György azonban lemondott a frissen szerzett mandátumáról, mivel alelnöki helyet szerzett az ET Ügyészségi Tanácsában, így Sógor az első helyre került, a második helyet pedig így Winkler tölthette be.
Előnyei: - hétéves EP-képviselői mandátum tapasztalatával rendelkezik
– felkészült politikus
– több komoly funkciót is ellátott már, két ízben is tagja volt a román kormánynak – tehetséges közösségépítő
Hátrányai: – az EP-ben kifejtett munkája a választópolgárok zöme számára nem eléggé látványos – nem a szavak embere.
Transindex.ro,

Akinek sikerült kimozdítana helyéből Szász Jenőt
KISZ-es múltjáról, a párttagság megtagadásáról, polgármesteri tevékenységéről beszélt Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere kedden délután a Kolozsvár Társaság vendégeként. A találkozón Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár és Csoma Botond városi tanácsos faggatta.
Mivel az egyes városok életútján számos tapasztalat felgyűlt, az erdélyi magyar közösségek pedig egymásra vannak utalva, a Kolozsvár Társaság fontosnak látta, hogy alpolgármestereket és polgármestereket lásson vendégül – erről Egyed Péter szólt köszöntőbeszédében annak kapcsán, hogy Szatmárnémeti, Arad, Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy is képviseltette már magát az egyesület sorozatában.
Székelyudvarhely több ponton is kötődik Kolozsvárhoz, folytatta: a kincses városban született Szabó Dezső író tanított a székelyföldi városban, Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője „Kolozsvár és Udvarhely között élt”.
Bunta a rendszerváltás előtti utolsó évekkel kezdte az életút felvázolását. Elmondta, 1989 előtt szerették volna, ha párttag lesz, ő azonban visszautasította ezt – igaz, a gimnáziumban egy éven át ellátta a KISZ-titkári feladatot, az akkori igazgató kérésére.
A kilencvenes évek elején magánvállalkozó lett, majd 1992-ben Székelyudvarhely alpolgármestere. Az ezredfordulón a megyei tanács alelnöke lett, majd az első mandátum után elnöke: saját munkáját értékelve elmondta, sem előtte, sem utána nem történt annyi fejlesztés a megyében, mint az ő ideje alatt.
Nagyváradi és katolikus
Politikai pályafutása több szempontból is érdekes, egyrészt mert korábban Székelyudvarhely arról volt ismert, hogy RMDSZ-es jelölt nem ülhetett be a polgármesteri székbe, másrészt mint nagyváradi születésű, azt mondták neki, nem helybéliként és nem katolikusként nem túl jók az esélyei a vezető pozíciók betöltésére:
„Többszörösen kisebbségi helyzetben voltam, és mégis sikerült kimozdítanom a helyéről Szász Jenőt” – mondta, hozzátéve, véleménye szerint az akkori kampány, a Nyirő-újratemetéssel együtt egy sötét történetnek számít.
Székelyudvarhely kapcsán elmondta, 1994-1996 között vezető szerepet kapott a város, de az egymásnak feszülés, az üres szólamok miatt „kipukkadt” ez a pozíció. Emellett persze a szomszédok, mint Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy fejlődtek, lekörözték őket.
– Pedig súlya van annak, hogy Udvarhelyen 35-40 ezer ember él, amelynek 96 százaléka magyar, nekünk feladatokat kell ellátnunk – fogalmazott a polgármester.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,

Arad és Gyula – húsz éve partnerek
Pénteken és szombaton Arad és Gyula önkormányzati képviselői kétnapos testvérvárosi konferencián vesznek részt. Az esemény megrendezését a húszéves évforduló fémjelzi. Húsz esztendővel ezelőtt vette kezdetét a két határ menti település testvérkapcsolata, akkor írták alá az első együttműködési egyezményt.
Pénteken 10 órakor a Városháza Ferdinand Termében Gheorghe Falcă aradi és dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester aláírja az idei testvérvárosi együttműködési megállapodást, majd ismertetik a két város húszéves partnerkapcsolatának rendezvényeit. 11 és 16 óra között a Continental Hotel konferenciatermében A munka és a családi élet harmonizálása témával tartanak előadásokat. Szó lesz a munka, a család és önkormányzatok kapcsolatáról, a család és a munka összehangolásáról aradi és gyulai viszonylatokban, az aradi és gyulai nagycsaládosok helyzetéről.
Szombaton a Gyulahús Kft. tart termékbemutatót, majd sikeres gyulai projekteket – Gyulai Várfürdő, AquaPalota, Göndöcs kert, Almásy kastély – mutatnak be a vendégek, bepillantást nyújtva a város életébe, mindennapjaiba, szociális és gazdasági tevékenységébe.
Balázs Katalin
Nyugati Jelen (Arad),

Mit nyújt a költségvetés az aradi magyarságnak?
Megszavazta a városi tanács Arad idei költségvetését. Az RMDSZ részéről a tanácsban az aradi magyarokat képviselő Bognár Levente alpolgármester és Cziszter Kálmán tanácsos a helybeli magyarság sajátos érdekeit is igyekeztek érvényesíteni. Mennyiben sikerült? – kérdeztük az alpolgármestertől.
– Mint minden évben, most is az volt a célunk, hogy az általános városfejlesztési, -karbantartási stb. célok olyan mellett olyan tételek is bekerüljenek a költségvetésbe, amelyek a magyarság önazonosságának megőrzését szolgálják, azt, hogy otthonosabban érezzék magukat ebben a városban.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban idén is folytatódhat a régi épület felújítása, 350 ezer lej szolgál javításra, ablakok cseréjére.
– Apropó, Csiky: hallottunk olyan hangokat, amelyek sokallták az iskolának nyújtott szociális ösztöndíjak számát.
– Volt egy kis vita arról, hogy miért kap annyi ösztöndíjat – összesen 135 ezer lejt, jóval az átlag felett – a Csiky. Mi azzal érveltünk, hogy a város húsz középiskolája közül ez az egyetlen magyar, amelynek a megye utazó diákjait is fogadnia kell, a szociális támogatásra tehát nagyobb az igény.
– Ön a költségvetés vitája során módosító indítványt tett az egyházaknak szánt támogatás növelésére, amit el is fogadtak. Mit sikerült elérni a magyar egyházak számára?
– Azt, hogy az egyházaknak szánt összeg 15 százaléka a katolikus, református, evangélikus, magyar baptista egyházközségeknek jusson. Az utóbbi időben mindig sikerült évente egy kicsivel nagyobb összeget biztosítani az előzőnél, így volt idén is.
– Mi jutott a sajátosan magyar kulturális és egyéb rendezvényekre?
– 200 ezer lejt szavazott meg a költségvetés a magyarság szempontjából meghatározó jelentőségű rendezvényekre. Március 15-re, az Aradi Magyar Napokra és október 6-ra, a Magyar Kultúra Napjára gondolok elsősorban. Idén is sikerült jelentős összeget biztosítani a kamaraszínházon keresztül a nagyszínházi magyar előadásokra.
Idén végre sor kerülhet a Megbékélés Parkjának régóta esedékes rendezésére, a Szabadság-szobor újraállításának 10. évében. Erre 3,148 millió lejes összeget irányoz elő a költségvetés, ennek mintegy felét még 2007-ben az RMDSZ kormányzati támogatásként irányított Aradra. Azóta különböző jogi problémák miatt halasztódott a dolog, módosítani kellett a városrendezési tervet. Az eredeti terv szerint le kellett volna bontani a tér nyugati végében lévő házakat a park kiterjesztéséhez, ezt azonban nem lehet megvalósítani, mert a törvény tiltja az önkormányzatnak a lakásvásárlást. Az új terv szerint megnyitják a tér víztorony felé vezető részét.
– Erről már régebben is szó esett; hogy áll most az ügy, hogy pénz is van rá?
– A kivitelezésre jelentkező cégek letették versenytárgyalási javaslataikat. Ha minden rendben megy és valamelyikük megnyeri a pályázatot, a tervet hat hónap alatt kell kivitelezni. Az elképzelések szerint április közepe táján megindulhatna a munka, és október 6-ra el is készülne. A munkálat keretében nemcsak a tér megnagyobbítására, a víztorony felé történő kinyitására kerül sor, hanem a tér – kövezet, padok, öntözőrendszer – teljes felújítására is.
– Bár általános városi érdek, a magyarság számára megkülönböztetett fontosságú a határokon átnyúló, testvérvárosokkal ápolt kapcsolat.
– Kiemelt fontosságot kap idén az éppen húszéves kapcsolat Arad–Gyula között, de az Arad–Pécs, Arad–Budapest XII. kerülete közötti együttműködés is, amelyeket bővíteni szeretnénk. Sikeres évek óta a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba szupermaraton, amelyre idén az eddiginél nagyobb összeget szán a költségvetés.
Jámbor Gyula