Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
1998. május 2.
"Az Európai Idő szerint a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságról szóló javaslata április 7-én jelent meg a magyarországi és a romániai napilapokban. Azonban Verestóy Attila szenátor már az előző napon mondott erről véleményt: "A kettős állampolgárság ötlete csak gyengítené a többségi lakossággal egyenlő jogok melletti érveinket Problémáinkat Romániában akarjuk megoldani, annak lehetőségével, hogy egy nap majd az egységes Európa polgárai legyünk." A hetilap feltette a kérdést, hogy Verestóy Attila kinek a nevében beszélt. /B. L.: Verestóy egyes állampolgársága. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), máj. 2-15./ B. L. : Botos László. Megjegyzés: az MTI ápr. 6-án, 18,01 órakor idézte a fenti nyilatkozatot, melyet Verestóy az AFP francia hírügynökségnek adott."
1998. május 4.
"Az euroatlanti integrációra Magyarországnak úgy kell felkészülnie, hogy a nemzeti érdekek - a kelet-európai országok eltérő idejű csatlakozása miatt - ne szoruljanak háttérbe - nyilatkozta Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke máj. 2-án. Szerinte arra kell törekedni, hogy a csatlakozás nyomán ne mélyüljenek a különböző gazdasági-társadalmi feltételekből adódó mesterséges szakadékok a nemzetrészek között. Megítélése szerint Magyarország Európai Unióba történő felvétele után az érintettek - EU, Magyarország, a hazánkkal szomszédos országok és az ott élő magyar közösségek - érdekei átmenetileg eltérhetnek, de nem ellentétesek egymással. "Új szerepfelfogásra van szükség minden fél részéről" - hangsúlyozta. A HTMH elnöke figyelmeztetett arra, hogy a schengeni egyezmény miatt felvetődő problémákra megoldást kell találni. A mindenkori magyar kormány feladata ez, "de nem rögtönzött, felelőtlen ötletekkel, bejelentésekkel, hanem komoly, következetes munkával - ami e vonatkozásban hónapok óta folyik". A tárgyalásoknak ki kell terjedniük a legkisebb kérdéstől a szabadkereskedelem, az akadálytalan határátlépés, az oktatás, a munkaerő-piac problémáin keresztül a határőrizet technikai megoldásáig - mutatott rá Törzsök Erika. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./"
1998. május 4.
Máj. 3-án megkezdődött Nagyvárad ünnepe, a Varadinum. Az előzetesen meghirdetett programtól eltérően nem Tőkés László püspök mondott beszédet az istentiszteleten, hanem Sándor Lajos tiszteletes. Később a püspök a sajtónak nyilatkozva egyenesen lelkésztársai szabotálásaként jellemezte, hogy az eredeti időpontot előbbre hozták, így nem lehetett jelen az ünnepélyes megnyitón. Emiatt maradt távola megnyitótól Tempfli József püspök is. Este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ Bihar megyei szervezet rendezésében az együttélés városa elnevezésű összejövetelen Nagyvárad magyar és román közéleti személyiségei találkoztak. /Rostás Szabolcs: Festum Varadinum 1998. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
1998. május 4.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága /VET/ elnöke, az MVSZ elnökhelyettese közleményt adott ki a kettős állampolgárságról. Hangsúlyozta, hogy nem folyamodott magyar állampolgárságért. A kettős állampolgárság kérdéskörét változatlanul az egész magyar nemzetet érintőnek tartja. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kidolgozta az Európai Egyezményt az Állampolgárságról /European Convention on Nationality - Council of Europe, European Treatics, ETS No. 166 - Strasbourg, 1997. IX. 6./. Kovács László külügyminiszter 1997. okt. 30-án látta el kézjegyével az egyezményt. A 32 cikkelyből álló egyezmény részletesen kitér a kettős állampolgárságra. Kitér azokra az esetekre, amikor egész közösségek kerülenk új államok fennhatósága alá. /Patrubány Miklós: A kettős állampolgárságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
1998. május 4.
A Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület és a jegenyei katolikus plébánia idén is megrendezte a hagyományos Ríszeg-tetői ünnepséget. A rossz időjárás miatt kénytelenek voltak Kőrösfő művelődési házában megtartani a rendezvényt. Jegenye a protestáns Kalotaszegen az egyetlen katolikus falu. A két vallás hívei között az összekötő kapocs Kájoni János, a 17. századi erdélyi művelődési élet kiemelkedő személyisége, ferences szerzetes, tudós, zeneszerző, író, aki által összegyűjtött zsoltárokat mind a katolikusok, mind a reformátusok éneklik. Dr. Czirják János érseki helynök Kájoni János életútját ismertette. A jegenyeiek saját szülöttüknek tekintik, de Domokos Pál Péter Kájoni-kutató szerint családja Kiskályánról került át Jegenyére. Harmadik alkalommal osztották ki a Pro Kalotaszeg-díjakat azoknak, akik hozzájárultak Kalotaszeg fejlesztéséhez. Az idei díjazottak között van Pécsi L. Dániel /Budapest/, aki elkészítette Jegenye címerét. Emlékplakettet kapott Okos Márton, a Budapesttől Párizsig Erdélyért című kötet szerzője. Május 2-án ünnepélyesen felavatták Jegenyén a Pálffy Árpád /Csíkszereda/ szobrászművész tervezte Kájoni János emléktáblát, Benedek Domokos, a ferences rend tartományfőnöke mondott beszédet. Este ünnepi hangversenyt tartott a Kecskés Együttes, Petrás Mária népdal-, Kuncz László operaénekes és Szabó András előadóművész. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
1998. május 5.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ápr. 25-én Kolozsváron, a megszokott helyen, a Protestáns Teológia dísztermében tartotta évi közgyűlését. Benkő Samu elnöki megnyitója és dr. Kiss András főtitkári beszámolója összegezte az eredményeket. Az EME négy gazdag könyvtárral rendelkezik, külföldi ösztöndíjakkal, rendszeresítette a havi fölolvasó-, vitadélutánokat és a tudományos ülésszakokat. A tagok, illetve a munkaközösségek munkái az EME négy kiadványsorozatában /Erdélyi Múzeum, Múzeumi Füzetek, Orvostudományi Értesítő, Műszaki Tudományos Füzetek/, valamint önálló kötetekben jelennek meg. A leghevesebb felszólalásokat két kérdés váltotta ki. Az egyik a kommunista hatalom által elvett egyesületi ingatlanok, levél- és könyvtárak, múzeumok tulajdonjogának visszaállítása. A felszólalók sürgették az RMDSZ vezetését, mielőbb harcolja ki a jogsértő intézkedések hatálytalanítását. A másik kérdés az ösztöndíjak odaítélésével kapcsolatos. Megengedhetetlen, hangsúlyozták többen, hogy olyanok részesüljenek ösztöndíjban, akik a kutatási időszak után külföldre települnek. Felmerült a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon IV. kötete kiadásának késése is. A tisztújítás során a jelenlegi vezetők a helyükön maradtak. Elnök: Benkő Samu, alelnökök: Tonk Sándor és Kiss András, főtitkár: Müller Ádám, titkár: Sipos Gábor. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29., Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 5./
1998. május 5.
Évrõl évre megtartják a Kõrösi Csoma Sándor Napokat Csomakõrösön és Kovásznán. Már a Ceausescu-diktatúra idején is Gazda József szervezte az ünnepségeket. Hegedûs Loránd dunamelléki püspök hirdetett igét a templomban, majd Egyed Ákos történész mondott beszédet. Bárdi László pécsi professzor bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége 1999-et Kõrösi Csoma Sándor-évnek tekinti, az egész világ magyarsága ünnepelni fogja a nagy keletkutató születésének 215. évfordulóját. Az egész Kárpát-medence ünnepévé akarják tenni a Kõrösi Csoma Sándor Napokat, mondta Gazda József, a Kõrösi Csoma Sándor Közmûvelõdési Egyesület elnöke. Hagyománya van a Kõrösi Csoma Sándor Napokon a képzõmûvészeti kiállításnak is. Jelentõsek az ilyenkor szervezett tudományos ülésszakok is. A Kõrösi Csoma Sándor Közmûvelõdési Egyesület idén Bernard le Calloc'h francia kutatónak ítélte a Csoma Sándor-emlékérmet. Az egykori diplomata, egyetemi tanár Csoma kalkuttai éveirõl küldött könyvnek is beillõ dolgozatot - ékes magyar nyelven. /Kõrösi Csoma Sándor Napok' 98. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 5./ Bernard le Calloc'h több éve Kõrösi Csoma Sándor munkásságának kutatója, emellett kitûnõen beszél magyarul.
1998. május 5.
Constantinescu elnök és a romániai egyházak vezetőinek máj. 1-jén megbeszélést tartottak. A felekezeti viták elsősorban abból adódnak, hogy a diktatúra idején államosított, elkobzott egyházi javak nagy része az ortodox egyház birtokába jutott. A megbeszélést követően Constantinescu elnök kijelentette a sajtónak, megígérte az egyházak vezetőinek, hogy ösztönözni fogja a parlamentet a törvényes keretek megteremtésére, főleg a nemzeti vagyonra vonatkozó törvény meghozatalára. Az államfő hangsúlyozta, jelenleg a román társadalomban a törékeny az egyensúly, a polgárok kemény árat fizetnek a gazdasági reformfolyamatért, és a felekezetközi vagy egyéb feszültségek felhalmozódása megtörheti ezt az egyensúlyt. Az egyházi javak fokozatos visszaszolgáltatását támogatja, kezdve azokkal, amelyeket már jelenleg is használnak a különböző egyházak, közöttük a zsidó, német és magyar közösségek, de a görög-katolikusok is . - Jakubinyi György gyulafehérvári római-katolikus érsek elmondta: Constantinescu fontosnak nevezte, hogy az egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának megkezdésével Románia bizonyítsa a világ előtt, hogy európai úton jár, de szavaiból kitűnt, hogy nem fognak minden követelést teljesíteni, csak részmegoldást ígért. Az érsek szerint konkrétumokról akkor lesz szó, amikor Constantinescu ígéretének megfelelően külön fogadja majd a magyar történelmi egyházak képviselőit, ahogy azt a magyar egyházak kérték. Jakubinyi György tájékoztatott: a megbeszélésen az elnök kifejtette, a magyar egyházak vagyonának visszaadása külön sajátos problémát jelent, mivel nemcsak a kommunisták által elvett javakról van szó, hanem 1918-ig nyúlik vissza a probléma, amelyet a két világháború közötti kormány sem oldott meg. Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy a magyar egyházak külön hangsúlyozták az iskola és oktatás kérdését. A más hivataloknak otthont adó egykori egyházi javak kérdésében az államfő hangsúlyozta a további megbeszéléseket. Constantinescu szerint olyan megoldást kell keresni, hogy az egyházak birtokába jussanak vagyonuknak, de az ott működő intézmények a megoldásig ott maradhassanak, s erre meg kel teremteni a törvényes keretet. A magyar egyházak minden szinten, mindenfajta felekezeti iskola létesítésének lehetővé tételét sürgették, beleértve például az ipari iskolákat is, melyek állami támogatással működnének. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
1998. május 6.
Andrei Marga oktatási miniszter máj. 4-én rendeletet adott ki a romániai Román-Magyar Ifjúsági Alapítvány létrehozásáról. Az alapítvány célja a romániai és a magyarországi fiatalok, iskoláskorú gyermekekkel rendelkező családok, diákok közötti csereutazások megszervezése, előmozdítása és támogatása, valamint a két ország diákjai, illetve egyetemei közötti együttműködés támogatása. A miniszter a következő összetételű bizottságot nevezte ki az alapítvány részletes felépítésének kidolgozására: Mircea Flonta (Bukarest), Szilágyi Pál (Kolozsvár), Dumitru Gaspar (Temesvár), Mircea Mihaies (Temesvár), Domokos Ernő (Sepsiszentgyörgy), Burus Botond (Csíkszereda), Stefan Avadanei (Iasi), Nicolae Bacsan (Kolozsvár), Erdei Liviusz (Szatmárnémeti), Béres András (Marosvásárhely), Murvai Olga (Bukarest) és Ion Plaian (Nagybánya). /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
1998. május 6.
Máj. 6-án Béres András oktatásügyi államtitkár Konstancán a török nyelvű oktatás kérdéseit tekintette át a romániai török és tatár kisebbség képviselőivel, valamint a Konstanca megyei tanfelügyelőség és a medgidiai török Atatürk Líceum vezetőivel. . /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 6., 1258. sz./
1998. május 6.
A Tinivár Könyv- és Lapkiadó /Kolozsvár/ 1991. márc. 25-én alakult meg, ismertette helyzetüket dr. Bartha Zoltán, a kiadó vezetője. Első kiadványuk a Tinikoktél volt, a 10 000 példányban megjelenő diáklap. Négy számot tudtak csak kiadni, anyagi gondok miatt nem mehetett tovább. Molnos Lajos volt a főszerkesztő, azóta is mondja, jó lenne, ha újjászületne a lap. 1992-től kiadják a Diákabrakot, eleinte 300, majd 1500 példányban 1996 decemberében eljutottak a 16 ezres példányszámig. Árat kellett emelniük, ez a példányszám zuhanásával járt, de a 10 ezres példányszámnál megmaradtak. Évente 9 számot adnak ki. Könyveket is adnak ki. Legsikerültebb az Elődeink című mese- és balladagyűjtemény, ebből eddig 8500 példány fogyott el. Kiadták Lászlóffy Csaba A magyarság rövid története című könyvét. Sikerkönyvük a Diákévkönyv. Ebben szeptember 15-vel kezdődik az év. A másik a Maturadusok. Három évvel ezelőtt kezdték el, 1997-ben kiléptek Erdélyből és bevették a kötetbe a délvidéki, kárpátaljai és németországi magyar nyelven érettségizők névsorát is. Szlovákiából nem sikerült a névsort megkapniuk. Iskoláról iskolára járva népszerűsítik és árulják könyveiket. /Kisgyörgy Réka: Szólni a fiatalokhoz. Interjú dr. Bartha Zoltánnal, a kolozsvári Tinivár Könyv- és Lapkiadó vezetőjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
1998. május 6.
"A Romániai Magyar Szóban Szász János úgy értékelte, lehetséges, hogy a kolozsvári televízió magyar adásában Szőcs István tagadta a kontinuitás elméletének valós mivoltát Erdély földjén, vagy "olyasmiket koholt, hogy Mihai Viteazul Rudolf császár biztosa lett volna, Szent György szobrának arcáról pedig az erdélyi arcok tipológiáját olvasta le és ezt szembe, sőt fölé helyezte a bizánciaknak". Kifejezi azonban értetlenségét a Ziua tegnapi számában megjelent cikkel szemben, hogy az mindezekért miért nem vitatkozik Szőcs Istvánnal, és miért kell tromfként hangoztatni, hogy SZ.I. Szőcs Géza volt RMDSZ-szenátornak az apja, néhány vitatható kommentárból arra következtet, hogy a Magyarokat a románok ellen uszítja a kolozsvári televízió, vagy azt állítja, hogy "A célegyenesben, a madridi NATO-csúcs előtt a Bukarest és Budapest közötti viszonyt övön aluli ütés érte. Szász János kifogásolja, hogy a Ziua történettudományi kérdésekből súlyos aktuálpolitikai kérdéseket von le. A Ziua tájékoztat, hogy május 7-én a kolozsvári televízióban Ioan Aurel Pop az Erdélyi Tanulmányok Központjának igazgatója "helyre fogja hozni a magyar adásban elhangzott aberrációkat". A lap szerint az április 30-i műsorban olyan kijelentéseket tettek, melyek sértik az erdélyi román szellemiséget. Az Adevarul de Cluj szerint Szőcs István az irredentista adás végén egy olyan kijelentést tett, melyek szuggerálták, hogy a jövő teljesíteni fogja az erdélyi magyarok azon vágyát, hogy a magyar nemzet tagjai legyenek. A kolozsvári televízió igazgatója Ioan Muslea egy közleményben kifejtette, megígéri, hogy az intézmény vezetősége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő. A lap szerint ez azt jelenti, hogy meg fogják szigorítani a magyar adás felügyeletét. Úgy véli, hogy a televízió vezetősége nem hagyja figyelmen kívül az eset politikai összetevőjét sem, mivel az RMDSZ egy külön magyar szerkesztőséget javasol, és "Boros János az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kijelentette, hogy hitelesek Szőcs feltételezései". Victor Romulus Constantinescu a Kolozs megyei tanács elnöke kijelentette, hogy az adás irredentista törekvések létezéséről tanúskodik. A szólásszabadság alapján vonakodik attól, hogy a szerkesztők megbüntetését kérje, de javasolja az adások anyagainak olyanszerű összeválogatását, hogy azok a harmonikus együttélést szolgálják. Az RTDP kolozsvári szervezetének elnöke szerint meneszteni kéne a kolozsvári televízió igazgatóját, Szőcs Istvántól pedig meg kellene vonni a román állampolgárságot. Grigore Zanc úgy véli, hogy a közölt adás mutatja, hogy a jelenlegi hatalom sokkal többet ígért az RMDSZ-nek, mint amennyit észlelni engedett. Zanc nem zárja ki, hogy probléma lesz Erdély Romániához való tartozása a közeljövőben. Az RTDP-s politikus azzal vádolja a jelenlegi hatalmat - jegyzi meg a lap - amivel az előző ellenzék is vádolta az előző hatalmat, azzal, hogy etnikai nézeteltérésekkel akarja elterelni a figyelmet az ország nehéz gazdasági helyzetéről. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), máj. 6./"
1998. május 7.
Folyik a vita az önálló magyar egyetem helyéről. Hollanda Dénes professzor, a Marosvásárhelyi Műszaki Egyetem dékánja annak a híve, hogy Marosvásárhelyen legyen az egyetem. Szerinte már eldöntött dolog, hogy ebben a városban lesz a magyar egyetem, amelyben megkezdődik majd az orvosi és a műszaki oktatás. A professzor szerint a tanári gárda is megvan mind a két szakon, a szükséges pénzalapok összegyűjtésével pedig már 2000-ben meg is indulhat az oktatás. Hollanda szerint 5 millió dollárt kell összegyűjteni. Már bejegyezték az alapítványt és a kuratóriumot. Hollanda maga fizette be az alapítvány létrehozásához szükséges 10 millió lejt. A kuratórium tagjai:Dávid László előadótanár, Sánta Tibor jogász és Kiss Elemér professzor. /Önálló magyar egyetem Marosvásárhelyen? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ A egyetem helyéről vita van, ezt mutatja az ugyanezen lapszámban közölt, a Kolozs megyei RMDSZ-képviselők Markó Béla szövetségi elnökhöz intézett nyílt levele, amelyben a képviselők aggodalmukat fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy az újraindítandó állami magyar tannyelvű egyetem központja Kolozsváron kívül más erdélyi városban is lehetséges lenne. Ezen kérdések megvitatására, tisztázására a kolozsváriak egy rendkívüli ülést megtartását szorgalmazzák, amelyre meghívják majd Markó Béla elnököt, Takács Csaba ügyvezető elnököt, Kötő József oktatásügyi alelnököt, Horváth Andort, a Bolyai Társaság elnökét, Szilágyi Pál prorektort, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárait is. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
1998. május 7.
A kormány azt javasolta a képviselőháznak, hogy halasszák el a 22-es, a helyi közigazgatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet megvitatását. Alexandru Sassu, a parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter szerint ezzel a kormány időt akar nyerni. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
1998. május 7.
Az államtanácsosnak kinevezett Kolumbán Gábor kijelentette, hogy új tisztsége ellenére nem mond le Hargita megyei tanácselnöki tisztségéről. A kormányfő tanácsosi tisztség ugyanis ideiglenes. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
1998. május 7.
A romániai német kisebbség jövőjéről megrendezett temesvári vitafórumon részt vett Tokay György kisebbségügyi tárca nélküli miniszter, Paul Philippi, a Német Demokrata Fórum elnöke, valamint Romedei Arquint, a FUEV elnöke, Klaus Francke a Német-Román Barátság parlamenti csoport elnöke és Rudolf Bindig az Európa Tanács kisebbségügyi raportőre. Tokay György bevezetőként elmondta, hogy a jelenlegi kormány első és legfontosabb bizalomerősítő lépése a német kisebbség ügyében az volt, hogy a külügyminisztérium bocsánatot kért a romániai németeket ért igazságtalanságokért, a deportálásokért, valamint a németek kiárusításáért. A kormány által a német kisebbség érdekében tett gyakorlati lépések közül megemlítette, hogy elkezdődik az elkobzott közösségi javak visszaszolgáltatása, módosul a tanügyi törvény és készül a nemzeti kisebbségvédelmi törvény. Paul Philippi a németek visszatérésének kivitelezhetőségéről elmondta, hogy ha próbaidőre vissza is térnének néhányan, a Németországban élő romániai szászok és svábok olyan garanciákat kérnének a német államtól, hogy bármikor visszatérhessenek választott hazájukba, mint a kettős állampolgárság megőrzése, a német nyugdíj folyósítása akkor is, ha egy évben 180 napnál többet tartózkodnának Romániában és elkobzott tulajdonuk visszaszolgáltatását. A német belügyminisztérium jelenlévő képviselője elmondta, hogy erre az eshetőségre még nem készült fel a német állam. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
1998. május 7.
Szilágyi Zsolt RMDSZ-es, Octavian Bot NLP-s és Radu Ghidau KDNPP-s képviselők máj. 6-án a parlament sajtóközpontjában tartott sajtókonferencián azon kormányrendelet érvénytelenítése mellett érveltek, mely 250%-os adót ír elő a személygépkocsival külföldre utazókra a kocsi üzem anyagtartálya méretének függvényében. Elmondták, hogy a rendelet sérti a személyek szabad közlekedéshez való jogát, és negatív befolyással lesz a nemzetközi közlekedésre és együttműködésre. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
1998. május 7.
"A Társadalmi Párbeszéd Csoport Bukarestben a Bolyai Egyetemről rendezett vitát, melyet Sorin Antohi egyetemi tanár, szellemtörténész vezetett. Serban Agachi a Babes-Bolyai Tudományegyetem kancellárja elmondta, hogy "Kolozsváron nem verekszünk" és hangsúlyozta, hogy a vita kulturáltan, akadémiai szinten folyik az érdekeltek között. Kijelentette, hogy a román akadémiai közösség nem vitatja az önálló magyar egyetem céljának jogosságát, de feltette a kérdést, "miként valósítható az meg anélkül, hogy lerombolnák a BBTE Európa-szerte érdeklődést kiváltó multikulturális struktúráját". Horváth Andor, a magyar tanári közösség álláspontjának szóvivője hangsúlyozta, hogy 1959-ből kell kiindulni, majd, hogy politikai döntésre van szükség, mert a tét nem egy egyetem belső szervezése, hanem a romániai magyar értelmiség, s vele a romániai magyarság jövője. Kijelentette, hogy "ez ellen irányult az 1959. évi döntés". Neményi József Nándor volt Kolozs megyei RMDSZ képviselő, jelenleg pedig a Versenytanács államtitkári rangú tagja, felidézte a drámai napokat, amikor 19 éves diákként átélte a "Korea-stílusú kampány"-t, melyet a magyar egyetem ellen indítottak. Elmondta, hogy Gheorghiu Dej főtitkári döntését végrehajtandó ott ült az egyesítő gyűlés elnökségében Nicolae Ceausescu a későbbi pártvezető, valamint Ion Iliescu, akkor mint ifjúsági vezető, "az egyesítés lelkes aktivistája". Claude Karnouh Kolozsváron tanító francia etnológus arra bíztatta a hallgatóságot, hogy tárgyilagosan értékelje a magyarok kiindulópontját. "Hogy ki mettől van itt?- tette fel a kérdést. "A magyarok mindenesetre itt vannak ezer éve. Nem túl sok, de nem is kevés" - mondta a professzor. A tanügyminisztérium egyik államtitkára, valamint egy illetékes osztályvezető kijelentették, hogy védik a BBTE egységét, multikulturalitását, és felhívták a figyelmet a különválás óriási költségeire. Magyari Vincze Enikő, a BBTE magyar előadója kifejtette, attól tart, hogy a különválás egyeseknek etnikai viszály szítására szolgáltatna ürügyet és szerinte a megfelelő önállóságú magyar tagozat a legjobb megoldás. A lap emlékeztet, hogy Serban Agachi terve a fakultások magyar, román és német oktatóit külön csoportosítja, de az egyetem szenátusában így is megmaradnak az eddigi arányok, a románok 80%-ot képviselve. Úgy véli, hogy jóindulat esetén minden kéréshez hozzájárulhatnak, de mi történik, ha nem az európai szellemiségű Andrei Marga lesz a rektor, ha egyszer majd nem a jelenlegi szellem érvényesül? /Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./"
1998. május 8.
"Ion Iliescu volt államelnök, a Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke azt állította, hogy a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt titkosszolgálatot működtet. Ion Diaconescu, a KDNP elnöke úgy reagált erre, hogy "Iliescu hazudik". /Röviden itthonról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 8./"
1998. május 8.
Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a szövetség oktatási főosztályának vezetője Hollanda Dénes marosvásárhelyi professzornak, a városban működő Petru Maior Egyetem mérnöki kara dékánjának nyilatkozatára reagálva kifejtette, hogy a marosvásárhelyi tanári kar szándéka egy önálló magyar felsőoktatási intézmény felépítésére nem mond ellent egy kolozsvári központú erdélyi magyar egyetem létrehozásának. Ezek a tervek ugyanis szerves részét képezik az RMDSZ-nek az erdélyi magyar felsőfokú hálózat kialakítását képező koncepciójának. Az RMDSZ oktatási főosztálya nemrég véglegesítette az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatra vonatkozó tervét. Ez egyértelműen leszögezte, hogy az önálló magyar állami egyetemnek Kolozsvárt kell működnie, ami azonban nem zárja ki regionális egyetemek működését a helyi igények kielégítésére. A kolozsvári központi egyetemnek egy Humbold típusú, a kutatást és az oktatást egybefogó egyetemnek kell lennie, ugyanakkor a főiskolák hálózata egész Erdélyt átfogná: máris működnek kihelyezett karok Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben (a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében). A marosvásárhelyiek alapítványi egyetemének megvalósítása viszont Kötő József véleménye szerint olyan óriási összeget igényelne, ami eleve nehézkessé teszi a kivitelezést. Az RMDSZ-illetékes mindazonáltal bízik abban, hogy ezt a koncepciót esetleg állami alapokból lehet majd finanszírozni. - A 36-os számú sürgősségi kormányrendelet értelmében minden típusú, a képzés minden ágazatára vonatkozó tanintézményt létre lehet hozni, a felsőfokú anyanyelvű képzést a rendelet tehát nem korlátozza csak tanárképzésre. Kötő emlékeztet arra a sürgősségi kormányrendeletben az egyházaknak biztosított jogra is, amely szerint azok létrehozhatnak laikus oktatási intézményeket: a romániai magyar oktatási szerkezetben az erdélyi hagyományoknak megfelelően ezek a részleges állami támogatással működő intézmények is jelentős szerepet tölthetnek majd be - mutatott rá. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./ A marosvásárhelyi terv felkeltette a román sajtó figyelmét is: az Adevarul című lapban Dorin Suciu - rejtetten vitatva az elképzelést - azt írta, hogy a felsőoktatási intézmény létrehozása üdvös lenne, mert a gyakorlatban is segítene kideríteni, van-e Romániában igény kizárólag magyar nyelven tanuló mérnökökre és orvosokra, és főleg azt, hogy hol találnának munkahelyet: Romániában vagy Magyarországon. /MTI/
1998. május 8.
"Radu Vasile miniszterelnök a Magyar Hírlap máj. 6-i számában megjelent nyilatkozatában leszögezte: "Az RMDSZ jelenléte a kormányban rendkívül pozitív tényező." "A magyar területi autonómia gondolata nem merülhet fel, a kulturális autonómiát viszont a leghatározottabban támogatom. Adataim vannak róla, hogy nagy a magyar értelmiség elvándorlása, az utóbbi öt-hat évben százezren mentek el, ami megengedhetetlen egy olyan kisebbség számára, amely önazonossága megőrzésére törekszik. Ezért magalapozottnak tartom a saját oktatásra vonatkozó igényét is, ideértve az önálló egyetem létrehozását is.". Az "anyanyelvű oktatás szerepel a kormányprogramban, tehát megvalósítjuk". A kormányfő támogatja az alternatív kisebbségi tankönyveket is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./"
1998. május 8.
"Május 5-én, egy kolozsvári körzeti RMDSZ-szervezet Polgári Fórumán felvetett, a szövetség saját, 500.000 aláírással alátámasztott oktatási törvénytervezet sorsáról Csapó József szenátor nyilatkozott. Csapó elmondja, a törvénytervezetet még 1996 előtt benyújtották, miután a szenátus Állandó Bizottsága átadta véleményezésre a tanügyi szakbizottságnak. Ez azonban visszautasította az RMDSZ tervezetét, mivel úgy vélte, hogy a kérdés időszerűtlen, ugyanis az érvényben lévő Tanügyi törvény és a 36-os sürgősségi kormányrendelet "európai szinten" rendezi a kisebbségi oktatást, másfelől pedig mivel ez "diszkriminációt és erőszakos szeparatizmust" idézne elő. A szenátor még megjegyzi, a szakbizottsági jelentéstétel után a szenátus bármikor napirendre tűzhetné a tervezet megvitatását, de az eddigi gyakorlat szerint az elutasító jelentés megpecsételi a törvénytervezet sorsát. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./"
1998. május 8.
"Birtalan Ákos a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által rendezett bukaresti sajtótalálkozón megerősítette korábbi Sepsiszentgyörgyön elhangzott kijelentését, miszerint, amennyiben a parlament nyári vakációja előtt nem kerül sor az oktatási törvénynek a kormányprogramban előírtak szerinti módosítására, lemond miniszteri tisztségéről. Hangsúlyozta, hogy már most, két hónappal a tavaszi parlamenti ülésszak lezárása előtt jelzi elhatározását, ne mondhassák, hogy lépése "derült égből villámcsapás". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./ Markó Béla már Birtalan Ákos kijelentése előtt leszögezte, hogy az oktatási törvény megfelelő módosítása feltételét képezi az RMDSZ kormányzati részvételének. A lap ismertette Béres András tanügyi államtitkár, Tokay György kisebbségvédelmi tárca nélküli miniszter, valamint Kelemen Hunor művelődési államtitkár véleményét az RMDSZ-es idegenforgalmi miniszter kijelentésével kapcsolatban. Mindhárman megerősítették, hogy vállalják a szolidaritást Birtalan Ákossal, de kifejezik meggyőződésüket, hogy a nyári parlamenti vakációig biztosan napirendre tűzik az oktatási törvény módosítását. Tokay György hozzáteszi, nem csak azt tartja fontosnak, hogy a módosítási tervezetek határidőre a parlamentbe kerüljenek, hanem azt is, hogy határidőre megszűnjenek a kisebbségi oktatás korlátozásai. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./"
1998. május 9.
"Máj. 9-én Kolozsváron ülésezett először a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa Regionális Bizottsága, amelyen a régió kisebbségeinek képviselői vitatták meg Tokay Györggyel, a román kormány kisebbségvédelmi miniszterével a tennivalókat. A tanácskozáson megjelent Carl Siebentritt, az amerikai nagykövetség kolozsvári információs irodájából, továbbá az érdekeltek, Temes, Szilágy, Fehér, Beszterce-Naszód, Arad, Szeben és Kolozs megye magyar, német, cigány, zsidó, bolgár és albán kisebbségének képviselői. Mindaddig, amíg a romániai újságokban olyan álláshirdetések jelennek meg, amelyek eleve kizárják romák alkalmazását, szükség van kisebbségvédelmi hivatalra, szögezte le Tokay György. Elmondta, hogy az általa vezetett hivatalnak mindössze 25 alkalmazottja van, a kolozsvári területi irodának két munkatársa Mátyás László és György S. Gyöngyvér. Dan Oprescu, a kisebbségi minisztériumon belül működő Országos Roma Hivatal vezetője a roma kisebbség helyzetének javítására vonatkozó országos stratégia fontosságára hívta fel a figyelmet, arra figyelmeztetve, hogy Románia addig nem válhat az EU tagjává, míg a romák helyzete nem javul. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./ Azért rendezték az ülést Kolozsváron, nyilatkozta Tokay György, mert a városban a mai napig előfordulnak olyan jelenségek, "amelyek tűrhetetlenek és amiket orvosolnunk kell.". A problémákat ott kell megoldani, ahol felmerülnek, ezért is hozták létre a Regionális Kisebbségi Tanácsot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./ Az elnevezés a Szabadságban Nemzeti Kisebbségek Tanácsa Regionális Bizottsága. a Romániai Magyar Szóban pedig Regionális Kisebbségi Tanács"
1998. május 9.
A szülőföld, Háromszék emlékezik Barabás Miklósra, a nagy festőművészre, halálának századik évfordulóján. A Székely Nemzeti Múzeum /Sepsiszentgyörgy/, a Baász Művészeti Alapítvány, a Barabás Miklós Céh vállalja a szervezést másokkal együtt. A munka oroszlánrészét Jánó Mihály, a Kovászna Megyei Művelődési Felügyelőség főfelügyelője vállalta. A megnyitó június 20-án lesz, a Székely Nemzeti Múzeumban, melynek képtára a renoválás után ekkor nyitja meg kapuit. Kiállítják Barabás Miklós mintegy 1200 alkotását! A tárlat anyagához segítséget kaptak a magyarországi és az erdélyi múzeumoktól, a bukarestitől is, sok gyűjtő szintén kölcsönzi a kiállítás idejére a tulajdonában levő Barabás-képet. Június 21-én pedig Árkoson, a Szentkereszty-kastélyban tudományos értekezletet rendeznek Barabás Miklós életútjáról és bemutatják a művész önéletírásának újra kiadott kötetét, melyet a H-Press /Sepsiszentgyörgy/ ad ki. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./
1998. május 9.
"Csiha Kálmán Erdélyi református püspök és dr. Jakubinyi György római katolikus érsek a Constantinescu államfővel folytatott múlt heti megbeszélésről nyilatkozott. Csiha Kálmán megemlítette, hogy eredetileg a megállapodás úgy szólt, hogy az államfő csak a magyar egyházfőkkel találkozik, és noha végül az összes hazai egyházfő részt vett a megbeszélésen, az elnöki hivatal közölte, hogy Constantinescu elnök nem zárja ki a magyar egyházakkal való különtalálkozót, melyre egy későbbi időpontban kerül sor. Az erdélyi református egyház feje úgy gondolja, hogy az egyházfőkkel való egyetemes találkozóra külpolitikai vonatkozásban volt szükség, és kifejezi meggyőződését, hogy az államelnök nem elmosni akarja, hanem őszintén szembenézni óhajt az egyházakat foglalkoztató kérdésekkel. Tőkés László távolmaradásával kapcsolatban megjegyezte, hogy a találkozóra minden egyes egyház egy-egy vezetőjét hívták meg, a romániai református egyház részéről pedig valóban csak őt, mint ügyvezető zsinati elnököt. Csiha tájékoztatta az elnöki hivatalt, hogy a református egyháznál, függetlenül attól, hogy évenként változik a zsinati ügyvezető elnökség, mind a két püspök képviseli a református egyházat. Ezután küldték meg Tőkés Lászlónak is a meghívót, de a királyhágómelléki püspöknek már nem állt módjában eljutni a találkozóra. Jakubinyi György elmondta, hogy tudatában van annak, hogy az egyházi iskolák visszaszolgáltatását egy nap alatt nem lehet megoldani, de a tulajdonjog visszaadása törvényekkel már most megoldható. A találkozó alkalmával Constantinescu elnök megemlítette, hogy a magyar egyházak esetében bonyolultabb a kérdés, mivel a magyar közösségi javak ügyében vissza kell menni egészen 1918-ig. "Hogy mire gondolhatott az államelnök azt nem kommentálom" - jegyezte meg a katolikus érsek. Az államfő természetesnek vette, hogy az évek óta parlamenti jóváhagyásra váró kultusztörvény-tervezetet le kell tárgyalni, és valószínűleg arra az ősz folyamán kerül sor. Az érsek kifejtette, hogy Constantinescu szerint az államnak kell megalkotnia a szükséges törvényeket, a kérdések gyakorlati rendezése azonban a helyhatóságok feladata. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./"
1998. május 11.
Idén negyedik alkalommal tartották meg az 1992 óta kétévenként megrendezett Ifjúsági Néptánctalálkozót. Kolozsváron, máj. 7-e és 10-e között zajlott le az idei találkozó 1848 a magyar folklórban címmel. /IV. Ifjúsági Néptáctalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./
1998. május 12.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke máj. 11-én kijelentette: "Nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarországon milyen a politikai berendezkedés, milyen irányban viszik az országot a magyar politikai pártok, a magyar kormány." A szövetségi elnököt meglepte a viszonylag kis részvételi arány. "Ez azt is jelentheti, hogy Magyarországon kialakultak azok a demokratikus keretek, amelyek között nem minden választó tekinti tétnek, hogy ki van kormányon" - vélekedett. Szerinte az első forduló mindamellett elmozdulást jelez Magyarország politikai térképén. Egyfajta csendes átrendeződés történt, és bár talán még korai következtetéseket levonni, "úgy tűnik, hogy a magyar politikai élet a kétpólusúvá válás felé halad". Kiestek olyan pártok, amelyek eddig jelentős szerepet töltöttek be a parlamentben, és bekerült a MIÉP, "amely szélsőjobb álláspontot képviselt. Ez az a párt, amellyel nekünk semmiféle kapcsolatunk nem volt, és amellyel nem is kívánunk kapcsolatot kiépíteni" - jelentette ki Markó. "A parlament bekerült többi pártok mindegyikével volt kapcsolatunk, és úgy gondoljuk, hogy megfelelő közelségben voltunk mindegyikhez: kapcsolatainkat ez az elv határozta meg, és fogja meghatározni a jövőben is". A következő négy évben fontos integrációs lépések történnek; jövőre megvalósul a magyar NATO-tagság, és erre az időre esik az EU-felvétel is. "Ez számunkra fontos, kihathat a romániai magyarság és általában is Románia helyzetére" - mondta. "Akárcsak az eddigi magyar kormányoktól, az ezutánitól is azt várjuk, hogy kellően odafigyeljen a Magyarország határain kívül élő magyar közösségekre, és tekintse ezt elsődleges szempontnak külpolitikájában. A külpolitikában valószínűleg nagyon hamar, talán már az elkövetkező hónapokban meg kell találni a megoldást olyan kérdésekre, mint például a határátlépés lehetőségének további biztosítása, amely most Schengennel kapcsolatban élénken foglalkoztatja közvéleményünket. Előrelépésekre számítunk a határon túli magyarság támogatásában, beleértve a költségvetési támogatást is, de hát ez természetes" - mondta. Hangsúlyozta, hogy 1996 novembere óta - amióta a jelenlegi koalíció kormányon van - teljesen új kapcsolat kiépítése kezdődött meg Magyarországgal. Ezt folytatni kel, fontos, hogy a jövőben a gazdasági együttműködésre is minél nagyobb hangsúlyt helyezzenek. Markó Béla Kolozsvárott részt vett az RMDSZ területi elnökeinek tanácskozásán, elmondta, hogy ott számos kérdés felmerült. Szó volt a kettős állampolgárságról is. Elmondta, hogy munkacsoportot hoz létre, amely ezeknek a kérdéseknek szakmai vetületeit fogja elemezni. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./"
1998. május 12.
Máj. 8-án mutatták be Kolozsváron Monoki István Romániai Magyar Könyvtermelés 1919-1940 /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1998/ című munkáját. A könyvet Antal Árpád professzor mutatta be, ismertetve a kézirat kálváriáját, melynek megjelenését a történelmi események késleltették. Ez a gyűjtőmunka ugyanis első kötete az 1941-ben, tehát az elsőnél hamarabb megjelent második kötetnek, amely a magyar nyelvű folyóiratok és hírlapok bibliográfiája. A Monoki által elkezdett munka folytatódott, így készült el Tóth Árpád és Gábor Dénes munkája: Romániai magyar könyvkiadás 1944-1949 /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1992/, továbbá az 1950-1953-as időszakot felölelő kiadás Szigeti Rudolf és Újvári Mária gondozásában. /Új könyv az EME kiadásában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./
1998. május 12.
Victor Ciorbea lemondásával Gavril Dejeu belügyminiszter vette át ideiglenesen a kormányfői teendőket. Dejeu ápr. 15-én olyan kormányhatározatot hagyott jóvá, amely a Hargita-Kovásznai Ortodox Püspökségnek ajándékozza Csíkszeredában az Agroind Hargita Rt. gépészeti részlegét. Ennek a cégnek 4 milliárd lej az alaptőkéje. Bíró Albin, a csíki RMDSZ elnöke a lakossághoz intézett nyílt levelében megdöbbenését fejezte ki, hogy alpolgármesterként a Hargita Népéből értesült arról, hogy a püspökség - miután megszerzett már egy szállodát - most ipari egységeket kapott. Az ortodox egyház vagyonokat kap ajándékba, miközben a magyar történelmi egyházak elrabolt vagyonát nem adják vissza. Bíró Albin felszólította az RMDSZ-t, hogy tiltakozzon az ortodox egyház lépése ellen. Ráadásul Verestóy Attila szenátor leszólt a Hargita Népének, hogy ne írjanak erről, mondván, ők már leállították az ügyet, egy újságcikk csak árthat ebben az esetben. /Kristály Lehel: Nyomul az ortodoxia Csíkszeredában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 12./