Ki volt Mózes Árpád egykori evangélikus püspök? (1931–2013)
Két évszám közé sűrűsödik mindannyiunk élete. Ha személyesen ismerünk valakit, akkor gondolattartományunkban elraktározzuk élete fontosabb eseményeit, intellektusunk megőrzi személyes találkozásaink emlékét, érzelmeink pedig pontosan jelzik, mit jelentett valaki számunkra. Ha Mózes püspökre alkalmazzuk a fenti megállapítást, akkor könnyű életútját számontartani és személyiségét bemutatni azoknak is, akik közelebbről nem ismerhették.
A barcasági Krizba kedves hangulatú falujában látta meg a napvilágot 1931. július 25-én derék földműves családban. Édesanyját korai halála miatt hamarost elveszítette. Elemi iskoláit is itt végezte, majd pedig a római katolikus főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, Brassóban, 1950-ben. Jól megtanult románul is, de tanulmányait mindvégig magyar nyelven folytatta. A sikeres érettségi vizsgát követően a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika tanári szakára nyert felvételt. Egy év múltán kizárták édesapja kulákká, osztályidegenné minősítése miatt.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Főiskola hallgatói közé nyer felvételt, ahol 1952–1956 között folytatta tanulmányait, készülve a lelkészi pályára. Argay György szenteli lelkésszé. Egy évig püspöki titkárként szolgál Kolozsvárott, majd 1957-ben Székelyzsomboron választják meg parókus lelkésznek. Közben feleségül veszi Nagy Lívia tanítónőt, aki már teológus évei alatt szíve választottja volt. Itt éri utol a román államvédelmi hatóságok megfélemlítést keltő letartóztatási parancsa, majd hat évi börtön a Duna-delta vidékén kényszermunka programmal. Bírósági ítélete 18 évi fegyház volt alaptalan vádak alapján.
Csodával határos módon már korábban jelentkező és kórházban három hónapig kezelt ízületi gyulladása a zord börtönviszonyok között teljesen meggyógyult, és soha többé nem tért vissza. Orvosai nem tudtak erre az örvendetes jelenségre semmiféle szakszerű vagy tudományos magyarázatot adni. 1964-ben szabadult a fogság rettenetes rabságából, ahol 25 lelkésztársával együtt szenvedett és imádkozott. Ekkor láthatta meg először, s ölelhette magához a már hatéves kisfiát, akit édesanyja egyedül nevelt szerény takarítónői, majd könyvelői fizetéséből.
Lelkészi szolgálatot vállalhatott a Szatmár megyei kicsi gyülekezetben, Nagykárolyban, ahol 19 évet töltött, lelkiismeretes munkát végezve fiatalok és felnőttek között. 1979-ben a gyülekezetek bizalma esperesi tisztre emeli, 1983-ban pedig az egyházkerület egyik legnagyobb tekintélyű gyülekezete, Arad hívja meg lelkészének. Kilenc évi tevékenysége során a város kiemelkedő szépségű templomát renováltatta, jelentős külföldi támogatással. A gyülekezet lelki élete egyre erőteljesebbé és rendezettebbé vált. Itt éri a megtiszteltetés 1992-ben – immár a Romániában is bekövetkezett politikai változások után –, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház gyülekezetei a püspöki tisztre méltatják, s így elfoglalja kolozsvári püspöki székét. Egyidejűleg a gyülekezet püspök-lelkészévé is lesz, aki rendszeresen prédikál a nagy múltú fehér templom szószékén. 2004-ben vonul nyugalomba, és visszaköltözik egykori gyülekezete, Nagykároly üresen maradt parókiájába hitvesével együtt. A csendes kisvárosi légkörben ökumenikus nyitottsággal ápolja a protestáns és katolikus kapcsolatokat, gyakori vendég-igehirdető a református gyülekezetben. Megírja visszaemlékezését, különösen a börtönben töltött időszak történelemmé vált éveit és püspöki szolgálatának sűrű eseménysorát.
Tíz évvel ezelőtt egy Magyarországon végzett szívműtét visszaadta fizikai erejét és életkedvét. Rendszeresen látogatott az anyaországba, egészségügyi ellenőrzésre és rokoni látogatásra. Így történt ez április végén is. Ekkor azonban a hazautazás előtti éjszakán rosszul érezte magát, pirkadatkor bement az általa jól ismert szívklinikára. Itt vizsgálat közben rosszul lett, állapota egyre súlyosbodott, és az orvosi segítség kevésnek bizonyult életben tartásához. Sok szenvedést átélt szíve utolsót dobbant 2013. május elseje késő délutánján.
Ki volt Mózes Árpád püspök?
Megpróbált életű, hatéves börtönfogságban megérlelt hitű keresztény, aki soha nem lázadt Teremtője ellen, s nem kérdezte, miért engedte megtörténni mindezt az Isten. Fogolytársaival való közösségéről mindig hálával s elismeréssel beszélt. Egymásban tartották a szabadulás reménységét, és sok új ismerettel gazdagodtak professzor rabtársaik társaságában.
Jó emberismerettel megáldott, melegszívű lelkipásztor. Odaadással és szeretettel pásztorolta előbb híveit, majd a rábízott lelkipásztorokat.
Jó előrelátással szervező egyházi vezető. Örült, amikor a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom felépült, s körülötte megsokszorozódott a hívek száma.
Jó érzékkel vezette egyházkerületének gazdasági ügyeit, és az egyházi nyugdíjintézetet. Külföldi testvéregyházak pénzügyi támogatását nehéz időkben kérte, s biztosította a lelkészek anyagi megélhetését, a szórványban élő magyar evangélikusok gondozásához szükséges gépkocsit.
Több parókia és templom megújulása mögött segítő támogatása érvényesült.
Igaz magyar ember, aki szerette hazáját, örült a sokat ígérő, de erőszakkal levert 1956-os szabadságharc eredményeinek. Sokat fáradozott az erdélyi magyarság összetartásáért, a magyar kultúra megőrzéséért, és ízes, szép magyar nyelvünk fennmaradásáért. Személye Erdély-szerte nagy tekintélynek örvendett.
Szívesen prédikált és keresztény hitbeli meggyőződést sugárzó prédikációinak hatása sokáig él hallgatóinak s a gyülekezeteknek a szívében.
Egyházkormányzói tevékenységéből következően külföldi egyházi vezetőkkel gyakran találkozott, és kapcsolatait egyháza számára kamatoztatta. Magyarországi Evangélikus Egyházunkhoz is szoros testvéri és baráti szálak fűzték. Gyakran prédikált gyülekezeteinkben, s az együttműködés lehetőségeit kerestük a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között. Itthon érezte magát Magyarországon, s a mindenkori kormányokkal intenzív kapcsolatot ápolt az erdélyi magyarság érdekében.
Közvetlen, kedves, jókedélyű, komoly magyar ember volt, aki nagyon szerette családját, gyülekezeteit, lelkésztársait, s mindnyájunkat, akikkel összehozta a Mindenség Ura. Derűt sugárzott tekintete, és reménységet hordozott megnyilatkozása.
Az élet és halál Ura rövid szenvedéssel járó halált jelölt ki néki. Legyen áldott emléke és minden elvégzett szolgálata Romániában, szerte a magyar rónán és külföldön.
Mózes Árpád temetése ma 17 órától lesz a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájából. A koszorúmegváltásból gyűlt pénzt a kolozsvári evangélikus templom felújítására ajánlják fel.
D. Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke
Szabadság (Kolozsvár)

Méltó megemlékezés Winkler Lajosról
Május 21-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme adott otthont az Alma Mater Alapítvány által szervezett Winkler Lajosra emlékező beszélgetésnek, előadásnak.
A nem túl népes közönség előtt dr. Paál Tamás emeritus egyetemi tanár, a Magyarországi Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósági Tudományos Tanácsának elnöke, dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka orosházi gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Békés megyei szervezetének elnöke, valamint Biber Éva aradi gyógyszerész idézték meg a híres aradi vegyész szellemét.
Az eseményt Bognár Levente alpolgármester és Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke koordinálták.
Az előadás elején a napokban elhunyt Czinczérné Pollák Ágnes – az Alma Mater Alapítvány egykori alelnöke – emlékének adóztak fél perces csenddel az iskola Tóth Árpád Termében összegyűltek.
Bognár Levente köszöntőjében elmondta, hogy az esemény Réhon József tanár kezdeményezésére jött létre, nagymértékben tehát neki köszönhető, hogy most első ízben megemlékező esttel ünnepeltük az aradi gyógyszerész születésnapját.
„Winkler az első magyar kémikus, akit világviszonylatban jegyeztek, aki Eötvös Loránd mellett a Nobel-díj közelébe került. (...) Kitűnően értett és beszélt németül, latinul, görögül, valamint románul. Ez utóbbi ismeretét természetes, hogy csak Aradról vihette magával” – tudhattuk meg Biber Éva előadásából.
Arról az időszakról, amikor Winkler a Rozsnyay Patikában (ma az Avram Iancu téri Arcatim gyógyszertár) gyógyszerészsegédként tevékenykedett, fénykép is maradt fent. „Valószínű, hogy kapcsolata a nála 30 évvel idősebb Rozsnyay Mátyással nem szakadt meg, de erről nem maradtak fent adatok, viszont 1895-ben, Rozsnyay halálakor Winkler írta a Gyógyszerészeti könyvben megjelent nekrológot és számolt be a temetésről. Az viszont csak feltételezés, hogy egy évvel később Aradon járt Rozsnyay síremlékének avatásán” – mondta továbbá Biber Éva, valamint megjegyezte, annak ellenére, hogy a nagy analitikus neve fogalommá vált a magyar tudományos életben, az aradi társadalom és diákság nagyon keveset tud e híres tudósról.
Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka Winkler Lajos életútjáról szóló bemutatójában kiemelte, hogy az aradi magyarság jelenkori nemzedéke sokat tesz azért, hogy nagyjaink emléke ne halványuljon, megmaradjon a jövő számára is. Ez az emlékest is egyfajta tisztelgés Winkler Lajos előtt.
Az orosházi gyógyszerész mesélt Winklerről, aki nem volt más, mint a gyógyszerészet fejlődéséért munkálkodó, tiszteletet parancsoló komoly tudós, a szórakozott professzor, ugyanakkor különcködő, távolságtartó, sajátságos életvitelű ember egy személyben. Rozsnyay Mátyás mellett szívta magába a hivatás iránti szeretetet, a pontos és megbízható munkavégzést.
Disszertációja, a vízben oldott oxigén meghatározása olyan eredeti és kitűnő munka volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémián is bemutatták. Ezzel az eljárással megcáfolta az addig használatos világtekintélyű Robert Bunsen német analitikus módszerét. A kísérletet Winkler a kazánok hűtésére alkalmazott víz oxigén tartalmának meghatározására dolgozta ki.
Winkler tudományos munkásságáról dr. Paál Tamás beszélt megjegyezvén, hogy Winkler egyes analitikai módszerei nem avultak el: pl. a Winkler-féle jodometriás meghatározás a mai napig mindenütt így szerepel, a világ különböző országaiban használják ezt az eljárást, amit minden idegen nyelvű forrás Winkler-módszernek nevez.
Réhon József az előadás végén elmondta, amit Winklerről lehetett tudni, az mind elhangzott az est folyamán, sajnálatát fejezte ki azonban, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium tanulói nem képviseltették magukat. Pedig ez egy lehetőség lett volna megismerni egy aradi származású tudóst, nem utolsó sorban pedig találkozni ilyen neves előadókkal, mint a meghívottak.
Az est végére biztossá vált, hogy Winkler Lajos öröksége mind a mai napig hat, módszereit tanítják az analitikai kémia klasszikus módszerei között, neve még most is szerepel a gyógyszerkönyvben.
Ahogy Bognár Levente bevezetőjében elmondta, az előadás végére kiderült, hogy ki is volt Winkler Lajos. Kár, hogy csak kevés érdeklődő számára.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Trianon ürügyén
A trianoni szerződés a világtörténelem legrosszabb, legkegyetlenebb, legördögibb békéje.
A wilsoni, a nemzetek önrendelkezési joga alapján hozott igazságos békére nem volt sem tér, sem akarat, mert a Monarchia feldarabolását már évekkel a háború befejezése előtt eldöntötték, sőt ezzel csalogatták a szomszédainkat.
A nemzetgyilkosság feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg a győztes nagyhatalmak. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket, az év májusában adták át, ezek olvastán a magyar küldöttség lemondott:
„…és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok […] ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék?”
A szerződés kimondta ugyan a harmadára zsugorított ország függetlenségét, azonban megtiltotta, hogy bárkivel államszövetségre lépjen a Népszövetség engedélye nélkül. A nyersanyagbázisaitól megfosztott országnak 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az okozott háborús károkért. A hadisarc összegét később határozták meg, de zálogul már azonnal lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. Ráadásként Magyarország köteles volt megadni a győztes hatalmaknak a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt is. A győztesek mindezt megtehették, mert a győztesek bármit cselekszenek is, nem lehetnek háborús bűnösök.
A békeszerződés aláírásáról, mint nemzeti gyásznapról, így írt a korabeli tudósító: „A budapesti templomokban megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették. […] Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt, kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tették véreink közül sok millió hű és becsületes embert.”
Az elszakított országrészek magyar közösségei viszonylag hamar eszméltek a nemzeti gyászból, megtörve az akkori vezető körök hirdette passzivitást.
1921. január 23-án jelent meg a Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István jegyezte
Kiáltó szó. A magyarság útja. A politikai aktivitás rendszere című röpirat.
Kós a Kiáltó szó-ban olyan fundamentumot vázolt fel, melyen az önazonosság-tudat feladása nélkül lehetne beilleszkedni a megváltozott feltételek közé: „A régi Magyarország nincs többé a számunkra, de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsilvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ, feltámadt és van. [...] Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.”
Megrázó erejű írása nem egyszerűen kiáltott, hanem beleharsogta abba a tehetetlen, dermedt ájulásba a követendő utat, a jövő, a megmaradás két feltételét: munka és autonómia.
Egyik, Reményik Sándornak írt levelében ez áll: „Mi kevesen, néhányan megmarkoltuk a dolgot: belülről, alulról felépíteni – Erdélyt.” Szervezésében, 1921. június 5-én Kalotaszeg harmincöt községének képviseletében Bánffyhunyad piacán „Erdély az erdélyi nemzeteké!” jelszóval zászlót bontott az első erdélyi magyar politikai szervezet, az Erdélyi Néppárt.
Később, az erdélyi magyarság érdekét egyedül képviselni akaró Magyar Szövetség politikájában csalódott néppárti vezetők 1922. január 15-én, Kolozsvárott, új, önálló országos pártot alapítottak a bánffyhunyadi gyűlés egykori programjának felújításával és nevének Magyar Néppártra való módosításával. A tízpontos munkatervükben hangsúlyozottan szerepelt Erdély védelme „az erőszakos és soviniszta román törekvések ellen”, hogy Erdély „az erdélyi nemzetiségeké legyen”. A gyulafehérvári határozatokra való hivatkozással akarták megvalósítani „az erdélyi nemzetek és egyházak autonóm jogait”, valamint a „közoktatás ügyének és a kulturális intézményeknek nemzeti autonóm keretekbe vonását”.
Az erdélyi magyarság egysége jelszavával folytatott tárgyalások után megalakult újabb, a román kormánnyal paktáló politikai szerveződések elszigetelték, majd kibuktatták a vezetőségből a néppártiakat, ami visszavonulásra késztette Kós Károlyt.
1944 őszén, amikor látta az építkező munka lehetőségét és értelmét, engedett Balogh Edgár hívásának és ismételten bekapcsolódott a politikai, kulturális és művészeti életbe.
1946-tól 1948-ig a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei országgyűlési képviselője, aztán megint, akár a húszas évek nagy változásai után csalódnia kellett. Az erdélyi magyarság akkor sem vehette kezébe sorsa irányítását, mert a megválasztott vezetők elfelejtették ígéreteiket.
Kós Károly kiáltott szavai: munka és autonómia, ma is nemzeti megmaradásunk alapkövei.
Az autonómia reális cél annak, aki hisz benne, viszont utópia annak, aki nem. Középső út nem létezik. Aki mégis tudatlanságból, önös érdekből, vagy egyebek miatt erre az útra kényszeríti közösségét, vagy ezt az utat járja, az vak és tehetetlen.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)

S ha Erdélyt elveszik? – avagy a nemzeti összeomlás magyar útja
A fenti címet kapta az a trianoni megemlékező előadás, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezett kedden este a Jelen Ház nagytermében.
A június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján megtartott, videovetítéssel egybekötött tényfeltáró előadás zsúfolt teremben zajlott dr. Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT aradi szervezete elnökének irányításával.
Az est meghívott előadója Fráter Olivér történész, a budapesti Miniszterelnökség Nemzetstratégiai Kutatóintézetének elnökhelyettese tömör, részletes összefoglalót tartott a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útjáról.
Az átfogó előadást az I. világháború előestéjétől a trianoni tragédiáig témába illő szavalatok tarkították: Pálfi Emese Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz , Murvai Róbert Dávid Wass Albert: Láthatatlan Lobogó, Kiss Zsuzsa Wass Albert: A hontalanság hitvallása, míg ifj. Tóthpál Béla Reményik Sándor: Nagy Magyar télben című költeményét tolmácsolta az est folyamán.
Fráter Olivér történészi pontossággal és részletekkel ismertette az országszakadáshoz vezető tragédia állomásait, mozzanatait, helyszíneit:
a szarajevói merénylet – a világháború kitöréséhez vezető közvetlen ok, a román betörés Erdélybe, Tisza István 1918-as parlamenti felszólalása, majd tragikus halála, a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása, a belgrádi fegyverszünet, a demarkációs vonal, a román katonaság betörése a gyergyóbékési és gyergyótölgyesi szorosba, Jászi Oszkár tárgyalásai a Román Komité képviselőivel (akik 26 erdélyi és kelet-magyarországi vármegyét követeltek), a marosvásárhelyi Székely Nagygyűlés, a gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés, Philippe Berthelot tábornok aradi látogatása, a zászló-affér stb.
A múlt iránt érdeklődő és a jelenben tenni akaró magyaroknak nem ismeretlen a trianoni tragédiához vezető út.
A budapesti történész előadásában historia domusokból (egyházi intézmények fontosabb eseményeit tartalmazó könyv) olvasott fel idézeteket, mintegy alátámasztva mondanivalóját.
„Nem arról van szó, hogy Trianon piros betűs ünnep lenne. Ez a Nemzeti Összetartozás Napja, meg kell tanulnunk szellemileg építkezni abból, aminek a veszteségeit és hátrányait el kellett szenvednünk. Meg kell találjuk a módját és lehetőségét annak, hogy ebből a széttagolt, felaprózott nemzetből hogyan lehet egy egységes és erős világnemzetet építeni” – zárta előadásár Fráter Olivér.
A rendezvény befejezéseként Baracsi Levente belvárosi református lelkipásztor imát mondott a nemzetért, majd a régi és az új Magyar Himnusz közös éneklése zárta a megemlékező előadást.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Székmagyar
A Nyugati Jelen olvasói tudják, hogy több Arad múltját tárgyaló régi kiadványt digitalizáltam. 2011 szeptemberében tettem számítógépen elérhetővé Arad vármegye 1892–1913 között megjelent köteteit.
Az azóta eltelt időben további 1910 előtt megjelent, Arad múltját tárgyaló könyvet alakítottam át elektronikus formátumúra, ilyenként számítógépen megjeleníthetővé úgy, hogy azokban keresni is lehet, és pillanatok alatt megtalálhatja az olvasó, hogy van-e benne arról szó, ami őt éppen érdekelné.
Idén tavasszal személyesen ajánlottam föl a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójának, hogy tartanék a diákoknak egy bemutatót a digitalizálásról és az általam számítógépesített kiadványokról. Igazgató úr örömmel vette a felajánlást, és annak külön örült, hogy az általuk arra érdemeseknek tartott diákoknak is adnék egy-egy korongot, ingyen.
Igazgató úr a bemutató megszervezését aligazgató asszonyra bízta, aki Lehoczky Attila tanár urat találta legalkalmasabbnak az esemény lebonyolítására. Attila 58 tanítványát tartotta érdemesnek arra, hogy megkapják a korongot. 30 darabot vállaltam el, és vártam, hogy Attila írjon, fölhívjon, vagy valamilyen módon értesítsen: mikor mehetek az iskolába. A telefonom nem csörgött, üzenet, levél nem érkezett.
Rákérdeztem. Attila, mikor lehet szó a bemutatóról?
Attila: „Igen magas helyről rám szóltak, hogy adjam vissza igazgató úrnak a megbízatást”.
Személyesen kerestem föl igazgató urat, aki csak ámult az előállt helyzeten. Azt javasolta, hogy amennyiben fenntartom ajánlatomat, és továbbra is adnék néhány korongot az iskola arra érdemes diákjainak, akkor ők azokat szívesen átadják az évzárón.
Fölhívtam Attilát, és megkérdeztem: milyen helyről szóltak rá?
– Attila: Kitalálhatod.
Ki mondta?
– A: Kitalálhatod.
Fizikatanárként mérni szoktam, nem kitalálni.
– A.: Rájöhetsz magadtól.
Nos, nem akartam találgatni.
Fölhívtam az RMDSZ Arad megyei elnökét, Bognár Leventét, aki azt mondta, hogy erről a kérdéskörről nem beszélt Lehoczky Attilával.
Nem kerestem meg Király András államtitkárt, és az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettesét, Magyari Tivadart sem.
Nem tudom ki az a székmagyar, aki 2013 júniusában azt sugallhatja egy főgimnáziumi tanárnak, hogy ne szervezzen a tanév utolsó hetében iskolája tanulásban kiemelkedő diákjainak ismeretterjesztő előadást régi kiadványok digitalizálásáról.
Nem tudom, hogy ki az a székmagyar, aki megpróbálja meggátolni, hogy 2013-ban aradi magyarul tanuló fiatalok kapjanak egy DVD-korongot, ingyen, amelyen a következő kiadványok vannak:
1. Bródy Sándor, Rákosi Viktor: 18negyvennyolcz, A magyar szabadságharcz 1848–49-ben, 1896,Album, 474. lap, 921 kép (6641 Ft)
2. Varga Ottó: Aradi vértanúk albuma,1890, 246 oldal
3. Lakatos Ottó: Arad 1881, I. 257 l., II. 263. l., III. 367 l.
4. Némethy Károly – Aradváros tanügyi története Aradmegye tanügyét tárgyaló függelékkel, I. 393 l., II. 399 l.
5. Fábián Gábor – Arad vármegye leírása históriai, geographiai és statistikai tekintetben, 1835., 287 l.
6. Kehrer Károly:Aradvármegye és Arad sz. kir. város népoktatásügye 1885—1910-ig, 1910, 300 l.
7. Aradvármegye monográfiája:
1. Simonkai Lajos: Aradmegye és Aradváros, 1893, 426 l.
2. Simonkai Lajos: Aradmegye és Aradváros állatvilága, 1893, 141 l.
3. Márki Sándor – Aradvármegye és Arad szabad királyi város története, I. 1892, 564 l., II. 1895, 911. l.
4. Gaal Jenő – Aradvármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása, 1898, 718 l.
5. Bartucz Lajos, Kollarov M. István, Somogyi Gyula, Mátyás Jenő és Ipolyi-Keller Iván – Aradvármegye és Arad szabad királyi város néprajzi leírása, 1912, 507. l.
6. Somogyi Gyula – Arad szabad királyi város és Arad vármegye községeinek leírása, 1913, 256 l.
8. Kölcsey Egyesület:
1. Somogyi Gyula – Az Aradi Kölcsey Egyesület története 1882-1895, 90 l.
2. Az Aradi Kölcsey Egyesület titkári jelentései 1881-1810, 74 l.
3. Évkönyvek: 1884, 260 l., 1885. I., 113 l., II. 58 l., 1886, 104 l., 1887, 222 l., 1888, 179 l., 1914–1915, 166 l.
A fentieken kívül a korongon vannak még Pécskával, valamint Klebelsberg Kuno életművével kapcsolatos kiadványok is.
Nem érdekel, hogy megtudjuk-e vagy sem székmagyar kivoltát, de ma, 2013. június 7-én elviszem a Nyugati Jelennek ezt az írást, és átadok az aradi Csiky Főgimnázium igazgatójának 40 DVD-korongot a fenti tartalommal, hogy rendelkezzenek azokkal legjobb belátásuk szerint.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

MDSZ megyei küldöttgyűlés Aradon
Régi, új elnök: Bognár Levente
Szombaton 10 órától az aradi Kultúrpalota nagytermében szervezték meg az RMDSZ Arad megyei szervezetének a küldöttgyűlését, amelyiket Faragó Péter választmányi elnök köszöntője nyitott meg.
A kvórum ellenőrzését követően szabályosnak találta a fórumot, amelyiknek a levezetését egyhangú szavazással a jómaga, Hadnagy Dénes és Ménesi Melinda összeállítású Állandó Tanács-tagokra bízták.
Elnöki beszámoló
Miután Faragó Péter ismertette a napirend 13 pontját, felkérte Bognár Levente leköszönő elnököt beszámolójának a megtartására. Ebben hallgatóságát végigvezette az elmúlt két év legfontosabb eseményein. A tavaly nyári helyhatósági választások eredményeinek az értékelése során elmondta: az 5 polgármesteri, illetve 4 alpolgármesteri tisztség elnyerésével elégedettek lehetnek, csakhogy nagyon hiányzik az elveszített megyei tanácsosi harmadik hely. Ha az meglenne, a fórumban a mérleg nyelvét képezhetnék, sokkal eredményesebben dolgozhatnának. Még ennél is nagyobb baj, hogy a tavaly téli parlamenti választásokon nem tudták megtartani az Arad megyei RMDSZ-es képviselői mandátumot, amit a szavazatszámlálás kiszámíthatatlansága ezúttal Temes megyének juttatott, noha ott az Arad megyei 8300 szavazattal szemben, alig 6000-et tudtak begyűjteni. A sikertelenségből tanulva, olyan stratégiát kell kidolgozni, hogy még egyszer a szervezet ne jusson a jelenlegihez hasonló helyzetbe, amikor a képviselői mandátummal járó anyagi háttér hiányában, át kellett alakítani az ügyvezetést, ráadásul a székház fenntartását is csak a megyei RMDSZ-es tisztségviselők, illetve gazdálkodók támogatásával sikerül biztosítani, amiért ezúton is köszönetet mondott. Év eleje óta a megyei tagszervezetekben megtartották a tisztújításokat, de 8 területi szervezet folyamatos odafigyelést igényel. A csíkszeredai kongresszuson a megyét 18 tagú küldöttség képviselte. Az országos fórum munkáját dióhéjban összegezve, a szórványvédelmet, a gazdaságélénkítő intézkedéseket, illetve annak az egymillió aláírásnak a begyűjtését említette, amivel az Európai Parlamentben kezdeményezni lehet az őshonos nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénynek a kidolgozását. A romániai magyarság előtt álló legfontosabb feladatoknak az év végén esedékes fejlesztési régióknak a számunkra kedvező változatban történő kivitelezését, illetve a jövőre esedékes EP-választásokon való sikeres szereplést nevezte meg. Noha az RMDSZ-nek a régiók átszervezésére vonatkozó javaslatait a kormány eddig elutasította, szerencse, hogy két magyar államtitkár, köztük egyik éppen az aradi Király András a tisztségét megőrizhette. Helyi szinten fontosnak tartja a Megbékélési Park különleges státusának az elnyerését, ami megakadályozhatja a március 15-eihez hasonló, ellenséges megnyilvánulásokat. Az anyanyelvű oktatás terén továbbra is kiemelt támogatás illeti meg a Csiky Gergely Főgimnáziumot, noha az oly régóta várt megyei oktatási stratégia még mindig nem készült el.
Régiós elképzelések
A napirend következő pontjaként megjelölt, a választmányi elnök beszámolójában, Faragó Péter ismertette a megyei választmány hatáskörét, a programjában megjelölt prioritásokat, mint az anyanyelvű oktatás jelenlegi intézményeinek a megtartását, a bővítését szolgáló elképzeléseket, a szakbizottságokban zajló munkát. A megyei önkormányzati konferencia elnöke, Almási Vince a beszámolójában ismertette a minden megyei választott tisztségviselőt magában foglaló fórum, illetve a polgármestereket, az alpolgármestereket, valamint az aradi, illetve a megyei tanácsosokat tömörítő önkormányzati tanács hatáskörét, munkáját. A továbbiakban a fejlesztési régiók ügyében Temesváron, Liviu Dragnea miniszter által összehívott találkozó tapasztalatait ismertette, amelyekből világosan kitűnik a kormány szándéka, hogy Arad megyét a Temesvár központú, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel együtt alkotott régióhoz kívánja csatolni. Jó hírnek számít, hogy a községeket nem kívánják felszámolni.
Oktatási stratégia szükséges
A továbbiakban Király András oktatási államtitkár beszélt a munkájáról, miszerint az országban élő 18 nemzeti kisebbség oktatásáért felel, ami nagyjából 230 ezer diákot feltételez az óvodától az egyetemig. 16 nemzetiség nyelvén folyik valamilyen szintű oktatás, de a mienkhez fogható, teljes szintű oktatást csak a németek, a szlovákok, valamint az ukránok szerveznek. Magyarul hozzávetőleg 166 ezer fiatal tanul, közülük 4000 nem magyar iskolába jár, de tanulja a magyar nyelvet. Az oktatási forma biztonságának a szemszögéből leépülő, veszélyeztetett, illetve gond nélküli kategóriákba sorolhatók az oktatási intézmények. Példának okáért, Krassó-Szörény, Szeben és Temes megyékben leépülő, míg Arad megyében veszélyeztetett helyzetben van az anyanyelvű oktatás. Az államtitkár szerint, a magyar szavazótábor is az oktatási intézmények köré csoportosul, hiszen ha példának okáért, Arad megyében beszorozzuk a 2100-2200 magyarul tanuló diák számát 2-3 hozzátartozóval, nagyjából kijön a parlamenti választásokon begyűlt szavazatoknak a száma. Arad megyében az anyanyelvű oktatás tekintetében fehér foltoknak számít a Maros-völgye, illetve a keleti kisvárosok. Nagy szükség van az egész Erdélyt átfogó, megyénként részletesen kidolgozott oktatási stratégiára, mert a tanügyi törvény parókiákon vagy vasárnapi iskola formájában zajló anyanyelvű oktatásra is lehetőséget nyújt. A Csiky Gergely Főgimnázium hosszú távú működése csak az egész megyében megszervezett utánpótlás-neveléssel biztosítható. Hogy kinek kellene elkészítenie a több mint két évtizede várt oktatási stratégiát, az államtitkár nem nevezte meg.
Beszámolók vitája
Folytatásként az Etikai és Fegyelmi Bizottság rövid beszámolóját Bátkai Sándor, míg a Szabályzat felügyelő, valamint a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság ugyancsak nyúlfarknyi beszámolóit Faragó Péter ismertette.
A beszámolók vitája során Sipos György megyei tanácsos elgondolkodtatónak ítélte, amiért a 234 küldött közül csak 175 volt jelen. Hozzászólása végén megköszönte az RMDSZ polgármestereinek, a zimándújfalui alpolgármesternek, valamint a majláthfalvi gazdáknak, amiért támogatásukkal biztosítják a központi székház működését. Király András államtitkár hozzászólásában irányadónak nevezete az RMDSZ XI. kongresszusát, amelyik az építkezést az önkormányzatokra vagy a szervezetekre alapozná. Maga úgy érzi, ez csakis a szervezetekre történő építkezéssel lehet hatékony. Papp Attila nagyiratosi polgármester köszönetet mondott az RMDSZ-nek, illetve megyei tanácsosainak, amiért hosszú kihagyás után községe is hathatós támogatást kapott infrastruktúra fejlesztésére. Javasolta, hogy az RMDSZ támogassa, amennyivel tudja az olyan települések magyar rendezvényeit is, ahol nincs megfelelő képviselet. Erdélyi István hozzászólásában ravasznak nevezte az 1923-ban elfogadott alkotmányt, amiből kihagyták az 1918. december 1-jén megfogalmazott, az autonómiára vonatkozó tételeket. Most az erdélyi magyarság két tűz közé szorult, ezért soha nem volt akkora szükség az összefogásra, mint jelenleg. Kocsik József AMMGE-elnök kifejtette: Cziszter Kálmán, Király András és Horváth Levente, illetve az RMDSZ Arad megyei szervezete sokat segített a gazdatömörülésnek. Az országos szervezet is mindent megígért, a támogatás viszont még várat magára. Bölöni György megyei tanácsos elmondta: többen hangoztatták, hogy a két választás után két nyugodt év lesz az építkezésre. Ha viszont a helyhatósági választáson elért döntetlent, továbbá a parlamenti megmérettetésen elszenvedett vereséget, az EP választások, illetve az elnökválasztás vereségei is követik, kevés esély marad a valós építkezésre, ezért az összes tartalékot mozgósítani kell. Horváth Levente kormányzati tisztségviselő hozzászólásában hiányolta a kihelyezett intézmények magyar vezetőit. Véleménye szerint, a szervezet három pillérre építkezve dolgozhat a leghatékonyabban: működőképes gazdasági és mezőgazdasági stratégia; a vállalkozók bevonása, illetve hatékonyabb ifjúsági stratégia támogatásával. Mindehhez a központi székházat magyar házként kell működtetni, ahova minden magyar hazamehessen. Zámbori Magdolna az erdélyi, benne az Arad megyei magyarság sorsdöntő gondjainak a megoldásában a társadalom legkisebb sejtjére, a családra történő építkezést javasolta. A hozzászólások végén Király András az érintettség okán, Bognár Levente elnöki minőségben válaszolt az elhangzottakra.
Választások
A további napirendi pontok, az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének, illetve a Megyei Választmány olyan tagjainak a megválasztása, akik nem alanyi jogon jutnak a fórumba Faragó Péter ismertetője szerint, a választás a május 16-án megtartott Állandó Tanácson készült jegyzőkönyv alapján történik. Eszerint három ívet osztottak ki a résztvevőknek: az elsőn a megyei elnöki tisztségért induló Bognár Leventére vagy ellene, másodikon az elhangzott jelölések közül 10 aradi, míg a harmadikon ugyancsak 10 vidéki jelöltet lehetett a szavazatok alapján megválasztani. A 3 urnában egybegyűlt voksok megszámlálása alatt megtartották Faragó Péter közreműködésével az alapszabályzat-módosítási javaslatok, míg Hadnagy Dénes közreműködésével a programmódosító javaslatok vitáját. Ugyancsak javaslatok alapján, betöltötték a felügyeleti szervekben megüresedett helyeket. Az eredményhirdetéskor megtudhattuk, hogy az elnökválasztás során Bognár Levente egyedüli indulókánt 150 igen, 25 nem, illetve 2 tartózkodás mellett újabb két évre nyert megyei elnöki mandátumot. A 10 aradi választmányi tag Hadnagy Dénes, Szabó Mihály, Tóth Csaba, Albert László, Kocsik József, Erdélyi István, Pintér Mária, Tóth Piroska, Derzsi Csaba és Fekete Károly. A vidékiek közül Almási Gábor, Bányai Mónika, Andó László, Péter Dalma, Kocsik Imre, Ménesi Melinda, Kádár Vilmos, Rédi Csaba, Tóth Mihály és Salamon Ferenc nyert választmányi tagságot. A megyei választmány 62 tagú névsora a június 27-én sorra kerülő alakuló ülésig áll össze az alanyi jogon, tisztségüknél fogva tagságot nyert személyekkel.
Elnöki nyilatkozat
Amint a tisztségében megerősített megyei elnök, Bognár Levente rövid nyilatkozatában a Nyugati Jelennek elmondta, felelősen folytatni kívánja azt a munkát, amit az Arad megyei magyar közösség érdekében két évvel ezelőtt elvállalt. Ugyanakkor meg kell találni mindazokat az eszközöket is, amelyek a közösség boldogulását, megmaradását szolgálják. Mivel e munkát csak együtt lehet felvállalni, számít mindazoknak a támogatására, akik a küldöttgyűlésen részt vettek, de azoknak a támogatására is, akik nem jöttek el, de eddig is a szövetségért dolgoztak. Maga jól tudja: nem leányálom a feladat, magasak az elvárások. Éppen ezért, szeretne mindenkit bevonni, akik a közösségért tenni akarnak. Azt szeretné, ha mindeni a magáénak érezné a szervezetet. Legfontosabb cél, folytatni a szervezetépítést, megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel érvényesíthetik a magyarságot szolgáló érdekeket országos, megyei, valamint helyi önkormányzati szinten.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Semjén: hagyják abba a szlovákok a történelemhamisítást!
Skultéty László aradi sírjának helyreállítását követeli a miniszter- elnök-helyettes.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László huszár zászlótartó hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus – a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben – azt kéri, azonnal állít tassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be".
Úgy fogalmaztak: „mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is tanított, összesen 81 évig katonaként szolgált Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította".
Mint írták, ez idáig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna", ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait".
Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg – mutattak rá.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta" – tették hozzá. Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna sajnálatát fejezte ki a közleményben amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni". A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni".
MTI
Erdély.ma

Két ország, egy cél, közös siker!
„Gyógyítás határok nélkül”
Két évvel ezelőtt, 2011 júniusában indult be az uniós finanszírozású, közel kétmillió euró értékű „Gyógyítás határok nélkül a Körös–Maros közben – Arad és Békés megye egészségügyi ellátása közös alapjainak megteremtése” című projekt, melynek legfőbb célja az esélyegyenlőség megteremtése a határoktól függetlenül.
Ennek megvalósítását szolgálja a két egészségügyi intézmény együttműködésének fejlesztése, hatékonyabbá tétele, a sürgősségi orvosi ellátás színvonalának javítása, az informatikai rendszerek összehangolt korszerűsítése. Az eltelt két esztendő alatt sikerült közös egészségügyi adatbázist kifejleszteni, melynek révén könnyebbé vált a páciensek adatlapjához történő hozzáférés, illetve a két kórház közötti – konzultációkra, vizsgálatokra, leletekre, a diagnózis felállítására, a megfelelő gyógykezelés előírására vonatkozó – információcsere. Ennek köszönhetően a határ menti térségben élők szükség esetén rövidebb időn belül juthatnak sürgősségi ellátáshoz a lakóhelyükhöz közelebb eső kórházban.
A pályázat megvalósításainak bemutatására, az elért eredmények kiértékelésére június 18-án kerül sor a Continental Szállodában. A 10 órakor kezdődő záróeseményen részt vesznek a két projektpartner – az Arad Megyei Sürgősségi Kórház és a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház – munkatársai.
Balázs Katalin
Nyugati Jelen (Arad)

„Elorozták” a szlovákok az öreg huszár hamvait
Történelemhamisítással vádolja a magyar kormány a szlovák és a román hatóságokat amiatt, hogy nemrég kiásták Skultéty László huszár zászlótartó újaradi hamvait, hogy Szlovákiában újratemessék. Lapunk megtudta, az exhumálás az újaradi katolikus egyházközség beleegyezésével történt.
Három országot érintő diplomáciai botrány robbant ki a világ legöregebb huszárjaként ismert Skultéty László zászlótartó újaradi földi maradványainak exhumálása, majd Szlovákiába szállítása miatt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön közös közleményben szólította fel a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus azt kéri, azonnal állíttassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be". „Mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is szereplő, összesen 81 évig katonaként szolgáló Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította" – szerepel a közleményben.
A magyar kormány illetékesei leszögezik, ezidáig senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna, ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait". Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata.
„Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg" – mutattak rá. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta" – tették hozzá.
Továbbá sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni". A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni".
Az 1738. június 27-én a felvidéki Hegyesmajtényban született Skultéty Lászlót az egyik leghíresebb magyar huszárként tartja számos a történetírás, elsősorban azért, mert 94 éves korában – 81 évnyi katonai szolgálat után – szerelték le. Mégpedig Aradon, ezrede ugyanis a 19. század elején itt állomásozott. Az 1831. augusztus 19-én elhunyt katonát az újaradi temetőben helyezték örök nyugalomra, első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, amelyet a partiumi város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel cserélt fel.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere csütörtökön a Krónikának elmondta, a huszárhamvak exhumálása kapcsán sem a városi önkormányzattal, sem a helyi magyar közösséggel nem vették fel a kapcsolatot a szlovák hatóságok, mivel az újaradi temető a római katolikus egyház tulajdona. „Gyerekkorom óta jártam ott, kötődöm a magyar huszár emlékéhez, és teljesen véletlenül értesültem a hamvak elszállításáról. Eléggé furcsállom a történteket" – jelentette ki lapunknak az elöljáró.
Mathes Dirschl újaradi katolikus plébánostól megtudtuk, az egyházközséget Szlovákia bukaresti nagykövetsége kereste meg korábban, és beleegyezését kérte a huszár földi maradványainak exhumálása, majd Skultéty László szülőföldjére szállítása céljából. „Skultéty László végrendeletében meghagyta, hogy vagyonából templomot és temetőt építsenek Majtényban. Emiatt az ottani katolikus közösség eldöntötte, hogy hálája kifejezéseként újratemeti a huszár hamvait. Ebbe nemcsak mi, hanem a Temesvári Római Katolikus Püspökség is beleegyezett" – indokolta a hozzájárulást a Krónikának az újaradi plébános.
Amikor ismertettük vele, hogy a magyar kormány tiltakozását fejezte ki a történtek miatt, Mathes Dirschl atya leszögezte: a temető az egyház magántulajdona, ennek megfelelően szabadon rendelkezhetett a hamvak sorsa fölött. „A magyar hatóságok részéről eddig senki sem érdeklődött Skultéty László újaradi nyughelye iránt, ezért nem értem a mostani álláspontjukat" – jelentette ki a plébános.
Különben a május végén történt exhumáláskor az öreg huszár lábszárcsontjainak néhány darabját és koponyáját, valamint dolmánya rézgombjait találták meg és szállították Szlovákiába. Valószínűleg azért maradt meg csak ennyi Skultéty földi maradványaiból, mert azokat a 19. század végén, a ma is álló síremlék felavatásakor újratemették az újaradi temetőben. Az öreg huszárt egyébként születésének 275. évfordulóján, június 27-én helyezik örök nyugalomra a túlnyomó többségben szlovákok lakta, az ország északnyugati részében fekvő Hegyesmajtényban.
Háry János alakjának ihletője
Skultéty László 18 évesen, az 1756–57-es hadjáratban esett át a tűzkeresztségen, amikor a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Amikor I. Ferenc császár 1812-ben megszemlélte az ezredét, feltűnt neki az akkor már 74 éves zászlótartó. Elbeszélgetett vele, elő akarta léptetni tisztté és minden munka alól mentesíteni, de az agg vitéz azt válaszolta neki: ő már csak megmarad kornétásnak (zászlótartónak), mert a zászlót nem lehet elhagyni. Skultétyt 1831-ben, 94 éves korában, 81 éves katonai szolgálat után szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Garay János 1843-ban írt róla elbeszélő költeményt Az obsitos címmel, amelyben a kiszolgált huszár, Háry János a magyar nép vágyait valóra váltó császári katonaként jelenik meg, aki részt vesz az európai háborúkban és hőstetteket visz véghez. Kodály Zoltán 1926-ban zenésítette meg a költeményt Háry János címmel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Népújság (Marosvásárhely)

Elrabolták Aradról Skultéty László földi maradványait?
Román-magyar-szlovák diplomáciai botránnyá terebélyesedett Skultéty László hamvai kihantolásának ügye. Budapest ugyanis felháborodottan vette tudomásul, hogy a magyar huszár földi maradványait május 21-én kihantolták az újaradi temetőben, majd – román és szlovák közreműködéssel – szülőfalujába, a szlovákiai Hegyesmajtényba szállították.
Semjén: nekünk senki nem szólt
A történtekre reagálva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra. Mint közleményükben írták, ez idáig "senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna", ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak "miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait".
A magyar politikusok úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor - hívták fel a figyelmet.
Szlovák hadtörténész: nem magyar huszár volt
A szlovák fél szerint az újaradi római katolikus plébános indítványozta Skultéty László huszár zászlótartó hamvainak elszállítását szülőfalujába. Ezt az MTI megkeresésére válaszolva a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) közölte pénteken. A tájékoztatás szerint az ügyet a szlovák védelmi minisztérium és a szlovák hadtörténeti intézet intézte az illetékes román hatóságokkal.
VHÚ vezetője, Miloslav Caplovic megerősítette: Skultéty László maradványainak átszállítását ők biztosították, méghozzá Hegyesmajtény község polgármesterének kérése alapján. Mint hozzátették: a többi ügyintézést már Hegyesmajtény település, illetve Szlovákia romániai nagykövetsége bonyolította a román hatóságokkal.
A VHÚ igazgatója szerint Skultéty László földi maradványait azért kellett Szlovákiába szállítani, mert tudomása szerint Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának, a szlovákiai Hegyesmajténynak plébánosát, akivel közölte: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után már senki nem fizet illetéket. Ennek alapján - a VHÚ közlése szerint - az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, előrebocsátva: ha az nem történne meg, akkor a huszár zászlótartó sírjára a hivatalos "megszüntetés" várna.
Szlovákia romániai nagykövetségének az exhumációt és a földi maradványok elszállítását célzó kérését a román hatóságok jóváhagyták - erősítette meg a VHÚ közlését Danka Capáková, a szlovák védelmi tárca sajtóosztályának munkatársa.
Miloslav Caplovic szerint Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását Hegyesmajtény település kérésén kívül az is indokolttá tette, hogy "Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségéről van szó". Skultéty László nemzetiségét a "területi elv alapján" lehet megállapítani - emelte ki. Hozzátette: számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja, hogy Skultéty László - aki korábban a Hadik-ezredben szolgált -, a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg 8. huszárezredének tagja lett. "Ennek alapján nem lehet kétségbe vonni, hogy a Habsburg-hadsereg katonája volt, és így nem lehetett a magyar hadsereg huszárja" - vélekedett Miloslav Caplovic.
Skultéty László földi maradványait - az újaradi temetőből való kihantolásukat, majd elszállításukat követően - átmenetileg Pozsonyban, a Szent Márton székesegyházban helyezték el, azok június 27-ig maradnak az egykori koronázó templomban.
Újaradi plébános: a szlovákok kérték a kihantolást
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze.
Dirschl Mates plébános úgy emlékezett, az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el. Hozzátette, a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Azt is megjegyezte, a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben.
Dirschl Mates elmondta: személyesen vett részt a kihantoláson, amelyen Szlovákia bukaresti nagykövete, Arad megye alprefektusa, a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője is részt vett. Utóbbi lepecsételte a hamvakat tartalmazó koporsót.
A plébános elmondta, a magyar közösség helyi képviselői tudtak a kihantolásról, és nem ellenezték. Hozzátette, személyesen beszélt Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármesterrel az ügyről, Ujj János helytörténész pedig előzetesen fényképeket készített a sírról.
Dirschl Mates elmondta: több mint egy évtizede szolgál az újaradi plébánián, de nem tud arról, hogy Skultéty László sírjánál valaha is megemlékezést tartottak volna. A plébános valószínűsítette, hogy a sírt 1898-ban bontották fel, amikor az újaradi közösség a síremléket készíttette. Az obeliszket ugyanis a sír közepére építették, és az alappal két méteres mélységig mentek le.
A Temesvári Római Katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson.
Maszol.ro

Skultéty-ügy: tiltakoznak az erdélyi magyarok
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. "Skultéty László aradi örökség, ha eddig itt pihent, továbbra is itt maradhatott volna" - jelentette ki Bognár Levente.
Az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Arra számított azonban, hogy a polgármesteri hivatalt hivatalosan is megkeresik. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
"Tiltakozni fogunk valamilyen formában a hamvak elszállítása ellen" - jelentette ki az alpolgármester, aki azt is megjegyezte, hogy az aradi magyarság identitástudatát elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak a kultusza határozza meg. Az öreg huszár sírját csak a történelem iránt érdeklődő aradiak tartották számon - mondta.
"Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát" - mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. "A közös történelmünket egyik népnek sem kellene kisajátítania. Sem a szlovákoknak, sem a románoknak, de még a magyaroknak sem. Meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket" - tette hozzá az EMNP Arad megyei elnöke.
Az újaradi Skultéty-sír kihantolására reagálva csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Skultéty László 1738. június 27-én született a Trencsén vármegyei Hegyesmajtényban (jelenleg Mojtín, Szlovákia), amely közigazgatásilag a közeli Pruzsinához (későbbi magyar neve Barossfalva) tartozott. A tűzkeresztségen 18 évesen, egy 1756-57. évi hadjáratban esett át, amelynek során a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Innen kezdve végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Skultéty Lászlót 1831-ben, 94 éves korában – 81 éves katonai szolgálat után – szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. Végig ugyanabban az ezredben szolgált, amelyet közben más-más néven hívtak. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Sajnos csak mindössze néhány hónapig örülhetett az „obsitnak”. Valószínűleg nem bírta a tétlenséget, mert még azon évben, 1831. augusztus 19-én meghalt. Életét a katonaságnak szentelte, nem nősült meg, gyermekei nem születtek. Sírja az új-aradi temetőben van. Első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, ezt a cserélte fel a város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel.
Arad kiemelt fontosságú síremlékét hantolták ki
Arad kiemelt fontosságú síremlékei egyikének tekintette Skultéty László huszár obeliszkjét Ujj János aradi helytörténész, aki a Séták aradi temetőkben, emlékhelyeken című, 2009-ben írt könyvében a Skultéty-sírt is bemutatta.
Ujj János elmondta, hogy Skultéty László első síremlékét az 1831-ben elhunyt huszár zászlótartó egykori parancsnoka, Gróf Esterházy Vince ezredes állíttatta. Ezt a síremléket cserélték ki az újaradi magyarok a hadsereg támogatásával 1898-ban a ma is látható obeliszkre.
Ujj János hozzátette, hogy a legidősebb huszárnak nem alakult ki kultusza Aradon, de a sírt gondozták. Hozzátette, maga is az újaradi római katolikus templomba jár misére vasárnaponként, és a plébánostól értesült a készülő kihantolásról.
A helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. "Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát" - jelentette ki Ujj János aradi helytörténész.
Szülőfaluja indítványozta a sír kihantolását
Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László huszár földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából - közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
"Az idén lesz 150 éve, hogy elkészült községünk temploma, amelynek megépítéséhez életfogytig tartó járulékának felajánlásával a település híres szülötte, Skultéty László is hozzájárult, újratemetésével az ő emléke előtt akartunk tisztelegni" - mondta az ügy kapcsán Eva Gábrisová. Hozzátette: a huszár maradványainak Szlovákiába szállítását ő kezdeményezte, s annak kivitelezéséhez a szlovák védelmi minisztérium, valamint az ország romániai nagykövetsége nyújtott segítséget.
Az újaradi sír felnyitására május 21-én került sor, az eseményen Szlovákia bukaresti nagykövete is részt vett - emelte ki Eva Gábrisová, aki saját elmondása szerint maga is jelen volt az eseményen. Mint hozzátette: a tervek szerint Skultéty László újratemetésére június 27-én, ünnepélyes szertartás keretében kerül sor Hegyesmajtényban.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint Skultéty László huszár földi maradványainak a romániai újaradi temetőből történő kihantolása és szlovákiai szülőfalujába szállítása felveti a jogszerűség kérdését mind a román, mind pedig a szlovák fél részéről, mert azt nem előzte meg Magyarországgal állami szintű konzultáció. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyeztetés elmaradása a két alapszerződés szellemét és a szövegét is sértheti. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapszerződések értelmében állami szinten kellett volna konzultálni, ahogy minden más, "az egymás ügyeit érintő kérdésben". Utalt arra, hogy a szerződések értelmében a felek a másik félhez tartozó katonai, kulturális és egyéb emlékhelyeket meg kell hogy őrizzék. Véleménye szerint akkor is felvethető lenne a jogsértés, ha a szlovákok esetleg bizonyítani tudnák Skultéty László szlovák származását. Ez az eset sem jelentene ugyanis mentességet az alól, hogy az "emlékezetben és papíron" ez egy magyar kulturális emlékhely - fűzte hozzá.
MKP: felháborító a történelemhamisítás
Felháborodását és tiltakozását fejezte ki a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Skultéty László magyar huszár újaradi temetőben lévő sírjának kihantolása és a zászlóvivő földi maradványainak Szlovákiába szállítása kapcsán.
Az MKP felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították - mondta az MTI-nek az ügy kapcsán Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Szigeti László az eset kapcsán rámutatott: az exhumálás, amely a magyar fél megkérdezése nélkül történt, és kérdéses, hogy annak során betartották-e a vonatkozó jogszabályokat, egyértelműen kegyeletsértésnek minősül. Rámutatott: az utóbbi időben sajnos elszaporodtak a mostanihoz hasonló, történelemhamisításra épülő cselekmények.
Az ilyen "történelemhamisító megnyilvánulások nem szolgálják sem a magyar-román, sem pedig a magyar-szlovák kapcsolatok javulását" - hangsúlyozta az MKP politikusa, hozzátéve: felszólítják az ügyben érintett szlovák hivatalos szerveket, adjanak magyarázatot a történtekre, és haladéktalanul szállítsák vissza a magyar katona maradványait azok eredeti nyugvóhelyére, Újaradra.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Huszártalálkozó Rákóczi cserefájánál
A 60 éves Miholcsa József alezredest köszöntötték
Egy kis fantáziával akár 200 évet is visszautazhatott az időben, aki szombaton a Rigmány melletti – a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által táborozóhelyként és madártani megfigyelésekre használt tisztásra tévedt. A helyi hagyományőrző huszárok ugyanis találkozót szerveztek, amelynek célja, elmondásuk szerint, a különböző alakulatok együttléte volt. Meglepetésnek szánták a 60. életévét betöltő Miholcsa József alezredes felköszöntését, aki a huszármozgalom kezdeményezője, ösztönzője megyénkben.
A természetvédő egyesület által a szervezők rendelkezésére bocsátott jurták, a lóállások és a hely hangulata, az egyenruhák egy kis történelmi utazást tettek lehetővé, hiszen elképzelhető, hogy a huszárság korában valójában hasonló körülmények között találkoztak a bajtársak, akik a fegyvernem kötelezettsége alatt egész Európában derekasan megállták a helyüket a csatamezőkön. Ma a hagyományőrző huszárság – nemcsak jelmezes játékot jelent azok számára, akik anyagi áldozatok árán korhű ruhákat készítenek, lovakat tartanak –, hanem összetartja azt a közösséget, amely felvállalja erkölcsi tartásban, gondolkodásban, szellemi hozzáállásban mindazt, ami tulajdonképpen híressé, elismertté tette a korabeli huszárokat – mondta Miholcsa József, akinek az ötletére szervezték meg a rigmányiak a találkozót.
Csipán Csaba, a rigmányi alakulat vezetője, a találkozó főszervezője elmondta, azért nem volt nyilvános a rendezvény, mivel ez tulajdonképpen azoknak a Maros megyei hagyományőrző huszáralakulatok képviselőinek szólt, akik gyakran vendégül látják őket, s ezért "illett viszonozni ezt". S hogy ne csak beszélgetés, mulatozás legyen, úgy döntöttek, hogy ügyességi versenyen is összemérik tudásukat. Délelőtt a Militari –háromnapos összetett lovas verseny – mintájára három próbát kellett végrehajtaniuk a benevezőknek. A "vitézségi vetélkedő" abból állt, hogy a pályán elhelyezett szalmabálákon ugratták át a lovakat, utána három oszlopra szúrt "török fejet kellett porba hullatni", majd egy oszlopra helyezett karikát felszúrni a kardra és egy másikra tűzni, végül dárdát hajítottak célpontba – ezek a gyakorlatok a hajdani harci előkészületekhez tartoztak. Természetesen a huszár elválaszthatatlan lovától, sok esetben úgy jött ki győztesen egy-egy csatából, hogy a ló is megfelelően tudta teljesíteni a parancsokat. Ezért a másik két akadály a ló képességeit, illetve a ló és lovas közötti összhangot jelezte. Az idomítási vetélkedőben különböző, a lovak számára elég nehéz irányítási feladatokat kellett elvégezni, míg az ügyességi próbán a huszár olyan gyakorlatokat végzett, amelyekkel az összpontosítási képességek kerültek előtérbe. Többek között egy vízzel telt pohárral ügettek, arra vigyázva, hogy minél kevesebb loccsanjon ki belőle. A jelenlevő hagyományőrző alakulatok (Mátyás, Würtemberg huszárok, 9-esek, lófőszékelyek) egy-egy képviselővel neveztek be. A szerzett pontszámok alapján a vetélkedő abszolút győztese Berekméri Botond sárpataki Mátyás-huszár lett.
A találkozón először osztották ki a gróf Bethlen Gergely érdemérmet is, amelyet Miholcsa József alapított, annak az Abafáján született 1848-as honvéd huszárnak az emlékére, aki a marosvásárhelyi királyi tábla írnoka, később az erdélyi udvari kancelláriánál tisztviselő lett. 1848 augusztusában Kolozsváron részt vett a Berzenczey László parancsnoksága alatt szerveződő "Kossuth" önkéntes lovascsapat egy egységének felállításában. Októbertől a lovascsapat egy századának élén harcolt a román felkelők ellen. Novemberben őrnaggyá léptették elő és az önkéntes lovascsapatból szervezett 15. (Mátyás király) huszárezred 1. osztályának parancsnokává nevezték ki. Jelentős szerepe volt a császári hadsereg erdélyi központjának bevételét eredményező március 11-ei nagyszebeni ütközetben. A világosi fegyverletétel után Aradon hadbíróság, majd sorozóbizottság elé állították. 1849 novemberében szabadon engedték, de utóbb politikai okokból ismét le akarták tartóztatni. Ekkor Szerbián keresztül Franciaországba menekült és kapcsolatba lépett a magyar emigrációval. 1859-ben a Kossuth Lajos vezetésével megalakult Magyar Nemzeti Igazgatóság ezredesi rangban az itáliai magyar légió lovasdandárának parancsnokává nevezte ki. 1860-tól tábornok a szárd (piemonti) királyi hadseregben. 1862-ben nyugdíjazták. 1866-ban a poroszországi magyar légióban (Klapka-légió) szolgált. A lovasság parancsnokaként részt vett a légió 1866. augusztus 3-ai akciójában, melynek során a Jablonkai-hágón keresztül benyomultak magyar területre. 1867-ben amnesztiát kapott és hazatért.
– Hősiessége, a szabadságharc eszméi melletti kitartása igazán példaértékű, ezért ezt a kitüntetést ezentúl azok kapják, akik sokat tesznek a hagyományőrzésért – mondta Miholcsa József.
Az idei kitüntetettek: Pál István, Márton Levente Szovátáról, Csipán Csaba Rigmányból, Mátyás László és Jankovics Ferenc Marosvásárhelyről, illetve Bodonból – voltak.
A nap fénypontja délután következett. A több mint 100 résztvevő, köztük közel 70 huszár – az utóbbiak díszsorfalat állva – köszöntötte fel a 60 éves szobrászművészt, aki meghatottan fogadta barátaitól a jókívánságokat, amelyeket Veress Gergely polgármester is tolmácsolt a község lakói nevében, aki házigazdaként védnöke is volt a rendezvénynek.
Azt is megtudtuk, hogy a hely valóban kötődik a huszárhagyományokhoz, ugyanis a tisztáson levő több száz éves cserefa tövében a szabadságharcok idején pihent meg katonái körében II. Rákóczi Ferenc. Borbély Sámuel helybéli lakos azt is elárulta, hogy a tulajdonában van az a villa, amellyel a fejedelem étkezett.
A kora délután még egy érdekes mozzanatnak is tanúi lehettünk: Váradi Csabát a hagyományoknak megfelelően tisztté avatták. Bajtársai nyeregre hasaltatták, a fejét letakarták a mentével majd a kardpengével elfenekelték arra ösztönözve, hogy tartsa be a huszárság erkölcsi szabályait, maradjon továbbra is hű szellemiségéhez.
Csipán Csaba elmondta, hogy lesz még találkozó Rigmányban – tegyük hozzá, szervezettebb formában akár idegenforgalmi érdekességé is válhatna az esemény, amely a festői környezetben fekvő faluba vonzaná azokat, akik "feltöltődni" járnak Erdélybe.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Lopjunk történelmet
A kilencvenes években Kárpátokon túli, ideiglenesen Nagyszalontán állomásozó katonatisztektől lehetett hallani olyan történelemszemléletet, miszerint ha Arany János a hajdúváros szülötte, a település pedig Romániához tartozik, akkor a költő csakis román lehet.
Ugyanezt a területi elvet hozzák fel érvként most a szlovák hatóságok is, amikor a leghosszabb ideig szolgáló magyar huszár, Skultéty László aradi hamvainak elorzását próbálják megindokolni. Vagyis: ha a jó öreg zászlótartó a jelenlegi Szlovákia területén látta meg a napvilágot, akkor a nemzetisége egyértelműen szlovák. Mit számít, hogy a Gábris néven született katona magyarnak vallotta magát, hogy mindkét síremlékére magyarul írták fel a nevét és a feliratokat, hogy világviszonylatban páratlan katonai karrierjével a magyar nemzeti hagyomány részévé vált?
Ha egyszer a szlovák történetírás gróf Hadik András magyar huszártábornokról és Magyar Balázs erdélyi vajdáról, Felvidék kapitányáról is kimondja: „a magyarok tévesen vindikálják maguknak", mellettük eltörpül a Skultéty nemzetiségéről folytatott vita. Effajta történelemhamisításra tájainkon is akad példa, sokan emlékszünk még Kolozsvár magyarfaló expolgármesterének hiábavaló, Hunyadi Mátyást „Magyarország román királyának" kikiáltó erőlködésére. Csakhogy miközben – dákoromán kontinuitáselmélet ide vagy oda – a románok rendelkeznek önálló, a magyarokétól független történelemmel, a szlovákok esetében mindez bajos.
A történelem és a saját államalapítás-élmény hiányával, nagyfokú identitászavarral magyarázható Pozsony kurzusa, miszerint a nagymorva fejedelemségben nem szlávok, hanem „régi szlovákok éltek", akiknek a királya Szvatopluk volt. „Ha a magyaroknak lehet Szent Istvánjuk, a cseheknek pedig Szent Venceljük, akkor nekünk pedig Szvatoplukunk lesz" – adta ki az ukázt évekkel ezelőtt Robert Fico kormányfő, fittyet hányva történészek véleményére, miszerint a nagymorva birodalomban szlávok és nem szlovákok éltek, a „régi szlovákok" megnevezés pedig egyszerűen minden tudományos alapot nélkülöz. De hát ha a politikai érdekek ezt kívánják, akkor szemrebbenés nélkül lehet történelmet, identitásokat, állampolgárságot, hamvakat lopni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi társulatok a kisvárdai fesztiválon
Elkezdődött a hét végén és szombatig tart a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesziválja, amely öt ország 23 társulatát látja vendégül, köztük több erdélyi társulatot.
A rangos seregszemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója nyitotta meg pénteken, a közönség Spiró György művét, Az imposztort láthatta a háromszékiek előadásában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciójaként Székely Csaba Bányavakság című darabját mutatták be, a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata pedig John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című előadásával érkezett a szemlére. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Liam Clancy, Mary Reich, Yolande Snaith, Shahrokh Yadegari, Tompa Gábor: Romok igaz menedék című táncszínházi előadásával szerepel a versenyprogramban.
A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a Két lengyel darab című előadással állt színpadra Kisvárdán. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy, a Csíki Játékszín az Isten pénze, a temesvári Csiky Gergely Színház a Parasztopera, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig A sevillai borbély című produkcióját mutatja be. Az Aradi Kamaraszínház Üvöltés a zsenikért első ciklus: Oroszok, a kolozsvári Váróterem Projekt a hajléktalanokról szóló cím nélküli előadással és a GroundFloor Group Dívák című előadásával lép fel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Gogol Egy őrült naplójával érkezik a kisvárdai fesztiválra.
A rendezvény ideje alatt fotó- és dokumentumkiállítás tekinthető meg az idén jubiláló fesztivál múltjáról, de szakmai programokon, valamint gasztronómiai bemutatón és borkóstolón is részt vehetnek a látogatók. A fesztiválra olyan előadásokkal lehetett nevezni, amelyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak 2013 február végéig mutattak be vagy addig repertoáron tartottak. A produkciókat az előválogatón Sebestyén Rita író, színházi esztéta, Hizsnyan Géza színikritikus és Nagypál Gábor író, műfordító értékelte, majd végül Nánay István kritikus állította össze a versenyprogramot és a versenyen kívüli előadások listáját.
Krónika (Kolozsvár)

Egy ballagás utóhangja – szülői szemmel
Az elmúlt hét végén lányom ballagásán vettünk részt Marosvásárhelyen, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatán végzett.
A rendezvényre a városi sportcsarnokban került sor nagyon sok résztvevő jelenlétében, óriási méretű, megható, magasztos és szép esemény lett volna, ha csak egy mondatban is megemlítették volna, hogy ez egy magyar egyetem lényegében, legalábbis az volt 1962-ig, magyar szakja is van, magyar diákokkal. Hiányérzet és keserűség maradt bennem, mindvégig vártam, hogy mondjanak már valamit a magyar tagozatról is. Az egyetlen magyar felszólaló dr. Szilágyi Tibor rektor-helyettes volt, és a magyar szak évfolyamelső végzős orvostanhallgatója, Albert Karola.
Igazán megemlíthették volna, hogy a 806 végzősből 306 magyar, nem beszélve arról, hogy valamikor tiszta magyar egyetem volt, és hogy hírnevét magyar professzoroknak köszönheti.
A délutáni esemény, a magyar tagozat hagyományos ballagása már sokkal meghittebb hangulatban zajlott a református vártemplomban. Itt a református lelkipásztor, valamint magyar professzorok köszöntötték a magyar tagozat végzős diákjait, befejezésként elhangzott a magyar és a székely himnusz is.
Amit most ottlétemkor megtudtam: a vásárhelyiek nehezményezik, hogy Aradról egyre kevesebben mennek az orvosi egyetemre, amit én azzal magyarázok, hogy kivették az összes vonatot, ami Vásárhelyre ment, nincs már egy direkt járat sem, csak átszállással lehet eljutni Marosvásárhelyre.
Egyébként a MOGYE-n a mai napig román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás és az igazgató tanács kilenc tagja közül csupán egy magyar, a többi nyolc román ajkú.
Pintér Mária-Irén szülő
Nyugati Jelen (Arad)

Dr. Rácz Gábor professzor
1928–2013
A XX. századi erdélyi gyógyszerészképzés és gyógynövényismeret kiemelkedő egyéniségét veszítettük el 2013 júniusában.
Dr. Rácz Gábor professzor az 1948-ban létesült magyar oktatási nyelvű Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar első évfolyamának végzettje volt 1950-ben. Az aradi Rozsnyay Mátyás gyógyszertár egykori gyakornoka tehetsége révén a kar oktatói testületének tagja, majd meghatározó egyénisége lett. Kivételes műveltsége, nyelvismerete a gyógynövények, a természet szenvedélyes szeretetével párosult. Ez szolgált oktatói működésében lenyűgöző előadásainak hátteréül is. Négy évtizedes gazdag marosvásárhelyi tevékenysége mély nyomot, felejthetetlen emléket hagyott és példaképet szolgáltatott a gyógynövényismeret és - kutatás területén megannyi ifjú gyógyszerésznemzedéknek. Lelkes kutatók egész sorát nevelte ki, doktorandusai élvezhették igényes szakmaszeretetének varázserejét.
Tanszék-, katedravezetői teendői mellett több időszakban, összesen 18 éven át dékáni megbízatása is volt. Mindemellett örök értékű szakkönyvek, kutatási eredmények tették ismertté nevét, hűséges és méltó társával, feleségével, dr. Rácz Kotilla Erzsébettel együtt, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, a gyógynövényismeret és -kutatás területén.
Széles szakmai látókörének, szakértelmének az utóbbi közel negyedszázadban a magyarországi intézetek, egyetemek is haszonélvezői lehettek.
Rácz Gábor professzor számos szakmai, tudományos társaság tagja volt, melyek részéről több kitüntetésben is részesült. A teljesség igénye nélkül, a román és a magyar gyógyszerésztudományi társaságok mellett tagja volt a Román Orvostudományi Akadémiának. A tevékenységét 1990-ben újrakezdő Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) alapítói közé tartozott. Tevékenységének elismeréseképpen előbb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1998), majd a Nagyváradi Egyetem díszdoktora lett (2010). Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya által Pápai Páriz Ferenc-díjban részesült. A nemzetközi és a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság is kiemelten értékelte munkásságát.
Elhivatottságát, hajdani iskolájához, tudományos műhelyéhez való ragaszkodását példázza a 2013 februárjában Pécsről küldött üzenete: "85 éves koromban szívvel-lélekkel gondolataimban a Marosvásárhelyi Gyógyszerésztudományi Karon maradtam…"
Mindenkori marosvásárhelyi tanítványai megrendülten vesznek búcsút a Mestertől, munkásságának példamutató jellege kitörölhetetlen emlék marad számukra.
Kivételes szakmai, tudományos öröksége, egyénisége révén méltó helyen lesz a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar aranykönyvében.
Emlékét kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának oktatói
Népújság (Marosvásárhely)

Templombúcsú, könyvbemutató Borossebesen
Együtt a melengető, megtartó kultúránkban
Vasárnap a Szent Péter és Pál apostolokra felszentelt borossebesi katolikus templomban 12 órakor kezdődött búcsúi szentmisén ft. Petar Stojanovic seléndi plébános magyarul és románul köszöntötte a településről, illetve a környékről érkezett nagy számú híveket, nt. Prém Imre Csaba helybeli református lelkipásztort, az aradi vendégeket és nem utolsó sorban Gheorghe Feieş polgármestert.
Külön köszöntötte az olasz, a szlovák és a cseh híveket, kiemelve: a borossebesi egyházközség egy olyan színes kert, amelyikben számos nemzetiség él egymás mellett békében, Isten-szeretetben. A továbbiakban felkérte kollégáját, nt. Prém Imre Csaba lelkipásztort a magyar nyelvű igehirdetés megtartására, amiben Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levele 4. részének 5. és 6. verseiből kiindulva, a már Jézus által is kiemelt, sokszínűségben megvalósuló egység fontosságát ecsetelte. A hitben való egységet legjobban a helybeli hívek példázták, hiszen a borossebesiek mellett borosjenői, körösbökényi, dezsőházi, seléndi katolikusok is szép számmal voltak az ünnepélyes szertartáson. Jézus a hitbeli egységet Péter által látta megvalósulni, ezért rá, a kősziklára építette egyházát, míg a keresztényüldöző Pált egyházának a legnagyobb szószólójává változtatta azáltal, hogy megjelent neki. A magyarul elhangzottakhoz hasonlóan, ft. Petar Stojanovic románul ismertette Péter és Pál apostolok küldetését, Krisztus egyházának a megtartásában, a gyarapításában betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.
Tekintve, hogy a programban könyvbemutató is szerepelt, a plébános még a szentmise vége előtt felkérte a borossebesi gyökerekkel rendelkező Kiss László budapesti lakost, a Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című kötetének az ismertetésére. A szerző meghatódva beszélt a településen született, majd innen elszármazott nagyapjáról, a városkában eltöltött gyermekéveiről, az itt élő rokonairól, az őt ide kötő emlékeiről. A továbbiakban a könyv kiadója, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András ismertette a kötet megjelenésének a körülményeit, kiemelve: az Egyesület azért karolta fel a kiadvány megjelentetését, mert helytörténettel, a borossebesi magyar kultúra emlékeinek a feltárásával foglalkozik, ezért igen szilárd fogódzót képezhet a helybeli magyarság gyökereinek a megismerésében, nemzeti azonosságtudatának a megőrzésében, az itt- és megmaradásában. Éppen a templomhoz kötődő egyik részt elevenítette fel, ami az 1880-ban a település környékén szervezett 3 hónapos hadgyakorlathoz kötődik, amikor is a 3 napig itt-tartózkodó I. Ferenc József király és császár, miközben a Wenckhein udvarházból naponta átsétált a katolikus templomba, eléje futószőnyeget terítettek. A történet kiegészítéseként ft. Petar Stojanovic plébános megjegyezte: Ferenc József itt-tartózkodásakor azon a díszes faragású karosszéken ült, amelyiken most a kolléga, Prém Imre Csaba lelkipásztor foglal helyet. Az érintett megilletődve állt fel, alaposan megnézte a széket, majd újra helyet foglalt rajta. A továbbiakban Gheorghe Feieş borossebesi polgármester a helybeli általános értékek megbecsülésének, a jelenlegi, illetve a jövőbeli generációknak való továbbítás fontosságát ecsetelve kijelentette: a magyar változatból is vásárolnak a városháza számára, de szeretnék román nyelvre is lefordíttatni, esetleg kétnyelvű kötetet kiadni Borossebes történetéről. Mielőtt sor került volna a templombúcsú alkalmából szokásos körmenetre, a plébános minden vendégnek egy-egy borítékba helyezett olvasót ajándékozott. Ezt követően elővette az Oltáriszentséget, amelyikkel a felkoszorúzott feszület, illetve a templomi lobogók nyomában, a nagy tömeg kíséretében énekelve, imádkozva megkerülték a templom előtti körforgalmat, majd visszavonultak a templomba az elbocsátó áldásra, illetve nemzeti imánk megszólaltatására. A Búcsúi szentmise a templomkertben adott agapével zárult, ahol a borossebesi asszonyok az általuk készített finom süteményekkel, üdítővel, kávéval vendégelték meg a településről, illetve a környékről érkezett nagyszámú híveket. Ugyanakkor, a templom előtti hűvösben egy asztalnál Kiss László dedikálta az előtte sorban álló embereknek a városról, annak egykori lakóiról szóló kötetét, amit hamar elkapkodtak, további tízet még rendeltek is. Mert az embereket legalább annyira érdeklik a gyökereik, a múltjuk, mint a jövőjük. A dedikáció után a szerző meghatódva nyilatkozta: nem mindennapi élményben volt része, amikor végre a borossebesieknek személyesen adhatta át több mint egyéves munkájának a gyümölcsét, a róluk szóló könyvet. Örömmel nyugtázta a kapósságukat, amiért annak a reményének adott hangot, hogy a szeptember 6-ára, a református templom megáldásának a 200. évfordulójára tervezett ünnepségre újra eljöhet és még sok borossebesinek dedikálhatja a róluk, az értük írt, szerkesztett könyvet. Elégtétellel nyugtázta, hogy megérte az anyaggyűjtésre, a megírásra fordított munka.
Úgy érezzük, vasárnap valóban egy bensőséges, örömteli eseménynek lehettünk részesei, mivel egy városka magyarsága kézzelfogható bizonyítékát kaphatta az eddig elferdített, mellőzött, feledésbe kényszerített múltjának, ami valóban szilárd fogódzóvá válhat számára a jövőépítésben, a megmaradásban. Ehhez partnerekre is találhatnak, az egész környékből odasereglett magyarokban, akikkel szeretetben együtt lehettek, közösen tervezhették a megmaradásért vívott mindennapos küzdelmeiket a legtávolabbi szórvány-magyar bástyákon, Borossebesen, Borosjenőn, Selénden, Dezsőházán, Körösbökényben vagy éppen Menyházán.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

In memoriam Sándor László
(Arad, 1927. júl. 26. – Kolozsvár, 2013. jún. 28.)
Sándor László gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, műszaki szakíró, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1951-ben Magna Cum Laude minősítéssel szerzett gépészmérnöki diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetemen (az egykori Politechnikai Intézetben) hőerőgép szakon. Utána tanársegéd a Politechnika Intézetben, 1953-tól adjunktus, 1966–1970 között tanszékvezető volt. Doktori dolgozatát a kolozsvári Politechnikai Főiskolán 1983-ban védte meg, melynek témája a fémek plazmavágása. Töretlenül látta el oktatói feladatait 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, több generációnyi mérnöknek adva át tudását a műszaki mechanika, mechanizmusok, belső égésű motorok, hegesztéstechnológia, autók-traktorok, automatizálás a mezőgazdaságban tantárgyak által.
Korán felismerte, hogy csakis az lehet jó mérnök-oktató, aki a mérnöki kutatásban és ipari tevékenységekben, fejlesztésekben egyaránt jártas. Az egyetemi oktatással párhuzamosan 1951–1954 között a kolozsvári Géptervező Intézet (IPROM) mérnöke, osztályvezetője, majd főmérnökhelyettese volt. 1960–1976 között a Sinterom gyárban a gyújtógyertyagyártás minőségi és gyártási technológiája korszerűsítésének vezetője, majd közreműködője. Ez a kettős tevékenység az oktatás és kutatásban, illetve az ipari fejlesztésekben tette lehetővé – természetesen a kitartó, szívós munkaerejének is köszönhetően –, hogy szakmai pályája során kimagasló eredményeket érhessen el.
Az ipari tevékenységei közül említésre méltóak a Triumf gyújtógyertyagyár részére végzett kutatások, a marosújvári szódagyárban és a borgóprundi papírgyárban végzett munkája, valamint a kolozsvári cipőgyár erőtelepein működő Diesel motorok javításának technikai irányítása. Szakmai tapasztalatait külföldi tanulmányutakkal kamatoztatta: Prágában (1964), Drezdában (1968–1969), majd 1972–1974 között a Renault (Párizs), a Fiat (Torino), s az Oerlikon (Zürich) üzemeiben tett látogatásával.
Kutatási tevékenységét számos újítás, találmány és szabadalom fémjelzi, melyek közül a jelentősebbek: önzáró differenciál (1970), lánctalpas jármű kormányszerkezete (1975), plazma gazdaságos gázkeverékből (1975), hidrosztatikus vezérlésű tengelykapcsoló (1988). Több mint ötven tanulmányban teszi közzé kutatási eredményeit, főleg a gépkocsi-mechanika és hidraulika témában. Az Autotehnica sorozatban, illetve az Igazság és a TETT hasábjain is jelennek meg tudománynépszerűsítő írásai. A színvonalas oktatás érdekében 1973–1990 között több egyetemi jegyzetet jelentet meg. Szakkönyveket, értékes kézikönyvet is írt magyar és román nyelven, így vált ismertté, értékké mindaz a tudás és tapasztalat, amit egybegyűjtött egy-egy szűk témában a szakterületén. Jelentősebb művei: A gépkocsivezető kézikönyve (1960, 1962), Gyújtógyertyák, illetve a román nyelven kiadott Transmisii hidromecanice, valamint Cuplaje şi variatoare hidrostatice de turaţie című könyvei.
Kiváló kutató- és mérnök-oktatóként több elismerésben részesült. 1960 óta az Igazságügyi Minisztérium közútiforgalom- és autószakértője. Munkaéremmel 1957-ben tüntették ki, a Tanügyminisztérium II. oszt. elismeréseit 1963-ban és 1965-ben vehette át. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2009-ben az EME Gr. Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki, 2011-ben az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta.
Nyugdíjasként 1991–2000 között különböző szervizvállalatoknál az automata gépkocsi-sebességváltók javítását vezette és látta el szakvéleménnyel. Alapító tagja volt az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának választmányában szorgalmazta a szakmai előadássorozatokat. Az ipartörténeti kutatások előadássorozatának beindításakor elsőként mutatta be többéves tapasztalatait, emlékeit, A Triumf (gyújtógyertyagyár) története címmel. Sándor László sajátjának tekintette a kutatást, a fejlesztést, s a tudás átadását diákjainak. Negyven évig oktatta a mérnökhallgatókat.
Emlékét örökre megőrizzük!
Bitay Enikő
Szabadság (Kolozsvár)

Sajtóértekezlet az RMDSZ-nél
Magyar sérelmeket firtattak
Ma délelőtt a Püspökség utcai székház nagytermében tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége.
Miután Bognár Levente megyei elnök köszöntötte a sajtó képviselőit, bemutatta kollégáit, Faragó Péter ügyvezető elnököt és Cziszter Kálmán politikai alelnököt, az érdekvédelmi szövetségben zajlott munkát ismertette, a tagszervezetekben februártól lebonyolított tisztújító közgyűlések, a június 8-ai megyei küldöttgyűlés, illetve a június 27-én megtartott, 62 tagú Megyei Küldöttek Tanácsa alakuló ülésének legfontosabb eseményeit említve. A legutóbbi fórumon történtek között megemlítette Faragó Péter ügyvezető elnökké történt megválasztását, kitért az MKT háromtagú állandó bizottságának, illetve a szakbizottságok elnökeinek az ismertetésére. A megyei szervezetben most folyó legfontosabb munkának a jövő évi EP választásokra való felkészülést, illetve a magyar lakosság érdekeinek a minden tekintetben történő képviseletét nevezte.
Faragó Péter ügyvezető elnök arról beszélt, hogy négyévi parlamenti munkát követően visszatért a megyei szervezetbe dolgozni, ahol fontos célkitűzésnek tekinti a fiatalítást, a munka dinamizálását. Részben ezt is szolgálta a megyei szervezet alapszabályzatának és programjának bizonyos mértékű módosítása, amelyekkel igazodik a magyarság jelenlegi elvárásaihoz. Ennek egy saját eszközökkel végrehajtott népszámlálás, azaz a megyei magyarság jobb megismerése, elvárásainak számba vétele által próbálnak eleget tenni. Támogatják, illetve részt vesznek a megyében sorra kerülő falunapok rendezvényein. Ugyancsak az érdekképviselet és -érvényesítés céljából szorosabb együttműködésre törekednek a politikai pártok megyei vezetőivel.
Cziszter Kálmán politikai alelnök, az összevont politikai, jogi és kisebbségvédelmi szakbizottság elnöke tájékoztatójában az összevonástól az érdekképviselet hatékonyságának a növelését remélte, amit a magyar érdekeltségű civilszervezetekkel való szorosabb együttműködés is előmozdíthat.
Újságírói kérdésre, hogy tudnak-e a Kürtös és Kisiratos határában egy magyarországi vállalat által a palagáz kitermelése érdekében végzett talajtani elemzésekről, illetve a kérdésben milyen álláspontot képvisel az RMDSZ megyei szervezete, Bognár Levente elnök kifejtette: tudomásuk szerint csupán felmérések történtek, az RMDSZ feltétlenül a helybeli lakosság, benne a magyarság érdekeit tekinti elsődlegesnek, bármilyen vállalat is próbálkozik a kitermeléssel.
Egy újabb újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy mi a véleményük az RMDSZ országos vezetősége által az Európai Bizottság elé terjeszteni készülő jelentésről, amiben a romániai magyarság hátrányos helyzetét sérelmezik?
A kérdésre válaszolva a megyei elnök a sepsiszentgyörgyi Mikó Imre Kollégium visszaszolgáltatása kapcsán elítélt magyar tisztségviselőket említette. Mivel azonban Arad közismert a nemzetiségek közötti toleranciáról, itt ilyen sérelmek nem történtek, de október 6-án és március 15-én, a megemlékezések alakalmával az Új Jobboldal megnyilvánulásai méltatlanok voltak az alkalom és a hely szelleméhez. Olyan esetről is van tudomásuk – mondta Bognár Levente –, hogy a villamoson idős embereket leszóltak magyar beszédük miatt. Ez azonban a sajtó által gerjesztett székely zászló ügy hozadékának is tekinthető.
Az újabb kérdést, hogy meg tudják-e adni a villamoson megszólított emberek neveit, illetve tudnak-e más sérelmekről is, azzal hárították el, hogy azok idősek, ezért bizonyára nem szívesen nyilatkoznak, de majd megkérdezik őket.
Távol áll tőlem a tanácsadás bármilyen szándéka, de a sérelmeket egyre intenzívebben számon kérő újságírói kérdésre adott, szinte röstelkedő válaszok elgondolkodtattak. Ha csak magunknak mondjuk jogos sérelmeinket, aligha van esély az orvoslásukra. Éppen ezért a román sajtónak el kell mondani, hogy általa kerüljön a köztudatba: nekünk 1918-ban autonómiát ígértek, miközben az 1923-as alkotmányban már szerepelt az önrendelkezés minden formáját kizáró egységes nemzetállam fogalma, amit most sem akarnak megváltoztatni. Mi, szórvány-magyarok, a magmaradásunkhoz igenis akarjuk a kulturális autonómiát, a Székelyföldnek a területi autonómiát. Akarjuk, hogy az államosított magyar egyházi ingatlanok ügye 23 év után végre megoldódjon. Mi nem értünk egyet az ország fejlesztési régiókra történő felosztási tervezetével, mert az ellenkezik az érdekeinkkel. Akarjuk, hogy végre önálló, állami magyar egyetemünk legyen, és megoldódjon a MOGYE ügye. Ezen felül az is jogos elvárásunk, hogy anyanyelvünk az általunk nagy számban lakott régiókban hivatalos nyelv legyen stb. Könnyen meglehet azonban, hogy az én készülékemben van a hiba…
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Arad megye a 2011-es népszámlálási statisztikában
Csökkent a lakosság, több a városi
Az országos adatok közzététele után tegnap a prefektúrán – Cosmin Pribac prefektus jelenlétében – az Arad megyei adatokat ismertette Florica Grec, az Arad Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója. A kimutatások tengeréből választottuk ki a szerintünk legfontosabbakat.
Stabil lakosság
2011. október 20-án – az Európai Unióba való belépés utáni első népszámlálás napján – Arad megye stabil lakossága 430 629 fő volt, ebből nő 223 121 (51,8%). Az előző, 2002-es népszámláláshoz képest a megye lakossága 31,2 ezer személlyel csökkent.
A megyeközpont, Arad város lakossága 159,1 ezer fő. A megye legnépesebb városai: Pécska (12,8 ezer), Szentanna (11,4 ezer) és Lippa (10,3 ezer). A legnagyobb lakosságú községek Vladimirescu (10 710), Világos (8103) és Vinga (6150), a legkisebbek Sistarovác (358 fő), Igneşti (679) és Menyháza (864).
Város, falu
A municípiumban és a városokban 238 600 személy lakik, az összlakosság 55,4%-a. Az utolsó előtti népszámláláshoz viszonyítva a városi lakosság száma 4,7%-kal nőtt a falusi lakosság rovására.
Kormegoszlás
2011. okt. 20-án a gyerekek (0–14 év) aránya az összlakosságban 15,5%, a fiataloké (15–24 év) 11,9%, a felnőtteké (25–64 év) 56,5%, az időseké (65 év és fölött) 16,1%.
A 85 éven felüliek aránya a lakosság 1,3%-át teszi ki.
Etnikum és anyanyelv
A népszámláláson az etnikum, az anyanyelv és a vallás jegyzékbe vétele a nyilatkozók szabad akarata szerint történt, azaz mindenki azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, amit jónak látott. Voltak olyan személyek, akik ebben a kérdésben nem nyilatkoztak, továbbá olyanok, akiket a népszámlálók (esetleg többszöri felkeresésre) nem találtak otthon, ezek adatait adminisztratív forrásokból jegyezték be.
Az etnikumra vonatkozó adatok 404,8 ezer személy tekintetében hozzáférhetőek (ami azt jelenti, hogy mintegy 26 ezren nem kerültek be ebbe a kategóriába).
340,7 ezer személy vallotta magát románnak (84,2%), 36 568 magyarnak (9,0%), 16,5 ezer romának (4,1%). Az ezer főt meghaladó kisebbségek: 4,5 ezer szlovák, 2,9 ezer német, 1,3 ezer ukrán. Vannak Arad megyében továbbá szerbek (849), bolgárok (549), olaszok (291), csehek (118), zsidók (116), törökök (48), oroszok-lipovánok (33), görögök (14), horvátok (10), tatárok (3), kínaiak (21), lengyelek (32), sőt, 19-en csángónak vallották magukat.
A 404,9 ezer, anyanyelvétszabad akarata szerint kinyilvánító személy közül 86,7% azt mondta, hogy gyermekkorában az első beszélt nyelv a családban a román volt, 9,1% esetében a magyar, 1,8%-nál a romani, 1,1%-nál a szlovák. A német nyelv ezer közül 6, az ukrán ezer közül 3 ember gyermekkori anyanyelve.
Más, a fentiektől különböző anyanyelveket a stabil lakosság 0,5%-a vallott magáénak.
Vallás
404,2 ezer ember nyilatkozott vallásáról. (26 469 személy esetében nincs információ.) 298 252 (73,8%) ortodox (közülük 682 személy szerb ortodox), 35 623 (8,8%) római katolikus, 28 922 (7,2%) pünkösdista, 14 700 (3,6%) baptista, 9811 (2,4 százalék) református, 1,1% görög katolikus, 1,1% hetednapos adventista vallásúnak mondotta magát. A fentiektől eltérő vallású 1,7%, vallás nélküli vagy ateista 562 személy, a lakosság 0,2%-a
A valamikor igen jelentős zsidó lakosságú Aradon mindössze 132 személy vallotta magát zsidó vallásúnak, náluk még a muzulmánok (146 fő) is többen vannak.
Házasok, elváltak, özvegyek
A megye lakosságának 46,7 százaléka házasságban él. Házasságban élt 100,0 ezer férfi és 101,1 ezer nő. Soha nem volt házas a lakosság 38%-a, az özvegyek aránya 10,3% a stabil lakosságban, az elváltak aránya pedig 5 százalék.
A népszámlálás adatai szerint 20,5 ezer ember él élettársi kapcsolatban.
Iskolázottság
A 10 éves és azon felüli lakosság 46,1%-nak alacsony az iskolai végzettsége (elemi vagy általános, illetve be nem fejezett tanulmányok), 40,2%-nak középfokú (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola, technikum), 13,7 százalékának felsőfokú végzettsége van.
A népszámláláskor 3920 személyt találtak analfabétának.
Hosszabb időre külföldre távozottak
A külföldre hosszabb időre (legalább egy évre) távozott, a stabil lakosságba be nem számolt személyek száma 11,5 ezer, és nyilvánvalóan csak a külföldi emigránsok egy részét tartalmazza.
A statisztikai hivatal elnökének véleményes szerint is jelentős alul-regisztráció oka az volt, hogy a népszámlálás pillanatában a szóban forgó személyek nagy része családjával együtt külföldön tartózkodott, és nem is voltak olyan személyek, akik a megfelelő információt tudták volna róluk szolgáltatni.
Arad megye magyar lakosságát (36 568 fő) illetően még néhány információ.
A megyében 22 220 magyar Aradon és a városokban, 14 348 vidéken él.
A legtöbb a magyar Aradon (15 396), Pécskán (3316), Zimándon (1539), Kisiratoson (1429), Tőzmiskén (1331), Nagyszintyén (1226), Vingán (1211), Nagyzerinden (1152) Nagyiratoson (1070).
Az Arad megyei helyzetet ismerők észrevették: több ízben a községközpontokat említettük (ezekre szólnak az adatok), nem a magyarlakta helységeket.
Némiképp meglepő módon a 78 közigazgatási egység között mindössze két olyat sorol fel a népszámlálási statisztika Arad megyében (Dieci és Archiş), ahol senki sem vallotta magát magyarnak, 11-ben pedig a magyarok száma 3 alatti.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nem érdekli az aradiakat Erdély sorsa?
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos szervezetei a romániai régió-átalakítási tervek ellen, az autonómia mellett szóló tüntetést hirdettek július 20-ára.
A demonstrációra való felhívás Erdély valamennyi településének szól, különböző helyszíneken, egy időben, helyi idő szerint 20 órától tartják a megmozdulásokat.
A két szervező párt helyi elnökeitől érdeklődtünk, hogy lesz-e a megyében július 20-án valamiféle megmozdulás.
Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Arad megyei szervezetének elnöke:
„Nem lesz nálunk tüntetés. Komoly megmozdulást nem lehet szervezni, komolytalant, pedig nem akarunk, annak nincs értelme. Politikai uborkaszezon van, ebben a témában Aradon nem lehet kellően mozgósítani az embereket. Én azt mondom, hogy inkább ne legyen semmi, mintsem, hogy eljöjjön 50 vagy 100 ember. Semmi értelme egy olyan megmozdulásnak, aminek a tömegtámogatottsága olyan gyér, hogy tulajdonképpen nem használható föl. Egyébként teljes mértékben egyet értünk a megmozdulás céljával. Tekintve, hogy július 21-én Tusnádfürdőn találkozónk van, így nagy valószínűséggel 20-án ott leszek valamelyik székely városban, és részt veszek a megmozduláson.”
Dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei szervezetének elnöke:
„Éppen most beszéltem a partiumi régió elnökével, hogy lássuk, hogyan csináljuk. Bár mi, az EMNP, úgy látjuk, hogy Arad megyének nem előnyös, ha a bánsági régióhoz csatolják, nagy valószínűséggel mégis ez fog történni. A magyar közösség képviselőivel beszélve úgy tűnik, hogy nem is nagyon tiltakoznak ez ellen – legnagyobb meglepetésemre. Tehát egyelőre úgy néz ki, hogy Arad megyében nem fogunk tüntetést szervezni. Sajnos, nincs meg a társadalmi támogatottsága, pedig mi szerettünk volna tüntetést szervezni. Furcsán hatna, ha a Néppárt tüntetne, miközben az Arad megyei magyarság nagy részét nem érdekli ez a dolog, nem érzi át ennek a fontosságát.
Lehetséges, hogy elmegyek más városba tüntetni. Bihar megyében elég sok helyen lesz megmozdulás, elképzelhető, hogy Arad megyéből néhányan részt veszünk valamelyik bihari tüntetésen.”
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

„Játszani akarok mostan”
A készülő zivatar, megnyugodott, bár volt némi égi kuglizás, nem mosta el a Nyugati Jelen – Kovách Géza – Baráti Társaság I. Összejövetelét. (Ne nevessen senki a római egyesért és a nagy ő kezdőbetűért.)
Ha vannak egyáltalán kísértetek, azok nem járkálnak, csak lebegnek, kivéve a kommunizmus kísértetét. Lehet, július 11-én délután, a Jelen Ház teraszának ponyvája alatt vagy felett, volt némi kísértetlebegés. A „régi mániák” és hangulatok, azonban kézzelfoghatóan jelen voltak.
Igen, szó volt az egykori hegyaljai kirándulásokról, a tétnélküli, 100%-ban amatőr kosárlabda-, sakk- és labdarugó mérkőzésekről, az eltűnt kávéházakról.
Bejöttek négyen Simonyifalváról, hogy segítsenek tájainkon újra életre kelteni az ősi magyar kártyajátékot, az alsóst. Bognár Levente be is ült közéjük néhány osztásra. Beszállt a Krónikás is. Szidták is kegyetlenül, amiért a blanc adu alsóval indította el a játékot. Az esemény krónikása így tanulta, a játék egykori atyamestereitől, akik éppen Simonyifalváról rajzottak ki s jutottak el Aradra is.
Csernus Imre, D. Nagy Károly, Kiss József, Kiss Károly voltak a bejött „Négyek”. Ismerték néhai Bozóki plébános úr nevét, aki nem egyszer a kártyaasztaltól, akkor kelt csak fel, amikor már harmadjára harangoztak az esti litániára.
Megható tisztelettel beszéltek Kovács Mihály tanító úrról, Kádár Matyiról és Hévízi Pali „szövetkezetesről”. Tudták, hogy a faluban valamikor nyolc billiárd asztalnál karamboloztak, s nagyon kellett igyekeznie a vasárnapi ebéd után annak, aki helyet akart szerezni magának a nagyszámú kártyaasztalok egyikénél.
El tudták mondani annak a három echte sváb simonyifalvai magyarnak a nevét, akik a nehéz időkben is ünneplőbe öltöztek augusztus 20-án, Szent István napján.
Az összejövetel majdnem legfiatalabb résztvevője megkérdezte:
– Miért pont Kovách Géza?
– Márki Sándor, Krenner Miklós, Kuncz Aladár, Fischer Aladár, Kovách Géza voltak a „jelöltek”. A megkérdezettek, közfelkiáltással jelölték Gazsit.
– A többiek kik voltak?
– Na, látja: ezért lett „pont” Kovách Géza a baráti társaság névadója.
Szombat délután, 2013. július 13-án, 15 órakor elkezdődött a „próbajárat”. Rajtunk múlik, hogy ne fusson vakvágányra. Jó hangulatban indult a klubélet, legközelebb július 17-én, szerdán 15 órai kezdettel találkozunk. Keressük a legalkalmasabb napot és kezdési időpontot.
A módosított logó kész, a társasági kódexen dolgoznak, készül a tagsági kártya, körvonalazódnak a tervek, az elképzelések.
Nevet keresünk a klubnak.
Tessék javasolni!
Krónikás
Nyugati Jelen (Arad)

1989 ÉS A MAGYAROK
Először készül átfogó kutatás a magyar közösség 89-es szerepvállalásáról A korszakot vizsgáló városkutatásokból nem csak román-magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is – mondta Gidó Attila történész, projektvezető.
A 89-es forradalmat és rendszerváltást számos formában feldolgozták, egyre többet tudni az akkori eseményekről, ám még mindig sok a homályos folt. Miért kellett eddig várni egy, a romániai magyar közösség szerepét átfogóan vizsgáló kutatásra?
- Részkutatások már korábban is foglalkoztak 1989 erdélyi magyar vonatkozású eseményeivel, illetve az azt megelőző időszakkal. Elég, ha csak a kolozsvári Videopontes stúdió életút interjúira gondolunk, amelyeket olyan értelmiségiekkel készítettek, akik a hatalomváltást megelőzően komoly véleményformáló szereppel rendelkeztek a magyar társadalmon belül. Egy-egy város, köztük Kolozsvár, Temesvár vagy Nagyszeben forradalmi eseményeiről is készültek összefoglalók. A romániai nemzeti kisebbségek részvétele az 1989-es eseményekben és az első önszerveződési formák elnevezésű kutatásunk, projektünk kezdetéig, tehát 2010-ig viszont, jószerével csak román értelmezések születtek 1989-ről, így értelemszerűen vajmi keveset lehetett tudni arról, hogy milyen módon ment végbe a hatalomváltás a többségében magyarok lakta, vagy jelentős magyar népességgel rendelkező településeken, illetve mit is hozott ez az időszak a magyarok számára. A késedelem, habár a több mint 20 éves távlat a kutatás szempontjából több előnnyel jár, mint hátránnyal, több okkal is magyarázható.
A legfontosabb ok viszont az, hogy a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2007-es létrejöttéig nem volt egy olyan intézmény, amelynek személyi kapacitása és anyagi adottságai, valamint a téma iránt mutatott nyitottsága lehetővé tették volna egy ilyen komplex kutatás lebonyolítását. Ezért történhetett meg az, hogy egyéni kezdeményezések szintjénél, vagy részkutatásoknál tovább nem jutott soha 1989 magyar szempontú kutatása, de a román történésszakma is adós egy ilyen volumenű szisztematikus román kutatással.
Kántor Zoltán és Gáll Kinga korábbi kutatásai például elsősorban az RMDSZ megszerveződésére koncentráltak, de nem foglalkoztak a magyar társadalmi önszerveződés egyéb kérdéseivel, illetve nem végeztek szisztematikus dokumentumgyűjtést. Persze, ezzel nem kritikát fogalmazok meg, hiszen az ő kutatásuknak más volt a módszertana és a koncepciója. Amikor 2009 telén Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet kutatója felvetette egy átfogó 1989-es kutatás ötletét, az első reakcióm az volt, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Az azóta eltelt időszakban elért eredményeink viszont teljes mértékben őt igazolták.
Nemrég megjelent egy magyar vonatkozású kronológia az eseményekről a Kisebbségkutató Intézet honlapján, a kutatás eredményei pedig egy kötetben lesznek publikálva. Mikor indult a munkafolyamat és mikorra várható a kötet megjelenése?
- Tulajdonképpen nem egy, hanem több, szám szerint 17 kronológia jelent meg a kolozsvári Kisebbségkutató honlapján. Egy nagy kronológiaként is lehet kezelni, de lényegében 17 város eseményeit dolgozza fel. A tulajdonképpeni munka 2010 nyarán kezdődött, nagyjából erre az időszakra állt össze az a csapat, akik az azóta eltelt időszakban kronológiákat, dokumentációkat állítottak össze, strukturált interjúkat készítettek és a többségük esettanulmány formájában írta meg a következtetéseit egy-egy erdélyi város eseményeiről.
A kutatás eredményeiből ezeket az esettanulmányokat tartalmazó magyar nyelvű kötet készül, reményeink szerint 2013 végén jelenik meg a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában. Azt tervezzük, hogy 2014-ben román nyelven is kiadjuk a tanulmányokat, hiszen csak akkor tudjuk bevinni a román nyelvű szakmába az eredményeinket, és csak úgy tudjuk megjeleníteni 1989 magyar narratíváját, ha azt a román olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tesszük. Amint említettem, az elkészült tanulmányok és kronológiák meglehetősen széleskörű dokumentáción és sajtóanyagon, valamint interjúkon alapulnak. Ezek az anyagok minden szakember számára szabadon kutathatók a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Dokumentációs Tárában. A kutatás anyagi hátteréről azt kell tudni, hogy ennek túlnyomó részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet saját költségvetéséből biztosította, de jelentős támogatást nyújtott a Progress Alapítvány is.
Kik koordinálják a szakmai munkát és mit lehet tudni a szerzőkről?
- A szakmai munkát hárman koordináljuk: Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Intézet kutatója és jómagam, aki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben dolgozok. Novák kollégámnak egyébként 2012-ben jelent meg László Mártonnal közösen az 1990. márciusi marosvásárhelyi román–magyar konfliktusról a könyve A szabadság terhe címmel. A könyv egy önálló kutatás eredménye ugyan, de nagyon sok szállal kapcsolódik a mi projektünkhöz is.
A koordinátorokon kívül 15 fiatal kutató tagja a projektnek. A munkatársaink kivétel nélkül felsőfokú társadalomtudományi képzéssel rendelkeznek, azaz történészek, szociológusok vagy politológusok és nagyon sokan megszerezték már a doktori fokozatot, vagy jelenleg is doktori képzésben vesznek részt. Ez is volt egyébként az egyik fő rekrutációs szempont, hogy megfelelően felkészült és jó helyismerettel rendelkező, lehetőleg fiatal szakembereket találjunk az egyes városok kutatására.
Mi volt az alapkoncepció a kutatás kezdetén? Milyen módszertani eszközöket használtak?
- Az erdélyi nagyobb településeket akartuk megvizsgálni, elsősorban kisebbségi magyar önszerveződési szempontból, mindvégig figyelve arra, hogy a többi kisebbségről is építsünk be információkat a kronológiákba és az esettanulmányokba. Lokális szinten lejátszódó folyamatokra kívántunk koncentrálni azzal a céllal, hogy részletesen feltárjuk 1989 decemberének közepétől 1990. május 20-ig, tehát az első szabad választásokig a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeket. Ehhez arra volt szükség, hogy a munkatársakat úgy válogassuk ki, hogy azok lehetőleg helybeliek, vagy jelentős helyismerettel rendelkező személyek legyenek.
A „helybeliség” előnyei akkor mutatkoztak meg a legjobban, amikor a korabeli dokumentumok, fotó-, videó- és hanganyagok, jegyzőkönyvek, naplók összegyűjtésére kellett vállalkozni. Módszertanilag tehát a kutatás forrásfeltáráson, sajtószemlén, interjúzáson és a szakirodalom alapos átnézésén alapult. Természetesen, a korszakot illetően több narratíva létezik. Ezért is számítunk arra, hogy a most közzétett kronológiák és majd a tanulmánykötetünk is vitákat, kritikákat is ki fog váltani. A mi narratívánk elsősorban forrásalapú és dokumentációkra épül, amelyeket árnyalnak, vagy kiegészítenek a korszak helyi elitjeivel készült interjúk.
A forradalmat és a rendszerváltozás folyamatát sokan sokféleképpen élték meg és bizonyos eseményekre eltérően emlékeznek, illetve az akkor középpontba került személyek nem mindig úgy látják a saját szerepüket, mint ahogyan ez számunkra a forrásokból kiderül. A Kisebbségkutató Intézet honlapjára felkerült kronológiáknál kommentálási lehetőséget is biztosítunk, hiszen nem állítjuk azt, hogy mi vagyunk az abszolút igazság birtokosai. Amikor a Transindex Történelem rovatában közöltük az egyes városokról szóló esettanulmányok rövidített munkaváltozatát, akkor is nagyon sok hozzászólás, javaslat és esetenként kritikai is megfogalmazódott. A szerzők ezeknek egy részét be is építették a szövegeikbe, tehát a hozzászólási lehetőség a munkánkat segíti.
Hány városról készült tanulmány?
A kutatás kezdetén az volt a szándékunk, hogy az erdélyi megyeközpontokat, további néhány fontosabb székelyföldi várost, valamint Bukarestet vizsgáljuk meg. Nem minden esetben sikerült megfelelő szakembert találni, így végül a következő 11 városról készült tanulmány és kronológia: Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Temesvár. Ezeken kívül további 6 településről egyelőre csak kronológiákkal rendelkezünk: Bukarest, Brassó, Kézdivásárhely, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah.
Az eddigi eredmények alapján módosult-e, és ha igen, mennyiben a romániai magyarságnak a rendszerváltásban betöltött szerepéről kialakult kép?
Több-kevesebb információval korábban is rendelkeztünk már, de ez a kutatás szintetizálta első alkalommal az eddig csak szórványosan fellelhető ismereteket. A helyi közbeszédeknek ugyancsak sokszor témája volt egy-egy település rendszerváltás-környéki élete és az elitcsere, vagy éppenséggel a hatalomátmentés kérdése.
A vizsgálataink alapján erdélyi szinten – magyar szempontból – három szintet különíthetünk el: tömbmagyar településekét mint például Székelyudvarhely, ahol a forradalmi események lényegében teljesen összefonódnak a magyarság önszerveződésével és a magyar intézményépítéssel. A vegyes lakosságú, megközelítőleg azonos arányszámú magyar–román lakossággal rendelkező települések képeznek egy újabb szintet, ahol a rendszerváltás komoly etnikai konfliktusokat gerjesztett, mint például Marosvásárhelyen, vagy Szatmárnémetiben.
A harmadik szintbe sorolhatók azok a városok, ahol a magyarság részaránya alacsony. Itt a rendszerváltás eseményei és a magyar önszerveződés már az első napokban/hetekben különváltak.
A kutatásunk sok szempontból hoz újat. Most már világosan látjuk, hogy a rendszerváltás környékén az olyan kulcsproblémákat, mint például az iskolakérdést, az iskolák szétválasztását, vagy éppenséggel a segélycsomagok elosztását hol milyen eszközökkel oldották meg, és ez milyen helyi konfliktusokat gerjesztett. Ami a diktatúra bukását és a rendszerváltást illeti, külön ki kell emelni, hogy az első napokban a Székelyföldön sem volt magyar etnikus jellege az eseményeknek és a korabeli román sajtóhírekkel ellentétben például, a magyar városok román hivatalnokainak és pedagógusainak túlnyomó többsége nem kényszer hatására távozott a településekről. Ha témák köré kellene csoportosítanom a vizsgált időszak eseményeit, akkor a következőket emelném ki: a diktatúra bukása és a helyi hatalomátvétel, a lincselések, a katonaság szerepe a hatalomátvételben és a rend megőrzésében (a legtöbb településen kulcsszerepet töltenek be), az első magyar érdekképviseleti szervezeti formák, a hatalomváltást követő helyi elit összetétele (egyes településeken túlnyomó részt humán értelmiségiek, máshol műszaki végzettségűek), segélyszállítmányok, iskolakérdés, a Vatra Românească által gerjesztett indulatok, a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult feszültségek és az erdélyi városokban lezajló szolidarizáló tüntetések, vásárhelyi március, 1990. májusi választások.
Természetesen, a kutatásunk ennél jóval több problémát érint. Nagyon világosan látszik, hogy az ezekben a hónapokban elért eredmények hosszú időszakra meghatározták a magyarság pozícióját. Azokon a településeken, ahol a magyarság már a kezdetektől dominálta a helyi politikát, ott később is megőrizte vezető szerepét. Ezzel szemben, habár állandó aktív szereplője volt a helyi politikai életnek, sem Kolozsváron, sem Aradon, vagy Temesváron nem sikerült nagyobb befolyást szereznie a magyarságnak. A vizsgálatokból nem csak román–magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is.
Eltekintve Bukarest központi szerepétől, belső magyar szempontból a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a marosvásárhelyi RMDSZ-nek volt kiemelkedően fontos súlya. Az is kiderül, hogy a legtöbb helyen a régi második, harmadik vonalas nómenklatúra is pozíciókhoz jutott az új magyar helyi vezetésekben.
Transindex.ro

Közel húsz új román–magyar határátkelő
A magyar–román határon EU-támogatásból kiépített 18 határátkelő megnyitásának felgyorsításáról és az EU 2014-2020 közötti időszakának közös fejlesztéseiről egyeztettek az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–román tagozatának országgyűlési képviselői szerdán Gyulán – közölte Simonka György magyar országgyűlési képviselő, a Magyar–Román IPU tagozat elnöke az egyeztetés után.
Tájékoztatása szerint Békés megyében Gyulán, Dombegyházán, Eleken és Körösnagyharsányban épültek ki határátkelők hatmillió euró támogatásból, és hasonló beruházások valósultak meg a romániai oldalon is. Jelezte: a schengeni előírások szerint a határnyitáshoz nemzetközi megállapodás szükséges, ennek felgyorsításában akar segítséget nyújtani az IPU magyar-román tagozata, azzal is, hogy a képviselők javaslataikkal megkeresik saját kormányukat. Van esély arra, hogy december 31-éig megnyílik a 18 határátkelőhely Magyarország és Románia között – jelentette ki.
Mint arról korábban több ízben is írtunk, Magyarország és Románia határ menti megyéiben 2007 és 2013 között 211 millió euró forrás állt rendelkezésre, ebből számos beruházás történt a határ két oldalán. A 2014 és 2020 közötti EU költségvetési időszakra a két ország IPU-képviselői hasonló nagyságrendű támogatási összeg elkülönítését javasolják nemzeti kormányaiknak.
Az IPU romániai tagozatának elnöke, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta: a sikeres forráslehívás érdekében javasolják a határon átívelő közös fejlesztések szakmai titkárságának bővítését, valamint képviseletek nyitását mind a két ország számára a határ másik oldalán. Romániában és Magyarországon most készülnek a 2014 és 2020 között megvalósuló uniós ágazati fejlesztési programok. Az IPU román–magyar tagozata javasolja a két kormánynak a határ menti térségeket érintő nagy projektek harmonizációját – ilyen például a Békéscsaba–Arad és a Debrecen–Nagyvárad közötti vasútvonal fejlesztése.
Szabó Ödön ugyanakkor közölte: a magyar képviselők augusztus végén, szeptember elején Nagyváradon egyeztetnek, majd a bukaresti parlamentbe látogatnak. „A kormányközi diplomácián túl ugyanis a parlamenti diplomácia eszköztárát is alkalmazni kell a két ország közötti jó kapcsolat elmélyítése érdekében" – jegyezte meg.
Krónika (Kolozsvár)

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

„Tiszta” Romániát! (4.)
Erdély fogalma
A trianoni diktátummal (1920. június 4.) – a köztudattal ellentétben – Románia nemcsak Erdélyt (57 813 km2) kapta meg, hanem Magyarország keleti tájegységeit (45 280 km2) is. Ezek együttes kiterjedése 103 093 km2, ami nagyobb, mint a maradék Magyarország, épp ezért ismertetnünk kell Erdély fogalmát, mert térben és időben változó területet jelöl.
Tovább bonyolítja e kérdést, hogy a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után Erdély két részre tagolódott: az északira és a délire. Mivel az égtájak szerinti megnevezés földrajzilag pontatlan, e területi egységek meghatározásánál a történelmi régiók, tájegységek felsorolása is szükséges. Észak-Erdély a történeti Erdély északi és délkeleti részét, valamint a Partium északi tájait jelenti, míg Dél-Erdély a történeti Erdély déli részét, a Bánát északi és keleti régióit és a Partium déli felét. A történeti Erdély – a hajdani erdélyi vajdaság területe – a Kárpátok keleti és déli vonulatai, valamint az Erdélyi-Középhegység közti térséget foglalja magában. A mai értelemben használt Erdély fogalma az 1920-as trianoni diktátummal Romániához csatolt területet jelenti. Az alaposabb, pontosabb tájékoztatás végett tisztáznunk kell a Partium és a Bánát jelentését is.
A latin Partium név jelzi, hogy az általa jelölt terület hajdanán egy nagyobb politikai egység része volt. Ennek történeti háttere: amikor a magyar királyság a 16. század közepén három részre bomlott, a nyugati és az északi részből kialakult a Habsburg (vagy Királyi) Magyarország, a középső rész török tartománnyá vált, míg a keleti peremvidék, a Partium (az úgynevezett magyar Részek) külön igazgatott területe lett a Keleti Magyar Királyságnak, a későbbi erdélyi fejedelemségnek. A Partium kezdetben az erdélyi vajdaságnál is kiterjedtebb terület, a Tiszától a vajdaság határáig húzódott, majd a török terjeszkedés által egyre zsugorodott. A Partium – a mai értelmezésben – Máramaros bő egyharmada, a déli rész, valamint Szatmár, Bihar, Szilágy és Arad megye közös neve. E régió kiterjedése 29 657 km2. A mai Erdély harmadik területi egysége a Bánát. Ez a történeti Magyarország délkeleti tájegysége, a Duna, a Tisza és a Maros, valamint a Ruszka-havas közti régió. 1718-tól osztrák koronatartomány, amelynek területe teljes egészében csak 1873-ban került vissza a magyar államhoz. Megkülönböztetésül a középkori magyar határőrtartományoktól, bánságoktól, használhatjuk a német nyelvű változatot, a Bánát megnevezést. Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság 1920-ban, a nagy osztozkodás hevében közel állt ahhoz, hogy katonailag összeütközésbe kerüljön egymással. Végül a Bánát háromnegyedét (15 623 km2) – az északi és a keleti részt – Románia kapta meg, egynegyedét a szláv királyság, egy jelentéktelen töredék részt meghagytak Magyarországnak.
Erdély lehetett volna keleti Svájc?
Amilyen sokrétű, különböző jogállású történelmi tájegységeket foglal magában Kelet-Magyarország Romániához csatolt területe, éppoly színes az etnikai arculata. Teleki Pál miniszterelnök, a jeles földrajztudós közeli munkatársa, Rónai András Erdélyről (Transilvania, Ardeal, Siebenbürgen) írt könyvében rámutat arra, hogy ez soknemzetiségű, a nyugati és a keleti kultúrkör határán fekvő országméretű tartomány, amely „majdnem akkora, mint Hollandia (1920-ban 34 225 km2), Belgium (30 507 km2) és Svájc (41 229 km2) területe együttvéve”.
Rónai András a nemzetiségi viszonyok, arányok alapos ismerőjeként úgy látja, Erdélyben a nemzetiségek hatalmas területeken összekeverve élnek, ezért egyenlőségük csak a helyi adottságokat figyelembe vevő autonómiák által biztosítható. Rámutat arra, hogy – a mai két és fél megyényi – Székelyföld tiszta magyar lakosságával, illetve Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megye „túlnyomóan román” népességével etnikai alapon szervezett autonómiában élhetne, míg a „vegyes területen vegyes nyelvű igazgatás” lenne jogszerű. Különösen a nagyvárosok esetében, ahol az 1930-as népszámlálás szerint „magyar többsége volt Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Szatmárnémeti és Brassó városoknak; német többsége Temesvárnak és Nagyszebennek. Román többségű város Erélyben és a hozzá kapcsolt részeken még 1930-ban sem volt”. 1940-ben, a bécsi döntés előtt két tervezet, javaslat készült egy önálló Erdély nemzetiségi alapon való kantonális felosztására, a társadalmi béke biztosítására. A kantonális felosztás lehetőséget teremtett volna két magyar, két román, egy vegyes (magyar–román) és egy német–magyar–román kanton létrehozására. A második tervezet kibővült volna egy román–rutén kantonnal is. A lényeg, hogy a tiszta kantonokban a helyi lakosság többségének a nyelve, míg a vegyes kantonokban az ott élők (két-három) nyelve vált volna hivatalossá. Sajnos, az önálló Erdély és az egyenjogú nemzetek Erdélye nem valósult meg. A román politikum célja a régiósítással épp az, hogy megakadályozza, felszámolja ennek még a lehetőségét is, bár ma csupán a Székelyföld és a határ menti Partium lehetne külön kanton, tartomány. A román politikai elit azonban nem hajlandó megtűrni az egyenlőséget és főképp a magyarság megmaradását biztosító területi autonómiák megteremtését, erre utal, hogy Victor Ponta román miniszterelnök 2013. május 25-én az RMDSZ Csíkszeredában tartott 11. kongresszusán hangsúlyozta: nincs lehetőség a román alkotmány első cikkelyének megváltoztatására, amely kimondja, hogy Románia nemzetállam. Liviu Dragnea, a régiók átalakításáért felelő miniszter, miniszterelnök-helyettes azt állítja, hogy Székelyföld nemcsak egy nagyon szép térsége Romániának, hanem „egy román terület” is. Úgy látszik, a Románia régiósításával megbízott miniszter nem ismeri az etnikai viszonyokat. Bizonyára nem olvasta a román történész, Nicolae Iorga száz évvel korábban írt tankönyvét, amelyből azt tanították, hogy román föld az, ahol a románok többségben élnek. Ugyanígy mondható az is, hogy Székelyföld az a terület, ahol a székelyek többségben élnek. Úgy tűnik, a miniszter úr azt sem tudja, hogy a székely önigazgatás, autonómia kisebb-nagyobb hatáskörrel 1876-ig működött. Latin, magyar és német nyelvű oklevelek immár fél évezrede említik Székelyföld nevét: „1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland”.
A történeti Székelyföld léte evidencia. Aki azt állítja, hogy Székelyföld román föld, annak gondolkodását elhomályosítja a nacionalizmus, akarva-akaratlan megsérti a székely népet. Lehet, hogy e sértegetésekre szükség van, mert létállapotuk tarthatatlanságára döbbenti még a népük sorsa iránt közömbös székelyeket is.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Carbonaro és társai a Bulgakovban
Orbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen.
Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”.
A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is.
Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe.
„Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”.
Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót.
Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc.
Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett.
Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában.
Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját.
Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk.
Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak.
„Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD.
Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában.
Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.”
Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott.
irodalmijelen.hu

Magyar–magyar gazdatalálkozó Aradon
Ülésezett az AMMGE operatív tanácsa
Hétfőn az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában 17 órakor kezdődött az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete operatív tanácsának az ülése, ahol Kocsik József elnök, az Aradi Agrárkamara kezdeményező bizottságának tagja üdvözölte a résztvevőket.
Ezt követően Pozsár Ibolya ügyvezető igazgató a kamarai kezdeményező bizottság által a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumba küldött levélre érkezett választ ismertette. A Viorel Morărescu vezérigazgató által jegyzett válaszlevélből kiderül: a kamarai vezetőtanács megválasztásának költségeit kizárólag a farmerek adományaiból vagy más civilszervezetek felajánlásaiból lehet fedezni, az elszámolást viszont a törvénynek megfelelően kell lebonyolítani. Tekintettel a megyék adottságainak sokszínűségére, a megyei kezdeményező bizottságoknak többségi szavazattal jogukban áll dönteni az ottani kamarai választások lebonyolítását, a választási listák összeállítását illetően; mivel már háromszor elhalasztották a választások időpontját, a Minisztérium ezt nem teheti meg újra, mert ezzel a kormányhatározat elveszítené a sürgősségi jellegét – áll nagyvonalakban a vezérigazgató válaszlevelében.
Az operatív tanácstagok megvitatták a levél tartalmát és az a vélemény alakult ki, hogy a jelzett választásokat halasztás nélkül meg kell szervezni, az AMMGE tagokat alaposan fel kell világosítani, megmozgatni, hogy a magyar gazdák arányának, társadalmi súlyának megfelelő képviselethez juthassanak a megalakuló Aradi Agrárkamara vezetőtanácsában.
A továbbiakban Kocsik József elnök ismertette annak a meghívónak a szövegét, amiben magát elvárják a Budapesten sorra kerülő 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás alkalmával, szeptember 20-án sorra kerülő Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának munkálataira. Az operatív tanácsülés záró részében megvitatták a szeptember 12–15. között sorra kerülő AGROMALIM mezőgazdasági kiállítás és vásár keretében szeptember 14-én, szombaton 10–16 óra között tervezett magyar–magyar gazdatalálkozó szervezési kérdéseit.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tulajdonosváltás a Tulipán könyv- és borüzletben
Egész napos programmal várják az érdeklődőket
Schmak András fiatal vállalkozó – mielőtt a feleségével, Annamáriával megvásárolták volna a Tulipán Kft.-t – a Kling Consulting cég tulajdonosaként nyomdászati termékek, illetve reklámanyagok előállításával foglalkozott több mint 10 évig.
Ugyanakkor borlovagként több mint 6 éve foglalkozik borral, az amatőrnél magasabb szinten. Bálint Zoltánnal, a Tulipán Kft. volt tulajdonosával a közelmúltban arra a következtetésre jutottak, hogy kizárólag könyveladásból nem lehet fenntartani az üzletet. Számításaik szerint borozó könyvesboltként fenntarthatóvá válhat, vagyis a bor- és az olvasói kultúra kölcsönösen támogathatná egymást a fenntarthatóság érdekében. Átalakítva, országos szinten egyedülálló intézményt hoztak létre, amihez adott volt a helyiség, illetve a maga és eleinte a társa, Bálint Zoltán bor-szeretete, -ismerete. Az átalakítást főként az a hiányérzet sarkallta, hogy Aradon nem volt egy olyan hely, ahol egy borszerető ember dohányfüst, zajongás nélkül, kulturált környezetben elfogyaszthat egy pohár bort. Eközben a polcról leveheti bármelyik könyvet, beleolvashat, megvásárolhatja. Ugyanitt megtalálhatja a helybeli napilapot, más hetilapokat, amelyeket nyugodtan elolvashat. Az sem mindegy, hogy nem szükséges egy egész palack bort megvásárolnia, meginnia, egyetlen pohárral is kiszolgálják. Mindenképp egy családiasan laza helyet kívánt létrehozni, ahol a betérő nemdohányzó egy könyv vagy folyóirat, illetve egy pohár bor mellett eleresztheti magát, kikapcsolódhat egyedül vagy magyar baráti társaságával. Havi rendszerességgel tartanak borkóstolókat, a héten könyvbemutatót szerveznek, másnap egy felvidéki kerékpáros tart élménybeszámolót az utóbbi két évben lekarikázott 5000 kilométeres út érdekes történeteiről.
Elsősorban magyarországi, valamint helybeli, ménesi borokat forgalmaznak, mintegy 60 fajtában lehet válogatni. A kínálatot szeretnék 150 borfajta fölé felvinni, olyanokat, amelyek minőségben megállják a helyüket, de árban is hozzáférhetők. Manapság egy deci bor ára 3 lejnél kezdődik. Ezen kívül egy fiatal pálinkafőzdéből világbajnokságot nyert pálinkafajtákat is beszereztek. Cseresznye-, meggy-, málna-, birsalma, körte-, szilva-, illetve szőlőpálinkát lehet két- vagy négycentes adagokban kóstolni.
Természetesen a könyvárusítás sem szorul háttérbe, a következő napokban 400 könyvet várnak, míg az antikváriumban bevezetik a Ha tízet vesz, egy lej darabja kedvezményes vásárt. Tehát a használt könyvek forgalmát is megpróbálják fellendíteni. Ezen kívül minden fajta, aradi jellegű dísz- vagy használati tárgyat is forgalmaznak. Poháralátétek Arad felirattal, a belvárosi katolikus templom fényképével; csupron az aradi színház épülete stb. Mindkét profilnak megfelelő órarendet alakítottak ki, ezért hétfőtől péntekig 10–22, míg szombaton és vasárnap 12–22 óra között tartanak nyitva, várják a minőségi borra, pálinkára, illetve olvasásra szomjas érdeklődőket vagy az aradi emlékekkel távozni kívánó turistákat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Holnap: Nemzetiségek Fesztiválja Aradon
Bemutatják a kisebbségek katalógusát
Holnap, a Nemzetiségek Fesztiválján – amelynek fő rendezvényeire 14 órától a nemzetiségi csoportok főutcai felvonulásával, illetve 14.30 órától a Megbékélés Parkjában kerül sor – bemutatják az Aradon élő főbb nemzeti kisebbségekről – magyarok, németek, szerbek, szlovákok, bolgárok, ukránok, zsidók, romák – szóló román nyelvű katalógust, amelyben e közösségek történetéről, kulturális hagyományairól, jeles személyiségeiről olvashat az érdeklődő.
A katalógus hangsúlyozza az etnikai közösségek hozzájárulását Arad város és megye fejlődéséhez, kiemelve olyan jeles helybeliek tevékenységét, mint például Salacz Gyula, Arad leghosszabb ideig funkcióban lévő polgármestere, a szerb Sava Tekelija, számos aradi kulturális-nevelő intézet megalapítója vagy a zsidó Neuman család, amely közel száz évig a város haladásának, felvirágzásának egyik mozgatója volt. „Városunk fejlődésének évei azok voltak, amikor a (nemzetiségek közötti – szerk.) harmonikus versengés szabadon megnyilvánulhatott, amikor a különböző etnikumok és vallások közötti különbségeket Arad szempontjából többletként fogták fel. És ellenkezőleg: azok az időszakok, amikor megpróbálták ezeket a különbségeket eltörölni, amikor a várost szándékosan megfosztották a nemzetiségek sajátos hozzájárulásának lehetőségétől, lelassult vagy éppen stagnált a fejlődés. Nem hiszem, például, hogy Arad újabb kori történelme ismert nagyobb drámát, mint német és zsidó lakosságának szétszóródása. Arad ezen kisebbségek drasztikus csökkenésével nemcsak értékes kulturális hagyományokat veszített, hanem szegényebb lett sajátos közösségi, szociális, de vállalkozói értékekkel is” – írja a könyv előszavában Gheorghe Falcă polgármester.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)