Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. december 6.
"A rendszerváltás utáni Romániában a parlament először készül színháztörvény elfogadására. A romániai magyar színházak vezetői dec. 5-én az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén megbeszélést folytattak Márton Árpád képviselővel, a művelődésügyi bizottság titkárával a készülő színháztörvény kapcsán. Színigazgatók egyhangúan szükségesnek tartják a törvény fontosságát. A tervezetben az igazgatók a munkaviszony meghatározására vonatkozó paragrafust kifogásolták, amely 5 év türelmi időt szab meg a meghatározatlan helyett a meghatározott időtartamú munkaszerződések bevezetéséig. A magyar színházak vezetői hasznosnak tartanák, ha az új törvény a frissen végzett színészek esetében jogi keretet teremtene az 1-2 éves gyakornoki időszakra. /B. T.: Színháztörvény elfogadására készül a parlament. Magyar színházigazgatók megbeszélése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./"
2003. december 6.
"Tizedik születésnapját ünnepli dec. 5-6. között a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara. A BBTE Református Tanárképző Kara 1993-ban indult tanárképző profillal, az első tanárnemzedék 1998-ban államvizsgázott. 1999-ben elkezdődött a szakok (valláspedagógia-magyar, német, angol, francia nyelv és irodalom, szociális asszisztencia) végleges akkreditációja. A kar idén új szakkal bővült: valláspedagógia-zenepedagógia. A nappali tanárképzés mellett posztgraduális oktatás is folyik a karon, jövő évtől pedig önálló doktori iskolát terveznek. /F. I.: Tizedik születésnapjukat ünneplik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./"
2003. december 6.
"Kevesebb dolgozattal, de több szekcióüléssel zajlik a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által szervezett VI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK). A dec. 5-6-án rendezett konferencián idén először román anyanyelvű hallgatók is beneveztek, akik egyes idegen nyelv szekciókon meghaladták a magyar diákok számát. Változásra számítanak, mert eddig a román szaktárca nem támogatta a rendezvényt. Az alapszabályzat szerint a KMDSZ-nek ezentúl a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Illyés Közalapítvány, az Iskola Alapítvány, a magyar oktatási minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Magyar Diákszövetség, a magyar Országos Tudományos Diákköri Tanács, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) lesznek a partnerintézményei. Legtöbben a biológia és néprajz szekción vesznek részt, ezzel szemben az olyan hagyományos szakokon, mint például a matematika, állatorvosi vagy német nyelv és irodalom, a legalacsonyabb részvételt jegyezték. /Borbély Tamás: Rajtolt az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./"
2003. december 6.
"Nov. 27-én Csíkszeredában helytörténeti konferenciát rendeztek, a történetírás 1990 utáni helyzetét próbálták felmérni. Olyan időszakban, amikor a megjelent kiadványokat nem követik kellő mértékű kritikai írások, tanulmányok. A nem eléggé megbízható dokumentációra, alapkutatásokra alapozó művek láncreakcióként szülhetik maguk után a tévedéseket. Szükség van tudományos műhelyek (a székelyudvarhelyi Areopolisz például) működésére, melyek egyfajta irányt szabnának. Ebben a folyamatban megtalálhatnák helyüket a "lelkiismeretes amatőrök" is. /Kristó Tibor: Hogyan írjunk történelmet? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./"
2003. december 6.
"Tófalvi Zoltán emlékezett Balogh Zoltánra, akinek a nagyváradi köztemetőben örök nyugalomra helyezték Ulmból hazahozott hamvait. Balogh Zoltánt az Ulmi Magyar Kultúregyesület elnökeként, a Magyarok Világszövetsége Németországi Országos Tanácsának egykori vezetőjeként, az Etikai Bizottság tagjaként, az erdélyi magyarságért oly sokat tevékenykedő közéleti emberként ismerték. Az erdélyi magyarok egyik leghűségesebb, Nyugaton élő szószólójukat veszítették el, aki Nagyvárad szülötteként az Antall-kormány idején Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, a Horn-kormány idején magával a miniszterelnökkel, az akkori és jelenlegi külügyminiszterrel, Kovács Lászlóval perelt és levelezett, hogy a kárpátaljai, romániai, felvidéki magyarság számára a már ismert szövegnél jóval kedvezőbb változatban kössék meg az éppen soron következő alapszerződést. Konok küzdelmet folytatott a Duna Tv fennmaradásáért, anyagi támogatásáért. Tíz év távlatából is igaz, amit 1993. június 22-én Jeszenszky Géza akkori külügyminiszternek írt: "A Népköztársaság évtizedeiben nagy erővel folyt a magyarság egészséges nemzeti öntudatának megtörése, jogos szellemi önvédelmének csírájában való elfojtása. Az utódállamokban pedig a magyar kultúra megsemmisítését és az ősi területeikről való kiűzést célzó etnikai tisztogatást végzik ma is." Akkor még az érintettek válaszoltak leveleire, azután megkezdődött az a lassú, de következetes aknamunka, amelynek eredményeként Balogh Zoltán lemondott nemcsak az Ulmi Magyar Kultúregyesület elnöki tisztségéről, hanem minden más megbízatásról is. Balogh Zoltán kiváló grafikus volt, Marosvásárhelyen, a Bernády Házban 1998 júliusában Tófalvi nyitotta meg gyűjteményes kiállítását. Ez a kiállítás bejárta a világnak azt a részét, ahol magyarok élnek. A marosvásárhelyi kiállítást megelőzte a nagysikerű nagyváradi, kolozsvári, majd követte a sepsiszentgyörgyi és a kovásznai tárlat. Balogh Zoltán 1971-ben telepedett ki Németországba, mindvégig megmaradt Erdély, Várad szerelmesének. A világ orvosi egyetemein veszik kézbe Balogh Zoltán rajzaival illusztrált német nyelvű anatómiai atlaszt. Az anatómiai rajz készítése volt a mindennapi kenyere, harminc éven át az ulmi Természettudományi Egyetem grafikusaként dolgozott. Balogh Zoltánt 61 évesen vitte el a rák. /Tófalvi Zoltán: Megkésett Balogh Zoltán-sirató. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./"
2003. december 6.
"Köztörvényes bűncselekmény, nem pedig politikai megtorlás áldozata lett Ino Ardelean, az Evenimentul Zilei munkatársa, akit ismeretlen tettesek összevertek Temesváron - közölte a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője. Mircea Toma, a sajtószabadság romániai helyzetét figyelő szolgálat vezetője szerint ez immár a tizennegyedik eset, hogy ilyen vagy olyan érdekcsoportot bíráló újságírót súlyosan bántalmaztak Romániában, és nem derült fény a tettesek kilétére. Toma nem gyanúsít konkrét politikai erőket, csak annyit mondott: a rendszer egészében van a hiba. Az MTI értesülései szerint a bántalmazott újságíró állapota a bűncselekmény után huszonnégy órával is súlyos volt, hiszen a harmincöt esztendős Ardelean koponyasérülést és agyrázkódást szenvedett. A temesvári újságírók tiltakozó menettel szolidarizáltak megtámadott kollégájukkal. /Tiltakoztak a temesvári újságírók. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./ "
2003. december 7.
"Idén mindössze öt kispap kezdte meg tanulmányait az első éven Gyulafehérváron. Világviszonylatban válságról beszélnek a papi utánpótlás kérdésében. A 2002-es hivatalos népszámlálás adatai szerint 441 449 hívő van a gyulafehérvári főegyházmegyében, 353 pap, ebből 5 más egyházmegyéből szolgál itt, főleg teológiai tanárként, 30-an más egyházmegyében szolgálnak, 35 pap nyugdíjas, aktív tehát 288. Ezek szerint 1600-1800 hívőre jut egy pap, ez az arány elég jó. 1990-től 2003-ig 21 pappal lett kevesebb. Jelenleg 67 papnövendék van. /Zsinati napló. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 7./"
2003. december 7.
"Jáki Teodóz, a neves bencés népzenekutató Csángókról, igaz tudósítások /Való Világ Alapítvány Kiadó, Budapest/ című könyvében vallotta: "Hetvenegy moldvai utamon sokszor jártam Klézsén, és lehetőség szerint mindig elmentem az ottani temetőbe. Megálltam a zárt temetőkápolna előtt, mert oda belépnem eddig csak egyszer sikerült, és ősi keresztény szokás szerint mécsest gyújtottam. Azt hallottam ugyanis, hogy abba a kápolnába temették Petrás Incze János ferences pátert, a csángómagyarok ügyének igaz tudósítóját. Láttam Petrás bekeretezett arcképét a klézsei plébánia ebédlőjének falán 1994-ben. Lefényképeztem. A következő évben már hiába kerestem ugyanott. Levették. Talán bizony hibás voltam abban, hogy lefényképeztem?" Jáki könyvében a csángómagyar életet mutatta be. Kiemelte a papi, a szerzetesi és szerzetesnői hivatások magas számát, a gyermekáldás vállalását és a szentáldozások magas számát, az világviszonylatban is példamutató. Jáki Teodóz idézte Benda Kálmán történészprofesszort: "Végül mi volt tehát az, ami a moldvai magyarokat a korábbi évszázadokban és az újabb idők elnyomó, beolvasztó román politikájával szemben megtartotta magyarnak? Azt kell mondanunk, hogy ez a katolikus vallásuk volt. A katolikus vallás, amely számukra egyszerre testesíthette meg a hitet és a magyarságot, amely tudatosította a görögkeleti románoktól eltérő kultúrájukat, és lehetővé tette, hogy megőrizzék hagyományaikat. Mindez azonban nem lett volna lehetséges, ha a moldvai magyarságban nincs meg az elszánt akarat, hogy magyar akar maradni." /Udvarhelyi Olivér: Csángókról, igaz tudósítások. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 7./"
2003. december 8.
"Nem nyerte el a parlament mellett működő törvényhozási testület tetszését az a Márton Árpád által - az RMDSZ-frakció támogatásával - benyújtott módosító-indítványtervezet, amely a majdani hivatásos hadsereg létrehozásáig terjedő "átmeneti" időszakban a sorkatonai szolgálat mikéntjét kívánta szabályozni. A törvényhozói testület gyakorlatában nem ritka, hogy kedvezőtlenül minősíti az RMDSZ felől érkező törvényhozási kezdeményezéseket. Időközben a PD mellett a belügyi tárca is letette a katonai szolgálatra vonatkozó törvénymódosítási javaslatát. Az alternatív katonai szolgálatot a belügyi tárca csak lelkiismereti, tehát a felekezeti okokból fegyver nélküli szolgálatot igénylők számára engedélyezné, az RMDSZ tervezete viszont ezt minden berukkoló fiatal számára lehetővé tenné. Márton Árpád a csendőrség szervezésére vonatkozó törvény megváltoztatását is indítványozta. Annak kapcsán, hogy a bevonuló fiatalok meghatározó hányada most már nem a hadsereg kötelékében, hanem a csendőrségi állomány, illetve a tűzoltó alakulatoknál teljesít szolgálatot. /Flóra Gábor: Márton Árpád törvénymódosító kezdeményezése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./"
2003. december 8.
"Tanúként hallgatta ki a magyar rendőrség a brókerbotránnyal kapcsolatban Mudura Sándor nagyváradi vállalkozót. Korábban felmerült, hogy az elsikkasztott pénzekből a nagyváradi Lotus Market befektetésre is juthatott. Mudura is szerepelt a K&H Bank úgynevezett VIP-listáján. A listán feltüntetett, kiemelt ügyfelek számára a bank törvényellenesen garantált az átlagosnál lényegesen nagyobb nyereséget. Mindez csupán az egyik eleme a rendszerváltás utáni legnagyobb magyarországi pénzügyi csalásnak. A botrány főszereplőjét, Kulcsár Attilát tízmilliárd forintos sikkasztással vádolják. A K&H Equities brókere piramisjáték jellegű rendszert épített fel, melyhez a forrásokat többek között a banki elszámolások meghamisításával próbálta biztosítani. A magyarországi sajtóban korábban megjelent információk szerint Kulcsár Attilán és a Britton Kft.-n keresztül 200-300 millió forintnak megfelelő tisztázatlan eredetű pénz került Nagyváradra, ahol azt a Lotus Plazára fordították. A tavaly felavatott bevásárlóközpontot működtető Lotus Market Rt. részvénycsomagján induláskor fele-fele arányban osztoztak a magyar Britton-csoport és Mudura Sándor cégei. A beruházáshoz a magyar állam a Britton révén nyújtott közel 10,6 millió dolláros hitelt az Eximbank által. Kulcsár Attila 2003 elejéig a Lotus Marketet felépítő romániai cégnek is felügyelőbizottsági tagja volt. Erről a Britton vezetője, Kerék Csaba beszélt júliusban. Mudura Sándor a tévé hírműsorában kijelentette: felháborítja ez az eljárás, és kilátásba helyezte a magyar állam beperelését. /Gazda Árpád: Beidézték Mudura Sándor vállalkozót. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 8.
"A romániai magyarság 20%-a él szórványban, de távlatilag a magyar közösség több mint fele veszélyeztetett. A legsúlyosabb gondokkal Fehér, Hunyad és Szeben megyék küszködnek, ezeket követi Beszterce-Naszód, Maros megye kistelepülései és a Kolozs megyei Belső- Mezőség, majd a Bánság és Krassó- Szörény, illetve Máramaros, végül a szilágysági és a partiumi szórvány. Suceaván és Bákóban területi szervezetek alakultak , jelezte Porcsalmi Bálint ügyvezető alelnök Kifejtette, hogy elsődleges cél a szórványvidék magyar közösségeit segítő, támogató kezdeményezések összehangolása. A bukovinai és moldvai RMDSZ szervezetek jogi hátteret biztosítanak a helyi közösségeknek. /(Dobre Nóra): Tizennégy RMDSZ területi szervezet a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./"
2003. december 8.
"Iuliu Hossu emlékirataiból kiderül, hogy Teoctist ortodox pátriárka részt vett a görög-katolikusok elnyomásában és üldözésében, olvasható az Evenimantul zilei című lapban. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./"
2003. december 8.
"A Mezőség központjaként számon tartott Nagysármás várossá nyilvánítás alkalmából szervezett ünnepségre dec. 6-án került sor. A rendezvényeket a megye vezetése, parlamenti képviselők és szenátorok, közintézmények vezetői, polgármesterek tisztelték meg. Az RMDSZ hivatalosan nem képviseltette magát. A városi parkban a polgármester és a főispán leleplezte a "Szimbolikus nőalak" elnevezésű szobrot, Ion Vlasiu alkotását, amely a "horthysta rezsim 1944-es mártírjainak" emlékére készült. A politikai pártok képviselői koszorúztak, felszólalások hangzottak el, kivéve az RMDSZ-t, amely nem helyezett el koszorút a szobornál. Megjelentek Nagysármás város polgármesteri hivatala illetve helyi tanácsa feliratozású, kizárólag román nyelvű táblák. A község 24,13 százalékos magyar ajkú lakosságára való tekintettel a lap munkatársa megkérdezte a polgármestert és az alpolgármestert, miért nem készültek el a magyar feliratú táblák. A válaszokból kiderült, hogy a közeljövőben elkészülnek ezek is. A hivatal épületén eddig sem volt kétnyelvű feliratozás, a város bejárataihoz tavaly kihelyezett kétnyelvű helységnévtáblák magyar feliratát rövid időn belül lefestették. /Antalfi Imola: Város lett Nagysármás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./"
2003. december 8.
"Magyarországon kidolgozott rendszer alapján történt kiértékelővel ért véget dec. 7-én a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada Csíkszeredában. A magyarországi Martin György Néptáncszövetség első ízben rendezte meg Erdélyben a kétnapos találkozót a Romániai Magyar Táncszövetség (RMTSZ) és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes társszervezésében.A minősítés lehetőséget teremt, hogy azok bekerülhessenek a Kárpát-medence néptánccsoportjainak rangsorolásába. Az eseményen huszonegy tánccsoport vett részt mintegy 600 táncossal Erdély különböző régióiból. / Botházi Mária, D. Balázs Ildikó: Minősült táncosok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 8.
"Hetedik alkalommal szervezték meg dec. 7-én Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban a Gyöngykoszorú néptánctalálkozót, melyen tíz Maros megyei néptáncegyüttes mutatkozott be. Az előző évek Gyöngykoszorú találkozóihoz viszonyítva az idén kevés volt az érdeklődő./Orbán Zsolt: Gyér érdeklődés a Gyöngykoszorún. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 8.
"Immár harmadszor kerül sor a Zene és Építészet elnevezésű rendezvényre Kolozsváron. Idén az 1853-ban született Pákei Lajos építészre és Bachra emlékeztek a Belvárosi Unitárius Egyházközség, az Amaryllis Társaság és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezvényén. Dec. 7-én a Házsongárdi temetőben dr. Gaal György beszélt Pákei életéről. Pákei Lajos tervezte többek között az egykori New York (ma Continental) Szállót, a Mátyás-szobor talapzatát, a Sétatér csónakházát, a kioszkot, az Unitárius Kollégium épületét. Pákai tervezett több mint 50 középület, 20 templomot, 5 kastélyt, ezenkívül számos emlékművet, emléktáblát és síremléket. Kolozsvár vízvezeték- és csatornahálózatát is kidolgozta, szabályozta az utcák frontvonalát, új utcákat nyitott, mederbe szorította a városon átfolyó patakokat. Délután elhangzott dr. Angi István zeneesztétikai előadása, dr. Murádin Katalin pedig Pákei építészetéről beszélt. László Bakk Anikó, az Amaryllis csoport vezetője és Bálint Benczédi Ferenc unitárius lelkész elmondták: három éve volt az első Zene és Építészet rendezvény. /Farkas Imola: Százötven éve született Kolozsvár nagy építésze. Pákei Lajosra emlékeztek a Zene és Építészet rendezvény résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 8.
"Dec. 6-7-én tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét Szatmárnémetiben, a színházban. Idén a nagykanizsai Nagy Timea bizonyult a legjobb szavalónak. A második díjat szatmárnémeti versenyző, Bessenyei-Gedő István nyerte. Csirák Csaba, a Szent-Györgyi Albert Társaság elnöke elsősorban Gellért Sándor szabadság iránti szeretetét emelte ki. Dr. Lovas János, a Babes-Bolyai Egyetem adjunktusa a költővel kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel. Gellért Sándor rendületlenül kitartott elvei mellett, az asztalfióknak is írta műveit. A legnépszerűbb költőnek, az eddigi évekhez hasonlóan, továbbra is Szilágyi Domokos bizonyult. A közönségdíjas Bessenyei-Gedő István lett. /Fodor István: Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny, tizennegyedjére. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 8./"
2003. december 8.
"Felsőrekecsinyi vendégei a Csángó Napok alkalmával a Heltai Alapítványnak dec. 6-7-én Kolozsváron. Egyre csökken a magyar közösség lélekszáma Romániában, felgyorsul az identitásvesztés, a szellemi szórványosodás. A megmaradás egyik eszköze az összetartás és kapcsolatteremtés. Volt filmvetítés, ajándékcsomag, a vendégek népviseletben táncoltak és énekeltek. /Szima Attila: Felsőrekecsinyi csángók Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 8.
"Tavaly, karácsony előtt került sor először arra a Maros és Fehér megyében lefolytatott ökumenikus gyűjtőakcióra, melyet a római és görög katolikus, az ortodox és az evangélikus egyház szervezett. Az akció célja: a lakossági adakozásból ajándékcsomagokat készíteni, és azokat eljuttatni a sokgyermekes, szegény családokhoz. A Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, Ludescher László elmondta: tavaly csak Marosvásárhely területén 450 csomagot osztottak szét, de az idén csak 300, élelmiszereket tartalmazó csomagot állítanak össze, most ennyire futja az adakozásból. /(Máthé Éva): Gyűjtés - a szegényeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ "
2003. december 9.
"Szakértői vegyes bizottságot állít fel a magyar és a román agrártárca. Erről Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tájékoztatta az újságírókat Budapesten azt követően, hogy megbeszéléseket folytatott román kollégájával, Ilie Sarbu román mezőgazdasági, erdészeti, vízügyi és környezetvédelmi miniszterrel. Magyarországnak uniós csatlakozását követően kiemelt fontosságú lesz a két ország állategészségügyi szolgálatainak zökkenőmentes együttműködése. A két szolgálat kapcsolata hosszú idő óta jó. Magyarország EU-csatlakozását követően az átmeneti időszakban a magyar állategészségügyi szolgálat csak Nagylakon lesz jelen. Az EU területére belépő szállítmányok ellenőrzésére csak ezt az egy határállomást kívánja az előírások szerint fejleszteni Magyarország. A múlt évben a Romániába irányuló magyar agrár-élelmiszeripari kivitel 130,44 millió dollárt tett ki, míg a Romániából származó import 32,2 millió dollár volt. Az idei év első kilenc hónapjában az agrárkereskedelmi forgalom már elérte a 185,66 millió dollárt, míg az import csak 17,41 millió dollárra rúgott. Az emelkedés a szakértők szerint a nagyarányú liszt- és gabonaszállításoknak, továbbá az állati takarmányok és a hús, valamint húskészítmények exportjának köszönhető. Magyarország és Románia monitoring bizottságot hozott létre a határon átfolyó vizek megfigyelésére. /Magyar-román agrártárgyalások. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 9./"
2003. december 9.
"A napokban egy felhívás járta végig a román parlament két házát, amelyben Adrian Severin, jelenlegi kormánypárti képviselő arra kérte a honatyákat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez, és véglegesen döntsék el: az aradi Szabadság-szobrot ne az egykori Attila téren állítsák fel, ha egyáltalán erre sor kerül, mert ez csak a magyar irredenták találkozóhelyéül szolgálna. Severin eddig magyarbarátságáról volt ismert, a Tusványosokon is nem egy alkalommal maximális toleranciáját villogtatta. A románok nem akarnak emlékezni arra, hogy ezer éven át Erdélyben és a Bánságban a történelmi események főszereplői nem ők, hanem a magyarok és a szászok meg svábok voltak. Aradot például 1880-ban 44 320 fő lakta, ebből 21 148 volt magyar, tehát az összlakosság 47,7 százaléka, 10 770 fő volt német, és csak az összlakosság 21,3 százaléka román (9440 fő). 1910-ben a magyarság a városban az összlakosság 63,4, míg a románság 19,1 százalékát tette ki. Mára már Arad lakosainak döntő többsége román, a magyarság létszáma évről évre fogy. És az újonnan betelepedtek nem akarnak emlékezni arra az időkre, amikor Erdély és a Bánság városaiban a magyarság volt többségben. Mert amint Severin az említett felhívásában említi is: élénken él bennük 1940, amikor is Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, és érdekes módon a különböző etnikumok nagyvárosokbeli aránya is hirtelen megváltozott. Kolozsváron például a magyarság létszáma az 1930-beli 53,3 százalékról 1941-ben 87,1 százalékra nőtt, míg a románságé 35,6 százalékról 10 százalékra csökkent, Nagyváradon pedig ugyanebben az évben a magyarok részaránya a 67,8 százalékról 92,1 százalékra emelkedett, míg a románságé 24,5 százalékról 5,2 százalékra csökkent. Kolozsváron például ma már állítólag a 20 százalékot sem éri el a magyarok száma. És ugyanilyen változás ment végbe a többi nagyvárosban is. Még a többségben magyarok lakta székelyföldi megyékben is folyamatosan növekszik a románság részaránya. A kérdés csak az: Severin "mikor őszinte, amikor Tusnádfürdőn mosolyog ránk, vagy amikor Bukarestben ágál ellenünk?" - kérdezte cikkében Román Győző. /Román Győző: Te is fiam, Severin?! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 9./"
2003. december 9.
"A következő választás számadás is lesz, szögezte le Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke e vele készült beszélgetésben. Az SZDP-vel való együttműködés elhozta azt a népszerűtlenséget vagy népszerűséget, amellyel választóink elé kell állni. Erdélyben nemcsak gazdasági és szociális, hanem etnikai értelemben is nagy az elégedetlenség. Elég csak felidézni, hogy mi történt Aradon a Szabadság-szoborral vagy Kolozsváron a két magyar egyetemi kar be nem indításával, vagy feleleveníteni a Székely Nemzeti Tanács elleni hatósági fellépést. A magyar választók egyre növekvő része szerint az RMDSZ egy végtelenül korrupt, az országot rossz irányba vivő kormányzat kollaboránsa. S míg az RMDSZ lojális az SZDP-hez, a kormánypárt nem figyel a magyar érdekekre. Az egyéni választókörzetes voksolási rendszer olyan politikai kultúrát föltételez, amellyel a román választók nem rendelkeznek. Az EU nagyon gyakran behunyt szemmel dönt, ha Romániáról van szó. Ezt a román politikusok is tudják. Az erdélyi magyar közvéleményt megmozgatta az aradi Szabadság-szobor ügye. Azonban az RMDSZ vezetői megpróbáltak a háttérben maradni. A kormánypárt a hatalom megszerzéséért bármire képes. Ha szükséges, teret enged a nacionalizmus tombolásának. Az RMDSZ-nek nem volna szabad kutyahűséggel követni azt a Nastase-csapatot, amely ráadásul a protokollum több pontját nem teljesítette. Az erdélyi autósztrádánál megegyeztek a nyomvonalban, de a kormánypárt megváltoztatta azt. A civil társadalomban is nagyok az ellentétek. Ott van például a szentgyörgyi Mikó-kollégium ügye, ahol magyar a magyarral feszül egymásnak. Mint amiképpen Kolozsváron a Brassai és az unitárius kollégium tanári kara, diákjai is egymás ellen harcolnak. A polgári mozgalom bejelentette a választásokon való részvételét, amire az RMDSZ vagy arrogánsan reagált. Le kellene ülni végre egy kerek asztal köré. Meg kellene keresni azokat a közös célokat, amelyek egyben tartják az egyre fogyó erdélyi magyarságot, ezeket kellene újra megfogalmazni és fölvállalni. /Román Győző: Nem választás, számadás lesz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 9./"
2003. december 9.
"Csak második nekifutásra sikerült új vezetőséget választania a Maros Megyei Orvosi Kollégiumnak. A 11 magyar jelölt közül egyetlenegynek, Szabó Bélának sikerült bekerülnie a huszonegy tagú vezető testületbe. A részvevők szinte kizárólag etnikai hovatartozásuk szerint voksoltak, ezt bizonyítja, hogy egy olyan személy is bekerülhetett a vezető testületbe, aki ellen okirat-hamisítás miatt büntetőjogi eljárás van folyamatban. A folyamatosan tartó kitelepedési hullám következményeként a Maros Megyei Orvosi Kollégium tagságának jelenleg mindössze 25-30 százalékát teszik ki a magyar nemzetiségűek. Az orvoskamara most leköszönő tizenkilenc tagú vezető testületében öten voltak magyarok, a frissen megválasztott vezetőségben viszont már nem tükröződnek az etnikai arányok. Talán újra időszerűvé válhat a 90-es évek elején Dienes Sándor professzor által elindított, a magyar orvostársadalom tagjait tömörítő kamara létrehozásának gondolata. /Sz. L.: Kiszavazták a magyar orvosokat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 9./"
2003. december 9.
"Magyarországi mintára Erdélyben is létrehozzák az elsősorban tudományos diákkonferenciák megszervezésével foglalkozó Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Tanácsot. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a hét végén Kolozsváron hozta nyilvánosságra a romániai magyar egyetemista diákszervezeteket tömörítő Országos Magyar Diákszövetség. Az elképzelések szerint az Országos Magyar Tudományos Diákköri Tanáccsal együttműködő majdani testület a romániai magyar felsőoktatás hatékonyságának növelését segíti elő. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke levélben üdvözölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által szervezett VI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát, s abban jelezte: a szorosabb együttműködés érdekében javaslatokat várnak a romániai tanács tagjaitól. Az idén 29 szekcióban 218 szerző összesen 173 dolgozatot mutatott be az ETDK két napja alatt. /Tudományos diákkonferencia Kolozsváron. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./"
2003. december 9.
"Aradon megtartotta tisztújító közgyűlését az Alma Mater Alapítvány, a Csiky Gergely Iskolacsoport bentlakásában. Bognár Levente, Arad alpolgármestere örömét fejezte ki, mert az aradi magyarságnak sikerült összefogni a bentlakás érdekében és megvalósítani azt, amit lelkes emberek egy csoportja tűzött ki célul. Hadnagy Éva ismertette a Wieser Tibor Alap évi jelentését, elmondva, hogy az elmúlt évben számos rendezvényt (véndiák-találkozó, atlétikai verseny, kirándulás) sikerült támogatni és a Szövétnek kiadására is jutott pénz. A bentlakásul szolgáló épület helyrehozása 12 év küzdelembe, négy év munkába és 300 ezer dollárba került. Az utolsó simítások még hátravannak. Balta János, a Nyugati Jelen vezérigazgatója a magyar diákok felkutatásának és a vidéki magyar bentlakások létrehozásának jelentőségéről beszélt. Kovács Árpád felajánlotta az alapítványnak ménesi telkét, ahol a csikys diákok táborozhatnak majd. /Karácsonyi Zsolt: Küzdelem, munka, pénz. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./"
2003. december 9.
"Dec. 5-én Simonyifalva kultúrotthonában lépett fel az aradi Kölcsey Színpad társulata Federico Garcia Lorca A csodálatos vargáné című vidám népi játékával, valamint a Tabarin kalandjai francia vásári komédiával. Az előadást követően elbeszélgettek a helybeliekkel. /(Balta): Előadás, beszélgetés Mikulás-napon. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./"
2003. december 9.
"Elszenvedett sérülései következtében kórházba került a csíksomlyói remete, akit dec. 5-én bántalmaztak a Salvator-kápolnánál. A csíkszeredai 59 éves pásztor, G. S. a kápolna közelében legeltette juhait, amikor Kedves Béla, Antal testvér elküldte onnan. A pásztor erre egy bottal megütötte a fején és kezén a remetét, majd négy kutyája rárohant Antal testvérre, és megharapták. Az áldozatot kórházba szállították, G. S. ellen eljárás indult. /Megverték a csíksomlyói remetét. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 9./ A remete elmondta, hogy a Hármashalom oltár környékén állatok legeltek. Kérte a pásztort, hogy hajtsa el az állatokat. A pásztor szidta az egyházat, majd botjával rátámadt és kutyáit ráuszította. A bántalmazás után véresen, megverve visszatért házába, a sürgősségre egy helybéli család révén jutott, akik meglátogatták. A remete elmondta, nem az első eset, hogy szóváltásba keveredik a környéken állatokat legeltető juhászokkal, és az őt bántalmazó pásztor korábban többször is megfenyegette. A remete nehezen viseli, hogy Csíksomlyó szent helyét nem tisztelik a helybéliek. - Ez a hely arra való, hogy az Istennel találkozunk - vallja a remete. Bakó Béla Pál, a csíksomlyói ferences kolostor és rendház főnöke megrendülten értesült az esetről. Somlyó hegyén már a múlt század elején is éltek olyan szerzetesek, akik a Salvator kápolna mellett imádságban, böjtben, vezeklésben vállalták a magányt, vigyázva a szent helyre. A csíkpálfalvi születésű Antal testvér mintegy 15 éve folytatja e hagyományt, őrzi a kápolnát, elbeszélget és tanácsot ad az odalátogatóknak. /D. Balázs Ildikó: Megverték a somlyói remetét. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./"
2003. december 9.
"Glatz Ferenc Kádár-kori történész Nagyváradon jártában azt mondta: "Erdély az erdélyieké". Illene tudnia azt, hogy Erdély egy középkori magyar képződmény, amely akkor keletkezett, amikor Magyarország háromba tört, és hogy Erdély lakói akkoriban nagyon nagy többségben magyarok voltak. Az erdélyiek azok, akik itt születtek, akiknek ide temetkeztek őseik; nem bevándorlók. Illene ma már eldönteni, hogy ki az erdélyi, az itt született itt élők vagy a Moldvából, Munténiából és Olténiából betelepítettek? - írta Toducz Endre. Erdély ma Romániáé, Erdély ma Románia; sok román bevándorlóval és velünk, szomorú, kevés, megtévesztett magyarokkal, akik halottak napján gyertyát gyújtunk őseink még megmaradt sírjain és lelkes beletörődéssel várjuk elmúlásunkat-elmulasztásunkat. A mi sírunkon lesz, ki gyertyát gyújtson? A bevándorlók nem fogják emlékünket ápolni, beérik egykori házaink, műemlékeink, sírjaink döntögetésével is- fejezte be Toducz Endre megjegyzését. /Toducz Endre. Mikháza: Glatz Ferenc blődségeiből. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 9./"
2003. december 10.
"A RMDSZ előzetes hatástanulmánya szerint határozottan tetten érhető a kitelepedési szándék a kettős állampolgárság biztosításának esetében - közölte dec. 8-án Kolozsváron Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökével folytatott találkozót követő sajtómegbeszélésen. A HTMH elnöke közölte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) következő ülését várhatóan jövő év elején tartják. A tanácskozás a kettős állampolgárságról szól majd, ezt megelőzően a határon túli magyar szervezeteknek a dec. 17-i szakbizottsági ülésen lehetőségük lesz kifejteni álláspontjukat a kérdéssel kapcsolatban. Takács Csaba közölte, hogy az RMDSZ álláspontja nem változott a kettős állampolgárság ügyében. Az erdélyi magyarság továbbra is igényli ezt a jogot. Bejelentette, hogy a szakemberekből álló kutatócsoport által végzett tanulmány részleges adatai szerint a romániai magyarok 19-24 év közötti korosztályának 10-14 százaléka a kitelepedést megkönnyítő eszköznek tekintené a kettős állampolgárság megadását. A hivatalos találkozón a két politikus egyebek között az elmúlt év megvalósításait, valamint a kedvezménytörvény alkalmazása körüli teendőket tekintette át. Bálint-Pataki örömét fejezte ki, hogy a jogszabály egyik legfontosabb kitétele, az oktatási-nevelési támogatás maradéktalanul megvalósulhat. A magyar kormány a múlt tanévben beérkezett, de az Illyés Közalapítvány körüli jogi hercehurca miatt még ki nem fizetett pályázatokra szeptemberben 4 millió eurót utalt át Erdélybe, az összeg szétosztása folyamatban van. Bálint-Pataki József az elfogadás előtt álló jövő évi magyar költségvetés határon túli magyarokra vonatkozó tételeiről, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) támogatásáról is tájékoztatta a szövetség ügyvezető elnökét. Mint mondta, a HTMH vezetője elégedett a költségvetésben a hivatal számára megállapított összeggel, hiszen ez elegendő az intézmény feladatköreinek ellátására. Takács Csaba az EMTE támogatása kapcsán megjegyezte: fontosnak tartják, hogy az intézmény fennállása óta jövőre kap majd a legtöbbet a magyar költségvetésből. A HTMH-n keresztül évi kétmilliárd forinttal támogatott egyetem költségvetését a jövő évi büdzséből 150 millió forinttal növelték. /Borbély Tamás: Fokozná a kivándorlást a kettős állampolgárság? Előzetes hatástanulmányról számolt be az Ügyvezető Elnökség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./ A Magyar Állandó Értekezlet ülésein minden bizonnyal terítékre kerül a magyar állampolgárság kiterjesztése is - nyilatkozta dec. 8-án Kolozsváron Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője. Elmondta, a magyar kormány nem zárkózik el az ezzel kapcsolatos vitától. Az elfogadás előtt álló magyar költségvetési törvényben megszabott pénzügyi keretek elegendőek mindazoknak a feladatoknak az ellátására, amelyekben a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) szerepe van - jelentette ki Bálint-Pataki József. Bejelentette, reményei szerint már a jövő év első hónapjában közzétehetik a mostani tanévre vonatkozó pályázati kiírást, és már az év első felében elkezdődhet a támogatások kifizetése is. A Krónika feltette a kérdést, miért nem tárgyal a magyar kormány az állampolgárság kiterjesztéséről a vajdasági magyarok képviseletein kívül az RMDSZ-szel is, hiszen a szövetség vezetői kifejezték az erre vonatkozó igényüket. Bálint-Pataki József valószínűnek tartotta, hogy a téma napirendre kerül a Máért ülésein. /Gazda Árpád: Felelősen kell kérni. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./ Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke dec. 8-án Kolozsváron megbeszélést folytatott a szövetség vezetőivel. Számba vették az együttműködő, a támogatott és támogató civil szerveződéseket. Bálint-Pataki József szerint a HTMH és az RMDSZ között nagyon jó az együttműködés. Véleménye szerint ideje lenne megvizsgálni, vajon a MÁÉRT ugyanaz a konzultációs fórum-e még, amilyennek elindítói elképzelték, vagy egyre jobban beszűrődik az aktuálpolitika, mely csak árthat a közös munkának. Feltevődött a kérdés: mért nem folyik az erdélyi magyarság képviselőivel is hasonló konzultáció, mint a vajdaságiakkal, a magyar állampolgárság helyzetéről? A HTMH semmilyen konzultáció elől sem zárkózik el. /(Csomafáy Ferenc): Egy sajtóbeszélgetés margójára. Év végi HTMH-RMDSZ konzultációk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2003. december 10.
"Nem esnek a diszkriminációellenes törvény hatálya alá székelyföldi autonómiát hirdető plakátok szállítása és kiragasztása körüli incidensek. Ezt az Országos Diszkriminációellenes Tanács állapította meg azt követően, hogy a testület kéttagú bizottsága Maros megyében tájékozódott Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester és társai ügyében. A testületnek a Marosvásárhelyi Táblabíróság főügyésze kijelentette, Fodor Imre védelmére küldte a helyszínre az alpolgármestert kihallgató ügyészt. A testület leszögezte, a belügyminisztériumnak és a főügyésznek is továbbították az ügy dossziéját. Asztalos Csaba, a tanács tagja a Krónika kérésére elmondta, személy szerint egy olyan szövegváltozatot tartott volna a legjobbnak, amelyikben a tanács arról nyilatkozik, hogy nem illetékes az ügy elbírálásában. Okt. 9-én több órán át faggatta a rendőrség és az ügyészség Fodor Imrét, Marosvásárhely alpolgármesterét és Tőkés Andrást, a Maros megyei polgári mozgalom vezetőjét azért, mert a Székelyföld autonómiáját hirdető plakátokat találtak náluk. Andrássy Árpádot és Márton Lajost plakátolás közben szólították meg a rendőrök, és kísérték be az őrsre. Kihallgatásuk után Dan Petru táblabírósági főügyész az Evenimentul zilei napilapnak azt nyilatkozta, hogy az alkotmányos rend felforgatásával gyanúsítják őket. Meghurcoltatásukat az emberjogi szervezetek etnikai alapú diszkriminációnak és a véleményszabadság súlyos megsértésének minősítették. /Gazda Árpád: Fodor Imrét "védte" a vallató. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./ A testület döntése értelmében nem diszkrimináció, hanem rendőrségi visszaélés történt Maros megyében, az ügyet tehát átadták a belügyminisztériumnak és az ügyészségnek. Szilágyi Zsolt képviselő az említett határozattal elégedetlen, jogászszakértőkkel kívánják megvizsgálni, s a rendelkezésükre álló 15 nap alatt fellebbeznek, mert úgy érzik, a ODT célja épp az volt, hogy a diszkrimináció vádjából kimosdassák a Maros megyei rendőrséget és ügyészséget, s ez sikerült is. /(s): Nem diszkriminált, hanem visszaélt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./"
