Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Árpád
393 tétel
2008. február 18.
A február elején indított program megkönnyíti az egyházi ingatlanokban működő tanintézetek sorsát. Eddig a törvények értelmében a szaktárca nem utalhatott át pénzt az ilyen ingatlanok rendbe hozatalára. A római katolikus egyháznak még nem szolgáltatták vissza azt az ingatlant Kolozsváron, amelyben jelenleg a Báthory-líceum működik. A reformátusok esetében több ingatlanért folyik a pereskedés, így a Horea úti templom mögött található volt faipari szakiskola esetében, s nem született jogerős döntés arról az épületről sem, amely az Apáczai-líceumnak ad most otthont. „Nagyon remélem, hogy a nagyenyedi városi tanáccsal s a Bethlen Gábor Nemzeti Kollégiummal kötött szerződés megfelelő modellnek bizonyul a minisztérium számára is”, nyilatkozta Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. „A szerződés megkötése előtt egyeztettünk a szaktárcával, s a tanügyminiszter megerősítette: ilyen jellegű szerződés megkötése tényleg azt jelenti, hogy az egyházi ingatlanban lévő állami iskolákat is támogatják az infrastruktúrájuk korszerűsítésében. Ilyen szerződés megkötése várható Székelyudvarhelyen is. Szabó Árpád unitárius püspök szerint miután tisztázódnak a jogi keretek és lehetőségek, előfordulhat, hogy megkötnek egy hasonló partnerségi szerződést a városi tanáccsal a János Zsigmond Unitárius Kollégium infrastruktúrája fejlesztésének érdekében. /Nagy-Hintós Diana: Per alatt álló egyházi ingatlanok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2008. április 16.
A román pártok összefogása egyre inkább növeli Dorin Florea jelenlegi polgármester esélyeit a harmadik mandátum megszerzésére Marosvásárhelyen. Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt képviselői még nem ültek tárgyalóasztalhoz. A két alakulat vezetői mindvégig a másik fél lépésére várnak. Ráduly Levente, az MPP Maros megyei elnöke elmondta, nyílt levelet szándékoznak közzétenni, együttműködésre felszólítani az RMDSZ vezetőit. Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei ügyvezető elnöke kifejtette, nem zárkózik el a párbeszédtől, várja az MPP megkeresését. – Kiss Kálmán, a csekély tagsággal rendelkező Romániai Székely Szövetség elnöke azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy a Communitas Alapítványon keresztül kampányában állami támogatást használ. /Szucher Ervin: A sajtóban üzengetnek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./
2008. április 16.
A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium kétnapos konferenciája bizonyította, hogy kolozsvári magyar egyetemi háttérintézmények működése felívelőben van. Dr. Szabó Árpád, a csíkszeredai Sapientia Egyetem adjunktusa is előadást tartott, akit az erdélyi fiatal magyar közgazdászok kiemelkedő alakjaként konferálták be. Számítógép-programozó villamos mérnökként kezdte pályáját Nagyváradon, majd Budapesten átképezték közgazdásszá. Előadásának központi témája az EU versenyképessége a világgazdaságban és Románia versenyképessége az EU-ban. /Tötszegi Orsolya: Ne papírt, hanem tudást gyűjtsetek! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
2008. május 27.
A helyhatósági választás előtt az egyház nem akarja mérlegelni és minősíteni a szemléletek igazságát vagy helyes voltát, mert mindkét oldalon hívei vesznek részt a választáson. Azonban erkölcsi felelősséget érezve felhívással fordul mindenkihez, hogy tartsák erkölcsi és nemzeti kötelességüknek részt venni a választáson. Isten mindenkinek adott kellő bölcsességet, hogy felmérje, mit tart helyesnek. A felhívást a katolikus, református, unitárius és evangélikus egyházi vezetők írták alá. /Tempfli József és Schönberger Jenő római katolikus püspökök, Adorjáni Dezső evangélikus püspök, Dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Csűry István református püspök, Dr. Nagy Géza irodaigazgató/ /Felhívás a szórványban élő magyarsághoz, de országunk egész magyar népéhez. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 27./
2008. június 18.
Sikerül megőriznie az RMDSZ-nek a fontosabb erdélyi megyeszékhelyeken kapott eddigi alpolgármesteri székeket, illetve a megyei tanácsokban betöltött alelnöki tisztségeket. László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnöke jelezte, a kincses városnak Boros János után a következő négy évben is magyar alpolgármestere lesz, a tisztséget László Attila tölti majd be, a Kolozs megyei egyik alelnöki tisztséget pedig Fekete Emőke. Nagyváradon Biró Rozáliának sikerült megőriznie alpolgármesteri székét, Kiss Sándor eddigi Bihar megyei tanácselnök pedig a testület egyik alelnöke lesz, közölte Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Marosvásárhelyen alpolgármester maradhat Csegzi Sándor, a Maros megyei tanács egyik alelnöki széke szintén az RMDSZ-nek jut – tájékoztatott Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök. A Maros megyei tanács jövő héten tartja az alakuló ülését. Lokodi Edit Emőke tanácselnök mellé Ciprian Dobre liberális és Szabó Árpád RMDSZ-es tanácsosokat jelölik alelnököknek. Székelyföldön kérdéses volt, jut-e egy-egy alpolgármesteri szék az MPP-nek a megyeszékhelyeken, illetve kerül-e polgári jelölt a megyei tanácsok valamelyik alelnöki székébe. A Hargita megyei önkormányzat alakuló tanácsülését jövő héten tartják, az eddigi alelnökjelöltek az RMDSZ-es Sófalvi László és Petres Sándor. Csíkszeredában Ráduly Róbert polgármester jelezte, hogy az eddigi RMDSZ-es alpolgármesterekkel kíván együtt dolgozni. Székelyudvarhelyen továbbra sincs megegyezés az alpolgármesteri tisztségről. Az RMDSZ-es alpolgármester megválasztásához a zöldek egy szavazatára van szükség, mert az RMDSZ-nek nincs többsége a tanácsban. Kovászna megyében a Háromszéki Képviselők Tanácsa Henning Lászlót jelölte a megyei tanács egyik alelnöki székére, a másik tisztséget már korábban Demeter Jánosnak ítélték. „Az RMDSZ többséget szerzett a megyei tanácsban, és el tudja vezetni az elkövetkező négy évben a megyét” – válaszolta Tamás Sándor megyei tanácselnök arra a kérdésre, nyitottak-e elfogadni az MPP jelöltjét valamelyik alelnöki tisztségre. Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád, a város új polgármestere június 23-án teszi le hivatali esküjét. Nem zárkózik el az MPP- alpolgármesteri ajánlatától. /Maradnak a fontos tisztségek. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2008. június 18.
Az RMDSZ inkább lemondott az egyik alpolgármesteri tisztségről Marosvásárhelyen, csak hogy ne kelljen koalícióra lépnie a Dorin Florea vezette PD-L-vel. Az eddigi kettő helyett az RMDSZ csupán egyetlen alpolgármestert kíván állítani a marosvásárhelyi önkormányzat élére. Az RMDSZ a két mandátumot letöltött Csegzi Sándor fizikust javasolja a tisztség betöltésére. Leköszönő kollégája, Bakos Levente megerősítette: az RMDSZ nem tart többé igényt a személyére, elbúcsúzott munkatársaitól. A jövőben Bakos önkormányzati képviselőként tevékenykedik majd. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött egyezség értelmében a másik alpolgármesteri széket Marius Ichimnek, a PNL marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének ajánlják fel. Cserében az RMDSZ alelnököt állíthat a megyei önkormányzat vezető testületében. A következő választási ciklusban Lokodi Edit Emőke elnök munkáját egy liberális alelnök, illetve Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke fogja segíteni. Dorin Florea, Marosvásárhely újraválasztott demokrata-liberális párti (PD-L) polgármestere felháborítónak tartja az RMDSZ–PNL-alkut. Az RMDSZ tíz, a demokrata-liberális alakulat nyolc képviselőt juttatott be a 23 tagú testületbe, amelyben a liberálisok csak két tanácsossal képviseltetik magukat. Ichim személyével kapcsolatban a polgármester leszögezte: semmiféle feladatot nem hajlandó átruházni rá. „Eddig is egyedül vezettem a várost, ezentúl is azt fogom tenni!” – jelentette ki. Arra a felvetésre, hogy egy esetleges RMDSZ–PD-L-koalíció a kétharmados többséget is biztosítaná, Kelemen Atilla megyei elnöke kifejtette: az RMDSZ-nek eddig is elég volt az egyszerű többség. /Szucher Ervin: Feláldozott tisztség. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./
2008. június 21.
Június 20-án letette a hivatali esküt Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács megválasztott elnöke, megalakult a megyei tanács. Lokodi Edit elmondta: az elkövetkező négy évben reméli, jól együttműködik a megválasztott polgármesterekkel. A normalitás felé vezető első lépésnek nevezte azt, hogy Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, is eljött az eskütételre. Az RMDSZ-frakció Szabó Árpádot, míg a PNL frakció Ciprian Dobrét javasolta az alelnöki tisztségekre, mindkettőjüket megválasztották. /Antalfi Imola: Lokodi Edit letette a hivatali esküt. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./
2008. július 19.
Az Erdélyi Unitárius Egyház Kolozs-Tordai köre közgyűlésének első ízben biztosított teret a frissen felújított lupényi unitárius templom. Lupény 220 lelket számláló unitárius közössége nagy szeretettel fogadta a lelkészeket, gondnokokat. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök elmondta, hogy a köri közgyűlés értékeli az egyházközségek életét. Az unitárius a viszonylag a kisebb egyházak közé tartozik Erdélyben, 125 egyházközségük van, továbbá harminc szórványközösségük, melyek egyenként tíztől, harminc, negyven, legtöbb ötven lelket számlálnak. Mindezek összesen 6 egyházkörbe csoportosulnak. /Kolozs-Torda, Maros-Küküllő, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Háromszék, Felső-Fehér/. Még a legkisebb gyülekezetekbe is lelkészt küldenek, az egyház a központi költségvetéséből áldoz arra, hogy a kis gyülekezeteket szolgáló lelkészek is megkapják az állami fizetést kiegészítő egyházi juttatást. Lelkészhiány nincs, mert 1989 óta az egyház határozhatja meg a teológián meghirdetett helyek számát. Egész Dél-Erdélyben és a Bánságban szórványosnak mondható az unitárius jelenét. Déván elkezdték a templomépítést, hogy szórványközpontot alakítsanak ki, amelyhez hozzátartozik majd Arad és Temesvár is, melyek jelenleg a nagyváradi egyházközség gondozásában vannak. Valószínűleg ebben az évben elkészül a templom. Idén ünnepli az unitárius egyház fennállásának 440. évfordulóját, és mivel Dávid Ferenc emléke is Dévához kötődik, szép lenne a templom felszentelésével megünnepelni ezt az évfordulót. /Gáspár-Barra Réka: A 440. évfordulóra készülve – beszélgetés dr. Szabó Árpád unitárius püspökkel. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./
2008. augusztus 11.
Kettős ünnepre gyűltek össze augusztus 6-7-én az erdélyi és határon túli unitáriusok. Az Erdélyi Unitárius Egyház 440. éves múltját, valamint a Szejkefürdői Unitárius Találkozó tízéves jubileumát ünnepelték Szejkefürdő szabadtéri templomában. A X. Egyetemes Unitárius Találkozón Kedei Mózes esperes, székelyudvarhelyi lelkész köszöntötte az összesereglett híveket, majd dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott ünnepi beszédet. Szót kaptak a meghívott testvéregyházak képviselői is. Az egyetemes találkozó keretében ötödik alkalommal adományoztak egyházközségi zászlókat, idén a szervező székelyudvarhelyi unitárius egyházközség is átvehette a különböző motívumokkal díszített lobogót. Az ünnepi műsorban szavalatok, népdalok hangzottak el. A találkozó hivatalos programja Orbán Balázs síremlékénél tartott koszorúzással ért véget. /Szász Emese: X. Egyetemes Unitárius Találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./
2008. szeptember 3.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat és dr. Traub Alfréd budapesti plasztikai sebész adományából felújították Csehétfalva 1841-től működő, műemlék értékű templomi orgonáját. Az átadó ünnepségen jelen volt a budapesti adományozó és dr. Szabó Árpád unitárius püspök is. A hódmezővásárhelyiek felajánlották minden határon túli magyarnak a hódmezővásárhelyi tiszteletbeli polgári titulust, Csehétfalva minden lakosa élt ezzel. A hódmezővásárhelyiek az elsők között siettek az árvíz után segíteni a Nyikó menti falvakat. Az árvíz utáni összefogásról még Basescu államfő is azt mondta, hogy ilyent ő még nem látott Romániában. Moldvában is voltak árvizek, de az ottaniak várták, hogy érkezzen a segély. Itt viszont a lelkészek, a püspökükkel az élen, gumicsizmát húztak, s kézbe vették a lapátot. Dr. Grezsa István Hódmezővásárhelyről két éve szekértúrákat szervez ezen a vidéken, bejárják a kis falvakat. Ez több mint turistaút. Azt akarják, hogy az itteni székelyekkel együtt legyenek, s megéljék az itteni életet. Eszünkbe jut ezen a vidéken Tamási Áronnak az a sora, amelyet a Tüzet vegyenek! című novellájában írt: Énlaka fölött, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés. Átvitt értelemben fogalmazza meg az elszigeteltséget, a magárahagyatottságot: erről a területről, az itt élő székelyekről még a Gondviselés is elfeledkezett. Most úgy tűnik, hogy mintha nyitogatná a Gondviselés a szemét. /Sylvester Lajos: Mintha nyitogatná szemét a Gondviselés... (Frigyre lépni a szülőfölddel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./
2008. szeptember 6.
Dr. Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök rendkívüli gyűlésre hívta össze a kerületi elnököket. Az RMDSZ a megyében megnevezte jelöltjeit a nyolc képviselő- és négy szenátori egyéni választókörzetben, valamint kijelölte Szabó Árpád személyében a megyei kampányfőnököt. /Dr. Kelemen Atilla: Komolyan vesszük választóinkat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./
2008. szeptember 9.
Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületének tatarozását kezdték meg néhány napja, a polgármesteri hivatal homlokzat-felújító programjának keretében. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök elmondása a Tanügyminisztérium idén is jelentős összegeket fordított az iskolák korszerűsítésére és tatarozására, azonban az egyházi tulajdonban lévő iskolák ebből a támogatásból semmit sem kapnak. A püspök azt is elmondta, hogy az utóbbi nyolc évben sikerült bentlakást és diákétkezdét biztosítani a kollégium diákjai és egyetemi hallgatók számára. /Butyka Anna: Tatarozzák az unitárius kollégiumot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2008. szeptember 12.
Ünnepélyes keretek között avatták fel szeptember 11-én Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium alagsorában kiépített diákétkezdét. A magyarországi, romániai, egyesült államokbeli, illetve egyházi és egyéb támogatásoknak köszönhetően elkészített menza építési munkálatai nemrég fejeződtek be. „Egyháztörténetünk igen jelentős napjára virradtunk ma” – kezdte beszédét Szabó Árpád unitárius püspök az iskola étkezdéjének avatóünnepségén. 2001-ben sikerült felavatni a kollégium északi, míg 2003-ban a déli szárnyát, most pedig a diákétkezdét. Gémesi Ferenc szakállamtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szórványosodás kérdése egyre nagyobb kihívást jelent, és a magyar kormány ebben segítséget kíván nyújtani. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta: Erdélyben az építő embernek nemcsak téglára, kőre és pénzre van szüksége, hanem bátorságra, képzelőerőre és hitre is. /Papp Annamária: Korszerű étkezdével nyitja az új tanévet az unitárius kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./
2008. szeptember 13.
A felekezeti oktatás feladását látja a Báthory-líceum és a Pázmány Péter Katolikus Gimnázium egyesítésében Szabó Árpád unitárius püspök. Elmondta: jó lett volna, ha ilyen horderejű döntés előtt a katolikus egyház más felekezetek vezetőivel is konzultál. /Vitatott iskolaegyesítés Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ további vélemények:a/ Matekovits Mihály, az Oktatás- és Kutatásügyi Minisztérium Kisebbségi Főosztályának vezérigazgatója elmondta: Kovács Sándor főesperes nem követett el törvénytelenséget akkor, amikor nem kérte ki az iskolaegyesítésről a Pázmány Péter Katolikus Gimnáziumba járó gyerekek szüleinek és igazgatójának véleményét. /(N. -H. D.): Csak az egyházi jóváhagyás szükséges. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ b/ Czirják Árpád pápai prelátus a vele készült interjúban emlékeztetett, a kolozsvári katolikus líceum, a Pázmány Péter Katolikus Gimnázium az ő kezdeményezésének is köszönhető, a rendszerváltás után lehetőség mutatkozott a katolikus iskola létrehozására. A testvéregyházak képviselőivel összefogva sikerült az iskolát létrehozni, a Báthory István Líceum épületében. Czirják Árpád számára érthetetlen a katolikus líceum felszámolásának kísérlete. Czirják Árpád Jakubiniy György gyulafehérvári érseket teszi felelőssé a katolikus iskola megszüntetéséért. Az érsek után súlyos felelősség terheli a főegyházmegyei főtanfelügyelőt és a helyi plébánost. /Török János: Államosítás egyházi segédlettel. Interjú Czirják Árpád pápai prelátussal. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ c/ „Nem tisztem minősíteni a katolikus egyház döntéseit” – nyilatkozta a református püspök, nem kíván a sajtó nyilvánossága előtt véleményt mondani. Véleményét az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek rendszeresített találkozóján fogja elmondani. Kovács Sándor főesperes elmondta: az egyház bérleti szerződést kötött 20 évre a tanfelügyelőséggel. Eszerint az egyház biztosítja, hogy visszaszolgáltatás alatt álló ingatlanában folytatódjék az oktatás, cserébe állami támogatáshoz juthatnak az épület felújításához, korszerűsítéséhez. Nagyenyeden a református egyház kötött 25 évre szóló ilyen típusú szerződést az önkormányzattal. Előzőleg a minisztérium az enyedi kollégiumnak megszavazott és jóváhagyott milliárdos összeget visszavonta, és újabb határozattal más iskolának adta. A nagyenyedi kollégium pedig képtelen volt a megkezdett munkálatokat befejezni. Pap Géza püspök úgy látja, hogy a politikai élet egyes tisztségviselői is el akarják lehetetleníteni az egyházi tulajdonban lévő iskolák helyzetét, s magát a felekezeti oktatást az anyagi eszközök megvonásával akarják térdre kényszeríteni. /N. -H. D. : „Nem tisztem minősíteni a katolikus egyház döntéseit” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./
2008. szeptember 26.
Független jelöltként indul az őszi parlamenti választásokon Kincses Előd ügyvéd a Maros megyei 2-es számú választási körzetben, ahol Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ szenátorjelöltje. Az ügyvéd egyike lesz azoknak a független jelölteknek, akiket a Magyar Polgári Párt támogatni készül a választásokon – erősítette meg Szász Jenő, az MPP elnöke. Kincses azoknak az RMDSZ-tagoknak a szavazatára számít, akik elégedetlenek a jelenlegi vezetőség politikájával, és azon MPP-szimpatizánsokra, akik kiábrándultak a politikából, illetve azokra a románokra is, akik demokratikus átalakulást, változást akarnak. Kincses azt kifogásolja az RMDSZ részéről, hogy a „program és a tettek között óriási a szakadék”. /Kincses indul Markó ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei kampányfőnöke úgy véli: indulásával Kincses a magyarság képviseletét sodorja veszélybe, ennek ellenére nem tartja őt Markó Béla komoly vetélytársának. Kincses szerint az autonómia is csupán olyan szlogen, amit az RMDSZ négyévente elővesz. A titkárnővel, tanácsossal és kabinetfőnökkel folytatott egyeztetések ellenére a Krónikának többszöri próbálkozás után sem sikerült kikérnie Markó Béla véleményét Kincses indulását illetően. /Szucher Ervin: Kincses Előd lett Markó kihívója. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./
2008. szeptember 30.
Lókodban szeptember 27-én felavatták az unitárius templom nagyobbik harangját, amelyet Silye Jánosné Balázs Lídia készíttetett. Az 1911-ben – a Lókodi Közbirtokosság hozzájárulásával – felépített templomban dr. Szabó Árpád püspök felszentelte és megáldotta a Silye Ferenc lövétei harangöntő mester műhelyében készült emlékharangot. A tízfős helybéli gyülekezet tagjain kívül az elszármazottak is hazatértek. /Lázár Emese: Új harang Lókodban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./
2008. október 7.
A verespataki projekt megvalósítása katasztrofális következményekkel járna a környezetre. Vannak, akik a nyilvánosság előtt ellenzik a terv jóváhagyását, a háttérben titokban mégis a projekt megvalósításának előmozdításán fáradoznak, anyagi nyereség miatt. A lap munkatársa egy ilyen esetet mutatott be. 2002. szeptember 18-án a gyulafehérvári római katolikus érsekségen Jakubinyi György érsek, Pap Géza erdélyi református, Szabó Árpád unitárius püspök és szaktanácsosaik megbeszélést folytattak az RMGC vezetőségével. A román–kanadai vegyes vállalat vezetői megígérték, hogy a Verespatak központjában található római katolikus, református és unitárius templomokat, valamint a körülöttük lévő mintegy 43 műemlék jellegű épületet nem bontják le. A tárgyaláson a magyar egyházvezetők teljes kártalanítást kértek a helyi egyházközségek felszámolásáért. Az egész világot megdöbbentette, amikor 2003 márciusában kiderült, hogy a román ortodox egyház elvileg megegyezett az RMGC-vel arról, hogy felszámolja három szarvaspataki temetőjét, azokba többé nem temeti el az elhunyt híveket, exhumáltatja a holtakat, és valamennyit Abrudbányára költözteti. Az ortodox egyház jelentős kártérítést, amolyan „fejpénzt” is követelt minden egyes elköltöztetett halottért. A közfelháborodás nyomán az ortodoxok lefújták a tranzakciót. 2003 júliusában az RMGC képviselői azzal a szándékkal fordultak az erdélyi magyar egyházakhoz, hogy az azok által birtokolt verespataki ingatlanokat – templomokat, plébániákat és parókiákat, más egyházi tulajdonban lévő épületeket, telkeket és temetőket – megvásárolják. Az említett magyar egyházvezetők 2003. július 21-én Kolozsváron tartott értekezletükön nyilatkozatot fogalmaztak meg: továbbra is fenntartják korábbi álláspontjukat, és a jövőben is egyeztetnek „a verespataki projekttel kapcsolatos valamennyi kérdésben”. Idén verespataki lakosok közölték, tudomásukra jutott, hogy a római katolikus egyház titokban eladta a templom mellett álló egyik épületét, a harangozói házat az RMGC-nek. Az újságíró Pénzes Lórándhoz, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye sajtóreferenséhez fordult, aki közölte: a hír hamis, a katolikus egyház semmilyen ingatlant nem idegenített el Verespatakon. A verespatakiak kitartottak amellett, hogy információik pontosak, megszerezték a szóban forgó ingatlan telekkönyvi másolatát. Ebből kiderült, hogy a katolikus plébánia 2007-ben mégis eladta a RMGC-nek a házat. A verespataki plébános, Lukács Imre Róbert elmondta, pénzre volt szükségük, ezért adták el a házat, mely rossz állapotban levő lakatlan ingatlan volt. A plébános szerint az újságíró információi a katolikus ingatlan eladásáról „a Soros Alapítványtól származnak”. „Azok az emberek, akik a Soros Alapítványnál tevékenykednek, azok nem a közösségért dolgoznak, hanem a közösség ellen. Már hét éve vagyok Verespatakon, végignéztem, hogyan loccsantak az egyik táborból a másikba. Nem a falu megmaradása a céljuk, hanem az, hogy ők közben nagyon jól megéljenek. ”Jakubinyi György érsek a verespataki ingatlaneladásról, a közös püspöki nyilatkozat megsértéséről nem kívánt nyilatkozni. /Tibori Szabó Zoltán: Ki tart ki melletted, Verespatak? Egyházi kereskedelem az arany árnyékában – ingatlanokkal, lelkekkel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2008. október 15.
Október 15-én egyszerre nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban és Budapesten az Olof Palme Házban a magyar festészet napja tiszteletére rendezett ikerkiállítás. Ugyanazok a székelyföldi és budapesti művészek vesznek részt mindkét tárlaton. Székelyföldiek: Albert Levente, Bob József, Botár László, Deák Barna, Fekete Zsolt, Haller József, Keresztes Györgyi, Kiss Ármánd Zoltán, Kiss Béla, Kosztándi Jenő, Miklóssy Mária, Oláh Tibor, Péter Alpár, Schneller Mária, Siklódy Tibor, Szabó András, Szabó Árpád, Szabó H. Tünde, Szabó Zoltán, T. Várhelyi Imola, Tompos Opra Ágota, Turcza László, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László, Vorzsák Gyula. Az ikerkiállításnak 15-én Budapesten lesz a megnyitója, Csíkszeredában pedig 28-án a záróünnepélye. /A magyar festészet napja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./
2008. október 24.
Több rendezvény keretében emlékeztek meg október 23-án Kolozsváron az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulójáról. ’56, te lelkünkben lángoló címmel szervezett emlékműsort az 56-os Bajtársi Társaság, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete, a Világszövetség Erdélyi Társasága, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke rendezésében. Az emlékezők András Imre, a VET elnökének kezdeményezésére egy percnyi néma csenddel adóztak az 56-os hősök emlékének. Közreműködtek a Horváth Béla Stúdiószínpad tagjai, valamint a BBTE színművészeti szakos hallgatói, Pálosi Zsuzsa és Vetési Nándor. Az est ünnepi előadója Dávid Gyula irodalomtörténész, 56-os elítélt volt. Részleteket vetítettek Víg Emese 1956 Erdélyben című dokumentumfilmjéből. Részlet hangzott el Dobai István 56-os elítélt ez alkalomra írott leveléből, az ünneplők tapssal köszöntötték a jelenlévő Komáromi József 56-os elítéltet. Az est zárásaként az egykor Szamosújváron raboskodó Fülöp Sándor olvasta fel versét, majd szeretetvendégség következett. A Kolozs Megyei Diáktanács szervezésében gimnazisták és egyetemisták fáklyás menetben vonultak a Mátyás Ház elől a Házsongárdi temetőbe. A forradalomra emlékezett a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten Pap Géza református püspök, Kovács Sándor római katolikus főesperes, Fehér Olivér evangélikus-lutheránus lelkész és Szabó Árpád unitárius püspök. /Ünnepi összeállítással emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./
2008. október 27.
„Tudja meg ezt a jövő nemzedék, és ha felnőnek, beszéljék el ezt az ő fiaiknak. Hogy ne felejtsék Isten nagy tetteit” – idézte a 78. zsoltárt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján a kolozsvári unitárius templomban tartott ökumenikus istentiszteleten Szabó Árpád unitárius püspök. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a bukásában is győzedelmes magyar forradalom megmutatta a nagyvilágnak: kis nép is képes felkelni a zsarnokság ellen – ha van elegendő hite hozzá. Pap Géza erdélyi református püspök azt emelte ki, hogy „diktatúra volt, diktatúra lesz, mert azok egymást követik a történelemben. Isten pedig azért épít diktatúrákat is, hogy próbára tegye az embert”. Kolozsvár alpolgármestere, László Attila elmondta, hogy a megtorlás során a súlyos ítéletekből Erdélynek, ezen belül Kolozsvárnak is bőven kijutott, de ezért és a forradalom idején vállalt rokonszenvért akkor sem kellett, és most sem kell senkinek lehajtott fővel járnia. A résztvevők megkoszorúzták a templom előcsarnokában, az 1956-os forradalom emlékére felállított márványtáblát. /Benkő Levente: Senkinek nem kell lehajtott fővel járnia. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./
2008. október 28.
Október 27-én az ítélőtábla helyt adott Kincses Előd kifogásának, hogy az RMDSZ nem fellebbezhette meg a korábbi bírói ítéletet, amely szerint a független jelölt által benyújtott támogatói lista közjegyző által hitelesített másolata egyenlő értékű az eredetivel. „Az RMDSZ sem politikailag, sem jogilag nem gondolta végig mindezt, sőt jogi képviselője szakmai hibát is elkövetett” – jelentette ki Kincses Előd. „Elfogadjuk a döntést, nem kommentáljuk, inkább a kampánnyal foglalkozunk” – reagált a bírói döntésre Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. /Antal Erika: Kincses indulhat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./ „Sajnálom, hogy a választási törvényre fittyet hányva, bizonyos RMDSZ-vezetők betegesen rettegnek a versenyhelyzettől, és semmiként nem akarják feladni a közel két évtizeddel ezelőtt megszerzett státusukat. Nem értem Markó Bélát, miért fél a választóktól, miért nem engedi, hogy majd ők döntsenek”- nyilatkozta Kincses. Politikai pályafutása során Kincses Elődöt harmadik alkalommal próbálták megakadályozni, hogy szenátori tisztségre pályázzon. 1990 tavaszán a Vatra Romaneasca emelt óvást ellene. „Akkor meglepő módon az RMDSZ nem élt a törvény adta lehetőséggel, és nem támadta meg az alapfokon hozott döntést. Így engem töröltek a lista első, és egyetlen befutó helyéről, amire Markó Béla léphetett elő” – emlékeztetett a marosvásárhelyi jogász-politikus. Kincsest rá egy évtizedre, 2000-ben az RMDSZ óvta meg, amikor függetlenként próbált versenybe szállni. Akkor azzal az ürüggyel nyújtottak be óvást Kincses Előd ellen, hogy kettős állampolgárként nem vehet részt a választásokon. „A moldovai Ilie Ilascut a románok nem óvták meg, ő bekerülhetett a parlamentbe. Annak ellenére, hogy Takács Csaba és Kelemen Atilla megígérték, hogy nem fordulnak a törvényszékhez, az RMDSZ emberei ezt mégis megtették. Nevetséges, hogy egy olyan alakulat óvott meg a kettős állampolgárságom miatt, amely abban az időben kimondottan szorgalmazta a kettős állampolgárság megadását” – tette hozzá Kincses. /Szucher Ervin: Kincses megmérkőzhet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./
2008. november 12.
Folyik az RMDSZ-es jelöltek kampánya. A román politikai életben uralkodó „cenzúráról” beszélt Nagyváradon Lakatos Péter képviselő, Bokor Tibornak és Olosz Gergelynek pedig a háromszéki Futásfalva lakói többek közt a román nyelv elsajátításával kapcsolatos gondjaikat panaszolták el. Verestóy Attila szenátor, szenátorjelölt arról beszélt, hogy a szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amelyik folytonosságot tud felmutatni. Szilágy megyében Seres Dénes, az RMDSZ képviselőjelöltje Fekete Szabó András szenátorjelölttel együtt egy három kilométeres útszakaszt avatott fel Szilágyborzáson. Markó Béla RMDSZ-elnök negyven települést keres fel, útjára elkíséri Kelemen Atilla képviselőjelölt, Borbély László miniszter, marosvásárhelyi képviselőjelölt, Tánczos Barna és Tőke István államtitkár, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint Szabó Árpád alelnök. /Bíráló jelöltek, panaszos szavazók. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./
2008. november 14.
A dévai várban 650-en vettek részt Dávid Ferenc, az unitárius egyház alapítója emlékére szervezett zarándoklaton és az egyház 440 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepségen. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Erdélyben élő unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvű vallásos fiatalok szervezete 1998 óta évente megszervezi az emlékzarándoklatot, mondta el Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház közügyigazgatója, az ODFIE volt elnöke. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott üdvözlőbeszédet. /Bonczidai Éva: Ünnep a börtöncella előtt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./
2008. november 17.
Az erdélyi unitárius egyház megalakulásának, valamint az 1568-as tordai országgyűlésen elfogadott vallásszabadsági törvény kihirdetésének 440. évfordulójára emlékeztek a hét végén Kolozsváron. November 14-én tudományos konferenciát tartottak, majd az ünnepi évfordulóhoz kapcsolódó kiadványokat mutattak be. Másnap a belvárosi unitárius templomban az ünnepi istentiszteleten Rezi Elek főjegyző – a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora – és Szabó Árpád püspök mondott emlékbeszédet. Ezt követően szót kaptak az eseményen részt vevő külföldi lelkipásztorok. Az ünnepi esemény zenés-irodalmi összeállítással zárult. Rezi Elek kifejtette, a magyar történelmi egyházak közti viszony a kölcsönös tiszteleten alapszik. „Az ortodox testvérekkel a kapcsolat fordított: a személyes kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten alapulnak, de intézményi szinten nem akarnak részt venni a megoldásra váró gondokban. Elvárjuk, hogy a többségi egyház segítse a kisebbségekben levő egyházakat. ” „A román ortodox egyház előnyöket élvez a többi egyházzal szemben. Köztudott: nekünk hét-nyolc évre van szükségünk ahhoz, hogy felépítsünk egy-egy templomot. Ortodox testvéreinknek ez általában egy év alatt sikerül, mivel komoly anyagi segítséget kapnak az államtól. ” /Nagy-Hintós Diana: Főhajtás a vallásszabadság kihirdetésének 440. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./
2008. december 2.
Az Erdélyi Unitárius Egyház december 4–6. között püspök-választással egybekötött főtanácsosi és zsinati ülést szervez Fehéregyházán. A leköszönő Szabó Árpád unitárius püspök helyére választanak egyházi elöljárót, a szabályzat szerint ugyanis mandátuma lejártával Szabó Árpádot nem lehet újraválasztani. Az unitárius püspöki tisztségre idén ketten pályáznak: Bálint-Benczédi Ferenc belvárosi unitárius lelkész és Rezi Elek püspök-helyettes. Szabó Árpád püspököt 1996 decemberében választották meg az unitárius egyház élére, 1997. március 8-án került sor az ünnepélyes beiktatására a kolozsvári belvárosi templomban. 2002 decemberében újraválasztotta addigi püspökét az unitárius zsinat, így Szabó Árpád tizenkét évig tölthette be ezt a tisztséget. /D. I. : Új püspököt választanak az unitáriusok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2008. december 4.
Fehéregyházán ül össze az Erdélyi Unitárius Egyház zsinata, az egyház legfőbb törvényhozó szerve, december 4. és 6. között, főtisztségviselőt választani. A zsinatot hatévente az egyházi főtanács ülése előzi meg, ahol főgondnokokat, főjegyzőt, közügyigazgatót, felügyelő gondnokokat, képviselő tanácsi tagokat választanak, egyúttal lelkészeket is szentelnek. Bálint-Benczédi Ferenc, Kolozsvár-belvárosi lelkész és Rezi Elek teológiai tanár, a Protestáns Teológiai Intézet rektora közül választ püspököt az unitárius egyház zsinata. Szabó Árpád leköszönő püspök úgy érzi, egyház a megtett 18 év alatt nem csak kereste, de megtalálta azt az utat, amely a jövőépítést jelenti. Rezi Elek elképzelései középpontjában a megújulás áll. Szerinte elérkezett a belső építkezés ideje is. Szükség van a lelkész, vallástanár, kántor továbbképzők megszervezésére. Emellett javasolná a szórványmunka megszervezését, a felnőttoktatás beindítását. Fontosnak tartja az egyházi sajtószolgálat javítását. Bálint Benczédi Ferenc hat évvel ezelőtt is pályázott a püspöki tisztségre, szerinte a püspöknek az egyház kovászának szerepét kell betöltenie. Összejöveteleket, kulturális programokat kell szervezni. Programjában szerepel a lelkészek és egyházközségek közti viszony jogi keretbe foglalása, továbbképző tanfolyamok szervezése, a teológiai irodalom és más szakírások művelése, az átvilágítási folyamat kiteljesítése és történész-kutatócsoport létrehozása. /Dézsi Ildikó: Új vezetőket választanak az Erdélyi Unitárius Egyház élére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ Bálint Benczédi Ferenc 1952-ben született Segesváron, családja 1961-ben Székelyudvarhelyre költözött, ott végezte tanulmányait, 1975-ben pedig a Protestáns Teológia unitárius karán diplomázott. 1994-től Kolozsváron a belvárosi egyházközség lelkésze. /Bálint Benczédi Ferenc, Kolozsvár-belvárosi lelkész. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ Rezi Elek /sz. Székelykeresztúr, 1954/ külföldi tanulmányokat folyatott, 1986 óta Protestáns Teológia unitárius kara teológiai tanára, 2006-ban négy évre rektornak választották, az egyház főjegyzője. Tudományos munkásságának eredménye: hat önálló könyv, száznál több tanulmány, cikk, írás hazai és nemzetközi folyóiratokban, könyvekben, újságokban. 1997 óta az Unitárius Közlöny főszerkesztője, köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és az MTA kolozsvári bizottságának tagja. /Rezi Elek jelenlegi főjegyző, az egyetemi fokú Protestáns Teológia rektora és tanára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./
2008. december 8.
December 4–6-a között Fehéregyházán, a Petőfi-emlékhely közelében épült Millenniumi unitárius templomban ült össze az erdélyi unitárius egyház zsinata, hogy megválassza a soron következő püspököt és lelkészeket szenteljen. A testület Bálint-Benczédi Ferencet választotta meg püspöknek. A zsinati ülés előtt a jelöltek a hat egyházkörben (esperességben) programismertető körúton vettek részt, amelyen Szabó Árpád leköszönő püspök az unitárius egyház aktualitásairól, a jelenlegi helyzetben mutatkozó feladatokról és kihívásokról beszélt. Megválasztották a többi vezetőt is. Az új egyházi főjegyző Nagy László marosvásárhelyi espereslelkész, a közügyigazgató – vagyis az egyházi döntéshozás törvényességének őre – Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, a két főgondnok pedig Csáka József székelykeresztúri mérnökigazgató és – második mandátumával – Máthé Dénes kolozsvári egyetemi docens lett. -A zsinati napon, december 6-án tizenöt lelkészt szenteltek fel. Bálint-Benczédi Ferenc /sz. Segesvár, 1952/, Marosvásárhelyen, majd Désfalván szolgált. 1994-től a Kolozsvár-belvárosi egyházközség lelkésze. Az Alaptörvény értelmében a megválasztásától számított 30. napon – vagyis január elején – veszi át tényleges püspöki jogkörét. /Jakabffy Tamás: Bálint-Benczédi Ferenc az Erdélyi Unitárius Egyház új püspöke. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2008. december 12.
Egyház- és iskolaépítő püspökként tartják számon a leköszönő Szabó Árpád erdélyi unitárius püspököt. Senkinek sem szabad elkallódnia, ebből indult ki, amikor végigjárta az Egyesült Államokat, hogy az iskolákhoz, a tervek megvalósításához pénzt gyűjtsön. Szabó Árpád /sz. Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15./ vegyészmérnök szeretett volna lenni, végül mégis a teológiára ment. 1957-ben szerzett lelkészi oklevelet. 1958–65-ig Kiss Elek püspök titkára, 1965–76-ig kolozsvári lelkész, közben 1968-tól teológiai óraadó, 1976-tól egyetemi tanár. 1977–78-ban a chicagói Meadville-Lombard Teológiai Főiskolán tanult. 1990–94-ig a kolozsvári teológiai intézet rektora. 1996 januárjától főjegyzője, 1996. július végétől megbízott, 1996. december 13-ától pedig 30. megválasztott püspöke az erdélyi unitárius egyháznak. Ő volt az első, akit az 1996-ban módosított alaptörvény szerint meghatározott időre választottak püspökké. Azelőtt életfogytiglan választottak püspököt. 1989 az újrakezdés volt az unitáriusoknak is, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön és Fehéregyházán építettek templomot, Nyárádszeredában most épül egy templom. Aztán épületeket vásároltak Nagyváradon, Csíkszeredában, Kőhalomban, ezeket átalakították templommá. Az udvarhelyszéki Lókodon ötven férőhelyes öregotthont hoztak létre. Az egyház célja, hogy iskolaépületeit úgy használja ki, ahogyan az építők eltervezték. Kolozsváron és Székelykeresztúron is tárgyaltak a világi iskolák vezetőivel, és Szabó Árpád felajánlotta: próbáljanak egyesülni. A gyermeklétszám csökken, ez komoly gondot okoz, valósággal kihúzzák egymás kezéből a gyermekeket. Az az iskola lesz életképes, amelyik minőségi oktatást tud biztosítani. Keresztúron megállapodtak, hogy a két iskola egyesülni fog, és kidolgozták az unitárius felekezeti oktatás középtávú stratégiáját, amelynek egyik fontos elve: egy épület, egy iskola. Hosszú távon a vita okafogyottá válik, mert nem lesz elég gyermek. A restitúció vontatottan valósul meg. Visszakapták az unitárius püspökség épületét, a székelykeresztúri iskolákat, és visszakapták, de még nem vehették át a régi kolozsvári kollégium épületét, amelyben ma a Victor Babes Iskolacsoport működik. – A nagyvárosi gyülekezetekből kisebb egyházközségeket hoztak létre. /Benkő Levente: Senkinek sem szabad elkallódnia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./
2009. január 8.
Megjelent a kolozsvári Unitárius Kollégium 2007/2008-as évkönyve, felépítésében követi az előző évkönyvek hagyományát. A Felházi Ágnes képzőművész tervezte fedőlap és az első oldalon olvasható Ajánlás ünnepélyessé teszi ezt a kiadványt, ugyanis az iskola fennállásának 450. évfordulójára készült. A kollégium munkaközössége elismerése jeléül dr. Szabó Árpád püspöknek ajánlotta a kötetet, nyugdíjba vonulása alkalmából. Az évkönyvben megtalálhatók az osztálynevelői, tanítói, tanári beszámolók, valamint a Balázs Ferenc Oktatási Tanácsadó Központ munkatársainak beszámolója is. Az évkönyv utolsó fejezete a tanárok és a diákok írásaiból közöl válogatást, amelyek már megjelentek az iskola diáklapjában, a Cipóban, a Szabadság mellékletében, a Bonifáczban vagy a szülők hírlapjában, a Kenyérben. /Máthé Ildikó, magyartanár: Megjelent a János Zsigmond Unitárius Kollégium Évkönyve. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./
2009. január 9.
Nyílt levéllel fordult a magyar nyelvű sajtóhoz az RMDSZ-tagságától megfosztott Benedek Imrét támogató marosvásárhelyi kezdeményező csoport. Az RMDSZ Maros megyei elnökét, valamint a szervezet tagságát megszólítani kívánó csoportosulás elfogadhatatlannak tartja, hogy 13 ezer választópolgár helyett mindössze 34-nek legyen képviselője a parlamentben. Ugyanakkor elkezdődött az aláírásgyűjtés is, amellyel Benedek Imre szövetségbe való visszafogadását és a parlamenti mandátum elnyerését támogatják. Az aláírók szerint az RMDSZ felső vezetése tehet arról, hogy a törvényhozó testületbe nem a Maros megyében induló Benedek, hanem a 34 afrikai és ázsiai szavazatot gyűjtő Kötő József képviselheti az erdélyi magyarságot. Elfogadhatatlannak tartják az RMDSZ döntését, mellyel megvonták a politikai bizalmat, a szervezet testületeiben betöltött tisztségeket a marosvásárhelyi jelölttől, akit kizárással büntettek. Benedek Imre orvosprofesszor kampánystábja, a Központi Választási Iroda (BEC) RMDSZ-es megbízottja, Péter Zsuzsanna, valamint más jogászok úgy vélték, számítógépes vagy emberi hibából, esetleg választási csalás miatt a Benedeknek járó képviselői mandátum átkerült Kötő József nevére. December 19-én hozott ítéletében a bukaresti táblabíróság elismerte az elosztási rendszer hibáját, és visszavonta az RMDSZ külföldi képviselői mandátumát, anélkül azonban, hogy azt Benedek Imrének ítélte volna. Mivel a döntés szerint Kötő József mandátuma elvileg elveszett, az RMDSZ vezetői úgy ítélték meg, hogy Benedek kárt okozott a szervezetnek. „Felháborítónak tartjuk, hogy az SZKT elnöke nem adott szót Benedek Imrének, amelyben magyarázatot nyújthatott volna az ellene felhozott vádakra. Olyan emberek, mint Markó Béla és Borbély László, hosszú éveken át az RMDSZ védőgyűrűjét kisajátították, és saját céljaikra használták fel, megpróbálták az értékes és véleményformáló embereket eltávolítani, ha azok érdekeikbe ütköztek. ” – írják a kezdeményező csoport tagjai, akik Benedeket idézik: ő nem az RMDSZ és nem Kötő József ellen, hanem a Központi Választási Irodával pereskedik. A kezdeményező csoport tagjai aláírásgyűjtésbe kezdtek. Benedek Imre levelet írt Markó Bélának, ebben tiltakozott a Szövetségi Állandó Tanács decemberben hozott, kizárását illető határozata ellen. Kizárásáról, többek között Kelemen Atilla megyei elnök, Szabó Árpád ügyvezető és Dávid Csaba, a városi szervezet vezetője döntött. /Szucher Ervin: Aláírásgyűjtés Benedek Imréért. = Krónika (Kolozsvár), jan. 9./