Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2003. december 29.
"A Székely Nemzeti Tanács (SZNT), majd az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulása miatt a kormánypárt és ellenzék soraiban nagy a felhördülés. Ügyészségi kivizsgálást, rendőrségi beavatkozást követelnek, mert sérti az alkotmányt, mert etnikai szeparatizmusnak, etnikai enklávénak, etnikai tisztogatásnak, az utóbbi tizennégy év alatt kialakult etnikai egyensúly felbomlásának a veszélye fenyeget, hangoztatják, állapította meg Asztalos Lajos. Iliescu elnök kimondta, "az európai intézmények semmiképpen nem fogadnak el ilyesmit", a Székelyföld létrehozását célzó törekvés "etnikai-területi önkormányzat eszméjén alapul", ez pedig egyáltalán nincs összhangban az európai szellemmel. Szerinte "nálunk nincsenek tiszta etnikai enklávék, s ez az etnikai tisztogatás gondolata felé mutat". De az ügyészség résen van, nyolc hónapja figyeli a folyamatot, az EMNT dec.13-i létrejötte pedig elegendő arra, hogy a Legfelsőbb Ügyészség vizsgálatot indítson ellene. Valójában a Gyulafehérvári Nyilatkozat önkormányzatot ígért minden erdélyi népnek. Európa nem egy országában területi önkormányzatok működnek. Az Európai Unió igenis támogatja a területi önkormányzatokat. Iliescu szerint a Székelyföldet létre akarják hozni. Szükségtelen, mert századok óta létezik. "Székelyföldnek nevezik magukat, de az ottani románok kik és kihez tartoznak?" - tette föl a kérdést az aggódó államelnök. Nos, például a spanyolországi területi önkormányzatokban a katalánok, baszkok, galegók mellett spanyolok is élnek. Az iskolában anyanyelvükön tanulnak, e nyelven beszélnek, ebben senki sem gátolja őket, spanyolságuk miatt nem űzik el őket lakóhelyükről. Emellett gazdasági föllendüléssel jár a területi önkormányzatok kialakítása. Az 1978. évi spanyol alkotmány szerint: "2. cikkely. Az Alkotmány a spanyol nemzet, minden spanyol közös és oszthatatlan hazája megbonthatatlan egységén alapszik, és elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogát és a valamennyiük közti összetartást." A nemzetiségek - katalánok, galegók, baszkok - által lakott önkormányzati közösségek (Katalónia, Valencia, Baleári-szigetek - katalánok, Galicia - galegók, Baszkföld, Navarra - baszkok) parlamentje nyelvtörvényt is kidolgozott, amelyik az illető kisebbség nemzeti azonosságának megőrzéséhez minden részletre kiterjedő jogi keretet nyújt. Ahol szükségesnek mutatkozott, más, kiegészítő törvényeket, rendeleteket is hoztak. 1994-ben János Károly király joggal jelenthette ki, hogy "Az önkormányzatok létrehozása nagymértékben hozzájárult Spanyolország területi, nemzetiségi, nyelvi gazdagságának a fejlesztéséhez és ez nemhogy nem veszélyezteti, hanem épp ellenkezőleg, szilárdítja az ország egységét." Spanyolországban is vannak, akik ellenzik a területi önkormányzatokat, ők a fasiszta párt, a Falange tagjai! Ők, amint mondják, a "szeparatista nacionalizmusok" ellenében meg akarják védeni Spanyolország nemzeti egységét, szuverenitását és függetlenségét. /Asztalos Lajos: Területi önkormányzat, mint végveszély? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./"
2003. december 29.
"Újabb újságírót bántalmaztak ismeretlenek Romániában. Szondy Zoltánt, a Hargita Népe című magyar nyelvű lap tényfeltáró újságíróját csíkszeredai lakhelye közelében vasrudakkal bántalmazták, fején és karján súlyos sérüléseket okozva. Az újságírót, aki egy csíkszeredai üzletember alvilági kapcsolatait kutatta, szeptemberben már megtámadták. Akkori támadóinak kilétére azóta sem derült fény. A mostani, különösen súlyos incidens, amely alig két héttel azután történt, hogy brutálisan bántalmaztak egy temesvári újságírót is, a hatóságok tétlenségének, vagyis annak a következménye, hogy nem lépnek fel azok ellen a támadások ellen, amelyek az elmúlt egy évben sorozatosan érték a sajtó munkatársait. A mostani a tizenhatodik eset, hogy ilyen vagy olyan érdekcsoportot bíráló újságírót súlyosan bántalmaztak Romániában. Elítélte a romániai újságírókat ért egyre szaporodó támadásokat december elején az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet is. A bukaresti Adevarul szerint a Román Sajtóklub az utóbbi három évben 46 olyan esetet regisztrált, amely alkalmával újságírókat bántalmaztak tettlegesen vagy szóban. Cristian Tudor Popescu, a sajtóklub elnöke szerint a riporterek, operatőrök bántalmazásában a politikusok "járnak az élen", akik a trágár szitkozódástól kezdve a halállal való fenyegetésig semmitől sem riadnak vissza. A felsoroltak közt van Ion Iliescu államfő is, aki tavaly júniusban kijelentette: nem ismer nagyobb szennylapot, mint a Romania Libera. A megyei önkényurak, az úgynevezett SZDP-bárók közül a hírhedt Marian Oprisan (Vrancea) és Nicolae Mischie (Gorj) hurcolják meg rendszeresen a helyi lapok szerkesztőit. /Újabb támadás újságíró ellen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Karácsony másnapján 13.15-kor, fényes nappal újabb fenyítő akció áldozata volt Szondy Zoltán csíkszeredai tényfeltáró újságíró - jelentette a bukaresti Adevarul napilap, az MTI és az AFP francia hírügynökség. A helyi alvilággal hadakozó riportert tömbház-lakása előtt várták, vasdoronggal ütlegelték arcukat eltakaró egyének. "A bejáratnál három vagy négy egyén várt rám" - mesélte a történteket az Adevarul tudósítójának Szondy Zoltán, akinek a cikkei mindenek előtt a város egyik leggazdagabb emberét, Csibi Istvánt "idegesítették fel". "Átmentem közöttük. Az egyik utánam eredt, és egy fémrúddal fejbe vágott. Próbáltam, amennyire csak tudtam, védekezni. Ennek ellenére többször is fejen ütöttek és a védekezésre felemelt bal karomat is eltalálták. Amikor a zaj hallatára szomszédaim ajtót nyitottak, és kijöttek a lépcsőházba, támadóm kísérőivel együtt elmenekült. Valaki kihívta a mentőket, beszállítottak a sürgősségire. Mindenki megijedt, hiszen bevéreztem az egész lépcsőházat. Szerencsére állapotom nem túl súlyos, bár bal kezemet egyáltalán nem tudom használni, úgy néz ki izomszakadás miatt." Mindez két héttel azután történt, hogy Szondy Zoltánt, az Adevarul napilapot, és - azzal az ürüggyel, hogy az előbbi egyik cikkének nagy részét átvette - a Romániai Magyar Szót perbe fogta Csibi István, akiről azt gyanítják, hogy számos bűncselekmény - emberek megveretése, erőszakos fogva tartása, gépkocsik felgyújtása stb. - van a háta mögött. Tettei és a hatóságok cinkos magatartása egyébként dec. 9-én parlamenti interpelláció témája is volt. Ráduly Róbert Kálmán csíki képviselő, aki egyébként maga is szemtanúja volt a Csibi irányította társaság egyik törvénysértő akciójának, számon kérte Ioan Rus belügyminisztertől azt a gyanús viszonyulást, amelyet beosztottjai, és nemcsak azok tanúsítanak az ügyben. /Csíkszeredában tovább tart a terror. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./"
2003. december 30.
"Megbeszélést kezdeményez az RMDSZ vezetőségével Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Indítványát az EMNT Állandó Bizottsága január 9-i ülésén vitatja meg. Amennyiben a testület elfogadja a javaslatot, hivatalos megkeresést intéznek a szövetség vezetőségéhez. Tőkés László elmondta: az EMNT két fontos célt szeretne megvalósítani a jövőben, egyrészt párbeszédet kívánnak folytatni az RMDSZ-szel, másrészt pedig román-magyar kerekasztal-megbeszélést szándékoznak kezdeményezni. Ezt megelőzően azonban elengedhetetlenül fontos, hogy a magyarság képviselete egységesüljön. A tárgyalásnak semmiféle előfeltételt nem szabnak, az autonómia-törekvések felvállalását helyezik előtérbe. "Bárkivel szívesen tárgyalunk, így az EMNT-vel is"- jelentette ki az EMNT elnökének javaslatára reagálva Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy eddig már volt egy találkozó a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetői között. "Erőltetettnek látom viszont ezt a játékot, mert szerintem ez egy játék. Ahogy végignézzük az EMNT vezetőségét, többen közülük már megalakították a különböző szövetségeket, amelyek az RMDSZ ellen indulnak a helyhatósági választásokon, jóllehet ők változatlanul azt állítják, hogy csak az autonómia-törekvéseket vállalták fel. Mindez azonban hamis, mert az autonómia megvalósítását a zászlójukra tűzve akarnak az RMDSZ ellen indulni az önkormányzati választásokon", mondotta Borbély László, hozzáfűzve, hogy az EMNT által kidolgozott egyik autonómia-tervezet sem jelent járható utat az erdélyi magyarság számára. "Természetesen bárkivel szívesen leülünk tárgyalni, mindezt megtehetik azok az EMNT-ben szerepet vállaló RMDSZ-es kollégák, akik ott vannak velünk a parlamentben. Erőltetettnek látom viszont azt, hogy az EMNT entitásként jelenjen meg s ilyen szerepet játsszon. Nem hiszem, hogy eljött ennek az ideje" /P. A. M.: Elvi nyitottság a párbeszédre. Tőkés László megbeszélést kezdeményez az RMDSZ vezetőivel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"
2003. december 30.
"Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója támadta azokat a magyarországi jobboldaliakat, akik Erdélyben megszólaltak. Mindegyiknek hozta előéletét, régi munkahelyét. 1. Bayer Zsolt, Orbán Viktor volt magyar kormányfő barátja és tanácsadója, a Duna Televíziónak a Fidesz által kinevezett egykori kulturális igazgatóhelyettese, volt Népszabadság-munkatárs, jelenlegi Magyar Nemzet-cikkíró, május 31-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán azt sürgette, hogy az erdélyi magyarok ezrei lépjenek fel "Bizánc", "az idióta román sovinizmus", "a helyi hülye román rendőr" ellen. "El tudjátok képzelni, hogy mit tennének az írek, a baszkok, a katalánok, a dél-tiroliak, a korzikaiak, ha megpróbálnák megtiltani nekik, hogy azt írjanak szobraikra, amit akarnak? Ha fenyegetnék őket, amiért saját nyelvüket tanulják? Akkor ott kő kövön nem maradna. Mi pedig hallgatunk és tűrünk, de meddig még? Egyszer egy ír ismerősömmel beszélgettünk az erdélyi helyzetről, és megkérdezte: hányan vagytok ti ott magyarok? Mondtam, sajnos már csak úgy másfél millióan. Az ír megdöbbent: másfél millióan? Akkor hogy létezik, hogy nem rólatok szól az egész világsajtó? Hát igen. Nem rólunk szól, mert tűrünk, gyáván és önfeladóan." 2. Kövér László magyar országgyűlési képviselő, a Fidesz országos választmányának elnöke, aki a nyolcvanas évek végén, egyetemi tanulmányai után a még Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott, majd 1987-1988-ban az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatta. Kövér az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 13-i kolozsvári alakuló ülésén kijelentette: "Több mint 80 éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmányos, békés eszközökkel küzdöttünk, a nekünk emberi mivoltunkból fakadóan eleve járó jogokért, és azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?" Kövér hozzátette: "Az autonómia a határon túli magyarság számára a lét vagy a nemlét kérdése. Aki ezt szűklátókörűség okán nem képes, vagy önös érdekektől vezettetve nem akarja felismerni, illetve elismerni, az alkalmatlan illetve méltatlan arra, hogy a magyarságot bármely fórumon képviselje." Ezután következtek Tibori Szabó Zoltán megjegyzései: "Ezek az urak csak a pofánkba vágták, hogy bezzeg az írek, a baszkok és mások nem tűrnék..." stb. Maga Tőkés László református püspök egyetlen alkalommal sem utasította rendre az erőszakra biztatókat. /Tibori Szabó Zoltán: Vérünkre megy a játék. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tibori Szabó Zoltánhoz hasonlóan Kolozsváry Zoltán is elítélte a magyarországi politikusokat,akik autonómia ürügyén fegyveres harcot javasolnak az erdélyieknek "néhány önnön nagyságától és határtalan hatalomvágyától elvakult politikusunk segítségével". Ezek a magyarországi politikusok elfelejtik, "hogy a történelem e két nemzetet, a magyart és a románt arra ítélte, hogy együtt éljenek és próbáljanak egy európaibb, biztosabb jövőt kikínlódni." Kolozsváry megmagyarázta: "Az autonómia tényleg létkérdés, de ezt csak a többségi nemzettel lehet megalkotni és nem ellenében." /Kolozsváry Zoltán: Lármafa avagy nyílt levél magyarországi politikusoknak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./"
2003. december 30.
"Adrian Nastase és Markó Béla múlt héten megállapodásra jutottak az aradi Megbékélési-park létrehozásáról, amelyben helyet kap Zala György szobra és egy, Románia történelmének mozzanatait ábrázoló diadalív. Tokay György Arad megyei képviselőt arról kérdezte a Szabadság, hogy értékelése szerint nem afféle "petőfi-schilleres" kompromisszumról van-e ismét szó. A képviselő úgy vélekedett: a hasonlat rossz, a Petőfi-Schiller egyetemet ugyanis azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét, a Megbékélési parkkal viszont a nacionalista hangokat igyekeznek leszerelni. Tokay szerint erős nacionál-kommunista, sovén erők dolgoznak még mindig Romániában, amelyek nem tudják elviselni azt, hogy a magyar emlékműveket visszaállítsák. Tokay szerint azzal a feltétellel egyeztek bele a park létrehozásába, hogy a szobor eredeti formájában kerüljön felállításra. Razvan Theodorescu művelődési miniszter, aki a szobor visszaállítását mindig is ellenezte, legszívesebben a városon kívül helyezné el azt. /Sz. K.: Aradi megbékélési tervek. Tokay: Toleránsaknak, megértőknek kell lennünk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tokay György most kimondta: a Petőfi-Schiller egyetemet azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét. Annak idején viszont éppen ő volt az, aki bejelentette a Petőfi-Schiller egyetemet."
2003. december 30.
"Ioan Rus belügyminiszter kijelentette: "Le kell szögeznünk, hogy többé nem fogadjuk el a román állam szuverenitásának figyelmen kívül hagyását. Biztos vagyok benne, hogy a törvény büntetni fogja ezt az alkotmánysértést". A nyolcvanéves elnyomó politika nem tud szakítani saját gyakorlatával, saját gondolkodásmódjával, beidegződéseivel s azok mechanizmusával, állapította meg írásában Gazda József. A hatalom fél egy leigázott nép nyelvétől, fél egy hazájától megfosztott nép hazaszeretetétől, hazájához, saját múltjához, saját történelméhez való ragaszkodásától, fél kultúrájától. Románia nem egységes! Románia történelme a regionalizmus történelme. Alig 150 éve, hogy van Románia, és 85 éve, hogy van Nagy-Románia, de a regionális színeket, Moldva, Havasalföld, Olténia és Erdély, a Bánság és a Partium színeit hiába mossák egybe. Félnek az emberi jogi harctól - mert mi más lenne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mint egy, a törvényesség keretei között megindított harcra felruházott érdekképviseleti testület. Fél a húszmillió a másfél milliótól, s félelmét azzal akarja leküzdeni, hogy uralkodik fölötte. /Gazda József: "Irredenták" reflektorfényben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./"
2003. december 30.
"A magyar-román gazdasági vegyes bizottság ülésén, Budapesten, a két ország közötti kapcsolatok fejlődését sikersztorinak nevezte Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára: a kereskedelmi forgalom a két ország között az idén mindkét irányban mintegy 40 százalékkal bővült, Romániával élénkült leginkább a kereskedelmi kapcsolat. A forgalomnövekedés mintegy 4600 magyar kis- és középvállalkozás tevékenységének eredménye.250 millió dollárnyi Magyarországról származó tőkeberuházás történt Romániában, de a tényleges érték a helyettes államtitkár szerint a félmilliárd dollárt is eléri. A megbeszélésen szó volt arról a közös földgázvezetékről, amely öt ország együttműködésében épülne és a Kaszpi-tengerről érkező földgáz szállítását oldaná meg Közép-Európa térségébe. Ugyancsak folynak a tárgyalások a villamos rendszerek összekapcsolásáról. /Magyar-román gazdasági kapcsolatok. Sikersztori. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./"
2003. december 30.
"Az aradi magyar kulturális, irodalmi egyesületek vezetői értékelték a 2003-as évet, és beszéltek a jövő évi terveikről is. Hábel Géza, a Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke szerint eredményes évet zártak, összetartó erőnek bizonyult a kör antológiájának, az Üzenet 2-nek a megjelentetése. Januárban mutatják be Petőfi Apostolát. Matekovits Mária, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Arad megyei szervezetének elnöke: idei legfontosabb rendezvényük (az RMDSZ-szel közösen) az október 6-i megemlékezés volt, ezenkívül két nyári tábort is szerveztek. Jövőre kiemelt rendezvényeik között szerepelnek a március 15-i és az október 6-i megemlékezések. Jövőre is lesz helytörténeti tábor, a kézművességi tábort pedig Illyefalván szervezik meg. Pávai Gyula, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke: az Irodalmi Társaságok Szövetségének aradi közgyűlése volt a legnagyobb rendezvényük 2003-ban. Megjelentettek egy Fecskés-könyvet, összeállítottak egy antológiát, végigvették a magyar irodalom kurzus első évét. Jövőre folytatják tevékenységüket a diákszínjátszókkal és kiadnak egy Ficzay-kötetet. Egy kéthavonta megjelenő irodalmi információs lapot is terveznek. /Karácsonyi Zsolt: Folytatják, amit elkezdtek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./"
2003. december 30.
"Dec. 28-án a Fehér tűz, fekete tűz című előadás után adták át a kolozsvári Állami Magyar Színházban a Bánffy Miklós Vándordíjat az idei nyertesnek, Bács Miklós színművésznek. A színművészt a 2002/2003-as évad legjobb művészi teljesítményéért díjazta a színház a Farsang, illetve a Pantagruel sógornője című előadásokban nyújtott alakításaiért. Bács Miklós elmondta: napjainkban rengeteg díj létezik, mind formai, mind tartalmi szempontból. - A Bánffy-díjnak viszont van egy különlegessége. Nem áll mögötte hatalmas állami, vagy egyéb társadalmi, kulturális szervezet, hanem egy szűk szakmai kör értékelése nyomán kaptam meg, éppen ezért úgy érzem, hogy sokkal értékesebb, mint a többi díj - jelentette ki. /Köllő Katalin: Átadták a Bánffy Miklós Vándordíjat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"
2003. december 30.
"A Hobo Blues Band Vadászat című lemezének koncert-előadása Vidnyánszky Attila rendezésében, a HBB és a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház közös produkciójaként négy alkalommal lesz látható a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. "A Vadászat-ban megvalósul a zene, a színház és az irodalom egysége. Elhangzanak Faludy György, Jack Kerouac, Pilinszky János és József Attila versei, a tizenegy beregszászi színész a maga eszközeivel hihetetlenül intenzív előadást hoz létre, miközben ez egy Hobo Blues Band koncert" - nyilatkozta Hobo a koncert-előadásról. /A Vadászat Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"
2003. december 30.
"Temesváron a Csiky Gergely Színházban egyéni műsorral, a Csókacsevetelővel mutatkozott be a közönségnek a magyar társulathoz szerződött Éder Enikő. Ez volt a Krecsányi Ignác Alternatív Színházi Műhely idei első előadása. /Szekernyés Irén: Éder Enikő bemutatkozó előadása. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./"
2003. december 30.
"Pomogáts Béla Erdély és az erdélyi irodalom egyik leghűségesebb számon tartója és propagátora. Tevékenységét díjak, elismerések sora jelzi, többek között most novemberben vehette át Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Hídverő-díját, majd decemberben Csíkszeredában a Julianus-díjat is. Legújabb kötete, a Fordulatok Erdélyben /Közdok Kiadó, Budapest/ című cikk- és beszámológyűjtemény az 1988-1990 közötti írásaiból válogatott. Egyes román vezetők arra gondoltak 1989-ben, hogy az idegenektől megtisztult ország népe a nagy álom beteljesedése után még gazdasági csodára is képes lesz, ez pedig feledteti majd a meghozott áldozatokat... Ez a változat nem előzménytelen. 1941. július 8-án, a román kormány gyűlésén Antonescu ezeket mondta: "Vállalva a kockázatát annak, hogy önök közt még fellelhető néhány tradicionalista nem ért velem egyet, én a besszarábiai és bukovinai zsidóság egészének a kitelepítését javasolom, amely lakosságot át kell hajítani a határon. Ugyanakkor jónak látom az ukránokat is kitelepíteni, akiknek jelenleg semmi keresnivalójuk nincs itt. Közömbös számomra, ha barbárként vonulunk is be a történelembe. A Római Birodalom a jelenkor megítélése szerint számos barbarizmust követett el, mégis a legnagyobb politikai rendszer volt. Nem létezik ennél kedvezőbb történelmi pillanat számunkra. Ha szükséges, használják a gépfegyvereket." (Martiriul evreilor din Romania 1940-1944. Documente si marturii. 140-141. o.) /Kiss János: Tiszta beszéd (A Fordulat Erdélyben című kötet margójára). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"
2003. december 31.
"A Moldovai Köztársaság külföldi segítséghez folyamodik, hogy "megszabaduljon" Romániától - idézte dec. 29-én a bukaresti Mediafax hírügynökség a moldovai államfőt, aki az egyik független tévéállomásnak az elmúlt hét végén adott interjújában kijelentette: "Európában Románia maradt az egyedüli impérium, amely Moldovából, Dobrudzsából és Erdélyből áll". A románok hol testvéreknek mondják magukat, hol azt hangoztatják, hogy segítséget nyújtanak nekünk Európában. De mi sohasem kértük őket, hogy segítsenek. Ha nem hagynak fel ezzel a magatartással, a moldovai-román kérdés kilép határaink közül, mert felkérjük a nemzetközi közösséget, hogy lépjen közbe. Más mód nincs arra, hogy megszabaduljunk ezektől a rokonoktól - mondta tévényilatkozatában Voronin. Román lapvélemények szerint az utóbbi három évben jelentős "lehűlés" állt be Románia és Moldova viszonyában. /Románia-Moldova. Terhes rokonság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./"
2003. december 31.
"A Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. tervei szerint a jövő évi befektetéseinek értéke eléri a 3 milliárd forintot, 2005-ben pedig a 4 milliárdot - jelentette ki Reményi Zoltán, a társaság vezérigazgatója Budapesten. A Corvinus Rt. az idén a Szabolcs Gabona Rt.-vel 500 millió forintot fektetett be egy kolozsvári székhelyű malomipari társaságba, és 100 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a Danubius Rt.-vel közösen indított szovátai beruházásnál. A Corvinus Rt. további 130 millió forintot fektetett be szintén kolozsvári székhelyű beruházásba a magyarországi Megatrend informatikai céggel, és mintegy 230 millió forintos beruházást hajtott végre a szegedi székhelyű Goboker társasággal, amely erdélyi, épületgépészeti szerszámokat, alkatrészeket forgalmazó cégbe fektetett be. /Corvinus Rt.: 3 milliárd forintos befektetési terv. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./"
2003. december 31.
"Nyolcmillió eurót nyert Kovászna megye az idén a különböző EU-csatlakozási programok pályázatain - jelentették be Sepsiszentgyörgyön azon a találkozón, amelyen a nyertes projektek koordinátorai és a pályázatokon részt vevő települések polgármesterei vettek részt. 2000-ben csupán 100 ezer eurós összeget nyertek pályázati úton. Pályázati úton a két legfejletlenebb kisrégió, Kovászna és Bodza vidéke nyerte a legtöbb pénzt, Erdővidék, Sepsiszentgyörgy és Felső-Háromszék pedig kisebb összeget nyert ugyan, de több pályázaton vett részt. A kis- és középvállalkozók számára meghirdetett pályázatokon 11 háromszéki cég nyert összesen 1,2 millió eurót, amelyet fejlesztésre, modern gépek vásárlására fordítottak. A gyermekjogvédelem területén négy jelentős programot finanszíroztak. Csaknem tízmillió eurós támogatást kapott a 131-es megyei út felújítását szolgáló terv. Ennek munkálatait jövőben kezdik el, és néhány éven belül javítják a Brassót Székelyudvarhellyel összekötő és Erdővidéken áthaladó útszakaszt. /Kovásznai területfejlesztés európai pénzekből. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./"
2003. december 31.
"A két aradi magyar könyvüzletben: a Tulipánban és a Jelen Könyvesboltban is aradi szerző lett a legnépszerűbb. A Jelen Könyvesboltban Jankó Andrásnak az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent Bűnözők és áldozatok című kötete volt a legkeresettebb, a Tulipán könyvesboltban Ujj János Aradi történelmi városkalauz című könyve volt a legkelendőbb a 2003-as esztendőben. Ujj János elmondta, hogy ez egy olyan hiányzó könyvkalauz, amilyet már 40 vagy 50 éve nem jelentettek meg, és az, ami megjelent időközben, az fércmunka volt. /Karácsonyi Zsolt: Népszerűek az aradi szerzők. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 31./"
2003. december 31.
"A napokban került ki a nyomdából Dirschl Johann - Boér Jenő: Freidorf (Szabadfalu) /Solness Könyvkiadó, Temesvár/ című könyve, mely a ma már Temesvár egyik külső negyedének számító települést mutatja be. A 18. század elején a mai Franciaország Elzász tartományának Freidorf nevű településéről érkeztek az első svábok az akkor mocsaras területre. Rövidesen zöldség- és gyümölcstermesztésre rendezkedtek be, később a város tégla-, majd cukorgyárat telepített a gyarapodó lakosság foglalkoztatására. A németek kivándorlása a második világháború után kezdődött, s egy nagyobb hullámmal 1989 után zárult le. Az egykori sváb településen napjainkban kb. ötven német ajkú lakos él. A szülőföldjükre hazalátogatók azonban gondoskodnak a templomról, legutóbb 1991-ben újították fel. A német, magyar és román nyelvű könyv a Temesvár 7. kerületévé "előlépett" település leírása. /Szekernyés Irén: Háromnyelvű könyv Szabadfaluról. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 31./"
2003. december 31.
"Harmadik alkalommal ad ki évkönyvet a Gyergyói Kisújság /Gyergyószentmiklós/. Szó esett benne Gyergyószentmiklós főtéri házainak történetéről, a Gyergyói-medence településeinek jellemzőiről, megemlékeznek Karancsi Sándor közelmúltban elhunyt festőművészről. A Múltunk rovatban Blénessy Jenő A patinás Gyergyó címmel a régi Gyergyószentmiklóst idézte fel, Garda Dezső a Székelyföld autonómiájáról közölt tanulmányt. /Megjelent a Kisújság évkönyve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./ Karancsi Sándor /Nagyszalonta, 1932. ápr. 2. - Gyergyószentmiklós, 2003. dec./ grafikusművész az Andreescu Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Gyergyószentmiklóson volt rajztanát nyugdíjazásáig. Számos kiállítása volt, több mint 600 ex librist készített."
2003. december 31.
"2004. jan. 31-én lesz két éve annak, hogy az Ora International keresztény segélyszervezet támogatásával megnyitotta kapuit a Szivárvány gyermekotthon Gyergyószentmiklóson. Az otthonban 35 gyermek él, 11 csecsemő, 13 óvodás és 11 iskolás. A gyermekotthon lakóinak - adakozó szívű emberek jóvoltából - gazdag karácsonyt hozott az idei év, közölte Pál Károly református lelkész, a gyermekotthon igazgatója. Karácsonyeste a gyermekotthont meglátogatta a Harmónia Alapítvány csoportja, s megajándékozták az árvákat. A vendégek külön táncműsort is bemutattak. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó értékes könyvcsomagot juttatott el az otthonba. /Karácsony az árvaházban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./ "
2004. január 3.
Parázs vita támadt Szatmárnémetiben a tanácsi testület tavalyi utolsó ülésén, amikor a két jogász alkalmazására kiírt pályázat került szóba. Ilyés Gyula alpolgármester kijelentette, ragaszkodik ahhoz, hogy a két leendő jogász közül legalább az egyik tökéletesen ismerje a magyar nyelvet is, hiszen a szaknyelv fordítására nincs alkalmas embere a polgármesteri hivatalnak. Az ülésen kiderült, hogy a sajtóban megjelent értesítőben a polgármesteri hivatal titkára által eszközölt belejavítás miatt nem szerepelt a magyar nyelv ismeretére vonatkozó kritérium. A leendő jogász, vagy jogászok magyar nyelvtudásának hasznosságával több tanácsos is egyetértett. /(pcx): Szatmárnémeti: Magyarul is tudó jogászt keres a polgármesteri hivatal. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 3./
2004. január 3.
Szilveszter este úgy megtelt a szatmárnémeti Északi Színház, hogy még pótszékeket is elő kellett venni. A darabot megelőzte a híre: szerzője, Sárossy Szüle Mihály, aki 1922–től színészként és rendezőként dolgozott budapesti, majd vidéki színházaknál. 1927–ben amerikai vendégszereplésre indult, majd operettszínházat alapított New Yorkban, amelyet 1934–ig, hazatéréséig vezetett. Itthon ismét játszott, rendezett, színházat igazgatott, darabokat, sőt könyveket írt. 1946–tól ugyanazt folytatta New Yorkban, később egy ottani magyarlakta vidékeket járó vándortársulat vezetőjeként, majd Miamiban, ahol ismét létrehozza a saját színházát, melyben magyarországi művészek vendégjátékát is megszervezte. 1982–ben megírta – barátja, Jávor Pál személyéhez kötötten – az amerikai magyar színjátszás történetét. Végül hazatért, Budapesten halt meg, 1992–ben. Sárossy Szüle Mihály Egy bolond százat csinál című zenés komédiájából film is készült, ifjabb Latabár Kálmán főszereplésével, amelyet Budapesten 1944 végéig vetítettek, hatalmas sikerrel. Annak ellenére, hogy a történet látszólag semmivel nem több a kor filléres regényeinél. /Báthory Éva: Szilveszter a színházban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 3./
2004. január 5.
Újévi üzenetében Ion Iliescu a reformok fenntartott ütemű folytatását szorgalmazta. Az államfő Románia legnagyobb tavalyi eredményei között a szélesebb polgári jogokat és szabadságjogokat biztosító alkotmánymódosítást, illetve a gazdaságban elért jó eredményeket említette. Hagyományos újévi üzenetében I. Mihály király a korrupció és az inkompetencia elleni harc fokozását szorgalmazta. Markó Béla RMDSZ-elnök azt kívánta 2004-re, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sikerrel szerepeljen az idén sorra kerülő romániai helyhatósági választásokon. /Elnök és király a korrupció ellen. Markó Béla az RMDSZ választási sikerében bízik. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./
2004. január 5.
Marosvásárhelyen a Magyar Polgári Szövetség is saját polgármesterjelöltet állít – jelentette be Tőkés András a Polgári Mozgalom január 3-i székházavatóján. Az RMDSZ és a Kiss Kálmán-féle szabad demokraták után az MPSZ a harmadik szervezet, amely magyar jelöltet készül állítani a megyeszékhelyen. Az RMDSZ jelöltje Kelemen Atilla. Ere a döntésre azért volt szükség, mert az egypártrendszer egysége helyett a közakarat diktálta sokszínű egységet óhajtják megteremteni, hangsúlyozta beszédében Szász Jenő, az MPSZ országos vezetője is, aki szerint itt az ideje, hogy „a szavazókból választókat kreáljunk”. Székelyudvarhely polgármestere arra biztatta a jelenlévőket, hogy vegyék saját kezükbe a sorsukat. Tőkés András jelképesen birtokba vette a székházat. Az épületet, melyet két utca választ el az RMDSZ székházától, Szőcs Géza, a szövetség egykori főtitkára biztosította, tatarozására közadakozásokból került sor. Az avatóünnepélyt még 2003 nyarára tervezték, de egy betörés miatt az MPSZ kénytelen volt elhalasztani az eseményt. Néhány hónappal ezelőtt a központifűtés-rendszer kazánját lopták el ismeretlen tettesek, jelenleg a homlokzatot firkálják össze, szinte heti rendszerességgel. /Szucher Ervin: Szavazók helyett választókat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./
2004. január 5.
Szatmárnémetiben jelenleg kilenc ortodox templom épül, miközben a történelmi egyházaknak ez időben egy sem. Pár éven belül immár 15-16 ortodox temploma lesz a városnak, s akkor már a Szatmárnémeti inkább egy regáti vagy bizánci településhez, mint erdélyi városhoz fog hasonlítani. /(Sike Lajos): Egyre „bizánciasabb" város lesz Szatmárnémeti! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./ Szatmárnémeti lakosságának 40 százaléka magyar!
2004. január 5.
Zsúfolt ház előtt játszott szilveszterkor a marosvásárhelyi Tompa Miklós társulat. A Túl az Óperencián című szilveszteri kabaré Súrlott grádics emlékei alcímet viselte. Marosvásárhely egykori „békebeli” vendéglői, kávéházai, a Súrlott Grádics, az Édes Lyuk, a Ferde Lámpa hangulatát próbálták színpadra varázsolni, Kilyén László színművész összeállításában. A Marosvásárhelyi Rádió immár a tizenharmadik Rádiókabaréval jelentkezett, a Gruppen-Hecc társulat, a Hahota színtársulat is vidám, zenés előadással lépett a nagyérdemű elé. /Antal Erika: Békebeli idők a Súrlott grádicsban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./
2004. január 5.
A madéfalvi veszedelem (Siculicidium) közelgő 240. évfordulója alkalmából Csíkdelne műemlék templomában január 4-én, vasárnap ünnepi szentmisét tartottak, ezt követően pedig emléktáblákat lepleztek le. Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes prédikációjában a székely ellenállás, Beke István és Zöld Péter lelkipásztorok, valamint Páll Gáborné és Vámszer Géza, a templom megmentőinek szerepét méltatta. Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője ünnepi beszédében többek között azt hangsúlyozta, hogy az utódoknak kötelessége mindig méltóan emlékezni azokra, akik minden időkben gerincesen felvállalják népük sorsát. Az emléktáblák szövege a következő: Ebben a szentegyházban szolgálták Istent és népüket Beke István és Zöld Péter lelkipásztorok, a madéfalvi veszedelmet megelőzően a székely szabadságküzdelmek szellemi vezetői, állíttatta a Székelyföld folyóirat, a másikon pedig ez áll: Páll Gáborné, Kamer Edit és Vámszer Géza emlékére, akik áldozatvállalásukkal az 1930-as években megmentették ezt a templomot a végromlástól, Csíkdelne–Pálfalva egyházközsége. /Kristó Tibor: Megemlékező szentmise a Szent János-templomban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 5./
2004. január 5.
1999-ben határozta el a közművelődési és népművészeti tevékenységgel foglalkozó alapítvány létrehozását, emlékezett a kezdetre Lőrincz Zsuzsanna, az Artera Alapítvány vezetője. Családi indíttatása is volt a kezdeményezésnek. 2000-ben családi alapítvány volt az Artera, családjuk önkéntes, önzetlen munkáján alapult. Amikor az első rendezvényt, a Míves Emberek Sokadalmát megszervezték, azt a színházi szakszervezet támogatta, a díjakat tőlük kapták a fellépők. Később egyre több támogató jött a segítségükre, 2003-ban több helyi, városi vállalkozó is akadt. Pályázatot nyertek, melyet a csíkszeredai Polgártárs Alapítvány írt ki a Máréfalvi Miraculum életre hívására és megőrzésére. Húsvét után a Mesefalu Máréfalván rendezvényt tavaly tartották első ízben. A jövőben állandó mesterség bemutatókat szeretnének tartani. /Barabás Blanka: Az Artera tavalyi éve, idéni tervei. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 5./
2004. január 6.
RMDSZ–PSD együttműködés: felemás mérleg, állapította meg Gazda Árpád, a lap munkatársa. Az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya-építés ügyében tett kormányzati lépések, és az alkotmánymódosítás tekinthető az RMDSZ és a kormánypárt tavalyi együttműködése legfontosabb eredményeinek. Kudarc azonban, hogy tucatnyi ígéretét immár másodszor szegte meg a kormánypárt. Az autópálya terén elért siker azzal magyarázható, hogy váratlanul megjelent az amerikai érdek. A kormány vélhetően nem az RMDSZ-nek, hanem az amerikai Bechtel cégnek akart kedveskedni a sztrádaépítéssel. A 2003-as megállapodásban immár második alkalommal fogadták meg a felek, hogy az év végére általában befejezik az erdő- és földtulajdonjegyek kiadását. Immár másodjára szegte meg ígéretét a kormánypárt a természetben vissza nem szolgáltatható ingatlanok után járó kárpótlás törvénye ügyében. E jogszabály elfogadása június 30-i határidővel szerepelt a 2002-es megállapodásban, majd határidő nélkül került át a 2003-asba. A jelentés előterjesztője a kártérítések kifizetésére tízéves időszakot javasolt. Az egyházaktól elkobzott ingatlanainak visszaszolgáltatása lassan halad. Az erdélyi magyar történelmi egyházak több mint kétezer kéréséből eddig 129 esetében hozott pozitív elvi döntést az illetékes kormánybizottság, és csak 49 ingatlan esetében állította ki azt a határozatot is, mellyel az egyházak telekkönyveztethetik tulajdonukat. Míg 2002-ben április 30-i határidővel szerepelt a megállapodásban a korábbi kormány által rendeleti úton elméletben visszajuttatott egyházi ingatlanok tényleges visszaszolgáltatása, 2003-ban már csak a visszaszolgáltatás sürgetésében állapodtak meg a felek. A protokollum értelmében a feleknek közösen kellett volna tanulmányozniuk a Csíki Magánjavak visszaszolgáltatásának lehetőségét. Nem született olyan javaslat erről a kérdésről, melyet a kormánypárt elé lehetett volna terjeszteni. Míg 2001-ben a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar oktatási vonala szervezési, szakmai és pénzügyi feltételeinek a megteremtéséről, 2002-ben pedig a magyar karok és tanszékek létrehozásáról állapodtak meg a felek, 2003-ban arra vállalkoztak: „közösen lépnek fel annak érdekében, hogy a 2003–2004-es tanévben egy magyar nyelvű természettudományi és egy magyar nyelvű humán kart hozzanak létre a törvénynek megfelelően, a jelenlegi szakok összekapcsolásával”. Ez sem történt meg. A megállapodás szerint április 30-ig kellett volna a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar beiskolázási számait megállapítani, a kormány viszont csak hónapokkal a tanévkezdés után, december 4-én hozta meg az erre vonatkozó határozatot. Akárcsak 2002-ben, 2003-ban is eredménytelenül „vizsgálták annak a lehetőségét”, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és az Agronómián, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen magyar csoportokat indítsanak. A megállapodásban a moldvai csángók megemlítése nélkül jelent meg az Európa Tanács csángó-ajánlására való utalás és az anyanyelv oktatásának a biztosítására tett ígéret. A dokumentum szerint március elsejéig kellett volna befejezni a brassói Áprily Lajos Gimnázium épületének a tatarozását. A magyar iskola a román szülők tiltakozása miatt csak szeptemberben költözhetett be a felújított épületbe. A szeptemberi tanévkezdésig kellett volna lebonyolítani a szatmárnémeti Hám János Katolikus Gimnázium által szorgalmazott ingatlancserét. Erre immár 2004-ben, az év első napjaiban kerülhet sor. Második alkalommal szegte meg a PSD a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának a megfelelő formában történő ratifikálására vonatkozó ígéretét. Ezt a tavalyi megállapodás szerint az év végéig kellett volna megtenni, a tavalyelőtti protokollumban június végi határidő szerepelt a kitétel mellett. Szintén kétéves adóssága a kormánypártnak a kisebbségkutató intézet létrehozása. Június 30-i határidő szerepelt a marosvásárhelyi televízióstúdió újbóli beindításánál, a stúdió azonban máig sem kezdte el a sugárzást. Nemcsak az RMDSZ-szel kialakított partneri viszonyt, hanem a magyar kisebbséget is semmibe vette a kormány, amikor az RMDSZ megkérdezése nélkül nevezte ki novemberben Cristian Jura jogászt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának élére. A szövetség képviselői mintegy 200-300 milliárd lejre becsülik azt a többletforrást, amit a magyar lakosságú településeknek, megyéknek sikerült kilobbizni. Noha az egyezmény 60 napos határidőt szabott a két politikai erő szervezeteinek a megyei szintű együttműködési szerződések megkötésére, néhány megyében az év végéig sem sikerült ilyen dokumentumot aláírni. Az RMDSZ-nek kormánypárti támogatással sikerült elérnie az igazságszolgáltatásbeli anyanyelvhasználat alkotmányos garantálását. Szintén RMDSZ-sikerként könyvelhető el a felekezeti oktatás alkotmányos garantálása. Az aradi emlékmű témája nemcsak a pártközi kapcsolatokat, a román–magyar államközi viszonyt is megterhelte. Az ügyet Medgyessy Péter kormányfőnek sem sikerült elsimítania szeptember végi bukaresti látogatásán. Eredménynek számít, hogy azokon a településeken, amelyeken jelentős magyar közösség él, immár a vasútállomásokon is kezdtek megjelenni a magyar településnevek. Érdemes volt egyezséget kötni a kormánypárttal a 2003-as évre – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke. /Gazda Árpád: Adós maradt a kormánypárt. RMDSZ–PSD együttműködés: felemás mérleg. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./
2004. január 6.
A Nagy-Románia Párt (NRP) "színeváltozása" több politikai elemzés tárgyát képezte az elmúlt évben. Corneliu Vadim Tudor pártvezér által szalonképessé akarja tenni pártját. A korábban az EU ellen agitáló NRP néhány hónapja az integráció elszánt bajnokaként tűnt fel. Az antiszemita pamfletszerzőként elhíresült C. V. Tudor pedig nemrég sajnálatát fejezte ki, hogy gúnyirataiban a zsidó közösséget gyalázta, és üdvözölte a romániai Holokausztot vizsgáló bizottság létrehozását. Azonban a magyarellenesség továbbra is az NRP-retorika középpontjában áll. /Sz. K.: Nyugat-barát, filoszemita … magyargyűlölő. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./
2004. január 6.
Január 5-én az oktatási-nevelési támogatások 2003–2004-es évre szóló romániai folyósításáról írt alá együttműködési megállapodást Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének képviselője, az Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke Budapesten. Romániában a támogatást az Iskola Alapítvány juttatja el az érintettekhez. Bálint-Pataki József elmondta, hogy az idei büdzsében 1,7 milliárd forintot különítettek el erre a célra. Hozzátette: tavaly Erdélyben körülbelül egymilliárd forintot fordítottak oktatási-nevelési támogatásra ott, ahol legalább két gyermek részesült magyar nyelvű oktatásban, és ezt a szülők igényelték, azonban idéntől a segítségnyújtás minden magyarul tanuló gyermekre kiterjed, így ennek az összegnek várhatóan a duplájára lesz szükség. Kárpátalján összesen mintegy 274 millió forintot, Vajdaságban 181 millió forintot, Szlovéniában 1 millió 839 ezer forintot, Horvátországban 5 millió forintot osztottak szét. A hivatal elnöke január végéig határozza meg az általános és középiskolások esetében a tankönyv- és taneszköz-támogatás összegét, illetve új elemként az egyetemisták, főiskolások esetében a tankönyv- és jegyzettámogatást. Előreláthatólag 2400 forint körül lesz a tankönyv- és taneszköz-támogatás, és 2500–3000 forint az egyetemisták tankönyv- és jegyzettámogatásának összege. Az egy tanulóra jutó támogatás összege húszezer forint. Tavaly 1,2 milliárd állt rendelkezésre tankönyv- és taneszköz-támogatásra, amelyet további mintegy 300 millió forinttal egészítettek ki a beérkezett igények alapján. A keretösszegből több mint 38 ezer fiatal támogatására nyílt lehetőség, akiknek a száma becslések szerint idén várhatóan a 70 ezret is meghaladja. A pályázati űrlapokat a státusirodákban lehet igényelni. /1,7 milliárd forint a magyarul tanuló fiataloknak. Megállapodás az oktatási támogatások romániai folyósításáról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./