Perelnek a Szoboszlay-per áldozatainak hozzátartozói
Áldozatonként 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényelnek a román államtól az 1958-as Szoboszlay-per áldozatainak leszármazottai. Az első tanúmeghallgatásra tegnap került sor. Gondot jelent, hogy a perek különböző helyszíneken zajlanak.
Tanúként hallgatták meg az 1958-as Szoboszlay-per két túlélőjét, Ferencz Ervint és Orbán Pétert tegnap délben a Hargita megyei törvényszéken. A két idős elítélt az áldozatok leszármazottjai által indított fájdalomdíjperben tanúskodott a több mint fél évszázaddal ezelőtt történtekről.
Amint arról beszámoltunk, háromesztendős pereskedés után tavaly a kolozsvári táblabíróság felmentette a Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még 1958. szeptember elsején kivégezték, a többieket börtönbüntetésre ítélték. A halálraítéltek hozzátartozói a mai napig nem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A most zajló perben Safta Mária Ildikó a kivégzett apja, Tamás Imre, Maria Şerban a szintén a halálba küldött apja, Arcadie Crâsnic, valamint Pataki Alexia Mária a megölt apja, Pataki Zoltán és azonos sorsú nagynénje, Pataki Alexia után áldozatonkénti 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényel a román államtól.
A tanúk szerint – akiket húsz, illetve huszonöt éves szabadságvesztésre ítéltek – ennél lényegesen többet ér egy-egy emberi élet. A 92. életévébe lépett Ervin atya az őt és sorstársait érintő, múlt rendszerbeli kegyetlenségekről számolt be a törvényszéken. Kérdésünkre, hogy maga számára, mint aki a Szoboszlay-per elítéltjeként évekig ült börtönben, majd 1980-ban újból letartoztatták, miért nem igényel fájdalomdíjat, a lelkész elmondta, őt a becsületbeli kártérítés érdekelné. „Engem nem a pénz, hanem a becsületbeli kártérítés foglalkoztat, azonban most értesültem arról, hogy a politikai foglyokat ilyesmi nem illeti meg. Romániában mindenkinek jár, még a tolvajoknak is, csak nekünk nem” – kifogásolta a gyergyószárhegyi kolostorban élő pap.
„Annak ellenére, hogy 1958-ban egyetlen ítélettel, egyetlen helyen döntöttek az ötvenhetek sorsáról, illetve a tavaly szintén egyetlen ítélettel mentették fel valamennyiüket, a pénzügyminisztérium kérésére a Maros megyei törvényszék felszabdalta a pert, így ahány fájdalomdíj-igénylő van, annyi pert kell beindítanunk. A pénzügyi tárca rondaságára vall, hogy körbeutaztatja az országot az idős tanúkkal” – nehezményezte a tegnapi csíkszeredai tárgyalás után Kincses Előd, a kárvallottak jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy ezek szerint születhetnek-e egymásnak teljesen ellentmondásos ítéletek, a marosvásárhelyi ügyvéd igennel válaszolt. „Az erkölcsi kártérítés, avagy a fájdalomdíj megítélése még mindig a román igazságszolgáltatás cseppfolyós része. A döntések nagyrészt bírói hasra ütéssel születnek” – magyarázta lapunknak Kincses.
Maga a Szoboszlay-per újratárgyalása sem bizonyult zökkenőmentesnek. A marosvásárhelyi ügyvédet 2007-ben Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újravételével. Az ügy a lehető legrosszabbul rajtolt: előbb sem a katonai, sem a polgári kolozsvári törvényszék nem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék a táblabíróságra utalta a pert, az ottani törvénybírók elutasították Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék elfogadta Kincsesék fellebbezését, és visszahelyezte a pert Kolozsvárra. Tavaly a felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt.
(Kivégzés lett a vége a forradalmi szervezkedésnek. Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román–magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru aradi román ügyvéd lett. Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantsanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse, és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után az egykori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Érsemjéni emlékezés Kazinczy Lajosra
Bihar megye – Vasárnap emlékünnepnek adott otthont az érsemjéni Kazinczy Emlékmúzeum udvara: Kazinczy Lajos 2010-ben avatott emlékművénél emlékeztek meg a ’48-as szabadságharc tizenötödik vértanújáról.
Aradon végezték ki 1849. október 25-én Kazinczy Lajost, a ’48-as események egyik emblematikus alakját. Rá emlékeztek Érsemjénben, az emlékére állított szobor mellett, az emlékmúzeum udvarán. Az ünnepség Balázsi József ünnepi beszédével kezdődött. A polgármester felhívta a figyelmet a magyarság egységének fontosságára a megmaradásért folytatott küzdelemben. Emlékeztetett, hogy az aradi vértanúk közül sokan nem magyar nemzetiségűek voltak, ennek ellenére céljuk közös volt, egységesen tudtak fellépni annak érdekében. Felidézte, hogy a történelemben a magyarnak mindig volt kivel harcolnia, akár külső, akár belső ellenséggel, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a harcokat mindig a megmaradásért kell folytatnunk, minden magyarnak ez kell legyen legfőbb célja.
Nem feledték
Németh István, a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány elnöke az 1848-as forradalom eseményeit idézte fel, kidomborítva Kazinczy Lajos érdemeit, sorsának tragikus alakulását. Ezt követően Csáki Márta református, illetve Demse Pál római katolikus lelkészek szolgálata következett. Csáki tiszteletesasszony Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből származó sorokat idézte, párhuzamot vonva Pál apostol nemes harca és a magyar történelem nagyjainak harcai között, Demse tisztelendő megemlékező gyászszertartással adózott Kazinczy emlékének. A következőkben a Kazinczy Ferenc I.-VIII. Osztályos Iskola növendékeinek zenés, hazafias szavalatokkal tarkított műsora következett, amely után Emődi Dániel, a debreceni Pro Pátria Alapítvány elnöke mondott beszédet. Kazinczy Lajosról szólva felhívta a figyelmet, hogy Haynau személyes konfliktusban állt Kazinczyval és szándékosan végeztette ki az aradi 13 után, hogy nevét ezzel a feledés homályába süllyessze.
Koszorúzás
Az Ezüstperje néptánccsoport ünnepi előadása néptánccal gazdagon körítve mutatta be az ifjú szabadságharcos életét születésétől tragikus, de hősi haláláig. Őket Kocsán István előadóművész követte, aki harmonika kísérettel adott elő hazafias katonadalokat – az énekekbe a közönség is bekapcsolódott. Az ünnepséget koszorúzás zárta, Kazinczy Lajos emlékművénél helyeztek el koszorút a Fehérvári Huszáregyesület, a Krajczáros Alapítvány, a Pro Pátria Alapítvány, az önkormányzat és a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség képviselői, majd a Himnusz eléneklésével ért véget a megemlékezés.
Csorba Sándor
erdon.ro

Dukrét Géza: A XVII. Partiumi Honismereti Konferencia
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2011. augusztus 26-a és 28-a között Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát. A rendezvény társszervezői voltak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke és Mezőhegyes Önkormányzata. A konferencia fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Bartha Elek, a Debreceni Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Kovács József parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt.
A Szózat eléneklése után Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Markovits Milán főhadnagy, tábori lelkész tartott áhítatot. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Üdvözlő beszédet mondott Dénes Zoltán debreceni egyetemi docens, mint társszervező, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, Kovács József parlamenti képviselő, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovácsné Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Révész Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke és Antalné Erdei Dóra, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Hasas János az RMDSZ országos elnöksége nevében, valamint Tóth József emeritus professzor, a Pécsi Egyetem volt rektora és Balázsi József, Érsemjén polgármestere. Ezt követően átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén díjban részesült Wanek Ferenc (Kolozsvár), Makai Zoltán (Nagyvárad), Halász Péter, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke (Gyimesközéplok). Az elnökség döntése alapján Höhn József megkapta posztumusz a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tiszteletbeli tagsági címet. Az elismerő oklevelet és a tagsági könyvecskét özvegye vette át.
A konferencia fő témái: a védelmi rendszerek, a nagybirtokok és az ipar története a történelmi Partiumban és Bánságban. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyt adó Mezőhegyes megismerésével kezdődött. Tóth József emeritus professzor (Pécs) Mezőhegyes és környéke földrajzi viszonyait, Dénes Zoltán (Debrecen) Mezőhegyes történetét ismertette, Starmüller Géza (Kolozsvár) a Partium Erdélyhez való kötődéséről és a partiumi várrendszerről értekezett, Isaszegi János (Budapest) pedig Mezőhegyesnek a török hódoltság alóli felszabadító harcokban játszott szerepéről beszélt. Ezután Dukrét Géza fényképeiből Pásztai Ottó fotókiállítást nyitott meg Épített örökségünk Bihar megyében címen. Ezt követően a társaság a várossal ismerkedett. Meglátogattuk Magyarország legnagyobb ménesét, s a műemlék épületeket, este pedig egy felemelő hangversenyt hallgattunk meg a helyi Szent György-templomban. Másnap délelőtt, programon kívül, Kovács Rozália egy műemlék elpusztítását ismertette: Érmihályfalva és Érsemjén határán, a határátkelő felé vezető úton egy, a 19. század közepe táján épült, egylyukú téglahidat romboltak le. Ezután Fleisz János és Fleisz Judit (Nagyvárad) Magyarország 20. század eleji gazdasági fejlődéséről, ezen belül a partiumi iparosodási törekvésekről, Dánielisz Endre (Nagyszalonta) Szalonta várának históriájáról, Pásztai Ottó és Makai Zoltán (Nagyvárad) pedig Bihar megye ipartörténetéről értekezett. Dukrét Géza (Nagyvárad) bemutatta a múlt század elején tevékenykedő iparteremtő nagyváradi személyiségeket, Puskel Péter (Arad) Arad ipari fejlődését ismertette a céhes élettől az ipari parkokig, Jancsó Árpád (Temesvár) az Arad–Temesvár vasútvonal történetéről és jelentőségéről értekezett, Kupán Árpád (Nagyvárad) Mezőtelegd ipartörténetét ismertette. Dénes Zoltán Nagybirtokok a Partiumban és a Bánságban címen tartott átfogó előadást, Vajda Sándor (Borosjenő) a világosi Bohus család birtokairól és szerepéről beszélt. Szabó István (Sarkad) a sarkadi cukorgyár szomorú történetét, Tácsi Erika (Temesvár) a temesvári nyomdákat mutatta be. Blazovits László egyetemi tanárnak (Szeged) a gyulai vár alkalmazottai számára 1520. május 11-én kiadott rendtartásáról szóló tanulmányát Kalmár Edit (Mezőhegyes) olvasta fel. Ujj János (Arad) az aradi vértanúk tiszteletére a Kárpát-medencében állított emlékműveket, emléktáblákat ismertette, mintegy felvezetve egyben az erről szóló, most készülő könyvét. Az utolsó előadást Merlák Zsuzsa (Mezőhegyes) tartotta, aki a város katonai és ipartörténeti emlékeit ismertette.
A konferencia tisztújító közgyűléssel végződött, amelyen Dukrét Géza elnök beszámolt az utóbbi négy év tevékenységeiről. A kiegészítő hozzászólások utáni tisztújításon Dukrét Gézát elnökké, Bara Istvánt (Szatmárnémeti) alelnökké, Mihálka Nándort ifjúsági alelnökké, Kiss Anna-Máriát pedig titkárrá választották. A napot záró polgári esten közreműködött Farkas Major Annamária előadóművész, operaénekes.
A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott Hódmezővásárhelyen, Széphegyi László építészmérnök vezetésével. Megtekintettük a református ótemplomot, a városházát és a Fekete Sas vigadót, Orosházán a Jézus szívének szentelt római katolikus templomban megkoszorúztuk gr. Széchenyi Miklós nagyváradi püspök sírját. Újkígyóson Harangozó Imre vezetésével megnéztük a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomot s a Wencheim család sírhelyét, valamint a népfőiskola gyűjteményét, Szabadkígyóson a Wenckheim-kastélyt. Gyulán Dénes Zoltán vezetésével megnéztük a városháza dísztermét, ahol az alpolgármester fogadta a társaságot. A konferenciát anyagilag támogatta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Békés megye és Mezőhegyes önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
Művelődés (Kolozsvár)

Nagyvárad: köztereket neveznek el magyar személyiségekről
Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét és utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról – így döntött tegnap a váradi önkormányzat.
Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét – erről döntött tegnap a városi önkormányzat. Az Aradon – akkor még külön településként létező Újaradon – született és 1902-ben Nagyváradon elhunyt bíboros ajándékozta a városnak azt a telket, amelyen jelenleg Nagyvárad egyik legszebb ligete, a Petőfi park terül el, illetve a sokáig múzeumkertként emlegetett kertet, amely a püspöki palotát, illetve a római katolikus székesegyházat veszi körül. Feljegyezték róla, hogy szívügyének tekintette a parkok és kertek rendben tartását.
A váradiak egyébként a jelenlegi Petőfi parkot ismerik Schaluch-kertként, lévén ez a liget korábbi hivatalos elnevezése. Fodor József, a váradi püspökség vikáriusa azonban azt mondja, mivel a park jelenleg is magyar személyiség nevét őrzi, a püspökség nem kérte a név megváltoztatását, így lett inkább a palotakert a név várományosa. A kert egyébként mostanáig a Kanonok sorhoz tartozott hivatalosan, ám mivel csak két épület áll rajta – a palota és a székesegyház –, nem lesz szükség arra, hogy bármelyik váradi lakos kénytelen legyen megváltoztatnia lakhelye nevét a személyi igazolványában, a névváltoztatás tehát semmilyen bonyodalmat nem okoz.
A vikárius a Krónikának azt is elmesélte, hogy korábban a városvezetőség egy távoli, lakótelepi utcát akart a bíborosról elnevezni, de ezt a püspökség igen méltatlannak tartotta, hiszen Nagyvárad egyik legjelentősebb személyiségéről van szó.
A városi önkormányzat tegnap arról is döntött, hogy utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról, a Varadinum Vonósnégyes alapítójáról, a város nagyra becsült szülöttéről. A Thurzó utca a Késmárk (Ogorului) utcából indul ki, összekötve azt a Vucskics (Ceyrat, azelőtt Toamnei) utcával. Thurzó Sándor 1920-ban született, 1836 és 1974 között volt a Nagyváradi Állami Filharmónia tagja hegedűművészként. 1956 és 1959 között a váradi bábszínház igazgatója volt. Nevéhez a váradi zenetörténetben végzett kutatások fűződnek, illetve a mai napig évente megrendezett Haydn – Pichl – Ditters von Dittersdorf nemzetközi komolyzenei fesztivál. A művészre nemrég koncerttel emlékeztek Nagyváradon.
(Telekcsere a régi birtokért. Egy telekcserének köszönhetően kerülhetett ismét a nagyváradi római katolikus püspökség birtokába egy olyan telek, amelyet valamilyen okból a restitúció alkalmával nem kapott vissza. Fodor József vikárius a Krónikának elmagyarázta: a Széles (Menumorut) utcai egykori Szent József-kórház mögött található egy olyan telek, amelyet tisztázatlan okokból nem kapott vissza a püspökség az épülettel együtt. Most azonban kénytelen cserébe adni is valamit a városnak: a közelben ugyanis még több teleknek is tulajdonosa a váradi katolikus püspökség, egyebek közt olyanoknak is, amelyeket már rég közterületként használnak. Köztük van az a telek is, amelyen egykor az úgynevezett kántorház állt. Ezt később lebontották, ám a telek az egyházé maradt. Ezt cserélik most el a kórház melletti területért – tudtuk meg. A Szent József-kórházat egyébként a püspökség hamarosan teljesen felújítja – kívülről már szinte teljesen megújult az épület.)
 Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Hány személyt számoltak meg a nagyobb magyarlakta településeken?
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Transindex kikereste a legnagyobb magyar lélekszámú településeket, és azt, hogy melyikben hány személyt számoltak meg az október 20-31. között lezajlott népszámláláson. A tízezer lakos fölötti, számottevő magyar lakosságú települések listája: Kolozsvár 314 513
Temesvár 301 761
Nagyvárad 184 861
Arad 144 484
Marosvásárhely 131 753
Nagybánya 120 270
Szatmárnémeti 97 753
Zilah 56 838
Sepsiszentgyörgy 56 094
Csíkszereda 37 013
Székelyudvarhely 32 846
Szászrégen 31 273
Kézdivásárhely 18 468
Segesvár 27 706
Dicsőszentmárton 21 641
Nagykároly 19 458
Gyergyószentmiklós 17 350
Nagyszalonta 16 889
Kovászna 10 265
Szováta 10 234
Az INS felhívta a figyelmet, hogy ezek az adatok nem tekinthetőek véglegesnek. A mostani számok csak az adott településen megszámolt személyek számát mutatják, nem a településen élők számát. (hírszerk.)
Transindex.ro

Szomszédok huzavonája: nincs „közösködés”
A jelenlegi magyar kormány (feje) nincs meggyőződve a közös kormányülések gyakorlati hasznosságáról. Külügyminisztere ugyanakkor nem zárja ki, hogy szűkített formában fölelevenüljön az együttműködésnek ez a formája.
A román és a magyar kormány 2005 és 2008 között – felváltva – minden évben együttes ülést tartott. Valójában mindez ma már történelem.
Egy levélváltás előzményei
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg a soron következő, ötödik együttes ülését a román és a magyar kormány – írta lapunk október 12-én. Az ÚMSZ emlékeztetett arra, hogy májusi budapesti látogatásakor Teodor Baconschi külügyminiszter azt javasolta magyar kollegájának, Martonyi Jánosnak: a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintése érdekében még idén ősszel kerüljön sor a román fővárosban a közös kormányülésre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy tudomása szerint házigazdaként Románia már megtette a szükséges lépéseket, ugyanis nemcsak a román külügyminiszter, hanem az RMDSZ is jelezte a magyar félnek, hogy időszerű volna a közös kormányülés megszervezése. Borbély szerint Budapestről egyelőre azt a választ kapták, hogy még elemzik ennek a lehetőségét.
A budapesti külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese értésre adta, hogy a kérdésben a végső szó a Miniszterelnöki Hivatalé. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök szakított elődje gyakorlatával, nem híve a közös kormányüléseknek.
Egy másik névtelen budapesti illetékes szerint Orbán nem az intézmény ellensége, hanem úgy véli: szűkíteni kellene a formátumot és a megtárgyalandó kérdések körét, mert az eddigi túl nagyszabású közös kormányülések kevés gyakorlati eredménnyel jártak. Ebben a szellemben válaszolt írásban a minap Martonyi János is Szabó Vilmos szocialista parlamenti képviselőnek, aki levélben tette föl kérdését a magyar–román együttes kormányülés tavalyi és idei elmaradásával kapcsolatban.
Schengen után
„Egyelőre csak az október 10-i dátum a biztos” – nyilatkozta 2009-ben Gémesi Ferenc kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős magyar szakállamtitkár, aki akkor Kolozsvárt javasolta helyszínnek, és ezzel Emil Boc miniszterelnök, a kincses város egykori polgármestere is egyetértett. Az együttes ülés végül a román fél kérésére mégis elmaradt.
Gémesi Ferenc a Martonyi-féle válaszlevél másolatával együtt részletes tanulmányt küldött az ÚMSZ-nek a magyar kormány korábbi együttes üléseiről, amelyeket a szomszédságpolitika jegyében nemcsak Romániával, hanem Ausztriával, Horvátországgal és Szlovéniával is – bár némi kihagyásokkal – rendre megtartott. Megjegyzendő, hogy az utóbbi három országgal 2009-ben, tehát a szocialista kormány utolsó esztendejében még volt közös tanácskozás.
A fejlesztéspolitika jegyében – szerepel az anyagban – egyeztetett ütemezéssel folyik a közúti infrastruktúra közös fejlesztése Magyarország és Románia között. A két ország megállapodott a magyar M43-as és a román A1-es autópálya összekapcsolásáról (Szeged–Makó– Csanádpalota–Nagylak– Arad), továbbá az M4-es és az észak-erdélyi autópálya (Berettyóújfalu–Nagykereki–Nagyszántó–Berettyószéplak–Kolozsvár) összekötéséről is.
Jól haladnak a tárgyalások, hogy az M49-es út folytatása és a Szatmárnémeti, valamint Nagybánya közötti út metszéspontjáról döntés szülessen. Az autópályák összekapcsolását a magyar fél Románia schengeni csatlakozását követően tervezi. Ugyancsak korszerűsítették a csengersimai határállomást.
Kisebbségi azonosságtudat
A magyar–román energetikai együttműködés keretében 2009-ben befejeződött a Szeged–Arad gázvezeték-kapcsolat kiépítése 109 kilométer hosszan. A Békéscsaba–Nagyvárad villamosenergia-hálózat kiépítése előrehaladt, az Aradig tartó szakaszt már át is adták.
A román–magyar határon átnyúló együttműködés keretében innovációs szolgáltató és képző központ valósult meg Püspökladányban, kutatási együttműködés jött létre a növénynemesítési technikák alkalmazása érdekében, továbbá megkezdődött a nagyváradi és debreceni egyetemek közötti K+F együttműködés. Folyamatos a kétoldalú párbeszéd a kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása érdekében is.
A kétoldalú kapcsolatokban nagy fontosságot tulajdonít a magyar fél a kisebbségben élő közösségek önazonossága megőrzésének, az ezt szolgáló két céltervet, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport és a zsákai ortodox templom felújítását a két kormány azonos mértékben támogatta. Az eddigi kormányzati támogatások eredményeképpen létrejött az új battonyai román iskola, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, modernizálódott a bukaresti Ady Endre és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum.
A magyar költségvetésből támogatott Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról a román parlament elfogadta a szükséges törvényt, és az idén szeptemberben megtörtént a Sapientia Egyetem akkreditációja is. Hosszas tárgyalások eredményeképpen megszületett a hadisír-gondozási megállapodás. Az első együttes kormányülés eredményeképpen nyílt meg a csíkszeredai főkonzulátus és kezdte meg munkáját a magyar kulturális koordinációs központ Sepsiszentgyörgyön.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tóth Árpád-emléktáblát avattak Aradon
Születésének 125. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Tóth Árpád költő aradi szülőházának falán a hét végén. A költő szülőhelyén, az egykori Sarló utca 51-es számú ház falán ezt követően leplezték le a magyar, román és angol nyelvű emléktáblát, amelynek elhelyezésében komoly szerepet vállalt a Pro Urbe városvédő szervezet is, valamint a jelenleg Ioan Ratiu utca 23-as számú épület tulajdonosai is. A költő 1886-ban született Aradon, 3 éves korában családjával Debrecenbe költözött. Tíz éve már avattak Tóth- emléktáblát Aradon, az a minorita kultúrház előcsarnokában látható.
Népújság (Marosvásárhely)

Az államtitkár Aradon találkozott az iskolák vezetőivel
Közösség nélkül nincs magyar oktatás
Országos tájékoztató körútjának következő állomásaként Aradon találkozott a megye magyar pedagógusaival, iskolaigazgatóival, illetve a magyar önkormányzati képviselőkkel Király András (RMDSZ) oktatási államtitkár, aki az új tanügyi törvény fontosabb részleteit ismertette.
Az RMDSZ Arad megyei szervezete oktatási szakbizottságának a fórumát a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében bonyolították le ma délután; a rendezvényt Bognár Levente, a szövetség megyei elnöke (aradi alpolgármester) nyitotta meg, az államtitkárt elkísérte Borsos László államtitkári tanácsos, illetve Szőcs Domokos, a Kisebbségi Oktatási Főosztály vezérigazgatója.
Bognár Levente nyitó beszédében hangsúlyozta, az elkövetkezőkben a magyar közösségeknek különös hangsúlyt kell fektetniük az oktatásra, ami a „megmaradás alappillére”. A találkozót nemhiába szervezték a főgimnázium dísztermében, nyomatékosítani szerették volna: a főgimnázium Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolája, a magyar közösség feladata pedig elérni, hogy gyermekei ebben az iskolában végezhessék el a 12 osztályt. „Prioritásunk, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhasson” – mondta Bognár.
A rendezvényen Matekovits Mihály, az RMDSZ Arad megyei szervezete oktatási szakbizottságának elnöke a megyei magyar oktatás legfrissebb adatait ismertette az egybegyűltekkel, akik megtudhatták többek között, hogy Arad megyében összesen 2862 gyermek (óvodától líceumig, a fakultatív oktatással együtt) jár magyar tagozatra. Kiemelte, milyen települések küszködnek komoly hiányosságokkal, problémákkal, illetve azt is, hogy a legutóbbi adatok szerint Arad városban hirtelen csökkent a tanulók száma, míg megyei szinten, vidéken valamelyest nőtt vagy nem változott.
Király András államtitkár a Nyugati Jelennek elmondta, látogatásuk célja elmagyarázni/megtárgyalni mindazokat a kérdéseket, melyekről iskola és közösség címszó alatt tudni kell. – Szeretnénk, ha az iskola a közösségre támaszkodva működne, illetve, ha a közösség megfelelően támogatná az iskolát. Az új tanügyi törvény egy olyan lehetőséget ad, melyből nem lehet kihagyni a közösséget. Nyitni kell a közösség felé és meg kell találni mindazokat a lehetőségeket, melyekkel kölcsönösen támogathatná egymást iskola és közösség. A ma vagy a holnap iskolája olyan lesz, amilyet a közösség akar. Ha a közösség nem vevő erre, akkor sajnos ennek az oktatás fogja a kárát látni. A decentralizáció folyamatában a helyi tanácsok, polgármesteri hivatalok, civil szervezetek jelentős szerepet játszhatnak” – nyilatkozta Király, aki szerint karavánjuk utolsó állomásai Maros, Hargita és Beszterce-Naszód megyék.
A találkozón az államtitkár olyan tanügyi újdonságokat is megemlített, mint például azt, hogy 2011 szeptemberével kilencéves lesz az általános iskola vagy a kötelező iskolai oktatást kiegészítő, „iskola utáni iskola” (şcoală după şcoală) elnevezésű programot.
Király elismerte, bizonytalanságot szül, hogy az oktatási tárca még nem bocsátotta ki az új tanterveket, nincsenek keretóraszámok, ami elsősorban a pedagógusok munkáját nehezíti meg. A diákokkal foglalkozó szakemberek ugyanis nem tudják, mire számítsanak. – Minden szempontból elmarad a várakozástól az, aminek meg kellett volna történnie, de remélhetően minél hamarabb pótolhatjuk a fennálló hiányosságokat – jegyezte meg.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Tízéves az Irodalmi Jelen
Tizedik születésnapját ünnepli az Irodalmi Jelen című, Aradon megjelenő irodalmi folyóirat.
A havonta új számmal jelentkező Irodalmi Jelen először 2001 novemberében jelent meg a Nyugati Jelen című, aradi központú regionális napilap mellékleteként, 16 oldalon – mondta el az MTI-nek Bege Magdolna, a lap főszerkesztő-helyettese, hozzátéve, hogy egy év után vált önálló folyóirattá az Irodalmi Jelen és 2008-ig folyamatosan bővült a kiadvány oldalszáma.
Amikor három éve egyrészt az internetre költözött (www.irodalmijelen.hu), másrészt ismét a Nyugati Jelen melléklete lett a lap, akkori, utolsó nyomtatott verzióját 32 oldalon adták ki.
Szeptember óta újra megjelenik nyomtatva is a folyóirat, 120 oldalon, és továbbra is az a fő célkitűzése, hogy fiatal, akár pályakezdő írókat, költőket karoljon fel, természetesen helyet adva más kortárs szerzőknek is. Emellett egyre hangsúlyosabb az Irodalmi Jelenben a különböző művészeti ágak összekapcsolása, az írások mellé rendszeresen kerülnek képzőművészek munkái.
A lapnak tíz év alatt eddig 32 munkatársa volt, köztük az azóta elhunyt Faludy György és Méhes György vagy például Kukorelly Endre, L. Simon László és Szőcs Géza. Az Irodalmi Jelent Böszörményi Zoltán alapította, aki 2002 óta főszerkesztője a lapnak, amelyben az eltelt tíz év alatt több mint 600 szerző publikált már.
MTI 
Erdély.ma

Polgármesterek Paktuma – Tudatosság kerestetik
Bognár Levente alpolgármester a múlt héten, Brüsszelben írta alá a Polgármesterek Paktumát, amelyben Arad vállalta, hogy 2020-ig 20 százalékkal csökkenti a megyeszékhelyen a széndioxid-kibocsátást. Az aláírás azonban nem formalitás, kötelességeket ró a városvezetésre, önkormányzatra.
– Arad része annak a közös, az olasz Vicenza város által koordinált közös pályázatnak, amelynek keretében pénzforrást kap a széndioxid-kibocsátás csökkenését elősegítő akcióterv kidolgozására – magyarázta az alpolgármester a Paktum gyakorlatba ültetésének körülményeit.
– Nagyon fontos volt számunkra a közös pályázatban való részvétel, hisz Romániából rajtunk kívül csak Temesvár és Gyulafehérvár került be az úgynevezett „Conurbant” Projektbe. Számos tárgyaláson, megbeszélésen vettem már részt, most pedig vezetésemmel egy csoport alakul ki Aradon, amely koordinálja majd az akcióterv végrehajtását. Azt szeretném, hogy ebbe a csoportba kizárólag környezetvédelmi vagy a környezetvédelemért konkrétan fellépő szakemberek kerüljenek, például, a CET hőerőműből, a közlekedési vállalattól, tervezőirodákból. Az akcióterv keretében kötelességünk lesz kitölteni egy állapotmeghatározó-felmérőt, amelyből aztán pontosan kiderül, hogy Arad hol áll a széndioxid-kibocsátás terén, mit kell tennie ennek csökkentéséért – folytatta az ismertetést Bognár, elmondva még, hogy az általános statisztikai adatok megszerzése a legkisebb probléma, gond lesz viszont annak megállapítása például, hogy a magánházak saját fűtése mennyivel járul hozzá a város szénmonoxid-kibocsátásához.
Az aradi alpolgármester úgy véli, a lakosság tudatossá tétele alapfeltétele a vállaltak teljesítésének.
– A brüsszeli tanácskozáson olyan városok polgármesterei szólaltak fel, amelyek évtizedek óta tudatosan próbálják és akarják csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Nagyon érdekes volt Varsó polgármesterének beszámolója, ő elmondta, hogy a főváros többek között 186 darab takarékos villamost vásárolt 300 millió euróért, egy milliárd euróból fejlesztették a metróhálózatot, pénzt adtak lakásszigetelésre, leállították a széntüzelést. De meghallgathattuk egy belga kisváros polgármesterét, aki bejelentette, hogy széndioxid-kibocsátás szempontjából a település semlegesnek számít, vagy Manchester polgármesterét, aki arról beszélt, hogy 18 millió tonnával csökkentették a város széndioxid-kibocsátását, 1600 magáncéget sikerült megnyerni a program számára – sorolta a pozitív európai példákat Bognár, hozzátéve, hogy ehhez tudatos hozzáállás kell már gyermekkortól kezdve.
Arad számára most az a kérdés, hogy meglesz-e a politikai akarat az aláírt paktumban vállaltak végrehajtására, mit tudnak majd megvalósítani az akciótervből. A környezetvédelmi „labdát” a Régiók Tanácsa feldobta, eddig 1600 európai város „kapta el” – köztük Arad is –, és várhatóan tíz év múlva éreztetni fogja hatását.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Jancsó Benedek emlékezete
A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusán mutatták be a 2011-ben, Jancsó Alapítvány kiadásában megjelent „Jancsó Benedek emlékezete” című több mint 250 oldalas emlékkönyvet. A könyvhöz neves személyiségek írtak ajánlást. Mint dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkár, Szőcs Géza író, kultúráért felelős államtitkár. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Szőcs Gézát idézvén: „Jancsó Benedek (1854- 1930) kora igazi polihisztora volt: nyelvészeti tanulmányok mellett írók, költők és tudósok életrajzát is megismerhetjük írásaiból, de történészként is helytállt, a nemzetiségi politikáról és a székelységről több műve született, nem beszélve az álnéven írt Erdély története-című remekművéről”.
Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke a „Jancsó Benedek emlékezete” című könyv létrejöttének körülményeiről beszélt. 1936-ban megjelent Jancsó Benedek Emlékkönyv, melyet Asztalos Miklós történész szerkesztett. A könyv Jancsó Benedek munkásságát, érdemeit méltatta.
A most megalakult Jancsó Alapítvány hasonló elvek alapján szerkesztette ezt a tanulmány-kötetet, mert tisztelegni kíván a nagy polihisztor előtt.
A második világháború kitöréséig nagyon sok Jancsó társaság alakult meg. De a történelmi változások következtében ötven év alatt megfeledkeztek a kiváló személyiségről.
Jancsó Benedek emlékezete-című könyvnek 15 szerzője méltatja a polihisztort, a munkásságának különböző vonatkozásait emelték ki. A könyv szerkesztése során beemeltek részleteket Jancsó Benedek műveiből. Tehát az olvasó az eredeti szövegeket olvashatja, és ennek következtében még jobban, még tisztábban megismerheti Jancsó Benedeket és élvezheti egyedi stílusát. Megértheti, miért időszerűek a Jancsó által megfogalmazott nézetek.
A könyv utolsó részében képanyag található, mely Jancsó Benedek életének bizonyos megnyilvánulásait emeli ki.
A kötetet Petrovits István plakettjének és Keöpeczi Sebestyén József grafikáinak felhasználásával Almássy Csaba tervezte.
A könyv belső lapján Jancsó Benedek időskori képét láthatjuk, melyet Miklós József festménye alapján, szabadon festett Jancsó Zoltán.
Szemüveges, magas, idősödő úri embert ábrázol a kép, akinek jelentős szerepe volt a magyar politikai, társadalmi és kulturális életben.
A könyvbemutató házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul, kiemelte, a magyar művelődéstörténet egyik gyöngyszemét mutatják be, mely összeköti a magyarságot. Méltatásában felhívta a figyelmet arra, hogy Jancsó Benedek sokat tett a magyarságért. Közösségi ember volt. Polihisztor, számos folyóirat munkatársa. Időben jelezte korának problémáit. Tudományos pályafutása, irodalomtörténészként is fontos. Könyvet írt a magyar felvilágosodásról.
Sajnos Erdélyben, de Magyarországon is kevés információ áll rendelkezésünkre Jancsó Benedekkel kapcsolatban. A magyar kultúrában tudatosítani kell azokat az értékeket, melyeket Jancsó neve képvisel.
A Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Jancsó Antal felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben jeles történészek, irodalmárok, írnak, akik Jancsó Benedek gondolkodásának időszerűségét mutatják be.
Dr. Vekov Károly a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára Jancsó Benedek életútját méltatva, rámutatott arra, hogy a „nemzet napszámosának” nevezhetjük. Szolgálta a nemzetet akkor, amikor ezt nagyon kevesen tették.
Bemutatta Jancsó Benedek életútját 1858 és 1930 között. Gelencén született. Iskoláit Székelyföldön kezdte. 1875-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetemre, melyet 1978-ban elvégzett. Tanulmányait Bécsben folytatja. Ebben az időben életpályájának két stációja van: Kolozsvár és Bécs. Kinevezték tanárnak a vegyes nemzetiségű Pancsovára. Majd Aradra, ahol szembesül a magyar-román kérdésekkel. Tanít Budapesten. 1901 és 1909 között a Minisztériumi hivatal munkatársa, a Bánffy Dezső kormányában. 1907-ben vallásügyi kérdésekkel foglalkozik.
Lényegében Jancsó foglalkozott a közoktatás kérdésével is, különböző folyóiratokat indított utjára. De munkásságának figyelemre méltó része a kisebbséggel való foglalkozás volt. A román kisebbség ideológiai mozgalmával is foglalkozik. A Párizsi béketárgyalások szakértője. A Trianoni szerződés után a revíziós törekvésnek a mozgatója.
Alkotásai nagyon fontosak. Monográfiái közül említésre méltó „A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota I. II, kötet Budapest 1896./ 1899. Vagy A székelyek. Történelmi és néprajzi tanulmány. 1921.
Ladihay Vince álnév alatt közölte „Erdély története” című kötet. Cluj- Kolozsvár 1923.
Különböző folyóiratokban megjelentek tanulmányai, költeményei. Mind azt bizonyították, mennyire széleskörű érdeklődése, és tevékenysége.
Dr. Jáki László Jancsó Benedekről, mint tanárról beszélt. Egyrészt, mint középiskolai tanárról, másrészt a középiskolai reformjáról, ahogy Jancsó látta, és arról, hogyan értelmezte a pedagógus szerepét. Megemlítette, egy méltatlanul elfelejtett személyiségről van szó.
1890-ben írja Jancsó Benedek, milyen fontos a gyermek személyiségének a megismerése. Figyelembe kell venni a gyermekek életkori sajátosságait is.
A középiskolai reformmal kapcsolatban megfogalmazza az egységes középiskola gondolatát. Ezeket a gondolatokat 1891-ban Budapesten megjelent „Középiskoláink reformja. Pedagógiai tanulmány” című könyvében fogalmazta meg. Könyvének írásakor rendkívül jól ismerte a hazai és külföldi forrásirodalmat. Az egységes középiskola híve. Tisztában van a pedagógus fontosságával, személyiségének jelentőségével. Amint megállapítja, a pedagógus munkája művészkedés, amelyben fontos a gyermek szeretete.
Amint mondja a pedagógust meg kell becsülni.
Dr. Egyed Ákos történész – akadémikus szerint Jancsó Benedek a székelységét nem felejtette el, bár keveset élt Székelyföldön. A székelységgel hadi szolgálatot végeztettek, és ennek következtében nem volt lehetőségük, hogy felvegyék a versenyt a kapitalizmussal.
Jancsó Benedek szerint nagyon fontos kell, legyen a székely iskolahálózat fejlesztése, amely versenyképessé tenné az ott élő fiatalokat. Figyelmeztetett a székely ifjúság nem ismeri az idegen nyelveket.
Dr. Sas Péter tanulmányában a Jancsó Benedek munkásságának időszerűségét elemzi, és azt, mit mond a mának. Az időszerűsége Sas Péter szerint abban áll, hogy látta a valós politikai helyzetet, a maga realitásában értékelte. A mindenkori Magyar Kormány súlyának megfelelően kell, kezelje Erdélyt.
A kötetben megjelent dr. Raffay Ernő v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár „Egy magyar-román vita 1907-ben” című írása, melyben kiemeli Jancsó Benedeknek a román – magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Jancsó szerint a román- magyar kérdést a kultúra eszközeivel, lehet befolyásolni. Másrészt azt mondja, hogy a „magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében, hogy a románságot a nemzetiségétől megfossza… A román-kérdést a kultúra eszközeivel lehet befolyásolni.”
Takaró Mihály szerint, Jancsó írta a legteljesebb Kölcsey Ferenc-monográfiát.
„ Jancsó Benedek monográfiájának nagy értéke, hogy a korszak főbb irodalmi és közéleti személyiségei között dúló, nem ritkán igen éles és durva hangnemű vitákat minden eufemizáló szándéktól és eszköztől mentesen mutatja be.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Csoda Németszentpéteren
Pirosban elkészült a templom
Kemény, dolgos évet tudhatnak maguk mögött Aradon a Mosóczy-telepi református gyülekezethez tartozó németszentpéteri szórványgyülekezet hívei. 
Akik nt. Józsa Ferencz lelkipásztor vezetésével nyár elején öntötték le a templomuknak az alapjait. Azóta rengeteg önkéntes munkával, adakozással – amihez az egyházmegye gyülekezetei is hozzájárultak – sikerült év végéig tető alá hozni az épületet, aminek a koronáját, a gömbön ülő buzogánnyal ékesített toronysüveget december 29-én, csütörtökön egy autódaru segítségével sikerült a helyére emelni. Ami azt jelenti, pirosban elkészült a templom, a téli pihenő alatt új erőt, erőforrásokat gyűjthetnek a végleges befejezéshez.
A hozzávetőleg 40 lelket számláló, maroknyi gyülekezet és lelkésze bebizonyították: Isten segedelmével még a megvalósíthatatlannak tűnő vágyak is teljesülhetnek.
Nyugati Jelen (Arad)

Egyed Péter előadása Aradon
Értelmiség látlelete
Sajnos, alig harmincan voltak kíváncsiak ma délután dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorának előadására az erdélyi értelmiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Pedig az RMDSZ Szabadelvű Platformjának alelnöke – az RMDSZ székházában szervezett előadáson jelen volt Bognár Zoltán elnök is – Aradon ritkán hallható igazságokat, látleletet nyújtott a hallgatóságnak az erdélyi-romániai értelmiségi létről. S azt Egyed Péter külön hangsúlyozta, hogy Romániában nem beszélhetünk kizárólag erdélyi értelmiségről, mert a Ceauşescu-rendszer többek között homogenizációs politikájának köszönhetően nagyon sok magyar értelmiségit helyeztek a Kárpátokon túli megyékbe.
Az előadó kifejtette, hogy a belső-erdélyi, partiumi és bánsági értelmiségről két fő csapás mentén (is) beszélhetünk: az egyik a kvantitatív, a másik a területi elosztás. Tény, ma csupán becslések vannak arról, hány értelmiségi él a három régióban, de Egyed szerint a számuk 100-200 ezer közé tehető. Az elmúlt rendszerben a magyarság messze alulképzett volt számarányához képest, hisz a magyar ajkú lakosságnak talán 4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben számarányát tekintve az összlakosság hét százalékát is meghaladta. „Optimális körülmények között ez az arány tíz százalék” – mondta az előadó, aki később megemlítette, hogy a rendszerváltás után, a mai napig körülbelül ezer felsőoktatási tanárral gazdagodott az erdélyi magyarság, ami példátlan teljesítménynek számít.
Ami az értelmiség második „fő csapását”, a területi elosztást illeti, Egyed Péter úgy véli, az említett három régió értelmiségei között erős mentalitásbeli és kommunikációs különbség alakult ki, ennek okait, mozgatórugóit is részletezte, kiemelve az erdélyi magyar egyetemi központok szerepét.
Rendkívül érdekes volt a romániai magyar értelmiség múltjának elemzése. Ebben kifejtette többek között, hogy 1973-tól kezdődően a ’80-as évekig drasztikusan csökkent a magyar képzés, a magyar iskolák kettős tannyelvűvé váltak, a kommunista rezsim elsorvasztotta a magyar felsőoktatást, a kevés, végzett értelmiségit pedig szó szerint kitelepítette a Kárpátokon túlra. Ez a magyarsorvasztó, homogenizáló politika pedig gyorsította a kivándorlást, főként a magyar írók és színészek körében.
Egyed Péter beszélt arról is, hogy a’90-es években egy tisztázódási folyamat indult, s ekkor megjelent a magyar politikai értelmiség a szakértelmiség mellett. Sajnálattal állapította meg, hogy a két értelmiség aztán megszakította a kommunikációt egymás között, most pedig az RMDSZ kellene felvállalja ennek visszaállítását.
A jövővel kapcsolatban az előadó figyelmeztetett, hogy az értelmiség belső kommunikációja áttevődik a hálózatokra, ma, a „jövő, internet-bennszülött értelmisége” a kapcsolatot már nem találkozókon, konferenciákon végzi, hanem az elektronikus levelezésen, a hálón át.
Persze, egy ilyen érdekes, izgalmas előadásnak csak morzsáit lehet felvillantani a beszámolóban, valóban kár, hogy Aradon ilyen kevesen érdeklődnek személye, mondandója iránt.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Kiss Tamás
ÚJ HÍVÓ SZÓ?
Kolozsvár, mint központ: lehetőség, vagy illúzió?
Kolozsvár esélyei arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi szerepet kapjon.
Írásomban megpróbálom röviden körbejárni, hogy milyen esélyei vannak Kolozsvárnak arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi (vagy legalább jelentős) szerepet kapjon. Kolozsvár hagyományosan Erdély centruma, a XIX.-XX. század fordulóján a magyar polgárosodás motorja, a két világháború között pedig a kisebbségi helyzetbe került közösség egyértelmű szellemi és politikai központja volt. A XX. század második felétől azonban egy sor olyan folyamat indult be, amelyek vezető szerepét gyengítették.
Új Hívó Szó
Központi tézisem, hogy a demográfiai, társadalomszerkezeti, majd az utóbbi két évtizedben a magyar közösségen belüli politikai folyamatok mára nagymértékben erodálták Kolozsvár (illetve a kolozsvári értelmiség) vezető szerepét a (tágan, nem pusztán pártpolitikai értelemben vett) erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül. Ezt az eróziót mi, a kolozsvári értelmiségiek jó ideje érezzük, de nyilvánosan nem vetettünk őszintén számot vele.
Írásom egyik apropója, hogy volt szerencsém részt venni a Kolozsvár Társaság 2012. január 27.-i megbeszélésén, ahol Kántor Lajos felolvasta a – később sajtóban is közzétett – Új Hívó Szót. Magát a tanácskozást, illetve a közlemény kibocsátását részben a központ-szerep eróziójának az érzete motiválta, amit a 2011-es népszámlálás Kolozsvárt érintő eredményeinek a nyilvánosságra kerülése fokozott. A közleményben és a tanácskozás során a magyar nemzeti mozgalom egysége feletti aggodalmak jutottak szóhoz. Magam úgy vélem, hogy ez a két dolog – vagyis Kolozsvár szerepe és a nemzeti mozgalom egysége – valóban összefügg. A józan gondolkodáshoz azonban túl kell lépnünk azokon a megközelítéseken, amelyek a kolozsvári értelmiség a priori vezető szerepéből indulnak ki. A következőkben azokat a tényezőket veszem sorra, amelyek Kolozsvár, illetve a kolozsvári értelmiségi perspektíva marginalizálódásához vezettek. Ezt követően azt próbálom vázlatosan végiggondolni, hogy – a vázolt folyamatokkal számot vetve – mi lehet egy új felállásban a kolozsvári értelmiség szerepe, megvillantva azt is, hogy a teljes marginalizálódással mit veszíthet a teljes erdélyi magyar nemzeti közösség.
Demográfiai háttér
A 2011-es népszámlálás nyilvánosságra szivárogtatott eredményei – miszerint az elmúlt kilenc évben Kolozsváron a magyarok száma 60 ezerről 49 ezerre, arányuk pedig 19 százalékról 16 százalékra csökkent – társadalomtörténetileg nem hoztak új fejleményt, hanem az évtizedes trendek folytatódását jelzik.
Részben új fejlemény viszont, hogy az erdélyi magyar népességfejlődésben az eddiginél sokkal élesebbé, kontrasztosabbá váltak a regionális különbségek. A Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyét értve ez alatt) összességében nőtt a magyarok aránya, és igaz ez a regionális stratégia szempontjából kulcsfontosságú városok esetében is, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda. Ez utóbbiak esetében ráadásul az előrejelzések nem voltak kedvezőek, hisz az 1980-as években betelepedett románság fiatal korszerkezete – masszív elvándorlás nélkül – aránycsökkenést vetített előre. Hasonlóan kedvezőek (az országos trendekhez, illetve az ottani románsághoz viszonyítva) a Nagyváradtól északra fekvő partiumi területek (Észak-Bihar, Szatmár, Szilágy) népesedési adatai. Az országosnál, vagy az erdélyinél ezeken a területeken is mérsékeltebb a népességfogyás és elképzelhető, hogy az adatok a magyar népesség arányának növekedését fogják mutatni. A kolozsvári fejlemények ezzel összevetve nagyon kontrasztosak, hisz míg 2002-ben a magyarok (aránybeli) térvesztése egyetemes volt, most a közösség népességfejlődését tekintve élesen kettéválik. A kolozsvári adatok pedig inkább a szórványterületek, mint a partiumi, vagy a székelyföldi tömb népesedési helyzetéhez állnak közelebb.
Ameddig az intézményes keretfeltételek (egyetemi tanszékek, egyéb állások stb.) adottak, a kolozsvári értelmiség képes arra, hogy – a Székelyföldről és Partiumból betelepülők által – bővítetten termelje magát újra. A probléma, hogy közben úgy tűnik, hogy az értelmiség alól elfogyóban a „nép”, ami által a kolozsvári értelmiség fokozatosan egy légüres térbe került. Ezzel a problémával a székelyföldi, vagy a partiumi értelmiségiek nem, vagy sokkal kisebb mértékben kell szembesüljenek. Eltérő társadalomszerkezet, eltérő tapasztalatok
A magyarok társadalmi státusa szintén erősen meghatározza Kolozsvár helyzetét. A két világháború között Kolozsvár (de hasonlóképpen Nagyvárad vagy Arad) magyarsága szociológiai értelemben nem volt kisebbségi helyzetben. A kisebbségi helyzetet ugyanis nem a számbeli csekélység, hanem az alávett pozíció hozza el. A két világháború között a románok adminisztráción és az állami intézményrendszeren belüli dominanciája ellenére a gazdasági/üzleti szférán belül megmaradt a magyarok (és tegyük hozzá, közöttük a magyar érzelmű és kultúrájú zsidók) dominanciája.
A tényleges kisebbségi helyzetet a második világháborút követő kommunista modernizáció hozta el a kolozsvári magyarok számára. Nem csupán azért, mert az erőltetett urbanizáció miatt számbeli fölénybe kerültek a románok, hanem mert az addigi etnikai rétegszerkezet is a visszájára fordult. Immár társadalmi értelemben is a románok kerültek felülre, ami megkönnyítette például a nyilvános nyelvhasználati normák átalakulását. A társadalmilag is alávetett magyarok nyelve a románok számára nem hordoz annyi presztízst, hogy (akár azok, akik vegyes házasságban élnek) megtanulják. A nyilvános nyelvhasználatban pedig mindenki számára természetes, hogy a román az alapértelmezett nyelv. Gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egy ismeretlennel románul beszélünk, azt követően is, hogy kiderült: az illető magyar.
A székelyföldi, illetve a partiumi területeken az arányok mellett a nemzetiségek közötti társadalmi és gazdasági viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban a magyarok például nincsenek alulreprezentálva a magasabb státusú rétegeken belül, ami az erdélyitől eltérő nyelvhasználati normákban (kiegyenlítettebb kétnyelvűség), vagy a magyar politikai elit viszonylagos dominanciájában is megnyilvánul. Székelyföldön a román népesség elsősorban a városokban összpontosul és (a magyar elit önkormányzatokon belüli megerősödése ellenére) erősen kötődik az állami szférához (a dekoncentrált intézményekhez, illetve az igazságszolgáltatáshoz, rendőrséghez). Számbeli helyzetükből és a magyar elit erős pozícióiból fakadóan azonban a románok ebből a helyzetből sem tudják a mindennapokban megkérdőjelezni a magyar dominanciát.
A kiegyenlítettebb társadalmi-gazdasági viszonyok, a nyilvános nyelvhasználat, illetve a másként szerveződő etnikai viszonyok azt hozzák magukkal, hogy Székelyföldön, vagy akár a Partiumban mást jelent magyarnak lenni, mint Kolozsváron. Míg ott a kisebbségi helyzet sokkal inkább egy elvi besorolás, addig Kolozsvárott mindennapi tapasztalat.
Hangsúlyeltolódások az erdélyi magyar politikai és nemzeti mozgalmon belül
A fent vázolt demográfiai és társadalomszerkezeti háttér vezetett oda, hogy az erdélyi magyar társadalom-projekt Kolozsvár- és tegyük hozzá Marosvásárhely-centrikus víziója meghaladottá vált. A Kolozsvár Társaság tanácskozásán Eckstein-Kovács Péter nagyon helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzetben Kolozsvár természetes szövetségese Marosvásárhely. Időbeli eltolódással ugyanis Marosvásárhelyen is hasonló társadalomszerkezeti folyamatok játszódtak le, mint Kolozsváron. Ezek oda vezettek hogy (reálisan nézve) Vásárhely elvesztette az esélyét arra, hogy a Székelyföld központja legyen. A Kolozsvár-Marosvásárhely szövetség azonban az erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül feszülő látens és látható ellentétek feloldására már nem elégséges. Ez az érdekközösség és szövetség adta ugyanis az 1990-ben megszülető erdélyi magyar nemzeti mozgalom alaphangját és szabta meg a rendszerváltást követően kialakuló intézményes szerkezetet.
A Kisebbségi Társadalom koncepciója már a két világháború között kialakult. Lényege (például Sulyok Istvánnál) az volt, hogy a kisebbségi közösséget olymódon kell megszervezni, hogy a magyarok a lehető legtöbb élethelyzetet az etnikai közösségen belül tudjanak megélni, igényeiket lehetőleg ezen belül tudják kielégíteni. A kilencvenes években ugyanezt a koncepciót fogalmazták újra és változtatták több szempontból sikeresen intézményes gyakorlattá. Az újrafogalmazás nem jelentett mechanikus átvételt. Hamar beigazolódott például, hogy a gazdasági önállóság, ami a harmincas években fontos törekvés volt, az új körülmények között nem reális elképzelés. Más tekintetben azonban jelentős volt az előrelépés. Kiépült a magyar oktatási szerkezet, így a mai húszas, vagy harmincas generáción belül – a korábbiakhoz képest – többen vannak azok, akik a teljes oktatási vertikumot (illetve mobilitási pályájukat) egy magyar világon belül futották be. Hasonlóképpen a magyarok médiafogyasztási szokásai is fokozatosan a magyar-nyelvűség irányába tolódtak el, még ha nem is beszélhetünk egységes erdélyi magyar médiaszerkezetről. Az egyik legjelentősebb teljesítmény pedig talán az volt, hogy az erdélyi magyarokat politikai közösségként sikerült egyben tartani, egyetlen politikai pillérként betagolni a kialakuló román parlamentáris demokráciába. Az egységes politikai pilléren és a Kisebbségi Társadalom koncepcióján azonban repedések mutatkoznak, aminek oka nem is annyira az RMDSZ-szel konkurens politikai alakulatok megjelenése, hanem a kisebbségi lét teljesen eltérő tapasztalataiból adódó regionális szétfejlődés. Székelyföldnek és a Partiumnak jelenleg mások a természetes prioritásai mint Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek (illetve a demográfiai értelemben olvadó szórványnak). (Megj: Ezen a ponton részben egyeznek az elképzeléseim Bakk Miklóssal, akinek így az írás sokat köszönhet.) A Partium, illetve a Székelyföld közösségen belüli politikai súlya pedig az eltérő népesedési pályák miatt elkerülhetetlenül növekedni fog.
A Székelyföld számára nem a Kisebbségi Társadalom (vagyis egy nagyobb/többségi társadalmon belüli etnikai intézményrendszer fenntartása, megerősítése) a kézenfekvő program. Itt a cél – ahogy ezt a székelyföldi magyar elit helyesen fel is ismerte – a régiószervezés: pontosabban a Székelyföld régió magyar dominancia alatti megszervezése. Ezen alap-elképzelés egy sokrétegű közpolitikai programon keresztül valósítható meg, aminek legfőbb pillére a gazdaságfejlesztés (hisz gazdasági értelemben leszakadó régióról van szó). E mellett hangsúlyos az egységes (széki ellentétek fölötti) regionális identitás megteremtése, de szerepet kell(ene) kapjon például a roma közösségek magyar intézményrendszeren keresztül történő integrációja is. Az autonómia valamilyen formája meglátásom szerint ezeknek a közpolitikáknak a jogi „megkoronázása” lehetne. A leírtak egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hisz a székelyföldi elitek láthatóan ebbe az irányba mozdultak el.
A Partiumban az irányváltás az identitás-politikák, vagy explicit programok szintjén kevésbé látható, de egyfajta „külön-utasság” a politikai szerkezetet ismerők számára már jó ideje egyértelmű. Itt a helyi románsággal kötött többé-kevésbé paritásos alapú alkuknak lehet döntő szerepe abban, hogy egy, ha nem is magyar dominanciájú, de meghatározó magyar jelenléttel jellemezhető szerkezet kialakítható legyen. A fejlesztéspolitikában és a forrásszerzésben a határmentiségnek is kiemelt szerepe lehet.
Merre tovább kolozsvári értelmiség?
A demográfiai tények, illetve a magyar nemzeti mozgalmon (és itt elsősorban az RMDSZ-en belüli) csendes folyamatok olyan helyzetet teremtettek, amit a kolozsvári értelmiség (illetve a Kolozsvár-Marosvásárhely hátterű politikai elit) nem tud megkerülni. A Kolozsvár Istentől adott felsőbbségét és természetes központ-szerepét hangsúlyozó értelmiségi diskurzusok a nemzeti mozgalmon belüli fokozódó marginalizálódáshoz, majd intézményes leépüléshez fognak vezetni. Egy ilyen kimenetet azonban nem pusztán a kolozsvári értelmiségiek, hanem az erdélyi magyar nemzeti mozgalom szempontjából elkerülendőnek tartok. Kolozsvárnak továbbra is van legalább három olyan „aduja”, ami – ha nem is megkerülhetetlenné – felettébb hasznossá teheti a nemzeti mozgalom szempontjából. Az első a gazdasági centrum-szerepe. A Trianont követő demográfiai folyamatok sajnos a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó félkörben voltak a legkedvezőtlenebbek a magyar közösség szempontjából, ami egyben a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt. Az ezen kívül eső partiumi, illetve székelyföldi területsáv a periférikus régiók közé tartozik (a román többségű Máramarossal, Hunyaddal és Krassó-Szörénnyel, illetve Beszterce-Naszóddal együtt). A gazdasági különbségek a belső migráció irányát is megszabják, így Kolozsvár az a város, ahova mind Partiumból, mind Székelyföldről jelentős számban érkeznek magyar fiatalok. Ez a migrációs irány minden bizonnyal megmaradna akkor is, ha a kolozsvári magyar intézményrendszer leépülne. Emellett megerősödne Bukarest, Budapest, illetve a Kolozsvárnál románabb városok vonzereje. Így megszűnne annak a lehetősége, hogy a Székelyföldről és Partiumból elköltöző mobil fiatalok jelentős része egy magyar intézményi hálón belül éljen és nevelje fel a gyermekeit.
A második szempont ezzel összefügg. Összerdélyi, a Partiumot a Székelyfölddel összekapcsoló integráció nehezen képzelhető el máshonnan. Az egyetemisták és a mobilitási pályák találkozási pontjaként Kolozsvár az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar identitások „melting pot”-jaként (olvasztótégelyeként) működött. Ha ilyenként kiesik, az a regionálisan továbbszerveződő nemzeti mozgalom teljes szétfejlődéséhez vezethet. De amennyiben nem egységes nemzeti mozgalomban, hanem a helyi szerveződések laza konföderációjában gondolkodunk (amire a román politikai rendszerben minimálisan szükség van), akkor is nehezen oldhatók meg máshonnan bizonyos logisztikai feladatok.
Végül Kolozsvár mégiscsak egy regionális és országos jelentőségű egyetemi központ. Ha nem számoljuk azt, hogy nincs olyan politikai szereplő, aki az egyetemi struktúrát uralná, vagy akár az önjáró fejlődési pályákat módosítani tudná, akkor sem tűnik jelentős veszteségek nélkül szétszervezhetőnek (mondjuk Szatmárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába) a magyar felsőoktatási rendszer. Ennek köszönhetően Kolozsváron továbbra is olyan mennyiségű szellemi tőke fog összpontosulni, amit a magyar nemzeti mozgalom nem hagyhat parlagon.
Ez alapján tehát a magyar nemzeti mozgalom számára létfontosságú egy Székelyföld-Kolozsvár (és Marosvásárhely)-Partium szövetség megkötése. Ebben a magam részéről nem tartom reálisnak azt, hogy a kolozsvári (és marosvásárhelyi) értelmiség 1990-hez hasonlóan „Belső-Erdély, Partium, Bánság mellett hangsúlyosan a Székelyföld magyarságát” (Új Hívó Szó 2012 január 27.) programadóként szólítsa meg. Sokkal reálisabbnak tartok egy újfajta szolgáltatói, illetve regionális közvetítői szerepet. A szolgáltatói szerep azt jelenthetné, hogy (amennyiben erre igény van) a kolozsvári értelmiségiek aktív részesei lehetnének a Székelyföld régió „kitalálásának”, az ezzel kapcsolatos közpolitikák megtervezésének és kivitelezésének. Hasonlóképpen a partiumiak számára is segítséget jelenthetnek a kolozsvári értelmiségiek (már ha mondjuk debreceni kollegáikkal fel tudják venni a versenyt). Ez a szerep éltethetné a kolozsvári magyar intézményrendszert azután is, hogy a helyi demográfiai alapja megcsappant, és annál is természetesebb lenne, mert a székelyföldi, vagy a partiumi régióba sokan nem idegenként érkeznek, hanem haza mennek. A közvetítői szerep pedig (bár nem hangzik olyan jól, mint az egységes program kidolgozása) mégiscsak segíthet fenntartani a nemzeti mozgalmon belüli egység szükséges minimumát.
Transindex.ro

Kettős évforduló jegyében
Könyv Arad városiasodásának történetéről
Egy kiváló aradi helytörténész, Ujj János könyvet írt Arad városiasodásának történetéből címmel, amelyet egy másik kiváló helytörténész, Puskel Péter mutatott be kedd délután az RMDSZ aradi székházának üléstermében.
A házigazdák ugyan az irodákban fellelhető székeket mind behordták a bemutató színhelyére, de sokan így is csak „állóhelyen” lehettek részesei az eseménynek. Amely – véletlen-e vagy sem? – kettős évforduló jegyében zajlott. A bemutatót megnyitó Bognár Levente, az RMDSZ megyei elnöke, aradi alpolgármester ugyanis azzal kezdte: az ezelőtt éppen 180 évvel, január 31-én Gyulán (Arad egyik magyarországi testvérvárosában) született Salacz Gyula 26 éves polgármestersége alatt Arad hatalmasat fejlődött. Ennek érzékeltetésére két passzust is felolvasott Báttaszéki Lajos: Alföldi képes emlékkönyv, Arad, 1887 c. munkájából, amelyeket érdemes a mai olvasónak is idézni. „…Salacz Gyulának, mióta a polgármesteri állást elfoglalta, egyedüli gondolatja e város közjavának, minden egyes polgára jólétének tőle kitelhető módon való előmozdítása. Minden egyes felmerülő kérdést, minden más melléktekintet kizárásával, csak azon szempontból bírál meg, vajjon az a városnak és közönségének előnyére válik-e, vagy nem. S a mi meggyőződése szerint azzá válik, azt védi; a miről az ellenkezőt hiszi, azt megakadályozni törekszik.” Továbbá: „Mióta polgármester, a város úgy halad külső csínban, a benne uralkodó rendet, köztisztaságot és a közegészségügyet illetőleg, mint más város 50 év alatt sem. A főtér valóságos nagyvárosi korzó; a színház, a tanácsház, az új sétány, az árvaház, a csatornázás, fásítás az ő érdemeit fogják hirdetni az utókornak is és nem legutolsó érdeme azon kiváló iskolák, melyek nagy részt az ő kezdeményezése folytán keletkeztek”.
Lehet-e mást kívánni, mint hasonló polgármestereket egy városnak? Salacz Gyula nevét utca őrzi Aradon, remélhetőleg szobrot is emelnek majd tiszteletére.
Puskel Péter ismertetőjében rendkívül értékes és hasznos könyvnek nevezte Ujj János munkáját, ugyanakkor nagyra értékelte, hogy a mai nehéz, a kultúrának nem kedvező gazdasági helyzetben vannak emberek, intézmények és szervezetek, amelyek értékes könyveket jelentetnek meg. Az Arad városiasodásának történetéből c. munkát Arad önkormányzata adta ki, jelentős mértékben hozzájárulva ahhoz, hogy a város fejlődésének egy rendkívül fontos időszakát a város hagyományai iránt érdeklődő polgárokkal, különösen a fiatalokkal megismertesse: a könyvet ugyanis románra is lefordították, rövidesen azt is bemutatják.
A város történetéhez, múltjához kapcsolatos könyv megjelenése mindig nagy öröm, mondta a recenzens, akinek (nem hivatalos) nyilvántartása szerint az utóbbi 20-22 évben Aradon mintegy húsz szerzőnek kb. 90 munkája jelent meg magyarul, ami véleménye szerint – a helyi írószövetségi fiókba tömörült román szerzők könyveinek számával összevetve – azt jelenti: „nagyon is helyén van ez a könyvkiadás”.
Puskel Péter megállapította: széles spektrumú könyvről van szó, amely a XIX. század végéig, a századfordulóig, az első világháborúig követi a város fejlődését – ez az a korszak, amikor lényegében befejeződik Arad városiasodása urbanisztikai szempontból. Addig, kevés kivétellel, felépülnek Arad modell értékű épületei, kialakul infrastruktúrája, létrejönnek gyárai, iskolái, kulturális intézményei, egészségügyi hálózata stb. Mintegy száz év alatt – mondta később a szerző – Arad falusias településből modern nagyvárossá fejlődött. A méltató megállapította: a tárgyalt témakörből számos más könyvben, cikkben jelentek meg már információk, a szerző azonban ezeket nemcsak összefogta egy vezérfonal mentén, hanem valamennyi témában új elemekkel is kiegészítette.
A több mint 200 oldalas, fotókkal bőven illusztrált kötet három fejezetet szentel a városiasodás történetének. I. A városi infrastruktúra megteremtése (útburkolat, közvilágítás, közszállítás, csatornahálózat, vízvezeték, védőgát, közfürdők, hidak, Holtmaros), II. Az intézményrendszer kialakulása (iskolahálózat, aradi színházak, a város zenei élete, egészségügyi hálózat, szociális intézmények, biztosító intézetek, mozgóképszínház stb., III. Kapcsolat a világgal (postaszolgálat, vasút és vasútállomás, telefon, magasságjegy, hegyaljai vasút). E fejezetekhez járul a IV.: jegyzék a város XIX. századi jelentős személyiségeiről, választott polgármestereiről, főispánjairól, az egyházfelekezetek főpapjairól, a szelektív könyvészet pedig a város múltja iránt érdeklődőket esetleg a további kutakodásokban segíti.
***
Hadd szóljunk a címben említett kettős évforduló másikáról is: az aradi alpolgármester köszöntötte a szerzőt, Ujj Jánost, aki a bemutató előtti napon, január 30-án töltötte be 70. életévét. A bejelentést erősen megtapsolta a közönség, hisz Ujj Jánost évtizedek óta ismeri és tiszteli nemcsak tanárként, újságíróként, hanem Aradhoz kötődő tízegynéhány értékes könyv szerzőjeként is. Szép születésnapi ajándék, hogy a kerek évfordulón újabb kötete jelenhetett meg.
Ujj Jánosnak boldog születésnapot, jó egészséget, munkabírást, az aradiaknak pedig további, tőle származó, a jövőben megírandó vagy kiadandó könyveket kívánunk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
Mindenki számított arra, hogy az erdélyi magyarság megcsappant, de a csütörtökön nyilvánosságra hozott ideiglenes népszámlálási adatok mégis mellbevágóak. Már csak 1,2 millióan vagyunk, félmillióval kevesebben, mint a rendszerváltás utáni első népszámláláskor.
A szocializmus éveiben nőtt a magyarság lélekszáma, de tudjuk, akkor zárt világban éltünk, és a kollektivizálásig a székelység ontotta az “utánpótlást”. Sajnos, a kolhozosítással elindult a népvándorlás, igaz, országhatáron belül. Akkor csak falvaink ürültek ki, városi panellakókká váltak életformájukból kifordított falustársaink. S ha már egyszer elhagyta szülőföldjét az ember, nem csoda, hogy amikor felnyílt a vasfüggöny, nekilódult a nagyvilágnak. Jó esetben megálltak Magyarországon, de több tízezren fogtak vándorbotot, vagy Európa boldogabb országaiban vagy a nagy vizeken túl, Amerikában, Ausztráliában kerestek maguknak új otthont, ha nem is hazát. Az vesse rájuk az első követ, kinek soha sem fordult meg fejében, hogy ennél az életnél, ami nékünk itthon megadatott, lehet, a hontalanság is jobb.
Ugyanis mi – kik úgymond álltuk a sarat, s itthon maradtunk, kalandvágyból, ahogy egyesek mondják, mert annál nagyobb kaland, mint Romániában magyarként élni és megmaradni, aligha létezik – időnként áldjuk, máskor átkozzuk magunkat választásunkért. De mégis, még mindig vagyunk 1,2 millióan. Megfogyatkozva, el-elbizonytalandva, vért izzadva próbálunk megmaradni, megkapaszkodni, gyermekeinknek jövőt teremteni. És 1,2 millió magyar még mindig számbaveendő és számontartandó népesség. Nem vigasz ugyan számunkra, hogy az államalkotó nemzethez viszonyítva mi itt, a Székelyföldön kisebb mértékben fogyatkoztunk, hisz Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár után már Székely-, azaz Marosvásárhely magyarsága is kisebbségbe került, de az úthenger, mely végigtaposott nagy hírű, régi erdélyi városainkon, s eljelentéktelenítette – számbelileg, legalábbis – az ott élő magyarságot, itt megállt, s úgy tetszik, a belső anyaországként emlegetett háromnegyed Székelyföldet egyelőre eltiporni nem tudja. Mi is megfogyatkoztunk, a mi gyermekeink, barátaink egy része is elvándorolt, de próbáljuk úgy felfogni a helyzet ilyetén alakulását, hogy mindenek dacára, ha nagyon akarjuk, ha teszünk is érte, lehet magyar jövőnk Erdélyben. Autonómia kell, felelős politikusok és öntudatosabb, rátartibb magyarság. És nem feladni semmit. A legfontosabb, hogy könnyűnek ne találtassunk!
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségellenes gesztus Teszáritól
Többek között a napi egyórás magyar adástól, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsoraitól, az esti regionális híradótól, valamint a hazai kosárlabda-bajnokság élő közvetítéseitől fosztotta meg a tévénézőket az RDS&RCS szolgáltató. A Digi-csomag előfizetői egyik napról a másikra a TVR3-as csatorna nélkül maradtak.
Január második felében egyik napról a másikra kiiktatta műholdas kínálatából a román köztelevízió harmadik csatornáját az ország leggazdagabb magyarja, Teszári Zoltán tulajdonában lévő RDS&RCS szolgáltató. Míg a kábelen vételezett adók nézői a továbbiakban is nézhetik a TVR3 műsorait, a Digi-csomag előfizetői többek között a napi egyórás magyar adásról, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsorairól, az esti regionális híradóról, valamint a hazai kosárlabdabajnokság élő közvetítéseiről kénytelenek lemondani. Mind az RDS&RCS képviseleti üzleteiben, mind a honlapon megadott 031-4004000-es telefonszámon szinte ugyanazt a semmitmondó választ kapja az érdeklődő. „Így döntött a cég” – hangzik a telefonvonal másik végéről. Ennél bosszantóbb a cég egyik marosvásárhelyi kasszásnője által adott, a viccbéli szőkéket idéző visszakérdező válasz volt: „Tényleg nem fogható a TVR3?”.
Kiszorított kisebbségek
Kacsó Sándor, a TVR bukaresti magyar szerkesztőségének főszerkesztője lapunktól szerzett tudomást a váratlan intézkedésről. „Ez elég nagy gond számunkra, hisz pénteken délben 12-től, majd ismétlésben éjféltől egy-egy órát sugárzunk a 3-as csatornán. De ennél is fájóbb lehet a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári stúdiókban dolgozó kollégáinknak, akiknek a TVR3 jó kifutási lehetőséget biztosít” – fejtette ki Kacsó. A marosvásárhelyiek például hétfőnként, a temesváriak szerdán, a kolozsváriak pedig minden kedden és csütörtökön délben kapcsolódnak az országos hálózatra. Mindannyiuk számára lényeges, hogy műsoraikat azokhoz a nézőkhöz is eljuttassák, akik valamilyen okból nem csatlakozhattak a kábeltévérendszerre, hanem parabolaantenna segítségével vételezik az RDS&RCS csomagjai által kínált adókat.
„A magyar adásokon kívül a Kolozsvári Televízió elszórva roma, ukrán, német és zsidó nyelvű műsorokat is sugároz a 3-as csatornán. Így egyik kisebbségi műsorunk sem jut el a Digi-előfizetőkhöz. A legutóbbi igazgatótanácsi ülésen fel is vetődött, hogy a helyzet kivizsgálását és orvoslását kellene kérnünk az Országos Audiovizuális Tanácstól” – mondta el Orbán S. Katalin, aki a nemzeti kisebbségek szerkesztőségének megbízott vezetőjeként a kolozsvári magyar nyelvű adásokért is felel.
Cătălin Sava, a magyaron és németen kívüli, úgynevezett más kisebbségek szerkesztőségének vezetője Bukarestből irányítja a TVR nemzetiségi adásait. Ő is meglepődve és értetlenül vett tudomást az RDS&RCS döntéséről. „Fogalmam sem volt erről, de miután ön jelezte, meggyőződtem, tényleg így van: kivették a 3-as csatornát. Elképesztő és elkeserítő, hisz szerkesztőségünk tizenhat kisebbséget szolgál” – háborgott Sava. A nemzetiségi adások főszerkesztője még aznap jelezte a problémát a köztelevízió vezetőségének, mely megígérte, hogy a héten intézkedik az ügyben.
Büntetést büntetésre halmozó szolgáltató
„Romániában a műsorszolgáltatók valóságos kiskirályok, azt tesznek, amit éppenséggel akarnak” – állítja a Román Televíziótársaság igazgatótanácsi tagja, Sebesi Karen Attila. Szerinte az RDS&RCS-nek, függetlenül attól, hogy kábelen vagy műholdon szórja a tévétársaságok műsorait, kötelessége tiszteletben tartani az úgynevezett must carry listát, mely a köztelevíziók központi és regionális adóit, valamint – ha létezik – két helyi és ugyanannyi területi stúdió műsorát, a román– francia államközi megállapodásban szereplő TV5 francia hírcsatornát és a nézettség szempontjából legnépszerűbbnek számító adókat tartalmazza.
A 2002/504-es audiovizuális törvény 82. cikkelye szerint azokon a településeken, ahol valamelyik kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, a szolgáltató az illető kisebbség nyelvén sugárzó adót is köteles befoglalni a must carry lajstromára. „A TVR3 kiiktatásával nemcsak egy közcsatorna tűnt el azok képernyőjéről, akik parabolaantennával rendelkeznek, hanem a magyar, a német és az ország további tizenhat kisebbségi műsora. Mi is tiltakozhatunk, de lényegében a Országos Audiovizuális Tanács lenne hivatott rendezni az ügyet” – állítja Sebesi Karen Attila.
Az elmúlt években az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) több ízben is megbírságolta a nagyváradi székhelyű szolgáltatót. Az RDS&RCS esetenként azonnal, máskor csak az óvása elutasítása után fizetett. Szász Attila, a CNA tagjának nyilvántartása szerint a leggazdagabb romániai magyarnak számító Teszári Zoltán a bírságok csaknem 98 százalékát kénytelen volt törleszteni.
A hatósági pénzbüntetés olykor a 25 ezer eurónak megfelelő összeget is eléri. „Az audiovizuális törvénnyel nem éri meg játszadozni, de erre a társaságra mintha semmi nem hatna. Legutóbb azért büntettünk, mert Aradon kiiktatta a must carry listán szereplő helyi, magyar nyelvű műsorral is rendelkező tévéadót. Ki szokták fizetni a büntetést, a többi nem érdekli őket” – panaszkodott lapunknak a CNA RMDSZ által delegált tagja. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között mit tehet az országos hatóság, Szász Attila csak annyit ígért, hogy az audiovizuális tanácsban felveti az RDS&RCS legújabb „kisiklását”.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kisjenő-Erdőhegy tanácsa jóváhagyta
Tanévkezdéstől önálló magyar nyelvű iskola
Január 28-i lapszámunkban, Legyen-e önálló magyar iskola? címmel a kisjenői Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó erdőhegyi magyar nyelvű tagozaton megtartott vitafórumról tudósítottunk.
Ahol a pedagógusok, a két magyar lelkész, a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve Aradról Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Matekovits Mihály oktatási alelnök, illetve Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettes közel három órát vitatkoztak az önálló magyar iskoláról. Az önállósodás mellett, illetve ellene elhangzott hozzászólásokból részleteket közöltünk. Bognár Levente azzal zárta a találkozót, hogy döntés előtt aludjanak rá egyet.
Együttműködést a megmaradásért
Úgy látszik, Bíró Zoltán és Mosoni János városi tanácsosok nem sokat aludtak rá, ugyanis határozattervezetet nyújtottak be a városi tanácshoz a magyar nyelvű tagozat önállósodása céljából. Indoklásaikat 65 gyermekkel rendelkező, 44 szülő aláírásával is alátámasztották. Beadványukat a hétfőn összeült városi tanács megvitatta, majd a 8/2012. február 6-ai határozatával jóváhagyta a kisjenő-erdőhegyi magyar nyelvű iskolát, illetve óvodát magában foglaló, önálló magyar nyelvű intézmény létrehozását.
Amint Bognár Levente megyei RMDSZ elnök elmondta, az első lépést megtették a jogi személyiség megszerzéséhez. Ha az Aradi Prefektúra nem támadja meg a határozatot, a továbbiakban szükséges intézkedések a szakterület, vagyis a tanfelügyelőség, illetve a szakminisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Zoltán kisjenő-erdőhegyi RMDSZ-elnök, városi tanácsos bevallotta: a sikerről nem óhajtotta értesíteni lapunkat, amíg a határozaton nem látta az ülésvezető, illetve a polgármester aláírását is. Mindezt tegnap, a 15 órakor kezdődött tanácsülésen láthatta, amikor is hiteles másolatot kapott a szükséges aláírásokkal rendelkező tanácsi határozatról. Tanácsos kollégája, Mosoni János nevében is elmondta, régi vágyuk teljesül az önálló magyar nyelvű iskola megszületésével. Jól tudják, a munka neheze ezután következik, hiszen az intézménynek erőskezű, pályázatírásban jártas, jó szervezőkészséggel megáldott igazgatóra, vezetőségre, illetve sok támogatóra van szüksége a megmaradáshoz. Az iskola önállósodásához nyújtott eddigi, de a megmaradásához ezután szükséges támogatásokat is megköszönik.
Hogy mikortól válhat önállóvá az erdőhegyi magyar iskola, Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettestől szerettük volna megtudni, mivel a telefonján nem találtuk, Matekovits Mihály oktatási alelnöknél érdeklődtünk. Akit éppen az oktatási szakbizottság ülésén értünk el, ahol ugyancsak az erdőhegyi magyar iskola kérdése volt terítéken. Amint elmondta, a főtanfelügyelő helyettessel megbeszélték a sürgős teendőket, mert igaz ugyan, hogy a tanfelügyelőség határozata értelmében a jogi státus az új tanévkezdéstől lép életbe, de az új struktúra összeállításával, a vezetőtanács, illetve igazgató megválasztásával nem kell addig várni, ezeket egy-két hét alatt végre kell hajtani.
Király András oktatási államtitkártól az önállósodást ellenző pedagógusok aggodalmaira kívántunk választ kapni. Vagyis, hosszú távon életképes lehet-e a 130 diákkal rendelkező iskola a közel 50 fős óvodával együtt?
Meggyőződése, hogy az iskola az óvoda létszámával kiegészülve, önálló intézményként hosszú távon is életképes lehet, és örvend, amiért a még képviselő korában általa is kezdeményezett önállósodás végre megvalósul. Mindenben támogatni fogja az új intézményt, aminek a megmaradása a helyi önkormányzaton is múlik, ezért azzal is jó kapcsolatokat kell ápolni – mondta el érdeklődésünkre Király András.
* * *
Tehát a közmondás szerint „a kocka el van vetve”, most már nincs helye, értelme az évtizedek óta húzódó morfondírozásnak. Kisjenő-Erdőhegyen jelenleg a legégetőbb magyar közérdek az önálló anyanyelvű iskola struktúráinak a kiépítése, a megszilárdítása, a pályázati, támogatási lehetőségek felkutatása, és nem utolsó sorban, az oktatás minőségének a javítása. Mindez azonban nem várható el csupán a megválasztandó igazgatótól, ehhez a pedagógusok, a szülők és a támogatók harmonikus együttműködése szükséges.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Pávai Gyula posztumusz kötetének bemutatója
„Az mi keveset írtam, igazat írtam...”
A kemény téli idő ellenére kedden délután megtelt a Tulipán Könyvesbolt, ahol a Kölcsey Egyesület szervezésében Pávai Gyula Mélyvíz című dokumentumkrónikáját mutatták be.
Miután Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára köszöntötte a jelenlévőket, a szerző életének Aradon eltöltött évtizedeit feldolgozó könyv ismertetését Ruja Ildikó egy Tinódi Lantos Sebestyén-idézettel indította: „Az mi keveset írtam, igazat írtam”. Ezzel az értékeléssel akár már be is fejezhette volna mondandóját, felkérve a közönséget, vegyék meg a kötetet, olvassák el, és győződjenek meg állítása igazával, hiszen a könyvben leírtaknak a legtöbben közvetlen átélői voltak.
No de Ruja Ildikó nem azért volt éveken át Pávai Gyula közeli munkatársa, nem azért alapos ismerője Pávai Gyula szépirodalmi alkotásának, hogy ennyivel megelégedjen. Ritkán hallható átéléssel foglalta keretbe a falusi környezetből egy nagyvárosba csöppenő kisebbségi értelmiségi társadalmi feladat-felismerését és -vállalását, ami egyáltalán nem volt konfliktusmentes az Aradon leélt és ledolgozott négy évtized alatt. Ruja Ildikó a korábbi, önéletrajzi ihletésű regények életmásaiból, alter egóiból vezette le a most már minden bizonnyal utolsó Pávai-könyv megírásának indíttatását: ezt a könyvet meg kellett írni.
Pávai Gyula visszatérő panasza volt, hogy Arad sohasem fogadta be. Ám, miután eltávozott Aradról, itteni kapcsolatait tovább ápolta, könyvbemutatóira rendszeresen visszatért, azaz úgymond megbékélt a Maros-parti várossal.
Ha ideje lett volna, bizonyára még átfésüli ezt az utolsót. Ám a könyv a rá jellemző módon fejeződik be egy, a halála előtt néhány nappal írott bejegyzéssel: „Ha nem jönnék vissza, így is kiadható”.
A család gondozásában megjelent kötet kivitelezésében is méltó záró aktusa egy közösségért végigküzdött életnek. A Tulipán Könyvüzletben kapható.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Hóban fulladozik Dél-Románia
Százhúsz település van elzárva a külvilágtól az ország déli és dél-keleti részén a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek tegnap, de a közúti közlekedésben is korlátozásokat vezettek be, több tucatnyi országutat pedig lezártak – ez a mérlege a szokatlanul zord téli időjárásnak, amely mintegy három hete alaposan megnehezíti a déli országrészek lakosainak életét.
Főleg a déli és keleti területeken vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik. A meteorológusok hétfőre és keddre narancssárga jelzésű hóriadót adtak ki, ez főként a déli országrészt érinti. Ezen a két napon 60 centiméterrel vastagodik a hóréteg, miközben az elmúlt három hét alatt esett hó nem olvadt el a fagy miatt.
Az országutak kezelésével megbízott állami társaság (CNADNR) kedden közölte, hogy több partiumi és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás tegnap délelőtt fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski, valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár és Szászsebes közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel.
Van elég áram vagy nincs?
A dél-keleti Vrancea és Buzău megyékben tegnap folytatódott az elszigetelődött településeken élők megmentése. Ott szükségállapot van érvényben, így több ezer katonát vezényeltek ki az elszigetelődött településeken bajba jutott emberek kimentésére. Traian Băsescu tegnap hibás döntésnek nevezte a szükségállapot elrendelését, szerinte Victor Ponta ellenzéki pártvezér politikai csapdát állított a kormánynak, amely ebbe belesétált. Tegnap felröppent az a hír, miszerint az országot nem tudják ellátni elég árammal. Horia Hăhăianu, a Transelectrica vezérigazgatója szerint az export miatt veszélybe kerülhet az akadálymentes áramellátás. Ezt Băsescu cáfolta, majd Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök kérésére Lucian Bode gazdasági miniszter leváltotta az állami vállalat vezérigazgatóját pánikkeltés miatt. A kormány bejelentette, hogy ma fogja megtárgyalni azt a határozatot, amelynek értelmében ideiglenesen felfüggesztik az áramexportot azért, hogy ne merüljenek fel ellátási gondok.
Nőtt a halottak száma
A katasztrófavédelmi hatóság jelentése szerint a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik. Tegnap több mint hatvan országút le volt zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Feteşti közötti szakaszon. Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek. Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. Tegnap tovább nőtt a fagy miatt elhunyt személyek száma. Az elmúlt három hétben összesen 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán vesztette életét. Az egészségügyi minisztérium tegnap közölte, hogy növekedőben van azon hajléktalanok száma, akiket rohammentő-szolgálat egységei a kórházakba, valamint a szociális otthonokba szállítottak a szélsőséges időjárás következtében. A mentők az elmúlt huszonnégy órában 207 hajléktalant szállítottak különböző egészségügyi intézményekbe, valamint szociális otthonokba.
Szabadság (Kolozsvár)

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma

Beszámoló és tisztújító közgyűlést tartott a Kölcsey Egyesület
Lesz-e elég energia és pénz?
Hozzáállás kérdése, miként minősítjük a Kölcsey Egyesület csütörtök délutáni beszámoló és tisztújító közgyűlését. Rosszindulatúan azt mondhatnánk: tisztségviselőkkel, újságírókkal együtt összesen 21-en gyűltek össze, azaz gyér volt az érdeklődés.
De az, aki végig ülte a közel kétórás összejövetelt, azzal az élménnyel is távozhatott, hogy számos érdekes ötlet, javaslat hangzott el, amelyek életbe ültetése akár újabb fellendülést is hozhat az Egyesület életében. És nemcsak abban...
A közgyűlés Jankó András leköszönő elnöknek a tavalyi évről szóló beszámolójával és az idei esztendő elképzeléseinek a felvázolásával kezdődött. Ezeket nem részletezzük, hiszen a Nyugati Jelen február 20-i lapszámában az érdeklődők olvashattak róluk. Berecz Gábor titkár érdekes, főként anyagi vonatkozású háttér-információkkal egészítette ki az elhangzottakat, amelyek tulajdonképpen nem okoztak különösebb meglepetést, hacsak azt nem: miként lehet a mai világban működtetni Romániában, Aradon egy magyar művelődési egyesületet?!
A beszámolók elfogadása után – a jövőépítés szellemében – számos észrevétel, javaslat hangzott el, főként három témakörben, egyik sem nélkülözve az anyagi vonzatot.
Az egyik a Havi Szemle „tervezett vesztességgel” való megjelentetése, a másik a megyei magyar kórustalálkozó folytatása, a harmadik a különböző szervezetekkel való együttműködés kérdése volt.
Az utóbbival kezdve, egyrészt azok a bíráló megjegyzések kerültek terítékre, miszerint miért társult újabban az Egyesület az RMDSZ-szel bizonyos ünnepi rendezvények alkalmával, másrészt azok az igények, hogy az Aradon működő civilszervezeteknek szorosabban kellene együttműködniük. Fekete Károly megjegyezte, hogy a Kölcsey Egyesület megalakulásától kezdve mindig hatalom közeli „politikát” folytatott, ezért is lehetett olyan sikeres, hiszen ez komoly anyagi hátteret biztosított. Az már más kérdés, hogy a sokat emlegetett „turáni átok” ma is hat, és – bár az egyre fogyatkozó törzsközönség ugyanaz! – az aradi magyar civilszervezetek többnyire egymás ellen, és nem egymást erősítve működnek. Az sem gyógyír, hogy ez másutt – például Svédországban vagy Norvégiában – is így van.
A Havi Szemle az utóbbi időben mind színvonalban, mind kivitelezésben előre lépett, megjelentetése anyagi hátterének biztosítására több érdekes javaslat is elhangzott.
A megyei magyar kórustalálkozó megszervezése jó ötletnek tűnt, tavaly, a 130. évi jubileum alkalmából azonban szinte csődbe ment. Az ötlet továbbra sem elhanyagolható, ám a kereteket, az anyag háttér biztosítását alaposan át kell gondolni.
Apropó, anyagi háttér! Az aradi magyar civilszervezetek – főként a művelődésre orientáltak – hatékonyabb együttműködése ebben is kamatozhat, hiszen a pályázati lehetőségek összehangolt kihasználása több pénz hozhat a „házhoz”, mintha egymás ellen küszködnének.
Nyilván nem maradhatott szó nélkül a Kölcsey Diákszínpad további működtetése, valamint a Fecskés Könyvek jövője sem. Tervek vannak, a munka zajlik, hamarosan a nagyközönség is találkozhat az eredményekkel
A tisztújítás alkalmával az új elnökségbe beválasztották Berecz Gábort, Fekete Károlyt, Jankó Andrást, Juhász Bélát, Hadnagy Dénest, Oláh Gabriellát és Vágási Mártát. Az elnökség első ülésére a jövő héten kerül sor, ahol megválasztják a tisztségviselőket. Különösebb meglepetés nem várható, minden bizonnyal elnökként újraválasztják Jankó Andrást, titkárként Berecz Gábort.
A már említett január 20-i cikk címe Jubileumi év után – megújuló erővel? volt. Így, kérdőjellel. Nem egészen biztos, hogy a kérdőjel felkiáltójellé egyenesedett, de a közgyűlésen körvonalazódott néhány biztató jelenség. A továbblépéshez szükséges az új vezetőség nyitottsága – főként a fiatalok felé! – és kitartása. De ehhez elengedhetetlen a közösség fogadókészsége is.
Vagyis tennivaló van elég!...
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Regionális konferencia a hazai diplomások sorsáról
A líceumot, illetve egyetemet végzett fiatalok kevesebb, mint 25%-a képes csupán elhelyezkedni a szakmájában, derül ki a statisztikákból. A romániai végzősök ezrei munkanélküli segélyre kényszerülnek vagy kénytelenek szakmát váltani.
Mi a teendő? Mit tehet ezekért a fiatalokért a mai civil társadalom? Hogyan lehetne változtatni a jelenlegi román oktatási rendszeren? Mi az, ami hiányzik belőle? Ezekre és más kérdésekre próbálnak választ adni azon a március 9-én sorra kerülő három napos regionális konferencián, melyet az EDU-TIM Európai Tanácsadás Kft. vezetői szerveznek Aradon.
A Gyakorolj, hogy tanulhass, tanulj meg gyakorolni! elnevezésű, az Európai Szociális Alapból finanszírozott projekt célja tájékoztató kampányokkal rávilágítani a romániai diákok líceum/egyetem alatti gyakorlati felkészítésének a jelentőségére.
Dr. Melania Vergu projektvezető szerint kampányukkal nemcsak a romániai diákokat célozzák meg, hanem a gyakornokokat foglalkoztató gazdasági alanyokat is. Céljuk támpontot nyújtani a fiataloknak ahhoz, hogy kamatoztathassák az iskolai éveik alatt szerzett tudásukat, ugyanakkor képesek legyenek megállni a helyüket a hazai munkaerőpiacon.
A három napos regionális konferenciát – több megyében szerveznek hasonlót – pénteken 17 órai kezdettel tartják az aradi Aurel Vlaciu Egyetem M-komplexumának konferenciatermében. Cím: Aurel Vlaicu, Elena Drăgoi utca 2–4. sz. Bővebb információ a projektről a www.invatasapractici.ro, illetve a www.scoalaedu.ro honlapokon.
Nyugati Jelen (Arad)

Szórvány és egyház: szórványtanácskozás Köröstárkányban
A Belényesben megszervezett őszi szórványtalálkozó folytatásaképpen 2011. március 10-én, szombaton szórványtanácskozásra került sor a Bihar megyei Köröstárkányban. A Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által közösen meghirdetett szakmai megbeszélés-sorozat második találkozóján Nagy József Barna, az MPE elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte a református egyházközség gyülekezeti termében egybegyűlteket, majd Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkipásztor mutatta be a települést, illetve az itt élő reformátusok életét. Köröstárkány az egyedüli magyar település a Belényesi-medencében, lakói messze földön ismertek a fóliasátras zöldségtermesztésükről, hangzott el a bevezetőben. Sajnos a szórványélet hátrányai – vegyes házasságok, több elhalálozás, kevesebb születés – egyre jobban megmutatkoznak a településen. Dukrét Géza a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Belényesi-medence történelmének viszontagságos évszázadait ismertette, külön hangsúlyt fektetve a magyar vonatkozású történelmi adatokra. A helytörténész két témába vágó kötetet is bemutatott: Györffy István, A Fekete-Körös völgyi magyarság című munkáját, valamint A Belényesi-medence turistakalauzát. A szórványtalálkozás szervezői ezzel a két kötettel ajándékozták meg az érdeklődőket, ugyanakkor a vidék magyar gyülekezeteinek, iskoláinak és könyvtárainak is több kötetet ajándékoztak.
Burian Sándor ágyai (Arad megye) háziorvos, az EMNT szórványtanácsának tagja az Arad megyei magyar térvesztésről tartott előadást. Arad a második védvonal című, statisztikákkal, ábrákkal is alátámasztott előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy Arad megye magyarsága, mintegy második „védvonal”, napjainkban a végleges megsemmisülés útjára lépett. Ezt a „védvonalat” mégsem szabad veszni hagyni, mert akkor a belső erdélyi, ma még tömbmagyarságnak számított vidékek válnak jobban sebezhetővé.
Bartha Mária Zsuzsanna nagykárolyi (Szatmár megye) unitárius lelkész – aki szintén tagja az EMNT szórványtanácsának – az egyház, főleg az unitarizmus és a szórvány kapcsolatáról tartott előadást. A tanácskozás további részében a résztvevők meglátogatták a magyarremetei Árpád-kori templomot, ahol szent királyaink (Szent István, Szent Imre, Szent László) egyedülálló ábrázolásait, illetve a bibliai témájú freskókat tekintették meg. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló szórványkonferencia a várasfenesi tájház megtekintésével zárult.
Harangszó (Nagyvárad)

Marosvásárhely ostroma
Marosvásárhely frontváros, amelynek a végleges meghódításáért a románság, főleg a nacionalista pártok országos kampányt indítottak.
„Erdélyben Marosvásárhely a román nacionalista politikai szélverésnek a leginkább kitett város. Az erdélyi hajdani nagyvárosokat, Kolozsvárt, Temesvárt, Aradot, Brassót az előző évtizedekben lepte el a román politikai iszap, a közepes városok közül az egykori Székelyvásárhely maradt meg eddig így-úgy magyarnak, több, az erdélyi magyarság számára létfontosságú intézményével, és most erre a településre jár rá a rúd. (...)
Az elrománosító szándékok folyamatosan erősödtek, a város demográfiai összetételének megváltozását eredményezték, a vezető funkciók és a jelentős intézmények román kézre kerültek. Most pedig az utolsó roham: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) törvényeket hatályon kívül helyező elrománosítása, a magyar oktatás önállóságának ellehetetlenítése van soron. (...)
A MOGYE sorsa nem elszigetelten alakul, tágabb körben összefügg a nemsokára sorra kerülő helyhatósági választásokkal. Ebben a népszámlálás előzetes adatai szerint a lakosság 46 százalékát képező magyarság – 1990-ben a magyarság aránya, a Ceausescu-korszak nagyarányú betelepítései ellenére még 52 % volt -, amennyiben meg akar szabadulni a város nyakán immár a harmadik választási ciklusát töltő román polgármestertől a magyarság képviselőinek választási szövetségre, koalícióra kell lépniük.”
Sylvester Lajos
gondola.hu
Erdély.ma

Március 15-i rendezvények az EMNP szervezésében
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc kitörésének 164. évfordulójára. A Néppárt és az EMNT kiemelt ünnepi rendezvényei idén három helyszínen zajlanak:
I. Nagyvárad
A nagyváradi Szacsvay Imre szobornál délután három órakor kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt Partium régióért felelős országos alelnöke, valamint meghívott vendégünk, Csóti György, a Fidesz országgyűlési képviselője. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke olvassa fel. Ezt követően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákkórusa, a Nagyváradi Asszonykórus, valamint a Váradi Dalnokok lépnek fel. Az eseménysorozat a nagyváradi-olaszi református templomban fél öt órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul. II. Zilah
Zilahon, a Wesselényi-szobor előtt 18 órakor kezdődik a megemlékezés. A Néppárt részéről ünnepi beszédet mond Toró T. Tibor országos elnök, dr. Sándor József Szilágy megyei elnök, valamint Tunyogi Tímea helyi elnök. A megemlékezésen felszólal Varga Ferenc, az Erdélyi Magyar Ifjak szilágysági elnöke is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Lukács Levente, a Néppárt zilahi szervezetének alelnöke tolmácsolja. A rendezvényen Ady Endre és Juhász Gyula versek hangzanak el. A megemlékezés utolsó mozzanata a Wesselényi szobor megkoszorúzása lesz, ahol – többek között – Püsök Csaba, az EMNT egyházi és szociális ügyekért felelős alelnöke helyez el koszorút.
III. Marosvásárhely
Marosvásárhelyen március 14-én, szerdán délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében tartandó Rendhagyó 1848-as történelemórával veszi kezdetét az ünnepségsorozat. Délután 18 órakor a helyi Demokrácia Központban Spielmann Mihály író, történész nyitja meg a képeslap-kiállítást. Március 15-én délelőtt 10 órakor nyílik a Pilvax Kávéház, ahol kokárdakészítésre, valamint a 12 pont kinyomtatására régi nyomdagépen történő kinyomtatására is lehetőség lesz. Az EMNT által meghirdetett Az én szabadságharcom gyermekrajz-pályázat eredményeit fél kettőkor ismertetik a szervezők, majd ezt követően Sebestyén Aba és barátai előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A kávézóban délután '48-as dalokat oktatnak, majd magyaros ruhák bemutatására kerül sor. A vár területén délben nyitja meg kapuit a kézműves vásár.
A 17 órakor a Petőfi-szobornál kezdődő ünnepi műsor keretében beszédet mond Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke valamint a rendezvény díszvendége, Balogh Zoltán, a Magyar kormány társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A rendezvény az EMI fáklyás felvonulásával zárul. Az eseményen jelen lesz Papp Előd, a Néppárt Székelyföld régióért felelős országos alelnöke is.
A kiemelt ünnepi rendezvények mellett a Néppárt valamint az EMNT helyi szervezeteinek képviselői több helyszínen is részt vesznek az 1848-as megemlékezéseken.
Kolozsvár
A kolozsvári Biasini szállónál rendezett ünnepségen a Néppárt részéről Gergely Balázs, a közép-erdélyi régióért felelős országos alelnök tart beszédet.
Erdővidék
Az erdővidéki civil szervezetek által március 14-én rendezett bodvaji ünnepségen beszédet mond Nemes Előd, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Sepsiszentgyörgy
Március 15-én délelőtt 12 órától a Váradi József Iskolában díjazzák az EMNT Magyarnak lenni jó! gyermekrajz-pályázatának háromszéki nyerteseit. A Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének részéről Nemes Előd, Kovács István, Bedő Zoltán és Váncsa Zsuzsanna helyeznek el koszorút a Kossuth-szobornál, majd a Szabadság téri 1848-as emlékműnél.
Barót
A Véczeri-emlékműnél szervezett ünnepségen beszédet mond Szép Béla, a Néppárt baróti szervezetének elnöke. Az EMNT erdővidéki szervezetének részéről Marián István elnök valamint Benkő Levente alelnök helyeznek el koszorút.
Orbaiszék
Az orbaiszéki EMNT elnöksége megkoszorúzza a kovásznai '48-as emlékművet, majd a Néppárt zabolai szervezetének vezetőségével közösen részt vesznek a Zabolán szervezett megemlékezéseken is.
Kézdivásárhely
A főtéri Gábor Áron-szobornál tartott megemlékezésen beszédet mond Johann Taierling, a Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének alelnöke.
Csíkszék
Csíkszeredában két helyszínen, a Gál Sándor szobránál, illetve a Mikó-várnál is megemlékeznek az 1848-49-es márciusi eseményekről. A Néppárt részéről mindkét helyszínen jelen lesz és koszorút helyez el György László, a megyei szervezet elnöke, Tőke Ervin, a városi szervezet elnöke, valamint Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke.
A Néppárt helyi képviselői jelen lesznek más csíkszéki településeken szervezett rendezvényeken is, így a madéfalvi Siculicidium emlékműnél Szász Attila, a Néppárt csíkcsicsói elnöke, Csíkdánfalván Kajtár Edit, a Néppárt helyi szervezetének elnöke, Csíkszenttamáson a helyi szervezet részéről Bíró Ferenc, míg Csíkszentdomokoson Máthé Zoltán megyei elnökségi tag koszorúz. A nyergestetői emlékműnél a Néppárt részéről Bölöni Ferenc, a csíkszentimrei szervezet elnöke, Nemes Zoltán, a tusnádfürdői szervezet elnöke, Tőke Ervin, a csíkszeredai szervezet elnöke, valamint Sorbán Attila, a Csíkszékért felelős Hargita megyei alelnök helyez el koszorút.
Székelyudvarhely
A Márton Áron téren található Vasszékely szobornál szervezett ünnepi megemlékezésen jelen lesz László János, a Néppárt Udvarhelyszékért felelős Hargita megyei alelnöke és Zakariás Zoltán, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke. Az EMNT részéről koszorút helyez el Nagy Pál udvarhelyszéki elnök, valamint Bíró Edith és Szabó K. Attila helyi elnökségi tagok.
Gyergyószentmiklós
Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szobránál koszorúznak a Néppárt és az EMNT gyergyószéki szervezeteinek képviselői: Bákai Magdolna, a Néppárt Gyergyószékért felelős Hargita megyei alelnöke, Szőcs Gábor, a gyergyószentmiklósi szervezet elnöke és Bicsak Péter alelnök. A gyergyószéki EMNT részéről Pázmán Attila alelnök tiszteleg a '48-as forradalom hősei előtt.
Brassó
A Brassó megyei EMNT – az eddigi hagyományokhoz híven – idén is körbejárja és megkoszorúzza a megye területén található '48-as emlékműveket.
Arad
A Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke, dr. Burián Sándor valamint Endreffy Lajos alelnök a helyi Szabadság-szobornál tisztelegnek nagyjaink emléke előtt.
Beszterce-Naszód
A Néppárt és az EMNT Beszterce-Naszód megyei szervezeteinek képviselői a vicei Szent István szobrot koszorúzzák meg. A bethleni Demokrácia Központban 18 órától kezdődik a László Jolán tanárnő illetve ifj. Kerekes Zoltán, a Néppárt megyei szervezetének elnöke által tartott, vetítéssel egybekötött előadás, amelyen az 1848-49-es események felelevenítésével emlékeznek az egybegyűltek.
Erdély.ma

Szélmalomharc a segesvári és a dicsőszentmártoni magyar iskolákért
Az idén is szélmalomharcot vívnak a segesvári és dicsőszentmártoni kis magyar közösségek az oktatási törvény által szavatolt önálló magyar iskola létrehozása érdekében. Mindkét Maros megyei városban komoly ellenállást tanúsítanak a román nemzetiségű pedagógusok és az önkormányzati vezetők, ráadásul Dumitru Matei főtanfelügyelő is elutasítóan kezeli a kisebbségi iskolaügyet.
Kivitelezésre váró terv.A segesvári Aurel Moșora Általános Iskola épületében kapna helyet a magyar tanintézet Mindkét településen, ahol a magyarság aránya már csak alulról súrolja a 20 százalékos küszöböt, egy évvel ezelőtt kezdődött a közösségi érdekért folyó harc. Akkor a tanfelügyelőségről azt a választ kapták az egyébként szeparatizmussal vádolt kezdeményezők, hogy a 2011/12-es tanévtől nem hozható létre önálló magyar tanintézet. Idén semmiféle válasz nem érkezett, azonban a beiskolázási adatok között ezúttal sem szerepel a törvény értelmében kért iskola.
Mindkét Maros megyei településen három-három iskolában, szétszórva tanul a város magyar diáksága. „Mindössze annyit szeretnénk megértetni a többségi lakossággal, hogy csak a törvény által biztosított jogainkat óhajtjuk érvényesíteni, és azt, hogy ismerjék el: a közösségünket érintő kérdésekben mi, magyarok vagyunk hivatottak döntéseket hozni” – olvasható az RMDSZ segesvári szervezete által megfogalmazott közleményben.
Válaszra sem méltatták a magyarokat
A múlt év februárjában, mindjárt az új tanügyi törvény életbelépése után a segesvári RMDSZ konzultációs találkozót szervezett pedagógusokkal, szülőkkel, civil szervezetek képviselőivel, valamint a magyar történelmi egyházak lelkészeivel. A tárgyalások során a felek egyetértettek abban, hogy az identitás megőrzése érdekében a Nagyküküllő menti városban is létre kell hozni egy színmagyar tanintézetet. Ugyanez a döntés született Dicsőszentmártonban is. Mind a segesvári, mind a dicsői kezdeményezők beadvánnyal fordultak a Maros megyei tanfelügyelőséghez. Az önálló iskolát kérelmezők az új oktatási törvény 45. cikkelyének 2. és 5. pontjaira hivatkoztak, melyek előírják, hogy azokban a helységekben, ahol több olyan oktatási intézmény létezik, melyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, kötelezően működnie kell legalább egy olyan jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. „Úgy gondoltuk, hogy ha kiharcolt jogaink vannak, akkor élnünk is kell ezekkel. A beadványhoz közel 800 támogató aláírást is mellékeltünk – állítja Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári elnöke és városi tanácsosa. –A kérésre a tanfelügyelőség 2011. március 31-én válaszolt, elodázva a döntést. Dumitru Matei főtanfelügyelő akkor egyrészt arra hivatkozott, hogy lekéstük a terminusokat, másrészt, hogy nem jelentek még meg a törvényhez tartozó alkalmazási normák. A válaszra óvást nyújtottunk be, melyet már válaszra sem méltatott”. Gáll elmondása szerint december 13-án már a 2012/13-as tanévre kérték újból a magyar iskola létrehozását. „Most időben is voltunk, az alkalmazási normák is megjelentek, de sajnos erre a beadványunkra sem érkezett válasz. Mi több, január folyamán a tanfelügyelőség leküldte a helyi önkormányzathoz az új, általuk javasolt, 2012/13-as iskolai év segesvári iskolahálózat-tervezetét, amiben nyoma sem volt a magyar iskolának” – sorolja a tanfelügyelőség packázásait Gáll. Közben az önkormányzat is a tanfelügyelőséghez fordult, de Dorin Dăneşan polgármester írásban feltett kérdéseire sem érkezett válasz.
A városban adott lenne a körülmény, a három, magyar tagozattal is rendelkező iskola egyikében létre lehetne hozni az új, önálló tanintézetet. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az Aurel Moşora Általános Iskolából a román diákok helyet cserélnének a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tanulóival. A segesvári magyarok már a leendő iskola nevére is gondoltak: az a nemzeti költőről, Petőfi Sándorról lenne elnevezve, aki a várostól alig néhány kilométerre, a fehéregyházi mezőn esett el.
„Sajnos a tanácsban, bár mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra, egyetlen román képviselő sem meri felvállalni és támogatni a kérésünket” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó RMDSZ-es politikus. Gáll Ernő keserűen jegyezte meg, a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, szeparatizmussal vádolva a pár ezer fős magyar közösséget.
A románok jóindulatában bíznak a szentmártoniak
A dicsőszentmártoni helyzet sem különbözik a segesváritól. Itt is a három iskola magyar diákságát gyűjtené egybe a város világhírű zenészéről, Ligeti Györgyről elnevezendő új tanintézmény. „A tavaly minket is kapásból elutasítottak – mind önkormányzati, mind tanfelügyelőségi szinten. Az idén viszont reméljük, sikerül megvívnunk a harcunkat és érvényt tudunk szerezni a törvénynek” – fejtette ki lapunknak Szabó Albert helyi RMDSZ-tanácsos, volt alpolgármester.
A magyarellenes kirohanásairól ismert Adrian Alexandru Matei dicsői elöljáró egy évvel korábban azzal utasította el a magyar szülők kérését, hogy „a román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad szeparatista akciókkal változtatni”. Hasonlóan járt el Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki az akkor frissen megjelent törvényt alkotmányellenesnek nevezte, az önálló magyar iskola létrehozásáról pedig azt írta a szülőknek címzett levelében, hogy az emberi jogokat sértene.
Míg a dicsőszentmártoniak és Szabó Albert mindmáig bízik a románság jóindulatában, a segesváriak a jogi procedúra beindítását fontolgatják. Király András tanügyminisztériumi államtitkár szerint azonban ésszerű politikai alkura volna szükség. „Csak az egyeztetés útját tudom javasolni.
Ha a Mikulás nem hoz valamelyik közösségnek egy épületet, ahol az önálló magyar iskolát működtethetné, akkor olyan politikai egyezségre van szükség, mint amilyen Marosvásárhelyen a Bolyai ügyében, Brassóban az Áprily Lajos vagy Aradon a Csiky Gergely esetében született. Ha ez nem sikerül, a románság úgymond demokratikus módon képes leszavazni az önkormányzatokban bármilyen nemes kezdeményezést” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ államtitkára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Önállósodó magyar iskolák
Az új oktatási törvény életbelépése után a magyar közösségek egyre több településen, kisebb-nagyobb sikerrel igénylik az önálló magyar nyelvű iskolák létrehozását. Ez Segesváron az RMDSZ-es tanácsosok ismételt próbálkozása ellenére sem sikerült, a Maros Megyei Tanfelügyelőség szerint ugyanis megkéstek a beadvánnyal. Az Arad megyei Kisjenő-Erdőhegyen is szeretnének magyar iskolát, az év elején egy fórumot is tartottak, ahol az esetleges önálló intézmény kérdéséről tárgyaltak a helyiek. Az elmúlt tíz évben több mint tíz magyar tanintézményt sikerült önállósítani Erdélyben.
Segesváron a Mircea Eliade iskolába költöznének a román tanulók, ha sikerül kiegyezni
Ezekből négy 2011-ben indult Margittán, Nagyszalontán, illetve Nagyváradon, ahol a Szent László Római Katolikus Gimnázium egy román iskola magyar tagozatát fogadta be, valamint két vegyes iskola közti tagozat-csere folytán a volt George Coşbuc Általános Iskolából Szacsvay Imre lett. Hasonlóképpen jött létre Nagyszalontán két, vegyes tannyelvű iskolából egyetlen tanintézetbe tömörítve a magyar osztályokat az Arany János Iskolaközpont. Korábban, 2008-ban Tordán sikerült kiharcolni a Jósika Miklós Elméleti Líceum megalakulását, bár a tanintézménybe járó gyerekek itt is több épületben kaptak tantermeket. Az évek folyamán önállósodott Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium, Brassóban az Áprily Lajos Elméleti Líceum, Máramarosszigeten a Lővey Klára Elméleti Líceum, valamint 2005. szeptember 1-jétől, 46 év után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum újra magyar tannyelvű intézménnyé vált.
Kétéves egyezkedés
Segesváron a helyi tanácscsal és a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel folyik a szélmalomharc. Gáll Ernő segesvári RMDSZ-es tanácsos lapunknak azt nyilatkozta, hogy kérvényt nyújtottak be a tanfelügyelőséghez, írásban kérik a választ: lesz vagy nem magyar iskola a városban. Az önkormányzati képviselő az ÚMSZ-nek úgy fogalmazott, két éve tart az „altatás” a tanfelügyelőség részéről, konkrét választ a mai napig sem kaptak. „Arra hivatkoznak, hogy már késő, mert már lezárultak az iratkozások, vagy már nem fér be a keretbe, mert az új tanév szervezése már elkezdődött” – nyilatkozta a tanácsos. Hozzátette, a segesvári polgármester már személyesen is közbenjárt, kérte a tanfelügyelőség válaszát azért, hogy a helyi iskolák támogatását eszerint igényelhessék. A román tanárok közül sokan ellenzik a magyar iskolák létrejöttét, mert attól tartanak, hogy állás nélkül maradnak, ezért arra hivatkoznak, hogy így a magyar gyerekek nem tanulnak meg románul. Gáll szerint a tanárok közül többen is elmentek a helyi tanács ülésére, ahol hangos szitkokkal kísérve hangoztatták véleményüket. „Most minden figyelem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre összpontosul, és Segesvár kimarad a köztudatból, holott itt is ugyanaz történik” – mondta a tanácsos. Szerinte csak egy cserét kellene lebonyolítani, az egyik iskolából a magyarok átköltöznének a másikba, és fordítva: ugyanezt tennék a román gyerekek is. Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő lapunknak azt nyilatkozta, nem tehetnek semmit az ügyben, amíg helyileg nem oldódnak meg a konfliktusok, és nem jelölnek ki épületet a magyar intézmény számára. Megerősítette, a segesváriak megkéstek a kéréssel, mert most már a tanerőt sem mozgósíthatják, de ha idén, szeptember 1-je után jelzik szándékukat, a 2013-as tanévtől akár el is indulhat a magyar iskola.
A döntés a helyi tanácson múlik
Király András oktatási államtitkár megkeresésünkre elmondta, már jó ideje figyelemmel kísérik a segesvári magyar diákok helyzetét. Leszögezte: a településen jogosan kérik az önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar iskolát. Mint mondta, jelenleg három tanintézetben is működik magyar tagozat, természetes volna egy önálló magyar iskola létrehozása, ehhez viszont arra van szükség, hogy a közösen használt épületekből egyikben helyet adjanak az intézménynek. „A döntés a decentralizáltság értelmében a városi tanácsot illeti, az oktatási minisztérium keze a jelenlegi körülmények között meg van kötve” – mondta az államtitkár. A jogi személyiséggel rendelkező iskola megalapításához nincs megszabva a gyerekek létszáma, akarat kérdése, és ez a segesvári magyarság részéről megvan, a továbbiakban egy egyezséget kellene kötni a városi tanáccsal” – magyarázta Király András.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese lapunknak elmondta, szükség van a segesvári magyar iskolára, bár különösebb beleszólásuk nincs. „Szemmel tartjuk a segesvári és a hasonló helyzetben lévő dicsőszentmártoni magyar iskolák sorsát. A főtitkárság feltérképezte a magyar iskolák iránti igényt” – mondta Magyari.
Bodó Rozália
Új Magyar Szó (Bukarest)

Abortusz-ellenes menet indul szombaton országszerte
Az életért, az abortusz ellen emelik fel szavukat a szombati Tüntetés az életért elnevezésű rendezvényen, amelyet több felekezet és civil szervezet szervez az ország több városában, köztük Bukarestben, Temesváron, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Déván. A nagyváradi menetben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség is képviselteti magát, több keresztény szervezettel egyetemben.
Életpárti felvonulás. Nyugaton már számos alkalommal emlékeztek ily módon a meg nem született gyerekekre
A menetek egyik szervezője, Alina Galea azt mondja, a legfrissebb statisztikák szerint a 19 milliós lakossággal rendelkező Romániában az elmúlt 55 évben 22 millióra rúgott a terhességmegszakítások száma. Cornel Caba lelkipásztor, szervező az esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem kell elítélni azokat a nőket, akik az abortuszt választják, hanem arra kell törekedni, hogy a megfelelő értékrend és a szükséges információk birtokában, felelősen hozzák meg döntésüket.
Vincze Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó-tanácsosa a Krónikának kifejtette: ő maga azért tartja fontosnak a menetben való részvételt, mert úgy véli, a fiatalok figyelmét fel kell hívni a keresztény értékekre. „Azt mondják, egy társadalom olyan, amilyenek az anyák benne. Szerintem amilyen minden szülő, olyan lesz a társadalom. A legfontosabb az, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek: meg kell tanítanunk nekik, hogy az élet Istentől való ajándék” – fogalmazott az előadó-tanácsos, aki maga is háromgyerekes anyuka.
A menet Gyulafehérváron 11 órakor indul a kultúrháztól, Aradon 12 órától a Szabadság térről, Kolozsváron beszédeket követően, 12-kor a Főtérről, majd visszatér ugyanoda, a helyszínen 13 és 19 óra között koncertekre kerül sor. Déván 12-kor indulnak a városháza elől, Nagyváradon a 12-kor kezdődő megnyitó után, háromnegyed egykor szintén a városháza elől a sétálóutcán keresztül a Nagyvásártérig (December 1.), ahol egész délután műsorokkal és gyermekeknek szóló programokkal szórakoztatják a résztvevőket.
Szatmárnémetiben 12-kor gyülekeznek a menetelők a megyei múzeum előtt, majd a szakszervezetek művelődési házánál csendes tüntetésként mécseseket helyeznek el a meg nem született gyermekek emlékére. Sepsiszentgyörgyön 12-kor találkoznak a résztvevők az ortodox székesegyház előtt, Marosvásárhelyen pedig 11 órakor a színház előtt. Temesváron görög katolikus szentmise és beszédek után, 12.30-kor indul a menet a Dózsa György utcai templom elől, és a római katolikus székesegyház előtt fejeződik be.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Szórványaink védelmében (Beszélgetés dr. Bodó Barnával az új stratégiáról)
Szórványstratégia kidolgozására kérte fel a Magyar Állandó Értekezlet dr. Bodó Barna politológust, egyetemi docenst, s a szervezet múltkori tanácskozása, melyet a feltámasztás céljával hívtak össze, el is fogadta a dokumentumot.
A rendkívül alaposan összeállított munka kapcsán erdélyi magyar szórványok kilátásait illető beszélgetésre kértem fel a szerzőt, különös tekintettel arra, hogy a Kisebbségi-szórványkutató műhely vezetőjeként új koncepciót sikerült körvonalaznia a kérdés kezelésére.
Származástudatra csupaszítva
– Közös létélményünk a szórványlét, és összehasonlítási alappal is rendelkezünk, Sepsiszentgyörgyön született, és Temesváron él már évtizedek óta, nekem Kolozsvárról Bukarestbe, majd a Székelyföldre vitt az utam. Riporterként mindketten megtapasztaltuk, a diktatúra idején szórványban élni – minket értelmiségi mivoltunk védelmezett – sokak számára maga volt a reménytelenség, ma viszont ígérkezik némi esély az e léthelyzetbe kerülteknek, hogy megőrizzék önmagukat.
– Egyértelmű, hogy a szórványkérdés demokráciafüggő, csak demokráciában lehet e kérdéseket végiggondolni. Ugyanis a társadalmi elnyomás rendszerei nem önreflexívek. A parancsuralom nem gondolja végig a dolgait. Megfogalmaz bizonyos célokat, s ezek között, valljuk be, lehetségesek olyanok is, melyek szociálisan javítanak a létfeltételeken. Ceauşescu korában kapta meg például első fürdőszobás lakását sok millió ember. Itt, Erdélyben a fürdőszoba persze nem jelentette ugyanazt, mint a moldvaiaknak, nem beszélve a mi polgárosodott városainkról, ahol ez természetes velejáró volt. Az identitás kérdését azonban a diktatúra nem engedte nyilvánosan megfogalmazni. Megtette a Limes-kör vagy a Szőcs Géza köré csoportosulók, de a hétköznapi élet szintjén a tiltás, a tipródás és reménytelenség volt az osztályrészünk. Mi történt a fordulat után? Rájöttünk, hogy identitásunk megélhető. Aztán eltelt még pár év, és rádöbbenhettünk, hogy erre a megélhető, visszanyerhető identitásra sok embernek nincs szüksége. Hogy miért, íme a nagy dilemma, amivel szembe kellett nézni. Azokra, akik elvesztették ama szellemi és érzelmi kötödéseiket, amibe beleszülettek, nem mondhatom egyértelműen, hogy már nem magyarok. Temesváron sokszor találkozom vele, egy szomorú történetem például: évekig jártam egy borpincébe vásárolni, egyszer a mobilom csengett, és az elárusító hölgy, hallva, hogy magyarul válaszolok, megszólal: én is magyar vagyok. Igen ám, de mikor magyarra váltottam a szót, kiderült, nem tud már magyarul. Akkor romlott el a kapcsolatunk, mert ő, noha bevallotta, hogy magyar, attól kezdve szégyellte magát előttem, mivel kifejezni már nem tudta mondanivalóját e nyelven. Inkább máshol vásároltam be, s ha találkoztunk se köszöntem neki, mert nem akartam számára fájdalmas emléket felidézni. Ő tehát vállalta a magyarságát, éppen csak hogy az már nem identitás, hanem inkább származástudat volt. Valamikor elindították egy magyar közösségben... Hogy mikor, milyen körülmények közt változott meg, milyen pályák irányították őt a teljesen új helyzet felé, ezek foglalkoztatnak engem kutatóként a kilencvenes évek közepe óta, könyvet is jelentettem meg róla.
– A kérdéssel ma nemcsak lehet, érdemes is foglalkozni. Térjünk át szórványstratégiája pozitív oldalának felvázolására. Persze, nem előzmény nélküli a munkája, én Vetési Lászlótól olvastam erről korábban.
– Vetési megkerülhetetlen e kérdésben, ő azonban nem tanulmányokat, inkább nagyon jó esszéket írt erről, melyekben a helyzetértékelésnek magas fokára jutott. Az azonban nem tudomány, ezt vele is megbeszéltem, és nincs köztünk véleménykülönbség. Én viszont más szemléletet dolgoztam ki, Vetési ugyanis a maradék közösségek megmentését olyan diskurzusba ágyazza, mely lefegyverez. Ő ezt tévésorozatban is a “maradék juhaim” begyűjtése képpel jelenítette meg, ami nem ad fogódzót arra, hogy ebből a helyzetből kell és érdemes kitörni. Hamis társadalmi pályára viszi a dolgot, ha a maradék elvet érvényesítjük. Szociális vonatkozásban ez mit jelent? Megkérdi János bácsi: nekem nem jár? De igen, felelik, jár, de nem jut. A maradék elv tehát azt jelenti, hogy sok embernek elkelne az ilyen-olyan támogatás, a kérdés csak az, mire van a társadalomnak erőforrása. Ha a szórványt így mutatjuk be, akkor az a klasszikus HHH-meghatározással azonos: a halmozottan hátrányos helyzettel. Szükséges hát szociológiailag és politológiailag is leírni a dolgot, különben olyan csapdába esünk, melyben tehetetlenné válunk. Én valamikor 2004–2005-ben ébredtem rá arra, hogy ebből ki kell törni. A Vetési által összegyűjtött ismeretanyag döbbenetes, nem hiszem, hogy az erdélyi szórványokat nála bárki jobban ismerné.
– Készült összeírás?
– Persze, ő református hallgatókkal a protestáns teológiáról évekig járta a szórványokat, és folyamatosan föltérképezte a közösségeket, a püspökség szórványügyi megbízottjaként végezte e munkát. Az unitáriusok dolgoztak még sokat, a másik két felekezet ilyen irányú tevékenységét nem ismerem annyira. No, de Vetési végezte a legtöbbet terepmunkában, és én ezt diákjaimnak is becsületesen elmondom.
A nemzet határa
– No de miben vált hozzá képest?
– Sólyom László államelnök több kisebbségi tematikájú konferenciát szervezett a Sándor-palotában, és én kettőre is meghívást kaptam. Az egyik a szórvánnyal foglalkozott, és én ezen a konferencián fejtettem ki először meglátásomat, amely szerintem újszerű a kérdéskörben, s amely azt állítja, hogy a szórványt a nemzet határának kell tekinteni. Ha ezt elfogadjuk, két dimenziója van a kérdésnek. Az egyik a nyelvhatáré, s azt kell vizsgálni, hogyan működik ez, milyen hatások érik, hogyan lehet együtt élni a domináns közösséggel. Meg lehet-e ezeket a technikákat tanulni, milyen identitásképletek alakulnak ki? Vannak, sajnos, szomorú tapasztalataim e vonatkozásban, a Bánságba került székelyek sokkal kevésbé bizonyulnak ugyanis védettnek az asszimilációs nyomással szemben, mint az oda 100–200 éve betelepült magya­rok leszármazottai. Ennek oka az, hogy a székely egy olyan területre került, ahol a nemzettudat – Szilágyi N. Sándor meghatározása szerint – diffúz és nem fókuszált. Kolozsváron például a nemzettudatok fókuszáltak, azaz ott az ember abba, “ami vagyok”, dominánsan beleérti azt is, ami “nem vagyok”. “Kivel szemben vagyok az, ami vagyok”. A bánsági identitás viszont diffúz, azaz a “mi nem vagyok” az ottani hagyományok közepette nem jelenik meg, aminek az a magyarázata, hogy a Bánság 200 éve, a török hódoltság utáni betelepítés óta folyamatosan befogadó közösség.
– Kisamerika.
– Nagyon jó kifejezés. Mi Kalotaszegről szoktuk mondani, hogy egykézik. Nos, az egész Bánság egykézik. Tehát ha leállna a bevándorlás, már rég elnéptelenedett volna. Folyamatosan nemhogy befogadja, hanem elvárja a bevándorlókat. Ebből az alapállásból következik, hogy itt a belépővel nem úgy foglalkoznak, hogy “te mi nem vagy”, hanem másképp: “ha itt akarsz maradni, akkor megtanulod, amit én tudok”. Az odakerült székelyek azzal szembesülnek, hogy ott senkit nem érdekel, tud-e ő románul vagy sem. Ha nem tud, legfeljebb nem érvényesül. És akkor átesik a ló másik oldalára, és feladja a maga identitását. Jártam egyszer egy évfolyamtársamnál otthon, és hallottam, amint az apja azt mondta neki: “taie pâinea sus”. Vágja fel a kenyeret – de románul mondta. Döbbenten hallgattam: miért szól a székely a lányához románul? A Bánságban a diffúz identitástudat jellemző módon azt jelenti, hogy megmarad a származástudat. Azaz ő politikailag magyar, arra a pártra szavaz, de kulturálisan már nem tekinthető annak. De nekem foglalkoznom kell vele, mert ha ő magyarnak tartja magát, mi jogon lökném ki a közösségből? Csak azért, mert egy élethelyzetben őt nem segítette senki megmaradni annak, aminek maradhatott volna, ha melléáll egy ezt szolgáló társadalmi struktúra?
– Ezek szerint legalább két stratégiára van szükség az erdélyi szórványügyben, az egyiket a fókuszált nemzettudatú csoportoknak kell szánni.
– Sőt, harmadikra is szükség van, ugyanis van egy speciális eset is, amivel kevesen foglalkoznak. A nagyvárosi szórvány. Brassó, Bukarest például, ahol egyfajta gettósodás zajlik, illetve a közösségi kapcsolatok csorbulása következik be. Egy kistelepülési szórványcsoport másként éli meg a maga különállását, mint a nagyvárosi. Tehát legalább három olyan kérdés, mely egyrészt elméleti feldolgozást kér, másrészt valamilyen társadalmi beavatkozást célzó stratégiai koncepció kialakítását igényli.
Nyelvhatár: a közös nyelv
– Visszatérve: nemzethatár és nyelvhatár. Amikor kisebbségi oldalról közelítek a kérdéséhez, akkor azt nyelvhatárként élem meg. Amikor nemzethatárról beszélek, akkor a kérdést beemelem a magyar nemzeti ügy kontextusába. Ugyanis Közép-Kelet-Európában, de szinte az egész kontinensen sem, a nemzethatárok és az államhatárok nem esnek egybe, szinte mindenik nemzetnek vannak határon túli szórványai. A határon kívül került nemzettárs kérdése közös. Akkor viszont van egy nyelv, amin Közép-Kelet-Európában mindenkivel kommunikálni tudok. A románok számára is fontos a nyelvhatár. Amit utóbb Călin Popescu Tăriceanu pedzett, és a mai kormány nyíltan felvetett: Szerbiában a Timok-völgyé­ben van egy legalább 200 ezres vlah közösség, amely azért nem kapott eddig semmi elismerést, mert korábban nem az Osztrák–Magyar Monarchiában élt, és mások úgy döntöttek helyette, hogy ő nem román. A vajdaságiakat elismerték, őket nem.
– Thesszaloniki mellett is élnek vlah közösségek, és szerte a Balkánon, Albániától Bulgáriáig.
– Tehát közössé tudjuk tenni a kérdést, befelé nyelv-, kifelé nemzethatárról beszélünk. A kérdés politikai relevanciáját az adja, hogy minden nemzetnek kötelessége megvédeni a határait.
– Az országok közti együttműködés egy új területe nyílik meg.
– Igen, ha túllépünk a maradék elven. Vetési, amit tudott, feldolgozott, eljutott egy olyan pontig, ahonnan nem volt továbblépés. Nos, a kérdést be kell emelni az országok közti politikai dialógus kontextusába. Kinek az érdeke a nemzethatárt megvédeni? Az államnak, esetünkben a magyar államnak. Miért? Mert a szórvány nem tűnik el, hanem újratermelődik. Ha Resicabá­nyán felszívódik, akkor Temesvár lesz az, mert a határ oda tolódik át. Ha Temesvárt felszámolódik a magyarság, akkor Arad lesz a végvár. Tehát ha nem akarjuk elfogadni azt, hogy eme, akaratuk ellenére odakerült közösségek eltűnjenek, akkor segítséget kell nyújtanunk nekik a kultúrában, a magyarságban való megmaradáshoz, és ez nemzetileg kezelhető ügy. E szemléletváltással pedig az ügy elvi alapon a román politikába is beemelhető. 200 ezren vannak a románok Ukrajnában, akkor sokfelé a Balkánon, s nemrég a svájci St. Moritzban jártam, ahol rétorománok élnek. Román tudásommal eléggé jól meg tudtam magam értetni velük. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem két rokon nép. Csak annyi jogot nyerhetünk el, amennyit ők élveznek!
”Az asszimiláció szórványban a legerősebb olyan sajátos szocializációs és individualizációs folyamat, olyan azonosulás, amikor az egyén nem egyszerűen egy magatartást, értékszempontot, viselkedési kultúrát stb., hanem egy más nemzet érzelmi, értelmi, akarati, kulturális, politikai stb. értékeit interiorizálja (építi be személyiségébe). E folyamat azt jelenti, hogy párhuzamosan eltávolodik a régebbi, személyiségébe beépült, korábbi énjét képező nemzeti azonosságtól. Eltávolodásról van szó, nem teljes szakításról. Az emberi személyiség nem tábla, amelyről a felírt jeleket, formulákat stb. egy szivaccsal egyszerűen le lehetne törölni, és amelyre az érdekeknek, értékeléseknek, értékorientációknak megfelelő nemzeti színezetű, tartalmú tudati, akarati sémákat lehet felírni. A két párhuzamos folyamat, vagyis a disszimiláció, azaz a régi nemzeti identitás “levetkőzése”, és az asszimiláció, vagyis az új értékek átvétele óriási intellektuális teljesítmény, egyesek ezt második születésnek tekintik.”
– Szemléletváltás vezette a stratégia kidolgozásában. Aktuálpolitikai vonatkozásai is lesznek hamarosan, lássuk bár vázlatosan, mit ajánl benne. Pár szót előbb a keretekről.
– A MÁÉRT mellett létrejött egy szórvány szakbizottság két albizottsággal, az egyik a Kárpát-medencei, a másik a nyugati magyar diaszpórával foglalkozik. Végre sikerült elérni, hogy válasszuk szét a kettőt, rengeteget írtam erről. Előzménye az volt, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelyet Szili Katalin akkor hozott létre, amikor a szoc-lib kormány megszüntette a MÁÉRT-et, és ő akkor nagyon jó érzékkel létrehozta ezt az intézményt. Ez Erdélyben kidolgozott egy szórványstratégiát 2009-ben, ebbe engem nem vontak be, Sesztai Ádám dolgozta ki, és talán megmutatta az anyagot Vetési Lászlónak is. Ezt megkaptam, rengeteg szakmai észrevételem volt, ezeket egy tízoldalas elemzésben megírtam, és elküldtem minden politikai tényezőnek, amely számított. És arra ébredtem, hogy engem hívtak meg a szórványbizottság elnökéül, miután a korábbi kormány által kidolgozott dokumentumról megírtam, én miért nem tudok egyetérteni vele. Nos, meghívtak, és volt hét hónapunk, amíg kidolgoztam a most elfogadott, immár politikai dokumentumot. Nem azt jelenti, hogy kész, a társadalomtudományban soha nincs semmi véglegesen kész, de a létével már számolni kell.
– Azt írja, projekteket nem ajánl, azt majd régiónként és településenként külön kell kidolgozni, de azért közelít a konkrétumokhoz, ötleteket ad és megnevezi, leírja az alap­intézményeket, melyekre a szórvány identitása megőrzé­sében támaszkodhat. Valljuk meg, nagy a magára utaltság a szórványban...
– Az RMDSZ, bár hosszú ideig gyötrődött vele, nem tudta semmire vinni. Viszont a szövetség kapcsán indult el egy fontos kezdeményezés, amit én nagyra értékelek: a székely tömb és szórványok kapcsolatfelvételének szorgalmazása. Hiszen a stratégiának is egyik kitörési lehetősége, hogy a belső anyaországra, a Székelyföldre kell csatlakozni azért, hogy azokat a főleg érzelmi tartalmakat, melyek szükségesek a szórványban való etnikai megmaradáshoz, lehessen megélni, lehessen feltöltődni velük. No de milyen eszközökhöz kell folyamodni? Első, és legfontosabb persze, az iskolarendszer, ezzel nem mondtam semmi újat. Tegnap volt egy beszélgetésem valakivel, aki Segesváron végzett a diktatúra idején, és azt mondja, akkoriban ott egyetlen magyar líceumi osztály létezett. Igen ám, de Farkas Miklós létrehozta a Gaudeamus Alapítványt, és azóta két párhuzamos osztály fut a magyar tagozaton. A második példám Déva. Ott a 80-as évek végé­re teljesen megszűnt volna a magyar iskola. Még én is segítettem temesvári magyar iskolákba elhelyezni az onnan származókat, mert Déván felszámolódóban volt az iskola. És ma ott több gyerek tanul anyanyelvén, mint Temesváron. Ugyanis Böjte Csaba atyának sikerült megállítania és megfordítania a folyamatot. Egy hiteles ember képes volt felépíteni egy olyan intézményt, ahova a szülők bizalommal adják gyerekeiket. És a bomlás tendenciája megállt. Hallom, Szovátán, Szárhegyen és összesen nyolcvan helyen dolgozik a Böjte Csaba-féle alapítvány. Egy rendkívüli intézményhálózat, amiről tényleg csak ámuldozva lehet beszélni. Ekkora hit és szeretet tényleg csak egyházi emberben lehet, hogy ekkorát cselekedjen. Az ember sokszor már racionális magyarázatot nehezen talál arra, hogyan képes ő megmozgatni a helyieket, az embereket és a politikusokat is.
– Az iskola mellett a legérdekesebbnek tervezetében a szórványgondnokságot találtam.
– A gondnokság intézménye a két világháború idején a református egyházban jelent meg. Utána szórványgondnokként eltűnt a névhasználat, de megjelent helyette a szórványlelkész, aki hasonló feladatokat látott el, ma is létezik ilyen hálózat a Királyhágó melletti egyházkerületben. Emellett megemlítem Kemény Bertalan kezdeményezését, aki szerintem érdemei ellenére nagyon kevéssé ismert személyisége a közösségi építkezésnek. Nos, őt azzal bízták meg a kommunizmus idején Magyarországon, hogy a román falurombolás mintájára dolgozza ki a kistelepülések felszámolási stratégiáját. És e helyett ő arra dolgozott ki módszert, hogyan menthetők ezek meg a falugondnoki intézmény segítségével. Abban a szerencsében volt része, hogy jött a rendszerváltás, és beindíthatták a rendszert. Ma Magyarországon több száz faluban működik, sőt, a Nyárád mentén Erdélyben is alkalmazzák. Balázs Sándor lelkész indította el az első falugondnoki szolgálatot, és már szövetség is létezik Erdélyben.
– Önkéntességi alapon?
– Nem, a falugondnokság azt jelenti, hogy azokon a településeken, ahol 200–300 lélek él, és ahol semmi intézmény nincs, se iskola, orvos, pap, posta, nem lehet ruhát, cipőt vásárolni, csak egy kis szatócsbolt működik, ott a falu minden szükségletét a falugondnok rendelkezésére bocsátott kis­busszal elégítik ki. Ő viszi be a gyereket a szomszéd falu iskolájába, ő szállítja a betegeket az orvoshoz vagy be a piacra, tehát ő a falu mindenese. Ennek mintájára javasoltuk szórványgondnoki intézmény létrehozását. Ez pedig már állami feladat. A szórvány ugyanis nem tűnik el, hanem újratermelődik. Nemzetpolitikai feladat tehát a felszívódás megfékezése, megállítása, miként már mondottam. Segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy e közösségek megmaradjanak abban a közösségben, kultúrában, amelybe beleszülettek.
”A szórvány asszimilációra hajlamosító közeg, illetve folyamat, a szórványlét az etnikai térszerkezet okán az egyén számára olyan társadalmi együttlétet, társadalmi kapcsolatokat tesz lehetővé, amikor társas lény mivoltának a megélése nem teljes körű, mert más kultúrájú többségi közegben megszűnik az övéi közötti jelenlét otthonossága, magától értetődő mivolta. (...) a kapcsolatszegénység (...) okán a másság kiiktathatatlan társadalmi (strukturális) nyomásként nyilvánul meg, amire a válasz vállalása tudatosságot feltételez. Vállalás nélkül az egyén kilép vagy kikopik abból a nyelvi-kulturális közegből, amelybe születése által került.” (Szórványstratégia. Vitaanyag. Összeállította dr. Bodó Barna. Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2012.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)