Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. december 11.
A Magyarországra áttelepült Czegő Zoltán elkeseredetten reagált a kettős állampolgárságot elutasító népszavazás eredményére. „ Nem kell a székely, az igaz magyar Felvidékről, nem kell a százszor megpofozott délvidéki, nem kell ide semmi, csak az unió bárkivel, aki nem a mienk.” „Bevitték az Európai Unióba világ szégyenére a kommunista vezetőket innen. Röhej. És erre még rátettek egy lapáttal: megtagadták saját népük ötmillióját.” „Aki tud, meneküljön innen, mert ez az arculcsapás több, mint a kútmérgezés.” /Czegő Zoltán: Nemzeti jégverésben (Pesti posta). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./
2004. december 11.
Apró Lajosné Magyarországról írt levelében figyelmeztetett, érthető a népszavazás utáni elkeseredés, de a szélsőségeknek viszont nem lenne szabad teret engedni, célzott a nemzeti lobogóra, a testvértelepülési kapcsolatokra. Ha nem a mostani magyar kormány, akkor a következő, de lépni fog, mert lépnie kell. A közelgő ünnepek hozzák el a megbékélést, a szeretet tartson továbbra is össze bennünket, kérte a levélíró. /Az idő elhozza a megbékélést! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./
2004. december 11.
Aláírásokat gyűjtenek egy marosvásárhelyi iskolában, ahol a szülők segítségével szeretnék elérni, hogy magyar nyelven is kifüggesszék a tanintézmény nevét. A magyar pedagógusok közül egyesek visszautasították, hogy részt vegyenek ebben az akcióban. A különböző átszervezések nyomán most már szinte nem maradt egyetlen magyar többségű általános iskola sem Marosvásárhelyen. A megyei tanfelügyelőségen működő névadó bizottság pedig évek óta megakadályozta több vidéki iskola magyar névadását. A marosvásárhelyi általános iskolák még meglévő magyar tagozatainak elsorvasztását már csak "fentről jövő" lépés alapján lehetne megállítani. A megkötendő megállapodások során ezt sem kellene szem elől téveszteni. /(bodolai): Képmutatás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2004. december 11.
Ormányban már csak egyetlen magyar él, aki elmondta Vetési Lászlónak, hogy lassan összedől a templom. Megvásárolták az építőanyagot, hogy megjavítsák a templomot, de lassan elloptak mindent. Kidőlnek a régi sírok. Már csak ő, Miki bácsi a gyülekezet. A harangot kérik a románok, de ő nem adja, amíg él. Csak legyen, aki utána is megkondítja, ha majd ő meghal. /Vetési László: Itt már csak én vagyok a gyülekezet… = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2004. december 11.
Dec. 10-én a Korunk szerkesztőségében ismertették a Korunk decemberi, Posztkommunizmus, posztkolonializmus című számát, majd Sümegi György művészettörténész Kép–Szó–Képzőművészek 56-ról címmel idén Budapesten megjelent kötetét. Erdély aránytalanul jobban megsínylette a közös 56-ot, ennek is próbál tisztelegni a kötet. Míg Magyarországon 22 ezer, néhány hónapos börtöntől a halálbüntetésig terjedő bírósági döntés született 1956 után, Erdélyben az 5 ezret biztosan meghaladó, talán 6–7 ezer embert ítéltek el. Csapody Miklós képviselő, irodalomtörténész hangsúlyozta: a posztkommunizmus fogalma mentalitásbeli változást is jelent, nem csupán időhatárt. Az 56-tól ’89- ’90-ig terjedő sötét korszak "hagyományainak" köszönhetők a mostani állapotok, viszonyok. Végül a szerkesztőségben megnyílt Nagy Éva és Balogh Zoltán akvarelljeinek és grafikáinak tárlata. Nagy Éva életútja tragikus: a Nagyenyeden született, hazáját, otthonát a történelem sodrában háromszor is menekülve elhagyni kényszerülő képzőművész. A rendezvényen Dimény Áron színművész Márai Sándor: Mennyből az angyal című, az 1956-os forradalom egyik legszebb versét olvasta fel, majd a Pro Camera vonósnégyes színvonalas produkciója zárta a találkozót. /F. I.: Hármas rendezvény a Korunknál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2004. december 11.
Dec. 10-én idén harmadik alkalommal tartottak Csiky-napot Aradon, a , Csiky Gergely Iskolacsoportban. Magyarországi és hazai testvériskolák, intézmények küldöttségei is eljöttek. Matekovits Mária aligazgatónő köszöntötte a vendégeket, majd Szakács Ferenc igazgató ünnepi nyitóbeszéde után Király András Arad megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez. Átadták az EMKE által alapított Csiky-díjat az iskola legsikeresebb diákjának, a tizenegyedikes Szakács Izabellának. Két éve elkezdett hagyományt folytat az iskola vezetősége: évente emléket állítanak egykoron az intézményben pedagógusként tevékenykedő tanároknak. A simonyifalvi Szívós László által készített márványtáblára ez alkalommal Pataky Sándor tanár, festőművész neve került, akinek életéről, tevékenységéről Ujj János történelemtanár beszélt. Csiky Gergely mellszobrának megkoszorúzása után az iskola megújult kórusa, a Vox Juventutis énekelt. /(nagyálmos): Csiky-díjat is osztottak a sulinapon. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 11./
2004. december 13.
December 5-én a csonkaországi magyar nép még az áldozatvállalás esetleges lehetőségétől is megrettent. A határon túli magyarság kopogtatott, de nem fogadták be őket. Gyurcsányék országa pusztuló ország. ,,Felelős hazafiság” – hahaha! – írta meg véleményét Gál Péter József. Új országot kell a szívekben létrehoznia az igenlőknek és az igenre vártaknak! /Gál Péter József: Pusztából küldött pásztorvigasz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9. – Újraközölte rövidítéssel: Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./
2004. december 13.
Dec. 11-én tette közzé a Magyar Országos Választási Bizottság a dec. 5-i eredménytelen népszavazás hivatalos végeredményeit. A kettős állampolgárság kérdésében 1521143 igen, és 1428736 nem szavazat volt. Érvénytelenül voksolt 61093 választópolgár. Közben Erdélyben folytatódnak az elkeseredett hangú tiltakozások. Marosvásárhelyen az Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ bemutatott egy "feketelistát", amelyen ott szerepel Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kuncze Gábor, Fodor Gábor és Lendvai Ildikó neve. Szerintük a felsorolt politikusok a kettős állampolgárság kérdésében félrevezették a magyarországi szavazókat, ezért a szervezet bojkottálni fog valamennyi, a magyar kormánypártok népszerűségét Erdélyben helyreállítani próbáló kísérletet. MPSZ nyilatkozata szerint nem szabad túldramatizálni a magyarországi népszavazáson történteket. "A december 5-i referendum bizonyíték arra, hogy az erdélyi magyarok számára az autonómia az egyetlen megoldás, melynek segítségével itt Erdélyben megtarthatjuk az őseink által megőrzött és ránk hagyott magyarságtudatot. Ezért hát tegye félre szívéből mindenki a gyűlöletet, az elkeseredést és fogjunk össze, legyen mit továbbadjunk mi is utódainknak." Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnök leszögezte, joggal lehet haragudni a magyarországi politikai pártokra, a magyarországi közéletre, mert engedtek népszavazásra kerülni egy olyan fontos nemzetpolitikai kérdést, amelyről a magyarországi társadalom nem megfelelő, vagy gyökeresen ellentétes tájékoztatást kapott. Ezért a magyar politikumra lehet, a magyar nemzetre viszont nem lehet haragudni – mutatott rá. – Éppen a karácsonyi befogadás maradt el advent idején a vasárnapi sikertelen népszavazással – nyilatkozta Tőkés László református püspök. Véleménye szerint a voksolás óriási hullámokat vert fel a határon túli magyarság körében, amelynek tagjai ezekben a napokban mostohanemzetként néznek az anyaországra. "Én azonban nem dramatizálnám túlságosan ezt a helyzetet, a 84 év óta tartó szétfejlődés, valamint a nemzetietlen propaganda, amely Károlyi Mihálytól Rákosi Mátyáson keresztül Kádár János időszakáig tartott, mind megtette a maga hatását, viszont felhívnám a figyelmet arra, hogy olyan veszély fenyeget minket, hogy ellenségeink még inkább szembe akarnak állítani bennünket egymással." Úgy véli, óvakodni kell attól, hogy az erdélyi magyarság bármely provokáció áldozatává váljon, és még jobban szembe kerüljön az anyaországgal. /Markó: ne a nemzetre, a politikumra haragudjunk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./ A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a szavazatok újraszámolását kéri azokban a szavazókörökben, ahol felmerül annak a gyanúja, hogy a kettős állampolgárság kérdésében leadott szavazatok összeszámolásánál az igen és a nem voksokat felcserélték – mondta Partubány Miklós, az MVSZ elnöke dec. 12-én vasárnap, a szervezet budapesti nagygyűlésén. Partubány szerint 1.139 szavazókörben tévesen számolták össze a szavazatokat az igen voksok rovására. /A magyarországi népszavazás hivatalos végeredménye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./
2004. december 13.
Súlyos hibának tartja az RMDSZ vezetőségének a Szociáldemokrata Párttal kötött megállapodását, és a tárgyalások azonnali felfüggesztését követeli Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. "Önmagában és kihatásaiban is végzetes politikai tévedésnek bizonyulhat egyfelől az, hogy másfél évtizeddel a Ceausescu-diktatúra bukása után az RMDSZ gátlás nélkül hozzájárul a román kommunista visszarendeződés bebetonozódásához, és hitelesíteni kész az utódkommunista Szociáldemokrata Pártot, másfelől pedig még mielőtt az elnökválasztás kimenetele eldőlt volna, a régi időkre emlékeztető pártos egyoldalúsággal teszi le a voksát Ion Iliescu és Adrian Nastase korrupt és nacionál-kommunista pártjának oldalán. Akárhogyan is volna: az RMDSZ-nek ezen lépésével legalábbis meg kellett volna várnia a választások második fordulóját" – vélekedett. Tőkés szerint demagógia azzal érvelni, hogy Traian Basescu nem támogatja a magyar autonómiát. Közismert ugyanis, hogy Nastase kormánya annak idején a karhatalmi szervek bevetésétől sem riadt vissza az autonómia képviselőivel szemben, legutóbb pedig a miniszterelnök példátlan kirohanásokat intézett a magyar állampolgárság határokon túlra való kiterjesztése ellen. Vele szemben viszont Basescu ismételten kedvező módon nyilatkozott a kettős állampolgárságról. /Tőkés: Fel kell függeszteni a koalíciós tárgyalásokat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./
2004. december 13.
A Fidesz felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy követeljen írásos garanciát a román kormánytól: Verespatakon és Szarvaspatakon nem engedélyezi semmiféle bányászati tevékenység megkezdését, illetve folytatását. Az erről szóló határozatot a párt országos választmányán fogadták el. Gyurcsány helyezze kilátásba, amennyiben a román vezetés vonakodna ennek megtételétől Magyarország nem járul hozzá a Romániával folytatott tárgyalások lezárásához. Követelik továbbá a Verespatakon és környékén jelenleg folyó környezetpusztító tevékenység azonnali leállítását. Felszólítják Gyurcsány Ferencet, ne bújjon ki a felelőssége alól, garantálja a Tisza-völgyében élő másfél millió ember biztonságát, a magyar gazdaság mentesítését az újabb ciánszennyezés veszélyétől. /Fidesz-felszólítás Verespatak ügyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
2004. december 13.
Egyik elnökjelöltet sem támogatta az elnökválasztáson a Magyar Polgári Szövetség, amely arra kérte híveit, hogy amennyiben elmennek szavazni a demokratikus változás mellett elkötelezettebb és az erdélyi magyarság szempontjából hitelesebb jelöltnek szavazzanak bizalmat. Az MPSZ közleményében kifejtette: zsákutcának tartják azt a "diadalmenetet", mellyel az RMDSZ belesétál az SZDP-s kormányzás csapdájába és azt, hogy Markó Béla és az RMDSZ vezetősége ennyire elkötelezte magát a korrupcióval átszőtt SZDP kormány mellett. "Kíváncsian várjuk, Markó Béla betartja-e azon választási ígéretét, mely szerint a koalíció kizárólagos feltételeként szabja meg a területi autonómiát. A választási eredmények tükrében elvárjuk további feltételnek az állami magyar egyetem létrehozását és az egyházi vagyon záros határidőn belüli teljes körű visszaszolgáltatását. Ideje volna, hogy ne csak az RMDSZ felső vezetése húzzon hasznot a kormányzásból, hanem az erdélyi magyarság egésze." /MPSZ: Zsákutca a kormányzás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./
2004. december 13.
Az erdélyi magyar sajtóban a magyarországi népszavazás után sok otrombaság megjelent. „Most a kicsinyes önzés, az egzisztenciaféltés, az anyagiasság erősebb volt, mint a nemzeti szolidaritás, s az anyaország lakossága, mely Kádár népéből a plázák népévé vált, távolmaradásával tüntetett ki minket." „Ezek után még csak ne is jöjjenek Erdélybe, felejtsék el a csíksomlyói búcsút…”– idézgetett Székedi Ferenc a megnyilvánulásokból. Székedi Ferenc megállapította: ez a népszavazás csak ilyen eredménnyel járhat. Nemzedékek nőttek fel más körülmények között, más világra látással. Székedi Ferenc szerint „nem történt semmi rendkívüli.” A Fidesz majd kihátrál a Magyarok Világszövetsége mögül, hiszen „öngyilkos lenne az a párt, amely saját állampolgárainak csendes többségével kezdene hadakozni.” Az MSZP pedig megszavaztatja mindazt, ami egyéni szempontból most is működőképes. Az RMDSZ majd hagyja, hogy a kettős állampolgárság hazai választásoknak szánt jelmondata lassan eltűnjön. /Székedi Ferenc: A magyar Trabant. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
2004. december 13.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt a határon túli magyarok szervezeteinek vezetői és a magyarországi ellenzéki pártok vezetői az igen szavazatokért kampányoltak, a magyarországi kormánypártok a nem voksokért szálltak síkra. A népszavazás eredményére a határon túli, így a romániai magyarok többsége hisztérikusan reagált. „Az anyaország eltaszított minket magától”. „Mi nem kellünk senkinek”. Az igen-tábor érzelmekre ható kampányt folytatott. „Érzelgős, könnyzacskót facsaró szövegekkel igyekeztek nyomást gyakorolni az emberekre.” – minősített Fey László. Szerinte „a határokon túli magyar szervezetek vezetői már a népszavazás előtt is sértő módon követelőztek, gyanúsítgattak, vádoltak, szemrehányásokat tettek, sőt fenyegetőztek is.” Fey László megállapította: társadalmunk beteg; Trianon-szindrómában szenved, „máig sem tudta feldolgozni a trianoni döntés okozta sokkot, máig is frusztrált.” Fey László szerint a magyar kormánytényezők tartják magukat az európai normákhoz, „a mélyben tenyészik a nacionalizmus, antiszemita és revizionista beütésekkel. Hogy erre a szellemre milyen nagy az igény, az abból is kitűnik, hogy milyen sok szervezet igyekszik kielégíteni ezt a keresletet: a MIÉP, a hungarista mozgalom, a Fidelitas, az MVSZ, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Trianon Társaság, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Fórum, a Polgári Körök, a Lelkiismeret 88 Csoport, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Magyar Út Körök Mozgalom, a Bocskai Szövetség, a Rákóczi Szövetség, a Vitézi Rend, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület… és a lista közel sem teljes. De a Fidesztől sem idegen ez a szellemiség.” „Az említett szervezetek közé nem lehet egyenlőségi jelet tenni, de mindnek közös vonása a nacionalizmus ilyen vagy olyan formája.” A cikkíró következtetése: Több józanságra, valóságismeretre és kritikai szellemre volna szükségünk. /Fey László: Beteg társadalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
2004. december 14.
Traian Basescu 1951. nov. 4-én született a Konstanca megyei Basarabiban. A Norvég Akadémián is folytatott tanulmányokat. Hajóskapitány volt, 1987–89 között a Navrom tengerhajózási vállalat antwerpeni hivatalát vezette, 1989–90-ben a Közlekedési Minisztérium tengerhajózási felügyeletének volt az igazgatója. 1990–91-ben államtitkár-helyettes a Közlekedési Minisztériumban, 1991-1992-ben, majd 1996–2000 között ő volt a közlekedési miniszter. 2000-ben Bukarest főpolgármesterének választották. Basescu a Demokrata Párt (PD) tagja, 2001. máj. 19-ig alelnöke, attól kezdve a párt elnöke. 1992–2000 között parlamenti képviselőként dolgozott. Idén nyáron az ügyészség csaknem egy év vizsgálódás után vádat emelt ellene és további 79 személy ellen 16 hajó eladásának ügyében, hatalommal való visszaélés miatt. /Basescu elnök. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nyilatkozatában azt kéri a parlamenttől és a magyar politikusoktól, a legrövidebb időn belül teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy a határon túli magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot. "Változatlanul szükségesnek tartjuk, hogy más nemzetekhez hasonlóan, azok a magyar testvéreink is megkapják a magyar állampolgárságot, akik valamilyen oknál fogva Magyarország határain kívül élnek" – áll a dokumentumban, amelyet Veres András, az MKPK titkára írt alá. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai csalódottsággal fogadták a hírt a kettős állampolgárság ügyében kiírt népszavazás eredménytelenségéről. "A mi csalódottságunknál csak a határon túl élő magyar testvéreink fájdalma nagyobb, akik úgy érzik, hogy az anyaországban élők nagyobbik részének érdektelen az ő sorsuk" – áll a közleményben. A püspöki konferencia kezdettől "méltatlannak" érezte, hogy "a nemzethez való tartozás ügye népszavazás kérdése legyen. A politika sajnos rossz irányba terelte sok honfitársunk nemzetérzését, ezért nemmel szavazott, vagy távol maradt a népszavazástól" – írták. /MKPK-állásfoglalás az állampolgárság ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2004. december 14.
Dr. Klárik László Attila Kende Péter, Párizsban élő ’56-os emigráns gondolatmenetét fogadja el. Kende szerint az integrális magyar nemzetállam széthullása nem Trianonnal kezdődött, hanem legalább egy évszázaddal korábban. A liberális reformnemzedék ugyanis nem tudta nemzetiségi problémát megoldani. Közép-Kelet-Európában az együttélés nem rendezhető nemzetállami megoldásokban. A közép-kelet-európai probléma gyógyírját nem nemzetállami, hanem föderatív megoldásokban kell keresni. Dr. Klárik szerint jövőbe néző, korszerű székely nemzeti önképet kellene teremteni. A maximális cél a nemzetközösséggé alakulás. Kende szerint ebben a fogalmi rendszerben a székely ember a magyar népközösség része, egyszersmind a romániai nemzetközösség tagja. A kettős állampolgárság intézménye lehetőséget teremthetett volna arra, hogy a székely ember egy időben lehessen tagja mind a magyar ,,nemzetnek”, mind a romániai nemzetközösségnek. /Dr. Klárik László Attila: A kettős állampolgárság, avagy a nemzetállami ábránd keserű pirulája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./
2004. december 14.
A határon túl élők számára a népszavazás eredményének megélése tragikus volt, az ösztönös megnyilvánulásokkal jelzik kilátástalan keserűségüket. Valóban harmadik Trianonról van szó, „ismét mások döntöttek nélkülünk hovatartozásunkról” – írta Bagoly Zsolt. A nemet kimondó “mások” ezúttal a saját testvéreink voltak. Az elkeseredett emberek nem veszik észre, hogy a politikailag aktív lakosság többsége igent mondott. Nem látják, hogy akik nemmel szavaztak vagy távol maradtak, azok Rákosi és Kádár szerencsétlen gyermekei. Nem tudnak a rengeteg önkéntes fiatalról, akik plakátokat hordtak. A kitagadott határon túliak éppen azokat az embereket bántják és büntetik, akik idejönnek. Valójában a kormányzat a hibás. - A határon túliaknak állampolgárság nélkül is élhető életet kell teremtenünk magunknak. Úgy tűnik, az elszakított területek válnak most egy időre szellemi anyaországgá. /Bagoly Zsolt: Nyújts feléjük védő kart! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
Nekünk, külhoni magyaroknak óriási lelki megrázkódtatás és mérhetetlen csalódás ez a népszavazás, írta Lőrincz Tamás Felvidékről. Megköszöni Magyarország politikusainak a gátlástalan ellenpropagandát, a polgároknak az érdektelenséget. „Eddig úgy gondoltuk, hogy egy család vagyunk, de most bebizonyosodott, hogy egyeseknek többet ér a multikulturális társadalom, mint az egy kultúrába tartozó és azt valló emberek összetartása.” – állapította meg a levélíró. „Trianon tragédiájához annak idején a magyarországi baloldali radikális körök magyarellenes propagandája is hozzájárult.” Most megerősítették hitükben a román, szerb, szlovák és ukrán kormányokat. /Lőrincz Tamás mérnök, közgazdász: Levél a Felvidékről. Lelki megrázkódtatás és mérhetetlen csalódás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
A népszavazáson részt vett választópolgárok többsége IGEN szavazatával támogatta a magyar állampolgárság áttelepülés nélküli megszerzésének lehetősége. A Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezése a kormánypártok agresszív NEM-je miatt –, pártok belpolitikai viszályának martalékává vált, szögezte le dr. Gaudi-Nagy Tamás. A NEM-mel szavazást a hazug és félrevezető kormánypropaganda idézte elő, amellyel a kormány megszegve a népszavazásra vonatkozó jogállami elveket elfogadhatatlan módon beavatkozott a kampányba. A kormány közpénzen riogatott és valótlan számításait zúdította az információhiányban szenvedő választópolgárokra, nem biztosított egyenlő feltételeket az álláspontok megjelenítéséhez. /Dr. Gaudi-Nagy Tamás Európa-jogi szakértő, az MVSZ elnökségi tagja: Néhány gondolat a népszavazás eredményéről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
Kétséges, hogy létezik-e még egyáltalán magyar nemzet, tette fel a kérdést Metz Éva, Ausztráliából. „Tisztelet, becsület és őszinte együttérzés az 1,3 millió kivételnek, akikkel együtt gyászolunk. Felejtsük el hát véglegesen határon túli testvéreinket”, írta, engedjük, hogy idegen népek telepedjenek be tömegesen országunkba saját honfitársaink helyett. /Metz Éva, Melbourne, Ausztrália: Trianon II. – ez alkalommal Magyarország lakosságának jóvoltából. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
A népszavazás arra volt jó, hogy a határon túliaknak még nagyobb öntudatot adjon, szögezte le Somogyi Botond. A népszavazás sok mindenkit megmozgatott. Megszólaltak az ausztráliai és amerikai magyarok, a nyugat-európaiak és a Kárpát-medence anyaországon kívüli magyarjai, az egyházak, az ifjúsági szervezetek, egyesületek, társulások, szövetségek, írók, költők, tudósok, és a felsorolásnak itt még nincs vége. Egymás mellé állt az RMDSZ és az MPSZ, a délvidéki VMDK és VMSZ, a két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet, a felvidéki magyar pártok, a horvátországi és szlovéniai magyarok képviselői. De igenre buzdítottak Magyarországon a jobboldali parlamenti és nem parlamenti pártok, valamint az egyházak mellett számos közéleti személyiség az államfőt is beleértve, a professzorok Battyhányi Köre, közéleti személyiségek, egy napra abbahagyta az ellenségeskedést az örök rivális FTC és Újpest labdarúgócsapata is. És mindez mégsem volt elég. E nagyszerű összefogást sikerült meghiúsítania a két kormányzópárt néhány vezető tagjának. Akik mögött ott áll a pénz, a média, a manipuláláshoz szükséges összes eszköz. Ideje lenne tenni valamit. /Somogyi Botond: Mire volt jó? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
A népszavazás eredményeképpen nem kell majd félni az átözönlő magyar áradattól, kiknek befogadása tönkreteszi a költségvetést. A patrióta miniszterelnök elkezdheti elfelejteni otthonmaradási programjának megvalósítását is. Már az is felesleges. Magyarország népessége évente ötvenezerrel fogy, s ha ez a szám néha kisebb, csupán az áttelepülők miatt az. A Horn-kormány idején megjelentek hírek arról, hogy hosszú távon 6-7 millió magyarral számolnak. A népszavazás eldőlt, de harcolni kell tovább, biztatott Szász István Tas. /Szász István Tas: Elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
Nem érdemes utólag vitatkozni Patrubány Miklós sületlen kérdésén, hiszen már túl vagyunk a sikertelen népszavazáson – jelentette ki Kuszálik Péter. A román kormány nem bízta a döntést a népre, hanem saját hatáskörében megoldotta a problémát. Magyarország bölcsei nem találták meg a kérdés kulcsát. „A magyar állam nem áll olyan jól, hogy milliárdokat dobáljon ki érzelmi alapon kiállított dokumentumokra (az sem mondott igazat, aki azt mondta: egy fillérbe sem fog kerülni a trianoni gyógyír!), helyette a valós kérdések pragmatikus megoldására kellene figyelni – állapította meg a cikkíró. Vízumkényszer köti a délvidéki és a kárpátaljai magyarokat, elsősorban az ő utazási nehézségeikre kell megoldást találni. /Kuszálik Péter: Ugyanarról, komolyabban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./
2004. december 14.
Huszonhárom közéleti személyiség, köztük a Magyar Koalíció Pártja városi szervezetének elnöke és alelnöke, valamint több Kassa környéki település MKP-s önkormányzati képviselői írták alá azt petíciót, amelyet Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, az MSZP vezető személyiségének szántak. A Márai-szobor avatására érkezett politikust Kassán nyolcvan fős tömeg várta tiltakozó transzparensekkel. A levél szerint az MSZP megtagadóan vélekedett a határon túli magyarokról, s választóit is erre a testvértagadó magatartásra ösztönözte a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás során. “Mindezek tükrében érthetetlennek és sajnálatosnak érezzük, hogy megjelenik Márai Sándor szobránál, s beárnyékolja a felvidékiek és a kassaiak ünnepét” – olvasható a levélben. Szili Katalin azt próbálta bizonygatni, hogy nem tehet a történtekről, és ő személy szerint igennel szavazott a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Az incidens után felszólaló Csáky Pál miniszterelnök-helyettes nyugodt, Márai szelleméhez méltó viselkedésre kérte a résztvevőket, és kijelentette, hogy számára megtisztelő Szili Katalin mellett állni a szoboravatáson. A magyar parlament elnöke ugyanis szerinte azon kevesek egyike, akik megértették, hogy nem azért emelnek szobrokat jelentős felvidékieknek, mert el akarják hagyni hazájukat, hanem azért, mert továbbra is itt akarnak élni. /Megtiszteltetés? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
Dec. 9-én felavatták Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Emlékházat. A jeles művész 16 évig, 1969-tól haláláig élt a Bolyai utca 6. szám alatti épületben. Ferenczy Miklós református lelkész, a hagyaték gondozója elmondta: az emlékház feladata a művész emlékének ébren tartása. Erdély-szerte egyedinek tekinthető az emlékház, ugyanis kevés olyan magyar alkotó van, akinek hagyatékát egy helyen tudhatjuk. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője Gy. Szabó Béla művészetének emberközeliségéről beszélt. Murádin Jenő, a hagyaték egyik legkiválóbb ismerője, a mester munkásságáról szóló könyv megszületéséről tájékoztatott. /Szentes Szidónia: Gy. Szabó Béla Emlékház Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./
2004. december 14.
Nyárádszeredában 2003-ban újraalakult a Magyar Kertésztársaság, amelynek titkára Kentelky Endre 30 éves kertészmérnök, a Sapientia Egyetem és a nyárádszeredai konzultációs központ tanára, aki több mint egy évet töltött Brüsszelben továbbképző tanfolyamon. Kentelky Endre rámutatott: érdekvédelmi szervezetüket azért alakították meg, hogy megvalósítsák a kertésztársadalom elképzeléseit, célkitűzéseit. Irodájuk Nyárádszeredán, a művelődéi otthonban van. Legfontosabb céljaik: az időszerű kertészeti kultúra terjesztése, a kertészeti oktatás támogatása; a magyar kertészeti szaknyelv megőrzése és fejlesztése; a társaság érdekvédelme; információs hálózat kialakítása a szakterületen; a kertészeti ágazatok szövetségeinek (zöldség-termesztők, gyümölcstermesztők, dísznövénytermesztők stb.) létrehozása. A múlt héten Nyárádszeredában tartott tréningen Antal Zoltán, az ákosfalvi SAPARD-iroda jogásza az előcsatlakozási alapok mellett a SAPARD-programot mutatta be. /Kilyén Attila: Elméleti és gyakorlati képzés. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2004. december 14.
Az Erdélyi Művészet honlapjának Kataszter almenüjében (www.erdelyimuveszet.ro/kataszter) kutatható már néhány tanulmány, olvasmány, különféle információ: Miklósi-Sikes Csaba: Festőművészek, műtermek a 19. századi Kolozsváron, illetve Kortörténeti adatok a helyi sajtó tükrében témákban. A több mint 1200 névhez rövidebb-hosszabb életrajz tartozik. Olyan képzőművészeti adatbázisról van szó, amely az erdélyi képzőművészet és művészettörténet lehető legátfogóbb keresztmetszetét nyújtja. /(bb): Művészeti Kataszter. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 14./
2004. december 14.
A korondi Hazanéző 2004/2-es számában olvasható Ferenczi István Száz éve született Kovács István, Erdély egyik legkiválóbb régésze című emlékezése. Kovács István /1880-1955/ mindenkitől elhagyottan, gyomorrák okozta hosszas szenvedés után valósággal éhen halt. Halála után nagyon értékes könyvanyaga jórészt elkótyavetyélődött, kéziratban maradt számos kiváló tanulmánya megsemmisült, a régészettudomány pótolhatatlan kárára. A Sóvidék festőjére, az alsósófalvi Sükösd Ferencre Tófalvi Zoltán emlékezett. A 39 évet élt Sükösd Ferenc a legnagyobb erdélyi festők egyike volt. Nagy Miklós Kund beszámolt arról, hogy Bocskay Vince szovátai műtermében a nagy erdélyi püspököt, Márton Áront örökíti meg. /b. d.: Hazanéző. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2004. december 14.
Aradon a Tulipán könyvesboltban bemutattak két új könyvet. Ujj János aradi történész bevezetője után Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke méltatásában elmondta: bár mindkét kötet nagyváradi témájú és kiadású, kötődik Aradhoz. Dr. Fleisz János Nagysándor József életéről alaposan dokumentált, hiánypótló könyvet írt /A leghazafiasabb érzelmű tábornok, Nagysándor József (1804–1849)/. Kupán Árpád történész Szabadkőművesek Nagyváradon című könyvében a szabadkőműveseket körülvevő misztériumot, akarja eloszlatni. A mozgalom Angliából indult, a 19. század végére polgári szervezetté alakult át. Aradon és Nagyváradon is erős volt e mozgalom, amelyet a kommunista diktatúra idején szüntettek meg. /(nagyálmos): Aradhoz kötődő kötetek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 14./
2004. december 14.
Azok a szlovák állampolgárok, akik 2004. május 1-jétől élvezhetik az EU-tagságot, szabadon utazhatnak akár a személyi okmányaikkal is, milyen jogon követelőznek a kettős állampolgárság kérdésében – kérdezte levelében Kutasi Frigyes. Kifejtette, hogy Erdélyben “magyar testvérei” meglopták, Erdélyben megtapasztalta “testvérei” aljasságát és ott megtanították, hogy csak vodkával, konyakkal, és pénzzel érhet el valamit, ha hivatalos fórumhoz fordul. Kutasi szerint „a legmegdöbbentőbb, hogy Önök csak követelőznek, és követelnek.” „Önök natúr gyűlöletkeltők!” /Kutasi Frigyes: A határon túli magyarok a gyűlöletkeltők. Lőrincz Tamás mérnök-közgazdász úr hozzászólására. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./ A hivatkozott hozzászólás: Lőrincz Tamás mérnök, közgazdász: Levél a Felvidékről. Lelki megrázkódtatás és mérhetetlen csalódás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./
