Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. december 10.
"Frunda György RMDSZ-szenátor, az Európa Tanács jogi bizottságának alelnöke jelentést készít a nemzet, állampolgár, nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek meghatározásáról. A tanulmány részeként kérdőívet juttatnak el az ET 45 tagállamához, azért, hogy felmérjék, mi módon kezelik alkotmányos és jogi szinten a nemzeti, illetve kisebbségi problémákat. Frunda György szenátor elmondta, célja olyan átfogó tanulmány, hogy ezeket a terminológiákat próbálja egyformán értelmezni és alkalmazni az Európa Tanács 45 tagállama. A cél minimális standardok felállítása a kisebbségi jogok védelmére. Mindegyik ország a saját modelljét tekinti követendő példának, például a törökök vagy a franciák, akik nem ismerik el a nemzeti kisebbségek létét, és nem is írták alá a kisebbségi keretegyezményt, a saját megoldásaikat tekintik modellértékűnek. A franciáknak van a legnagyobb arab közösségük egész Európában. És ott vannak a bretonok, akik tiltakoznak az ellen, hogy őket franciáknak nevezzék. Ezt kell feltérképezni. A második lépés egy szakértői találkozó lesz, utána Frunda kidolgozza a tervezetet. Az európai alkotmány tervezetében nincs szó a nemzeti közösségekről. Ugyanakkor a magyar kormány kidolgozott egy olyan módosító javaslatot, amely a kisebbségeknek biztosítaná a kollektív és egyéb jogokat. Azonban ezt a tagországok, de a jelöltek sem fogadták kellő megértéssel. Az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményében, mind az Európai Emberjogi Bíróság joggyakorlatában elismeri mind a kollektív jogokat, mind az egyéni jogokat. Az Európai Unióban nem fogadják ezt el. /Mózes Edith: Röntgenkép az Európa Tanács tagállamairól. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./"
2003. december 10.
"Megkapta működési engedélyét a Prosperitas. A civil szervezet törvényszéki bejegyzését követően elkezdheti működését a Székelyföldi Fejlesztési és Kutatási Központ is. A Hargita, Maros és Kovászna megye önkormányzata, civil szervezetei és magyar történelmi egyházai által idén tavasszal megalakított civil szervezetről van szó. Kezdetben szinte minden minisztériumban gyanakvással fogadták az egyesület kezdeményezését. A Székelyföldi Fejlesztési és Kutatási Központ (SZFKK) feladata, hogy stratégiát dolgozzon ki a Székelyföld egységes fejlesztése érdekében. Az SZFKK a Magyar Tudományos Akadémia támogatását élvezi, és a magyar állam is hozzájárul működésének támogatásához. A három megye önkormányzata jövő évi költségvetéséből népességarányuknak megfelelő összeget különít el erre a célra. Az eddigi egyeztetések szerint a SZFKK hivatalosan január végén kezdi meg tevékenységét. /Farkas Réka: Beindulhat a Prosperitas. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./"
2003. december 10.
"Hiller István magyar kulturális miniszter rendelete értelmében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a határon túli magyar irodalmat támogató új ösztöndíjrendszert hirdet meg jövő év januárjában. A Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak elnevezésű rendszer négy csoportban biztosít pályázási lehetőséget a Magyarországgal szomszédos országokban élő szerzők számára: a Székely János költészeti és drámaírói, a Gion Nándor prózaírói, a Schöpflin Aladár kritikai, illetve a Benedek Elek gyermekirodalmi kategóriában. Az ösztöndíjakat csoportonként négy szerző kaphatja meg, kivétel a költészeti-drámaírói kategória, amelyben hat személynek ítélik oda a támogatást. Az ösztöndíj összege szerzőnként havi hatvanezer forint, és tíz hónapos időtartamra ítélik oda. /Papp Attila Zsolt: Bővül a támogatás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./"
2003. december 10.
"Dec. 9-én Kolozsváron találkoztak a magyarországi Teleki László Alapítvány képviselői a műemlékvédelmi támogatások erdélyi haszonélvezőivel. Eljött dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója, Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma műemléki szakosztályának főtanácsosa és Barabás Béla az alapítvány munkatársa. A magyar kormány a Teleki László Alapítványon keresztül 1999 óta évente támogatja a határon túli műemlékek állagmegóvását, felújítását. Az évi 90 millió forintból a műemlékek restaurálására szánt támogatások mellett az épületek állapotát feltáró kutatási programokat is segítik. Diószegi László elismerte, hogy az évi 90 millió forint csak gesztus értékűnek tekinthető, ehhez a helyi közösségeknek is hozzá kell járulniuk, mind anyagilag, mind munkával. Idén mintegy tizenöt épület felújítására juttatnak pénzt. Ezek között szerepel a hadadi református templom, a miklósvári Kálnoky-kastély, az alvinci református templom, a csíkrákosi római katolikus templom, a csíksomlyói Salvator kápolna és a marosillyei Bethlen-kastély. A bonchidai Bánffy-kastély felújítását azonban nem tudták támogatni, mivel itt nagyon sok pénzre lenne szükség. Emellett a Bánffy-kastély esetében a tulajdonjogi viszonyok sem tisztázottak. /Pap Melinda: Erdélyi műemlékeket támogatnak. Megbeszélés a református püspökségen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"
2003. december 10.
"Nem engedik leválni a tíz faluból álló Maros megyei község egyetlen magyar települését, Görgényüvegcsűrt. 1968-ig önálló volt Görgényüvegcsűr, a tíz faluból álló Görgényszentimre község legnagyobb és leggazdagabb faluja. A román többségű görgényszentimrei önkormányzat tagjai még az üvegcsűriek által kezdeményezett referendum kiírásától is elzárkóztak. Érvelésük szerint mindez kidobott pénz lenne, mert a románság amúgy sem támogatná a magyar község önállósodási szándékát. A Görgényüvegcsűrre vezető útszakasz nagyon rossz. "Ha Üvegcsűr ismét községközpont lenne, uniós pénzalapokból lehetne újraépíteni az utat" - állítja Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke. A helyi költségvetésről legjavát éppen Görgényüvegcsűr adja. Orsovára bevezették a gázt, Görgényben már van ivóvíz is, de Görgényüvegcsűron hiába várnak erre. Ilie Maris üvegcsűri tanácsos túlságosan gyűlöli a magyarokat ahhoz, hogy erről a témáról valakivel is szóba álljon. Ilie Maris 1990 márciusában betörte a kultúrotthon ablakát, hogy eltávolítsa az RMDSZ tulipános jelvényét. /Szucher Ervin: Csűrik-csavarják Görgényüvegcsűr önállósodását. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./"
2003. december 10.
"Évről évre halványabban él a temesváriak emlékezetében a Ceausescu-diktatúrát megdöntő, 1989. dec. 15-én kirobbant forradalom (népfelkelés?) emléke. Az idén először, nem dec. 15-én, a református bérpalota előtti spontán szolidaritási tüntetés színhelyén kezdődnek a megemlékezések, hanem 16-án, az Operában megtartott ünnepséggel és gálaelőadással, valamint a forradalomban letartóztatottak ALTAR egyesülete szervezte vitafórummal. Dec. 17-e az 1989. decemberi események óta Temesvár gyásznapja: ezen a napon a temesváriak istentiszteletekkel, koszorúzásokkal adóznak a forradalomban elesett mártírok emlékének. Dec. 18-án a megemlékezők elzarándokolnak a forradalmi megmozdulások valamennyi helyszínére, ahol az ártatlan, fiatal életeket kioltó fegyverek eldördültek. Dec. 19-e emlék- kiállítások és egy tudományos ülésszak megnyitójának napja lesz, míg dec. 20-án már a szabadságot ünneplik a temesváriak, akik 14 évvel ezelőtt százezrével vonultak az utcára, megdöntve a diktatúrát. A szervezők Ion Iliescu elnököt, az akkori események egyik főszereplőjét is meghívták a rendezvényekre, akitől arra a kérdésre várnak választ, hogy miért volt több áldozat 1989 dec. 22. után, mint a diktatúra megdöntése előtt? Rendhagyó módon az idén dec. 20-án délután lesz megemlékező istentisztelet a belvárosi református templomban, a "forradalom szikrája", Tőkés László királyhágómelléki református püspök részvételével. /(Pataki Zoltán): Egyre halványabb a temesvári forradalom emléke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2003. december 10.
"Budapesten az EÖKIK (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány) többek között azt tűzte ki céljául, hogy figyelemmel kísérje a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar népcsoportok helyzetét. Elnöke, Törzsök Erika /SZDSZ/ a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöki tisztségét is betöltötte. Ezt a közalapítványt 1997 végén hozták létre, 1998-ban állt fel a kuratórium, amelynek Törzsök Erika a vezetője. 2001-ben megszüntették, és 2002-ben újraalapította az új kormány. Ez egy kormányháttér-intézet. Az EÖKIK olyan döntés-előkészítő anyagokat "termel", amelyek kizárnák az ad hoc határozatok sorát, a klientúrában való gondolkodást, a kisebbségpolitikát tekintve az anya-gyermek kapcsolatot. Ehelyett együttműködési rendszerre törekednek. Ennek megfelelően hét nagy projektet indítottak. Ezek közül az egyik azzal foglalkozik, hogy miként alakult át a gazdasági helyzet a magyar lakta régiókban. Szerintük nem hangzatos szlogenekre van szükség, hanem konkrét intézkedésekre - a határon túli magyarok szülőföldön megmaradása érdekben. Vizsgálják a történelmi egyházak szerepét az adott térségekben, és az európai iskolákat, mint modellértékű megoldást. El akarnak ndítani Horvátország, Szlovénia, Magyarország csücskében egy ilyen típusú intézményt, és majd Kárpátalja-Kassa-Miskolc régióban is létrejöhetne egy hasonló iskola. Például Kolozsvárott alig-alig vannak olyan emberek, akik a közigazgatás különböző szintjein rálátnak azokra a lehetőségekre, amit az új helyzet - akár a tőkebeáramlás vagy a privatizáció hoz. Egyszerre létezik a munkanélküliség, és hiányoznak a szakemberek. Nyilvánvaló, hogy a magyar kormánynak alapos előkészítő munka után kellene közös cselekvéstervet kidolgozni az adott régiók szakembereivel. Ezért ez a közalapítvány ösztöndíjasokat alkalmaz az egyes térségekből. E projekteket közösen hajtják végre, a módszertani eszközöket az EÖKIK szolgáltatja. Romakutatással is foglalkoznak. Köreikben óriási a munkanélküliség. Egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy kizárólag a szociális segély folyósításával oldjon meg ilyen helyzeteket. Az EÖKIK a nemzetközi jog, kisebbségi jog folyamatos követésével figyeli, hogy az egyes térségekben miként alkalmazzák, illetve mellőzik a nemzetközi jogokat. Azzal is foglalkoznak, hogy a nemzeti fejlesztési terv miként nyúlhat át a határokon túlra. E témák kiváló szakemberei élnek a Partiumban, a Székelyföldön, a Vajdaságban, a Felvidéken. Az EÖKIK ezeket a szellemi központokat összekapcsolja. Egyik kezdeményezésük a Középeurópai Bizniszklub, ami egy virtuális szervezet, ahova a vállalkozó, eredményes embereket hívják meg. Országonként húsz-húsz fővel indulnak, akik majd behozhatják partnereiket, ily módon jelentős adatbázist nyernek.Ezt még az év végéig beindítja az EÖKIK. Egy nemrég lezajlott budapesti konferencián a kassai Tóth Attila bemutatta a HUNG-ARC elnevezésű projektet, amelyet Törzsök Erikával közösen dolgozott ki. Tóth Attilának jelentős informatikai fejlesztő, tudásátadó intézménye van, az ő brüsszeli tapasztalata alapján dolgozzák ki e hálózatot, ami arról szól, hogy miként lehet a kárpát-medencei magyar szellemi potenciált egy olyan rendszerbe szervezni, ahol közösen tudnak fellépni a szakértők. A Tóth Attila vezette kassai Novitech Kft. szakemberei brüsszeli megbízásból most is jelen vannak a különböző kárpát-medencei térségekben, ahol fejlesztési projektekhez keresik a lehetőségeket. A HUNG-ARC-nak egyelőre csak a szerkezete van meg, óriási munka lesz felépíteni és majdan működtetni. Törzsük Erika ironikusan szólt arról, hogy sokan gondolják, a státustörvény vagy a kettős állampolgárság, az autonómia - mikor mi a divat -meg fogja oldani a határon túli közösségek életét. Azonban ez nem így működik. A "kormányzatnak feltételrendszereket kell teremtenie, nem a harangokat kell kongatnia és kopjafákat állítania, bizonyítandó, hogy ki az igazi magyar" - hangoztatta Törzsük Erika. /Máthé Éva: EÖKIK - a határon túli magyar ügy szolgálatában. Infantilis politika helyett hosszú távú stratégiára van szükség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2003. december 10.
"A Nagyváradi Magyar Diákszövetség hétvégi gólyabálján adták ki ünnepélyes keretek között az idei Mecénás-ösztöndíjakat. A Mecénás Alapítvány jelszava: Segítsd a jót, hogy váljon kitűnővé! Tavaly tíz magyar fiatal nyerte el az egyéves, havi kétmillió lejes pénzjuttatással járó támogatást. Idén tíz román ajkú fiatallal is kiegészült a lajstrom. Lakatos Péter RMDSZ-elnök az alapítvány kuratóriumi tagjaként elmondta, hogy az elkövetkezőkben még több fiatalt próbálnak támogatni, természetesen ehhez még több pénzre lesz szükségük. A gyűjtésre évről évre a Mecénás Alapítvány farsangi mulatságán kerül sor. /(Balla Tünde): Segítsd a jót, hogy váljon kitűnővé! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2003. december 11.
"Dec. 10-én Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere, a Nagy-Románia Párt (NRP) főtitkára, valamint Ioan Aurel Rus és Valentin Dinescu, az NRP két szenátora (a szenátus emberjogi, illetve a visszaélésekkel foglalkozó bizottságának tagjai) sajtóértekezletet tartott Balogh Béla, a Kolozsvár-belvárosi református egyházközség volt parókus lelkésze ügyében. A nagy-romániás szenátorok és a polgármester védelmükbe vették a református lelkipásztort. A sajtó rendelkezésére bocsátották Balogh Béla 2003. jún. 17-én a szenátushoz írt levelét, amelyben a volt parókus lelkész eltávolításának törvénytelensége, az esetleges kilakoltatás miatt panaszkodott kérve, hogy a román felsőház emberjogi bizottsága hallgassa ki őt. Az ügyet a visszaélésekkel foglalkozó bizottság vette át. /K. O.: Nagy-romániások Balogh Béla védelmében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ Balogh Béla lelkész ellen 2001-ben egyházi fegyelmi eljárás indult, majd rövidesen megfosztották lelkészi hivatalának gyakorlásától. Balogh úgy véli, ezen intézkedéssel tulajdonképpen Pap Géza erdélyi és Tőkés László királyhágómelléki püspök akar bosszút állni rajta azért, mert bírálni merte egyes egyházi vezetők tevékenységét, és tagadta, hogy ő lenne az apja Tőkés Eszter (Tőkés László nővére) jelenleg kilencéves kislányának. A lelkész egykor pszichiátriai kezelésben is részesült. A két nagy-romániás szenátor - Ioan Aurel Rus és Valentin Dinescu -sajtótájékoztatóján kijelentette: szorgalmazni fogják Pap Géza püspök leváltását.DNS-vizsgálata bizonyította: nem Balogh Béla a Tőkés Eszter kislányának apja. A lelkész 1998 októberében Tőkés László újraválasztása ellen is tiltakozott, majd böjtöt hirdetett újraválasztott püspöke, Tőkés László ellen. Balogh Béla ellen ezek után egyházi fegyelmi eljárást indítottak. Az egyház fegyelmi bizottsága áthelyezésre ítélte a lelkészt, de ő ezt nem fogadta el. Ezért 2001 decemberétől fizetést sem folyósítottak részére. Balogh Béla. A közigazgatási bírósághoz fordult semmisségi keresettel a szerinte megalapozatlan fegyelmi határozat ellen. Ennek első tárgyalása december 5-én volt, amikor az egyházkerület nem képviselte magát. /Lázár Lehel: A Nagy-Románia Párttal a püspökök ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Kézdiszéki Székely Tanács Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét fogja javasolni dec. 13-án Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülésén a testület elnöki tisztségébe. Tőkés László elmondta: többen felkérték az EMNT elnöki tisztségének a betöltésére, de püspöki elfoglaltsága miatt nagyon nehezen tudja eldönteni, hogy ilyen súlyos terhet elvállaljon-e vagy sem. Azzal kapcsolatban, hogy Markó Béla szövetségi elnök szintén dec. 13-ra hívta össze az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) az ülését, a püspök úgy vélte: egyértelműen rászervezés történt, mint az elmúlt időszakban nem egy esetben. Az autonómiatörekvések felerősödésének láttán az RMDSZ kompenzálni próbál, ezt bizonyítják az utóbbi hetekben a Székelyföldön tartott önkormányzati konferenciák is. Csapó József autonómiatervezetével kapcsolatban több módosító javaslat érkezett a Székely Nemzeti Tanácshoz. Az egyik indítvány szerint például a Székelyföld természeti kincseinek az autonómia megvalósulása után a térség tulajdonában kell maradniuk. Másik javaslat pedig azt indítványozza, hogy az autonómia-statútumban a székelység szerepeljen államalapító nemzetként. /P. A. M.: Tőkés Lászlót javasolják elnöknek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) budapesti székházában kerekasztal-beszélgetés keretében tárgyaltak a magyar egészségügyi rendszer felelős szereplői a külhoni magyarok magyarországi gyógykezelésének lehetőségeiről. Hogyan kell azokat a gyakorló magyarországi orvosokat minősíteni, akik egészségügyi biztosítás híján is ellátják a külhoni magyarokat, kegyes hazugsággal "sürgősséginek" minősítve esetüket? A külhoni magyarok magyarországi gyógykezelésére fordított összeg - ennek legnagyobb részét a Segítő Jobb Alapítvány költségvetési támogatása teszi ki - messze elmarad a Magyarországon hivatalosan munkát vállaló külhoni magyarok bére után származó befizetések összegétől. A tanácskozás részvevői egyetértettek abban, hogy Magyarország EU-s csatlakozását követően újra kell tárgyalni a szomszédos országokkal kötött egészségügyi és társadalombiztosítási államközi megállapodásokat. Magyarország és Szlovákia egyidejű csatlakozása következtében mindkét állam az EU egységes társadalombiztosítási elszámolásrendszerének alanyává válik, ami lehetővé teszi a két ország közötti elszámolásokat, ily módon évi 450 millió forinttal gyarapodhatnak a magyar egészségügy forrásai. A külhoni magyarok befizetéseiből különálló alapot kell létrehozni, amelynek forrásaiból lényegesen lehetne növelni a külhoni magyarok gyógykezelésére fordítható összegeket. Így lehetővé válna olyan határon túli rendelők, laboratóriumok, kórházak támogatása, amelyek előzetes szűrés elvégzésével csökkenthetnék a külföldi magyarok magyarországi gyógykezelésének számát és költségeit. A tanácskozás alkalmából Patrubány Miklós elnök és Király Zoltán elnökhelyettes Magyarok a magyarságért emlékéremmel tüntette ki a 75. születésnapját ünneplő dr. Búzás Gábort, az MVSZ Kisalföldi Társaságának alapító elnökét, aki Erdélyben és Magyarországon orvosként szolgálta a magyarságot. /Csalók, hazafiak? MVSZ-tanácskozás a gyógykezelésről. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Évek óta halogatja az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium a magánkézben levő oktatási intézmények akkreditációs feltételeinek és az engedélyeztetési folyamat módszertanának kidolgozását. A szaktárcának jelentős anyagi többletterhet jelentene, ha az elnyert akkreditáció alapján a magántanintézetek állami támogatásért folyamodnának. Biharban 28 magánóvoda, elemi iskola, gimnázium és posztliceális intézmény működik ideiglenes engedéllyel. Ezek közül mintegy tucatnyinál befejezte már tanulmányait a megfelelő számú végzős generáció (óvodáknál ez egy, míg gimnáziumoknál és felsőfokú oktatási intézményeknél három nemzedéket jelent), így kezdeményezhetnék az akkreditációs folyamat elindítását. "Mi minden évben felterjesztjük a minisztériumba az akkreditálás kezdeményezésére jogosult intézmények listáját, ám választ még nem kaptunk" - mondja Florian Mielut szaktanfelügyelő. Jelenleg egész Romániában nincs egyetlen, végleges akkreditációt elnyert magániskola vagy óvoda sem, mert nem léteznek akkreditálási kritériumok és nincs akkreditálási módszertan sem. Bihar megye magánóvodáiban ötszáz gyermekkel, a magániskolákban pedig ezernél is több fiatallal foglalkozik több mint száz pedagógus. Az intézmények éves fenntartási költségei sok milliárd lejre rúgnak, melyek egy részét az alapítók szívesen áthárítanák a minisztériumra vagy az önkormányzatokra. A váradréti református egyházközség által 2002-ben alapított Csillagocska az egyik legnívósabb nagyváradi óvoda. Az intézmény jelenleg három csoporttal működik, melyeket hetven gyermek látogat, akiket igyekeznek keresztény szellemben nevelni, és emellett a zenei anyanyelvvel is megismertetni. Pálfi József lelkész elmondása szerint a nagy érdeklődés miatt az idei tanévben szerettek volna párhuzamos csoportokat is indítani, de anyagi okok miatt ez nem volt lehetséges. /Pengő Zoltán: Szabotálják az akkreditációt? = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A csíkszeredai önkormányzat után Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő is Ioan Rus belügyminiszterhez fordult a városban az utóbbi időben történt rendbontások ügyében. A parlamenti képviselő arra vár választ Ioan Rustól, indult-e rendőrségi kivizsgálás Szondy Zoltán bántalmazása ügyében, illetve az Adevarul című napilapban megjelent, Csíkszeredával kapcsolatos tényfeltáró írások kapcsán. Ráduly szerint Csíkszeredában félnek az emberek, s habár sok mindent tudnak, nem mernek lépni. Ráduly úgy érzi, vannak összefonódások az üzleti körök és a közbiztonságot szavatoló körök között. /Balázs D. Ildikó: Ráduly Róbert a belügy segítségét kéri. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjai közé választotta dr.Higyed István nyugalmazott lugosi lelkipásztort. Az egyház- és közösségépítő református pap a szűkebb pátriája művelődési életében betöltött szerepe mellett irodalom- és egyháztörténeti kutató munkájával vívta ki magának a rangos elismerést. Dr. Higyed István 1929-ben született Temesváron, ahol a piaristák iskolájában alapozta meg műveltségét. Teológiai tanulmányait Kolozsváron végezte. Diplomája megszerzése után segédlelkész Temesváron, parókus Bodófalván, majd Székelyhídra pályázik, rövidesen az érmelléki kerület esperese lesz, azután Nagyvárad-Újváros következik s a püspök-helyettesi beosztás. Ekkor Papp László püspök még a tartomány területéről is elűzte. Higyed István 1968-ban került vissza szülőföldjére, s lugosi lelkipásztorként szolgált 32 évet. Papi teendői mellett a város művelődési életének szervezőjévé vált. Jeles papelődje, Szombati-Szabó István, a két világháború közötti időszak jelentős költője hagyatékának feltárását végezte el. 1990-ben emléktáblát állítottak a templom melletti régi parókia épületére, ahol a pap-költő lakott. 1992-ben a lugosi magyar irodalmi kör felvette Szombati-Szabó István nevét. 2002-ben dr. Higyed István terjedelmes monográfiát jelentetett meg Szombati-Szabó István életpályájáról Szomorú szerelmes igric címen. A 2003-as év újabb sikereket hozott: napvilágot látott a költő Összegyűjtött verseinek kötete dr. Higyed István gondozásában, hazaszállították Budapestről a költő és felesége hamvait, s síremléket állítottak a templomkertben, felavatták a költő hagyatékából megalapozott és róla elnevezett egyházi könyvtárat, halála után Pro Ecclesia-díjjal tüntették ki a versíró papot. Dr. Higyed István Lugos díszpolgáraként az általános elismerés légkörében a harmadik Szombati-Szabó István könyvön dolgozik, amely prózai írásokat és egy drámát tartalmaz. /Szekernyés Irén: Elismerés dr. Higyed István lelkipásztornak. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 11./"
2003. december 11.
"Agyagfalván nem is olyan régen 20-22 gyermek volt egy osztályban, ma például a hetedik osztályban csupán heten vannak a Berzenczey László Általános Iskolában. A falu öregedik. Fosztó József tiszteletes idén 22 embert temetett és kilencet keresztelt, ez utóbbiak közül kettő székelyudvarhelyi volt. Nemrég 186 gyerek népesítette be az iskolát, most összesen 59-en vannak. A felső tagozaton a létszámot emelik a szomszédos falvakból ingázó gyerekek, Mátisfalváról kilencen, Székelymagyarosról heten, Décsfalváról tizenketten járnak Agyagfalvára iskolába, ki autóbusszal, ki gyalog vagy kerékpáron. Décsfalván is érezhető az elnéptelenedés: az összevont elemi iskolában 13 gyereket tanít Séra Erzsébet tanító néni. A 13-ból 10 roma származású. A décsfalvi óvodába 11 gyerek jár, jövőre nem lesz első osztályos. Bögözben, a községközpontban 101 gyermeket írtak be az iskolába. A II. és III. osztály itt összevontan működik. Az óvodában emelkedik a létszám. Bögözben nem az alacsony gyereklétszám, hanem az iskolaépület állapota okoz gondot. A község 11 településén 8 elemi és 5 felső tagozatos iskola működik. Az elnéptelenedő kis falvakban az iskolák nehéz helyzetben vannak. Többnyire régi épületekben működnek, felújításukhoz pénzre lenne szükség. /Takács Éva: Iskolagondok Bögözben. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./"
2003. december 11.
"Megnyílt Ferenczy Botond grafikusművésznek, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem idén végzett hallgatójának a kiállítását a Café Bulgakovban. A művész diplomamunkáját mutatja be, egy vegyes technikával készült - számítógépes grafika, színes linó - ötletes, gondolatgazdag, sajátos képregényt. /Ferenczy Botond képregénye a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A román történészek számára is hiánypótló információkat nyújt az a négy kötet, amelyben Varga Andrea magyar történész társszerzőivel együtt a romániai magyar, zsidó és cigány kisebbség történetét dolgozza fel, s amelyet a napokban mutattak be Bukarestben. A Romániában immár kilenc éve kutatásokat folytató magyar történész két román kollégájával, Andreea Andreescuval és Lucian Nastaséval együtt állította össze az elmúlt két esztendő szorgalmas munkájának gyümölcseként a Magyarok Romániában című, kétkötetes munkát, amely az 1945 és 1968 közötti időszakot öleli fel. Ugyanígy feldogozták a romániai cigányság 1919 és 1944 közötti történetét, és külön kötet szól a romániai zsidók 1945 és 1965 közötti sorsáról. A négy vastag kötet román nyelven íródott. Varga Andrea különböző filmek révén is ismertté vált. Ő volt az alkotója a romániai - zsidókat és romákat sújtó - holokausztot feldolgozó három kísérleti játékfilmnek. Dokumentumfilm formájában dolgozta fel a romániai utcagyerekek helyzetét, akárcsak Nagy Imrének és társainak az 1956 utáni snagovi száműzetését. Hamarosan befejezi annak a produkciónak a forgatását, amely a román-magyar labdarúgó-mérkőzések politikai hátterét próbálja megvilágítani az 1945 és 1989 közötti időszakban. /Magyar történész romániai könyvei. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./"
2003. december 11.
"Tíz éve hunyt el Antall József, a rendszerváltozás első szabadon választott magyar kormányának miniszterelnöke. 1932. április 8-án született Budapesten. Édesapja, id. Antall József a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként sok ezer Magyarországra menekült lengyel, francia és zsidó polgár életét mentette meg. 1945 után újjáépítési miniszter és a Független Kisgazdapárt pártigazgatója volt. A fiatal Antall József a nemzet iránt elkötelezett, keresztény-konzervatív családban nőtt fel. A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. Érettségi után, az 1950-es évek elején, az ELTE bölcsészettudományi karán, majd az állam- és jogtudományi karon folytatta tanulmányait, történelem szakos középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést, illetve a történettudomány tárgyköréből bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Néprajzi, művészettörténeti, antropológiai, iszlám művelődéstörténeti tanulmányai mellett közgazdaságtani tanulmányokat is folytatott. Egyetemi évei után, 1954-től az Országos Levéltárban, a Pedagógiai Tudományos Intézetben, a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, az Eötvös József Gimnáziumban és a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított, illetve felnőttoktatással is foglalkozott. 1964-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos munkatársa, főmunkatársa, igazgatóhelyettese, majd 1974-1990 között főigazgatója volt. A politikai életbe 1956 októberében kapcsolódott be, amikor egyrészt az Eötvös Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé választották, másrészt részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében és a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalapításában. Kapcsolatban állt a Nagy Imre-kormány több miniszterével (Tildy Zoltán, Kovács Béla, Bibó István, Farkas Ferenc). Az 1956-os forradalmat eltipró szovjet beavatkozás után részt vett a belpolitikai és külpolitikai vonatkozású tervezetek, memorandumok elkészítésében. Politikai tevékenységéért egy időre őrizetbe vették, a magyar rendőri szervek többször kihallgatták. Fegyelmivel a Toldy Gimnáziumba helyezték, és publikációs tilalom alá került. 1959-ben állásából felfüggesztették, a tanári pályától eltiltották. 1963-tól újra publikálhatott, ezután mintegy 350 könyve, tanulmánya, cikke jelent meg a politika, a művelődés- és orvostörténet tárgyköréből. 1967-től az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője, 1972-től a Magyar Orvostörténeti Társaság főtitkára, 1982-től elnöke, az MTA több bizottságának és albizottságának tagja, illetve elnöke, a Nemzetközi Orvostörténeti Akadémia, a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja, valamint a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak vezetőségi tagja volt. Közreműködött a kisgazdák és a kereszténydemokraták újjászervezésében, és 1988-ban a Magyar Demokrata Fórumhoz (MDF) csatlakozott. 1989-ben az MDF egyik fő delegátusaként kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében és a Nemzeti Kerekasztal háromoldalú egyeztető tárgyalásain. 1989. október 21-én az MDF elnökévé választották. 1990 augusztusától az Európai Demokratikus Szövetség (EDU) elnökhelyettese volt haláláig. Az 1990. március 25-én és április 8-án rendezett szabad választásokon pártja, az MDF biztos győzelmet aratott, majd Antall József május 23-án megalakította - a kereszténydemokraták és a kisgazdák bevonásával - hárompárti koalíciós kormányát. Miniszterelnöksége idején Magyarországon kibontakozott a plurális demokrácia politikai intézményrendszere, elindult a piacgazdasággá alakulás. Fő külpolitikai irányává vált az euroatlanti integrációs szervezetekhez való csatlakozás, a jószomszédi viszony a környező államokkal, és az ott élő magyarok támogatása. Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek. Magyar földről kivonultak a szovjet csapatok, megszűnt a Varsói Szerződés és a szocialista gazdasági együttműködési szervezete, a KGST. Kezdeményezője lett a "Visegrádi országok" együttműködésének. Kormányfői működésének szinte a kezdetétől küzdött az alattomos kórral, a nyirokrendszer daganatos megbetegedésével, amely 1993. december 12-én legyőzte. Síremlékét, Melocco Miklós alkotását 1999 májusában avatták fel a Kerepesi temetőben. Antall József a modern, nemzeti konzervativizmus híve volt. /Tíz éve hunyt el Antall József. Tizenötmillió magyar emlékezetében. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./"
2003. december 12.
"Minél hitelesebben és teljesebben megy végbe Románia európai uniós integrációja, annál jobban kiteljesednek az erdélyi magyar autonómia lehetőségei - írta Pomogáts Béla az Erdélyi Riport legújabb számában Autonómia és integráció című írásában. Romániában máig fennmaradt az az államnemzeti-nemzetállami ideológia, amelyet a XIX. század második felében kialakult román államiság, a két világháború közötti nacionalista kurzus és a kommunista hatalom mindig is töretlenül képviselt. A bukaresti kormányok mindig is csak a kényszerítő körülmények (a magyar kisebbségi közösség politikai küzdelmei, illetve az európai uniós követelmények) hatására szánták el magukat a kisebbségpolitikai reformok bevezetésére - írta Pomogáts Béla, aki szerint mindennek ellenére az erdélyi magyar önigazgatás ügye, mindenekelőtt a Székelyföldön, szemlátomást előrehaladt. Joggal lehet bízni abban, hogy Románia európai integrálódásának folyamata bővíteni fogja az erdélyi magyar önigazgatás lehetőségeit. /Pomogáts az autonómiáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 12./"
2003. december 12.
"Rövid időn belül immár a második temesvári köztéri műemléket gyalázták meg ismeretlen tettesek. A Szentháromság-szobrot Románia-ellenes felirattal csúfolták meg, a Temesvárral összenőtt Szabadfalu első világháborús emlékművére pornografikus verseket mázoltak. Ioan Marin Almajan, a Temes Megyei Művelődési, Vallásügyi és Hagyatékkezelő Igazgatóság vezetője nem háborodott fel, inkább viccesnek találta a hírt, s ennek megfelelően reagált. "Ezek szerint új irodalmi stílus született. Nagyszerű! Javaslom, nevezzük el ezt a kibontakozóban lévő művészi irányzatot monumentális marhaságnak" - szellemeskedett az igazgató. Leszögezte, restaurálásra nincs pénz, tehát a jelképes sírhelyre felpingált frázisok egyelőre maradnak. /Gurzó K. Enikő: Nincs pénz a restaurálásra. Meggyalázták a világháborús emlékművet. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"A Hargita Népe nov. 28-i számában megjelent, Szondy Zoltán által jegyzett Köd az erőszak tengere fölött című cikk kapcsán Csibi István csíkszeredai lakos sértett fél minőségében bűnvádi eljárási panaszt nyújtott be a Csíkszeredai Bírósághoz. A bíróság Szondy Zoltánt vádlottként idézte meg becsületsértés elkövetéséért, a Hargita Népe Lapkiadót pedig polgári jogilag felelős félként, 300 millió lej értékű nem vagyoni jellegű kártérítést igényelve. Az első tárgyalást jan. 8-ra tűzte ki a bíróság. Csibi István Csíkszeredai Bíróságon Szondy Zoltánt a Realitatea TV nov. 28-i Of, presa mea! című műsorában elhangzottakért becsületsértés és rágalmazás perelte be, a tárgyalás jan. 16-án lesz. /Csibi István pereli a Hargita Népét és Szondy Zoltánt. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./"
2003. december 12.
"A nyáron bejegyzett Kolozsvár Társaság nonprofit, nemkormányzati, apolitikus szervezet, amely programokat kezdeményez azzal a céllal, hogy támogassa a város magyar lakosságának sikeres jelenlétét a város gazdasági, társadalmi, kulturális életében, ismertette célkitűzéseiket Vetési László, a társaság elnöke. Szeretnénk, ha a város visszanyerné korábbi rangját a magyar tudományos és művelődési életben. A társaság tevékenysége kiterjed a város jövőjét érintő stratégiák kidolgozására - különös tekintettel a magyarság jövőjére, a magyar intézményrendszer megerősítésére és fejlesztésére. A két alelnök, Kántor Lajos és Horváth Andor , a szervezet titkára Tibád Zoltán. László V. Ferenc muzikológus szervezésében létrehozták a kolozsvári magyar zenészek rendszeres találkozóját, a másik fontos esemény a kolozsvári magyar lelkészek találkozója, amely rendszeressé válik. /Borbély Tamás: Bemutatkozik a Kolozsvár Társaság. Beszélgetés Vetési László elnökkel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"Dec. 5-én volt a Lendvay Márton Színjátszó Kör /Nagybánya/ újabb bemutatója, Szántó Armand-Szécsén Mihály: Paprikáscsirke c. bohózata, Simori Sándor rendezésében, Méhes Kati, a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjának szakirányításával. A színészek telt házat, tapsot, a nézők pedig két órányi önfeledt szórakozást kaptak. /(Tamási Attila): "Paprikáscsirke". = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./"
2003. december 12.
"Nagybányai magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás dec. 12-én Felsőbányán, az RMDSZ székházában. A két város között hagyományosak a képzőművészeti kapcsolatok, jelenleg is Felsőbányán, illetve a Bódi-tó partján zajlanak a Véső Ágoston által vezetett Nagybánya-festőtáborok. /Nagybánya, Felsőbányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./"
2003. december 12.
"Moldován Gyula székelyudvarhelyi festőművésznek idén három egyéni és három csoportos kiállítását láthatta - belföldön és külföldön egyaránt - a tárlatlátogató közönség. Két hónap alatt Moldován Gyula két tárlattal is jelentkezett Budapesten: az őszi Fesztiválon a Vármegye Galériában, ahol - Határok nélkül címmel - több erdélyi, kárpátaljai és vajdasági alkotóval közösen vett részt, valamint egy egyéni tárlattal, melynek a Magyarok Világszövetségének Bartók Béla-terme adott otthont. /(fbz): Fordulópont Moldován művészetében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./"
2003. december 12.
"A Volt Munkaszolgálatos Katonák Hargita Megyei Érdekvédelmi Szövetsége 2000. márc. 11-én alakult. A szövetség vezetőtanácsának Buzogány Dénes elnök által jegyzett közleményéből kiderül, a munkaszolgálatos katonákról keveset tud a közvélemény. A vezetőtanács elhatározta, hogy Csíkszereda központjában emlékművet állít azok emlékére, akik 1950-1961 között sorkatonai szolgálatukat munkaszolgálattal töltötték le. A szervezet továbbá egy emlékkönyvet készít abból a kép- és szöveganyagból, amely a munkaszolgálatosokról jelenleg is folyamatosan gyűl. Kérnek minden munkaszolgálatost, hogy vessék papírra emlékeiket a szomorú katonaidőkről. /M. L. F.: Könyv készül a volt munkaszolgálatos katonákról. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./"
2003. december 12.
"Egy évre az első kötet megjelenése után napvilágot látott a folytatás is: Vitos Mózes elfeledett életművének kiemelkedő alkotása, a Csíkmegyei füzetek újból az olvasó elé került, száz évvel a sorozat utolsó, harmincnegyedik füzete megjelenése után: Csikmegyei füzetek II. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2003. Elolvasva Vitos munkáját, megállapítható, hogy a megye mai gondjainak egy része a múlt századforduló idején is megoldásra váró kérdések voltak. Egyik ilyen gond: a térség nem tudott megélhetést biztosítani az itt élők számára, ezért sokan kényszerültek arra, hogy közelebbi vagy távolabbi helyeken keressenek megélhetést. Akkor a székely leányokat Brassóba küldték cselédnek, pünkösdkor pedig meglátogatták őket. Ma a Brassóból Budapestre tartó Korona vonatot kell megnézni ünnepnapok közeledtén. Vitos Mózes írta, hogy a vidék életében nagy szerepet játszik a pityóka. Ma is hasonló a helyzet, értékesítési gondokkal tetézve. Nincs ipar Csíkban, olvasható, de ma sincs másként. Az utóbbi időben ismételten napirendre került a Székelyföld modernizációjának kérdése. Ha ez nem történik meg, száz év múlva ismét ki lehet adni Vitos Mózes mestermunkáját, mert aktuális marad. Esetleg fordításban kell majd közölni. /Sarány István: Vitos Mózes újrafelfedezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./"
2003. december 12.
"Dec. 13-án mutatják be Balázsi Dénes Székelyszentlélek 670 éve /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, 2003/ című falumonográfiáját a székelyszentléleki kultúrotthonban, melyre a Dr. P. Benedek Fidél Általános Iskola közössége és a Vadrózsák Művelődési Egylet vezetősége hívja az érdeklődőket. /(bb): Székelyszentlélek 670. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./ P. Benedek Fidél mintegy 80 oldalban foglalta össze mindazt, amit össze tudott gyűjteni Szentlélekről. Balázsi Dénes közismert hely- és tájtörténész alapos munkával kiegészítette ezt a vázlatot. /Róth András Lajos: Amíg egy monográfiáig eljutunk... = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./"
2003. december 12.
"Székelyudvarhelyen bemutatták Kolumbán Sándor Gyűlölve az önkényt című kötetét. A könyv novellákat tartalmaz, a kommunista rezsim kegyetlenségeit, hiábavaló áldozatköveteléseit eleveníti fel nagyjából a nyolcvanas évek időszakából. Kolumbán Sándor munkáját saját költségén adta ki, mivel egyik kiadó sem vállalta megjelentetését. /(bb): Gyűlölve az önkényt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./"
2003. december 12.
"Székelyudvarhelyen 1992-ben 39.861 lakos élt, 2002-ben 36.926, közel háromezerrel kevesebb, ez pedig 7,36%-os fogyást jelent.1992 óta az udvarhelyi román nemzetiségű lakosok száma 847-ről 1.087-re nőtt (plusz 240), amely 28,3%-os növekedés, mialatt 3512 magyar nemzetiségű személy hagyta el a várost. A romák létszáma 1992-ben csak 93 volt, de 2002-ben már 439-en vallották magukat e népcsoportba tartozónak. Ez a mutató azért nőtt ilyen ugrásszerűen, mert 1992-ben sokan magyarnak vagy románnak nevezték meg önmaguk a cigányok közül, de legutóbb nyíltabban vállalták identitásukat. /F. D. D.: Közel 30 százalékkal nőtt a románok száma Fogy Székelyudvarhely lakossága. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./"
