Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. december 2.
A „nem a kettős állampolgárságra” szavazatra buzdítás egyik fő érveként hangoztatja az MSZP hetek óta, hogy az esetleges áttelepülők nyugdíját a magyar társadalombiztosításnak kell majd fizetnie, az érvényben lévő kétoldalú egyezmények szerint. És ez most így is van. Arról viszont mélyen hallgattak eddig, hogy román-magyar viszonylatban létezik már egy megállapodás-tervezet, amely véget vet ennek a gyakorlatnak, mindenki attól az államtól kapja majd a nyugdíját, ahol a társadalombiztosítást fizette. Áder János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője mutatta be Budapesten az erre vonatkozó, magyar-román megállapodáson alapuló kormány-előterjesztés tervezetét, felszólítva Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: kérjen bocsánatot a magyarországi választóktól, illetve a határon túli magyaroktól, amiért egy „hazug kampány” érdekében elhalasztotta a szociális egyezmény aláírását Romániával. Nov. 29-én Nyugdíjasoknak a népszavazásról címet, illetve a Felelős döntéshez tudniuk kell alcímet viselő röplapokat terjesztettek Budapest-szerte. Nem a Magyar Szocialista Párt szignója van rajta, hanem három nyugdíjas szervezeté. Ebben sincs szó arról, hogy a riogatás alapjául szolgáló 1961-es magyar-román egyezmény órái meg vannak számlálva. Inkább ez olvasható benne: „Tudta-e Ön, hogy ha valaki 20 év román szolgálati idő után 10 évig Magyarországon dolgozik, akkor az összes – 30 évnyi – szolgálati időnek és az elért magyar keresetnek megfelelően állapítható meg a nyugdíj; havi 100 000 Ft átlagkereset figyelembe vételével a nyugdíj összege 68 000 Ft lesz; ez az összeg lényegesen magasabb, mint ha Romániában állapítanák meg, és magasabb a magyarországi átlagnyugdíjnál is.” A röplap még hozzáteszi: „Ez a helyzet a további nyugdíjemeléseket, illetve a 13. havi nyugdíj kifizetését veszélyeztetheti.” /Guther M. Ilona: A kettős állampolgárság kapcsán. Nyugdíjügyben is zavarosak a vizek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./
2004. december 2.
Fülöp Lídia reagált a Romániai Magyar Szó nov. 12-i számában megjelent Erdélyi magyar fiatalok a kettős állampolgárságért című felhívást. Hát ide jutottunk? – tette fel a kérdést. Hát minket igennel és nemmel lehet elintézni? Félnek tőlünk, hogy odatelepszünk? Hát ne féljenek, mert mi, akik itt maradtunk, ha kevesen is, de ott akarunk meghalni, ahol születtünk. /Fülöp Lídia néni, Lugos: Válasz a fiataloknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./
2004. december 2.
Parádésan groteszkre sikeredett annak az interjúnak a címe, amit Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével készített a kolozsvári napilap (Szabadság. november 27.): "Ötszáz bizony dalolva ment…" Mint később kiderült, amit a blikkfangos cím Somogyi Botond újságírótól származott, írta Cs. Gyimesi Éva, aki először szólalt meg a kettős állampolgárság ügyében. Milyen igazság nevében vonult most át Magyarországra a népes segélycsapat, a református egyházak által kiküldött imasereg?– kérdezte. Mindenki úgy szavaz majd, ahogy a lelkiismerete diktálja. „Többet használna tehát az egyház, ha a szeretet szolgálatában azt a pénzt, amivel ötszáz külhonit utaztat, odaadná például a hajléktalanoknak, vagy bárkiknek” – írta. „ Lenyűgözően gazdagok vagyunk mi, folyton siránkozó erdélyiek, ha ennyi imakatonánk válaszolt a toborzóra, hogy megerősítsen a másik tábor ellen, akik ugye nem igaz magyarok.” „Nem baj, ha kirekeszt ez a mostani haza”, állapította meg, mert ő bizakodó. /Cs. Gyimesi Éva: "Lángsírba velszi bárd?" = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 2.
A "modern Káinok" Trianonban keresztre feszítették hazánkat, levágott testrészeit idegen bitorlóknak adták, írta Plesa Vass Magda. Mitterand francia államfő ezt írta: "ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt". "Erélyes híve vagyok minden olyan lépésnek, amely felszabadítja Magyarországot annak az igazságtalanságnak elviselhetetlen terhe alól, amely alatt sínylődik" – vallja Edgar Wallace angol író is. A cikkíró Gyurcsány Ferencnek és csapatának, az anyaország posztkommunistáinak Lenint idézte: "… Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét". Most lesz a népszavazás a kettős állampolgárságról. Nem akarunk tehertétel lenni a megcsonkított Hazának, de lélekben oda akarunk tartozni, hangsúlyozta Plesa Vass Magda. A "Káin-lelkületű" magyaroknak, az MSZP meg az SZDSZ páholyában újból elhangzik az Úr szava: "Káin! Hol van a te testvéred, Ábel?" /Plesa Vass Magda: "Hol van a testvéred, Ábel?" = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 2.
Kevesebb képviselője és szenátora lesz a következő parlamenti ciklusban az RMDSZ-nek. A szövetségnek 2000–2004 között 27 képviselői és 12 szenátori mandátum jutott, ez a szám 2004–2008 között feltehetően 22–10-re módosul. A csökkenés oka egyrészt a parlament taglétszámának módosulásával magyarázható. A másik ok: az RMDSZ-listákra leadott szavazatok számának csökkenése. 2000-ben az RMDSZ képviselői listájára 736863 szavazatot adtak le, ez a szám az idén 628125 volt. A szenátusi lista négy évvel korábban 751310 szavazatot kapott, az idén azonban csak 637109-et. Ami pedig az RMDSZ elnökjelöltjére leadott szavazatokat illeti, Frunda György 2000-ben 696989 szavazatot kapott, Markó Bélára az idén 533446-an szavaztak. /Sz. K.: Csökkent az RMDSZ mandátumainak száma. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 2.
Hangsúlyosan fog szerepelni a napirendi pontok között a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tervezett önálló magyar karok kérdése, ha kormányzó tényező lesz az RMDSZ – jelentette ki Kötő József, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke. Közölte: a szövetség oktatási főosztálya megkapta az egyetem magyar oktatói által elkészített, négy lehetőséget felvázoló dokumentumot, és a kormányalakítás után tervezett tárgyalásokon válaszolni fognak az oktatók által felvetett kérdésekre. Korábban Salat Levente, a BBTE rektor-helyettese elmondta: a magyar oktatók egyebek között azért is aggódnak, mert a jelenlegi tanszékekből leváló új struktúrákat esetleg újból engedélyeztetni kell. Kötő szerint az akkreditálási folyamatot is le lehetne bonyolítani sikeresen, hiszen az oktatók által elkészített dokumentumokból egyértelműen kiderült, a magyar tagozat rendelkezik az ehhez szükséges oktatói létszámmal. /Borbély Tamás: Kiemelten kezelik majd a BBTE-n tervezett magyar karok ügyét. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 2.
Nov. 30-án Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban bemutatták Gömöri György, a cambridge-i egyetem professzora Erdélyi merítések /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, Ariadné Könyvek / című művelődéstörténeti tanulmányokat és esszéket tartalmazó kötetét. A harminc éve Angliában élő szerző az utóbbi évszázadok során szövődött angol-erdélyi irodalmi kapcsolatokkal foglalkozott. /Ördög I. Béla: Belőlünk merítettek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 3.
Dec. 1-jén Budapesten a Szülőföld Alapról beterjesztett törvény- és a szülőföldprogramról szóló határozati javaslatról tartottak országgyűlési vitanapot. Az Országházban felszólaltak a határon túli magyar szervezetek vezető politikusai is, egybehangzóan magyar állampolgárságot kérve az anyaországtól. A magyar kormány a nemzetpolgárság megteremtésével, egymilliárd forintos kezdőtőkéjű Szülőföld Alap létrehozásával, húszmilliárd forintos hitelprogrammal, valamint az akadálytalan Magyarországra utazást lehetővé tevő úti okmány biztosításával kívánja segíteni a szomszédos országokban élő magyarság szülőföldön való boldogulását – mondta Petrétei József igazságügy-miniszter. A kormány szülőföldprogramja nem helyettesítheti a kettős állampolgárság megadását – ezt az álláspontot fejtették ki a határon túli magyar szervezetek képviselői a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat vitájában. Németh Zsolt (Fidesz) közölte: a kormány téved, ha azt hiszi, hogy a szülőföldcsomag eltereli a figyelmet a népszavazásról, és téved abban is, hogy ,,néhány milliárddal megvásárolhatja a határon túli magyarokat”. Eörsi Mátyás, az SZDSZ vezérszónoka közölte: miközben a „szegény” határon túli magyarok azt gondolják, hogy róluk van szó, addig ez a vita valójában a magyar politikáról szól, arról, hogy ,,ki hogyan gyűri le a másikat”. Eörsi Mátyás szerint a népszavazásért nagymértékben Orbán Viktor a felelős azzal, hogy aláírta az arról szóló kezdeményezést. Csapody Miklós (MDF) közölte: a népszavazás előtt bejelentett tervezet ,,propagandisztikus”, de végre kézzelfogható javaslatokat tartalmaz, ami jelzi, hogy a cselekvés sürgető kényszerét mindenki érzi. Markó Béla, az RMDSZ elnöke felszólalásában kijelentette: a kormány szülőföldprogramját – a vitás kérdések tisztázása után – támogatják, ugyanakkor a program nem helyettesítheti a kettős állampolgárságot. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt mondta, hogy minden olyan programot támogatnak, amely a szülőföldön való megmaradást segíti elő, ugyanakkor kifogásolta, hogy a kormány törvényjavaslatát nem ismerhették meg időben, arról nem kérték ki a véleményüket. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta: a szülőföldön való megmaradás feltétele a kettős állampolgárság, a szülőföldprogram és az autonómia megvalósítása. /Magyar állampolgárságot kérnek a határon túli vezetők (Budapesti vita a Szülőföld programcsomagról). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./ Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a magyarok egyek voltak és egyek lesznek. A nemzet erőszakkal szétszakított részeit senki nem kérdezte, akarnak-e idegenként élni szülőföldjükön. Rólunk ismét mások döntenek, az anyaországi testvérek. Kikérjük magunknak, hogy élősködő, haszonleső hordaként állítsanak be minket, akik romba döntjük Magyarország gazdaságát – hangsúlyozta Kasza József. A délvidéki politikus emlékeztetett arra a szórólapra is, amely a határon túli magyarok betelepítésével riogatja az anyaországi polgárokat, s mint fogalmazott, ez a sárga cédula a zsidó csillagra emlékeztet, majd a kormánypárti padsorok felé fordítva fejét, kijelentette: ,,szégyen, de nekünk szántátok”. Kasza is azt mondta: a kettős állampolgárságot nem helyettesítheti a kormány által beterjesztett Szülőföldprogram. Hozzátette: idegenekké még egyik nemzet sem nyilvánította saját testvéreit. A kettős állampolgárság elutasítása a megsemmisülés útjára küldené a határon túli magyarokat, s megkezdődne az anyaországi magyarság sorvadása is. – Ha így lenne, visszaköveteljük teljes jussunkat, Adyt, Mátyás királyt, Zrínyit, az aradi vértanúkat és az Országház nekünk járó részét. Ez csupán annyira képtelenség, mint a nemzetegyesítés megtagadása – vélekedett Kasza József. /(sylvester): Forr a világ bús tengere). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./ Ágoston András, a vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke úgy vélte, a kettős állampolgárság eszköz ahhoz, hogy Magyarországból új típusú demokratikus nemzetállam jöjjön létre, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke pedig azt fejtette ki, a kettős állampolgárság intézményét egyfajta belső „indíttatásból kérik, amely abból fakad, hogy Horvátország a saját nemzettársainak ezt már megadta.” Radda István, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének főtitkára javasolta, hogy a törvényjavaslatba „be kellene venni a Nyugat-Európában élő magyarokat is.” Pozsonec Mária, a Szlovén Köztársaság parlamentjének képviselője szerint „a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson az igennek kell győzni. A nem nagyon fájna“ – tette hozzá. Szintén a kettős állampolgárság megadása mellett érvelt Tomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Országos Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: a kormány Szülőföld-programja „kizárólag kiegészítője lehet a kettős állampolgárság megadásának.” Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke „reményét fejezte ki, hogy legközelebb már a magyar állampolgárságról szóló törvény vitájában vehet részt a magyar parlamentben, miután a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikeres lesz.” /Igen, igen, mindörökké! = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 3./ Németh Zsolt /Fidesz/, a külügyi bizottság elnöke kifejtette: pártja elutasítja a tervezetet, ez nem helyettesítheti a kettős állampolgárságot. Mint mondta, inkább a rossz lelkiismeret dolgozik a kormányban, mint a felfokozott érzékenység a határon túliak irányában. Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc azon hazug kijelentését akarják ellensúlyozni, hogy 539 milliárd forintba kerül majd az anyaországiaknak a 800 000 betelepülő. /(sylvester): Forr a világ bús tengere). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./ Markó Béla kifejtette: úgy adódott, hogy 630 ezer szavazattal a hátuk mögött nem Budapesten, hanem Bukarestben folytathatnak hamarosan koalíciós tárgyalásokat, amelyek valószínűleg erős befolyással lesznek az erdélyi magyarság sorsára; hogy a román parlamentben bármikor megszólalhat jog szerint, a magyar parlamentben pedig csak egészen kivételesen, a házszabálytól való eltérés szerint. „Valójában nem adottság, nem elrendelés, nem történelmi fátum hozta így – mondta –, hanem a Trianon előtti és utáni rövidlátás, magyar politikusoké és másoké is. Eleink hibáiból is vagyunk, ahol vagyunk, és éppen ezért egy pillanatig sem hiszek abban, hogy amit elrontottunk, azt nem lehet kijavítani. A XX. században ez nem sikerült, de sikerülnie kell a XXI.-ben.” Leszögezte, a Szülőföld Alap nem helyettesítheti a kettős állampolgárságot. /Guther M. Ilona: A Szülőföld Alapról szóló vitában Határon túliak is felszólalhattak a magyar parlamentben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./ A Népszabadság tudósítása szerint megdöbbenésükben és felháborodásuk miatt levegőért kapkodtak a kormánypárti képviselők Kasza József hozzászólása közben: a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a zsidócsillag színére asszociált egy sárga szórólapról, s azt sugalmazta, hogy azt az MSZP osztogatja. /Rányomta bélyegét a népszavazási kampány a Szülőföld-programcsomag vitájára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
A 137 tagú szenátusban a mostani kormánypárt, Szociáldemokrata Párt és a Román Humanista Párt szövetsége 57, a D.A. Szövetség 49, a Nagy-Románia Párt 21, az RMDSZ pedig 10 helyet szerzett. A 332 tagú képviselőházban a kormánypárti szövetségnek 132 helye van, az ellenzéknek 112, az RMDSZ-nek 22, a Nagy-Románia Pártnak pedig 48. A képviselőházba 18 képviselőt küldtek a különféle nemzeti kisebbségek. Tekintettel arra, hogy az SZDP elzárkózik a szélsőségesen nacionalista NRP-vel való szövetkezéstől, egyetlen koalíció-képes partnerre számíthat, az RMDSZ-re, amelytől szintén nem idegen a kormányzati szerepvállalás gondolata az SZDP és az RHP oldalán. – Jelenleg az RMDSZ-szel való szövetségre lépés a legelfogadhatóbb megoldás a parlamenti többség létrehozására – jelentette ki Adrian Nastase miniszterelnök. Frunda György szenátor szerint egy választások utáni egyezség esetében az RMDSZ kizárólag a kormányzati szerepvállalást fogadja el és elutasítja a kormányzati támogatás lehetőségét. Kifejtette ugyanakkor, az RMDSZ csak azzal a feltétellel vállal kormányzati szerepet, ha a kormányt alakító SZDP+RHP vagy NLP–DP elfogadja a szövetség programját, biztosítja a politikai. Adrian Vlad Casunean, az SZDP Kovászna megyei vezetőjének kifejtette: a helyi szervezet soha nem lesz hajlandó elfogadni azt, hogy a megye élére egy magyar tisztségviselőt nevezzenek ki. /SZDP–RMDSZ kormány a láthatáron – a nemzeti kisebbségek támogatásával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Öt képviselői és két szenátori mandátummal kevesebb jutott az idén az RMDSZ-nek. A jövőben az RMDSZ-t 22 képviselő és 10 szenátor képviseli. A töredékszavazatok elosztása után a szövetségnek lesz egy Galac megyei képviselője is a következő parlamenti ciklusban. Bihar megyében a harmadik, Hargita megyében az ötödik, Maros megyében a negyedik, Szatmár megyében a harmadik képviselői helytől esett el az RMDSZ, és elvesztette egyetlen Hunyad megyei és bukaresti képviselőjét is. Került azonban egy Galac megyei képviselői mandátum, ezt Székely Levente Csaba, a helyi RMDSZ-szervezet vezetője tölti be. A vesztesek a Bihar megyei Székely Ervin, a Hunyad megyei Winkler Gyula. A Maros megyei RMDSZ-lista negyedik helyezettje, Benedek István, a Szatmár megyei harmadik, Visnyai Csaba, illetve a bukaresti Ciho Miron új jelöltként pályázott parlamenti mandátumra. Ami a szenátorokat illeti, két mandátumot vesztett az RMDSZ: a második Szatmár megyei szenátort (Kereskényi Sándor), illetve a négy évvel ezelőtti visszaosztáskor elnyert Calarasi szenátori helyet (Vajda Borbála). /Elosztották a mandátumokat. RMDSZ: 22 képviselő, 10 szenátor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Nem tudom, Romániában hogyan történnek ezek a dolgok, de bennünket ez idáig még senki sem kérdezett meg az eltávolított kökösi Székelyföld-tábla ügyében – jelentette ki Albert Álmos területi RMDSZ-elnök. Jelezte, hogy rendőrségi kivizsgálást kér a tábla eltűnése körülményeinek kiderítésére, és visszakéri a rendőrségtől az eltávolított feliratot. /(vop): Tavasszal felkerülnek a Székelyföld-táblák. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./
2004. december 3.
A román külügyminisztérium kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint ma is érvényben van az az 1979-es magyar–román egyezmény, amely nem ismeri el a kettős állampolgárság fogalmát. Catalin Ionita, a külügyi tárca szóvivője szerint „nyilvántartásunkban nem szerepel, hogy bármelyik fél hatálytalanította volna az egyezményt, tehát az ma is érvényben van.” Magyar kollégájához még a hétvégi parlamenti választások előtt írt levelében Mircea Geoana azt bizonygatta: az erdélyi magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak a románról. Válaszában viszont Somogyi Ferenc külügyminiszter közölte: a román partnere által idézett megállapodást Magyarország 1990-ben hatályon kívül helyezte, az erről hozott döntést törvényben kihirdette, sőt erről annak idején tájékoztatta Bukarestet is. Elítélte Geoana álláspontját Frunda György is. /R. Sz.: Mircea Geoanáék kötik az ebet a karóhoz. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Az Európai Parlament néppárti politikusai rosszindulatúnak és értelmetlennek minősítették Adrian Nastase miniszterelnök kijelentését, amelyben őrültségnek nevezte a kettős állampolgárság intézményét. Az Európai Unió nem érintett abban, hogy tagországai kinek adják meg az állampolgárságot akár egy másik tagországban, akár azon kívül, ez a tagállamok kizárólagos illetékessége – jelentette ki Brüsszelben Ewa Klamt, az Európai Parlament néppárti csoportjának vezető képviselője a szabadságjogok, valamint a bel- és igazságügyi kérdések területén. A német EP-képviselő azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet Schmitt Pál és Szájer József, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség EP-delegációjának vezetői hívtak össze annak érdekében, hogy egyértelművé tegyék: minden alapot nélkülöznek azok a feltételezések, amelyek szerint az EU-nak bármiféle kompetenciája lenne az állampolgárság megadásával kapcsolatban. A határon túli magyarok kedvezményes honosításáról döntő népszavazással kapcsolatban mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra a kockázatra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon, más közép-kelet-európai államokhoz hasonlóan, nacionalista, populista világ lehet, mondta Gyurcsány Ferenc azzal kapcsolatban, mi történhet, ha a vasárnapi referendumon a kettős állampolgárságra leadott igen szavazatok lesznek többségben. Úgy fogalmazott: ,,én azt mondom, hogy nemet kell mondani, mert nem akarok Jugoszlávia sorsára jutni”. Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy miképpen szavaz, senki sem tartozik elszámolni a voksával – jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke dec. 2-án, eszéki látogatásán. Németh Miklós volt miniszterelnök elmegy szavazni, és igent mond a kettős állampolgárságra. Eljött a döntés pillanata, amikor választ adhatunk arra, hogy kik is vagyunk mi tulajdonképpen, kik is vagyunk mi, magyarok – mondta Orbán Viktor. ,,Az ami összefoglalja a válaszunkat erre a kérdésre, az nagyjából így hangzik; egymáséi vagyunk, és ennek az egymáshoz tartozásnak az elfogadása tesz minket, tehet minket egy egységes magyar nemzetté” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. /(MTI – mol): Brüsszelben rosszindulatúnak tartják. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./
2004. december 3.
Az Európa Tanács 1963-ban megpróbálta közös keretbe helyezni az egyes államok állampolgárság-felfogását. Az ekkor született egyezmény a többes állampolgárság visszaszorítását célozta; rendelkezései értelmében a menedékjogot kapó, idegen személyek esetében automatikusan megszűnik az eredeti állampolgárság. Az azóta történt módosítások (1977, 1993) a kettős állampolgárság elfogadása irányába mutattak. Megengedetté vált az eredeti állampolgárság megőrzése akkor is, ha az új állampolgárságot házasság révén kapta. /A kettős állampolgárság európai példái. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Legendás riogatássá vált az MSZP esete a magyar igazolvánnyal, amikor úgymond 23 millió romániai munkavállaló beözönlésével „riogatta" a magyarországi lakosságot. Nem úgy lett, a riogatás csak hangulatkeltésre volt jó. Cseke Gábor, a Romániai Magyar Szó munkatársa megmagyarázta: az MSZP akkor rosszul élte bele magát a határon túliak logikájába. Az újságíró hangsúlyozta: a kettős állampolgársággal kapcsolatos anyaországi népszavazás igenis felvet olyan kérdéseket, melyeknek komoly anyagi vonzatuk van. Pénzbe kerülne majd az a kettős állampolgársággal járó, útlevél. Pénzbe kerül az idejétmúlt román–magyar nyugdíjjogi egyezmény. /Cseke Gábor: Riogatás és környéke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./
2004. december 3.
Annyit várnék el a honiaktól, menjenek el szavazni, és párt-hovátartozástól függetlenül, egyéni meggyőződésük szerint voksoljanak. Ha mindezek alapján az IGEN szavazatok dominálnak majd, azt mondjuk, érdemes a küzdelmünk ,,magyarságunk, identitástudatunk megtartása” érdekében. Ha a szavazatok végeredménye NEM lesz, küzdelmünket tovább folytatjuk, írta dr. Boga Olivér. /Dr. Boga Olivér: Választás nélkülünk, de rólunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./
2004. december 3.
Fájdalommal éljük meg a kettős állampolgárságról folyó vitát, írta Kis-Kalló Erika, aki kétgyermekes anyaként, erdélyi magyarként írt nyílt levelet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Évezredes ittlétünk ellenére itt olykor hazátlannak minősítenek, az anyaországiak meg bevándorló románnak neveznek, jegyezte meg. Sértő, hogy az erdélyiekben csupán betolakodó, éhes piócát látnak. Erdélyben szeretnének magyarhoz méltó jövőt biztosítani önmaguk és gyermekeik számára. „Kérem Önt, ha ennyire idegennek érez minket, és nem érti, nem érzi ennek az állampolgársági kérdésnek a lelki vetületét és szellemi jelentőségét, akkor valóban, pecsételjen a Nem-re!” /Kis-Kalló Erika: Nyílt levél tisztelt Gyurcsány Ferenc úrnak! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Az anyaországiak bevették az MSZP-s maszlagot: "Nem"-mel kell szavazni, különben itt a világvége, tömeges külhoni áttelepülés várható. Gyurcsány miniszterelnök csapata hamis számokat használt a félretájékoztatás érdekében. A Fidesz politikusai emberfeletti erővel próbálják megvalósítani a lehetetlent, felébreszteni a nemzeti érzelmeket, tudatosítani az állampolgárok felelősségét minden magyarért a világon. A kettős állampolgárság elégtétel a Trianon óta ért megkülönböztetések enyhítésére! /Peszke Károly: Feltörő emlékek aktualitása, avagy kettős állampolgárság – IGEN! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
A kettős állampolgárság kronológiája – 1996–2004 1996. június 13–18.: A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) IV. világkongresszusa ajánlást fogalmaz meg a magyar állampolgárság kiterjesztésére vonatkozóan. 2000. május 22–23.: Az MVSZ V. világkongresszusa határozatba foglalja a brit mintát követő külhoni magyar állampolgárság célját. 2000. augusztus 20.: A magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló tervezetet küld az MVSZ az ország legfőbb közjogi méltóságainak (szerzői: Borbély Imre, dr. Géher József, dr. Váradi Vilmos és dr. Zétényi Zsolt). 2000. ősz: Az RMDSZ a Frunda György elnökjelöltségéhez szükséges aláírásgyűjtés során aláírásokat gyűjt a kettős állampolgárságért is. 2000. október 16.: Markó Béla RMDSZ-elnök bejelentette Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy összegyűlt több mint 80 ezer aláírás a külhoni állampolgárság támogatása érdekében, az október 19-ei megbeszélésen a magyar kormány a státustörvényt tekintette időszerűnek. 2001. október 5.: Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke nyilatkozatban fejtette ki, hogy a státustörvényt a Magyarok Világszövetsége a kettős állampolgárság felé tett első lépésnek tekinti. 2003. május: Módosították a román állampolgársági törvényt. A törvény szerint kérésre akár romániai lakcímmel, akár más országban lévő lakhellyel is megadható a román állampolgárság azoknak a személyeknek, akik egykor román állampolgárok voltak. 2003. július 22.: Aláírásgyűjtés kezdődött a vajdasági magyarok körében a kettős állampolgárságért. 2003. augusztus 1.: Bársony András magyar külügyi államtitkár szerint az etnikai hovatartozás Magyarországon nem lehet az állampolgárság kritériuma. 2003. augusztus 14.: Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csatlakozott a vajdasági és a kárpátaljai magyar szervezetekhez, és kérte a magyar kormányt, biztosítson kettős állampolgárságot a romániai magyaroknak. 2003. augusztus 18.: Az MVSZ elnöksége úgy döntött, népszavazást kezdeményez arról, hogy a külhoni magyarok, kérelem alapján, magyar állampolgárságot nyerhessenek. 2003. augusztus 20.: Frunda György RMDSZ-szenátor irreálisnak nevezte az MVSZ elképzelését. 2003. augusztus 25.: Mádl Ferenc köztársasági elnök konzultációt kezdett neves jogtudósokkal a kettős állampolgársággal kapcsolatos lehetőségek megvizsgálásáról. 2003. augusztus 29.: Az RMDSZ a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló szakbizottság felállításáról döntött, ennek tagjai: Varga Attila, Tokay György és Székely István. 2003. szeptember 10.: Az Országos Választási Bizottság (OVB) formai okokra hivatkozva elutasította az MVSZ kettős állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezését. 2003. szeptember 12.: Szent-Iványi István SZDSZ-es képviselő a brit nemzetközösségi állampolgárságot tekinti az egyik lehetséges mintának a kettős állampolgárság kérdésében. 2003. szeptember 18.: Az OVB határozattal hitelesítette a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadását célzó népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íveinek mintapéldányát. A népszavazási kérdés a következő: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot kapjon az a nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a magyar igazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” 2003. szeptember 22.: Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke bejelentette: október 23-án kezdődik az aláírásgyűjtés. 2003. szeptember 26.: Dávid Ibolya pártelnök bejelentette: a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja benyújtja az Országgyűlésnek az állampolgársági törvény módosításáról szóló javaslatát. 2003. október 25.: A Székely Nemzeti Tanács nyilatkozatot fogadott el, amelyben 700 ezer székelyföldi lakos nevében igényli a nemzetiségi alapon nyújtandó kettős állampolgárságot. 2003. november 3.: A magyar Országgyűlés plenáris ülése elutasította az MDF javaslatának tárgysorozatba vételét. 2003. november 18.: Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónikának azt nyilatkozta, hogy bár még egyszer sem ült össze, dolgozik az RMDSZ állampolgárság-bizottsága. 2003. december 1.: A Mádl Ferenc magyar államfő által felkért szakértők szerint a magyar állampolgárság megszerzésének egyszerűsítése a szerbiai és horvátországi magyarok számára nem ütközik kényszerítő jogi akadályba. 2004. március 1.: A magyar Alkotmánybíróság jóváhagyta az OVB határozatát a népszavazás kiírására vonatkozóan. 2004. április 25.: Orbán Viktor a Kossuth Rádióban kifejtette: a határon túli magyarok számára a továbbiakban nem a státustörvény, hanem a kettős állampolgárság jelenthet megoldást. 2004. július 2.: A Magyarok Világszövetsége átadta az Országos Választási Bizottságnak a kettős állampolgársági népszavazást támogató 320 858 magyar állampolgár aláírását. 2004. augusztus 12.: Ficzere Lajos, az OVB elnöke bejelentette: az MVSZ által összegyűjtött aláírások közül legalább 274 332 megfelel a feltételeknek. 2004. szeptember 13.: Az Országgyűlés elrendelte az ügydöntő népszavazást a kettős állampolgárság ügyében. Összeállította: Bakk Miklós /Krónika (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Megalakult és megkezdte munkáját a Szülőföld gazdaságfejlesztési és munkahely- teremtési kerekasztal, amely koordináló, konzultatív fórumot teremt a határon túli gazdaságfejlesztésben, munkahelyteremtésben érintett szervezeteknek – közölte Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára Budapesten. A cél a gazdasági, üzleti együttműködés fejlesztése a határon túli magyarok lakta régió vállalkozóival. Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy sikeres volt a vállalkozókat felkészítő, Az EU házhoz jön program, amelynek keretében a határon túl 31 helyen tartottak tanácskozást, és ezt a programot folytatják. Czirják Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója közölte, hogy az MFB kidolgozta hitelprogramját, amely tízéves futamidőre 10-750 millió forint kedvező kamatozású hitelt ad magyar vállalatoknak külföldi fejlesztési beruházásokhoz. A Szülőföld Alap működési céljait támogató Gazdaságfejlesztési és Munkahely-teremtési Keretprogramban az MFB a hitelintézetek bevonásával 10 milliárd forintos keretösszeggel magyarországi székhelyű vállalkozások részére fejlesztési beruházások finanszírozására szolgáló Partner Hitelprogramot dolgozott ki. Az Eximbank a magyarországi vállalkozások határon túli befektetéseinek és infrastrukturális beruházásainak finanszírozásához 8 milliárd forintos hitelprogramot alakított ki. A Mehib Rt. 5 milliárd forintos hitelkeretet különít el a szomszédos országokba irányuló infrastrukturális, illetve a térség gazdasági fejlődését elősegítő vállalati befektetések biztosítására. A Corvinus Rt. az Új Kézfogás Közalapítvánnyal és az ITDH-val együtt 2 milliárd forintos közvetlen külföldi tőkebefektetési programot dolgoz ki a befektetési lehetőségek javítása érdekében. /Megalakult a Szülőföld gazdaságfejlesztési kerekasztal. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 3./
2004. december 3.
Dec. 2-án vitadélutánt rendezett a magyar főkonzulátuson a Korunk szerkesztősége, amelyen politikusok, tanárok, gazdasági szakemberek vettek részt. Cseh Áron Gusztáv főkonzul és Kántor Lajos főszerkesztő bevezetőként elmondta, a Korunk idei 2-es, 10-es és 11-es tematikus számára alapozva kívánják nyilvánosság elé tárni az erdélyi magyar közösség három fontos megtartóerejéből (egyetem, város, vállalkozás) eredő gondolatokat. Két vitaindító előadás hangzott el. Salat Levente, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese beszélt a bolognai folyamatról. Salat szerint tekintettel a magyar közgondolkodás lemaradására, bölcs dolog lenne az önálló magyar karok létrehozásának elodázása, ez viszont politikai szempontból a legrosszabb megoldás. Ún. helyzetteremtő politikával kell törekedni a végzősök túlkínálatának csökkentésére, illetve a minőségi színvonal javítására. Koós Ferenc egyetemi tanár, az Euréka Vállalkozói Egyesület elnöke előadásában kitért arra, hogy az anyanyelvi oktatás hangsúlyos figyelemben részesül, míg az anyagi helyzet felemelésével nem foglalkoznak kellőképpen. Jelenleg nincs önálló magyar gazdasági élet. A magyar középréteg megerősítése nélkül nincs esély a felzárkózásra. A vitában elhangzott, hogy vállalkozókat meg kell tanítani pályázni. A Sapientia Egyetemet fele-fele arányban át kellene hogy vegye a román, illetve a magyar állam, majd átköltözhetne oda a BBTE magyar tagozata. /Ördög I. Béla: Értelmiségünk jövője a tét. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
A Barabás Miklós Céhbe tömörülő erdélyi magyar képzőművészek mintegy hetven alkotását árverezik a kolozsvári Gy. Szabó Béla Galériában. A befolyó pénzösszeget a Barabás Miklós Céh Farkas utcai romos épületének felújítására szánják a művészek. „Hagyományt szeretnénk teremteni a hétvégi árveréssel, évről évre meg szeretnénk szervezni. Az idén befolyt összeget a székház felújítására szánjuk, az elkövetkezőkben már a művészek kaphatnák meg a műveik értékesítéséből nyert összeget” – nyilatkozta Novák Ildikó, a kiállítás valamint az aukció egyik szervezője. /Bálint B. Eszter: A székházat újítják fel az összegből. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./
2004. december 3.
Az Ausztriába áttelepült László Sándor olvasói levelében emlékezett: négy osztálytársával (T. Attilával, B. Attilával, Simó Zolikával és Filei Mártonnal) röpcédulákat gyártottak a következő felirattal: „Erdélyt vissza Magyarországnak! Sohasem volt a románoké!” Tizenöt éves fejjel röpcéduláztak. A Securitate hamar kiderítette, kik szórták szét a röpcédulákat. Bevitték és napokon át kihallgatták, megverték a fiúkat. Magaviseletből meg kellett buktatni őket és minden nyári szünetben munkára fogták a gyerekeket. /László Sándor, Linz, Felső-Ausztria: Megemlékezés a röpcédulák készítőiről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 3./
2004. december 3.
Miklós József nem sokkal halála előtt írt előszót a negyven év gyűjtőmunkája eredményeként megszületett könyvéhez, a Csíki lexikonhoz. Nem érhette meg könyve megjelenését, mely a csíkszeredai Pro-Print Kiadó gondozásában látott napvilágot. Miklós József az előszóban jelezte: „Könyvembe belefoglaltam a földrajzi keret, az emberi települések, nevezetes történelmi események és helyek, kiemelkedő személyiségek bemutatását, de olyan közszavakat is sorba állítottam, mint a csíki székely tájszólás sajátos kifejezései vagy a csíksomlyói egyházi központhoz tartozó idegen eredetű szavak.” /Csíki Lexikon. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3./
2004. december 3.
Az erdélyi „barangoló-kötetek" sora újabbal gazdagodott. A Szilágyság, Beszterce-Naszód, Fehér, Máramaros és Szatmár, Bihar, a Bánság és Dél-Erdély becserkészése után Beke György új könyvében /Székelyföld I., Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felső-magyarországi Kiadó 2004/ a Maros, a Nyárád és Kisküküllő vidékére vezeti el olvasóit. Ebben kötetben is, mint megannyi Beke-írásban, jelen van az üzenetet: a helytállás, a nemzeti gondolat és tudat ébrentartása. Ez a könyve inkább nevezhető emlékiratnak. /Máriás József: „a hűség egy életre kötelez" – Beke György: Székelyföld I., Maros, Nyárád, Kisküküllő. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3./
2004. december 4.
Kétszer mondjunk nemet a vasárnapi népszavazáson – erre hívott fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök dec. 3-án Budapesten. A Fidesz megosztó politikája nem Magyarország érdekeit szolgálja, ezért az MSZP mindenkit arra kér, hogy vasárnap szavazzon két nemmel – mondta Hiller István miniszter, az MSZP elnöke. /Gyurcsány: kétszer mondjunk nemet a népszavazáson. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./
2004. december 4.
A vasárnapi népszavazás mindenképpen érvényes lesz, hiszen a referendumnak nincs érvényességi küszöbe, de ha a népszavazáson több polgár szavaz egyformán, mint kétmillió nyolcezer, akkor eredménye kötelező erejű – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Hangsúlyozta, hogy ha ennél kevesebben mondanak egybehangzó véleményt a referendumon, akkor vasárnap egy nagyon fontos véleményfelmérő népszavazás lesz. A népszavazásra feltett kérdések kapcsán Orbán Viktor az igen voksra biztatott. A kettős állampolgárság ügyében kiemelte: aki azt akarja, hogy a nemzeti összetartozás kérdése ne pártügy legyen, aki fontos nemzeti ügyben a Fidesz és az MSZP együttműködését szeretne látni, az szavazzon igennel. /Orbán: a népszavazás mindenképpen érvényes lesz. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./ Szerbia, Szlovákia, Románia és Horvátország megalkotta a kettős állampolgárságról szóló törvényt – hangoztatta Orbán Viktor, és úgy alkották meg, hogy erről vita, megosztó pártvita ezekben az országokban nem volt. Ők tudják azt, hogy az ember először román és utána szocialista, kereszténydemokrata, liberális, úgyhogy szeretném, ha vasárnap estére mi is megtanulnánk, hogy először magyarok vagyunk, utána szocialisták, kereszténydemokraták. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője dec. 3-án átadta Lendvai Ildikónak, az MSZP frakcióvezetőjének az RMDSZ Bihar megyei szervezete által összegyűjtött, a kettős állampolgárságot támogató aláírásokat. Herényi Károly hangsúlyozta: továbbadják az összegyűlt aláírásokat a legnagyobb kormánypárt frakciójának és frakcióvezetőjének ,,annak reményében, hátha még vasárnapig sikerül nemleges álláspontjukat megváltoztatni”. /Sorsdöntő népszavazás Magyarországon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./
2004. december 4.
A közösséget, amelyhez tartozik, a sajátjától érte nemtelen gyalázkodás, írta Murádin Jenő. Gyimesi Éva másodszor teszi ezt. Első ízben a kolozsvári magyar egyetem ügyében tette. Akkor bizonygatta, százezer aláíróval szemben, hogy nincs is szükségünk magyar felsőoktatásra, s aki felelőtlenül ilyet követel, az bizonyára nem tudja, mit tesz az egyetem fogalma. Murádin akkor szólalt meg először, figyelmeztetve az írástudók felelősségére (Az nem lehet, Szabadság 1997. febr. 15.). Amit most ír Gyimesi Éva ("Lángsírba velszi bárd?", Szabadság, dec. 2.), arra éppúgy nincs mentség, mint 1997-es állásfoglalására. Megtöri azt az egyszólamúságot, amellyel a határon túli magyarság az anyanemzethez való tartozás jogát kéri. Gyimesi Éva újra kiszolgálja azokat, akik ezt elvárják tőle. Megtagadja a közösségtől a minimális együttérzést. "Siránkozó erdélyiekről", "szórványkodó magyarokról" ír, akiket "imakatonák" képviselnek a "pannon magyarok" előtt. "Milyen igazság nevében vonult most át Magyarországra a népes segélycsapat, a református egyházak által kiküldött imasereg?" – kérdezi Gyimesi Éva. Van-e jogunk kezdeményezésüket és jóhiszeműségüket ilyen gyalázkodó módon megkérdőjelezni? És tenni olyankor, amikor a "pannon" sajtóban ellensúlyozhatatlan a mindent agyonnyomó kincstári félretájékoztatás, írta Murádin Jenő. /Murádin Jenő: Arcpirító bizony... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ 7/ Kettős állampolgár szeretne lenni, nem mintha előnyöket akarna elérni, írta dr. Balogh András. A magyar végrehajtó hatalom választott vezetője, Gyurcsány most azt mondja: amennyiben a népszavazás eredménye "igen" lesz a kettős állampolgárságra, akkor feléled az idejét múlta "nacionalista, populista" szellem. Amennyiben a proletár internacionalizmus ellentéte a nacionalizmus, akkor teljesen igaza van, például Garibaldi is nacionalista volt, jegyezte meg dr. Balogh András. /Dr. Balogh András: Ki (a) magyar? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./
2004. december 4.
A parlamenti választáson a nyolcéves gyakorlattal bíró Böndi Gyöngyike helyett dr. Bónis Istvánra szavaztak, ő lesz a jövőben Máramaros képviselője. A régi kisebbségi gondok nem rendeződtek. A Máramaros megyei magyarok Markó Béla államelnökjelöltre 12.915-en szavaztak, az RMDSZ szenátorjelöltjére 18.624-en, a képviselőjelöltre pedig 18.349-en. /Farkas E. Zoltán: Új időszak, új képviselet… régi gondok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./
2004. december 4.
A Háromszék részleteket közölt Duray Miklósnak, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökének a Köztársaság téri, december elsejei kormányellenes tüntetés résztvevőihez intézett leveléből. „A nemzet akkor kerül veszélybe, ha belülről bomlasztják. Mert a nemzet szervezete ugyan képes védekezni a külső támadásokkal szemben, de megroskad a belső kórtól. Soha nem gondoltam volna, hogy tizenöt évvel a rendszerváltás után Magyarországon olyan véres vita alakulhat ki nemzeti közügyben, mint most az állampolgárság miatt. A magyar állampolgárság folytonossága belső jog szerint több mint ötven évvel ezelőtt, a kommunista puccs után szűnt meg, az akkori magyarországi parlament döntött így, ezért nem véletlen, hogy ma utódaik szeretnék megakadályozni helyreállítását. A nemzeti tudat elleni támadásaik ugyancsak régi gyökerűek. Leggyakoribb eszközük az érzelmek pénzre cserélése, a társadalom megosztása akár hazugság árán is, ám legújabban a lelkiismeret és az értelem szembeállításával próbálkoznak. Mert lássuk: szembeállították egymással a két, egy tőről fakadó érzelmet is, a hazafiasságot és a nemzeti érzést. Mert szerintük hazafi az, aki nemet mond a nemzetre.” „A határon túli magyarok azért vannak szülőföldjükön, mert szeretik szülőföldjüket, és a trianoni határok meghúzása ellenére ott maradtak, noha akkor több okuk lett volna az elhagyására, mint most. Vannak, akik azt terjesztik, hogy közülük több mint nyolcszázezren magyar állampolgársággal a zsebükben egyszerre felkerekednek, és vérszívó siserehadként ellepik Magyarországot. Sőt, mi több, mindannyian egyszerre felveszik a nyugdíjukat, a munkanélküli-segélyüket, a családi pótlékot, a szociális támogatást, a gyermeknevelési támogatást, mindegyikük ,,csak azért is” veseműtétet hajtat végre magán, és ugyanabban az időben igénybe veszik az összes utazási meg egyéb kedvezményt, sőt, még temetési hozzájárulást is. Ugyanis a több mint ötszázmilliárd forintot kitevő tehertétel és a húszezer forintos adóteher-növekedés csak ilyen feltételekkel lehet igaz.” „ Sokan a rendszerváltozás után kezdtek rádöbbenni, hogy magyarnak lenni többet jelent, mint magyarul beszélni vagy Magyarországon lakni, mert a magyar nemzet tagjai sokkal többen vannak, mint Magyarország lakossága. Ezt ma már egyre többen tudják. Ezért mondjunk nemet a nemre, hogy igen legyen belőle.” /A nemzet belső bomlasztása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./
