Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. november 26.
"Az év reklámfotósa címet nyerte a világ legrangosabb fotós versenyén egy erdélyi magyar fiatal. A Los Angelesben meghirdetett International Photography Awards vetélkedőn Balázs Áron a nem profi (Non Professional) nevezők között Katalógus és szórólap kategóriában lett nyertes. A gyergyószentmiklósi születésű fiatalember a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem másodéves hallgatója fotó-, videó-, számítógépes képfeldolgozás szakon. (Transindex) /Gyergyói fiatal nyert a világ legrangosabb fotós versenyén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./"
2003. november 26.
"A kurd kérdéssel foglalkozik a Korunk legújabb, novemberi száma. A zömében Törökország, Irak, Irán és Szíria területén élő, mintegy 25-30 milliónyi kurd népesség pontosan máig sem tisztázott eredettörténetéről, történelmükről és az említett négy országban kialakult, jobbára státustalan státusukról Majid Delary, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktorandusa írt tanulmányt. Lakatos Artúr kolozsvári kutató A kurd kérdésről - Erdélyből című értekezésében elsősorban a téma társadalmi-politikai vonatkozásaira összpontosított. /(nj): "Nincs a teremtésben vesztes, csak ők" De valójában kik is a kurdok? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./"
2003. november 27.
"Titokban, az RMDSZ megkérdezése nélkül nevezett ki kisebbségügyi államtitkárt a román kormány. Cristian Jura a Diszkriminációellenes Tanács éléről került nov. 19-én az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetői székébe. Borbély László RMDSZ-alelnök elmondta, a szövetség sérelmezi az eljárást. A hivatalt a júniusi kormányátalakítás során vonták közvetlenül a miniszterelnök alárendeltségébe, munkájának irányítását a kormányfőtitkárságra bízták. Furcsa módon sem a miniszterelnöknek alárendelt hivatalok listáján, sem a kormányfőtitkárság felépítésében nem jelenik meg a kormány honlapján ez a hivatal. Az államtitkári tisztség a hivatal megalakulása óta állt betöltetlenül. A kisebbségekkel kapcsolatos döntéseket helyettes államtitkárként Markó Attila és Ovidiu Gant hozta meg. A 2001-es pártközi együttműködési megállapodás írta elő, hogy az Etnikumközi Hivatal struktúrájáról és jogköreiről a Szociáldemokrata Pártnak konzultálnia kell az RMDSZ-szel. Mindkét fél elfogadhatónak tarthatta az államtitkár nélküli állapotot, hiszen a 2002-es és 2003-as együttműködési megállapodásban már nem is tértek ki e kérdésre. Cristian Jura kinevezését a kormány nem hozta nyilvánosságra. "Felélesztjük a Kisebbségi Tanács és az ezen belül alakított bizottságok működését, átláthatóbb módon finanszírozzuk majd a kisebbségi programokat, és a kisebbségi szervezetekkel szorosabb partnerséget alakítunk ki" - részletezte elképzeléseit az új államtitkár. A Diszkriminációellenes Tanács élére Jura távozása után a miniszterelnök Adrian Camarasant, az intézmény korábbi tanácsosát nevezte ki. /Gazda Árpád: Suttyomban változik a kisebbségpolitika. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./ A kormánypárt nem konzultált az RMDSZ-szel a kisebbségi államtitkár személyéről. A kormánypárt és az RMDSZ viszonya romlik. Markó Béla nem beszélhetett egy EU-integrációs konferencián. A kisebbségi államtitkárság ügyét az RMDSZ sérelmezi, de ez már nem sokat ér. Felmerült az is, hogy mindez színjáték, hogy aztán a választási évet mindkét politikai formáció megtisztult állapotban kezdhesse, írta Csinta Samu. /Csinta Samu: Hideg szelek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./"
2003. november 27.
"Úgy tűnik, jövőre ismét egy időpontban tartják a két legnagyobb erdélyi nyári rendezvényt, a Félsziget Ifjúsági és Diákfesztivált, illetve a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. A Félsziget szervezői egyezményszegéssel vádolták meg Ilyés Szabolcsot, a Tusványos szervezőjét. A Félszigetet szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) közleménye szerint az időpontokról még szeptemberben megegyezett a két főszervező, Szepessy Szabolcs és Ilyés Szabolcs, eszerint a 2004-es Félsziget fesztivált júl. 21-25. között, a Tusványost pedig júl. 25. és aug. 1. között tartják. Ilyés cáfolta, hogy szeptemberben megegyezés született volna a két fél között a nyári rendezvények végleges időpontjáról. /L. P.: Újra egyszerre a Félsziget és Tusványos. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./"
2003. november 27.
"Tüntetően elhagyta a termet nov. 25-én a parlament épületében tartott európai uniós csatlakozási fórumon Markó Béla. Az elnöki hivatal által szervezett rendezvényen az RMDSZ-elnök nehezményezte, hogy - miután Corneliu Vadim Tudor fél óráig szónokolt - ő nem kapott szót. Markó gesztusát látva Ion Iliescu bejelentette: a felszólalók névsorát nem ő állította össze, és egyébként is, kérésre bármelyik résztvevő szót kaphat. "Voltaképpen nem azt nehezményeztem, hogy nem szerepeltem a felszólalók listáján, hiszen a szervezők elmulasztottak ilyen névsort készteni - fejtette ki Markó Béla -, hanem azt, hogy Corneliu Vadim Tudornak megadták a lehetőséget, hogy majdnem fél órán keresztül minősíthetetlen színvonalon szónokoljon, kampánybeszédet mondjon egy olyan fórumon, amelynek célja megbeszélni az EU-integrációval kapcsolatos teendőket." Az RMDSZ-elnök nem értelmezi a kormánypárt és a szövetség közötti elhidegülés jeleként ezt az incidenst. /Salamon Márton László: Malőr vagy elhidegülés? = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./ Románia EU-csatlakozási szándékából származó feladatok listázása volt a fő témája a nov. 25-én Bukarestben megrendezett fórumnak. A tanácskozást Ion Iliescu államfő kezdeményezett a belpolitikai vihart kavaró EB-országjelentést követően, a politikai pártok, a szakszervezetek, a munkaadók, a civil társadalom és az ortodox egyház képviselői, valamint a kormány tagjai, a szociáldemokrata párt vezető politikusai kaptak meghívást. Theodor Stolojan, a Nemzeti Liberális Párt elnöke szerint pártja mindenben támogatja a kormány azon intézkedéseit, amelyek Románia EU-integrációját sürgetik. Emil Boc, a Demokrata Párt alelnöke ezt a kételyét fogalmazta meg, miszerint a 2004-es választási évben a kormány folytatja a csatlakozási feltételek teljesítéséhez elengedhetetlen reformot. Az európai integráció ügyére nemrég "felesküdött" Nagy-Románia Párt nevében C.V. Tudor pártelnök szólalt fel, aki szintén az elhatalmasodó korrupcióra hívta fel a figyelmet. Emil Constantinescu, a Népi Akció elnöke azzal vádolta a kormányfőt, hogy a Románia EU-csatlakozásáról folytatott tárgyalások nem voltak kellőképpen átláthatók. A felszólalók listájáról lemaradt Markó Béla RMDSZ-elnök. A rendezvény befejezése előtt távozó szövetségi elnök helyett Verestóy Attila szenátor emelkedett szóra, aki kifejtette: ahhoz azonban, hogy Románia EU-konformmá váljon, alapvető mentalitásváltásra van szükség. /Integrációs fórum Bukarestben. Markó Bélát kihagyták a felszólalók közül. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./"
2003. november 27.
"Nov. 22-én tartotta küldöttgyűlését az RMGE Beszterce-Naszód megyei szervezete Bethlenben, a református parókián. A megyei egyesület működése az utóbbi években akadozott, utoljára 1998-ban tartottak tisztújítást. A gyűlésen Sebestyén Csaba, az országos egyesület elnöke és Vákár István, az Erdélyi Gazda főszerkesztője is jelen volt. Dr. Szántó Árpád, leköszönő elnök beszámolójából kitűnt: a megyei egyesület 15 gazdakört tart nyilván, de a megyei és a helyi szerveződések nincsenek jogi személyként bejegyezve. A szórvány sajátos helyzetében nem lehet önállóan szervezkedni, kizárni a román vagy más nemzetiségű gazdákat. Sebestyén Csaba elnök kifejtette: jogi formába kell önteni az egyesületet, hivatalosan be kell jegyeztetni mint szabad társulási formát. A magyarországi szaktárcával kötött megállapodás alapján a támogatások csak az RMGE közvetítésével juthatnak el a gazdákhoz. Az utóbbi időben a román gazdák is szervezkedni kezdtek: megalakult az UNAR és a LAPAR. A közgyűlésen elfogadták az alapszabályzatot. Neve: a Besztere-Naszód megyei Magyar Gazdák Egyesülete lesz. Háromtagú ideiglenes megbízott elnökséget választottak: elnök Halász Ödön kertészmérnök, alelnök Móriczi Márton szentmátéi gazda, titkár Szabó Attila magyarnemegyei református lelkész. /Kresz Béla: Megújult a Beszterce-Naszód megyei RMGE. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./"
2003. november 27.
"A Csíkszeredában megjelenő Transzilván Figyelő "A legenda köddé foszlik" címmel nagyszabású cikket tett közzé, eszerint Csibi István üzletember a városban uralkodó helyzetről szóló cikkeket "személye ellen irányuló rágalmakként és megalapozatlan vádakként kezeli. Peres eljárást indított valamennyi őt támadó sajtóorgánum ellen: az Adevarul bukaresti napilapot két cikk miatt, a Romániai Magyar Szó és az Udvarhelyi Híradó lapokat az őt gyalázó, lefordított anyagok miatt perelte be. A csíkszeredai üzletember kijelentette: Londoni ügyvédi irodám tanácsára bukaresti ügyvédeket fogadtam, akik azt javasolták, hogy egyenként 900 millió lejes kártérítést kérjek minden újságtól. Az összeget a szegények megsegítésére fogom fordítani, elsősorban a közköltség kifizetésében elmaradt családoknak adományozom". A Csibi Zoltán által támogatott Transzilván Figyelő bemutatta az üzletembert. Csibi István a semmiből épített magának birodalmat. Két egyetemi végzettséggel rendelkezik: a Tengerészeti Egyetem Elektrotechnika Karán, valamint belkereskedelemből diplomázott. Tengerész lévén, bejárta az egész világot. 1992-ben 800.000 német márkával kezdte üzleti tevékenységét. Mára már 17 féle tevékenységet folytat, többek között fafeldolgozással, út- és hídkarbantartással, turisztikával, könyvkiadással, bányászattal, nehéziparral, építőiparral, állattenyésztéssel foglalkozik, részvényes a kőolaj-kitermelésben és a médiaiparban. Vállalkozásainál több mint 1400 személy dolgozik. Csibi István azt is elmondta, hogy helyi tévéstúdiót és rádióadót fog működtetni, a médiapiacon továbbra is támogatni fogja a Jurnalul de Transilvania és a Transzilván Figyelő kiadványokat. "Nem akar polgármester lenni. Csibi viselt dolgairól cikket író Szondy Zoltánról azt állította, hogy többször megvendégelte az újságírót, még pénzt is kapott tőle. Csibi Istvánnak 267 autója van és nemsokára egy helikoptert is vásárol. A vállalkozó a legjobb ügyvédekkel dolgoztat bizonyos személyek - az udvarhelyi Albert András, Verestóy Attila és Ferenczy Károly vagyonszerzési módszereinek kiderítésére. /Londoni ügyvédi irodája tanácsára Csibi pereli az RMSZ-t! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./"
2003. november 27.
"Vidéki könyvtárakba látogatott el a lap munkatársa. Gyulakutának ritkaságszámba menően jól működő könyvtára van. A könyvtáros, Bernád Irén elmesélte, hogy 13.155 kötetük van. A tanács rendszeresen, nagy összegekkel támogatja a könyvbeszerzést. Megvették a 10 kötetes Világtörténelmet és a Magyarok Krónikáját is. A magyar nyelvű könyvek aránya 90%. 330-340 körüli a beiratkozottak száma. Ezek majd mindegyike rendszeres látogató. Erdőszentgyörgyön a könyvtárosnő éppen tanácsi teendőit látta el (egyébként majdnem mindegyik vidéki könyvtáros besegít a helybéli tanács munkájába). A könyvtárat nem volt hajlandó kinyitni, hidegre, felfordulásra panaszkodva. Makfalván rendkívül hideg a kis könyvtár, némileg tágasabb az olvasóterem. 8600 kötetük van, zömében régiek. A Megyei Könyvtár csak román nyelvű könyveket ad. Az idősebbek és a kisiskolások járnak be rendszeresen. A középgeneráció hiányzik. Balavásáron vannak látogatók, de új könyveik nincsenek, 9337 kötetük van. A tanácstól semmilyen támogatást nem kaptak. A falak dohosak, a könyvek lassan tönkremennek. Ákosfalván meleg van a könyvtárban, de agyonzsúfolt: a kicsi, sötét szobában 7.000 kötetet zsúfoltak össze. Zömében magyar irodalmi alkotások. A tanácstól semmit sem kapnak. /Nagy Botond: Penészvirágos Gutenberg-galaxis. Könyvtárszemle vidéken. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./"
2003. november 27.
"A kommunista rendszerben az anyanyelvet mindinkább ellepték a románból átvett szavak, sőt, kifejezések. 1989 után sokan reménykedtek abban, hogy a nyelv megújulása kezdődik. Ehelyett az átvett román szavak, kifejezések megmaradtak, s melléjük a politikai, társadalmi változásokat követő újak kerültek, majd "elárasztott bennünket a magyarországi, idegen szavakat majmoló" nyelv, írta Asztalos Lajos. Az RMDSZ ügyvezető elnökségének ifjúsági főosztálya Nem akarok somer lenni című programjával, az s alá kitett farokkal szembefordult az egész nyelv-ápoló, nyelvművelő, nyelvvédő mozgalommal. Kovács Péter, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnöke, a bírálatra válaszolva, közölte: "Változnak az idők! Sajnos a mai magyar ifjúságot nem lehet kizárólag nemzeti jellegű retorikával megközelíteni. A fiatalok saját nyelvén kell beszéljünk, ha azt akarjuk, hogy betegyék a lábukat egy ifjúsági szervezet, vagy az RMDSZ irodájába (...) A fiatalok kornert rúgnak, nem szögletet, a primariara és nem a polgármesteri hivatalba mennek, a szüleik a somerpénzből élnek és nem a munkanélküli segélyből" Tehát nemzeti jellegű retorika az, ha igényes magyarsággal szólnak a fiatalokhoz. A fiatalok nyelve a pungamagyar? Az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnöke nem hajlandó felvállalni az anyanyelv védelmét. Az RMDSZ annak idején a magyarság érdekvédelmi szövetségeként jött létre. Az RMDSZ-nek, érdekvédelmi szövetségként igenis kötelessége a nyelv védelme, hangsúlyozta a cikkíró. /Asztalos Lajos: "Nyelvművelés" Udéméré-módra. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./"
2003. november 28.
"Ion Iliescu államfő, Adrian Nastase miniszterelnök és Teoctist ortodox pátriárka jelenlétében tartották meg nov. 27-én a parlament ünnepi ülését. A pártok felszólalói beszédeikben dec. 1-jének különböző aspektusaira fektették a hangsúlyt, míg a kormánypárt a történelmi esemény jelentőségét emelte ki. Ion Iliescu államfő aki a szeparatista törekvések ellen foglalt állást. Szerinte ezeknek "fő célja etnikai szempontból tiszta enklávék létrehozása", amit fölöslegesnek és veszélyesnek tart. Az államelnök szerint a módosított alkotmány a nemzeti kisebbségek számára az összes jogot biztosítja. C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt (NRP) elnöke beszédében Moldova Köztársaság és Románia egyesítése mellett érvelt. A liberális-demokrata szövetség tagjai különbözőképpen viszonyultak az ünnephez. Markó Béla RMDSZ-elnök dec. 1-je ellentmondásaira hívta fel a figyelmet, kijelentve: a magyarok sok ideig nem tudták, ünnepeljék-e ezt a napot, mivel nekik teljesen mást jelent, mint a román lakosságnak. Hozzátette: az RMDSZ mai álláspontja szerint kötelességünk mindenben azt keresni, ami összeköt, és nem, ami elválaszt, ezért a magyarok is ünneplik dec.1-jét. /P. M.: Parlamenti megemlékezés december 1-jéről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"Ion Iliescu nov. 27-én az RMDSZ képviselőivel konzultált a választási törvények módosításáról, a jövő évben esedékes helyhatósági, illetve parlamenti és elnökválasztások időpontjáról. Az RMDSZ egyetért azzal, hogy az önkormányzati választásokra jövő év június 6-án kerüljön sor, és azt javasolja, hogy ezek egyfordulósak legyenek. A parlamenti választások esetén az RMDSZ-nek nem érdeke a listás módszer megváltoztatása. A szövetség nem emel kifogást a kormánypárt által javasolt dec. 12 (elnökválasztások első fordulója, és parlamenti választások), illetve dec. 19. ellen, de azt szeretné, hogy néhány héttel korábban, november végén kerüljön sor a választásokra, természetesen, amennyiben az Alkotmánybíróság jóváhagyja. Az RMDSZ nem támogatja viszont azt a javaslatot, hogy a parlamenti választások az elnökválasztások második fordulójával essenek egy időpontra. A tanácskozáson ismertették az államfővel az RMDSZ álláspontját a román politikai életben egyre nagyobb vihart kavaró kérdésekről. A választások időpontjával kapcsolatban nem vetődött fel reális alternatívaként az az Adrian Nastasétól származó javaslat, miszerint a júniusi helyhatósági választásokkal egyidőben előrehozott parlamenti választásokat rendezzenek. A tanácskozáson Markó Béla kérte Ion Iliescut, lépjen közbe annak érdekében, hogy a nacionalista retorika ne mérgezze meg a választási kampányt. Újságíróknak nyilatkozva a szövetségi elnök kifejtette: a nov. 25-i fórumot is azért hagyta el, mert elnézték, hogy C.V. Tudor fél órás kampánybeszédet tartson. A tanácskozáson nem esett szó arról, hogy a kormánypárt az RMDSZ-szel való konzultálás nélkül állított kisebbségügy államtitkárt. /Sz. K.: Választások: Iliescu-RMDSZ konzultáció. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"Alig néhány órával azután, hogy a nemzeti ünnep kapcsán Ion Iliescu államfő hangsúlyosan nacionalista hangvételű beszédet tartott a parlamentben, az RMDSZ küldöttsége éppen tőle kérte, hogy lépjen fel annak érdekében, hogy a jövő évi választási kampányok retorikáját ne a nacionalizmus jellemezze. Az esemény után Markó Béla a Krónikának azt nyilatkozta, véletlenszerű volt az egybeesés. "Hónapok óta érzékeljük, hogy erősödik a nacionalista hangnem a román közéletben, és itt volt az ideje, hogy a legmagasabb szinten is megfogalmazzuk az aggodalmunkat" - vélte az elnök. /Gazda Árpád: Lehalkítanák a nacionalista hangerőt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"Az EU soros olasz elnöksége nyilvánosságra hozta az uniós alkotmánnyal kapcsolatos módosító javaslatait. A magyar diplomácia szorgalmazására a szerződésbe bekerülne a kisebbségek jogaira vonatkozó utalás. A munkadokumentum szövege szerint "az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul, ide értve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is." Az elnökség javasol két további módosítást is, amelyek szerint a felsorolást kiegészítenék a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, valamint a férfiak és a nők közötti egyenlőségnek az elvével. A szövegváltozat az eredeti magyar elképzelésektől eltérő, kompromisszumos megfogalmazást tartalmaz. A szerződés vonatkozó cikke ugyanis nem közvetlenül a kisebbségek, hanem a hozzájuk tartozó személyek jogait említi az unió alapértékeinek sorában. Ez a megfogalmazás azonban vélhetően elfogadható lesz a kisebbségi kérdésekre érzékenyen reagáló delegációk számára is - reméli a magyar fél. A magyarországi ellenzék üdvözölte a szövegváltozatot, véleményük szerint még a legyengített szöveg is nagy jelentőségű, bár ez a szövegváltozat nem teljesen egyezik a kisebbségi jogok kapcsán korábban megfogalmazott magyar igényekkel. A javaslatról a vita most kezdődik, el kell ugyanis érni, hogy a kiegészítés benne is maradjon a szövegben. Magyarország eredetileg azt szerette volna, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek kollektív jogvédelme mondassék ki, ez a kezdeményezés azonban eleve kudarcra volt ítélve. A mostani változatba is bele lehet érteni, hogy a kisebbségek az adott államban többséget alkotó nemzettel egyenjogúan használhatják anyanyelvüket, őrizhetik meg azonosságukat, gyakorolhatják a sajtószabadságot, oktathatnak, tehát olyan jogokat élvezhetnek, amelyek csak nemzetként-etnikumként és kollektíven gyakorolható. Nem dőlt el. hogy az alkotmány utaljon-e Európa keresztény vagy zsidó-keresztény örökségére. A kereszténység megemlítését szeretnék elérni a magyar konzervatív pártok is, de annak leghangosabb hívei a lengyelek és a spanyolok. /Kompromisszum kisebbségi jogvédelemügyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"Románia számára a kisebbségi jogok kérdése kapcsán minden elfogadható, amit az Európai Unió elfogad - jelentette ki Mircea Geoana román külügyminiszter nov. 27-én Brüsszelben ,Szájer József fideszes képviselő kérdésére válaszolva. Szájer - aki az Országgyűlés egyik alelnöke, s egyben az Európai Parlamentben (EP) megfigyelőként részt vevő magyar fideszes-MDF-es képviselőcsoport vezetője - az EP külügyi bizottságának ülésén tette fel a kérdést Geoanának, hogy a bukaresti kormány miként reagál az EU soros olasz elnökségének most közzétett alkotmánytervezetére, s abban a kisebbségekhez tartozók jogainak megemlítésére. A román külügyminiszter leszögezte: ha az európai uniós országok megállapodnak abban, hogy a személyeket megillető kisebbségi jogokról javaslat lesz az alkotmányban, akkor ehhez az egyetértéshez természetesen Románia is csatlakozik. A fideszes képviselő felvetette az aradi Szabadság-szobor ügyét. Geoana megismételte a hivatalos román álláspontot: ha az RMDSZ is egyetért ezzel, akkor a Szabadság-szobrot egy szoborpark keretében lehetne felállítani. Ennek indoka, hogy a Szabadság-szobor szerinte egy XIX. századi eszme szimbóluma, s a XXI. században már nem visszafelé, hanem a jövőre kell tekinteni. Geoana egyébként az ülésen elmondta, hogy Romániának a 90-es évek elején nagyon feszült volt a viszonya Magyarországgal, de mostanra megváltozott a helyzet, s országának az összes szomszédja közül ma már Magyarországgal a legjobbak a kapcsolatai. /Geoana a kisebbségi jogokról Brüsszelben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 28./"
2003. november 28.
"Mircea Geoana külügyminiszter a román parlament két házának külügyi bizottságai előtt a román külpolitika prioritásait ismertetve kifejtette: Bukarest azt kívánja, hogy a Pruton-túli Moldova belpolitikai fejleményeiben érvényesüljön az emberi jogok tiszteletben tartása és a minél erőteljesebb demokrácia. A román diplomácia vezetője elszigetelt esetnek nevezte a nov. 26-i chisinaui incidenst. Ennek során a helyi karhatalom erőszakkal oszlatta fel t a moldovai állam föderalizálásával kapcsolatos orosz memorandum tervezett államfői aláírása ellen tiltakozó nagygyűlést. A moldovai állam föderalizálását és a Dnyeszteren-túli területen állomásozó orosz csapatok jelenlétének 2030-ig történő fenntartását indítványozó orosz memorandum nem támogatja a Moldovai Köztársaság csatlakozását az EU-hoz - vélekedett Geoana. /A román külügyminiszter a Moldovai Köztársaság belső helyzetéről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 28./"
2003. november 28.
"Nov. 27-i ülésükön elmarasztalásban részesítették Tánczos Vilmost és Xantus Gábort, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) oktatóit az intézményt alapító történelmi magyar egyházak vezetői. Az egyházfők azt javasolták a Sapientia Alapítvány kuratóriumának és az egyetem szenátusának, hogy Tánczos Vilmost mentse fel a kuratóriumban betöltött alelnöki tisztségéből, és hívja vissza a megbízott rektor-helyettesi funkciójából. A rektor-helyettes elfogadta a döntést, ezzel szemben Xantus közölte: méltánytalannak tartja a döntést, és nem kíván együttműködni az egyetemmel, míg az intézmény rektora és rektor-helyettese az ügy kapcsán valótlan állításokra építi az intézmény védelmét. A tanácskozáson kihallgatták Kató Bélát, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökét, Szilágyi Pált, az egyetem rektorát, valamint az incidensnél szemtanúként jelen lévő oktatói és adminisztratív személyzetet. Mint ismeretes, Xantus Gábor azzal vádolta Tánczos Vilmost, hogy szakmai megbeszélés során az egyetem rektori irodájában tettlegesen bántalmazta. A tanácskozáson emellett aggodalommal vették tudomásul, hogy a média tanszék helyzete nincs megnyugtatóan megoldva. Az alapítók az elméleti és a gyakorlati oktatást egyaránt fontosnak tartják, és felkérik az egyetem rektorát, hogy személyesen irányítsa, és határolja körül a két oktatási formát a dékán kinevezéséig. Ugyanakkor felkérték az érintett feleket a keresztény megbocsátás gyakorlására. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy a statútum szerint az alapítók közgyűlése bizonyos esetekben csak javasolhat a kuratóriumnak, ezért a végleges döntés meghozatala a kuratórium feladatkörébe tartozik. A következő kuratóriumi ülést dec. 13-án tartják. /Borbély Tamás: Elmarasztalták Tánczost és Xantust. Tánczos tisztségeinek megvonását javasolták az egyházfők. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"A kolozsvári székhelyű Európa Ház Egyesület, valamint a Kolozsvár kormányzása a kibővült Európában című terv partnerei (az Octavian Goga Megyei Könyvtár, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács, a Prefektúra, a helyi tanács, a Szabadság, az Adevarul de Cluj, a Kolozsvári TV, a Kolozsvári Rádió és a kolozsvári AEGEE diákszervezet) nov. 27-én indították útjára a kolozsvári politikai pártoknak címzett Tíz kérdés Kolozsvár európai kormányzásáról elnevezésű kérdőívet. A sajtóértekezleten jelen volt az Európa Ház Egyesület elnöke, Dan Luca, valamint több partnerszervezet - így a Szabadság napilap - képviselője is. Dan Luca, aki kolozsváriként pillanatnyilag Brüsszelben él, és az EurActiv médiatársaság marketingfelelőse, a tájékoztatón ismertette az Európa Ház Egyesületet, amelyet 1996-ban maga alapított. Mint mondta, az Európa Ház olyan apolitikus, nem egyházi jellegű, anyagi szempontból független nemkormányzati szervezet, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy reális kapcsolatot teremtsen Kolozsvár közössége és az Európai Unió között. 2004 júniusában kerül sor a helyi választásokra, amelynek során a lakosság megválasztja a helyi és megyei tanács tagjait, valamint a város polgármesterét. A választóknak fontos tudniuk, mit gondolnak a politikai pártok és a jelöltek az elkövetkező négyéves időszakról. A pártoknak 2004. febr. 2-ig kell elküldeniük a válaszokat, majd feldolgozzák, és a lakosság tudomására hozzák a válaszokat. A pártoknak ki kell fejteniük, hogyan lehet fejleszteni Kolozs megyében a befektetéseket, melyek Kolozsvár legfontosabb szociális problémái, hogyan értékelik Kolozsvár multikulturális, többnyelvű és többnemzetiségű összetételét. /Köllő Katalin: Mikor lesz Kolozsvárnak európai kormányzata? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"Jelentős magyar kormányzati támogatással a jövő év közepéig önálló erdélyi magyar televízió kezdi meg működését Marosvásárhelyen - jelentette be Markó Béla a magyar televízióstúdiók vezetőinek hét végi találkozóján. Az önálló televízió indításáról Markó Béla és Medgyessy Péter múlt heti budapesti találkozóján született egyezség. A valószínű, egyeztetett, de mindenképp a Markóéval egybehangzó elképzelést az utóbbi napokban Tabajdi Csaba kisebbségi szakértő (MSZP) a kolozsvári Krónika kérdéseire válaszolva lekicsinylő "felülnézetből" kifogásolta: "Egy autonómiakoncepció kidolgozása két-három napos munka (?!), a kis autonómiaszigetek létrehozásáért viszont éveken át kell küzdeni." Tabajdi úgy véli, hogy egy-egy egyházi ingatlan visszaszerzése vagy az erdélyi autópálya építése legalább olyan fontos, mint a különböző tervezetek elkészítése, s ezekkel szemben (?) az RMDSZ az "autonómiaépítési folyamatot" tartja követendő példának. Agresszív, a Duna Tévét ledorongoló hangnemben írt néhány héttel ezelőtt a budapesti Népszabadságban a kolozsvári Tibori Szabó Zoltán. T. Sz. Z. fellépéséhez a muníciót Gáspárik Attila, a romániai Országos Audiovizuális Tanács (OAT) alelnöke szállította, de ő ezt t a Transforum internetes portálon művelte. T. Sz. Z. egy hónappal ezelőtti írása az önálló erdélyi magyar televízió létrehozását többnyire Gáspárik kinyilatkoztatásaira és néhány névtelen brancsbéli sarkított véleményére alapozva a Duna Televízió szétverése árán és révén véli megvalósíthatónak, írta összegzésében Sylvester Lajos. A Duna Televízió megfojtásával évtizednél hosszabb ideje kísérletező magyarhoni csapat erdélyi pártkatonájaként a hivatalviselő Gáspárik véleményét felerősítve deklarálja. "...a Duna TV nem ad valós képet az erdélyi magyarságról, nem az erdélyi fiatalok és vállalkozók nyelvén szól, s a falusi lakosságnak is kezd elege lenni abból, hogy olykor kihaló, utolsó dzsungellakóknak láttatják". Ugyancsak Gáspárik véleményét idézte: "a tavalyi választások idején "a Duna TV a politikai befolyás eszköze lett", s "kormánypárti agymosás folyt benne"". "A kampány elteltével sem változott a Duna hangneme, az M2-es azonban szerinte jóval kiegyensúlyozottabb lett." T. Sz. Z. Xántus Gábor erdélyi tévés szakembert is idézte "...a műsorgyártás szintjén olyan érdekeltségek is érvényesültek, amelyek a deklarált szándékok ellenére bizonyos határon túli műhelyeket előnytelen helyzetbe hoztak, s ez a gyakorlat egzisztenciális kényszerhelyzeteket szült". T. Sz. Z. Gáspárik véleményét idézte: "a magyarországi közszolgálati televíziók és a határon túli tévéstúdiók viszonyát tömören "elgyarmatosított janicsárdiktatúraként"" lehetne jellemezni. Olyan viszonyként, amely szemmel láthatóan öli meg a romániai magyar televíziózást." A névtelen nyilatkozók szerint "Már szinte közhellyé vált, hogy a Duna az öregek nosztalgiázó adója", "a Magyarországról importált politikai szembenállás meghonosítója", "Elégedetlenséget szül az is, hogy Erdélytől 10-15-20 éve elszakadt - sokszor előítéletektől sem mentes - személyek magyaráznak román belpolitikai összefüggéseket, az erdélyi magyarságon belüli ellentéteket, s Budapestről oktatják ki az erdélyi magyarságot arról, hogyan kellene cselekednie. E vélemények szerint az erdélyi magyarságnak ma már olyan televízióra lenne szüksége, amelynek az erdélyiekről szóló műsorait Erdélyben élő emberek készítik." Az erdélyiek magyarországiak nélküli boldogulásáról mintha hallottunk volna még abban az időben, amikor még egyesek ideiglenesen áttelepedtek volt Magyarországra. A Népszabadság november 15-i számában Pekár István, a Duna TV elnöke védekezett, de gyámoltalan módon: "Nem értek egyet azzal (...), hogy kerékkötői lennénk az önálló erdélyi magyar televízió létrehozásának. Az elmúlt tizenegy esztendő alatt több mint egymilliárd forintot juttattunk oda, amit egyrészt műsorgyártásra fordítottunk, másrészt kamerákat helyeztünk ki, utóbbiakat még Sára Sándor idején. Mindig egyenrangú félként kezeltük őket, sokuknak biztosítottunk egzisztenciát, nem úgy jártunk ki, mint valamiféle provinciára. A cikk (a T. Sz. Z. írására utal - S. L.) a magyarországi köztévék és a határokon túli stúdiók viszonyát "elmagyarosított janicsárdiktatúraként" említi, ami azon túl, hogy nem igaz, még képzavar is." Pekár István a Duna TV stratégiája kapcsán kifejtette, hogy intézményük nem lehet kizárólag csak "Erdély Televíziója", hiszen Románián kívül is több millió magyar él. Egyébként Sylvester emlékeztetett: az RMDSZ a kormánypárttal kötött egyezségében egész napos magyar nyelvű rádió- és tévéadást biztosításáról volt szó. /Sylvester Lajos: Az Erdélyi Magyar Televízió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./"
2003. november 28.
"Az elmúlt tíz nap folyamán a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági és helyi közigazgatási karának fejlécével ellátott kérdőívvel mintegy 1200 kérdezőbiztos járta Sepsiszentgyörgyöt, hogy egy meglepően félrevezető, pontatlan, a választási tudatot rossz irányba befolyásoló, magyartalan, némely kérdésekben szándékosan torzító71 kérdést tartalmazó kérdőívre választ kapjon - jelentette ki Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi Polgári Szövetség városi elnöke. Nem sikerült kideríteniük, hogy ki volt a megrendelő, sem azt, hogy ki állította össze a kérdőívet. Három évvel a választások után még az érdekli a kutatót, miért vesztett Eötvös Mózes, vagy amikor az RMDSZ tevékenységéről faggat, a megye RMDSZ-korifeusai közé sorolja a megyei tanács összes vezetőjét, hogy a huszonvalahány párt és egyesület közt a Polgári Szövetség még véletlenül sem szerepel, ellenben sokat kérdezősködnek a Székely Nemzeti Tanácsról és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsról. A kérdőív nyelvi képe olyan, mintha Kovács Péter MIÉRT-elnök fogalmazta volna. /(s.): Jól s jót. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./"
2003. november 28.
"Nov. 23-án került sor a szinérváraljai RMDSZ közgyűlésére. Szilágyi Adalbert Béla elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Böndi Gyöngyike képviselőasszonyt és Ludescher István Nagybánya-területi RMDSZ elnököt. Szilágyi A. Béla beszámolóját a népszámlálás Szinérváraljára vonatkozó adatainak ismertetésével kezdte. A városban 8094 (80,16 %) román, 1768 (17,51 %) magyar, 140 (1,38 %) cigány, 59 (0,55 %) német, 33 (0,32 %) ukrán, 2 (0,01 %) zsidó és egy cseh nemzetiségű polgár él, 2 százalékkal csökkent a magyarok számaránya. Ismét két magyar óvodáscsoport indult, siker az is, hogy az I-VIII. osztályokat nem vonták össze. Az idei év legrangosabb eseménye a Sylvester János születésének 500. évfordulóján rendezett ünnepségsorozat volt. Az évfordulót olyan fontos eseményekkel kapcsolták össze, mint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlése és a Bocskai-díjak átadása. A Petőfi Sándor Versmondó Vetélkedőn a hat belföldi és hat magyarországi benevező közül Szinérváralja a második helyet nyerte. A helyi magyar az önálló magyar iskola (tagozat) létrehozásának ügyében lobbiznak, úgy néz ki, a közeljövőben ez eredményes lesz. Merli Ferenc, felszólalásában az elöregedést, a tagság körében uralkodó rossz hangulatot, az országos politika feszültséggócainak a kispolitikára való kihatásait, a magyarság egységének gyengülését említette. Elhatározták, hogy kulturális egyesületet alapítanak, a választmány a Sylvester János Egyesület név mellett döntött. Az egyesület elsősorban a pályázati lehetőségek kihasználásában szeretne segítséget nyújtani, de bármilyen civil, kulturális kezdeményezést támogat. /Tamási Attila: Szinérváralja: kultúránknak nem csak múltja, hanem jelene is van. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 28./"
2003. november 28.
"Nov. 29-én jeleni meg a Nyugati Jelen irodalmi melléklete, a most 12 oldalas Irodalmi Jelen.Többek között: Reviczky Gyula és Márki Sándor levélváltása; Bágyoni Szabó István: Betűvetők az idő forgatagában; Útkeresés az erdélyi magyar könyvkiadásban; Karácsonyi Zsolt írása Kertész Imre új regényéről. /Holnap Irodalmi Jelen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./"
2003. november 28.
"Az önkormányzatokat törvény kötelezi, hogy főállású könyvtárost alkalmazzanak, anyagi megfontolásokból a legtöbb Bihar megyei településen figyelmen kívül hagyják az előírást.A legtöbb önkormányzat számára ugyanis horribilis összegnek számít az a 200 millió lej, amibe éves szinten egy könyvtáros és egy kultúrházi referens alkalmazása kerül. Biharban 90 község van, de ezek közül csupán 21-ben van főállású könyvtáros, további 19-ben pedig félállású. A helyzet a magyar többségű településeken sem rózsás. Hegyközcsatárban félállásban dolgozik egy könyvtáros, az is csak néhány hónapja. Azelőtt hosszú időn át senki sem viselte gondját a községi könyvtárnak, annak ellenére, hogy abban vidéki viszonylatban szépszámú, 15 ezer kötet van. Berettyócsohajon csak egy negyednormás könyvtáros van. A község lakosságának nagy része nem a községközpontban, hanem a színmagyar Szentjobbon lakik, ahol még könyvtár sincs. László Sándor alpolgármester szerint jövőre az önkormányzat Szentjobbon is szeretne könyvtárat nyitni, már ki is szemeltek egy épületet erre a célra, és természetesen egy főállású könyvtárost is szeretnének alkalmazni. /Pengő Zoltán: Könyvtárak könyvtáros nélkül. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"Autóbalesetben vesztette életét Miklós József nyelvtanár /Farkaslaka, 1940. dec. 7. - Csíkszereda, 2003. nov. 26./, Csíkszereda ismert személyisége, a Márton Áron Gimnázium és a Sapientia - EMTE tanára, akinek hangját a Vákár Lajos Műjégpálya hangosbemondójaként évtizedeken keresztül hallhatta a közönség. Miklós József tanár, műkedvelő színjátszó, népgyűlések szónoka, idegenvezető és tolmács, a Csíksomlyói passió szövegírója és rendezője. Nagy nyelvtudású ember volt, Ferencz Imre szerint húsz nyelven tudott. /Ferencz Imre: Miklós József 1940-2003. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28., Közúti baleset áldozata lett Miklós József. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28./"
2003. november 28.
"Rövidesen távozik a kézdivásárhelyi Benedek Elek óvodából Kovács Tünde óvónő, miután másfél hónappal ezelőtt szigetelőszalaggal leragasztotta egy kislány száját. Az irritáció nyomai több napig látszottak a gyermek arcán, de az óvónőnek sikerült a kislány és családja ellen hangolnia a szülői közösséget. M. Z. édesapja szóban és írásban is panaszt tett az óvónő ellen, az intézmény igazgatónője, Tubák Klára munkagyűlést, Kovács Tünde szülői értekezletet hívott össze. A szülők egy csoportja nyíltan kimutatta ellenszenvét, minden nap megkeserítették a gyerek életét. "Te még mindig itt vagy? Olyan hülye vagy, mint anyád!" - hallgatta másfél hónapig az óvónő jelenlétében a kislány, míg végül múlt hét végétől nem is ment óvodába.Kovács Tünde időközben elhelyezését kérte az óvodából, december másodikától nem lesz az intézmény munkatársa. /Bartos Lóránt: Leragasztotta az óvónő a hangoskodó gyerek száját. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 28.
"A Magyarok Háza /Budapest/ rendezvényei sorában gyakran vannak erdélyi vonatkozású események. Nov. 12-én Kocsis István Bolyai János című drámáját tűzték műsorra, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos előadásában; 25-én Kányádi Sándor volt a Ház vendége, a Felemás őszi versek című verskötete megjelenése, valamint a költőről a pozsonyi Kalligram Kiadónál megjelent monográfia bemutatása alkalmából; dec. 2-án Jáki Sándor Teodóz Csángókról, igaz tudósítások című kötetének bemutatása alkalmából fellép Ferencz Éva énekművész. E rangos rendezvénysorozat része volt Beke György három új könyvének - Advent a kaszárnyában (Elbeszélések - Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda), Déva vára alatt (Szociográfia - Felsőmagyarország Kiadó), Makacs realizmus (Tanulmányok, interjúk, portrék - Közdok Kiadó) - a bemutatója, november 17-én. Mindhárom kötet ebben az évben jelent meg. Az est házigazdája Medvigy Endre irodalomtörténész, a Szent László Akadémia dékánja volt. Bevezető szavaiban méltatta Beke György munkásságát, elkötelezettségét az erdélyi magyarság sorskérdései iránt. Beke György regények és elbeszélések írójaként is sorskérdéseink bátor felvetőjeként él az olvasók emlékezetében. Az Istók Péter három napja (1977), Fölöttünk a havasok (1980), A Haynal-ház kapuja (1981), Arccal az életnek (1987) jelentik a szépírói kibontakozás főbb állomásait. A csíkszeredai kiadónál most megjelent elbeszéléskötetről Czegő Zoltán költő beszélt: "Beke György szépirodalmi alkotásaiban túlnyomórészt ugyanazok a témák, tragédiák, nemzetiségi kisebbségi és elnyomó hatalmi konfliktusok jelentkeznek, mint a riportjaiban, rétegföltáró súlyos írásaiban. A cél egy: igazat vallani, igazat megvilágítani (...) Beke György a nagy nemzeti kérdésfelvetők között éli napjait. Lélekerejét viszont az állítások, a tagadások, a fölszólítások izgatják a legjobban. Mégis egy kérdését idézném a Csángók gyóntatója című írásából: "Azok az afrikai bennszülöttek vajon elkárhoznak-e, ha nem gyónnak meg mindent, mert nem értik a pap nyelvét és a pap sem az övéket?" De hát, ahol a bűn államhatalmi szinten élvez védettséget, ott csak a templomban, de nem, még ott sem érvényesek az egyetemes emberi erkölcsi törvények, s azok veremében a Tízparancsolat, meg az anyanyelvi gyónás méltósága szintúgy." A hetvenes-nyolcvanas években megjelent riportkötetek - Szilágysági hepehupa (1975), Nyomjelző rokonság (1978), Búvópatakok (1980), Boltívek teherbírása (1983), Itt egymásra találnak az emberek (1984) - otthon nem folytatódhattak. Valamennyi sikerkönyvként volt jelen, mígnem a kötetek s majd írójuk is nem került a tiltott könyvek, az elnémított írók sorsára. Az 1989-ben az anyaországba áttelepedett szerző 1996-ban kezdte meg a barangolókötetek immár cenzúrázatlan és átdolgozott újrakiadását. A Szigetlakók az otthon megjelent első három kötetet öleli fel; a Boltívek teherbírása (1998) appendixeként közreadta az írónak a riportkötetek miatti meghurcoltatása naplóját - A lándzsa hegye. Egy befejezetlen per címmel; a bihari barangolókötet többszörös terjedelemben jelent meg Az Értől a Kölesérig címmel; a negyedik, Bartók szülőföldjén (2002), a Bánság magyarságának krónikája, sorskérdéseinek faggatója; a most bemutatásra került Déva vára alatt kötet pedig Dél-Erdély szórványmagyarságának apadásában vívott keserves utóvédharcát tárja elénk, Hátszegtől Brassóig térképezve fel a gondokat. A Makacs realizmus című kötetből Beke György olvasott fel egy gondolatébresztő tanulmányt, amely az 1943-as balatonszárszói találkozó nemzetféltő eszméiből kiindulva szólt a mai égető gondokról. Beke György e három kötettel is igazolja, hogy az anyaországban is az erdélyi magyar nemzeti közösség legkövetkezetesebb, legbátrabb, legszókimondóbb személyisége maradt. /Máriás József: Könyvbemutató a Magyarok Házában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28./"
2003. november 28.
"Négy, a Mentor Kiadó gondozásában megjelent néprajzi tárgyú kötetet mutattak be nov. 26-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. Olosz Katalin: Víz mentére elindulám, Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink, Madar Ilona: A Sóvidék földművelése és Péntek János: Népi nevek, népi hagyományok című könyveivel ismerkedhettek meg a jelenlévők. Olosz Katalin történet formájában mutatja be a folklórkutatás 150 évét, a gyűjtést és a feldolgozást. Olosz Katalin a levéltárakban a néphagyomány másik életformáját, a kéziratos és a lapokban közölt anyagot kutatta. Hála József azokról írt, akik felfedezték a népi kultúrát. Madar Ilona könyve a Sóvidék hagyományos gazdálkodását próbálja rekonstruálni. Péntek János a nép, a nyelv, a kultúra erős kapcsolatát mutatta meg, az erdélyi nyelvjárási zónákról, azok legfontosabb jellegzetességeiről szólt. /F. I.: Erdélyi hagyományok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 29.
"Tanácskozott a kormánypárt, az SZDP Maros megyei vezetése. Az SZDP nem szándékszik felbontani az RMDSZ-szel kötött protokollumot, és valószínű, hogy 2004-re is szerződést kötnek, jelentette ki sajtótájékoztatón Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke, aki részt vett a megyei tanácskozáson. A Magyar és Székely Nemzeti Tanácsról azt nyilatkozta, hogy mindenkinek jogában áll civil szervezetet létrehozni. Amíg ezek a szervezetek nem veszélyeztetik az állambiztonságot, addig semmi kifogása ellenük. Ovidiu Natea, az SZDP megyei elnöke felolvasta a Szocialista Munkapárt, valamint a Románia Újjáépítéséért elnevezésű párt PSD-be való beolvasztásáról szóló határozatokat. /(mózes): Tanácskozott az SZDP megyei vezetése. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./"
2003. november 29.
"Ovidiu Natea, Maros megyei prefektus december 1-jei üzenetében emlékezett az évfordulóra, amely lehetővé tette, "hogy az összes románok egy erős, egységes nemzetállamba egyesüljenek." Az EU-hoz csatlakozásban "a nemzeti hagyomány, nyelv, történelem és önazonosság a román nép ügyének legjobb ajánlólevele." Legyenek büszkék arra, hogy "olyan hős és a történelem által megpróbáltatott nemzethez tartoznak, amely megőrizte több évezredes szellemét és értékeit" - olvasható üznetében. A prefetus egy szót sem szólt a Maros megyében élő magyarokhoz. /Ovidiu Natea prefektus december 1-jei üzenete. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./"
2003. november 29.
"Nov. 28-án Csíkszeredában tartották a Székelyföldi Önkormányzati Konferenciát. - Székelyföld a székelyeké. Ez a föld azonban csak a székelység, mindannyiunk: a politikum, a civil társadalom, az egyházak, egyszóval a szövetség összefogásával emelhető fel - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A Szövetség a Székelyföldért elnevezésű tanácskozáson több mint 300 székelyföldi önkormányzati képviselő, polgármester, megyei és helyi tanácsos vitatta meg a régió sajátos gondjait, fejlesztési stratégiáit. Az eseményen jelen voltak Hargita, Kovászna és Maros Megyei Tanács elöljárói is. Székelyföld felemelkedéséhez egy olyan közösségre van szükség, amely részt vesz minden olyan döntés meghozatalában, amelyben ő maga is érintett, és kizárólag ő maga dönt mindazokban a kérdésekben, amelyek csak a közösségre vonatkoznak. Ez az autonómia elve, amelyet az RMDSZ is követ - mutatott rá Markó Béla. Markó Béla szerint a magyarságnak döntenie kell arról, hogy továbbra is ott lesz, ahol az ország jelentős politikai, szociális, gazdasági problémáiban döntenek, vagy pedig önmagába zárkózva, ilyen-olyan politikai nyilatkozatokat fogalmazva nézi, hogy miként halad el mellette a változás szele. A 90-es évek elején az RMDSZ csupán dűlőutak kikövezésére, falusi hidak építésére vállalkozhatott, ma már erdélyi autópályában gondolkodhat. Az önkormányzati és a parlamenti képviselet két szorosan összefüggő eszköz - jelentette ki. Ráduly Róbert, a csíki területi szervezet elnöke úgy vélte, hogy a székelység sajátos gondjainak megoldásában továbbra is az egységes, közös szövetség jelenti a járható utat. /(cs. a.): Székelyföldi önkormányzati konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./"
2003. november 29.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke a vele készített interjúban leszögezte, az RMDSZ sokkal szélesebb skálán is közelíti meg a hazai magyarságot foglalkoztató gondokat, mint például a kilencvenes években, sőt azt követően is egy ideig. A prioritások között szerepelt az anyanyelvi oktatáshoz való jognak az óvodától az egyetemig terjedő érvényesítése, az anyanyelv minél szélesebb körben - a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a helyi közintézményekben - való használata. Az egykori magyar tulajdonok visszaszerzése, viszajuttatása többnyire már megtörtént, de a folyamat nem zárult le, csak az elején van például az egyházi ingatlanok visszaadása, tulajdonba helyezése. Romániában a privatizáció nem volt spontán folyamat. Sok esetben politikai befolyáson múlt az, ki jutott hozzá a bankhitelhez, másrészt, ki nyert meg egy versenytárgyalást. A magyarság emiatt hátrányba került. Az elképzeléseket csakis a többséggel való egyeztetéssel lehet megvalósítani. /Gyarmath János: Önbizalommal messze többre vagyunk képesek. Exkluzív interjú Markó Béla szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./"
