Változtatni illene a szemléleten!
A város számára fontos beadvány fogalmazványa jutott el hozzám szakvéleményezésre. A szöveg nagy részéhez nincs mit hozzáfűznöm, nem az én profilom. Csak az Arad történetére vonatkozó részeket elemezgetem. Bevallom: ámulok.
Negyedszázad telt el a rendszerváltás óta. Hogy bizonyos történelmi témákban nincs szemléletváltás, azt a politikai konjunktúra alakulásával tudom magyarázni. De hogy vannak írástudók, tollforgatók, akik leragadtak az osztályharcon alapuló történetírásnál, az elképesztő. Példaként: az 1785-ös mócvidéki felkelést még most is forradalomnak nevezik. Ez kiver minden biztosítékot. Egy történelemmel amatőr szinten foglalkozó is tudja: a forradalmaknak programja van, azok társadalmi rendet akarnak változtatni. Az említett felkelést csak a bosszúvágy vezérelte!
Kíváncsi vagyok, megérem-e, hogy a hazai hivatalos történetírás nagyjai közül valaki megfogalmazza az akkori megmozdulás valódi okát. Azt, hogy az egészet két rossz császári rendelet indította el: az új határőrezredek felállítására és a pálinka-forgalmazásra vonatkozók. Amikor a két új román határőrezred felállítását kihirdették, olyan túljelentkezés volt a kijelölt sorozóhelyeken, hogy a bécsi udvar is megijedt. Gyorsan visszavonta a rendeletet, avval indokolva a lakosságnak, hogy a magyar nemesség nem engedi el jobbágyait.
Ugyanakkor a bécsi kormány a mócvidéki pálinkaforgalmazás jogát átadta a többségében zsidó kocsmárosoknak. Amikor a topánfalvi vásárban a császári katonaság szétzavarta a pálinkájukat addig szabadon áruló mócokat, kitört a lázadás. Az osztrákok az egész megmozdulást a magyar nemesség és a zsidó kocsmárosok ellen irányították.
Szó sem volt a kommunista időkben belemagyarázott társadalmi, nemzeti követelésekről, forradalomról, amely négy évvel megelőzte (!) a francia polgári forradalmat!
De még mindig ilyesmivel hülyítik a naiv olvasókat. A tanuló ifjúságot is.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Budapestről és Kolozsvárról is felfigyelnek a szórványra
Lakossági fórummal, tárlatmegnyitóval és rockoperával kezdődött szombaton díszvendégek jelenlétében Lupényban és Petrozsényban a Zsil-völgyi magyar kulturális napok egyhetes rendezvénysorozata.
Budapest és Kolozsvár is felfigyel a bányavidéki szórványra, a nyitórendezvényeken részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Van is mire felfigyelni, hiszen az ezeréves határ tövében a Zsil-völgyi szórványmagyarság büszkén ápolja nemzeti identitását. Köszöntője után Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke, a rendezvénysorozat főszervezője filmben mutatta be a helyi magyarság közösségi összefogásának pillanatait: szüreti és farsangi bálok, nemzeti ünnepek, tematikus közösségi összejövetelek, történelmi örökség felkarolása és sok hasonló, magyarságot összetartó esemény.
Vannak-e még magyarok, van-e közösségi jövő a Zsil-völgyében? A lupényi közösség utóbbi éveiről bemutatott képsor nagyszerű válasz ezekre a kérdésekre. Megmutatja azt is, hogy vagyunk, igényünk van anyanyelvű oktatásra, fiataljaink támogatására, az egyház és helyi szervezett együtt dolgozik. Vendégeink jelenléte is bizonyíték arra, hogy a jelentős közösségi élet és jövőépítő szándék látszik Kolozsváron és Budapesten, mondta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad Megyei RMDSZ elnöke.
Csodatevés helyett folyamatos munka
Csodákat nem tudunk művelni, dolgozni, építeni viszont tudunk, és ebben mindig számíthatnak ránk, üzente Kelemen Hunor a szakszervezeti ház zsúfolásig megtelt dísztermében az egybegyűlt magyaroknak. RMDSZ-elnökként ugyan először, magánemberként viszont már a nyolcvanas évektől rendszeresen jár a bányavidéken, ismeri tehát az itteni szórványmagyarságot, sorsát szívügyének tekinti. „Az RMDSZ a lupényi magyarság és valamennyi szórványközösség partnere kíván lenni bajban és örömben, amikor építkezni kell, de akkor is, amikor értéket kell menteni”, hangsúlyozta Kelemen Hunor. Elismervén, hogy a Zsil-völgyében a jövőépítés igen kemény feladat – s nemcsak a magyarságnak, hiszen országos szinten sem világos, hogy a nehézipar leépülése után melyek lehetnek a fejlődési alternatívák. A magyarság megerősödését viszont közös intézményi erőfeszítéssel lehet biztosítani.
Zákonyi Botond nagykövet megtisztelőnek nevezte azt, hogy első magyarországi nagykövetként járhat a Zsil-völgyében, amely szerinte az eddigi legnehezebb negyedszázadát élte át a nehézipar leépülése révén. Ezért is fontos, hogy Budapest figyelme kiterjedjen erre a régióra, a dél-erdélyi magyarságra is. Magyarország – mármint a budapesti politikum, az üzleti szféra vagy a turistaként érkező egyszerű lakosok – felfedezte már Aradot, Nagyváradot, Kolozsvárt, vagy a Székelyföldet, immár itt az ideje, hogy a dél-erdélyi szórványt is felfedezze, ezt a lassan ugyan, de mégis épülő autópálya is elősegíti.
A lakossági kérdések viszont csak kisebb részben vonatkoztak a magyar oktatás vagy a történelmi örökség problémáira, legtöbben a migráns-válságról kérdezték a vendégeket.
Mellékvágányon is halad a magyar élet
A lupényi rendezvényt követően a vendégek délután Petrozsényban, a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok hivatalos megnyitóján és a Megújuló örökségünk: értékmentés a Kárpát-medencében című fotóművészeti kiállítást bemutató ünnepségen vettek részt a városháza dísztermében. Wersánszki Eduárd helyi RMDSZ elnök és Winkler Gyula köszöntője után Kelemen Hunor és Zákonyi Botond is hangsúlyozta, hogy a jövőépítés és intézményi keretének biztosítása után a magyar történelmi örökség megmentése kiemelt szempont Kolozsvár és Budapest számára is, erre komoly anyagi ráfordítások is történtek az utóbbi években.
1999 óta, a magyar kormány több mint 300 határon túli magyar műemléket mentett meg a Teleki Alapítvány révén, ismertette a helyzetet Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Háza igazgatója. A Petrozsényban bemutatott kiállításon ezek közül mutattak be néhányat. A kiállítás 2013 áprilisában nyílt meg Budapesten, s azóta vándorútra indult a hátáron túli magyarság körében. Szombaton Petrozsényban mutatta be Diószegi László, a Teleki Alapítvány elnöke.
Szerencsére le tudtuk téríteni a Kolozsvár, Marosvásárhely, Pozsony, Kassa stb. főútvonalakról a Zsil-völgyi mellékvágányra is, hangsúlyozta Szász János plébános, a rendezvény főszervezője. Kétszeresen jelképes fordulat: Budapest jelzi, hogy nemcsak a nagy és erős határon túli közösségek számítanak, hanem a szórvány is, s ugyanakkor a szórvány is jelzi Budapestnek, hogy létezik és magyar jövőt épít mostoha körülmények között is.
A Zsil-völgye büszke az itteni magyarságra, 150 éve a románság mindig is példának tekintette, hangsúlyozta Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere, leszögezvén, hogy az általa vezetett önkormányzat továbbra is támogatja a magyarságot kultúrája és nemzeti önazonossága megőrzésére teendő kezdeményezéseit. A bányavidék elképzelhetetlen a magyarság nélkül, a magyarok rengeteget tettek annak felemelkedéséért, s remélhetőleg a jövőben is így marad, hangsúlyozta a magyarság rendezvényein rendszeresen résztvevő polgármester.
Este a római katolikus templomban folytatódott a rendezvénysorozat, ahol a marosvásárhelyi Mustármag együttes Márton Áron püspökről szóló rockoperával lépett fel a lelkes közönség előtt.
Nyugati Jelen (Arad)

Közös fejlesztési tervekről tárgyaltak Arad és Békés vezetői
A Románia–Magyarország 2014–2020 Határon Átnyúló Együttműködési Program (INTERREG) keretében az elkövetkezőkben lebonyolítandó közös fejlesztési projektekről tárgyaltak az aradi Városházán Arad és Békés megye vezetői hétfő délelőtt. Az esemény házigazdája volt Gheorghe Falcă aradi polgármester és Bognár Levente alpolgármester, továbbá Adrian Ţolea, a megye ideiglenes elnöke. A magyar küldöttséget Zala Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Simonka György országgyűlési képviselő és Szász Zsolt, a Békés Megyei Kormányhivatal pályázati referense képviselte. A megbeszélésen jelen voltak a békéscsabai és aradi önkormányzatok illetékes osztályainak a képviselői is.
Arad és Békés megye között több évre visszanyúló gazdasági és kereskedelmi kapcsolat áll fenn, hála az önkormányzatok közötti eredményes együttműködésnek. A közös pályázatok révén a két megyének fontos finanszírozásokat sikerült lehívnia, melyekkel jelentős mértékben hozzájárultak a térség gazdasági, szociális és infrastrukturális fejlődéséhez.
Az aradi önkormányzat sajtóirodájának közleménye értelmében a Phare–CBC, illetve a HU–RO programok keretében finanszírozott projekteket a helyi, illetve megyei önkormányzatok szintjén, továbbá az üzleti és akadémiai szférában, valamint egyéb területeken bonyolították le.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Partnervárosi rangra emelik Arad és Lendva kapcsolatát
Partnervárosi rangra emelnék Arad és a szlovéniai Lendva község közötti együttműködést, tudta meg lapunk hétfőn Bognár Levente aradi alpolgármestertől, akinek a vezetésével a déli órákban a szlovén település magyar küldöttsége megkoszorúzta az aradi Szabadság-szobrot.
A küldöttség részéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, illetve Lendva község alpolgármestere a Nyugati Jelennek elmondta, több mint tíz éve ápolják a kapcsolatot Araddal. Együttműködésük gondolata a Zala-emlékév kapcsán születetett, mint köztudott ugyanis a Szabadság-szobrot elkészítő Zala György szobrászművész Lendván született. A lendvai alpolgármester szeretné újraéleszteni a kapcsolatot Araddal, hisz a szobor alkotója egyszer s mindenkorra összeköti a két települést. Bognár Levente alpolgármesterrel folytatott tárgyalásaik során eldöntötték, amilyen hamar csak lehet, partnerségi megállapodást kötnek a két önkormányzat között.
Bognár Levente aradi alpolgármester hozzátette: a partnerségi kapcsolat gondolata idén talán még aktuálisabbnak számít, hiszen most 125 éves Zala György remekműve.
A koszorúzáson részt vett még Vida Törnar Judit, Lendva város magyar önkormányzatának elnöke, illetve Göncz László szlovéniai magyar költő, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője. Egyébként Göncz László Olvadó jégcsapokcímű regényének színpadi változatát az aradiak is láthatták vasárnap a Bábszínházban, az Aradi Magyar Napok keretében, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és az Egy&Más Vándorszínház előadásában.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Az Aradi Magyar Napok színházi rendezvényeinek nyitánya
Olvadó jégcsapok – a Kárpát-medencei magyarság sorsáról
Vasárnap (az ősz bekövetkeztével immáron) késő délután, 18 órakor az Aradi Bábszínházban kivételes színházi produkcióra került sor az Aradi Magyar Napok keretében. A „kivételes” jelző pedig egyrészt az egyfelvonásos (jó egyórás) darab témájára vonatkozik, másrészt arra, hogy (tudomásom szerint) először szerepelt lendvai színházi produkció aradi színpadon.
Őszintén szólva nem csodálkoznék nagyon, ha a bábszínház nézőterét úgy jó háromnegyedig megtöltő (és a végén a fellépőket, a lendvai Egy & Más Vándorszínház – teljesen amatőr, azaz fellépéseiket semmivel sem honoráló – tagjait megérdemelt vastapssal köszöntő) közönség egy része feltette volna magának – másoknak talán kevésbé, tájékozatlanságát palástolandó – a kérdést: hol is van Lendva? Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban? Szlovénia – az Ausztriával, Olaszországgal, Szerbiával határos – kicsiny EU-s ország, mondhatni a magyarság nyugati végvára, szerintem csak a legtájékozottabbak körében merült volna fel. (Zárójelben: őszinte elégtételemre szolgálna, ha az előző mondatot az olvasók zöme, legalább jelentős része a szerző tudatlanságból eredő eszmefuttatásának értékelné.)
A vasárnap esti eseményre visszatérve: az Olvadó jégcsapok a 2003-ban egy pécsi (magyarországi) kiadónál azonos címmel megjelent Göncz László- regény színpadi adaptációja. Az adaptáció önmagában nem újdonság, hisz sikeres prózai írásokat számolatlanul alkalmaztak színpadra. Esetünkben ami érdekes: a szlovéniai író regényét magyarországi dramaturg (Gyarmati Kata) alkalmazta, zentai rendező (Újvidék, Szerbia) születésű, a szabadkai, újvidéki színház tagja, Puskás Zoltán vitte színpadra. Mindez – a különböző országokból származó alkotók összefogása – lehetne akár a véletlen műve is (egy kiváló irodalmi alkotást, általában, előbb-utóbb felfedeznek), de ez esetben arról van szó, hogy a darab körül bábáskodók rájöttek: itt egy, a kisebbség számára megkülönböztetett fontosságú ügyről, a Kárpát-medencei magyarság utóbbi százéves sorsának megjelenítéséről és problémáiról van szó.
Ha a darabban, egy adott pillanatban, nem történik (röpke) utalás Szlovéniára, nem tudnánk, hol játszódik a cselekmény. Játszódhatna bárhol a Kárpát-medencében, ahol a száz éve bekövetkezett világégés elszakította a magyarságot anyanemzetétől, anyaországától, egyéni és kollektív tragédiákat okozva. A konkrétumok, valamelyest, talán – egy-két árnyalatban – különböznek, a lényeg azonban változatlan. Az alapjául szolgáló regényből kiinduló darab érdeme, hogy ezt a folyamatot művészi eszközökkel, meggyőzően állítja a néző elé.
A magam részéről nagyon érdekelne, mit szólnának a többségi – szlovák, szerb, horvát, román, szlovén stb. – nézők ehhez a darabhoz, felvetéseihez, amelyek, alapvetően, a népek, nemzetiségiek közötti megbékélés eszméit hirdetik.
Aligha fogom megtudni, bár valóban kíváncsi lennék rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Egyéves haladék a doktori nélkül oktató egyetemi tanároknak
Egy évvel, 2016. szeptember végére halasztja az oktatási minisztérium a doktori címmel nem rendelkező egyetemi tanárok elbocsátását – jelentette be hétfőn Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter Aradon, az Aurel Vlaicu Egyetem tanévnyitóján.
A tárcavezető néhány órával korábban Temesváron, szintén egy tanévnyitón még úgy nyilatkozott: a leépítést még ez év szeptemberében végre kell hajtani, Aradon azonban már arról beszélt, hogy a kormányon belül folytatott egyeztetések nyomán a halasztás mellett döntöttek. Az elbocsátás több mint háromezer egyetemi tanárt érint.
Újabb esélyt adnak a tanároknak
Cîmpeanu emlékeztetett: év elején még arról volt szó, hogy már februárban menesztik a doktori címmel nem rendelkező pedagógusokat, de végül úgy döntöttek, hogy tisztességtelen lenne, ha a 2014/2015-ös tanévet megkezdő tanárok nem fejezhetnék be éves munkájukat. „A kormány egyúttal esélyt adott az érintetteknek arra, hogy megszerezzék a doktori fokozatot, amelyet ezer egyetemi tanár meg is tett” – magyarázta az oktatási miniszter.
Hozzátette: a rendszer számára sokkoló lett volna, ha hirtelen háromezer, többségében 35 évesnél fiatalabb pedagógus hagyja ott a felsőoktatási intézményeket, főként, hogy az elmúlt években a fiatal tanárok aránya 30 százalékról 17 százalékra csökkent. „A kormánytagokkal abban állapodtunk meg, hogy egy évvel halasztjuk az elbocsátások ügyét, és már a kabinet szerdai ülésén elfogadjuk az erre vonatkozó rendeletet” – nyilatkozta Cîmpeanu.
A tanügyminiszter hétfő délben Temesváron még arról beszélt, hogy ez év szeptember 30-áig háromezer, doktori címmel nem rendelkező tanárt kénytelenek elbocsátani az egyetemek. Cîmpeanu kifejtette: országos szinten 2010 elején a felsőoktatási intézményekben dolgozó pedagógusok 66 százaléka rendelkezett doktori titulussal, 2015 elejére pedig arányuk 80 százalékra emelkedett, vagyis a címet körülbelül 4500-an nem szerezték meg, közülük ugyanakkor mintegy ezren szeptemberig eleget tettek az előírásoknak.
„Szerdán – miután a több mint háromezer érintett távozik a rendszerből – Románia már azzal fog büszkélkedni, hogy egyetemi tanárai egytől egyig kiérdemelték a doktori címet” – fogalmazott Temesváron Sorin Cîmpeanu. A miniszter egyúttal aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy a megüresedett állásokat sikerül-e betölteni, mivel „az tanügyi rendszerben meglehetősen alacsonyak a fizetések”.
„Nem az utolsó pillanatban kell döntést hozni”
„Nem az utolsó pillanatban, a tanévkezdés előtt alig egy nappal kellene ilyen döntést hozni” – véli János Szabolcs. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora lapunknak elmondta: szerdán tartják a felsőoktatási intézmény szenátusi ülését, és arra is készen állnak, hogy az eddigiek értelmében felbontsák a doktori címmel nem rendelkezők szerződését, amennyiben Cîmpeanu ígérete mégsem valósul meg. Rámutatott: arra várnak, hogy az egyéves halasztásról szóló rendelet hivatalosan is hatályba lépjen.
János Szabolcs kifejtette: nem okozott volna tanárhiányt az egyetemen, ha már most el kellett volna bocsátaniuk az érintetteket, mert óraadó tanárként foglalkoztatták volna tovább azokat, akiket nem tudnak hiányolni. „Olyanok is vannak, akiket menetközben ért a törvénymódosítás, vagyis amikor tanársegédként bekerültek a rendszerbe, még nem volt szükségük doktori fokozatra. Ők négy év alatt nem végezhették el a hatéves képzést. De olyanok is vannak, akik halogatták a fokozat megszerzését, ők most kapnak még egy év haladékot, hogy rendezzék a soraikat” – fogalmazott a PKE rektora.
Kőrössy Andrea, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tizedszer verbuválnak Szentegyházán
Őszi huszárnapokra hív a helyi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia Szentegyházasfaluba. A tizenhárom aradi vértanú emlékére a helyi hagyományőrző huszárcsapat már húsz éve hajt zászlót. Pénteken kezdődik és hétfőn reggel ér véget a 10. Őszi Hadjárat, amelyet idén gróf Mikó Imre 210. születési évfordulójának szentelnek.
Szentegyházasfaluban és környékén tizedik éve szervezik meg az Őszi Hadjáratot. A lovas szekeres verbuválás a Homoród menti falvakban az utóbbi tíz évben háromnaposra bővült. A „hadi népekkel” kipróbálhatják, milyen lehetett egykoron a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében, és közösen emlékeznek meg az aradi vértanúkról, illetve a székely határőrökről. A 2015-ös rendezvény fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős magyarországi államtitkár..
Pénteken déltől fogadják a vendégeket a huszárlaktanyánál, a Múzeum Szállóval szemben. Öt órakor a szentegyházasfalvi Szent András-plébániatemplomban misével veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Utána koszorúzási ünnepséget tartanak a világháborús emlékműnél. Az estebéd után, a gálaest keretében a Gábor Áron Művelődési Házban hét órakor kisszobor-kiállítást nyitnak meg a tizenhárom aradi vértanú emlékére, és megtekinthető lesz az előző Őszi Hadjáratok képanyagából készült kiállítás. Majd a huszárok és a Gyermekfilharmónia közös hangversenyére kerül sor, illetve átadják a 2015-ös Székely koszorú kitüntetést.
Szombaton reggel ágyú kíséretében indulnak a toborzóútra: Szentkeresztbánya, Rákospatak, Határpatak, Tanorok hely irányába. A csatajelenetet idén a Katonák dombja környékén idézik fel, majd Kápolnásfalu, Felszeg, Csárfány, Mátémezeje, Homoródloka felé haladnak. Az ebédet gulyáságyúból költik el. Majd a Kápolnási borvíz felé, Hűvösvölgyön, Pajtáskerten át érkeznek Felszegbe, illetve a szentegyházasfalvi templomtérre.
A vonuláson részt vesz 120 huszár és 60 szekérnyi utazó: a szentegyházasfalvi rezesbanda, a Hüpürcsös táncosai, vitézek, vöröskeresztes lányok, ifjak, hadfik,huszárlányok, meghívott vendégek korhű ruhában. Este a közös vacsorát és az emlékérmek kiosztását huszárbál követi.
Vasárnap reggel fél tíztől misén vesznek részt a hagyományőrzők a Szent András-plébániatemplomban, tizenegy órától pedig gyülekező lesz a szelterszi gyakorlótéren: főzőverseny, lovasbemutató, céllövészet, sportjátékok, gyermekfoglalkozások szórakoztatják őket, majd a színpadi műsorszámok mellett egy órától bográcsokból lakmározhatnak. Négy órától kiértékelő és hosszú énekóra szerepel a programban. Hétfőn a reggeli órákban vesznek búcsút a távolabbról érkezettektől.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Pedagógusnap, könyvbemutatóval
Biztos pilléreken tudni életünk hídját
Kedden az Aradi Magyar Napok programjának a részeként, 17 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében szervezték meg a Magyar Pedagógusok Napját, amelyen részt vettek a megye legtöbb magyar tannyelvű iskoláiban dolgozó tanárok, tanítók, de óvónők is. Az egybegyűlteket Váci Mihály idézetből kiindulva köszöntötte Kiss Anna, az RMPSZ Arad megyei titkára, név szerint megemlítve Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelőt, valamint Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnököt.
Köszöntők, előadások
Köszöntőjét követően Bognár Levente: anyanyelvű oktatásunk piramisának a csúcsa Aradon van ugyan, de a jó működéshez a piramis alapjaitól kezdve, mindenkinek hozzá kell járulnia. A pedagógusok munkája a magyar gyermekekbe táplálni az anyanyelvű kultúrával együtt, az identitás tudatot is. E munkáért mindnyájuknak köszönetet mondott, beszédét abban a reményben zárta, hogy a rendszer csiszolásával, talán majd oda is eljutunk, hogy ne csak évente egyszer, szóban ismerjék el a pedagógusok áldozatos, jövőépítő munkáját.
Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelő üdvözlőjét követően arról a bensőséges, családias viszonyról beszélt, ami a megyebeli magyar pedagógusok között alakult ki. Amint kifejtette, a pedagógusok bármiről is beszélhetnek, de legfontosabb, amikor az osztályában mindnyájan szembesülnek a rájuk bízott diákokkal. Akkor derül ki, mennyit ér az eddigi munkája, a továbbképzésen szerzett újabb tapasztalatok, oktatási módszerek. Éppen ezért, elemi fontosságúnak tartja a pedagógusok továbbképzését, a maguk által választott módon vagy irányba. Erre kiválóan alkalmas a Bolyai Nyári Akadémia és az intézményei. Az is nagyon fontos, hogy e továbbképzésen szerzett tapasztalatokat, új oktatási módszereket meg kell osztani a kollégákkal, a barátokkal, hogy minél több emberre sugározzon ki a jobbító hatásuk. Mert azok előbb vagy utóbb eljutnak a diákokhoz is.
Az RMPSZ Arad megyei alelnöke, Rogoz Marianna a továbbképzésen vagy nyári programokban részt vett pedagógusokat felkérte tapasztalataik, élményeik megosztására. Felszólaltak: Farkas Éva óvónő – akinek az előadása végén a Kincskereső óvoda két kicsinye kellemes háttérzenére, bájos jeleneteket adott elő a szeretet jegyében, Péter Dalma tanítónő Simonyifalváról, Szabó László tanár, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Molnár Andrea tanár a nagyzerindi Tabajdi Károly, illetve az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola képviseletében, Valter Zsuzsa tanítónő a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolából, Pál Mária tanár, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Péter András tanár a Nagyiratosi Általános Iskolából. Módi Kinga – vallástanár az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában – egy igen dinamikus, interaktív játékba vonta be a pedagógusokat. Előadásaikban mindnyájan a továbbképzések hasznosságára, az azokon való részvétel fontosságára hívták fel a figyelmet. Matekovit Mihály RMPSZ megyei elnök köszönetet mondott az előadásokért, majd kifejtette: úgy érzi, a pedagógusszövetség vezetéséhez fiatalabb, dinamikusabb emberre van szükség, ezért a hamarosan esedékes RMPSZ tisztújító közgyűlésen nem kíván indulni. Hozzászólása végén felkérte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, a pedagógus-fórum lezárására. Az elnök üdvözlő szavait követően köszönetet mondott az RMPSZ vezetőségének a Pedagógus Nap megszervezéséért, ugyanakkor a pedagógusoknak is megköszönte az egész éves odaadó munkát, amit a jövő magyar generációjának a neveléséért fejtenek ki. További kitartást, jó egészséget kívánt áldásos munkájukhoz. Zárszavában még felhívta a figyelmet az október elsején megnyíló Ereklye-múzeumra, ahova nemcsak a pedagógusokat, hanem a diákokat is várják. Ugyanakkor meghívott mindenkit az október 6-i megemlékezésekre is.
Matekovitsné Korodi Mária: Hídverés
Amikor a könyvbemutató előtt megnyíltak a díszterem kinyitható térelválasztó falai, a bent lévők meglepődtek, mekkora tömeg gyűlt össze a terem másik részében. Az alaposan megszaporodott közönséget előbb Fall Ilona színművész lepte meg az Elindultam szép hazámból kezdető énekkel, majd Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket. A pedagógusnap második részében könyvbemutatóra kerül sor – Matekovitsné Korodi Mária Hídverés című könyvét mutatták be. A könyv ismertetésére felkért Ujj János történész, újságíró előrebocsátotta: miután a Hídverést átlapozta, egy nagyon szépen elrendezett, ízlésesen összeállított, remekül megírt művet ismert meg. A tartalom egy nagyon logikusan felépített önértékelés, egy lírai hangvételű életrajz, ami végigkísér egy 6 évtizedes életpályát. Annak a szerző remek szimbólumot, a hidat választotta, ami összeköt folyópartokat, szakadékok partjait, de összeköthet élethelyzeteket is, amelyeken át lehet sétálni, de le is lehet esni róluk. Az övé azonban egy sok pilléren álló híd, aminek a biztonságát a család, az otthona, az iskola, az egyház, a szülőfalu, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civilszféra, a baráti kör, illetve a székelység képezi. E biztos alapokon, csakis sikeres lehet azon a bizonyos hídon való átkelés, járás. Mivel az olvasóknak meg akarta hagyni a felfedezés örömét, csupán kettőt választott ki e pillérek közül. Máriáról tudni kell, hogy az édesapja 20, az édesanyja 10 gyermekes családban született. Az első unokatestvérek száma 46, míg a negyedik unokatestvéreivel együtt 200-an vannak rokonok. E tudat hatalmas biztonságot kölcsönöz. Ami a székelységhez való kötödését illeti: „Ha székely vagy, megtudod milyenek Tamási Áron Ábeljének és Nyírő József, Úz Bencéjének az utódai. Hát egyik, Mária itt van, gratulálok neki a remek könyvéhez” – fejezte be értékelőjét Ujj János.
A továbbiakban az ünnepelttel kiegészülve, az arad-belvárosi katolikus templomkórus egy része énekelt, majd Miskovits Tibor hegedűművész és Miltaller Lajos gitáron adták elő az Ave Mariát. Utána a könyv szerzője tett vallomást, kifejtve: ha a haris a természet nagykövete, akkor e könyv a maga életének, szerény környezetének a nagykövete. Noha három könyvet, számos szakmai tanulmányt írt, nem tartja magát írónak, inkább hangosan gondolkodó, most már nyugdíjas pedagógusnak, akinek a könyv, a szabad mozgás, a szolgálat és a történelem, az egészséges önbecsülés kultúrájának a része. Munkájában a múltjába nyúlik vissza, ahol 11 szállal kereste önmagát. Az a 11 fejezet, ami az egyén és a közösség természetrajzát térben és időben bemutatja, az a hídnak a 11 pillére: óvoda, iskola, család, szülőfalu, az egyház, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civiltársadalom, a baráti kör és a székelység.
A hídépítés nem könnyű dolog, a pilléreket összehozni, igazából embereket jelent, ami élethelyzeteket, személyeket köt össze. Bár mind a 11 fejezet egy-egy gyermeke, mégis vannak, amelyek közelebb állnak hozzá, mivel a szimbolikus hídon naponta masírozik. Ilyen a család, a baráti kör és az iskola. Ez a három pillér olyan belső udvart jelent, ami meghatározza a székely–magyar korképét, képletét, pedagógus hitvallását. A könyvet kezdhette volna az utolsó előtti bekezdéssel: „Az idő, amelyben mi élünk, egyirányú utca, amelyen visszafele soha, csak előre lehet menni”. Ebben a visszafordíthatatlan időben az egyén és a közösség annyit ér, amennyit fel tud magából mutatni. Akarjuk, nem akarjuk, el kell ismerni, fel kell ismerni, hogy bármit teszünk, valaminek, valakinek a meghosszabbított keze van benne. Ez lehet akár a Jóisten is. Matekovitsné Korodi Mária könyvbemutatójának záró részében ismertette a hídja pilléreit jelképező személyiségeket.
A továbbiakban a Khell Jolán által betanított elemisek énekeltek, a minorita kórus Csermák Regina vezetésével énekelt, majd ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános vezetésével együtt imádkoztak. A bensőséges, családias hangulatú könyvbemutatón a szerző dedikálta művét az őt körülvevő barátoknak, rokonoknak, akiket szeretetvendégségen láttak vendégül.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Megjelent a 2016-os Jelen Évkönyv!
Bartókkal invitálva olvasásra, zenehallgatásra…
Az Aradi Magyar Napok keretében szerda délután került sor a Nyugati Jelen 2016-os évkönyvének a bemutatója. A rendezvényre a Jelen Ház nagytermében került sor, amely meg is telt érdeklődőkkel. A könyvbemutatót Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és Jámbor Gyula szerkesztő tartották.
Bognár Levente, a város alpolgármestere is jelen volt, aki szerint egy ilyen színes és tartalmas kiadvány bemutatása igen fontos a közösség életében. „A Jelen Házban már találkoztunk az éppen zajló Aradi Magyar Napok első napján is. Ez egy olyan kiadvány, amely színt hoz a közösség életébe, egy olyan kaleidoszkóp, amely immár hagyományosan kitárulkozik az olvasó előtt. Fontos, hogy egyfajta tükröt is tartson elénk az értékeinkről, amiről tulajdonképpen ez a rendezvénysorozat is szól. Számunkra, az aradi magyarság számára meghatározó október hatodika, amely nemes örökség – a vértanúk emlékének megőrzése –, és ehhez kapcsolódnak azok az események, amelyek közösségünk jelenéről szólnak. De olykor visszatekintünk a múltra is, amelyet meg kell őriznünk, és át kell adnunk a következő generációnak. Ez is egy ilyen alkalom.”
Bege Magdolna beavatta a közönséget az évkönyv elkészítésének rejtelmeibe. Kiderült, hogy már május–június környékén elkezdik gyűjteni az anyagot és dolgozni rajta, szeptemberre pedig már majdnem kész. Ami minden évben gondot okoz, az a borító: mi legyen rajta? Idén azért esett éppen a nagyszentmiklósi Bartók-szoborra a választás, mert olyan, mintha szólítaná a szemlélőt, hogy üljön mellé, és hallgassa vele a fonográfot. Az olvasót pedig arra invitálja, hogy vegye kézbe a könyvet, nézze meg, lapozzon bele.
Miket olvashatunk az évkönyvben?
A számos szerző tollából származó írások között a legnagyobb meglepetés talán éppen Jámbor Gyula írása, aki eltért a megszokott témaköröktől, és valami teljesen más területen keresett anyagot: jóvoltából a tetoválások világába nyerhetünk betekintést. Saját bevallása szerint sose fordult meg a fejében, hogy magának is készíttessen tetoválást. Mindössze azért választotta ezt a témát, mert megkésve az anyag leadásával, rögtönzött. Jegyzetet már amúgy is akart írni erről, most pedig kínálkozott az alkalom.
Puskel Péter egy aradi rejtélyről sem tudott, amikor tavaly az idei évkönyvben megjelent első résznek – a most bemutatottban már a második részt olvasható – megírásnak. „Bizonyára itt is akadnak olyan dolgok, amiket még senki sem kutatott fel” – mondta a szerző. Kuriózumok, rejtélyek, szóbeszédek című írásában vicces és érdekes történeteket tudhatunk meg pl. az aradi sörről: mikor nyílt meg az újaradi sörgyár, kik voltak a tulajdonosai, milyen söröket gyártottak stb. De az is kiderül, hogy mi is volt a „nustu” regiment.
Piroska Katalint arról kérdezték, hogy mennyi időbe került összehozni a viszonylag terjedelmes írást, de nem tudott pontos választ adni. Maga a „papírra vetés” néhány napot, de az adatgyűjtés sokkal hosszasabb folyamat, amit nem lehet pontosan kiszámolni. Beregi Oszkár élete nagyon színes, kalandos és misztikus: csupa anekdota, csupa pletyka. Külföldi, híres művésznők rajongtak a kiemelkedő színészért. 11 osztrák, 11 amerikai és 2 német filmben játszott. „Ő volt az örök Rómeó”, ahogy a szerző is fogalmaz. A rengeteg irigylésre méltó történet mind megtalálható az évkönyvben.
Réhon Józsefnek két írása jelent meg: Energiagondok – lehetőségek, akadályok és 120 éves az újkori olimpiai mozgalom – 1896–2016. Az Energiagondok nem tudományos írás, azoknak szól, akiket „saját rezsiköltségük rendezésén túl is érdekelnek a ma és a jövő energiafogyasztásának gondjai”. A sportról annyit mondott, hogy mindent néz, „még a magyar focit is”. Számára megtiszteltetés a Jelen Évkönyvbe írni, hiszen úgy tartja, hogy inkább kalendárium, mint szimpla évkönyv. A kalendárium szó a latinból ered, jelentése „összehívás”. Az évkönyv pedig összehívja az olvasókat.
Piroska István Fakuló fotográfiák című írása elfeledett vagy nagyon keveset emlegetett aradiakról szól. Fekete Tivadar indított cikksorozatot az Aradi Közlönyben ezzel a címmel, 1922-ben. Érdemes azonban napjainkban is foglalkozni ezekkel a személyekkel. Sőt, a személyeken túl kering legenda egy bizonyos „díszpolgárok könyvéről” is, amit eddig nem sikerült megtalálnia, csak utalások vannak rá. Annyit azonban tudni, hogy a mindenkori polgármester őrizte.
Juhász Béla írása kapcsolódik a fizikához. Tudományos és hétköznapi szóhasználatot keverve próbálta meg olyan nyelven népszerűsíteni a fizikát, hogy azt mindenki megértse. Mindezt egy férfi és egy nő „csendes, langyos nyár”esti találkáinak kerettörténetébe szőve. A leírások között adatokat találhatunk a világegyetemről és a kutatás történetéről, valamint annak jelen állásáról. Ebből olvasott fel nekünk a szerző.
Sajnos még így is akadtak olyanok, akik nem szólaltak fel a bemutatón, hiszen viszonylag kevés idő állt rendelkezésre. Viszont volt tombola is: három szerencsés vásárló egy-egy üveg vörös bort vihetett haza.
És ajándékok még vannak: a nyereményjátékra mindenki benevez, aki évkönyvet vásárol! Az első oldal alsó sarkában található egy sorszám. A 2016 februárjában rendezendő sorsoláson derül ki, hogy ki viheti el az értékes nyereményeket: táblagép, féléves előfizetés, 50 lejes utalvány a Jelen Ház éttermébe, borok és könyvek várják, hogy gazdára találjanak!
Aradi könyvesboltunkban már megvásárolható az évkönyv, hamarosan dévai és temesvári szerkesztőségünkben, valamint lapkihordóinknál is elérhető lesz.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Aradi Magyar Napok
Helytörténeti beszámolók a csikysekkel
Második alkalommal szervezték meg az Aradi Magyar Napok keretében – a Szabadság-szobor Egyesület Napján – pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében az Ifjú helytörténészek találkozóját. Az esemény címe inkább csak szimbolikus, hiszen nem igazi helytörténészekről van szó, hanem diákokról, pontosabban Arad megyei magyarul tanuló diákokról, akik pedagógusaik felkészítésével helytörténeti tematikájú dolgozatokat mutattak be. A diákoknak – összesen hét iskola jelentkezett – egy, az iskolájuk életéből kiragadott történetet vagy a települések híres szülötteinek életútját kellett bemutatniuk. A dolgozatokat egy csokorba kötötték, és Lehoczky Attila történelemtanár koordinálásával, az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával egy második kötetet adtak ki Emlék a szülőföldről címmel. Ezt a kötetet egyébként az előadáson is bemutatták.
A találkozón Lehocky Attila tanár köszöntötte az egybegyűlteket, majd Király András államtitkár, a Szabadság-szobor egyesület elnöke a rendezvény fővédnökeként szólt a jelenlevőkhöz. Hangsúlyozta, a magyarság igazi feladata megmaradni magyarnak, ezt pedig nem elég csak hangoztatni, hanem tenni is kell érte. Ebben elsősorban a szülőknek és az iskolának kell szerepet vállalnia, továbbá minden olyan intézménynek, mely igyekszik „nem propagandisztikusan” megértetni a jövő nemzedékével, mit jelent tagja lenni egy közösségnek.
A szervezők elmondták, a rendezvény célja megismertetni másokkal is szülőföldünket, illetve felidézni mindazokat az embereket, akik áldozatos munkájának köszönhetően a szórványközösség tagjai ma is magyarként élhetnek szülőhazájukban.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Állandó kiállítás nyílt az Aradi Ereklyemúzeum kincseiből
Végre ezt is megértük!
2015. október elseje bizonyára emlékezetes dátumként marad meg az aradi magyarság, de a megyei múzeum legújabb kori történelmében: a múzeum történelmi részlegének is helyet adó Kultúrpalota második emeletén megnyílt az egykori Ereklyemúzeum gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás. A három terem mintegy 130 tárgyat mutat be a közönségnek, ami töredéke ugyan az egykori hatalmas anyagnak, mégis nagy lépés az eddigiekhez képest. Mint ismeretes, az 1960-as években erősen megnyirbálták, majd a hetvenes évek „kulturális forradalmában” majdnem teljesen felszámolták az 1848–49-es magyar forradalom Aradon kivégzett mártírjainak emlékét is őrző kiállítást. Tegnapelőtt ígéret hangzott el arra, hogy a jövőben még nagyobb teret, helyet kap az ereklyemúzeum.
A rendezvényt Peter Hügel múzeumigazgató nyitotta meg. Elmondta, hogy a mostani állandó tárlat megnyitása része a múzeum teljes kiállítási rendszere, a múzeumok városunkbeli jelenléte és szerepe újragondolásának. Egyszermind bejelentette a részleg bővítésének szándékát.
Gheorghe Falcă polgármester visszatekintéssel kezdte. Városunknak, mondta, nagy hiányosságai voltak az infrastruktúrával kapcsolatban, ami arra kötelezte a városvezetést, hogy több területen dolgozzon az utóbbi években. 2000-ben a gazdasága „nyikorgott”, ma Arad egy 74 ezer munkahellyel rendelkező város, 1 százalékos munkanélküliséggel.
2015-ben a közigazgatás négy nagy irányban tevékenykedik: beruházás a kultúrába, nevelésbe, egészségügybe és a zöldövezet fejlesztésébe. „Dolgozunk a jövő évi költségvetésen, ami Arad számára fontos dolgokat akar megvalósítani. Például a Teba átvételét – egyrészt mert ipari örökség, másrészt mert helyet biztosít a múzeumnak kollekciók elhelyezésére. 2015 a nagy év, amelyben Arad megkapta, dokumentumokkal, száz százalékban az aradi várat, amelynek azonban még várnia kell arra, hogy civileket fogadjon, mert előbb a gáji kaszárnyát kell befejeznünk, aztán nekilátunk annak feltérképezéséhez, hogy miként mutasson ez a vár. Szép múltja van, és készülnünk kell arra, hogy bebútorozzuk Arad múltjával, készülve az Arad, Európa Kulturális Fővárosa időszakra is” – mondta. Megemlítette: azt hiszi, 2000-ben az első román tisztségviselő volt, aki koszorút helyezett el a vesztőhelyi obeliszknél, s akkoriban az újságok egy része azt írta: nem lehet, hogy egy móc ilyet tegyen, és hogy politikai karrierje befejeződött. „Az önök segítségével a karrierem nem fejeződött be, sőt felfelé ívelt, mert ugyanazon értékekben hittünk. Ennek a városnak szép és gazdag a történelmi múltja, amit be kell mutatni azoknak is, akik nem értenek egyet vele. Ami tettünk és teszünk, az, hogy felmutassuk e város értékeit. 2004-ben, amikor polgármester lettem, megpróbáltam megtanulni Arad történelmét. Ez alkalmat adott arra is, hogy sikerüljön az eddigi rejtett és értékes dolgokat a felszínre hozni. Köszönöm Önöknek, s annak, akivel már 12. éve együtt dolgozom, Bognár úrnak, aki ma ünnepli születésnapját. Együtt kívánjunk neki boldog születésnapot” – fejezte be a polgármester.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere (aki épp Gyuláról tért vissza, ahol jelen volt a Salacz Gyula szülőházán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásán), megköszönve a jókívánságokat, hangsúlyozta: a mai nap valamennyi aradié is. „Egy különösen fontos pillanatot élünk át, a városi élet normalitásáét. Azt hiszem, ez az értékek napja”, mondta, és – „a város kultúrájáért, kulturális örökségéért ideiglenesen felelő tisztségviselőként” köszönetet mondott mindeninek, aki a kulturális örökség megőrzéséhez és ápolásához hozzájárult. Az egykori ereklyegyűjteményhez kapcsolódó gyermekkori emlékeit felelevenítve hangsúlyozta: „Végre, egy elég hosszú és kegyetlen korszak után, amikor az értékeket száműzték Arad kulturális örökségéből, többekkel együtt, akik európai módra gondolkozunk, sikerült újra értékesítenünk azt, ami érték. Amikor a kulturális fővárosról beszélünk, számunkra nagyon fontos, hogy ezek az értékek, amelyek Arad értékei is – Arad az összes nemzeti kisebbség, etnikai és vallási közösség által is létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége – érvényre jussanak. A polgármesterrel és Hügel úrral folytatott számos beszélgetés során is elmondtam: ez a továbbiakban vonzási pont lesz a turisták számára, és ezáltal is felépíthetjük a kölcsönös elismerés városát, egy modern, nyugati várost” – fejezte be beszédét, amelynek utolsó mondata magyarul hangzott el: „örülök, hogy elértük, s eljutottunk ide, hogy ezt ma közösen is megünnepeljük”.
A Pro Identitas elnöki minőségében jelen volt Faragó Péter beszédét így kezdte: „A mai nap nagyon különleges Arad, és minden lakosa számára. A megyei múzeum állandó kiállításának megnyitása lehetővé teszi városunk e történelmi kincsének bemutatását. Meggyőződésem, hogy a megyei múzeum büszke lehet ezekre a kincsekre, amelyek növelni fogják vonzerejét. E kollekció darabjai múltunk tanúságtételei, szükségszerű volt, hogy láthassák és tanulmányozhassák az érdeklődők. Mától megvan a lehetőség, ezért minden közreműködőnek – helyhatóságnak, a múzeum szakembereinek, és megkülönböztetett módon Peter Hügel igazgatónak – köszönetet mondok”.
Magyar nyelvű beszédében Faragó Péter többek között elmondta: számára ez a 2015. év Aradi Magyar Napok legfontosabb, leginkább várt eseménye. „A kommunizmus soha, sehol nem hozott jót, ennek az intézménynek a pincéjébe száműzte az ereklyéket. Az Aradi Kölcsey Egyesület kezdeményezésére páratlan gyűjteménnyel gazdagodott az aradi múzeum. Most abban a Kultúrpalotában vagyunk, amelyet azért is építettek meg elődeink, hogy ennek a kincsnek méltó helye leszen. Mától ismét láthatóak, és mától magyar, román és bárki eljöhet megcsodálhatni őket.
Az ereklyemúzeum a 48–49-es szabadságharc Aradon kivégzett 13 mártír tábornokának állít emléket. Bízom benne, hogy a következő generációk már szabadon látogathatnak ide, tanulva ápolhatják a múltat, őrizhetik történelmi értékeinket, emlékeinket.”
A hivatalosságok után szót kapott Felicia Oarcea muzeológus, a kiállítás rendezője is. „Az aradi kulturális értékek felkarolásának szándéka egy román–magyar együttműködéshez, a határon átnyúló HURO programhoz vezetett. (Ennek eredményeként jelent meg egy nagyszerű album és repertoár az aradi ereklyemúzeum kincseiről – szerk. megj.) A mostani állandó tárlat 130 körüli kiállítási darabot mutat be, a relikviagyűjtemény, mint tudjuk, több mint 17 ezer darabot ölel fel. Kezdetnek emlékezetesebb darabokat állítottunk ki, fehér- és tűzfegyvereket, amelyeket honvédek, a forradalom kiemelkedő személyiségei használtak – közülük kiemelném Török Gábor polgármestert, Dimitrie Halca alpolgármestert, az 1949-es februári harcokban kitűnt Asztalos Sándort. Nem utolsósorban – az első teremben – látható a későbbi polgármester, Salacz Gyula portréja, atillájával és kardjával együtt. Hasonlóképpen láthatók Kossuth Lajos és a tábornokok néhány személyes tárgya, amelyek a múzeum „örökség” és „alap” kategóriájába tartoznak. Az előbbiek között van Kossuth pisztolya (a kísérő, valódiságát igazoló írással), amelyet személyi orvosa adományozott az ereklyemúzeumnak, Damjanich János és Kiss Ernő pisztolykészlete stb.
Szerepel a 13 tábornok kivégzéséről szóló festmény, Damjanich fotelje és mankója, az urna, amelyben Leiningen tábornok szívét őrizték. Az utolsó termet főképp Arad vára történelmének szenteltük, portréknak, az aradi várban fogvatartottak által készített tárgyaknak, Somogyi József hadnagy sakk-készletének. És itt látható az aradi Szabadság-szobor makettje is.
Mi, aradiak tisztában vagyunk az európai értékekkel, ezért a továbbiakban ki akarjuk terjeszteni a kiállítási felületet, legalább az egykori kiállítás terjedelmének egy részéig.”
Az állandó kiállítás megnyitóján elhangzottakat – minthogy valamennyi beszédet szabadon mondták el – nem őrzi majd meg dokumentum, ezért is idéztem valamennyiből hosszabban.
A nézők többségét azonban minden bizonnyal jobban érdekli a kiállítás, amely most, az aradi vértanúk kivégzése előestéjén még időszerűbb. A néhány fotó legfeljebb ízelítőként szolgál – ezt a kiállítást alaposan meg kell néznie mindenkinek, aki a múlt iránt érdeklődik. Reméljük, az iskolások sem hagyják ki.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kovách Géza-emléknap, születésének 90. évfordulóján
Az Aradi Magyar Napok keretében az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében – szinte pontosan egy évvel az első, halálának 10. évfordulója kapcsán megtartott Kovách Géza-emléknap után – került sor a második emléknapra. Ezúttal a neves aradi történész, néprajzkutató, közíró születésének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Bár Székelyudvarhelyen született – 1925. december 22-én –, és gyermekkorát sem itt töltötte, leginkább aradinak vallotta magát, hisz életének jó kétharmadát ebben a városban töltötte, tanári és tudományos munkássága is Aradhoz fűződik. A megemlékezés alkalom volt dr. Kovách Géza Válogatott tanulmányok c. könyvének bemutatására is, amelyet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület, a szerző hagyatékának tulajdonosa adott ki, s amely, igen szép kivitelezésben a gyulai Dürer nyomdában készült 2015-ben. A 320 oldalas kötetet a Békés Megyei Levéltár, a Kovách-hagyaték gondozójának két munkatársa, Héjja Julianna Erika és Kertész Ádám igazgató válogatta és szerkesztette.
Az embernek szülőföldje és kötelessége van
A rendezvényt Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, a kötet felelős kiadója nyitotta meg úgy is, mint az ünnepelt egykori tanítványa, később tanártársa, barátja, üdvözölve azokat, akikben él Kovách Géza emlékezete. A madárnak szárnya van, szabadsága, az embernek szülőföldje, s ezzel szemben kötelessége – idézte Tamási Áront, majd elmondta: az ünnepelt a mának élt, a múltat kutatva igyekezett jövőképet nyújtani. „Akarva-akaratlanul sokat tanultunk tőle arról, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan élhetjük könnyebben az életet.” Életének egyik fájó pontja az volt, hogy nem lehetett egyetemi oktató, tudományos kutató. Életének utolsó szakaszában alkalma nyílt utazásokra, kutatásra külföldi levéltárakban és a hatalmas összegyűjtött anyag egy részének hasznosítására.
Sokoldalú életmű
A gyulai levéltár igazgatója arról beszélt: amikor, az év elején a Szabadság-szobor Egyesület elnöke megkereste egy kötet kiadásának ötletével, számba vették, hogy K. G. hagyatékában az akadémiai publikációs kritériumoknak megfelelő anyagok, népszerűsítő írások, illetve színes, röpke írások találhatók, s mindhárom csoportból lehetne kötetet összeállítani. Most az első mellett döntöttek, de reméli, hogy továbbiakra, „színesebbre” is sor kerül. A mostani kötet három nagy fejezetben (agrártörténet, kézművesek és céhek, historiográfia) tartalmazza a szerző tanulmányait. A méltató kiemelte: az utóbbi két évtizedben K. G. volt az, aki a legtöbbet tett a Bánság kutatásáért.
Héjja Julianna Erika muzeológus a szerző munkásságának egy kevésbé ismert vonatkozását, néprajzi elfoglaltságait ismertette. Kolozsváron a nagyhírű, műhelyteremtő Gunda Béla professzor tanítványaként néprajzosnak indult (professzora figyelmeztette is: ne engedjen a történelem csábításának), végül – miután Gunda Bélét eltávolították – a történelem mellett kötött ki, noha a néprajzzal soha nem hagyott fel, s a későbbiek folyamán számos folyóiratban, újságban (többek között az aradi Vörös Lobogóban) közölt ilyen témájú írásokat.
Erdész Ádám előadását a levelesládák kutatójának szentelte. Kedves témája volt K. G-nak tudósok, történészek, írók leveleinek tanulmányozása, a Békés Megyei Levéltárban hatalmas anyag létezik az általa felkutatott, különböző feldolgozási szakaszban lévő (többek közt Márki Sándor-, Fábián Gábor-, Salacz Gyula-, Franyó Zoltán-)levelek fénymásolatos, kéz- vagy gépírásos leveleiből. Sokat rendszerezett, hogy „bőségesebb időkben” megjelenjenek – a bőségesebb idők azonban még nem jöttek el, bár K. G. az idők során mintegy negyven, levelezéssel kapcsolatos publikációt tett közzé.
Blazovich László szegedi professzor, K. G. barátja, kutatásainak segítője nem tudott eljönni a megemlékezésre, de az életművet kiválóan összefoglaló, méltató levelet küldött, amelyet Czégé Petra muzeológus olvasott fel.
A megemlékezésen jelen volt Kovách Géza külföldön élő leánya, valamint két unokája.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

XIII. Véndiák-találkozó
Bemutatták a Ficzay-könyvet
Több mint kétszázan látogattak el szombaton délelőtt a Csiky Gergely Főgimnáziumba együtt ünnepelni az Alma Mater Alapítvány által hagyományként szervezett XIII. Véndiák-találkozón. A vendégek – volt diákok, pedagógusok – örömmel, többen könnyes szemmel üdvözölték egymást, a jelenlevőket Hadnagy Éva iskolaigazgató, majd Nagy Etelka, az aradi Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a napsütésbe burkolt udvaron. Bognár Levente aradi alpolgármester arra kérte az egybegyűlteket, támogassák az iskolát és az alapítványt, hogy tovább folytathassák közösségépítő, nevelő munkájukat.
A találkozó hangulatát emelte a főgimnázium magyar népviseletbe öltözött diákjai által előadott zenés-táncos műsor, melynek középpontjában kétségtelenül a legkisebbek, a legifjabb reménységek: az előkészítősök álltak.
De nemcsak a Csiky udvarán találkoztak egymással a vén diákok, a hagyományoknak megfelelően, a vendégek egy része a volt Zárda (most Mihai Eminescu Általános Iskola) udvarán kívánta leróni tiszteletét egy kis ünnepség keretében egykori iskolája, tanárainak emléke előtt.
A Véndiák-találkozón, a Csiky Tóth Árpád Termében mutatták be azt a könyvet, melyet az iskola egykori tanára, a 30 évvel ezelőtt elhunyt Ficzay Dénes emlékére szerkesztett Nagy István pécskai fizikatanár. A könyvbemutató része volt Az iskola emlékezik neves tanáraira c. rendezvénynek, melyen Irházi János újságíró beszélt Ficzay hagyatékáról. A közönség megtudhatta, hogy idén egy osztálytermet neveznek el Ficzayról, egy másik terem pedig az iskola szintén rendkívüli egykori pedagógusának, Kovách Gézának a nevét fogja viselni. Irházi elmondta, megígérte Ficzay leszármazottjainak, hogy az általa vezetett Qult-Ar Egyesület révén igyekeznek ápolni az egykori tanár hagyatékát, és amit lehet, közkinccsé tesznek. Az emlékműsoron felszólalt még Ficzay egykori diákja, Szilágyi Mária, őt követte Baranyai Zsolt szegedi irodalomtörténész. Utóbbi szerint az újonnan kiadott könyv gondolkodásra késztet, és számos tényszerű adatot tartalmaz az utókor számára. Hozzátette, az a légkör, ahol a neves tanár mozgott, ahol aktivitását kifejtette, tökéletes kiindulás számára ahhoz, hogy egy épületes tanulmányt megírhasson Ficzay munkásságáról.
Nagy István tanár nem palástolt meghatottsággal beszélt az általa összeállított kötetről, annak történetéről, tartalmáról. Szavait idézve: „a könyv adósságtörlesztés”, tartozott vele egykori osztályfőnökének. A Ficzay Dénes –Kis irodalomtörténet c. könyv (Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület) egyébként két részre bontható. Az elsőben a szerkesztő azt a Ficzay-cikksorozatot adja közre, mely Kis irodalomtörténet címmel futott anno, 1970–1971-ben a Brassói Lapokban. A második részben az olvasó különféle történeteket, anekdotákat és többek között életrajzi adatokat talál Ficzyairól, az emberről. Nagy István elmondta, reméli, hogy a diákok közül is sokan fogják fellapozni a könyvet. „Mindenből, amit valaki elolvas, csak tanulhat, és ha amellett, ami a tankönyvben van, amit a tanár elmond, még hozzáolvas valahonnan, azzal csak kerekebb ember lesz és többet fog tudni” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek a szerkesztő, aki saját bevallása szerint az idei évben szabadidejét Ficzayra szánta.
„Az aradi iskola, a jövő iskolája”
S, hogy mit is jelent a most főgimnáziumként számon tartott iskola egykori diákjainak? Talán a legszebb választ egy ’36-os születésű diákjától kaptuk még a könyvbemutató előtt, az udvaron. A Bánságban született, jelenleg Aradon élő Koreck Aladár – aki hat évet töltött lányával és unokájával Kaliforniában – 1954-ben végezte az ún. Magyar Vegyes Líceumot, ami régen, szavait idézve „az akkori fiatalság, elitség fellegvára volt”. Az íróként is tevékenykedő egykori diák – harminc évig volt egy aradi nagyvállalat igazgatója –, lapunk érdeklődésére elmondta, második kötetének főszereplője ez az iskola lesz. „Ez volt az a hely, ahol négy évet töltöttem a legnagyobb biztonságban, szeretetben és nagy megpróbáltatások között, hiszen koldus szegények voltunk. A legnagyobb kívánságom az volna, hogy legalább egy tanárommal találkozzak. Hihetetlen, hogy milyen hangulat volt ebben az iskolában! Ez az aradi iskola mindig is a jövő iskolája volt és szerintem még ma is az!” – nyilatkozta Koreck Aladár, akinek nagy fájdalma, hogy egyre kevesebb a magyar diák és a magyar rendezvényeken is hiányzik a fiatalabb korosztály.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Megosztott fődíjat adott a Filmtettfeszt zsűrije
Visky Ábel Romanian Sunrise és Bertóti Attila Mese című alkotásának megosztva adták a Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyprogram fődíját tegnap este, a 15. Filmtettfeszt záró gáláján a kolozsvári Győzelem moziban. A Filmtett Egyesület által első alkalommal meghirdetett versenyre összesen 26 filmet neveztek, az előzsűri ezek közül választott ki 9 kisjátékfilmet és 2 animációs alkotást, amelyeket a rendezvénysorozat összes helyszínén levetítettek. A trófea és az azzal járó 1 millió forintos pénzjutalom odaítéléséről szakemberek döntöttek – Angelusz Iván, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger kritikus, Szimler Bálint rendező –, de ugyanakkor a nézők véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők. Az 1000 lejjel járó közönségdíjat is Visky Ábel filmje kapta, az elismerést Kürti István operatőr vette át. (A képen: Bertóti Attila és Kürti István)

Harminc percnél rövidebb, az utóbbi két évben forgatott filmjeiket küldhették el a Filmtett felhívására az alkotók, olyanokat, „amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven”. Már a beharangozó sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy sokféle film érkezett: olyanok is, amelyeken érződik a képzés és a szakmában való jártasság, de nem hiányoztak azok sem, amelyeket inkább a filmkészítés iránti „puszta érdeklődés”, a kíváncsiság és a próbálkozás izgalma vezérelt.
Az előzetesen kiválasztott tizenegy filmet két tömbben vetítették a fesztivál helyszínein (Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is), ami a versenyen túl arra is lehetőséget biztosított, hogy minél többen megismerjék a fiatal erdélyi alkotók munkáit, s egyfajta képet kapjanak arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket.
A tegnapi díjkiosztón két alkalommal is elhangzott Visky Ábel neve, egyrészt a (megosztott) fődíj, másrészt pedig a közönségdíj átadásakor. Filmje, a Romanian Sunrise egy harminc év körüli magyarországi fiúról, Dánielről szól, aki a román tengerpartra érkezik, hogy egy váratlan kéréssel meglepje gyerekkora óta nem látott apját. A másik fődíjas film, Bertóti Attila animációja (Mese) klasszikus esti meseként indul, majd a gyermeki fantáziához méltó, újító, képileg és a történet szempontjából is egészen rendhagyó sztoriba megy át.
A közönség voksai alapján egyébként ez az animáció végzett a népszerűségi lista második helyén (19 százalék), a bronzérmes pedig Bán Attila A Paradicsom című filmje lett (16 százalék). A zsűri nevében Angelusz Iván értékelte a Filmgalopp versenyprogramját a színpadon, mint mondta, függetlenül attól, hogy a vetített produkciók között gyengébbek és sikeresebbek is vannak, érződik rajtuk egy-egy sajátos szín, lenyomat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Balogh Zsolt és a Sárga csikó-életműdíj
A vasárnapi gálán adták át az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat is, amelyhez a Koncsag Ádám szobrászművész tervezte, filmszalagban vágtató csikó-trófea mellett idéntől 1 millió forintos pénzjutalom is társul. A Filmtett Egyesület által 2012-ben alapított elismeréssel olyan személyiségeket jutalmaznak, akik munkásságukkal jelentősen segítik a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Ezúttal Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendezőre, egyetemi tanárra esett a választás, aki 2005 óta tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, fotó-, film-, média szakán, szinte minden évfolyamon, rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést egyaránt.
Jakab-Benke Nándor filmkritikus, rendező, a Filmtett munkatársa laudációjában köszönetet mondott mindazért az energiáért, tudásért, jókedvért, barátságért, amit egyetemista korukban Balogh Zsolttól kaptak, mint mondta, minden alkalommal sokat segített, valahányszor egy-egy „éles forgatásra” készültek – „eljött, hogy szétszedjen, majd összerakjon bennünket forgatás előtt”. A díjat és a pénzjutalmat a felajánló intézmények képviselői, Kósa András László (Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet) és Kollarik Tamás (Magyar Média Mecenatúra program, Médiatanács) adták át. A díjazott megjegyezte: azt kívánja „ennek a fiatal, erős és egyre tehetségesebb generációnak, amelynek tagjai filmkészítéssel foglalkoznak, hogy továbbra is legyenek bátrak, kutassanak, figyeljenek, keressék az élet értelmét, az embert”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma

Szilágyi Zsolt: szabadság nélkül nincs teljes értékű élet
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról.
Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Mint elmondta, október 6-át Magyarország kormánya 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá, s a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban.
A Nagyváradi Asszonykórus lélekemelő szolgálata után Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid emlékező beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is” – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd 89-ben, titokban, a „szekuritáté” megfigyelése alatt, elutazni Aradara, a vesztőhely közelébe.
A Néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat.”
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című összeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Október 6-án délelőtt, az EMNT és a Néppárt vezetői megkoszorúzták Nagy Sándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is. A Néppárt nevében koszorút helyezett el Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke és a nagyváradi elnökség több tagja. Az EMNT és Tőkés László EP-képviselő nevében koszorút helyezett el Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Orbán Mihály, a képviselő irodavezetője és Agyagási Ernő, az EMNT Bihar megyei alelnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma

Semjén: a magyar-román sorsközösség tudatosítását kell segítenie a megemlékezésnek
A magyar-román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Aradon, október 6-i ünnepi beszédében.
Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Semjén Zsolt hangoztatta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar-román közös határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. Felidézte: a magyar-román együttélés 2012-ig bizalmi alapú, gyakorlatias és eredményes volt, az együttműködést azonban az utóbbi években politikai szinten elutasították, az utóbbi hetekben pedig „minősíthetetlen stílusú támadások" érték Magyarországot. Hangsúlyozta: ennek ellenére Magyarország továbbra is nyitott arra, hogy a két ország minél több szálon össze legyen kötve. Ennek egyik jó példája az lenne, ha az osztrák és szlovák határhoz hasonlóan „minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat". Semjén Zsolt ünnepi beszédében szólt arról is, hogy a történelmi múlt nem szakítható el a jelentől és a jövő útkeresésétől.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségi elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – fogalmazta meg.
Kifejtette: számukra a szabadság azt jelenti, hogy nemzeti identitásukat, nyelvüket és kultúrájukat szülőföldjükön megőrizhetik. „Nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban" – hangoztatta hozzátéve: a romániai magyarság szabadságától nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet. Az 1848-49-es események arra tanítanak, hogy minden nemzedéknek tudnia kell áldozatokat hozni, megújulni és előre tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
George Falca, Arad polgármestere az ünneplőkhöz szólva emlékeztetett: 15 éve ő volt az első román köztisztviselő, aki koszorút helyezett el a 13 aradi vértanú szobránál. „Hiszünk az értékekben, s az egyik legnagyobb érték egymás tisztelete" – mondta.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke szerint a magyarság – különösen Aradon és a szórványban – ideológiai és politikai törésvonalak mentén egyre megosztottabb, a megosztottság pedig gyengíti az erejét. „Szórványban élet-halál kérdése megmutatni, hogy vagyunk, és hogy bele akarunk szólni sorsunk irányításába" – mondta. Az ünnepi beszédek után közös imádkozás és a koszorúk elhelyezése következett.
Aradon a megemlékezés délelőtt kezdődött, amikor Urbán Erik csíksomlyói ferences atya, erdélyi érseki helynök celebrálásával szentmisét tartottak a római katolikus templomban. Ezt követően Kelemen Hunor a Szabadság-szobornál helyezett el koszorút a vértanúk emlékére.
Százhatvanhat éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét – tizenkét tábornokot és egy ezredest -, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-át a kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává. MTI
Erdély.ma

Az aradi tizenhármak: út és emlékezet
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján érdemes kicsit áttekinteni a szabadságharc bukásához vezető utat, a vértanúk kultuszának eredetét és fejlődését – ebben volt segítségünkre Hermann Róbert és Medgyesy-Schmikli Norbert, a Károli Gáspár és a Pázmány Péter egyetemek történészei.
Az osztrák–magyar háború 1848. szeptemberi kitörésekor a magyar hadseregben komoly tapasztalattal csak azok az alakulatok rendelkeztek, amelyek a császári és királyi hadseregből kerültek át – szögezte le rögtön Hermann Róbert hadtörténész. A Károli Gáspár Református Egyetem történettudományi intézetének vezetője szerint tehát az ellenség eleve nemcsak számbeli, hanem minőségi fölényben is volt a csapatainkkal szemben. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az önálló magyar haderő, a honvédség szervezése csak 1848 májusában kezdődött meg, a tömeghadsereg létrehozása pedig 1848. szeptember–október folyamán.
– Ez azt jelenti, hogy a magyar hadsereg alakulatainak kétharmada fiatalabb volt egyévesnél. Ami pedig a felszerelést illeti, miután az országnak 1848 előtt nem volt hadiipara (ipara is alig), a fegyverzetet kezdetben a hazai császári raktárakból, illetve külföldi szállításokból fedezték. Ezek a lehetőségek azonban 1848 őszétől jelentősen beszűkültek, illetve megszűntek. Így maradt a hazai gyártás, amit sikerült ugyan megszervezni, de ez nem változtatott azon, hogy a honvédsereg mindvégig komoly fegyverzeti és felszerelési hiányokkal küzdött – magyarázta a hadtörténész.
Hermann Róbert azonban figyelmeztetett: a körülmények ellenére számos alakulat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az 1848 május–júniusában felállított első tíz honvédzászlóalj közül figyelemre méltó például a szegedi 3. és a kassai 9. (az úgynevezett vörössipkás) zászlóalj, a tüzérségünkről pedig sokat elárul, hogy az osztrák és az orosz fél is azt hitte: a magyaroknak francia tüzéreik vannak.
A katonák és tisztjeik motivációja eltérő volt. Az első tizenkét honvédzászlóalj, az 1848. augusztus–szeptember folyamán szervezett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak, a további önkéntes és szabadcsapatok esetében az önkéntesség elkötelezettséget feltételez. Ugyanez mondható el az intézetvezető szerint az 1848 őszén, illetve 1849 nyarán hazaszökő, külföldön állomásozó huszáralakulatok tagjairól is. Ám az 1848 őszétől „kötelezően” kiállított honvédalakulatokról ezt nem állíthatjuk ilyen határozottan.
– A tisztikar körében is sokfélék voltak a motivációk. A tényleges és nyugalmazott császári tisztek részint nemzeti elkötelezettségből, részint egzisztenciális okokból jelentkeztek nagy számban a honvédseregbe, ahová eggyel magasabb rangban vették át őket. Ugyanakkor azok, akik nem azonosultak az üggyel, 1848 őszétől több ütemben elhagyták a honvédsereget. Az első ilyen válság 1848 októberében zajlott le, amikor V. Ferdinánd király törvénytelennek minősítette a magyar országgyűlés tevékenységét. A következő hullám az október 30-i kudarcba fulladt schwechati csata után következett be, ezt követte az V. Ferdinánd lemondását, majd a főváros elfoglalását, végül pedig a függetlenség és a trónfosztás kimondását követő válság – részletezte Hermann Róbert. A hadtörténész hozzátette:
– Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a hadi események, azaz az önvédelmi harc kilátásainak változásai sokkal komolyabb hatással jártak, mint egyes politikai jellegű sorsfordulók. Jellemző, hogy a trónfosztást követően alig egy tucat magasabb beosztású tiszt vonult vissza, s általában ki sem léptek a honvédseregből, hanem betegszabadságra mentek, vagy békealkalmazást kértek.
A Károli intézetvezetője a sorsfordító orosz beavatkozásról fontosnak tartotta kiemelni, hogy – ellentétben a ma is dívó közvélekedéssel – nem a függetlenség és a trónfosztás kimondása okozta, hanem a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt került rá sor.
– Az osztrák fővezérség már 1849. március végén egyre többször utalt erre a lehetőségre, mint amellyel megoldható a „magyar kérdés”, a hivatalos osztrák segítségkérés pedig másfél héttel korábban elment Szentpétervárra, mint ahogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre megérkezett Bécsbe – mutatott rá a szakértő.
Miklós cár hadba szállásával az összeomlás elkerülhetetlenné vált. A hadtörténész rámutatott: maga az orosz haderő önmagában vagy harminc-negyvenezer fővel volt nagyobb, mint a honvédsereg, s akkor a két fél közötti minőségi különbségekről még nem is beszéltünk. A békekötésre ráadásul az osztrák fél 1848 októbere utáni teljes elutasító magatartása miatt már nem volt esély – Bécs elszánta magát a független Magyarország felszámolására.
– A megtorlás az osztrák kormányzat kezdeti elképzelései szerint elsősorban a magyar politikusokat sújtotta volna; az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Szemere-kormány tagjait, a megyékbe és kerületekbe kiküldött kormánybiztosokat, a parlamenti képviselőket. Az, hogy a legsúlyosabb ítélet ne őket, hanem a honvédsereg azon tisztjeit érje, akik a császári-királyi hadsereg aktív vagy nyugalmazott tisztikarából kerültek át a honvédsereg felső katonai vezetésébe, alapvetően az új uralkodó, I. Ferenc József döntése volt. Az ok egyszerű: nem elsősorban a politikusoknak, hanem ezeknek a katonáknak köszönhető az a haderő, amely 1849 tavaszán a határokig kergette az osztrák sereget. Ezt a szégyent nem lehetett megbocsátani és megtorlás nélkül hagyni – magyarázta Hermann Róbert. A történésztől azt is megtudtuk, hogy a megtorlás már 1849 januárjában megkezdődött, amikor Budán kivégeztek egy Witalis Söll nevű honvéd őrnagyot, a tiroli vadászcsapat parancsnokát. 1849 márciusában az olasz önkéntesekből álló Frangepán-csapat főhadnagyát, Giovanni Baldini vasúti főmérnököt lőtték agyon azért, mert a császári hadsereg olasz nemzetiségű katonáit rávette az átállásra. S a sor hosszan folytatható 1849. október 20-ig. Akkor Pesten Mieczyslaw Woroniecki és Peter Giron honvéd alezredesek, illetve Karol d’Abancourt de Franqueville honvéd százados került a hóhér kezére. Az ő kivégzésük legfontosabb oka az volt, hogy így demonstrálják a világnak: a magyar szabadságharcban a „külföldi söpredék” is komoly, meghatározó szerepet játszott.
– Ami pedig Aradot illeti, azt egyértelműen szimbólumnak szánták. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan komoly erődítmény, amit a honvédsereg 1848–1849 folyamán elfoglalt a császári-királyi haderőtől. S az erőd bevételének fő felelőse, Vécsey Károly vezérőrnagy nem véletlenül volt utolsó a kivégzettek sorában, hiszen az ő vétkét tartották a legsúlyosabbnak – fejtette ki Hermann Róbert.
Végül a tizenhárom vértanúról szólva a Károli tanára közölte:
– Az utókor hajlamos őket mind-mind hibátlan jellemű és katonai teljesítményű személyiségnek tekinteni. És valóban voltak közöttük egészen zseniális katonák, mint a Kossuth által semper victrixnek (örökké győztes) nevezett Damjanich János, a tavaszi hadjárat második felében a főváros előterében a császári-királyi fősereget hetekre lekötő Aulich Lajos. Voltak közöttük olyanok, akik mindig megbízhatóan teljesítettek, mint Vécsey Károly, aki elfoglalta Aradot, s majdnem elfoglalta Temesvárt is; Lahner György, a honvédsereg fegyverzeti és lőszerellátásának megszervezője és irányítója; a Komárom erődjét 1849 telén és tavaszán megőrző Török Ignác; a legreménytelenebb körülmények közepette is tejes erőbedobással harcoló Dessewffy Arisztid, Leiningen-Westerburg Károly és Poeltenberg Ernő – sorolta a hadtörténész.
De Hermann Róbert azt is megjegyezte, néhányukról kiderült, hogy kitűnő ezred-, dandár- vagy hadosztályparancsnokok, ám egy hadtest élén, önálló vezénylőként már nem állják meg a helyüket. Ilyen volt Knezic Károly, Nagysándor József, Kiss Ernő. A kivégzettek között volt továbbá Schweidel József, aki betegsége miatt 1848. december vége után nem teljesített fegyveres szolgálatot, illetve Lázár Vilmos, aki félig-meddig véletlenül került be az aradi perbe, hiszen a IX–X. hadtest egyes maradványai az ő vezényletével tették le a fegyvert; de korábban hadosztály-parancsnokinál magasabb beosztásban nem szolgált, abban viszont kiválóan helytállt.
Az aradiak emlékezetéről Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára beszélt lapunknak.
– A golyó által kivégzett Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József; továbbá a kötél általi halállal elköltözött Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, valamint Vécsey Károly gróf haláluk pillanatában a magyar szabadságharc mártírjaivá váltak. Tiszteletük első megnyilvánulásaként az aradiak aznap este a vesztőhelyen, a vár tövében és a Maros partján gyertyát gyújtottak, és közösen imádkoztak a kivégzettekért, s két napra gyászba borult a város, bezártak a boltok is – idézte fel az eseményeket a Pázmány tanára.
A történész szavaiból kiderült, hogy az elnyomás éveiben nyilvános megemlékezésre nem volt mód, még a tábornokok nevét sem szabadott kiejteni az utcán. A szájhagyomány útján terjedő történetek, az aradi tizenháromnak tulajdonított fohászok és utolsó szavaik révén viszont emlékük nem halványult el. Liszt Ferenc nekik ajánlotta „Funérailles – octobre 1849” című megrendítő zongoraművét. Népdalokat is költöttek az áldozatokról. Ezek közül a „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara…” kezdetű, 56 sorból álló költemény ismertségét tekintve is kitűnik a sorból. Figyelemre méltó az is, hogy az 1850-es évektől megjelentek a Batthyány Lajos vonásait idéző Szent István-ábrázolások, 1860 után pedig néhol az idős Széchenyi István arca köszönt vissza az államalapítót mintázó alkotásokról. Az első aradi „emlékmű” Barabás Péterhez, egy későbbi országgyűlési képviselő, Barabás Béla édesapjához kötődik, akinek önéletírása szerint: „Volt az apám udvarában egy kiszáradt eperfa. Éppen 13 főága volt. Ez a kiszáradt eperfa volt az első emlék, amellyel az aradi vár mellett elterülő zsigmondházi mezőn a vértanuk kivégeztetési helye megjelöltetett.” Az eperfa ágaira írták fel a kivégzettek nevét, és mellé egy keresztet is állítottak. A fa helyén 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet helyezett el, majd 1881-ben obeliszket állítottak ott fel. A legméltóbb emlékmű a város központjában álló Szabadság-szobor 1890-ből – ez Huszár Adolf és Zala György (a budapesti Hősök tere egyik szobrásza) munkája. Trianon után ezt a román állam elbontatta, s csak 2004-ben került vissza a helyére. Thorma János Aradi vértanúk – Október hatodika című gyönyörű festménye (1893–1896) mindmáig egyik ikonja lett a megemlékezéseknek. Az aradi vértanúk tisztelete a századfordulón már nem ütközött komolyabb akadályokba – tudtuk meg Medgyesy S. Norberttől.
– Október 6. központi helyet foglalt el a közgondolkodásban, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom 16 pontja közül az egyik nemzeti gyásznappá és tanítási szünetté nyilvánítását követelte – mutatott rá Medgyesy S. Norbert. Elmondta például, hogy Aradon valójában nem tizenhárom, hanem tizenhat honvédtiszt lelte halálát. A kivégzettek között volt még Ormay Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc legidősebb fia), valamint Lenkey János tábornok is.
Említésre méltó továbbá, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt annak ellenére ítélték halálra és végezték ki ugyancsak október 6-án Pesten, hogy 1848 nyarától kezdve mindvégig a békés megoldás lehetőségét kereste a bécsi udvarral, amíg 1849. január 8-án Pesten el nem fogták az osztrákok.
Nagy Áron
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Az aradi vértanúk emléknapja
1849. október 6-án érte el tetőpontját az 1848–1849-es szabadságharc megtorlása. Aradon ezen a napon végeztek ki tizenhárom honvédtisztet, ugyanakkor Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős miniszterelnököt. A nemzeti gyásznapon a vértanúkra emlékezik a magyarság. Volt, ahol már vasárnap vagy tegnap tartottak megemlékezést.
Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómesterének büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták. Az ítéletet október 6-án hajtották végre, akkor végezték ki a 13 főtisztet: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában hajnalban lőtték agyon, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáróhellyé vált. Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagyot azért nem végezték ki, mert a fogságban megtébolyodott, és a várbörtönben meghalt. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat „in effigie” végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az aradi tizenhármak állhatatossága és emberi ereje példamutató kell hogy legyen a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy választ tudjon adni a kihívásokra – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke vasárnap Révkomáromban a városi művelődési központban rendezett megemlékezésen. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy – bár lehetőségük lett volna rá – mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem rajtuk hajtotta végre tervezett retorzióit. Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről tett tanúbizonyságot – jelentette ki. A politikus kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő mai folyamatokat. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért össze kell fognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva nemet kell mondania iskolái bezárására. Vértanúink cselekedetei, becsületességük, emberi tartásuk a mai kor embere számára is zsinórmértékül szolgál – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a budapesti Március 15. téren a Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc véráztatta csataterein és ütközeteiben a halál árnyékában egy új szabadságért küzdeni akaró és azért harcolni képes nemzet született. Kijelentette, meg kell emlékezni az aradi vértanúk hozzátartozóiról is, hisz ők a feldolgozhatatlan veszteségüket követően céltudatosan továbbvitték az 1848–49-es szabadságharc legfőbb mozgatórugóját: a magyar szabadság mellett tett hitet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az aradi lármafák
Bibliai vagy világi példabeszédek vajmi kevéssé nyugtathatnak meg bennünket; másokat is, akik a történelmi erőszak listáin vesztesekként sokszor szerepeltünk, el egészen Muhiig, Mohácsig, Nagymajtényig, Világosig és a drámai hangzású Trianonig. Az 1848–49-es szabadságharc és az orosz cári csapatok előtt lerakott fegyverek véres emlékeztető erővel bírnak a magyarság előtt, lármafák, önvédelemre figyelmeztetők.
Október 6. Mindörökké az egyik nagy Magyar Ravatal. Akár egyetemes emlékeztető is lehetne, hiszen a lobogókon ott virított a Világszabadság mint végső cél. És nem csak Magyarországon, de Bécsben is, Prágában, Komáromban is.
Az Aradon kivégzett 13 hős főtiszt híre-neve nemcsak a Kossuthékkal kimenekült vezető személyiségek révén jutott el Alaszkáig, Ausztráliáig, Londonig, Amerikáig. Az elnyomottak, összetörtek mindig is számon tartották a legyőzött szabadságharcosok erkölcsi nagyságát, Dél-Afrikától Malmőig. Sokszor találkozhatunk azzal az önvigasszal, hogy igen ám, de rövid történelmi tíz esztendő után megkapta I. Ferenc József is Solferinónál (1859. június 24.) a sors bosszúját, Világosra rímelve.
Sekély a vigasz. Gyengült a Habsburg, igaz, a szabadságküzdelmünkben, le is győzetett általunk, s mi lett volna, ha az orosz cár ki nem húzza a pusztulásból… Mondom, mai napig is önvédelemre szorulunk.
A császár bennfentesei parancsra átíratták a magyar nyelvű cégtáblákat, át a magyar emberek nevét tótra, németre, szerbre – csak magyar ne legyen! Visszhangzott a tatárjárás idején föllobbant ige 1849-ben is: Magyarország megszűnt létezni. Akiket amaz átírás a mostanira emlékeztet, nem téved.
Nem gyűjtjük nemzeti gyásznapjainkat. Van abból elég. Az aradi 13 viszont Hétszentség. Jelképerejű a magunk megaláztatásában. Cseppet sem véletlen, hogy a románok ilyen elemi erővel gyűlölik még a Szabadság-szobrát is Aradnak. Adjuk hozzájuk még Kazinczy Lajost, Batthyány Lajos miniszterelnököt, igen a számtalan névteleneket, a koldussá vált, s Arany János versébe úgy került, rokkant honvédeket.
Végül is szívünk, történelmünk, az egykori Magyarország egyetlen kegyhely ezen a napon is. A szabadságunké. Sosem szabad elfelednünk ezt, és a tizenhármakat, akik értünk haltak.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A szabadság szentjeire emlékeztek
Az aradi vértanúkra emlékezetek október 5-én, hétfőn délután a Szent László Egyesület által szervezett előadással. Az eseménynek a váradi Partiumi Keresztény Egyetemen adott helyet.
Az 1849. október 6-i eseményekre, a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek meg mindazok, akik részt vettek a Szent László Egyesület által szervezett hétfő délutáni rendezvényen. Az emlékezőket Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztotta meg gondolatait. Mint elmondta, október 6-án, október 23-án, március 15-én Erdélyben és Kárpát-medencében, de szerte a világon a szabadságra emlékeznek. „Olyan helyen élünk, ahol gyermekeinknek nagyon zsenge korban meg kell tanulniuk, hogy mi is a szabadság. Harcolni kellett, harcolunk és valószínű a jövőben is harcolni kell majd a szabadságért, amelyért az aradi tizenhármak életüket adták. Fontos, hogy ne feledjük el a szabadság szeretetét, hogy gyermekeink megértsék, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet”. Aktuálpolitikai témára kitérve, Szilágyi Zsolt megjegyezte, hogy jelenleg az európai kereszténység megmaradásáért, Európa határainak megvédéséért is harcolni kell. „Mi magyarok a 1848-49, Trianon, 1956 vagy 1989 félsikere vagy sikertelensége miatt siránkozunk, de ilyenkor rá kell döbbenünk arra, hogy boldog csak az a nemzet lehet, amelynek vannak szabadsághősei, mert ők tartják bennük a hitet, ők nyújtanak példát, elszántságot és ők adnak nekünk erőt” – tette hozzá végezetül.
Előadás
A beszédeket követően a meghívott békéscsabai művészek – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szőke Pál és Tomanek Gábor – dokumentumműsorukban felelevenítették az 1849-es eseményeket, eredeti dokumentumok és iratok, jelentések, napló, levél és beszéd részleteken keresztül. Az előadásból kiderült, mi történt Aradon az ítélet előtt, közben és utána, hogyan zajlott a kivégzés és elhangzott a 13 vértanú utolsó mondata is. A történelmi részletekben gazdag előadásból még az idősebb korosztály is megtudhatott új részleteket. A megemlékezést a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok fellépése színesítette, a két kórus alkalomhoz illő dalokat énekelt.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Az aradi vértanúkra emlékeztek
Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából tartottak rövid megemlékezést október 6-án, kedden a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.
Az alkalomból a diákok felolvasták Damjanich János aradi vértanú utolsó, börtönben írt levelét, szavalatok hangzottak el, és mécseseket gyújtottak a vértanúk képmásai előtt. A rendezvény végén a Kormorán együttes Aradi vértanúk című dalát hallgathatták meg a jelenlevők. „Iskolánk már rég felvállalta azt, hogy nemzetünk jeles történelmi napjaira emlékezteti a gyermekeket. A tanulók tudják, mikor vannak ezek a napok, és ilyenkor ünnepélyt tartunk” – mondta László Károly, az iskola igazgatója.
A Minta ifjúsági szervezet tagjai az aradi vértanúk utolsó szavaival pergamen formájú, tekercses szórólapokat adtak át kedden a járókelőknek Csíkszeredában, majd gyertyát gyújtottak Gál Sándor szobránál – így tisztelegtek az Aradon kivégzett honvédek emléke előtt. Tőke Ervin, a szervezet elnöke elmondta, Gál Sándort ugyan nem végezték ki Aradon, de ő is 1848-as szabadságharcos volt, ezért emlékeztek az ő szobránál.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Főhajtással emlékeztek Udvarhelyen
Az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi honvédtiszt emléke előtt tisztelegve több mint százfős tömeg gyűlt össze kedden a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Vasszékely-szobornál.
A politikusok, különböző szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek mellett nagy számban jelen voltak – iskolájuk egyenruháját viselve – a Tamási Áron Gimnázium diákjai is a Máron Áron téri megemlékezésen.
„Az aradi tizenhárom vértanú emléke súlyos mondanivalót hordoz a ma embere, napjaink magyar valósága számára: magyarnak lenni, embernek megmaradni” – jelentette ki Sarkadi Zoltán, a rendezvény műsorvezetője, aki felkérte a jelenlévőket, hogy főhajtással tisztelegjenek az 1848–49-es magyar szabadságharc mártírjainak emléke előtt.
„Benedek Elek írói hitvallásában úgy fogalmazott, hogy az erősek oldalán harcolni nem érdem. Ezt nagyon sokan így gondolták, akik a magyar honvédek közé álltak. Az Aradon kivégzett tábornokok nem könyörögtek életükért, mert igaz ügy mellett álltak. Bizonyára tudták, hogy példájuk és áldozathozataluk nem hiábavaló. Ennélfogva a hazaszeretet és a szabadság nagy jelképeiként tartjuk őket számon. Példájukat nem feledhetjük, amíg magyarok élnek ezen a földön” – tolmácsolta a Bunta Levente polgármester által megfogalmazottakat Jakab Áron Csaba udvarhelyi képviselő-testületi tag.
Faludy György Október 6. című versét adta elő Kulcsár-Székely Attila színész, majd a vértanúk utolsó szavait idézte Sarkadi. Koszorúzással, illetve a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Az aradi tizenháromra emlékeznek Háromszéken
Megemlékezéseket szerveznek Kovászna megye három városában az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének évfordulójára, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt ítéltek halálra.
A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek az aradi vértanúkra kedden 16 órától, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál. Az esemény alkalmával minden résztvevő leróhatja tiszteletét egy-egy szál virággal. A megemlékezést követően az ünneplő tömeg átvonul az Erzsébet parkba, az 1848–49-es honvédemlékműhöz. Áldást mond Szabó Lajos római-katolikus kanonok-plébános, közreműködik Nagy Zoltán, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának munkatársa.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Nagy Mózes Gimnázium udvarán tartanak megemlékező ünnepséget az említett intézmény, valamint a Református Kollégium diákjai kedden 13 órától Kézdivásárhelyen. Az ünnepi műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsa, a Református Kollégium tanára, valamint Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Líceum oktatója állították össze, ám a céhes város önkormányzata is részt vesz a szervezésben. Az eseményt koszorúzás zárja Sujánszky Euszták, az aradi tizenhármak gyóntatópapjának emlékplakettje előtt.
Az Erdővidék Múzeumának munkatársai sétát szerveznek a Zathureczky temetőben és a központi temetőben nyugvó ’48-as hősök sírjaihoz Baróton, míg a bányászváros 1848-as szabadságharcban résztvevő hőseiről Demeter László muzeológus beszél. A találkozás kedden 17 órakor a Zathureczky temetőnél lesz, majd 17 óra 45 perckor a baróti katolikus temető bejáratánál. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevők vigyenek magukkal gyertyát és virágot, amelyeket a hősök sírjainál helyezhetnek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

„Szabadság minden népnek, aki él…”
Maroknyi kolozsvári magyar emlékezett tegnap Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál az aradi vértanúkra.
A Házsongárdi temetőben tartott megemlékezésen Biró Krisztina szavalt, illetve a Református Kollégium énekkara (karnagy: Székely Árpád) lépett fel. Kádár István Kolozs-Monostori plébános arra buzdította a jelenlevőket: „mi is éljünk azért, amiért az aradi vértanúk életüket adták: nemzetünkért”. Jobbágy Júlia unitárius lelkész kifejtette: az aradi vértanúk példát mutatnak nekünk, majd Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is azt tanácsolta: „Merítsünk erőt eleink példájából”. „Nekünk fontos a magyar nemzet, az összetartozás, a hűség” – vette át a szót Albertné Simon Edina konzul, Antal Géza KIFOR-elnök pedig a közösség, a magyarság és a hit megőrzésére és vállalására szólított fel beszédében. Az emlékoszlop koszorúzása után a Farkas utcai református templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet.
(N.-H. D.)
Szabadság (Kolozsvár)

Hinnünk kell a jövőben, és harcolnunk érte
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)

Megemlékezés a Vesztőhelyen
„Minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni”
Hosszú évek óta nem voltak ennyien az aradi Vesztőhelyen október 6-án, idén ugyanis, mint köztudott, a Megbékélési parkban elkezdődött felújítási munkálatok miatt a megemlékezésre és koszorúzásra a váraljai obeliszknél került sor.
A rendezvényen Arad megyét és várost Adrian Ţolea ideiglenes megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester képviselte. A prezídiumban Aradról még helyet foglalt Király András államtitkár (a Szabadság-szobor Egyesület elnöke) és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja és Schiffer András a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Jelen volt továbbá a magyar Országgyűlés és a román kormány több képviselője, civilszervezetek, helyi önkormányzatok és egyéb intézmények vezetői is lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt.
A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: csakis úgy élhetnek békességben egymás mellett románok és magyarok, ha kölcsönösen tiszteletben tartják a másik értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.
„A mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”
Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök így szólt az egybegyűltekhez: „A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak. (…) Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nyelvünket és kultúránkat szülőföldünkön akarjuk megőrizni. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban, szülőföldünkön, és amit magunk számára kérünk, azt nem akarjuk mástól elvenni. A román többség nem lesz kevésbé szabad, ha nem korlátozza anyanyelvhasználatunkat, nemzeti szimbólumaink használatában nem akadályoz és a román gyerekek sem veszítenek semmit, ha a magyar vagy más nemzetiségű iskolások saját anyanyelvükön tanulnak. Ma nekünk a szabadság azt jelenti, hogy nem a honvédelmi miniszter mondja meg nekünk, hogy miről beszélhetünk, és miről kell hallgatnunk. Ezt nem tudjuk elfogadni, ebből nem kérünk. Neki és a hozzá hasonlóakban gondolkodóaknak üzenjük innen, hogy a mi szabadságunktól nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet”.
Kelemen az aradi Szabadság-szobor kiszabadításának és újraállításának példájával élve hangsúlyozta: minden nemzedéknek tudnia kell talpra állni és megújulni a kudarcok után. „Az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető áldozata volt az abszolutizmus arrogáns önkényének és hőse egy nemzetnek. Mindazt, amit tettek nem önös érdekből cselekedték. Igazságért kiáltottak, szabadságért harcoltak, a magyar nép nevében tették mindezt úgy, hogy közülük sokan nem is voltak magyar anyanyelvűek. Emberi nagyságukat csak növeli, hogy a magyar forradalom hármas jelszava számukra egyben erkölcsi kötelesség is volt” – fogalmazta meg az RMDSZ-elnök a vértanúság üzenetét a mának és a jövőnek.
„Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek”
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: minden nemzet másként vélekedik az aradi tizenháromról, utalva az aradi Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is. „Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen” – utalt a Szabadság-szobor 11 évvel ezelőtti újraállítására.
A miniszterelnök-helyettes kitért a román és a magyar állam közötti együttműködésre is, mely az utóbbi időben nem volt éppen felhőtlen politikai vonalon, Magyarországot több támadás is érte a román kormány irányából. „Mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami erősíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve. Azt szeretnénk, ha nemcsak például Ausztria és Szlovákia, hanem Románia irányába is minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, annak fejlődése, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat”. Semjén szerint a két ország közötti politikai viszályok csakis hátráltatják e térség fejlődését, a román és magyar emberek érdekét.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a magyarság megosztottságára célzott, mondván, ez gyengíti egy nemzet erejét, szétforgácsolja fejlesztő törekvéseit és egységességét, ezért minden magyarnak – így az aradiaknak is – arra kell törekednie, hogy összetartásra buzdítsa népét. Ezt a célt szolgálja a most megnyitott Ereklye-múzeum is, ami azt jelképezi, hogy, ha kell, képesek vagyunk vérünket áldozni a szabadságért.
A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató megáldotta a megemlékezőket.
A rendezvény a hagyományos koszorúzással ért véget.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerte
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)

Táncjáték az aradi 13-ról
Október 5-én este Aradon került színre a 13 című táncjáték, október 6-án a kolozsvári magyar opera színpadán láthatta a közönség, hogy aztán, a közelebbi jövőben Budapesten, Temesváron, majd remélhetőleg szerbiai Zentán, a szlovéniai Lendván és másutt is bemutassák.
Biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló produkció mindenütt sikert arat majd.
Az aradi tizenhárom vértanú történetét többször és többféleképpen feldolgozták már, táncjátékban azonban, tudomásom szerint, most először. A „most” ezúttal jó pár hónapot jelent, hisz az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar közös produkcióját már láthattuk egyszer Aradon. A három ország magyar művészeinek összefogásából létrejött kitűnő (mostanra már „beérett”) előadás azonban ezúttal is vastapsra ragadtatta azokat is, akik már látták, és azokat is, akik most látták először. Sőt: minél többször látja a néző, annál inkább felfedezi az előadás „ízeit”, komponenseit, mondandóját. A tánc ugyanis sajátos művészet, sajátos kifejezési eszközökkel, nehéz a nézőnek szavakban elmondania, jelenetről jelenetre a darab történéseit – a fontos, hogy nagyjából ráérezzen a „cselekményre”, amelyet amúgy a történelemből is ismer: a szilaj harctéri küzdelem után az elfogatás, börtön, majd a kivégzés következik. Az egyórás előadás nem mesél el egyéni sorsokat – lehetetlen felfedezni, hogy a (nem véletlenül) 13 táncos közül ki melyik vértanút eleveníti meg. Csak egyetlen szereplő, Haynau (Móricz Bence aranysarkantyús táncos) különül el mind viseletével, mind a táncát kísérő zenével. Az élő zenét a kitűnő, héttagú szabadkai Juhász zenekar szolgáltatja, a dallamok közt román (a közismert Periniţa) és egy ugyancsak közismert (szerb) Bregovics-szám, sőt francia sanzon is szerepel számos – a győztesek diadalát megjeleníteni hívatott – német–osztrák, és persze a gerincet alkotó magyar zeneszámon kívül. Elhangzik két, József Attila verseire komponált dal, amelyek meglepően jól illeszkednek az előadásba. Egyetlen női szereplő lép fel (anya, feleség, testvér, szerető? – a Nő), Gál Nóra egyaránt jól énekel és táncol.
A rendkívül látványos előadás végén a társrendező, az aradi Tapasztó Ernő bemutatta az előadás szereplőit, a táncosokat – Gazsi László, Szilágyi András, Győri Krisztián, Gál Zoltán, Nagy Márton, Baracsi Gergő, Horváth Dániel, Németh Antal (aranysarkantyús táncos), Balogh Dávid, Harmati Patrik, Szabados Tamás, Földesi Márton, Molnár Bálint –, a Juhász zenekart – Juhász Gábor, Juhász Gyula, Dvoracsko Szebasztian, Vas Endre, Ölveczky Tamás, Barity Zorán, Cimber Ferenc –, végül a rendező-koreográfust: Farkas Tamás örökös Aranysarkantyús táncost, a Népművészet ifjú mesterét. Sajnos, ritkán találkozunk velük, bár megérdemelnék, hogy megjegyezzük nevüket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nem jutnak el a szórványba az elméletek
Számos helytörténeti könyv születésénél bábáskodott. Ma is aktívan ír, szerkeszt és közösségi rendezvényeket hoz tető alá. A szórvány napszámosával, Nagy István magyarpécskai tanárral többek közt Klebelsberg Kunóról, a leépülő oktatásról, a politizálás kiúttalanságáról és a helybenmaradásról beszélgettünk.
– Pedagógus, helytörténész, közösségszervező – ez a három jelző illik leginkább munkásságára. Miként tudja manapság a szórvány megtartani értelmiségét?
– Temesváron kaptam fizikus diplomát, 1979 óta vagyok tanár. 12 évig voltam főállású RMDSZ-es alpolgármester Magyarpécskán. Közösségszervező tevékenységem 1989. december végén indult, évente szervezek valamit. Novemberben kerül sor a Klebelsberg-napokra, és évente társszerkesztek, szerkesztek vagy írok egy-egy helytörténeti könyvet. A helyi néptánccsoport hátterét biztosító Búzavirág Egyesületnek voltam az elnöke, és jelenleg a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet vezetem. A szórványban gyér a magyarság, így az őket kiszolgáló diplomás magyarok száma is folyamatosan csökken. Egyre kevesebb tanítóra, tanárra van szükség. Az orvosok – magyarok és nem magyarok – pacientúrája etnikailag vegyes, de a mérnökök munkájának sincs etnikai kötődése. A papok és tiszteletesek zömének nem csak magyar, hanem román és más nemzetiségű hívei is vannak, ezért van az, hogy szolgálatukon nem érhető tetten a magyar hangsúly. Az iskolákban tanító magyar tanárokat nem a közösség, hanem a román állam tartja meg. A magyar művészek vagy szabadúszók, vagy a román állam intézményeinek alkalmazottai. Az erdélyi magyarságnak nincs autonómiája, így bármiféle megtartó képességről értelmetlen beszélni.
– Említette a Klebelsberg Kuno-napokat: Magyarpécska mit őrzött meg a jeles államférfi szellemi hagyatékából?
– Semmit. Gróf Klebelsberg Kunónak nincs pécskai hagyatéka. A plébániai születési anyakönyvek – amelybe megkeresztelésekor bevezették – sem Pécskán, hanem az aradi állami levéltárban tekinthetők meg. Klebelsberg két hónapot élt Pécskán, amikor a császári és királyi huszár főhadnagy apja lovasbalesetet szenvedett, aminek következtében 16 hónap múlva meg is halt. 1875. november 13-án született, és december 5-én keresztelték meg. 1988-ban a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója, dr. Horváth László meglátta a plébánia falán az EMKE által 1996-ban elhelyezett emléktáblát, és megkért, hogy állítsunk a városba egy Klebelsberg-szobrot. Megkerestem egykori egyetemi rajztanárom, a neves szobrászművész Jecza Pétert, és 2000. november 11-én a szegedi és a temesvári püspökök – Magyarország tanügyminisztere és kulturális minisztériumának államtitkára jelenlétében – megszentelték a szobrot. Az esemény mindenkit megmozgatott: az adományozó budapesti iskolát, a Heinrich József esperes vezette pécskai római katolikus plébániát és a helyi RMDSZ-t, amelynek elnöke voltam.
– Magyarpécskának több híres szülötte és rangos múltja van. Ma a legjobban szórványosodó erdélyi régiók közé tartozik. Mi maradt meg a történelmi városból?
– Klebelsberg Kunón kívül Magyarpécskán született Ormós Zsigmond műgyűjtő, művészettörténész, politikus, Mester János jezsuita szerzetes, pedagógiai egyetemi tanár, Nagy Oszkár, a nagybányai festőiskola művésze. A település 1765-ben kapott önálló közigazgatási jogot, és hosszú időn keresztül járási székhely volt. Jelentős gabonatermő és állattartó hely, bútorgyártással és 5 malommal. 1925-ben, Erdély közigazgatási bekebelezésekor a Rovine nevet adták a településnek, majd 1960 szeptemberében összecsapták Románpécskával, és a két községből egy maradt, Pécska. Magyarpécska a 19. század közepétől 1919-ig mezőváros volt. Pécska 2004-ben lett város. A 2011-es népszámláson Pécskán 6293 románt, 1003 cigányt és 3076 magyart számoltak össze: húsz év alatt a magyarság 1500 fővel, azaz több mint 30 százalékkal csökkent.
– Sokféle elképzelés született az elmúlt évtizedben a szórvány megmentésére. Lát-e valamilyen javulást ezen a téren?
– Sokan beszélnek a szórványról, írnak róla, előadásokat tartanak, sokszor ugyanazt egymás után több helyszínen is elmondják, de az érintettekhez ezek az elméletek nem jutnak el. Elmélettel tele a padlás, szoktuk mondani. Minden elmélet annyit ér, amennyi meg is valósul belőle. A gyakorlati, mindennapi aprómunkára sem ember, sem elképzelés. Ez istrángszaggató tevékenység. Erős meggyőződés, nagy-nagy tűrőképesség, sok tudás, érvelési és vitatkozási készség kellene hozzá. Erre nehéz, majdhogynem lehetetlen képezni valakit. Ha nincs benne belső tűz, ami miatt ezt választja, akkor kár foglalkoznia vele. Ezt a munkát nem lehet megfizetni, pénzzel elintézni. Ahol van templom, de istentisztelet vagy mise csak havonta egyszer, ahonnan az apró gyermekeket a szomszéd településre utaztatják busszal, és a meglévő iskolaépületek mállanak, ahol 1-2-3 gyermek van egy évjáratban és 5-8-ban összevont osztályok – de szinte sehol a 21. századi elvárásoknak megfelelő bentlakások –, ott a magyarságukhoz lazán ragaszkodók a saját kényelmüket teszik előbbre, és a közelebbi, nem összevont osztályokkal működő román iskolákba járatják gyermekeiket. Ha lenne, aki elmondja a szülőknek, hogy árt a gyermeke lelki-értelmi fejlődésének, ha nem a családban beszélt nyelven taníttatja, akkor talán többen maradnának Erdélyben magyarok. Pécskán szórványmentő program nincs. Cigány felzárkóztatásra elég sok uniós pénzt költöttek, de az eredményei nem látszanak.
– Miért választotta a pedagógusi pályát?
– Érettségi után vegyészmérnök szerettem volna lenni, de csak a Temesvári Tudományegyetem fizika-kémia szakára jutottam be. Mire leszereltem, megszüntették a szakot, és mindannyiunkat beírtak a fizika karra. Ezt utólag nagy szerencsémnek tartom. Az egyetem elvégzésekor, 1979-ben, Pécskára helyeztek elektronika szakkörirányítónak. 1990-től van állandó, hibásan címzetesnek is mondott fizikatanári állásom, de 1979–85 között is azt tanítottam. A tanári pálya nem volt tudatos választás, de akkoriban Romániában szinte nem is volt tanárképzés. A 3 éves pedagógiai főiskolákat 1974-ben szüntették meg. A tudományegyetemeken tudósképzés folyt, kevés pszichológia és pedagógia, valamint szaktárgy-tanítási módszertannal kiegészítve. Ez a helyzet érdemben azóta sem változott.
– Ön szerint mi a romániai tanügy rendszerváltás utáni legnagyobb gondja?
– A tanügyben 1990 óta voltak reformok, de koncepció nem. Ha évenként váltják egymást a miniszterek, akkor nem is lesz. Az oktatás nagyon nagy rendszer. Itt egy gondolat kifutási ideje 4, 8, de leginkább 12 év. A romániai közoktatást azonban nem a gondolatok vezérlik, hanem a megfelelési vágyak és kényszerek. Ha váltják a minisztert, akkor cserélik a főtanfelügyelőt, és a minisztertől lefele minden vezetői tisztséget viselő fölfele néz, és lemond a gondolkodásról. Várja a széljárást. A romániai közoktatásban a ‘89-es változások nem hoztak, mert nem hozhattak érdemi változást. Ahol mindent a politika ural, ott az oktatás és a nevelés vergődik. Különösen hangsúlyos a vergődés, ha a politika tengere egyre gyengébb képzettségű és képességű politikusokat vet partra. 12 osztályos közoktatásunk állapotának hű tükre a 8. osztályosok tudásszintmérője, és az érettségi vizsgák eredményei, de a nemzetközi tudásszintmérők, a TIMSS és a PISA is. A káoszt és a fejetlenséget mutatják a szakmát és hivatást mindannyiszor megalázó, nyári tanítói és tanárvizsgák is.
– Alpolgármesterként egy ideig az RMDSZ-ben, majd a Magyar Polgári Pártban politizált. Aktív politikusként többet tehetett a helyi közösségért?
– Életem 14 évét az RMDSZ, az érdekvédelmi szervezet töltötte ki. 2008-ra annyira párttá vált a szerveztet, hogy kiléptem. Egy évig voltam a reményteljesen induló Magyar Polgári Párt tagja, ahonnan kilépésem másnapján kizártak. Ebben a pártban nem volt alkalmam politizálni. 2009-től nem vagyok párt tagja, és aligha leszek. A napokban voltam életem utolsó mozgalmi gyűlésén, ahova – mint kiderült – létszámnak hívtak meg. Az erdélyi magyarságért – amely nem közösség, mert nincsenek szervezettségi ismérvei – aktív politikusként és civilként is lehet tenni. Sajnos az erdélyi magyar politikum elmulasztotta a kezdeti lelkesedést közösségszervezéssel hasznunkra fordítani. Ez a politikusok sara, elsősorban a vezérkaré. Ma sincs romániai magyar kataszter, és nem voltak egyenlő, titkos, összmagyar belső választások. Egy-egy település magyarságáért sokat tehet az aktív politikus: amit tudtam, én is megtettem, de a felsőbb szint mulasztásait sosem tudjuk ellensúlyozni.
– Felmerült-e valaha a családban, hogy a szórványból el kellene költözni?
– Soha nem jutott eszünkbe Pécskáról elmenni. Azt szoktam mondani: ha 1990-ben nem mentem el Új-Zélandra birkapásztornak, akkor már sehova sem megyek. Találok magamnak itt is elég dolgot. A feleségem nyugdíjas magyartanár, fiúnk Kolozsváron informatikus, lányunk Temesváron geodéta.
Nagy István
Az Arad megyei Gyorokon született 1954. október 3-án. A Temesvári Tudományegyetem Fizika Karának elvégzése után 1979-ben helyezték Pécskára, ahol 1990 óta van állandó tanári állása. 1992 és 2004 között Pécska RMDSZ-es alpolgármestere. Ebben az időszakban szerkesztette a római katolikus plébánia égisze alatt megjelent Pécskai Újság című havilapot. Több helytörténeti kötet szerkesztője: Dr. Kovách Géza – Fejezetek Pécska nagyközség múltjából (1995), Nagyhalmágyi Stéger Sándor – Magyarpécska múltjából (1998), Apácai Bölöni Sándor – Cú vénasszony bábája (1997) és Betyárgyerek az erdőben (1999), prof. dr. Péter Lászkó – Kámány Lajos(2008) és Kálmány Lajos – Magyar hitvilág (2009). A Monografia Pecica (2007), a Pécskai magyar oktatás (2010), a Tornyai tanulók és tanítók (2013), valamint Ficzay Dénes: Kis irodalomtörténet című könyvek szerkesztője és társzerzője. Önálló kötete a 2014-ben megjelent Nagyvarjasi harangszó. Nagy István digitalizálta és DVD-n kiadatta Arad vármegye hatkötetes monográfiáját, és további 19–20. századfordulós, Araddal és a megyével kapcsolatos munkákat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)