Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1999. július 27.
"Csicsó Antal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke a vele készült interjúban kifejtette, hogy a moldvai, jászvásári székhelyű római katolikus püspökség 252 ezer katolikust tart nyilván. Tulajdonképpen a moldvai katolikusok száma ennél valamivel nagyobb, de hivatalosan ennyit vallanak be. Ezek közül 200-220 ezer magyar eredetű, de a három-négy csángómagyar dialektus valamelyikét csupán 62-70 ezer személy beszéli. A hatvankétezerből "velünk tart", a magyarságát meg akarja tartani a fele, tehát mintegy harmincezer. Ezeket nevezzük mi csángómagyaroknak, mondta Csicsó Antal. Felvázolta a csángók múltját. Jelenleg a templomon belül "a magyar szó használata szigorúan tilos, sőt, azt is tiltják, hogy az emberek házánál magyarul beszéljenek." Kérték a magyar nyelv engedélyezését a szintén csángó származású jelenlegi jászvásári katolikus püspöktől, Petru Ghergheltől 1990-ben, 1991-ben, aztán 1996-ban, majd 1998 februárjában és májusában is. Legtöbb beadványukra nem is válaszoltak. - A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének irodája 1997-ig Sepsiszentgyörgyön volt, amelyet akkor Bákóba költöztettek. Egyik legfontosabb munkájuk a közönségszolgálati tevékenység. Dokumentumokat fordítanak románról magyarra és magyarról románra, jogi tanácsokkal és információkkal látják el a térségben élő csángómagyarokat. - Azért harcolnak, hogy Klézsén és még néhány csángó faluban, legyen hetente egy magyaróra. Azonban ezt sem sikerült elérni. A minisztériumtól kiharcolták, hogy parancsolják meg a megyei főtanfelügyelőnek, Paraschiva Florescunak, hogy ezt hajtsa végre. Mégsem hajtotta végre. - Még Béres András tanügyi államtitkár idején kiharcolták, hogy a megyei tanfelügyelőségre utasítás menjen. Megyei szinten azonban mindent kijátszottak. Aztán Tokay György kisebbségügyi miniszter és később Kötő József tanügyi államtitkár is járt ott, de a kérést csak nem sikerült megoldani. Klézsén 5500 ember él, s ezek közül körülbelül 5000 beszél csángómagyarul. /Tibori Szabó Zoltán: "Azt is tiltják, hogy az emberek házánál magyarul beszéljenek" Beszélgetés Csicsó Antallal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnökével. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./"
1999. július 27.
A határon túli magyarság számára kell valami olyan megoldást találni, amely illeszkedik Magyarországnak az európai struktúrákhoz való integrálódása folyamatához, nyilatkozta Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A határon túli magyarság számára bizonyos területen például megoldást jelenthet a határ menti együttműködés, amely az EU-n belül elfogadott alapelv. A közeledés megszilárdítását, az Európai Unió egy másik alapelve, az autonómia életbe ültetése is segítheti. Gondolok itt az önkormányzatiság megerősítésére, ide sorolva az elfogadott autonóm önigazgatási formákat, az egyetemi autonómiától a városokat, régiókat megillető autonómiáig. - A határon túli magyarság törekvéseihez a hozzáállás az, hogy amennyiben ezeket legitim szervezetek által, demokratikus módon fogalmazzák meg és békés eszközökkel kívánják őket végrehajtani, akkor a magyar állam támogatja ezeket a törekvéseket. Ilyen értelemben természetesen a vajdasági magyaroknak azon három szintű autonómiára vonatkozó igényeit is, amelyet az ottani magyar pártok az elmúlt hetekben részleteiben is kidolgoztak. /Villáminterjú Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 27./
1999. július 27.
"Kelemen Hunor művelődési minisztériumi államtitkár elmondta, hogy a lehetőségekhez mérten jelentős összegeket fordítanak a műemlékvédelemre. A szükségletekhez képest így is vajmi kevés, ami a műemlékekre jut, és ilyen ütemben 15-20 évre lenne szükség, hogy az összes helyreállítandó műemléket olyan állapotba hozzuk, amiért nem kell szégyenkeznünk. Ha statisztikát készítenének, kiderülne, hogy az Erdélyben lévő és a magyar kulturális örökséget képező műemlékek jelentős arányban szerepelnek a támogatásban részesülők között. Induláskor, 1997-ben 300 milliárd lejt terveztek műemlékvédelemre. Aztán csökkentették a költségvetés kiegészítésekor. 1998-ban 120-valahány milliárd körül volt a műemlékvédelemre felhasznált összeg; és az idén ismét kb. ennyiről van szó. - Egy műemlékre egy évben 2-3 milliárdot is költünk, ez maximum, a legfelsőbb határ. A Világbankkal megállapodtak abban, hogy néhány jelentős műemlék helyreállítását külföldi pénzekkel is támogassák. Ez egy 20 éves lejáratú kölcsön, 5 millió dollárról van szó, és viszonylag kis kamattal. A Világbank először írt alá Romániával ilyen szerződést; és először nyújt kölcsönt műemlékvédelemre. Ugyanakkor kétoldalú egyezményeket kötnek a szomszédos országokkal. Megállapodásokat kötöttünk a németekkel a segesvári műemlékek helyreállítására. Ugyanilyen célú a luxemburgi kormánnyal aláírt megállapodás is, ami most már kezd működni. Legalább ilyen fontos a Magyarországgal aláírt műemlékvédelmi megállapodás, amely 13 műemléket nevezett meg a román-magyar közös műemlékvédelmi programban. Ez a program egy évre szól. Évente fel kell újítani. Természetesen a 13 műemlék közül egyet sem lehet egy év alatt restaurálni. /Zsehránszky István: Kiegészítésképpen... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"
1999. július 28.
Július 24-én tartották meg Nagybányán a Vinkli vendéglőben az új idők 6. Anna-bálját. A rendezvény fővédnöke Böndi Gyöngyike képviselőasszony bál-megnyitója után a száz résztvevő számára elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. Az idei Anna-bál szervezésében oroszlánrészt vállalt a helyi RMDSZ-szervezet, a műsort a nagybányai Lendvay Márton színjátszókör lelkes tagjai szolgáltatták. Jó lenne, ha több hasonló bált szervezne az RMDSZ , jelentette ki az egyik résztvevő. Két híres nagybányai festő, Dudás Gyula és Szántó Andreász egy-egy virágcsendélete kelt el a bál során. /Az évszázad (-ezred) utolsó Anna bálja Nagybányán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./
1999. július 28.
"A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) július 22-én, Tusnádfürdőn tartotta soros küldöttgyűlését. a MISZSZ Országos Választmánya pedig júl. 23-án ülésezett. A MIT közleményében sürgette a belső választások előtt a hatékony ifjúsági képviseletet biztosító sajátos normarendszer kidolgozását, a magyarországi és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek együttműködésének intézményesítését, a szervezetek működéséhez szükséges alapok rendszerként történő működtetését kéri. A MISZSZ a jelenlegi szervezeti kereteket megbontani szándékozó próbálkozások ellen felemelte a hangját: a Székelyudvarhelyen alakult "Sz-MADISZ" nem illeszkedik a fennálló MISZSZ-struktúrába. /Belső választási normarendszer kidolgozását sürgetik a magyar ifjúsági szervezetek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"
1999. július 28.
Petőfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából a Magyar PEN Klub, Román PEN Klub és a Romániai Magyar PEN Klub július 30. és augusztus 1. között nemzetközi írótalálkozót rendez Marosvásárhelyen, Segesváron, illetve Fehéregyházán és Székelykeresztúron. Július 31-én a résztvevők jelen lesznek a fehéregyházi ünnepségen és megkoszorúzzák az újonnan felavatott Petőfi-szobrot, majd Székelykeresztúron felkeresik a Gyárfás-házat, ahol a költő utolsó estéjét töltötte, 20 órakor irodalmi estet tartanak a keresztúri múzeum nagytermében. Augusztus 1-jén Marosvásárhelyen kerekasztal-beszélgetés során a költészet, az irodalom mai hivatásáról lesz szó. A nemzetközi írótalálkozón - többek között - jelen lesznek Konrád György, a Nemzetközi PEN alelnöke, Hubay Miklós, a Magyar PEN Klub elnöke, Ana Blandiana, a Román PEN Klub elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Bányai János, Kontra Ferenc, Toldy Éva (Jugoszlávia), Dobos László (Szlovákia), Váry Fábián László (Ukrajna), Dávid Gyula, Egyed Emese, Farkas Árpád, Fodor Sándor, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kelemen Hunor, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár, Markó Béla és Sütő András. /Nemzetközi írótalálkozó a Petőfi- évfordulón. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./
1999. július 29,
Fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepli az idén a gyergyószárhegyi Barátság Alkotótábor. A jubileumi tábort júl. 26-án nyitották meg ünnepélyes keretek között a Lázár-kastély Lovagtermében, ezt követően a meghívottak a Ferenc-rendi kolostorban tekinthették meg Balási Csaba és Nagy P. Zoltán fotókiállítását, mely a huszonöt év történéseit eleveníti fel. A szakmai közmegegyezés szintjén is, e hiánypótló tábornak, a vonzáskörükbe kerülőknek köszönhető az a gazdag gyűjtemény, amely az évek során fokozatosan egyre nagyobb régió kortárs képzőművészeti múzeumává vált. /Megnyílt a gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 27./ Huszonöt év elegendő idő volt arra, hogy mára több mint 1000 képzőművészeti alkotás hirdesse az itt megfordult művészek halhatatlanságát, hiszen ahogy az idei tábor megnyitóján is kiderült, a régiek közül már többen csak a falról nézhetnek alkotótársaikra, fejtette ki a megnyitón Gaál András képzőművész. A zárónapon bemutatják a tábor történetéről szóló Zöld Lajos-féle könyvet, valamint a szárhegyi gyűjteményt bemutató katalógust. /Szárhegyi Barátok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29,/
1999. július 29.
"Verestóy Attila 1990 óta az RMDSZ szenátora, előzőleg vegyészmérnökként kutató és egyetemi oktató volt. Idén májusban megszerezte a kémiai tudományok doktora címet és a következő tanévtől egyetemen fog tanítani. Verestóy szerint az RMDSZ a jelenlegi körülmények között sokkal többet ennél semmiféle más politizálással nem érhetett volna el. A szenátor eredménynek tartja, hogy az RMDSZ része a többségi koalíciónak, a többségi kormányzatnak. Szerinte az RMDSZ-nek sikerült programjának több lényeges pontját bevinnie a közös kormányprogramba. Az oktatás helyzetéről szólva Verestóy szerint a régi törvény diszkriminatív módon azt mondta ki, hogy minden helységben román osztályt kell szervezni. "Az új törvény értelmében vagy román vagy a kisebbségek nyelvén működő osztályok indíthatók, ahol igény van rá." A törvény 123. cikkelye megengedi a kisebbségek nyelvén működő karok, szakok létesítését. A 88-as akkreditálási törvény előírja, hogy az egyetemeken belül egy román nyelvű karnak is kell működnie. - Verestóy nem látja jogi akadályát egy magyar tudományegyetem beindulásának. Az új egyetemet öt év múlva lehet akkreditálni. Verestóy általában jónak minősítette az oktatási törvényt. /Barabás István: Beszélgetés Verestóy Attila szenátorral. = A Hét (Bukarest), júl. 29./"
1999. július 29.
A Szabadság Kolozsváron a helyi napilapok közül huzamosabb ideje a legnagyobb példányszámban jelenik meg. A helyi román nyelvű napilapok az utóbbi időben nagymértékben veszítettek olvasóközönségükből. Jelenleg a Szabadság átlagos példányszáma 33 százalékkal múlja felül az Adevarul de Clujt és a Monitorul de Clujt, 14 százalékkal a Ziarul de Clujt, 340 százalékkal a Mesagerul Transilvant! Tekintettel Kolozsvár lakosságának nemzetiségi összetételére ez mindenképpen dicséretes! Tudni kell azt is, hogy a viszonylag jómódú magyarok közül sokan érdektelenek a Szabadság iránt, és inkább a központi román újságokat részesítik előnyben. Nemcsak a kincses városban kedvelt a lap, hanem a Szabadság egész vonzáskörzetében: Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Szilágy megyében, és újabban - mutatóban - Marosvásárhelyen. /A Szabadság Kolozsvár legnagyobb napilapja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
1999. július 29.
Az esőzések miatt ismét hatalmas viharok voltak több erdélyi megyében. A legnagyobb károkat Bihar, Hunyad és Arad megyéből jelentették. Az előzetes meteorológiai figyelmeztetés ellenére, a hirtelen áradás a falvak lakosait felkészületlenül érte. Több száz családnak mindene odaveszett. Csak Barátkán és Nagybáródon a kár meghaladja a tízmilliárd lejt. Az áradás négy hidat tett tönkre, és csaknem 200 lakóházat megrongált. Hunyad megyében több száz hektárt öntött el a víz, Arad megyében pedig a vihar 42 településen okozott károkat. /Újabb hatalmas károkat okozott a vihar. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
1999. július 29.
Lászlóffy Csaba és Varga Domokos A magyarság rövid története /Tinivár Kiadó, Kolozsvár/ című, főként fiataloknak készült történelmi visszapillantása az első világháború befejezésétől kíséri nyomon a magyarság sorsának alakulását a megmaradt anyaország és a szomszédos utódállamok területén. /A magyarság rövid története. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
1999. július 29.
A Gyimesi-szorosban magyar rövidfilmet forgattak. Lakatos Róbert Nyáron piros, télen kék címet viselő produkciójának Kézdi Imola a főszereplője, aki az aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban érettségizett és idén fejezte be a marosvásárhelyi színiakadémiát. A fiatal színésznő második filmje egy csángó asszony megvakulásának történetét mutatja be. Kézdi Imola először Marius Barna Háború a konyhában című alkotásában lépett kamerák elé, már akkor főszerepben. A magyar - román együttélés problémáit feszegető filmben ő alakította a magyar lányt. Lakatos Róbert alkotását, a Nyáron piros, télen kéket valószínűleg a Duna tévé tűzi műsorára. /Kézdi Imola újra filmfőszerepben! = Nyugati Jelen (Arad ), júl. 29./
1999. július 30.
Az elmúlt napokban szülőfalujában elhunyt Imreh Lajos. Sepsiköröspatakon született 1917. április 18-án. Magyar-történelem szakos tanári oklevelet 1948-ban szerzett a Bolyai Tudományegyetemen. 1948 és 1973 között magyar szakos tanár, kevés ideig iskolaigazgató. Szervezte, vezette a Jósika Miklós Művelődési Kört /Torda/, tudósításait, írásait a Művelődés, a Falvak Dolgozó Népe, az Igazság közölte. 1985-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Sáska sógor című, székely tréfákat tartalmazó gyűjteménye. /Keszeg Vilmos: Meghalt Imreh Lajos. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./
1999. július 31.
Júl. 28-án a Legfelső Védelmi Tanács Emil Constantinescu államfő elnökletével megvitatta az ország nemzetbiztonsági stratégiájának időszerűsítését. Az új nemzetbiztonsági stratégiát Emil Constantinescu a parlamentben politikai nyilatkozat formájában fogja ismertetni az őszi ülésszak kezdetén. Ezt követően a kormány kidolgozza a nemzetbiztonság Fehér Könyvét, majd a parlament elé terjeszti az abból következő törvényeket, köztük a védelmi tervezési törvényt. A harmadik szakaszban a nemzetvédelmi minisztérium kidolgozza Románia katonai stratégiáját, a belügyminisztérium pedig a közrend biztosításának doktrínáját. /Időszerűsített nemzetbiztonsági doktrína. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
1999. július 31.
Martonyi János külügyminisztert még 29-én fogadta Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter, aki államminiszterként a Bancorex felszámolásával elfoglalt Radu Vasile kormányfőt helyettesítette. Martonyi János Markó Béla RMDSZ-elnök meghívására Székelyföldre utazott. Júl. 30-án Sepsiszentgyörgyön a megyei könyvtár termében rendezett fórumon találkozott a város lakosaival, majd júl. 31-én a Segesvár melletti Fehéregyházán a Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján rendezett ünnepségeken vesz részt. A külügyminiszter aug. 1-jén Kolozsváron is megáll, rövid látogatást tesz a Magyar Köztársaság Fő téri főkonzulátusánál, majd Nagyváradon át visszautazik Magyarországra. - A Victor Babiuccal folytatott megbeszélésen Martonyi ismét felvetette a csíkszeredai magyar konzulátus létesítésére vonatkozó magyar igényt. Tárgyalópartnere úgy vélte, a meglévő két konzulátus fedezi a képviseletet, ám konkrét magyar kérés esetén hajlandónak mutatkozott a kérdés jóindulatú megvizsgálására. Babiuc azt kérte, hogy Magyarország történelmi egyházként ismerje el a magyarországi román ortodox egyházat, biztosítsa feltételeit a magyarországi románság anyanyelvi oktatásának, és azt, hogy a román iskolákban valamennyi tantárgyat román nyelven oktassák. - A külügyminiszteri találkozót követően Andrei Plesu elmondta, hogy mindegyik vegyes bizottsági ülésen leltározzák a megoldatlan kérdéseket, s aztán a következő ülésig gyakorlatilag semmi sem történik. Hozzátette: több kérdést sikerült megoldaniuk, mint azt sokan gondolják. Martonyi János elmondta, hogy az elmúlt évben a kétoldalú kapcsolatokban jelentős előrehaladás történt. /Magyarország továbbra is támogatja Románia euroatlanti integrációját Mindkét ország a régió újjáépítésében érdekelt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./
1999. július 31.
"Funar, Kolozsvár polgármestere két újabb bűnvádi feljelentést tett. Az egyik feljelentést a nemrég véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem résztvevői ellen szól. A több száz résztvevőt az "alkotmányos rend elleni cselekedettel" vádolta meg a polgármester, és kérte az ügyészségtől mindegyikük azonosítását, bíróság elé állítását és elítélését. A feljelentő tudni vélte, hogy Tusnádon vita tárgyát képezte Románia nemzeti, egységes és oszthatatlan jellege, rendkívül veszélyes és az országra nézve gyalázó ideológiákat népszerűsítettek. Indoklásában azt is kiderítette, hogy a "tábor sátraiban a hunok utódai és árulók" laktak. - A másik feljelentés egy nemrég megjelent sürgősségi kormányrendelet (1999/83.) összeállítói ellen irányul, akiket közokirat-hamisítással és hamis okirat felhasználásával vádol. A szóban forgó jogszabály rendeli el többek között a Brassai Sámuel Líceum és a volt Református Kollégium (volt Ady-Sincai, ma már csak Gheorghe Sincai Líceum) visszaszolgáltatását a volt tulajdonosoknak, adott esetben az unitárius és református egyházaknak. A polgármester szerint becsapták a miniszterelnököt, ezért a legfelsőbb ügyészség azonosítsa a rendelet megfogalmazóit, tehát a bűnösöket, és állítsa őket bíróság elé.- Mikó Lőrinc szerint a polgármester már elkésett a feljelentésével A sürgősségi rendelet érvényben van, és ennek alapján az unitárius egyház az épületet még július 21-én telekkönyvezte. /A polgármester nem alszik. Újabb bűnvádi feljelentések. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./"
1999. július 31.
A Műhely a határon elnevezésű alkotócsoport a Bihar megyei Élesden megtartotta a II. Élesdi Alkotótábort. A budapesti képzőművészeti főiskola néhány tagja június 29 és július 26 között több figyelemre méltó alkotást hozott létre. Filp G. Csabát, a tábor egyik szervezője elmondta, hogy tavaly rendezték meg az első tábort itt Élesden. Sokat segítettek a helybeliek és az ottani cementgyár. - A táborban nagyjából egy évfolyam vesz részt, immár második éve. A táborban idén körülbelül 160 festmény született az egy hónap alatt. A 16 részvevőből ketten szobrászok. /Józsa Tímea: II. Élesdi Alkotótábor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
1999. augusztus 2.
Emlékezetes volt az idei Petőfi ünnepségsorozat, mely a költő halálának 150. évfordulóján július 31-én Fehéregyházán a Múzeum kertben teljes alakú Petőfi szobor leleplezésével teljesedett ki. Ezt megelőzően Maros megye szerte rangos rendezvényeken idézték fel a költőóriás alakját, életművét. Július 27-én Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében a Szabadság, szerelem című megemlékezésen Petőfiről Bölöni Domokos író és Nagy Miklós Kund lapszerkesztő beszélt. Július 29-én szintén Marosvásárhelyen, a Bernády téren az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, valamint Petőfire emlékezve a költő arcképével domborművet avattak fel, melyet a budapesti Puskás Jenő szobrászművész készített, s mely Szokai Imre Márton magyar állampolgár ajándéka Marosvásárhelynek. Segesváron a háromnapos ünnepi program július 30-án a Petőfi Emlékhelyek 15. Találkozójával kezdődött. Dr. Oláh Pál a kiskunfélegyházi Petőfi Múzeum igazgatója, a magyarországi Petőfi Sándor Társaság elnöke elmondotta, hogy ez alkalommal első ízben került sor az anyaország határain kívül Petőfi- emlékhely találkozóra. Dr. Mircea Popa, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára vette számba a Petőfi örökség román vonatkozásait, Kozma Dezső bölcsészkari professzor a költő kultuszáról értekezett, Dávid Gyula író, egyetemi tanár pedig sajnálkozva állapította meg: tapasztalata szerint Petőfi költészetének mondanivalója eléggé kiesett a köztudatból. Júl. 31-én Fehéregyházán ökumenikus istentiszteletet tartottak, melyen történelmi egyházaink elöljárói hirdették az igét. Délben kezdődött a Múzeum Kertben az ünnepi megemlékezés, melyen részt vettek Martonyi József, a magyar kormány külügyminisztere, Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, Eckstein-Kovács Péter, kisebbségügyi miniszter, Hajdú Gábor egészségügyi miniszter, RMDSZ-es államtitkárok, szenátorok, képviselők, prefektusok, PEN-klubosok, jelen volt továbbá Sütő András író, Kányádi Sándor költő, Ana Blandiana költőnő, a püspök, hazai meg az anyaországi közélet számos jeles képviselője. A több ezres ünneplő sokaság előtt Gábos Dezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetője nyitotta meg az ünnepséget. Ünnepi beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Az egész alakos Petőfi szobrot, Kiskunfélegyháza ajándékát Ficsur József polgármester hozta el Fehéregyházára. Hámori József miniszter hangsúlyozta: nem véletlen, hogy ez a 150 évfordulóhoz illő megemlékezés szándéka egybeesett kormányzati, önkormányzati szinten és egybecsengett a civil közösségek, polgárok akaratával határokon innen és túl. Petőfi nélkül mások lennénk mint nemzeti közösség. Ezért van róla annyi utca elnevezve, ezért van ott az emlékműve mindenütt, és ezért marad ő a mi szívünkbe addig, amíg a világon magyar ember él. Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöke, valamint Dávid Ibolya miniszter asszony nevében is Patrubány Miklós, a VET elnöke lépett az ünnepi emelvényre. Szabadok vagyunk-e? - tette fel a kérdést Patrubány Miklós. Semmiképpen nem teljes a szabadságunk, jelentette ki. Elég, ha az 1989-es pekingi nagy diáktüntetésekre gondolunk. És amikor a harckocsik rájuk törtek, akkor a kínai egyetemisták ajkukon szabadság, szerelem e kettő kell nekem kezdetű Petőfi vers kínai fordításával mentek a halálba. Szinte egész Kínában ismerik ezt a verset. Egy tízmilliós nép költője egy egymilliárdos nép szabadságeszményévé vált. Ez pedig legméltóbb és legdicsőségesebb kiteljesedése Petőfi vágyának: a világszabadságnak. A román kormány nevében Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Ezután került sor a szoboravatásra. Miután lehullt róla a lepel, a szobrot történelmi egyházak püspökei áldották meg és ugyancsak ez alkalommal nyílott meg a teljesen felújított Petőfi Emlékház is. /Bögözi Attila: Petőfi halálának 150. évfordulója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./
1999. augusztus 2.
Hermann Gusztáv Mihály muzeológus /Székelyudvarhely/ ismertette A többség kisebbsége /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. Múltunk Könyvek sorozat. Alcím: Tanulmányok a székelyföldi románság történetéről/ című tanulmánykötetét. A többség kisebbsége annyit jelent, hogy az államban többségben levő etnikum, a románság bizonyos területen kisebbségbe kerül. Ez a terület a Székelyföld. A románság a Székelyföldön kisebbségben van, kisebbségben volt, a kötet erről szól. Hermann Gusztáv Mihály a kutatáshoz megszerezte az MTA mellett működő Történettudományi Intézet támogatását. A román történetírás ezt a kérdést a maga tudományidegen, nemzeti álláspontjáról közelítette meg, a magyar történetírás érthetetlen szemérmességgel, mint kényes kérdést, agyonhallgatta. Akadtak neves magyar kutatók, akik megpróbálták lebeszélni a kutatásokról. Háromszék, Csík, Udvarhely plusz az esettanulmányok: gyakorlatilag majdnem az egész Székelyföld megjelenik a kötetben. Marosszék viszont kimaradt, mert a Maros- és Aranyosszéket ismertető átfogó tanulmány nem készült el. A kutatás folytatódik. A Székelyföldre telepedett románok arányszáma lényegesen kisebb annál, mint amit erről a román nemzeti propaganda terjeszt, de jóval nagyobb, mint ami a magyar köztudatban él. A székelyföldi román népelem a XVI. századtól kezdődően áramlott be erre a területre. A kutatási program vezetője, a társszerkesztő Hermann Gusztáv Mihály. /Oláh István: Az Osszián-daloktól a kenézségig. Románok a Székelyföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./
1999. augusztus 2.
A Hámos László vezette Magyar Emberjogi Alapítvány, a HHRF (Hungarian Human Rights Foundation) internetje, portálja [www.hhrf.org] a leglátogatottabb romániai magyar vonatkozású hely. 1997 decembere óta működik, 1998 januárjától több mint 54000-szer látogatták. A legtöbb belépést az analóg kiadványok on-line verziói szolgáltatják, első helyen a Szabadság, majd az Új Szó /Pozsony/, Romániai Magyar Szó, Népújság és az Erdélyi Napló. A HHRF saját fejlesztésű on-line lapja az Élő Erdély [http://www.hhrf.org/erdely/] két hónapi szünetelés után a napokban ismét beindult. De a HHRF portálja nem csak a romániai magyar vonatkozások miatt fontos, mert különféle felvidéki és vajdasági intézmények hostingját is ellátja. /HHRF Portál. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./
1999. augusztus 2.
"A magyar kormány az idén több mint 1 milliárd forinttal támogatja a határon túli magyarságot a nemzeti szellemi kulturális örökség ápolásában, fejlesztésében - jelentette ki Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere júl. 31-én Marosvásárhelyen, ahol fórumbeszélgetés keretében találkozott a marosvásárhelyi magyar közösség politikai, gazdasági és kulturális életének kiemelkedő személyiségeivel. Az Illyés Közalapítvány az idén több mint 800 millió forinttal rendelkezik erre a célra. A kulturális tárca saját "határon túli" kerete a tavalyi 152 millió forintról 200 millió forintra nőtt. Fontos új forrást jelent a milleniumi pályázatok rendszere, amelyen belül 1999-ben 40-50 millió forintot fordíthatnak a határon túlról érkezett sikeres pályázatokra. Emlékeztetett arra, hogy a magyar-román kulturális együttműködési munkatervhez műemlékvédelmi megállapodás is csatlakozik. Idén 13 erdélyi műemlék restaurálásának megkezdéséhez 50 millió forintot különítettek el. Ebben az évben 70 millió forinttal segítik a határon túli magyar színházi társulatok magyarországi fellépését, a 15 külföldi magyar kulturális intézet pedig a határon túli magyarság kultúrájának nemzetközi bemutatását segítheti. /Egymilliárd forinttal támogatja a magyar kormány a határon túli magyarságot - jelentette ki Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./"
1999. augusztus 3.
Martonyi János magyar külügyminiszter látogatásának utolsó napján, aug. 1-jén, vasárnap Kolozsváron a magyar főkonzulátust kereste fel, ahol Bitay Károly főkonzul tájékoztatott a képviselet tevékenységéről. Ezután Nagyváradon találkozott Tőkés László református, majd Tempfli József katolikus püspökkel, a két egyházi személyiség korábbi meghívásának eleget téve. Martonyi megerősítette, hogy a magyar kormány változatlanul támogatja az RMDSZ programját. Martonyi rámutatott arra, hogy a romániai magyar egyházaknak a hitélet megőrzése mellett rendkívül komoly szerepük van a romániai magyar közösség hagyományainak ápolásában, az önazonosság-tudat fenntartásában. A Tőkés püspökkel tartott találkozón szó esett arról, hogy idén ősztől megkezdi működését a Partiumi Keresztyén Egyetem. Egyetértettek abban, hogy az egyetem megindításához a magyarországi oktatási tevékenységgel foglalkozó alapítványok támogatására is számítani lehet. A magyar külügyminiszter Nagyváradról gépkocsival utazott haza. /Martonyi János Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyetem magyarországi támogatásra számíthat. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
1999. augusztus 3.
"Az 1848-49-es forradalom egyik utolsó ütközete közé volt Nyergestetőn, ahol Tuzsony őrmester vezetésével harcoltak az osztrák és a muszka csapatok ellen elődeink. 1999. aug. 1-jén, 150 év távlatából emlékeztek az idei ünnepségen a résztvevők, közöttük az Ausztriából és a Felvidékről érkezettek is. Ferenczes István költő, a Székelyföld főszerkesztője keserű szájízzel jegyezte meg, hogy a fehéregyházi ünnepségek alatt nem a nép, hanem a politikusok voltak a középpontban. "Az akkori helyzetünknek legbeszédesebb emléke a nyergestetői emlékmű, amelyet a múlt század végén Bukarestben élő, szolgáló kászoni, alcsíki cselédlányok és napszámos legények, iparosok adakozásából építettek meg." /(Daczó Dénes): Nyergestető kötelez. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./"
1999. augusztus 3.
"Dénes László ironikus beszámolót írt a Petõfi-ünnepségrõl, Markó Béla érkezésérõl: "Az istenadta nép újra lehúzódik az útszélre, egymás sarkára hágva. Csillogó-villogó luxusautóban közeledik és halad el az emberek sorfala között a Szenátor. Maga a megtestesült hûvös elegancia, ahogy rezzenéstelen arccal, a kormányt (a Kormányt) biztos kézzel fogva elhúz a kukoricás mellett. Azon kukoricás mellett, ahol százötven évvel ezelõtt a most ünnepelt Költõnek nemhogy Mercedesre, de még lóra sem tellett menekülés közben. Meg is halt hõsiesen, alkalmat adva ezzel a Szenátornak eljönni ide és leróni a kegyeletet a választónép ámuló tekintete elõtt. Aztán kezdõdik az ünnepség. Ezt hál' istennek nem lehet elrontani, se meggyalázni. A Költõ szelleme túl erõs ehhez, nem fog ki rajta semmiféle kisajátítás. Szelleme ugyanis a népben él - abban a népben, mely gyalogosan, alázattal jött el sírjához. És amely szerényen, talpon állva kivárta az alkalmi politikusok szövegeit a rekkenõ hõségben. Aztán méltósággal és hittel elénekelte a Himnuszt. Sokan könnyeztek. Hiszen ezért Himnusz, és ezért a mi himnuszunk - mert miénk a Balsors is. A Szenátornak nem tudni, nedvesedett-e, de legalább: rebbent-e meg a szeme. Márkás napszemüvege jótékonyan árnyékolta a markáns arcélt. Szája nem rezzent, annyi szent. Aztán mindennek vége. Elmennek az autócsodák, bennük a költõ, a Szenátor. Utat biztosít számukra a rendõrség. A mindenkori rendõrség, amely százötven évvel ezelõtt a gyalogosan menekülõ költõre vadászott. És szép lassacskán elszállingózik a nép is, gyalogosan, le a kanyargó Telepes utcán. És bízik, talán még mindig bízik abban, hogy egyszer, majd egyszer, ha eljönnek ama "víg esztendõk", mindenért lesz büntetés. A megalázásért, a tehetetlenségért, az árulásért. A gõgért. Addig csak menjenek a limuzinok. A Költõ és a hit marad. A gyalogos néppel együtt." /Dénes László: Költõk és korok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 3./"
1999. augusztus 3.
Augusztus elsején tartották Tatrangon az újonnan épült Szent Veronika templomban az első búcsút. A nemrég elkészült multifunkcionális központ része az 1998-ban felszentelt templom. - A multifunkcionális központot 1996-ban kezdték építeni. Az építkezésben segített a gyulafehérvári római katolikus püspökség, a hétfalusi egyház, több németországi katolikus gyülekezet és a helybéli hívek. Az épület földszintjén van a templom, a sekrestye, egy iroda, az első emeleten a gyűlésterem, az ebédlő és a konyha, három fürdő és négy két-két ágyas szobácska. A második emeleten is van két szoba, a tetőtérben matracokon akár hatvan személy is elaludhat. Ez a központ nem valósulhatott volna meg Gajdó Zoltán hétfalusi katolikus plébános fáradozása nélkül. Elmondta, hogy szórványvidéken, román tengerben élnek, ahol nagyobb az asszimiláció, az identitásvesztés fenyegetettsége. Alig fejeződött be itt az építkezés, elkezdődött egy másik templom építése, Hosszúfaluban. /Tóásó Áron Zoltán: Isten dicsőségére épült. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./
1999. augusztus 3.
Kozma Dezső új tanulmánykötete /Irodalom - korok fordulóján. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998./ a századforduló magyar irodalmi és kulturális örökségének a feltárását szolgálta. Könyvében Arany János, Madách Imre, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Krúdy Gyula, Petelei István, Török Gyula, Szabó Dezső munkásságát értékelte. Az erdélyi szellemi múltat felidéző tanulmányok között van A két Wesselényi irodalmunkban című, amely a két Wesselényi Miklósnak - apának és fiának - irodalmunkban fellelhető ábrázolását követi nyomon. /Szabó Álmos: Elmúlt korok irodalmáról - egy új ezredfordulón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
1999. augusztus 3.
Egyidőben jelent meg a Csíkszeredában kiadott Székelyföld című kulturális folyóirat júniusi és júliusi lapszáma. Az Irattár rovatban arra emlékeztek, hogy fél évszázada tartóztatták le, majd két év múlva, egy kirakatper során a bukaresti katonai törvényszéken hazaárulás vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték boldog emlékű Márton Áron püspököt. A júliusi lapszámot teljes egészében Petőfi Sándor emlékének szentelték. /A Székelyföld júniusi és júliusi lapszáma. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./
1999. augusztus 3.
"Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke a tizedik Bálványosi Nyári Szabadegyetemről elmondta, hogy talán nagyobb figyelem övezte a sajtó és a közvélemény részéről egyaránt, mint a korábbiakat. Orbán Viktor miniszterelnöki minőségében tartotta meg előadását. - "A román-magyar viszonyt sohasem jellemezte a szimmetria. A kezdeményezés a normalizálásra elsősorban tőlünk érkezett. Mi tettünk erre irányuló erőfeszítéseket, és ezekre nem mindig válaszoltak hasonló intenzitással a román partnerek. Ezen a tíz év során sem sikerült kellőképpen változtatni." - mondta. Felmerült, hogy intézményt kellene létrehozni, amelyik összegyűjthetné a román-magyar viszony normalizálását célzó kísérleteket. A Reform Tömörülés tárgyalásokat folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, Németh Zsolt külügyi államtitkárral, Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökével, a HTMH gazdasági stábjával és a Fidesz-MPP frontembereivel. A Reform Tömörülés célja az volt, hogy ismertessék a Magyarországon jelenleg döntéshozói pozíciókban lévőkkel, hogy miként látják a romániai belpolitikát, ezen belül az RMDSZ szerepét, hogy merre tart az RMDSZ. - A román állambiztonság óriási erőkkel vonult fel, amikor a miniszterelnök is jelen volt a táborban. Amikor az alig pár ember kíséretében érkező Orbán Viktor belépett a szabadegyetem területére, első mondata az volt: "Gyerekek, húsz ember folyamatosan követ, csináljatok már valamit." /Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Táborzárás utáni beszélgetés Toró T. Tiborral, a Reform Tömörülés elnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 3./ "
1999. augusztus 4.
"Nits Árpád megdöbbentőnek tartotta Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentését: "Miközben Tőkés püspök az RMDSZ vezetését, személy szerint a szövetségi elnököt támadja, valójában ?az egész romániai magyarságon üt?". Ez nem lehet igaz! - írta Nits Árpád. Az RMDSZ szövetségi elnöke túltesz Ceausescun, aki szintén összetévesztette magát a néppel, de nem mondta ki ilyen kereken, hogy idegesíti a felségsértés. - Markó Bélát az erdélyi magyarság egésze korántsem tekinti megváltójának. Markó Béla hozzátette: "Ha a püspök úrban nincs remény és bizalom, én sajnálom, de vele így, ezen az úton nem tudunk együtt menni." Ezek szerint az RMDSZ vezetése és személy szerint a szövetségi elnök nem tudja, mit jelentene Tőkés László kipakolása az RMDSZ-ből. A következő választási kampány kimenetele RMDSZ-szempontból még nem dőlt el. A legelégedetlenebb magyar választók közül is sokan az utolsó vonat reményében elmennek szavazni. Amennyiben a Neptun-vonallal elégedetlenkedőket kizárják, és ezzel szétszakítják az RMDSZ-t, nem jön össze elegendő szavazat. - Egyszer érdemes lesz megírni az RMDSZ történelmét. "A németeknek sincs parlamenti frakciójuk, mégis ugyanazzal a Petőfi-Schiller Tudományegyetemmel etetik őket." - szögezte le az újságíró. /Nits Árpád: Felségsértés. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./"
1999. augusztus 4.
"Az 1996 előtti, Virgil Magureanu vezette Román Hírszerző Szolgálatnak /SRI-nek/ volt magyarfigyelő osztálya. A koalíciós kormány hatalomra kerülése után, melynek az RMDSZ is tagja, azt állították, hogy megszűnt ez az egység. 1999 elején azonban kiderült, hogy nem így van. Feltehetően 150-200 fő a létszáma annak az egységnek, melynek Székelyföld megfigyelése a feladata. Az "L"-egység létezésére Cornel Ivanciuc, az Academia Catavencu munkatársa hívta fel a figyelmet. Romániában ma már kilenc titkosszolgálat van. Cornel Ivanciuc elmondta, hogy a képzés sem sokat változott: a hírszerző szolgálat intézetében továbbra is magyarellenességgel fertőzik a hallgatókat. És a besúgók is megmaradtak. - Korábban még Szabó Károly RMDSZ-szenátor, a nemzetbiztonsági bizottság tagja sem tudott az L-egységről. /Ehrenkrantz Judit: Kétszáz fős az "L"-egység. A SRI figyeli Székelyföldet. = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), aug. 4./"