A minap a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban vette át a megye több magyar iskolájának és tagozatának küldötte az Apáczai Közalapítvány támogatásával vásárolt modern felszereléseket: színes tévékészüléket, videomagnót, CD–lejátszós magnót, erősítő berendezést, hűtőszekrényt, multimédiás vetítőt. A szórványoktatást támogató magyarországi közalapítvány ötmillió forintot utalt ki a Temes megyei iskoláknak, amelynek a felét – közös megegyezéssel – a már említett műszaki felszerelések vásárlására fordították. A többit anyanyelvi táborok, tánctáborok szervezésére, diákok üdültetésre stb. használják fel. A támogatásban a megye mind a tizenkilenc magyar, illetve magyar tagozatos iskolája részesült. /(Sipos): Kitett magáért az Apáczai Közalapítvány. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./

Szinte egyhangúlag fogadta el a román parlament alsóháza az államosított és kisajátított egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatását rögzítő jogszabályt. A döntést – a korábbi restitúciós tapasztalatokból okulva – az egyházfők óvatos optimizmussal fogadták. A legutóbbi, nem hivatalosan összesített adatok szerint 2107 egykor államosított vagy kisajátított ingatlan kerülhet vissza az erdélyi magyar egyházak tulajdonába, a törvény értelmében. Az épületek közül 864 elemi iskolaként, 80 gimnáziumként, 102 közösségi otthonként működött egykor, de szerepel a listán 743 lakás, 43 templom, 47 monostor és 19 malom is. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke leszögezte: most kell a törvény alkalmazási útmutatásait véglegesíteni, most kell a kártérítési törvényt elfogadni a természetben vissza nem igényelt épületekre. Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a törvény nemcsak az egyházaknak, az egész magyar közösségnek is sokat jelent. Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke egyelőre kivár az értékeléssel. Az elmúlt években ugyanis többször örvendtek már egyes egyházi ingatlanok kormányrendelettel történt visszaszolgáltatásának; az elméletben visszaadott épületek közül azonban alig néhányat sikerült ténylegesen birtokba venni. "Az őszi prágai NATO-csúcs előtt valamit mindenképpen vissza fognak adni, mert ez az ország nemzetközi megítélését javíthatja, de nehéz elhinnem, hogy mindent visszakapunk" – tette hozzá az érsek. Tőkés László püspökbe n él a gyanú, hogy ez csupán a mostani politikai konjunktúrának szóló kirakatesemény. A püspök elmondta, amiatt is hiányérzete van, hogy a törvény nem rendezi a görög katolikus egyház ingatlanügyeit. /Gazda Árpád: Óvatos örömmel fogadták a restitúciót. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

Jún. 28-án tartotta második kiskonferenciáját Kolozsváron az Aranka-kutatócsoport, amelynek kezdeményezője Egyed Emese tanszékvezető professzor. Ismertették és értékelték Aranka Györgynek, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság fő titoknokjának székelyföldi útleírásairól készített államvizsgadolgozatot, Fekete Magdolna Beáta munkáját. Az előadás végén Egyed Emese ünnepélyesen bejelentette az Aranka-kutatócsoport megalakulását, ami a sikeres pályázatok révén intézményesített működést nyert. /B. T.: Aranka-kutatócsoport. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

Méliusz József utolsó éveiben Cédulák címmel készítette - könyvvé kerekedő - napi jegyzeteit. Egy cédulán csak ennyi: "Jordáky levele Anna könyve anyagában". A története: Harag Györgyöt 1952-ben tanulmánya folytatására a moszkvai színművészeti főiskolára küldték volna az illetékes művészeti hatóságok. Már megvolt az útlevele, amikor behívták a KP kolozsvári főtéri épületébe, a művelődési osztályra, és közölték vele: moszkvai tanulmányi kiküldetését visszavonták. Magyarázattal, indoklással nem szolgáltak. Sok év múlva Harag György egy régi ismerőse, különben magyar nemzetiségű állambiztonsági tiszt, immár nyugdíjban, azzal lepte meg a sikeres rendezőt, hogy átadta neki a róla, Harag Györgyről szóló feljelentést. Emiatt történt a moszkvai tanulmányútra jelölés visszavonása. Az állambiztonsági tiszt közölte, hogy Jordákyval állandó kapcsolatban volt. A feljelentés szövegét Méliusz József fordította magyarra. Harag hiányossága gyenge jelleme, ami nem méltó egy kommunistához. Az utóbbi években általában nem vett részt a fontos problémák megoldásában, legtöbbször hallgatott, amikor színészekkel, a színház rendezőivel ideológiai vita támadt. Magatartását megalkuvásnak lehet nevezni. Erre Jordáky példákat hozott. 1949 januárjában a színházat megtisztították a reakciós elemektől, Harag viszont megmentette Lohinszky Lorándot, aki a legreakciósabb volt a fiatal színészek között. 1949-ben a színház ideiglenes igazgatóságában minden politikai és művészeti kérdésben Méliusz Józseféivel azonos nézeteket vallott. Ezért Méliusz József letartóztatása után bírálatban részesült. Harag a Marosi Péter kezdeményezte opportunista politikának híve, a színházban felkarolta a burzsoá gondolkodású egyéneket. Mindez szerepel Méliusz József: Cédulák. Egyszemélyes kávéház. Szávai Géza előszavával. /Pont Kiadó, Budapest, 2002/ című könyvben. /B. D.: Feljelentés Harag György ellen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

"Immár tíz éve annak, hogy Sarlós Boldogasszony ünnepén, júl. 2-án évente nagyszámú, határon innen és túli római katolikus hívő jön el Futásfalvára, a kegytemplomba. Júl. 2-án megemlékeztek Futásfalva szülöttéről, Bardócz Mózes vértanú papról /a földvári fogolytáborban halt meg/. Az ő, valamint a gyónási titok megtartásának áldozatává vált Páll Gyula plébános emlékére Tifán Lajos plébános és hívei szobrot állítottak. A szobrokat a sepsiszentgyörgyi Vargha Mihály képzőművész készítette. A falu bejáratánál díszes falutáblát - István Sándor munkája - avattak. A plébánia mellett berendezett emlékszobában a Mária tisztelete Háromszéken című állandó kiállítás tekinthető meg. Megnyitották Futásfalván a tájházat. Eljöttek Futásfalvára a moldvai csángómagyarok Pusztináról és Lujzikalagorból, éjszakai szentségimádásra, virrasztásra. Júl. 2-án a Kézdi-, Sepsi- és Orbaiszékről, Erdővidékről, a Barcaságból érkező keresztaljákat fogadták, a főpapi szentmisét Jakubinyi György érsek celebrálta. A szentmise végén Tifán Lajos plébános az érseknek és Jáki Sándor Teodóz bencés tanárnak átnyújtotta István Anikó A futásfalvi búcsú története c. falumonográfiáját. Az érsek megáldotta a két futásfalvi vértanú pap emlékművét. Elöl tizenegy székely ruhás lovas haladt, majd a székely ruhás lányok, akik a fatimai kegyszobor hű mását vitték magukkal. A Szent István-éneket a moldvai csángómagyarok adták elő. /Iochom István: Sarlós Boldogasszony fogadalmi búcsú Futásfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./"

"Júl. 6-án Kolozsváron lesz a két kormányfő, Adrian Nastase és Medgyessy Péter miniszterelnök találkozója. Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint van ennek a látogatásnak egy szimbolikus jelentősége is. Azzal, hogy első útja egyikén Erdélybe jön a magyar miniszterelnök, Kolozsvárra, illetve Nagyváradra, mindenképpen hangsúlyozni akarja azt, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak, meg a határon túli magyarokkal való kapcsolatnak kiemelt jelentőséget tulajdonít. Markó szerint egyelőre egyfajta probléma-felleltározó, problématisztázó megbeszélések lesznek az RMDSZ-szel is és a román miniszterelnökkel is, mivel ez tulajdonképpen nem hivatalos látogatás. Valószínűleg szóba kerül a státustörvény. Arról nincs szó, hogy esetleg valamiféle végkövetkeztetéseket is megfogalmazzanak ezzel kapcsolatosan. RMDSZ szeretné, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a gazdasági kérdések a két ország közötti viszonylatban. Az RMDSZ valamiféle közvetítői szerepet próbált betölteni a román és a magyar kormány között. /Holnap Nastase- Medgyessy találkozó. RMDSZ-várakozások. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./"

"Magyarország választott miniszterelnöke megbukott! Erkölcsileg nullával egyenlő, becsülete, emberi tartása, szavahihetősége elúszott, állapította meg Nánó Csaba. Jún. 18-án kiderült: Medgyessy Péter hazudott. Hazudott tízmillió magyar állampolgárnak, s becsapott még ötmillió magyart. A D-209-es elvtárs először tagadta az okmány hitelességét, majd kijelentette: ha a belügyminisztérium tisztje volt, titoktartás kötelezi. Másnap Medgyessy Péter elismerte, bizony ő a D-209-es SZT-tiszt. Medgyessyt berendelték az SZDSZ székházába, ajánlottak neki: bevallja, hogy a Belügyminisztérium fizetett, szigorúan titkos tisztje volt, ennek fejében a koalíció elterelő hadműveletbe kezd: kérni fogja az egész III/III-as ügyosztály iratainak nyilvánosságra hozatalát. Medgyessy egy kereskedelmi televíziós csatornának nyilatkozott: ő hős volt ebben az embertelen gépezetben, hiszen a Pénzügyminisztérium titkait védte... a KGB-től (!?). Ez nevetséges. Emellett két egykori átvilágító bíró, Tarr György és Gondos András, akik évekig vizsgálták a III-as főcsoport tevékenységét, kijelentették: a különböző III-as ügyosztályok között elmélyült munkakapcsolat volt, egyik sem létezhetett a másik nélkül. Belovai István volt SZT-tiszt szerint az iratok másolatai Moszkvában még megtalálhatók. Rozgonyi Ernő, a D-209-es volt pénzügyminisztériumi munkatársa elmondta, senkinek eszébe sem jutott, hogy Medgyessy belügyis tiszt. /Nánó Csaba: Medgyessy, a D-209-es. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 9./"

"Falutalálkozóra gyűltek össze júl. 7-én Somkeréken. A szórványban, kiöregedő falvakban ritka örömünnep, amikor hirtelen megtelik az ősi templom. Az új református lelkipásztor, Felszegi Imre felvetette a találkozó gondolatát. Az egyházközség a református műemléktemplomot bemutató hatdarabos színes képeslapalbumot adott ki erre az alkalomra. A Beszterce-Bethlen környéki szórványban ez az első ilyen album. Somkerék lakossága 1661-ig tisztán magyar volt, akkor a török és tatár e községet is teljesen elpusztította s rabságra hurcolta lakóit. Később újból magyarokkal benépesítették, lassanként románok érkezte, akik 1721-ben már meghaladták a magyarság számát. Somkeréknek az 1992-es népszámlálás adatai alapján: 738 román, 264 magyar lakója volt. A faluban a tucatnyi kisiskolásnak kiharcolták a magyar oktatást, működik az óvoda. /(Guther M. Ilona): Somkerékiek falutalálkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./"

"Több év eltelt azóta, hogy a szekuritáténak, mint politikai rendőrségnek a leleplezéséről szóló törvény életbe lépett, amióta az érintettek vagy érdekeltek tanulmányozhatják a róluk készített iratcsomókat és jelentéseket. Ion Iliescu államfőnek nincs dossziéja. A hírszerző szolgálat állítólag még az 1990-es évek elején több iratcsomót elégetett, megsemmisített, 10-15 dossziét pedig államtitokként kezel, és azt továbbra is a szekuritáté irattárában őrzik. Nem rendelkezik semmilyen dossziéval Adrian Nastase kormányfő és Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke sem. A politikusok nem tolongtak azért, hogy megtudják szekus dossziéjuk tartalmát. Victor Ciorbea még gondolkozik, hogy kikéri-e, Theodor Stolojan volt miniszterelnököt nem érdekli egy esetleges dosszié létezése, és megelégszik az irattárat tanulmányozó bizottság (CNSAS) róla adott értékelésével, miszerint nem kollaborált a szekuritátéval. A Liberális Párt elnöke, Valeriu Stoica nem akarja megtudni a róla jelentést készítők nevét. Hasonló a magatartása Valeriu Tabaranak, a Nemzeti Egységpárt (PUNR) alelnökének, Constantin Dudu Ionescunak, a Nemzeti Parasztpárt titkárának és Dinu Patriciunak, a Liberális Párt alelnökének is. Petre Roman sem látta a dossziéját, mert az (már) nem létezik. Az egykori miniszterelnök azonban biztos abban, hogy megfigyelték. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint dossziéját alaposan "átfésülték", mivel annak tartalmából egyszerűen nem lehetett kideríteni azoknak a személyeknek a nevét, akik követték és jelentést készítettek róla. A volt Securitate leginkább Corneliu Coposut figyelte, a néhai politikusról 19 kötetnyi jelentést készítettek. A megfigyeltek között van Ion Diaconescu, Constantin Ticu Dumitrescu, Radu Timofte (a hírszerző szolgálat /SRI/ igazgatója, mivel annak idején lánytestvére külföldre szökött), Rodica Stanoiu igazságügyi-miniszter, Ion Caramitru, Smaranda Dobrescu egykori munkaügyi miniszter, sőt, még Adrian Paunescu is, akit a jelentésekben "amerikainak" vagy "szerkesztőnek" becéztek. A lap szerint a szenátor több millió lejre készíttetett másolatot a dossziéjáról. Azok között, akik már áttanulmányozták iratcsomóikat, a lap megemlíti Tőkés László püspököt és Doina Corneát is. /Sok politikust nem érdekel a szekus-dossziéja. A hírszerző szolgálat több iratcsomót államtitokként kezel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./ "

"Dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ elnöke a vele készült beszélgetésben bemutatta az EME történetét. Kitért gróf Mikó Imre nagyszerű személyiségére, aki először is az iskolák újra megnyitásával foglalkozott, például a nagyenyedi elpusztított kollégium rendbetételével, továbbá a szászvárosi kollégiummal. A kolozsvári Nemzeti Színház újjászervezése és működésének megkezdése ugyancsak az ő nevéhez fűződik. 1854-ben újjászervezte az Erdélyi Gazdasági Egyesületet. Elindította az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapításáért a mozgalmat. Bécs semmiképpen nem akart beleegyezni ennek létesítésébe. Mikó többször felutazott Bécsbe, hatalmas levelezésbe kezdett. Több ezer levelet küldött szét, és majdnem ugyanannyit kapott vissza az erdélyi és magyarországi értelmiségtől, a falvak papjaitól kezdve a tisztségviselőktől a tudós emberekig, és városi elöljáróságoktól a földesurakig. Végül 1859-ben sikerült az alapszabályokat jóváhagyatnia Bécsben, így 1859. november 23-tól 26-ig tartó ülésen megalakították Kolozsváron az egyesületet. Mikó egyesítette a nemzeti múzeum és a tudományos akadémia célkitűzéseit, így lett végül Erdélyi Múzeum-Egyesület, amely tulajdonképpeni múzeumot működtet, és feldolgoztat, tehát kettős célt lát el. A megszületésénél a Magyar Tudományos Akadémia bábáskodott, 24 magyar akadémikus lépett be a tagjai sorába. Az EME maga köré gyűjtötte a tudományos elfoglaltságú embereket. Mikó Imre felajánlotta villáját és tízholdas kertjét az egyesület számára. Rendkívül gyorsan gyarapodtak a közgyűjtemények. A levéltár, a könyvtár, a numizmatikai gyűjtemény, később a képtár, az ásványgyűjtemény. 1872-ben megalakult a kolozsvári magyar tudományegyetem. 1950-ben a kommunista hatalom betiltotta az EME-t, az akkori székházát gyűjteményeivel együtt elkobozta. 1989-ig csupán jelentős személyiségek folytatják saját műhelyükben azt a munkát, amelyet már az intézmény nem végezhetett el. /Szabó T. Attila és mások./ 1990-ben újjászervezték az EMÉ-t. Öt szakosztállyal kezdte meg a működését, újraindította az Erdélyi Múzeum folyóiratot és a Természettudományi Közleményeket, valamint az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatot. Ez a struktúra jelentős mértékben vonzotta az erdélyi tudományos élet képviselőit, és a tudományos élet is ugyanolyan alapossággal indult be. 1623 rendes tagja van az Egyesületnek, pártoló tagjainak száma 82, a beiratkozott egyetemi hallgatók száma pedig 2563. A Sapientia - Magyar Tudományegyetemen az EME több tagja állást vállalt. Az EME is megtalálja majd a maga pászmáját, amelyet ezután fog művelni a tudomány területén. Az EME integráló tényező szeretne lenni a különböző magyar tudományos műhelyek között, anélkül hogy monopóliumra törekedne. Az EME kezdeményezte a különböző egyesületek között a könyvtári együttműködést. Feldolgoznák számítógépes rendszerben a különböző könyvtárakat, hogy ezek egymással összeköthetők legyenek, így létrejöhet egy olyan könyvtári hálózat, amely tulajdonképpen létezik, de elszigetelten. Egyed Ákos reméli, hogy majdan egy nagy központi könyvtárat és információs központot is létrehozhatnak. Nemsokára kijön az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XI. kötete, nyomdában van a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon IV. kötete. A Székely Oklevéltárat is az EME gondozza, és folyamatosan jelennek meg az Erdélyi Tudományos Füzetek. Az EME másik munkaterülete a kutatás. Folyik a felajánlott családi hagyatékok gyűjtése, bár az elhelyezéssel nagyok a gondok. Az EME tagtársak fizetés nélkül végzik a munkát, a belső munkatársak kivételével, az elnökség ugyancsak társadalmi munkában dolgozik. /Köllő Katalin: Az erdélyi tudományosság múltja, jelene és jövője. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ "

"Harminchat alapító taggal Nyárádszeredában alakult újra az egykori Hangya Szövetkezet. A szövetkezeti tagok legalább egy részvénnyel rendelkeznek, melynek névleges értéke 100.000 lej. Czakó József elmondta, hogy sikerült megszerezni a jogi személyiséget a szövetkezetnek. A most megalakult szövetkezet jogutódja a Hangya Szövetkezetnek. Az alapító okirat szerint a szövetkezet majd a kistermelők által termelt javak forgalmazását vállalja fel. A tervezett, falvakban és városokban kiépítendő üzlethálózattal megteremtődik a lehetőség arra, hogy közvetítők nélkül szerezhessék be az egyes közösségek a legszükségesebbeket. A hiánycikkeket a szövetkezet előnyös áron felvásárolja a nagyforgalmazóktól, melyeknek cserébe a helyi termékeket kínálja majd. Szeretnék, ha más központokban is elindulna a Hangya Szövetkezet újraszervezése. /Korondi Kinga: Újraalakult a Hangya Szövetkezet. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./"

"Júl. 26-án a Szatmár Megyei Múzeum könyvtártermében megtartott gyűlésen ismertette a nemzetközi kutatógárda a néhány hete megkezdett terepmunka eredményét, melynek során a Felső-Tisza-vidéki svábok történetét, kultúráját és életét szerették volna megismerni. A kutatócsoportok elindultak a falvakba Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában és Magyarországon, ahol hang- és videofelvételeket, fényképeket készítettek. A Tübingeni Történeti Intézet (Németország) támogatásával már 2000 óta kutatják a svábság életét és kultúráját, az idei évben a vallással és a családdal kapcsolatban végeztek különböző felméréseket. A kutatómunka során előkerült egy mérki sváb asszony egy szovjet munkatáborban titokban írt naplója is, melyet a tervek szerint külön kiadványként több nyelven fog megjelentetni a Megyei Múzeum, és valószínűleg meg fog jelenni egy kötet a Szatmár környéki, eddig ismeretlen sváb költők verseiből is. /C. L.: Szatmár Megyei Múzeum: A svábság életéről tanácskoztak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 27./"

"Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "

"Aug. 2-án az RMDSZ elnökségével egyeztetettek a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői, miután az utóbbi időben kérdésessé vált az új szakok finanszírozása. Tonk Sándor rektor elutasította a Ziua napilap erdélyi kiadásában a Sapientiával kapcsolatban megjelent vádakat. A magyar állam azoknak a körmére kellene, hogy nézzen, akik a magyar adófizetők pénzét a határon túliak támogatására költik - figyelmeztet tegnapi számának címlapján a Ziua országos napilap erdélyi kiadása. A lap szerint a Sapientia Alapítvány veszteséges ingatlanügyleteket bonyolít le a magyar állam kárára, és luxusszékhelyek vásárlására költi az évi kétmilliárd forintos támogatást. "A Sapientia Egyetemnek a titkosszolgálatokat megszégyenítő titoktartással sikerült fényűző székhelyeket vásárolnia, a magyar kormánytól kapott évi kétmilliárd forintból. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy évvel ezelőtt a hírhedt Kurkó János György üzletembertől a piaci érték háromszorosáért vásárolta meg az egyetem csíkszeredai székhelyévé átalakított Hargita Szállót. A Sapientia Alapítvány nemrég újabb székhelyet vásárolt a rektorátus és az adminisztráció számára, Kolozsváron; eközben a nagy költségekre való hivatkozással a román államtól is pénzt követel" - állotta a Ziua. Tonk Sándor rektor komolytalannak tartotta a napilapot, és tájékozatlannak a cikk szerzőit. A Sapientia kuratóriuma mindig csak akkor döntött valamely épület megvásárlásáról, amikor az ingatlanok jogi státusa tisztává vált. A csíkszeredai Hargita Szálló épületét a Bradul Részvénytársaság adta el a Hotel Hargita 2000 Részvénytársaságnak, amelynek részvényeit az üzlet megkötése előtt a Sapientia vásárolta meg. Az ingatlant azért kellett a Hargita Szálló megvásárlására alakult Hotel Hargita 2000-en keresztül megvásárolni, mert ha az alapítvány közvetlenül vásárol, nem igényelhette volna vissza az áfát. A Sapientia 1,95 millió dolláros vételáron jutott az ingatlanhoz; a HTMH igazságügyi értékbecslőkkel végeztette el az épület értékének a felbecsülését. Ők több mint 3 millió dollárban határozták meg az ingatlan értékét. A Sapientia-EMTE új szakjainak finanszírozása kapcsán kialakult vita volt a fő témája az aug. 2-i tanácskozásnak, amelyen az RMDSZ csúcsvezetése, illetve az egyetem vezetősége vett részt. Stratégiai kérdésekről egyeztettek, miután az utóbbi időben felmerült, hogy a HTMH nem vállalná az új szakok pénzbeli támogatását. "Reméljük, nem jutunk el oda, hogy ne indíthassunk be olyan szakokat, amelyekre már megtörtént a felvételi" - mondotta Tonk. /Salamon Márton László: "Alaptalan vádak". RMDSZ-EMTE egyeztetés a finanszírozásról. = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./"

"Az aradi minorita szerzetesek az 1918-as impériumváltást követően is kiálltak magyar katolikus híveik védelmében. Akkor, amikor az új hatalom tiltó rendelkezései iskoláinkat, nemzetiségi létünket fenyegették. Az utóbbi évben azonban Aradon a belvárosi katolikus plébánián és a rendházban végbement változások sora a város peremkerületeinek templomai felé kényszeríti a hívek egy részét. A belvárosban nemcsak a magyar misék száma csökkent, hanem a papok tökéletes nyelvismeretének hiányában a prédikációk színvonala is. A gyóntatószékben a pap udvariasan megszólal: mondja románul, mert nem értem az ön anyanyelvét. Nyílt titok Aradon, hogy a rendházat apácakolostorrá is szándékoznak alakítani. Moldvai apácák jönnének, így az irodában a használt nyelv kizárólagosan csak a többségi nemzet nyelve lenne. Lassan már nem maradna senki, aki elolvassa a régi iratokat, anyakönyveket. Akárcsak a megyei könyvtárban és levéltárban! Ujj János újságírót az utóbbi hetekben annyian keresték meg ilyen panaszokkal, hogy szóvá kell tennie a nyelvismeret kérdését. A hónapok óta Aradon tartózkodó minorita atyák tudomására kellene hozni, hogy az aradi belvárosi római katolikus hívők túlnyomó többsége magyar anyanyelvű. A belvárosi hívek magyar katolikusok szeretnének maradni. /Ujj János: Magyar katolikusok akarunk maradni! = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./"

"A szovátai Teleki Oktatási Központban (TOK) 28 gyermek és fiatal sajátította el Bandi Dezső, az idős művész-pedagógus irányításával a fafaragás, a kerámiaművészet és a gyöngyfűzés alapelemeit. /Szovátán ma nyílik a faragótábor kiállítása. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./"

"Aug. 24-én Széken a falu ünneplőbe öltözötten fogadta a hatalmas vendégsereget, amely Bertalan napján ünnepelni jött a Mezőség legnagyobb magyar közösségébe. Emlékezni a 285 évvel ezelőtti tatárjárás pusztításaira, de mindenekelőtt ünnepelni Szék ezeréves múltját. A szervezők szeretnék egyféle református zarándokhelynek megtenni Széket. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is megbotránkozott a Reformátusok Világszövetségének Nagyváradon tartott tanácskozásán elhangzottakon. A nyugati liberális értékrendet valló református vezetők szerint az erdélyi reformátusoknak le kellene mondaniuk egyházi ingatlanjaik visszaszerzéséről, meg kellene alkudniuk sorsukkal. A kilencvenes években az egyház újból elkezdett építkezni, és kisajátított épületei helyett újabb kétszázötven épületet emelt - mondta a püspök. A vendégsereg Szék bejáratához vonult, ahol a Nagyváradról érkező Orbán Viktor volt magyar miniszterelnököt üdvözölték. A magyar politikussal együtt érkezett Tőkés László királyhágómelléki református püspök is. - Mi halt ki belőlünk, hogy tömegestől hagyjuk el Erdélyt? - kérdezte a püspök. Ennek az együttlétnek a szoboravatáson túl eredménye, hozadéka kell hogy legyen, hogy e negatív folyamatokat megállítani tudják. A püspök a Reformátusok Világszövetségének egyhetes nagyváradi történéseit ismertetve megdöbbenésének adott hangot, hogy a résztvevők nem voltak hajlandók közös nyilatkozatban elítélni a kommunizmus szörnyűségeit. A nyugatiak arra hivatkoztak, hogy a témát még tanulmányozniuk kell. Vajon mennyi időre van szükség ahhoz, hogy az emberiség megértse, a kommunizmus százmilliónyi áldozata a világ egyik legnagyobb szörnyűségét jelenti? Az RMDSZ-ről szólva, Tőkés László többek között elmondta: az érdekvédelmi szervezetnek vissza kell térnie a kilencvenes évek eleji hőskorszakába, ahhoz az eskühöz, amelyet 1992-ben a Szent Mihály-plébániatemplomban tettek le szenátoraink és képviselőink. A térre több ezres hallgatóság gyűlt össze, Orbán Viktort és feleségét, Lendvay Anikót, percekig tartó vastaps fogadta. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke beszédében az ötvenkét országban élő magyarok üdvözletét tolmácsolta az egybegyűlteknek, majd világszövetségi zászlót adományozott a széki közösségnek. Szék Kolozs megye gyöngyszeme, amire mi mindannyian büszkék kell hogy legyünk - mondotta Vekov Károly parlamenti képviselő. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint Szent István olyan nemzetet hagyott az utókor számára, amely állami keretekkel vagy anélkül, de mindig meg tudott maradni. Szék történelme ugyanaz, mint a magyar nemzet történelme. A község polgármestere, Sallai János a helyi tanács döntése nyomán átadta Orbán Viktornak Szék díszpolgári címét. A volt magyar miniszterelnök a kitüntetés átvétele után a hallgatóság hosszan tartó tapsa közepette beszédet mondott az ünnepségen résztvevők előtt. Miután visszaemlékezett azokra az évekre, amikor sok magyarországi népzenét, néptáncot kedvelő fiatal számára Szék búcsújáró hellyé vált, a széki népviselet egyedi szépségét és jelentőségét méltatta, amely sokfelé a legjobb munkahelyi ajánlásnak bizonyult. Orbán emlékeztetett rá: talán egyetlen nemzet sincs a világtörténelemben, amelynek ennyiszer kellett volna újrakezdenie, a semmiből új világot építenie. Azonban nem csak a kisebbségi sorban élőknek van szükségük a reménykedésre, hanem azoknak is, akik autópályán járnak, és sokkal jobban élnek, mint a mezőségiek. A múltra való emlékezés és közös reménység nélkül ők sem élhetnek. Orbán a keresztény értékrendet a Szent István-i államalapítás ránk testált legértékesebb hagyatékának nevezte. Mint fogalmazott, István király nem úgy akarta kibékíteni a szemben álló feleket, a nemzetet, hogy olcsó kompromisszumokat keresett. A magyar nemzet életét a keresztényi értékrend elvárásaihoz igyekezett igazítani. A Kárpát-medencében független és erős Magyarországot kell építenünk, amely a nemzethez tartozó minden magyar számára jó reményeket biztosít a jövőben. Olyan Magyarországra van szükségünk, amelyre a határoktól függetlenül minden magyar ember számíthat. Mindenkire szükségünk van, és ezt mindenkinek éreznie kell a Székelyföldtől Kolozsvárig, fogalmazott Orbán Viktor. A romokon azonban együtt, közös összefogással kell építkeznünk! Példaként a bonchidai Bánffy-kastélyt említette, ahol a "magyar kormány támogatásával és a román kormány beleegyezésével" történik az újjáépítés. Lassan megyünk előre, de megtettük az első lépéseket: van magyar igazolvány, van magyar egyetem, van már magyar tőke is ezen a vidéken - mondotta. A többször is hosszas tapssal megszakított beszédet Orbán Viktor a szokásos felkiáltással fejezte be: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Végül leleplezték a két világháború hősi halottaira és a Bertalan-napi tatárjárásra emlékeztető emlékművet. /Makkay József: Az ezeréves Szék ünnepe. Díszpolgárrá avatták Orbán Viktort. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./"

"Huszonöt éve, 1977. aug. 25-én halt meg Kós Károly építész, grafikus, író, könyvkiadó, politikus.Kós Károly 1883. dec. 16-án született Temesváron. Nagyszebenben, Kolozsváron és a budapesti Műegyetemen végezte építészmérnöki. Még nem volt 30 éves, amikor a főváros őt és társát, Zrumeczky Dezsőt bízta meg az új állatkert pavilonjainak megtervezésével. 1910-ben építette sztánai házát, a híres Varjúvárat, és megírta A régi Kalotaszeg című könyvét. 1911-től adta ki Kalotaszeg című folyóiratát, és megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. 1919 tavaszán megszervezte a Kalotaszegi Köztársaságot, amelynek címert, zászlót, pénzt és bélyeget tervezett. Tervezett templomokat, lakóházakat, restaurált középkori építményeket. Kós Károlyt a transzszilvanizmus atyjának szokták nevezni, munkásságának központjában a szülőföld értékeinek megbecsülése, a hagyományok továbbvitele, a kor kihívásainak megválaszolása állt. Főbb épületei: Budapesten a Városmajor utcai iskola (Györgyi Dénessel), az óbudai református parókia (Zrumeczky Dezsővel), a zebegényi templom (Jánszky Bélával), a sepsiszentgyörgyi Leánygimnázium és Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvárt a Műcsarnok, a Monostori úti református templom. Ő tervezte a kispesti Wekerle-telepet és két épületét a Főtéren, s számos értékes tanulmányt tett közzé a magyar művészetről. Jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar politikai élet megszervezésében. Paál Árpáddal és Zágoni Árpáddal röpiratokat adott ki Kiáltó szó címmel, részt vett a Magyar Néppárt és a Magyar Szövetség megalakításában, s szerkesztette Benedek Elek Vasárnap című politikai lapját. Sztánai nyomdájában elkészítette Erdély kövei és Attila királról ének című műveit, amelyeket maga illusztrált. 1924-ben alapította meg az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadót, ott volt 1926-ban az Erdélyi Helikon magalapításánál, 1931-44 között ő szerkesztette a folyóiratot. Regényeinek tárgyát legtöbbször Erdély múltjából merítette, művei nagyban hozzájárultak a romániai magyarság nemzeti tudatának kialakításához. Első regénye, A Varjú nemzetség (1925) a Bethlen Gábor halála utáni kort, Az országépítő (1934) Szent István tragédiáját idézte fel. Budai Nagy Antal című drámája (1936) az 1437-es felkelés vezetőjének tragikus sorsát ábrázolta. 1940-44 között mezőgazdasági építészetet tanított Kolozsvárt. 1944-ben sztánai otthonát kifosztották, kéziratait elpusztították, Kolozsvárra kellett menekülnie. 1945-ben a Magyar Népi Szövetség vezetőségi tagja, a Romániai Magyar Képzőművész Szövetség elnöke, 1946-ban képviselő lett, 1952-től nyugdíjasként főleg irodalommal foglalkozott. 1937-65 között a református egyházmegye főgondnoka. Kolozsvári otthona 1977-ben bekövetkezett haláláig az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. /25 éve halt meg Kós Károly. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./"

"Markó lapja, a Népújság A Népszabadságban olvastuk címmel beszámolt a lap vádaskodásáról: Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke egyetlen rendezvényére nagyobb összegű támogatást kapott a leköszönt Orbán-kormánytól, mint amennyit az Illyés Közalapítvány az erdélyi magyarság idei egész éves támogatására utalt át. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a hét végén, Orbán Viktor erdélyi látogatása alkalmával újabb heves támadást intézett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői ellen, akiket azzal vádolt, hogy kisajátították a magyarországi támogatásokat. Tőkés felrótta a szövetség vezetőinek, hogy "monopolizálják" az erdélyi magyar közösség teljes anyagi erejét, s a támogatásképpen kapott összegeket "tetszés szerint használják fel". Tűrhetetlen, hogy az elosztást egy "RMDSZ-es klikk" sajátítsa ki. Az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriuma útján idén összesen 221 millió forintnyi támogatást juttatott az erdélyi magyarságnak. Ebből mintegy 200 milliót a hét - oktatás, írott és elektronikus sajtó, önkormányzatok, ifjúság, egyházi és szociális, tudományos és gazdasági - szaktestület útján, nyilvános pályázati alapon osztottak el az illető területek szakmai képviselői. A fennmaradó összeg az alkuratóriumi iroda működését és a szaktestületek költségeit fedezte. Tőkés László az ötnapos nagyváradi református világtalálkozóval kapcsolatos költségekre a leköszönt Orbán-kormány 242 millió forintos támogatást utalt ki. Közvetlenül az Orbán- kormány leköszönése előtt, az Illyés Közalapítvány Budapesten elkülönített "stratégiai alapjaiból" 80 millió forintot juttatott a kolozsvári Easy Alapítvány útján Erdélybe. Az összegből a Krónika 60 millió forintot, az RMDSZ belső ellenzékének számító Reform Tömörülés egyik vezetőjének magáncége (Erdélyi Magyar Könyvklub) pedig 20 millió forintot kapott. Szintén az Orbán-kabinet leköszönése előtt, az Új Kézfogás Közalapítványtól a Krónika napilap 30 ezer dolláros támogatást nyert el. Ehhez adódik az a számtalan kisebb - de egészében véve sok tízmillió forintra rúgó - összeg, amelyeket a napilap a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és magyar állami cégek képviseletei útján, reklám- és kiadói szolgáltatásokért kapott. A Krónikát a Nagyváradon bejegyzett Krónika Kiadóház Rt. adja ki, amelynek jelenlegi főrészvényese - 82 százalékos arányban - Veres Lajos budapesti lakos, aki - a Népszabadság szerint - Orbán Viktor barátja. A Krónika - a Népszabadság szerint - egész évben látványosan a Fidesz mellett kampányolt. /A Népszabadságban olvastuk. Tőkés László volt az Orbán-kormány kedvezményezettje. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./"

"A haláltábor utóéletéből. A ma 88 esztendős Czumbil István 1944 őszén magyar katonaként megsebesült a fronton. Mire a szovjet-román csapatok bevonultak szülőfalujába, Mezőteremre, ő már befejezte a háborút, és odahaza gazdálkodott. Néhány nap múlva a román csendőrőrmester kidoboltatta, hogy a magyar seregből lemaradtak jelentkezzenek az őrsön, ahol érvényes papírokat kapnak. Jelentkeztek, de nem igazolványt kaptak, hanem menetoszlopba rendelték őket a román csendőrök, és vitték őket a földvári haláltáborba. Csirák János nevű sorstársa emlékezett: 1944 novemberében a mi vidékünkről több emberszállítmányt irányítottak Földvárra, az övéké volt az utolsó. Az előző transzportokból a magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Mire ők utolsókként odaérkeztünk, az oroszok rájöttek, hogy a románok becsapják őket: a románok Erdélyből el akarják távolítani a magyarokat, és a valóságban az összeterelt magyarok nem partizánok, ahogy a románok állították. Az egész földvári tábor csak azért volt, hogy a magyar pusztuljon. És Földváron tényleg nagyon sokan meghaltak. Földváron földbe ásott, náddal fedett viskókban, ugyancsak földből készített ágyakon feküdtek, és nagyon fáztak, mesélte Kún Ferenc börvelyi túlélő. Enni alig kaptak, a tífusz is pusztított. Az idő múlásával egyre sűrűbben kellett temetni. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben ez állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A szovjetek tehát nem kötelezték el magukat egész Erdély visszaadása mellett, de nem is zárták ki ennek a lehetőségét. Az 1944. szeptember 11-16. között megtartott második quebeci konferencián Franklin Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a következő javaslatot terjesztette elő: Magyarország kapja meg Észak-Erdélyből az Arad-Szatmár határsávot, amely 14 500 négyzetkilométer és 1 millió 98 ezren lakják, Észak-Erdély többi része pedig kerüljön Romániához. - A román kormány azonban mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározta: lépéseket tesz az ügy előmozdítása érdekében. Kezdődött az etnikai tisztogatás, a földvári haláltábor ezt szolgálta. Azután, hogy a román csendőrök sok magyart Földvárra juttattak, 1945 januárjában a szovjetek több ezer férfit és nőt Ukrajnába deportáltak, ahol többségüket évekig a dombászi szénmedencében dolgoztatták. A 89-es fordulat után a volt ukrajnai deportáltak előbb Magyarországról kaptak kárpótlást, majd Romániában is olyan törvény született, amelynek értelmében havi juttatásban részesülnek. A földvári haláltábor túlélői nem kapnak kárpótlást. Czumbil bácsi kérdése előbb a megyei munkaügyi igazgatósághoz, majd a Volt Politikai Foglyok. A Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy, a második világháború idején is végig Romániához tartozott Dél-Erdély területén fenntartott lágerben. A Földváron történteket tehát nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kell(ene) ismerni: mindenért, ami itt megesett, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. /A haláltábor utóéletéből. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./"

"Ne mi foglalkozzunk a vasgárda múltjával, figyelmeztetett a közelmúltban Fodor Sándor a Szabadság hasábjain (Vigyázat: ne mi!). Herédi Zsolt ezzel a megállapítással nem ért egyet. Hasonló nemes szellemiség vezérelte Cseres Tibort is, amikor a Hideg napok című könyvében megírta a magyar katonák és csendőrök bácskai vérengzését. Válaszul gondolta, megjelenik majd szerb szerzőtől hasonló gesztusként, a szerbek által, a háború végén végrehajtott vérengzésről is egy hasonló krónika (a Tito partizánjai által kivégzett magyar civil áldozatok számát negyvenezerre becsülik). Hasonló szerb gesztus a hivatalos történetírás, politikum, illetve az írótársadalom részéről a mai napig nem jelent meg. Saját bűnökről nem akartak hallani. A cseh és szlovák állam ma is úgy viszonyul a magyar- és németellenes diktatórikus Benes-dekrétumokhoz, mint valami szentíráshoz. Ami a román politikumot, történetírást stb. illeti, hány magyarellenes cselekedetet ismert el saját tettként, hányat igyekeznek tudatosítani a román néppel? Helyi példa: az oroszok által román segédlettel elhurcolt, többnyire soha vissza nem tért kolozsvári ötezer magyar munkaképes férfi esete, amit nem említenek meg sehol, semmilyen román krónikában. Ezen országok vezetői ezt kihasználták, és amikor a kommunista ideológia elvesztette hitelét, ez volt a közösséget összetartó eszme. Magyarországon viszont a kommunista hatalomnak, de akár a mai magyar baloldalnak is egyik fontos vesszőparipája a sötét múlt, és ennek visszatérésével való riogatás. Ez "olykor már túllép a szükséges történelmi múlttal való szembenézésen, és politikailag felhasználható (ön)gyalázásba megy át." A román értelmiség körében nem tapasztalható józan, kritikus szellemiség. Egy Lucian Boia vagy Gabriel Andreescu még nem csinál tavaszt. A Román Tudományos Akadémián elhangzott, történelmi múlttal való szembenézésre, a múltbeli bűnök tudatosítására ösztönző szövegrészt csak magyar újságok írták le, a román média erről szemérmesen hallgatott. A két világháború közötti időszak is a román közéletben ma a demokrácia csúcsát, a béke szigetét jelképezné. Amikor húsz év alatt három miniszterelnököt gyilkoltak meg. Ami pedig a kisebbségi jogokat illeti, Európa talán legantidemokratikusabb állama volt. Nehéz volna egy cikkben felsorolni, hiszen Mikó Imre egész könyvet írt e huszonkét év magyar sérelmeiről. A zsidóknak és a magyaroknak kellett elszenvedniük a két világháború között a vasgárdisták atrocitásait, a marsall intézkedéseinek, az általa hozott törvényeknek a következményeit. A kritikai szellem nem áll olyan szilárd alapokon a többségi nemzetnél, Herédi szerint ezért figyelmeztetni kell erre a veszélyre a románokat és a nagyvilágot is. /Herédi Zsolt: Ha nem mi, akkor ki? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./"

"A Budapesten élő Szekeres Szabolcs, az IID Gazdasági Tanácsadó Kft. vezetőjének anyagi és szellemi támogatásával jött létre a Mezőmadaras Fejlesztési Egyesület. Elkészült egy egyetemi hallgatók helyszíni munkája alapján megírt tanulmány Mezőmadaras település gazdasági tevékenységének modellezése, a mezőgazdaság színvonalának fejlesztése címmel. A mezőgazdasági tanulmányon kívül a Határon Túli Magyarok Hivatalától szociológiai tanulmány elkészítésére kaptak támogatást, az Új Kézfogás Alapítványtól pedig a falu fejlesztési tervére. A Mezőbánd községhez tartozó 1800 lelkes falu, Mezőmadaras a vonzáskörében levő kisebb településekkel közösen már nem itt tartana a fejlődésben, ha maga intézhette volna a dolgait. Az önállóvá válás érdekében az aláírásgyűjtés megtörtént, azt eljuttatták Kelemen Atilla képviselőnek, és azóta is várják, hogy valami elmozdulás történjen. A Pro Professione Alapítványtól céladományként negyvenmillió lejt kaptak, amiből 60 kocsi követ terítettek el a faluba vezető útra. Valamennyi pályázatuk eredményes volt az Illyés Közalapítványnál is, ahonnan irodafelszerelést, számítógépet és nyomtatót nyertek, továbbá egy videovetítő készüléket és tartozékait valamint a Rendhagyó történelemóra kazettáinak beszerzésére szükséges összeget. 800.000 forintos támogatást nyertek egy ifjúsági ház engedélyezési tervének költségeire. Az Illyés Alapítvány jóvoltából a szénáságyi iskola felszerelését egy tévé- és videokészülékkel gyarapították, s az Illyés Alapítványnál sikeresen pályáztak az ingázó gyerekek támogatása érdekében. /Falufejlesztési egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./"

"Fey László ismét támadta Tőkés László püspököt. Legutóbb a Református Világszövetség Európai Területi Tanácsának nagyváradi nagygyűlésén Tőkés László püspök olyan állásfoglalást követelt, amely szerint „etikai szempontból egyenlőséget kell tenni a kommunizmus és a fasizmus közé”, de javaslatát nem fogadták el. Fey ezt az egyenlőséget cáfolta, hozzátéve, Fey tévesen nevezték kommunizmusnak, mert hivatalosan soha sehol sem illették magukat ezzel az elnevezéssel. Fey szerint a sztálinizmus elnevezés volna a helyesebb. Általában arra hivatkoznak, hogy mindkét szélsőséges rendszer kegyetlen, embertelen elnyomó diktatúra volt, amely sok millió áldozatot követelt. A nácik létrehozták a koncentrációs táborokat, a bolsevikok a Gulágot, illetve a kommunista csatlós államok a maguk börtöneit és kényszermunkatáborait. Mindkettőben a terror, s félelem tartotta rettegésben az embereket. Fey idézte Hitlert az alacsonyabb rendű népekről, a zsidókkal szembeni bánásmódról. Fey megvédte a diktatúrát: a szocialista-kommunista tanításban ilyesmit nem lehet találni. Szörnyű visszaélések történtek; a háború idején Sztálin egész népeket deportált keletebbre. A kommunisták célja az osztályok megszüntetése volt, nem a „kizsákmányolók” fizikai megsemmisítése. Őket megfosztották a vagyonuktól, de elvileg élni hagyták őket. A fasizmus viszont nem tett lehetővé ilyen egérutat: a zsidót akkor is elpusztították, ha kikeresztelkedtek. A kommunisták, ha valakit börtönbe vetettek, vagy kivégeztek, többnyire legalább egy látszatpert rendeztek, családját szabadon hagyták, állította Fey. Szerinte: „Ha a kereszténységet nem ítélhetjük el sommásan az inkvizíció túlkapásai alapján, az úgynevezett kommunizmus fogalmát sem szűkíthetjük le a CSEKA, GPU, KGB tevékenységére. Ez nem a lényege volt, hanem a vadhajtása.” /Fey László: Kommunizmus = fasizmus? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"

"Titokban üléseztek Snagovon a NATO és a tagjelölt országok titkosszolgálatainak vezetői. Romániának azokat a titkosszolgálati tiszteket, akik részt vettek a "megtorló műveletekben", el kell távolítani - jelentette ki William Maetzer, a NATO titkosszolgálati osztályának igazgatója. Az Észak-atlanti Védelmi Szövetség államainak, illetve a NATO-tagjelölt országoknak titkosszolgálatai a múlt héten Snagovon megbeszéléseket tartottak, ahol a román hírszerző szolgálatok NATO-kompatibilissé válásának folyamatát is elemezték. Maetzer szerint a román illetékeseknek be kell vezetniük a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ feletti parlamenti ellenőrzést, az illetékes minisztériumoknak pedig el kell fogadniuk a NATO-országokban alkalmazott, erre vonatkozó törvénycsomagot. Az SRI jelenleg 60 országgal áll csereinformáció-szolgáltatási viszonyban, a másik román szerezet, a Külföldi Hírszerző Szolgálat pedig 75 más országbeli szakintézménnyel. Radu Timofte, a SRI igazgatója szerint a volt Szekuritáté aktivistáinak kiszűrése a "demokrácia értékeivel szemben kinyilvánított lojalitás" kritériuma alapján megy végbe. /Incze Ferenc: Leplezett találkozás. Snagovon tanácskoztak a titkosszolgálatok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./"

"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke következetesen próbálja az RMDSZ-en belüli polarizációt a párbeszéd-konfrontáció ellentétpárból levezetni, állapította meg Kiss István, a Reform Tömörülés Maros megyei elnöke. A szövetség elnöke és csapata állandó párbeszédet folytat a mindenkori román kormánnyal. És mi az eredménye a párbeszédnek az erdélyi magyarság szempontjából? 1993 és 1996 között is folyt a párbeszéd az akkori kormánypárttal a nyilvánosság kizárásával, titokban. A legismertebb esemény ebben az időszakban Neptun-ügy néven ismert. Akkor, nem sokkal az RMDSZ brassói kongresszusa után Frunda György, Borbély László és Tokay György titokban tárgyaltak az akkori kormánypárt képviselőivel, azt a káros látszatot keltve - elsősorban a nemzetközi közvéleményben -, hogy a romániai magyarság helyzete jó, a kisebbségi kérdés ebben az országban megoldott. A Szövetségi Képviselők Tanácsa - többek között Tőkés László kérésére - Állásfoglalásban jelentette ki Neptun után: "Az SZKT 1993. szeptember 25-ei ülésén a tiszteletbeli elnök és a politikai alelnök helyzetelemzései, valamint Tokay György és Borbély László képviselők beszámolói és a frakciók állásfoglalásai alapján megállapította, hogy az RMDSZ három közismert politikusa mandátum nélkül vett részt és tárgyalt a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek." Ez volt a valóság és kilenc év után az SZKT állásfoglalásával akkor egyetértő Markó úgy emlékszik, hogy Tőkés embereket akart megsemmisíteni! Ugyancsak 1993-ban Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelentette, hogy egyfajta etnikai tisztogatás folyik Erdélyben. Ez ellen Bukarestben pánikhangulatban tiltakoztak egyes RMDSZ-képviselők, együtt a román politikai pártok vezetőivel. Pedig nyilvánvaló volt a magyarság háttérbe szorítása majdminden területen. - 1996 végére az RMDSZ-ben már megszokottá vált, hogy a döntéshozó testületeket megkerülve egypár vezető politikus párbeszédet folytat a román pártok képviselőivel, egyezségeket kötnek, s utólag az elnök elfogadtatja ezeket az SZKT-val. Ez történt az RMDSZ kormányba lépésekor is. Később lehetett dicsekedni azzal, hogy az egyházak visszakapnak egypár ingatlant, de ez általában csak papíron történt meg. Lehetett a romániai magyar oktatás bővítéséről beszélni, de az RMDSZ Operatív Tanácsa volt az, amely talán véglegesen aláásta a kolozsvári állami magyar egyetem ügyét és - természetesen "párbeszéd" útján - bevitte a köztudatba a multikulturalitás fogalmát. Ezután az SZKT határidőt szabott a kormánynak a Bolyai-egyetem visszaállítására. A határidő lejárta előtt pár órával hathatós RMDSZ-közreműködéssel kitalálták a Petőfi- Schiller-egyetemet (1998/687-es Kormányhatározat, egyik aláírója Tokay György miniszter). Emiatt az RMDSZ a kormányban maradt, egyetem azonban nem lett. Az RMDSZ-programban szereplő autonómiáról Frunda György kijelentette: "Nem lehet etnikai alapon létrehozni az autonómia intézményét, hanem a helyi közösségek kell létrehozzák. Véleményem szerint a kulturális autonómia biztosítva van Romániában". Frunda: "Az etnikai alapú területi autonómia létrehozására nem látok esélyt". Clinton elnök modellértékűnek minősítette a román kormány kisebbségpolitikáját. Az utóbbi időben létrejönnek az SZDP és az RMDSZ között a protokollumok, de a megszabott határidőket a kormánypárt nem tartja be (például a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Középiskola esetében, ahol négy évig húzzák-halasztják a megoldást, jóllehet a kormánypárttal kötött megállapodás csak egy évre szól!), vagy az országos protokollum lejárta előtt pár hónappal a megyei szintűeket nem hajlandó megkötni (Bihar, Kolozs és Kovászna megye). Az erdőket, földeket a sikerpropagandával ellentétben még mindig nem adják vissza, a Hargita megyei 85 ezer hektár visszajuttatott közbirtokossági erdő csak töredéke annak, amit a román kommunista állam elvett az erdélyi magyaroktól. A jó viszonyt fenntartandó, 1993 óta az RMDSZ vezetői sorozatban szervezték és szervezik a magyarországi baloldal politikusainak hivatalos erdélyi találkozóit, lakossági fórumait. A Fidesz, MDF és MIÉP politikusai is elég gyakran megfordulnak Erdélyben, de nem az RMDSZ hívására. Az együttgondolkodást szorgalmazó Markó elnök a megoldásokat közösen keresve általában a jobboldal, a nemzeti oldal rendezvényeit nem tiszteli meg jelenlétével. Azért gratulált oly gyorsan az erdélyi magyarság nevében is Medgyessy Péternek. A magyarázatot a villámgyors gratulációra Borbély Zsolt Attila adja: "A kormányváltásnak szurkolt, mert egy MSZP-SZDSZ-kormány alatt nem kell attól félni, hogy a közösség-önfeladás egy adott pontján Budapesten egy nemzetileg elkötelezett kabinet kijelenti, hogy eddig és ne tovább. Hogy elég volt az erdélyi magyarság érdekeinek kiárusításából". Ezért nem vett részt az idei bálványosi szabadegyetem rendezvényein. "Fölösleges a rendezvény-ellenrendezvény-féle rivalizálás", mondta Markó azután, hogy irányításával az RMDSZ létrehozta a MIT ellenében a MIÉRT-et, és első dolga volt a nyárádszentmártoni szabadegyetem megszervezése, melyen felvonult a magyarországi és romániai neokommunista politikusok egész sora. Kiss István emlékeztetett arra a hadjáratra, melyet Markó és csapata folytatott a halálosan beteg Zonda Attila ellen azért, mert az egy olyan demokratikusan működő megyei szervezetet akart kialakítani Maros megyében, amelyben a tagság véleményét is meghallgatják. Csapó József szenátor kiiktatása azért volt fontos, mert autonómia-statútuma nem tetszett a román kormányköröknek. Verestóy Attila szenátori széke annyira fontos volt, hogy a Kolumbán Gábor ellen folytatott sikertelen lejárató kampány után választási csalástól sem riadtak vissza. Udvarhely Erdély legrendezettebb, leglátványosabban fejlődő magyar városává vált Szász Jenő polgármestersége alatt, de a Verestóy uralta helyi "szövetség" évek óta áskálódik ellene. És a példákat lehet sorolni. Szőcs Gézától, Borbély Imrétől, András Imrétől, Kincses Elődtől, Bardóczy Csabától szabadulni kellett, mert másként gondolkodtak, mint a "párbeszéd" emberei. 2001 februárja óta húzzák-halasztják a Maros megyei Reform Tömörülés képviselőjének TKT-ba való kooptálását, Markó elnök hivatalának közreműködésével. Botrányos, ahogyan az RMDSZ-ben semmiféle vétséget el nem követő jelöltet megfosztották TKT-tagságától. Ez ügyben Markó Attila bizottsági elnök időhúzása ellenére 2002 áprilisában a Reform Tömörülésnek igazságot szolgáltató döntést hozott a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság. Az elnöki hivatal alkalmazottai - nyilvánvaló, hogy utasításra - egyszerűen nem gépelik le (!) a határozatot és nem hozzák nyilvánosságra a döntést. /Kiss István, a Reform Tömörülés Maros megyei elnöke: Párbeszéd vagy konfrontáció? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 1./"

"Ünnepi rendezvénysorozattal emlékeznek meg október 11-én és 12-én Kolozsváron és Zilahon a két Fadrusz-mű, a Mátyás- és a Wesselényi-szobor leleplezésének 100. évfordulójáról. Az eseményen előreláthatóan a román és a magyar kormány képviselői, többek között Serban Mihailescu főtitkár, Cristian Diaconescu államtitkár, valamint a művelődési Minisztérium képviselője, magyar részről pedig Kiss Elemér, a miniszterelnöki hivatal vezetője, Szabó Vilmos, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára, Kocsi László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vesz részt. Ugyanakkor legfelső szinten képviselteti magát az RMDSZ, valamint a helyi hivatalos szervek. Jelenleg a munkások a nemrég ismeretlenek által festékszóróval lefújt szobortalapzatot tisztították le. A polgármesteri hivatal képviselője kifejtette: érdeklik az esetleges UNESCO pénzek a főtéri szoborcsoport restaurálására, amelyet "a román szobrász, Ioan Fadrutiu" alkotott. Funar polgármester nem ért egyet azzal, hogy a Főtér a világörökség részét képezze. /Németh Júlia, Kiss Olivér: A világörökség részévé nyilvánítanák a belvárost. Javítási munkálatok a Mátyás-szobor környékén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./"

"A Fadrusz-napok rendezvénysorozata okt. 12-én Zilahon, a Wesselényi-szoborcsoport előtt rendezett koszorúzási ünnepséggel ért véget. A viharos sorsú Fadrusz-alkotást megtisztították, a környékét kitakarították. A szobor előtt magyar és román politikusok, egyházi és világi vezetők, cserkészek, néptáncosok és nagyszámú ünneplő hallgatta végig a román és a magyar himnuszt. A mintegy kétezer résztvevő előtt Csóka Tibor Szilágy megyei alprefektus Marc Tiberiu prefektus üzenetét olvasta fel. Kiemelte: báró Wesselényi Miklós úttörő szerepet játszott Európa e részén, ahol a feudális törvények korában még rendkívüli módon hatottak. Emlékezetes cselekedete a birtokain élő magyar és román jobbágyok felszabadítása volt. Gondolkodása korát jóval meghaladta, s műveiben a szabad piacon, a parasztság felemelésén és a nemzetiségi egyenlőségen alapuló társadalom létrehozását szorgalmazta. Wesselényi alakja Fadrusz Jánosnak köszönhetően él ma is a szilágyságiak emlékezetében, akik számára a művész a múlt század legnagyobb szobrászainak egyike - mutatott rá az üzenet. A magyar kormány nevében Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter mondott beszédet. Mint fogalmazott, Fadrusz János báró Wesselényi Miklóst ábrázoló szobra előtt a Magyarország határain túl élő magyarok több évszázados áldozatos munkájára emlékezünk. - Mind Magyarország, mind Románia belátható időn belül csatlakozni fog az Európai Unióhoz. Nekünk sikerülni fog az, amire Wesselényi és társai egy mostohább korszakban csak törekedhettek. Ehhez azonban még számos tennivaló vár ránk. Otthoni dolgainkban és az itt élő magyarok megsegítése terén - szögezte le. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a zilahi Wesselényi-szobor sorsa is hányatott volt, hiszen 1935-ben eltávolították, majd 1942-ben újra felállították. Markó Béla RMDSZ-elnök beszédében utalt arra, hogy a Fadrusz-napok kolozsvári és zilahi ünnepségei - mint egyébként a Szilágylompérton avatott Ady-szobor, a bihardiószegi Kossuth-szobor visszaállítása, vagy pedig az aradi október 6-i emlékünnepségek - azoknak a közelmúltban tartott erdélyi és partiumi megemlékezéseknek a sorába tartoznak, amelyek azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarság képes visszaszerezni történelmét. A koszorúzás után a megyei tanács épületében tudományos ülésszakot tartottak. /Tibori Szabó Zoltán: Méltóságteljesen ünnepelték Zilahon Fadruszt és Wesselényit. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./"

"A vajdasági Temerin mellett található Csurogon (Curug) sírkövet állítottak a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére. Délvidéken ez az első síremlék, amelyet a magyar áldozatok emlékére állítottak. A márványlapra egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. A csurogi vesztőhely színhelyén jelenleg szeméttelep van. Az áldozatok tetemét annak idején sintérgödörbe dobálták, illetve a szeméttelepen szórták szanaszét. Az elmúlt években a kivégzettek hozzátartozói a szeméttelepen fakeresztet állítottak, amelyet a rákövetkező napokban ismeretlenek eltüntettek. A sírkövet, mely Teleki Júlia csurogi önkormányzati képviselő kezdeményezésére került a vesztőhelyre, halottak napján szentelik fel. Teleki Júlia évek óta állhatatosan küzd azért, hogy fény derüljön az 1944-ben és 1945-ben elkövetett gazságokra, s mentsék fel a magyarokat a kollektív bűnösség terhe alól. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel jött a titói partizánok megtorlása. Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelemkutató szerint Délvidéken az elesettek száma elérheti a 40 ezret. Csurog és Temerin környékén közel háromezren vesztették életüket. Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közelben fekvő Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin). A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, megkínozták, majd nyilvánosan kivégezték őket. Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában. A hatvan évvel ezelőtt történt vérengzéseket csak az elmúlt években kezdték feltárni. /Első emlék a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A délvidéki vérengzésről több könyv látott napvilágot, például Matuska Márton: A megtorlás napjai /Forum Kiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék, 1991/, Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/, Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (Napló, Szabadka, 1996), Dr. Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva /Hatodik Síp, Budapest, 1995/, Szloboda János: Zentán történt '44-ben (Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság , Újvidék, 1997/, Matuska Márton: Temerini razzia /2001/"

"A Szabadelvű Kör és a Társadalmi Párbeszéd Csoport Mit vár a civil társadalom az RMDSZ-től címen vitaestet szervezett Bukarestben. Az RMDSZ olyan kompromisszumokat kötött, amelyek megingatták a vele szembeni bizalmat. Eltávolodás észlelhető a román civil társadalom és az RMDSZ között, ami könnyen nézeteltéréssé válhat - hangzott el a vitaesten. Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör elnöke szerint fontos, hogy ez a jelzés eljusson az RMDSZ-hez. Dinu Zamfirescu, a Társadalmi Párbeszéd Csoport tagja szerint az RMDSZ feladott olyan értékeket, amelyeket mindig is képviselt, amikor megszavazott olyan törvényeket, mint a titoktörvény, a replikatörvény, a párttörvény és - bizonyos mértékben - a Pruteanu-féle nyelvtörvény. /Salamon Márton László: Civilben az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./ A Társadalmi Párbeszéd Csoport és az RMDSZ Szabadelvű Köre által szervezett bukaresti vitaesten viszont kiderült: nem csak Reform Tömörülés vagy Tőkés László áll szemben az RMDSZ vezetésével. A Szabadelvű Kör társrendezőként való feltűnése azt jelenti, hogy az eddig a csúcsvezetés támogatójaként ismert platform is fontosnak tartja erősíteni az önvizsgálatra való hajlamot. /Csinta Samu: Össztűz. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./"

"Nagy Károly Tények és tettek címen emlékezett apjára, Nagy István íróra. Beleszőtte Nagy István A kérdőjelek felől címmel írt, kéziratban maradt önéletrajzi összegzését. Ezt a kéziratot Nagy István, a kommunista író elrejtette, titokban írta, a kommunista rendszerben. /Nagy Károly: Tények és tettek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 2. - /folytatásokban/ okt. 23./ "