Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. január 14.
Nem csak a helytörténészek számára jelent igazi csemegét Tatár Zoltán Kincses külvárosom /Kalauz Kiadó, Kolozsvár/ címmel a tavaly megjelent kötete. Tatár Zoltán elmondta, hogy Kolozsvár külvárosának egyik negyedében nőtt, neki az kincses volt a házaival, utcáival, embereivel együtt. Az ő vidéke az Attila út vagy a Györgyfalvi úttól kelet-északkeleti irányban egészen a Magyar utcáig terjed. Ebben benne van Oncsa-telep, a Kazinczy utca, a Taksony vezér utca, a Pata utca, az Endre király utca, a Zápolya utca és Porondbánya egészen a Kossuth Lajos utcáig. Tatár Zoltán 1938-ban születt Tordán, és 1940-ben jöttek Kolozsvárra. Ott lakott egészen 1986-ig, a nagy rombolásig. A fiatalok nem ismerik eléggé a város történetét, amely az utóbbi ötven év alatt annyira megváltozott, a felnövekvő nemzedék szinte el sem tudja képzelni, milyen lehetett régen. Gaal Györgynek a Magyarok utcájáról meg a Farkas utcai egyetemről jelent meg kötete, vagy Vincze Zoltántól a Farkas utca leírása. A régebbi időkből Mikó Imre A csendes Petőfi utca című regényes leírása nagyon értékes mű. Könyve megjelenése óta sok idős ember hívta, hogy elmesélje emlékeit. /Sándor Boglárka Ágnes: Külvárosi kincsek krónikása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./
2004. január 14.
Jól halad Berecken a Gábor Áron-emlékház udvarán létrejövő mikroturisztikai központ építése a magyarországi támogatóknak és a falubelieknek köszönhetően. A hódmezővásárhelyi önkormányzattól egymillió forintos támogatásban részesültek. A hódmezővásárhelyiek támogatásának fejében öt évig ingyen fogják elszállásolni az onnan érkező gyermekeket. A mikroturisztikai központ 40 fős csoportnak tudna férőhelyet biztosítani és szálláshelyeken kívül videotékával, könyvtárral, ebédlővel, tanácskozóval rendelkezne. /Bartos Lóránt: Turisztikai központ. = Krónika (Kolozsvár), jan.14./
2004. január 15.
Amerikai lapok szerint a román ügynökök még ma is Mihai Pacepa volt kémfőnök életére törnek, írta a Cotidianul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
2004. január 15.
A köztudatban a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómia-tervezete él, de emellett a történelmi régiók (köztük a Bánság) területi önrendelkezési előirányzatának kidolgozása is folyik – jelentette ki Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő, az EMNT egyik alelnöke. Elmondta, hogy az általa felkért szakértői csoport, Bakk Miklós politológussal az élen, egy kerettörvény tervezetén dolgozik, ami több, jelentős és hagyományos térségnek biztosítana területi-gazdasági autonómiát. ,,A mi esetünkben ez túlnyúlik a jelenlegi megyehatárokon, a történelmi Bánság Romániához tartozó részére vonatkozna, de ilyen történelmi régió lehetne, például, Dobrudzsa is. Szó sincs etnikai alapú autonómiáról, az adott területen élőkre nemzetiségi megkülönböztetés nélkül érvényes volna.” Ebben a törekvésben számítanak a román értelmiségiek, a politikai elit támogatására. Adódik a kérdés, hogy a polgári körök akár a szórványban is megjelenhetnek-e, de az EMNT alelnöke kizártnak nevezte ezt, sőt hibának tartaná. Szerinte a Temes megyei RMDSZ-szervezet ,,elvégezte az integrációt”, s mindenkinek igyekszik helyet biztosítani a közéletben. Úgy vélte, ha más megyék is így jártak volna el, nem lett volna szükség a polgári körök létrehozására. ,,De azokon a településeken, ahol nem vitás, hogy magyarok kerülnek az önkormányzatokba, jogos, hogy a helyhatósági választásokon a polgári körök jelöltjei alternatívát jelentsenek” – hangsúlyozta. /P. L. Zs.: Területi autonómia-tervezet a Bánságnak is. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./
2004. január 15.
Közös nemzetstratégia kidolgozását és a határon túli magyar szervezetek egységes támogatását kéri a Markó Béla, az RMDSZ elnöke a magyarországi értelmiségtől tanulmányában /Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről/, mely ezen a héten jelenik meg két magyarországi hetilapban, az Élet és Irodalomban, valamint a Heti Válaszban. Tanulmányában az RMDSZ elnöke emlékeztet arra, hogy a szerbiai magyarok parlamentből való kimaradásának egyik fő oka az anyaországból exportált megosztottság volt. Markó szerint "sem a két világháború közti vitézkötéses Csonka-Magyarország frusztrációja, sem a kommunista internacionalizmus, sem az 1989 utáni versenyfutás Európáért nem volt alkalmas arra, hogy kialakuljon egy konszenzusos nemzetstratégia". Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: "itt az ideje, hogy gyermekeink már a bölcsőben ne kapják el tőlünk a legszörnyűbb betegséget: a trianoni lelkifurdalást". – Ebbe a helyzetbe belenyugodni nem kell, de a múltat újratermelni már nem lehet – véli az RMDSZ elnöke. – Politikusok és civilek, kereszténydemokraták, szociáldemokraták, liberálisok, radikálisok és mérsékeltek, magyarok mindannyian, határon innen és határon túl, beszéljük meg közös dolgainkat – áll Markó Béla tanulmányában, amelyet a legfőbb magyarországi közjogi méltóságoknak és vezető értelmiségieknek is elküldött. Az RMDSZ elnöke január 19-én a Teleki László Alapítvány által szervezett kerekasztal-megbeszélésen magyarországi kisebbségkutatókkal vitatja meg az általa felvetett kérdéseket. /Tanulmány a közös nemzetstratégia szükségességéről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./
2004. január 15.
Csucsuja István történészprofesszor lett a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem és Filozófia Karán működő történelem és a nemzetközi kapcsolatok tanszék vezetője. A magyar oktató megválasztása fontos eseménynek számít, hiszen a Történelem és Filozófia Karon működő tanszékeken hosszú idő után neveznek ki ismét magyar oktatót vezetői posztra. /B. T.: Magyar tanszékvezetőt választottak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./
2004. január 15.
A Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. műszaki igazgatója bejelentette be, hogy a PHARE harmincezer euróval támogatja a leendő Maros-híd tanulmánytervének elkészítését; szerinte a pénz kétharmad részben fedezi a munka elvégzését. ,,Hogy az építkezés mikor kezdődhet, még nem lehet tudni, az azonban sokat ígér, hogy a PHARE számára is szimpatikus volt az ötlet: 2007-re, mikorra vélhetően már Románia is uniós tagország lesz, már állni fog a híd” – mondta. A Maros túloldalán élők, a csanádiak, nagyszentmiklósiak is örülnek majd ennek. /(pataky): 2007-ig ,,kapcsolnák össze”a két Csanádod. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./
2004. január 15.
Még az idei év során elkészülhet Petőfi Sándor szatmárnémeti szobra, melyet az RMDSZ tervei szerint a régi kórház előtti téren helyeznének el. Erről Ilyés Gyula alpolgármester számolt be a Szövetség városi szervezetének választmányi ülésén. Amennyiben a városi tanács jóváhagyja az erre vonatkozó határozat–tervezetet, az RMDSZ és a szatmári civil szervezetek fedeznék a szobor elkészülésének mintegy 2 ezer eurós költségét. /T. L.: Szatmárnémeti: Petőfi–szobor még az idén? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 15./
2004. január 15.
Többé nem kötelező az 51 százalékos részvételi arány a polgármester megválasztásához. Második fordulót csak akkor tartanak, ha az első forduló nyertese nem kapta meg az urnákhoz járulók legalább fele plusz egy szavazatát. Ezt a választási törvénycsomag tervezetét kidolgozó parlamenti bizottság fogadta el január 14-én. Ez az előírás abban különbözik a jelenlegi jogszabályban foglaltaktól, hogy nem teszi kötelezővé a legkevesebb 51 százalékos részvételi arányt a polgármester-választásokon. Az RMDSZ ragaszkodott ahhoz, hogy az önkormányzati választásokon a részvételi aránytól függetlenül az a jelölt nyerje el a polgármesteri széket, aki a legtöbb szavazatot kapta; azaz ne tartsanak második fordulót. Márton Árpád szerint ennek ellenére az elfogadott változat az RMDSZ számára előnyösebb, mint amit a jelenlegi választási törvény előír. Arról is döntöttek a bizottságban, hogy a helyi és a megyei tanácsosok esetében, a parlamenthez hasonlóan bevezetik az ötszázalékos bejutási küszöböt. A törvénytervezet a nemzeti kisebbségek esetében pozitív diszkriminációt ír elő: a mandátumok újraosztásakor ugyanis előnyben részesül annak a kisebbségi érdekvédelmi szervezetnek a jelöltje, aki a legjobb helyezést érte el, és több mint öt százalékos arányban szavaztak rá. Az RMDSZ továbbra is határozottan elutasítja az egyéni választókerületes rendszer bevezetését a szenátus esetében, mert az lehetetlenné tenné a jelenlegi választási törvény által biztosított arányos kisebbségi képviseletet a parlamentben – jelentette ki Markó Béla. /Cseke Péter Tamás: Törlik a kötelező részvételi arányt. = Krónika (Kolozsvár), jan.15./
2004. január 16.
Január 15-én a romániai magyar írott és audiovizuális sajtó vezetőivel találkozott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke Marosvásárhelyen. Markó többek között a szövetség idei választási előkészületeiről szólt, hangsúlyozva, hogy 2004-ben mindennél fontosabb az összefogás az RMDSZ választási sikere érdekében. Az alternatív politikai szerveződésekről szólva úgy vélekedett: párbeszédet csak RMDSZ keretben tud elképzelni. Markó kifejtette: idén a tavalyinál lényegesen több pénz jut különféle sajtótámogatásokra, a Communitas Alapítvány által kiírt pályázatok révén. A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulására utalva úgy vélekedett, hogy ezzel a fajta politizálással az autonómia szempontjából éppen a cél ellenkezőjét érték el, vagyis nem kis lépésekkel, hanem bolhalépésekkel közelítenek az önrendelkezés felé. Markó Béla a magyarországi Élet és Irodalomban, illetve a Heti Válaszban egyazon időben megjelenő írásáról szólva elmondotta: a Kárpát-medencei magyarság boldogulásának egyetlen esélye a magyar–magyar egyetértés. Ez egyre inkább a kisszerű politikai harcok prédájává válik, a délvidéki választási vereséget hozta fel példaként. Ezért azokat a magyarországi politikai erőket is felelőssé tette, akik azt a látszatot akarják kelteni Magyarországon és a határon túli magyarságban, hogy amit nem sikerült nyolcvan év alatt rendezni, az most egy csapásra, egyik napról a másik megoldható. A szövetségi elnök szerint ez azért is hiú ábránd, mert a készülő Európai Alkotmány vaskos dossziéjában egy mondat erejéig említik a kisebbségek jogait, egy csoportba sorolva a szexuális kisebbségeket a nemzeti kisebbségekkel. /Makkay József: Legyen párbeszéd vagy sem? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
2004. január 16.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke január 15-i sajtótájékoztatóján kijelentette: kisebbségpolitikai és magyar szempontból áttörésre számít, és szerinte a tavalyi behódolás után az idei esztendő az autonómia éve lesz. Ezért kezdeményeztek dialógust a megosztottság leküzdésére. "Az erdélyi magyarság sorsa és jövője iránti aggodalomtól és felelősségtől indíttatva az EMNT Állandó Bizottsága párbeszédet kezdeményezett az RMDSZ vezetőségével. Megítélésünk szerint a romániai magyarság képviseletét egyoldalúan kisajátító, totalitárius párttá torzult szövetségünk kudarcpolitikájából egyedül az 1992. évi Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott közösségi önrendelkezés jelenthetne kiutat."– állapította meg az EMNT elnöke. A három szintű autonómia része az RMDSZ-programnak. Tőkés László sajnálatosnak tartja azt, hogy Markó Béla visszautasította a párbeszédet /Péter I. Zoltán (Bihari Napló): EMNT: 2004 az autonómia éve lesz. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ Tőkés László emlékeztetett, egyik nyilatkozatában Takács Csaba ügyvezető elnök kijelentette, hogy: "Csak robbantásokkal lehet egyik napról a másikra autonómiát kivívni!" Markó Béla elnök a szerbiai választások rémképével igyekszik sokkolni az erdélyi magyarságot, nem kevesebbet állítva, mint azt, hogy "az ottani magyarság elsősorban azért veszítette el parlamenti képviseletét, mert nem lépett fel egységesen a választásokon". A valóság az, hogy a szerbiai választások elvesztése a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség hatalombarát politikájának a csődjét jelenti. Tőkés László kiemelte: elfogadhatatlan, hogy az RMDSZ vezetősége jobban szót ért és inkább hajlandó tárgyalni az utódkommunista román Szociáldemokrata Párttal, mint saját nemzettársaival – az EMNT-vel. Hozzátette: érthetetlen, hogy az MSZMP jogutódjának, az MSZP-nek a pártelnöke, Kovács László miért fogja vissza a párbeszédtől az RMDSZ-t. Tőkés László kérte a magyar kormányt, hogy az RMDSZ-t ne tekintse a romániai magyarság "egyedüli legitim képviselőjének", hanem az EMNT képviseletét is hívja meg a Magyar Állandó Értekezlet rövidesen sorra kerülő tanácskozására. /Az EMNT nyilatkozata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 16./ Az erdélyi magyar–magyar párbeszéd és összefogás megvalósulására szólította fel Tőkés László püspök, az EMNT elnöke az RMDSZ tagságát és választóit, valamint a helyi és területi RMDSZ-szervezeteket január 15-i sajtónyilatkozatában. Erre azt követően került sor, hogy Markó Béla szövetségi elnök kijelentette: csakis az RMDSZ-en belül képzeli el a párbeszédet. /Papp Annamária: Egyedüli megoldás: az RMDSZ keretében párbeszédet folytatni. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
2004. január 16.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere egy interjúban leszögezte, hogy a választásokra készülő "MPSZ – Magyar Polgári Szövetség – szándéka az, hogy helyi és megyei tanácsosai, valamint polgármester-jelöltjei legyenek Székelyföld valamennyi településén". Hozzátette: "Ez a modell Nagyváradra és Szatmárnémetire is érvényes". Kiss János, a lap munkatársa mindezt elutasította: „ami eddig nem sikerült a nagy-romániásoknak, sikerül majd a magyar mániásoknak.” A különlistás polgári ötlettel képviselet nélkül maradnának. Kiss még azt is állítja: ha a kilencvenes évek elején nem tették volna időnap előtt "közhírré", az autonómia a legtöbb székely településen ÖNMAGÁTÓL is megvalósulhatott volna. /Kiss János: Modellezők. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
2004. január 16.
A Szász Jenő polgármester vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány közel 40 millió forintot kapott két évvel ezelőtt az Illyés Közalapítványtól, egy civil központ létrehozására, illetve ingatlanvásárlásra. A Szász Jenő polgármester vezette Székelyudvarhelyért Alapítványtól most visszakérik a már elköltött összeget. A hivatalos indoklás szerint azért, mert az elszámolás ellenére a pályázati célt nem sikerült megvalósítani. A nagybányai Németh László Iskola Alapítványnak 6 millió forintot hagytak jóvá egy nagybányai magyar nyelvű napilap indítására. A Bányavidéki Új Szó munkatársa megjegyezte: szeretném látni, hogy a Németh László Alapítványtól visszakérik a 6 millió forintot, a pályázati cél meg nem valósulása miatt. Merthogy napilap biztos nem lesz belőle, nem is annak szánták. Az RMDSZ saját magának vásárol ajándékba médiafórumot, pazarol el szórványvidéken értékes lejmilliárdokat, olvasható a lapban. /(dl): Bizalomgeseft. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 16./
2004. január 16.
A Tilos Rádióban gyalázkodóan beszélt egy magáról megfeledkezett bemondó, ezért azután Budapesten 2004 januárjában „nem zsidót, csak zsidó – akarom mondani már csak izraeli – zászlót égetnek.” – írta Sebestyén Mihály. Erdély nem maradt ment a magyarországi pártcsatározásoktól és megosztásoktól, és bejött „importként a magyarországi antiszemitizmus.” Vannak ilyenek és olyanok, „mint egy igazi, nagy nemzetben, hiszen a Kövér Lászlók, akik a nemzet tudatalattijában zaccosodó (ócska) nézeteket szokták kifejezni, megjelentek, működnek, fáradságot nem ismerve, ahol csak lehet.” A karácsony ma mindenkié, hangoztatja folyton a média. Sebestyén Mihály hozzátette: „Egyeseket mégis ingerel. Főleg olyanokat, akik azt hiszik, hogy a demokrácia és szólásszabadság a tolerancia semmibevételét is megengedi.” Sebestyén szerint túl nagy volt az ellenzajongás, hiszen a Tilos Rádió egy a sok magyar rádió közül. /Sebestyén Mihály: Zászlóégetés ellen való. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 16./
2004. január 16.
A Hargita Megyei Kulturális Központ 2003. évi tevékenységét foglalta össze Karda Emese igazgatónő. Januárban az ő szervezésükben mutatta be a nagyváradi Partium Színpad Antoine de Saint-Éxupéry A kis herceg című meséjének színpadi változatát. A hagyományos farsangbúcsúztatót Gyergyóditróban tartották. Ők szervezték az Anyám fekete rózsa vers- és prózamondó verseny romániai elődöntőjét és a döntőre való kiutazást. Székelyudvarhelyen került sor a XI. Országos Diákszínjátszó Fesztiválra. Hagyománnyá vált az Orbán Balázs szemével elnevezésű fotótábor megszervezése, melyet tavaly Borszéken és környékén tartottak. A tábor anyagából állították össze a Barangolások című albumot. Szeptemberben tartották Gyimesfelsőlokon a Tatros Forrásánál Csángófesztivált. A fontosabb rendezvények közé tartozik még a kulturális szakemberek csíkszeredai vitafóruma és az 1990 utáni helytörténeti kiadványokról tartott V. társadalomtudományi konferencia. A KAM-mal közösen egy, négy megyére (Hargita, Kovászna, Maros és Brassó) kiterjedő kutatást végeznek a felnőttképzés szükségességéről. Negyedévente kiadták a Kulturális Figyelőt. Idén 44 szakrendezvényt terveznek. Szeretnék visszaállítani a Régizene Fesztivál régi rangját, hangulatát. A megye három színházának és népi együttesének egy-egy előadását tervezik hátrányos helyzetű településeken. /Takács Éva: Szerteágazó tevékenység. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 16./
2004. január 16.
Kallós Zoltán fontosnak tartja a Világszárnya című, moldvai magyar népmeséket tartalmazó kötetének megjelenését. Moldvai meséskönyv nemigen jelent meg. A népmese kihalófélben levő műfaj. Itt még lehet gyűjteni, de már a huszonnegyedik órában vagyunk. Most megjelent gyűjtését 1956 és 1964 között készítette. Volt egy olyan időszak, amikor Moldvába több mint tíz évig nem lehetett bemenni. Akkor épp azok az emberek haltak el, akik a legtöbb ilyen értéket hordozták magukban, állapította meg. Kallós Zoltán gimnazista korában szülőfalujában, a mezőségi Válaszúton kezdett gyűjteni, és kiderült, hogy a magyar hangszeres népzenének legszebb változatai maradtak meg a Mezőségen. Erdélyben megőrizték és tovább éltették azt a tradíciót, amely a magyar királyi udvarokban élt. Ezért van az, hogy itt a legszebb a magyar hangszeres népzene, főleg a Mezőségen. Kallósnak gyermekkori álma volt egy múzeum létrehozása. Ez most megvalósult Válaszúton, egyelőre négy helyiség van berendezve. Kallós zenei anyaga letétben van a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjánál, ez tízezernél több dallamot jelent. /Csomafáy Ferenc: A lankadatlan népzenekutató meséli. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./
2004. január 16.
Megjelent Madar Ilona újabb könyve: Sóvidék földművelése /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/. Két évtizeddel ezelőtt zárta le a szerző a gyűjtött anyag feldolgozását. A gyűjtés idején a hagyományos gazdálkodásnak olyan jelenségeit, formáit örökíthette meg a szerző, amelyeket talán ma már nem lehetne lencsevégre kapni (pl. sarlós aratás). Gazdaregulákat, szokásleírásokat is találunk a könyvben. /P. B. Á.: Madar Ilona a Sóvidék földműveléséről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 16./
2004. január 16.
Január 15-én Brassóban C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke leleplezte Ytzak Rabin volt izraeli miniszterelnök mellszobrát. A ceremónián megjelent Tudor izraeli tanácsosa, Nati Meir is. C. V. Tudor elmondta: mindig is csodálója volt a zsidó népnek, és távol áll tőle az antiszemitizmus. Előzőleg a zsidó közösségek, élükön Ytzak Rabin családjával, elítélték az antiszemita pamfletjeiről híres C. V. Tudor köpönyegforgató magatartását. /Mégis felavatták Rabin szobrát. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ Két dolgot gyűlölök: a xenofóbiát és a magyarokat – ebben foglalható össze Corneliu Vadim Tudornak a brassói Rabin-szobor-avatáson elhangzott beszéde. Corneliu Vadim Tudor tizennégy évig kendőzetlen zsidóellenességével tűnt ki a romániai politikai porondon. A zsidó közösség nem fogadta el Tudor gesztusát, világi vezetői nem tettek eleget a Nagy-Románia Párt meghívásának. /Salamon Márton László: A lóláb. = Krónika (Kolozsvár), jan.16./ „Vannak szobrok, amelyek uszítanak és vannak szobrok, melyek a békét szolgálják” – mondta beszédében Tudor. Uszító jellegűként a brassói Cenkről 1916-ban eltávolított Árpád-szobrot jelölte meg, szemben a Rabin-szobor igazságot szolgáló szándékával. Jichak Rabin gyilkosát Sztálinhoz, Néróhoz, Attilához, Báthory Erzsébethez és Horthy Miklóshoz hasonló vérengzőknek nevezte a PRM vezére, ugyanakkor a zsidó–palesztin kérdés rendezését az olyanszerű elhatárolódásban látja, amilyen a Iuliu Maniu által véghezvitt, a románok magyaroktól való teljes elszakítása volt. /Dénes Jónás: Vadim látványos pálfordulása. = Krónika (Kolozsvár), jan.16./
2004. január 17.
Közös nemzetstratégia kidolgozását és a határon túli magyar szervezetek egységes támogatását kéri Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a magyarországi értelmiségtől. A Heti Válaszban, illetve az Élet és Irodalomban egyidejűleg megjelenő nyílt levelet külön is elküldi az államfőnek, a kormányfőnek, az Országgyűlés elnökének, a parlamenti pártok elnökeinek, az MTA elnökének és számos vezető értelmiséginek. /Markó Béla: Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről. = Heti Válasz (Budapest), 2004. január 16., Élet és Irodalom, jan. 16., Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./
2004. január 17.
Kovács László pártelnök-külügyminiszter január 15-én a Magyar ATV-ben elutasította a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részvételét a közeljövőben sorra kerülő budapesti MÁÉRT-értekezleten. A Tőkés László püspök vezette ,,erdélyi autonómiásokat” mint legitimációval nem rendelkező csoportosulásnak, RMDSZ-egységmegbontónak mondta. Kovács László figyelmen kívül hagyta azt, hogy az alkotmányban továbbra is szerepel az egységes román nemzetállam fogalma, amelyet – valahányszor valaki autonómiát emleget – a román politikai elit az alkotmányra szavazó magyarok orra alá dörgöl, emelte ki cikkében Sylvester Lajos, aki az SZDSZ-es Bauer Tamást idézte: ,,az RMDSZ pedig, Tőkés Lászlóékkal szemben, eltökélt támogatója volt annak a román alkotmánymódosításnak, amely, miközben fontos kisebbségi jogokat garantál, nem változtat Románia nemzetállami meghatározásán...” /Sylvester Lajos: Az autonómia szögletes kerekasztala. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 17./
2004. január 17.
A Kolozsvárról elszármazott Banner Zoltán művészettörténész közel tizenöt éve áttelepedett Magyarországra, Békéscsabára, de változatlanul figyelemmel követi a mai erdélyi művészet alakulását. A monográfia- és tanulmányírás mellett művésztáborok esetében a gyűjtemények "születését" és gondozását és a nyilvánosság elé tárás biztosítását követi. Rendszeres látogatója a homoródszentmártoni, gyergyószárhegyi, a Kézdivásárhely melletti és a zsoboki tábornak. Az erdélyi magyar művészetnek nincs múzeuma, ezért megnő a kisebb gyűjtemények jelentősége, amelyek ezekben a táborokban születnek. Az elmúlt tizenöt év nagy változásokat hozott az erdélyi magyar képzőművészeti életben. Kihalt a klasszikusok nemzedéke: Nagy Albert, Szervátiusz Jenő, Erdős Imre Pál és Bordy András. Mások eltávoztak, úgy mint Tóth László, a képzőművészeti főiskola utolsó magyar tanszékvezetője, vagy Pallós Jutta. Vége annak az állami dotációnak, aminek azonban nagyon nagy ára volt: ideológiai, szellemi, erkölcsi kompromisszum. A képzőművészetben is megindul a polarizáció: a szűk hozzáértők, az elit köre és az alacsony műveltségű nagy tömeg. A művész ebben a helyzetben meg kell hogy találja a modus vivendit, az egyensúlyt. Banner Zoltán ötven éve a művészet krónikása Erdélyben, mindig igyekezett összképet alkotni a kortárs erdélyi művészetről. /Hintós Diana: Mindörökké az erdélyi művészet vonzásában. Beszélgetés Banner Zoltán művészettörténésszel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./
2004. január 17.
Darvay Nagy Adrienne új könyve /Címszerepben Ács Alajos, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003/ a 2002 decemberében, 72 éves korában elhunyt Ács Alajos színművész pályaképét idézi föl. Valójában csak a keretet adja meg hozzá, a bevezetőt és az epilógust, a könyv anyagát a ,,címszereplő” beszéli végig. Ács Alajost méltán lehetne nevezni Sinkovits, Bessenyei, Kállai Ferenc és mások mellett a Nemzet (Szatmári) Színészének. /Kudelász Ildikó: A Nemzet Színésze. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 17./
2004. január 19.
Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke a vele készült beszélgetésben az elmúlt évet a változások esztendejének nevezte a HTMH életében, hiszen egy korábban is jól működő hivatal alkalmazkodott a megnövekedett feladatokhoz. Ezek egyrészt a kedvezménytörvény módosításából adódtak, másrészt strukturális változásokat hajtottak létre, amelyek jobban megfelelnek a jelenlegi követelményeknek. Megjelentek olyan szerkezeti egységek, mint a Gazdaságfejlesztési és Információs Főosztály, melynek vezetője Winkler Péter vagy az Oktatásfejlesztési, Művelődési és Egyházi Kapcsolatok Főosztálya, melynek vezetője Ulicsák Szilárd. Törvényes kötelezettségükké vált például a támogatások egységes nyilvántartási rendszerének kidolgozása, nyilvántartása. Együttműködési megállapodást írtak alá az Iskola Alapítvány elnökével a 2003-2004-es oktatási- nevelési támogatások eljuttatása érdekében. 2004-ben immár önálló előirányzatként szerepel a költségvetésben az Ady Endre Ösztöndíj odaítélése, és ebben a Hivatalnak lesznek konkrét kötelezettségei. Nagy hiányosság volt, hogy a HTMH-ban eddig nem volt olyan önálló szervezeti egység, amely kifejezetten a civil szférával, illetve az egyházzal foglalkozott volna. /(Guther M. Ilona): Év eleji beszélgetés a Határon Túli Magyarok Hivatala megnövekedett feladatairól, a megoldott és megoldandó kérdésekről, tervekről Bálint-Pataki Józseffel, a HTMH elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./ A HTMH minden olyan fórumon jelen van, ahol valamilyen formában a határon túli magyarságért tehet valamit a magyar kormányzat, mutatott rá Bálint-Pataki József. A különböző kormányközi vegyes- bizottságok mindenkori titkárai HTMH munkatársak, a magyar-horvátnak és a magyar-szlovénnak pedig ő a társelnöke. A HTMH jelen van kurátorként a közalapítványokban, egy kollégája az Illyésnél, ő az Apáczainál, meghívják az Új Kézfogás Közalapítvány üléseire, munkatársai pedig ott vannak a különböző egyeztető fórumokban (ösztöndíj tanács, könyvtanács stb.). A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnél a finanszírozót a kezdetektől fogva a HTMH képviseli. Szakmai szinten is közreműködnek az oktatási tárcával, illetve a Magyar Tudományos Akadémiával. Vajdaságban például a hivatalnak jelentős szerepe volt a két tehetséggondozó gimnázium, a szabadkai, illetve a zentai létrejöttében. Szerették volna, ha teljes nemzeti konszenzus övezi a kedvezménytörvény módosítását is, de bizonyos belpolitikai csatározások miatt ez nem így történt. A módosítás révén nemcsak a támogatások nőttek, hanem a kedvezményezettek köre is bővült, „ezért nem igazán értettem és ma sem értem a bírálókat” – mondta Bálint-Pataki József. A romániai végrehajtásról a magyar és a román kormányfő szeptember 23-án kötött megállapodást, és hosszú egyeztetés után végül december 13-án sikerült egyezményt kötni Szlovákiával is, melynek révén lehetővé válik az oktatási-nevelési támogatás eljuttatása a szlovákiai magyar fiatalokhoz is. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnél jelenleg a legjelentősebb beruházás a marosvásárhelyi egyetemi központ építése. Az idei tanévtől a Sapientián jelenleg 1670 diák tanul. – A kedvezménytörvényből adódó oktatási-nevelési támogatásokra az előirányzott 1,2 milliárd helyett 1 542 111 626 Ft-ot fizettek ki, összesen 49 553 pályázatra. Ebben sajnos, nincs benne Szlovákia. Legnagyobb része, 1 077 590 000 Ft (35 451 pályázat) Erdélybe ment, Kárpátaljára 274 478 380 Ft (8500 pályázat), Vajdaságba 182 730 266 Ft (5238 pályázat), Horvátországba 5 473 100 Ft (241 pályázat) és Szlovéniába 1 839.000 Ft (123 pályázat). Az idei költségvetésben 1,7 milliárd forint van elkülönítve erre a célra, de ha pluszigény merül fel, ezt pótolni lehet a költségvetési tartalékból. Ebben az évben az általános és középiskolások számára a tankönyv és taneszköz támogatás összege 2400 Ft lesz, illetve a új forma a főiskolások és egyetemisták számára a tankönyv és jegyzet támogatás, ez pedig 2800 Ft. lesz. A magyar kormány létre kíván hozni egy önálló támogatási keretet a határon túli magyar egyházak számára. Kárpát-medencei szinten eddig 730 ezren igényeltek magyar igazolványt. /Guther M. Ilona: Magyar valóság. Nőttek a támogatások, bővült a kedvezményezettek köre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./
2004. január 19.
A magyarországi és a határon túli magyar református egyházkerületek közötti állandó tartalmi együttműködés kezdetének nevezte a Kárpát-medencei magyar református egyházkerületek elnökségének első, január 16-án Kecskeméten lezajlott konferenciáját Bölcskei Gusztáv püspök. „Trianon előtt egy magyar református egyház létezett, ami nem magától szakadt szét, hitbeli elveink nem különböznek" – mondta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke a zárt körű találkozó végén tartott sajtótájékoztatón. Bölcskei Gusztáv hangsúlyozta, a négy magyarországi, a két erdélyi, a kárpátaljai, a felvidéki, valamint a délvidéki egyházkerületek püspökeinek és főgondnokainak első találkozóját tudatosan időzítették a mostani hétvégére, január 18-án, vasárnap kezdődött ugyanis az ökumenikus imahét. /„Túlbecsülték magukat".= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./
2004. január 19.
Beszterce megyei Almásmálomban megtartották az idei első farsangi ünnepet s az azt követő bált. A Mezőségen, Vice és Magyardécse szomszédságában meghúzódó kis település a közösségformálás szándékával tartotta meg a hagyományőrző ünnepséget. A rendezvény főszereplője ezúttal is az a 14 tagú, hét párból álló Almavirág hagyományőrző együttes volt, melyet Krizbai Attiláné óvónő vezet. A műsort a szokásos magyar bál követte. A népi színjátszásban is jeleskedő csoport az évek során bemutatta Illyés Gyula Tűvétevők c. vígjátékát is. /Ferencz L. Imre: Farsangi „nyitány" Málomban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./
2004. január 19.
Egerben, a Forrás Szabadidő Központban ötödik alkalommal rendezték meg az Ötágú síp üzenete versmondó versenyt. Dr. Lisztóczky László főiskolai tanár, a zsűri elnöke elmondta, „nemzetünk verselő nemzet. Egyetlen népnek sincs ennyi nagy poétája, mint a magyarnak, így hát szavalója sem". A versenyen határon túli szavalók is felléptek: Szlovéniából Lendváról, Szlovákiából – Dobóruszkáról, Vajdaságból – Magyarkanizsáról, Erdélyből pedig Gyergyóból érkeztek versenyzők. Az első díjat a gyergyóditrói Kolozsi Zsófia nyerte. /Dezső László: Gyergyói siker Egerben. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 19./
2004. január 20.
A 2000-ben tartott helyhatósági választásokon az RMDSZ-nek Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen kellett szervezett magyar csoportokkal megküzdenie. Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt épp annyi szavazatot vitt el a szövetségtől, amennyivel Fodor Imre polgármester lehetett volna. Gyergyószentmiklóson az RMDSZ ellenzéke a Nemzeti Liberális Pártba bekérezkedve szerezte meg a városi tanácsosi helyek harmadrészét. Az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) a székelyudvarhelyi városi tanácsban nyolc, a Hargita Megyei Tanácsban négy mandátumot szerzett, képviselőit azonban 2001 őszén kizárták e testületekből, amikor kiderült, a bíróság formai hibát követett el az egyesület bejegyzésekor. /2000-es magyar–magyar választási csaták. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2004. január 20.
A január 10-i helyi Elnökök Konzultatív Tanácsára az Arad-kerületeiket mellőzve csak a vidéki RMDSZ-elnököket hívta meg Király András megyei elnök. A találkozón a nem létező határozattervezethez kért módosító javaslatokat Király András megyei elnök. Rá egy hétre a 45 tagú választmányból 32-en jelentek meg, hogy a jelöltállítás módjáról, a kampánystábról és a kampánystratégiáról határozzanak. Aradon a helyi vezetők kizáró és szűk körű döntéshozatalt eredményező álláspontot juttatnak érvényre: a megyei tanácsosi listát ne egy 150-200 tagú megyei küldöttgyűlés, hanem a kétharmadrészt Arad városiakból álló 45 tagú választmány gyűléseken megjelenő 25-30 embere állítsa össze. /Aradon zárt az RMDSZ. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 20./
2004. január 20.
Rövidesen elkészíti a Külügyminisztérium és a kormányfőtitkárság keretében működő Határon Túli Románok Ügynöksége a külföldön élő román közösségek támogatását célzó törvényjavaslatot. „Nem a magyar státustörvény mintájára készül a tervezet. Csupán azt a közös európai érdeket tartottuk szem előtt, amely szerint minden országnak támogatnia kell a határain kívül élő nemzetrészeket” – fejtette ki Titus Corlatean, az ügynökség vezetője. /Bálint B. Eszter: Készül a román „státustörvény”. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2004. január 20.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Orbán Viktor a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjén a magyar megmaradás és a magyar kultúra kapcsolatrendszeréről beszélt, felvetve a nemzetépítő állam gondolatát is: "Képesek vagyunk-e egy lassacskán határok nélküli világban olyan magyar közéletet, olyan magyar államigazgatást teremteni, amely kizárólag a magyar nemzet közösségének szolgálatát tartja szem előtt, amely intakt, legyen szó bíróságról, rendőrségről, államigazgatásról vagy önkormányzatokról?" Orbán arra is rámutatott, hogy "mi olyan nép vagyunk, amelyet elsősorban nem vérségi kötelékek fűznek össze", majd ennek fényében érdemi cáfolatát adta a kultúra- és értéksemleges állam teóriájának: "Bennünket sokkal inkább a kultúra és a magyar nyelv tesz közösséggé és nemzetté, ezért ha ez elvész, mint a rosszul összeabroncsozott hordó dongái, mi is szétdőlhetünk. Nos, talán ez az oka, hogy a magyar nyelv ügye, a magyar kultúra ügye Magyarországon a legfontosabb kormányzati ügyek közé tartozik." /Pápaffy Endre: Otthon történt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 20./
