Az önkényesen kisajátított ingatlanok visszaszolgáltatásával a kilakoltatás veszélyébe került bérlőkön különféle jogszabályokkal próbáltak ideig óráig segíteni. Szakemberek szerint 2008-ban, 2009-ben jár majd le ezeknek a szerződéseknek a legnagyobb része, amikor komoly problémát fog jelenteni a bérlők lakáshelyzete. Addig is folyamatosan zajlanak kilakoltatási perek, és 2007-ben több százan kerülhetnek utcára nem csak Kolozsváron, hanem Tordán, Szamosújváron, Hunyadon és Désen is. Tordán eddig már 160 családnak kellett kiköltöznie a bérelt lakásokból, a számítások szerint pedig ebben az évben körülbelül 90 család marad lakás nélkül. /Lassan utcára kerülnek a visszaszolgáltatott lakások bérlői. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./

Ökumenikus megemlékezést tartottak Nagyenyeden az 1849. január 8-i vérengzés áldozatai emlékére. Az 1848–49-es forradalom után először 1850-ben emlékeztek meg Nagyenyed gyászos téli napjáról. 1994-től az RMDSZ kezdeményezésére és a református egyház támogatásával felújították a megemlékezést ökumenikus istentisztelet keretében. Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök adatokkal alátámasztott, átfogó beszédében emlékezett. Nagyenyed akkoriban egész Erdélyben vezérszerepet játszott, különösen az 1830-as évektől. A hírhedt napon földig rombolták, kirabolták, értékeit elpusztították. A Fehér megyei magyarság a barbár cselekedetet a mai napig sem heverte ki, hiszen Nagyenyeden kívül Verespatakon, Nagylakon, Sínfalván és sok más településen zajlott a magyarok kiirtása. Nem véletlenszerű balesetről volt tehát szó, hanem egy jól kitervelt forgatókönyv szerint zajlott mindez. A felfegyverzett hordák védtelen civileket, nőket, gyermekeket és öregeket öltek meg. Még mindig nem lehetséges a közös megemlékezés. /Bakó Botond: Mennyi szándék és tett pusztul el! = Nyugati Jelen (Arad), jan. 9./

Ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással emlékezett 2007 első vasárnapján Nagyenyed lakossága az 1849. januári 8-i gyászos eseményekre, amikor 800 védtelen magyar gyermek, nő és idős polgár esett áldozatául az öldöklésnek. Az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánián Pópa Tibor református, Sándor Botond unitárius lelkészek, valamint Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök mondott megemlékező beszédet a 158 évvel ezelőtti eseményekről, azok áldozatairól, majd megkoszorúzták a várfal melletti sírok fölé emelt emléktáblát. A Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Magyarigen, Sárd mintegy 5000 magyar lakosát áldozatul szedő vérengzés visszafordíthatatlanul idézte elő az elszórványosodást. /Nagyenyed pusztulásának emléke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ Nagyenyedet földig rombolták, kirabolták, értékeit elpusztították. Axente Sever azt hirdette, hogy három nap alatt hamuvá teszik az egész várost. Úgy lett! Nagyenyeden kívül Nagylakon, Sinfalván és sok más településen zajlott még a magyarok kiirtása. Felfegyverzett hordák védtelen civileket, nőket, gyermekeket és öregeket öltek meg. /Bakó Botond: Másfél évszázados mártíromság a Maros menti Athénban. A szabadságharc áldozataira emlékeztek Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

2006. december 18-án a Tismaneanu-jelentés alapján Románia parlamentjében nyilvánosan is felolvasták a kommunizmus törvénytelenségeit elítélő jelentést. Romániában még mindig igen erősek a hatalomnak a kommunizmushoz kötődő szálai, ezért valószínűleg nem valósulhat meg a törvény előírásainak megfelelően a kommunista rendszer által törvénytelenül kisajátított javak visszaszolgáltatása jogos tulajdonosaiknak. Most is azoknak van meghatározó szerepük a döntések hozásában, akik valamilyen módon kötődtek a kommunizmushoz, vagy a politikai rendőrséghez. Ezt az állapotot megszüntetni addig nem lehet, míg fel nem tárjuk a kommunista rendszer áldozatait, illetve a hatalmukkal visszaélő kommunistákat. Ezt a célt szolgálja, hogy Garda Dezső közzétette az 1954-es esztendei gyergyószentmiklósi kuláklistát. /Dr. B. Garda Dezső, Országgyűlési képvisel: Kiket tekintettek kulákoknak, és kik voltak a nyilvántartott kizsákmányolók Gyergyószentmiklóson 1954-ben. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), jan. 18./

Székelyudvarhely, a legmagyarabb város mutat példát az önpusztító széthúzásból. A székely anyaváros magyarsága két táborra oszlott, egyiket az MPSZ-es polgármester, Szász Jenő vezényli, a másik szellemi atyja Verestóy Attila szenátor, frakcióvezető, az RMDSZ kimozdíthatatlan milliárdos potentátja. Mindkettejük fején bőven leledzik vaj, írta Magyari Lajos. Székelyudvarhelynek immáron lassan egy évtizede nincs működőképes tanácsa. Az RMDSZ-es tábor Szász Jenő minden intézkedését gyanakvással fogadja és megkérdőjelezi. Még olyan kezdeményezéseit is, mint a főtéri Emlékpark felállítása. A tavalyi nagy árvíz után helyreállították a hidakat és utcaszakaszokat, de az RMDSZ-es tábor itt is korrupciógyanús vállalkozásokat lát. Elmaradt a hírhedt Cserehát-komplexum kérdésének megoldása, a nagy svájci-román átverés következményeinek feloldása, a román apácák továbbra is belakják az épületeket, sőt, beköltöztették a helybeli román líceum diákjait is, kik – állítólag – többségükben moldovai ösztöndíjasok. És terjeszkednek a kaszárnyák, ez általános székelyföldi jelenség. Az erdélyi magyar széthúzás újabb rikoltó példája: az EU-parlamenti választás. Miért nem lehet közös magyar listát állítani? /Magyari Lajos: A széthúzás gyönyörűsége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./

Az Országépítő Kós Károly Egyesülés műépítészei felvállalják a falu- és városkép retusálását, újrarajzolását. A Pogányhavas kistérség falvaira és Csíkszereda különböző városrészeinek átalakítására készített vázlattervek már csak elfogadásra és megvalósításra várnak. A magyar sajátosságot tudatosan felvállaló Kós Károly-i szellemiséget korunk követelményeivel kiegészítve viszi tovább az a magyarországi Kós Károly Egyesülés (KKE), amelynek építészeti mesterképzést biztosító Vándoriskolájában több Hargita megyei műépítész is elsajátította az organikus építészet ismérveit. Az 1989-ben életre keltett magyarországi KKE ernyője alatt 2005. október elején jött létre az erdélyi Országépítő Kós Károly Egyesülés fiókszervezet, amelynek szükségességét elsőként Makovecz Imre műépítész, a KKE alapító tagja fogalmazta meg. Csíkszereda városképének kialakításához két évvel ezelőtt kérték fel Makovecz Imrét, hogy a városrehabilitációval kapcsolatban készítsen néhány vázlattervet. Az általa és erdélyi tanítványai által készített tervek bemutatójára lakossági fórumon a márciusban sorra kerülő konferencia keretében kerül sor. A Pogányhavas kistérség településeire is együttműködési megállapodást kötöttek a KKE-vel. Tövissi Zsolt műépítész Csíksomlyó és Pálfalva térségét vállalta. Köllő Miklós, Gyergyószentmiklós volt főépítésze Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk térségén fog munkálkodni. Bogos Ernő műépítész pedig Csíkszépvíz és Csíkszentmihály falvak arculatát fogja átrendezni. /Antal Ildikó: Arculatváltás értékteremtő építészekkel. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 27./

Az elmúlt századokban Arad megyében több száz kisebb-nagyobb könyvtár létezett, amelyek zömét mára teljesen széthordták. A legjelentősebb pusztítás, akárcsak az ország többi megyéjében, a vállalati, szakszervezeti könyvtárak állományát érintette. Az egykori szocialista vállalatok a rendszerváltást követően csődbe jutottak, részben privatizálták azokat, a vállalati könyvtár az esetek túlnyomó részében a szemétbe, pontosabban a zúzdába került. Olyan helyről is kerültek szemétbe könyvek, ahol állítólag a magyar kultúrát ápolják. Azokban a nagyvállalatokban, ahol az új tulajdonosi kör értelmes emberekből állott, a szakszervezetnek sikerült átmentenie a nyomtatott vagyont. Aradon, a megyeszékhelyen a legjobb megoldást az egykori esztergapadgyár – ma ARIS – szakszervezete választotta: a vállalati könyvtár szépirodalmi részét tíz évvel ezelőtt átadták a Vlaicu Egyetemnek. Aki szemfüles volt, a ‘90-es évek elején még vásárolhatott a leleményesebb szakszervezetek kiárusításain. A tehervagyongyári szakszervezet 2003-ban felkínálta a köteteket megvételre a szakszervezeti tagoknak. Ami megmaradt, vidéki iskoláknak, a megyei könyvtárnak adományozták. Matekovits Mihály akkori főtanfelügyelő-helyettes hozott magyar tanárokat, akik kiválogatták a számukra szükséges köteteket, és elszállították. Vidéken a községi könyvtárak általában a mai napig megmaradtak, mert a kultúrotthonok még működnek. Pécskán, például, a községi könyvtár száz éve, szinte megszakítás nélkül nyitva áll a kultúrházban. Az ‘50-es években az országban a könyvtárak állományát alaposan átfésülték, kidobták például az 1944. augusztus 23. előtti “ellenőrizetlen fordítású” könyveket. Hivatalos adataink szerint Hunyad megyében az 54 vidéki könyvtár közül egyetlen egyet számoltak fel az utóbbi években. Hunyad megyében tavaly öt könyvtár maradt könyvtáros nélkül, az idei januártól pedig hatodikként felzárkózott Solymos is. Urikányban most nincs könyvtáros, pedig a könyvállomány jelentős, közel 16 ezer kötet áll a 10 ezer urikányi lakos rendelkezésére. A statisztikai adatok szerint a megyében még további 14 vidéki könyvtár tengődik önkormányzati támogatás nélkül. A részben magyarlakta falvak közül egyedül Csernakeresztúr büszkélkedhet saját könyvtárral /14 ezres állományának több mint fele magyar nyelvű/, de csak hetente egyszer van nyitva. De azért van olvasója, évente körülbelül 200 ember fordul meg itt, mondja Cizmas Terezia könyvtáros elmondta, kevesen igénylik a magyarok közül ezeket a könyveket. Az ötvenes években más volt a helyzet, akkor sokan olvastak még magyarul Csernakeresztúron is, meg Sztrigyszentgyörgyön is, ahol annak idején gazdag könyvtár működött az odatelepedett bukovinai székelyek számára. A hatvanas években azonban a könyvállományt átadták a pusztakaláni vasgyár szakszervezetének, amelyet az utóbbi másfél évben már csak a peres ügyei tartanak életben. A könyvállomány viszont megmaradt a városi művelődési házban és most éppen azon dolgoznak, hogy az köztulajdonba kerüljön. A vajdahunyadi szakszervezeti könyvtár viszont él, közel 100 ezer kötetes. A Zsil-völgyi szakszervezeti könyvtárak a maguk nemében egyedüliek a térségben. Petrozsényon kívül Petrillán, Urikányban és Aninószán van 10-10 ezer körüli kötetet számláló közkönyvtár. /Gáspár-Barra Réka: Elpusztított könyvtárak. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 2./

Fekete Gyula magyarországi író az utóbbi években-évtizedekben, rendre fölemelte szavát a nemzeti önpusztítás ellen. Feketét az álszakértők – kommunista, szocialista, ultraliberális -, hivatalnokok nevezték már ködevőnek, riogató krampusznak, s odáig is elmentek, hogy lefasisztázzák, lévén nemzetét féltő ember. Fekete Gyula sorozatosan megtámadta a hivatalos statisztikai előrejelző ferdítéseket, melyek optimistán próbálták beállítani a népesedési prognózisokat. Az utóbbi néhány évtizedben egy egész nemzetnyi magzatot irtottak ki a liberalizált abortusztörvény következményeként, s ma már ott tartunk, hogy fiatal nők sterilizálásának lehetőségét iktatták törvénybe. A nemzet öngyilkossága folyik, s ezen nem segít a határon túli magyarok anyaországba telepedése sem. Fekete Gyula keserűen hivatkozott a mai székelyföldi valóságra is: a székely társadalom is eljutott az egyke, az egy se átkához. A magyarság mai ,,vezetői” azzal érvelnek, hogy ez általános ,,jurópai” trend, s nem érdemes szembemenni vele. Velük kell már végre szembemenni. Az iskolapusztítókkal, a kórházakat kiárusítókkal, a magánhelikopterekkel ágálókkal, írta Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Mint oldott kéve... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./

Bodor Pál szóvá tette azt, ami sokaknak feltűnt: „Zajlik, szinte titokban, a magyar-magyar kapcsolatok le- és újrabontása: a Gyurcsány-kormány kinevezte, egészen fiatal testületek is lebomlanak – és jobbára ismeretlen szereplőkre épülő új szerkezeteket alakítanak ki. ” „A nyilvánosság csak két nevet ismerhet, mert csak ez a kettő jelent meg: a Törzsök Erikáé, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadójáé és az ifjú Gémesi Ferencé, aki ugyanott a „külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár. Ő állította össze a „Tájékoztató a kormány külhoni magyarsággal kapcsolatos politikájáról (2006. 06. -2007. 01.)” című dokumentumot, mely a MeH honlapján olvasható, illetve nem olvasható, mert olvashatatlan, a színvonala a koncepciótól a fogalmazásig minősíthetetlen. ”Elbocsátották a Gyurcsány-kormány által életre hívott Szülőföld Alap Tanácsának minden tagját. A „Határon Túli Magyarok Hivatalának állományát töredékére csökkentették, a magyarságkutatás intézményes helyét, a Teleki László Intézetet (a kuratórium elnöke Kosáry Domokos volt) pedig megszüntették. Különös történet, hiszen mai jobb- és baloldaliak együtt küzdöttek hosszú éveken át, hogy megteremtődjék az intézményes magyarságkutatás, és legyen könyvkiadása is; fogalmam sincs, milyen diktatúra merészelte volna a rendszerváltás előtt hosszú évekkel végre megszületett intézményes állapotot megszüntetni. ” „Érthetetlen, ami az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatrendszerében történik. ” /Bodor Pál (Diurnus): A baloldal nemzeti balfogásai. = Népszabadság, febr. 15./

A magyar népesség fogyóban a Kárpát-medence egészében. Természetes tehát, hogy a felelős kormányzat a népességfogyásból következő társadalmi folyamatokat elemzi. Semjén Zsolt parlamenti képviselő az előző hetekben azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a magyar kormány migrációs stratégiai tanulmánya szerint akár milliónyi ázsiai betelepítését tervezi bizonyos foglalkoztatási területekre, ezzel Magyarországon a külföldiek aránya akár tíz százalék fölé is emelkedhet. Azt lehetne mondani, hogy hihetetlen, a Kovács László et company 23 millió magyarországi román inváziót vizionáló fantazmagóriája köré kell sorolni (amint Debreczeni József könyvéből kiderült, az értelmi szerzője ennek is Gyurcsány Ferenc). Petrétei József miniszter kijelentette, szó sincs ilyesmiről, a minisztérium nem készített semmiféle migrációs tanulmányt. Ezután Semjén Zsolt bizonyító erejű dokumentumrészleteket tesz közzé. Akkor azt mondták, készülnek ugyan ilyen tanulmányok, de ezek nem hivatalos előterjesztések. Egyébként államtitoknak minősítették a dokumentumot. A multinacionális cégek az uniós csatlakozás után telephelyeiket Ázsiába, az olcsó munkaerő országaiba teszik át. A Gyurcsány-kormány ezzel a folyamattal szembemegy, az olcsó munkaerőt idehozza, hogy a multik jól érezzék magukat. Ez a népesség majd olyan kormányokra adja majd a voksát, amely behozza ide őket, nem úgy, mint a határon túlról jövők, akik képesek lennének szavazati jogot is szerezni, és nem oda rajzolnák az X-et majd, ahova kell. (Ezt Eörsi Mátyás SZDSZ-esképviselő ezt világosan kifejtette.) /Sylvester Lajos: Szaporulat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 2./

Sólyom László köztársasági elnök a legszentebb magyar ünnepen az erdélyi magyarok között tartózkodik. Mi, erdélyiek jó néven vesszük, hogy magánlátogatásával felhívja ránk a magyarság egészének és másoknak is a figyelmét, írta Sylvester Lajos. Bözödújfalu elárasztott temploma, amelyet az elnök meglátogatott, az esztelen és értelmetlen pusztítás mementója, Petőfi ispánkúti, százszor is meggyalázott szobra emlékjel, de felkiáltó jel is. Az elnök erdélyi küldetésének lényegét maga fogalmazta meg, amikor a ,,van még esély” kijelentéssel az európai parlamenti választások jelöltjeinek ügyében az egyfrontos indulás mellett szólott. Sólyom László Szovátán meglátogatta a Teleki Intézetet is. „Budapesten egy hasonló nevű, de más arcélű tudományos intézetet éppen most számol fel a magyarság szellemi építményeit önkezével pusztító gátlástalan hatalom” – emlékeztetett írta Sylvester. Budapesten a nagy kérdés, hogy a nemzeti ünnepen szemmagasságban lőjenek-e vagy csak lábra. Budapesten az államfő nem lesz jelen a szimbolikus zászlófelvonáson. Valószínűleg a köztársasági elnök sem érezné jól magát a duplán körbe vaskorlátozott Országháza előtt. „Sólyom László Erdélybe jött. Jó helyen, az övéi között van. ” /Sylvester Lajos: Sólyom László Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./

Frunda György szenátor átiratban fordult Monica Macovei igazságügyi miniszterhez. Azt indítványozva, hogy kezdődjék el a közös sírba temetett romániai 1956-os mártírok kihantolása és méltó módon, keresztény szertartás szerinti eltemetése. Ehhez elsősorban kivégzettek sírhelyeinek és személyének a beazonosítására van szükség. Romániában eddig nem történt igazságtétel, még erkölcsi sem, azok esetében, akiket 1956-1960 között elítéltek és kivégeztek. A helyzetet nehezíti, hogy a halálraítéltek és kivégzettek listája nem teljes. Azt biztosan lehet tudni, hogy a kivégzettek között van az a tíz vértanú, akiket a kolozsvári katonai törvényszék halálra ítélt /Szoboszlay Aladár és társai/, további öt személyt életük végéig kényszermunkára köteleztek, másik harminc elítéltet pedig szabadságvesztéssel büntettek. Szoboszlayt és társait 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki és valószínűleg a börtön temetőjében vagy a város temetőjében temették el. A hely, ahol ők nyugszanak államtitok most is, tájékoztatott Frunda. Ezekben az években 24 személyt kivégeztek, emlékeztetett Frunda átirata. /G. G. : Az ‘56-os mártírok újratemetését kéri. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

Az 1848-as szabadságharc idején a románok vérengzése sok magyar áldozatot követelt. Kisenyeden 140 magyart mészároltak le. Andrei Saguna román ortodox püspök körlevelében felszólította híveit, fegyverkezzenek fel. 1848 októberében Gerendkeresztúron meggyilkolták a környéken összegyűjtött 200 magyar nemest, Kocsárdon 60 magyart mészároltak le, méghozzá – miként Domokos Pál Péter írta – „oly kegyetlen vandalizmussal […], hogy a jegyző családjának három tagja, látva a borzalmakat, fölakasztotta magát”. Október 23-án pedig Zalatna mellett játszódott le az addigi legborzalmasabb esemény. Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve – Alsó-Fehér megyei tömegmészárlás című könyve szerint Zalatnán Petre Dobra kiadta a jelszót, hogy a magyarokat le kell gyilkolni. „Vadállati kínzásokkal ölték meg a védteleneket. Némely magyar férfi, nő és gyermek húsz-harminc sebet is kapott, s még élt; mások a fájdalomtól megtébolyodva, meztelenül futkostak, a hörgés, a sikoltás, rémes kiáltozás a fegyverek ropogásával vegyült, s mindaddig tartott, amíg a szerencsétlenek mozogni bírtak. ” A vérengzés folytatódott, Borosbocsárd, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Körösbánya, Topánfalva, Hegyalja, Borbánd, Kis- és Nagyhalmágy következett. Egyedül Balázsfalva körzetében 1848 októberének legvégén már 400 halottat emlegetnek a források. (A magyar áldozatok számát csak ebben az időszakban és csak ebben a megyében 2000 és 2500 közé teszik óvatos becslések.) Mindennek híre eljutott az ekkoriban mintegy hatezer lakosú, színmagyar iskolavárosba, Nagyenyedre is. Negyvenkilenc januárjának első napjaiban alig több, mint a lakosság fele tartózkodott ott: a helybéli férfiak nagy része a honvédségnél volt. 1949. január 8-án Axente Sever vezetésével felfegyverzett román csapatok rárontottak a város védtelen magyar lakóira. Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolták az embereket, a házakat felgyújtották. A minorita rendházba menekült 300-400 nőt és gyermeket meztelenre vetkőztetve kihajtották a piactérre, és végignézték, hogyan fagynak meg a mínusz húsz fokos hidegben. Kisgyermekeket lábuknál fogva vertek a falhoz, az anyja keblére borult csecsemőt, a férje tetemét testével védelmező asszonyt dárdákkal, lándzsákkal szögezték szeretteik testéhez. A nemi erőszak, a rablás mindezek kísérője volt. A vérengzés egészen január 17-éig tartott, a rettenetes hidegben a hegyek közé menekültek után folytatódott az embervadászat, és több környező települést is elpusztítottak. Nagyegyeden leégett a 33 ezer kötetes könyvtár, az éremgyűjtemény, az erdélyi református püspökség és a megye levéltára. A halálos áldozatok számát egyesek 700-800-ra, mások ezerre teszik. Azonban ha azt vesszük, hogy hiteles források szerint körülbelül kétezren menekültek a hegyekbe, s nagy részük a körülmények és a napokig tartó üldözés miatt nyilván elpusztult, a szám megduplázható. Dél-Erdély és Nagyenyed magyarsága a mai napig nem heverte ki az 1848–49-es magyarirtások következményeit: az etnikai arányok döntő mértékben megváltoztak, sok falu egyszerűen kihalt. Ma Nagyenyeden a kollégiummal szemközt, a vár falán, észrevétlenül, szinte beleolvadva a kövekbe kicsinyke kőtábla áll, rajta mindössze ennyi: „1849. január 8. ” /Domonkos László: Kegydíj. Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. = Magyar Nemzet, márc. 17./

Az 1989-es rendszerváltás után a romániai polgári titkosszolgálat folyamatosan követte az erdélyi magyar közösség megnyilvánulásait. Jelentéseiben visszatérő motívum a helyi radikális csoportok külföldről történő támogatása és irányítása. Ezen a héten mutatják be a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székelyföldi jelentését a bukaresti törvényhozásban, Nicolae Popa konzervatív párti (PC) honatya kezdeményezésére. Tavaly december második felében kezdte meg az autonómiaigénylést felmérni szándékozó belső népszavazását a Székely Nemzeti Tanács. Hasonló alkalmat adott a SRI elszámoltatására idén március elején az ezúttal az RMDSZ nevéhez kötődő Szövetség Székelyföldért Egyesület megalakulása Gheorghe Funar Nagy-Románia párti (PRM) főtitkárnak. Az SRI közvetlenül az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi véres események után alakult meg hivatalosan. Addig nyílt titok volt, hogy nem hivatalosan ugyan, de már három hónapja működik a belföldi polgári hírszerzés a bukaresti Turisztikai Minisztérium egyik irodájában. Erről írt Radu Portocala, Franciaországban élő román származású újságíró Egy palotaforradalom anatómiája című könyvében a kilencvenes évek elején. Nicolae Ceausescu államfő és kommunista pártfőtitkár menekülése után négy nappal a Belügyminisztérium keretében működő Állambiztonsági Főosztályt (DSS) megszüntették, majd állományát és infrastruktúráját rendelettel átvette a Honvédelmi Minisztérium. Hivatalosan az állam és kormány vezetőit 1989. december 26-tól 1990. március 20-ig a belföldi katonai hírszerzés tájékoztatta az országban zajló eseményekről. A rendszerváltás utáni években a polgári titkosszolgálat arról számolt be a törvényhozásban ismertetett jelentéseiben, hogy idegen országok ügyködnek Románia területén. „A külföldi kémszolgálatok akcióinak célja volt a nemzeti kisebbségek körébe történő beszivárgás mesterséges feszültségek keltése céljából a kisebbségek és a többségi lakosság között” – olvasható az 1990. novemberi SRI-jelentésben. Egy évvel később, amikor a Katona Ádám nevéhez kötődő Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) nevű RMDSZ-platform székely népgyűlést hívott össze az autonómia kikiáltására a Hargita megyei Agyagfalvára, a honvédelmi tárca hadgyakorlatot tartott az októberre meghirdetett népgyűlés előtti hónapokban Székelyföld több településén. Stefan Gusa tábornok katonai vezérkari főnök 1991. július 18-án azt nyilatkozta a berepülések kapcsán a közszolgálati televízió Pro Patria című katonai műsorában, hogy a könnyen elzárható hágókat és szorosokat ismertették a parancsnokokkal. Egy nappal később a genfi nemzeti kisebbségi konferencia a záródokumentumában kiállt a nemzeti kisebbségek védelméért. Október 17-én a bukaresti parlament elfogadta a SRI működését szabályozó törvénytervezetet. 1993-as jelentésében a SRI az EMK-ról azt állította, hogy 1992-ben külföldről kapott anyagi támogatást és egyben „külföldi intézmények tisztségviselői koordinálják a romániai szélsőséges irányzatokat”. Iliescu elnök elsősorban az általa horthysta-nosztalgikus és újfasiszta köröknek nevezett nyugati magyar emigrációt bírálta a velük rokonszenvező erdélyi körök támogatásával. „Az egyik Romániában akkreditált külföldi képviselő az általa megfelelőnek talált személlyel igyekezett helyettesíteni a kisebbségi közösség vezetőjét” – olvasható továbbá a jelentésben. Nem változott a helyzet a kilencvenes évek derekán sem. Továbbra is külföldi ügynököket azonosított a SRI a „magyar autonomista-szeparatista és revizionista akciók” támogatásában. 1995 februárjában és márciusában ismét harci helikopterek és harci repülőgépek jelentek meg több székelyföldi település légterében. Az SRI részére készült katonai felderítési jelentés szerint „a magyar többségű településeken feszült hangulatot keltenek az RMDSZ-vezetők provokatív és agresszív nyilatkozataikkal”. Ion Iliescu államfő 1995. március 4-én elfogadhatatlannak nevezte „egyes magyarországi politikai erőknek azt az igényét, hogy ők irányítsák a más államok területén működő magyar kisebbségek politikai tevékenységét”. Kedvező konjunktúra esetén nyíltan veszélybe kerülne Románia területi épsége, ha a magyar és ukrán nemzeti kisebbségek szervezeteitől származó egyes akciók ellenőrizhetetlenné válnának – fogalmazott Ovidiu Soare, a SRI alkotmányvédelmi osztályának vezetője. Két hónappal korábban Constantin Degeratu dandártábornok, a védelmi miniszter első helyettese azután látogatott Székelyudvarhelyre, hogy véget ért a Kárpát-medencei térség magyar polgármestereinek konferenciája, illetve az előtt a polgári fórum előtt, melyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Németh Zsolt alelnök jelenlétében mutatta be a Temesvár szelleme című kötetét Tőkés László nagyváradi református püspök. 1997. szeptemberében ismertette Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor Erdély militarizálási tervét, mellyel megelőzhető lenne a koszovóihoz hasonló helyzet megismétlődése. 1998 nyarán a román védelmi minisztérium fővezérkarának pszichológiai műveleti osztálya gyakorlatot tartott Kovászna és Hargita megye határában, Havasi Gyopár 98 elnevezéssel. A SRI 1999. évi jelentése megemlíti, hogy szélsőséges szervezetek és külföldi titkosszolgálatok arra tesznek kísérleteket, hogy alapítványok és egyesületek álcája alatt szélsőséges csoportokat alakítsanak, de nem nevesíti ezeket. A 2000. és 2001. évi összefoglalókban csak általánosságokban fogalmazza meg helyzetképét a SRI, a 2002. évi jelentésében már olyan régiós autonomista vagy föderalista műveletekről számol be, melyek a romániai gyakorlattól eltérő földrajzi, történelmi és felekezeti hagyományú modelleket vesznek alapul. Az SRI szerint külföldi támogatást élvező belföldi körök a Románia külföldi arculatát hátrányosan érintő megnyilvánulásokat próbáltak kezdeményezni. Autonomista-szeparatista műveletek megerősödéséről adott hírt a SRI 2003. évi beszámolója: „A romániai magyar radikális körök a szervezési, gyakorlatibb akciókra tették a hangsúlyt az etnikai alapú területi autonómia megszerzési folyamatában”. Az SRI szerint törvénytervezetek előterjesztésével igyekeznek legitimálni szeparatista és alkotmánysértő autonóm kormányzati szerkezeteket. Az etnikai alapú autonomista-szeparatista terveket támogató radikális csoportok agresszivitásáról számolt be 2004. évi jelentésében a SRI: „Propagandatevékenységükkel párhuzamosan az ügyben érdekelt, külföldi támogatást élvező radikális magyar körök biztosították a Székelyföld régió széles körű autonómiáját célzó szervezési formulák kikristályosodását és konszolidációját, és folytatták törvényhozási kezdeményezéseiket a kitűzött célok jogi feltételeinek elérésére. ” A 2005-ös és 2006-os évi jelentések még nem hozzáférhetők. Szinte minden évi dokumentumban az áll, hogy a csoportok nem élveznek tömegtámogatást, „ennek ellenére az autonómiaelvek radikális színezetű, következetes hangoztatása kockázatot jelent a társadalmi stabilitás rovására. ”A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 1992-ben elfogadott törvénye szerint /7. cikkely/: „A SRI célja a Románia területén kezdeményezett, szervezett vagy létrejött, nemzetbiztonsági vonzatú adatgyűjtési struktúráknak, illetve az ezekhez történő csatlakozásnak, valamint a távközlések törvénytelen vételét lehetővé tevő eszközök gyártásának, birtoklásának vagy használatának felderítése és elhárítása. ” /Domokos Péter: A román hírszerzés jelenléte a Székelyföldön 1990 után. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), márc. 22./

Március 23-án lapzártáig Szitabodzán tíz családot telepítettek ki az áradások miatt, de több százat fenyegetett a veszély. Évek óta ismétlődő jelenség, egy-egy nagyobb eső megárasztja a Bodza vizét, mely kisebb-nagyobb mértékben pusztít a községhez tartozó Babócsa és Zabrató falvakban. A babócsai, zabratói és bodzakrasznai iskolában a veszély miatt szünetelt az oktatás is. Az elmúlt tíz esztendőben minden nagyobb esőzésnél aggódniuk kellett a szitabodzaiaknak, de a gátépítés folytatását nem sikerült kiharcolniuk a megyei hatóságoknak. György Ervin prefektus elismételte, több ízben kértek pénzt erre, de eredménytelenül. Bodzafordulón, amióta elkészült a gát, nem volt gond a folyó áradásai miatt. A prefektus elmondta, a szitabodzainál is súlyosabb a helyzet Dobollón, megkezdték a központi házak kiürítését, 18 lakásból költöztették ki az embereket, elrendelték a kultúrház és az iskola áramtalanítását. Országosan számos helyen okozott kárt a víz és a szél. /(-kas): Árvíz Szitabodzán (Víz és szél pusztított országszerte). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 24./

Március 24-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Megnyitó beszédében Egyed Ákos elnök emlékeztetett: tavaly a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) arról határozott, hogy az EME keretében kolozsvári területi bizottságot alakít. Az egyesület évek óta jelentős anyaországi támogatásoktól esik el, olyannyira, hogy az idei második félévben már a működőképessége is veszélybe kerülhet. A hazai és anyaországi pályáztatási politika inkább az évfordulós eseményeket támogatja, mint a működést. Az EME folytatja harcát elkobzott javainak visszaszerzéséért, és az európai integrációs folyamattal párhuzamban nem adhatja fel az erdélyi hagyományokat. Vezetősége társadalmi munkában dolgozik, ezen a jövőben változtatni szeretnének. Hasonlóképpen foglalt állást Bitay Enikő főtitkári jelentése is a 2006-os esztendőről: az újraalakulása óta tartó rendkívül nehéz anyagi feltételek ellenére az EME igyekszik hű maradni küldetéséhez – átmenteni, gyűjteni, megőrizni, kutatni és a legmodernebb eszközökkel feldolgozni, nemzetközileg hozzáférhetővé tenni a magyar nemzeti örökséghez tartozó tudományos és kulturális értékeket. A közgyűlésen köszöntőt mondott Lipták András, az MTA debreceni területi bizottságának elnöke, valamint Görömbei András, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság vezetője: mindketten az összefogást, a VI. Magyar Területi Akadémiai Egyesület létrehozását szorgalmazták. Tarnóczy Mariann bizottsági titkár közölte, májusban véglegesítik a köztestület felépítését. Elhangzott a gazdasági tanácsosi jelentés a 2006-os évről és az előterjesztés a 2007-es költségvetésről (Farkas Mária bejelentette, hogy lemond erről a tisztségéről), az ellenőri bizottság (új összetétele: Somai József, Pásztor Csaba, Imecs Veronka) és Bányai József jogtanácsosi jelentése, bemutatták az idei munkatervet. Módosították az alapszabályokat: a legfontosabb változások az egyesület jogutódlásának és meghatározatlan időre való működésének rögzítése. Vekov Károly kijelentette: amennyiben nem következik be változás az anyagi támogatások terén, az EME a felszámolás felé tart. Állami támogatásokra szorul, mert a tudományosság mindkét ország érdeke. A működési szabályok értelmében a közgyűlésen megújították a választmány egyharmadát. Az új tagok: Pozsony Ferenc (1. szakosztály), Uray Zoltán, Markó Bálint, Kékedy-Nagy László (2. szakosztály), Kerekes László, Jodál Endre (5. szakosztály). Balázs Lajos és Csávossy György személyében tiszteleti tagokat választottak. Kiemelkedő munkásságuk elismeréseként Gróf Mikó Imre emléklappal és plakettel tüntették ki a következőket: Bódizs György osztályvezető főorvos, Kozma Dezső irodalomtörténész, Széman Péter tüdőgyógyász főorvos, Tarnóczy Mariann (osztályvezető, MTA Határon Túli Magyarok Titkársága), Uray Zoltán biológus főkutató. Az újonnan alapított Apáthy István-díjban Egyed Imre részesült. Az elnöki zárszó tükrözte a megalapításának 150. évfordulójához közeledő EME-ben uralkodó hangulatot: 2006-ban a választmányi tagok igyekeztek a maximumot nyújtani, a jövőben pedig mindenki az MTA-val való közös munkát és jubileumi ünneplést tartja követendőnek. „Helyzetünk nehéz, de nem reménytelen” – összegezte Egyed Ákos. /Ördög I. Béla: „Helyzetünk nehéz, de nem reménytelen” Közgyűlést tartott az EME. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./ „Nem hallgathatjuk el az aggasztó jeleket. Ha a támogatási rendszerben nem történnek pozitív változások, és ha a Communitas Alapítvány révén nem tudjuk pótolni a hiányt, az EME tevékenységét radikálisan kell csökkentenünk, sőt a munkánk meg is bénulhat” – vázolta az EME pénzügyi helyzetét Egyed Ákos akadémikus, az egyesület elnöke. Az EME pénzügyeit bemutató Farkas Mária gazdasági tanácsadó közölte, a hét szakosztályt, fiókszervezeteket és kutatóintézetet működtető egyesület pillanatnyilag alig több mint 300 ezer lejjel rendelkezik. /Benkő Levente: Kiürült az EME kasszája. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./ Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) saját vagyon nélkül csak nehezen tudja előteremteni a tevékenységhez szükséges pénzt. „Az egyesületi vagyonunk, ingatlanaink és gyűjteményeink tulajdonjogát illetően továbbra is a jogfosztottság állapotában élünk”- hangzott el az EME közgyűlésén. Bitay Enikő főtitkári jelentésében emlékeztetett az államosított vagyonra: természettudományi anyagok (450 ezer darabos gyűjtemény), könyv és levéltári gyűjtés (350 ezer példány), valamint régiségek és régi levelezések. A főtitkár a tavalyi év legjelentősebb megvalósításának az EME kiadójának akkreditációját jelölte meg, még akkor is, ha csak D kategóriába kaptak besorolást. Ez azért sajnálatos, mert hivatalosan a D szintű kiadványokban megjelent tanulmányok nem számítanak publikációnak. Bitay jelezte, folyamatban van a B kategória megszerzése. Az EME eltulajdonított vagyona: Ingatlan: Kolozsváron, a Főtér 11. szám alatti ház, gr. Wass Ottilia adománya. Telek a Majális utca 1., 3. és Jókai utca 25. szám alatt, amelyet kisajátítottak és beépítettek. Természettudományi anyagok: 65 ezer darabos állattani tár, 73 ezer adarbosásványi, földtani gyűjtemény, 350 ezer darabos botanikai gyűjtemény, herbárium. Könyv- és levéltári anyag: 350 ezer kötet könyvtári anyag, régi magyar könyv, 1850-1930 közötti hírlapirodalom, térkép- és metszetgyűjtemény. Régiségtár: 30 ezer feletti római kori, népvándorlás-, honfoglalás- és középkori anyag, több mint 20 ezer darabból álló éremtár (benne az Esterházy-gyűjtemény). Levéltári anyag: középkori és újkori levelezés. Kemény József 350 kötetes kézirat-gyűjteménye, több mint 5000 csomag családi és intézményi anyag, a XVII. századtól arcképcsarnok és képtár. /Stanik Bence: Banikból ügyeskedik az EME. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./

Ezentúl nem szükséges külön engedély az államfőnek, a miniszterelnöknek, a minisztereknek és törvényhozóknak ahhoz, hogy államtitoknak minősített információk birtokába jussanak. Ezt a könnyítést vezette be a március 27-én elfogadott törvénymódosítás. Eddig a különleges engedélyt csak azoknak a választott és kinevezett tisztségviselőknek adták meg, akikről az illetékes szervek megállapították: előéletük megbízhatóvá teszi őket arra, hogy államtitkokat őrizzenek. A változtatással azonban jogi aggályok merülnek fel. Románia ugyanis a NATO-val és az Európai Unióval kötött megállapodások értelmében vállalta, hogy a szóban forgó tisztségviselők csak abban az esetben férhetnek hozzá államtitoknak minősített információkhoz, ha előzetes vizsgálaton esnek át. A NATO vezetői ebben a törvényes megfogalmazásban látták a biztosítékát annak, hogy a nemzetközi szervezet bizalmas információkhoz nem férhetnek hozzá az egykori Szekuritáté emberei. /B. T. : NATO- és EU-szerződést sért Románia? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

Claudiu Elvis Saftoiu, a külügyi hírszerzés volt vezetője egy parlamenti bizottság előtt kikottyantotta, hogy ők megszegik a törvényt, és a főügyész – nem pedig egy törvényszéki bíró – jóváhagyásával hallgatják le a polgárokat. Toró T. Tibor képviselő elmondta, hogy a nemzetbiztonsági kerettörvény 1991-ben, tehát az új demokratikus alkotmány elfogadása előtt keletkezett. Ebben az áll, hogy az ügyész jóváhagyásával lehet lehallgatásokat végezni. 2003-ban azonban módosították a törvényt, eszerint csak sürgősséggel és 48 óráig lehet ügyészségi engedéllyel lehallgatni valakit, normális körülmények között ehhez bírói engedély kell. Toró hangsúlyozta, hogy a sok hírszerzéssel foglalkozó intézmény tevékenysége teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen. Hiába vannak parlamenti bizottságok, ellenőrzésük nagyon alacsony hatékonyságú. Arról is hallhattunk, hogy a lehallgatásokat – akár bírói, akár ügyészségi engedéllyel történnek – nemcsak az erre szakosodott intézmények végezhetik, hanem bárki, ha rendelkezik a megfelelő technikával. Ioan Talpes – a hírszerzésnek volt az igazgatója – azt nyilatkozta, hogy mindegyik ilyen tevékenységet végző szolgálat rendelkezik a megfelelő műszaki felszereléssel. Több ezer hírszerző tiszt hagyta el a hálózatot és elkezdett ezen a másik területen, tehát az információkkal való kereskedelemben, magániparosként dolgozni. Toró biztos abban, hogy a magyarokat is figyelik. „Sőt az a megtiszteltetés ér bennünket, hogy számarányunk fölötti mértékben hallgatják, mit beszélünk, hiszen szerintük az autonómiával való foglalkozás potenciális veszélyforrás. ” Ezért kellene pontosan megfogalmazni, mi a hírszerzők feladata. Romániában a hírszerzők létszáma államtitok. Nem tudni, hogy milyen a hírszerzéssel foglalkozó intézmények szerkezete és hány emberrel rendelkeznek. Ez nem derül ki a költségvetésből sem. A hírszerzéssel foglalkozó intézményekből nagyon sok van. Éppen ezért kellene az egész hírszerző szolgálatot egyszerűsíteni és korszerűsíteni, valamint átláthatóbbá tenni. /Román Győző: Beszélgetés Toró T. Tibor képviselővel, az alsóház nemzetvédelmi bizottságának tagjával. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28./

A Kovászna megyében szolgáló csendőrök létszáma titok. Adrian Paul alezredes főfelügyelőt kijelentette, ez titkos információ. /(sz.): Mennyi a csendőr? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./

A múlt héten ismeretlenek eredeti magyar neveikkel látták el Nagyvárad egyes utcáit. Többek szerint a tettesek megunták az RMDSZ tétlenségét, az RMDSZ helyi vezetője viszont természetesen nem díjazza az akciót. Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnöke korábban kijelentette: az EMI polgári engedetlenségre is kész a magyar utcanevekért. Körös utca, Kapucinus utca, Zöldfa utca, Szent László tér – ezek az elnevezések jelentek meg Nagyvárad belvárosában, ezek azonban nem a helyi tanács által kihelyezett utcanévtáblák, hanem fekete festékkel, titokban az épületek falára rótt írások. Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének elnöke azt nyilatkozta: nem tudja, kik lehettek a „tettesek”, de mint mondta, „úgy látszik, a kezdeményezésünknek hatása volt abban, hogy valakik ezt megcsinálták. Mi továbbra is folytatjuk hivatalos küzdelmünket az utcaelnevezések ügyében, de úgy látszik, egyesek megunták azt a módot, ahogyan mi küzdünk”, tette hozzá. Barta Béla, az EMI váradi alelnöke úgy értékelte, hogy ez minden bizonnyal üzenet az RMDSZ-nek, hogy tegyen többet a magyar elnevezésekért. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke az eset kapcsán kijelentette: „Vannak olyan típusú lehetőségek, melyekkel élni lehet. Jogos az, hogy legyenek magyar feliratok a városban, de azzal nem értek egyet, hogy éjjel valaki partizánakciószerűen felírja az épületek falára az elnevezéseket; már csak azért sem, mert azok az épületek lehetnek műemlékek, templomok is. Az épületek tulajdonosai biztos, hogy ennek így nem örülnek”. (A Bihari Napló nyomán) /Visszakapták nevüket Nagyvárad utcái. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 18./

Erdély egyik legkorszerűbb strandján pusztított a tűz Székelykeresztúron a Sóskút Motelben, tájékoztatott Simó Csaba, a szórakozóhely tulajdonosa. A Székelykeresztúrtól három kilométerre elhelyezkedő strandon április 21-én éjszaka leégett a Sóskút Motel. Simó Csaba székelykeresztúri vállalkozó és családja a Németországban ledolgozott évek alatt megspórolt pénzét fektette be a Sóskút Motelbe. Simó Csaba aktív szabadfogású birkózóként 1988-ban disszidált Magyarországon keresztül Németországba, és 2003-ban tért haza családjával, korszerű strandot hozva létre. A vizet számítógépes vezérlésű berendezéssel szűrik, két csúszda és sátorozóhely is készült. A strand megmaradt, azonban a háromszáz férőhelyes fedett terasz, a vendéglő, illetve a diszkóhelyiség leégett. Újjáépítik a strandot, jelezte a vállalkozó. /Benkő Levente, Kovács Csaba: Újraépítik a sóskúti panziót. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./

Első ízben szervezte meg a kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár a Kolozsvári kiadói év – könyv és sajtó elnevezésű kiállítást, amelynek keretében számos díjat is kiosztottak. A kiállításon harmincnál több kiadó termékei, továbbá több tucatnyi újság és folyóirat példányai tekinthetők meg: összesen mintegy 600 cím mutatja be az elmúlt év kolozsvári kiadói és nyomdai termését. A rendezvényt Doina Popa igazgatónő és Kerekes Sándor megyei tanácselnök nyitotta meg. A könyveknek megítélt díjak közül egy magyart részesítettek elismerésben, a gyermekkönyv kategóriában a 300 példányban megjelent Titokmorzsák a természetből /Stúdium Kiadó/ című könyvet, szerzője, Kiss Bitay Éva, aki idős kora ellenére megjelent a díjkiosztón. /F. I. : Kiosztották a 2006-os kiadói év díjait. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

A diktatúra legnehezebb éveiben az embereket mágnesként vonzotta az egyház, a vallásóra, a Biblia-kör és a többi gyülekezeti tevékenység. A gyermekeket szinte minden szülő megkereszteltette, túlnyomó többségük konfirmált (vagy bérmálkozott). Most, amikor nem kell titokban járni hittanórára, más uralkodó világnézetekkel kell szembenézni. Sógor Gyöngyi református hitoktató a gyülekezeti hitoktatást tartja létfontosságúnak. A hitoktatást gyülekezet-központúvá kellene tenni. Erdélyben állami iskolában is lehet hittant tanítani, sőt, azt részben kötelezővé is lehet tenni. Ilyesmi nincs sem Nyugat-Európában, sem Amerikában. A gyerekek és szüleik 90%-a, legalábbis nyolcadik osztályig mindenképpen akarja a hitoktatást. Erdélyben működik a népegyház, a hovatartozási tudat. Sógor Gyöngyi több évvel ezelőtt doktoranduszként volt Hódmezővásárhelyen, egy híres református gimnáziumban, és az ottani iskolaigazgató elmondta: a gyerekek 80 százaléka nincs megkeresztelve. /Ercsey-Ravasz Ferenc: A mai embert kell megszólítani. Beszélgetés Sógor Gyöngyi református hitoktatóval. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

Egyre többet hallat magáról „nemzetpolitikai” témákban Törzsök Erika, az SZDSZ kisebbségpolitikusa, aki 1997-ben a Magyar Hírlapban készítette elő azt a balliberális offenzívát, mellyel az SZDSZ erdélyi képviselői, jelesül Magyari Nándor László és Cs. Gyimesi Éva nekitámadtak az önálló magyar egyetem koncepciójának, „szakmai” érveket felhozva a nemzetpolitikai törekvés ellen. A Babes–Bolyai Egyetem említett két tanára volt a fő exponense annak a médiaoffenzívának is, melyet a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása után indított Bányai Péter, Fey László és néhány figura az erdélyi magyarság autonómiaigényét megfogalmazó dokumentum ellen. Törzsök demagóg szövegeket enged meg magának az utóbbi időben. Azok után, hogy kiderült tavaly ősszel (Gyurcsányék maguk által is elismerten törvényszegés útján kerültek hatalomra), továbbá azok után, hogy október 23-án a békésen tiltakozó polgárok százait brutálisan megverették, a letartóztatottakat a rendőrségen megalázták, megkínozták, közvetlen közelről lőttek szembe embereket, a kormány pedig kitüntette az alkotmányos demokrácia megtipróit. Törzsök Erika szerint „a magyar kisebbségpolitikában és az azt közvetítő közszolgálati médiában olyan panaszkultúra alakult ki, amely alkalmat ad valós társadalmi jelenségek elfedésére, a felelősség elhárítására és ellenségkép gyártására, valamint önmagunk felmentésére vagy nem cselekvésre, ugyanakkor radikalizálódásra”; „szinte egyedülálló panaszkultúrának és a politikai romantika szárba szökkenésének vagyunk szenvedő alanyai határon innen és határon túl, az esetek jelentős részében megfosztva a korrekt, tárgyszerű, széles körű tájékozódás és egy reális jövőkép kialakításának lehetőségétől”; „amikor az összefüggések felmutatása helyett egyre provinciálisabb belterjességbe, leegyszerűsített érzelgősség-sémákba kényszerít minket, a fogyasztót”. Mi a probléma a „panaszkultúrával”? Más szóval azzal, hogy a megalázottak, jogaikban megsértettek, nemzeti mivoltukban megtaposottak szólni mernek? Hogy a média nem hallgatja el, hogy verik a magyarokat a Felvidéken, Szerbiában s még Székelyföldön is? Hogy nem hallgatjuk el azt a felháborító tényt, hogy ha szerb öl meg magyart, akkor az enyhébb elbírálás alá esik, mint ha egy magyar ver meg egy szerbet? Hogy a sajtó foglalkozik a Székelyföld tudatos romanizálásával, a hagymakupolás honbitorlással? Miféle liberális politikus az, aki panaszkultúraként címkézi az emberi jogok sárba tiprásának felemlegetését? – kérdezte Borbély Zsolt Attila. Törzsök Erika szerint „azok számára idegen a magyar kormány új, kétpillérű nemzetpolitikája, akik etnobizniszben gondolkodnak, és nem képesek szakmapolitikaként közelíteni egy-egy kérdéshez”. Szigorúan szakmai kérdés volt a MÁÉRT megszüntetése, a státusztörvény kiherélése, az HTMH felszámolása, a Teleki László Alapítvány megszüntetése, a határon túli magyarok támogatására felállított alapítványi rendszer szétverése, jegyezte meg Borbély Zsolt Attila. Szemforgató sugalmazás, hogy az új rendszer megszünteti az „etnobizniszként” emlegetett korrupciót. Majd pont azok fogják a korrupciót megszüntetni, akik regnálásuk óta rendszeresen keverednek korrupciós botrányokba? /Borbély Zsolt Attila: Panaszkultúra? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 2./

Romániában a sajtó csak részlegesen szabad – derült ki a Freedom House-nak a sajtószabadságról készült 2006-os jelentésében. Ebbe a csoportba tartozik Bulgária, Horvátország, Montenegró és Szerbia is. A „nem szabad sajtó” kategóriába többnyire a szovjet utódállamok kerültek, élen Moldova Köztársasággal. Az általános rangsorban Románia a 90. helyen van, olyan országok után, mint Brazília, Nicaragua, Peru. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint tagországaiban túlságosan sok információt minősítenek államtitoknak, rejtenek el a nyilvánosság és a sajtó elől, ami a hidegháborúra volt jellemző; manapság az új keletű terrorfenyegetettséggel indokolják a titkossá minősítést. /Nem teljesen szabad a sajtó Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./

Az Eduard Benes államfő vezette Csehszlovákia meg akarván szabadulni német és magyar kisebbségeitől, ezeket a közösségeket a kollektíven háborús bűnösnek minősítette, s 1947 májusában elkezdték erőszakos kitelepítésüket, elűzetésüket szülőföldjükről. A németek több mint hárommillióan voltak, a magyarok egymilliónál kevesebben, Szlovákia déli határsávjában, olyan színmagyar entitásokat alkotva, mint a Csallóköz, Mátyusföld, Gombaszög, Dél-Göröm, az Ipoly völgye, Délkelet-Szlovákia... A németeket bevagonírozták, s embertelen körülmények között, mindenüktől megfosztva elindították őket a legyőzött, nyomorgó, koldusszegény Németország felé. A magyarok elűzését ,,lakosságcserének” álcázták, s valóban a maradék Magyarországon élő szlovákokat igyekezett Csehszlovákiába csábítani, a magyaroktól ,,megtisztított” területekre, településekre. Beleültetvén őket a hátrahagyott vagyonokba, sok-sok nemzedék munkájának eredményébe. Azonban a paritás leghalványabb jegyeit sem lehet kimutatni, a magyarok elűzetése durva és kíméletlen volt, a Dunán kergették át őket, marhavagonokban vitték át a határon a magyar családokat. Akik maradhattak, azokra még keservesebb sors várt, egy részüket a Szudéta-vidékre deportálták, az elűzött németek helyére, lágerekbe zárva, majd kényszerlakhelyekre erőltetve őket. A Szlovákia területén megmaradtak állampolgárságát megvonták arra kényszerítettek egész közösségeket, hogy ,,reszlovakizáljanak”, azaz tagadják meg magyarságukat. Eduard Benes Sztálin szlávbarát bólintása mellett kiadta hírhedett dekrétumait, melyek milliók sorsát pecsételték meg. Azóta hatvan év telt el, enyhült a légkör, a felvidéki magyarok visszakapták állampolgárságukat, iskoláik vannak, pártjuk és egyesületeik, de a sebek máig sem forrtak be, mert sem Csehország, sem az időközben függetlenedett Szlovákia nem hajlandó hatályon kívül helyezni a hírhedett benesi dekrétumokat. /Magyari Lajos: Hatvan év gyalázat. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./

Gyergyószentmiklóson, a Kisebbségi Színházak Fesztiválján, a Kollokviumon az összegyűlt dramaturgok Kollibacilus címen „kétnapi” lapot adnak ki. A maszol.ro pedig a színházi fesztiválra időzítve indította el Kulissza című, színházat is „vetítő” blogját. Kollibacilus szerkesztői: Boros Kinga színikritikus, az A7 portál munkatársa, Ungvári Zrínyi Ildikó és Zsigmond Andrea színi- és irodalomkritikus. A Kollibacilus azonnali kritikai lenyomatot ad az előadásokról. Emellett az előadásokat délelőttönként elemzik. A beszélgetések nyitottak. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei Nathalie Sarraute Egy Igenért, egy Nemért darabját hozták a Kollokviumra. A marosvásárhelyi produkció: W. Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnője. /Gergely Edit: Kollibacilus Gyergyóban! = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

Május 9-én tartották meg Cófalván az újonnan kialakított Avant-Garden Party Club ünnepélyes avatóját. A szórakoztató- és konferenciaközpontot a Kanadában élő, de háromszéki gyökerű Domby Paul és cófalvi üzlettársa, Kelemen Géza hozta létre, a befektetés mintegy százezer dolláros. Korszerű fény- és hangtechnika, hatalmas kivetítő, sörkert várja mind a hét végén táncolni vágyókat, mind a különböző rendezvények, tanácskozások résztvevőit. A multifunkcionálisnak szánt létesítmény szalagját Demeter János megyei tanácselnök vágta el. /(L.): Szórakoztatóközpont Cófalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./

A könyvtáralapító Klapka Károly József tiszteletére, az első kölcsönkönyvtár megnyitásának állítólagos 192. évfordulójára állítottak emléktáblát május 15-én Temesváron, főleg román közéleti-kulturális személyiségek jelenlétében. Az erre az alkalomra kiadott román nyelvű, a gyűjtemény történetét, működési szabályzatát taglaló album szerint a nyomdász és könyvkereskedő Klapka, a honvédtábornok Klapka György apja 1815. május 15-én nyitotta meg a tékát, viszont a Magyar Nyomdász nyomdaipari magazin szerint 1816-ban kapott rá működési engedélyt. Klapkának 1807 óta működött a nyomdája, majd könyvkereskedése a városban. 1816-ban kiadta magyar könyveket egyáltalán nem tartalmazó könyvtárának német nyelvű katalógusát, majd 1817-ben a katalógus kiegészítését. Klapkának 1826-tól Aradon is volt nyomdája. Ő maga tevékenyen bekapcsolódott a közéletbe: 14 éven át Temesvár polgármestere, az 1825–27-es és az 1832–36-os pozsonyi országgyűlésen a város követe volt. 1841-ben “közhasznú nyilvános tevékenységéért” magyar nemesi címet kapott. A csehországi származású, német anyanyelvű családban nevelkedett Klapka emlékünnepségét “kisajátították” a román hatóságok, az emléktáblát pedig az államvallásnak tekintett ortodox szertartás szerint szentelték fel. Temesváron egyébként már van egy Klapka-emléktábla; azt a magyar közösség állíttatta – magyar és román felirattal – Klapka György 1848–49-es honvédtábornok Szent György téri szülőházának falán. /Pataky Lehel Zsolt: Újabb Klapka-emléktábla. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 16./

Nem titok, hogy a közép-európai országok között több probléma is van, amelyeket jó szomszédként meg kell vitatni és keresni kell a gondok megoldását – jelentette ki Václav Klaus cseh államfő május 25-én Brünnben, ahol hivatalosan megnyílt a 14. közép-európai államfői találkozó. A rendezvényre Brünnbe érkezett 15 magas rangú vendéget, köztük Traian Basescut a házigazda Václav Klaus katonai tiszteletadás mellett fogadta. /Közép-európai államfői találkozó Brünnben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./