Választómagyar
A hazai politikai közhangulat lassan egy éve fortyog, és nagy a román nyüzsgés, de a magyar mozgolódás is tavasz óta tart.
Egy hónap múlva túl leszünk a romániai parlamenti választáson.
Az induló pártok nevesítették a jelöltjeiket, és egyesek már kampányindítóikat is megtartották.
Arad megyében az RMDSZ elnökét két helyszínen is bevetették: Pécskán, és Aradon, a megyei kampányindítón.
Magyar szempontból a tét a szokottnál is nagyobb.
Ha hinni lehet a pártoknak, akkor a következő négy évben át fogják írni vagy akár ki is cserélik Románia alkotmányát. Az egyik tét a nemzetállamtól való megszabadulás.
Évek óta minden párt át szeretné rajzolni Románia közigazgatási felosztását. Nagyobb megyéket, új régiókat emlegetnek. Kérdés, hogy Székelyföld önálló régió lesz-e, egy nagyobb régióban marad, vagy több régióba szabják.
Az oktatási törvény nem oldotta, mert nem is oldhatta meg a romániai oktatás és társadalom válságát. Tőle nem változott, nem is változhatott a tudás elismert értékké való emelése. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszeréti Egyetem magyar karai beindításának lehetetlensége is rávilágít felemás voltára.
Szerintem az sem mellékes, 2012-ben még mindig megvannak a királyság által 1926. után kiosztott oktatási intézmények számai, és azok nem jeles elődök neveit viselik. Említhetem a Háromszéken éppen dúló intézményelnevezési és székelyzászló cirkuszt, vagy a marosvásárhelyi Bernády iskola, és a sepsiszentgyörgyi Petőfi utca esetét. De az Arad megyei RMDSZ-es szenátorjelölt polgármester falujának, Kisiratosnak a Nagyiratos felőli bejáratánál is csak azt írja a táblán, hogy Dorobanţi.
Az RMDSZ 22 éves politizálásának magyar gyümölcse 2004-ben kezdett el érni. Akkorra gömbölyödött ki az első, fenyőfa alakúra szabott MPP-termés. Az MPP fája törzsének csenevészsége cserére ítéltetett és a kiegyenesdni képtelen új éppen az RMDSZ felé hajlong.
Látva a szavazók elbizonytalanodását 2009-ben az RMDSZ kezet nyújtott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, és létrehoztak egy választási szövetséget, amely azonban rövid életű lett, mert miután Tőkés László mögött Sógor Csaba és Winkler Gyula is bejutott az Európai Parlamentbe az egyezség részét képező Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot annak RMDSZ-es társelnöke, Kelemen Hunor nem táplálta tovább, így pólyájába halt.
Nos az RMDSZ megy a maga útján. Minél inkább fogynak a megülhető székek, annál konokabbak a székvadászaik.
Tudták, hogy a parlamenti választásokon a legveszélyeztetettebb mandátumaik éppen a szórványvidékiek: Arad, Brassó, Máramaros, mégis elzárkóztak mindenféle megegyezéstől, amely szavazatmaximalizáló és mandátumszámnövelő hatású lehetett volna.
Így az RMDSZ önállóan indul, és a hegyen túli megyék románjaitól reméli azt a több tízezer tulipánra nyomott pecsétet, amelyet a Kárpátokon inneni megyékben nem kap meg a magyaroktól, mert ők a szervezet politizálása miatt létrejött Erdélyi Magyar Néppártot hitelesebbnek tartják.
Az Erdélyi Magyar Néppárt a párttörvény szigora miatt kénytelen indulni a választáson, mert az előírja, hogy ha országos megmérettetésen nem kap legalább 50 000 szavazatot, akkor a bíróság föloszlathatja. Ezért indított a párt Erdélyben, a Részeken és Bánságban szinte minden választási körzetben szenátorjelölteket, hogy összegyűjtse az elvárt szavazatszámot.
Ha már indul az EMNP, akkor természetesen megcélozza az RMDSZ által önmaga számára törvénybe iktatott 3+6-os küszöb elérését is, vagyis megpróbál megnyerni hat képviselői és három szenátori körzetet, és ha az sikerül, akkor bejuttat a bukaresti parlamentbe 1-2 szenátort és 3-4 képvislőt.
Megítélésem szerint az RMDSZ-nek csak akkor lesz Arad megyei parlamenti képviselője, ha az Erdélyi Magyar Néppárt bejut a bukaresti parlamentbe!
Érveim.
Az EMNP-re adott szavazatok miatt az RMDSZ-re adott szavazatok száma csökkenni fog.
December 13-án látni fogjuk, hogy olyan megyékben, ahol az EMNP nem indított képviselőjelölteket, de vannak szenátorjelöltjei, ott az RMDSZ-es és EMNP-s szenátorjelöltekre adott szavazatok száma közel azonos lesz az RMDSZ képviselőjelöltjeire adottakkal.
Ha az EMNP nem jut be, akkor az RMDSZ-nek a mostani 22 helyett jutó tizenvalahány mandátum a „magyarosabb” választási körzetekben lesz kiosztva, és így Arad, Temes, Máramaros, Brassó elesik a képviselőtől.
Amennyiben az EMNP bejut, akkor a mandátumait a tömbmegyékben fogja megkapni, aminek következtében az RMDSZ kevesebb tömbös mandátumot kap majd, és több szórványvidékit, így akár aradit, brassóit, máramarosit, temesit is.
Kelemen Hunor meg van győződve arról, hogy az EMNP nem jut be a parlamentbe. Ne legyen igaza, de ez valószínűsíthető.
Márpedig, ha Kelemen Hunornak lesz igaza, akkor a fentebb felsorolt megyékben, így Aradon is, az RMDSZ parlamenti képviselők nélkül marad.
Adott tehát a lecke. Ha már nem volt képes a jelöltállítási időszakban megállapodni az RMDSZ, akkor úgy kell(ene) kampányoljon, hogy azzal az EMNP-t is a parlamentbe segítse, mert azzal, és csak azzal lehet nyertese december 9-nek!
Összegezve azt írhatom, hogy december 9-én minden magyar menjen el szavazni, szavazzon magyarul, magyarokra. Ki-ki meggyőződése szerint választhat RMDSZ-est és EMNP-st, mert csak akkor fog mandátumot érni minden magyarnak adott szavazat, ha mindkét szervezet bejut a parlamentbe.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt nem jutna be, akkor annak az RMDSZ-szervezet lesz a legnagyobb vesztese.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Nagyenyed/Fehér – Ötödik alkalommal rendezték meg Nagyenyeden a Magyar Kulturális Napokat, idén, november 9–11-én. Pénteken, november 9-én 16 órakor volt az ünnepélyes megnyitó a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban, ahol Kováts Krisztián, a Fehér Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Király László és Józsa Miklós ny. magyartanárok Áprily Lajos életét és munkásságát méltatták. Király László tanár úr előadásából a jelenlévők nagyok sok érdekességet tudhattak meg: Nagyenyed, a Kollégium nagy hatással voltak Áprilyra és költészetére. Józsa Miklós tanár úr röviden bemutatta Áprily életrajzát és az enyedi éveket.
Ezek után Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek a „Magasra száll az ember dallama” című versösszeállítással tisztelegtek Áprily Lajos emléke előtt.
Szombat délelőtt, Lőrincrévén, a református gyülekezet termében, a helyi születésű Karsai Zsigmond néptáncos, népdalénekes, festőművész emlékkiállítását lehetett megtekinteni. Este a nagyenyedi LUK étteremben szüreti bált rendeztek meg. Itt bemutatták a Fehér Megyei RMDSZ jelöltjeit a december 9-i parlamenti választásokra:
Tóth Csaba Kálmán az 1-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltje. 1952. június 2-án a Kovászna megyei Nyújtódon született. Tanulmányait a Csombordi Mezőgazdasági Líceum, borászati szakán, majd a Gyulafehérvári Egyetemen végezte. A Gyulafehérvári RMDSZ elnöke, s jelenleg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdatisztje.
Szabó Dániel (2-es számú egyéni választókerület) 1983. május 22-én született Magyarlapádon. Tanulmányait a Bethlen Gábor Kollégiumban, és Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Egyetem testnevelés és sportszakán végezte. A MIÉRT országos elnökségi tagja, Fehér Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a Magyarlapádi Ifjúsági szervezet elnöke. Jelenleg Torockón és Magyarlapádon tanít.
Kováts Krisztián (3-as választókerület) 1964. július 31-én született Lippán. Tanulmányait a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban kezdte, majd 3 felsőfokú oklevelet szerez: a Kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemen matematika tanári, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem erdő- és vadgazdálkodási szakán mérnöki, majd Gyulafehérváron a jogi oklevelet szerez. Jelenleg az Állami Birtokok Ügynöksége Fehér Megyei Területi Kirendeltségének igazgatója és a Fehér Megyei RMDSZ elnöke.
·Kerekes György (4-es számú választókerület) 1974. november 19-én született Nagyenyeden. A Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, majd a Temesvári Közgazdasági Egyetemen szerez diplomát. Jelenleg a nagyenyedi polgármester tanácsosa.
Szűcs Attila (5-ös választókerület) 1975. szeptember 28-án született Topánfanván. Tanulmányait az abrudbányai HCC elméleti középiskolában végezte, majd Aradon az ékszerész mesterséget sajátította el. Jelenleg az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület idegenvezetője, nemzetközi turisztikai ügynök.
 Kopentz Lóránd-Márton  az 1-es választókerület szenátorjelöltje. 1976. augusztus 27-én született Kolozsváron. Tanulmányait az aranyosbányai elméleti középiskolában kezdte, majd Aradon szerez orvosi diplomát. Elvégezte a Nagyváradi Egyetem Orvostudományi és Gyógyszerészeti Karát, gyógyszerész szakosítással. Jelenleg egy gyógyszertár adminisztrátora és egyetlen részvényese, s az Abrudbányai RMDSZ elnöke.
 Pálosy János (2-es választókerület) 1957. június 21-én született, Marosvásárhelyen. Tanulmányait Marosújváron és Marosvásárhelyen végzi, majd a Brassói Műszaki Egyetem Gépészeti szakán gépjármű gépészmérnöki oklevelet szerez. Jelenleg Marosvásárhelyen a ROMBELT KFT technikai igazgatója és a Marosújvári RMDSZ elnöke.
Vasárnap 11 órai kezdettel Marosgombáson falunapot ünnepeltek. Igét hirdetett Sikó Levente helybeli református lelkipásztor, majd sor került a Székely Mihály-emléktábla avatására. Délután a Magyar Kulturális Napok befejezéseként a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban életmű kiállítás volt Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából. Megnyitó beszédet mondott Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész, az ünnepelt tanári pályáját méltatta volt pályatársa, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Érsek Attila
Nyugati Jelen (Arad)

Az aradi magyar sajtó kiemelkedő egyéniségeire emlékezve
Köszönet azoknak, akik halhatatlanná tették a várost
Arad – A Magyar Nyelv Napján, november 13-án, kedden 17 órától Az aradi magyar sajtó kiemelkedő egyéniségei címmel tartott előadást Puskel Péter a Jelen Ház nagytermében. Mielőtt tömör betekintést nyerhettünk az aradi magyar sajtó történetébe, történelmébe, Bognár Levente alpolgármester üdvözölte a részvevőket.
„Nagy örömmel vagyok partner ennek a rendezvénynek a létrejöttében, ugyanis nem mindegy, hogy mit tudunk múltunkról, jelenünkről. A jövő generációja arra épül/épít, amit valaki mindig a jelenben megír, ami majd idővel múlttá válik. Köszönet és elismerés illeti azokat, akik írásaikkal halhatatlanná tették a várost, a magyar nyelvet, a kultúrát Aradon.”
Puskel Péter beszélt az első világháború előtti aradi sajtó történetéről, megemlítve a három korabeli rangos lapot – Alföld, Arad és Vidéke, Aradi Közlöny –, melyeknek olyan neves munkatársai voltak, mint: Tiszti Lajos, Iványi Ödön, Reviczky Gyula, Gárdonyi Géza, Stauber József. Szóba került a Függetlenség néven megjelent lap, melyhez dr. Krenner Miklós egyik legjelesebb erdélyi publicista neve is fűződik. Az 1917-ben alapított Aradi Hírlap 1923-tól Erdélyi Hírlap néven jelent meg, majd 1936-tól megszűnéséig (1940) Hírlapra változtatták nevét. E napilap kapcsán említésre került Károly Sándor és Franyó Zoltán neve. Utóbbi létrehozta a romániai magyar avantgárd-törekvések kibontakozásában jelentős szerepet játszó Genius, majd az Új Genius folyóiratot. Ha már folyóirat, akkor Periszkop, mely a romániai magyar avantgárd első magyar irodalmi és művészeti szemléje és Szántó György szerkesztésében jelent meg Aradon 1925–26-ban.
Idő hiányában nem került felsorolásra minden kiemelkedő sajtóegyéniség, akiknek neve valamilyen módon Aradhoz kötődik.
Az előadás után a Jelen kávézóba vonultak a részvevők, ahol a sajtó nagyjainak emléket állító kiállítást nézhették meg. A kiállítás anyaga Olasz Pálnak köszönhető, aki a két világháború között az aradi Városi Színház egyik legismertebb színésze volt. Barátairól – és nem csak – előszeretettel készített karikatúrákat, mondhatni szerencsére, hiszen másként nem rendelkeznénk az egykori aradi magyar sajtó kiemelkedő egyéniségeinek portréival.
A Jelen kávézóban Puskel Péter mesélt még a kiállított fotókon lévő egyéniségekről, akiket előző előadásán nem említett: Pilisi Géza, Olosz Lajos, dr. Vörös László, Farkas Ferenc Frigyes stb.
A kiállítás – akárcsak a megemlékező előadás – Arad Municípium Polgármesteri Hivatalának támogatásával jött létre, és megtekinthető november 13.–december 13. között a Jelen kávézóban.
Nyugati Jelen (Arad)

Kampány és valóság
Lehangoló, de annál markánsabb, szakmailag is alátámasztott igazság, hogy a tömegdemokráciában a választási kampányok törvényszerűségei a kereskedelmi reklámkampányokéval azonosak. A választók úgy teszik le voksukat egyik vagy másik párt mellett, ahogy fogkrémet, mosóport vagy sört választanak. Mindkét esetben van egy tudatos vásárlói/választói réteg, amely szinte elenyésző, a fennmaradt nagyobbik hányadhoz tartozók esetében azonban az a meghatározó, hogy ki tudta rafináltabb, a valósághoz jellemzően nem is közelítő kampányüzenettel minél több síkon megszólítani a nagyérdeműt.
A legcinikusabb ebben a kérdésben Torgyán József volt, aki minden választáson, melyen pártja részt vett, megjósolta a Független Kisgazdapárt mindent elsöprő – az 1945-ös váltást idéző –győzelmét. Miután pártja szerény – mindössze 10 százalék körüli – eredményt ért el, egy riporter szembesítette a magát Kossuthhoz hasonlító rétort korábbi jövendöléseivel. Torgyán mosolyogva válaszolta: hát persze, azt kampányidőszakban mondtam, amikor egy pártvezérnek a lelkesítés a dolga. Mindazonáltal abban is van valami, hogy nem szabad a választót hülyének nézni. Mert ha az ellenfél kiszúr egy vagy több ilyen esetet, és kellően felhangosítja azokat, abból bizony bukás lehet. Az RMDSZ magabiztos, mert médiafronton ura a helyzetnek. Nem tartanak attól, hogy elnökük demagóg és teljességgel alaptalan kijelentései – „minden olyan magyar szavazat, amelyet nem az RMDSZ-re adnak le, román mandátumot jelent” – visszacsapnak rájuk. Hadd idézzük fel az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) esetét. Az egyesületet – viszonylagos választási sikere után – az RMDSZ által irányított kisebbségvédelmi minisztérium helyezte törvényen kívül, a román bíróság mulasztására hivatkozva. Az UPE bejegyzését megsemmisítő román justizmord után a már megválasztott UPE-s tanácsosoknak az RMDSZ semmisítette meg a mandátumát. Ez viszont nem alaptalan spekuláció, mint Kelemen Hunor Antal Árpádtól kölcsönzött választási szövege, ez dokumentált politikatörténeti tény.
Médiaereje birtokában az RMDSZ attól sem tart, hogy aki követte a politikai eseményeket az utóbbi két évtizedben, könnyűszerrel megcáfolhatja a szövetség azon kijelentését, miszerint „az RMDSZ az egyetlen romániai politikai alakulat, amely kitartott identitása és céljai mellett”. Ha állításuk igaz lenne, ma egyetlen párt indulna harcba az erdélyi magyarok voksaiért. Ehhez nem kellett volna mást tenni, mint hűnek maradni a húsz évvel ezelőtt letett eskühöz, a Kolozsvári Nyilatkozat szelleméhez, betartani a brassói kongresszus határozatait, és megmaradni a nemzeti önkormányzat keretei között. Sajnos nem így történt, a szövetség pedig kénytelen abszurd és betarthatatlan kijelentésekkel urnához csábítani a szavazókat. Kelemen Hunor nemrég az alábbi érvekkel élt Aradon: „Csak az RMDSZ erős parlamenti képviselete tudja szavatolni, hogy iskoláink nem fognak megszűnni, hogy anyanyelvünket szabadon használhatjuk, kulturális értékeinket pedig nem veszítjük el. Úgy kell dolgoznunk, hogy nélkülünk ne lehessen dönteni sem az alkotmány módosításáról, sem a közigazgatási vagy adóreformról!” Az a sajnálatos helyzet, hogy ha minden magyar elfogadná legitim képviseletnek az RMDSZ-t, a szövetség képviselői pedig a lehető legkövetkezetesebben és leghatékonyabban dolgoznának közös ügyeinkért, akkor sem tudnánk elérni, hogy nélkülünk ne lehessen dönteni a megjelölt tárgykörökben. Részben a fentiek szellemében fogant Szász Jenőnek a négy évvel ezelőtti választásokat követő nyilatkozata is. A Hargita Népe című napilap 2008. december 5-i számában a következőket olvashatjuk: „Szász kifejtette, hogy a választások lehető legnagyobb vesztesége, hogy nem jött létre a választási koalíció. »Ha közösen tudtuk volna elvinni a 630 ezer szavazót az urnákhoz, az ma 9 százalékos eredményt jelentett volna, s ha ezt számoljuk, akkor a hiányzó három százaléknak köszönhetően kihagyhatatlan volna a magyarság képviselete a kormányzásból, s ez 40-45 mandátumot jelentett volna« – fogalmazott Szász Jenő, aki azt is elmondta: bölcs döntésnek tartja, hogy pártja nem indult a választásokon, mivel így szabad utat engedett az RMDSZ-nek a parlamenti bejutáshoz.” Nem akármilyen teljesítmény ilyen rövid szövegben ennyi abszurdumot állítani, illetve ily mértékben ellenmondásba kerülni a párt legfőbb politikai krédójával. Szász vélekedése szerint tehát bölcs döntés szabad utat engedni annak a szervezetnek, mely az MPP – egyébként megalapozott – retorikája szerint elárulta az erdélyi magyar autonómia ügyét, a román diplomácia eszközévé vált, nemzeti önkormányzatból pedig román versenypárt lett. Mondta mindezt annak a pártnak az elnöke, amely „A választás szabadsága” jelszavakkal robbant be az erdélyi magyar közéletbe. Az is érdekes, hogy miközben Szász Jenő a párt berkeiben azzal hitelesítette személyét a 2010-es MPP-kongresszuson, hogy Tőkés Lászlóval és követőivel ellentétben ő bezzeg nem alkudott meg az RMDSZ-szel, e nyilatkozatban arról beszél, hogy kívánatos lett volna a kiegyezés az MPP és az RMDSZ között. Vagyis önfeladás, ha az EMNT egyezik meg eseti jelleggel a legnagyobb erdélyi magyar szervezettel, ha viszont az MPP teszi ugyanazt, akkor az felelős nemzeti politizálásnak minősül. Elég szomorú, hogy Szász Jenő távozása után is hasonló szellemben cselekedett az MPP. Fontosabb volt nekik a huszonnegyedik órában – néhány nappal a jelöltdossziék leadása előtt – az általuk joggal és következetesen, elvi alapon bírált RMDSZ-szel tárgyalni, mint megegyezni az azonos politikai krédót valló EMNP-vel. Végül, de nem utolsó sorban: Szász ugyanabba a kommunikációs csapdába esett, mint Kelemen Hunor: amit ők állítanak, egyszerűen abszurdum. Az RMDSZ 40-45 mandátum és 9 százalék birtokában sem lesz megkerülhetetlen tényező, ez parlamenti matematika.
A román politikum csak akkor lesz hajlandó legfontosabb céljainkról tárgyalni, ha erőt mutatunk, ha külpolitikai nyomást gyakorolunk rá. Azt viszont csak közös cselekvések révén lehet. Úgy semmiképp sem, hogy miközben a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége az Európa Tanács elnökével tárgyal, az RMDSZ képviseletében betoppan Frunda György, és megpróbálja semlegesíteni a hiteles székely álláspontot, szembeszegezve azzal a román kormánypropagandát.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Történelmi városkalauz cetlikből
Arad – Rendhagyó könyvbemutatónak volt helyszíne tegnap délelőtt a Csiky Gergely Főgiumnázium Tóth Árpád-terme.
2001-ben jelent meg Ujj János történelemtanár, helytörténész Arad – Történelmi városkalauz című könyve az aradi Alma Mater Alapítvány kiadásában. Eltelt 11 év, a városkép sok helyütt előnyére változott, számos emlékmű és szobor került vissza régi-új helyére, számos épületet újítottak fel. Elérkezett az idő a kötet – tartalmában és külsejében is átdolgozott, felújított, gazdag fényképanyaggal illusztrált és DVD-melléklettel ellátott –második kiadásához.
Rövid és tömör vetítéssel kezdődött a diákok számára tartott könyvbemutató, melyen életre kelt az aradi épületek, emlékművek stb. múltja, közelmúltja és jelene.
Ilona János informatika tanár tulajdonképpen interjút készített a szerzővel, mely során megtudtuk, hogy Ujj János mozdonyvezetőnek készült, majd később, egykori történelemtanárának, Kovács Gézának a hatására döntött a történelem mellett.
A főgimnázium tanára könnyed, a diákok számára is érdekes, hasznos kérdésekkel faggatta Ujj Jánost, többek közt arról, hogy hogyan készül egy könyv? A szerző saját magát cetlisnek nevezi, ami annyit jelent, hogy nyitott szemmel jár-kel a városban, mikor valami fontos dolgot lát, hall, mindig van nála cetli, amire fel tudja jegyezni az adatokat. Számtalan ilyen cetli tartalmából áll össze a könyv, legalábbis Ujj János esetében.
Arra a kérdésre, hogy milyen volt a háborús időkben, a forradalomkor Aradon élni, a szerző beszélt egy következő – társszerzővel készülő – könyvről, mely az aradi háborús emlékekről, a forradalom aradi eseményeiről fog szólni.
Természetesen a most kiadott városkalauz tartalmáról – aradi épületek, terek, emlékművek – is szó esett, valamint a DVD-mellékletről, melynek alkotói Pálfi Kinga (szerkesztő) és László Ferenc (operatőr). A jelen lévő Pálfi Kinga beszámolt a DVD-melléklet születésének körülményeiről, majd a könyvbemutató végén a diákok betekintést nyertek annak tartalmába is.
Délután 17 órakor szintén a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében a kötetet a felnőtt olvasóközönségnek is bemutatták, dr. habil Zakar Péter szegedi történész méltatásával.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Felavatták Salacz Gyula szobrát
Meg kell őriznünk, amit elődeink építettek
Gyönyörű napsütéses időben, mintegy kétszáz aradi jelenlétében került sor november 17-én, szombaton délben az egykori és mai Salacz Gyula utcák (a mai Alecsandri, I. Chendi, Püspökség utcák) kereszteződésében Salacz Gyula egykori aradi polgármester mellszobrának felavatására.
A rövid, mintegy húszperces ünnepségen jelen volt Gheorghe Falcă polgármester, Faragó Péter parlamenti képviselő, a közelgő választásokon jelöltként induló Cziszter Kálmán városi tanácsos és Tóth Csaba, Király Árpád római katolikus főesperes, a város fontosabb civilszervezeteinek vezetői és képviselői.
Az ünnepséget Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket. Magyar és román nyelvű beszédében az alábbiakat mondta:
„Nagy öröm számunkra, hogy ma városunk kötelességét törleszti, egy tartozását, amivel Salacz Gyulának, a városunkat 26 évig vezető polgármesterének tartoztunk. Ő nagyon sokat tett a városért. Amikor ma egy szobrot leplezünk le a valamikori és a mostani Salacz Gyula utcák metszéspontjában, megtesszük azt, amit utódoknak meg kell tenniük azért az örökségért, amelyet a városépítő Salacz Gyula ránk hagyott. Hogy mit is tett, azt Puskel Péter cikkében a tegnapi újságban is láthatták. A város modernizálása, strukturális fejlesztése, az iskolák, a kultúra fejlesztése és fenntartása szempontjából is meghatározó városvezető volt.”
Ezt követően Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester leleplezték a szobrot, amelyet ft. Király Árpád r. kat. főesperes megáldott, majd a hallgatósággal együtt elmondta a Miatyánkot.
Arad polgármestere így szólt az avatón részt vett közönséghez:
„Nem tudom, hogy elődeink magasságába jutunk-e. De biztos vagyok benne, hogy kötelességünk tisztelni őket. Amikor elhatároztuk, hogy a városháza folyosójára kitegyük a polgármesterek arcképét, elmondhatom: sokan ellenem fordultak. S amikor azt hallottam: ’láttam bizonyos neveket, és láttam bizonyos éveket ott’, mindig azt mondtam: egy város nem egy nap alatt készül el, és nem fejlődik egyetlen korszakban – folytonossága van, és minden egyes értékes ember, aki a polgármesteri funkciót elfoglalja, nagyszerű nyomot hagy maga után, ha szereti a várost. Minden nap járok a Városháza folyosóján, és megtisztelve érezzük magunkat elődeink által. Ezért is született a határozat, hogy mellszobrot állítsunk annak, aki ennek a városnak a legtovább gazdája volt. Mi abban az épületben működünk, amelyet mandátuma alatt építettek fel. Nekünk az a kötelességünk, hogy legalább megtartjuk azt, amit ők ránk hagytak” – mondta a polgármester, aztán, maga köré mutatva így folytatta: a házak tetején még mindig antennák állnak, holott régen kábelen jön a tévéműsor, a közlekedési jelet bemázolták, a szemben lévő szép épületre olyan reklámot raktak, amelynek nem lenne helye ott. „Nekünk nem is kell már építeni – folytatta –, mások építettek előttünk és köszönetet mondunk érte. Nekünk csak meg kell őriznünk mindezt. És elfelejtjük, hogy ők sokkal nehezebb körülmények között építkeztek, hisz nem voltak olyan építőanyagok, technológiák, felszerelések, mint ma – de volt lelkük. (…) Elképzelik, milyen szépen mutatna ez a város, ha mindenki csak mintegy 10 négyzetméternyi felületét tartaná rendben? Ha mindenkinek csak 5 négyzetméternyi homlokzatot sikerülni rendbe hoznia?  Azért mondom ezt, mert ekkorák Aradon az egy főre eső területek. Arad sokkal jobban mutatna, s mi nagyobb tiszteletet tanúsítanánk azok iránt, akik felépítették ezt a várost. Örülök, és megtisztelve érzem magam, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”
Bognár Levente alpolgármester az ünnepség végén köszönetet mondott mindenkinek, aki a szobor felállítása érdekében közreműködött – Arad polgármesterének, tanácsosoknak, s nem utolsó sorban Kocsis Rudolf szobrászművésznek, a szobor alkotójának és Sándor István műépítésznek, majd a polgármesteri hivatal, az RMDSZ és több civilszervezet megkoszorúzta a szobrot.
***
Aradon ez az első szobor, amelyet polgármester kap. Talán egyetértenek azzal, ha azt kívánjuk: legyen még sok olyan polgármestere a városnak, aki kiemelkedő munkájáért az utókortól kiérdemli, hogy szobrot állítsanak neki.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kabarészínházat alapítottak Aradon
Erdélyi Broadway névvel kabarészínházat alapított az Aradi Kamaraszínház, amely első, Magyarország, szerellek című produkcióját több erdélyi településen is bemutatja.
Tapasztó Ernő, az aradi színház igazgatója kedden elmondta, hogy a november 28. és december 2. közötti tájolás Székelyföldön zajlik, többnyire olyan településeken, ahol már nagyon régóta nem volt magyar nyelvű színházi előadás, vagy ahová csak ritkán jutnak el magyar társulatok. Az erdélyi kabarészínház tagjai Maroshévizen, Korondon, Kovásznán, Gyergyószentmiklóson és Kézdivásárhelyen lépnek fel, majd december 3-án Aradon tartják a kabarészínház hivatalos ünnepi megnyitóját.
Tapasztó Ernő közlése szerint többnyire olyan ismert magyar humoristákat és kabarészerzőket foglalkoztatnak, akik korábban a Mikroszkóp Színpadon és a Rádiókabaréban is sokat játszottak.
Az alapítás ötlete azt követően merült fel, hogy a nyáron Aradi Tibor és az idei Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József kabarét játszottak Aradon, majd Aradi Tibor a Kamaraszínház VodkaPolka avagy hogyan ettem kutyát című produkciójában is fellépett. „Hosszú időt töltöttünk együtt, és ebben az időszakban merült fel egy erdélyi kabarészínház alapításának az ötlete" - idézte fel Tapasztó, aki emlékeztetett arra, hogy Erdélyben vannak már kabarétársulatok, de a piac csak kismértékben van lefedve.
Az első előadáshoz, a Magyarország, szerellekhez a jeleneteket Aradi Tibor és Varga Ferenc József írták, majd bevonták Nádas Györgyöt és Heller Tamást. A tervek szerint később Lung László Zsolt és Maksa Zoltán is csatlakozik a kabarészínházhoz, amely minél több előadást szeretne bemutatni, és magánszínházként kíván működni.
Az Erdélyi Broadwaynek nincsenek „határai", így minél több helyre szeretnének eljutni. „Bárhol fogunk játszani, ahova hívnak minket, ahol van néző, és ahol meg tudjuk szervezni az előadásokat" - jegyezte meg az igazgató.
Az első előadás új jelenetekből épül fel, amelyeket Magyarországon sem láthatott még a közönség. Inkább közéleti aktualitásokra reflektál a kabaré, de a politikát sem kerülheti meg. „Emellett szó van euróról, rendőrökről, politikusokról, hiszen ez klasszikus, zenés kabaré est" - mondta Tapasztó.
Az MTI kérdésére válaszolva kitért arra is, hogy Székelyföld nem kapcsolódik olyan szorosan a magyarországi médiatérhez, mint Partium, ezért nem tudják, hogyan csapódik le majd a pesti humor Székelyföldön, de a színészek tudnak alkalmazkodni a helyi körülményekhez. A kabaréműfaj egyik sajátossága az állandó változás, a színészek együtt lélegeznek a közönséggel, a jeleneteket pedig át lehet írni egyik napról a másikra a helyi sajátosságoknak megfelelően - húzta alá az igazgató.
Maszol.ro

Szent Korona – könyvbemutató Aradon
Ha van a magyar történelemnek és jogtörténetnek egy olyan aranyszála, melyre felfűzhető ezeregyszáz esztendős Kárpát-medencei múltunk, akkor a Szent Korona tan az.
Vesztergám Miklós, akit az aradi közönség csodálatos tárogatójátéka révén ismer, nagy fába vágta a fejszéjét, könyvet írt a Szent Koronáról Első lépcsőfok a Szent Korona tanhoz címmel.
A nemrég megjelent könyvet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezetének meghívására 2012. december 3-án 18 órától a belvárosi református templom imatermében mutatja be a szerző, aki a tárogatóját sem fogja otthon felejteni.
Házigazda Baracsi Levente, beszélgetőtárs Borbély Zsolt Attila.
Nyugati Jelen (Arad)

„A színész műve pillanatnyi, tünedékeny. A nyomtatott könyv maradandó.” (Bajza József)
Egy régen várt könyv az aradi magyar színjátszásról
Értékelem a tisztességgel elvégzett munkát, különösen azt, aminek napjainkban „vékonyodik” a becsülete. Mára már ilyen munkának számít, ha betű, szó, mondat, könyv születik. Tudjuk, van magyarázata, hogy miért van így.
Az alkotót még elkábítja a kézbe vett „nyomdaillatú” kötet, a „könyves ember” simogató mozdulatai sem maradnak el, a lapozás viszont olykor már túl gyors, felületes.
Példányszám, ár, terjesztés a prioritásos főkérdések. Maga a Könyv ma már egyre nehezebben hódít. Biztat, bátorít, lelkesíthet is, hogy Aradon legalább egy kis közösség körében még van becsülete a Könyvnek.
Ezért hívom fel az olvasók figyelmét, a „rejtőzködő” olvasókét is egy olyan kötetre, amely meglepetés, netán szenzáció lesz, s amelyben elképesztően „nagy mennyiségű” tisztességgel elvégzett munka fekszik. Piroska Istvánné Schmidt Katalin és Piroska István közös munkájáról van szó, megírták Az aradi magyar színjátszás 130 éve (1818–1948) történetét, pontosabban annak I. kötetét, az 1818 és 1905 közötti időből valót.
Meggyőződésem, hogy a majdnem 700 oldalas monográfia a „karácsonyi könyvvásárlási láz” egyik nagy slágere lesz. A sokunk kíváncsiságát kielégítő, 103 illusztrációval (épületek, színészek fotóival, színlapokkal, a város 1881-es térképével) gazdagított kiadvány, az Irodalmi Jelen Könyvek egyik legszebbike a Concord Media Jelen Kiadó megbízásából Aradon jelenik meg.
Előszavában dr. Enyedi Sándor, a neves színháztörténész meggyőzően mutatja be, hogy az aradi magyar színjátszásnak nemcsak a város kultúrájában van jelentősége, hanem az általános magyar színháztörténetben is. Nagyra értékeli a szerzők hiánypótló munkáját, hiszen a város színészetéről eddig egyetlen könyv jelent meg magyarul, az is 1889-ben, és bízik abban, „hogy a Piroska házaspár ugyanilyen színvonalon készíti el az 1905 utáni évtizedek aradi színházi krónikáját is.”
Magam ezekkel a gondolatokkal várom a könyv bemutatóját, amelyet a 2012-es év egyik sikeres aradi magyar eseményeként „merek” beharangozni.
A kötetet december 13-án, csütörtökön 18 órakor Réhon József és Jámbor Gyula mutatja be a Jelen Ház nagytermében.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Választások Romániában – 2012
Magyar részvétel, átszavazás, pluralizmus
Az RMDSZ-nek gyakran szemére vetik, hogy egykor egymilliós szavazóbázisát húsz év alatt felére apasztotta. A magyar szavazók száma a népszámlálási korstruktúra alapján jelenleg valamivel egymillió felettire tehető, 1990-ben ez egymillió-kétszázötvenezer körüli volt. A választási eredményekből az derül ki, hogy bár a magyar részvételi trend nagy vonalakban követi az országost, a magyar szavazókat általában valamivel kevésbé sikerül mozgósítani, mint a románokat. Az eltérést pontosan nem lehet kiszámítani, mivel a román pártokra történő átszavazás bonyolítja a helyzetet, de nagyjából 2–7 százalék között mozog. Az is megfigyelhető, hogy a parlamenti választásokon a magyar mobilizáció kevésbé marad el az országostól, mint a helyhatósági választásokon, az EP-választáson pedig mindkét ízben lényegesen meghaladta azt.
A probléma másik vetülete az átszavazás. A Kárpát-medence más magyarlakta régióihoz képest Erdélyben a többségi pártokra leadott magyar voksok aránya végig viszonylag alacsonynak mondható, csak kivételes alkalmakkor nő tíz százalék fölé. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy amikor a verseny a román pártoknál szorosnak ígérkezik (mint például 1996-ban vagy 2004-ben), a magyarok valamivel hajlamosabbak átszavazni.
Annak magyarázatára, hogy miért veszítette el az RMDSZ szavazóinak csaknem felét, több hipotézis is létezik. Kiss Tamás és Barna Gergő megfogalmazta az úgynevezett privatizációs hipotézist, ami alatt a magánszférába való visszavonulást, a közügyektől való elfordulást értik. Ez azonban nem csak ránk, hanem a románokra, sőt, egész Közép-Kelet-Európára is jellemző. Ebben nyilván benne van a két évtizednyi átmenet miatti frusztráció, valamint az a gondolat, hogy „teljesen mindegy, ki alakít kormányt”.
Az említett szerzőpáros egy második magyarázata ahhoz kapcsolódik, hogy román oldalon fokozottabban jelentkezik a nem demokratikus mozgósítás, magyarán a választási csalás. Teleorman megyében például az idei népszavazáson több olyan település is akadt, ahol száz százaléknál többen szavaztak. Készítettem egy „toplistát” a legnagyobb részvételekkel, és az első húsz között – az üdülőtelepeket leszámítva – szinte kivétel nélkül Teleorman, Olt, vagy Mehedinţi megyei településeket találunk.
Egy harmadik lehetséges oka az alacsonyabb magyar részvételnek az elöregedettebb korstruktúrához köthető. Bár a választási hajlandóság fokozódik a korral (közismert, hogy a fiatalokat nehezebb megszólítani), ez csak hetven-hetvenöt éves korig igaz, azon túl biológiai okokból a részvétel ismét csökken. Bár pontos adatot itt nem tudok mondani, a magyar lakosság korstruktúrájában ez az idős korcsoport vélhetően számottevőbb, mint a románok esetében – ezt felmérések alapján lehet majd megválaszolni.
Az MPP és főleg az EMNP egyik gyakran hangoztatott érve, hogy a verseny megfordíthatja a választási hajlam csökkenését, tehát sokan elmennek majd szavazni, akik korábban az RMDSZ-re nem akartak voksolni. Ezt próbáltuk statisztikailag ellenőrizni, összehasonlítva a részvételt azokon a településeken, ahol volt verseny a helyhatóságin és ott, ahol nem, természetesen a kellő kontrollváltozókat is figyelembe véve. Sem a verseny mobilizáló hatását, sem annak ellenkezőjét nem sikerült egyértelműen igazolni, bár a mérleg egy picit talán a mozgósító hatás felé mozdul, de elenyésző mértékben.
Van viszont egy másik jelenség, ami eléggé egyértelmű: míg 2006 és 2009 között egyre többen gondolták úgy, hogy a magyar pluralizmus, a több magyar párt jelenléte pozitívum, 2010 óta ez az arány csökken, egyre többen vélik úgy, hogy túl sok magyar párt van, egy szervezetbe kellene ismét tömörülni. Amióta három magyar párt van, a megkérdezettek mintegy háromnegyede szerint csupán egy pártra lenne szükség.
A 2012-es helyhatósági választások
A 2012-es helyhatóságin a román szavazók nagyobb arányban vettek részt, mint a magyarok, mert büntetni akarták a komoly megszorításokat bevezető Boc-kormányt. Ez az RMDSZ-t hátrányos helyzetbe hozta. Az USL sikert aratott, néhány erdélyi megye kivételével szinte mindenhol átvette a hatalmat, a PDL pedig visszaszorult, továbbá megjelent egy új párt, a Dan Diaconescu-féle Néppárt. Utóbbi jellemzésére a „populizmus” igencsak enyhe kifejezés volna. Szavazóbázisa elsősorban alacsonyan iskolázottakból áll, illetve olyanokból, akik az elmúlt húsz év átmenetének mindenféle szempontból vesztesei. A párt működését találóan jellemzi az, hogy újságírói kérdésre az alapító tévés személyiség elmondta, pontosan mennyit kell fizetni ahhoz, hogy valaki a párt jelöltje lehessen. Románia-szerte meglehetősen egyenletes, tíz százalék fölötti támogatottsága van, ezzel a harmadik helyre várható a parlamentben, szórványmegyékben pedig az RMDSZ fő vetélytársa lesz a kompenzációs mandátumokért.
Magyar szempontból talán az a legfontosabb, hogy az RMDSZ elveszítette a Szatmár, illetve Maros megyei tanácselnöki tisztséget, valamint Szatmárnémeti polgármesteri hivatalát. Mindhárom pozíció elvesztésének fő oka a román szavazók nagyobb arányú részvétele volt. Az MPP és az EMNP viszonylatában a különböző tisztségek esetében szerzett szavazatok számát érdemes összevetni. Kitűnik, hogy míg az MPP eredményei viszonylag hasonlók valamennyi tisztségnél, és kiemelkedőek a polgármesterjelöltek esetében, addig az EMNP polgármesterjelöltjei lényegesen gyengébben teljesítettek, mint a párt helyi, de főleg megyei listáinak jelöltjei, rávilágítva a párt egyik fő gondjára: a jelöltállítási problémákra. Nehéz nekik helyi pártszervezeteket építeni, mert bár az embereknek azt többé-kevésbé el lehetett magyarázni, hogy miért kellett az RMDSZ mellé alternatívának az MPP, azt viszont már nehezebben értik meg, hogy mit is akar még ezek után harmadikként az EMNP. A helyi elitek is már nagyrészt beálltak vagy az RMDSZ vagy az MPP mögé. Azt is meg lehet állapítani, hogy az RMDSZ ellenzékének nem sikerült igazából területileg terjeszkednie, az MPP továbbra is a Székelyföldre van beszorulva, a Néppárt is csak kevéssel áll jobban, mivel a Partium bizonyos részeiben is meg tudta vetni a lábát. A nagyvárosokban azonban továbbra is várat magára az áttörésük.
Parlamenti választások: a választási rendszer és a várható magyar eredmény
Romániában az egyéni választókerületek bevezetése ellenére továbbra is alapvetően arányos választási rendszer van érvényben. Első körben a megyék szintjén a küszöböt teljesítő pártok vagy koalíciók szavazatait elosztják a mandátumok számával. Aki ezt a hányadost egész számmal teljesíti, az mandátumokat kap, az osztás maradékából származó „töredékszavazatok” pedig egy országos „kosárba” kerülnek, második körben a még ki nem osztott mandátumokat ezek alapján osztják szét, országos szinten. Ez így működött 2008-ig is, mielőtt megjelentek volna az egyéni választókerületek. Az a lényeg, hogy a közhiedelemmel ellentétben az egyéni kerületek nem az elosztás elején, hanem a végén kerülnek be a képbe, amikor már tudható az, hogy melyik párt melyik megyében hány mandátumot szerzett. 2004-ig az, hogy ki hogyan kap mandátumot a párt jelöltjei közül, a listán elfoglalt helytől függött, most pedig attól függ, hogy az egyéni választókerületben mi történt, de nem csak a jelöltek saját teljesítménye számít, hanem az is, hogy a többi egyéniben mi történt. Kivétel: ha valaki egyéni választókerületben abszolút többséggel nyer, akkor biztosan mandátumot szerez, de ha például csak 49 százalékot ér el, akkor már nem biztos. A számos bizonytalansági tényező ellenére a pártok tudják, kiszámították, hogy hol hogyan fognak szerepelni, és ebből indulnak ki jelöltállításkor. Meg kell még említeni az úgynevezett többletmandátum intézményét, amit akkor osztanak ki, ha valamelyik párt több egyéni választókerületben szerez abszolút többséget, mint ahány a megyei és országos mandátumleosztás szerint őt megilletné az illető megyében. Ilyenkor ezek a jelöltek mind bejutnak, a többi pártnak pedig nem a százalékszám, hanem az abszolút szavazatszám szerint osztják szét a maradék mandátumokat. 2008-ban egyetlen ilyen eset volt, idén azonban akár 50-nél több is lehet, mivel az USL az óromániai megyékben tarolni fog, rengeteg helyen abszolút többséget szerezve.
A választási kerületek határait 2008-ban a PSD és a PNL az RMDSZ hathatós közreműködésével úgy húzta meg, hogy az a PDL-nek a lehető legrosszabb legyen. Magyar szempontból azonban a beosztás kedvező. Kolozs megyében csak a kalotaszegi körzetben jelentős a magyar jelenlét, nincs abszolút többség benne, de az RMDSZ 2008-ban relatív többséget szerzett ott.
Az alternatív „6–3” küszöb azt jelenti, hogy egyidejűleg kell első helyen végezni hat képviselőházi és három szenátusi körzetben, viszont nem szükséges abszolút többség. Ezt a kitételt 2008-as elfogadása óta „lex UDMR”-ként szokás emlegetni, mivel a román pártoknak erre vagy nincs szükségük, vagy nem tudják teljesíteni. Az RMDSZ így viszont akkor is bejut a parlamentbe, ha egy másik magyar párt miatt visszaesik öt százalék alá.
A másik kérdés az, hogy az RMDSZ mellett bejuthat-e az EMNP is a 6+3 révén. Sok álhír és tévinformáció terjengett ezzel kapcsolatosan. Jogilag az EMNP bejutásának nem volna akadálya, a helyhatósági eredmények alapján azonban elenyésző az esélye 6+3 egyéni körzet megnyerésére. Számításaink szerint, ha az RMDSZ öt százalék alá csúszna vissza, nagyjából 7–8 szenátorra és 18–20 képviselőre számíthat. Azt szinte lehetetlen biztosra megmondani, hogy a bonyolult országos újraosztás következtében mely megyékben fognak elveszni RMDSZ mandátumok, de úgy néz ki, hogy nagyon inog a Kolozs megyei második és a Bihar megyei harmadik képviselői mandátum, a Brassó-Arad-Máramaros hármasból legalább egy megye vélhetően magyar képviselő nélkül marad, továbbá Frunda György (Maros) és Olosz Gergely (Kovászna) szenátori mandátuma is bizonytalan.
(Az előadás elhangzott az ErGo egyesület által szervezett V. Erdélyi Vándoregyetemen)
Székely István-Gergő 
A szerző politológus
Szabadság (Kolozsvár)

Huszonhét magyar a parlamentben, Frunda György nem jutott be
A szavazatok százszázalékos feldolgozottsága ismeretében az RMDSZ 27 törvényhozói mandátumot szerzett az új parlamentben, néggyel kevesebbet, mint a 2008-as parlamenti választásokon – közölte a Krónikával Kovács Péter főtitkár. A szavazatok visszaosztását követően kiderült, a szövetség kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2008-ban, a képviselőházban pedig 18-at, ami néggyel kevesebb a legutóbbi törvényhozási megmérettetéshez képest. Nem jutott szenátori mandátumhoz Frunda György, az RMDSZ egyik legismertebb politikusa, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja.
Frunda György 23 év után nem tudott újabb szenátori mandátumot szerezni
Frunda 39,86 százalékot szerzett az egyes számú Maros megyei választókerületben, megelőzve a Szociálliberális Unió (USL) színeiben induló kihívóját, Ştefan Someşant (34,7), ám az eredmény nem bizonyult elegendőnek. Ezzel szemben a marosvásárhelyi Kerekes Károly folytathatja képviselői munkáját a szövetség színeiben.
Kolozs megye négy év kihagyás után ismét szenátori mandátumot szerzett László Attila volt kolozsvári alpolgármester révén, míg a kalotaszegi választókerületben induló Máté András továbbra is képviselőként dolgozhat a törvényhozásban.
Temes megye szintén négy év szünet után jutott képviselői mandátumhoz a 29 éves Molnár Zsolt révén, aki a 2-es számú választói kerületben a szavazatok 4,71 százalékát kapta meg. Molnár az RMDSZ legfiatalabb képviselőjeként dolgozhat a következő négy évben.
Szintén tegnap derült ki, hogy Erdei Doloczki István (Szatmár megye), Szabó Ödön (Bihar) és Bónis István (Máramaros) is képviselő mandátumhoz jutott a visszaosztást követően. Az RMDSZ parlamenti csoportját továbbá Végh Sándor (Szilágy megye) és Pataki Csaba (Szatmár) egészíti ki. Arad és Brassó megyének viszont nem lesz parlamenti képviselete.
Amint arról beszámoltunk, tizennyolc RMDSZ-es jelöltnek sikerült abszolút győzelmet szereznie a választókerületében, így „első körben” parlamenti mandátumot nyertek. Cseke Attila (Bihar megye), Antal István, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Moldován József (Hargita megye), Fejér László Ödön, Markó Attila, Márton Árpád (Kovászna megye) Borbély László, Kelemen Atilla (Maros megye), Kereskényi Gábor (Szatmár megye) és Seres Dénes (Szilágy megye) képviselői mandátumhoz jutottak a szavazatok legalább felének begyűjtésével.
A választói kerületben aratott győzelemmel Biró Rozália (Bihar megye), Tánczos Barna, Verestóy Attila (Hargita megye), Klárik László, Olosz Gergely (Kovászna megye) és Markó Béla (Maros megye) szenátori székhez jutott. Kovács Péter főtitkár egyébként tegnap úgy nyilatkozott, a végeredmények azt mutatják, az urnákhoz járuló romániai magyarok 88,81 százaléka az RMDSZ-nek szavazott bizalmat.
Hangsúlyozta: az eredmény értékét növeli, hogy ez egyértelműen meghaladja a tavaszi önkormányzati választások során a szövetségre leadott magyar szavazatok arányát. 428 608 magyar választóból 47 955-en (11,19 százalék) pecsételtek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjelöltjeire, a szenátorjelöltek esetében a 447 291 magyar szavazóból 58 764-en (13,14 százalék) támogatták az alakulat jelöltjeit.
Az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 653 választó bizalmát nyerték el (88,81), ugyanakkor 388 527-en (86,86) tartották fontosnak, hogy a szövetség szenátorjelöltjei jelenítsék meg érdekeiket a törvényhozás felső házában – tájékoztatott Kovács Péter.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Bognár Levente RMDSZ megyei elnökkel
Aradon az élet megy tovább
Tekintve, hogy már ismeretesek a vasárnap lebonyolított parlamenti választások végeredményei, köztük az is, hogy a rendszerváltás óta Arad megyének első ízben nincs RMDSZ-es parlamenti képviselője, az eredmények elemzése, illetve az új helyzetben való politizálás módjának a megvitatása céljából megkerestük Bognár Leventét, az érdekvédelmi szövetség megyei elnökét.
– Valószínűleg a legtöbb ember ismeri a végeredményeket, de nem árt, ha a megyei elnök kommentálja azokat. Mit tart érdemesnek elmondani róluk?
– Mielőtt bármiről is beszélnénk, még egyszer szeretném megköszönni mindazoknak, akik a szavazataikkal támogatták a jelöltjeinket, a szervezetünket, amely iránt a bizalmat a régióban begyűlt legtöbb szavazat bizonyítja. Megalapozott reményünk, hogy a megye magyarsága megőrzi a parlamenti képviseletet, sajnos, nem teljesült. Mivel számos vidéki településről még nem kaptuk meg a pontos kimutatást a Szövetség jelöltjeire leadott szavazatokról, még nem tudtuk elvégezni a megyei pontos kiértékelést. Ezeket az adatokat fontos összevetni a nyáron megtartott helyhatósági választások eredményeivel. Számításunk szerint ugyanis, ha hoztuk volna a megyei tanácselnök-jelöltünkre akkor leadott 13 025 szavazatos eredményt, mindenképp kaptunk volna parlamenti képviselői mandátumot. Ehhez képest, a képviselőinkre a 7 választókörzetben összesen 8319 szavazatot kaptunk.
– Mivel magyarázzák a sikertelenséget?
– Megyei szervezeti szinten elemeztük az okokat: a választás nem megfelelő időpontban, vagyis télen, zord időjárás közepette történt, ami sok embert, főként az időseket otthon tartotta. Másik kérdés, a kiszámíthatatlanul bonyolult visszaosztási rendszer. Mert ugye a PP DD nem érte el az egyetlen képviselői mandátumhoz szükséges 18 721 szavazatot sem, a visszaosztáskor mégis két mandátumot kapott, miközben mi egyet sem. Tehát a jelenlegi választási rendszer egy sor kiszámíthatatlan helyzetet teremt, minek következtében Temes megye a 6000 szavazatával, örömünkre kapott, miközben mi a több mint 8000 voksunkkal nem. Országos szinten a hozzánk hasonló szórványmegyék közül Máramaros kapott, Brassó viszont nem. Hasonló megyei furcsaság, hogy az USL által szerzett 66 ezer szavazattal 1, míg az ARD a 42 ezer szavazatával 2 szenátori mandátumot szerzett. E rendellenességekkel együtt, elmondhatjuk, hogy az Arad megyei magyar szavazatok nem vesztek el, azok valahol az országos kosárba gyűltek, szövetségi mandátummá váltak. Más számítások szerint, ha mintegy 800 szavazattal többet kaptunk volna, talán meglett volna a mandátum.
– Ezzel arra akar utalni, hogy az EMNP által begyűjtött 857 szavazattal meglett volna a mandátum?
– Az EMNP szenátorjelöltjeire begyűlt szavazatoknak a párja nem jelentkezik az RMDSZ képviselőjelöltjeinél, ami azt jelenti, hogy akik a szenátorjelöltjeikre szavaztak, nem támogatták a mi képviselőjelöltjeinket. Ha viszont a mi jelöltjeink helyett másokat támogattak, az rossz hatással volt az eredményünkre.
– Zárjuk le a választási eredményeknek az elemzését, inkább tekintsünk előre. Hogyan tovább?
– Mielőtt továbblépnénk, le kell szögeznünk: a parlamenti képviselet hiánya nem csak országos, hanem helyi szinten is gyengíti a tárgyalási pozícióinkat. Annak mindenképp örülünk, hogy az RMDSZ a törvényhozásban van, nekünk a megyebeli magyarság érdekeinek a minden szinten történő további képviseleti formáit kell felkutatnunk, biztosítanunk. Tehát parlamenti, megyei, illetve helyi szinten is támogatnunk kell a közösségeket. A tisztségviselőinknek, a polgármestereinknek ugyanis támogatásra van szükségük ahhoz, hogy a közösségeiket ki tudják szolgálni, érvényesíteni tudják az érdekeiket, hogy folytathassák az elkezdett fejlesztéseket. Hasonlóképpen történik Aradon is vagy máshol, ahol csak alpolgármestereink vannak, működtetni kell a magyar érdekeltségű intézményeket, így Aradon is a Csiky Gergely Főgimnáziumot. Továbbra is támogatnunk kell az anyanyelvű kulturális programokat, amelyek garantálják a közösségi életet. A képviselői irodának e közösségépítő munkában komoly szerepe volt, ezért a hiányát nagyon érezni fogjuk, ezért valamilyen formában pótolnunk kell.
– Tehát eddig Bukarestben tartózkodott a mindenkori parlamenti képviselő, akit a kiépített összeköttetései révén meg lehetett kérni bizonyos közösségi érdekű dolgoknak az elintézésére, kijárására. Nélküle van-e valamilyen elképzelés az efféle közbenjárásokra?
– E kérdésről már Kovács Péter főtitkárral, de Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is beszéltem, melynek során jeleztem, hogy a megyei választási iroda jegyzőkönyvét nem írtuk alá, mert nem tartjuk helyesnek a kialakult helyzetet. Az óvásnak viszont nem látjuk értelmét, mert a jogászok szerint, semmi eredményre nem számíthatnánk. Felfelé jeleztem, hogy a képviselő kiesése nekünk komoly gondot jelent, de a holnapi TEKT (Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa) és a szombaton összeülő SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) ülésen is felvetjük. E kérdéseket a sürgősen összeülő Opretív Tanács is megvitatja, mihelyt rendelkezünk a szükséges adatokkal, összehívjuk a megyei szervezet legmagasabb fórumát, a választmányt is. A kiesés pótlásához jobban össze kell fognunk, jobban fel kell használnunk helyi lehetőségeinket, ugyanakkor az országos szervezettől is hathatósabb támogatást kérünk a székház fenntartásához, intézményeink működtetéséhez. Közben támogatást kértem a Temes megyei új képviselőtől, Molnár Zsolttól is, aki szórványmenedzserként eddig is felelt Arad megyéért. Ugyanakkor a régiónkhoz kötődő Winkler Gyula EP-képviselő is támogatást ígért, ahányszor szükséges a helyszínre jön.
– Fenn tudják-e tartani a megyei székházat?
– A fenntartási költségekből is hiányozni fog a képviselői iroda hozzájárulása, ennek ellenére, megpróbáljuk a feltételeket biztosítani az itt folyó tevékenységekhez. Mivel a székház nem az elnöké, hanem a megye magyarságáé, annak működnie kell. Jómagam minden hétfőn 17 órától fogadóórát tartok, de a kollégák is folytatják a szokásos programjukat. Bízom benne, hogy a székház működtetéséhez meg fogjuk találni a szükséges pénzforrásokat. Tekintve, hogy tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezet vagyunk, a tagsági díjak befizetésére is fokozottan odafigyelünk, azok a székház fenntartásának a költségeit fogják szolgálni. Tehát az RMDSZ Arad megyei szervezetében, saját parlamenti képviselő nélkül is az élet megy tovább.
Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Pro Ecclesia- és Pro Partium-díj Arad megyeieknek
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület december 7-i közgyűlésén egy Arad megyei egyházközséget és egy magánszemélyt tüntetett ki odaadó és áldozatos munkájukért.
A Pro Ecclesia-díjat az erdőhegy-kisjenői gyülekezet kapta, mindenekelőtt a közösségi ház, gyülekezeti terem felépítésért. Ennek azonban régi előzményei vannak – 1939-ben önerőből építették fel új templomukat, ami komoly áldozatvállalást igényelt az akkor 1700 lelket számláló gyülekezettől. Bár az utóbbi évtizedek során a gyülekezet lélekszáma a felénél kevesebbre apadt, „az ősök elszántsága, Istenhez és a magyar nyelvhez való hűsége megmaradt az utódok szívében”, olvassuk a laudációban, amelyet Módi József Arad egyházmegyei esperes és Venter Miklós egyházmegyei főgondnok írt alá.
2007-ben született meg az elhatározás – Kovács Gyula akkori lelkipásztor szolgálata idején –, hogy építsen a gyülekezet egy közösségi házat, mely helyet biztosíthat a helybelieknek és a Körösköz magyarságának is a közösségi élet megélésére, egyházi és kulturális események rendezésére. A Feier Lajos és Molnár Csaba aradi mérnökök által megtervezett, 190 négyzetméter alapterületű gyülekezeti házat a hívek önerőből, közmunkával építették fel. Az alapok beöntésétől kezdve a falak emelkedésén át miden munkafázisban látható volt az egységes, jókedvű és önzetlen hozzáállás a presbiterek és gyülekezeti tagok részéről egyaránt. Az elkezdett munkálatok 2010-től Papp József lelkipásztor vezetése alatt folytatódtak, s Isten kegyelméből 2012. május 12-én ft. Csűry István püspök úr jelenlétében, ünnepélyes keretek között sor került a gyülekezeti ház megáldására.
***
 A Pro Partium-díszoklevelet dr. Vajda Sándor borosjenői orvosnak ítélte az egyházkerület vezetőség. A ft. Csűry István püspök és dr. Varga Attila főgondnok által aláírt díszoklevél szerint a megbecsülés „a közélet, a kultúra, az oktatás a gazdaság azon kiválóságainak (jár), akik életművűkkel vagy sok évtizedes munkásságukkal hozzájárultak a Részek reformátusságának és magyarságának hitbeli, erkölcsi, szellemi és anyagi megmaradásához, felemelkedéséhez és egységesüléséhez. Eme díszoklevél áldozathozatalának tiszteletteljes megbecsülése mellett ösztönző szándékjutalom a Partiumért való további hűséges munkálkodásra. „Amit cselekesztek tettel, az Úr Jézusnak nevében cselekedjétek” (Pál apostol Levél a kollossébeliekhez). Az elismerés mellé egy szép bronzplakett járul.
Dr. Vajda Sándor borosjenői presbiter, aki közel két évtizedig volt az egyházkerület igazgatótanácsosa, volt zsinati, közgyűlési és fegyelmi bizottsági tag nagy meglepetéssel, de, bevallása szerint nagy örömmel szerzett tudomást kitüntetéséről. Ami a díszoklevélben nem szerepel: Vajda doktornak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy felépült a maroknyi borosjenői reformátusság új temploma, amelynek tízéves évfordulóját az egyházkerület püspökének részvételével nemrég ünnepelte nemcsak a helybeli református közösség, hanem a Fehér-Körös menti város egész magyarsága.
Tudomásunk szerint eddig Arad megyéből a szép elismerést dr. Kovách Géza és post mortem Seres Géza esperes kapta meg.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kövér Gábor (1910–2012)
Valamennyien tudjuk, hogy az élet véges. Ismerve Kövér Gábor vitalitását, a 102. életéve betöltésekor, idén augusztusban felköszöntöttük, és reménykedtünk abban, hogy a Mindenható megtartja közöttünk még néhány évig. Nem így alakult, december 15-én hajnalban átszenderedett egy másik, az itteninél jobb világba.
Aki ismerte, tanúsíthatja: a környezete, a társadalom kérdései, a nagyvilág sorsa iránt érdeklődő, azért aggódó embertársunk távozott közülünk. Jó humorú, igazi közéleti ember volt, aki nem rejtette véka alá véleményét, annak hangot is adott. A Nyugati Jelenben, illetve elődjében, de az Erdélyi Naplóban és a Szövétnekben is.
Valószínűleg rekordnak számít a tény, hogy 97 évesen jelent meg első könyve (Eretnek mesék), s most novemberben bocsátották útjára a negyediket Marosmenti krónika címmel.
S mert nagyon szerethette, a Mindenható tiszta, világos elmével rendelte ítélőszéke elé.
A Nyugati Jelen (valószínűleg) legidősebb előfizetőjét, az aradi magyar közösség egy kiváló embert gyászol személyében.
Nyugodjék békében!
Nyugati Jelen (Arad)

Falu a világ végén
Homoródszentlászló csupán 13 kilométerre fekszik Székelyudvarhelytől, mégis a világ végén van, hiszen zsáktelepülés lévén csak az megy oda, akinek dolga van arrafelé. Bár az utat feljavították, ilyenkor, télidőben nehézkesen lehet megközelíteni. Busz évtizedek óta nem jár ki a településre, üzlet sincs a faluban. Nagy erőfeszítések árán kerül mindennap az asztalra a kenyér annak a huszonhat lakosnak, aki a faluban él.
A jeges út ide-oda dobálja az autót, s bár megszórták homokkal, annyit ér, mint döglött lovon a patkó. Az emelkedőn kaptatva megpillantok egy idős embert, aki óvatosan baktat a hóban. Segítő szándékkal állok meg.
„Jaj, nem kellett volna megálljon, most nem tud elindulni” – mondja az idős ember, ám látszólag mégis örül, hogy nem kell tovább gyalogosan egyensúlyoznia a jeges úton. Kérdem, merre jár. Azt mondja, átsétált a miklósfalvi boltba, kenyérért. „Most már mindent lehet kapni, megszoktam, hogy hetente kétszer átgyalogolok, s megveszem, amire szükségünk van” – mondja Mihály bácsi.
„Busz sose járt ki a faluba, de nincs is miért. Csupán egy nő jár be dolgozni Ócfalvára, a többiek mind nyugdíjasok. Régebben mi is bejártunk a városba dolgozni, olyan is volt, aki kvártélyt fogadott, mások meg ingáztak” – emlékszik az idős férfi, majd arról beszél, hogy a miklósfalvi boltokban – mert kettő is van – mindenféle óhaját teljesítik az embernek, bármit meg lehet vásárolni. Ami pedig nincs, azt meg lehet rendelni. „Hétfőn és pénteken van a kenyérnap Miklósfalván. Mi már úgy megszoktuk a „lemenést, visszajövést”, nekünk ez egyfajta kiruccanás.”
Mások meg szekérrel közlekednek. „A faluban hat egyes fogat van, azokon a napokon, amikor kenyér érkezik a szomszédos településre, befogják a lovat, felülnek hárman-négyen, s megveszik, ami kell. Ha valami eszünkbe jut, akkor átmegyünk, s megvesszük. Most is fel lehetett iratkozni kalácsra, mindig megkérdezik, hogy mire van szükségünk, és megrendelik. Csak utána kell menni. Dúsgazdagok az üzletek, mindent lehet kapni” – mondja Mihály bácsi, majd megpihenteti tekintetét a fehér tájon. „Régebben, amikor munkába jártunk, csak Udvarhelyen lehetett kenyeret kapni, s ott is csak feketét. Mondhat bárki bármit, egyforma elven a nép sosem volt, s nem is lesz. Most mégis sokkal szabadabbak az emberek, mint a múlt rendszerben” – mondja. S a nyugdíjból megélnek? – kérdezem. „Elég kell legyen, amennyi van. Az emberek gyarlók, mert nem akarják megérteni, hogy ennél nehezebb világ már volt. Én 1937-ben születtem, ’46-ban értem a szárazságot, s ’47-ben a szükséget. Egyesek Aradról hozták a lisztet, de nem pénzért adták, hanem ékszerért. Abban az időben nem hoztak a hollandusok ruhát, nem kaptunk segélyeket. Háború után sógorom cipész volt, s a nagy bőrtáskákból varrta meg a cipőket. A megrendelő addig ült a cipész mellett, amíg az kiszabta. Ha maradt egy szíjdarab, azt is hazavitte. Nem dúskáltak se a ruhaneműben, sem az élelemben. ’43-ban édesapám meghalt, ötéves gyermek voltam akkor. Itt volt mellettünk az iskola, s édesanyám a hátán vitt át, mert posztó sosonom volt. A tanító deszkát rakott le, hogy hátra tudjunk menni a vécére, s ne sározzuk össze a lábunkat. Mikor vége volt a tanításnak, édesanyám jött, és a hátán hazavitt. Hiába mondom ezeket a mostani gyerekeknek, mert nem is hiszik el. Ne adja az Isten, hogy ismét bekövetkezzen ez a nélkülözés, mert nincsenek hozzászokva a mai emberek. Nem értik, hogy örülni kellene a kevésnek is” – magyarázza az életigazságokat Mihály bácsi. A szunnyadó falu
Időközben megérkezünk. A falura ráült a csend, mozdulatlanságba burkolóztak a házak. Az utcán egy lélek sem jár, csupán egy-egy ház kéményének füstje ad hírt az életről. A régi iskola épületének ablakain ki-be jár a szél, szemközt a paplak is beletörődött a magányba. Kicsit lennebb, a hídnál, a régi üzlet is romokban. Bepillantok egy kisutcába. „Ott bent egy özvegyasszony lakik, most halt meg a fia” – mutat egy omladozó házra Mihály bácsi.
Szentlászló idős lakói beérik azzal, amijük van. A ház melletti kiskertben megtermesztik az otthonra szükséges zöldségféléket, a határba semmit nem lehet vetni a vadak miatt. „A zab sem marad meg, a medve beleül, s leeszi az egészet. Többször bejött a faluba is. A gyümölcsfákat is mind tönkretette, összetörte az ágait. Itt termelni nem lehet semmit. Ezt most már az egész megye tudja, de nincs mit tenni” – csóválja a fejét az idős férfi.
Van-e orvosi ellátás a faluban? – érdeklődöm. „Kányádban van orvosunk. A felcsernők kijárnak, vérnyomást mérnek, hoznak gyógyszert, ha szükség van rá. Ha pedig átmegyünk Kányádba, hat kilométer a távolság, nagyon kedvesen fogadnak.”
A régi üzlet épülete a helyiek adományozásából épült. „A rendszerváltáskor el akarták árverezni, s emiatt nem lehetett. A mostani polgármesterünk fel akarta javíttatni, de Csíkban kötik a kereket, hogy az állam tulajdonába ment át. Pedig jó lett volna feljavítani, mert nincs egy olyan terem, ahová össze tudnánk gyűlni.”
Homoródszentlászló 14. század elején épített Szent László-templomához kolostor is tartozott. Ezt a 16. században újjáépítették, de 1815-ben egy vihar ledöntötte. Mai református temploma 1929-ben épült. A falunak 1910-ben 207, 1992-ben 39 magyar lakosa volt. Ma mindössze 26-an lakják. A református templomot felújították, Ócfalváról jár ki a lelkipásztor istentiszteletet tartani. „Nyáron a templomban, téli időszakban pedig Kóbori Dénesnél tartják az istentiszteleteket. Három katolikus család is van, de most már nincs olyan nézeteltérés a felekezetek között, mint évtizedekkel ezelőtt.”
„Nem csinálunk nagy dolgot az ünnepből”
„Az utóbbi időben fenyőfaágat díszítünk csak, kötünk rá almát, szaloncukrot, de már csak a szimbólum végett. Mégis, ha bemegy az ember az ajtón, s ránéz erre a fenyőágra, ünnepi hangulata lesz, eszébe jut a szent ünnep. De mi már nagy dolgot nem csinálunk se az ünnepből, se a szerelemből.” Szentlászlóra is eljutott a hír, hogy ismét világvége lesz. Mihály bácsi szerint ez be is következik egyszer mindenkinek. „A világhírű fizikustól, Teller Edétől kérdezték, hogy van-e Isten. Ő azt válaszolta, hogy aki hisz benne, annak van. Aki nem bízik, annak meg nincs, s nem is lesz. Én is így vagyok valahogy a világvégével.”
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro

Kisebbségi törvény a kormányprogramban
Az alkotmánymódosítás és a közigazgatási átszervezés mellett a fiskális fegyelem és a fenntartható fejlődés közötti egyensúly megteremtését tekinti egyik fő célkitűzésének a tegnap beiktatott, második Ponta-kabinet.
A parlament elé terjesztett, a 2013–2016-os időszakra szóló kormányprogram átlagosan 3 százalékos GDP-növekedéssel számol a négy évben, ezen belül 2013-ra 2 százalékos növekedést tervez. A költségvetési hiányt a jelenlegi 2,2 százalékról 1,4-re akarja leszorítani a ciklus végéig, miközben az ország adósságterhei a GDP 34 százalékáról 32 százalékra csökkennének. A Ponta-kabinet egyik fő feladatának tekinti az uniós támogatások felhasználási arányának növelését: a jelenlegi 10 százalékról 50–80 százalékra szeretné feltornászni a teljesítményét. A tervek között szerepel, hogy a 2010-ben 24 százalékra emelt áfakulcsot 19 százalékra, a mezőgazdasági termelőkét (és nem a kereskedőkét) pedig 9 százalékra csökkentik, oly módon, hogy a különbözet a termelőknél maradjon fejlesztésre. A kisvállalkozásokat évi 65 ezer eurós forgalomig (a jelenlegi plafon 35 ezer euró) nem köteleznék áfafizetésre. A 16 százalékos általános jövedelemadót megtartanák, de az alacsonyabb kereseteknél az adókulcsot 12, illetve 8 százalékra csökkentenék, és 5 százalékkal faragnák le a munkáltató által fizetendő tb-járulékok (jelenleg 28 százalék körüli) szintjét. Az infrastruktúra-fejlesztési beruházások között két olyan, a hegyeket átszelő autópálya építése élvez elsőbbséget (Brassó–Comarnic és Nagyszeben–Râmnicu Vâlcea), amely Erdélyt köti össze az ország déli részével. A kormány tervei között szerepel a dél-erdélyi (Arad–Déva–Nagyszeben) és az észak-erdélyi (Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó) autópálya befejezése, az Erdélyt Moldvával összekötő Marosvásárhely–Jászvásár autópálya építésének elindítása. A bányaipar fejlesztésére is kiemelten figyelnek. A nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezetben kimondják, hogy a Ponta-kormány fel kíván lépni az etnikai megkülönböztetés ellen, és biztosítani kívánja az etnikai identitás szabad kinyilvánítását és fejlesztését. A kabinet bővíteni kívánja a kisebbségvédelem jogi kereteit, és ennek első lépése a kisebbségi kerettörvény elfogadása lesz. A kisebbségek anyanyelvű oktatása terén a kormány – a nemzeti kisebbségek képviselőivel konzultálva – további szabályozással egészítené ki az oktatási kerettörvényt, az ország közigazgatási átszervezésénél pedig figyelembe veszi a különböző térségek kulturális hagyományait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aradi „ausztrál–magyar” sarok
A XX. század, de az előtte levő és az utána következő is, tájainkon, „előre megfontolt szándékkal, többrendbeli” erőteljes lakosságszétszórást követett el. Világgá mentek az aradi polgárok is. Hová? Merre? Meddig?
Ez a téma bőven „megérne” egy feldolgozást.
Bizonyára van több Arad–Ausztrália kötödés is. Kiragadok egyet, amit jól ismerek.
Kolozsvári Gyöngyi (Györgyi) Aradon született, 1923-ban. Iskoláit az aradi Zárdában kezdte el, Bukarestben folytatta, de az érettségi vizsgát már Nagyváradon tette le, 1942-ben a Szent Orsolya nővérek gimnáziumában.
Az 1956-os magyar forradalmat Győrben éli át. Férje oldalán, maga is tevékeny részese az eseményeknek. A forradalom bukása után, latolgatást már nem tűrő kényszerűség sodorja a családot, négy leányukkal együtt a távoli Ausztráliába, Melbournebe.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi neve nem ismeretlen a Nyugati Jelen, Az Irodalmi Jelen, a Szövétnek olvasói előtt. Egyéb írásai mellett, családregényeiből is (Lombok a szélben, Novotniak) olvashattunk részleteket.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi nemcsak ír a Szövétnekbe, de támogatja is azt.
Amikor a Szabadság-szobrot sikerült „várfogságából kiszabadítani”, és folyt a harc az újrafelállításáért, Galló Erzsébettel együtt eredményes meggyőző és szervező munkát végzett, az „Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség” tagsága körében. Ennek eredményeképpen tekintélyes pénzösszeg érkezett Melbournéból Aradra.
Galló Erzsébet Budapesten született, aradi kötődését, házassága – az aradi születésű Galló Géza felesége lett – magyarázza. Galló Gézát Pécskáról sodorta tovább, 1944 szeptemberében a XX. század vihara.
Galló Erzsébet járatja, támogatja, olvassa és tájékoztatja is a Szövétneket. Részt vesz egy időszakos újság, az ÁRPÁD HÍRADÓ szerkesztésében, amely a Wantirna-ban (Victoria állam) működő magyar idősek otthona kiadványa.
Megkésett hír: az elmúlt évben, október 7-én, a hagyományos „ERDÉLYI EBÉD” alkalmával, a Magyar Központban mind Kolozsvári Gulyás Gyöngyi, mind Galló Erzsébet az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség elismerő kitüntetésében részesült „Erdélyért és az Erdélyben élő magyarokért, valamint a magyar nyelv és kultúra ápolása, megőrzése érdekében folytatott kiváló munkájáért”.
Galló Géza Temesvárott megkezdett irodalmi és közírói munkássága, közösség szervező tevékenysége, az ausztráliai magyarság körében teljesedett ki. Születési adatait, munkásságát Ujj János Arad megye neves szülöttei című könyvéből ismerhetjük meg. Galló Géza 2001-ben látogatott haza Aradra és szülőfalujába, Simándra. A következő év tavaszán, április másodikán hunyt el Melbourneben. Válogatott írásainak egy részét az Alma Mater Alapítvány kiadásában (2003), kötetbe foglalva, ismerhették meg az aradi és a melbournei magyarok. „Szavát ne feledje” volt a sikeres kötet címe.
Galló Géza 1914-ben született, 2014-ben születésének 100. évfordulóján emlékezhetünk rá.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),

Több mint ezer bánsági magyar köszöntötte együtt az újévet
Temesvár – Az óév utolsó napján közel ezer temesvári magyar vett részt a közös óévbúcsúztató-újévköszöntő szilveszteri mulatságokon, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet, a 4+2 Asszinkron és a Szinkron zenekarok szervezésében.
A magyar színház nagytermében – az egykori Vigadó teremben – mintegy 250 temesvári magyar vett részt a TEMISZ hangulatos szilveszteri bálján, ahol az aradi Kvint zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A batyus mulatság résztvevőit szépen feldíszített terem, terített asztal, pezsgő és gyümölcs fogadta. Éjfél előtt a házigazda Csiky Gergely Színház művészei – Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Aszalos Géza, Magyari Etelka – a “világvége” eseményeit felidéző kabarészámokkal szórakoztatták a bál közönségét. Éder Enikő örökzöld slágereket, sanzonokat, Molnos András Csaba operettslágereket énekelt, átütő sikerrel. A színvonalas műsor keretében a Harmónia Tánccsoport ifjú táncosai is felléptek, megérdemelt tapsot aratva. A “bukaresti” újévet a bálozók közül többen a közeli Opera téren köszöntötték, majd egy órával később a “magyar éjfél” újabb alkalom volt a közös koccintásra, újévi jókívánságokra. Jóval éjfél után, emelkedett hangulatban került sor az ünnepi tombolahúzásra, ahol a szponzorok jóvoltából értékes ajándéktárgyakat sorsoltak ki a szervezők. A nyeremények jelentős része – köztük egy értékes kávéskészlet – az Erdélyi Kárpát Egyesület tagjainak asztalához vándorolt, nem véletlenül, hiszen ők ültek a XIII.-as asztalnál... Nagy volt a derültség, amikor Balázs Attila színházigazgató belépőt nyert a következő Peer Gynt előadásra, amelynek éppen ő lesz a főszereplője! A TEMISZ kulturált környezetben megszervezett szilveszteri báljának közönsége kiváló hangulatban hajnalig táncolt, együtt mulatott a Kvint együttes zenéjére.
Az Ifjúsági Ház előcsarnokában került sor a 4+2 Asszinkron zenekar baráti körének és a Kohézió Egyesület baráti körének hagyományos szilveszteri mulatságára, ahol több mint 350 temesvári és környékbeli (vöröscsárdai, végvári, csenei, varjasi) magyar búcsúztatta jókedvvel az óesztendőt. A résztvevőket, az évek során kialakult asztaltársaságokat, baráti köröket az alkalomhoz illően feldíszített asztalok és terem várta. A mókázás, a jókedv, a változatos zene, a baráti hangulat kedvéért az anyaországból is érkeztek papírcsákókkal, trombitákkal, konfettivel felszerelkezett vendégek. Pezsgőbontáskor konfetti eső zúdult a teremben lévőkre, majd egy órával később az anyaországból érkezett vendégekkel koccintottak a szilveszteri mulatság résztvevői, egy jobb és reményteljesebb új évben bízva. A tombolahúzás előtt Sipos Ilona a szervezők nevében a következő jókívánsággal köszöntötte a jelenlevőket: “Kívánok én hitet, kedvet / Szép szerelmet, hű türelmet. / Utadhoz fényt, csodát, álmot / Békességet, boldogságot. / Magyar szót és égre kéket, / Emberarcú emberséget. / Verset, célt, igazságot / Daltól derűs, jobb világot. / Kézfogáshoz tiszta csendet / És mosolyból minél többet. / Kívánok egészségben gazdag új évet”. A hagyományos tombolahúzás során értékes nyeremények találtak gazdára, köztük a Csiky Gergely Színház által felajánlott páros színházi belépők. A kellemes baráti társaságban megszervezett óévbúcsúztató mulatság reggelig tartott. Zsúfolásig telt ház, kiváló hangulat volt a Szabó Ferenc vezette Szinkron zenekar hagyományos szilveszteri bálján is, amelyre a Henri Coandă Líceum dísztermében került sor a Bokréta néptáncegyüttes baráti köre tagjainak részvételével. A bánsági magyarok együtt köszöntötték az újévet több vidéki településen is, köztük Igazfalván, Óteleken és Végváron.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

15 éves a Szövétnek
Arad – A Szövétnek legújabb számának (2012. december) borítóján ez áll: Aradi Kulturális Szemle, XVI. évfolyam, 6. (91.) szám. Ami önmagában is jelzi: az aradi, kéthavonta megjelenő kulturális szemle – így határozza meg önmagát – fennállásának 16. évébe lépett, legutóbbi száma másfél évtizedes létéről is számot ad.
Ujj János szerkesztő vezércikke (Ünnepelünk?) címének végéről a kérdőjelet szerintem nyugodtan elhagyhatjuk, mert ünnep a december utolsó napjaiban megjelent aradi kulturális folyóirat 15. évfordulójáról való megemlékezés. Amikor indult, bár azóta történelmi léptékben számolva igen kevés idő telt el, hatalmasat változott a világ, a nyomtatott sajtó – bármilyen változatáról is legyen szó – soha nem látott zsugorodást élt és él át. Azóta valamikor világhírű sajtótermékek tűntek át a valóságos megjelenésből a virtuálisba, a nyomtatott formából az internetes változatba, és ennek a tendenciának távolról sincs vége, sőt egyre erőteljesebb.
Ilyen körülmények között a magyar szórványvidéken, potenciálisan és valóságosan is mind kisebb olvasóközönségnek szóló Szövétnek 15 éve nemcsak esemény, hanem igazi ünnep. A szerkesztő, az aradi sajtótörténet szakembere megírja: Aradon mindeddig egyetlen kulturális sajtóterméknek, a Vasárnapnak (1918–1940) sikerült ennél hosszabb ideig fennmaradnia, az összes többi próbálkozás, bár volt belőlük bőven, jóval hamarabb megbukott.
Hogy miért tudott megmaradni a Szövétnek?
Azon túl, hogy másfél évtizede egy gondosan, hozzáértéssel szerkesztett érdekes lap, amely mindenekelőtt a helyi kulturális eseményekre és múltra összpontosít főleg helyi szerzők foglalkoztatásával, azért, mert az Alma Mater több aradi, rég külföldön élő szponzorának, az egykori aradi középiskola volt diákjainak támogatását is élvezi. Manapság egy – főleg kis példányszámú – kulturális szemlét anyagilag eltartani lehetetlenv szponzorok nélkül, még akkor is, ha a szerzőknek nem fizetnek tiszteletdíjat. Mindmáig azonban, szerencsére, akadtak megfelelő számban olyanok – a mindenkori szerkesztőkkel az élen –, akik szívügyüknek tekintették és tekintik a Szövétnek éltetését, és ezzel az aradi magyar közönség fenntartásának támogatását. Talán nagy szavak, de igazak, és merjünk bízni abban, hogy még nagyon sokáig igazak lesznek, s a LAP még sok kerek évfordulót megér, olvasóinak és a fogyó aradi magyarságnak az örömére.
Magam, bevallom, mindig nagy érdeklődéssel, és – miért hallgatnám el – gyakorta némi szakmai irigységgel lapozom át a Szövétnek legfrissebb számait, magamban dicsérve szerkesztőt és szerzőket. Van valamelyes fogalmam arról, mekkora munka árán születik meg egy-egy új lapszám, mekkora erőfeszítés csupán a nyomdaköltségek előteremtése mondhatni a semmiből, milyen horderejű az a feladat, amelyet a Szövétnek felvállal és sikerrel teljesít másfél évtizede. Tiszta szívből gratulálunk az elmúlt 15 évhez (nem mellesleg a nagyon tartalmas, a szokásosnál terjedelmesebb legutóbbi számhoz) és azt kívánom a Nyugati Jelen nevében is, minél hosszabb ideig számolhassunk be egy-egy újabb számának megjelenéséről. Talán sejtik: ezzel magunknak is minél tovább tartó jövőt kívánok – az aradi magyarság javára.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Beszélgetés Puskel Tünde Emesével az MTVA aradi stúdióvezetőjével
Az erdélyi magyar televíziózásról, a Duna TV elmúlt 20 évéről: A tájékoztatás a legfontosabb
Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete a Magyarok III. Világtalálkozóján fogalmazódott meg, 1992 augusztusában Budapesten.
Csoóri Sándor vezetésével megalakult a Hungária Televízió Alapítvány, és megkezdődtek egy új műholdas televíziós csatorna előkészületei. Kezdetben még Hungária Televízió néven említik. A mai név közvetlenül az indulás előtt született meg. A kísérleti adások november 1-jén kezdődtek napi három órában. A Duna Televízió műsora 1992. december 24-én 17-órakor indult egy közvetítő kocsiból, s mára öt kontinensen, tizenötmillió nézőhöz jut el, hidat teremtve az anyaország és a határon túli magyarok között.
Puskel Tünde Emese aradi tudósító már a kezdetektől részt vett a műsorkészítésben. 1990–94 között – az aradi helyi televízió magyar műsorának megalapítója és főszerkesztője, majd a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti RTV magyar adása számára készít híreket, riportokat, tudósításokat és dokumentumfilmeket.
Arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 20 év milyen átalakulásokat hozott az erdélyi magyar televíziózásban, a Duna televízió munkájában, hogyan fejlődött gyerekcipőből nagykorúvá az erdélyi magyar televíziózás.
– Rögtön a forradalom után magyar adás csak Bukarestben volt, addig sehol senkinek nem volt lehetősége, alkalma arra, hogy megismerkedhessen ezzel a munkával. Aradon, a helyi televízióban a román adás már 1990 januárjában beindult, én február elején indítottam el a magyar adást. Mivel szórvány vidéken élünk, nagyon kevesen vannak, akik képzettek magyar televíziózásban, ezért azonnal kapott a lehetőségen a bukaresti televízió magyar adása, később a kolozsvári stúdió, a szegedi körzeti stúdió, a magyar televízió, hamar terjedt a hír, hogy mi itt Aradon már dolgozunk, és kérték az anyagokat. Nemigen tudtak mások is bekapcsolódni ebbe a különös munkába, mert kezdetben hazai magyar szakemberek hiányában nem indult médiaképzés. Mi még Budapesten tanultunk, ám az utóbbi évtizedben már Kolozsváron és Marosvásárhelyen is elindult az elektronikus médiaszakemberek oktatása. Jórészt innen kerülnek ki a mai televíziós stábok magyar munkatársai.
– Honnan indult a Duna televízió? Hogy kezdődött? Milyen szakemberekkel?
– A Magyarok Világszövetsége határozta el, hogy kellene egy olyan televíziót indítani, ami a világ magyarságához szól, főként a határon túli magyarokhoz, hiszen nekik nem volt semmi más lehetőségük megismerkedni a magyar közélettel, kultúrával. Azon kívül az anyaországiak egyre nyitottabbak lettek a határon túli magyarság felé, hiszen korábban politikai okokból ez tabu volt. A nyitást a Duna TV teremtette meg, óriási szenzáció volt például a csíksomlyói búcsú közvetítése, amely a mai napig egyesíti a világ magyarjait, így alakult ki szép lassan a nemzet televíziója.
Az 1990-es karácsonyi kísérleti adás még távolról sem jelentette a saját műsorok gyártását. Kezdetben a MAFILM Róna utcai telepéről „lőtték át” az Antenna Hungária műholdas állomására,akkoriban gyakran láthatták az akváriumi halakat éjszakai „műsorként”. Ez a műszaki lehetőségek felmérését szolgálta. 1994-től teljesedett ki az adás, miután megkeresték azokat a magyar szakembereket, akik már előtte itt-ott dolgoztak helyi televízióknál, és így jutottak el hozzánk Aradra is.
Nekem akkor már volt két év múltam a helyi tévénél, de természetesen itt csiszolódtam, itt tanultam meg a szakmát, együtt a többiekkel, egymást tanítva.
Budapestről jött egy szerkesztőségi csapat, kijelentették, hogy amennyiben hajlandók lennénk együttműködni velük, ők szívesen fogadnának anyagokat ebből a régióból is. Gyakorlatilag így indult az egész.
Eleinte elég kevés városból dolgoztunk be, Arad azonban úttörő volt. A mi munkánk nem csak Arad megyére terjedt ki, hanem Temes, Hunyad megyét is bekapcsoltuk, sőt eleinte mi jártunk át Szalontára is. Emlékszem, még kölcsönautóval forgattunk Kolozsváron abban az időben, de Németországban is filmeztünk.
A tudósítói munka felelősségteljes és nagyon szerteágazó: a sporttól kezdve, a politikán át a művészetekig mindenhez kell egy picit érteni, mindent meg kell tudni közelíteni. Egy kicsit a hályogkovács munkájára emlékeztet…
Kezdetben nagyon sok nehézségbe ütköztünk, mert az államvédelmi szervektől kezdve az intézményekig, mindenki gyanakodva nézte a munkánkat, árgus szemekkel figyelték anyagainkat, bizonyos helyekre be se engedtek forgatni.
Az évek hosszú során objektivitásunknak, komolyságunknak köszönhetően el tudtuk fogadtatni magunkat. Szívesen hívnak mindenhová, úgy érzem, mára dicsőség az, ha valaki bekerül a Duna TV-be.
Sára Sándor filmrendező 7 évig irányította ezt a „nagy stúdiót” – tulajdonképpen az volt a mi iskolánk. A sokszínű nyelvi és kulturális közegből jövő munkatársakkal együtt rengeteg képzésen vettünk részt. Buglya Sándor, a Mafilm és Movi rendező-opertőre vezetésével sokat törődtek azzal, hogy minél magasabb szakmai színvonalon tudjunk dolgozni, mert óriási egyenlőtlenségek voltak a földrajzilag is színes területeken.
Operatőr kollegám, Sándor István, akivel a kezdetektől fogva 2000-ig együtt dolgoztam, esküvői filmezéseken „csiszolódott”, ez ma már elképzelhetetlen.
Az erdélyi csapat szakmailag helyt állt, mondhatnám azt is, hogy mi mindig a legképzettebbek voltunk, ha összehasonlítom magunk pl. Kárpátaljával.
– Hogyan látja a fejlődést a kezdetektől napjainkig?
– Szakmailag óriásit fejlődött, ég és föld a kezdetekhez viszonyítva, hogy milyen színvonalra jutott a Kárpát-medencei tudósítói hálózat. Most már van egy minimum, ami alatt nem is lehet dolgozni. Az elején bármilyen sok amatőr megoldást elfogadtak, most már szigorú technikai paramétereket szabnak meg, amelyekhez az elméleti tudáson kívül a legmodernebb technika is kell. Amikor HD-re (High Definition – a felbontási specifikációkból adódó előnyösebb megjelenítési lehetőség) áttértek, akkor elég sokan kiestek a stábból, hiszen nem tudták megteremteni a megfelelő feltételeket. A nagy stúdiókat ellátták, felszerelték, a kisebb csapatok – mint például a miénk – pályázatok útján próbálják beszerezni maguknak a technikát. Ebben a kamera fontos szerepet játszik, de az utómunkálatoknak legalább akkora a szerepe, ezt pedig nem lehet alacsony műszaki színvonalon megoldani. A televíziózás méregdrága, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra lecserélni a technológiát. Emiatt napjainkban nagyjából 50 külföldi stáb látja el a napi feladatokat az MTVA megbízásából.
– Aradon az önkormányzatnak és az RMDSZ-nek köszönhetően ma már van egy stúdió, ahol együtt dolgozhat a csapat. Nem volt ez mindig így.
– Nagyon hosszú ideig rengeteg embernek otthon volt a saját „stúdiója”, mi is otthonról dolgoztunk. Kazettákon küldtük Budapestre a kész anyagot, nem volt más lehetőség. Mindig kerestünk valakit, aki éppen utazott Pestre, így oldottuk meg. Volt olyan, hogy egy hétig tartott, amíg az anyag lement adásba. Most már sokkal könnyebb. Ma már délben, ha van egy esemény, az esti hírekben benne tud lenni.
Itt Aradon a legnagyobb ügy a Szabadság-szobor kérdése volt, aminek minden pillanatát nyomon követtük, és tulajdonképpen ez volt a legnagyobb szakmai kihívásunk.
A férjemnek (Puskel Péter újságíró-helytörténész – szerk. megj.) gazdag aradi fotógyűjteménye van, amelynek a segítségével bemutattuk az egész szoborügyet már a kilencvenes évek közepén. Ez óriási szenzáció volt, mert ellenzői azt hangoztatták, hogy a szobor Nagy-Magyarország jelképe. Mi pedig a Duna TV segítségével meg tudtuk mutatni, hogyan is néz ki a Szabadság-szobor, amit addig senki nem látott. 1999-ben a kihozatalát is filmeztük kora délután, ami este – már szinte egyenesben – lement a Duna TV-ben. Mivel ez fantasztikusan gyors és profi munka volt, meg is kaptuk abban az évben a MÚRE Nívó-díját. Egyébként az évek során külföldi tévéfesztiválokról is hazahoztunk néhány díjat.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Bővül a Tulipán tevékenysége
Siker lehet a könyv és a bor szeretete
Úgy hallottuk, hogy a nemcsak Aradon, de a megyében is közismert Tulipán Könyvesbolt tevékenysége átalakul, ezért bővebb tájékoztatót Bálint Zoltán tulajdonostól kértünk.
– Kényszerből, avagy a tevékenység bővítésének a szándéka sarkallja a könyvesbolt átalakítására?
– Nem átalakul, hanem bővül a tevékenysége, mivel a jelenlegi gazdasági helyzetben csakis könyvüzletként, könyvek forgalmazásával a Tulipán nem tudja fenntartani önmagát. Tulajdonképpen ez nem újkeletű történet, hiszen az utóbbi 3-4 évben a Tulipán folyamatosan anyagi gondokkal küszködött. Örültünk, ha sikerült kigazdálkodnunk a házbért, illetve az eladó fizetését, már-már veszteségessé vált a tevékenység.
– A Tulipán antikváriumként is működik. Mi megy rosszabbul: az új, avagy a használt könyveknek az értékesítése?
– Nagyjából hasonlóan alacsony érdeklődés nyilvánul meg mindkét könyvkategória iránt. Ennek többrétű oka van, ugyanis nemcsak lélekszámban csappant meg a magyar olvasóközönség, hanem egyre inkább divatját múlja a könyvolvasás is. A technikai fejlődés magával hozta az internetes könyvolvasás lehetőségét is, ezért, a legtöbb könyv internetes változatban is olvasható. A könyvesboltok másik hatalmas konkurenciája, hogy a legtöbb könyv online módon is megrendelhető, ami a világ minden táján jól működik, de személytelenné teszi a könyvek forgalmazását. A két változat közötti különbséget sokáig lehetne ragozni, csakhogy a könyvárusítás, manapság, sajnos nem tudja fenntartani önmagát. Éppen ezért gondoltam, hogy kissé változtatok a tevékenység módján. Onnan indultam ki, hogy a bor és a kultúra kapcsolata nem újeletű, tehát nem egy eget-földet megrengető új ötlet alapján próbálom tovább éltetni a Tulipánt, hanem szó szerint, borforgalmazással bővítem ki a tevékenységet.
– Hogy fog ezután működni?
– Hazai és Kárpát-medencebeli borokat forgalmazunk a könyvüzletben, ami ezután nem Tulipán könyvüzlet, hanem egyszerűen Tulipán néven fog tovább működni, magába foglalva mindkét tevékenységet.
– Palackozott, ömlesztett vagy mindkét fajta bort árusítanak?
– Kizárólag palackozott, minőségi borokat, de nem csak úgy, hogy az ember megvásárolja és hazaviszi, hanem az engedélyek beszerzése után a betérő a helyszínen megkóstolhat egy-egy fajta bort, de baráti társasággal is be lehet ülni, meghívott borászok közreműködésével megszervezett borkóstolókat is tartani kívánunk az üzlethelyiségben. A borkóstolást író–olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal is össze kívánjuk kapcsolni, hiszen a két dolog valamilyen módon amúgy is összefügg. Ezzel a módszerrel kívánom fellendíteni a Tulipán forgalmát, hogy a 22 éves története nehogy megszakadjon.
– Honnan szerezte az efféle működtetés ötletét, valahol látott már hasonló, összevont üzletet?
– Az irodalmi kávéházak jó példával szolgálnak, ahol az ember leülhet meginni egy teát, egy kávét. Én viszont a borra fektetném a hangsúlyt, hiszen mi, magyarok nagyon közel állunk a borhoz, amit nagy előszeretettel fogyasztunk. Én remélem, hogy az irodalom, illetve a bor szeretete beválik a Tulipán esetében is.
– Az engedélyek beszerzése ütközik-e különleges akadályokba?
– Bürokratikus akadályok vannak, de hát a feltételeket is meg kell teremteni, olyan mosdót és illemhelyet kell létrehozni, ami a Közegészségügyi Hatóság elvárásait is kielégíti. Ehhez befektetéseket kell tennem, amelyeket a következő 2-3 hónapban szeretnék kivitelezni.
– Ezek szerint három hónap múlva indul be a bővített tevékenység?
– A bor forgalmazását már ezen a héten beindítjuk, a helyszíni fogyasztására azonban a jelzett befektetések után kerülhet sor. A bor a könyvvel karöltve, remélem, hosszú távon is biztosíthatja a Tulipán működését. Természetesen, más jellegű családi, baráti összejöveteleknek is szívesen adunk otthont. A kellő hangulat megteremtését segítik a szőlőművelést, a borkészítést, -tárolást szolgáló eszközök, illetve a belőlük készült dekorációk. Egy 5000 literes hordónak a két fenekéből készítettünk egy-egy kerek asztalt, az egyiken könyvek vannak, a másikon bort lehet majd fogyasztani. A helyiségben látható szőlőpermetező, borlopó, a kis-, illetve nagy szőlőprés és a többi érdekes eszköz a kellő hangulat megteremtését szolgálják.
– Köszönöm a tájékoztatót, sok sikert a bővülő tevékenységhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Tavaly, Aradon 1000 honosítási dosszié
Nő az igény a kettős állampolgárság iránt
Endreffy Lajossal, a volt Aradi Demokrácia Központ, jelenleg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodavezetőjével az elmúlt évben az egyszerűsített honosítási eljárás során végzett munkát értékeltük.
Amint elmondta, tavaly több mint 1000 dossziét állítottak össze, ami alapján nem lehet pontosan megállapítani, hányan igényelték az egyszerűsített honosítási eljárást, mert olyan dosszié is van, amelyikben 1, de olyan is, amelyikben 6 személy kérte a honosítást. Endreffy augusztus 14. óta vezeti az irodát, ahova folyamatosan érkeznek a kérelmezők, akik olyan felhangok miatt aggódnak, hogy esetleg az iroda beszünteti a működését. Ezek viszont olyan légből kapott állítások, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Éppen a napokban hallotta a rádióban, hogy eddig 370 ezer külhoni magyar igényelte a kettős állampolgárságot, közülük kevésnek a kérelmét utasították el. Csak azoknak a kérelmét utasítják el, akik nem tudnak magyarul, ugyanis a kérelemben van egy olyan pont: „Ismerem és beszélem a magyar nyelvet”. Aki e pont elvárásainak nem tesz eleget, könnyen elutasíthatják a kérelmét. A gyakorlat ugyanis azt bizonyítja, hogy sok román is igényelte, olyannal is találkoztak, aki kijelentette: csak azért igényeli a magyar állampolgárságot, hogy a magyar útlevéllel Ausztráliába vagy Kanadába utazzék. Az irodán minden kérvényező számára kiállítják a dossziét, de a BÁH (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) dönti el, hogy jóváhagyja-e, avagy elutasítja a magyar állampolgárságra vonatkozó kérelmet. Amikor ugyanis Aradon, a Jelen Házban megtartott konzuli fogadóórán vagy az anyaország valamelyik polgármesteri hivatalában beadják a dossziét, az illető irodavezető beírhatja a kérelmezőnek a magyar nyelvismeretre vonatkozó jellemzését. Ha a dosszié negatív jellemzéssel jut el a BÁH irodájába, bizonyára elutasítják. Olyan kérelmező is volt, aki magyarként megkapta, míg a magyarul nem tudó feleségnek a kérvényét elutasították. Éppen ezért, az aradi irodán érdeklődött a teendők felől. Ilyen esetben azonban semmit nem lehet tenni. Amióta Aradon rendszeresen fogadóórát tart a konzul, azóta a kérelmek szaporodtak, ugyanis az igénylőknek nem kell kétszer átutazniuk az anyaországba. Miután a konzuli fogadóórán benyújtották az Irodán összeállított dossziét, várhatják az eskütételre vonatkozó meghívást. Az irodán jelenleg Siska Szabó Zoltán tikárral ketten dolgoznak, munkájukat egy hiteles fordító is segíti. Aradon, az egyszerűsített honosítás iránti igény tehát állandósult, sőt növekedik. Endreffy Lajos irodavezető, aradi EMNP-elnökként hozzátette: idén a volt diákjainak a megszólításával szeretné a párt taglétszámát növelni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodáján tehát továbbra is várják az egyszerűsített honosítási eljárást igénylőket hétfőn és szerdán 11–19, kedden és csütörtökön 9–17, míg pénteken 9–14 óra között. Az érdekeltek hozzák magukkal a születési bizonyítványaikat, a házassági kivonataikat, akik elváltak a válásról szóló törvényszéki végzést, a gyermekek születési bizonyítványait, kézírással önéletrajzot kell magyarul megfogalmazniuk, A4-es formátumú lapra. Röviden, hozzanak magukkal minden olyan iratot, amellyel bizonyítani tudják hogy az 1940–45 között Észak-Erdélyben lakott, vagy 1921. július 26. előtt Erdélyben bárhol született felmenőjük magyar állampolgár volt. Nem kell mindkét szülőt vagy nagyszülőt, elég egyiket bizonyítani, de egyszerűbb, ha az apai ágat választják, mert ez esetben nem kell a házassági bizonylatokkal alátámasztaniuk a származást. Az egyszerűsített honosítási eljárás dokumentációját ingyen állítják össze, de egy-egy irat fordításáért 13 lejt kell fizetni – tudtuk meg Endreffy Lajostól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodavezetőjétől.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Évértékelő beszélgetés Juhász Bélával, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával
Segítséggel lehet a negatívumból pozitívum
Bár még tanévet nem zárt, de egy új évet kezdett a Csiky Gergely Főgimnázium is, ennek apropóján arra kértük Juhász Béla igazgatót, hogy értékelje a 2012-es évet.
Az iskola életében is – mint minden másban – voltak pozitívumok, negatívumok, melyekről az ember nem szívesen beszél, viszont ügyességgel, talpraesettséggel és segítséggel lehet pozitívum a negatívumból is.
– A 2012-es évre visszatekintve mi az, amiről szívesen beszél és mi az, ami negatívumként maradt meg Önben?
– Szívesen beszélek arról, hogy a 2012-es év is komolyabb gondoktól mentes volt. Arról, hogy a Csikyt az elmúlt évben is „tenyerén hordta” Király András oktatási államtitkár barátunk és Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ megyei elnöke. Jól emlékszem arra a telefonhívásra, amely a minisztériumból értesített: indulhat Bukarestbe egy gépkocsivezető, hogy elhozza a vadonatúj 16+1 személyes iskolabuszt. És meglett hozzá az anyagi háttér is: üzemanyag, járulékos költségek térítése, és nem utolsó sorban egy sofőri állás. Az év második felében sikerült a városi tanács költségvetés-kiegészítése során jelentős összeget kapnunk arra, hogy diákjaink biztonsága érdekében szerződést kössünk egy őrző-védő céggel.
Igen jelentős sikernek könyvelhetjük el az államtitkár közbenjárását a minisztériumban, aminek nyomán – országos premierként – engedélyezték kettéosztani a kilencedik reál osztályt matematika–informatika, illetve természettudományok szakra.
A Kincskereső Óvodáról se feledkezzünk meg! A tavalyelőtt beindult napközis csoport igen sikeresnek bizonyult: negyedével nőtt a gyereklétszám. Ősztől kaptunk egy fél dadusállást, amelyre régóta vártunk. A nyár folyamán a szomszédos katasztrófavédelmi felügyelőség átadott az óvodának egy 35 négyzetméteres helységet, amelyből csinos kis ebédlőt varázsolt a városi tanács munkacsoportja. Egyúttal más javításokat is elvégeztek, például, kicserélték a repedezett padlócsempét. S – gondolom – nem árulok el titkot, hogy az év vége felé elkészült az óvoda új épületszárnyának látványterve (tornaterem, a tetőtérben könyvtár). Alpolgármesterünk szerint számíthatunk rá, hogy nyárára megkezdik az építkezést.
Arról is beszélnék szívesen, hogy az iskola régi épületének földszintjén beindult a 25-ös létszámú előkészítő osztály frissen kimeszelt két teremben, vadonatúj bútorzattal és felszereléssel, remekül felkészült, igen hozzáértő tanító irányításával.
Amit negatívumként említhetnék, arról nem szívesen beszélek. Talán csak annyit, hogy elszomorító volt tapasztalni a gyerekek karácsonyi műsorsorozata előtt, hogy a lezúduló hó súlya alatt, egyik hajnalon beszakadt a díszterem előterének műanyag mennyezete. Egy telefonhívás az alpolgármesternek, fél órán belül a helyszínen a szakértői bizottság, majd a javító brigád, és három napon belül megtörtént a helyreállítás. Lám, így lesz a negatívumból pozitív eredmény!
– Ön már csaknem három éve tölti be a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói posztját. Mi az, amit szem előtt tartott és tart a mai napig is a diákság érdekében?
– A Csiky Arad megye egyetlen iskolája, ahol hároméves kortól az érettségiig anyanyelven, magyarul tanulhatnak a gyermekek. Ebből adódóan igen sokszínű a gyerekanyagunk. Céljaink is sokrétűek. Nagyon szeretnénk, hogy diákjaink jól érezzék magukat itt, e régi-új falak között, szívesen töltsék itt fiatalságuk jelentős részét, miközben olyan tudásanyagot sajátítanak el, amellyel bátran elindulhatnak az életben, egészséges magyarságtudatuk alakuljon ki, tanuljanak meg anyanyelvükön gondolkodni, álmodni.
– Az iskola épülete, felszereltsége, a tanítási körülmények, az oktatás minősége... Meg van ezekkel elégedve?
– Épületeink felszereltsége, a tanítási körülmények – szerintem – kielégítőek. Állítom ezt, figyelembe véve, hogy nemrég kaptuk meg az új épületszárnyat hat kényelmes osztályteremmel, tágas könyvtárral és a Tóth Árpád nevét viselő közösségi teremmel, amely egyre inkább diákjaink és általában az aradi magyarok kedvelt találkozóhelye lett, ahol könyvbemutatót és megemlékezést, tudománynépszerűsítő előadást, mesemondó-versenyt, diákszínjátszó-találkozót, néptáncbemutatót vagy országos általános műveltségi vetélkedőt rendeznek.
Száz férőhelyes bentlakásunk a város egyik legjobb internátusa. Bentlakó diákjaink nagy része ösztöndíjat kap.
Az oktatás, a körülményekhez képest, figyelembe véve a szórványoktatás buktatóit – szerintem –, megfelelő. Tanári karunk igen jó képesítésű, többen első fokozatú képzettséggel, vagy doktori címmel rendelkeznek.
Álmaink között szerepel az iskola meg a bentlakás udvarának rendezése, sportpályák létrehozása. A látványtervek elkészültek, az anyagi háttér egyelőre nem biztosított.
Reméljük, hogy idén folytatódik a régi iskolaépület meg a bentlakás hőszigetelése, végre kijavítják az elavult lefolyórendszert és tavasszal új tetőszerkezetet kap a díszterem.
– A szülőket mennyire vonják be a tanintézmény munkájába? Vannak-e visszajelzések részükről, pl. a diákok eredményeit illetően?
– Az iskola kapuja, a tanári bejárata, illetve az igazgatói iroda három (!) ajtaja állandóan nyitva áll a szülők előtt. Megbeszéljük a gondokat, teendőket, és ha kell, segítséget kérünk. És általában kapunk. Példaként említeném a tanév eleji takarítás, csinosítás, meszelés, mázolás pillanatait. Mindenképpen meg szeretném említeni, és főleg megköszönni azt az önzetlen anyagi segítséget, amelyet elsősorban egykori diákjaink nyújtanak cégeiken keresztül vagy magánszemélyként, alkalomadtán célirányosan.
– Juhász Béla is volt diák. Ha összehasonlítja az akkori oktatást, diákéletet a mostanival, mit lát?
– Amikor a jelenlegi Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjében, az Aradi 3-as számú Középiskolába jártam, mindössze 16 osztálya volt az iskola nappali tagozatának: évfolyamonként két párhuzamos osztály a magyar tagozaton és kettő a román tagozaton, a kettőből egy reál és egy humán szakos. Általában a városban sokkal kevesebb volt a középiskolai osztály. Ezért a középiskolába jobban megrostált, válogatott „csapatok” kerültek.
A diákélet sokban hasonlított a mostanihoz. Bár erről rengeteget lehetne mondani. Annyit mindenképpen meg kell hagynunk, hogy a mai diákok nyíltabbak, merészebbek, s talán őszintébbek, mint mi annak idején.
– Hogy érzi magát a megye egyetlen magyar nyelvű tanintézménye igazgatójaként?
– Rendkívüli megtiszteltetésnek tartom, hogy elfoglalhatom ezt a tisztséget. Éppen ezért igyekszem eleget tenni minden elvárásnak, szolgálni az aradi magyar nyelvű oktatást, amíg erőm megengedi.
Juhász Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Négyévkönyv!
2012. december 14-én, a tavalyi Csiky-napon jelent meg a Csiky Gergely Főgimnázium évkönyvének legújabb kiadása. Tekintve, hogy az azelőtti évkönyv 2009 tavaszán jelent meg, most négy tanév eseményeit, történéseit kellett egyetlen kötetbe sűríteni. (Innen ennek az írásnak a címe: négy tanév évkönyve, tehát „négyévkönyv”!)
Ilona János informatika tanárt kértük fel, hogy mutassa be részletesebben e legutóbbi kiadványt. Alábbiakban az ő szavait idézzük.
Mit tartalmaz az évkönyv?
Eseménynaptárt, sok-sok fotóval, mind a négy elmúlt évről (2008–2009, 2009–2010, 2010–2011, 2012–2012); rövid beszámolókat a legérdekesebb eseményekről, rendezvényekről, persze, fotókkal illusztrálva; az iskolai alkalmazottak és az osztályok bemutatását; a végzős osztályok (igen, mind a négy év mindegyik végzős tizenkettedik osztálya!) egyéni fényképpel, névsorral, a 2011–2012-es tanév nem végzős osztályait pedig csoportképpel, illetve rövid jellemzéssel; a kollégiumi diákok és a kollégiumi élet bemutatását.
Az évkönyvnek van egy Akikre büszkék vagyunk című fejezete. Sok mindenre vagyunk büszkék: tantárgy- és sportversenyek díjazottjaira, angol nyelvvizsgát, illetve nemzetközi számítógépkezelői-vizsgát letevő diákokra, a Csiky-Csuky diáklap szerkesztőire, a diákszínjátszókra, Csiky-díjasokra, év végi díjazottakra, egyetemre bejutottakra.
Az igazgatói bevezető után olvashatunk még hangulatos írást Szilvágyi Zsolttól (ő is egykori csikys diák), Király András oktatási államtitkártól az Arad megyei magyar nyelvű oktatás nehézségeiről, azon kívül megemlékezést Szakács Ferencről, iskolánk volt igazgatójáról, az RMPSZ és az aradi magyar főgimnázium kapcsolatáról, diákok által írott fényképes beszámolókat táborokról, kirándulásokról, és gyönyörködhetünk az iskolai élet színes fotóiban is, hiszen az évkönyvet egy 24 oldalas színes melléklet teszi még vonzóbbá. (Mindehhez a Carmel Print & Design nyomda is jelentősen hozzájárult, hiszen rendkívül rövid idő alatt is komoly, minőségi munkát végzett.)
Megkérdezheti valaki: szükség van-e még manapság nyomtatott, „papír-típusú” iskolai évkönyvre? Nem elég a weblap, ahol minden szükséges információt gyorsan megtalál az érdeklődő? Nos, a szerkesztők válasza: igen, szükség van rá! Kézbe vehető, könnyebben áttekinthető, mint egy sok száz oldalból álló weblap, sok száz különböző információval. Ráadásul szép ajándék is a végzős generációknak, életük egy fontos részének tömör lenyomata. No, és minden rendes iskola készít évkönyvet, most, az internet korában is, tehát nem illik lemaradni, ilyen tekintetben sem.
Összesen 238 oldal tömör Csiky-kivonat tehát a 2008–2012 közötti időszakról, ami minden tanár, diák és szülő asztalára, könyvespolcára oda kívánkozik.
Az évkönyv ára 10 lej, az iskolában Milka Zsuzsa könyvtárosnőnél lehet igényelni.
Nyugati Jelen (Arad),

Elhunyt Csép Sándor kolozsvári televíziós szakember
Keddről szerdára virradóan, hosszas szenvedés után elhunyt Kolozsváron Csép Sándor.
A romániai magyar televíziózás kiemelkedő képviselője, riporter, politikus Aradon született 1938. május 1-jén. Középiskolát szülővárosában végzett 16 évesen. Jogot tanult volna, de papgyerek lévén kirúgták, ezért a Protestáns Teológiai Intézetben tanult tovább, majd a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát.
1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Itt tevékenykedett, és élte meg az 1977-es földrengést. Bodor Pál főszerkesztő mellett dolgozott, amíg Bodor nem távozott az országból.
Első írásában Hazai valóságkutatás címmel a hazai szociológia új módszerei mellett foglalt állást (Korunk, 1966/7-8). Társadalomrajzi riporttal az Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain szerepelt. A képernyőn legjelentősebbek irodalmi portréi; Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek voltak.
Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökítette meg. Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem című riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).
A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája, a Mi, Bethlen Gábor..., a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára.
2006-tól a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke, 2008-tól a Kolozs megyei MPP elnöke volt.
Maszol.ro,

Ambrus Attila : Egy kelet-európai értelmiségi sorsa
„Csép Sanyi!" – mondtuk ki egyszerre Ágoston Hugóval azon a havas délutánon. Ott ültünk 1999 márciusában Hugó bukaresti lakásán, és azon töprengtünk, ki lehetne a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének új elnöke, aki a sors- és ezredfordító években szavatolhatja, hogy a hazai magyar újságírás értéktartó és mértéktartó marad, azaz magyar szellemiségű és európai színvonalú.
Rövid gondolkodás után mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált, hogy ő nem lehet más, csak Csép Sándor.
Őt javasoltuk a májusi közgyűlésen. Amikor megtettük javaslatunkat, egyetértő morajlás hangzott a szovátai szálloda konferenciatermében. Senki sem hozakodott elő ellenjelölttel.
Öt évig volt a MÚRE elnöke, az erdélyi magyar újságírás lelkiismeretének őre, őrzője. Abban a korban, amikor sokak szolgalelkűsége és gerinctelensége a hazugságok és rágalmak megfékezhetetlen terjedéséhez vezetett, a sajtót elöntő primitív és trágár megnyilvánulások a demokratikus nyilvánosság alapjait veszélyeztették. „Vissza kell térnünk oda, ahol a sajtónyelv jóízű forrást buzogtat. A világ sokszínűségének elfogadását szolgálja. A vélemények ütköztetésének lehetőségét kínálja, amely nem konfliktust, hanem dialektikus fejlődést hoz!" – figyelmeztetett Csép Sanyi. S zokon is vette, láttuk rajta a sértődöttséget, mikor azt tapasztalta, hogy ezt a visszatérést mintha kevesen akarnánk, mintha a gyűlölet, a másság megvetése válna a legfőbb és honorált mozgatóerővé a társadalomban. De nem veszítette el soha jókedvét.
Ragyogó humora volt. Amiről kiderült, hogy emberi és újságírói hitvallásának a része. „Ha borban az igazság, a sajtóban az igazságon felül még vigaszságnak is kell lennie!" – figyelmeztetett minket kezdő újságírókat a kilencvenes években ő, akit sokan tekintettünk mentorunknak.
Csép Sándornak végül ugyanolyan sors jutott, mint a rendszerváltásban szerepet vállaló kelet-közép-európai értelmiségieknek. E szerep- és nem utolsó sorban kockázatvállalás okán azt várták el, hogy az új hatalom honorálni fogja őket. Nem pénzzel, nem tisztséggel, hanem rájuk bízott feladatokkal. Amint kelet-közép-európai sorstársait, Csép Sanyit is sokan és sokszor mellőzték, terveinek megvalósítását másokra bízták. Nem csoda, ha azok nem úgy testesültek meg, ahogyan Sanyi megálmodta. Így ő élete végéig különutas értelmiségi maradt.
(Megadja-e nekünk ezt a lehetőséget az Úr, amit neki, tanult teológusának megadott?)
Hívő ember volt. Hitt a politika hatóságában is. Pártszimpátiáinak időbeni változása nem a politikai kalandorság jele. Az elmúlt évtizedben kétségbeesetten kereste a támogatást álmainak beteljesítéséhez. Hogy miről álmodott?
A legszebb álma az egész napos erdélyi magyar televízió volt, amelyet a közszolgálatiság fellegvárává avathat ő – és a fiatalok, akikben bízott. Amely nem a politikumot szolgálja (ki), hanem azokat, akiknek a politikum szolgál: a közösséget. (A közösségé formált közönséget.) No meg a magyar kultúrát, amely nem csak nyelv, irodalom, művészet és zene, hanem viselkedési mód is, egy különleges attitűd. Ki tudja, talán egyszer majd sugározni fog Erdélyben a Csép Tv... Amelynek mikrofonját azonban már nem Sanyi tartja.
Megbicsaklik az ujjam a számítógép billentyűzetén, nem akarja leírni: Csép Sándor ma, szerdán reggel átköltözött... Odaátra. Barátai, pályatársai tudtuk, hogy beteg. Régóta az volt, de azt hittük, tenni akarása, munkabírása legyőzi a kórt.
Hát nem! Erőt vett rajta. Miként a kor is. Az a kor, amely nem tartja túlságosan sokra az egyenes gerincet. Sőt, veszélyesnek tartja, s igyekszik megtörni. Ám éppen ezért nem győzhette le Sanyit, mert nem sikerült megroppantania. Teremtője előtt, akinek tanult teológusa volt, bátran állhat.
Mi maradt utána? Az egyik legnagyobb hatású erdélyi magyar újságíró után? Szócikk egy lexikonból? Amely megőrzi életrajzi adatait: „Született Aradon 1938-ban. Jogot tanult volna, de lelkészgyerek lévén kirúgták, ezért a Protestáns Teológiai Intézetben tanult tovább, majd a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát. 1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól.
Alkotásai közül a legnagyobb visszhangot a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem című keltette. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke 1999 és 2004 között."
Ez is megmarad természetesen a lexikonok lapjain. De lelkünkbe vésve mindenekelőtt az, hogy közöttünk élt az Újságíró Csép Sándor, tanítónk, mentorunk és barátunk, akiről elmondhatjuk azt, amit kevesekről: igaz ember volt.
Isten nyugtassa.
Maszol.ro,

Erősítve a magyarság egységét
Bevinni a köztudatba az autonómia eszméjét
Dr. Burián Sándorral, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnökével az elmúlt évi tevékenységet elemezzük, illetve vázoljuk az idei terveket, elképzeléseket.
– Milyennek tűnik a 2012. év a Néppárt Arad megyei szervezetének a szemszögéből?
– Számunkra a kezdet, vagyis az első igazi politikai évünk volt a mögöttünk lévő. Mivel minden kezdet nehéz, főként a szórványban, ahol a meglévő mellett egy másik pártot is beindítani különösen nehéz, úgy értékelem, hogy a lehetőségeinkhez képest bizonyos szinten helyt álltunk, de még bőven akad javítani való. A helyhatósági választások alkalmával Szintye, illetve Varsánd községekben megszerzett egy-egy tanácsosi tisztség biztató kezdetnek tűnik, ami további eredmények elérésére sarkall. Éppen ezét, 2013-ban még több szervezetet kívánunk létrehozni a megyében. Az önrendelkezés és a föderalizmus témakörét a magyarokkal szeretnénk még jobban megismertetni.
– Szerintem a magyarságnak a többsége hajlamos lenne rá, elfogadná a föderalizmust, míg a románoknak a meggyőzése komoly gondot okozhat. Hogyan képzelik el az önrendelkezés eszméjének a minél hatékonyabb népszerűsítését?
– Nem egészen értek egyet a feltételezéssel, ugyanis az a benyomásom, hogy a partiumi magyarság nem igazán érzi át az autonómia lényegét, szükségszerűségét. Nekem már korábban is, illetve a választási kampány során is az volt a tapasztalatom, hogy az Arad megyei, a bánsági magyarok úgy gondolják: az autonómia inkább a székelyek problémája, nem az ő gondjuk. Természetesen, az erdélyi magyarságra egységes egészként kell tekintenünk, mert ahogy a székely autonómia is közös érdekünk, ugyanúgy kell majd kiállnunk a partiumi, a szórványmagyarság kulturális autonómiájáért is. Éppen ezért, a civilszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve, nem csak Aradon, hanem a nagyobb magyarlakta településeken is népszerűsíteni kívánjuk az önrendelkezés szükségességét. A kampány során ugyanis rájöttem, hogy az emberek nem ismerték sem a 6:3-as alternatív bejutási lehetőséget, de az autonómia előnyeit sem. Ennél fogva azt sem tudják, hogy más európai országokban, nálunk jóval kisebb létszámú népcsoportoknak is milyen megalapozott jogaik vannak, miközben a kulturális autonómia előnyeit egyáltalán nem ismerik. Azzal együtt, hogy nekünk, az Arad megyei, de a bánsági magyarságnak is ez lenne a legmegfelelőbb megmaradási forma.
– Az ilyen jellegű tájékoztatásra van-e kidolgozott programjuk?
– Az kidolgozás alatt áll, első lépésként megtörténnek a tisztújítások a meglévő aradi, szapáryligeti, kisjenői és varsándi szervezeteinkben. Rajtuk kívül, Pécskán, Zimándújfalun és Pankotán szervezetet kívánunk létrehozni, mivel ezeken a településeken van egy-egy olyan mag, amire támaszkodhatunk. Névleges szervezeteket sehol nem, hanem valódi, működőket kívánunk létrehozni. Ezeknek a szervezeteknek oda kell felnőniük, hogy az illető településeken terebélyesedve, minél nagyobb tömegeket bevonva, az önrendelkezés eszméinek minél több embert nyernek meg.
– Mindez viszont sok pénzt igényel, azt honnan kívánják beszerezni?
– Mint már említettem, a civilszervezetünkkel, az EMNT-vel közösen pályáznánk azokra a pénzalapokra, amelyekből gyermek és ifjúsági programokat kívánunk szervezni. Ugyancsak gyermekek körében meghirdetjük a Magyarnak lenni jó című rajzpályázatot. Ugyanakkor a Körösök völgyében túrákat kívánunk szervezni, de a Czárán Gyula seprősi szülőházán is szeretnénk emléktámlát elhelyezni. Mivel a seprősi polgármesterrel még nem beszéltem, nem tudom, okos dolog-e meghirdetni…
– Tudtommal a Czárán Gyula szülőháza, jelenleg községháza Seprősön.
– Én viszont úgy tudom, nem az. A mellette lévő ház biztosan orvosi rendelő, ami tulajdonképpen a községházával együtt, a család tulajdonát képezték. Szerintem legokosabb, ha az emléktúrát megszervezzük, esetleg a házat is megtekintjük, aztán majd eldől, hogyan sikerül a helybeli adminisztrációval szót érteni egy emléktábla elhelyezése kapcsán. A tavaszi terveink közé tartozik, a március-10-én Marosvásárhelyen tervezett autonómiatüntetés, ahol valószínűleg részt fogunk venni, de a március 15-i megemlékezésen is aktív részt akarunk vállalni. A további terveink kidolgozása folyamatban van, de legfontosabb: az önrendelkezés eszméit véglegesen be kívánjuk vinni a szórványmagyarság tudatába is, miközben aktívan részt akarunk venni a megye, a régió magyar közéletében. Ott viszont, a programjainkat a magyar civilszervezetekkel, a történelmi egyházakkal és az RMDSZ-el közösen kívánjuk szervezni, tehát a magyarság egységét kívánjuk erősíteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta Károly
Nyugati Jelen (Arad),

Fontos, hogy a Kincskereső Óvoda működjön
A visszatekintő, évértékelő beszélgetések sorában a Kincskereső Óvoda következik, melynek elmúlt évéről, a jelenről és a jövőről beszélgettünk Garai Melinda óvónővel.
– Alapjában véve egy jó évet zártunk. Óvodánkban megmaradt a három csoport, annak ellenére, hogy a 2012–2013-as tanévet az iskola-előkészítő csoport a Csiky Gergely Főgimnáziumban kezdte. Hatvanöt gyermekkel indultunk szeptemberben, ami az itt dolgozók lelkiismeretes munkájának, illetve a szülők óvodánkba vetett bizalmának köszönhető.
2012-ben nagyon sok pozitív változás történt intézményünkben, melyekről Juhász Béla igazgató már beszámolt (2013. január 12-i lapszámunkban – szerk. megj.). Az ígéret, mely szerint idén tornatermet is kapunk, egyre inkább megvalósulni látszik: a napokban már többször is felbukkantak szakemberek, akik a kijelölt helyen méréseket végeztek.
– Melyek voltak a tavalyra kitűzött célok? Ezekből mit sikerült megvalósítani?
– Elsődleges, és talán legfontosabb célunk a három csoport és a napközis program fenntartása, működtetése. Azt gondolom, hogy e célunkat sikeresen elértük, hiszen minden csoport húszon felüli létszámmal működik. Egy másik kitűzött cél volt a napközis csoportnak egy négyórás dadusi állás, melyet egy év után sikerült hivatalosan megkapnunk Király András oktatási államtitkárnak köszönhetően.
– Hogyan látja a gyermekállományt? Nőtt? Csökkent? Milyen a viszony a szülőkkel?
– A napközis csoport beindulásával megnőtt a gyermeklétszám. Egyre többen jelentkeznek szülők, akik már két és fél évtől igénylik az óvodát. Igyekszünk minden kérésnek eleget tenni, a szülőkkel a viszony családias, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a város minden részéből jönnek hozzánk gyermekek, és kétségtelen, hogy szívesen vesznek részt az óvónők által szervezett különböző programokban.
– Hogyan tekintenek a 2013-as év elébe?
– Nincsenek nagy elvárásaink, elkelne a kis csoportban egy új bútorzat, természetesen a lehetőségekhez mérten. Továbbra is az a cél, hogy fenntartsuk, fejlesszük az óvodát, és ha az ehhez szükséges segítséget megkapjuk, az ígéreteket betartják, mi már elégedettek vagyunk.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.

Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Wiszkoczy Henrik neve és személyisége szervesen összefonódik az 1848–49-es forradalom nagyenyedi tragikus eseményeivel. Közvetlen részvevője, szereplője, szemtanúja s egyben súlyos szenvedője is a városra zúduló kíméletlen támadásoknak 1849 januárjában. Személyéről, szerepléséről viszont aránylag szűkszavúan szólnak napjainkban mindazok, akik a szóban forgó események fölidézésével foglalkoznak. Adózzunk tehát bővebben emlékének, hiszen élete legtragikusabb szakaszát itt Nagyenyeden élte át azokban a gyászos kimenetelű hideg, téli napokban.
Trencsén vármegye Kisutczaújhely nevű községében született 1800. december 30-án. Középiskolai tanulmányai végeztével 1821. október 25-én a Minorita rendbe lépett s a próbaévet a szepescsütörtökhelyi kolostorban töltötte. Ezt követően a teológiai tanulmányait részben Egerben, részben Szegeden hallgatta nagy szorgalommal és kitűnő eredménnyel. A szerzetesi szent fogadalmat 1824. október 8-án tette le Szegeden. 1826. szeptember 23-án Makón történt pappá szentelése után két évig a miskolci gimnázium tanára, innen 1833-ban a budapesti egyetemre ment, ahol a bölcsészeti tudományokból vizsgázott szép sikerrel, minek eredményeként a Rend a nyírbátori kolostorhoz rendelte az ottani növendékeknek a bölcsészeti tudományok tanítására. Nyírbátorról Szegedre helyezték át, ahol négy éven át a papnövendékek teológiai oktatásával bízták meg. Szegedről Aradra ment, az ottani Minorita Ház alelnöki tisztével ruházták föl. Itt szintén négy évet töltött. A továbbiakban aztán Marosvásárhelyre került, ahol a Ház főnöki tisztségével bízták meg, amelyet öt évig viselt a legnagyobb buzgalommal, miközben az alsósófalvi római katolikus egyházközség adminisztrálását is ráruházták. Marosvásárhelyről ismételten Aradra megy vissza, a Rend másodházfőnöki minőségében a gazdasági ügyek vezetőjeként hat évet töltött e Maros-parti városban. Ezt követően Balka Arnold, Nagy Mihály helységbeli földbirtokosok gyermekeinek nevelője. Két év után visszahívást kapott a Rend részéről, amely 1846-ban Nagyenyedre küldte minorita házfőnöknek és a plébánia lelkészének. Így találják e városban az 1848–49-es forradalmi mozgalmak és tragikus események.
A várost közvetlenül fenyegető veszedelem hírére, mely Axente Sever román vezér csombordi táborából érkezett – írja br. Kemény Gábor az eseménynek szentelt könyvében 1863-ban –, a derék és köztiszteletben álló Wiszkoczy Henrik nyomban Prodanhoz, a felenyedi betolakodó román csapatok vezetőjéhez sietett – aki éppenséggel bajtársaival mulatott – s erélyesen fölkérte, hogy miként azt előzetesen megígérte, hasson oda a város megmentésére, mire Prodan kardot kötött s haragosan elhagyta a házat. Kemény Gábor így folytatja: „A prezidens is kisiet, de nem veszi útját egyenesen a »residentiába« (a minorita zárda felé), hanem – ekkor már javában égvén a Magyarutca külső része – arra felé indult segítséget és tüzet kiáltozván. Nemcsak a tűz világolt, de ekkor nagy hó is volt, tehát hóvilág is, és mindezeknek tetőzésére a legtisztább telehold. A járókat, kelőket majdcsak úgy lehetett látni, mint nappal. Nem sokat haladhatott a presidens, míg reá rivalgának, fenyegeték, puskagolyók röpülnek körülötte: sebesítve rogyik össze. Sebe nem volt halálos, a nagy hideg, a havon fekvés, és az, hogy kifosztották nemcsak attól mi zsebeiben volt, de gúnyái egy részétől is, pl. csizmáitól, miben nagy szükséget láttak az oláhok, azt eszközölték, hogy hamar magához tért. Felkelt, vánszorogni kezdett hazafelé. Az oláhok közül ezt észreveszik, utána iramodnak és lándzsa döfésekkel, ütésekkel újra földre terítik. Még a zárdáig nem ért vala az oláh zaj. Hosszas kimaradása a presidensnek aggódóvá tette pap társait sorsa iránt. Keresésére mentek. Meg is találták, másodszori aléltságában, a földön vérében fetrengve. Felemelték, hazavitték. Nem volt még magánál, de ápolás után magához jött. Elbeszélte mi történt vele.”
Eme első enyedi áldozat a későbbiekben így örökítette meg a személyével történteket:
„Alább írt Isten és a világ előtt, saját tapasztalataim után őszinte meggyőződésemből vallom azt, hogy az 1849. évi januárius 8-án és az ezt követett napokra hivatkozólag, Nagyenyed városa gyámoltalan és fegyvertelen népe minden igaz ok nélkül oláhság által megtámadtatott. A rablást, gyújtást és gyilkolást könnyen meg nem fogható hallatlan kegyetlenséggel jan. 8-án úgy éjjeli 11 óra felé kezdette el. Én elejökbe mentem őket megkérendő s nagy iszonyodással láttam, midőn az egész várost minden oldalról vízözönleg meglepvén, minden háznál, az egyik csoport a házakba ablakokon belőtt, a másik csoport azonnal a házat gyújtotta, a harmadik csoport betörvén a kapukat, ajtókat, házba rohant be kegyetlenül ölvén a benttaláltakat, levetköztetvén meztelenségre csikorgó hidegben, nagyot, kicsinyet, öreget, fiatalt, nemi különbség nélkül. Borzasztó ütések és verések között csak pénzt és pénzt követeltek. Ezek, tanuk cáfolhatatlan vallomása és mindnyájuk tiszta tudomása szerint Axente és Prodan vezérek parancsolatából történtek. Magam valék az első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat elvágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek.”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),