Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
1998. március 21.
Közel 200 millió forintot költött az Illyés Közalapítvány az elmúlt négy évben a határon túli magyar sajtó támogatására. A segítség hol pénz, hol számítógép vagy autó, s bár az újságokat nem Magyarországról tartják el, időnként életmentőnek bizonyultak a budapesti források a 11 határon túli magyar napilap némelyike számára, állapította meg Riba István összegzésében. Ugyanazok a lapok jelennek meg, többször új néven és más tartalommal, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Próbálkoztak ugyan új napilapok indításával, de fennmaradnia egyiknek sem sikerült. Legutóbb idén januárban Sepsiszentgyörgyön az Erdély bukott meg. A Nap című újság Pozsonyban 1989-ben került az utcára, a Független Magyar Kezdeményezés, majd az utódjának tekinthető Magyar Polgári Párthoz közel álló napilap volt. A lap 1995-ben megszűnt. A Szabad Földműves hetilap munkatársai 1991-ben indították meg a Szabad Újság címen a napilapot, amely azonban csak két évig bírta, majd 1993 júliusában több magyarországi szervezet, a Magyarok Világszövetsége és a Pro Professione Alapítvány támogatásával hetilappá alakult át. Az Erdély /Sepsiszentgyörgy/ napilap egy hónapig állta a sarat, végül 100 millió lejes veszteséget okozva megszűnt, mondta el Willmann Walter, az Európai Idő főszerkesztője. A rendszerváltás leginkább a Romániai Magyar Szót viselte meg. Gyarmath János főszerkesztő tájékoztatása szerint a napilap 1990-ben még 150 ezres példányszámot ért el, jelenleg a tizedét, 15 ezret nyomnak. Bevételeik 30 százaléka származik hirdetésből. A Temesvári Új Szó 1994-ig napilap volt, 1995 óta csak hetilapként jelenik meg /Heti Új Szó/. Az erdélyi magyar napilapok a következő példányszámban látnak jelenleg napvilágot : 21 ezer példányban a Bihari Napló (Nagyvárad, Bihari Napló Rt.), 20 ezerben három napilap: Hargita Népe (Csíkszereda), Háromszék (Sepsiszentgyörgy, H-Press Kft.), Népújság (Marosvásárhely, Impress Kft.), 15 ezerben a Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti, Zotmar Press Kft.), 10 ezerben a Szabadság (Kolozsvár, Szabadság Kft.) és 7 ezerben a Jelen (Arad, Jelen Kft.) A Kárpáti Igaz Szó (Ungvár) évek óta csak hetente háromszor jelenik meg, mert az ukrán posta csak ennyi napon hajlandó terjeszteni. példányszáma 9 ezer körül van. Terjesztési nehézségekkel magyarázza Bálint István főszerkesztő, hogy csak 1 5 ezer példányban jelenik meg a valaha legterjedelmesebb magyar nyelvű napilapnak számító Magyar Szó (Újvidék). A lap állami képben van. Lovász Attila, az Új Szó (Pozsony) főszerkesztője szerint lapjából ma 40 ezret nyomnak /vasárnap a dupláját/ az 1990-es 61 ezer helyett. Az Új Szó tulajdona pozsonyi Vox Nova Rt., a többségi tulajdonos a düsselfdorfi Rheinisch-Bergische Druckerei und Verlags-GmnH. Szlovákiai magyar politikusok szerint megvan annak a veszélye, hogy Meciar miniszterelnök megveteti a lap részvényeit, s így az egyetlen szlovákiai magyar napilap a mai szlovák kormánypárthoz közel álló tulajdonos kezébe kerül. Szlovákiában és Romániában a lapok az ottani kormányoktól nem kapnak támogatást, Vajdaságban és Ukrajnában viszont kapnak kisebb-nagyobb apanázst. /Riba István: Határon túli magyar politikai sajtó. = Heti Világgazdaság, márc. 21./
1998. március 21.
"Tizedik alkalommal osztották ki a Magyar Örökség kitüntető címeket. A Magyarországért Alapítvány kezdeményezte elismerést - amelyet a bírálóbizottság állampolgári ajánlások nyomán ítél oda - ezúttal a Magyar Nemzeti Galériában adták át a szombati ünnepségen. A jubileumi díjkiosztás alkalmával a következő teljesítményeket emelte ki a bírálóbizottság: a Svájcban élő Böröcz József a magyarok szolidaritása és segélyezése érdekében végzett áldozatos szervező munkájával érdemelte ki a címet. A csíksomlyói katolikus közösség és a zarándokok hitet, magyarságot a legnehezebb időkben is megtartó erejéért kapta meg a kitüntetést. Haynal Imre orvosprofesszor a tudomány, a betegek, a magyar haza szolgálatában végzett, nemzedékekre ható, megalkuvást nem ismerő példáját posztumusz részesítette elismerésben a bírálóbizottság. Olasz Ferenc fotó- és filmművészt a népi és szakrális múlt, valamint a jelen újszerű eszközökkel való megjelenítéséért jutalmazta a testület. Sándor György filozofikus humorának töretlen állhatatosságával és morális tartalmával érdemelte ki a díjat, Szokolay Sándor Árpád-házi Szent Margit életéről szóló misztérium-operájával részesült a Magyar Örökség-díjban. Weöres Sándor verseinek páratlan nyelvezete és költészetét generációkkal megszerettető világa szintén része lett a Magyar Örökségnek. A Magyar Örökség díjat első alkalommal 1995 decemberében ítélték oda. Az okleveleket minden évben négyszer - a tavaszi, a nyári, az őszi és a téli napfordulón - adják át. A kitüntető címmel az elmúlt félévszázadban jelentős művészeti, tudományos, műszaki, gazdasági, politikai, valamint a sport területén maradandót alkotott személyeket, csoportokat-közösségeket, műveket és eseményeket ismerik el. A cím birtokosainak nevét minden esetben bejegyzik abba az Aranykönyvbe, amellyel az alapítvány egy "láthatatlan szellemi múzeum" alapjait tette le 1995. december 21-én./MTI, márc. 21./"
1998. március 22.
"Romániai magyarok nemzeti identitástudata Erdélyben című felmérést az ELTE és a Babes-Bolyai Tudományegyetem közösen készítette. Az eredményeket Csepeli György ismertette: az erdélyi magyarok 59 %-a soha nem érzett etnikai hovatartozás miatti megkülönböztetést. Korlátozva vannak a nyilvános helyeken, ezt látják. Tolerancia: kétnyelvű feliratok igenlése magyar részről. - Infláció, munkanélküliség között élnek a posztszocialista társadalomban. - Csepeli. szerint van bizalmatlanság a kisebbségben a románokkal szemben, a meggazdagodás lehetőségeit illetően. Az erdélyi magyarok 40 %-ánál a nemzeti hovatartozás közömbös, a 60 %-nál fele-fele - szórványban a magyar hovatartozás hátrányként értelezik. - Azonosság önmagukkal - kulturális autonómia - amit az RMDSZ akar - nem tűnik népszerűnek a kisebbség között. - A szélsőséges román nacionalizmust első számú ellenségnek látják. Tündérkert varázstalanítása célkitűzésük, hangsúlyozta Csepeli, majd elmondta, hogy hasonló empirikus felmérést végeznek majd Szlovákiában, a Vajdaságban, "Kárpárt-Ukrajnában" /így!/, ezután tréninglehetőségeket teremtenek és tudatosítják mind a kisebbség, mind a többségi résztvevőkkel, hogy a kisebbségi kérdés robbanásveszélyes, de kezelése megoldható. /Gondolat-jel, Kossuth Rádió, márc. 22./"
1998. március 24.
Az Erdélyi Napló a sajtótámogatás rendszerét, a támogatás arányait vitatta, ezt tette Ferenczes István is, aki szerint Csíkszereda Erdély egyik sajtóközpontja lehetett volna, hiszen a Hargita Népe mellett egy időben itt jelent meg az Új Sport, a Tromf, az Ifi Fórum, a Csíki Lapok, a Csíki Krónika stb. A támogatást azonban nem kapta meg az Ifi Fórum, holott prioritást élvezett az ifjúsági sajtó támogatása. Ferenczes a Romániai Magyar Újságírók Egyesületét, a MÚRÉ-t hibáztatta. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 24./
1998. március 24.
A magyar szenátorok közül többeket is meglepett Remus Oprisnak, a kormány főtitkárának az a megállapítása, hogy az RMDSZ 1997. július 1-jéig mint érdekvédelmi szervezet kapta a támogatást, de ettől az időponttól kezdve mint párt. A nemzeti kisebbségek szervezeteit megillető támogatást ettől az időtől fogva az EMKE kapja. Dr. Csapó József szenátor szerint ez az átminősítés rengeteg veszélyt rejt magában, az EMKE ugyanis nem jelenhet meg az erdélyi magyarság képviseleti szerveként. Akik ezt a cserét végrehajtották, megfosztották az RMDSZ-t a közösség által felhatalmazott hatáskörétől. /Román Győző: Elcserélték az RMDSZ-t. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 24./
1998. március 24.
Március 23-24-én Frunda György szenátor, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése Jogi és emberjogi bizottságának tagja, az RMDSZ állandó ET-képviselõje részt vett az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése Jogi és Emberjogi Bizottságának Münchenben tartott ülésén. Napirenden szerepelt a hírszerzõ szolgálatok kérdése, illetve az erre vonatkozó jelentés elkészítése. A jelentés kidolgozására az RMDSZ szenátora kapott megbízást. Március 24-én a Jogi Bizottság több mint 40 tagja elõtt meghallgatásra került sor, amelyen megjelent Szoboljev tábornok, az Orosz Federatív Biztonsági Szolgálat (FSB) igazgatóhelyettese, dr. Peter Frisch, a Német Szövetségi Biztonsági Szolgálat (GB) igazgatója és Aurelio Madrigal Diez tábornok, a spanyol belügyi hírszerzés (CESID) aligazgatója, továbbá Michael O'Boyle, az Európai Emberjogi Bíróság fõosztályvezetõje, a civil társadalom képviseletében pedig két nem-kormányzati szervezet küldöttei: Monica Macovei (Románia) és Robin Robinson (Egyesült Királyság). Napirenden két fõ téma szerepelt: a belügyi szolgálatok és az emberi jogok tiszteletben tartása, illetve a hírszerzõ szolgálatok demokratikus ellenõrzése. A kért jelentést Frunda György szenátor június végére készíti el, és vitájára remélhetõleg már a szeptember végi ülésszakon sor kerül mind bizottsági, mind közgyûlési szinten. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 26., 1235. sz./
1998. március 24.
"Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke örvendetesnek nevezte az RMDSZ képviselőtanácsának csíkszeredai állásfoglalását. Kijelentette: "Nagyon örülünk annak, hogy az RMDSZ 80-90 százaléka szolidáris a kormánykoalíciónak a magyar kisebbség és a román nemzet közötti jóviszonyt szolgáló politikájával és annak, hogy az RMDSZ továbbra is támogatja ezt a politikát". /Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./ "
1998. március 25.
"Ion Caramitru kulturális miniszter Budapestre utazott és március 24-én a magyar-román kulturális együttműködés bővítéséről írt alá jegyzőkönyvet Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszterrel. A felek támogatják közös projektek megvalósítását az Európai Unió keretében elindított programokban; közös programok kezdeményezését a két országban működő európai kulturális központokban; kétnyelvű kulturális (népzenei, képzőművészeti és irodalmi) CD-ROM kiadását; három-négy könyv közös megjelentetését magyar és román nyelven; a budapesti Fesztiválzenekar részvételével az idei bukaresti George Enescu Nemzetközi Zenei Fesztiválon; román kamarazenekar részvételét az ősszel Budapesten megrendezendő kortárs zenei fesztiválok egyikén; romániai színtársulat részvételét a kisvárdai színházi fesztiválon. Magyar Bálint beszámolt arról, hogy a Román Művészet Hetét Budapesten március 26-án a román kulturális központban a régi Bukarestet bemutató fotókiállítással nyitják meg. A mostani rendezvénysorozat a tavaly ősszel Bukarestben nagy közönségsiker mellett megtartott Magyar Kulturális Hét "viszonzása. Ion Caramitru elmondta, hogy a hét további programjai között román színházi és zenei előadások, valamint filmvetítések szerepelnek. Szólt arról is, hogy a Műcsarnokban Színeváltozások címmel román kortárs képzőművészeti kiállítást is rendeznek. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./"
1998. március 25.
"A román sajtó megoszlik a román ortodox - görögkeleti - egyház papjainak március 20-i nagy kolozsvári felvonulásának megítélésében. A "hallgatás menete", amelyen több ezer pap vett részt Erdély minden területéről, válasz volt arra, hogy a görög katolikusok egy héttel korábban erővel vették birtokukba a Szamos-parti városban a bíróság által jogerősen nekik ítélt "Urunk Színeváltozása" katedrálist a város centrumában, miután a görögkeletiek elutasították az átadást. A görög katolikusok egykori temploma azt követően került az ortodox egyház tulajdonába, hogy a kommunista hatóságok 1948-ban betiltották felekezetüket. A Romania Libera "Ájtatos képmutatások" címen vitába száll az ortodox egyház érveivel, miszerint a bíróság és az állam nem avatkozhat be egyházi vitákba. A lap feltette a kérdést, hogy vajon tiltakoztak-e az ortodox egyház elöljárói 1948-ban, amikor az állam nekik juttatta a görög katolikus javakat. Ugyancsak vitatta a publicista Anania Bartolomeu kolozsvári görög katolikus pátriárka érveit, amelyek szerint a baj gyökere az egyház "megosztása" 1700-ban, vagyis maga a görög katolikus egyház létezése, s itt rámutat, hogy a román nemzeti jogokért vívott erdélyi harcokban fontos szerepe volt ennek a felekezetnek. Az Evenimentul Zilei igazgatója, Cornel Nistorescu "A kereszt fenyegetése" című márc. 24-i vezércikkében példátlannak nevezte az ortodox papok látványos felvonulását, amihez hasonlóra nemigen volt példa Románia, sőt a görögkeleti egyház történetében sem. A felvonulás arra szolgált, hogy megmutassa az egyház, a papság és a hívők erejét, ez azonban "nem imponál, inkább megrémít" - írta Nistorescu, kifejezve aggodalmát, hogy a görög katolikusok valami hasonlóval válaszolnak és innen már nem kell sok a következő lépésig: az ortodox szertelenségre a görög katolikusok válaszolnak és viszont. A nacionalista erők egyfajta ideológusaként fellépő Adevarul viszont "Erdély egyháza felébreszti az országot" című vezércikkében szintén kiemeli a felvonulás példátlan jellegét, amely "megrázza az embert" /a lap hatezerre becsülte a résztvevők számát/, és korholta a politikusokat, amiért nem reagáltak a jelenségre. A lap emlékeztetett ugyan a görög katolikus vallás betiltására, viszont az 1992 évi népszámlálás adatai alapján azt hangoztatta, hogy a görög katolikusok száma 228 ezer csupán, mert 1950-ben az 1948-ban bejegyzett 1 423 000 görög katolikusból 1 329 000 "visszatért" az ortodoxokhoz, 1702 papjukból pedig 1213 "tért vissza" az ortodoxiához. Az Adevarul elismerte ugyan, hogy a kommunista időkben a görög katolikusok határozottan szemben álltak a rendszerrel, az ortodoxok pedig mindenfajta kompromisszumot kötöttek vele, még néhány tucat templom lerombolását és áthelyezését is elfogadták, de hangsúlyozta, hogy ezzel szemben a kommunista időkben is több száz új görögkeleti templom épült e kompromisszum nyomán. Az Adevarul szerint március 13-ika a gyűlölet és a megosztás üzenetét hozta Kolozsváron, március 20-ika pedig a "testvéri megbocsátását". A vezércikk szerint Erdélyben, "amelyet a kormányban lévő RMDSZ vezetői nem tekintenek Románia részének", a politikusok üzérkedése hatalmas űrt teremtett, s a lakosság úgy érzi, hogy magára hagyták. "Ilyen feltételek között jelenik meg a színen a Román Ortodox Egyház a román trikolórral az élen, hogy betöltsön egy űrt". 50 évi kényszerű engedelmesség után a nemzet egyháza újból ország-világ előtt a románság színeit hordja. Egy bölcs és elegáns nacionalizmusét, amely cseppet sem lesz kevesebb azáltal, hogy tiszteletben tartja a többi etnikumot, amely hitvallásává azt teszi, hogy imádkozzon a gyűlölködők megbékítéséért" - méltatta az ortodox demonstrációt az Adevarul. /Elegáns és bölcs ortodox nacionalizmus? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./"
1998. március 26.
"Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Szilágyi Aladár főgondnok a vallásügyi államtitkársághoz és a parlamenthez fordult azzal kapcsolatban, hogy a temesvári pénzügyi igazgatóság 1 millió lej összegű büntetést rótt ki a városi református egyházközségre, mert az magyar nyelven vezeti könyvelését. Az egyházkerület panaszát az igazgatóság elutasította, jelezve, hogy döntése ellen a bíróságnál lehet fellebbezéssel élni. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményében hangsúlyozta: a pénzügyi hatóságok eljárása sérti az alkotmányt, a nyelvhasználati jogokat és megkülönböztető jellegű. "Hasonló esetre - szögezi le közleményében - sem a Ceausescu-rezsim, sem az Iliescu-rendszer idején nem találunk példát". Az érvényben lévő 1948 évi vallásügyi törvényrendelet 26. cikkelye értelmében a kultuszok "belső gyűléseiken és működésük rendjén híveik anyanyelvét használhatják". A Temes megyei pénzügyi hatóságok szerint azonban a temesvári református egyházkerület könyvelése, illetve a szóban forgó vallásügyi törvényrendelet ellentétes az 1991. évi számviteli törvénnyel, amely szerint a könyvelés román nyelven történik. A kormányhoz és a parlamenthez fordulva a két református egyházi vezető rámutatott, hogy a temesvári pénzügyi hatóság eljárása a pénzbírság összegét jóval meghaladó kárt okozott a szabad nyelvhasználat és az egyház törvényes szabadsága tekintetében, és ennek jóvátételét sürgették. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./"
1998. március 27.
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia, az RMDSZ Oktatási Főosztálya és az EMKE március 25-26-án Szatmárnémetiben tanácskozást szervezett a kárpát-medencei anyanyelvű szakoktatás kérdéseiről. A régió magyar közösségeinek képviseletében jelen voltak magyarországi, vajdasági, felvidéki, erdélyi oktatatás-politikusok, -kutatók, pedagógusok, anyanyelvápolók. A részvevők megállapították, hogy az ezredvég integrációs következményeinek értelmében a munkaerő szabadpiaci áramlása közepette, a közép-kelet-európai régió versenyképességének megőrzése érdekében fel kell számolni a szakoktatás szerkezetében és szemléletében tapasztalható lemaradást, ösztönözve a térségben beindult reformfolyamatot, bekapcsolódva a nemzetközi kísérleti programokba. Alapkövetelményként fogalmazódott meg, hogy ki kell alakítanunk a teljes vertikumú szakoktatási anyanyelvű iskolaszerkezetet. Ugyanakkor a régió sajátos gondjaként jelölték meg, hogy a szakoktatás váljék az egy és oszthatatlan anyanyelvű kultúra részévé, ebben az ágazatban is a gondolkodás, a szövegformálás fogalomalkotó kulcskérdése az anyanyelvi képzés, megtalálva ugyanakkor azokat a formákat, amelyek lehetővé teszik a világnyelvek ismeretét, a bekapcsolódást az egyetemes szellemi körforgásba. A jelenlévők sürgető feladatként értékelték a szakoktatói utánpótlás kinevelését, amely lépést tart a tanárképzésben a gyorsan változó gazdasággal. Ugyanakkor hangsúlyozták a szakoktatáshoz szükséges tankönyvek hiányát, a tankönyvírásban tapasztalható fogalmi következetlenségekből fakadó visszásságokat, igényelték az anyanyelvi lektorálást. Kiemelték, hogy a Kárpát-medencében azonos magyar nyelvhasználatra van szükség, tankönyvfordításokból nem lehet hitelesen tanítani, minden szakjellegű munkának eredetinek kell lennie. Sürgették a szakszótár-családok megjelentetését. Számos gyakorlati projektet fogalmaztak meg a részvevők, javasolván az iskolatípusok bővítését az egyházi és magánszakiskolák hálózatával. A felszólalók megfogalmazták egy kreatívabb tanár-társadalom kialakításának igényét, valamint rámutattak arra is, hogy az átalakuló gazdaságban mutatkozó átképzési követelmény szükségessé teszi a felnőttoktatás bekapcsolását a szakképzésbe. A részvevők reményüket fejezték ki, hogy a tanácskozás hozzájárult az anyanyelvű szakoktatás elméleti kérdéseinek tisztázásához és a gyakorlati megoldások elindításához. Jelen volt Honti Mária, a magyarországi Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára és Kötő József, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 27., 1236. sz./
1998. március 28.
Megjelent a Történelmünk című független kulturális-történelmi folyóirat idei 3. száma. Néhány cím ebből a számból: A brassói Fekete-templom, Forradalmak és szabadságharc kezdete, Magyarok a Székelyföldön, A mohácsi csata és az erdélyi fejedelemség kialakulása. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
1998. március 30.
"Márc. 30-án a szenátusban a napirend előtti politikai nyilatkozatok során Eckstein Kovács Péter Kolozs megyei szenátor idézte Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt elnökének Marosvásárhelyen nyilvánosság előtt elhangzott, a kétnyelvű feliratok leszaggatására buzdító felhívását: "Tépjétek le, döntsétek le őket, minden büntetést kifizetek!". Az RMDSZ szenátora emlékeztette az igazságügyi szerveket arra, hogy a törvényszegésre uszító kijelentés a Btk rendelkezéseibe ütközik, és hivatalból üldözendő bűncselekménynek minősíthető. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 3., 1241. sz./"
1998. március 31.
"Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEV) tanácskozását, nemzetközi kisebbségi konferenciát szervezett Kolozsváron a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány március 27-29-e között "Kultúra, oktatás, etnikai identitás" címmel. Megnyitójában Buchwald Péter Kolozs megyei alprefektus hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés legdemokratikusabb megoldását csak az alanyi jogon járó önrendelkezés jelentheti. A konferencián a térség országaiban élő nemzeti és etnikai kisebbségek - szerbiai, ukrajnai, bulgáriai románok, romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai magyarok, romániai örmények, dél-tiroli németek és mások - ismertették az adott közösségek helyzetét, törekvéseit, sajátos problémáit. Pillich László, a Heltai-alapítvány ügyvezető elnöke kifejtette, hogy térség nemzeti kisebbségei elsősorban egymásban találhatnak megértésre és támogatásra, amikor a többségi lakosság kevesebb jószándékról tesz tanulságot, az anyaországok pedig csak bizonyos mértékű támogatást nyújthatnak a határokon túli nemzetrészeknek. A svájci Komlóssy József, a FUEV alelnöke hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarságnak a finnországi svédek példáját kellene követnie a saját önálló felsőoktatási rendszer kiépítésében, az anyanyelvhasználat közigazgatási gyakorlatában. Ivan Alexandrov, a bulgáriai vlahok (román népcsoport) egyesületének elnöke arról szólt, hogy hazájában az eszközökben nem válogató balkáni nacionalizmus a kisebbség asszimilációjára törekszik. Dolník Erzsébet, a szlovákiai magyar pedagógusok vezetője a Meciar-kormány nyílt diszkriminációs politikáját bírálta. Megoldást csak a politikai hatalom változása hozhat - mutatott rá. A konferencia résztvevői közös nyilatkozatban foglaltak állást amellett, hogy a kelet-közép-európai kisebbségek problémáinak megoldására az utat az jelenti, hogy a többségi lakosság lehetőséget nyújt számukra különböző autonómia-formák kibontakoztatására. A romániai német kisebbség képviselője, Paul Philippi, a Német Demokrata Fórum elnöke nem írta alá a dokumentumot, azzal az indoklással, hogy az általános megfogalmazásokat például az autonómia tekintetében félreérthetik a többség képviselői. Arquint Romedi, a FUEV elnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy a nyilatkozat megfelel minden nemzetközi kisebbségjogi dokumentumnak, mivel csak a kulturális és oktatási anyanyelvi autonómiára, nem a területi autonómiára utal. /Szabadság (Kolozsvár, márc. 28., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./"
1998. március 31.
Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke márc. 30-i sajtóértekezletén közölte: azt fogja javasolni a koalíciós partnereknek, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat egy új kormány megalakításáról a költségvetés parlamenti vitájával párhuzamosan, mert csak így lehet elkerülni a további idővesztést. Előzőleg a Parasztpárt valamennyi koalíciós partnere, tehát a kormányból már kilépett Demokrata Párt mellett a kabinetben továbbra is részt vevő Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ és a Románia Alternatívája Párt egyaránt nyilvánosan úgy foglalt állást, hogy a válság megoldásával - vagyis a miniszterelnök cseréjével - nem szabad megvárni a költségvetés elfogadását. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
1998. március 31.
Elkészült a Határon Túli Magyar Színházak X. Fesztiváljának programterve - tájékoztatta az MTI-t Nyakó Béla, a június 12-21. közötti rendezvény szervezője, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója. A seregszemlén ezúttal négy szomszédos ország, Kis-Jugoszlávia, Románia, Szlovákia és Ukrajna, valamint Kanada tizenhárom társulata, továbbá három színművészeti főiskolája vesz részt. A tizedik fesztiválon - rendhagyó módon - két magyarországi teátrum, a Győri és a Szegedi Nemzeti Színház művészei, illetve a budapesti Színművészeti Főiskola hallgatói is fellépnek. A tíznapos rendezvény június 12-én a szatmárnémeti Északi Színház előadásával kezdődik, az észak-erdélyi művészek Shakespeare: Lear király című darabját mutatják be. A temesvári Csiky Gergely Színház Alfred de Musset: Lorenzaccio, a kolozsvári Állami Magyar Színház Feydeau: Bolha a fülbe, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Moliére: A fösvény, a szabadkai Kosztolányi Dezső Magyar Színház Dukovic: A puskaporos hordó, a Torontói Magyar Színház Aldo Nicolai: Hárman a padon, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliére: Don Juan című művével szerepel a kisvárdai seregszemlén. Hat közös produkciót is láthat majd a zsűri, illetve a közönség. A temesvári Csiky Gergely Színház és a Szegedi Nemzeti Színház művészei Mándy: Régi idők focija, a Szabadkai Népszínház és az újvidéki Magyar Színház Csáth: Zách Klára, a Nagyváradi Állami Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Szép: Vőlegény, a kassai Thália Színház és a beregszászi Magyar Színház Ford: Kár, hogy ká, a révkomáromi Jókai Mór Színház és a győri Nemzeti Színház tagjai pedig Goldini: Mirandolina című darabjában lépnek színpadra. A záróelőadás június 21-én szintén közös produkció, Schnitzler: Körmagyar című művét a marosvásárhelyi, a kolozsvári, az újvidéki és a budapesti színművészeti főiskolások játsszák. /Magyar Szó (Újvidék), márc. 31./
1998. március 31.
"Gheorghe Funar kolozsvári polgármester Emil Constantinescu államfőhöz írott levélben követelte, hogy büntessék meg a múlt hét végén Kolozsváron tartott nemzetközi kisebbségi konferencia szervezőit, tekintettel az ott elfogadott "Kolozsvári Rezolúcióra", amely síkra száll a kisebbségek etnikai autonómiája mellett. Ez a polgármester-pártvezér márc. 31-én publikált írása szerint "az RMDSZ újabb színjátéka és provokációja". Következtetése: "Romániában addig nem lehetséges politikai, gazdasági és szociális stabilitás, amíg az RMDSZ a kormány tagja". A valójában a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány által PHARE támogatással és az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójával /FUEV/ együttműködve megszervezett konferencia záró határozata síkra száll a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási, vallási cselekvési autonómiájának szavatolása mellett az EBESZ-folyamat keretében, állást foglal az asszimiláció bármely formája és a diszkrimináció bármely megnyilvánulása ellen, a szélsőséges uszítás felszámolása mellett. A szenátusban Eckstein Kovács Péter, az RMDSZ szenátora márc. 30-án sürgette, hogy függesszék fel Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia szélsőséges elnökének mentelmi jogát, mert márc. 28-án Marosvásárhelyen egy gyűlésen a kétnyelvű táblák ledöntésére bíztatta híveit és azt ígérte, mindenki helyett kifizeti a büntetést. A nagyromániás vezető felhívása kimeríti a törvény megsértésére való felbujtás bűntettét, amit egy évtől öt évig terjedő börtönnel lehet sújtani - hangsúlyozta az RMDSZ-szenátor. A szóban forgó gyűlésen Gheorghe Funar arra bíztatta a marosvásárhelyieket, hogy másnap reggel állítsanak őrséget a városháza elé és akadályozzák meg Fodor Imre polgármester belépését hivatalába. A "kollégiális" bíztatásnak nem lett foganatja, jelentette a márc. 31-én a marosvásárhelyi Népújság, a megadott időpontban a város magyar nemzetiségű polgármestere senkitől sem zavartatva léphetett be a városháza kapuján. /MTI/"
1998. március folyamán
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének szervezésében Gödöllőn megkezdődött a magyar polgármesterek II. világtalálkozója, amelyen kilenc országból nyolcszázhatvanhárman vesznek részt. A háromnapos rendezvénysorozaton két szekcióban gazdasági, kulturális, oktatási kérdésekről tanácskoznak, megvitatják az együttműködés bővítésének lehetőségét. Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke beszédében kifejtette: az elmúlt évek kiemelt fontosságú kérdése Közép-Kelet-Európában az autonómia. Szlovákia, Ukrajna, Bosznia, Horvátország megvalósította e törekvését, s a Koszovóban most zajló véres események mögött is ez az erőfeszítés áll. A szónok szerint a felvidéki magyarságot is megilletné bizonyos fokú önállóság. Egyelőre azonban az autonómia a határon túl csupán néhány önkormányzatnál valósult meg - részlegesen -, s ezekből, mint apró sejtekből épülhet újjá egy-egy régió. Csoóri Sándor elmondta: Magyarország európai integrációját megelőzően mindenekelőtt a magyar-magyar integrációt kell megteremteni, elkerülve ezzel egy, a Trianon utáni újabb szakadást. A gazdaság, a kultúra, az oktatás, az anyanyelvvédelem és az önkormányzati kapcsolatrendszerrel ki kell alakítani a kis magyar globalizációt. /MTI/
1998. március folyamán
"Gödöllőn, a magyar polgármesterek világtalálkozóján Kurucz Gyula, a szövetség régióelnöke bejelentette, hogy Kárpát-medencei információs hálózatot hív életre a Magyarok Világszövetsége; a rendszer hét országban segíti majd a gazdasági együttműködést, a vállalkozások föllendítését. - Az európai csatlakozás esélyeivel foglalkozó szekcióülésen az előadó azt is elmondta, hogy a Délvidéken, a Kárpátalján és a Felvidéken öt központot már létrehoztak az adott körzet gazdasági lehetőségeinek föltárására. A munka során elemzik a beruházások várható hatásait, az adózási, bérezési helyzetet. Az adatbankba gyűjtendő információk hasznosítása nemcsak a térség gazdasági stabilitását erősítheti, hanem az EU számára is hasznos lehet a kelet-nyugati kapcsolatok kiépítéséhez. A tanácskozáson szó volt a határokhoz közeli régiókban lévő települések közötti kapcsolatrendszer fontosságáról. Debrecen és Nagyvárad, Szeged és Újvidék, Nyíregyháza és Kárpátalja között már kialakult ilyen együttműködés. Egy másik szekcióban a magyar falu fennmaradása volt a téma. Sokak szerint az ipari parkok kiépítésével lehet hozzájárulni egy-egy vidék megerősödéséhez. /MTI/"
1998. március folyamán
Bukarestben megkezdődött a Project on Ethnic Relations /PER/ amerikai civil szervezet által tapasztalatcsere céljából szervezett kétnapos tanácskozás, amelyen a romániai kormánykoalíció pártjain és a román civilszervezeteken kívül részt vesznek a szlovákiai ellenzéki pártok képviselői is. Az első nap folyamán megfogalmazódott vélemények szerint a jelenlegi román kormánykoalíció legkiegyensúlyozottabb, biztos és megbízható résztvevőjének mindeddig az RMDSZ bizonyult. A szemináriumon elhangzottak ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy a román kormánykoalíció felbomlásának egyik nagy vesztese éppen a romániai magyarság lenne. A szlovák résztvevők felszólalásaiból kiderült, hogy az idei szlovákiai választások eredményeitől függően a jelenlegi pozsonyi ellenzék szlovák politikai alakulatai szívesen látnák az ottani magyarság választási koalícióba tömörült szervezeteinek képviselőit egy létrehozandó demokratikus kormánykoalícióban. /MTI/
1998. április 1.
Az RMDSZ mindvégig pozitívan értékelte Victor Ciorbea miniszterelnök tevékenységét. Különösen méltányoltuk azt, hogy a nemzeti kérdésben és a kisebbségi kérdés megoldásában mindvégig nagyon nyitottnak mutatkozott és vállalta azoknak az intézkedéseknek az érvényesítését, amelyek a kormányprogramban is szerepeltek, de amelyekkel kapcsolatban nagyon sok ellenkezés volt tapasztalható már a kezdet kezdetén - mondta a lemondott miniszterelnök tevékenységét értékelve Markó Béla. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: az RMDSZ méltányolta a kormányfő tevékenységét és támogatta Victor Ciorbeát. Amikor kitűnt, hogy neki személy szerint és magának a kormánynak sincs többségi támogatottsága a parlamentben, mivel a koalíció nem támogatja a maga egészében a kormányt, nekünk is arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a legfontosabb a koalíció. Ha ez csak úgy lehetséges, hogy új kormányt kell létrehozni, akkor ezt el kell fogadni - mondta a szövetségi elnök. Az RMDSZ további koalíciós részvételének követelményeire vonatkozó kérdésre válaszolva a szövetségi elnök hangsúlyozta annak szükségességét, hogy érvényesüljön a már kidolgozott eredeti közös kormányprogram, tartsák tiszteletben a koalíciós egyezségeket. Az RMDSZ szombati operatív tanácsülésén is a koalíció helyreállítása mellett szállt síkra, az eddigi együttműködés helyreállítását szorgalmazta, vagyis nem kívánunk új elemeket bevinni a koalíciós programba. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./
1998. április 1.
A szélsőséges erők igyekeztek Antonescut tisztára mosni, szalonképessé tenni. Valójában Antonescu embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe, még Hitler előtt létesített koncentrációs táborokat a besszarábiai és a bukovinai zsidók számára, borzalmas tömegmészárlások fűződnek az uralmához, idegen területeket annektált /Transznisztria/. Ennek ellenére a román sajtó tagadja Antonescu gaztetteit, sőt szobrát is felállították. Ugyanakkor a vasgárdistákat is igyekeznek pozitív színben beállítani. Ion Coja, a Vatra Romaneasca hírhedt elnöke Kolozsváron mutatta be a Vasgárdát dicsőítő könyvét. /Fey László: Helyben vagyunk - Postafiók rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./
1998. április 1.
Márc. 15-én töltötte be második évét a Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Hírmondó hetilap, Kézdi- és Orbaiszék lapja. Márc. 14-én jelent meg az idei 9. száma. A4-es formátumú, szinte kizárólag helyi témákkal foglalkozik, jelenleg 3000 példányban lát napvilágot. /Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós), ápr. 1-7. - V. évf. 12. sz./
1998. április 2.
"Emil Constantinescu elnök márc. 31-én Ion Iliescuval, az ellenzék legnagyobb pártját alkotó SZDRP elnökével folytatott megbeszélést. Ez volt az első alkalom arra, hogy az előző és a jelenlegi elnök négyszemközt találkozott egymással. A tárgyalás után rögtön nyilvános vita folyt kettejük között arról, hogy mi is hangzott el valójában. Iliescu a megbeszélés után kijelentette: az államfő "nagyjából" osztja az ő értékelését, miszerint előrehozott választásokra lesz szükség, ha nem is idén, de jövő tavasszal. Az elnök sajtóirodája cáfolatot adott ki, hangsúlyozva, hogy ilyesmit az államfő nem mondott. Az elnökség helytállónak nevezte viszont Iliescu ama közlését, hogy Constantinescu elnök egyetértett egy új választási törvény meghozatalával és hogy az SZDRP ezzel kapcsolatos tervezetét (amely a parlamenti bejutási küszöböt a jelenlegi 3 százalékról 5 százalékra emeli) pozitívan értékelik a többségi koalícióban. Iliescu vitatta Victor Ciorbea búcsúbeszédének azt a megállapítását is, hogy kormánya megteremtette az etnikumközi és felekezetközi megbékélés modelljét, Iliescu szerint ugyanis "a magyar szeparatistáknak tett engedményekkel a Ciorbea-kormány az etnikumközi feszültség új forrásait hozta létre". Constantinescu nem találkozott a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnökével, Corneliu Vadim Tudorral, aki terjedelmes nyilatkozatban utasította el a Cotroceni-palotába szóló meghívást, kifejtve, hogy "a katasztrófának, amely az országot sújtja, fő oka maga Emil Constantinescu", akit rögtön lemondásra is szólított fel. - C. V. Tudor erdélyi körútjának (Funarral együtt tartott marosvásárhelyi gyűlésének) "helyszíni tapasztalataira" hivatkozva azt írja, hogy "a horthysta jellegű RMDSZ részvétele a kormányzásban veszélyes következményekkel jár az egységes román nemzetállamra és a többségi lakosságra nézve". Az NRP közleménye "megmagyarázhatatlan kollektív hallucináció eredményének" nevezte az 1996 novemberi választási eredményeket, amelyek nyomán az új vezetés hatalomra került, és azt többek között azzal vádolja, hogy "gúnyt űz mindabból, ami szent a románság szemében". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./"
1998. április 2.
"Ápr. 1-2-án rendezték meg Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében Az egyházak szerepe a kisebbségi közösségek szellemi és gazdasági építésében címmel a II. kárpát-medencei egyházi konferenciát. Az előző konferencián, 1997-ben általános jelleggel tekintették át az egyházak közösségépítő szerepét, hozzájárulásukat az anyanyelv, a magyarságtudat, a közösségi összetartás megőrzéséhez. A mostanin is a magyarországi egyházak, valamint a határon túli magyarság egyházi képviselői vettek részt: római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, görög katolikusok, baptisták. Magyarországon kívül nyolc országból érkeztek a résztvevők: Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Jugoszláviából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából és Németországból. A tanácskozást Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök nyitotta meg, Tempfli József /Nagyvárad/ katolikus püspök az "aratók felelősségéről", Gulácsy Lajos /Munkács/ református püspök a kárpátaljai magyarok nehéz helyzetérről beszélt. A párbeszédre való készséget hangsúlyozta Tabajdi Csaba államtitkár, kiemelte, hogy "pótolhatatlan szerepe van az egyházaknak a nemzeti kisebbségek építésében". Az EU-integrációról elmondta: "úgy kell integrálódni, hogy ne távolodjunk el a határon túli kisebbségektől". Csiha Kálmán /Kolozsvár/ református püspök emlékeztetett: a kommunizmus időszakában a templomok képezték az egyetlen helyet az igazi magyar közösségek számára, majd felhívta figyelmet arra, hogy az egyházak nem kapták vissza elvett ingatlanaikat. Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános a helybeli segítséggel felépült iskoláról beszélt, amely 105 gyermeknek biztosít magyar tanulási lehetőséget, Zsidó János /Dunaszerdahely/ a 12 szlovákiai magyar egyházi iskoláról, Böjte Csaba ferences atya a szinte semmiből létrehozott, Déván működő iskolaközpontról, Fülöp G. Dénes /Marosvásárhely/ a helybeli népfőiskoláról, melynek 652 hallgatója van, Szabó Béla /Beregszász/ református lelkész és Majnek Antal /Munkács/ római katolikus püspök egyházaik nehézségeiről. A magyarság vészes fogyatkozására sem az anyaországban, sem Erdélyben nem számolnak igazán, fejtette ki Papp Géza /Kolozsvár/ református lelkész. Tabajdi Csaba zárszavában a konferenciát úgy jellemezte, hogy "hitbéli, emberi, nemzeti megerősítést adott mindannyiunknak". Az egyházi közösségeket nem lehet megkerülni, mondotta, "cselekvő, gondoskodó egyházra van szükség". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6., Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 14./"
1998. április 3.
A Steaua - Csíkszeredai Sportklub jégkorongbajnoki döntőn, illetve a Románia Kupa középdöntője keretében lezajlott Rapid - Dinamo labdarúgómérkőzésen történt magyarellenes, illetve rasszista megnyilatkozások ügyében a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal feljelentést tett a főügyésznél, a bűnügyi eljárás megkezdését kérve. Az üggyel kapcsolatban az NKVH Tokay György kisebbségvédelmi miniszter által jegyzett Közleményben foglalt állást, amelyben a bűncselekmények elkövetői mellett a rendfenntartó erők felelősségére is felhívja a figyelmet, amiért azok nem akadályozták meg a törvényszegést, illetve a cselekmények elkövetőit nem azonosították és nem állították elő. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 3., 1241. sz./
1998. április 3.
Ápr. 3-án megkezdődött a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ választmányának háromnapos ülése Budapesten, a Magyarok Házában. A választmány tagjainak szavazással kinyilvánított határozata alapján az ülés mindhárom napjának programja zárt ajtók mögött zajlik. A tanácskozás eredményeiről ápr. 5-én tart sajtótájékoztatót Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke, valamint az alelnökök, a régióelnökök és a választmány elnöke. A ülésen a tervek szerint a szövetség stratégiai kérdéseiről, működési problémáiról, regionális gondokról, továbbá az elmúlt évi és az idei programokról lesz szó. A legfőbb napirendi pont az MVSZ közhasznú szervezetté válásának kérdése, illetve az alapszabály ez alapján módosított tervezetének megvitatása. /MTI/
1998. április 3-9.
A Barcasági krónika után megjelent a Brassói Lapok és a Magyar Újságírók Románia Egyesületének újabb helyismereti kiadványa, a Kóborlás és helytállás. A sorozatnak ez a kötete Kőhalom és vidéke feltérképezésére vállalkozott. /Brassói Lapok (Brassó), ápr. 3-9./
1998. április 4.
Nagyszabású munkába kezdett a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központja, a KAM: az 1989-ben lezárult korszak székelyföldi vonatkozásainak vizsgálatát kívánja elvégezni. Bíró A. Zoltán, az intézmény igazgatója elmondta, hogy Székelyföld 1945 utáni társadalomtörténetét szeretnék megírni öt-hat év alatt. Azt vizsgálják, hogy a kommunista hatalom kívülről át akarta alakítani ezt a régiót, és hogy e vidék helyi közösségei milyen módon védekeztek, hol kötöttek túlélési alkukat, vagy helyezkedtek szembe velük. Székelyföld kibocsátó közeg marad, még nem dőlt el, hogy lesz-e változás ezen a vidéken. /B. Kovács András: Kibocsátó közeg marad. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./
1998. április 5..
Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós római katolikus plébánián megkezdte tevékenységét a Zikkaron Katolikus Médiaközpont, hangzóanyagokkal /hanglemez, kazetta, CD, video stb./ foglalkozó munkatársak képzése indult meg. /Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 5../