Megjelent A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ című tanulmánykötet, Balázs Imre József szerkesztésében. A tanulmányok a kolozsvári Sapientia – Kutatási Programok Intézete támogatásával készültek. A kötetről Szőcs István fejtette ki véleményét. Gheorghiu-Dej látszólagos sztálinizmusának titkai a mai napig feltáratlanok. Miként volt lehetséges, hogy míg az összes szovjet csatlósállamban a moszkovita frakció, amelyik a háború éveit Moszkvában vészelte át, kinyírta a honi gárdát, azokat, akik odahaza harcolták és szenvedték végig a fasizmus korszakát; ez alól az egyetlen kivétel volt Románia, Lásd a Pauker-Luca ügyet. A román kommunista vezetés titokban már 1953-ban létrehozott egy olyan szervet, amelynek feladata volt titokban elhárítani a szovjet befolyást, ahol csak lehet. Gheorghiu-Dej rendszere „ellensztálinizmus” volt, erős nemzeti vonásokkal. A korszak íróinak helyzetéről, életéről kellett volna többet írni, jegyezte meg Szőcs István A sztálinizmus irodalma Romániában című tanulmánykötetről, ehelyett olyan személyekről esik szó a tanulmánykötetben akiknek inkább kuriózumgyűjteményekben volna helyük, mint például a Fáskerthyeknek, az Aszódiaknak. A kötet szerzői „egybemossák az írókat nem is a műkedvelőkkel, hanem egyrészt a kontárokkal, másrészt a közművelődés hivatalsegédjeivel. ”A mai kritikusoknál ilyen őrszavak szerepelnek, mint referencia, kód, trend, retorika, munkás-szubkultúra stb., ugyanúgy alkalmazzák a divatos filozófusok vagy „antropológusok”, megállapításait, mint régebben a marxista szerzőket, „nem az elemzés kiindulópontjaként, hanem védőmázként bevonva vele a szöveget” – állapította meg Szőcs István. Nagy István munkásíró „nem csak íróként volt kreatúra. Mint ‘munkáshős’, munkásértelmiségi, majd mint kommunista közéleti személyiség is kreatúra volt. ”1956 kora őszén Szőcs István olvasta Nagy István egyik cikke korrektúralevonatában ezt a kitételt: A trianoni határ azért igazságtalan, mert azontúl is élnek – románok!... E mondatot aztán a cenzúra törölte, Herédi Gusztáv figyelmeztetésére. Nagy István egy alkalommal nem találta megfelelőnek Méliusz József versét, ezért kiegészítette: Leplezzétek le / leplezzétek le / az imperiálistákat / az imperiálistákat. Utána Szőcs István izgatottan várta: mit fog szólni Méliusz a verse megfejeléséhez? Semmit sem szólt, sőt, így vette fel következő kötetébe. És Nagy Istvánt kinevezték a Bolyai Tudományegyetem rektorává! Majd „kinevezték a Román Tudományos Akadémia tagjává, mint magyar szellemi nagyságot!”A tanulmánykötet szerzői „a diktatúrakorszak jellemzésénél éppen a kisebbségi mivoltból indulnak ki, azon belül is a primitivizmus és a parodizálás érdekli őket”. Ha meg akarja érteni az ember, hogy mi a sztálinizmus, akkor a diktatórikus korok legjellemzőbb közös vonásainak bemutatásával kell kezdeni, nemcsak az írók, költők szövegeinek felidézésével, fejtette ki véleményét Szőcs István. „A kisebbségek és a diktatúra viszonya mindig is sajátos volt, különbözött a diktatúra és a többség viszonyától. ” „A magyar kisebbségi politizálás félezer éves hagyománya az egy hazáért két pogány közt helyzet. ” A „második világháború után a magyar nemzetiségi „végeken”, amikor éppenséggel a sztálinizmushoz kellett védelemért folyamodni a poszt-kisantant szomszédság ellenében, amely végül is szintén csak minimálisnál kevesebb oltalmat szándékozott nyújtani. ”A tanulmánykötet „szenvtelen tárgyilagossággal foglalkozik a sztálinistának nevezett korszak irodalmával”. A „tárgyilagosság azonban nem meggyőző, mert nincs mögötte megértés, beleérzés, sem a korba, sem a szerzőibe. ” Hogyan voltak képesek így írni ebben a korban? A válasz: „így kellett, mert így lehetett.” „Kisebbségi irodalomra a rendszernek is szüksége volt, mert bizonyítani is kellett: lám, ezek itt lent – féltő gondoskodásunk alatt – élnek! És a kisebbségnek is szüksége volt irodalomra, mint annak jelzésére, hogy akárhogy is nézünk már ki, de azért még vagyunk. ”/Szőcs István: A múlt idők setét virága I. = Helikon (Kolozsvár), jan. 25., II. – febr. 10., III. – febr. 25./

2008. március 1-jétől az E-meló Munkaközvetítő Hálózat felfüggeszti szolgáltatásait. A jövőben ugyanis a támogatók nem finanszírozzák a szolgáltatás működését. /Megszűnik az E-meló. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./

Viharok pusztítottak Erdélyben a hét végén: Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Temes és Krassó-Szörény megyében megáradtak a folyóvizek, szélvihar döntött ki fákat, tépett le háztetőket. A Máramaros megyében lévő Batizházán ötven családot kellett kilakoltatni, mivel a hirtelen lezúdult eső miatt patakok áradtak meg és öntöttek el területeket. A heves széllökések miatt a hegyvidéken is zavarok keletkeztek. /Pásztor Krisztina, Tamás András: Az ég haragja sújtotta... = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

Szekrényekkel, új padokkal, ebédlő étkezdei bútorzattal, nyomtatóval, szkennerrel, fénymásolóval és kivetítővel gyarapodott a petrozsényi Jézus Szíve Gyermekotthon és a „belőle táplálkozó” helybeli iskolai magyar tagozat. Mindez az Iskola Alapítvány támogatásából valósult meg, mesélte Ács Éva, az intézmény igazgatónője. Itt tanul 270 gyermek, akiknek jó kétharmada teljes ellátásban részesül a Szent Ferenc Alapítványnak köszönhetően, a többiek is nagyjából legalább egy uzsonnát elfogyasztanak az iskolában. Erdélyben a magyar iskolák elnéptelenedésének egyik alapvető oka a szegénység. Itt Petrozsényban ez mindenképpen elmondható. Szociális megközelítéssel sikerült feltámasztani a két évtizeddel ezelőtt hanyatlásnak indult petrozsényi magyar oktatást. Miután a gyermekotthon „jóvoltából” benépesült az iskola, egyre több helybeli szülő bátorkodott újra magyar tagozatra íratni a gyermekét. /Gáspár-Barra Réka: Petrozsényi magyar oktatás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./

Az ukránokra nézve úgymond megalázó, nemzeti érzéseiket megcsúfoló valamennyi idegen jelkép eltüntetését követeli Kárpátalja területéről március 11-én elfogadott felhívásában a lvovi (lembergi) megyei tanács, amelyet kárpátaljai társtestületének címzett. Az okmány arra szólítja fel Ukrajna elnökét, hogy ,,avatkozzék be a kárpátaljai helyzetbe az idegen állami jelképek felállításával kapcsolatos, ukránellenes provokációk megakadályozása érdekében”. Felhívásában a testület egyebek között megállapítja: ,,A Vereckei-hágón, Lvov és Kárpátalja megyék határán több mint egy hónapja épül titokban az a monumentális emlékmű, amely azt hivatott bizonyítani, hogy ott találtak hazájukra – no nem az ukránok, amint az elvárható lenne, hanem – a magyarok. A Nagy-Magyarországot jelképező emlékművet gyors ütemben építik, nem tájékoztatják a sajtót a sietős munkálatokról. Ez lesz Kárpátalja történetének legnagyobb emlékműve, hét méter magasan emelkedik ki a földből, tömege eléri a 600 tonnát. ” A felhívás elfogadását indítványozó Oleg Tyahnibok képviselő a megyei tanács ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az ,,ukránok nemzeti jelképének, a munkácsi várnak a területén, a hatályos ukrán törvényeket megsértve, visszaállították a magyar Árpád-dinasztia szimbólumát, a 33 méteres turulszobrot”. Tyahnibok azt is állította, hogy Szlovákia, Románia és Lengyelország visszautasította Magyarországnak a kárpátaljaihoz hasonló emlékművek ottani felállítására vonatkozó kérését. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöksége nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy egyre erősödő magyarellenes kampány bontakozik ki Ukrajnában. A szervezet nyugtalanítónak nevezi, hogy a korábbi egyéni akciókat követően kezd szervezett jelleget ölteni a magyarellenes kampány, amit jól mutat az a legutóbbi terjedelmes nyilatkozat, amelyben több egyetemi professzor, megyei, városi képviselő, civil szervezet vezetője, s egy ortodox egyházi méltóság intézett példátlan kirohanást a magyar közösség ellen. /Magyarellenesség Kárpátalján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 12./

Március 14-én az aradi Ioan Slavici Színházban kissé foghíjas nézőtér előtt került sor a március 15-i ünnepi előadásra. Bognár Levente alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd meleg szavakkal ecsetelte az évfordulót, az összefogás fontosságát. Szavalatok és énekszámok mellett a kivetítőn Latinovits Zoltán szavalatait láthatták a megjelentek, majd szegedi és békéscsabai művészek léptek fel. A szervező, az RMDSZ Arad megyei szervezete a résztvevőket állófogadáson látta vendégül. /Balta János: Ünnepi előadás Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./

Majdnem két évvel azután, hogy a Lugos önkormányzata díszpolgári címet adományozott Kurtág György világhírű zeneszerzőnek, a kitüntetett március 31-én személyesen fogja átvenni az oklevelet. A város szülöttét 2006 májusában választotta díszpolgárnak a képviselőtestület. Kurtág György /sz. Lugos, 1926. febr. 19./ zenei tanulmányait 14 évesen kezdte Lugoson, majd Temesváron folytatta. A második világháború után Magyarországra települt, később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola korrepetitora lett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarazene-tanára volt. A művészt március 27-én díszdoktori címmel tüntette ki a kolozsvári zeneakadémia, és hasonló elismerésben részesíti a bukaresti egyetem is. /Pataky Lehel Zsolt: Kurtág György átveszi Lugos díszpolgára címet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./

Április 2-án Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán tanszéki szeminárium keretében bemutatták Ágoston Vilmos A kisajátított tér. A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben című könyvét. Gyimesi Éva professzorasszony közreműködésével maga a szerző, az Erdélyből az anyaországba elszármazott író, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány nacionalizmussal és médiapolitikával foglalkozó kutatója nyújtott részletes ismertetést. /Ö. I. B. : Igazságkeresés mítoszrombolással. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

A pozsonyi parlament által tavaly megerősített Benes-dekrétumok ellen tiltakoztak a hétvégén New Yorkban és Los Angelesben a szlovák konzulátusok előtt. Az akciókkal a szervezők a világ magyarjai nevében emelték fel szavukat „a tűrhetetlen benesi dekrétumoknak az eltörléséért, amelyek (...) Európa szégyenfoltját képezik”. A petíció szerint a szlovák parlamentnek a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló 2007-es határozata – amely megdöbbentette a világ demokratikus közvéleményét – „összeegyeztethetetlen a 21. század egyesült Európájának az eszméjével és az emberi jogokkal”. Az Európai Parlamenthez jövő kedden eljuttatandó tiltakozás szerint a magyar nemzetet nem terheli a kollektív bűnösség vádja, ez nem egyeztethető össze az egyetemes emberi jogokkal. A szlovák külügyminisztérium nyugtalanságának adott hangot a beharangozott tüntetések miatt, amelyek mögött a pozsonyi diplomácia szerint szélsőséges, irredenta magyar szervezetek állnak. Az állásfoglalás szerint az Európai Bizottság lezártnak tekinti a Benes-dekrétumok ügyét, és Szlovákia elutasítja a történelem átpolitizálását, a „befeketítő, történelemtagadó nyomásgyakorlás módszereit”. A Benes-dekrétumok a szlovákiai magyarok és németek második világháború utáni meghurcoltatásait a kollektív bűnösség elve alapján törvényesítették. /Pozsony hajthatatlan. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 21./

2006 augusztusában Magyarsároson felavatták a Bandi Dezső nevét viselő falumúzeumot. Tóth Katalin tanítónő hangsúlyozta, hogy a névadóban, a falu neves szülöttében régen megfogalmazódott a múzeumalapítás gondolata, de senki sem vállalt áldozatot érte. A tanítónő férjével, Tóth Gyulával beiratkozott a marosvásárhelyi Népi Egyetemre, ahol elsajátították a múzeumszervezés csínját-bínját. A helyi unitárius egyházközség segítette elképzelésüket. Rendbe tették az egykori kántori lakot, ahová berendezték a falumúzeumot. Értékes bútorok, szőttesek, edények, ládák, könyvek, népviseleti darabok kerültek elő gyűjtésük eredményeképpen. A falumúzeum még két évet sem ért meg békességben, április végén vita alakult ki a Tóth házaspár és Kozma Albert unitárius lelkész között. A lelkész kijelentette, hogy a kulcsot nem bocsátja többé a házaspár rendelkezésére, mert a helybeliek szerint unitárius és nem falumúzeum, amit berendeztek. Tóth Katalin sajnálja, hogy kiutasítják őket abból a múzeumból, amelyet nagy lelkesedéssel hoztak létre. Kozma Albert lelkész szerint pünkösdig megtűrik a tárgyakat, de tovább nem. A tanítónő a közösség érdekében a békesség útját szeretné járni, mert szükség van a múzeumra. /Mezey Sarolta: Kié a magyarsárosi falumúzeum? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

A csíksomlyói búcsút követő napon csoda történt a Gyimes völgyében: Gyimesbükkön nagy dugó keletkezett, hogy órákra leállt az országúti forgalom. A gyimesbükki pályaudvar épülete elé a sokaság hosszas várakozása után begördült a Magyar Államvasutak ipartörténeti értékű magyar királyi koronás mozdonya. A Gyimes völgyében titokban azelőtt is évenként ezrek és ezrek fordultak meg, hogy a történelmi Magyarország határán levő épületet. 1920 után az őrházat a román állam használta, 1940-től ismét a MÁV tulajdonába és a Magyar Honvédség felügyelete alá került. Aztán következett az újabb Trianon, a párizsi béke. Deáky András, az építő ember, a gyimesi és moldvai csángók világi apostola, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke nem nézhette tétlenül, hogy a vasúti őrház a Rákóczi-vár lábánál véglegesen romba dől. Deáky András az épületet megvásárolta, tetőzetét kijavította. Deáky segítséget kért a felújításhoz és az épület vasúttörténeti múzeummá alakításához. A gyimesbükkiek beszerezték a szükséges engedélyeket, jelentős támogatást kaptak Tánczos Barna és Korodi Attila államtitkároktól. /Sylvester Lajos: A Gyimes-völgyi csoda. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./

Május 3-án orkánszerű támadás érte a Sapientiát és azokat is, akiket az erdélyi magyar egyetemi oktatás foglalkoztat. A támogatásnak nem lenne szabad megalázónak lennie, még ha olyan óriásinak is tartják az adományozók az összeget. Az arcpirító, május eleji fellépés elfogadhatatlan! Erdélybe áramolnak régóta nagyobb támogatások is, amelyeket az RMDSZ osztogat, de annak sorsáról az „anyaországi kormány” nem robbantott ki botrányos vitát. Ezek a támogatások politika mentesek kellene hogy legyenek, de a szoc-lib kormány fokozatosan teljesen politikaivá változtatta azokat. Szégyellhetik magukat, hogy újabbnál újabb megaláztatásnak teszik ki meggyötört erdélyi magyarságunkat! – írta Muzsnay Csaba. Arról, hogy sok ez a támogatás, vagy kevés, érdemes idézni az Erdélyi Magyar Tudományegyetem /EMTE/ első rektorának, Tonk Sándornak megfogalmazását: „egy átlagos magyarországi egyetem éves költségvetése minimum húszmilliárd forint”. Magyarországon a felsőoktatás támogatására jelenleg 223 milliárd Ft-ot fordítanak. Ebből az EMTE 0,515%-ban részesül. Belátható, hogy a magyar kormány által elátkozott egyetem messze alulfinanszírozott. Milyen jogon állítanak fel magyarországival azonos feltételeket egy sokkal bonyolultabb körülmények között és tapasztalathiánnyal működő egyetemmel szemben? Csak a rosszindulat jogán. A magyar kormány „nemzetstratégiai főosztályának főigazgatósága”, egy kolozsvári újságírót választva szócsövének, olyan vitát bontakoztatott ki, amely kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyet már kirobbantottak egy évtizeddel ezelőtt azzal a céllal, hogy a Bolyai Egyetem ügyét tegyék tönkre. Szószólói sokakat megmételyeztek, mai napig nyögjük következményeit. Mindezeknek 15 éve Törzsök Erika a mozgatója (szociológus, a „nagy és igazmondó” miniszterelnök tanácsadója kisebbségi ügyekben), ezalatt rendkívül sok zagyvaságot kiabált be ide hozzánk – írta Muzsnay. Az egyetemet működésének legveszélyeztetettebb időszakában érte a támadás. Most zajlik az egyetem akkreditálása, a fenntartási költségek egyharmadát kellene előteremteni fejlesztésre. Fel lehet szólítani az egyházakat, hogy állják ők a költségeket. De itt újból kiderül az, hogy „nagyméltóságú támogató” nem ismeri az erdélyi magyarság helyzetét. Az egyházak sok mindent visszakaptak nagyon leromlott állapotban, és elsőrendű feladattá lépett elő a kollégiumok építése, az iskolák nélkül maradt, szórványban élő gyermekek taníttatása. Más „barátaink” is támadásra készen állnak, akár a Babes–Bolyai keretein belüli magyar oktatás visszafejlesztése révén (a Kémia Karon már mutatkoznak ennek jelei), de úgy is, hogy Székelyföldön olyan hasonló profilú szakokat indítanának, amelyekkel megnehezítenék a Sapientia beiskolázási terveinek megvalósulását. Muzsnay meglepődött azon a lekicsinylő hangnemen, amellyel vitapartnere az előző kormányok segítőkészségét méltányolta. A legfontosabb hogy a Sapientia őrizze az egyetemi autonómiát, ápolja a diák-tanár kapcsolatot, hogy mindegyik diáknak felkészülését maximálisan elősegítse. A hibákkal is szembe kell fordulni. /Muzsnay Csaba: Felülkerekedni a pusztító viharban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./ Muzsnay Csaba Tibori Szabó Zoltán cikkére utalt:T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./, továbbá Törzsök Erika írására: Törzsök Erika: A Sapientia finanszírozásáról, a tények nyelvén. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

Annak idején tizenötödmagával alapítója volt az RMDSZ-nek, írta Csép Sándor, az MPP kolozsvári tanácsosjelöltje. Akkor úgy gondolták, ebben a szövetségben bárki nyugodtan kifejtheti a véleményét. Ez ma már nem működik. Szükség van pluralizmusra, így nem alakulhat ki totalitárius erő, hanem a másik félnek is lehetősége van arra, hogy érvényesítse az akaratát. Az RMDSZ programjába bekerültek a fontos kérdések és követelések, de fokozottabb határozottságra van szükség a megvalósításhoz. Elég az autonómiára és a Bolyai Egyetemre gondolni. Csép kifejtette, minden politikai formációnak nemzeti és közösségi sorskérdéseket kell megfogalmaznia. Szinte egész Európában problémát jelent a demográfiai csökkenés, meg kellene fékezni a népességcsökkenést. Néhány éve indították el az Áldás Népesség Mozgalmat. Kolozsváron működnek szervezetek, amelyek jelentős programokat is képesek megvalósítani. A szociális ellátás és az iskolarendszer hamarosan súlyos válságba kerül, egyre kevesebb a gyermek és az aktív korú ember. Csép Sándor nemrég betöltötte a 70. életévét, mégis aktív közéleti szerepet készül vállalni. Számos megoldatlan kérdés maradt, kölcsönösen szükség van MPP-re és RMDSZ-re. Együtt élnek a többségi románsággal és más nemzetiségekkel, meg kell próbálni kölcsönösen megérteni egymást. Tervei között szerepel egy szobor Costa-Foru kiváló román értelmiségi és Mocsáry Lajos emlékére, kettőjüket egymás mellé állítva. Az RMDSZ a közpénzek elosztásánál nagyon egyoldalúan ítélkezik. Ha valaki kritikát mer megfogalmazni velük szemben, akkor az a sajtóorgánum nem kap semmilyen támogatást. Az RMDSZ kisajátította az Erdélyi Magyar Televíziót is, amit Csép Sándor alapított, és olyan emberek kezébe került, akik nem érte élnek, hanem belőle akarnak megélni. /S. B. Á. : A hatalmat meg kell osztani – véli Csép Sándor, az MPP városi tanácsosjelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

„Ismételten bebizonyosodott az Európai Unió által is jelzett tény, miszerint a romániai igazságszolgáltatás a politika befolyása alatt áll. Ilyen körülmények között született a bosszantó ítélet” – reagált Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd arra, hogy május 20-án a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elutasította a perújrafelvételi kérelmet a Wass Albert-ügyben. Az ítélet jogerős, eszerint a romániai igazságszolgáltatás továbbra is bűnösnek tekinti, és fenntartja a kolozsvári népbíróság Wass Albert író bűnösségét és halálbüntetését távollétében kimondó ítéletet. Kincses Előd szerint ez a határozat kísértetiesen hasonlít Marosvásárhely 1990. évi véres márciusát követő, csak a magyarokat sújtó bírósági ítéletekre. A határozat ellenére alapfokon újra kezdeményezhető perújrafelvétel, ehhez azonban a Wass Albert ártatlanságát egyértelműen alátámasztó újabb bizonyítékok kellenek. Az utóbbi hónapokban a Wass-ügyhöz kapcsolódó romániai levéltári forrásokat elsősorban Vekov Károly kolozsvári történész, egyetemi tanár jóvoltából feltárták már, de az író ártatlanságát bizonyító okiratokat a most lezárt perújrafelvétel során nem vették figyelembe. Wass Albert író fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd 2007 áprilisában azt kérte az igazságszolgáltatástól: tárgyalják újra édesapja perét. Kincses Előd szerint a gyilkosságokhoz Wass Albertnek semmi köze nem volt. Állítását a román honvédelmi, illetve külügyi tárca levéltárából származó, eddig ismeretlen korabeli dokumentumokkal támasztotta alá. Kincses Előd perújrafelvételi kérelmét alapfokon 2007. május 10-én elutasította a kolozsvári bíróság. A román hatóságok többször kérték Wass Albert kiadatását, amit az USA elutasított. Műveiből: Farkasverem (1934), Mire a fák megnőnek (1940), A titokzatos őzbak (1941), A kastély árnyékában (1943), Egyedül a világ ellen (1943), Valaki tévedett (1945), Adjátok vissza a hegyeimet! (1949), A funtineli boszorkány (1959), Kard és kasza (1974) stb. /Benkő Levente: Megtagadott rehabilitáció. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

Főleg erdélyi megyéket sújtottak az áradások és a viharok. A legnagyobb károk a hét elején Kolozs megyében keletkeztek. Hunyad megyében hetven háztartás szenvedett kárt, és több országút megrongálódott az áradások miatt. Szilágy megye Kraszna községében 20 háztáji gazdaságban okoztak kárt a megáradt folyók és patakok. /Főleg Erdélyben pusztítottak az áradások és a viharok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./ Folytatódott az ítéletidő Hunyad megye északi részén, ahol a felhőszakadás nyomán Brádot és három környező falut öntött el a víz. Több mint 70 porta, gazdaság és 22 hektárnyi termőföld került víz alá. /Gáspár-Barra Réka: Brádot is elöntötte a víz. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./

A Házsongárdi temető nemzeti vagyonná való nyilvánításáért emelt szót május 23-án, kolozsvári látogatása során Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke, felhívást intézve a helyi és bukaresti, illetve a magyarországi hatóságokhoz, hogy támogassák a Magyar Polgári Párt (MPP) erre vonatkozó tervezetét. Németh Zsolt az MPP meghívására érkezett a Házsongárdba, ahol leromlott állagú műemlék sírokat tekintett meg, illetve segített azok letakarításában. „A Házsongárdi temető állapota egyre elkeserítőbb, a városvezetés nem szentel elegendő figyelmet rá, akciónkkal erre próbáljuk felhívni a figyelmet” – közölte Gergely Balázs, az MPP kolozsvári elnöke. Az 1585-ben megnyitott Házsongárdi temető Európa egyik legrégebbi jelenleg is működő temetkezőhelye, amelyet az itt nyugvó jeles személyiségek miatt Erdélyi Panteonként is emlegetnek. Elmondta, ebben a temetőben nyugszik egyik felmenője, a néprajzos munkásságáról és balladagyűjtéséről ismert Kriza János. Arról is beszámolt, hogy 1985-ben titokban itt találkozott a kommunizmusellenességéről ismert Szőcs Géza költővel, akitől illegális dokumentumokat vett át, és vitt Magyarországra. Németh Zsolt erdélyi kampánykörútja keretében Nagyváradon részt vett az MPP szervezte Erdélyi magyar többpártrendszer és nemzetpolitika című fórumon. „Mi nem személyeket, pártokat, hanem hiteles programokat támogatunk” – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök azon kijelentéseire reagálva, miszerint nem tesz jót az erdélyi magyar közéletnek, hogy a fideszes politikusok beleavatkoznak a kampányba. Felszólalásában a területi autonómia fontosságára hívta fel a figyelmet. /Óvnák a Házsongárdot. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

A szennyvíz elvezetése jelenti az egyik legnagyobb gondot a Gyergyói-medence településeinek. Ezen sikerült javítania három község, Remete, Ditró és Szárhegy önkormányzatának. Május 29-én Gyergyóremete új derítőállomásán tartott nyílt napon Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, aki az illegális erdőirtás kapcsán elmondta, Szentkeresztbányán famaffia-lefülelés folyik. /Barabás Márti: A pöcegödörtől a víztisztítóig. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./

Az MPP-vel szimpatizáló papokat zaklatnak Bihar megyében az RMDSZ-es polgármesterek – jelentette ki Tőkés László hétvégi sajtótájékoztatóján. Elmondta, húszfős küldöttség kereste fel Fülöp János érsemjéni református lelkészt, és arra akarták rávenni, hogy 15 év szolgálat után hagyja el a falut, mert „szétverte a gyülekezetet”. Hasonló eset történt Paptamásiban is, ahol Bereczki András református lelkipásztor ellen tett szóbeli feljelentést az egyházkerületnél az ottani polgármester. Tőkés jelezte, hogy az egyházkerület „nem fog ilyen nemtelen dologban segédkezni”. Fülöpnek annyi volt a bűne, hogy „kiállt a demokratikus választás szabadsága mellett”, nem is tagja az MPP-nek. Bereczki András pedig azért szálka a polgármester szemében, mert polgári színekben indult a tanácsosi tisztség elnyeréséért. A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó Ödön elutasította azt a vádat, hogy a papok „zaklatásához” az RMDSZ-nek köze volna. /D. Mészáros Elek: MPP-s papokat zaklatnak? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./ „Politikai üldözöttnek” tartja magát két református lelkész Bihar megyében. Az érsemjéni Fülöp János és a paptamási Bereczki András szerint a helyi RMDSZ-es polgármesterek ellenük hangolják a híveket amiatt, hogy a Magyar Polgári Párttal szimpatizálnak. Tőkés László püspök szerint az RMDSZ-es polgármesterek állnak az MPP-vel szimpatizáló lelkészek „elűzetése” mögött. Az Új Magyar Szó megállapította, hogy ez nem igaz. Érsemjénben a helyiek kétharmada követeli a lelkész távozását, Paptamásiban pedig a pap és a polgármester régi ellenlábasok. Fülöp János érsemjéni lelkész elmondta, hogy húsztagú csoport élén megjelent a parókián Keresztúri Lajos presbiter, helyi RMDSZ-elnök és Balázsi József, a község polgármestere. Közölték vele a gyülekezet óhaját: keressen magának egy másik gyülekezetet, hagyja el a falut. A lelkész nem érti, ha kifogás van ellene, akkor azt miért nem fogalmazták meg a nemrég megtartott presbiteri gyűlésen. Fülöp soha nem agitált az MPP mellett. Balázsi József polgármester szerint a papnak semmi sem tetszett, a hívek több mint kétharmada aláírta a lelkész eltávolítását célzó ívet. Keresztúri Lajos érsemjéni RMDSZ-elnök, presbiter a mostani választás és a pappal kiéleződött konfliktus felszínre törésének egybeesését véletlennek tartja. Paptamásiban Bereczki András lelkipásztor és Szűcs Ferenc polgármester hadakozik egymással. Szűcs szóban feljelentette a papot az egyházkerületnél, aki azzal vádolta meg őt, hogy tízezer lejjel megkurtította az egyházat. Bereczki elmondta, a kijelentése nem lopásra vonatkozott, hanem arra utalt, hogy az évek során a különböző felekezetek mind részesültek támogatásban, kivéve a paptamási reformátusokat. Szűcs Ferenc a falu elhagyására szólította fel a papot. Ellenkező esetben világi bírósághoz fordul. /Mészáros Elek: Papűzés politikai alapon? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./

A Maros megyei törvényszék véglegesen visszaítélt kilencezer hektár erdőt a történelmi Bánffy család egyik ágának. Eddig egyforma megítélésben részesültek a Moldvához csatolt székely közbirtokossági erdők a valamikori grófi birtokokkal. A Maros megyei prefektus, a földosztó bizottság elnöke a mostani választásokon képes volt „A grófoknak erdő vissza nem jár” jelszóval kampányolni. Háromszéken nem titok: Vrancea megyében polgármesteri székeket lehetett nyerni több cikluson át annak hangoztatásával, hogy márpedig a magyarok erdőt vissza nem kapnak. A háromszéki Gelence és Lemhény károsultjai Strasbourghoz voltak kénytelenek fordulni, miután az országban amolyan vándorpereskedés nyomán fél tucat bíróság és törvényszék kisemmizte őket, és a legfelső fórumhoz is hiába fellebbeztek igazukért. Most Maros megyében a megyei bizottság nem volt hajlandó magyar tagjai józan érvelésére hallgatni, ennek ellenére a törvényszék végre megtette az első lépést. Bethlen grófnő szerint a birtokba helyezés újabb vesszőfutást fog jelenteni, az ítélet mégis precedens értékű nem csupán a magyar történelmi családok, hanem a székelység szempontjából is. A székely közbirtokossági erdők visszajuttatását eddig a nacionalista elfogultságú igazságszolgáltatás utasította el. /B. Kovács András: Jó hír az erdőigénylőknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 14./

Bukarest főpolgármestere Sorin Oprescu lesz. Sokan vitatják, hogy mennyire tekinthető függetlennek. Oprescu ugyan kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), azonban nyílt titoknak számít, hogy továbbra is élvezi a tömörülés több hangadó politikusa, így Ion Iliescu támogatását. Oprescu győzelmével Bukarest a PSD kezébe került. Sorin Oprescu apja a Szekuritáté, anyja kémelhárítás tisztje volt, állítólag ő maga is ezeknek a kapcsolatoknak köszönheti gyors szakmai és politikai előmenetelét. Az Egyetemi Kórház sebészeti tanszékének vezetője volt, 2005–2006-ban csupán 14 műtétet végzett, tavaly egyet sem. Honatyaként a parlamentben is hiányzásaival tűnt ki, a második helyen állt a „lógósok feketelistáján”. Minisztériumi rendelettel elmozdították kórházigazgatói tisztségéből. A döntést megfellebbezve pert nyert ugyan, de nem jelentkezett az igazgatói vizsgára. Utóbb nyilvánossá vált, azért nem, mert annak idején hamisítással állította össze a tisztség elnyeréséhez szükséges szakközléseinek dossziéját. /Bogdán Tibor: A nagy vesztes – Bukarest? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

Múlt–jelen–jövő között hidat verni: ezzel a céllal hozták létre jó öt évvel ezelőtt a Kolozsvár Társaságot, írta Kántor Lajos, és most, a reneszánsz év keretében Kolozsvár reneszánszát is hangsúlyozni kell, a megújulás esélyét szóvá tenni. Egyfajta „Hívó Szóra” van szükség, ismét, ahogy ezt 1989 decemberében tették, Kolozsvár magyarságához intézve a felhívást. Akkor, a kommunista diktatúra pusztító évei után, a letargiából, a teljes kiszolgáltatottságból kellett kiszabadítani a várost, ma pedig a globalizáció adta lehetőségek és fenyegetések közepette kell tudatosítani: rajtunk is múlik, milyen lesz a város (és az ország) holnapja, hangsúlyozta Kántor Lajos. A Kolozsvár Társaság az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel és más országos intézményekkel, civil fórumokkal együttműködve először június 27. és 29. között szervez Kolozsvár Napokat. A Kolozsvár Társaság kiadásában elkészült Reneszánsz Kolozsvár bemutatásával kezdődnek a Kolozsvár Napok. A Kolozsvárhoz kötődő portré- és játékfilmek lesznek műsoron a Győzelem moziban; a jeles irodalomtörténészt, az akadémikus Poszler Györgyöt, a szintén kolozsvári születésű, nemzetközi hírű fotográfus Korniss Pétert, valamint a közelmúltban elhunyt Domokos Gézát bemutató dokumentumfilmek. Érdeklődésre tarthat számot a Szabédi László életéből-művéből ihletődött Felmentő levél. És újra látható lesz a Dallas pashamende című, európai fesztiválokon sikerrel szerepelt játékfilm, a férfi főszerepben Bogdán Zsolttal. Június 28-án együtt láthatók lesznek a Kolozsvár Társaság Főtér 22. szám alatti székhelyén az elmúlt években megjelent, Kolozsvárhoz kapcsolódó könyvek, a meghívottak pedig a szerzők és szerkesztők, kiadók. Végül a Farkas utcai Református Kollégium ad otthont a Tarisznyás zenekar koncertjének, amelyen közreműködik a Zurboló Táncegyüttes; a műsor vendége lesz a Kossuth-díjas népzenegyűjtő, Kolozsvár egyik mai jelkép-embere, Kallós Zoltán. /Kántor Lajos: Kolozsvár reneszánsza – 2008. június 27–29. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./

Sepsiszentgyörgyön tavaly ősszel megalakult a Lármafa Egyesület. Arra vállalkoztak, hogy nyári nagytakarítást szerveznek a bántóan szemetes Olt-parton. Mintegy húsz kilométeres szakaszt tisztítottak meg. /Mózes László: Csendes lármázók. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 25./

Felháborodva vette tudomásul az Erdélyi Református Egyházkerület, hogy a sepsiszentgyörgyi bíróságon két magyar református, Benedek Levente és Benedek Ildikó pert indított az egyházkerület ellen, azt állítván, hogy a Székely Mikó Kollégium jogtalanul került vissza az egyház tulajdonába, az épület soha nem volt az egyházé, hanem a román államé. Benedekék jelenleg az egyháztól elsajátított egykori tanári lakásokban laknak. Az egyház „elkötelezte magát az ifjúság nevelése mellett, és a visszakapott iskolaépületeket az erdélyi magyar közösség oktatási céljaira kívánja használni” – olvasható a Papp Géza püspök és Tonk István főgondnok által aláírt dokumentumban. /Farkas Réka: A református egyház tiltakozik a Mikó-per miatt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 2./

A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg a Magyar Kisebbség idei, összevont 1–2. száma. A Dej- és Ceausescu-diktatúra ökléről, a rettegett Szekuritátéról volt szó. A folyóiratban az ügynökkérdésről is szó esik (Könczei Csilla: Civil a pályán, Dávid Gyula: Ami a félelmen túl van, Demeter M. Attila: Megérthetjük-e a diktatúrát az ügynökkérdés révén?). A folyóirat számtalan dokumentumot közölt a rettegett román titkosszolgálat véres történetéről, szervezeti felépítéséről. Olvasható például a Román Állambiztonság kifejezési szótára című lexikonszerű összeállítás. A Háromszék Dennis Deletant A Szekuritáté és a rendőrállam Romániában (1948–1989) című tanulmányából közölt részletet. /A terror kezdetei és dühöngése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

Nem közeledtek az álláspontok az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttségeinek július 5-én Marosvásárhelyen tartott találkozóján azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ miként működhetne együtt a Magyar Polgári Párttal (MPP) az őszi parlamenti választásokon. Mind Markó Béla, mind Tőkés László fontosnak tartja az erdélyi magyarság összefogását, de az együttműködés konkrét formáit illetően a felek egyelőre csak egymást kizáró megoldásokat támogatnak. Tőkés és Markó szerint „nemzeti összefogásra” van szükség Romániában a magyarok között, egyrészt Erdély modernizációja céljából, másrészt pedig az autonómia megvalósítása érdekében. Ehhez elengedhetetlen a politikai összefogás. Az RMDSZ „belső koalíciót” javasolt, az arányosság elve alapján az MPP politikusai a szövetség listáin jelöltetik magukat képviselőnek és szenátornak. A választások után pedig mindenki folytathatná saját politikai tevékenységét, a frakción belül pedig minden szavazás előtt egyeztetnének. Az MPP viszont választási koalíciót javasol. Maga Tőkés állapította meg, hogy az RMDSZ-nek a belső koalíciós javaslata és az MPP-nek a választási koalícióra vonatkozó kezdeményezése „kizárja egymást”. Markó ismét hangsúlyozta, hogy az RMDSZ 85–15 százalékos arányban múlta felül az MPP-t, ezt az értékelést azonban Tőkés „leegyszerűsítőnek” tartja. Hangsúlyozta, hogy a statisztikai számok sokszor megtévesztők, és emlékeztetett: Székelyföldön az MPP az országos aránynál jobban szerepelt. Tőkés szerint a mostani találkozó „jó irányba mutatott”, és az EMNT folytatni kívánja a közvetítőmunkát. /Borbély Tamás: Egyelőre csak elvben ért egyet az összefogásról Markó és Tőkés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./ „Ez a találkozások első köre volt, valószínűnek tartom, hogy a Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemen folytatódni fog az egyeztetés, a magyar politikusoknak szót kell érteniük” – mondta Szilágyi Zsolt, Tőkés László kabinetfőnöke. A Markó–Tőkés-tárgyalások hátterében Kelemen Hunor–Szilágyi Zsolt-tanácskozás zajlott. /Antal Erika, Lokodi Imre: Markó–Tőkés: „kívül” vagy „belül” folytatják? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./ Fából vaskarikának tartja az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatát Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. /Máthé Éva, Gazda Árpád: Koalíció az RMDSZ-ben? = Krónika (Kolozsvár), júl. 7./

A Magyar Kisebbség idei 1–2-es számából (A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg) közöl a lap újabb részleteket, ebben az ellentmondásos Petru Groza román miniszterelnök 1947-es magyarországi, budapesti látogatásáról volt szó. Az osztálytalálkozóra induló Grozát a kommunisták rövid pórázon tartották, megszabták neki, hogy miről beszélhet magyar partnereivel, és miről nem. Elkísérte útjára a Dej bizalmi emberének számító, jó KGB-s kapcsolatokkal rendelkező Emil Bodnaras is, aki végig jelen volt tárgyalásai során, és az útról részletes jelentést készített, amelyet a román kommunista párt vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej kapott meg, és a szovjet elvtársak. A Háromszék Olti Ágoston tanulmányának /Osztálytalálkozó jeles meghívottakkal (Petru Groza 1947-es budapesti látogatása)/ részleteit közölte. A második világháború utáni vesztes státusába kellett a két országnak vitás kérdéseit megoldania. Magyarország – Romániával ellentétben, amelynek a két világháború közötti kapcsolatrendszert felhasználva sikerült rendeznie kapcsolatait a szomszéd államokkal ― nem tudta legyőzni szomszédai bizalmatlanságát. Erről számol be Rákosi Mátyás a Molotov szovjet külügyminiszterrel 1947. május 7-én folytatott moszkvai megbeszélésen: ,,Mind a mai napig nem sikerült jó és szilárd helyzetet teremtenünk a Duna-medencében. Jugoszlávia nem támogathat bennünket, mivel bármely, felénk irányuló lépését Csehszlovákia úgy értelmezné, mint Csehszlovákia elleni lépést. Ily módon zsákutcába kerültünk. P. Groza román miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása, amelynek célja ― állítólag ― a román és a magyar kultúra hetére tervezett rendezvények megbeszélése, nem más, mint Tildy kacérkodása a románokkal. "A találkozó időpontja fontos volt a magyar kormány számára, a kormány napirendjén (1947. május 1.) éppen a csehszlovákiai magyarok áttelepítése szerepelt. A csehek ― Groza beszámolója szerint ― a látogatás előtt jegyzéket küldtek, amelyben kifejtették, hogy ,,szilárdan tartják magukat az álláspontjukhoz, vagyis hogy »kizavarni minden magyart Csehszlovákiából«. A román delegáció budapesti tárgyalásai során nem érintette a magyar―cseh kapcsolatokat. Groza az Ivan Zaharovics Szuszajkov tábornokkal, a SZEB romániai elnökhelyettesével 1947. május 7-én folytatott megbeszélésen kifejtette látogatása célját: elérni, hogy a magyarok önként elismerjék az erdélyi kérdés végleges lezárását (a békeszerződés keretei között). A román―magyar vámunió és a határok légiesítése tekintetében Groza rokonszenves nyilatkozatai ellenére a román békeelőkészítés anyagai között egyetlen olyan ellaborátum sem található, amely a vámunió vagy bármely regionális együttműködés tervét fontolóra vette volna. A Román Kommunista Párt az utazást megelőzően megtiltotta Grozának, hogy a témáról tárgyaljon. Groza ellentmondásos magyarságpolitikája és egyáltalán ellentmondásos személyisége még nincs részletekbe menően feltárva, de a román kormány külpolitikájáról megállapítható, hogy a látványos gesztusok ellenére (Groza-látogatás, Dinnyés Lajos miniszterelnök bukaresti útja) a román pártvezetés bizalmatlansága továbbra is fennmaradt az esetleges magyar revíziós követelések miatt, és ezért szomszédjától teljesen elzárkózott. A román kommunista vezetés a két ország barátsága előfeltételének tekintette, hogy a hivatalos Magyarország szüntesse meg érdeklődését az erdélyi magyarság iránt. /Bogdán László: Groza és elvtársai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

Victor Athanasie Stanculescu tábornok ügyvédje követelése nyomán nyilvánossá tették azokat a mindeddig titkosított harci naplókat, amelyeket a román haderő különböző temesvári alakulatainak parancsnokai az 1989 decemberi forradalmi események idején vezettek. Nyílt titok, hogy a Szekuritaté a hatalmi diverziókeltés eszköze volt. Tibori Szabó Zoltán újságíró nem tudja, kinek fűződik érdeke ahhoz, hogy a múltat ködösítse. Az újságíró szerint az a titok, hogy a szekus diverziót végrehajtók pontosan kitől kaptak parancsot. /Tibori Szabó Zoltán: Kitudódott a nyílt titok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

Nagy viharok pusztítottak Erdélyben, számos települést maradt áram nélkül. A Kolozs megyei prefektúra szerint 18 település maradt sötétben. Arad megyében is hasonló károkat okozott a szélvihar. Hargita megyében az egész éjjel tartó szélvihar és eső miatt az internetszolgáltatás szünetelt. /Sötétség a vihar után. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

Mindmáig a megközelítően pontos szám sem ismert: becslések szerint 18 millió fogoly járta meg a szovjet kommunista rezsim munkatáborainak rendszerét, a gulágot, nagy hányaduk a szibériai tömegsírokban végezte. A 20. századi népirtás helyszíneire most egy átfogó internetes tárlat kalauzol el. A magyar származású George Bient és édesapját 1945-ben tartóztatta le budapesti lakásukon az NKVD (Belügyi Népbiztosság) két tisztje. A házkutatás során nem találtak terhelő bizonyítékot. Végül a 16 éves György telepes rádióját foglalták le. George Bien tíz évet töltött a hírhedt kolimai munkatáborban, embertelen körülmények között. Michael Solomon zsidó származású újságírót Bukarest utcáin igazoltatta 1948-ban hat bőrkabátos férfi. A szovjet állam ellenségeként 1956-ig töltötte büntetését a gulágon, hazatérte után újabb kilenc év várt rá romániai börtönökben. A gulaghistory.org internetes címen elérhető interaktív kiállítás hatalmas mennyiségű forrás- és dokumentumanyagot bocsát az érdeklődő rendelkezésére – honlap szerkesztői szerint a teljesség érdekében a virtuális kiállításhoz felkutattak minden lehetséges tárgyi emléket. A jelenlegi és korabeli fényképeket, vádiratok, igazolványok, börtönnaplók másolatait, a lágerekben készült képzőművészeti alkotások reprodukcióit, történelmi értékű filmfelvételeket és személyes vallomásokat felsorakoztató multimédiás honlap az amerikai George Mason Egyetemen működő Történeti és Új Média Tanszék kezdeményezésére jött létre, együttműködésben a szibériai Perm-36 tábor helyén működő Gulag Múzeum, valamint a moszkvai székhelyű Gulag Emléktársaság munkatársaival. A Gulag. Számtalan nap, számtalan élet elnevezésű angol és orosz nyelvű digitális múzeum közel hatvan szakember – történész, kutató, levéltáros, fordító és programozó – munkájának köszönhetően átfogó böngésző-körútra invitálja az érdeklődőket. Az oldal tematikusan rendezett: a látogató mindennap egy gulágtúlélő portréjával, életének, elhurcolásának és a táborban töltött mindennapjainak személyes hangú vallomásával kezdheti a körutat. Az oldalon található böngészhető menüpontok a letartóztatások, a kényszermunka, a fizikai és szellemi kínzások, a tábori propaganda, a rabok konfliktusai, a magányérzet, az őrök, a túlélési technikák, a fogva tartottak és az emberi sorsok gazdagon dokumentált alfejezetein keresztül tárja fel a politikai célok kiszolgálására létrejött, az átnevelésre vagy lassú gyilkolásra szakosodott szovjet börtöntelepek világát. A Gulag (Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej), vagyis a Táborok Főigazgatóságának telepei Szibériában, a Szovjetunió legszélsőségesebb klímájú, lakatlan vidékein létesültek 1917-től, a kommunista hatalomátvételtől kezdődően. A történészek szerint 1953-ig hozzávetőlegesen 18 millió lakójuk volt. Arról nincsenek adatok, hogy pontosan hány millióan végezték életüket valamelyik jeltelen tömegsírban, a kommunista párthatóságok féltve őrzött titokként kezelték az áldozatok számát, minden lehetséges módon meghamisítva a statisztikákat. Bevett módszer volt például szabadon engedni az utolsó stádiumban lévő, a haláltól órákra vagy napokra álló őrizeteseket. Szibériai munkatáborba jutott az is, aki háromszor késett munkahelyéről, politikai vicceket mondott, vagy az, aki az 1920-as, 30-as évek pusztító éhínségei alatt pár szem krumplit tett kabátzsebébe. A táborokban sokszor orvosi módszerekkel kikísérletezett, agymosásos átnevelés folyt. Állandó volt a napi propaganda, a személyiség megtörésére pedig az őrök és a köztörvényes bűnözők alkalmaztak kínzásokat. A transzszibériai vasútvonal megépítése, a vorkutai feketeszénmezők kitermelése, a fehér-tengeri csatorna kiásása, a favágás, a kőtörés olyan embertelen időjárási körülmények és olyan, élelemmel folyt, amit lehetetlen volt teljesíteni. A kevesebbet dolgozó rab kisebb adag ételt kapott, így másnap kevesebbet tudott dolgozni – ez volt a gulág ördögi köre. /Burus János Botond: Millió koponya emlékei. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

Nem kecsegtet nagy reményekkel a magyar–magyar összefogás ügyében a Markó–Tőkés találkozó. A két héttel ezelőtti tárgyalás óta nem közeledtek az álláspontok, az RMDSZ és az MPP kitart korábbi, egymással szöges ellentétben álló álláspontja mellett. Tőkés László közvetítő szerepet vállalt, és a július 5-ei marosvásárhelyi megbeszélésen több együttműködési lehetőséget vázolt Markó Bélának. Az RMDSZ azonban egyetlen alternatívát lát, a belső koalíciót, visszavonzaná a szövetség kötelékébe az eltévelyedett báránykákat. Szász Jenő, az MPP elnöke minderről hallani sem akar. Csapdahelyzetbe sodródtak Szász Jenőék, hisz, ha nem fogadják el az RMDSZ ajánlatát, esélyük sincs képviselői, szenátori helyeket szerezni. /Farkas Réka: Esélytelen az együttműködés? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./