"Szatmári Tibor, az RMDSZ elnökének külügyi tanácsosa adta át a pápának az RMDSZ elnöke csángóügyben írt levelét. Úgy látja, hogy áttörés érzékelhető a csángók ügyében. Olyan légkör kezd kialakulni Bákó megyében, amelyben a csángók nem félnek magyarnak vallani magukat. Ahogy az egyik kisdiák fogalmazott a pusztinai iskola magyar csoportjának lapjában: "a magyarórát szeretem erőst, és engem nem jezgetnek, mert nem félek". Markó Béla 1996-ban járt ez ügyben II. János Pálnál, Szatmári Tibor többször a bukaresti nunciusnál, nemzetközi szinten pedig igyekeztek meggyőzni az európai közvéleményt e kérés jogosságáról. Nemzetközi szinten mérföldkő az Európa Tanács 1521. sz. ajánlása, amely nemcsak kimondta, hogy a csángó népcsoport anyanyelve a magyar, hanem kifejezetten szorgalmazta az anyanyelv bevezetését az iskolákban és a templomokban. Négy faluban alakult meg az RMDSZ helyi szervezete, rendkívül nagy volt az érdeklődés. Míg a kilencvenes években csupán tucatnyi lelkes szervező gyűlt össze a Csángószövetség közgyűlésén nagy titokban, most több mint százan jöttek el Bákóba a közgyűlésre. Következő lépésként a gazdaköröket kellene megszervezni, és olyan programokat elindítani, amelyek az életminőséget is javítják. /Guther M. Ilona: Szatmári Tibor, az RMDSZ elnökének külügyi tanácsosa szerint. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./"

"Az államelnöki hivatal elősegítheti az RMDSZ és a PSD közötti "eldugult" kommunikációs csatornák újramegnyitását - nyilatkozta Gheorghe Constantin elnöki tanácsos. Az aradi Szabadság-szobor ügyében az elnöki hivatal csakis közvetítő szerepet vállal. Az elnöki hivatal máris kezd visszakozni, ugyanis az elnöki hivatal szerint a szoborról a művelődési minisztérium illetékeseivel kell tárgyalni, az államelnöki hivatal ebbe nem szólhat bele. Constantin szerint a probléma hamarosan megoldódik. "Ha nem decemberben, akkor januárban, ha nem januárban, akkor februárban: egy-két hónap semmin nem változtat." /Salamon Márton László: "Olaj a tűzre". = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"

"Napvilágot látott Kovács Kiss Gyöngy Álló- és mozgóképek. Vázlat az erdélyi főnemességről című könyve. Emlékirat-részletek, visszaemlékezések, feljegyzések, amelyek a Trianon utáni Erdély helyzetéről, illetve a szocializmus évtizedeiről számolnak be. A vörös terror olyan hagyományrendszert és életformát pusztított el, amelyeket mindaddig a történelem támaszpontjaiként szolgáltak. A történelmi családok, az erdélyi arisztokrácia (mágnások) és a székely nemesség tagjait hosszú évszázadok minden bűnéért felelősségre vonták. Elhurcoltatások, kényszerlakhelyek, kitelepítések - amelyek egy egész társadalmi kategóriát érintenek. A megsemmisítés azonban mégsem járt a várt sikerrel. Az arisztokrácia átmentődött a jelenbe. A 20. század második felében meghurcoltak vagy ezek utódai, ha nem is a régi vagyoni lehetőségekkel, de nem feledkeztek meg arról, amit elődeik közül a jelesebbek erkölcsei kategorikus imperatívusznak tartottak: közösségük társadalmi, szellemi és tudományos-művelődési életének támogatását. A meghurcoltatás éveiről, illetve a továbbélés és -lépés lehetőségeiről szólnak elsősorban a szerzők - az Apor, Bánffy, Bethlen, Degenfeld-Schonburg, Haller, Kálnoky, Korris, Kún, Lázár, Mikes, Toldalagi, Wass család leszármazottainak írásai, illetve azok az irodalom-, művészet- és családtörténeti adalékok, amelyek az összképet még relevánsabbá teszik. /Álló- és mozgóképek. Vázlat az erdélyi főnemességről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"

"Péter Miklós lelkész-professzort 1959. márc. 22-én tartóztatták le és 1964. aug. 2-án szabadult. Az egész időt a szamosújvári börtönben töltötte. A többi börtönben embertelenebbek voltak a körülmények. Olyanokat hoztak vissza Szamosújvárra, akik vagy sárgaságba vagy tífuszba estek. Az utókezelésüket itt tudták megoldani. Péter Miklósnak letartóztatása után egy évig szintén része volt a borzalmas nyomorúságban, például hetekig nem láttak vizet. Nemcsak mosakodásra, de ivásra sem jutott. A börtönben a papokat elkülönítették, így ők valóságos intézetet hoztak létre. A különféle felekezetű lelkészek majdnem másfél évig voltak együtt. Külön csoportban voltak az ortodox lelkészek, de köztük is külön a szerzetesek. A másik csoportot a görög katolikusok képezték, köztük is külön csoportot, akik engedve a nyomásnak, áttértek ortodoxnak. ők valahol a kettő között voltak - egyik közösség sem fogadta be teljesen őket. Aztán voltak a római katolikusok és a protestánsok abban az ökumenében, ahogy a teológián voltak együtt. Mindenki a saját hite szerinti imádsággal, áhítattal, igehirdetéssel kezdte és zárta a napot. Napközben voltak kis csoportos foglalkozásaik is közös ülések is, amikor közös volt a téma. Az egyháztörténelmi előadásokat egy ortodox pap tartotta. A világirodalom történetével egy szász evangélikus lelkész foglalkozott. Voltak nyelvkurzusok, angolt, németet, franciát lehetett tanulni. A cellában megismétlődött az egyháztörténet: kirobbant egyik oldalon a reformátusok-evangélikusok, másik oldalon az unitáriusok részéről a vita. Később a református közösségen belül kezdődtek el a súrlódások, a hagyományos kálvinisták és a pietista irányzat követői között. A görög katolikusokat azért ítélték el, mert 1948 óta tiltott volt számukra az egyházi tevékenység, amelyet ők lelkiismeretük, meggyőződésük szerint titokban, illegálisan is folytattak. Az ortodox papok közül főleg azok kerültek be, akik az üldözött partizánoknak lelki vagy egyéb segítséget nyújtottak. Voltak akik a háború után hosszú-hosszú ideig bujkáltak a hegyekben. Időnként be-bementek egy-egy közeli faluba orvosi segítséget kérni. Az őket ellátó orvosok is börtönbe kerültek emiatt és a papok is, akik meggyóntatták őket. A katolikus és protestáns lelkipásztorokat, magyarokat és szászokat a lehető legkülönfélébb indoklással ítélték el. A cél talán fontosabb volt, mint az ok: "megverni a pásztort, és szétszéledjen a nyáj". Visky Ferenc könyvében megállapította, hogy szinte minden egyházból voltak börtönbe zárt püspökök, csak éppen a református egyházból nem. Péter Miklós szerint ennek az az oka, hogy két püspökük közül az egyiket már az a rendszer "teremtette", a másiknak, Vásárhelyi Jánosnak pedig akkora volt a tekintélye, emellett idős volt, hogy nem volt tanácsos "hozzányúlni". A papokkal való bánásmódban 1960-ban éreztek változást. Egy Párizsban tartott nemzetközi kongresszusnak volt erre hatása, és a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori kongresszusának is. Péter Miklós azon mérhette le a változást, hogy volt egy őr, aki pusztán azért, mert ő pap, minden alkalommal, amikor szolgálatban volt, megverte. Ennek 1960-ban lett vége. Akkor civilizáltabb körülményeket teremtettek a börtönben. Az ellátástól kezdve minden javult és emberségesebben viselkedtek velünk. A börtönben a magyar nyelv használatát igyekeztek korlátozni.Péter Miklóst szabadulása után Nagyváradon Buti Sándor püspök fogadta, az a Buti Sándor, aki annak idején személyzeti előadóként éppen az ő a letartóztatását segítette a szekusoknak megszervezni. Péter Miklóst Belényesre nevezték ki, ahol nagy szeretettel fogadták. Miután megtudták, hogy börtönből jött, a tenyerükön hordták és igyekeztek minden elképzelhető testvéri szeretettel kárpótolni őt. A börtönből szabadulásukkor a börtönparancsnok elmondta, hogy nagyon kiéleződik a nemzetiségi kérdés, és ha vitákba merülnek, könnyen visszakerülhetnek ide.A börtönből szabadultak minden lépését figyelték. /Fábián Tibor: Börtönévek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 16./ "

Kis Zoltán, a székelyudvarhelyi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda /SZINFO/ vezetője elmondta, hogy tavaly rekord ügyfélforgalmuk volt: 26 475-an keresték fel őket, telefonon pedig 3180 esetben adtak információt. Szerinte ahhoz, hogy egy ilyen közintézmény beérjen, sok – esetükben tíz – esztendőre van szükség. 1993-ban hozták létre a fiatalokat információkkal segítő irodát. Többfajta adatbázist is működtetnek, frissítenek naprakész információkkal. Állásközvetítő és tanácsadó szolgáltatásokat biztosítanak. Jelenleg hárman dolgoznak az irodában, de a jövőben jogászt, pszichológust, szociális tanácsadót szeretnének alkalmazni. Kis Zoltán egyben az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetségének /IFINET/ elnöke is. Jelenleg hat iroda tagja a szövetségnek, hat székelyföldi városból: Gyergyószentmiklós, Balánbánya, Csíkszereda, Kovászna, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely. /Zilahi Imre: A pékség és a SZINFO párhuzama. = Krónika (Kolozsvár), jan.10./

1849. január 8-án az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópa vezette román sereg megrohanta a védtelenül hagyott Nagyenyedet, és lemészárolta a védtelen magyar lakosságot. A martalócok nemcsak Nagyenyeden, hanem szerte a megyében meggyilkoltak magyarokat, öregeket, gyerekeket és nőket. A vérengzés január 11-ig tartott. A vérfürdő áldozatainak tömegsírja a várfal tövében található. Az első megemlékezést 1998-ban tartották, és azóta a nagyenyedi magyarság január 8-án mindig fejet hajt az áldozatok emléke előtt. Eddig a református templom nyújtott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, idén a római katolikus istenháza vette át ezt a szerepkört. /N. T.: Megemlékezés Nagyenyed pusztulásáról. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./ Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy eljön annak is az ideje, amikor majd a templomfalakon kívül lehet beszélni e szomorú eseményekről Nagyenyeden. Egyelőre még nem érett meg Nagyenyed arra, hogy szembenézzen ezekkel a dolgokkal. /Sz. Cs.: Nagyenyed fekete vízkeresztje – 1849. január 8. Főhajtás a mártírok előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Rácz Levente beszédében felidézte a történteket. Az 1848. szeptember 16-i balázsfalvi gyűlésen a románság képviselői – miután a császár megengedte fegyverkezésüket – külön nemzetőrség állítása mellett voksoltak. Ezt követően sorra végigpusztították Alsófehért, az akkor legtöbbet szenvedett vármegyét, és ezen belül Hegyalja magyar lakossággal rendelkező számos települését: Zalatnát, Magyarcsesztvét, Magyarigent, Búzásbocsárdot, Borosbocsárdot, Sárdot, Krakkót, Benedeket, Borbándot, Koslárt, Harit, Asszonynépét, Forrót, Nagylakot, Marosújvárt és Felvincet. Axente Sever parancsnoksága alatt ezen települések nagy részében a magyar közösségeket majdnem teljesen kiirtották. A nagyenyediek jelentős része ekkor nem tartózkodott a városban: a férfiak jelentős része a honvédségnél szolgált, a nők egy része elmenekült Kolozsvárra , a kollégiumban az oktatás szünetelt. Becslések szerint mégis kb. 4000 fegyvertelen ember maradt a városban, többnyire öregek, nők és gyermekek. A magyar lakosság egy része túlzott bizakodást mutatott, mert nem hitték, hogy a szelíd román emberek, akikkel addig együtt éltek, képesek legyenek őket lemészárolni és kirabolni. 1849. január 8-án Axente Sever feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Prodan biztosította a város elöljáróit, hogy nincs szándékukban bejönni a városba, a polgárok maradjanak nyugodtan házaikban, és térjenek nyugovóra. Ezt követően indultak el a románok. Felgyújtották a házakat, nőket, gyerekeket és öregeket is öltek. A város magyarságának egy része a minorita rendházba és a katolikus templomba menekült, de hiába, őket is megölték. Az áldozatok száma kb. 800-ra emelkedett. /Részletek Rácz Levente ünnepi beszédéből. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Január 10-én Almásmálomban a kultúrotthonban tartották a hagyományos farsangi mulatságot. A helyi Almavirág Hagyományőrző Csoport előadásával indult a rendezvény. Az Almavirág Hagyományőrző Csoport 2001-ben kezdte tevékenységét, és hivatásos táncoktatók segítségével sajátította el a hagyományos mezőségi táncelemeket. A hagyományőrző csoport lelkes tagjai, Krizbai Rózsika óvónő irányításával a mezőségi népdalok és néptáncok megőrzését és továbbadását próbálják megvalósítani a szórványfaluban. /Székely Emese: Csodálatos szombat este. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke január 15-i sajtótájékoztatóján kijelentette: kisebbségpolitikai és magyar szempontból áttörésre számít, és szerinte a tavalyi behódolás után az idei esztendő az autonómia éve lesz. Ezért kezdeményeztek dialógust a megosztottság leküzdésére. "Az erdélyi magyarság sorsa és jövője iránti aggodalomtól és felelősségtől indíttatva az EMNT Állandó Bizottsága párbeszédet kezdeményezett az RMDSZ vezetőségével. Megítélésünk szerint a romániai magyarság képviseletét egyoldalúan kisajátító, totalitárius párttá torzult szövetségünk kudarcpolitikájából egyedül az 1992. évi Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott közösségi önrendelkezés jelenthetne kiutat."– állapította meg az EMNT elnöke. A három szintű autonómia része az RMDSZ-programnak. Tőkés László sajnálatosnak tartja azt, hogy Markó Béla visszautasította a párbeszédet /Péter I. Zoltán (Bihari Napló): EMNT: 2004 az autonómia éve lesz. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ Tőkés László emlékeztetett, egyik nyilatkozatában Takács Csaba ügyvezető elnök kijelentette, hogy: "Csak robbantásokkal lehet egyik napról a másikra autonómiát kivívni!" Markó Béla elnök a szerbiai választások rémképével igyekszik sokkolni az erdélyi magyarságot, nem kevesebbet állítva, mint azt, hogy "az ottani magyarság elsősorban azért veszítette el parlamenti képviseletét, mert nem lépett fel egységesen a választásokon". A valóság az, hogy a szerbiai választások elvesztése a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség hatalombarát politikájának a csődjét jelenti. Tőkés László kiemelte: elfogadhatatlan, hogy az RMDSZ vezetősége jobban szót ért és inkább hajlandó tárgyalni az utódkommunista román Szociáldemokrata Párttal, mint saját nemzettársaival – az EMNT-vel. Hozzátette: érthetetlen, hogy az MSZMP jogutódjának, az MSZP-nek a pártelnöke, Kovács László miért fogja vissza a párbeszédtől az RMDSZ-t. Tőkés László kérte a magyar kormányt, hogy az RMDSZ-t ne tekintse a romániai magyarság "egyedüli legitim képviselőjének", hanem az EMNT képviseletét is hívja meg a Magyar Állandó Értekezlet rövidesen sorra kerülő tanácskozására. /Az EMNT nyilatkozata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 16./ Az erdélyi magyar–magyar párbeszéd és összefogás megvalósulására szólította fel Tőkés László püspök, az EMNT elnöke az RMDSZ tagságát és választóit, valamint a helyi és területi RMDSZ-szervezeteket január 15-i sajtónyilatkozatában. Erre azt követően került sor, hogy Markó Béla szövetségi elnök kijelentette: csakis az RMDSZ-en belül képzeli el a párbeszédet. /Papp Annamária: Egyedüli megoldás: az RMDSZ keretében párbeszédet folytatni. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

A csíkszeredai Csíki Alapítvány a Oktatásügyi Minisztériummal közösen az Európai Unió Phare-programjának finanszírozásával romániai kisebbségi diákok számára szervez programot Gimnáziumok versenye az állampolgári ismeretek oktatásának népszerűsítéséért címmel. A Csíki Alapítvány igazgatója, Csiki Emese rámutatott arra, hogy célkitűzéseik közé tartozik a régió társadalmi, gazdasági fejlődésének támogatása, a béke, a tolerancia és a multikulturalitás hagyományainak erősítése. Magyar, román, roma, szász, szerb, török, szlovák és ruszin diákok vesznek részt a kilenc hónapig tartó projektben. Az ország 12 iskolájából (Marosvásárhely, Bukarest, Máramarossziget, Medgidia, Temesvár, Nagylak, Brassó, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Nagybánya és Craiova) 4-4 diák, továbbá 24 tanár a közvetlen célcsoportjuk. Közvetve pedig iskolánként 500 tanulónak, tanáraiknak, rajtuk keresztül pedig diáktársaiknak, szüleiknek szeretnék népszerűsíteni az állampolgári ismeretek oktatását. A diákok számára képzéseket szerveznek a következő témákban: emberi jogok, az emberi jogok és felelősségek közötti kapcsolat, közösségi felelősségtudat a társadalmi marginalizáció, kirekesztés, faji megkülönböztetés, az intolerancia és az erőszak elkerüléséért, a másság és az interkulturalitás fontossága, etnikumközi és vallásos tolerancia, etika a társadalomban, környezetvédelem és a demokratikus iskolarendszer fejlesztése. A képzések után támogatják a diákok iskolai rendezvényeit, ahol továbbíthatják az itt elsajátított ismereteket. /Takács Éva: Állampolgári ismeretek diákoknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./

Markó Béla Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című /a Heti Válaszban, az Élet és Irodalomban, a Krónikában, a Nyugati Jelenben és más lapokban közölt/ politikai dolgozatával kapcsolatban vitára hívta olvasóit a Nyugati Jelen. Az első beérkezett írás szerzője az RMDSZ belső ellenzékének markáns Arad megyei alakja, Nagy István. Nagy István emlékeztetett, hogy Markó Béla 38 képviselő- és szenátortársával együtt a kolozsvári Szent Mihály templomban 1992. október 25-én esküvel fogadta: “...Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. ...” Markó Béla hiányolja a nemzetstratégiát, a nemzeti értékrendet. Érvénytelen lenne imént idézett esküje? Lelkiismeret-furdalása volt talán? Úgy tűnik, igen, és pótcselekvésbe menekülve kiáltó szavakat keresett. Markó Bélának nem írnia kellett volna, hogy magyarországi politikai pártokhoz fordulva nemzetstratégiát és értékrendet keressen. Elég lett volna elővennie a Kolozsvári Nyilatkozatot. Markó miért Magyarországon keres megoldást az itthoni problémákra? Budapesten, a Teleki László Intézetben a meghívott szakértők a szóban forgó írását vitatták meg. A Heti válasz így összegzett: “A konferencia végén Markó Béla a demokráciadeficit veszélyéről beszélt, ám a pozitív végszó kedvéért hozzátette: az 1989-es események olyan lehetőséget kínáltak a határon túli magyarság számára, amelyeket minden szervezet megragadott és a magyarság javára fordított. Sokan kétkedve fogadták az RMDSZ elnökének ezt a meglátását.” Ugyanerről a tanácskozásról Bakk Miklós a Krónikában így írt: „Markó Bélának azt is tudnia kell, hogy az összmagyar paktum óhajtása itthon, Erdélyben akkor hiteles, ha azt a megegyezésre való törekvés hazai faktumai is igazolják. Vagyis: a konszenzushoz vezető utat nem a magyarországi míves beszéd fórumain, hanem az itthoni, elrontott helyzet körülményei közt kellene keresni.” Markó Béla dolgozatáról a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András “Nincs titok, tenni kell!” címmel írt, és ezek a záró mondatai: “Az elmúlt több mint ezer évben nem egyszer eleink becsületes ügyért folytatott nemes, önfeláldozó küzdelme, virtusa tette lehetővé, hogy mi itt most vitatkozhatunk. Tisztelt Markó Béla! Mi lenne, ha Ön személyesen ajánlaná Kovács Lászlónak, hogy Tőkés László is legyen ott februárban a Máérten? Szerintem ez bölcs dolog lenne, lovagias gesztus”. Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt Nemzetpolitikai Tagozatának elnökeként így zárja a magyar–magyar egyetértés esélyeiről közzétett állásfoglalásukat: “Markó Béla írásának legfőbb tanulsága: tárgyalóasztalhoz, magyar!” Markó Bélának előbb itthon kell tárgyalóasztalra és konszenzusra lelnie. /Nagy István: Tárgyalni kellene végre. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 27./

A Krónika napilap szerkesztői tovább járják a településeket. Baróton az estjükön párbeszéd alakult ki Krizbai Imre, a Székely Nemzeti Tanács egyik kezdeményezője, valamint Demeter János Kovászna megyei tanácselnök között. Demeter szerint először a székelyföldi gazdasági régiót kell megvalósítani, s ezt követően lesz értelme és lehetősége az önfenntartó autonómiának. Gidófalván szintén az autonómia került a beszélgetés középpontjába. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke megpróbálta eloszlatni az autonómiával kapcsolatos kételyeket, félreértéseket. Felsőbányán dr. Bónis István RMDSZ-elnök elmondta, tevékenységében sokat segítik a Krónikában megjelenő információk, majd javasolta, a lap írjon többet a szórványról. Hitter Ferenc újságíró, RMDSZ-alelnök a lap tárgyilagosságát emelte ki. Nagybányán Ludescher István RMDSZ-elnök, alpolgármester kifogásolta, hogy a lap közvetítő szerepet vállal a megosztott erdélyi magyar társadalomban. /A cél közös, az eszközök különböznek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./

Felnőtt egy nemzedék, amely aligha tud valamit Nagy Istvánról. Sokak számára egyszerűen egy író, mások magyar Makszim Gorkijnak, ismét mások a letűnt rendszer kiszolgálójának, haszonélvezőjének tartják. Mi hát az igazság? – tette fel a kérdést Nagy Károly, az író fia. Termékeny alkotó volt, több mint 30 kötete (regények, novellák, gyűjtemények, színdarabok, szociográfiák) látott napvilágot, publicisztikai írásait pedig még senki sem vette számba. Talán az egyetlen olyan kelet-európai író, akit mind a három rendszer cenzúrázott, s időnként üldözött. A királyi Romániában a sziguranca a szó szoros értelmében, majdnem agyonverte első kisregényéért, a bécsi döntés után a szamosfalvi börtönbe került. Nagy István a szocialistának induló társadalmi rendszer fegyelmezett katonája volt. Ahogy szaporodtak az aggasztó jelek, úgy vált a magatartása mindinkább kritikussá. Először 1952 januárjában került szembe a hivatalos pártvonallal. Arra próbálták rávenni, hogy mint a Bolyai Tudományegyetem akkori rektora, kezdeményezze a Bolyai és a Babes egyetemek egyesítését. Ezt elutasította, ezért úgynevezett "jobboldali elhajlás" címén leleplezték, mint jobboldali nacionalistát, s leváltották rektori tisztségéről (amelyet csak pártutasításra vállalt). Egy hónapig kényszerlakhelyen volt Bukarestben, s azzal vádolták, hogy Balogh Edgárral, Jordáky Lajossal s Teleki Béla gróffal együtt összeesküvést szőtt Észak-Erdély elszakítására. Szabadlábra helyezték, de titokban kizárták a pártból. Nagy István élete végéig megőrizte marxista meggyőződését. A hetvenes évekre már szilárd meggyőződése volt, hogy Kelet-Európában lényegileg letértek a marxi útról. /Nagy Károly: Ki is volt Nagy István? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Markó Béla Egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről című írásáról fejtette ki véleményét Vekov Károly. Markó írása igaz és nem igaz állítások elegye. Ez az írás is jelzi, hogy baj van a helyzetértékeléssel az RMDSZ csúcsán. Az RMDSZ tagságának egy része otthagyta a szervezetet, mert kiábrándult, más része apatikus. Markó írásában az az elképesztő állítás is olvasható, hogy "az RMDSZ – döntő befolyást gyakorolt saját országa egész haladási irányára és sebességére". Valójában a kormánypárt akarata és támogatása döntött. Markó beismerte: "Sodródunk álmok, vágyak, illúziók, szimbólumok között, míg a szomszédos országok építik a maguk nemzetstratégiáját". Akik mindeddig elhatárolódtak a "nemzetitől", hirtelen annak képviselőiként lépnek elő? – kérdezte Vekov. /Vekov Károly: Talán még nem késő! = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19., folyt.: 20./

Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető elnöke kifejtette, hogy Tőkés Lászlóék tárgyalást javasoltak, de Markó Béláék elutasították azt. „Markó Béláék mint birtokon belüliek az erő pozíciójából Viszonyultak az eseményekhez, a Magyar Szocialista Párttal a hátuk mögött. Tőkésék pedig teret akartak nyerni a Fidesz által támogatva. Anélkül, hogy egyetértenénk ezzel a szembenállással, természetesnek kell vennünk. Ez mutatja, hogy a magyar politikai élet, államhatároktól függetlenül, egy testként lélegzik.” Markó nyílt levele azt tanúsítja, „mintha szerzője az elmúlt 13-14 évben kívül élt volna a Kárpát-medencei magyar politikán. Mintha nem tudna róla, hogy az elmúlt években számos stratégiai kérdésben megegyezés született – 1996-ban az első magyar-magyar csúcson az autonómiát illetően, vagy ugyanabban az évben a Magyarok Világszövetsége tanácskozásán.” Duray kijelentette: „Szinte nyílt titok, hogy a Magyarok Világszövetségének tönkretételében is oroszlánrésze van a román titkosszolgálatnak, csak kár, hogy ehhez tehetséges embereket használtak fel.” A másik megállapítása: az első magyar-magyar csúcs „1996. július 5-én ült össze (hanganyagát egyébként a konferencia szervezői kiszolgáltatták a szlovák titkosszolgálatnak)”. /Gyurkovits Rózsa: Duray Miklós Markó Béla javaslatáról és a nemzetstratégia megteremtéséről. = Heti Válasz (Budapest), febr. 20/.

A Romániai Magyar Szó csak szerkesztőségi kommentárral hozta le Dénes László közleményét. Az Erdélyi Napló főszerkesztője szerint a megjelenendő új nagyváradi napilapról közölt adatok nem felelnek meg a valóságnak. Ahelyett, hogy a Romániai Magyar Szó felvilágosítaná az új lapról az olvasókat, rágalmazással vádol és fenyegetőzik. /Cáfolat van, válasz nincs. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./ Balla Tünde tudósítása /Magyar lapot ad ki a Micula médiabirodalom, Romániai Magyar Szó, febr. 19./ valótlan állítások és alattomos sejtetések kompilációja, írta Dénes László. Bihar megyében nem kerül a standokra Reggel címen semmiféle új napilap. „Micula-médiabirodalom" néven ugyanis nem létezik olyan kiadó, amely ezen a címen magyar nyelvű lapot szándékozna indítani. (Az Euro Media Kiadói és Sajtóház valóban tervezi egy megyei napilap indítását, de más címmel.) Ő az Erdélyi Napló hetilapnak nem a korábbi főszerkesztője, hanem a jelenlegi, helyesbített. Balla Tünde megkereshette volna, hogy nyilatkozzon a tervezett napilap politikai beállítottságáról. /Dénes László: Még nincs, de már földbe döngölik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./ Balla Tünde válaszolt Dénes László írására. Futótűzként terjednek Nagyváradon az információk. Miért kellene egy újságalapításnak titokban maradnia? – kérdezte. /Balla Tünde: Egy válaszadás margójára… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./

Erdélyben a magyar szobrok és emlékhelyek rongálása, meggyalázása nem csak mostanában jellemző cselekedet. Erről tanúskodnak azok a cikkek, tudósítások, melyek a Brassói Lapok hasábjain jelentek meg 1925 és 1934 között. Ebből idézett az Erdélyi Napló. Az aradi Szabadság téren 1925-ben lebontották a tizenhárom aradi vértanú szobrát. Akkor Barabás Béla dr., volt országgyűlési képviselő kijelentette: A magyar kormány sajnos elhanyagolta ezt a kérdést, vagyis nem nézte azzal a kötelességtudattal, melyet ez az ügy megérdemelt volna, és az emlékművet a tűzoltólaktanya udvarán felépítendő deszkaketrecben helyezik el. (1925. júl. 5.) Románia csak ellenértékért hajlandó átadni Magyarországnak a ledöntött erdélyi szobrokat. A román hatóságok, mint ismeretes, egy csomó emlékművet lebontottak: Aradon így a tizenhárom vértanú szobrát, a segesvári Petőfi-szobrot és egyéb emlékművek közül a millenniumi oszlopot is. Eddig a román kormány a békeszerződés értelmében átadta Magyarországnak az eltávolított emlékműveket. Most azonban elhatározta, hogy ezeket a szobrokat csak akkor adják ki, ha cserébe kiszolgáltatja Romániának az ott őrzött román vonatkozású műkincseket. Homan Bálint, a Nemzeti Múzeum igazgatója kijelentette, hogy a budapesti Nemzeti Múzeumban egyetlen román vonatkozású ereklye vagy műkincs sincsen, így a Nemzeti Múzeum semmit sem tud kiszolgáltatni. Ezért a magyar kormány erélyesen visszautasít minden román követelést. (1926. jan. 13.) Eltűnnek a magyar szobrok és emlékművek. Egy rövid kimutatás a pusztításokról. 1. Aradon: a Kossuth Lajos-szobor mellékalakjait hat tüzérkocsihoz kötve rántották le, majd az egész szobrot összetörték. Ugyancsak itt megcsonkították Csiki Gergely szobrát, Zala György remeke, a Vértanú-szobor pedig a városi lovarda raktárában található. 2. Nagyszalontán: Kossuth Lajos életnagyságú szobrának nyakához kötelet erősítettek és lovakkal lerántották. 3. Nagyváradon: Szigligeti Ede és Szent László szobrait rejtekhelyre szállították. 4. Zsombolyán: Kossuth Lajos szobrát dinamittal felrobbantották. 5. Nagyszentmiklóson: Révai Miklós mellszobrát leszerelték s helyére Eminescu költő szobrát helyezték el. 6. Karánsebesen: Erzsébet királyné szobrát megcsonkították. A következő helységekben is tűnnek el a szobrok: Kolozsváron, ahol az Erzsébet-szobor fejét leütötték, Marosvásárhelyen a szobor fejét egy nyirkos pincében helyezték el, Temesváron a hadapródiskola udvaráról vitték el a szobrot, eltávolították még Ferencz József szobrát is. 7. Buziásfürdőn: A Trefort-szobor tűnt el. 8. Déván: A vértanúhalált halt első unitárius püspöknek, Dávid Ferencnek szobrát ledöntötték és darabokra törték. 9. Szinérváralján: Kossuth Lajos szobrát megcsonkították. 10. Boksabányán: A honvédemléket megrongálták, a főalakok fejét letörték. 11. Nagykárolyban: A hat méter magas Kossuth-szobrot pusztították el. Hurkot kötöttek nyakába és lovakkal lerántották. 12. Szatmáron: Elpusztították a 22 láb magas Kölcsey-szobrot és a humanista Kiss Gedeon szobrát. 13. Kolozsváron: A fából faragott Kárpátok őrét a katonák széjjeldarabolták. Egyedül Mátyás király szobrának kegyelmeztek meg azzal, hogy Mátyás román származású volt, aki csak kalandos diplomáciával akadályozta meg, hogy Erdélyt Romániához csatolják. 14. Nagyenyeden: A labancok ellen harcoló tíz nagyenyedi diák emlékoszlopát megcsonkították. 15. Marosvásárhelyen: Kossuth Lajos, Bem apó, II. Rákóczi Ferenc és a Szabadság-szobrot ledöntötték. A kultúrpalota remek mozaikjait, magyar tárgyuk miatt, kikaparták. A 48-as hazafiak emlékét megcsonkították. 16. Nyárádszeredán: A Bocskai-szobrot döntötték le. 17. A fehéregyházi csatatér honvédemlékét megcsonkították, mely alatt Petőfi Sándorral együtt 150 honvéd alussza örök álmát. 18. Sepsiszentgyörgyön: A honvédemlékeket lebontották, Gábor Áron szobrát megcsonkították. 19. Nagyszebenben: A Bem-szobrot eltávolították, a Petőfi-reliefet megrongálták. 20. Baróton: A szabadságharc emlékoszlopát megcsonkították. 21. Madéfalván: A székely emlékoszlopot megcsonkították. 22. Székelyudvarhelyen: A Vasszékely-szobrot elpusztították. És így lehetne tovább folytatni a rombolásokat. (1930. aug. 15.) Szilágysomlyón a Hősök emlékoszlopáról lerombolták a turulmadarat. A szilágysomlyói hősök emlékművén egy turulmadár van. Ezt a szobordíszt február 23-án éjszaka ismeretlen tettesek a szoborral lerombolták. Reggelre a megcsonkított szobron ott lengett a román lobogó. (1933. júl. 28.) Nagykárolyban ismeretlen tettesek lefűrészelték a nagykárolyi Kölcsey-szobor fejét. (1934. szept. 1.) Désen a lebontott Turul-emlékmű helyén a város szobrot akar emelni Mihali Tivadarnak. (1934. aug. 8.). /Szakács János: Az erdélyi szobrok sorsa. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 24./

Ioan Talpes a rendszer kemény embere, és kinevezését nyilvánvalóan annak köszönheti, hogy súlyos titkok tudója, a kémelhárítás volt főnökeként a legfontosabb információk birtokosa. Ioan Talpes a nacionálkommunista történetírás egyik termékeny képviselőjeként működött. Az elemzők szerint Talpes Ion Iliescu útját egyengeti: vissza, a jelenlegi kormánypárt élére. Talpes neve korábban több híres botrányban felmerült. /Ágoston Hugó: A titokfőnök színre lép. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./ Basescu ellenzéki politikus megállapította: az, hogy Talpest bízták meg az európai integrációval járó feladatokkal, egyértelmű jele annak, hogy Románia lemondott a csatlakozási fejezetek lezárásáról. /Cseke Péter Tamás: Kormányon Ion Iliescu jobbkeze. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./

Csökkentik az anyaországon kívül élő magyaroknak szánt támogatás összegét: a Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter indítványozta megszorító intézkedések értelmében több mint egymilliárd forinttal kisebb az összeg, amelyet a határon túli magyarok különféle támogatási formáira szántak. Eszerint kevesebb jut az Illyés Közalapítványnak, az Apáczai Közalapítványnak és az Új Kézfogás Közalapítványnak is, a legnehezebb helyzetbe azonban mégis a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) került: a 380 millió forintos visszavonás az intézmény puszta létét veszélyezteti. Dr. Szilágyi Pál, az EMTE rektora elmondta: az intézményt teljesen váratlanul érte a magyar kormány döntése, amely megkérdőjelezi a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem működését. Át kell hogy gondolni az egyetemépítési tervet, beleértve a marosvásárhelyi campus építési ütemét. Új szakok indítására nem is gondolhatnak, de a régieknek sem tudják majd biztosítani a működést. Több oktatóra is szükség van, tehát a fizetéseket is növelni kell. Amennyiben nem tudják biztosítani a szükséges feltételeket, akkor nem teljesülnek az akkreditációs bizottság által kijelölt kötelező feltételek sem. Amennyiben nem teljesítik az előírt feltételeket, akkor visszavonják az illető szak működési engedélyét. Ugyanebben a helyzetben van a Partiumi Keresztény Egyetem. Korábban Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Transindex internetes portálnak felháborodását fejezte ki az intézkedés miatt, és kijelentette, hogy ebben az esetben lemond tisztségéről. Markó Béla, az RMDSZ elnöke azonban úgy értékelte: nem történt tragédia, inkább örülni kell annak, hogy az oktatási-nevelési támogatásra szánt összeget nem kurtították meg. /(sbá): Veszélyben a Sapientia – EMTE léte. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

Márc. 1-jén a szenátusban újból „napirendre került" Wass Albert ügye a politikai nyilatkozatok rendjén, csaknem egy óra hosszat. Az elindító Frunda György volt, aki megelégelte egyes szenátorok befeketítő törekvéseit, vádjait. Frunda György politikai nyilatkozatában félórás beszédet tartani Wass Albert védelmében és állást foglalt írói nagysága mellett. Szerinte nem volt példa és ezért bekerült a rekordok könyvébe: magyar ifjak hitet tettek Was Albert írói nagysága előtt, amikor műveiből február 21–22-én egyvégtében, megszakítás nélkül felolvasást tartottak világszerte. A fiatalok ellen egy bizonyos párt feljelentést tett, miszerint lábbal tiporták a kormányrendeletet, amely megtiltja fasiszta, rasszista, xenofób szervezetek működését, szimbólumaik használatát. Frunda összefoglalta a Wass-ügy történetét, kiemelve mindazokat a mozzanatokat, amelyek megkérdőjelezik a halálos ítélet érvényességét /Wass Albert nem is tartózkodott a helyszínen/. Frunda kitért Wass Albert szépirodalmi munkásságára is, mondván, ezek valós értékekkel gazdagították Románia kultúráját. Ezután Adrian Paunescu lépett a mikrofonhoz, valóságos előadást tartott, és „tiszta véletlenül" kezeügyében voltak idézetek. Például Vekov Károly képviselő nyilatkozata. Adrian Paunescu alantas támadást intézett Wass Albert fiai ellen, mondván, hogy lehet, sok pénzt szerezni, de ez nem jelenti azt, hogy egy ország, egy kultúra, egy kisebbség torkán le lehetne nyomni egy háborús bűnöst. Föltette a kérdést: vajon lehetséges-e, hogy egy szenátor perújrafelvételt kérjen egy olyan ítéletben, amelyben a román igazságszolgáltatás már döntött, és más megoldást kérjen? Paunescu után George Pruteanu is úgy érezte, meg kell nyilatkoznia. /Béres Katalin: Parlamenti tudósítás. Wass Albert újból téma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./

Kocsis László Lajos sepsiszentgyörgyi főiskolai tanár diákjai azzal vádolják, hogy kenőpénz ellenében engedte át jó néhányukat a vizsgákon. A tanár tagadja és egy ellene indított lejárató kampány részének tekinti a vádakat, annak ellenére, hogy a megrendezett akció során lebukott: azzal az 500 ezer lejessel vásárolt használt mosógépet, amelyet egy nappal korábban két diák hagyott nála. Az ügyészség nyomozást indított az ügyben. A sepsiszentgyörgyi főiskolán már három éve nyílt titok, hogy a közigazgatástant és jogot tanító Kocsis László Lajos vizsgáin úgy a legegyszerűbb átmenni, ha borítékot „felejtenek” nála az érintettek, állította több, neve elhallgatását kérő hallgató. A diákok azt szerették volna elérni, hogy kirúgják a főiskoláról az általuk korrupcióval vádolt tanárt, azonban az elfogadott kenőpénzek összege kezd akkora lenni, hogy akár börtönbüntetést is kaphat a gyanúsított. /Farkas Réka: Pénzért adta az átmenőjegyeket Kocsis? = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./

Markó Béla Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című politikai esszéje (Heti Válasz, jan. 16, Élet és Irodalom, 2004. 3. sz.) abba az erdélyi – Magyarországon már nem élő – hagyományba illik bele, amely Kemény Zsigmondtól Bánffy Miklósig vagy akár Balogh Edgárig egyetlen személyiségben ötvözött tartósan írói és politikusi pályaíveket, kezdte Bakk Miklós Markó vitairatára való reagálását. Markó esszéje inkább puszta politikai eszköz. Az egyik cél: kivetíteni az év végi választás esetleges kudarcát, ez nem az RMDSZ-t, hanem a magyarországi politikai közszereplőket, a „megosztottság” exportőreit terheli. A másik: annak elrejtése, hogy az RMDSZ egyre inkább baloldalra sodródik. Az RMDSZ rendelkezik a legfontosabb erőforrásokkal (Illyés Közalapítvány, magyar kormánytámogatás, a román kormány kisebbségek számára biztosított támogatási keretei), ezzel előbb kisajátították, majd késleltették a társadalom önszerveződését. Ez találkozott a román politikai elit törekvésével, hogy legalább „ellenőrzése alatt” tartsa ennek következményeit, a nemzet- és biztonságpolitikai – fejleményeket. Az RMDSZ zárójelbe tette a legfontosabb célt, az autonómiát. „A Markó-esszé tulajdonképpen bomlástermék: az 1990-es érzületi egység időn túli védelmében született.” – olvasható Bakk Miklós tanulmányában. Azt is jelezte, hogy Markó erdélyi ellenzéke képtelen alternatív látásmódot megjeleníteni. /Bakk Miklós: Egy konszenzus bomlásterméke. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./ (Egyidejűleg közölte: Heti Válasz (Budapest), márc. 5.)

A Csíkszeredában megjelenő Jurnalul de Transilvania hetilap márc. 8-15-i száma súlyos vádat fogalmazott meg a magyarországi politika, az erdélyi magyar média egy része és néhány „elvakult" székely címére: Székelyföld etnikai megtisztítását készítik elő évek óta és minden áron! A lap szerint ez helyet kapott a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 2001. novemberi, parlamentnek benyújtott jelentésében is, de a kormánypárt és az RMDSZ közötti „vadházasság" miatt úgymond keresztülnéztek rajta. Mára a helyzet tűrhetetlenné vált – állítja a Jurnalul szerzője, Adrian Cinpoieru, aki szerint a cél tulajdonképpen a székelység Budapest általi gyarmatosítása. „Gazdaságilag mindez sikerült is. A magyarországi befektetők magukhoz ragadták a vidék gazdaságának nagy részét. Dollármilliók százait mozgatták meg, főként közvetítők révén. E közvetítők pedig most politikai játékba fogtak. Hargita, Maros és Kovászna három gazdag megye. Statisztikai adatok szerint, az életszínvonalat tekintve mindhárom Románia első tíz megyéje között helyezkedik el. Nyersanyagkincsekben ugyancsak bővelkednek. Van itt fa, ásványvíz, kő és mindenek fölött, sok-sok szorgalmas ember. Akiket Budapest rabszolgastátusba emelne..." – indította „leleplezését" a lap. Megnevezte azokat a médiacsatornákat, melyek a székelyföldi románság elűzésén fáradoznak: a Fidesz-hű budapesti Magyar Nemzet, a csíkszeredai Hargita Népe és a kolozsvári Krónika. A magyar „radikálisok" szövetségeseket is találtak, mint a bukaresti Adevarul helyi tudósítóját. A Jurnalul szerint az a lap, amely pár éve még nyíltan leleplezte, milyen manőverekkel hozta létre a magyar kormány a Sapientia Egyetemet, illetve milyen törvényellenesen történt Szovátafürdő privatizálása, most „köpönyeget cserélt” és támogatja annak a csíki újságírónak románellenes terveit, aki „a Székely Nemzeti Tanács egyik vezetője, mely tanács a Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikai megtisztítását tűzte ki célul” . Két eseményre hivatkozott a Jurnalul de Transilvania: (1.) a Bayer Zsolt kitiltásával kapcsolatos állásfoglalásokra, melyekben úgymond a Krónika járt elől, elhallgatva a magyarországi újságíró románellenes kirohanásait, illetve (2.) a csíki hokicsapat szurkolótáborának „kedvelt" és nem véletlenül gyakran hangoztatott harci jelszavára, mely a románok kiűzését szorgalmazza. A csíki hetilap megnevezte azt a néhány személyt, akiket a fenti manőverek mozgatóinak tart: Szondy Zoltán újságíró mellett György Attila író, Szász Jenő udvarhelyi polgármester, Gergely István és Boros Károly papok, Ráduly Róbert képviselő, Szabó Soós Klára és Benkő Sándor helyi tanácsosok. /A Jurnalul de Transilvania szerint: Budapest a székelyföldi románok elűzésén fáradozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./

Romániát arra is felszólította az Európai Unió, hogy az igazságszolgáltatását is vizsgálja felül. Most éppen a Wass Albert pere van napirenden. Őt Romániában elítélték, Amerikában felmentették. Az 1956-os magyar forradalom után is tömegesen rendezték a kirakatpereket Romániában. Több, mint 200 személyt tartóztattak le, közülük 11-et halálra ítéltek, 10-et ki is végeztek. A vád általában az volt, hogy egyetértett a magyar forradalommal. Szabó Rozália csak egyet említett 1956 kirakat-pereiből, Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész esetét. Ő, amellett, hogy gondját viselte saját gyülekezetének, 1944-ben védelmezője volt a helybeli zsidóságnak. Az 1947 évi nagy szárazság idején öt román gyermeket fogadott a családjába és mint saját gyermekeiket gondozták, táplálták. „Csupa hálából" a román bíróság nemcsak őt pusztította el, a feleségét és négy gyermekét is kényszerlakhelyre hurcolta. Bútor nélküli földkunyhóba rakták be. Kályhájuk sem volt, s a földön aludtak. Szabó Rozália szerint ez is egy komoly ok az autonómia kérésére, hogy legalább annak a területén lennénk megszabadítva a kirakatperektől. Akkor talán nem lenne annyira kiszolgáltatott a szórvány-magyarság sem. /Szabó Rozália, Kisgalambfalva: Európa lát és hall. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./

Megtisztították Budapesten Antall József márc. 19-én éjszaka vörös festékkel leöntött I. kerületi mellszobrát. Antall Józsefné elmondta: elszomorította, “hogy ebben az országban vannak ilyen emberek, élnek ilyenek, kortársaink, akik ilyenre képesek”. /Szoborrongálás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./

A Sapientia Alapítvány Csíkszeredában tartott kuratóriumi ülésén leváltották tisztségéből dr. Lányi Szabolcsot, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánját, hivatali hatáskörének túllépése miatt. Egy szépvízi szennyvíztisztító komplexumra benyújtott SAPARD pályázatban Lányi Szabolcs az egyetem nevében 90 ezer eurós önrészt vállalt, ebből egy monitorizáló és kutató-laboratóriumot építenének ki. A kuratórium szerint ezzel a vállalással Lányi túllépte hatáskörét, a volt dékán viszont azt vallja, egy társfinanszírozási megállapodásra feletteseitől elvi jóváhagyást kapott. Lányi Szabolcs helyére dr. Györfi Jenőt nevezték ki dékánnak, helyettesei Gagyi József és Szabó Árpád lettek. Dr. Lányi Szabolcs leváltásáról a romániai magyar történelmi egyházak elöljáróinak március 11-i testületi ülésén elfogadott határozatban döntöttek. Az egyházi elöljárók megdöbbenésüket fejezték ki a magyarországi pénzügyi megszorító intézkedések miatt. Megkereséssel fordulnak a magyar kormányhoz annak érdekében, hogy más forrásból pótolják az egyetem idei költségvetési hiányát, és a jövő évi költségvetésben az eredeti, két milliárd forintos támogatást biztosítsák. A testület másfelől elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar költségvetés új beruházásokra ("például az ún. erdélyi televízió") nyújtson tetemes támogatást, "ezzel szemben ugyanakkor már jól működő, nemzetstratégiai fontosságú ügyektől – ez esetben az erdélyi magyar egyetemtől – vonjon el nagy összegeket". A határozat értelmében módosító törvénytervezetet terjesztenek a román parlament elé a felekezeti oktatás jogának az elkövetkező tanévvel kezdődő biztosítása céljából, a beterjesztést az RMDSZ parlamenti képviselői vállalják. /Leváltották a Sapientia egyetem csíki dékánját. Hatásköri visszaéléssel vádolták. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./ Lányi Szabolcs professzor tanszékvezetőként tevékenykedik továbbra is a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. /Dékáncsere a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./ Ideiglenesen két rektor-helyettest is kineveztek Bakacsi Gyula, a közgazdasági tanszék vezetője, magyarországi vendégtanár, valamint Dávid László, a marosvásárhelyi egyetem tanszékvezető professzora személyében. /D. Balázs Ildikó: Félreállítás vagy elvhűség? = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./

A Bayer Zsolt Romániába lépésének megtiltásával kapcsolatos információk titkosak, és csak a képviselőház szabályzatában szereplő procedúrák alkalmazása után bocsáthatók a felvilágosítást kérő két RMDSZ-képviselő rendelkezésére, jelentette ki Ioan Rus belügyminiszter. Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor RMDSZ-képviselők két héttel korábban interpellációt nyújtottak be a parlamentben, amelyben kérték Ioan Rus és Ioan Talpes miniszterektől, hogy elemezzék a Bayer Zsolt esetében februárban született döntés törvényességét. A két képviselő írásos és szóbeli választ kért a magyarországi újságíró Románia területére lépésének megtiltásával kapcsolatos határozat indoklásáról. Egy Szilágyi Zsoltnak címzett márc. 23-i keltezésű levelében Ioan Rus belügyminiszter kijelentette, az igényelt információk államtitoknak minősülnek. /Titkosak az információk Bayerről. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

Kolozsvár néhány hete Magyar Örökség-díjjal kitüntetett temetőjében a múlt hét végén feltörték a főkapuval szemben induló út jobb oldalán fekvő Biasini- és Berde-kriptákat. A laborfalvi Berde-kriptában, ahol a kolozsvári egyetem első rektora, a közgazdász professzor Berde Áron (1819–1892) és családja nyugszik, a külső fakoporsók fedeleit felfeszítették, félretolták, s a régi érckoporsók oldalán lyukat ütöttek. /G. Gy.: Újabb kegyeletsértések a Házsongárdi temetőben. Pusztítottak a laborfalvi Berde-kriptában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

Fey László vitába szállt Borbély Zsolt Attilával, aki elítélte a „neptunosokat", azokat az RMDSZ-tisztségviselőket, akik a PER (Project on Ethnic Relations) meghívására Neptunfürdőn magánszemélyekként eszmecserét folytattak a román kormány képviselőivel (Neptun és Atlanta, Romániai Magyar Szó, ápr. 9.). Borbély Zsolt Attila szerint ez „alkalmat nyújtott a nyíltan magyarellenes román hatalomnak demokratikus kisebbségbarát színben tetszelegni Nyugat előtt az ország Európa Tanácsi csatlakozásának küszöbén". Fey szerint az akció titokban maradt volna, ha Tőkés László nem kürtöli világgá. Tőkés László téves következtetéseket vont le. Arról beszélt, hogy az RMDSZ „a hatalom uszályába" került. /Fey László: Még egyszer Neptunról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

A Vöröstorony községben élő utolsó magyar, Korent József Zoltán festőművész még sohasem festett egyetlen vöröstoronyi képet sem, pedig harminc éve él a településen. Az Oltot festette, és az Olt habjaiba a három évtizedes magány vöröstorony-kapuját. /Szeben megye. Habokba fojtott titoktalanság. Korent József Zoltán és menedéke. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./

Utolsó lehetőségként bírósághoz fordult a vajdahunyadi református parókia a Szentpéter nevű hegyen lévő, egyelőre használaton kívüli temető megszentségtelenítése miatt. Többszöri felszólítás ellenére a temesvári székhelyű Rádió és Televízió Igazgatóság (DRTV) továbbra is jogtalanul használ körülbelül 100 négyzetméternyi területet a temetőből, amelyen közvetítőtorony található /Szakadék az iratok és a valóság között. Meggyalázott vajdahunyadi református temető. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./