Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2003. november 22.
"Többéves kihagyás után idén Szatmárnémetiben a Református Gimnázium indított magyar tagozaton esti osztályt. A tananyag és az elvárás pedig nem különbözik a nappali tagozatosokétól. /(anikó): Az estisek ugyanazt az anyagot tanulják, mint a nappalisok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22./"
2003. november 22.
"Szabó Károly Szatmár megyei RMDSZ-es szenátor, a szenátus védelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági bizottságának a vele készült beszélgetésben kifejtette: a Medgyessy Péter miniszterelnök által bejelentett magyar nyelvű televíziót az RMDSZ régen szorgalmazza. Már a kormánypárttal megkötött tavalyi protokollumban szerepel az a kitétel, hogy növelni kell a magyar nyelvű regionális stúdiók sugárzási idejét, hogy majdan ezekből egyféle állandó jelleggel sugárzó országos adó jöhessen létre. A Duna Televíziótól, az MTV-től, de a román televízió regionális stúdióitól is független adásról van szó. Bár nem zárható ki, hogy idővel műsorkészítés és egyebek szempontjából történne beleolvadás. A stúdió vélhetően Marosvásárhelyen lesz.A jugoszláviai magyarok igénylik a kettős állampolgárságot. Szabó Károly szerint az etnikai alapon adható állampolgárság már idejét múlta, nem járható út. A szenátor szerint a kettős állampolgárság a kivándorlást segítené elő. - NATO-sugallatra haderőcsökkentés van folyamatban, de ezzel párhuzamosan növelik a csendőrség létszámát. Szabó ezt elfogadhatónak tartja, még érvel is mellette: a rendfenntartó erők esetében a jelenlegi keret feltöltetlen. /Boros Ernő: "Az Európai Unió nem ismer el etnikai alapú állampolgárságot". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22."
2003. november 22.
"Nov. 21-én kezdődött a negyedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Civil Fórum, a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete és a Human Reform Alapítvány szervezésében.A hazai civil szervezetek lehetőségei és anyagi forrásai jóval szerényebbek, mint a környező országokban, mivel törvénykezési hiányosságok, gazdasági nehézségek is nehezítik munkájukat, hangzott el a fórumon. A fórumot ezúttal Homoródfürdőn tartották. Elekes Zoltán, a Gyulafehérvári Egyházmegyei Caritas csíkszeredai ügyvezető igazgatója előadásában a bizalom témakörét elemezte, rámutatva, hogy az általános bizalomhiány a civil szervezetek munkáját is nehezíti. Telegdi Balázs, a Sapientia - EMTE szociológusa a társadalmi tőke kapcsán kiemelte, hogy az ide tartozó emberközi kapcsolatok leépülése egyúttal a társadalom leépülését is jelenti. Potozky László, a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány igazgatója a közép-kelet-európai civil szervezetek fenntarthatóságának módjait vázolta. Herczeg Ágnes tájépítész a tájban élő közösségekről szólva az alcsíki településeken elvégzett fürdőfelújításokat mutatta be, mint az ember és környezet hasznát szolgáló közösségi munkát. /Kovács Attila: IV. Székelyföldi Civil Fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./"
2003. november 22.
"Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Kaffer István professzor és Korzenszky Richárd tihanyi perjel vehette át az idei Fraknói Vilmos-díjat nov. 20-án. A 2000-ben alapított díjat évente azoknak adományozza a magyar kulturális miniszter, akik munkássága kiemelkedő a teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. Az elismerést minden évben Fraknói Vilmos halálának évfordulóján, november 20-án adják át, a díj két magyar és egy magyar nemzetiségű, határon túl élő személynek adományozható. Jakubinyi György a hittudományok terén elért katolikus eredményekért, valamint az egyház és a világ közötti kapcsolatok ápolásáért, fejlesztéséért vehette át az elismerést. /Fraknói Vilmos-díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./"
2003. november 22.
"A régiókutatás elméletének és módszerének kérdésköréről szóló kétnapos konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Kolozsváron. A nov. 21-én kezdődött rendezvény a Magyar Tudomány Napjához kötődik. Egyed Ákos, az EME elnöke elmondta: az erdélyi magyar tudományos társaság elnöksége elhatározta, hogy ezentúl a szervezet alapítónapja körül minden évben megszervezi a most második alkalommal megrendezett konferenciát. A tavalyi rendezvényhez viszonyítva változást jelent, hogy a konferenciát ezúttal kétnaposra tervezték. A tudományos ülésszak fővédnöke Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.A konferencián átadták az MTA által alapított Arany János-díjat is, amelyet a határon túli magyar kutatóknak ítélnek oda. Idén tudományos munkásságáért dr. Uray Zoltán kolozsvári biológust, rákkutatót tüntették ki az elismeréssel. Berényi Dénes, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke a tudomány európai vonatkozású távlatait vázolta. Egyed Ákos Erdély történeti régióinak kutatásáról, Horváth Gyula, az MTA-Regionális Kutatások Központjának főigazgatója a magyarországi regionális tudományról értekezett. Benedek József, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense a regionális kutatási paradigmákról és régiósításról, Kolumbán Gábor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa a régiókutatás módszeréről, Selinger Sándor, a Gábor Dénes Főiskola Erdélyi Konzultációs Központ igazgatója a térinformatikáról mint a régiófejlesztés nélkülözhetetlen eszközéről, Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a népi kultúra táji tagoltságának kutatásáról Erdélyben és Moldovában, Balla Árpád főorvos az 1970-2002 közötti Hargita megye népmozgalmi adatairól, Csávossy György pedig az erdélyi borok tájiságáról értekezett. /Borbély Tamás: A Magyar Tudomány Napja Erdélyben. Konferencia a régiókutatás időszerűségéről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./ "
2003. november 24.
"Alacsony születési, magas elhalálozási ráta Romániában. Romániában az első félévben az ezer főre jutó természetes szaporulat 3,2 fővel csökkent. Európa-szerte Romániában, Bulgáriában és Magyarországon a legmagasabb az általános halálozási ráta. A gyermekhalandóság 2003 első felében alig változott a tavalyi év hasonló időszakához mérten, akkor 17,4 ezrelék halálesetet regisztráltak a mostani 17,5 ellenében. Az utóbbi 12 év viszonylatában a tavaly született a legkevesebb gyermek Romániában: 104 217-tel kevesebb, mint 1990-ben, azaz 314 746 újszülöttről 210 529-re esett ezek száma. Ezzel az eredménnyel Románia Európa legalacsonyabb születési rátájával bíró országa lett. /Incze Ferenc: Negatív demográfiai mutatók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
"Nov. 24-én Marosvásárhelyen, a Bernády György Művelődési Központban az RMDSZ elnöke, Markó Béla vezetésével tanácskozás zajlott le a magyar állami támogatással létrehozandó erdélyi magyar televízióval kapcsolatban. Markó kifogásolta, hogy a születő erdélyi magyar televíziónak már megvannak az ellendrukkerei. A Magyar Nemzet című jobboldali újságban és Székelyföldön egyesek azt sugallják: ne költsön erre a magyar állam, van elég televízióadás, hanem inkább a Sapientia Egyetemre, vagy más célra fordítsák az erre szánt összeget. Markó károsnak és irreálisnak tartja az erdélyi televízió és a Duna TV szembeállítását. Hangsúlyozta: nem valami helyett, ellen, születik az új televízió. Medgyessy Péter miniszterelnök jelezte: több száz millió forintot biztosít ennek létrehozására a magyar kormány, de így is a pénz csak arra lesz elég, hogy egy kis létszámú központi szerkesztőség jöjjön létre, amely a hírműsorokat készítené, és a már meglevő vidéki stúdiók kínálatából mozaikszerű adás állna össze. Az erdélyi televízió alapítványi tévéként működne, mellette egy kereskedelmi társaság is létezne, a műsorszórás pedig digitálisan, műholdon keresztül történne. A magyarországi támogatás 2004-ben indulna be - tartalékalapból, és 2005-ben már külön költségvetési tétel lesz az erdélyi magyar televízió támogatása. Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgatótanácsának tagja kérdéseinkre szerint az eddigi hazai magyar tévéműsorok megmaradnak, sőt bővülni fognak, szeretnék elérni, hogy Kolozsvár minden nap, ugyanabban az idősávban sugározzon magyar adást, ugyanakkor a megszerzett frekvenciákon egész napos adás készülhetne Kolozsváron és Marosvásárhelyen, és azok 100 kilométeres távolságra jutnak majd el - egyelőre, de később lehetőség van arra, hogy átjátszó relék is épüljenek. Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács alelnöke rámutatott, jelentős előrelépés a marosvásárhelyi és kolozsvári frekvenciák kiutalása, mert ezzel a romániai televíziózásban megvalósult a regionalizmus. Csép Sándor, a MÚRE elnöke ünnepnek nevezte a napot, amikor elkezdődött az önálló erdélyi magyar televízió tervezése. Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság és a kolozsvári Szabadság munkatársa az erdélyi szellemi autonómia felé tett jelentős lépésnek tekinti az önálló televízió létrehozását. Egyesek szerint Kárpátia Televíziónak fogják nevezni az önálló erdélyi magyar televíziót. /(Máthé Éva): Tanácskozás az önálló erdélyi magyar televízióról. Kárpátia vagy Bartók Televízió? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ A szakemberek szerint a tévének kereskedelmi jellegű adónak kell lennie. A Romániában működő tévésműhelyek vezetőit felkérték, nyújtsanak be javaslatokat az RMDSZ-hez a tévé működésével kapcsolatban. - Eljött az ideje annak, hogy a média területén is létrehozzuk saját intézményeinket. A magyar televízió - akárcsak az erdélyi autópálya - igazi előrelépés a magyar közösség autonómiája felé - mutatott rá az RMDSZ elnöke. Nehézséget jelent a romániai magyar televíziós szakemberhiány, ami főként a technikai személyzet területén mutatkozik meg, jelezte Bardócz Sándor, a kolozsvári területi tévéstúdió magyar adásának főszerkesztője. /Borbély Tamás: Nem veszélyezteti a magyar adásokat az új tévéadó. Szakmai megbeszélést tartottak az erdélyi magyar televízióról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
" A romániai magyar felsőfokú oktatás strukturális gondjainak hatékony és ésszerű kezeléséhez a politikumnak pusztán szűk szakmai csoportra kellene hallgatnia - jelentette ki nov. 22-én Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója a Centurion Alapítvány által szervezett, a romániai magyar felsőfokú oktatás helyzetét és a tehetségkutatást értékelő találkozón. A tavaly bejegyzett alapítvány kezdeményezői Csomafáy Ferenc kolozsvári újságíró és Benedek Dezső, a Georgiai Egyetem oktatója azzal a céllal hozták létre a Centuriont, hogy javítsák a romániai magyar felsőfokú oktatás helyzetét, valamint segítsék a nehéz körülmények között élő tehetséges gyermekeket. Benedek Dezső úgy vélte, hogy a jelenlegi romániai magyar felsőoktatás (különösen a Babes-Bolyai Tudományegyetem) színvonalán feltétlenül javítani kell, mert rövid időn belül elveszítheti a hitelét. A professzor elsősorban a fegyelmezetlenséget kifogásolta, ami az órák elmaradásában és egyes szakokon az oktatás színvonalának romlásában nyilvánul meg"
2003. november 24.
"Nov. 22-én Érmindszenten tizennegyedik alkalommal rendezték meg a hagyományos Ady-zarándoklatot. Nyilvános vita alakult ki a szervezéssel kapcsolatosan az EMKE alelnöke, Muzsnay Árpád főszervező és Tőkés László püspök között. A nézeteltérés oka az volt, hogy az EMKE és az RMDSZ tasnádi szervezete által szervezett hagyományos zarándoklat mellett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület saját programokat hirdetett meg erre a napra, amelyekben viszont a szervezők nem kívántak partnerek lenni. Az RMDSZ megyei vezetői és - Pécsi Ferencet kivéve - parlamenti képviselői nélkül zajlott le az idei Ady-zarándoklat. Az érmindszenti református templomban Gellért Gyula hirdetett igét. Tőkés Lászlópüspök mondott üdvözlő beszédet, majd átadta a gyülekezetnek a művelődéstörténeti ritkaságnak számító Váradi Bibliának tavaly, a magyar kormány támogatásával újranyomott példányát. A templomban dr. Indig Ottó előadásával folytatódott az ünnepség. Az emlékünnepségen Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE alelnöke sajnálatosnak nevezte azt, hogy míg a zarándoklat az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság egyik rangos kulturális eseményévé vált, addig egyesek most ki akarják sajátítani az ünnepséget, azzal, hogy "rászerveznek" az eredeti elképzelésre. Ady szellemi hagyatékát nem sajátíthatja ki sem felekezet, sem politikai irányzat - jelentette ki Muzsnay, majd köszöntötte a főbb meghívottakat: Szentpéteri Istvánt, a magyar kolozsvári főkonzulátus konzulját, Schönberger Jenő szatmári megyés püspököt, illetve a szatmárnémeti baptista gyülekezet és zsidó hitközség vezetőit, Vékás Zoltánt és Décsei Miklóst. Tőkés László visszautasította azt az állítást, hogy az egyházkerület rászervezett volna a rendezvényre, majd felolvasta az RMDSZ Szatmár megyei szervezete állandó bizottsága nyilatkozatát és Muzsnay Árpád egy levelének részletét: nem értenek egyet azzal, hogy Matolcsy György volt magyarországi miniszter a szobor előtt tartson előadást. Tőkés László emlékeztetett: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatot nyert a Széchenyi-terv keretében az Ady Művelődési és Gyógyfürdőközpont megvalósítására, de az RMDSZ elvette a 320 millió forintos támogatást az egyházkerülettől. A tavalyi alapkőletétel momentumát is felidézte - amelyen az RMDSZ-tisztségviselők nem vettek részt. Muzsnay Árpád elmondta: az, hogy a püspök kifejthette véleményét azt bizonyítja, nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a szervezők nem engednek szóhoz jutni bizonyos személyeket. Ezután folytatódott a műsor. George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője Ady költészetéről beszélt, majd Schönberger Jenő püspök következett. Végül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület folytatta meghirdetett rendezvényét a tervezett Művelődési és Gyógyfürdőközpont alapkövénél felállított emlékjelnél. /Fodor István: Ady-zarándoklat - 2003: Vitába szállt egymással a szervezés kapcsán Muzsnay és Tőkés. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./ A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében felavatták az emlékjelet, melyet az egyházkerület igazgatótanácsa az Ady Művelődési és Gyógyfürdőközpont tervezett helyén állított. Amíg nem tisztázódik a helyzet, az egyházkerület kezdeményezésére létrehozzák a Partiumi Írótábort, jelentették be. A tábor számára már megrendeltek több mint 10 faházikót Székelyföldről, hogy Ady szülőfaluja a mai magyar irodalom egyik partiumi központjává váljon. A nagyméretű pannón magyar és román nyelven az alábbi szöveg áll: "Ezen a helyen épül meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az érmindszenti és gencsi társegyházközségek és az Érkávás községi önkormányzat kezdeményezésére az anyaország támogatásával az Ady Zarándokhely és Partiumi Írótábor, költőóriásunk emlékének ápolására, szülőföldjének felemelkedésére. Bár az építkezés megkezdését politikai rosszakarat megakadályozta, Ady Endre szelleme és mai hódolóinak akarata végülis győzni fog. Érmindszent, 2003. november 22."Aláírásgyűjtést kezdeményezett az egyházkerület, amelyben a csatlakozók azt kérik: az eredeti tervek szerint valósuljon meg az Ady-központ, azaz kerüljön vissza a kezdeményezőhöz a pályázati pénz. A zarándoklat napján az ívet több, mint 700 személy írta alá. /Fodor István: Emlékjel a meg nem valósult Ady-központ helyén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./Tőkés László püspök nov. 21-ei sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkészült a perirat, vagyis az érmindszenti Ady-zarándokhely ügye jogi útra terelhető, de még nem érett meg a "helyzet" a perindításra. Továbbra is folytatni akarják politikai háttér lobbytevékenységüket azért, hogy az Ady-központ a bölcsőhelyen felépüljön. Az ügy előzménye, hogy az egyházkerület a korábbi magyar kormányhoz nyújtott be pályázatot a központ létrehozásáért, ami a püspök szerint pozitív elbírálást nyert, de a támogatási szerződést nem velük kötötte meg az új kabinet, mert a Mecénás Alapítvány Nagyváradon építendő Ady-központjának tervét találták kivitelezhetőnek. Méltányos megoldást várnának a magyar kormánytól, az érmindszentiek érdekében nincs joguk lemondani egy szerzett jogról, közölte Tőkés László a sajtótájékoztatón. A Gencsen nemrég összegyűlt 500 aláírást pedig a magyar kormányhoz fogják eljuttatni. /(Balla Tünde): Elkészült a perirat az Ady- zarándokhely ügyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
2003. november 24.
"A mezőgazdaság fejlesztésével szeretné elősegíteni a partiumi magyarság szülőföldön maradását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A partiumi mezőgazdaság felvirágoztatása lehetséges módozatainak kidolgozására az egyházkerület bizottságot állított fel néhány évvel ezelőtt, Csapó I. József volt szenátor vezetésével. Csapó elmondta, az elkészült tanulmány integrált fejlesztést javasol, melynek része a háztáji gazdaságok családi farmokká való átalakítása, körzeti gépállomások és kis feldolgozóüzemek létesítése, valamint egy marketingiroda felállítása. Az egyházkerület egyúttal hozzákezdett az anyagi függetlenségét biztosítani hivatott egyházközösségi farmok létesítéséhez, e célból az elmúlt években közel harminc sikeres pályázatot nyújtott be az Új Kézfogás Alapítványhoz. Az elnyert pénzek folyósítása folyamatban van, mostanáig mintegy 600 hektár földet sikerült megvásárolni, mondta Tőkés László. Negatívumként említette a püspök, hogy elakadt a körzeti gépállomások létrehozása. Csapó I. József reméli, jövőre sikerül beindítani a mezőgazdasági szakemberek képzését a Partiumi Keresztény Egyetemen. A Pro Universitate Partium Alapítvány már előre szerződést kötött több egyházközséggel, melyek hozzájárultak, hogy az egyetem rendelkezésére bocsássanak egy 53 hektárnyi területet a hallgatók gyakorlati képzését és a kutatást szolgáló farm létrehozására. /Pengő Zoltán: Alapítványi pénzen vásárol földet az egyház. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
"A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./"
2003. november 24.
"Érdekes dokumentumra bukkant nemrég Szatmárnémeti múltjával kapcsolatban Balogh Géza történelemtanár, a Kölcsey Főgimnázium aligazgatója, a város históriájának jeles kutatója. Az iskola egyik kincse a tanári szoba falán lévő számos festmény. Isteni csodának köszönhető, hogy e képek túlélték a kommunizmust, miként a katolikus püspökség elfalazott kápolnája, ahol olyan nemzeti és irodalomtörténeti emléket sikerült megőrizni, mint az erdődi vár kápolnájából származó oltár, mely előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia esküdött egymásnak örök hűséget. A tanári szobával az történt, hogy azokban a nehéz időkben tisztességes magyar pedagógusok "eldugták". Szertárt csináltak belőle, s a képek elé szekrénysorokat raktak. Balogh Géza kutatni kezdte, hogy mikor készültek a festmények. A Láncos templom egyházközség levéltárában rálelt Széles András kéziratára, amely a Szatmári tisztelt traktus címet viselte. Széles András a református gimnázium tanára s egyúttal a Láncos templom segédlelkésze volt az 1700-as évek végén. A kézirat összesen 103 községre, lényegében az egész (akkori) szatmári egyházmegyére tartalmaz igen fontos információkat a reformációt követő időkből. Néhány jelentősebb egyházközségnek, mint Szatmár, Németi, Csenger, Fehérgyarmat vagy Matolcs a reformációt megelőző történelmét is bemutatja. Egyik fő érdeme, hogy levéltári adatokra utalva külön összeállította a papok és a tanítók, illetve tanárok névsorát 1810-ig, egyes esetekben pedig 1830-ig. Külön említi a templomok és parókiák építésének évét és más adatait, felsorolva az adományokat, a kegytárgyakat, valóságos leltárát adva az egész eklézsiának. Adatokat sorolt fel községenként az elhaltakról. Az elnéptelenedett, majd végleg eltűnt falvakról, például Uráról és Zajtáról is vannak benne adatok. A labancok 300 éve égették fel Németi városát. Széles András pontos leírását adja ennek. Ezt az értékes kéziratot megjelentetik. /Sike Lajos: A szatmári kutató károsnak tartja a kuruckodást és labanckodást. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
2003. november 24.
"Nov. 21-22-én tartották a Bethlen Kata Diakóniai Napokat Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban, hollandiai és németországi partnerszervezetek képviselőinek részvételével. Az egyik kiemelt téma az idősgondozás volt. Első ízben nyújtottak át Árva Bethlen Kata díszokleveleket. Díszoklevelet kapott az a tizenkét diakonissza, aki életét a rászorulóknak áldozta. Három partnerszervezet: egy németországi és két hollandiai munkaközösség is elismerésben részesült. Megnyitották a Diakónia Keresztyén Alapítvány Zambilei utcai gondozóotthonát. Köszöntőbeszédet mondott: Pap Géza püspök, dr. Sárosi Arthur, a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója, aki az otthon felépítésének munkálataiban jelentős részt vállalt, valamint a németországi testvérszervezetek képviselői. A Jó Testvér Gondozóotthon 17 férőhelyes, véglegesen beköltözni kívánókat, időleges gondozásra szorulókat és betegeket egyaránt vár. /Farkas Imola: Ember az emberért. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
"Nov. 22-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban került sor a Tudományos Diákkörök II. Erdélyi Konferenciájára (TUDEK). Az eseményre tizenhét településről és huszonkét iskolából hetvenöt pályamunka érkezett. A versenyzők biológia; fizika, kémia, matematika és informatika; földrajz és környezetvédelem; pszichológia és neveléstudomány; történelem és társadalomtudományok; magyar és néprajz kategóriákban bizonyíthattak. A pályázók közül hat vehetett át első, kilenc második, és további hat harmadik díjat. Vekerdi László Két korszak dialógusa. Galilei című előadását hallgathatta meg a közönség. A Tudekkel egy időben zajlott a Hogyan tovább főiskolai szintű tanítóképzés? című országos kerekasztal-beszélgetés. Jelen voltak a tanintézményeknek a képviselői. A tanácskozáson több, a romániai tanítóképzés helyzetének javítására vonatkozó javaslat hangzott el, ezeket a beszélgetésen részt vevő szakemberek a Tanügyminisztérium, illetve az RMDSZ szaktestületei elé fogják terjeszteni. /Dézsi Ildikó: TUDEK és országos kerekasztal Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
"Nov. 22-én Marosvásárhelyen, a sportcsarnokban ünnepelte negyedik születésnapját a Krónika című kolozsvári napilap. Az ünnepségen a 17 éves brassói Musát Zsuzsa nyerte az idei Miss Krónika-Erdély Szépe címet. A jelenlévők megismerkedhettek a lap szerkesztői gárdájával, este pedig bulizhattak Fenyő Miklóssal és zenekarával. Megjelent Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselők és Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester is. A szerkesztőség munkatársainak szavazatai alapján az év tudósítója címet Gujdár Gabriella nyerte el, Az év publicistájának járó kitüntetést Ágoston Hugó kapta, míg Az év riportere címet Szucher Ervin érdemelte ki. /Szucher Ervin: Csodaszép lányok és örökzöld Fenyő. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. november 24.
"A XI Erdővidéki Közművelődési Napok keretében a Kós Károly-emlékkiállítást Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. Dávid Gyula író, szerkesztő és Jánó Mihály művészettörténész tartott előadást. /(hecser): Kós Károly - az ember és a gondolkodó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./"
2003. november 24.
"Márton Áron (1896-1980) római katolikus püspök nemcsak egyházának, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek meghatározó alakja volt. A november 22-én megnyitott, a Terror Háza Múzeum és az egri Segít a Város Alapítvány támogatásával létrejött, a püspök életútját bemutató tárlat két hétig látogatható Székelyudvarhelyen. A megnyitón Szász Jenő polgármester, Kovács Sándor főesperes és Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója ismertették Márton Áron életútját, meghurcoltatását, kiemelve példaértékű helytállását. A majdani püspök 1896 augusztusában született Csíkszentdomokoson, ott végezte elemi iskoláit, gimnáziumba Csíksomlyón, Csíkszeredában, majd Gyulafehérváron járt. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, azután földművesként dolgozott. A gyulafehérvári teológiára 1920-ban kérte felvételét, gróf Majláth Gusztáv Károly négy évvel később pappá szentelte. 1938-ban néhány hónapig a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetője, később, Vorbuchner Adolf püspök halála után XI. Pius pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezi ki. A második világháborúban Erdély kettészakadt, a püspöki székhely Romániában maradt. Miután egy ízben felszólalt az akkor Magyarországhoz tartozó kolozsvári templomban a zsidók elhurcolása ellen, a magyar hatóságok kitiltották az országból, így a háború végéig nem is látogathatta az egyházmegye Észak-Erdélyben élő híveit. Márton Áron élesen elítélte az 1948-as államosítást, amikor az egyházat minden vagyonától megfosztották, felemelte szavát a görög katolikus vallás betiltása és az ortodoxiába való bekebelezése ellen. 1949-ben végül a román titkosszolgálat emberei elrabolták. A legkegyetlenebb kínzások ellenére sem volt hajlandó megtagadni egyházát. 1951-ben életfogytiglani fogságra ítélték, de végül 1955-ben szabadon bocsátották. Határtalan népszerűsége miatt a hatalom rövidesen mégis házi őrizetben tartotta, csupán 1968-ban oldották fel a kényszerlakhelyre vonatkozó rendelkezést. A gyulafehérvári püspöki palotában halt meg. /(bb): Márton Áron emléktárlat nyílt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 24./"
2003. november 24.
"Nov. 19-én a bukaresti Petőfi Házban Molnár Szabolcs, a Bukaresti Hungarológia tanszékvezetője jóvoltából a Szent László hermát bemutató rövid filmet mutatták be. Ezután a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, H. Szabó Gyula a kiadói könyvújdonságokról számolt be. Kiadták Harsányi Zsolt Mathias rex című könyvét; egy fiatal nyíregyházi tanár, Antal Attila Világalkotó elemek Áprily Lajos költészetében című monográfiáját és Balázs Imre József Hervay Gizella költészetét újraértékelő könyvét. A régi Téka sorozatból harminc könyvet szeretnének ismét kiadni, ezek közül megjelent Kőrösi Csoma Sándor Buddha élete és tanítása című könyve; a második (újra)kiadásnál tart Szabó Attila és Erzsébet alkotása, melynek három nyelvű címe közül a magyar: Erdélyi helységnévszótár. A 60 éves Király Lászlót köszöntötte a kiadó egy, a szerző prózai írásait tartalmazó kötet kiadásával, miután CD-t is készítettek verseiről. Magyar fa sorsa címmel jelent meg a Makkai Sándor négy tanulmányát tartalmazó kötet. Egy fiatal szerző, Vallasek Júlia Sajtótörténeti esszéiben a Pásztortűz, a Helikon, a Hitel és a Termés folyóiratokról írt. /Gáspár Hajnal: Este a Petőfi Házban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
2003. november 24.
"Székely Ervin új könyve, az Andropov-terv az 1998-2000 közötti időszak főbb politikai, társadalmi, gazdasági folyamatait vizsgálja. Nov. 20-án Nagyváradon Wagner István nagyváradi politikai újságíró méltatta a szerző Magyarázom a rendszerváltást címmel három éve megjelent, az 1994-97-es periódus eseményeit felölelő kötet publicisztikai folytatását. Székely Ervin a KGB volt főnökének, Andropovnak a szocializmus megmentésére, azaz átmentésére vonatkozó tervét választotta könyve címéül. A négy lépcsőben kivitelezendő elgondolás szerint az akkori kommunista elit leváltása, a második vonalas politikusok helyzetbe hozása, a hatalom átadása az ellenzéknek a gazdasági recesszió idejére, majd a hatalom visszaszerzése után a működésképtelen szocializmus helyébe egy működő piacgazdaságot kapnak vissza a kommunisták... e harmadik romániabeli fázist taglalja a könyv. Székely Ervin új könyvét a bukaresti Majko Kiadó jelentette meg. /Andropov-terv, Székely Ervin könyvbemutatója Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
2003. november 25.
"Tőkés László püspök nov. 24-én Budapesten tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy az RMDSZ hivatalos vezetősége "elszabotálja" az autonómia létrehozását és a magyar kormányzat sem támogatja az ügyet. "Úgy látjuk, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egyértelműen támogatja az autonómiát, a másik ellenzéki párt, az MDF gyakorlatilag támogatja, a kormánypártok viszont erőteljesen az autonómiát elszabotáló RMDSZ-csúcsvezetőség mellé állnak" - jelentette ki. "Meginog az egyetemi kérdés, minden olyan összmagyar politikai célkitűzés, amelyben valaha sikerült egyezségre jutni, meginog, megzavarodik a magyar diplomácia, elbizonytalanodnak a határon túli magyar szervezetek" - mondta Tőkés László. Az erdélyi autonómiáért fellépők szövetségest keresnek Magyarországon és "odahaza" is - tette hozzá. Tőkés László megjegyezte: a romániai hatalom és az "ellenérdekeltek" odáig mentek el az autonómia megkérdőjelezésében, hogy nemrégiben a román parlament elé került nemzetbiztonsági törvénytervezetben az autonómiát célzó törekvéseket a korrupcióval, fajgyűlölettel, kábítószer-kereskedelemmel, adócsalással együtt a nemzetbiztonságot fenyegető cselekedetek közé sorolják. Az RMDSZ 1993-ban elfogadott programja - amelyet azóta minden kongresszuson megerősítettek - tartalmazza az úgynevezett három szintű autonómia programját. Tőkés László emlékeztetett az 1996-os magyar-magyar csúcstalálkozón kiadott nyilatkozatra, amelyben az olvasható: az aláírók megerősítik, hogy "a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása, összhangban a működő európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével. Összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelő autonómiatörekvéseit...". Ezt a dokumentumot a Horn-kormány képviselői, az akkori magyarországi parlamenti pártok képviselői írták alá. Tőkés László szerint az erdélyi magyar televízió létrehozása nem helyettesíti az autonómiát, az csak azt jelentené, hogy az RMDSZ önálló televízióhoz jutna. Egy RMDSZ-televízió az RMDSZ jövő évi választásokra tekintő médiamonopóliumának kulcsintézménye lenne, állapította meg Tőkés László. /Tőkés László az erdélyi autonómiáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./"
2003. november 25.
"Raoul Sorban kolozsvári professzor, közíró a Szekuritáté besúgója volt, derül ki Tudor Bugnariu egykori kolozsvári polgármester, disszidens értelmiségi szekus dossziéjából. A 91 éves Sorban szerint a dosszié nem több egyszerű hamisításnál, és "a magyarok műve". - Raoul Sorban volt, aki a megtorló hatalom kezére juttatta a férjemet - szögezte le Lucian Blaga lánya. Az 1944-ben kifejtett zsidómentő tevékenységéért izraeli állami elismerésben részesített Sorban kapcsán idézik Randolph Braham amerikai holokauszt-kutatót: Sorban érdemtelenül kapta meg a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-kutató intézet által megítélt Népek Igaza kitüntetést: Carmilly-Weinberger Mózes egykori kolozsvári főrabbival együtt alaptalan állításokkal csapták be a közvéleményt, miszerint mentési akcióban vettek részt. /Salamon Márton László: CNSAS: Raoul Sorban is besúgó volt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./"
2003. november 25.
"Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (NRP) elnöke "filoszemitának" vallotta magát és kifejtette, sajnálja, hogy a zsidókat bírálta irodalmi pamfletjeiben. - Azok a bírálatok, amelyekkel én bizonyos zsidókat illettem, pusztán irodalmi pamfletek voltak, amelyeket most sajnálok - közölte sajtótájékoztatón. Az NRP elnöke elmondta: pártja nyilvánosan azzal vádolja Ion Iliescu államfőt, hogy "felelőtlen magatartást tanúsít a holokauszt kapcsán". /C. V. Tudor hamut szór a fejére. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./"
2003. november 25.
"A régiókutatást választotta idén központi témául A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencia megszervezésében, nov. 22-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsváron. Az általánosabb jellegű előadások meghallgatása után az EME öt szakosztályának ülésein hangzottak el előadások. A fórumon harminckilenc intézmény képviselői jelentek meg, Magyarországról is érkeztek előadók. Meskó Attila, a MTA főtitkárhelyettese szerint az eddig divatos fenntartható fejlődés kifejezést egyszerűen fenntarthatóságra kell módosítani, hiszen zárt rendszerről van szó, melyben a fejlődés nem csupán anyagi gyarapodást jelent. Egyed Ákos Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és Erdély történeti régióinak kutatása, Horváth Gyula, az MTA - Regionális Kutatások Központjának pécsi főigazgatója A regionális tudomány Magyarországon címmel tartott előadást. Regionális kutatási paradigmákról Benedek József, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense értekezett. Pozsony Ferenc kronologikus sorrendben ismertette a népi kultúra kutatásának táji tagolódását Erdélyben és Moldvában, Balla Árpád székelyudvarhelyi gyermekgyógyász főorvos Hargita megye népmozgalmi adatait szemléltette. /Rostás-Péter Emese: A Magyar Tudomány napja Erdélyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./"
2003. november 25.
"Fülöp István nyugalmazott matematikatanár, a hajdani híres csombordi mezőgazdasági iskola aligazgatója életét az ifjúságnak szentelte. Csombordon több mint négy évtizeden át tanított. Nyugdíjba vonulása után adta ki a Volt egyszer egy iskola - Csombordi Emlékkönyv 1935-1995 /Corvin Kiadó, Déva, 1996/ című munkát. Idén pedig Hogyan tovább, erdélyi fiatalok? /Tinivár, Kolozsvár/ címen diákantológiát állított össze. A szerző aggodalommal figyeli a fiatalság életének egyre kilátástalanabb voltát: a munkanélküliséget, a tömeges, kényszerű kivándorlást, az alkoholba vagy a kábítószerbe menekülést, és "lámpás" szeretne lenni, világítani a sötétben.A diákantológiát nemrég a nagyenyedi Bethlen Kollégium dísztermében mutatták be. A hetvennyolc éves Fülöp István gazdag pedagógusi munkásságát Csávossy György, a barát és egy életen át munkatárs méltatta. /Józsa Miklós: Hogyan tovább, erdélyi fiatalok? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 25./"
2003. november 25.
"A XX. század egyik legnagyobb matematikusának, Neumann Jánosnak a századik születésnapja alkalmából az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) rendezvénysorozatot szervezett Kolozsváron, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Mátyás király utcai székházában. Az emlékkiállításon többek között, rövid beszédet mondott Kovács Győző, a magyarországi informatikai és hírközlési minisztérium tanácsadója. Szilágyi Pál, az EMTE rektora Neumann János munkásságáról beszélt. Neumann János /Budapest, 1903. dec. 28. - Princeton, 1957. febr. 8./ Budapesten végezte az egyetemet, 1945-től haláláig a princetoni Elektronikus Számítógép projekt igazgatója volt. /Kiss Olivér: Tisztelgés a világhírű matematikus előtt. Neumann János emlékülést tartott az EMT. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./"
2003. november 25.
"Felszólították a szamosújvári polgármesteri hivatalt, hogy a Művelődési Minisztérium szakértőinek beleegyezéséig ne folytassák az örmény katolikus székesegyház elé felhúzott obeliszk építését. Szamosújváron a barokk stílusú központban a katolikus székesegyházon kívül másik négy műemlék épület is található, és az obeliszk nem illik a műemlékvédelmi övezetbe. Szakács Endre plébános elmondta, a szinte teljesen elkészült, állványzattal körülvett obeliszknél - amelyet eredetileg december elsején leplezték volna le - jó ideje leállították a munkálatokat. A szamosújvári székesegyház közvetlen közelébe a katolikus egyház megkérdezése és valamennyi hatósági engedély nélkül építtetett világháborús emlékművet a polgármesteri hivatal. /R. Sz.: Szakértőkre várnak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./ "
2003. november 25.
"A kolozsvári Házsongárdi temetőt decembertől fegyveres őrök vigyázzák.. Boros János alpolgármester szerint ez a megoldás sokkal hatékonyabb lesz, mint csendőrökkel őriztetni a sírkertet, ahonnan egy idő óta már nemcsak a virágokat lopkodják, hanem a bronzból öntött plaketteket és szobrocskákat is. Legutóbb elmozdították helyéről gróf Kuun Géza síremlékének életnagyságú, kezében rózsaszálat tartó leányalakot ábrázoló bronzszobrát; szerencsére nem tudták elcipelni, így az úton hagyták. /Lázár Lehel: Fegyveres őrök a Házsongárdi temetőben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./ "
2003. november 25.
"A képviselőház elé került színháztörvény-tervezet ellen tiltakoztak nov. 24-én a romániai színházak alkalmazottai. Cristian Sofron, a színházi szakszervezetek országos szövetségének (USIS) elnöke elmondta: amennyiben a törvényhozás nem változtat álláspontján, általános sztrájkot hirdetve befagyaszthatják a teljes színházi évadot. A szakma visszalépésnek tekinti a tervezetet, és attól tart, hogy a készülő jogszabály több színház, a vidéki színjátszó intézmények legnagyobb részének megszűnéséhez vezet. A tervezet szerint a színházakat állandó társulattal rendelkező, befogadó-, illetve alapítványi színház kategóriába sorolnák, az állami színházakat kivéve pedig az ezeket finanszírozó helyi önkormányzatok döntenék el, hogy vidékük színháza melyik kategóriába sorolható. A tervezet szerint egy pályakezdő színész három évig kötelező módon csak minimálbért kap. A kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egyelőre nem sztrájkol, erről Marosvásárhelyen sem döntöttek. /Antal Erika, Benkő Levente, Erdei Róbert, Farkas Réka: Befagyaszthatják az évadot. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./ "
2003. november 26.
"Benedek Dezső Kolozsvárról elszármazott magyar professzor a rendszerváltás óta vendégtanárként rendszeresen hazajár tanítani. Kezdetben a Babes-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karán oktatott, legutóbb a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívottja volt. Benedek Dezső hét éve figyeli a romániai magyar felsőoktatást. Benedek Dezső aggódik az erdélyi magyarságért, mert antropológusként számtalan olyan, a romániai magyarsághoz hasonló kisebbségben élő nemzetet és etnikumot látott, amelyek a többségi nacionalizmus jelentős mértékű csökkenése után képtelenek voltak önálló nemzetként megmaradni, és asszimilálódtak. A beolvadás szoros kapcsolatban áll a felsőoktatás színvonalával, amely Erdélyben gyalázatosan alacsony. 1990 után a fegyelmezettség meglazult.Az elszegényedés miatt az oktatók több intézményben is tanítanak. A legjobb szándékú oktató erejét is felülmúlja ehhez hasonló megterhelés. Az elmaradt órák mellett az oktatás is korszerűtlen. Egyes tanárok húszéves, immár megsárgult jegyzeteket használnak. Benedek Dezső szerint a romániai magyarság a beolvadás fele vezető úton halad, amelynek kezdeti szakasza arról ismerhető fel, hogy számos magyar diák és szülő a magyar oktatás színvonalát kifogásolva választja a román tagozatot. Ez a romániai magyarság gerincének megroppanását jelenti. A hanyagság jelei a román tagozaton is tapasztalhatók, azzal a különbséggel, hogy a román kultúra nincs asszimilációs veszélyben. Változtatni lehet, ezt bizonyítják a Szamosközi István által vezetett Pszichológia és Neveléstudomány Kar magyar tagozatán tapasztalt javulások: minden órát megtartanak, a diákok szemeszter elején silabuszt kapnak, az oktatók igyekeznek idejében kijavítani és visszajuttatni a dolgozatokat a diákoknak. /B. T.: Hová lett a lelkiismeretesség? Felsőoktatásunk kegyetlen kórképe. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./"
2003. november 26.
"Beszterce-Naszód megyében 1994-ben szervezték meg először A nyelv csak élve tündököl című vers és prózamondó vetélkedőt. A Beszterce Művelődési Alapítvány által beindított rendezvényt később a megyei pedagógus-szövetség vette át és két részre "osztották": külön az I-IV. osztályosoknak és külön az V-VIII. osztályosoknak. Immár negyedik éve a bethleni általános iskola magyar tagozatának pedagógusai szervezik az I-IV. osztályosok számára a rendezvényt, melyet idén nov. 22-én tartottak. A megye 24 elemi iskolájából jöttek a versenyzők. /Majla Júlia: A nyelv csak élve tündököl - XI. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./"