Minden bizonnyal megtalálták Bikafalva első templomának alapjait. A leírások szerint a falu 1334-ben már biztosan templomos hely volt, amely azonban elpusztult, és 1684-ig nem volt temploma. Ekkor épült a mostani istenháza kőből és téglából. 1814-ben a faluban tűzvész pusztított, melyben a templom is megrongálódott. 1848-ban a visszavonuló császári csapatok a falut felgyújtották. A tavaly augusztusi árvíz sem kerülte el a templomot. A napokban a padlózat alatti töltés kihordása közben egy korábbi templom falainak körvonalai bukkantak elő. A templomot egy hét múlva adták volna át a híveknek, miután az árvíz jelentős mértékű károkat okozott a templomban. A bikafalvi templomban több mint 1 méter magasan állt a víz, tönkretette a padlózatot, bútorokat. A falazat átnedvesedett, a vakolat tönkrement. A talált leletek miatt nem kizárt, hogy hónapokig csúszhat az átadás. /Balázs Árpád: Felszínre bukkantak a régi templom alapjai. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 12./

Radu Stroe, a kormányfőtitkárság tevékenységéért felelős miniszter cáfolta, hogy az a dokumentum, amelyet tisztségbe iktatásakor Traian Basescu államfőtől kapott, azt tartalmazná, hogy együttműködött az egykori Szekuritátéval. Úgy vélte, elképzelhető, hogy Basescu csapdát állított fel neki. A beiktatási ünnepségen az államfő Stroe kezébe nyomott egy iratot, majd rejtélyesen mosolyogva nézte végig amint Stroe arra rápillantva elsápad. Basescu megjegyezte, az irat tartalma nem titok. /Cáfolja Stroe, hogy besúgó volt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

Megállapodásokat felmutatni képtelen Magyar Állandó Értekezletet (Máért) nem hív össze Gyurcsány Ferenc – jelentette be a kormányszóvivő a miniszterelnöknek a határon túli vezetőkkel rendezett június 13-i munkavacsorája után. A Fidesz szerint nem a Máért, hanem a két kormányzó párt kompromisszumképtelen. László Boglár, a magyar kormányfő szóvivője megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint szó volt a Máért sorsáról is, amelyet egyes információk szerint Gyurcsány Ferenc legszívesebben megszüntetne. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy semmiképpen nem lesz Máért. A bejelentésre a Fidesz reagált. – Értetlenül állunk a Máért megszüntetésére vonatkozó nyilatkozat előtt, a testület összehívására politikai megállapodás kötelez, amit a kormánynak, a szocialista pártnak is be kell tartania – mondta Németh Zsolt, a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke. A politikus szerint, ha valakire érvényes a kompromisszumképtelenség vádja, akkor az a két kormányzó pártra – az MSZP-re és az SZDSZ-re – alkalmazható, hiszen miattuk zárult közös nyilatkozat nélkül a Máért utolsó, 2004. novemberi ülése. Az RMDSZ továbbra is hasznosnak tartaná a Máért által biztosított együttműködési keretet, de csak akkor, ha ez a fórum nem válik a magyarországi pártok egymás elleni politikai küzdelmének a terepévé. Akkor ugyanis valóban ellehetetlenül ez a fórum, az elmúlt időszakban ezt lehetett is tapasztalni – nyilatkozott Markó Béla. A budapesti találkozó résztvevői abban is megegyeztek: a jövőben több konzultációra is sor kerül különböző formákban, hogy megállapíthassák az együttműködés különböző prioritásait – mondta Markó. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) frakcióvezetője, Bárdos Gyula elmondta: az eddigi hűvös viszony feloldását előrevetítő, barátságos beszélgetésen vettek részt. – Egyetértettünk abban, hogy minden számításba vehető változásról velünk, az érintettekkel minden esetben konzultáljon a magyar kormány – mondotta. A frakcióvezető szerint a határon túli magyaroknak juttatandó támogatások összegéről, „bőkezűbb, vagy szűkmarkúbb juttatásokról” annak ellenére sem esett szó, hogy ezzel kapcsolatosan azonnal különféle híresztelések keltek szárnyra. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt reméli, hogy a Gyurcsány Ferenc által javasolt változások révén átláthatóbb lesz a határon túli magyarok támogatási rendszere. Véleménye szerint a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) várható átalakítása, létszámcsökkentése is ennek a célnak lesz alárendelve. Megjegyezte, hogy „az elmúlt időben annyira elburjánzott a határon túli magyarokkal foglalkozó magyarországi adminisztráció, hogy a bábák között elveszett a gyerek, az intézményvezetők kiskirályoknak érezték magukat, és úgy is viselkedtek”. /Függőben a Máért sorsa. Budapesti munkavacsorán a határon túli vezetők. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Vacsorán fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a határon túli szervezetek képviselőit. A találkozón tárgyaltak a magyar-magyar kapcsolatokról, de konkrétumokról nem lehet beszélni. Gyurcsány Ferenc annyit azonban leszögezett, hogy „kompromisszumképtelen Máértot nem fog összehívni. Markó Béla ezzel szemben úgy gondolja, hogy a Máértra szükség van, és ha lemondanak a Máért végén megszokott közös állásfoglalások kiadásáról, akkor ezek a találkozók „még hasznosak is lehetnek.” A miniszterelnöki javaslatokra reagálva Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette: „a kormányfő egyes javaslataival egyetértek, másokkal nem; ami biztos, az az, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a magyar kormány és a határon túli kisebbségi érdekvédelmi szervezetek közötti kapcsolat javítására.” Ezt a kapcsolattartást a miniszterelnök a Máérttól különböző egyeztetési fórumokon képzeli el. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint a találkozón „nagyjából mindannyian pozitívan értékelték és fogadták” a Gyurcsány által ismertetett változásokat. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) részéről Bugár Béla MKP-elnök és Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes vettek részt a tanácskozáson. Bugár Béla szerint arról, hogy Gyurcsány elképzeléseiről mikor fognak konkrétan tárgyalni, nem lehet semmit sem tudni. Kasza szerint a HTMH „elbürokratizálódott”, ezért megérett már az átszervezésre. /Gujdár Gabriella, Isán István Csongor: Vacsoraasztaltól a tárgyalóasztalig. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel „csevegtek” a határon túli vezetők. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./ A találkozón mások mellett Szlovákiából Bugár Béla, Romániából Markó Béla, Szerbiából Kasza József és Ágoston András, Ukrajnából Kovács Miklós és Gajdos István, Horvátországból Pasza Árpád vett részt. „Sokunknak van abban felelőssége, hogy a magyar-magyar kapcsolatok sok esetben inkább hűvösek, és hogy érdemes ezért önvizsgálatot tartani” – olvasható Gyurcsány Ferenc internetes naplójában. A miniszterelnök kiemelte, hogy újra és újra előjön 2004. december 5-e kérdése. „Azt mondtam tegnap (...), hogy másfél év távlatából is azt gondolom, nekünk elvi okok miatt kellett nemet mondanunk a népszavazási kezdeményezésre”. Hozzátette: „ugyanakkor azt is gondolom, az akkor használt érvelés nem volt elegáns, és okkal sérthette a határon túli magyarság önérzetét. És talán azzal együtt is kerülni kellett volna a szociális érvelés rendszerét, hogy egyébként azok az elvi okok és indokok, amik miatt nekünk komoly ellenvetésünk van a második állampolgárság automatikus és tömeges megadásával szemben, nehezen elmagyarázható államjogi, történelem- filozófiai összefüggésekből és megfontolásokból erednek.” Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: tisztáztak, illetve megerősítettek bizonyos, eddig is érvényes alapelveket, például azt, hogy a határon túli magyar közösségeket a szülőföldjükön kell megerősíteni, önállóságukat kell támogatni. A találkozó a sajtó mellőzésével zajlott, Ágoston András nem kívánt részleteket elárulni róla. /Keresztúton a magyar–magyar kapcsolatok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./

Június 13-én Aradon a prefektúrán újabb, eddig titokként kezelt állami intézmény létére derült fény. 1990 óta volt irodája Aradon a Speciális Problémák Központi Állami Hivatalának (OCSPS), tevékenységét azonban eddig titokban tartották. Úgy került nyilvánosságra, hogy kinevezték a hivatal új vezetőjét, Adrian Mironescu miniszteri rangú államtitkárt, az OCSPS országos vezetőjét. A hivatalt eddig szigorúan katonatisztek vezették, s Mironescu az első civil főnöke az OCSPS-nek. Ő feltárta, hogy a hivatal célja felkészíteni az ország és a megyék gazdaságát egy esetleges háborúra, és ennek kitörésekor a megye gazdaságát átvezetni a békeidőből a megváltozott körülményekbe. Ezért békeidőben megkeresik a stratégiai fontosságú magánvállalatok vezetőit, hogy háborúban miként kell módosítaniuk a termelés struktúráját. Mironescu elmondta: mivel Románia NATO-tagállam és a szövetség védőernyője alá tartozik, a hagyományos háború kitörése az ország területén szinte elképzelhetetlen, ezért az OCSPS-nek – és az alárendeltségébe tartozó megyei irodáknak – célja, hogy természeti katasztrófa, sürgősségi esetek vagy terrortámadás esetén nyújtson hatékony logisztikai hátteret. /(Irházi): A lövészárok géhása. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 15./

A Nagy-Románia Párt tizenöt évvel ezelőtt, 1991. júniusában alakult meg, kezdeményezője Eugen Barbu író, Mircea Musat történész és Corneliu Vadim Tudor újságíró volt, a decemberi fordulat előtt mindhárman a szekuritáté Saptamana című szócsövének vezető munkatársai. Előbbi kettő meghalt, a szélsőséges sovén-nacionalista párt hangadó vezére mindmáig C.V. Tudor (jelenleg a szenátus alelnöke is). Az évfordulós rendezvénysorozat Bukarestben tetőzött június 17-én, cirkusz és operett egyvelegére emlékeztető jelenetekkel, többek között C.V. Tudor Hitlerre és Ceausescura emlékeztető, fennkölt bevonulásával, úgyszintén régi rögeszméjének idézésével, miszerint rövidesen ő lesz Románia elnöke. A Romania Mare június 16-i számának szalagcíme: Románia jelenkori történetének legpatriótább, legigazságosabb pártja 15 éves – éljen sokáig! Az önköszöntőből: „A NRP dicsőséges történetét elnökének ragyogó szellemisége hatja át. Ez a párt 15 éven át védte a hazát minden veszély ellen. A harc élén C.V. Tudor, a vitézek között legvitézebb politikus áll, ő vezeti pártját győzelemről győzelemre.” Tricolorul (a párt napilapja), június 15.: „Tizenöt évvel ezelőtt született meg ez a legtisztább és legszebb párt, nem hiába, hogy országunk nevét viseli. Meggyőződésünk, hogy ha élne Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Tudor Vladimirescu, mindhárman tagjai lennének pártunknak.” Barabás István közölt néhány korábbi adatot. Romania Libera, 1992. június 5.: Miután birtokába jutott a féltve őrzött titoknak, a szerkesztőség leközölte Eugen Barbu és C.V. Tudor levelét, amelyben kérték Ion Iliescu elnököt és Petre Roman kormányfőt, járuljanak hozzá a Romania Mare hetilap beindításához, ez segítségükre lesz az ellenzék felszámolásában, a magyar veszély elhárításában. – A Nagy-Románia Párt 15 éve követeli az RMDSZ betiltását, vezetőinek kitoloncolását az országból. 1997. szeptember 12-én a kolozsvári Avram Iancu-ünnepség keretében C.V. Tudor a nagygyűlés szónoki emelvényén a tömeg ujjongása közepette darabokra tépte dr. Csapó Józsefnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezetét. Legújabban a Tricolorul június 15-i számában hívja fel a figyelmet, hogy dr. Csapó József június 18-án Gyergyóditróban az autonómia révén el akarja csatolni Erdélyt Romániától. /Barabás István: Nagy-román önünneplés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Az amerikai kongresszusból az Európai Parlamentbe költözött a rendkívül erőteljes lobbi, amely a román árvák külföldre történő örökbeadásáért küzd. A Financial Times június 12-én egész oldalas reklámcikket közölt A romániai gyermekvédelmi rendszer rejtett válsága címmel. Az írás megjelenését harminchárom, az örökbefogadásokban közvetlenül érintett szervezet finanszírozta mintegy százezer euróval. Az alapítványok kezdeményezésére aláírásgyűjtés kezdődött az Európai Parlamentben. A kezdeményezők indoklása szerint a család nélküli árvákkal rosszul bánnak a romániai intézmények. A román hatóságok egy jelentés kiszivárogtatásával válaszoltak. Ebből kiderül, hogy ezerháromszáz, 1997-2005 közötti időszakban külföldre örökbeadott romániai árvának nyoma veszett. A bukaresti hatóságok semmiféle visszajelzést nem kaptak a gyerekekről annak ellenére, hogy az örökbefogadásban közvetítő szervezetek szerződésben vállalták, hogy negyedévenként jelentést készítenek a kiskorúak állapotáról a Hágai Egyezménynek megfelelően. Teodora Bertzi államtitkár, a Román Örökbefogadási Hivatal (ORA) elnöke szerint a legtöbb árva az Egyesült Államokban „tűnt el”, majd a feketelistán Olaszország és Görögország következik. Az államtitkár szerint az is sűrűn előfordul, hogy a bukaresti hatóságok „hazug” jelentéseket kapnak, majd később kiderül, hogy az árvák helyzete messze nem olyan rózsás, ahogyan azt lefestették. /Sz. L.: Nyoma veszett 1300 árvának. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Június 18-án Aradon a belvárosi katolikus templom hívei eleget az elődök által az 1768-as pestisjárványtól történt megszabadulás alkalmából tett fogadalomnak, amely szerint évente megszervezendő körmenetben adnak hálát Istennek, illetve fohászkodnak hozzá a tömegpusztító járványok elleni védelemért. A városközpontban énekelve, harangszó közepette körbevonuló menet élén Fekete Károly főgondnok és a feszületet hordó fiatalok haladtak, az Oltáriszentséget Horvát János plébános, a Szent Erzsébet Minorita Tartomány vezetője vitte. Megjelent az aradi önkormányzatot képviselő Bognár Levente alpolgármester is. /(balta): Fogadalmi körmenet 238-adszor. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 19./

Temeti halottait a Beszterce-Naszód megyei Felsőilosva, miután a községen pusztító árvíz vonult végig. Eddig a tizenegy eltűnt személy közül négyet holtan találtak. A községben szinte mindent víz és iszap borít, az iszapos ár betódult a házakba, felforgatta és széttörte a. Az emberek: vízre, kenyérre segítségre vártak, nincs hol lakniuk. /Mayla Júlia: Sorra temeti halottait Felsőilosva. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

Varga Andrea tíz évi levéltári kutatásai során, főképpen az elmúlt három évben olyan okiratokra bukkant, amelyek a romániai katolicizmus történetét új adalékokkal gazdagítják. A moldvai katolicizmust három különböző szakaszra osztható. Az első időszak a Vatikán itteni hittérítőinek megjelenésével kezdődött, és tartott az 1848-as forradalomig. Nehéz, küzdelmes szakasz volt ez, az oszmán és egyéb birodalmak fennhatósága alatt álló Moldva trónján egymást sűrűn váltó uralkodók tovább nehezítették a missziós tevékenységet. A második időszak kezdete az 1848-at követő évtizedekre tehető, és a romániai kommunizmus hatalomra jutásával ért véget. Ebben az időszakban a moldvai misszió minorita rendje volt meghatározó tényező. A csángókat sokan azonosítják a katolikusokkal. A valóság az, hogy Moldvában létezik ugyan egy katolikus misszió, de a csángó hívősereg ennek csak egyik összetevője. Több mint kétszáz évvel ezelőtt Románia mai területén megtelepedett egy vallási közösség, amely elszakadt az orosz ortodox egyháztól, a lipovánokról van szó. A román ortodox nem kísérelte meg asszimilálni a lipovánokat. Mikor ide menekültek, 15 200-an voltak, jelenleg pedig csaknem 50 000-re tehető a számuk. Ezzel szemben a csángók, akik egy régi magyar nyelvjárást beszélnek, a XIX. század elején 18 ezren voltak az akkor Moldvában élő 32-33 ezer katolikus között. A moldvai katolikus közösség jelenleg több mint 250 ezer főt számlál, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint ebből mintegy 1500 a csángó. Ennek ellenére, a katolikus egyház nyilatkozatai szerint Moldvában 250 ezer katolikus él és valamennyien románok. Tanúi lehetünk a csángók elrománosításának. A moldvai katolikusok történetének második szakaszát a romániai felekezeteknek a második helyért vívott szüntelen vetélkedése határozta meg. Az 1918. évi egyesülés, majd különösen az 1929. évi konkordátum aláírása után a katolikus egyház beilleszkedett a két világháború közötti korszak román ultranacionalista áramlataiba, amit egész sor okirat, valamint a Presa Buna Kiadó (1928) könyvei tanúsítanak. A harmadik szakasz meghatározó volt az asszimilációs folyamatban, amelynek célja a magyar nyelvet beszélők elszigetelése volt. Tíz-tizenkét nehéz éven át a moldvai katolikusok felekezeti üldöztetésnek voltak kitéve, utána valamelyes javulás állt be a kommunista hatóságokkal kialakult kapcsolataikban. A harmadik szakasz dokumentumaiból kiderül, hogy a katolikus egyház jelenlegi helyzetét három körülmény befolyásolta: a Vatikán, általában a romániai, ezen belül különösképpen a moldvai katolikus klérus, valamint a Securitatetól támogatott kommunista hatóságok. Romániában, miután Bukarest egyoldalúan felmondta a konkordátumot, törvényen kívül helyezték a görög katolikus egyházat és több száz katolikus papot börtönbe vetettek. A Vatikán, hogy a feszültségen enyhítsen, kénytelen volt engedményeket tenni Románia és a szovjet befolyás alatt álló többi ország számára. Fenyegetően lépett fel az ortodox egyház is, mert zavarónak érezte a „katolikus enklávét”. Miután a Román Ortodox Egyház megkaparintott több mint 800 görög katolikus templomot, doktrínájában újraéledt a katolikusok elleni harc, amiben segítséget kapott a hatóságoktól is. A Securitate szemmel tartotta az egész klérust, úgyszintén a hívő közösségeket is. A megfigyelés kiterjedt az egyház egész tevékenységére, kezdve a vallási szertartásoktól, egészen a Vatikánnal fenntartott kapcsolatokig. A Securitate aktív, jól szervezett hálózatot épített ki besúgókból, akik közül többet a klérus soraiból toborozott. Ez a rendszer behálózta mind az ortodox mind a katolikus klérust, beleértve az erdélyi magyar vagy román papokat is. Varga Andrea kutatásai során a moldvai csángók eltűnését vizsgálta. A moldvai katolikus egyház, amely az utóbbi 150 év alatt a csángók közösségének is pásztora volt, hibás ezért. A moldvai katolikus egyháznak a csángók eredetére vonatkozó alapmunkáit könnyen lehet cáfolni. Érvényes ez Palra a moldvai katolicizmus főművére (Iosif M. Pal: A moldvai katolikusok eredete) épp úgy, mint Dumitru Martinasra is. Martinas csángó monográfiája /román nyelvű, címe magyarul: A moldvai csángók eredete, Bukarest, 1985/, a Securitate műve (UM 0544 és D – dezinformáló – ügyosztály). Egy „forrás” besúgói jelentése szerint Gherghel (iasi-i püspök) azt állította Martinas könyvének egyik kiadójáról, hogy ezredes. A Securitate tevékenysége kiterjedt a belső helyzetre, de a külsőre is, ami főképpen a Nyugat és a Vatikán félretájékoztatására összpontosult, például a „montázs” akcióban közreműködött a Securitate minden ügyosztálya, a kultusz-főigazgatóság, valamint 15 magas rangú egyházi személyiség. Egy különösképpen kétes, ugyanakkor rejtélyes alak az ultranacionalista Josif Constantin Dragan: beleavatkozott a Vatikán, a romániai katolikus klérus és a kultusz-főigazgatóság (Securitate) kapcsolataiba. Az 1970-es évektől kezdődően lépett fel mint közvetítő, ettől kezdődően a Securitate jobban be tudott épülni a romániai katolikus egyház életébe. A Securitate-jelentésekből megállapítható: 1. Azért, hogy megmenthesse romániai enklávéját, a Vatikán sorsára hagyta a görög katolikus egyházat és a moldvai csángókat, ez utóbbiakat a magyar nyelvű istentiszteletekre vonatkozó óhajukkal együtt. 2. A kommunista hatóságok a Securitate segítségével, különösen 1976 után új nacionál-kommunista vonalat követve, megtagadták a csángók minden kérését, és határozottan visszautasították, hogy a görög katolikus felekezet elismeréséről a Vatikánnal tárgyalásokat folytassanak. 3. Bukarest és Moldva érseksége továbbra is asszimilálja a csángókat épp úgy, ahogy tette a kommunista rendszert megelőzően is, a kommunista rendszer idején pedig új jelenség volt: a klérus jelentős része a Securitate kollaboránsa lett, sokan közülük ma is aktívak. Sajnálatos, hogy ez a mentalitás 1989 után sem változott, annak ellenére sem, hogy hatályos az 1521/2001. sz. Ajánlás, a Tytti Maria Isohookane-Asuma, az Európai Parlament finn tagjának abszolút semleges jelentése, amelyet 2001. május 4-én 9078-as számmal a csángók helyzetével kapcsolatban terjesztett elő. /Fordította: Barabás István./ /Varga Andrea: Egyedüli vesztes a csángók közössége? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

1945 telén Kolozsváron az Agronómia Monostor úti falkerítésén megjelent egy román felirat (magyarul: „Eddig tart a demokrácia és itt kezdődik a Monostor”). A Monostoron lakó magyarokat terrorizálták, a magyarul beszélő vagy közismerten baloldali beállítottságú személyeket is megverték. Nagy Károlynak ez jut eszébe, 61 év után, amikor a sajtóban a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai ellen indított hadjáratról olvas. Nagy bűnük, az, hogy a nagy nyilvánosság előtt is szóvá tették, amit majd mindenki tud. A minden tantárgyra kiterjedő magyar nyelvű oktatás jelene és jövője a „multikulturális” Babes–Bolyai Egyetemen nem biztosított. Az efféle mesterséges egyetemi képződmények helyett önálló állami magyar egyetemre, vagy legalább magyar tagozatra, illetve fakultásokra van szükség! Nagy Károly az egyetemen pedagógiát adott elő, láthatta a „multikulturálitást”. A 45 év tapasztalatai egyértelműen bizonyították azt, ami már az erőszakos egyetem-egyesítéskor előre látható volt: az egybeolvasztásnak egyetlen be nem vallott célja a magyar nyelvű egyetemi oktatás felszámolása, távlatilag pedig a magyar nemzeti tudattal rendelkező értelmiség elsorvasztása. Olyan közismert magyar értelmiségiek mint Balogh Edgár, Demeter János, Gáll Ernő, Jordáki Lajos, Márton Gyula, Nagy István, s ha megkésve is Takács Lajos, követelték Gheorghiu-Dej jelenlétében az akkori közoktatási minisztertől, hogy ha az okmány a korábbi ígéretek ellenére nem tartalmazza a magyar egyetemi tagozat létrehozását, legalább sorolja fel azokat a fakultásokat, amelyek keretében magyar nyelvű oktatás is folyik, valamint azokat a tantárgyakat, amelyek magyarul taníthatók. Ez megtörtént. (Ennek nyomán a magyar nyelven oktatható tantárgyak köre lényegesen kibővült, és mintegy tíz tantárgyat ölelt fel. Mindennek ellenére már 1961-ben kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás további korlátozása. A Bolyain több karon úgynevezett kettős szakok léteztek, olyanok például mint matematika-fizika, földrajz-geológia, román-magyar, pedagógia-magyar. Az új egyetemen ezeket a kettős szakokat megszüntették (szétválasztották), s azzal az ürüggyel, hogy az egyetem működési szabályzatában nem szerepelnek egyszakos karok, kísérletet tettek a magyar nyelvű oktatás teljes felszámolására. Ameddig Demeter János volt a magyar prorektor, ezt a támadást sikerült elhárítani. Később azonban az olyan funkciókba, mint a prorektori, prodékáni, tanszékvezetői, eleve csak olyan magyarokat neveztek ki, akik mindenben beleegyeztek. Egy másik a 70-es évektől alkalmazott gyakorlat a magyarul tanítható tantárgyak pénzügyi fedezetének az elvonása volt. Igaz több katedrán került olyan magyar tanár, aki önként vállalta, hogy az illető órákat ingyenesen megtartja, a pszichológián pedig egy tantárgy anyanyelvű tanításának költségeit Nagy István író fedezte titokban, egészen haláláig. Sokszor úgy akadályozták a magyar nyelvű tanítást, hogy az illető órát kifelejtették az órarendből, vagy olymódon, hogy nem volt terem. Az emlékező Nagy Károly például évekig a lakásán volt kénytelen órákat tartani. A főveszélyt a magyar tanári kar fokozatos elsorvasztása jelentette. Már az egyetemek egyesítésekor több magyar tanári állás megszűnt. Később, amikor egy-egy tanár nyugdíjba ment, meghalt vagy kivándorolt, a helyébe nem vettek fel mást, hanem az óráit másodállásban plusz óránként fizették. Ami a Bolyai Kezdeményező Bizottság körül folyik, a különböző szintű fenyegetések és esetleges büntetések, nem más, mint egy megfélemlítési kampány. /Nagy Károly: Meddig tart a demokrácia? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

A szociáldemokrata Smer, a Ján Slota által megjelenített szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Vladimír Meciar vezette LS-HZDS szövetségével a lehető legrosszabb kormánykoalíció jön létre Szlovákiában – mondta Bugár Béla. A nyolc év kormányzati szerep után most ellenzékbe vonuló Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a Smer élén álló Robert Fico június 28-i – Fico, Slota és Meciar szövetségét alkotó kormánykoalíciót előrevetítő – bejelentésére reagálva azt mondta: az MKP mindent megtett annak érdekében, hogy az SNS ne legyen a kormány tagja. „Attól okkal tarthatunk, hogy a nemzeti kisebbségeket, elsődlegesen a félmilliónál népesebb szlovákiai magyar közösséget érintően belpolitikai és külpolitikai téren egyként feszültségeket okoz majd, hogy a szlovák kormányban két olyan párt lesz jelen, amelyek közös kormányzása alatt a kisebbségeket rendkívül nyomasztó intézkedéseket foganatosítottak” – emlékeztetett Bugár az egykori Meciar-Slota-koalíció országlására. /Ellenzékbe kényszerült az MKP. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

Folytatja a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért a harcot a Magyarok Világszövetsége – jelentette ki a szervezet elnöke, Patrubány Miklós. Haszontalanul és eredménytelenül telt el a 2004. december 5-ei népszavazást követő esztendő – vélekedett. Páratlan gesztus volt, és Brüsszelnek szankcionálnia kellett volna, hogy egy hivatalban levő kormányfő arra biztatja a polgárokat, ne éljenek véleménynyilvánítási jogukkal, és ne menjenek szavazni – fejtegette Patrubány. Az MVSZ arra kér mindenkit, hogy mozgósítsák ismerőseiket, barátaikat, rokonaikat a következő népszavazásra, amelynek kiírásáról az MVSZ nem mond le, hiszen ,,lennie kell hárommillió magyarnak”, akik számára fontos a nemzetegyesítés. Az 1940 és 1944 között Magyarországhoz tartozó észak-erdélyiek magyar állampolgárságának megszűnése egyébként vitatott kérdés, a legújabb (magyar) belügyminisztériumi álláspont szerint ennek időpontja 1948-ra tehető, az MVSZ szerint egy 1981-ben titokban megkötött Ceausescu–Kádár egyezményre. Patrubány Miklós a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetésével sem ért egyet, lefokozásnak tartja a helyette létrejövő új minisztériumi osztályt. /(demeter): Lennie kell hárommillió magyarnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

Brenner János /Szombathely, 1931. dec. 27. – Rábakethely, 1957. dec. 15./ ciszter szerzetesnek jelentkezett. A szerzetesek szétszóratása után titokban novícius volt, és fogadalmat tett. 1955-ben pappá szentelték és Rábakethelyre helyezték káplánnak. Buzgó lelkipásztori munkáját nem jó szemmel nézték azok, akik az 1956-os forradalom leverése után legfőbb ellenségeiket az egyház papjaiban látták. Máig sem tisztázott körülmények között 1957. december 15-én éjjel sürgős betegellátás ürügyén kicsalták plébániai lakásából, elindult Zsida község felé. A két falu között megtámadták és kegyetlen brutalitással, 32 késszúrással megölték. A tisztalelkű lelkipásztor vértanúhaláláról hosszú évtizedekig nem volt szabad beszélni, képeit levétették a Győri Szeminárium faláról. /A magyar Tarzicius. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 2./

Nem valami jó volt a hangulat Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum falain belül. Az idők folyamán négy beadványban fordultak panasszal a múzeumi alkalmazottak az intézmény fenntartójához, a megyei tanácshoz, de az önkormányzat mintha tudomást sem szerzett volna ezekről. Mi több, Kató Zoltán igazgató tevékenységének minősítésekor minden évben megadták a maximális pontszámot. Aztán robbant a bomba: a Krónika napilap május 11-i számában az alkalmazottak egy csoportja névtelenül nyilatkozott az igazgató ellen. Ugyanott a megyei tanács elnöke arról beszélt, hogy Kató Zoltán mandátuma lejárt, és belső ellenőrzés folyik a múzeumban: kivizsgálják, hogyan gazdálkodott az igazgató a közpénzzel. Az intézményben alkalmazottak nagy része fél az igazgatótól. Az alkalmazottak képviselője, aki a külvilág felé nem vállalta nevét, a kollégáktól összegyűjtött panaszok lajstromát írásban adta át a Háromszéknek. A néprajzi részleg vezetője, Szőcsné Gazda Enikő viszont vállalta szavait. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt az igazgató lebontatta a néprajzi alapkiállítást, s azóta is üresen tátong a terem. A múzeum közben pályázott vitrinekre és bábukra. Erről a részlegvezető nem tudott, s csodálkozására névre szóló levelet kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM), amelyben elszámolás-kiegészítést kértek, ugyanis nem értették a múzeum elszámolását. A levélből tudta meg, hogy őt tüntették fel pályázati felelősként. Gazda Enikőnek van még egy rossz élménye. Két nappal azután, hogy műtét után hazakerült, az igazgató rátelefonált, 24 órán belül legyen meg egy pályázattal. Betegen ezt természetesen visszautasította.  Jelenleg fél vitrinek tátonganak a kiállító­te­remben. A tárgyakat nincs, aki konzerválja, mert a konzervátorokat odatették leltározni. Az igazgató nem állt szóba a munkatársakkal, csak levelezett velük. Az alkalmazottak képviselője által a szakemberektől összegyűjtött panaszok között szerepel az épület állagának fokozatos romlása, anyaghiány az amúgy is korszerűtlen konzerváló-la­borban, irodák megszüntetése. Az igazgató kisajátította a múzeum szolgálati gépkocsiját, öt év alatt háromszor cserélte le az adminisztrációs személyzetet, kiállítótermeket számolt fel. Kató Zoltán nem volt hajlandó nyilatkozni addig, amíg kezébe nem kerül az ellenőr jelentése. Közölte, lejárató kampány folyik ellene, de nem tagadja, hogy vannak bizonyos feszültségek. Megszűnt az Acta (a Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdővidéki Múzeum évkönyve), az igazgató állítja, nem ő szüntette meg az Actát. /Szekeres Attila: Zűr a Székely Nemzeti Múzeumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./

A nyolcadik Székelyföldi Fürdőkaláka tíz napjának közösségi munkája szép eredményekkel büszkélkedhet. A lázárfalvi Alsó Malom utcai leendő tánctanoda vizenyős térségeire alig lehet ráismerni: a kalákások vízrendezési és tájépítészeti munkálatai során a tanya nevesített Hordófürdővel, Fűzmáriával, Emese-forrással és -árokkal gazdagodott. A Fűzanya fűzágakkal övezett, kitisztított forrást szakrális helynek szánták a tájépítész kalákás fiatalok. Elkészült a gyerekeknek szánt Hordófürdő. Kevésbé látványos, de hatalmas munka eredménye, hogy sikerült megállítaniuk a csuszamló oldalt, nagy mennyiségű föld és szálfák segítségével. A munkálatba bekapcsolódó Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes több tagja is. /Antal Ildikó: Fűzanya vigyázza a lázárfalvi Malom-tanyát. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

Incze László maga sem vetett számot azzal, hogy ő lenne Felső-Háromszék szellemi céhes mestere, holott nagy szerepe van abban, hogy a hajdan ,,Vargavárosként” emlegetett, múltjára büszke székely települést, Kézdivásárhelyt a maiak az ő tevékenységét elismerve nevezik Céhes Városnak. Nemrég a megyei tanács Háromszék legmagasabb közösségépítő díjával tüntette ki. Incze László történész-muzeológus 1928-ban született Baróton, a Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán végzett 1952-ben. Előbb Mezőbándon, majd Kézdivásárhelyen tanított történelmet. Annak idején Sylvester Lajos kérte fel 1970-ben Incze Lászlót a kézdivásárhelyi céhtörténeti kiállítás megszervezésére és vezetésére (1970–1972), majd a kézdi­vásárhelyi Céhtörténeti Múzeum két évtizedet is meghaladó irányítására. Incze László múzeumigazgatóként rendkívüli értékű szervező és tudományos munkát végzett. Múzeumi anyaggyűjtése Felső-Háromszék egészét felölelte.  Fontos szerepe volt abban, hogy a Nagyváradról hazahozott Gábor Áron-szobor Kézdi­vásárhely főterére került. Amikor Zsuzsi és Andris babát, a magyarság legteljesebb miniatürizált népviseleti gyűjteményét a sepsiszentgyörgyi megyei múzeumból is száműzték, előbb múzeumi kiállításon biztosított menedéket és nyilvánosságot, majd amikor az erdélyi magyar népviselet már kiállításon is szúrta a hatalom képviselőinek szemét, Incze László és társai úgy ,,raktározták” el és mentették meg ezt a pótolhatatlan kincset, hogy az arra érdemesnek minősített múzeumlátogatók titokban megtekinthessék. Incze László a diktatúra éveiben is emlékezetes, az intézmény kereteit szétfeszítő közművelődési rendezvényeket szervezett. A múzeumi évfordulók, az általa szerkesztett kiadványok, tanulmányok a hamis alapozású felnőttképzés ellensúlyaként jelentkeztek. Az 1989-es fordulat után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kézdivásárhelyi vezetője lett, majd megyei meg országos beleszólású, a társadalmi sodrást meghatározó személyiség szerepét kellett betöltenie. /Sylvester Lajos: Háromszék szellemi céhmestere. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Beszterce-Naszód megye öt árvízsújtotta települése, köztük Felsőilosva lakói nem kezdhetik meg az újjáépítés munkálatait, a megyei tanács és a prefektúra közötti ellentétek miatt. A Beszterce-Naszód Megyei Prefektúra azt követelte a megyei tanácstól, hogy vonja vissza azon határozatát, amellyel 300 ezer lejt (3 milliárd régi lejt) utalt ki a megye 5 települése számára, ahol három héttel korábban pusztított az ár. Ez a határozat Alsóilosvának, Ispánmezőnek, Kiskajánnak, Felőrnek és Zágrának juttatott volna támogatást. A prefektúra szerint a szóban forgó határozatot többség hiányában fogadták el. Amíg a helyzet megoldódik, az árvízsújtotta települések abban reménykedhetnek, hogy részesülnek abból a félmillió új lejes alapból, amit a kormány megszavazott a természeti katasztrófák által tönkretett lakások újjáépítésére. A három héttel ezelőtti árvíz 13 emberéletet követelt, három személy holttestét azóta sem találták meg. Az árvízsújtotta településen az árvízkárosultak vízadagja napi 2 liter, és már csak két napra elegendő a tartalék. /Beszterce-Naszód megye. Továbbra is segély nélkül az árvízsújtotta községek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

Egy hónappal ezelőtt, június 17-én söpört végig a víz Málnáson. Felhő­szakadás, a környező dombokról lezúduló ár pusztított, házakat mosott alá. Az egyik ház sarka szinte a levegőben lebeg, egy másik kis épület félig a földbe süllyedt. Nyolcan laknak a kis házban. Ha beomlik a föld, elzárja a patak útját, és negyven házat önthet el a víz, tájékoztatott Kasléder József polgármester. Hetek óta kéri, várja a segítséget, egyelőre nem utaltak ki pénzt a központi alapokból. A megye vezetői beadványokat küldtek a kormánynak, de a segítség késik. A veszprémiektől kaptak ezt a pénzt az árvíz sújtotta települések támogatására. /Farkas Réka: Segítséget ígértek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./

Bodó Barna írásbeli figyelmeztetését, Hantz Péter megrovását, illetve Kovács Lehel ellen az eljárás megszüntetését javasolta a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága. Az önálló Bolyai-egyetem visszaállítását szorgalmazó három magyar oktatót félretájékoztatással és a BBTE hírnevének rontása miatt vonták kérdőre. „Egyértelmű, hogy ki akartak rúgni bennünket állásunkból. Dacára annak, hogy csak aránylag enyhe büntetést róttak ki ránk, fellebbezni fogunk” -reagált Hantz Péter egyetemi lektor, a Bolyai Kezdeményező Bizottság keretében kifejtett munkájukat pedig folytatják. Az etikai bizottság elnöke, Liviu Pop jogi egyetemi tanár a Ziua című napilap szerint azt mondta, hogy a javaslat csak akkor emelkedik jogerőre, ha azt az egyetem szenátusa is elfogadja. Bodó Barna viszont jelezte: már kézhez kapták a BBTE rektora, Nicolae Bocsan által aláírt rendelkezést az ellenük hozott adminisztratív intézkedésekről. A rektor szerint a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását követelő három magyar oktató félretájékoztatta a közvéleményt, ugyanakkor rontotta a BBTE hitelét. A rektora felrótta a három magyar oktatónak, hogy akadályozták a felsőfokú oktatási intézmény működését azzal, hogy az egyetem szenátusának magyar tagjait a testületből való kilépésre szólították fel. A rektor szerint a három magyar oktató igazolatlanul hiányzott, amikor külföldre utazott, Hantz pedig valótlanságot állít, amikor arról beszél, hogy a BBTE jogi karán egyetlen magyar oktató van állásban. A BBTE etikai bizottsága magyar tagjainak a távollétében július 4-én hallgatta meg a BKB három vezetőségi tagját. A magyar oktatók cáfolták azt az állítást, miszerint azt hirdették: a BKB-ben kifejtett munkájuk miatt nem haladhatnak előre az oktatói ranglétrán. Azt is tisztázták, hogy külföldi útjaikra minden esetben szabadidejükben utaztak. Hantz Péter az egyetem egyik kiadványával bizonyította, hogy a jogi karon valóban csak egy magyar oktató van. – Ez az egész arra irányult, hogy a Bolyai Egyetem visszaállításáért folytatott munkánkban az óvakodva ugyan, de mellettünk álló kollégákat megfélemlítsék. Nem adjuk fel – szögezte le Hantz Péter. Bodó Barna szerint a BBTE etikai bizottsága úgy járt el, mint a kommunizmus idején a koncepciós pereket tárgyaló bíróság: a meghallgatáson általa elmondottakból ugyanis kiragadtak részeket, és így az eredetitől egészen eltérő értelmet adtak az elmondottaknak. /A BKB vezetői nem hátrálnak meg. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./

Verestóy Attila szenátor, a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ felügyelő bizottság alelnöke kifejtette, egy ilyen általános utasítás, amilyent az államfő adott ki a politikusdossziék titkosságának a feloldására, nem működik. Az adatoknak azt a részét, amely nem tartalmaz a szolgálatok további működését érintő információt, nyilvánosságra lehet hozni. Ezek nem érinthetik a személyek magánéletét. Mind a megfigyelteknek, mind a megfigyelőknek joguk van a magánélet intimitásához. Verestóy hozzátette, sok esetben ezután is védelmet fog kapni például az az adatállomány, amelyikben ma is aktív diplomatákra vonatkozó adatok vannak. Verestóy szerint a nagyobb ügyek már régen kiderültek. Tudtával nincsen csontváz a szekrényben. Olyan dolgok derülhetnek ki, amelyek valamilyen szinten eddig is ismertek voltak. Az újságíró felvetette, 2000-ben az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei között is volt egy, akiről nemzetbiztonsági okokból nem lehetett adatokat közölni. Verestóy szerint nem egy olyan eset van, amikor RMDSZ-es politikus dossziéja a szolgálat titkos állományában van. Ezek igen nagy része megfigyelt személyek dossziéja. Erről többet nem mondhat, mert titoktartási kötelezettsége van. A szenátor nem számít arra, hogy az RMDSZ valamely vezető politikusának nyilvánosságra kerül most a neve. /Gazda Árpád: Nem lesz teljes a titokoldás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./

A holokauszt emlékezete címmel szervezett a hét végén diákvetélkedőt az oktatási tárca. Az ország valamennyi megyéjéből Szilágysomlyón összesereglett középiskolás résztvevőnek elméleti és gyakorlati jellegű megmérettetésen kellett tudását az európai holokausztról bizonyítania. A felkészülés során a diákok tájékozódhattak arról is, hogy a holokauszt milyen méreteket öltött Romániában. A verseny alkalmából felavatták a szilágysomlyói Észak-erdélyi Holokauszt Emlékmúzeumot is. Ennek az intézménynek a településen lévő zsinagóga ad otthont. 1941–1943-ban az Észak-Erdély nélküli Romániában több százezer zsidó lelte halálát. A romániai holokausztot vizsgáló Wiesel-bizottság jelentése szerint az áldozatok száma 280 és 380 ezer között mozgott. Az 1940–1944 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből a magyar és a német hatóságok 1944 tavaszán csaknem 150 ezer zsidót deportáltak a németországi haláltáborokba, akik közül 125–130 ezret elpusztítottak. /Diákvetélkedő a holokausztról Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

„Jó volt biciklizni” – hangzott el augusztus 1-jén Székelyudvarhelyen, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) sajtótájékoztatóján, miután hivatalosan is lezárult a „Tekerj rá” elnevezésű akció, az a biciklitúra, amelyet Székelyföldön az autonómiáért néven kezdeményezett a MIT. Sándor Krisztina elnök szerint az elsődleges cél megvalósult, vagyis sikerült mozgósítani a székelyföldi társadalmat. A 25 fős csapat több mint 620 kilométert kerékpározott Székelyföld területén, hogy az akcióval felhívják a lakosság figyelmét a területi autonómia fontosságára A kezdeményezést sikerült politikamentesen véghez vinni úgy, hogy minden politikai fórum hozzátett az akcióhoz, miközben nem sajátították ki azt. A csapat tagjai nyolcvanegy települést látogattak meg. /Tóth Adél: 620 kilométer autonómiáért. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./

Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ leköszönt igazgatója közölte a törvényhozókkal, hogy a Legfelső Védelmi Tanács vétett, amikor a titkosított dossziéknak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz juttatásáról döntött. Merthogy ilyen döntés csak a hírszerzők a beleegyezésével történhet. Egyelőre még az 1990-es marosvásárhelyi események, a berevoiesti titkosszolgálati anyagok égetése és a bányászjárások sem tisztázódtak teljes mértékben. Az SRI bejelentette, hogy a szerkesztőségekbe küldött titkos ügynököket. Az egymással rivalizáló médiabirodalmak majd maguktól tépik szét egymást. Az egykori, de múltját rég bevallott kollaboráns, Sorin Rosca Stanescu által irányított Ziua napilap berkeiből indított tisztogatási akció során máris közismert nevek kerültek terítékre, mint a konkurens médiában állandó műsorvezetőként szereplő Cornel Nistorescué vagy Emil Hurezeanué. Elképzelhető, hogy maga a Román Hírszerző Szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság sem mentes a titkos ügynököktől. /Németh Júlia: Titokbiztosítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./

Két ember meghalt, többen megsérültek, számos személyautó pedig komolyan megrongálódott a hétvégi viharban, amely kilenc megyét és 70 települést érintett. A vihar országszerte fákat és oszlopokat csavart ki, háztetőket rongált meg, villany nélkül hagyott több száz lakást, a jégeső pedig több ezer hektár termést vert el. A Beszterce-Naszód megyei, húsz százalékban magyarlakta Radnaborbereken a pusztító esőzés miatt még mindig nem volt áram. Hargita megyében a vihar miatt szintén több órára sötétben maradtak a lakások. A legnagyobb károkat Maroshévízen jegyezték, ahol az alig 15 perces vihar kicsavarta és a villanykábelekre dobta a Bánffy üdülőzközponti fenyőket. Vasile Lupu mezőgazdasági államtitkár Hargita megyébe utazott, hogy személyesen győződhessen meg a pusztítás mértékéről. Szerinte a bejelentett 150 hektár helyett a vihar csupán tizenegy hektáron csavarta ki a fákat. Lupu szerint nem ez az első alkalom, hogy a helyhatóságok vezetői így próbálják szorgalmazni az illegális fakitermelést. /Gyilkos vihar sepert végig Románián a hétvégén. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

Garda Dezső, Gyergyószék RMDSZ-es parlamenti képviselője az utóbbi időben vészjelzéseket fogalmazott meg a magyar közösségnek, s legutóbb egyenesen apokaliptikus jövőképet vázolt fel arra az esetre, ha tovább tarolják-pusztítják, felelőtlenül rabolják Székelyföld erdőit. Garda szerint nem csupán a környezeti hatások beláthatatlanok, de az erdőállomány felelőtlen kiirtásával egyáltalán a székelység megélhetése és megmaradása is veszélybe kerülhet. El fog néptelenedni a régió, hiszen itt mindenkoron az erdőkhöz (is) kötődött a lakosság megélhetése. Évek óta figyeli dr. Garda Dezső hősies küzdelmét az erdők védelmében, írta Magyari Lajos, a lap munkatársa. Úgy tűnik, sziszifuszi harcnak minősül. Ahogy ő mondja: a ,,fabárók”, az erdőkkel üzérkedők, a tájat pusztítók és kirabolók jelentős hányada magyar nemzetiségű, helyi ügyeskedők, lelkiismeretlen jövőrombolók táborából való. Ők azok, akik az erdővagyon elkótyavetyéléséből, annak mesésnek tűnő bevételeiből építenek kacsalábon forgó villákat. A közbirtokossági erdőkre és a magánerdőkre alapozó magánerdészetek egyelőre szegett szárnyúak, az állami erdészet pedig példátlan rablógazdálkodást és erdőpusztítást produkál azáltal, hogy a magán- és köztulajdonba visszaszolgáltatandó területeket kopaszra-tarra vágatja. Iszonyatos pusztításokat végeztek, mert a cég és vezetőinek érdeke úgy kívánta, hogy az új tulajdonos ne kapjon meg egyebet, mint letarolt, üres területet, ahol viszont az újraerdősítés költségeit már neki kellene elvégeznie. Kölcsönből vagy anélkül, de mindenképpen a maga terhére. Garda Dezső mindezt saját gyergyói tapasztalataira alapozza. Székelyföld egyéb területein sem jobb a helyzet. Háromszéken sem. Pusztulunk, veszünk, s erdeink sorsában fogunk osztozni, állapította meg a cikkíró. /Magyari Lajos: Pusztulunk, veszünk?? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./

Kétséges, hogy lesz közös megemlékezés a forradalom ötvenéves évfordulóján. Wittner Mária 56-os halálraítélt nem hajlandó együtt ünnepelni a kormányoldallal, és néhány 56-os szervezetet a külön ünneplésre kért fel. Annak ellenére teszi ezt, hogy Sólyom László és Göncz Árpád közös nyilatkozatban szólítottak fel a közös ünneplésre. A Recski Szövetség, amely az ügyben nem foglal állást, szeptember végén Recsken tart megemlékezést. Wittner Mária a Népszabadságnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „ezzel a kormánnyal mi nem ünnepelhetünk. Az általuk megrendelt emlékmű nem október 23-ának, hanem a november 4-ei megszállásnak állít emléket”. Arra az ellenvetésre, hogy közjogi méltóságok is közös ünneplésre kérték az országot, azt felelte: „minket ez nem érdekel. Nyilatkozatot fogunk közzétenni arról, hogy aki részt vesz a központi ünnepségen, az megtagadja ’56 szellemiségét”. Sólyom László köztársasági elnök a Figyelő című hetilapnak augusztus elején adott interjújában az 1956-os megemlékezések kapcsán úgy fogalmazott: az 1956-os forradalom és szabadságharc idei, ötvenedik évfordulója világesemény lesz, a világ Magyarországra figyel majd, soha nem látott számban jönnek el Budapestre állam- és kormányfők. Boross Péter MDF-es képviselő sajnálatosnak nevezte Wittner Mária nyilatkozatát. Mécs Imrét, aki szintén egykori '56-os halálraítélt, jelenleg az MSZP-frakció tagja, „elszomorítja” Wittner Mária kezdeményezése. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: tiszteletben tartja Wittner Mária véleményét. Az MSZP az ügyben nem kívánt nyilatkozni. „Én a megbékélés híve volnék”, de kétségtelen, hogy a törvényesen megválasztott kormány „nem tisztította meg a megtorlásban résztvevőktől a sorait” – mondta Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke. /Nem békülnek az ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

Sokadszor éri olyan vád az RMDSZ-t, hogy vezető köreiben szekusbesúgók vannak. Mi történt–történik az erdélyi magyarság berkeiben? Csend van. Bizony voltak magyar besúgók, voltak köztük tanárok, orvosok, papok. Nem akarják tudni, kik voltak? A válasz: nem. A románok igazságot kérnek, az erdélyi magyarok várják, hogy újra csend legyen. Nem lehet tudni, hogy a volt Szekuritáté hány besúgója férkőzött be az RMDSZ soraiba. Amikor döntő helyzetbe került az RMDSZ, nem használta ki a megnyíló lehetőséget. Nincs önálló magyar egyetem, a különböző pártokkal megkötött egyezségekből rendre kimaradt az autonómia, s az erdélyi magyarságnak a román és magyar kormány által nyújtott anyagi támogatást gyakorlatilag teljesen kisajátította az RMDSZ. Jó lenne tudni, ki dolgozik közülük ma valamelyik román titkosszolgálatnak, írta Szondy Zoltán újságíró. /Szondy Zoltán: Nem akarjuk tudni. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./

Az elmúlt évszázad különösen tisztelt, kiemelkedő erdélyi nagyságainak Panteonjában kimagasló helyet foglal el Isten Szolgája, boldogemlékű Márton Áron római katolikus megyéspüspök – hangsúlyozta jeles életrajzírója Marton József dékán, egyetemi tanár. Márton Áron 110 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos nagyközségben. Szülei egyszerű földművesek voltak. Tanulmányait szülőfalujában, Csíkszeredában, valamint Gyulafehérváron végezte. Végigharcolta az első világháborút, négyszer sebesült meg. 1920-ban jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1924-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv püspök. Gyergyóditróra, majd Gyergyószentmiklós, ezután Marosvásárhelyre nevezték kit. 1934-ben főpásztora az Erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatójává nevezte ki. 1932-től következett Márton Áron kolozsvári szolgálata: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, majd a Szent Mihály központi egyházközség plébánosa. György Lajossal és Venczel Józseffel megalapította és szerkesztette az Erdélyi Iskola című népnevelő és kulturális folyóiratot. 1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte a 42 éves Márton Áront erdélyi megyéspüspökké. 1940-ben Észak-Erdély visszatért, a határváltozás kettévágta egyházmegyéjét, azt, ő azonban az ősi székhelyen, Gyulafehérváron maradt, kisebbségi sorsba került hívei mellett. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban felemelte szavát az erdélyi zsidóság deportálása ellen. A hatóságok ezért azonnal kiutasították Észak-Erdélyből. Ma Jeruzsálemben, a Yad Vashem hősök temetőjében, az Igaz Embert jelző emléktábla hirdeti bátor tettét. Márton Áron a második világháború után mindent megtett, hogy a határok újrarendezésének igazságossága érdekében hallgassák meg az erdélyi magyarságot is. 1948-ban egyházmegyéjét mindenéből kifosztották. Elvették az európai hírű Batthyaneum könyvtárat, valamennyi katolikus tanintézetet, az ezekhez tartozó összes ingatlant, felszámolták a katolikus sajtót. Moszkvai mintára, az erdélyi katolikus egyházat el akarták szakítani a római pápától. Márton Áron tiltakozó álláspontra helyezkedett. Körlevélben emelte fel szavát a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Inkább lemondott az államsegélyről, de nem volt hajlandó csökkenteni papjainak létszámát. 1949. június 21-én letartóztatták. Perét katonai törvényszék tárgyalta titokban, s életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönben is alázatos, másokat szolgáló, imádkozó segítője volt sorstársainak. 1955 januárjában büntetését a nemzetközi tiltakozás miatt felfüggesztették, s február 2-án kiengedték a börtönből. Gyulafehérvárra csak március 24-én érkezett meg, addig „feljavító” kezelésen tartották a bukaresti érsekségen, mert úgy ki volt éheztetve, hogy nem merték a nép elé engedni. 1955 és 1957 között szabadon mozoghatott egyházmegyéjében. Mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadták. 1957-től kezdődően, tizenkét évi házi fogságra kényszerítették. Az egész püspöki palotába (beleértve a kertet is) lehallgatókészülékeket rejtettek el. Csak a székesegyházba mehetett át. 1967-ben azután, külföldi nyomásra, a szobafogságát feloldották. A püspök 1969-ben és 1971-ben Rómába is eljuthatott. A megöregedett püspök újra szabadon mozoghatott, bérmaútjai diadalmenetekké váltak. Betegségére hivatkozva négyszer kérte a felmentését, de csak 1980 áprilisában hagyta jóvá II. János Pál. A püspök 1980. szeptember 29-én elhunyt. Már életében szentnek tekintették. 1992. november 17-én az Apostoli Szentszék engedélyezte, hogy egyházmegyei szinten elinduljon Márton Áron szenttéavatási pere, ami jelenleg is folyamatban van. /Fodor György: Főhajtás az Emberkatedrális emléke előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Sylvester Lajos reagált egy olvasói levélre. Balló Zoltán írt Az RMDSZ pálfordulásáról címmel. Ez a levél példa arra, hogy politikai, gazdasági kudarcok miatt frusztrált emberekben lábra kap az önpusztító bűnbakkeresés. Szerinte eddig az RMDSZ nem tett semmit autonómia-ügyben, most viszont a választásokra gondolva mégis felvetették. Az RMDSZ-vezetésnek rá kellett jönnie arra, hogy az apró lépések taktikája, a kormányzati szerepvállalás egymagában nem járhat eredménnyel. Kérdés az, hogy azt a széles körű konzultációsorozatot, amelyet az RMDSZ tervez a jövő évi kongresszus előkészítésére, s amelybe be akarja vonni a területi szervezeteket, az egyházakat, a civil és szakmai szervezeteket, s azokat is, akik bírálják az RMDSZ tevékenységét, mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vagy a Székely Nemzeti Tanácsot, el kell-e fogadni, vagy nem? Sylvester rámutatott, az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács nem elegendő ahhoz, hogy elfogadtassa az autonómiát, ezért össze kell fogni mindenkinek. /Sylvester Lajos: A ,,mind egy szálig kettétörtek” – példaértéke. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 11./

Torockón az 1952-ben alapított néprajzi múzeum mellett az utóbbi években magánmúzeumok is nyíltak. Ezek egyike Kőműves Annáé. A régi, jellegzetes kétablakos torockói ház nem került be a Torockó műemlékvédelmi programba, nem lett felújítva. A két szoba festett bútorzatát, az itt elhelyezett tárgyakat az édesanyjától örökölte. Gelei Király Annának muzeológusi oklevele, aranyérmes kitüntetése volt. A gyűjtést 1920-ban kezdte. Akkor a falu bolondjának titulálták, mert összeszedett minden kidobott ócskaságot. Gyűjtötte a történeteket, az öreg emberek visszaemlékezéseit is. Mindezek mellett sokat kézimunkázott. Gyűjteményét egyetlen lányára hagyta. Örökösét jól választotta, mert Anna néni gyarapítja, gondozza a gyűjteményt. Évekkel ezelőtt meglopták a múzeumot. Németországi gyűjtő akarta megvásárolni a tárgyakat, s mivel nem voltak eladók, a tordai közvetítő ember csatornás cigányokat ajánlott be. A csatorna elkészült, de mire ráébredtek, eltűnt az 1718-ban készült 60 kg-os óra, a pipakészlet medvét formázó dohánytartója és a falról a 400 éves olajfestmény. /Takács Ildikó: Anna néni múzeuma. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./